Földes Anna: Száz híres színdarab (178-186) Budapest : Népszava, 1989. - 2. köt.

Csurka István: Ki lesz a bálanya?

,,Az első garast még csak-csak le lehet tenni az asztalra, az se baj, ha arany, a
továbbiakkal azonban mindig baj van" - fejtette ki Csurka István nemzedéke írói
útjáról, a be nem váltott ígéretek történelmi hátteréről, megkésett bemutatókról és
sóhajjá halkult kiáltásokról szólva, Domokos Mátyásnak. (Írói létezéstechnika.)
Az 1934-ben született, a Színművészeti Főiskola dramaturg szakán végzett író első
“aranygarasa" a Nász és pofon című, nagy vihart kiváltott novella volt. Két évvel
később merész, nemzedéke életérzését kifejező novellás- kötettel (Tűzugratás,
1956), huszonöt éves korában regénnyel jelentkezett (Hamis tanú, 1959).
Harmincon innen (1960-61-ben) írta meg mindmáig legtökéletesebb, legérettebb
drámáját, a Ki lesz a bálanyá?-t. A hatvanas években két másik darabot is alkotott
(Szájhős, Az idő vasfoga), vallomása szerint azért, hogy az első drámának utat
törjön. Az ősbemutató azonban csak 1969-ben volt a Thália Színházban.
Csurka “irodalommal terhelt" családban nőtt fel. Szüle- tett elbeszélő. Drámai és
szatirikus novelláiban megkülönböztetett szerepe van a helyzeteknek és az ötletnek;
mestere a jellemrajznak és a dialógusépítésnek. Diplomáján kívül tehát írói erényei
is eleve a drámaírásra predesz- tinálták. Ennek tudatában, nálunk manapság
szokatlan szorgalommal, kitartással ontja a drámákat. Érett, maradandó alkotásokat
és felejthető bulvárdarabokat. Melléktermékként hangjátékokat, forgatókönyveket.
Aki a drámai életműben valamiféle töretlen vagy legalábbis egyirányú
fejlődésvonalat kíván megrajzolni, könnyen hibázik. Hiszen még a hatvanas években
született meg a magánerkölcs történelmi hátterét, egy nemzedék illúzióvesztését
felmutató, időtálló Deficit (1968); a hetvenes években a félkész állapotban
bemutatott, látványos bukásra érdemes Szék, ágy, szauna (1972) után nem sokkal,
a szakmai szatíránál többet nyújtó, az értékek eltorzult hierarchiáját és a társadalmi
kontraszelekciót is kigúnyoló, könyörtelen Eredeti helyszín (1976). Tagadhatatlanul
kerültek ki Csurka műhelyéből könnyű kézzel írott bulvárdarabok is (Nagytakarítás,
LSD), de ugyanakkor Örkény István óta talán nincs is olyan sikerszerzője a magyar
színháznak, mint Csurka, akinek darabjai általában több szinten és síkon hatnak a
nézőre. Még humora is többrétű; a harsány blődlitől a pesti aszfalthumorig, a vaskos
komikumtól a fantasztikumba hajló groteszkig ível. Komédiái a legszélesebb
közönségréteget mulattatják, de a létünk kér- déseire választ keresőket is szíven
ütik, elgondolkodtatják, megrendítik.
„Az életnek jóformán nincs olyan mozzanata, amely (179)

