Az elbeszélő diszkurzus

Elbeszélés (récit) – gyakori használat, figyelembe se vesszük a szó két jelentését. – Számos
probléma
Elbeszélés háromféle megkülönböztetése:
Narratív kijelentés (énoncé)
Legalapvetőbb, mai köznyelvi használat, olyan diszkurzus ami eseménysort közöl.
Elbeszélés-elemzés
Manapság főleg a narratív tartalom teoretikusai közében elterjedt
Diszkurzus tárgyát képező valós vagy fiktív események egymásutánja
Ezek a cselekvések és helyzetek egész tanulmányozását jeleni
Elbeszélés – eseményt jelöl, nem az elbeszélt dolgokat, hanem a narráció aktusát.

Legrégebbi értelmezés
IX-XII. Odüsszeusz elbeszélése, még a XXII. a kérők lemészárlását, a kalandok elmesélése
ugyanolyan cselekedet, mint a kérők legyilkolása.

A kalandok megléte egyáltalán nem függ ettől az elbeszélő cselekedettől, magától értetődik
hogy az elbeszélő diszkurzus kizárólag az elbeszélőtől függ. Mert a narráció terméke
minden kijelentést (enoncé) a kijelentés aktusa hoz létre.
Ha példáulg Odósszeuszt hazugnak tekintjük, az elbeszélő aktusa még nagyobb fontosságot
nyer.
Ettől függ nem csak magának a diszkurzus létrejötte, hanem az általa közvetített cselekvések
létezésének fikciója is.

Elbeszélés eljárás bélkül: kijelentés ( énoncéÖ, néha még elbeszélt tartalom sincs.

Elbeszéléselmélet hiányossága:

Elbeszéléselmélet eddig: keveset foglalkozott a narratív kijelentés problémáival.

Figyelmét: kijelentésre s annak tartalmára összpontosította.
- Mintha másodlagos lenne: Odüsszeusz kalandjait hol Homérozs, hol maga
Odüsszeusz beszéli.
- Platón már jelente a fontosságát
Tanulmány tárgya: köznyelvi értelemben vett elbeszélés – irodalomban jelentkező narratív
diszkurzus.
A narratív szöveg.

Narratív valóság három aspektusának jelölésére, egyértelmű kifejezések alkalmazása.

Történet (historie)
- Narratív tartalom jelölése
Elbeszélés (récit)
- Jelentőt, kijelentést, a diszkurzust vagymagát az elbeszélő szövege
Narráció
- Az alkotó elbeszélő eljárás, Valós és fiktív helyzet egésze, amelyben az eljárás is
benne van
Vizsgálat tárgya:
Szűkebb értelembe vett elbeszélés.
Szövegelemzés számára: az elbeszélő diszkurzus a leghozzáférhetőbb, egyedül
rendelkeésünkre álló viszgálati eszküs: irodalmi elbeszélés, fikciós elbeszélés kérdéseiben.

Az eltünt idő nyomában nehezebben feldolgozhRÓ:

Főhőse Marcel proust művének – Marcel.

Okai:
Marcel múltbéli eseményeiről szóló közléseit, nem szabad összetévesztenünk Proust
narrációjával, aminek az eredménye Az eltűnt idő nyomában.
Csak az elbeszélés az ami az eseményeket és az azokat létrehozó eljárást közvetíti.
Elbeszélt cselekményt időben a marráció aktusa elé helyezi anélkül, hogy az időpontokat
konkrétan meghatározná.

A történet és a narráció számunkra csak az elbeszélés révén létezik.

Ez fordítva is igaz:
Nincs elbeszélés, nincs narratív diszkurzus.
Nincs narratív diskurzus történetmondó és történt nélkül, enélkül nem narratíva.
Mint narratíva, az elbeszélés az elbeszélést történethez fűződő viszonya által létezik. Mint
diszkurzus pedig a történet és a narrácó közötti viszonyt tanulmányozza.

