You are on page 1of 4

A Kárpát-medencének, mely a Magyar Haza területét jelenti, két része képezte a hajdani Római

Birodalom területét.
A következő kérdések döntő részben a tankönyv alapján megválaszolható.
A Dunántúl melyik császár uralkodása alatt, mikor, milyen néven vált a birodalom részévé?
Augustus császár uralkodása alatt, Kr.e. 9-ben, Pannónia néven vált a Római Birodalom részévé
a Dunántúl. 3
Kik laktak a hódítás előtt döntően a területen?
Kelta törzsek. 1
Miért hódította meg a területet a császár?
Több szempontból is fontos volt számukra Pannónia. Egyrészt a Duna vonala védte Itáliát a
váratlan támadásoktól és jelentős kereskedelmi útvonalat biztosított. Másrészt Pannónián át
húzódott az Itáliát a Balti-tengerrel összekötő borostyánút 1
Nevezd meg az településeket latinul!
Óbuda-Aquincum, Tác-Gorsium, Pécs-Sopianae, Szombathely-Savaria 4
Ki az a császár származott, aki e területe katonáinak segítségével vált uralkodóvá? S mikor?
Septimius Severus, Kr.u. 193 2
Melyik vallás emlékei fűződnek a két nevezett városhoz?
Pécs- keresztény (kápolna, sírkamrák), Szombathely- egyiptomi és görög hit (Ízisz- és Mithrasz-
szentélyek) 3
Meddig maradt (század) a terület római provincia?
Pannónia a Kr.u. V.századig római provincia maradt.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------15
A következő kérdésekre önálló kutatás segítségével válaszolj!
Erdély melyik császár uralkodása alatt, mikor, milyen néven vált a birodalom részévé?
Erdélyt Traianus császár uralkodása alatt hódították meg, Kr.u. 106-ban és Dacia provincia
néven vált a birodalom részévé. 3
Kik laktak a hódítás előtt döntően a területen?
Dákok. 1
Miért hódította meg a területet a császár?
Meghódításának voltak gazdasági (ércbányák só, erdő…), illetve katona és politikai (dák
támadások megszűntetése, hatalom kiépítése barbár népek között) okai voltak.2
Nevezd meg az településeket latinul!
Kolozsvár-Napoca, Gyulafehérvár-Apulum 2
Meddig maradt (évszám) a terület római provincia?
Kr.u. 270-ig maradt Dacia provincia római provincia. Közel 170 éves római uralom után ismét a
barbárok földje lett. 1
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------9

A római birodalomba való tartozás jele volt a limes. Határozd meg a fogalmat, mely során ügyelj arra,
hogy add meg a szó jelentését, add meg a fogalom általános jelentését, add meg a fogalom
meghatározó jegyeit (kihez kötjük, hol van rá példa, sajátosságai)!
A latin limes szó határt, mesgyét, ösvényt jelent. 1
A limes a Római Birodalom védelmét szolgáló, a császárkorban létesített szárazföldi határvonal,
határvédő erődítmények lánca. 2
A limest Traianus unokaöccséhez és utódjához, a Kr.u. 117-138-ig uralkodó Hadrianushoz
kötjük. Az egész birodalmat körbevette. Sánc és sövénykerítés volt, fejlettebb helyeken kőfal,
időnként 1-1 őrtoronnyal, előtte vagy mindkét oldalán elásott karókkal. 2
A római birodalomba való tartozás jele volt a romanizáció. Határozd meg a fogalmat, mely során
ügyelj arra, hogy add meg a szó jelentését, add meg a fogalom általános jelentését!
Romanizáció általános jelentése: Rómaivá lenni. 1
A Római Birodalomban a római kultúrának a nem római népekre gyakorolt hatása. A latin
nyelv, a római jog, a városi kultúra, az államigazgatás elterjedése és a római kultúra
szellemiségének hatása a birodalom határain belül és azok mentén. 1
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------7
A dominatus fogalma már ismert fogalom.
Kinek az uralkodásával kezdődött a dominatus korszaka?
Diocletianus 1
A következő kérdésekre önálló kutatás segítségével válaszolj!
Őt tartjuk az utolsó önként lemondó római császárnak. 1
Uralkodását jellemezd az általa bevezetett, egy-egy politikai, közigazgatási és pénzügyi reform
megnevezésével! 3
politikai reform – Létrehozta a tetrarchia rendszerét, mely során keleten és nyugaton külön 1 idős
császár mellé 1 fiatal császárt is kineveztek (négy uralkodó rendszere).
közigazgatási reform – Új közgazdasági egységet vezetett be a dioecesist. A birodalmat 12 ilyen
dioecesisre osztotta, melyekhez több provincia tartozott, élén vicarius állt.
pénzügyi reform- Adó reformot vezetett be. A birodalom lakóinak terményadót kellett fizetniük,
a városiaknak pedig fejadót.