egészen kicsi nézőpont-változtatással ne lehetne nevetséges vagy legalábbis

derűs." Az írónak ez a nem éppen falrengető felfedezése, amelyet egy, a vígjáték
lehetőségeiről adott nyilatkozatban fogalmazott meg, precízen esztergált kulcsként
nyitja a Csurka-drámákat. És utal arra, hogy vígjátékaiban valójában ugyanarról szól,
mint drámáiban. Hogy vagyunk néhány millióan e hazában - kisemberek, hősnek
indult antihősök, kortársak -, akik rosszul érezzük magunkat a bőrünkben. Vannak
Csurka színpadán szánalmas figurák, kreatúrák, alkoholisták, akik igényt tartanak az
író és a partnerek részvétére, és vannak értékhordozó, önpusztító fiatalemberek,
akiknek bukása haragot, dühöt ébreszt; feleslegessé lett emberek és bukott
Muszáj-Herkulesek, a fényes szellők nemzedékének és Csurka korosztályának
illúziótlan, a megfelelő létezéstechnika elsajátítására képtelen tagjai. Akárcsak a Ki
lesz a bálanyá?-nak, a Majálisnak is ismerjük valóságos modelljeit (az utóbbit
Csurka még Szabó István novellista emlékének is ajánlotta), mégsem (csak) az
egyszeri tragédia rendít meg, hanem a történelmi szkizofrénia áldozatainak
jóvátehetetlen veszte, az elvetélt és elmulasztott lehetőségekért tehetségben és
emberéletben fizetett ár. A tragédiára méltatlan, mert súlytalan Csurka-hősök,
pótcselekvésekbe menekülő értelmiségiek sokféle létkudarcát az író jobbára
komédiákba és tragikomédiákba sűríti (Házmestersirató, 1978, Reciprok komédia,
1981).
A Ki lesz a bálanya? egy rendkívüli történelmi pillanat terméke. Olyankor született,
amikor még elég elementáris volt az értelmiségi fiatalságban, az alkotókban az 1956
utáni kiábrándulás friss drámája, de már kialakulóban voltak a megrázkódtatás
nyomait és a krízis okait (leg- alább részben) felszámoló társadalmi körülmények is.
A cselekvés lehetőségétől megfosztott emberek először néztek szembe azzal, hogy
nemcsak a történelem sújtotta őket, de ők maguk is lemondtak a cselekvésről, s
hogy (180)

egy nemzedék életében legfeljebb csak pótcselekvésre kínálkozik lehetőség, de

nincs pótvizsga. A komédiában ennek a helyzetnek a konzekvenciái tágulnak
drámává, és kibontakozik az elmaradt önmegváltás korlátozott lehe- tősége is. Az
újabban született Csurka-drámák nagyrészt már nem a katartikusan lezárt sorsú
Czifráról, hanem a következményeket tudatuk peremére toló, az író kegyelme folytán
életbenmaradt partnerekről szólnak.
Czifra János irodalmár, kritikus vendégeket vár. Garzonlakásában, a
könyvespolcokkal körülbástyázott dolgozószobában kialakult rituálé szerint állítja fel
a kártyaasztalt. Elvált ember, de nem magányos, nagy műveltségű, dörzsölt, ám
ennek ellenére sokkal tehetségesebb, mint amennyit az életben elért. Három barátja
közül Csüllögh, nagydarab, gyerekarcú, huszonhét éves írójelölt; Abonyi Bálint
filozofikus hajlamokkal megáldott-megvert, hányatott életű tanár, foglalkozását
meghazudtolóan bohém lélek. Fény Tamás, a negyedik játékos is okos, művelt,
irodalomértő fiatalember, de ő, társaival ellentétben, konszolidált polgári életet élő,
háromgyerekes matematikus.
Ők négyen péntekenként évek óta együtt hódolnak közös játékszenvedélyüknek. De
korántsem csak a póker tartja őket össze. Barátságuk gyökerei mélyebbek, közös
gondjaik súlyosabbak. Játékszenvedélyük is azonos forrásból táplálkozik: az
1956-os tragédia után kiábrándult, a cselekvés lehetőségétől megfosztott fiatal
értelmiségieknek, úgy érzik, szükségük van valamiféle intellektuális színezetű,
veszélytelen - vagy legalábbis nem túlságosan veszélyes - pótcselekvésre, a
pénzszerzés vagy -vesztés izgalmára. Csüllögh szerint neki, de valójában
mindannyiuknak a póker: létszükséglet, s ugyanakkor lelkiismereti kérdés is.,,Kint
szocializmus van, és mi itt pókerezünk. De ez mellékes. Lelkiismereti problémám
nem kifejezetten szociális... Mennyi mindent vehetnék a kezembe, ha kártyát nem
vennék a kezembe."
A nyomtatott darab szokatlan szerzői utasítással kezdődik. (181)

