Senki Nem Szól A Dologhoz Semmit. Ez A Dolgok Rendje.": Bodor Ádám Sinistra Körzet C. Regényének Pragmatikai Vizsgálata

XXXVI.
Országos Tudományos Diákköri Konferencia
„Senki nem szól a dologhoz semmit. Ez

a dolgok rendje.”
Bodor Ádám Sinistra körzet c. regényének

pragmatikai vizsgálata
Szekció: Modern nyelvek irodalma és kultúrája
1
Bevezető
A dolgozatban azt fogom körüljárni, hogy Bodor Ádám Sinistra körzet című
regényében a szereplők által beszélt furcsa, szokatlan, bonyolult, a mindennapi
nyelvhasználattól eltérő nyelv hogyan írhatók le nyelvészeti szempontból, a nyelvészeti
pragmatika kurrens elméleteinek segítségével.1
Dolgozatom célkitűzése: Bodor Ádám Sinistra körzet című regényében megvizsgálni

a szereplők viszonyainak konvencionalitását. (Mennyire felel meg a szereplők beszéde a
társadalmi normáknak? Ha normasértő, akkor ez problematizálódik-e stb.) A vizsgálat
gyakorlati szempontjait a nyelvészeti pragmatika fogja biztosítani. Ezen belül a fő fogódzót
az H. P. Grice nevéhez fűződő implikatúrafogalom, Erving Goffman szociálpszichológiai
alapú homlokzat-elmélete, valamint George Lakoff, Bruce Fraser, valamint Penelope Brown
és Stephen Levinson udvariasság-elméletei fogják biztosítani.
A nyelvészeti pragmatikai szempont

Hipotézisek
Háttérinformációk, olvasói elvárásrendszer, előzetes tudás: a befogadásesztétika olyan

általános fogalmai, melyeken jelen dolgozat igyekszik túllépni. Mindenekelőtt a nyelvészeti
pragmatikát hívja ehhez segítségül, és a következő konkrét kérdést teszi fel: melyek a
nyelvhasználat általános szabályszerűségei (bizonyos értelemben normái), melyekhez képest
a vizsgált szépirodalmi szövegek, – jelen esetben Bodor Ádám Sinistra körzet című, 1992-
ben megjelent regénye – eltérnek? Miben tér el ezen regényszöveg, és ez az eltérés miért
rendelkezhet jelentésképző erővel?
Azt hiszem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy grammatikai értelemben a Bodor-

szöveg tökéletesen kielégíti az elvárásainkat. Nem rontott szöveggel állunk szemben, a
grammatikai viszonyok, az egyeztetés, az alá- és mellérendelések, a ragozás stb. tökéletesen a
helyükön vannak. Mégsem átlátszó a bodori nyelv: valamilyen módon felhívja magára a
figyelmet: furcsák a párbeszédek, a szereplők (és néhol az elbeszélő) nyelvhasználata is eltér
a megszokottól.
Úgy vélem, a furcsaságok mibenlétének kérdésére a nyelvészeti pragmatika adhat

részben választ. A pragmatika módszereivel ugyanis vizsgálhatóvá válik az udvariasság, a
1
Melyet a későbbiekben egy hagyományos esztétikai elemzés egészítene ki (elsősorban Richard Shusterman
Pragmatista esztétikájára támaszkodva), amely azonban jelen dolgozat kereteit mindenképpen meghaladná.
2
kérések, az implikatúrák, az előfeltevések szövedéke, melyek használata – előlegezem meg
már most – szisztematikus eltérést mutat a hétköznapi nyelvben való használatuktól.
Hipotézisem így a következő:
A Bodor-karakterek nem tartják be az udvariassági szabályokat, a nyelvhasználatuk

túlontúl közvetlen, s ennek a csoportdinamikát jelölő vagy azt meghatározó okai vannak.
Mielőtt hozzálátnánk a nyelvészeti elemzéshez, ki kell jelölnünk a korpuszt, a vizsgált

anyagot. Mivel e dolgozat nem nyelvészeti jellegű, így nem élőnyelvi, hanem szépirodalmi
mintán alapul. Így jelen dolgozat célja mindössze annyi, hogy – ha már a vizsgált művészeti
forma, azaz a szépirodalom „vehikuluma” a nyelv – hasznosítsa mindazt a tudásanyagot,
amely a nyelv elemzésének szempontjából releváns.
A korpusz tehát a következő: mindazon szövegrészletek Bodor Ádám Sinistra körzet2

című művéből, melyben valaki beszél. Ide tartoznak a szereplők megszólalásai (párbeszédek
és monológok3); a szabad függő beszédet a szereplők megszólalásai közé veszem. A felsorolt
szövegtípusokon kívül találkozunk még elbeszéléssel és leírással is, ezekkel a jelen
pragmatikai vizsgálat azonban nem foglalkozik, mivel nem tartoznak a szűk értelemben vett
személyközi kommunikációs megnyilvánulások közé.
A regény szövegének forrása a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi

Akadémiájának adatbázisa.4 A regény összetétele ilyen módon:5
Összesen:
 34.752 szó (244.584 karakter6), (ahol 1 szó = 7,04 karakter)

 2.963 mondat (ebből 2.816 kijelentő, 12 felkiáltó/felszólító és 135 kérdő
mondat7)
 Ebből párbeszéd (1 szó = 6,63 karakter): 8.188 szó (54.261 karakter)
2
BODOR Ádám, Sinistra körzet (Budapest: Magvető, 2017). Etedeti megjelenés éve: 1992.
3
S ezek közül is csupán azok, melyeket egy adott szereplő egy másikhoz intéz, azaz kizárjuk a belső
monológokat, soliloquiumokat és a szabad függő beszédet.
4
A szövegek a PIM DIA oldalán (https://opac.dia.hu/record/-/record/display/manifestation/Bodor_Adam-
Sinistra_korzet-bodor00221/760ec8b5-ae61-49ab-9b59-e45423162f0d/solr/0/24/1/3/authorOrder/ASC)
fejezetenként elérhetőek, az Epub Reader-felület forráskódjának megnyitását követően, a Források fül alatt. A
vizsgálat anyagát e fejezetszövegek regényenként egy dokumentumba szerkesztett változata adja. A DIA
felületén elérhető szövegeket a nyomtatott forrásokkal egybevetettem, közöttük eltérést nem találtam. Nyilván
az online elérhető verzió nem tartalmaz olyan paratextusokat, mint a borító, borítókép, fülszöveg, ám ezek nem
is képezik jelen vizsgálat tárgyát.
5
A százalékos értékek két tizedesjegy-pontosságra kerekített értékek.
6
Szóközökkel együtt.
7
Az írásjelek alapján. Az írásjelek használata azonban sokszor nem felel meg a valós nyelvhasználatnak (pl:
„Mondja csak, Andrej.” vagy „Hm, ki tudja.” stb.)
3
 A párbeszéd aránya: 23,56% (szavak), 22,19% (karakterek)
A fentiekből leginkább az tűnik ki, hogy a Sinistra körzetben átlagosnak mondható

mennyiségű párbeszéd található: habár a szereplők szűkszavúnak tűnnek, a regény során
végig beszélnek. Látszólagos szűkszavúságuk okára a későbbiekben térünk ki.
Udvariasság és a személyközi viszonyok
„– És azt nem tudom, sejted-e, nekem mindig is nagyon fájt a fogam Aranka
Westinre. Most, hogy elmégy, majd mindent elkövetek, hogy az öröködbe lépjek.
– Aha, ez nekem is megjárta az eszemet. Hát egyszerűen nem fogok rátok gondolni.
[…]
– Rendes vagy.
– Hát most mi a fenét tegyek?”8
Nem ez az egyetlen szöveghely, ahol Bodor Ádám szereplői sértegetik, megbántják

egymást, vagy épp nyersen és tiszteletlenül beszélnek egymással. A sértegetés, egyet nem
értés, bántó beszéd – pragmatikai ernyőfogalommal szólva az udvariatlanság – nagyon is
gyakori a szövegekben. De pontosan mennyire, és mi ennek a célja?
Az udvariasság-elméletek bemutatásához Bándli Judit pragmatikai munkásságát

fogom segítségül hívni. Írásai alapján az udvariassági elméleteknek két nagy csoportját
különíthetjük el: Elsőként az H. P. Grice pragmadialektikai megközelítésére (és a Grice-
maximákra) építő udvariasság-elméleteket, másodikként az Erving Goffman arc-fogalmára
építő szociálpszichológiai alapú elméleteket.
Grice és az Együttműködési Alapelv
Grice alapművében, A társalgás logikájában a konvencionális és a társalgási

implikatúrák elkülönítése végett vezeti be azóta méltán elhíresült pragmatikai rendszerét,
mely a hétköznapi társalgásunkat modellezi. Grice leírja, amint bizonyos megnyilatkozások
kimondása révén nem csak az adott megnyilatkozásban benne foglalt mondat(ok)
propozicionális jelentését vagyunk képesek beszédpartnereink számára közvetíteni, hanem
emellett implikálhatunk is bizonyos, az előzőtől eltérő jelentéseket. Ezt tehetjük egyrészt
konvencionális módon: a konvencionális implikatúrákat a nyelv grammatikai sajátosságai
idézik elő, a használt szavakba elve „bele van kódolva”, hogy azokkal mit lehetünk képesek
8
BODOR Ádám, Sinistra körzet, 32–33.
4
implikálni. Grice példájával élve9 ha valakiről azt állítom, hogy Ő angol, tehát bátor, explicit
módon ki nem mondva azt implikálom, hogy angol mivoltából következik az, hogy bátor,
ergo úgy vélem, hogy minden angol bátor (melyet így, ilyen formában nem mondtam ki).
Ugyanilyen funkciója lehet még az olyan szavaknak és kifejezéseknek, mint a de, ennek
ellenére stb., melyekkel hosszabban itt nem célunk foglalkozni. Ennél jobban érdekel minket
az implikatúrák másik típusa, azaz a társalgási implikatúrák.
Grice feltételezi, hogy általánosan igaz egy beszélgetés során az, hogy a beszélgető
partnerek arra számítanak, hogy mindegyikük racionálisan és a többiekkel együttműködve
járul hozzá a társalgáshoz, hogy megkönnyítse megnyilatkozásainak interpretálását. Grice fő
maximája tehát az Együttműködési Alapelv („legyen adalékod a társalgáshoz olyan, amilyet
azon a helyen, ahol megjelenik, annak a beszélgetések elfogadott célja vagy iránya elvár,
melyben éppen részt veszel”10), melyet kiegészítenek még bizonyos al-maximák:
 a mennyiség (Légy pontosan a kívánt mértékben informatív!),

 a minőség (Ne mondj, olyat, amiről úgy hiszed hamis, vagy amiről nincs
megfelelő evidenciád!),
 a relevancia (Légy releváns, mondanivalód kapcsolódjon az eddig
elhangzottakhoz!) és
 a mód (Kerüld a kifejezés homályosságát, kétértelműségét, légy tömör és
rendezett!) maximája.
E maximák – melyek betartása elsősorban a társalgás folyékony menetének

biztosítását, és ezáltal magának a szociális kohéziónak a fenntartását szolgálja –, bár első
pillantásra előíró jellegűnek tűnnek, mégis a nyelv leírását szolgálják: betartásuk nem erény,
megsértésük pedig nem hiba, hiszen úgy az előbbi, mint az utóbbi viselkedés bizonyos
kommunikációs szereppel bír a hétköznapi érintkezés során.
Mivel jelenleg nem célunk a teljes grice-i rendszert felvázolni, meg kell elégednünk
azzal, hogy szemügyre vesszük a maximaszegéseket, és az így létrejövő társalgási
implikatúrákat: a grice-i rendszerben ugyanis a fenti maximák követésének elmulasztása
komoly kommunikációs szereppel ruházódik fel. Ha eltekintünk azon esetektől, amikor
valóban hibaként értékelhető egy-egy maxima teljesítésének elmulasztása (például az egyik
fél félrehall valamit, azért nem releváns információval szolgál, vagy nem figyel, ezért nem
9
Herbert Paul GRICE, „A társalgás logikája”, in Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés, szerk. Pléh Csaba, Síklaki
István és Terestyéni Tamás, 213–227 (Budapest: Osiris, 1997), 215–216.
10
H. P. GRICE, „A társalgás logikája”, 216.
5
működik együtt stb.), akkor láthatjuk, hogy a maximákat többnyire tudatosan és szándékosan
hágjuk át. Grice szerint négy különböző módon hághatjuk át tudatosan a maximákat:
1. megjátszás nélküli megsértéssel (ilyenkor felmerülhet a gyanú, hogy a

beszédpartner félrevezet minket),
2. az alóluk való kibújással („nem mondhatok többet, lakatot kell tennem a számra”,
amikor is azt közöljük, hogy valami oknál fogva nem vagyunk képesek kielégíteni
egy adott maximát, például titoktartási kötelezettségre hivatkozva),
3. ütközéssel (amikor is két maxima ütközik, például a mennyiség maximája a
minőség maximájával: ilyen esetben csak olyan választ tudnánk adni, amely
igazságértékében nem vagyunk biztosak, így ilyenkor előállhat az az eset, hogy a
mennyiség maximáját megsértve annyit mondjunk: nem tudom) vagy
4. a maximák megszegésével
Minket most ez utóbbi érdekel a leginkább: ilyenkor a beszélő nyilvánvalóan nem

elégít ki egy maximát, bár ezt láthatóan megtehetné. Ha semmi sem utal arra, hogy a beszélő
be akarna csapni, félre akarna vezetni minket, azaz továbbra is betartja a fő, együttműködési
alapelvet, akkor az ilyen maximaszegés társalgási implikatúrák létrejöttéhez vezet. Grice le
is vezeti, hogy a hallgató hogyan képes értelmezni egy társalgási implikatúra kialakulását, s e
levezetés kiemelkedően fontos lesz a bodori nyelv elemzése során is:
Grice, amikor pontosan meg akarja határozni a társalgási és a konvencionális

