https://merce.

hu/2024/01/11/kitol-tanult-a-fiatal-orban-viktor-a-legtobbet-a-
hatalomrol/
https://merce.hu/2024/01/21/ertelmisegcsere-es-intezmenyvaltas-a-
hegemoniaepites-gyakorlata/
https://merce.hu/2024/02/04/mit-irt-gramsci-a-hegemoniarol-a-bortonfuzetekbe/
https://merce.hu/2024/02/06/kommunista-forradalmarbol-artalmatlan-szentkep/

Antonio Gramsci második kirablása

Az antikapitalizmus egyik klasszikusának újbaloldali és újjobboldali (félre)értelmezéseiről
É ber Má rk Á ron

Eszmélet, 2023. 35 (138): 65–88.

„Gramsci a miénk – olvassuk, értelmezzü k, haszná ljuk!”

Békés Má rton: Gramsci jobbról

Antonio Gramsci munká ssá gá nak két marká ns értelmezése jelent meg 1968 utá n:
egy ú jbaloldali és egy ú jjobboldali. Az ú jbaloldal a nyelvi, pedagó giai, szellemi és
etikai kérdésekre oly fogékony antikapitalista Gramscit a kulturális hegemó nia
teoretikusává avatta. (Noha eredetileg nem volt az.) Az ú jjobboldal kezében Gramsci
ekö zben olyan „lopott” szerző vé vá lt, akinek gondolataibó l egyszerre meríthetnek a
jobboldali hegemó niaépítés kü zdelmei sorá n, mikö zben hivatkozhatjá k is tetteik
elméleti-ideoló giai igazolá sá ra. „Gramsci a miénk!” – kiá ltjá k diadalittasan, mikö zben
nemcsak haszná ljá k, ki is forgatjá k fogalmait. Mussolini bö rtö neiben megrö vidített
élete utá n így lopjá k meg még egyszer, halá la utá n is.

Antonio Gramsci is robbed once again

On (mis)interpretations of a classic of anti-capitalism by the New Left and the New Right
Má rk Á ron É ber

After 1968, two interpretations of Antonio Gramsci’s work emerged: one from the
New Left, the other from the New Right. The New Left turned the anti-capitalist
Gramsci, so sensitive to linguistic, pedagogical, intellectual, and ethical issues, into a
theoretician of cultural hegemony (although he was not originally one). In the hands
of the New Right, Gramsci became a “stolen” author whose ideas could be used in the
 right-wing struggle for hegemony, while at the same time, he could be invoked as a
theoretical-ideological justification as well. “Gramsci is ours!”, they shout
triumphantly, while not only using but also twisting his concepts. After a life
shortened in Mussolini’s prisons, this is how he is robbed once more, even after his
death.

A félremagyarázott Gramsci
Antonio Gramsci (1891–1937) Marx kö vető je volt – kommunista politikus és teoretikus,
szervező és vezető , ú jsá gíró és szerkesztő egy személyben. Sokrétű és gazdag életmű ve
má gnesként vonzza az érdeklő dést. Nézeteit felhaszná ltá k ú jbaloldaliak és az ú jjobboldal
képviselő i is, hogy á llá spontjukat alá tá masszá k, politikai gyakorlatukat megtervezzék vagy
igazoljá k á ltaluk. Ennek sorá n mindenekelő tt megfosztjá k antikapitalizmusától, amit
gondolkodá sa terhének, kínos, kellemetlen vagy folytathatatlan elemének tartanak. Gramsci
fő ként azért lett érdekes a szá mukra, mert valamely „kulturális hegemó nia” megértéséhez,
lebontá sá hoz, igazolá sá hoz vagy éppen kiépítéséhez szü kséges elmélet forrá sá nak tekintik.
Felhaszná lá sá nak, ső t kihaszná lá sá nak zavaró eleme pedig éppen antikapitalizmusa,
kommunista volta. Gramsci kell nekik, de Marx (és persze Lenin) nélkü l, megszabadítva a
radiká lis és forradalmi baloldal politiká já nak egész hagyomá nyá tó l.
Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetséges, hogy ú jbaloldali és ú jjobboldali értelmező k a
kulturális hegemó nia koncepció já nak képviselő jeként ismerik és ü nneplik Gramscit,
mikö zben ő maga soha nem hagyta el a marxi hagyomá nyt, és mindvégig a radiká lis
vá ltoz(tat)á s forradalmi stratégiá já t kutatta? Hogyan lehetséges, hogy a kö vetkezetesen
antikapitalista és antifasiszta Gramscit az ú jjobboldal tö rekvéseinek szellemi
megalapozá sá ra is felhaszná ljá k? Hogyan lehetséges, hogy valamiféle idealista filozó fust
faragnak belő le, aki szerint a felépítmény á llító lag első bbséget élvez az alappal szemben, és
aki szerint minden az ideá kbó l fakad? Hogyan lehetséges, hogy Gramscit má r-má r polgá ri
szerző vé torzítjá k, aki szerint a gondolat az első , a fü rge szellem, a mozgékony eszme já r
elö l, amit mindenkor csak lassan kö vet a lomha anyag? Hogyan lehet így ö sszemosni
Antonio Gramscit az á ltala jó l ismert és nagyra tartott, de mindenkor kö vetkezetesen bírá lt
Benedetto Croce-val?
E furcsasá gok egyik fő oka az, hogy a tö redékes írá sok sokféleképpen értelmezhető k.
Má rpedig élete utolsó évtizedében Gramsci szü kségképpen csak tö redékesen, sokszor
kifejtetlenü l, rejtjelezve és utalá sszerű en írhatott. A tendenció zus értelmezések má sik fő
oka az, hogy az utó kor egyes á ramlatainak érdekü kben á ll félremagyará zni nagy hatá sú
szerző ket, hogy ez á ltal haszná lhassá k fel gondolataikat tő lü k eredendő en idegen
á llá spontok megalapozá sá ra. Ehhez e gondolatokat ki kell szakítani eredeti
ö sszefü ggéseikbő l, amelyek kö zö tt megfogalmazó dtak; gyö kerestő l ki kell tépni ő ket
tá ptalajukbó l, majd á t kell ü ltetni ő ket egy olyan ú j értelemö sszefü ggésbe, amelyben az
eredeti gondolat immá r az á tü ltető tö rekvéseit és szá ndékait szolgá lja. Halá la utá n ez a sors
vá rt Gramscira is.
Így lett a marxista és kommunista Gramsci halá la utá n „szerzett teoretikus” ú jbaloldaliak és
ú jjobboldaliak kezén egyará nt. Így vá lhatott alkalmassá az olasz fasiszta rezsim
bö rtö neiben raboskodó , kö vetkezetesen antikapitalista és antifasiszta Gramsci arra, hogy
tendenció zusan szerkesztett gondolataival megalapozzá k az ú jjobboldal politikai
tö rekvéseit. É s végü l így lehetséges, hogy Gramsci fogalmait felhaszná lva itthon még az
Orbá n-rezsim hegemó niaépítése is igazolható vá , ső t ü nnepelhető vé vá lt.