Új felosztás:
Tzvetan Todorov 1966
3 kategóriát különböztet meg.
-Idő: történet és diszkurzus idejének kapcsolatát
Az események időrendbeli keveréséről beszél, történetet képző cselekménysorok láncolatát,
váltakozásait vagy beszövését említi.
Foglalkozik a kijelentés idejével, és a narratív érzékeléssel, szerintünk túllépi a meghatározás
kereteit, az elbeszélés és a narráció viszonyát érintő mástémakörhöz tartozik.

-Aspektus: elbeszélő nézőpontjából érzékelt történet

Askeptus kategóriája főként az elbeszélő nézőpont kérdéseit foglalja magába
-Mód: távolság problémái
A módé pedig a távolság problémáit,

Mimézis
Mimézis- tökéletes utánzás // digézis - tiszta elbeszélés ------> platóni kategóriák térnek
vissza + az olvasó explicit, azaz egyértelmű meghatározása, és implicité, azaz nem
egyértelmű jelenléte az elbeszélésben.

Minden elbeszélés: egy vagy több esemény kapcsolatának nyelvi terméke: igei forma
kifejlesztésének nevezhető.
Az elbeszélő diszkurzus elmzésének problémáit az ige grammatikájától kölcsönvett
kategóriák szerint három csoportra oszthatjuk.
elbeszélés és a diegezis időbeli viszonyai, melyet az idő kategóriájába sorolunk.
Az elbeszélő árbázolás és az elbeszélés módozatait felölelő kategória, tehát
elbeszélésmód
Maga a narráció, az elbeszélp szituácó és két szereplőjük: elbeszélő és a hallgató,
legyenek akár valósak akár virtuálisak.
E harmadik meghatározás a személy cím alatt szerepelhetne, de a személy szónál egy
kevésbé pszichológiai kifejezést használunk: a hang fogalmát.
Csak kölcsönvett kifejezésekről van szó: nem szigúruan vett homlógiákra támaszkodnak.

Tanulmányunk tárgykörét és a következő fejetek sorrendjé meghatározó gármas felosztás

javaslata nem fedi, hanem inkább egybeveti a fent említett három elbeszéléskategóriát.
Párhuzamot von az idő és a mód, atat a történet és az elbeszélés között, míg a hang
magában foglalja a narráció és az elbeszélés,, valamint a narráció és a történet közötti
viszonyokat.

Az időtartam
Az anizokrónia

Elbeszélő időnek meghatározása nehézségekbe ütközik.

Az időtartam kapcsán: leginkább érzékelhetőek – események sorrendje leképezhető a
történet időbeli síkjáról a szöveg térbeli síkjára.

Kényelmesebb: egy elbeszélés időtartamát összevetni az elbeszélés által elmondott történés

időtartamával --- mivel senkinem nem áll módjában az elbeszélés által elmondott történés
időtartamát megmérni.
Amit így nevezünk (önkéntelenül) : elolvasáshoz szükséges idő – túlságosan nyilvánvaló hogy
az olvasáshoz szükséges idő az egyéni.
Ellentétben a mozival: itt nem megengedhető hogy a végrehajtás normális gyorsaságát
meghatározzuk.

Az elbeszélés és a történet időrendje nem mindig ugyanaz. Egy dialógusjelenetben például az

elmondott szavakat visszaadják, de nem mutatják meg, hogy milyen gyorsan hangzottak el
vagy hogy voltak-e csendek a beszélgetés közben. Tehát az elbeszélő idő és a történet idő
között csak egy konvencionális egyenlőség van. Ezért nem tudunk pontosan összehasonlítani
valós időtartamokat.

Le kell arról mondanunk, hogy megmérjük az időtartam változásait: ellenőrízhetetlenségénél

fogvva megragadhatatlan.