Csurka a hősök bemutatását megtoldja ugyanis az öt lappal játszott póker

szabályainak és menetének tüzetes leírásával. Ez kitérő- és ez az előadásból is
kitűnik - nem elengedhetetlen, de célszerű. Hiszen a darab mindvégig két síkon
zajlik: az előtérben a négy barát vívja izgalmas, maratoni kártyacsatáját. A póker,
Czifra szerint: némajáték. De ez a parti nagyon is beszédes. A parti háttérdialógusa
ugyanis maga a dráma. Zátonyra futott életek keserves számadása, elvetélt
tehetségek keserű vitája.
A darabcím is kifejezi a drámaszerkezet kettősségét. Amikor a kártyaasztal mellé
ülnek, még senki sem tudja, ki lesz a bálanya, azaz: ki fizet? De ahogy a
cselekménytelen cselekmény, a másik játszma - a hősök lemeztelenedése és a
történelmi jelenidő élve- boncolása megtörténik, egyre fenyegetőbbé, nyilvánvalóbbá
válik, hogy valakinek a történelmi játszmában is fizetnie kell.
Még ki sem osztották a lapokat, de a sorra érkező partnerek már tisztázzák egymás
anyagi helyzetét, metsző iróniával latolgatják az esélyeket. Czifra most krózus, írói
négermunkával annyit keresett, hogy nem is szándékszik mindenkinek az orrára
kötni. Abonyi Bálintnak is van annyija, hogy legalább adósságai egy részét
törlesztheti. Fény majdnem félti barátait életük elfecsérlésétől és a rájuk váró anyagi
veszteségtől. De mindez persze csak játék, hiszen mindannyian tudják, hogy
(szokás szerint) mi következik. Helyrehúzás, osztás, zsetonok vásárlása...
A játékot magát ironikus kommentárok, kopott közhelyek és személyeskedő
bemondások kísérik. Fény parti közben is őszintén lelkesedik :,,Van ennél szebb,
gyerekek? Otthagyni csapot-papot, asszonyt, gyereket, munkát, bebújni ebbe a
cellába, és hívni, hívni, hívni. Ha nem volna ez a póker, gyerekek, én
belepusztulnék. Hát van ennél szebb?" Ezzel ugyan nem mindenki ért egyet, de
azért a játék egyelőre játék, kikapcsolódás. A lapjárás pókernél szerencse dolga, de
nem mindegy, hogy ki hogyan tud blöffölni. Színek és számok röpködnek a
levegőben, és közben az élet és az irodalom nagy kérdései kerülnek terítékre. Igaz,
eléggé sommásan. De mégiscsak arról folyik a szó, ami a kártyánál is jobban izgatja
a játékosokat: az élet sekélyességéről, a drámai konfliktus- (182)

ról és a konfliktusmentes drámáról, a tipizálásról és az absztrakcióról.

