Az Ókori Róma

Tartalomjegyzék
Definíció .................................................................................................................. 2

Érettségi követelmények közép és emelt szinten ....................................................... 2

Közép szinten ......................................................................................................... 2

Emelt szinten .......................................................................................................... 2

Előzmények ................................................................................................................ 2

Az alapítástól a köztársaságig ................................................................................ 2

A Köztársaság válsága ............................................................................................... 3

Köztársasági tisztségek .......................................................................................... 3

A Köztársaság válsága ........................................................................................... 3

A Gracchusok reformjai .............................................................................................. 4

Polgárháborúk kora .................................................................................................... 4

Politikai megosztottság ........................................................................................... 5

Marius ..................................................................................................................... 5

Sulla diktatúrája ...................................................................................................... 6

Rabszolgafelkelések ................................................................................................... 6

I. Triumvirátus ......................................................................................................... 7

II. Triumvirátus ........................................................................................................ 9

Augustus tisztségei ................................................................................................. 9

Államszervezet és társadalom .............................................................................. 10

A tartományok igazgatása..................................................................................... 10

Augustus külpolitikája és az utódlás ..................................................................... 10

 Definíció

Az ókori Róma a Földközi-tenger medencéjében helyezkedett elhelyezkedő

városállam volt, mely hódításai útján világbirodalommá nőtte ki magát, így uralva
Európa, valamint a Közel-Kelet jelentős részét. Kedvező fekvésének köszönhetően
központi szerepe volt az ókor kereskedelmében és közlekedésében is.

Érettségi követelmények közép és emelt szinten

Közép szinten
Julius Caesar egyeduralmi kísérlete

Emelt szinten
Augustus principátusának jellemző vonásai

Előzmények
Az alapítástól a köztársaságig

Az ókori Itáliát indoeurópai

latinok népesítették be először a
kr. e. 2. évezred végi nagy
népvándorlás idején más
törzsekkel (szabinok,
szamniszok). A mondai
hagyomány szerint Rómát kr. e.
753-ban alapították. Az ókori
városi kultúrára hatalmas
hatással volt az etruszk
népcsoport, többek között nekik
köszönhették a mocsarak
lecsapolását, virágzó
földművelésüket, a latin abc-t,
valamint hatalmi jelvényeik egy
részét is. Kr. e. 753-tól tartott a
királyság korszaka, mely az
utolsó etruszk király elűzéséig,
vagyis 510-ig tartott. Ezt
követően a királyságot a
köztársaság váltotta fel.
A Köztársaság válsága

Köztársasági tisztségek
A köztársaságot a római polgárok (Populus Romanus) által választott
tisztségviselők (magistratusok) irányították. A visszaéléseket két módon
akadályozták: kettőzték a hivatalnokokat, akik így egymást ellenőrizték. Továbbá a
tisztségek többségét csak egy évig tölthették be. A hivatalnoki pozíciókat csak
vagyonosabb polgárok töltötték be, akik feladatuk ellátásáért nem kaptak fizetést,
ezzel is elkerülve a megvesztegetést. Az állam élén két consul állt: békében övék
volt a főhatalom, míg háborúban a hadsereg irányítása volt a feladatuk. Az általános
ügyeket a senatussal egyetértésben intézték (létszáma a köztársaság korában már
300 volt). A consulok helyettesei a praetorok: feladatuk a város rendjének
fenntartása, valamint bíráskodás. A questor az adóbeszedő és összeíró feladatot
látott el. Emellett a fontos tisztség volt a néptribunus, aki a plebejusok
képviselőjeként vétójoggal rendelkezett. A censor feladata volt a lakosság- és
vagyonösszeírás. Továbbá végveszély esetén egy dictator megválasztására került
sor, aki 6 hónapig minden ügyben a saját belátása szerint dönthetett, mindenki
köteles volt neki engedelmeskedni, illetve később sem vonhatták felelősségre.
Végezetül minden római polgár tagja volt a nemzetségi alapon felépülő
népgyűlésnek (comitia curiata), mely a nemzetségeket érintő ügyekben döntött.

Plebejusok jogai

Kr.e. 287-ben adták ki a lex Hortensia-t, mely törvény magában foglalta, hogy a
plebejusok népgyűlésének határozatai a szenátus jóváhagyása nélkül is
törvényerőre emelkedhetnek.