Könyvtárszoba, íróasztal és polgári egzisztencia nélkül

É letének utolsó bő tíz évét (1926–1937) Gramsci politikai fogolyként, megnyomorító
kö rü lmények kö zö tt élte le. 1926-ban volt pá rttá rsa, a szocialista politikusbó l fasiszta
népvezérré vá ló Benito Mussolini parancsá ra letartó ztattá k és bö rtö nbe vetették. A Duce
helyesen mérte fel, hogy Gramsci intellektusa, karizmá ja, szervező i és vezető i képességei
veszélyesek lehetnek az 1922 utá n megszilá rdítandó egyeduralmá ra. A Gramscit vá dló
fasiszta ü gyész Mussolini akaratá t fogalmazta meg 1928-ban a bíró sá gon: „Hú sz évre meg
kell akadá lyoznunk ennek az agynak a mű kö dését!”
Az utó kor szá má ra talá n legfontosabb és legtanulsá gosabb munká it Gramsci 1929 és 1935
kö zö tt, rabként írta. A bö rtö nbő l is levelezett, emellett egymá st kö vető fü zetek sorá ba írta
feljegyzéseit – innen az elnevezések: bö rtö nlevelek és bö rtö nfü zetek. Olykor csak terveit
jegyezte le, hogy milyen kérdéseket kellene alaposabban megvizsgá lnia, milyen forrá soknak
kell majd utá nanéznie, amint lehető sége adó dik rá .
A polgá ri tudó soknak a tizenkilencedik és a huszadik szá zadban is megadatott a sajá t
író asztal, a magá nkö nyvtá r és a dolgozó szoba, valamint a gondolkodá sra és a szellemi
munká ra fordítható szabadidő . A kényelmes, polgá ri élet és a tisztes egzisztencia. Marx és
Gramsci velü k szemben csak kínkeserves kö rü lmények kö zt ró hatta sorait. Nem egyetemi
tanszékeken vagy kutató intézetekben dolgoztak havi fix jö vedelemért és biztos nyugdíjért,
hanem a munká smozgalomban és a munká smozgalom számára végeztek egyszerre
szellemi-elméleti és gyakorlati-politikai munká t. Írtak, olvastak, kutattak és tanítottak –
mégsem voltak „akadémikusok”. Szerveztek, intéztek, agitá ltak és konspirá ltak – mégis
messze tö bbek voltak puszta politikusokná l. É letü kben elmélet és gyakorlat, gondolkodá s
és cselekvés, filozó fia és politika lá tszó lagos ellentmondá sa szerves egységet alkotott.
Gramsci egész életében komoly nélkü lö zések kö zö tt, fizikai fá jdalmaktó l kínzottan élt – má r
1926-os letartó ztatá sa elő tt is. Lefogá sa utá n helyzete és egészségi á llapota azonban sokat
romlott. Kü lö nö sen a harmincas években hatalmasodtak el betegségei. Ennek oka, hogy
Mussolini bö rtö neiben sú lyos betegként sem kapott megfelelő orvosi ellá tá st; alvá sá t és
pihenését éveken keresztü l, szisztematikusan zavartá k; a neki kü ldö tt leveleket, kö nyveket,
fü zeteket, író szert tö bb esetben is visszatartottá k; jegyzeteit rendszeresen á tnézték. Ő rei
felü gyeletét és a cenzú rá t elkerü lendő sokhelyü tt bú jtatottan fogalmazott, rejtjelezve írt,
kó dokat haszná lt. (A tö rténelmi materializmus, illetve a marxizmus helyett példá ul „a
gyakorlat filozó fiá ja” kifejezést haszná lta. Elvtá rsaira jellemző en keresztnevü ket haszná lva
utalt: Lenint Iliciként, Luxemburgot Rosaként, Trockijt Bronstejnként nevezte meg
írá saiban.)
Harminchá rom teleírt bö rtö nfü zetének ö sszesen majdnem há romezer oldala ilyen
kö rü lmények kö zö tt író dott tehá t, nem tisztes polgá ri keretek kö zt, csendes dolgozó asztal
mellett, pá rná zott fotelokban. Má rpedig a zaklatott és nyomorú sá gos kö rü lmények
jegyzetei tartalmá n és formá já n is nyomot hagytak. Az utó kor e tö redékes szö vegfolyammal
szembesü lve ó hatatlanul szerkesztő i segítségre szorul. Még az egységes, mert lezá rt mű vek
is megengedik, hogy tö bbféleképpen értsü k ő ket. Kü lö nö sen igaz ez azonban a szorongató
kö rü lmények kö zt írott, széttartó munká kra.
Elmondható mindez Marxró l is, aki szintú gy nyomorogva, betegségektő l kínzottan
dolgozott. A megnyomorító kö rü lmények kö zö tt, kézzel írott, nehezen olvasható sorok,
olykor befejezetlen mondatok, elvarratlan szá lak, tö redékes és kifejtetlen gondolatok nem
á llnak meg a maguk lá bá n (vagy csak nagyon nehezen). Nemigen adható k ki eredeti
formá jukban, szerkesztés, értelmezés, kritikai kommentá r nélkü l. De akkor hogyan
szerkesszék ő ket? Milyen elő feltételezett gondolati totalitá s alapjá n egészítsék ki a
szerkesztő k a részlegességü kben és csapongá sukban nem ritká n széttartó tö redékeket?
Mivé szerkesszék? Hogyan értelmezzék?