Négyük között mindig akad egy - többnyire a legszerencsésebb lapjárású, aki
szívesen elhallgattatná a többieket, de ez nem megy. Hiába tiltakozik Fény Tamás,
amikor ők valójában nem- csak a pénzüket, de eszméiket is ki akarják cserélni.
Csüllögh még büszke is arra, hogy neki pókerezés és nemi aktus közben jutnak
eszébe a legérdekesebb dolgok, többnyire morális problémák.
Abból viszont egyikük sem csinál erkölcsi kérdést, hogy a vesztésre álló Abonyi
miből játszik, miből fizet. Gyerekei betevő falatjából, a lakbérből, az úttörőperselyből
vagy a tantestület közös pénzéből. A szerencsétlen maga is tudomásul veszi, hogy
ez a világ rendje: hiába volt ő hajdan nagy ígéret, tehetség, életében mindig a
vesztes szerepe jutott neki. Keserűségében mit tehetne egyebet, támad: ,,Az én
megalkuvásaim nem hasonlítha- tók a megalkuvásoknak ahhoz a sorozatához, amit
te követtél és követsz el" - vágja a többi között Czifra szemébe.
Váratlan telefon: Czifra unokaöccse szeretné kölcsönkérni (szokás szerint) egy kurta
légyottra a házigazda garzonlakását, de ezúttal hiába. Hiszen előre megállapodtak,
hogy éjfélig játszanak, utána ki-ki lefekszik a saját ágyába. De éjfél még messze
van, és egyre jobban nőnek a tétek, szikrázik a levegő. Abonyi már kölcsönt
kunyerál, hitelben játszik. Csakhogy a póker harc, és nem baráti játék. Már csak
Fény Tamásban él némi részvét; ó hajlandó lenne állni a négy ásszal a kezében
mind magabiztosabbá váló Abonyi hívását. De az örök baleket megint megtréfálta a
kártyaszerencse: ellenfelének, Czifrának kivételesen royalflös jutott.
Ezek után ideje egy lélegzetvételnyi kávé- és telefonszünetet tartani. De csak azért,
hogy a második részben újult erővel folytatódjék a most már vérre menő küzdelem.
Abonyi egyetlen, vala- honnan előkerült facér százasával szeretné megfordítani a
lapjárást, ám ha ez nem sikerül, további hitelre számít. De a többiek berzenkednek:
csak nem fognak saját pénzük ellen és saját pénzükért játszani? Most már nemcsak
a pénzről, a tiltott hazárdjáték- (183)

ról, de az értelmetlen, méltatlan küzdelemről van szó. Eddig csak menekültek, de

most már bele is merülnek a mocsárba. Sérült lelküket és komplexusaikat
gyógyítgatnák a pókerrel, de hiába. Egyéni balszerencse, személyes tragédia?
Korántsem. Hiszen van- nak még szép számmal, akik,,ugyanilyen rohadtul
vegetálnak". akik hozzájuk hasonlóan, képtelenek mit kezdeni magukkal. Most már
hiába próbálják lovagi tornának felfogni a kártyacsatát, a hangulat egyre rosszabb,
Fény Tamás meg is csömörlött az egész- től. Czifra is berzenkedik, lázad: talál ő
ennél felemelőbb szórakozást is magának! De józansága a legfélelmetesebb. Mert
mondatai mögött ott bujkál a végzet tudata, ott leselkedik az elkerülhetetlen,
fenyegető halál.
Mivel senkinek sincs ereje asztalt bontani, végül mégiscsak összeadják Bálint induló
tőkéjét és újraosztanak. Még mindig nem dőlt el, hogy a parti végén ki lesz a
bálanya. Abonyi után most éppen Csüllöghre jár rá a rúd, de hát lassanként már
közeledik az éjfél.
A játékosok egyre komorabbak, Czifra szavaiban mind gyakrabban bukkan fel a
halál. Méghozzá a saját halála. Ami korai lesz, de mégis túl késő ahhoz, hogy
nemzeti, hősi tett lehessen. A haláluk is, az életük is értelmetlenné vált. Az
értelmiség reprezentánsai, de tudják, hogy végeredményben nem csináltak semmit,
legfeljebb akartak. Fény Tamás még ezt a vigaszt is elutasítja.,,Ez a
legkényelmesebb, legposványosabb hazugság a világon: akartunk, de nem lehetett.
Nem is akartunk. Aki akar, tud is." De ők csak egyet akarnak, tudnak: éjfél után is
tovább verni a blattot.
Hajnalban még mindig folyik a játék. Már régen nem pénzben, hanem felírásra, és
szimbolikus értékkel rendelkező tárgyakban játszanak. Elfogyott a pénz, a szó, az
emberi tartás. Az elszámolások már alig követhetők. A játékosok is fáradtak,
elnyúttek. Érzik, tudják, hogy józan, értelmes ember számára felfoghatatlan egy ilyen
éjszakai gyötrődés. Legvilágosabban Czifra látja, hogy a világ olyan, amilyen, és az
emberek a tisztességbe és a becstelenségbe egyaránt beledögölhetnek. De azért
élhetnének okosabban is, mert a lehetőség arra (184)

