© Dr.

Bokor Nándor, 2009

E könyv szövege, ábraanyaga és mindenféle tartozéka szerzői jogi oltalom és a kizárólagos kiadói felhasználási
jog védelme alatt áll. Csak a szerzői jog tulajdonosának és a könyv kiadójának előzetes írásbeli engedélye alap­
ján jogszerű a mű egészének vagy bármely részének felhasználása, illetve többszörözése akár mechanikai, akár fo­
tó-, akár elektronikus úton. Ezen engedélyek hiányában mind a másolatkészítés, mind a sugárzás vagy a vezeték
útján a nyilvánossághoz való közvetítés, mind a digitalizált formában való tárolás, mind a számítógépes hálóza­
ton átvitt mű anyagi formában való megjelenítése jogszerűtlen.

ISBN 978 963 226 238 3

MEDICINA

A kiadásért felel a Medicina Könyvkiadó Zrt. igazgatója

Felelős szerkesztő: dr. Bánki Judit
Műszaki szerkesztő: Tihanyi József
Az ábrákat dr. Bodor Zoltán rajzolta
A borítót Bede Tamásné tervezte
Terjedelem: 53 (A/5) ív
Azonosító szám: 3183
 Tartalom

Előszó 15 3. fejezet.
A megelőzés és annak szintjei
/. fejezet. (Kis Klára) 31
Egészség, egészségi állapotot befolyásoló A megelőzés szintjei és azok egysége 31
tényezők (Lantos Zsuzsanna) 19 Az egészségvédelem kapcsolatai 31
Az egészségi állapotot befolyásoló tényezők . . 19 Az egészségvédelem szintjei
Egészségmagatartás 20 a gyógyító-megelőző ellátásban 32
Miben rejlik az egészségmagatartás? . . . . 20 A megelőzés 32
Az egészségmagatartás meghatározói . . . 20 A megelőzés szintjei közötti egység 32
Egészség és társadalom 21 A megelőzés szintjei a különböző egészségi
Hazai demográfiai jellemzők 21 állapotokban 33
A magyar lakosság egészségi állapota . . . 21 Az ápoló feladatai a megelőzés
Összefoglalás 23 egyes szintjein 34
Kérdések és feladatok 23 Az elsődleges megelőzés (primer prevenció) . . 35
Rövid történeti visszatekintés 35
2. fejezet. Az elsődleges megelőzés lényege
A magyar egészségügyi ellátás rendszere és célja 36
(Németh Gyuláné) 25 Az elsődleges megelőzés célcsoportjai . . . 36
Az magyar egészségügyi rendszer 25 Az elsődleges megelőzés eszközei 36
Alapellátás 25 Az elsődleges megelőzés formái 37
Járóbeteg-szakellátás 26 Az elsődleges megelőzés színterei 37
Fekvőbeteg-ellátás 26 A másodlagos megelőzés
A progresszív betegellátás fogalma 27 (szekunder prevenció) 37
Otthoni és intézeti hospice-ellátás 27 A másodlagos megelőzés lényege
Gyógyintézeti szanatóriumi ellátás 27 és célja 37
Szolgálatok 28 A másodlagos megelőzés célcsoportjai . . . 38
Állami Népegészségügyi A másodlagos megelőzés eszközei
és Tisztiorvosi Szolgálat 28 és színterei 38
Országos Mentőszolgálat 28 A harmadlagos megelőzés
Betegszállító Szolgálat 29 (tercier prevenció - rehabilitáció) 38
Országos Vérellátó Szolgálat 29 Rövid történeti visszatekintés 39
Egészségbiztosítás 29 A harmadlagos megelőzés
Összefoglalás 29 lényege és célja 39
Kérdések és feladatok 30 A harmadlagos megelőzés célcsoportjai . . . 40
 A harmadlagos megelőzés eszközei 41 Az ápolás szerepe a társadalomban 65
A rehabilitáció részterületei Az ápolás fő fogalmai 66
és azok összefüggései 41 Ember 66
Orvosi rehabilitáció 41 Környezet 67
Az orvosi rehabilitáció eszközei 42 Ápolás 67
Az orvosi rehabilitációs ellátórendszer . . . 43 Az ápolás tudományos megközelítése,
Mentálhigiénés rehabilitáció 44 az ápolástudomány és helye
A szociális rehabilitáció 44 a tudományok rendszerében 68
A környezeti rehabilitáció 45 Az ápolás céljai és összetevői 69
Oktatási, képzési, átképzési rehabilitáció . . . 45 Az ápolás mint felelősség 70
A foglalkozási/foglalkoztatási rehabilitáció . . 46 Az ápolás mint funkció 70
A foglalkozási rehabilitáció fázisainak Az ápolás mint folyamat 71
modellje a WHO szerint 47 Az ápolás alrendszerei és változásaikat
A foglalkozási rehabilitáció folyamata befolyásoló főbb trendek 71
és annak intézményrendszere 47 Az ápolás alrendszereit
A foglalkoztatási rehabilitációt befolyásoló főbb trendek 73
segítő szolgáltatások 48 A trendek hatása az ápolási gyakorlatra . . 73
A foglalkoztatási rehabilitáció formái . . . 49 A trendek hatása az ápolóképzésre 74
A rehabilitációs team 49 Az ápolás gyakorlata 74
Irodalom 50 Az ápolás gyakorlatának szakmai
Összefoglalás 50 megközelítése 74
Kérdések és feladatok 51 Az ápolás gyakorlatának jogi
megközelítése 75
4. fejezet. Az ápolás gyakorlatának etikai
Az ápolás általános kérdései (Kis Klára) . . . . 53 megközelítése 76
Az ápolás rövid története 53 Ápolóképzés 78
Ápolásra utaló adatok a történelem Az ápolóképzés jelene 79
előtti civilizációk népei között OKJ-s képzések 79
(Kr. e. 4 0 0 0 előtt) 53 Néhány OKJ-s képzés az egészségügyi
A korai civilizációk népei szakmacsoport területéről 80
körében fellelhető betegápolás Többciklusú képzés 80
(Kr. e. 4000-Kr. u. 476) 53 Ápoláskutatás 81
Ápolás a kereszténység Az ápolás vezetése 82
első századaiban 55 Ápolói szervezetek 83
A betegápolás helyzete a középkorban Magyar Ápolási Egyesület 83
(476-1492) 56 Magyar Egészségügyi Szakdolgozói
Az újkor ápolástörténete (1493-) 57 Kamara (MESZK) 84
Betegápolás Magyarországon Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa
a középkorban 62 (International Council of Nurses - ICN) . . 85
Az ápolásügy helyzete hazánkban, Az Európai Unió Állandó Ápolói Bizottsága
az újkorban 62 (The Standing Committee of Nurses
A betegápolás helyzete a magyar of the European Union - PCNEU) 85
orvosi reformmozgalom idején 63 Európai Kutató Ápolók Csoportja
A betegápolás szervezése (Workgroup of European Nurse
a szabadságharc idején 63 Researchers - WENR) 86
Az ápolás gyakorlatának főbb (t. fejezet.
tartalmi elemei az egészségügyi Az egészségügyi ellátó team 111
ellátórendszerben Egészségügyi ellátás
Az ápolás gyakorlatának főbb munkacsoportban vagy teamben 111
tartalmi elemei az alapellátás Munkacsoport vagy team 111
keretében működő Multidiszciplináris team 112
háziorvosi szolgálatban 86 A team hatékony működését
Az ápolás gyakorlatának biztosító tényezők 113
főbb tartalmi elemei a Az egészségügyi ellátó team tagjai 113
járóbeteg-szakellátás keretében 87 A közös munka természete a teamben . . 115
Az ápolás gyakorlatának Irodalom 116
főbb tartalmi elemei a Összefoglalás 116
fekvőbeteg-szakellátásban 87 Kérdések és feladatok 116
Irodalom 88
Összefoglalás 89 7. fejezet.
Kérdések és feladatok 89 Minőségbiztosítás és fejlesztés
az egészségügyben 117
5. fejezet. A minőség fogalma 117
Az ápolói szakma és annak gyakorlója, Alapfogalmak 117
az ápoló (KiS Klára) 91 A minőségjavítás két módja:
Az ápolói foglalkozásból hivatás 91 a minőségbiztosítás és a folyamatos
Az ápolás mint foglalkozás 91 minőségfejlesztés 118
Az ápolás mint hivatás 92 A minősítés módjai 119
Az ápolóval szembeni elvárások 93 A minőségbiztosítás bevezetésének lépései . . 1 1 9
Az ápoló külső szakmai megjelenése, Az egészségügyben bevezetett
személyi higiénéje 94 minőségirányítási rendszer előnyei 120
Ismeretek 95 Összefoglalás 120
Készségek 95 Kérdések és feladatok 120
Értékek 97
Személyes tulajdonságok 98 H. fejezet.
Az ápolói pálya bővülő szerepköre 100 Ápolási modellek 121
Gyakorló ápoló 100 Mit nevezünk ápolási modellnek? 121
Oktató ápoló 100 Miért fogalmazzuk meg
Ápolási vezető, ápolómenedzser 101 az ápolási modelleket? 121
Kutató ápoló 101 A modell szerepe az ápolás
Az ápoló változó feladatai 101 gyakorlatában 121
Ápolói munkakörök 104 A modellek összetevői 122
Ápolási igazgató/intézetvezető ápoló . . . 105 Az ápolási modell és az ápolási
Osztályvezető ápoló 106 folyamat kapcsolata 123
Részlegvezető vagy műszakvezető ápoló . . 107 Az ápolási modellek közös vonásai 123
Osztályos (beosztott) ápoló 107 Az ápolási modellek jelentősége 124
Ápolási asszisztens 108 Biomedikális modell 124
Irodalom 109 Az ápolási modellek fejlődése 126
Összefoglalás 109 Virginia Henderson szükségleti
Kérdések és feladatok 110 ápolási modellje 126
 Dorothea Orem ápolási modellje 128 A dokumentálás alapelvei 145
Az önellátási igények felosztása . . . . 128 Az ápolási dokumentáció részei . . . . 146
Az ápolási modellek Az ápolási folyamat egyes szakaszainak
alkalmazásának állomásai 129 rövid összefoglalása 146
Irodalom 131 Az ápolási folyamat
összefoglalás 131 egyes szakaszainak részletes bemutatása . . . 147
Kérdések és feladatok 131 Az ápolási anamnézis 148
Az adatgyűjtés forrásai 149
9. fejezet. Az adatgyűjtés módszerei 149
Ápolási rendszerek (Tulkán Ibolya) 133 Az ápolási diagnózis 149
Funkcionális ellátás Az orvosi és ápolási diagnózis
- feladatközpontú ápolás 133 összehasonlítása 150
Személyközpontú ápolás 134 Az ápolási diagnózis
Kórtermi ápolás 135 felállításának lépései 150
Teamápolás/csoportápolás 135 Az ápolási diagnózis részei 150
Felelős ápolói rendszer/primary Az ápolási diagnózis típusai 151
nursing rendszer 136 Diagnosztikus hibák 151
A felelős ápoló feladatai 136 Tervezés 151
Esetmenedzsment 137 Az ápolási terv dokumentálása 153
Irodalom 137 A végrehajtás szakasza 153
Összefoglalás 138 Az értékelés szakasza az ápolási
Kérdések és feladatok 138 folyamatban 154
Az ápolási folyamat
10. fejezet. alkalmazásának előnyei 155
Az ápolási folyamat (Tulkán Ibolya) 139 Irodalom 156
Az ápolási folyamat fogalma 139 Összefoglalás 156
Az ápolási folyamat jellemzői 139 Kérdések és feladatok 156
Az ápolási folyamat célja 140
Az ápolási folyamat és a problémamegoldó 11. fejezet.
folyamat összehasonlítása 140 Az egészségügyi intézmények higiénéje
A gyógyítási és ápolási (Bolfánné Góczán Zsuzsanna) 159
folyamat összehasonlítása 141 Általános alapelvek 159
Az egészségügyi és ápolási dokumentáció . . 141 A fertőtlenítés 160
Az egészségügyi dokumentációval A fertőtlenítő eljárások hatékonyságát
kapcsolatos szabályozás 141 befolyásoló tényezők 160
A betegdokumentáció/egészségügyi A fertőtlenítő eljárások
dokumentáció részei 144 hatáserősségének fokozatai 160
Az ápolási dokumentáció 144 A fertőtlenítés módjai 162
Az ápolási dokumentáció Fizikai fertőtlenítő eljárások 162
alkalmazásának indoklása 144 Kémiai fertőtlenítő eljárások 163
Az ápolási dokumentáció A kémiai fertőtlenítés módjai 164
alkalmazásának előnyei 145 A fertőtlenítőszerek csoportosítása
Kritikus vélemények az ápolási hatóanyaguk szerint 165
folyamat dokumentálásával A leggyakrabban alkalmazott eljárások . 168
kapcsolatosan 145 Higiénés kézfertőtlenítés 168
 Bőrön keresztül történő beavatkozás Takarítási alapelvek 186
helyének fertőtlenítése 169 Látogatás 186
Nyálkahártya fertőtlenítése 169 Irodalom 187
Váladékfertőtlenítés 169 Összefoglalás 187
Váladékfelfogó edényzet Kérdésekés feladatok 187
fertőtlenítése 169
Felületfertőtlenítés, takarítás 169
Műszer- és eszköztisztítás, 12. fejezet.
fertőtlenítés 170 A betegmegfigyelés
Sterilizálás 171 (Bokor Nándor) 189
Sterilizálás fogalma 171 A tünetekről általában 189
Főbb sterilizáló módszerek 171 Alapvető (kardinális) tünetek (életjelek) . . . 189
Autoklávozás - gőzsterilizálás 171 Általános megtekintés 191
Hőlégsterilezés 173 Az egyes testrészek megtekintése 194
Gázsterilizálás etilén-oxidban (ETO) . . . 174 A beteg tudatállapota 196
Gázsterilizálás formaldehidben 174 A beteg magatartása 198
Plazmasterilizálás 174 Összefoglalás 201
Hidegsterilizálás 175 Kérdések és feladatok 202
Egyszer használatos eszközökkel
kapcsolatos követelmények 175 23. fejezet.
Sterilizáló berendezések ellenőrzése . . . . 175 A betegellátás folyamatossága
A sterilizálandó anyag előkészítése, (Bokor Nándor) 203
csomagolása 176 A betegfelvétel 203
Steril anyagok utókezelése 176 Foglalkozás az új beteggel 205
A központi sterilizáló működése 177 A beteg vizsgálata 206
Összefoglalás 177 A kórtörténet és részei 206
Kérdések és feladatok 177 A kórlap 207
Az ápolási dokumentáció 208
A kórházi fertőzések 178 A lázlap 211
A nosocomiális infekció fogalma A tünetek ábrázolása a lázlapon . . . . 2 1 3
és epidemiológiája 178 A vizsgálati eredmények jelölése
A nosocomiális infekciók okai 179 a lázlapon 216
A nosocomiális infekciók megelőzése . . 179 Egyéb jelzések a lázlapon 216
A nosocomiális infekciók Különböző célú ápolási,
következményei 179 eredménykimutatási lapok 216
Fertőző beteg elkülönítő ápolása A vizitek 218
és a záró fertőtlenítés 179 A vizit célja 218
Izoláció az osztályon 180 A vizit előkészítésének
Néhány különleges elbánást ápolói feladatai 219
igénylő eset 181 A vizitek fajtái 220
A kórházhigiénés tevékenység 183 Konzíliumok 221
Rovar- és rágcsálóirtás 184 A beteg elbocsátása 222
Szennyes textília kezelése 184 A kórtörténet tárolása 223
Veszélyes hulladékok 185 Összefoglalás 224
Függelék 185 Kérdések és feladatok 224
14. fejezet. Fordított (lejtős) fektetés 247
Az egészséges és beteg ember Oldalt fekvő helyzet 247
szükségleteinek kielégítése 225 Támasztott ülő helyzet
Az alvási igény, (félig- vagy magas ülő helyzet) 248
a pihenés szükséglete (Altmajer Beáta) . . . . 225 Ülő helyzet ágy szélén vagy széken . . 248
Alvás, elalvási szokások 225 Álló helyzet 248
Alvászavar 226 Helyváltoztató mozgás 249
Alvásra jellemző ápolási folyamat A hely- és helyzetváltoztatás segítése . . . 2 4 9
és dokumentálása 226 A beteg helyzetváltoztatása 250
A megfelelő kórtermi A beteg oldalra fordítása 250
környezet kialakítása 227 Felültetés 251
Az ágyazás formái és alapszabályai . . . . 228 A lecsúszott beteg visszahelyezése . . . 251
Fennjáró beteg ágyának elkészítése . . 229 Ágy szélére ültetés 252
Ágyazás fekvő betegnél 231 A beteg felállítása,
Ágyneműcsere 232 kiültetése székbe 252
Ágyneműcsere fennjáró betegnél . . . 232 Az ápoló ízületeinek védelme 253
Ágyneműcsere fekvő betegnél 233 Segítségnyújtás járáskor,
Az ágy rendbetétele távozó beteg segédeszközök használata 254
vagy halott után 234 A beteg áthelyezése 256
Központi ágyszolgálat 235 Összefoglalás 257
A beteg kényelmét szolgáló eszközök . . 235 Kérdések és feladatok 258
A beteg elhelyezkedése az ágyban.
Fekvési és fektetési módok 238 A higiénés szükségletek és kielégítésük
Ágynyugalom 238 (Altmajer Beáta) 259
Fekvés 239 Higiénés szükségletek,
Fektetés 239 az ápolási igények felmérése 259
Összefoglalás 242 Tisztálkodási eszközök
Kérdések és feladatok 242 és azok tisztán tartása 259
Fürdetés, mosdatás 260
A mozgás, megfelelő testtartás, testhelyzet Szájápolás 263
fenntartása és biztosítása (Barnai Mária) . . 243 Hajápolás 264
A mozgás hatása a szervezetre 243 Körömápolás 264
A tartós mozgáskorlátozottság Borotválás 265
következményei 243 Teendők menstruáció idején 266
Keringési rendszer 244 Összefoglalás 266
Légzó'rendszer 244 Kérdések és feladatok 267
Vázizomzat 244
Csontrendszer 244 A megfelelő testhőmérséklet biztosítása
ízületek 245 (Lantos Zsuzsanna) 268
Idegrendszer 245 Eltérések az élettani értéktől 268
Pszichés hatások 246 A láz kezdete és megszűnése 269
A mozgásterápia 246 Láztípusok 271
Ápolási feladatok a szövődmények A testhőmérséklet mérése 271
elkerülésére 247 Az ápoló teendői a normálistól eltérő
Háton fekvő helyzet 247 hőmérsékletek esetén 272
 Összefoglalás 274 A széklet megfigyelése 304
Kérdések és feladatok 275 A széklet vizsgálatra küldése 304
Irodalom 306
A táplálkozás szükséglete Összefoglalás 306
és kielégítése (Lelovics Zsuzsanna) 276 Kérdések és feladatok 306
A táplálkozás mint tudományterület . . . 2 7 6
A táplálkozás mint biológiai szükséglet . 2 7 6 A vizeletürítés szükséglete
A szervezet energiaforgalma 276 és kielégítése (Békési Éva) 307
Energiaszükséglet 277 A vizeletürítéssel kapcsolatos
Alapvető tápanyagaink 278 általános fogalmak 307
A fehérjék 278 A vizelet felfogása 307
Zsírok 279 Katéterezés 307
Szénhidrátok 281 Vizelet középsugárból 311
Az élelmi rostok 282 Vizeletvizsgálatok 312
Az élelmi rostok szerepe Általános vizeletvizsgálat
a prevencióban 282 automatával 312
Folyadékszükséglet- és fogyasztás . . . 284 Diagnosztikai tesztcsíkok vizelet
Alkohol 284 vizsgálatára 312
Vitaminok 285 Vizelet bakteriológiai vizsgálata . . . . 3 1 3
Ásványi anyagok: makroelemek . . . . 2 8 7 Egyéb vizsgálatok vizeletből 314
Mikroelemek 288 Összefoglalás 314
A táplálkozási ajánlások Kérdések és feladatok 314
és az egészséges táplálkozás 290
A tápláltsági állapot 292
A malnutríció 293 A légzés biztosítása, a köpetürítés
Klinikai táplálás 293 (Gombásné Judt Magdolna) 315
Kiegészítő tápszeres táplálás 294 A légzés megfigyelése 315
A szondatáplálás 295 A nehézlégzés (dyspnoe) 316
A táplálkozás-táplálás A nehézlégzés enyhítése 318
az ápolási folyamatban 296 A lehelet szagának megváltozása 318
A beteg etetésének módjai 297 Oxigénterápia 318
A beteg táplálkozásának-táplálásának A köhögés megfigyelése 320
legfontosabb megfigyelési A köpetürítés megfigyelése 321
szempontjai 297 A köpet megfigyelése 321
Irodalom 298 A köpet vizsgálatra küldése 323
Összefoglalás 298 Összefoglalás 324
Kérdések és feladatok 299 Kérdések és feladatok 324

A székletürítés megfigyelése A fájdalom megfigyelése,

és kielégítése (Szakonyi Eszter) 300 a fájdalommentesség biztosítása
A rendszeres székürítés 300 (Altmajer Beáta) 326
Rendszertelen székürítés 300 A fájdalom megfigyelése 326
A székürítés biztosítása 301 Jellegzetes fájdalmak 326
Beöntések 301 A fájdalom megváltozása 328
Szkibalum eltávolítása 303 A fájdalomcsillapítás 328
 A fájdalomcsillapítás szempontjai . . . 328 A betegek rekreációs igényei 356
A fájdalomcsillapítás módszerei . . . . 3 2 9 Önellátás, cselekvés igénye 356
A fájdalomcsillapítás szabályai 330 Összefoglalás 357
Összefoglalás 330 Kérdések és feladatok 358
Kérdések és feladatok 330
16. fejezet.
A biztonság szükséglete és kielégítése Mindennapos beavatkozások 359
(Lantos Zsuzsanna) 331 Duodenumszondázás 359
Felmérés 331 Előkészítés 359
Megvalósítás 332 Gyomormosás 360
Balesetek 333 Előkészítés 360
Decubitus (nyomási fekély) 333 Kivitelezés 361
Etiológia 334 Hüvelyöblítés 362
A kialakulás helyei 334 Előkészítés 362
Hajlamosító tényezőid a decubitus Kivitelezés 362
kialakulásában 334 Vérvétel vénából 363
Ápolási anamnézis 335 Előkészítés 363
A decubitus stádiumai 337 Kivitelezés 363
Ápolási diagnózisok 338 Sebkötözés 364
Ápolási terv 339 Előkészítés 364
A decubitus kezelése 340 Kivitelezés 366
A decubitus súlyos szövődményei . . . 342 összefoglalás 367
Összefoglalás 343 Kérdések és feladatok 367
Kérdések és feladatok 343
17. fejezet.
Speciális ápolást igénylő betegek ellátása
15. fejezet.
Az intenzív betegápolás
Magasabb szintű igények megjelenése
(Szakonyi Eszter) 369
az ápolásban (Köbli Mónika) 345
Az intenzív betegellátó osztály és
A kommunikáció iránti igény 345
a szubintenzív ápolási részleg 370
A verbális kommunikáció 346
Az intenzív betegellátás módszerei 373
Nonverbális és metakommunikáció . . . . 347
Az intenzív osztály
A hatékony kommunikációt
munkaszervezési jellemzői 374
nehezítő tényezők 348
Az ápoló munkája az intenzív osztályon 374
Szakmai kommunikáció 349
Az intenzív betegellátás előnyei
A tudás, tanulás és megértés igénye 350
és hátrányai 376
Gyerekek és idősek oktatása 352
Irodalom 376
A vallás szükséglete 352
összefoglalás 376
A keresztény vallás 353
Kérdések és feladatok 376
A zsidó vallás 354
Az iszlám vallás 354 Az eszméletlen beteg ápolása
Hinduizmus és buddhizmus 354 (Bokor Nándor) 377
Adventisták, mormonok, Kóros tudatállapotok 377
Jehova tanúi (a kereszténységből Az eszméletlen beteg ápolása 378
kivált felekezetek) 355 összefoglalás 381
Rekreáció iránti igény 355 Kérdések és feladatok 381
A haldokló beteg ápolása Parenterális folyadék­
iBokor Nándor) 382 os elektrolytpótlás 416
A gyógyíthatatlan, menthetetlen és Víz-, elektrolit- és sav-bázis-egyensúly
haldokló (terminális állapotú) beteg . . . 3 8 4 és ezek zavarai 416
Ápolási folyamat 385 Transzportfolyamatok
Az utolsó szakasz jelenségei, panaszai . . 385 a membránon keresztül 416
A haldoklási folyamat szakaszai 388 A sav-bázis-egyensúly zavarai 418
A haldokló gyermek 390 Folyadékpótlás 419
A haldoklók ellátásának Folyadékpótlás szájon át 419
néhány etikai kérdése 390 Parenterális folyadékpótlás 419
Az eutanázia kérdéséről 391 Az infúzió bekötését megelőző
A halál klinikai és biológiai jelei 392 feladatok 419
A halott körüli teendők 393 Ápolói feladatok az infúziós
A család támogatása 394 terápia befejeztével 424
A gyász 394 Transzfúziós kezelés 426
Irodalom 394 Vércsoportok 426
Összefoglalás 395 Transzfúzió előtti feladatok 428
Kérdések és feladatok 395 Vércsoport-meghatározás 428
A vér és vérkészítmény előkészítése . . . . 429
28. fejezet. Ápolói feladatok
Gyógyszeres, infúziós és a transzfúzió alatt és után 431
transzfúziós kezelés (Kiss Anita) 397 Transzfúziós szövődmények 431
Gyógyszeres kezelés 397 Transzfúziós szövődmények
Gyógyszerformák 397 megjelenési formái 432
Szilárd gyógyszerformák 397 Transzfúzióhoz használt
Lágy gyógyszerformák 398 készítmények 433
Folyékony gyógyszeralakok 398 Irodalom 434
A gyógyszerek alkalmazásának módjai . . 399 összefoglalás 434
A gyógyszer alkalmazásához Kérdések és feladatok 435
kapcsolódó ápolói feladatok 400
Betegtájékoztatás, felvilágosítás 29. fejezet.
a gyógyszeres terápiával Eszközös vizsgálatok és beavatkozások
kapcsolatban 401 (Bokor Nándor) 437
A gyógyszer rendelése és tárolása 401 Eszközös vizsgálatok és
Gyógyszerelés és az ápolási folyamat . . . 4 0 2 az ápolási folyamat 437
Gyógyszeres kezelés 402 Képalkotó vizsgálatok, eljárások 438
A gyógyszerelés irányelvei 403 Elektrokardiográfia 438
Orális gyógyszerelés 404 Ergometria 441
Parenterális gyógyszerelés 405 Elektroenkefalográfia 441
Injekciózás 405 Légzésfunkció vizsgálata 441
Egyéb gyógyszer-alkalmazási Endoszkópos vizsgálatok 443
technikák 413 Sugaras eljárások 448
Dokumentációs feladatok Hagyományos röntgenvizsgálatok 448
a gyógyszerelést követően 415 Röntgendiagnosztika 449
Infúziós kezelés 416 Mellkasvizsgálat 450
 A gyomor-bél-rendszer vizsgálata . . 450 Lumbálpunkció és ciszternapunkció . . . 4 6 9
Vesevizsgálat 451 Csontvelővizsgálat 471
Az epehólyag és az epeutak Sternumpunkció 471
vizsgálata 452 Biopszia a csípőcsontból
A csontok vizsgálata 454 (eristabiopszia) 472
A has natív röntgenvizsgálata 454 Egyéb punkciók 473
Intervenciós radiológia 454 Biopsziák 473
Az erek kontrasztanyagos Összefoglalás 476
vizsgálata 454 Kérdések és feladatok 477
Perkután transzhepatikus
cholangiográfia (PTC) 455
A hörgők vizsgálata 455 20. fejezet.
Komputertomográfia 455 A fizioterápia alapjai 479
Sugárterápia 456 A fizioterápia fogalma 479
A sugárkezelés mellékhatásai 457 A fizioterápia feladata 479
Radioaktív izotópok, Elektroterápia 479
izotópvizsgálatok 457 Kisfrekvenciás kezelések 480
Leggyakrabban végzett Középfrekvenciás kezelések 481
izotópvizsgálatok 457 Nagyfrekvenciás kezelések 481
Izotópkezelés Fototerápia 481
(Gyógyítás radioaktív Mechanoterápia 482
izotópokkal) 459 Termoterápia 484
Sugárvédelem 459 Hidroterápia 485
Ultrahangvizsgálatok 460 Balneoterápia 485
Mágneses rezonancia vizsgálat 462 Klímaterápia 486
Csapolások, biopsziák 462 Inhalációs kezelések 486
Mellkascsapolás 464 Összefoglalás 486
Hascsapolás 467 Kérdések és feladatok 487
 Előszó
Az egészségügyi ellátással (gyógyítással-ápolás-
sal, gondozással, megelőzéssel) foglalkozó isme­
reteink nagyobb része egyre bővül, ennek megfe­
lelően tankönyveink is részben vagy egészben
időről időre megújításra szorulnak. így van ez az
ápolástant oktató tankönyvekkel is.
Ha végigtekintjük az ápolás történetét, láthat­
juk, hogy az ápolás és a gyógyítás hosszú időn át
azonos volt, elsősorban a beteg testi szükséglete­
inek kielégítésére szorítkozott (fürdetés, étkezte­
tés). Ma már azonban mind az orvoslásban, mind
az ápolásban egyre szélesedő szakosodás figyel­
hető meg. Ez természetesen nem rossz, hiszen
mindenre kiterjedő korrekt ismeret egyetlen em­
ber számára ma már lehetetlen. A betegápolás­
ban megjelentek a különböző szakápolói képzé­
sek, a szakápolók a megfelelő szakorvossal szo­
rosan együttműködve egy-egy területet kiválóan
művelnek. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy
az embernek (egészségesnek, betegnek egyaránt)
vannak olyan alapvető szükségletei, vannak diag­
nosztikus és terápiás beavatkozások, melyeket
minden ápolónak ismernie kell (sőt dietetikus-
nak, gyógytornásznak stb. is), a fekvőbeteg-inté­
zetben és a beteg otthonában egyaránt. Ez érvé­
nyes az általánosságban használatos diagnoszti­
kus és terápiás eljárásokra is. Célunk ezeknek az
általános feladatoknak az ismertetése.
A betegápolás mellett - ha lassan is -, de kiala­
kulóban vannak a betegséget megelőző tevékeny­
ségek is, elsősorban bővülő szűrővizsgálatok for­
májában. Ugyancsak előrelépés történt a már meg­
betegedettek rehabilitációjában, továbbá az egy-
renagyobb igénnyel fellépőszodáfe gondozásban.
Bármilyen szinten is dolgozik egy ápoló, tevé­
kenységét az egész emberre kell irányítani. A mai
gazdasági helyzet néha sematizálásra törekszik -
az ún. homogén betegségcsoportok megalkotásá­
val -, azonban a mi hivatásunkban csak ritkán le­
het egyetlen sémát követni. Amint azt az ápolás
történetének részletezésében megismerhetjük, az
ápolás sokáig csupán a betegről való legszüksége­
sebb gondoskodást jelentette, majd a betegségre
koncentrált, és csak kb. másfél évszázada szándé­
koztak egyedivé, személyközpontúvá tenni. Ez
utóbbi szemlélet elfogadása hosszú ideig váratott
magára. Sok időbe telt, amíg elfogadottá vált a
betegségközpontú ápolás helyett a személyre sza­
bott ápolás. Mint ahogyan azonban az erdőben
nincs két egyforma fa, az emberek sem egyfor­
mák! A személyre szabott ápolás megvalósítása -
el kell ismerni - sok energiát, figyelmet, időt igé­
nyel.
Tudományunkat általában a természettudo­
mányokhoz sorolják, de ugyanúgy a humán tu­
dományokhoz is tartozik. Ugyanakkor pszicho­
lógiai, filozófiai, társadalomtudományi, sőt az
utóbbi időben közgazdasági és jogi ismeretek is
szükségesek a tudományunk értelmezéséhez, de a
gyakorlatához is. Mindezek nem lexikális adattö­
meg tudását jelentik, azonban számos betegség
felismerése, gyógyítása és a beteg további sorsá­
nak irányítása csak ezek együttes ismeretében le­
hetséges. Ezen összefüggések megismertetése,
szintetizálása az oktató feladata. Ha mindezt el­
sajátítottuk, még nem tettünk meg mindent egy
beteg emberért, nélkülözhetetlen hozzá az ápoló
(és az orvos) empátiája.
! Előszó
Hosszú időn át az orvos a beteg panaszai
(esetleg tapintása) alapján diagnosztizált és ta­
pasztalati úton gyógyított. Az első olyan eszköz,
amivel a belső szervet is lehetett vizsgálni, a szte-
toszkóp volt. Megalkotója, Laennec azonban fi­
gyelmeztet: ne csak a tüdőt, a beteget is hallgas­
suk meg. Ki hallgatja meg a beteget leginkább?
Az orvosnak erre nincs mindig ideje, ez legtöbb­
ször a beteggel folyamatos műszakban dolgozó
ápolóra hárul. Tapasztalat szerinta betegek sok­
szor bizalmasabbak is az ápolóval, mint az orvos­
sal. Ilyen alkalmakkor igen fontos információhoz
lehet jutni. Tanulmányaink - és majdani mun­
kánk - során erre számos példát látunk.
Minden, a beteggel történő esemény azonban
azok pontos dokumentálását is megkívánja, ami
nem kevés terhet ró az ápolókra. Ezeket a teen­
dőket az elméleti rész tartalmazza.Az ilyen doku­
mentáció intézményenként igen különböző, ezek­
re vonatkozóan csak példákat tudunk említeni.
Hangsúlyozni kell az ápoló megfigyelő tevé­
kenységének és a beteg meghallgatásának fontos­
ságát. Ezek olyan tulajdonságokat, képességeket
kívánnak, melyeket nem lehet könyvből megta­
nulni, a környezet példamutatása, tapasztalat és
rátermettség szükséges hozzá.
Mindenekelőtt azonban akár gyógyító, akár
alapápolásról van szó, szükséges hozzá a megfe­
lelő tárgyi tudás ismerete. Utóbbiban segítenek a
tankönyvek vagy kézikönyvek, ezek alapjaival
foglalkozik kötetünk is. Nem lehet tehát kitérni
minden esetre részletesen, csak alapokat adni.
Mivel azonban az ismeretek állandóan bővülnek,
ezeket folyamatos továbbképzéssel lehet elsajátí­
tani.
Az első fejezetek a nélkülözhetetlen elméleti
kérdésekkel foglalkoznak, majd a gyakorlatban
is szükséges alapápolási feladatok elsajátítása a
célunk. Teljességre nem lehet törekedni, így csak
a leglényegesebbek megismertetésére szorítko­
zunk. Olyan témákra, amit az ápolás minden
szintjén vagy egészében ismerni kell, vagy leg­
alábbis tájékozódási formában, de utóbbiakhoz
kapcsolódó ápolói feladatokat mindenképpen
(például egyes gyakori vizsgálatokhoz történő
előkészítéseket). Ezek még részletesebb megtanu­
lása az iskolai tanórákon az oktatótól vagy a gya­
korlatban lehetséges.
A szakmai ismereteken túl azonban az embe­
rekkel - különösen érzékeny beteg emberekkel -
foglalkozó ápolók, orvosok számára előnyös, ha
szakmájukon kívül máshoz is értenek bizonyos
szinten. A tekintélyt, de főleg a bizalmat növeli,
ha az ápoló idéz egy verssort, tudja milyen egy-
egy kézműves technika, vagy éppenséggel ismeri
a sütés-főzés csínját-bínját, a művészeteket stb.
Ilyeneket el lehet sajátítani érdeklődéssel, de a be­
tegekkel történő beszélgetésekből lehet a legtöb­
bet tanulni.
Meg kell jegyezni azonban azokat a nehézsé­
geket is, amelyekkel napjainkban egyre inkább
szembesülünk. Évek óta - több országban is -
zajlik az egészségügy átalakítása (reform névvel is
illetik), melyek az ápolók munkáját nem könnyí­
tik, hanem az adminisztratív teendők szaporodá­
sa révén inkább nehezítik. (Az ezekhez való alkal­
mazkodás nem mindig szolgálja a betegek opti­
mális ellátását, bár a cél hivatalosan ez lenne.) Az
egészségügy szervezeti felépítésében is várhatóan
változások következnek be. Ezért az ezekkel fog­
lalkozó fejezetek a mindenkori helyzetben némi­
leg módosulhatnak.
A másik, az utóbbi évtizedben egyre inkább
észlelhető jelenség, hogy a beteg és közénk kerül­
nek a műszerek, a gépek. Ezek kihasználását a
betegek - és az egészségesek is - elvárják. Ahogy
a gyógyszerhalmazok alkalmazását is. Mindezek
azon kívül, hogy a kapcsolattartást fellazítják, hi­
hetetlen mértékben megnövelik az ellátás költsé­
gét is, sokszor feleslegesen. Azt is figyelembe kell
azonban venni, hogy mellőzésükkel is kárt okoz­
hatunk. Ma nehezen megoldható dilemma, hogy
a diagnosztikában és a terápiában mikor szabad
elhagyni egy-egy költséges beavatkozást. Nehéz
abban is dönteni, mikor használunk a betegnek:
ha vállalunk egy beavatkozást - annak esetleges
veszélyeivel együtt (például invazív vizsgálatok­
nál) -, és az nem hoz eredményt, vagy eltekin­
tünk attól, és nem ismerünk fel valamilyen lap­
pangó betegséget. Ugyanez vonatkozik a gyógy-
 Előszó

szerekre is: engedünk-e a beteg kívánságának,
vagy kellő kritikával élünk, figyelembe vesszük a
lehetséges mellékhatásokat, és a gyógyszerek szá­
mát csökkentjük.
Ezek nehéz kérdések, a dilemmák feloldására
sem az orvos, sem az ápoló nem képes egyedül.
Együttműködve azonban - a tapasztalat mutatja
- sokszor megoldhatók.
Vitatott vagy sokak számára eldöntött kérdés,
hogy a betegápolás önálló tudomány-ePTermé-
szetesen önállóságról lehet beszélni, azonban - a
szerkesztő szubjektív véleménye szerint - a beteg-
gyógyítás és megelőzés az önálló tudomány, az
orvoslás nem képzelhető el ápolás nélkül, miként
az ápolás sem orvoslás nélkül. Természetesen eze-
ket egészíti ki a szociális ellátás és a család szere­
pe is.Ezeket azért szükséges hangsúlyozni, mert a
cél közös: az egészség megőrzése vagy helyreállí­
tása, illetve a szenvedés enyhítése. Napjainkban
is érvényesnek kellene lennie a Széchenyinek tu­
lajdonított mondásnak: a nemzet gazdagsága ál­
lampolgárainak egészségében rejlik. Ennek az
egészségnek a megtartása (megelőzés), helyreállí­
tása (gyógyítás) vagy legalábbis a beteg állapotá­
nak javítása (rehabilitáció) a közös célunk.
A könyv összeállításában elméletet és gyakor­
latot oktató ápolók vettek részt, szerkesztője pe­
dig az ápolással elkötelezett orvos. Külön öröm a
szerkesztő számára, hogy a szerzők között volt
tanítványok neve is szerepel.

Köszönetnyilvánítás:
A szerkesztő köszönetet mond azoknak az ápolóknak, akik bevezették tudományuk rejtelmeibe,
apró fogásokkal ismertették meg, és akiktől jelenleg is tanul. Sajnos többen már nem lehetnek közöt­
tünk.
A szerkezet összeállításában köszönet illeti a szerzők közül Kis Klárát és Tulkán Ibolyát. A szak­
mai tanácsokért Bajner Ágnes főorvosnak, az informatikai segítségért unokámnak, Csillag Mártonnak
mondok köszönetet.

Bokor Nándor
 Egészség, egészségi állapotot
befolyásoló tényezők
Lantos Zsuzsanna
Az Alkotmány 70. paragrafusa szerint minden
magyar állampolgárnak joga van a lehető legma­
gasabb szintű testi és lelki egészséghez. Az egész­
ségfogalom tartalma rendkívül gazdag, sokrétű
és komplex; ugyanakkor változó az is, hogy ki és
mennyire tekinthető „egészségesnek". Az embe­
rek egyéni normák és elvárások alapján, szubjetív
módon becsülik meg saját egészségüket.
Az egészség meghatározására ma is széleskörűen elfo­
gadott a WHO 1947-ben született definíciója. Eszerint
„az egészség a teljes/tökéletes fizikai, mentális és szoci­
ális jóllét állapota, nem csupán a betegség vagy a fo­
gyatékosság hiánya". E definíció lényegében megfelel a
korszerű bio-pszichoszociális egészségfelfogásnak,
ugyanakkor sok kritika is érte: nehéz elérni a teljes fizi­
kai, mentális és szociális jóllétet; nem beszél a társadal­
mi, a környezeti hatésokról; statikus nézőpontot tár fel;
az egészség mint állapot vagy vonás szerepel.
A WHO 1984-ben kibővítette a definíciót: „Az
egészség fogalma annak a mértéke, hogy az egyén
vagy a csoport mennyire képes egyrészt törekvéseinek
realizáláséra és szükségleteinek kielégítésére, illetve a
környezet megváltoztatására vagy az azzal való megbir­
kózásra."
Az egészség tehát nem statikus, hanem egy dinami­
kusan változó egyensúlyi állapot; az egyénnek állandó­
an alkalmazkodnia kell a belső és a külső (természeti és
társadalmi) környezetéhez, hogy fenntartsa a jóllét ál­
lapotát. Ha nem képes alkalmazkodni, az egyensúly fel­
borul és kialakul a betegség. Ez a dinamikus egészség-
modell megfelel a naturalista egészségfelfogásnak.
Az egészség szocio-kulturális értelmezése ugyanak­
kor normativista felfogású; az adott társadalmi érték­
rendszer befolyásolja, azaz emberi döntés alapján be­
teg vagy egészséges valaki. E modell lényege, hogy ak­
kor tekinti egészségesnek az egyént, ha az képes meg­
felelni a különböző társadalmi (például családi, munka­
helyi) szerepei által megkívánt elvárásoknak, azaz jól
funkcionál a társadalom tagjaként. Ha nem képes ellát­
ni a feladatait, e modell akkor tekinti betegnek, illetve
ha képes, de mégsem látja el a feladatait, akkor tekinti
deviánsnak (normaszegőnek) az egyént.
Számtalan egyéb egészségmeghatározás létezik.
Hippokratész szerint például az egészség a tökéletes ki­
egyensúlyozottság állapota, míg Aschoff szerint az
egészség képesség a zavarok károsodás nélkül való ki­
küszöbölésére.
Az egészségi állapotot
befolyásoló tényezők
Az egyén, a család, a közösségek és a populáció
egészségi állapotában lényeges különbségek ala­
kulhatnak ki.
Endogén tényezők: A biológiai tényezők cso­
portjából kiemelhetők az öröklött tényezők, me­
lyek hajlamosítják az egyént az adott betegségre.
Ezek jelentik tulajdonképpen genetikai adottsá­
gaink összességét, mely meghatározza az egészsé­
get, az élettartamot, valamint az ember fizikai és
szellemi képességeit.
Exogén tényezők: a természeti tényezők: pél­
dául éghajlat, földrajzi fekvés, talaj, levegő, víz, fi­
zikai-kémiai, biológiai, környezeti ártalmak (pél­
dául zaj, hulladék, szennyeződések, sugárhatás).
 Társadalmi környezet, társadalmi tényezők:
például foglalkozás, munkakörülmények, életkö­
rülmények, társadalmi kapcsolatok minősége, a
lakosság általános kultúrája, egészségkultúrája,
etnikai hovatartozása, képzettsége, foglalkozása,
iskolázottsága, a társadalmi rétegződésben elfog­
lalt helye, valamint az egészségügyi ellátórend­
szer színvonala és hozzáférhetősége.
Életmód: azt jelenti, ahogyan a mindennapi
életünket éljük. A társadalomtudományokban
ezen az életszínvonalat, életminőséget, anyagi le­
hetőségeket értik. Az egészségügyben az ember
szokásaira, mindennapi viselkedésére vonatkozik,
amelyek bizonyos megbetegedések szempontjából
különböző mértékű veszélyeztetettséget jelentenek
(például dohányzó embernél a tüdőrák kialakulá­
sa vagy túlsúlyos egyén cukorbetegsége).
Az egészséges életmód leggyakoribb összetevői:
rendszeres testmozgás;
egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás;
káros szenvedélyek elutasítása (dohányzás,
alkohol, drog);
harmonikus emberi kapcsolatok;
kiegyensúlyozott szexualitás;
személyi-környezeti higiéné;
a stresszel szembeni megküzdés képessége
(coping);
időben történő orvoshoz fordulás;
az egészségügyi szakemberektől a taná­
csok elfogadása és a velük történő együtt­
működés.
Egészségmagatartás
Az egészséggel, betegséggel, az életmód kockáza­
ti tényezőivel összefüggő ismeretek, attitűdök és
egészségvédő, egészségőrző viselkedési stratégiák
összessége. Az egészségmagatartás legfőbb meg­
határozói az egészségkultúra, a nevelés és az ok­
tatás.
Miben rejlik az egészségmagatartás?
Az orvosi szociológia szerint:
az egyének és társadalmi csoportok atti­
tűdje és életstílusa a rizikófaktorokkal
kapcsolatban;
a betegségre utaló szimptómák egyéni per­
cepciója és értékelése (például hypochon-
der, simulans/aggravatio, dissimulans, his-
teriás, neurastheniás beteg);
a betegszerep felvétele, az orvoshoz fordu­
lás;
együttműködés az orvossal a rehabilitáció
folyamatában (compliance, non compli-
ance);
az egészségre, a kockázati tényezőkre és a
betegségekre vonatkozó ismeret: az egész­
ségügyi ismeretszint.
Az egészségmagatartás meghatározói
Szociokulturális faktorok: Legfontosabb ténye­
zők a jövedelmi helyzet, a presztízs, az iskolázott­
ság, az értelmi szint, a foglalkozás, a kisebbségi
csoportba való tartozás.
Alacsonyabb státusz rövidebb várható átlag­
élettartammal, valamint több egészségkárosító
viselkedéssel, károsító hatással jár együtt (példá­
ul alacsonyabb születési súly, magasabb csecse­
mő- és gyermekhalandóság, nő a 65 év felettiek
halálozása, több krónikus, hosszantartó felnőtt­
kori betegség).
Életkor: A magzat, a csecsemő és kisgyermek
egészségmagatartását elsősorban az anya, illetve
az anya mintát mutató magatartása határozza
meg. Az egészségmagatartás formálásában termé­
szetesen a család többi tagjának, illetve a gondo­
zóknak (bölcsőde), pedagógusoknak (óvoda, is­
kola) is szerepük van.
Az egészségmagatartás akkor válik optimális­
sá, ha korai életszakaszban kialakult szokások
határozzák meg.
Nem, nemi viselkedés: A nők átlagélettartama
magasabb, ebben biológiai, hormonális és visel-
kedési okok egyaránt szerepet játszanak. Védet­
tebbek például a droggal szemben. A férfiak kö­
rében nagyobb a balesetek kockázata, több az al­
kohol- és a drogfogyasztó. Jellemző rájuk a ve­
szélyesebb munkahelyek választása, veszélyesebb
szabadidő-eltöltés. A rizikómagatartás olyan ma­
gatartásforma, amellyel az egyén veszélyezteti az
egészségét (például devianciák, egyes személyi­
ségtípusok, veszélyes sportok). A rizikómagatar­
tást befolyásolja a társas kapcsolatok hálózata, a
társadalmi mikrokörnyezet (család), a társadalmi
makrokörnyezet (iskolák, munkahelyek), a társas
támogatás rendszere és a rizikómagatartás közös­
ségi rendszere.
Egészség és társadalom
Hazai demográfiai jellemzők
Hazánkban a népességcsökkenés folyamata a la­
kosság elöregedésével párhuzamosan zajlik; a 2 1 .
század eleji demográfiai trendek alapján egyértel­
műen fogyó és elöregedő populációban élünk: a
születéskor várható élettartam emelkedik, a szü­
letések száma csökken.
2021-re a bevándorlást is tekintetbe vevő szá­
mítások szerint Magyarország népessége 9,85
millió lesz. Az aktív korú népesség fogyása is
megkezdődik: 2 0 - 5 9 évesek száma 9 százalékkal
csökken, a 60 év felettiek száma viszont lényege­
sen emelkedik; a 2 1 . század elején minden ötödik
lakos, 2021-ben már minden negyedik, 2050-re a
lakosság 34,3 százaléka várhatóan 60 éves vagy
idősebb lesz. Az EU-25 országaiban 2050-re vár­
hatóan 3 2 - 3 5 százalék lesz a 60 év felettiek ará­
nya.
Az időskorúakon túl nő az elváltak, az özve­
gyek, a gyermeküket egyedül nevelő anyák, és az
egyszüló's családok aránya. Az egyedül élő és ma­
gányos emberek körében gyakoribb a szorongás,
a depresszió és a szenvedélybetegségek előfordu­
lása.
A nem házas népesség halandósága mindkét
nemnél és a korcsoportok jelentős hányadánál jó­
val magasabb, mint a házas népességé. E mögött
feltételezhetően az életmód és az életvitel különb­
ségei, valamint az egészség-magatartási attitűdök
különbségei húzódnak meg.
A regionális halandóság a 2 1 . század elején
Nyugat-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarorszá­
gon a legalacsonyabb, Észak-Magyarországon és
Észak-Alföldön pedig a legmagasabb.
A magyar lakosság egészségi állapota
A 20. század második felében az egészségügyi el­
látás kétségkívül javult. Ennek ellenére a magyar
népesség egészségi állapota egyike a legkedvezőt­
lenebbeknek Európában. A népegészségügyi mu­
tatók tekintetében hazánk elmaradása az európai
átlaghoz képest jóval nagyobb, mint azt gazdasá­
gi-társadalmi fejlettségünk indokolná. E lemara­
dást jelzi egyrészt a születéskor várható alacsony
élettartam, mely 2006-ban a férfiak esetében
68,6 év, nőknél 76,9 év volt (előbbi mintegy hat,
utóbbi mintegy négy évvel kevesebb az Európai
Unió 25 tagországának átlagához képest), habár
az ezredforduló óta a születéskor várható élettar­
tam közel másfél évvel emelkedett mindkét nem­
ben. Másrészt lemaradásunkat jelzi a magas cse­
csemőhalandóság, amely ugyan folyamatosan
csökken, de még így is az uniós átlaghoz képest
jóval több (2006-ban 5,7 ezrelék).
Az 1 9 9 3 . évi rekordmagasságú, 150 ezer főt
meghaladó halálozás után - némi ingadozással -
csökkenő halálozási trend indult Magyarorszá­
gon, de halálozási viszonyaink még így is igen
kedvezőtlenek. Leginkább a munkavállaló korú
népesség, ezen belül főleg a férfiak megbetegedé­
si és halálozási mutatói aggasztóak. A 2 5 - 6 4 év
közötti aktív korúak között fő haláloki tényező­
ként a szív- és érrendszeri - ez adja a halálozások
felét -, valamint a rosszindulatú daganatos meg­
betegedések - ez adja a halálozások egynegyedét
- szerepelnek.
Minden negyedik férfi és minden ötödik nő
valamilyen daganatban hal meg.
 A keringési rendszer betegségeinek halálozási
arányszáma ugyan némi javulást mutat az elmúlt
évek alatt, de még így is igen magas. A keringési
rendszer megbetegedésében szenved a nők 39
százaléka és a férfiak 32 százaléka.
Az Európai Unióban jelenleg vezető' helyen ál­
lunk a szív- és keringési rendellenességekben, a
férfiak daganatos halálozásában, az alkoholos
máj betegségben és az erőszakos halálozásban
(baleset, öngyilkosság, gyilkosság).
Az Egészségügyi Világszervezet 2002-es jelen­
tése felhívja a figyelmet arra, hogy viszonylag kis­
számú, megelőzhető kockázati tényező aránytala­
nul nagymértékben tehető felelőssé a betegségter-
hek növekedéséért és a korai halálozások magas
számáért. A fejlett ipari országokban becslések
szerint az összes betegségteher több mint 30 szá­
zaléka a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a ma­
gas vérnyomás, a magas koleszterinszint és az el­
hízás következménye.
A hazai lakosság életmódja is rendkívül hely­
telen. Az egészségre ártalmas magatartásformák
elterjedtsége egyes demográfiai és társadalmi cso­
portokban különösen kedvezőtlen tendenciákat
mutat, ilyenek a fiatalok, a nők, az alacsonyan
urbanizált településen élők, a munkanélüliek és a
leszakadók.
A felnőtt népesség közel egyharmada naponta
dohányzik. A nők között növekszik a rendszere­
sen dohányzók aránya, a fiatalok pedig egyre ko­
rábbi életkorban próbálják ki a cigarettát. (A ma­
gyar férfiak tüdőrák halálozása a legmagasabb a
világon, de egyre jobban növekszik a nők köré­
ben is a tüdőrák okozta halálozás!)
Becslések szerint a magyar lakosság egytizede
alkoholfüggő. Az igen magas férfi alkoholfo­
gyasztás mellett egyre növekvő tendenciát mutat
a női alkoholfogyasztók száma, valamint a fiata­
lok nagyivása és a lerészegedési gyakorisága. A
nagyivók aránya mindkét nemben a középkorú­
aknál a legmagasabb.
Az elhízás szintén egy többnyire elkerülhető,
súlyos betegségekhez és halálozáshoz vezető ok,
amely a fejlett országokban az elmúlt évtizedek­
ben egyre meredekebben emelkedő tendenciát
mutat.
Hazánkban a nők 29 százaléka, a férfiak 38
százaléka túlsúlyos, elhízottnak tekinthető min­
den ötödik felnőtt. Túlsúlyos vagy elhízott, így
számos betegség szempontjából fokozott kocká­
zatú csoportba tartozik az idős férfiak valamivel
több mint 70 százaléka. Összességében tehát a
felnőtt lakosság fele túlsúlyos vagy elhízott, mely­
hez a genetikai adottságokon túl a táplálkozási
szokások mellett a fizikai aktivitás, illetve a test­
mozgás hiánya is hozzájárul. A nők kétötöde, a
férfiak harmada ritkábban, mint hetente vagy so­
ha nem végez testmozgást.
A drogfogyasztás a fiatalabb korosztályokat
és a fővárosiakat érinti elsősorban. Becslések sze­
rint a 18 évesnél idősebb felnőtt népesség 2-3 szá­
zaléka tekinthető folyamatos drogfogyasztónak.
Az előzőekben tárgyalt megbetegedések mind­
egyikére jellemző, hogy kialakulásában az élet­
módnak jelentős szerepe van. Ugyanakkor az
egészségmagatartásban a társadalmi egyenlőtlen­
ségek éppúgy jelen vannak, mint az egészségi ál­
lapot mutatóiban (morbiditás, mortalitás) és az
egészségügyi ellátásban. Egészségneveléssel, felvi­
lágosítással, tudatos egészségmagatartással ezen
betegségek jelentős része megelőzhető; ez az el­
sődleges megelőzés, mely olcsóbb, hatékonyabb
és humánusabb módszer, mint a már kialakult
megbetegedések kezelése. Az egészség nem csu­
pán az egyén számára érték, hanem az egyén
egészsége is érték a társadalom számára; az egész­
séges ember képes hatékonyan ellátni a különbö­
ző (családi, munkahelyi) szerepeihez tartozó fel­
adatokat, és ezzel hasznos tagja lenni a társada­
lomnak. A megelőzés - a lakosok oktatása, tájé­
koztatása, egészséges életmódra nevelése, a koc­
kázati tényezők szűrése - tehát nem pusztán az
egyik legtöbb egészségnyereséget hozó tevékeny­
ség, de egyben a munkaerő hosszú távú egészsé­
gének, életminőségének, munkaképességének a
biztosítéka is.
 Összefoglalás

Az egészség fogalma rendkívül komplex; értelmezésében eltérő nézetek vannak, melyek

alapján különböző modellek születtek. Ezen átfogó modelleket nem különállón, hanem
összességükben kell kezelnünk ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk az egészség fogalmának
értelmezéséhez. Fontos hangsúlyozni, hogy az egészség nem csupán az egyén számára érték,
de a társadalom számára is; csak az egészséges egyén tud a társadalmi szerepeiben jól funk­
cionálni.

Ugyanígy az egészségi állapotot befolyásoló - endogén és exogén - tényezőket is összessé­

gükben kell szemlélnünk ahhoz, hogy magyarázatot kapjunk például arra, hogy miért oly
aggasztó Magyarország lakosságának egészségi állapota. A demográfiai öregedés trendjéhez
fűződő prognózisok alapján néhány évtizeden belül a lakosság harmada hatvan év feletti
lesz, mely rendkívüli terheket ró mind a szociális, mind az egészségügyi ellátórendszerre. Az
ápoló feladata az egészségmegtartás befolyásolható faktorainak, valamint az egyének, kö­
zösségek életmódjának formálásában kiemelt jelentőségű, hiszen a betegségek jó része he­
lyes életmóddal megelőzhető. Ugyanakkor ez az elsődleges megelőzés olcsóbb, hatéko­
nyabb, humánusabb módszer, mint a már kialakult megbetegedések kezelése, és az egyik leg­
több egészségnyereséget hozó tevékenység.

UJjjlJI Kérdések, feladatok

1. Értelmezze az egészség fogalmát!
2. Melyek az egészségi állapotot befolyásoló tényezők?
3. Ismertesse az életmód fogalmát, az egészséges életmód összetevőit!
4. Ismertesse az egészségmagatartás fogalmát és meghatározó tényezőit!
5. Ismertesse hazánk jelenlegi demográfiai jellemzőit!
6. Jellemezze a magyar lakosság egészségi állapotát és jellemző életmódbeli szokásait!
 A magyar egészségügyi ellátás rendszere

Németh Gyuláné

A magyar egészségügyi ellátórendszer

A magyar egészségügyi
Az egészségügyi ellátórendszer biztosítja a be­
rendszer
tegek járóbetegként, illetve fekvőbeteg-gyógyin­
Az egészségpolitikának négy alapvető követel­ tézeti keretek közötti, valamint otthonukban tör­
ménynek kell megfelelnie: ténő ellátását.
hatásosság, azaz a legjobb egészségi álla­
pot elérésére való törekvés; A magyar egészségügyi ellátórendszer részei:
hatékonyság: a rendelkezésre álló erőfor­ alapellátás;
rásokat úgy felhasználni, hogy az a legjobb járóbeteg-szakellátás;
egészségi állapot elérésére irányuljon; fekvőbeteg-szakellátás;
igazságosság: esélyegyenlőség az egészség­ szolgálatok.
ügyi szolgáltatások hozzáférhetőségében
és méltányos teherviselés;
megvalósíthatóság: finanszírozhatóság, tu­
dás, szakértelem, politikai szándék.
Alapellátás
Az egészségpolitika átfogja az egészségügyi Az egészségügyi alapellátás kifejezi azt, hogy a
rendszer egészét. Tartalmazza az egészségügy ter­ páciens lehetőleg a lakóhelyén vagy annak köze­
vezését, irányítását, szabályozását és értékelését. lében - szabad orvosválasztás alapján - orvosi el­
látásban részesüljön.
Az egészségpolitika általános céljai:
az alapvető egészségügyi ellátásokhoz való Az alapellátáshoz tartozik:
egyenlő és megfelelő szintű hozzájutás biz­ háziorvosi rendszer:
tosítása. felnőtt háziorvosi szolgálat;
a páciens életszínvonalának védelme, jöve­ házi gyermekorvosi szolgálat;
delembiztonság a betegség lehetséges sú­ vegyes praxisok (kisebb településeken);
lyos anyagi következményeivel szemben; alapellátási ügyeleti szolgálatok:
az egészségügyi rendszer finanszírozható­ - várandós anya- és csecsemőgondozás;
ságának biztosítása; - védőnői szolgálat;
a páciensek számára a szabad választási le­ - fogászati alapellátás, gyermekfogászati
hetőség biztosítása; ellátás;
az egészségügyi ellátások minőségének fo­ - ifjúság-egészségügyi szolgálat;
lyamatos javítása, szinten tartása. - foglalkozás-egészségügyi szolgálat.
 Az alapellátás feladatai:
- a lakosság (páciens) egészségi állapotának
figyelemmel kísérése;
- egészségnevelés, egészségfejlesztés;
- védőoltások adása;
- szükség esetén a beteg szakrendelőbe, kór­
házba irányítása;
- kórházi kezelések utáni otthoni gyógyke­
zelés, gondozás;
- az otthonápolás, rehabilitáció megszerve­
zése, ellenőrzése.
Járóbeteg-szakellátás
A járóbeteg-szakellátás szakorvosi rendelőintéze­
tekben vagy a fekvőbeteg-intézmények (kórhá­
zak) szakambulanciáin történik. Ide soroljuk még
a fogászati szakellátást, gondozóintézeteket (pél­
dául bőr- és nemi beteg, tüdő-, onkológiai, pszi­
chiátriai gondozók, addiktológiai gondozók
stb.).
A házi szakápolás a szakellátás speciális része.
Szakápolói végzettséggel rendelkező ápoló végez­
heti az elrendelő orvos felügyelete mellett.
Otthoni szakápolás keretein belül végezhető
szakápolói tevékenységek:
1. szondán át történő tápláláshoz és folya­
dékfelvételhez kapcsolódó szakápolási te­
vékenységek;
2. tracheális kanul tisztítása, betét cseréje;
3. állandó katéter cseréjéhez vagy rendszeres
katéterezéshez, hólyagöblítéshez kapcsoló­
dó feladatok;
4. intravénás folyadék- és elektrolitpótlás­
hoz, parenterális gyógyszerbeadáshoz kap­
csolódó feladatok;
5. baleseti és egyéb műtétek utáni szakápolá­
si feladatok (műtéti területek, sebek ellátá­
sa, sztómaterápia, drének kezelése);
6. önellátás korlátozottsága esetén a testi hi­
giéné biztosítása, valamint a mozgás segí­
tése;
7. nyomási fekélyek kezelése;
8. tartós fájdalomcsillapítás;
9. terminális állapotú beteg otthonában tör­
ténő szakápolása.
Fekvőbeteg-ellátás
A fekvőbeteg-ellátás kórházakban, klinikákon és
országos intézetekben történik. Fekvőbeteg-ellá­
tás az intézményben minden olyan esemény,
melynek során a beteget hosszabb-rövidebb ideig
vizsgálják és ápolják az intézmény valamely fek­
vőbeteg osztályán. Ezen ellátás keretében folya­
matos kórházi tartózkodás mellett végeznek di­
agnosztikai, gyógykezelési, rehabilitációs és ápo­
lási tevékenységeket.
A fekvőbeteg-ellátó intézménybe többfélekép­
pen juthat a beteg:
sürgős esetben a beteget ellátó orvos utal­
ja a kórházba, a beteg kórházba jutásának
módjáról az orvos dönt. Ha a mentőszol­
gálat látta el a beteget, a kiszálló egység
dönt arról, hogy szükséges a kórházi ellá­
tás, ebben az esetben haladéktalanul be is
szállítják a beteget;
nem sürgős esetben kórházi vagy más sza­
kambulancia, szakorvos javaslatára zömé­
ben előjegyzéses rendszerrel kerül sor a be­
teg felvételére. Kórházi beutaló csak men­
tők sürgősségi hívásánál maradhat el.
A kórház kritériumai
Ahol fekvőbeteg-ellátó osztályon legalább
belgyógyászati, sebészeti, szülészet-nőgyó­
gyászati, ezen felül legalább egy klinikai
szakmának (például urológia, gyermek­
gyógyászat) megfelelő szolgáltatást nyújta­
nak.
A mindenkori szabályozásnak megfelelő
ágyszámai rendelkezzék, ahol legalább la­
boratórium, radiológia, UH, E K G és
aneszteziológia működik.
A kórház feladatai
A rászorulók vizsgálata, kezelése, ápolása.
Szakmai segítség nyújtása a primer, sze­
kunder, tercier prevencióhoz.
Szakambulanciai ellátás biztosítása.
Konzultációs és diagnosztikus segítség
nyújtása.
Részvétel az egészségügyi szakszemélyzet
képzésében, továbbképzésében.
Tudományos tevékenység végzése, szak­
könyvtár működtetése.
Statisztikai célú adatszolgáltatás.
Fekvőbeteg-ellátás formái:
aktív fekvőbeteg-ellátás;
krónikus fekvőbeteg-ellátás;
gyógyintézeti szanatóriumi ellátás;
rehabilitáció;
hospice.
Aktív fekvőbeteg-ellátásnak minősül az az el­
látás, amelynek célja az egészségi állapot mielőb­
bi helyreállítása, amelynek során az ellátás befe­
jezése többnyire tervezhető, és az esetek többsé­
gében rövid időtartamú.
Krónikus ellátásnak minősül az az ellátás,
amelynek célja az egészségi állapot stabilizálása,
illetve fenntartása. A krónikus osztályokon az
idült betegségben szenvedő betegek kezelése tör­
ténik, olyan betegeké, akiknek ápolása hosszú
időt vesz igénybe, vagy az aktív osztályokon ke­
zeltek utókezelése (például krónikus belgyógyá­
szat, ápolási osztály) zajlik itt.
Az országos intézetek a speciális betegellátás
mellért szakmai irányító és koordináló feladato­
kat is ellátnak. Együttműködnek a szakmai kollé­
giumokkal, például az Ápolási Szakmai Kollégi­
ummal is. Országos intézet például az Országos
Baleseti Intézet, az Országos Onkológiai Intézet,
az Országos Kardiológiai Intézet stb.
A klinikák az oktatáson kívül egy adott speci­
ális területen belül regionális és szakmai feladato­
kat is ellátnak, szorosan kapcsolódva az orvostu­
dományi karok munkájához.
A progresszív betegellátás fogalma
Az egészségügyi ellátórendszer által nyújtott szol­
gáltatások igénybevételét a szabad orvosválasz­
tás, a területi elv, a beutalási rendszer és a prog­
resszív betegellátás elve együttesen határozza
meg.
A progresszív betegellátás azt jelenti, hogy ki-
ki betegségének súlyossága szerint kap kórházi
ellátást ott, ahol állapota és az egyéb körülmé­
nyek alapján a legkedvezőbb gyógyulási feltéte­
lek biztosíthatók. Nem sürgős esetekben a bete­
gek ún. várólista alapján juthatnak fekvőbeteg
intézménybe.
Otthoni és intézeti hospice-ellátás
A hospice- (eredeti jelentése angolul: menedék­
ház,) ellátás a betegek életének utolsó szakaszá­
ban segít, a beteg életminőségének javítását tűzte
ki célul. A betegről való gondoskodás kiterjed a
beteg testi, lelki, szociális és spirituális szükségle­
teinek kielégítésérc, a hozzátartozók segítésére a
betegség és a gyász ideje alatt. A beteg személy
emberi méltóságát mindvégig tiszteletben tartja.
Ez magába foglalja az őszinteséget, az állapotáról
való tapintatos tájékoztatást. Tiszteletben tartja
vallási meggyőződését, lehetővé teszi a vallásgya­
korlást, de tiszteletben tartja a nem hívő világné­
zetét is.
A betegek ellátását speciális ismeretekkel ren­
delkező csoport végzi, melynek tagjai: hospice or­
vos és ápoló, fájdalomcsillapításban jártas szak­
orvos, pszichológus, lelkész, szociális munkás,
gyógytornász és önkéntes segítők. A hospice-ellá­
tás ingyenes.
Gyógyintézeti szanatóriumi ellátás
Az orvosi rehabilitáció során nyújtott szanatóriu­
mi ellátás a szakkórházi ellátást követően, az
alapbetegséghez igazodva különböző gyógyhelye­
ken, fekvőbeteg-intézményekben történik. A sza-
natórium olyan fekvó'beceg-gyógyintézet, amely
más egészségügyi intézményben, például kórház­
ban kivizsgált vagy eló'zó'leg már gyógykezelt be­
tegek számára további fekvőbeteg-ellátást nyújt.
Az ellátás során gyógyszeres, pszichoterápiás
vagy természetes gyógytényezőt (például gyógy­
víz), illetve ezeket együtt alkalmazzák. A szanató­
riumi ellátás célja a károsodott funkciók minél
teljesebb helyreállítása vagy a további romlás
megakadályozása olyan betegeknél, akik járóbe­
tegként lakóhelyükön nem rehabilitálhatók.
A szanatóriumi ellátás alatt a beteg - egyelőre
- térítésmentesen jogosult az alábbiakra:
a gyógykezeléséhez szükséges gyógyszer,
kötszer;
ideiglenes gyógyászati segédeszköz;
a gyógyászati segédeszköz használatának
betanítása;
a gyógykezeléshez szükséges ápolás, szak­
ápolás;
étkezés;
az ellátás szakmai és etikai követelményei­
nek megfelelő színvonalú elhelyezés;
életvezetési tanácsadás;
diétás tanácsadás.
Szolgálatok
Állami Népegészségügyi
és Tisztiorvosi Szolgálat
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szol­
gálat (ÁNTSZ) az egészségügyi miniszter irányí­
tása alatt álló központi hivatal, amely irányító,
koordináló és felügyeleti feladatokat lát el a köz­
egészségügyi, járványügyi, az egészségfejlesztési
tevékenységek fölött, valamint felügyeli az egész­
ségügyi ellátást.
Az ÁNTSZ élén az országos tisztifőorvos áll.
Központi szerve az Országos Tisztifőorvosi Hiva­
tal (OTH). Az OTH-hoz tartoznak a szakmai-,
módszertani feladatokat ellátó országos intéze­
tek, a kistérségi és regionális intézetek.
Az ÁNTSZ feladatai:
a járványügyi helyzet figyelemmel kísérése,
járványügyi esetek felkutatása, felszámolá­
sa;
elrendeli a szükséges intézkedéseket;
irányítja és ellenőrzi a fertőző betegekkel
kapcsolatos tevékenységeket (például fer­
tőző betegek otthonának fertőtlenítése, ro­
var-és rágcsálóirtás ellenőrzése);
rendkívüli járványok kivizsgálása;
elrendeli a védőoltásokat és a járványügyi
szűrővizsgálatokat;
folyamatosan figyelemmel kíséri a kórházi
(nosocomiális) fertőzéseket;
az egészségügyi intézmények (kórházak,
rendelők, rendelőintézetek stb.) működé­
sének szakhatósági engedélyezése;
gyógyszergyártás-forgalmazás felügyelete,
kábítószer-ellenőrzés;
egészségvédelmi programok kidolgozása
és koordinálása;
az iskolák működésének szakhatósági en­
gedélyezése;
az iskola-egészségügyi szolgálat felügyele­
te;
a táplálkozás-egészségügy területén szak­
hatósági jogkörrel jár el (például élelme­
zéssel foglalkozó egységek működésének
engedélyezése, ellenőrzése);
ételmérgezések felderítése, kivizsgálása.
Országos Mentőszolgálat
A mentésügy állami országos intézménye az
egészségügyi miniszter irányítása alatt álló, önál­
lóan gazdálkodó egészségügyi intézmény
(OMSz). Az Országos Mentőszolgálat az azonna­
li ellátásra szoruló beteg helyszíni sürgősségi ellá­
tását, a beteg állapotának megfelelő intézetbe
szállítását és szállítás közbeni ellátását végzi,
amely földi és légi mentésre egyaránt vonatkozik.
Feladata továbbá orvosi rendelvényre - ha a be­
teg mentőápolói szakkíséretet igényel - legfeljebb
hat órán belül végrehajtandó betegszállítás.
Betegszállító Szolgálat
Ha a beteg betegsége révén nem igényel szakkísé­
retet, sem sügősségi ellátást, akkor szállítását
akár intézetbe, (gyógyítás, vizsgálat stb.), akár
onnan otthonába nem mentő, hanem a betegszál­
lító szolgálat végzi 2 0 0 8 . január elseje óta. Ennek
finanszírozása is a biztosító feladata.
Országos Vérellátó Szolgálat
Az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ) az
egészségügyi miniszter irányítása alatt álló, önál­
lóan gazdálkodó, az előirányzatai felett teljes jog­
körrel rendelkező költségvetési szerv. Az OVSZ-t
főigazgató vezeti, székhelye Budapest.
Feladatai:
az ország egész területén biztosítani a vé­
rellátás megtervezését és megszervezését,
az gészségügyi intézmények vér és vérké­
szítményekkel való ellátását;
országos intézeti feladatok ellátása: mód­
szertani levelek, protokollok kiadása,
adatgyűjtés, elemzés, értékelés a vérellátás­
sal és transzfuziológiai szolgáltatásokkal
kapcsolatban;
klinikai transzfuziológiai feladatok ellátá­
sa (vércsoportvizsgálat, ellenanyagszűrés
stb.);
nemzeti vérkészlet és az azzal való gazdál­
kodás felügyelete;
véradásszervezés, oktatás, donortoborzás,
donorkivizsgálás.
Összefoglalás
Az egészségpolitika az egészségügy tervezését, irányítását, szabályozását és értékelését vég­
zi. Céljai között szerepel az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzájutás és az egészség­
ügyi rendszer finanszírozásának biztosítása, az egészségügyi ellátás minőségének folyamatos
javítása.
Egészségbiztosítás
Az állampolgárok egészségbiztosítása erre a célra
létrehozott intézményrendszeren keresztül érvé­
nyesül. A biztosítás feltétele a járulékfizetés. Lé­
nyege, hogy meghatározott díj (járulék) ellenében
a biztosítót helytállási kötelezettség terheli.
A biztosító által finanszírozott ellátások:
A biztosító természetbeni és pénzbeli ellátáso­
kat nyújt a biztosítottaknak. A természetbeni el­
látások tartalmazzák az egészségügyi szolgáltatá­
sokat: megelőzés célú vizsgálatok, az egészség­
ügyi alapellátás, fekvőbeteg-ellátás, fogászati el­
látás bizonyos esetei, a rehabilitáció, mentés, be­
tegszállítás, baleseti ellátás. Szintén a természet­
beni ellátások köréhez tartoznak az ártámogatá­
sok, így a gyógyszer-ártámogatás, gyógyászati se­
gédeszközök ártámogatása, a fürdőgyógyászati
ellátások árához nyújtott támogatás, az útikölt­
ség térítése stb.
Bizonyos szolgáltatások esetében a biztosítot­
tak térítési díjat fizetnek, ilyen számos fogászati
ellátás, az orvosválasztás, az extra egyéni igénye­
ket kielégítő kórházi ellátás és elhelyezés, vala­
mint a szanatóriumi kezelés. A biztosító által
nyújtott pénzbeli ellátások: a táppénz, terhességi-
és gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, a
baleseti ellátások (például baleseti táppénz). A
biztosító szerződéses kapcsolatban áll az egész­
ségügyi szolgáltatókkal. Az egészségügyi intézmé­
nyek beruházási és fejlesztési költségei nem a biz­
tosító költségvetését terhelik, ezeket az intézmé­
nyek tulajdonosai (helyi önkormányzatok, egye­
temek, illetve az országos intézetek esetében az
állam) fedezik.
Az egészségügyi ellátórendszer részei: alapellátás, szakellátás és a különböző szolgálatok.

A társadalombiztosítás a szociális ellátórendszer része. Az állampolgárokat tartalékok kép­

zésére kötelezi jövedelmük meghatározott hányadának központi alapba történő fizetésével.

Az Egészségbiztosítási Alapból különböző ellátások finanszírozása történik.

Kérdések, feladatok

1. Mit ért egészségpolitikán?

2. Melyek az egészségpolitika általános céljai?
3. Melyek az alapellátás feladatai?
4. Fogalmazza meg az otthoni hospice-ellátás lényegét!
5. Mi az ÁNTSZ feladata?
6. Melyek az OVSZ feladatai?
 A megelőzés és annak szintjei
Kis Klára
A megelőzés szintjei
és azok egysége
Ma Magyarországon a születéskor várható átla­
gos élettartam elmarad a fejlett jóléti társadalma­
kétól, de még a körülöttünk lévő országokétól is.
A magyar lakosság egészségi állapota az elmúlt
három évtizedben drámai mértékben romlott. A
halálozások több mint 90 százalékáért öt nagy
betegségcsoport felelős: a szív és az érrendszer
megbetegedései, a daganatos betegségek, az erő­
szakos halálokok, az idült tüdőbetegségek és a
májzsugor. Ezek szinte mindegyikénél kimutatták
az életmódbeli és magatartási tényezőkkel való
kapcsolatukat. A leggyakoribb ilyen magatartási
tényezők: a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasz­
tás, a helytelen táplálkozás, a fizikai inaktivitás, a
rizikós szexuális magatartás, a szűréseken való
rendszeres részvétel hanyagolása, valamint a vé­
dőeszközök használatának mellőzése. Egyértel­
műen súlyosbítja a lakosság egészségügyi kilátá­
sait az ország megváltozott gazdasági struktúrá­
ja, a munkanélküliség, a reáljövedelmek csökke­
nése, a lakosság széles rétegeit érintő elszegénye­
dés.
A gazdasági aktivitás - és ezzel a gazdasági
versenyképesség - növelésének elengedhetetlen
feltétele a népesség egészségi állapotának javítá­
sa. Ezért az egészségpolitika fő célja, hogy olyan
átfogó programok szülessenek, amelyek a népes­
ség egészségi állapotának és életminőségének ja­
vulását szolgálják, és hozzájárulnak az egyének
társadalmi és gazdasági életbe való aktív bekap­
csolódásához, a foglalkoztatás bővüléséhez. A
korszerű egészségpolitikának tehát célul kell ki­
tűznie, hogy a mai betegségközpontú egészség­
ügyet átformálja a totális népegészségügyi szem­
lélet, amelynek középpontjában az egészségvéde­
lem (az egészség megőrzésére, illetve visszaszerzé­
sére irányuló tevékenység) áll.
Az egészségügyi ellátás hosszú időn keresztül
elsősorban az akut betegségek ellátására rendez­
kedett be. A látványos eredmények mellett a la­
kosság életmódjából eredő egészségromlás, vala­
mint az egyre több elhúzódó lefolyású, degenera-
tív, tumoros és rendszerbetegség, néhány fertőző
kórképpel szembeni, sokszor csekély ered­
ménnyel járó küzdelem rávilágított arra, hogy a
kuráció (gyógyítás) mellett a prevenció (megelő­
zés) és a komplex, testi-lelki rehabilitáció (1.
visszahelyezés, a jelenlegi helyzethez viszonyírva;
általában; 2. egy megelőző, jobb helyzetbe való
visszahelyezés) módszereinek és intézményrend­
szerének a kiemelt fejlesztésére is szükség van.
Az egészségvédelem kapcsolatai
Az egészségvédelem multidiszciplináris és multi-
szektoriális együttműködést igényel. Az egészség­
védelemben több tudományág (diszciplína) is
részt vesz, az orvostudományon, az egészségtu­
dományon kívül a környezetvédelem, a társada­
lomtudományok közül többek között a szocioló­
gia, a pedagógia és a pszichológia is. Az egészség­
védelem így ezeknek a tudományterületeknek az
integrációját valósítja meg. Az egészségi állapotot
meghatározó tényezők komplex rendszert alkot­
nak, ezért a társadalmi-biológiai egyensúly meg­
őrzése halaszthatatlan össztársadalmi feladattá
lépett elő, az egészségügy mellett több más szek­
tor együttműködését igényli. A hatékony megelő­
zés érdekében az intézkedések nem korlátozód­
hatnak csupán az egészségügyi rendszerre, a la­
kosság egészségkultúrájának, tájékozottságának
fejlesztésére, hanem az oktatás és a szociális szol­
gáltatások rendszerébe is be kell építeni a megelő­
zés eszközeit, amelyek az egészségügyi kockáza­
tok megelőzésére (munkahelyi egészség, élelmi­
szer és vegyi biztonság), a testmozgás és a belföl­
di turisztikai tevékenységek (természetjárás, für-
dőhasználat) gyakorlására is kiterjednek.
Az egészségvédelem szintjei
a gyógyító-megelőző ellátásban
A gyógyító-megelőző ellátás keretében az egész­
ségvédelem különböző szinteken valósítható
meg. Az elsődleges megelőzés (primer prevenció
vagy profilaxis), a másodlagos megelőzés (sze­
kunder prevenció vagy kuráció) és a harmadlagos
megelőzés (tercier prevenció vagy rehabilitáció)
három nagy feladatköre adja a modern egészség­
ügyi ellátás egységét. Mindezek a tevékenységek
tágabb értelemben megelőzést jelentenek, vagyis
azt a törekvést szolgálják, melyek az egészség fej­
lesztését, megőrzését, illetve egészségkárosodás
esetén az egészség mielőbbi visszaállítását, a ká­
rosodás további súlyosodásnak kivédését szolgál­
ják.
A megelőzésnek mint általános alapelvnek az
egészségügyi ellátás valamennyi szintjén, és ebből
következően az egészségi állapot valamennyi stá­
diumában meg kell jelennie. A primordiális (kez­
deti) megelőzés során általában olyan össztársa­
dalmi és kormányzati tevékenységekre kerül sor,
amelyek célja megakadályozni a tömegesen ve­
szélyeztető tényezők (környezeti, gazdasági, szo­
ciális, magatartás- és életmód-minták) kialakulá­
sát és elterjedését. A primordiális megelőzés
olyan általános megelőzési formákat foglal ma­
gában, amelyek nem közvetlenül a betegségmeg­
előzést szolgálják ugyan, mégis közvetett úton
hozzájárulhatnak ahhoz. A társadalmi-gazdasági
fejlődés, a környezettudatosság, a különböző jo­
gi és kereskedelmi szabályozások befolyásolják
az egészségi állapotra ható tényezők rendszerét,
amelyek így hosszú távon a lakosság egészségét is
meghatározzák. Az elsődleges megelőzéssel a be­
tegség kialakulásának, a kurációval a betegség
szövődménycinek, a rehabilitációval pedig a már
kialakult szövődmények súlyosbodásának próbá­
lunk elébe menni. Az egészségügyi ellátás tehát
egy adott egészségi állapot rosszabbodásának a
megakadályozása, azaz prevenciók sorozatának
tekinthető. A prevenció szintjei között nem lehet
éles határvonalat húzni, részben átfedik egymást.
A megelőzés
A megelőző tevékenységek célja:
a születéskor várható átlagos élettartam
növelése;
az egészségi állapot javítása;
a jó egészségi állapotban megélt élettartam
meghosszabbítása;
a morbiditás és a mortalitás csökkentése;
azoknak a károsító tényezőknek a mérsék­
lése, melyek az egyén vagy a közösség
egészségére kedvezőtlen hatást gyakorol­
nak.
A megelőzés szintjei közötti egység
A gyógyító-megelőző ellátás a prevenció, a kurá­
ció és a rehabilitáció keretében történik, szoros
kapcsolatban és összefüggésben egymással: az
egyik mulasztását ugyanis a másiknak kell hely­
rehoznia; a prevenció hiánya a kuráció feladatait
növeli, a kuráció elégtelensége pedig a rehabilitá­
cióra ró újabb feladatokat. Tudnunk kell azon­
ban, hogy a kellő helyen és időben elmulasztott
beavatkozás a következő szinten már csak na­
gyobb ráfordítással és kisebb eredménnyel korri-
gálható: a megfelelő prevenció hiánya következ­
tében támadt betegség sokszor csak heroikus be­
avatkozással és nagy költségráfordítással gyó­
gyítható, és a maradvány tüneteken a rehabilitá­
ció sokszor már csak keveset segíthet.
A megelőzés szintjei
a különböző egészségi
állapotokban
Az egészséget és betegséget mint folytonosságot
kell elfogadnunk, mely az egészségben eltöltött
évektől, az optimális egészségtől halad a betegsé­
gen át a halálig. A kóros egészségi állapotok - ál­
talában más kedvezőtlen külső körülmények egy­
idejű hatása eredményeként - olyan károsodást,
fogyatékosságot vagy rokkantságot eredményez­
hetnek a szervezetben, amelyek akadályozzák az
egyént szokásos működésében, illetve elveszítheti
a működéshez szükséges képességeket. Az Egész­
ségügyi Világszervezet (WHO) ezt egy folyamat­
ként értelmezi és a különböző állapotokra az
alábbi meghatározásokat adja.
A károsodás (impairment) időleges vagy ál­
landó anatómiai, élettani vagy pszichológiai vesz­
teséget vagy rendellenességet jelent (például elve­
szített végtag, tüdődaganat, beszűkült légzés­
funkció, szorongás). A károsodás tehát biológiai
hiány, biológiai működési zavar, amely a funkci­
ók romlásához is vezet, és ezzel az egész személyt
érinti. A károsodás fő okai lehetnek: gyulladás,
trauma, mérgezés, tumor, fejlődési rendellenes­
ség, degeneratív elváltozás stb.
A fogyatékosság (disability) az ember normá­
lis fizikai vagy értelmi funkcióiban (például írás-,
beszédképtelcnség miatti munkahelyvesztés, kö­
vetkezményes családi, egzisztenciális problémák,
tanulási zavarok) szükséges képességek részleges
y
agy teljes, átmeneti vagy végleges hiányát jelen­
ti. A fogyatékosság tehát speciálisan emberi funk­
ciók zavara. A fogyatékosság, hátrányos helyzet,
akadályozottság a szervek károsodásából ered,
az abból eredő képességhiányt az érintett személy
is érzékeli, és a szociális helyzet romlásához is ve­
zet.
A rokkantság (hendicap) az egyén kora, neme
és társadalmi szerepei szerint elvárható minden­
napi tevékenységeiben (például önfenntartás, tár­
sas kapcsolatok, keresőképesség, tanulás, szóra­
kozás) bekövetkező tartós akadályoztatottság. A
rokkantság tehát az embernek mint társadalmi
lénynek a társadalmi szerepeiben, funkcióiban
bekövetkező zavara, vagyis társadalmi funkció­
zavar. Rokkantság esetén a hátrány szociális té­
ren jön létre, így az egyén nem képes a társadal­
mi élet különböző területein a szokásos módon
részt venni, illetve részvétele korlátozott.
A károsodás tehát valamilyen biológiai, szer­
vi működési zavart jelent. Például ha a szívizom
károsodását koszorúér-elmeszesedés okozta, szív­
infarktus következtében a szívizominfarktus
szívizomgyengeséghez vezet, akkor a károsodás
következtében a szívműködésben és a perifériás
keringésben rosszabbodás állhat be, és ezzel a tü­
dőfunkció is károsodhat.
A károsodás azonban a funkciók romlásához
is vezet, és ezzel az egész személyt érinti. A szív­
izominfarktusban szenvedő beteg légszomjat
kaphat a lépcsőn járástól. Vagyis a szervi károso­
dásból képességhiány jön létre, ami olyan funkci­
ózavar, amelyet az érintett egyén megérez. Ez az
emberi funkciózavar már fogyatékosságot jelent.
Az a fogyatékos, aki súlyos szívinfarktus kö­
vetkezményeiben szenved, nem űzheti többé ked­
venc sportját barátaival, esetleg foglalkozását is
meg kell változtatnia. Ez azt jelenti, hogy fogya­
tékossága szociális téren hátrányt jelent.
A károsodás kialakulását vagy annak csök­
kentését ugyanúgy primer prevencióval előzzük
meg, mint a betegségeket. Károsodásból a fo­
gyatékosság kialakulását ugyanúgy szekunder
prevencióval tudjuk megelőzni, mint a betegség
szövődményeinek a kialakulását. A tercier pre­
venció ugyanúgy szolgál a rokkantság megelő­
zésére, mint amikor a már kialakult szövődmé­
nyek súlyosbodásának próbálunk elébe menni
(3.1. ábra).
 A megelőzés szintjei a különböző egészségi állapotokban
Az ápoló feladatai a megelőzés
egyes szintjein
A lakosság egyre romló egészségi állapota, az
egészségtelen életmódból eredő megbetegedések
gyakoriságának a növekedése, valamint a beteg­
ellátás folyamatosan növekvő költségei felhívják
a figyelmünket arra, hogy az egészségügyi ellátás­
nak - s azon belül az ápolásnak - a gyógyítás
mellett egyre inkább az egészségvédelemre és a
betegségmegelőzésre kell koncentrálnia.
Az egyes egészségpolitikai felfogások külön­
böznek abban, hogy a prevenció, a kuráció és a
rehabilitáció határait hol húzzák meg, és me­
lyikre fektetik a nagyobb hangsúlyt. Az egész­
ségügy jelenlegi rendszere inkább a gyógyítást,
semmint a gondoskodást, a támogatást hangsú­
lyozza. Az ápolás oly módon változtathat ezen,
hogy nagyobb szerepet vállal az ellátás vala­
mennyi szintjén a beteg egyénre, családra és kö­
zösségre koncentrálva, az egészség megőrzése és
fejlesztése, a betegségek megelőzése és korai fel­
3.1. ábra.
A megelőzés szintjei a
különböző egészségi
állapotokban
ismerése, valamint az elhúzódó betegségek vagy
egészségkárosodások hatásainak csökkentése
érdekében.
Az ápolásnak küldetéséből adódóan az egész­
ségügyi ellátás minden színterén támogatnia kell
az egyént az egészségvédő és kockázatcsökkentő
magatartásformák elfogadásában, azok gyakor­
lásában, az egészség megőrzésében, illetve vissza­
szerzésében. Például a dohányzással kapcsolato­
san az elsődleges megelőzés keretében az iskola­
egészségügyi ellátáson belül az ápoló feladata a
dohányzásra való rászokás megelőzése. Amikor
valaki rászokott és korai légzőszervi problémái
miatt jelentkezik a családorvosánál, akkor a be­
teget a másodlagos megelőzés keretében ösztön­
zik a leszokásra. Azt a beteget, akinek kifejlett és
visszafordíthatatlan légzőszervi betegsége van, és
akit megtanítottak saját maga gyógyszerelésének
és gondozásának kézben tartására, szintén arra
bátorítják, hogy hagyja abba a dohányzást, s te­
szik mindezt a harmadlagos megelőzés részeként,
a további állapotromlás minimálisra csökkentése
érdekében (3.1. táblázat).
 3.1. táblázat: Az ápoló lehetséges feladatai a megelőzés egyes szintjein

Elsődleges megelőzés Másodlagos megelőzés Harmadlagos megelőzés

• egészségnevelés/egészségfej­ » célzott szűrővizsgálat az • részvétel a rehabilitációs te­

lesztés az egyes életkori szaka­
szoknak megfelelően (egész­
ség-nevelési programok szerve­
zése, tájékoztató kiadványok
készítése az egészségi és egész­
ségvédő ismeretek szintjének
emelésére);
• életmódi és életvezetési taná­
csadás;
o rizikóállapotok szűrésére
szolgáló időszakos szűrővizs­
gálatok szervezése és lebonyo­
lítása; az ezekre való igény fel­
keltése, a részvételre való ösz­
tönzés;
• védőoltások szervezése.
egyes életkori szakaszokban
veszélyeztetettek kiszűrésére, a
betegek felkutatására;
• a veszélyeztetettek gondozá­
sa;
* a betegek ápolása és támoga­
tása, segítése a terápiás terv
megvalósításában;
» az egyének és a családok ok­
tatása az önellenőrzésre, an­
nak alapján az önkezelésre, il­
letve az önápolásra.
am munkájában;
• nyomonkövetés (utógondo­
zás);
« olyan társadalmi lehetőségek
megteremtése, amelyekkel a
megmaradt készségek maxi­
mális kihasználását lehet elér­
ni;
•' a gondozottak és a család, il­
letve a tágabb környezet okta­
tása;
• a közösség és a munkáltatók
oktatása arra, hogy a rehabili­
tált egyén képességeit a lehető
legnagyobb mértékben kihasz­
nálhassák.

Az elsődleges megelőzés Rövid történeti visszatekintés

(primer prevenció) Az elsődleges megelőzés mint az egészség megőrzésé­

Az elsődleges megelőzés olyan alapvető beruhá­
zás a jövőbe, melynek elmulasztása később olyan
károkat okoz, amelyek korrekciója nem, vagy
csak igen komoly erőfeszítések árán lehetséges.
Az elsődleges megelőzés hosszabb távon „jó be­
fektetés", mert könnyebb a bajt megelőzni, mint
megszüntetni, meggyógyítani. A nyereség pénz­
ben nem mérhető. Az elsődleges megelőzés tény­
leges nyeresége a tartalmas, emberhez méltó,
egészségben megélt életévekben mérhető. Hosszú
távon a jobb életminőség, a halál elkerülése az el­
látórendszer számára nem jelent feltétlen költség­
megtakarítást. Az elsődleges megelőzés konkrét
költségmegtakarító hatása többek között olyan
eredményekben mérhető, mint a táppénzes na­
pok számának csökkenése, kevesebb rokkantsági
ellátás, a munkaidő-kiesés csökkenése, az érték­
előállítás növekedése.
nek eszköze nem új törekvés. A mandarinok Kínájában
a „családorvosok" addig kapták fizetésüket, ameddig a
gondjaikra bízott családtagok egészségesek maradtak.
Mihelyt valamelyikük megbetegedett, javadalmazásu­
kat azonnal felfüggesztették, és csak akkor kapták
vissza, amikor a beteg újra egészségessé vált. A kínai
császárok addig fizették busásan orvosaikat, ameddig
egészségesek maradtak, aztán kivégeztették őket. Ép­
pen ezért vált a kínai orvoslásban olyan fontossá a pre­
venció. Az európai orvostudományban csak alig száz
éve került komolyabban a köztudatba, és hosszú évtize­
dek teltek el, amíg a megelőzés elmélete beépült az
egészségügyi ellátás gyakorlatába. Azonban ennyi idő
sem volt elegendő ahhoz, hogy az emberek szemléleté­
ben lényeges változás következzék be.
A megelőző gondolkodás tehát sokáig héttérbe
szorult a gyógyító orvoslás mögött. A prevenciós gon­
dolat csak a 20. század második felében terjedt el, a
társadalom szemlélete egyszer s mindenkorra megvál-
tozott, ám az egészségügyre szánt keretösszeg sosem
volt elég. Az egészségnek mint értéknek a felismerése
az 1980-as évektől vált széles körben elfogadottá, el­
sősorban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kez­
deményezésére. Ez a törekvés több vonalon indult el.
Az egyik út az „Egészséges városok" program indítása
volt, amelyhez hazánk is rövidesen csatlakozott. Ezen
program a későbbiekben számos alprogramot alakított
ki, ilyen volt az „Egészséges iskolák", „Egészséges
munkahelyek", „Egészséges régiók" program stb. „Di­
vat" lett a prevenció, amit hatásos szlogenekkel tartot­
tak életben: „Miért kell addig várnunk, amíg az embe­
rek megbetegszenek?", „Nem jobb-e a megelőzés?"
De igen jobb, sőt kiderült, olcsóbb a megelőzés, mint
egy kialakult betegség kezelése. Tehát anyagilag is
megéri egészségünk megtartására akkor áldozni, ami­
kor még nincs komoly betegség. Ám az is kiderült, sen­
ki nem lehet egészséges, ha kizárólag az orvostól várja
a gyógyulást, ugyanis a mai betegségek nagyobb ré­
szét az emberiség maga okozza egészségtelen élet­
módjával. Már Hippokratész is megfogalmazta több
mint két évezreddel ezelőtt, hogy „A betegnek az or­
vossal együtt kell szembeszállnia a betegséggel."
ként fogalmazva, a páciensnek nem csak érdeke az
egészség megőrzése, hanem sok múlik a saját aktivitá­
sán is.
Az elsődleges megelőzés lényege és célja
Az elsődleges megelőzés az egészség megalapozá­
sa a károsító tényezők megállapítása, kontrollá­
lása és kikapcsolása abban a stádiumban, amikor
még sem objektív, sem szubjektív egészségkároso­
dás nem áll fenn, illetve a károsodások kialakulá­
sának megelőzése vagy csökkentése.
Az elsődleges megelőzés célja az egészség vé­
delme, megőrzése, illetve fejlesztése, végeredmé­
nyét tekintve az életminőség jobbítását tűzi ki:
az egészség értékként való elfogadtatása-
val;
az egészségért érzett felelősség kialakításá­
val;
az egészségre való aktív törekvés ösztönzé­
sével;
az egyén saját erőforrásainak és társadalmi
helyzetéből adódó lehetőségeinek kihasz­
nálásával;
pozitív viselkedésminták kialakításával, az
egészséges fejlődés biztosításával;
az egészségvédő készségek kifejlesztésével,
illetve erősítésével;
az egyén szocializációjának, személyiségé­
nek kibontakoztatásával, önértékelésének,
önmegvalósításának segítésével, támogatá­
sával;
az egészségesebb választásokat lehetővé te­
vő egészségpolitika és környezet kialakítá­
sával.
Az elsődleges megelőzés célcsoportjai
A primer prevenció vagy profilaxis a szó szoros
értelmében vett megelőzés, egyaránt irányulhat
egészséges egyénekre;
Más­ magas rizikójú egyénekre;
és a népesség bizonyos csoportjaira, kö­
zösségeire.
Az elsődleges megelőzés eszközei
A primer prevenció fázisában fontos szerepe van
külső egészségkárosító hatások minimalizálásá­
nak, az életmód befolyásolásának, az egészségtu­
datos viselkedés elősegítésének, a rizikóállapotok
szűrésének, az immunizációnak (védőoltások), a
munkavédelemnek, az egészségfejlesztésnek. A
prevenció eszközei nem medikális (orvosi) jellegű­
ek, nem valami „rosszat", orvosi értelemben véve
„kórosat" kívánnak megelőzni, nem terápia jelle­
gűek, nem élnek speciális gyógymódokkal, és nem
a tünetek felismerésére törekszenek. A kurrens fel­
fogás, például a WHO ajánlása a pozitív egészség­
fejlesztés fogalmából indul ki - hogyan éljünk pro­
duktív életet, hogyan érjük el a jólétet -, nem pe­
dig negatív üzenet küldésével (mit ne csináljunk).
 Az első szintű prevenció a károsodás kialaku­
lását vagy csökkentését célozza. Ilyen tevékeny­
ség például jó ivóvízellátás, a védőoltások, gene­
tikai tanácsadás, az egészséges életmódra nevelés,
az alkohol- és a kábítószer-élvezet korlátozása, a
közlekedési és környezetvédelmi szabályok javí­
tása, a munkavédelem, az általános műveltség fo­
kozása stb. A felsorolás kiegészíthető a lakosság
szűrésével és gondozásával, hiszen így sok króni­
kus betegség, azok romlása, illetve következtük-
ben a tartós károsodás és a fogyatékosság kiala­
kulása kivédhető vagy elodázható.
Az elsődleges megelőzés formái
Az egészségvédelem, az egészségmegőrzés két
alapvető formája ismert: az egyéni, illetve a kö­
zösségi.
Az egyéni egészségmegőrzés az egyes ember
egészségi állapotának közvetlen javítását célozza,
ennek érdekében az egyén oldaláról a megelőzés
célja:
az egészséges magatartás fenntartása, fo­
kozása;
az egészség biztonsága érdekében hozott
tudatos döntésre való felkészítés és a dön­
téshez szükséges ismeretek megadása;
az egyén motivációjának fejlesztése;
az egészséges életvitelhez szükséges készsé­
gek, attitűdök kialakítása;
az öngondoskodás képességének elősegí­
tése;
• a szociális társkapcsolatok fejlesztése;
a környezet egészségre ható elemeinek vál­
toztatása.
A közösségi egészségmegőrzés az egészség
gazdasági, társadalmi, kulturális, természeti és
technikai feltételeinek javítására irányul, vagyis
• a klasszikus közegészségügy;
• a népegészségtan;
a környezetvédelem;
" a környezet-egészségügy;
foglalkozás-egészségügy;
az iskola-egészségügy hagyományaira
épül.
A társadalom oldaláról jelentkező cél: olyan
élet- és munkafeltételek megteremtése, olyan tá­
mogató rendszerek működtetése (azaz alapvető
lehetőségek biztosítása), amelyek az egyéni egész­
ségmegőrző és -fejlesztő tevékenységek feltételeit
képezik.
A kettős cél elérését többek között olyan
módszerek segítik, mint egészségfejlesztő progra­
mok, balesetvédelem, életmódi és életvezetési ta­
nácsadás, stresszkezelő technikák tanítása, meg­
felelő élet- és munkakörülmények biztosítása,
egészséges életvitel, foglalkozási ártalmak elleni
védelem.
Az elsődleges megelőzés színterei
A primer prevenció egészségügyhöz kötődő szín­
helyei az alapellátás rendelői, vagy a gondozó, ta­
nácsadó intézmények (például várandósok gon­
dozása, daganatszűrés). Az elsődleges megelőzés
programjai munkahelyi vagy iskolai, illetve más
közösségi keretek között is kivitelezhetők.
A másodlagos megelőzés
(szekunder prevenció)
A másodlagos megelőzés lényege és célja
A szekunder prevenció a lehetséges rizikófakto­
rok megszüntetése mellett a betegség népességen
belüli előfordulásának csökkentésére irányul a
betegségek, károsodások korai időszakában tör­
ténő felderítésével, felismerésével és azonnali
gyógykezelésével abban a fázisban, amikor még a
kialakult állapot nem irreverzibilis (visszafordít­
hatatlan). Célja a betegség időtartamának rövidí­
tése, illetve progressziójának megakadályozása,
vagy lassítása elsősorban, vagyis a fogyatékosság
kialakulásának a megakadályozása. A második
szintű prevenciónak azonban a következményes,
az első károsodás által okozott másodlagos káro­
sodás megelőzésére is ki kell terjednie, például
hogy testi sérülést, károsodást ne kövessen lelki
sérülés is.
A másodlagos megelőzés célcsoportjai
A szekunder prevenció olyan egyéneket céloz meg,
akiknél jelentős kockázati tényezők állnak fenn,
akik életkörülményeik, életmódjuk, illetve életvite­
lük miatt veszélyeztetettek, vagy már egy betegség
korai stádiumában vannak. (Erre példa lehet örök­
lődő betegség vagy valamely betegség - például
rosszindulatú daganat - családi halmozódása.)
A másodlagos megelőzés eszközei
és színterei
A szekunder megelőzés legfontosabb eszközei a
rizikótényezők mérséklésén kívül a korai felisme­
rés és a gyors, célirányos beavatkozás annak ér­
dekében, hogy az egyén életminőségét a lehető
legrövidebb időn belül a lehető legnagyobb mér­
tékben helyreállítsuk, és munkaképtelenségének
időtartamát pedig a lehető legkisebb időtartamra
csökkentsük. A megfelelő kezelés a betegség fel­
számolására és a további szövődmények megelő­
zésére irányul. A preklinikai fázisban még gyak­
ran nem észlelhető az egészségkárosodás. Megfe­
lelő eljárásokkal korán fel lehet ismerni a beteg­
séget megelőző állapotot, ezt célozzák a szűrő­
vizsgálatok, a különböző diagnosztikus eljárások
(például a röntgenvizsgálat). A második szintű
prevenció magába foglalja a károsodás korai ke­
zelését, a betegség korai szakaszában végzett te­
rápiás beavatkozásokat, a nevelési és foglalkozá­
si tanácsadást, a rizikótényezők kikapcsolását,
megfelelő munka biztosítását, családi és közössé­
gi attitűdök megváltoztatását.
A kockázatnak kitett, de még tünetmentes be­
tegek szűrése fontos eszköze a másodlagos meg­
előzésnek. Fejlődő világunkban egyre több gon­
dot fordítunk egészségünk megőrzésére, a helyes
táplálkozásra, az aktív, fitt életmód megteremté­
sére. Miközben mindent megteszünk azért, hogy
egészségesek legyünk, valójában nincsenek pon­
tos információink arról, tényleg azok vagyunk-e.
A felgyorsult életmód, a fogyasztási cikkek össze­
tételének gyökeres változása és az elkerülhetetlen
öregedés egyaránt felelősek a szervezetünkben
bekövetkező változásokért. Ahhoz, hogy tisztá­
ban legyünk egészségi állapotunkkal, érdemes
rendszeresen részt venni egészségmegőrző szűrő­
vizsgálaton.
Az egészségügyi ellátás a másodlagos megelőzés
eszközeit
az alapellátásban,
a járóbetegek szakellátását
és a fekvőbetegek gyógyellátását végző in­
tézményekben alkalmazza.
A harmadlagos megelőzés
(tercier prevenció - rehabilitáció)
A rehabilitáció kifejezés a latin babilitas szóból
ered, ami körülbelül annyit jelent, mint 'illető/al­
kalmazkodó adottság', és a re előtag egyszerűen
annyit, mint 'vissza'.
A rehabilitáció fogalma tehát eredetileg azt je­
lentette: visszahelyezés az „illető adottságba". V.
Buss (1844) ezen azt értette, hogy a beteget abba
az állapotba kell visszajuttatni, amelyben a káro­
sodás előtt volt, vagyis a megelőző jobb helyzet­
be.
A rehabilitáció fogalma az utóbbi három évti­
zedben bizonyos jelentésváltozáson ment át.
Napjainkban az Egészségügyi Világszervezet
(WHO) ajánlása alapján rehabilitáción azt a szer­
vezett tevékenységet értjük, amelyet a társadalom
biztosít a huzamosan vagy véglegesen fogyatékos
vagy rokkant embereknek, hogy megmaradt ké­
pességeikkel ismét elfoglalhassák helyüket a kö­
zösségben.
 A rehabilitáció fogalma arra a folyamatra
Utalj amelyben a fogyatékkal élő embereket ké­
pessé teszik arra, hogy elérjék és fenntartsák op­
timális fizikai, érzékszervi, értelmi, pszichiátriai,
illetve társadalmi funkciószintjüket.
A rehabilitáció mára kétirányú tevékenységgé
vált. A rehabilitáció a fogyatékkal élő és/vagy
megváltozott munkaképességű személyeket a
mindennapi életbe, a munkába visszavezető, be­
látható perspektívát átfogó, kétirányú szakmai
tevékenység. Egyik iránya a kliensközpontú
irány, amely egyik alanya, a kliens helyzetének
megváltoztatását jelenti. Másik iránya a társada­
lom-központú irány, amely másik alanyának:
szűkebb értelemben a fogyatékkal élő ember
környezetének, tágabb értelemben a társadalom­
nak az átalakítását jelenti. Ha pedig ez így van,
akkor a rehabilitáció feladata nem csak a kliens
rehabilitálása, hanem a társadalom, a közeg re­
habilitálása: megfelelő átalakítása. A rehabilitá­
ció egyik alanya tehát a kliens: a rehabilitációs
szolgáltatásokban részesülő, fogyatékkal vagy
megváltozott munkaképességgel élő személy,
másik alanya maga a társadalom, amely azáltal,
hogy a fogyatékossá lett ember befogadására
adott állapotában képtelen, maga is rehabilitá­
lásra szorul.
Külön kell megemlíteni a habilitáció fogal­
mát, ami elsősorban a veleszületett, illetőleg fej­
lődési rendellenesség, betegség vagy baleset miatt
fejlődésében megzavart és ezért a közösségi élet­
ben akadályozott gyermekekre, esetlegesen fel­
nőttekre irányuló rehabilitációs tevékenység,
amelynek elsődleges célja a társadalomba való
beilleszkedés segítése.
Rövid történeti visszatekintés
A Krisztus utáni 4-5. század táján kialakult ispotályok
mindenekelőtt szegényeket, a későbbiekben kialakított
kolostorok a betegek mellett már nyomorékokat is fel­
vettek.
A mai értelemben vett rehabilitációra irányuló kez­
deményezést csak a felvilágosodás után lehet felismerni.
Kifejezett fejlődésre pedig csak a 19. század közepétől
kerül sor. Otthonokat alapítottak fogyatékkal élők szá­
mára, többnyire gazdag magánszemélyek kezdeménye­
zésére, akik ezeket a későbbiekben támogatták is. Ezek
közül említésre méltó az 1832-ben Németországban
alapított Nyomorék Fiúk Nevelő-, Oktató- és Képzőinté­
zete, az 1845-ben Stuttgartban alapított Paulinnenhilfe
első ortopédiai intézet, vagy a dán lelkész, Knudsen ál­
tal alapított koppenhágai létesítmény, amelyben megkí­
sérelte, hogy egyesítse védencei képzését és orvosi gon­
dozását. Ezeknek az intézményeknek a célja mindenek­
előtt az volt, hogy a fogyatékkal élők szakmai képzést
szerezzenek, s ezáltal modern értelemben „rehabilitál­
ják" őket.
A rehabilitációs gondolat az orvosi gyakorlatban a II.
világháború után, a háborús sérültek gondozása során
vált ismertté. A rehabilitáció napjainkra a gyógyító­
megelőző ellátás szerves részévé vált.
A harmadlagos megelőzés
lényege és célja
A tercier prevenció a szövődmények, későbbi ká­
rosodások kiküszöbölésére, további egészség­
romlásnak, állapotromlásnak a megelőzésére, az
elhúzódó betegségek vagy egészségkárosodások
hatásainak a lehető legnagyobb mérvű csökken­
tésére, az egészségben bekövetkezett változások
legteljesebb helyreállítására irányul. A harmadla­
gos megelőzés a végleges fogyatékosság rokkant­
sággá válását akadályozza meg.
A rehabilitáció az egészségügyi, mentálhigié­
nés, oktatási, képzési, átképzési, foglalkoztatási,
szociális rendszerekben megvalósuló folyamat.
A tercier prevenció célja egyrészt a biológiai,
pszichológiai, szociális funkciók helyreállítása,
ha az lehetséges, annak érdekében, hogy az egyén
szokásos szerepeiben megmaradt képességeivel a
lehető legteljesebb módon legyen képes funkcio­
nálni, másrészt a fogyatékkal élő személy képes­
ségeinek fejlesztése, a társadalmi életben való
részvételének szinten tartása, valamint önálló
életvitelének elősegítése.
A harmadlagos megelőzés célcsoportjai
A rehabilitáció elsődlegesen a fogyatékkal élő és
rokkant személyekre irányul. Harmadlagos meg­
előzésre szorulnak mindazok az emberek, akik
veleszületett vagy szerzett betegség következtében
tartós vagy végleges károsodást szenvedtek, és ál­
lapotuk visszafordítására már nincs remény. Eb­
be az ellátási körbe tartoznak a tartósan megbe­
tegedettek és a fogyatékosságban szenvedők,
akiknél látható és érezhető zavarok és károsodá­
sok léptek fel. Ezek az emberek részben vagy tel­
jesen képtelenek mindazon élettevékenységek el­
látására, amelyekre hasonló korú, nemű és kultu­
rális szintű embertársaik képesek.
A leggyakoribb károsodások, amelyek fogya­
tékossághoz vezetnek:
A támasztó- és mozgásrendszer károsodásai
- degeneratív megbetegedések a gerincen
és a végtagok ízületein;
- végtagok elvesztése és deformitása;
- az izomzat és a mozgásszervek rend­
szerbetegségei;
- gerincdeformitások; gyulladásos-reu-
matikus ízületi és gerincbetegségek;
- anyagcserétől függő ízületi betegségek;
- hemofíliás ízületi betegségek.
A centrális és perifériás idegrendszer káro­
sodásai
- agyi károsodások;
- gerincvelői károsodások;
- perifériás idegi károsodást és poliomye-
litist követő állapotok.
Belgyógyászati jellegű károsodások (például
bizonyos szívbetegségek).
Rosszindulatú daganatos betegségek.
Érzékszervi károsodások
- például nyelvi károsodások: a nyelvi
funkciók károsodásai, a beszéd károso­
dásai;
- fülkárosodások: a hallásérzékelés káro­
sodásai, más hallási vagy fülkárosodá­
sok;
- szemkárosodások: a látásélesség káro­
sodása, más látási és szemkárosodások.
Tanulási és intellektuskárosodások (az in­
telligencia, az emlékezet, a gondolkodás
károsodásai).
Más lélektani károsodások (az öntudat és
az ébrenlét károsodásai; a felfogás és a fi­
gyelem károsodásai; az érzelmi és akarati
funkciók károsodásai; viselkedési mód ká­
rosodásai).
Pszichogén zavarok okozta károsodások
(például szervi agykárosodásoknál létrejö­
vő lelki változások és más testileg megala­
pozható pszichózisok; endogén pszichózi­
sok; alkohol-, drog- és gyógyszerfügg őség).
Az időskorral járó károsodások.
A károsodások azonban a funkciók romlásához
is vezetnek, és ezzel az egész személyt érintik. Ez az
emberi funkciózavar már fogyatékosságot jelent.
A leggyakoribb fogyatékosságok:
Viselkedési fogyatékosságok:
- a tudatosság fogyatékosságai (például
térbeni és időbeni tájékozódás fogyaté­
kossága, az élethelyzetekhez való alkal­
mazkodás fogyatékossága);
- a viszonyulások fogyatékosságai (pél­
dául a családi szerep fogyatékossága).
A kommunikáció fogyatékosságai:
- beszédfogyatékosságok (például a be­
szédmegértés fogyatékossága);
- a meghallgatás fogyatékossága (például
a beszéd felfogásának fogyatékossága);
- látási fogyatékosságok (például a pon­
tos látási feladatok fogyatékossága);
- más kommunikációs fogyatékosságok
(például az írás fogyatékossága).
Az önellátás fogyatékosságai:
- a kiválasztás fogyatékossága (például
kontrollált kiválasztási akadályozottság);
- a személyes higiéné fogyatékosságai
(például a fürdés fogyatékossága);
- az öltözködés fogyatékosságai (például
a ruha felöltésének fogyatékossága);
- táplálkozási és más önellátási fogyaté­
kosságok (például az étkezés előkészí­
tésének fogyatékossága).
 A helyváltoztatás fogyatékosságai:
- a közlekedés fogyatékosságai (például
a lépcsó'njárás fogyatékossága);
- bezáró fogyatékosságok (például a
helyzetváltoztatás fogyatékosságai).
A test kontrollált működésének fogyaté­
kosságai:
- a családi élet fogyatékosságai (például
az önfenntartás fogyatékossága, ház­
tartási fogyatékosság);
- a testmozgás fogyatékosságai (például
a lehajolás, az elérés, a térdelés fogyaté­
kossága);
- a test kontrollált működésének más fo­
gyatékosságai (például a helyzetmeg­
tartás fogyatékossága).
Az ügyesség fogyatékosságai:
- a napi tevékenység fogyatékosságai;
- manuális tevékenységek fogyatékossá­
gai;
- más ügyességi fogyatékosságok.
t Szituációs fogyatékosságok:
- a függó'ség és az állóképesség fogyaté­
kosságai;
- a környezettel kapcsolatos fogyatékos­
ságok (például a hőtűrés fogyatékossá­
ga, a zaj tűrés fogyatékossága, a mun­
kával járó feszültség elviselésének fo­
gyatékossága).
A fogyatékosság az egyén mindennapi tevé­
kenységeiben bekövetkező' tartós akadályozta-
tottsághoz vezethet, vagyis az egyénnek a társa­
dalmi életben való korlátozottságát jelenti.
A harmadlagos megelőzés eszközei
A gondozás és a rehabilitáció eszközei biztosít­
ják, hogy a krónikus, a tartós vagy végleges káro­
sodást szenvedett betegek is megfelelő életminő­
séget érjenek el. Természetesen ez a betegek
együttműködését s egyúttal a beteg aktív közre­
működését igényli egészségi állapotának alakítá­
sában. Ez sokszor életmódkontrollt jelent, hiszen
akár vércukorszint-, akár vérnyomás-ellenőrzés­
ről van szó, a beteg az, aki saját életmódján vál­
toztatni tud annak érdekében, hogy állapotának
romlása hosszú távon se következzen be.
A harmadlagos megelőzés eszköztárát bővítik
olyan tevékenységek, mint például a fizioterápia,
a foglalkoztató-, a beszéd- és pszichoterápia, az
önellátás gyakorlása, a segédeszközellátás, vala­
mint foglalkozási tanácsadás, képzés, átképzés, a
közösség és a család nevelése a fogyatékos embe­
rek szükségleteiről, a velük szemben elvárható vi­
selkedésről, megfelelő építészeti és közlekedési
megoldások kialakítása, a motiváció elősegítése;
a párkapcsolat, a családi élet egyensúlyának meg­
tartása, szükség esetén újraalakítása; a tartósan
beteg vagy fogyatékos személy családi, közösségi
integrációjának elősegítése; a szükségszerűen kia­
lakult állapot vagy helyzet elfogadásának segíté­
se stb.
A rehabilitáció részterületei
és azok összefüggései
A rehabilitáció fogalmának meghatározásából is
kiderült, hogy a rehabilitáció nem köthető egyet­
len szakmához, szakterülethez, szakemberhez
sem. Sokkal inkább komplex szemléletet jelent,
ami csak a különböző szakterületek és szakembe­
rek együttműködésével valósulhat meg. A rehabi­
litáció orvosi, pszichológiai, oktatási-nevelési,
foglalkoztatási és szociális intézkedések tervsze­
rű, együttes és összehangolt, egyénre szabott, az
érintett személy tevékeny részvételével megvaló­
suló alkalmazása. A rehabilitáció összes részterü­
letének együttesét átfogó vagy komplex rehabili­
tációnak nevezik.
Orvosi rehabilitáció
Az orvosi rehabilitáció az egészségügyi ellátó
rendszer része. Az ilyen típusú ellátások során
szervezett keretek között, az orvostudomány (di-
agnoszrika, terápia, prevenció, gondozás) eszkö­
zeinek felhasználásával teszik lehetővé, hogy az
egészségi állapotában károsodott beteg vagy fo­
gyatékkal élő személyeknél a meglevő képessége­
ik fejlesztésével, illetve pótlásával elősegítsék,
hogy önállóságukat minél teljesebb mértékben
visszanyerjék, és ezáltal képessé váljanak a csa­
ládba, munkahelyre vagy más közösségbe való
beilleszkedésre.
Az orvosi rehabilitáció a meglévő funkciók és
a teljesítőképesség pontos felmérését, kompenza-
tórikus fejlesztését, gyakorlását és a gondozást
foglalja magába.
Az orvosi rehabilitáció eszközei
Az orvosi rehabilitáció multidiszciplináris együtt­
működés, sajátos és igen sokrétű az eszköztára.
Az orvosi rehabilitációs ellátásokhoz tartozik
például a fizioterápia, a sportterápia, a logopé­
dia, a pszichológiai ellátás, a foglalkoztató terá­
pia, valamint a gyógyászati segédeszköz-ellátás és
ezek használatának betanítása is.
Fizioterápia
Az orvosi rehabilitáció a fizioterápia szinte
valamennyi kezelési formáját alkalmazza. Az al­
kalmazott módszerek célja többek között: az
izomerő, az állóképesség, az ízületek/körülöttük
lévő lágyrészek mobilitásának és flexibilitásának,
a stabilitás, az ellazulási képesség, a koordináció,
az egyensúly és a különböző szervrendszerek
funkcionális képességeinek fejlesztése, növelése,
helyreállítása és megtartása.
Sportterápia
A sportterápia eszköz a mozgásszervi rehabi­
litáció megvalósításában, amelynek célja a moz­
gástanulás hatékonyságának növelése és a biz­
tonságos, félelemmentes közlekedés kialakítása.
Alkalmazása során felhasználják a testnevelés és
sport, a gyógytestnevelés és gyógytorna mozgás­
anyagát, a konduktív pedagógia, sportpszicholó­
gia módszereit, eszközeit. A sportterápia komp­
lex tevékenység, főbb összetevői az általános és
speciális kondicionálás (az izomerő olyan mérté­
kű fejlesztése, hogy az egyén meg tudjon felelni
az életben adódó lehetséges szituációknak), a
mindennapi élettevékenység elemeinek tanulása,
gyakorlása, (például járás, a természetes és mes­
terséges akadályok leküzdésének tanulása, a gya­
logos közúti közlekedés tanulása, a mozgólépcső
használatának tanulása, a kerékpározás újrata­
nulása), és a klinikai sport. A klinikai sportban a
különböző sportágak mozgásanyagát eszközként
használják fel a rehabilitáció sikere érdekében,
játék- és versenyszabályait teljes mértékben adap­
tálják a foglalkozásokon résztvevőkre (ez utóbbi
különbözteti meg a rokkantak versenysportjá­
tól). A klinikai sport személyiségformáló (példá­
ul csapattárs segítése, szabályok betartása, egyé­
ni/kollektív siker vagy kudarc elviselése), segít el­
fogadni a rokkantállapotot és hozzájárul egy új
énkép kialakulásához.
Logopédia
A beszédterápia valamely betegség vagy bal­
eset következtésében fellépő beszéd- vagy kom­
munikációs képesség zavarában alkalmazott bea­
vatkozás, amely a beszéd technikai és tartalmi
fejlesztésére irányul. Ezek javítása bizonyos min­
ták ismétlésén, beszédhangok, hangképek, arti­
kulációs mozgássorok, tárgyak és ezek közötti
kapcsolatok tanításán-tanulásán keresztül való­
sul meg. A beszédterápiát logopédus vezeti, de a
feladatok gyakoroltatása a team minden tagjá­
nak feladata.
Foglalkoztató terápia
A foglalkoztató terápia a testi (fizikai) és/vagy
pszichikai (pszichiátriai) betegséggel vagy akadá-
lyoztatottsággal élő emberek kezelése specifiku­
san kiválasztott tevékenységeken/foglalkoztatá­
son keresztül abból a célból, hogy képessé tegye
a beteg, károsodott, fogyatékos vagy rokkant
személyt a lehető legnagyobb mértékű független­
ség és önállóság elérésére a hétköznapi élet min­
den területén.
 A különböző funkciózavarok megelőzése,
csökkentése vagy a meglévő funkciók általános
javítása érdekében a foglalkoztató terápia a kö­
vetkező területekre terjed ki: mindennapos tevé­
kenységek, az önellátás (például személyi higiéné,
öltözködés, táplálkozás, segédeszközök gondozá­
sa, az aktív helyzet- és helyváltoztatást segítő esz­
közök használata, információk küldésére és foga­
dására szolgáló berendezések és eszközök hasz­
nálata, vészhelyzetek kezelése), háztartási tevé­
kenységek (például ruházat gondozása, takarítás,
rendrakás, bevásárlás, főzés, mosogatás, pénzke­
zelés, gondoskodás másokról), iskolai tanulási és
munkahelyi tevékenységek (például munkavál­
lalás, munkavégzés, nyugdíjas évek tervezése),
valamint játék és szabadidős tevékenységek.
A foglalkoztató terápia céljainak elérésében
többek között eszközként és módszerként hasz­
nálható a tárgyi környezet átalakítása (például
lakás, gyógyászati segéd- és rehabilitációs eszkö­
zök), azok használatának tanítása annak érdeké­
ben, hogy az egyént segítse a biztonság elérésé­
ben, a képességek elsajátításában, illetve fel tudja
használni a tárgyi környezetet a pihenésre és a
szabadidő kellemes eltöltésére. A foglalkoztató
terapeuta a saját személyiségét is használja esz­
közként, gondosan megtervezett interakciókon
keresztül ösztönzi a sérült embert terápiás célki­
tűzéseinek elérésében. A célkitűzések csak a fej­
lesztendő tevékenységek alapos feltárásával és
elemzésével érhetők el a sérült ember szükséglete­
inek és igényeinek megfelelően. A foglalkoztató
terápia legfőbb eszköze maga a kiválasztott tevé­
kenység. Az alkalmazott célirányos tevékenység­
nek közvetlenül az akadályozott ember szükség­
leteire, érdeklődésére, képességeire és adottságai­
ra kell vonatkoznia.
Az orvosi rehabilitációs ellátórendszer
Az egyes károsodásokra, fogyatékosságokra irá­
nyuló különféle rehabilitációs szolgáltatások a
fogyatékosság természetétől függően különböző
egészségügyi ellátó színterekhez köthetők.
A rehabilitációs tevékenység végezhető kórhá­
zak speciális osztályain, illetve rehabilitációs köz­
pontokban. Például mozgásfogyatékosságban
szenvedő betegeket rehabilitálhatnak egy területi­
leg illetékes kórház mozgásszervi rehabilitációs
osztályán vagy az Országos Orvosi Rehabilitáci­
ós Intézetben. Ezek az osztályok valójában csak
akkor tekinthetők rehabilitációs osztályoknak,
ha beutalási rendjük lehetővé teszi a felveendő
betegek rehabilitálhatóságának előzetes megítélé­
sét (ez biztosíthatja azt, hogy az osztály ténylege­
sen ne krónikus osztállyá váljon). Az országban
működő mozgásszervi rehabilitációs osztályok
egy része a mozgásfogyatékosok teljes körének
rehabilitációját végzi, más osztályok a mozgás sé­
rüléséhez vezető károsodások egy-egy csoportjá­
ra specializálódnak (például reuma-rehabilitációs
osztályok). Az Országos Orvosi Rehabilitációs
Intézet különböző okokra visszavezethető moz­
gásfogyatékosságban szenvedő betegeket lát el
részben országos feladatként (például gerincvelő­
sérülteket és súlyos agykárosodottakat), részben
területi feladatként (például baleseti sérültek).
A félúti intézmények olyan rehabilitációs szol­
gáltatásokat nyújtó szervezeti formák, melyek
csak a nap egy részében biztosítanak ellátást.
Fontos közös jellemzője ezeknek az intézmények­
nek, hogy a teljes társadalmi beilleszkedéshez ve­
zető út közbenső szakaszát képezik. A félúti in­
tézmények átmenetet képeznek a fekvőbeteg ellá­
tást és az ambuláns kezelést nyújtó intézmények
között. Ezek az intézmények a rendszeresen bejá­
ró betegeknek lehetővé teszik, hogy a normál
életbe történő fokozatos beilleszkedést segítő
komplex terápiás eljárások időben és szakmailag
is összehangoltan történjenek, mégpedig oly mó­
don, hogy ezek a tevékenységek ne szakítsák ki a
sérült beteget a családi (nappali kórházak) vagy a
munkahelyi (éjszakai szanatóriumok) környeze­
téből.
Az önálló rehabilitációs szakrendelések általá­
ban az alapszakmák szakrendeléseihez (például
pszichiátriai gondozó, reumatológiai, onkológiai
szakrendelés) kapcsolódóan végzik a járóbetegek
ambuláns ellátását.
 A fejlett országok tapasztalata szerint a reha­
bilitációs problémák közel kétharmada nem old­
ható meg a fentiekben bemutatott rehabilitációs
intézményekben. Az Egészségügyi Világszervezet
úgynevezett lakóközösségi rehabilitációs prog­
ramja erre a felismerésre épül. Ennek az ellátási
formának a lényege, hogy a fogyatékkal élő em­
ber otthoni körülmények között (természetes
életterében), hivatásos és/vagy laikus személyek
közreműködésével és a rehabilitációs technikák
helyszíni feltételeinek megteremtésével kapja meg
azt a segítséget, amely a rehabilitációjához szük­
séges. Magyarországon is vannak már erre irá­
nyuló kezdeményezések például a közösségi pszi­
chiátria területén.
Mentálhigiénés rehabilitáció
A személyközpontú rehabilitáció egyik fő célja a
rászorulók minél kedvezőbb testi, érzelmi, és tár­
sadalmi alkalmazkodásának segítése egyénre sza­
bott módon. Miután az akadályozott testi, lelki
és szociális működései közön szoros összefüggés
van (vagyis például a testi változások következ­
ményesen pszichés sérülésekkel járnak) a rehabi­
litációs folyamat nem a beteg testrészre, szervre
vagy testi funkcióra, hanem a családban/társada­
lomban élő egész emberre kíván hatni. A mentál­
higiénés rehabilitáció az egyéni segítés mellett a
fogyatékossággal kapcsolatos társadalmi tudat­
formálásnak is fontos eszköze. A fogyatékkal élő
emberek társadalmi integrációjának, reintegráci-
ójának sikerességét döntően meghatározza a tár­
sadalom tagjainak a fogyatékosság kérdéséhez
való hozzáállása.
A betegség és következményei akut vagy kró­
nikus lefolyású életkrízist és tartós életmódválto­
zást okoznak. A mentálhigiénés rehabilitációban
résztvevő szakemberek (pszichológusok, pszichi­
áterek, alkalmanként gyógypedagógusok) egy­
részt diagnosztikus eszközökkel felmérik a pszi­
chikum károsodásait, másrészt egyéni és csopor­
tos foglalkozásokon pszichésen támogatják a kli­
enst és családját az új helyzet elfogadásában. Se­
gítik a betegségélmény, a veszteség feldolgozásá­
ban és megoldásában (például a testkép, az énkép
helyreállításában), segítenek oldani a szorongást,
félelmet, depressziót, támogatják a beteg meg­
küzdési stratégiáit, és segítik a rehabilitációs cél­
kitűzések megvalósításához szükséges motiváci­
ót, együttműködést.
Mentálhigiénés rehabilitációt nyújtó intézmé­
nyek között az egészségügyi intézményeken kívül
megtalálhatók a családsegítő központok és a
munkaügyi központok is.
A szociális rehabilitáció
A szociális rehabilitáció a társadalomba, a közös­
ségbe való integrációt, reintegrációt célozza a
szociális szolgáltatások rendelkezésre állásának
ellenőrzése, szükség esetén pótlása útján.
A szociális rehabilitáció célja annak elősegíté­
se, hogy a fogyatékossá vált kliens, illetve a csa­
lád a korábban elért társadalmi pozícióját meg­
őrizhesse.
A legalapvetőbb szociális rehabilitációs szük­
ségletek csoportjai: fizikai biztonság (étel, ruhá­
zat, hajlék, egészség) megteremtése, önellátási ké­
pesség (önálló életvitel és életvezetés) javítása, ér­
zelmi kapcsolatok erősítése, konfliktusok kezelé­
se, közlekedési nehézségek megoldása, valamint a
közösségi kapcsolatok kialakítása, erősítése.
A legalapvetőbb szociális rehabilitációs szük­
ségletek kielégítését célzó szociális rehabilitációs
intézkedések közé tartozik az anyagi támogatás
nyújtása, a szociális gondozás (például házi segít­
ségnyújtás, nappali ellátás, átmeneti szállás vagy
ápoló-gondozó otthoni elhelyezés), szociális segé­
lyezés, a személyes segítés mellett a rehabilitációs
segédeszközökkel való ellátás, szabadidő kultu­
rált és egyenrangú eltöltésének elősegítése, az ér­
dekképviseleti szervek egyes szolgáltatásai és a
társadalom szemléletének formálása is. Mindez a
társadalom igen széles körének aktivitását feltéte­
lezi.
 A szociális rehabilitáció egyik legfontosabb
eszköze a biztosító által a kliens részére nyújtott
megváltozott élethelyzetből fakadóan a kieső
vagy csökkenő jövedelem minél teljesebb - ami­
lyen mértékben azt a rehabilitációs célkitűzések
szükségessé teszik - pótlása (például táppénz,
rokkantnyugdíj, gyógyászati és rehabilitációs se­
gédeszközök biztosítása). Ezen túlmenően a szo­
ciális rehabilitáció lényeges feladata a kliens és
családja támogatása kapcsolati hálójának megőr­
zésében, bővítésében. Ennek során törekedni kell
arra, hogy a képességek, készségek, életlehetősé­
gek javításában szerepet játszó formális kapcso­
latokon túl fennmaradjanak és bővüljenek a kli­
ensek informális családi, baráti, lakókörnyezeti
kapcsolatai is.
A szociális rehabilitáció a kliens és családja
aktív részvételére épül, amelyben a szociális szak­
ember (szociális munkás) a kísérő, segítő és infor­
mációs híd szerepét játssza. A rehabilitáció során
a döntés joga mindvégig a kliens kezében marad,
a szociális szakember a döntés előkészítésében
játszik kulcsfontosságú szerepet. A szociális szak­
ember további fontos feladatköre a kliens és kör­
nyezete mindennapos pszichés támogatása, an­
nak érdekében, hogy a kliens és környezete fel­
dolgozhassa a fogyatékossá válás okozta krízist,
megbirkózzon a mindennapok nehézségeivel,
fennmaradjon, illetve erősödjön a rehabilitáció
sikerébe vetett hite.
A szociális rehabilitáció feladatait ellátó szak­
emberek elsősorban a különböző szociális intéz­
mények és a családsegítő központok munkatársai.
A környezeti rehabilitáció
A környezeti rehabilitáció középpontjában a kör­
nyezet széles értelemben vett átalakítása áll. Cél­
ja: a hozzáférhetőség mellett az akadálymentessé,
a hozzáférhetővé tett környezet elsajátításának
támogatása. Filozófiájának kiindulópontja: ha a
világ, a társadalom nem képes a fogyatékkal élő
személyt „visszafogadni", számára a többiekkel
azonos módon otthont biztosítani, akkor a világ
is fogyatékossá lett, következésképpen rehabilitá­
cióra szorul. Ennek a rehabilitációnak a valóra
váltását valósítja meg választékos eszközrend­
szerrel (például lakásátalakítás, közintézmények
akadálymentesítése, a közlekedés akadálymente­
sítése) a környezeti rehabilitáció.
Oktatási, képzési,
átképzési rehabilitáció
Az oktatási, képzési, átképzési rehabilitáció a ko­
rábbiakban pedagógiai rehabilitációként ismert
részterület feladatait látja el. Az oktatási, képzé­
si, átképzési rehabilitáció egyrészt a fogyatékkal
élő gyermekek speciális oktatását, gyógypedagó­
giai nevelését, másrészt a munkaképes korú meg­
változott munkaképességű egyének szakmai ki­
képzését, új szakmára átképzését, új munkakö­
rökre való felkészítését jelenti.
A gyógypedagógia a sérült ember neveléstudo­
mánya, önálló, speciális pedagógiai tudomány, a
különböző fogyatékossági csoportok gyógypeda­
gógiájának integrációs egysége. Tevékenységének
középpontjában ma már nem a fogyatékkal élő
ember áll, inkább a fogyatékkal élő ember szerepe
a mi világunkban, ezért a pedagógiai eljárások
nemcsak személyre szabottan irányulnak egy-egy
fogyatékkal élő emberre, hanem társadalomcent-
rikusan az őt körülvevő környezetére is. Az em­
ber-környezet viszony ökológiai szemléletének
köszönhetően a pedagógia már nem annyira a fo­
gyatékosság fajtája és foka, mint inkább a szüksé­
ges segítség fajtája és foka alapján tájékozódik.
A gyógypedagógia a sérült ember fejlesztésé­
vel foglalkozik, a meglévő és meg nem szüntethe­
tő fogyatékosságokat igyekszik a nevelés útján
korrigálni. A gyógypedagógiai tevékenység a re­
habilitációs tevékenység egyik formája, mert a
gyógyító pedagógiai rehabilitáció komplex fel­
adatai közül a pedagógiai feladatot látja el, így a
személyiségfejlesztés feladatait oldja meg, az ok­
tatás-nevelés és képzés segítségével hozzásegíti a
 fogyatékkal élőket a társadalmi integrációhoz,
reintegrációhoz.
A sérülést, károsodást követően elsősorban az
orvosi rehabilitációnak jut a főszerep, de az élet­
kor előrehaladtával egyre több szerepet kap a
gyermek pedagógiai, gyógypedagógiai nevelése és
rehabilitációja. Ebben a munkában kora gyer­
mekkortól kezdve számos bölcsőde és óvoda is
részt vesz. Azok a szülők, családok, akik fizikai
vagy pszichés ok miatt nem tudnak vállalkozni a
gyermek otthoni gondozására, ápolására, gyer­
meküket fogyatékosok ápoló-gondozó bentlaká­
sos intézményében helyezhetik el. Ezek az intéz­
mények elsősorban súlyosan, halmozottan sérült
gyermekek számára nyújtanak ellátást. A nagy
létszámú intézmények mellett egyre nagyobb az
igény a kiscsoportos lakóotthonok kialakítására.
Ezekben a lakóotthonokban nagy szerep jut az
önállóbb, függetlenebb életvitel megvalósításá­
nak, s ezen belül a mindennapos tevékenységek
terápiás célú felhasználásának is.
A felnőttkorba lépett sérült emberek vagy ma­
radnak továbbra is a fogyatékkal élők otthoná­
ban, vagy állapotuktól függően áthelyezik őket la­
kóotthonba vagy szakosított szociális otthonokba.
A fogyatékkal élők nappali intézménye átme­
netet képez a fogyatékkal élők otthonában törté­
nő elhelyezés és az ambuláns szolgáltatás között.
Több szempontból is előnyös ellátási forma, mert
az ellátásban részesülő gyermek, fiatal családi
környezetben maradhat, ugyanakkor ez az ellátá­
si forma részlegesen tehermentesíti a szülőt, nem
kell lemondaniuk a munkavállalás lehetőségéről
sem. A nappaü intézményekben a képzési kötele­
zettségek teljesítése mellett lehetőség nyílik a re­
habilitációs foglalkoztató terápiára a mindenna­
pos tevékenységek, a játék és szabadidő, valamint
a munkatevékenység során egyaránt.
A tanköteles kor elérésével az egyéni képessé­
gek feltárása után a gyermekek speciális általános
iskolába kerülnek. Az enyhébben sérült gyermekek
számára a szakmatanulás speciális szakiskolák­
ban, szakképző intézményekben válik lehetővé.
A nem tanköteles, tanulásban értelmileg aka­
dályozott, valamint mozgás-, illetőleg látássérült,
csak intézményes keretek közt rehabilitálható
személyeknek a fogyatékkal élők rehabilitációs
intézményében nyújtanak ellátást. Ezekben az in­
tézményekben az oktatással, képzéssel és rehabi­
litációs célú foglalkoztatással egyidejűleg előké­
szítik az ott élőket a családba, illetve a lakóhelyi
környezetbe való visszatérésre.
A munkaképes korú megváltozott munkaké­
pességű egyének, vagyis a fogyatékkal élő felnőtt
emberek tanulási sajátosságait, motiváltságát fi­
gyelembe vevő speciális felnőttképzési intézmé­
nyek, például a regionális munkaerő-fejlesztő és
-képző központok. A megváltozott munkaképes
korú egyének munkavállalási és munkahely-meg­
tartási esélyeit a regionális munkaügyi központok
különböző szolgáltatásokkal segítik. Ebbe a tevé­
kenységi körbe tartozó intézkedések szorosan
kapcsolódnak a foglalkozási rehabilitációhoz.
A foglalkozási/foglalkoztatási
rehabilitáció
A foglalkozási rehabilitáció az a folyamat, amely
képessé teszi a fogyatékkal élő embereket meg­
maradt képességeiknek megfelelő munka vállalá­
sára, megtartására, előmenetelre és ezáltal javítja
a társadalomba való beilleszkedésüket, illetve új­
ra beilleszkedésüket.
Abból indul ki a foglalkozási rehabilitáció fi­
lozófiája, hogy a sérült, egyes munkavégző funk­
cióiban korlátozott ember nem csökkent munka­
képességű, hanem megváltozott munkaképessé­
gű. Ez azt jelenti, hogy meg lehet találni azt a
munkakört vagy megteremteni azokat a munka­
feltételeket, ahol a sérült ember is teljes értékű
munka végzésére képes. Az igazi cél tehát a fo­
gyatékos ember megmaradt munkavégző képes­
ségéből, elvárásaiból kiindulva megtalálni azt a
munkahelyet, amely számára tartós foglalkozást
és önmegvalósítási lehetőséget biztosít. Mindeh­
hez hozzátartozik a megélhetés biztosítása, a
munkahely által biztosított emberi kapcsolatok
és az önbecsülés, a hasznos ember tudata.
A foglalkozási rehabilitáció fázisainak
modellje a WHO szerint
Elsődleges megelőzés: munkavédelem,
egészségmegóvás a munkahelyen stb.
Másodlagos megelőzés vagy korai beavat­
kozás: munkahelymegtartás a bekövetke­
zett fogyatékosság ellenére vagy közvetlen
beavatkozás a munkahely elvesztése után.
Harmadlagos megelőzés: a tényleges fog­
lalkozási rehabilitáció.
A foglalkozási rehabilitáció célja a megválto­
zott munkaképességű emberek számára megma­
radt képességeikre építve a legmagasabb szintű
foglalkoztatás biztosítása. Ezt a kitűzött célt a
foglalkozási rehabilitáció kétféle módon érheti el.
Egyrészt speciális képzéssel, átképzéssel teszi al­
kalmassá a fogyatékkal élőt valamilyen munka­
kör ellátására, másrészt az adott képzettségű fo­
gyatékkal élőnek teremt speciális munkakörül­
ményeket.
A foglalkozási rehabilitáció olyan munkahe­
lyet, illetve munkakörülményeket (és munkaesz­
közöket) biztosít a megváltozott munkaképessé­
gű embereknek, ahol és amelyekkel a fogyatékos
vagy rokkant ember állapotának romlása nélkül
tud dolgozni, úgy, hogy közben a társadalomban
betöltött szerepe és presztízse lehetőleg előnyö­
sen, de semmiképpen ne hátrányosan változzon.
Ez az eljárás az orvosi rehabilitáció után követ­
kezhet, és sokszor kapcsolódik hozzá szociális re­
habilitáció igénye is.
A foglalkozási rehabilitáció a megváltozott
munkaképességű embert elsődlegesen eredeti
munkahelyére, az eredeti munkakörébe kívánja
visszajuttatni. (Esetleg munkaidő-csökkentéssel
vagy a munkakörnyezet átalakításával.) Ha ez
objektív akadályok miatt nem lehetséges, akkor a
következő, nem minden esetben adott, a körül­
ményektől, gazdasági helyezettől függő lehetősé­
gek állnak a foglalkozási rehabilitáció rendelke­
zésére:
• eredeti munkahelyen, de más munkakör­
ben;
más munkahelyen, eredeti munkakörben;
más munkahelyen, más munkakörben;
korábban gyakorolt foglalkozásban;
szakképzettségnek megfelelő nem gyako­
rolt foglalkozásban;
új képzettséget igénylő foglalkozásban.
A foglalkozási rehabilitáció folyamata
és annak intézményrendszere
A foglalkozási rehabilitáció első lépése a fogyaté­
kosság, illetve ebből adódóan a munkaképesség
mértékének megállapítása. Az Országos Rehabi­
litációs és Szociális Szakértői Intézet szakértőinek
komplex vizsgálata a fogyatékkal élő egyén teljes
körű állapot- és szükségletfeltárására irányul. A
komplex vizsgálat eredményeként megfogalma­
zott orvosi szakértői minősítés megfogalmazása
után kerül sor az egyéni komplex rehabilitációs
terv elkészítésére, ami javaslat a foglalkozási re­
habilitáció keretében történő ellátásra, ellátás
módjára, formájára, helyére, valamint a rehabili­
tációs szolgáltatók koordinálására.
A foglalkozási rehabilitáció második lépése a
megváltozott munkaképességű egyén munkavég­
ző képességének fejlesztése (képzéssel, átképzés­
sel), munkavállalásra való felkészítése (igények és
lehetőségek összehangolása, munkavállalást aka­
dályozó tényezők kiküszöbölése, megfelelő mun­
kahely megtalálása, munkáltatók megnyerése,
munkatársak felkészítése, szükséges munkafelté­
telek biztosítása: akadálymentesítés, közlekedés,
munkakipróbálás, munkahelyi gyakorlat), vala­
mint munkában maradásának (betanítás és beil­
leszkedés támogatása, utógondozás, támogató­
személyzet biztosítása) segítése.
A megváltozott munkaképességű felnőttek
képzését például a regionális munkaerő-fejlesztő
és -képző központok végzik.
A megváltozott munkaképességű álláskere­
sők, fogyatékkal élők és családtagjaik, egészségi
problémával élő fiatalok az önálló életvitelhez
szükséges információért kereshetik fel a Rehabili­
tációs Információs Centrumot. Ezek a centrumok
a regionális munkaügyi központok részeként
olyan foglalkozási rehabilitációt segítő' szolgálta­
tásokat biztosítanak, amelyek az egészségi álla­
potnak, érdeklődésnek, képességeknek megfelelő
szakmák, munkakörök, képzési irányok megha­
tározására, a pályaorientációra, pályakorrekció­
ra és a karriertervezésre egyaránt vonatkoznak.
A foglalkozási rehabilitáció harmadik lépése a
tényleges foglalkoztatás. A megváltozott munka­
képességűek foglalkoztatása különböző intézmé­
nyi keretek között végezhető: szociális intézmé­
nyek, akkreditált foglalkoztatók és egyéb foglal­
koztatók.
A foglalkoztatási rehabilitációt
segítő szolgáltatások
A foglalkozási rehabilitációt segítő szolgáltatá­
sok olyan álláskeresők munkába helyezését segí­
tik elő, akik munkaképességük csökkenésének
mértékéről szakértői igazolással vagy foglalko­
zás-egészségügyi szakvéleménnyel rendelkeznek,
akiknek munkavállalási és munkahelymegtartási
esélyei testi vagy szellemi károsodás miatt csök­
kentek (az általa utoljára legalább 1 évig betöl­
tött munkakört, illetve a képzettségi szintjének
megfelelő munkakört nem tudja ellátni).
A foglalkoztatási rehabilitációt segítő szolgál­
tatások
• Rehabilitációs tanácsadás (egyénre szabott
segítséget nyújtanak az egészségi problé­
mával élőknek az egészségi állapotuknak,
érdeklődésüknek és képességeiknek megfe­
lelő foglalkozások meghatározásában, va­
lamint a képzési irányok kiválasztásában).
A rehabilitációs tanácsadás iránya lehet:
- foglalkozási információs tanácsadás,
- pályamódosítási, pályakorrekciós ta­
nácsadás,
- pályaválasztási tanácsadás,
- pszichológiai tanácsadás.
Munkaerő-piaci és foglalkozási információ
(az információnyújtás - amely történhet
önállóan vagy tanácsadás, állásbörze, to­
vábbá munkaközvetítés keretében - előse­
gítheti az elhelyezkedést és az üres álláshe­
lyek betöltését).
Az információs szolgáltatás kiterjed:
- a foglalkozásokra,
- a térségben elérhető képzésekre,
- a régió, a megye, valamint a kistérség
munkaerő-piaci helyzetére,
- a munkaerő-kereslet és -kínálat helyi
jellemzőire vonatkozó tudnivalókra, a
foglalkoztatást elősegítő támogatásokra
- a munkanélküli-ellátásokra vonatkozó
lehetőségekre,
- a foglalkoztatással összefüggő jogsza­
bályokkal kapcsolatos tájékoztatásra
és az azokról szóló ismertetőkre.
• Munkavégző képesség fejlesztése (a meg­
változott munkaképességű munkanélküli­
ek sikeres újra elhelyezkedéséhez meglévő
képességeik gyakran kevésnek bizonyul­
nak, s a hosszú munkanélküliség alatt ko­
rábbi ismeretük, szaktudásuk is jelentősen
veszít értékéből, ezért a képzésnek, fejlesz­
tésnek ebben a körben kitüntetett szerepe
van; a modern rehabilitáció alaptétele,
hogy a sérült emberek elsősorban integrált
képzésbe kapcsolódjanak be).
Munkahely feltárás (segít megtalálni a fo­
gyatékos ember speciális munkavégző ké­
pességéből, elvárásaiból kiindulva azt a
munkahelyet, amely számára tartós foglal­
kozást és önmegvalósítási lehetőséget biz­
tosít).
Munkaközvetítés.
• Munkáltatók támogatása új munkahelyek
teremtésében, a meglévők megőrzésében (a
megváltozott munkaképességű embert al­
kalmazó munkáltatók természetesen álla­
mi támogatásban is részesülhetnek, létezik
ún.: rehabilitációs foglalkoztatás bővítését
szolgáló támogatás, állami dotáció; a spe­
ciális munkaeszközök készítéséhez is kér­
hető támogatás, adókedvezményt is kap­
hat, és igényelhető pályázati úton is, ha
olyan beruházást, bővítést, eszközvásárlást
 tervez a munkaadó, amely megváltozott
munkaképességű személyek foglalkoztatá­
sát biztosítja).
Hátrányos helyzetűek önfoglalkoztatóvá
válásának, vállalkozóvá válásának támo­
gatása.
Az elhelyezkedések közvetlen segítése (az
általános és tematikus tanácsadások, a tá­
mogatott foglalkozások és képzési lehető-
ségek szélesítése mellett kialakult és egyre
jobban terjed a „munkába segítés" direkt
formája). Ez az európai gyakorlattal kom­
patibilis szolgáltatás a munkáltató és mun­
kavállaló egymásra találását, és a rehabili­
tált dolgozó tartós munkában maradását
segíti. Ebben a munkában az ún. mentorok
(foglalkoztatás-szervező' menedzserek,
munkaasszisztensek) segítik a megválto­
zott munkaképességű egyént. A mentorok
személyre szólóan segítenek az állásfeltá­
rásban, az elhelyezkedésben és az utógon­
dozásban.
Utókövetés, utógondozás.
A foglalkoztatási rehabilitáció formái
Nyílt foglalkoztatás (normál munkaerő-pi­
aci versenyfeltételeknek megfelelően);
> önfoglalkoztatás (minden olyan, a jogsza­
bályok szerint önállóan végezhető és az
egyéni vállalkozásról szóló törvény hatá­
lya alá nem tartozó gazdasági tevékenység,
amelynek gyakorlója az egészségbiztosí­
tási, illetve a nyugdíjbiztosítási szolgáltatá­
sok fedezetéről az erről szóló jogszabályok
rendelkezései szerint maga köteles gondos­
kodni);
• támogatott foglalkoztatás (az egészségká­
rosodás, krónikus betegség vagy fogyaté­
kosság miatt megváltozott munkaképes­
ségű emberek sajátos körülményeket biz­
tosító, az állami költségvetés által megha­
tározott százalékban megfinanszírozott
munkalehetősége);
védett foglalkoztatás (az egészségkároso­
dás - krónikus betegség vagy fogyatékos­
ság miatt - megváltozott munkaképességű
emberek sajátos körülményeket biztosító
munkalehetősége.)
A rehabilitációs team
A rehabilitáció komplexitása miatt egy-egy szak­
mához, szakterülethez tartozó szakember képte­
len ellátni mindazokat a feladatokat, amelyek az
akadályozott ember életének minden területét
(testi, lelki és szociális) átfogják, ezért az egyes
feladatokat különböző szakemberek végzik.
A rehabilitációs team állandó résztvevői az
akadályozott ember és a közvetlen környezetében
élők (például családtagok). A tapasztalatok azt
bizonyítják, hogy azon betegek jobb betegség­
prognózist mutatnak, és jobban rehabilitálhatók,
akik családban élnek, illetve, akiket hozzátarto­
zóik támogatnak. A teamnek a beteg felelős részt­
vevője, aki pontos tájékoztatást kap a betegségé­
ről, aktívan és felelősen működik közre a rehabi­
litáció folyamatában. A beteget és hozzátartozóit
minden esetben be kell vonni a team-megbeszélé­
sekbe, és lehetőséget kell adni számukra, hogy a
lehetséges rehabilitációs beavatkozások alternatí­
vái közül választhassanak.
A rehabilitációs teamben a betegen és laikus
segítőin kívül azok a szakemberek (például or­
vos, ápoló, gyógytornász, foglalkoztató terapeu­
ta, szociális munkás, pszichológus, gyógypedagó­
gus) kapnak helyet, akik a rehabilitációs munká­
ban szaktudásukkal közreműködnek (multidisz-
ciplináris team). A team szakember-összetétele
mindig az akadályozott ember sérüléseinek típu­
sától, az akadályoztatottságot okozó tünetek ja­
vuló, stagnáló vagy progresszív jellegétől, az élet­
kortól, az aktuális rehabilitációs igényektől és
szükségletektől függ. Ahogyan a team összetétele,
ugyanúgy a team vezetője sem állandó, hanem a
szükségleteknek megfelelően változik. A haté­
kony rehabilitáció érdekében a team minden-
egyes tagjának leginkább azt kell a közös munka
egyik legfontosabb alapelvének tartania, hogy
keressék meg a szükséges és az adott feladatra ná­
luk kompetensebb szakembert és, „adják to­
vább" nekik a rehabilitációra szoruló embert.
A team tevékenységének első lépése az akadá­
lyozott egyén állapotának komplex felmérése, a
rehabilitációs szükségletek komplex feltárása an­
nak érdekében, hogy minél optimálisabb problé­
mamegoldási stratégiát fogalmazhassanak meg.
Ezt követi a team tagjainak szoros együttműkö­
désével a rehabilitációs célkitűzések megfogalma­
zása, ennek megfelelően az egyéni rehabilitációs
terv összeállítása, annak gyakorlati feladatokra
történő bontása. Ezután következik a mindenna­
pi munka, amikor minden teamtag saját szakte­
rületének megfelelően végrehajtja a meghatáro­
zott feladatokat. A hatékony együttműködés és a
rehabilitáció sikeressége érdekében rendszeres
team-megbeszéléseket tartanak előre egyeztetett
időközönként. A teammegbeszéléseken a közös
munkában résztvevő minden szakember beszá­
mol az akadályozott személy aktuális állapotáról,
a közös munka során elért eredményekről, a ki­
tűzött célok elérésének mértékéről, valamint a
felmerült nehézségekről.
Irodalom
Heckl, R. W. - Ade, G. - Schell, W.: Rehabilitá­
ció és betegápolás. Medicina Könyvkiadó, Bu­
dapest, 2 0 0 0 .
Huszár I. - Kullmann L. - Tringer L.: A rehabili­
táció gyakorlata. Medicina Könyvkiadó, Bu­
dapest, 2 0 0 0 .
Potter, P. A. - Perry, A. G.: Az ápolás elméleti és
gyakorlati alapjai. Medicina Könyvkiadó, Bu­
dapest, 1996.
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről.