A történelem nyitott felfogása Marxnál – és ahogyan ez a marxizmusban lezárult

„Marx jó val tö bb kéziratot hagyott há tra, mint amennyit megjelentetett. Ellentétben a
kö zkeletű elképzeléssel, oeuvre-je tö redékes, egymá snak ellentmondó elemekbő l á ll”.
Mindezt kutató ja, Marcello Musto írta Marx életmű vérő l, hozzá téve: még ma sincs teljes
kiadá sa. Marxró l kialakított mai képü nket életmű ve eddig megjelent részei alapjá n rajzoljuk
meg. E tö redékeket pedig nemcsak szisztematikusan szerkesztették, de olykor
tendenció zusan is.
Marx egyik első szerkesztő je jó l ismert mó don munkatá rsa, Friedrich Engels volt, aki
igyekezett egységes, lezá rt tudomá nyos modellt kanonizá lni Marx írá saibó l. E folyamat má r
Marx életében megkezdő dö tt, halá la utá n azonban kibontakozott és kü lö nö sen
szembeö tlő vé vá lt. Engels mellett, illetve ő t kö vető en folytatta e rendszerező munká t
Eduard Bernstein és Karl Kautsky, illetve az orosz marxizmus képviselő i, Plehanov és
Buharin, majd még sokan má sok. Az eredmény a marxizmus vagy pontosabban annak egyik
fajtá ja lett (Sztá lin alatt a marxizmus–leninizmus), amire maga Marx is azt mondta volna,
hogy ebben az értelemben ő maga sem marxista. Hiszen az értelmezés, a szerkesztés, a
kanonizá lá s folyamatá ban olyan á llá spont is tulajdonítható egy-egy szerző nek, ami igazá n
távol á llt tő le – vagy á llt volna tő le, ha valaha is megéli.
Egy példá t említve: Marx és Engels má r korai írá suk egyikében kifejtették, hogy
á llá spontjuk szerint
„A történelem semmit sem tesz […]! Ellenkező leg, az ember, a való sá gos, eleven
ember az, aki mindenben tesz, rendelkezik és harcol; nem a »tö rténelem« az, amely
az embert eszkö zü l haszná lja fel a maga céljainak keresztü lvitelére – mintha a
tö rténelem valamilyen kü lö ná lló személy volna –, hanem a tö rténelem nem egyéb,
mint a maga céljait kö vető ember tevékenysége”.
Mégis, a Marx mű veit rendszerező (és egységes ká nonná szervező ) utó kor a tö rténelem
„mozgá stö rvényeinek” felfedezését tulajdonította neki. Olyan zá rt magyará zatot, amelyek a
természettö rvényekhez hasonlatosan á llító lag „tö rténelmi szü kségszerű séggel” hatnak,
azaz elkerü lhetetlenü l és szü kségképpen elvezetnek az elméletben meghatá rozott
eseményekhez, szakaszokhoz, stá ció khoz, formá ció khoz.
Az egységes tudomá nnyá faragott marxizmus formá já ban tehá t végü l „megfogalmazó dott a
tö rténelmi tö rvények objektivitá sá nak baboná ja, mely szerint ezek a tö rvények az emberi
akarattó l fü ggetlenü l mű kö dnek, aká rcsak a természeti tö rvények.” E rendszerező -
kanonizá ló „folyamatok eredményeképpen egyfajta szisztematikus doktrína ö ltö tt testet,
amolyan kezdetleges evolucionista vilá gmagyará zat, megspékelve egy kis gazdasá gi
determinizmussal”.

Az ökonomizmus bírálata Gramscinál – és ahogyan félremagyarázzák

Ezt a gazdasá gi determinizmust, vagyis a tö rténelmi materializmus azon szélső séges
vá ltozatá t, amit a gazdasági tényező kbő l levezetett magyará zat jellemez, tartotta
elfogadhatatlannak Gramsci is. E torzítá st ő ö konomizmusnak nevezte és visszatérő en
bírá lta. Gramsci szerint nem segíti a fenná lló viszonyok magyará zatá t, ha pusztá n (vagy
első dlegesen) a gazdasá gi (ö konó miai) ö sszefü ggéseket vesszü k figyelembe. Ugyanígy: nem
vezethet sikerre az az ö konomista stratégia sem, amely az antikapitalizmust a gazdasá gi
harcra korlá tozza vagy amely a politikai harcot a gazdasá gi folyamatokbó l kívá nja levezetni.
Gramsci mindezt nagyon vilá gosan megfogalmazta:
„Ezért az ö konomizmus ellen nemcsak a tö rténetírá s elméletében, hanem – és
kü lö nö sképpen – a politikai elméletben és gyakorlatban is harcolni kell. Ezen a téren
a harcot a hegemó nia fogalmá nak kibontá sával lehet és kell folytatni, ú gy, ahogy a
gyakorlatban folytattá k a politikai pá rt elméletének fejlesztésekor és egyes politikai
pá rtok életének gyakorlati fejlesztésekor…”.
Az ö konomizmus ellenszere tehá t Gramsci szerint a hegemó nia. Az utó kor jellegzetes
Gramsci-értelmezései azonban eltú lozzá k ezt az ö konomizmus-kritiká t. Az ö konomizmus
jogos bírá latá bó l tévesen arra kö vetkeztetnek, hogy Gramsci ezzel egyú ttal a marxi
hagyomá nytó l is eltávolodott, elvetette a tö rténelmi materializmust, filozó fiai értelemben
idealistává vá lt, a „felépítmények teoretikusa” lett, az „ideoló giai felépítmények
első dlegességét hirdette a gazdasá gi alappal szemben”, „szakított Marx gazdasá gi
determinizmusával és Lenin tekintélyelvű ségével” és így tová bb.
Minderrő l azonban szó sem volt.

Mozgóháború és állóháború
Gramsci való já ban Marx kö vető je, a marxi hagyomá ny folytató ja volt; sosem hagyta el a
tö rténelmi materializmust annak ellenére, hogy az eszmei-szellemi tényező k jelentő ségét
hangsú lyozta, ennek kérdéseit dolgozta ki. Antikapitalistaként a forradalomra tö rő olasz
kommunistá k egyik stratégá ja és vezető je volt. Sohasem vá lt idealistává (sem filozó fiai, sem
politikai értelemben). Lenin politikai tevékenységét és elméleti munká ssá gá t is nagyra
tartotta.
Mindketten ú gy lá ttá k, hogy az Oroszorszá gban 1917-ben bevá lt harci stratégia Nyugat-
Euró pá ban nem vezet sikerre. (Gramsci sokszor az első vilá ghá ború katonai nyelvén fejezte
ki magá t, harcá szati metaforá kkal, a nagy há ború hadi tapasztalataibó l merítve.) A
pétervá ri forradalom mó dszere, a „mozgó há ború ” (war of maneuver), vagyis az á llam
erő dje ellen indított frontá lis tá madá s stratégiá ja önmagában nem alkalmas a győ zelemre
nyugaton. Az á llamhatalom elfoglalá sa egyetlen (szurony)rohammal Olaszorszá gban sem
tudná á ttö rni a polgá ri és a politikai tá rsadalom jó val masszívabb védvonalait. Egyetértését
kifejezve Gramsci így írt: „Azt hiszem, Ilici [azaz Lenin] megértette, hogy a keleten 17-ben
győ zelmesen alkalmazott mozgó há ború ró l á t kell térni az á lló há ború ra, hiszen nyugaton ez
az egyetlen lehetséges megoldá s…”
Nyugat-Euró pá ban Gramsci szerint (is) felő rlő hadviselést kell folytatni. Tü zérségi
tá madá sokkal és kitartó ostrommal kell fellazítani a védvonalakat. Elhú zó dó lö vészá rok-
hadviselésre van szü kség, lassan araszoló „á lló há ború ra” (war of position), majd fokró l-
fokra elő re haladva kell meghó dítani a politikai tá rsadalom és a polgá ri (azaz civil)
tá rsadalom hadá llá sait. Hegemóniára van szü kség, azaz vezető szerepet kell kivívni a
társadalomban. Szellemileg, erkö lcsileg és politikailag is fö lénybe kell kerü lni.
Ö sszegezve:
„Keleten az á llam volt minden, a polgá ri tá rsadalom kezdetleges és cseppfolyó s volt;
nyugaton az á llam és a polgá ri tá rsadalom kö zö tt helyes ará ny á llt fenn, és amint az
á llam megrendü lt, rö gtö n megmutatkozott mö gö tte a polgá ri tá rsadalom vaskos
szerkezete. Az á llam csak elő retolt lö vészá rok volt, s mö gö tte erő dö k és kazamatá k
vaskos lá ncolata hú zó dott meg; ennek szilá rdsá ga természetesen á llamonként
vá ltozott, de éppen ezért volt szü kség az egyes orszá gok helyzetének alapos
felderítésére.”