implikatúra közötti különbséget, a levezethetőség kritériumát állítja elénk: „A társalgási
implikatúra jelenlétét le kell tudnunk vezetni; mert ha intuitívan meg is ragadható, ha az
intuíció nem helyettesíthető levezetéssel, akkor az implikatúra (ha egyáltalán fennáll), nem
fog társalgási implikatúrának számítani; hanem konvencionális implikatúra lesz”, azaz olyan
implikatúra, melyet pusztán egy bizonyos nyelvi formulák (pl. kötőszavak vagy partikulák,
úgy mint de, ám, pedig, is stb.) hoznak létre. Bizonyos későbbi szerzők meg is kérdőjelezik a
„konvencionális implikatúra” implikatúra-voltát, sőt, a levezethetőség kritériumának
jogosultságát is.11 A szövegek elemzése során így mi is csupán a társalgási implikatúrák
elemzésére fogunk szorítkozni.
11
„As I see it, the category of conventional implicature needlessly complicates Grice’s distinction between what
is said and what is implicated. Even worse, it includes under one heading two quite diff erent phenomena, each
of which is really a case of something else.” Kent B ACK, „The top 10 misconceptions about implicature”, in
Drawing the Boundaries of Meaning, edited by BIRNER, Betty J. and WARD, Gregory, 21–30
(Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, 2006), 29.
6
Emellett Grice leszögezi, hogy a társalgásban részt vevő feleknek szükséges
kölcsönösen ismerniük a használt szavak jelentését, a kontextust, emellett pedig
támaszkodniuk kell a közös háttérismeretekre és az együttműködési alapelvre, valamint a
maximákra. Ezt követően a szerző leírja a társalgási implikatúrák levezetésének tipikus
menetét, vagyis azt, hogy mi játszódik le azon részvevő fejében, aki partnere implikatúráját
kívánja értelmezni: „Azt mondta, hogy p; nincs okunk arra, hogy feltételezzük, hogy nem
követi a maximákat, vagy legalábbis az együttműködési alapelvet 12; ezt csak úgy tehette,
hogy azt gondolta, hogy q; tudja, (s tudja, hogy én tudom, hogy ő tudja) hogy én látom, hogy
szükség van arra a feltételezésre, hogy ő úgy gondolja, hogy q; semmit nem tett annak
érdekében, hogy megakadályozza, hogy én úgy gondoljam, hogy q; az a szándéka, hogy én
úgy gondoljam, vagy legalábbis megengedi, hogy úgy gondoljam, hogy q; vagyis azt
implikálta, hogy q.”13
Grice példákat is hoz, álljon most itt az, amely a konvencionális implikatúrákat
elválasztva az általános társalgási implikatúráktól: „Ha valaki egy olyan formájú mondatot
használ, hogy X egy nővel találkozik ma este, akkor ezzel rendesen azt implikálja, hogy az,
akivel találkozni fog, nem X felesége, anyja, nővére vagy akár még nem is valamilyen plátói
barátnője.”14 Pusztán az által, hogy az illető nem egy elvárt nyelvi formát (jelen esetben
határozott főnévi csoportot) használt, implikatúrát hozott létre; „ez az implikatúra azért van
jelen, mert a beszélő elmulasztotta, hogy valami olyan módon legyen specifikus, ami
elvárható lenne tőle, s ennek következtében úgy gondoljuk, hogy nem tud specifikusabb
lenni. Ez ismerős implikatúrahelyzet, s úgy értelmezendő, mint a Mennyiség első
maximájának valamilyen okból bekövetkező megsértése.”15 Láthatjuk, hogy a két alkategória
(az általános és specifikus társalgási implikatúra) közötti különbség marginális, így nem
tartom célravezetőnek őket külön tárgyalni (annál is inkább, mivel jelen dolgozat nem
nyelvészeti tanulmány, sőt, az irodalmi nyelvhasználat pragmatikai vizsgálatának is csak
előzetes kísérlete).
A társalgási implikatúrának – ha össze kívánjuk foglalni az eddig elmondottakat –

rendelkezni kell néhány alapvető vonással:
12
Azaz maxima-áthágás történt, de nincs okunk feltételezni, hogy be akarna csapni (maximasértés), és azt sem
hozta tudtunkra, hogy kibújna a maximák alól, vagy hogy bizonyos maximák ütköznének, ezen eseteket ugyanis
valamilyen módon igyekszünk beszédpartnerünk tudtára hozni, elkerülendő bizonyos nem kívánatos
implikatúrák megjelenését, vagy azt, hogy beszédpartnerünk azt higgye, nem működünk vele együtt.
13
H. P. GRICE, „A társalgás logikája”, 221. Kiemelés a szerzőtől.
14
15
7
1. Fel kell tételeznünk, hogy az együttműködési alapelv nem sérül, valamint hogy a
beszélő nem szándékozik kibújni egy maxima teljesítése alól, és maximaütközés
sem áll fenn. (Ellenkező esetben nem beszélnénk implikatúráról.)
2. Fel kell tételeznünk, hogy a társalgási implikatúra létrehozatalához használt
maximaszegés nem nyelvi formához kötött, azaz ha más nyelvi formát
használnánk, nem változna meg az implikált tartalom. (Ellenkező esetben
konvencionális implikatúráról beszélnénk.)
3. El kell fogadnunk, hogy a társalgási implikatúrák nem részei azon kifejezés
jelentésének, melynek használatához kapcsolódnak. (Ellenkező esetben
konvencionális implikatúráról beszélnénk.)
4. A társalgási implikatúrát egy megnyilatkozása kimondása hozza létre, nem pedig
annak igazságértéke. A megnyilatkozás igazságértéke és az implikatúra létrejötte
között nincs kauzális viszony.
5. Egy megnyilatkozás több társalgási implikatúrát is létrehozhat, hiszen a társalgási
implikatúra levezetésének célja olyan q állítást találni, melynek feltételes
elfogadásával lehetségessé válik annak elfogadása, hogy a beszélők nem sértették
meg az együttműködési alapelvet. Ez nyilván többféle módon lehetséges. Ez
utóbbi állítás különösen fontos lesz a dolgozat következtetéseinek szempontjából,
ugyanakkor – Kent Back nyomán16 – azt is ki kell hangsúlyoznunk, hogy nem
minden pragmatikai implikáció implikatúra: azaz lesznek olyan expliciten ki nem
mondott jelentések a szövegben, melyeket nem lehet a grice-i terminológia
segítségével leírni.
Számunkra a legrelevánsabb kérdések tehát: Milyen módon használják (és használják

ki) a Bodor-szereplők a társalgási maximákat? Milyen szabályrendszerek uralkodnak a
nyelvhasználatukban:17 milyen mértékben élnek konvencionális (vagy épp általános
társalgási) implikatúrákkal? Ez két fontos kérdés felvetéséhez vezet el minket:
1. Mennyire konvencializálódott az ún. Körzet nyelve? (Azaz mennyire átlátszó a

nyelv, mennyire kell gondolkodni rajta, csűrni-csavarni? Elegendő-e sablonokban
és panelekben beszélni, ahogyan kevésbé jelentős, hétköznapi szituációkban
szoktunk, vagy érdemes újabb és újabb nyelvi formák után nézni a pontos
kifejezőkészség érdekében.)
16
Kent BACK, „The top 10 misconceptions about implicature”, 26–27.
17
Különös tekintettel arra, hogy nem lehetünk igazán biztosak abban, hogy milyen nyelven is beszélnek a
szereplők „eredetiben”: magyarul, románul, németül, cipszerül, ruténul, ukránul…?
8
2. Milyen mértékben direkt a kommunikáció? (Azaz mennyire számítanak az egyes
szereplők arra, hogy a beszédpartnereik képesek levezetni az implikatúrákat, mely
árnyaltabb, egyszersmind bonyolultabb nyelvhasználatot eredményezne.)
Udvariasság
A következőkben a pragmatika egy másik fontos területének meglátásait kívánom

összevetni a Bodor-regény szövegével, e terület pedig nem más, mint az udvariasság-kutatás.
A következőkben továbbra is Bándli Judit munkásságára támaszkodnék.
Bándli szűkebb szakterületének, a magyar mind idegen nyelv tanításának

tapasztalataiból vezeti le a pragmatikai szabályok és műveletek tudatosításának fontosságát.
Saját tapasztalatára és nemzetközi kutatásokra hivatkozva állítja, hogy még a haladó
nyelvtanulók is követnek el súlyos pragmatikai hibákat úgy, hogy ezeket a grammatikai
hibáknál kevésbé súlyosnak vélik: a tudatosítatlan pragmatikai hibák halmozása pedig oda
vezet, hogy az adott beszélőt társai udvariatlannak ítélik – ebből a szempontból ez a
pragmatikai hibák legnagyobb veszélye.18 Mivel Bodor regényeinek olvasása közben nekem
is az volt az érzésem, hogy a szereplők valamiképpen udvariatlanok, nyersek egymással,
szükségesnek látom előbb leírni a különböző, szakmai körökben elfogadott
udvariasságelméleteket, másrészt ezek segítségével megpróbálni elemezni az udvariatlan
bodori nyelv kérdését.
Az udvariasságról Bándli kijelenti, hogy hajlamosak vagyunk társadalmi normaként

tekinteni rá. Szili Katalin megfogalmazásában az udvariasság nyelvi eszközeit
„nagymértékben normák szabályozzák, ezért a pragmatika csak akkor fordít rájuk figyelmet,
ha eltérnek a normától, mivel ez valamilyen sajátos beszélői szándékra utal.” 19 Vagyis e nézet
szerint – mely számunkra is kiemelkedő jelentőséggel fog bírni – az udvarias avagy
udvariatlan beszédcselekvés nem csak jelölő, de cselekvő szereppel is bír, azaz az
összehangolt nyelvi viselkedéstől való eltérés arra készteti a hallgatót, hogy többlettartalmat,
„rejtett” információt implikáljon.
A pragmatikán belüli, udvariassággal foglalkozó elméletek közül kiemelkedik George

Lakoff, Bruce Fraser, valamint Penelope Brown és Stephen C. Levinson udvariasság-
elmélete. Mivel Lakoff alapvetően Grice társalgási maximáit gondolja tovább, célszerűnek
látom az elemzést vele kezdeni.
18
BÁNDLI Judit, Az egyet nem értés pragmatikája. Doktori értekezés (Pécs: Pécsi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar, 2009), 33.
19
BÁNDLI J., Az egyet nem értés pragmatikája…, 36.
9
Lakoff elmélete
Lakoff udvariasságelmélete20 szerint az udvariasság elsősorban a kommunikációs

folyamat során fellépő esetleges súrlódások mérséklésére szolgál. „Lakoff a grammatikai
szabályok mellett pragmatikai szabályok létét is feltételezi, amelyek alapján meghatározható
a megnyilatkozások pragmatikai szempontból való jól formáltsága. […] Két alapvető
pragmatikaikompetencia-szabályt állít fel, amelyek bizonyos esetekben erősítik egymást,
máskor viszont ellentét feszül köztük:
1. Fogalmazz világosan!
2. Légy udvarias!”21
Az első szabály tulajdonképpen a grice-i Együttműködési Alapelvnek felel meg, ezt

egészíti ki Lakoff az utóbbi, udvariassági alapelvvel. Ez kissé „lusta” megoldásnak tűnhet,
bár semmiképp sem áll ellentétben a grice-i logikával, amennyiben ez sem előíró, hanem
leíró szabályként tételeződik.22 A két lakoffi szabály olykor ellentétben is állhat egymással
(azaz néha óhatatlanul udvariatlanok vagyunk olyankor, amikor tökéletesen világosak
kívánunk lenni). Amennyiben a két szabály ütközik, s mi a világosság szabályát választjuk,
azzal azt kommunikáljuk partnerünk felé, hogy a mondandónk fontosabb, mint a köztünk
(mint két szociokulturálisan meghatározott, valamely kapcsolatban lévő két egyén között)
lévő viszony. Ellenkező esetben ez fordítva van.23 Személy szerint e gondolatmenetben
felfedezni vélek egy olyan hibát, mely az elmélet jóslási képességét képes aláásni:
amennyiben ugyanis az elvárt mértékben udvariasak vagyunk, az jelentheti azt is, hogy a két
lakoffi maxima között eleve nincs ütközés, ám azt is, hogy beszédpartnerünk többre tartja a
közöttünk meglévő jó viszony fenntartását, mint a világos információközlést (amennyiben
például Grice első maximáját hágjuk át, úgy az igazság ellhallgatásáról, míg ha például a
másodikat, akkor kegyes hazugságról beszélhetünk annak érdekében, hogy ne sértsük meg
beszédpartnerünket). Míg az első, problémamentes eset nem, addig a második nagyon is
rendelkezik pragmatikai következményekkel, sőt, elképzelhető olyan eset is, amikor éppen
azzal bántjuk meg beszédpartnerünket, hogy a kívánt mértékű informativitás helyett az üres
20
BÁNDLI J., Az egyet nem értés pragmatikája…, 38–39.
21
22
Erről Jacob L. Mey így ír: „Does it make sense at all to talk about a semantic or even a pragmatic rule? What
would such a rule look like? [… I]t is also true that the person who moves too far away from what is commonly
accepted as 'normal' language use will have difficulties in being understood; hence the only sense that we can
attribute to semantic rules is that of rules of usage, not of prediction. […] Thus, the view […] that pragmatics
has principles, syntax has rules, seems to be a good first approximation to a reasonable account of the difference
between the two.” Jacob L MAY, Pragmatics, An Introduction (Oxford: Blackwell, 1993), 54–55.
23
10
udvariaskodást választjuk.24 E dilemmával, úgy tűnik, Lakoff elmélete nem tud
megbirkózni.25
Lakoff az általános udvariassági kompetenciaszabályon túl „megállapít néhány, az

udvarias megnyilatkozásokra vonatkozó alszabályt is:
1. Ne terhelj másokat!
2. Adj választási lehetőséget!
3. Biztosítsd, hogy a beszédpartner jól érezze magát!”26
Lakoff szerint egy megnyilatkozás „akkor minősül rendszerében udvariasnak, ha a

fenti szabályok közül eggyel vagy többel összhangban van.”27 Lényegében e szabályok
betartásával a beszélő azt éri el, hogy beszédpartnere jól érezze magát, s ne gondolja azt,
hogy megtámadták. Ez utóbbi gondolat fontos lesz Goffman szociálpszichológiai
homlokzatelmélete szempontjából is.
Fraser elmélete
Bruce Fraser elméletében az udvariasság társalgási szerződésként (Conversational

