You are on page 1of 5

GYAKORLÓ FELADATOK/1 - ALAPFOGALMAK

1. feladat
Nevezze meg az alábbi mondatokban értelmezett viszonyszám típusát, adja meg értékét, majd
írja le szövegesen és számadatokkal a kiszámítási módját, azaz a számláló és nevező
tartalmát!
a) A Termékeny Termőföld Szövetkezet 60 hektáros szántóföldjében Kovács úr tulajdoni
hányada 15%.
b) Az AEKI bútorgyárban az egy dolgozóra jutó előállított termékek száma 18 db. A
gyárban a dolgozók 10%-a szellemi foglalkozású.
c) Egy főiskolán – ahol 1800 hallgató tanul – az egy oktatóra jutó hallgatók száma 12.
d) A Szórakoztatunk-NET kábeltévé szolgáltató országos lefedettsége 65%
e) A Notebook Kft-nél a szellemi foglalkozásúak 25%-a férfi.
f) Magyarországon az élveszületések száma 2006-ról 2007-re 2,26%-kal, 97 613 főre
csökkent.
g) A Kuirejo Kft dolgozóinak 32%-a nő; a fizikai foglalkozásúak 75%-a férfi; a nők
37,5%-a, azaz 30 fő szellemi foglalkozású.
h) 2006-ról 2007-re Magyarországon 1,17%-kal nőtt a válások száma, míg a
házasságkötések száma 44528-ról 40842-re csökkent.
i) A gazdasági világválság miatt a Terrabau Zrt. elbocsátotta a fizikai foglalkozásúak
30%-át és a szellemi foglalkozásúak 10%-át! Döntse el, hogy az elbocsátások után a
szellemi foglalkozásúak aránya hogyan változott! Válaszát indokolja!

2. feladat
Egy számítástechnikai cég forgalma az alábbiak szerint alakult 2006 második felében:

Forgalom
Időszak változása
értéke (eFt)
Július=100% Előző hónap=100% az előző időszakhoz képest (eFt
Július
Augusztus 118,75
Szeptember +5
Október 80,0
November 110,00
December

Feladat:
a.) Töltse ki a táblázatot, ha ismert, hogy a forgalom júliusról decemberre 15%-kal, azaz
12 eFt-tal nőtt!
b.) Hány százalékos volt a forgalom havi átlagos változása a vizsgált időszakban?

3. feladat
Egy vállalat egyik osztályán dolgozókról ismert, hogy a diplomásoknak 55 %-a, a
dolgozóknak pedig 48 %-a férfi, s azt is tudjuk, hogy az adott osztályon a dolgozók
62 %-a diplomás.
Feladat: Viszonyszámok segítségével határozza meg, hogy a férfiak hány százaléka
diplomás!
4. feladat
Egy számítástechnikai cég forgalma az alábbiak szerint alakult 2012 első felében (eFt):
Forgalom
Időszak változása
értéke (eFt)
Január=100% előző hónap=100% az előző hónaphoz képest (eFt
Január
Február 105,0
Március 120,0
Április +4
Május 100,0 80,0
Június
Feladat:
a) Töltse ki a táblázatot, ha ismert, hogy a forgalom januárról júniusra 7,5%-kal, azaz
6 eFt-tal nőtt!
b) Hány százalék volt a forgalom havi átlagos változása?

5. feladat
Milyen viszonyszámokat tartalmaznak az alábbi állítások? Határozza meg a viszonyszám
számításának módját és adja meg az értékét is!
2006-ban Magyarországon egy kórházi ágyra 126 lakos jutott …………….
A vasúti balesetek száma 2004-ről 2005-re 5 %-kal csökkent …………….
2005-ben a GDP 45 %-a Közép-Magyarországról származott …………….
2005-ben a működő vállalkozások száma Közép-Dunántúlon 1,045-szöröröse a Nyugat-
Dunántúli vállalkozásoknak …………….
Magyarország kivitele 2003-ban 9,1%-kal volt magasabb, mint 2002-ben …………….
2006-ban Magyarországon a személygépkocsik átlagos életkora 10,3 év volt …………….
2007-ben a behozatal élelmiszerek esetén 13,5 %-kal nőtt az előző évhez képest …………….
2007-ben Magyarországon egy megszűnt lakásra 12 épített lakás jutott …………….
Egy vidéki főiskolán egy oktatóra 28 hallgató, s egy számítógépre 2 hallgató jut ……………..
Finnországban egy pályakezdő orvos 7-szer annyit keres, mint Magyarországon ……………..
Magyarország GDP-je 2005-ről 2006-ra folyóáron 3,9 %-kal nőtt …………….
A BKV-jegyek ára az elmúlt évben 20 %-kal emelkedett …………….
2005-ben Magyarországon egy fő átlagosan 3,6 kg halat fogyasztott …………….
2007-ben a Magyarországra érkező külföldiek 78 %-a csak egy napra érkezett …………….
Az egynapos látogatók átlagosan mindössze 7 700 Ft-ot költöttek …………….
2006-ban Magyarországon egy család átlagosan 2,6 főböl állt …………….