Ki az az uralkodó, aki folytatta a dominatus megteremtését?


I. Constantinus császár 1
A következő kérdések döntő részben a tankönyv alapján megválaszolható.
Uralkodásának legfontosabb rendelete a 313-ban kiadott rendelete.
Hol került erre sor, s mi volt a rendelet eredeti elnevezése?
Milánóban került erre sor, a rendelet eredeti elnevezése edictum volt. 2
A forrás elemzéséként húzd alá a szöveg legfontosabb állítását! 1
Továbbá szaggatott vonallal húzd alá a történelem szempontjából a forrás további, két legfontosabb
elemét! 2
Ha nem sikerül, írd le!! 1. Constantinus Augustus, és én, Licinius Augustus 2. Mediolanumba
Amikor én, Constantinus Augustus, és én, Licinius Augustus, kedvező előjelektől kísérve
Mediolanumba érkeztünk és mindent fontolóra vettünk, ami a közhasznára és javára szolgál, … úgy
döntöttünk, … hogy megadjuk a keresztényeknek és mindenkinek azt a szabad választást,
hogy azt a vallást kövesse, amelyiket akarja, úgyhogy bármelyik istenség vagy mennyei hatalom
jóakarattal lehessen irántunk és mindenki iránt, aki hatalmunk alatt él.”
A következő kérdésekre önálló kutatás segítségével válaszolj, és egészítsd ki a következő mondatokat!
2
Fontos intézkedése volt még a 325-ös Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanum, és az új,
keresztény főváros, Konstantinápoly megépítése. Ezen intézkedéseivel a kereszténységet a birodalom
erősítése használta fel. Ezzel megteremtette a cezaropapizmust.
Határozd meg a fogalmat! 3
Egyházpolitikai rendszer, melyben a legfőbb hatalom a világi uralkodóé, ezért Az uralkodó
beavatkozik az egyház ügyeibe, és kiváltságos helyet foglal el az egyházi jogalkotás és teológiai
szférájában.
Reformpolitikájában az államszervezet tökélesítésére és a pénzügyi alapok megerősítésére törekedett.
Bizonyítsd be egy-egy reformjának a megnevezésével. 2
államszervezet tökéletesítése- Szabad vallásgyakorlatot adott, az első egyetemes zsinaton
egységesítette a keresztény álláspontokat, a megtagadókat eretnekeknek nyilvánították.
pénzügyi alapok megerősítése-
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------15
A római uralmat, Júdea provinciát 63-ban Pompeius megszervezi, melynek
 bábkirálya Herodes (37-4), fia Herodes Antipas (4-39),
 procuratora (helytartója) Pontius Pilatus (26-36).

A zsidó vallás meghatározó eleme a Masiah-Messiás (Megváltó) várás.