Contract – CC) tételeződik. A beszédpartnerek ebben az elméletben már a beszélgetés
kezdete előtt rendelkeznek bizonyos jogokkal és kötelességekkel a beszédpartner felé, s így
annak is tudatában vannak, hogy mit várhatnak el a másiktól, és fordítva, az mit várhat el
tőlük. A társalgás során pedig folyamatosan újrahangolják, újra és újra megállapítják jogaikat
illetve kötelességeiket.
Fraser ily módon nem szociálpszichológiai alapokra helyezi az udvariasságot (mint

például Lakoff és Leech28, akik szerint az udvariasság elsősorban az arra való törekvés, hogy
a beszédpartner jól érezze magát), hanem racionális viselkedésként tárgyalja: az udvariasság
nála a beszédpartnereknek a társalgási szerződéshez (és ezáltal a racionális kommunikáció
elveihez) való minél nagyobb fokú igazodása.29
24
Azt hiszem, ilyen esetet könnyű elképzelni: „A: Mit szólsz az új cikkemhez? B: Nem értek a témához, de
nagyon jónak tűnik.” E válasszal B igazából nem szolgáltatott A számára releváns információt arról, hogy mit
gondol A cikke felől. Ebből A könnyen arra következtethet, hogy rossz véleménnyel viseltetik az említett cikk
iránt, csak nem akarja őt ezzel megbántani. E következtetési lánc végeredményben ahhoz vezet, hogy A belátja,
hogy B lesújtó véleménnyel lenne a cikkéről, tehát A megbántódik.
25
NÉZZEM meg: a kül. előzetes tudások különb. Pragatikai dolgokat csinálnak. Nincs kontextus, ha más
kontextust rendelünk egy-egy helyzethez, akkor más pragmatikai eredményt kapunk
26
27
28
És, mint látni fogjuk, rajtuk kívül Brown és Levinson is, akik egyenesen a goffmani, szociálpszichológiai
homlokzat-elméletre építik udvariasság-elméletüket.
29
11
Brown és Levinson elmélete
A legnagyobb hatású, egyben legkoherensebb – s leginkább szociálpszichológiai

alapú – udvariasságelméletet Penelope Brown és Stephen Levinson hozta létre. Elméletüket
kötet formájában 1987-ben publikálták először, Politeness: Some Universals in Language
Usage címmel. Ahhoz azonban, hogy megértsük a Brown–Levinson-féle
udvariasságelméletet, röviden ismertetnünk kell Erving Goffman homlokzatelméletét is.
Goffman 1959-től kezdődően alakítja ki szociálpszichológiai elméletét, melyben

központi szerepet játszik az általa face-ként megnevezett terminus, melyet magyarra
leginkább arcként, arculatként, vagy homlokzatként fordíthatunk. A továbbiakban – Bándli
Judit illetve Szili Katalin gyakorlatát követve – az arc terminust fogom használni,
emlékeztetve az olvasót, hogy ez a fogalom szakterminusként szélesebb jelentéssel bír, mint a
magyar arc szó: „Az arculat az az énkép, amit a beszélők magukról mások felé szeretnének
közvetíteni. Ennek az énképnek a fenntartására folyamatosan figyelni kell, mivel az arculat
sérülékeny, rombolható, de akár vissza is építhető” 30, foglalja össze egy cikkében Schirm
Anita. Más megfogalmazásban az arc olyan énkép, amelyet az egyén társadalmilag
megerősített tulajdonságai körvonalaznak, az a kép, amit társas interakcióink mutatnak
rólunk, sajátunkhoz kötődünk, „olyan pozitív társadalmi érték, amelyre az egyén igényt
támaszt.”31
Az, hogy valaki fenntart egy arcot, azt jelenti, hogy viselkedése olyan képet mutat
róla, amely belsőleg konzisztens, és amelyet a többi résztvevő ítéletei, valamint a szituáció
személytelen tényezői is alátámasztanak. (Például egy illető az iskolába belépve viselkedése,
beszéde, interakciói stb. által olyan arcot mutat, melyet úgy írhatunk le: hagyományos
értékrenddel rendelkező középiskolai tanár) Ha valaki rossz arcot mutat, akkor társadalmi
értékéről olyan információ kerül felszínre, amely nem integrálható abba „vonalba, amit visz”.
(Például az előbbi illető káromkodik, vagy zaklatja egy diákját.) Ha valaki arc nélkül van, az
azt jelenti, hogy úgy lép másokkal kapcsolatba, hogy nem áll készen olyan vonalat vinni,
amit az adott szituációban elvárnak. (Például az előző illetőt a diákjai valamilyen szexuális
témájú poénnal ugratják: ilyenkor a megfelelő reakció végrehajtásához valószínűleg új arcot
kell felvennie, ám ez időbe telik, s ameddig nem találja meg az új arcát – például a „laza,
frappáns tanár”-ét –, addig az illető arc nélkül marad, s így kitett a további ugratásnak,
megszégyenítésnek.)
30
SCHIRM Anita, „Kóros udvariatlanság”, Nyelv és Tudomány (2015. november 6.), online:
https://m.nyest.hu/hirek/koros-udvariatlansag
31
12
Goffman három az arc megváltozását előidéző folyamatot nevez meg:
1. Arcvesztés (to lose face) Ennek során rossz arcot mutatunk, vagy valaki más sérti
meg, azaz rombolja az arcunkat.
2. Arcóvás (to save face) Ennek során megtartjuk másokban azt a benyomást, hogy
nem veszítettük el előzetesen felépített arcunkat.
3. Arcadás (to give face): Ennek során lehetővé tesszük valaki számára, hogy jobb
vonalat vigyen, mint amire különben képes lenne (például a megbecsülés
kinyilvánítása vagy figyelmesség révén).
Számunkra az udvariasság szempontjából legfontosabb művelet az arcóvás lesz:

amennyiben valaki ebben jó, úgy elmondhatjuk róla, hogy tapintatos, diplomatikus, jó
szociális készséggel rendelkezik stb., ugyanis az ilyen ember nem csak saját, de a mások
arcát is képes megóvni, ezáltal növelve a szociális koherencia fokát egy adott csoporton
belül. Az arcóvás tehát egyszerre feltételez védekező, illetve védelmező beállítódást az egyén
részéről: „Ideális esetben az interakció résztvevői együttműködnek a saját arcuknak és
egymás arcának megóvásában.”32
Goffman megnevezi az arcóvás konkrét műveleteit is. E műveleteket két típusra

osztja: (az arcfenyegető aktus előtti, illetve az azt helyettesítő) elkerülő és (az arcfenyegető
aktus utáni) kiigazító eljárásokra. Az elkerülő eljárásokat három csoportba sorolja:
a. Védekezünk a saját arcunkat fenyegető aktusok ellen: Kerüljük a fenyegető

helyzeteket; kerüljük az olyan témákat, amik az általunk mutatott homlokzattal
ellentétes információ kifejezéséhez vezetnének; szerénységet és ön-lekicsinylést
alkalmazunk, amíg ki nem derül, hogy a többi résztvevő milyen arcot vár el és
hajlandó támogatni részünkről.
b. Védelmezzük partnerünk arcát, igyekszünk azt nem kitenni semmilyen
fenyegetésnek: Tiszteletet mutatunk mások iránt; igyekszünk diszkrétek lenni;
amennyiben mondanivalónk bántó, úgy kétértelműséggel fogalmazunk,
tréfálkozunk, udvariassági formulákat használunk, módosítjuk ítéleteinket stb.
c. Ha már megtörtént az incidens, olyankor tapintatos vaksággal, esetleg
elfordulással reagálunk, vagy az esemény olyanként ismerjük el, mely nem
arcfenyegető.
32
13
A kiigazító eljárásnak Goffman négy fázisát különíti el: kihívás (a helytelen
viselkedés elismerésére), felkínálás (a sértő fél lehetőséget kap a kiigazításra, az expresszív
rend helyreállítására), elfogadás valamint köszönet.
Goffman kiemeli, hogy mások arcának fenyegetése nem mindig rosszindulatból

történik. Az arcfenyegetés történhet:
1. Ártatlanul: nyelvbotlás, baki, elszólás, ügyetlenség stb.

2. Rosszindulatból: szándékos ellenségesség.
3. Járulékos veszteségként (Collateral damage): a sértés a cselekedet nem tervezett (de
gyakran előrelátott) mellékterméke; ebben az esetben a arcfenyegetéssel járó
cselekedetet a sértő következmények ellenére tesszük, nem pedig azok elérésére
céljából.
Ezek után, rátérve Brown és Levinson udvariasságelméletére,33 meg kell állapítanunk,

hogy a két szerző épít ugyan Grice együttműködési elvére, de át is értelmezik azt.
Legerősebben viszont az imént tárgyalt goffmani arcfogalomra építenek.
Brown és Levinson elmélete szerint arcunk két részből tevődik össze: közelítő illetve
távolító arcból. A közelítő arc a szerzőpáros szerint azon kívánságunk kifejeződése, hogy
céljaink mások számára is kívánatosak legyenek (tisztelet, elfogadás támogatás iránti igény),
távolító arcunk pedig azon kívánságunké, hogy mások ne akadályozzanak minket céljaink
megvalósításában (kényszertől való mentesség). Ennek megfelelően a közelítő arcot kielégítő
udvariassági stratégiákat közelítő udvariasságnak, a távolító arcot kielégítőket pedig távolító
udvariasságnak lehet nevezni.
„Az arc Brown és Levinson rendszerében folyamatos fenyegetettségnek van kitéve,

azaz folyamatosan fennáll a veszélye annak, hogy támadás éri. Bizonyos cselekvések eleve
fenyegetik az arcot, ezek az ún. arcfenyegető aktusok.”34 Az arcfenyegető gesztusok közötti
különbségtétel az alapján lehetséges, hogy egyrészt kinek az arcát fenyegetik (a beszélőét
vagy a hallgatóét), másrészt hogy az illető személy mely arcát fenyegetik (a közelítőt vagy a
távolítót). Ez alapján
1. a hallgató
a. távolító arcát fenyegető aktusok: utasítások, kérések, javaslatok,
figyelmeztetések, kínálások, ígéretek, bókok stb.
33
BÁNDLI J., Az egyet nem értés pragmatikája…, 43–55.
34
14
b. közelítő arcát fenyegető aktusok: kritika, egyet nem értés, tiszteletlenség,
tabutémák, rossz hírek a hallgatóról stb.
2. a beszélő
a. távolító arcát fenyegető aktusok: köszönet kifejezése és elfogadása, kínálás
elfogadása, kényszerű ígéretek stb.
b. közelítő arcát fenyegető aktusok: mentegetőzés, hiba elismerése, bók
elfogadása, saját maga lekicsinylése stb.
Lehetőség van azonban az arcfenyegető jelleg csökkentésére is. Ennek lehetséges

módjait az alábbi ábra foglalja össze:35
A stratégiákhoz tartozó alapfogalmak a következők:
1. Mikrofon mellé: a beszélő nem egyértelműen fejezi ki a szándékát

2. Mikrofonba: a beszélő egyértelműen fejezi ki a szándékát
a. Nyíltan, orvoslás nélkül: a lehető legközvetlenebb módon hajtja
végre az aktust
35
Eredetileg a Brown-Levinson szerzőpáros által készített ábra, felhasználja BÁNDLI J., Az egyet nem értés
pragmatikája…, 46. Itt a Bándli-féle ábra látható, bizonyos módosításokkal közölve: az arcfenyegető aktus
rövidítését (AFA) feloldtam, a „nagy” és „kicsi” szavakat kicseréltem, mivel rossz helyen szerepeltek, valamint
a „pozitív udvariasság” és „negatív udvariasság” kifejezéseket „közelítő” illetve „távolító” udvariasságra
cseréltem.
15
b. Orvoslással: a beszélő megfelelő eszközök segítségével
megpróbálja enyhíteni, ellensúlyozni az arcfenyegető aktus
romboló hatását
1. orvoslás közelítő udvariassággal: az orvoslás a közelítő
arcra irányul
2. orvoslás távolító udvariassággal: az orvoslás a távolító arcra
irányul
A legegyszerűbben úgy ragadhatjuk meg a mikrofon mellé stratégia értelmét, ha azt

mondjuk: alkalmazásával a beszélő megsérti az első három grice-i maximát (a relevancia, a
minőség illetve a mennyiség maximáit), azaz implikatúrát hoz létre, vagy homályosan,
kétértelműen fogalmaz (megsérti a mód maximáját).36
Vannak olyan esetek, amikor nem tudjuk elkerülni bizonyos arcfenyegető aktusok
végrehajtását. Ha a beszélőnek az a szándéka, hogy az adott aktust mindenképp a legrövidebb
időn belül hajtsa végre (azaz az adott megnyilatkozást létrehozni és megérteni is kevés időt
vegyen igénybe), akkor folyamodhat az orvoslás nélkül, mikrofonba stratégiájához. Tipikusan
ilyen, azonnali cselekvést igénylő esetek a segítségnyújtás és -kérés, a figyelmeztetés, a
vészhelyzet (Segíts! Állj! Feküdj! Stb.)
Ha a beszélőnek nem szándéka az aktust rövid időn belül végrehajtani (de magát az
aktust végre akarja hajtani, például annak tartalma miatt), akkor fordulhat az orvoslás
stratégiájához: élhet távolító, illetve közelítő udvariassággal.
Távolító udvariasság esetén a beszélő igyekszik a hallgató távolító arcát védeni (azaz
próbálja csökkenteni vagy kisebbnek láttatni a hallgatóra nehezedő külső kényszer mértékét).
A távolító udvariasságra vonatkozó szabályok a következők:37
 Légy (konvencionálisan) közvetett! (Pl.: Ide tudnád adni a sót? Kellene nekem
egy toll. stb.)
 Ne előfeltételezz! (Pl.: Tudom, hogy ez most neked nem alkalmas… Tudsz
most segíteni? stb.)
36
Jelen dolgozat szempontjából nem tévedünk nagyot, ha mindhárom maxima tudatos megsértését
implikatúrának tekintjük.
37
Mivel e dolgozat alapvetően nem nyelvészeti jellegű, úgy vélem, szükségtelen felsorolni minden egyes
szabály minden alesetét. Bándli Judot tanulmányában meg is fogalmazódik a nyelvi műveletekként értett
szabályok számosságával szembeni kritika: „Bár Brown és Levinson megjegyzik, hogy osztályozásukat nem
tekintik megbonthatatlan rendszernek, Nemesi [Attila László] megfontolandó kritikája szerint »a nyelvi
eszközöknek az elvontabb stratégiaosztályokhoz való hozzárendelése eléggé mechanisztikus és zárt«” BÁNDLI
J., Az egyet nem értés pragmatikája…, 49–50.
16
 Közöld, hogy nem akarod zavarni a hallgatót! (Pl.: Tudom, hogy
alkalmatlankodom… Ha lehetséges lenne… )
Közelítő udvariasság esetén a beszélő igyekszik a hallgató közelítő arcát védeni (azaz
próbálja megerősíteni abban, hogy az jó arcot mutat). Az ehhez használatos stratégiák a
következők:
 Állíts közös alapot, erősítsd meg a hallgatót!

