Pasarét, 2013. január 24.

(csütörtök)

PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor

refpasaret.hu

KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
Alapige: Lk 24,36-49
Miközben ezekről beszéltek, maga Jézus átment közöttük és így köszöntötte
őket: „Békesség nektek!”. Megrémültek és félelmükben azt hitték, hogy valami szel-
lemet látnak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg és miért támadt két-
ség a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok.
Érintsetek meg engem és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint
látjátok nekem van .” Ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. De ami-
kor örömükben még mindig nem hittek, csak csodálkoztak, azt kérdezte tőlük:
„Van-e itt valami ennivalótok?” Ők pedig adtak neki egy darab sült halat és egy
kis lépes mézet, amelyet átvett tőlük és a szemük láttára megevett. Majd azt mond-
ta nekik: „Erről beszéltem nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesed-
nie mind annak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében a prófétáknál és a zsol-
tárokban.” Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat és azt mondta
nekik: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvedni kell és harmad napon fel kell tá-
madnia a halottak közül, és az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni
minden pogány között Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi. Azért
én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel
nem ruháztattok mennyei erővel.”

Imádkozzunk!
Imádunk téged mennyei Atyánk azért a békességért, amelyet az Úr Jézus meg-
szerzett számunkra teveled és egymással is. Köszönjük Urunk, hogy Jézus Krisztus
nemcsak meghalt a kereszten, de fel is támadott. Imádunk téged Atyánk, hogy élő
Urunk van és köszönjük, hogy valóban ő az, aki a bajok idején is támogat bennün-
ket és megtart, egyedül neki köszönhetünk minden örömet és áldást az életünkben.
Hálát adunk a mai napért, a munkáért, vagy a pihenésért, akinek közülünk ma az
volt. Kérünk azokért Urunk, akik a temetőben hallották ma is a vigasztalás evangé-
liumát. Add Urunk, hogy a gyászukban is, gyászunkban is hadd tapasztaljuk meg
újra és újra, milyen közel van az Úr békességével. Köszönjük neked Atyánk, hogy most
is igét hallgatni jöhettünk, köszönjük, hogy te adod a te szavad. Szeretnénk, hogy
amit mondasz, merjük hinni és aszerint élni. Munkálkodj bennünk, kérünk, Lelked
által, Jézus érdeméért.
Ámen.
KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
Igehirdetés
Amikor az ember félelmében olyasmit lát, amiről azt gondolja, hogy attól félni
kell, és kiderül számára, hogy mégsem az, akkor egyből megnyugszik. Hallottuk, hogy
a tanítványok ebben a történetben, ahogy Lukács leírja, Jézust szellemnek vélték és
majd amikor kiderült számukra, hogy ki is ő valójában, akkor minden megváltozott.
Lukács evangélista orvosként is írta le ezeket a sorokat az evangéliuma legvégén. Ezért
számára különösen érdekes lehetett szinte orvosi szempontból is elmondani, hogyan
nézett ki az a test, amit az Úr Jézus megmutatott az övéinek azon az estén. Viszont Jé-
zus számára minden mozzanatnak és szónak jelentősége volt, hiszen így igazolhatta
magáról az őt akkor még fel nem ismerő tanítványoknak és ott levőknek, hogy ő nem
szellem, hanem nagyon valóságos emberi testben létező, feltámadott Úr.
János is leírta ezt a történetet evangéliuma 20. részében. Ő nem részletezi eny-
nyire az egyes mozzanatokat. Ezért fogott meg engem, ahogy napi csendességemre
nézve is elkértem az Úrtól az üzenetet, az a kifejezés, amit Jézus így mondott: „va-
lóban én vagyok az”. Az ősi szövegben ilyen sorrendben szerepel: „én vagyok, az”.
Így is lehetne fordítani: én vagyok magam, vagy én vagyok valóban az. Mert ez a ki-
fejezés ismerős az Úr Jézus szavaiból, főleg Jánosnál, amikor az isteni „én vagyok”
hangzik el. Itt az Úr Jézus az ő személyének a titka miatt akarja ezt kiemelni.