Diktatúra és hegemónia, uralom és vezetés

A hegemó nia abban kü lö nbö zik a diktatú rá tó l Gramsci szerint, hogy nem pusztá n
kényszeren és elnyomá son nyugszik, nemcsak az erő szak á llandó fenyegetésén és félelmen
alapul, hanem ezek mellett valamiféle elfogadottságon is. A hegemó niaépítés az ö nkéntes
beleegyezés megszerzését célozza. Ha ez nem lehetséges, akkor a lemondó beletö rő dést
kívá nja kicsikarni. Ha ez sem, akkor végső soron a nélkü lö zhetetlen hozzá já rulá st
kényszeríti ki erő vel, vagy egyenesen erő szakkal. Így vagy ú gy, de valamilyen formá ban
együ ttmű kö dést vá lt ki – fakadjon bá r meggyő ző désbő l vagy érdekbő l, ö nkéntes
lelkesedésbő l vagy hideg szá mítá sbó l, bá torsá gbó l vagy félelembő l.
Diktatú ra és hegemó nia megkü lö nbö ztetését Gramsci szintén Lenintő l vette á t. Olykor ezt
azonban uralom és vezetés kü lö nbségeként fogalmazta meg:
„…egy tá rsadalmi csoport fö lénye kétféleképpen nyilvá nulhat meg: »uralomként«,
valamint »szellemi és erkö lcsi vezetésként«. Egy tá rsadalmi csoport uralkodhat az
ellenséges csoportok felett, amelyeket igyekszik »felszá molni«, vagy leigá zni, esetleg
fegyveres erő vel is; ugyanez a tá rsadalmi csoport ugyanakkor vezetheti is a rokon és
szö vetséges csoportokat. E tá rsadalmi csoport má r a kormá nyzati hatalom
megszerzése elő tt is gyakorolhat, ső t, gyakorolnia kell a »vezetést« (ső t, ez a hatalom
megszerzésének egyik fő feltétele); ezt kö vető en vá lik uralkodó vá , amikor gyakorolja
a hatalmat, de még ha szilá rdan a marká ban tartja is azt, akkor is folytatnia kell a
»vezetést«.”
Vagyis még az uralom gyakorlá sa, a hatalom megtartá sa mellett is fent kell tartania a
vezetést (a hegemó niá t). Gramsciná l itt diktatú ra és uralomgyakorlá s, a kormá nyzati
hatalom megszerzése és megtartá sa nagyjá bó l egyet jelent. Megkü lö nbö zteti ettő l a
hegemó niá t vagy vezetést, ami mindenekelő tt szellemi és erkö lcsi vezetést jelent. E
megkü lö nbö ztetés nem jelent szembeá llítá st. A diktatú ra kiépítéséhez, az
uralomgyakorlá shoz, vagyis a kormá nyzati hatalom megszerzéséhez elő bb hegemó niá ra
kell szert tenni szellemi és erkö lcsi értelemben, majd ezt utá na is meg kell tudnia ő rizni.
A hegemó niá t így kényszer és beleegyezés, erő (szak) és konszenzus együttesen tartja fent.
Persze nem mindegy, hogy e két ö sszetevő milyen ará nyban vegyü l benne – kü lö nö sen egy
parlamentá ris politikai rendszerben:
„A parlamenti rendszer klasszikussá vá lt talajá n a hegemó nia »normá lis«
gyakorlá sá t az erő és a konszenzus kombiná lá sa jellemzi. E kettő egyensú lya
vá ltozik, de ú gy, hogy az erő ne kerekedjék tú lsá gosan a konszenzus fö lé, ső t ú gy,
hogy az erő lehető leg a tö bbség konszenzusá n lá tsszék nyugodni, e konszenzust
pedig a kö zvélemény ú gynevezett orgá numai fejezik ki – ú jsá gok és egyesü letek –, s
az utó bbiakat ezért bizonyos helyzetekben mesterségesen szaporítjá k.”

Hegemónia és történelmi blokk, alap és felépítmény

A hegemó nia azonban nem pusztá n szellemi, erkö lcsi, kulturá lis vagy politikai jelenség.
Nem gondolhatunk rá kizá ró lag a felépítmény részeként:
„A hegemó nia ténye kétségkívü l megkö veteli, hogy a hegemó n csoport figyelembe
vegye azoknak a csoportoknak az érdekeit és tendenciá it, amelyek fö lö tt hegemó niá t
gyakorol, hogy kompromisszumos egyensú ly jö jjö n létre, azazhogy a vezető csoport
korporatív jellegű gazdasá gi á ldozatokat hozzon.”
Gazdasá gi á ldozatokat hozzon, azaz a termelés anyagi alapjai is érintettek itt. A folytatá sban
Gramsci félreérthetetlenü l fogalmaz:
„Á m az is kétségtelen, hogy ezek az á ldozatok és ez a kompromisszum nem
érinthetik a lényeget, ugyanis ha a hegemó nia etikai és politikai, szü kségképpen
gazdasá gi is, szü kségképpen arra a dö ntő funkció ra épü l, amelyet a vezető csoport a
gazdasá gi tevékenység dö ntő magvá ban betö lt.”
Az a dö ntő feladatkö r tehá t, amelyet a hegemó n, vagyis „a vezető csoport a gazdasá gi
tevékenység dö ntő magvá ban betö lt”, az élet ú jratermelésének anyagi alapjában gyökerezik.
Mindez pontosan jelzi, hogy a hegemó nia nem pusztá n a felépítmény részeként
értelmezendő . A hegemó nia á tfogja alap és felépítmény marxi megkü lö nbö ztetését. A
hegemó nia alap és felépítmény meghatá rozott egysége. A hegemó nia ezért nagyon szoros
rokonsá gban á ll a „tö rténelmi blokk”-kal (vagy „tö rténelmi tö mb”-bel).
A „tö rténelmi blokk” a hegemó n csoport és a hegemó niá ja alá tartozó szö vetséges
csoportok tö rténetileg egységessé szervezett gazdasá gi-politikai tö mbje. Vezető k és
vezetettek, kormá nyzó k és kormá nyzottak, képviselő k és képviseltek szö vetségét, egyetlen
tá rsadalmi erő vé szervezett voltá t jelenti:
„Ha az értelmiség és a nép-nemzet, a vezető k és a vezetettek – kormá nyzó k és
kormá nyzottak – kö zö tti viszony a szerves ö sszeforrottsá gon alapul, amelyben
érzelem és szenvedély megértéssé, és így tudá ssá vá lik (nem mechanikusan, hanem
életszerű en) –, csak ekkor képviseleti a viszony, így megy végbe az egyes egyének
cseréje kormá nyzottak és kormá nyzó k, vezetettek és vezető k kö zö tt, és való sul meg
az együ ttélés, az egyetlen tá rsadalmi erő ; létrejö n a »tö rténelmi blokk«.”
Ez az egységes tö mb kö zö s, szervezett erő t testesít meg. Egyszerre történeti, hiszen
tö rténeti építő munka hozza létre; politikai, hiszen politikai tö rekvések ö ltenek testet benne
és így a politikai szö vetség(kö tés)ek termékérő l van szó ; gazdasági, hiszen az anyagi
viszonyok ú jratermelésének gyakorlati folyamatai tá plá ljá k; szellemi, mert intellektuá lis
munka eredményeként kö zö s akarat formá lja; és társadalmi, mert a tö mb erejét tá rsadalmi
sú lya adja meg.
Egy ilyen dialektikus egységként értelmezhető tö mb részmozzanatokra szabdalá sa és
eldologiasítá sa baljó s kö vetkezményekkel já r. Hogy mi a politikai és mi a társadalmi, mi a
kulturális és mi a gazdasági, mindenkor egymá ssal ö sszefü ggésbe vonva érthető meg a
marxi hagyomá ny alapelvei szerint. Elszakítá suk szü kségképpen rö vidre vá gott
magyará zatokhoz vezet, lehasítá suk megbosszulja magá t. É ppen ez tö rtént a kulturális
hegemó nia fogalmával, amelyet az ú jbaloldali és ú jjobboldali értelmezésében a felépítmény
részének szoká s tekinteni.

