Legalizálja-e a katonai beavatkozást az emberi jogok sértése?

A Föld nevű bolygón 195 ország van jelenleg, amik területén több tízezer
népcsoport él. Így hát, ismerve az emberiség történelmét, nem meglepő, hogy
vannak összetűzéseink. Üdvözlöm Önöket, Bódi Áron vagyok, és felteszem a
kérdést: Van-e ára az életnek?

De miért ezzel kezdtem, kérdezheti bárki. A rabszolgaságot már rég eltöröltünk, a

világ nagyrészén legalábbis, meg ez egyébként is hogy kapcsolódik ide? Hadd
vázoljak fel egy képet. Egy országban nem ritka, hogy több etnikum él egyszerre.
Ez általában politikai konfliktushoz vezet, különböző nézetek, célok miatt. Ezzel
eddig semmi baj nincs is. De szinte a semmiből felbukkan egy vezető, aki
kihasználja ezt a feszültséget arra, hogy hatalomra kerüljön. A tipikus „nektek
azért rossz mert ők itt vannak” szöveg, mind hallottuk már. Hatalomra kerülése
után először nem is tűnik olyan rossz vezetőnek. Reformálja a gazdaságot, kissé
belenyúl a bírósági rendszerbe, pár újság főigazgatót leválttat, de volt rá oka
hiszen kiderült az igazgatóról, hogy fegyvereket csempészett, vagy valami, már
senki sem emlékszik. És így telnek az évek egyre-egyre nő a hatalma. De mind
jóra használja, ugye? Új iskolákat alapít, nekik, hogy az ő igényeiknek
megfelelően kaphassanak oktatást, új börtönöket létesít, nekik, hogy ne kelljen a
mi szokásaink szerint élniük. De ezzel nincs semmi baj, nem? A TV-ben már
mutatnák a tüntetéseket, ha ez nem tetszene az embereknek. És ahogy az idő
telik, egyre jobban és jobban elkülönül a két oldal, és már szó szerint is. Saját
lakónegyedeik vannak, de természetesen csak azért, hogy békésebben tudjanak
együtt élni. Az ország egyre szegregáltabb. És így már sokkal effektívebben meg
lehet utáltatni őket velünk, ha a mindennapokban szinte nem is találkozunk. És
így már elhiszünk mindent, amit a média mond. És így senki sem fog ellenkezni
amikor az ő emberi jogaikat sértő rendeletek lesznek elfogadva. És így… el lettek
tiporva, cserbenhagyva a saját államuk által, csak a remény él még hogy egyszer
jobb lesz, vagy hogy rosszabb már nem lesz. Földi pokol. De szerencsére ezt mind
csak kitaláltam, szóval most játszhatunk a gondolattal egy kicsit. Van-e joga,
például a szomszédos államnak, hogy felszabadítsa az elnyomottat? Ez a szituáció
tulajdonképpen a legnehezebb, amit ki tudunk találni. Egy viszonylag erős
állammal kellene szembe szállniuk, méghozzá drasztikusan, mivel effektív
agymosás lett végrehajtva. A mai társadalmunkban valószínűleg szúrós tekintettel
néznének diktátorunkra, de csak a biztonságos távolságból, embargók
homokzsákjai mögül. De nem is hibáztathatjuk őket. A háború egy nagyon
költséges dolog, még akkor is, ha az ellenfelünk jóval gyengébb, nem, hogy még
akár egyenrangú. Mind emberéletben, mind gazdaságilag. De azért mégis,
valamit tenni kell. Megéri harcba küldeni több ezer, tízezer, százezer embert, úgy,
hogy veszteségeink is ilyen mértékűek lesznek, csupán jóakaratból? A válasz nem.
Legalábbis, csupán jóakaratból nem szokás háborúzni. Természetesen, ha
leváltjuk a kormányt, és esetleg elcsatolunk pár problémás területet, már akár
meg is érheti. Vicces, hogy működik ez. Nos akkor hát, lehetséges a katonai
beavatkozás. De ez legyen legális? Van egyáltalán legális háború? Nagyon jó
kérdés! A válasz nem. Legalábbis 1945 óta így van, az ENSZ szerint. Milyen jó is,
azóta nincsenek is háborúk! Ja de, vannak. Igazából rendes tőlük, hogy ezt is
beleírták a sok más szabály meg ilyenek közé, csak hogy ez nem állít meg senkit.
„A történelmet a győztesek írják” – mondta Churchill, vagy valaki más. És ha egy
dolog közös minden háborúban, az az, hogy általában a jók nyernek. Így hát mi
értelme van legalizálni azt, amit ettől függetlenül úgyis szabadon megtehet
mindenki. Talán jó még egy oknak, vagy még egy kis szál remény az
elnyomottaknak. De ugyanúgy rosszakarásból is fel lehet használni, és igazából
eljutottunk oda, hogy teljesen mindegy. De ne csüggedjünk, mert ez nem a teljes
kép. Az imént felvázolt helyzet nem túl gyakori, és általában kevésbé nehezen
megoldható a probléma. Meg egyébként is az emberi jogokat sok más féle
módon is meg lehet sérteni, mindenki a maga ízlése szerint. És általában nem is
így történik ez. Vegyünk egy valós esetet.