Azt fogjuk megvizsgálni, miért akart az Úr Jézus ennyire aprólékos jelentőség-
gel bemutatkozni a tanítványainak azon az estén, holott már tudták róla, hogy fel-
támadt. A bemutatkozás során miért volt szükség az ő testi létezésére tenni a hang-
súlyt? Ennek milyen jelentősége van számunkra a mostani időre nézve, hogy nekünk
nem akárki a megtartó, szabadító, a feltámadott Úr, hanem az, akivel mi is közös-
ségben lehetünk, a feltámadott és dicsőséges testben lévő, létező Úrral.
Először azt az egyszerű igazságot vizsgáljuk, hogy Jézus miért tartotta fontosnak,
hogy közösségbe kerüljön feltámadott Úrként is az övéivel. Itt kell kiemelni, ahogyan
kezdődött a történet felolvasásában, hogy az emmausi tanítványok éppen elmondják,
hogy ők hogyan ismerték meg a feltámadott Jézust. Előtte a tanítványok mondták ne-
kik, feltámadott az Úr bizonnyal és megjelent Simonnak. Tehát a két emmausi és Si-
mon biztosan látták az Úr Jézust feltámadottként, nekik már külön megjelent.
Miközben az eseményeket beszélik – biztosan örömmel –, akkor történt az,
amit Jézus mozdulataiból megtudunk, megállt maga Jézus őközöttük és azt mondta
nekik, békesség néktek. Látszik tehát, hogy az Úr Jézus meg akarja mutatni magát
személyesen azoknak a tanítványoknak, akik már tudják róla, hogy feltámadt és él.
Mindenképpen Jézus akart velük személyesen találkozni. Péterrel is és a két emma-
usival is újra. A különbség az, hogy most már a gyülekezet közösségében akarja Jé-
zus megmutatni magát nekik. Mivel Tamás nem volt ott – tudjuk meg János evan-
géliuma 20. részéből – ezért nyolc nap múlva újra elmegy, Tamás miatt is, de főleg
azért, mert a közösségben személyesen akarja megmutatni magát.
A hangsúly most ezen van, hogy Jézusnak nem elég, hogy a tanítványai tudják
róla, hogy ő él, hanem személyes szeretetkapcsolatban akar velük lenni. Ahogy hal-
lottuk nem régen igehirdetésben, hogy nem elég azt hinni, hogy feltámadt az Úr, ha-
nem hogy énértem is feltámadt, illetve számomra is Jézus a feltámadott Úr az, aki-
vel szeretetközösségben lehetek.
János első levele kezdete is erre a bizonyos közösségre teszi a hangsúlyt. Hadd
emeljem ki rögtön, hogy János a levelét olyan hívőknek írta, akiknek a hitét, az örök
életbe vetett bizonyosságát akarta megerősíteni. A levelet így kezdi: „Ami kezdettől
fogva volt, amit hallottunk, szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünk-
kel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. És az élet megjelent és láttuk
2
 KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál
volt és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is,
hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az
Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömetek
teljes legyen.” János a sorrendben azt mondja: nektek is közösségetek legyen ve-
lünk, az a közösség pedig, ami van nekünk az Atyával és a Fiúval.
Itt most az Úr Jézus feltámadása történetében, az Úr napja estéjén, az első ta-
lálkozáskor vannak ott páran, a tizenegy mindenképpen és a két emmausi és még
mások is ott lehettek; együtt van a közösség és Jézus akar velük szeretetkapcsolatba
kerülni újra.
Szükség van az Isten népe, a hívő közösségnek mindenképpen arra, hogy az Úr
Jézussal való szeretetközösséget újra és újra megélje? János levele is érzékelteti ezt
és Péter első levele első részéből is, ahol a hangsúly azon van már, hogy a szenvedő
keresztyéneknek, akiknek az első században nagyon nehéz időszakokat, próbákat kel-
lett megélni. Ezt írja Péter: „Akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely
készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen, amelyben örvendeztek, no-
ha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között. Hogy a
ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált arany-
nál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus meg-
jelenésekor, akit noha nem láttok, szerettek, kiben noha most nem látjátok, de hisz-
tek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek.”
Akiknek Péter és János a leveleket írták, már nem láthatták a feltámadott Jé-
zust, már nem tapasztalhatták azt, amit a történetben olvashatunk azokról a tanítvá-
nyokról, de mégis nekik is ezt hangsúlyozzák azok, akik átélhették akkor azt. Mind-
ez azt erősítette számomra, hogy itt Jézus nagyon fontosnak tartja, hogy az övéi a
vele való közösségben bizonyosak legyenek, újra és újra nagyon tudatosítsák, külö-
nösen a szenvedések között, akkor, amikor esetleg bizonytalanok a hitükben, az üd-
vösségükben, hogy Jézus, a feltámadott Úr milyen szeretetközösséget vállal velük.