6. feladat
Az alábbi tábla egy vállalat különböző adatait tartalmazza:
Változás
Megnevezés 2000 2012
2000=100%
Termelési érték (eFt) 360 000 ………… ……….
Fizikaiak átlagos létszáma (fő) 80 ………… 105,0
Foglalkoztatottak átlagos létszáma (fő) 100 ………… ……….
1 fizikaira jutó termelési érték (eFt/fő) ………. 4 680 ……….
Fizikaiak aránya (%) ………. 91,3 ……….
1 foglalkoztatottra jutó termelési érték (eFt/fő) ………. ………… ………..
Feladat:
a.) Töltse ki a táblázatot, részletezze a hiányzó értékek kiszámítását!
b.) Mennyi volt az egy fizikaira jutó termelési érték évi átlagos változása a vizsgált
időszakban?

7. feladat
Egy főiskolára 2007-ben 5000 fő jelentkezett, ennek 60%-a felvételt nyert. 2008-ra a
jelentkezők száma 18%-kal, a felvettek száma 15%-kal nőtt. 2008-ról 2009-re a felvettek
száma 150 fővel nőtt. 2009-ben 10 fel nem vett jelentkezőre 15 felvett jutott.
Feladat:
Készítsen statisztikai táblát a fenti adatok alapján!
Nevezze meg a tábla és a benne előforduló sorok típusát!
Szemléltesse megfelelő grafikonnal a 2007-ben jelentkezők arányát!

8. feladat
Egy főiskola két helyen folytat oktatást. 2007-ben a 2400 hallgató közül minden hatodik
vidéken tanult. 2008-ra a hallgatók száma Budapesten is és vidéken is 5-5%-kal nőtt. 2008-ról
2009-re 280 fővel nőtt a főiskola hallgatóinak száma. 2009-ben a hallgatók 87,5%-a
Budapesten tanult.
Feladat:
Készítsen statisztikai táblát a fenti adatok alapján!
Nevezze meg a tábla és a benne előforduló sorok típusát!
Szemléltesse megfelelő grafikonnal a 2007-ben tanulók0 arányát!

9. feladat
Egy kisvárosban működő strandon az egyik napon megvizsgálták a vendégeket.
Az 500 strandoló 60%-a helybéli volt, a helybéliek 60%-a nő volt.
Tudjuk továbbá, hogy 1 nem helybéli nőre 3 helybéli nő jutott.
Feladat:
a) Készítsen statisztikai táblát a fenti adatok alapján!
b) Egészítse ki az alábbi mondatokat!
Az előző feladatrészben szereplő tábla ………………………tábla, mert ………………..
sorokat tartalmaz. A két ismérv között ……………………………. kapcsolat van, mert
mindkét ismérv ……………………….. ismérv. A vendégek neme ………………………
skálán mérhető, továbbá ………………..………. ismérv, mivel két ismérvváltozata van. A
feladat szövegének második mondatában …………………… viszonyszámok, a harmadik
mondatban ……………………… viszonyszám szerepel.