Összefoglalás

A fejezet egyes alfejezetei a megelőzés különböző szintjeit mutatják be. A modern egészség­
ügyi ellátásban az egészségvédelem multidiszciplináris és multiszektoriális együttműködés
keretében az elsődleges megelőzés (primer prevenció vagy profilaxis), a másodlagos megelő­
zés (szekunder prevenció vagy kuráció) és a harmadlagos megelőzés (tercier prevenció vagy
rehabilitáció) szintjeinek egységében valósul meg. Az elsődleges megelőzéssel a betegség ki­
alakulását, a kurációval a betegség szövődményeit, a rehabilitációval pedig a már kialakult
szövődmények súlyosbodását kívánjuk megakadályozni. Az egészségügyi ellátás tehát egy
adott egészségi állapot rosszabbodásának a megakadályozása, azaz prevenciók sorozatának
tekinthető.

A megelőző tevékenységek együttes célja a születéskor várható átlagos élettartam növelése,

az egészségi állapot javítása, a jó egészségi állapotban megélt élettartam meghosszabbítása,
a morbiditás és a mortalitás csökkentése, valamint azoknak a károsító tényezőknek a mér­
séklése, melyek az egyén vagy a közösség egészségére kedvezőtlen hatást gyakorolnak.
 3. fejezet A megelőzés és annak szintjei

Kérdések, feladatok

1. Mit jelent az a megállapítás, hogy az egészségvédelem multidiszciplináris és multi-

szcktoriális együttműködést igényel?
2. Milyen célokat szolgálnak együttesen a megelőző tevékenységek?
3. Milyen céllal végezzük a megelőzés egyes szintjeit?
4. Hogyan képeznek egységet a megelőzés egyes szintjei?
5. Hogyan kapcsolódnak a megelőzés egyes szintjei a különböző egészségi állapotokhoz?
6. Milyen feladatai lehetnek az ápolónak a megelőzés egyes szintjein?
7. Röviden fogalmazza meg az elsődleges megelőzés lényegét és célját!
8. Nevezze meg az elsődleges megelőzés célcsoportjait!
9. Soroljon fel néhány olyan eszközt, amelyek elsődleges megelőzés során segítik a
károsodások kialakulását vagy csökkentését!
10. Hasonlítsa össze az egyéni és közösségi egészségmegőrzést mint az elsődleges megelőzés
két alapvető formáját?
11. Ismertesse az elsődleges megelőzés színtereit!
12. Fogalmazza meg, hogy mi a másodlagos megelőzés lényege és célja!
13. Nevezze meg a másodlagos megelőzés célcsoportjait!
14. Sorolja fel a másodlagos megelőzés eszközeit!
15. Ismertesse a másodlagos megelőzés színtereit!
16. Mi a rehabilitáció lényege és célja?
17. Mi a különbség a rehabilitáció kliensközpontú és társadalomközpontú iránya között?
18. Melyek a rehabilitációt igénylő betegségcsoportok?
19. Melyek a rehabilitáció eszközei?
2 0 . Melyek a komplex rehabilitáció elemei?
2 1 . Mit jelent az orvosi rehabilitáció fogalma?
22. Melyek az orvosi rehabilitáció eszközei?
23. Melyek az orvosi rehabilitáció intézményei?
24. Mi a mentálhigiénés rehabilitáció feladata a komplex rehabilitáció keretében?
25. Mi a szociális rehabilitáció feladata?
26. Mi az oktatási, képzési, átképzési rehabilitáció feladata?
27. Kik a rehabilitációs team tagjai?
28. Mitől függ a rehabilitációs teamben dolgozó szakemberek összetétele?
29. Melyek a rehabilitációs teammunka lépései?
 Az ápolás általános kérdései
Kis Klára
Az ápolás rövid története
Az ápolás egyidős az emberiséggel, az emberi ter­
mészetből fakad. Amíg az ápolás évezredek alatt
az ápolástudomány jelenlegi fejlettségi fokáig el­
ért, sok ezer ápoló áldozatos munkájára volt
szükség. Bár céljai minden korban megegyeztek,
a tudományok fejlődésével felhasználható eszkö­
zei korszerűsödtek. Az ápolás hosszú évszázado­
kon keresztül kölcsönös függésben fejlődött az
orvostudománnyal.
Ápolásra utaló adatok a történelem
előtti civilizációk népei között
(Kr. e. 4000 előtt)
Az ősközösségben a gyógyítást a varázslók, az
ápolást pedig ezek női hozzátartozói végezték. Az
ápolás a történelemnek ebben a korai szakaszá­
ban egyfajta közösségi szolgálat volt, ösztönös
késztetésből eredt, és a betegek segítésén túl való­
jában elsősorban a család egyben tartására és vé-
delmezésére irányult.
A korai népek életmódjáról, betegségeiről je­
lenleg semmiféle megfejthető írásos emlékkel nem
rendelkezünk, ezekről az ősi régészeti leletanyagok
tanulmányozása adhat információkat. Az „ősko­
ri" gyógymódokra, ápolásra csak feltevéseink le­
hetnek, olyan csontleletek alapján, amelyek példá­
ul gyógyult koponyalékelésről, szuvas fogakról,
csonttörésről és ízületi kopásról tanúskodnak.
Az új kőkorszakból (Kr. e. 5 5 0 0 - 2 2 0 0 ) már
több csontvázlelet tanúskodik az újkőkori ember
betegségeiről, ezek ellátási lehetőségeiről. Ebben
a korban alakult át a vadászok és gyűjtögetők
társadalma földművelő és állattenyésztő néppé,
ami szükségszerűen maga után vonta az emberek
letelepedését. A letelepedés viszont újabb veszé­
lyeket hozott magával, például a téli hónapokban
fokozott fertőzésveszély, az elégtelen és helytelen
táplálkozás miatt hiánybetegségek, a nedves bar­
langok reumatikus bántalmakat okoztak („bar­
langi köszvény"). Már a korai történelmi időből
származó csontleleteken elég gyakran kimutatha­
tó a daganatos megbetegedés.
Az őskori ember komoly erőfeszítéseket tett,
hogy legyőzze váratlan betegségeit, ellássa a va­
dászat közben szerzett sérüléseit. Valószínűleg az
állatok viselkedését figyelve ismerték fel, hogy a
közeli vizekben kereshetnek gyógyírt sérült vég­
tagjaikra, és azt, hogy egyes növények gyógyító
hatásúak. A tapasztalatokat felhalmozva ősanyá­
ink türelmesen gyűjtögették a virágokat, füveket,
hogy azokat alkalmazva az arra rászorultak
egészségét megpróbálják visszaadni. Lassan gyűj­
tötték a tapasztalatokat a sebkezelések, csonttö­
rések, ficamok, sérülések ellátásáról, felhasználva
a tapasztaltabb öregek véleményét is. így kezdett
kibontakozni a gyógyító-ápoló tevékenység.
A korai civilizációk népei körében
fellelhető betegápolás
(Kr. e. 4000-Kr. u. 476)
A rabszolgatartó társadalmak időszakában kelet­
kezett írásos emlékeinkben is igen kevés utalás ta-
lálható az ápolásra. A gyógyítók szerepét a papok
vették át. Az orvostudomány pedig elsősorban
azokban az országokban kezdett terjedni (többek
között Egyiptom, Görögország), ahol az alapvető
tudományok — közöttük a kémia - fejlődtek.
Az egyiptomiak bonctani, élettani és kórtani
tudás hiányában nem ismerték a betegség lénye­
gét. Ezzel szemben a betegségek tüneteit, diag­
nosztizálását viszont jól ismerték. A gyógyítás is­
tene Serapis volt. Templomai, a serapeionok a
gyógykezeléseket szolgálták. Itt aludtak a bete­
gek, hogy álmukban látott útmutatás szerint ré­
szesüljenek ellátásban. Ezeket az ellátóhelyeket
tekinthetjük a kórházak ókori elődeinek. Az óko­
ri egyiptomi leleteken is találhatók ápolásra vo­
natkozó utalások. Az orvosi papiruszok tartal­
maznak olyan leírásokat, melyek ápolási folya­
matra utalnak (például a vérmérgezésben szenve­
dő betegek táplálása). A leírásokban azonban az
ápoló feladatai nem voltak világosak.
Az asszíroknál és babiloniaknál a papi „bel­
gyógyászon" és a világi „sebészorvosokon kívül
még egy harmadik „ápoló-kezelő rend" is tevé­
kenykedett, akik elkészítették a gyógyszereket, a
fürdőket, és közreműködtek az ellátás során,
majd ezt követően gondozták a betegeket. A gyó­
gyításra növényi és ásványi eredetű gyógyszere­
ket, diétát, a pihentetést, a beöntéseket, a
masszázst, a kötözéseket, a személyi higiéné fo­
kozott előtérbe állítását alkalmazták.
Az ókori zsidók Mózes könyveiben esetenként
az ápolót is említik, bár szerepe a dajkák esetét
kivéve nem világos. Úgy tűnik, hogy az ápoló ott­
honukban látogatta meg és gondozta a betegeket,
és valószínűleg szerepe volt az egészséges élet ok­
tatásában is.
A kereszténység előtti Indiában, az ókori hin­
duknál már kiépített kórházi szervezet működött,
valószínűleg elsőként a világon. Ugyancsak itt
működött olyan férfiakból álló kórházi személy­
zet, akikhez a nagy felkészültségű sebészek küld­
ték a betegeiket ápolás céljából. A Védáknak ne­
vezett szent írások egy rövidebb sebészi könyvet
(Susruta Samitha) is tartalmaznak, amiből meg­
tudhatjuk, hogy az ókori indiai emberek mélyen
vallásosak voltak, és hittek az egészség és beteg­
ség isteni meghatározottságában. A Charaka Sa­
mitha című orvosi kézirat szerint az ápolóknak
az alábbi képességekkel kellett rendelkezniük:
„Biztosítani kell egy olyan, jó magaviseletű sze­
mélyekből álló gondozói testületet, akik szokása­
ikban megkülönböztetett módon érvényesítik a
tisztaságot. [...] Akik szolgálatban állnak [...]
Akiknek kedvesnek és ügyesnek kell lenniük és
képesnek minden olyan szolgálat elvégzésére, me­
lyekre a betegnek szüksége lehet, beleértve a be­
teg mosdatását, fürösztését is. Nem kevésbé
olyannak, hogy rendelkezésre álljanak azoknak,
akik betegeskednek, soha nem vonakodva attól,
hogy bármi olyan dolgot megtegyenek, amit ne­
kik megparancsolnak." Nem ismeretes, hogy kik
végezték ezen ápolók képzését, valamint az ápo­
lók státusa is tisztázatlan volt.
Ismereteink szerint a modern orvoslás kezdete
az ókori Kínában élőShen Nung (Kr. e. kb. 2700)
császár nevéhez fűződik. A császár vezette be a
gyógyszeres terápiát és az akupunktúrát. Ezek az
ellátási formák a Yang-Yin elméletbe ágyazódtak
be. A Yang, a férfias alapelv (világos és élettel te­
li) és a Yin, női alapelv (sötét, hideg és élettelen)
közötti összhang jelenti az egészséget, a betegség
hiányát. Eredetileg az akupunktúra abból állt,
hogy tűket szúrtak a meridiánnak nevezett testfe­
lületbe azokon a pontokon, amelyek a yin-yang
áramlását tartották ellenőrzésük alatt. A kínai
kultúrából eredő erős tradíció szerint a betegeket
otthonukban, családi körben ápolták, ezért kevés
említés történik bármilyen kórházról.
Az ókori görögöknél az orvosok istene, Aszk-
lepiosz tiszteletére emelt aszklepeionok alkalma­
sak voltak a pihenésre és az egészség helyreállítá­
sára. Ezek az intézmények a gazdagok ellátására
jöttek létre, és elsősorban a diétára és a pihenés­
re helyezték a hangsúlyt, de bennük gyógyfürdő­
ket, tornatermeket és kezelő helyiségeket is elhe­
lyeztek. A papság tartotta fenn ezeket a helyeket,
és látta el a betegeket, de őket nem lehet a mai ér­
telemben ápolónak tekinteni. Hippokratésztó'l
(Kr. e. 4 6 0 - 3 7 7 ) származtatják az Illem könyvét,
ahonnan az alábbi részlet származik: „Bízd meg
egyik tanítványodat, olyat, aki képes az instruk­
ciókat nehézség nélkül végrehajtani, és képes a
kezelést megfelelőképpen végezni. Válassz olyan
valakit, aki már megkapta a bevezetést a szakma
rejtelmeibe, hogy minden olyan dolgot el tudjon
végezni, amire szükség van, és hogy a kezelést
biztonsággal meg tudja adni. Ő azért van ott,
hogy megakadályozza, hogy olyan dolgok, me­
lyek a vizitek között történnek, elsikkadjanak.
Soha ne bízz meg laikust semmivel, mert ha bal­
szerencsés dolog történik, a feleló'sség téged fog
terhelni, de az eredmény dicsó'séget fog neked
szerezni." Ebbó'l a leírásból feltételezhetjük, hogy
a fektetőknek nevezett intézményekben már kü­
lön személyek ápolták a betegeket. A rabszolgá­
kat otthon hozzátartozóik ápolták, akik egyúttal
az orvosok segédei is voltak.
A római orvostudomány kiemelkedő alakja a
pergamoni Galénosz ( 1 3 0 - 2 0 0 ) , elsősorban
gyógyszertani kutatásairól ismert, a betegek ke­
zelésében gyógynövénykészítményeket alkalma­
zott. Galénosz utalt a bábák által a szüléskor és
az újszülött gondozása során felhasznált beavat­
kozások némelyikére. Ezek alapján feltételezhet­
jük, hogy a nők ápolásában a bábák játszhattak
szerepet. E korból származik az orvostörténeti
szempontból lényeges Celsus nyolckötetes össze­
foglaló munkája, melynek 3. kötetében említi a
gyulladás azóta is tanított jellemző tüneteit: ru-
bor (pirosság, pír), tumor (duzzanat), calor (for­
róság), dolor (fájdalom). Az ókori rómaiaknál
már találkozunk kórházszerű intézményekkel. A
valetudinaria különálló épület vagy csupán egy
külön szoba volt, melyben eredetileg a birtokon
dolgozó értékes római rabszolgákat gondozták.
Egyes utalások alapján azonban arra következ­
tethetünk, hogy a későbbiekben a rabszolgákon
kívül ezekben az épületekben sebesült vagy beteg
katonákat is gondoztak. Az ásatások során fel­
tárt kórházak a kórtermeken kívül fürdőket,
gyógyszertárat és a gondozó személyzet szállás­
helyeit is magukba foglalták.
Az arab orvosi iskolák híressége Avicenna volt
( 9 8 0 - 1 0 3 7 ) , ötkötetes Kánonja kb. ötszáz éven
át az orvosi törvények könyve volt.
Ápolás a kereszténység első századaiban
A korai kereszténység által gyakorolt jótékony­
ság, könyörületesség, a felebaráti szeretet, amely
az emberi méltóság felismerésén alapul, felkarol­
ta a szegényeket és a betegeket. A szegénygondo­
zás és betegápolás a keresztény közösségek elöl­
járóinak: a püspököknek és a papságnak a fel­
adata lett. A diakónusok (szerpap, aki egyházi
szolgálatot teljesít) és a diakonisszák (az ókeresz­
tény egyházban hivatalosan kirendelt szegény- és
betegápolónők) viszont, mint a nevük is mutatja,
csak segítő, szolgáló és végrehajtó feladatokat
láttak el. A hajléktalan betegek, elhagyott idős
emberek, leprások ápolásán túl a halottak elte-
metéséről is gondoskodniuk kellett.
A keresztény összetartozás jegyében minden
keresztény ház szállás volt az utasok részére, ápo­
lóhely a betegek számára, az üldözöttek menedé­
ke, az elhagyottak, árvák oltalma. Az otthonok­
ban történő ápolás, mint a szegényellátás része,
ebben a korban tökéletesen elegendő és megfele­
lő volt az akkori lehetőségeknek megfelelően.
Nem kellett a rászorulóknak a családi környezet­
ből kiszakadniuk, megőrizte az ellátott független­
ségét, méltóságát.
Konstantin (Kr. u. 2 7 4 - 3 3 7 ) császárságától
kezdődően a gazdasági és társadalmi viszonyok
az egyházi szegénygondozás fejlődésében is válto­
zásokat hoztak. A vagyon kezdett néhány család
kezében összpontosulni, amit pazarló, fényűző
élettel éltek fel. A másik oldalon pedig a határta­
lan nyomor volt az uralkodó. A tömeges elnyo­
morodás korában annak érdekében, hogy a dia­
kónusok és a diakonisszák elláthassák feladatu­
kat, szükség volt olyan házakra is (diakonia),
ahol a jótékonyságot gyakorolhatták. Ezek a há­
zak egy-egy diakónus vezetése alatt működtek, és
gyakran betegápolóhelyként is szolgáltak.
A szegénygondozás központosítására irányu­
ló törekvés további új intézményrendszer létreho­
zását eredményezte: a szálláshelyeket (hospicium)
és kórházakat (hospitale) azok részére, akiknek
már nem jutott lakás, vagy akiket családi körben
már nem lehetett ápolni. Konstantin uralkodása
után már minden püspöki városban találhatunk
kórházat. A ragályos betegek részére külön házak
épültek (leprosorium).
A fejlődés későbbi időszakában a nyugati egy­
házban a betegápolás feladata rövidesen a kolos­
tori szerzetesekre hárult. Az ókor és a középkor
közötti átmeneti időszakban a kolostori élet vált
az egyházi szegénygondozás és betegellátás leg­
fontosabb intézményévé, a már meglévő kórhá­
zak mellett. A kolostorokban végzett fizikai mun­
kát, mint erkölcsi kötelességet, a lelki előmenetel
és szabadság eszközének tekintették. így a mun­
ka - például az ápolás - nem kényszertevékeny­
ség volt, hanem önként vállalt feladat. Az ápolók
a kolostori rend és fegyelem alatt szolgálva a be­
tegeknek, nyomorékoknak, vakoknak, szeren­
csétleneknek nyújtottak gondos ápolást.
A férfi szerzetesrendekkel vetekedtek a ke­
resztény szeretet művelésében a szegénygondo­
zásban, a betegápolásban, a fiatalok nevelésé­
ben a női szerzetesrendek, amelyek hamarosan
szükségtelenné tették a diakonisszák intézmé­
nyét.
A betegápolás helyzete a középkorban
(476-1492)
A középkori betegellátás és szegénygondozás jó­
tékonysági alapon, adományok segítségével való­
sult meg. A kereszténység első évszázadában kia­
lakult, diakonisszák által nyújtott ellátás a kö­
zépkorban folyamatosan visszafejlődött. A dia­
konisszák rendjének feladatait más rendek vették
át. Az egyházon belül újabb egyházi férfi és női
szerzetesrendek alakultak. Az egyes szerzetesren­
dek az alapító szándéka szerint betegellátással is
foglalkoztak, ily módon tagjaik erre a célra kép­
zésben is részesültek. Az idők folyamán létrejött
800 férfi (például bencések) és 1500 női (például
Szent Erzsébet Nővérek) szerzetesrend a betegek
(leprások), szegények, nyomorékok, foglyok ápo­
lását látta el. A szerzetesrendek tagjai a betegek
ápolását és a szegények gondozását a kolostor­
kórházakban végezték.
A középkorban a keresztes háborúk új lendü­
letet adtak az ápolás és az egészségügyi ellátás fej­
lődésének. A szerzetesrendek mellett a keresztes
hadjáratok eredményeként jöttek létre az ún. ha­
di ápolórendek, a Kórházi Lovagrendek (János­
lovagok, Német lovagrend, Templárius lovag­
rend, Szent Lázár rendje, Szentháromság rendje,
Szentlélek rendje) biztosítva a beteg és sebesült
katonák ellátását a Szentföld felszabadításáért
háborút folytató „kereszteseknek", akik a moha­
medánok ellen harcoltak. A lovagrendek a bete­
gek ellátását a lovagok által a rendre hagyott
pénzből, vagyonból fedezték. A keresztesháború
idején a házi ápolást az özvegyek és az egyedülál­
ló nők látták el.
A középkor végén a kolostori orvosképzést
átvették az egyetemek. Az itt végzett orvosok fő
feladatuknak elsősorban a járványok megakadá­
lyozását tekintették. A betegek ápolását az apá­
cák mellett az újonnan alakult világi ápolórendek
végezték, amelyeknek a tagjai főleg járványkór­
házakban dolgoztak. A világi ápolórendek tevé­
kenységi köre hasonló volt az egyházi ápolóren­
dekéhez, és bár egyenruhában jártak, nem éltek
kolostorban, házasodhattak, nem tettek szegény­
ségi fogadalmat.
A középkor utolsó évszázadaiban - többek
között a megélénkülő kereskedelem eredménye­
ként - a gazdasági-társadalmi élet meghatározó
elemeként létrejött céhrendszer is kivette részét a
szegénygondozásból, a városokban jótékony cél­
lal létrehozott intézetek építéséből. A kórházak
élén álló igazgató világi ember volt, aki azon kí­
vül, hogy felelős volt az anyagi javakért, ellátta
az ápolószemélyzet felügyeletét is. Az igazgató
felügyelete alatt dolgozó ápolók (a fivérek, akik a
lelkipásztorkodást ellátó papokból és a legkülön­
félébb fizikai munkát ellátó világiakból álltak,
valamint a nővérek, akik a betegek ápolását és a
szegény zarándokok gondozását végezték) általá­
ban valamelyik szerzetesrend szabályai szerint él­
tek. Az ápolók a betegek ápolásán, a szegény za­
rándokok gondozásán kívül a haldoklók részére
nyújtottak végső vigasztalást.
Az újkor ápolástörténete (1493-)
A középkor és az újkor közötti átmenet időszaká-
ban a szegénygondozás a kórházakban összpon­
tosult. Itt helyezték el és látták el a legyengült
idős embereket, az árvákat, az elhagyott gyereke­
ket, a nyomorékokat, valamint a munkaképtelen
betegeket. A kórházakból segélyezték az otthona­
ikban élő, de ápolásra szoruló „házi betegeket"
is.
A 16. század elejétől a tért hódító reformáció
változtatásra késztette a katolikus egyházat a
kórházügy és a szegénygondozás területén is. A
püspökök fennhatósága alá rendelték azoknak a
kórházaknak az igazgatóit, akik nem a lovagren­
dek vagy egyéb, a pápa által megerősített és ki­
váltságokkal felruházott ápoló testületek vezetése
alatt álltak, valamint a püspökök hivatali köte­
lessége lett a szegényügy. Több országban a kór­
háztól különválasztották a munkaképteleneket
ellátó szegényházakat, és a kereset nélküli, de
munkaképes egyének számára munkaházakat
emeltek.
Az újkorban is több, az elesettek segélyezését
és a betegek ápolását ellátó rend és egylet alakult.
Ezek alkalmazkodtak a működési területük szük­
ségleteihez, gazdasági viszonyaihoz. Szent Vazul
után vallották, hogy a szegénygondozás és ápolás
valódi művészet, melyet tanulni kell, s e művé­
szethez legjobban azok értenek, akik önként let­
tek szegények: a szerzetes ápolótestületek.
A sorra alakuló lovagrendek (Máltai Lova­
gok, a Johanniták, a bajor Szt. György Lovag­
rend) és betegápoló szerzetesrendek (például a
férfiakból álló Betegápoló Irgalmas Rend, vagy a
legnagyobb létszámú női szerzetesközösség, az Ir­
galmas Nővérek, a Páli Szent Vince Szeretetleá­
nyai) a fizikai segítségen túl a szükséget szenve­
dők lelki szükségleteire („egy jó emberi szó"), az
irántuk tanúsított részvétre („egy szempillantás")
is nagy hangsúlyt helyeztek.
Az újkori elvilágiasodás következtében vissza­
szorult a vallásos jótékonyság, aminek ellensú­
lyozására több országban bevezették a szegény­
adót s a kényszerkötelezettséget, hogy a községek
kötelesek eltartani szegényeiket. Angliában pél­
dául munkaházak létesítésével próbálták a mun­
kanélküliek problémáit kezelni, a csavargást, a
munkakerülést megoldani. A munkaházak, do­
logházak elsődlegesen foglalkoztatást, a segélyért
folyamodóknak segélyt nyújtottak, viszont ezek­
ben a házakban elkülönített részlegként műkö­
dött a mai fogalmainknak bizonyos mértékig
megfelelő kórház is.
1679-ben Georg Detharding orvos Kiel-ben
kiadta Tanulmány a betegápolásról című művét.
A tanulmány elsőként említette, hogy a betegápo­
láshoz a legalkalmasabbak a nők. A nők 40 évnél
ne legyenek fiatalabbak, de túl idősek se. Erős
testalkatúak legyenek, hogy fel bírják segíteni a
betegeket.
A 18. század végén számos írás keletkezett a
kórházakban uralkodó, az emberhez méltatlan
körülményekről, ahol az ápolás és a gyógyítás
személyi feltételei - a tárgyi feltételeken túl - egy­
általán nem voltak vonzóak: részeges, tolvaj nők
„gondozták" a betegeket. Néhány kórház azon­
ban megkísérelt magasabb mércét állítani az ápo­
ló személyzettel szemben, és a következő elvárá­
sokat fogalmazták meg: jó egészség, jó látás, hal­
lás, ügyesség, nyugodtság, jó modor, szorgalom,
mértékletesség, valamint hogy egyedül élő, füg­
getlen nő legyen az ápoló. Már ekkor megjelen­
tek az ápolószemélyzet hierarchikus tagozódásra
tett első kezdeményezések is: például a segédápo­
lók (őrzők), akik az ápolók segítségére voltak.
Bécsben megjelent az első ápolástani tankönyv.
Ugyanakkor a kórházak számának és nagyságá­
nak bővülése ellenére az ápolás és gondozás fel­
adatát még mindig az idősebbek, a feleségek és az
anyák látták el a betegek saját otthonában.
A 19. század elején az ápolás még mindig el­
szomorító képet mutatott. A kórházi ápolók gya­
korlatilag az egész életüket a kórházban töltöt­
ték, nem részesültek megfelelő képzésben. Az
ápolás rutin műveleteit az idősebbektől tanulták
meg. Az ápolók munkáját elsősorban a sebek
tisztítása, kötözése, a betegek etetése, itatása, tes­
ti higiénéjének biztosítása, gyógyszerrel való ellá­
tása, a halottak ellátása tette ki. Mindezek mel-
 lett részt kellett venniük a szennyes ruha mosásá­
ban, valamint a tiszta ruha javításában is.
Ebben az időszakban az ápolás nem volt elfo­
gadott szakma, nem volt társadalmi presztízse.
Nemes vagy polgári családból származó nők
nem dolgozhattak otthonaikon kívül, így ápolói
munkát sem végezhettek. Elfogadott csak az
volt, ha valaki egy vallási felekezet tagjaként,
vallási motiváció alapján végzett ápolói munkát.
A 19. század során számos betegápoló rend ke­
letkezett vagy virágzott fel, és volt jelentős hatás­
sal az ápolás színvonalára. A protestáns egyház
Theodor Fliedner lelkész segítségével felélesztet­
te a „Diakonisszák Templomi Rendjét" 1 8 3 6 .
október 13-án Németországban, Kaiserswerth-
ben.
Elisabeth Frey (1770-1845) testi és szellemi
betegeket ápolt, rabokat látott el és gondozott, és
amint értesült a kaiserswerthi diakonisszák mun­
kájáról, odautazott és meglátogatta kórházukat.
Ezt követően ápolócsoportot szervezett London­
ban szegénysorsú betegek ápolására. Ápolócso­
portját először „Jótékony Protestáns Nővérek­
nek" nevezte, amit később az „Ápoló Nővérek
Intézete" elnevezésre változtatott. Az emberek
gyakran Frey-nővéreknek vagy Frey-ápolóknak
is nevezték őket. Képzésük elemi szintű volt, és
egyik egyház mellett sem kötelezték el magukat.
A szervezett ápolóképzés a 19. században in­
dult meg, jóllehet korábban már léteztek kezde­
ményezések a képzésre, azonban önálló iskolate­
remtő jellegük nem volt. Európában a protestáns
egyház Theodor Fliedner lelkész segítségével felé­
lesztette a „Diakonisszák Templomi Rendjét"
1836. október 13-án Németországban, Kaisers-
werth-ben. Ez a diakonisszaiskola jelentette az el­
ső szemléleti és gyakorlati áttörést az ápolókép­
zésben.
A tudományok, az orvostudomány gyors fej­
lődésének eredményeként egyre nőtt az igény a
jobb színvonalú ápolás, illetve ápolóképzés iránt.
A 19. század közepén érkezett el az idő az ápolás,
illetve az ápolóképzés megreformálására, mely
végül Florence Nightingale ( 1 8 2 0 - 1 9 1 0 ) tevé­
kenysége során valósult meg. Nightingale mun­
kássága a világszerte jelentős hatást gyakorolt.
Nightingale az orvosoktól tudta, hogy az ápolók
azok, akik nélkül az eredményes kórházi munka
lehetetlen. Véleménye szerint meg kell nemesíteni
ezt a hivatást a szenvedő betegek ezrei érdekében.
Mert lehet másféle ápolás is, olyan, amelynek
mozgatórugója az odaadás. „Az ápolás szent és
tiszta hivatás, hiszen a szenvedőknek enyhülést, a
haldoklóknak könnyebbséget, a gyógyulóknak
életet ad." „A betegápolás féltékeny valami, nem
tűri, hogy aki neki él, más utat is szolgáljon" -
hangoztatta. Egy enciklopédia számára írt cikké­
ben csokorba gyűjtötte a jó ápolónő erényeit:
,,Az ápolónő legyen józan; becsületes és megvesz-
tegethetetlen; legyen igazmondó és megbízható;
legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes;
gyorskezű, de nem kapkodó; szolid, de nem las­
sú; nyájas, de nem fecsegő; tapintatos, de soha­
sem tétovázó; legyen derűs és bizakodó; tiszta sa­
ját személyében és tisztaságot teremtő a beteg kö­
rül; legyen szíves és szolgálatkész, a betegre gon­
doljon és nem önmagára."
Florence Nightingale, az ápolóképzés egyik kiemel­
kedő alakja gazdag nagybirtokos családból származott,
akit a szülők mindent megadva igyekeztek a saját ide­
áljaiknak megfelelően formálni. A gazdag, művelt és
jólnevelt lány édesapja szűkebb baráti körében megis­
merkedik az emberbaráti (filantróp) szellemiséggel. A
filantrópok mindenkivel együttéreznek, aki segítségre
szorul: a gyengével, szenvedővel, betegekkel. Ezen
gondolatok jegyében választotta hivatásául az ápolást.
Szülei számára már az a tény is aggasztó volt, hogy dol­
gozni akar, de az, hogy kórházi ápoló akar lenni, az tel­
jességgel elfogadhatatlan volt. A határozott szülői nem
ellenére mindent megtett annak érdekében, hogy vá­
lasztott hivatáséra felkészüljön. Barátaitól is megkapott
ehhez minden segítséget, tőlük hallott a Fliedner házas­
pár vezette Kaiserswerth-i Diakonissza Intézetről. Két­
hetes intézeti tartózkodás után közzétette ottani ta­
pasztalatait.
Utazásainak egy következő állomása Párizs, ahol
három téma érdekelte: a kórházi világ (az épület, a be­
rendezés, az eszközök és az adminisztráció), a beteg
ember (igyekezett alaposan megfigyelni, megismerni,
mert ebből épült fel a betegápolás mindennapos tech­
nikája tudománnyá, egyéni művészetté) és az ápolónő
személye (meg akarta határozni azokat az erkölcsi kö­
vetelményeket, azt a szellemet, amely egy nőt alkal­
massá tesz arra, hogy ápolónő legyen, akitől a lelkiis­
meret ébersége szűnös-szüntelen megkívántatik).

1853 ó'szén egy elszegényedett magányos höl­

gyek számára létesített kis szanatóriumnak lett a
fó'nöknó'je, amely az „Úrinők Otthona Betegség
Idején" nevet viselte. Odaadó és önfeláldozó
munkájának eredményeként az otthonban talált
elfogadhatatlan állapotokat rövid időn belül ked­
vezően változtatta meg. Az otthon működését tel­
jesen átszervezte a saját, betegközpontú kórház­
ról vallott elvei szerint. Nemcsak a kórházat mű­
ködtette kiváló színvonalon, hanem cikkeket, ta­
nulmányokat írt az angol kórházi rendszer hibái­
ról, amelyek hatására egyre elismertebb szakte­
kintéllyé vált országszerte. Nightingale számára
fontos állomást jelentett az igazi ápolóvá válás
útján a krími háborúban kapott kinevezése az
Angol Kórházak Törökországi Ápolónői Intéz­
4.7. ábra.
ményének főfelügyelőjévé. 1854. október 21-én
Florence Nightingale (a „Lámpás Hölgy")
38 nővértársával együtt Szkutariba utazik krími
háborúba, hogy a sebesülteket ápolja. Florence a
katonáktól a „Lámpás Hölgy" nevet kapta, mert Időközben az ápolás ügyének fontosságát egy
éjszakai vizitjeire egy kis lámpással a kezében in­ újabb véres esemény, az 1859-ben lezajlott solfe-
dult a sötét folyosókon, a kórtermek felé (4.1. rinoi ütközet ismét bizonyította. A 40 ezer áldo­
ábra). zatot követelő véres összecsapás sebesültjei közül
Visszatérve Angliába az emberek hősként tisz­ sokan megmenthetők lettek volna, ha nem ma­
telték, és óriási hírnévre tett szert. Kiadta a had­ radtak volna ellátatlanul a csatamezőn. A csata
seregnek szánt reformjavaslatairól készített írása­ színterén látottak és tapasztaltak a sebesültellá­
it, Jegyzetek a hadseregről címmel. Tapasztalata­ tásban önkéntesként résztvevő Henry Dunant
iról a londoni Times újságban jelent meg tudósí­ svájci üzletembert arra késztették, hogy 1864-
tás, melynek hatására feladatul kapta az egész­ ben Genfben létrehozza a Nemzetközi Vöröske­
ségügyi gondozás megszervezését a hadseregnél. resztet, mely elsődleges feladatának a betegek és
Ezt követően több tanulmánya is megjelent sebesültek megsegítését tekintette háborús körül­
nyomtatásban: A kórházakról (1859) és az Az mények között. A sebesültellátáshoz ápolónők
ápolónőkről (1860). 1859-ben kézikönyvet jelen­ kellettek, akiket ettől az időponttól kezdve a szer­
tetett meg Jegyzetek az ápolásról címmel jövendő vezet tanfolyamain és ápolónőképző iskoláin is
ápolóknak. A könyv nem hagyományos értelem­ képeztek.
ben vett tankönyv, mert nem gyakorlati fogások­ A világi ápolás megalapozása Florence Nigh­
ra tanította az ápolókat, hanem arra, hogy ho­ tingale munkásságához kapcsolható. Tevékenysé­
gyan kell „élni segíteni" a betegnek. gének legmarkánsabb bizonyítéka a képzés terén
Hí* a londoni világi ápolóiskola megalapítása 1860. A 19. század második felében a Nightingale-
június 15-én a londoni Szent Thomas Kórházban. iskola mintájára világszerte ápolóképző intézmé­
(Múzeuma jelenleg is ebben a kórházban van.) A nyeket alapítottak, amelyek mellett mind a Vö­
magas színvonalú képzésben az elmélet (például röskereszt, mind az önkéntesen szerveződő nő-
az emberi test felépítése, kémia, betegségek leírá­ egyletek is foglalkoztak ápolóképzéssel. A Vörös­
sa) és a gyakorlat (betegágynál végzett munka) kereszt által tartott világi ápolóképzésbe az or­
szorosan kapcsolódott egymáshoz. Az új típusú vostudomány olyan nagyságai kapcsolódnak be,
betegápolás a nőktől műveltséget, mesterségbeli mint például Theodor Billroth sebész professzor.
tudást, a szellem és jellem csiszoltságát, önálló fe­ A professzor azon túl, hogy oktatott, egy kiváló
lelősségérzetet kívánt. Ezt kívánta és ezt adta a ápolástankönyvet írt Betegápolás otthon és a
Nightingale-iskola. kórházban címmel, amit 1881-ben adtak ki Bécs­
Nightingale munkásságának legfontosabb te­ ben. A Vöröskereszt által szervezett ápolóképzé­
rületei a következők voltak: az ápolás újjászerve­ sek (hivatásos és önkéntes) Európában és más
zése, a higiéné jelentőségének a hangsúlyozása a kontinensen is hozzájárultak ahhoz, hogy a nők
betegségek megelőzésében, a statisztika és a do­ jelentős számban jelenjenek meg a kórházi beteg­
kumentáció alkalmazása az ellátás színvonalának ápolás területén. A képzett világi személyzet egy­
növelése érdekében, a szegénytörvény kidolgozá­ re nélkülözhetetlenebbé vált a gyógyító munká­
sa, a kórházi reformok és az ápolóképzés. ban. Azzal, hogy az ápolók a gyógyító munka
Az ápolóképzés fejlődésével párhuzamosan az több területén is részt vettek, megkezdődött sza­
ápolás fogalma és tevékenységi köre is bővülni kosodásuk (például gyermekápoló, műtősnő).
kezdett. Az ápolás már nem csak az orvosi utasí­ Az új szellemben képzett ápolók önszervező­
tások végrehajtását s a beteg közvetett testi szük­ désének képességét fejezte ki az Ápolók Nemzet­
ségleteivel való törődést jelentette, hanem mind­ közi Tanácsának (ICN) megalapítása 1899-ben.
azon körülmények megteremtését, amelyek az A 2 0 . század kezdetétől az európai ápolóképzés
egészség helyreállításához szükségesek. fejlődése eltérő irányt vett az addig számos közös
1 9 1 0 . augusztus vonással rendelkező amerikai ápolóképzéshez ké­
13-án 90 éves korá­ pest.
ban halt meg. Kíván­ Általánosságban elfogadott tény, hogy a mo­
sága szerint minden dern ápolás Florence Nightingale könyvével kez­
külsőség nélkül az dődött 1859-ben, ami Jegyzetek az ápolásról
angliai Embleyben te­ címmel jelent meg. A könyvben megfogalmazott
mették el (4.2. ábra). tanításokhoz hasonló kezdeményezések figyelhe­
A Nightingale-is­ tők meg ugyanebben az időszakban Európában
kola elterjedését segí­ több helyen is. Célja mindegyiknek, hogy az
tették a krími hábo­ ápolást megbecsült hivatássá tegye. Az ápolással
rúban szerzett gya­ kapcsolatos tudásanyagot illető elvek is fejlődtek.
korlati tapasztalatok, A gyógyítás és betegellátás napjainkra a múlt
valamint az a tény, század utolsó száz évében bekövetkező gyors tu­
hogy az akkori kór­ dományos-technikai fejlődés, valamint az elméle­
házi munkában bizo­ ti orvostudomány vívmányai következtében gyö­
nyossá vált, hogy a keresen megváltozott. Mindezek hatással voltak
megfelelő szakisme­ az ápolás fejlődésére is. Az egyre gyarapodó be­
4.2. ábra. ret alkalmazása em­ tegápolási ismeretek terjesztésére, fejlesztésére fo­
Florence Nightingale egy­ berek életét képes lyóiratot alapítottak, mely 1900-ban The Ameri­
szerű síremléke megmenteni. can Journal ofNursing címmel jelent meg.
 Az első, majd nem sokkal később a második
világháború ismét bizonyította a betegápolás
fontosságát. A frontvonalak közelében nők soka­
sága látott el alapvető ápolói feladatokat, sebel­
látást végeztek, illetve vigaszt nyújtottak a hal­
doklóknak.
Az ápolóképzési reformok két legfontosabb
eleme Észak-Amerikában (USA, Kanada) a kép­
zés fejlesztése és a szakmai autonómia kialakítá­
sa volt. A Kolumbia Egyetem Tanárképző Főis­
kolai Karán indult az első ápolók részére meg­
hirdetett továbbképző kurzus 1899-ben, majd az
első doktori programot is elindították 1924-ben.
Az első önálló ápolási főiskolát a Minesotta
Egyetemen alapították meg 1909-ben. A fordu­
lópontot az jelentette, hogy az 1950-es évektől
egyre több egyetemen alapítottak ápolói fakul­
tást, ami megteremtette az ápoláskutatás fejlődé­
sével a doktori fokozat megszerzésének lehetősé­
gét.
A napjainkban is folytatódó tudományos­
technikai haladás és specializáció átalakította az
orvos munkáját, mert az egyre fejlődő diagnosz­
tikus és terápiás eljárások elvégzése miatt egyre
kevesebb időt tudott a betegágy mellett tölteni.
Az ápolók ennek következményeként ma már
olyan feladatokat is ellátnak, melyek eredetileg
az orvos hatáskörébe tartoztak.
A fenti változások igényelték az ápolóképzés
szerkezeti (a három- és a négyéves képzés), tartal­
mi (több társadalomtudományi tantárgy: például
pedagógia, pszichológia, szociológia; optimali­
zálják az elmélet-gyakorlat arányát) és módszer­
tani (pl. a Hollandiában eredményesen alkalma­
zott ,,problémaalapú oktatás" és a különböző
készségek gyakorlása) átfogó reformját. Minde­
zek hatékonyan készítik elő az ápolásban az ön­
álló és tudományosan megalapozott szakmai te­
vékenységet.
Néhány európai országban (pl. Svájc, Hollan­
dia) a végzettség fent említett két formája, illetve
szintje nem vált be, és a hároméves végzettséggel
rendelkezők nehezen találtak munkahelyet. Ezek­
ben az országokban a két előbbi szint közül ma
már csak a négyéves képzés létezik.
Az ápolóképzés különböző szintjei lehetővé
teszik az ápolói feladatok megosztását az egyes
képzettségi szintek között. így a felsőfokú vég­
zettséggel rendelkező ápolók sokkal intenzíveb­
ben tudják magukat a betegeknek és az eredeti
ápolási tevékenységeknek szentelni, mint például
az ápolástervezés. Ez megnyitja annak lehetősé­
gét, hogy már a képzésbe széles körben bevont
ápolástudományi ismereteket és modelleket sike­
resebben ültethessék át a gyakorlatba.
A legtöbb országban rendszeres időközönkén­
ti minősítéseket vezettek be az ápolók számára,
hogy biztosítsák szaktudásuk aktualizálását, nö­
veljék képzési motivációjukat.
Az ápolók hatáskörének bővülése és a kor kö­
vetelményeinek megfelelő magas szintű ápolási
ellátás személyi feltételeinek biztosítása érdeké­
ben először az Amerikai Egyesült Államokban
nyílt lehetőségük az ápolóknak arra, hogy egye­
temi diplomát szerezzenek. Az ápolástani ismere­
tek magas szintű oktatására ápolástani tanszéke­
ket hoztak létre, melyek az ápolástudomány fej­
lesztésében is jelentős szerepet játszanak. Az
1950-es évektől egyre több európai országban
alapítanak ápolási fakultást, ahol az ápoláskuta­
tás fejlődésével a doktori fokozat megszerzése is
lehetővé válik.
Az ápolóképzés fejlődésével párhuzamosan az
ápolás fogalma és tevékenységi köre is bővülni
kezdett. Az ápolás már nem csak az orvosi utasí­
tások végrehajtását s a beteg közvetett testi szük­
ségleteivel való törődést jelentette, hanem mind­
azon körülmények megteremtését, amelyek az
egészség helyreállításához szükségesek.
Az ápolás fejlődése közben a feladatkörök és
elvek folyamatosan bővültek, ezért az ápolási te­
vékenység lényegét az elméleti szakemberek kü­
lönböző elméletek megfogalmazásával magyaráz­
ták. Az ápolási elméleteket leképező ápolási mo­
dellek segítségével meghatározott ismeretek pedig
javították az ápolás mindennapi gyakorlatának
fejlődését, az ápolói életpálya vezérfonalául szol­
gálnak, és napjainkban is kijelölik az ápolási te­
vékenység területeit és céljait, mindezek alapján
kialakítható a szakmai függetlenség és felelősség.
 Az ápolás professzionalizálása különböző
gyorsasággal halad európa egyes országaiban. Az
orvosok egyre jobban elismerik az ápolók mun­
káját és a hierarchia egyre jobban leépül. A ma­
gasabb szinten képzett ápolók tevékenységeit ke­
vésbé tekintik orvosszisztenciának. A cél áttörni
a régi és megszilárdult struktúrákat. Fel kell olda­
ni az ápolás mint elsősorban az orvosi ellátást se­
gítő szakma és az ápolás mint önálló hivatás kö­
zötti ellentmondást.
Napjainkban az ápolást és az ápolók helyze­
tét a legtöbb országban erősen befolyásolják a
gazdasági helyzet következményei és az egyre
jobban változó demográfiai és társadalmi adott­
ságok. Az ápolásra szorulók növekvő száma, az
orvostudomány fejlődése okozta költségrobba­
nás és az azzal párhuzamosan követelt költségta­
karékossági intézkedések megnehezítik, hogy az
ápolói szakma megfeleljen a holisztikus ápolás
igényeinek.
Betegápolás Magyarországon
a középkorban
Ebben a történelmi korban a szegénygondozás
Magyarországon is az egyházra hárult. Az intéz­
ményi gondoskodás színteréül szolgáló kolostori
kórházak éppúgy, mint Európa más országaiban,
nemcsak a szegényellátással, hanem betegápolás­
sal is foglalkoztak.
A szerzetesek (benedekrendiek, premonteriek,
ciszterciták) által alapított kolostorok (például
Pannonhalma, Bakonybél, Pécsvárad) a fáradt
utasoknak biztonságos hajlékot, a szegényeknek
vigaszt, a betegeknek ápolást nyújtottak.
A kolostori ellátásban résztvevő rendek ha­
nyatlásával egyidőben alakultak ki az ún. koldu­
ló szerzetesrendek (például pálosok). Az új ren­
dek kolostoraiban voltak kórházi részlegek, ahol
a betegek éjjel-nappal ápolásban részesültek.
A férfi szerzetesrendek mellett női szerzetes­
rendek is meghonosodtak. A női kolostorok is
tartalmaztak kórházi részlegeket.
A Szent Margit legenda alapján ismeretes pél­
dául az is, hogy a szerzetesek nemcsak a kórház­
ban ápolták a betegeket, hanem a rászorultakat
otthonukban is látogatták.
A kolostori kórházak jelentős tényezői voltak
a betegápolórendek elterjedésének. Az új beteg­
ápolórendek közül a szerzetes lovagrendek a ne­
messég soraiból kerültek ki. A szerzetes lovagren­
dek (például János-lovagok, Templomos lovag­
rend, német lovagok, Szt. László lovagrend) a be­
tegápoláson túl az ún. hitetlenek elleni harcot is
feladatuknak tekintették.
A betegápoló rendek másik lényeges csoport­
ját képező polgári lovagrendek (például Szent Lá­
zár rend, Szent Antal rend, a Szentlélekről elneve­
zett betegápoló rend, Beginák női betegápoló­
rend, Stefaniták) szerzetesi fogadalommal vagy
anélkül teljesítették betegápolói szolgálatukat.
A szerzetesrendi kórházak fenntartásához a
vagyonosok által adott jótékony adományok já­
rultak hozzá.
A városokban a céhek vagy jótékony társula­
tok építtettek kórházakat. Ezek az intézmények
egyaránt szolgáltak a szegények és a betegek ellá­
tására is.
A városi kórházak kialakulása idejére esik,
hogy megszűnt az idegenek és az utasok kórházi
ellátásának gyakorlata. Az előbbi feladatok átvé­
telére alakultak a városi vendégfogadók.
Az ápolásügy helyzete hazánkban,
az újkorban
Mivel a középkori egészségügy intézményes ke­
zelése a reformációig a kolostorokban, kisebb
mértékben a városi világi szegény- és betegápoló
kórházakban történt - több esetben a káptalani
ispotályban -, a reformáció korában itt is válto­
zás következett be. Ahol a katolikus intézmény
megszűnt, vagy nem volt, ott a városnak kellett
gondoskodnia az ispotály létesítéséről és fenn­
tartásáról. Az intézményhez tartozott a templom
kántora, aki az istentiszteleteken orgonált, fele-
s
ége pedig ápolta a betegeket, mosott rájuk.
Egyébként a betegek gondozását fizetett szemé­
lyekre bízták.
A hadsereg tábori egészségügyi szolgálata -
mint Európában általában, így a Habsburg biro­
dalom területén is - rendkívül szervezetlen volt.
Az alkalmi sebészek képtelenek voltak megbir­
kózni a sebesültek tömegével. Segédszemélyzet
hiányában pedig nem tudtak gondoskodni az
ápolásról. A tábori segélyhelyeken nem volt meg­
felelő' az élelmezés, a betegekről a sereget kísérő
asszonyok gondoskodtak. A hadvezetés számos
esetben a tábori kórházak felállítására, a betegek
gondozására az egyházat kérte fel.
A 18. század elején a mai értelemben ven kór­
ház alig akadt, a legtöbb gyógyító intézmény or­
vosok hiányában „ápolda" volt csupán beteg, tö­
rődött emberek, vándorok és elhagyottak részére.
II. József egészségügyet fejlesztő intézkedései
hozzájárultak a szegénygondozás mint szociális
gondoskodás és a kórházügy mint az egészség­
ügyi ellátás színterének a szétválasztásához. A
magyar ápolásügy és ápolóképzés központjai a
szerzetesrendek kórházai, valamint a helyőrségi
kórházak voltak, ahol a gyakorlati ismeretek
mellett bizonyos elméleti ismereteket is elsajátí­
tottak a férfi és a női szerzetesek. II. József idején
jelent meg az első olyan rendelet, mely a betegá­
polás kérdéseivel is foglalkozott. A betegápolásra
jelentkezett polgári személyektől mindössze
annyit követelt meg az írni-olvasni tudáson kívül,
hogy egészségesek, tiszta erkölcsűek legyenek. A
férfi és női részlegekre tagolt kórházakban az
ápoltak nemével egyező ápolókat kellett alkal­
mazni. Az ápolónők ápolási munkájuk mellett ta­
karítottak, főztek és mostak is. A férfiápolók a
beszerzésről gondoskodtak, valamint a kórház
körüli fizikai munkákat végezték el.
A betegápolás helyzete a magyar
orvosi reformmozgalom idején
A reformkor idején a 18. század végén kialakult
kórházi ellátási gyakorlat és az ápolóképzés gya-
korláta is változtatásra szorult. Több javaslat
született arra vonatkozóan, hogy miként lehetne
a betegápolásba minél több világi személyt is be­
vonni, s ezzel biztosítani a kórházi munka zavar­
talan feltételeit. A javaslatok a jól működő szer­
zetesrendek mellett a nők bevonásában látták az
ápolásügy aggasztó kérdéseinek megoldását.
Bugát Pál (1793-1865) mint a modern beteg­
ápolás-eszme megteremtőjének a javaslata a kór­
ápolók képzésére vonatkozóan húsz évvel meg­
előzte a modern betegápolást oktató Florence
Nightingale-iskola megalapítását.
A polgári betegápolás ügye a márciusi forra­
dalom napjaiban ismét előtérbe került. Az 1 8 4 8 .
március 23-án összeült Orvoskar többek között
határozatilag kimondta a két éves képzéshez kö­
tött betegápolói hivatás megteremtését.
A betegápolás szervezése
a szabadságharc idején
A magyar katonai orvosügyekre vonatkozó terv
fontos mozzanataként szerepelt a betegápolás
kérdése is. Ebben a javaslatban Bugát 1 8 4 0 no­
vemberében leírt elképzelése merült fel ismét.
A betegápolás ügyét a magyar 1848-as forra­
dalom és szabadságharc lendítette előre. Az
1 8 4 8 . július 4-én összeülő Orvoskar Balassa Já­
nos professzor vezetésével a betegápolók képzé­
sét is tárgyalta. A szabadságharc idején tapasztal­
ható kórházi állapotok tanulmányozásával nyil­
vánvalóvá vált, hogy tanult kórápolók nélkül
egyenesen lehetetlen a lelkiismeretes gyógyítás.
Kossuth tapasztalatainak hatására a betegek és
sérültek lelkiismeretes ápolását a legfőbb kor­
mányszervek kötelességévé tette. Előkészületek
történtek arra, hogy kórápolói tanfolyamot indít­
sanak. A tanfolyamot a Szvetanay utcai tábori
kórház vezetőjére, Eckstein Frigyes egyetemi ta­
nárra bízták.
1849 januárjában Debrecenben az Önkéntes
Nőegylet gyűjtést rendezett, hogy kötszert, tépést
és egyéb kórházi felszerelést szerezzenek. A felhí-
 vasra lelkes asszonyok és leányok kapcsolódtak
be a munkába, só't önként jelentkeztek a tábori
kórházakba takarítani és fó'zni. Flór Ferenc azt
javasolta, hogy ugyancsak önként kapcsolódja­
nak be a hátországi tábori kórházak betegápolá­
sába, s ezzel Kossuth is egyetértett.
Kossuth Lajos 1849. április 16-án azzal, hogy
országos fó'ápolónővé nevezte ki Meszlényiné
Kossuth Zsuzsannát, legfiatalabb nőtestvérét, el­
ismerte a női ápolók rendszerét. Kossuth Zsu­
zsanna 1849 januárjától az egyik szervezője volt
az Országos Nőegylet gyűjtési munkáinak, s fel­
ügyelte a kórházi felszerelések raktárát. Főnővéri
kinevezésekor az ő hatáskörébe került az akkor
életre hívott Országos Kórodai Főápolónői Inté­
zet. Az intézménynek az lett a feladata, hogy a
nyilvántartsa az ápolónői kart, összehangolja az
országos ügyeket, s begyűjtse, tárolja, majd szét­
ossza a kórházi ápolási munkához szükséges fel­
szereléseket. Kossuth Zsuzsanna a kinevezésekor,
1849. április 23-án felhívást intézett a tábori kór­
házak igazgatóihoz. Tájékoztatást kért kórházi
felszereltségükről, s a válaszok alapján kezdte
meg kórházszervezési tevékenységét. Ugyancsak
ezekben a napokban felhívással fordult a nőkhöz
is, hogy jelentkezzenek önkéntes ápolónőnek. A
Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályá­
tól megkapta az intézkedési jogkört, s ő lett az
ápolásra jelentkező nők szakmai és fegyelmi elöl­
járója. Klapka György hadügyminiszter-helyettes
1849. április 25-én rendeletet adott ki a honvéd­
orvosi kar munkájának erősítésére: a kórházpa­
rancsnokok kötelesek igénybe venni az önkéntes
asszonyok és leányok munkáját, ápolási kiképzé­
sükről pedig a beosztott orvosok gondoskodnak.
Az új szervezet szerint a zászlóaljakban a beteg­
szállítók, a frontvonalakra telepített kórházak­
ban a kórápolók és az orvossegédek ápolták a be­
tegeket, s a hátországban az önkéntes nővérek se­
gítették őket. 1849 áprilisában a nőknek az ápo­
lási munkába való bevonása - a kinevezésektől és
a rendelkezésektől függetlenül - még csak elhatá­
rozás volt, s a hagyományos katonakórházi gya­
korlattal sem kívántak szakítani. Ezt tükrözi Flór
Ferenc 1849. május 4-én kelt utasítása is: „Az or­
szágos főápolónő közreműködésével kórházi
ápolókul nők fognak alkalmaztatni, mivel azon­
ban valószínű, hogy a kórházak számához képest
kellő arányban íIly ápolónők rögtön vállalkozni
nehezen fognak, ennél fogva minden kórházi pa­
rancsnokságok és igazgatóságok oda utasíttat­
nak: hogy a kórházakban eddig létezett vala­
mennyi férfiápolókat a fentebb érintett kísérlet
miatt ne bocsássák el, sőt azokat, kik az ápolás­
ra alkalmasak, s arra kellő ügyességet bírnak, az
illető katonai hatóságok a tábori szolgálat alól
mentessék fel, és a kórházakban továbbra is múl­
hatatlanul tartsák meg, annál is inkább, mivel a
női kezek a betegeknek nyújtandó terhesebb erőt
igénylő ápolásra férfi segítség nélkül nem is elég­
ségesek." Ezzel Kossuth Zsuzsanna főápolónő is
egyetértett, s amikor 1849. június 23-án Schwei-
del tábornok, Pest katonai parancsnoka őhozzá
fordult segítségért, mérlegelte a helyzetet, s férfi­
akat ajánlott a felállítandó pesti kórházba hon­
védápolóknak.
1849 májusában - Kossuth Zsuzsanna felhí­
vása nyomán - az Önkéntes Nőegyleteken belül
megalakultak a betegápoló egyletek, melyek tag­
jai részt vettek a kórházak munkájában. Igaz, ezt
a gondolatot a honvédorvosi kar nem támogatta
egyértelműen, só't, sokan - joggal vagy jogtalanul
- kételkedtek a nők teljes értékű kórházi munká­
jában. Mások - közöttük Töltényi János törzsor­
vos, Flór Ferenc állandó helyettese - erkölcsileg
károsnak tartották a nők megjelenését a kórhá­
zakban, hiszen „elvonnák a betegek figyelmét a
gyógyulástól, bujaság vágyát hevítenék fel ben­
nük". Ezt a véleményt mások is osztották: Gör­
gey, Damjanich és Vetter tábornok szintén mere­
ven ellenezte, hogy az önkéntes betegápolónők a
kórházakban dolgozzanak. Az ápolásba való be­
vonásuk azonban enyhítette az ellátásban tapasz­
talható súlyos helyzetet.
Kossuth Zsuzsanna egyik feladata az ellenőr­
zés volt, így javasolhatta, hogy hozzanak létre új
tábori kórházakat. Az egészségügyi osztály rész­
letes útitervet dolgozott ki számára, elsősorban
olyan területekre, ahonnan nem voltak megbíz­
ható adatok, vagy éppen úgy vélték, nehéz ott a
helyzet. Kísérőjéül Barna Ignác törzsorvost ren­
delték ki, hogy orvosi szakértelmével a segítségé­
re legyen. A szemleutak során szinte minden
egészségügyi intézményt felkerestek, csaknem
hetven új tábori kórház létesítésére tettek javasla­
tot segítséget nyújtottak felszerelésükben, s meg­
szervezték a női személyzetüket is. A magyar sza­
badságharc történetének figyelemre méltó terüle­
te, a hadifoglyok gondozása nagy hangsúlyt ka­
pott az egészségügyi ellátásban.
Az ápolás szerepe
a társadalomban
Az emberiséget mindig foglalkoztatta a betegsé­
gek megelőzése és az egészség megőrzése. Az
egészség megőrzésének a szükségessége a társa­
dalmi csoport túléléséhez kapcsolódik. Napjaink­
ban a társadalmak többsége elismeri annak a
szükségességét, hogy segítenie kell tagjai testi, ér­
zelmi, gazdasági és szociális szükségleteinek ki­
elégítését, illetve gondoskodnia kell azokról, akik
nem tudnak gondoskodni magukról. Ebben a tár­
sadalmi gondoskodásban több jóléti ellátórend­
szer vesz részt.
Az ápolás az országos egészségügyi ellátó­
rendszer része, de bizonyos területeken szorosan
kapcsolódik a jóléti rendszerek más alrendszerei­
hez, így a szociális ellátó rendszerhez is.
Az előző század második felében egyre erő­
södött az a felismerés az ápolók körében, hogy
szükséges lenne kísérletet tenni az ápolás egye­
dülálló funkciójának a meghatározására vagy
leírására. Az ápolási ellátásban már részesült
emberek jelentős része tapasztalatból tudja,
hogy az ápolás valami olyat ad hozzá az egész­
ségügyi ellátásukhoz, ami minőségileg eltér a
más egészségügyi és szociális ellátó személyzet
által nyújtott szolgáltatásoktól. E tapasztalat
alapján vélekednek az emberek úgy, hogy az
ápolás az egészségügyi ellátórendszer lényeges
tényezője.
—r : " ; i
Jóllehet minden társadalomban számos kü­
lönféle egészségügyi rendszer van, általában az el­
látásnak egyik formája az uralkodó. Az összetett
társadalmakban általában három egymást átfedő
egészségügyi ellátórendszert lehet elkülöníteni:
egy laikus, nem professzionális egészségügyi
rendszert; a népi gyógymódok rendszerét és egy
hivatalos, professzionalizált, jogilag szabályozott
rendszert. E különböző típusú egészségügyi rend­
szerek mindegyikébe beletartozik a gondozás
vagy az ápolás, és felfoghatók úgy is, hogy bizo­
nyos fokig megfelelnek napjaink öngondozás (az
egyén saját maga által nyújtott gondozás/ápolás),
a helyettesítő gondozás (rokonok vagy barátok
által nyújtott gondozás/ellátás vagy segítség ab­
ban) és a professzionális, hivatásos ellátás (az
egészségügyi team megfelelő tagja által nyújtott
gondozás/ápolás).
A professzionális ápolás küldetése a társada­
lomban az, hogy segítse az egyéneket, családokat
és csoportokat a fizikai, szellemi és társadalmi
funkcióik optimalizálásában és integrálásában,
mégpedig abban a kihívást jelentő környezetben,
amelyben az ellátottak élnek és dolgoznak. Ez az
ápolóktól olyan tevékenységek felismerését és ki­
vitelezését kívánja meg, amelyek összefüggnek az
egészség megőrzésével és fenntartásával, a beteg­
ségek megelőzésével, valamint az egészség helyre­
állításával.
Az ápolási ellátás tulajdonképpen szolgálta­
tás nyújtása az egyének, családok és csoportok
számára, egész életen át - a fogantatástól a ha­
lálig. Az ápolási ellátás kiterjed az egészség meg­
őrzésére, a betegségek gyógyítására, a rehabili­
tációra, és magában foglalja az élet fizikai, lelki
és szociális aspektusait, hiszen mindezek kihat­
nak az egészségre, betegségre, rokkantságra és
halálra.
Az ápolóknak az ápolói ellátás során öntevé­
kenységre, önápolásra, öngondozásra, a jobb
egészség kialakítására, fenntartására kell bátorí­
taniuk az egyéneket, családokat és/vagy az ellá­
tandó közösséget. Az ápolóknak az ápolás-gon­
dozás minden területén és valamennyi szintjén
be kell vonniuk az ápolásba az ellátandó egyént
és ahol lehet családját, illetve közvetlen környe­
zetét is.
Az ápolók munkájuk során együttműködnek
az egészség megőrzésével, fenntartásával és
visszaszerzésével kapcsolatos szolgáltatásokkal
foglalkozó más hivatások képviselőivel. Ha több
tudományterület képviselője kapcsolódik be az
egészségügyi és egyéb szolgáltatások nyújtásába,
ott az ápolók, illetve munkájuk kiegészítő funkci­
ót tölt be az ellátás során.
Az egyes tudományterületek képviselői által
nyújtandó szolgáltatásokat, mint a gyógyítást és
az ápolást, legtöbbször közös és nem izolált tevé­
kenységek sorozataként kell megtervezni ahhoz,
hogy az ellátást integrált egészként tudják bizto­
sítani.
Az ápolás színvonala a tényleges megelőzés, a
gyógyítás és a rehabilitációs tevékenység eredmé­
nyének egyik meghatározója. Az ápolók nyújtot­
ta szolgáltatás az ápolás minden színterén nagy
hatással van az ellátandó lakosság egészségi ál­
lapotára, ezért az ápolás helyzete, az ápolás szín­
vonala, szervezettsége az egészségpolitikának és
bizonyos mértékig a szociálpolitikának is egyik
kulcskérdése. Vagyis az ápolás színvonala nem­
csak a partner diszciplínákra van hatással, hanem
az egészségügyi és szociális ellátás színvonalát is
meghatározza.
Az ápolás fő fogalmai
Az embereknek szánt szolgáltatásokat nyújtó va­
lamennyi szakmának állást kell foglalnia, értel­
meznie kell mindazokat a fogalmakat, melyek
munkájuk kereteit szolgálják. Az ápolói ellátás
kereteinek meghatározásához a következő fogal­
mak tisztázása szükséges: egészség, ember, kör­
nyezet és ápolás.
Az egészség fogalmát már az első fejezetben
tisztáztuk, itt most csak röviden térünk ki rá, az
alábbiak az ember, környezet és ápolás fogalma­
kat tárgyalják részletesebben.
Ember
Descartes ( 1 5 9 6 - 1 6 5 0 ) dualizmuselmélete (a lé­
tet két ellentéses alapelvvel, az anyaggal és a szel­
lemmel magyarázó felfogás) a rákövetkező há­
rom évszázadon át erősen megszabta a tudomány
fejlődésének az útját, különösen az egészséggel
kapcsolatos tudományokét. A lélek a papság ha­
táskörébe került, a test viszont az orvos területé­
vé vált. Ebből következően az orvoslás és az ápo­
lás hagyományos modelljét biomedikális (a test
működésére koncentráló) egészségmodell képez­
te. Hosszú időn át tehát az ápolási tevékenységek
végzése során szinte kizárólagosan az emberi test
ápolására helyezték a hangsúlyt. A 19. század
második fele személetbeli változást hozott az em­
ber megítélésével kapcsolatban. Ekkor ismerték
fel először, hogy az ember biológiai szervezete
szoros kölcsönhatásban áll a körülötte lévő ter­
mészeti és társadalmi (szociális) környezettel, és
ennek alapján az embert bio-pszicho-szociális
lényként kezdték értelmezni.
Engel (1977) bio-pszicho-szociális egészség-
modelljének biológiai alrendszerében az egészség
és betegségfolyamatok strukturális (anatómiai) és
funkcionális (élettani) jellegzetességei találhatók
meg. A pszichológiai alrendszer a pszichikus me­
chanizmusokat, pszichodinamikai folyamatokat
tartalmazza. A szociális alrendszer a társas mű­
ködést, a társadalmi magatartást és az egyén tár­
sas, valamint csoportbeli viszonylatait jelenti. Ez
a későbbiekben egy negyedik dimenzióval, a spi­
rituálissal (szellemi, lelki) egészül ki. Ma már az
egészséget a szomatikus, a pszichés, a szociális és
a spirituális működések összegződése, azok bizo­
nyos minősége határozza meg.
Amennyiben az embert bio-pszicho-szociális
lényként értelmezzük, ezzel rámutatunk arra,
hogy a fejlett gerinces főemlősök biologikumát
viseli, ugyanakkor azonban magasan szervezett
idegrendszeri működése révén pszichikus és tár­
sas-társadalmi tevékenységre is képes. Az ember
biológiai meghatározottságán túl szociális ténye­
zők által is meghatározott lény. Szociális megha­
tározottságán azt értjük, hogy személyiségének
kialakulása elképzelhetetlen szociális hatások
nélkül- Vagyis az ember biológiai lényből (az em­
beri faj tagja) a szocializáció (szociális hatások
érvényesülésének folyamata) során válik társa­
dalmi lénnyé.
Az egyén életében - minőségileg megkülön­
böztethető - életszakaszok váltják egymást, me­
lyek az élettani, a pszichés és szociális dimenziók­
ban változásokkal járnak. A fejlődési szakaszok
mindegyike sajátos stresszhatásokkal és gyarapo­
dási ösztönzőkkel bír.
Az ember rendelkezik veleszületett és tanult
viselkedési mintákkal, amelyek segítségével kielé­
gíti szükségleteit, alkalmazkodik a változó kör­
nyezethez, és megfelel a fejlődési követelmények­
nek.
Környezet
Az ember nem légüres térben él és fejlődik, ha­
nem a külső környezettel szoros kölcsönhatás­
ban. A külső környezet a külső tényezők összes­
ségét jelenti, vagyis azt a természeti és társadalmi
környezetet, amelyek hatással vannak az egyén
egészségére. Az embert környezetével egy egység­
ként kell értelmezni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy
a környezeti változások hatással vannak az em­
berre, annak egészségi állapotára, másrészt pedig
azt, hogy az ember tevékenysége révén megvál­
toztathatja környezetét, vagy legalább erőfeszíté­
seket tehet arra, hogy csökkentse annak kedve­
zőtlen hatásait.
A természeti környezetet tovább bonthatjuk
fizikai (sugárzás, hőhatás, zajhatás, légnyomás
stb.), kémiai (élelmiszerek, ipari kemizáció, leve­
gőszennyezettség stb.) és biológiai környezetre
(növény- és állatvilág, ivóvíz, talajviszonyok
stb.). Ezt a környezetet az ember sokszor saját
kárára pusztítja, szennyezi, rontva ezzel saját lét­
feltételeit.
A természeti környezet mellett a társadalmi
környezet is befolyással van az egyén egészségi
állapotára. A társadalmi környezetbe tartozik a
család, a munkahely, lakás- és kereseti viszonyok,
társadalmi csoportok, intézmények (például az
egészségügyi ellátás intézményei), szervezetek,
amelyekkel az egyén kapcsolatba kerül.
Ápolás
Az ápolás nem szervezett formájában öngondo-
zás és másokat segítő alapvető emberi tevékeny­
ségként fogható fel. Az öngondozás, önellátás el­
fogadottan az emberi élet mindennapi tevékeny­
ségei közül azoknak az elvégzését jelenti, amelyek
hozzájárulnak az egyén egészségéhez és jóllété­
hez. Ezeket a tevékenységeket az emberek önként
és önmaguk végzik, és ehhez nem igényelnek
szakembertől segítséget.
A helyettesítő gondozáson azt a fajta segítsé­
get értjük, amelyeket a rokonok, barátok vagy
szomszédok nyújtanak, amikor segítségre van
szükség. A helyettesítő gondozás lehetővé teszi,
hogy az emberek saját otthonukban maradhassa­
nak, valamint azt, hogy az egészségügyi ellátásra
rendelkezésre álló szűkös erőforrások hatéko­
nyan legyenek felhasználhatók.
A professzionális ápolás az a fajta tevékeny­
ség, amely a szakképzett ápoló szakismereteit,
készségeit és hozzáállását követeli meg. Az ápolás
szervezett formában különálló egészségügyi tu­
domány olyan ismeretanyaggal és készségekkel,
amelyek megkülönböztetik más egészségügyi tu­
dományágaktól.
Az ápolás komplex tevékenység, amely foglal­
kozik az egyénen kívül a családdal és a közösség­
gel, egészségben és betegségben egyaránt, a fo­
gantatástól a halálig. Az ápolás személyes ellátás­
nyújtás, olyan interperszonális (ember-ember)
kapcsolatok folyamata, amely foglalkozik az
egészség fenntartásával, előmozdításával és vé­
delmével, a betegek ápolásával, rehabilitációjá­
val, az élet pszichoszomatikus és pszichoszociális
aspektusaival, amennyiben ezek az egészséget,
betegséget és a halált befolyásolják.
A professzionális ápolás célirányos, tervezett,
szervezett, ellenőrzött és dokumentált folyamat.
Az egyedüli olyan hivatás, amely az egész ember-
 rel foglalkozik. Olyan hivatás, amely együtt dol­
gozik más szakmák képviselőivel, akik részt vesz­
nek az egészségügyi szolgáltatásokban.
Virginia Hendersontól származik az ápolás lé­
nyegét legjobban kifejező meghatározás, amelyet
az Ápolónők Nemzetközi Tanácsa Ápolási Bi­
zottsága nevében készített, és amelyet Az ápolás
alapelve című munkájában olvashatunk. Esze­
rint: „Az ápolás elsődleges feladata az egészséges
vagy beteg egyén segítése azon tevékenységeinek
elvégzésében, melyek hozzájárulnak egészségéhez
vagy gyógyulásához (vagy békés halálához), és
amelyeket segítség nélkül maga végezne, ha lenne
hozzá ereje, akarata vagy tudása. Az ápolás egye­
dülálló feladata az egyén segítése, hogy mihelyt
lehetséges, függetlenítse magát a segítségtől. Ezen
túlmenően segítenie kell a beteget az orvos által
előírt terápiás terv végrehajtásában is."
Az ápolás egyik legfontosabb feladata annak
a meghatározása, hogy mi az, ami egyedien ápo­
lás, s tegye ezt oly módon, hogy ez mindenki
számára világos legyen. Sokan az ápolói foglal­
kozás lényegét a kétkezi tevékenységek (például
testi gondozás, ágyazás, gyógyszerelés, injekció-
zás) elvégzésében látják. Az ápolók ugyanakkor
évek óta mondogatják, hogy a hivatásos ápolás
lényegét az a „művészet, a tudomány és szel­
lem" jelenti, amellyel az ápolók tevékenységei­
ket elvégzik.
Az ápolás tudománya szervezett kutatás és
elemzés által szerzett ismeretanyag, művészete
pedig a tudás alkotó felhasználása az emberek
jólléte érdekében. Az ápolás művészete tehát azt
jelenti, hogy az ápolók a szakma feltárt törvény­
szerűségeit, általános elveit - a saját ápolási gya­
korlatukban - saját tehetségüknek és készségeik­
nek megfelelően alkalmazzák.
A gondozás és a cselevés (a kétkezi tevékeny­
ségek), jóllehet döntő fontosságúak, nem teszik
az ápolást tudománnyá. A gondozás és a cselek­
vés akkor kezdhet el tudományos tevékenységgé
(bizonyítékokon alapuló beavatkozásokká) válni,
amikor azt klinikai ítéletalkotás vezérli (ápolási
diagnózisok), mégpedig az ápoló saját klinikai
ítéletei.
Az ápolás „művészetének" van egy intellektu­
ális vetülete: felismerni és felmérni, ezekre ala­
pozva klinikai ítéletet fogalmazni, ismeretükben
célokat kitűzni és megtervezni azt, amit tenni le­
het és kell; továbbá egy gyakorlati aspektusa:
ténylegesen elvégezni ezeket a beavatkozásokat.
Az ápoló szakmai felkészültségi szintjétől függő­
en gyakorlati vonatozásai gyakran delegálhatók,
míg az intellektuálisak nem. Ez azt jelenti, hogy
klinikai ítéletalkotásra és ez alapján az ápolási te­
vékenység tervezésére csak magasan képzett ápo­
lók jogosultak, míg bizonyos ápolási beavatkozá­
sokat az ő irányításuk alatt dolgozó ápolók is el­
végezhetnek. Például a decubitus (felfekvés) kia­
lakulásának potenciális veszélye esetén a megelő­
ző, prevenciós tevékenység tervezése a főiskolát
végzett ápoló feladata, míg a beavatkozások fel­
adatait rábízhatjuk a hároméves ápolóképzésben
végzett ápolókra.
Az ápolás olyan művészet és tudomány,
amelynek tudásanyaga az élettudományokon, az
orvostudományokon, az ápolástudományon, va­
lamint a bölcsészettudományokon túl a magatar­
tástudományokra is épít. Továbbá megköveteli
ezen tudományterületek ismereteinek és készsége­
inek megértését, alkalmazását.
Az ápolás tudományos
megközelítése,
az ápolástudomány
és helye a tudományok
rendszerében
Az ápolástudományt úgy írják le, mint azt a tu­
dományágat, amelyik az ápolással foglalkozik: ez
azt jelenti, hogy ez a tudomány az ápolást tanul­
mányozza vagy az ápolási gyakorlathoz kapcso­
lódó területeket. Az ápolási gyakorlat fő területei
a következők (Huijer Abu-Saad 1 9 9 0 ) :
1. A valóságos vagy potenciális egészségi problé­
mák felismerése és elemzése.
2. Egészségi problémák ápolási problémaként
való meghatározása.
3. Alapápolási és kezelési beavatkozások, ame­
lyeknek célja enyhíteni vagy megelőzni ezeket
a problémákat.
4. Azoknak a környezeti tényezőknek a tanul­
mányozása és elemzése, amelyek az egészségi
állapotot elősegítik és fenntartják.
A tudomány kialakulásának megvannak a
maga törvényszerűségei, melyek végig követhe­
tők az ápolás területén is.
A tudománnyá válás első szintje a gyakorlati
tudás. Azon gyakorlati ismeretek megléte, ame­
lyek nélkülözhetetlenek az adott tevékenység -
esetünkben az ápolás - elvégzéséhez.
Amikor ezt a gyakorlati tudást már át lehet
adni, tanítani lehet, akkor a tudománnyá válás
második szintjéről - az ismeretről - beszélünk.
Az ismeretek - a tanulás-tanítás szempontjából
rendszerezetté tehetők - rendszerbe foglalhatók.
Eljutunk a tudománnyá válás következő lép­
csőfokához, az elmélethez, amely bizonyos kutatá­
sok elvégzése útján már lehetővé teszi az adott te­
rület fejlesztését. Ilyenkor már tanról, irányzatról,
iskoláról beszélünk. (Az ápolási elméletek az ápo­
lás tapasztalatilag szerzett ismereteink elvi általá­
nosításai, ami a további gyakorlat alapját képezi.)
E folyamat utolsó lépcsője a tudomány megje­
lenése, ami olyan megalapozott és igazolt, társa­
dalmilag kidolgozott tételek rendszere, amelyek a
valóságnak az ember számára fontos területeit
érintik.
A fentiekben felvázolt fejlődési folyamaton az
ápolás is végighaladt, aminek eredményeként az
ápolástudományt olyan elméleti alapokon nyug­
vó gyakorlati tudománynak tekintjük, amely az
ápolási tevékenységet individualizálja (személyes­
sé, személyközpontúvá teszi) az egyén szükségle­
teiből kiindulva.
Az ápolás olyan alkalmazott tudomány,
amely ismereteit számos tudományterületről me­
nti, és azokat egységes szintézissé építi fel. Az
apolástudomány szervezett kutatás és elemzés ál­
tal szerzett ismeretanyag.
Az apolástudomány tartalmát és módszereit
tekintve mind a természettudományok, mind pe­
dig a társadalomtudományok körébe tartozik. A
gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják,
hogy az ápolástudomány a társadalomtudomá­
nyok felé orientálódik.
Az ápolás céljai és összetevői
A múlt század közepétől kezdődően a gyors tech­
nikai fejlődés és az orvostudomány előrelépései
hatottak az ápolási gyakorlatra. Tulajdonképpen
ezeket úgy is tekinthetjük, hogy aláásták az ápo­
lás alapvető gondozási funkcióit.
Az orvostudomány befolyása alatt az ápolást
egyre inkább az foglalkoztatta, hogy megfeleljen
az orvosok azon változó igényeinek, hogy egyre
több és több orvosi szakmai feladatot ruházzanak
át az ápolókra. Bár történt néhány nagyon fontos,
kifejezetten ápolási előrelépés annak az eredmé­
nyeképpen, hogy az ápolók ismeretekre és jártas­
ságra tettek szert ezen átruházott orvosi ténykedé­
sek elvégzésében, ez egyben azt is jelentette, hogy
az ápolás szerepe is változóban volt. Az ápolás
nem úgy fejlődött, mint egy önálló szakma, ha­
nem követte a medicina fejlődési irányát.
Hasonlóan az orvostudományhoz, párhuza­
mosan fejlődött számos egyéb egészségügyi szak­
ma és a magatartás- és humán tudományok mű­
velői is. Ezek a különféle szakemberek bekerültek
az egészségügyi szolgálatokba, és átvették az ápo­
lóknak az emberek gondozásában játszott szere­
pét, az ápolás bizonyos területeit.
A fentiek egyre fokozták az ápolók elégedet­
lenségét, és egyre inkább arra ösztönözték őket,
hogy meghatározzák, hogy valójában mi is az,
amit az ápolás hozzáad az egészségügyi ellátás­
hoz, ami más és elhatárolható attól, amit a többi
egészségügyi dolgozó ad. Ez részben az ápolás fo­
galmának az összetett volta miatt van így.
Az ápolás céljainak és értékrendjének a feltá­
rása felfedi azt, hogy miben osztozik az ápolás
más egészségügyi ellátást nyújtó hivatással, és mi­
ben tér el azoktól.
Az ápolás céljai
Az ápolás céljai közé tartozik számos olyan is,
amely - különböző' mértékben ugyan - közös
más egészségügyi szakmák céljaival. Ezek a kö­
vetkezők:
segíteni az egyéneket, családokat és közös­
ségeket abban, hogy meghatározzák és el­
érjék a testi, szellemi és társadalmi egészsé­
get és jóllétet környezetük adta lehetősé­
geik közepette;
előmozdítani, fejleszteni és megőrizni a
pozitív egészséget;
minél jobban megerősíteni az emberek ké­
pességét az önellátásra;
megakadályozni az egészségkárosodást;
megszüntetni vagy minimálisra csökkente­
ni az egészségkárosodás negatív hatásait;
kielégíteni az emberek testi, érzelmi és szo­
ciális gondozás iránti szükségleteit egész­
ségkárosodás, rokkantság esetén és a ha­
lálhoz vezető úton.
A fenti célok mögött az alábbi meggyőződé­
sek és értékek állnak:
az egyes ember emberségének elismerése és
tisztelete;
az a meggyőződés, hogy az emberek össze­
tett egészet alkotnak (hólizmus);
azoknak a tényezőknek az elismerése,
amelyek az embereknek az egészségről és
betegségről nyert tapasztalatait befolyásol­
ják;
annak az elismerése, hogy az egészség fej­
lesztésére és megőrzésére az élet egész fo­
lyamán szükség van;
az a meggyőződés, hogy az embereknek jo­
guk van részt venni a saját ápolásukra vo­
natkozó döntések meghozatalában.
Az ápolás összetevői
Az ápolás főbb összetevői közé tartoznak
a felelősség;
a funkció;
a folyamat.
Az ápolás mint felelősség
Az ápoló munkája során minden ápolási felada­
tot köteles a szakmai szabályait betartva megbíz­
hatóan és felelősségteljesen végezni. Az ápoló fe­
lelőssége kiterjed a hatáskörébe tartozó mind­
azon feladatokra, amelyeket a tevőleges ápolás, a
gyógyító munkában való részvétele során és az
egészségügyi team koordinációs feladatokat ellá­
tó tagjaként végez. Az ápoló olyan autonóm gya­
korlati szakember, akitől számonkérhető az álta­
la nyújtott ellátás. A számonkérhetőség azt jelen­
ti, hogy az illető személy munkája során felelős­
séget vállal tetteiért. Az ápoló munkája során fe­
lelősséggel tartozik önmagának, a betegeinek, a
szakmának, az őt alkalmazó intézménynek és a
társadalomnak.
Az ápolás mint funkció
Az ápolás funkciói közvetlenül az ápolás társadal­
mi küldetéséből erednek. Állandóak, függetlenül az
ellátás szintjétől, színhelyétől vagy idejétől, amely­
ben az ápolási ellátást nyújtják, az ellátott egyén,
családok vagy közösség egészségi állapotától vagy
az adott helyzetben elérhető erőforrásoktól.
A független funkcióik azok a tevékenységek,
amelyeket az ápolószemélyzet szakmai tudása,
felkészültsége alapján saját hatáskörében, önálló­
an és saját felelősségére végez. Ezek a funkciók a
következők:
közvetlen gyakorlati ápolás nyújtása és me­
nedzselése az alapápolás keretében (ennek
során ápolási eljárásokkal segítjük azoknak
az alapvető emberi szükségleteknek a kielé­
gítését, amelyeket az egyén átmenetileg
vagy végleg saját maga képtelen megtenni);
a betegek/kliensek és az egészségügyi sze­
mélyzet oktatása;
az egészségügyi ellátó team hatékony tag­
jaként működni;
a kritikai gondolkodáson és a kutatások
eredményein alapuló ápolási gyakorlat ki­
alakítása és fejlesztése.
 A függő funkciók körébe az orvosi utasításra
történő azon tevékenységek tartoznak, amelyeket
szakmai felkészültsége alapján (ebbe a körbe tar­
tozik a kezelési ápolás, vagyis a gyógyító munká­
ban való részvétel, például beöntés elvégzése),
önállóan és saját felelősségére végez..
Együttműködő funkciók azok, amelyeket az
ápoló az orvos utasítására, az orvossal együtt, az
orvos felelősségére végez például terápiás és diag­
nosztikus beavatkozásoknál való segédkezés.
Az ápolás mint folyamat
Az Amerikai Ápolási Egyesület (1980) értelmezé­
se szerint az ápolás a tényleges és lehetséges
egészségi problémákra bekövetkező emberi vá­
laszreakciók diagnosztizálása és terápiája. Az
ápolási folyamat mint munkamódszer mindazo­
kat a jellegzetes ápolási beavatkozásokat foglalja
rendszerbe, amelyek ezt a diagnosztikus és terápi­
ás folyamatot segítik.
„Az ápolási folyamat olyan fogalom, amelyet
az egyének, családok és/vagy közösségek egészsé­
ge terén végzett jellegzetesen ápolói beavatkozá­
sok rendszerére alkalmaznak. Részletesebben eb­
be beletartozik tudományos módszerek igénybe­
vétele a beteg/kliens/család vagy közösség egész­
ségi szükségleteinek a feltárásához és ezeknek az
alkalmazása azoknak a szükségleteknek a kivá­
lasztásához, amelyek a leghatékonyabban elégít­
hetők ki az ápolási ellátással, ugyancsak beletar­
tozik a tervezés ezen szükségletek kielégítésére, az
ellátás elvégzésére és az eredmények kiértékelésé­
re. Az ápoló együttműködve az egészségügyi ellá­
tó csapat többi tagjával és az ellátott személlyel
vagy csoporttal, kitűzi a célokat, meghatározza a
fontossági sorrendet, kijelöli a megvalósítandó
gondozást, ellátást és mozgósítja a forrásokat.
Ezután közvetlenül vagy közvetve elvégzi az ápo­
lási szolgáltatást. Ezt követően kiértékeli az ered­
ményt. Az eredmény kiértékeléséből származó in­
formáció-visszacsatolásnak kezdeményeznie kell
a hasonló ápolási ellátási helyzetekben a későbbi
beavatkozások kívánatos változásait. Ily módon
az ápolás olyan dinamikus folyamattá válik,
amely alkalmassá válik az adaptálásra és a töké­
letesítésére." (WHO, 1977)
Az ápolási folyamat a klinikai ítéletalkotás fo­
lyamata. A folyamat első lépése, a felmérés a be­
teg/kliens fiziológiai, motoros, kognitív és érzel­
mi magatartásformáira vonatkozó megfigyelése­
ket rendezi kategóriákba. E felmérések eredmé­
nyeit az ápoló csoportosíthatja és felhasználhatja
ápolási diagnózisok felállításához, ami egyszerű­
en az emberi reakciók összességének vagy struk­
túrájának a neve. Az ápolási folyamat második
lépésében megfogalmazott ápolási diagnózisok
fontosak, mert megmutatják az irányt és az éssze­
rű magyarázatot az ápolási beavatkozásokhoz,
eljárásokhoz. A diagnózis az az ítélet, amelyet az
ápoló alkot a kézzelfogható tények alapján.
Az ápolás alrendszerei
és változásaikat befolyásoló
főbb trendek
Az egészségügyi ellátórendszer adott személyek­
nek, anyagi és technikai eszközöknek az egész­
ségügyi ellátás területén, a társadalmi munka­
megosztásban elfoglalt helyzetük által meghatá­
rozott, szervezett csoportja, amely csoport önál­
lóan képes a helyzetnek megfelelő célok kitűzésé­
re és a célkitűzésben szereplő tevékenységek ön­
álló végrehajtására.
Az egészségügyi ellátórendszer a funkcionális
társadalmi-gazdasági rendszer része, amely egyik
szolgáltatást nyújtó alrendszere az ápolás. Az
ápolást mint alrendszert további négy, egymással
szoros kapcsolatban álló alrendszer alkotja: az
ápolás gyakorlata, az ápolás oktatása, az ápoló­
személyzet folyamatos továbbképzése, az ápolás
kutatása, valamint ezek irányítása, vezetése, me­
nedzsmentje. Az egészségügyi ellátórendszert,
benne az ápolást mint alrendszert körülvevő kör­
nyezetben található befolyásoló tényezők: a fizi­
kai környezet, a társas környezet (egyén, család
és közösség), gazdasági rendszer és a jogi szabá­
lyozás. A belépő' források közül minden ország­
ban, így hazánkban is az egészségügyi ellátás ter­
mészetét az adott társadalomban a politikából fa­
kadó anyagi, eszköz, felszerelés és emberi erőfor­
rások nagysága határozza meg.
Az ápolás alrendszerei (az ápolás gyakorlata,
az ápolás oktatása, az ápolószemélyzet képzése,
az ápolás kutatása, valamint ezek vezetése) olyan
szoros kapcsolatban állnak egymással, hogy az
egyikben bekövetkezett változás (például fejlő­
dés) törvényszerűen maga után vonja a többi al­
rendszer változását is (4.3. ábra. Forrás: Sövényi
Ferencné, 1994.).
Az ápolás területén belül a kiemelt figyelmet
érdemlő elem a gyakorlati ápolásszolgáltatás.
Sem az ápolástudománynak, sem az ápolásirá­
nyításnak, sem az oktatásnak nincs létjogosultsá­
ga az ápolási gyakorlat nélkül.

4.3. ábra.
Az ápolás
alrendszerei

ápolásfilozófia ápolási dokumentáció ápolci pálya szerepei munkatervezés filozófiája