Az is nagyon beszédes volt nekem, a levelek fényében, az igében, hogy azért,
hogy az „örömötök teljes legyen”. Eszembe jutott, hogy én valóban akkor vagyok ke-
serű szívű és akkor nincs igazán örömem, ha ez a hittudat múlik el. Lehet, hogy ne-
hézség, baj van, próbák, de ha a hívő embert, vagy a közösséget betölti az Úr, vele
van, ő él, akkor mégis másképpen lehet átélni a próbákat is.
Viszont azt látjuk, hogy a tanítványok egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy Jé-
zus közösségbe kerüljön velük. Sajnos szomorú jellemzőket kell itt röviden elmon-
dani. Mi az, ami gátat jelent a tanítványok számára, hogy az Úr Jézussal, a feltáma-
dott Úrral valóságos találkozásuk, közösségük lehessen? Azért fontos, mert Simon
(Péter) és a két emmausi már biztosan látták is már ezt a dicsőséges Urat, de velük
kapcsolatban is el lehet mondani a gátoló tényezőket. Egyszerűen csak a kifejezése-
ket hangsúlyozom, kiemelem, amikor ezt mondja az ige: „megrémültek és féltek” és
félelmükben azt gondolták, hogy valami szellemet, vagy lelket látnak. Megijedni, ag-
gódni, csüggedni, megrémülni, a másik pedig félni és e kettőből adódik, hogy azt gon-
dolják, vagy úgy látják, mintha más lenne az, amit valójában látnak. Nem mernek
hinni a szemüknek, mert a félelem, aggódás, csüggedés az ellenkezőjét mutatja an-
nak, amit az a személy akar velük elérni.
Már korábban is előfordult, hogy a tanítványok Jézust kísértetnek látták, például
amikor a vízen járt. Akkor nem voltak valójában olyan nagy bajban, az igében azt ol-
vastuk, hogy szembe fújt a szél (Mt 14), nem hatalmas viharról olvasunk. Mivel Jézus
imádkozott a hegyen és látta őket küszködni a szelekkel, elindult feléjük a vízen járva.
3
KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
Az egyik ősi szövegben nem a szellem szó szerepel, hanem a kísértetre vonatko-
zó szó. Itt viszont Jézus sokkal közelebb van hozzájuk, mint akkor. Az Úr Jézus azu-
tán rákérdez: Mért háborodtatok meg? Az ősi nyelven itt olyan szó szerepel, ami a
tenger háborgására is utal. Ugyanez a kifejezés szerepel János evangéliumában Jézus
búcsúbeszédeinél: (Jn 14,1): „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben és
higgyetek énbennem.” Ne háborogjon a ti szívetek, ne legyen nyugtalan, zavarodott.
Akkor ott a kereszt előtt vannak és érezték az Úr Jézus váltságműve beteljese-
désének a nehézségét és nyugtalanok voltak. Jézus azt mondja nekik, ne nyugtalan-
kodjatok, ne támadjon a szívetekben okoskodások, ne támadjon belülről, a legmé-
lyebb érzéseitekből, gondolataitokból kétely, okoskodás. Azaz a tanítványok gon-
dolkoznak, érzésekre hagyatkoznak és úgy érzik, hogy itt csak szellem lehet, és attól
rettegni kell. Tehát itt már okoskodnak, de mindezt nem a hit irányítja, hanem a
kételkedés, a félelem, a hamis érzések, az egész helyzet rettenetessége.
Ezzel még nincs vége, mert a végén már azért nem tudnak Jézussal közösségbe
kerülni, mert azt hiszik, hogy az akkora öröm lenne, hogy az már képtelenség. Meg-
mutatta már a kezeit és a lábait és amikor még mindig nem hittek az öröm miatt, csak
csodálkoztak. Ezután kezdett Jézus enni. Ez azért érdekes, mert itt már arról van szó,
hogy már kezdik hinni, hogy Jézus az, de ez akkora öröm, olyan hihetetlen, hogy kép-
telenség, hogy valóság legyen. Csodálkoznak. Sokszor csodálkoztak az Úr Jézus csodái
után is. A tanítványok is átélik a csodákat és csak néznek, nem gondolták volna, hogy
erre is képes. Kicsoda ez, teszik fel a kérdést Jézus kereszthalála előtt sokszor.
