A bibliai történet feldolgozása 357

amivel odaadta Õt a bûneinkért, s nem az, ahogy mi szeretjük Istent. Ha pedig minket így szeretett
Isten, mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.
„Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, õ pedig Istenben. ...Isten szeretet,
és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is õbenne.” Bizalommal tekinthetünk
hát az ítélet napja felé, hiszen „a szeretetben nincs félelem, sõt a teljes szeretet kiûzi a félelmet”.
Mi azért tudunk szeretni; „mert Õ elõbb szeretett minket”. Aki tehát szereti Istent, szeretnie
kell a testvérét is.
Ötödik fejezet
Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentõl született. Ezzel a hittel le tudja gyõzni a világot,
meg tudja tartani Isten parancsait, szeretni tudja testvéreit. Jézus Krisztus víz és vér (keresztsége
és kereszthalála) által jött el; s a Lélek tesz róla bizonyságot, az Igazság Lelke. Isten
bizonyságtétele nagyobb az emberek bizonyságtételénél, mert Õ a Fiáról tesz bizonyságot. Aki
tehát nem hisz Istennek, az „hazuggá teszi Õt”. Isten bizonysága az örök élet, amit Fiában ad
nekünk. „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
Az Isten Fia iránti bizalmunk azt jelenti, hogy ha valamit az Õ akarata szerint kérünk,
meghallgat minket, s akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk Tõle. A vétkezõ
testvérekért pedig könyörögjünk, és életet ad annak az Úr, aki nem halálos bûnt követett el.
János a levele végén összegez: tudjuk, hogy Isten gyermeke nem vétkezik, vigyáz magára,
mert a világ a gonosz hatalmában van. De azt is tudjuk, Isten Fia tesz képessé, hogy Õt
felismerve megmaradjunk benne, aki „az igaz Isten és az örök élet”.
Azt is leírja, mennyire boldog volt, mikor több testvértõl is hallotta, hogy Gájusz az igazságban
jár. Nem ismer nagyobb örömöt annál, mint mikor hallja, hogy a gyermekei ragaszkodnak az
igazsághoz. János tudja, hogy Gájusz hûségesen bánik a testvérekkel, még az idegenekkel is,
akik errõl bizonyságot tettek. Jól teszi, ha segíti azokat, akik Krisztus nevéért vannak úton, és
semmit sem fogadnak el a pogányoktól.
János írt a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztük elsõségre vágyik, nem fogadta ezt el.
Ezért ha János ellátogat a gyülekezetbe, emlékeztetni fogja õt tettei súlyára. Gonosz szavakkal
rágalmaz, nem fogadja be a testvéreket, és másokat is megakadályoz ebben.
János figyelmezteti Gájuszt, hogy ne a rosszat kövesse, hanem a jót. Ez való Istentõl.
Demetrioszról eddig csak jó dolgokat hallott, maga is jó véleménnyel van róla.
Rövid levelét azzal fejezi be János, hogy hamarosan személyesen is meglátogatja majd
Gájuszt. Addig is békességet kíván neki.
Jegyzet:
Nem vagyunk bûnösök – Valószínûleg itt János a kor gnosztikus tévtanaira utalt. A
gnosztikusok azt tanították, hogy a „gnosis” (ismeret) különbözõ fázisain keresztül végül
el lehet jutni a bûn nélküli élethez.

Második levél:
János ezt a levelet vagy egy keresztyén nõismerõsének írta, vagy egy gyülekezetnek, amit
így szólított meg: „a kiválasztott Úrnõnek és gyermekeinek”. A második a valószínûbb.
Presbiternek nevezi magát, ahogy ezt apostolok gyakran tették. János az efezusi gyülekezetben Énekek:
szolgált presbiterként. Ebben a levelében is nagy hangsúlyt fektet a testvéri szeretetre, ami mindig Református énekeskönyv: 19:5; 25:2.4; 27:1; 80:1.3.11; 164; 235:1–3; 301; 373:4; 395:1–2
is Isten parancsolata volt! Jertek, énekeljünk: 134; 155; 197; 198; 225; 240
Majd megint a sok megtévesztõvel foglalkozik, akik tagadják, hogy Jézus Krisztus testben Harangszó: 44; 46; 47; 48; 50
(ember képében) jött el. A hitetõ maga az antikrisztus. Ezért vigyázzanak magukra, nehogy Dicsérjétek az Urat!: 57; 67; 77:1; 146; 155
elveszítsék mindazt, amit munkájukkal eddig elértek. Aki nem marad meg Krisztus tanításában, Erõm és énekem az Úr: 23; 34; 52; 78; 120
abban nincs ott az Isten.
Ha valaki nem ezzel a tanítással érkezik hozzájuk, be se fogadják, ne is köszöntsék,
különben közösséget vállalnak gonosz cselekedeteivel. (Fõként különbözõ szekták tagjaira
gondoljunk!) Végül elmondja az apostol, mennyi mondanivalója van még, de nem írja le,
mert reméli, hogy eljut hozzájuk, és személyesen oszthatja meg ezeket. Akkor lesz igazán
boldog.

Harmadik levél:
János, a presbiter, egy bizonyos Gájusznak írja ezt a levelet, akit igazán szeret. Reméli,
hogy minden rendben van vele, az egészségével is. Hogy a lelke rendben van, azt tudja az apostol.