- ápolási modellek - h u m á n erőforrás - munkaerőszükséglet - minőségpolitika

- ápolási folyamat - tárgyi feltételek felmérése - minőségbiztosítási
• ápolási eljárások - egyéb erőforrások - munkakörök elemzése program felépítése
ós tervezése - standardok
- munkatársak kiválasz­ - monitorozás
tása
- személyzetfejlesztés
{képzés)
- karriertervezési
rendszer kialakítása
Az ápolás alrendszereit
befolyásoló főbb trendek
A társadalmi, gazdasági és politikai rendszer áta­
lakulása, valamint a társadalom tagjainak egész­
ségi és ápolási szükségletét meghatározó fó'bb té­
nyezők hatással vannak az ápolás alrendszereire.
Ezek hosszú távon kihatással lesznek az egészség­
ügyi és szociális ellátórendszer struktúrájára és
funkciójára is.
Az alábbiakban néhány olyan várható trendet
mutatunk be, melyek hatással lesznek elsősorban
az ápolás gyakorlatára és oktatására:
az idősek és az egyedül élők száma növe­
kedni fog;
• a krónikus és a mentális betegségben szen­
vedők száma emelkedni fog;
• egyre több lesz a társadalmi beilleszkedési
zavarral küzdők száma;
' a lakosság körében emelkedik az egészség­
telen életvitelt folytatók száma;
• a „négy fő gyilkos kór" tovább pusztít, és
ezek mellett újabb betegségek jelennek
meg;
• növekszik a sebészeti típusú gyógyító ellá­
tások száma;
• rövidül a kórházi ellátási idő, ugyanakkor
növekszik az otthoni ellátás, ami törvény­
szerűen megkívánja a házi segítés mellett a
szakápolók által nyújtandó otthoni ápo­
lást;
• az egészség alapvető emberi joggá válik, és
az egészség lehetséges legmagasabb szintjé­
nek elérése a legfontosabb társadalmi cé­
lok egyike lesz;
0
a társadalom lázad az uniformizált, intéz­
ményesített ellátás ellen, és szinte követeli
az individualizált, családközeli ellátást,
gondoskodást;
• az egyéni felelősség megjelenése a páciens
saját egészségi állapotáért;
» az ápolók szerepének növekedése az egész­
ségügyi ellátásban;
• az ápolók fokozódó szakmai önállósága.
A trendek hatása az ápolási gyakorlatra
Az ápolás nem mindig „gondoskodás valakiről",
vagy „valakinek az ellátása", vagyis az ápolás
nem csupán gyakorlati tevékenység, hanem egyre
inkább az egészség és a gyógyítás egy szélesebb
koncepcióján alapul, amelyre jellemző:
integrált ellátásra törekszik (egészségmeg­
őrzés/egészségfejlesztés, betegségmegelő­
zés, gyógyításban való részvétel, rehabili­
táció);
• a gyógyító jellegtől a gondozás, a gondos­
kodás, az egészségápolás felé irányul,
vagyis az egyén egészséges állapotára is ki­
terjed;
a teljes jóllét elérésére törekszik (célja,
hogy az egyén önmaga, a család és a kö­
zösség segítségével érje el és őrizze meg
maximális jóllétét);
az ápoló és beteg/kliens közötti partneri vi­
szonyon alapul, amelynek az a célja, hogy
növelje az utóbbi önbizalmát és önmagáért
érzett felelősségét;
holisztikus szemléletű, a teljes személyisé­
get (fizikai, pszichikai, szociális és spiritu­
ális) a környezetével együtt (az egyes be­
tegre való koncentrálás helyett a jövőben a
figyelem a beteg és családja vagy családját
helyettesítőkre is kiterjed) igyekszik figye­
lembe venni;
fókuszába a betegség helyett a beteg ember
vagy az egészséges egyén kerül;
• a technikához kapcsolt, feladatorientált,
rutin jellegtől a tudományos, szisztemati­
kus ápolási megközelítés felé halad;
hatékonyan működik a többféle szakmát és
szektort magában foglaló teamben, a mun­
katársakkal kollegiális viszonyt alakít ki;
az egészségügyi teamben végzett munkájá­
ban felelősséget vállal egy adott beteg indi­
vidualizált ápolási ellátásának összehango­
lásáért és folyamatosságáért;
a gyógyító-megelőző ellátásban való köz­
reműködés mellett tanácsot és támogatást
ad az egyének, családok és közösségek szá-
 4. fejezet
mára, hogy képesek legyenek - önállóan
vagy segítséggel - megó'rizni, fejleszteni
egészségüket;
az intézményi ellátásról (elsősorban példá­
ul kórház) egyre inkább a közösségi ellá­
tásra helyezi a hangsúlyt, rövidül a kórhá­
zi ellátási idő, ezért újabb és újabb színte­
reken jelenik meg (például otthonápolás,
közösségi ápolás, hospice-ápolás, ápolási
osztályok);
képes hatékonyan tevékenykedni az új fel­
adatoknak, az új színtereknek és az újabb
ápolói szerepeknek (például közösségi
ápoló, geriátriai ápoló) megfelelően;
függetlensége, valamint a tudományos
megalapozottsága növekszik, a régebbi
empirikus alapokat a jövőben egyre in­
kább a kutatáson alapuló ismeret váltja
fel.
A trendek hatása az ápolóképzésre
A fentiekből következően az ápolószemélyzet
képzése az alábbiak szerint kell, hogy alakuljon:
• legyen egészség- és közösségorientált, de
tudja segíteni a gyógyítást is,
> irányuljon a kórházi medicinára alapozott
gyakorlatról a közösségben végzett alapel­
látásra épülő megelőzésre;
olyan készségek kialakítását célozza meg,
amelyek segítségével az ápoló személyre
szabott ápolást tud nyújtani (fel tudja be­
csülni az egyének, családok, közösségek el­
látás iránti igényét, tervet tud készíteni
ezen igények kielégítésére, alkalmazni tud­
ja a terveket, ezek alapján szakszerűen
tudja a beavatkozásokat végrehajtani,
azok eredményeit értékelni és dokumentál­
ni) az ellátandó egyén vagy családja bevo­
násával;
készítsen fel arra, hogy az ápolók megfele­
lő szakértelemmel lássák el nagyszámú, el­
sősorban a közösséget érintő feladatukat
(a saját felelősség növelésének előmozdítá­
sa az egészségügyi ellátásban a családok és
egyének között; együttműködés az érintett
egészségügyön kívüli ágazatokkal; az
egészségfejlesztés, egészségmegőrzés, a be­
tegségek és rokkantságok megelőzése; az
egészségügyi ellátás kiterjesztése a népes­
ség minden rétegére);
terjedjen ki az új szerepeknek és feladatok­
nak megfelelő új munkavégzési módszerek
elsajátítására;
helyezzen hangsúlyt az ápolás változó kül­
detésének megfelelő magatartásformák ki­
alakítására;
készítsen fel a kutatásra, az ápolás tudo­
mányos művelésére is.
Az ápolás gyakorlata
Az ápolás gyakorlata szakmai, jogi és etikai ol­
dalról közelíthető meg. Az ápolói kompetencia
(illetékesség) alapja a hivatás szakmai és jogi elő­
írásait betartó működés és az erkölcsi felelősség
vállalása.
Az ápolás gyakorlatának szakmai megközelítése
Ahhoz, hogy az ápolás képes legyen társadalmi
küldetésének teljesítésére, professzióvá, hivatássá
kellett fejlődnie. Ez az egyik legdöntőbb tényező
az ápolás megítélésének a megváltoztatásában. A
professzionális ismeret segíti az ápolót önmaga
megbecsülésében, más tudományhoz való viszo­
nyulásában, társadalmi elismertségében. Az ápo­
lás mint hivatás a saját szakmaiságából táplál­
kozva már nem az orvosi tevékenység függeléke,
hanem tartalmát tekintve egyre függetlenedő tu­
dományterület. A W H O megállapítása szerint
„azokban az országokban, ahol az ápolást nem
fejlesztik, a lakosság egészségi állapota nem tük­
rözi vissza az orvoslás fejlettségi szintjét".
Az ápolás gyakorlatát befolyásoló főbb ténye­
zők közül kiemelést igényel a társadalom és tag­
jainak egészségi és ápolási szükségletei, igénye, a
családi struktúra változása, a gazdaság helyzete,
a tudomány és technika fejlettsége, a jog, a nők
helyzete* a demográfia, az „egyesülés" lehetősége
es maga az ápolói hivatás egyik legfőbb jellemző­
jének a társadalom tagjai iránti ápolói felelősség,
valamint az adott időszak ápolási modellje.
Az ápolás gyakorlata nagymértékben változik
attól függően, hogy hol dolgozik az ápoló, és az
ápolás lényege abban rejlik, hogyan reagál a be­
tegek/kliensek nagyban eltérő szükségleteire és az
ellátás eltérő kontextusaira.
Az ápoló az egészségügyi szolgálat (alapellá­
tás és szakellátás) valamennyi szintjén tevékeny­
kedik. Az ápolási gyakorlat fő területe az alapel­
látás és a járó-, illetve fekvőbeteg-szakellátás. A
fekvőbeteg-szakellátás keretében az ápolási gya­
korlat fő tartalmi eleme a kezelési ápolás (a gyó­
gyító munkában való részvétel), amely szoros
összefüggésben van a gyógyító munkával, és je­
lenleg meghatározza az ápolási tevékenység főbb
tartalmi elemeit. Az ápolók az intézményi ellátás
szűk területéről egyre inkább kiszélesítik tevé­
kenységüket az ellátás újabb színtereire, például
az otthoni környezetben végezhető ellátásra.
A változó társadalmi igények olyan új ellátási
formákat követelnek, amelyekben elsősorban az
ápolás dominál, például ápolási osztály kórházon
belül, hospice. Ezekben az ellátási formákban az
ellátást igénylők átmeneti vagy végleges ellátása
történik.
Az ápolás komplex tevékenység, amely magá­
ban foglalja a gyógyító tevékenység támogatásán
túl az egészségmegőrző-egészségfejlesztő, a beteg­
ségeket és a rokkantságot megelőző feladatkört a
rehabilitációs tevékenységgel együtt az egészség­
ügyi team tagjaként, nem csupán az egyének szá­
mára, hanem velük együtt, lehetőleg a család, kö­
zeli hozzátartozók, barátok és/vagy a közösség
bevonásával.
A jelenleg még a beteg emberre koncentráló
ellátás helyett az ápolásnak át kell térnie egy
olyan támogatást nyújtó szerepre, amely képessé
teszi az embereket egészségük maximális szintjé­
nek elérésére. Az ápolás új gyakorlata az egészség
állapotát helyezi a középpontba, így a betegségen
túl foglalkozik az egészséggel is.
A jövőben a feladatközpontú ápolás helyett a
személyre tervezett ápolás kell, hogy domináljon,
melyet az ápolási folyamat mint munkamódszer
alkalmazásával nyújtanak az ápolók az ellátandó
személynek.
Az ápolás a modern egészségügyi ellátásban
továbbra is az orvoslás nélkülözhetetlen segítője,
így az orvosnak továbbra is elválaszthatatlan
partnere az ápoló. Ugyanakkor az egészség di­
menzióinak a kiszélesítése (testi, lelki, szociális és
spirituális) differenciálta mindazokat a szakmá­
kat, akikkel a beteg/kliens érdekében az ápoló­
nak szorosan együtt kell működnie más egészség­
ügyi szakmák és a szociális ellátás szakemberei­
vel.
Ez az új típusú ápolási gyakorlat új ápolói sze­
repeket kíván.
Az ápoló által végzett tevékenységnek szak­
mailag, jogilag és morálisan is számonkérhetőnek
kell lennie.
Az ápolás gyakorlatának jogi megközelítése
Az ápolás jogi szabályozásának kettős célja van.
Elsődleges célja a társadalom védelme annak biz­
tosításával, hogy az ápolást csak szakképzett és
hozzáértő ápolók végezhessék. A szabályozás
másodlagos célja az ápolói hivatás és annak gya­
korlójának a védelme.
Az ápolás jogi szabályozására a nemzetközi
gyakorlatban két irányzat létezik. Az egyik sze­
rint az általános jogi szabályozásba épül be az
ápolás szabályozása is, a másik szerint az általá­
nos szabályozásból kiemelve önállóan történik a
szabályozás.
Hazánkban az ápolás különböző területeire
vonatkozó szabályozás vegyes. A szabályok egy
része az általános szabályozásban (például az
ápolás és az ápolás gyakorlatának a fogalma az
egészségügyi törvényben), más részük az ápolás
egyes konkrét területeire vonatkozóan önállóan
jelenik meg (például az ápolói szakképesítés ké­
pesítési és kimeneti követelményei kormányren­
deletben).
 Hosszú előkészítés után 1997 decemberében
fogadták el az 1997. évi CLIV. törvény az egész­
ségügyről, felváltva az 1972. évi II. törvényt. A
törvény 18. fejezete magába foglalja az ápolói
foglalkozás legmagasabb szintű jogi szabályozá­
sát is.
A törvény ápolói foglalkozásra vonatkozó
szabályai többek között meghatározzák:
az ápolás fogalmát;
az ápolás gyakorlatának kereteit (ember,
egészség, ápolás, környezet);
az ápolás mint a segítségnyújtás tudomá­
nyának a helyét az egészségügyi ellátó­
rendszerben;
az ápolás munkamódszerét, az azzal kap­
csolatos ápolói felelősséget;
az ápolási, gondozási dokumentáció veze­
tésének a kötelezettségét (amit kiegészít az
1992. évi LXIII. törvény a személyes ada­
tok védelméről és a közérdekű adatok
nyilvánosságáról);
az egészségügyi képzés, szakképzés, to­
vábbképzés rendszerét, annak működési
szabályait;
a praktizálás szabályait;
az egészségügyi szakképesítést szerzett sze­
mélyek alap- és működési nyilvántartásá­
nak kötelezettségét és eljárási leírását;
az egészségügyi dolgozók, közöttük az
ápolók védelméül szolgáló szabályokat;
az ápoló jogait és kötelezettségeit.
Az állam - a társadalom védelmében - csak
azoknak ad engedélyt az ápolói szakma gyakor­
lására, akik az előírt szakmai képzési rendszerben
szerezték meg a lehető legjobb elméleti-szakmai
tudást, és a gyakorlati idő alatt megfelelő erköl­
csi magatartást tanúsítanak.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kama­
ra az egészségügyi szakképesítés megszerzését kö­
vetően a végzettekről - a bizonyítványok vagy
oklevelek alapján - alapnyilvántartást készít.
Amennyiben az egészségügyi szakképesítéssel
rendelkező egyén egészségügyi tevékenységet kí­
ván végezni, úgy köteles az úgynevezett működé­
si nyilvántartásba vételét kezdeményezni. Ez azt
jelenti, hogy az alapnyilvántartásból átkerül a
működési nyilvántartásba.
Az első működési regisztráció ötéves időtar­
tamra érvényes, és ezt követően a regisztráció
megújítása kötelező. A két regisztráció közötti
időszak ötéves időtartama alatt 100 továbbkép­
zési pontot kell összegyűjteni ahhoz, hogy az új-
raregisztrálás megtörténhessen.
Az ápolási tevékenység minőségét jelzi, hogy
az ápoló felelősséget vállal döntéseiért. A leendő
ápolók a hivatás választásakor vállalják e rendkí­
vül felelősségteljes munkát, elfogadják a szakma
értékeit, módszereit, életmódját.
Az ápoló munkáját a foglalkozás szabályai
(az orvos- és ápolástudomány adott időben ren­
delkezésre álló összes tudásanyaga), a szakterüle­
tére vonatkozó jogi szabályozás és munkahelye
szokásos ápolási, kezelési rendelkezései betartá­
sával kell hogy végezze. Ezen túlmenően tisztá­
ban kell lennie a beteghez, annak hozzátartozójá­
hoz, a kórház vezetőihez, az egyéb személyzethez
fűződő kapcsolatait meghatározó előírásokkal is.
Az ápoló tevékenységét az orvos utasítása, meg­
bízása alapján, a munkaköri leírásban rögzített
feladatai, kötelességei szerint önállóan folytat­
hatja.
Az ápolás gyakorlatának etikai megközelítése
A világon az első olyan dokumentumot, amely az
ápolói etikai kódex előfutárának tekinthető az
amerikai ápolónők készítették 1903-ban. Az eti­
kai kódex tervezete 1926-ban készült el, végleges
formáját 1976-ban adták ki.
Az ápolók első nemzetközi etikai kódexét
1953 júliusában, Sáo Pauloban adták ki. Létre­
hozását az Ápolónők Nemzetközi Tanácsa (Inter­
national Council of Nurses - ICN) szorgalmazta.
A kódexet az ICN Szakmai Bizottságának javas­
latára ismételten átdolgozták, majd 1973-ban el­
fogadták. A nemzetközi etikai kódex célja olyan
viselkedésmód meghatározása volt, amely min­
den kultúrában irányadó lehet az ápolók száma-
ra. így a v u á g különböző részein élő ápolóknak -
a
kódex alapján - lehetőségük nyílik arra, hogy
az ápolás etikai normáiról egyformán gondolkoz­
zanak.
Az etikai kódex meghatározza az ápolói szak­
ma céljait és értékeit és az ápolói magatartás sza­
bályait- Vezérfonalat nyújt, és viselkedési normá­
kat állít fel az ápolók kívánatos magatartása ér­
dekében.
Általános elvek
Az etikai kódex útmutatóként szolgál az
egészségügyi ellátást végző, az abban közremű­
ködő, egészségügyi szakképesítéssel rendelkező
személy tevékenységének gyakorlásához a min­
denkori hatályos jogszabályokkal összhangban.
Az ápoló kötelessége az egészség megőrzése, a
betegség megelőzése, az egészség helyreállítása, a
szenvedés enyhítése, melynek kiindulópontja az
ápolás holisztikus szemlélete.
Az ápolás iránti igény egyetemes. Garantálja
az ápolói-gondozói szolgáltatást igénybe vevő
egyén emberi méltóságának tiszteletét, személyi­
ségi jogainak érvényesülését, melyet nem korlá­
tozhatnak a nemzetiségi, faji, vallási politikai ho­
vatartozással, a bőrszínnel, az életkorral vagy a
társadalmi státusszal kapcsolatos szempontok.
Az ápoló egészségügyi szolgáltatást nyújt az
egyénnek, a családnak, a közösségnek és szükség
szerint koordinálja azt a velük kapcsolatban lévő
csoportok szolgáltatásaival.
Alapelvek
Az ápolóknak a következő alapelveket kell is­
merniük és az ápolás során - az erkölcsi döntések
meghozatalánál - alkalmazniuk: „Az autonómia
tiszteletének elvét, a „nem ártani" elvét, a jóté­
konyság elvét, az igazságosság elvét" (Beau-
champ, T. L., Childress, J. F.).
Az ismert és alkalmazott ápolási modellek
egyik legfontosabb alapelve a humanizmus, az
emberi jogok és a méltóság tisztelete, a személyi­
ség integritásának a legmagasabb szintű védelme.
Az autonómián a személy önrendelkező ké­
pességét értjük a választásra és szabadságára vo-
natkozóan, továbbá, hogy ezen választás szerint
cselekedjen. Az ápolásban az autonómia azt je­
lenti, hogy a beteg személyiségét és döntéseit tisz­
teletben kell tartani. A beteg megfelelő döntése­
ket csak megfelelő információk birtokában hoz­
hat, ezért tájékoztatása - az ápolói kompetencia
határának figyelembe vételével - elsőrendű fel­
adatunk.
A hippokratészi eskü legfontosabb üzenete az
ápolói gyakorlatban a szándékos károkozás meg­
akadályozása, a veszélyhelyzetek elkerülése, az
ápolási munka során előforduló ártalmak elkerü­
lése.
A szakirodalom a jótékonyság elvét két össze­
tevőre bontja: a pozitív jótékonyság és a hasznos­
ság elvére.
A pozitív jótékonyság elve egyrészt azt jelenti,
hogy meg kell akadályozni a beteg testi-lelki bán­
talmazását, sérelmét, másrészt azt, hogy jót kell
cselekedni másokkal.
A hasznosság elve szerint az ápolónak a lehe­
tő legjobb egészségügyi ellátást kell nyújtania. Az
ellátás során pedig mérlegelnie kell a beteg szem­
pontjából várható hasznot, előnyt és ártalmat. Az
ápoláskor az ápolónak azt a módszert kell válasz­
tania, amely a beteg állapotának javítását szol­
gálja.
A hasznosság elve - a méltányosság és az
egyenlőség figyelembevételével - szavatolja az
ápolás egyenlő minőségét mindenki számára. En­
nek az alapelvnek a használatával a prioritást
mindig a beteg állapota, az ápolás iránti szükség­
lete és nem a személye (például foglalkozása vagy
ismertségére való hivatkozása) jelenti.
Az igazságosság elve szerint mindenkinek
egyenlő minőségű ellátásban kell részesülnie, ha­
csak nincs komoly ok ennek ellenkezőjére (példá­
ul egészségi állapotának súlyossága).
Az ápolói magatartás szabályai
Az ápolók és a betegek/kliensek/páciensek
között:
- Az ápoló tevékenysége során elsősor­
ban az egészségügyi szolgáltatást igény­
bevevő egyénnek tartozik felelősséggel.
- Az ápoló munkája során olyan humá­
nus környezetet teremt, amelyben tisz­
teletben tartja az egyén értékeit, szoká­
sait és hitét.
- Az ápoló bizalmasan kezeli az egészség­
ügyi adatokat, a személyes információ­
kat és ítélőképessége szerint osztja meg
ezeket másokkal.
Az ápolói gyakorlat számára:
- Az ápoló személyesen felelős munkájá­
ért és azért, hogy szakértelmét folyama­
tos tanulással növelje.
- Az ápoló ismeri és betartja az ápolói
kompetencia határait, annak figyelem­
bevételével saját akaratából, felelősség­
teljes döntéseket hoz ápolói tevékeny­
sége során.
- Az ápoló használja ítélőképességét az
egyéni kompetenciájára vonatkozóan,
amikor felelősséget vállal, vagy ruház
át másokra.
- Az ápoló az ápolás-gondozás legmaga­
sabb színvonalát tartja fenn mindad­
dig, amíg csak lehetséges a konkrét
helyzet realitásán belül.
- Az ápoló, ápolói/gondozási tevékenysé­
gét a beteg tájékozott beleegyezését kö­
vetően kezdi meg és végzi annak meg­
elégedésére. Nem él vissza a rábízott
személy függő helyzetével és tevékeny­
ségéért az egyéntől nem vár anyagi el­
lenszolgáltatást.
- Az ápoló felelős minden tevékenységé­
vel kapcsolatos dokumentáció és admi­
nisztráció pontos és a valóságnak meg­
felelő elkészítéséért.
- Az ápoló, amikor szakmai minőségé­
ben tevékenykedik, mindig olyan visel­
kedési normák szerint cselekszik, me­
lyek erősítik és védik a szakma becsüle­
tét és jó hírét.
Az ápolók és a munkatársak között:
- Az ápoló együttműködő kapcsolatot
tart fenn munkatársaival az ápolásban
és más területeken is. A szakmai
együttműködés alapja az egymás iránti
bizalom és a tisztelet. A team munka
az ápoló önálló felelősségét nem csök­
kenti.
- Mindent megtesz a beteg érdekének és
védelmének biztosítására, ha ellátását
bármely más személy vagy körülmény
veszélyezteti. Törekszik megelőzni,
hogy jogosulatlanok vagy képzetlenek
ellenőrzés nélkül végezzenek ápolási
munkát.
Az ápolók és a hivatás tekintetében:
- Az ápoló főszerepet játszik az ápolói
gyakorlat és az ápolói oktatás kívána­
tos normáinak eldöntésében és végre­
hajtásában.
- Az ápoló szakmailag jól felkészült és
aktív szerepet vállal szaktudásának fo­
lyamatos fejlesztésében, önképzéssel is.
- Az ápoló szakmai szervezeteken keresz­
tül tevékenykedve részt vesz az egyenlő
társadalmi és gazdasági munkafeltéte­
lek létrehozásában és fenntartásában,
az ápolói munkában.
Ápolóképzés
„A betegellátást nem lehet tökéletesebbé
tenni sem olyan ápolókkal, akiknek szakszerű
pszichomotoros készségeik vannak, de nem ren­
delkeznek tudományos háttérrel, sem olyanok­
kal, akik tökéletes elméleti tudással rendelkeznek
ugyan, ám híjával vannak azoknak a szakszerű
pszichomotoros készségeknek, amelyek ezen tu­
dás minőségi ápolássá történő átalakításához
szükségesek." (Christman 1976.)
Az egészségügyi ellátórendszer változása, a
fejlődéssel való lépéstartás az európai uniós csat­
lakozást követően számos kihívást hordoz az
egészségügyi szakemberek számára. Az egyik fő
kihívás a reális szükségleteken alapuló, egészség­
megőrző, -visszaállító, illetve az állapotromlást
megakadályozó, megfelelő' minőségű egészség­
ügyi szolgáltatások elérhetőségének megteremté­
se. E szükségleteket csak jól felkészült, gyakorlott
és motivált munkaerő képes kielégíteni, aki mun­
káját képes teamben végezni. A modern ellátó
team egyik kulcsszereplője az ápoló, akinek mun­
kája csak a rá jellemző tudásanyagon alapul.
A modern egészségügyi ellátáson belül az ápo­
lást egyre bővülő szakmai feladatok jellemzik,
mivel csak így tudja kielégíteni a folytonosan vál­
tozó egyéni és társadalmi egészségi szükséglete­
ket. A szakképzés célja az, hogy biztosítsa azt az
ismeretanyagot és azokat az eszközöket, ame­
lyekkel az egyének művészekké válhatnak válasz­
tott területükön.
Az ápolóképzés jelene
A korábbi alfejezetekben már kitértünk az ápoló­
képzés múltjára, ezért most a jelen helyzetet tár­
gyaljuk. Az ápolás rendkívül komplex munkate­
rületté vált, amely igényli a szakképzés sokszintű-
ségét és sokirányúságát. Az elmúlt tizenöt évben
hazánkban az ápolóképzés rendszere nagy válto­
záson ment keresztül. Az ápolók képzése jelenleg
az alábbi szinteken történik:
OKJ-s képzések,
- többciklusú képzés:
- első képzési ciklusban alapszakos kép­
zés (alapfokozat) - ápoló,
- második képzési ciklusban mesterkép­
zés (mesterfokozat) - okleveles ápoló,
- harmadik képzési ciklusban - doktori
fokozat (PhD) megszerzésére irányuló
képzés az ápolástudomány területén.
OKJ-s képzések
Hazánkban az államilag elismert képzéseket az
OKJ (Országos Képzési Jegyzék) tartalmazza. Ezt
az évek során nagyon sokszor módosították,
egyes szakképesítések megszűntek, helyettük
újak kerültek be, egyesek összeolvadtak, mások
szétváltak. 2006-ban viszont egy ennél sokkal na­
gyobb változtatás történt, a szakképzés egész
szerkezetét átalakították. A legfontosabb változá­
sok a következők:
A szakmai követelmények moduláris fel­
építésűek, sok modul több szakképesítés­
nél is szerepel. (A modulrendszerű képzés
- kisebb, összetartozó egységek egymásra
épülése - során az elsajátítandó tananyag
kisebb, összetartozó egységekre, modulok­
ra van szétbontva, melyek egymásra épül­
nek. Előnye a tantárgyival szemben az,
hogy megkönnyíti a szakmák közötti át­
járhatóságot, valamint lehetőséget teremt
a szakképzésből történő folyamatos ki- és
belépésre mind az ifjúsági, mind a felnőtt­
képzésben. Ez azt jelenti, hogy néhány mo­
dul elsajátításával a képzésben résztvevők
résszakképesítést is kaphatnak, visszalé­
péskor ezek beszámításával és további mo­
dulok elsajátításával újabb, illetve maga­
sabb szintű szakképesítéshez juthatnak.)
Megjelentek a részszakképesítések. (Egy
szakképesítésnek a szakmai és vizsgaköve­
telményben meghatározott moduljaiból
épül fel, legalább egy munkakör ellátására
képesít.)
Egyes szakképesítések elágazásos szerkeze­
tűvé váltak. (A szakképesítés részeként a
szakmai és vizsgakövetelményben megha­
tározott modulokból épül fel, amely köte­
lezően választandó modullal/modulokkal
együtt bizonyos munkakör ellátására ké­
pesít.)
Az eddiginél jóval több egymásra épülő
képesítés jelent meg. (A szakmai és vizsga­
követelmény tartalmazza, hogy mely szak­
képesítés/résszakképesítés/elágazás modul­
jaira épül, meghatározza, hogy mely
modulokból épül fel, és milyen újabb mun­
kakör ellátására képesít.)
Sok új szakképesítés született, néhány vi­
szont megszűnt.
Néhány OKJ-s képzés az egészségügyi
szakmacsoport területéről
Ápolási asszisztens
A képzés megkezdéséhez szükséges iskolai
végzettség: 10. (az 1998-99-es tanév előtt végzet­
teknek 8.) évfolyam elvégzése. A képzési idő két
év, a képzés szint: középfokú szakképesítés. Az
elmélet aránya 40 százalék, a gyakorlat aránya
60 százalék a képzésben. A szakképzettség: isko­
lai rendszerben és felnőttképzésben is megszerez­
hető. A képzés szakmai vizsgával zárul. Betölthe­
tő foglalkozás: egyéb asszisztens.
A szakképzett ápolási asszisztens feladata szo­
ciális otthonokban, ápolási otthonokban, rehabi­
litációs otthonokban, kórházakban, illetve a házi
betegellátásban, szakképzett ápoló irányításával
a felnőtt betegek ellátásának, gondozásának,
környezetük tisztán tartásának a segítése.
• Ápoló
A képzés megkezdéséhez szükséges iskolai
végzettség: érettségi. A képzési idő 3 év (felnőtt­
képzésben legfeljebb 4 6 0 0 óra), a képzési szint:
emelt szintű szakképesítés. Az elmélet és a gya­
korlat aránya a képzésben 5 0 - 5 0 százalék. A
szakképzettség: iskolai rendszerben és felnőttkép­
zésben is megszerezhető. A képzés szakmai vizs­
gával zárul. Betölthető foglalkozás: szakápoló.
A szakképzett ápoló feladata: kórházakban,
ambuláns rendeléseken, szociális és ápolási ott­
honokban, a mentőellátásban, a házi betegellátás
során a felnőtt beteg ellátása; közreműködés a di­
agnosztikai és terápiás eljárásokban, az egészség­
megőrzési, rehabilitációs feladatokban.
Lehetséges ráépülések (emelt szintű, érettségi­
vel):
- diabetológiai szakápoló;
- epidemiológiai szakápoló; - felnőtt
anaeszteziológiai és intenzív szakápoló;
- foglalkozásegészségügyi szakápoló;
- geriátriai szakápoló;
- hospice szakápoló;
- körzeti közösségi szakápoló;
- légzőszervi szakápoló;
- nefrológiai szakápoló;
- onkológiai szakápoló;
- pszichiátriai szakápoló;
- sürgősségi szakápoló.
Csecsemő- és gyermekápoló
A képzés megkezdéséhez szükséges iskolai
végzettség: érettségi. A képzési idő 3 év (felnőtt­
képzésben legfeljebb 4 6 0 0 óra), a képzés szint:
emelt szintű szakképesítés. Az elmélet és a gya­
korlat aránya a képzésben 5 0 - 5 0 százalék. A
szakképzettség: iskolai rendszerben és felnőttkép­
zésben is megszerezhető. A képzés szakmai vizs­
gával zárul. Betölthető foglalkozás: szakápoló.
A szakképzett csecsemő- és gyermekápoló fel­
adata: kórházakban, ambuláns rendeléseken, a
házi betegellátás során a gyermek beteg ellátása;
közreműködés a diagnosztikai és terápiás eljárá­
sokban, az egészségmegőrzési, rehabilitációs fel­
adatokban.
Lehetséges ráépülés: gyermek-anaesztezioló-
giai és intenzív szakápoló (emelt szintű, érettségi­
vel).
Többciklusú képzés
2006-ban a korábbi duális képzést (az egymás
mellett létező főiskolai és egyetemi képzést), a
többciklusú, egymásra épülő képzés váltotta fel,
amely minden ciklus végén lezárt - a munkaerő­
piacon jól használható - végzettséget és szakkép­
zettséget adó kimeneti lehetőséggel bír.
Ez az új képzési szerkezet az angolszász kép­
zési modell hazai leképezése, amely az egységes
Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatla­
kozást szolgálja.
Az ápolók képzése a többciklusú képzés kere­
tében az orvos- és egészségtudományi képzési te­
rületen, az egészségtudományi ág ápolás és beteg­
ellátás alapszakán belül történik.
Az ápolás és betegellátás alapszak képzési cél­
ja: olyan ápoló és betegellátó szakemberek képzé­
se, akik az egyén, a család, a közösség és a társa­
dalom egészségvédelméről és az egészség helyre-
állításáról, valamint az egészségügyi és szociális
ellátásról szerzett ismereteik alapján képesek az
egészségügyi és szociális ellátás valamennyi szint­
jén a megelőző', gyógyító, gondozó és rehabilitá­
ciós munkában önálló felelősséggel részt venni.
Ugyanakkor kellő ismerettel rendelkeznek ahhoz,
hogy tanulmányaikat folytathassák a képzés má­
sodik ciklusában.
A sikeres felvételi vizsgát tett hallgatók tanul­
mányaikat az ápolás és betegellátás alapszakon
kezdik meg, ahonnan néhány közös szemesztert
követően - a képzés közös alapozó szakasza - kü­
lönböző szakirányokon folytathatják tanulmánya­
ikat. Az ápolás és betegellátás alapszakhoz jelenleg
a következő szakirányok tartoznak: ápoló, dieteti-
kus, gyógytornász, mentőtiszt és a szülésznő.
Az ápoló szakirányt végzők szakmai tudásuk
alapján képesek az egyéneknek, a családoknak és
a közösségeknek segítséget nyújtani - felmért
szükségleteik alapján - egészségük megőrzésé­
ben, fejlesztésében és visszaszerzésében. Tisztá­
ban vannak a gyakoribb betegségek diagnózisá­
nak felállításához szükséges vizsgálati módsze­
rekkel, majd e betegségek kezelési lehetőségeivel
és az esetleges rehabilitációs eljárásokkal. Felada­
tuk a betegek, illetve a gondozottak szakszerű
ápolása, gondozása során a megfelelő ápolási
modell kiválasztása, alkalmazása. Későbbi mun­
kájuk során részt vállalhatnak az intézményi
szolgáltatások tervezésében, fejlesztésében is.
A nyolc féléves képzés záróvizsgával zárul. A
szakirányú képzés befejezését követően a végzet­
tek vagy munkába állnak, és szakirányú tovább­
képzéseken vesznek részt, vagy mesterképzésre
felvételizhetnek.
Ápoláskutatás
Az ápolók alkotják minden országban az egész­
ségügyi dolgozók legnagyobb csoportját, ezért
szakmai érdekünk és felelősségünk, hogy az álta­
luk nyújtott szolgáltatások életerős kutatásra
épülő ismeretanyagból származzanak. Az ápolás-
kutatás fejlődéséhez a leginkább az egyetemi ok­
tatás járul hozzá.
Az ápolás mára az intuitív gondolkodáson
alapuló tevékenységből egy önmagát formáló hi­
vatássá vált. A fejlődés lényege az, hogy az ápo­
lás tudományosan bizonyított tudásanyagát to­
vább gyarapítsa és fejlessze. Az ápolás tudás­
anyagának a kutatásra kell támaszkodnia. Ezt a
célt segíti elő az ápoláskutatás térnyerése, a maga
sajátos módszertanával.
A tudományos kutatás alapvető célja a tudás
elmélyítése, egy adott területről szisztematikus
vizsgáló módszerekkel olyan ismeretekhez jutni,
amelyek a gyakorlatban hasznosíthatók.
Az ápoláskutatás célja választ kapni azokra a
kérdésekre, illetve megoldást találni azokra a
problémákra, amelyek az ápolás körébe esnek.
Az ápoláskutatás növeli az ismereteket az
egészségről, az egészség megőrzéséről, az egész­
séggel kapcsolatos problémákról, a betegségben,
rokkantságban szenvedő emberek ellátásáról, va­
lamint magáról az ápolási tevékenységről, amely
az egésznek valós, vagy potenciális egészségi
problémákra való hatékony reagálását fokozza.
Az ápoláskutatásnak kapcsolódnia kell a né­
pesség demográfiai helyzetéhez, egészségi állapo­
tához, az ország egészségügyi stratégiájához és az
ápolás konkrét gyakorlatához.
Az ápoláskutatásnak előnyben kell részesíteni
a klinikai környezetben végzett kutatást a gya­
korlati alapok biztosításának érdekében. A kuta­
táson alapuló gyakorlat javítaná az ápolási ellá­
tás minőségét, ezáltal emelve a szakma státuszát.
A kutatás kurrens szükséglet, mivel lehetővé teszi
a szakma gyakorlatának racionalizálását és fel­
mérését, ezáltal segítve az egyén és a közösség
ápolása-gondozása minőségének a javítását, akár
megelőzésre, gyógyításra, pallációra vagy a reha­
bilitációra irányul ez az ápolás-gondozás.
A kutatás azt is lehetővé teszi, hogy írott, va­
lidált (érvényes) ismeretanyagra lehet hivatkozni,
amely alkalmas a terjesztésre. Ösztönzi az előre­
haladást a kezdeti és a munka melletti képzés ja­
vítása irányába. Végezetül hozzájárul a hivatás
erősítéséhez.
 A kutatásra épülő tudásanyag tulajdonképpen
a szaktudásnak a gyakorlatban történő fejleszté­
séről szól. Az ápolási szaktudás megköveteli kli­
nikai ítéletek széles körének a kidolgozását, ame­
lyek támogathatják az ápolók döntéshozatalát.
Az ápolás kutatásának három lényeges szintje
van, és mindegyiknek megvan a maga konkrét
célja. A mikroszint az egyes ápolók által végzett
munka szintjén történik, és főleg az ápolás prob­
lémáira, az ápolók konkrét cselekedeteire irá­
nyul. A középső (mező) szint az ápolás teljes ke­
resztmetszetét érinti, de főleg a minőségbiztosítás
és a szakmai standardok szisztematikus vizsgála­
tát jelenti. A makroszintű kutatások fő témája az
ápolói hivatás és a társadalom kapcsolata, az
ápolói hivatás megkívánta tudás és gyakorlat mi­
lyensége.
A különböző képzési szintek az ápolókat kü­
lönböző szintű kutatási ismeretek és készségek al­
kalmazására készítik fel, ezért az ápolók képzett­
ségi szintjüknek megfelelően vehetnek részt a ku­
tatómunkában.
Az ápolás vezetése
Mielőtt az ápolásvezetés egyes szintjeit és az
egyes szinteken megvalósuló vezetési funkciókat
bemutatnánk, röviden tekintsük át a vezetés álta­
lános fogalmát és legáltalánosabb funkcióinak
jellemzőit.
A vezetés egy olyan átfogó tevékenység, ame­
lyet úgy definiálhatnánk, mint elérni bizonyos
feladatok megoldását mások által, illetve velük
együtt.
Az ápolásvezetés tartalmi területei: tervezés,
szervezés, közvetlen irányítás és kontroll.
Tervezés
A tervezés mint vezetési funkció egyrészt egy
logikai rendbe felépített eljárás, amely a küldetés­
nyilatkozat kialakításától indul, és egészen az
éves tervekig terjed, másrészt egy olyan folyamat,
amely során a szervezet szereplőinek a céljai kö­
zötti összhangot naponta biztosítani kell a hosszú
távú hatékony működés érdekében.
Szervezés
A szervezés (mint vezetési funkció) olyan tevé­
kenység, amely előre meghatározott célok meg­
valósítására irányul a szervezet személyi és tárgyi
erőforrásainak összehangolása által. A szervezés
tehát:
- a folyamatok összehangolására (folya­
matszervezés);
- a szervezeti struktúrák (munkamegosz­
tás kialakítása - szervezeti egységek ki­
alakítása - hatásköri rendszer kialakí­
tása) kialakítására és megváltoztatásá­
ra (szervezettervezés);
- a munkavégzés rendjének megteremté­
sére (munkaszervezés), illetve a munka­
körök létrehozására irányuló feladato­
kat jelenti.
Közvetlen irányítás
A kitűzött szervezeti célokat csak úgy lehet el­
érni, ha egyrészt a vezető képes személyes tevé­
kenységével is összefogni és mozgósítani a szerve­
zetet, illetve annak tagjait, másrészt a vezető be-
osztottaiban követőkre talál, akiket befolyásol­
hat döntéseikben és cselekvéseikben.
A közvetlen irányítás mint vezetési funkció a
következőket foglalja magában:
- emberi erőforrás menedzsment (a cé­
lokból kiindulva az emberi erőforrás
tervezése - munkakörök megtervezése
és kialakítása - oktatási és továbbkép­
zési tevékenység; fegyelmi és más mun­
kahelyi problémák kezelése; munka­
ügyi kapcsolatok kezelése);
- motiváció (a beosztottak azon belső
szükségleteinek és hajtóerőinek a befo­
lyásolása, melyek kiváltják, irányítják
és fenntartják az alkalmazottak teljesít­
ményére irányuló erőfeszítését);
- kommunikáció (a szervezeten belüli in­
formációcsere);
- csoportok létrehozása és vezetése.
 : ~. : L
Kontroll
Szakmai Kollégium javaslatot tesz a szakmai ve­
A vezetők kitűzött céljaik elérése érdekében
zetői pályázati kiírások szakmai követelményei­
megszervezik a beosztottak munkáját, átalakítják
re, és véleményezi a pályázó szakmai feltételek­
a szervezetet, ám mindezek önmagukban még
nek való megfelelését az ápolási igazgató és az
nem biztosítják, hogy az irányított egységek való­
önálló ápolási intézet szakmai vezetője vonatko­
ban az elképzeléseknek megfelelő módon fognak
zásában.
működni, és a ténylegesen elért eredmények meg
2. Az ápolásvezetés gyakorlati megvalósítási
fognak felelni annak, amit célul tűztek ki. A cé­
szintje és szervezetei
lok és a tényleges működés, illetve az eredmények
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi
közötti különbséget csökkentő egyik legfonto­
Szolgálat (ÁNTSZ) - az irányítás gyakorlati meg­
sabb vezetői tevékenység (funkció) a kontroll. A
valósítása; keretében jogszabályban rögzítetten
kontroll tehát a szervezeti célok elérését segítő
működnek a regionális/kistérségi intézetének ve­
visszacsatoláson alapuló folyamat.
zető ápolói. Funkciójuk elsősorban az illetékessé­
gi területükön az ápolási tevékenység szakmai fel­
Az ápolásvezetés az egészségügyi ellátórend­
ügyelete, valamint koordinatív feladatok ellátása.
szerben két jól elkülöníthető szinten valósulhat
A vezetés középszintjén (egészségügyi intéz­
meg: szakmapolitikai és a gyakorlati megvalósí­
mény) az ápolásvezető segít az intézmény ellátási
tás szintjén.
profiljának meghatározásában, együttműködve
1. Az ápolásvezetés szakmapolitikai szintje és
az intézmény orvosi és gazdasági vezetésével,
szervezetei
szervezve és irányítva az ellátás végzését, az em­
A vezetés felső szintjén (az egészségügyi ellátá­
beri és anyagi erőforrások figyelembevételével.
si rendszer) az ápolásért felelős vezető segíti az
A vezetés alsó szintjén (például ápolási egy­
egészségpolitika tervezését, és részt vesz az egész­
ség) az ápolási vezető felelős azért, hogy az ápo­
ségügyi szolgáltatás nyújtásának megszervezésé­
lási ellátás kielégítse a betegek, illetve az ellátást
ben, biztosítja, hogy az ápolási ellátás olyan mó­
igénybe vevők igényeit.
don fejlődjék, hogy kielégítse az egész lakosság
egészségügyi szükségleteit.
Az Egészségügyi Minisztérium szervezetén be­
lül működő Egészségpolitikai Főosztály feladata Ápolói szervezetek
többek között az ápolásfejlesztés feladatainak el­
vi irányítása, jogszabályok szakmai tartalmának Napjainkban az ápolási gyakorlatot egyre inkább
előkészítése, az egészségügyi képzések szakmai az ápolás elméletének és a kutatásnak a fejlődése
koncepcióinak előkészítése, kapcsolattartás egyes támasztja alá. Az ápolástudomány fejlődésének
képzési szintek intézményeivel; a humán erőfor­ üteme kapcsolatban áll gyakorlatának összefüg­
rás fejlesztés szakmai koncepciójának előkészíté­ géseivel, következésképpen nagy eltérések mutat­
se. koznak az ápolástudomány különféle területei, il­
A vezetés szakmapolitikai szintjének segítésé­ letve az egyes országok között. Ez különös fon­
re az egészségügyi miniszter tanácsadó testület­ tosságot kölcsönöz az ápolók közötti országos és
ként létrehozta a Szakdolgozói Kollégiumon be­ nemzetközi együttműködésnek.
lül az Ápolási Szakmai Kollégiumot. Az Ápolási
Szakmai Kollégium felkérésre véleményt nyilvá­
nít az egészségügyi képzés, szakképzés és tovább­ Magyar Ápolási Egyesület
képzés követelményeiről és rendszeréről, továbbá
a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól, el­ 1 9 8 9 . május 20-án az Ápolók Nemzetközi Nap­
járási rendjéről és követelményeiről. Az Ápolási ja alkalmából rendezett tudományos ülésen a
Magyar Kórházszövetség Ápolási Szekciójának
jogutódaként megalakult a Magyar Ápolási
Egyesület.
Az egészségügyi szakdolgozók első független
szakmai érdekképviseleti szervezete napjainkban
kiemelten közhasznú szervezetként működik. Az
Ápolási Egyesület az egészségügyi ellátásban mű­
ködő több mint 100 ezer ápoló, illetve alap-, kö­
zép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező
egészségügyi dolgozó - akiknek 70 százalékát az
ápolói alapképzettséggel rendelkezők teszik ki -
érdekeit képviseli. Az Egyesület tagjainak sorá­
ban ápolóhallgatók, nyugdíjas ápolók és szakdol­
gozók vannak. Tiszteletbeli és pártoló tagjai kö­
zött számos neves közéleti személyiség és egész­
ségügyi vezető található. Az Egyesület működése
kiterjed egész Magyarország területére. Az Egye­
sületen belül az egyes szakmák munkájukat Szak­
mai Szekciók keretében végzik.
Hivatalos kapcsolatban áll, illetve közös pro­
jektekben dolgozik számos ország nemzeti ápolá­
si egyesületével (például brit, finn, lengyel, cseh),
speciális szakmai csoportjaival, valamint olyan
nemzetközi szervezetekkel, melyek nemzetközi,
illetve európai szinten képviselik az ápolókat.
Egyebek között tagja az Ápolónők Nemzetközi
Tanácsának (ICN), a Nemzeti Képviselők Taná­
csának (CNR), az Európai Kutatónővérek Mun­
kacsoportjának (WENR). Kapcsolatot tart a
Nemzetközi Munkaszervezetekkel (1LO), a Köz­
alkalmazottak Nemzetközi Szervezetével (PSI) és
az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) 1 Euró­
pai Régió (Koppenhága) ápolásügyi részlegével,
tagja a Nemzeti Ápolási Egyesületek Együttmű­
ködésének (EFNNMA/WHO). Részt vesz az Eu­
rópai Unió Ápolói Állandó Bizottságában (PCN).
Az Egyesület főbb céljai:
az ápolói hivatás vonzóvá tétele;
az ápolást-gondozást végzők megbecsülé­
sének, társadalmi rangjának emelése;
az ápolás-gondozás elméletének és gyakor­
latának fejlesztése;
az ápolók szakmai és etikai érdekeinek
képviselete hazánkban;
a magyar ápolásügy képviselete a nemzet­
közi színtéren.
Az Egyesület főbb feladatai a fenti célok meg­
valósítása érdekében:
az egészségpolitika alakításában az ápolá­
si-gondozási szolgálat minőségének, haté­
konyságának növelésében való részvétel az
oktatás, nevelés, szervezés, vezetés és a tu­
dományos kutatás eszközeivel;
társadalmi vélemény közvetítése az egész­
ségügyi és a szociális ellátórendszer irányí­
tói felé;
a magyar népesség egészségi állapotának
javítását célzó hosszú távú társadalmi
programok végrehajtásában való közre­
működés;
hivatalos kapcsolattartás és együttműkö­
dés nemzetközi szervezetekkel.
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói
Kamara (MESZK)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
megalakulását a 2 0 0 4 . március 4-én megtartott
alakuló küldöttgyűlést követően hirdették ki. A
MESZK a Magyar Országgyűlés által 2003 őszén
elfogadott LXXXHI. törvény alapján azért szer­
veződött, hogy a folyamatosan önállóvá váló
egyes szakdolgozói munkákat szakmailag és eti­
kailag segítse, önállóan intézze szakterületeit
érintő ügyeit, meghatározza és képviselje szak­
mai, gazdasági és szociális érdekeit, társadalmi
szerepének és súlyának megfelelő mértékben já­
ruljon hozzá az egészségpolitika alakulásához, a
lakosság egészségügyi ellátásának javításához.
Az alakuló közgyűlést követően kezdődött
meg a tagtoborzás, illetve a helyi és a területi
szervezetek kialakítása. A közel 1 1 0 helyi szerve­
zet kialakítása 2 0 0 4 . augusztus 26-ával befejező­
dött, a 20 területi szervezet felállítását pedig szep­
tember 15-ével fejezte be a Kamara.
A szakmai tagozatok létrehozása az újonnan
megválasztott területi szervezetek elnökeihez be-
nyújtott kérelmekre kiadott határozatok értelmé­
ben jöttek létre. A tagozatok megválasztott terü­
leti küldöttei október elsó' két hetében tartották
meg országos értekezletüket, ahol sor került 15
szakmai tagozat elnökének és országos küldötte­
inek megválasztására. A létrejött tagozatok: Fel­
nőttápolás, Gyermekápolás, Aneszteziológia-in-
tenzív ápolás, Közösségi és hospice-szakápolás,
Asszisztens, Gyógyszertári asszisztens, Képalko­
tó-diagnosztika, In vitro labordiagnosztika, Mu-
tőszolgálat, Védőnő, Szülésznő, Mentésügy, Fizi-
oterápiás-gyógytornász, Dietetikus, Közegészség­
ügyi-járványügyi.
2 0 0 4 . október 26-án rendezték meg a
MESZK első országos küldöttgyűlését. Az orszá­
gos küldöttgyűlés 4 évre megválasztotta az orszá­
gos elnökség tagjait és az Állandó Bizottságok el­
nökeit, tagjait.
A MESZK helyi és területi szervezeteinek
A Kamara működésének főbb céljai:
- a szakdolgozói hivatás gyakorlásával
összefüggő ügyekben képviseli és védi a
szakdolgozói kar tekintélyét, testületei­
nek és tagjainak érdekeit, továbbá a
szakdolgozók jogait;
- képviseli a szakdolgozói kart a hazai
és a nemzetközi szakmai szervezetek­
ben.
• A Kamara főbb feladatai:
- véleményezi az egészségügyet érintő
jogszabályok tervezeteit, a szakdolgo­
zói tevékenység szervezeti és működési
rendjét, az egészségügyi ellátás, illetve
az egészségpolitika főbb fejlesztési irá­
nyait meghatározó állami, helyi önkor­
mányzati döntések tervezeteit;
- véleményezi a külföldi szakdolgozói
szakképesítés elismerését;
- véleményezi az egészségügyi szakkép­
zés, kötelező szakmai továbbképzés,
vizsgáztatás követelményszintjét;
- vezeti az Egészségügyi Szakdolgozók
Országos nyilvántartását;
- szakértőként vesz részt az egészségügyi
szolgáltatások minőségellenőrzésében;
- kapcsolatot tart fenn más külföldi és
belföldi szakmai szervezetekkel;
- megalkotja a szakdolgozók által végzett
egyes szakmai tevékenységek sajátossá­
gait figyelembe vevő etikai kódexet.
Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa
(International Council of Nurses - ICN)
Ethel Bedford Fenwick alapította 1899-ben Lon­
donban az ápolók nemzetközi szervezeteit egyesí­
tő világszervezetet.
A szervezet küldetése az ápolói hivatás képvi­
selete - a 114 tagország ápolóinak a nevében - a
világ egészségpolitikájában.
Legfelsőbb szerve a kongresszus, 4 évenként
ülésezik. Az ICN döntéshozó szerve a Nemzeti
Képviselők Tanácsa.
A világszervezet munkáját %'ezérlő központi
értékek: rugalmasság, partnerség, eredményesség,
mindent magába foglalás, valamint a jövőképpel
rendelkező vezetőség.
A szervezetet a fehér szív szimbolizálja, amely
egyben az ápolás szimbóluma is. A szív egyrészt
kifejezi, hogy az ápolói tevékenység alapja a tu­
dáson kívül a szeretet (emberszeretet); másrészt
az ápolás egészségügyi ellátásban betöltött köz­
ponti szerepét. A fehér szín pedig azzal, hogy az
összes színt egyesíti, a tisztaságot, az ápolók fel­
tétel nélküli elfogadását jelképezi.
Az ICN által fontosnak, időszerűnek tartott
témák minden évben az Ápolók Nemzetközi
Napjának (május 12, Florence Nightingale szüle­
tésnapja) jelmondatát adják.
Az Európai Unió Állandó Ápolói
Bizottsága (The Standing Committee
of Nurses of the European Union -
PCNEU)
Az EU Állandó Ápolói Bizottságát 1971-ben hoz­
ták létre (akkori angol elnevezéséből - Permanent
Committee of Nurses - maradt a ma is gyakran
használt PCN betűszó). A Bizottság több mint
760 ezer európai ápolót képvisel, és a szakma
független európai képviselője kíván lenni. Tagjai
az EU-tagállamokból és az Európa Tanács tagor­
szágaiból az Ápolók Nemzetközi Tanácsában
tagsággal bíró nemzeti ápolási szervezetek képvi­
selői. Emellett a hivatalos tagfelvételi kérelmüket
benyújtott országok nemzeti ápolási egyesületei­
ből is hívnak meg képviselőket.
A PCN feladatai:
képviseli a tagok véleményét és álláspont­
ját az EU intézményekben és testületekben;
fórumot nyújt az ápolás fejlesztéséhez Eu­
rópában;
kapcsolatokat épít, és együttműködik
egyéb nemzetközi ápolási csoportokkal,
egészségügyi társaságokkal és szervekkel -
szoros kapcsolatot tart fenn az Ápolók
Nemzetközi Tanácsával (ICN) és az Egész­
ségügyi Világszervezet (WHO) európai
irodájával;
koordinálja az Ápolási Szervezetek Euró­
pai Hálózata (European Network of Nur-
sing Organisations - ENNO) éves konfe­
renciáit, amely a nemzeti ápolási egyesüle­
tek és az európai szakápolók csoportjai­
nak összejövetele.
Európai Kutató Ápolók Csoportja
(Workgroup of European Nurse
Researchers - WENR)
A szervezet céljai:
segíteni és szélesíteni az ápoláskutatást Eu­
rópában, az emberek javára;
az európai és nemzeti politikák befolyáso­
lása;
az ápoláskutatás infrastruktúrájának, az
ápoláskutatás hálózatának fejlesztése;
tudományos tevékenységek támogatása;
a kutatási eredmények széleskörű terjesz­
tése;
a kommunikáció kiterjesztése a W E R N ta­
gok, illetve más szervezetek között.
Az ápolás gyakorlatának főbb
tartalmi elemei az egészség­
ügyi ellátórendszerben
Mint ahogyan azt már a 2. fejezetből megtudhat­
tuk, az egészségügyi ellátórendszer két nagy al­
rendszerből épül fel, az egyik az alapellátás, a
másik a szakellátás.
Az alapellátás magában foglalja: a háziorvosi
(felnőtt és gyermek) ellátást, a fogászati ellátást,
a foglalkozásegészségügyi ellátást, anya-, gyer­
mek- és ifjúságvédelmet és a fogorvosi ellátást.
A szakellátásnak egyik formája a szakorvosi
(rendelőintézeti), valamint a gondozóintézeti já­
róbeteg-szakellátás, másik formája pedig a fekvő­
beteg-szakellátás.
Az ápolás gyakorlatának fő tartalmi elemei az
egészségügyi ellátórendszer két alrendszerében
különbözőek.
Az ápolás gyakorlatának főbb tartalmi
elemei az alapellátás keretében működő
háziorvosi szolgálatban
Az alapellátás keretében az ápolók elsősorban
körzeti ápolóként tevékenykednek a háziorvosi
ellátás keretében. A körzeti ápolók munkaidejük
egy részében a rendelési idő alatt a rendelőben a
gyógyító munkát segítik, munkaidejük másik ré­
szében pedig, a rendelési időn túl a betegeket sa­
ját otthonukban ápolják.
A háziorvosi szolgálatban dolgozó körzeti
ápolók tevékenységének főbb tartalmi elemei:
a beteg tájékoztatása a diagnosztikus és te­
rápiás beavatkozások menetéről, a vizsgá­
latok és beavatkozások alatti, valamint
utáni teendőkről;
a beteg vizsgálathoz, beavatkozáshoz való
elhelyezése;
a nyert vizsgálati anyagok vizsgálatra kül­
dése;
a betegekkel és a vizsgálati anyagokkal
kapcsolatos adminisztrációs feladatok el­
végzése;
 a rendelőben használatos eszközök, mű­
szerek kifogástalan állapotban tartása;
a vizsgálatokhoz és beavatkozásokhoz
használatos eszközök és műszerek fertőtle­
nítése, illetve sterilizálása;
a rendelő működtetéséhez szükséges anya­
gok, eszközök és műszerek rendelése;
alapápolási és kezelési, illetve otthoni
szakápolási feladatok ellátása beteg ottho­
nában;
a megelőzés, szűrés és a gondozás feladata­
iban való részvétel, valamint az alapgon­
dozásba vett betegek ápolással összefüggő
feladatainak az ellátása;
egészségfejlesztő tevékenység végzése (pél­
dául egészségnevelés és tanácsadói tevé­
kenység);
önsegítő csoportok szakmai támogatása,
például diabetes-klub;
sürgős beavatkozást igénylő esetekben,
amikor a háziorvos, illetve az ügyeletes or­
vos kihívására nincs lehetőség, a beteg sür­
gősségi ellátásának megszervezése, a men­
tőszolgálat igénybevételével;
együttműködés a szociális alapellátás kö­
rében működő házi segítő szolgálattal, a
kórházi ápolást kiváltó otthoni szakápo­
lást nyújtó szolgálattal és szükség esetén
védőnői szolgálattal és a területükön tevé­
kenykedő szociális munkásokkal;
a praxismenedzsmentben való részvétel.
Az ápolás gyakorlatának főbb tartalmi
elemei a járóbeteg-szakellátás keretében
A járóbeteg-szakellátás egy-egy orvosi klinikai te­
rületen (például belgyógyászat, sebészet, trauma­
tológia) nyújt szolgáltatást. A szakrendelőkben
dolgozó ápolók munkájának jelentős részét azok
az együttműködő funkciók adják, amelyeket az
ápolók az orvos utasítására, az orvossal együtt,
az orvos felelősségére végeznek a különböző di­
agnosztikus és terápiás beavatkozásoknál való
segédkezés során.
A )áróbeteg-szakellátásban dolgozó ápolók
tevékenységének főbb tartalmi elemei:
a beteg tájékoztatása a diagnosztikus és te­
rápiás beavatkozások menetéről, a vizsgá­
latok és beavatkozások alatti, valamint
utáni teendőkről;
a beteg vizsgálathoz, beavatkozáshoz való
elhelyezése;
a nyert vizsgálati anyagok vizsgálatra kül­
dése;
a betegekkel és a vizsgálati anyagokkal
kapcsolatos adminisztrációs feladatok el­
végzése;
a szakrendelőben használatos eszközök,
műszerek kifogástalan állapotban tartása;
a vizsgálatokhoz és beavatkozásokhoz
használatos eszközök és műszerek fertőtle­
nítése, illetve sterilizálása;
a szakrendelő működtetéséhez szükséges
anyagok, eszközök és műszerek rendelése;
a gondozásba vett betegek ápolással össze­
függő feladatainak az ellátása;
egészségfejlesztő tevékenység végzése (pél­
dául egészségnevelés és tanácsadói tevé­
kenység).
Az ápolás gyakorlatának főbb tartalmi
elemei a fekvőbeteg-szakellátásban
A betegek intézeti keretek között végzen ápolása
során az ápoló az ápolás valamennyi funkciójá­
ban (függő, független és együttműködő) tevé­
kenykedik. Ezen funkciók arányát a beosztás
(végzettség) határozza meg.
A fekvőbeteg-szakellátásban dolgozó ápolók
tevékenységének főbb tartalmi elemei:
minden műszak kezdetekor a betegek és az
osztály átadása, illetve átvétele szóban,
írásban és a betegek személyes megtekinté­
se alapján;
az ápoló önálló funkcióinak körében - a
közösen választott ápolási modell és ápo­
lási rendszer alapján, az ápolási folyamat
egyes lépéseinek szisztematikus alkalmazá-
 sával, személyre szólóan az ápolási proto­
kollok betartásával - a beteg ápolása;
a beteg állapotának folyamatos figyelem­
mel kísérése, a megfigyeltek dokumentálá­
sa, szükség esetén az állapotváltozás azon­
nali jelentése;
a nem önálló funkciók keretében az orvo­
si utasítások végrehajtása a diagnosztikus
és terápiás terv megvalósítása során;
az együttműködő funkciók körében az or­
vossal való együttműködés a diagnoszti­
kus és terápiás terv megvalósítása során;
a beteg érdekében hatékony részvétel a
multidiszciplináris team munkájában;
az ápolási dokumentáció szabályszerű ve­
zetése;
a betegellátáshoz szükséges gyógyszerek,
kötszerek, műszerek és egyéb eszközök el­
lenőrzése, meghibásodás esetén gondosko­
dás a javításról és a pótlásról;
a kórtermi rend fenntartása;
egészségfejlesztő tevékenység végzése (pél­
dául egészségnevelés és tanácsadói tevé­
kenység);
kompetenciájának megfelelően a beteg tá­
jékoztatása a diagnosztikus és terápiás be­
avatkozások menetéről, a vizsgálatok és
beavatkozások alatti, valamint utáni teen­
dőkről.
Irodalom
Ápolástani szöveggyűjtemény - Egészségügyi Fő­
iskolai Jegyzet, Pedagógia Intézet, 1984.
Az Ápolás Akcióban Tervezet - Egészséget min­
denkinek ápolási sorozat. Egészségügyi Világ­
szervezet Európai Területi Iroda - 1 9 9 1 , Me-
dinfo, Budapest, 1996.
Bokor N. (szerk.): Általános ápolástan-gondo­
zástan 1-2. Medicina Könyvkiadó, Budapest,
1993.
Buda J . : A betegápolás története és szemelvény a
betegápolás történetének irodalmából. POTE
Egészségügyi Főiskola, Pécs, 1 9 9 4 .
Duin, N. - Sutcliffe, J . : Az orvoslás története.
Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1 9 9 3 .
Golub S.: Az ápolás alapjai. Medicina Könyvki­
adó, Budapest, 1998.
Gyurisné Pethő Zs. - Teleki É. - Berecz Zs.: A já­
róbeteg szakellátásban dolgozó asszisztensek
szerepe és feladatváltozásai az egészségügyi
reformok során. Vasútegészségügyi Közhasz­
nú Társaság, Egészségügyi Központ, Szeged -
kézirat
Hunink, G.: Útmutató az ápolási elméletek tanul­
mányozásához. Medicina Könyvkiadó, Buda­
pest, 1996.
Kapronczay K.: Az ápolás-, ápolóképzés és a kór­
házügy története Magyarországon. Semmel­
weis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és
Levéltár, Budapest, 2 0 0 5 .
Kiss B. (szerk.): Ápolástan. Egységes jegyzet az
Egészségügyi Főiskolai Kar hallgatói részére I.
kötet. O T E , Budapest, 1987.
L E M O N füzetek (1.): Élet, egészség és környezet.
Medinfo, Budapest, 1987.
L E M O N füzetek (4.): Az ápolási folyamat és az
ápolási dokumentáció. Medinfo, Budapest,
1987.
Osváth Zs.: Florence Nightingale. Egészségügyi
Szakiskolák jegyzete, Budapest, 1 9 5 9 .
Schott, H. (szerk.): A medicina krónikája. Offici­
na Nova, Budapest, 1993.
Sövényi F-né: Az ápolásfejlesztés „koncepcionális
elemei". Vitaanyag. Népjóléti Minisztérium,
Ápolási Főosztály, Budapest, 1 9 9 4 .
Ujváriné Siket A. - Becka E.: Az ápolók jelenlegi
feladatai és jövőbeni lehetőségei a kistérségi
ellátásban. Medicus Universalis, 2 0 0 7 . 40.
évf. 4.sz. 143-146.
15/2005. (V. 2.) EuM rendelet az egészségügyi
szolgáltatók szakmai felügyeletéről.
 Összefoglalás

Az ápolás általános kérdései között elsőként az emberiséggel egyidó's ápolás történetének

alakulását ismerhettük meg. A történeti részben képet kaphattunk arról, hogy az ápolás egy­
fajta közösségi szolgálatból, ösztönös késztetésből, a keresztényi könyörületességen át a
szerzetesrendi, a hadi ápolórendeken át a világi ápolórendek megjelenésén keresztül hogyan
jutott el mint hivatás jelenlegi fejlettségi fokára.

A fejezet második részében az ápolást mint az egészségügyi ellátórendszer azon részét mu­
tattuk be, amely a fejlett társadalmakban létező három egymást átfedő egészségügyi ellátó­
rendszer (egy laikus, nem professzionális egészségügyi rendszer; a népi gyógymódok rend­
szere és egy hivatásos, professzionalizált, jogilag szabályozott rendszer). E különböző típu­
sú egészségügyi rendszerek mindegyikébe beletartozik a gondozás vagy az ápolás, és felfog­
hatók úgy is, hogy bizonyos fokig megfelelnek napjaink öngondozásának, a helyettesítő
gondozásnak és a professzionális, hivatásos ellátásnak.

Miután megismerhettük az ápolást mint a jóléti ellátórendszer nélkülözhetetlen részét az

ápolói ellátás kereteinek meghatározásához az ember, a környezet és az ápolás fogalmak
tisztázására került sor.

A fejezet negyedik részében az ápolástudomány kialakulásának törvényszerűségeit, tudo­

mánnyá válásának lépcsőfokait ismertük meg, és meghatároztuk helyét a tudományok rend­
szerében.

Az ápolás tudományos megközelítése után az ápolás céljainak és értékrendjének a feltárásá­

val megtudhattuk azt, hogy valójában mi is az, amit az ápolás hozzáad az egészségügyi el­
látáshoz, ami más és elhatárolható attól, amit más egészségügyi dolgozók nyújtanak az el­
látás során. Itt került sor az ápolás összetevőinek (felelősség, funkció, folyamat) a meghatá­
rozására is.

A fejezet utolsó előtti részében az ápolás négy alrendszerét (az ápolás gyakorlata, az ápolás
oktatása, az ápolószemélyzet képzése, az ápolás kutatása, valamint ezek vezetése) és az ápo­
lás alrendszereit befolyásoló főbb trendeket ismerhettük meg.

Végezetül az ápolás gyakorlatának főbb tartalmi elemeit mutattuk be a háziorvosi szolgá­

latban, a járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-ellátás keretében.

: Kérdések, feladatok

1. Mutassa be, hogyan változik az ápolás az ősközösségtől a középkorig!

2. Röviden ismertesse, hogy a középkorban megjelenő különböző ápolórendek hol és mi­
lyen ápolást nyújtottak a betegeknek.
3. Hogyan járultak hozzá az újkorban az egyházak és a különböző lovagrendek a beteg-,
illetve szegénygondozáshoz?
 4. Mutassa be Florence Nightingale munkásságának főbb területeit, eredményeit és azok
hatását az ápolás fejlődésére!
5. Jellemezze az ápolás helyzetét hazánkban a középkorban és az újkorban!
6. Mutassa be Kossuth Zsuzsanna munkásságának főbb eredményeit és azok hatását a
hazai ápolás fejlődésére!
7. Hogyan változott az ápolók képzése a 19. század közepétől a második világháborúig?
8. Hogyan változón az ápolók képzése hazánkban a második világháborút követő idők­
től napjainkig?
9. Mi az ápolás elsődleges feladata?
10. Mi a különbség az öngondozás, a helyettesítő gondozás és a professzionális ápolás kö­
zött?
11. Határozza meg a professzionális ápolás szerepét a társadalomban!
12. Definiálja az ember fogalmát!
13. Fogalmazza meg a környezet fogalmát!
14. Sorolja fel a tudománnyá válás szintjeit!
15. Nevezze meg az ápolástudomány sajátosságait!
16. Sorolja fel az ápolás céljait és a célok hátterében álló értékeket!
17. Jellemezze az ápolás főbb funkcióit!
18. Ismertesse az ápolás alrendszereit!
19. Nevezze meg az ápolás alrendszereit befolyásoló trendeket!
20. Röviden mutassa be a nemzetközi és hazai ápolói szervezeteket és azok tevékenységét!
21. Hasonlítsa össze az ápolás gyakorlatának főbb tartalmi elemeit az egészségügyi ellátó­
rendszer különböző területein!
 Az ápolói szakma és
annak gyakorlója, az ápoló
Kis Klára
Az ápolói foglalkozásból hivatás
Az ápolás a kezdetektől fogva az egyéni és társa­
dalmi egészségügyi szükségletek kielégítését szol­
gálta. Bár céljai az évszázadok során lényegében
változatlanok maradtak, mindennapi gyakorlata
a társadalom átalakulásának megfelelően válto­
zott. Az ápolás nem szervezett formában önápo-
lás és másokat segítő „alapvető emberi tevékeny­
ségeként fogható fel. Az ápolás szervezett for­
mában különálló tudomány, amely ápolási-gon­
dozási tevékenységgel foglalkozik, amely vonat­
kozik mind az egészségre, mind a betegségre és a
fogantatástól a halálig tart. Az ápolás egyfajta
közösségi szolgálatból, emberbaráti tevékenység­
ből az ápolóképzés kialakulásával egyre inkább
szakmává, végül fokozatosan korszerű hivatássá
vált.
Az ápolás napjainkra olyan hivatás jellegű
gyógyító-megelőző szaktevékenységgé vált,
amely:
tervszerű, szervezett;
a beteg közvetlen ellátását és meghatáro­
zott orvosdiagnosztikai eljárások és terápi­
ás beavatkozások elvégzését tartalmazza;
;
humánus, interperszonális kapcsolatokban
zajlik (a beteg és az ellátó személyzet kö­
zött);
" célja a beteg, az ember segítése a betegsé­
gek megelőzésében és az egészségük erősí­
tésében, fenntartásában vagy helyreállítá­
sában, valamint a békés halál elérésében;
teamtevékenységben (több szakma együtt­
működésében) zajlik.
Az ápolás mint foglalkozás
Mindenki előtt jól ismert tény, hogy a társadal­
mak kialakulásának már a legkorábbi időszakai­
ban létrejött és, azóta is egyre gyorsabb tempóban
fejlődik a munkamegosztás. Azt is jól tudjuk,
hogy ennek a jelenségnek az ismeretek, a technika
gyors fejlődése volt az előidézője. Elérkezett egy
olyan időpont, amikor már nem tudott mindenki
egyformán minden munkafeladatot jól elvégezni,
a későbbiekben pedig bizonyos dolgokat egyedül
már egyáltalán nem. Ez a folyamat az egészség­
ügyben is lezajlott. Az egészségügyi tevékenységen
belül kezdetben két nagy tevékenységi kör alakult
ki: az orvoslás és az ápolás. A beteg gyógyításá­
nak technikai és szellemi összetevője elvált az ér­
zelmitől. A hagyományos nemi szocializáció és a
hiedelmek miatt a férfiakra osztották a szellemi
komponenst, vagyis az orvostudományt, míg a
nőkre a beteggondozás érzelmi összetevőjét, az
ápolást. Ez nem jelenti azonban a két szakma füg­
getlenedését, hiszen az ápolást nem lehet orvostu­
dományi ismeretek nélkül művelni, és nincs gyó­
gyítás ápolás nélkül. Az orvosi tevékenység már
viszonylag korán - évezredekkel ezelőtt - szaksze­
rű megfigyeléseken alapuló szakmává vált. Ebben
az időszakban az ápolást még csak művelték, de
nem tekintették külön szakmának. Az anyák, fele­
ségek, bizonyos egyházi személyek végezték rész­
ben az orvos tanácsait, még inkább saját ösztöne­
iket követve. Hosszú idő telt el, mire felismerték
az ápolás rendkívüli fontosságát az egészségügyi
ellátó tevékenységben, és megkezdték a hozzá
szükséges tudás szervezett oktatását.
 Az ápolás egyike a társadalom kulcsfontos­
ságú funkcióinak, lényeges a szakma társadalmi
szerepe és feleló'ssége. Az ápolás a szociális pálya­
körökön belül a segítő' foglalkozások köréhez
tartozik, és mint ilyen, az emberek jólléte és
egészsége érdekében ható szolgáltatásokat nyújt.
A szakma legfontosabb jellemzője a szakérte­
lem. A szakértelem kialakulása hosszú folyamat
eredménye, így van ez az ápolói szakma esetében
is. Napjainkra az ápolás a képzés hatására, szer­
vezett formában önálló segítő szakmává vált
olyan tudásanyaggal, amely megkülönbözteti
más egészségügyi szakmáktól (például a szülész­
nőtől, a laboratóriumi asszisztenstől, a mentőá­
polótól). Általában egy foglalkozást, így az ápo­
lást is csak az művelheti, aki rendelkezik bizo­
nyos, jól meghatározott ismeretekkel és készsé­
gekkel. Ismeri és alkalmazza a szakmában szoká­
sos vagy előírt módszereket, meghatározott mó­
don igazolja a fentiek elsajátítását, valamint ren­
delkezik a szakma gyakorlásához szükséges mű­
ködési regisztrációval.
Az ápolás mint hivatás
A hivatásként is elismert foglalkozásoknak, így
az ápolásnak is van néhány olyan jellemzője,
amelyeknek együtt kell lenniük ahhoz, hogy való­
di hivatásként működjenek. Ezek közül meghatá­
rozó szerepe van az adott foglalkozás társadalmi
szükségességének és elismertségének. A hivatás
gyakorlója számára viszonylag hosszú idejű okta­
tás keretében biztosítón képzésnek, a kutatás és a
specializált ismeretek folyamatos korszerűsítésé­
nek, szabványos terminológiának, (inkább a tár­
sadalmat szolgálja, mint a személyes nyereséget),
az önálló szakmai szerveződésnek, az adott hiva­
tásra vonatkozó jogi szabályozásnak, a saját eti­
kai kódexnek és az autonómia (önállóság) meglé­
tének is nagy a jelentősége.
A hivatás fogalmáról rendelkezésünkre álló
szociológiai irodalom alapján az ápolást ma még
csak „semi professionak" („félhivatásnak") te­
kinthetjük, ugyanis az ápolás mint hivatás nélkü­
löz néhány lényeges jegyet a hivatás jellemzői kö­
zül.
Ezek közül a hiányzó jegyek közül az egyik
legfontosabb a saját kompetencia körben az au­
tonómia (önállóság) meglétének a hiánya. Az
önállóság azt jeleni, hogy az ápoló tudása alap­
ján és az ápolói gyakorlat szabályait figyelembe
véve önállóan hozza meg és valósítja meg dönté­
seit.
Az ápolás önállóság iránti igényének fokozó­
dása megkívánja a vezetés, a képzés, továbbkép­
zés és kutatás terén végzett munka továbbfejlesz­
tését. A jelenlegi munkamegosztásban már on ta­
láljuk az ápolókat az irányításban, a vezetésben,
az ápolók képzésében és továbbképzésében és -
sajnos ma még csak szórványosan - a kutatói te­
vékenységben. A fejlődés megköveteli, hogy az
ápolók a jövőben mindhárom munkaterületen
egyre nagyobb aktivitással működjenek közre, és
egyre nagyobb önállósággal.
Mivel az önállóság a hivatás egyik legalap­
vetőbb kritériuma, ezt a problémát az ápolóknak
a későbbiekben meg kell oldaniuk. A megoldás
egyik lehetőségét hordozza, ha az ápolás visszatér
eredeti küldetéséhez, mert az ápolás valójában
csak a saját illetékességi körében lehet önálló.
Egy másik lehetőség az önállóság ménékének
változtatásában az egyre magasabb szintű és ala­
posabb képzés lehet.
Az önállóság növekedése együtt jár a fele­
lősség és felelősségre vonhatóság növekedésével.
A felelősségre vonhatóság azt jelenti, hogy az
ápoló személyében és jogilag felel a betegnek
nyújtott ápolói ellátás szakmaiságáért és annak
minőségéért.
A hivatásokhoz speciális magatartás is tar­
tozik, ezért nagyon fontos, hogy az ápolói hiva­
tásnak is van etikai kódexe, amely valamennyi
ápolóra nézve érvényes. Az etikai kódexben meg­
határozták az ápolói szakmát gyakorlók közös
értékrendjét és a társadalom iránti kötelezettsége­
iket, amelyek együttesen megfelelő keretül szol­
gálnak az ápolás gyakorlatához, az ápolók maga­
tartásának és etikus viselkedésének általánosan
elfogadott szabályaihoz.
 Egy szakma valójában magát teszi hivatássá,
azaz saját magát változtatja társadalmilag is meg­
becsült foglalkozássá. Ennek érdekében minden
egyes ápolónak keményen kell dolgoznia az ápo­
lói hivatás imázsának (a róla kialakult kép vagy
elképzelés) javításáért, annak érdekében, hogy el­
érjék, vagy legalább megközelítsék a társadalmi­
lag is elismert szakmák (például a jogi vagy az or­
vosi pálya stb.) képviseló'inek a szintjét.
Az ápolóval szembeni elvárások
„Az ápoló legyen józan; becsületes és megveszte-
gethetetlen; Legyen igazmondó és megbízható;
Legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes;
Gyorskezű, de nem kapkodó; Szelíd, de nem
lassú; Nyájas, de nem fecsegő; Tapintatos, de so­
hasem tétovázó; Legyen derűs és bizakodó, tiszta
saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg
körül; Legyen szíves és szolgálatra kész, a bete­
gekre gondoljon és nem önmagára."
(Florence Nightingale, Ibrányi 1934.)
Egy szervezet hatékony működésének alapvető'
feltétele, hogy a szervezet munkaköreit olyanok
töltsék be, akik megfelelnek az adott munkakör
követelményeinek. A „megfelelő embert a megfe­
lelő helyre" követelmény régóta ismert. Ennek a
követelménynek az ismeretében célszerű áttekin­
teni az ápolói tevékenység sikeres végzésének kö­
vetelményeit.
Egy munkatevékenység elvégzésének képessé­
ge, a szakmai kompetencia (szakmai illetékesség,
szakértelem, szakmai jogosultság), attól függ,
hogy rendelkezik-e a munkát végző személy a
megfelelő szaktudással (ismeretek, készségek, ér­
tékek és viszonyulás), vagy sem. Az ápolói mun­
kakör betöltésének alapvető jogi követelménye a
szakképzettség igazolása. Ennek megléte azon­
ban csak az ápoló meglévő szaktudására utal.
Azonban mindannyian tudjuk, hogy a szaktudás
önmagában az ápolói gyakorlat magas színvona­
lú művelésének nem elégséges feltétele, bizonyos
esetekben a szaktudáson túl vagy azzal egyidejű­
leg nagyobb jelentőséggel bírnak az ápoló sze­
mélyiségének jellemző tulajdonságai (5.1. ábra).
Az ápolói szolgáltatások eredményes kivitele­
zése a szakma művelőjétől tehát megfelelő isme­
reteket, készségeket, képességeket, magatartás­
módokat, bizonyos értékek tiszteletben tartását
és személyes tulajdonságokat igényel. Az előbbi­
ekben felsorolt elvárásokon túl nem hagyható fi­
gyelmen kívül az ápoló külső szakmai megjelené­
se és személyi higiénéje sem.
Az ápolókkal szemben megfogalmazott elvá­
rások száma szinte végtelen, azokat nem is lehet
a teljesség igényével felsorolni. Az alábbiakban
mi is csak a legfontosabb, az ápolói munka haté­
konysága szempontjából legáltalánosabban el­
vártakat soroljuk fel.
Az általánosan elvártak mellett hangsúlyoz­
nánk még az egyéni adottságok jelentőségét az
ápolói ellátás széles körű, igen változatos terüle­
tén. A specializálódás, só't az egyes szakágakon
belüli elhelyezkedés kedvező esetben jó lehetősé­
get biztosít az önmegvalósításra, az egyéni lehe­
tőségek kibontakoztatására. Természetesen más
adottságok érvényesülnek egy ambulancián, mint
egy osztályon (sebészeti, belgyógyászati vagy
pszichiátriai ellátásban), s egészen más elvárások­
nak kell megfelelnünk az aneszteziológián.
ápolóval
személyes szembeni értékek
tulajdonságok elvárások
5.1. ábra.
Az ápolóval szembeni elvárások
Az ápoló külső szakmai megjelenése,
személyi higiénéje
A szakmai megjelenés kulcsfontosságú a hivatás­
beli szerep megvalósításában. Sok ápoló úgy gon­
dolja, hogy a megjelenés külsődleges dolog. Pedig
nagyon erősen befolyásolja cselekedeteinket és
azt, hogy mások hogyan reagálnak ránk.
Azt se felejtsük el, hogy az ápolói munka ma­
gas szintű szellemi és nehéz fizikai munkafolya­
matok egysége, amely egészséges, egész embert
kíván. Az ápoló ezt a több szempontból is meg­
terhelő munkát csak kifogástalan egészségben
(testi, lelki, szociális és spirituális) képes végezni
a saját és az ellátottak megelégedésére.
A szakmai megjelenést a testsúly és testmagas­
ság, a ruházat, a smink, a testtartás, járás, a mo­
dorosságok, az attitűdök, a verbális és nem ver­
bális kommunikáció jelentik.
A külső, fizikai megjelenés erősen befolyásol­
ja szakmai viselkedésünket és teljesítményünket.
Különösen igaz ez az egészségügyben, mert az
ápolóktól azt várják, hogy követendő mintául
szolgáljanak pácienseik, közösségük és kollégáik
számára.
Az ápoló testi higiénéje két okból is természe­
tes követelménye a betegellátásnak, az ápolót és
a beteget is védik a különböző sérülésektől és fer­
tőzésektől.
Alapvető követelmény, hogy az ápoló legyen
mindig tiszta, ápolt, gondozott, így már az első
találkozáskor jó benyomást, bizalmat kelt a be­
tegben. Ha az ápoló rendetlenül jelenik meg, öl­
tözete nem megfelelő, a betegek azt gondolhat­
ják, hogy az ápoló nem törődik magával, és ezért
nem fog törődni betegeivel sem.
Az ápoló minden beavatkozás előtt és után
mosson kezet. Kezének bőrét a gyakori mosás és
fertőtlenítés miatt bekövetkező kiszáradástól
védje bőrpuhító krémmel. A körmök legyenek
rövidek és simaszélűek, lakkozatlanok, mert a
hosszú körmök könnyen megsebezhetik a beteg
bőrét, alatta és a lakkozás repedéseiben kóroko­
zók gyűlhetnek össze. Célszerű lenne a munkaidő
befejeztével minden alkalommal lezuhanyozni,
hogy a bőr felszínéről eltávolítsuk az izzadságot,
valamint a levegőből a testen összegyűlő por-
szemcséket és csírákat. Haja ne essen rá a ruhájá­
ra vagy az arcára. A hosszú hajat biztonságosan
kell rögzíteni, ennek komoly gyakorlati jelentősé­
ge van, ugyanis az ápoló haja forrása vagy ter­
jesztője lehet a fertőzéseknek.
Az intézményenként egységes védőruha, az
egységes megjelenés szintén bizalmat kelt a beteg­
ben. A védőruhával szemben követelmény, hogy
jól mosható, fertőtleníthető legyen, elegendő
számban álljon rendelkezésre, hogy szennyeződés
esetén azonnal, de minden műszakot követően
megtörténhessen a cseréje. A védőruha legyen la­
za, biztosítson kényelmes mozgást, ne legyen át­
látszó. Ha nincs egyenruha, az egyéni viseletet és
annak hosszát a napi divat helyett inkább a szak­
mai külső, az ízlés diktálja.
A védőmaszk szükség esetén történő haszná­
lata szintén a fertőzés terjedését gátolja.
Az ápoló személyi higiénéjének fontos ténye­
zője a kényelmes, bokát és lábboltozatot egya­
ránt támasztó védőcipő. A cipő lehetőleg legyen
zárt, hogy védje a lábfejet és a lábujjakat az eset­
leges sérülésektől, valamint megakadályozza a
láb kicsúszását. A helyes cipőviselethez feltétlenül
hozzátartozik a harisnya vagy zokni viselése is. A
harisnya ne legyen leszaladva, színe alkalmaz­
kodjon a védőruha színéhez.
Az ékszerek viselése helytelen, mert nem higi­
énikus, a gyűrű megakadályozza a kellő kézmo­
sást és balesetveszélyes is. A gyűrűk és karkötők
kiszúrhatják a steril kesztyűt és fertőzhetik a ste­
ril területet. A munkához szükséges órát helyes,
ha ruhája felső részén rögzíti.
Az ápoló a kozmetikai szerek használatával
kapcsolatosan tanúsítson mérsékletességet, hasz­
nálatuk legyen visszafogott és ízléses. Ne smin­
kelje erősen magát, és lehetőleg parfüm nélküli
dezodort használjon.
Az ápoló ruháján viseljen névtáblát az azono­
sítás és a könnyebb megszólítás érdekében.
Erőnlétének fenntartása is fontos, hiszen az
ápolás nehéz fizikai munka. A munkahelyen vég­
zett tevékenységet kiegészítő, rendszeres napi
testmozgásra van szükség. Ha valaki rendszeres
testmozgást végez, szervezete hatékonyabban
működik: a testsúlyát könnyebben ellenó'rizheti,
nagyobb az izomereje, izmai és csontozata kevés­
bé sérülékeny, a szervezete ellenállóbb a fertőzé­
sekkel szemben, kevésbé fáradékony, ritkábbam
merül ki.
A megfelelő erőnlét biztosításához a megfele­
lő étkezés is hozzájárul. A megfelelő összetételű
és mennyiségű étel, a rendszeres táplálkozás az
erőnlét biztosításán túl, hozzájárul az egészség
megőrzéséhez.
Fontos, hogy az ápoló napi tevékenysége után
elegendő időt pihenjen. A passzív és aktív pihenés
a szervezet regenerációját szolgálja, hatékonyabbá
teszi a testműködéseket, és növeli a szervezet be­
tegségekkel szembeni ellenállóképességét. A mun­
ka utáni pihenés mellett figyelmet kell szentelni a
műszak közbeni rövid pihenőkre is. Sajnos ez ha­
zánkban még csak a munkavállaló által „lecsípett"
perceket jelenti, ami gyakran egészségkárosító szo­
kásoknak való hódolásunkat jelenti (gyakori kávé­
fogyasztás, dohányzás, édességek fogyasztása).
Helyesebb lenne, ha a munkáltatók - a munka ter­
mészetét figyelembe véve - terveznék ezeket a pi­
henőket, amely az ápolók részéről egy nyugodt
helyre való elvonulást, testmozgást, frissítő folya­
dék vagy tápláló étel elfogyasztását jelentené.
Az ápolóktól elvárható, hogy hiteles szakmai
megjelenésük érdekében kerüljék az egészségkáro­
sító szokásokat (dohányzás, mértéktelen alkohol­
fogyasztás és indokolatlan gyógyszerfogyasztás),
a hozzászokást, a függőséget kialakító szereket.
Az ápolói munka magas szintű szellemi és ne­
héz fizikai munkafolyamatok egysége, ezért az
ápolókkal szembeni elvárások sorában a testi
egészségen kívül első helyen áll a lelki, szellemi
egészség. A lelkileg kiegyensúlyozatlan ápolók
nem tudják elviselni a nehéz, sok alkalmazkodást
kívánó és megterhelést okozó pályát. Másfelől
nem elhanyagolható káros hatásuk a betegekre.
Csak az az ápoló tud kedvezően hatni a betegek
állapotára, aki maga is egészséges. Az ápolótól el­
várható, hogy a beteggel való kapcsolatában
mindig derűt, határozottságot és kedvességet su­
gárzó, kiegyensúlyozott legyen. Elvárható, hogy
magánéletének problémáival ne terhelje a bete­
get, önmagával és érzelmeivel mindig tisztában
legyen. Az ápolónak munkája során különböző
foglalkozású, eltérő intellektusa emberekkel kell
kritikus helyzetekben megfelelő módon bánni, ez
már önmagában is széles körű tájékozottságot,
olvasottságot, műveltséget feltételez. A műveltség
és művelődés az ápoló számára más szempontból
is fontos. Az állandó szakmai, tudományos fejlő­
désen kívül a művészetek sokat segíthetnek a be­
tegek megértésében. A művészetek egybeforrasz­
tanak az emberi közösséggel, segítenek abban,
hogy senki ne szűküljön be szakismereteinek te­
rületére. Célszerű, ha az ápoló szabadidejét mű­
velődésre, személyiségét gazdagító szórakozásra
használja fel.
Ismeretek
Annak megfelelően, hogy az ápolást tudomány­
nak tekintjük, elvárjuk az ápolótól, hogy rendel­
kezzen az ápolástudomány specifikus tudásanya­
gával, szakmailag jól felkészült legyen, és vállal­
jon aktív szerepet szaktudásának folyamatos fej­
lesztésében.
A mai idők ápolási gyakorlata megfelelő el­
méleti felkészültséget igényel az ápolótól. Az el­
méleti felkészültség alapján a ma ápolójának az
utasításokat végrehajtó, kritika nélküli gyakorla­
tot folytató „cselekvő" ápolóból „gondolkodó"
ápolóvá kell válnia. Ezt a folyamatot segíti az új
képzési programokban megjelenő tudástartalom
bizonyítékokon, azaz kutatáson alapuló, igazolt,
az ápolással integrált, széleskörű tudásbázisának
(élettudományok, társadalom, magatartás és a
kommunikációs tudományok) megjelenése, illet­
ve elsajátítása.
Készségek
„Az ápolás művészet; és művészetté való válá­
sa olyan exkluzív odaadást, olyan felkészülést kí-
ván, mint bármelyik festő vagy szobrász munká­
ja. Mi a munka az élettelen vászonnal vagy hideg
márvánnyal összehasonlítva az élő testtel való
munkával - az Isten szellemének temploma? Ez
egyike a legszebb művészetnek. Úgy is lehet mon­
dani a Szépművészet Legszebbje."
(Florence Nightingale)
Az ápolás művészet is, amely megkívánja bizo­
nyos készségek elsajátítását és alkalmazását. Az
ápolótól a magas szintű elméleti felkészültség (is­
meretek) mellett olyan hozzáértést várnak el,
amely bizonyos készségek alapján alkalmassá te­
szi őt a beavatkozások biztonságos és megfelelő
szintű elvégzésére. Amíg az ismeretek a mit miért
tegyünk kérdésére, addig a különböző készségek
az ismeretek alkalmazására, a kivitelezés hogyan­
jának kérdésére adnak választ.
Az ápolási folyamat alkalmazása manuális
(kézzel végzett, kétkezi), intellektuális (értelmi) és
interperszonális (személyközi) készségeket igé­
nyel. Manuális, pszichomotoros (mozgásban kife­
jezésre jutó) készségre van szüksége az ápolónak a
technikai eljárások kivitelezéséhez, intellektuális
készségre a problémák megoldásához és a dönté­
sek meghozásához, interperszonális készségekre
ahhoz, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a betegek­
kel, a hozzátartozókkal és munkatársaival.
Az ápolás „művészetének" van egy intellektu­
ális vetülete: felismerni az ápolási problémát,
dönteni a megfelelő beavatkozásról - és megter­
vezni azt, amit tenni lehet és kell, továbbá egy
gyakorlati aspektusa: ténylegesen elvégezni azt,
vagyis a beavatkozást. Az ápolás gyakorlati vo­
natkozásait lehet delegálni (egy adott beavatko­
zás elvégzésére egy másik ápolót hatalmaz fel,
például a következő műszakban dolgozó ápoló
kétóránként forgassa az ágyhoz kötött beteget),
de az értelmieket nem lehet.
Manuális készségek
Az ápolónak pszichomotoros készségeire a
beteg ápolási problémájának megszüntetésére
tervezett ápolói beavatkozások technikai kivitele­
zése során van szüksége (például a beteg ágyban
történő forgatása, a beteg fürdetése, fizikális láz­
csillapítása, ágyazás, injekció beadása, beöntés
kivitelezése).
Intellektuális készségek
Mindennapi rutinteendőket szinte automati­
kusan, tudatos kontroll nélkül végezzük, ezzel
szemben a szakismereten alapuló logikus és kriti­
kai gondolkodásmód gondos, figyelmes, célra
irányuló gondolkodást jelent. Az ápolási folya­
mat mint munkamódszer alkalmazása az ápolói
gyakorlatban feltétlenül ezt a kritikai gondolko­
dást igényli.
A jó megfigyelőképesség elengedhetetlen az
ápolási-gondozási folyamat végrehajtásához és
fontos előfeltétele a logikus és kritikai gondolko­
dásnak. Az ápoló jó megfigyelőképességére szük­
ség van az ápolási anamnézis felvétele során mind
a szubjektív, mind pedig az objektív adatok
összegyűjtése során. Szüksége van rá az ápolónak
az ápolási beavatkozások kivitelezése, a kitűzött
ápolás célok értékelése, diagnosztikus eljárások,
a diagnosztikus beavatkozások kivitelezése során
a beteg állapotváltozásának, valamint viselkedé­
sének megfigyelése során.
A kreativitás (teremtőképesség, alkotóképes­
ség) kapocs a tudomány és a művészet között. Az
ismeret (azt mondja meg, hogy mit tegyünk) és a
készségek (azt mondja meg, hogy hogyan tegyük)
kreatív szintézise eredményezi az ápolás megva­
lósulását.
A kreativitás fontos az ápolás művészetében,
a kreativitás javítja a képességeinket, hogy gon­
doskodóvá és mások tisztelőjévé váljunk. A krea­
tivitás segít minket az ideális ápolás megfogalma­
zásában, a jövőképünk kifejlesztésében, és látni
engedi az ápolás napi gyakorlata és a kívánalmak
közötti új viszonyt, amelyet a változó társadalom
igényel.
Interperszonális készségek
Az ápolás egyének (például ápoló és beteg)
közötti személyes jellegéből fakad az a tény, hogy
a munka eredményességét nagyban az interakci­
ók (kölcsönös viszony, kölcsönös ráhatás) hatá­
rozza meg, ezért az ápoló számára az interperszo­
nális készségek birtoklása legalább annyira fon-
tos, mint a manuális és az intellektuális készsé­
gek, képességek megléte. Ha az ápoló képtelen jó
személyközi kapcsolatok kialakítására a beteggel
és a munkatársakkal, aligha tudja meg a valós té­
nyeket, nemigen érti meg a problémák lényegét,
nem képes másokat befolyásával rávenni a beteg
segítésére, és nem lesz a beteget ellátó többszak­
más munkacsoport eredményes tagja.
Sokan hiszik azt, hogy a jó személyközi kap­
csolatok leglényegesebb feltétele a kommunikáci­
ós készség. A kommunikációs készség azonban
csak egyik fontos feltétele annak, ami a szilárd
személyközi kapcsolatok kiépítéséhez szükséges.
A kapcsolat legalább annyira múlik azon, hogyan
viselkedünk, mint azon, hogyan kommuniká­
lunk. A jó személyközi kapcsolatok kialakításá­
hoz olyan magatartásformák szükségesek, mint:
együttműködési készség, kapcsolatkészség, törő­
dés, empátia (beleélés), feltétel nélküli elfogadás,
nyitottság, tolerancia és proaktivitás („előrecse-
lekvés").
A beteg gyógyítása, egészségének megerősíté­
se csapatmunka, együttműködési készséget igé­
nyel a munkatársakkal és a beteggel folytatott
közös munka.
Kapcsolatkészség és felelősségvállalás jelenti a
sokféle emberrel való kontaktus kialakítására va­
ló képességet s a velük való munkában, foglalko­
zásban a magatartásáért, tevékenységéért való fe­
lelősségvállalást.
A törődő magatartás a cselekvésnek olyan
módja, melynek során az egyén kimutatja mások
eszményei, értékei, érzései, igényei és vágyai irán­
ti tiszteletét és megértését. A valódi törődés azt je­
lenti, hogy a beteg problémájára koncentrálva tö­
rekszünk szükségleteinek kielégítése során.
Empátia (beleélés) a másik érzéseinek és látás­
módjának beleérzés útján történő megértése, rá­
hangolódás a másik valós helyzetére anélkül
hogy az egyén osztoznék a másik érzelmeiben és
azonosulna nézőpontjával. Az empátiát ne kever-
)ük össze a szimpátiával (együttérzés), ami mások
érzéseiben való osztozást jeleni.
Feltétel nélküli elfogadás olyan elfogadás,
amelyhez nem kapcsolódnak teljesítendő követel­
mények. A különbözőség, különállás, autonómia
(önállóság) tiszteletben tartása. Előítélet-mentes­
ség, megkülönböztetés nélküli bánásmód tekintet
nélkül a beteg szociális vagy gazdasági helyzeté­
re, személyes tulajdonságaira vagy egészségét
érintő problémáira.
Nyitottság. Meghallgatja mások új ötleteit és
szempontjait, a helyzetet több szempontból is
mérlegeli. Minden szempontot figyelembe vesz,
ügyel arra, hogy ítéletei tényeken alapuljanak, ne
pedig személyes érzésein, nézetein vagy saját ér­
dekén.
Jó szervezőkészség szükséges az ápolási folya­
mat alkalmazása során saját és az ellátásban
résztvevő többi szakember munkájának haté­
kony végzése érdekében.
Proaktivitás („előrecselekvés"). A proaktivi­
tás olyan gondolkodás- és viselkedésmód, amely
a személy felelősségtudatának segítségével előre
meglátja a problémákat, és még bekövetkezésük
előtt tesz ellenük.
Döntési képesség. Az ápoló ismeri és betartja
az ápolói kompetencia határait, annak figyelem­
bevételével szakmai tudásának birtokában fele­
lősségteljes döntéseket hoz. Át kell gondolnia a
helyzetet, a lehető legtöbb információt meg kell
szereznie a fellépett problémáról, annak termé­
szetéről, majd ezek ismeretében el kell döntenie a
megfelelő lépést (amelyhez természetesen a lépés
következményeinek megítélése is hozzátartozik),
és ezután cselekednie kell.
Értékek
Az érték tükrözi az egyén személyes hitét és hoz­
záállását az egészségről, a betegségről, az ember­
ről, az életről és a halálról. Az egyén gyakran
személyes értékeit viszi át szakmai gyakorlatába,
de ez nem azt jelenti, hogy azokat másokra rá­
erőltetheti. Az ápolónak tiszteletben kell tartania
munkatársai és a betegek értékrendjét és meggyő­
ződését. A mindennapos ápolói munka a hivatás
művelőjétől olyan ápolói gyakorlatot vár el,
amely etikai biztonságon alapul.
 A személyiség eredetiségének, egyediségének,
megismételhetetlen volta és méltóságának tiszte­
lete segít elkerülni a kategóriába sorolást, mert a
kategorizálás során érvényesülő' általánosítás
akadályozza az egyéni különbségek felismerését.
Kategorizálás esetén nem csupán a betegek egyé­
ni különbségei torzulnak, hanem maguk az ápo­
lók is az alkalmazott besorolás alapján reagálnak
a betegekre, és nem az egyéni különbségek szerint
ítélik meg őlcet. Az embereket az ápolásban - az
életben - kategorizálni és kategóriaként (tárgy­
ként) kezelni helytelen és veszélyes dolog, mivel
fennáll a veszélye annak, hogy a beteg számára a
kategorizálás által kijelölt szerepet elfogadja, és
eleget tesz az „elvárásoknak". így például, ha va­
lakit eró'szakosként tartanak számon, akkor az
érintett egyén azzá is válhat.
Az egyenlőség, egyenlő esélyek elvének tiszte­
letben tartását értelmezhetjük úgy, hogy minden­
ki egyenlő egészségügyi ellátást (szükségest és
megfelelőt) kapjon, akinek azonos a szükséglete.
Egyenlő elérhetőséget és igazságos hozzáfér­
hetőséget az erőforrásokhoz, folyamatosságot az
ellátásban, hogy az egészség mindenki számára
elérhető legyen.
A beteg autonómiájának (önállóságának) tisz­
telete azon a meggyőződésen alapul, hogy a be­
tegnek joga van a saját sorsára és jövőjére vonat­
kozó kellő információhoz és ennek alapján a
döntéshez. Autonómián a beteg önrendelkező ké­
pességét értjük a választásra és a szabadságra vo­
natkozóan, továbbá, hogy ezen választás szerint
cselekedjen. Természetesen ez azt is feltételezi,
hogy a betegnek is hinnie kell saját sorsát illető
döntési képességében és jogában. Az önállóság
tisztelete tehát azt jelenti, hogy elismerjük az em­
berek mint személyek jogát, hogy úgy cselekedje­
nek, ahogy a meglévő információ birtokában, a
meghatározott korlátokon belül helyesnek látják.
A titoktartásba, vonatkozó elvárás egyrészt a
beteg magánélethez való jogát, másrészt az egyes
információk szigorúan bizalmasan kezelését je­
lenti. A titoktartás kötelezettsége minden egyes
gyógyítói és ápolói helyzetben közreműködő
személlyel szemben elvárás. Titoktartás körébe
tartozik: a beteg egészségi állapotával, személyes
életvitelével vagy szexuális beállítódásával, vallá­
sos vagy más meggyőződésével kapcsolatos, vala­
mint faji eredetére, a nemzeti, nemzetiségi és etni­
kai hovatartozására, politikai véleményére vagy
pártállására vonatkozó információk.
A partnerség az ápoló-beteg kapcsolatban a
beteg egyén autonómiájának (önállóságának) az
elismerésén alapul, ahol az ápoló a beteget kizá­
rólag úgy tekinti, mint akinek az ápoló szakértő
beavatkozására van szüksége. Az ápoló a partne­
ri viszony keretében a beteggel egyenrangú társ­
ként fejti ki közreműködését, nem utasítja, nem a
betegnek, a beteg helyett vagy a betegen tesz meg
valamit. Úgy is megfogalmazhatjuk ezt, hogy a
beteget ne pusztán a munka tárgyának tekintsük.
Ennek értelmében az ápolónak figyelembe kell
vennie a beteg egyén voltát, meg kell osztania a
betegre vonatkozó ismereteit, olyan módon, hogy
azt a beteg adottságaihoz és igényeihez igazítja,
meg kell ismertetnie a beteggel problémáinak le­
küzdésére szolgáló különböző lehetőségeket,
hogy együtt dolgozhassák ki a beavatkozás ter­
vét, és meg kell hagynia a betegnek a választás le­
hetőségét, vagyis azt, hogy a beteg maga dönthe­
ti el, hogy melyiket választja. Partneri viszony
esetén, ha a beteg kitér az együttműködés elől,
akkor sem alkalmaz szankciókat a beteggel szem­
ben.
Személyes tulajdonságok
Problémaérzékeny, problémára hangolt. Nem
másoktól vár segítséget, és nem menekül a prob­
lémahelyzetből, hanem keresi azt, és kedvét leli a
problémamegoldó aktivitásban. Problémamegol­
dó tevékenységére a belátás és a gondolkodás a
jellemző, szemben a vak próbálkozással.
Realitásérzékkel, helyes valóságészleléssel
rendelkezik. Ez a tulajdonság az egyes helyzetek
és személyek helyes megítélésében nyilvánul meg,
ami azt jelenti, hogy az ápoló nem indulatainak
vagy társadalmi sztereotípiáknak a kivetítése
alapján ítéli meg a másik embert. A realitáshoz
való „jó viszony" abban is megnyilvánul, hogy
nem fél az ismeretlentől, nem keresi görcsösen a
biztonságot, hiszen a biztonság benne van.
Rugalmas, hajlékony. Ez egyrészt azt jelenti,
hogy a beteg problémája határozza meg a te­
endőket, nem az ápoló által problémának tartott
dolog, esetleg az ápoló „mihez értése". Másrészt
azt jelenti, hogy felismeri annak jelentőségét,
hogy az ápolási folyamat alkalmazása során meg
kell változtatni az elsőbbségeket és beavatkozá­
sokat, ha a tervezett megközelítésmóddal nem si­
kerül a kívánt eredményt elérni.
Kitartó. Tudja, hogy néha nincs egyszerű meg­
oldás és a legjobb mód megtalálása csak időigé­
nyes küzdelem árán lehetséges.
Az illetékesség érzése (kompetenciaérzés) jel­
lemzi. Az ápoló hite felkészültségében, vagyis ab­
ban, hogy megvan benne a kellő ismeret, a meg­
felelő készségek és képességek a megfelelő
ítélőképességgel végrehajtott tevékenykedéshez.
Az ápoló illetékességének az alapja a hivatás jogi
és szakmai előírásait betartó működés és az er­
kölcsi felelősség vállalása.
Önértéktudattal (tisztában van erősségeivel és
képességeivel) rendelkezik. Bízik magában, hogy
képes gondolkodásával megtalálni a helyes vála­
szokat és meghozni a helyes döntéseket. Tudatá­
ban van saját korlátainak és adottságainak. Isme­
ri saját gyenge pontjait, értékeit és nézeteit, felis­
meri, mikor akadályozzák ezek abban, hogy he­
lyesen mérje fel a helyzetet, vagy valamely prob­
lémát megoldjon.
Nyílt, őszinte az, aki szavaiban és szavak nél­
küli üzeneteiben valódi gondolatait és érzéseit
közli a beteggel. A hitelesség a szavak és az érzé­
sek egybeesését jelenti.
Kongruens (összhang a beszéd és a testbeszéd
között, hitelesség). Ez az elvárás azt fejezi ki,
hogy a kimondott szavak vagy a kimondás mód­
ja és az azt kísérő arckifejezés, gesztus és testtar­
tás is ugyanazt az üzenetet fejezze ki.
Önérvényesítő és felelős. Az eredményes ápo­
lás önérvényesítést és felelősségvállalást igényel.
Az ápoló célja a beteget a lehető legjobb egészsé­
gi állapothoz segíteni, és ezt szakértelme felhasz-
I
nálásával teszi. Azt várják el tőle, hogy erőfeszí­
tést tegyen a cél megvalósítására. Az ápolási cé­
lok eléréséhez felelősen kell eljárnia. A betegség­
re vonatkozó információt kell beszereznie a be­
tegtől, fel kell mérnie állapotát, erre alapozza el­
látását.
Konfliktustűrés. Betegei esetleges kellemetlen,
negatív reakcióinak, visszajelzéseinek elviselését
és feldolgozását jelenti.
Magabiztos, határozott. Magabiztos az, aki
önmagát és a szakmáját jól ismeri, aki helyes ön­
értékeléssel és énképpel, valamint megfelelő önbi­
zalommal rendelkezik. A magabiztos ápoló a kü­
lönböző ápolási helyzetekben kellő határozott­
sággal tud cselekedni.
A biztonságos betegellátáshoz kimagaslóan jó
személyes viselkedésmód és feladatmegoldás
szükséges. Az ápoló megbízható legyen, mivel az
ápolást rendszerint felügyelet nélkül végzi. Ez
egyrészt jelenti azt, hogy minden ápolónak fel és
el kell ismernie hibáját, hogy a betegnek ne okoz­
zon kárt. Hibát, tévedést azonnal jelenteni kell,
hogy a szükséges intézkedéseket megtehessék a
hiba kijavítására. Másrészt jelenti az ápoló fele­
lősségvállalását, számonkérhetőségét ítéleteiért,
tetteiért, munkájáért.
Az ápoló feszült helyzetben, sürgősségi körül­
mények között kell, hogy pontos döntéseket hoz­
zon; ez önfegyelmet igényel. At kell gondolnia a
helyzetet, mérlegelnie kell a lehetséges megoldá­
sokat, el kell döntenie a megfelelő lépést, és az­
után cselekednie kell. Önfegyelem hiányában az
ápoló impulzív módon cselekszik; ilyenkor a be­
teg nem a biztonságos és hatékony betegellátást
kapja.
Pozitív gondolkodás és hozzáállás. Ezeknek
a tulajdonságoknak a birtokában vagyunk ké­
pesek törődni másokkal (munkatársakkal és be­
tegekkel egyaránt) és a negatív tapasztalatok he­
lyett inkább a jó eseményekre tudunk koncent­
rálni. A pozitív hozzáállású ápoló hamarabb tud
a betegekkel jó kapcsolatot kialakítani, élvezhe­
ti munkatársai támogatását és biztatását. Biz­
tonságosabb a munkája, és jobban is fogja azt
élvezni.
 A humorérzék lehetőséget ad a nyomás csök­
kentésére, a negatív hozzáállás megváltoztatásá­
ra, az ápolók és a betegek közötti távolság csök­
kentésére. A humorérzéknek az a fajtája, melyet
nem annyira mások megtréfálása jellemez, in­
kább a helyzetekből adódik, inkább mosolyra
késztet, mint hahotára, és többnyire ismételhetet-
len.
Pontos. Feladatait a megfelelő módon és a
megfelelő időben kell teljesítenie. A pontosság hi­
ánya a bizalom csökkenését eredményezi mind a
betegek, mind pedig a kollégák részéről.
Udvarias, tapintatos, vagyis munkája során
követi az etikett szabályait.
Az ápolói pálya
bővülő szerepköre
Napjainkra az ápolók igen változatos szervezeti
keretek között és ezeken belül is számos szerep­
körben tevékenykednek. Ahogyan az ápolás az
egészségügyi ellátás egyre jelentősebb tényezőjévé
vált, úgy gyarapodott azoknak a szerepköröknek
a száma, amelyekben az ápolók tevékenységüket
végzik. Az ápoló lehet gyakorló ápoló, oktató
ápoló, ápolási vezető, azaz ápolómenedzser és
kutató ápoló.
Gyakorló ápoló
Az ápolás az egészségügyi ellátás nélkülözhetet­
len tevékenysége. Hatékony ápolási gyakorlat
egy szervezeten belül akkor jön létre, ha az ellá­
tás érdekében megfelelő számú és megfelelő kép­
zettségi szintű ápoló áll rendelkezésre.
Ezt a munkakört csak megfelelő szakképzett­
séggel (egyetemi diplomával, főiskolai oklevéllel
vagy felsőfokú szakképzésben szerzett bizonyít­
vánnyal) rendelkező ápoló töltheti be, aki érvé­
nyes működési engedéllyel rendelkezik.
A gyakorló ápoló az ellátás különböző színte­
rein (például családorvosi körzetben, járóbeteg
szakellátásban, kórházi ellátásban, otthoni ápo­
lásban) különböző életkorú egészséges és beteg
egyéneket, családokat és közösségeket ápol. Te­
vékenyen részt vesz a megelőzésben, a gyógyítás­
ban és a rehabilitációban.
A gyakorló ápolói munka célja egyrészt a be­
teg azon tevékenységeinek a segítése, amelyek el­
végzésére a beteg egészségi állapota miatt önálló­
an képtelen lenne, vagy kivitelezése jelentős ne­
hézséggel, illetve állapotromlással járna, vala­
mint amelynek elvégzése speciális felkészültséget
igényel. Másrészt a gyakorló ápoló tevékenysége
a beteg önellátási képességének helyreállítására
irányul. A gyakorló ápolói munka célja továbbá
segédkezni az orvosi diagnosztikus és terápiás
terv megvalósításában.
Az ellátás különböző területei és különböző
intézményei az ápolótól egyre inkább speciális is­
mereteket követelnek meg. Ennek megfelelően az
egyes szakterületeken (példáulcukorbetegek ellá­
tása, idős emberek ápolása, daganatos betegek
ápolása) foglalkoztatott ápolóktól speciális szak­
tudást és speciális végzettséget várnak el. Az ápo­
lók ezt a speciális szaktudást és szakképzettséget
az alapképzést (például OKJ-s ápolóképzés) kö­
vető ráépülő képzés keretében (például diabeto-
lógiai szakápoló, geriátriai szakápoló, onkológiai
szakápoló) szerezhetik meg.
Oktató ápoló
Az oktató ápoló a tanulás elősegítője az egészség­
ügyi rendszer minden szintjén. Az ápoló oktatók
főiskolai vagy egyetemi végzettségük birtokában
az ápolás elméletét és/vagy gyakorlatát oktatják
különböző szintű ápolóképző oktatási intézmé­
nyekben vagy a gyakorlati képzés helyszínéül
szolgáló ellátási színtereken (például kórház, csa­
ládorvosi ellátás, otthonápolási szolgálat).
A külföldi gyakorlat szerint az oktató ápolók
nemcsak ápolóhallgatók képzésében vesznek
részt, hanem egészségügyi intézményekben önel­
látásra, illetve otthoni ápolásra oktatják a beteget
és családját.
Ápolási vezető, ápolómenedzser
Az ápolási vezetők, ápolómenedzserek az ápolói
ellátást országos, regionális, helyi vagy intézmé­
nyi (például fekvőbeteg-intézményekben ápolási
igazgató, osztályvezető ápoló) szinten végzik.
Feladatuk az egyének vagy csoportok tevékenysé­
gének befolyásolása, az erőforrások (emberek,
pénz, egyéb) összehangolása és egyesítése egy
szervezet céljainak elérése és feladatainak teljesí­
tése érdekében, a tervezés, szervezés, igazgatás és
ellenőrzés eszközeivel. Az ápolási vezetőktől
megkívánt tudást nagyrészt meghatározzák a ve­
zetési folyamat összetevői, valamint az a szint,
amelyben a vezető működik: országos, regionális,
helyi, illetve intézményi. Bár ezek a komponensek
minden szinten közösek, relatív súlyuk eltérő a
szintek között, amint a vezetési funkciókban is
vannak eltérések.
Az ápolómenedzsernek olyan menedzsment-
szerepeket és funkciókat kell betöltenie, amelyek
elsősorban az ápoláshoz és/vagy az ápolási szol­
gáltatásokhoz kapcsolódnak.
Az ápolóhallgatók közvetlen tapasztalatot a
fekvőbeteg-intézményekben, középvezetői szin­
ten dolgozó osztályvezető ápoló munkájából sze­
rezhetnek.
Korábban ápolási vezetőnek (például osz­
tályvezető ápolónak - osztályvezető főnővér-
nek) az osztály legjobb gyakorló ápolóját vá­
lasztották. A legtöbb esetben a kinevezett főnó'vér
volt az osztály szakmailag leginkább hozzáértő
és leginkább hatékony nővére, szakterületének
szakértője. A főnővérek általában elkerülték a
menedzseri vagy adminisztratív feladatokat,
mert hiányzott az ehhez szükséges képzettségük,
tapasztalatuk és hozzáértésük. Ugyanis kivá­
lasztott ápolók (főként az alsó és középszinten
lévők) vezetői szerepükre legtöbbször néhány
hetes vagy hónapos tanfolyam keretében készül­
tek fel. Elsősorban ez vezetett ahhoz, hogy a ve­
zető beosztású ápolók ragaszkodtak ahhoz,
hogy fenntartsák gyakorló ápolói szakértő sze­
repüket, és kerüljék a változtatásokat, újításo­
kat és új szerepeket.
A hagyományos főnővéri szerep változófélben
van, ennek hátterében az egészségügyi ellátással
szemben megváltozott igények, az egészségügyi
rendszer, az egészségügyi szervezetek változása
áll. Például egy ápolási osztály vezetője számos
tudományterület munkáját menedzseli annak ér­
dekében, hogy a betegek ellátása magas színvo­
nalú legyen olyan költségráfordítás mellett, ami
lehetővé teszi, hogy az osztály működőképessége
fennmaradjon és költséghatékony legyen.
Kutató ápoló
Hangsúlyoznunk kell, hogy amikor kutatómun­
káról beszélünk, akkor nem az orvosi diagnoszti­
ka vagy terápia továbbfejlesztését célzó tevékeny­
ségre gondolunk, hanem az ápolás elméleti és
gyakorlati ismereteinek a gazdagítására. Ilyen
tárgykörben eredményes kutatómunkát csakis
ápoló végezhet. Közhelyként hangzik, hogy a be­
tegek gyógyulásában, az egészségügyi ellátással
való elégedettségük kialakításában az ápolási
szolgáltatásoknak pótolhatatlan és igen nagy sze­
repe van. Mégis e területen világszerte sokkal in­
kább támaszkodnak a szakemberek a begyako­
rolt rutinra, mintsem a kutatások bizonyított
eredményeire. Ezért az egyre inkább önállósuló
és tartalmilag új területeket meghódító ápolói fel­
adatok között nagy jelentőséggel bírnak az ápo­
lástudományi kutatások.
A kutató ápolók egyetemi végzettséggel és tu­
dományos fokozattal rendelkeznek, elsősorban
felsőoktatási intézményekben dolgoznak, de füg­
getlen kutatóként is tevékenykedhetnek.
Az ápoló változó feladatai
Az ápolóképzés fejlődésének eredményeként a
gyakorló ápolók tudása mára igen sokrétű. A ko­
rábbi időkben az ápolók tevékenysége elsősorban
a betegről való gondoskodásban és kényelmének
biztosításában nyilvánult meg. Ez mára az ápo-
lók sokrétű tudásának eredményeként gyökere­
sen megváltozott, az ápolók tevékenységi köre
újabb feladatokkal bó'vült.
A modern ápolást az összetett és egyre bó'vü-
lő szakmai feladatok jellemzik, mivel az ápolói
gyakorlat csak így tudja kielégíteni az egyének és
a társadalom változó egészségi szükségleteit, igé­
nyeit. A megváltozott szükségleteknek és igé­
nyeknek megfelelően az ápolóknak az ellátás so­
rán többféle feladatot kell ellátniuk annak érde­
kében, hogy egyrészt megkönnyítsék a beteg szá­
mára az önellátást, másrészt elérjék az ápolás
végső céljait.
Az ápolói ellátás végső céljai között a legalap­
vetőbb az emberek segítése a betegségek megelő­
zésében és az egészségük erősítésében, fenntartá­
sában vagy helyreállításában, valamint a békés
halál elérésében. Az előzőeken túl az ápolás fon­
tos célként tűzi ki, hogy képessé tegye az embere­
ket arra, hogy felelősséget vállaljanak az öngyó­
gyító döntésekben és ezek kivitelében, és arra,
hogy maguk inrézzék egészségük szolgálatát.
Mindezek a célok oly módon valósuljanak meg,
hogy az ápolói ellátás költséghatékony, minőségi
szolgáltatást nyújtson, ezzel javítva az ápolói
szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettséget.
Az ápolás gyakorlatában már jelenleg is ta­
pasztalható és a későbbiekben még várható vál­
tozások a következők:
a gyógyító jellegtől (a betegápolástól) a
gondozás, a gondoskodás, az egészségápo­
lás (egészségmegőrzés, egészségfejlesztés)
felé irányul;
középpontjában a betegség helyett a beteg
ember vagy az egészséges egyén kerül;
az eddigi, elsősorban csak az egyes betegre
való koncentrálás helyett a jövőben a fi­
gyelem a beteg és családja vagy családját
helyettesítőkre is kiterjed;
holisztikus (teljességre törő) szemléletűvé
válik, és figyelmet fordít a fizikai, pszichi­
kai, szociális és a spirituális területekre is;
a technikához kapcsolt feladatorientált,
rutin jellegtől a tudományos, szisztemati­
kus ápolási megközelítés felé halad;
függetlensége nő, valamint tudományos
alapja szélesedik, bővül, a régebbi tapasz­
talati alapokat a jövőben egyre inkább a
kutatáson alapuló ismeret váltja fel.
A fenti célkitűzések és az ápolás gyakorlatá­
nak várható változásai megkövetelik, hogy az
ápolók bővítsék hagyományos feladataik (példá­
ul ápol-gondoz, tanácsot ad, közvetít és koordi­
nál) és szerepeik (például gyakorló ápoló, oktató,
kutató) körét. Az ápolói feladatkörök és szerepek
bővítését az ápolóképzés szintjeinek emelkedése,
a magasabb képzési szintek tudástartalmának fo­
lyamatos bővülése teszi lehetővé. Munkánk so­
rán azt azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy
az egyes ápolók az alábbiak közül melyik felada­
tot és azt milyen szinten végezhetik, az mindig az
adott ápoló képzettségének, jártasságának és ille­
tőségének (együttesen kompetenciájuknak) a
függvénye.
Az ápolás gyakorlatának várható átalakulása
szükségessé teszi az ápolás fejlesztését. Az ápolás­
fejlesztés cselekvéssel átitatott kifejezés. Magá­
ban foglalja az állandóság visszautasítását és a
változás elfogadását. Az ápolás és az ápolók a
változás folyamatának részei. Az ápoló a változás
ügynökének tekinthető, aki kutatáson alapuló is­
meretekkel, megfelelő szakmai magatartással és a
szükséges erőforrások birtokában cselekszik.
Napjainkban az ápolóknak komplex felada­
tuk van az egészségügyi ellátásban. Az egyes fel­
adatok az ellátás különböző szintjein és helyszí­
nein különböző mértékben jelenhetnek meg az el­
látást végző ápoló képzettségi szintjének (ápolási
asszisztens, OKJ-s ápoló, ápoló és okleveles ápo­
ló), ezzel felkészültségének, tudásbeli különbsé­
gének, azaz illetékességének (kompetenciájának)
megfelelően.
Az ápoló legalapvetőbb feladata az, hogy
ápol-gondoz, vagyis segítséget, támogatást nyújt
az azt igénylők, illetve a rászorulók számára. Az
ápoló ezt a segítséget, támogatást az egészségügyi
ellátó rendszer valamennyi területén biztosítja: a
megelőzésben, a gyógyításban és a rehabilitáció­
ban is. Holisztikus ellátást valósít meg, és ennek
érdekében segíti a beteget és családját a testi, lel­
ki, szociális és spirituális jóllét megó'rzésében, fej­
lesztésében vagy visszaszerzésében. Az ápolói el­
látás, mint ahogyan azt a 9. fejezetben Virginia
Henderson Az ápolás alapelvei című munkájából
megismerhetjük, az ápolói munka két nagy fel­
adatcsoportra bontható: az alapápolásra (mely­
nek során az alapvető' emberi szükségletek kielé­
gítése történik) és a kezelési ápolásra (a gyógyító
munkában való részvétel).
Az alapápolás körében végzi az ápoló azokat
a tevékenységeket, amelyeket saját kezdeménye­
zésükre, szakmai tudásuk birtokában és saját fe­
lelősségi körükben a betegek alapvető szükség­
leteinek kielégítése érdekében végeznek. A keze­
lési ápolás az orvos diagnosztikus és terápiás te­
vékenységét segíti. A kezelési ápolás körébe tar­
toznak egyrészt azok a tevékenységek, amelye­
ket az ápolók az orvos utasítására, az orvos je­
lenlétében, vagy vele együttműködésben végez­
nek el (például segédkezés vizsgálatoknál vagy
gyógyító beavatkozásoknál, mint amilyen pél­
dául a sebészeti műtét). Ebbe a feladatkörbe tar­
toznak azok a tevékenységek is, amelyeket az
ápolók orvos utasítására, de önállóan végeznek
el (például injekciózás, mindennapos beavatko­
zások).
Az ápoló tényleges ápolói, gondozói tevé­
kenységén kívül közvetít és koordinál is. Az ápo­
ló közvetítő, koordináló feladatot lát el, amikor
például az orvos munkájának segítőjeként meg­
szervezi a beteg röntgenvizsgálatát vagy megbe­
széli a dietetikussal, hogy diétás tanácsaival segít­
se a beteget táplálkozási szokásainak megváltoz­
tatásában.
Az ápoló irányít, amikor az ellátó team más
egészségügyi és szociális szakembereire ruházza
át felelősségét, ellenőrzi munkájukat, ésszerűen
használja fel a munkacsoport erőforrásait, és
összehangolja ellátó tevékenységeit. Például egy
adott műszakban dolgozó ápolócsoport (külön­
böző szinteken képzett ápolók) munkáját részleg­
vezető vagy műszakvezető ápoló irányítja. A
részlegvezető/műszakvezető ápoló az egyes ápo­
lói képzettségeket, valamint a betegek igényeit fi­
gyelembe véve jelöli ki a munkatársakat a felada­
tokra. A beosztott ápolók az általuk végzett mun­
káról a műszakvezető ápolónak számol be, aki
azután a főnővérnek tesz jelentést. Ezzel lehetővé
válik, hogy az ápolók különböző szintű tudását
és készségeit maximálisan kihasználják.
Az ápoló oktat az információt igénylők köré­
ben. A partnerségen, egyenlőségen alapuló ápolás
fontosnak tartja, hogy az ápoló súlyt helyezzen a
betegek és a hozzátartozók oktatására a kellő tu­
dás alapján hozott döntés érdekében. Az ápolás­
ban a betegek és a hozzátartozók oktatása az
ápolói ellátás fontos és elvárható részévé vált.
Napjainkban a betegek sokkal nagyobb érdeklő­
dést mutatnak egészségi állapotuk iránt, betegsé­
gük oka és kezelése iránt, ezért nagyon hasznos,
ha könnyen érthető formában megfogalmazott
tájékoztatás áll rendelkezésükre. A tapasztalat
szerint az egészséget érintő probléma jobb megér­
tése jobb együttműködést és a kezelési utasítások
jobb betartását eredményezi.
Mivel az egészség megőrzése és az egészség
fejlesztése az ápolás alapvető tényezője, ezért fon­
tos ebben az ápolók részvétele, ezen a területen
az ápoló nevel és fejleszt. Az egészségnevelés és
egészségmegőrzés nem felcserélhető fogalmak. Az
egészségnevelés minden olyan feladatot, intézke­
dést magába foglal, amelynek célja az egészség ja­
vítása és a betegségek kezelése. Az egészségmeg­
őrzéshez minden olyan intézkedés, tevékenység
hozzátartozik, amellyel az egyének vagy közössé­
gek egészségi állapota javítható, vagy amelyek a
körülményekben hoznak létre változást a jobb
egészség érdekében. Éppen ezért ide sorolható az
egészségnevelés is.
Az ápolónak, mint egy segítő szakma művelő­
jének feladata a tanácsadói munka ellátása is. A
tanácsadói munka középpontjában az a tevé­
kenység áll, amely segíti és támogatja az egyént,
a családokat és a közösségeket az egészség, a fej­
lődés útjának megtalálásában, hovatartozásának
meghatározásában és egyidejűleg lehetőséget biz­
tosít a társadalom szervezett erőfeszítései számá­
ra is, amelyek a dinamikus egységes egész kiala­
kítását szolgálják. Az ápoló tanácsadói munkája
 5. fejezet
(például rövid, egyéni vagy csoportos ismeret­
nyújtás vagy hosszabb, az információ feldolgozá­
sának és a döntésnek a segítése vagy egyéni támo­
gatás, eró'forrás összpontosítás) elsősorban a be­
tegségek, azok következményeiből adódó élet­
helyzet-változások problémamegoldását támo­
gatja. Például a krónikus betegség megfelelő elvi­
selésének a segítése, az élettér beszűkülésének, a
társas izolációnak a megakadályozása az ápoló
tanácsadói munkájával lehetséges.
Az ápoló védelmez és képvisel. Ez egyrészt je­
lentheti azt, hogy az ápoló biztonságos környeze­
tet teremt betegének, megelőzi testi és/vagy pszi­
chés károsodását. Másrészt „ügyvédi" teendőket
is ellát, vagyis védelmezi betege jogait (előítélet­
es megkülönböztetésmentes, a beteg autonómiá­
ját és méltóságát figyelembevevő ellátás) és jogi
érdekeit, illetve segíti őt érvényesítésükben.
Ápolói munkakörök
Az ápoló - az ápolói ellátás hivatásos művelője -
segíti az egyént, családot és közösséget - akár be­
teg, akár egészséges -, és felelősséget vállal az
ápolási ellátás közvetlen biztosításáért az egész­
ségügy megelőző, gyógyító és rehabilitációs terü­
letein.
Az ápolók a betegek/kliensek egészségügyi el­
látására szervezett struktúra ápolási ellátásáért
felelős szakemberei, akik az egészségügyi ellátás
különböző szintjein és helyszínein tevékenyked­
nek.
Az egészségügyi intézményekben dolgozó
ápolók az intézmény ápolási szolgálatát alkotják.
Az ápolási szolgálaton belül az egyes ápolók kü­
lönböző pozíciókat töltenek be, ahol a pozíció
betöltője meghatározott munkafeladatokat vé­
gez. Az egyes pozíciókat betöltő ápolók munka­
feladatainak összességét, amelyeket a munkavál­
laló a munkaviszony keretében ellát, munkakör­
nek nevezzük.
Az intézményen belüli pozíciók feladatköreit
meghatározó írásos dokumentumok a munkakö­
ri leírások. A munkaköri leírás szervezési és veze­
tési eszköz, olyan írásos dokumentum, melyben a
munkakör célján túl meghatározzák a munkakö­
ri feladatokat, a munkakör helyét a szervezeti hi­
erarchiában (alá- és fölérendeltségi viszonyokat),
más munkakörökkel való kapcsolódási pontjait,
a heti munkaidőt, a munkakör betöltésének felté­
teleit, a további szükséges képzéseket, a feladatok
elvégzéséhez szükséges hatáskört, jogkört, ame­
lyet köteles és jogosult ellátni, illetve végezni a
munkakör betöltője.
A hatáskör, jogkör annak a megjelölésére
szolgál, hogy az adott munkakör betöltője milyen
feladatokat vállalhat, és azok elvégzéséhez mi­
lyen erőforrásokat (személyi, anyagi) jogosult
igénybe venni.
A munkaköri leírásban foglaltak tudomásul­
vételét a munkavállaló aláírásával igazolja, és
egyben annak végrehajtását magára nézve kötele­
zőnek ismeri el.
Az egészségügyi intézményekben az ellátás
szintjétől és helyszínétől függően az ápolókat -
szakképzettségük és munkatapasztalatuk alapján
- különböző munkakörökben foglalkoztatják. A
családorvosi rendelőben dolgozó körzeti ápoló
például aligha kerül olyan helyzetbe, hogy önálló
döntéseket hozzon, ugyanakkor a kórház inten­
zív osztályán dolgozó intenzív szakápoló jelentős
függetlenséget élvez, természetesen ezzel egyide­
jűleg jelentős felelősséggel is bír.
Az ápolók alkalmazására a leggyakrabban és
legnagyobb létszámban a kórházakban kerül
sor, ezért a következőkben néhány kórházi ápo­
lói munkakört és azok általános munkafelada­
tait mutatjuk be. Ezen munkakörök és tevé­
kenységi területeik felsorolásával tehát nem tö­
rekedtünk valamennyi lehetséges kórházi ápolói
munkakör bemutatására, csupán a legáltaláno­
sabban előforduló alkalmazási lehetőségek le­
írására. A képzés és az ápolói gyakorlat folya­
matos fejlődése a későbbiekben olyan tevékeny­
ségi területek kialakítását teszik majd lehetővé,
amelyek ezidáig még nem is léteznek (például
betegoktató).
Ápolási igazgató/intézetvezető ápoló
Az ápolási ellátással kapcsolatos feladatok tekin­
tetében a főigazgató helyettese. Feladata - a fő­
igazgató közvetlen irányítása mellett - az intéz­
ményben folyó ápolási szolgáltatás és tevékenysé­
gének összehangolása, valamint az ápoló- és kise­
gítő személyzet irányítója.
A munkakört egyetemi vagy főiskolai szintű
ápolói oklevéllel, illetvediplomával, lehetőleg me­
nedzseri végzettséggel és kellő szakmai tapaszta­
lattal rendelkező ápoló töltse be. Munkájában
helyettese és az osztályvezető ápolók segítik.
Az ápolási igazgató feladatkörébe tartozik:
irányítani, koordinálni és felügyelni az in­
tézményben folyó ápolási-gondozási tevé­
kenységet;
a betegellátó osztályok, a központi diag­
nosztikai és terápiás egységek, illetve a já­
róbeteg-ellátó részlegek szakdolgozói által
végzett munka koordinálása, összehangol­
ni és ellenőrizni a szervezeti egységek mun­
káját;
irányítani és ellenőrizni a vezető ápolók és
asszisztensek ápolásszervezési tevékenysé­
gét;
közreműködni az intézményi szabályzatok
egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó
fejezeteinek elkészítésében;
• közreműködni az intézményi szabályzatok
egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó
fejezeteinek elkészítésében;
a hatályos jogszabályok és intézményi sza­
bályzatok szakdolgozókra vonatkozó elő­
írásainak végrehajtásáról való gondosko­
dás, ezek érvényesülésének ellenőrzése;
irányítani az ápolási szolgáltatás területén
foglalkoztatott szakdolgozókra és kisegítő
személyzetre vonatkozó humánpolitikai
tevékenységet;
elkészíteni közvetlen beosztottainak sze­
mélyre szóló munkaköri leírását;
kiválasztani vagy kialakítani az ápolói
munkacsoport tagjaival egyetértésben az
intézményben alkalmazott ápolási mo­
dellt, és az azon belül alkalmazandó ápo­
lási rendszert;
felügyelni az intézményben folyó betegok­
tatási és egészségnevelési/egészségfejleszté­
si munkát, ellenőrizni az ápolási egységek­
ben folyó betegoktatási és egészségnevelé­
si/egészségfej lesztési tevékenységet;
megszervezni és felügyelni az intézmény
szakdolgozói ügyeleti-készenléti rendsze­
rét;
koordinálni a minőségfejlesztési tevékeny­
séget az ápolási ellátás vonatkozásában;
részt venni az intézményben folyó kontrol­
ling tevékenységben;
felügyelni a kórházi ápolási-gondozási do­
kumentáció szabályszerű vezetését, a do­
kumentáció szakmai tartalmát;
figyelemmel kísérni a betegjogok érvénye­
sülését és felügyelni a betegadatok védel­
mét az ápolási ellátás területén;
kapcsolatot tartani a betegjogi képviselő-
vei;
közreműködni a betegek által bejelentett
panaszok kivizsgálásában;
részt venni az intézmény házirendjének és
a betegtájékoztató ápolási ellátásra vonat­
kozó rendelkezéseinek az elkészítésében;
ellenőrizni a házirendben foglalt rendelke­
zések végrehajtását;
folyamatosan figyelemmel kísérni az intéz­
mény közegészségügyi és higiénés rendjét,
ellenőrizni azok szabályainak betartását;
folyamatosan figyelemmel kísérni az intéz­
mény munkavédelmi és tűzrendészen elő­
írásainak betartását;
biztosítani és felügyelni az intézmény ápo­
lói és egyéb egészségügyi szakdolgozói
munkakörben foglalkoztatott egészségügyi
dolgozók továbbképzését,
részt venni az éves költségvetési, fejleszté­
si-beruházási, rekonstrukciós tervek előké­
szítésében, és véleményezni azok ápolási
vonatkozásait;
a főigazgató által átruházott jogkörében
az intézmény szakdolgozói és kisegítő állo-
 mányú alkalmazottai tekintetében a mun­
káltatói jogokat gyakorolni;
éves munkatervet készíteni (például főnő­
véri értekezletek rendje és programja; az
ápolás-gondozás ellenőrzésének terve);
biztosítani az ápolási egységek tárgyi és
technikai feltételeit, anyag- és eszközellátá­
sának folyamatosságát;
irányítani az ápolási ellátás területén folyó
tudományos munkát;
szakmai és tudományos fórumokon az in­
tézmény szakdolgozóit képviselni;
önmagát folyamatosan továbbképezni.
Osztályvezető ápoló
Az ápolási egység közvetlen irányítója. Hatáskö­
re az adott egységben dolgozó ápolókra és a kise­
gítő személyzetre terjed ki. Munkáját az osztály­
vezető főorvos közvetlen szakmai irányításával és
az ápolási igazgató segítségével, ellenőrzésével
végzi.
Ezt a munkakört olyan ápoló tölthet be, aki
magas szintű szakmai képzettséggel, többéves
szakmai gyakorlattal rendelkezik, lehetőleg ren­
delkezik a menedzsmentismeretekkel, és feladata­
inak ellátására emberi szempontból is alkalmas.
Jelenleg a munkakör betöltésének még nem felté­
tele az egyetemi diploma vagy a főiskolai oklevél,
de egyre több intézményben figyelhető meg az a
törekvés, hogy az új pályázók közül a diplomá­
val, illetve oklevéllel rendelkezőket választják ki
osztályvezető ápolónak.
Az osztályvezető ápoló általános feladatai:
a kiválasztott ápolási modell alapján irá­
nyítani és felügyelni az ápolói team szak­
mai tevékenységét;
biztosítani az egység működési rendjét;
ellenőrizni az ápolói munka protokollok
szerinti szabályos végzését;
ellenőrizni az ápolási dokumentáció sza­
bályszerű vezetését;
ellenőrizni az intézményi házirend és a be­
tegjogok érvényesülését és az etikus maga­
tartás betartását a szakdolgozók körében;
felügyelni az intézményben működő minő­
ségbiztosítási rendszer ápolási ellátásra vo­
natkozó részét az adott ápolási egységre
vonatkozóan;
gondoskodni az ápolási egység gazdálko­
dása során a megfelelő gyógyszer, vegyszer,
anyag és fogyóeszköz beszerzéséről, táro­
lásáról és gazdaságos felhasználásáról, az
ezzel kapcsolatos nyilvántartások vezetésé­
ről, illetve az egység számára előírt gazdál­
kodási keret felhasználásáról;
gondoskodni az ápolást segítő korszerű
eszközök beszerzéséről;
ellenőrizni a műszerek, eszközök működő­
képességét, biztosítani rendszeres karban­
tartásukat;
folyamatosan figyelemmel kísérni az egy­
ség közegészségügyi és higiénés rendjét, el­
lenőrizni azok szabályainak betartását;
folyamatosan figyelemmel kísérni az egy­
ség munkavédelmi és tűzrendészeti előírá­
sainak betartását;
elvégezni az egység betegélelmezéssel kap­
csolatos adminisztrációt, ételrendelést, il­
letve a beteglétszámnak megfelelő korrek­
ciót;
alleltárkezelőként az alleltárt ellenőrizni,
a havi önrovancsolást elvégezni, a beteg­
textília biztosítása során gondoskodni a
szennyes leadásáról és a tiszta ruha felvé­
teléről;
javaslatot tenni az ápolási igazgatónak az
egység munkaerő-gazdálkodásának terve­
zésére;
fogadni az új szakdolgozókat, segíteni be­
illeszkedésüket;
elkészíteni közvetlen beosztottjainak sze­
mélyre szóló munkaköri leírását;
elkészíteni a hatáskörébe tartozó dolgozók
munkaidő-beosztását, éves szabadságolási
ütem- és helyettesítési tervét;
gondoskodni az ápolási egységben dolgo­
zók képzéséről, rendszeres továbbképzésé­
ről;
 gondoskodni a hatáskörébe tartozó mun­
kavállalók munka-alkalmassági vizsgála­
tainak lefolytatásáról;
részt venni a fó'orvosi megbeszéléseken és
osztályos viziteken;
osztályértekezlet keretében lehetó'séget ad­
ni az ápolói team tagjai közötti szakmai
konzultációra és a munkavállalók problé­
máinak megbeszélésére;
elkészíteni az egység betegforgalmi adatai­
nak statisztikai feldolgozását és azt jelen­
tés formájában továbbítani;
önmagát folyamatosan továbbképezni.
Részlegvezető vagy műszakvezető ápoló
Néhány munkahelyen részleg- és műszakvezető'
ápolói munkakörben is alkalmaznak ápolókat,
akiket az osztályvető ápoló jelöl ki, hogy az adott
ápolási egységen belül az osztályvezető ápoló ál­
tal átruházott jogkörében egy részlegben vagy
egy műszakban dolgozó ápolókért, azok által
végzett ápolási tevékenységért feleljen. Feladataik
az adott részlegben, illetve műszakban megegyez­
nek az osztályvezető ápoló feladataival.
Osztályos (beosztott) ápoló
Az osztályos ápolói munka célja egyrészt a beteg
azon tevékenységének a segítésére irányul, amely
elvégzésére a beteg egészségi állapota miatt önál­
lóan képtelen lenne vagy elvégzése jelentős nehéz­
séggel, illetve állapotromlással járna, valamint
amelynek elvégzése speciális felkészültséget igé­
nyel, másrészt a beteg önellátási képességének
helyreállítása. A gyakorló ápolói munka célja to­
vábbá segédkezni az orvosi diagnosztikus és terá­
piás terv megvalósításában.
Ezt a munkakört csak megfelelő szakképzett­
séggel (egyetemi diplomával, főiskolai oklevéllel
vagy felsőfokú szakképzésben szerzett bizonyít­
vánnyal) rendelkező ápoló töltheti be, aki érvé­
nyes működési engedéllyel rendelkezik. Ennek
feltétele a képzést követően egy regisztrációs
(nyilvántartási) rendszerbe való bekerülés, illetve
a regisztráció időnkénti megújítása meghatáro­
zott elméleti és gyakorlati feladatok teljesítése ré­
vén. Az első regisztrációra a képzés befejezését
követően kerül sor. Az ápoló felvétele a névjegy­
zékbe azt bizonyítja, hogy sikeresen befejezett
egy elismert képzést, és az egyén szakmai tudása
és készségei képessé teszik őt a végzettség szintjé­
nek megfelelő ápolási munka végzésére. A re­
gisztráció adja a jogot, hogy az illető a foglalko­
zását mint hivatásos ápoló gyakorolja, vagyis a
regisztráció a működési engedély kiadását jelenti.
Az ápolónak hivatása gyakorlása közben bizo­
nyos időközönként meg kell újítania működési
engedélyét, mely összekapcsolódik azzal a rend­
szeres követelménnyel, hogy az illető tovább ké­
pezze magát, vagy igazolja a hozzáértését, mielőtt
a regisztrációt - és ezáltal a gyakorlati munkát -
egy további időre engedélyeznék a számára.
Az alábbi felsorolás az osztályos ápolói mun­
kakör általános feladatait mutatja be, de egy
konkrét munkavállaló az adott munkakörben az
ápolás különböző funkcióit (önálló, nem önálló
és együttműködő) az osztályvezető ápoló által
készített - az ápolási egység szakmai profilját, az
illető képzettségi szintjét és munkatapasztalatát
figyelembe véve - személyre szóló munkaköri le­
írás alapján végzi.
Az osztályos ápoló általános feladatai:
az ápoló önálló funkcióinak körében a be­
teget a közösen választott ápolási modell
és ápolási rendszer alapján, az ápolási fo­
lyamat egyes lépéseinek szisztematikus al­
kalmazásával, személyre szólóan az ápolá­
si protokollok betartásával ápolni;
a beteg állapotát folyamatosan figyelni, a
megfigyel tekét dokumentálni, állapotvál­
tozását szükség esetén azonnal jelenteni;
a nem önálló funkciók keretében végrehaj­
tani az orvos utasításait a diagnosztikus és
terápiás terv megvalósítása során;
az együttműködő funkciók körében
együttműködni az orvossal a diagnoszti­
kus és terápiás terv megvalósítása során;
 a beteg érdekében hatékonyan részt venni
a multidiszciplináris team munkájában;
szabályszerűen vezetni az ápolási doku­
mentációt;
gondoskodni a betegellátáshoz szükséges
gyógyszerek és kötszerek szükséges
mennyiségű készletének folyamatos ren­
delkezésre állásáról;
folyamatosan ellenőrizni a műszereket és
egyéb eszközöket, meghibásodás esetén
gondoskodni javításukról és pótlásukról;
közreműködni a kórtermi rend fenntartá­
sában;
munkavégzés közben betartani a higiénés,
munka- és tűzvédelmi szabályokat;
az ápolás során a jogi előírásokat és az eti­
kai alapelveket betartani;
javaslatot tenni a minőségi betegellátást
segítő módszerek bevezetésére;
önmagát folyamatosan továbbképezni, a
szervezett továbbképzéseken részt venni.
Ápolási asszisztens
Az ápolási asszisztens munkáját az osztályos ápo­
ló irányításával és felügyeletével végzi. Bizonyos
feladatok kivitelezését önállóan, míg másokat
csak az osztályos ápolóval együtt végezheti. Te­
5.1. táblázat: Az ápoló és az ápolási asszisztens munkakörébe tartozó néhány feladat összehason­
lítása
Az ápoló
legyen
az ápolási folyamatot megvalósítani;
nőbeteget katéterezni;
újszülöttet ellátni, gondozni;
i infúziót bekötni stb.
hát amíg az osztályos ápoló szakmai ismeretei
birtokában, az ápolás funkciói közül elsősorban
az önálló végezhető (független funkciókba tarto­
zó) feladatokat látja el, addig az ápolási asszisz­
tens elsősorban segítő funkciót tölt be, és közre­
működik az ápolásban (5.1. táblázat).
Az osztályos ápolók és az ápolási asszisztens
munkája az esetek többségében egy időben és tér­
ben zajlik. A gyakorlatban sokszor nem különül
el eléggé szakmai kompetenciájuk szerint a mun­
kavégzés, holott az önállóság és az azzal együtt
járó felelősség mértéke összefügg a szakmai kom­
petenciával.
A fentiekben néhány munkakör általános fel­
adatait mutattuk be, de mint arra már az osztá­
lyos ápoló esetében utaltunk, a személyre szóló
munkaköri leírásokban a munkakör betöltőjének
szaktudásától (igazolt végzettségétől), szakmai
kompetenciájától és munkatapasztalatától függő­
en különbségek lehetnek. Sajnos a mindennapi
gyakorlatban ezek a lehetséges különbségek a ki­
választott ápolási modell és ápolási rendszer kö­
vetkezetlen alkalmazása miatt egyáltalán nem je­
lennek meg, vagy csak nagyon elmosódottan. To­
vább rontja az ápolás gyakorlatának a helyzetét,
hogy egy adott intézmény, annak egyes egységei
számára előírt működési minimumteltételek nem
Az ápolási asszisztetis
képes
közreműködni az ápolási folyamat
megvalósításában;
i nőbeteget katéterezéshez előkészíteni;
- újszülött ellátásában segédkezni,
• előkészíteni infúziós terápiához és
segédkezni a kivitelezésénél stb.
a szakmailag megfelelő' arányban várják el az
egyes képzettségi szintek megjelenését. Az intéz­
mények kedvezőtlen pénzügyi helyzete pedig azt
eredményezi, hogy az intézmények csak a mini­
mumfeltételek biztosítására törekednek.
Irodalom
Alfaro, R. - LeFevre: Az ápolási folyamat alkal­
mazása lépésről lépésre. Medicina Könyvki­
adó, Budapest, 2 0 0 1 .
Ápolástani szöveggyűjtemény - Egészségügyi Fő­
iskolai Jegyzet, Pedagógia Intézet, 1984.
demo.itent.hu/meszk/portal/downloads/2007_
ml/korzeti_kozossegi_ML.doc Ápolók hatás­
körének és jogkörének szabályozása a körze­
ti-közösségi ápolói feladatra. Magyar Egész­
ségügyi Szakdolgozói Kamara
Ibrányi Alice: Házi betegápolás. Magyar Ifjúsági
Vöröskereszt, 1934.
Kárpáti Z.: Diplomás ápolók lehetőségei a fekvő­
betegellátás területén a munkakaköri leírások
tükrében. Paradigmaváltás az ápolásban: Dip­
lomás ápoló=ápolás(t) vezető. Nővér. 1 9 9 9 .
12. évf. 3. sz.
Kiss B. (szerk.): Ápolástan. Egységes jegyzet az
Egészségügyi Főiskolai Kar hallgatói részére I.
kötet. O T E , Budapest, 1987.
Különböző intézmények munkaköri leírásai.
Milliken, M. E. - Campbel, G. 1.: Mindennapos
betegápolás - Az ápolói hivatás kézikönyve.
Medinfo, Budapest, 1994.
Potter, P. A. - Perry, A. G.: Az ápolás elméleti és
gyakorlati alapjai. Medicina Könyvkiadó, Bu­
dapest, 1 9 9 6 .
Sövényi F-né: Az ápolásfejlesztés „koncepcionális
elemei". Vitaanyag. Népjóléti Minisztérium,
Ápolási Főosztály, 1994.

Összefoglalás

A fejezetben leírtakból megtudhatjuk, hogyan vált az ápolás emberbaráti tevékenységből,

egyfajta közösségi szolgálatból az ápolóképzés kialakulásával és folyamatos fejlődésével
egyre inkább szakmává, végül fokozatosan korszerű hivatássá.

Az ápolói hivatás sikeres művelése, az ápolói szolgáltatások eredményes kivitelezése a szak­

ma művelőjétől megfelelő ismereteket, készségeket, képességeket, magatartásmódokat, bi­
zonyos értékek tiszteletben tartását és személyes tulajdonságokat igényel.

Miután az ápolás az egészségügyi ellátás egyre jelentősebb tényezőjévé vált, egyre gyarapo­
dott azoknak a szerepköröknek a száma, amelyekben az ápolók tevékenységüket végzik:
gyakorló ápoló, oktató ápoló, ápolási vezető, azaz ápolómenedzser és kutató ápoló.

Az ápolóképzés szintjeinek emelkedése, az egyre magasabb képzési szintek tudástartalma

változásokat eredményezett az ápolás gyakorlatában. Az ápolás gyakorlatában bekövetke­
ző változások az ápolói szerepek bővülésén túl a hagyományos ápolói feladatkörök bővülé­
sét (például az ápoló ápol-gondoz, tanácsot ad, közvetít és koordinál, irányít, oktat és fej­
leszt) eredményezték.

Az ápolási szolgálaton belül az ápolók munkafeladataikat különböző munkakörökben lát­

ják el, amelyeket munkaköri leírások szabályoznak.
i Kérdések, feladatok

1. Mi az ápolás mint szakma legfontosabb jellemzője?

2. Milyen jegyek alapján különböztetjük meg a foglalkozást a hivatástól?
3. Sorolja fel az ápolás mint hivatás jellegű gyógyító-megelőző szaktevékenység jellem­
zőit!
4. Ismertesse az ápoló elvárható külső szakmai megjelenését, személyi higiénéjét!
5. Nevezze meg azokat az ismereteket, amelyekkel a ma ápolójának rendelkeznie kell!
6. Mutassa be azokat a készségeket, amelyek alkalmassá teszik az ápolót a beavatkozá­
sok biztonságos és megfelelő szintű elvégzésére!
7. Sorolja fel azokat az értékeket, amelyeket az ápolónak munkája során képviselnie kell!
8. Nevezze meg az ápoló kívánatos személyes tulajdonságait!
9. Ismertesse a különböző ápolói szerepkörök jellemzőit!
10. Sorolja fel azokat az ápolás gyakorlatában bekövetkező változásokat, amelyek hatás­
sal voltak az ápoló feladatkörének bővülésére!
11. Röviden ismertesse azokat a feladatokat, amelyekkel az ápoló hagyományos feladat­
köre bővült!
12. Ismertesse a munkaköri leírás legfontosabb tartalmi jegyeit!
13. Gyakorlóhelyén hasonlítsa össze a különböző munkakörökben dolgozó ápolók mun­
kaköri leírását!
14. Mutassa be a különböző munkaköröket betöltő ápolók munkaköri leírásaiban tapasz­
talt hasonlóságokat és különbségeket! Értelmezze a tapasztalt különbségek és hasonló­
ságok okait!
 Az egészségügyi ellátó team
Kis Klára
Egészségügyi ellátás
munkacsoportban vagy
teamben
Az ucóbbi években egyre inkább elfogadottá vált
az a tény, hogy az egészséget több dimenziójú,
több egyenrangú tartalmi terület (testi, lelki, szo­
ciális és spirituális) alkotja. Ennek megfelelően
érzékelhetővé vált az egészségügyi ellátásban az a
szemléletváltás, amely a betegségek kialakulását
több kórokkal magyarázza. A multifaktoriális
szemléletmód következményeként az egészség
megőrzésére, fejlesztésére és visszaszerzésére irá­
nyuló ellátásról alkotott kép is megváltozott esz­
közeiben, módszereiben és művelői összetételé­
ben egyaránt. Az egészségügyi ellátás legtöbb te­
rületén az ápoló más szakterületek szakemberei­
vel együtt tevékenykedik a betegek/kliensek/páci­
ensek átfogó ellátása érdekében.
Munkacsoport vagy team
A menedzsmenttel foglalkozó szakemberek kü­
lönbséget tesznek a munkacsoportok és a teamek
között.
Munkacsoporton (kettő vagy több tagból áll)
közös felettessel és közös szervezeti felelősséggel
rendelkező résztvevők együttesét értjük, akik va­
lamilyen cél érdekében közösen cselekszenek
vagy együttműködnek, akik egymástól kölcsönös
függésben és egymással interakcióban állnak. A
munkacsoportok meghatározott feladat elvégzé­
sére szerveződnek, s a csoporton belüli kapcsola­
tok rendszerét elsősorban az elvégzendő feladat
határozza meg. A munkacsoport lényege a közös
cselekvésben és az egymásrautaltságban nyilvá­
nul meg.
Az angol team szó az egészségügyben vala­
mely munka elvégzésére való szövetkezést, csa­
pattevékenységet, együttműködést jelent. A team­
tevékenység tehát az elvégzendő munka felosztá­
sát, területi elhatárolását, az együttműködést, a
kölcsönös és folyamatos munkakapcsolatot felté­
telezi. A team tagjai különböző szakmai képzett­
ségűek, de a munka sikeres elvégzését tekintve -
egyenrangúak. A team olyan alkotó személyek
összessége, akiknek közös a céljuk, közösek az
értékeik és a szabályaik. A csoport tagjai rendsze­
resen tartják a kapcsolatot, egymás számára sta­
bilak és kiszámíthatók. A team egy olyan cso­
port, melynek eredményessége jelentős mérték­
ben a tagok együttműködésétől függ. Az ellátás
minősége nagyobb részben az együttműködésen
múlik (számos minőségi probléma visszavezethe­
tő a különböző személyek, részlegek közti együtt­
működés, kommunikáció, információáramlás za­
varaira).
A felelősségvállalás megosztásának szempont­
jából lényeges különbség van a munkacsoportok
és a teamek között. A munkacsoportokat a közös
erőfeszítés, az együttműködés mellett továbbra is
az egyéni felelősség jellemzi. A valódi teamben
ezzel szemben az egyéni mellett jelen van a közös
felelősségvállalás is. A teamekben két vagy több
ember közös erőfeszítése, hozzájárulása révén ún.
kollektív munkaterméket hoznak létre. Az együt-
tes munkához elengedhetetlen, hogy mindegyik
résztvevőnek fogalma legyen a másik feladatáról,
munkájáról és elképzeléseiről. A munkacsoport
egyes tagjainak csak akkor indokolt a részvétele,
ha olyasmivel járul hozzá a közös tevékenység­
hez, amit a többiek nem tudnak elvégezni.
A team meghatározása ma már túllépett azon
az értelmezésen, hogy „együtt dolgozó emberek
csoportja". Az EURO Working Group (EURO
Munkacsoport) a következőképpen határozta
meg 1973-ban: „Különböző képzettségű, de azo­
nos célú emberek nem hierarchikus szövetsége,
amely egy adott környezetben, a betegeknek/kli­
enseknek, családoknak és közösségeknek a legát­
fogóbb megvalósítható egészségügyi ellátást
nyújtja."
Multidiszciplináris team
A team fogalmának fenti értelmezése az inter­
diszciplináris, illetve a multidiszciplináris tea­
mekre vonatkozik. A multidiszciplináris team ki­
fejezést a beteg/kliens egészségügyi ellátásában
részt vevő különböző szakmai képzettségű szak­
emberek csoportjára alkalmazzák. A multidisz­
ciplináris team egyik legtisztább példája a fogya­
tékkal élők rehabilitációjában dolgozó szakem­
berek csoportja (például az ő rehabilitációjukban
résztvevő különböző szakmai végzettségű szak­
emberek: orvos, ápoló, gyógytornász, gyógype­
dagógus, pszichológus stb.). A team tagjai közört
nincs hierarchikus viszony, de minden szakember
hajlandó autonómiájából annyit feladni, ameny-
nyit a cél elérése feltétlenül megkíván. Az előbbi
állítással talán ellentmondani látszik az a tény,
hogy a teamnek mindig van vezetője, irányítója.
A team vezetője összehangoló, koordináló mun­
kája révén a célirányos, a közös cél érdekében
végzett összehangolt tevékenységet felügyeli,
azért felelős.
A multidiszciplináris team a bio-pszicho-szo­
ciális megközelítés egyik alappillére, melyben a
beteg/kliens, a páciens hozzátartozói, a különbö­
ző szakmai képzettségű, különböző szolgáltatá­
sokat képviselő szakemberek és adott esetben ön­
kéntes, laikus segítők együttműködése a kulcs­
fontosságú. A multidiszciplináris team a konst­
ruktívan együttműködő szakemberek csoportja,
ahol az ellátás multidiszciplináris jellegéből faka­
dóan eredményesebb a csoportban végzett tevé­
kenység, hiszen a problémák sokszínűsége ugyan­
ilyen sokszínű feladatmegoldást, különböző
szakemberek speciális tudásának együtt alkalma­
zását igényli.
A multidiszciplinaritás elve azt jelenti, hogy
csakis több szakma egybehangolt tevékenysége, a
diagnosztikus-terápiás tapasztalatok és informá­
ciók cseréje segítheti az egészségügyi ellátást vég­
ző teamet eredményesebb munkára. Amikor több
szakma művelője vesz részt az egészségügyi ellá­
tásban, a funkciók kiegészítő jellegűek, de szol­
gáltatásaikat közösen tervezik és nyújtják, így in­
tegrált egészet képeznek, nem pedig elszigetelten
működnek. A multidiszciplinaritás lényege a gyó­
gyító-segítő tevékenységek olyan összehangolása,
melyben minden segítő szakma tisztában van sa­
ját kompetenciájával, a másik szakma kompeten­
ciájával úgy, hogy egymás szakmai határait tisz­
teletben tartva segítik egymás munkáját.
Mindegyik szakmának megvan a saját mun­
kájáról és a többiekkel való együttműködésről al­
kotott képe. Az egészségügyi dolgozók nevüknek
megfelelően valamennyien a szolgálatukat igény­
be vevő betegek/kliensek legtágabb értelemben
vett egészségét kívánják előmozdítani, de mind­
egyik szakmának más-más a nézőpontja, eltérőek
céljaik és eszközeik. Ezért más-más ismeretekre,
készségekre, jártasságokra és beállítottságra van
szükségük. A társszakmák mellérendelt, horizon­
tális együttműködése az a keret, melyben a haté­
kony munkavégzés megvalósítható.
A multidiszciplináris teamben résztvevő vala­
mennyi szakember végső célja ugyanaz: az egész­
ség előmozdítása, ezért szakmájukra jellemző
specifikus elképzeléseikben sok a közös vonás.
Például az ápolók, a gyógytornászok és a gyógy-
foglalkoztatók egyaránt tiszteletben tartják a be­
teg/kliens függetlenséghez való jogát, mind a há­
rom szakma képzési programjában szerepel az
anatómia és az élettan, mind a háromnak értenie
kell a beteg oktatásához és motiválásához, mind­
nek meg kell becsülnie a beteg egyén voltát.
Ugyanakkor mind a három szakma más-más do­
logra koncentrál. A gyógytornászok ellátásában
nyilván fontos szerephez jut a testmozgás önálló­
sága, az izmok és a lágyrészek anatómiája és élet­
tana. A gyógyfoglalkoztató viszont nagyobb
hangsúlyt fektet a mindennapi ténykedéseknek,
például a főzésnek, a mosogatásnak. A finom
mozgások, a köznapi életet megkönnyítő segéd­
eszközök ismerete számára fontosabb, mint a
gyógytornász számára. Az ápolás ismét másra
összpontosít. Ha nem így volna, nem is lenne
ápolókra szükség. Bár a különböző egészségügyi
szakmák szükségképpen átfedik egymást, és ezért
sok bennük a hasonló vonás, a multidiszcipliná­
ris csapatmunka lényege az, hogy összehozza a
különböző képzettségű szakembereket.
A team hatékony működését
biztosító tényezők
A team hatékony működését több tényező
együttesen biztosítja:
a célok mindenki számára világosan meg­
fogalmazottak és tisztázottak, ismerik
munkájuk közös célját;
munkájukat közösen elfogadott normák
alapján végzik;
minden tag pontosan tudja mi a szerepe, a
csoport minden tagjának saját, jól körül­
határolt munkaterülete van, melyen belül
önálló döntéseket hozhat;
minden tag érti a feladatát;
a tagok nyitottak egymás felé, a közöttük
lévő kommunikáció kétirányúsága biztosí­
tott;
megfelelő szervezés;
a részvétel és a vezetés megosztott a tagok
között;
a csoport tagjai bátran vállalják a véle­
ménykülönbségből adódó konfliktusokat,
jellemzőjük a pozitív konfliktuskezelés;
jó együttműködés másokkal;
jó munkalégkör;
magas a csoport kohéziója (a csoporthoz
tartozás érzése), elégedettek a csoporttag­
sággal, elfogadják és támogatják egymást,
bizalommal fordulnak egymás felé;
a tagok együttes problémamegoldó képes­
sége magas szintű;
a tagok együtt értékelik a csoport haté­
konyságát és döntenek arról, hogyan javít­
ják saját működésüket.
Az egészségügyi ellátó team tagjai
Az egészségügyi ellátás legtöbb területén és szín­
helyén az ápoló több más egészségügyi szakem­
berrel együtt közösen tevékenykedik az egyének,
családok és közösségek átfogó ellátása érdeké­
ben. Az egészségügyi ellátásban résztvevő vala­
mennyi szakma képviselője, valamint a beteg/kli­
ens és hozzátartozója is tagja az egészségügyi
teamnek.
Egy adott team szakember-összetételét a terü­
letükön ellátandók szükségletei, igényei határoz­
zák meg. A multidiszciplináris teamek összetéte­
le területenként ennek megfelelően változó lehet.
A teamben tevékenykedő szakemberek célja kö­
zös - az egyén, a csoport és közösség egészségé­
nek előmozdítása. A közös célt az egyes szakem­
berek eltérő nézőpontból és eltérő erőforrások­
kal közelítik meg. A team minden tagjának saját
feladatai vannak, amelyek önálló, független tu­
dásanyagot és ez alapján jól meghatározható
kompetenciát kívánnak meg. Az ellátás közös
céljai a team tagjai együttes tevékenységének ré­
vén érhetők el.
Az állandó tagok mellett (beteg és hozzátarto­
zója, valamint az orvos és az ápoló) a team min­
dig az aktuális feladatnak megfelelően bővülhet
olyan tagokkal, akik napi szinten foglalkoznak a
felmerülő problémákkal.
A team középpontjában a beteg/kliens áll sa­
ját szükségleteivel, illetve igényeivel, körülötte
együttműködésben az ó't támogató család/hozzá­
tartozók és a kompetens szakmai döntéshozók
állnak (6.1. ábra).
A teamnek a beteg felelős résztvevője,
tívan és kompetens döntéshozóként működik köz­
re az ellátás folyamatában. A beteg önellátási ké­
pességének bevonása, aktivitása nélkül az ellátás
nem lehet sikeres. A beteget minden esetben be kell
vonni a team-megbeszélésekbe és lehetó'séget kell
adni számára, hogy egészségi állapotáról, a prob­
lémák feltárását segítő diagnosztikus eljárásokról
tájékozódhasson, valamint a lehetséges gyógyító
beavatkozások alternatívái közül választhasson. A
teamnek fontos résztvevője a beteg
mint a beteg legfőbb segítője és támogatója.
A team szakember tagjai részben segítséget
nyújtanak az orvosnak a diagnózis megállapítá­
sában, részben a gyógyító folyamatban segédkez­
nek, vagyis a terápiás terv célkitűzéseinek megva­
lósításában működnek együtt. A team bizonyos
tagjai mind a diagnózis kialakításában, mind a
gyógyításban részt vesznek.
A diagnosztikai eljárások kivitelezését elsősor­
ban a kórházi klinikai kémiai
beteg / kliens
és
család /
hozzátartozó
6.1. ábra.
Az egészségügyi ellátó team szerkezete
és a röntgenosztályokon dolgozó szakorvosok és
asszisztensek végzik. Számos más diagnosztikai
beavatkozást végeznek még szakemberek: például
aki ak­ EKG- vagy az EEG-vizsgálat. Bizonyos diagnosz­
tikus beavatkozásokat az ápolók végeznek.
A röntgenosztálynak a diagnosztikus részleg
mellett van egy terápiás részlege is, ahol például
daganatos betegek terápiás kezelését végzik.
A dietetikus feladata az ápoltak betegségtípu­
sának, illetve egyéni érzékenységének megfelelő
étrend összeállítása, a beteg megtanítása az előírt
diétás terv megvalósítására; a beteg és a családta­
gok oktatása az ételek elkészítésére.
hozzátartozója A gyógytornász szakterületének középpontjá­
ban a mozgásszervi betegségek megelőzése, isme­
rete és a kialakult betegségek kezelése áll. Intéz­
ményi munkájához azonban szervesen hozzátar­
tozik az orvos terápiás tervének támogatása bel­
gyógyászati, sebészeti, ortopédiai betegek stb. ke­
zelésének kiegészítését szolgáló fizioterápiás gyó­
gyítási módok alkalmazásával is.
A szociális munkás tájékoztatást és tanácsot
nyújt a beteg számára elérhető szociális és anyagi
laboratóriumokban támogatások ügyében. Segítséget nyújt a beteg
otthoni ápolásával, esetleg intézeti elhelyezésével
kapcsolatban. Biztosítja a kapcsolatot az egész­
ségügyi alapellátással és az önkormányzat szak­
embereivel. Asszisztál a közösségi erőforrások és
támogató intézmények közreműködésének meg­
szervezésében.
A gyógyszerész a kórházi gyógyszertárakban
a gyógyszerek beszerzése és a gyógyszerkészítés
mellett jelentős gyógyszerhatástani, illetve gyógy­
szer-felhasználási tanácsadó, konzultációs tevé­
kenységet láthat el, ezzel segítve az orvosok és az
ápolók munkáját.
A kórházi pszichológus feladata többek közt
a beteg felkészítése a hatékony ellátásához szük­
séges együttműködésre, szükség esetén együttmű­
ködési készségének javítása; a betegség traumájá­
val járó feszültség oldása; a beteg segítése a hos-
pitalizációs ártalom elkerülésében, a beteg adap­
tációjának a segítése a betegség okozta új életfor­
mához (például krónikus betegségnél); kezelés
utáni szociális readaptáció támogatása.
 A kórházlelkész a beteget, a hozzátartozókat,
a beteghez közelállókat, a látogatókat és az
egészségügyi személyzetet is szolgálja. A kórház­
lelkész teendője a betegek vallási szükségleteinek,
illetve igényeinek felmérése, illetve az e téren je­
lentkező szükségletek kielégítése, valamint a be­
tegek részére személyes hitbeli, kulturális és kö­
zösségi támogatás nyújtása. Istentiszteleteket, ri­
tuálékat és szentségek kiszolgálását biztosítja a
különböző vallások tradíciójának megfelelően.
Megpróbálja megvédeni a beteget a nemkívána­
tos lelki zaklatásoktól. Biztosítja a megerősítő lel­
kigondozást minden szükséget szenvedő személy
empatikus meghallgatásával és a megértés kinyil­
vánításával.
Oktatási programokat szervez az egészségügyi
team szakembereinek, ahol hangsúlyozza minden
ember méltóságát és értékét; emlékeztet a szenve­
dés, a betegség és a halál egzisztenciális és spiri­
tuális dimenzióira. Felhívja a figyelmet a vallásos
hit szerepére a gyógyulásban, az egészség fenntar­
tásában, a tájékoztatásban, a megbékélésben és a
megnyugvásban.
Közvetít és a megbékélést szolgálja, valamint
szót emel azokért, akiknek szükségük van erre az
egészségügy rendszerében. Mediátor szerepet tölt
be a beteg, a gyülekezet és az egészségügyi rend­
szer tagjai között. A kórházlelkész is vállal a szo­
ciális munkáshoz hasonlóan közvetítői szerepet,
csak ő a betegek és vallásfelekezetük, illetve ennek
lelkészei között. A lelkész közvetítői feladata
azokban az esetekben különösen indokolt, ami­
kor a beteg a lelkésztől eltérő felekezethez tarto­
zik, és ennek következtében esetleg a beteg nem
tudja megszokott vallásos tevékenységeit folytat­
ni. A lelkész azért sok esetben akkor is tud bizo­
nyos mértékig segítséget nyújtani a vallásos tevé­
kenységek terén a betegeknek, ha más-más feleke­
zethez tartoznak, hiszen az egyes vallási közössé­
gek gyakorlatában számos közös elem található.
Az önkéntes segítők testesítik meg a civil tár­
sadalmat a teamen belül. Az önkéntes segítők he­
terogén csoportot képeznek. Szinte mindenki
megtalálható köztük az egyetemistától a nyugdí­
jasig. Az önkéntesek munkáját egy koordinátor
szervezi, irányítja és felügyeli. Feladatuk termé­
szete kettős. Egyrészt segítenek a betegek ellátá­
sában, a betegek komfortérzetének növelésében.
Például teát, kávét, üdítőt és ételeket szolgálnak
fel, vagy meglátogatják a beteget otthonában.
Másrészt lelki támaszt jelenthetnek a beteg szá­
mára.
A közös munka természete a teamben
Sokan vitatkoznak a különböző szakmák együtt­
működésén alapuló közös munka természetéről,
különösen vitatott kérdés, melyik szakmáé a ve­
zető szerep. Többen úgy gondolják, hogy minden
esetben az orvosnak kell irányítania a többieket.
Vannak persze, akik ezt kétségbe vonják, és úgy
látják, minden egyes beteg/kliens esetében külön
kellene eldönteni, hogy melyik szakembernek kell
az ellátást irányítania. Tény azonban, hogy van­
nak olyan helyzetek, amelyekben bizonyos bete­
geknek elsősorban a többiek által támogatott or­
vosi ellátásra van szükségük, ilyenkor természete­
sen irányítsa az orvos az ellátást, de vannak
olyan helyzetek is, amikor elsősorban a betegek
gyógytornát igényelnek, ilyenkor meg az a helyes,
ha a gyógytornász kezében futnak össze a szálak,
a többi tag csak segít neki.
Van olyan beteg is, akinek ellátása főként
ápolási természetű: a többiek ilyen esetben az
ápoló irányítása alatt tevékenykedjenek. Termé­
szetesen ez nem az jelenti, hogy az ápoló szakmai
kérdésekben felülbírálhatná akár az orvost, akár
a szociális munkást vagy a pszichológust. Ezt a
gondolkodásmódot valamennyi egészségügyi
szakmára lehet alkalmazni; McFarlane erről így
ír: „... már nem helyeselhető, hogy mindig az or­
vosé a vezető szerep és a kizárólagos felelősség.
Úgy látom, hogy az orvosi túlsúly gyakran gátol­
ja a beteg szükségleteinek helyes felismerését, kü­
lönösen olyan helyzetben, amelyre az orvosi mo­
dell nem jól alkalmazható, például terminális
gondozásban."
A teamben az ápoló egyik legfontosabb fel­
adata a specifikus ápolási teendők ellátása. En-
nek keretében az ápoló együrtműködik a multi­
diszciplináris team többi tagjával a beteg szük­
ségleteinek, igényeinek meghatározásában, az
ápolási-gondozási terv meghatározásában, egyez­
tetésében, a biztonságos és harmonikus ellátási
környezet fenntartásában és a felhasználható erő­
források fejlesztésében. Ezen rúlmenően a közös
munka során az ápoló másik fontos feladata a
teamtagok tevékenységének összehangolása.
Ugyanis ő az, aki a legátfogóbban ismeri gon­
dozottjának szükségleteit, igényeit és környeze­
tét, (hiszen az ápolók adnak a nap minden órájá­
ra kiterjedő szolgálatot mind a kórházban, mind
pedig a közösségben), ő az, aki a beteg/kliens el­
látásához szükséges holisztikus megközelítésben
legjobb rálátással rendelkezik. A betegeknek
gyakran szükségük van más kórházi szakterüle­
tek szolgáltatásainak igénybevételére, mint pél­
dául radiológus, gyógytornász, dietetikus, pszi­
chológus és szociális munkás segítségére. Az
egyes szakszolgálatok (például gyógytornász)
igénybevétele az orvos utasítására történik, meg­
szervezése viszont az ápoló feladata. Az ápoló
együttműködik a különböző szakterületek képvi­
selőivel annak érdekében, hogy a beteg ellátása
folyamatos legyen (szervezi, időzíti az egyes keze­
léseket).
Irodalom
Marquis, B. L. - Huston, C J . : Vezetői szerepek
és menedzsmentfunkciók az ápolásban. Medi­
cina Könyvkiadó, Budapest, 1999.
Pearson, A. - Vaughan, B.: Az ápolási gyakorlat
modelljei. Medicina Könyvkiadó, Budapest,
1996.
Suliivan, M. P.: Ápolásvezetés és ápolásszervezés.
Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2 0 0 0 .