Hadd ne mondjak semmilyen személyes példát arra, hogy ma ezeket az érzéseket,
gondolatokat, életérzéseket hogy lehet átélni. Akkor ott a helyzet azt jelentette, hogy
ott volt Jézus testi valóságában – ezt nekünk könnyű ma kimondani, hiszen az igéből
tudjuk, hogy ott mi volt –, de Jézus ott közelebb volt a tanítványokhoz, mint ahogy
most én vagyok a testvérekhez. Látták őt, hallották őt és végig nem tudják elhinni.
Az egészben az a bátorító azonban, hogy nem az a lényeg, hogy a tanítványok
hogyan nem tudnak hinni igazából, mi minden van bennük, ami gátolja őket abban,
hogy Jézussal közösségbe kerüljenek, hanem az, hogy Jézus aprólékosan, türelme-
sen, végig mutogatja a kezét, a lábát, eszik is előttük, mondja nekik, amit mondani
kell, mert közösségbe akar velük kerülni. Jézus addig nem megy el közülük, míg föl
nem ismerik őt, hogy valójában ő az. Ezt akarja Jézus minden mozdulatával erősí-
teni, hogy „én vagyok az”.
Az Úrnak ez a személyes jelenléte és a vele való személyes közösség, aminek a
tudata és hite hiányzik ma is, mi belőlünk is, akár egyénenként, akár közösségként
is gondolkozunk, akkor, amikor nem az Úrra nézünk. Erről hallottunk az év első
igehirdetésében is.
Mikor romlik meg az Úrral való közösségünk? Ha nem ránézünk! Hanem ha
aggódás, csüggedés, rémülés, okoskodások, kételyek és még tovább lehetne sorolni
azokat, amiket a tanítványok ott tesznek. De ha az Úrral való közösségünk a helyén
van, akkor még az örömünk is más. Hiszen micsoda öröm, ha fölismeri a tanítvány,
hogy valóban az Úr az. Ez már nem az az öröm, ami gátolja a hitet, hanem annál
sokkal hatalmasabb. Az Úr Jézus, amikor a tengeren járva megközelítette a tanítvá-
nyokat, akik azt hitték, hogy kísértetet látnak, azt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne
féljetek!” Az „én vagyok az”, vagy „valóban én vagyok” azért fontos, mert Jézus az ő
testi valóságát akarja kiemelni.
Milyen volt Jézus feltámadott teste? Olvashatjuk az igében, meg tudta mutatni
a kezét és a lábát és a János evangéliumából tudjuk, hogy mutatta az oldalát is, de
azt is tudjuk, hogy azért is tette ezt, hogy megmutassa a sebek helyeit. Az Úr Jézus
4
 KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
mozdulatai is jelezték, hogy az test. Aztán azt is aláhúzza, hogy tapogassák meg, érint-
sék meg, nézzék meg, hogy hús és csont van rajta, ami a szellemeknek nincs. Jézus
azt mondja: tapogassatok meg és lássátok. Itt nem annyira az érintésen van a hang-
súly, hanem az a tapasztalás, amire az érintés által is juthatnak. Amikor még mind-
ez nem elég, eszik is a tanítványok előtt.
Egyszer a Budapesti teológián egy professzor azt próbálta igazolni, hogy Jézus
nem testben támadott fel. Elkezdte elemezgetni a görög szavakat az evangéliumi
történetekből is (1Kor 15-ből is). Mi tudtuk róla, hogy sajnos ő ezt vallja. Azt nem
merte mondani, hogy nem támadt föl, csak azt, hogy testileg nem támadt föl. A tisz-
telet miatt kérdésként tettem neki föl, hogy a Lukács evangéliuma 24. részében ezt
olvassuk. Azt válaszolta, hogy valóban ez ellentmond az ő állításainak és itt megállt.
Hála Istennek nem próbálta félremagyarázni ezeket a sorokat.