A Köztársaság válsága
A köztársaság válságát a megváltozott körülményekben találhatjuk. Róma egyre több
és nagyobb hódításainak köszönhetően fokozatosan világbirodalommá növi ki
magát. A népességnövekedés mellett fontos társadalmi hatásai is lesznek a
világbirodalommá válásnak. A római társadalom legfelső rétegét továbbra is az
előkelő patrícius és a közéjük gazdagsága lévén felemelkedett plebejus
nemzetségek tagjai alkották. Mellettük a politikai vezetők, a hadvezérek lesznek az
újonnan meghódított területeken szerzett provinciák helytartói. Hatalmuk alapja az
eddig is meglévő földbirtok volt, amely a Kr. e. 2. század folyamán óriási méretűre
duzzadt. Azonban megjelenik egy új társadalmi réteg is, amely nem volt más mint a
lovagrend. Tagjai ugyan nagy vagyonnal bírtak, azonban politikai jogokkal nem
rendelkeztek, tevékenységük a kereskedelemre és a pénzügyekre korlátozódott.
Jelen volt természetesen a kisbirtokos parasztság is, amely megfelelő vagyonnal
rendelkezett a katonai szolgálathoz, azonban mivel létszámukban és anyagi
erejükben egyaránt megfogyatkoztak egyre inkább lesüllyedő réteggé váltak. A
társadalom alján a proletariátus volt található: mely réteget azon tönkrement
parasztok alkották, akik Rómába költöztek, pénzhez leginkább szavazataik áruba
bocsájtásával jutottak.

Panem et circenses

A nincstelenekhez kapcsolódik a „kenyeret és cirkuszt” kifejezés, mivel a nép

szeretetét cirkuszi játékokkal és ingyen kenyérosztással lehetett megnyerni.

Még rosszabb helyzetben voltak az itáliai szövetségesek. Ők szintén kivették a

részüket a háborúkból, de a haszonból nem részesültek. A római polgárokénál
rosszabb feltételek mellett kellett katonáskodniuk, hiszen például nem fordulhattak a
népgyűléshez védelemért. Az ő kisebb birtokaik szintén tönkrementek, a terjeszkedő
nagybirtokok az ő földjeiket is bekebelezték. Számukra még az értékesíthető
szavazati jog sem volt adott.

A növekvő népességnek köszönhetően a rabszolgák száma is megnövekedett, ezzel

egyetemben értékük lecsökkent, így helyzetük alapvetően rosszabbodott. A válságos
időszak általános elszegényedéshez vezetett, főleg a már említett kisbirtokosok
körében, mivel nem bírták a fokozódó piaci versenyt (a nagybirtokosok több
rabszolgát tudtak venni) , így földjeiket elveszítették. Mindez azt eredményezte, hogy
föld híján a hadsereget a paraszti rétegekből kikerült katonák alkották.

A Gracchusok reformjai
Reformjaikkal a régi köztársaság helyreállítására törekedtek a Gracchus fivérek, akik
mindezt leginkább a kisbirtokos parasztság felemelkedésével próbálták
megvalósítani. Elsőként Tiberius Gracchus Kr. e. 133-ban néptribunussá választását
követően a Licinius-Sextius féle földtörvény reformálására tett kísérletet, vagyis 500
jugerumban szabályozni kívánta a közföldekből bérelhető földet. Ennek oka, hogy az
ennél az ezen földeknél nagyobb földeket a tönkrement parasztság körében szerette
volna szétosztani. Azonban végül a senatus nagy fokú ellenállásának következtében,
valamint annak a ténynek köszönhetően, hogy Tiberius ismét néptribunussá akarta
választatni magát, végül 300 hívével együtt lemészárolták.

Testvére, Gaius Gracchus tovább folytatta bátyja munkásságát, amikor Kr. e. 123-
ban őt is néptribunussá választották. Azonban Gaius terve először megalapozni
kívánta a támogatottságot, ennek érdekében javított a hadseregben szolgálók
helyzetén, kedvezett a provinciák adóbérlőinek, továbbá ingyen gabonával
gondoskodott a szegény római polgárok ellátásáról is. Ezenfelül új coloniák
telepítését is javasolta, ám elkövette azt a hibát, hogy mindezt a korábban porig
rombolt Karthágó területére is kiterjesztette. Idővel az optimaták ellene is sikeresen
felléptek, így végül Gaius bátyja sorsát elkerülve az öngyilkosságot választja.

