Professional Documents
Culture Documents
Jegyzőkönyv
Tartalomjegyzék
Az ülés berekesztése 18
4
Napirendi javaslat
Az ülés résztvevői
A bizottság részéről
Megjelent
Elnököl: Hende Csaba (Fidesz) a bizottság elnöke
Meghívottak
Hozzászólók
Dr. Andréka Tamás közigazgatási államtitkár (Agrárminisztérium)
Dr. Fónagy János államtitkár (Nemzetgazdasági Minisztérium)
Megjelentek
Dr. Felkai László közigazgatási államtitkár (Belügyminisztérium)
Hidegh Attila helyettes államtitkár (Külgazdasági és
Külügyminisztérium)
8
ELNÖK: Tehát a vita lezárását követően mint előterjesztő még hozzá kíván
szólni. Parancsoljon!
Kanász-Nagy Máté válaszadása
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP) előterjesztő: Szeretném megköszönni
Gy. Németh Erzsébet és a DK támogatását a javaslatunkkal kapcsolatban. Szeretném
azt sérelmezni, hogy korábbi hasonló tárgyú javaslataink után, előterjesztés után
legalább a kormánypárti képviselők közül egy jelölt papírból felolvasott valamiféle
álláspontot, valamiféle véleményt, sajnálom, hogy most ez a papírlapból való felolvasás
elmaradt. Kimondottan szomorúnak gondolom, hogy tényleg, ezek után a botrányok
után még ez a papírból való felolvasás is elmarad.
Szerintem igenis szükség van arra, hogy erről a kérdésről beszéljünk, legalább
papírról - de tényleg az is eléggé szomorú, hogy papírból kell felolvasni bármit ezekkel
kapcsolatban -, de ez a felolvasás most elmaradt. Mi legközelebb is meg fogjuk
fogalmazni a javaslatainkat, legközelebb is visszahozzuk ezt a bizottságok elé.
Köszönöm.
minden gyermek számít, akkor ez azoknak a gyerekeknek is jár, akik nem olyan
szerencsés családba születtek.
Tényleg, egyszerűen nem értem azt, hogy hogyan tudnak önök gyerekek között
megkülönböztetést tenni ilyen alapon, hogy a szülők egyébként milyen helyzetben,
milyen anyagi helyzetben vannak vagy a munkaerőpiacon milyen lehetőséggel
rendelkeznek. Szerintem az a tisztességes, hogy a családtámogatás, illetve a
gyerekeknek szóló támogatás mindenkit, mindenféle megkülönböztetés nélkül
megillessen Magyarországon. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Az ülés berekesztése
Mai napirendünk végére értünk, a napirendi pontot lezárom. További szép
napot kívánok mindnyájuknak!
Hende Csaba
a bizottság elnöke