IV.

Tétel
A gazdasági világválság
Az I. világháború után
Az I. világháborút követően a világgazdaság súlypontja és a pénzügyi élet központja
Európából az USA-ba került át. A Dawes- és a Young-terv következtében az európai gazdasági
rendszer az USA-tól vált függővé, ugyanis a körbetartozási spirál értelmében a németek az amerikai
kölcsönökből fizették jóvátételi tartozásaikat az angoloknak és a franciáknak, akik viszont az így
szerzett bevételből fedezték az I. világháborús gazdasági kölcsöneiket az Egyesült Államoknak. Ez
a körfolyamat addig zavartalanul is működött, amíg az USA gazdasága stabilnak mutatkozott.
Újabb problémát sejtetett az is, hogy az USA olcsó kölcsönökkel és befektetésekkel is támogatta a
német gazdaság talpraállítását, csakhogy ezeket az olcsó hiteleket az európaiak általában a
mezőgazdaságba fektették, ami az agrártermékek árának csökkenéséhez, illetve túltermeléshez
vezetett. 1928 nyarán kisebb fordulat állt be az amerikai pénzpiacon, ugyanis az amerikai bankok és
befektetők külföldi kötvények helyett egyre inkább hazai kötvényeket vásároltak, és ennek
következtében a New-York-i tőzsdén látványos árfolyam-emelkedés mutatkozott ("nagy
tőzsdehossz"). A kisbefektetők is kedvet kaptak, és a kezdeti sikereken felbuzdulva hitelre kezdték
vásárolni a részvényeket. Ezzel párhuzamosan az amerikai befektetések - mint láthattuk - kezdtek
Európában elmaradozni, sőt az eddigi befektetéseket is igyekeztek az USA-ba visszamenteni.
1929 nyarán az USA-ban a részvények ára minden korábbi várakozást felülmúlt, és az ipari
és pénzügyi szakértők majd mindegyike a prosperitás folyamatosságát prognosztizálta. Mivel már
az I. világháborúból is gazdaságilag profitált, és a háború utáni rendezés is az USA javára vált -
tömegpiacok, népességnövekedés, gyors technikai fejlődés -, ezért sem gondol(hat)tak az elemzők
semmilyen komoly gazdasági problémára.

Az okok útvesztőjében
Holott a közeledő válságnak számos jele mutatkozott - csökkentek a fogyasztói kiadások,
kevesebb házat és autót adtak el, mint korábban, szeptemberben pedig komoly áringadozás
következett be. 1929. október 24-én a "fekete csütörtökön" / "fekete pénteken" pedig a New-York-i
tőzsdén (Wall Street) 11 órától eladási pánikhullám tört ki, ennek következtében zuhanni kezdtek a
részvényárak (mintegy 12 millió részvényt adtak el), és ez a tendencia nem is állt le tartósan.
Október 29-én ("fekete kedd") újabb eladási láz tört ki (újabb 16 millió részvénytől szabadultak
meg a befektetők), aminek következtében az árfolyamindex soha nem látott mértékre süllyedt (míg
1929. szeptember 3-án bekövetkező tetőpont 381 pont volt, addig november 13-ára ez a mutató 198
pontra esett vissza).
Eddig a részvények vásárlása volt megszokott jelenség, és az emberek azt figyelték, hogy
mely részvényre érdemes befektetni, most ezzel szemben egyre többen adtak túl részvényeiken, és
mindenki attól félt, hogy a nyakán maradnak a részvények, ezért inkább mindenáron igyekeztek
azoktól megszabadulni. A bizalomvesztés pillanatok alatt a tőzsde összeomlását eredményezte, ami
egyértelműen jelezte, hogy a részvényesek nagy része az információhiány miatt jutott kilátástalan
helyzetébe - amiből a későbbiekben mindenképpen le kellett vonni a szükséges tapasztalatokat. (Ezt
a feladatot mindenütt részben az állam vállalja majd magára.) A bizalmatlanság, illetve a nyomában
járó pánik hamarosan a bankokra is átragadt, amelyek idővel befagyasztották a hiteleket és a
további kifizetéseket. Mivel a bankok nem folyósítottak több hitelt, ezért a részvényesek megint
csak arra kényszerültek, hogy eladják a még meglévő értékpapírjaikat. 1931-ben az USA-ban 2290
bank jelentett be fizetésképtelenséget, de ugyanez figyelhető meg Németországban, és
Magyarország sem jelentett ez alól igazán kivételt.