Ami mindenkinek eszébe jut elsőre szerintem a Délszláv háború. Itt a NATO
többször is beavatkozott, mind szárazföldi, mind légierővel. A célja ezeknek a
műveleteknek nagyrészt a béke kierőltetése, ami véget vet az emberiség elleni
bűnöknek. De sikeres volt-e? Tulajdonképp, azt lehet mondani, hogy igen. De
természetesen ez sokkal bonyolultabb, mint amit így röviden el lehet magyarázni,
vagy egyáltalán megérteni, de azért azt lehet mondani, hogy vitatható sikere volt.
Megszületett ugyanis a Daytoni béke, aminek legalább béke van a nevében,
szóval már az is valami. Persze ezek után nem sokkal tört ki a Koszovói háború,
aminek véget hasonló akció vetett. Egyébként itt érdemes megemlíteni a KFOR
haderőt, ami máig tevékenykedik, mint békefenntartó. De akkor úgy összegezve
ez egy siker, nem? És itt kell szembenéznünk az örökös kérdéssel, hogy mi lett
volna, ha…? Vajon, ha nincs beavatkozás több ember hal meg? Sajnos, vagy
szerencsére, ezt sose tudjuk már meg. Annyi biztos, hogy ez egy jó tanulság volt
az ENSZ számára, mivel ezek után 2005-ben született meg a „Védelemre való
felelősség” kötelezettség, amiben az áll, hogy minden országnak felelőssége a
saját népességének védelme az emberiség elleni bűnöktől, a népírtástól, és
háborús bűnöktől és egymás segítése ennek biztosítására. Így hát úgy tűnik, a
válasz a kérdésre igen. Emberi jogok védelme legalizálja a katonai beavatkozást,
amit mutat az első eset amikor ez alapján került sor katonai beavatkozásra, a
líbiai polgárháborúban, amit széles körűen kritizáltak. A NATO beavatkozás egyik
nem kívánt következménye lett a kormányváltás, ami részben okolható az ország
azóta levő állapotáért. Fel kell tenni hát a kérdést: Megéri-e mindez, ha ilyen
bizonytalan milyen következményei lesznek?

Szóval megint nem jutunk sehova. Ilyen a politika. Igazából én se értek ehhez,
meg amit olvasok se biztos, hogy igaz. Szóval magára maradt mindenki, hogy
eldöntse, hogy áll hozzá ehhez a kérdéshez. Én továbbá is béke párti leszek,
kivéve amikor nem. Köszönöm a figyelmet, minden jót.