Összefoglalás

Az ember bio-pszicho-szociális megközelítéséből adódóan a beteg/kliens egészségügyi ellá­

tását különböző szakmai képzettségű szakemberek ún. multidiszciplináris teamben végzik.
A multidiszciplinaritás lényege a gyógyító-segítő tevékenységek olyan összehangolása egy
közös cél érdekében, melyben minden segítő szakma tisztában van a saját és a másik szak­
ma kompetenciájával, ennek figyelembe vételével egymás szakmai határait tiszteletben tart­
va segítik egymás munkáját.

Egy adott team szakember-összetételét a területükön ellátandók szükségletei, igényei hatá­

rozzák meg. Ezért a multidiszciplináris teamek összetétele területenként ennek megfelelően
változó lehet. Az egészségügyi team tagja az egészségügyi ellátásban résztvevő valamennyi
szakma képviselője, valamint minden esetben a beteg/kliens és hozzátartozója is.

Z Kérdések, feladatok

1. Definiálja a team fogalmát!

I 2. Mutassa be a munkacsoport és a team közötti különbségeket!
I 3. Ismertesse a multidiszciplináris team jellemzőit!
4. Nevezze meg a team hatékony működését biztosító tényezőket!
5. Ismertesse a team összetételét befolyásoló tényezőket!
6. Milyen szerepe és feladata lehet az ápolónak a multidiszciplináris teamben?
 Minőségbiztosítás és fejlesztés
az egészségügyben

Németh Gyuláné

Az egészséghez való jog az alapvető' szociális jo­ delkezésre álló erőforrások figyelembevételével
gok közé tartozik. Az állam szerződéssel kötelezi megfelel a jótékony hatás maximálása és az
magát arra, hogy minden megfelelő eszközzel egészségkárosító kockázat minimalizálása iránt
biztosítja ezen jogok gyakorlását, megszervezi az támasztott elvárásoknak".
egészségügyi ellátást, továbbá, hogy intézkedése­ A WHO Minőségügyi Munkacsoportjának
ket tesz a betegségek megelőzése érdekében. véleménye szerint a minőségnek több komponen­
Alkotmánybírósági állásfoglalás szerint a szo­ se van:
ciális jogokat mindig csak a gazdasági lehetősé­ hatásosság;
gekkel, az ellátórendszerek teherbíró képességé­ hatékonyság;
vel összhangban és azokkal arányban állóan lehet eredményesség;
figyelembe venni és biztosítani. hozzáférhetőség;
méltányosság;
megfelelőség;
tudományos-technikai minőség.
A minőség fogalma
A minőség a mindennapi életben a szolgáltatás
vagy termék megfelelőségét fejezi ki. Alapfogalmak
Az ISO - Nemzetközi Szabványügyi Szervezet
- által kiadott Szabványok (ISO 9000 Szabvány Kritérium:
sorozat) értelmezésében a minőség a termék vagy a teljesítés(ek) elvárt szintje és/vagy annak
szolgáltatás olyan tulajdonságainak és jellemzői­ leírása, amely szerint a tevékenység vizs­
nek összessége, amelyek hatással vannak a ter­ gálható, mérhető megnyilvánulás;
méknek vagy szolgáltatásnak arra a képességére, ismérv, meghatározó, megkülönböztető
hogy a kinyilvánított vagy elvárt igényeket kielé­ jegy;
gítse. fontos mozzanat, döntő tényező.
Az egészségügyi szolgáltatás minősége olyan Kritériumok kialakításának módja lehet:
értékítélet, mely az egészség megőrzésében, hely­ a szakmai kollégiumok irányelveinek al­
reállításában és fenntartásában résztvevők által kalmazása;
kinyilvánított, elvárható igények kielégítésének szakmai folyóiratok által közölt legújabb
mértékét fejezi ki. tudományos eredmény mint kiindulási
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993- alap;
ban a következőképpen határozta meg a minőség saját, egyéni, kórházi, klinikai tapasztala­
fogalmát. „Kiváló minőségű az az egészségügyi tok alkalmazása, összevetve mások ered­
ellátás, amely a tudományos ismeretek és a ren­ ményeivel.
 A létrehozott kritériumoknak meg kell felel­
niük a szakmai követelményeknek.
Indikátor: az intézmény tevékenységének,
funkcióinak, folyamatainak mérésére szolgáló
eszköz, mennyiségi mérőszám. Az indikátorokat
az egészségügyben rendkívül széles körben hasz­
nálják, például az infekciókontroll területén vagy
gyógyszerek mellékhatásainak vizsgálatára.
Standard: előre megfogalmazott elvárások
összessége, melyek teljesítése szükséges feltétel a
kívánt minőség eléréséhez.
Irányelv: szisztematikusan felépített állítások
rendszere, amelyek a gyakorló szakembereknek
és a betegeknek az egészségügyi ellátással kapcso­
latos megfelelő döntéseit segítik elő az orvostu­
domány adott területén.
Struktúra:
a környezet feltételei (épületek, kórtermek,
komfort);
tárgyi feltételek (ápolási eszközök, gyó­
gyászati segédeszközök, gyógyszer, élelme­
zési anyagok, műszerek, informatika, ta­
karítási eszközök);
személyi feltételek (személyzet száma, kva­
lifikáltsága, képzési-továbbképzési rend­
szer, munkaköri leírások stb.).
Folyamat:
az egészségügyi ellátás folyamatai /ápolási
folyamat, diagnosztikus eljárások, terápiás
folyamatok stb.);
irányelvek, standardok.
Eredmény:
egészségi állapot;
nozokomiális fertőzések aránya;
a beteg jelenlegi és/vagy jövőbeni egészségi
állapotában bekövetkező változások (az
egészségügyi beavatkozások, illetve szol­
gáltatások következményeként);
Az egészségügyi szolgáltatások minőségének
mutatói, jelzői:
mortalitás;
morbiditás;
egészségügyi állapotváltozás;
betegelégedettség.
Az egészségügyi intézményekben végzett mi­
nőségügyi tevékenység célja annak biztosítása,
hogy a betegellátás megfeleljen a betegek, hatósá­
gi és szakmai felügyeletek, a tulajdonos és a fi­
nanszírozó szakmai elvárásainak.
A minőségjavítás két módja:
a minőségbiztosítás és a folyamatos
minőségfejlesztés
Minőségbiztosítás:
a kitűzött célok ismeretében meg kell fi­
gyelni a mindennapi gyakorlatot, és ha az
eltér a céloktól, akkor korrekciós intézke­
déseket kell hozni;
az egészségügyi szolgáltatás minőségének
ellenőrzéséhez csatlakozó olyan folyama­
tosan működő, visszacsatoló rendszer,
amely azonosítja a hibáért felelőssé tehető
tényezőket, és a hibák megszüntetésével
párhuzamosan gondoskodik arról, hogy
azok ne ismétlődjenek meg.
A minőségbiztosítás feltétele a minőségügyi
rendszer kialakítása, mely a minőségirányítás
megvalósításához szükséges szervezeti felépítése­
ket, eljárásokat, folyamatokat és erőforrásokat
tartalmazza.
Minőségirányítás alatt a vezetőknek és a me­
nedzsmentnek a minőségügyi rendszerrel össze­
függő valamennyi tevékenységét értjük (minőség­
politika, minőségi célok meghatározása és meg­
valósítása, minőségtervezés-szabályozás, minő­
ségjavítás-fejlesztés, ellenőrzés).
A betegek szempontjából a minőségnek a kö­
vetkező kategóriái lehetnek az egészségügyben:
esélyegyenlőség;
igényeknek való megfelelés;
elfogadhatóság;
hatékonyság, eredményesség, hatásosság;
biztonság;
betegek bevonása;
választás lehetősége;
megfelelő információ.
 Folvamatos minőségfejlesztés esetében a fo­
lyamatokat és eseményeket folyamatosan moni-
torozva értékelik, annak érdekében, hogy az eset­
leges hibákat megelőzzék. Ennek érdekében a fo­
lyamatok lépéseit aprólékosan leírják.
Az egészségügyi szolgáltató szervezetben a fo­
lyamatok fejlesztésére vonatkozó törekvéseket
egy mindenre kiterjedő minőségfejlesztési tevé­
kenység keretében kell elvégezni, mert:
a betegellátási tevékenység egynél több
osztályra vagy egységre terjed ki;
több egyéni feladatot foglalhat magába;
a klinikai és vezetési terület több ponton
kapcsolódik egymáshoz.
A minősítés módjai
Akkreditáció: egy külső szervezet az adott egész­
ségügyi intézményt közvetlenül értékeli és vizs­
gálja, hogy tevékenységei megfelelnek-e az akkre-
ditációs standardoknak (előírásoknak).
Az akkreditálás annak hivatalos elismerése,
hogy valamely szervezet vagy intézmény felké­
szült bizonyos tevékenységek meghatározott fel­
tételek szerinti végzésére.
Tanúsítás: azt vizsgálja, hogy az adott egész­
ségügyi intézmény minőségügyi rendszere megfe­
lel-e az előírásoknak, és ezáltal képes biztosítani
az ellátás elvárt szintjét, valószínűleg megfelel
majd a normáknak.
Az akkreditációval szemben nem közvetlenül
értékeli a termék vagy szolgáltatás minőségét.
A minőségbiztosítás
bevezetésének lépései
1. A vezetők egyértelmű elkötelezettsége a minő­
ségbiztosítás mellett.
2. Az előkészítő csoport létrehozása (megkezdi a
minőségi helyzet felmérését, megvizsgálja a le­
hetőségeket, javaslatot tesz a rendszer jellem­
zőire, terjedelmére).
3. Rendszerdokumentációk elkészítése (kézi­
könyv, iratminták, eljárások kidolgozása):
a dokumentációk tartalma alapján az ISO
szabványokon belül többszintű dokumen­
tációs rendszert alakítottak ki:
- minőségi kézikönyv;
- minőségi tervek, folyamatleírások;
- kapcsolódó dokumentumok.
I. szint: Minőségirányítási kézikönyv - meg­
határozza a rendszer felépítését.
II. szint: Eljárási utasítások;
Osztályos működési rendek;
Szabályzatok;
Szerződések, jogszabályok.
III. szint: Betegellátási utasítások;
Munkautasítások;
Szakmai irányelvek;
Munkaköri leírások;
Minőségügyi feljegyzések.
4. Minőségbiztosítást végzők képzése.
5. A minőségbiztosítás bevezetésének ütemezése.
6. A rendszer gyakorlati alkalmazásának meg­
kezdése, a gyakorlat folyamatos ellenőrzése, a
tapasztalatok alapján a dokumentáció javítá­
sa, véglegesítése.
7. Próba-audit (audit: az alkalmazható standar­
dok/eljárások teljesítésének értékelése).
8. Ha megfelelő eredménnyel zárult le, akkor ki­
választják és megbízzák a tanúsítót, aki a vizs­
gálatok alapján értékeli a minőségbiztosítási
rendszert.
Az ápolók szerepe és funkciói a minőségbizto­
sításban:
individuális ápolás tervezése, végrehajtása,
eredményének értékelése;
az ápolási folyamat precíz dokumentálása;
ápolási dokumentáció fejlesztése;
ápolási protokollok kidolgozása;
szakmai továbbképzéseken és tudományos
rendezvényeken való részvétel;
részvétel az ápoláskutatásban.
 A minőség folyamatos fenntartása érdekében
a célokat, irányelveket, standardokat rendszeres
időközönként felül kell vizsgálni.
Az egészségügyben
bevezetett minőségirányítási
rendszer előnyei
A kiépített irányítási rendszer igazodik az 1997.
évi CLIV. törvényhez (Törvény az egészségügyről
V. fejezet 119.§-124.§.), a vonatkozó, minden­
kor aktuális rendeletekhez, illetve a nemzeti
egészségügyi minőségfejlesztési rendszer minisz-
térium(ok), vagy más szakmai hatóság(ok) által
közzétett modellekhez.
Harmonizál az Európai Unió elvárásaival, és
legyen összhangban a nemzetközi gyakorlattal,
lehetővé téve a tanúsíthatóságot.
A bizonyíthatóan szabályozott keretek és fel­
tételek felgyorsítják a szakhatóságok általi mű­
ködési, értékelési és engedélyezési folyamatokat.
A kockázatok és a várakozási idő csökkenése, a
megfelelő betegtájékoztatási rendszer fokozza a
betegek elégedettségét.
Fejleszti a belső és külső kommunikációt.
Kiemelt hangsúlyt kap az orvosi és ápolási do­
kumentáció tartalmi és formai követelményeinek
definiálása, a dokumentumok és egyéb feljegyzé­
sek törvényeknek és szakhatósági követelmé­
nyeknek megfelelő kezelése és a dokumentációs
fegyelem betartása, illetve betartatása.

HUJJ Összefoglalás
Az egészségügyben a minőségbiztosítás az egészség megőrzését, helyreállítását, fenntartását,
a páciensek elvárható igényeinek kielégítését jelenti. Ennek során kritériumoknak, irányel­
veknek, standardoknak kell megfelelnie meghatározott struktúra keretein belül.

A minőségjavítás a minőségbiztosítás és a folyamatos minőségfejlesztés során érhető el.

A minőségbiztosítás bevezetése előírt lépések sorozatából áll, amelyben az ápolóknak meg­
határozó szerepük és funkciójuk van.

^jJS Kérdések, feladatok

1. Hogyan határozná meg a minőség fogalmát?

2. Sorolja fel a minőséghez kapcsolódó alapfogalmakat!
3. Melyek a minőség kategóriái a betegek szempontjából?
4. Melyek az ápoló feladatai a minőségbiztosításban?
 Ápolási modellek
Tulkán Ibolya
Mit nevezünk ápolási
modellnek?
A modell a valóság absztrakt ábrázolása. Olyan
egyszerűsített fogalmi keret, amelynek célja egy je­
lenség értelmezésén keresztül a valóság elemzése,
értelmezése, az abban működő' tényezők egy lehet­
séges magyarázata. Az ápolási modell felfogások,
nézetek rendszere, gondolati terv, filozófia. Tükrö­
zi a modell alkotójának elképzeléseit, de hatással
van rá az adott ország kultúrája is, ahol az ápolás
elmélete és gyakorlata kifejlődik és alakul.
Szisztematikusan megszerkesztett, tudomá­
nyosan megalapozott és logikai kapcsolatban lé­
vő fogalmak összefüggő csoportja, amely segíti a
valóság, az ápolói gyakorlat megértését, az arról
való elméleti gondolkodást.
A különböző modellek különböző megközelí­
téseket kínálnak a jelenségek megértéséhez és se­
gítik egy hivatás elméleti alapjának kidolgozását.
Miért fogalmazzuk meg
az ápolási modelleket?
A hagyományos orvostudomány az embert szerv­
rendszerenként értelmezi, azok fiziológiai műkö­
dészavarára koncentrál.
Az orvosi diagnózis relevánsként történő el­
fogadása nem jelenti azt, hogy az egész ápolási el­
látást e diagnózis közvetlen folyományaként kel­
lene tervezni.
Az ápolási modellek az embert holisztikusán
szemlélik, fizikai, pszichés, szociális és spirituális
összetevőkből álló rendszerként értelmezik. Ez a
fajta szemléletmód-változás, a személyközpontú
megközelítés az egyik tényező, ami életre hívta az
ápolási modelleket.
Az ápolás foglalkozás, élethivatás, ugyanak­
kor egy bonyolult, összetett rendszer. Elméleti
szakemberei gyakorlati tapasztalataikra építve
megpróbálják az ápolás összetett rendszerét
összetevőire bontani, hogy megismerhetővé vál­
jon.
Az ápolási modellek megalkotásának alapve­
tő célja egy fejlődő hivatás elméleti keretének lét­
rehozása. Ápolási elmélet hiányában az ápolás
gyakorlata sem tud fejlődni.
A modell szerepe az ápolás
gyakorlatában
Az ápolási modellek az ápolási gyakorlat jelensé­
geinek elméleti megfogalmazásán keresztül lehe­
tőséget kínálnak az ápolás gyakorlatának fejlesz­
tésére, hasznosak lehetnek az ápolásoktatás, - ku­
tatás, -menedzsment számára.
Az ápolási modellek, a bennük visszatükröző­
dő elméletek, irányt mutatnak gyakorlati helyze­
tekben, lehetővé teszik az ápolási tevékenység
irányítását.
Az ápolás elmélete négy fő fogalomrendszer­
rel dolgozik - ahogy a 4. fejezetben már szóltunk
róla -, ezek az ember, a környezet, az egészség és
az ápolás fogalmak.
j ; ; ~ ; ;
Az ember integrált, egyszeri és megismételhe­
tetlen, cselekedetek és magatartások által megha­
tározott viselkedési rendszer, aki állandó köl­
csönhatásban áll a környezetével.
A környezet az élő szervezetet körülvevő élő
és élettelen tényezők rendszere. Az egészség
1984-es EVSZ meghatározása alapján „annak a
mértéke, hogy az egyén vagy csoport mennyire
képes törekvéseit realizálni, szükségleteit kielégí­
teni, illetve mennyire képes környezete megvál­
toztatására, vagy az azzal való megbirkózásra".
A fogalom a gondolkodás egysége, az elmélet
építő eleme. Az elméletek ésszerű magyarázatot
kívánnak adni valamely eseményre. Az ápolás
vonatkozásában arra, hogy miért és hogyan tör­
ténik valami. Az elmélet egy lehetséges magyará­
zat, a valóság egy részére vonatkozó állítások
rendszere, valamely tudomány, szakma alapelvei­
nek kifejtése. Az igazolt elmélet a törvény. Az el­
méletek közös nyelvet jelentenek az ápolói hiva­
tás gyakorlói számára, ugyanakkor az ápolásku­
tatás irányításában is meghatározó szerepük van.
Sokszor állítják szembe az elméletet a gyakorlati
ismeretekkel. Fontos, hogy az elmélet hatéko­
nyan tudja befolyásolni a gyakorlatot.
Az ápolási modellek mindig visszatükrözik az
egyes ápolással foglalkozó elméleti szakemberek
világnézetét/filozófiáját, értékrendjét e négy fő
fogalommal kapcsolatban, illetve a fogalmak kö­
zötti kapcsolatrendszert. Az ápolási modell felis­
mert vagy feltárt tények illeszkedő, egymással
érintkező kapcsolatrendszere, mely leírja az ápo­
lás-gondozás célját, előrevetíti az ápolás-gondo­
zással kapcsolatos fejleményeket. Meghatározza
az ápolási helyzetben működő tényezőket, jelen­
ségeket, leírja egymáshoz való viszonyukat. Az
ápolásról gyakorlatilag szerzett ismeretek, gon­
dolatok elvi általánosítása. Nem statikus, állan­
dóan fejlődik, változik.
Az ápolói hivatásnak saját fejlődése érdeké­
ben szüksége van saját elméletre.
A tudomány alapvető nézete, hogy az univer­
zumot egyfajta rendszernek értelmezi, melynek
elemei megismerhetők. „Silva (1977) szerint a tu­
domány ismeretek meghatározott területeinek
feltárásával foglalkozik, elméletei bizonyos fokú
koherenciát mutatnak, megállapításai egyetemes
jellegű törvényekben fejezhetők ki, megállapítá­
sai igaznak vagy vélhetően igaznak bizonyulnak,
és logikus rendet tükröznek, kielégítő választ
nyújt a vizsgált jelenségekre és az abból fakadó
kérdésekre." „...a tudomány konkrét jelenségek­
kel kapcsolatos olyan egységes tudásanyag, ame­
lyet mindenki által elfogadott bizonyítékok tá­
masztanak alá" (Zrínyi 1996, lásd Irodalom).
Kuhn azt feltételezi, hogy „minden tudomány
számára létezik egy egységes kép, amely részlete­
ire bontva könnyebben vizsgálható." Véleménye
szerint a tudomány nem lassú átalakulások men­
tén fejlődik, hanem ugrásszerűen. Amikor a régi
ismeretek már nem adnak választ az újonnan fel­
merülő kérdésekre, a versengő elméletek közül
egy elmélet uralkodóvá válik (Zrínyi 1996.).
Az ápolásban az egymással versengő elméle­
tek közül még nem tudott egy sem elsőbbséget ki­
vívni magának. A modellek nagy számában ez a
fajta dinamizmus, állandó fejlődés tükröződik
vissza. Az ápolásban az elméleti sokszínűség a jel­
lemző, amely lehetőséget teremt a további fejlő­
désre. Az ápolás a társadalomnak nyújtott szol­
gáltatás, s miután a társadalom folyton változik,
vele együtt változik az ápolási gyakorlat is. A
folyton változó ápolási gyakorlat visszahat az
ápolás elméletének fejlődésére, ami ismételten a
gyakorlat fejlődését vonja maga után.
Egy tudomány addig nem lehet önálló, amíg
más tudományok fogalmi rendszerét, szemléletét
használja. Az ápolás olyan gyakorlati hivatás, tu­
domány és művészet is egyben, ahol az elmélet és
gyakorlat egymástól elválaszthatatlan. Az ápolás
elméletének fejlődése szükségszerű ahhoz, hogy
az ápolás gyakorlata ne csak hagyományokon,
szokásokon alapuljon.
A modellek összetevői
A modellek az ápolási gyakorlat keretéül szolgál­
nak, láthatóvá teszik az ápolás lényegét. A mo-
deliek alapját a nézetek, értékek, azaz a világné-
ze
t jelenti. A világnézetre, melyre hat a társada­
lom értékrendje is, megszabja az egyén magatar­
tását, erkölcsi normáit. Az ápolási modelleknek
ez az összetevője meghatározó, döntően befolyá­
solja az ápolási gyakorlatot, az ápoló tevékenysé­
gét, az ápoláshoz való hozzáállást. A modellek
visszatükrözik a modell leírójának emberről,
ápolásról, környezetről, egészségről vallott néze­
teit, értékrendjét, filozófiáját, és ezeken a nézete­
ken, értékrenden keresztül meghatározzák és irá­
nyítják az ápoló viselkedését. A modell meghatá­
rozza, hogy mit értékel, mit tart fontosnak az
ápoló, az ápolás mely elemeire helyezi a hang­
súlyt munkája során.
Az ápolási modellek másik fontos összetevői a
célok, amit a modellt alkalmazó ápoló a kliens­
sel/beteggel együttműködve el akar érni. Az ápo­
lás céljai abból következnek, ahogyan az adott
ápolói munkacsoport megfogalmazza saját ápo­
lásfilozófiáját. Ezeket a célokat azonban nemcsak
a kliensnek/betegnek, hozzátartozójának kell is­
mernie, hanem az egészségügyi munkacsoport
mindazon tagjának, aki a kliens/beteg ellátásá­
ban részt vesz.
A modellek harmadik fontos elemét azok a
gyakorlati ismeretek, gyakorlati készségek alkot­
ják, amelyek a célok megvalósításához szüksége­
sek.
Az ápolási folyamat mint munkamódszer se­
gíti a célok megvalósítását.
Az ápolási modell és az ápolási
folyamat kapcsolata
Az ápolási modellek az ápolási folyamat keretét
jelentik. Minden ápoló gondol valamit arról,
hogy mi az ápolás lényege, illetve gondol valamit
az ember, környezet, egészség fogalmakról is. Az
ápoló felfogása, értékrendje, ahogyan az ember­
ről, környezetről, egészségről, ápolásról gondol­
kodik, visszatükröződik saját filozófiájában.
Minden ápoló egyéniség, saját életútja van, egy
adott földrajzi, társadalmi környezetben létezik,
melyek jelentősen befolyásolják nézeteit, érték­
rendjét, magatartását.
Ez a filozófia, értékrend hat a modellválasz­
tásra, ami segíti megfogalmazni az ápolás célját,
és alapját képezi az ápolási folyamatnak.
Az ápolási modellek
közös vonásai
Minden ápolási modell négy alapvető kompo­
nens, az ember, környezet, egészség és ápolás
kapcsolatát írja le.
Minden ápolási modellre jellemző, hogy az
ápolás egy adott területére vonatkozik, és vissza­
tükrözi a modell megfogalmazójának előzetes
szakmai tapasztalatát.
Betegközpontúság és holisztikus szemlélet,
egészségközpontúság jellemzi az ápolási modelle­
ket. A hólizmus egységes egészként értelmezi az
egyént, aki több és más, mint alkotó részeinek
összessége. Az ápolási modellek alkalmazásával a
kliens/ beteg kerül az ellátás középpontjába.
Az ápolási modellek az ápolás humanisztikus
vonását erősítik, azaz az emberi méltóság tiszte­
letére helyezik a hangsúlyt.
Az autonómia fogalma is visszatükröződik az
ápolási modellekben, ami azt jelenti, hogy illeté­
kességi körén belül a kliens/beteg szabadon dönt­
het. Minden embernek meg kell adni azt a sza­
badságot, hogy maga ismerje fel igényeit, illetve
kielégítésük módjáról, ha állapota engedi, szaba­
don dönthessen. Ha nem tud dönteni, a döntés
jogát átengedheti másnak. A fenti közös vonások
az ápoló és a kliens közti partnerkapcsolatban re­
alizálódnak. Az ápolónak tiszteletben kell tartani
a páciens döntéseit.
A kliens/beteg-ápoló partnerkapcsolat egyen­
rangúságot feltételez, az ápoló és a kliens/beteg
közötti szoros szakmai kapcsolaton alapul, ahol
az ápoló aktív félként tekint a páciensre, a csa­
ládra az ápolás folyamatában. Az egyenrangúság
megteremtésében fontos szerep jut az ápolónak.
A beteg és családja nem rendelkezik mindazokkal
az információkkal, ismeretekkel, amelyek szüksé­
gesek a feleló'sségteljes döntéshez, ezért az ápoló­
nak meg kell osztani szakmai tudását velük.
Az ideális ápolási modell alkalmazható az
ápolás valamennyi színterén (például kórház,
alapellátás). Hangsúlyt helyez az egészségfejlesz­
tésre, betegoktatásra is. Az ápolási modellek az
ápolási folyamat vázát jelentik.
Az ápolási modellek
jelentősége
A modellek jelentó'ségét az ápolás négy alrendsze­
re szempontjából vizsgálhatjuk.
Az ápolás gyakorlata számára a modellek al­
kalmazása az ápolóknak és velük együtt dolgozó
szakmai munkaközösségnek egységes irányelvet,
kiszámíthatóságot biztosít. A kliens/beteg általá­
ban több ápolóval találkozik az egészségügyi in­
tézményben történő' tartózkodása alatt. Az ápo­
ló, de a kliens/beteg számára is fontos, hogy a
munkacsoport közös alapértékek mentén dönt­
sön egy ápolási modell mellett. Ha nincsenek tisz­
tázva az ápolói munkacsoport közös alapértékei,
akkor minden egyes ápolóhoz neki kell alkalmaz­
kodnia. Ha viszont egy közösen elfogadott ápo­
lási modell alapján történik a munkaszervezés,
kliens/beteg kerül az ellátás középpontjába, ho­
lisztikus megközelítésű, személyközpontú lesz az
ápolás.
Világossá, jobban áttekinthetővé teszi az ápo­
lási tevékenység okát, célját, az ápoló szerepét.
Kijelöli az ápolás kompetencia határait, mit tehet
az ápoló saját felelősségére. Ha sor kerül ápolási
modell alkalmazására, az ápolási gyakorlat fő
hangsúlyai mindig hasonlóak lesznek, amit csak
az ápoló személyisége módosít. Az ápoló szemé­
lyisége az ápolás művészetének meghatározó ele­
me, ami a közös értékrend mellett is mindig befo­
lyásolja a betegápolás menetét.
Az ápolási modell lehetőséget teremt az ápo­
lók közötti kommunikációra, mert ráirányítja fi­
gyelmüket az ápolás lényegi elemeire, így segíti az
ápolók megfigyelését, az ápolási tennivalók sor­
rendjének meghatározását. Az egységes irányel­
vek miatt csökken a munkacsoporton belüli
konfliktusok lehetősége is.
Keretet ad, irányt mutat az oktatás számára,
segíti az ápolóképzés tanterveinek összeállítását.
Segíti a kutatást, az ápolástudomány elméleté­
nek gyakorlatba való átültetését. Szempontokat
jelölhet ki az ápoláskutatás számára.
Az ápolásmenedzsment számára támpontokat
ad a munkaköri leírások elkészítéséhez, az új
ápolói munkaerő kiválasztásához.
Biomedikális modell
A biomedikális modellt másképpen orvosbiológi­
ai modellnek nevezzük.
A legáltalánosabban elfogadott, legszélesebb
körben ismert első modell. Szemlélete napjaink
ápolására is jelentős hatással van, bár tiszta for­
mában már csak kevés helyen található meg.
A biomedikális modell nézetei alapján az ápo­
lási beavatkozás oka az egyén valamilyen anató­
miai, fiziológiai mú'ködészavara. A modell célki­
tűzése ennek az anatómiai és/vagy fiziológiai mű­
ködészavarnak a helyreállítása.
Az ápolási tevékenység súlypontja az orvos
munkájának segítése, a megzavart anatómiai, fi­
ziológiai működés helyreállításában, javításában.
Az ápolás értékelésének alapja a segítségnyújtás
mértéke az anatómiai, fiziológiai funkciók hely­
reállításában. Az ápoló elsődleges szerepe az or­
vos segítése.
A biomedikális modell nézetei szerint az em­
ber elsősorban biológiai lény, akit sejtek, szöve­
tek, szervek, szervrendszerek alkotnak. Ezek ál­
landó kölcsönhatásban állnak egymással, amely
kölcsönhatás egyensúlyi állapotot hoz létre. Ez az
egyensúlyi állapot az egészség. Ha valamely elem
hibásan működik, akkor az egész rendszer egyen­
súlyi állapota felborul, azaz betegség jön létre. Az
orvosbiológiai modell minimális figyelmet fordít
az ember egészségét meghatározó pszichés és szo­
ciális tényezőkre.
A biomedikális modell célja a biológiai egyen­
súlyzavar helyreállítása. Ehhez szükséges az
egyensúlyzavar okainak feltárása, majd az okok­
ra ható kezelési terv kivitelezése. A modell leg­
főbb célja a gyógyulás. A modell a betegségre
összpontosít, így a modell szerint dolgozó ápoló
is elsősorban erre koncentrál. Ebből fakad a mo­
dell alkalmazásához szükséges ismeretek köre is.
Elsősorban a természettudományos ismeretek
nélkülözhetetlenek az egyensúlyzavar okának fel­
tárásához és a kezelés megtervezéséhez.
A biomedikális modellben az ápolás alapja a
beteg orvosi diagnózisa. Az ápolói tevékenység
tehát nem a beteg szükségleteiből indul ki, hanem
az ápoló az adott orvosi diagnózis alapján felté­
telezi, hogy milyen beavatkozásra van szükség
adott betegnél. Alapvetően az orvos a felelős az
egészségügyi ellátásáért. „Az ápoló feladata az
orvosi utasítások maradéktalan végrehajtása"
(Buda 1998). A biomedikális modell alapján tör­
ténő ápolás elsősorban a beteg fizikai ellátására
fókuszál, kevéssé veszi figyelembe a beteg pszi­
chés és szociális hátterét, szétválasztja a testi és a
lelki tényezőket. A tudományos ismeretek, bővü­
lése még egy problémát hoz a felszínre. Speciális
ismeretek szükségesek az egyes tudományterüle­
tek alapos műveléséhez. A részterületeket alapo­
san átlátó szakemberek az emberi szervezet na­
gyon kis egységeivel foglalkoznak, így hajlamo­
sak arra, hogy a klienst/beteget egymástól függet­
len részekből álló „szerkezetként" tanulmányoz­
zák. Ez a fajta specializálódás vezetett a parame-
dikális szakmák kialakulásához, így a beteg egyes
szükségleteinek segítése ma külön szakemberek­
hez tartozik (például gyógytornász, dietetikus). A
biomedikális szemlélet visszatükröződik az ápo­
lóképzésben és az ápolói pályák presztízsében is.
Az ápolás ismeretanyagának jelentős részét az or­
vostudomány befolyásolja. Napjainkban az az
ápolási szakterület a legnagyobb presztízsű, ahol
az ápolási tevékenység „hasonló" az orvosi tevé­
kenységhez, ahol a fizikai ellátáson, technikai fel­
adatok kivitelezésén van a hangsúly, és kevesebb
figyelem fordítódik a beteg pszichés és szociális
támogatására (például a végzett hallgatók szíve­
sen dolgoznak az intenzív osztályokon, de kevés­
bé választják a geriátriai osztályokat).
A biomedikális modellek alkalmazása elő­
nyökkel és hátrányokkal is jár az ápolás számá­
ra. Az előnyök közé tartozik, hogy objektív ada­
tokra, tudományos tényekre támaszkodik, a gyó­
gyulás, a gyógyítás eredményessége áll a közép­
pontjában. Hasznos, mert egyfajta rendet visz a
gyakorlati tevékenységbe, és az is mellette szól,
hogy az orvosok és ápolók által jól ismert, hosszú
ideje alkalmazott modell.
Számos hátrány is megfogalmazható. A beteg
szempontjából komoly hátrányt jelent, hogy sze­
mélytelenné válik az ellátása, igényei háttérbe
szorulnak. Gyakran vezet rutinápoláshoz, azaz a
beteg valódi megismerése nélkül, pusztán az or­
vosi diagnózishoz kötődően látják el az ápolási
feladatokat. Az ápolói hivatás szempontjából is
megfogalmazhatók hátrányok. A rutinellátás gá­
tolhatja az ápolástudomány fejlődését, és mivel
többnyire tradicionális szokásokon alapul az
ápolói gyakorlat, nem igényli a kutatás új ered­
ményeinek gyakorlati alkalmazását. Az ápolás
látható következményeit értékelik nagyra például
az orvosi utasítások gyors és maradéktalan meg­
valósítását, az önmagáért való rendet, az osztály
tisztaságát. Felesleges, pazarló ellátáshoz vezet­
het, ha nem a beteg tényleges szükségleteiből in­
dul ki az ápoló és a szokásjog, rutinok alapján
olyan tevékenységeket is elvégez, ami nem szük­
séges az adott kliens/beteg aktuális ápolása so­
rán. A biomedikális modell az ápolói munka
technikai, gyógyító oldalát hangsúlyozza. Ez
problémát jelenthet, elégedetlenség érzését kelt­
heti azokban az ápolókban, akik olyan kliensek­
kel/betegekkel dolgoznak, ahol a gyógyulás nem
követhető cél, például hospice ellátás, fogyaték­
kal élő emberek ellátása.
A biomedikális modell hierarchiát teremt az
ápolási gyakorlatban is. Magasabb rendűek azok
a tevékenységek, amelyek a gyógyításhoz kapcso­
lódnak, például a gyógyszerelés, és kevésbé tart­
ják nagy kihívásnak maguk az ápolók is (például
a szék ürítés szükségletének segítését a beteg ágy­
tálra helyezésével, vagy a higiénés szükségletek
kielégítését, a teljes ágyfürdő kivitelezését). A
pszichés és szociális feladatok ellátására pedig
legtöbbször akkor kerül sor, ha jut rá idő.
Az ápolási modellek fejlődése
Az első ápolási modellt Florence Nightingale al­
kotta meg, aki az ápolást külön szakmának te­
kintette, és úgy gondolta, hogy az ápolás gyakor­
lásához szükséges tudás elkülöníti azt az orvostu­
dománytól. 1859-ben az ápolást így határozta
meg „a beteg elhelyezése a lehető legjobb körül­
mények közé, hogy a természet kifejthesse hatá­
sát a betegre". A beteg gyógyulásában fontos sze­
repet tulajdonított a kedvező környezeti feltéte­
leknek, mint például a fény, tiszta levegő, meleg,
táplálék.
A szükségleti modellek az 1950-es években
indultak fejlődésnek.
A szükségleti modellek felfogása szerint az
egészséges ember maga elégíti ki szükségleteit.
Ennek a modellnek egyik jeles képviselője Virgi­
nia Henderson.
A szükségleti modelleket az 1960-as években a
kölcsönhatási modellek követték. A beteg fizikai,
pszichés, szociális fejlődésére összpontosítanak, il­
letve arra, hogy milyen ápolásra van szükség, ha a
normális fejlődés veszélyben van, vagy zavart. Ki­
emelkedő képviselője Hildegard Peplau.
Az eredménymodelleket az 1970-es években
fogalmazták meg (például Roy Neumann neve
emelhető ki). Az eredménymodellek a rendszerel­
méleten alapulnak. A rendszermegközelítés fizio­
lógiai, pszichés és szociális rendszerekkel egya­
ránt foglalkozik, és feltételezi a rendszer egyes
elemeinek egyensúlyi állapotát.
Végül is milyen az ideális modell? Nincs
egyetlen univerzális modell sem. Minden ápolói
munkacsoportnak meg kell találni a számára leg­
inkább megfelelőt. Az a modell használható jól a
gyakorlatban, amely integrált egészként, holiszti-
kusan szemléli a pácienset, hatékonyan, könnyen
alkalmazható, és a kliens/beteg fizikai problémái
azonnal feltárhatók vele. Fontos, hogy a modell
az egészségnevelésre, betegoktatásra is figyelmet
fordítson.
Nézzünk részletesebben két példát.
Virginia Henderson szükségleti
ápolási modellje
Közismert, világszerte elfogadott, alkalmazott
ápolási modell. Az egyén szükségleteire fókuszál,
14 alapszükségletet különített el. A szükséglet hi­
ányállapot, melynek oka a létfenntartáshoz szük­
séges tevékenység, illetve az ezekkel kapcsolatos
szervek működésének hiánya. Elsősorban fizikai
folyamatokra utal. Tartós fennállása károsodást
okoz, vagy az életet veszélyezteti. Pszichikus ve­
tülete a szükségérzet, ez a hiányérzet cselekvésre
ösztönzi az egyént, amely a hiány megszüntetésé­
hez vezet.
A szükségleti modellek szerint az ápolási bea­
vatkozásra akkor kerül sor, ha az egyén korláto­
zott a szükségletek kielégítésében.
A szükségleti modellek célkitűzése a szükség­
letek kielégítésére irányuló önálló cselekvés előse­
gítése.
Az ápolási tevékenység súlypontja az egészsé­
ges vagy beteg ember segítése az alapszükségletek
fenntartásában.
Az ápolás értékelése során az ápoló azt tudja
felmérni, hogy az egyén milyen mértékben tudja
szükségleteit újra önmaga kielégíteni.
A szükségleti modellben az ápoló fontos sze­
repe a beteg segítése.
V. Henderson szükségleti modelljében az em­
ber független egyéniség, aki rendelkezik alapvető,
minden emberre jellemző, egyetemes szükségle­
tekkel, melyeket egészséges állapotában önmaga
elégít ki. Biológiai, pszichés, szociális és spirituá­
lis komponensekből áll. Erő, akarat, tudás kell az
egészséges élethez szükséges tevékenységek meg­
valósításához. Az egészség az az állapot, amikor
az egyén képes szükségleteinek önálló kielégítésé­
re. Az ápolás hendersoni fogalma napjainkig az
egyik legintegráltabb és legáltalánosabban elfo­
gadott ápolásfogalom:
„Segíteni az egészséges vagy beteg embert
azon tevékenységeinek elvégzésében, melyek hoz­
zájárulnak egészségéhez, gyógyulásához vagy bé­
kés halálához, melyet segítség nélkül maga végez­
ne, ha lenne hozzá ereje, akarata, tudása. Az
egyén segítése, hogy mihelyt lehet, függetlenítse
magát a segítségtől" (Henderson 1986).
Ápolói végzettséggel rendelkezett, és modell­
jének megalkotásában oktatási tapasztalatai mo­
tiválták.
14 alapvető' szükségletet különített el, mely
szükségletek egyetemesek, és egészséges ember
segítség nélkül elégíti ki őket.
Alapszükségletek:
1. Normális légzés.
2. Megfelelő étkezés és ivás.
3. Összes váladékürítési folyamat.
4. Mozgás és megfelelő testhelyzet fenntartása
(járás, ülés, fekvés és ezek váltogatása).
5. Alvás és pihenés.
6. Megfelelő ruházat kiválasztása, öltözés és
vetkőzés.
7. Normális testhőmérséklet biztosítása megfe­
lelő ruházattal és környezettel.
8. A test tisztántartása és ápolása, a bőrfelület
védelme.
9. Környezeti veszélyek elkerülése, mások meg­
sértésének megelőzése.
10. Kommunikáció másokkal, érzelmek, szük­
ségletek, félelmek stb. kifejezésére.
11. Istentisztelet vallásának megfelelően.
12. Valamilyen munka, ami a teljesítmény érzetét
biztosítja.
13. Játék vagy részvétel a rekreáció változatos
formáiban.
14. Tanítás vagy kíváncsiság kielégítése, ami a
normális fejlődést és gyógyulást elősegíti.
Az ápoló célja, hogy a szükségletek terén se­
gítse az egyén maximális függetlenségét.
8. fejezet
___
Á p o l á s i modellek
(Ezeket részletesebben a 14. és 15. fejezet tar­
[
talmazza.)
Mindig fennálló módosító tényezők:
Életkor
- újszülött;
- gyerek;
- fiatal;
- felnőtt;
- középkorú;
- idős;
- haldokló.
Vérmérséklet, érzelmi állapot vagy múló
hangulat
- normális;
- eufórikus és hiperaktív;
- szorongásos, félős, izgatott vagy hiszté­
rikus;
- depressziós és hipoaktív;
- szociális és kulturális állapot;
- harmonikus család tagja, barátokkal;
- magányos és/vagy beilleszkedni nem
tudó;
- elhagyatott.
Fizikai és intellektuális képességek
- normális testsúly/túl alacsony test­
súly/túlsúly
- normális mentalitás/szubnormális men­
talitás/magasabbrendű mentalitás;
- normális hallás, látás, egyensúly és ta­
pintás/bizonyos érzékszerv elvesztése;
- normál mozgásképesség/mozgásképes­
ség elvesztése.
Alapszükségleteket módosító patológiás állapotok:
folyadék- és elektrolit-egyensúly komoly
zavarai, beleértve az éhezéses állapotot,
vészes hányást és hasmenést;
akut oxigénhiány;
sokk (kollapszus, vérzés),
tudatzavarok (ájulás, delírium);
abnormális testhőmérsékletet (lehűlés);
akut lázas állapot (bármi okozza);
helyi sérülés, seb és/vagy fertőzés;
fertőző állapot;
 műtét utáni állapot;
betegség miatti mozgásképtelenség, elren­
delt ágynyugalom;
állandó vagy makacs fájdalom.
A felmérés során az ápoló feltárja, hogy a beteg
egyes szükségletei vonatkozásában mi a normáli­
san jellemző, majd a mindig fennálló, illetve pato­
lógiás módosító tényezők közül aktuálisan mi be­
folyásolja ezen szükségleteknek a kielégítését.
Dorothea Orem ápolási modellje
Tapasztalt szakember, aki az ápolás szinte min­
den területén tevékenykedett (dolgozott ápoló­
ként, oktatóként, vezetőként, kutatóként). Orem
szerint az önellátás az egyén saját magának nyúj­
tott gondoskodása. Normális esetben az emberek
önmaguk gondoskodnak magukról, nem kérnek
segítséget sem a hozzátartozójuktól, sem szakem­
berektől.
Az önellátás a mindennapi élettevékenységek
közül azok elvégzését jelenti, amelyek hozzájárul­
nak a kliens/beteg egészségéhez, jóllétéhez. Az
önellátás tanult magatartás, különböző kulturális
környezetben mást és mást jelent. A modell alap­
vető filozófiája, hogy segíteni kell a beteget és a
családot, hogy gondoskodni tudjanak önmaguk­
ról, képesek legyenek önellátásra.
Orem nézetei szerint minden egyén igényli az
önellátást. Minden felnőtt joga, de kötelessége is
az önellátás. Minden felnőtt egyén felelős saját
egészsége, élete fenntartásáért, és felelős család­
tagjaiért is. Az önellátás javítja az egyén önbecsü­
lését, énképét. Az ápoló partnerként tekint a kli­
ensre/betegre és családjára, maximális tiszteletben
tartja autonómiájukat. Aktív félnek tekinti őket.
Az önellátás ugyanakkor az egész társadalom
felelőssége is, a társadalomnak biztosítania kell
azokat a feltételeket, amik lehetővé teszik az
önellátást.
Minden embernek vannak önellátási igényei.
Az önellátási igény az, amit az egyén vagy hozzá­
tartozója megkíván. Minden egyénnek joga, hogy
ezeket az önellátási igényeket maga elégítse ki, ha
ebben állapota nem akadályozza. Orem nézete
szerint az egyén mindenképpen részt akar venni
saját ellátásában.
Az önellátási igények felosztása
Altalános, alapvető szükségletek, igények
(a normál életműködésekkel vannak kap­
csolatban):
- levegő;
- folyadékbevitel;
- táplálékbevitel;
- ürítés;
- a tevékenység és pihenés egyensúlya;
- egyedüllét és társas kapcsolatok egyen­
súlya;
- a veszélyeztető tényezők elhárítása;
- a társadalmi helyzetnek megfelelő em­
beri működőképesség és fejlődés elő­
mozdítása, az egészség megtartása és
fejlesztése.
Fejlesztési-önellátási előfeltételek/fejlődési
öngondoskodás: függ az egyén környezeté­
től, életmódjától, életszakaszától, és befo­
lyásolja az önellátási képességet. Feltárásá­
val megismerhető, hogy az egyén mennyi­
re küzd meg életének adott fejlődési szaka­
szával.
A megromlott egészségből fakadó önellá­
tási előfeltételek: a betegség megváltoztat­
ja az önellátási magatartást. „Logikai lépé­
sek sorozataként fogható fel az a folyamat,
ahogy az egyén legyőzi a betegséget. A be­
teg képes felismerni, hogy problémája van
az egészségével, orvosi segítségre van szük­
sége, képes a terápia végrehajtására, a mel­
lékhatások felismerésére, képes a betegség
okozta változásokhoz alkalmazkodni. Az
ápolónak fel kell ismerni azokat a patoló­
giás tényezőket, amelyek a betegre hatnak,
illetve azt is, hogy a beteg milyen mérték-
 ben tud megküzdeni a betegség okozta vál­
tozásokkal.
Az egyénnek önellátási képességre van szüksé­
ge, hogy önellátási igényeit kielégítse. Az önellá­
tási képesség szisztematikus, szándékos cselekvé­
sek eredménye. Az egyén önmagának nyújtott
gondoskodása tanult tevékenység, kulturális
meghatározottságú. Nélkülözhetetlen, hiányában
az egyén betegsége, esetleg halála következik be.
Ha az önellátási igény és az önellátási képes­
ség egyensúlyban van, akkor létrejön az önellá­
tás. Ha az önellátási képesség kisebb, mint az
önellátási igény, szükséglet, akkor önellátási defi­
citről, hiányról beszélünk, és helyettesítő gondo­
zásra van az egyénnek szüksége, amit hozzátarto­
zója, családtagja biztosíthat számára. Ha a hoz­
zátartozó sem képes a hiányzó önellátási szükség­
letet pótolni, professzionális ápolásra van szük­
ség, amit az ápolási szakemberek biztosíthatnak
a teljesen kompenzáló, részben kompenzáló, ok­
tató/segítő ápolási rendszer keretében. A betegek
az önellátási igények széles skáláján helyezhetők
el. A skála egyik végén az intenzív osztályon fek­
vő eszméletlen beteg található, aki nem képes
önellátásra, ezért teljes ápolást igényel, a másik
végén az a diabeteses beteg található, akinek
„csak" tanácsokra, oktatásra, támogatásra van
szüksége az önellátáshoz.
A teljesen kompenzáló ápolási rendszerben az
ápoló veszi át az önellátási igények kielégítésének
teljes felelősségét. Ilyenkor az ápoló a beteg/hoz­
zátartozó helyett végzi el az önellátási szükségle­
tek kielégítését.
A részben kompenzáló ápolási rendszer azt je­
lenti, hogy az önellátási szükségletek kielégítésé­
ben szerepet vállal a beteg és/vagy hozzátartozó­
ja, de az ápoló is. Ez a leggyakoribb.
Az oktató/segítő ápolási rendszerben a beteg
alapvetően képes az önellátásra, de szüksége van
az ápolótól kapott támogatásra, egészségnevelési
ismeretekre.
A fentiekből következnek az ápolás céljai:
Ha az ápoló a helyzetfelmérést végez az
Orem-modell alapján, akkor az önellátási hiány
felismerésére törekszik. Sorra veszi az általános
önellátási szükségleteket, feltárja az adott szük­
ségletnek megfelelő hiányosságokat (milyen önel­
látási képességgel, illetve milyen önellátási igén­
nyel rendelkezik a beteg). Az önellátási hiányok a
beteg problémáiként fogalmazhatók meg.
A fejlesztési-önellátási előfeltételek vonatko­
zásában a beteggel együtt próbálja feltárni a kli­
ens/beteg életszakaszában, életmódjában bekö­
vetkezett változásokat és az ezekből származó
szükségleteket.
Figyelembe kell venni az ápolónak a betegség
egyénre gyakorolt hatásait is.
Az ápolói beavatkozások célja segíteni, hogy
a kliens/beteg képes legyen önmagát ellátni. En­
nek érdekében az ápoló csökkentheti a kliens/be­
teg önellátási igényét arra a szintre, amit már ké­
pes ellátni, fokozhatja a kliens/beteg önellátó ké­
pességét, vagy segítheti a hozzátartozót a kli­
ens/beteg önellátási szükségleteinek kielégítésé­
ben. Ha egyik variáció sem járható, csak akkor
elégíti ki az ápoló a beteg önellátási igényeit.
Az ápolási modellek
alkalmazásának állomásai
Fontos, hogy olyan modellt válasszunk, mely az
ápolási szakirodalomban széles körben ismert,
alátámasztott, elérhető és egyszerű az alkalma­
zása. J ó , ha egy átgondolt terv készül az ápolási
modell bevezetésének érdekében.
A modellek választása előtt érdemes figyelem­
be venni azt, hogy milyen ápolási környezetben
kívánják a modellt alkalmazni. Fontos, hogy az
adott ápolói közösség magáénak érezze (például
az osztályon dolgozó ápolók), elfogadja, képvi­
selni tudja a modell által közvetített filozófiát, az­
az legyen összhangban az egyén, illetve a csoport
filozófiájával, világnézetével, értékrendjével. Az
ápolók közös döntésén alapuljon a modellválasz­
tás, mert ez növeli az ápolók elkötelezettségét és
az együttműködést. Ez a közös gondolkodás a
hatékony ápolás alapfeltétele. Külön-külön min-
 _
I . " ~
alkalmazásával javítható volt-e az ápolás minősé­
den ápolónak van egy „saját" ápolási modellje,
ge, a modellt alkalmazó szakemberek munkáját
egy értékrend, amely mentén a mindennapi ápo­
segítette-e. Ehhez valamennyi érdekelt fél vélemé­
lási gyakorlatát végzi. Ezt a „belső" ápolási mo­
nyére szükség van (az osztály szakmai munkakö­
dellt kell összhangba hozni az ápolói munkacso­
zössége, ápolók, orvosok, más paramedikális
port értékrendjével.
szakemberek, betegek).
Fontos, hogy az osztályos egészségügyi team
Az ápolást modellek alkalmazása az ápolási
többi tagja is tájékoztatást kapjon az ápolói mun­
gyakorlatban javítja az ápolás minőségét, növeli
kacsoport által választott modellről. Tájékoztat­
a kliensek/betegek biztonságát.
ni kell a klienseket/betegeket, és ki kell kérni az ő
Az ápolásoktatásban a modellek oktatása
véleményüket is.
csak akkor éri el a célját, ha azokat az ápolás
Először információt kell gyűjteni a különböző
gyakorlatában is használják. Erre a szemléletre
ápolási modellekről. Ezt követően az egészség­
épülhet fel a képzési program filozófiája, céljai, a
ügyi teamnek át kell gondolni, milyen típusú mo­
képzés végeredményeként elvárt ápolói magatar­
dell illik a gyakorlathoz. Az ápolási modellek al­
tás. Ez pedig hosszú távon visszahat az ápolás
kalmazásakor törekedni kell arra, hogy könnyen
gyakorlatára, és elősegítheti, hogy a feladatköz­
felismerhetők legyenek vele a kliens/beteg fizikai
pontú, orvosbiológiai szemléletű ápolásszervezés
problémái, de mellette a pszichés és szociális
helyett a személyközpontú ápolási filozófia vál­
problémái.
jon dominánssá. J ó , ha az ápolóképzés során
Az egészségügyi ellátó team filozófiájának tisz­
több modellt is megismer a hallgató, mert ezeket
tázása után meg kell vizsgálni az elérhető model­
az előzetes ismereteket illesztheti az aktuális ápo­
leket. Fontos az adott osztály szerkezetének, sze­
lási gyakorlathoz, amelyet valamelyik intézmény­
mélyi és tárgyi erőforrásainak ismerete is. Hasz­
ben tölti. Az ápolási modellek megértésére fordí­
nos az is, ha az adott gyakorlati helyszínnel kap­
tott idő mindenképpen szemléletformáló hatású.
csolatban lévő oktatási intézmények képviselői is
A modellek alkalmazása az ápolás irányításá­
részt vesznek a modellfejlesztő megbeszéléseken.
ra, menedzsmentjére is hatást gyakorol. A model­
A modell bevezetése előtt fel kell készíteni a
lek által irányított gyakorlat a vezetés elkötele­
modellt alkalmazókat (multidiszciplináris cso­
zettségét kívánja meg. Biztosítania kell a képzést,
port) a modellel kapcsolatos elméleti ismeretek­
továbbképzést annak érdekében, hogy az adott
ből. Szerencsés ezeket csoportos megbeszélések,
modell alkalmazására felkészült legyen az osztály
viták formájában megszervezni, mert így a folya­
személyzete. A modell keretei alapján konkrét
matban résztvevők jobban magukénak érzik a
követelmények fogalmazhatók meg a munkatár­
választott modellt, bizonyos mértékig egyetértést
sak számára, de ehhez biztosítania kell azt a fel­
tudnak kialakítani, közelíteni tudják egymáshoz
tételrendszert is, amellyel az adott követelmények
nézeteiket, értékrendjüket. A modell alkalmazása
teljesíthetők (például erkölcsi támogatás, anyagi
az ápolási dokumentáció szerkezetének változá­
erőforrások).
sában is visszatükröződik. Ezért célszerű ennek
megszerkesztése is, majd tesztelése, nyomtatása. A modell az ápoláskutatásra is befolyást gya­
Mielőtt a modellt az osztály egész területén alkal­ korol. A modellek alkalmazásával lehetőség nyí­
mazzuk, célszerű próbavizsgálatot végezni a ta­ lik a kutatás tárgyának pontosabb körülhatárolá­
pasztalatok összegyűjtése és a korrekció érdeké­ sára, a kutatási problémák, célok pontosabb
ben. megfogalmazására, egy közös nyelv, fogalom­
A modell bevezetését követően szükséges a be­ rendszer, elmélet kidolgozására, alkalmazására.
vezetési folyamat monitorozása, figyelemmel kí­ A kutatás eredményeinek fókuszpontjában pedig
sérése, ilierve ha szükséges, támogatás nyújtása. közvetve vagy közvetlenül az ápolás gyakorlatá­
Az értékelés legfontosabb eleme, hogy a modellek nak a fejlesztése áll.
Irodalom
Buda J . : Közösségi egészségügyi ellátás elmélete és
módszertana. Egyetemi jegyzet, POTE, 1998.
Henderson, V.: Az ápolás alapelvei. Magyar Kór­
házszövetség, Budapest, 1986.
Hunink, G.: Útmutató az ápolási elméletek tanul­
mányozásához. Medicina Könyvkiadó, 1986.
Keményné P. K.: Bevezetés a pszichológiába. Tan­
könyvkiadó, Budapest, 1989.
Kiss B.: Ápolástan. Egységes jegyzet az Egészség­
ügyi Fó'iskolai Kar hallgatói számára, II. kö­
tet, Budapest, 1987.
LEMON füzetek (4.): Az ápolási folyamat és az ápo­
lási dokumentáció. Medinfo, Budapest, 1987.
Pearson, A. - Vaughan, B.: Az ápolási gyakorlat
modelljei. Medicina Könykiadó, Budapest,
1995.
Potter, P. A. - Perry, A. G.: Az ápolás elméleti és
gyakorlati alapjai. Medicina Könykiadó, Bu­
dapest, 1996.
Salczerné H. M.: Az ápolási modellek felhaszná­
lása a gyakorlatban, a kutatásban és az okta­
tásban. ETI továbbképzési füzet III.
Zrínyi M.: Művészet és tudomány viszonya az
ápolásban. Nó'vér, 1996. 9. évf. 6. sz. 3.
Walsh, M.: A modellek a klinikai betegápolás­
ban. Medicina Könykiadó, Budapest, 1998.

T í Összefoglalás

Ebben a fejezetben megismertük az ápolási modell fogalmát, kialakulásának okait és a mo­

dellek összetevó'it. Részleteztük az ápolási modellek jelentó'ségét a gyakorlatban. Ismertet­
tük az ápolási modellek közös sajátosságait, részletesen elemeztük a biomedikális ápolási
modellt, továbbá V. Henderson és Orem ápolási modelljét. Ugyanakkor fontos tudnunk az
ideális ápolási modellek kritériumait és alkalmazásuk állomásait.

p. Kérdések, feladatok

1. Határozza meg az ápolási modell fogalmát!

2. Milyen okok vezettek az ápolási modellek fejlődéséhez?
3. Sorolja fel az ápolási modellek összetevőit!
4. Értelmezze az ápolási modellek közös sajátosságait!
5. Hogyan segítik az ápolási modellek az ápolási gyakorlatot?
6. Magyarázza el, mi a kapcsolat az ápolási modell és az ápolási folyamat között?
7. Ismertesse a biomedikális modell fogalmát, jellemzőit!
8. Jellemezze a szükségleti ápolási modelleket!
9. Ismertesse V. Henderson ápolási modelljében az alapszükségleteket, a mindig fennálló
módosító és patológiás módosító tényezőket!
10. Értelmezze és példával jellemezze Orem ápolási modelljében az általános, fejlődésből
fakadó és az egészségi állapot változása miatt bekövetkező szükségleteket és az ápolá­
si beavatkozások lehetőségét!
11. Sorolja fel az ideális ápolási modell kritériumait!
12. Sorolja fel az ápolási modell alkalmazásának állomásait!
 Ápolási rendszerek
Tulkán Ibolya
Az ápolási rendszer a betegellátás megszervezésé­
nek módja egy adott kórházi osztályon. Magá­
ban foglalja az egyes ápolási egységek tevékeny­
ségének megszervezését, az adott osztály erőfor­
rásainak észszerű felhasználását. Az ápolás meg­
szervezésének módja mindig tükrözi az adott
ápolási színtér munkaközösségének filozófiáját,
emberi és egyéb erőforrásait. A betegellátás meg­
szervezésének hosszú távú célja az adott intéz­
mény vezetése által kitűzött célok elérése, a klien­
sek/betegek egészségi állapotának javítása, a dol­
gozók munkabeosztásának, felelősségének meg­
határozása.
A kliensek/betegek ápolásának megszervezé­
sét két nagy csoportba oszthatjuk. Az egyik cso­
port a funkcionális vagy feladatorientált ellátás, a
másik a személyközpontú ellátás.
Funkcionális ellátás
- feladatközpontú ápolás
Történetiségét vizsgálva a második világháborút
követően fejlődött ki. Átmeneti szervezési formá­
nak szánták, de az ápolói létszámhiány miatt so­
káig fennmaradt, és napjainkban is sok helyen
jellemző ez a hatékony, de nem korszerű ápo­
lásszervezési forma. Viszonylag rövid idő alatt
sok ápolóra volt szükség, amely létszámot lehe­
tetlen volt csak képzett ápolókkal biztosítani,
ezért segédápolókat alkalmaztak, ők a gyakorlat
során szerezték meg a betegápolásban való jár­
tasságot.
A funkcionális ápolási rendszer szerint az
ápolóknak egyszerű, nem szükségszerűen össze­
függő feladatokat kell elvégezniük. Minden egyes
ápoló egy adott feladatsort hajt végre az osztály
minden betegénél (például ágyaz, vérnyomást,
hőmérsékletet mér). A funkcionális ápolási rend­
szerben az orvosbiológiai ápolási modell filozófi­
ája tükröződik vissza. A beteggel kapcsolatos
részfeladatokat az osztályvezető az ápolói funkci­
ók és a hozzájuk kapcsolódó szakértelem szerint
osztja ki az osztály ápolói között. A munkameg­
osztásra és a szigorú ellenőrzésre helyeződik a
hangsúly. A feladatokat összetettségük szerint
rangsorolják, a legkevésbé képzett ápolók kapják
a legkevésbé összetett feladatokat, míg a bonyo­
lultabbakat a képzettebb ápolók végzik.
Az osztályvezető ápoló a hierarchia magasabb
fokán áll, mint az irányítása alá tartozó ápolók.
Feladatai közé tartozik az osztály ápolási munká­
jának megszervezése, koordinálása, a viziten való
részvétel, jelentés/referálás az orvosnak, admi­
nisztráció, az osztályon folyó ápolási munka mi­
nőségének felügyelete.
A műszakvezető ápoló részben irányítási,
részben betegápolási feladatokat végez.
Ebben az ápolásszervezési formában a beosz­
tott ápoló végzi a tényleges betegellátás jelentős
részét, elsődlegesen az orvos utasításainak végre­
hajtását.
A segédápoló feladata elsősorban az alapápo­
lási feladatok kivitelezése.
A tanuló nővér is a hierarchia alsóbb fokán
áll. A beteg körüli feladatokból többnyire azokat
végzi, amivel megbízzák, amivel a beosztott nő-
vér munkáját segíti (például laborba viszi a vizs­
gálati anyagokat). Néha egy-egy olyan feladatot
is ellát, amihez még nincs meg a megfelelő kép­
zettsége.
Miután az egyes ápolók csak bizonyos felada­
tokat végeznek a kliens/beteg körül, ezért az
egyes feladatok kivitelezésében nagy jártasságot
szereznek. Ezeket a feladatot megbízhatóan, jó
minőségi szinten tudják kivitelezni (például ha
mindig ugyanaz az ápoló végzi a vérvételt, akkor
ő lesz a leggyakorlottabb a kivitelezésében), egy
szűk területen nagyon nagy tapasztalattal rendel­
keznek.
A feladatorientált ápolás-szervezésnek előnyei
és hátrányai is vannak. Ha mérlegeljük, több a
hátránya, mint az előnye. Az előnyök és hátrá­
nyok vizsgálhatók a beteg, illetve az ápoló szem­
pontjából is.
Nézzük először az előnyöket. A beteg szem­
pontjából előnyt jelenthet ez az ápolásszervezési
forma, ha olyan beavatkozásra van szüksége,
amihez éppen az ahhoz nagyon jól értő ápoló van
szolgálatban. Ha ő dolgozik, mindig ő végzi az
adott feladatot a pácienseknél, így a többi ápoló­
nak nincs is lehetősége ezt a készségét fejleszteni.
Ha ő nincs szolgálatban, akkor egy olyan ápoló
fogja kivitelezni az adott feladatot, aki nem ren­
delkezik az ezzel kapcsolatos gyakorlottsággal,
ami a pácienset hátrányosan érintheti.
Ápolói szempontból előnyt jelent, hogy kis
ápolói létszám mellett is ésszerűen, hatékonyan,
gyorsan megszervezhető a munkafolyamat. „A
feladatorientált ápolás nyújthat megfelelő és
szakmailag hatékony szolgáltatást, de ennél töb­
bet nemigen"(LEMON 4. 1987.).
Ha a hátrányokat nézzük, akkor a beteg
szempontjából több is megemlíthető. A klien­
sek/betegek ismeretének hiányában, fontos igé­
nyeik maradnak figyelmen kívül. A beteg ellátása
során nem a beteg áll az ápolás középpontjában,
hanem a beteg orvosi diagnózisa, illetve az ahhoz
kapcsolódó rutin feladatok. A beteg a munka tár­
gyává válik, elvész mint személyiség. Az ápoló
nem a betegre összpontosít, hanem a feladat el­
végzésére helyezi a hangsúlyt. A beteg személy­
ként való megismerésére nem kerül sor, szükség­
leteit feltételezik, és ezeknek a feltételezéseknek
megfelelően biztosítják a kapcsolódó ápolási fel­
adatokat.
Miután minden ápoló csak részfeladatokat
végez el a kliens/beteg körül, a beteg ápolásának
folyamatát egyikük sem látja át, nincs átfogó ké­
pük az ápolásról, ez pedig demotiváló hatású, és
a munkával való elégedetlenséghez vezet. A beteg
alapos ismeretének hiányában nem alakul ki bi­
zalmi légkör az ápolók és a kliens/beteg között.
Az ápolói felelősség a páciens ápolásában kollek­
tív. Egyetlen ápolón sem kérhető számon a beteg
teljes ápolása. Az egyes ápoló csak azokért a rész­
feladatokért felel, melyeket szolgálati ideje alatt ő
teljesített.
Ez a szervezési forma hierarchiát teremt az
ápolói munkában (például ágyazás, vérvétel).
Miután rutinokon, szokásokon alapul, nem je­
lent nagyobb kihívást az ápolók számára, nem kí­
vánja meg az ápolástudomány eredményeinek al­
kalmazását, az ápolási gyakorlat fejlesztését. Me­
rev osztályos rutint alakít ki.
Személyközpontú ápolás
A személyközpontú ápolást többféle formában
lehet megszervezni, így beszélhetünk kórtermi
ápolásról, teamápolásról, felelős (elsődleges)
ápolásról (primary nursing rendszer), illetve az
esetmenedzsmentről. Az, hogy az adott osztályon
melyik ápolási rendszert alkalmazzák, függ a sze­
mélyzet képzettségétől, tapasztalatától, az ellá­
tandó betegek számától, állapotuk súlyosságától,
adott országban az ápolás funkcióitól, hagyomá­
nyaitól. „Az ápolás funkciói az ápolásnak a tár­
sadalomban betöltött küldetéséből erednek."(LE-
M O N 4. 1987.). Az ápolás alapvető funkciója se­
gíteni az egyéneket, családokat, csoportokat ab­
ban, hogy meghatározzák és elérjék testi, szellemi
és társadalmi potenciáljukat, és alkalmazkodni
tudjanak a környezetükhöz.
Az ápolás egyik fontos funkciója az „ápolási
ellátás nyújtása, menedzselése", azaz az ápolási
folyamat alkalmazása adott kulturális, etikai,
szakmai irányelvek figyelembe vételével.
Az ápolás másik fontos funkciója a betegek,
és az „egészségügyi ellátó személyzet oktatása."
Harmadik fontos szerep „az egészségügyi
team hatékony tagjaként történő' tevékenység"
(például vezetői szerep betöltése az ápolói cso­
portban, együttműködés más szakemberekkel).
A negyedik fontos funkció „az ápolás gyakor­
latának fejlesztése a kritikus gondolkodás és ku­
tatás segítségével" (LEMON 4. 1987).
Ezek az ápolási funkciók különböző hang­
súlyt kapnak a különböző ápolási rendszerekben,
bár változatlanok maradnak, „függetlenül attól,
hogy mikor és hol végzik az ápolói tevékenysé­
get" (LEMON 4. 1987).
Kórtermi ápolás
Ebben az ápolásszervezési formában az ápoló egy
vagy néhány kórterem betegeit látja el egy adott
műszakban. Az ápolók adott műszakban teljes
felelősséggel tartoznak a rájuk bízott betegek
szükségleteinek kielégítéséért. A betegellátás szer­
vezésének ez a legrégebbi formája, az 1930-40-es
években alakult ki.
Előnyei közé tartozik, hogy a kliens/beteg a
szükségleteinek megfelelő ápolásban részesül, és
bizalmi légkör alakulhat ki közte és az ápoló kö­
zött.
Ápolói szempontból fontos előny, hogy az
ápoló átlátja adott beteg teljes ápolási folyama­
tát, ismeri a kórterem klienseit/betegeit, így keve­
sebb a munkájában a hibalehetőség. Az ápoló
szolgálati idejében teljes felelősséggel tartozik a
kórterem betegeinek ellátásáért. Az új munkatár­
sak oktatása szempontjából is jó lehetőséget biz­
tosít ez az ápolásszervezési forma, mert átlátha­
tóbb az ápolási tevékenység, világosabb a hallga­
tó számára, hogy mi miért történik a beteggel.
Hátrányt jelenthet a beteg szempontjából, ha
nem tud megfelelő kapcsolatot kialakítani a kór­
termet ellátó ápolóval. Hátrányként élheti meg
azt is, hogy a különböző műszakokban külön­
böző módon részesülhet ellátásban, függően az
adott műszakban dolgozó ápoló filozófiájától,
felkészültségétől.
Ápolói szempontból hátránynak tekinthető,
hogy az ápolónak, bár jól ismeri az ellátandó
kórterem klienseit/betegeit, az egész osztályról
kevesebb az információja. Időnként bonyolult az
ápolási munka összehangolása, hiszen hasonló
időterv szerint történnek a munkafolyamatok,
így minden ápoló számára közel azonos időpont­
ban szükségesek bizonyos eszközök, helységek
stb. (például a fürdőszoba vagy a vérnyomásmé­
rő). Költségigényesebb ellátási forma, mint a fel­
adatcentrikus ellátás, mert képzettebb, felkészül­
tebb ápolókat igényel. További hátrányként em­
líthető az a helyzet, amikor egy kórterem betegeit
több ápoló látja el. Ilyenkor megvan a veszélye
annak, hogy a feladatcentrikus ápolásszervezési
formának megfelelően osztják meg a feladatokat.
Teamápolás/csoportápolás
A teamápolás az 1950-es évek végén, 1960-as
évek elején fejlődött ki, válaszul a feladatközpon­
tú ápolással kapcsolatos hibákra. A teamápolás
lényege, hogy az ellátás szükségességének ideje
alatt, egy hivatásos ápoló irányítása alatt, egy
3-5 tagú ápolócsoport lát el egy 10-18 főből ál­
ló betegcsoportot.
A csoport irányításáért a csoport vezetője fe­
lel, aki tapasztalt, szakképzett ápoló. Fontos,
hogy jó koordinatív és kommunikációs készség­
gel rendelkezzen. A team vezetője felel a team
tagjai által nyújtott ellátás megtervezéséért, érté­
keléséért. A csoportban különböző végzettségű
ápolók tevékenykednek. A csoportvezető ápoló a
beteg/kliens problémáinak, illetve a nővérek kép­
zettségi fokának megfelelően osztja szét a team­
tagok között az ellátandó betegeket, akik a hoz­
zájuk tartozó páciensek számára személyközpon­
tú ápolást biztosítanak. A csoport tagjai felelős­
séggel, függetlenül tevékenykednek, de szükség
esetén segítik egymást. A teamápolás minőségét
jelentős mértékben meghatározza a teamtagok
közötti megfelelő kommunikáció (például osz­
tályátadáskor a rendelkezésre álló idő), koordi­
náció, a teamvezető személye és teamtagokkal
való kapcsolata.
A teamápolás biztonságot jelent a kliens/be­
teg/hozzátartozók számára, hiszen ismeri az érte
felelős ápolói csoportot. Jó szervezéssel a team­
ápolás a kliensek/betegek személyközpontú teljes
ellátását biztosítja.
Ápolói szempontból lényeges, hogy felértéke­
lődik az egyes ápolók tapasztalata, tudása, így
motiváltabbak a teamben dolgozó ápolók, nö­
vekszik a munkával kapcsolatos sikerélményük.
Felelős ápolói rendszer/primary
nursing rendszer
Az 1970-es évektől indult a felelős ápolói rend­
szer bevezetése az USA-ban, és az 1980-as évek
végére vált gyakorivá ez az ápolásszervezési for­
ma.
A rohamos technikai fejlődés, az ápolói szak­
ma túlspecializáltsága, az alacsony ápolói presz­
tízsre és az ennek következményeként megjelenő
ápolói fluktuációra jelentkezett válaszként ez az
ápolásszervezési forma. Az 1990-es évektől az
egészségügyi gazdasági megszorítások miatt
azonban háttérbe szorult.
A felelős ápolói rendszer lényege, hogy egy
szakképzett ápoló felel egy betegcsoport ellátásá­
nak megszervezéséért a beteg teljes kórházi tar­
tózkodása idején. Személyközpontú ellátási rend­
szer, holisztikus szemléletű ápolást nyújt, terve­
zett, szervezett, dokumentált, ellenőrzött módon,
a klienst/beteget/családot aktívan bevonva az
ápolás folyamatába. Átfogó, folyamatos, össze­
hangolt ápolásszervezési forma. Az ápoló teljes
felelősséget visel a rábízott páciensekért a nap 24
órájában. Munkamódszere az ápolási folyamat.
Ennek segítségével koordinálja az ápolást. Felméri,
megtervezi az ápolás folyamatát, részt vesz a kli­
ens/beteg ellátásában és értékeli az ellátási folya­
mat eredményét. Amikor a felelős nővér nincs
szolgálatban, a társápoló/associate nurse végzi a
beteg ápolását a felelős ápoló/primary nurse ter­
vei alapján. Egy-egy ápoló maximum 4-5 beteg­
nél lehet felelős ápoló/primary nurse.
A betegellátás valamennyi színterén alkal­
mazható ápolásszervezési forma (például az ott­
honápolásban, alapellátásban stb.
A felelős ápoló feladatai
Megfelelő kapcsolat kiépítése a kliens­
sel/beteggel/hozzátartozóval;
a társnővér megfelelő tájékoztatása az
ápolási tervről, a kórházból történő elbo­
csátás utáni feladatokról;
a kliens/beteg ápolása;
a páciens/hozzátartozók tájékoztatása a
kórházi tartózkodás alatt;
együttműködés a kliens/beteg ápolásában
résztvevőkkel;
gyógyító környezet kialakítása.
A beteg szempontjából előnye ennek az ápo­
lásszervezési formának, hogy a javul az ápoló és
a beteg közötti kommunikáció. Könnyebben ala­
kulhat ki bizalmi légkör az ápoló és a kliens/be­
teg között, mert a beteg mindig tudja, ki felel az
ápolásáért. A kliens/beteg biztonságérzése foko­
zódik. Tájékoztatást kap az ápolás folyamatáról,
az ápolásával összefüggő beavatkozásokról. A
páciens felmért szükségleteinek megfelelően, sze­
mélyre szabottan történik az ellátás megtervezé­
se, végrehajtása, értékelése. A család is lehetősé­
get kap, hogy partnerként vegyen részt az ápolás
folyamatában.
Ápolói szempontból is lényeges előnyei van­
nak. Jelentős mértékben növeli az ápolók munká­
val kapcsolatos sikerélményét, így motivációju­
kat is. Javítja az ellátás folytonosságát, csökkenti
a hibázás lehetőségét, mert az ápoló az ápolási
dokumentációban rögzít minden klienssel/beteg­
gel kapcsolatban felmerülő lényeges adatot. A
dokumentáció segíti a szakmai autonómia fejlő­
dését is, mert átláthatóvá teszi az ápolók munká­
ját, így az egészségügyi ellátó team tagjai száma-
r
a világossá válnak az ápolói munkaterület hatá­
rai- A dokumentált ápolási folyamat az ápolói
kutatások alapjául is szolgálhat, így az ápolói hi­
vatás fejló'dését is szolgálja. A feleló's nővér/pri-
mary nurse rendszer segítségével javulhat az ápo­
lás minó'sége, költséghatékonysága. Nagyobb az
ápoló függetlensége, de felelőssége is.
A hátrányokat is meg kell említeni. Kezdetben
plusz költségeket jelent ez az ápolásszervezési
forma. A sikeres működtetéséhez erőforrásokat
kell bevonni (például centralizált ellátás a moso­
da, takarítás, központi ágyszolgálat, betegszállí­
tás terén), de pénzt kell fordítani az újszerű doku­
mentáció kifejlesztésére is. Kvalifikált ápolókra is
szükség van, akik képesek önálló döntéseket hoz­
ni, komplex ismeretekkel rendelkeznek, ami rö­
vidtávon szintén költségnövelő. Hosszú távon vi­
szont, miután javul az ápolás minősége, elégedet­
tebbek a kliensek/betegek/családtagok, ennek kö­
vetkeztében több páciens keresi fel a kórházat, a
kezdeti befektetés megtérül.
Esetmenedzsment
A kliensek/betegek igényeinek kielégítésére szol­
gáló tevékenységek megszervezésének újabb for­
mája. Magyarországon a megfelelő számú szak­
ápoló hiányában csak kevés helyen megvalósítha­
tó ápolásszervezési forma.
Ez az ellátási forma átfogja a páciens ellátásá­
nak teljes folyamatát és az ellátás számos színte­
rét. Középpontjában az „ellátás megtervezése,
összehangolása, értékelése áll". Diagnózis szerint
kialakított betegcsoportokra alkalmazza a multi­
diszciplináris csoport által összeállított protokol­
lokat. Az egyes klinikai beavatkozásokra megha­
tározott sorrendben kerül sor. Ez az ellátásszerve­
zési forma egyértelművé teszi, hogy adott kliens­
sel/beteggel az ellátás folyamatában hol, mi fog
történni, milyen idő- és költségráfordítással. Eb­
ben az ápolásszervezési formában az ápoló, mint
esetmenedzser, felelős egy vagy több kliens/beteg
ellátásának koordinálásáért, megtervezéséért és
adott határidő alatt történő végrehajtásáért, a pá­
ciens és családja aktív bevonásáért. Az orvosi el­
látásra vonatkozóan meghatározza, például az
adott betegséghez kapcsolódó diagnosztikus eljá­
rásokat, terápiát. Az ápolásra vonatkozóan, pél­
dául az adott állapotra vonatkozóan a helyzetfel­
mérés gyakoriságát, az ápoló, illetve a beteg sze­
repét az ellátás során (például napirend). Az ápo­
ló adott kliens/beteg koordinátora, gyakran több
hasonló páciens ellátását hangolja össze, úgy,
hogy a beteg közvetlen ellátásában nem vesz
részt. Ebben az ellátási rendszerben az ápolótól
elvárjuk, hogy értse adott ország egészségügyi
rendszerét, a kliens/beteg egészségügyi rendsze­
ren belüli mozgásterét, képes legyen megszervez­
ni a beteg felvételét, vizsgálatát, hazabocsátását.
Az ápolónak át kell látnia a kliens/beteg összes,
egészségügyi állapotával kapcsolatos történést,
kapcsolatot kell tartania minden olyan intéz­
ménnyel, multidiszciplináris csoporttal, ahol a
kliens/beteg ellátására sor kerül.
Fő cél a minőségi ellátás nyújtása és a költség­
hatékonyság.
Irodalom
Bokor N. (szerk.): Általános ápolástan-gondozás­
tan 1. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1993.
Ellis, J. R. - Harytle, C. L.: Az ápolás irányítása
és összehangolása. Medicina Könyvkiadó, Bu­
dapest, 1997.
L E M O N füzetek (4.): Az ápolási folyamat és az
ápolási dokumentáció. Medinfo, Budapest,
1987.
Marquis, B. L. - Huston, C. J . : Vezetői szerepek
és menedzsmentfunkciók az ápolásban. Medi­
cina Könyvkiadó, Budapest, 1999.
Potter, P. A. - Perry, A. G.: Az ápolás elméleti és
gyakorlati alapjai. Medicina Könyvkiadó, Bu­
dapest, 1997.
Suliivan, M. P.: Ápolásvezetés és ápolásszervezés.
Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2 0 0 0 .
Összefoglalás

Ebben a fejezetben megismertük az ápolási rendszer fogalmát. Részletesen jellemezzük a fel­

adatközpontú/funkcionális ápolásszervezet fogalmát, kialakulásának okait, a kórtermi/be-
tegkijelöléses ápolásszervezés fogalmát, kialakulását, a team-ápolásszervezés fogalmát, oka­
it, valamint a személyközpontú ápolás fogalmát, ezek okait, előnyeit és hátrányait a be­
teg/kliens és az ápoló szempontjából.

Kérdések, feladatok

1. Határozza meg az ápolási rendszer fogalmát!

2. Határozza meg a feladatközpontú ápolási rendszer fogalmát!
3. Milyen eló'nyei és hátrányai vannak a feladatközpontú/funkcionális ápolási rendszer­
nek a beteg/kliens és az ápoló szempontjából?
4. Határozza meg a kórtermi/betegkijelöléses ápolási rendszer fogalmát!
5. Milyen előnyei és hátrányai vannak a kórtermi/betegkijelöléses ápolási rendszernek a
beteg/kliens és az ápoló szempontjából?
6. Határozza meg a team ápolási rendszer fogalmát!
7. Milyen előnyei és hátrányai vannak a team ápolási rendszernek a beteg/kliens és az
ápoló szempontjából?
8. Határozza meg a személyközpontú ápolási rendszer fogalmát!
9. Milyen előnyei és hátrányai vannak a személyközpontú ápolási rendszernek a be­
teg/kliens és az ápoló szempontjából?
10. Sorolja fel az csetmenedzsment ápolási rendszer jellemzőit!
 Az ápolási folyamat
Tulkán Ibolya
Az ápolási folyamat fogalma
Az ápolási folyamat az ápolási ellátás nyújtásá­
nak szisztematikus megközelítése. Egyének, csa­
ládok, közösségek érdekében végzett ápolási bea­
vatkozások rendszere (WHO, 1 9 7 6 ) .
Magában foglalja tudományos módszerek al­
kalmazását:
a beteg/kliens/család/közösség egészség­
ügyi szükségleteinek meghatározására;
az ápolási problémák/diagnózisok megfo­
galmazására;
a szükségletek kielégítésének tervezésére;
az ápolási tevékenység megvalósítására;
az ápolás eredményének értékelésére vo­
natkozóan;
megvalósításában az ápoló együttműködik
az egészségügyi ellátó team többi tagjával,
az ellátott személlyel.
Az ápolási folyamat jellemzői
Az ápolási folyamat öt különböző, de egymáshoz
logikusan kapcsolódó szakaszból, cselekvéssor­
ból áll. Az öt egymás után következő szakasz:
az ápolási anamnézis;
az ápolási diagnózis;
az ápolás tervezése;
az ápolás végrehajtása;
az ápolás értékelése.
Mindegyik szakasz pontossága az előző sza­
kasz pontosságától függ. Az egyes szakaszok kö­
zött átfedések vannak, és mindegyik szakasz kap­
csolatban áll a többivel. Ezek az egymást követő
lépések biztosítják az ápolás folyamatosságát.
Az ápolási folyamat a holisztikus, humaniszti­
kus szemléletű személyközpontú ellátás munka­
módszere. Középpontjában a kliens/beteg és a
számára fontos egyének állnak. A beteg bevoná­
sa saját ápolásába az egész folyamat során meg­
történik, és ez elősegíti, hogy nagyobb felelőssé­
get vállaljon saját önellátásában.
Az ápolási folyamat szisztematikus probléma­
megoldó folyamat, ami azt jelenti, hogy az ápoló,
szakmai tudását felhasználva, minden egyes kli­
ens/beteg problémájának megoldása során az
ápolási folyamat öt szakaszán keresztül jut el a
kliens/beteg problémájának megoldásához. Ez az
ápoló munkamódszere. Napjaink ápolási gya­
korlatának összetettsége megköveteli az ápolási
folyamat öt lépésének következetes alkalmazását,
annak érdekében, hogy a beteg biztonságos, opti­
mális ellátásban részesüljön.
Az ápolási folyamat dinamikus folyamat ab­
ban az értelemben, hogy minden szakaszát érté­
kelik a folyamat során, illetve a teljes folyamat
végén, annak érdekében, hogy rugalmasan javít­
ható, változtatható legyen a kliens/beteg változó
egészségi állapotának megfelelően. Ez a fajta
munkamódszer, a páciens állapotváltozásának
folyamatos értékelése elősegíti a kliens/beteg vál­
tozó szükségleteihez való alkalmazkodást. Az
ápolási folyamat alkalmazása során az ápoló
döntéseket hoz a kliens/beteg egészségi állapotá­
nak javítása érdekében. Ezek a döntések tudomá­
nyos tényeken, sok szempontúan felmért adató-
kon, (bizonyítékok), nem pedig feltételezéseken
alapulnak.
A beteg/kliens aktív résztvevője az ápolási fo­
lyamatnak. Erre a folyamatra hat az ápoló, illet­
ve a beteg/kliens és a számára fontos személyek
egészséggel kapcsolatos felfogása, az ápoló önis­
mereti szintje, az ápoló a páciens és a számára
fontos személyek közti kapcsolat minősége.
Az ápolási folyamat célja
Az ápolási folyamat alkalmazása az ápolás mun­
kamódszere. Elsődleges célja az egészség megerő­
sítése, fenntartása, helyreállítása, a betegségek
megelőzése, minőségi ellátás nyújtása a kliens/be­
teg számára és ezzel elégedettségének javítása. Az
adatokon alapuló, átgondolt, tervezett folyamat
alkalmazásának további célja az önálló ápolási
feladatok pontosabb körülhatárolásával az ápo­
lói felelősség hangsúlyozása.
Az ápolási folyamat tervezettsége növeli a fo­
lyamat költséghatékonyságát is.
Az ápolási folyamat olyan gondolkodási fo­
lyamat, amely visszatükrözi az ápoló tudomá­
Az ápolási folyamat és a problémamegoldó folyamat összehasonlítása
Ápolási folyamat
Felmérés
Ápolási diagnózis
Tervezés
Végrehajtás
Értékelés
nyos ismereteit (intellektuális készségek), pszi­
chomotoros készségeit (manuális készségek) és a
kliensekkel/betegekkel/családokkal kapcsolatos
attitűdjét, magatartását (személyközi készségek),
azaz az ápoló kompetenciáját, szakértelmét. Az
intellektuális készségek részét képezi a kritikai
gondolkodásmód, ami célirányos, elsősorban té­
nyekre alapozott, tudományos elveken, módsze­
reken nyugszik. Törekszik az alaposságra az
adatok felülvizsgálatában, keresi az oki magya­
rázatokat.
Az ápolási folyamat és
a problémamegoldó
folyamat összehasonlítása
Az ápolási folyamat középpontjában a probléma
felismerése és megoldása áll. Az ápolás során
probléma akkor jelentkezik, ha a kliens/beteg
nem képes egészségügyi szükségleteit önállóan ki­
elégíteni. Az ápolási folyamat a kutatási folya­
mattal is párhuzamba állítható.
Problémamegoldó folyamat
A probléma jelentkezése
A problémára vonatkozó adatok összegyűjtése
Az adatok elemzése
A probléma meghatározása
Cselekvési terv készítése
A terv végrehajtása, kivitelezése
Az eredmények értékelése
Forrás: Bokor 1989; Potter-Perry 1996.
 Az ápolási folyamat és kutatási folyamat összehasonlítása

Ápolási folyamat Kutatási folyamat

Felmérés A probléma felismerése

Adatok gyűjtése

Ápolási diagnózis A hipotézis megfogalmazása

Tervezés A hipotézis igazolására szolgáló terv kiválasztása

Végrehajtás A kutatási terv végrehajtása
Értékelés Az eredmények értelmezése
A hipotézis érvényességének értékelése

Forrás: Bokor 1989; Potter-Perry 1996.

A gyógyítási és ápolási Az egészségügyi

folyamat összehasonlítása
A gyógyítási folyamat során az orvos a szervek,
szervrendszerek működését értékeli. Olyan ada­
tokat gyűjt, amelyek alátámasztják a kliens/be­
teg homeosztázisában, egyes szerveiben, szerv­
rendszereiben, fennálló problémákat, melyekre
alapozhatja a kezelési tervet. A gyógyítási folya­
mat során az orvos elsősorban egyénekkel fog­
lalkozik.
Az ápolási folyamat alkalmazása során az
ápoló arra helyezi a hansúlyt, hogy a klienst/be­
teget, családját mennyire érinti az adott szer­
vi/szervezeti működési zavar. Hogyan reagál a
kliens/beteg az orvosi problémára, kezelési terv­
re, a mindennapi szükségletekben bekövetkezett
változásokra.
Az ápoló munkája középpontjába helyezi az
egyén/csoport függetlenségének segítését a min­
dennapi tevékenységekben. Az ápoló munkája
során tehát nemcsak egyénekkel törődik, hanem
a csoportokkal történő együttműködésre is fi­
gyelmet fordít.
és ápolási dokumentáció
Az ápolási dokumentáció az egész ápolási folya­
mat szerves részét képezi, így a vele kapcsolatos
alapvető ismereteket célszerű a folyamat egyes lé­
pései előtt áttekinteni. Az ápolási dokumentáció
az egészségügyi dokumentáció része.
„Az egészségügyi szolgáltatás során az egész­
ségügyi ellátó tudomásra jutó, a beteg kezelésével
kapcsolatos egészségügyi és más személyazonosí­
tó adatokat tartalmazó feljegyzés, nyilvántartás,
bármilyen más módon rögzített adat az egészség­
ügyi dokumentáció."
Az egészségügyi dokumentációval
kapcsolatos szabályozás
Az egészségügyi dokumentáció szabályozásával
kapcsolatosan az alábbi jogszabályokra helyező­
dik a hangsúly:
1. 1997. évi CLlV. törvény az egészségügyről.
 —
j ; ;
Néhány kiemelés:
„A betegnek joga van az egészségügyi doku­
mentáció megismerni", így az egészségügyi
ellátónak kötelessége annak vezetése.
Rögzíti a törvény, hogy milyen adatokat kell
a dokumentálni: „minden olyan adat és tény,
ami a beteg gyógyulására befolyással lehet".
A törvény szerint az egészségügyi dokumen­
táció részeként kell megőrizni az ápolási do­
kumentációt.
2. 1997. évi XLVH. törvény, az egészségügyi és
a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok
kezeléséről és védelméről; 62/1997.(XIl'.
21.) NM rendelet az egészségügyi és a hoz­
zájuk kapcsolódó személyes adatok kezelé­
sének egyes kérdéseiről.
Néhány kiemelés:
„Az egészségügyi adatok bizalmi jellegűek.
Az adatkezelő köteles a titkot megtartani.
Az egészségügyi dokumentációt az adatfel­
vételtől számított legalább 30, zárójelentést
50 évig meg kell őrizni."
3. Az egészségügyi ellátásra vonatkozó stan­
dardok (MEES=Magyar Egészségügyi Ellá­
tási Standardok) is jelentős mértékben meg­
határozzák egy adott intézmény ápolással
kapcsolatos dokumentációját.
Néhány kiemelés a MEES standardokból:
„A fekvőbeteg-ellátás folyamatában a be­
tegbejelentkezés, betegfelvétel, betegvizsgá­
lat, a beteggyógykezelés, terápiájával és az
áthelyezés, továbbutalás, elbocsátás, halálo­
zásával kapcsolatos standardok érintik az
ápolási dokumentációt."
3.1. standard. Betegfelvétel, betegbejelentkezés­
sel kapcsolatos standardok.
2. standard. Az egészségügyi szolgáltató szer­
vezet minden vizsgált vagy kezelt betegről a
hatályos jogszabályok, szakmai előírások
alapján dokumentációt hoz létre és vezet.
Az egészségügyi szolgáltató szervezet gon­
doskodik a kitöltés teljességéről.
2.1. standard. A betegdokumentáció kezelése a
hatályos jogszabályok, szakmai előírások fi­
gyelembe vételével történik.
2.2. standard. Az egészségügyi szolgáltató min­
den ellátott beteget a beteghez rendelt egy­
értelmű egyedi azonosító alapján azonosít.
2.3. standard. Az egészségügyi dokumentációt
úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak meg­
felelően tükrözze az ellátás folyamatát.
2.4. standard. A betegdokumentáció tartalma
rendezett és hitelesített.
2-2.4. standardok magyarázata
Minden betegnek, aki az egészségügyi szolgál­
tató szervezetben megjelent, van dokumentációja.
A betegdokumentáció vezetéséhez és kezelésé­
hez a hatályos jogi és szakmai követelmények fi­
gyelembe vételével az egészségügyi szolgáltató
helyi szabályzattal rendelkezik, melyet a betegdo­
kumentáció vezetésének meghatározott időnkén­
ti ellenőrzése kapcsán rendszeresen felülvizsgál­
nak.
A betegdokumentáció tartalmazza a beteg
azonosítására alkalmas személyi adatait. Az
egészségügyi szolgáltató munkatársának minden
egyes beavatkozás előtt azonosítania kell a bete­
get. Minden beteg egyedi azonosítóval van ellát­
va, mely biztosítja a beteg és saját dokumentáci­
ójának egyértelmű kapcsolatát. A betegdoku­
mentációhoz tartozó azonosító lehetővé teszi,
hogy az egészségügyi szolgáltató szervezet köny-
nyen azonosítsa a dokumentumot, és rögzítse a
beteg folyamatos és koordinált ellátását, vala­
mint megkönnyíti az ellátásban részt vevő szemé­
lyek számára a betegdokumentációhoz tartozó
valamennyi feljegyzéshez való hozzáférést az
adatkezelési előírások szerint.
Ahhoz, hogy a betegdokumentáció a betegel­
látás számára hasznos legyen, az információkat
időrendben kell rögzíteni.
Miután a jogi, szakmai és teljesítményjavító
folyamatokban a betegdokumentáció érdemi sze­
repet játszik, ezért elengedhetetlen, hogy a beteg­
ellátás folyamatát a valóságnak megfelelően ren­
dezetten és hitelesítetten tükrözze. A betegellátá­
si folyamat befejezését, illetve a beteg elbocsátá­
sát követően a betegdokumentációt valamennyi
hozzátartozó feljegyzéssel együtt kompletté kell
tenni.
A 2. standard felülvizsgálati szempontjai:
1. A betegdokumentáció vezetésének rendjét do­
kumentált eljárás szabályozza.
2. A betegdokumentáció szakmaspecifikus tar­
talmát a szervezeti egységek vezetői határoz­
zák meg.
3. A betegdokumentációban az ellátás teljes fo­
lyamata nyomon követhetően dokumentált.
4. A dokumentáció megfelelő információt tartal­
maz:
- a betegfelvételkor, és az ellátás alatti egyedi
azonosításról, a beteg és a dokumentáció egy­
értelmű összerendeléséről;
- az állapotfelmérések eredményéről, diagnó­
zisokról;
- a tervezett ellátásról;
- a beteg állapotáról, állapotváltozásáról, pa­
naszáról;
- a kezelési eljárásokról, annak eredményéről;
- az egyes szolgáltatók által végzett vizsgála­
tokról, beavatkozásokról, azok eredményéről;
- az ellátási folyamat összefoglalásáról.
5. A betegdokumentáció elősegíti az ellátás koor­
dinációját az egyes szervezeti egységek között.
6. A bejegyzést tevő személy és a bejegyzés idő­
pontja dokumentált és visszakereshető.
7. A munkatársak ismerik és alkalmazzák az el­
járást.
A 2.1. standard felülvizsgálati szempontjai:
1. A dokumentáció a beteg ellátásában részt ve­
vő személyek részére valamennyi hozzátarto­
zó feljegyzéssel együtt hozzáférhető.
2. A beteg valamennyi, az ellátási folyamat so­
rán keletkező dokumentációja a beteget ellátó
szervezeti egységben összesírve rendelkezésre
áll.
3. A betegdokumentáció kezelése, tárolása során
biztosítottak az adatkezelési, adatvédelmi elő­
írások.
4. Az egészségügyi szolgáltató szervezet doku­
mentáltan szabályozza a hatályos jogszabá­
lyok és szakmai előírások figyelembe vételével
a betegdokumentáció specifikus tartalmát és
hozzáférésének rendjét.
A 2.2. standard felülvizsgálati szempontjai:
1. A beteghez rendelt egyedi azonosítót a beteg
valamennyi egészségügyi dokumentációján
feltüntetik.
2. Az azonosító alapján a beteg azonosítása min­
den vizsgálat, kezelés, beavatkozás előtt meg­
történik, kiemelten:
- gyógyszerbeadás előtt;
- vér- és vérkészítmények beadása előtt;
- műtéti beavatkozások előtt;
- műtéti beavatkozás esetén a műtéti oldal
egyértelmű azonosítása is megtörténik.
3. Kommunikációképes beteg esetében az azo­
nosítás a beteg közreműködésével történik.
A 2.3. standard felülvizsgálati szempontjai:
1. A betegdokumentációnak a következőket kell
tartalmaznia:
- személyazonosító adatok;
- értesítendő személy/törvényes képviselő
neve elérhetősége;
- kórelőzmény, kórtörténet;
- első vizsgálat eredménye;
- diagnózist és a gyógykezelési tervet meg­
alapozó vizsgálati eredmények, vizsgála­
tok elvégzésének időpontja;
- az ellátást indokoló betegség megnevezése,
kialakulásának alapjául szolgáló betegség,
kísérőbetegség, szövődmények;
- az ellátást közvetlenül nem indokoló be­
tegség, kockázati tényezők;
- elvégzett beavatkozások ideje/eredménye;
- gyógyszeres terápia/egyéb terápia és ered­
ménye;
- gyógyszer-túlérzékenység (+ és - ) ,
- bejegyzéseket tevők neve/bejegyzés idő­
pontja;
- betegnek/más személynek nyújtott tájékoz­
tatás tartalma;
- beleegyezés/visszautasítás ténye, időpontja;
- minden olyan adat és tény ami a beteg
gyógyulására befolyással lehet.
2. A betegdokumentáció részeként meg kell őrizni:
- vizsgálati leleteket;
- gyógykezelés és konzílium iratait;
 - ápolási dokumentációt;
- képalkotó diagnosztika felvételeit;
- szövetmintákat.
3. A betegdokumentáció minden bejegyzése -
függetlenül az információhordozó típusától - el
van látva dátummal, a bejegyző azonosítójával
és - amennyiben szükséges - a hitelesítéssel.
4. A betegdokumentációba csak az arra jogosul­
tak tekinthetnek be.
A 2.4. standard felülvizsgálati szempontjai:
1. A betegdokumentáció adatait és információit
időrendben rögzítik.
2. A betegdokumentációt a betegellátási folya­
mat befejezését illetve a beteg elbocsátását kö­
vetően - a betegdokumentáció kezelési sza­
bályzatban meghatározott időn belül - vala­
mennyi tartozékával együtt az arra felhatal­
mazott személyek kompletté teszik".
(Forrás: http://www.eum.hu.index.php?akt_menu=5236)
A betegdoku m entáció/egészség-
ügyi dokumentáció részei
A kortörténet (a beteg gyógyintézeti adatait tar­
talmazó okirat) részei:
Kórlap:
- személyi adatok (a beteg neve, születési he­
lye, ideje, állandó lakcíme, foglalkozása,
személyi száma, a legközelebbi hozzátarto­
zó neve);
- kórelőzmény/anamnézis (egyéni/családi
/szociális);
- a vizsgálatkor észlelt jelen állapot (status
praesens);
- a kórlefolyást rögzítő lap (dekurzus lap): a
beteg megfigyelése, kezelése, vizsgálatai
során észleltek, leletek, állapotváltozások;
- epikrízis (záradék): a kórtörténet rövid össze­
foglalása, további javaslatok, utasítások.
Lázlap: csak intézetben fekvő betegnél ve­
zetik.
Laborpapírok.
Egyéb betétlapok (lásd a 13. fejezetben).
Az ápolási dokumentáció
Azt, hogy milyen ápolási dokumentációt használ
az ápoló, megszabja az adott országban elfoga­
dott törvényi szabályozás, az adott intézmény
szakmai elvárásai, az intézmény által elfogadott
ápolási modell, az osztály profilja. Az ápolási do­
kumentáció tartalmazza az ápolószemélyzet fel­
jegyzéseit a beteg teljes körű és folyamatos ápolá­
si ellátásáról.
„Az ápolási, gondozási tevékenységről ápolá­
si, gondozási dokumentációt kell vezetni, amely
része az egészségügyi dokumentációnak." (1997.
évi CLIV. törvény az egészségügyről)
(Részletesebben lásd a 13. fejezetben.)
Az ápolási dokumentáció
alkalmazásának indoklása
Jogi szükséglet
A jogszabályi előírások betartása mindenki
számára kötelező. A pontos dokumentáció elsőd­
legesen a kliens/beteg érdekét szolgálja, de vitás
jogi helyzetekben védelmet jelenthet az ápolósze­
mélyzet számára is. Az intézményekben zajló mi­
nőségfejlesztési folyamatok is megkövetelik az
ápolási dokumentáció pontos vezetését.
Gazdasági szükséglet
Az egészségügyben történő változások, az
egészségügyi költségrobbanás költségtudatosabb
magatartást, racionálisabb, költséghatékonyabb
ellátást vár el az ápolóktól is. A pontos doku­
mentáció lehetővé teszi az adott ápolási beavat­
kozás költségeinek megfigyelését, tényszerűen
igazolhatja az ápolási teljesítmény arányát a tel­
jes gyógyítási folyamatban.
Ápolási szükséglet
A pontos dokumentáció vezetésével a beteg
biztonsága fokozódik, a kliens állapotváltozásá­
val kapcsolatosan naprakész információk állnak
rendelkezésre, folyamatában követhető a beteg
állapotváltozása. A folyamat átlátható, a felelős­
ség egyértelmű.
Az ápolási dokumentáció alkalmazásának előnyei
A beteg saaöiára
Átfogó, dinamikus információt nyújt az egyén
változó szükségleteiről, így a beteg/kliens sze­
mélyre szabott ápolásban részesülhet.
Az ápolási folyamat minden egyes szakaszá­
ban egyenrangú partnernek tekintik őt és család­
ját. A kliens/beteg saját felelőssége a gyógyulási
folyamatban hangsúlyossá válik.
Az ápoló számára
Az ápolási dokumentáció alkalmazása értékes
információt nyújt a beteg ellátásához, lehetőséget
teremt a jobb minőségű ápolási szolgáltatás nyúj­
tására.
Átláthatóvá válnak a feladatok az ápolói, il­
letve az egészségügyi ellátó team számára, egyér­
telművé válik a kliensért/betegért viselt felelősség.
Mindezek nagyobb megelégedettséget jelente­
nek az ápolók számára (például pozitív visszajel­
zés a kliensek/betegek részéről, a szervezettség
miatt munkaidő megtakarítás).
A pontos ápolói dokumentáció a kutatómun­
ka egyik forrása lehet (az ápolási beavatkozások
hatékonysága kiértékelhető), ugyanakkor tanul­
mányozása oktatási eszköz és folyamatos tanu­
lásra ösztönözhet. Értékelhetővé, mérhetővé teszi
az ápolás minőségét.
Kritikus vélemények az ápolási folyamat
dokumentálásával kapcsolatosan
A túl sok adminisztráció elveszi az időt a betegtől
(kezdetben ez biztosan igaz, de nem elhanyagol­
ható szempont, hogy a dokumentáció alkalmazá­
sával fokozódik a beteg biztonsága).
Az ápolószemélyzet létszáma nem elegendő az
ápolási folyamat alkalmazásához, dokumentálá­
sához (ez valóban kulcskérdés, a humán és egyéb
infrastrukturális feltételek hiányában nagyon ne­
héz a személyközpontú munkamódszer alkalma­
zása).
Nem szeretik a betegek, ha túl sok kérdést kell
megválaszolniuk (a betegek saját biztonságos el­
látásuk érdekében megnyerhetők az együttműkö­
désre).
A papírra bármit le lehet írni (ez jogi, etikai
következményeket vetít előre, és egy szakma hi­
vatásos gyakorlójáról nem feltételezhető, hogy
valótlan adatokat rögzít).
Az egészségügyi team nem ápoló tagjai (pél­
dául orvosok) nem igénylik az itt feltüntetett in­
formációkat (elsősorban nem az ő számukra ké­
szül, de az ápoló a betegre vonatkozó releváns
információkat ezen keresztül tudja velük meg­
osztani).
Az elmélet-gyakorlat egységének hiányát
tükrözi vissza (mást oktatnak a képző intézmé­
nyek és mást vár el a gyakorlat). Az valóban re­
ális veszély, ha az ápolási gyakorlat nem alkal­
mazza az ápolási folyamat munkamódszerét, az
elmélet-gyakorlat közti távolság mérsékléséhez
kompromisszumokra van szükség mindkét fél
részéről).
A kritikus hangvétellel szemben a felsorolt
előnyök mindenképpen érvként szolgálhatnak, és
tényekkel tovább bővíthetők.
Az ápolási folyamat munkamódszerének kia­
lakítása, erre az ápolószemélyzet felkészítése, a
szükséges dokumentáció kifejlesztése, bevezetése,
folyamatos fejlesztése azonban időigényes, anya­
gi és humán erőforrást is igényel.
A dokumentálás alapelvei
Személyközpontú legyen, biztosítsa a sze­
mélyre szabott ápolás lehetőségét.
Tükrözze az ápolási folyamat szakaszait.
Csak az ápolással összefüggő adatok sze­
repeljenek benne.
Az információk rendszerezése műszakon­
ként és ne feladatonként történjen.
Folyamatos legyen, rendezett, logikus szer­
kezetű.
Minden bejegyzést dátum, időpont előz­
zön meg.
 Minden bejegyzésnél szerepeljen az ápoló
aláírása.
Legyen felhasználóbarát, praktikus, köny-
nyen használható.
Ne növelje az adminisztrációs feladatokat.
Könnyen felhasználható legyen az egész­
ségügyi ellátó team más tagjai számára is.
Elegendő információt nyújtson az elvég­
zett ápolói feladatokról.
Egyértelmű legyen, pontos és olvasható.
Tömör, hiánytalan (minden lényeges infor­
mációt tartalmazzon).
Kerülni kell a rövidítéseket, mert ezek nem
mindenki számára egyértelműek.
Tárgyilagos, értékítélettől mentes megjegy­
zések (a leírtak nem sérthetik a klienst/be­
teget).
Alkalmas legyen az ápolói teljesítmény
mérésére.
Az ápolási dokumentáció részei
Ápolási felmérés elemei
Személyi adatok (születési idő, nem, lak­
cím, családi állapot stb.);
az egészségügyi ellátás igénybevételének
oka;
jelen betegség, panasz;
korábbi előzmények (gyermekkori beteg­
ségek, előzetes sérülések és kórházi tartóz­
kodások stb.);
családi előzmények (a közvetlen családta­
gok, élő rokonok egészségi állapota stb.);
környezeti előzmények (kockázati ténye­
zők stb.);
pszichoszociális és kulturális előzmények;
szervrendszerek áttekintése;
funkcionális egészségi minták (Gordon-fé­
le funkcionális minták).
Ápolási (ellátási) terv
Rövid (általában 1-3 napos);
közepes (1 hét-30 nap időtartamú);
hosszú távú (30 napon túli).
Ápolási dekurzus
A beteg napi, műszakonkénti állapotváltozá­
sát jelzi, és rögzíti az elvégzett ápolási beavatko­
zásokat.
Ápolási zárójelentés
Rögzíti a kliens/beteg állapotváltozását a be­
teg ápolásba vétele óta, röviden összefoglalja az
ápolást, tartalmazza az elbocsátási tervet.
Mellékletek
Magyarországon a legelterjedtebb az öthasábos
ápolási terv, melynek első oszlopába kerül a beteg
ápolási diagnózisa, a második oszlopba a tervezés
célja, a harmadikba a tervezett beavatkozások, a
negyedikbe a végrehajtás dekurzálása, míg az utol­
só oszlopban kap helyet az értékelés. Fontos, hogy
az ápolási terv formátuma megfeleljen az adott or­
szág adott intézményi környezetének. (I. 13.8 ábra)
Az ápolási folyamat
egyes szakaszainak rövid
összefoglalása
Felmérés, ápolási anamnézis
Az ápoló felméri, és folyamatosan gyűjti a be­
teg egészségi állapotával kapcsolatos információ­
kat. A felmérés tehát nem egyszeri alkalom, ha­
nem folyamatos tevékenység. Az ápolási modell
irányíthatja a felmérés folyamatát, keretet, vázat
jelent a felméréshez. Az ápoló feltárja a beteg erő­
forrásait, dokumentálja az elvégzett feladatot.
Cselekvő együttműködésre biztatja a beteget,
amennyiben ez lehetséges. A felmérés szakasza
szoros kapcsolatban áll a következő szakasszal.
Ápolási diagnózis
Az összegyűjtött adatokat az ápoló elemzi, az
adatokra támaszkodva megállapítja a beteg jelen,
illetve a beavatkozás hiányában várható ápolási
problémáit, és írásban rögzíti azokat. Az ápoló
számít a beteg cselekvő együttműködésére. Ha az
ápolási diagnózisok pontatlanok, nem egyértel­
műek, hiányosak, kicsi a valószínűsége a haté-
kony tervezésnek. Az ápolási diagnózis szoros
kapcsolatban áll a tervezés szakaszával.
Tervezés
Ebben a fázisban az ápoló fontossági sorren­
det állít fel a problémák között, célokat tűz ki
megoldásukra, melyek eléréséhez beavatkozáso­
kat rendel. Ha a beteg életveszélyes állapotban
van, az ápolónak sürgősen kell tennie valamit,
nincs idő az adatok elemzésére, tervezésre. Ilyen­
kor ez későbbre halasztódik. A terv irányítja a
végrehajtás szakaszában kivitelezett tevékenysé­
geket. Az ápoló dokumentálja ezt a munkafázist
is. Mindez a beteggel való együttműködésben re­
alizálódik. A tervezés szakasza szorosan kapcso­
lódik a végrehajtás fázisához.
Végrehajtás
Az ápolási terv átgondolt végrehajtására kerül
sor, azaz az ápoló gondolkodva cselekszik. A
tényleges beavatkozás előtt, alatt és után az ápoló
felméri a beteg állapotát, elvégzi a tervezett tevé­
kenységeket. Ha a kliens/beteg állapotváltozása
nem indokol változtatást, rögzíti a megfigyelteket
és az elvégzett tevékenységet. A kliens/beteg ennek
a munkaszakasznak is aktív részese. A végrehajtás
szakasza átfedést mutat az értékelés szakaszával.
Értékelés
Értékelés az ápolási folyamat minden egyes
szakaszában történik. Ebben a munkafázisban
azonban elsősorban annak értékelésére kerül sor
a beteggel együttműködve, hogy a beteg és az
ápoló által közösen kitűzött célokat sikerült-e el­
érni, illetve milyen okok miatt nem realizálódtak.
Az ápolási folyamat
egyes szakaszainak részletes
bemutatása
Az ápolási folyamat első szakasza az ápolási
anamnézis felvétele, helyzetfelmérés. Folyamatos,
következetes tevékenység, amely a klienssel/be­
teggel való első találkozáskor kezdődik. Magá­
ban foglalja a megfigyelés, kommunikáció, elem­
zés, értelmezés készségeit. A felmérés elméleti ke­
retéül valamely ápolási modell alkalmazható. A
felmérés célja az egyén/család ápolás iránti szük­
ségleteinek, illetve a szükségletek kielégítésére
rendelkezésre álló erőforrásoknak a meghatáro­
zása.
Az ápolási anamnézis felvétele során a kli­
ens/beteg egészségi állapotával kapcsolatos ada­
tok összegyűjtésére kerül sor, adatbázis létreho­
zása céljából. Az ápolási folyamat sikere, végső
soron a kliens/beteg egészségi problémájának
megoldása a felmérés pontosságától függ. A fel­
vételi anamnézis minden felmérés közül a legrész­
letesebb. Mivel az ápolási folyamat dinamikusan
reagál a beteg változó egészségi állapotára, ehhez
a kezdeti felméréshez további információk adód­
nak a folyamatos újrafelmérések során. A kapott
adatok részben kiinduló adatként szolgálnak,
részben pedig a későbbiekben a beteg egészségi
állapotváltozásait lehet hozzájuk mérni, viszonyí­
tani.
Milyen információk szükségesek és miért?
Az ápolás elsődleges célja, a kliens/beteg egyé­
ni ápolási szükségleteinek felmérése, megismeré­
se. Ennek érdekében a kliens/beteg fizikai, pszi­
chés, szociális, egészségi állapotára vonatkozó in­
formációk gyűjtésére kerül sor.
Az ápoló megpróbálja megállapítani, hogy mi
a szokásos vagy normális az adott egyén számá­
ra, „világos képet akar nyerni róla, mielőtt meg­
kezdi az ápolását" (LEMON 4. 1987.). A felmé­
rés lehet átfogó és célzott. Átfogó, ha a beteg
egészségi állapotának valamennyi területére ki­
terjed, célzott, ha az egészségi állapotnak csak
egyes területeit, a beteg egyes szükségleteit érinti.
A felmérés szakasza meghatározó a kliens/be­
teg és az ápoló kapcsolatában. Az ápolónak meg
kell nyerni a beteg bizalmát, a beteg aktív részvé­
telére épülő kapcsolatot kell kialakítani. Meg kell
nyerni a páciens közreműködését annak érdeké­
ben, hogy elérhetők legyenek a kliens /beteg és az
ápolás számára kívánatos eredmények.
 További fontos cél az egészségügyi ellátó team
többi tagjával történő' kommunikáció biztosítása
is.
Az ápolási anamnézis
Adatgyűjtés: az egészségi állapottal kapcsolatos
adatok összegyűjtése ápolási előzmények felvéte­
le, az ápoló megfigyelései, mérései, az összegyűj­
tött laboratóriumi és diagnosztikai adatok és az
egészségügyi teamtagoktól, a kliens/beteg hozzá­
tartozójától megszerzett információk alapján.
Az adatgyűjtés 3 szakasza:
a beteggel való találkozás előtti;
a beteggel való találkozás alatti;
a beteggel való találkozást követő.
A beteggel való találkozás előtt. Az ápolónak
fel kell készülni az ápolási anamnézis felvételére.
Célszerű a kliens/beteg „előzetes megismerése" is,
azaz tájékozódás az egészségügyi ellátó team más
tagjaitól, a beteggel kapcsolatos dokumentációk
áttekintése (például laboratóriumi és egyéb diag­
nosztikai eredmények). Felesleges ismételten olyan
kérdéseket feltenni, amelyekre az előzetes doku­
mentumokban könnyen megtalálható a válasz.
Fontos megfelelő időt tervezni a beteggel és
problémájával kapcsolatos ismerkedésre (kb. 1 5 -
30 percet kell szánni rá).
Nyugodt körülmények biztosítása is nélkülöz­
hetetlen, azaz egy olyan hely, ahol az ápoló és pá­
ciens leülhet, és semmi nem zavarja a beszélge­
tést. Az ápoló bizalmi kapcsolatot akar kialakíta­
ni az klinessel/beteggel, és ehhez az első benyo­
mások nagyon meghatározók.
A beteggel való találkozás alatt. Fontos a be­
mutatkozás, a bizalomépítés. El kell mondani a
betegnek az anamnézist felvevő nevét, beosztását,
a felmérés célját. Meg kell kérdezni őt arról, ho­
gyan szeretné, ha szólítanák.
Ha az ápoló a beszélgetés közben jegyzetel,
vagy az előre nyomtatott dokumentációs formát
tölti ki, tájékoztatnia kell róla a beteget.
Fontos az ápoló és a beteg megfelelő elhelyez-
kedése. J ó , ha mindkét fél ül, szemük egy magas­
ságban van, nincs semmiféle kommunikációs gát
kettőjük között.
Célszerű néhány bevezető, általános kérdés
után először azzal a panasszal kapcsolatos kérdé­
seket feltenni, amelyek miatt a kliens/beteg felke­
reste az egészségügyi intézményt. Ezt követően
valamely ápolási modell szempontjait keretként
felhasználva lehet folytatni a kikérdezést.
Lényeges a felmérés időzítése is, azaz olyan
időpont megválasztása, amikor a beteg teljes fi­
gyelmével képes az ápoló felé fordulni (például
nincs erős fájdalma).
Segítheti az ápoló-beteg közötti kapcsolat ki­
építését az ápoló hangjának meleg tónusa, az
ápoló által használt, beteg számára érthető szó­
kincs, a megfelelő testbeszéd.
A felmérés tartalmi részét az alkalmazott ápo­
lási modell, illetve az osztály szakmai előírásai
határozzák meg. A felmérés sikere jelentős mér­
tékben függ az ápoló-beteg közötti kommuniká­
ciótól.
Fontos, hogy a kliens/beteg érezze, az ápoló
csak rá figyel, nem siet, időt szán az ő megisme­
résére, problémáinak feltárására.
Nyitott és zárt kérdéseket egyaránt alkalmaz­
hat az ápoló. A nyitott kérdés (például: mi fáj?)
kifejtő, részletes választ vár a betegtől, a zárt kér­
dés vagy eldöntendő kérdés (például: dohány­
zik?) választás elé állítja két vagy több lehetséges
válaszból. A zárt kérdések alkalmazása során fő­
ként adatokhoz kíván jutni az ápoló, ám túlzott
alkalmazásuk vallató jellegűvé teszi a beszélge­
tést. A nyitott kérdésekre adort válaszok a klien­
seket/betegeket foglalkoztató problémák részlete­
sebb feltárását teszik lehetővé. Figyelni kell az
ápolónak arra is, hogy ne tegyen fel olyan kérdé­
seket, amelyekkel sugallja a betegnek a válaszo­
kat, illetve kerülni kell a kettős kérdéseket, mert
ilyenkor nem egyértelmű a kapott válasz.
Az anamnézisfelvétel sikerességét, a kommu­
nikációt segítheti a rövid megerősítések alkalma­
zása, a beteg érzéseinek visszatükrözése. Fontos a
beteg nem hiteles viselkedésének visszajelzése, az
ápoló értékítélet-mentes reagálásai. A felmérés
során jó lehetó'ség adódik a beteg megfigyelésére
(például fizikai állapot, testbeszéd, interakciók)
vizsgálatára.
A beteggel való találkozás befejezésekor. J ó , ha
az ápoló már előre jelzi a beteg számára a beszél­
getés végének közeledését. Ilyenkor új témákba
már nem kell belekezdeni. Meg kell kérni a bete­
get, hogy összegezze a beszélgetésben feltárt leg­
fontosabb problémákat, majd az ápolónak is össze
kell foglalnia a beteg által elmondott lényeges in­
formációkat, így kiderülhetnek esetleges félreérté­
sek, megerősítést nyernek bizonytalan adatok.
Fontos, hogy valamilyen pozitív megjegyzés­
sel fejeződjön be a beszélgetés.
Az adatgyűjtés forrásai
Elsősorban az ellátandó kliens/beteg, illetve más
fontos személyek a beteg életében nyújthatnak
adatokat.
Két csoportját különböztetjük meg a forrá­
soknak. Közvetlen adatnak tekintjük a betegtől
nyert adatokat, közvetettnek a más forrásból
származó adatokat.
Közvetett források lehetnek:
az egészségügyi team tagjainak szóbeli
írásbeli jelentései;
az ápoló saját megfigyelései, mérései;
kórlap;
zárójelentések;
konzíliumok;
diagnosztikai eljárások leletei;
ápolási lap;
a témába vágó szakirodalom.
Az adatgyűjtés módszerei
Megfigyelés;
mérés (fontos törekedni arra, hogy az ápo­
ló minél több objektív adat birtokába jus­
son pl. mérőskálák alkalmazásával;
kommunikáció.
Az adatok megerősítése: az adatok pontossá­
gának, teljességének ellenőrzését jelenti.
A beteggel való találkozás utáni ápolói felada­
tok közé tartozik az adatok érvényességének el­
lenőrzése, az adatok megerősítése.
Sor kerül a szubjektív-objektív adatok azono­
sítására (szubjektív adat az, amit a beteg elmond;
objektív adat, amit az ápoló figyel meg). A pon­
tosan mérhető adatok tényként elfogadhatók.
A mások által megfigyelt vagy mért adatokat
(lehet téves is!) ismételten ellenőrizni kell. Duplán
kell ellenőrizni a „normáltól", átlagostól jelentő­
sen eltérő adatokat, oly módon, hogy össze kell
hasonlítani más forrásokból származó adatokkal.
Az ápolónak tényeket kell keresni, nem felté­
telezésekre kell alapoznia a következtetéseit. Tö­
rekedni kell az adatok megértésére, magyaráza­
tokra, a sokoldalú helyzetértékelésre.
Az adatok elrendezése, csoportosítása. Az
adatok csoportosítása azért történik, hogy köny-
nyen látható legyen a beteg problémája (például
a Henderson-féle ápolási modell 14 szükséglete
megfelelő keretet jelent). A csoportosítás történ­
het valamely ápolási modell vagy a szervrendsze­
rek áttekintése alapján. Az ápolási modell alap­
ján történő felmérés segíti az ápolási problémák
megfogalmazását, mert az ápolás szempontjait
és
hangsúlyozza. Ha a felméréshez használt ápolási
dokumentáció jól szerkesztett, akkor az összetar­
tozó adatok egyértelműek.
Az adatok dokumentációja. Az ápolási anam­
nézis felvételének minden egyes elemét dokumen­
tálják, és az az ápolási terv alapját képezi. Min­
den vizsgálati eredményt, minden észlelést rögzí­
teni kell.
Az ápolási diagnózis
Az ápolási diagnózis fogalmát a NANDA (észak­
amerikai Ápolási Diagnózis Társaság) határozta
meg 1994-ben:
„Az ápolási diagnózis klinikai véleményalko­
tás a tényleges és lehetséges egészségügyi problé-
mákra, életfolyamatokra vagy életeseményekre
adott egyéni, családi vagy közösségi reakciókról.
Az ápolási diagnózis alapja az ápolási tervnek, il­
letve azoknak az ápolási beavatkozásoknak,
amelyek az ápolótól számon kérhetők.
Olyan megállapítás, amely a kliensnek/beteg­
nek az egészségi problémákra adott tényleges
vagy potenciális (lehetséges) reakcióit írja le,
amelynek a kezelésére az ápoló hatásköre kiter­
jed, illetékessége, kompetenciája vonatkozik,
amiért jogilag felelősségre vonható. Fontos, hogy
amikor valaki elolvassa az ápolási diagnózist, ak­
kor egyértelmű legyen számára, hogy mit tehet az
ápoló az adott problémával.
A NANDA-féle ápolási diagnózisok alkalma­
zása azért célszerű, mert egységes nevezéktant,
közös nyelvet biztosít az ápolók számára, azaz
minden ápoló, aki ezt a nevezéktant használja,
ugyanazt érti az egyes diagnózisok alatt. A NAN-
DA-diagnózisok listáját kétévente hivatalosan
korszerűsítik. A NANDA-diagnózisok a páciens
betegségre és bizonyos állapotra adott reakciói­
val foglalkoznak, és megkülönböztetik az ápoló
és az orvos szerepét.
Az orvosi és ápolási diagnózis összehasonlítása
Orvosi diagnózis. A betegséget, kórfolyamatot
állapítja meg. A betegségek kezelése, gyógyítása
áll a középpontjában.
Ápolási diagnózis. A beteg tényleges vagy le­
hetséges reakcióját állapítja meg az adott egész­
ségügyi problémára vonatkozóan, aminek kezelé­
séhez az ápolónak hatásköre van. Az ápolási di­
agnózis felállításával az ápoló célja a személyre
szabott ápolási terv létrehozása, a beteg és a csa­
lád segítése, hogy alkalmazkodni tudjon az egész­
ségi állapot miatti változásokhoz.
A beteg problémái
A beteg panaszai zavart vagy veszélyt jeleznek
a beteg fizikai vagy pszichés szükségleteinek
egyensúlyában. J ó , ha az ápoló megkéri a beteget,
hogy írja le ezeket a problémákat saját szavaival.
Az ápolási diagnózis felállításának lépései
A felmért és csoportokba rendezett adatok elem­
zését, értelmezését a tudományos szakmai isme­
retei, szaktudása alapján végzi el az ápoló. A di­
agnózis felállítását mindig tényekkel kell alátá­
masztani. Egyetlen jel vagy tünet önmagában
nem támogatja az ápolási diagnózis fennállását.
Fontos lépések:
a jellegzetességek (jelek, tünetek) összeha­
sonlítása a standardokkal;
a probléma azonosítása (az ápoló a pana­
szokkal kapcsolatba hozható kóros ada­
tokra összpontosít és listát készít az aktu­
ális és lehetséges problémákról);
tényleges egészségi probléma az, amit a be­
teg közvetlenül megtapasztal, aminek tü­
netei vannak;
lehetséges (potenciális) egészségi problé­
ma: az ápoló valamilyen állapot kockáza­
tát állapítja meg a betegnél;
a potenciális problémák forrásai lehetnek:
a beteg szokásos környezete (otthon, mun­
kahely, életmód), a beteg orvosi diagnózisa
(például szövődmények kialakulásának
kockázata), a beteg kezelése (mellékhatá­
sok), a kórházi környezet (nozokomiális
ártalom);
Az ápolási diagnózis(ok) megfogalmazása
és közlése a klienssel/beteggel/hozzátarto­
zójával;
Az ápolási diagnózis(ok) dokumentálása.
Az ápolási diagnózis részei
Cím, címke (probléma): a probléma pon­
tos leírását tartalmazza;
meghatározó jellegzetességek (kockázati
tényezők): azok a jelek és tünetek, amelyek
gyakran társulnak a diagnózishoz;
A kockázati ápolási diagnózisoknak kocká­
zati tényezői vannak. Egy tünet önmagában nem
támogatja az ápolási diagnózist, azt csak több
meghatározó jellegzetesség (jel, tünet) tudja
megerősíteni.