Polgárháborúk kora
 Politikai megosztottság
A politikai hatalomért két egymással ellentétes párt harcolt. A néppárt alapvetően a
lovagrend szerveződése volt, mely a reformok megvalósítása és a hatalom
megszerzése érdekében a nép védelmezőjeként lépett fel. Velük szemben álltak az
optimaták, melynek tagjai a senatori rend képviselői közül kerültek ki, nagy
földbirtokkal rendelkeztek, valamint a vezető politikai tisztségek birtokában is ők
voltak.

Fontos megjegyeznünk, hogy mind az optimata, mind a néppárti vezetők előkelők és

gazdagok voltak, csupán morális felfogásuk és gyakran módszereik különböztek
egymástól.
Marius
A hadsereg válsága vagyis, hogy kevesebb volt a besorozható újonc, akadozott az
utánpótlás azért okozott óriási problémát mivel a meghódított területek nagyobbik
részén szükség volt katonaságra, hogy a legyőzöttek ne próbálkozzanak változtatni a
helyzeten. A határok hosszának növekedésével megnőtt a külső, ellenséges világ is,
ahonnan támadásokat lehetett várni. A hadsereg válsága először É-Afrikában
Numídiában mutatkozik meg ahol Jugurtha okozott problémát.

Érdekesség

A rendkívül tehetséges, de legalább annyira gátlástalan fiatalember társuralkodókkal

osztozott, azonban nem elégedett meg ezzel, egész Numidiát meg akarta szerezni. A
római senatus jogot formált arra, hogy a szövetséges királyság belügyeit ellenőrizze.
Jugurtha azonban a legbefolyásosabb senatori körökkel állt kapcsolatban. Így sorra
megvesztegette az Afrikába küldött senatusi vizsgálóbizottságok tagjait, sőt nem riadt
vissza a politikai gyilkosságoktól sem. Amikor azonban elfoglalta Cirtát, Numidia
fővárosát, súlyos hibát követett el: az ott tartózkodó római kereskedők legyilkolása
miatt Róma hadat üzent. Ám a kiküldött hadvezérek sorozatos vereséget szenvedtek,
s ez a megalázó helyzet végül megindította az ügy pontos kivizsgálását.

Végül Caius Mariust bízzák meg a hadsereg vezetésével, aki ennek köszönhetően
hajtja végre sikeres hadseregreformját Kr.e. 104-ben lesz. A reform a következőket
tartalmazta:

Katonák vagyontalan római polgárok lehettek, akik zsoldot kaptak, emellett önként
jelentkező római proletárokat sorozott be. Kiképzésben részesültek, 16 évnyi
szolgálat után földbirtokot kaptak. Egységes fegyverzet és hadgyakorlat
bevezetésére is sor került , alapegység: légió (4200-6200 fő). Mindezt 17 és 46 év
között tehették meg. Ahhoz, hogy Marius reformját végig tudja vinni többször
választották consullá (római állam vezető tisztségviselője), mivel Róma birodalommá
nőtte ki magát nem lehetett egy éves hivatali tisztségekkel irányítani, ez a
hivatalrendszer elavultságát mutatta. A hadseregreform után a katonák sokkal inkább
a tehetséges hadvezérhez, mint Rómához voltak hűségesek. Ennek ellenére tovább
folytatódott a köztársaság válságának elmélyülése, a belső ellentétek növekedése.

Végül polgárháborús helyzet alakul ki a néppárti Marius és az optimata Sulla között:

Sullát jelentős haderővel Kis-Ázsiába küldik, hogy leverjen egy lázadást, eközben
Rómában a néppárt leváltja Sullát és Mariust emeli fontos tisztségbe. Ezt követően
Sulla Róma ellen indul és így kitör a polgárháború. Sulla vérfürdőt rendez Rómában,
majd visszatér Kis-Ázsiába és itt is győzelmet arat, ezalatt Marius a senatori rend
tagjait gyilkolja. Sulla visszatértével, elfoglalja Rómát (Marius öngyilkos lesz), majd a
senatus Sullát korlátlan időre diktátorrá (teljhatalommal rendelkező képviselő)
választja.

