Mikszáth Kálmán novellisztikája - A bágyi

csoda
Mikszáth Kálmán egyike a legeredetibb magyar íróknak. Prózaíró (regény,
novella), publicista volt. Legerősebben Jókai Mór hatott rá, pályája elején ő volt az
eszményképe. Jókaival szemben Mikszáth fantáziája közelebb szállt az élethez, a
romantika felől a realizmus felé mozdult el.
„A bágyi csoda” című novella a „Jó palócok”, 1882-ben megjelent kötetében látott
napvilágot. Az elbeszélés az anekdota és az életkép jellemzőit hordozza. Rövid, tömör,
csattanóra épülő történet, amely az élet egy mozzanatát örökíti meg. Kevés helyszínen,
rövid idő alatt játszódik a történet, és kevés szereplőt vonultat fel.
A mű egyszerre romantikus és realista, szerkezete pedig metonímikus és
metaforikus. Maga a történet nem fedi azt a jelentést, amit a cím sugall, a történet egy
asszony fogadalmának a megszegése, amelyet a háborúba induló férjének tett,
miszerint hamarabb fog a Bágy patak visszafelé folyni, mintsem ő hűtlen lenne a
férjéhez. A „bágyi csoda” ennek a hűtlenségnek a metaforikus megfogalmazása.
Mikszáth ebben a novellában tanulta meg a sűrítés mesterségét. Ennek köszönhető, hogy
hiányoznak a részletező leírások, bár a novellában a természet még mindig aktív szereplő ( pl.a
molnárné megcsalja a férjét, a víz kezd visszafelé folyni). Másrészt a ballada-stílusú elhallgatások is
lerövidítik a szöveget. A szokatlan, nyitott befejezés is hozzájárul ehhez: az olvasóra bízza a
befejezést, csakúgy, mint az ítéletalkotást.
Az elbeszélés bevezetőjében előtérbe kerül a Bágy patak, a patak leírásával kezdődik és
zárul a mû, a természeti kép keretbe foglalja a történetet. A hirtelen felhőszakadás a hősök sorsának
a változását sejteti. A pletykálkodó asszonyok gonoszkodó megjegyzése, a fehér vászon lebegése a
szélben- szintén utalnak a végkifejletre. A visszafelé folydogáló patak pedig az asszony
hűtlenségének néma tanújele.
Népi életképpel kezdődik a mű: a malomudvaron űrlésre várakozó emberek beszélgetnek,
pletykálkodnak egymás között. Ez a mozzanat a korabeli falusi élet megszokott jelenete. Az író
realisztikusan ábrázolja ezt a környezetet, ironikus megjegyzéseket rejt a sorok közé, cinkosan
összekacsint az olvasóval, sejtet, utal, megszakít egy történetet, hogy az elejtett fonalat később
felvegye és folytassa.
Mikszáth szubjekív elbeszélő. A történet számára másodlagos az elmondás beszédművészetéhez
képest. A beszélő hangneme fontosabb az eseményeknél. Az írott szöveg a szóbeliséget próbálja
meg utánozni. Belülről láttat, de a belső megközelítés közvetett. A központozási jelek (a három pont,
a vessző) és az írószünet szintén a szóbeliséget próbálja utánozni. Ugyanezt a célt szolgálják a
kérdő és a felkiáltó mondatok is.
Az időszerkezet is jellegzetes: jelen időben indítja az író a történetet, majd ebbe beépülnek
a múlt emlékkockái.
A novella néprajzi gyökerei a palóc világ szigorú értékrendjébe nyúlnak vissza, ahol a
közösség véleménye, ítélete az egyetlen mérce.
A szereplők archetipikusak: Vér Klára nemcsak hűtlen feleség, hanem a csábító
boszorkány, akinek a veres haja a középkor hiedelemvilágába vezethető vissza, mint a gonosz jele.
Kocsipál Gyuri szintén démoni erővel rendelkezik: kapcsolatot tart ember és alvilág között ( a
halottaskocsi elégetése). Gélyi János a sötét erőkkel szövetkezve és Vér Klári veres hajától
megszédülve viszi véghez tervét.
Metonimikus vonásokat is találunk a műben, mint például a realisztikus helyszín, a szereplők
bemutatása, az életképszerû ábrázolás és maga a történet. Romantikus a szerelmi szál bevezetése,
a titok, a csoda, a vágy, a váratlan fordulat.
Nyelvét, stílusát nem a szókincse, hanem az ezzel való bánásmód, a mondat- és szófűzés
sokféle változata minősíti. Lírai hangoltságú, a szubjektumot sokféleképpen kifejezésre juttató epika
a Mikszáth-novella.