Kulturális hegemónia
A hegemó nia ú jbaloldali és ú jjobboldali értelmezései a hatvanas–hetvenes években jelentek
meg. 1968 e tekintetben is mérfö ldkő . Az ekkoriban szá rba szö kő ú jabb értelmezések kö zö s
sajá tossá ga, hogy hegemó niá t kulturális jelenségként fogtá k fel és a felépítmény részének
tekintették. A marxi hagyomá ny kultú ra felé forduló á ramlatai, a posztmarxizmus, az
ú jbaloldal és az eurokommunizmus e tekintetben hasonló an kezdte értelmezni Gramscit és
a hegemó niá t, mint egyes liberá lisok és a megszü lető ben lévő ú jjobboldal. „A
posztmarxistá k szemében Gramsci az ö konomizmus kritikusa, aki a politika szimbolikus,
diszkurzív és esetleges (nyitott) természetét feltételezte a korá bbi marxistá k »politikai
gazdasá gtani« néző pontja helyett.” Ezt írja Gramsci 1968-as és posztmarxista olvasatá ró l
Kiss Viktor, és semmi okunk megkérdő jelezni á llítá sá t.
Az ö konomizmus bírá ló já bó l Gramsci – e felfogá sban – egy csapá sra a politika szimbolikus,
diszkurzív és ideoló giai oldalá nak teoretikusává vá lt. E felfogá s szerint „a hegemó nia
beleegyezésen alapul, a beleegyezést pedig a kultú rá n keresztü l biztosítjá k”. Vivek Chibber
szerint ez a kultú rá ra ö sszpontosító hegemó niafelfogá s vezetett oda, hogy a mindennapi
életet keretező szervező déseket – példá ul az iskolá t, a sajtó t, a rá dió t, a televízió t, az
egyhá zat, valamint a kü lö nbö ző vallá sos kö zö sségeket, magá ntá rsasá gokat,
szakszervezeteket, civil szervező déseket és polgá ri kezdeményezéseket – olyan
intézményekként vizsgá ljá k, amelyek létrehozzá k és fenntartjá k a kulturális hegemó niá t (az
á ltaluk kö zvetített jelentések, értelmezések és ideoló giá k révén). Azaz: a polgá ri tá rsadalom
olyan intézményeinek tekintették ezeket, amelyek magá tó l értető dő ként és helyénvaló ként
fogadtatjá k el a fenná lló viszonyokat.
Gramsci ezt nem pont így gondolta, szerinte ennél jó val ö sszetettebb a kép. Mindez jó l
lá tható vá vá lik, ha megvizsgá ljuk, miképpen fogta fel a tá g értelemben vett á llamot (az
angol fordítá sokban ez az integral state). Mint írta: „…»á llamon« nemcsak a
kormá nygépezetet kell érteni, hanem a »magá njellegű « »hegemó nia-gépezetet«, vagyis a
polgá ri tá rsadalmat is.” Valamivel késő bb hozzá tette: „az á llam á ltalá nos fogalma olyan
tényező ket is magá ba foglal, amelyeket a polgá ri tá rsadalomhoz kell sorolni…” Képletként
ö sszefoglalva: „Á llam = politikai tá rsadalom + polgá ri tá rsadalom; vagyis kényszerrel
pá ncélozott hegemó nia.”
A „magá njellegű ” „hegemó nia-gépezet”, vagyis a polgá ri tá rsadalom tehá t való ban fontos
tényező a képletben. Ö nmagá ban ez azonban csak része az egésznek. A tá g vagy á ltalá nos
értelemben vett á llam (integral state) nem pusztá n beleegyezésen alapul, és nem is pusztá n
a kulturális hegemó nia megszerzése szü kséges hozzá , hanem a politikai tá rsadalom feletti
uralom is. Vagyis nélkü lö zhetetlen ö sszetevő a kormá nygépezet és az erő szakszervezetek
ö sszessége is. Az á llam tehá t egyrészt kényszerrel páncélozza a hegemó niá t, má srészt e
hegemó nia is tö bb, mint amit a kulturális hegemó nia fogalma alatt érthetü nk.
A baloldalt megú jítani kívá nó irá nyzatok tehá t egy kulturá lis részkérdésre egyszerű sítették
a hegemó nia és a tá g értelemben vett á llam problémá it. Sosem metszették azonban ki olyan
nagyvonalú an Gramsci gondolatait eredeti ö sszefü ggéseikbő l, ahogyan az ú jjobboldal tette
a hetvenes évektő l kezdő dő en. É s ahogyan teszi ezt ma is. E két olvasatot – leegyszerű sítve:
az ú jbaloldalit és az ú jjobboldalit – egymá s mellé helyezve lá tszik igazá n, mi mindenre fel
nem haszná ltá k a Mussolini bö rtö neiben írt fü zetek tö redékes gondolatait. É lete
megrö vidítése utá n Gramscit má sodszor is megrö vidítették – ezú ttal halá la utá n.
Munká ssá gá nak má sodik kirablá sá hoz az ú jbaloldal nyitotta meg az utat, végü l azonban az
ú jjobboldal fosztotta ki ú jra.