Sulla diktatúrája
A Kr. e. 82. év végén Sullát dictatorrá választották. A megbízatás a szokásosnál
szélesebb jogkört adott a dictator kezébe a törvényhozás és az állam ügyeinek
rendbetételére. Ráadásul időben sem korlátozták hatalmát. Legelső intézkedése az
ún. proscriptio, vagyis feketelista volt. Maga a szó nyilvánosságra hozatalt,
kihirdetést, kiírást jelent. Emellett az elkobzott földeken letelepítette veteránjait is.

Sulla törvények egész sorát bocsátotta ki, amelyek a Corneliusi törvények nevet
viselték, ezeknek többsége az optimaták érdekeit szolgálta, átalakította a hivatali
rendszert: ettől kezdve a consulok és praetorok hivatali évüket Rómában vagy
Itáliában töltötték, s csak ennek lejárta után mehettek egy-egy tartományba; a
quaestorok számát húszra emelték, s újra rögzítették a hivatalok betöltéséhez
szükséges életkort. Eszerint a quaesturához 30, a praeturához 39 és a consulsághoz
43 éves korban lehetett jutni

A senatus létszámát 300-ról 600-ra emelte Sulla, természetesen az új helyeket saját

hívei töltötték be. Az általa szervezett új bíróságokba csak senatorok kerülhettek, a
korábban lovagi bíróságot is átvette a senatus. Nagyon fontos volt a néptribunusok
jogkörének korlátozása. Ettől kezdve csak a senatus által már korábban jóváhagyott
törvényjavaslatokat terjeszthették a népgyűlés elé.

Sulla a köztársaság és a senatori rend védelmében gyakorolta diktatúráját, kr.e 79

lemond, azonban a köztársaság nem szilárdult meg, épp ellenkezőleg Sulla példája
mutatja meg, hogyan képes egy hadvezér semmibe venni és megdönteni a törvényt.

Rabszolgafelkelések
A hódításuk miatt egyre növekedett a rabszolgák száma is. Mivel a rabszolgatartás is
elterjedtté vált, „beszélő szerszámnak” tartották őket, helyzetük értéküktől függött. A
rabszolga gazdája korlátlan tulajdonában volt, mint bármilyen más vagyontárgy.
Adható-vehető, ajándékozható és örökségbe hagyható volt. Saját rabszolgáját bárki
akár meg is ölhette minden következmény nélkül. Jogi értelemben tehát a
„mancipium” – törvényes tulajdon – szóval jelölték. Ugyanakkor azonban a rabszolga
felelős volt minden tettéért, vétkéért akkor is meg lehetett büntetni, ha gazdája
parancsára követte el. A halálra ítélt rabszolgát keresztre feszítették, ez volt a
rómaiak által alkalmazott leginkább megbélyegző kivégzési mód. Nem köthetett
jogilag érvényes házasságot, utódai szintén gazdája tulajdonába kerültek. Bármit
szerzett, az szintén a gazdáját illette meg, pénzt csak ura engedélyével gyűjthetett.
Ha visszanyerte szabadságát, volt ura nevét kellett viselnie, nem természet szerinti
apjáét. Bíróság előtt nem tanúskodhatott. Ha egy rabszolga megölte urát, a házban
lévő összes rabszolgát kivégezték, arra hivatkozva, hogy nem akadályozták meg a
merényletet, tehát bűnrészesek. A képzettebb rabszolgák városokban szolgáltak, az
ő helyzetük valamivel kedvezőbb volt társaikénál. Mezőgazdasági területén is
dolgoztak, latifundiumokon, agyonhajszolták őket. Bányákban és gályákon szintén
dolgoztak hamar el is pusztultak a túlhajszoltság miatt.

Sajátos csoportot alkottak a római rabszolgatartásban az ún. gladiátorok. Ők nem

munkájukkal szolgáltak, hanem cirkuszi látványosságként, életre-halálra menő
viadalokat vívtak egymással vagy vadállatokkal. Erre a célra erős, fiatal hadifoglyokat
válogattak ki, s külön kiképezték őket az ún. gladiátoriskolákban. Egy-egy különösen
sikeres gladiátor a római közönség kedvence lett, s ezeket természetesen jobban
megbecsülték társaiknál. A római állam is alkalmazott rabszolgákat a város
rendjének és tisztaságának fenntartásához. Kevesen tudják, hogy pl. a közrendőrök
is rabszolgák voltak.