 Közvetítsd, hogy a beszélő és a hallgató együttműködnek!
 Elégítsd ki a hallgató igényeit! (Adományozz a hallgatónak rokonszenvet,
megértést, együttműködést!)
A fenti rendszer felállításán túl – Leechhez hasonlóan – Brown és Levinson is

igyekezett felállítani egy olyan skálát, melyen az arcfenyegető aktusok súly szerint
elrendezhetőek. „Ennek alapjául szolgál három szituációs paraméter, amelyek segítségével −
a szerzők szerint − a kultúrák többségét jellemezni lehet:
a. az interakcióban részt vevő felek társadalmi távolsága (D – distance),

b. a beszélő és a hallgató relatív hatalma (P – power),
c. a tolakodás abszolút rangsora (R – ranking of imposition)”
Egy arcfenyegető aktus súlya (W) a következő képlet szerint adható meg: W = D + P
+ R. Ha a képletet finomítani akarjuk aszerint, hogy a társadalmi távolság, illetve a beszélő és
hallgató relatív hatalma milyen irányú, akkor a következő képletet kapjuk:
WS→H = d + p + R ,
ahol d = D, amennyiben a hallgató (H) rendelkezik nagyobb társadalmi

presztízzsel,
illetve d = -D, amennyiben a beszélő (S) rendelkezik nagyobb társadalmi

presztízzsel
valamint p = P, amennyiben a hallgató (H) rendelkezik nagyobb hatalommal,
illetve p = -P, amennyiben a beszélő (S) rendelkezik nagyobb hatalommal.
Ezen paraméterek természetesen nem egykönnyen számszerűsíthetők, legjobb csak

annyit mondanunk, hogy egy arcfenyegető aktus annál súlyosabb, minél magasabb társadalmi
státuszt tölt be hozzánk képest az, akinek címezzük, illetve minél nagyobb a hatalmi
17
különbség közöttünk a mi rovásunkra38; emellett pedig számít még a tolakodás foka is. (Mely
utóbbi a legnehezebben meghatározható fogalom, s lényegében annyit jelent, hogy az adott
aktus mennyire ütközik az arcra vonatkozó előzetes elvárásokkal.) További, szintén
figyelembe veendő kritériumok, hogy: a cselekvőnek van-e joga az aktusra, van-e lehetősége
a meg nem tételére, van-e kötelezettsége a megtételére, valamint hogy élvezi-e a megtételét,
illetve mekkora fájdalmat okoz a hallgatónak a megtételével. A szerzők e paraméterek
leírásában persze pontosabban járnak el, de nekünk jelen vizsgálathoz a következő
összegzésre lesz a leginkább szükségünk:39
Egy fikciós univerzumon belül, hogy pontosabb képet kaphassunk a szereplők közötti
viszonyokról, érdemes megvizsgálnunk, hogy ki milyen arcokat épít fel a maga számára,
illetve hogy milyen mértékben igyekszik óvni a saját és mások arcát, ebből ugyanis
következtetni lehet a csoport(ok)on belül betöltött szerepére, társadalmi pozíciójára,
hatalmára, stb. Azzal, hogy megvizsgáljuk az egy-egy szereplő által végrehajtott
arcfenyegető gesztusokat (és azt, hogy ezeket hogyan enyhítette, milyen súlyosságú
udvariatlanságot választott, volt-e joga az aktusra, volt-e lehetősége azt nem megtenni,
élvezte-e stb.), úgy vélem, pontosabban következtethetünk a szereplők közötti kapcsolati
hálók milyenségére.
A szövegek pragmatikai vizsgálata

Ahhoz, hogy pontos következtetéseket tudjunk levonni a bodori nyelvhasználatot
illetően, szükségünk van egy nagy előrejelző erővel bíró modellre. Elsőként állítsunk fel egy
ilyen modellt az udvariasságról. A korábbi, erre vonatkozó fejezet valamint Jarrold Sadock
tanulmánya40 alapján modellünk a következőképp fog kinézni (amennyiben kvázi-
nullhipotézisként41 azt feltételezzük, hogy a bodori karakterek ugyanúgy fognak viselkedni,
ahogyan azt a hétköznapi emberek tennék – nyilván mi ennek valamiképp az ellenkezőjére
számítunk):
38
„A relatív hatalom (P) annak a fokát jelzi, hogy a beszélő milyen mértékben tudja ráterhelni az akaratát a
hallgatóra. Brown és Levinson a hatalom két alapvető forrásának az anyagi és a metafizikai dolgok feletti
ellenőrzést jelölik meg. A társadalmi távolságot (D) az interakció gyakorisága, valamint a beszélő és a hallgató
által kicserélt anyagi és nem anyagi javak számbavétele alapján vélik felbecsülhetőnek.” BÁNDLI J., Az egyet
nem értés pragmatikája…, 52.
39
Fenntartva persze annak lehetőségét, hogy egy későbbi kutatásban ugyanezt a vizsgálatot részletesebben is
elvégezzük, valamivel pontosabban, számszerűsítve a változókat.
40
JARROLD Saddock, „Speech Acts”, in The Handbook of Pragmatics, ed. HORN and WARD, 53–73 (Oxford:
Blackwell, 2006).
41
Jelen dolgozatban statisztikai módszereket nem alkalmazok, mivel ez jelenleg meghaladja a dolgozat kereteit.
A későbbiekben erre mindenképpen szeretnék sort keríteni, bízom benne, hogy ez növelné a dolgozat
magyarázó erejét.
18
1. A karakterek be fogják tartani a grice-i Együttműködési Alapelvet, s emiatt:
a. Képesek lesznek konvencionális és társalgási implikatúrákat létrehozni
b. Az implikatúrák megjelenésének oka bizonyos részben az udvariasságra
való törekvés lesz
2. A karakterek rendelkezni fognak egy olyan goffmani homlokzattal, amely:
a. Konzisztens
b. Létét többi karakter viselkedése alátámasztja (akár megerősítés, akár
megkérdőjelezés által)
c. Óvása elvárt és célszerű (fenyegetése pedig történhet ártatlanul,
rosszindulattal vagy járulékos veszteségként)
d. Közelítő és távolító arcból tevődik össze
3. A karakterek a (többi karakterhez viszonyított) társadalmi távolságuk, valamint
saját társadalmi pozíciójuk függvényében az udvariasság valamilyen fokát fogják
megvalósítani:
a. A karakterek be fognak tartani bizonyos udvariassági szabályokat:
i. Lakoff: követni fogják a második pragmatikai kompetenciaszabály
(Légy udvarias!) valamint a három udvariassági alapszabályt (Ne
terhelj másokat! / Adj választási lehetőséget! / Biztosítsd, hogy a
beszédpartner jól érezze magát!)
ii. Brown és Levinson: arcóvásra fognak törekedni
b. Az udvariasság mértéke függeni fog az interakcióban részt vevő felek
társadalmi távolságától (D-distance), a beszélő és a hallgató relatív
hatalmától (P-power) valamint a tolakodás abszolút rangsorától (R-
ranking of imposition)42
c. Az udvariatlan viselkedés kivitelezésekor számítani fog, hogy a
cselekvőnek van-e joga az aktusra, van-e lehetősége a meg nem
42
A társadalmi távolsághoz érdekes adalékot szolgáltat Bándli Judit idézett doktori értekezésének negyedik és
ötödik fejezete (BÁNDLI J., Az egyet nem értés pragmatikája…, 58–155.), valamint egy későbbi tanulmánya
(BÁNDLI Judit, „Az egyet nem értés pragmatikája”, Magyar Nyelvőr 137/1 (2013. január–március): 97–110.) Ez
utóbbiban a szerző azt állítja, egyet nem értés során „a barátok egyértelműen az értékítélet/minősítés direkt
stratégiáját választották a legtöbbször, sőt annak lehetséges stratégiakombinációi közül az önmagában álló
változatot részesítették előnyben, azaz ritkán érezték szükségét annak, hogy magyarázattal, alternatívafelvetéssel
vagy egyéb nyelvi megoldásokkal tompítsák a minősítés arcfenyegető jellegét. Az ismerősök az
alternatívafelvetést alkalmazták leginkább, mégpedig annak önálló, más stratégiákhoz nem kötődő formáját.”
(BÁNDLI J., „Az egyet nem értés pragmatikája”, 103.) Azaz minél kisebb a társadalmi távolság, annál inkább
hajlamosak vagyunk direktek lenni, és kevesebb arcvédő stratégiát alkalmazni: a barátok kevésbé óvatosak,
direktebb ellentmondási stratégiákat alkalmaznak, míg a távolabbi ismerősök óvatosabban választanak egyet
nem értési stratégiákat, és kevésbé élnek a fokozás lehetőségével.
19
tételére, van-e kötelezettsége a megtételére, hogy élvezi-e valamint hogy
mekkora fájdalmat okoz ezzel a hallgatónak
d. Az udvariatlan viselkedés kivitelezésekor számítani fog, hogy ártatlanul,
rosszindulatból vagy járulékos veszteségként kerül rá sor.
e. Az udvariatlan viselkedést a karakterek arcvédő stratégiák
alkalmazásával fogják enyhíteni
Nézzük meg egy példán keresztül, hogy hogyan is vizsgálnánk a fentieket egy konkrét
Bodor-részletben, a Sinistra körzet egyik párbeszédében.
„Csak betanult szövegeket mondok” – egy részletes példa
Nézzük meg a következő párbeszédet, a főszereplő Andrej és a kamionos Mustafa

Mukkerman között:
„– Figyelj. Egyszer bizonyára ezt az egészet megunod. Csak szólj, szívesen

magammal viszlek a Balkánra. Szalonikibe, a Dardanellákra vagy éppen Rodostóba.
Beduglak hátul a húsok közé, nem lesz meleged, de te majd jól felöltözöl. Ott senki sem talál
meg.
– Kérlek, hallgass.
– Szerezz magadnak idejében egy jó vastag és meleg subát. Én minden csütörtökön

erre haladok el, olajat veszek a kútnál, tudod, lenn, az észak-déli országúton. De leinthetsz
menet közben is. Csak lehetőleg ne essen az eső azon a csütörtöki napon: ázottan, vizes
ruhával nem ülhetsz be a jeges húsok közé, a fagyba. Na jó, most menj, Allah veled.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz. Nem hallottam abszolúte semmit. De azt meg kell
adni, tényleg ismered a nyelvet.
– Ugyan. Csak betanult szövegeket mondok.”43
Implikatúrák
A párbeszéd negyedik fordulójában Andrej társalgási implikatúrához folyamodik: azt

állítja, fogalma sincs, miről beszél Mukkerman, miközben az nagyon is világosan és
érthetően fogalmazott. Andrej tehát nyilvánvalóan hazudik, azaz megszegi a minőség
maximáját. Hogy az Együttműködési Alapelvet betartja (és hogy Mukkerman tudja, hogy
Andrej betartja), az abból sejthető, hogy Andrej hagyja Mukkermant beszélni, nem vág a
43
20
szavába. A legvalószínűbb implikált jelentés: Andrej azt szeretné közölni Mukkermannal,
hogy értette, amit az mondott, viszont nem tud most válaszolni. 44 Nyilván az implikált
jelentés nagyon könnyen kikövetkeztethető, azaz csak látszólag az a célja, hogy a körülöttük
lévők ne értsék, hogy a két szereplő miről beszél. Az implikatúra használatának célja
valójában az, hogy Andrej beszédmódja megfeleljen a körzet szabályai által elvárt
beszédmódnak: a látszat-titkolózásnak, a kirakatiságnak.
Arc és udvariasság
Mukkerman a segítőkész idegen arcát hozza, míg Andrej a közönyös káderét. Mindkét
arc következetesen van fenntartva, nem jelenik meg ilyen irányban disszonancia. A
nyelvhasználat arról árulkodik (például a tegezés és a direkt felszólítások révén), hogy a két
szereplő közötti társadalmi távolság kicsi, és bár Andrej ebben a helyzetben rendelkezik
valamekkora hatalomtöbblettel, ezt nem használja ki, nem hallgattatja el például
Mukkermant. Ez arra engedhet minket következtetni, hogy az esetlegesen felmerülő
arcfenyegető aktusok súlyossága sem lesz számottevő. Ezt támasztja alá az is, hogy a kettejük
közötti hatalmi egyenlőtlenség felmérése során mindkét serpenyőbe komoly érvek kerülnek:
Andrejnek joga van Mustafa Mukkemran bizonyos jogait korlátozni (hiszen ő az adott
helyzetben Coca Mavrodin körébe tartozik), másrész ezekkel a jogokkal ő maga nem
rendelkezik: Mustafa Mukkerman relatíve szabadon járhat-kelhet országokon keresztül, s így
áru- és embercsempészetet is felajánlhat bárkinek, akit ő kiválaszt, s ezen jogosítványa
jelentős hatalomhoz juttatja őt.45 Vagyis a két szereplő közötti hatalmi és társadalmi
különbségek sem bírnak erős elhatároló erővel.
Mégis megjelennek apróbb arcfenyegető aktusok, és néhol udvariassági stratégiákra is

