Gondolkodásra érdemes történetek

Erich von Däniken elméletéből

A Bibliának biztos igaza van
Függ-e Isten az időtől ?
Mózes frigyládája elektromos töltésű volt
Az "Istenek" többcélú járműve a sivatagi homokban
Az előre eltervezett özönvíz
Miért követeltek az "Istenek" bizonyos fajtájú fémeket ?

A Biblia tele van titkokkal. A Genezis, azaz Mózes első könyve a Föld teremtésével
kezdődik, amit pontosan és logikusan ír le. De vajon honnan tudhattaa krónikás, hogy
az ásványok előbb voltak mint a növények, a növények pedig az állatokat előzték meg?

Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére... Így áll Mózes első könyvében.
Majd:
Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén,
és leányaik születének. És látták az Istenek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok,
és vevének magoknak feleségeket,
mind azok közül, kiket megkedvelnek vala. (1 Mózes 6, 1-2).

Ki tudhatna arra válaszolni, hogy mely istenfiak vettek magukhoz földi leányokat?
Hiszen a régi Izráelnek csupán egyetlen érinthetetlen istene volt. Honnan vették hát az
"Istenek fiait"?

Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is,

mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének
nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől
fogva híres-neves emberek voltak. (1 Mózes 6,4.)

Ezek az istenfiak többször is felbukkannak mint olyanok, akik elkeveredtek az

emberekkel. Róluk szólva említi a Biblia az óriásokat. Aztán ezek az "óriások" Kelet és
Nyugat mitológiájában mindig és mindenhol újra megjelennek.

Tehát létezniük kellett. Vajon milyen lények lehettek? A mi őseink voltak -e, akik
számunkra érthetetlen módon emeltek gigantikus építményeket, vagy egy másik
csillagvilágnak igen fejlett technikával rendelkező űrhajósai voltak.

Egy azonban biztos: a Biblia is tud az óriásokról "Isten fiainak" nevezi őket, akik
keveredtek az emberekkel és megtermékenyítették lányaikat. Mózes első könyvében (19.
rész) igen részletesen beszámol Szodoma és Gomora katasztrófájáról.
Ha a mai ismereteinket összevetjük a leírtakkal akkor nem teljesen elvetendő
következtetésekre juthatunk. Egy este amikor Lót éppen a városkapunál ült, két angyal
jött Szodoma felé.

Lót nyilvánvalóan várta az "angyalokat", akiket földre borulva üdvözölt és akik

nemsokára emberekké változhattak, mert Lót barátságosan invitálta őket, hogy töltsék
az éjszakát a házában. De a város kéjencei, mondja a Biblia körülvették a házat és a két
idegennel együtt akartak "hálni."

Ők azonban egy mozdulattal elhárították a helyi playboyok szexuális invitálását.

Bezárkóztak a házba és "vaksággal verék meg" a rendbontókat.
Az "angyalok" azt követelték (1 Mózes 19, 12-14 szerint), hogy Lót és családja gyorsan
menjenek el a városból, mintegy figyelmeztetve őket a város közeli megsemmisülésére.

Az Úr küldött minket, hogy elveszítsük e helyet...

mondták a jövevények.

A család nem nagyon akart hinni a különös felhívásnak, az egészet csupán Lót rossz
tréfájának tartották. Nézzük Mózes említett könyvét szó szerint:

És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te
feleségedet és jelenlevő két leányodat, hogy el ne vessz a városnak bűne miatt. Mikor
pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő feleségének kezét és két
leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék őt, és ott hagyák a városon
kívül.

És lőn mikor kivivék őket, mondta az egyik:

"Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints és meg ne állj
a környéken, a hegyre menekülj, hogy el ne vessz."

A tudósításból kétségtelenül kitűnik, hogy a két idegen az "angyalok" a helybéliek által

nem ismert hatalommal rendelkeztek (vaksággal való megverés!). Elgondolkodtató a
szuggesztív kényszerítés, a sietség, amellyel Lótot és családját bíztatták.

