„És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az

Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.” (1Móz 28:12)

Jézus idézi Jákob álmát, és azt mondja, hogy Ő tölti be a létra szerepét (Jn 1:52). Jézusra, az
Ember Fiára a megnyílt egekből az angyalok fel- és alászállnak. Ő az a „hely”, „személy”,
„eszköz”, „mód”, „lajtorja”, „út” ahol, és akin keresztül – a Jákob álmában szereplő létrához
hasonlóan, – az isteni és a földi világ találkozhatnak. Jézusnak, mint Isten Fiának földi életében
is állandó lehetősége volt a mennyei világgal érintkezni, ugyanakkor az emberek rajta keresztül
találhatnak a mennyei világra. Az angyalok Isten Fiának és az Ő megváltásának köszönhetően
szolgálhatták első perctől kezdve az emberiséget, már Jézus első eljövetelét megelőzően is (Zsid
1:14).
Hogyan érhet el a bűnös ember Istenhez, Aki hozzáférhetetlen, megközelíthetetlen
világosságban lakozik (1Tim 6:16)? Hogyan jöhet el Isten az emberhez, és kapcsolódhat a bűnös
emberhez, anélkül, hogy elpusztítaná őt (Zsid 12:29; 10:26-31)?
Három dologra volt szükség, hogy ez a kapcsolat, közösség, híd a szakadék felett megvalósuljon.

I. JÉZUS TESTETÖLTÉSE
Bár Jézus testetöltése felfoghatatlan az emberi elme számára, és Jézus kettős természete
megmagyarázhatatlan örök titok marad, mégis ez képezi az egész megváltási terv alapját (1Tim
3:16).
A testetöltés által be lett mutatva Isten jelleme (Jn 1:14,18). Ez annyira sikeres volt, hogy azt
mondta a tanítványoknak, hogy aki látta Őt, az Atyát látta (Jn 14:6).
A testetöltése által az embert is képviselte az Isten előtt. Csak így léphetett az ember helyére, és
áldozhatta fel magát, és járhatott közben az emberért Isten előtt (Zsid 2:9,14-17; Fil 2:7-8)
Már a világ teremtése előtt eldőlt, hogy Krisztus isteni voltát emberibe kell burkolnia. "Testet
alkottál nékem" (Zsid 10:5) - mondja Krisztus, aki akkor jött el emberi formában, amikor az idők
teljessége elérkezetett. Betlehemi gyermekként megszületve jött el világunkba.” (1SM 250)

II. JÉZUS HELYETTES ÁLDOZATA

Hogy ez a kapcsolat létrejöhessen szükség volt egy helyettes áldozatra: Zsid 8:3 – „szükséges”;
9:23 – „szükséges”; 9:26 – „kellett volna”, „eltörölje a bűnt”; 9:22 – „bűnbocsánat”; 10:12 – „a
bűnökért”.
„Némelyek csodálkoznak azon, hogy Isten olyan sok vérző áldozat felajánlását igényelte a zsidó
társadalomban. A haldokló áldozatok Jézust jelképezték. A lecke - melyet a papok világosan
megmagyaráztak - ünnepélyes, szent ceremónia útján vésődött az elmékbe és a szívekbe. Az
áldozatokat maga Isten tervezte, hogy általuk megtanítsa azt a nagyszerű és jelentős igazságot:
egyedül Krisztus vére által van bűnbocsánat.” (1SM 107)

III. JÉZUS KÖZBENJÁRÓI, PAPI SZOLGÁLATA

A kettő elválaszthatatlan: áldozat és közbenjáró (pap).
Hiába az áldozat, ha nincs egy pap, aki azt helyesen elvégezze.
A pap, közbenjárói minőségében Istent képviselte a nép előtt, és a népet képviselte Isten előtt
(1Tim 2:5-6; Zsid 8:1-2; 7:23-28)
„Ősszüleink bűne óta nem volt többé semmiféle közvetlen érintkezés Isten és az ember között.
Az Atya Krisztus kezébe adta a világot, hogy az ő közbenjárói tevékenysége útján megválthassa
az embert és igazolhassa Isten törvényének tekintélyét és szent voltát. Az ég és a bűnbe esett
emberi nemzetség közötti közösség csak Krisztus útján jöhetett létre.” (PP 366)
„Krisztus a teremtéstől kezdve megbízást kapott a közbenjárói szolgálatra. Öröktől fogva Ő volt
helyettesünk és kezesünk.” (1SM 250)
„Krisztus volt a templom alapja és életadója. A szolgálatok Isten Fia áldozatának előképei
voltak. A papság arra rendeltetett, hogy Krisztus közbenjárói munkáját, jellemét képviselje.” (DA
165)
Zsid 4:14-16!