A gondviselés működése

Részlet Grünhut Adolf „Tanulmányok a spiritizmus köréből” című művének

második kötetéből szabadon

Isten segedelme nehéz időkben.

A könyv írója, Dr. Grünhut Adolf orvosi praxist folytatott. Már pályája kezdetén
megismerkedett és ezután rendszeresen alkalmazta a homeopata gyógymódokat.
Hasonlóképpen egyike volt azon keveseknek, akik a delejezést (u.a. mint a prana nadi,
reiki, kézrátétel…)szakszerűen alkalmazták. Ennek óriási szerepe van a médiumok
felkészítésénél és működésük közben. Képes volt felismerni az emberekben a médiumi
adottságokat és szellemi vezetés segítségével azokat kibontakoztatni és esetenként a
tökélyre vinni. Sokáig a köztudat elől rejtőzködve munkálkodott, de aztán egy per kapcsán
nyilvánosság elé került szellemtanos mivolta. Ezután olyan időszak következett életében,
amikor megtapasztalta a gondviselés csodálatos és következetes működését. Erről szólnak
az alábbi megemlékezései.BL

A sajtóper révén kipattant spiritistaságom meglepte ugyan művelt pácienseimet,

háziorvosi állásaimat azonban meg nem ingatta, s benső baráti, bizalmas viszonyomat
egy cseppet sem alterálta. Bár betegeim túlnyomó részben teljesen tájékozatlanok voltak
a spiritizmus iránya és célzata felől, mindazonáltal, mint korrekt emberhez való
bizodalmuk és nagyrabecsülésük annyira szilárd volt, hogy eleve meg voltak győződve
arról, hogy a spiritizmussal való foglalkozás sem a józan ész, sem pedig a tisztesség
rovására nem megy. Sőt akadtak, akik szóbeli felvilágosítást vagy olvasmányt kértek
tőlem, hogy a spiritizmussal megismerkedhessenek.
Hanem bizony a rendelő óráimra járó ambuláns betegek végképpen kimaradtak,
mintha a föld nyelte volna el őket, holott azelőtt várótermem még délután 5 órakor is alig
ürült ki. És míg azelőtt sokszor kellemetlenül érintett, hogy egy-egy elkésett beteg miatt a
„klub”-ban várakozó tarokkpartiról(álcája a szellemtanos összejöveteleknek) lekéstem,
bezzeg most áhítozva, de hiába vártam a járóbetegeket. Ez pedig rám nézve tetemes
jövedelemcsökkenést jelentett, mert az ambuláns praxis busásan fedezte nemcsak a
személyes szükségleteimet, de a háztartás napi folyó kiadásait is. És e
jövedelemcsökkenés annyival inkább érzékenyen sújtott, mert alig egy évvel előbb
folyton emelkedőben levő praxisomnál fogva a város központja felé törekedve, az eddigi
házbért majdnem háromszor meghaladó drágább lakást béreltem, mely után majdnem
300 forintos adót is kellett fizetnem. De ezt addigi tényleges jövedelmemhez mérten
minden kockázat nélkül meg is tehettem.
Akarva, nem akarva, tetemes törléseket eszközöltem hát budget-em rublikáin,
korlátozva minden fölösleges, s leginkább úri hajlamaimat szolgáló kiadásaimat. Nem is
esett nehezemre a dolog, hiszen a nyilvános helyeket, színház, koncert stb.
látványosságokat már úgyis kerültem, és így minden szabad időmet behatóbban
fordítottam szent ügyünk szolgálatára, természettudományi, spirituális, bibliai stb.
tanulmányok által igyekezvén hézagos tudásomat kiegészíteni.