Kinek a Gramscija?
Az ú jjobboldal Gramsci-olvasata a Nouvelle Droite egyik alapító atyjá tó l, Alain de Benoist-tó l
szá rmazik. De Benoist Kulturális forradalom jobbról: Gramsci és az Új Jobboldal című
kö nyvében kifejtette: a hegemó niá ra tö rő mozgalmak elő szö r a kultú ra vilá gá n belü l viszik
sikerre eszméiket, és csak ezutá n vívhatjá k ki a politikai hegemó niá t. De Benoist ezért az
ú jjobboldal szá má ra azt javasolta, hogy tanuljon politikai ellenfeleitő l: tervezzen hosszú
távra, építkezzen mó dszeresen, tegyen szert „metapolitikai” tudatossá gra. Kulcsszava a
„metapolitika”: ez alatt olyan ö sszehangolt és távlatos stratégiá t ért, amely lehető vé teszi az
ú jjobboldal erő i szá má ra a politika elő tt (és a politika mellett) a kultú ra vilá gá nak fokozatos
meghó dítá sá t.
De Benoist és ú jjobboldali tá rsai 1968-ban hoztá k létre kutató csoportjukat az euró pai
civilizá ció tanulmá nyozá sá ra (Groupement de Recherche et d’Études pour la Civilisation
Européenne, GRECE). Gramsci ú jjobboldali értelmező iként ő k masíroztak be azon a há tsó
ajtó n, amelyet az ú jbaloldal nyitott ki. Azzal, hogy az ú jbaloldal Gramscit a kulturális
hegemó nia „felépítményteoretikusává” alakította és megszabadította antikapitalizmusá tó l,
megkö nnyítette az ú jjobboldal szá má ra, hogy felhaszná lhassa nézeteit – immá r a maga
javá ra fordítva. A kinyitott há tsó bejá rat az ú jjobboldal szá má ra is kö nnyedén
megkö zelíthető vé és felhaszná lható vá tette Gramscit metapolitikai tö rekvéseik szá má ra.

Békés Márton Gramsci-értelmezése

Itt érkezü nk vissza e tanulmá ny mottó já hoz, a Békés Má rtontó l szá rmazó idézethez
(„Gramsci a miénk – olvassuk, értelmezzü k, haszná ljuk!”). Mindezek utá n má r nem
lepő dhetü nk meg, ha szembesü lve Békés Má rton Gramsci-olvasatával ugyanazt a
tendenció zus értelmezést talá ljuk, amit az ú jbaloldal alkotott meg, majd Alain de Benoist és
az ú jjobboldal fordított a maga javá ra. A magyar tö rténész, politikakutató és publicista a
Terror Háza Múzeum kutatá si igazgató jaként, valamint a Kommentár folyó irat
fő szerkesztő jeként 2018 ó ta kitartó an kö zvetíti Gramsci ú jjobboldali olvasatá t. Nemcsak
haszná lja, ki is haszná lja Gramscit az ú jjobboldal hegemó niaépítési tö rekvéseinek eszmei
megalapozá sá ra és helyeslésére, a 2010 ó ta kiépü lő Orbá n-rezsim igazolá sá ra.
Gramsci elméleti munká ssá gá nak első és szerinte legfontosabb á llítá sá t így foglalja ö ssze:
„Gramsci a feje tetejérő l a talpá ra á llította vissza a hegeli gondolatot megfordító
marxizmust, amikor a fö lépítmény (sovrastruttura) első bbségét hirdette. É ppen
ezért kései értelmező i szerint annyira eltávolodott a marxizmustó l, hogy má r-má r
megtagadta a gazdasá g primá tusá t, ső t feladta a materialista szemléletet is. […]
Amint írá saibó l leszű rhető , szerinte ugyanis a »fö lépítmény« (Ü berbau) való já ban
fontosabb alakító tényező je a tá rsadalom szerkezetének, mint a »gazdasá gi alap«.
Hiszen a szoká sok, elő ítéletek, hagyomá nyok, vélemények (vagyis a »kulturá lis
komplexum«) hatá rozzá k meg az emberi viselkedés minden szintjét. A gazdasá gi
megrá zkó dtatá sok csak kiegészítő i lehetnek egy má r régebb ó ta és mélyebben
érlelő dő vá ltozá snak – vagyis a forradalmak a szellemben kezdődnek.”
Ha nem tudná nk, mit vá rhatunk, e fenti sorokat olvasva aká r meg is lepő dhetnénk. Békés
Má rton Gramsci-értelmezését kö vetkezetes filozó fiai idealizmus jellemzi. Szisztematikusan
félremagyará zza Gramsci nézeteit. É rdemes lenne a fenti idézetet szétszedni, sorró l sorra
cá folni és megmutatni, hogy Gramsci való já ban miért nem ezt állítja. E helyett jelen
tanulmá ny egésze kívá nja cá folni Békés Má rton Gramsci-értelmezését.
Alap és felépítmény marxi fogalmainak haszná lata nem jelent érdemi Marx-értelmezést
Békés Má rtonná l, plá ne nem jelent marxizmust vagy antikapitalizmust. Békés Má rtont
való já ban egyá ltalá n nem érdekli sem Marx, sem a marxi hagyomá ny, csak fel- és
kihaszná lni akarja ennek elemeit, hogy aztá n sajá t fegyverét fordíthassa szembe az
ellenséggel: „Minden fordítva van, mint Marx hitte: az »alap« való já ban a Kultú ra, minden
má s a »fö lépítmény«.” Gramsci gondolatainak eredeti ö sszefü ggései sem érdeklik. Csak
haszná lni és kihaszná lni akarja. Beszú rt kérdő jelével azt is elvitatja, hogy Gramsci hű
maradt a marxi hagyomá nyhoz: „…Antonio Gramsci olasz marxista (?) gondolkodó …”
Má sutt még tová bb megy, amikor ezt írja: „…Gramsci szá má ra Marx és Lenin alakja csak
azért volt fontos, hogy meghaladhassa ő ket.” Szó sincs errő l. Elég csak elolvasni azt a
beszá moló t, amelyet Gramsci egyik volt fogolytá rsa, Athos Lisa írt Gramsci bö rtö nben
tartott elő adá sairó l és beszélgetéseikrő l. Való já ban itt valami má sró l van szó . Inká bb Békés
Má rtonró l mondható el, hogy Gramsci alakja csak azért fontos a szá má ra, hogy
intellektuá lisan és politikailag kirabolhassa ő t. Hogy faraghasson belő le egy idealista bá bot,
amit szembefordíthat Marxszal és Leninnel és az egész antikapitalista hagyomá nnyal, és
ami így elferdítve má r „segít” neki á tszellemíteni és igazolni az Orbá n-rezsim
hegemó niaépítési tö rekvéseit.
Békés Má rton szá má ra Gramsci a „nemzeti-népi kollektív akarat” megformá lá sá nak
szá ndéka miatt is érdekes. Való igaz, hogy Gramsci letartó ztatá sa és bebö rtö nzése elő tti
utolsó írá sá ban (a befejezetlenü l maradt „A déli kérdés néhá ny aspektusa” című ben) is
foglalkozott má r azzal, miképpen volna létrehozható a dél-itá liai parasztsá g és az észak-
olasz munká ssá g osztá lyszö vetsége. Kommunistaként Gramsci pontosan lá tta, hogy
legkéső bb 1922-tő l, Mussolini győ zelmével (Ró má ba menetelésével) a munká smozgalom
fontos csatá t vesztett. A szocialista forradalom elmaradt, helyette a fasizmus „passzív
forradalma” győ zedelmeskedett. Ennek egyik oká t Gramsci abban lá tta, hogy nem sikerü lt
maguk mellé á llítaniuk a parasztsá got (a javarészt Olaszorszá g déli térségeiben fö ldbő l
élő ket), és nem tudtá k egyesíteni erejü ket azon vá rosi munká ssá géval, amely fő képpen
Itá lia északi ipari kö zpontjaiban ö sszpontosult.
Gramsci ebben az értelemben való ban nemzeti-népi kollektív akaratot kívá nt létrehozni
munká ssá g és parasztsá g osztá lyszö vetsége á ltal. Való ban egy ú j tö rténelmi blokkot, egy
népi és nemzeti hegemó niá t szeretett volna ková csolni a tő késeknek és a fö ldbirtokosoknak
alávetett osztá lyok egyesített erejébő l. Gramsciná l a „nemzeti-népi kollektív akarat”
létrehozá sa tehá t antikapitalista politikája része volt. Nem ú gy, mint Békés Má rtonná l, aki
mindezt Gramsci antikapitalizmusa nélkü l veszi á t (ezzel forgatva ki az olasz kommunistá t),
és az Orbá n-rezsim hegemó niaépítésének igazolá sá ra, a Fidesz–KDNP „nemzeti blokkjá nak”
dicső ítésére haszná lja fel.