láthatunk példát. A legenyhébb (a távolító arcot érintő) arcfenyegetés Mukkerman szájából
hangzik el, amikor is az utalást tesz beszédpartnere vágyaira és jövőbeli terveire („Egyszer
bizonyára ezt az egészet megunod.”), majd felkínálja számára a segítségét („Csak szólj,
szívesen magammal viszlek a Balkánra.”). Andrej ezt elutasítja (kihasználva a relevancia
maximáját), és (újabb arcfenyegető aktusként) megkéri Mukkermant, hogy hallgasson. A
beszédpartner arcának óvása itt abban nyilvánul meg, hogy a kérést választja az utasítás vagy
44
Itt lehetne a minőség maximája alól való kibújásról is beszélni, azonban explicit módon nem ez történik:
Andrej nem mondja ki, hogy nem reagálhat Mukkerman mondanivalójára, ezt az adott helyzetben implikálnia
kell.
45
Ha a hatalmat, ahogy korábban is, aszerint határozzuk meg, hogy ki mit tehet meg, mire van felhatalmazása és
jogosítványa, milyen más személyek tartoznak a befolyási övezetébe stb. A hatalom semmiképpen sem azonos
valamilyen ranggal vagy feladatkörrel, ezeknek sokkal inkább az egyén társadalmi pozíciójához van közük.
21
parancs helyett – azaz az arcfenyegetés járulékos veszteségként történik, hiszen Andrejnek
muszáj visszautasítania Mustafa Mukkerman ajánlatát, Coca Mavrodin ugyanis figyeli őt.
Mukkerman nem hallgat el, folytatja a leendő segítségnyújtás leírását, melyben sok
utasítás is helyet kap (s ezek is a hallgató távolító arcát fenyegető aktusok). Andrej kérésének
nem teljesítése szintén udvariatlan gesztusnak számít. Nyilván nem tudjuk, hogy Andrej
előbbi kérdését milyen szupraszegmentális nyelvi jelek (hangsúly, hangmagasság, hangerő,
beszéddallam stb.) és gesztusok (mimika, testtartás stb.) kísérték. Láttuk, hogy a két szereplő
betartja az Együttműködési Alapelvet, Andrej hagyja Mukkermant beszélni, szinte csak „úgy
tesz, mintha” mégkérné, hogy hallgasson. Amennyiben Mukkerman „veszi a lapot”, úgy az,
hogy folytatja a kvázi-monológot, nem számít udvariatlannak, ellenkező esetben viszont
igen.46
Ennél valamivel érdekesebb a bók, amely a negyedik fordulóban hangzik el Andrej

szájából: „De azt meg kell adni, tényleg ismered a nyelvet.” Egyrészt Andrej konvencionális
implikatúra segítségével fejezi ki, hogy e mondat tartalma valamiképp ellentétben áll a
korábbi mondatokéval (legalább annyiban, hogy ha az előbbiek sértőek/udvariatlanok voltak,
akkor most bókra kerül sor). A bók elfogadása viszont arcvesztéssel jár, és Mukkerman nem
is fogadja azt el. Elutasítja (mely tett magyar nyelvterületen társadalmi elvárássá nőtte ki
magát), és mentegetőzik (azzal, hogy valójában nem beszéli jól a nyelvet, csak betanult
szövegeket mond), e szerénységi gesztus által pedig saját közelítő arcát óvja. Ez utóbbi azért
nagyon izgalmas, mivel mentegetőzése a végsőkig átlátszó (hiszen nyilvánvaló hazugság),
így ez által Mukkerman megsérti a minőség maximáját, így újabb implikatúrát hozva létre: a
mondat szándékolt jelentése eszerint a bók (ironizáló, az ambivalenciának is teret engedő)
elfogadása, melynek arcfenyegető hatása viszont nagyon súlyos. Következtetésként
elmondhatjuk, hogy az implikatúrák mennyisége és az arcfenyegető aktusok felvállalása arra
enged következtetni, hogy a két szereplő által hozott arc kompatibilis egymással, a köztük
lévő társadalmi-hatalmi távolság kicsi, azaz a köztük lévő viszony a barátinak mondható
irányba mozdul el.
E nyelvi elemzés azért is gyümölcsöző lehet egy irodalmi mű esetében, mivel feltárhat
olyan kapcsolódási pontokat (például az arcok és a társadalmi távolságok elemzése révén),
melyek első ránézésre nem feltűnőek még az klasszikus irodalomkritikai és -elméleti
vizsgálódás számára sem. Ahhoz azonban, hogy ennél messzebb menő következtetéseket
46
Feltételezhetjük, hogy jól értették egymást, ugyanis később Andrej felemlegeti a kamionos által felajánlott
segítséget, felajánlva azt fogadott fiának is.
22
tudjunk levonni, a teljes korpusz vizsgálatára van szükségünk, melyet nem lehet a
fentebbiekben bemutatott módon ismertetni.
A Sinistra körzet összegző pragmatikai vizsgálata
Implikatúrák
Terjedelmi okok miatt csupán azon pragmatikai műveleteket fogom átfogóan

elemezni, melyek a fentebbi elemzésben is nagyobb teret kaptak: az implikatúrák és az
arcfenyegetés használatát. Az implikatúrák közül természetesen a társalgási implikatúrák a
relevánsabbak, hiszen ezek árulnak el többet a szereplők között kialakuló
viszonyrendszerekről.
A grice-i értelemben vett társalgási implikatúrák mennyisége és aránya a Sinistra

körzet dialógusszövegében a következő:
Implikatúrák aszerint, hogy melyik grice-i

maximát
Kevésbé sértik meg:
Informatívabb:
informatív:
10 1
Mód: 10
Minőség: 7
Rele-
vancia:
17
Mód/modor Minőség Relevancia

Mennyiség (kevésbé informatív) Mennyiség (informatívabb)
Láthatjuk, hogy a szereplők összesen 45-ször folyamodnak implikatúra használatához,

mely egy összesen 652 replikát tartalmazó szövegben kevésnek mondható. Ez azt jelenti,
hogy minden 14–15. mondatban található implikatúra. Vagyis a szereplők nagyon kevés
mondandójukat közlik közvetett módon, a legtöbb közlés direkt.
A leggyakoribb implikatúratípus a relevancia maximáját megszegő implikatúra: a

szereplők ebben az esetben mondandójukkal nem kapcsolódnak tematikailag az előttük szóló
mondandójához. Ezen implikatúrák közül néhány egészen banális inferenciafolyamatot
implikál:
23
„– Az ott pedig a kislányom, Bebe. Majd megismered, még csak nyolcéves, de úgy
veszem észre, el akar menni tőlem.
– Ne engedd.
– Szerelmes lett Géza Hutirába”47
Itt a témaváltás oka nagyon egyszerűen megfejthető: ha feltételezzük (mint ahogy ez a

legegyszerűbb), hogy az új információ vagy oka vagy célja a korábbinak, úgy
kikövetkeztethetjük, hogy Nikifor Tescovina azért közli ezt Andrejjel, mert azt szeretné
mondani: Hiába nem engedem, akkor is menni fog, mivel a Géza Hutira iránti szerelme erre
sarkallja, de legalábbis azt, hogy Bebe elvágyódásának oka a Géza Hutira iránt érzett
szerelme. A két lehetőség közötti bizonytalanság képes jelölőszerepet is felvenni: Nikifor
Tescovina bizonytalanságának, Bebe elengedésére való esetleges hajlandóságának, vagy épp
az ez iránt érzett tehetetlenségének jelölőjévé válik. Ennél összetettebb inferenciafolyamatot
vár el a beszédpartnertől (és az olvasótól) a következő részlet:
„– Ha maradhatok, hát megígérem. Ha nem, hát nem állok jót magamért.
– Vésse az agyába: a halottnak az a dolga, hogy többet ne mozduljon.”48
Ehhez hasonló, Andrej Bodor és Izolda (Coca) Mavrodin-Mahmudia között elhangzó

párbeszédet másutt is találunk:
„– Mint említettem, Borcan ezredes egy halat keresett rajtam, azt hitte, rejtegetem
előle.
– Hm. A halott ezredes nem ezredes.”49
A két párbeszédben közös, hogy Coca Mavrodin meg sem próbál válaszolni Andrej
előző replikájára. Az inferenciafolyamat végén kapott közlés nem az előző replika tartalmára
válaszol, hanem annak létjogosultságára. Az első esetben Andrej megfenyegeti Coca
Mavrodint, aki társadalmilag és hatalmilag is fölötte áll. Erre az Coca Mavrodin leteremti őt,
de nem a közvetlenül azelőtt elhangzott fenyegetésre válaszol, hanem Andrej előző tettét
bírálja (ti. azt, hogy Andrej „feltámasztotta”, azaz újraélesztette Severin Spiridont). A
második esetben sem a hal-ügyre reagál az ezredes, hanem egy korábbi párbeszédhez
kapcsolódik (ha úgy vesszük, ezzel a mód maximáját is megsérti, ugyanis nem tartja a
sorrendet), és újra felemlegeti – fenyegetőleg – Andrejnek, hogy neki tilos a meghalt Borcan
47
BODOR Ádám, Sinistra körzet, 25.
48
49
24
ezredest annak katonai rangján említenie. Mindkét esetben Coca Mavrodin azt implikálja,
hogy nem kíván a felvetett témához kapcsolódni (s ez nyilván további dolgokat is
implikálhat50), ehelyett beszédpartnere viselkedéséről tesz implikált megjegyzést. E gesztus
már önmagában is udvariatlan, mint ahogyan azt a későbbiekben látni fogjuk.
Azon egyéb implikatúrák, melyek ugyanígy a relevancia maximáját sértik meg, egy
kivételével mind sértők és/vagy tartalmaznak valamilyen arcfenyegető aktust: 51 ilyen például,
amikor Mustafa Mukkerman sérti meg egyet nem értéssel a határőröket (vagyis a hallgató
távolító arcát fenyegeti):
„– Legjobb lesz, ha önként előadja. Azzal, mondhatni, máris túlestünk a dolog

nehezén.
– Én nem sietek.”52
Itt az implikált jelentés nyilván a következő: Nem adom önként elő, amit keresnek.
Andrej a hallgató (ez esetben Béla Bundasian) távolító arcát fenyegeti a következő esetben is:
„– Legközelebb már biztos jó hírekkel jövök. Van egy ismerősöm, sofőr. Ráadásul
külföldi, gondolom, érted.”53
A szándékolt jelentés: Jöjj el velem a körzetből, a távozás feltételeit biztosítottam. Itt

az implikatúra, vagyis a közvetettség akár indokolatlannak is tűnne, hiszen mostohaapa és fia
között nincsen különösebben nagy társadalmi vagy hatalmi távolság, azonban a tolakodás
mértéke óriási: Béla Bundasian ellenáll, többször is tudtára adja nevelőapjának, hogy esze
ágában sincs elmenni. Emiatt Andrej ugyanúgy használ közvetett, mint közvetlen nyelvi
formulákat annak érdekében, hogy nevelt fiát távozásra bírja.
A hallgató közelítő arcát fenyegető aktusoknak is teret ad a jelenleg tárgyalt

implikatúratípus:
„– Maga meg sajnos már öreg az ilyesmihez.” 54 – mondja Coca Mavrodin, „válaszul”
arra, hogy Nikifor Tescovina felajánlotta egyik gyerekét Andrejnek. Először is Coca
50
Például hogy nem veszi figyelembe Andrej fenyegetőzését, felülemelkedik rajta, vagy épp hogy nem akar
tudni a hal-ügyről.
51
Az említett kivétel a következő jókívánság (bár ez esetben is megtörténhet, hogy a szándékolt jelentés
valamilyen módon sértő): „– Az első ilyenszerű fogásom, tudja, eddig a langyos délen állomásoztam, Pelikán-
farmon dolgoztam. / – A jóisten meg fogja segíteni.” Megeshet, hogy a szándékolt jelentés az, hogy Andrej nem
kívánja kinyilvánítani véleményét Coca Mavrodin múltjáról. Nyilván ennek oka a kettejük közötti társadalmi és
hatalmi távolságban (is) kereshető.
52
53
54
25
Mavrodin előfeltételezi, hogy Nikifor Tescovina feleség- vagy szeretőjelöltként ajánlotta fel a
gyerekét Andrej számára, másfelől pedig implikatúra formájában adja tudtára Andrejnek,
hogy ellenzi az „üzletet”. Egyszersmind meg is sérti Andrejt, hiszen emellett azt is implikálja
(ez az inferenciafolyamat köztes állomása lenne), hogy Andrej túl öreg már a házassághoz
(enyhébb sértés) vagy egy szerető kitartásához (súlyosabb sértés). A jelenleg részletesen nem
tárgyalt esetek is valamilyen arcfenyegető aktust idéznek elő.
Összességében elmondható, hogy a relevanciamaxima megsértésének eluralkodása a

többivel szemben választ adhat arra a kérdésre, hogy miért tűnik sokszor úgy, hogy a bodori
szereplők „elbeszélnek egymás mellett”. Az implikatúrák tüzetes vizsgálatával azonban
láthatóvá válik, hogy ilyen „félrebeszélésből” egyrészt nincs különösebben sok (mindössze
17 egy 2.963 mondatból álló szövegben55), másrészt nyelvi kommunikációs szempontból
mindegyikük indokolt. Mindig van tehát kapcsolat a „hézagos” replikák között, még akkor is,
ha egyes implikatúrák „megfejtése” nem is mindig egyértelmű. Sokszor megtörténhet, hogy
több szándékolt üzenetet is feltételezhetünk egy-egy implikatúra esetében. Ekkor olyan
metanyelvi elemekre is támaszkodhatunk, melyeket a kontextus (jelen esetben az elbeszélés)
hordoz. Vagyis a nyelvi bizonytalanság fogékonnyá teheti úgy a szereplőket, mint az olvasót
a nyelven kívüli gesztusok figyelmes követésére is.
A második leggyakoribb implikatúratípus a mennyiség maximáját megszegő

implikatúrák. Itt arról van szó, hogy a szereplők vagy túl kevés, vagy túl sok információval
szolgálnak a másik fél számára. Azt hiszem, ezen esetek révén ragadható meg leginkább a
szereplők „szűkszavúságának” problémája: a teljes szövegben ugyanis csupán tizenegy olyan
esettel találkozunk, ahol valamely szereplő ezt a grice-i maximát sérti meg, és ezek közül is
csupán egy olyan eset van, amikor ezt valaki úgy teszi, hogy túl sok információt közöl.
Térjünk ki először erre a példára:
„– És a papírjaid rendben vannak? – kérdezte az útkaparó.
[…]
– A papírjaim! Ó, nagyon is, tudd meg. A legnagyobb rendben. Még hogy az én

papírjaim. Nos, azok felől egyszer s mindenkorra megnyugodhatsz.”56
55
A félreértést elkerülendő hangsúlyozzuk, hogy implikatúrákat nem mondatok, hanem megnyilatkozások (és
ezek kontextusai) hordoznak. (Erről ld.: Kent BACK, „The top 10 misconceptions about implicature”, 22–23.) A
megnyilatkozások megszámlálása azonban egyrészt munka, másrészt nem is vezetne komolyabb
következtetésekre.
56
26
Az adott karakter – az idegen, aki meglátogatja Andrejt – túl hosszasan mondja el azt,
amit egy szóval (igen) is kifejezhetne. Ezt mindenképp tekinthetjük ironikus gesztusnak,
hiszen a „túlbeszélés”, azaz a grice-i mennyiség-maxima ilyen irányú megszegésének célja
legtöbbször az irónia létrehozása. Esetünkben ezt az is alátámasztja, hogy később Andrej is
ironizál az idegennel (igaz, nem implikatúra segítségével):
„– Fogjad, kukucskálj vele [ti. a távcsővel]. És mondd, persze, csak ha nem tartozik a
külön bejáratú titkaid közé: merre tartasz?”57
A korábbi szövegrészlet implikatúrájának szándékolt jelentése emellett: Nincsenek

papírjaim vagy A papírjaimra nem azok a szabályok vonatkoznak, mint az itt használatos
más papírokra. Bizonyos mértékben az inferenciafolyamat következtetése, azaz a szándékolt
közlés maga is implikatúrát idéz elő, hiszen megsérti a mód maximáját: amiről az idegen
beszél, zavaros, nem lehet megérteni (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy be sem
mutatkozott, és egyéb magyarázatai esetében is igen szűkszavúan nyilvánult meg).
A fentitől eltekintve a többi tíz eset mind „alulról” szegi meg a mennyiség maximáját:
a szereplők nem kellően informatívak:
„– Képzelem, meghívta magát a Balkánra. A görög tengerpartra, az Olimpiára.
– Megpendítette.” – így hangzik Coca Mavrodin és Andrej párbeszéde.58 Andrej

implikatúrájának szándékolt jelentése: Nem kívánom elmondani, miről beszélt pontosan
Mustafa Mukkerman. (Ez szintén sértő nyelvi aktus.)
„– Remélem, jó volt.
– Nem volt rossz, uram”59 – Andrej és Elvira Spiridon párbeszédét olvasva annak
lehetünk tanúi, hogy ez utóbbi karakter úgy próbálja Andrej tudtára adni, hogy szeretkezésük
nem volt kielégítő a számára, hogy arcóvó aktushoz (indirektséghez) folyamodik. Ez itt
tökéletesen érthető, hiszen társadalmi távolság és hatalom szempontjából mindenképpen
alatta áll Andrejnek: Coca Mavrodin tette őt Andrej szeretőjévé, s ebbe neki nem volt
beleszólása.
Olyan esettel is szembesülünk, ahol nem a társadalmi-hatalmi viszonyokra, hanem a

rendszer működésmódjára következtethetünk egy-egy nyelvi furcsaságból:
„– Még nem tudom az úr nevét.