Az időmérés fontos, mert segít megérteni, hogy mennyi idő telt el egy történetben. Az
elbeszélés sebességét úgy lehet vizsgálni, mint egy ingát. Az elbeszélés sebessége az
időtartam és a történet hossza közti arányt jelenti. Egy stabil sebességű elbeszélés nem
létezik(maximum laboratóriumi körökben) , mert mindig van változás a sebességben.
Kronológiát illeti: feladatunk kényesebb.
pl: Az eltűnt idők nyomában ez nem is világos és nem is összefüggő. A vázlatából
kiderül: a fejlődés a vége felé haladva fokozatosan lassul. Egyre nagyobb számban jelennek
meg elipszisek. Ezzel szemben tény az, hogy Proustnak, akiről tudjuk, hogy folyamatosan
bővítésekkel látta el a szöveget, több idő állt a rendelkezésére az utolsó kötetek kibővítésére,
mint az elsőkére; az utolsó jelenetek elnehezülése párhuzamba állítható tehát azzal a jól
ismert egyensúlyvesztéssel, amit Az eltűnt idő nyomában háború okozta megjelenési
késedelme eredményezett
A ritmusváltozást csak akkor lehet helyesen meghatározni ha más időkezeléssel hozzuk
kapcsolatba.
Közelebbről megvizsgálni: mi módon oszlik el és szerveződik meg a gyakorlatban az elvileg
végtelen narratív gyorsaságok változatossága.
Elméletben: létezik egy folyamtos lépcsőzetesség a végtelen gyorsaságtól kezdve ami az
elipszist jellemzi.

Regényekben általában négy alapvető sebesség van: az ellipszis (amikor valamit kihagynak),
a leíró szünet (amikor részletesen elmesélnek valamit), a jelenet (amikor beszélgetnek vagy
történik valami), és a kivonatos elbeszélés (amikor röviden összefoglalnak valamit). A Proust
írásában ezek a sebességek változnak és kombinálódnak egymással.

A kivonatos elbeszélés ( SommaireÖ

A kivonatos elbeszélés teljes formai hiánya, amely korábban minden egyes regénytörténet
bevezetőjében szerepelt.
Borges egy meglehetősen jellegzetes példát idéz a Don Quijoté-ból:
Végre, amint látta, hogy az Anselmo távollétével nyújtott alkalmat kell felhasználnia, hogy az erősség
körül szűkebbre vonja [END-p79] az ostromgyűrűt, Camila szépségének magasztalásával kezdte
támadását, mert semmi sem veszi be hamarább s nem hódítja meg könnyebben a szépek hiúságának
bástyáit, mint éppen maga a hiúság, ha nyelvére veszi a hízelkedés. S csakugyan, minden kigondolható
eszközt úgy felhasznált Camila szikla erényének aláásásá-ra, hogy ha még ércből lett volna is, le
kellett omlania. Sírt, esdekelt, ígért mindent, hízelkedett, esküdözött, és oly érzelmesen tettetett, hogy
érzelmei igaz voltát lehetetlen volt kétségbe vonni, s végül Camila szilárdsága megtört, s az ifjú olyan
győzelmet aratott, hogy még álmában is inkább csak remélte, mint hitte.28
A világirodalom túlnyomó és sikeresebb részét a fentihez hasonló mondatok alkotják. –
Borges
A jelenet és kivonatos elbeszélés szembenállását személve nem tudjuk egyértlmáen hogy ez
a szövegfajta alkotja a világirodalom többségét. Mivel:
A kivonatos elbeszélés épp a rövidsége miatt a leíró és dramatikus fejezetekhez viszonyítva
csaknem mindenütt nyilvánvaló mennyiséfet képes.
Kivonatos beszéd a 19 sz. végéig: két jelenet közti legszokványosabb átmenet.
Proustnál az elbeszélés soha nem történik ilyesfajta felgyorsítással.
Az eltünt idő nyomában majdnem mindig valódi, olyan korábbi vagy későbbi jelenetként
szerepelnek, amely nem foglalja magában a múlt vagy jövő nézőpontját.