1
 Eképpen a világiasságtól tulajdonképpeni rendeltetésem területére tereltetve,
mindinkább izmosodott bennem az Isten imádása és Hozzá való bizodalmam. Rövid
időre a pör lezajlása után azzal a kijelentéssel leptek meg bennünket szellemi vezetőink,
hogy rendezzük az eddig kapott szellemközleményeket és bocsássuk közre azokat. Ez
pedig csak nevem, mint az egylet elnökének neve alatt történhetik. És így lőn
nyilvánvalóvá előttem Istennek célzata, midőn a sajtóper révén épp kellő időben vetett
véget a nyilvánosság előtt való bujkálásomnak. De egyúttal megérlelődött bennem az a
megismerés is, hogy Krisztus urunk szavai szerint nem lehet egyszerre két urnak:
Istennek és a mammonnak szolgálni. Mammon alatt pedig a Megváltó nemcsak a pénzt, a
vagyont és a dicsvágyat, hanem általában a világiasságot is értette.
Megéreztem, hogy sorsomat Isten intézi, és bizonyosra vettem, hogy kitartást,
bátorságot és mindenekfölött Hozzá való tántoríthatlan bizalmat is csepegtet belém,
amire állásomnál fogva nem csupán a külvilági hitetlenség ellen való küzdelmemben,
hanem közvetlen közelemben levő tagjainkkal szemben is feltétlenül szükségem volt.
Életem feladatai és célzatai tehát a sajtópör során mindjobban megvilágosodtak
előttem.
Szeretett Antal testvéremmel(kiváló médium és az egylet titkára) eggyé válva a
hitben, bizodalomban és feladataink odaadó teljesítésében, kölcsönösen bátorítottuk,
lelkesítettük egymást a buzgóságban és kitartásban, majdnem mindennapos érintkezésünk
alkalmával pedig sohasem hiányzott vezetőink irányító, oktató és lelkesítő szava. Hogyan
is férkőzhetett volna hát közénk csüggedés, kishitűség, ingadozás?
Csak szegény jó feleségemet fogta el még gyakran a csüggedés. Ilyenkor sivárul,
kilátástalanul látott mindent maga előtt, úgy, hogy erős kézzel kellett támogatnom
ingadozó hitét s bizalmát. Végre azonban Isten mérhetetlen kegyelme közbelépett, és
félre ismerhetetlen jelek által az ő gyenge bizalmát is hozzászilárdította az enyémhez.
A jó Atya gondoskodott a mi mindennapi szükségleteinkről is. Vezetőszellemeink
ugyanis mindenféle füvekből és virágokból egy herbatea-félét komponáltak, amelyet ők
„gyógy-tea” néven Ment Franciska médium révén ismertettek meg velünk, s amelyet
delejeznem kellett. Azt üzenték, hogy e keverék sok idült betegséget képes gyógyítani, és
nagy kelete lészen a testi bajokban szenvedők sorában. „Nagy kelete lesz” — hogyan?
Hiszen én nem fogom azt hirdetni, reklámot csapni! De ahogy vezetőink minden szava,
úgy ez is bevált.
Adelma gyógyító médiumitási ténykedése ugyanis akkortájt delelőpontján állott, és
a világ minden tájékáról fordultak hozzá tanácsért a szenvedő emberek; Adelma
vezetőszellemei pedig széltében rendelték ezt a teát. Annyifelől érkeztek hozzám a
megrendelések, hogy a délutáni órákban — az előbbi rendelés helyett — alig tettem
egyebet, mint hogy a teát mérlegeltem, kevertem, delejeztem, csomagoltam és postára
küldtem. Szakadatlanul jöttek a kül- és belföldi megrendelések és ismétlések: a
megrendelők pedig nem győzték eléggé dicsérni a tea csodás hatását; valószínű azonban,
hogy inkább a delejes erőben rejlett a gyógyhatás, mint a füvekben.
Ez az égből nyílott jövedelmi forrás több mint három éven ál pótolta az ambuláns
praxis megcsappanásából keletkezett hiányt. Hogy milyen csodás incidensek játszódtak le
e három év alatt, azt lehetetlen leírni. Sokszor halomszámra érkeztek be a készpénz-
megrendelések, máskor a megrendelés azonban csak az utolsó percben jött, midőn a
befolyt készpénz végképpen elfogyott. És ez az utolsó perc sohasem hagyott cserben. A
manna folyton hullott, de csak a szükség mértékéhez képest — egy-egy napra.