57
58
59
27
– Csakugyan. De megnyugtathatom, nemsokára, legkésőbb estére megmondom”60
Itt Andrej tulajdonképpen kibújik a maxima teljesítése alól, azonban, mivel ezt nem
expliciten teszi, megnyilatkozását implikatúraként kell kezelnünk, s ekképp is működik:
Andrej több dolgot is implikál válaszával: egyrészt hogy (valamilyen okból) nem tudja
megmondani a nevét, másrészt hogy később erre hajlandó lesz (azaz Elvira Spiridon
számíthat arra, hogy megtudja Andrej nevét).
A többi ilyen típusú implikatúráról elmondhatjuk: mindegyiket azért lehet

végrehajtani, mert a végrehajtó hatalmi többlettel rendelkezik (még ha oly csekéllyel és
alkalmival is, mint amilyennel Andrej rendelkezik Aron Wargotzki felett):
„– És én akkor most kivel beszéltem?
– Ugyan, Aron Wargotzki, gondolhatod, mondhatok neked bármilyen nevet. Igazán

nem fontos ez.”61
Az egyetlen kivételt Elvira Spiridon és Andrej Bodor már említett példája képezi. Ha
az informativitás szintjét szemléljük, akkor a minta ugyanaz: egyetlen olyan kivétellel
találkozunk, ahol a közlő informatívabb. Az itt levonható következtetés nem más mint, hogy
Az ilyen típusú maximaszegés
1) szorosan összefügg a hatalommal (az teheti meg, hogy nem válaszol pontosan egy
kérdésre, akinek erre hatalma van) és annak megkérdőjelezésével is (ez csak
Andrej esetében igaz: csak ő hoz létre olyan implikatúrákat, melyek egy olyan
karakterre nézve sértők, aki társadalmi pozíció és hatalom tekintetében Andrej
fölött helyezkedik el).
2) nem ad teret az irónia számára (a fent említett két ironikus replikán kívül jelen
vizsgálatban másutt nem találkoztam iróniával)
Úgy vélem, már a fentiek alapján is képesek lehetünk választ adni e dolgozat előzetes
feltevéseire, azonban vegyük szemügyre a másik két grice-i kategóriát is.
A mód maximájának megszegése egészen kevésszer fordul elő a műben, mindössze

tízszer. Egyenrangú felek között ennek száma öt, alá-fölérendeltségi viszonyban lévő
szereplők között szintén öt. A példák csekély száma, és az egyenlő eloszlás miatt nem is
igazán lehet komolyabb következtetéseket levonni. Talán annyit érdemes megemlíteni, hogy
60
61
28
egyedül Andrej az, aki homályos vagy kétértelmű mer lenni a felettesével. Erre példa Coca
Mavrodin és Andrej párbeszéde:
„– Rosszkor, ugye. Pont most, amikor magának is annyira kell. Persze, gondolom,
nem egészen ingyen képzelte.
– Úgy valahogy.”62
Természetesen a homályos kifejezésmódot Coca Mavrodin is alkalmazza Andrejjel

szemben, ám e gesztus korántsem annyira szubverzív, mint a fent idézett esetben, ugyanis itt
a az implikatúra a fölérendelt személy szájából hangzik el:63
„– És mi lenne a teendő odafönn?
– Semmi. Csak ott fog lakni, méghozzá nem is egyedül.”64
A minőség maximájának megszegésére találjuk a legkevesebb példát. Ebben az

esetben arról beszélünk, hogy egy karakter tudatosan hamis igazságértékű tartalmat közöl, s
ez a tény a hallgató számára is feltűnő. Az ilyen típusú implikatúrák a legkönnyebben
dekódolhatóak:
„– És mi a neve?
– Nem tudom. Elvesztek az irataim” 65 – hangzik Borcan ezredes és Andrej Bodor

párbeszéde. Nyilvánvaló, hogy a szándékolt tartalom: Hajlandó vagyok rá, hogy új nevet
kapjak. Ilyen típusú behódolásra ez az egyetlen példa. Rejtőzhet ebben a példában bizonyos
fokú irónia is: ez esetben a behódolás foka kisebb, hiszen Andrej ironizál a fölérendelt
pozícióban lévő Coca Mavrodinnal. Ez utóbbi azonban nem reagál az iróniára, azaz ha
iróniáról is lenne szó, annak esetleges sértő (vagy egyszerűen humoros, feszültségoldó)
hatásának nincs közvetlen kihatása a beszélgetés alakulására.
Valamivel több az olyan eset, amikor a nyilvánvaló hazugság alárendelt személy

szájából hangzik el (s így arcfenyegető hatással bír):
„– Egyrészt szeretek jól kinézni a fényképeken. Azonkívül én ezt az egészet

megálmodtam. Azért most sajnos nincs is nálam az, amit maguk keresnek.” – mondja
Mustafa Mukkerman.66 Ugyanő válaszolja Andrejnek a következőt:
62
63
Itt meg kell említenünk, hogy minden implikatúra többletmunkát vár el a hallgatótól dekódolás során, azaz
terhet ró a hallgatóra. Ezért is fontos a társadalmi-hatalmi viszonyok vizsgálata.
64
65
66
29
„– Ugyan. Csak betanult szövegeket mondok.”67
Azaz Mustafa Mukkerman próbára teszi a hatalmilag valamivel fölötte álló Andrejt,
felesel vele. Andrej válaszából – mint ahogy azt korábban láthattuk – az tűnik ki, hogy ezt
megteheti, hiszen Andrej szimpatizál vele (másrészt a közöttük lévő hatalmi távolság, mint
korábban láttuk, bár kimutatható, mégsem számottevő).
Coca Mavrodin épp hatalmi pozíciója miatt teheti meg, hogy „elhazud” dolgokat (itt
mellesleg gondolhatunk Borcan ezredes halálára, a tunguz náthára, az oltásokra, de sok egyéb
esetre is, amikor Coca Mavrodin, vagy az őt megelőző Borcan ezredes szavainak,
beszédaktusainak hatására változik meg valami a körzetben – hogy valósan vagy
szimbolikusan, azt néha lehetetlen eldönteni):
„– Maga is tudja, megöltem valakit. Nem távozhatok innen.
– Dehogyis ölt. Nagyon téved, Bundasian, mindenki él, virul maga körül.” 68 – itt Coca
Mavrodin épp Béla Bundasian múltját törli el egy kimondott hazugsággal, melyet a szereplők
nyugodtan értelmezhetnek úgy, mintha azt hallották volna: Bűneid elfelejttettek.
Coca Mavrodin máskor is hazudik ugyanígy, fölérendelt pozícióból:
„– És mi lenne a teendő odafönn?
– Semmi.”69 (Ezzel, ha úgy vesszük, egyszerre sérti meg a minőség és a mód

maximáját is.)
Hasonló cselekedetet (azaz hogy fölérendelt szereplő hazudjon alárendeltnek) más

szereplő csupán egyszer hajt végre – s e szereplő Andrej:
„– Fogalmam sincs, miről beszélsz. Nem hallottam abszolúte semmit.” 70 – mondja

Mukkermannak.
Ebből, és a fentiekből is látható, hogy Andrej kivételes helyzetben van.

Nyelvhasználata is alátámasztja ezt, hiszen az általa használt implikatúrák egyszerre
hasonlítanak az alárendelt és a fölérendelt szereplők (főként Coca Mavrodin) által létrehozott
implikatúrákra. Érdemes azt is szemügyre vennünk, hogy a regény összes implikatúrája közül
hány tartozik Andrejhez:
67
68
69
70
30
Az implikatúrák száma szereplők szerint:
4
9%
25
56%
16
36%
Andrej Coca Mavrodin Az összes többi szereplő
Láthatjuk, hogy 25 implikatúrájával egyértelműen Andrej Bodor az, aki a legtöbbet

használ indirekt megnyilatkozást, aki a legtöbbször utal dolgokra ahelyett, hogy kimondaná
azokat. A regény összes többi szereplője összesen nem használ annyi implikatúrát, mint a
főszereplő. Ez két dolgot is bizonyít:
1) Egyrészt az ő nyelvhasználata áll a legközelebb a hétköznapi, implikatúrákban

sokkal gazdagabb nyelvhasználathoz,
2) Ő az, aki képes ugyanúgy utalni, célozgatni „felfelé”, mint „lefelé”. Ő áll ilyen
szempontból (is) a regény centrumában, s e pozíciója (s az arra való reflektálás) a
továbbiakban is jelentőségteljes lehet.
31
Udvariasság
A teljes dialógusszöveg átvizsgálása után összesen 213, Brown-Levinson-i értelemben

vett arcfenyegető aktust71 sikerült összeszámolnom.72 Ezek az arcfenyegetés típusa szerint a
következőképpen oszlanak meg:
Arcfenyegető aktusok aszerint, hogy mit

fenyegetnek
19
9%
14
7%
120
57% 59
28%
Beszélő közelítő arcát Beszélő távolító arcát Hallgató közelítő arcát Hallgató távolító arcát
Ami legelőször feltűnik, az a hallgató arcát fenyegető aktusok fölénye (179 szemben a
beszélő arcát fenyegető 33 aktussal). Egy ilyen arányú számbeli fölény statisztikai módszerek
és kontrollszöveg használata nélkül is szignifikánsnak mondható.73 Ha a különböző
kategóriákat sorra vesszük, a következőket figyelhetjük meg:
A beszélő közelítő arcát fenyegető aktusok:
A vizsgálat menetét leegyszerűsítendő minden arcfenyegető aktust a leggyakoribb

típusok szerint osztályoztam (ez igaz az egyéb típusokra is). Természetesen átfedések
lehetnek, például egy mentegetőző aktus lehet egyben bocsánatkérő is, 74 az ilyen eseteket
aszerint soroltam be, hogy melyik aktust véltem erősebbnek. Emellett igyekeztem minél
71
A továbbiakban csupán az ilyen aktusokat vizsgálom, a Lakoff, Leech és Fraser modellje szerinti elemzés a
későbbiekben várható, ez a tervek szerint a mesteri disszertációm részét fogja képezni.
72
Ahogyan az implikatúrákat, úgy ezeket az arcfenyegető aktusokat is egy Excel-táblázatba mentettem le.
Minden adat kiválasztása manuális módszerrel történt, így valamekkora hibaszázalékkal mindenképp
számolnunk kell, bár a szöveget ellenőrzés céljából természetesen még egyszer átnéztem.
73
Bár mindkettő indokolt lenne, és remélhetőleg sor is fog kerülni az alkalmazásukra a későbbiekben.
74
Pl.: „Magam sem tudom, pontosan hogyan történt. Komisz, rossz íze volt annak a bizonyos rumnak, és én
mérgemben nekilöktem a vascsövet, amelyen át betöltötte volt nekünk. Láttam is mindjárt, szegénynek letörött,
már csak egy kis cérna bőr tartja. Szeretnék tőle bocsánatot kérni, egy fül nem akármi.” (BODOR Ádám, Sinistra
körzet, 131.)
32
kisebb részekre bontani a mondatokat úgy, hogy lehetőleg egy bizonyos aktus egy
megnyilatkozásnak feleljen meg (azaz egy mondaton belül helyet kaphat több arcfenyegető
aktus is).
A beszélő közelítő arcát fenyegető aktusok

TÍPUS SZERINT
1
5%
2
10%
Mentegetőzés
Bocsánatkérés
Hiba elismerése
Önmaga lekicsinylése
4
20%
13
65%
A beszélő közelítő arcát fenyegető aktusok (azaz amelyek ellentétes hatást fejtenek ki
a beszélő azon szándékával, hogy tettei és céljai a beszédpartnerek számára vonzónak
tűnjenek) csekély számban jelennek meg úgy a teljes művön belül (19 ilyen aktus egy 2.963
mondatból álló szövegben), mint az arcfenyegető aktusok teljes halmazán belül (9%).
A beszélő közelítő arcát fenyegető aktusok