Mikor azok haboztak, szinte erőszakkal vitték el a városból. Úgy tűnik, kevés idő volt
már hátra. A parancs úgy szólt, hogy Lótnak a hegyekbe kell mennie és nem szabad
megfordulnia. De úgy látszik, Lót nem tartotta tiszteletben az "angyalt", mert
ellenvetései voltak:

De én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem

és meghaljak. Imhol ez a város közel van, hogy oda fussak..
Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg
oda nem érsz." (1 Mózes 19, 15-17, 22).
Hogy pontosan mi történt Szodomában, nem tudjuk. De nem valószínű, hogy az a
mindenható Isten valamilyen tervével lett volna kapcsolatos. És az sem tudjuk, hogy mi
váltotta ki az "angyal" haragját a város ellen.

Netán valamilyen más, magasabb rendű hatalom határozta el a város megsemmisítését?

Esetleg megkezdődött volna a visszaszámlálás és az "angyalok" már tudtak erről?

Akkor viszont már a megsemmisítés időpontja természetesen megváltoztathatatlan. És

egyszerűbb megoldást nem találtak volna rá, hogy Lótot és családját biztonságba
helyezzék?

Miért éppen a hegyekbe kellett menniük? És miért nem vethetett egyetlen pillantást
sem hátrafelé? Amióta azonban Japánra ledobták a két atombombát, ezek az események
más megvilágításba kerülhetnek.

Gondoljuk egyszer végig előítélet mentesen, hogy nem atomrobbantással semmisítették-

e meg Szodomát és Gomorát?

Hogy ezáltal egy kellemetlen emberi fajt irtsanak ki. Az időpontot korábban már
elhatározták. Akit meg akartak menteni, mint pl. Lótot és családját, azt ki kellett vinni a
robbanás centrumából.

Éppen a hegyekbe, mert a sziklafalak felfogják a sugárzást.

És bocsáta az Úr Szodomára és Gomorára kénköves tüzes esőt.
És elsülyeszté ama városokat és az egész vidéket, és a városok
minden lakosait és a föld növényeit is. (1 Mózes 19, 24-25).

Aztán (1 Mózes 19, 27-28) így végződik a katasztrófa:

Ábrahám pedig reggel arra a helyre indula, ahol az
Úr színe előtt állott vala. És tekinte Szodoma és Gomora
felé, és az egész környék földje fölé, és látá, és imé felszálla
a földnek füstje, mint a kemence füstje.

Nehéz elképzelni olyan mindenható és mindenütt jelenvaló, jóságos Istent akinek nincs
fogalma az időről. és nem tudja, mi történik a teremtményével. Isten alkotta az embert,
és meg volt elégedve a művével. Aztán később megbánta a dolgot, és ugyanaz a Teremtő
elhatározta, hogy megsemmisíti az embert.

Nehéz elképzelni azt is, hogy az emberek közül, akiket egyformán szeret, egyeseknek,
mint Lótnak és családjának, megkegyelmez. Az Ótestamentum egyébként olyan
jeleneteket is gyakran ábrázol amelyben Isten egyedül, vagy angyalaival együtt, óriási
dübörgéssel és füst közepette egyenesen a mennyből száll alá a földre.

Egy ilyen esemény leírását Ezékiel prófétánál találjuk:

És lőn a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban,
a hónap ötödikén, mikor láték Isteni látomásokat...
...És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszök,
amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva
a lelkes állatok közt, és a tűznek fényessége vala és a tűzből
villámlás jöve ki. (Ezékiel 1,13)

És látám izzó ércként ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna közül derekának
alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna.
És fényesség vala körülötte. (Ezékiel 1,17)

Ezékiel tehát nemcsak a szerkezet leszállásának pontos idejét adja meg, hanem az
irányát és a módját is. A jármű északról érkezik, sugárzik, szikrázik, és a
homoksivatagban hatalmas felhőt kavar.

Gondoljunk csak bele, hogy a Mindenható Istennek szüksége van -e ilyen szerkezetre?
És arra, hogy valamilyen irányból érkezzék. Hisz Ő képes arra, hogy egyszerűen ott
teremjen ahol akar.

De kövessük tovább Ezékiel leírását.

...imé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett,
és úgy látszanának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék
a másik kerék közepében volna.
Jártukban négy oldaluk felé mentek vala, meg nem
fordulnak vala jártukban.

És talpaik magasan valának és félelmetesek, és e talpak rakva valának szemekkel

köröskörül mind a négynél...
...és amikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerek is.
(Ezékiel 1, 15-19).