Azok az amerikai vállalkozók, akik Európában fektették be tőkéjüket, az őszi hónapokban
eladták tengerentúli érdekeltségeiket, ami a gazdasági válságot tovább mélyítette. Ezek az
intézkedések ugyan egy időre stabilizálták a pénzpiacot, az árupiac azonban még komolyabb
válságba keveredett. Mindez azt bizonyítja, hogy a tőzsdekrach nem okozója, hanem csak
szimptómája volt a nagy gazdasági világválságnak, és a problémák már jóval korábban jelentkeztek,
mint ahogy azt észlelték volna. Természetesen a tőzsdekrach nyomán jelentkező gazdasági és
társadalmi jelenségek sokkolták az embereket. Az USA-ban pl. az autógyártás az 1929 eleji 622
ezer autó helyett az év végén már csak 92 ezer darabot gyártottak; Németországban pedig
kétmillióra növekedett a munkanélküliek száma.
A következmények
Az 1929. tőzsdekrach következtében pedig az addigi állami hitelek folyósítását is
leállították. Ekkor derült ki, hogy a német gazdaság még nem volt kellően stabil, még mindig
hitelekre kényszerült, tartalékok híján a német gazdaság is összeomlott. (Az USA-ból folyósított
hitelek 40%-át Németország kapta) A jóvátételek híján a franciák és az angolok sem tudták
tartozásikat törleszteni, ami tovább mélyítette az USA gazdasági válságát is. 1931-ben a bécsi
Creditanstalt, Közép-Európa meghatározó bankja szüntette be a kifizetéseket, és befagyasztott
minden kifizetést, ennek ellenére a pánik átterjedt a közép-európai országokba is. Az egyes államok
saját kereteik között igyekeztek orvosolni a válságot, melynek rendezésére nem hívtak össze
nemzetközi konferenciát. Ehelyett egyoldalúan felfüggesztették az aranyvalutát, importvámokat és -
kvótákat vezettek be, a protekcionizmus révén újabb károkat okoztak, ami tovább mélyítette a
válságot, hiszen nemzetközi megegyezésen alapuló valutarendszer híján a valutaárfolyamok
összevissza ingadoztak, ami a befektetők részéről tőkekivonásokban, a kormányok részéről pedig
prototekcionista vámpolitikában fejtett ki hatását. A pénzügyi válság következtében egyfajta
fordított láncreakció bontakozott ki.
Csökkentek a hitelek, visszaestek a befektetések, ami visszafogta a fogyasztást, a kereslet
alacsony szintje pedig a termelést még tovább mérsékelte. A kereslet visszaesése miatt a
vállalkozók között verseny indult a vásárlókért, megnyerésük érdekében a termelők egyre inkább
szélesítették a kínálatot, ami túltermelési válsághoz vezetett, ami teljesen felborította a kereslet és
kínálat rendszerét. Eközben természetesen újabb beruházásokat szinte senki sem mert eszközölni,
hiszen az addig működő vállalatok is a kereslet visszaesése következtében megrendelés nélkül
maradtak. Az eladatlan árukészletek miatt a vállalatok jelentős része leállt, elbocsátotta dolgozóit,
aminek következtében a munkanélküliség ijesztő mértéket öltött. (Németországban pl. 1931-ben 17
ezer vállalat szűnt meg.)
A világgazdasági válság komplexitása következtében a válságtünetek áthatották a gazdaság
minden szektorát (legkevésbé a szolgáltatóipart érintette), a politikai életet, a társadalom, a kultúra
szféráját. Megoldási javaslattal John M. Keynes szolgált A foglalkoztatás, a kamat és a pénz
általános természete című művében, melyben az állammonopolista kapitalizmus elméletét fejtette
ki.