SZEREPLŐK SZERINT
5
Andrej Bodor 25%
Coca Mavrodin
7
Aron Wargotzki 35%
Gábriel Dunka
A többi szereplő
3
15%
3
2 15%
10%
33
Közöttük a leggyakoribb a mentegetőzés aktusa. Ennek leginkább a hiba
elismerésével való viszonya érdekes: utóbbiból ugyanis sokkal kevesebbet látunk. (Ezek
rendre Béla Bundasian és Aron Wargotzki szájából hangzanak el). Mentegetőzés 13-szor
fordul elő a műben. A „hibaelismerők” közül csak Aron Wargotzki kér bocsánatot azért, amit
tett, Béla Bundasian tette bocsánatkérés nélkül marad.
A második fenti táblázatból az derül ki, hogy újfent Andrej az, aki a legtöbbet
mentegetőzik, kér bocsánatot, ismeri el a hibáit. Olyan személlyel szemben, akinek hozzá
képest többlethatalma van, ez kétszer fordul elő, a többi esetben a társadalmi-hatalmi pozíció
közel azonos. A többiek közül feltűnő még Coca Mavrodin három ilyen aktusa (egy
bocsánatkérés és egy mentegetőzés Mustafa Mukkermannal szemben és egy mentegetőzés
Andrejjel szemben), melyek legfeljebb annyit képesek bizonyítani, hogy az illető karakter
hatalmi pozícióban is felvállal egy-egy olyan aktust, mellyel saját közelítő arcát rombolja
(persze ez azt is jelenti, hogy azt kellő biztonságban érzi). Megemlítendő, hogy az egyik
imént említett arcfenyegetést megpróbálja bókkal orvosolni:
„– Tudja, nagyon sajnálatosnak tartom, hogy ilyesmire került sor. És pont magával
szemben, akit annyira tisztelünk.” – mondja Mustafa Mukkermannak.75
A beszélő távolító arcát fenyegető aktusok:
A beszélő távolító arcát fenyegető aktusok

TÍPUS SZERINT
3
21%
Köszönetnyilvánítás
Köszönet elfogadása
Beleegyezés
1
7%
10
71%
A beszélő távolító arcát fenyegető aktusok (azaz amelyek a beszélő azon képességét
rombolják, hogy cselekedeteiben ne korlátozzák őt mások) száma az összes többihez
75
34
viszonyítva a legkisebb. Ez a legkevésbé diverz csoport, mindössze két típusú ilyen aktussal
(szóba jöhetett volna még a kínálás elfogadása, a kényszerű ígéretek stb.)
A legfeltűnőbb a köszönet alacsony száma. Köszönetnyilvánításból hármat találunk a

teljes szövegben, mindhármat Andrejtől.76 Köszönetet egyetlen szereplő fogad el csak,
Gábriel Dunka, ő is inkább kényszerből, mintsem önként, hiszen nem tehet semmit Andrej
azon bejelentett célja ellen, hogy az a távollétében elcsalja tőle Aranka Westint: „– Hát most
mi a fenét tegyek?” A beleegyezések a „legunalmasabb” arcfenyegető aktusok közé
tartoznak, relatíve nagy számuk azonban következtetni enged minket egyfajta apátiára, amely
megüli a körzetet. Többnyire alacsonyabb státuszú szereplő egyezik bele egy magasabb által
kiadott utasításba, javaslatba stb. Míg azonban köszönetet nyilvánítani érzelemnyilvánítással
is jár, beleegyezni lehet közönyösen is, és többnyire ezt is tapasztaljuk, még olyan erotikusan
feszült helyzetekben is, mint az alábbi:
„– És, hogy folytassam: hamarosan minden egyes porcikáját végigpuszikálom. Hogy

aztán ne érjék meglepetések.
– Ott puszikál végig az úr, ahol akar.”77
A hallgató közelítő arcát fenyegető aktusok:
A hallgató közelítő arcát fenyegető aktusok olyan aktusok, melyek képesek aláásni a
hallgató azon vágyát, hogy beszédpartnerei számára céljai és tettei kívánatosnak,
rokonszenvesnek tűnjenek. A rossz hírek tudatása a hallgatóról kivételével minden nagyobb
típusra találunk példát.
Legtöbb példát egyértelműen az egyet nem értésre találunk, ez a típus az összes a

hallgató közelítő arcát fenyegető aktus csaknem felét teszi ki. Ez jelenti az a legsúlyosabb
arcfenyegetést is, mivel azt a benyomást kelti a hallgatóban, hogy annak tervei, céljai a
beszédpartner számára ellenszenvesek.
76
Melyek közül egyet akár vehetnénk ígéretnek („– Ha tényleg elintézted, egyszer meghálálom neked.”), egy
másikat pedig bóknak is („– Rendes vagy.”). Ebben az esetben ezeket a hallgató távolító arcát fenyegető aktusok
közé kellene sorolnunk.
77
35
A hallgató közelítő arcát fenyegető aktusok
TÍPUS SZERINT
3
5%
15
Tiszteletlenség 25%
Kritika
Egyet nem értés
Tabu említése
27
46%
14
24%
Tipikus példája az egyet nem értésnek Coca Mavrodin-Mahmudia ezredes. Ő

pozíciójából fakadóan képes arra, hogy úgy hajtson végre egyet nem értő aktusokat, hogy
azzal ne okozzon a beszédpartner számára komoly arcvesztést. Tipikusan ilyen példa a
következő:
„– Dehogyis sejtette. Ezt a fontos dolgot tőlem tudta meg most, hogy elárultam
magának.”78 – mondja épp Andrejnek, aki „bennfenteskedni” igyekszik az ezredessel az által,
hogy egyetértést és rokonszenvet fejez ki iránta, bevallja, hogy maga is úgy gondolkodott
korábban, mint Coca ezredes.79
Hasonlóra példa a következő két párbeszéd, igaz, itt Coca Mavrodin mindkét esetben
kritikát fogalmaz meg Andrejjel szemben:
„– Az efféle eprészés, gombászkodás, természetjárás ideje lejárt, eddig sem volt rá

semmi szükség. És ami a legnagyobb baj, nincsenek meg az iratai.”80
„– Miféle halügyről beszél? [– C. M.]
78
79
A teljes párbeszéd: „– Dehogyis hasítom ki neki a gumibelsőket – kiáltott utánam [ti. Coca Mavrodin]. – Én
tudtam a legjobban, nincs nála semmi. Nehogy elhiggyen rólam ilyesmiket.
– Gondoltam is, hogy csak viccelni tetszik.
– Ha most maga is belegondol egy kicsit, mi történt, rájön, ez az egész meg volt beszélve a lengyel kollégákkal.
Csak gyakorlatot tartottunk.
– Szó, ami szó, magam is így sejtettem.
– Dehogyis sejtette. Ezt a fontos dolgot tőlem tudta meg most, hogy elárultam magának.” ( BODOR Ádám,
Sinistra körzet, 60.)
80
36
– Mint említettem, Borcan ezredes egy halat keresett rajtam, azt hitte, rejtegetem
előle. [– Andrej]
– Hm. A halott ezredes nem ezredes. [– C. M.]”81
Az ilyen, a hallgató közelítő arcát fenyegető aktusokra szinte sohasem érkezik válasz.
A kritikát nem ellenzi az, akiről megfogalmazták, a tabut82 kimondó személyt nem
hallgattatják el, és nem is szólnak rá, de a tiszteletlenségen sem háborodik fel senki. Ez
utóbbira példa a következő részlet:
„Tudja jól, a kutyát sem érdeklik a megfigyelései” 83 – mondja a kantinos Nikifor

Tescovina a meteorológus Géza Hutirának. Ez az eset azért érdekes, mert itt a társadalmi-
hatalmi különbség nem olyan egyértelmű (sőt, nem is biztos, hogy létezik), mint az előző
esetekben. Azt kell látnunk, hogy a tiszteletlenség arcfenyegető aktusát inkább Andrej engedi
meg magának (hatszor), a többiek elvétve élnek ezzel (Nikifor Tescovina háromszor, Béla
Bundasian kétszer, emellett Borcan ezredes, Oleinek doki, az idegen és Géza Hutira
egyenként egyszer). Coca Mavrodin egyszer sem tiszteletlen (ellenben több kritikát és egyet
nem értést fogalmaz meg).
Összességében azt láthatjuk, amint a másik fél közelítő arcának fenyegetése

egyenesen arányossá válik a birtokolt vagy vágyott hatalommal: Andrej Coca ezredes
védenceként sokszor tiszteletlen, Nikifor Tescovina, bár csupán kantinos, jelentős befolyással
rendelkezhet, ugyanis következmények nélkül megsértheti például Géza Hutira arcát.
Ugyanígy fenyegeti Olejnek doki a neki alárendelt Hamza Petrika arcát, ebből láthatjuk, hogy
a doktor bizonyos dolgokat büntetlenül megtehet, azaz jelentős mennyiségű szabadsággal,
sőt, hatalommal rendelkezik. Azt eldönteni, hogy e fölény, hatalomtöbblet, felsőbb társadalmi
pozíció mennyire indokolt a karakterek esetében, igencsak nehéz, mivel verbális választ
szinte sohasem vonnak maguk után az említett aktusok.
81
82
Ez mindhárom esetben a pénisz-tabu: „Mért ne. Amikor a tökömet vakargatják nekem, én azt nagyon
élvezem.” (Mustafa M.) / „Amúgy is meg szerettem volna mutatni maguknak a pucámat.” (Mustafa M.) / „– A
pucukájára gondolsz?” (Andrej)
83
37
A hallgató közelítő arcát fenyegető aktusok
SZEREPLŐK SZERINT
Andrej 17
Coca Mavrodin 29% 20
Béla Bundasian 34%
Oleinek doki
A többi karakter
5
8%
8
9 14%
15%
Bizonyos értelemben külön esetet képez Andrej Bodor és Béla Bundasian találkozása,
itt ugyanis különösen sok (a partner közelítő és távolító arcát érintő) arcfenyegető aktusnak
lehetünk tanúi:
„– Hozni fogok neked egy pokrócot – próbálkozott beszédbe elegyedni Andrej. –

Nem lesz könnyű szerezni, de majd lopatok valamelyik raktárból.
– Azt ne, utálom a pokrócokat.
– Legközelebb már biztos jó hírekkel jövök. Van egy ismerősöm, sofőr. Ráadásul
külföldi, gondolom, érted.
– Mondja, mi van a fejében? Hiszen most már maga is közéjük tartozik. Másként nem
lehetne itt.
– Csak így kerülhettem a közeledbe.
– Akkor hát ne lássam többet. […]”84
Egyértelmű, hogy Andrej és Béla vitája a legsűrűbb az arcfenyegető aktusok

szempontjából. Már-már úgy tűnik, hogy néha válaszolnak is e verbális fenyegetésekre, ám
sokszor szegik meg a relevancia maximáját (vagy bújnak ki a válasz alól egyéb módon). Így
valódi párbeszéd nem alakul ki, Béla Bundasian reakcióiból annyi tűnik ki: nem kíván
Andrejjel beszélgetni, viszont ha teheti, megsérti nevelőapját.
84
38
A hallgató távolító arcát fenyegető aktusok:
Már korábban kiderült, hogy a Sinistra körzet legtöbb arcfenyegetése ebbe a

kategóriába esik. E kategória számossága az előzőekénél jóval nagyobb, és azt hiszem,
relevánsabb következtetések is vonhatóak le vizsgálata segítségével.
A hallgató távolító arcát fenyegető aktusok

TÍPUS SZERINT
2
3 2%
Kérés 3% 8
Utasítás 7%
Figyelmeztetés 29
Javaslat 24%
Kínálás 21
Bók 18%
Ígéret
20
17% 37
31%
A hallgató távolító arcát fenyegető aktusok 55%-át kérések és utasítások teszik ki, de
ezek között is többségben vannak az utasítások. Azon aktusok, melyek arcfenyegető ereje
magas (kérés, utasítás, figyelmeztetés), túlnyomó hányadát, 72%-át teszik ki a teljes
halmaznak. Ezután következnek a közepes arcfenyegető erővel rendelkező aktusok
(javaslatok) 17%-kal, míg a gyenge arcfenyegető aktusok (kínálás, bók, ígéret) a teljes
halmaz mindössze 11%-át teszik ki. Feltűnő az erős arcfenyegető aktusok többsége,
különösen ha összevetjük ezt a hallható közelítő arcát fenyegető aktusok halmazával
(amennyiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen arányban történnek a hallgató valamely
arcát súlyosan fenyegető aktusok). Amennyiben a hallgató közelítő arcát súlyosan fenyegető
aktusként a kritikát és a tiszteletlenséget tételezzük (meghagyva annak a lehetőségét is, hogy
az egyet nem értés is történhet súlyos módon), arra jutunk, hogy a hallgató arcát súlyosan
fenyegető aktusok részaránya 64–79%.
39
A hallgató távolító arcát fenyegető aktusok
SZEREPLŐK SZERINT
21
Andrej 18% 30
Coca Mavrodin 25%
5
Oleinek doki 4%
Nikifor Tescovina
Elvira Spiridon
6
Béla Bundasian 5%
A többi karakter
16 21
13% 18%
21
18%
Az hallgató távolító arcát fenyegető aktusok szintén a vélt hatalmi pozíció szerint
oszlanak meg. A főszereplő Andrej után a legtöbb ilyen aktust Coca ezredes végzi el:
ezeknek a nagy része utasítás (9 db.), ezt követi a figyelmeztetés (4 db.), a javaslat (3 db.) a
kérés (1 db.), a bók (1 db.) és az ígéret (1 db.). Ezek közül az utasítás és a figyelmeztetés a
három szociokulturális faktor (társadalmi távolság, hatalom, tolakodás mértéke) közül
leginkább a hatalomtöbbletet igényli, s ez összhangban is van Coca ezredes regénybeli
szerepével.
Andrej esetében a következőket látjuk: a leggyakoribb a kérés (9 db.), majd a

figyelmeztetés (7 db.), ezt követi az ígéret (5 db.), a javaslat (5 db.) és az utasítás (4 db.).
Bókra nem találunk példát. Majdnem ellentétes a minta, eltekintve a figyelmeztetések nagy
számától, viszont kimondhatjuk, hogy Andrej ezek alapján nem rendelkezik akkora
hatalommal, mint Coca ezredes, bár vágyik erre, de legalábbis imitálja, hogy lenne hatalma.
Az ő esetében a többi szereplőhöz viszonyított társadalmi távolsági is kisebb, és a tolakodás
mértéke nagyobb, hiszen neki bárki más számára könnyebb nemet mondani, mint Coca
ezredesnek:
„Pihend ki magad, kelj útra föltétlenül még virradat előtt” 85 – mondja Andrei az
idegennek, akivel, mint látjuk, nem sikerül kialakítani a hierarchiát, nagyjából ugyanannyi
arcfenyegető aktust „vágnak egymás fejéhez.”
85
40
Figyelmeztetések alkalmával is megfigyelhetjük, ahogyan közte és a beszédpartner
között relatíve kicsi a társadalmi különbség, és (a következő példában) a személyes viszonyos
okán a tolakodás mértéke sem túl nagy:
„Ha egyszer elmennék innen, lehet, elkérlek majd Severin Spiridontól. Ha úgy
döntenék, hogy magammal viszlek” – mondja Andrej Elvira Spiridonnak.86
Összegzés
A tanulmány egy korábbi pontján a következő hipotézist állítottuk fel:
A Bodor-karakterek nem tartják be az udvariassági szabályokat, a nyelvhasználatuk