A megváltó Dávid házából születik, eljövetele az idő beteljesülése, a végítélet lesz:
 diadalmas hadvezérként megszabadítja a népet az idegenektől,
 orvosolja a nyomorúságos helyzetet,
 a gonoszokat - a sátán követőit – megbünteti.
Holt-tengeri tekercseket készítő quumrani (vagyon)közösség és 27-től Keresztelő Szent János
tekinthető Jézus hírnökének.
Jézus Kr.e.4 december 25-én, Betlehemben születik, anyja Mária, kinek jegyese József.
Jézus Egyiptomban, majd Názáretben élt, 28-tól tanított, 12 tanítványa volt.
30 áprilisában bevonul Jeruzsálembe, a keresztény hagyomány szerint ez a nap Virágvasárnap.
Milyen nevezetes esemény kötődik csütörtökhöz - az utolsó vacsora napja
péntekhez - Jézus keresztre feszítése és kereszthalála, temetése
szombathoz - Jézus holtan fekszik sírjában
vasárnap reggelre- Jézus feltámadása (a harmadik napon)
Tanításának összefoglalója a Hegyi beszéd. Hol olvasható a Hegyi Beszéd a Bibliában?
Máté evangéliumában, melynek központi gondolata az önfeláldozó, megbocsátó, adakozó, szolgáló
Messiás.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------13
Miért lett Péter különleges helyzetű az apostolok között? Jézus a kőszikla (Péter) nevet adta neki
szilárd hitéért, és azt mondta, hogy erre a kősziklára építi fel az anyaszentegyházát. 2
Miért lett Pál különleges helyzetű az apostolok között? Mi az a páli fordulat?
Pál keresztényüldöző volt neveltetésétől fogva, de Jézus megjelent neki a damaszkuszi úton és
megtért. A páli fordulat a gyűlölőből lett keresztényt mutatja (hatalmas változás). 2
A keresztény közösségek alapítását az apostolok kezdték meg missziós útjaik során. A létrejövő
közösségekben
milyen feladatot töltöttek be a diakónusok, - istentiszteleten való közreműködés és a szegények
szolgálata, “szerpap” 2
s milyen feladatot az episzkoposzok – püspöki feladatok: gyülekezetek irányítása, közösség
vagyonának kezelése 2
A közösség vezetőinek gyűlése volt a zsinat, ahol egy-egy terület vezetője püspöke /metropolita 1 vett
részt, s ahol egységesítették a hitelveket és szertartásokat (liturgia) és eldöntötték a feljegyzésekről,
hogy Istentől származó szent iratok-e (kanonizáció). 2 A keresztények nem imádhatnak isteni
jelleget mutató császárokat, ezért rendszeressé váltak a keresztény üldözések. Ki volt az első, s ki volt
az utolsó keresztényüldöző császár? Nero–Diocletianus 2
---------------------------------------------------------------------------------------------------------13
Foglald össze pontokba szedve Constantinus jelentőségét a három évszám segítségével
313- Milánóban kiadott rendeletével (edictumával) biztosította a keresztény szabad
vallásgyakorlatot és visszaadta az elkobzott javakat.
322-330
325- összehívta az első egyetemes zsinatot Niceában és egységesítette a dogmákat 3
A harmadik évszámhoz kapcsolható egy teológiai vita, s egy szervezeti kérdés megoldása.
Vázold a teológiai vita lényegét! (segít a tk. 17.ábra)
Szentlélek
Atya Fiú
hasonlóság egylényegűség
az fiú teremtmény Atya és fiú egyenlő
(homoiusion) (homousion)5
Vázold a szervezeti kérdés megoldását!
Nagy Constantinus császár felismerte, hogy a kereszténység a császári hatalom támasza és a
birodalom összekötő kapocsa lehet. Letisztázta a hitelveket, egységesítette azok értelmezését. Az
első egyetemes zsinaton rendelkezéseket hoztak, az ezeket megtagadókat eretnekeknek
nyilvánították. Az egységesítés a császári hatalom erősödését és a birodalom
kormányozhatóságának könnyítését hozta el. 5
Ezek alapján sorold fel az öt patriarchátust!
Róma, Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia, Jeruzsálem 5
A kereszténység győzelméhez Theodosius császár két rendeletével járult hozzá. Melyek ezek a
rendeletek?
381- első konstantinápolyi zsinaton elérte a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás dominanciáját
391- keresztény államvallássá tétele, minden más vallás üldözendővé nyilvánítása 2

A város fogalma

1. A középkori városok nem kulturális, hanem gazdasági, egyházi, közigazgatási,


katonai központok voltak, amelyet polgárok laktak.
2. A középkori város olyan egység, amely saját városi önkormányzattal
rendelkezik, így függetlenné váltak a feudális rendszertől, és jogilag is
elkülönültek.
3. A város olyan egység, amelyet a kommunák által épített városfal vett körül,
ezzel kisebbítve az életteret, ebből következik, hogy elterjedtek az emeletes
házak, melyek többek között védelmi funkciókat is ellátak a város magja, a
piactér felé.
4. A városi kereskedelem irányítói a céhek, amelyek a szakmunkások
szakmánként külön-külön hoztak létre érdekvédelmi szervezetekként.
5. A városok mindig valamilyen egymáshoz megközelíthető távolságban feküdtek
(egy napi gyalogútra) a kereskedők továbbhaladását segítve.

You might also like