Isten meséje – a valóság

Mindannyian ismerjük a Jancsi és Juliskát, a Hófehérkét, a Csipkerózsikát és a Piroska és a farkast. Lehetetlen

volna bármelyiküket is kitörölni az emlékezetünkbõl, annyira belénk ivódtak kora ifjúságunk óta. A történetek
szereplõi a nyugati kultúra ma is aktív résztvevõi, reklámokban, rajzfilmeken, plakátokon tûnnek fel, sõt, komoly
tudományos kutatások tárgyát képezik…

A mese, amelyben élünk

Úgy látszik, mesére manapság is ugyanúgy szükségünk van, akárcsak régen. A történet mint olyan, a maga
hõseivel és fordulataival ma is lebilincseli az emberek többségét, fõleg a gyerekeket. A Harry Potter-történetek
hihetetlen sikere rácáfolt azokra a véleményekre, melyek vészharangot kondítottak a gyerekek olvasási kedve
fölött. Azok a fiatalok és felnõttek pedig, akik esetleg mégsem olvasnak, filmeket néznek, hogy ily módon
csillapíthassák a történetek iránti szomjukat.
A Védák filozófiája szerint minden Istentõl származik. Ebben a világban semmi olyan nincs, ami ne létezne
valamilyen módon Isten, vagyis K¥¢£a lelki birodalmában. E szerint a felfogás szerint Isten a legfelsõbb
személy, aki örök kedvteléseinek hódol barátai népes társaságában, azon a helyen, amely nincs alávetve az idõ
hatalmának. Isten története örökké zajlik, és ha meg szeretnénk találni a helyünket a világban, érdemes
megismerkednünk ezzel a történettel – hiszen eredeti, lelki helyzetünkben mi magunk is a szereplõi vagyunk.

Miért is szeretünk mesét hallgatni?

A legújabb pszichológiai kutatások kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek a szüleik,
sokkal jobban fejlõdnek érzelmileg és értelmileg is, mint hasonló korú társaik, akikre szüleik nem fordítanak
gondot e tekintetben. Úgy tûnik, a mesékbe, történetekbe való belemerülés az emberi psziché alapvetõ
követelménye. A mesék lélekbúvár kutatói szerint a mesék a bensõnkben zajló tudatalatti folyamatokat teszik
láthatóvá szereplõik és cselekményük révén. „A mesék lelkiállapotokat írnak le képek és akciók segítségével” –
írja Bruno Bettelheim, majd a hindu orvoslást hozza fel példaként, melynek gyakorlatához hozzátartozott, hogy a
pszichés zavartól szenvedõ betegnek mesét adtak meditáció céljára, melyben az övéhez hasonló konfliktus vagy
élethelyzet fordult elõ, s a mesén tûnõdve fokozatosan megvilágosodott elõtte saját gyógyulásának útja.
A vai¢£ava filozófiának is kedvelt módszere, hogy történeteken keresztül tanítja hallgatóit, olvasóit az élet
magasabb rendû értékeinek felismerésére. Ezek a történetek azonban nem puszta allegóriák vagy jelképes
értelmû alkotások. Néhány szempontból hasonlítanak gyerekkorunk felejthetetlen meséire, sok mindenben
azonban különböznek tûlük.
Vegyük például a ¼r¦mad Bh§gavatam egyik legszebb történetét, amely egy Hira£yakaªipu nevû zsarnoki
uralkodó és Prahl§da nevû kisfia összetûzését beszéli el. Az apa, Hira£yakaªipu istentelen, bûnös életet élt, és
világhatalomra tört. Fia, Prahl§da azonban apja akarata ellenére istenhívõvé vált, mellyel fejére zúdította a
kegyetlen Hira£yakaªipu haragját. A lelketlen apa válogatott kínzásokkal sem tudta megtörni fiát, s végül, mikor
szokásához híven egyszer megint Istent gyalázta, K¥¢£a, egy félig ember, félig oroszlán alakjában, kilépett
Hira£yakaªipu palotájának egyik oszlopából, és heves, véres küzdelemben megölte a királyt.
Ahhoz, hogy teljes mértékben megérthessük és magunkévá tehessük ezt a történetet, el kell fogadnunk, hogy
alapvetõen különbözik azoktól a világi történetektõl, amelyekkel gyerekkorunkban (és késõbb is) találkoztunk,
hiszen olyan igazságokat tár fel elõttünk, melyekhez semmilyen más forrásból nem férhetünk hozzá.

K¥¢£a – mesehõs vagy valóság?

A védikus szentírások bõséges tudásanyaggal szolgálnak Isten kilétérõl, személyes vonzalmairól, kedvenc
tevékenységeirõl, lakhelyérõl és társairól. A keret, melyben ezek a leírások megjelennek, mesésnek tûnhetnek, a
védikus szaktekintélyek szerint azonban e szent iratok forrása maga Isten, aki ezen a módon, a Védákon
keresztül teremt kapcsolatot az emberiséggel.
Ki-ki rengeteg történetet hallhatott, láthatott születése óta. Voltak, melyek örökre belénk vésõdtek, mint a
Piroska és a farkas vagy a Hamupipõke, és voltak olyanok, melyeket rögtön elfelejtettünk, ahogy becsuktuk a
könyvet vagy kiléptünk a mozi ajtaján. Voltak olyanok, amelyeken nevettünk, és voltak olyanok, amelyeken
sírtunk. Talán voltak olyanok is, amelyekrõl azt hittük, hogy megváltoztatták az életünket, és hatásukra
nagyszabású vállalkozásokba kezdtünk: megjavítottuk a biciklinket vagy túrára indultunk a hegyekbe, esetleg
kibékültünk egy ismerõsünkkel.
Ha azok közé a szerencsések közé tartoztunk, akiknek sokat meséltek a szülei, akkor jobban fejlõdtünk, mint
hasonló korú társaink, akiknek szüleiben nem buzgott annyira a mesélési kedv. Lehet, hogy szorongásainkat
feloldották a klasszikus gyerekmesék, ahogy a pszichoanalitikusok állítják. Késõbb talán esztétikai élményre és
mûveltségre tettünk szert a leghíresebb regények olvasása révén, és mindig hozzá tudtunk szólni a
beszélgetéshez, ha láttuk a legújabb mozifilmeket.
Sok történettel találkoztunk, amely feltette azt a kérdést, mi az élet célja, és talán túl kendõzetlennek tûnt
volna, ha megkapjuk rá a választ. Ezeknek a történeteknek a szépsége szintén Istentõl származik, melyek így
közvetett módon Róla adnak hírt. Isten személyérõl, az élet végsõ céljáról azonban nem tájékoztatnak a
gyerekmesék, a legcsodálatosabb regények, a legizgalmasabb filmek sem.
Harry Potter homlokán a villám – jó írói ötlet, amelybõl aztán remek üzleti fogás is vált a homlokra
ragasztható villám-matrica formájában. Mindez azonban csak a valóság árnyéka. A védikus írások tanúsága
szerint az eredeti villámjel K¥¢£a talpán szerepel, több más alakzat társaságában, amelyekrõl barátai könnyen
felismerhetik a porban a lábnyomát. Az eredeti hõs K¥¢£a, aki mindazokat a tulajdonságokat egyesíti magában,
amelyekért a mesehõsöket szeretjük: ügyes, mint a legkisebb fiú, gáláns és szép, mint egy királyfi, bátor, mint
egy vitéz, és szabad, mint egy szegénylegény. A védikus irodalom hõse K¥¢£a, a Védák történeteibõl pedig
megtudhatjuk, mi is a valóság önmagunkról és a világról.