10. feladat
Egy éjjel-nappali hipermarketben három műszakban dolgoznak. A 240 dolgozó 30%-a a
délelőtti műszakban dolgozik, amikor is minden hatodik munkavállaló szellemi foglalkozású.
A hipermarketben összességében egy szellemi foglalkozásúra öt fizikai foglalkozású jut,
valamint 102 fő délután dolgozik. Az éjjeli műszakban tízszer annyi a fizikai foglalkozású,
mint a szellemi foglalkozású.
Feladat:
a.) Készítsen statisztikai táblát a fenti adatok alapján!
b.) Egészítse ki az alábbi mondatokat!
A fenti tábla típusa ………………………………………………………………………….
Függőlegesen …………………………………………………………………… sor, míg
vízszintesen ……………………………………………………………………….……. sor
található benne.
Az egy szellemi foglalkozásúra jutó fizikai foglalkozásúak száma ……………………...
viszonyszám.
A táblában található ismérvek:
Ismérv Típusa Mérési skála, amelyen mérhető
Dolgozó alkalmazásának típusa
Műszak, amelyben dolgozik

11. feladat
Egy megye négy városában vizsgálták a lakosság nemek szerinti összetételének alakulását egy
adott évben, s az alábbi adatok ismertek:
Férfiak száma Nők száma 1 000 férfira jutó A nők aránya az
Város
(ezer fő) (ezer fő) nők száma összlakosság %-ában
Kislak 42 44 ………….. …………….
Nagylak 36 ……….. 1 050 …………….
Hencida ……… 26 …………. 52,0
Boncida ……… ………. 1 210 …………….
Összesen 150 ……….. ………….. …………….

Feladat:
a.) Töltse ki a táblázatot, részletezze a hiányzó értékek kiszámítását!
b.) Mennyi volt az 1 000 nőre jutó férfiak száma a fenti településeken összesen?
c.) Nevezze meg a tábla és a benne található viszonyszámok típusait!

12. feladat
Az alábbi táblázat egy cég bevételének alakulását mutatja az elmúlt években:

Bevétel
Év változása
értéke (MFt)
2005=100% előző év =100% az előző évhez képest (MFt
2005
2006 115
2007 120
2008 +6
2009 104
2010
2011 105

Feladat:
a) Töltse ki a táblázatot, ha ismert, hogy a bevétel 2005-ről 2011-re 40%-kal, azaz 48 M Ft-
tal nőtt!
b) Határozza meg a bevétel évi átlagos változását!
13. feladat
Egy 300 főt foglalkoztató cég két üzemben állítja elő ugyanazt a terméket. A dolgozók 60%-a
szakmunkás. Az egy segédmunkásra jutó betanított munkások száma 3. A szakmunkások fele
a B üzemben, minden ötödik segédmunkás az A üzemben dolgozik. A B üzemben dolgozók
fele nem szakmunkás.
Feladat:
a.) Készítsen statisztikai táblát a fenti adatok alapján!
b.) Egészítse ki az alábbi mondatokat!
A fenti tábla típusa ………………………………………………………………………….
Függőlegesen …………………………………………………………………… sor, míg
vízszintesen ……………………………………………………………………….……. sor
található benne.
Az egy segédmunkásra jutó betanított munkások száma …………………..…… viszonyszám.
A táblában található ismérvek:
Ismérv Típusa Mérési skála, amelyen mérhető
Dolgozók képzettsége
Üzem, ahol dolgozik

14. feladat
Egy főiskola mellett üzemelő másoló-könyvkötő üzletben a tavaszi vizsgaidőszakban 2 700-
an fordultak meg. A vásárlók harmada levelező tagozatos volt, a többiek nappalisok. A
nappalisok 60%-a, a levelezősök 70%-a kidolgozott tételek másolását kérte. A nappalisoknál
házi dolgozatok spirálozását fele annyian kérték, mint kölcsönkapott előadásjegyzetek
másolását. A spirálozást kérő hallgatók megoszlása megegyezett a teljes főiskola évfolyam-
megoszlásával.
Feladat
a.) Készítsen statisztikai táblát a fenti adatok alapján!
b.) Egészítse ki az alábbi mondatokat!
Az előző feladatban szereplő tábla …………………………tábla, mert ………………..
sorokat tartalmaz. Mindkét ismérv ……………………….. ismérv. A tagozat
……………………………. skálán mérhető, továbbá ………………..………. ismérv, mivel
két ismérvváltozata van.

15. feladat
Az alábbi táblázat egy vidéki egyetem hallgatói létszámának alakulását mutatja:
Hallgatók A hallgatók számának változása
Évek
száma 2006 = 100% előző év = 100% az előző évhez képest (fő)
2006
2007 110,00 +2 400
2008 95,00
2009
2010 +3 600
2011 115,00 109,524
Feladat:
a) Töltse ki a tábla minden celláját!
b) Határozza meg, hogy évente átlagosan hány fővel és hány százalékkal változott a
hallgatók száma!

You might also like