Elképesztően szemléletes leírás. Ezékiel úgy véli, hogy az egyik kerék a másiknak a
közepében van.

Mai elképzelésünk szerint egy spirálhengert láthatott. Ilyet az amerikaiak is

használnak a homoksivatagban, vagy mocsaras területeken.

Ezékiel megfigyelte, hogy a talajról a kerekek a zárnyakkal együtt emelkednek fel. Ez

csak úgy lehet, hogy a kerekek egy többcélú járműhöz tartoztak. Talán egy amfibia-
helikopterhez, aztán a géppel együtt a levegőbe emelkedtek.

Olvassuk tovább Ezékielt.

Embernek fia! Állj lábaidra és szólok veled.
(Ezékiel 2,1)
Ezek a hangok megrémítették a tudósítót, és a félelemtől és a hódolattól arcra borult.
Az idegen jelenség úgy szólította Ezékielt, mint embernek fiát, és beszélni akart vele.

...És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását,

úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami
tábornak zúgását, mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat. ( Ezékiel 1, 24)

És fölemel engem a lélek, és hallék mögöttem nagy

dörgés szavát...
...És amaz állatok szárnyainak zúgását, amelyek egymást
érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását, és nagy
dörgés szavát. (Ezékiel 3, 12-13)

A járműnek elég pontos leírásán kívül Ezékiel feljegyzi a nagy zajt is, amelyet a soha
nem látott szörnyeteg okozott, amikor a földre szállt. Leírja a robajt, melyek szárnyak
okoztak, nagy zúgással, és a kereke csikorgását, amikor őt "elragadá."

Az "istenek" beszéltek Ezékiellel, és követelték, hogy gondoskodjék a rendről és

tisztaságról a vidéken. Felvették járművükbe, és megnyugtatták, hogy még nem hagyják
el az országot.

Ezékielben az élmény mély nyomot hagyott, mert nem fáradt bele, hogy a titokzatos
tárgyat újra meg újra leírja.
(Ezékiel 10, 9-13).

Háromszor olvashatjuk a leírást, hogy az egyik kerék a másiknak a közepében van, és

hogy a négy kerék minden oldalon külön tud járni, anélkül, hogy megfordulna.

Különösen mély benyomást tett rá a jármű magassága, a kerekek és a talpak, amelyek

szemekkel voltak "rakva köröskörül".

Az "istenek" ideutazásának nyilvánvaló célja, ahogy a krónikás később elmondja, hogy

őt kiszemeljék utasításaik továbbadására. Majd következnek a jó tanácsok és
útmutatások az étkezésre, a rendre, a tisztaságra.

Ezek a tanácsok egy rendes civilizált életformára tett utasítások. Ezékiel komolyan
vette ezeket a tanácsokat, és terjeszteni kezdte az "istenek" útmutatásait. Ismét csak
kérdések tömege előtt állunk.

Ki beszélt Ezékielhez? Miféle lények lehettek? A hagyományos elképzelés szerint Isten

biztosan nem. Hiszen neki bizonyosan nem lehetett olyan járműve, amivel egyik helyről
a másikra utazott.

A közlekedésnek ez a fajtája nem látszik összeegyeztethetőnek

a Mindenható elképzelt személyével.
A krónika első könyvében van egy másik technikai csoda is,
ez pedig "Isten ládája" (1 Krónika 13, 3-10)

Mózes második könyve (25, 10-22) pontos utasításokat ad az Isten frigyládájának

felállításához. Az oldalirányok méreteit is precízen megadja.

Majd azt is, hogy hova kerüljenek rá a rudak, gombok, továbbá, hogy mely részeit kell
aranyból kidolgozni.

Pontos útmutatásról van tehát szó, és az "Isten" többször is figyelmezteti Mózest, hogy
nem szabad hibáznia.
Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen
mutattatott néked. (2 Mózes 25, 40)

Mózes azt mondja, hogy "Isten" saját maga beszélt vele, és ráadásul a ládából szólt a
hangja. Senkinek nem volt szabad a frigyláda közelébe mennie, és a szállításhoz pontos
előírások voltak, amelyek kiterjedtek a megfelelő ruhákra és lábbelikre is.

Minden gondosság ellenére azonban fordult elő baleset.