is megadatik. Ám aki ezt elutasítja, mint ahogy ők tették, annak nem marad más,
mint a nihil, ami új korában még fényes és izgalmas, de azután megszokottá és
unalmassá kopik. Fény tiltakozik: egy háromgyerekes apa nem lehet nihilista! A
körülmé- nyek magyarázhatják, menthetik, de nem igazolhatják a züllést, amiért ki-ki
saját maga felel. Abonyi Bálint, akit az életkudarc, a nyomor és a sok adósság lökött
a játékasztalhoz, már erkölcsi hullának szidja magát.,,Kirobbant a hajnali gyűlölet" -
a játékosok egymást is, önmagukat is megvetik. Csüllögh, aki valaha meg világ
akarta váltani a világot, huszonhét évesen úgy érzi,,,minden csak volt. Mi is csak
voltunk. Én is csak voltam." Mivel a megváltoztatásáról lekéstek, most már nincs mit
tenni. Mert azért nem tudják, vagy nem merik elrontani, tönkretenni,
elposványosítani sem.
Amíg csak személyes, lelki válságuk tüneteit sorolgatják, cserélgetik, addig a vita
kiábrándító, szomorú, de nem fenyegető. Fenyegetővé akkor válik, amikor Abonyi a
fürdőszobában felfedez egy szappanba beépített zsilettpengét. A házigazda
dühösen visszautasítja a kérdezősködést. Ez magánügy, senkinek semmi köze
hozzá! De azért félig komolyan, félig tréfásan felsorolja, hogy mi mindenre
használható egy ilyen álcázott szerszám. Hogy neki joga van ezzel mosakodni, de
joga van mást tenni is. Joga van meghalni, amíg nem késő.Most már Czifra szerint is
legfőbb ideje felrobbantani mára, vagy talán hosszabb időre is a partit, a kompániát.
Ahogy az utolsó vendég is eltakarodik, Czifra számba veszi a maga nyereségét.
Holtfáradt ő is, de hiába. Makacs unokaöccse egész éjszaka sétálgatva, csókolózva
várta szívszerelmével a Vérmezőn, hogy végre kiürüljön a kégli. Most azután, a
házigazda minden tiltakozása ellenére, könyörög, makacskodik, zsarol, és mikor
mindezzel nem ér célt, agresszívvá válik. Czifra elszántan védekezik, olyannyira,
hogy félreérthetetlenné teszi, hogy ha unokaöccse ebben az állapotban kiüldözi saját
lakásából, akkor ő elmegy a gőzfürdőbe, és végrehajtja azt a tervét, amiről csak a fiú
tud. És aminek az eszközére - a szappanba rejtett borotvapengére (185)

- korábban már rábukkantak a vendégek. De a fiú irgalmatlan. Hiszi is, nem is, hogy
Czifra képes lenne felvágni az ereit. Mindenesetre egy lépést sem tesz azért, hogy
megakadályozza. Ellenkezőleg... Semmi másra nem gondol, csak önmagára, semmi
másra, csak a lakásra. Czifra végül is megadja magát. Mindig vannak bálanyák... De
ez a döntés - a végső kapituláció. És menet közben zsebre vágja a szappant.
A fiatalok máris birtokba veszik a lakást. A fiú diadalmas és gátlástalan. Úgy érzi, ők
ketten az éjszakai várakozással kiböjtöl- ték, sőt kiérdemelték a lakást, amit a fiú
most már szinte a sajátjának érez, mert a maga végtelen nagy boldogságában meg-
érezte Czifra végtelen nagy szomorúságát is, és a lelke mélyén most már nem
kételkedik: unokabátyja a fürdőben felvágja az ereit. Még utánamehetne, de nem
teszi. Czifrának szerinte sincs más lehetősége. Valakinek fizetnie kell a kártyában és
az életben is. Most Czifrán volt a sor. Ők ketten pedig végre zavartalanul
behúzódnak a hálófülkébe. (186)
F. A.