KOMMUNIKÁCIÓ

2. tétel

A sikeres nyelvhasználat gyakorlata

-- beszédaktusok, együttműködési elvek, udvariassági formák –

Beszédaktus:

1) beszédaktus-elmélet: a nyelvi megnyilvánulásokat, a közléseket

cselekvésként értékelő elmélet

Konkrét beszédhelyzetekben használjuk, melynek céljául egy cselekvést

várunk. Például, kimondjuk hogy „Huzat van!”, mely mondatunk célja hogy
barátunk becsukja az ablakot. Ha sikeres volt a kommunikáció a barátunk
becsukja az ablakot, így a huzat megszűnik és megnyilvánul a cselekvés, tehát a
beszélő szándékát és a hallgatóra tett hatását is magába foglalja.
Ezt nevezzük beszédaktusnak vagy beszédtettnek.
 2) A beszédaktus részei: lokúció, illokúció, perlokúció

A megnyilvánulás alapjelentését, amelyet a nyelvet beszélők megértenek, és

vele együtt annak nyelvi megformálását idegen szóval lokúciónak nevezzük. (A
latin locutio szó jelentése: mondás, szólás.)
A megnyilvánulás tartalmában rejlő szándék, amire azt használjuk, az illokúció.
(Az il- fosztóképző arra utal, hogy nem mondásról, hanem cselekedetről van
szó.)
A megnyilvánulás befogadóra tett hatása a perlokúció.

Azonban vannak olyan mondataink amivel kimondjuk annak azonnali

végrehajtását is. Ezek általában kijelentő mondatok. Például, „A
tárgyalást ezennel lezárom.”
Vannak, amelyekkel cselekvésre szólíthatjuk fel társainkat. Ezek
általában kérdésként vagy kijelentésként létrejött megnyilvánulások.
Például, „Van egy tollad? – Adj egy tollat!”
Vannak olyanok is, melyek a világra tett megjegyzéseinket képviselik,
melynek célja, egy vagy több társunk tájékoztatása. Ezek is általában
kijelentő mondatokként jelennek meg. Például, „Süt a nap.”
Vagy ugyanaz a nyelvi megformálás különböző beszédszándékokat
hordozhat, ezért a társunkra mért hatás is változhat. Ezek leginkább
felkiáltásként jelennek meg. Például, „Jaj, de okos vagy!”

3) A beszédaktus és a sikeres kommunikáció:

A különböző kommunikációs helyzetekben a beszédhelyzetnek, a

témának, a beszélő és a hallgató viszonyának megfelelően
választunk nyelvi jeleket.
 Fontos szerepet tölt be a nyelvi megformálásban az
adott beszédhelyzetnek megfelelő stílus kiválasztása is. A beszélő és a
hallgató számára már ismert tipikus beszédhelyzetek, cselekvések,
szövegtípusok és stílustípusok rendszerében tudja elhelyezni az adott
megnyilatkozást. Ezt stílustulajdonításnak nevezzük. A stílustulajdonítás
egyrészt erősítheti a beszélő szándékát, másrészt befolyásolhatja a
hallgatóra tett hatást.
A létrehozott szöveg az adott beszédhelyzetben akkor működik, ha a
beszélő és a hallgató közös valóságismerettel, megfelelő nyelvi
képzettséggel rendelkeznek, és mindketten tisztában vannak egymás
beszédszándékával.
A sikeres kommunikáció a beszélő és a hallgató kölcsönös, interakciójával
valósul meg.
A beszélő részéről a megnyilatkozás szándékokra épülő tevékenység, míg
a hallgatónak a problémamegoldás és a következtetés képességére van
szüksége.
Előfordulhat, hogy a beszélő a valódi szándékát álcázza, és a nyelvi
megformálás célja az igazi szándék elrejtésével a hallgató magatartásának
befolyásolása. Ez a jelenség a manipuláció.
 Együttműködési elvek:

1. A társalgás:
A közéleti szóbeli kommunikáció része a társalgás. A beszélgetésnél
tágabb fogalom, párbeszédekben megvalósuló.

2. A maximák szerepe:
Beszélgetés közben a beszélgetőpartnerek észrevétlenül is figyelnek
egymásra. Ezt együttműködési alapelvnek nevezzük. Megvalósulásához
szabályokra, azaz maximákra van szükség. Összesen 4 típusa van,
minőség, mennyiség, mód, kapcsolódás.
A maximák elsősorban a megnyilatkozó és a társalgási téma
viszonyát határozzák meg.
A négy maximát udvariassági alapszabályokkal lehet kiegészíteni, a
tapintat, a nagylelkűség, a megerősítés, a szerénység, az egyetértés, az
együttérzés és a fatikus elv= (beszédpartnerek közötti kapcsolattartó
funkció)
 3. A deixis szerepe a társalgásban:
nyelvi elemeknek az a funkciója, amellyel rámutatás szerűen utalnak
tárgyakra, személyekre vagy a szöveg egyéb vonatkozásaira, tényezőire
A deixis típusai:

 dolgokra (a térbeli elhelyezkedéstől függően (ez/az)

 személyekre (ő, ők)
 a térbeli helyzetre (itt/ott)
 az időviszonyokra (ekkor/akkor)
 a minőségre (ilyen/olyan, ekkora/akkora)
 a cselekvés módjára (így/úgy)
 a mennyiségre (ennyi/annyi)
A társalgás udvariassági formái:

