A legújabb kutatások szerint a szervezet genetikai információs állománya nem független a

környezettôl, változásai tehát nem a véletlen szeszélyes játékából erednek. Létezik egy
közvetlen, bár nagyon finom kapcsolat a genom (a génállomány) és az élő szervezet, valamint
a szervezet és a tágabb természeti környezet között. Arról van tehát szó, hogy a gének
ötletszerű kombinációi helyett az új fajokat létrehozó genetikai variációk az élőlény genetikai
kódrendszerének rugalmas válaszai azokra a változásokra, amelyeket a szervezet tapasztal
környezetében.

Az élet hálószerűen összefonódó szálainak képe új megvilágításba helyezi saját testünket is,
amely - a klasszikus elmélettel szemben - nem pusztán biokémiai gépezet. Az akadémikus
élettan és orvostudomány még mindig úgy tekint a szervezetre, hogy működési jelenségei
megfelelnek élettani szerkezetének, ezt pedig az élő test kémiája határozza meg. Ezen az
alapon azt hiszik, hogy az egészség az élettani szerkezet összhangján múlik, errôl pedig azt
gondolják, hogy a különféle szerves és szervetlen vegyületek sokoldalú reakcióinak
egyensúlyából ered. Amikor szervezetünk nem működik tökéletesen, az okot egy olyan
szerkezeti hibában keresik, amely a kémiai egyensúly bizonyos felbomlásának a
következménye.

A biokémiai orvostudomány kétségtelenül sokat felismert az igazságból, így jelentős sikereket

ért el számos alkalmazási területen. De nincs birtokában a teljes igazság! Kézenfekvőnek
látszik, hogy nem elegendő leírni és kezelni a szervezet különféle állapotait. Azok az
eredmények, amelyek részben az ókori gyógyítási technikák korszerű alkalmazásán
alapulnak, egyre világosabban mutatják, hogy még egy tényezőt be kell iktatni abba az
együttműködésbe, amely a testi működést összeköti az élettani felépítésével és a szerves
biokémiával: ez pedig a bioenergia-mező.

Ennek a mezőelméletnek egyre több támogatója akad a biológiában, a biofizikában és az

orvostudományban. Az alapvetô rejtély az volt, hogy egy szervezet, amely szövetek, sejtek és
különféle molekulák csillagászati számú variációjából áll, miként fejlődhet és működhet
mégis egyetlen egészként. És hogyan tud energiát mozgósítani tökéletesen összehangolt
módon, ahol és amikor csak szükség van erre? Napjainkra már kialakult az az elképzelés,
hogy a szervezet összefüggő egész. Egy összefüggő rendszerben az egyik részben előforduló
állapotok és reakciók befolyásolják a többi részt is. Egy egész rendszerre kiterjedô
összehangoltság nem magyarázható egyedül biokémiai folyamatokkal. Valami közvetlenebb
kapcsolatra van szükség.

Del Guidice (a beperelt) és munkatársai úgy sejtik, hogy az ún. Josephson-kapcsolatról van
szó, ahol a közeli sejtcsoportok rezgései önkéntelenül szinkronizálódnak egymással; nemrég
pedig Mae-Wan Ho (elnök, a génmanipulált növények káros hatásáit ismertető, és
figyelmeztetők "élharcosa") felfedezte, hogy a szervezetnek folyadékkristályos szerkezete is
van.
A folyadékkristályok tulajdonságai éppen a kvantumfizikai kapcsolatot biztosítják: ezek a
kristályok összefüggő mezőt alkotnak, amely szinte időveszteség nélkül közvetíti tovább az
információkat.

A szervezet energiamezője nincs elszigetelve környezetének többi mezőjétől. Amint számos

kísérlet mutatja, az élő szervezetre hatással vannak a különféle elektromos, mágneses és
elektromágneses mezők is, amelyek közül némelyik egyszerűen a modern technika
alkalmazásából ered - ilyenek például a nagyfeszültségű villamos távvezetékek és a
nagyfrekvenciás maroktelefonok. De finomabb energiák is befolyásolhatják a szervezetet.
Akárhogy nevezik is a szuperfinom energiákat ("éteri", "lelki" vagy "szellemi") úgy tűnik,
hogy ezek összekötik testünket a vákuum nullponti mezőjével.

Az élet jellegével kapcsolatos szemléletünket alapvetôen megváltoztatta az a lehetőség, hogy

állandó, bár nagyon finom kölcsönhatás érvényesül az élő szervezetek és a kvantumvákuum
között. "

Hogy ez nem homeopátia? Nem. Hatásmechanizmus? Talán. . biológus sem vagyok:-))

/Ja, a Magyar Orvosi Kamara honlapjáról 04. 06. 27. )