A leghíresebb rabszolga felkelés Spartacus (trák származású volt) féle Kr. e 73-71
volt. Spartacus a capuai Batiatus gladiátoriskolából tört ki társaival. Spartacus
korábban római zsoldosként harcolt, majd megszökött a hadseregből. Elfogták, és
eladták gladiátornak. Az iskolából kb. hetvenen tudtak kitörni, s a közeli Vezúv
erdőibe menekültek. A környékbeli birtokokról sok rabszolga szökött el, hogy
csatlakozzon Spartacus embereihez. A felkelő rabszolgák először a helyi római
alakulatokat győzték le, majd óriási lázadássá duzzadt kelta, germán, trák rabszolgák
társultak hozzájuk. Spartacus észak felé vonult azzal a céllal, hogy elhagyja Itáliát.
Mutinánál győzelmet aratott Pó völgyéből azonban váratlanul visszafordultak dél felé,
ezen lépés a mai napig vitatott, hogy miért határoztak így.

Ezt követően Róma felé fordult, Szicíliába akar átkelni azonban végül Pompeius és
Crassus két tehetséges hadvezér veri le a felkelést, a döntő összecsapásra végül
Kr. e. 71-ben Apuliában került sor. A fogságba esett rabszolgák ezreit feszítették
keresztre megtorlásul, Róma és Capua között az út két oldalán álltak a keresztek(
Via Appia).

I. Triumvirátus
Crassus és Pompeius optimata képviselők hatalma egyre inkább növekedett, ezért a
senatus próbálta háttérbe szorítani őket, mindez azt eredményezi, hogy Julius
Caesar felé közelednek, aki patríciusi származása ellenére rednkívül népszerű az
emberek körében (ünnepi játékok szervezője, ingyen oszt gabonát a plebsnek). A
három férfi szövetségéből így alakul meg Kr.e 60 az I. triumvirátus.

Mindez Caesar pályafutásának kezdetét is jelentette hiszen csupán taktikai okokból

támogatja a másik két hadvezért.

A hármas titkos megállapodást kötött arról, hogy a továbbiakban összehangolják

politikai lépéseiket, a szövetséget házassági kapcsolattal is megerősítették.
Pompeius Caesar első házasságából született leányát Iuliat vette el, házasságuk a
politikai érdekkapcsolatok történetében egyedülálló volt, forrásaink egyetértenek
abban, hogy igazi szerelmi kapcsolat alakult ki köztük. Szintén a megállapodásnak
volt köszönhető, hogy Caesar consul lett és Gallia meghódítását tűzte ki célul,
Pompeius nyugat felé Hispániában növelte befolyását, míg Crassus keleten
Syriában. Azonban Kr.e 53ban Crassus halálával végül felbomlik a három férfi
szövetsége.

Caesar egyeduralma
Caesar ezután továbbra is növeli területeit és befolyását, idővel hatalmas seregre
tesz szert. A senatus ugyan hazarendeli és felszólítja a seregének elhagyására,
azonban Caesar a szabályok ellenére átlépi a Rubicon folyót, így ismét kitör a
polgárháború. A senatus Pompeiust bízza meg Caesar legyőzésére, Kr. e 48:
pharszaloszi ütközet azonban Caesar győzelmével zárul, így a senatus örökös
diktátorrá választja.

Caesar célja a birodalom egységének megteremtése, ezért felhalmozza a

köztársasági tisztségeket: imperator, pontifex maximus, néptribunus, valamint örökös
censor is lesz. Gyakorlatilag elmondható, hogy rendelkezett a királyi hatalom minden
lényeges elemével, a törvényhozói, a katonai és a főpapi hatalommal egyaránt.

Mindemellett hadserege a kor legfegyelmezettebb, legharcedzettebb katonaságából

állt, akik fanatikusan ragaszkodtak vezérükhöz.

Politikai intézkedései jól átgondolt rendszerbe illeszkedtek. Rendelkezéseinek egész

sora irányult arra, hogy a polgárháborúk alatt kivérzett, meggyengült szabad római
polgárságot, s ezen belül a társadalmi elitet megerősítse. Ezt szolgálta a meglepően
nagyvonalúan alkalmazott megbocsátás, a clementia. A korábban Pompeius oldalán
állók minden további nélkül visszatérhettek, sőt beilleszkedhettek ismét a politikai
életbe, elnyerhették a legmagasabb tisztségeket is.

Ezen felül igyekezett rendezni Róma és a provinciák viszonyát is, széles körben
adományozott római és latin jogot a provinciabeli előkelőknek, s ezzel elősegítette
ezek római életformára való áttérését, azaz a romanizációt.