1. Az udvariasság lehetőségének értelmezése, problémái:

Minden megnyilvánulás beszédhelyzettől függ, így nem feltétlen tudunk

vele udvariasságot kifejezni. Fontos megjegyezni, a tiszteletadás, és az
udvariasság nem egy stílusjegy és nem is kommunikációs stílus, hanem így
fejezzük ki tiszteletünket mások felé. Viszont nem csak nyelvi megnyilvánulás,
hanem a nonverbalitásban is tudjuk alkalmazni, mikor például előre engedünk
valakit a sorban.
Tehát az udvariasságot egy olyan társadalmi jelenségnek értelmezzük, ami
jelen van a nyelvhasználatban is, és szokásrenden alapuló viselkedésmintázatok
összessége.
Céljuk az emberek közti súrlódások elkerülése és egy arculatstratégia.

2. Az arculat:

Az arculat fogalmát legelőször Erving Goffman úgy határozta meg, hogy

valakiről, vagy valamiről kialakított nyilvános kép, azaz véleményalkotás,
amihez mindenkinek joga van.
Mivel számos arculata van egy embernek, ezért mindet másképpen tudjuk
kifejezni. Azonban figyelnünk kell arra, hogy a másról, annak cselekvéséről,
viselkedéséről alkotott véleményünket úgy nyilvánítsuk ki, hogy az számára ne
legyen sértő, elkerülve ezzel a súrlódásokat egymás között. Ezt az udvariasság
képes mérsékelni.
Szituációs példa, egy vizsgáztatás. A vizsgáztató véleményt fog alkotni a
tudásunkról, és azt ki is fogja nyilvánítani és ennek megfelelően tudjuk meg,
sikerült-e a vizsgánk. Mivel ránk nézve lehet ennek negatív végkifejlete is, ezért
teheti ezt sértően is és udvariasabban is.
Az udvariasság fontos olyan szempontból is, hogy segíti az üzenet célba
jutását, hiszen minél kevesebbszer nyilvánítjuk ki véleményünket udvariatlanul,
annál figyelmesebbek leszünk a másik arculatára, így könnyebben eltudjuk
fogadni mások véleményét is.
 3. Az udvariasság jelene:

Az udvariasság másnéven etikett az egyik legfontosabb szabály a mindennapi

életben. Manapság már nem alkalmazzuk úgy mint régen, például a
nagyszüleinknél. A mostani generációk előtt, nem csak a nagyszülőket
szólították meg magázódási stílussal, hanem a szülőket is.
A tegezés és a nemtegezés, ismert a nyugati népek körében is. A keleti
társadalmakban sokkal nagyobb szerepet játszik a hagyomány, mint az
udvariasság. Például a nők köszönésnél mindig hátrébb kerülnek mint a férfiak,
mivel a férfi ezekben a kultúrákban magasabb rendű a nőnél.

4. Az udvariasság és a politikai korrektség:

A politikai korrektség lényege, hogy egymás arculatát figyelembe véve

megfelelően kommunikáljunk egymás között.
Manapság egyre kevésbé őrizzük meg udvariasságunkat és inkább ideológiai
alapon beszélünk, ennek következtében nem érvényesülnek az általános
pragmatikai, jelentéstani nyelvészeti szempontok. Mindez számos problémához
vezet a mindennapokban.
Létezik olyan eset amikor egy adott népcsoportnak nem kérik ki a véleményét,
így a másokkal való álláspontjuk nem egyezik, például cigány-roma. De vannak
egyértelmű esetek is, például a vakok megnevezése.

5. Az udvariasság nyelvi oldala:

Az udvariasság megnyilvánulásait szemlélve, felfedezhetjük, hogy

társadalmaktól, hagyományoktól és kultúráktól is függ. Ezért társadalmanként,
nyelvenként nem árt tanulmányozni, de ez sokak számára nehézséget jelenthet,
ha saját közösségükben nem megfelelően tudják kezelni az etikettet. Ez azért
problémás, mert minden egyes kultúra más viselkedési, udvariassági formákat
vár el.
 6. A köszönések rendje a magyar kultúrában:

Egy köszönés önmagában nem feltétlen udvarias, de kommunikációs elvárások

szabályozzák.
A köszönés helyes rendje kortól, nemtől akár társadalmi helyzettől is függ.
Ennek megfelelően a magyar kultúrkörben először a fiatalabbnak kell
megtisztelnie az idősebbet a köszönésével, a férfi köszön előbb a nőnek, és az
alacsonyabb rendű, beosztott a magasabb rendűnek.