Felfegyverzett idealizmus
Vizsgá ljuk meg alaposabban is, miféle filozó fiai idealizmust tulajdonít Gramscinak Békés
Má rton. Kulturális hadviselés c. kö nyve programjá t alkotó „tízparancsolatá ban” Békés
Má rton így írt:
„I. A gondolat vezet. II. A szellemé az első bbség az anyag fö lö tt. III. Minden a szélesen
vett kultú rá ban gyö kerezik. IV. A kultú ra kulcsa a nyelv. V. Az értelmezés hatalma a
legerő sebb uralmi eszkö z. VI. Semmi sem tö rténik a politiká ban, ami elő ző leg má r ne
zajlott volna le a kultú rá ban. VII. A gazdasá gi gondok politikai problémá kban
gyö kereznek, amelyek kulturá lis okokra vezethető k vissza… VIII. Kulturá lis
hegemó nia nélkü l nem lehet stabil, tartó s és maradandó politikai rendszert
mű kö dtetni. IX. A korszaképítés a politikai rendszer neki megfelelő kulturá lis
keretbe á gyazá sá t jelenti. X. A kulturá lis hegemó nia megteremtése tü relmes, kitartó ,
hosszú távú stratégiá t igényel.”
Mintha a szerző itt kö vetkezetesen ö sszekeverné Antonio Gramscit Benedetto Croce-val,
azzal az olasz polgá ri-idealista tö rténésszel, akivel szemben Gramsci a sajá t nézeteit
kifejtette – akivel éppen vitá ban á llt. Vagy mintha ö sszekeverné Schmidt Má riával, akinek
kö nyve legelső jegyzetében Békés Má rton kö szö netet mond, és akit fő intellektuá lis
forrá saként jelö l meg: „Itt ragadom meg az alkalmat, hogy kö szö netet mondjak Schmidt
Má riá nak a kö nyv megszü letéséhez nyú jtott felbecsü lhetetlen szellemi segítségéért. A
gondolat, amely szerint a legfontosabb a kultú ra, tő le szá rmazik.”
Való já ban természetesen nem Gramsci idealista, hanem Békés Má rton. Ő az, aki szerint a
lá zadá s „az eszmék lá zadá sa”, a politika „való já ban eszmék harca”. Ekö zben a Gramsci á ltal
is osztott marxi hagyomá ny alaptétele az, hogy csak való sá gos egyéneknek vannak eszméi,
a politika pedig hú s-vér emberek tevékenysége; még akkor is így van ez, ha mindezt a
polgá ri-idealista gondolkodá s megszépítő mó don megfordítja, idealizá lja és eszmék
lá zadá saként, illetve ö sszeü tkö zéseként á brá zolja.
Ha meg akarjuk érteni, hogy mi szü ksége van Békés Má rtonnak Gramscira, miért éppen őt
akarja kulturalista-idealista okfejtéséhez felhaszná lni, meg kell vizsgá ljuk, miféle
idealizmus Békés Má rton sajá tja. Itt ugyanis e szó nem a mindennapokban megszokott
értelmében haszná latos. Nem valamiféle naivitá st jelent, á lmodozá st, való sá gidegenséget
vagy érzelgő sséget. É ppen ellenkező leg: két lá bbal a fö ldö n á lló , harcias és katoná s
idealizmust. Békés Má rtonná l ez „radiká lis idealizmus”, ső t „felfegyverzett idealizmus”:
„A kultúrharc nem a kultúrán belüli, főképp nem kultúrák közötti háború, hanem harc
a kultúráért. […] Ez a kö nyv ú tmutató ahhoz, hogy miért, mivel és hogyan lehet / kell
a politika há tterében ható kulturá lis szférá t meghó dítani. Vagyis a kulturá lis
hatalomért folytatott kü zdelem elméletérő l és gyakorlatá ró l szó l, arró l, hogy miként
lehet egy fenná lló kulturá lis hegemó niá t megkérdő jelezni, ellenhegemó niá t
kialakítani és megfordítani az uralkodó diskurzus pó lusait.”
Békés Má rton Kulturális hadviselés című kö tete programszerű en alkalmazza a harcá szat
nyelvét a meghó dítandó kulturá lis hatalomra. Nem sokkal késő bb példá ul így folytatja:
„A haditerv a kö vetkező : A stratégia nem má s, mint a katonai erő alkalmazá sa a
politikai cél érdekében. […] Esetü nkben a távlatos politikai cél a liberá lis kulturá lis
korszak […] lecserélése, mégpedig egy konzervatív korszakra. Az e stratégiai
végcélhoz tá rsított hadá szati eszkö zö k mindegyike arra szolgá l, hogy a jobboldali
politikai rendszer minél szélesebb s neki biztonsá gos otthot adó konzervatív
korszakba illeszkedjék. […] Hogy e stratégiai célt pontosan mivel érjü k el, arra ad
vá laszt a hadmű veleti terv – ennek legfontosabb eleme esetü nkben a kulturális
hegemónia létrehozá sa.”
Nos, ehhez kell neki Gramsci, hogy a hegemó nia kivívá sá nak-megszerzésének stratégiá já t
á tvehesse tő le, miutá n természetesen azt kulturálissá rö vidített értelmében fogja fel. „Aki a
kultú ra hegemó niá já t felismeri és benne ki tudja alakítani a maga hegemó niá já t, az végü l
mindent megnyer” – olvasható Békés Má rton Kulturális hadviselés című kö nyvének
há tlapjá n. Innentő l má r ismerő s lehet minden szava: „A kulturá lis hegemó niaépítés
elhú zó dó lö vészá rok-há ború és nem villá mgyors szuronyroham, […] elnyú jtott forradalom,
nem pedig rö gtö nzö tt á llamcsíny. […] Harcra fel!”