A szünet
A második negatív megállapítás a leíró szünetekre vonatkozik.
Proust: leírásokat tekintve bőkezű regényíró.
Általában ezek a leírások nem illeszkednek a történet egyetlen különálló pillanatához, de egy
analóg pillanatok egy sorozatához igen.
Ha a leír tárgy csak egy alkalommal fordul elő: ez a leírás nem eeredményez szünetet, nem
függeszti fel a történetet.
Prousti elbeszélés soha nem akad meg egy tárgyon anélkül hogy ne felelne meg a hős egy
megtorpanásának. A leíró rész soha nem lép ki a történeti időbeliségből.
Leírás ezen fajtája nem újítás.

A prousti elbeszélés az egybeesés ezen alapelvéből egy szabályt állít fel.

Az írók gyakran használnak olyan dolgokat a történetekben, amik nekik fontosak vagy
különlegesek. Például egy hős lehet, hogy hosszú ideig nézi egy fa vagy egy tócsa szépségét.
Ez a tárgy valami titkot rejthet, amit a hősnek még meg kell értenie. Ez az üzenet segít a
hősnek felismerni valamit fontosat és ad neki egy rejtett ígéretet.
Ezek a helyzetek olyan időtartamúak, hogy nem áll fenn annak a veszélye hogy tűlterhelnék a
rájuk vonatkozó beszámoló szöveg olvasását.
A prousti lírás: inkább szemlélődő perspektiviks tevékenységének fokozatosan kibonatkozó
felismerésének, a perspektíva változásainak stb az elbeszélése és elemzése.

A kontempláció magában foglal egy egész történetet. Ezt mondja el a prousti leírás. pl: Elstir
tengert ábrázoló képeinél néhány oldalnyi leírásnál lálátható mennyi kifejezés van ami nem
vonatkozik arra amin magán az Elsirt képén van. Hanem az optikai illíziókra.

A látás művészetének a hamis látszatok felismerésének az igazi megkülönböztetésének korai

iskolája egy, ami ennek a leírásnak egy nagyon is kitöltött történeti tartamot ad.

Proustnál a kontempláció nem csak egy pillanatnyi dolog, hanem egy intenzív és okos
tevékenység, úgy írja le mint bármely másik elbeszélést. Tehát nála a leírás és a történet
összeolvadnak, és nincs olyan dolog, mint a leíró szünet

Az ellipszis

Kivonatos elbeszélés és a leíró szünet nélkül a prousti elbeszélés tablóján két lendület marad
fenn: a jelenet és az ellipszis.
Az ellipszis: tulajdonképpeni elipszisról temporális ellipszisről van szó.
Időbeli szempontból: elipszisek vizsgálata visszavezethető a kihagyott történet idejének
vizsgálatára.

Formai szempontból megkülönböztethetők:

- explicit ellipszisek – kihagyott időközök révén valósulnak meg. pl: „Már majdnem
a teljes közöny érzéséig jutottam el Gilberte-tel szemben, amikor két évvel később
nagymamámmal Balbecba utaztam”

AI: történetekben néha kihagyunk időszakokat vagy információkat. Van, amikor

ezeket az időket vagy információkat kifejezetten megjelöljük, és van, amikor
egyszerűen átugorjuk őket. Az átugrással néha mégis adunk némi információt arról,
mi történt az eltelt idő alatt

-implicit ellipszisek
amelyeknek jelenléte nincs a szövegben kimondva.
az olvasó: kikövetkezteti hiányosságokból.
pl: „Jóllehet a nap egyszerűen csak egy őszi vasárnap volt...”. A dátum ilyen indikációja miatt
mindez egyrészt látszólag meghatározott, ugyanakkor kifejezetten pontatlanul az, így később
meglehetősen zavarossá válik;65 másrészt pedig nem minősített, vagyis végül soha semmit
nem fogunk tudni, még retrospektív módon sem arról, ami a hős életét jelentette ezalatt a
néhány hónap alatt.