Amikor Dávid a frigyládát vitette, odament Uzza.
De a befogott ökrök a frigyládát a tartóján megbillentették,
úgyhogy leeséssel fenyegetett, ezért Uzza kézzel kapott utána.
De mintha villámcsapás érte volna, elvágódott, és a helyszínen
meghalt. (2. Sámuel 6.)

Csaknem bizonyos, hogy a frigyládának elektromos töltése lehetett. Ha ugyanis a

tárgyat Mózes útmutatásait követve rekonstruáljuk, akkor egy több száz volt feszültségű
kondenzátor keletkezik. Ezt aranylemezekből képezték ki, amelyek közül az egyik
pozitív, a másik negatív töltésű.

És ha a két kerub közül az egyik a fedőlapon mágnesként szolgált, akkor a

"hangosbeszélő" talán egyfajta hangszóró vagy telefon, mely Mózest és az űrhajót
kapcsolta össze, tökéletesen működött. A frigyláda előállítása a legapróbb részletességgel
olvasható a Bibliában.

Emlékezzünk rá, hogy a frigyláda gyakran villogó szikrákat bocsátott ki magából, és

Mózes, amikor tanácsra vagy segítségre volt szüksége azt az "adót" használta. Mózes
hallotta urának hangját, de az arcát nem láthatta.

Amikor egyszer kérte, hogy mutatkozzék meg előtte,

"Isten" így felelt neki:
Orczámat azonban, mondá, nem láthatod, mert nem
láthat engem ember élvén. (2. Mózes 33, 20)
A Gilgames eposzban, amely a sumeroktól származik, és sokkal régebbi a Bibliánál, az
ötödik táblán különös módon hasonló mondat szerepel:
Egyetlen halandó sem jöhet fel a hegyre, ahol az Istenek laknak.
Aki az Istenek arcát meglátja meg kell halnia.

Elképesztő hasonlóság. Több különféle könyvekben, amelyek közül sokat forrásként

használunk az emberiség történelmének megismeréséhez, hasonló leírásokat találunk.

Miért nem akarják az "Istenek", hogy szemtől szembe láthassák őket? Miért nem vetik
le a maszkjukat? Mitől félnek? Vagy a Mózes második könyvében levő leírást a
Gilgames eposzból vették volna át?

Nem lehetetlen, hiszen Mózes az egyiptomi királyi udvarban nevelkedett. Elképzelhető,

hogy ebben az időben beléphetett a könyvtárakba, sőt az is, hogy oktatást kapott a féltve
őrzött titkokról.

Vagy meg kellene kérdőjeleznünk az Ótestamentum dátumozását, hiszen némely

írásból az tűnik ki, hogy a sokkal később élő
Dávid még hatujjú és hat lábujjú óriás ellen harcolt?
(2. Sámuel 21, 18-20)

Vegyük számításba azt a lehetőséget is, hogy mindegyik őstörténet, monda és tudósítás
egyetlen helyre, egyetlen ősforrásra utal, és egy eredeti mű létezhetett, amely aztán
némileg, összekeveredve, másolatok útján terjedt el a későbbi népek között.

A nemrégiben előkerült Holt-tengeri tekercsek igen értékes kiegészítői a Biblia

teremtésről szóló történetének. Egy sor eddig ismeretlen írás beszél ismét égi
szekerekről, a menny fiairól, kerekekről és füstről, amit repülő jelenségek árasztanak.

A Mózes-apokalipszis 33. fejezete leírja, hogy Éva felpillant az égre, és ott egy
fénykocsit lát végigvonulni, amelyet négy csillogó sasmadár húz. Senki földi lény nem
képes leírni ennek a pompázatosságát, így Mózes.

Végezetül a kocsi Ádám felé indul, és a kerekek közül füst száll ki. Ez a történet nem
mond sok újat, de mindenképpen érdekes, hogy először egy apokrif írásban, Ádámmal
és Évával összefüggésben van szó fényszekérről, kerekekről és füstről.

A Lámek-tekercs fantasztikus eseményt örökített meg. Mivel a tekercs csak

darabokban maradt fenn, a folyamatos szövegből, mondatok és egész bekezdések
hiányoznak.