7. Köszönések a magyar nyelvben:

A köszönést befolyásolják az előbb felsoroltak, ezért meg kell válogatnunk,

hogy milyen köszönést használunk egyes emberekkel szemben.
Nyelvünkben a legnépszerűbb köszönés a „Jó napot kívánok” ami manapság
rövidült egy kevésbe udvarias formára a „Jó napot”-ra, minekután tovább
rövidült szlenges alakja a „napot” kifejezés. Ezt a köszönést csak üdvözletkor,
napszaknak megfelelően használjuk ugyanúgy mint a „Jó reggelt”-t vagy a „Jó
estét”. Azonban kivétel a „Szép napot”, „Szép estét”, ezeket elköszönésre is
használhatjuk. A „Jó éjszakát” pedig csak elköszönésre használjuk.
A magyar hagyományokban megemlítésre méltó a „Csókolom”, minek nincs
köze a csókhoz vagy a puszihoz, hiszen ez a „Kezét csókolom”-ból rövidült.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején elterjedt „Szervusz” köszönésfajta mai
napig megtalálható szókincsünkben. Ezek mellé társítható elköszönési formák a
„Viszontlátásra” melyből rövidült a „Viszlát”, telefonban „Viszonthallásra”,
rövidülése „Viszhall”.
Tehát a köszönés a társadalomban bevett udvariassági forma.
 8. Megszólítások a magyar nyelvben:

A megszólítások célja a kapcsolatfelvétel egy személlyel. Gyakran társulnak a

köszönésekhez.
Számos tényező határozza meg, hogy milyen megszólítási megnyilvánulást
alkalmazunk. Ha hozzánk közelálló személyt szólítunk meg, hívhatjuk őt
keresztnevén is. A vezetékneveket ritkán használjuk megszólításként, mivel nem
a legudvariasabb forma, de ha mégis alkalmazzuk, férfiak esetében
hozzátesszük az „Úr” szót, mint például „Kovács Úr”. Nők esetében nincs ilyen
opció ami abból fakad, hogy rendszeresen felvették férjük nevét amihez társult
a -né morféma, például „Kovácsné”. Rendkívüli esetben a Hölgyem kifejezést
lehet használni.
A dolgok tisztázása azonban, ha megszólítunk egy hozzánk nem túl közel álló
embert minden esetben a tejes nevén tesszük ezt meg.
Az embereket rangjuk alapján is megszólíthatjunk, például Tanárnő.
Megszólíthatunk másokat személyes névmásokkal is, például Te, Ön, Maga.
Ezeket külön tárgyaljuk.

9. Tegezés és nemtegezés:

Fontos megjegyezni, hogy a magázás és a nemtegezés nem teljesen párja

egymásnak.
A tegezés igéje E/2. vagy T/2. például „Hogy gondolod?”, „Hogy
gondoljátok?”, míg a nemtegezés formái E/3. vagy T/3. például „Ön mit
gondol?” „Önök mit gondolnak?” .
A magázást nagyon sokan személyes sértésnek veszik, oka talán, hogy régen a
fölérendeltek használták ezt a szerkezetet az alárendeltekkel szemben. Ennek
ellenére továbbra is elfogadott, és bizalmi helyzetekben nem sértő, nem
tegeződési viszonyban alkalmazhatjuk.
Az Ön névmás egy új keletű szó nyelvünkben. Ez egy nyelvújítási szó amit
először Révai Miklós jegyzett le, mely az önmaga szóból keletkezett.
Hivatalossághoz, formaiassághoz társult hozzá. Sokak szerint udvarias, és
illedelmes az önözési forma viszont távolságtartó is.
Előfordulhat az is, hogy a névmást kikerüljük és csak az igeragozásban
alkalmazunk nemtegezést, például „Ha valahol fáj, szóljon!” .
 A tetszik szó eleinte a magázás és az önözés ötvözésére alakult ki. A tetszik
egy segédige ami egy főnévi igenévhez társul, például „Tetszik érteni?” .
Manapság már kevésbé hivatalos.
A nemtegezés felszólító alakjai gyakran problémát okoznak különösképp a
tetszik esetében. A tetszik felszólító módú alakja a tessék vagy a tessen,
például „Tessen csak oda leülni!” .
Manapság a légy vagy legyél szíves alak igen elterjedt a tegező viszonyban. Ezt
úgy hívjuk, hogy „légyszi”. Viszont a nemtegező viszonyban is megjelenik
„legyen szíves” alakban.
A tegezést minden bizonnyal olyan emberek között valósul meg, akik közelebb
és bizalmasabban állnak egymáshoz.