- hipotetikus ellipszis – lehetetlen lokalizálni, vagy bármilyen helyszínhez kötni.

A jelenet

Az ellipszisek akármekkora számban is vannak jelen a szövegben, igazából a szövegirészük

nem ér semmit.
Következtetés:
prousti narratív szöveg egésze meghatározható jelenetként.

Ai: Az eltűnt idő nyomában előtti regényről szóló részletek és az összefoglalás között mindig
történik egy nagy változás. Ez a változás izgalmas és arra utal, hogy a történetben fontos
dolgok történnek. A legizgalmasabb részeknél az idő pont ugyanakkor telik, mint amikor a
fontos események történnek. A kevésbé fontos részeket pedig röviden és távolabbról
foglalják össze.

„””””””Ugyanez a helyzet Az eltűnt idő nyomában néhány jelenetében, az olyanokban, mint

a „lefekvés drámája”, Montjouvain profanizálása, a cattleyasok estéje, Charlus Marcel elleni
nagy haragja, a nagymama halála, Charlus kiutasítása, és természetesen (noha itt egy
teljesen belső akcióról van szó) a végső reveláció,70 amelyek mind visszafordíthatatlan
szakaszai a sors beteljesedésének. Ugyanakkor teljesen nyilvánvalóan nem ez a funkciójuk a
leghosszabbaknak és a legtipikusabban proustiaknak, annak az öt hatalmas jelenetnek,
amelyek önmagukban közel hatszáz oldalt tesznek ki: a Villeparisis-i reggel, a Guermantes-i
vacsora, a hercegnőnél töltött estély, a Raspeliére-i estély és a Guermantes-i reggel.71 Mint
ahogy azt már megjegyeztük, mindegyiknek beavató jellege van: a hős megjelenését jelzik
egy új közegben, és az egész so- rozatra érvényes, hogy e jelenetek mindegyike hasonló
jeleneteket nyit, amelyekről nem kapunk beszámolót. További fogadások Mme de
Villeparisis-nél és a Guermantes miliőben, további vacsorák Oriane-nál, további fogadások a
her- [END-p96] cegnőnél, további estélyek Raspeliére-éknél. E nagyvilági összejövetelek
egyike sem érdemel több figyelmet, mint a velük azonosak, amelyek követik ezeket és
amelyeket repre- zentálnak, hacsak nem azáltal, hogy a sorozat első elemei, és azáltal, hogy
olyan kíváncsiságot ébresztenek, amelyet a szokás rögtön tompítani kezd.72 Vagyis itt nem
dramatikus jelenetekről van szó, inkább tipikusakról vagy példaszertűekről, ahol a cselekvés
(még abban a tág értelemben is, amit a prousti univerzumban ennek a kifejezésnek adnunk
kell) teljesen háttérbe szorul a pszichológiai és szociális jellemzés javára.73””””””

Ez a funkcióváltozás az időszerkezetben jól érzékelhető módosulást eredményez. a

regényben a temporális középpont szerepét tölti be, mint egy mégneses pólusként szolgálva
a különböző információkat és mellékes körülémyeneket. Majdnem mindig terebélyesedve
mindenféle kitérőkkel, előrautalásokkal a narrátor beavatkozásaival zsúfolva abból a célból
hogy szillepiszisben csoportosítsa az összejövetel mint ürügy körül az események és
elmélkedések egy nyalábját amely teljes paradikmatikus értéket képes tulajdonítani neki.

A prousti elbeszélés semmilyen hagyományos narratív lendületet nem hagy érintetlenül, így
a regényes elbeszélés ritmikus rendszerének egésze alapvetően megváltozik.
Egy utolsó változás, legmeghatározóbb amelynek feltűnése és általánossá tétele Az eltűnt idő
narratív temporalitásában egy egészen új - soha nem hallott - ritmust fog eredményezni.