túlontúl közvetlen, s ennek a csoportdinamikát jelölő vagy azt meghatározó okai vannak.
Amint azt az implikatúrák elemzéséből láthattuk, a bodori szereplők túlontúl

közvetlenek, a főszereplő Adamon kívül nem igazán folyamodnak implikatúrához. Ennek
okai természetesen a nyelvi különbségek is lehetnek:87 megtörténhet, hogy a szereplők nem
bírják eléggé jól a közvetítő nyelvet ahhoz, hogy bonyolultabb nyelvi műveleteket hajtsanak
végre rajta. Ennek ellentmond, hogy rontott mondattal csak két helyütt találkozunk („– Figyel
rám, Andrej. Eztet vinni Borcan ezredes nekije. Mígnem lemegy a nap.” / „– Embernek fia,
Andrej – vett elő sziszegve. – Miért nem mondta nekem, ezredes Borcan nem él!” 88) valamint
hogy a használt nyelv sok helyütt nagyon is költői is kifejező.
Az implikatúrák használatából következtetni tudunk azonban Sinistra körzet belső

szabályaira: Úgy tűnik, hogy a körzet nyelve nagyon is pontos kell legyen. Nincs helye sok
implikatúrának, s azok is inkább úgy sértik meg a grice-i maximákat, hogy kevesebbet
mondanak annál, mint amennyit kellene. A szereplők nem túl gyakran ugyan, de elbeszélnek
egymás mellett, mely aktusnak azonban mindig jelentősége van. Emellett gyakran kevesebb
információval szolgálnak a kelleténél (többel azonban nem, így nem is adódik igazán tere az
86
Aki egyre készségesebben válik Andrej szeretőjévé, bár ezt sohasem mondja ki. Sőt, igyekszik tompítani,
ahogyan azt fentebb is láttuk, amikor is Andrej felvetésére („Remélem, jó volt.”) félreérthető implikatúrával
válaszol („Nem volt rossz, uram.”). Mindemellett ne hagyjuk figyelmen kívül a következő jelenetet sem,
amelyre közvetlenül a férj, Severin Spiridon távozása után kerül sor: „Severin Spiridon elment, Andrej a lépcsőn
állva nézett utána. Mellette hangtalanul fölbukkant Elvira Spiridon, csípőjük máris összeért, arcuk előtt
összekeveredett a pára, amíg várták, hogy a zseblámpa fénye eltünedezzék a deres rét végében.” (BODOR Ádám,
Sinistra körzet, 143–144.)
87
Nem tudjuk pontosan, hogy a szereplők milyen nyelvűek, a neveik is több nemzetiségre utalnak: Az Andrej,
Coca, Puiu Borcan, Nikifor Tescovina, Petrika nevek románosak (még ha az utóbbiak írásmódja nem is az), a
Béla, Bodor, Vili, Elvira, Aranka, Zoltán, Izolda Géza Kökény magyarosak (bár az utolsó példában a névsorrend
nem stimmel), de vannak németes (Marmorstein, Wargotzki, Westin), szlávos (Hutira, Mavrodin) és törökös
nevek is (Mahmudia, Mustafa Mukkerman) stb.
88
41
iróniának), és hamis információkat állítanak. Ezen implikatúrák használati szabályait (ki
kinek implikálhat, ki kinek hazudhat látványosan, ki engedheti meg magának, hogy ne
mondjon ki mindent szó szerint, pontosan) azonban a hatalmi viszonyok szabályozzák.
Az implikatúrákból, ahogyan az arcfenyegető aktusokból is, Andrej kapcsolati

hálójának szerkezetére tudunk leginkább következtetni. (S emellett nyilvánvalóvá válik az is,
ahogyan a normasértés a körzetben normává emelődik, hiszen láthattuk, hogy az udvariatlan
gesztusokra, azaz az arcfenyegetésre egyik karakter sem reagál igazán úgy, mintha
normasértés történt volna: „Senki nem szól a dologhoz semmit. Ez a dolgok rendje.” 89)
Láthatjuk, hogy ki mit engedhet meg magának, ki mekkora arcfenyegetést vállal be a saját
maga számára, ugyanakkor milyen súllyal fenyegeti a többi karakter arcát: A viszonyok
valóban emergensek, hiszen a három Brown-Levinson-i faktor (a társadalmi távolság, a
hatalmi távolság valamint a tolakodás mértéke) előzetes ismerete nem mindig elegendő az
arcfenyegető aktusok súlyosságának megállapításához.
Amennyiben a dolgozat további hipotéziseire is válaszolni szeretnénk,90

kijelenthetjük, hogy a körzet nyelvszokása látszólag a konkrét nyelvhasználatot részesíti
előnyben, azt a nyelvhasználatot, melyen nem kell sokat gondolkodni, nem kell sok
inferenciafolyamatot végrehajtani beszéd közben (hiszen az implikatúrák száma kicsi).
Azonban egy-egy esetben az implikatúrák „megfejtése” nehezebb, mint gondolnánk, s
összetett következtetési mechanizmusokat igényel úgy a szereplők, mint az olvasó részéről –
melyeknek mindenképp része valami nyelven túli.
A szűkszavúság, és a nyelvi variabilitás hiánya ellenben teret enged egy olyan

jelenségnek is, melyet jelen dolgozat keretei között nem tudunk vizsgálni: a metanyelvi és
szupraszegmentális jelek kiemelt fontosságának. Egy-egy implikatúra esetében nem tudjuk
eldönteni pontosan az implikált jelentést csupán abból, amit a szereplők kimondanak, így
fokozott figyelemre vagyunk ítéltetve: kontextus – azaz narratív irodalmi mű esetében – a
narráció minden egyes történésfoszlányára, minden rezdülésre kiemelt figyelmet kell
fordítanunk úgy, hogy ebben az elbeszélő (aki a szereplők lelkiállapotáról, a
megnyilatkozások módjáról, arról, hogy a szereplők nevetnek-e vagy sírnak, milyen a
hanghordozásuk, a hangszínük stb.) vajmi keveset árul el az olvasó számára.
89
90
Ld. jelen dolgozat, 8.
42
Felhasznált irodalom
BACK, Kent. „The top 10 misconceptions about implicature”. In Drawing the Boundaries of
Meaning, edited by BIRNER, Betty J. and WARD, Gregory, 21–30.
Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, 2006.
BÁNDLI Judit. „Az egyet nem értés pragmatikája”. In Magyar Nyelvőr 137/1 (2013. január–
március): 97–110.
BÁNDLI Judit. Az egyet nem értés pragmatikája. Doktori értekezés. Pécs: Pécsi
Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2009.
BODOR Ádám. Sinistra körzet. Budapest: Magvető, 2017.
GRICE, Herbert Paul. „A társalgás logikája”. In Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés,
szerkesztette Pléh Csaba, Síklaki István és Terestyéni Tamás, 213–227. Budapest:
Osiris, 1997.
HORN, Laurence R. and WARD, Gregory eds. The Handbook of Pragmatics. Oxford:
Blackwell, 2006.
MAY, Jacob L. Pragmatics, An Introduction. Oxford: Blackwell, 1993.
SCHIRM Anita. „Kóros udvariatlanság”. In Nyelv és Tudomány (2015. november 6.), online:
https://m.nyest.hu/hirek/koros-udvariatlansag
43
Tartalom
Bevezető.....................................................................................................................................2
A nyelvészeti pragmatikai szempont......................................................................................2
Hipotézisek.............................................................................................................................2
Udvariasság és a személyközi viszonyok..............................................................................4
Grice és az Együttműködési Alapelv.....................................................................................4
Udvariasság............................................................................................................................9
Lakoff elmélete................................................................................................................10
Fraser elmélete.................................................................................................................11
Brown és Levinson elmélete............................................................................................12
A szövegek pragmatikai vizsgálata.......................................................................................18
„Csak betanult szövegeket mondok” – egy részletes példa.................................................20
Implikatúrák.....................................................................................................................21
Arc és udvariasság............................................................................................................21
A Sinistra körzet összegző pragmatikai vizsgálata..............................................................23
Implikatúrák.....................................................................................................................23
Udvariasság......................................................................................................................32
A beszélő közelítő arcát fenyegető aktusok:................................................................32
A beszélő távolító arcát fenyegető aktusok:.................................................................34
A hallgató közelítő arcát fenyegető aktusok:...............................................................35
A hallgató távolító arcát fenyegető aktusok:................................................................39
Összegzés.................................................................................................................................41
Felhasznált irodalom..............................................................................................................43
44

Senki Nem Szól A Dologhoz Semmit. Ez A Dolgok Rendje.": Bodor Ádám Sinistra Körzet C. Regényének Pragmatikai Vizsgálata

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Senki Nem Szól A Dologhoz Semmit. Ez A Dolgok Rendje.": Bodor Ádám Sinistra Körzet C. Regényének Pragmatikai Vizsgálata

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

XXXVI.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia

„Senki nem szól a dologhoz semmit. Ez

Bodor Ádám Sinistra körzet c. regényének

Szekció: Modern nyelvek irodalma és kultúrája

Dolgozatom célkitűzése: Bodor Ádám Sinistra körzet című regényében megvizsgálni

A nyelvészeti pragmatikai szempont

Háttérinformációk, olvasói elvárásrendszer, előzetes tudás: a befogadásesztétika olyan

Azt hiszem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy grammatikai értelemben a Bodor-

Úgy vélem, a furcsaságok mibenlétének kérdésére a nyelvészeti pragmatika adhat

A Bodor-karakterek nem tartják be az udvariassági szabályokat, a nyelvhasználatuk

Mielőtt hozzálátnánk a nyelvészeti elemzéshez, ki kell jelölnünk a korpuszt, a vizsgált

A korpusz tehát a következő: mindazon szövegrészletek Bodor Ádám Sinistra körzet2

A regény szövegének forrása a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi

 34.752 szó (244.584 karakter6), (ahol 1 szó = 7,04 karakter)

A fentiekből leginkább az tűnik ki, hogy a Sinistra körzetben átlagosnak mondható

Udvariasság és a személyközi viszonyok

– Hát most mi a fenét tegyek?”8

Nem ez az egyetlen szöveghely, ahol Bodor Ádám szereplői sértegetik, megbántják

Az udvariasság-elméletek bemutatásához Bándli Judit pragmatikai munkásságát

Grice és az Együttműködési Alapelv

Grice alapművében, A társalgás logikájában a konvencionális és a társalgási

 a mennyiség (Légy pontosan a kívánt mértékben informatív!),

E maximák – melyek betartása elsősorban a társalgás folyékony menetének

1. megjátszás nélküli megsértéssel (ilyenkor felmerülhet a gyanú, hogy a

Minket most ez utóbbi érdekel a leginkább: ilyenkor a beszélő nyilvánvalóan nem

Grice, amikor pontosan meg akarja határozni a társalgási és a konvencionális

A társalgási implikatúrának – ha össze kívánjuk foglalni az eddig elmondottakat –

Számunkra a legrelevánsabb kérdések tehát: Milyen módon használják (és használják

1. Mennyire konvencializálódott az ún. Körzet nyelve? (Azaz mennyire átlátszó a

A következőkben a pragmatika egy másik fontos területének meglátásait kívánom

Bándli szűkebb szakterületének, a magyar mind idegen nyelv tanításának

Az udvariasságról Bándli kijelenti, hogy hajlamosak vagyunk társadalmi normaként

A pragmatikán belüli, udvariassággal foglalkozó elméletek közül kiemelkedik George

Lakoff udvariasságelmélete20 szerint az udvariasság elsősorban a kommunikációs

Az első szabály tulajdonképpen a grice-i Együttműködési Alapelvnek felel meg, ezt

Lakoff az általános udvariassági kompetenciaszabályon túl „megállapít néhány, az

2. Adj választási lehetőséget!

3. Biztosítsd, hogy a beszédpartner jól érezze magát!”26

Lakoff szerint egy megnyilatkozás „akkor minősül rendszerében udvariasnak, ha a

Bruce Fraser elméletében az udvariasság társalgási szerződésként (Conversational

Fraser ily módon nem szociálpszichológiai alapokra helyezi az udvariasságot (mint

A legnagyobb hatású, egyben legkoherensebb – s leginkább szociálpszichológiai

Goffman 1959-től kezdődően alakítja ki szociálpszichológiai elméletét, melyben

Számunkra az udvariasság szempontjából legfontosabb művelet az arcóvás lesz:

Goffman megnevezi az arcóvás konkrét műveleteit is. E műveleteket két típusra

a. Védekezünk a saját arcunkat fenyegető aktusok ellen: Kerüljük a fenyegető

Goffman kiemeli, hogy mások arcának fenyegetése nem mindig rosszindulatból

1. Ártatlanul: nyelvbotlás, baki, elszólás, ügyetlenség stb.

Ezek után, rátérve Brown és Levinson udvariasságelméletére,33 meg kell állapítanunk,

„Az arc Brown és Levinson rendszerében folyamatos fenyegetettségnek van kitéve,

Lehetőség van azonban az arcfenyegető jelleg csökkentésére is. Ennek lehetséges

A stratégiákhoz tartozó alapfogalmak a következők:

1. Mikrofon mellé: a beszélő nem egyértelműen fejezi ki a szándékát

A legegyszerűbben úgy ragadhatjuk meg a mikrofon mellé stratégia értelmét, ha azt

 Állíts közös alapot, erősítsd meg a hallgatót!

A fenti rendszer felállításán túl – Leechhez hasonlóan – Brown és Levinson is

a. az interakcióban részt vevő felek társadalmi távolsága (D – distance),

ahol d = D, amennyiben a hallgató (H) rendelkezik nagyobb társadalmi

illetve d = -D, amennyiben a beszélő (S) rendelkezik nagyobb társadalmi

valamint p = P, amennyiben a hallgató (H) rendelkezik nagyobb hatalommal,

illetve p = -P, amennyiben a beszélő (S) rendelkezik nagyobb hatalommal.

Ezen paraméterek természetesen nem egykönnyen számszerűsíthetők, legjobb csak