Benkovics-Kaszner Lázár XII.

A
Ady Endre: A vár fehér asszonya
Annak érdekében, hogy megértsük a vers alapvető tematikáját, elemzésemben szeretnék kitérni a
költemény történetére. Ady Endre egy érdekes biográfiával rendelkező ember a magyar költészetben.
Elszegényedett nemesi családba született Érmindszenten 1877. november 22.-én. Tanulmányait a
Debreceni Református Kollégiumban 1896-1897-ig, majd a Budapesti Tudományegyetemen jogtudomány
szakon folytatta 1897-1898-ig, igaz be nem fejezve tanulmányait hagyta ott az egyetemet. A Nyugat című
XIX.-i folyóirat meghatározó szerkesztője volt, Párizsban többször is járt, pontosabban hétszer 1908 és
1911 között. Itt ismerkedett meg élete egyik legmeghatározóbb alakjával, örökös szerelmével Diósyné
Brüll Adéllal, aki ekkor Párizsban élt Ady pedig Nagyváradról látogatta, de ő csak Lédának becézte.
Adynak mindene volt az ő „múzsája” olyannyira, hogy egy külön kötetet is dedikált számára mely csak
olyan verseket tartalmazott melyek az ő szerelméről írtak. Ezt 1906-ban adta ki „Léda asszony zsoltárai”
címmel mely az egyik legmeghatározóbb kötete is volt egyben karrierje csúcsán. Ebben található a „A vár
fehér asszonya” című verse is mely nagyban kiemelkedik objektív lírai énjével, Ady érdekes
önmegjelenítésével, továbbá zord motívumjaival is, melyek Ady szerelem iránti reményét folyamatosan
felszínen tartják.

Szerkezetével kezdve négyszer-négy soros versről van szó, azaz strófikus vers. Formaképző elemként,
érdekes megfigyelni az egyes sorokban elhelyezkedő zárójeleket is, melyeknek külön fokozási szerepük
is van a vers elvont értelmét tekintően. Ilyen például az első versszakban található „(A két szemem, ugye,
milyen nagy? És nem ragyog és nem ragyog.)” idézet melyben a költő nemcsak formaképző elemként
használja a zárójeleket, de egyben mögöttes tartalmat is próbál hozzárendelni a vershez, esetünkben a
költő állapotát, reményteltségét, és nyitottságát tekintően. A versben a beszélő és az olvasó közti viszony
teljes mértékben monologikus, hiszen a költő egyirányú beszélgetést folytat az olvasóval melyben a
szerelmi helyzetének csupán a puszta tényeit sorolja. A vers címe és a szöveg közti viszonyt tekintve egy
teljes mértékű egyezést vehetünk észre melyben az asszony a vár úrnőjét akarja szimbolizálni, aki Léda,
míg a vár maga Ady Endre a maga elhagyatott állapotában hiszen Léda Párizsban él, akit ritkán láthat.

Tematikáját tekintve a költemény romantikus, nagyban hordozza magában a szerelmi költészet vonásait.
Ehhez hozzátesz a költeményben megjelenő elmúlás tematika is melyben Ady többször is megemlíti
szerelme elmúlását amikor nem láthatja Lédát. Ezt bizonyítja például a „Örökös itt a lélekjárás, A kripta-
illat és a köd,” vagy a „Konganak az elhagyott termek,” idézete is melyekben arra utal, hogy az ő vára
Léda jelenléte nélkül kong az ürességtől, vagy csak pár „lélek”, szellem járja várát mivelhogy Léda
jelenléte az ő személyének teljességében, elengedhetetlen. Eme tulajdonságok nemcsak a vers szerelmi
tematikájára, de Ady végtelen és múlatlan vágyódására is kihatnak Lédája iránt.

A költemény, amiben a leginkább kiemelkedik az a kettős jelentéssíkja. Ugyan a vers magában objektívan
írja le a színhelyet, a szubjektív jelentéssíkja nem az objektív realitásában, hanem a zárójelekben
található, Ady állapotát leíró idézetekben vehető észre. A vers ugyan leírja Ady vágyódását Lédája iránt,
és azt, hogy az ő személye mennyire nélkülözhetetlen, a zárójelekben található idézetek Ady hozzáállását
szerelmi kapcsolatához fűződően is leírja, mint egy magával folytatott párbeszédnél. Ilyen például az
előbb is említett „(A két szemem, ugye, milyen nagy? És nem ragyog és nem ragyog.)”, vagy a „(Csak
néha, titkos éji órán Gyúlnak ki e bús nagy szemek.)” vagy a „(Ugye, milyen fáradt szemek)” idézetek is.
Ezekben az idézetekben keserűségét írja le, hogy Lédát milyen ritkán láthatja, továbbá, hogy reménye
egyre inkább, fokozatosan elveszik szerelme iránt. Érdekes módon a szemek mindhárom idézetben is
megtalálhatóak, melyek Ady kitartásának szimbólumaiként is értelmezhetőek. Ugyanakkor a vers
kettősjelentésére visszatérve a szöveg folyamatosan fenntartja a vészjósló stílussal cifrázott, de
reményteljes üzenetet hordozó hangnemet. Ez megnyilvánul a következő idézetben is: „A fehér asszony
jár a várban S az ablakokon kinevet.” Ebben az idézetben Ady kitér arra, hogy Léda jelenléte élettel tölti
meg a várat, és hogy a nagy sötét, vészjósló kietlenségben nevetésével a vers kietlen természetét is
megtöri. Ez nem véletlen, hogy a vers végére került. Érzékelhető, hogy Ady nagy hangsúlyt fektet a lírai
alkotásban szereplő melléknevekre is, mely a vers nominális stílusára utal.

Ami viszont végképp érdekes és mindenképp említésre méltó, az Ady önreprezentációja a vár objektumán
keresztül. Ady a vár alatt elfoglalt szerepét már a vers legelső sorában ezt le is szögezi ezzel az idézettel,
miszerint: „A lelkem ódon, babonás vár,” azaz nem a vár, hanem saját lelke, személye babonás és ódon
Léda személye iránt. Ady több jelzőt is használ nemcsak a vers jelentésének fokozására, de saját lelki
állapotának leírásának céljával is mint például, hogy: mohos, gőgös vagy hogy elhagyott. De olyan
jelzőket vagy tárgyakat is megemlít a vár állapotának pontosabb leírásához, mint a kripta-illat vagy a köd.
Ady ezzel is jelezve szerinte nem tiszta vízióját szerelmi kapcsolatát érintően. Viszont a sötét várba a
fehér asszony érkezésével, Ady olyan kontrasztot hoz létre, amivel nemcsak a vers fokozását, de mély
jelentését is tovább komplikálja.

Összeségében tehát, Ady Endre „A vár fehér asszonya” című verse, egy olyan romantikus, szerelmi
költészeti alkotás, ami többet mond költőnkről el személyében, mint Léda valódi személyéről. Ettől
függetlenül így is rengeteget tudunk meg viszonyukról és ha már nem is viszonzott de Ady a verset is
meghatározó mély fájdalmáról is, amit a távolság vált ki. Ady Endre és Léda (Diósyné Brüll Adél) miután
közös lányuk halva született 1909-ben, kapcsolatuk fokozatosan romlott míg 1912-ben végleg szétváltak.