Kapcsolódó (oki) tényezők: Azok a ténye­
zők, amelyek okozzák a problémát.
A kapcsolódó vagy oki tényezők 4 kategó­
riába sorolhatók:
- kórélettani, pszichológiai
(köhögés <= légúti váladéktermelés);
- kezeléssel kapcsolatos
(fájdalom <= műtéti seb);
- helyzettel kapcsolatos fájdalom
(énkép «= amputáció);
- fejlettségi fokot kifejező
(önpusztító magatartás <= válás).
Az ápolási diagnózis típusai
Aktuális diagnózis. Háromrészes megállapítás,
amelyet az alábbiak alkotnak:
diagnosztikus címke (probléma);
kiváltó ok;
jelek, tünetek.
(Például székürítés zavara + ismeretlen ok +
tünetek: a betegnek négy napja nincs széklete, fáj­
dalmas erőlködéssel járó székürítése van, hasa
puffadt, feszes.)
Kockázati (potenciális) diagnózis. Olyan kli­
nikai állapot, amelyben az egyénnek, csoportnak
nagyobb mértékben van hajlama a jelzett problé­
ma kialakulására.
Kétrészes megállapítás, amelyet az alábbiak
alkotnak:
diagnosztikus címke
kockázati tényező.
(Például felfekvés kialakulásának kockázata +
az eszméletlen állapot.)
Jólléti diagnózis. A jóllét fokozásának lehető­
ségét célozza meg. Egyrészes megállapítás.
Nem tartozik hozzá kapcsolódó, oki tényező.
(Például a szülői szerep javításának lehetősége.)
Tünetcsoporti diagnózis. Több aktuális vagy
kockázati ápolási diagnózis együttesét jelzi, ame­
lyek bizonyos állapot fennállása vagy esemény
bekövetkezte alapján előre jelezhetők. Például
nemi erőszak kiváltotta tünetcsoport.
10 fejezet Ápolás* f o l y a m a i
Diagnosztikus hibák
Az ápolási diagnózis felállításakor az ápoló diag­
nosztikus hibákat követhet el, melyek az egész fo­
lyamat sikerét veszélyeztetik.
Mulasztásos hiba. A szükséglet felismerése el­
marad, vagy helytelenül fogalmazzuk meg, példá­
ul túl korai adatcsoportosítás miatt.
Elkövetett hiba. Meglévő problémákat túloz
el az ápoló, vagy nem létező egészségi problémá­
kat diagnosztizál. Helytelen a megfogalmazás, ha
orvosi probléma szerepel az ápolási diagnózis­
ban, mert az orvosi diagnózis orvosi beavatkozá­
sokat és nem ápolóit kíván meg. Hibát követ el
az ápoló, ha jogilag támadható diagnózist fogal­
maz meg, illetve értékítéletet tartalmaz a felállí­
tott diagnózis.
Tervezés
A tervezés az ápolási folyamat harmadik lépcső­
foka. Az ápolási terv az ápolási anamnézis során
felmért adatok alapján az ápolási diagnózis sza­
kaszában megfogalmazott problémák megoldá­
sára, csökkentésére készül.
M/ a célja az ápolás tervezésének} Az ápolá­
si terv személyközpontú ápolási ellátásra bizto­
sít lehetőséget. A tervezés lehetővé teszi, hogy ne
csak a beteg aktuális problémái kerüljenek meg­
oldására, hanem a prevencióra, illetve a rehabi­
litációra is figyelem fordítódjon. Irányítja, szer­
vezettebbé, pontosabbá teszi az ápolást, a doku­
mentációt. A terv segíti az ápolók és az egész­
ségügyi ellátó team tagjai közötti kommunikáci­
ót.
Az ápolási terv alapot nyújt az ápolási folya­
mat értékeléséhez. Az ápoló/ kliens/beteg, illetve
az egészségügyi ellátó team más tagjai a tervben
meghatározott célhoz tudják mérni a beavatko­
zások hatékonyságát. A tervezés során készült
dokumentáció segíti a kutatást, a jogi problémák
tisztázását is.
 Négy szakaszból áll:
a prioritások meghatározása;
a célok, várható eredmények felállítása;
az ápolási tevékenység megfogalmazása;
az ápolási terv dokumentálása.
A prioritások meghatározása. Gyakran elő-
fordul, hogy a betegnek több problémája van,
mint amennyivel egyidőben az ápoló foglalkozni
képes. Ezért az ápolási terv készítésének első lé­
pése a problémák fontossági sorrendjének meg­
határozása. Az ápoló számára az egyes feladatok
prioritási (fontossági) sorrendjének meghatározá­
sához segítséget nyújt a Maslow-féle szükségleti
hierarchia, illetve saját szaktudása. Ezek segítsé­
gével tudja megítélni, hogy melyik probléma ve­
zet más problémák kialakulásához, mivel kell
azonnal törődnie. A fontossági sorrend átgondo­
lásakor szem előtt kell tartani a beteg kórházban
tartózkodásának idejét, illetve a beteg kívánsága­
it is. A kliensek/betegek értékelik, ha aktívan be­
vonják őket saját ellátásukba. Ha a kliens/beteg
állapota miatt erre nem kerülhet sor, akkor a szá­
mára fontos személyek megkérdezése szükséges.
A források hozzáférhetősége, az intézményen
belüli szabályok szintén fontos elemeit képezhe­
tik a prioritási sorrend felállításának.
Nagy prioritásúak azok a problémák, amik
kezelés nélkül a beteg vagy mások károsodását
okoznák.
A közepes prioritású problémák a beteg nem
sürgős, életet nem veszélyeztető szükségletei.
Az alacsony prioritású probléma a beteg ké­
sőbbi jóllétére hathat kedvezőtlenül.
A célok, várható eredmények és az ápolási te­
vékenység megfogalmazása. Fontos, hogy a ter­
vezés során betegközpontú célokat fogalmazzunk
meg, azaz a kliens/beteg és ne az ápoló feladatait
tükrözze vissza a cél.
Lényeges az is, hogy a célok a felmért adato­
kon alapuló ápolási diagnózisból következzenek.
Az, hogy a kitűzött cél megfigyelhető, mérhető,
hogy határidőt rendel hozzá az ápoló, az az érté­
kelés során válik kiemelkedően fontossá.
Az alábbi kérdőszavak segíthetnek a célkitű­
zések pontosabb megfogalmazásakor:
kitől várjuk a tevékenység végrehajtását;
mit várunk el a betegtől;
mire lesz képes;
hol, hogyan, milyen körülmények között
kerül sor a tevékenység végrehajtására;
mikor kerül sor a tevékenységre?
Fontos a célkitűzések realitása is, azaz, hogy
adott kliens/beteg adott állapotának megfelelő,
elérhető, mérhető célkitűzéseket fogalmazzunk
meg. Olyan célok, amelyek harmonizálnak a kli­
ensnek/betegnek nyújtott többi szakember keze­
lési tervével. Az ápolási tervek reális megvalósu­
lásának alapfeltétele az is, hogy az ápoló partner­
ként működjön együtt a klienssel/beteggel, vonja
őt be a célkitűzések meghatározásába, vegye fi­
gyelembe erőforrásait, korlátait, szociokulturális
hátterét, fejlődőképességét. Az ápolónak számol­
ni kell a tervezés során adott intézmény személyi
és anyagi erőforrásaival és a beteg kórházi keze­
lésének várható időtartamával is.
További szempontok az ápolási beavatkozá­
sok tervezésekor.
Tudni kell, melyek az ápoló független,
együttműködő és függő feladatai, és ennek
megfelelő döntéseket kell hozni a terv
megfogalmazásakor.
Ismerni kell a beavatkozások tudományos
hátterét (mit, miért tesz az ápoló).
Mérlegelni kell a választott beavatkozás
előnyeit, hátrányait.
Rendelkezni kell az ápolói tevékenység
végzéséhez szükséges pszichomotoros és
interperszonális készségekkel.
Mik tartoznak a független ápolási funkció kö­
rébe, amit az ápoló saját szaktudása alapján, sa­
ját felelősségére kezdeményez?
Az ápoló kizárólagos felelősséget visel az ápo­
lási diagnózis alapján megfogalmazott terv, felada­
tok megvalósításáért. Ilyen feladatok lehetnek:
- csökkent önellátás;
- fájdalom, rossz közérzet;
 - a betegséggel, kezelésével, életet vesz­
élyeztető eseményekkel kapcsolatos ér­
zelmi problémák, mindennapos pana­
szok (például veszteség);
- gyengült döntőképesség;
- az énkép egészségi állapot romlásával
kapcsolatos megváltozásai;
- a saját egészségi állapot iránti éberség
csökkenése;
- a természetes sorsfordulók által kivál­
tott feszültség;
- beilleszkedési zavarok.
Az ápolás függő funkcióinak tervezése, azok a
feladatok, amelyeket az ápoló orvosi utasításra,
saját felelősségére hajt végre. Ezek a szakmai fel­
adatok az orvosi előírásokból adódó ápolási bea­
vatkozások, melyek általában orvosi vizsgálatok­
hoz vagy kezeléshez kapcsolódnak, és az ápolótól
jelentős időráfordítást igényelnek.
Ezek megfogalmazása jelenti a legtöbb prob­
lémát az ápolási terv készítésekor. Az ápolási
tervben olyan módon kell szerepeltetni, hogy az
ápolónak meg kell vizsgálnia, milyen problémát
jelent adott kezelés/vizsgálat a beteg számára, és
az ezzel kapcsolatos célokat, tevékenységeket kell
megfogalmaznia. Elvárás az ápoló kritikus gon­
dolkodása, a beteg érdekének képviselete.
Együttműködési feladat esetén, amikor az or­
vos kezdeményezi a beavatkozást, de az ápoló és
az orvos közösen viselik a felelősséget, az ápoló
felelős a lehetséges szövődmények jeleinek, tüne­
teinek felismeréséért, megfigyeléséért. A szövőd­
mények azosítása érdekében érdemes áttekinteni
a betegnek rendelt gyógyszereket, a beteg orvosi
diagnózisához társuló szövődményeket, a bete­
gen aktuálisan végzett diagnosztikus és terápiás
beavatkozások szövődményeit. Gyakori hibák a
beavatkozások megfogalmazásakor. Az ápolási
tevékenységet hiányosan vagy pontatlanul jelöl­
ték meg (például hiányos lehet a tevékenység gya­
koriságának feltüntetése, a beavatkozáshoz szük­
séges mennyiség megjelölése, hiányozhat a bea­
vatkozás során alkalmazott módszer, a beavatko­
zást végző személy megnevezése).
Minél pontosabban, precízebben megfogal­
mazott az ápolási terv, annál konkrétabb, világo­
sabb, annál jobban szolgálja a páciens érdekeit.
Az ápolási terv dokumentálása
Az ápolási tervet meg kell ismertetni a pácienssel,
a családdal vagy a beteg számára más fontos sze­
mélyekkel, illetve az ellátó team valamennyi tag­
jával. A terv részei a célok/várható eredmények és
az ennek elérése érdekében tervezett ápolói bea­
vatkozások, tevékenységek. Ez tükröződik vissza
a dokumentációban is.
Standard ápolási tervet is használhat az ápo­
ló, ami általános irányelv, protokoll, adott beteg­
ségben szenvedő betegek ápolásának általános
sémája.
Alkalmazásának előnye, hogy megkönnyíti az
ápoló dokumentációs feladatait. Hátránya, hogy
háttérbe szorítja az ápoló szakmai mérlegelését,
döntését, az egyénközpontúságot, így igazítani
kell adott beteg szükségleteihez.
A végrehajtás szakasza
Az ápolási folyamat végrehajtási szakasza a ne­
gyedik fontos szakasz. Ennek során az ápoló vég­
rehajtja azokat a beavatkozásokat, melyek az
ápolási tervben fogalmaztunk meg, melynek célja
a kliens/beteg segítése a kívánt célok elérésében.
Az ápolói beavatkozások az ápolási tervből kö­
vetkeznek. A végrehajtás szakaszának is megha­
tározó eleme a kritikus gondolkodás. Az ápoló
nem automatikusan hajtja végre az előírt ápolási
tervet, hanem átgondoltan cselekszik.
A végrehajtás lépései:
előkészítés;
beavatkozás;
dokumentáció.
Az előkészítés során az ápoló áttekinti az ápo­
lási tervet. Sor kerül a beteg állapotának újrafel-
mérésére, amely az adott tevékenység kivitelezé­
séhez kapcsolódó részleges ápolási felmérést je­
lent. Fontos annak eldöntése, hogy a beteg jelen
állapota megfelel-e a tervezett ápolásnak, az elő-
írt beavatkozásoknak. Adott beavatkozás nem
ütközik-e más szakmai csoportok céljával? Az
ápoló szakmai feleló'ssége dönteni arról, hogy tu­
dása, készségei elegendó'ek-e az adott beavatko­
zás végrehajtásához vagy segítségre van szüksége.
Egyes ápolói beavatkozások rizikót jelentenek a
beteg számára, ezért az ápolónak fel kell készül­
nie a leggyakoribb lehetséges szövődmények fel­
ismerésére, elhárítására.
A beavatkozáshoz biztosítani kell a szükséges
erőforrásokat (megfelelő időt a beavatkozásra;
ha lehet, kiválasztani a beavatkozásra legoptimá­
lisabb időpontot; a legmegfelelőbb személyt, aki
rendelkezik az adott tevékenység kivitelezéséhez
elméleti ismeretekkel és pszichomotoros készsé­
gekkel). Fontos, hogy a beavatkozást végző ápo­
ló kompetens legyen az adott feladat végrehajtá­
sában, szakmáját a megfelelő jogi szabályozás
mellett gyakorolja (törvények, intézményi rendel­
kezések).
Elő kell készíteni a szükséges eszközöket is
(pontos előkészítés, tartalékok). A minőség bizto­
sítása mellett törekedni kell a költséghatékony­
ságra. Befolyásolja adott tevékenység végrehajtá­
sát, hogy milyen típusú ápolásszervezési forma
keretében tevékenykedik az ápoló.
A végrehajtás során a beteg biztonságának
szem előtt tartása, a veszélyek minimalizálása
rendkívül fontos. Ez egyrészt a beteg pszichoszo-
ciális biztonságát jelenti, ami megnyilvánul a fe­
léje irányuló tiszteletben, udvariasságban, a szá­
mára fontos személyek jelenlétének biztosításá­
ban, a beavatkozással kapcsolatos tájékoztatás­
ban. Fontos az ápoló etikus magatartása is. A be­
teg biztonságát meghatározó tényezők a beteg
kora, mozgásképessége, érzékelési zavarai, tudati
állapota. A legveszélyeztetettebbek az újszülöt­
tek, idősek, értelmi fogyatékosok, érzéstelenítés
alatt álló betegek.
A beteg biztonsága fokozható a fizikai kör­
nyezet megfelelő előkészítésével.
Fontos, hogy megfelelő helyen kerüljön sor a
beavatkozásra. Biztosítani kell az intimitást, a
csendet, a megfelelő világítást, a beavatkozáshoz
szükséges optimális hőmérsékletet. Gondoskodni
kell az ápolónak arról is, hogy egyes ápolói tevé­
kenységek kivitelezésénél ne legyenek kellemetlen
szagok, illatok.
Az ápolói beavatkozás során a beteg erőforrá­
sainak bevonása szükséges. Ha a beavatkozás so­
rán a beteg önállósága megőrizhető, csak annyi
támogatást kapjon, amennyire feltétlenül szüksé­
ge van. Amiben tud, segítsen, számítani kell az
együttműködésére. A hozzátartozók bevonására
is gondot kell fordítani. A beavatkozás folyama­
ta alatt a beteg állapotát folyamatosan figyelni
kell.
Az ápolás folytonossága szempontjából szük­
ség van az ápolás delegálására, de az ápoló fele­
lős az általa nyújtott szolgáltatásért.
Jelenteni kell a visszaéléseket, a betegre veszé­
lyesnek tűnő helyzeteket Vissza kell utasítania
azokat a feladatokat, amelyekre nincs kiképezve.
Az ápolási folyamat végrehajtási szakaszának
dokumentációja során fontos feltüntetni:
- Ki nyújtotta az ápolást (időpont, dátum
aláírás)?
- Minden szokatlan eseményt írásban kell
rögzíteni. (Mikor, hol, hogyan történt?)
- Objektív, pontos, átfogó, tömör, tárgysze­
rű megfogalmazásra kell törekedni.
- Az ápolási beavatkozások után minél ha­
marabb rögzíteni a történteket, megfigye­
léseket.
Az értékelés szakasza az ápolási
folyamatban
Az értékelés az ápolási folyamat ötödik, egyben
befejező szakasza. Értékelés során az ápolói tevé­
kenység alkalmazásával elért eredményeket vet­
jük össze a tervben meghatározott ápolási célok­
kal. Az értékelés rendszeresen, folyamatosan,
többnyire tudatosan történik.
 Történhet intuitív módon, automatikusan is,
amikor az ápoló a már megszerzett tapasztalati
tudása, szakértelme birtokában értékeli a kli­
ens/beteg állapotát, és eló're jelzi valamely problé­
ma bekövetkezését, illetve kezdeményez ápolási
beavatkozást.
A szisztematikus értékelés az ápolási folyamat
lépéseihez, illetve végeredményéhez kapcsolódik.
Az értékelés során az ápoló az ápolási anamnézis
felvétele során alkalmazott készségeit használja
(kérdez, megfigyel, vizsgál). Az értékelés a teljes
ápolási folyamat szerves része, folyamatosan kell
végezni a beteggel való első találkozástól a beteg
hazabocsátásáig. Az értékelés, az ápolási ellátás
minősége attól függ, hogy az ápolási folyamat
egyes lépéseit mennyire jól valósították meg, mi­
vel e lépések mindegyike alapot szolgáltat az ér­
tékeléshez.
A folyamatos adatgyűjtés módosíthatja az
ápolási anamnézist, az ápolási diagnózist, illetve
az ápolási tervet.
Ha a teljes ápolási folyamat értékelésére kerül
sor, arra keressük a választ, hogy adott időinter­
vallumon belül, adott feltételek mellett elérte-e a
beteg a célját?
Meg kell határozni a beteg célelérésének fokát
minden egyes célkitűzésre vonatkozóan, ehhez
pedig adatokat kell gyűjteni a kliens/beteg aktuá­
lis állapotáról.
Szükséges a következtetések megfogalmazása:
Elérte-e a beteg a célját? Részben érte el?
Nem érte el? Milyen ok áll, milyen okok
állnak a sikertelenség hátterében? Reálisak
voltak-e az ápolási célok?
Eredményes, hatékony volt-e az ápolás?
Milyen ápolási beavatkozás volt a leghaté­
konyabb adott probléma leküzdésére? Az
ápolási tevékenység, idő, eszköz, költség­
ráfordítás, módszer szempontjából gazda­
ságos volt-e?
Az ápolás minősége, hatékonysága megfe­
lelő-e?
Az ápoló tudása, pszichomotoros készsé­
gei, magatartása megfelelő volt-e?
Az értékelés több szinten is történbet, és min­
dig visszacsatolással kell társulnia.
A beteg célkitűzéseinek elérését elsősorban
maga a &//e«s/beteg/családja/hozzátartozók érté­
kelik.
Az ápoló és vagy ápolói team is értékeli az
ápolási célkitűzések elérési fokát.
Az egészségügyi ellátó team más tagjai is részt
vehetnek az értékelésben.
Az ápolás menedzsment különböző szintjei
számára is információval szolgálhat az értéke­
lés.
Az ápolási folyamat
alkalmazásának előnyei
Lehetőséget teremt a személyközpontú
ápolásra, nem szűkíti le az ápolási ellátást
csak az ápolói tevékenység végrehajtására.
Folytonosabb lesz a betegnek nyújtott
ápolás.
Hatékonnyá, időtakarékosabbá, költség­
hatékonnyá teszi az ápolási ellátást
Javítja az egészségügyi ellátó teamen belü­
li kommunikációt, csökkenti a tévedések,
hibák előfordulásának valószínűségét és
ezzel a beteg biztonságát szolgálja.
Tudatosabbá teszi az ápolási tevékenysé­
get, erősíti az önálló gondolkodást, ami
elősegíti az ápolói hivatás fejlődését.
Nő az ápolók munkával való elégedettsége.
A pontos dokumentáció a kutatás alapjául
szolgálhat.
Oktatási szempontból a hallgatók számára
jó lehetőséget biztosít az ápolási tevékeny­
ség tudományos igényű kivitelezéséhez.
Az ápolási menedzsment számára az ellen­
őrzés, értékelés hatékony eszközeként
szolgálhat.
Irodalom
Alfaro-LeFevre, Rosalinda: Az ápolási folyamat
alkalmazása lépésről lépésre. Medicina Könyv­
kiadó, Budapest, 2 0 0 1 .
Baukó M. - Kujalek É. - Wetzelné Gál. A.: Az
ápolás alapjai. Egészségügyi Szakképző és To­
vábbképző Intézet, Budapest, 2 0 0 6 .
Bokor N. (szerk.): Általános ápolástan-gondo­
zástan. 1. Medicina Könykiadó, Budapest,
1989.
Carpenito, L. J . : Ápolási diagnózisok. Medicina
Könykiadó, 1996.
Hunt, J. M. - Marks, D. J . : Az ápolási folyamat
működés közben. EÜM, Budapest, 1987.
L E M O N füzetek (4.): Az ápolási folyamat és az
ápolási dokumentáció. Medinfo, Budapest,
1987.
Nosza M. (szerk.): Ápolástan. Haynal Imre
Egészségtudományi Egyetem, Egészségügyi
Főiskolai Kar, Budapest, 1 9 9 3 .
Pearson, A. - Vaughan, B.: Az ápolási gyakorlat mo­
delljei. Medicina Könykiadó, Budapest, 1995
Potter, P A. - Perry, A. G.: Az ápolás elméleti és
gyakorlati alapjai. Medicina Könykiadó, Buda­
pest, 1996.

Összefoglalás

Ez a fejezet tartalmazza az ápolási folyamat fogalmát, jellemzőit, alkalmazásának célját.

Összehasonlítottuk az ápolási folyamat, a problémamegoldó folyamat és a kutatási folya­

mat közötti hasonlóságokat és különbségeket. Megtanultuk, hogyan teszünk különbséget az
ápolási és gyógyítási folyamat között.

Részletesen foglalkoztunk az ápolási folyamat adminisztatív jellegű kérdéseivel: a törvényi

szabályozással, az ápolási dokumentáció részeivel, alkalmazásának előnyeivel és a vele kap­
csolatos követelményekkel. Ismertettük az ápolási folyamat egyes szakaszait és az ehhez kö­
tődő ápolói feladatokat.

Kérdések, feladatok

1. Határozza meg az ápolási folyamat fogalmát!

2. Mi az ápolási folyamat alkalmazásának célja?
3. Milyen hasonlóságok írhatók le az ápolási-, a problémamegoldó és a kutatási folyamat
között?
4. Mi a különbség az ápolási és gyógyítási folyamat között?
5. Sorolja fel az ápolási dokumentáció alkalmazásának indokait!
6. Sorolja fel és jellemezze az egészségügyi dokumentáció részeit!
7. Sorolja fel és jellemezze az ápolási dokumentáció részeit!
8. Milyen előnyei vannak az ápolási dokumentáció alkalmazásának az ápoló és a beteg
szempontjából?
 9. Sorolja fel a dokumentáció vezetésével kapcsolatos követelményeket!
10. Jellemezze a felmérés során az adatgyűjtés, adatforrás, módszerek, adatcsoportosítás,
dokumentáció jelentőségét!
11. Határozza meg az ápolási diagnózis fogalmát!
12. Hasonlítsa össze az ápolási és orvosi diagnózist!
13. Sorolja fel az ápolási diagnózis felállításának lépéseit!
14. Milyen részekből áll az ápolási diagnózis és hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyes
részek?
15. Sorolja fel és jellemezze az ápolási diagnózis típusait!
16. Mi a célja az ápolás tervezésének?
17. Sorolja fel és jellemezze a végrehajtás szakaszának részeit!
18. Mi az értékelés jelentősége az ápolási folyamatban?
19. Érveljen az ápolási folyamat alkalmazása mellett!
 Ai egészségügyi intézmények higiénéje
Bolfánné Góczán Zsuzsanna
Általános alapelvek
A kórházba kerülő betegek egy része ténylegesen
fertőző beteg, vagy feltételesen (potenciális) fer­
tőző forrásnak tekinthető. Szervezetükből kóro­
kozók jutnak a környezetükbe, amelyek további
fertőzéseket indíthatnak el. Ezért valamennyi
osztály, részleg berendezési, felszerelési tárgyát
feltételesen fertőzöttnek kell tekinteni. A fertőzé­
sek megelőzésénél nagyon fontos láncszem a ter­
jedés megakadályozása, mely a külső környezet­
ben lévő kórokozók elpusztításával érhető el.
Az aszeptikus betegellátás legfontosabb alap­
elve a kórokozó mikroorganizmusoknak a beteg­
től való távol tartása. Ennek érdekében fertőtle­
níteni kell a betegekkel kapcsolatba kerülő helyi­
ségeket, ezek berendezési és felszerelési tárgyait,
az ép bőrfelületükkel érintkező textíliákat, anya­
gokat, amelyek a betegellátás során használato­
sak.
Az emberi szervezet nyílt testszöveteivel, nyál­
kahártyáival, testnyílásaival, testüregeivel érint­
kezésbe kerülő eszközöknek, műszereknek, anya­
goknak viszont sterilnek kell lenniük. Ahhoz,
hogy ezeket a követelményeket a beteg érdekében
maradéktalanul végrehajthassuk, meg kell ismer­
kednünk a fertőtlenítés és a sterilezés alapfogal­
maival és végrehajtásának módjaival.
A betegellátásban és a járványügyi gyakorlat­
ban alkalmazható fertőtlenítő eljárásokat és en­
gedélyezett szereket, a kapcsolatos jogszabályo­
kat a „Tájékoztató a fertőtlenítésről. A betegellá­
tásban és a járványügyi gyakorlatban alkalmaz­
ható fertőtlenítő eljárások" című, az Országos
Epidemiológiai Központ (OEK) Dezinfekciós
osztálya által időszakosan kiadott hivatalos szak­
mai módszertani kézikönyv tartalmazza.
Az egészségügyi intézmények rendelkeznek hi­
giénés szabályzattal, melyben kizárólag a fenti
módszertani útmutatóban engedélyezett szerek
szerepelhetnek.
Az engedélyezett fertőtlenítőszerek alkalma­
zási területüknek megfelelően az alábbi csopor­
tokra oszthatók az európai szerkategóriák sze­
rint:
kézfertőtlenítő szerek - higiénés kézfertőt­
lenítők;
kézfertőtlenítő szerek - bemosakodó sze­
rek;
bőrfertőtlenítő szerek;
nyálkahártya-fertőtlenítő szerek;
felületfertőtlenítő szerek;
műszer- és eszközfertőtlenítő szerek;
sporocid hatású fertőtlenítőszerek;
fogászati műszer- és eszközfertőtlenítő sze­
rek;
endoszkóp-fertőtlenítő szerek;
inkubátorfertőtlenítő szerek;
dializáló berendezést fertőtlenítő szerek;
váladékfertőtlenítő szerek;
speciális fertőtlenítőszerek (sterilizáló ol­
datok);
fertőtlenítő hatású áztató- és mosószerek
textíliák számára;
kéztisztító- és betegfürdető szerek;
műszer- és eszközíisztóó szerek (enzimati-
kus hatás).
 A fentiekből következik, hogy univerzális,
mindenre jó fertőtlenítőszer nincs, hanem az al­
kalmazási területre, az anyagféleségekre speciáli­
san kifejlesztett szer használandó. Figyelembe
kell venni az egészségügyi intézmény higiénés sza­
bályzatát, az eszköz gyártójának, forgalmazójá­
nak fertőtlenítési útmutatóját (a garancia érvé­
nyesítése érdekében is).
A fertőtlenítés
A fertőtlenítés vagy dezinfekció azon eljárások
összessége, amelyek a külső környezetbe kikerült
kórokozók elpusztítására, illetőleg fertőzőképes­
ségük megszüntetésére irányulnak.
A fertőtlenítő eljárások hatékonyságát
befolyásoló tényezők
A dezinficiálás (fertőtlenítés) eredményességének
alapvető feltétele, hogy a fertőtlenítő hatás és a
kórokozók között meghatározott ideig fennálló
közvetlen kontaktus jöjjön létre. A gyakorlatban
ennek kialakulását, érvényesülését számos ténye­
ző befolyásolja, ami a dezinficiáló hatás csökke­
nését vagy elmaradását eredményezi.
Ilyen tényezők lehetnek:
fertőtlenítendő anyag tulajdonsága, felüle­
ti kiképzése, szerkezetének jellege. A sima
résmentes felületek könnyebben fertőtle-
níthetők, mint a repedezett, hézagos felüle­
tek, laza szerkezetű anyagok;
fertőtlenítendő anyag szennyezettsége. A
kórokozók a külső környezetbe mindig va­
lamilyen váladékkal (genny, széklet stb.)
együtt kerülnek ki, melyek megnehezítik a
fertőtlenítőszerek mikrobákhoz jutását.
Meggátolhatják a fertőtlenítő hatás érvé­
nyesülését, ezért fontos a megelőző mecha­
nikus tisztítás vagy a szennyeződés fellazí­
tása, áztatása;
a mikroorganizmusok száma, ellenálló ké­
pessége sem közömbös, ugyanis a nagyobb
számú, ellenállóbb kórokozó elpusztításá­
hoz, illetve hatástalanításához erőteljes
fertőtlenítő hatás szükséges. Mindig olyan
eljárást és hatáserősséget alkalmazunk,
amellyel az ellenállóbb törzseket is elpusz­
títjuk;
a hőmérséklet is befolyásolhatja a fertőtle­
nítő eljárások hatékonyságát, hiszen pél­
dául a kémiai reakciók sebessége is nő a
hőmérséklet emelésével. Minden fertőtle­
nítő eljárásnál van egy hőmérsékleti opti­
mum, ahol a hatás érvényesülése a legked­
vezőbb, a túlmelegítés azonban kerülendő
az anyagkárosodás elkerülése érdekében;
a behatási (expozíciós) időtartam lényeges
az eredményes dezinficiálás szempontjá­
ból, hiszen az alkalmazott fertőtlenítő ha­
tásnak bizonyos időre van szüksége a kór­
okozók elpusztításához. A gyakorlatban
itt követik el a legtöbb hibát a fertőtleníté­
si idő lerövidítésével, így csak részben
pusztulnak el a mikroorganizmusok és a
fertőtlenítő hatás megszűnését követően
egy részük ismét életképessé válik (11.1.
táblázat).
Mindig olyan módszert kell választanunk, mely
nem károsítja az adott felületet vagy anyagot.
A kórokozók ellenálló képessége nagyban kü­
lönbözik egymástól, ezért attól függően kell meg­
választanunk a fertőtlenítő eljárás formáját, an­
nak hatáserősségét, hogy milyen mikrobát aka­
runk elpusztítani. Más hatást kell alkalmaznunk
például: a gennykeltő baktériumok elpusztításá­
ra, mint spórás baktériumok vagy vírusok ellen.
A fertőtlenítő eljárások
hatáserősségének fokozatai
A fertőtlenítő szerek használati útmutatója tar­
talmazza a szer hatásspektrumát.
Csíraszámcsökkentő (szanációs) hatás. A kór­
okozók egy részének elölésével mikroorganizmu-
/1, táblázat: Műszer és eszközfertótlenítés

Mit Mivel Koncentráció Behatási idő

orvosi műtéti eszközök előtisztító vagy előírás szerint előírás szerint

kéziműszerek enzimatikus tisztító
fonendoszkóp fertőtlenítőszeres előírás szerint rászáradásig
vérnyomásmérő letörlés,
homloktükör felületfertőtlenítő
reflexkalapács oldat, spray v. kendő

ápolási eszközök lázmérő, felületfertőtlenítő beáztatás, 30 perc

mosdatótál öblítés - letörlés
személyi higiéné műszerfertőtlenítő beáztatás, előírás szerint
eszközei öblítés
(borotva+ecset,
körömkefe, fésű)

gumi es gumilepedő, műszerfertőtlenítő beáztatás, előírás szerint

műanyag beöntőcsövek stb. öblítés
eszközök
váladékfelfogó vesetál, ágytál, klórtartalmú szer beáztatás, 60 perc
eszközök vizelőüveg öblítés
ágytál kezelési utasítás program szerint
fertőtlenítő gép szerint
ólomkötény, gumikötény, sporocid hatású letörlés rászáradásig
műanyag klumpa szerrel
szívókészülék és tartozékai (szívótartály) sporocid hatású beáztatás, rászáradásig
szerrel öblítés
klórtartalmú szerrel előírás szerint 1-2 óra
elektromos monitor, perfúzor, felületfertőtlenítő töményen rászáradásig
készülékek billentyűzet spray
aneszteziológiai ambuballon, mykobakt. műszer­ előírás szerint
előírás szerint
eszközök gégecső stb. es felületfertőtlenítő

endoszkópok fertőtlenítése engedélyezett, előírás szerint

előírás szerint
speciális előtisztító
szerekkel
O 2 párásító tartálya műanyag tartály, műszerfertőtlenítő előírás szerint
előírás szerint
oxigénmaszk
dializáló gép speciális előírás szerint előírás szerint
fertőtlenítő
fogászati műszerek műszerfertőtlenítő előírás szerint előírás szerint
fogászati lenyomati minták speciális szerek előírás szerint előírás szerint
sokban szegény környezetet létesítünk. Ez tehát
csak részleges fertőtlenítés (például: mechanikus
tisztítás, szellőztetés, szappanos kézmosás).
Baktériumszaporodást gátló (bakteriosztati-
kus) hatás. A baktériumok vegetatív alakjai nem
pusztulnak el, csak szaporodásuk gátolt. A hatás
megszűnése után a baktériumok újra képesek
szaporodni, például: hűtés, fagyasztás.
Baktériumölő (bakteriad) hatás. A baktérium
vegetatív formái elpusztulnak, a baktérium-spó­
rák azonban nem.
Spóraölő (sporocid) hatás. Erélyes hatású fer­
tőtlenítőszerekkel vagy magas hőmérséklettel el­
érhetjük, hogy az igen ellenálló spórák is elpusz­
tulnak.
Vírusinaktiváló (virucid) hatás. Eredménye­
képpen a vírusok elvesztik fertőzőképességüket,
inaktiválódnak. Néhány ellenálló víruscsoport
inaktiválásához sporocid hatáserősséget kell al­
kalmazni.
Gombaölő (fungicid) hatás. Az emberi szerve­
zetet fertőző gombákat öli meg.
Parazitákat pusztító hatás (paraziticid).
Olyan fertőtlenítő eljárás során érhető el, mely­
nek hatására a környezetbe kikerült patogén pro-
tozoonok vegetatív alakjai, cisztái, helmintek
(bélférgek), illetve ezek lárvái és petéi pusztulnak
el.
A fertőtlenítés módjai
Fizikai;
kémiai;
kombinált;
speciális eljárásokkal.
Fizikai fertőtlenítő eljárás. Az eljárás során fi­
zikai hatásokat, hő- vagy sugárzó energiát hasz­
nálunk fel a kórokozók elpusztítására.
Kémiai fertőtlenítő eljárás. Ebben az esetben
antimikrobiális hatású vegyületeket alkalma­
zunk: oldat, aerosol vagy gáz formájában.
Kombinált fertőtlenítő eljárás. A fizikai és ké­
miai fertőtlenítő eljárásokat egyesítik.
Speciális fertőtlenítő eljárás. Azok a módsze­
rek, melyeket diagnosztikus, terápiás vagy profi-
laktikus célból alkalmazott orvosi eszközök, ké­
szülékek, berendezések fertőtlenítésére alkalma­
zunk. Ezek fertőtlenítése mindenkor a gyártó ke­
zelési utasítása szerint, az adott készülékhez ki­
dolgozott módszerrel történik.
Fizikai fertőtlenítő eljárások
A fizikai fertőtlenítő eljárások közé soroljuk a
csíraszámcsökkentést eredményező:
mechanikai módszereket (tisztítás, szűrés);
a hőhatás alkalmazását (kifőzés, gőz stb.);
a sugárzó energia (ultraibolya sugárzás)
biológiai hatásán alapuló fertőtlenítési
módokat.
Mechanikai módszerek
A mechanikai módszerek csak a kórokozók
számának csökkentésére alkalmasak, maradékta­
lan elpusztításukra nem. Ezért ezeket általában
más fertőtlenítő eljárásokkal kell kiegészíteni.
Tisztítási eljárások. A kórokozók mindig va­
lamilyen váladékkal (széklet, vizelet, genny stb.)
együtt, ezekkel körülvéve kerülnek a környezet­
be. Ez fizikai és vegyi védelmet jelent számukra,
megakadályozza a fertőtlenítő hatások és a mik­
robák kontaktusát.
A hővel való fertőtlenítést (sőt a sterilezést is)
például nehezíti a kórokozók körül megszilárdult
fehérjeburok, amely a váladékok fehérjéjéből hő
hatására csapódik ki. Ezért van olyan nagy jelen­
tősége a szennyezés eltávolításának.
Alapos mechanikai tisztítás nélkül a vegyi
anyagokkal történő fertőtlenítés is eredményte­
len.
A betegellátó intézményekben a kézmosást,
műszerek, eszközök mosását, a takarítást stb.
mindig gondosan, rendszeresen kell végezni, kie­
gészítve ezeket egyéb fertőtlenítési eljárásokkal.
Megkönnyíti a tisztítást, ha a szennyeződést nem
engedjük beszáradni, ezért a műszereket, eszkö­
zöket, tiszta hideg vízben vagy enzimatikus elő-
tisztítószeres oldatban gyűjtjük.
A tisztítási eljárások során elengedhetetlen az
előírt védőfelszerelés (gumikesztyű, orr-szájken­
dő, védőszemüveg, vízhatlan kötény) használata
a foglakozási eredetű fertőzések elkerülése érde­
kében. A szennyezett, fertőzött eszközökről, felü­
letekről kórokozók juthatnak közvetlenül vagy a
széthulló vízcseppek közvetítésével a tisztítást
végző dolgozók szervezetébe.
Szűrés. Megfelelő szűrőkkel a folyadékokból,
a levegőből a legapróbb részecskéket, kórokozó
és nem kórokozó baktériumokat, spórákat is ki­
választhatjuk. A baktériumszűrő eljárások körül­
ményesek, költségesek, így ezeket csak hőérzé­
keny folyadékok fertőtlenítésére, valamint szel­
lőztető berendezésekben a levegő csírátlanítására
használják.
E módszernek egyik legfontosabb alkalmazá­
sa a száj- és orrváladék szétterülő cseppjeinek
szűrése, illetve a külvilág felől a légutakat veszé­
lyeztető fertőző részecskék kiszűrése orr-szájken­
dő, orr-szájmaszk használatával. Ennek az orr­
nyílást is fednie kell, hiszen például a Staphylo-
coccus-hordozás legalább olyan gyakori az orr­
üregben, mint a torokban.
Fertőtlenítés hőhatással
A nedves hő (forrásban lévő víz, gőz) a mikro­
organizmusok fehérjéjét kicsapja, míg a száraz hő
oxidáció útján pusztítja el őket. A hőenergia hatá­
sára a baktériumok többségének vegetatív alakja
nedves közegben 60 °C-on 3 0 - 6 0 perc alatt el­
pusztul, azonban a Staphylococcus, a Pseudomo-
nas és a Mycobacterium fajok (TBC) csak maga­
sabb hőfokon hosszabb idő után inaktiválódnak.
Igen ellenállók a baktériumspórák a hővel
szemben, például a Clostridium spórák.
A vírusok és gombák hőérzékenysége általá­
ban a baktériumok vegetatív alakjainak hőérzé-
kenységéhez hasonló, de ezek között is vannak
hőrezisztens formák.
Elégetés. Az értéktelen megsemmisítendő tár­
gyak, fertőző egészségügyi hulladékok egyszerű,
megbízható fertőtlenítési módja. Használt köt­
szert, vattát, szervmaradékokat és egyéb veszé­
lyes hulladékokat szoktak hulladékégető kemen­
cében elégetni 4 0 0 °C-on.
Az úgynevezett leégetés fertőtlenítésre alkalmat­
lan, mert az alkoholba mártott műszereken nem te­
remt olyan hőfokot, amely elpusztítaná a kóroko­
zókat. Ezért ezt a módszert nem használjuk.
Fertőtlenítés gőzzel. A gőzfertőtlenítés egyike
a legbiztonságosabb fertőtlenítési eljárásoknak.
Gőzfertőtlenítésnél mindig áramló gőzt kell al­
kalmazni, mert hatása csak akkor érvényesül, ha
a gép munkaterében elhelyezett anyagokat folya­
matosan átjárja a gőz. Betegellátó intézmények­
ben ezt a módszert nagyon ritkán alkalmazzák.
Fertőtlenítés sugárzással. Germicidlámpával
előállított ultraibolya sugárzás csak azokat a kór­
okozókat pusztítja el, amelyeket közvetlenül elér,
ezért egy-két lámpa működtetésével nem tekint­
hetjük megoldottnak műtők vagy nagy alapterü­
letű helyiségek fertőtlenítését.
UV-sugárzással, a gyakorlatban alkalmazott
germicidlámpákkal a megengedett expozíciós idő
alatt a baktériumspórák nem pusztíthatok el.
Kórházi gyakorlatban a laminál boxok (pél­
dául: gyógyszerkészítő steril boxok) fertőtleníté­
sére használatos.
A germicid lámpa keltette UV-sugárzás az em­
beri szervezetre is veszélyes, ezért a munkavédel­
mi előírásokat gondosan be kell tartani.
Kémiai fertőtlenítő eljárások
A kémiai fertőtlenítésre használt anyagok hatását
a korábban már ismertetett általános tényezőkön
kívül speciális tényezők is befolyásolják:
koncentráció: a fertőtlenítőszer koncentrá­
ciója az egyik legfontosabb tényező. Elég­
telen töménységű vagy kimerült oldattal a
kívánt hatást nem érhetjük el, sőt elősegít­
hetjük az ellenállóbb kórokozók elszapo­
rodását.
 vegyhatás: egyes dezinficiensek csak meg­
határozott vegyhatáson tudják kifejtem fer­
tőtlenítőképességüket, ezért a jelenleg hasz­
nálatos szereket nem célszerű egymással
keverni. A fertőtlenítő szerek egy része csak
bizonyos kórokozókkal szemben hat, míg
vannak általánosabb mikrobaölő hatású­
ak, úgynevezett széles spektrumú szerek is.
kapilláraktív hatás: a dezinficiensek egy
csoportjánál fontos tényező a kapilláraktív
hatás, amely által ezek a mikroorganizmu­
sokat körülvevő szerves anyagot fellazít­
ják, feloldják, így a fertőtlenítő hatás és a
kórokozó közötti kapcsolat létrejöttét elő­
segítik. Ezek a szerek lehetővé teszik, hogy
használatuk során a tisztítás és a fertőtle­
nítés egy munkafázisban történjék. A ka­
pilláraktív hatással nem rendelkező dezin-
ficienseknél viszont a fertőtlenítés fázisát
mindig mechanikus tisztításnak kell meg­
előznie, tehát ez a tevékenység csak két
munkafázisban végezhető el.
Ezekből kitűnik, hogy eredményes kémiai fer­
tőtlenítést csak az előírt koncentrációjú és vegy-
hatású oldattal, a szer tulajdonságának megfelelő
munkafázisokban, a kórokozók fajtáinak figye­
lembevételével végezhetünk.
Minden anyagféleség fertőtlenítésére egyaránt
alkalmas, általánosan használható fertőtlenítő­
szerrel, illetve eljárással nem rendelkezünk, így
esetenként kell a rendelkezésünkre álló szerek és
módszerek közül a legmegfelelőbbet kiválaszta­
nunk, figyelembe véve a fertőtlenítő hatást befo­
lyásoló általános és speciális tényezőket. A széles
spektrumú fertőtlenítőszerek általános mikroba­
ölő hatásúak. Azonban baktériumspórákat ölő
(sporocid) hatással ezen szerek közül is csak né­
hány rendelkezik.
A kémiai fertőtlenítés módjai
A fertőtlenítőszereket különböző módon alkal­
mazhatjuk annak megfelelően, hogy milyen felü­
letet, tárgyat vagy eszközt kívánunk vele dezinfi-
ciálni.
Fertőtlenítő lemosással. Egybefüggő, vízálló
felületekre textíliával, szivaccsal vagy más alkal­
mas eszközzel visszük fel a fertőtlenítő oldatot,
majd ott hagyjuk megszáradni. Mosható padló-,
falburkolatok, felszerelési és berendezési tárgyak,
ápolási segédeszközök, szállítóeszközök stb. fer­
tőtlenítését végezzük ilyen módon.
Fertőtlenítés permetezéssel. A fertőtlenítő ol­
datot mechanikus porlasztás, permetezés útján
juttatjuk a fertőtlenítendő felületre. Alkalmazási
terület: nem mosható burkolatok, textíliák, nehe­
zen hozzáférhető felületek, kényes plexiburkola­
tú műszerek, képernyők. Gyári kiszerelésben szó­
rófejjel ellátott kész dezinficiens oldatok használ­
hatók.
Fertőtlenítés beáztatással. Különböző eszkö­
zöket, tárgyakat, anyagokat a fertőtlenítőszer ol­
datába helyezzük oly módon, hogy az ellepje, s
abban az előírt behatási ideig tartjuk. így fertőt-
lenítendők például az ápolási segédeszközök, a
személyi higiéné eszközei, a gyermekjátékok.
Ügyeljünk arra, hogy az üreges, lumennel rendel­
kezők buborékmentesek legyenek.
Fertőtlenítés letörléssel. Tömör felszínű tár­
gyakat fertőtlenítő oldattal átitatott törlőeszköz-
zel dörzsöljük át. Az így felvitt fertőtlenítő olda­
tot a kezelt felületre hagyjuk rászáradni. Ezt a
módszert olyan esetben alkalmazzuk, amikor
más eljárás (például: áztatás vagy lemosás) a ke­
zelt tárgyat károsítaná, mint például a vizsgáló­
asztal, gépek felülete, a nem mosható padlóbur­
kolatok stb. Alkalmazhatók az engedélyezett sze­
rek oldatai, illetve gyári kiszerelésű fertőtlenítő
kendők.
Fertőtlenítés átkeféléssel. A fertőtlenítendő tár­
gyakat fertőtlenítő oldatba mártott kefével egyen­
letesen átkeféljük. Nem mosható textíliák, kárpi­
tos bútor, ruházat dezinficiálását végezzük így.
Fertőtlenítés elegyítéssel. Váladékok, egyéb
fertőző anyagok, szennyvíz fertőtleníthető oly
módon, hogy fertőtlenítőszert adva hozzájuk
(egy rész fertőzött anyaghoz két rész fertőtlenítő
oldat) a keletkezett elegyet összekeverjük, majd
2-6 óta behatási idő után a csatornahálózatba
juttatjuk. Alkalmazhatók az engedélyezett vála-
dékfertőtlenítő szerek.
fertőtlenítés dezinficiens babbal. A habképző
dezinficiens oldatot nyeles kefével habosítjuk
vagy szórófejjel ellátott gyárilag készült dezinfici­
ens habot alkalmazunk a nem mosható textíliá­
kon, ruházaton, ágybetétek felületén. Egyenletes
befújás, bedörzsölés után a visszamaradó habot
kefével vagy porszívóval távolítjuk el.
Fertőtlenítés gázokkal. Gázosítással történő
fertőtlenítés esetén a fertőtlenítőszert elpárolog­
tatva vagy porlasztva, gáz formájában alkalmaz­
zuk. Helyiségek felületeit, valamint zárt ládában
vagy kamrában tárolt hőérzékeny anyagokat
(például műszálas textíliákat, könyveket stb.) fer­
tőtleníthetünk például formaiinban, illetve pero­
xidvegyületben.
A fertőtlenítőszerek csoportosítása
hatóanyaguk szerint
A fertőtlenítőszerek hatóanyag szerinti csoporto­
sítás?, (számuk idővel módosulhat):
klór és vegyületei;
jód és vegyületei;
alkoholok;
aldehidek vagy aldehidhordozók;
oxidáló szerek és peroxidvegyületek;
felületaktív szerek;
lúgok;
fenolszármazékok;
alkilaminok és származékaik;
guanidinek;
kombinált hatású fertőtlenítőszerek.
Klór és vegyületei. A klór fojtó szagú, ingerlő
hatású mérgező gáz, amit vegyületei formájában
alkalmaznak dezinficiálásra. A leghatásosabbak
azok a klórvegyületek, amelyek szabad aktív
klórt adnak le. Gyorsan és megbízhatóan pusztít­
ják a baktériumokat, sőt vírusok és spórák elölé-
sére is használhatók. Savas közeg vagy a hőmér­
séklet emelése fokozza hatásukat.
Hátrányuk, hogy színtelenek, a műanyagokat
károsíthatják, a fémfelületeket korrodálják. Szer­
ves anyagok jelenlétében hatásuk csökken, mert
az aktív klórt nemcsak a mikroorganizmusok,
hanem az egyéb szerves anyagok is megkötik.
A különböző klóros vegyületeknek eltérő a sza­
badklórtartalmuk. Ezt ismernünk kell ahhoz, hogy
hatásosan és gazdaságosan használhassuk őket.
A nátrium-hipoklorit-90 aktív klórt és nátron­
lúgot tartalmazó oldat. Betegellátó intézmények­
ben 2-4 százalékos oldatát használják felület és
ápolási eszközök fertőtlenítésére (elsősorban vála­
dékfelfogó eszközök). Átlátszó üvegben fény ha­
tására vagy lezáratlan üvegben klórtartalma rövid
idő alatt csökken, az oldat hatástalanná válik.
Figyelem! A nátrium-hipokloritos ballonokat
feltűnően meg kell jelölni, mert formaiinnal tör­
ténő véletlen összekeverése heves robbanással
járhat'.
Az engedélyezett szerek között tabletta formá­
tumú klórtartalmú készítmények is találhatók, el­
térő stabil, aktív klórtartalommal. A gyártó hatá­
rozza meg a belőle készítendő oldat töménységét.
Antimikrobiális hatásspektrum: baktericid,
mykobaktericid (tbc), fungicid, virucid.
A kloramin-B fehér kristályos, klórszagú por,
melynek vizes oldata a nátrium-hipokloriténál
stabilabb, és a bőrt kevésbé izgatja. Eszköz- és fe­
lületfertőtlenítéshez gyári kiszerelésben tabletta
formájában találkozhatunk vele. Vizes oldata kb.
4 óra alatt kimerül, hatástalanná válik.
Antimikrobiális hatásspektrum: baktericid,
virucid, nagy töménységben sporocid.
Jód és vegyületei. Az elemi jód alkoholos ol­
datát (jódtinktúra) antiszeptikumként és bőrfer­
tőtlenítésre alkalmazzák. Az egyre több jódaller-
giás eset miatt bőrfertőtlenítő szerként történő al­
kalmazása háttérbe szorul, helyette kevésbé aller-
gizáló jodofórokat használnak.
Antimikrobiális hatásspektrum: baktericid,
fungicid, virucid.
Jodofórok: az elemi jódnak felületaktív ve­
gyületekkel alkotott komplexei. Oldatban sötét­
barna színű, ami állás közben világosbarnára hal-
ványul, jelzi az oldat kimerülését. Lúgok és szap­
panok a hatását rontják, keverésük nem ajánlott.
Az engedélyezett szerek közül például kézfer­
tőtlenítő' folyékony szappannal találkozunk. Jo-
dofór tartalmú oldatot pedig belső űri (hüvely,
hólyag, hasi műtéteknél) öblítésre alkalmaznak.
Alkoholok. Színtelen, kellemes szagú, égető
ízű folyadék. Erősen párolog, gőze gyúlékony,
robbanásveszélyes, ezért még hígított formában
is csak a tűzrendészeti szabályok betartása mel­
lett lehet alkalmazni. Vízzel térfogatcsökkenéssel
korlátlanul elegyedik. Forráspontja: 78,4 0 C
Ebben a csoportban gyakorlatilag két szer
fontos: az etilalkohol és az izopropil-alkohol.
Előfordul, hogy az alkoholok 70 százalékos
oldata - ha nem steril vízzel készítették el - bak­
tériumspórákat (gázödéma, tetanusz) tartalmaz­
hat. Ezért Magyarországon előírás, hogy sebészi
bemosakodáshoz, kézfertőtlenítéshez csak megfe­
lelő pórusátmérőjű (0,2 um) steril szűrőn átszűrt
alkohol használható.
Egyes speciális eszközök például a fertőtlení­
tett endoszkópok csatornáinak 70 százalékos
izopropil-alkohollal történő öblítésével a lumen
szárítása gyorsítható. Szélesebb felhasználási te­
rületük kombinált fertőtlenítőszer-készítmények­
ben: higiénés és műtéti kézfertőtlenítő szerek,
bőrfertőtlenítő szerek, felületfertőtlenítő szerek.
Hatásspektrum: baktericid, fungicid, szelektív
virucid.
Aldehidek vagy aldehidhordozók. A legfonto­
sabb és leghatásosabb széles spektrumú fertőtle­
nítőszereink közé tartoznak. A formaldehidet,
paraformaldehidet és a glutáraldehidet alkalmaz­
zák fertőtlenítésre.
A formaldehid színtelen, szúrós szagú, gyúlé­
kony gáz, amelynek 40 százalékos vizes oldata a
formalin. Az oldatból folyamatosan szabadul fel
a formaldehid. A formaldehid gázt helyiségek fer­
tőtlenítésére, a 3 százalékos formalin oldatot pe­
dig felületek dezinficiálására használjuk.
A szernek mutagén, carcinogén, teratogén ha­
tása van, ezért alkalmazása kerülendő. Az en­
gedélyezett vegyületei közül választható haszná­
lójára kevésbé veszélyes, nem ártalmas szer.
Nátrium-hipoklorittal robbanó elegyet alkot,
ezért ne használjuk együtt!
Antimikrobiális hatás: baktericid, sporocid,
virucid (Hepatitis-B, HÍV/AIDS vírus-inaktiváló
hatású), fungicid.
Paraformaldehid. Fehér, kristályos, erősen
formalin szagú por. Hideg vízben rosszul, meleg
vízben jól oldódik. Melegítve formaldehidgáz
szabadul fel. Helyiségek gázosítására alkalmaz­
ható.
Antimikrobiális hatás: lásd formaldehid
Glutáraldehid. Enyhén savas vegyhatású, jel­
lemző szagú gáz, lúgosítás után válik erőteljes de-
zinficienssé. Különböző vegyületei elsősorban
műszer- és eszközfertőtlenítésre alkalmasak. To­
xikus hatása miatt a kezelt eszközökről, műsze­
rekről maradékát desztillált vízzel le kell öblíteni.
Nagy kiterjedésű felületek fertőtlenítésére nem
alkalmazható.
Az engedélyezett szerek jegyzékét az OEK tá­
jékoztató tartalmazza.
Oxidálószerek és peroxid-vegyületek. A pero­
xidvegyületek bői aktivá toranyagok segítségével
atomos, ún. nascens oxigén szabadul fel, ez oxi­
dálja a fehérjéket, elöli a mikroorganizmusokat.
Előnyük, hogy alkalmazásukkor gyorsan elbom­
lanak, toxikus szermaradékot nem képeznek.
Az engedélyezett szerek között szerepel kéz­
fertőtlenítő, bőrfertőtlenítő, felületfertőtlenítő,
vértelenítő hatású műszer- és eszközfertőtlenítő
szer, fertőtlenítő hatású áztató- és mosószerek,
helyiség gázosítására szolgáló szer.
Hidrogén-per oxid (H 2 O 2 ) oldat színtelen, víz­
ben és savas közegben lassan bomlik. Hatása rö­
vid ideig tart, gyenge dezinficiens.
Antimikrobiális hatássprektum: Gram-nega-
tív baktériumok (Pseudomonas aeruginosa bak­
tériumokat 3 százalékos oldata, a hyperol 10
perc alatt elpusztítja), sporocid, virucid.
Perecetsav. A kémiailag tiszta perecetsav
színtelen, maró, ingerlő hatású folyadék. 110
°C-on robbanó, erősen oxidáló anyag. Bőrirritá­
ló, mutagén, teratogén, rákkeltő hatású. Erősen
korrozív, ezért a műszer- és eszközfertőtlenítő
szer készítmények korróziógátló anyagokat is
tartalmaznak. Széles antimikrobiális hatással
rendelkezik, kiemelhető erős vírusinaktiváló tu­
lajdonsága.
Jegyezzük meg! A peroxidvegyületet tartalma­
zó kéz- és bőrfertőtlenítő szerek kizárólag hidro-
gén-peroxidot tartalmaznak és nincs bennük rák­
keltő hatású perecetsav.
felületaktív szerek. Azokat a kémiai anyago­
kat, amelyek vízben oldva csökkentik annak felü­
leti feszültségét, és ezáltal lehetővé teszik a zsíros
és egyéb szerves szennyeződések eltávolítását,
tenzideknek nevezzük.
Ide sorolhatók a fertőtlenítő hatással nem
rendelkező szappanok, tisztítószerek, összefogla­
ló néven detergensek. Ezek használatát a betegel­
látás során fertőtlenítésnek kell követnie.
A tenzidek másik nagy csoportja a fertőtlení­
tő hatású felületaktív szerek, melyek tisztító,
szennyoldó és fertőtlenítő hatással is rendelkez­
nek. Felületre rászáradva több órán át bakteri-
osztatikus és fungisztatikus hatást fejtenek ki.
Ezek alkalmasak egyfázisú fertőtlenítésre (tisztí­
tás és fertőtlenítés egy munkafolyamatban).
A fertőtlenítő hatású felületaktív szerek nem
keverhetők szappanokkal és lúgos vegyhatású
tisztítószerekkel, mert hatásukat közömbösítik.
Ebbe a csoportba tartozik számos kéz-, felület- és
műszerfertőtlenítő szer, illetve egyes mosószerek
bizonyos alakotóelemei.
Leggyakoribb vegyületek: benzalkónium-klo-
rid és benzoxónium-klorid (kvaterner-ammóni-
um vegyületek). Ezeket tarralmazó engedélyezett
készícmények az OEK tájékoztatóban felsorolt
kéz-, bőr-, felület-, műszer- és eszközfertőtlenítő
szerek.
Antimikrobiális hatásspektrum: baktericid,
mycobaktericid, fungicid, virucid, egyes szerek
sporocid hatással is bírnak.
Lúgok. A lúgok önmagukban csak nagyobb
koncentrációban rendelkeznek bizonyos antimik­
robiális hatással. A lúgok közé soroljuk:
nátronlúg;
mésztej;
kálilúg.
Felhasználási területük leginkább az állat­
egészségügy.
Kórházi gyakorlatban a Creutzfeld-Jakob be­
tegség (CJB), a szivacsos agy velőgyulladás fehér­
jetermészetű kórokozóját, a prionokat inaktivál-
juk nátronlúggal. A CJB-s beteg környezetét,
használati tárgyait fertőtlenítjük úgy, hogy 40 g
NaOH 1 liter desztillált vízben feloldva képezi az
Ix normál nátronlúg (1 N NaOH) oldatát. Beha­
tási idő 1 óra.
Fenolszármazékok. A fenol, karbolsav sajátos
szagú, erősen maró, színtelen vagy kissé zöldes
színű vegyület. A fenolnak származékait használ­
juk dezinficiensek hatóanyagaként.
Alkilaminok és származékaik. Széles antimik­
robiális hatásúak, mykobaktericid és Hepatitis-B
vírusinaktiváló hatással is rendelkeznek. Az en­
gedélyezett szerek felület-, műszer- és eszközfer­
tőtlenítők.
Guanidinek és származékai. Széles antibakte­
riális hatással rendelkeznek. Guanideket tartal­
mazó engedélyezett készítmények: kéz-, bőr-, fe­
lület- és műszerfertőtlenítő szerek.
A guanidinek egyik származéka a klórhexidin.
Fehér, szagtalan, kationaktív kristályos por. Ani­
onaktív tenzidek és szappanok közömbösítik.
Figyelem! A klórhexidin-tartalmú kéz-, bőr­
vagy műszerfertőtlenítő szerek textíliákra kerül­
ve, majd klórtartalmú mosószerrel tisztítva a tex­
tíliákon barnásvörös elszíneződést okozhatnak,
mely foltokat nem lehet eltávolítani.
Antimikrobiális hatásspektrum: alacsony
koncentrációban bakteriosztatikus, nagyobb
koncentrációban baktericid és fungicid hatásúak,
T B C baktériumra csekély hatású, szelektív viru­
cid hatású, sporocid hatása nincs.
Kombinált hatású fertőtlenítőszerek. A kom­
binált hatóanyagú fertőtlenítőszerek több, egy­
más hatását kiegészítő hatóanyagor tartalmaz­
nak. Általában ezek is felületaktív hatásúak, a ke­
zelt felületre rászáradva több órán át bakteriosz­
tatikus és fungisztatikus hatást fejtenek ki.
Antimikrobiális hatásspektrum: baktericid,
fungicid, többségük virucid.
A leggyakrabban alkalmazott eljárások
Higiénés kézfertótlenítés
A kórházi vagy nosocomiális fertőzés egyik leg­
fontosabb közvetítője az egészségügyi személyzet
keze, hiszen a betegellátás során folyamatosan
szennyeződhet, fertőződhet. Semmelweis óta a
kézmosás volt és maradt a legfontosabb preven­
tív (megelőző) higiénés tevékenység, melynek je­
lentőségét a fertőzések terjedésének megakadá­
lyozásában nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Higiénés kézfertőtlenítést kell végezni:
szennyező tevékenység után;
minden tiszta munka elvégzése előtt;
két beteg ellátása között;
fertőző és nem fertőző beteg fizikális vizs­
gálata előtt és után;
mindennapos beteggondozás, betegápolás
előtt és után;
étkeztetés, gyógyszerelés előtt;
beavatkozások előtt (gyomormosás, injek-
ciózás, sebkötözés, katéterezés, beöntés
stb.);
izoláló helyiség elhagyásakor;
be- és kizsilipeléskor;
váladékokkal, váladékfelfogó eszközökkel
való munka után;
WC-használat után;
fertőtlenítő munka után;
szennyes textília kezelése után;
gumikesztyű leverése után.
A higiénés kézfertőtlenítés célja
a kéz bőrfelületén lévő tranziens (átmene­
ti) mikroflóra elpusztítása, inaktiválása;
a fertőzési lánc megszakítása.
A csak szappannal végzett általános kézmosás
a betegellátó intézményekben, illetve fertőző be­
teg környezetében nem elegendő.
Alapszabály: a kezeket előbb fertőtlenítjük,
azután tisztítjuk!
Egyfázisú kézfertőtlenítés:
Kézmosás: az adagolóból fertőtlenítő hatású
5 ml folyékony szappant juttatunk a kézre, majd
víz hozzáadásával a szert a kezeken/alkarokon el­
dörzsöljük és langyos vízzel leöblítjük. Behatási
idő 7,-1 perc, az adott szer használati utasítása
alapján.
Kézszárítás: papírtörlővel vagy elektromos
kézszárítóval vagy kézmosásonként váltott textil­
törlővel.
A készítmény egy munkafázisban tisztít és fer­
tőtlenít.
A kétfázisú kézfertőtlenítés műveleti sorrendje:
1. fázis: Adagolóból juttassunk a száraz kézre
5 ml higiénés kézfertőtlenítő szert, alaposan dör­
zsöljük be a kezünket, a szert hagyjuk rászáradni
a bőrre. Fontos! Ezalatt a kezeket nem érheti víz,
mert felhígítja a fertőtlenítőszert, így hatása cse­
kély.
2. fázis: kézmosás folyékony szappannal (nem
fertőtlenítő hatású), majd kézszárítás papírtörlő­
vel vagy elektromos kézszárítóval.
Higiénés kézfertőtlenítés.
Alkoholalapú kézfertőtlenítő szerrel történő
bedörzsölés, behatási idő fél—l perc. Alkalmazás,
ha a kéz nem durván szennyezett. Előnye: gyors,
megbízható.
Fontos! A bedörzsölés ideje alatt a kezeket, az
alkart víz nem érheti.
A behatási idő letelte után a készítményt a bőr
felületéről, ha szükséges, folyó meleg vízzel leöb­
lítjük, papírtörlővel leszárítjuk.
Sebészi bemosakodás.
Cél: a kéz bőrén lévő tranziens és reziduális
(átmeneti és állandó) mikroflórát egyaránt eltá­
volítsa és elpusztítsa. A műtét utáni sebfertőzések
megelőzésének igazán hatásos módszere, mely­
nek fontossága nem változott.
Magyarországon jelenleg a sebészi bemosako­
dás gyakorlata:
1. körömtoalett,
2. kézmosás és tisztítás: a kezeket és az alkaro­
kat meleg folyóvízzel és szappannal alaposan
megmosni, minimum 3 perc,
3. öblítés: a kezeket és az alkarokat meleg folyó­
vízzel le kell öblíteni, a kezekről az alkarok fe-
 lé haladva. Célja a bőrredőben meghúzódó
szappannyomok eltávolítása (a kézfertőtlení­
tő szerek hatását csökkenti a szappan),
4. fertőtlenítés: adagolóból 5 ml készítményt jut­
tatunk a tenyérbe, mely 1 percig alaposan el­
dörzsölünk a kézen és az alkarokon, és ezt a
műveletet még négyszer megismételjük,
5 x 5 ml szer = 25 ml bemosakodó szer
5 x 1 perc idő,
5. szárítás: az alkoholbázisú kézfertőtlenítő szere­
ket a bőrre rá kell hagyni száradni. (Amennyi­
ben a kéz szárítása szükségessé válik, ehhez
csak steril törlő használható.)
Bőrön keresztül történő beavatkozás
helyének fertőtlenítése
A bőrön át a különböző célból bevezetett tűkkel,
eszközökkel végzett beavatkozás (például injek­
ció, punkció, transzfúzió, vérvétel) során számos
fertőzést okozhatunk, ha előzőleg nem fertőtle­
nítjük hatékonyan a behatolás helyét. A beavat­
kozás előtt a szúrás helyén a bőrfelületet enge­
délyezett bőrfertőtlenítő szerrel átitatott steril
tupferrel, gézlappal vagy vattával letöröljük,
vagy szórófejes adagolóból a bőrfelületre juttat­
juk a készítményt. Behatási idő: fél perc
Ezután a punkció helyét kézzel vagy nem ste­
ril kesztyűvel érinteni, tapintani tilos. Célszerű a
színezett szerek használata.
Nyálkahártya fertőtlenítése
Az engedélyezett szerek közül csak a speciálisan
erre kifejlesztettek alkalmazhatók hólyag- és hü­
velyöblítésre, sebkezelésre, szájüreg-fertőtlenítésre.
Váladékfertőtlenítés
A váladékok és egyéb fertőző anyagok dezinfici-
álásának célja a bennük lévő kórokozók mara­
déktalan elpusztítása. Ezt rendszerint elegyítéssel
érjük el, amikor fertőtlenítőszer oldattal vagy hi-
gítatlan fertőtlenítőszerrel keverjük össze a vála­
dékot. Behatási idő: fél—2 óra.
Egy rész váladékhoz két rész fertőtlenítő oldat
adagolandó.
V á l a d é k f e l f o g ó e d é n y z e t fertőtlenítése
Az engedélyezett szerek közül főként a klórtartal­
mú készítmények előírt százalékos (általában 5
százalékos) oldatával történik. Ma már a kórhá­
zakban ágytálmosó, -fertőtlenítő gépek használa­
ta sem ritka. Ezek a gyártó által meghatározott
szerekkel üzemeltethetők.
Felületfertötlenítés, takarítás
Betegellátó intézményekben csupán tisztítószerrel
végzett takarítással mikrobiológiai tisztaság nem
érhető el, ezért csak fertőtlenítő takarítási eljárás
alkalmazható. Kivételt képeznek azok a helyisé­
gek, közlekedők, melyek beteggel közvetve sem
érintkeznek.
Egészségügyi intézményben száraz takarítási
módszert alkalmazni szigorúan tilos (partvis, sep­
rű)!
Csak engedélyezett fertőtlenítő készítmény al­
kalmazható.
A takarítás történhet kézi erővel vagy speciális
takarító-, tisztítógépekkel. Ma már rendelkezésre
állnak praktikus takarítókocsik is, melyek a két-
vödrös felmosásra alkalmasak. Az egyik vödör
fertőtlem'tőszeres oldatot tartalmaz, a másik üres
(általában piros színű) kannába pedig prés segítsé­
gével csavarja ki a szennyezett vízzel telt rasantot
(moppot, textil felmosót). így a takarítónak nem
kell kézzel érintenie. A takarítókocsihoz kiegészí­
tésként a különféle szennyezettségi fokú felületek­
hez kis színkódos kannákkal, hozzájuk tartozó
törlőruhákkal és szemétgyűjtő zsákokkal van fel­
szerelve. A rasantot kórtermenként váltani kell.
Alapszabály, hogy a takarítás mindig a legke­
vésbé szennyezett helyiség, felület felől a fokozot­
tan szennyezett, fertőzött felé haladjon.
 Fertőtlenítő takarítás:
Egy fázisban - ha az alkalmazott tisztítószer
fertőtlenítő hatással is rendelkezik.
Két fázisban - ha a rendelkezésre álló fertőtle­
nítőszernek tisztító hatása nincs. (Ebben az eset­
ben az első fázis a tisztítás, második fázis a fertőt­
lenítő oldattal történő felületkezelés!)
Műszer- és eszköztisztítás, fertőtlenítés
A beteggel közvetve vagy közvetlenül érintkezés­
be került eszközt, műszert potenciálisan fertő­
zöttnek kell tekintenünk, ezért mind a betegek,
mind az egészségügyi személyzet védelme érdeké­
ben hatásosan kell fertőtlenítenünk.
Célja:
A műszerek szakszerű kezelésével a többszőr-
használatos orvostechnikai eszközök működése
és értéke hosszú éveken keresztül tartható legyen.
A munkafolyamatokat a gyártók ajánlásaival
összhangban a higiéniai és munkavédelmi előírá­
sok figyelembevételével kell végezni.
Munkafázisok:
1. Előkészítés (gyűjtés, előtisztítás, öblítés)
Az eszközök, műszerek gyűjtése már az alkal­
mazás helyén (osztályon, kötözőben, műtőben)
kezdődik. Kétféle módszer alakult ki:
száraz gyűjtés;
nedves gyűjtés.
A száraz gyűjtés lényege, hogy a betegellátás
során a csak erre a célra szolgáló műszerledobóba
kerülnek, és a beavatkozás végén vagy hosszabb
műtét közben is viszik a tisztítás, fertőtlenítés he­
lyére.
Hátránya, hogy a műszerekre a vér- és test­
váladékok rászáradnak, és az így koagulálódott
fehérjék már nehezen távolíthatók el ezekről,
akadályozva a további műveletek hatékonysá­
gát.
A nedves gyűjtés lényege, hogy a kötözésnél,
műtéteknél, beavatkozásoknál alkalmazott esz­
közök, műszerek használat után azonnal az e cél­
ra odakészített edényzetbe kerülnek, melyek mű­
szertisztító (nem fertőtlenítő!) oldatot tartalmaz­
nak. Legalkalmasabbak az enzimtartalmú, ún.
enzimatikus hatású mííszertisztítók, melynek ol­
datai megkönnyítik a szerves szennyeződések le-
oldását.
Tilos fertőtlenítő oldat használata!
Az ollót, a peánt és a kochert szétnyitva kell
az oldatba helyezni.
Öblítés.
Száraz gyűjtés esetén az eszközöket, műszere­
ket minél előbb 30 "C-nál nem melegebb, folyó
csapvízzel alaposan le kell öblíteni.
Nedves módszerrel gyűjtött eszközökről, mű­
szerekről a csapvizet, illetve az enzimatikus mű-
szertisztító oldatot le kell önteni, majd szintén
30 °C-nál nem melegebb folyó csapvízzel alapo­
san Ie kell öblíteni.
Fontos! Az öblítővíz és az enzimatikus tisztí­
tó oldat fertőzöttnek minősül! Ezért az öblítést
mindig csak a kijelölt helyen szabad elvégezni
például: műszermosogató csap vagy helyiség. El
kell különíteni a kézmosó- és a műszermosogató
csapot!
A műveletet csak az e célra használt védőru­
hában, gumikesztyűben szabad végezni, utána a
környezetet hatásosan fertőtleníteni kell.
2. Tisztítás, fertőtlenítés.
Célja:
Az eszközökön, műszereken visszamaradt
szennyeződéseket (vér, váladék, zsír, gyógyszer)
kémiai és mechanikai módszerek kombinált alkal­
mazásával eltávolítani. Ugyanis a szennyeződések
a sterilizáló hatás akadályozásán kívül az emberi
szervezetbe kerülve pirogén, lázkeltő hatást fejte­
nek ki, súlyos egészségkárosodást okozva.
Kézi módszerrel végzett tisztításkor, fertőtle­
nítéskor a fertőtlenítő oldatot csak az előírt hő­
mérsékleten szabad alkalmazni. Lehetőleg fertőt­
lenítő hatású tisztítószereket, ún. egyfázisú mű­
szerfertőtlenítő szereket alkalmazzunk (fertőtle­
nít, tisztít és véroldó).
Kétfázisú kezelés esetén először fertőtlenítő
oldatba helyezzük a műszereket, majd a behatási
idő végén, öblítés után műszertisztító oldatba áz­
tatjuk és a megfelelő eszközzel megtisztítjuk.
Tiszcítás után leöblítés: folyó meleg csapvízzel,
majd desztillált vagy ioncserélt vízzel fejezzük be
(a vízkőképződés megakadályozása végett).
Gépi módszerrel végzett tisztítás az engedélye­
zett műszermosogató gépekben is törrénhet. Ezek
a tisztítás összes fázisát automatikusan végzik. A
gépekhez a használati utasításuk szerinti készít­
mények alkalmazandók.
Ultrahangos mosogatógépben a mechanikai
sérülésekkel szemben érzékeny mikrosebészeti,
fogászati eszközök tisztíthatók kíméletesen és
alaposan. A nagyteljesítményű ultrahangos be­
rendezéseknél a 35 kHz körüli frekvencia és kb.
3 perces tisztítási idő elegendő.
Tisztításhoz és fertőtlenítéshez az OEK által
kiadott módszertani levélben foglaltak az irány­
adóak.
A nyitott szövetekkel, nyálkahártyával, testü­
regekkel, testnyílásokkal kapcsolatba kerülő esz­
közöket, alkatrészeket az előfertőtlenítést köve­
tően sterilizálni is kell.
A műszer tisztítást visszaellenőrizhetően
mentálni kell!
3. Csomagolás, tárolás.
a megtisztított és leöblített eszközöket,
műszereket a csomagolás előtt meg kell
szárítani. A szétszedett műszereket fertőt­
lenített asztalra helyezzük, átvizsgáljuk;
száradás után a sterilizálás módjának meg­
felelően becsomagoljuk, és védett helyen
tároljuk;
fertőtlenítő takarításkor a felületre rávitt
fertőtlenítő oldatot minden esetben hagyni
kell rászáradni. Egészségügyi intézmény­
ben kórtermenként újonnan készített mun­
kaoldat használandó;
szükséges a funkciójukban eltérő helyisé­
gek takarításához külön takarítószett al­
kalmazása (kórtermek, mellékhelyiségek,
tálalókonyhák).
Sterilizálás
Minden nyitott szövettel, testnyílással, nyálka­
hártyával érintkező orvosi műszeres vagy manu­
ális beavatkozáshoz, belső vizsgálathoz és intra-
vasculáris vizsgálathoz kizárólag steril eszközö­
ket, műszereket, folyadékokat, a sebkezeléshez
pedig steril kötszert és kesztyűt szabad felhasz­
nálni (11.2a,b. táblázat).
Sterilizálás fogalma
Sterilnek (csíramentesnek) nevezzük azt az álla­
potot, amikor az anyag, eszköz, műszer mentes
valamennyi mikroorganizmustól és ezek nyugvó
formáitól.
Sterilizálás az az eljárás, melynek során fizi­
kai, kémiai hatásokkal vagy ezek kombinációjá­
val a kezelt anyagon és anyagban elpusztul min­
den mikroorganizmus, és ezek nyugvó formái.
Célja a megtisztított, fertőtlenített, átvizsgált és
megfelelő csomagolóanyaggal burkolt eszközök,
anyagok csíramentesítése.
doku­ Sterilizálni csak a többszöri használatra gyár­
tott eszközöket, műszereket, tartozékokat, textí­
liákat szabad. Egyszeri használatra gyártott
(diszpozibilis) eszközöket, tartozékokat ismétel­
ten sterilizálni és felhasználni tilos!
Főbb sterilizáló módszerek
Autoklávozás;
hőlégsterilizálás;
gázsterilizálás - etilénoxid;
gázsterilizálás - formaldehid;
plazmasterilizálás;
hidegsterilizálás (antimikrobiális oldatban).
Autoklávozás - gőzsterilizálás
Az autokláv olyan készülék, melynek légtelenített
munkaterében túlnyomásos, telített vízgőz hatá-
 Sterilizálás összefoglaló táblázata I.

Sterilizálás Hőhig Autokláv Statini asztali autokláv

módja Száraz, magas hő cirkulál Göz+nyomás Gőz+nyomás
anyagcsoport fémeszköz fém orvosi eszközök, fém orvosi eszközök,
fecskendő" textília, kötszer, mikrosebészeti
fogászati eszközök gumi és műanyag, műszerek
üveg, porcelán talkum, aneszt. eszközök, egyes merev
olaj üveg, porcelán endoszkóptípusok

csomagoló­ alufólia Anyagcsoportonként 1. csomagolt

anyag fémdoboz külön csomagolni! gumieszközök
tálca papír-fólia 2. csomagolt
üvegedény textil (2x2 réteg) és csomagolatlan
kötszerdoboz fémeszközök
3. csomagolatlan
nagyméretű eszköz
paraméterek 160 0 C - 4 5 perc gumiprogram 1. 121 0 C 5 124 kPa -
180 0 C - 2 5 perc 108 kPa - 20 perc 15 perc
2 0 0 0 C - I O perc textil, műszer program 2. 135 °C, 2 3 5 kPa -
206 kPa - 20 perc 3, 5 perc
3. 1 3 5 °C, 2 3 5 kPa -
3, 5 perc
szavatossági alufólia - 14 nap textil, kötszerdoboz - papírfólia - 12 hó
idő bontatlan fémdoboz - 30 nap 14 nap
csomagolásban üveg - 30 nap spec. papír - 30 nap csomagolatlanul
poliamid fólia - 12 hó papírfólia - 12 hó azonnali felhasználás!
rakomány munkatér 2/3-a munkatér 2/3-a fémkazetta 2/3-a
indikátor szükséges szükséges szükséges

sára jön létre az úgynevezett rakomány (anyagok, Ennek akadálya lehet:

eszközök, műszerek, textíliák) sterilitása.
A túlnyomásos, telített vízgőz a munkatérbe
helyezett rakományon lecsapódik (kondenzáló­
dik), miközben hőenergia szabadul fel, és ez
pusztítja el a mikroorganizmusokat. Ennek felté­
tele tehát, hogy a gőz az eszközök csomagolásán
áthatoljon, a sterilizálandó rakomány minden
pontjával közvetlenül érintkezzen, és ez a kon­
taktus meghatározott ideig (ún. behatási idő) fo­
lyamatosan fennmaradjon.
az előírt paraméterek (hőmérséklet, nyo­
más, időtartam) be nem tartása;
az anyagokon maradt szennyeződés;
a gőz behatolásának akadálya - szoros
csomagolás, zsúfolt munkatér, a gőz szá­
mára átjárhatatlan csomagolóanyag.
A rakomány mennyisége a gép belső terének
(munkaterének) maximum kétharmada lehet,
hogy a gőz számára átjárhatóak legyenek a cso­
magok.
 it. Sterilizálás összefoglaló táblázata II.

Sterilizálás Formalin Etilén-oxid Plazma Hideg endoszkópok

módja Gáz-hó'érzékenv (ETO) Hőérzékeny engedélyezett
Ga z-hőérzékeny szerekkel
anyagcsoport endoszkópok sebészeti varróanyag, fémeszközök flexibilis
gumi, műanyag aneszt. eszközök. nyelőcsőtágítók endoszkópok
aneszt. alkatrészek (ambutömló', elek­ ízületi
pácienssel nem tródák, pacemaker) shaverek
érintkező' részei felxiblilis fénykábelek
endoszkópok stb. laringoszkóp
merev
endoszkóp
koponyaűri
nyomásmérők
csomagoló- papírfólia papírfólia sterrad steril lepedő,
anyag műszerdoboz, tárolószekrény
TYVEK tasak
paraméterek 5 0 - 6 0 0C - 55°C +gáz - 46*4°C a szer használati
30 perctől 2 óra 2-6 óra időtartam utasítása szerint
9 6 - 1 2 0 óra programfüggő
szellőztetési idő!
szavatossági 12 hó 12 hó doboz, tasak - Csomagolatlanul
idő bontatlan 3 0 nap azonnali
csomagolásban további felhasználás!
védőcsomagolás
esetén 12 hó
rakomány munkatér 1/3-a munkatér 1/3-a használati A folyadék
útmutató szerint mindig lepje el
az eszközt és
üregeit is!
indikátor szükséges szükséges szükséges szükséges

Az autoklávok nagyméretű gépek, melyeket egyéb finom műszerek sterilizálására. Szállítási és

általában központi sterilizálóban alkalmaznak.
Létezik kisebb méretű gép, mely műtők, rendelők
gyors sterileszközigényét elégíti ki helyben - ez az
ún. STATIM asztali autokláv. Ebbe általában
csomagolatlanul kerülnek a sterilizálásra váró
eszközök, de ez azonnali felhasználást feltételez.
Biztonságosan alkalmazható mikrosebészeti és
hosszabb tárolási igény esetén speciális csomago­
lóanyagot kell használni.
Hőlégsterilezés
Zárt térben (ún. munkatérben) elektromos úton
felforrósított levegő ventilátor segítségével cirku-
lál. Eközben a forró levegő a sterilizálandó
anyaggal érintkezve hővezetés útján átadja hőe­
nergiáját. A mikrobapusztító hatás feltétele tehát,
hogy a folyamatosan áramló forró levegő a steri­
lizálandó anyaggal vagy annak jó hővezető tulaj­
donságú csomagolóanyagával (alufólia, fémdo­
boz, üvegedény) meghatározott ideig folyamato­
san érintkezzen.
A munkatérbe kétharmadig szabad sterilizá­
landó anyagot tenni, lazán elhelyezve, hogy a for­
ró levegő áramlásának útját ne zárja el.
A módszer során 1 6 0 - 2 0 0 0 C hőmérsékletű
száraz, forró cirkuláló levegő bizonyos anyagká­
rosító hatással jár. Emiatt csak hőstabil eszközök
sterilizálhatok benne.
(Megjegyzés: ezt a módszert az említett hátrá­
nyok miatt az EU-ban egyre kevésbé használják.)
Az eljárás előnyei megegyeznek az autokláv-
nál leírtakkal, az eszközökre nézve nem korro-
z ív.
Gázsterilizálás etilén-oxidban (ETO)
Az ETO veszélyes, nagyon reakcióképes kémiai
vegyület, mely szakszerűtlen kezelés esetén mér­
gezést, tüzet, robbanást okozhat.
Az etilén-oxid gázzal történő sterilizáláskor az
előzőleg légtelenített, megfelelő páratartalmú és
hőmérsékletű zárt munkatérbe meghatározott
mennyiségű, koncentrációjú etilénoxid gázt jutta­
tunk be.
Az ilyen módszerrel sterilizálandó anyagok és
eszközök előzetes tisztításának nagy jelentősége
van, mert az ETO-ban bizonyos mikrobaszám
felett még megfelelő paraméterek mellett sem jön
létre a sterilitás. Ezért az eszközökről a lehető leg­
nagyobb hatékonysággal.kell eltávolítani a szer­
ves anyagokat (vér, genny), illetve a csomagolás
során ügyelni kell arra, hogy ne szennyeződhes­
sék a sterilizálandó anyag. A csomagolóanyag
megválasztása szintén kritikus pontja a sterilizá­
lás hatékonyságának.
Előnye: alacsony hőfokon (40-55 0 C) hőérzé­
keny műszerek sterilizálhatósága.
Hátránya: hosszú ciklusidő (2-6 óra), hosszú
szellőztetési idő (96-120 óra, aerátor kamrában
1 6 - 1 8 ) , karcinogén és teratogén tulajdonságú,
robbanásveszélyes.
Gázsterilizálás formaldehidben
A kémiai sterilizálás olyan módszere, melynek so­
rán antimikrobiális gázt, ez esetben formaldehi­
det alkalmazunk a mikroorganizmusok élő és
nyugvó formáinak elpusztítására.
A gép légtelenített és megfelelő hőmérsékletre
felfűtött munkaterébe formalinoldat és vízgőz ke­
veréket juttatnak, mely megfelelő hőmérséklet és
expozíciós idő alatt a sterilizálandó anyag min­
den pontjára eljut, és minden részével érintkezés­
be kerül. Ez a feltétele a sterilitásnak. Ennél a
módszernél is fontos a műszerek előzetes, alapos
fertőtlenítése, tisztítása a mikrobaszám minimali­
zálása érdekében.
A formaldehid gázsterilizátor munkaterének
egyharmadát foglalhatja el a rakomány, a bera­
kott anyagot olyan lazán kell elhelyezni, hogy kö­
zöttük a gáz szabadon áramolhasson.
A módszer előnyei és hátrányai megegyeznek
az ETO-val.
Plazmasterilizálás
Az eljárás alacsony, mintegy 46±4 0C hőmérsék­
leten elektromos erőtér hatására létrehozott hid-
rogén-peroxid (H2O2) plazma-állapotát alkal­
mazza alacsony páratartalmú közegben történő
csíramentesítésre.
A sterilizációs ciklus során a STERRAD ké­
szülék munkaterében létrehozott alacsony hő­
mérsékletű hidrogén-peroxid plazma aktív sza­
bad gyökei hatékonyan elpusztítják a vírusokat,
baktériumokat és spórákat, steril állapotot hozva
létre. A folyamat végén vízpára és oxigén marad
vissza, de a rakomány száraz, azonnal használha­
tó, vagy a szabályos csomagolásban szállítható és
a kívánt ideig tárolható.
 A STERRAD készülékbe azonban csak szá­
raz eszközök helyezhetők be. A lumennel ren­
delkező eszközök csatornáiból is el kell távolíta­
ni a nedvességet (sűrített levegővel). Ha a gép
nedvességet észlel, azonnal megszakítja a mun­
kafolyamatot.
Előnye: gyors, megbízható, környezetkímélő,
egészségre káros anyag nem marad vissza a folya­
mat végén.
Hátránya: nem sterilizálható a készülékben
papír, folyadék, textília, zártvégű üreges testek,
zárt fémdobozok. Műanyag- és fémcsövek közül
csak a felhasználói kézikönyvben felsorolt mére­
tűek sterilizálhatok, melyek csomagolásához spe­
ciális papír szükséges.
Hidegsterilizálás
Antimikrobiális, sporocid, mykobaktericid és vi­
rucid hatású, ún. széles spektrumú speciális fo­
lyadékokban történő sterilizálás a sterilizálási el­
járások közül a legkevésbé, csak a végszükség
esetén választandó módszer.
Többnyire flexibilis (hajlékony) endoszkópo­
kat sterilizálunk így, mert ezek konstrukciójuk­
nál, anyaguknál fogva hőenergiával anyagkáro­
sodás nélkül nem sterilizálhatok. Más sterilizáló
eljárások az endoszkóp optikáit károsítják. Ma
már alkalmazunk félautomata és automata gépe­
ket is.
A hidegsterilizálás csak a gyártó által megha­
tározott módon és szerrel végezhető el (garancia)
úgy, hogy az eszköz, az anyag minden része, a lu­
menek belseje is folyamatosan érintkezik a széles
hatásspektrumú fertőtlenítőszerrel a behatási idő
teljes tartamában.
A sterilizálást végzők számára kötelező a meg­
felelő munkavédelmi szabályok betartása az
egészségkárosodás megelőzésére. Ezért fontos
például a sterilizálás ideje alatt az oldattal telt
edény lefedése a belégzés megelőzésére, a szemé­
lyi védőfelszerelések használata.
Előnye: az alkalmazott, engedélyezett szerek­
kel gyors, hatékony sterilizálás végezhető.
Az eljárás hátrányai:
az előtisztítás és fertőtlenítés bonyolult,
nagy odafigyelést igénylő feladat;
az erőteljes antimikrobiális szer maradvá­
nyaitól steril desztillált vízzel történő öblí­
téssel mentesíteni az endoszkópot a szövet­
károsító hatás miatt;
az endoszkóp sterilen tartása, tárolása a
következő felhasználásig, körülményes, fe­
lelősségteljes munkát igényel.
Minden munkafolyamatot visszaellenőrizhe-
tően dokumentálni kell
Egyszer használatos eszközökkel
kapcsolatos követelmények
Az aszeptikus betegellátás egyik formája a gyári­
lag sterilizált, sterilen forgalomba hozott egyszer
használatos eszközök mind nagyobb számú és
egyre szélesebb körű alkalmazása. Ezek csomago­
lásán „E1NMAL" vagy „DISPOSABLE" megje­
lölés látható a szavatossági idő feltüntetésével.
Az egyszer használatos eszközök újrafertőtle-
nítése és sterilizálása anyagkárosodás nélkül nem
kivitelezhető (anyagszerkezeti változásokat, szö­
vetkárosító vegyületek felszabadulását okozhat­
ja), ezért ezeket ismételten sterilizálni, újrafel­
használni szigorúan tilosl Még akkor sem, ha
szavatossági idejük nem járt le.
Sterilizáló berendezések ellenőrzése
Sterilizálási célra a betegellátásban csak olyan
sterilizátorok alkalmazhatók, melyek műszaki
állapotát, mikrobiológiai hatásosságát az előírt
gyakorisággal felülvizsgálták és ezt hatóságilag
dokumentálták.
A készülékeket rendszeres műszaki és mikro­
biológiai vizsgálatnak kell alávetni, ezenkívül a
berendezések működését folyamatosan, minden
egyes sterilizálási ciklus alkalmával a készülékbe
beépített műszerek, valamint a rakományra fel­
helyezett kémiai indikátorok, illetve a csomago­
lóanyag szélén található indikátorcsík segítségé­
vel ellenőrizni kell.
Az indikátorok csak azt jelzik, hogy az adott
rakomány átment a sterilizálási cikluson.
A bakteriológiai tesztpreparátum (spórázás)
azonban alkalmas a készülék megfelelő hatásfo­
kának ellenőrzésére és igazolására. A különböző
készülékeknél meghatározott időben elvégzett
spórázás megfelelő eredménye bizonyíték arra,
hogy a sterilizáló gép hatékonyan működik. Ezt a
vizsgálatot el kell végezni új gép vagy felújított
készülék telepítésekor, szervizelés után, költözte­
téskor, kórházi járvány esetén.
A sterilizálandó anyag előkészítése,
csomagolása
A fertőtlenített műszereket a felhasználás köve­
telményeinek megfelelően csoportosítva kell cso­
magolni.
Autoklávos sterilizálás speciális csomagolóa­
nyagai:
- papír-műanyag fólia kombinációja (a fólia
széle indikátorral ellátott);
- textil-, műtőlepedő, (kétszer két rétegben,
a tálca súlya max. 8 kg, indikátor szüksé­
ges);
- kötszerdoboz (max. kétharmadig pakolva,
indikátor szükséges);
- üvegedény folyadéksterilizáláshoz (max. 1
liter);
- speciális krepp csomagolópapír vagy papír­
tasak.
Hőlégsterilizálás csomagolástípusaihoz indi­
kátorszalag szükséges:
- hőálló üvegedény;
- perforált fémdoboz;
- alumíniumfólia (egy réteg belső, egy réteg
külső burkolat);
- poliamid fóliatömlő („hőlégfólia").
Formaldehidgázban történő sterilizáláshoz
szükséges csomagolóanyag:
papír-műanyag fólia kombinációja (a fólia
széle indikátorral ellátott).
Etilénoxid sterilizálás:
papír-műanyag fólia kombinációjú cso­
magolóanyagot alkalmazunk, melynek
széle indikátorcsíkkal ellátott.
Hidegsterilizálás utáni csomagolás:
a széles hatásspektrumú oldatban sterili­
zált eszköz steril textilcsomagolásban hét
napig használható fel, steril kötszerdoboz­
ban is hét nap a szavatossági idő.
Plazmasterilizáláshoz történő csomagolás:
a műszereket vízmenetesítés után csopor­
tosítani kell,
az anyagokat, műszereket STERRAD mű­
szertálcába és/vagy TYVEK tasakba kell
csomagolni (mely indikátorcsík ellátott).
Az egyes sterilizálási eljárások paramétereit
(csomagolás módja és szavatossági idő) lásd az
összefoglaló táblázatokban.
Steril anyagok utókezelése
A sterilizálás folyamatát szabályszerűen, visszael-
lenőrizhetően dokumentálni kell az ún. sterilizá­
lási naplóban.
Minden sterilizált anyagot, dobozt a követke­
ző jelöléssel kell ellátni:
„ S T E R I L " felirat;
a sterilezés ideje: év, hó, nap;
a sterilitás lejártának időpontja: év, hó, nap;
a sterilezésért felelős személy névjele.
jelzés nélküli csomagot kiadni tilos.
A sérült vagy nedves csomag nem steril, újra
kell sterilizálni.
A steril anyagokat úgy kell tárolnunk és szál­
lítanunk, hogy felhasználásukig biztosan csíra­
mentesek maradjanak. Az átvizsgált, előírássze­
rűen jelölt steril csomagokat a helyi adottságok-
nak megfelelően (steril raktárban, faliszekrény­
ben, zárható polcrendszeren, műszer- vagy
gyógyszerszekrényben) tároljuk, lefertőtlenített
felületen, portól védve.
A megbontott kötszerdobozból 24 órán át
használható el a rakomány. A megbontás idő­
pontját fel kell tüntetni, aláírással igazolni.
A felbontott kiemelő csipeszre rá kell írni a
felbontás időpontját (óra, perc) és szárazon tárol­
va műszakonként cserélendő. A steril csomagból
kivett csipesz, olló tárolása alkoholban tilos.
A központi sterilizáló működése
A betegellátás biztonsága érdekében, a hibalehe­
tőségek kiküszöbölésére ma már sok egészség­
ügyi intézményben központi sterilizáló műkö­
dik.
Az osztályoktól, részlegektől, műtőktől átvett
tárgyakat, eszközöket, műszereket megtisztítják,
szükség esetén javíttatják, csomagolják, sterilizál­
ják és a kiadásig tárolják.
A tisztítási munka jelentős része gépesített, de
ennek eredményességéhez szükséges, hogy az osz­
tályokon a használat után a műszerek, eszközök
előöblítése a már ismertetett módon megtörtén-
jék.
A sterilizálást korszerű, automata vezérlésű
gépek végzik, melyek a munkafolyamatot auto­
matikusan dokumentálják.
Az elkészült steril anyagot szabályos „STE­
R I L " címkével látják el, kiadásig steril raktárban
tárolják.

Összefoglalás

Az egészségügyi ellátás során minden esetben arra kell törekedni, hogy a kórokozó mikro­
organizmusokat tartsuk távol a betegtől és az ellátó személyzet tagjaitól egyaránt. Ez alapos
felkészültséggel, ismeretekkel és körültekintően alkalmazott módszerekkel elérhető.

A fejezet megismertette az olvasót az aszeptikus betegellátás alapvető szabályaival. Az

anyag- és eszközfertőtlenítés, sterilizálás módszereivel, melyekkel megelőzhetőek a nosoco­
miális fertőzések. Ma már nincs olyan szer vagy módszer, mely minden anyagféleség fertőt­
lenítésére, illetve sterilizálására egyaránt alkalmas, ezért részletesen ismerni kell a hazánk­
ban érvényben lévő OEK (Országos Epidemiológiai Központ) által kiadott utasításokat.

Kérdések, feladatok

1. Mi a fertőtlenítés célja?
2. Melyek a fertőtlenítőszerek alkalmazási területei? Soroljon fel 6 félét!
3. Milyen tényezők befolyásolják a fertőtlenítés hatékonyságát?
4. Mit értünk a fertőtlenítőszerek hatásspektrumán?
5. Milyen fertőtlenítő eljárásokat ismerünk?
6. Mondjon példát fizikai, kémiai, kombinált fertőtlenítő eljárásokra!
 7. Sorolja fel a fertőtlenítőszereket hatóanyag szerint!
8. Ismertesse a higiénés kézfertőtlenítés célját, módszereit, gyakorlatát!
9. Mondja el az injekció, vénapunkció, vérvétel előtti bőrfertőtlenítés módját!
10. Mutassa be a mú'szerfertőtlenítés módját, a sterilizálás előkészítését!
11. Mit jelent a sterilitás fogalma, mi a jelentősége a betegellátásban?
12. Ismertesse a gőzsterilizálást (alapelv, csomagolás, anyagcsoport)!
13. Melyek a hőlégsterilizálás jellemzői (alapelv, csomagolás, anyagcsoport)?
14. Mutassa be a gázsterilizálást formaiinban, illetve etilén-oxidban (alapelv, csomagolás,
anyagcsoport)!
15. Mondja el a plazmasterilizálás és az antimikrobiális oldatban történő sterilizálás me­
netét (alapelvek, csomagolás, anyagcsoport)!
16. Sorolja fel a steril anyagkezelés szabályait és az egyszer használatos eszközökre vonat­
kozó szabályokat!

mán a beteget, illetve az ellátó személyzet tagját

A kórházi fertőzések
A kórház veszélyes üzem. A kórházba speciális
funkciójából adódóan olyan emberek kerülnek,
akiknek egy része ténylegesen fertőző beteg vagy
feltételesen (potenciálisan) fertőzőforrás lehet. A
felvétel pillanatában nem tudhatjuk, hogy szerve­
zetükből folyamatosan vagy szakaszosan ürül­
nek-e kórokozó mikroorganizmusok.
A kórházi miliő összehasonlíthatatlanul fertő-
zöttebb az otthoninál, ezért törekednünk kell a
kórházi környezet higiénéjének megteremtésére
és megtartására. Ugyanakkor az egészségügyi el­
látó személyzet is lehet kórokozó-hordozó (pél­
dául: tünetmentes Salmonella-ürítő vagy Hepati-
tis-C vírus pozitív). így tehát egy-egy fertőzés
vagy járvány elindítója lehet a higiénés fegyelem
lazulása.
A nosocomiális infekció fogalma
és epidemiológiája
Nosocomiális infekció a kórházban vagy a járó­
beteg-ellátásban, egészségügyi tevékenység folya­
ért infekció, mely a beavatkozás során jön létre.
Az a fertőzés, melyet a kórházi tartózkodás ideje
alatt szerez, és a felvételkor még lappangó formá­
ban sem volt jelen.
Kihurcolt nosocomiális infekciónak azt nevez­
zük, ha az intézményből való távozás után jelent­
kezik a megbetegedés. Ezek arányáról keveset tu­
dunk.
A fertőződéshez három tényező összekapcso­
lódása szükséges (epidemiológiai triász)
Fertőzőforrás: beteg vagy egészséges kóro­
kozó hordozó ember vagy állat.
Fertőzés módja:
- közvetlen (direkt - érintkezés, kéz, pla-
centa);
- közvetett (indirekt - cseppfertőzés, fer­
tőzött tárgy, élelem, víz).
Fogékony szervezet: gyenge immunállapo­
tú egyén.
Veszélyeztettek például: kora- és újszülött,
idős ember, diabeteses, művesekezelt, daganatos,
haematológiai betegségben szenvedő, nagy műté­
ten átesett, politraumatizált beteg.
 Ha a fertőzési láncból egy elem hiányzik, ak­
kor nem jön létre a fertőzés. Következésképpen
arra kell törekednünk, hogy hatásos módon meg­
akadályozzuk a kórházi fertőzéseket. A fentiek­
ből kitűnik, hogy a betegeket és az ellátó sze­
mélyzetet is érheti nosocomiális fertőzés.
Leggyakoribb nosocomiális infekciók a nem­
zetközi adatok alapján:
Betegeket érintő:
- sebfertőzés (posztoperatív) 17 száza­
lékban,
- húgyúti (posztkatétercs) 34 százalékban,
- tüdőgyulladás (pneumonia) 13 száza­
lékban,
- bőr- és lágyrészfertőzés (decubitus, sca-
bies), 7 százalékban,
- véráramfertőzés (sepsis) 14 százalék­
ban.
Személyzetet érintő:
- tűszúrásos, vágásos - okozhat HBV-,
HCV-, HIV-fertőzést,
- légúti terjedésű (TBC, Rota és Calici ví­
rus, Meningitis epidemica, influenza),
- kontakt úton (Scabies),
- enterális terjedésű, például: Hepatitis-A.
A nosocomiális infekciók okai
Objektív okok: az egészségügyi intézmények kor­
szerűtlensége, nagyméretű kórtermek, zsúfoltság,
kevés vizesblokk, az egészségügyi dolgozók elég­
telen létszáma, kritikátlan antibiotikum adás,
hosszú kórházi ápolás.
Szubjektív okok: a preventív szemlélet hiánya,
a látogatók fegyelmezetlen viselkedése, kórházi
dolgozók hanyagsága, az aszepsis be nem tartása,
kézhigiéné hiánya, kíméletlen műtéti technika.
A nosocomiális infekciók megelőzése
Fertőzőforrás kiiktatása például: a beteg elkülö­
nítése (izoláció), az enterális tünetes dolgozó
munkából való kitiltása, a terjedés gátlása, kór­
házhigiénés előírások szigorú betartása, védőöl­
tözékek, védőfelszerelések alkalmazása, szigorí­
tott fertőtlenítés.
A dolgozókat érintő nosocomiális fertőzések
megelőzése a fent felsoroltakon kívül kötelező vé­
dőoltások adásával történik (Hepatitis-A és B el­
len, influenza, hastífusz és Meningococcus okoz­
ta meningitis ellen).
Hepatitis-B elleni védettség az egészségügyben
dolgozók számára a foglalkoztatás feltétele.
Egy osztályon a nosocomiális infekciók meg­
előzésében alapvető jelentőségű az orvosok és a
főnővér, műtőben a főműtősnő példamutató ma­
gatartása.
A nosocomiális infekciók
következményei
A beteg szenvedésén és hosszú kórházi tartózko­
dásán túl pénzügyi és jogi vetületei is vannak:
az ápolási napok számának növekedése
miatt a kórházi költségek emelkednek, pél­
dául antibiotikum- és kötszerfelhasználás
stb.;
a beteg és családjának kára és költségei,
kereset és táppénz különbsége, a látogatók
költségei stb.;
társadalmi költségek: kiesett munkaerő
pótlása, táppénz és egyéb szociális juttatá­
sok;
jogi perek következményei - a kórház
anyagi és erkölcsi vesztesége.
Fertőző beteg elkülönítő ápolása
és a zárófertőtlenítés
Az elkülönítés egyik formája a védőizoláció,
melynek célja a fertőzésre különösen fogékony
beteg védelme, a patogén és fakultatív patogén
mikrobákkal szemben. Valamely alapbetegség
okán immunszuprimált beteg védelme a beteg­
társaktól, például akut leukémiás, krónikus vese-
beteg, égési sérült, immunszupresszív szerrel ke­
zeltek.
Másik formája a kontakt izoláció, melynek lé­
nyege a fertőző forrásként szereplő beteg kieme­
lése, elkülönítése abból a környezetből, amelyben
a fertőzést a fogékony egyének megkaphatják.
Izoláció az osztályon
Abban az esetben, ha a beteg infektológiai osztá­
lyon történő elhelyezése nem oldható meg, alap­
betegségének, eszköz-, műszer- és/vagy diagnosz­
tikai igénye miatt, úgy saját osztályán kell elkülö­
nítenünk.
Az izoláció higiénés szabályai
A beteget olyan külön kórteremben kell el­
helyezni, melyhez vizesblokk is tartozik. A
kórterem ajtaján célszerű feliratot elhe­
lyezni, például: „Elkülönítő kórterem. Be­
lépési szándékát kérjük jelezze az osztályos
nővérnek";
amennyiben a külön kórtermi elhelyezés
nem biztosítható, akkor az azonos mikro­
organizmussal fertőzött ápoltak, de csak
azok, egy kórteremben elhelyezhetők;
a beteg a kórtermet nem hagyhatja el;
ha a kórterem nem rendelkezik hozzá tar­
tozó vizesblokkal, az osztályon ki kell je­
lölni egy csak általa használt fürdő-WC-
helyiséget, melyet felirattal kell ellátni -
vagy szoba-WC-t kell biztosítani;
külön ápolási eszközöket kell elhelyezni a
kórteremben, melyeket onnan kihozni
nem szabad, illetve csak fertőtlenítés vagy
sterilizálás után használható más betegnél
(vérnyomásmérő, fonendoszkóp, hőmérő,
edényzet, mosdótál, kötözéshez műszer- és
kötszerdoboz, illetve papírfólia csomago­
lású, egyedileg összeállított kezelőszettek);
a kórteremben csak az a személy tartóz­
kodjék, aki közvetlenül részt vesz a bete­
gellátásban;
védőkesztyű használata előtt és után kéz-
fertőtlenítés szükséges, a kesztyű használa­
ta a kézfertőtlenítést nem helyettesíti!
Ugyanazon beteg ellátása során is szükség
lehet a védőkesztyű cseréjére: nem lehet
ugyanabban a védőkesztyűben ellátni pél­
dául: a beteg sebét, amellyel megigazítják
húgyúti vagy érkatéterét;
a beteg fürdetését célszerű fertőtlenítő ha­
tású folyékony szappannal végezni;
takarításhoz is külön szettet kell elhelyezni
a kórteremben, mely csak itt használható;
a kórterembe való belépéskor és kilépés­
kor kézfertó'tlenítés kötelező;
a váltóköpeny a használat után a kórte­
remben elhelyezett „fertőző" feliratú szen­
nyes zsákba kerüljön, ha tudottan vagy
láthatóan a beteg váladékaival szennyező­
dött. Egyébként a kórtermen belül elhelye­
zett védőruha többször használható, de vi­
gyázni kell, hogy a köpeny belső oldala ne
szennyeződjék;
védőkötény használata javasolt, ha a be­
tegnek hasmenése, ileo- vagy colostomája
van, drenált sebe, illetve ha a beteg inkon-
tinens, vagy a vérrel való kontamináció az
ápolás során feltételezhető;
háromrétegű orr-szájmaszk használata kö­
telező (tbc-s beteg ápolása esetén speciális
szelepes védőmaszk);
gyakori szellőztetés javasolt ablakon át, a
kórterem ajtaja ne legyen nyitva;
a betegszobában keletkezett összes hulla­
dékot, használt eszközt az ott elhelyezett
veszélyeshulladék-gyűjtőbe kell ledobni
(kommunális hulladékot is);
szennyes ágynemű gyűjtése „fertőző" feli­
rattal és leltárral ellátott zsákba helyezése;
folyamatos fertőtlenítő takarítás a kóro­
kozó függvényében választandó szerrel,
melyet a kórházhigiénikus határoz meg;
ugyanez vonatkozik a beteg élelmezési esz­
közeinek kezelésére is (mosogatás).
 A látogatás rendje
A beteget lehetőleg csak közvetlen hozzátarto­
zója látogassa.
A kórtermi rendszabályok valamennyi látoga­
tóra vonatkoznak.
A beteg szállítása
Az intézményen belül lehetőleg minimális Ie-
gy e n -
Ha szükséges műtét vagy vizsgálat céljából a
beteg szállítása, az izoláció okát közölni kell a
munkatársakkal:
betegszállító;
műtős;
halottszállító;
mentős;
a célállomás dolgozói;
fogadóorvos és más egészségügyi személy­
zet.
A beteg szállítását, vizsgálatát lehetőleg napi
utolsóként kell elvégezni, ha ezt a beteg állapota
nem engedi, a vizsgálat végén zárófertőtlenítést.
kell végezni. Műtétjét napi utolsóként a szeptikus
műtőbe célszerű szervezni. A betegszállító kocsit
felületfertőtlenítővel kell lemosni.
Védőeszközök használata mind a szállító,
mind a fogadószemélyzet számára kötelező.
Ha a beteg felsőlégúti kórokozót ürít, köhög,
akkor őt is orr-szájmaszkkal kell ellátni.
A beteg távozása
A beteg osztályról történő távozását követően
zárófertőtlenítést, kell végezni, mely kiterjed az
ápolási eszközökre, a kórterem minden bútorza­
tára, el nem dobható ágyneműjére (paplan, pár­
na, lemosható védőhuzat nélküli matrac fertőtle­
nítő mosásba kerül) stb.
A zárófertőtlenítés kapcsán porlasztásos fer­
tőtlenítés (befúvás) is javasolt.
Szigorú izoláció
Javasolt az alább felsorolt betegségcsoportok
és kórokozók szerint szervezni az elkülönítést:
MRSA pozitív fertőzött beteg: Meticillin-
rezisztens Staphylococcus aureus okozta
gennyedő seb, pneumonia stb.
A-csoportú Streptococcus-szal fertőzött
seb, égési seb, pneumonia, kiterjedt bőr­
gyulladás, Disseminált herpes zooster,
Clostridium perfingens okozta sebfertőzés,
Clostridium tetanii - gázödéma;
Meningococcus meningitis, Creutzfeld-Ja-
kob-betegség (CJB);
enterális fertőzésben szenvedő betegek:
Salmonellosis, patogén E. coli, Shigellosis,
Yersiniosis, Campylobacteriosis, Clostridi­
um difficile, Rota és Calici vírus enteritis;
egyes légúti megbetegedések.
Néhány különleges elbánást
igénylő eset
MRSA pozitív beteg ápolása
A Methicillin/oxaciliin-rezisztens Staphylococ­
cus aureus (MRSA,): olyan Staphylococcus törzs,
amely nem érzékeny methicillinre/oxacillinre.
járványügyi jelentősége:
Az MRSA virulenciája nem különbözik
más Staphylococcus aureus törzsek meg­
betegítő képességétől.
Multirezisztens tulajdonsága az, ami az el­
sőszámú nosocomiális kórokozók sorába
emeli. Általában érzékeny Vancomycinre,
Teicoplaninra, mupirocinra (Bactroban),
Rifampicinre, néha Sumetrolimra.
Az MRSA egyre több fertőzést okoz kórhá­
zakban és hosszú távú ápolással foglalkozó intéz­
ményekben. A legveszélyeztetettebbek az immun-
szuprimált betegek.
A fertőzés életveszélyes lehet. Ennek oka a
baktérium megbetegítő képessége, a kórházi jár­
ványok kialakulásának veszélye és a korlátozott
terápiás lehetőségek.
Az MRSA élettelen környezetben (tárgyakon,
ápolási eszközön) 30 napig életképes.
Terjedés módja direkt kontaktussal: az esetek
nagy százalékában az egészségügyi személyzet ke­
ze. Oka lehet az ápolók, gyógyítók MRSA hordo­
zása (a baktériumot egészséges egyén orrában, il­
letve torkában tünetmentesen hordozhatja).
 Szigorú elkülönítő ápolása az izolált beteg
ápolásánál leírtak szerint történik, azzal a kiegé­
szítéssel, hogy a zárófertőtlenítést követően kör­
nyezetbakteriológiai leoltásokat kell végezni a Staphylococcus aureus) és a V R E (vancomycin-
hatékonyságot ellenőrizendő. Egy pozitív minta
esetén is meg kell ismételni a zárófertőtlenítést.
Járvány esetén az MRSA-s betegeket csopor­
tosan izoláljuk. Ebben az esetben a személyzetnél
is el kell végezni az MRSA orr-torok szűrést.
A beteg zárójelentésén, elbocsátó lapján jelez­
ni kell az MRSA fertőzés tényét. Ha házi ápolás
keretén belül például sebkötözést igényel, az ellá­
tó szolgálatot a beteg érkezéséről és állapotáról
pontosan tájékoztatni kell.
Egyéb antibiotikum-rczisztens baktériumok
jelentősége
Az antibiotikum-rezisztens baktériumok ért­
hető módon sokat foglalkoztatják napjaink or­
vostudományát. E kórokozók egyik igen fontos
és veszélyes csoportját, az ESBL enzimeket (ex-
tended-spectrum betalactamases, vagyis széles
spektrumú béta-laktamázokat) termelő Gram-
negatív baktériumok alkotják. Az ide sorolt mik­
robák képesek olyan enzimeket előállítani, ame­
lyek a 3. generációs cephalosporinokat is hasít­
ják, és ezáltal hatástalanná teszik azokat. Ez a tu­
lajdonság nagyon megnehezíti az ellenük való vé­
dekezést, ezért e csoportok megjelenése mind kli­
nikai mind járványügyi szempontból nagy figyel­
met érdemel.
Az ESBL-termelő Gram-negatív törzsek dön­
tően kórházi fertőzéseket hoznak létre, elsősor­
ban az intenzív osztályokon. Számos klinikai
kórképet okozhatnak: húgyúti infekciókat, bak-
teriémiát, pneumóniát, a gastrointestinális trak­
tus fertőzéseit, sinusitist, bőr- és lágyrészfertőzé­
seket, eszközhasználattal összefüggő fertőzése­
ket, kamrai drénnel kapcsolatos meningitist.
Az említett kórokozók fő előfordulási helye
az emésztőrendszer alsó traktusa. A gastrointesti­
nális hordozás akár hónapokig fennállhat, fenn­
tartva a terjedés lehetőségét. A kolonizáció gya­
kori jelenség, tapasztalatok szerint egy ESBL-po-
zitív beteg környezetében legalább két kolonizált
személy fordul elő. Napjainkban a nosocomiális
fertőzések tekintetében azonos jelentőséggel bír­
nak, mint az MRSA (mcthicillin-rezisztens
rezisztens Enterococcus) által okozott fertőzések.
(Epinfo 2002.)
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvé­
delmi Központ (ECDC) az Unió polgárait fenye­
gető közegészségügyi veszélyek közül az első
helyre a multirezisztens kórokozók kialakulását
és terjedését helyezte. Az Unió által végzett felmé­
rések eredményei a multirezisztens kórokozók
arányainak (az MRSA mellett az ESBL-termelő
E.coli, Klebsiella pneumoniae, Pseudomonas ae-
ruginosa) növekedését mutatják szinte vala­
mennyi tagállamban. Az antibiotikumok felhasz­
nálása az északi országokban fele/harmada a dé­
lebbre fekvő országok antibiotikum-felhasználá­
sának. Tudományos bizonyítékokkal alátámasz­
tott, hogy az antibiotikumfelhasználás összefüg­
gésben van a rezisztencia erősödésével, azaz mi­
nél nagyobb az antibiotikumfogyasztás, annál
nagyobb a rezisztens baktériumtörzsek kialaku­
lásának kockázata. Ezért komoly a veszélye an­
nak, hogy az antibiotikumok elvesztik hatékony­
ságukat. Ugyanakkor Európa számos országában
sikeresen szorították vissza a multirezisztens kór­
okozókat, valamint racionalizálták az antibioti­
kumok felhasználását.
Ezek a kórokozók az MRSA-hoz hasonló je­
lentőségűek - multireziszteciájukat és patogenitá-
sukat tekintve. Emiatt fontos a kézhigiéné, a be­
tegek környezetének rendszeres fertőtlenítő taka­
rítása, a beavatkozások higiénés szabályainak
maradéktalan betartása, védőruha és védőeszkö­
zök (gumikesztyű, orr-szájmaszk, váltóköpeny)
alkalmazása. Lényegében az izoláció szabályai­
nak szigorú betartásával akadályozhatjuk meg a
multirezisztens kórokozók terjedését betegről be­
tegre.
Scabies (emberi rühatka)-mentesícés
A rühesség emberről emberre terjed, közvet­
len érintkezés útján (kézfogás, közös ágy, közös
textília). Fokozottan veszélyeztetett az ápoló és
gyógyító személyzet, illetve a szobatársak. Lap-
pangási ideje 1—4 naptól 4-6 hétig terjed.
Klinikai tünetek: éjszaka kifejezett viszketés,
ujjak között, csuklón, könyökhajlatban, emlők
alatti bőrredőkben papulózus elváltozások, vaka­
rást nyomok. Gyanú esetén bőrgyógyászati vizs­
gálat.
Előírás szerinti bőrkezelés az ápoló feladata
az alábbi sorrendben:
1. lefürdetés meleg szappanos vízzel,
2. egész testfelület bekenése rühatkairtó
gyógyszertári oldattal, kivétel a hajas fej­
bőr (Linimentum scabicidi FoNo és No-
voscabin oldat) - ha a kezelés hatására göb
keletkezik allergia miatt, akkor kátrányos
kenőccsel kell kezelni orvosi utasítás sze­
rint,
3. 1 óra múlva másodszori bekenés,
4. 24 óra múlva lefürdetés,
5. 1 hét múlva a testfelület ismételt, harma­
dik lekezelése,
6. 1 hónap múlva az utolsó, negyedik lekenés
- ez idő alatt kel ki a petéből az álca, ami
miatt visszafertőződés történhet.
Az ápolási dokumentációban a kezelés fázisa­
it jelölni kell.
A fertőzött személy kontaktjait is célszerű
egyszer lekezelni, még ha tünetmentesek is.
Az ápolás egész tartama alatt rendszeres tisz­
tálkodás és tiszta ruha használata kötelező.
A betegtársak folyamatos megfigyelése javasolt.
A kezelést végző személyzet számára gumi­
kesztyű és csuklónál begombolt védőköpeny
használata elengedhetetlen.
A környezet rühatka-mentesítése:
A felületek lemosására káliszappan S száza­
lékos oldatát alkalmazzuk. 10 liter meleg vízben
50 dkg káliszappant oldunk fel, és ezzel mosunk
le minden mosható felületet.
A nem mosható paplant, matracot 14-21 na­
pig ki kell vonni a használatból, és elkülönítve
kell raktározni.
A beteg ágyneműje, kórházi ruházata „fertő­
ző" felirattal kerüljön az egészségügyi mosodába.
Pediculosis capitis (fej- és lapostetű)
A beteg felvételekor az első vizsgálatnál szem­
betűnő lehet, különösen elesett állapotú betegek­
nél célszerű megtekinteni a hajas fejbőrt, illetve
az inguinális (lágyéki) szőrzetet.
Ha fej- vagy lapostetvességet észlelünk, a be­
teget már az ambulancián meleg szappanos vízzel
megfürdetjük, és a tetűirtó hajszesszel bedörzsöl­
jük. Mindig az adott szer használati utasításában
szereplő módszerrel és behatási ideig. Ezután cél­
szerű a beteg fejét bekötni, vagy műtőssapkával
fedni.
Szennyesének kezelése és betegtársainak meg­
figyelése az előző pontban leírtakkal megegyezik.
CJB-s beteg
A kórokozó emberekben az agy és a szem szö­
veteibe vihető át. Az években mérhető inkubáci­
ós periódust követően a betegség feltartóztatha­
tatlanul romló lefolyást mutat.
A mai orvostudomány négy formáját ismeri.
Specifikus kezelés nincs, és az egyedül ismert
megelőzési módok bizonyos kockázati tényezők
kerülésére korlátozódnak:
fertőző agyszövettel, elektródokkal;
idegsebészeti eszközökkel történő konta­
mináció.
Elkülönítéséről a betegség típusbeosztása sze­
rint kezelőorvosa dönt. Speciális kezelést a beteg­
nél használt invazív eszközök igényelnek.
A prion a Creutzfeld-Jakob betegség(CJB), a
szivacsos agyvelősorvadás fehérjetermészetű kór­
okozója, a hőenergiával szemben kiemelkedően
nagy ellenállóképességgel rendelkezik. Inaktivá­
lása telített túlnyomásos vízgőzzel, elővákuumos
autoklávozással történhet 134 0 C hőmérsékleten,
206 kPa nyomáson 1 órás (!) behatási idő mel­
lett.
A kórházhigiénés tevékenység
A betegellátás során törekednünk kell az aszep­
tikus környezet kialakítására. A beavatkozások
jelentős hányada a műtőn kívül történik (vizs­
gálókban, kórteremben). így ezekben a helyisé­
gekben is biztosítanunk kell a mikrobaszegény
környezetet. Szigorúan be kell tartani a beavat­
kozások higiénés szabályait, a takarításra, be­
tegélelmezésre, veszélyeshulladék-gyűjtésre,
szennyes ágynemű kezelésére vonatkozó előírá­
sokat is.
Fenti tevékenységek felügyelete, ellenőrzése,
segítése, a nosocomiális fertőzések-járványok
megelőzése a kórházhigiénikusok feladata. Ma
már ezeket összefoglalóan infekciókontrollnak
nevezzük.
Sok kórházban működik nosocomiális surve-
illance, mely a nosocomiális fertőzésekre vonat­
kozó adatokat gyűjti, elemzi, kórházon belül a
klinikai osztályokkal és a menedzsmenttel közli
(feedback - visszajelzés). (A surveillance kifejezés
általános jelentése: felügyelet, őrizet, ellenőrzés.
Itt a konkrét jelentés: információs rendszer.)
Mindezt az infekciókontroll-csoport a munkájá­
ban hasznosítja. A surveillancc-munkát epidemi-
ológus szakápoló, infekciókontroll-nővér vagy
más erre kiképzett szakdolgozó végzi.
A kórházhigiénés osztály vezetője a higiénikus
főorvos. Ideális esetben munkatársa lehet klinikai
epidemiológus, infektológus, közegészségügyi­
járványügyi felügyelő, epidemiológiai szakápoló,
higiénés egészségügyi szakdolgozó.
Feladatkörükbe tartozik a fenti tevékenysé­
gek felügyeletén kívül a sterilizálás, fertőtlenítés
hatékonyságának ellenőrzése. A műtőlevegő, a
klíma, az ivó- és fürdővíz, a mosási hatékonyság
ellenőrzése, rovar- és rágcsálóirtás megszervezé­
se, veszélyes hulladék kezelésének ellenőrzése,
dolgozók és betegek védőoltásainak megszerve­
zésében való részvétel és más feladatok - a teljes­
ség igénye nélkül.
A kórházhigiénikus osztály nem hatóság kell
hogy legyen, hanem segítőkész, a klinikai osztá­
lyokkal együttműködő csapat. Az ÁNTSZ-szel
szoros együttműködésben dolgoznak például jár­
ványok esetén is, és az ÁNTSZ gyakorolja a ha­
tósági felügyeletet a kórházak felett.
Rovar- és rágcsálóirtás
Az egészségügyi ellátó intézmények ideális kör­
nyezetet biztosítanak az élősdiek megjelenésére.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy élőhelyül vá­
lasszák a kórházi környezetet:
meleg helyiségek;
fűtésrendszer az alagsorban;
táplálékforrás helyben.
A kórházak leggyakoribb élősködői a csótá­
nyok, fáraóhangyák, bolhák, madarak (galamb),
rágcsálók (patkány, egér) és a macskák. Ezek az
állatok betegségek terjesztői lehetnek, elszaporo­
dásuk súlyos járványokat idézhet elő.
Bár valószínűtlen, hogy ezeket teljesen ki le­
het irtani a területről, számuk csökkentésére tö­
rekedni kell. A legtöbb kórháznak szerződése
van egy mentesítő vállalkozással (egészségügyi
gázmester), aki rendszeresen, illetve hívásra ren­
delkezésre áll. A kórházhigiénikusok felügyelete
mellett elvégzi a szerződésben foglalt feladato­
kat.
Szennyes textília kezelése
Az ápolási tevékenység során keletkező vérrel,
váladékkal szennyezett ágyneműt lehetőség sze­
rint zsákokkal felszerelt, guruló ágyazókocsin
gyűjtsük. Óvakodjunk attól, hogy a szennyezett
ágyneműt magunkhoz fogjuk.
A kórterem padozatára ágyneműt lerakni át­
menetileg sem szabad.
A szennyeszsákokat elszállításig szennyestáro­
lóban gyűjtsük, megóvva ezzel az aszeptikus kör­
nyezetet.
Az izolált beteg ápolása során keletkezett
„fertőző" szennyes textíliát elkülönítve kell ke­
zelni (lásd izolált beteg ápolása fejezet). A „fertő­
ző" szennyes gyűjtésére ma már beszerezhető egy
különleges, vízben oldódó szennyeszsák, mely a
mosás során oldódik fel, így védhető a mosoda
személyzete is.
Veszélyes hulladékok
A hu1 i."lilék kezelése
A hulladékok kezelése a Hulladékgazdálkodá­
si Törvény és a 2002-es EuM rendelet szigorú,
következetes betartását követeli meg. A hulladé­
kok kezelése az adott intézmény hulladékkezelési
utasítása, valamint a Környezetvédelmi Szabály­
zat és a vonatkozó jogszabályok eló'írásai alapján
történik.
Az utasítás leírja a hulladékok gyűjtési mód­
ját, az erre használható edényeket, tárolóeszkö­
zöket, a tárolási módokat és a használatos jelölé­
seket.
Az egészségügyi ellátásban keletkező hulla­
dékfajták:
humánbiológiai anyagok;
veszélyes hulladékok;
települési hulladéknak megfelelő' hulladé­
kok.
Az egészségügyi intézmények területén általá­
ban zárt rendszerű, szelektív hulladékgyűjtés mű­
ködik. A rendszerben el kell különíteni a települé­
si, kommunális hulladékot a veszélyes egészség­
ügyi hulladéktól. A hulladékok elszállítását több­
nyire vállalkozó végzi, szerződéses jogviszonyban.
A hulladékok felsorolása
Citosztatikus, citotoxikus gyógyszerek;
orvosi beavatkozások során keletkező fel
nem ismerhető emberi testrészek és szerv­
maradványok;
vérrel, váladékkal szennyezett kötszerek,
rögzítések, katéterek, egyszer használatos
ágynemű, pelenka, inkontinencia-betét, ki­
vételt képeznek az egészséges csecsemők
pelenkái, illetve az időskoruk miatt inkon-
tinens betegek betétjei;
éles, hegyes eszközök (injekciós tűk, fecs­
kendők, infúziós és transzfúziós szerelé­
kek, ampullák, tárgylemezek);
fogászati amalgámhulladék.
A veszélyes hulladékokat szelektíven kell
gyűjteni, keményfalú műanyag, külön e célra,
megsemmisítésre rendszeresített, véglegesen le­
zárható edényzetben, badellákban (ezen kívül
forgalmaznak másféle gyűjtőedényt, dobozt).
A nővérmunkában a legveszélyesebb tevé­
kenység az injekciós tűvel, braunüllel, éles és he­
gyes műszerekkel való gyors munka, kapkodás.
Ez okozza a legtöbb szúrásos munkahelyi balese­
tet. A gumikesztyű nem véd meg a szúrástól!
A használt tűkre a védőkupakot visszahelyez­
ni tilos. Gondoskodni kell róla, hogy ezeket biz­
tonságosan a gyűjtődobozba helyezzük.
Tilos a veszélyes hulladék tömörítése, „átpa-
kolása "!
Függelék
Az ápolási egység általános higiénéje
Bár az eddigiekben a higiénés renddel már
foglalkoztunk, az alábbiakban a leglényegesebb
kérdéseket foglaljuk össze röviden.
Alapelv, hogy a kórházi, illetve a kórtermi mi­
liő potenciálisan fertőzött. Ezért ezek tisztán tar­
tását fertőtlenítő takarítással kell biztosítani. E
tekintetben irányadó az egészségügyi intézmé­
nyek higiénés szabályzata. Alábbiakban a fonto-
sabb szempontokat ismertetjük.
Minden kórteremben lehetőséget kell biztosí­
tani kézfertőtlenítésre, ajánlatos fali adagolókat
felszerelni.
Lehetőleg el kell kerülni a zsúfoltságot. A pót­
ágyak behelyezése, a betegek egymáshoz túl közel
való fektetése mindig magában rejti a nosocomi­
ális infekció lehetőségét.
Az ágyakon lehetőleg lemosható huzattal ellá­
tott matrac legyen. Ágyneműcsere a fekvő bete­
geknél általában 2-3 naponta ajánlott, szükség
szerint gyakrabban. Az operált beteget tiszta ágy­
neműbe kell fektetni.
A kórteremben mindig csak a legszükségesebb
berendezési tárgyak legyenek. Követelmény, hogy
ezek vizes fertőtlenítő oldattal moshatók, rés- és
hézagmentesek legyenek.
A padlón ne legyenek táskák, üdítős üvegek
stb., mert akadályozzák a felmosást, hiányos lesz
a takarítás.
 Az ablakokban ételeket, italokat tartani nem
szabad, mert a változó hőmérséklet veszélyezteti
az eltarthatóságot (enterális fertőzés, járvány ve­
szélye).
A betegek utcai ruháját a kórtermen belül be­
épített szekrényben vagy osztályos ruhatárban
célszerű elhelyezni.
Cserepes (földes) virág kórteremben nem tart­
ható!
Takarítási alapelvek
Az ápoló a beteg közvetlen környezetét (ágy, éj­
jeliszekrény, gyógyszertálka stb.), a takarítók pe­
dig a kórterem többi részét tartják tisztán. Taka­
rítás során csak fertőtlenítő, tisztító hatású szere­
ket használjunk. A munka mindig a tisztább felü­
letről haladjon a szennyezettcbb felé. Száraz ta­
karítás nem megengedhető. (A porszemcsékben
akár egy évig is életképes marad például a
staphylococcus.)
Takarítás idején, illetve óránként célszerű
szellőztetni úgy, hogy a betegek meg ne fázhassa­
nak. Különösen ún. „vírusos" időszakban ügyel­
ni kell a rendszeres légcserére.
A mellékhelyiségek takarítása is fertőtlenítő
takarítást jelent, gyakoriságát annak szennyezett­
sége határozza meg.
Folyosók, közlekedők felmosása naponta két­
szer, szükség szerint azonban ennél többször kö­
telező.
Nagytakarítás 2-3 hetente javallott. Ilyenkor
a csempét vagy a mosható falat szivacsos végű,
nyeles eszközzel célszerű lemosni. Az ablaktisztí­
tás, függönymosás, a mennyezeti lámpák, fűtő­
testek letörlése sem maradhat el.
A kórtermek takarítását dokumentálni kell,
feltüntetve a használt szereket és a munkát végző
személy nevét („Takarítási lap").
Fontos: a porlasztásos fertőtlenítés nem he­
lyettesíti a Ie- és felmosást.
Magatehetetlen, gyermek vagy idős beteg fi­
ókját ellenőrizni kell, hogy nincs-e benne romlan­
dó étel.
Az ételeket az osztály meghatározott részén
elhelyezett hűtőkben, névvel ellátott csomagolás­
ban kell tárolni. Korlátlan ideig természetesen így
sem lehet eltenni. A hűtőszekrényeket legalább
hetente ki kell mosni, a lejárt szavatosságú étele­
ket a beteg beleegyezésével el kell távolítani.
Látogatók ne üljenek a betegágyra, mert az
utcán szennyeződött ruhaneműről kórokozók
kerülhetnek az ágyneműre, esetleg sebfedő kö­
tésre is.
A távozó beteg ágyát alaposan le kell mosni, a
nem mosható matracvédőt pedig cserélni kell.
Ha vérrel vagy egyéb váladékkal szennyeződött
az ágynemű, azt fertőtlenítő mosásba kell juttatni.
Az ápolási egység higiénéjére, takarítására vo­
natkozó tevékenységet az intézmények számára
kötelezően elkészített „betegellátási utasítás" tar­
talmazza.
Látogatás
Magyarországon a kórházban fekvő beteg láto­
gatása nem korlátozott. Az egyes osztályok azon­
ban szabályozhatják annyiban, hogy a látogatás
a működés rendjét és a betegek nyugalmát, pihe­
nését ne zavarja. Ezt az intézmények, osztályok
önállóan határozzák meg.
Figyelembe kell venni, hogy a látogatók nem
csak az osztályok munkarendjét zavarják, hanem
a betegek nyugalmát is. Különösen nagyobb kór­
termekben lehet ez zavaró. Ezért, ha lehet, a fenn­
járó beteg ne a kórteremben fogadja a látogatóját.
Izolált beteget legfeljebb csak a közeli hozzá­
tartozó látogassa.
Irodalom
Böröcz Karolina: Beszámoló. Epinfo 2 0 0 8 . de­
cember 5.
Kende É. (szerk.): Infekciókontroll zsebkönyv.
Magyar Infekciókontroll Egyesület, 2002.
Losonczy Gy - Szálka A. (szerk.): A klinikai epi­
demiológia alapjai. Medicina Könyvkiadó,
Budapest, 2 0 0 1 .
Pechó Z. - Milassin M.: Tájékoztató a fertőtlení­
tésről. Budapest, 2 0 0 0 .
Pechó Z. - Milassin M.: Tájékoztató a sterilizá­
lásról. Budapest, 2 0 0 0 .
Összefoglalás

A nosocomiális fertőzések megelőzése alapvető igénye a mai egészségügyi ellátásnak. A pre­

venciót megkönnyíti, ha tudjuk, melyek azok a tényezők, melyek elindíthatják, illetve gátol­
hatják a fertőzések kialakulását. Alapos ismeretekkel, gondos ellátással elérhető, hogy bete­
geink egészségüket visszanyerve elégedetten távozzanak az intézményből, és a személyzet
tagjai is biztonsággal elkerüljék a kórházi fertőzések nem kívánatos, esetleg súlyos hatásait.

Számos kórház elleni per oka, hogy az egészségügyi ellátás során, annak következtében sú­
lyos, maradandó károsodást szenved el a beteg. Az egészségügyi jogászok ismerik azokat a
pontokat az ellátásban, ahol olyan hibákat, mulasztásokat lehet elkövetni, melyek miatt
kártérítési pert indíthatnak az intézmény ellen.

A kórházi fertőzések a kórházakkal egyidejűleg jelentek meg. Nemzetközi becslések

szerint a nosocomiális infekcióknak csak egyharmada előzhető meg, ennek eléréséhez azon­
ban alapos felkészültségre lelkiismeretes munkára van szükség. Minden egészségügyben dol­
gozónak ismernie kell az ellátórendszer higiénéjére vonatkozó szabályokat. Ebben az alfeje­
zetben ehhez igyekeztünk segítséget nyújtani.