De ami megmaradt, az érdemes rá, hogy szóljunk róla, annyira különös. A történet
arról szól, hogy egy szép napon Lámek, Noé apja hazatértekor igen meglepődött, mert
egy idegen gyermeket talált az otthonában, aki külsejét tekintve egyáltalán nem illett a
családba.
Lámek heves szemrehányást tett feleségének, Bat-Enósnak, és kijelentett, hogy a
gyermek nem tőle származik. Akkor Bat-Enós mindenre megesküdött ami szent volt
előtte, hogy Lámek az atya, és nem egy katona, sem pedig valaki az "ég fiai" közül.

Lámek nem hitt az asszonynak és útnak indult, hogy atyjától Matuzsálemtől tanácsot
kérjen. Odaérkezve beavatta atyját az elszomorító családi történetbe. Matuzsálem
meghallgatta, gondolkodott a dolgon, majd felkereste atyját, Lámek nagyapját, a bölcs
Enókot, hogy tanácsot kérjen tőle.

Matuzsálem elmondta, hogy fiának családjában született egy fiú, aki égi sarjnak
látszik. Szeme, haja, bőre és egész külleme más mint a többieké. A bölcs Enók
meghallgatta a hírt, és az öreg Matuzsálemet azzal a nyugtalanító hírrel bocsátotta
útjára, hogy a Föld és az egész emberiség ítélőbíró elé kerül, és minden ami "húsból
való", megsemmisül, mivel romlott és tisztátalan.

Viszont az az idegen kisfiú lesz minden következő generációnak az ősatyja, akivel

szemben a család annyira bizalmatlan, ő lesz aki túléli a nagy világítéletet, ezért
Matuzsálem parancsolja meg fiának Lámeknak, hogy a gyermeket nevezze el Noénak.

Matuzsálem visszautazott, elmondta fiának mindazt amit megtudott, és azt is ami rájuk
vár. Lámek mást nem tehetvén a gyermeket sajátjának ismerte el és elnevezte Noénak.

Ebben a családi történetben az az elképesztő, hogy már Noé szülei értesültek a várható
özönvízről, Matuzsálem nagypapával együtt, sőt még Enók is, aki a hagyomány szerint
nemsokára "eltűnék, mert Isten magához vevé", be volt avatva az elkövetkezendő
borzalmas eseményekbe.

Miért ne tehetnénk itt fel komolyan azt a kérdést, hogy az emberi faj kialakulása nem
egy felvonása -e a világűrből származó idegen lények tervszerű "tenyésztési tervének?"

Mi értelme lenne különben az emberiség többször is említett megtermékenyítésének az

óriások és istenfiak által, akik aztán időről időre kiirtották a félresikerült fajokat.

Ilyen szempontból az özönvíz is lehetett előre eltervezett cselekedet. Ám ha a

történelmileg bizonyított özönvíz szándékosan megtervezett és előkészített volt, már
több mint száz évvel azelőtt, hogy Noé megkapta volna a megbízást a bárkája
felépítésére, akkor nem beszélhetünk Isten ítéletéről.

A bizonyítások láncolatában érdekes rejtvényt jelent az áldozatok bemutatása amit az

"Istenek" őseinktől megköveteltek. Itt nem csupán a felszálló füstre és áldozati állatokra
kell gondolni. Kívánságlistájukon gyakran szerepeltek a pontosan előírt ötvözetű fémek
is.
Ezeon-Geberben megtalálták az ókori Kelet legnagyobb olvasztó-berendezését. Egy
szabályos ultramodern olvasztókemencét, szellőzőcsatornák, füstfogók és megfelelő
nyílások rendszerével.

Napjaink kohászati szakértői értetlenül állnak a mind ez idáig felfoghatatlan műszaki

csoda előtt. Ugyanis ez a berendezés már alkalmas volt a réz olvasztására. Az Ezeon-
Geber körüli barlangokban egyébként nagy rézszulfátkészleteket találtak.

A leletek kora legalább ötezer év. Ha egy napon a mi űrhajósaink valamely idegen
bolygón primitív lényekkel találkoznának, azok számára feltételezhetően mint az "ég
fiai" vagy égből jött "istenek" jelennének meg.

Alighanem a mi intelligens utazóink ebben az ismeretlen és az ottani őslakosok számára

felfoghatatlan térben éppoly távoliaknak tűnnének, mint amilyen távol voltak
valamikori elődeinktől a mondabeli égi jelenségek.