A római gazdaság és kereskedelem fellendítése érdekében megtiltotta, hogy a

polgárok nagyobb mennyiségű pénzt tároljanak, ezzel elérte azt, hogy a
megtakarítások a mezőgazdaságba, iparba és kereskedelembe áramlottak.
Egységesítette a birodalom pénzforgalmát, ő verette az első római aranypénzt.
Kibővítették az ostiai kikötőt is. Katonáinak földet osztott, a senatus létszámát pedig
900ra emeli, ezzel befolyásuk csökken.

Julián-naptár

Közismert a naptárreformja, melyet Sosigenes, egyiptomi csillagász

közreműködésével hajtatott végre, bevezetve a négyévenkénti szökőnapot (ma is)
Julián-naptár. Politikai tevékenysége is átgondolt, céltudatos program szerint, az
egész birodalom érdekeinek szem előtt tartásával folyt. Írói tehetségének két
fennmaradt műve, a Bellum gallicium ( A gall háború) és a polgárháború eseményeit
megörökítő Bellum civilum ( A polgárháború) bizonyítja.

Népszerű volt a plebs és a lovagrend körében, senatusnak azonban továbbra sem

sikerült elnyerni a tetszését. Vesztét az is okozta, hogy lebecsülte ellenfeleinek
erejét, elszántságát, és túlbecsülte belátásukat. Taktikai hibát követett el, amikor
nyíltan semmibe vette a köztársasági hagyományokat, mely eredménye egy ellen
irányuló összeesküvés lesz. Brutus és Cassius vezetésével Kr.e 44 márc 15-én 23
késszúrás hozza el számára a halált.
II. Triumvirátus
Kr.e 43-ban Marcus Antonius (Caesar parancsnoka), Lepidus (lovasság vezetője),
Octavianus (Caesar unokaöccse) hozza létre, melynek célja: megbosszulni Caesar
halálát. A tagok végül Kr. e 42 Philippnél sikeresen legyőzik Caesar gyilkosait. Ezt
követően az első triumvirátus példáján ezúttal is sor kerül a birodalom felosztására:
Lepidus kapja Afrikát (ahová hamar vissza is vonul), Octavianus kapja a nyugati
részeket, míg Antonius keletet és ezzel együtt Egyiptomot is magáénak tudhatja.
Azonban ismét konfliktusra kerül sor, amikor is mind Octavianus, mind Antonius
megpróbál egyeduralomra törni. Az ellentét végül Kr. e. 31-ben az actiumi csatában
zárul le, melynek eredménye, hogy Octiviánus szerzi meg a hatalmat, ezenfelül saját
irányítása alá és provinciává tette Egyiptomot is.

Principátus
Kr.e. 29: Octavianus visszatér Rómába győztesen az Antonius elleni háborúból, így a
hatalma már biztosítva van. Ereje alapjait a hadsereg és a praetorianus-gárda:,
vagyis a testőrség határozza meg. Caesar hibájából tanulva hatalmának kiépítését
óvatosan, odafigyelve a köztársasági hagyományokra figyelve kezdi meg.
Octavianus nevéhez köthető a Pax Romana, amely nem jelent mást mint, hogy
helyreállította és fenntartotta a békét a birodalomban. Kr.e. 27-ben lemond a
hatalmáról, azonban ezt nem fogadják el, emiatt a cselekedete miatt kapta az
Augustus, azaz fenséges jelzőt.

Augustus tisztségei
Tisztségei a következők lesznek: censor, vagyis ő állítja össze a szenátus
névjegyzékét, ezáltal megtisztítja azt az ellene szervezkedőktől. Ő lesz a Princeps
senatus, vagyis ő volt az első a szenátus névjegyzékében, tehát hatalmas tekintély
övezi személyét, innen is ered a principátus kifejezés. Emellett viseli a consuli
tisztséget is, tehát ő a hadsereg vezetője, békében pedig a legfőbb tisztségviselő.
Kr.e. 23-ban életfogytig néptribunusi hatalmat kap, ami azt jelenti, hogy vétójoga van
a szenátus döntéseivel szemben, valamint a személye szent és sérthetetlen. Szintén
ebben az évben megkapja a törvények előterjesztésének jogát, ezzel szinte övé lett
a törvényhozó hatalom. Továbbá Pontifex maximus is volt, vagyis ő a legfőbb főpap.