Amikor Kálvin János Instituciójában olvastam a feltámadásról szóló tanítását
– javasolom a testvéreknek, hogy olvassák el a 3. könyvben – felüdítő volt azt ol-
vasni, hogy a testi föltámadásnak két hatalmas igazolása van; az, hogy Isten min-
denható és a másik, hogy Jézus is testben támadt föl. Kálvin sorra vette a bibliai ki-
jelentéseket.
Talán a családtagjaink között is vannak olyanok, akik kíváncsiak arra, hogy mi
a feltámadás. Nem szükséges nekünk ilyenkor magyarázkodni, csak el kell monda-
ni, hogy mit olvasunk a Bibliában, vagy fel kell olvasni számukra. Végső soron a ta-
nítványok az Úr Jézussal, a feltámadott Jézussal azért kerülhettek közösségbe, mert
ő mindenképpen utalt az Írásra is: „Monda nekik, ezek azok a beszédek, amelyeket
szóltam nektek, amikor még veletek voltam”. Az egész Ószövetség erről ír. Aztán az
Újszövetség is elmondja, a maga teljességében mutatja, hogy Jézus tényleg testben
támadt föl. Azért fontos, hogy Jézus a kezét és a lábát mutatta nekik, mert a sebek
helyei is mutatták, hogy ő nemcsak föltámadt, hanem ő támadt föl, az az Úr, aki
meghalt a kereszten értük.
Nem tudjuk, hogy az Úr Jézus miért jelent meg külön Simonnak is, a feltáma-
dás reggele és estéje közötti időben, de azt tudjuk, hogy megjelent. A János 21-ben
olvassuk, hogy a nagy halfogás után, Jézus külön foglalkozik Péterrel és háromszor
megkérdezi tőle, hogy szereti-e őt. Látszik hogy az Úr Jézus egész viselkedése az ő
feltámadott testi létmódjára vonatkozóan minden azért volt, hogy egyszer, s min-
denkorra az övéiben tisztába tegye, hogy ő testi valójában van ott. Ugyanaz a Jézus,
aki előtte velük volt, aki mondta, hogy „én vagyok” többször is, és annyi most a kü-
lönbség, hogy itt már feltámadott testben, de ugyanaz a Jézus. A kereszthalál előtti
teste és a feltámadott teste között van folytonosság is, ott vannak a szegek helyei, de
van eltérés is, hála az Úrnak.
Ma hogyan van Jézus közösségben az övéivel? Úgy, hogy testben feltámadott
Úrként van, létezik, csak nem itt a földön. Akkor és ott 40 napig ott volt még, aztán
ment föl a mennybe, de Jézus ma is feltámadott testben létezik. Ma is így van ve-
lünk közösségben, mi tudjuk, hogy Szentlelke és igéje által. De az Úr Jézus dicsősé-
ges feltámadott testi létmódja azt hirdeti, hogy ma is azokkal akar közösségben len-
ni, akik még nem ilyen testben létezünk. A tanítványoknak még nem volt feltáma-
dott teste és Jézus nagyon szeretett volna nagyon szoros közösségben velük lenni,
hogy érezhessék, hogy ki ő számukra.
Az Úr Jézus megváltotta a testünket is, nemcsak a lelkünket. Ami neki a feltá-
madott testi valója volt, az számunkra az új élet lehetősége. Mi még nem feltáma-
dott testben, de mégis élhetünk úgy, mint Jézus élt – ez is az ő testi feltámadásának
a következménye.
5
KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
Most néhány igazságot mondok, ami nem a történetből következik, hanem a
történet hangsúlya miatt fontos. Amikor kiemelem megint, hogy az Írások szerint
támadott föl, azért fontos, mert számunkra az Úr Jézus valóságos személyes élet-
szeretet közössége szintén az Írás által lehet. Péter azt mondta: „akit noha nem lát-
tok, mégis szerettek és hisztek benne”. Mi honnan tudunk Jézusról? Honnan tud-
juk, hogy milyen volt az ő keze és az ő lába? A Bibliából. Ezért katasztrófa, ha a lel-
kész, vagy teológus azt állítja, hogy Jézus nem támad föl, vagy nem testben támadt
föl. Ellentmond a Bibliának. Ez nem értelmezés kérdése. A tanítványok, amikor Jé-
zus megnyitja az értelmüket, hadd mondjam így, hogy a szívüket, hogy érthessék az
Írásokat, amikor még nem volt ott a Szentlélek. Nekünk már a Szentlélek nyitja meg
a szívünket, hogy merjünk hinni, elfogadni, élni eszerint.