2
 A tisztességes megélhetés mindig megvolt, sohasem hiányzott a betevő falat, csak a
fölöslegesre, úri passziókra nem telt. Hogyha egy kikerülhetetlen nagyobb kiadás
szüksége merült fel, akkor meg oly csodával határos, bő jövedelmi forrás nyílt meg,
amiről nem is álmodtunk.
Vaksággal megvertnek vagy megátalkodottnak kellett volna lennünk, ha Isten kezét
fel nem ismertük volna ennyi kézzelfogható jelenségben, midőn százakra menő esetben a
segítség mindig az utolsó percben érkezett meg. Nem is néztük csodának többé eme
jelenségeket, mert hiszen mindennapivá váltak, mint a reggelenkint felkelő nap, s
megszűnt kérdés tárgya lenni előttünk, vajon jön-e segítség, csak azt találgattuk, hogy
vajon honnan jön? És akárhogyan tanakodtunk rajta, sohasem onnan jött, ahonnan vártuk.
Megesett velünk a láthatatlan élő Isten segedelmének olyan fényes tanúbizonysága
is, mint amilyet a híres filantróp, Müller György élete mutat fel, aki tudvalevőleg egy
krajcár nélkül akart apátlan-anyátlan kisdedek számára árvaházat alapítani, s anélkül,
hogy valaha e célra pénzt kért volna, buzgó imával fordult az úrhoz segítségért, aki
meghallgatta kérését és ismeretlen adakozók által kezéhez juttatta a szükséges
eszközöket. De azért nem egyszer fordult elő az is, hogy vacsora után egy fillérje sem
maradt a másnapi reggelire, anélkül azonban, hogy ez megingatta volna korlátlan
bizalmát, mert még az éj folyamán megjött a várt segítség, és sohasem kellett az árváknak
szükséget szenvedniük.
Hasonló helyzetbe nem egyszer juttatott minket a Gondviselés e küzdelmes három
próbaév alatt. A többi között egyet akarok felhozni. Egy napon a vacsora után azzal a
kijelentéssel lepett meg a feleségem, hogy egy krajcárja sincsen a másnapi reggelire. Azt
hitte ugyanis, hogy nekem van, de bizony nekem sem volt egy árva fityingem sem. Ám
ez egy cseppet sem csüggesztett minket, sőt jóízűt nevettünk a dolgon, azon tanakodva,
vajon honnan jön az éj folyamán a reggelire való? Nyugovóra tértünk, s álmunkat mi sem
zavarta. Hajnal felé felköltöttek mély álomból, s kocsin vittek egy a Nádor utcában lakó
fiatal angolhoz, aki hirtelen megbetegedett. Az illető egy dúsgazdag angol gépgyáros fia
volt, akit apja a pesti fiókraktárhoz küldött gyakornokul. A páciens angolos bőkezűséggel
honorálta kora reggeli vizitemet, úgy, hogy abból nemcsak a reggeli, hanem majdnem
egy hétre való költség kitellett.
Három álló évig járatott a bölcs Atya ebbe a kurzusba, melyben a Hozzá való
bizalom megszerzése volt a főtantárgy, S úgy látszik, hogy Isten érettnek talált arra, hogy
a kenyereskosarat visszaesés kockázata nélkül könnyebben hozzáférhetővé tegye
számomra — bővebben fakadó források képében is. Bölcsessége azonban, számolva
emberi gyengeségünkkel, szerető gondoskodásának számos jelei által mai napig is ébren
tartotta bennünk Fiának ama tanítását: „A te Atyád, aki titkon reád néz, megadja néked
nyilván amit kérsz; jól tudja a ti Atyátok, mi nélkül szűkölködtök, minekelőtte ti kérnétek
ö tőle.”
Valóban bámulatos, ahogy a három évig bedugult források újból megnyíltak, a
gyógytea rendelések egy csapásra elmaradtak, mintha kettévágták volna. Adelma vezetői
ezentúl ezt a teát nem rendelték betegeinek. Idővel azután lassan-lassan enyhébb áramlat
keletkezett a közvélemény felfogásában is a spiritisták felől. Elelmosódott a „spiritista
doktor”-on tapadt szégyenfolt, feszélyezett társadalmi pozícióm folyton barátságosabbá
vált, sőt idővel előbbi mértékét is felülmúlta. A tudomány elsőrendű művelői, egyetemi
tanárok, orvosok, csillagászok stb. népszerűségük kockáztatásávalnyíltan szegődtek
táborunkhoz — Crookes, Richet, Rochas, Lombroso, Bertholet, stb. társaságába

3
kerültünk, nem is szólva a rengeteg sok Nikodemus-tudósról, akik csupán az esthomály
leple alatt ismerik el, sőt gyakorolják a spiritizmus kísérletezését!...
E munkában a végrehajtó szellemlégiók által indított mozgalomban Isten
bölcsessége nem juttatott számomra látható médiumi szerepet — csak az úttörő szerény
napszámos munkáját. Adelma médium révén vezetőink azzal vigasztaltak, hogy a
látható médiumi képesség helyett a megismerés médiumitásával, minden
médiumitások e legbecsesebbjével ajándékozott meg az Atya.
Hála legyen Neki e nagy kegyelemért, s azért, hogy rengeteg gyarlóságom és
gyengeségem ellenértékéül egy parányi tiszta szándékot s jóakaratot is elfogadott. A
megismerés fényével bensőmbe világítva felismertem hiúságomat, álszégyenemet és
világiasságomat, mindannyit, mint a haladásomat fogva tartó kerékkötőket. Felismertem
tehát Isten jóságos célzatait, aki nem sújtani, hanem jobbá, tisztultabbá tenni, s előbbre
vinni akarja gyermekeit a haladás útján. Felismertem Krisztus urunk szavainak értelmét:
„Nem lehet két úrnak szolgálni: „Istennek és a mammonnak”, azaz világi élvezetek
hajhászásának.
Felismertem, hogy Isten gondoskodik arról, aki őt szolgálja, de nem úgy, hogy az
szabja meg Istennek a költségvetést, hanem ellenkezőleg: Isten szabja meg a budget-et és
ahhoz képest rendezkedjék be és alkalmazkodjék az ember. Mindezt felismerve végre
odajutottam, hogy, nem hunyom be este szememet anélkül, hogy hálát ne rebegjek
Istennek minden megpróbáltatásért, mely által a Jákob lajtorján arra a csekély erkölcsi
fokra értem, ahová az ő kegyes vezetése mellett eleddig jutnom sikerült. S nem nyitom ki
szememet anélkül, hogy hálát ne mondjak új életre való ébresztésemért, hogy ezt az ő
szolgálatára és az ő szent akaratának teljesítésére szentelhessem. És csupán testvéreimért,
testben lévő és testet levetett testvéreimért imádkozom Hozzá; magamért pedig csak
annyit kérek, hogy az ő akarata teljesüljön rajtam. Nem ahogy én akarom, hanem ahogy ö
akarja. Hála és dicsőség Neki. mindnyájunk jó Atyjának, mind örökké. Ámen!

******************