Kérdések, feladatok

1. Magyarázza meg a nosocomiális fertőzés fogalmát (okok, példák).

2. Mi az izoláció célja, melyek az izolált beteg ellátásának szabályai?
3. Ismertesse a scabieses beteg kezelését!
4. A szennyes textíliának és a veszélyes hulladéknak milyen kezelését ismeri?
5. Milyen nosocomiális infekció érheti az egészségügyi személyzetet? (Módszerek a meg­
előzésre.)
6. Ismertesse az ápoló szerepét a higiénés miliő biztosításában!
7. Foglalja össze az ápoló személyi higiénéjéről tanultakat! (Kéz, körmök, haj, ruházat.)
8. Mutassa be a kórterem higiénés rendjét!
9. Miben jelentkezik a szakápoló felelőssége a szabályos fertőtlenítő takarítás kivitelezé­
sében?
 A betegmegfigyelés
Bokor Nándor
A betegek megfigyelése az ápolói munka egyik
legalapvetőbb része és egyben feladata is. Az or­
vos - a munkaszervezésből adódóan - keveseb­
bet tartózkodik a betegek között, mint az ápoló,
főleg a délutáni, esti, éjszakai órákban. Az egyes
betegségek legfontosabb tüneteit azért kell is­
mernie az ápolónak, mert tudnia kell felismerni
azok változásait, kell-e emiatt orvost hívnia, sőt
alkalomadtán azt is, hogy - életveszélyben - az
orvos megérkezéséig mi a teendője. Mindezt
maradéktalanul csak úgy tudja végrehajtani, ha
a rábízott betegek szoros értelemben vett ápolá­
sa (tisztántartás, étkeztetés stb.) mellett a megfi­
gyelést igen gondosan, lelkiismeretesen végzi,
sokat tartózkodik a betegek között (különösen
az éjszakai órákban). Ilyenkor nem várható pél­
dául az, hogy valamelyik betegtárs értesítse a
nővért vagy orvost a társa rosszabb állapotáról.
A váratlan változások pedig legtöbbször éppen
éjszaka, illetve az orvos távollétében következ­
nek be.
A beteg megfigyelésekor észlelt tünetek alap­
ján az ápolónak döntenie kell arról, hogy
azt meg tudja-e oldani;
azonnal kell-e értesítenie az orvost;
várhat-e azzal a következő vizitig.
Az észleléseket írásban rögzítenie kell az
ápolási lapon (például zavartság, fulladás, esz­
méletvesztés stb.), illetve ha az objektív tünet
ábrázolható (láz, hasmenés, hányás stb.), a
jobb áttekinthetőség céljából jelezni kell a láz­
lapon is.
A tünetekről általában
A betegség tünetei (szimptóma, symptoma) a
szervezetet ért károsító hatások megnyilvánulá­
sai. A tünetek egy részét a beteg saját maga pa­
naszként mondja el. Az olyan tüneteket, amelye­
ket csak a beteg észlel (például fájdalom, hányin­
ger), szubjektív tünetnek nevezzük. Ha azt mi
észleljük megfigyelés vagy vizsgálat során, objek­
tív tünetről van szó (például cyanosis, icterus, sé­
rülés). A kettő gyakran keveredik, hiszen a beteg
maga is észlelheti a sárgaságát, sérülését, oede-
máját stb., és az egyértelműen szubjektív panasz­
nak tekinthető fulladásnak is lehetnek objektív
jelei. Az objektív tünetek nem mindig okoznak
egyúttal panaszt is (például az idült vérszegény­
séghez társuló sápadtság, bizonyos endokrin be­
tegséghez társuló elhízás vagy a szőrzet megválto­
zása stb.).
Általános tünetek. Ezek nem jellemzők egyet­
len betegségre, de számos betegség kísérői. Ilye­
nek többek között az étvágytalanság, fáradé­
konyság, hányinger, hőemelkedés stb.
Alapvető (kardinális) tünetek
(életjelek)
A pulzus;
a vérnyomás;
a légzés;
a testhőmérséklet.
 -.. A szisztolé által okozott nyomásemel­
kedés mint tágulási hullám fut végig az artériá­
kon és pulzusként tapintható. Legjobban vizsgál­
ható a csukló felett a csontos alapon futó artéria
radiális pulzációja. Lehet tapintani még a lábháti
artériát (aorta dorsalis pedis) (ennek az alsó vég­
tagi érszűkület felismerésében van jelentősége), a
nyakon az artéria carotist, a lágyékhajlatban pe­
dig az artéria femoralist. A pulzus száma: percen­
kem 60-80, minősége: közepesen feszes és kö­
zepesen telt. Változás bekövetkezhet mind szá­
mában, mind minőségében. A 60/perc alatti frek­
vencia: bradycardiát, a 80/perc feletti tachycardi-
át jelez. A pulzushullámok szabályos időközök­
ben követik egymást: ritmusosak. Ha nem így
van: aritmiáról beszélünk. Ha ezt tartósan észlel­
jük, abszolút aritmiát jelen, ha csak esetenként
észlelhető, többnyire extrasystolia okozza. (Ezek
megbízható elkülönítése azonban csak EKG-vizs-
gálattal lehetséges.) Aritmiában előfordul, hogy a
szívfrekvencia és a perifériás pulzus száma nem
azonos. Ez a pulzusdeficit. Vizsgálata úgy törté­
nik, hogy az orvos hallgatja és számolja a szív­
hangokat, az ápoló pedig a perifériás pulzust egy
percen keresztül. A lázlapon mindegyik változás
jelölésére van lehetőség (lásd a 13. fejezet A láz­
lap című alfejezetét).
A pulzust az artéria radiális felett vizsgáljuk
két, a második és a harmadik ujjunkkal (12.1.
12.1. ábra.
Pulzusszámolás az artéria radiális tapintásává!
ábra). így lehetőség van a pulzus minőségének
vizsgálatára. Ez igen fontos feladata az ápolónak
a keringés megítélése szempontjából! A telt, fe­
szes, nehezen elnyomható pulzus magas vérnyo­
másra utal, míg az alacsony, könnyen elnyomha­
tó (ún. „filiformis") pulzus azt jelzi, hogy a vér­
nyomás leesett. Ez különösen akkor jelentős, ha
hirtelen következik be, és tachyeardia is kíséri.
Ritkán vénás pulzációt is lehet észlelni, első­
sorban a nyaki vénákon, de előfordulhat a máj
pulzációja is. Ezek súlyos jobbszív-elégtelenségre
utalnak.
Vérnyomás. A balszív összehúzódásakor az
artériákban mért nyomás a szisztolés vérnyomás,
elernyedésekor (diasztoléban) mért nyomás a di-
asztolés vérnyomás. Véres és vértelen úton mér­
hető. A gyakorlatban a vértelen vérnyomásmé­
rést alkalmazzuk. Értékét leggyakrabban a Ri-
va-Rocci (RR)-féle eszközzel, a felkarra helyezett
mandzsettával, a Korotokov-hallgatódzás mód­
szerével mért és a higanyoszlop magasságának
mm-ben kifejezett szisztolés és diasztolés nyomá­
sértékét vizsgálva állapítjuk meg. Lehetőleg min­
dig azonos testhelyzetben (fekvő, ülő vagy álló,
de legtöbbször ülő) helyzetben mérjük a vérnyo­
mást.
Az eszköz mandzsettáját a felkarra tekerjük
rásimulóan - nem túl szorosan - úgy, hogy alsó
széle 2-3 cm-rel a könyökárok felett legyen. A
szelepes labdával a mandzsettában a várható
szisztolés nyomást meghaladó nyomást létesí­
tünk. A hallgatót a könyökartéria fölé helyezzük
és a szelep segítségével a nyomást fokozatosan
csökkentjük. Az első pulzushang megjelenése je­
lenti a szisztolés nyomást. A mandzsetta nyomá­
sát tovább csökkentve addig várunk, míg a han­
gok hirtelen elhalkulnak. Az ekkor leolvasott ér­
ték a diasztolés nyomást. Az értékeket arab szám­
mal jelöljük, például 130/80 hgmm. Hallgató hi­
ányában is mérhető a vérnyomás: a mandzsetta
nyomását fokozatosan csökkentjük, és közben a
radiális pulzust tapintjuk. Az első pulzushullám
jelzi a szisztolés vérnyomást. Értelemszerűen
ilyenkor diasztolés nyomást nem lehet mérni.
 Súlyos beteg általános kórtermi vitális para­
métereinek megfigyelését szolgálja, a betegágyra
helyezhető monitor (12.2. ába).
A kardinális tünetekhez tartozó légzést és hő­
mérsékletet a 14. fejezet tárgyalja.

tünetek azok a jól megfigyelhető

szubjektív vagy objektív tünetek, melyek egy-egy
betegségre, állapotra általában jellemzők. Például
az anémiás beteg sápadtsága, a hepatitises beteg
icterusa, a tüdőgyulladásos beteg oldalszúrása
stb.
Tünetszegény a betegség, ha nem okoz rá jel­
lemző szubjektív vagy objektív tüneteket. A gya­
korlatban ilyennel igen sokszor találkozunk.
(Előfordulhat például, hogy a szívinfarktus csu­
pán egy átmeneti nehézlégzést okoz, és csak egy
más okból történő EKG-vizsgálatnál derül fény a
lezajlott betegségre.)
An'pusos tünetekről akkor beszélünk, ha egy
betegség nem a megszokott tünetekkel, hanem
azoktól részben vagy egészben eltérő módon je­
lentkezik. Az előző példánál maradva: a szívin­
farktus első tünete lehet hasi fájdalom is, vagy
idős betegnél például csupán a zavartság utalhat
tüdőgyulladásra.
is lehet a betegség vagy kóros ál­
lapot. Megtörténhet, hogy például az epeköves­
ség vagy gyomorfekély egész életben nem okoz
panaszt vagy objektív tünetet.
Tünetcsoport (szindróma, syndroma) bizo­
nyos betegségekre jellemző tünetek együttese.
Általános megtekintés
A beteg megfigyelése nyomban megkezdődik,
amikor akár otthonában, akár a rendelőben talál­
kozunk vele. Az első benyomások igen fontosak,
ilyenkor tájékozódunk először a beteg általános
állapotáról. Ezek megfigyelése az ápoló számára
rendkívül fontos, akár az első találkozáskor, akár
később, az ápolás ideje alatt észleli ezeket.
12.2. ábra.
Hordozható, betegágyra erősíthető monitor
A járás a legelső lehetőség a megfigyelésre, hi­
szen a találkozás első mozzanatainak egyike. így
például bizonytalan-e a járás, segédeszközt vagy
segítséget igényel-e. Járáskor sápadt vagy cyano-
tikus lesz-e. Utóbbiak súlyos betegségre utalnak.
A súlyos beteg mindig kísérővel érkezik (csa­
ládtag vagy mentőápoló kíséri). A járásáképtelen
vagy fekvő beteget a mentőszolgálat vagy a csa­
lád szállítja orvoshoz, vagy az orvosnak kell men­
nie hozzá. A betegszállítás történhet fekve hord­
ágyon vagy ülve, kerekesszéken. Eszméletlen be­
teget mindig fekve szállítanak.
Fontos tudni azonban, hogy a saját lábán ér­
kező beteg is lehet igen súlyos, sőt életveszélyes
állapotban. Ez nem szabad, hogy megtévesszen
minket, mindig meg kell figyelni az egyéb jeleket,
tüneteket (elsősorban a kardinális tüneteket).
Az általános megtekintéskor dönti el az ápo­
ló, hogy ha nincs jelen orvos a beteg érkezésekor,
azonnal kell-e hívnia, vagy lehet-e várni a beteg
elhelyezéséig. Ugyanígy el kell döntenie, hogy az
otthonában ellenőrzött (meglátogatott) beteget
orvoshoz kell-e vinni, vagy orvost kell hívni hoz­
zá. Járóbeteg-rendelésen szintén soron kívül kell
ellátni súlyos beteget.
A tünetek helyes értékelése a beteg életét
mentheti meg, míg a helytelen értékelés a mulasz­
tás súlyos következményével jár.
 A beszéd megfigyelése többféle információval
szolgálhat. Súlyos keringési elégtelenségben ne­
héz a beszéd is. Ilyenkor a beszéd közben tartott
kényszerű szünetekben könnyen felismerhetők a
nehézlégzés tünetei.
A bőbeszédűen, színesen előadott panaszok
hátterében többnyire nem húzódik meg súlyos
betegség. Nagyon fontos azonban, hogy az előíté­
letektől ilyen esetekben is tartózkodjunk!
Ideggyógyászati betegségben vagy annak le­
zajlása után később is megtörténik, hogy a beteg
nem tud beszélni. Érti a beszédet, de nem tud vá­
laszolni (motoros afázia). Ilyen állapot hosszabb
fennállása esetében a beteg néha megtanul szájról
olvasni. Ilyenkor segíteni kell a kommunikáció­
ban: a kérdést úgy megfogalmazni, hogy arra
igennel vagy nemmel (fejbiccentéssel, mimikával)
tudjon válaszolni.
Hallás. Nagyothallás többnyire idős betegek­
nél észlelhető, előfordul azonban minden életkor­
ban. Ez viszonylag gyorsan kiderül, de regisztrá­
lása része az ápolási anamnézisnek is. (Használ-e
hallókészüléket?) A nagyothalló beteggel mindig
szemben állva beszéljünk, többségük ugyanis
megtanul szájról is olvasni.
A beteg vetkoztetesekor, illetve fürdetéskor
sok mindenről lehet tájékozódni. Elsőként az tű­
nik szembe, hogy a bőre tiszta-e vagy elhanya­
golt. A beteg tiszta öltözéke ellenére előfordulhat,
hogy a ruhával fedett bőr többé vagy kevésbé
ápolatlan. Ritkán, de előfordul, hogy csak több­
szöri fürdetés után sikerül a kívánt tisztaságot el­
érni.
Ez a tevékenység alkalmat ad arra is, hogy
tájékozódjunk a beteg tápláltságáról: elhízott
vagy sovány beteggel állunk szemben, milyen a
bőr alatti kötőszövet rugalmassága (turgoraj, a
végtagokon a bőr ráncos-e vagy fényes, vize­
nyős.
A súlyos betegség miatt lefogyott, rosszul táp­
lált, kachexiás beteg arca beesett, a pofacsontok
jellegzetesen kiállnak, a bőr közvetlenül a csont­
ra tapad, alig mozdítható el.
Arc és arckifejezés. Az arc színe, az arcjáték
(mimika) jellemző bizonyos állapotokra. A sú­
lyos beteg arca gyakran sápadt, mimikaszegény,
szeme beesett. A sápadt arc, a megnyúlt orr
(„hippokratészi arc"), nyirkos bőr többnyire ter­
minális állapotot jelez. De a krónikus, elsősorban
súlyos rosszindulatú betegség miatt lefogyott,
rosszul táplált, kachexiás beteg arca is beesett.
A kipirult arc lázra utal, és gyakran bágyadt
tekintettel is jár. Ilyenkor többnyire a kötőhár­
tyák is belövelltek.
Kerek, száraz bőrű, kifejezéstelen a myxoede-
más (hypothyreotikus) beteg arca. Ellenkezője a
riadt, nyugtalan tekintet, csillogó szemekkel,
mely pajzsmirgy-túlmú'ködésre (hyperthyreosis-
ra) utalhat. A mellékvesekéreg túlműködése
(Cushing-kór) is jellemző arckifejezéssel jár (ke­
rek, az elhízottság benyomását keltő „holdvilág­
arc" vagy babaarc). A pupillák kitágulása lehet
gyógyszerhatás következménye (például atropin),
de utalhat súlyos vérvesztésre, egyéb súlyos be­
tegségre vagy a szem betegségére. Morfium hatá­
sára a pupillák beszűkülnek.
Bor. A bőr megtekintésekor megfigyeljük an­
nak vérteltségét, színét, a bőrön lévő kóros elvál­
tozásokat, mint például kiütések, pigmentfoltok
stb., tapintással annak hőmérsékletét, nyirkossá­
gát. Szembetűnő a feszes, rugalmas bőr vagy az
ellenkezője, a lesoványodott, kiszáradt ember ru­
galmatlan, petyhüdt, esetleg hámló bőre. A kiszá­
radt ember bőre könnyen ráncolható, ez elsősor­
ban csecsemőknél fontos jel!
A bőr színe. Az egészséges ember bőre rózsa­
színű. A sápadtság azonban csak akkor kóros, ha
valamilyen betegség okozza. Vannak emberek,
akik egész életükben sápadtak (fehér bőrűek)
anélkül, hogy betegek lennének. A kóros sápadt­
ság lehet átmeneti (például izgalom, ijedtség, féle­
lem, hányinger vagy ájulás esetén), és lehet tartós.
Utóbbi oka legtöbbször vérszegénység, de tartó­
san sápadt lehet a bőr idült szívbetegségben, idült
mérgezésben stb. A súlyos anémia némely formá­
jában a bőr sárgás, sápadt, viaszszerű. A bőr sár­
ga színe máj és epeúti betegségre utal, de ritkán

más betegségben is előfordulhat. A sárgaság (ic-
terus) először a szemeken (sclerákonj látható,
a
mi az enyhe, alig észrevehető (subicterus) for­
mától a sötét, zöldessárga színig (nevezik icterus
melasaak) terjedhet. A sárgaság foka csak termé­
szetes (nappali) fényben ítélhető meg helyesen.
A bőr szokatlanul barna (pigmentált) színe le­
het öröklött (születéstől fennálló), és lehet beteg­
ség (például mellékvese-elégtelenség) következ­
ménye. Fakószürkés a súlyos, daganatos kachexi­
ás beteg bőre, de hasonlót látni néha veseelégte­
lenségben szenvedőknél is. Előfordulhat körülírt
pigmenthiány (ezek a környezetüknél világosabb
szabálytalan alakú területek), nem mindig utal­
nak betegségre.
Szederjesség (cyanosis). A bőr és nyálkahár­
tyák kékes-lilás elszíneződése, mely a vér oxigén­
hiányos állapotára utal, jelzi, hogy a kapillárisok­
ban túl sok redukált hemoglobin szaporodott fel.
A cyanosis lehet általános (az egész testre kiterje­
dő), vagy körülírt, lokális (csak egyes testrészek­
re korlátozódó). Előbbit látni például keringési
elégtelenség, utóbbit végtagtrombózis esetében.
Az ún. sápadt cyanosis súlyos állapotot jelez, és
heveny keringési elégtelenségben fordul elő. A be­
teg ajka sápadt, arca halvány, kékesszürke, bőre
hűvös, verejtékes tapintatú.
A szederjesség legkorábban az ajkakon és a
körmökön látszik. Ezt azért fontos tudni, mert
ezeket a kozmetikai szerek (ajakrúzs, köröm­
lakk) elfedik, megítélésükhöz ezeket el kell távo­
lítani.
A tartós cyanosis majdnem mindig súlyos
szív- és érrendszeri betegségre utal!
Idült máj betegek bőrén gyakran látni ún. csil-
lagnaevusokat.
A bőr tapintata. A bőr lehet szokatlanul szá­
raz vagy nedves tapintatú. A száraz bőr érdes ta­
pintatú, esetleg kisebb-nagyobb pikkelyekben
hámlik. A nedves bőr verejtékezés következmé­
nye. Az izzadó, meleg - esetleg kipirult - bőr
többnyire lázra utal.
A hűvös tapintatú, verejtékes bőr rendszerint
súlyos betegség kísérője, így fokozott figyelmet
1
kíván .
12. fejezet A betegmegfigyelés
— i
A bőr hőmérséklete. Hozzávetőlegesen meg­
közelíthető kézháttal való tapintással, pontosan
pedig bőrhőmérővel. A meleg tapintatú bőr gyul­
ladást vagy lázat jelent. A hűvös, hideg és esetleg
kékesen elszíneződött vagy halvány bőr keringési
zavar következménye, mely lehet általános vagy
körülírt. Ilyen észlelésekor súlyos betegségre kell
gondolnunk.
Bőrelváltozások. A bőr felszínén keletkezhet­
nek olyan elváltozások, melyek vagy külső beha­
tások következményei (például sérülések), vagy
valamilyen betegség következtében keletkeznek.
Gyakran látunk vakarási nyomokat, melyek
vonalszerűek és vagy véreznek, vagy pörk fedi
őket. Lehetnek betegség (például cukorbetegség,
uraemia, allergia) következményei, de vakarózás-
ra ingerelnek az élősdiek csípései is.
A fejen lévő vakarási nyomok fejtetvességre,
ruhával fedett helyeken lévő vakarási nyomok ru-
hatetvességre utalnak. Előbbi nem ritka manap­
ság sem. A rühesség vakarási nyomait elsősorban
a végtagok hajlító oldalán, a törzs bőrén látni, a
kézujjak között pedig kis járatok észlelhetők.
Ezek ugyan elsősorban a rossz szociális körülmé­
nyek között élők között gyakoribbak, azonban
az utóbbi években közösségekben (iskolákban) is
észlelhetők, és nem ritkán egészségügyi dolgozó­
kon is. Éppen ezért a beteg első megtekintésekor
erre különösen figyelni kell, mert elterjedése kön­
nyen megelőzhető.
A bőrön ezeken kívül megfigyelhetők még he­
gek (műtét vagy sérülés következményei), bőr
alatti vérömlenyek (haematomák).
Kiütéseket okozhatnak fertőző betegségek,
körülírt bőrpírt pedig helyi gyulladások.
A csalánkiütés (urticaria) múló bőrjelenség.
Viszkető, éles határú, a bőrből kiemelkedő, hal­
vány rózsaszínű, esetleg egymással összefolyó,
közepén halvány bőrelváltozás. Hasonló, viszke­
tő kiütést okozhat élősdi csípése is, azonban leg­
többször étel- vagy gyógyszerallergia következ­
ményei (12.3. ábra).
A bőr részletes megtekintése elsősorban szak­
feladat (bőrgyógyászat), azonban először általá­
ban az ápoló észleli az elváltozásokat.

12.3. ábra.
Csalánkiütés
12.4. ábra.
Lábszároedema
Vizenyő (oedema). A bőr alatti kötőszövetben
és a bőr rétegeiben felhalmozódott folyadék
leggyakrabban keringési elégtelenség, vesebeteg­
ség, vénás trombózis vagy allergia következmé­
nye. A vizenyős terület duzzadt, a bőr fényes, a
duzzanat hosszú ideig megtartja az ujjbenyoma-
tot.
Az oedema elhelyezkedése és kiterjedése sok­
szor annak eredetére is utal.
Keringési elégtelenségben szenvedőkön (szív­
betegeken) az oedema a nehézségi erőnek megfe­
lelően a mélyebben lévő teriileteken helyezkedik
el, tehát fennjáró betegeken az alsó végtagokon
(12.4. ábra), fekvő betegeken pedig a kereszt­
csonttájékon, de tartósan oldalán fekvőnél az ol­
dalán is, az oedemás területen a bőr alatti szövet
gyulladásossá is válhat (12.5. ábra). Súlyos szív­
betegségben az egész alsó végtag, a has, só't a
mellkas bőre is vizenyős.
A thrombosisos eredetű oedema a beteg vég­
tagra vagy annak egy részére terjed.
A vesebeteg vizenyője inkább a reggeli órák­
ban észlelhető a szemhéjakon, az arcon a kézhá­
ton, tehát a laza kötőszövetű helyeken.
A gyulladást kísérő oedema a beteg terület fe­
lett észlelhető.
Az allergiás vizenyő elhelyezkedése változó,
leggyakoribb a kézfejeken, szemhéjakon és az aj­
kakon. Legveszedelmesebb formája a gégevize-
nyő.
Az egyes testrészek
megtekintése
Az eddig említett általános megtekintés során
szerzett benyomások, felismerések után az egyes
testrészeket figyeljük meg.
Fej. A fej formája egyedi, a fejen lévő szervek
(orr, fülek, szemek) alakja, nagysága azonban jel­
lemző lehet bizonyos betegségekre.
A haj színének, esetleges hiányának önmagá­
ban általában nincs jelentősége, csak egyéb tüne­
tekkel együtt értékelhető. Ez is inkább csak meg­
figyeléseken alapulnak. Egyes esetekben inkább
őszül a haj, másokban vöröses a hajszín és szo­
katlanul fehér a bőr, ezek azonban nem mindig
utalnak beregségre. A kopaszságnak akkor van
jelentősége, ha csak körülírt területeken jelentke­
zik (alopecia, 22.6. ábra). Előfordul ez is, hogy
valamilyen gyógyszer okoz átmeneti teljes ko­
paszságot (ilyenre jellemző példa a cytostatikum
hatása). A haj és az egyéb szőrzetek hiánya vagy
a szőrzet rendellenessége is szembetűnő (például
nőkön férfias szőrzet akár endokrin betegségre is
utalhat).
Az ajkak néha szederjesek (cyanosis), sápad­
tak (esetleg vérszegénységre utal), máskor herpes
látható rajtuk.
Az orrszárnyi légzés súlyos állapot jele, légúti
betegségre utal.
A szemek is sok mindent elárulnak. A lázas
beteg szeme csillogó, a sárgaságban szenvedőé
sárga. A kidülledt szemgolyó pajzsmirigy-túlmű­
ködésre utal. Ellenkezője: a közömbös tekintet
egyéb megfigyelhető jelekkel együtt (sápadt, szá­
raz bőr, kihullt szőrzet) a pajzsmirigy csökkent 72.5. ábra.
működését jelezheti. (Természetesen ilyenkor bi­ Gyulladásos o e d e m a tartósan oldalén fekvő betegen

zonyító, kiegészítő vizsgálatok is szükségesek.)

Legfeltűnőbb eltérés a pajzsmirigy

megnagyobbodása, a nyirokcsomók duzzanata
vagy a nyaki vénák tágulata.

Ikas. A beteg levetkőztetésekor a kóros

mellkasforma gyorsan szembetűnik. A megszo­
kott alak helyett találkozhatunk hordó alakú
mellkassal, ún. tyúkmellkassal, cipészmellkassal.
Ezek többnyire fejlődési rendellenességek. Félol­
dali idült tüdőbetegség vagy tüdőműtét után a
mellkas aszimmetrikus lesz. A mellkason megfi­
gyelhető a légzési kitérés vagy a légzés típusa, így
láthatóvá válik a nehézlégzés is (a bordaközi és a
légzési segédizmok viselkedése légzés közben).
Az emlők férfiakon lehetnek nőiesek, nőkön
72.6. ábra.
pedig férfiasak. Ezek endokrin betegségre utal­ Alopecia
hatnak.
Gerincdeformitás esetében a mellkas nem
részarányos. orismus) szintén elődomborítja a hasat. A mell­
Has. A hasat - ha a beteg állapota engedi - kas síkja alatti has lehet alkati sajátosság, de le­
nemcsak fekvő, hanem álló helyzetben is célszerű het általános leromlás részjelensége is. A deszka­
megtekinteni. kemény, behúzott has hashártyagyulladásra utal.
A hanyattfekvő ember hasa a mellkas síkjá­ Előfordul, hogy a has két oldala sem szimmetri­
ban van, a kövér emberé e felett, a lesoványodott kus. Lesoványodott embernél egyik oldalon elő­
emberé pedig ez alatt. Álló helyzetben ez a hely­ domborodhat daganat vagy megnagyobbodott
zet jobban szembetűnő. A hasüregben felszapo­ máj. A has bőrén láthatók még a korábban vég­
rodott folyadék {basvízkór-ascites) a hasat elő­ zett műtétek hegei, vagy májbetegeknél a vénás
domborítja, a köldök elsimult vagy szintén elő­ keringési zavar miatt tágult hasfali vénák. Néha
domborodik (22.7. ábra). A túl sok bélgáz (mete- észlelhetők gyöngyház- vagy lilás színű striák,

12.7. ábra.
Ascites májzsugorban
ezek vagy a hasfal tágulásából (várandósoknál)
adódnak, vagy bizonyos betegség (például kóros
elhízás) kísérői.
Végtagok. A végtagok megtekintésekor ter­
mészetesen legszembetűnőbb, ha hiányzik vagy
csonkolt valamelyik végtag. Egy végtag egészé-
nek vagy egy részének duzzanata vénás keringési
zavarra, trombózisra utal, legtöbbször az alsó
végtagokon. Hasonló fordul elő nyirokkeringési
nehézség esetén is. Egy végtag sorvadása ideg­
rendszeri betegségre jellemző. Az alsó végtago­
kon, különösen elhízottaknál gyakori a visszerek
kisebb-nagyobb tágulata, kanyargóssága. Végta­
gartéria elzáródásakor a bőr halvány, hűvös ta­
pintatú. A minden végtagra kiterjedő cyanosis ál­
talános rossz keringés jele, és súlyos állapotot je­
lent.
Az ízületek duzzanata legtöbbször gyulladás
következménye, ilyenkor az ízület feletti bőr álta­
lában kipirult. Egyes ízületek lehetnek mozgás­
képtelenek vagy akár teljesen rögzítettek is.
A remegés (tremor) a kezeken figyelhető meg,
elsősorban idős embereken, de idegrendszeri be­
tegségekben fiatalokon is előfordul.
A végtagok mozgását figyelve szembetűnő egy
vagy minden végtag mozgásszegénysége vagy a
mozgás teljes hiánya (bénulás). Előfordul, hogy
csak bizonyos ízületek mozgása korlátozott. Az
ilyen végtagokat csak szakorvosi vizsgálat után és
véleményének mértékében szabad mozgatni. Ha
görcsöket észlelünk a kézfejen, ujjakon, az leg­
többször tetániára utal, és jelenteni kell orvosnak.
Ha a beteg érkezésekor a végtagokon kötés
van (különösen, ha a beteg helyezte fel), azt bont­
suk le, és csak orvosi vizsgálat után helyezzük
vissza, szakszerűen.
Körmök. Legszembetűnőbb a körmök ápolt-
sága vagy ápolatlansága. Bizonyos kóros állapo­
tokra jellemző a körmök színe (például keringési
elégtelenségben szederjes, a vérszegény betegé sá­
padt). Egyes - elsősorban légúti betegségekben -
jellemző a körmök óraüvegszerű alakja, ennek
legtöbbször velejárója az utolsó ujjperc kiszélese­
dése is („dobverőujj", 12.8. ábra).

A beteg tudatállapota
A beteggel való találkozáskor - otthonában, ren­
12.8. ábra. delőben vagy kórházban - részben megfigyelés­
Cianotikus, „óraüveg"-köröm sel, részben beszélgetéssel győződhetünk meg a
beteg tudatállapotáról. Viselkedése, arckifejezése
vagy a feltett kérdésekre adott (adekvát vagy ina­
dekvát) válasza alapján tájékozódhatunk, hogy
ép-e a tudata vagy zavart, esetleg eszméletlen.
A tiszta tudatú ember a kérdéseinkre megfele­
lő választ ad, térben és időben tájékozott (példá­
ul tudja, hol van, hol lakik, személyi adatait pon­
tosan mondja stb.). Mindig gondolni kell azon­
ban arra, hogy a beteg ember esetleg szorong, a
velünk való első találkozáskor betegsége miatt
nyugtalan stb., a kérdést nem is mindig érti, za­
varban van. Az ilyen zavar rövid, érdeklődő be­
szélgetéssel azonban viszonylag gyorsan feloldha­
tó. Célszerű ezért elsőként olyan kérdéseket fel­
tenni, amikre az ép tudatú ember egészen bizto­
san tud válaszolni (megkérdezzük nevét, lakcí­
mét, egyedül érkezett-e, ha nem, akkor ki kísérte
stb.). Azt is tudni kell, hogy a mély álmából hir­
telen felébresztett ember sem tud azonnal megfe­
lelően válaszolni, a tiszta tudatú ember azonban
néhány másodpercen belül tájékozódik, és a vála­
sza ilyenkor már megfelelő. Ilyen átmeneti tájé­
kozatlanságot azonban nem tekintünk kórosnak.
vörös tudatállapotok. Egy részük elmebánta-
lom, más részük azonban másodlagos ártalom,
azaz valamilyen betegség következménye. Szá­
mos kóros állapot (például láz, alkoholos befo­
lyásoltság, kiszáradás) és betegség (például kerin­
gési, légzési elégtelenség, anyagcsere-betegségek
súlyos stádiumai) képes tudatzavart előidézni, sőt
orvosi beavatkozás következtében (például több
gyógyszer bevétele után) is zavarttá válhat egy
ember. Idős embereknél a hirtelen környezetvál­
tozás is járhat hasonlóval (például banális pa­
nasszal kórházba kerülő beteg tudatállapota né­
hány nap után teljesen megváltozhat).
A kóros tudatállapotok megnyilvánulásának
több formája ismert.
Érdektelenség, közöny (apathia). A beteg a
környezetével szemben érdektelen. Mozdulatla­
nul fekszik, a környezetében történő események­
kel nem törődik. A kérdésekre ugyan válaszol, de
feltűnően lassan. Leginkább hosszantartó, agyi
érrendszeri betegségekben, gyógyíthatatlan be­
tegségekben illetve elmebetegségekben fordul elő.
Aluszékonyság, beteges álmosság (somnolen-
tia). A beteg aluszékony, szinte egész idejét fél­
álomban tölti, ebből az állapotból azonban feléb­
reszthető. Ha nem foglakoznak vele, rögtön elal­
szik. Leggyakrabban lázas állapotban, mérgezé­
sekben, hypoxiával járó állapotokban észleljük.
Mély kábultság, öntudatlanság (sopor). Igen
mély alvás, melyből a beteg csak erős ingerekkel
ébreszthető fel. Elsősorban idegrendszeri betegsé­
gekben, altatószer-túladagolásban, mérgezésben
észlelhető.
Eszméletlenség és kóma (coma). Az eszmélet-
lenség a sopornál súlyosabb fokú, mély kábult­
ság. A látszólag mélyen alvó ember semmilyen in­
gerrel nem ébreszthető fel. Légzése horkoló, pu­
pilla- és ínreflexei nem vagy csak alig válthatók
ki. Az eszméletlenség a tudatzavarok legsúlyo­
sabb formája, ennek pedig legmélyebb foka a kó­
ma. Leggyakrabban cukorbetegségben, uraemiá-
ban, májelégtelenségben, agyvérzés vagy agysérü­
lés után tapasztalható, tehát olyankor, amikor az
agyi keringés súlyosan károsodik. Életveszélyes
állapot.
Az eszméletlenné válást különösen az éjszakai
órákban nehéz észlelni, amikor a betegek egyéb­
ként is alszanak. Ezért az olyan beteget, akinek
az állapota várhatóan súlyosbodik (ilyen lehet
például a cukorbeteg), éjszaka különös gonddal
kell figyelnünk, és az esetleg bekövetkező eszmé-
letlenséget el kell különíteni a mély alvástól. Fel­
hívja erre a figyelmünket a légzés jellegének a
megváltozása, továbbá az, ha a beteg erős inger­
rel sem ébreszthető fel, illetve erős ingerre sem ad
semmiféle reakciót.
Gondtalan, fokozottan jó, emelkedett hangu­
lat (euphoria, eufória). Különösen alkoholfo­
gyasztás és kábítószer (például morfin és szárma­
zékai) adása után gyakoribb, de a betegség sú­
lyosbodását is jelezheti. Néha a halálküzdelmet
megelőző időben lép fel. Az addig elesett, súlyos
állapotú beteg hirtelen jókedvűvé, mozgékonnyá
válik, nem érzi betegsége súlyosságát. Az ilyen ál­
lapot veszélye az, hogy a beteg nem tart be egyéb-
kent feltétlen szükséges óvintézkedéseket (példá­
ul felkel). Mivel az eufória egy betegség súlyosbo­
dását is jelentheti, igen fontos tünet, s ha észlel­
jük, jelenteni kell az orvosnak.
Térbeli és időbeli tájékozatlanság. Nagyfokú
feledékenység jele, ami főleg agyérelmeszesedéses
(agyi keringési zavarban szenvedő) betegeken for­
dul elő. A beteg nem tudja, hol van, hogyan került
oda, nem tudja megmondani a napot, hónapot,
évet, születési dátumát stb. Az idős korral járó fe­
ledékenységre jellemző még az is, hogy a beteg a
közelmúlt eseményeire nem emlékszik, gyermek­
korában történtek viszont élénken élnek emléke­
zetében. A feledékenység következtében megtörté­
nik, hogy a beteg nem veszi be gyógyszereit, de az
ellenkezője is: egyszerre vesz be több gyógyszert,
vagy az egész napi adagját. Mindkettő káros. Az
ilyen betegnek éppen ezért ne adjuk ki az egész
napi gyógyszeradagját, csak az esedékes mennyi­
ségét, amikor annak bevételét is ellenőrizzük.
Negativizmus. A beteg minden kérésnek ellen­
áll: nem válaszol, nem eszik, nem iszik, nem veszi
be gyógyszereit, tiltakozik minden beavatkozás­
sal szemben stb. Az ilyen betegek többsége pszi­
chiátriai kezelést igényel.
A tudat elborulása, átmeneti tudatzavar (delí­
rium). Ez a nagyfokú izgatottsággal járó tudatza­
var magas láz, központi idegrendszeri izgalom
következménye lehet. A beteg igen nyugtalan, ki­
abál, kóborol, olyan személyekhez beszél, akik
nincsenek jelen, kis állatokat Iát, azokat kergeti
(hallucinál). Ilyen állapotban gondosan ügyelni
kell arra, nehogy megsérüljön: ágyából kiessen,
ablakon kiugorjon.
Delírium tremens. Idült alkoholizmus talaján
kifejlődő, reszketéssel, érzékcsalódásokkal járó
elmebántalom, melyre a fentebb említett tünetek
a jellemzők. A beteg nyugtalansága dühöngésig
fokozódhat, ilyenkor szokatlanul nagy fizikai
erőt képes kifejteni. A nagyfokú izgatottság, fizi­
kai erőkifejtés a keringést is megterheli, akár élet­
veszélyes állapot is kialakulhat, ami akár intenzív
osztályos elhelyezést tesz szükségessé.
Haláltusa, haldoklás, halálküzdelem (agónia).
Az előbbiekben említett kóros tudatállapotokat
követően vagy ilyen előzmény nélkül lép fel. A
beteg tudata tiszta lehet, de fokozatosan elveszti
kapcsolatát a külvilággal. Néha nyugtalanná, iz­
gatottá, máskor ellenkezőleg: csendessé válik a
halál beálltáig. Hallása még a látszólagos eszmé-
letlensége ellenére is hosszú időn át megmarad. A
haldokló tehát a beszédet megérti, ezért a környe­
zetében elejtett szavakra nagyon kell ügyelni. Ál­
talában jegyezzük meg, hogy az élő emberhez ér­
telmesen kell beszélni még akkor is, ha biztosak
vagyunk abban, hogy azt esetleg nem érti, és vá­
laszt sem várhatunk.
Hirtelen tudatváitozás. A tudat hirtelen törté­
nő megváltozásának mindig jelentősége van, bár­
milyen irányú is az. A tudatállapot gyors javulá­
sa általában jó jel, de nem mindig. Ha például az
apátia hirtelen eufóriába csap át, jelezhet állapot­
romlást is. Váratlan romlása viszont általában
gyors intézkedést is igényel, ilyen észlelést azon­
nal jelenteni kell orvosnak.
A beteg magaratásának megváltozása néha
olyan irányú, hogy veszélyeket jelenthet saját ma­
ga vagy környezete számára. Ilyen esetekben
szükség lehet korlátozó intézkedésre. Ennek for­
mája lehet
fizikai (például ágyrács, a végtag rögzíté­
se);
kémiai (gyógyszerek);
pszichés.
Ezek alkalmazására az egészségügyi törvény
lehetőséget ad, de csak indokolt esetekben. Elren­
delése orvosi feladat. Szakápoló ennek hiányában
is alkalmazhatja, de az orvost erről utólag értesí­
teni kell, megtörténtét pedig írásban (ápolási lap,
orvosi dekurzus) kell rögzíteni.
A beteg magatartása
A beteg ember gyógyításához nem elég a jól gyó­
gyító orvos, a gondos ápoló, ehhez nélkülözhetet­
len a beteg együttműködése is. Ennek hiánya sok­
szor vezet sikertelenséghez, vagy legalábbis nehe-
zíti a gyógyítást, meghosszabbítja a kezelés idejét.
Igen fontos, hogy a beteg maga is akarjon gyó­
gyulni, és mindent elkövessen annak érdekében.
Ez az együttműködés különösen olyan betegnél
hiányzik - akarva-akaratlanul -, aki életében elő­
ször szorul egészségügyi ellátásra. A beteg számá­
ra igen fontos az első találkozáskor szerzett be­
nyomás, de az a benyomás is fontos, ami az ellá­
tóban (orvos, ápoló) alakul ki a betegről. Meg
kell ismernünk a beteg egyéniségét, helyesen érté­
kelni kell a viselkedését, magatartását, panaszait
azért, hogy a gyógyításához való viszonyulását
helyesen tudjuk irányítani. Ez türelmet igényel,
óvakodnunk kell a gyors, elhamarkodott vélemé­
nyalkotástól!
A gyógyítással való együttműködés szempont­
jából a következő betegtípusokkal találkozunk.
Az együttműködő betegek - természetesen
előzetes megbeszélés után - elfogadják az orvos
és az ápoló tanácsait. Együttműködnek a vizsgá­
latok előkészítésében és kivitelezésében még ak­
kor is, ha azokat - bár kellemetlenek - esetleg
meg kell ismételni. Ebben a szorongó betegtársa­
iknak is segítenek. Betartják a gyógyulásuk érde­
kében kapott utasításokat, pontosan szedik a
gyógyszereiket, megtartják a diétát, alkalmaz­
kodnak a házirendhez. Bíznak gyógyítóikban
(ápolójukban, orvosukban) és hisznek a gyógyu­
lásban.
Az ellenkező betegek nem tartják az ápoló és
az orvos utasításait, a vizsgálatot feleslegesnek, a
gyógyszert hatástalannak tartják. Ezért zárkózot­
tak, sokszor nem panaszkodnak és közömbösek
mások panaszával szemben is. Egy részük több­
szöri beszélgetés után felhagy ezzel a viselkedés­
sel. Velük ismertetjük a vizsgálatok lényegét, a
gyógyszerek hatását, elsősorban ezek szükséges­
ségét saját gyógyulásuk érdekében.
Az ellenkezésnek, bizalmatlanságnak számos
oka lehet. Előfordul, hogy a beteg a másokat ért
kudarcokat saját magára vonatkoztatja. Mások
számára az egészségügyi ellátó helyen (rendelő­
ben, kórházban) szerzett első rossz benyomások
szülnek bizalmatlanságot. Egyéb külső - otthoni,
munkahelyi - körülmények is kiválthatnak ellen­
kezést. Az ilyen betegeket tapintatosan, de követ­
kezetesen kell meggyőzni akár a vizsgálatokról,
akár a kezelés szükségességéről. Legrosszabb az,
ha ezeket a „felvilágosításokat" laikus betegtár­
saktól kapják.
Nyugtalan, szorongó beteg. A nyugtalanság
többnyire a betegség következménye, de lehet at­
tól független is. A pszichés nyugtalanságban szen­
vedő beteg sokat beszél, de beszédéből - ha jól
megfigyeljük - sokszor hiányzik az összefüggés.
A testi (szomatikus) nyugtalanságban szenvedő
beteg sokat mozog, indokolatlanul járkál, remeg.
A szorongásnak néha félelem vagy tájékozatlan­
ság az oka (remegés, nyugtalanság vizsgálatok
előtt). Ez a nyugtalanság, szorongás türelmes bá­
násmóddal többnyire megszüntethető. Részletes
és ismételt beszélgetések során tájékoztatjuk a be­
teget a tervezett vizsgálat szükségességéről, lefo­
lyásáról, a vele járó vagy várható kellemetlensé­
geiről. Mindig az igazat vagy megközelítően iga­
zat mondjuk, mert a becsapott beteg a későbbiek­
ben szinte biztosan bizalmatlanná válik. Azt se
feledjük azonban, hogy egy kisebb-nagyobb kel­
lemetlenséggel járó vizsgálat elmaradásából adó­
dó következményekről is adjunk tájékoztatást!
Bizalmatlan beteg. Ha egy beteg nem bízik a
gyógyulásában, annak több oka lehet: rossz első
benyomás az egészségügyi intézményről; a meg­
előző kezelések nem hozták a kívánt eredményt;
laikusoktól téves vagy rosszindulatú informáci­
ót kapott stb. Az ilyen beteg látványosan nem
ellenkezik, de nem bízik a gyógyulásban, a
gyógyszerek hatásában. A beteg nemcsak a gyó­
gyítás eredményességében nem bízik, hanem a
gyógyítást, ápolást végző személyben sem. En­
nek egyik leggyakoribb forrása a megígért vagy
rendelt gyógyszer kiadásának vagy bizonyos ke­
zelésnek (borogatás, bőrkezelés), ápolási mun­
kának (például fürdetés) feledékenységből tör­
tént elmulasztása. Ha bármely megígért dolgot
el kell halasztani akár átmenetileg, akár végleg,
az elhalasztást és annak okát közölni kell a be­
teggel (előbbi példánál maradva: a fürdetést el
kell halasztani, mert súlyosabb beteggel kell
foglalkozni).
 Képzelt beteg (hypochondria). A képzelt beteg
önmagát figyeli, mások által elmondott vagy kü­
lönböző' szakkönyvekben, köznapi irodalomban
olvasott, az elektronikus ismeretterjesztésből
megismert tüneteket vél felfedezni magán. Ennek
következtében számos betegséget feltételez,
egyúttal ezektől való félelme is egyre fokozódik.
Nehéz meggyőzni arról, hogy nem beteg, sőt az
ilyen közlést gyakran sértőnek is tekinti, és utána
más egészségügyi ellátóhoz fordul ugyanazon
vagy újabb panaszaival. A háttérben gyakran tár­
sadalmi, munkahelyi, család probléma rejlik, en­
nek megoldását remélve menekül betegségbe, s
közben a betegségtudata is egyre fokozódik anél­
kül, hogy ekkor ezt már szándékosan tenné. A
negatív vizsgálati eredmények sokszor nem meg­
nyugvást keltenek, hanem inkább bizalmatlanná
teszik. Ezt a kóros állapotot sokszor csak speciá­
lis (pszichiátriai) kezeléssel lehet megszüntetni.
Igen fontos azonban tudni: egy emberről ki­
mondani, hogy képzelt beteg, igen nagy körülte­
kintést igényel, és csak alapos vizsgálat vagy vizs­
gálatok sora után véleményezhető. Ezen idő alatt
számos igen drága, sokszor szövődmények lehe­
tőségét is magában rejtő invazív vizsgálatokon
esik át.
Betegségszínlelé1; (aggravatio). A betegséget
színlelő ember szándékosan felnagyítja meglévő
és nem jelentős betegségét. Valódi betegségszínle-
lésről (szimulálásról) akkor beszélünk, ha teljesen
egészséges ember színlel betegséget. Mindkettő
valamilyen cél elérése érdekében történik: szoci­
ális gondoskodást akar, vagy valamilyen mulasz­
tását szeretné ezzel igazolni (munkahelyén, isko­
lában). E cél érdekében igyekszik félrevezetni or­
vosát, ápolóját: lázat produkál a hőmérő feldör­
zsölésével, ami leleplezhető, de ellenőrizhetetlen
panaszokat is említhet, mint például kínzó fejfá­
jás, hányinger.
Hasonlóan a hypochondriához, az aggravati-
óról, szimulálásról is teljes bizonyossággal meg
kell győződnünk, előítéletek nem vezérelhetnek a
megállapításában.
Betegségtagadás (disszimulálás). A betegség­
tagadás (a betegség tüneteinek eltitkolása, leple­
zése) a szimulálás ellentéte. Az ilyen beteg vala­
milyen cél érdekében letagadja panaszait, beteg­
ségét (például mindenáron a munkahelye megtar­
tására törekszik), ami veszedelmes rá nézve, mert
súlyos betegség maradhat rejtve. A disszimuláló
beteget meg kell győzni viselkedése helytelenségé­
ről, a lehetséges súlyos következményekről.
Neuraszténiás beteg (neurasthenia=iáeggyen-
geség, az idegrendszer fokozott ingerlékenységé­
vel és fokozott fáradékonységával járó állapot).
A beteg ideges, nyugtalan, sértődékeny, gyakran
álmatlan, panaszai változatosak. Egyik panaszá­
nak megoldása után újabbal jelentkezik. Több­
nyire alkati sajátosság, de sokszor külső körül­
ményektől válnak neuraszténiássá az emberek.
Tapasztalat szerint számuk növekedőben van.
Hisztériás beteg (hysteria = fejletlen lelki alkat
kóros reakciókkal). A hisztériás beteg valamilyen
cél érdekében produkál különböző tüneteket (lát­
ványosan összeesik, vizsgán sírva fakad, csuklik,
köhög, görcsrohamot kap). Igen jellemző, hogy
ez a viselkedés mindig a környezetének szól; ha
egyedül van, a roham nem jelentkezik. Összeesés-
kor ügyel arra, hogy ne üsse meg magát. A hisz­
téria betegség, mert a normális idegrendszerü em­
ber ilyen módszereket nem alkalmaz célja elérése
érdekében. A hisztériás ember nem tudja a csele­
kedetét helyesen megítélni, számára csupán a cél
elérése a fontos.
Hospitalizáció. A hospitalizáció a hosszasan
kórházban tartózkodó betegnél alakul ki (első­
sorban gyermekeknél) a megszokott közösségtől
- családtól - való tartós távollét után. Ezt a ma­
gatartásformát csak alapos megfigyeléssel lehet
észlelni és helyesen értékelni. Jellemzi, hogy az
orvosi megítélés szerinti gyógyulás után félnek
visszatérni megszokott életükbe, jobban érzik
magukat kórházban. A keringési elégtelenségben
szenvedő beteg például a tervezett elbocsátás
előtti napon újra fulladásról panaszkodik, bármi­
lyen hasi betegségben „visszatérnek" a panaszok
stb. Ezek a betegek szeretnek ágyban lenni, ahol
kiszolgálják őket, szeretik a meleget, itt érzik biz­
tonságban magukat. Mások, elsősorban idős be­
tegek pedig az új, szokatlan környezetben nyűg-
talanná, zavarttá válnak, különösen éjszakai
órákban.
Ha hospitalizációra utaló jeleket gyanítunk,
azt hozzuk a kezeló'orvos tudomására, merr idő­
ben felismerve rendezhető. Ilyenkor - a kezeló'or­
vos egyetértésével - szorgalmazni lehet és kell is
az önállóságot, a mozgást.
E kóros magatartásformák többnyire nem
izoláltan, hanem egymással keveredve jelentkez­
nek, legfeljebb egyik vagy másik túlsúlyban van.
Emiatt nehéz lehet őket elkülöníteni egymástól,
tüneteik gyakran összefolynak. Jellemző különb­
ség, hogy a kóros magatartásban mennyi a tuda­
tos, az akaratlagos elem és mennyi a szándékon
kívüli, melyről a beteg nem tehet. Igen nehéz
megítélni a neuraszténiás betegeket, mert ők ma­
guk a panaszaikat jogosnak tartják, noha azok
hátterében semmilyen szervi elváltozás nem mu­
tatható ki. Hasonlóan nehéz a hisztériás betegről
helyes véleményt kialakítani, mivel magatartása
kóros személyiség alapján fejlődik ki. Nem isme­
rünk semmilyen szabályt, mely szerint el lehet kü­
löníteni őket a valódi betegektől. Minden ilyen
„beteggel" egyénileg kell foglalkozni, és csak az
eközben történő megismerés vezethet helyes útra.
Gyógyításuk alapvető feltétele a megfelelő bánás­
mód, magatartás, ismételt beszélgetések során
élervitelük megismerése. Ez sok időt és energiát
igényel, éppen ez az egyik oka annak, hogy nehéz
megismerni az ilyen emberek lelkivilágát. Maga­
tartásuk sokszor éppen amiatt válik kórossá,
mert nem hallgatják meg őket, viszont betegségü­
ket valamilyen módon bizonyítani akarják. A ne­
gatív vizsgálati eredmények közlése nem nyugtat­
ja meg őket, a türelmes beszélgetés és az alapos
fizikális vizsgálat viszont sokszor önmagában is
elegendő a megnyugtatásukhoz. Ennek természe­
tesen az ellenkezője is lehetséges: ismételten kell
számos vizsgálat elvégzésével bizonyítanunk,
hogy betegségérzetük nem megalapozott. A szi­
mulálás és az aggravatio leleplezésére számos
módszer ismert, de ezeket a módszereket mindig
körültekintően alkalmazzuk. Például lázcsalás
gyanújakor (lázmérő feldörzsölése) mindkét hón­
aljban egyidőben mérjük meg a testhőmérsékle­
tet, ezen idő alatt lehetőleg legyünk jelen a kórte­
remben vagy a rendelőben. Mindezt tapintatosan
kell végezni, közben beszélgessünk a beteggel
vagy bárki mással. Nem szabad, hogy a beteg
észrevegye bizalmatlanságunkat, mert ha mégis
lázas, a bizalmát nyomban elveszti velünk szem­
ben. Jegyezzük meg, hogy a betegnek mindaddig
igazat kell adni, panaszait jogosnak kell tartani,
amíg alapos, körültekintő, esetleg ismételt vizsgá­
latokkal be nem bizonyítottuk annak ellenkező­
jét!
A beteggel kapcsolatos magatartást csak
hosszas gyakorlat után lehet elsajátítani, akkor,
ha a munkánkat kellő hivatástudattal végezzük,
minden embert külön egyéniségnek tartunk, és a
gyógyítása érdekében nem csak gyógyszeres keze­
lést végzünk.

Összefoglalás

Az ápolási és gyógyítási munka folyamán alapvető ténykedés a betegek megfigyelése. Ebben

a fejezetben ismertettük a tünetek általában és részletesen az általános megtekintés során
észlelhető elváltozások, az egyes testrészek megfigyelését, beleértve a tudatállapot, a viselke­
dés megfigyelését. Az alapvető tünetek közül a keringésre vonatkozó tüneteket ismertettük.
Az egyéb életjelek megfigyelését a 14. fejezet tatalmazza.
Kérdések, feladatok

1. Mit nevezünk szubjektív és objektív tünetnek?

2. Melyek a kardinális tünetek (életjelek)?
3. Hol lehet pulzust számolni?
4. Ismertesse a pulzustípusokat.
5. Milyen lehetőségeket ismerünk a vérnyomás mérésére?
6. Mit jelent a típusos, az atípusos tünet, a tünetmentes betegség és a szindróma?
7. A járás megfigyelése mire ad választ?
8. Mire következtet a beszéd és a hallás megfigyelésekor?
9. Milyen elváltozásokat lehet megfigyelni a bőr megtekintésekor?
10. Mely testrészeken észleljük az oedemát?
11. Milyen elváltozásokat észlelhetünk az egyes testrészek megfigyelésekor?
12. Ismertesse az egyes kóros tudatállapotok jellemzőit!
13. Ismertesse a beteg viselkedésekor észlelhető jellemzőket!
14. Mit jelent a hospitalizáció, kiknél észlelhetjük leggyakrabban?
 A betegellátás folyamatossága
Bokor Nándor
A betegek elsődleges ellátása az alapellátás (házi­
orvos, üzemorvos) feladata. A cél az, hogy a be­
tegek többségének végleges ellátása is ezen a szin­
ten történjen, és további - szakorvosi rendelőin­
tézeti, fekvó'beteg-intézeti - ellátására csak akkor
kerüljön sor, ha a speciális diagnosztikai eszkö­
zök hiánya vagy a betegség természete miatt -
például szövődmények eseteiben - a terápiás le­
hetőségek csak fekvőbeteg-intézetben állnak ren­
delkezésre. Az alapellátás és szakellátás felépíté­
sét részletesebben a 2. fejezet tárgyalta. A követ­
kezőkben a fekvőbetegek ellátásával foglalko­
zunk.
Mind a beteg intézeti felvételénél (adminiszt­
rációs teendőkben), mind az új beteg érkezésénél
a betegosztályon igen fontos, mondhatni megha­
tározó szerepe van az ápolónak, hiszen a beteg
szinte mindig vele találkozik először. A beteg első
benyomása az új környezetről döntő jelentőségű.
Ha ez az első benyomás rossz, később ezt igen ne­
héz kedvező irányba fordítani. Az első benyo­
mást pedig többnyire nem a szakmai, sokkal in­
kább az emberi magatartás határozza meg.
A betegfelvétel
Az intézetbe kerülő beteg felvétele részben admi­
nisztratív tevékenység, részben olyan teendők so­
ra, amelyekkel az ápoló bevezeti a beteget a kór­
ház rendjébe.
A betegfelvétel a felvételi részlegen (ambulan­
cián vagy betegfelvételi osztályon) történik. Ott
elvégzik az első tájékozódó jellegű vizsgálatokat
és lebonyolítják az adminisztratív tevékenységet.
A teendők sorrendjét és fontosságát az határozza
meg, hogy a beteg előjegyzés után kerül-e kórház­
ba, vagy akut, súlyos, életveszélyes állapotban,
esetleg eszméletlenül. Első szempont mindig az
életveszély elhárítása. Ilyenkor nem az adminiszt­
ráció és a beteg részletes vizsgálata, hanem a gyó­
gyítás az elsődleges.
Kórházi felvétel csak a beteg írásbeli hozzájá­
rulása után történhet, kivétel, ha a beteg nyilat­
kozni képtelen. Ilyenkor, ha van kísérője, a nyi­
latkozatot tőle kell kérni (13.1. ábra). A beutalt
beteg a felvételt el is utasíthatja, erről is írásban
kell nyilatkoznia (23.2. ábra).
Az újonnan felvett beteget szükség szerint
megfürdetik, ellátják kórházi vagy magával ho­
zott fehérneművel. Utcai ruháját erre a célra szol­
gáló ruhatárban vagy kórtermi szekrényben he­
lyezik el. Ha nagyobb értéket hoz magával (ék­
szer, nagyobb összegű pénz), azt átvételi elismer­
vény ellenében az intézet pénztárában vagy egyé­
ni zárható biztonsági szekrényben kell elhelyezni.
A betegfelvétel történhet önállóan működő
sürgősségi osztályon (13.3. ábra) vagy egy-egy
osztály felvételi részlegén. Kapcsolatainak egyik
formáját a diagnosztikus részlegekkel és a beteg­
osztályokkal a 23.4. ábra mutatja.
A kórterem megválasztásánál - ha erre lehető­
ség van - arra kell törekedni, hogy a súlyos álla­
potban lévő beteg nővérállomáshoz közelebb lé­
vő kórterembe kerüljön, továbbá, hogy a súlyos
beteget - mivel nyugalomra is szüksége van - ne
fektessünk zavart, nyugtalan beteg mellé.
.... Osztálya
73.7. ábra.
Beleegyező nyilatkozat egyik
formája a kórházi felvételbe

13.2. ábra.
A kórházi felvételt elutasító
nyilatkozat

Foglalkozás az új beteggel
A betegek túlnyomó többsége szotongó érzéssel
érkezik az intézetbe, fél a vizsgálatoktól, a keze­
lésektől de mindenekelőtt a betegség kimenetelé­
től. Az egészséges emberek sem egyformák, a be­
tegség pedig gyakran átformálja az embereket.
13.3. ábra.
Önállóan kiképzett központi sürgősségi osztály
betegosztályhoz
A beteg emberrel így sokszor nehéz megtalálni a
megfelelő hangot a gátlások feloldására. Néha
napokig bizalmatlanság vesz körül minket, míg
megtaláljuk a megfelelő hangot az oldódáshoz.
Elsősorban segítőkészséggel, jó megjelenéssel le­
het elérni az együttműködést. Az első találkozás
sok mindent eldönt, ennek fontosságára nagy
súlyt kell helyezni. Az ilyenkor elkövetett hibát
később nehéz lehet helyrehozni.
A beteggel való foglakozás helyes gyakorlatát
csak tapasztalat útján lehet megszerezni hiszen
minden ember más - a következőkben csak a
főbb szempontokat említjük.
A gyógyintézetbe érkező beteget igyekezzünk
minél előbb lefektetni. Ha ennek akadálya van,
azt néhány szóval jelezzük és indokoljuk. Súlyos
beteget természetesen nem szabad várakoztatni
sem járóbeteg-rendelésen, sem kórházban!
Fogadáskor az ápoló - mivel legtöbbször ő ta­
lálkozik a beteggel először - mutatkozzon be, és
a beteget mutassa be a betegtársaknak, ez átsegí­
ti az első percek nehézségein.
13.4. ábra.
A betegfelvétel egyik
lehetséges formája központi
(sürgősségi) ambulancián
 Kérdezzük meg az új beteget, hogyan szólít­
hatjuk korára való tekintet nélkül. E tekintetben
igen tapintatosnak kell lennünk, nehogy sértés le­
gyen a következmény!
Érdeklődjünk, volt-e már kórházban, mikor
és hol? Az első kórházi kezelés általában több
szorongást vált ki, a visszatérő betegek többnyire
helyismerettel rendelkeznek, az ápolók és orvo­
sok is ismerősek lehetnek. Ezt a tényt azonban
csak részben tartják megnyugtatónak, a betegsé­
gük kiújulása vagy súlyosbodása nyomasztólag
hat, szorongást kelt. A velük való foglalkozás
ugyanúgy türelmet igényel, és szintén csak ta­
pasztalattal érhető el.
Tájékoztatjuk a beteget a személyes tárgyaik,
értékeik elhelyezésének lehetőségeiről. Mint már
említettük, utóbbira különösen nagy súlyt kell
fektetni a későbbi jogi következmények megelő­
zése érdekében.
Megmutatjuk a szociális helyiségeket, el­
mondjuk azok használatának kialakult rendjét.
Tájékoztatni kell a házirendről akkor is, ha az
ki van függesztve a kórteremben vagy a folyosón.
Ezen belül külön is felhívjuk a figyelmet a vizitek,
a csendes pihenők idejére.
A beteget és kísérőjét tájékoztatjuk a látoga­
tás rendjéről. Ennek azért van külön jelentősége,
mivel a látogatás ma elvben nem korlátozott. A
kórházi osztályok ugyan egyenként tehetnek sza­
bályozást, ami a betegek nyugalmát és az ellátás
rendjét biztosítja, ennek betartatása azonban sok
körültekintést, figyelmet kíván, érvényesítése ta­
pintatos, de határozott fellépést igényel!
A beteg vizsgálata
Akár sürgősségi osztályon, felvételi részlegen,
akár közvetlenül a betegosztályon történik a be­
teg felvétele, a felvevő vagy kezelőorvos a beteget
mindig megvizsgálja. Ez a fizikális vizsgálat sür­
gős esetben részletesen elsősorban a panaszolt te­
rületre terjed ki, azonban az általános fizikális
vizsgálatnak ilyenkor is meg kell történnie. Példá­
ul hasi panasz esetén is meg kell mérni a beteg
vérnyomását, a fejfájással jelentkezőnek is kell
vizsgálni a hasát, torokfájáskor is kell tapintani a
pulzusát stb.
Az ún. általános betegvizsgálat azonos a beteg
fizikális vizsgálatával (ennek részleteit a belgyó­
gyászati tanulmányok során tárgyalják részlete­
sebben). Ehhez elő kell készíteni vagy készenlét­
ben kell tartani a szükséges eszközöket:
hallgató (fonendoszkóp);
vérnyomásmérő;
rektális vizsgálathoz gumikesztyű, gutni-
ujj, vazelin, papírvatta;
garatvizsgálathoz spatula, kellő világítás
(lámpa);
körfogatméréshez mérőszalag;
reflexvizsgálathoz reflexkalapács;
folyékony szappan, törülköző.
Betegvizsgálatnál az ápoló segít az orvosnak.
A beteget levetkőzteti, segít a vizsgálathoz szük­
séges testhelyzetbe való helyezésében, mindezt
úgy, hogy - különösen nehezen mozgatható be­
tegnél - minél kevesebb megterheléssel járjon. Ez
egyúttal alkalmat ad arra is, hogy az ápoló tájé­
kozódjon a betegről (általános állapota, külleme,
ápoltsága stb.). Vizsgálat közben szóban mindig
ismertetjük a következő mozzanatot, a vizsgálat
ne váljon mechanikus ténykedéssé.
Ilyenkor legjobb irányadó, ha magunkat kép­
zeljük a beteg helyébe: mit várnánk el hasonló
helyzetben.
Betegvizsgálat után mind az orvos, mind az
ápoló megírja a szükséges dokumentációt.
A kórtörténet és részei
Gyógyintézetben a kórtörténet a beteg gyógyinté­
zeti adatait tartalmazó okirat. A kórtörténet több
részből áll, ezek egymást kiegészítik, és egységes
egészt alkotnak. A kórtörténet részei:
a kórlap;
a lázlap;
 az ápolási dokumentáció:
- ápolási anamnézis;
- ápolói feljegyzések;
kórlefolyás (dekurzus);
különböző eredménykimutatási vagy vizs­
gálati célú ápolási lapok;
leíró vizsgálati leletek.
A kórlapot és a dekurzuslapot az orvos, az
eredménykimutatási lapokat, az ápolási doku­
mentációt - ami része a dekurzusnak - az ápoló,
a lázlapot pedig részben az ápoló, részben az or­
vos vezeti.
A kórtörténet okmány, melyet tartósan meg
kell őrizni. A dokumentáció tárolása, megőrzése
elektronikus úton gyakorlatilag határtalan, bár­
mikor visszakereshető. Adatai a hatóság előtt hi­
telesek. A leírt dokumentációnak hibátlannak,
érthetőnek, a kézzel írt dokumentumoknak ol­
vashatónak kell lennie. Olyan helyiségben kell tá­
rolni, ahol illetéktelen nem férhet hozzá, csupán
az orvos és az ápoló, illetve a hivatalos ellenőr­
zést végző személy. A beteg távozása után a do­
kumentációt irattárban kell elhelyezni.
Járóbeteg-rendeléseken is vezetnek olyan do­
kumentációt, amely tartalmazza a betegségre vo­
natkozó adatokat, laboratóriumi vizsgálatokat.
A rendelésen történteket számítógép rögzíti, de a
rendelőben tárolnak olyan írásos dokumentumo­
kat is, illetve ezek másolatait, amiket a beteg más
vizsgáló helyről (szakrendelésről hozott leletek,
laboratóriumi leletek, kórházi zárójelentések má­
solatai stb.) hozott magával. Rendelésen a kór­
történetet az asszisztens (vagy ápoló) vezeti.
A fekvőbeteg-intézeti betegek dokumentáció­
ja részben orvosi, részben ápolói, részben pedig a
kettő együttes ténykedéséből keletkezik.
A kórlap
A kórlap orvosi része a következő részekből áll:
személyi adatok;
kórelőzmény (anamnézis);
a fizikális vizsgálatnál észlelt ún. jelen álla­
pot (status praesens);
lázlap;
a kórlefolyás (dekurzus);
epikrízis (záradék).
Valamennyit számítógépes rendszerben rögzí­
tik, illetve tárolják. A könnyebb hozzáférhetőség
érdekében azonban ezek egy részét kinyomtatott
formában a betegosztály megfelelő helyiségében
is elhelyezhetik.
Személyi adatok. Tartalmazza a beteg nevét,
születési nevét, anyja nevét, születési helyét, ide­
jét, társadalombiztosítási azonosító jelét (TAJ-
számát), külföldi állampolgárnál az útlevél szá­
mát, foglalkozását, lakcímét telefonszámát, leg­
közelebbi hozzátartozója nevét és annak telefon­
számát. Utóbbi fontos adat, mert a beteggel bár­
mi történik (állapota rosszabbodik, áthelyezik
más osztályra, meghal vagy hazabocsátható stb.),
arról a megnevezett személyt (aki nem feltétlenül
családtag) értesíteni kell. Ugyancsak az általános
adatok között szerepel a felvétel és az elbocsátás
(illetve halál) dátuma, továbbá a beutaló orvos
neve, kódszáma és a felvevő orvos neve, kódszá­
ma.
A személyi adatokat a betegfelvételi részlegen
(ambulancián) rögzítik a személyi igazolvány, út­
levél, biztosítási dokumentum adatai alapján. A
személyi adatoknak pontosnak kell lenniük, a
legkisebb tévesztés is később bonyodalmakat
okoz (cím-, házszámtévesztés; az elektronikus
rögzítésnél pedig az írásmód is nagy jelentőségű,
főként a későbbi visszakeresés szempontjából).
Kórelőzmény (anamnézis). Orvosi és ápolói
részből áll.
Az orvosi anamnézis tartalmazza a beteg
családi;
szociális;
egyéni anamnézisét.
Az anamnézis felvétele az orvos feladata, az
ápoló azonban sokat segíthet a kórelőzmény fel­
vételében: előfordul ugyanis, hogy a beteg első al­
kalommal elfelejt vagy szándékosan elhallgat va­
lamit, ami a betegsége szempontjából fontos. Mi­
vel az ápoló többet tartózkodik a betegek között,
sokszor csak utólag, amikor a beteg bizalmát már
megnyerte, derülnek ki lényeges, a betegségére
vonatkoztatható adatok. A betegek első alkalom­
mal gyakran hallgatnak el számukra kellemetlen­
nek tartón adatokat (szeszesital-fogyasztás, do­
hányzás), ezek azonban a gondos, figyelmes ápo­
ló számára kiderülnek. Ezek az orvos számára
akár a diagnosztikában, akár a terápiában fontos
támpontot nyújthatnak.
Az ápolási dokumentáció
(Az ápolás dokumentálásával részletesen a 10. fe­
jezet foglalkozik.)
Á P O L Á S I D O K U M E N T Á C I Ó
Az ápolási dokumentáció tartalmazza a b<
személyi adatait;
szociális körülményeit;
betegsége kezdetét (pontosan kell jelölni
nem szerepelhetnek a hét napjai - hétfő
kedd stb.);
az aktuális panaszokat, különös tekintettel
a sürgős beavatkozást igénylőket, (például
kiszáradás, cukorbetegség, sérülés stb.);
a felvételi állapotból a kardinális tüneteket
(életjeleket) (hőmérséklet, pulzus, vérnyo­
más, légzés);
általános állapotát (jó, elfogadható stb.);
a napi élettevékenységre vonatkozó adato­
kat (önellátó, ha segítségre szorul, azt mi­
lyen szinten igényli);
13.5. ábra.
Ápolási dokumentáció betegfelvé­
telkor
 i szükségletek kielégítésében melyek a
súlyponti kérdések (például érzékszervi
működés, emésztés, decubitus, alvás stb.);
van-e egyedi igénye (rádió, vallásgyakorlás stb.) vizsgálatakor (kórházi felvételkor) észlelt állapo­
Ezek alapján állítható fel az ápolási probléma,
azt követően pedig az ápolási terv és annak ré­
szei. Ezeket írásban kell rögzíteni, melyhez segít­
séget ad egy nyomtatott formula, de ezen mindig
helyet kell hagyni az ápoló egyéni megjegyzései­
nek (13.5, 13.6, 13.7. ábra).
Mivel az ápolói feljegyzéseket jelenleg általá­
ban kézzel írják, fontos, hogy azok jól olvashatók
legyenek, az esetleges javítások pedig egyértelmű­
Mindennapos élettevékenység:
ek. (A külalak bizonyos mértékig tükrözi az ápo­
lói munka minőségét is.)
Jelen állapot (status praesens). A beteg első
tának a leírása. Nem csupán a kóros eltéréseket
tartalmazza, hanem kitér olyan leletek leírására
is, amelyek ugyan nem kórosak, de hozzátartoz­
nak az állapot megítéléséhez (például keringési
elégtelenségben nincs cyanosis vagy lábszárvize-
nyő).
A kórelőzmény és a felvételi állapot lényegi
része különbözik aszerint, hogy milyen pana­
szokkal, milyen szakrendelésre vagy osztályra ke­
rül a beteg. Mást tartalmaz például a belgyógyá­
szati anamnézis és status, és mást a nőgyógyásza-
73.6. ábra.
Az ápolási anamnézis néhány
szempontja
Ápolási probléma / ápolási diagnóiis(nk);
ti, a traumatológiai, szemészeti stb. Néhány he­
lyen a kórtörténetbe előre nyomtatott kérdések­
nek megfelelően kell a leleteket leírni.
A kórlefolyás (dekurzus). A kórlefolyást
vagy a kórlap megfelelő részén vagy külön la­
pon vezeti az orvos. Tartalmazza a beteg megfi­
gyelése, vizsgálatai, kezelése során észlelteket, a
leleteket, a beteg állapotának változását és az
orvosnak az említettek összegzése után a beteg­
ről, betegségről kialakult véleményét. A kórlefo­
13.7. ábra.
Ápolási diagnózisok, ápolási terv
lyást naponta kell vezetni, súlyos betegnél na­
ponta többször is, akár óránként, az időpont
megjelölésével.
A kórlefolyás dokumentálásának másik fon­
tos részét képezik az ápolói feljegyzések. (13.8,
13.9. ábra). Helyi gyakorlat szerint más-más for­
mulát használnak. A feljegyzések a betegekkel
történt eseményekről műszakonként készülnek,
hitelesen, olvashatóan. Mint a kórtörténet része,
a beteg dokumentációjában megőrzendő.
 Ápolaii clliijii »rv
rízis. A kórtörténet rövid összefoglalását, a
megfigyelés alatt kialakult véleményt a kezelés (ki­
vizsgálás) végén - a beteg elbocsátásakor - írja le az
orvos. Ugyancsak az epikrízis tartalmazza a továb­
bi javaslatokat az életmódra, diétára, gyógyszeres
kezelésre, a szükséges ellenőrző vizsgálatokra vona-
tokozóan. Halálesetkor az epikrízisnek a kórtörté­
net rövid összefoglalásán kívül tartalmaznia kell a
halál okát, esetleg annak körülményeit is. (Részle­
tesen lásd a Zárójelentés című alfejezetben.)
13.8. ábra.
-, Példa az ápolási tevékenység do­
kumentálására
13.9. ábra.
Példa az ápolási tevékenység d o ­
kumentálására
A lázlap
A lázlap a kórtörténet szerves része. Elnevezésé­
től eltérően nemcsak a lázat jelöli, hanem egyéb
tüneteket, vizsgálati eredményeket, gyógyszeres
kezelést is (13.10. ábra). Az észlelések egy részét
grafikusan ábrázoljuk, más részüket számokkal
vagy rövidített szöveggel írjuk le. A gondosan
vezetett, tisztán tartott lázlap egyúttal jelzi a be­
teggel való törődést, betegségével való gondos
 73.70. ábra.
„Hagyományos" lázlap személyi
adatokat, vizsgálatokat, gyógy­
szeres kezelést, testhőmérsékletet
ábrázoló része

73.7 7. ábra.
„Egynapos" iázlap

foglalkozást, míg a felületesen, áttekinthetetlenül lázmenet feljegyzése, természetesen nem grafiku­

vezetett lázlap hanyag munkára utal. Ez azt je­
lenti, hogy a jelölésnek áttekinthetőnek, az írás­
nak olvashatónak, egyértelműnek kell lennie.
Utóbbi különösen vonatkozik a gyógyszernevek
írására.
Lázlapot csak intézetben fekvő betegnél veze­
tünk. Bizonyos esetekben azonban otthonában
kezelt betegtől is elvárható, vagy megkívánható a
san. Hasonlóan egyéb feljegyzések is fontosak le­
hetnek, például a gyógyszerek megnevezése (a
gyógyszerneveket gyakran elfelejtik), vagy példá­
ul az otthon mért vérnyomás értékei.
A lázlap szerkezete, felépítése, külleme az osz­
tály jellegétől függően igen eltérő lehet: ismert a
hagyományos lázlap (lásd a 13.10. ábrát) ahol
több nap eseményeit rögzítjük egy lapon, másutt
e
gy lap csupán egyetlen nap történéseit doku­
mentálja (13.11. ábra).
Kitöltését a beteg felvétele, elhelyezése - sür­
gős esetben ellátása - után végezzük. Személyi
adatait a kórlap adataival egyezően és olvasható­
an töltjük ki. Különösen ügyelni kell a nem ma­
gyarosan írt vezetékneveknél! Feltüntetjük nevén
kívül a beteg életkorát vagy a - helyi szokásnak
megfelelően az azonosításnak jobban megfelelő -
születési dátumát (például 4 7 . 0 8 . 2 8 . azt jelenti,
hogy az illető 1947. augusztus 28-án született),
TAJ-számát, esetleg anyja nevét, foglalkozását.
Ezek egy része kötelező, más része segít a későb­
biekben a vizsgálatkérő lapok kitöltésénél. Ez­
után a megfelelő rovatokba beírjuk a naptári na­
pokat, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért más
színnel jelöljük a munkaszüneti napokat. Az egy­
napos lázlapokon az órákat jelöljük.
A lázlapon szereplő előrenyomtatott adatok
közül a gyógyszerek adására vonatkozó részeket
csak orvos töltheti ki. Egyes intézményekben a le­
leteket is az orvos írja be, másutt az ápolók. A le­
letek feltüntetését illetően helyi szokások érvé­
nyesek, azonban helyes arra törekedni, hogy a
könnyebb áttekinthetőség kedvéért a leletek min­
dig ugyanazon a helyen legyenek feltüntetve.
A lázlapra csak a valós adatokat írjuk, törlés nem
megengedett, javítás is csak a szabályoknak meg­
felelően (a téves adat áthúzása és mellé írva a va­
lós adat). Éppen ezért grafitceruzával történt fel­
jegyzés nem érvényes, csak a tintával vagy a go­
lyóstollal beírt lelet. Megkönnyíti a tájékozódást,
ha a nagyobb fontossággal bíró leleteket - azok
akár kórosak akár fiziológiásak - külön is ki­
emeljük, például színessel jelölve vagy bekarikáz­
va stb. A leleteket nem csak beírja az orvos, ha­
nem ennek megtörténtét kézjegyével is ellátja, bi­
zonyítva azt, hogy értékeli is azokat.
Egyes betegosztályokon a lázlapokat a beteg­
ágy végére akasztott lázlaptartóban tárolják, má­
sutt kartonpapírból készített lázlaptartóban, de
előfordul, hogy a kórlapban. Utóbbi esetekben
csak a vizitek alkalmával viszik ezeket a kórte­
rembe. Mindegyik megoldásnak van előnye és
hátránya. Bárhol tároljuk a lázlapokat, azokra
mindig csak a valós adatokat szabad feljegyezni.
Fontos, hogy látogatási időben ne maradjanak a
iázlapok a kórteremben, mivel adataik illetéktele­
nek tudomására is juthatnak.
A beteg távozásakor a lázlap is - mint a kórtör­
ténet része - a kórlapba kerül, ezzel együtt tárolják.
A tünetek ábrázolása a lázlapon
Bizonyos tüneteket minden beteg lázlapján ábrá­
zolni kell - akár grafikusan, akár szövegesen -
függetlenül a lázlap egyéb esetleges sajátosságai­
tól. Ezek mindenekelőtt az alapvető (kardinális)
tünetek (életjelek), de feltüntetjük a testtömeget
(fennjáró betegnél), a székletet, a köpetürítést, a
hányást, és ha az orvos szükségesnek tartja, a fo­
lyadékforgalom adatait is (bevitt és ürített folya­
dék mennyisége). A hőmérsékletet és a pulzust
grafikusan ábrázoljuk („lázgörbe" és „pulzus­
görbe"), egyéb adatokat helyi szokás szerint gra­
fikusan vagy numerikusan. A következőkben a
„hagyományos" lázlapokon történő ábrázolások
szerepelnek, természetesen ettől eltérő dokumen­
tálást is alkalmaznak.
Láz. Az első hőmérsékletének bejegyzésekor a
lázlap baloldalán lévő „hőmérséklet" rovatból
indulunk ki. Hőmérsékletet általában naponta
kétszer mérünk, de ettől szükség szerint eltérünk:
lázas betegnél például ennél többször, akár órán­
ként is. A hőmérséklet értékét színes ceruzával
rajzolt ponttal jelöljük, ezeket folyamatos vonal­
lal összekötjük, így kapjuk a lázgörbét.
A lázmérés eredményét külön lapon - tábláza­
ton - is rögzíthetjük számokkal, de ezek értékét
utólag grafikusan is jelöljük a lázlapon.
Ha a láz hidegrázással is jár - mivel ennek je­
lentősége van -, külön is feltüntethetjük a lázla­
pon, például úgy, hogy a legmagasabb értéket
csillaggal jelöljük. Ez már rátekintéskor tájékozó­
dásra ad lehetőséget.
A hőmérsékletet általában hónaljban mérjük,
ezt nem is jelöljük külön. Mérhető a hőmérséklet
végbélben, jelölése: R (rectalis), vagy a szájban,
jelölése: O (orális). (Lásd még a 14. fejezetben.)

L A Z L A P
Pulzus. Ábrázolásakor a grafikon vonala a
lázlap bal oldalán lévő „pulzus" rovatból indul
ki. Szintén célszerű színes ceruzával ábrázolni és
mindig a lázgörbétől eltérő színnel (például a láz­
görbe legyen kék, a pulzusgörbe pedig piros szí­
nű), így biztosan kiküszöbölhető a már több nap­
ja húzott két grafikon összetévesztése.
Lehetőség van a ritmuszavar ábrázolására is.
Extrasystolia esetén például a pulzust jelölő
vonal fölé írjuk: ES.
Az abszolút aritmiát jelölhetjük hullámos vo­
nallal (13.12. ábra).
A pulzusdeficitet úgy, hogy a szívfrekvenciát
szaggatott, a perifériás pulzusszámot pedig folya­
matos vonallal jelöljük (13.13. ábra).
L A Z L A P
Ha olyan magas pulzusszámot észlelünk, ami­
nek a ábrázolását a lázlap terjedelme nem teszi le­
hetővé, akkor azt a vonal végéhez írt számmal je­
löljük.
Pulzust általában naponta kétszer számolunk,
ha ennél többször szükséges, azt a láznál leírt
módon jelöljük.
Vérnyomás. Általában arab számmal jelöljük,
előtte RR (Riva-Rocci) jelzéssel a helyi szokás­
nak megfelelő helyen. Az azonos helyen történő
jelölés a könnyebb áttekinthetőség miatt célszerű.
A vérnyomást is lehet grafikusan ábrázolni,
vonal- vagy oszlopdiagrammal. Ezt a módszert
általában intenzív betegellátó osztályokon alkal­
mazzák
TAJ
LÁZLAP
13.14. ábra.
Testtömeg, széklet, köpet, hányás vizeletürítés és folya­
dékbevitel jelölése a lázlapon
A vérnyomásmérés gyakoriságát a betegség
természete határozza meg. Minden mérés ered­
ményét fel kell jegyezni a lázlapon, vagy különál­
ló etedménykimutatási lapon.
és, A hagyományos lázlap bal oldalán lé­
vő „légzés" rovatból kiindulva jelöljük. Légzés­
görbét ritkán vezetünk, többnyire csak intenzív
betegellátó osztályon súlyos betegeknél. Jelölése
a helyi szokásnak megfelelő színnel vagy szagga­
tott vonallal történik.
. Feltüntetjük a székletek számát, eset­
leg módját, továbbá jellegzetességeit. A hagyomá­
nyos lázlap megfelelő rovatában függőleges vo­
nallal jelöljük a normális székletet, dőlt vonallal a
hasmenéses székletet, annyi vonallal, ahány szék­
letürítés volt. A szurokszékletet vagy véres székle­
tet jelölhetjük piros vonallal vagy a mellé írt M
betűvel (melaena). A széklet kimaradásának jele:
O. A beöntéssel ürített széklet jelöléséhez B betűt
írunk. Lehet még a hashajtót is jelölni (H), ezt
azonban mint gyógyszert a lázlap gyógyszerek ro­
vatában egyébként is fel kell tüntetni
Köpet. Általában csak a véres köpetet jelöl­
jük, a megfelelő rovatban vagy piros vonallal
vagy H betűvel (haemoptoe).
Hányás. A lázlap megfelelő rovatában jelöljük
a hányások számát (például függőleges vonallal),
szükség szerint pedig a hányadék mennyiségét is.
A vérhányást vagy piros vonallal vagy külön H
betűvel (haematemesis) jelöljük.
Vizelet. A lázlap alsó részén tüntetjük fel az
erre szolgáló rovatban a vizelet mennyiségét. Kü­
lön jelöljük a nappali (N) és külön az éjszakai (E)
mennyiséget. A lázlap vonalkázott, arra alkalmas
részén vonal- vagy oszlopdiagramon is ábrázol­
hatjuk a vizelet mennyiségét, azonban ez nem
pontos, célszerűbb az abszolút számmal történő
jelölés.
Testtömeg. A lázlap megfelelő rovatában je­
löljük. Ha lehetőség van rá, első vizsgálatkor
mindig megmérjük a testtömeget, utána pedig
szükség szerint. A mérés mindig ugyanabban az
öltözékben történjen (13.14. ábra).
Polyadékbevitel. Szükség szerint mérni kell a
napi bevitt és ürített folyadék mennyiségét. Ezt
egy mennyiségben és nem részletekben mérjük, és
ml-ben jelöljük. Az elfogyasztott folyadék fel­
jegyzésekor (leves, víz, tej, üdítőital stb. mellett.)
beírjuk a parenterálisan bevitt folyadékmennyisé­
get is. A folyadékbevitelt csak akkor tudjuk pon­
tosan jelölni, ha napközben (és alkalomadtán éj­
szaka is) külön lapon azonnal feljegyezzük a fo­
gyasztott ital mennyiségét. Ezeket az értékeket 12
vagy 24 óránként összeadjuk, és a végső értéket
feltüntetjük a lázlapon.
A folyadékforgalmat (bevitt és ürített mennyi­
séget) regisztrálhatjuk külön lapon oly módon,
hogy egymás mellé kerüljön a bevitt és ürített
mennyiség. Az egyensúly így könnyen áttekinthe­
tő (13.15. ábra).
A vizsgálati eredmények jelölése a lázlapon
A vizsgálati eredményeket helyi szokás szerint
egyezményesen jelöljük a lázlapon. Általában fel­
írjuk a laboratóriumi (vizelet, vérkép stb.) vizsgá­
latok eredményét, és rövidítve a leíró (röntgen,
ultrahang, CT stb.) leleteket is. Az írásos leleteket
ezen kívül a kórtörténetben is elhelyezzük.
Célszerű a feljegyzéseket is a helyi szokásnak
megfelelően mindig a lázlap ugyanazon helyén je­
lölni, így az áttekintés lényegesen egyszerűbb.
(Mint már említettük, a leleteket az orvos nem
csak beírja, hanem kézjegyével is ellátja.)
Egyéb jelzések a lázlapon
A gyógyszerrovat vezetése. A gyógyszerek megje­
lölésére fenntartott rovatot az orvos vezeti, ő ír­
ja fel a rendelt gyógyszert, és jelöli a folyamatos
szedését vagy annak befejezését. Fontos, hogy
mindez olvasható és áttekinthető' legyen! Ha a
gyógyszer nevét a lázlapon nem tudjuk pontosan
azonosítani, ne adjunk gyógyszert! Ilyenkor kér­
dezzük meg az orvost!
A felírás tartalmazza a gyógyszer formáját (in­
jekció vagy tabletta, cseppek vagy kanállal kell
adni stb.), egyszeri, illetve napi adagját.
A gyógyszerek folyamatos szedését kétféle­
képpen jelölik (lásd 13.10. ábra), vagy nyíllal je­
lölik a folyamatosságot minden napra külön je­
lölve, vagy naponta felírják a szükséges adagot.
Injekciós kezelésnél szerepelnie kell a lázlapon az
adás módjának: im. (intramuszkulárisan), iv. (int­
ravénásán) vagy sc. (szubkután) kell adni az in­
jekciót.
Étrend. Az étrendet vagy a diéta elnevezését a
lázlap megfelelő rovatába, az orvos rendelésének
megfelelően írjuk be (13.10. ábra). A diéta elne­
vezése helyenként más és más.
Néha arra is szükség van, hogy pontosan re­
gisztráljuk az elfogyasztott tápanyag mennyiségét
(naponta elfogyasztott energiamennyiséget). Ezt
nem a lázlapon, hanem külön lapon vezetjük, és
számoljuk is, dietetikus segítségével. Figyelembe
kell venni a parenterálisan bevitt tápanyag ener­
giatartalmát is.
Egyebek jelzése. Az említetteken kívül a lázla­
pon különböző módon jelölnek még egyes bea­
vatkozásokat, például a szülés, a műtét napját, a
varratszedést, illetve parenterális folyadékbevi­
telt: infúziót és a transzfúziót is. Ezek jelölése
többnyire piktogrammal történik. A tanszfúziót
jelölhetik például piros négyzettel, és mindig mel­
lé írják a vércsoportot, a vér mennyiségét, a kon­
zervvér számát.
A szakvizsgálatokat, konzíliumokat, ezek
napját is jelölik, és az eredményt - kivonatosan -
ráírják a lázlapra (lásd 13.10. ábra).
Különböző célú ápolási,
eredménykimutatási lapok
Ezek az osztály jellegének megfelelő, speciális
nyomtatványok, melyeken részletesen fel lehet
tüntetni azokat az ápolási feladatokat, megfigye­
léseket, vizsgálat eredményeket stb., melyek re­
gisztrálására a szokványos lázlapon nincs lehető­
ség. Ilyeneket alkalmazhatunk többek között pél­
dául:
cukorbetegeknél, mely tartalmazza a napi
vizeletmennyiséget, a cukorkoncentrációt,
az ebből számított, egy nap alatt ürített cu­
kormennyiséget;
vesebetegeknél ugyanez a fehérjére vonat­
koztatva;
táplálék- és folyadékbeviteli lap, olyan be­
tegeknél, akiknek az étkezése nem kielégí­
tő, a folyadékfelvétele is bizonytalan,
ugyanakkor jelentősége van ezek pontos
ismeretének (például leromlott betegek,
vesebetegek stb.) (13. 15. ábra);
eredménykimutatási lapot olyan betegek­
nél használunk, akiknek naponta több­
ször, óránként vagy akár ennél gyakrab­
ban is regisztrálni kell a kardinális tünete­
ket és ezekkel kapcsolatos terápiás beavat­
kozásokat (13.16. ábra);
láztábla 3 órás hőméró'zéshez: olyan lázas
betegeknél alkalmazzuk, akiknél a szokvá­
nyos, napi kétszeri hó'mérőzés nem elegen­
dő; az értékeket számszerűen jegyezzük
fel, és a lázlapon utólag ábrázoljuk. A
megfelelő lázérték mellett az adott gyógy­
szert (például lázcsillapítót) is felírjuk, így
pontosan megtudható, hogy a láz spontán
csökkent-e vagy lázcsillapító hatására.
Ezeken kívül a betegosztály jellegének megfe­
lelően még számos kimutatást alkalmaznak, helyi
kezdeményezésként. Ezek az ápolási dokumentá­
ció részei, és távozáskor a beteg kórtörténetébe
helyezzük.
A beteg kivizsgálása vagy gyógyítása során
összegyűlt írásos leleteket (laboratóriumi eredmé­
nyek, szakvizsgálatok, konzíliumok, EKG-vizsgá-
latok stb.) külön borítékba gyűjtjük, és úgy helyez-
13.15. ábra.
Táplálék- és folyadékbevitelt
regisztráló lap
 EREDMÉNYKIMUTATÁSI LAP
{Js •I.
159JZ. n,.
zük el a kórtörténetbe. Valamennyi lelet részletes
feltüntetése a lázlapon ugyanis nem lehetséges.
A vizitek
A vizit eredeti jelentése: látogatás. Az orvosi gya­
korlatban is a beteg meglátogatását jelenti; ilyen­
kor az orvos meghallgatja a panaszokat, elvégzi a
szükséges vizsgálatokat, megtervezi a kiegészítő
vizsgálatokat, megszabja a beteg állapotának meg­
felelő kezelést (pihenés, diéta, gyógyszerek stb.).
fj, /6. ábra.
A z életjeleket é s a z elvégzett teendőket
regisztráló lap
Ebben az értelemben tehát nemcsak az intéze­
ti munkával kapcsolatban beszélünk vizitről, ha­
nem akkor is, ha az otthonában fekvő beteget lá­
togatja meg az orvos vagy a szakdolgozó. A kö­
vetkezőkben a betegosztályon történő vizitekkel
foglalkozunk.
A vizit célja
A vizit a beteggel való foglalkozás egyik legfonto­
sabb mozzanata, de nem az egyedüli. A viziten
látjuk a beteget, megkérdezzük, észleljük állapo­
tát, az abban bekövetkezett változásokat, akár a
javulást, akár a rosszabbodást. Itt tervezi meg az
orvos a további kezelést, a szükséges változtatá­
sokat, az újabb vagy kiegészítő vizsgálatokat. A
beteg állapotának megítéléséhez nem elég a vizs­
gálat, az orvosnak a beteggel kapcsolatos összes
történésről tudnia kell. Ehhez a szorosan vett (la­
boratóriumi, eszközös stb.) vizsgálati eredménye­
ken kívül nélkülözhetetlen az ápoló észlelő, meg­
figyelő tevékenysége során szerzett összes infor­
máció is.
A vizit akkor eredményes, akkor tölti be sze­
repét a betegek ellátásában, ha azt előkészítjük, a
beteggel kapcsolatban minden eseményről be tu­
dunk számolni, minden betegről mindent tudunk
(a délelőtti vizitnél az éjszaka történteket, az esti
vizitnél pedig a napközbeni eseményeket).
A vizit előkészítésének ápolói feladatai
Az orvosi vizithez elő kell készülni, és elő kell ké­
szíteni a betegeket is. Zavartalan lebonyolításá­
nak több feltétele van, amelyeket együttesen kell
érvényesíteni.
A vizit mindennap közel azonos időben
történjen. Ez minden szintű vizitre vonat­
kozik.
Ahol ez nem így van, az osztály egészének
munkarendje labilissá válik. A vizit idejét
úgy határozzák meg, hogy a betegek egyéb
ellátását (étkezés, pihenés, vizsgálati anya­
gok vétele) ne zavarja.
A vizithez mind a vizitelő orvosnak, mind az
ápolónak elő kell készülnie. Ez csak akkor
lehet zavartalan, ha a vizit ideje állandó.
: ápoló teendői vizit előtt. A vizitig el kell
végezni az ápolási teendőket (tisztálkodást, hő-
mérőzést, pulzusszámolást, a vizsgálati anyagok
vételét stb.). Minden betegről tájékozódnunk
kell, ismernünk kell az állapotában bekövetkezett
változásokat, az összes éjszakai történést. Ezeket
az éjszakai szolgálatot teljesítő ápoló az ápolási
dokumentációban írásban is jelzi, és szóban - be­
tegenként - történő osztályátadáskor is tájékoz­
tatja a délelőtt (napközben) dolgozó ápolót. Van­
nak súlyponti események (például tüdó'gyulladá-
sos beteg lázas-e, epebetegnek volt-e éjszaka gör­
cse, gyomorvérző milyen székletet ürített, vesebe­
tegnek mennyi a vizelete stb.) Vannak olyan ada­
tok, amiket minden betegről tudni kell: nyugodt
volt-e, aludt-e éjszaka, vagy volt-e panasza (eset­
leg betegtárstól tudakoljuk meg, hogy valaki za­
vart, nyugtalan volt-e, mert ilyenre a beteg már
nem emlékszik). Ezeket a vizitelő orvossal min­
den betegnél közölni kell.
E tekintetben érvényesül az alapvető szükség­
letek megfigyelése, ezen igények kielégítése és do­
kumentálása.
A vizithez szükséges eszközök előkészítése. A
vizsgálathoz szükséges eszközöket a vizittálcán
helyezzük el. Az eszközöket az osztály jellege ha­
tározza meg, más belgyógyászati és más sebésze­
ti jellegű osztályokon. Általában a következőket
tartalmazza:
vérnyomásmérő;
zseblámpa;
szappan, törülköző;
jegyzetfüzet, írószer.
Ahol az osztályos orvosi viziten adják be a
gyógyszereket is, ott a beadandó gyógyszereken
kívül ezek beadásához szükséges eszközöket is
elő kell készíteni.
Mindezeket azért fontos előkészíteni, mert a
viziten minden szükséges eszköznek kéznél kell
lennie. Csak kivételes esetben engedhető meg,
hogy vizit közben az ápoló ismételten valamiért
elhagyja a kórtermet, mert a jelenlét hiánya meg­
bontja a rendet, és a vizit a betegek előtt elveszti
fontosságát.
A viziten jelen kell lenniük a b e t e g e k n e k . Ne
hagyják el a kórtermet tisztálkodás, látogatók
fogadása céljából. Ha lehet, más vizsgálat céljá­
ból se legyenek távol. A kórteremben fekvő bete­
gektől is kívánjuk meg, hogy ágyuk rendben le­
gyen, vizitnél ágyban legyenek, egymás dolgaiba
ne szóljanak bele, rádió, mobiltelefon legyen ki-
kapcsolva, utóbbi a vizitelő csoport tagjaira is
kötelező! Ennek fegyelmező ereje is van, főleg
azonban egymás munkájának és a betegtársak
megbecsülését szolgálja. Vizitnél a betegek semmi
mással nem foglalkozhatnak, ébren kell hogy le­
gyenek. Mindezt a betegektől csak akkor kíván­
hatjuk meg, ha magunk is következetesek va­
gyunk: a vizitnél csak a beteggel és egyszerre csak
egy beteggel foglalkozunk, vele pedig mindenre
kiterjedően. Mindezt a helyzethez illő komoly­
sággal kell végeznünk, gondolatmenetünket nem
zavarhatja meg semmi. Ezért ilyenkor az ápoló
nem hagyhatja el a kórtermet, és az orvost sem
hívhatják telefonhoz vagy egyéb, halasztható
megbeszéléshez.
Az is a vizit jelentőségét hangsúlyozza, hogy
minden nap ugyanazon időben van.
Segédkezés betegvizsgálatnál. Az ápoló aktív
munkatársa a vizitelő orvosnak. Nem csupán fi­
zikai értelemben van jelen, hanem a betegvizsgá­
latnál történő közreműködésen kívül segíti a gyó­
gyító munkát. Erre pedig csak akkor képes, ha is­
meri a beteg állapotát, sőt a vizitet megelőző idő­
ben a vele történteket is.
Viziten a vizsgálathoz a beteget a szükséges
mértékig le kell vetkőztetni. Ehhez ismerni kell a
beteg állapotát, mert nem mindegy, hogy ilyen
vizsgálatnál mennyire mozgatunk meg egy súlyo­
sabb beteget. Nem minden viziten vizsgálja meg
az orvos a beteget mindenre kiterjedően, többnyi­
re csak a korábban kórosnak talált szerveket,
szervrendszereket vizsgálja (például tüdőgyulla­
dásos betegnek elsősorban a mellkasi szerveit
vizsgálja, epebetegnek a hasát, hypertóniásnak a
vérnyomását stb.). Viziten az ápoló segítő tevé­
kenységét is ezek határozzák meg.
A vizsgálat befejezése után a beteget felöltöz­
tetjük, és állapotának megfelelően elhelyezzük az
ágyában.
A viziten történő orvosi rendeléseket az ápoló
a jegyzetfüzetébe (vizitfüzet) jegyzi fel. Erre min­
dig szükség van, nem bízhatjuk magunkat az em­
lékezetünkre, mert így nem csak a rendeléseket
felejtjük el, hanem összetévesztés forrása is lehet.
Utóbbi a feledékenységnél is nagyobb hiba.
A feljegyzett orvosi rendeléseket a vizit befe­
jezése után - természetüktől függően - azonnal
vagy később teljesíteni kell. A viziten történő
rendeléseket ne adjuk át más személynek, mert
ez újabb tévesztés forrása lehet, és végrehajtása
is bizonytalan. A viziten kapott rendelések vég­
rehajtásáért a vizitelő ápoló személyében fele­
lős.
A rendelés, feljegyzés mindig névreszóló! Nem
megengedhető a kórterem és ágyszám szerinti je­
lölés!
A vizitek fajtái
Osztályos orvosi vizit. A beteg kezelőorvosa, osz­
tályos orvosa végzi a reggeli első vizitet a munka­
rendben meghatározott időben. Az orvos az ápo­
ló segítségével az elmúlt naphoz képest bekövet­
kezett változásról, az éjszaka történtekről tájéko­
zódik és a beteget a szükséges mértékben megvizs­
gálja. Ezen a viziten elvégezzük a legszükségesebb
kezeléseket (iv., im. injekciók beadása). A beteg
állapotától függően az orvos kérhet azonnali, az­
napi kiegészítő vizsgálatot, és megtervezi a követ­
kező napi beavatkozást vagy vizsgálatot. Mint
már említettük, ezeket az ápolónak fel kell jegyez­
nie. A vizitet fel kell használni a betegek egészsé­
ges életmódra történő figyelmeztetésére is, ilyenek
elsősorban a táplálkozási szokások helyessége, a
mozgás, a káros szenvedélyek veszélyei stb.
Osztályvezetői, részlegvezetői vizit. Szintén
meghatározott rend szerint történik. Vagy az osz­
tályvezető főorvos, vagy - nagyobb osztályoknál
- a részlegvezető főorvos végzi. Az osztályos or­
vos az előző viziten észleltek alapján a főorvost
tájékoztatja a beteg állapotáról, a vizsgálatok
eredményéről, a tervezett további vizsgálatokról,
kezelésről. A főorvosnak azonban bizonyos ese­
tekben nagy vonalakban már a vizit előtt is tájé­
kozódni kell egy-egy beteg állapotáról, elkerülve
azt, hogy a beteg előtt történjen vitatkozás a te­
endőkről. Az is hozzátartozik a vizithez, hogy a
beteget tájékoztatjuk a vizsgálat eredményéről és
arról, mit tervezünk még tenni akár diagnoszti-
kusan, akár a kezelést illetően. Ennek a tájékoz­
tatásnak a lehető leghitelesebbnek kell lenni.
Florence Nightingale azt írja, hogy a beteg előtt ne
beszéljünk suttogva - főleg ne neki hátat fordítva -,
sem pedig a vizit előtt vagy után a kórterem ajtaján kí­
vül a folyosón úgy, h o g y azt a beteg is észlelje.
Célszerű, ha a viziten csak annyi orvos és ápo­
ló vesz részt, amennyi a betegellátás szempontjá­
ból feltételenül szükséges. Amennyiben szakmai
továbbképzés céljából más is jelen van (például
hallgatók), arról tájékoztatni kell a betegeket!
gyeletes orvosi vizit. Az ügyeletes orvos az
osztály munkarendjében meghatározott esti
órákban valamennyi betegágynál vizitet tart,
hogy a betegeket ellássa, kívánságaikat meghall­
gassa és szükség szerint intézkedjék. Az ügyelet
átvétele előtt az ügyeletes orvosnak tájékozódnia
kell a napközben történt eseményekről és a vár­
ható fontosabb teendőkről.
Ügyeletes orvosi vizit munkaszüneti napokon.
Munkaszüneti napokon az ügyeletes orvos az
osztályos orvos által előírtak szerint vizitel, bizto­
sítva ezzel a betegellátás folyamatosságát. Ezeken
a napokon azonban - ha az ügyeletes orvos nem
szakorvos - az osztályvezető főorvos vagy az ál­
tala megbízott szakorvos is vizitel.
Munkaszüneti napokon különös gonddal kell
vizitelni, mert ilyenkor kevesebb orvos és ápoló
van az intézményben, és fokozottabb az egyéni
felelősség.
Sürgős vizsgálatokat a munkaszüneti napon is
el kell végezni.
Konzíliumok
A konzílium a beteg bajának, a kezelés módjának
megállapítása céljából folytatott orvosi tanácsko­
zás. Ezt a tanácskozást a betegellátás minden
szintjén alkalmazzuk, fekvő, járó vagy az ottho­
nában kezelt betegeknél is.
Kórházban a konzíliumot az osztályvezető fő­
orvos vagy helyettese kezdeményezi. Ebben a kü­
lönböző orvosi szakmák képviselői vesznek részt.
Ügyelet időben az ügyeletes orvos kéri a konzíli­
um összehívását.
Ahhoz, hogy az ilyen tanácskozás eredményes
legyen, gondosan elő kell készíteni. Szükséges
hozzá a beteg összes dokumentációja (kórtörté­
net, vizsgálati eredmények) és a beteg.
A konzílium tehát háromszereplős, szükséges
hozzá:
a konzíliumot kérő orvos;
a konzultáló (konzíliumba hívott) orvos;
a beteg.
Két orvos megbeszélése az érintett beteg nél­
kül nem nevezhető konzíliumnak, az legfeljebb
megbeszélés, tanácskérés stb. Még kevésbé nevez­
hető annak, ha ez telefonon történik.
A konzílium résztvevői a beteg vizsgálata
alapján tesznek javaslatot a beteggel kapcsolatos
további teendőkre (vizsgálatra, kezelésre). A ta­
nácskozás eredményét beírják a kórtörténetbe, és
természetesen közlik a beteggel is. A konzílium
eredményét akkor is rögzíteni kell, ha az abban
résztvevők nem jutnak egyetértésre.
Az ápoló feladata. A kórtörténet előkészítésén
kívül fel kell készülni a beteg vizsgálatára és ab­
ban való segédkezésre. A vizsgálathoz való előké­
szítést aszerint végezzük, hogy milyen természetű
speciális vizsgálat várható (például mellkasi be­
tegségnél hallgató szükséges, hasi betegségnél
rectalis vizsgálat várható, végtagbetegségben kör­
fogatmérés stb.) Ezekről a konzílium előtt az osz­
tályos orvostól tájékozódjunk, és ennek megfele­
lően tegyük meg az előkészületeket.
A betegek vizsgálata nem mindig a kórterem­
ben történik. Elvégezhető vizsgálóhelyiségben is a
többi beteg kizárásával. Ilyenkor a beteget a vizs­
gálóhelyiségbe kísérjük vagy szállíttatjuk.
A konzílium a beteg további sorsát illetően
igen fontos, sokszor döntő jelentőségű, és ezt a
beteg is tudja, érzi. Eredményéről az orvos tájé­
koztatja a beteget, megnyugtatása azonban ápo­
lói feladat is. A több személy által végzett vizsgá­
lat általában szorongást vált ki a betegből, beteg­
ségét súlyosnak érzi, nyugtalan lesz. Ezt kell fel-
oldanunk a megfelelő előkészítéssel és a konzíli­
um megtörténte utáni beszélgetéssel.
A beteg elbocsátása
Betegosztályról a beteget vagy otthonába bocsát­
juk, vagy áthelyezzük másik osztályra. Mindket­
tőnek a rendjét az egészségügyi törvény, illetve az
intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata
(SzMSz) tartalmazza.
Hazabocsátás. Az intézeti kezelés a beteggyó­
gyítási folyamatnak egy része. Nem azt jelenti,
hogy amíg valaki kórházban van, addig beteg, az
elbocsátáskor pedig maradéktalanul gyógyult; a
gyógyulás egy folyamat, amely nem ér véget az el­
bocsátáskor. A betegek csak egy kis része gyó­
gyult maradéktalanul elbocsátáskor, a nagyobb
részük javult, és még további gyógyulásra van
szükségük, egy kis részük pedig rosszabb, esetleg
terminális állapotban kerül otthonába. Utóbbi
csak saját vagy a család kérésére történhet, ami­
ről írásban nyilatkozni kell.
A beteg haza bocsátását meg kell tervezni.
Tudnunk kell, milyen körülmények közé kerül,
biztosítva van-e a további ellátása (kezelés, ápo­
lás, vagy például télen fűtött lakás várja-e ott­
hon). A hazautazás módját a beteg állapota hatá­
rozza meg: saját lábán vagy tömegközlekedési
eszközzel mehet a jó állapotú beteg, de inkább
járművel a család szállítja. Ha utóbbira nincs le­
hetőség és egyedül utazásra képtelen, igénybe le­
het venni a betegszállító szolgálatot.
Személyes holmijait viszi magával, ha értéke
volt letétben, azt szabályos írásbeli elismervény
ellenében visszaadjuk. Ha otthon további gyógy­
szerszedésre szorul (ez az esetek többségében így
van), ellátjuk orvosi vényekkel, és kezébe kapja a
zárójelentéseket.
Megtörténik, hogy a betegnek otthonában nem
csupán alapvető ellátásra (étkezés, tisztálkodás
stb.) van szüksége, hanem bizonyos esetekben
szakápolásra is (például sebkötözés, injekció adá­
sa, alkalomadtán beöntés, gyógytorna, tanácsadás
mesterséges tápláláskor stb.). Ennek szükségessé­
gét az elbocsátó orvos javasolja, és a családorvos
intézkedik a megvalósításról. Ezek időtartama
meghatározott, az ellátást a biztosító támogatja.
Zárójelentés. A zárójelentés a kezelés vagy a
kivizsgálás befejezésekor, elbocsátáskor vagy más
osztályra történő áthelyezésekor készül. Egy pél­
dány a betegnél marad, egy a háziorvoshoz kerül
- ezt lehetőleg a beteg vigye el hozzá - egyet pe­
dig megőrzünk a kórtörténetben. Orvosi és ápo­
lói részből áll.
A orvosi zárójelentés tartalmazza a rövid kór­
előzményt, gyógyintézeti vizsgálati leleteket, kór­
ismét, az alkalmazott gyógymódot és az epikrízist.
Az epikrízis a vizsgálatok, a gyógymód rövid
összefoglalása, az orvos véleménye a betegségről,
indokolása a felállított kórismének, a terápiának.
Fontos része a beteg további teendőire vonatko­
zó javaslat életmód, diéta, gyógyszeres kezelés,
otthoni kiegészítő, illetve ellenőrzővizsgálatok
ideje, amennyiben pedig szükséges, a szakorvosi
ellenőrzés (például újabb kórházi felvétel) vonat­
kozásában.
A zárójelentés elkészítése vagy az orvos vagy
az orvosírnok feladata, de utóbbi esetben is az
orvos felelős a benne foglaltak valódiságáért.
Aláírja az osztályvezető főorvos, a kezelő orvos,
és el kell látni az elbocsátó osztály bélyegzőjével,
valamint bizonyos esetekben az orvos személyi
bélyegzőjével is. Tárolása a kórtörténet részeként
irattárban vagy számítógépes rendszerben törté­
nik. A zárójelentés átvételét a beteg (vagy hozzá­
tartozója) aláírásával hitelesíti.
A zárójelentés - mint a kórtörténet része - ok­
mány, részint fontos és hiteles tájékoztatást ad a
kezelőorvosnak, részint hatóságnál is felhasznál­
ható.
A távozó beteget el kell látni az ápolási, áthe­
lyezési lappal. Ez a zárójelentés része, tartalmaz­
za a távozás módját, azt, hogy hova, kivel vagy
mivel távozik, milyen állapotban, továbbá az ott­
honi tartózkodásra vonatkozó szükségleteket,
ápolási igényeket. Ez lehet az orvosi kórlaphoz
hasonlóan nyomtatott formula, de lehetőséget ad
az ápoló egyéni feljegyzéseinek is. A távozási lap
egyik példányát a beteg kapja, aláírásával hitele­ raktározott kórtörténet tartalmazza az írásos
síti, másik példánya pedig a kórtörténetbe kerül kórlapot, láziapot, betétlapokat, különböző kie­
megőrzésre (13.17. ábra). gészítő vizsgálati lapokat és az összes ápolási do­
kumentációt.
A tárolásnak áttekinthetőnek kell lennie azért,
A kórtörténet tárolása hogy az szükség esetén visszakereshető legyen. Az
átlagos életkor növekedésével a visszatérő betegek
A betegosztályról távozó beteg írásos kórtörténe­ száma is emelkedik, ezért a régebbi dokumentáció
tét a távozás sorrendjében irattárban tárolják. A visszakeresésére egyre többször van szükség.

ÁPOLÁSI ÁTH ELYEZÉS1-TÁVOZÁSI LAP 13.17. ábra.

< . • légtI rész aláfíüianjól
Az elbocsátási, áthelyezési lap
Tlvozás idoponlji
egyik lehetséges formája
A belez nece:
OtraKröt Tlvozss. otlhonioi
mis •': - -v- Ae
A ti jjsArol énemen kjpoei: 1
TlS OSCi1NTI
' család

I -./..II»!

KOízctí ipoid
A távozás módja: ApolAii itilusi
RR:
! fc»ertwl
1 •CMJwI Hcrnenefckt.

T«datalt*pot: OnellatO ké^c«Wfc:

leijeién MÉH
segítségre swwl
telje* ellliitt ínnyel

Étrend: Utolsó ityöO«er bevitel időpontja;

i nom.
i diéta Mod.a: .

Crltíü szökségletek:
izrklct: UtotiO itikletunléi iűöpocij*.
v;:-- nerr 'n.nni:ncni 'i-nj f.miA »veier c-re JópsiVn

Decubitus. krónikus lebfüátái wUkiesei-e ? (srtkMgei rész .ilihu/unaó)

I nem ' helye:

i foki
i tamMwr

VHa btnesitic penfentl UnJI cenirtln prtptiik v

Bchclyj£ikiejt .. . ..

Kórházi ipola» után WUkMJ < art sef ftiegre:

• [::zUlkodás
1

öltözködés htlyteivitoimái Helyvátomiis ttkertfs egyéb: Z Z ]

(•••:• iwas: segedeukoi nAkMtevc*
I nen <' igea.

Apo-ási események, teendők. javasatok: Apoláii ÖCTOrolál A / S

Eníitarjyaimac hiin»t«ljnul visszakaptam:

BcIeR
i : Összefoglalás

A betegek elsődleges ellátása az alapellátás és a járóbeteg szakellátás körében történik, ez­

zel a 2. fejezet foglalkozik. Ezeken a területeken nem megoldható esetekben kerül a beteg
intézetbe.

Ebben a fejezetben az intézetbe felvett betegek ellátásával foglalkoztunk. Szóltunk az admi­

nisztrációs tevékenységről, azt követően pedig a beteggel való elsődleges foglakozásról. Ez
a tevékenység a betegellátás szempontjából igen fontos, hiszen az első benyomások sokszor
meghatározók.

Részletesen ismertettük az adminisztrációval kapcsolatos feladatokat: a kórtörténetet, an­

nak részeit és az ápolás kapcsán történt megfigyelések dokumentálását: a lázlap, ápolási la­
pok vezetését. Ebbe a tevékenységbe tartozik a vizitek ismertetése, kiemelve az ezekkel kap­
csolatos fontos ápoló tevékenységeket.

Végezetül megismertük a beteg elbocsátásával kapcsolatos feladatokat. A folyamatosságot

ezt követően az alapellátás biztosítja.

Kérdések, kiadatok

1. A betegellátásban milyen ellátórendszer biztosítja a folyamatosságot?

2. Melyek az intézeti betegfelvétel állomásai, melyek az adminisztrációs feladatok?
3. Melyek az újonnan felvett beteggel való foglalkozás első teendői?
4. Miből áll a beteg fizikális vizsgálata, és melyek az ehhez szükséges legfontosabb eszkö­
zök?
5. Melyek a kórtörténet részei intézetben és járóbeteg-rendelésen?
6. Milyen tüneteket ábrázolunk és hogyan a „hagyományos" lázlapon?
7. Ismertessen néhány „egyéb célú" ápolási lapot!
8. Ismertesse részletesen a megfigyeléskor észleltek dokumentálását ápolási lapokon!
9. Ismertesse a vizit fajtáit, az ehhez kapcsolódó ápolói feladatokat!
10. Ismertesse a beteg elbocsátásával kapcsolatos ápolói feladatokat!
 Az egészséges és beteg ember
szükségleteinek kielégítése
A 8. fejezetben az ápolási modellek ismertetésé­
nél utaltunk V. Henderson ápolási modelljére,
mely 14 pontban határozta meg az egészséges és
beteg ember alapvető szükségleleteit. Ebben a fe­
jezetben azokat az alapszükségleteket tárgyaljuk,
melyek a testi egészség megtartását vagy helyreál­
lítását célozzák. Az ún. „magasabb szintű" szük­
ségleteket és azok kielégítését önállóan a 15. feje­
zet tartalmazza.
Az alvási igény,
a pihenés szükséglete
Altmajer Beáta
A jó életminőség egyik fontos eleme az alvás.
Minden embernek és minden korosztálynak más
és más az alvásigénye.
Az újszülöttek általában 18-20 órát alszanak,
majd ez fokozatosan csökken, 1 éves korra
14-16 órára. 3 éves korra már csak rövid nappa­
li és hosszú éjszakai alvás a jellemző. Iskolás kor­
ra 8—10 óra, felnőtt korra 5-8 órára csökken az
alvásszükségletünk.
Nem megfelelő mennyiségű és minőségű al­
vással fáradtak vagyunk, csökken a koncentráló­
képességünk, ingerlékennyé válunk.
Különösen fontos az ápoló részéről a beteg
ember alvásigényének a felmérése. A beteg a be-
tegsége természetéből kifolyólag (például a fájda­
lom miatt) nem tud pihenni, szervezete kifárad.
A szokatlan környezet, idegen emberek (bete­
gek), szigorú kórházi napirend, mind negatívan
befolyásolja a beteg nyugalmát.
Célunk: Az ápoló egyénileg és hatékonyan ke­
zelje a beteg alvásszükségletét, alvással kapcsola­
tos problémáit.
Alvás, elalvási szokások
A napi tevékenység után jelentkező fáradságérzés
jelzés a kifáradás testi megnyilvánulásairól. Ez ál­
mosság formájában jelentkezik, ennek hatására
az agyunk tudatosan kikapcsolja az izgalmi inge­
reket.
Az alvásra való előkészület maga az elhatáro­
zás, hogy aludni fogunk, valamint az ehhez kap­
csolódó tevékenységek, mint például levetkő­
zünk, hálóruhát veszünk stb. Ezt követően ké­
nyelmes testhelyzetet foglalunk el az ágyban.
Az izgalmi ingerületekkel szemben túlsúlyba
kerülő gátló mechanizmusok következtében fo­
kozatosan megszűnik a tapintás és helyzetértéke­
lés. A gátlás teljes kialakulása jelenti a félálom
állapotát, mely kb. egy óra hosszat tart, ezt köve­
ti a mély alvás.
Kórházba kerülő betegnek alvási szokásai
megváltozhatnak. Idegen környezet veszi körül,
állandó készenléti állapotban van, szigorú házi­
renddel. Az ápolónak nagy szerepe van abban,
hogy felmérje a beteg alvási szokásait, majd biz-
tosítsa a legideálisabb feltételeket a nyugodt pihe­
néshez. Ezek például:
ágya legyen kisimítva, szükség esetén ágy­
neműje kicserélve;
szükség esetén a beteg állapotától függően
lemosdatni, hátát bedörzsölni (mentolos
alkohollal vagy hűsítő géllel), tiszta pizsa­
mát adni, és a beteg számára legmegfele­
lőbb testhelyzetet biztosítani;
megfelelő környezet kialakítása, szoba ki-
szellőztetése, majd megfelelő hőmérséklet
beállítása;
megfelelő testhelyzet biztosítása ( kényelmi
eszközök használata), például légzészavar,
fulladás esetén ülő vagy félig ülő helyzet;
éjszakai nyugalom biztosítása: lámpaoltás
vagy ha szükséges éjjeli lámpa égve hagyá­
sa, csend biztosítása, ne okozzunk például
hirtelen zajokat, a szobaajtót csendben be­
csukjuk;
fájdalom esetén orvos utasítása szerint
megfelelő fájdalomcsillapítót adunk, illet­
ve beadjuk az esti gyógyszereket;
a félelem gyakori oka lehet az alvászavar­
nak. Ha ilyenre gyanakszunk, a beteget
megnyugtatjuk, hogy a szükséges segítsé­
get bármikor megkapja.
Gyermekeknél a magára maradástól és a sö­
téttől való félelem gyakori. Félelmük oldására az
első napokban az elalvásig maradjunk mellettük,
későbbiekben pedig gondoskodjunk arról, hogy
kevés fény a nyitott ajtón át beszűrődjön hozzá­
juk. Ma a baba-mama szobák kialakításával az
édesanya gyermeke mellett tud maradni éjszaká­
ra is.
Sok beteg szeretne elaludni, de ez nem sikerül.
A beteg ilyen irányú panasza esetén egyszerű ta­
nácsokkal látjuk el, például olvasson, hallgasson
zenét, így egy kicsit elterelheti a figyelmét. Gyak­
ran elég az ápoló megnyugtató jelenléte, hogy a
beteg leküzdje szorongásait, félelmét, honvágyát,
mindazt a feszültséget, amit akkor érez, ha egye­
dül marad.
Alvászavar
Alvászavarnak nevezzük azokat az állapotokat
amikor az egyén alvásrendjét valami rendszere­
sen megzavarja.
Befolyásoló tényezői például:
valamely betegség tünete, ilyen például a
fájdalom, a légzészavar;
környezeti tényezők, éjszakai vizelés stb.;
stressz, feszültség, depresszió;
gyógyszerek;
alvási szokások;
több műszakos munkarend, túlzott fizikai
fáradtság;
rossz táplálkozási szokások stb.
A tartós alváshiány rossz életminőséghez vezet,
kimerültség, nyugtalanság lesz a következménye.
Alvásra jellemző ápolási folyamat
és dokumentálása
1. Felmérés: A beteg elmondása szerint felmér­
jük az alvási szükségleteit, igényeit, problémá­
it. Gyermek esetén a szülők nyújthatnak kellő
információt.
2. Ápolási diagnózis: A felmérést összegezve az
ápoló felállítja az alvászavarra legjellemzőbb
ápolási diagnózist. Például alvászavar, meg­
változott környezet okozta stressz miatti alvás­
zavar.
3. Tervezés: A megfelelő ápolási diagnózis felál­
lítása után az ápoló ehhez ápolási tervet ké­
szít. Kidolgozza a megfelelő stratégiát az alvás­
zavar megszüntetésére. Szükség esetén egyéb
szakember bevonásával, például dietetikusi
tanácsokkal a nem megfelelő táplálkozási szo­
kások megváltoztatása; kezelőorvos segítségé­
vel fájdalomcsillapító beállítása. Célunk pél­
dául a megváltozott környezet okozta stressz
kiváltotta alvászavar rendezése.
4. Megvalósítás:
Megfelelő környezet kialakítása.
Kényelem biztosítása.
 Megfelelő hőmérséklet beállítása.
Beteg megnyugtatása, hogy hívására bár­
mikor jövünk.
Nyugalom és csend biztosítása, ajtó becsu­
kása.
Stressz csökkentése, például alvás előtti
TV-nézés, olvasás, relaxálás.
Szükség esetén orvos utasítása szerint a
megfelelő altató beadása.
S. Értékelés: Az ápolónak el kell döntenie, hogy
a kitűzőn tervet sikerült-e megvalósítania.
Példánkból kiindulva a környezetváltozás
okozta stressz leküzdése megtörtént-e, tud­
tuk-e biztosítani a beteg nyugodt elalvását,
megszűnt-e az alvászavara. Ha sikerült az al­
vászavart megszüntetni, akkor az eredmény
pozitív, ha nem, új tervet kell készíteni, még
több információt kell beszerezni.
Az ápoló szempontjából az ágy legyen:
könnyen mozgatható, gördíthető;
minden oldalról könnyen hozzáférhető;
állítható magasságú, egyszerűen, könnyen
különböző helyzetbe hozható (14.2. ábra).
A kórteremben az ágyak 8 0 - 1 2 0 cm-re legye­
nek egymástól, így a betegek egymást nem zavar­
ják ápolási munka közben, könnyen hozzáférhe­
tő, kisebb a fertőződés veszélye. Minden új beteg
számára tiszta ágyat biztosítunk. A hosszabb ide­
ig ápolt beteg ágyán néhány naponta - hetente,
szennyeződés esetén azonnal cseréljük a huzatot.
A betegágy napi rendbetételéhez tartozik az
ágyazás, valamint az ágy mosható részének fer-

A megfelelő kórtermi
környezet kialakítása

A beteg pihenésszükségletének és alvásigényének

felmérése után be kell illeszteni mindezt a kórter­
mi környezetbe. Az ápolónak nagy szerepe van
abban, hogy a betegszoba hasonló hangulatú
környezet legyen, mint az otthoni. A kórterem le­
gyen kellemes hangulatú, kényelmes, kellő tágas- 14.1. ábra.
ságú, szellőztethető, biztonságos. A kórterem legfontosabb kellékei
Szokványos kórterem bútorzata: ágy, éjjeliszek­
rény (ami esetleg kombinált az ágyasztallal), asztal,
szék esetleg támla nélküli kis szék vagy karfás fotel.
Minden ágy mellen vagy felett külön működtethe­
tő éjjeli lámpa (14.1. ábra). Jól felszerelt osztályo­
kon a kórteremben hűtő, TV is megtalálható.

• beteg ágya
A korszerű betegágy a beteg szempontjából
legyen:
kényelmes;
ágyban végzendő ápolási és gyógyítási mű­
veletek elvégzésére alkalmas anélkül, hogy
feleslegesen terhelnénk a beteget; 14.2. ábra.
könnyen tisztítható, fertőtleníthető. T ö b b testhelyzethez alkalmazható betegágy
tőtlenító' oldatos áttörlése. A gondozottság fon­ Egyéb fehérnemű: Beteging, elöl vagy hátul
tos követelménye a műszaki karbantartás is, pél­ záródó rövid vagy hosszú fazonú. Pizsama, kön­
dául a festés, a javítás. Az ágyak rendje, tisztasá­ tös, betegköpeny, törölköző, mosdókesztyű.
ga, gondozottsága már első percben képet ad ar­
ról, milyen az osztályon folyó ápolási munka. K-h e n í ".• mu k é / Ic t
Az osztály dolgozóinak, a betegeknek és a hoz­ A fehérnemű nagy érték, ezért szakszerű, gon­
zátartozóknak is ügyelniük kell az ágyak tiszta­ dos kezeléssel kötelesek vagyunk élettartamát
ságára. meghosszabbítani, és védeni a gyógyszer-, gyü­
mölcs-, vér- stb. foltoktól. A szakadt fehérneműt
A betegágy felszereltsége leselejtezzük. Mindig vigyázzunk arra, hogy az
Matrac. Előnye: könnyen kezelhető és fertőt­ ágyneműt valóban arra a célra használjuk, amire
leníthető. Kényelmes, készült.
puha legyen, ne süpped­ A fehérnemű tárolása. A tiszta fehérneműt zárt
jen be. Védőhuzattal szekrényben tároljuk. Minden ágyneműnek legyen
védjük, Speciális matra­ meg a helye, és ott szabályosan oszlopokba rak­
cok: hosszú fekvés kö­ juk. Ügyeljünk arra, hogy csak teljesen száraz fe­
vetkezményeként a nyo­ hérneműt tegyünk a szekrénybe, mert a nyirkosán
másnak kitett helyek elrakott fehérnemű bepenészedik. A jól áttekinthe­
védelmét szolgálják (kü­ tő fehérneműs szekrényben mindent könnyen
lönböző antidecubitor megtalálhatunk, a leltározás sem jelent nehézséget.
14.3. ábra. matracok) (14.3. ábra). A szennyes fehérnemű kezelése: A tele zsáko­
Az antidecubitor matrac Párnák. kat összekötve vagy lezárva ún. szennyes ledobón
egyik formája Paplan, szükség ese­ keresztül a gyűjtőhelyre dobjuk, ahonnan a mo­
tén pléd. sodába szállítják. Fertőzött szennyes ágyneműt
külön dupla zsákba kell tenni (nejlon és szövet)
és F E R T Ő Z Ö T T felirattal el kell látni. A szeny-
Ágyneműkév/.lct nyes fehérneműt a legnagyobb elővigyázatosság­
Az osztály fehérneműkészletét döntően az gal kell kezelni a kórházi fertőzések elkerülése ér­
ágynemű adja. Az ágynemű könnyen mosható, dekében (14.6. ábra).
fertőtleníthető legyen.
Alsólepedő. Közvetlenül a matracra kerül. Az
általánosan használt lepedőnél nagyobb, hogy Az ágyazás formái és alapszabályai
könnyen beágyazhassuk.
Harántlepedő. A gyakorlatban vagy fele nagy­ Az ágyazás a beteg ágyának rendbe tétele. Az
ságú az alsólepedőnek vagy ketté hajtott alsóle­ ágyazási formát mindig a beteg állapota határoz­
pedő. Harántlepedőre ott van szükség, ahol a be­ za meg. Ágyazáshoz guruló kocsin készítjük elő a
teg vizeletét, székletét nem tudja visszatartani, il­ szükséges kellékeket (14.5. ábra).
letve nem mozgatható. Fennjáró betegnél naponta egyszer a reggeli
Paplanhuzat. Minden oldalról teljesen fedi a takarítás előtt kell ágyazni. Ezek a betegek napjá­
takarót, így megakadályozza annak szennyeződé­ ban többször is elhagyják ágyukat, és egyre inten­
sét, valamint azt, hogy közvetlenül a beteghez ér­ zívebb mozgást végeznek gyógyulásuk érdeké­
jen. Zárórésze visszahajtott, fedett záró széllel ben. Náluk el kell érni azt, hogy napközben a fel­
vagy kötővel záródhat. kelés után saját maguk is megigazítsák ágyukat,
Párnahuzat. Mérete a párnáéval megegyező, így a kórterem a nap folyamán mindig rendben
zárása fedett záró széles megoldás. lesz, ami a betegek közérzetét is javítja.
 Fekvő betegnél naponta kétszer ágyazunk,
reggel és este (ha szükséges természetesen több­
ször is). Az este felfrissített ágy elősegíti a beteg
éjszakai nyugalmát.
Az ágyazási munka megszervezése. Súlyos be­
tegeknél alapszabály: annyiszor ágyazzunk,
ahányszor szükséges. Az ágyazást egy vagy két
ápoló végezheti. Mind a beteg, mind az ápolók
szempontjából jobb, ha az ágyazást két személy
végzi, mert így gyorsabb és könnyebb a munka, a
beteget sem fárasztja ki annyira.
Az ágyazáshoz szükséges segédeszközök: tám­
lás szék az ágy lábvégi részéhez illesztve és az ágy
lemosásához szükséges felszerelések.
Fennjáró beteg ágyának elkészítése
A iZás egj személlyel
Az ágy felbontása. Az ágy felbontását az éjjel­
iszekrénnyel ellentétes oldalon, a fejrésznél kezd­
jük. A sarkokat kibontjuk, a lepedőt a matrac alól
kihúzva haladunk az ágy lábvége felé, közben
visszahajtjuk a lepedőt, hogy ne lógjon le. Az ágy
lábrészéhez érve a széket megfordítjuk, ülőlapjá­
val kissé a sodrony alá toljuk, így nem borul majd
fel a ráhelyezett ágynemű súlya alatt. Az ágy fel­
bontását az ellenkező oldalon folytatjuk. Az ágy
fejrészéhez érve az éjjeliszekrényt félretesszük,
hogy további munkánkban ne akadályozzon.
Az ágynemű székre rakásának sorrendje.
1. A két párnát a székre helyezzük, ügyelve arra,
hogy nyitott széleik rejtve legyenek.
2. A takarót eligazítjuk huzatában, megemeljük,
hogy az esetleg rajta lévő morzsa lehulljon.
Ezt követően összehajtjuk úgy, hogy az ágy
lábrésze felé eső kezünkkel megfogjuk a taka­
ró felső sarkát és a lábvégi részre hajtjuk.
Közben másik kezünkkel a takaró középvona­
lának szélét rögzítjük (így egyetlen mozdulat­
tal félbehajtható a takaró és nem kell utána
igazítani). A felébe hajtott takarót keresztben
is összehajtjuk, majd a szék hátára helyezzük
úgy, hogy zárt széle felénk nézzen.
3. A harántlepedőt kissé összefogva leemeljük az
ágyról, majd magunk előtt leeresztjük, így a
rajta lévő morzsa lehullik (közben ügyelünk
arra, hogy a lepedő ne érjen se a ruhánkhoz,
se a padozathoz). Az ágyra visszahelyezve fél­
behajtjuk, és a széken lévő takaró fölé helyez­
zük. Ha van gumilepedő az ágyban, azt
ugyanígy hajtjuk össze.
4. Utolsóként az alsólepedőt emeljük le az ágy­
ról, a rajta lévő morzsát óvatosan lehullatjuk
róla, majd a takaróhoz hasonló módon két­
szeresen összehajtjuk, és a szék hátára helyez­
zük.
A széken a beágyazásnak megfelelően kiala­
kult sorrend felülről lefelé haladva: alsó lepedő,
gumilepedő, harántlepedő, takaró, párnák.
Az ágynemű szellőztetése, a matrac megfordí­
tása. Fennjáró betegek esetében az ágynemű szel­
lőztetése megoldható, mert egymás után több
ágyat bontunk fel, és csak ezt követően kezdjük
el az első ágynál az ágynemű beágyazását.
Beágyazás. Először az ágy egyik oldalán fejez­
zük be az ágyazást a következőképpen: az alsó le­
pedőt a székről két kézzel leemeljük, és zárt szé­
lével az ágy lábvégi részének középvonalába he­
lyezzük, így nem kell sokat igazgatni, hogy a le­
pedő mindkét oldalon egyforma szélességű le­
gyen. Két mozdulattal a lepedőt teljes nagyságú­
ra szétnyitjuk, majd az ágy két végén széleit
visszahajtjuk, hogy hosszában is elegendő marad­
jon a beágyazáshoz.
Hajtott sarok készítése (angol sarok, boríté­
kos ágyazás). Arccal az ágy fejrésze felé fordu­
lunk és az ágyhoz közelebb eső kezünkkel kissé
megemeljük a matrac sarkát, másik kezünkkel a
visszahajtott lepedőszélt a matrac alá simítjuk.
Ezután a lepedő oldalának a beágyazása követke­
zik. A lelógó lepedőszélt a saroktól kb. 50 cm-re
merőlegesen megemeljük, így a matrac alsó és fel­
ső szélénél egy háromszög képződik a lepedőből.
Az ágytól távolabb eső kezünkkel az alsó három­
szöget a matrac alá hajtjuk, miközben a felső há­
romszöget a matracra fektetve másik kezünkkel
rögzítjük. Ezt követően a lepedőt matracszéles-
ségben megtámasztva a felső háromszöget erre
ráborítjuk, és beágyazzuk. Ugyanígy készítjük el
az ágy lábrészénél lévő sarkot, majd a lepedő ol­
dalsó szélét végig simán a matrac alá hajtjuk
(14.4. ábra).
A hajtott sarok előnye, hogy az ágy szabályos
tégla alakú, nem rongálódik a matrac, sem a le­
pedő. Hátránya, hogy amennyiben a lepedő nem
elég nagy, hamar összegyűrődik, kicsúszik a mat­
rac alól.
Sarokkészítés csomózással. A lepedősarokra
egyszer átbújtatott csomót készítünk, és az így
keletkezett tasakba illesztjük a matrac sarkát. A
csomók nagyságát mindig a lepedő nagysága ha­
tározza meg. A csomózással beágyazott lepedő
tartósan feszes marad, nem gyűrődik össze a be­
teg alatt, azonban a matracot deformálja és a le­
pedő élettartamát megrövidíti.
Gumilepedő felhelyezése. Az összehajtott gu­
milepedőt zárt szélével az ágy hosszanti közép­
vonalára helyezzük úgy, hogy felső széle a párna
alá kerüljön (így nem csúszik el a lepedő alatt és
feszesen beágyazható). Az ágyra felhelyezett gu­
milepedőnek szétnyitás után a felénk eső oldalon
a szélét feszesen a matrac alá hajtjuk.
Harántlepedő felhelyezése. A gumilepedőre
helyezzük fel vigyázva, hogy az fedje a gumile­
pedőt, mert a bőrrel közvetlenül érintkező gumi
14.4. ábra.
Hajtott sarok készítése
bőrizgalmat okozhat. Amennyiben a harántle­
pedőként félbehajtott alsó lepedőt használunk,
vigyázzunk arra is, hogy annak szegett szélei a
párna alá kerüljenek, mert ellenkező esetben a
beteg bőrét nyomja, ami igen kellemetlen. A ha­
rántlepedő beágyazása a gumilepedőével azo­
nos.
A takaró felhelyezése. Az összehajtott takarót
az ágy lábrészéhez, a velünk ellentétes oldalra he­
lyezzük oly módon, hogy a takaró középvonala
egybeessék az ágy középvonalával. Szétnyitása
két mozdulattal történik. Ezt követően a felénk
eső szélt matracszélességig aláhajtjuk.
Ezzel egyik oldalon az ágyazás befejeződött.
Miután az éjjeliszekrényt is a helyére tettük, át­
megyünk az ágy másik oldalára. Itt a paplant,
majd a haránt- és a gumilepedőt az ágy hosszan­
ti középvonaláig visszahajtjuk. Az alsó lepedő
oldalát tág fogással két kézzel megfogjuk, jól
meghúzzuk majd a tanult módon beágyazzuk. A
gumi és harántlepedőt ugyancsak feszesre húzva
ágyazzuk be. Ezt követően a takarót a matrac
szélességében visszahajtjuk, majd ugyanezt
tesszük az ágy lábvégi részénél is. Utoljára a pár­
nákat tesszük vissza, végül a széket tesszük a he­
lyére.
'•••ívazás két személlyel
Ha az ágyazást két ápoló végzi, akkor az egyi­
kük az éjjeliszekrényt félreteszi, a másikuk a szé­
ket fordítja meg. Ezután az ágy két oldalán egy­
mással szemben helyezkednek el. Az ágyazás fo­
lyamata megegyezik az egyszemélyes ágyazással,
azzal a különbséggel, hogy az ágy két oldalát egy­
szerre ágyazzák. Munkájukat összehangoltan,
gyorsan, azonos időben végzik.
Ágyazás fekvő betegnél
Az ágyazás formáját az határozza meg, hogy a
beteg milyen állapotban van, és mennyit mozog­
hat az ágyban. Minden esetben az orvos utasítá­
sa az irányadó.
Fekvő beteg esetén a leggyakrabban alkalma­
zott ágyazási formák:
oldalra fordítható beteg ágyának elkészítése;
mozdulatlan beteg ágyának elkészítése.
Bármelyik ágyazási formát választjuk, mindig
a beteg állapotát tartjuk szem előtt, számára az
ágyazással járó mozgás fárasztó lehet. Mozdula­
taink ezért legyenek gyorsak, határozottak, de ne
bántóan erőteljesek. Fontos az összehangolt
munka, ez sok felesleges mozgástól óvja meg a
beteget.
Oldalra fordítható beteg agyának elkészítése
Az ágyazást két ápoló végezze. Egyikük az éj­
jeliszekrényt teszi félre, másikuk a széket helyezi
megfelelő módon az ágy végéhez. Az ágyat fejtől
kezdve közösen felbontják, ügyelve arra, hogy a
lepedő szélei ne lógjanak le, és a munkával pár­
huzamosan haladjanak, különben a beteget kelle­
metlen mozgatásnak teszik ki. A takaró fejrész fe­
lé eső két sarkát kissé megemelik, és az egyik
ápoló a rajta levő morzsákat letörli a középré­
szig, majd itt megemelve az alsó széléig letisztítja.
A betegen a takarót derékig visszahajtják, hogy
könnyebben hozzáférhessenek, majd a beteget
hónalj fogással egy kissé megemelik. Az egyik
ápoló szabad kezével a felső párnát a maga olda­
lára húzza, a másik ápoló szabad kezével az alsó
párnát kiveszi a beteg feje alól. Ezután a beteget
visszafektetik, a kiemelt párnát az ápoló a székre
helyezi, majd a paplant kissé a maga oldalára
húzza (elfordítás után különben fedetlen marad­
na a beteg háta). A beteget közösen átfordítják
arra az oldalra, ahova a párnát kihelyezték. Ilyen
helyzetben rögzíti az egyik ápoló, közben segít is
társának, amennyire tud.
A szabadon maradt ágyfélen a másik ápoló a
takarót a beteg teste mellé visszahajtja, majd
ugyanezt teszi a megtisztított harántlepedővel és
gumilepedővel is. Ezt követi az alsólepedő, majd a
tanult módon feszesre húzva beágyazza. A gumi-
és harántlepedő beágyazása ugyanígy történik.
Miután az ágyazás az egyik oldalon elkészült,
az ápolók a beteget hátára fordítják, fejét kissé
megemelik, hogy párnáját áthúzhassák a már meg-
 14. fejezet
J
Ágyneműcsere fennjáró betegnél
ágyazott oldalra. Ezt követően a beteget most az
ellenkező oldalára fordítják, és a szabadon maradt
Az ágy felbontásakor a párnákról, takaróról le­
ágyfélen az előbb ismertetett módon a másik ápo­
húzzuk a szennyes huzatot, a ledobóba helyez­
ló is elvégzi a lepedők rendbetételét, beágyazását.
zük, majd a párnákat és a takarót a székre
Ennek megtörténte után a beteget visszafor­
tesszük.
dítják középre. Az egyik ápoló félig ülő helyzet­
A szennyes lepedők is a megfelelő szennyesre­
ben tartja, a másik a párnákat kissé felrázva
keszbe kerülnek.
visszahelyezi az ágyba úgy, hogy a betegnek ké­
A matrac eligazítása után a tiszta lepedőt a ta­
nyelmes legyen.
nult módon beágyazzuk. A takaró két sarkát be­
Az ágyazás közben kissé lecsúszott beteget az
illesztjük a tiszta huzat sarkaiba, így rögzítjük,
emelésnél tanult módon feljebb segítik, majd a ta­
majd egy mozdulattal ráhúzzuk az egész takaró­
karót kétoldalt matracszélességig, az ágy lábvégi
ra. A takaró sarkait a nyitott zárószélnél is eliga­
részén a szükséges mértékig visszahajtják. Végül
zítjuk, és zárjuk a nyílást. A takarót a tanult mó­
helyére teszik az éjjeliszekrényt és a széket.
don az ágyon elhelyezzük.
Mozdulatlan beteg ágúinak elkészítése
Egyre kevesebb az olyan beteg, akinek teljes
mozdulatlanságot ír elő a kezelőorvos. Ezt min­
dig nagyon komolyan kell vennünk, mert ezeknél
a súlyos állapotú betegeknél a legkisebb aktív
izommunka is veszélyes lehet.
A mozdulatlan beteg ágyának elkészítésére
több lehetőség van:
a beteget hordágyra helyezzük addig, míg
ágyát elkészítjük.
az oldalra fordítható betegnél a szokásos
ágyazást alkalmazzuk, de nem fordítjuk el
a beteget, hanem átemeljük az ágy egyik
oldalára, így a szabadon maradt ágyfélen
az ágyazás elvégezhető. (A másik ágyfelet
ugyanígy tesszük rendbe.)