Az Orbán-rezsim igazolása
Békés Má rton katoná s idealizmusá nak van azonban egy tová bbi célja is: idealizá lni a
fenná lló rendet és elfedni annak egyá ltalá n nem ideá lis voltá t. Mikö zben a szellem
első dlegességérő l ír, az eszmék vezető szerepérő l, az ideá k és gondolatok primá tusá ró l, a
kultú ra fontossá gá ró l, elfedi, hogy az á ltala ü nnepelt Orbá n-rezsim teljes erejével építi ki
saját újratermelésének anyagi alapjait. Amíg ő udvari kö ltő ként a kultú ra első dlegességérő l
dalol, az „ú j fejedelem” á llama (a szó tá g értelmében, integral state-ként) egyszerre szervezi
á t a politikai és a polgá ri (azaz: civil) tá rsadalmat.
Amíg Békés Má rton magasztosan az ideá k vilá gá ra fü ggeszti tekintetét, az ú j uralkodó
osztá ly nem idealista. Nem rest beleá rtani magá t a „mocskos anyagiakba” – nem á tall
hozzá nyú lni társadalmunk vagyonához, közös tulajdonunkhoz, életü nk ú jratermelésének
materiális alapjaihoz. Mikö zben trubadú rként lá gy hangon énekel a szellem első bbségérő l,
a tő kefelhalmozá s „ö rdö gi malmai” brutá lis erő vel forognak: pá ratlan gyorsasá ggal
bő vü lnek magá ntő kealapok, ingatlanportfó lió k és céghá ló zatok a „nemzeti blokk” erő s
embereinek kezében. Amíg Békés Má rton a kultú ra, a konszenzus és az önkéntes
beleegyezés hú rjait pengeti, masszív gazdasá gi térfoglalá s, vagyoná tcsoportosítá s és
tulajdonszerzés zajlik. Ő azonban egy szó t sem ejt kiszá rított kö zszolgá ltatá sokró l, á tvett
vá llalkozá sokró l, eltérített kö zbeszerzésekrő l, tendenció zusan célzott
kormá nytá mogatá sokró l. Sem arró l, hogy a hegemó nia materiá lis feltételeit nemcsak
ö nkéntes engedelmesség, hanem a kényszerítés és a kisemmizés is biztosítja.
Nem pusztá n kulturális hegemó niaépítés zajlik és az Orbá n-rezsim nem is kizá ró lag
ö nkéntes beleegyezésen alapul, ahogyan azt Békés Má rton lá ttatja. A hegemó niá t kényszer
pá ncélozza, a konszenzus mellett az intézményes kényszer is dö ntő szerephez jut. Ezt
azonban elfedi Békés Má rton kulturalista-idealista Gramsci-olvasata. Kulturá lis hatalomró l
sokat ír ugyan (hiszen ezt tekinti a politikai hatalom kulcsá nak), magá ró l a kultú rá ró l
azonban szinte semmit nem mond. A kultú ra e képletben csak eszkö z. A cél ugyanis a
hatalom – a kulturá lis és á ltala a politikai hatalom – megszerzése és megtartá sa.

Összefoglalva
Gramsci szerint elő bb a polgá ri tá rsadalmon (vagy má s néven civil tá rsadalmon) belü l kell
pozíció kat szerezni annak érdekében, hogy aztá n a politikai tá rsadalom, vagyis az
á llamhatalom is bevehető legyen. Így foglalható el a tá g értelemben vett á llam (integral
state). A civil tá rsadalom bevételének célja ná la a kapitalista á llam, illetve – végső soron – a
kapitalizmus meghaladá sa volt.
Gramsci szá má ra e lassan araszoló , fokró l-fokra elő re haladó á lló há ború azonban csak
mozzanata, alkotó eleme volt egy nagyobb és á tfogó bb stratégiá nak: egy antikapitalista
stratégiának, amely végső soron a tőkés rendszert kívánta eltörölni. E stratégia célja az
osztá lyuralomnak alávetett munká ssá g és parasztsá g felszabadítá sa, a népi-nemzeti
kollektív akarat megformá lá sa és érvényesítése, hegemó niá juk kivívá sa, tö rténelmi
blokkjuk felépítése volt. Ez volt Gramsci politikai programja, hiszen Gramsci kommunista
volt. Kö vetkezetes antikapitalistaként igenis a marxi ö rö kséget gondolta tová bb a szellemi
és erkö lcsi tényező k jelentő ségének hangsú lyozá sával, felhívva a figyelmet olyan
intellektuá lis és morá lis jelenségek relevanciá já ra, amelyek az ö konomizmus megerő sö dése
miatt addigra elhanyagolttá és alá rendeltté vá ltak a marxi hagyomá nyon belü l.
Lá ssuk, mi lett ebbő l Békés Má rtonná l! Ő utó lag igazolja az á llam bevételét, a kultú ra
hatalmá nak kivívá sával pedig tová bb erő sítené az Orbá n-rezsimet. Ná la Gramsci idealistává
torzított bá bja arra szolgá l, hogy á ltala visszamenő legesen is igazolhassa az á llamhatalmat
2010-ben megszerző k intézkedéseit, ü nnepelhesse „nemzeti blokkjuk” nagyszerű ségét,
dicsérhesse tetteiket, korszakba á gyazhassa rendszerü ket, megerő síthesse hegemó niá jukat,
utat mutathasson osztá lyuralmuk bebetonozá sá hoz – és kulturális hegemó niá juk kiépítése
á ltal helyeselhesse térnyerésü ket. (Esetleg még javaslatokat is megfogalmazhasson e
térszerzés jö vő beli irá nyaira és mikéntjére.) Békés Má rton igazolja, szentesíti és – a szó
lehető legtá gabb értelmében – idealizálja az Orbá n-rezsimet. Ó dá t zeng ró la és neki, dicső íti
a hegemó nt, az ú j fejedelmet, megénekli nagy győ zelmeinek histó riá já t.
Amit ekö zben Antonio Gramscival tesz, nem má s, mint az olasz antikapitalista má sodik
kirablá sa. Első ként, még életében, a fasiszta Mussolini lopta el utolsó éveit – letartó ztatta,
szá mű zte és bö rtö nbe vetette. Elhatalmasodó és kezeletlen betegségei miatt Gramsci idő
elő tt volt kénytelen bú csú zni az élettő l. É lete utolsó bő tíz évében nyomorú sá gos
kö rü lmények kö zt ró tt feljegyzéseivel az antikapitalista harchoz kíná lt fogalmakat,
elemzéseket és stratégiá t. Azzal, ahogyan Békés Má rton e jegyzetek értelmét kiforgatta és
felhaszná lta egy ú jjobboldali hegemó nia igazolá sá ra, még egyszer meglopta ő t. Ez Antonio
Gramsci má sodik kirablá sa.

Jegyzetek