Lehet, hogy van közöttünk olyan, aki gyerekkorától fogva nem bírta elfogadni,
hogy feltámadt Jézus, csak miután megtért az Úrhoz azután kezdte elfogadni, hogy
igaz az, amit a Biblia mond. Én úgy nőttem föl, hogy számomra nem volt kérdés,
hogy Jézus föltámadt, de amikor hallottam a teológián olyan tanításokat, amik ezt
próbálták kritizálni, az az én hitemet is megrendítette egy kicsit. Azért használom a
megrendítette szót, mert a nagy tudás, a nagy teológiai tudás, az okoskodások elve-
hetik az Úrral való szeretetközösségünk lehetőségét. Nagyon sok teológus és lelkész
van, aki nem merne ilyen személyesen beszélni Jézus feltámadásáról, feltámadott
testéről, mert nem hiszi. Vajon a közösségük akkor milyen Jézussal?
És milyen a te közösséged az Úr Jézussal? Mit látnak rajtad a Jézust nem isme-
rők? Mit látnak rajtunk a gyülekezetben? Hisszük, hogy az Úr velünk is szeretetkö-
zösségben van és akar lenni? Számunkra is igaz, hogy teljes az örömünk? Vagy lehet,
hogy a földi testben való létezésünknek az alakulása, körülményei, hitben való járá-
sunk nem is olyan egyszerű mostanában? Ezért kérdés, hogy Jézus neked a bátorí-
tással, hogy „én vagyok az”, és nekünk mit akar most legszemélyesebben mondani?
János evangéliuma 20-ban azt olvassuk, mikor megjelent az Úr Jézus közöt-
tük, megtörténik a csoda, és kimondja: „Békesség nektek és ezt mondva megmutat-
ta nekik a kezeit és az oldalát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látták az Urat.”
Lukácstól tudjuk meg, hogy az az örvendezés egy kicsit odébb volt, közben legalább
pár perc eltelt, mert először nem örvendeztek. Miközben ezen gondolkoztam, vet-
tem észre, hogy tulajdonképpen Lukácsnál nincs is leírva, hogy örvendeztek. Én a
János és a Péter leveléből vettem az igék miatt. Lukács csak akkor ír az örvendezé-
sükről, amikor arról ír, hogy még nem tudnak hinni, mert annyira örülnek.
Ez még nem a hitből fakadó öröm, még nem annak az öröme, hogy látom az
Urat, hogy közösségben vagyok vele. Ezért fontos nekem, hogy Lukács nem az öröm
kérdésére helyezi a hangsúlyt a történet leírásánál, hanem az Úr Jézus vágyára, hogy
találkozzon a tanítványaival, hogy megértesse velük, hogy ő kicsoda, elmondhassa
nekik, hogy én vagyok az, elhihessék, hogy ő valóban feltámadott testben létező Úr,
az az Úr, aki ott van velük és velük volt korábban is.
Ezért a nekünk szóló üzenet miatt négy szempontot akarok megemlíteni, mert
nekünk az Úr Jézus nem fogja a kezeit és a lábait megmutatni, mert ő már nem lát-
ható testi szemeink számára. Akkor lesz látható, ha eljön és mégis hallottuk a leve-
lekből, a többi evangéliumi történetből, hogy micsoda öröm van azoknak a szívé-
ben, akik már nem láthatták Jézust feltámadott testben és mégis átélték a vele való
közösség örömét is, vagy a nehézségek között Istennel, az Úr Jézussal való kapcso-
lat nyugalmát, bizonyosságát, békességét.
Az első szempont, hogy mi a testünkben élve, olyan testben, amely szenvedhet,
fájdalmat érezhet, szomorú lehet, gyászolhat, akár meg is halhat, kell, hogy tapasz-
6
 KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
taljuk az Úrral való közösséget – ez valójában nehéz. Emlékszünk, hogy Pálnak sem
volt egyszerű a fájdalmak, a tövis közepette, hogy felszabadultan, az Úrral való kö-
zösséggel éljen és szolgáljon. De mivel Jézus vállalja velünk is a közösséget, lehet,
hogy ebben a földi testben, amely napról, napra gyengülhet – mondja a 2Kor végén
az apostol –, de nem csüggedünk, mert a pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen,
igen nagy dicsőséget szerez nekünk. Lehet, hogy fáj valami, hogy szomorú vagyok a
körülmények, az állapotom miatt, de az Úr itt van.