14.5. ábra.

Ágyneműcsere Az égyazókocsi felszereltsége

Az ágyneműt cserélnünk kell:

minden betegnél hetente legalább egyszer;
minden távozó beteg után;
mindannyiszor ahányszor szennyeződik.

Az ágyneműcsere lehet teljes vagy részleges.

Az ágyneműcsere megkezdése előtt a kórterembe
toljuk az ágyazókocsin a megfelelő tiszta ágyne­
műt, valamint a rekeszes szennyesledobót (14.5. 14.6. ábra.
és 14.6. ábra). Szennyes ágynemű gyűjtése
 A párnákat úgy húzzuk át, hogy a párna két
sarkát kissé összefogva a huzatba helyezzük, a
sarkokba jól beillesztjük és zárjuk. Amennyiben
ketten végzik az ágyneműcserét, a munka termé­
szetesen gyorsabb és könnyebb. Ilyenkor egyikük
rögzíti a takaró vagy a párna sarkait a huzatban,
míg a másikuk ráhúzza azokra.

Ágyneműcsere fekvő betegnél

Ok .iira !ordítható beteg ágyneműjének cseréje

Az ágyneműt két ápoló cseréli. Az ágyat fel­
bontják, az egyik párnát kiemelés után áthúzzák,
és tisztán helyezik a székre. A beteget a tanult
módon oldalra fordítják. A szabad oldalon az
egyik ápoló a takarót visszahajtja a beteg törzsé­
ig, majd a szennyes lepedőket együtt göngyölik
fel a beteg testéig (14.7a. ábra). A tiszta alsóle­
pedőt felhelyezik az ágyra és szétbontják. Ezt kö­
vetően a beteget tartó társa a szétbontott lepedő­
nek a betegre kerülő részét rögzíti, miközben
ügyel arra, hogy annak arca fedetlen maradjon.
Az így rögzített lepedő szabad részét az ápoló be­
ágyazza a tanult módon. Miután ez megtörtént,
felhelyezi a gumi-, majd a harántlepedőt, és be­
ágyazza ezeket is. A lepedőknek a beteg mellett 74.76. ábra.
rögzített, be nem ágyazott részét közösen felgön­
gyölik, majd a szennyes göngyöleg mellé igazít­
ják (14.7b. ábra).
A tiszta párnát az áthúzott ágyfélre teszik, és
a beteget a tanult módon átfordítják erre az olda­ nyes huzatot kissé visszahúzzák, a takarót a tisz­
lára. A szabadon maradt ágyfélről az ápoló leve­ ta huzat sarkaiba illesztik. Az ágy lábához köze­
szi a szennyes párnát, áthúzza és a székre teszi. lebb eső kezükkel fogják az áthúzott takaró
A beteg teste mellől az összecsavart szennyes egyik-egyik sarkát, míg másik kezükkel mindig
lepedőket kivéve, azokat a megfelelő szennyesle- egy kicsit lehúznak a szennyesből és húzzák utá­
dobóba teszik. Ezt követően a tiszta lepedőgön­ na a tisztát. Ezt addig folytatják, míg az egész hu­
gyöleget kisimítja a matracon, majd a haránt- és zatot kicserélik. Közben ügyelnek arra, hogy a
a gumilepedőt visszahajtva, az alsólepedőt a ta­ beteget ki ne takarják. Áthúzás után a takarót
nult módon beágyazza. Ugyanezt teszi a gumi- és megfordítják úgy, hogy a nyitott széle a lábhoz
a harántlepedővel is. Ezt követően a beteget kerüljön. A továbbiakban az ágyazás befejezése a
visszafordítják középre, a párnákat kívánsága már tanult módon történik.
szerint feje alá igazítják. Részleges ágyneműcsere esetén természetesen
Miután a beteget kényelmesen elhelyezték, át­ csak azokat az ágyneműket cseréljük, amelyek
húzzák a takarót is. A takaró lábrészénél a szeny- szennyeződtek.
 Mozdulatlan beteg ágyneműjének cseréje
Mozdulatlan beteg ágyneműjének cserélését
legkíméletesebben úgy végezhetjük, hogy a már
előre elkészített tiszta huzatú ágyba átemeljük. Ez
gördülő ágyak, betegemelő szerkezet alkalmazá­
sával könnyen kivitelezhető. Ezek hiányában - az
ágyazásokhoz hasonlóan - az ágyneműcsere két
módon oldható meg.
1. Az ágy felbontása után az ápolók kissé meg­
emelik a beteg fejét, az egyik párnát kiveszik a
feje alól és azonnal áthúzzák. Ez idő alatt a
beteg egy párnán fekszik. (Ez sokkal kényel­
mesebb számára, mint hosszú ideig az ápoló
karjára támaszkodva tartani magát.) Ezt kö­
vetően az egyik ápoló kissé megemelve tartja
a beteget addig, míg társa a szennyes párnát
az ágy lábrészéhez teszi, a tiszta lepedőgön­
gyöleget a fejrésznél felhelyezi, az ágy felső ré­
szétől az alsóig kisimítja, majd a tiszta párnát
a beteg feje alá helyezi. Ezután a beteget
visszafektetik, a takaróról a szennyes párnát a
székre félreteszik.
A lepedő beágyazása után kerül sor a má­
sodik párna áthúzására és a beteg feje alá he­
lyezésére. Az időközben lecsúszott beteget
ugyancsak ekkor helyezik kényelmesebb
helyzetbe. A takaró áthúzása a tanult módon
történik.
2. A beteget kihelyezik az ágy szélére. A szeny-
nyes ágynemű felgöngyölése, a tiszta ágyne­
mű felhelyezése és beágyazása után a beteget
átemelik a tiszta ágyfélre, és a szabadon ma­
radt ágyfélen is beágyazzák a lepedőket. (Ez
a megoldás hasonlít az oldalra fordítható be­
teg ágyneműcseréjéhez.) A beteg kíméletes
emelése nagyon fontos! Ez a fajta ágynemű­
csere nagyobb tömegű betegnél csak úgy vé­
gezhető el, ha az emeléshez emelőszerkezet
vagy több személy áll rendelkezésre. (A bete­
gek kissé idegenkednek ettől a megoldástól,
mert a többszöri emelgetés vagy a lepedő-
göngyölegeken való csúsztatás kellemetlen
számukra.)
Az ágyazások módját több tényező befolyá­
solja. Ilyenek: a beteg állapota, a rendelkezésre
álló ápolási feltételek, az ágy, a matrac minősége,
az ágy felszerelésének milyensége, az ápolósze­
mélyzet száma, az igénybe vehető segítség stb.
Minden ágyazási mód közös alapelve, hogy szak­
szerű, gyors, begyakorlott mozdulatokkal, a be­
teg állapotának megfelelő fekvőhelyet készít­
sünk. Alapvető szempont legyen, hogy
a beteget minél kevesebbet mozgassuk;
az ágyazás minél kevesebb időt és testi erőt
igényeljen;
a megvetett ágy szép, tartós, a beteg szá­
mára kényelmes legyen.
Az ágy rendbetétele távozó beteg
vagy halott után
A legkorszerűbb megoldás, ha a távozó beteg
vagy az elszállított halott után az ágyat eltávolít­
ják a kórteremből és helyette tisztán felhúzott,
fertőtlenített ágyat állítunk be. Ezt a megoldást
ott lehet alkalmazni, ahol központi ágyszolgálat
működik. Azokban a kórházakban, ahol ez
nincs, az osztályon az ápolónak kell rendbe ten­
nie az ágyat.
A munka menete:
1. Az ágyneműt lehúzzuk, a szennyesledobóba
tesszük, a matracokat, a párnákat pedig a
kórház vagy az osztály fertőtlenítő részlegébe
szállíttatjuk, vagy azok fertőtlenítését helyben
végeztetjük el. (Többnyire osztályonként egy
helyiség áll rendelkezésre erre a célra.)
2. Az ágyat, az éjjeliszekrényt, a széket és az ágy­
asztalt (tehát a beteg által használt bútordara­
bokat) fertőtlenítő oldattal lemossuk.
3. Ha szükség van az ágyra, fertőtlenítés után
felhúzzuk az ágyneműt. Éjszakára soha nem
szabad felhúzatlanul hagyni az ágyat, mert ez
a betegekre rossz hatással van, ezen kívül éj­
szaka is érkezhet beteg, akit azonnal Ie kell
fektetni.
Központi ágyszolgálat lap, mely mozgatható, olvasáshoz, íráshoz ferdé­
re állítható. Az asztal magassága is szabályozha­
Rendszerint három helyiségből áll. Az első helyi­ tó. (14.9. ábra). Az asztal lábrésze benyúlik az
ségben az osztályokról lekerült ágyakról eltávo­ ágy alá, így biztosan áll. Ügyelni kell arra, hogy
lítják az ágyneműt, a másodikban fertőtlenítik az az asztallap és a benyúló lábrész párhuzamos le­
ágyat és felszerelést, a harmadikban tiszta huzatú gyen, mert különben az asztal felborul.
ágyneművel látják el. A tiszta ágyak a betegfelvé­ Jó megoldás a gördülő éjjeliszekrényre szerelt
teli részlegen keresztül, beteggel együtt kerülnek lecsapható asztallap, mely nem foglal külön he­
ismét vissza az osztályra. lyet, a beteg bármikor elérheti és használhatja.
Ez a módszer több szempontból is előnyös. Ma már a korszerű éjjeliszekrényeken megtalál­
A beteg szempontjából azért, mert nem kerül­ ható az ágyasztal rész (14.10. ábra).
het olyan helyzetbe, hogy szobatársaitól tudja
meg, hogy az ő ágyában előzőleg meghalt valaki.
Az ápolószemélyzet szempontjából azért elő­
nyös, mert nem vesz el értékes munkaidőt a külö­
nös szakképzettséget nem igénylő munka, s a be­
teggel így többet lehet foglalkozni.
Végül a kórházi fertőzések leküzdésében is
hasznos ez a módszer, mivel a fekvőhely és annak
felszerelése alapos fertőtlenítésen esik át.

A beteg kényelmét szolgáló eszközök

A beteg kényelmét elsősorban a korszerű ágy biz­

tosítja. A korszerű ágy magassága állítható, hát-
és lábrésze dönthető. Decubitus megelőzésére 14.9. ábra.
speciális matrac és egyéb kiegészítők használata Szabályozható ágyasztal

nagyon fontos, ilyen például a sarok- és könyök­

gyűrű stb.
A lábtámasz megakadályozza, hogy a félig ülő
vagy ülő helyzetben fekvő beteg lecsússzék. A be­
teg talpa és a lábtámasz közé védőhuzatot kell
tenni.
Kapaszkodó az ágy lábrészéhez rögzíthető se­
gédeszköz, ennek segítségével a beteg könnyeb­
ben fel tud ülni.
Ágyasztal. Több faj­
tája ismeretes. Legegy­
szerűbb az ágyra he­
lyezhető, rövid lábú
asztalka (14.8. ábra).
Egy másik változata a
14.8. ábra. kerekeken gördülő, víz­ 14.10. ábra.
Agyasztal szintes, dekorittal fedett Éjjeliszekrényre szerelt ágyaszta:
 Takarótartó. Egyes betegségek vagy balesetek
(például nagyfokú égés) esetén használjuk, ami­
kor még a takaró érintése is fájdalmas, vagy a ke­
zelés miatt van szükség arra, hogy a takaró ne ér­
jen a beteg testéhez (14.11. ábra).
Karosszék. Korszerű formájuk megkönnyíti
az ápolónő munkáját, merr karfájuk leemelhető,
és a közvetlenül az ágy mellé helyezhető, és a rög­
zített karosszékre a beteg kis segítséggel átcsúsz­
tatható (14.12. ábra).
14.11. ábra.
Takarótartó
14.12. ábra.
Kórtermi karosszék
A gördülő karosszékek a korlátozott mozgású
vagy mozgásképtelen betegek ágyhoz kötöttségét
szüntetik meg.
Szoba-wc. Stabil vagy gördíthető karosszék­
hez hasonló. A szék ülőlapja felemelhető, alatta
műanyag vödör van, ami a széklet, vizelet felfo­
gására használható (14.13. ábra).
Az eddig felsorolt kényelmi eszközök a beteg
otthonában is alkalmazhatók.
Betegemelő. Egyrészt a beteg kényelmét szol­
gálja, másrészt az ápolónőt mentesíti a nehéz fizi­
kai munkától. Főként a mozgásukban korláto­
zott betegeknél alkalmazható a szállítás és az
ágyazás megkönnyítésére. A kerekeken gördülő
szerkezetet szorosan a betegágy mellé kell állítani
- az ágyasztalhoz hasonlóan - a helyes egyensúly
biztosítása érdekében. A szerkezeten levő szabá­
lyozó kar segítségével a csuklós megoldású eme­
lőrészt megfelelő helyzetbe állítva, a két erős vi­
torlavászoncsíkon levő kampók a matrac magas­
ságában helyezkednek el. E kampókra akasztjuk
bele a beteg alá csúsztatott vitorlavászonlapon le­
vő karikákat, majd a szabályozó kar segítségével
a megfelelő magasságba emeljük a beteget
(14.14. ábra).
Betegcsúsztató. (14.1 S. ábra).
Spanyolfal (paraván). Egy- vagy háromrészes
állítható keret, mosható huzattal ellátva. Ágyban
végzett kezeléseknél, ápolási műveleteknél alkal­
mazható (14.16. ábra).
Elhúzható függöny. Az ágyak egymástól való
elkülönítésére szolgál. Felszerelhető a mennyeze­
ten futó sínre. Létezik olyan változata is, amelyet
csak egy bizonyos magasságban helyeznek el
(például őrzőszobában, ahol férfiakat és nőket
vegyesen ápolnak). így a betegek nem láthatják
egymást, viszont az orvosok és az ápolók minden
egyes beteget szemmel tudnak tartani (14.17. áb­
ra).
Harmonikafal. A spanyolfalnál és a függöny­
nél nagyobb elkülönítési lehetőséget biztosít. A
mennyezeten és a padlózatban futó sínekre gör­
gőkkel felszerelt félkemény műanyag a szükség­
letnek megfelelően, harmonikaszerűen kihúzható
és összecsukható (14. 18. ábra).
 Ápolási m u n k á k végzésekor, vizsgálatok al­
kalmával jó szolgálatot tesz, mert a beteg n e m ér­
zi m a g á t annyira k i s z o l g á l t a t o t t n a k , ha a t ö b b i
betegtől elkülönítve c s a k az orvos vagy az á p o l ó
előtt kell r u h á z a t á t levetnie, vagy a s z á m á r a szo­
katlan testhelyzetet elfoglalnia. N a g y o b b kórter­
mekben biztosítja a beteg számára a n n a k lehető­
ségét, hogy a m i k o r szeretne egyedül m a r a d n i , ol­
vasni, pihenni stb., a k k o r azt meg is tehesse.
Hívóberendezés. A beteg nyugodt pihenését
biztosító, korszerű üzembiztos hívóberendezés,
segítségével bármikor kapcsolat t e r e m t h e t ő az
ápolóval. K ü l ö n b ö z ő változatai vannak.
A h a g y o m á n y o s nővérhívó berendezés c s u p á n
azt jelzi, melyik k ó r t e r e m b e kell mennie az á p o ­ 14.13. ábra. 14.14. ábra.

l ó n ő n e k , m e r t a j e l z ő t á b l á n a szoba száma vilá­ Gurítható wc-szék Betegemelő

gít. K o r s z e r ű b b n ő v é r h í v ó kijelzi a k ó r t e r e m és
ágyszámot is (14.19. ábra).
T e l e f o n o s hívóval a beteg a kívánságát is köz­
li az á p o l ó v a l , ehhez a z o n b a n a berendezést ke­
zelni képes (tehát n e m súlyos állapotú) beteg és
kellő s z á m ú á p o l ó szükséges.
Olvasólámpa. A beteg feje feletti falrészen el­
helyezett l á m p a t e s t e k a beteg saját h a s z n á l a t á r a
(olvasás, írás) vagy á l t a l á n o s megvilágításra szol­
gálnak. A jó o l v a s ó l á m p á v a l szembeni követel­
mények: 14.15. ábra.
á r n y é k o l á s a olyan legyen, hogy a t ö b b i be­ Betegcsúsztató
teget ne zavarja;
olyan m a g a s s á g b a n helyezzék el, hogy a
beteg szemébe ne jusson zavaró, ún. direkt
fény,
k ö n n y e n k e z e l h e t ő legyen (állítás, be- és
k i k a p c s o l á s stb.)

Fülhallgatós rádió. A betegek szórakoztatá­

sát, elfoglalását szolgálja. E l ő n y ö s , mert a t ö b b i
beteget nem zavarja.
Televízió. Fennjáró betegek számára a társalgó­
ban, a hosszan bent fekvő betegek számára pedig
a kórteremben helyezik el. Utóbbi esetben fülhall­
gatókkal kell ellátni a betegeket, hogy aki akarja,
hallgathassa, de a pihenni vágyókat ne zavarja.
Telefon. Helyes, ha minden k ó r t e r e m b e n van 14.16. ábra.
te
l e f o n c s a t l a k o z ó , így a készüléket szükség esetén Spanyolfal
 a beteghez lehet vinni, hogy sürgős ügyeit elintéz­
hesse. Ez a lehetőség megnyugtatólag hat, és biz­
tonságérzetet ad a betegnek, aki így nem érzi
olyan súlyosnak elszakadását a külvilágtól. Ál­
landóan a kórteremben tartott készülék azonban
visszaélésekre adhat lehetőséget, mind a beteg,
mind hozzátartozói részéről. Az állandó zaklatás
a beteg gyógyulását is gátolhatja. Hasznosabb a
már általánossá vált mobiltelefon.
Hűtő, mikrohullámú sütő. Ha van rá lehető­
ség, a kórteremben helyezzük el, ha nincs: külön
helyiségben.
74.77. ábra.
Elhúzható függöny
A beteg elhelyezkedése az ágyban.
Fekvési és fektetési módok

A gyógyintézeti kezelés egyik feladata a beteg

nyugalomba helyezése. Ennek módjai:
kikapcsolódás;
ágynyugalom.
A kikapcsolódással kapcsolatos lehetőségeket
az előbbiekben tárgyaltuk. A betegség súlyossá­
ga, természete, a beteg életkora határozza meg,
í hogy a fizikai nyugalomba helyezés melyik mód­
ját, fokozatát válasszuk vagy válassza a beteg.
14.18. ábra.
Harmonikafal

Ágynyugalom

A betegségek jelentős részének gyógyításához el­

engedhetetlen feltétel, hogy a beteg embert a fizi­
kai megterhelésektől részben vagy egészben men­
tesítsük.
Teljes ágynyugalom csak megfelelő, jól előké­
szített ágyban biztosítható, ahol a beteg kényel­
mes, gyógyulását elősegítő helyzetet foglalhat el.
Ágyban fekvéskor az izmok ellazulnak, a test hő­
mérséklete egyenletes, általában csökkennek a
fájdalmak és az energiaszükséglet is minimális.
Az ágynyugalom sok előnnyel jár, főleg ha a
beteg a maga által választott és számára legké­
nyelmesebb helyzetben fekszik, amelyben mind­
addig meghagyjuk, amíg nincs kárára. A helytele­
nül elfoglalt testhelyzet vagy a tartós ágyban fek-
74.79. ábra.
Nővérhívó
vés azonban sok szövődmény okozója lehet. Ezek
ismeretében mindig az orvos írja elő az ágyban
fekvés időtartamát, és határozza meg az ágynyu­
galom egyszerű vagy szigorú voltát.
Egyszerű ágynyugalom esetén a beteg felkel­
het, elláthatja önmagát, és csak meghatározott
időt kell ágyban töltenie (vizit, korai lefekvés stb.)
Szigorú ágynyugalom előírásakor a beteg nem
hagyhatja el az ágyat. Enyhébb esetben mozoghat
az ágyban és részben elláthatja önmagát. Súlyo­
sabb állapotú beteg csak minimális mozgást vé­
gezhet, és teljes ellátást igényel.
Idős embereknél magának az ágyban fekvés­
nek is vannak veszélyei (felfekvés, thrombosis,
tüdőgyulladás, ízületi merevség stb.) E veszélyek
miatt ma sok esetben a tartós ágyban fekvés he­
lyett a korai fokozatos mozgatást szorgalmazzuk.
Fekvés
Fekvésen az ágyban való elhelyezkedést értjük. A
betegnek az ágyban elfoglalt testhelyzete lehet
élettani és lehet kóros (ez a meghatározott beteg­
ségre jellemző).
Leggyakoribb fekvésmódok a következők.
Aktív hátfekvés. Élettani testhelyzet. Az izom­
zat kissé elernyed, az alsó végtag térdben és csí­
pőben, a felső pedig könyökben kissé behajlított,
a fej a párnákon kissé előrehajlik. (Ez az ízületek
ún. középállása.)
Passzív hátfekvés. Súlyos állapotú vagy magá­
val tehetetlen beteg által elfoglalt testhelyzet. A
beteg végtagjai nyújtott helyzetben vannak.
Aktív oldalfekvés. Élettani testhelyzet. A be­
teg alsó végtagjait kissé felhúzza, felső végtagjait
könyökben meghajlítja, feje kissé előrehajlik. Fel­
váltva fekszik egyik vagy másik oldalán. Kórházi
betegeink nagy része az aktív hát- és oldalfekvést
gyakran váltogatva pihen ágyában.
Kóros fekvési módok (kényszertartások).
Ezek egy-egy betegségre jellemzők (például epe­
kőgörcs esetén a felhúzott térdekkel való fekvés,
vagy agyhártyagyulladásnál a „vadászkutyafek­
vés") (lásd a a 14. fejezet fájdalomcsillapítással
foglalkozó alfejezetében).
Fektetés
Fektetésen az orvos által előírt fekvési módot ért­
jük. Kivitelezése az ápoló feladata. A beteget fek­
tethetjük
háton;
oldalt;
félig ülő;
ülő helyzetben;
hason;
lejtőztetve.
Háton fektetés
A leggyakoribb fektetési mód. Többféle válto­
zatát alkalmazzuk.
Egyszerű hátfekvés. így fektetjük az operált,
lázas, legyengült betegeket.
Nyújtott hátfekvés. Párna nélkül vagy lapos
párnán fekszik a beteg. így fektetjük a kivérzett
vagy gerinccsapoláson átesett betegeket.
Nyújtott hátfekvés kemény ágyon. Abban az
esetben szükséges, ha például a porckorongsérves
beteg gerincét tehermentesíteni akarjuk.
Háton fekvés az alsó végtag megemelésével.
Az alsó végtag thrombosisa esetén a háton fekvő
beteg alsó végtagját egy vagy két párnával felpol­
coljuk. A párnának a combokat is meg kell tá­
masztania, így a kissé hajlított térd nem okoz kel­
lemetlen, feszítő érzést, és a beteg kényelmesen
fekszik.
A hosszú ideig tartó hátfekvés kényelmetlen,
gyakran okoz derékfájdalmat. Ezt a medence és a
derék alá helyezett ülőgyürú'vel csökkenthetjük.
Az alsó végtag tartós felpolcolása a lábfejeme­
lő ideg bénulásához vezethet. Ennek megelőzésé­
re mindig használjunk lábtámaszt vagy lábkockát
a beteg talpának megtámasztására.
Idős beteg tartós hátfekvése tüdőgyulladáshoz
vezethet. Ennek megelőzése érdekében gyakran
mozgassuk őket, végeztessünk légzőtornát, és le­
hetőleg ne sokáig fektessük őket háton.
 Oldalra fektetés
A betegek párnákkal felmagasítva vagy víz­
szintes helyzetben fekszenek az oldalukon. Az ol­
dalra fektetésnek több változata ismeretes.
Magas oldalfekvés. A félig ülő helyzetű nehéz­
légzésben szenvedő betegek fektetési módja. A
betegek rendszerint maguktól is ezt a testhelyze­
tet foglalják el.
Döntött oldalfekvés. Úgy biztosítható, ha az
ágy jobb vagy bal oldalát kissé megemeljük.
Vízszintes oldalfekvés. Gerinccsapolásnál,
végbélvizsgálatnál helyezzük el így a beteget.
Ha betegnek hosszabb időn át kell fekve ma­
radnia és ez számára fárasztó (például nagyon le­
gyengül), feje alá kispárnát helyezünk (14.20. áb­
ra).
Félig ülő' helyzet
így helyezzük el a szív- és tüdőbetegeket, va­
lamint a tüdő tökéletesebb szellőzése érdekében
az időseket is. A kényelmi eszközöknél tanult le­
hetőségek között válogatva lehet a betegeket eb­
ben a testhelyzetben fektetni. A beteg törzsét
mintegy 4 5 - 5 0 foknyira megemeljük. A lecsúszás
megakadályozására lábtámaszt használunk
(14.21. ábra).
Hason fektetés
Csípőtájon, háton végzett műtétek után, eset­
leg súlyos felfekvés esetén alkalmazott fektetési
mód. Ritkán kerül sor alkalmazására.
A beteg feje, mellkasa és hasa alá vékony, pu­
ha párnát helyezünk, lábszárai alá ékpárnát te­
szünk. Egyik karját feje mellett behajlítva, mási­
kat a törzse mellett kinyújtva helyezzük el. Ha le­
het, a beteget olyan ágyba fektessük, amelyből a
kórterem nagy részét láthatja (14. 23. ábra).
Lcjtóztetés
Az ágyvég emelésével létrehozott ferde síkú
fekvés. A lejtőztetés lehet emelt és süllyesztett.
Emelt lejtőztetés. Többnyire ortopédiai osztá­
lyon alkalmazzák (például nyakcsigolya húzása).
Ilyenkor az ágy fej végi részét emelik meg.

Ülő helyzet
Ebben a testhelyzetben az alsó végtagok térd­
ben és csípőben hajlítottak és a törzzsel derékszö­
get zárnak be. E helyzet eléréséhez nem elég az 14.20. ábra.
ágy fejvégi részének háttámaszként való megeme­ Oldalra fektetés kényelmi eszközökkel
lése, ehhez több párnát is kell alkalmaznunk.
Ezek közül egy a beteg fejének alátámasztását
szolgálja, ezt a többitől eltérően függőlegesen he­
lyezzük el (ezt a célt szolgálhatja a beteg kispár­
nája is). így helyezzük el a súlyos keringési elég­
telenségben, kiterjedt tüdőgyulladásban szenvedő
beteget.
Súlyos szívbetegek éjszakai órákban jelentke­
ző nehézlégzéses rohama esetén az előrehajtott
felsőtest megtámasztására ágyasztalt biztosítunk,
amire puha párnát helyezünk. így a beteg helyze­
tét kényelmesebbé tesszük, és légzését is meg­ 14.21. ábra.
könnyítjük (14.22. ábra). Félig ülő helyzet háttámasszal
 Süllyesztett lejtőztetés. A beteg feje a törzshöz
viszonyítva alacsonyabban helyezkedik el. Ez a
testhelyzet úgy hozható létre, hogy az ágy lábvé­
gi részét emelik meg.
Kivérzett beteg lejtőztetésekor az ágy fejvége
és a beteg feje közé függőlegesen egy párnát te­
szünk (14.24a. ábra).
Hörgtágulat vagy tüdőtályog esetén a pangó
váladék kiürítése céljából a beteget oldalára kell
74.24 a. ábra.
fordítani (mindig az egészséges oldalán feküd­
Lejtőztetés, vérző beteg elhelyezése
jék). J ó , ha ilyenkor nemcsak az ágy végét emel­
jük meg, hanem egyik oldalát is (14.24b. ábra).
A süllyesztett lejtőztetést a betegek általában
rosszul tűrik. Fejfájásukat, szédülésüket fejük
alátámasztásával lehet enyhíteni. A derékfájda­
lom csökkentésére ülőgyűrű helyezhető a beteg
dereka alá.

74.24 b. ábra.
Lejtőztetés, köpet kiürítésének segítése

74.22. ábra.
Ortopnoes beteg kényelmes ülő helyzete

74.25. ábra.
14.23. ábra. Fektetés vizsgálatokhoz, a) oldalfekvés f e l h ú z ó " alsó vég­
Hason fektetés. Felső kép helyes, alsó kép helytelen tagokkal, b) térd-könyök helyzet, c) térd-mellkas helyzet

Ezeket a testhelyzeteket rövid ideig - csupán a
vizsgálat kivitelezéséig - foglalják el a betegek.
Végbélvizsgálatkor a beteget oldalfekvésben
helyezzük el, egyik lábát térdben felhúzva.
Térd-könyök (mellkas-térd) helyzet esetén a
beteg térdére és alkarjára vagy térdére és mellka­
sára támaszkodik. így helyezzük el a beteget pél­
dául végbéltükrözéskor, prosztatavizsgálatnál
(14.25. ábra).

i Összefoglalás

Az ember életkori sajátosságainak megfeleló'en bizonyos tevékenységeket végez a nap folya­

mán, majd egy bizonyos ponton túl a szervezet elfárad. Az elfáradás a szervezet normális vé­
dekező tevékenysége a különböző károsodásokkal szemben. A túlfáradás a kimerülés meg­
előzésére a munka és a pihenés arányának megfelelő szabályozása szükséges. A pihenésnek
két fajtája van: aktív - amikor az ember az állandó tevékenységétől eltérő dolgot csinál, pél­
dául szellemi munkát végző fizikai munkát végez - és passzív, mindennapi alvás.

Ha viszont valaki beteg, a szervezetnek nagyobb szüksége van a pihenésre. Kórházba kerü­
lő betegnek a kezdeti időszakban a passzív pihenésre van nagyobb mértékben szüksége.
Ahogy állapota javul, úgy az aktív pihenésnek kell előtérbe kerülnie. A beteg alvásigényé­
nek kielégítése, pihenésének biztosítása kórházi körülmények között az ápoló feladata.

Kérdések, feladatok

1. Mit értünk aktív és passzív pihenésen?

2. Kórházba került beteg alvásával kapcsolatban milyen problémák merülhetnek fel, és
hogyan tudunk segíteni megoldásában?
3. Hogyan kell elhelyezni a betegágyat a kórteremben?
4. Mi tartozik a betegágy felszereléséhez?
5. Mi képezi az osztály fehérnemú'készletét?
6. Melyek a szennyes ruha kezelésének szabályai?
7. Mit értünk ágyazáson? Mikor kell ágyneműt cserélni?
8. Hogyan történik a fennjáró beteg ágyának elkészítése egy, illetve két személlyel?
9. Ismertesse az oldalra fordítható beteg ágyának rendbetételét!
10. Sorolja fel, milyen kényelmi eszközöket ismer, mik a jellemzőik!
11. Mit jelent az ágynyugalom?
12. Mi a fekvés és a fektetés lényege, milyen módokat ismer?

A mozgás, megfelelő
testtartás, testhelyzet
fenntartása és biztosítása
Barnai Mária
Az élő szervezet minden megnyilvánulása moz­
gással jár. Nem csak a hely- és helyzetváltoztatás,
de a beszéd, az írás, a táplálkozás, a beszédünket
kísérő gesztusok, a mimika, a szemek mozgása
stb. összehangolt ízületi és izommozgásoknak
köszönhető. A légző és keringési rendszer műkö­
dése is mozgás, az emésztő csatornán végighala­
dó táplálékot is az izmok működése továbbítja.
Sőt, sejtjeink is állandó mozgásban vannak, a
sejthártyán keresztül a folyadékok, ásványi sók,
tápanyagok folyamatos átáramlása zajlik, ami
biztosítja a szervezet működését.
A mozgás hatása a szervezetre
Szorosabb értelemben mozgáson a csontokat
összekötő ízületi elmozdulásokat (például kö-
nyökhajlítás), a helyzetváltoztató (például háton
fekvésből oldalra fordulás) és helyváltoztató (pél­
dául járás) mozgásokat értjük. A mozgások kivi­
telezője az izomzat, a mozgatott elemek a cson­
tok, a mozgás az ízületekben történik. Irányítója
és szervezője az idegrendszer, a mozgáshoz szük­
séges tápanyagot és oxigént a keringési és légzési
rendszer biztosítja. A mozgáshoz szükséges ener­
gia a keringés által az izmokhoz szállított táp­
anyagokból, oxigén jelenlétében magában az
izomban termelődik.
Az izmok ereje és állóképessége rendszeres
edzéssel növelhető. Tréning hatására megnő az
izmok tömege, teljesítménye, és javul az állóké­
pessége, azaz a kitartása. Ugyanez a folyamat ját­
szódik le a többi szervünkkel. A rendszeres igény­
bevétel kihívást jelent az emberi szervezet számá­
ra, és igyekszik ehhez alkalmazkodni. A szív az
izmok fokozódó energia igényét úgy próbálja ki­
elégíteni, hogy több vért pumpál a dolgozó iz­
mokhoz. A szívizomzat megerősödik, a szív telje­
sítménye növekszik. Ugyanígy, a megnövekedett
oxigénigény miatt a légzés is erőteljesebbé és sza­
porábbá válik, a légzési térfogat emelkedik. A
csontok tömege a fokozott igénybevételnek kö­
szönhetően megemelkedik, így jobban képes elvi­
selni a ránehezedő terhelést.
Az idegrendszer irányítja és összehangolja a
mozgásokat. Minél többször ismétlünk egy moz­
gást, annál simábban, gördülékenyebben tudjuk
azt végrehajtani. Gondoljunk arra, hogy amikor
egy új sportmozgást tanulunk, hányszor kell azt
elismételni ahhoz, hogy biztonságosan és jól vé­
gezzük. Jó példa erre a kerékpározás. Kezdetben
a kerékpározni tanuló gyermek minden figyelmét
leköti az alsó végtagok mozgása, a pedál hajtása.
Eleinte arra is szüksége van, hogy nézze a lábait,
nem képes a környezetére figyelni. Két kézzel erő­
sen kapaszkodik, és ha megzavarják a figyelmét,
lába lecsúszik a pedálról, vagy elveszíti az egyen­
súlyát. A mozgás tanulása során az idegrendszer
„begyakorolja" az izmok összehangolt mozgásá­
nak irányítását, és a továbbiakban képes azt au­
tomatikusan, koncentrálás nélkül vezérelni. A
gyermek képes lesz figyelni a környezetére, aka­
dályokat kikerülni, egyik kezével jelezni stb. és a
környezeti változásokra gyorsan reagálni.
Az inaktivitás viszont képes ezt a folyamatot
megfordítani. Ahogy a mozgásban résztvevő
szerveket, szervrendszereket a rendszeres mozgás
fejleszti, úgy mozgás hiányában ez a fejlődés
megáll, vagy vissza is fordul.
A tartós mozgáskorlátozottság
következményei
Az immobilitás még az egészséges emberi szerve­
zetben is hátrányos következményekkel jár. A
csökkent aktivitás különböző szervrendszereket
érint, csökkenti azok teljesítményét, és növeli a
károsodások előfordulásának kockázatát. A be­
teg, ágyban fekvő vagy mozgásában jelentősen
korlátozott egyénnél ezek a kockázatok fokozot­
tan érvényesek.
Keringési rendszer
Ágynyugalomban a szervezet energiaszükséglete
nagymértékben lecsökken, ennek megfelelően a
szív teljesítménye alacsony. A nem használt szív­
izom összehúzódásának ereje csökken, a keringés
lelassul. A szövetek oxigén- és energiaellátása en­
nek megfelelően alacsony. Ha a beteg tartósan
fekszik vagy egy testhelyzetben van, a nyomás­
nak kitett területeken a kiserek összenyomódnak,
az érintett terület vér- és oxigénellátottsága rom­
lik, és ez fokozza a felfekvés (decubitus) kialaku­
lásának esélyét.
Az inaktivitás másik nagy veszélye a vénás
rendszer működésének elégtelenségéből adódik.
Tartós nyugalomban, a vénákban pang a vér, fo­
kozódik a rögképződés kockázata, ami vénás
trombózis (thrombosis, a vénák elzáródása) kia­
lakulásához vezethet.
Légzőrendszer
Amerikai kutatások teljesen egészséges fiatal em­
berek vizsgálatával igazolták, hogy már két hét
ágyban fekvés is jelentősen csökkenti a légző­
rendszer teljesítményét. A légzési térfogat mérhe­
tően alacsonyabb lesz, a légzést irányító izmok le­
gyengülnek.
A tüdő állománya azokon a területeken, ahol
nyomásnak van kitéve, összetömörödik, itt a le­
vegő nem cserélődik. így például a bal oldalán
fekvő ember bal tüdeje súlyánál fogva tömörül,
összenyomódik, ráadásul a testsúly miatt ezen az
oldalon a bordák mozgása is akadályozott. A bal
tüdő alul fekvő területein a légzés korlátozott. A
nem szellőző tüdőterületeken nagyon gyorsan ki­
alakulhat tüdőgyulladás. Ennek rizikója kórházi
körülmények közt még magasabb.
Vázizomzat
Közismert tény, hogy a vázizomzat ereje és töme­
ge fizikai terheléssel növelhető. Számos erőfej-
lesztő tréningmódszer ismeretes. Közös bennük,
hogy az izom tömegét és erejét rendszeres ellenál­
lással szemben végzett munkával (például súlyok,
rugók) fejlesztik. A rendszeres igénybevétel hiá­
nya az izmokon mutatkozik meg leghamarabb.
Az izmok ereje, körfogata és állóképessége roha­
mosan lecsökken. Például egy térdízületi rándu­
lás miatt rögzített alsó végtagon négy hét alatt a
combizmok körfogata akár 3-4 centiméterrel is
csökkenhet, annak ellenére, hogy a rögzítésben a
beteg jár, tehát izmai működnek, de a rögzítés mi­
att nincs szükségük a megszokott erőkifejtésre.
Teljes inaktivitásban ez a folyamat felgyorsul, és
a változás kifejezettebb lesz.
Az általános állóképesség, azaz a kitartóan
végzett fizikai munka (ami lehet lassú séta, vagy
akár egy hosszútávfutás) az izmok, a keringés, a
légzés és az anyagcsere „edzettségén" múlik. így
természetes, hogy az állóképesség tartós ágynyu­
galomban nagyon gyorsan lecsökken. A beteg fá­
radékonyabb lesz, a megszokott mozgás is kime­
rítheti (például lépcsőn járás közben meg kell pi­
hennie, vagy lassúbb járásra kényszerül).
Csontrendszer
A csontok tömegét a fizikai terhelés, a kalcium és
D-vitamin-bevitel és -felszívódás, hormonhatá­
sok és egyéb tényezők határozzák meg. A cson­
tok terhelését a testtömeg (esetleg plusz teher, pél­
dául kézi súly) és a mozgás közben a csontokra
ható ütközési erők (például: futáskor a talaj és a
láb ütközése) jelentik. A rendszeres terhelésnek
kitett csontok tömege megnő, szilárdabbá válik.
A maximális csonttömeget az ember húszas évei­
nek végére éri el. Ettől kezdve évről évre csökken.
A tartósan fekvő vagy keveset mozgó beteg
csontjainak „nincs szüksége" magas szilárdságra,
ezért elkezdi bontani a csontszövetet. Ez a jól is­
mert csontritkulás egyik lehetséges oka. Az űrha­
jósok egyik legnagyobb problémája a súlytalan­
ság miatt kialakuló csontritkulás és izomgyengü­
lés. A súlytalanság állapotában a testsúlyból ere­
dő terhelés megszűnik, a csontok tartó funkciója
minimális, ezért állományuk csökken.
 Idős embereknél a korral együtt járó csontál-
lomány-csökkenés tartós ágynyugalomban fel­
gyorsulhat. A szilárdságukat vesztett csontok na­
gyon könnyen törnek. Időseknél nem ritka az
egyszerű, banális erőbehatásra bekövetkező
csonttörés, mint például egy hirtelen mozdulat,
vagy kis súly megemelésekor az izmok húzó ereje
miatt, vagy például tenyérre támaszkodás, vagy
asztal sarkának ütközés közben az ütközési erő
következtében. Normálisan ezek a hatások nem
váltanak ki csonttörést.
ízületek
A csontokat összekötő ízületek úgy működnek,
mint a jól olajozott fogaskerekek. A csontvégeket
nagy teherbírású porc borítja, ami biztosítja a
testsúlyból és a plusz terhelésből adódó nyomás
elviselését, és egy sima felszínt biztosít az ízületen
belüli csúszó, gördülő mozgásokhoz. A két csont
közötti folyadékréteg (sinovia) adja az „olajo­
zást" a mozgásokhoz. A porcnak nincs vérellátá­
sa, táplálása az ízületi folyadékból történik. Az
ízületi folyadék mozgás közben préselődik be a
porcba, tehát a porc táplálásának alapvető felté­
tele a mozgás.
A mozgás hiánya vagy a nem megfelelő terhe­
lés a porc károsodását váltja ki, ami „porcko­
pás", vagy arthrosis néven ismert folyamatot in­
díthat el. A hosszan fekvő beteg ízületei merevek
(kontraktúra) és fájdalmasak lehetnek, különö­
sen akkor, amikor újra feláll, jár.
Az ízületek többi fontos alkotóeleme az ízüle­
ti tok és az ízületet stabilizáló szalagok. A szala­
gok szakítószilárdsága, az ízületi tok rugalmassá­
ga csökken mozgás hiányában. Ez egyrészt az
ízületek mozgásterjedelmének beszűkülését, más­
részt az ízületek stabilitásának gyengülését okoz­
hatja.
A tartósan inaktív szalagok sérülékenyek, hir­
telen megterhelés, például a rögzített végtag újra-
terhelése a szalagok sérülését, szakadását válthat­
ja ki.
Idegrendszer
Az idegrendszer összehangolja az izmok működé­
sét. Az érző idegvégződések érzékelik az izmok,
szalagok feszülési állapotát, az ízületek térbeli
helyzetét. Ezek az érzetek pontosan tájékoztatják
a központi idegrendszert a test helyzetéről és
mozgásáról. Ha behunyjuk a szemünket, és vala­
ki beállítja a jobb felső végtagunkat valamilyen
helyzetbe, pontosan el tudjuk mondani, hogy a
vállunk, a könyökünk és a kezünk hogy áll, anél­
kül, hogy látnánk. Só't, képesek vagyunk a bal
karunkat pontosan ugyanabba a helyzetbe beállí­
tani (14.26a. és b. ábra). Ehhez az érző és mozga­
tó idegek pontos, összehangolt működése szüksé­
ges.
A mozgást irányító központ plusz informáci­
ókat kap a látóidegektől, illetve az egyensúlyi
szervből. A látási információk a test helyzetéről
és elmozdulásáról tájékoztatnak, az egyensúlyi
rendszer a fej helyzetének változását érzékeli, és
közvetíti az agy felé. Ezekre az információkra tá­
maszkodva a mozgást irányító agyi központok
úgy szabályozzák az izmok működését, hogy
azok helyreállítsák a fej egyenes helyzetét, vagy
végrehajtsák az eltervezett mozgást. Az említett
érző rendszerekből (izomban, ínban, szalagban,
látó, egyensúlyi szervek) szerzett információk te­
szik lehetővé, hogy a mozgások irányítása gyors
és precíz legyen. Amikor az ember elbóbiskol,
például egy hosszú utazáson ül a vonaton, és hir­
telen „leesik" a feje, a nyakban és az egyensúlyi
rendszerben keletkező ingerületek a mozgató
agyi központon keresztül kiváltják a nyakizmok
gyors összehúzódását, ami megemeli a fejet.
Az inaktivitás lassítja az idegrendszer reakció­
ját a beérkező információkra. Ráadásul a nem
mozgó testből csökken a beáramló információ.
Az izmok, ízületek, szalagok feszülése, és elmoz­
dulása kicsi, a fej helyzete nem, vagy alig válto­
zik. A mozgás szabályozása „meglassul", a beteg
az őt ért információkra megkésve reagál.
Nem hagyhatjuk azt sem figyelmen kívül,
hogy a túl sokáig egy helyzetben lévő beteg el­
nyomhatja a végtagokon futó idegeket, ami kellé-

14.26a. ábra.
Az idegrendszer helyzetértékelő és mozgásszabáiyozó
műköoése
74.260. ábra.
Az egyik felső végtagon beállított helyzetet behunyt
szemmel pontosan tudjuk állítani
metlen zsibbadást, fájdalmat, izomgyengeséget,
rosszabb esetben mozgásképtelenséget okozhat
az ideg ellátási területén.
Pszichés hatások
A betegséggel járó fájdalom, félelem, bizonyta­
lanság és kiszolgáltatottság rányomja bélyegét a
beteg lelki állapotára. A mozgásában korlátozott
beteg élettere beszűkül, mások segítségére szorul,
megszokott életritmusa, aktivitása megváltozik.
A saját életében felállított értékrend átmenetileg
vagy végleg átértékelődhet.
Hogy ki hogyan reagál a kényszerű nyuga­
lomra, az nagymértékben függ a személyiség tí­
pusától, a családi háttértől, a szorosabb és tágabb
környezet hatásaitól, és nem utolsó sorban a be­
tegség típusától, természetétől.
Szerencsés, ha a pszichoterápiát képzett pszi­
chológus, szükség esetén a pszichiáter vezeti, de a
betegeket ápoló, gondozó személyek pszichológi­
ai felkészültsége is elengedhetetlen a megfelelő
testi, lelki rehabilitációhoz.
A mozgásterápia
Különböző klinikai területeken a mozgás helyre­
állítása és a mozgás hiányában kialakuló szövőd­
mények megelőzése elsősorban a gyógytornász-
fizioterapeuta feladata. A gyógytornász a termé­
szeti energiákat felhasználva javítja a beteg moz­
gását, fejleszti a légzési- keringési rendszer telje­
sítményét, csökkenti a fájdalmat. Munkájában
használja az elektroterápiás, fény- és hangterápi­
ás készülékeket, különböző masszázstípusokat.
Megtanítja a mozgást támogató segédeszközök
használatát. A betegségtől és az állapottól függő­
en alkalmazza a mozgásterápia elemeit szárazon
és vízben. Egészen eltérő módon kell mozgatni
vagy erősíteni egy reumás vagy egy balesetet
szenvedett beteget vagy egy szívinfarktusból lá­
badozó pácienst. A speciális, személyesen a be­
tegre tervezett mozgásterápia nagy körültekintést
és megfelelő felkészültséget kíván. A megfelelő
mozgáskezelés kedvezően befolyásolja a légzést,
a keringést, az anyagcserét, az idegrendszert és a
pszichés állapotot egyaránt.
Ápolási feladatok a s z ö v ő d m é n y e k elkerülésére
A mindennapi ápolási tevékenység során maga az
ápoló nagyon sokat képes tenni a mozgáshiány
szövődményeinek megelőzéséért. A legalapve­
tőbb lés ne feledjük el, nagyon fontos) teendő a
beteg rendszeres helyzet- és helyváltoztatásának
biztosítása vagy támogatása.
A testhelyzet változtatása befolyásolja a lég­
zést és a keringést, és a nyomásnak kitett terüle­
teket. A megváltozott testhelyzet más izmok akti­
vitásával tartható fenn, és más végtagok kerülnek
kedvező helyzetbe a mozgások kivitelezésében.
Háton fekvő helyzet
A légzés számára kedvezőtlen helyzet, mert a tü­
dő a háti felszínhez közeli részeken tömörödik, a
légzés itt minimális (a tüdőnek ez a legnagyobb
területe). A rekeszizmot a hasi szervek nyomják,
ezért a mellkas alapján is csökkent a légzés
(14.27. ábra).
Az erek a szívvel egy magasságban van­
nak, ezért a gravitáció nem segíti az artéri­
ás és a vénás vér keringését. A vénákban
pang a vér.
A test nyomásnak kitett területein rossz a
bőr keringése (fej, lapockák, keresztcsont,
sarkak.
74.27. ábra.
A 'égzés változása háton fekvő helyzetben. A felül fek­
vő területek jól, az alsók rosszul szellőznek. A hasüri
szervek nyomják a rekeszizom hátsó kupoláját
A két kéz ugyan szabad, de ha a beteg nem
képes ezt a helyzetet önállóan megváltoz­
tatni, a látóterében a plafon van, a környe­
zeti információk szegényesek, a kiszolgál­
tatottság érzése nagyobb.
A helyzet megtartása a legkevesebb aktivi­
tást kívánja a mozgató rendszertől.
F o r d í t o t t (lejtős) f e k t e t é s
Leggyakrabban a vénás keringés javítására alkal­
mazott fektetés (lásd 14.24. ábra).
Az ágy végét megemelve a teljes fekvő felü­
let a fej felé lejt.
A gravitáció az alsó testfélből segíti a vér
visszaáramlását a szív felé. Nagyon meg­
terheli azonban a légzést.
Ebben a testhelyzetben a tüdő minden ré­
szén nehezített a légzés.
A szív fölötti (fej és felső végtagok) vénák­
ban a gravitáció nehezíti a véráramlást.
Fenti okok miatt sokszor nem ajánlott a for­
dított fektetés, ilyenkor az alsó végtagok felpol-
colása lehet a megoldás.
Oldalt fekvő helyzet
A légzés a felül lévő tüdőfélben szabad, a
másik oldalon korlátozott. A tartósan fek­
vő betegeknél kifejezetten kedvező helyzet
az egyik tüdőfél fokozott átlélcgeztetésére,
mert ezzel megelőzhető a kórházi tartós
ágynyugalom szövődménye, a tüdőgyulla­
dás. A szabadon lévő felső végtag mozgá­
sa fokozza a légzést a felül lévő oldalon.
A keringés szempontjából az oldalt fekvés
nem sokban különbözik a háton fekvéstől,
de a jobb és a bal testfél keringése nem tel­
jesen egyforma.
A nyomásnak kitett bőrterületek értelem­
szerűen az alul lévő oldalon vannak.
 74 fejezet Az egészséges és beteg enoer szüKségieletehek kielégítése
74.2S. ábra.
A légzés változása oldalt fekvő helyzetben. Bal oldalon
fekvő helyzetben a jobb tüdő szellőzése jó, a bal olda­
lon a tüdőszövet tömörül. A hasűri szervek a bal rekesz­
kupolát nyomják
Oldalt fekvő helyzetben a törzs és a végta­
gok izmainak már van némi stabilizáló
szerepük, különösen akkor, ha a beteg a fe­
lül lévő végtagjaival mozog. Például ha a
felül lévő kezével előre nyúl valamiért, a
törzsizmoknak meg kell tartani a törzs
egyensúlyát, hogy ne guruljon előre. A tá­
maszkodó oldalon a végtagok mozgása gá­
tolt ugyan, de támaszkodás közben az itt
futó izmok is segítenek a helyzet megtartá­
sában. (14.28. ábra)
T á m a s z t o t t ülő h e l y z e t
(félig- v a g y m a g a s ülő h e l y z e t )
A légzést leginkább támogató helyzet. A tüdő leg­
nagyobb része jól szellőzik. A gravitáció a hasi
szerveket lefelé húzza, ezáltal a rekeszizom is fel­
szabadul a nyomás alól. Minél közelebb van a
törzs a függőlegeshez, annál kevésbé nyomódik a
tüdőszövet a hátulsó részen. A hátul biztosított
támaszték miatt a betegnek nem kell a törzsét tar­
tania, hasizmai lazák. A nehézlégzéssel küszködő
betegek ezt a helyzetet kedvelik legjobban, mert
itt a legkisebb a légzési munka, és így segítjük a
légzésüket is.
A vénás keringés számára azonban ez a
helyzet nagyon kedvezőtlen. Az alsó végta­
gokban a vénás keringés nehezített (a szív
magasabban van, mint a végtagi vénák),
ráadásul az ülés a combhajlatban erősen
megtöri a vénákat. Normális, egészséges
keringés esetén, ha az ember átmenetileg
ilyen helyzetben ül, képes ezeket az akadá­
lyokat leküzdeni. Rossz vénás keringés
vagy hosszan fenntartott helyzet kerülen­
dő. Rossz artériás keringés esetén sem
ajánlott sokáig ebben a helyzetben marad­
ni, a nagy artériák megtörése miatt.
Nyomásnak leginkább kitett területek az
ülőgumók és a sarkak.
A törzs megtámasztása kevés izommunká­
val is stabil helyzetet biztosít a beteg szá­
mára. A felső végtagok szabad mozgása
kedvez az önellátáshoz szükséges mozgá­
sok kivitelezésének. A beteg jobb kontak­
tusba kerül környezetével, kevésbé kiszol­
gáltatott.
Ülő h e l y z e t á g y s z é l é n v a g y s z é k e n
A légzés számára kedvező helyzet, ahogy
azt az előzőekben bemutattuk.
A vénás keringést ez a helyzet sem támo­
gatja a gravitáció hatása miatt.
A nyomásnak kitett területek az ülőgu­
mók. A legkomolyabban az állandóan ke­
rekesszékben ülő betegeket fenyegeti az
ülőgumók területén kialakuló decubitus
veszélye.
Ha a beteg támaszték nélkül ül, az izmok
aktivitása elkerülhetetlen az egyensúly
megtartása érdekében. A felső testfél moz­
gása szabad, a beteg lehetőségei kitágul­
nak. Például képes önállóan étkezni, mo­
sakodni, felöltözni.
Álló h e l y z e t
Az álló helyzet lényegesen nagyobb izomtevé­
kenységet kíván, mint az előzőek. Az ember
izomzata, légzése, keringése alkalmazkodik a
megváltozott egyensúlyi helyzethez, magasság­
hoz. A test nyomásnak kitett felületei felszaba­
dulnak. Néha olyan beteget is fel kell állítani, aki
nem képes megtartani az álló helyzetet (például
gerincvelő sérülést követő alsó végtagbénulás)
azért, hogy a hosszú idő után bekövetkező álla­
pot javulásig vagy az állást, járást segítő segé­
deszköz használatáig is „szoktassák" a szerveze­
tet az álló helyzethez.
Helyváltoztató mozgás
A járás - mint az egész testet igénybevevő mozgás
- a teljes önellátás egyik feltétele. A járás felfog­
ható úgy is, mint fizikai munka, ami az egész
szervezetet „megterheli", és ennek megfelelően
fejleszti teljesítményét: fokozza az izmok erejét, a
légzési térfogatot, a szív munkáját, az anyagcse­
rét. A járás közben működő izmok „izompum-
pa"-ként segítik a vénás vér szív felé áramlását.
Az ízületek rugalmassága, mozgékonysága és az
ízületi porc táplálása megmarad. Számtalan inger
éri az idegrendszert, és megkívánja a mozgásirá­
nyító agyi központok aktivitását. Csökken a be­
teg rászorultsága és kiszolgáltatottsága, ezért
pszichés hatásai sem elhanyagolhatóak.
minden testhelyzetnek vannak
előnyös és hátrányos hatásai. Az bizonyos, hogy
a tartós egy helyzetben tartózkodás a hátrányos
hatásokat felerősíti. Minél hosszabb a kényszerű
inaktivitás, annál biztosabban megjelennek a szö­
vődmények. Az alkalmazott testhelyzetek megvá­
lasztása számos tényezőtől függ. Ismerve a beteg
állapotát, a betegség természetét és lefolyását,
meg tudjuk választani azokat a testhelyzeteket,
amelyek állapotát kedvezően befolyásolják, vagy
legalábbis nem rontják. A testhelyzetek változta­
tásával a káros hatások nagy része kivédhető, de
néha még a leggondosabb ápolás sem képes azo­
kat teljesen elkerülni.
A betegek mozgatására az orvos ad utasítást.
Korlátozhatja az alkalmazott testhelyzeteket, az
egyes testhelyzetekben eltöltött időt, vagy éppen
arra utasíthat, hogy az addig passzív beteget fo­
kozatosan egyre hosszabb időre ültessék ki. Az
orvos egyes esetekben szigorú ágynyugalmat ír­
hat elő, ami adott esetben még az önálló tisztál­
kodást is tilthatja.
A hely- és helyzetváltoztatás segítése
A betegnek a hely- és helyzetváltoztatáshoz segít­
ségre lehet szüksége. A hely- és helyzetváltoztatás
célja az inaktivitás szövődményeinek elkerülése
és a lehetőségekhez mérten a felkelés, önellátás
minél korábbi visszaállítása.
A segítségadás lehet teljes vagy részleges, a be­
teg állapotától függően. Egyes esetekben a beteg
teljes támogatást igényel akkor is, ha egyébként
mozgató rendszere ép, de a legkisebb erőfeszítés
is veszélyezteti állapotát. Ilyen például a súlyos
tüdőgyulladás, vagy a mélyvénás trombózis.
A fájdalom önmagában nem zárja ki a beteg
önállóságát. Annyi támogatást kell adni,
amennyivel a fájdalom csökkenthető. Például a
hasfali műtétek komoly fájdalommal járnak, ami­
kor a beteg megpróbál felülni vagy megfordulni.
Ehhez egy-két alkalommal segítséget igényelhet,
majd megtanul olyan technikával (például oldalá­
ra fordulva ülésbe nyomja magát), vagy segédesz­
közzel (például kapaszkodó) felülni, amivel a has­
fal feszülése csökken (14.29. ábra).
A beteg mozgásainak támogatása szó szerint
támogatást jelent. Tehát a páciens meglévő moz­
gásképességét kell kiegészíteni. A gyors felépülés
egyik legfontosabb alapeleme a beteg önállóságá­
nak minél gyorsabb helyreállítása. Ez nem csak a
kiszolgáltatottságot csökkenti, hanem a mozgás ál­
talános állapotjavító hatásait is kiváltja (például
keringésre, légzésre, izomerőre). Természetesen
más segítséget igényel egy féloldali bénult, mint
például egy mellkasi műtéten átesett, vagy egy alsó
végtagi sérülést elszenvedett beteg. A segítségnyúj­
tás mértékét mindig a beteg aktivitásának lehető­
ség szerinti meghagyásával vagy motiválásával, a
beteg állapotának ismeretében kell meghatározni.

14.29. ábra.
Felülés oldalt fekvő helyzetből. A beteg a kezeivel
nyomja fel magát.
A helyzerváltoztatások kellemetlen és veszé­
lyes tünetekkel járhatnak. Ilyen például a fekvő
beteg felültetésekor vagy felállításakor jelentkező
szédülés, rosszullét. Magára hagyva a beteg elá­
julhat vagy eleshet. A függőleges testhelyzettel já­
ró vérnyomásesés rövid idő alatt rendeződhet, de
a beteget soha nem szabad magára hagyni, amíg
a tünetek meg nem szűnnek!
A beteg helyzetváltoztatása
Aktív helyzetváltoztatásról akkor beszélünk, ha a
beteg önállóan, segítség nélkül képes testhelyzetét
változtatni (oldalra fordulás, felülés, felállás).
Passzív helyzetváltozatás során a beteg nem
képes önállóan testhelyzetet változtatni, mert:
teljesen mozgásképtelen (például gerincve­
lő-sérülés);
mozgását az orvos tiltja;
eszméletlen.
Ilyen esetben a mozgatást teljes egészében az
ápoló személyzet hajtja végre.
A vezetett vagy támogatott helyzetváltoztatás
a beteg aktív közreműködésével, külső segítség­
gel történik, mert a beteg:
önálló mozgásképessége megvan, de az ön­
álló mozgás túl nagy megerőltetést jelent;
csak bizonyos mozgásokat képes végrehaj­
tani, másokban támogatásra szorul;
túl gyenge, vagy nagy fájdalmai vannak;
mozgásai bizonytalanok, koordinálatlanok;
a helyzetváltoztatásnak várhatóan káros
következményei lehetnek (például sokáig
fekvő vagy nagy vérveszteséget szenvedett
beteg felüléskor, felálláskor a vérnyomás
csökkenése miatt elájulhat);
mozgását a gyógyítást, betegmegfigyelést
szolgáló eszközök akadályozzák (infúzió,
EKG, lélegeztető maszk stb.);
indítékszegénység („befeléfordulás"), dep­
resszió.
A beteg oldalra fordítása
A beteg állapotától és testtömegétől függően egy
vagy két személy végzi. A beteget takarójával
együtt fordítjuk oldalra.
Oldalra fordítás egy szcinellvel
Az ágy oldalán állva a takarót hosszában
ráncba emelve az ágy másik oldalára hajtjuk
(14.30a. ábra). A beteg fejéhez közelebbi kézzel
megemeljük a beteg vállát. A másik karunkat, a
takaró felett a beteg hátára fektetjük, úgy, hogy a
könyökünk a dereka magasságában legyen, és
kissé magunk felé fordítjuk (14.30b. ábra). A vál­
lat fordító kezet a beteg hátára fektetjük, könyö­
köt a lapockához támasztva (14.30c. ábra), majd
a másik karral a combot megtámasztva magunk
felé fordítjuk a beteget (14.30d. ábra).

^Idáira fordítás két személlyel
Az ápolók az ágy azonos oldalán helyezked­
nek el. A beteg fejénél álló az irányító, feladata
ugyanaz, mint az előzőekben a harmadik (c)
mozdulatig. A segítő a fej közeli alkarját könyö­
kével a beteg derekának támasztva a csípőre fek­
teti, másik karját könyökkel a térdhajlatba tá­
masztva a combra helyezi, és egyszerre fordítják
a beteget.
Ha a segítő az ágy másik oldalán áll, egyik ke­
zét a keresztcsont, másikat a csípő alá csúsztatva
segít a beteget az ellenkező oldalra átgördíteni.
Felültetés
Feleltetés egy személlyel
Az ágy mellett állva a takarót derékig vissza­
hajtjuk. A fejközeli kezünkkel átfogunk a beteg
ellenkező oldali lapockájára, úgy, hogy feje a kö­
nyökhajlatunkba támaszkodjon. A másik kézzel
a beteg felénk eső hónalja alá nyúlunk, és felszó­
lítjuk, hogy kapaszkodjon a karunkba (14.31a.
ábra). A felültetést egy mozdulattal elvégezzük. A
14.30. ábra.
Oldalra fordítás egy személlyel.
a) a takaró ráncba emelése,
b) a jobb váll emelése és a bal kar
elhelyezése;
c) a j o b b kar áthelyezése;
d) a bal kar áthelyezése és oldal­
ra fordítás
felültetés ilyen módon a beteg együttműködését
kívánja. A visszafektetés fordított sorrendben
történik.
Felültetés két szerriclíyc!
Az irányító az előzővel azonos módon fogja a
beteget, a segítő a másik oldalon állva egyik ke­
zével a beteg hónalját fogja, másik kezével derék­
tájon támaszt. Az irányító jelzésére egyszerre vég­
zik el a felültetést (14.31.b. ábra).
A lecsúszott beteg visszahelyezése
V i s s z a h e l y e z é s egy s z e m é l l y e l
Csak együttműködő, segíteni képes beteg
visszahelyezését lehet egy személynek elvégezni!
Az ágy mellett állva megkérjük a beteget, hogy lá­
bait kissé felhúzva támaszkodjék meg a sarkain,
és felénk eső karjával fogja át nyakunkat, vagy
két kezével támaszkodjon az ágy szélén. A bete­
get úgy fogjuk meg, mint felültetéskor, és „most"
vezényszóra a sarkán támaszkodó beteg kissé el­
rugaszkodva segít a párnára visszahelyezésben.
 74. fejezet Az egészséges és oe:eg ember szükségleteinek kielégítése
Visszahclyczc. két személlyel
Két módon lehetséges:
1. Az ápolók két oldalon állva, a beteg felé eső
kezükkel hátulról a beteg hónalját támasztják
meg, másikat a derék alatt összekulcsolják. A
derekat kissé megemelve visszahelyezik a be­
teget a párnájára. Ha a beteg képes, segíthet
úgy, hogy az ápolók karjába, vagy vállába ka­
paszkodik.
2. Az ápolók a felültetésnél bemutatott fogással
támasztják a beteg vállát és lapockáját, illetve
a derekát, másik kezüket a combja alatt kul­
csolják össze, és egyszerre emelik a beteget.
Ezeknél az emeléseknél nagyon fontos, a ke­
zek megfelelő kulcsolása, a biztonságos fogás
érdekében.
Ágy szélére ültetés
A kisebb testtömegű pácienseket egy, a nagyob­
bakat vagy nehezen mozgókat két ápoló ültesse
ki az ágy szélére. Gondoskodjunk róla, hogy tal­
puk leérjen a földre, vagy tegyünk alá zsámolyt,
ez nagymértékben fokozza az ülés biztonságát.
KgS szélere ültetés egy személlyel
Az ágy mellett állva az ápoló egyik kézzel át­
karolva a beteget megtámasztja a hátát, másik
karral a térde alá nyúlva egy negyed fordulattal
kiülteti az ágy szélére. A beteg az ápoló felé eső
kezét annak vállára teszi (14.32.a. ábra).
A beteg visszahelyezése ugyanezzel a fogással,
fordított sorrendben történik.
Agy szélere ültetés ket személlyel
Az irányító a beteg törzsét, a segítő az alsó
végtagokat tartja. A kiültetés egyszerre, egy moz­
dulattal történik (14.32b. ábra).
A beteg felállítása, kiültetése székbe
A felállítás előtt ellenőrizzük a beteg ruházatát,
papucsát vagy cipőjét, hogy biztonságos-e, nem
fog-e lecsúszni vagy beakadni. Az első felállítást
óvatosan végezzük, fokozott figyelmet fordítva a
beteg esetleges tüneteire (elsápadás, szédülés,
rosszullét). Ha lehet, első alkalommal két ápoló
legyen jelen a felállításnál! Mielőtt a beteget fel­
állítjuk, készítsük elérhető távolságba a használa­
tos segédeszközöket (például járókeret)!
A felállítást többféle módon is végezhetjük, a
beteg szükségleteinek és állapotának megfelelően:
1. Felszólítjuk a beteget, hogy csússzon ki az ágy
szélére annyira, hogy a lábai leérjenek a föld­
re. A beteg mellett állva, a háta felőli kezünk­
kel hátulról átkarolva az ellenkező oldali hó­
nalját támasztjuk meg, a másik kézzel elölről
a felénk közelebbi hónaljánál fogjuk. A beteg
segítségünkkel feláll.
2. Az ágy szélére kicsúszott beteggel szemben
támadóállásban állunk. Két kezünkkel a la­
pockák vagy a derék magasságában megtá­
masztjuk a beteget (esetleg kezünket összekul­
csolva). A beteg kezeit vagy a vállunkra téve,
vagy a nyakunk mögött összekulcsolt kézzel
támaszkodik, illetve kapaszkodik. Testsúlyun­
kat átviszzük a hátsó lábunkra, és egyetlen
mozdulattal felállítjuk a beteget.
Álló helyzetben ne engedjük el a beteget, amíg
biztosak nem vagyunk benne, hogy a helyzetvál­
toztatás nem válton ki kellemetlen tüneteket. A
továbbiakban a beteget, állapotától függően,
székbe kiültetjük, megáll egyedül, támaszkodik
segédeszközre (ágytámla, járókeret, bot, mankó),
vagy elindul.
Kiültetéskor, az előző mozdulatot folytatva
egy negyed fordulattal a székre ültetjük a beteget.
Kiültetés előtt fontos meggyőződni arról, hogy a
szék megfelelő távolságban van és stabil, nem fog
kicsúszni a leülő beteg alól! Biztonságosabb, ha a
széket egy másik személy rögzíti.
Olyan betegeknél, akik nem képesek felállni,
a kiültetést két személy végezze! A beteg az ágy
szélén ül, lábai a padlón vannak. Az ápolók két
oldalon állva az egyik kezükkel a beteg hátát tá­
masztják meg, a másikat összekulcsolják a comb­
ja alatt. A beteg két kezével az ápolók vállába ka­
paszkodik. A beteget megemelik, és az előkészí­
tett székre helyezik.

A kiültetett beteget - ha kell - megfelelően
rögzítve vagy megtámasztva betakarják.
Az ápoló ízületeinek védelme
Nem feledkezhetünk meg az ápolást végző szak­
ember védelméről sem. A betegek emelése, fordítá­
sa igen nagy terhet ró az ápoló ízületeire és izmai­
ra. Különösen nagy terhelés éri a gerincet és az al­
só végtag ízületeit. A beteg mozgatásakor az „ízü-
letvédelem"-re nagy hangsúlyt kell fektetni. Az
olyan mozdulatoknál, ahol előre hajolva kell erőt
kifejteni (például a lecsúszott beteg felemelése), az
ápoló a saját testsúlyán kívül a beteg testsúlyát is
emeli. Előre hajláskor a hátizmokra, és a csigolyák
közti porckorongra az egyenes álló helyzetben ki­
fejtett erő sokszorosa nehezedik (14.33a. ábra).
Plusz teherként a beteg súlyát is számításba kell
14.32. ábra.
a) ágy szélére ültetés e g y sze­
méllyel;
b) á g y szélére ültetés két sze­
méllyel
venni. Az ilyen ismétlődő terhelés hosszabb távon
a porckorongok károsodásához, az izmok túlter­
heléséhez vezet, ami deréktáji fájdalmat, rosszabb
esetben porckorongsérvet okozhat.
A betegek emelését, mozgatását ezért lehető­
leg két személynek kell végezni. Az egyik kézzel
az ágyon megtámaszkodva a gerinc terhelése je­
lentősen csökkenthető.
Előre hajlás helyett előre dőléssel csökkenthe­
tő a porckorongok terhelése (14.33b. ábra). Eb­
ben a helyzetben, felegyenesedéskor a hátizmok
erőkifejtését a farizmok, illetve a combizmok se­
gítik. Segítséget jelenthet, ha az ápoló meg tudja
támasztani a térdét, vagy a csípőjét, és így az erő
egy része a támaszkodó felületre esik, mentesítve
a teher egy részétől a gerincet. A fordítást vagy
ülésből felállítást, a gerinc kímélete érdekében, a
testsúly áthelyezésével, és nem emeléssel kell vé­
gezni (14.33c. ábra).
14.33 ábra.
Felállítás ágy széléről vagy székről:
a) helytelen testtartás, a gerinc terhelése sokszorosára növekszik;
b) az ápoló a testsúly hátravitelével egy mozdulattal felállítja a beteget;
c) az ápoló „támadóállásban", egyenes háttal fogja ét a beteget, a testsúly az elöl lévő lábon van

Segítségnyújtás járáskor, sal kísérhetjük járás közben. Ne felejtsük el, nem

segédeszközök használata
A betegnek, nincs mindig szüksége segítségre já­
rás közben. A hosszú ideig fekvő páciens első lé­
péseinél azonban mindenképpen jó, ha van mel­
lette segítő személy. Előfordulhat, hogy csak biz­
tonsági okból, de lehet, hogy valóban támaszra
van szüksége. Ha a betegnek valódi támaszra, te­
hermentesítésre van szüksége, jobb, ha eleinte se­
gédeszközt, például járókeretet adunk a kezébe.
Segítségadás járáskor
A beteg támogatása ugyanazzal a fogással tör­
ténhet, mint a felállítás. A beteg mellett állva, a
háta felöli kezünkkel hátulról átkarolva, az ellen­
kező oldali hónalját támasztjuk meg, a másik
kézzel elölről a felénk közelebbi hónaljánál fog­
juk. Az így felállított beteget ugyanezzel a fogás­
„járatjuk" a beteget, csak támaszt, biztonságot
nyújtunk. Ha a beteg teljes súlyával ránk neheze­
dik, nem csak az ő biztonsága van veszélyben,
hanem a miénk is. Ne próbáljunk meg járatni
olyan beteget, aki nem képes a saját testsúlyát a
nyújtott alsó végtagokon megtartani!
A betegnek elég lehet annyi segítség, hogy a
feléje nyújtott két kézre, alkarra támaszkodjon.
Ez azonban veszélyes, mert a segítőnek hátrafelé
kell haladnia.
A másik lehetőség, hogy a beteg a mellette ha­
ladó ápoló egyik kezére, alkarjára támaszkodik
(belekarol).Támaszként megfelelhet az ágy tám­
lája, a fal, a berendezési tárgyak is.
SetíitseK segédeszköz hasznalatakor
A segédeszköz az állás, járás biztonságát nö­
veli, és csökkenti az alsó végtag terhelését. A jól
megválasztott segédeszköz önmagában alkal­
mas a járásbiztonság növelésére, de bizonyos
helyzetekben, például az eszköz használatának
tanulása során, vagy legyengült állapotban a be­
teg némi támogatásra szorul. Amikor segítséget
nyújtunk egy botot, mankót használó egyénnek,
ne felejtsük el, hogy a segítséggel nem akadá­
lyozhatjuk a segédeszköz használatát. Gyakori
rossz példa, amikor botot használó idős embert
akarnak átsegíteni például az úton, a botot tar­
tó kezét fogják meg, a bot lengedezik a levegő­
ben, és ezzel a biztonságot nyújtó támaszát ve­
szik el tőle.
A legtöbb segítséget az jelenti, ha figyelünk a
segédeszköz helyes használatára, és figyelmeztet­
jük a beteget a rossz technikára. Kórházi körül­
mények között általában a gyógytornász megta­
nítja a segédeszköz megfelelő használatát. Sőt lej­
tőn, lépcsőn is begyakoroltatja a járást. Gyakran
előfordul azonban, hogy a beteg csak megkapja a
segédeszközt, de a használatát senki nem mutatja
meg neki. Ilyen esetnek lehetőleg nem szabad elő­
fordulni!
A járókeret nagy stabilitású segédeszköz, a
beteg általában csak a használat elején igényel
segítséget. A betegeknek leginkább a keret meg­
14.34. ábra.
emelése és előrehelyezése jelent problémát, leg­ Járókeret használata héromütemű járáskor
többször azért, mert a keret felemelése az amúgy
is bizonytalan állását nehezíti meg. Kétfélekép­
pen segíthetjük ezt a mozdulatot. A beteget a fel­
állítás, járás során alkalmazott fogással támo­
gatjuk, biztonságot nyújtva a keret felemelése­ Kétütemű járás
kor. A másik lehetőség, hogy valóban a keret 1. a keretet és az érintett lábat emelni és eló're-
emelését segítjük. Ilyenkor a beteggel szemben tenni (csak ha a támaszkodó alsó végtag meg
állva együtt emeljük a járókeretet a beteggel, tudja tartani a testsúlyt);
annyi segítséget adva, amennyi feltétlenül szük­ 2. az egészséges lábbal lépni.
séges A kerettel a három és kétütemű járást gya­
korolhatjuk. A mankó, könyökmankó nagyobb moz­
gásszabadságot biztosít, de kevésbé stabil, mint a
keret. Ezért többnyire csak jó kondícióban lévő
HaromiiiCRTÜ járás (14.34. ábra) fiatal betegek használják. A segítségnyújtást itt is
a tanulás időszakában adhatjuk. Elsősorban a fe­
1. két lábon állva emelni a keretet és előretenni; lálláskor segíthetünk azzal, hogy stabilan meg­
2. az egyik lábbal (sérült) előre lépni; fogjuk a mankót, amikor a beteg abba kapasz­
3. az egészséges lábbal a másik mellé lépni. kodva feláll (14.35. ábra).

14.35. ábra.
Segítségadás mankó használata közben
Mankóval az előző járástípusok mellett egy
ma már ritkán alkalmazott forma is lehetséges:
egy vagy két lábon állva mankót előre tenni, test­
súlyt rávinni és a két lábat egyszerre lendítve elő­
re vinni. Ezt a járástípust azok a betegek használ­
ják, akik az egyik lábukat nem terhelhetik (nem
is tehetik le), vagy például az amputáltak, ha pro­
tézis nélkül járnak.
A járóbot. A bot szerepe az egyik oldali alsó
végtag támogatása. A botot mindig az egészséges
oldali kézben kell fogni, és a beteg oldali lábbal
egyszerre kell mozgatni: az egészséges lábon állva
a bottal és a beteg lábbal egyszerre előre lépni,
majd a botra és a beteg végtagra támaszkodva az
egészséges lábbal lépni (14.36a. ábra). Rossz di­
vat, különösen filmekben látunk ilyet, hogy a be­
teg az érintett oldali kezében fogja a botot, és
„vagány" rossz technikával jár. A botot és a sé­
rült végtagot egyszerre viszi előre (14.36b. ábra),
és amikor a másik lábbal lép, erősen a bot felé
kell hajolnia (14.36c. ábra). Ez a járás nagyon
megterheli a támaszkodó könyököt, a gerincet, és
teljesen eltorzítja a normális járásképet. Minde­
zek felett bizonytalanná teszi a támaszkodási fáz­
ist, nagyobb az elesés veszélye. Ha a botot hasz­
náló beteg segítségre szorul, az érintett oldal felől
nyújtsunk támaszt, hagyjuk a botot zavartalanul
használni!
A beteg áthelyezése
A beteg felemelése és áthelyezése másik ágyra,
hordágyra általában a beteghordók feladata. A
gyermekeket az ápolók egyedül is emelhetik, át­
helyezhetik, de nehéz, magatehetetlen betegeknél
mindenképpen kérjenek segítséget.
Az aktív beteg kis segítséggel átcsúszhat egyik
ágyról a másikra. Az ágyakat szorosan egymás
mellé kell helyezni, és a beteg átcsúszik egyedül,
vagy lepedőjénél fogva óvatosan húzva segítjük
az átcsúszást.
A könnyebb betegeket egy személy is átemel­
heti egyik ágyról a másikra. Dereka és combja
alatt átfogva emeli a beteget, miközben ő átfogja
az ápoló nyakát
A beteg emelése két, vagy három személlyel. A
nehezebb betegeket mindenképpen több személy
emelje. A fejhez legközelebbi ápoló vagy beteg­
hordó irányítja a műveletet, a többiek segítenek.
Az irányító a beteg feje alatt átnyúlva az ellenke­
ző oldali vállát fogja, másik kezével a háta alatt
támaszt, a többi segítő lejjebb nyúl a beteg alá.
Ezután a könyökök behajlításával a beteget kissé
maguk felé fordítják. Az emelést vezényszóra egy­
szerre hajtják végre úgy, hogy közben a beteget a
mellkasukhoz támasztják. A másik ágy vagy az
előző meghosszabbításában van, vagy derékszög­
ben áll, így nem kell sokat forgolódni a beteggel.
14.36 ábra.
Járóoot használata:
a) a botot az egészséges oldali kézben f o g v a a beteg alsóvégtag támaszkodását segíti; az egészséges lábbal a tá­
maszkodó láb és a bot között kell előre lépni;
b) helytelen bothasználat: a beteg az érintett oldali kezében fogja a botot, a beteg láb és a bot egyszerre lép előre;
c) helytelen bothasználat: a támaszkodási fázisban a beteg kénytelen erőteljesen az érintett oldal felé dőlni

Összefoglalás

Az élő szervezet minden megnyilvánulása mozgással jár. A szorosabb értelemben vett moz­
gás a helyzet- és helyváltoztatás. A mozgás végrehajtó szervei a csontok, ízületek, izmok,
szervezője és irányítója az idegrendszer.

A rendszeres mozgás fokozza az izomerőt és állóképességet, növeli a keringési és a légző-

rendszer teljesítményét, és fokozza az anyagcserét. Gyakorlással a mozgás szabályozottab­
bá, koordináltabbá válik.

Az inaktivitás, mozgásszegény életmód rontja a szív és a keringési rendszer teljesítményét,

csökkenti a csontok tömegét, az ízületek tápanyagellátását. Az izomzat teljesítménye rom­
lik, az ember állóképessége csökken.

Ápolási feladatok az inaktivitás szövődményeinek elkerülésére:

A testhelyzet-változtatás: ismerve a beteg állapotát, a betegség természetétes lefolyását, meg
tudjuk választani azokat a testhelyzeteket, amelyek állapotát kedvezően befolyásolják, vagy
nem rontják. A különböző testhelyzetekben változik az atrériás és vénás keringés, a légzés,
a nyomásnak kitett területeken romlik a bőr tápanyagellátása. Az eltérő testhelyzetek egyes
mozgásokat korlátoznak, másokra kedvezően hatnak.

A helyváltoztatás: a beteg önellátásának, önálló életvitelének kialakítása, az önellátás felté­

tele. Történhet saját erőből, személyi támogatással vagy segédeszköz használatával. Az esz­
közök használatánál figyelembe kell venni a normális mozgásmintákat, az eszközök azokat
ne torzítsák el.

A mozgás lehet aktív, passzív és vezetett vagy támogatott. A segítségadás lehet teljes vagy
részleges, a beteg állapotától függően. A segítségadáskor a beteg meglévő képességeit ki kell
használni.

A beteg hely- és helyzetváltoztatását egy vagy két személy segíti. A mozgásra nem képes be­
teg mozgatását, áthelyezését több személy is végezheti. Az ápoló saját egészségének érdeké­
ben az ízületvédelem szabályainak megfelelően végezze munkáját.

Kérdések, feladatok

1. Milyen veszélyekkel jár a tartós mozgáskorlátozottság?

2. Hogyan hatnak a különböző testhelyzetek a betegre?
3. Mit értünk aktív és passzív helyzetváltoztatáson?
4. Milyen passzív helyzetváltoztatási módokat ismer?
5. Milyen ízületvédelmi szabályokat ismer?
6. Mire kell figyelni a járást segítő eszközök használatakor?
 keringést, ezáltal megakadályozzuk a felfekvések
A higiénés szükségletek
létrejöttét, javítjuk a beteg kényelmét, megnyug­
és kielégítésük tatjuk idegeit.
A beteg testének tisztán tartásához szükség
Altmajer Beáta van megfelelő tisztálkodási eszközökre.

Higiénés szükségletek, Tisztálkodási eszközök

az ápolási igények felmérése és azok tisztán tartása

A kellemes közérzet velejárója a test tisztasága, Alapvető tisztálkodási felszerelések (14.37.

amely nemcsak önmagunknak jó és kellemes ér­ ábra):
zés, hanem a környezetünkben élők is elvárják mosdótál;
tőlünk. tusfürdő vagy szappan;
A folyamatos és napi tisztálkodásnak három mosdókesztyű vagy szivacs;
formája van: törölköző;
fürdés, kancsó;
zuhanyzás, ágytál;
mosdótálban való mosakodás. gumilepedő;
fogkefe, fogkrém, fogmosó pohár;
Az egészséges ember önmaga mindezt meg­ vesetál;
oldja, a beteg ember azonban betegségéből vagy körömkefe;
állapotából adódóan ebben részben vagy egészé­ fésű;
ben ápolója segítségére szorul. Az ember számára hintőpor;
a legkényelmesebb megoldás a kádfürdő. A kád­ bőrvédő kenőcs;
fürdő lazítja, de teljesen nem távolítja el a tes­ mentolos alkohol vagy gél.
tünkre tapadt szennyeződéseket, ezért a fürdést
zuhanyozással fejezzük be. Ahol a tisztálkodásra A beteg tulajdonát képező felszereléseket az
a mosdótálban való mosakodásra van csak lehe­ éjjeli szekrényben tartjuk, törölközőket az ágy
tőség, ott is a váltott víz használata szükséges.
A fürdővíz hőmérséklete egyénenként változik.
A napi tisztálkodás ideje reggel este vagy
szükség szerint történik. Mosakodásnál külön
gondot kell fordítani a testhajlatok tisztítására, és
szárazon tartására.
Az ápolónak nagy gondot kell fordítania fek­
vő betegnél a napközbeni kézmosásra étkezés
előtt és után, wc-használat után. Nem feledkezhe­
tünk meg a szájápolásról, hajápolásról, köröm­
ápolásról, férfiaknál pedig a borotválásról sem.
Minden ápolónak képesnek kell lennie arra
hogy a beteget tisztán tartsa tekintet nélkül mére­
tére, helyzetére, fizikai és emocionális állapotára.
A napi tisztálkodással nemcsak az izzadságot, 14.37. ábra.
szennyeződést távolítjuk el, hanem serkentjük a Tisztálkodási eszközök előkészítése
fejvégi részére terítjük. A tisztálkodási eszközök Az ápoló figyelje, hogy a fennjáró betegek is
gondozása, rendben tartása ápolói feladat. Fer­ elvégezzék a mosakodást.
tőtlenítésükre szintén gondot kell fordítanunk,
mert ennek elmulasztása kedvez a kórházi fertő­ Agvhoz kötött beteg fürdetése vas> zuhanv /.
zések terjedésének. az ágyhoz kötött, de mozgatható beteget
Mosdótál. Ma már a könnyebb tisztíthatóság is kitolhatjuk tolószékben a fürdőbe. Kádfürdő­
érdekében műanyagot használunk. Ez egy kerek höz két ápoló szükséges. Ha van az osztályon be­
vagy szögletes formájú tál. tegemelő (lásd 14.14. ábra), akkor azzal egysze­
Kancsó. Alsótest lemosásához használjuk rűbb a beteget kiemelni az ágyból, beleemelni a
(műanyag, kb. 1 liter űrtartalmú). betegfürdető speciális
Ágytál. Műanyagból vagy fémből készült, ke­ kádba (14.38. ábra),
rek vagy egyik részén ellaposodó, megfelelő fogó­ majd kivenni a kádból
résszel ellátott. Alsótest lemosásánál használjuk. és visszaemelni az ágy­
Vesetál: fogmosáshoz száj és toroköblítéshez ba.
használjuk. Nevét az alakjáról kapta. Anyaga: Tolókocsival a beteg
műanyag, fém, porcelán vagy egyszer használatos zuhanyzóba is kitolha­
papírból (ezt használat után eldobjuk). tó, ott az ápoló lezuha­ 14.38. ábra.
A tisztálkodásra használt eszközök rendbeté­ nyozza, szárazra törli, Speciális kád fekvőbeteg
tele. Műanyag eszközök: alapos mosószeres, fo- majd visszasegíti az fürdetéséhez
lyóvizes kefével történő tisztítás után, fertőtlení­ ágyba.
téssel történik. Ma már vannak olyan ágytálmo­ Otthoni fürdetés a fürdőkádra helyezhető zu­
só berendezések, amelyekben tisztítható és fertőt­ hanyozó széken lehetséges, ennek használatára a
leníthető az ágytál mellett például vesetál, mos­ családtagokat meg kell tanítani (14.39. ábra).
dótál is. Sem a fürdés, sem a zuhanyzás ne tartson so­
káig, a beteg hamar elfárad. Viszont ez jó alka­
lom, hogy a beteggel beszélgessünk, félelmeit,
Fürdetés, mosdatás gátlásait legyőzhesse.

Önmagát ellátó beteg kád- vagy zuhnnyfürdojc.

Önmagát ellátó beteg önállóan tisztálkodik, itt
elsősorban az óvórendszabályok betartása a fon­
tos, ennek felügyelete az ápoló feladata.
Szükség esetén segédkezzünk a betegnek, ma­
radjunk vele, ha ez neki biztonságosabb. Ügyel­
nünk kell a fürdőszoba hőmérsékletére, ellenőriz­
zük a víz hőfokát, nehogy leforrázzák magukat.
Hívjuk fel a figyelmet, hogy ne zárják be a fürdő­
ajtót, fürdés után pedig azonnal feküdjenek ágy­
ba, nehogy megfázzanak.
Előfordulhat, hogy a beteg a fürdőkádban
rosszul érzi magát. Ilyenkor először a kádból a
dugót kell kihúzni, majd segítséget hívni. Ne
egyedül emeljük ki a kádból a beteget, mert a vi­
zes bőr jobban csúszik, további balesetet okozha­ 14.39. ábra.
tunk. A zuhanyfürdő higiénikusabb megoldás. Fürdőkádra helyezhető fürdetőszék
 '. beteg ágyban történő mrvsuaíása. Ha segít­
séggel sem tudjuk a beteget a fürdőszobába jut­
tatni, a tisztálkodást a beteg ágyában kell elvé­
gezni.
Mielőtt a mosdatást megkezdenénk meg kell
győződnünk róla, hogy milyen a beteg általános
állapota, milyen a betegségének súlyossági foka,
tud-e mozogni, szabad-e mozognia, ha igen, mi­
lyen mértékben mozoghat (például súlyos szívbe­
teg, gerincsérült, hasi vagy mellkasi műtéten áte­
sett beteg). Mosdatás előtt az ápoló ellenőrizze a
beteg pulzusát, testhőmérsékletét.
Előkészítés mosdatáshoz: Mosdatás előtt be­
csukjuk az ablakot, ellenőrizzük a kórterem hő­
mérsékletét. Mindig tartsuk szem előtt a beteg
szeméremérzetét.
A tisztálkodási eszközöket készítsük az ágy
mellé.
kézfertőtlenítő-szer;
mosdótál 2/3 részig töltött testhőmérsékle­
tű vízzel;
kancsó (a mosdóvíznél melegebb vízzel
töltve);
gumilepedő, ágytál;
2 db törülköző (lehetőleg különböző színű);
2 db mosdókesztyű (lehetőleg különböző
színű);
tusfürdő vagy szappan;
körömkefe, körömolló;
hintőpor, mentolos alkohol vagy gél, bőr­
védő kenőcs;
fogmosó felszerelés, vesetál;
hajkefe, fésű;
férfibetegnél, ha szükséges, borotváláshoz
használt eszközök.
Altalános szabályok: a segítés módját és mér­
tékét a beteg állapota határozza meg. A segítés ne
legyen tolakodó, arra azonban ügyeljünk, hogy a
beteg ne fáradjon nagyon ki. Ha a beteg nem tud
mozogni vagy nem mozoghat, a mosdatást mi vé­
gezzük el.
Mosdatás közben dolgozzunk határozott, de
gyors mozdulatokkal, de kerüljük a sietség lát­
szatát. Ha túl lassúak vagyunk, a víz kihűl. Fi­
gyeljünk oda, hogy minden egyes mosdatásra ke­
rülő testrészt külön takarjuk ki, mossuk le, töröl­
jük szárazra.
A mosdatást azzal kezdjük, hogy a beteget fel­
ültetjük, hátán a hálóruhát ráncokba szedjük, fe­
jén átemeljük, majd lehúzzuk a két karjáról. Sé­
rült vagy törött végtag esetén mindig az ép vég­
tagról húzzuk le először a ruhát, felöltözéskor pe­
dig fordított legyen a sorrend.
A mosdatás sorrendje (14.40. ábra):
Mosdatás előtt higiénés kézmosás után az
ápoló gumikesztyűt húz.
Arctisztítás. A beteg fejét kissé megemeljük, a
felsőtest törlésére használt törülközőt a párnájá­
ra terítjük, majd a beteget visszafektetjük és a
mosdókesztyűvel megmossuk az arcát. A nőbete­
gek egy része nem használ szappant az arcmosás­
hoz. Az arc bőréről a vizet óvatosan itassuk fel a
törülközővel, ne dörzsöljük.
A fülek és a nyak megtisztítása. A füleket és a
nyakat már minden esetben tusfürdővel kell meg­
mosni, majd szárazra törölni. Ezt követően a tö­
rülközőt kivesszük a beteg feje alól. Mosdatáskor
a mosdókesztyűből ne csorogjon a víz, csak
annyira nedvesítsük meg, amennyire szükséges.
Az ágynemű védelmére az arc, nyak és fül mosá­
sakor általában elegendő a törülköző.
A kar és a kéz megtisztítása. A mosdótálat te­
gyük a beteg ágyára és engedjük kezét beletenni
(itt vesszük hasznát a szögletes mosdótálnak vagy
mosdókádnak), így a szennyeződés jobban leá­
zik, és körmeit is könnyebben ki tudjuk tisztítani.
Ezután a beteg karját a feje fölé emeljük, így hó­
nalját is ki tudjuk mosni a tusfürdős mosdókesz­
tyűvel. Amennyiben nem tudjuk a beteg kezét a
mosdótálban megáztatni, és csak a mosdókesz­
tyűs lemosást alkalmazhatjuk, ügyeljünk arra,
hogy a hónalj kitörlése után már ne húzzuk végig
a mosdókesztyűt a beteg karján. A kar szárazra
törlése után a hónaljat is kitöröljük, majd hintő-
porozzuk, így húzzuk le a beteg köldöke alatti te­
rületig. Nőbetegeknél a mellkas mosásakor ala­
posan tisztítsuk meg az emlők alatti bőrterületet.
E helyen a kövér, izzadásra hajlamos betegnél az
összefekvő bó'rterületek miatt gyakran látunk
bó'rpírt. Szárazra törlés után alaposan hintőpo-
rozzuk be ezt a területet, esetleg keskeny, száraz
gézcsíkot is helyezzünk rá.
A mellkas és a has lemosása. A törülközőt a
takaró felső szélére borítjuk, és a takarót helyez­
zünk ide. A has, illetve a köldök megtisztítására
ugyancsak különös gonddal ügyeljünk. A köldök
tisztasága a fokmérője a beteg testi higiénéjének,
de az ápolónő munkájának is. Az elhanyagolt
köldök megtisztításakor nem szabad erőszakos
eszközökhöz folyamodnunk, mert sérülést okoz­
hatunk. Leghelyesebb az első lemosáskor a tus­
fürdővel alaposan megmosott köldököt vazelin­
nel vagy olajjal bekenni, és kis idő múlva a fella­
zult szennyeződést olajos vattával eltávolítani.
Ha a köldökön rendellenességet észlelünk (példá­
ul: váladékozás), azonnal jelentsük az orvosnak.
A hát lemosása. A beteget magunk felé fordít­
juk az ágyban, és tusfürdős mosdókesztyú'vel ha­
tározott mozdulatokkal lemossuk a hátát egészen
a keresztcsontig. Esetleg tusfürdős kezünkkel
meg is masszírozhatjuk a beteg hátát. Szárazra
törlés után mentolos alkohollal vagy hűsítő géllel
bedörzsölhetjük a hát bőrét, ezzel kissé fokozva
ott a vérkeringést.
A keresztcsonttájék lemosása. A hátmosással
azonos testhelyzetben végezzük el, mosdókesz­
tyű- és törülközőcsere után, mivel ez a terület
szennyezett lehet széklettel, vizelettel. Ezt a terü­
letet is rendkívül fontos mosás után megmasszí­
rozni és bedörzsölni. Ezt követően a betegre a ta­
nult módon feladjuk a hálóinget vagy a pizsama-
kabátot, és friss mosdóvizet töltünk a mosdótál­
ba.
A comb és a láb lemosása. A mosdótálat ismét
az ágyra tesszük. Ha a beteg a lábát a mosdótál­
ba márthatja, az lesz az érzése, hogy valóban für­
dik. Ha a beteg lábfeje, körme elhanyagolt, hagy­
juk ázni, közben a combot és a lábszárat lemos­
suk. A lábfejet kiáztatás után szárazra töröljük,
különös gondot fordítva a lábujjak közötti bőrte­
rületre. E területet törlés után hintőporozzuk be,
esetleg az ujjak közé helyezzünk gézcsíkot, mely
a bőr fellazulását, esetleges gombásodását segít
megakadályozni. Ha lábgombásodást észlelünk,
jelentsük az orvosnak. Ezután a lábujjak körmeit
kitisztítjuk, esetleg levágjuk (erró'l még bővebben
tanulunk).
A nemi szervek és a végbél környékének le­
mosása. Utoljára a nemi szerveket és a végbél
környékét mossuk meg. A beteg alá gumilepedő
és ágytálat teszünk, hogy bő vízben tudjuk le­
mosni.
Az ágytálat úgy helyezzük be, hogy egyik ke­
zünkkel keresztcsontja alatt megemeljük a bete­
get, másik kezünkkel pedig alácsúsztatjuk az
ágytál ellaposodó végét. A lágyékhajlatot, a nő-
és férfibeteg nemi szervét alaposan határozott,
de igen óvatos mozdulatokkal mossuk. A tusfür­
dővel alaposan megmosott területet kancsóból
bő vízzel leöblítjük. (A le nem öblített tusfürdő
könnyen bőrgyulladást okozhat).
A beteg alól kivesszük az ágytálat, majd a be­
teget - különös gondot fordítva a hajlatokra -
szárazra töröljük. A lágyékhajlat hintőporozása-
kor ügyeljünk arra, hogy a hintőpor nőbetegek­
nél ne kerüljön a szeméremrésbe. Ezt úgy előzhet­
jük meg, hogy hintőporozáskor a beteg törülkö-
zőjér a szeméremrés elé helyezzük. Kövér beteg
lágyékhajlatába hintőporozás után ne felejtsünk
el gézcsíkot helyezni. Ha pelenkát helyezünk fel a
betegnek, a végbél környékét bőrvédő kenőccsel
kell bekenni.
A hagyományos mosdatási sorrend megvál­
toztatása. Egyes esetekben változtatni kell a mos­
datás sorrendjén. Inkontinens betegnél például az
a helyesebb, ha először a szennyezett testrészeket
mossuk le, tesszük rendbe, és csak ezt követően
kezdünk hozzá az egyéb területek lemosásához.
(Helytelen volna a beteget a váladékos lepedőn
hagyni, illetve azon forgatni).
Az egyes ápolási műveleteknél az általánosan
betartott sorrenden a beteg érdekében nemcsak
hogy szabad, de esetenként okvetlenül kell is vál­
toztatni.
Lehetőség szerint a beteg hozzátartozóját
vonjuk be a mosdatás műveleteibe, hogy az ott­
honi ápolást szakszerűen végezzék.
Szájápolás
A személyi higiéné fontos része a szájápolás. Az
ápoló feladata, hogy felhívja a betegek figyelmét
az elhanyagolt fogak következményeire, és meg­
tanítsa őket a helyes szájápolásra.
Ha a beteg állapota engedi, önállóan mosson
fogat, terítsünk vállára törölközőt, készítsünk
oda mindent, majd tartsuk a vesetálat a beteg ál­
la alá, hogy az öblítő vizet oda tudja üríteni.
Amennyiben a beteg nem tud felülni, a fejét
fordítsuk oldalra, úgy, hogy arca kissé lelógjon a
párnáról. A párnát gumilepedővel és törülköző­
vel védjük. Ha a beteg nem tudja a fogát meg­
mosni, mossuk meg helyette óvatosan, nehogy a
fogínyét felsértsük.
Eszméletlen betegnél különös gonddal kell
ügyelni arra, hogy az öblítővizet ne aspirálja a
beteg. Szükség szerint az öblítővizet szívóval tá­
volítsuk el a szájából.
A fogmosáson kívül sor kerülhet borax-glice-
rines szájecsetelésre. Ez olyankor kötelező, ha a
száj nyálkahártyáján soort (gombásodás, „száj­
penész") észlelünk. Azok a betegek, akik nem ve­
hetnek táplálékot magukhoz, a fogmosásokon kí­
vül is többször öblítsék ki a szájukat vízzel.
A száj higiénéje igen fontos a gyógyulás szem­
pontjából. Az ápolónő feladata a száj állapotá­
nak megfigyelése és az észlelt rendellenesség je­
lentése az orvosnak. Ilyen rendellenesség lehet:
szájnyálkahártyájának kiszáradása vagy
vérzése;
bűzös lehelet;
lepedék a nyelven, szájnyálkahártyán, fo­
gakon;
fájdalom.
A fogak és az íny gondosabb ápolást igényel­
nek betegség alatt, mint egészségesen.
Műfogsor gondozása. Fennjáró betegnél nincs
különösebb teendőnk, mert ő megszokott módon
megtisztítja a műfogsorát, erre azonban néha
mégis emlékeztetni kell a beteget. Éjszakára nem
átlátszó műanyagpohárba enyhe fertőtlenítő ol-
datban tárolja. Mozgásképtelen betegnél ezt a
műveletet az ápoló végzi.
Előkészítés fogmosáshoz:
fogmosópohár;
fogkefe;
fogkrém;
vesetál.
Ügyeljünk, nehogy kicsússzon a kezünkből a
műfogsor, mert ha eltörik, fekvő betegnél szinte
lehetetlen pótolni.
Eszméletlen betegnek műfogsor nem lehet a
szájában! Személyi holmijai közé helyezzük ad­
dig, míg nem használhatja.
Hajápolás
A beteg ember haját ugyanúgy gondozzuk, mint
az egészségesét, azaz naponta egyszer-kétszer ki­
fésüljük és keféljük. A kefélést végezzük gondo­
san, türelmesen, mert ezzel a haj rendbe tételén
kívül a fejbőr vérkeringését is elősegítjük. Hajá­
polás előtt a beteg vállára - fekvő betegnél a pár­
nájára - tegyünk törülközőt. A hosszú hajat min­
dig úgy fésüljük, hogy a haj végénél kezdjük és
így haladjunk feljebb (ellenkező esetben a hajat
lehetetlen kifésülni úgy, hogy a betegnek fájdal­
mat ne okozzunk).
Hajmosás az ágyban. A hosszan fekvő vagy
elhanyagoltan érkező beteg haját meg kell mos­
nunk. Ha az ágyban mossuk meg a hajat, elő kell
készíteni a következőket:
mosdótál vagy hajmosó tál;
több kancsóban testhőmérsékletű víz;
sampon;
vödör;
két nagy gumilepedő, harántlepedő;
törülközők, fésű, hajkefe;
elektromos hajszárító (biztonsági és érin­
tésvédelmi szabályok betartása!);
esetleg géz vagy vatta a beteg fülének és
szemének fedésére.
A hajmosás módja függ a beteg állapotától, il­
letve a fektetés módjától.
Hajmosás félig ülő helyzetben. A beteg feje
alól kivesszük a párnákat, majd háta mögé hen­
ger alakúra összehajtott párnát teszünk, hogy
ezen megtámaszkodva, fejét hátrahajthassa. A
haj mosó tálat a hengeres párna és az ágy vége kö­
zé helyezzük, alá gumilepedőt terítünk. A beteg
válla, illetve nyaka köré harántlepedőt teszünk,
amit elől összefűzünk. A másik gumilepedőből
tölcsért készítünk úgy, hogy egyik végét törülkö­
zőbe fogva a beteg nyaka köré rögzítjük, majd
szélét kétoldalt behajtva, másik végét a mosdótál­
ba lógatjuk. így mintegy csatornát képezünk a le­
folyó víz számára. A beteg szemét és fülét megfe­
lelően védve a hajat megnedvesítjük, majd az el­
készített samponnal alaposan megmossuk. A fej­
bőrt ujjbeggyel közepes erősséggel megdörzsöl­
jük, ezután bő vízzel, kancsó segítségével leöblít­
jük.
A hajmosás befejeztével a harántlepedőt a be­
teg hajára borítjuk, a használt eszközöket az ágy­
ból kivesszük, majd a beteget kényelmesen elhe­
lyezzük. A hajat megtötöljük és kifésüljük, majd
elektromos hajszárítóval megszárítjuk.
Hajmosás fekvő helyzetben (14.41. ábra). A
beteget a nyakszirtnél elhelyezett hengeres párná­
val kissé megemeljük, és a csatornaként szolgáló
gumilepedőt az ágy végénél a padozatra helyezett
vödörbe lógatjuk. A hajmosás menete azonos a
félig ülő helyzetbe hozható betegnél tanultakkal.
Körömápolás
A körömápolás szintén a mindennapi beteggon­
dozás feladatai közé tartozik, mert a köröm alatt
levő piszok és mikroorganizmusok állandó vesze­
delmet jelentenek. Erre fel kell hívni a betegek fi­
gyelmét, és jó példával elől járva rá kell szoktat­
ni őket arra, hogy körmüket fokozott gonddal
ápolják.
Ha a beteg körme elhanyagolt, természetesen
egy alkalommal nem lehet rendbe hozni, de gya­
kori melegvizes áztatással, szappan és körömkefe

74.47. ábra.
Fekvő beteg hajmosása
segítségével ez pár nap alatt megoldható. A bete­
gek körmét rendszeres időközönként vágjuk le,
reszeljük rövidre. A kéz körmeit mindig az ujj­
begynek megfelelően kerekítsük ollóval, illetve
reszelővel. A láb körmeit a kéz körmeitől eltérő­
en ne kerekre, hanem egyenesre vágjuk, hogy
meggátoljuk benövésüket (14.42. ábra). A láb
74.42. ábra.
Körömvágás kézen és lábon
körmeinek levágásakor mindig az un. pedikűr ol­
lót használjuk, mert a kemény, esetleg gombás
körmök hagyományos ollóval való levágása azt a
veszélyt rejti magában, hogy a köröm elhasad, le­
törik, vagy sérülést okozunk. Erre különösen fi­
gyelni kell cukorbeteg vagy érszú'kületes betegnél.
Ha a beteg lábán a köröm nagyon elhanyagolt
(esetleg több hónapos, benőtt, gyulladt) ne kísé­
reljük meg levágását, hanem hívjunk szakembert
(pediküröst vagy sebészt az elváltozástól függő­
en).
Ugyancsak szakember lássa el a beteg lábán
levő bőrkeményedéseket is. A köröm gombáso­
dását jelentsük az orvosnak.
A betegeknek magyarázzuk meg, hogy a jól
gondozott láb nemcsak szebb látvány, hanem a
járást is megkönnyíti.
Borotválás
A férfiak testi higiénéjéhez hozzátartozik a borot­
válkozás. Amennyiben a beteg ágyhoz kötött, az
ápoló feladata a beteg megborotválása. A kör­
nyezet számára ijesztő képet festhet a borotválat­
lan egyén, és a beteg is kényelmetlenül érezheti
magát.
Ha a beteg ágyhoz kötött, de meg tud borot­
válkozni, az ápolónak csak segédkeznie kell.
Gondoskodik a megfelelő világításról, és előké­
szíti a szükséges felszereléseket:
tükör;
meleg víz;
egyszer használatos borotva vagy a beteg
saját borotvája;
borotválkozó hab vagy ecsetes szappan;
vesetál;
papírvatta.
A beteg nyaka köré törülközőt teszünk. Ala­
posan meg kell mosni az arcát, a borotvahabbal
bekenni vagy az ecset segítségével a szappannal.
Pár perc várakozás után (addig felpuhul a sza­
káll) lehet kezdeni a borotválást.
 Borotválásnál ügyelni kell:
az arcbőr és a borotva állandóan nedves
legyen;
a bőrt feszítsük ki és a borotvát 30 fokos
szögben tartsuk;
mindig a szakáll növésének irányába bo­
rotváljuk;
a borotvát gyakran öblítsük ki.
Borotválás után a beteg arcát mossuk le, és
puha törülközővel töröljük szárazra. Célszerűbb,
ha a bororválást gyakorlott személy végzi, példá­
ul fodrász vagy családtag.
Teendők menstruáció idején
Menstruáció idején a nő teherbírása, fertőzéssel
szembeni ellenállása némileg csökken, az ideg­
rendszer ingerlékenysége fokozott és egyes szer­
vek működésében kisebb eltérések is mutatkoz­
hatnak. Egészséges nő ezeket a változásokat jól
tűri, a beteg esetében ez a tűrőképesség észreve­
hetően csökken. Az egészséges nő a menstruáció
idején mindennapi munkáját, megszokott élet­
módját folytathatja, azonban fokozott megterhe­
léstől óvakodnia kell. Kíméletre van szüksége
azoknak az egyéneknek, akik erős vérzéssel vagy
görccsel járó fájdalomról panaszkodnak.
A menstruáció ideje alatt nagy gondot kell
fordítani a tisztaságra. A kiürülő vér nagyon
gyorsan bomlik, ezért néha kellemetlen szagú. A
nemi szerveket naponta többször langyos, szap­
panos vízzel le kell mosni. (A főleg nőket foglal­
koztató munkahelyeken célszerű lenne egy alsó­
test lemosására alkalmas egészségügyi helyiség
kialakítása, így megoldott lenne a folyóvizes le­
mosás.)
Menstruáció idején ajánlatos napi többszöri fe­
hérneműváltás, valamint a vér felfogása erre a cél­
ra készült egészségügyi betéttel vagy tamponnal.
Súlyos, ágyhoz kötött betegnél mindez a fel­
adat az ápolóra hárul. Az ágyból felkelni nem ké­
pes betegnek a szeméremrés elé helyezett egész­
ségügyi betétet vagy vattát teszünk. Ennek cseré­
je az ágytálazáshoz kötött. Az alsó test lemosása
a mosdatásnál leírtak szerint naponta többször
vagy szükség szerint történjen.
Amennyiben az ápolónő megfelelő kapcsola­
tot alakított ki a beteggel komoly egészségnevelői
tevékenységet is folytathat, ha ez szükséges, a he­
lyes szokások elsajátítása terén.

Összefoglalás

A testi tisztaság a kulturáltság velejárója. A testünk tisztasága nemcsak magunknak jó ér­

zés, hanem környezetünk, embertársaink is elvárják tőlünk.

A folyamatos és rendszeres napi tisztálkodásnak különböző módjai vannak. Önmagát ellá­

tó egyén fürdéssel, zuhanyozással tudja tisztálkodási szükségleteit kielégíteni. Míg önmagát
részben vagy egyáltalán nem ellátó beteg szükségleteit az ápoló feladata kielégíteni.

Az ápolónak tisztában kell lennie az egyén tisztálkodási igényeivel, napi tisztálkodás mód­
jaival, lehetőségeivel, a tisztálkodás eszközeivel, azok tisztántartásával.
Kérdések, feladatok

1. Milyen napi tisztálkodási módokat ismer?

2. Melyek azok a testrészek, amelyek tisztán tartása külön figyelmet érdemel?
3. Milyen szempontok alapján történik az ápolási igények felismerése?
4. Milyen óvatossági rendszabályokat kell betartani fennjáró betegnél fürdésnél, zuhany-
zásnál?
5. Milyen sorrendet követünk általában teljes test lemosásakor?
6. Milyen bó'rfelületeket kell gondosan szárazra törölni?
7. Hogyan történik a kivehető mú'fogsor tisztítása és tárolása?
8. Hogyan végezzünk hajmosást fekvő betegnél?
9. Miért fontos a körömápolás?
10. Mit kell előkészíteni férfibeteg borotválásakor?
11. Milyen teendők vannak menstruáció idején?

A megfelelő testhőmérséklet
biztosítása
Lantos Zsuzsanna
A testhőmérsékletet hőfokban fejezzük ki (Celsi­
us vagy Kelvin fokban). Értéke a szervezet hőter­
melése és hővesztése egyensúlyi folyamatainak
eredménye. (A hő a szervezet anyagcsere folya­
matainak mellékterméke.) Az egészséges emberi
szervezet hőmérséklete a környezeti hőmérsékleti
szélsőségek között is állandó, normálisan 36,4
°C-37,2 0 C közötti, azonban minimális ingado­
zások egészséges körülmények között is előfor­
dulnak (fizikai munka, hormonhatások, napszak,
étkezés). A napi ingadozás fiziológiás körülmé­
nyek között maximum 0,5 0 C lehet.
A testhőmérséklet szabályozása idegi és vas-
cularis kontroll alatt áll: a hypothalamus elülső
része a hőleadásért (izzadás, értágulat, hőterme­
lés gátlása, sugárzás, hővezetés, áramlás, párol­
gás), hátulsó része a hőtermelésért (izomreszke-
tés, érszűkület, hormonális hatások) felelős.
Az életjelek, és így a hőmérséklet vizsgálatára
szükség van mind az otthoni betegvizsgálatkor,
mind a kórházba érkezéskor, „bármely" panasz
esetén, orvosi utasítás esetén az intézményi stan­
dardoknak megfelelően (például reggel 6-8 és
délután 4-6 óra között), az általános állapot vál­
tozásakor, aspecifikus tünetek jelentkezése ese­
tén, invazív beavatkozások előtt és után, vala­
mint a hőkontrollt befolyásoló gyógyszerek ada­
golása előtt és után. Az otthonában észlelt, bár­
mely panaszt említő betegnél is célszerű a hőmér­
séklet mérése.
Az ápoló kompetenciakörébe tartozik az élet­
jelek, így a hőmérséklet ellenőrzése, eredményé­
nek értékelése és dokumentálása a beteg anamné-
zisének és terápiájának ismerete tükrében, a be­
rendezések (hőmérők) működésének ellenőrzése,
valamint azok megfelelő használata.
A testhőmérsékletet befolyásoló tényezők a
kor, a fizikai aktivitás, hormonhatások (női havi
ciklus), a napszaki ingadozások (legalacsonyabb
hajnalban, a maximumot a délutáni órákban éri
el), a stressz, a szélsőséges környezeti hőmérsék­
let, a forró vagy hideg folyadék fogyasztása (száj-
hő!), a dohányzás.
A testhőmérsékletet a lázlapon grafikusan áb­
rázoljuk.
Eltérések az élettani értéktől
Hypothermia: alacsony testhőmérséklet.
Típusai: enyhe: 3 3 , 1 - 3 6 °C, mérsékelt:
30,1-33 °C, súlyos: 2 7 - 3 0 °C, aggasztó: <27 °C.
Okai: külső tartós hideghatás, mesterséges
hűtés (például szívműtétek alatt), eszméletlenség
(például alkoholmérgezés), a nőközpont elégtelen
működése.
Tünetei: hűvös bőr, mérsékelt sápadtság, eny­
he didergés, zavartság, nyugtalanság, pulzus- és
légzésszám csökkenése.
A tartós hypothermia életveszélyes állapotot
jelent (ún. fagyhalál).
Hyperthermia: a normálisnál magasabb test­
hőmérséklet.
Típusai: hőemelkedés - subfebris, subfebrili-
tas (37,2-38 0 C ) (14.43. ábra), láz - febris
(38,1-39 0 C;, magas láz - pyrexia (39,1-40 °C),
igen magas láz - hyperpyrexia (> 40 °C).
Okai: lázkeltő (pyrogen) anyagok (baktériu­
mok vagy anyagcsere-termékeik, mérgező anya­
gok), szervezetben zajló gyulladás, fizikai behatás,
vegetatív idegrendszeri hatás (például izgalom),
hormonális zavarok (például hyperthyreosis).
Tünetei: kipirult, meleg bőr, légzés szapora,
pulzusszám emelkedik, didergés, „libabőr", fáj­
dalom (lokális és/vagy generális), fejfájás, étvágy­
talanság, rossz közérzet.
A láz a szervezet normális védekező reakciója,
melynek célja a kórokozók számára kedvezőtlen
életkörülmények teremtése. Nagysága egyéni té­
nyezőktől (hőérzékenység, reakciókészség) és
külső tényezőktől (kórokozó és a betegség jelle­
ge) függ. Lázas állapotban az anyagcsere felgyor­
sulása miatt az energiavesztés fokozódik. Az iz-
zadással nemcsak folyadékot, hanem ásványi
f
anyagokat is veszít a szervezet, melyet folyamato­
san pótolni kell.
1 C ° testhőmérséklet-emelkedés a pulzusszá­
mot 10-zel, a légzésszámot 5-tel növeli.
A láz kezdete és megszűnése
A láz kezdődhet hirtelen, egy-két óra alatt, álta­
lában hidegrázással (például influenza, tüdőgyul­
ladás, húgyúti fertőzések esetén), és kialakulhat
lassan, napról-napra fokozatosan emelkedve
(például ryphus abdominalis).
Láz megszűnése történhet hirtelen, kritikusan
(krízissel) (14.44. ábra) és elhúzódóan, lítikusan
(lízissel) (14.45. ábra). Míg előbbire a hirtelen
órák alatt, bőséges izzadással történő megszűnés
jellemző, utóbbi esetben a szervezet a normál hő­
mérsékletet lassan, fokozatosan, napok alatt éri
el,
Normál esetben a lázcsökkenést a pulzus- és
légzésszám csökkenése is kíséri. Ha ez utóbbi
két érték magas marad, az perifériás keringési
elégtelenségre utalhat, melyet a pulzusgörbe és a
lázgörbe kereszteződése jelez a lázlapon (14.46.
ábra).
74.47. ábra. 74.48. ábra.
Állandó láz (febris continua) I n g a d o z ó láz (febris remittens)
TAJ: L Á Z L A P
Sít..*
14.49. ábra.
Ugráló láz (febris intercurrens)
Láztípusok
0
Állandó láz (febris continua): a láz tartósan 38 C
felett van, az ingadozás 1 0C alatt van (pl tüdő­
gyulladásban) (14.47. ábra).
Ingadozó lázi febris remittens: az ingadozás 1
°C-nál nagyobb, láztalanságot nem ér el, azaz 37
fok alá nem csökken a hőmérséklet, (például fer­
tőző betegségek) (14.48. ábra). •
Ugráló vagy intermittáló lázlfebris intermit-
tens: ingadozás 1 °C-nál nagyobb, 37 0 C alá is
csökken a hőmérséklet; lázas és láztalan állapo­
tok váltakoznak (14.49. ábra). A láz naponta
visszatér. Ha hidegrázás előzi meg, szeptikus láz­
ról beszélünk (például húgyúti fertőzés).
TAJ: L Á Z L A P
74.50. ábra.
Visszatérő láz (febris recurrens)
Visszatérő lázlfebris recurrens: napokig tartó
lázas és láztalan állapotok ismétlődése (14.50.
ábra).
Váltólázlfebris undulans: lázas és láztalan idő­
szakok, szabályosan váltják egymást, 24 órán túli
intervallumban. Maláriában például a lázkiugrás
2-3 naponta, ugyanabban az időben jelentkezik.
A testhőmérséklet mérése
Ma már különböző típusú hőmérők állnak ren­
delkezésre: üveg hőmérő (14.51. ábra) (orvosi
maximum hőmérő) elektronikus digitális hőmé­
rők (fül, bőr), laphőmérő stb.

i^i|M:^i^UiWi!i!in^wiuiüui|iii^ii!|myi;i;i^
14.51. ábra.
Orvosi m a x i m u m hőmérő
14.52. ábra.
A hőmérő szakszerű tárolása fertőtlenítő oldatban
A mérés ideje általában reggel 6-8, délután
4-6 óra között, illetve szükség szerint (ún. há­
romórás hőmérőzés).
Testhőmérséklet mérésének helyei attól függő­
en változnak, hogy milyen a beteg fizikális és
mentális állapota, milyen mérőeszköz áll rendel­
kezésünkre, illetve hogy a köpeny- vagy magtem-
peraturára vagyunk-e kíváncsiak.
Köpenytemperatúra (a szervezet külső, felszí­
ni hőmérséklete) mérhető a bőrön, hónaljárok­
ban (10 percig) és szájban (például bőrbetegség
esetén, 3 percig). Utóbbi esetben 0,3 °C-t le kell
vonni, hogy a bőr hőmérsékletével hasonlítsuk.
Bó'rhó'mérsékletet hidegrázás alatt nem mérünk,
a szájban pedig dohányzás, hideg ital fogyasztása
után közvetlenül ne alkalmazzuk. Csecsemőknél
lehet mérni bó'rhó'mérsékletet a lágyékhajlatban:
a térdben behajlított alsó végtagot a hasfalhoz
szorítjuk, és a hőmérőt a lágyékhajlatba helyez­
zük.
Magtemperatura (a szervezet belső vagy belső
szerv hőmérséklete) mérhető a végbélben, dob­
hártyán, nyelőcsőben, artéria pulmonalisban,
húgyhólyagban. Felnőtt végbélhőmérőzésekor a
beteget oldalára fordítjuk és paraffinolajjal
tesszük csúszóssá a hőmérő higanyos végét. A
mérési idő 5 perc, majd értékéből 0,5 C - O t le kell
0
vonni. Végbéltáji betegségek esetén ez a mérési
módszer nem alkalmazható.
A mérés technikája. A betegnek saját hőmérő­
je legyen, tárolása fertőtlenítő folyadékban tör­
ténjen, melynek alján például vatta van a hőmé­
rő sérülésének elkerülése érdekében (14.52. áb­
ra). A hőmérőt a folyadékból kivéve papírvattá­
val meg kell törölni (nem az ágyneműbe vagy a
köpenyünkbe!), ellenőrizni kell, hogy jól műkö­
dik-e). A beteg pszichés és szomatikus állapotától
függően kell kiválasztani a mérés helyét. A hőmé­
rő ruhával, borogatással ne érintkezzen. Kétség
esetén (idős vagy zavart beteg, gyermekek) a be­
teg mellett kell maradni a mérés ideje alatt. A le­
olvasás után fontos a dokumentálás egyrészt a
lázlapon, másrészt a napi ápolási lapon.
Az ápoló teendői a normálistól eltérő
hőmérsékletek esetén
Az észlelés során láz esetén fontos a hőmérés a lá­
zas epizód minden fázisában. Figyelni kell a lázat
elősegítő tényezőkre (dehydráció, fertőzés, kör­
nyezeti hő), a többi vitális paraméter alakulására,
a bőr színére, hőmérsékletére, a remegésre, izza-
dásra, a beteg közérzetére.
A felmérést (észlelést) követően az ápolói bea­
vatkozások közül legfontosabb egyrészt a hőter­
melés csökkentése: csökkentsük az oxigénigényt
növelő tevékenységeket (például fizikai aktivi­
tás), minél több nyugalmi időszakot iktassunk
be. A höleadás fokozása a következő módon tör­
ténhet: csökkentsük a betakarást, a ruházat és az
ágynemű száraz legyen, hűtó'fürdő-, hypothermi-
ás takaró alkalmazása, fizikális lázcsillapítás, va­
lamint orvosi utasításra gyógyszeres lázcsillapí­
tás, illetve szükség szerint lázkiugráskor, különö­
sen ha azt hidegrázás előzi meg, vért kell venni
bakteriológiai vizsgálatra (haemokultúra, speciá­
lis táptalajra).
A megnövekedett anyagcsere kielégítése tör­
ténhet oxigénterápiával, fontos az étvágy fokozá­
sa, valamint kiemelt jelentőségű a folyadékpótlás.
Fontos továbbá a komfortérzet javítása (száj­
üregi- és testi higiéné, hidegrázás esetén meleg ta­
karó), a szövődmények (például hyperpyrexia,
lázas delírium) megelőzése, csökkentése, az orvos
által előírt gyógyszerek beadása, a folyamatos
dokumentáció.
Lázcsalás gyanúja esetén egyidőben mérünk a
két hónaljban, mely értékeknek egyezniük kell,
továbbá a végbélben is. Nagy (0,5 °C-t meghala­
dó) különbség lehet azonban e két érték között
heveny keringési elégtelenségben, gennyes hasűri
folyamatoknál (például féregnyúlvány-gyulladás)
esetén és hidegrázás alatt.
Hőguta esetén elsősegélyként fontos a hűvös
helyre helyezés, vizes törölköző és ventillátor
használata, majd az ellátás során intravénás fo­
lyadékpótlás, hypothermiás takaró használata.
Megelőzés: felvilágosítás; nagy melegben 10 h
és 15 h között a tűző napon való tartózkodás és
a megterhelő fizikai tevékenység kerülése, bősé­
ges folyadék fogyasztás, laza világos ruházat vise­
lése, fejfedő/ernyő alkalmazása.
Hypothermiás állapotokban a fő cél a testhő­
mérséklet további csökkenésének megakadályo­
zása; száraz öltözék, a beteg betakarása, meleg
folyadék itatása, meleg közelében elhelyezni, me­
legítő párnák alkalmazása, meleg intravénás in­
fúzió adása és elengedhetetlen a szoros megfigye­
lés. Megelőzés: felvilágosítás; gyermek, legyen­
gült, mentálisan sérült, hypoxiás, alultáplált, hiá­
nyosan öltözött személyekre különösen kell fi­
gyelni és felhívni az utcai szociális munkások fi­
gyelmét elsősorban a hajléktalanokra.
Gyógyszeres lázcsillapítás. Az orvos megítélé­
se szerint történhet orálisan adott lázcsillapítóval
(tabletta vagy folyadék), illetve lázcsillapító kúp­
pal. Utóbbit elsősorban kisgyermekeknél alkal­
mazzák, felnőtteknél csak akkor, ha hányinger
vagy hányás is kíséri a lázas állapotot.
Fizikális lázcsillapítás történhet törzsborítás­
sal, teljes testborítással és hűtőfürdővel.
Nedves borogatások során az alábbi szabá­
lyok betartása elengedhetetlen:
csak ép bőrre szabad a nedves borogatást
felhelyezni,
a nedves - kb. 22 °C-os vízzel átitatott -
borogatóruhát mindig fedni kell száraz bo-
rogatóruhával, mely érje túl a nedves bo­
rogatóruhát;
a borogatóruhák lehetőleg puha anyagúak
legyenek, varrott szélei ne érintkezzenek
közvetlenül a beteg bőrével (a nedves, felá­
zott bőr még sérülékenyebb!);
nedves borogatások esetén mindig - ránc­
mentes - ágyvédelmet kell használni (víz­
hatlan lepedő, rajta textillepedővel).
Kivitelezés: Az ágyvédelem felhelyezése és a
beteg derékig való levetkőztetése után bőrvédel­
met alkalmazunk, mely zsíros kenőccsel (például
fehér vazelin) a legalkalmasabb. A nedves boro­
gatóruhát (például puha nagylepedő) felhelyez­
zük a betegre oly módon, hogy a hosszában
összehajtott lepedő közepét a beteg hátához il­
lesztjük, majd a két végét a beteg hónalja alatt
előrehozzuk, és mindkettőt az ellentétes vállra rá­
borítjuk (ún. keresztkötés). Erre - hasonló mó­
don - felhelyezzük a száraz borogatóruhát (pél­
dául egy másik nagylepedő). Ez után a beteget
berakarjuk és amikor a borogatóruha testhőmér­
sékletűre átmelegedett, cseréljük a borogatást,
míg el nem érjük a kívánt testhőmérsékletet. A
hőmérő nem érintkezhet borogatóruhával, a
visszamérés mindig a borogatások közötti időben
történjen.
E fenti ún. törzsborítást kiterjeszthetjük teljes
testborítássá: ekkor a fej, az alhas és az ízülete­
ken kívül az egész testet beborítjuk. A végtagok
esetén a borogatóruhákat csak egymásra borít­
juk, nem szabad bepólyázni.
 14. fejezet Az e g é s z s é g e s és öeteg ember szükségleteinek kielégítése

Híitőfiirdő alkalmazása a leghatékonyabb fi­ kádba úgy, hogy az a bőrével ne érintkezzen. A

zikális lázcsillapítási mód. Minden életkorban al­
kalmazható, amennyiben a beteg együttműködő,
állapota megengedi a kádba helyezést és ép bőr­
rel rendelkezik.
Kivitelezése: készítsünk a beteg testhőmér­
sékletével megegyező hőmérsékletű vizet (fontos
a vízhőmérő alkalmazása!). Majd a beteg lába
felől kezdjünk el lassan hideg vizet engedni a
vizet 26 0 C alá hűteni tilos! A hűtőfürdő időtar­
tama maximum 10 perc, közben figyelni kell a
beteg állapotváltozását: légzését, színét, esetle­
ges izomgörcsök jelentkezését. A hűtőfürdő
után a beteg bőrét szárazra kell törölni, tiszta
ágyneműbe fektetni, visszaellenőrizni és doku­
mentálni a beteg testhőmérsékletét, a változás
mértékét.

Összefoglalás

A testhőmérséklet értéke a szervezet hőtermelő és hővesztő folyamatainak eredménye. Sza­

bályozása idegi és vascularis kontroll alatt áll, s normálértékét számos tényező befolyásolja.
A normálisnál alacsonyabb hőmérsékletet hypothermiának, a normálisnál magasabb hő­
mérsékletet hyperthermiának nevezzük.

A láz egy jelző funkció, védekező reakció a szervezet részéről; kezdete és megszűnése egya­
ránt történhet hosszabb vagy rövidebb idő alatt. Az egyes láztípusokat a hőmérsékleti érté­
kektől, az ingadozás mértékétől és tartósságától függően különböztetjük meg; ezek alapján
beszélhetünk állandó, ingadozó, ugráló, visszatérő és váltólázról.

A testhőmérséklet mérésének eltérő helyei attól függően változnak, hogy milyen a beteg fi­
zikális és mentális állapota, milyen mérőeszköz áll rendelkezésünkre, illetve hogy a köpeny­
vagy magtemperatúrára vagyunk-e kíváncsiak. A szabályos kivitelezés'fontos feltétele a
pontos és balesetmentes hőmérsékletmérésnek.

A láz csillapítása összetett tevékenység; nem pusztán a fizikális és/vagy kémiai hőmérséklet­
csillapításra irányul, hanem számos egyéb szükséglet kielégítésére is szükség van. (Például:
oxigén, folyadékigény, higiénés szükségletek.) A fizikális lázcsillapítás történhet törzsborí­
tással, teljes testborítással és hűtőfürdővel.