Összességében elmondhatjuk, hogy törvényesen ráruházott tisztségeken keresztül

gyakorolta a hatalmat, azonban egyedül a diktátori címet sosem vette fel.
Érdekesség

Augustus hivatalos neve: Imperator Caesar Augustus divi filius. Imperatot, azaz
sikeres hadvezér; Divi filius jelentése pedig, hogy isten fia, mindez annak
tulajdonítható, hogy Caesart korábban istenné nyilvánította, ő pedig köztudottan a
fogadott fia volt. Az isteni Augustus viselt dolgairól című mű volt Augustus
önéletrajza, mely leginkább politikai propaganda céloknak tett eleget.
 Államszervezet és társadalom
A hatalom alapja a hadsereg és az Augustustól függő hivatalnokrendszer volt, tehát
egyfajta katonai diktatúra volt lényegében. A szenátus elvben a legfontosabb
törvényhozó szerv volt, azonban a princepsnek (Augustus) kezdeményezési joga
volt. Mindez jól szemlélteti, hogy a princeps szavazott először és ő állította össze a
szenátus névjegyzékét is. A consuli tisztség továbbra is megmaradt, mivel ez
jelentette a legfőbb hatalmat.

Társadalmat tekintve a lovagrend szerepe igencsak megnövekedett, mivel az

Augustus kormányzása alatt levő provinciákat ők irányították legátusként, valamint a
hadsereg tisztikarában és a hivatalokban is egyre több szerephez jutottak. Emellett
szabályozásra került a rabszolgaság is, csökkentették a szerepüket a hadseregben
és a politikai életben. A közrendűek számára biztosítva volt az anyagi biztonság, a
megélhetés és a munkalehetőségek. Szintén Augustus uralkodása alatt történt,hogy
Rómában elrendezte a gabonaellátás kérdését, illetve rendszeresen tartottak cirkuszi
játékokat.
Hadsereg

A hadsereg a következőképpen alakult: a polgárháború végén ugyan 50 légió állt

fegyverben, azonban ezt 25-re csökkentette Augustus, ami azt jelenti, hogy közel
300 ezer embernek kellett veteránföldet juttatnia. A légió önkéntes rómaiakból és a
provinciabeli kisegítő alakulatokból állt (auxiliaris). A hadsereg főparancsnoka
Augustus volt, ezt mutatja az imperator szó a nevében. Emellett testőrsége a 9
cohorsból álló praetorianus-gárda volt, melyből kettő Rómában, hét Itáliában
állomásozott.

A tartományok igazgatása
A provinciákat két részre lehetett osztani: a szenátus és Augustus kezelésében lévő
provinciák. A szenátusi provinciák már békés területek, ahol kis létszámú katonaság
állomásozott, vezetői proconsulok és propraetorok voltak. Az Augustusi provinciákat
nemrég meghódított, még nem pacifikált területek alkották, valamint a fontos határ
menti tartományok, vezetői pedig császári megbízottak voltak. Mindemellett
Egyiptom Augustus személyes birtoka lett. Az adószedés joga a szenátusi
provinciákban a lovagrendé maradt, de szabályozva volt a rendszer. Az Augustus
által irányított tartományokban császári megbízottak végezték el a feladatot. Az
adóbevételek évi 400 millió sestertius volt. Tartományi városnak számítottak fontos
kereskedelmi központok, illetőleg a római életforma és kultúra terjesztői.

Augustus külpolitikája és az utódlás

A külpolitikát tekintve Augustus teljhatalma érvényesült. Elképzelése pedig a
korábban említett Pax Romanara törekedett, vagyis a birodalom határainak a
természetes védővonalakig való kiterjesztésére és ezen határok védelmére. Így
került sor Hispánia meghódításának befejezésére, valamint az Alpok területét és a
Duna felső folyásának vidékét is sikeresen meghódították. Kr.e. 9-ben sor került a
Pannonia provincia kialakítására is. A legnagyobb vereség Kr.u. 9-ben a teutoburgi
erdőben, Germániában érte a rómaiakat, amikor is három légió is teljesen
megsemmisült.

Augustus utódlásának célja nem volt más, mint a dinasztia-alapítás. Azonban a

kijelölt utódok sorra meghaltak Augustus előtt, így végül Tiberiust örökbe fogadását
követően, ő az utóda.