Jézus azt mondta Mártának, amikor nagyon is hitte, hogy lesz feltámadás: „Én
vagyok a feltámadás és az élet.” Márta számára még az ószövetségi szentírási igaz-
ság sem volt elég ahhoz, hogy ő igazán bízzon, miközben gyászol és sír. Nem arról
van szó, hogy nem szabad sírnia és gyászolnia, hanem arról, hogy az a baj, hogy
Márta reménytelenül tette. Pedig tudta, hogy mi a reménység, hogy lesz majd fel-
támadás, de ez neki semmit sem jelentett.
Ma is voltam a Fiumei úti temetőben és az ige a szívemben volt ott is és nagyon
jó volt átérezni, hogy Jézus él, feltámadott testben él, és hiába sírunk, hiába teme-
tünk, hiába halandó a testünk, most is közösségben vagyunk az Úrral és mindig ab-
ban leszünk. Jézus most akar közösségben lenni velünk. Mártának is azt mondta,
én vagyok a feltámadás és az élet. A mi földi testi létezésünkben éppen most szük-
séges Jézus valamelyik „én vagyok” igéjéből is, akár; az „én vagyok az út”, „én vagyok
az igazság”, és a többi.
A második, miközben szenved a hívő ember, nem a szenvedésre koncentrál,
hanem arra, hogy szereti az Urat. Ezt a Péter leveléből lehet kiemelni, aki azt mond-
ta: „amelyben örvendeztek, noha most kissé ha meg kell lenni, szomorkodtok kü-
lönböző kísértések között”, mert próba alatt van a hitetek, szenvedtek, szomorkodtok,
de mégis tele vagytok örömmel, mert Jézussal van közösségetek. Jób azt mondta:
„Tudom, az én Megváltóm él.” Ő ezt az ószövetségben mondta, akkor még nem állt
helyre az élete, akkor csak szenvedése volt és gyász és a lelke megnyugodott.
A harmadik az örvendezésről: Lukács evangéliumában a folytatásban olvashat-
juk az Úr Jézusról, hogy megígéri a Szentlelket, aztán kivitte őket Betániáig, majd
mennybe ment, „Ők pedig imádván őt, visszatértek nagy örömmel Jeruzsálembe és
mindenkor a templomban voltak, dicsérve és áldva az Istent. Ámen.” Azért örültem,
hogy ez az ige is ott van a végén, mert a tanítványok már nem láthatták Jézust, mint
ahogy mi sem és Lukács ekkor írta le, hogy örvendeztek és imádják az Urat és így
várták a Szentlélek kitöltetését. Nekünk már a Szentlélek is kitöltetett. Ezért lehet,
hogy nem látom Jézust, de tudom, hogy kicsoda, mert ő cselekszik és a hívő ember
örvendezhet.
Nem annak örülök, hogy bajaim vannak, hogy valami megtörténik, vagy nem tör-
ténik meg, hanem az Úrnak. Ez az Úrban való öröm. Ezért hadd mondjam ki, hogy
itt a tanítványok az örömtől nem tudtak hinni, csak csodálkoztak. Ezért fontos,
hogy mi ne csodálkozzunk, hanem csodáljuk az Urat. A csodálkozás néha félre vi-
het, a csodálat viszont azt jelenti, hogy csodálom, aki ő és ha cselekszik, azért is há-
lás vagyok. De a csodálatom nem azon múlik, hogy tesz-e az Úr valamit, vagy nem
tesz, hanem, hogy kicsoda ő. Akkor is ő az Úr, ha nincs min csodálkozni talán. De
általában a folytatás az, hogy az Úr cselekszik is.
A negyedik: hogy mindez küldetés is. Jézus azt mondta, hogy nektek kell ta-
núskodni arról, hogy én ki vagyok és milyen közösségben akarok lenni, nemcsak ve-
letek, hanem a bűnösökkel. Küldetés, hogy az Úrral közösségünk lehet. Nem azért
lehetünk hívők, mert az Úr rajtunk akar örvendezni, hanem rajtunk keresztül má-
sokkal. Micsoda ajándék, ha ez az életünkben csakugyan látszik. Vigasztalás, remény-
7
KÖZÖSSÉG A FELTÁMADOTTAL
ség, békesség, az öröm is talán, nem hamis vigyor, hanem az, hogy lehet hogy baj
van, de az Úrban örülök.
Valójában mi, akik munkába is mehetünk esetleg minden hétfőn, mi mivel
kezdjük a hetet? Nem a munkával, hiszen Jézus feltámadása napja, – mi sajnos va-
sárnapnak hívjuk, a vásár miatt – de jobb az Úr napja. A feltámadás napja, amikor
mi együtt vagyunk az Úr jelenlétében. Az Úrral való közösség intenzív átélése
együtt, nekünk ezzel kezdődik a hét; nem munkával, hanem pihenéssel, az Úrral va-
ló közösség megerősödésével.
Amikor nekem ez eszembe jut, akkor fárasztó munka előtt állva is, megerősöd-
ve tudok elindulni a munkába, végezni a feladatokat. Lehet, hogy elfáradunk, lehet,
hogy sikertelen lesz az a munkanap – mert a bűneset utáni állapotok vannak –, de
meghatározhatja még a munkánkat is, hogy mi az Úrral való közösségből indultunk
dolgozni és megpihenünk, amikor jön az Úr napja, a feltámadás emléknapja. Ne-
künk minden gyülekezeti alkalom vasárnaponként itt a templomban, is azt hirdeti,
hogy Jézus feltámadott, közösségben lehetünk vele és közösségben lehetnek azok is,
akik még nincsenek itt, de bármikor jöhetnek, bármikor találkozhatnak ők is Jézus-
sal. Mert mi is teljesíthetjük a küldetésünket. Ebben is adjon nekünk az Úr erőt, lát-
hassák rajtunk, hogy Jézus velünk és bennünk van. Jézus ezt mondta nekünk ma:
„Én vagyok az, valóban én vagyok”.

Imádkozzunk!
Áldunk téged mennyei Atyánk, hogy az Úr Jézus mindent elvégzett az Írások
szerint. Köszönjük, hogy ami megtörtént a temetés után dicsőséges feltámadásával
és feltámadása után, az is mind az Írások szerint. Áldunk, hogy ezért ismerhettük
meg mi is őt, illetve hadd mondjuk így Atyánk, ezért ismertetted meg velünk is a
Megváltót. Szeretnénk megköszönni a vele való közösséget és köszönjük, hogy mi
sem lehetünk Jézussal közösségben, csakis úgy, hogy közben a gyülekezettel együtt
is szeretetközösségben. Köszönjük, hogy nem egyedül kell járnunk az Úr Jézus kö-
vetésében, hanem lelki testvérekként. Szeretnénk arra kérni, hogy amire most ép-
pen szükségünk van személy szerint a testi létezésünkből következően, Jézusra vo-
natkozóan, annak az igazságnak a bátorítását erősítsd bennünk. Ha valaki beteg kö-
zöttünk, köszönjük, hogy te vagy a mi gyógyítónk. Ha valaki gyászol, köszönjük,
hogy Jézus feltámadott és él. Ha valaki aggodalmaskodik, köszönjük, hogy minden
gondunkat reá vethetjük. Kérünk Urunk arra, hogy az Úr Jézus jelenléte Szentlel-
ked és igéd által továbbra is jelentse számunkra az igéket, a bátorító igéket.
Azokért is imádkozunk Urunk, akik közé megyünk a munkahelyen, vagy a csa-
ládban, elsősorban hadd lássák rajtunk, hogy ki vagy te a számunkra. Kérünk Urunk
most is népünkért, vezetőinkért is. Bárcsak vezetőink között is minél többen lehet-
nének olyanok, akik Jézussal élő személyes kapcsolatban vannak szintén. Köszön-
jük Urunk, ha a mi népünknek is adsz az Úr Jézushoz térést. Kegyelmedből kérjük
ezt tőled. Még kérünk arra, hogyha az életünkben hiányzik az öröm, vagy éppen
most hiányzik az Úrral való szeretetközösség, add, hogy úgy menjünk haza innen,
hogy megvan. Nem azért, mert mi olyan jók lennénk, hanem egyedül Jézusért. Kö-
szönjük, hogy most nekünk is azt mondta a Megváltó, hogy én vagyok az.
Ámen.