Összességében az ápoló kompetenciakörébe tartozik a hőmérséklet ellenőrzése, eredményé­

nek értékelése és dokumentálása a beteg anamnézisének és terápiájának ismerete tükrében,
valamint a berendezések (hőmérők) működésének ellenőrzése és azok megfelelő használata.
Kérdések, feladatok

1. Jellemezze a normál testhőmérsékletet és az azt befolyásoló tényezőket!

2. Ismertesse a normálisnál alacsonyabb és magasabb hőmérsékletek lehetséges okait és
tüneteit!
3. Jellemezze a lázat, ismertesse az egyes láztípusokat!
4. Ismertesse a testhőmérséklet mérési helyeit, valamint a helyes mérési technikákat!
5. Milyen teendői vannak az ápolónak hypothermiás állapotokban?
6. Ismertesse a fizikális lázcsillapítás lehetséges formáit!
7. Milyen teendői vannak az ápolónak láz észlelésekor?
 A táplálkozás szükséglete
és kielégítése
Lelovics Zsuzsanna
A táplálkozás nem csupán az egészséges ember
alapvető szükséglete, hanem számos betegség
gyógyításában is számottevő tényező. Ezekkel
részletesebben a klinikai tárgyak tanulásában
foglalkozunk, azzal, mikor milyen étkezés célsze­
rű, vagy éppen mikor kényszerülünk koplaltatás-
ra vagy a parenterális táplálásra.
A táplálkozás mint tudományterület
A táplálkozástudomány viszonylag új tudomány­
terület az emberiség történetében. Kialakulására
folyamatosan hatottak-hatnak a kémiai, a bioló­
giai, az orvostudományi, a mezőgazdasági kuta­
tási eredmények, ezen túlmenően megnőtt a je­
lentősége a demográfiai, szociológiai és társadal­
mi változásoknak is.
A 19-20. században rohamos népességnövekedés
következett be a Földön, ennek következtében - az el­
maradó ütemű élelmiszertermelés egyes o r s z á g o k b a n ,
vidékeken súlyos élelmezési válságokat okozva - az ott
élők puszta létfenntartásához szükséges elegendő éle­
lemhez sem jutnak. Ezzel egy időben a jóléti társadal­
makban a túltáplálás és annak következményei okoz­
nak egészségi problémákat, vagy a tápanyagok egyol­
dalú, aránytalan fogyasztása eredményez betegsége­
ket, ún. „civilizációs" ártalmakat.
Ezeket felismerve - az utóbbi közel negyven
évben - egyre fokozódó érdeklődés mutatkozik a
lakosság körében az egészséges táplálkozás iránt.
A tény, miszerint a táplálkozás egyes betegsé­
gek kialakulását megkönnyíti, másokét megnehe­
zíti, régóta nyilvánvaló; különösen, ha az egyén­
nek hajlama van a táplálkozással összefüggő be­
tegségre. Bizonyított, hogy az egészséges táplálko­
zás szempontjait figyelembe véve számos betegség
megelőzhető, hosszabbra lehet ezáltal nyújtani az
életet több, egészségben eltöltött évvel.
A táplálkozás és fogyasztási szokások ugyan­
is alapvetően meghatározzák az egészséget, a nö­
vekedést és fejlődést, míg a különféle kockázati
magatartások (dohányzás, alkoholfogyasztás, fi­
zikai inaktivitás stb.) módosítják - gyakoriságuk
függvényében rontják - az eredményt.
A táplálkozás mint biológiai szükséglet
A szervezet fennmaradásához nélkülözhetetlen,
hogy megkapja mindazon tápanyagokat, ame­
lyek életfunkcióihoz szükségesek. Táplálékaink­
ban a makronutriensek (fehérjék, zsírok, szénhid­
rátok) rendszerint bonyolult - többnyire vízben
oldhatatlan - óriásmolekulák formájában van­
nak jelen. Az emésztőrendszer feladata, hogy a
tápanyagok megfelelő előkészítés után alkalma­
sak legyenek a felszívódásra, hogy az anyagcsere­
folyamatokba belépve hasznosuljanak. A táp­
anyagok valójában csak akkor jutnak be a szer­
vezetbe, ha a bélfalon átlépve a vérbe kerülnek,
és keringéssel a felhasználó sejtekhez jutnak. A
nyálkahártyán keresztül végbemenő transzport -
a tápanyag-alapegység minősége szerint - lehet
egyszerű diffúzió vagy összetett transzportfolya­
mat. A táplálék emészthetetlen része a széklettel
kiválasztódik.
A szervezet energiaforgalma
Az élő szervezetek, és így az emberi szervezet szö­
vetei, sejtjei is folyamatosan változnak - felépül­
nek (anabolizmus) és lebomlanak (kataboliz-
mus). Mint valamennyi élettani folyamathoz, úgy
ennek a fenntartásához is energiára van szükség.
Ez az energia szervezeten kívüli tápanyagokból
származik, amelyeket az egészséges ember aktív
táplálkozás során elfogyaszt, vagy amelyeket - a
beteg szervezetébe - klinikai (mesterséges) táplá­
lás különböző módozataival gasztroenterálisan
vagy parenterálisan juttatnak be.
 Energiát igényel:
a szövetek képzése és működése;
az izommunka;
a test állandó hőmérsékleten tartása;
az idegrendszerben az elektromos vezetés
is.
Az élő szervezet energetikai sajátosságait elsőként
Lavoisier tanulmányozta az 1770-es években, és megfi­
gyelte, hogy az anyagcsere a fizikai munkától, a táplá­
lékfogyasztástól és a hőmérséklettől f ü g g . Megállapí­
totta, hogy a szervezet oxigént fogyaszt és szén-dioxi­
dot termel. Leibig az 1840-es években kimutatta, hogy
az energia a szervezetben szénhidrátok, fehérjék és zsí­
rok égetésébői származik. H a z á n k b a n Tangl Ferenc
m u n k á s s á g a úttörő jellegű az energiaforgalom tanul­
mányozásában.
Az energia mértékegysége korábban a kcal volt, az
Sl mértékegység bevezetése és elterjedése óta a hivata­
los nemzetközi egység a J (joule), illetve a k J , a z o n b a n
a mindennapi gyakorlatban a mai napig megmaradt a
kcal használata. 1 kcal = 4 , 1 8 4 kJ (4,2 kJ).
A szervezet energiaforgalma a bevitt és a lea­
dott energia mennyisége alapján állapítható meg.
Energiaegyensúly akkor áll fenn, ha a bevitt ener­
gia azonos a felhasznált energiával. Amennyiben
felnőttekről van szó, ekkor jellemzően a testtö­
meg nem változik. A bevitt energiatöbblet gliko­
gén vagy zsír formájában raktározódik, ami
előbb túlsúlyhoz, majd elhízáshoz vezet. Energia­
forgalom szempontjából a növekedés is a raktá­
rozás egyik formája, ilyenkor a bevitt tápanya­
gok az új szövetek képzését is szolgálják, erre fel­
tétlenül gondolnunk kell gyermekkorú betegek
esetén. Abban az esetben, ha az energialeadás
mértéke meghaladja a bevitel mértékét, a szerve­
zet saját raktárait mozgósítja, ami a testtömeg
csökkenésében nyilvánul meg, illetve gyermekek­
nél rövid idő alatt is a növekedés lassulását, meg­
állását eredményezheti.
Az energiaforgalmat befolyásoló tényezők:
az energiaforgalom meghatározásakor
vagy előtte végzett izommunka;
a nemrég felvett táplálék;
a környezeti hőmérséklet;
testmagasság, testtömeg és testfelület;
nem;
kor;
érzelmi állapot;
éghajlat;
testhőmérséklet;
terhesség vagy menstruáció;
pajzsmirigyhormonok szintje a vérben;
adrenalin- és noradrenalinszint a vérben.
Energiaszükséglet
A szervezet energiát ad le
az alapanyagcsere;
a fizikai tevékenység;
a tápanyagok bontása során.
Az energiaszükségletet ennek megfelelően egyrészt
az energiaegyensúly fenntartásához elengedhetetlen
energiabevitel (alapanyagcsere), másrészt a fizikai tevé­
kenység határozza m e g .
A z alapanyagcsere a szervezet fenntartásához szük­
séges minimális energiatermelés. (Mérése éber, szellemi
és testi nyugalmi állapotban, előzetesen 1 2 - 2 4 órát
éhező, gyógyszeresen nem befolyásoltan, semleges
külső hőmérsékleten történik. Másként: azt a legkisebb
energiatermelést jelenti, amely az ébren lévő ember
életfolyamatainak fenntartásához szükséges.) Az alap­
anyagcsere részesedése a napi energialeadásból 6 0 - 7 5
százalék.
Az alapanyagcserének megfelelő energiatermelés
kb. 60 százaléka a hőszabályozást, azaz a testhőmér­
séklet szinten tartását, a fennmaradó 40 százaléka pe­
dig a nyugalmi szervműködéshez szükséges energiát
biztosítja. A szervek közül nyugalomban a vesék ener­
giaigénye a l e g n a g y o b b , majd ezt követi a szív, máj,
agyvelő, g y o m o r - b é l traktus, és csak ezután következik
az izomzat. N y u g a l o m b a n az alapanyagcsere egyhar­
m a d a szolgálja az izomzat működését az izomtónus
fenntartása révén.
Nyugalmi alapanyagcserén azt az alapanyagcseré:
értjük, amely a reggeli ébredés után vagy a nap bármely
 szakaszában mérhető az utolsó étkezés után 3-4 órá­
val. Az alapanyagcsere a testfelülettel van lineáris kap­
csolatban, ami a testfelület és az aktív anyagcserét foly­
tató szövetek közötti szoros összefüggéssel magyaráz­
ható. Az alapanyagcsere kiszámításához különböző se-
gédtáblázatok használhatók, azonban azzal számolni
kell, hogy a testfelületet nem tudjuk pontosan mérni.
Az aktivitások energiaigénye: a fizikai tevékenység­
hez szükséges energia az alapanyagcseréhez képest
többszörös nagyságú is lehet. A fizikai tevékenységhez
szükséges energia az elvégzendő m u n k a típusától és
idejétől f ü g g . Általánosságban elmondható: az aktív,
könnyű fizikai munkát v é g z ő személy alapanyagcseréje
kb. 1,5-szer, igen aktív, nehéz fizikai munkát végzőé
1,9-szer nagyobb, mint egy hasonló nemű és korú sze­
mélyé, aki általában inaktív.
Alapvető tápanyagaink
Ételeinket, italainkat, azaz élelmiszereinket há­
rom nagy energiát adó tápanyagcsoportba sorol­
hatjuk:
fehérjék;
zsírok;
szénhidrátok;
valamint megkülönböztetünk további, részben
energiát nem szolgáltató tápanyag-összetevőket:
a rostokat;
és energiát nem adó vegyületeket:
vitaminokat;
ásványi anyagokat;
nyomelemeket.
A fehérjék
Az életjelenségek legnagyobb részben a fehérjék­
hez, illetve azok alkotóelemeihez, az aminosavak­
hoz kötődnek (gyakorlatilag a fehérjékben 20
aminosavval számolunk). (A fehérjék olyan mak­
romolekulák, amelyek felépítésében a több száz­
.
tól több ezer aminosav vesz részt.) Az aminosavak
energiaszolgáltató szerepük mellett szénhidrát-, il­
letve lipidképző tápanyagként is részt vesznek a
szervezetben, a sejtek építőanyagai (struktúrfehér-
jék), enzimek építőkövei. A fehérjeemésztéskor
képződő termékek egyes enterális hormonok ter­
melésében, az emésztőcsatorna működésének sza­
bályozásában és az étvágy, illetve jóllakottság ér­
zésének kialakulásában szintén szerepet játsza­
nak. A fehérjék nagy molekulatömegű vegyületek,
vizes oldatuk kolloid rendszert képez. A fehérjék
emésztése után az aminosavak akadálytalanul és
szinte korlátozás nélkül felszívódnak.
Azokat az aminosavakat, amelyeket a szerve­
zet nem képes előállítani, esszenciális aminosa­
vaknak nevezzük, azaz ezeknek a táplálékban je­
len kell lenniük. Az emberi szervezet számára 9
esszenciális, a többi nem esszenciális aminosav. A
nem esszenciális aminosavakat a szervezet elő
tudja állítani, de csak abban az esetben, ha az
esszenciális aminosav-bevitel elegendő.
Az esszenciális aminosavak: a metionin, a leu-
cin, az izoleucin, a fenilalanin, a treonin, a valin,
a lizin, a triptofán.
A fehérjék szerepi: ;i szervezőiben
A felnőtt ember szervezete kb. 9-11 kg fehér­
jét tartalmaz. Ebből 46 százalék a vázizomzat­
ban, 18 százalék a csontrendszerben, 9 százalék a
bőrben található.
A szervek, az izmok és a csontrendszer
sejtjeinek építőkövei (vázfehérjék):
- csont-, porc- és érfehérjék (kollagén,
elasztin);
- membránfehérjék;
- nyálkahártya-fehérjék (muko-glikopro-
teinek);
- kültakaró, bőr- és szőrfehérjék (keratin);
- kontraktilis fehérjék (aktin, miozin).
Energiaszolgáltatók.
Az oxigén- és tápanyagtranszport alkotóe­
lemei:
- vér-, transzport és szöveti fehérjék (al-
bumin, globulinok, protrombin, transz-
ferrin);
- hemo- és mioglobin, receptorok.
Enzimek, hormonok és a védekező rend­
szer (immunrendszer) elemei.
 14. fejezet Az egészséges és beteg ember szükségleteinek Kielégítése
Egészséges, felnőtt emberre jellemző egyen­
súly, ami azt jelenti, hogy a fehérjebevitel és -ürí­
tés azonos.
Kielégítő energiatartalmú, de fehérjementes
táplálkozás során is ürül nitrogén a szervezetből
(éhező ember vizeletében naponta 2,5-3,0 g nit­
rogént ürít), ami naponta kb. 1 5 - 2 0 g lebontott
test fehérjének felel meg. Ez az ún. kopási kvóta,
amely a membránfehérjék lebontásából szárma­
zik. Ezt a mennyiséget abszolút fehérjeminimum­
nak is nevezzük, amennyiben csak ezt biztosítjuk,
még nem beszélhetünk nitrogénegyensúlyról. A
táplálékot 20 g fehérjével kiegészítve 40 g fehér­
jének megfelelő nitrogénmennyiség ürül. (Ne fe­
lejtsük el: az egészséges ember vizelete fehérje­
mentes!) A szervezet tehát felhasználja az anyag­
cserében a 30 g fehérjét, és ennek végtermékeivel
együtt ürül a kopási kvótának megfelelő mennyi­
ség. A napi bevitel során 40 g fehérje fedezésével
biztosítani tudjuk a fehérjeegyensúlyt. Ez az ún.
élettani (fiziológiás) fehérjeminimum, az ürített
nitrogén mennyisége megegyezik a bevitt mennyi­
séggel. (Ekkor a napi nitrogénürítés mennyisége
6,0 g.)
Ez a mennyiség azonban nem azonos a fehér­
jeszükséglettel, ami 0,8-1,0 g/ttkg. Ez az érték az
ún. egészségtani fehérjeminimum. A fehérjemini­
mum-értékek optimális esetre vonatkoznak, ami
annyit jelent, hogy lábadozó, alultáplált beteg fe­
hérjeigénye ennél nagyobb: 1,2-1,5 g/ttkg/nap, il­
letve egyéni szükséglettől függően elérheti a 2,0
g/ttkg/nap értéket is.
Egészséges táplálkozás esetén az étrend fehér­
jearánya 12-15 energiaszázalék.
í oherjeforrasok
Az állati eredetű fehérjék (tej, tojás, hús fehér­
jéi) általában biológiailag teljes értékűek, azaz el-
sőrendű fehérjék. Másodrendű fehérjék általában
a növényi eredetű fehérjék. Nagy általánosság­
ban elmondható, hogy a fehérjeszükséglet felét
elsőrendű fehérjékből fedezzük.
A kiváló minőségű fehérjét tartalmazó állati
termékek közül a sovány húsok (baromfi, puly­
ka, borjú, hal, vadhús) előnyben részesítendők a
zsíros sertés, kacsa, libahúsokkal szemben. A tej
és tejtermékek közül is célszerűbb a zsírban sze­
gényebb termékek fogyasztása. Az újabb élelmi­
szeripari termékek, mint a nagy víztartalmú vaj­
krémek, joghurthabok, sovány sajtok stb. jó le­
hetőségek a zsírbevitel csökkentéséhez is. A nö­
vényi fehérjék közül a szójabab és a szójás ter­
mékek, bab és borsó számítanak - bár nem tel­
jesen komplett - igen jó minőségű, nagy bioló­
giai értékű fehérjeforrásoknak. Ezen kívül tar­
talmaznak fehérjét a gabonafélék és a hüvelye­
sek is.
Egy gramm fehérje 4,1 kcal-t tartalmaz.
Zsírok
Talán a zsírok szerepe a legvitatottabb napjaink
táplálkozásában. Ennek az a fő oka, hogy az élet­
körülmények javulásával fokozatosan nő a zsír­
fogyasztás, és az optimálisnak tekinthető 2 5 - 3 0
százalékról a zsírból nyert energiamennyiség 40
százalékra, sőt, azt meghaladó mértékig is emel­
kedett. Ez a tényező közvetlenül vagy közvetve az
elhízás révén több betegség (cukorbetegség, ma­
gasvérnyomás-betegség, szívinfarktus, érelmesze­
sedés) előidézője.
Az ember testtömegének egészséges esetben
1 2 - 2 0 százalékát alkotják zsírok, legnagyobb
arányban triglicerid, ezek a zsírszövet-„raktár"
lipidjei, mennyisége nagymértékben fokozódhat
elhízás esetén. Bár szénhidrátokkal többé-kevés­
bé pótolhatók a zsírok, bizonyos zsírbevitel fel­
tétlenül szükséges.
A lipidek szerepe a szervezetben:
a sejtmembránok alkotórészei;
energiaforrások;
tartalékenergia-tárolók;
elősegítik az emésztést (epesavak);
anyagcsere-szabályozók (hormonok és vi­
taminok).
 Z-iivnak
A zsírok a zsírsavak glicerinészterei. A zsírsa­
vak közül a telítetlenek, különösen néhány több­
szörösen telítetlen zsírsav (a szénláncban több
kettó'skötés van) nélkülözhetetlenek az anyagcse­
rében, ezeket az esszenciális aminosavakhoz ha­
sonlóan a szervezet nem képes előállítani. Ezek
napi szükséglete 6-8 g, bár az esszenciális zsírsav­
szükségletet számos tényező befolyásolja. A táp­
lálékkal bejutó esszenciális zsírsavak egy része a
többi zsírsavhoz hasonlóan oxidálódik a szerve­
zetben, azaz energiaforrásként hasznosul.
A zsírban oldódó vitaminokhoz (A, D, E, K)
csak zsírbevitellel juthat a szervezet.
Z s i r b c M t e l , .1 /.sírok jel ént osi. •ic t á p l á l k o z á ­
sunkban
A konyhatechnológia (az ételek elkészítésének
folyamata) csak nehezen nélkülözheti a zsírokat:
az ételek többségének elkészítéséhez szükség van
zsírra.
Mivel napjainkban a koleszterinről számos té­
ves információ is napvilágot látott, nem árt tisz­
tában lenni a koleszterin szerepével, amelyre
szükség van az emberi szervezetben!
A lipoproteinek elnevezése fajsúlyuk szerint
történik, angol nevük rövidítése terjedt el a min­
dennapokban is: VLDL (very low density lipop-
rotein, nagyon kis sűrűségű lipoprotein), mely
nagy mennyiségben tartalmaz trigliceridet és ke­
vesebb koleszterint, valamint foszfolipid alkotóe­
leme is van. Az LDL (low density lipoprotein, kis
sűrűségű lipoprotein) kevesebb trigliceridet, de
sok koleszterint szállít. A HDL (bigh density li­
poprotein, nagy sűrűségű lipoprotein) mintegy
fele fehérje, de emellett mindhárom lipid megta-
lálható benne. A szervezetben az LDL a fő ko­
leszterinszállító, mely egyrészt a májban képző­
dött koleszterint és egyéb lipideket (sejtmembrán
építőköveket) szállítja a különböző szervekhez,
másrészt a HDL által a szövetekből felvett ko­
leszterint és lipideket veszi át, és a májba továb­
bítja. Az LDL a máj receptorfehérjéivel kapcsoló­
dik össze, amelyek a koleszterint átviszik a máj­
sejtekbe. A máj és a különböző szövetek közötti
koleszterinforgalmat egy visszacsatolásos (feed-
back) mechanizmus szabályozza úgy, hogy a sejt­
be jutott koleszterin gátolja a koleszterint szinte­
tizáló enzim aktivitását, viszont növeli a koleszte­
rin észterképződését. A koleszterin-észter a máj
LDL receptorainak képzését gátolja: ha nem jut
be a koleszterin, a szintézise emiatt nő. A szöveti
koleszterin májba jutása és lebomlása, valamint a
szintézis között egyensúlyi helyzet alakul ki. Az
egyensúly felborulása egyik oka az érbetegségek
kialakulásának. Ha a szérum LDL-koleszterin
tartalma nagy, az erőteljes koleszterinképződésre
és szállításra utal, így az erekben kialakuló érel­
meszesedés mutatója. Ezzel szemben a szérum
nagy HDL-koleszterintartalma jó jelző, mert a
szervekből - főleg az erekből - történő intenzív
koleszterinelszállításra utal.
Z s i r a d é k f o r r á s o k : é t k e z é s i z s í r o k é s ol.ijoí-
Táplálkozás során különböző állati és növé­
nyi eredetű zsírokat egyaránt fogyasztunk. Jel­
lemző a zsírsavösszetételük, valamint az, hogy az
állati eredetű élelmiszerekben koleszterin találha­
tó. (A növényi eredetű szterinek a vér koleszterin­
szintjét nem emelik.)
A baromfizsírok több telítetlen zsírsavat tar­
talmaznak, mint a sertészsír. A vaj telített zsírsav-
tartalma nagyobb, telítetlen zsírsavtartalma ki­
sebb, közülük kevesebb egyszeresen telítetlen,
ugyanakkor több esszenciális zsírsav található
benne, mint más állati zsírokban. A növényi ola­
jok fogyasztása hazánkban kisebb arányú, mint
kívánatos lenne. Leginkább napraforgóolajat
használunk, melynek telítetlen (főleg esszenciális)
zsírsavtartalma igen jelentős.
Az olajokból hidrogénezés során előállított
keményített margarinok telített zsírsavtartalma
magasabb, mint a kiindulási olajoké, egyszeresen
telítetlen zsírsavakban gazdagabbak, mint
esszenciális zsírsavakban. Újabban csökkentett
zsírtartalmú margarinok is forgalomban vannak.
A halolajok változó összetételú'ek, elsősorban
a tengeri növényevő halak olaja telítetlen zsírsa­
vakban igen gazdag, ezek nagy része többszörö­
sen telítetlen, hosszú szénláncú zsírsav.
 ?4 fe
- >ea?r Az egészséges és beteg ember szükségleteinek kielécitése
A zsiradékból származó energia a teljes ener­ burgonya fogyasztása a legielentősebb, bár az
giabevitel 2 5 - 3 0 százalékát ne haladja meg (bele­ utóbbi években csökkenő tendenciát mutat. A
értve a húsokban, húskészítményekben, a tejben, zöldség- és fó'zeléknövények fogyasztása elmarad
tejtermékekben stb. lévő rejtett zsírt is). Javasolt, a kívánatostól, ugyanez jellemző a szénhidrátban
hogy az egyszeresen telítetlen zsírsavak aránya gazdag hüvelyesekre is. A gyümölcsfogyasztásra
haladja meg a többszörösen telítetlen és a telített jellemző, hogy főidényben általában kielégítő,
zsírsavak arányát, a koleszterinbevitel pedig ne ősztől tavaszig azonban kevés.
legyen több 3 0 0 mg/nap-nál. Természetes cukorforrásaink a különböző
A szervezet 1 gramm zsír (lipidek) elégetése­ gyümölcsök és a méz, de egyes zöldségfélék is je­
kor 9,3 kcal energiához jut. lentős mennyiségű cukrokat tartalmazhatnak. Az
élelmiszerekből származó cukrok döntő mennyi­
Szénhidrátok sége azonban nem az alapanyagok természetes
összetételéből származik, hanem a cukorrépából
A szénhidrátok a növények fő alkotóelemei, az előállított és a termékekhez hozzáadott cukorból.
emberi (és az állati) szervezetben viszonylag ki­ A leggyakrabban a különböző gyümölcsízek
sebb mennyiségben találhatók meg. Legjelentő­ és lekvárok, cukorkák, zselék, drazsék, nugátok,
sebb szerepe az energiaszolgáltatás és a tárolás. csokoládék, ostyák, nápolyik, cukrászati termé­
A szénhidrátok szerepe a táplálkozásban igen kek járulnak hozzá a túlzott mértékű cukorbevi­
fontos, bár fehérje- és zsírtáplálás mellett rövidtá­ telhez.
von nem lépnek fel hiánytünetek. A szénhidrátok
antiketogén hatásukkal csökkentik a ketontestek
felszaporodását a vérben, biztosítják a megfelelő Néhány növényi élelmi anyag
bélflórát (vitaminok szintézise, a rothadásos vas­ glikémiás indexe egészséges emberekben
tagbélfolyamatok visszaszorítása). A növényi ere­
Élelmiszer r i
detű szénhidrátok „ballasztanyagokat" tartal­
maznak, melyek a bélműködés, valamint a szék­ Glükóz 100%
letképződés szempontjából fontosak. Burgonyapüré 80-90%
A különböző növényi eredetű élelmiszerekben Teljes kiőrlésű kenyér 70-90%
található összetett szénhidrátokat (legtöbbször Köles
keményítőt) táplálkozási szempontból az ún. gli- Rizs
kémiás index (GI) segítségével jellemzik. Ennek Fehér kenyér 60-69%
segítségével azt fejezik ki, hogy a glükózhoz ké­ Barna rizs
pest az egyes szénhidrátok milyen mértékű post- Keksz
pandrialis vércukoremelő hatással rendelkeznek.
Hajdina 50-59%
A 14.1. sz. táblázatban néhány növényi eredetű
Csemegekukorica
élelmi anyag glikémiás indexe olvasható, jól nyo­ Korpa
mon követhető, hogy az élelmirost-tartalom nö­ Zöldborsó
vekedésével csökken az index értéke. Hüvelye­
sekben a keményítő mellett más - nehezen Teljes kiőrlésű zabpehely 40-49%
Fehér szárazbab
emészthető - összetett szénhidrátok is vannak,
Sárgaborsó
ezért glikémiás indexe kifejezetten alacsony.
Száraz va]bab 30-39%
Lencse 20-29%
A szénhidráttartalmú élelmiszerek fogyasztá­ Szójabab 10-19%
sa terén a kenyér, a pékáruk, a tésztafélék és a
 Az energiaszükséglet 55-58 százalékát szén­
hidrátok formájában vesszük fel. Egy gramm
szénhidrát energiaértéke a szervezetben 4,1 kcal.
A felesleges és túlzott mértékű cukorfogyasz­
tás káros hatásai:
bár gyorsan felszívódó és metabolizálható
energiaforrás, amely, ha nem használódik
el, zsírraktárakban halmozódik fel;
a rendszeres cukorfogyasztás - fokozott
fogápolás ellenére is - a szájüregben ter­
melődő szerves savak miatt fogszuvaso­
dáshoz (caries) vezet;
az állandó és nagy mennyiségű cukorfo­
gyasztás cukorbetegség kialakulásához ve­
zethet (szerzett hajlam esetén).
A cukorhelyettesítő készítményeket két cso­
portba oszthatjuk:
energiát adó és
energiamentes készítmények.
A cukoralkoholok (szorbit, mannit, xilit)
energiatartalma nem tér el a többi szénhidrátétól,
tehát energiacsökkentés szempontjából nem jön­
nek számításba. Szerepük a cukorbetegek táplál­
kozása szempontjából van. Az anyagcsere-folya­
matok során a cukoralkoholok is glukózzá ala­
kulnak át, de mivel ez a folyamat lassú, csak kis
mértékben emeli a vércukor-szintet.
A laktitol nevű cukoralkohol a tejcukor redu­
kálása során előállított mesterséges édesítőszer. A
rossz felszívódásának köszönhetően gyakorlati­
lag energiatöbbletet nem jelent, azonban hashaj­
tó hatásukkal számolni kell. Különösen igaz ez a
szorbitra, mivel édesítőereje fele a répacukoré­
nak, tehát a szokásos adagja is nagyobb. Szorbi-
tot tartalmaznak egyes gyümölcsök is, ezzel ma­
gyarázható például a szilvalekvár székrekedés el­
leni használata.
A mesterséges édesítőszerek édesítő ereje igen
erős, ezért csak kis mennyiséget kell belőlük fel­
használni, gyakorlatilag nem emelik az élelmisze­
rek energiatartalmát. A szacharin 300-500-szor,
a ciklamát 35-40-szer, az aszpartam (Nutraswe-
et®) 160-220-szor édesebb, mint a szacharóz.
Az élelmi rostok
Annak ellenére, hogy például már a középkorban
megfigyelték, hogy a fekete (sötét) kenyérnek
székletürítést segítő, karcsúsító és jóllakottságot
előidéző hatása van, sőt, már Hippokratész szá­
mára ismert volt a búzakorpa laxatív hatása, a
táplálkozás-élettani vizsgálatokban csak az utób­
bi három évtizedben kerültek előtérbe a növényi
nyersrostok. Jelentőségére akkor figyeltek fel,
amikor a rostszegény táplálkozást folytatók kö­
rében számos olyan betegséget (nem infekciós jel­
legű vastagbélbetegségek) diagnosztizáltak,
amely az élelmi rostokat bőségesen fogyasztó
(fejlődő) országok lakosai között nem, vagy csak
kisebb mértékben fordul elő.
Az élelmi rostok közös jellemzője, hogy akár
részben az emésztőenzimeknek ellenállva, akár
emésztetlenül, a többi salakanyaggal együtt tá­
voznak a szervezetből, valamint, hogy energiát
csak elenyésző mértékben szolgáltatnak.
Az élelmi rost fizikokémiai sajátosságaiból
adódik, hogy a béltartalom térfogatát jelentősen
megnöveli, és a tranzitidőt csökkenti. Ezek a sa­
játosságok azt eredményezik, hogy a legtöbb táp­
anyag, ugyanakkor a toxikus anyagok is kisebb
mértékben szívódnak fel. E szerint az álláspont
szerint a nagy élelmirost-felvétel növelheti a vita­
min- és nyomelemszükségletet.
Az élelmi rostok szerepe a prevencióban
Az élelmi rostok jelentős szerepet játszanak a túl­
súly mellett a vastagbélrák, a cukorbetegség, az
elhízás, a szív- és érrendszeri megbetegedések
megelőzésében.
A rost számos kedvező hatása közül a legfon­
tosabbak:
szerepe van a különböző szénhidrátforrá­
sokból származó glükóz felszívódásában;
befolyásolja a posztprandiális gasztroin-
tesztinális hormonválaszt;
pozitív hatása van a pancreasenzim szekré­
ciójára;
a katabolikus folyamatokat gyorsítja;
lassítja a gyomorürülést, teltségérzetet
okoz, ezáltal az éhségérzet csökkenti;
a bélrendszert stimulálja a bélfalra gyako­
rolt nagyobb nyomás következtében, ennek
hatására intenzívebb bélmozgás (perisztalti­
ka) jön létre;
csökkenti a tranzitidó't;
rendszeres széklet képzó'dik, ezáltal a mér­
gező' hatású anyagok (toxinok, nehézfé­
mek) felszívódásának, lerakódásának lehe­
tősége csökken;
magához köti, és távoltartja az epithelsej-
tektől az epesavakat, szteroidokat, gyorsít­
ja azok kiürülését;
bizonyos fokú védelmet nyújt a colon- és
rectumcarcinoma kialakulása ellen (a vas­
tagbél nyálkahártyáját irritáló karcinogén
vegyületek kialakulását elsősorban a szója
oligo- és poliszacharidok, valamint a re­
zisztens keményítő akadályozzák);
a béltartalom volumenének növelésével a
károsító anyagokat felhígítja;
jelentős mennyiségű vizet vesz fel, ezáltal
lazább széklet képzó'dik (a rost emészthe-
tetlensége is hozzájárul a székletlazításhoz);
a bél felszívófelületét „csökkenti", ennek
következtében az energiát adó tápanyagok
nem egyszerre, hanem fokozatosan szívód­
nak fel;
csökkenti az obstipatio és a diverticulosis
kialakulásának veszélyét;
a vízoldékony rost szérumkoleszterin-
csökkentő hatású (pektin, lignin);
intenzívebb rágásra késztet, mint a rostsze­
gény ételek, élelmiszerek, ezáltal a fogaza­
tot tisztítja;
elősegíti a baktériumflóra szaporodását. A
rövid szénláncú zsírsavak fermentációs
termékek, a vastagbél felszálló ágában a
savas kémhatás fenntartásával, a leszálló
ágban az ammónia megkötésével és a kiü­
rülés gyorsításával fejtik ki hatásukat. A
rövid szénláncú zsírsavak többek között
elősegítik a bélfalsejtek vérellátását is.
A rosthiányos táplálkozás következménye­
képpen a széklet megkeményedik. Ha a vastag­
bélnek kemény székletet kell továbbítania, az
izomzat hipertrófizál, az intraluminalis nyomás
fokozódik, ennek következménye az izomréte­
gek között létrejövő diverticulum. Figyelmet ér­
demelnek azok a felmérési eredmények, mely
szerint a diverticulosis az iparilag fejlett orszá­
gok lakosságának 35—40 százalékát érinti, a
múlt századfordulóig viszont patológiai ritka­
ságnak számított. Kihangsúlyozandó, hogy a
kedvező élettani hatások csak rendszeres élelmi­
rost-felvétellel érhetők el.
A napi éle I mi rost-szükséglet
A legújabb hazai ajánlásban a napi rostbevitel
2 0 - 2 5 g, más irodalmak szerint a napi élelmirost­
szükségletet ennél magasabb, 2 5 - 3 0 g, ami leg­
alább napi 4 5 0 g zöldség, főzelék, friss gyümölcs
vagy például kb. 5 0 - 9 0 g zabkorpa fogyasztásá­
val fedezhető.
Élelmi rostban gazdag élelmiszerek
Élelmi rostot szinte kizárólag növényi eredetű
élelmiszerekben találunk. A leggazdagabb diétás­
rostforrásaink a gabona eredetű élelmiszerek: ét­
kezési zabkorpa, búzakorpa, búzacsíra, ezek fel­
használásával készült sütőipari termékek; az ap­
ró magvas gyümölcsök, a citrusfélék. A zöldségek
és főzelékek szintén jelentékeny diétásrost-tarta­
lommal bírnak. Ugyanakkor például vásárlásnál
nem elegendő megnézni a kenyér, péksütemény
színét, hiszen nem minden „barna" kenyér, pék­
sütemény rosttartalma nagy, mint ahogy nem
minden sötétebb színű kenyér, péksütemény ké­
szül teljes őrlésű lisztből, az is előfordulhat, hogy
malátával színezett. Mindig érdemes megnézni a
termék összetételét.
A bevitel növelésére zöldség- és főzelékfélék,
gyümölcsök, valamint a teljes őrlésű kenyér és
gabonafélék, hüvelyesek, diófélék, magok fo­
gyasztása javasolt.
 14. fejezet Az egészséges és beteg ember szükségleteinek Kielégítése

Folyadékszükséglet- és fogyasztás szárad: szomjúság, fáradtság, szédülés, hányin­

Étkezés nélkül - szélsőséges körülmények között
- akár több hetet is át tud vészelni egy egészséges
felnőtt szervezet, ugyanez a folyadékmegvonás
vonatkozásában már nem mondható el: rövid
ideig tartó folyadékhiány is irreverzibilis károso­
dásokat okozhat.
A szervezet legnagyobb mennyiségű összete­
vője a víz, a felnőtt emberben kb. 60 százalékot
tesz ki. Egy 60 kg-os személy esetében ez hozzá­
vetőlegesen 36 liter folyadéknak felel meg.
Funkcionálisan az intracelluláris és az extra-
celluláris térben helyezkedik el. Mivel víz (folya­
dék) nélkül a szervezet nem képes ellátni alapve­
tő funkcióit (véráram, könnytermelés, nyálelvá­
lasztás stb.), ezért a folyadékot „folyamatosab­
ban" kell magunkhoz venni, mint a szilárd táp­
anyagokat - tévhit az, hogy csak sportolás köz­
ben! Egyéb tevékenységeink, például munkában,
tanulás során is szükséges a rendszeres folyadék-
(víz) pótlás. A súlyos dehidráció halálos kimene­
telű is lehet.
A test a folyadékhiányra szomjúságérzettel re­
agál, amely arra figyelmeztet, hogy a szervezet­
nek oly mértékű a folyadékvesztesége, hogy azt
mielőbb szükséges pótolni. Ha az elvesztett víz
pótlása nem történik meg, akkor a szervezet ki­
ger, hányás és láz lép fel. A szomjúságérzet befo­
lyásolja a koncentrálóképességet, jelentékeny
mértékben megnyújtja a reflexidőt. Már kevés
vízvesztés is károsan hat a teljesítőképességre, a
folyadékháztartás felborulása akár 30 százalékos
teljesítményromlást is okozhat.
A minimális vízszükséglet a táplálék összetételé­
től (például só-, fehérje-, élelmirost- és fűszertar­
talom), a levegő szárazságától, a vesén át kivá­
lasztandó salakanyagok mennyiségétől, a vese
koncentrálóképességétől és a párologtatással el­
vesztett víz mennyiségétől függően változik.
A kellemes klimatikus viszonyok között tar­
tózkodó, könnyű aktivitást kifejtő személy átla­
gos napi vízforgalma 2-3 liter között van.
Alkohol
Köztudott, hogy az alkoholok alapvetően folyadé­
kok, s mint ilyenek nem ételek, hanem italok. Az­
zal már kevesen vannak tisztában, hogy ugyanak­
kor az alkoholoknak jelentős energiahordozó érté­
kük van: szinte kivétel nélkül magas az energiatar­
talmuk, ráadásul az alkoholos italok kis mennyi­
ségben többnyire étvágygerjesztő hatásúak.

A szeivezet már csekély mértékű fofyadékhiáityt is megérez, ti vSzhiányM „meglepő" módon reagál
0,5-1 százalék szomjúságérzet jelentkezik,
2 százalék a sportolóknál teljesítménycsökkenés figyelhető meg,
3 százalék növekszik a szomjúságérzet, csökken a nyálelválasztás,
4 százalék egyensúlyzavarok lépnek fel,
5 százalék élénkül a szívverés, fáradtság, gyengeségérzet jelentkezik,
8-10 százalék a testműködés és a szellemi tevékenység zavara áll fenn,
15-20 százalék bekövetkezik a halál.
 Az alkohol élvezeti szer, narkotikum, általá­
nos toxikózist okozó méreg. Az etilalkohol az
élesztős erjedés végterméke, aerob körülmények
között belép a citrátkörbe és eloxidálódik. Az
emberi szervezet óránként 1 O g alkoholt képes
eloxidálni (óránként 71 kcal energia szabadul
fel!). Nagy a kalóriaértéke: az alkohol energiatar­
talma 30 kJ/g (7 kcal/g), a zsírok után a legna­
gyobb értékkel bír. A rendszeres, de mérsékelt al­
koholfogyasztás általában többletenergia-bevitelt
jelent, s így hozzájárulhat az elhízás kialakulásá­
hoz. Az etanol „üres kalória", azonban a túlzott
mértékű alkoholfogyasztás általában nem vezet
elhízáshoz.
Az alkoholista táplálkozásában a szeszes ital
többnyire kiszorítja az értékes tápanyagokban
gazdag élelmi anyagokat. Rontja a tápanyagok
hasznosulását és felszívódását, alultápláltságot
(malnutríciót) eredményez. A szervezet energia­
veszteségeit tovább fokozza, mivel rontja az ener­
giahasznosulás hatásfokát.
Vitaminok
A vitaminok a szervezet működéséhez nélkülöz­
hetetlen szerves vegyületek, nevüket is innen kap­
ták (vita = lat. élet). Az ember szervezete nem
tudja előállítani őket, ezért táplálkozásunk során
kell biztosítani azokat, illetve előanyagaikat.
A vitaminok különböző mennyiségben sokfé­
le táplálékban megtalálhatók, s több táplálék né­
hány vagy egész sor vitamint tartalmaz, azonban
nincs olyan táplálék vagy élelmiszer, amely min­
den vitamint megfelelő mennyiségben tartalmaz­
na. A vitaminok a főbb tápanyagokat (fehérjéket,
zsírokat, szénhidrátokat) nem helyettesítik. Egy­
mást sem pótolják, nem élénkítő szerek, energia­
értékük önmagukban nincs.
Két csoportba sorolhatjuk a vitaminokat: zsír­
ban oldódó vitaminok (A, D, E, K) és vízben ol­
dódó vitaminok (C-vitamin, B-vitamin-család).
Változatos táplálkozás mellett pótlásra általá­
ban nincs szükség, egyoldalú táplálkozás viszont
bizonyos esetekben súlyos hiánybetegséget okoz.
Z*>irban i'ldoúi) vitaminok
A zsírban oldódó vitaminok a növényi szöve­
tekben előalakjuk (provitamin) formájában van­
nak jelen, és az emberi szervezetben képződik be­
lőlük a vitamin. Közös jellemzőjük, hogy a szer­
vezetben raktározódnak. Felszívódásuk a zsírfel­
szívódás mechanizmusaival, kiürülésük a széklet­
tel történik.
A-vitamin (Retinol)
Élettani szerepe: a látóbíbor képződésében, a
szem ideghártyájának (retina) működésében, a
bőr epithelsejtjeinek épségében (hámvédő vita­
min), a csontok anyagcseréjében és az immun­
rendszer normális működésének fenntartásában
van szerepe. A retinol a szervezet oxidációs folya­
matai során képződött szabadgyököket semlege­
síti (gyök fogó).
Fejfájással, hasmenéssel járó túladagolása rit­
ka, de toxikus hatású is lehet. A túlzott bevitel tü­
netei: hajhullás, gyengeség, kiütéses bőr, ízületi
fájdalmak, étvágytalanság, májmegnagyobbodás.
Forrásai: máj, sárgarépa, tök, spenót, csuka­
májolaj, zöldségfélék, sárgadinnye, tojássárgája,
vaj.
Napi szükséglete: nőknek 8 0 0 ug, férfiaknak
1000 ug.
D-vitaminok (Kalciferolok)
Élettani szerepe: fontos szerepet tölt be a kal­
cium- és foszfátfelszívódásban, a csontnöveke­
désben és a csontosodási folyamatban. Hiánya
csontgörbületet, rachitist és csontlágyulást okoz­
hat. Túlfogyasztása esetén hipervitaminózis ala­
kul ki, magas vérkalcium-szinttel, a csontokból
történő fokozott kalciumkiáramlással. A kalci­
umsók a különböző szervekben lerakódnak így
károsítva azokat (például a vesét). Fontos szere­
pe van a felnőttkori csontritkulás (osteoporosis)
megelőzésében és kezelésében.
Forrásai: csukamájolaj, margarin, tojássárgá­
ja, hús, tej.
Napi szükséglete: 1000 mg (átlagos felnőtt
napi szükséglete 5 pg D3-vitamin, terhes- és szop­
tatós anyáké 10 pg).
 E-vitaminok (Tokofcrolok)
Élettani szerepe: Kiemelkedő antioxidáns tu­
lajdonsága, mely megvédi az oxidációtól a több­
szörösen telítetlen zsírsavakat, vagyis gátolja a Ii-
pidperoxidációt. Szerkezetéből adódóan képes a
szabad gyökök közömbösítésére és eltávolításá­
ra. Az izomműködés és az energiafelhasználás
résztvevője. Szerepe bizonyított az izomkároso­
dások megelőzésében is.
Forrásai: vese, máj, húsok, vaj, főzelékek.
Napi szükséglete: 8-12 mg.
K-vitamin (Fillokinon)
Élettani szerepe: a véralvadási rendszer fontos
vitaminja.
Forrásai: joghurt, tojássárgája, szójaolaj, hal­
máj-olajok, leveles zöldségek.
Napi szükséglete: 10-30 mg, 1-2 ug/ttkg.
Vízben oldódó vitaminok
A vízben oldódó vitaminoknak provitaminjuk
nincs, a szervezetben nem raktározódnak, ezért a
táplálékkal naponta be kell juttatni a szervezetbe.
Ha a szükséglet fedezése nem optimális, hiányál­
lapotuk rövidebb idő alatt kifejlődik. Általában
diffúzió útján szívódnak fel, kiürülésük főként a
vizelettel történik, kisebb részük ürül csak a szék­
lettel.
C-vitamin (Aszkorbinsav)
Élettani szerepe: a szervezetben számos, az
életfolyamatok szempontjából fontos funkció irá­
nyításában vesz részt. Antioxidánsként alapvető
szerepe van a szervezetben keletkező szabad gyö­
kök megkötésében és eltávolításában. Az ember
egyes szervei (mellékvese, hasnyálmirigy, herék,
nyálmirigyek, petefészek) nagy mennyiségű C-vi­
tamint tartalmaznak. Az emberi szervezet kb.
1500 mg C-vitamint tartalmaz, melynek kb. 3 szá-
zalék-a naponta lebomlik. Hiánya: a csont-, fog-,
porc- és kötőszövet károsodását okozza, valamint
fogínyvérzést, fáradékonyságot, bőr alatti bevér­
zéseket, ízületi károsodásokat, vérszegénységet,
sebgyógyulási zavart, valamint az immunrendszer
zavarát. A C-vitamin hiánybetegsége a skorbut.
Forrásai: gyümölcsök és zöldségfélék.
Napi szükséglete: 100-500 mg.
B,-vitamin (Tiamin)
A B-komplex vitaminjaihoz hasonlóan a szer­
vezetben nem tárolódik, a felesleg kiürül, ezért
pótlásáról naponta kell gondoskodni. Szénhid­
rátdús táplálkozás mellett a B,-vitamin szükséglet
megnő.
Élettani szerepe: szerepet játszik a zsírok fel­
szívódásában és a béltónus fenntartásában. Az
izommunka megnöveli a B,-vitamin-szükségletet.
Hiánya a szénhidrát-anyagcsere zavarát, súlyos
idegrendszeri tüneteket, szívgyengeséget okoz. A
B,-vitamin hiánya a beriberi nevű betegséget
okozza.
Forrásai: hús, tej, élesztő, gabonakorpa, gabo­
nacsíra.
Napi szükséglete: 2-10 mg.
B,-vitamin (Riboflavin)
Élettani szerepe: A sejtanyagcsere, a sejtlég­
zés, a fehérjefelépítés, a vasbeépülés és a szemlen­
cseműködés fontos vitaminja. Javítja a látást,
csökkenti a szem kifáradását. Stresszes állapot­
ban a B,-vitamin-szükséglet emelkedik. Hiánybe­
tegségei: szem- és nyálkahártya-károsodás, kü­
lönböző bőrtünetek, bőrgyulladás.
Forrásai: élesztő, tojás, gabonafélék, gyümöl­
csök, húsfélék.
Napi szükséglete: 3-4 mg.
Bj-vitamin (Niacin vagy Nikotinsav)
Élettani szerepe: jelentős szerepe van az ATP
szintézisében. Fontos a nemi hormonok, a korti-
zon, a tiroxin és az inzulin szintéziséhez. Hiánya
a pellagra nevű betegséget okozza (tünetei: der-
matitis, demencia, stomatitis, glossitis, tápcsator­
na vérzékenysége, idegrendszeri zavarok). A hi-
povitaminózis tünetei: idegesség, emlékezetgyen­
gülés.
Forrásai: máj, sovány húsok, tej, tojás, söré­
lesztő, búzacsíra, hal, földimogyoró, szilva, dato­
lya, füge.
Napi szükséglete: 3 0 - 4 0 mg.
 B5-vitamin (Pantoténsav)
Élettani szerepe: fontos szerepet játszik a
szénhidrát-, fehérje-, zsír- és szteroid-anyagcseré­
ben. A szervezetben bélbaktériumok szintetizál­
ják. Hiánya esetén idegrendszeri zavar, nyálka­
hártya-gyulladás, immunhiányos állapot, vérzé­
kenység, hajhullás tapasztalható.
Forrásai: húsok, búzacsíra, korpa, vese, máj,
tej, dió, zöldfélék.
Napi szükséglete: 15-50 mg.
B6-vitamin (Piridoxin)
Élettani szerepe: a fehérje- és aminosav-anyag­
cserében, a hemoglobinszintézisben, a szervezet
fehérjéinek előállításában van. Hiánya depresszi­
ót, zavartságot okoz. Időskori hiánya gyakori.
Forrásai: marhahús, sertéshús, máj, tojás,
élesztő, főzelékek.
Napi szükséglete: 6-8 mg.
H-vitamin (Biotin)
Élettani szerepe: fontos szerepe van a gluko-
neogenezisben és a zsírsavak szintézisében. Irá­
nyítja az elágazó szénláncú aminosavak katabo-
lizmusát. Biotinhiány tünetei: étvágytalanság,
hányinger, hányás, depresszió, száj- és bőrgyulla­
dás.
Forrásai: máj, szardínia, tojássárgája, szója.
Napi szükséglete: 0,2 mg.
B,,-vitamin (Cianokobalamin)
Élettani szerepe: a vörösvértestképzés és a nuk­
leinsav-szintézis nélkülözhetetlen vitaminja. Hiá­
nya vészes vérszegénységet, anaemia perniciosát
okoz, valamint idegrendszeri károsodáshoz, a gyo­
mor-bélrendszer működési zavarához vezethet.
Forrásai: máj, vese, húsok, tojás, tej. (B,,-vita-
mint a növények nem tartalmaznak, a szükségletet
csak állati eredetű élelmiszerekkel lehet fedezni.)
Napi szükséglete: 2 pg.
Folsav
Élettani szerepe: a vörösvértestképzés és a
sejtnövekedés speciális anyaga, melynek hiánya­
kor vérszegénység, izomsejt-károsodás jelentke­
zik. A folsav fontos koenzim, jelenős az enterohe-
patikus körforgalma.
Forrásai: spenót, élesztő, máj, vese.
Napi szükséglete: 0,2 mg.
Ásványi anyagok: makroelemek
Nátrium
Egészséges, felnőtt ember testének nátrium­
tartalma 5 5 - 7 0 g. Ennek több mint a fele az ext-
racelluláris folyadékban, a többi a csontrendszer­
ben található. A csontban lévő nátrium kb.
4 0 - 5 0 százaléka képezi a szervezet könnyen mo­
bilizálható nátriumtartalékát. Egészséges ember­
ben normális táplálkozás mellett nátriumhi­
ánnyal nem kell számolnunk. Nehéz fizikai mun­
ka, aktív sporttevékenység, meleg környezet az
izzadás révén fokozza a nátriumveszteséget.
Élettani szerepe: a nátrium a káliummal
együtt fontos szerepet tölt be a szervezet ozmoti­
kus és sav-bázis-egyensúly fenntartásában és a
test folyadékterei térfogatának kialakításában. A
sejtmembrán permeabilitási és elektromos műkö­
désének fenntartásában nélkülözhetetlen, így az
izom- és idegműködés fontos kationja.
Forrásai: NaCl, azaz a konyhasó mellett
szinte minden élelmiszer tartalmaz nátriumot.
Az élelmiszeriparban a technológiai eljárások
során jelentős mennyiségű só kerül a különböző
élelmiszerekbe. A legnagyobb veszélyt azonban
az ételkészítés és az utánsózás jelenti, mivel a
sós íz megítélésében jelentős különbségek van­
nak.
Napi szükséglete: 4—5 g (fizikai aktivitástól
függően jelentékeny mértékben megemelkedhet a
szükséglet).
Kálium
A felnőtt ember szervezetében átlagosan 150 g
kálium van, melynek kb. 97 százaléka sejten be­
lül található.
Élettani szerepe: az egyik legfontosabb intra-
celluláris kation. Szerepe van a sav-bázis-egyen­
súly, az ideg-, az izomműködés és a szívműködés
fenntartásában. A káliumháztartás fennrartása a
nátrium-anyagcsere szabályozásához szorosan
kapcsolódik.
Forrásai: gyakorlatilag minden élelmiszer­
nyersanyagban jelen van. A káliumbevitel szem­
pontjából azonban előnyösebb források a növé­
nyi eredetű élelmiszerek, miután ezekben a káli­
um-nátrium arány a kálium javára tolódott el, s
ez kedvezően hat a hasznosulásra. Elsősorban fo­
lyadékvesztéssel (vizelethajtás, hasmenés) ürül ki
a szervezetből, veseelégtelenségben pedig felsza­
porodik.
Napi szükséglete: 2,0-5,9 g.
Kalcium
Élettani szerepe: több anyagcsere-folyamatban
vesz részt (enzimek, vitaminok, hormonok hatás­
mechanizmusában nélkülözhetetlen). Befolyásolja
a vegetatív idegrendszer működési állapotát, a
sejtmembrán átjárhatóságát. A csontok növeke­
désében és anyagcseréjében meghatározó a szere­
pe. Az emberi szervezet 0,9-1,7 kg kalciumot tar­
talmaz, melynek 97 százaléka a csontvázban hal­
mozódik fel kettős sók formájában. Másik része
fehérjéhez kötve vagy kalciumcitrát alakjában víz­
oldható formában van jelen a különböző szövet­
nedvekben. A vér alacsony kalciumszintje (hipo-
kalcemia) fokozza az izomgörcs készséget.
Forrásai: tejtermékek, tojás, hús, hüvelyesek,
zöldségfélék, gomba, gyümölcsök.
Napi szükséglete: 1 g, terhes- és szoptató
anyáknál 1,2 g.
Foszfor
Az egészséges felnőtt ember testének foszfor­
tartalma 5 0 0 - 6 0 0 g, ennek kb. 80 százaléka a
csontrendszerben és a fogakban található.
Élettani szerepe: a foszfor élettani szerepe lét­
fontosságú az izom energiaforgalmában, az ideg­
szövet-, a fehérje-, a szénhidrát- és zsíranyagcse­
rében. A nukleinsavak alkotórésze, számos enzim
aktivátora.
Forrásai: tejtermékek, gabonamagvak, bab,
borsó, belsőségek stb.
Napi szükséglete: 1,5-2,0 g.
Magnézium
Egészséges ember testének magnéziumtartal­
ma 2 0 - 2 8 g. Ennek 55 százaléka a csontrend­
szerben, 27 százaléka pedig az izomzatban talál­
ható.
F.lettani szerepe: jelentős szerepe van az ideg­
es izomsejtmembrán elektromos potenciáljának
fenntartásában. Igen sok enzimrendszer működé­
sénél nélkülözhetetlen, valamint befolyással van
a fehérjeszintézisre is.
Forrásai: szójabab, banán, dió, sörélesztő.
Napi szükséglete: 3 5 0 - 4 0 0 mg.
Klór
Az emberi szervezetben a klór kizárólag klo­
rid formájában fordul elő, nagy része sejten kívül,
kisebb része intracellulárisan. Az emberi test klo­
ridtartalma kb. 0,15 százalék.
Élettani szerepe: a klorid a nátriummal és a
káliummal együtt jelentős szerepet játszik a sav­
bázis és az ozmotikus hatás fenntartásában. A
gyomorsósav alkotórésze, ezért az emésztésben
nélkülözhetetlen.
Forrásai: a táplálékkal bejutó klór nagy része
a konyhasóból (NaCl) származik.
Napi szükséglete: 9-15 g.
Mikroelemek
Vas
Felnőtt férfi szervezete 3,5-5,0 g, a nőé
2,5-3,0 g vasat tartalmaz. A vaskészlet 60-70
százaléka aktív formában (hemoglobin, mioglo-
bin, enzimek) van jelen, míg kisebb hányada a
transzport-, illetve raktárfehérjékhez (transzfer-
rin, ferritin, hemosziderin) kötött.
Élettani szerepe: a vas fő feladata az oxigén-,
a szén-dioxid, illetve az elektronszállítás. A vas­
anyagcsere szabályozása a vékonybélben törté­
nik, amennyiben a felszívódás mértékét a vasrak­
tárak telítettsége szabja meg. A vashiány okozta
vérszegénység a leggyakoribb táplálkozási beteg-
 74. fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg ember s z ü k s é g l e t é n e k kielégítése
ségek közé tartozik, melyet egyrészt okozhat a
szükségletnél kisebb bevitel, illetve felszívódási
zavar vagy különböző vérzések is.
Forrásai: húsok (marha, sertés, baromfi, hal),
máj, egyéb belsőségek, spenót, káposzta, tojás­
sárgája. (A vasfelszívódást csökkentik a tanná­
tok, így például kávé, tea, és a gabonamagvak
korpájában lévő fitátok is.)
Napi szükséglete: 2 0 - 3 0 mg.
Cink
Felnőtt ember szervezetében kb. 2,5 g cink
van. A legnagyobb koncentrációban a szem, a haj
és a férfi nemi szervek tartalmazzák, megtalálha­
tó a májban, vesében, izomban, a bőrben és a
csontokban is. A vér cinktartalmának kb. 80 szá­
zaléka a vörösvértestekben található.
Élettani szerepe: számos enzim és az inzulin
alkotórésze, részt vesz a sejtek növekedésében, a
tesztoszteron elválasztásban. Részt vesz a szén­
hidrát-, a zsír-, a fehérje- és nukleinsav-anyagcse­
rében. A cinkhiány jelentősen befolyásolja az im­
munrendszert: a celluláris és humorális immun­
védekezést egyaránt.
Forrásai: húsok, máj, tojás, hüvelyesek magja.
Napi szükséglete: 15-20 mg.
Réz
A felnőtt ember szervezetében kb. 80 mg réz
van. Rézben gazdag szervek: szem, máj, szív,
izom, agy, vese.
Élettani szerepe: a vörösvértest-képzés, a sejt­
légzés, a sejtnövekedés és néhány enzim működé­
séért felelős nyomelem. Rézre van szükség a köz­
ponti idegrendszer működéséhez. Rézhiányos ál­
lapotban emelkedik a szérum koleszterinszintje,
kardiovaszkuláris elváltozások és vérszegénység
fejlődhet ki.
Forrásai: máj, hüvelyesek, cereáliák.
Napi szükséglet: 4 - 1 0 mg.
Króm
Élettani szerepe: aktív szerepe van a szénhid­
rát-anyagcserében oly módon, hogy elősegíti az
inzulin hatását.
Forrásai: teljes kiőrlésű gabonamag, hüvelye­
sek magja, hús, máj, sajt.
Napi szükséglet: 50-200 mg.
Szelén
Az emberi szervezetben kb. 6 mg szelén van,
legnagyobb koncentrációban a májban, a fogzo­
máncban és a körömben található. A vesékben, a
pajzsmirigyben, a vérben és a nemi mirigyekben
raktározódik.
Élettani szerepe: fontos a szerepe a szervezet
antioxidáns rendszerében, az immunvédekezés­
ben.
Forrásai: tengeri állatok, vese, máj, teljes kiőr­
lésű gabona.
Napi szükséglete: 7 0 - 1 0 0 mg.
Jód
Felnőtt ember szervezete kb. 1 5 - 2 0 mg jódot
tartalmaz, amelynek 7 0 - 8 0 százaléka a pajzsmi­
rigyben található.
Élettani szerepe: a jód a pajzsmirigyhormo­
nok szerves része, s így részt vesz az anyagcsere
szabályozásában, befolyásolja a növekedést, az
idegrendszer működését és közvetve hat a vérke­
ringésre is. A jódhiány vezet a pajzsmirigy meg­
nagyobbodásához, a golyvához. Igen nagy jódbe-
vitel fokozott pajzsmirigyműködést idéz elő.
Forrásai: gazdagok jódban a tengeri halak és
kagylók. A legkevesebb jódot a gyümölcsök tar­
talmazzák. A növények jódtartalma a talaj jód-
tartalmától függ, míg az állati eredetű élelmisze­
rek jódtartalmát a takarmány, illetve az ivóvíz
jódszintje befolyásolja.
Napi szükséglete: 1 0 0 - 1 5 0 pg, terhes- és
szoptató anyáknál 175 pg.
Fluor
Élettani szerepe: a szervezet fluortartalmának
kb. 95 százaléka a csontokban és a fogakban ta­
lálható. Az elégtelen bevitel egyik oka lehet a fog­
szuvasodásnak.
Forrásai: ivóvíz, tea, tengeri halak csontja.
Napi szükséglete: 1,5 mg.
 14. fejezet Az e g é s z s é g e s és b e i e g ember szükségleteinek kielégítése
A táplálkozási ajánlások
és az egészséges táplálkozás
A táplálkozás kulcsfontosságú jelentőségét felis­
merve, a táplálkozástudomány szakemberei - a
legkorszerűbb kutatások eredményeinek felhasz­
nálásával - különböző ajánlásokat dolgoznak ki
(például European Nutrition & Health Report,
2 0 0 4 , 7). A különböző kiadványok és a mögöt­
tük álló kutatócsoportok ajánlási céllal közread­
ják az energia-, fehérje-, aminosav, zsír-, zsírsav-,
vitamin-, ásványianyag-felvételi mennyiségeket
[g], illetve arányokat [százalék], amelyek az
egészséges táplálkozás érdekében szükségesek.
Magyarországon 1949 óta az Országos Élelme­
zés- és Táplálkozástudományi Intézet (2005-től
névváltozás következtében jogutódja az Orszá­
gos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudomá­
nyi Intézet, OÉTI) e terület bázisintézménye: az
ajánlások elkészítője.
A táplálkozási ajánlások szimbólumai az
egészséges táplálkozás olyan követhető útmuta­
Kenyér, gabonafélék, rizs, tésztafélék csoport 6-11 adag
tóinak, „mankóknak" tekinthetők, amelyek a
számok - nem mindenki számára barátságos, de
összetett - világát többnyire grafikusan megjele­
nítik: az étrend legfontosabb összetevőit és azok
arányait.
Ezek közül hazánkban az alábbiak ismerteb­
bek (a hivatkozott műveket lásd az irodalom­
ban):
- Szívbarát program Élelmiszer-útmutató négy
évesnél idősebbek számára készült kiadványa,
amely „Táplálkozási szivárvány" néven vo­
nult be a köztudatba,
- az „Egészséges táplálkozás háza" (Rodler
2004a.),
- a táplálkozási piramis (www.mypyramid.gov;
lásd 14.53. ábra),
- az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplál­
kozástudományi Intézet (OÉTI) munkatársai
által összeállított Táplálkozási ajánlás 12
pontja (Rodler 2004b.), vagy
- a gyermekeknek szóló egészséghajó (szintén
OÉTI).
 Az egésZ5Cgcs t á p l á l k o z á s
A helyes táplálkozás hasznosan szolgálja az
egészséget, segít megőrizni a munkaképességet,
ez életkedvet, lassítja az öregedést.
Mit kell tenni ennek érdekében?
Minél változatosabban, minél többféle élelmi­
szerből, különböző ételkészítési módok felhaszná­
lásával állítsuk össze étrendünket. Ne ragaszkod­
junk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket
is, kipróbálás után mondjunk csak véleményt, ne
legyenek előítéleteink. A sokszínű, nem gyakran
ismétlődő ételsorokat tartalmazó étrend önmagá­
ban komoly biztosítékot jelent arra, hogy minden
szükséges tápanyagot megkap a szervezetünk.
1. Kerüljük a zsíros ételeket; a főzéshez, sütéshez
inkább olajat, a süteményekhez margarint
használjunk. Különösen fontos ez keveset
mozgók, az ülő foglalkozásúak számára. Ré­
szesítsük előnyben a gőzölést, párolást, a fóli­
ában, teflonedényben, vagy fedett cserépe­
dényben, mikrohullámú sütőben készítést a
zsiradékban sütéssel szemben. Mellőzzük a
rántást, kedvezőbb a kevés liszttel, keményí­
tővel készített habarás.
2. Kevés sóval készítsük az ételeket, utólag ne
sózzunk: a mérsékelten sós ízt nagyon gyorsan
meg lehet szokni. Különösen kerüljük a sózást
gyermekeknél, mert az ekkor kialakult ízlés az
egész életre kihat. A fogyasztásra kész élelmi­
szerek közül válasszuk a kevésbé sózottakat,
az ételek ízesítésére használjunk fűszereket.
3. Csak étkezések befejező fogásaként, heten­
ként legfeljebb egyszer, kétszer együnk édessé­
geket, süteményeket, soha nem étkezések kö­
zött. Ételeinket egyáltalán ne, legfeljebb na­
gyon csekély mértékben cukrozzuk. Ahol le­
het, cukor helyett használjunk mézet. Igyunk
inkább természetes gyümölcs- és zöldséglevet,
mintsem italokat, szörpöket. A kávéba, teába
- ha egyáltalán szükséges - inkább mestersé­
ges édesítőszert tegyünk. Ne szoktassuk a
gyermekeket az édes íz szeretetére.
4. Naponta fogyasszunk mintegy fél liter tejet és
tejterméket (például túrót, aludttejet, kefirt,
joghurtot, sajtot). A sajtok közül a kisebb
zsírtartalmúakat válasszuk.
.5. Rendszeresen, naponta többször is együnk
nyers gyümölcsöt, zöldségfélét (salátának el­
készítve, erre télen is van mód), párolt főze­
léknövényt, zöldséget.
6. Asztalunkra kerüljön barna kenyér, köretként
vagy a fogás alapjaként inkább a burgonyát,
párolt zöldségfélét válasszuk a rizs, esetleg a
tészta helyett.
7. Naponta négyszer-ötször étkezzünk. Egyik ét­
kezés se legyen túlságosan bőséges vagy na­
gyon kevés: minél egyenletesebben osszuk el a
napi táplálék mennyiségét. Együnk nyugod­
tan, kényelmes körülményeket teremtve, nem
kapkodva. A főtt ételeket elkészítésük után
mielőbb tálaljuk, ne tároljuk melegen órákig.
Legyen meg a napi megszokott étkezési „me­
netrendünk", lehetőleg mindig azonos idő­
pontban együnk.
8. A szomjúságunk legjobban ivóvízzel oltható.
Az alkohol a szervezetre káros, a szeszes ita­
lok energiafelesleget jelentenek táplálkozási
szempontból, ezért kerülni kell ezeket, gyer­
mekeknél a legkisebb mennyiségben is tilo­
sak.
9. A helyes táplálkozás nem jelenti egyetlen étel­
nek, élelmiszernek a tilalmát sem, azonban
célszerű egyeseket előnyben részesíteni, má­
sok fogyasztását csökkenteni.
Bőségesen fogyasztható: gyümölcsök, zöldsé­
gek, főzelékek, hal, barna kenyér, burgonya.
Mérsékelten fogyasztható: nem zsíros húsok
és húskészítmények, zsírszegény tej és tejtermé­
kek, a zsiradékok közül az olaj, margarin; tojás,
tészta, szárazhüvelyesek.
Kerülni javasolt: édességek, cukrozott befőt­
tek, lekvárok, szörpök, üdítők stb., zsíros húsok
és ételek, tejszín, cukor, só, alkoholos italok.
A tápláltsági állapot
Már Hippokratész A régi orvostan című könyvé­
ben hangsúlyozta, hogy „...az alultáplálás veszé­
lyes...", majd leírja az alultápláltság következmé­
nyeit. Az orvostörténet kezdeti szakából arra vo­
natkozóan is rendelkezünk adatokkal, hogy meg­
figyeléseik szerint annak a betegnek nagyobb a
gyógyulási esélye, aki kielégítő erőnlétű, s van
megfelelő tartaléka a betegségből kifolyó többlet­
terhek fedezésére.
A tápláltsági állapot nagymértékben befolyá­
solja az emberek közérzetét, kedéiyállapotát,
életminőségét, meghatározza mindennapjainkat -
egészségeseknél is. A beteg, leromlott egészségi
állapotúak esetén a tápláltsági állapot jelentősége
felértékelődik, hiszen hatással van
a gyógyulásra;
a betegségek, sérülések, beavatkozások
okozta elváltozások;
szövődmények súlyosságára, illetve ezek
esélyére;
terápiás következményeire, azok általános
és időbeni lefolyására;
mindezek következtében a költségekre;
a végső kimenetelre.
Az alultápláltság jól ismert kórházi probléma,
amelynek prevalenciája 2 8 - 5 0 százalékos.
A kórházba került betegek testmagasságát és
testtömegét a felvételkor mérni (amennyiben
mérhető), majd a mérést rendszeres időközön­
ként megismételni szükséges. Például oedema, as-
cites, hypoproteinaemia esetén még a tapasztalt
szakembert is igencsak félrevezetheti a ránézésre
megállapított tápláltsági állapot, ezért nem ele­
gendő, ha rákérdezés alapján a beteg bediktált
antropometriai adatait rögzítjük!
A testtömeg mérése
A testtömeg ellenőrzése bizonyos rendszerességgel,
azonos napszakban (lehetőleg azonos időpontban), ha­
sonló körülmények között történjen, mindig ugyanazzal
a mérleggel! Külön figyelmet kell fordítani a hízásra
hajlamos, valamint az alultápláltságra veszélyeztetett
betegek testtömegének ellenőrzésére, illetve mindenki­
nél többnapos lázas, fekvéssel járó betegségek után.
A tömeget hitelesített ( g o n d o s a n kitárázott és víz­
szintesre állított) személymérlegen 5 0 - 1 0 0 g pontos­
sággal határozzuk meg. A többrétegű ruházattal együtt
végzett mérés elfogadhatatlan. Az ellenőrzések alkal­
mával a vizsgált személy minimális alsóruhéban, mezít­
láb legyen.
A testmagasság mérése
A testmagasság a mérőlap és a fejtető legmagasabb
pontja közti távolság. Mérés közben a vizsgált személy
egyenes, de nem feszes testtartásban áll, a gerincet a
lehető legjobban ki kell egyenesíteni.
A testmagasság mérése. A kliens mezítláb áll, sarka­
it összezárja, hátát teljesen kiegyenesíti, vállát nem húz­
za fel, karjait lazán lógatja. Tenyere befelé néz, a comb­
ját nem érinti. Tartása nem túl feszes, előre tekint.
A tápláltsági állapot vizsgálata
A tápláltsági állapot diagnosztizálása elsődle­
gesen orvosi feladat, de az ápolónak is szere­
pe/feladata van a vizsgálat elvégzésében. A táp­
láltsági állapot megállapítása szükséges az orvosi
diagnózis felállításához, és segíti a kezelőorvos a
célzott terápia kialakításában.
Meghatározott idő alatt bekövetkezett testtö­
megváltozás arányának vizsgálata során súlyos
testtömegvesztésre utal:
a testtömeg 2 százalékának vagy ennél na­
gyobb mértékű testtömegnek az elvesztése
egy hét alatt;
5 százalékos vagy azt meghaladó mértékű
fogyás egy hónap alatt;
7,5 százalékos vagy azt meghaladó mérté­
kű fogyás három hónap alatt;
10 százalékos vagy azt meghaladó mérté­
kű fogyás hat hónap alatt.
A tápláltsági állapot meghatározása összetett
feladat, több irányból kell megközelíteni, nem le­
het egyetlen mérés vagy egyetlen eszköz felhasz­
nálásával azt megállapítani - tehát önmagában a
testmagasság és testtömeg mérése nem elegendő',
de szükséges hozzá!
A tápláltsági állapot változására kell számíta­
ni számos betegség különböző szakaszaiban, így
például állapot-rosszabbodáskor, műtét idején.
Ezért fontos időről időre megismételni a felmé­
rést: alapellátásban havonta-kéthavonta, szakel­
látásban havonta-kéthavonta, intézetben hetente
javasolt a beteg tápláltsági állapotát ugyanazzal a
módszerrel meghatározni.
A malnutríció
A malnutríció (alultápláltság) olyan kóros álla­
potnak tekinthető, amely az energia és/vagy leg­
alább egy tápanyag abszolút vagy relatív hiányát
jelenti. A kialakulásában szerepet játszó ténye­
zők:
a táplálék felvételének, emésztésének és
felszívódásának zavarai (mechanikus aka­
dályok, malignus elváltozások, gyulladá­
sos bélbetegségek, az emésztőrendszer
fekélyei, sipolyok);
a táplálkozás tilalma;
nagymértékben csökkent étvágy;
idült hasmenés vagy befolyásolhatatlan
hányás;
táplálkozási képtelenség vagy negatíviz­
mus;
rossz fogazat;
hipermetabolizmussal vagy hiperkatabo-
lizmussal járó állapotok, például tartós
láz, súlyosabb sérülés (elsősorban politra-
uma), égésbetegség, szepszis, hyperthyreo-
sis stb.
A kórházban ellátottaknál a malnutríció létre­
jöttéhez ezen kívül hozzájárulhat még:
az idegen környezet;
a nem megszokott és nem időben tálalt,
gyakran ízetlen, hideg étel;
maga a terápia (egyes gyógyszerek, külö­
nösen a citosztatikumok, besugárzás hatá­
sa stb.);
esetleg az ún. iatrogén malnutríció is,
amely részben a kezelőszemélyzetnek a
táplálással kapcsolatos hiányos ismerete
és nem megfelelő szemlélete miatt alakul
ki.
Az iatrogén malnutríciót elősegítő okok:
a beteg kórházi felvételekor és a bent tar­
tózkodása során a tápláltsági állapot felbe­
csülésének és folyamatos követésének nem
tulajdonítanak kellő jelentőséget;
a táplálásterápiával kapcsolatosan nehe­
zen megszemélyesíthető a felelősség;
a táplálkozás vagy a táplálás folyamatá­
nak ellenőrzése nem biztosított;
számos osztályon a táplálkozni nem tudó
betegek ellátása során a tévesen „fiziológi­
ásnak" nevezett izotóniás konyhasó és 5
százalékos glükóz - az energiaszükséglet
fedezésére távolról sem elégséges - infúzi­
ók kizárólagos használata terjedt el.
Klinikai táplálás
Az enterális táplálás kifejezés folyékony táplálék
bejuttatását jelenti szájon vagy szondán át részle­
gesen vagy teljesen működő gasztrointesztinális
traktusba.
Kényelmes és gazdaságos táplálási mód abban
az esetben, ha az orális táplálkozás nem kielégí­
tő, vagy nem lehetséges.
Parenterális táplálásra is szükség lehet, ha a
páciens tápanyagigénye meghaladja az orális
vagy enterálisan biztosítható mennyiséget.
Az enterális táplálás alkalmazható önálló táp­
lálási eljárásként vagy az orális táplálás kiegészí­
tésére is.
Változatos enterális - gyógyászati célra szánt
- tápszerek kaphatók a különböző táplálkozási
igények kielégítésére. A készítmények eltérő oz-
molaritással, viszkozitással és emészthetőségi pa­
raméterekkel, energia-, laktóz-, fehérje-, valamint
zsírtartalommal bírnak.
Kiegészítő tápszeres táplálás
Abban az esetben, ha a hagyományos ételek elfo­
gyasztásával a megfelelő' tápanyagbevitel nem
biztosítható, speciális - gyógyászati célra szánt -
tápszereket célszerű a diétába beépíteni. A folyé­
kony, illetve a por formátumú speciális tápszerek
kiegészítő, illetve kizárólagos táplálásra is alkal­
masak. Kis mennyiségben nagy energia-, táp­
anyag-, vitamin-, ásványianyag- és nyomelem­
tartalommal rendelkeznek. Állandó összetételű-
ek, speciális zsírsav- és antioxidáns-tartalmúak,
vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-kiegészítő­
ként is alkalmazhatók.
A beteg érdekében szondatáplálás válhat
szükségessé, ha a szájon keresztüli táplálás nem
kivitelezhető, például nagyfokú étvágytalanság
esetében vagy súlyos elesett állapotban. A hiá­
nyos tápláltság következtében ugyanis a betegek
például kevésbé reagálnak a gyógyszeres kezelés­
re, a műtét után a sebgyógyulás elhúzódik, nehe­
zen záródnak a sipolyok, továbbá az immunrend­
szer működésére is negatív hatást gyakorol az
alultápláltság.
Eszközös vizsgálatokat megelőzően és szűkü­
letek esetén a salakanyagmentes készítmények al­
kalmazására is szükség lehet.
Gyakorlati tudnivalók iható tápszerekkel
kapcsolatban
A tápszer zárt dobozban szobahőmérsék­
leten tárolható.
A felbontást követően hűtőszekrényben
tárolva (tápszertől függően) 2 4 - 4 8 óráig
tartható, ezt követően a tápszer nem fo­
gyasztható.
A szavatossági időt minden esetben ellen­
őrizni kell.
Felbontás előtt a folyékony tápszert jól fel
kell rázni.
Nagyon lassan, kortyolva célszerű inni (az
első doboz iható tápszert egy nap alatt, a
második nap 3-4 óra alatt, a harmadik
naptól 2-3 óra alatt javasolt elfogyasztani
2-3 dl folyadékot).
Amennyiben más táplálékot is fogyaszt a
beteg, étkezések között érdemes iszogatni
a tápszert folyadékként, mert az étkezések
előtt történő tápszerbevitel csökkenti vagy
elveszi a beteg étvágyát.
Az iható tápszerrel dúsított ételt el kell fo­
gyasztani az elkészítést követő 24 órán be­
lül.
A tápszer tápanyagtartalma (különösen a
vitamintartalom) akkor marad leginkább
sértetlen, ha már az elkészült langyos, le­
hűlt ételhez keverik.
A folyékony iható tápszerek egy része me­
legítés és mélyhűtés során sötétebbé válik.
Szobahőmérsékleten vagy hűtve fogyaszt­
hatók.
Kellemes ízét a hidegen tálalt készítmény
jobban kiemeli.
Pohárba, kehelybe tálalva, növelhető a
tápszer élvezeti értéke.
Tovább dúsítható, ízesíthető a tápszer a be­
teg egyéni toleranciájának figyelembevételé­
vel például gyümölccsel, gyümölcslével,
puffasztott rizzsel, más por alakú tápszerek­
kel, friss vagy szárított fűszernövényekkel,
például fahéj, vanília, menta, citromhéj.
Az édes ízesítésű folyékony tápszerrel dúsí­
tott étel újramelegítése nem ajánlott.
Édes, iható tápszerrel lehet dúsítani a kö­
vetkező ételeket: gyümölcslevesek, gyü­
mölcsturmixok, gyümölcsmártások, so-
dók, pudingok, édes krémek, töltelékek,
öntetek, gyümölcsös rizs és dara.
ízesítés nélküli tápszerrel lehet dúsítani a
következő ételeket: sós levesek, zöldséges
mártások, fűszeres öntetek, sós piték, töl­
telékek, főzelékek, zöldségpürék.
Az iható (folyékony) tápszerek javasolt
mennyiségét a beteg tápláltsági állapota és
a szükséglet határozza meg:
- minimális mennyiség naponta 2 0 0 ml
folyékony tápszer (ez megközelítőleg
300 kcal, azaz 1 2 5 0 kJ naponta),
- kiegészítésre napi 2 0 0 - 5 0 0 ml folyé­
kony tápszer,
 - kizárólagos tápszeres táplálás esetén
1 0 0 0 - 1 4 0 0 ml folyékony tápszer.
A szondatáplálás
Szondatáplálásra akkor van szükség, ha a normá­
lis nyelés akadályozott (például a nyelőcső daga­
nat miatt beszűkült, a nyelési reflex kiesett).
A klinikai gyakorlat egyik módja, ha a táplá­
lékot gyomor-bél szondán keresztül juttatjuk az
emésztőcsatornába. A másik lehetőség intravéná­
sán, közvetlenül a vérpályába juttatni a tápanya­
gokat.
A gyakoribb, orron keresztül történő szonda­
táplálásnak két típusa van.
Gyomorszonda alkalmazásakor a táplálék
a gyomorba kerül, tehát a gyomor munkája za­
vartalan. A táplálás módja szerint fecskendővel
végzett és tartós cseppinfúzióval történő táplálást
különböztetünk meg: az előbbi esetben fecsken­
dővel 1-2 óránként 100-250 ml tápláló folyadé­
kot juttatjuk be. Átmeneti megoldás, kb. 3-4 hé­
tig alkalmazható.
A jejunális szondán (nasojejunalis szondán)
át történő tápláláskor a gyomorba semminemű
táplálék nem jut, mivel a táplálékot közvetlenül a
vékonybélbe fecskendezzük. Elsősorban elhúzó­
dó pancreatitisben alkalmazzuk. Hónapokon át
alkalmazható.
i jrtos szonda behelyezése
Hőre lágyuló egyszerhasználatos műanyag vé­
kony szondával az orron át a gyomorba, vagy a
második jejunumkacsba juttatott, megfelelően
összeállított és előkészített tápoldattal teljesen fe­
dezhető az energia- és fehérjeszükséglet.
Az egyszerhasználatos szondát célszerű glice­
rinnel bekenni, így könnyebben levezethető. A
beteg ágyneműjét gumilepedővel védjük. Az or­
vos és az ápolónő a beteg oldalára áll, és az orvos
a beteg orrlyukán át lassan levezeti a szondát kb.
5 5 - 6 0 cm mélységig. Ha a beteg eszméletlen, fel­
tétlenül meg kell győződnünk a folyadék bejutta­
tása előtt, hogy nem került-e a szonda a légutak-
ba. Ezért a szonda végét egy pohár vízbe tesszük,
figyelve, hogy nem szállnak-e fel belőle buboré­
kok. Ha igen, az orvos kihúzza a szondát, és
megismétli annak levezetést.
A levezetett szonda végleges helyéről fizikális
vizsgálattal (hallgatózással) és röntgenfelvétellel
kell meggyőződni, mert csak így kerülhetők el, el­
sősorban vékony szonda esetén a légutakba „té­
vedt", szondába adagolt tápoldat rendkívül sú­
lyos következményei. A szonda külső végét az or­
ron, a homlokon és a fül mögött elvezetve a nya­
kon rögzítjük (14.54. ábra). Végleges helyét cél­
szerű dokumentálni. Az ellenőrző vizsgálatokat
tanácsos hetenként ismételni!
A gyomorba vezetett szondát és a 37 °C-os
táplálékkal megtöltött adagoló készüléket csak
megfelelő légtelenítés után kötjük össze. Beállít­
juk a kívánt cseppszámot, és figyeljük a folyadék
áramlását, még a tartály kiürülése előtt újra fel­
töltjük. Mielőtt szüneteltetjük a tápszer adását,
2 0 0 - 3 0 0 ml-nyi vizet kell átengedni rajta, majd
elzárjuk a készüléket, nehogy a beteg légcsövébe
folyadék kerüljön.
A gyomorsipolyon át történő tápláláskor a fo­
lyadékot a farkasfecskendővel juttatjuk a gyo­
morba a sipolyon keresztül. Ma sebészi gastros-
tomát ritkán alkalmaznak, járhatóbb megoldás a
perkután endoszkópos gastrostoma (PEG). (Lásd
17. fejezet.)
A gyomorba vezetett tápszonda kb. 75 cm, a
jejunumba juttatott szonda pedig kb. 125 cm
hosszú. A nasojejunalis szonda helyzetéről RTG-
vizsgálattal kell meggyőződni! A szondatáplálást
74.54. ábra.
A tápláló szondák helyzete és rögzítése az arcon
célszerű fokozatosan elkezdeni, mintegy időt biz­
tosítva a tápcsatornának az „átállásra". Kezdet­
ben kisebb mennyiségeket adagolva (maximáli­
san kb. 1000 ml/nap) és a tápport vagy oldatot az
előírthoz képest kétszeres mennyiségű langyos
steril vízzel hígítva el lehet kerülni a hasmenést,
teltségérzést és az esetleges regurgitációt.
A szondatápszerek kiválasztásának szempontjai:
a beteg táplálkozási képessége;
malnutríció súlyossága;
a beteg energiaszükséglete;
a gyomor és bélrendszer működésének
esetleges zavarai;
a táplálékfelszívódás zavarainak súlyossága,
a belek motilitási zavarai;
a szerveket érintő funkciózavarok fennál­
lása;
a választott táplálási mód (gyomorba, vé­
konybélbe);
mióta nem táplálkozott kielégítően a beteg;
a tápszer kielégítő mennyiségű rostanya­
got is tartalmazzon.
A szondatápszer adagolási módjai:
folyamatos adagolás: gravitációs szerelé­
ken vagy tápláló pumpán keresztül 24
órán keresztüli adagolás;
szakaszos adagolás (intermittáló): a nap
egy-egy adott időszakában folyamatos
adagolás gravitációs szereléken keresztül
vagy tápláló pumpával;
nagyobb adagokban (bólusban): a nap fo­
lyamán több alkalommal, fecskendővel
beadott tápszer.
Az enterális táplálás szövődményei:
technikai szövődmények (például a szonda
elzáródása, kimozdulása);
anyagcsere-szövődmény (például nem
megfelelő tápszer választása, helytelen
adagolás);
fertőzéses szövődmények (például steril
tápszerek helytelen tárolása, poralapú táp­
szerek fertőzött csapvízzel való oldása).
Bármely szondatáplálást végezzük, a szondát,
annak bevezetési helyét gondozni kell. Részlete­
sebben lásd az eszméletlen beteg ápolásánál.
A táplálkozás-táplálás
az ápolási folyamatban
A táplálás nem ugyanaz mint az etetés, és ez nem
csupán szójáték! Rendkívül fontos, hogy a bete­
gek megfelelő hangulatban várják az étkezés ide­
jét, amelyhez a tőlünk telhető maximális komfor­
tot is meg kell teremtenünk. A terápiás étrendek,
a diéták hasznosulását a környezeti tényezők is
nagymértékben befolyásolják, ezért a környezet­
re nagy figyelmet kell fordítanunk. Ma már meg­
engedhetetlen, hogy betegek az ágy szélén ülve,
tányérukat az egyik kezükben tartva vagy az éj­
jeliszekrény felé fordulva kanalazzák ételüket.
Gyakran nem fordítanak kellő gondot arra, hogy
- amennyiben csak lehetséges - a betegek ülve,
asztalnál étkezzenek. Az asztalok megfelelő elő­
készítése, a terítés szintén fontos. Ne csak a gyo­
mor, hanem a szem és a szellem is jól kell hogy
lakjon minden étkezés alkalmával, ezért legyen az
asztal szépen terített, rajta szalvéta.
A kórterem szintén előkészítendő az étkezés
idejére, például ágytálazással ne rontsuk a kórte­
rem levegőjét. Erre az időre fel kell függeszteni
minden olyan tevékenységet, amely a beteg fi­
gyelmét elvonja, és amúgy is rossz étvágyát to­
vább rontja. Az étkezési idő előtt be kell fejezni
az orvosi vizitet, kötözést, egyéb kezeléseket és
mindent, ami a beteget zavarhatja. Minden étvá­
gyat zavaró ápolási eszközt (köpőcsészét, ágytá­
lat) tüntessünk el az étkezés idejére, szellőztes­
sünk, és rakjunk rendet.
Rendkívül fontos, hogy a betegek megfelelő
hangulatban várják az étkezés idejét. Az étkezés
akkor válik gyógytényezővé, ha egyben kellemes
elfoglaltságot jelent. A betegek számára legyen
öröm az étkezéssel eltöltött idő. Érdeklődjünk,
hogyan ízlik az étel. Érezze a beteg, hogy a szá­
mára készült étel a gyógyulását szolgálja. A be­
tegélelmezés területén ennek a jó érzésnek a fel-
keltése az ápoló egyik legfontosabb feladata: a
nyugodt, kellemes, higiénikus étkezés nagyban
elősegíti a beteg gyógyulását. A nyugodt körül­
mények biztosítása és a kommunikáció szintén
gyógytényező, amely igaz a táplálási folyamat so­
rán is. Az étkezések azonos időpontban legyenek!
A beteg etetésének módjai
Etetnünk kell az erőtlen és a mozgásában súlyo­
san korlátozott vagy attól eltiltott betegeket.
A betegek etetésének szabályai és sorrendje:
1. hozzuk rendbe a beteg környezetét, az ágy­
asztalt állítsuk megfelelő helyre;
2. helyezzük a beteget félig ülő, kényelmes
helyzetbe, tegyünk az álla alá szalvétát;
3. az ételt úgy helyezzük az ágyasztalra, hogy
a beteg lássa, mit kap enni;
4. a beteget ülve etessük, úgy, hogy kényel­
mesen elérjük az ételt és a beteget is;
5. a megszokott sorrendben, lassú tempóban
etessünk, megfelelő nagyságú falatokat he­
lyezve az evőeszközre;
6. szólítsuk fel a beteget, hogy nyissa ki kissé
a száját, ezután a kanalat vagy a villát az
alsó ajkához vagy a nyelvéhez érintjük,
majd az evőeszköz szárát kissé megemel­
jük, így az étel a szájába kerül. Biztonságo­
sabb, ha nem a kanál hegyét, hanem az
oldalát érintjük a beteg szájához, és a ka­
nál enyhe forgatásával és emelésével juttat­
juk szájába az ételt;
7. folyékony ételt vagy italt csészéből vagy
pohárból kínáljunk;
8. teljesen mozdulatlan beteget csőrös csészé­
ből itassunk;
9. étkezés után ne felejtsük el vízzel itatni;
10. az étkezés befejezése után a beteg száját tö­
röljük meg;
11. győződjünk meg arról, hogy nem maradt-
e a szájában lenyeletlen falat.
A folyadékpótlás fontos kiegészítő része a di­
étás kezelésnek. A vízforgalom bármely zavara
(hányás, hasmenés, nagyfokú izzadás) jelenté­
keny folyadék- és ásványianyag-veszteséghez ve­
zet, ami folyadékpótlás nélkül súlyos kiszáradást
okoz. Folyadékpótlásra leggyakrabban teát, gyü­
mölcsleveket, tejet és turmixitalokat adunk.
A beteg táplálkozásának-táplálásának
legfontosabb megfigyelési szempontjai
A beteg táplálkozásával való foglalkozás, a táp­
lálkozási anamnézis felvétele a dietetikus felada­
ta, azonban az ápolónak is ismernie kell, hogy
melyek azok a legfontosabb szempontok a táplál­
kozás területén, amelyeket szem előtt kell tarta­
nia a beteg gyógyulása érdekében. Tájékozódni
kell a beteg táplálkozási szokásai felől: mi jelle­
mezte eddig táplálkozási szokásait, elő volt-e írva
számára diéta, azt betartotta-e otthon, milyen
ételek fogyasztása okoz esetleg számára panaszt.
Mivel a diéta a gyógyulási folyamat része, kö­
vetni kell a diétás módosításokat. Nem kisebb je­
lentőségű annak figyelése, hogy a beteg az előírt
időpontban étkezik-e. Különösen fontos az, ha
napi hatszori-hétszeri étkezést ír elő az orvos a
beteg számára. Figyelemmel kell arra lenni, hogy
a beteg elfogyasztja-e a számára előírt diétát, erről
a dietetikust tájékoztatni kell. A legnagyobb hoz­
záértéssel elkészített diéta sem tölti be szerepét, ha
valamilyen oknál fogva a beteg azt nem tartja be.
(Leggyakoribb példa erre a cukorbetegek vagy ve­
sebetegek diétája.) Ismerni kell a beteg tápanyag­
igényét, de az étvágyát is. Feleslegesen ne terhel­
jük, ha étvágytalansága következtében egyszerre
csak kis mennyiséget tud elfogyasztani. Tisztában
kell lenni a diéta alapelveivel is. A hozzátartozók
gyakran az ápolótól érdeklődnek, hogy milyen
ételeket hozhatnak a betegnek. Tájékoztatni kell a
beteget és a hozzátartozókat is, hogy a nem meg­
felelő étkezés milyen problémákat/veszélyeket je­
lenthet a gyógyulás szempontjából.
Végül, de nem utolsó sorban ne felejtsük el, az
étkezés élvezetes, örömteli - közösségi - esemény
legyen lehetőleg a kórházban is! „Az étkezés, ha
az éhség csillapítására szolgál is, történjék oly
módon, hogy másoknak, ha látják, ne múljék el
az étvágya." (Kalocsa Róza).
Irodalom
Ápolási Szakmai Kollégium: A betegségekhez tár­
suló malnutríció megelőzése és kezelése mester­
séges táplálás terápiával - Enterális szondatáp­
lálás. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai
protokollja. ÁSZK - EüM, Budapest, 2006.
Barendregt, K. et ál.: Diagnosis of malnutrition -
Screening and assessment. In Sobotka, L. et al
(Eds.): Basics inclinical nutrition. Gálén, Prague,
2004, 11-18.
Barna M. (szerk.): Táplálkozás - Diéta. Medicina
Könyvkiadó, Budapest, 1996.
Bonyárné Müller K. et al.: Dietetikai protokoll
Crohn-betegségben 18 éves kor felett.
MDOSZ, Budapest, 2007.
Darvas K. - Harsányi L.: Intenzív terápia. In FIa-
utner L. - Sárváry A. (szerk.): A sebészet és
traumatológia tankönyve. Semmelweis, Buda­
pest, 2 0 0 3 , 6 7 - 9 0 .
Elmadfa, I., Weichselbaum, E. (Eds.): European
Nutrition & Health Report, Vienna, 2 0 0 4 .
Karger, Basel, 2 0 0 5 .
Figler M . - Mózsik Gy.: Élelmiszerek és élelmi
anyagok klinikai minősítése. Akadémiai Ki­
adó, Budapest, 1 9 9 8 .
Figler M. - Mózsik Gy.: A szondatáplálás klini­
kai alapjai. 2 8 - 3 6 . In. Mózsik Gy. et al.
(szerk.): Szondatáplálás Magyarországon,
2 0 0 0 . Akadémiai Kiadó, Budapest, 2 0 0 0 .
http://www.mypyramid.gov/United States
Department of Agriculture, 2 0 0 7 .
Joint WHO/FAO Expert Consultation: Diet Nut­
rition and the Prevention of Chronic Diseases.
WHO, Geneva, 2003.
Kondrup, J. et al.: ESPEN guidelines for nutriti­
on screening 2002. Clin. Nutr., 22, 4 1 5 - 4 2 1 ,
2003.
Lelovics Zs. et al.: A tápláltsági állapot monito­
rozásának eredményei az alapellátásból kór­
házba került betegek körében. Clin. Nutr.,
2 0 0 5 . 1. évf. 3. sz. 82-88.
Lelovics Zs. - Figler M.: Vegyük észre a rászoru­
lókat! Gyógyszerész Továbbképzés, 2007. 1,
évf. 4. sz. 52-55.
Lelovics Zs. - Miháldy K.: Az élelmi rostok szerepe
a táplálkozásban, illetve a betegségek megelőzé­
sében. Családorvosi Fórum, 2006. 9. sz. 54-58.
Rodler I. (szerk.): Táplálkozási ajánlások, adatok
a tápanyagtáblázatból. O K K - O É T I , Buda­
pest, 2004a.
Rodler I. (szerk.): Táplálkozási ajánlások a ma­
gyarországi felnőtt lakosság számára. OÉTI,
Budapest, 2004b.
Rodler I. (szerk.): Tápanyagtáblázat. Medicina
Könyvkiadó, Budapest, 2 0 0 5 .
Szívbarát Program: Élelmiszer-útmutató 4 évesnél
idősebbek számára. EME, Budapest, 2003.
URL: http://demo.itent.hu/szivbarat/portal/
downloads/szivarvany.pdf (2007.12. 1.)
Varga P.: A klinikai táplálás elmélete és gyakorla­
ta. Melánia, Budapest, 1 9 9 8 .

Összefoglalás

A táplálkozástudomány kialakulására folyamatosan hatottak a kémia, a biológia, az orvos­

tudomány, a mezőgazdaság tudományterületeinek eredményei, de megnőtt a jelentősége a
demográfiai, szociológiai és társadalmi változásoknak is. Az utóbbi kb. negyven évben egy­
re fokozódó érdeklődés mutatkozik a lakosság körében az egészséges táplálkozás iránt, mi­
vel ma már köztudott, hogy a táplálkozás egyes betegségek kialakulását megkönnyíti, má­
sokét megnehezíti. Bizonyított, hogy az egészséges táplálkozás szempontjait figyelembe vé­
ve számos betegség megelőzhető.
 Ételeinket, italainkat, azaz élelmiszereinket három nagy energiát adó tápanyagcsoportba so­
rolhatjuk: fehérjék, zsírok és szénhidrátok, valamint megkülönböztetünk további, részben
energiát nem szolgáltató tápanyag-összetevőket (rostokat) és energiát nem adó vegyületeket
(vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket). Míg étkezés nélkül - szélsőséges körül­
mények között - akár több hetet is át tud vészelni egy egészséges felnőtt szervezet, addig
ugyanez a folyadékmegvonásra már nem igaz: rövid ideig tartó folyadékhiány is irreverzibi­
lis károsodásokat okozhat. A súlyos dehidráció halálos kimenetelű is lehet.

A beteg, leromlott egészségi állapotúak esetén a tápláltsági állapot jelentősége felértékelő­

dik, hiszen kihatással van a gyógyulásra, a betegségek, sérülések, a beavatkozások okozta
elváltozások és szövődmények súlyosságára, a terápiás következményekre, azok általános és
időbeni lefolyására, mindezek következtében a költségekre, valamint a végső kimenetelre.
Az alultápláltság jól ismert kórházi probléma, előfordulása 2 8 - 5 0 százalékos. A tápláltsági
állapot diagnosztizálása elsősorban orvosi feladat, de a vizsgálat elvégzésében az ápolónak
is szerepe van. A tápláltsági állapot megállapítása szükséges a diagnózis felállításához, és se­
gít a célzott terápia kialakításában, valamint eredménye határozza meg részben a klinikai
(kiegészítő tápszeres) táplálás szükségességét, melyhez változatos enterális - gyógyászati cél­
ra szánt - tápszerek kaphatók a különböző táplálkozási igények kielégítésére. A speciális
tápszerek kiegészítő, illetve kizárólagos táplálásra is alkalmasak. Állandó összetételűek, spe­
ciális zsírsav- és antioxidáns-tartalmúak, vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-kiegészítő­
ként is alkalmazhatók. Ha a beteg állapota indokolja (a szájon keresztüli táplálás nem kivi­
telezhető stb.), szondatáplálás válhat szükségessé.

I Kérdések, feladatok
I
1. Mennyi az élettani (fiziológiás) fehérjeminimum mennyisége?
2. Mekkora az egyes betegségek etiológiájában a táplálkozás jelentősége?
3. Milyen mértékű vízvesztésnél figyelhető meg teljesítménycsökkenés?
4. Milyen gyakran szükséges a fekvőbeteg-ellátásban a betegek tápláltsági állapotának
szűrése?
5. Milyen mértékű fogyás utal súlyos testtömegvesztésre?
6. Milyen a tápanyagok helyes aránya a felnőtt egészséges ember étrendjében?
7. Ha orális táplálás nem lehetséges, milyen módon táplálható a beteg?
8. Hogyan kell gondozni a szondatáplálás eszközeit?

A székletürítés megfigyelése
és kielégítése
Szakonyi Eszter
A rendszeres székürítés
A széklet (faeces) tápanyagmaradványokból,
baktériumokból, emésztó'nedvekbó'l és a bél nyál­
kahártyájáról levált hámsejtekbó'l áll. A normális
széklet átlagosan 6 7 - 7 0 százalék vizet, 12-18
százalék zsírsavat, epesavakat és 10-25 százalék
szervetlen alkotórészt tartalmaz. Színét az epefes­
ték (bilirubin) lebomlási terméke adja meg.
Egészséges emberben az elfogyasztott táplálék
kb. 2 óra alatt elhagyja a gyomrot, majd emész­
tődik, a tápanyagok felszívódnak, a salakanyag
pedig a vastagbélbe kerül. Itt a víz visszaszívódik,
a béltartalom besűrűsödik. Ez kb. 8-12 óra alatt
következik be. A salakanyag a széklettel ürül ki.
A székelési ingert a végbél falának a feszülése
váltja ki, az izmok reflektorikusan összehúzód­
nak és a hasprés segítségével béltartalom távozik.
A végbélizomzat összehúzódásával párhuzamo­
san a záróizom ellazul.
A székürítést reflexmechanizmus szabályozza, a
reflex központja a gerincvelő alsó szakaszán helyez­
kedik el. E szakasz vagy ennél magasabb gerincvelői
sérülése során az akaratlagos szabályozás megszű­
nik, székürítésí inkontinencia következik be.
Az egészséges felnőtt ember naponta vagy két­
naponta egy-két alkalommal ürít formált székle­
tet. Ettől két irányban történhet eltérés: hasmenés
vagy székrekedés következik be.
Megfigyeléskor vizsgáljuk a napi székletüríté­
sek számát, továbbá a széklet színét, szagát, bak­
tériumtartalmát és egyéb kóros anyagait.
Rendszertelen székürítés
Hasmenés (diarrboea): erről akkor beszélünk, ha
az emésztett táplálék túl gyorsan halad keresztül
a vékony- és vastagbél rendszeren. Ilyen esetben a
szokottnál hígabb, vizes széklet ürül. Ez többnyi­
re együtt jár a gyakori székürítéssel is, de nem fel­
tétlenül. Naponta egy alkalommal ürített széklet
is lehet hasmenéses. A hasmenést kísérhetik to­
vábbi hasi panaszok is: hasi görcsök, puffadás,
általános gyengeség és hányinger is.
A hasmenés hátterében számos ok lehet, de a
leggyakoribb a fertőzés, éppen ezért amikor has­
menést tapasztalunk, mindig figyelembe kell ven­
ni a fertőzés kockázatát. Különös tekintettel kell
lenni a fertőzés átvitelének megakadályozására.
Ha fekvő betegről van szó, akkor a beteg külön,
nevével ellátott ágytálat használjon, amit minden
egyes használat után fertőtleníteni kell. Ha fenn­
járó a beteg, akkor az illemhely fertőtlenítésére
kell különös gondot fordítani. Fontos, hogy a
székletet minden esetben fertőzőnek kell tekinte­
ni, amíg az ellenkezője nem bizonyosodik be. A
fertőzés kizárására pedig a hasmenéses székletből
mindig bakteriológiai vizsgálatot kell végezni.
A hasmenés csecsemőknél és idős embereknél
gyorsan kiszáradáshoz vezet. Megszüntetése
ezért fontos, ha pedig nem lehetséges vagy nem
kívánatos, akkor a kielégítő folyadékpótlásról
gondoskodni kell!
Székrekedés (obstipatio): a széklet ebben az
esetben kemény, rögös és nehezen üríthető. A
szorulásos beteg általában nem tud minden nap
székletet üríteni, csak 2-3 naponta. Ilyenkor az is
előfordulhat, hogy a végbélben felhalmozódik és
pang a göbös széklet (szkibalum). Kialakulása
hátterében betegségen kívül lehet a körülmények
megváltozása is (például utazás, hosszabb ágy­
hozkötöttség vagy egyéb okból bekövetkezett
mozgásszegénység), ami megváltoztatja a széke­
lés ritmusát.
Az elhanyagolt székrekedés súlyos következ­
ménnyel járhat, elsősorban idős, legyengült em­
bereknél akár bélelzáródást is okozhat. Megelő­
zésére időben kell gondoskodni.
Külön jelentősége van a székelési szokás (szé­
kelési habitus) megváltozásának. Ez általában va­
lamilyen (akár emésztőszervi, akár egyéb) beteg­
ségre utal. Ezen belül különösen fel kell figyelni
arra, ha a hasmenés és székrekedés váltakozásá­
ról hallunk. Felnőtteknél ez vastagbél tumorának
gyanúját kelti.
A székrekedés megelőzésének, illetve meg­
szüntetésének legcélszerűbb eszköze a rostdús
táplálkozás. Ha ez nem hatásos (főleg időseknél;
ivókúrával lehet próbálkozni és csak végső eset­
ben hashajtóval. Utóbbi esetben fennáll a hozzá­
szokás veszélye, ami ugyancsak megnöveli a szék­
rekedés kockázatát. A végbél kiürítésére hashajtó
hatású kúp alkalmazható.

A székürítés biztosítása

Mind a rendszeres, mind a rendszertelen székürí­

téshez megfelelő körülményeket kell biztosítani.
Ez minden ember számára természetes, a nyilvá­
nosságot mellőzni kívánó esemény.
Fennjáró beteg esetében ez egyszerű a kérdés,
a mellékhelyiség elérhetőségét kell tudnia.
Mozgásában korlátozott, de segítséggel járni
tudó ember számára is lehetőleg biztosítani kell
az eljutást a mellékhelyiségbe. Ha segédeszközzel
(támbot, járókeret) vagy emberi segítséggel tud
csak járni (ápoló, családtag), akkor is törekedni
kell erre. Ilyenkor ügyelni kell a baleset megelő­
zésére (például küszöb, szőnyeg.)
Járni nem tudó, de ágyból segítséggel kiemel­
hető betegnek is lehet biztosítani az ülő helyzetet
hordozható, gördíthető wc-szék alkalmazásával.
A beteg otthonában is alkalmazható. Ez a beteg­
ágy mellé helyezhető, azonban lehetőleg töreked­
ni kell ilyenkor is az izolálásról elhúzható füg­
göny vagy harmonikafal segítségével, majd pedig
a helyiséget kellően szellőztetni kell. Gördülő wc-
széken a mellékhelyiségbe is kivihető a beteg
(14.55. ábra). Ez a beteg otthonában is alkalmaz­
ható (lásd 14.13. ábra).
Csak mozdíthatatlan beteg számára alkalmaz­
zunk ágytálat. Ezt a megoldást azért válasszuk
utolsó lehetőségnek, mert nem mindenki tud fek­
vő helyzetben székletet (és vizeletet!) üríteni,
másrészt a székelés utáni tisztántartás is nehéz és
nem mindig elégséges. Fontos: a beteg ne marad-
14.55. ábra.
Gördülő wc-szék
jon (esetleg feledékenységből) hosszabb ideig az
ágytálon, ez az ágyhozkötöttség miatt egyébként
is fenyegető decubitus veszélyét fokozza!
Legvégső esetben alkalmazunk pelenkanadrá­
got. Az ágytállal szemben előnye, hogy nem kom­
munikáló beteg nem tudja jelezni az ürítési igé­
nyét, tehát abban nem tudunk segítségére lenni,
hátránya, hogy nem kellő figyelem esetén az ürü­
lékében fekvő betegnél ez forrása (és gyakori for­
rása) a bőr fertőzésének (decubitus!).
Bizonyos esetekben a széklet csak beöntéssel
távolítható el.
Beöntések
A beöntés során a végbél és a vastagbél alsó sza­
kaszának átöblítése történik meg. Típusa lehet
tisztító vagy terápiás célzatú. Az oldatnak meleg­
nek kell lennie, hogy elősegítse a bélműködést, de
nem több mint 40 fokosnak, a mennyisége pedig
maximum 0,6 1.
Tisztító beöntés: célja a vastagbélben lévő
széklet eltávolítása, amely gyógyszeresen
vagy diéta segítségével már nem távolítha-
74. fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg ember szükségleteinek kielégítése

tó el. Bizonyos beavatkozások előtt is tisz­ ban forgalmazzák, melyhez gumikesztyűt

tító beöntést kérnek (például bélrendszeri is mellékelnek (14.56. ábra). Beadás előtt
műtétek, diagnosztikai beavatkozások, testhőmérsékletre kell melegíteni. A bete­
gyerekszülés). A bélrendszeri beavatkozá­ gek általában otthonukban is tudják alkal­
soknál a cél a bélrendszer kitisztítása, ezért mazni.
ilyen esetben annyi beöntést kell adni,
amíg a kiürülő folyadék tiszta nem lesz.
(Ilyen esetekben általában megelőzően
hashajtót is adnak.) A tartály megemelésé­
vel (kb. a végbéltó'l számított 45 cm) elér­
hető a végbél teljesebb kitisztítása.
Szappanos oldat: a gyenge szappanos ol­
dat ingerli a bél nyálkahártyáját és fokoz­
za a perisztaltikát, ami a béltartalom kiü­
rülését segíti.
Hipotóniás oldat: ez a csapvizcs beöntést
jelenti. Kevesebb sót tartalmaz, mint a
testfolyadék, ami a bél enyhe izgatását
váltja ki. Ez kisebb fokú, mint a szappanos 74.56 ábra.
oldaté. Csecsemő vagy kisgyermekek szá­ Gyógyszeres beöntökészlet
mára az orvosok rendszerint ezt a típust
rendelik el. Arra azonban ügyelni kell,
hogy a hipotóniás oldat akár a bélrend­
szerből is felszívódhat és megterhelheti a Előkészítés
keringést. Egyszer használatos gumikesztyűk;
Hipertóniás oldat: a hipertóniás oldatban kézfertőtlenítő oldat;
a testnedveknél nagyobb koncentrációban 1-1,5 1 űrtartalmú beöntő edény a hozzá­
találhatók sók. A sós (keserűsó) beöntés tartozó csővel és leszorítóval vagy egyszer
hatására a szövetekből víz áramlik a bél használatos beöntő felszerelés;
lumenébe, ami megnöveli a bél lumenében steril beöntő csövek: 2 2 - 3 0 French méretű
lévő folyadék mennyiségét és ingerli a bél felnőtteknek, vagy 12-18 French méretű
nyálkahártyáját. A megkeményedett szék­ gyermekeknek;
let meglágyul, és kiürítése könnyebbé vá­ beöntő folyadék;
lik. előírt adalékanyagok (például szappan, só,
Terápiás beöntés: ha kisebb mennyiségű paraffin olaj);
folyadékot juttatunk be a bélbe, akkor azt vazelin vagy síkosító zselé;
hosszabb ideig lehet vissza lehet tartani, gumilepedő, textillepedő;
így terápiás hatás is elérhető vele. Akár mosdótál, törlőkendő, törülköző, saját
gyógyszert is lehet így a bélbe juttatni, mi­ szappan
vel a bélnyálkahártyán a gyógyszer felszí­ ágytál, illetve szoba-wc vagy elérhető WC
vódása gyorsabb. Ennek mennyisége wc-papír vagy papírvatta;
1 0 0 - 2 0 0 ml-nél nem több. A gyárilag ké­ infúziós állvány;
szített gyógyszert tartalmazó folyadékot ledobóedény;
beadásra kész összetételben, mennyiségben paraván - amennyiben a kórteremben tör­
és összenyomható műanyag csomagolás­ ténik a beavatkozás.
 14. fejezet Az e g é s z s é g e s és óeteg ember szükségleteinek kielégítése
A beöntés végrehajtása
A beöntés orvosi utasításra történik, amelyet
a lázlapon rögzít, és tájékoztatja a beteget a be­
öntés okáról, menetéről. Amennyiben a beteg
fennjáró, a beavatkozás a fürdető helyiségben, az
erre a célra kialakított vizsgálóágyon történik.
Ha nem mobilizálható, akkor viszont ágyon be­
lül végezzük.
Az ápoló először biztosítja az intimitást a
függöny/paraván alkalmazásával, ajtó be-
csukásával.
Fennjáró beteg esetében:
- A vizsgálóágyat előkészítjük beöntés-
hez. Ahova a beteg dereka kerül, oda
gumilepedőt teszünk, arra pedig egy
textillepedőt. Az eljárást végző ápoló
gumikesztyűt húz.
- A beteget a vizsgálóasztalra fektetjük, a
bal oldalára és megkérjük, hogy bal lá­
bát nyújtsa ki, jobb lábát pedig csípő­
ben hajlítsa be (Sims-helyzet).
- A beöntőedényt megfelelő mennyiségű,
hőmérsékletű, és adalékanyagot tartal­
mazó folyadékkal feltöltjük. A beöntő-
csövet és a tartályt egymással csatla­
koztatjuk. Légtelenítjük a beöntőcsövet
és lezárjuk a folyadék kiáramlását.
- A beöntőcsövet vazelinnal vagy para-
finolajjal síkossá tesszük, hogy könnyű
legyen felhelyezni a csövet.
- A végbélnyílást láthatóvá tesszük, majd
kb. 20 cm mélyen bevezetjük a végbélbe.
- A tartályt kissé megemeljük, és a folya­
dék áramlását szabaddá tesszük a lezá­
rás megszüntetésével. A folyadékot las­
san áramoltassuk a végbélbe. Kérjük
meg a beteget, hogy amennyire képes
rá, próbálja meg a záróizmait összeszo­
rítani, hogy a folyadék ne ürüljön ki,
még a kifejtett hatás előtt.
- Ha a beteg hasi görcsöt, bélfeszülést
említ, akkor a folyadékot rövid időre
lezárjuk, majd újra megengedjük, amíg
el nem fogyott. Ezután lezárjuk a csö­
vet és lassan kihúzzuk.
- Kérjük meg a beteget, hogy pár percig
(vagy ameddig képes tartani) maradjon
fekve, hogy a folyadék ki tudja fejteni a
kívánt hatást.
- Ezt követően kikísérjük a beteget a
mellékhelyiségbe és megfigyeljük az
ürített székletet.
- Az egyszer használatos beöntőfelszere-
lést veszélyes hulladéktároló edénybe
helyezzük. A gumi beöntőcsövet meleg
vízben átmossuk, fertőtlenítőszeres víz­
ben egy órán át áztatjuk, majd száradás
után a sterilizálóba küldjük.
Fekvő beteg esetében:
- Az ágyban fekvő beteg esetén a beteg
alá gumilepedőt teszünk. Ha fordítható
a beteg, akkor az előzőek alapján elvé­
gezzük a beavatkozást.
- Amennyiben nem fordítható a beteg,
vagy záróizmait nem tudja tartani, ak­
kor háton fekvő helyzetben végezzük el
a beöntést. Ilyen esetben ágytálat te­
szünk a beteg alá. A beöntőcső
könnyebb felhelyezése érdekében a be­
teg lábait térdben felhúzzuk. A beöntés
további részét az előzőek alapján vé­
gezzük.
Szkibalum eltávolítása
Tartós ágyban fekvés, mozgáskorlátozottság ese­
tén a végbélben lévő széklettömeg túl nagy lehet
ahhoz, hogy a beteg akaratlagosan kiürítse. Szki­
balum fennállása esetén a beöntőcső felhelyezése
is nehézkes. Nem is szabad erőltetni, mivel a vég­
bélben sérülést okozhatunk. Értesíteni kell az or­
vost, és ha az akadályt a szkibalum okozta, azt el
kell távolítani.
A beteget beöntésnél alkalmazott módon ké­
szítjük elő. Az ápoló egyszer használatos kesztyűt
vesz fel. A mutatóujjunkat bevazelinezzük, és
óvatos mozdulatokkal igyekszünk a beszáradt
székletet eltávolítani. A bekeményedett széklet el­
távolítása után tisztító beöntéssel távolítjuk el
 74. fejezet Az e g é s z s é g e s és b e t e g e m b e r szükségleteinek kielégítése
fennmaradó székletmennyiséget. Ezt a műveletet
általában többször kell megismételni.
A széklet megfigyelése
A széklet színe. A széklet normális barnás szí­
nét az epefesték anyagcseretermékétől kapja.
Amennyiben az epefesték nem kerül a bélbe (pél­
dául epeút elzáródásnál), akkor a széklet világos
színű, azaz acholiás.
Ennek ellenkezője is előfordulhat, amikor
nagy mennyiségű epefesték jut a bélrendszerbe,
aminek eredményeképpen zöldes színű széklet
ürül.
A gyomorban vagy bélben támadt vérzés ese­
tén a széklet fekete színű (szurokszéklet, melae-
na). Ha azonban ez a vér nagyobb mennyiségű,
vagy a bélrendszer alsó szakaszából származik,
akkor a széklet friss vért tartalmazhat.
Vannak bizonyos gyógyszerek, amelyek sötét­
re, feketére színezik a székletet (például vastartal­
mú készítmények), ezért a beteget erről tájékoz­
tatni kell.
A széklet szaga. A széklet normális esetben is
jellegzetesen kellemetlen szagú, amely fehérje rot­
hadás eredményeképpen alakul ki. Viszont van­
nak olyan esetek, amikor jellegzetes a széklet sza­
ga, mint például a melénás vagy pedig a hypoxi-
ás beteg székletének a szaga.
A széklet kóros anyagai:
Baktériumok: a széklet normális alkotóré­
szei a baktériumok. Előfordul azonban,
hogy olyan baktériumok kerülnek a bél­
rendszerbe, melyek azt megbetegítik. Az
ilyen betegség majdnem minden esetben
hasmenéssel jár. Ebben az esetben - a higi­
énés szabályok betartásával - a széklet­
mintát bakteriológiai vizsgálatra kell el­
küldeni.
Nyák: széklettel keveredve vagy a székle­
ten láthatjuk. Előfordul, hogy a székelési
ingert követően széklet nem, csak nyák
ürül. Ilyen legtöbbször bélgyulladás követ­
kezménye. Vastagbélgyulladás esetén a
nyák mellett genny, illetve kevés friss vér is
keveredik a széklethez.
Vér:
- Melaena (fekete széklet): ha a gyomor­
ból vagy magasabb béltraktusból szár­
mazik a vér, akkor emésztett formában
ürül.
- Friss vagy alvadékos vér (haematoke-
zia): Ha az alsóbb szakaszból szárma­
zik, akkor lehet friss vagy alvadékos,
széklettel vagy anélkül ürül. A mennyi­
ségtől függően változik a milyensége.
- Aranyeres betegeknél a székelés befeje­
zése után fordulhat elő, hogy véres a
széklet felülete. Ez a vér a megrepedt
aranyeres csomóból származik.
- Rejtett (okkult) vérzés: ilyen esetben a
vér szabad szemmel nem látható, csak
laboratóriumi vizsgálattal mutatható ki.
Ha az egészségügyi dolgozó a betegnél véres
székletet észlel, azt minden esetben jelenteni kell
az illetékes orvosnak (és jelölni a lázlapon), mivel
egyes betegségek korai jele lehet.
Bélférgek: Elsősorban gyerekeknél, de
akár felnőtteknél is előfordulhat, hogy bél­
féreg ürül a széklettel. Ilyenek például a
(kb. 1 cm hosszú) cérnagiliszta testéből
leszakadt darabok. Ilyen esetben a székle­
tet parazitológiai vizsgálatra kell küldeni.
Protozoonok: Nem láthatók, klinikai jelek
utalnak rá. Kimutatásáról fontos tudni,
hogy csak friss (2 óránál nem régebbi)
székletből mutathatók ki.
Emésztetlen étel: Emésztőnedvek hiányá­
ban vagy hasmenés esetén előfordulhat,
hogy bizonyos ételféleségek emésztetlenül
távoznak a széklettel.
A széklet vizsgálatra küldése
Kóros székletürítésnél laboratóriumi székletvizs­
gálat válhat szükségessé. Leggyakrabban rejtett
vérzést vizsgálunk, szükség lehet baktérium, bél-
 74. fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg ember szükségleteinek kielégítése

féreg, parazita, enzim kimutatására, ritkán pedig
emésztetlenül ürülő tápanyag kimutatására is.
Erre a célra különböző tipúsú tartályokat alkal­
maznak (14.57. ábra).
- Fehér műanyag tartály: Ez egy szétcsa­
varható fehér műanyag tartály, amely­
nek belsejében egy beépített kis kanál
található. Ennek segítségével kevés min­
tát kell tenni a tartályba, ami lezárása
után a megfelelő helyre küldendő.
F-tartály: Bakteriológiai, protozoon-
vizsgálat céljára alkalmazott tartály.

74.57. ábra.
A széklet vizsgálatra küldésére
szolgáló tartályok,
a) F-tartély; b) Ty-tartály; c) tartály
anorectalis kaparék vételéhez;
o) tárgylemezek, e) Petri-csésze

Széklettartály-típusok

Tipi Vizsgálat iránya Vizsgálat helye

Fehér műanyag tartály széklet vér laboratórium végzi

Fehér műanyag tartály elastase laboratórium végzi

Fehér műanyag tartály emésztettség laboratórium végzi

Fehér műanyag tartály zsír laboratórium végzi

F - tartály bakteriológia ÁNTSZ

F- tartály parazitológia ÁNTSZ

Anorectalis kaparék tartály féregpete ÁNTSZ

 74. fejezet Az egészséges és beteg ember szükségleteinek kielégítése

A tartály fa és papírborítású. Mintavé­

tel az előző alapján történik, kivétel a http://www.informed.hu/index.nfo?tPath=/beteg-
parazitológiai vizsgálat, melyhez segek/betegsegek_reszletesen/gastro/anatomy
„friss" széklet szükséges. _function_gastro/&article_id=32499&prk=
Anorectális kaparék tartálya: Ez egy 21942361311
celofánnal bevont vattapálca egy kém­ http://www.informed.hu/?tPath=/betegsegek/
csőben, parafa dugóval. A mintavétel gyacs/diarrhea/&article_id=l 12547
vattapálcával a végbélnyílás redői kö­ Bokor N.: Ápolástan - gondozástan 2. Medicina
zött, törlő mozdulattal végzendő. Le­ Könyvkiadó, Budapest, 1 9 8 2 .
zárás után továbbítjuk a megfelelő Milliken - Campbell: Mindennapos betegápolás.
helyre. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1 9 9 6 .

Összefoglalás

A fejezet tárgyalja a székletürítéssel kapcsolatos alapismereteket. Fontosabb témák többek

között: a széklet összetétele, megfigyelése, a beöntés, annak típusaitól kezdve a megfelelő
előkészítésén keresztül a végrehajtásáig mind fekvő, mind járóbeteg esetében. Megismertük
a fontosabb székletvizsgálatokat.

J^jjS Kérdések, feladatok

1. Mik a széklet összetevői?

2. Mi a hasmenés fogalma?
3. Minden esetben fertőzőnek kell-e tekinteni a székletet?
4. Mi az obstipatio?
5. Hogyan történik a szkibalum eltávolítsa?
6. Milyen beöntéstípusok vannak?
7. írja le a beöntés végrehajtásának módját!
 74. fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg ember szükségleteinek kielégítése
A vizeletürítés szükséglete
és kielégítése
Békési Éva
A vizelet (urina) a vesék által kiválasztott, vízben
oldható, a szervezet számára nem hasznosítható
anyagcsere-termékek összessége. Ennek megfele­
lő döntő része víz.
Egészséges ember a húgyhólyagjában össze­
gyűlt vizeletet bizonyos időnként kiüríti, a vizelé­
si inger a hólyagfal feszüléséből adódik. Reflex­
központja a gerincvelő alsó szakaszán van, össze­
hangolt működést biztosít: a hólyagizomzat
összehúzódásával egyidőben a húgycső zárói­
zomzata ellazul, és a vizelet kiürül. A reflexköz­
pont vagy a gerincvelő felsőbb szakaszának sérü­
lése esetén vizelet-visszatarrás képtelensége alakul
ki (incontinentia urinae). Ilyen esetekben szükség
van az ápoló segítségére.
A vizeletürítéssel kapcsolatos
általános fogalmak
A vizelet mennyisége: A napi vizeletürítés (diure-
sis) egészséges embernél 800-1500 ml között van.
Mennyiségét több tényező befolyásolja, így a fo­
lyadékfelvétel, a sófelvétel, gyógyszerek, vesén kí­
vüli folyadékvesztés (hányás, hasmenés és verej­
tékezés stb.). Kóros körülmények között a vizelet
mennyisége vagy lényegesen emelkedik, vagy
csökken.
Bő vizelés (polyuria): A 24 óra alatt űritett vi­
zelet mennyisége meghaladja a normális érték fel­
ső határát (2000 ml felett).
A vizelet mennyiségének csökkenése (oligu-
ria): A vizelet mennyiségének napi 5 0 0 ml alá
csökkenését jelenti.
A vizeletkiválasztás szünetelése (anuria): A ve­
se egyáltalán nem, vagy csak minimális mennyi­
ségű vizeletet választ ki (napi 100 ml).
Vizeletvisszamaradás (retentio urinae): A vese
kiválasztja a vizeletet, kiürítése azonban gátolt.
Vizeletcsepegés (ischuria paradoxa): Nagy
mennyiségű vizelet gyűlik fel a hólyagban. A fo­
kozott belső nyomás miatt kevés vizelet ugyan
ürül vagy csepeg, de a hólyag telt marad.
A vizelet visszatartásának képtelensége (in­
continentia urinae): A hólyag a vizeletet nem tud­
ja tárolni. A vizelet gyorsan, akaratlanul kiürül.
A vizelet felfogása
A vizelet felfogására olyankor van szükség, ha va­
lamilyen okból ismernünk kell a mennyiségét,
vagy olyankor, ha a beteget az állapota korlátozza
a wc felkeresésére. Ha a mennyiséget is kell tud­
nunk, az általában 24 órás ürítésre vonatkozik.
Vizelőedény. Férfiak számára csőszerű, nők
számára szélesebb nyílású. Műanyagból készül,
nyílása zárható. Ha mércézett, egyszerűsíti a
mennyiség megállapítását. Nők számára az ágy­
tál is használható vizeletgyűjtésre.
Katéterezés
A katéter olyan, lumenes eszköz, melyet valamely
üreges szervbe vezetünk terápiás vagy diagnoszti­
kus céllal: rajta keresztül vagy valamilyen anya­
got juttatunk be, vagy bocsátunk le. Előbbire pél­
da a szívkatéterezés diagnosztikus célból, utóbbi­
ra pedig a hólyagkatéterezés. A következőkben a
hólyagkatéterezéssel foglalkozunk.
A katéterezés az a művelet, mely a húgyhólyag
mesterséges kiürítését szolgálja. Az életkor emel­
kedésével egyre több embernél kell elvégezni, so­
kak pedig - elsősorban idős férfiak - állandó ka­
téter viselésére is szorulnak. Hólyagkatéterezést
csak az orvos mérlegelése után szabad végezni,
legtöbbször terápiás célból. Mivel nem veszélyte­
len beavatkozás, diagnosztikus katéterezést ma
már ritkán végeznek. Terápiás célból akkor katé-
terezünk, ha valaki (például idős férfiak prostata-
betegségében vagy műtét utáni állapotokban, né­
ha szülés után) nem képes vizelni. A visszamaradt
vizelet lehet nagy mennyiségű, akár 1-2 liter is.
 74. fejezet Az e g é s z s é g e s és b e i e g ember szükségleteinek kielégítése
Katéterek
A katéterek különböző anyagokból készülnek
és más-más hosszúságúak és vastagságúak. Me­
rev katéterr ma már nem alkalmaznak, a hajlítha­
tó gumiból, műanyagból készül. Hosszúságuk az
igénynek megfelelő, vastagságukat egységben fe­
jezik ki. Egy katéteregység 1/3 mm-nek felel meg,
a 12-es számú katéter tehát 4 mm-es. Ma gyári­
lag sterilezett, egyszerhasználatos katétereket
használunk. A katéter hólyagba jutó végén lévő
kis ballont vízzel töltjük fel a kicsúszás magaka­
dályozására (14.58. ábra).
a b c
1
74.58. ábra.
Katéterek és végrészeik, a) Nelaton; b) Tiemann; c) bal­
lonos
A katéterezés általános szabályai
A húgycső nyílását ismételt lemosással ala­
posan tisztítsuk meg.
A steril katéter csomagolását a sterilitás
szabályainak megfelelően bontsuk ki.
A katétert sikamlóssá kell tenni erre a cél­
ra szolgáló anyaggal.
A beavatkozást óvatosan végezzük, mert a
húgycső sérülékeny.
A húgycső záróizomzata görcsbe rándul­
hat, ezért a beavatkozáskor néhány má­
sodpercig várjunk, amíg újra ellazul.
Csak akkor katéterezzünk, ha elkerülhe­
tetlen.
Nő katéterezése
A húgycsőnyílás felkereséséhez jó megvilágí­
tás szükséges. A húgycsőnyilást alaposan le kell
mosni.
Előkészítés:
steril gumikesztyűk;
2 db steril katéter;
steril csipesz;
steril tálban kálium-permanganát oldatba
áztatott vatta vagy géztörlő;
vesetál, műanyag lepedő;
steril kémcső;
gyűjtő, a vizelet felfogására szolgáló, a
mennyiséget jelző beosztással ellátott zacs­
kó.
Kivitelezés. Kézmosás után steril gumikesz­
tyűt húzunk. A beteg alá műanyag lepedőt te­
szünk, alsóvégtagjait felhúzzuk vagy felhúzatjuk,
szétterpesztjük, közéjük vesetálat teszünk.
Passzív kezünk hüvelyk- és mutatóujjával feltár­
juk a húgycsőnyílás környékét. Csipesszel a fer­
tőtlenítő oldatból vattacsomót vagy törlőt ve­
szünk ki, és felülről lefelé irányuló mozdulattal
letöröljük a nagy- és kisajkakat és a hüvelybeme­
netet. Minden törléshez más törlőt használunk.
Ha a hüvelybemenet váladékos, kis ideg rajta
hagyjuk az utolsó törlőt. Kezünk az előző hely­
zetben marad, és aktív kezünkbe vesszük a katé­
tert ügyelve arra, hogy steril maradjon. Óvatosan
a húgycsőnyíláshoz érintjük, rövid ideig várunk,
amíg a záróizom görcse oldódik. Ezután óvato­
san vezetjük 3-5 cm-ig, míg vizeletcsorgást nem
észlelünk. Kevés vizeletet vesetálba csorgatunk,
majd a steril kémcső dugóját kivesszük és abba
engedünk néhány ml vizeletet, és a dugóját
visszahelyezzük. Ha nem nyerünk vizeletet, lehet,
hogy a hólyag üres. Ilyenkor nem szabad azzal
kísérletezni, hogy a katétert feljebb vezessük. A
hólyag kiürülése után a katétert lassan kihúzzuk,
a húgycsőnyílás környékét ismét letöröljük fer­
tőtlenítőszerrel. Ha állandó katéter mellett dön­
tünk, összekötjük a vizeletgyűjtő zacskóval.
A beavatkozást is és a nyert vizeletmennyise­
get is jelezzük a lázlapon és az ápolási lapon. A
 L
74.59. ábra.
Nő katéterezése: a) a húgycsönyí-
lás felkeresése; b) a katéter beve­
zetése

felfogott vizeletet megfelelő kísérőirattal labora­ Előkészítés:

tóriumba juttatjuk (14.59. ábra).
Férfi katéterezése
Férfiaknál a hosszabb és többször hajlott
húgycső miatt nehezebb a katéter bevezetése mint
nőknél. A prostata mellett elhaladva annak meg­
nagyobbodása okozhat benyomatot, szűkületet.
Diagnosztikus célból férfiakat ritkán katétere-
zünk. Régebben ezt elvégezték annak megállapí­
tására, hogy a spontán vizelés után mennyi vize­
let maradt a hólyagban. Ma már ezt nem invazív
ultrahangvizsgálat helyettesíti. Bakteriológiai
vizsgálat céljából nem katéterezünk, elegendő, ha
a húgycsőnyílás fertőtlenítő oldattal történő le­
mosása után ún. középsugárból veszünk vizeletet
(lásd később). Katéterezésre legtöbbször vizelési
képtelenség esetében kerül sor.
steril gumikesztyűk;
több, különböző nagyságú steril karéter;
steril törlők;
fertőtlenítő oldat;
katétercsúsztató;
steril csipesz;
vesetál;
2 db steril kémcső;
műanyag lepedő, üvegpohár, vizelet-
visszatartás esetén vizelőüveg, vizeletgyűj­
tő tasak.
Kivitelezés. Férfi katéterezéséhez két személy
szükséges: a katéterezést végző orvos és a segítő
ápoló. A beteg a hátán fekszik, alsóvégtagjait fel­
húzza és szétterpeszti, közéjük vesetálat teszünk.
Az orvos, miután a steril kesztyűt felhúzta kivá-
 14. fejezet Az egészséges és beteg ember szükségleteinek kielégítése
lasztja a megfelelő katétert, és azt a vesetál fölé
tartja. Erre az ápoló steril katétercsúsztatót csep­
pent anélkül, hogy az ezt tartalmazó eszköz a ka­
téterhez érne. Az orvos a passzív kezével vissza­
húzza a fitymát a hímvesszőn, közben az ápoló
letörli a húgycsőnyílást a fertőtlenítő oldatba
mártott törlővel. Ezután az orvos a steril csipesz­
be fogott katétert a húgycsőbe vezeti, és a húgy­
cső lefutását igyekszik kiegyenesíteni úgy, hogy
kb. 60 fokos szögben megemeli a hímvesszőt
(14.60. ábra). Közben az ápoló két ujjával meg­
fogja a katéter másik végét. Ha a vizeletcsorgás
megindul, a katétert tartani kell addig, míg a hó­
lyag ki nem ürül. Ha teljes vizeletelakadás van, a
vizeletet csak szakaszosan szabad lebocsátani.
Ilyenkor - ha csak átmenetileg is - általában ál­
landó katétert alkalmazunk.
A katéterezés veszélyei
Ha a katéterezést nem végezzük a sterilitás
pontos szabályainak betartásával, a beteget sú­
lyos húgyúti fertőzésnek tesszük ki. A fertőzésnek
több oka lehet:
nem volt steril a katéter (egy egyszerhasz­
nálatos katéternél elvileg nem fordulhat
elő);
a húgycsőnyílást nem fertőtlenítettük kellő
gondossággal;
kivitelezés közben gondatlanság révén fer­
tőződik a katéter (kéz, ágynemű, nem ste­
ril segédeszközök);
megsérül a húgycső fala.
14.60. ábra.
Férfi katéterezése: a) a húgycső-
nyilás fertőtlenítése; b) a katéter
bevezetése
A szövődmény első jele a katéterezés után né­
hány óra múlva fellépő hidegrázás és magas láz
(régen „katéterláznak" is nevezték). A lázas szö­
vődmény bakteriális fertőzésre utal, ami súlyos­
bíthatja az alapbetegséget, de hosszantartó húgy­
úti infekcióhoz is vezethet. Ennek megelőzésére
igen fontos az aszepszis szabályainak szigorú be­
tartása.
Gyakori, de nem súlyos szövődmény a húgyú-
tak nyálkahártyájának vérzése, ami véres vizelet­
ben nyilvánul meg és átmeneti. Súlyos, de ritka
szövődmény a húgycső átfúródása. Elkerülhető,
ha beavatkozás közben nem erőszakoljuk a katé­
ter vezetését.
Mivel a körültekintően végzett katéterezés is
rejt magában bizonyos veszélyeket, a katéterezé­
sek számát igyekszünk mind kisebbre csökken­
teni.
Állandó katéter
Vizelési képtelenség esetén vagy olyankor, ha
valaki nem tudja a hólyagban bármi okból
visszatartani a vizeletét, szükség lehet állandó ka­
téter behelyezésére. A behelyezett katétert rögzí­
teni kell. Ezt a katéternek a hólyagba kerülő ré­
szén kis ballon feltöltésével lehet elérni (14.61.
ábra). A még bizonyos esetekben használatos Ti-
emann-félc katétert ragtapasz és géz segítségével
rögzítjük a comb bőréhez (14.62. ábra).
Fekvő betegnél a katétert toldalékcső segítsé­
gével vizeletgyűjtő tasakkal kötjük össze. Ez ol­
dalán mércézett, átlátszó tasak, így látható a
 14. fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg emoer
j e r szükségleteinek
szükségleteinek kielégítése
kielégítése ut

14.61. ábra.
A ballonos katéter helyzete a hó-
lyagban

benne lévő vizelet mennyisége és színe (14.63.

ábra). A katéter vége dugóval lezárható, fennjá­
ró betegnél csak a vizelet kiürítésekor kell sza­
baddá tenni.
Állandó katétert a hólyagfertőzés lehetősége
miatt cserélni kell, általában 7-10 naponként.
Ma már ismertek azonban a hosszabb ideig (kb.
6 hétig) viselhető katéterek is.

Vizelet k ö z é p s u g á r b ó l
74.62. ábra.
A Tiemann-katéter rögzítése a bőrön
Mivel a katéterezés nem ártalmatlan beavatko­
zás, ha lehet, igyekszünk más módon pótolni.
Például bakteriológiai vizsgálathoz sem feltétlen
szükséges katéterezés, erre az ún. középsugárból
vett vizelet is alkalmas.
Férfiaknál elegendő, ha a beteget felszólít­
juk, hogy vizeljen vizelőedénybe, közben sza­
kítsa meg, és ezt a középső vizeletet fogjuk fel,
és küldjük vizsgálatra, majd befejezheti a vize­
lési.
Nőknél megfelelő vizelet nyerésére csaknem
mindig elegendő, ha a húgycső környékét a ka­
téterezésnél tanult módon megtisztítjuk és a be­
teget vizeltetjük. A nagyajkak feltárása után
nőknél könnyen kaphatunk középsugár vizele­
tet. Ez a vizelet alkalmas üledékvizsgálatra, de
megbízható bakteriológiai vizsgálatra nem min­ 74.63. ábra.
dig. Ha ez feltétlenül szükséges, katéterezést kell A vizelet gyűjtése és mérése az állandó katéter; viselő
végezni. betegnél
Vizeletvizsgálatok felülúszót (ebből mérünk például fehérjét) leönrve,
jól kirázva, a maradék pár csepp vizelettel az üle­
Betegágy mellett, betegosztályon is elvégezhető déket jól összekeverve tárgylemezre cseppentjük,
vizsgálatok. és fedőlemezzel lefedve mikroszkópban vizsgáljuk
Fajsúlymérés: A vizelet fajsúlyát sűrűségmérő­ 400x-os nagyításban.
vel mérjük. A vizsgálathoz 50 ml-es mérőhengert
kb. 2/3-ig töltjük vizelettel, majd a sűrűségmérőt
lassan, enyhén megpörgetve beleengedjük. A vi­ Általános vizeletvizsgálat automatával
zelet sűrűsége a skálán a folyadékszint magassá­
gában olvasható le. Betegosztályon illetve járóbe­ A tesztcsíkot felkevert, nem centrifugált, nem tar­
teg-rendelése is elvégezhető (14.64. ábra). tósított vizeletbe az automata belemártja. Inten­
Fehérje kimutatása: Kémcsőben lévő néhány zív színreakció alakul ki. Az automata a mérés
ml. vizelethez pár csepp 20 százalék-is szulfosali- eredményét folyamatosan regisztrálja.
cilsavat cseppentünk. Fehérjetanalom esetén kü­ A csíkokat száraz helyen kell tárolni. A csík
lönböző intenzitású kicsapódást látni. A kicsapó­ kivétele után a doboz fedelét azonnal le kell zár­
dást keresztekkel jelölik. Csak kvalitatív megha­ ni. A csíkok nedvesedése a leggyakoribb hibafor­
tározásra alkalmas. rás.
Genny kimutatása: Kémcsőben lévő néhány A csíkokat védeni kell a közvetlen napfénytől,
ml vizelethez kb. 1 ml. nátronlúgot cseppentünk, a hőtől, ezért tároljuk 30 fok alatt, de nem hűtő­
majd egyetlen mozdulattal megrázzuk. Pozitív szekrényben. Lejáratos csíkot ne használjunk, a
esetben alig mozduló buborékokat látunk. Ezek tesztzónát a kezünkkel ne érintsük! A vizelet bak­
mennyisége és nagysága jelzi a genny mennyisé­ teriális szennyezettsége, magas C-vitamin-tartal­
gét. Kvalitatív, tájéko­ ma, több gyógyszer az eredményt befolyásolja.
zódó jellegű vizsgálat, Ezért a vizeletcsík egyetlen vizsgálata alapján
pontos meghatározást terápiás döntéseket nem szabad hozni.
az üledékben látható fe­ Figyelem! A vizeletvizsgálati automaták csak
hérvérsejtek adnak. saját diagnosztikai csíkjaikkal használhatók!
Vegyhatás: Kémcső­
ben lévő vizelethez né­
hány csepp bromtimol- Diagnosztikai tesztcsíkok vizelet vizsgálatára
kék indikátort csepegte­
tünk és összerázzuk. Sa­ A diagnosztikai tesztek vizelet in-vitro, félkvanti-
vas vegyhatású sárga, tatív laboratóriumi vizsgálatára alkalmasak.
semleges vegyhatású Kivitelezés:
zöld, lúgos vegyhatású Frissen leven, jól összekevert, konzerválószer
kék elszíneződést ad. A mentes tiszta gyűjtőedénybe felfogott, nem cent­
vizelet vegyhatását ma rifugált vizeletet kell használni. A vizelet a vizsgá­
inkább lakmuszpapírral lat idején nem lehet régebbi, mint 4 órás. A vize­
(„tesztcsík") vizsgálhat­ letbe az összes tesztpárnát belemártjuk, legfeljebb
juk. 1-2 másodpercig. A tesztcsík végét végighúzzuk a
Üledék vizsgálata: A tárolóedény szélén, hogy felesleges vizeletet eltá­
vizeletmintát jól össze­ volíthassuk. A tesztcsíkot vízszintes helyzetben
14.64. ábra keverve, natív csőbe önt­ tartjuk 60 mp-ig, majd összehasonlítjuk a teszt­
Sűrűségmérő vizeletvizs­ ve 2000-es fordulattal 5 csík színét a cimkén feltűntetett színskálákkal
gálathoz percig centrifugáljuk. A (14.65. ábra).
 Á l t a l á n o s t u d n i v a l ó k a tesZTCSÍkökrol
1. A tesztcsík egy vékony műanyagcsíkra felra­
gasztott 1-9 db szűrőpapír, melyben megfele­
lő száraz reagens található.
2. A csíkot felkevert, nem centrifugált, nem tar­
tósított vizeletbe mártjuk bele, majd a vizelet
feleslegét az edény peremén lehúzzuk. A kiala­
kuló színreakció intenzív lesz. Nem szabad a
csíkot hosszabb ideig áztatni a vizeletben (a
14.65. ábra.
mezőkbe felvitt vegyszerek egy része kioldó­
Készlet tesztcsíkkal történő vizeietvizsgálathoz
dik, a reakció eltűnik).
3. Pontosan egy percen belül értékelni kell a
csíkot, mivel a színek nem tartósak. Kivétel
a fehérvérsejt-meghatározás, ahol 2 perc a vá­
rakozási idő. Színreakciók, melyek 2 perc el­
teltével jelentkeznek, diagnosztikailag nem re­
levánsak (nem lényeges). Az értékelés vagy
megtekintéssel történik a dobozok oldalára
nyomtatott színskála alapján vagy vizeletvizs­
gálati automatával (célfotométerrel).
4. A csíkokat szárazon kell tartani. Ez úgy ér­
hető el, hogy a csíkok kivétele után a dobozt
azonnal le kell zárni. A csíkok nedvesedése a
leggyakoribb hibaforrás. 74.66. ábra.

5. A csíkokat védeni kell a közvetlen napfénytől, Uricult

a hőtől. Ezért tároljuk 30 °C alatt, de nem

hűtőszekrényben.
6. Ne használjunk lejáratos csíkokat. Ne érint­ Mintavétel uricull táptalajon történő vizsgá­
sük meg a tesztzónát. lathoz:
7. A vizelet bakteriális szennyezettsége, magas Előkészítés:
C-vitamin-tartalma, több gyógyszer használa­ kézfertőtlenítő oldat;
ta befolyásolja az eredményt. Ezért a vizelet­ bőr-nyálkahártyafertőtlenítő oldat;
csík-vizsgálat egyetlen eredménye alapján steril gézlap;
nem szabad terápiás döntéseket hozni. steril pohár;
uricult táptalaj.

Vizelet bakteriológiai v i z s g á l a t a
Megfelelő higiénés körülmények biztosítása
szükséges a vizsgálati anyag vételéhez. A vizsgá­
lati anyag vétele történhet katéteres vizeletvétellel
akkor, ha csak így tudjuk biztosítani a megfelelő
tisztaságú vizeletet a vizsgálathoz.
Uricult: Steril táptalaj, amely a vizeletben elő­
forduló baktériumok növekedését segíti elő
(14.66. ábra).
A szakápoló ellátja az uricult táptalajt a szük­
séges személyazonosító jelzésekkel. Amennyiben
a beteg önellátó, az ápoló megkéri, hogy a húgy­
cső tájékát mossa le langyos, szappanos vízzel,
majd a húgycső tájékát fertőtlenítse az elfogadott
nyálkahártya-fertőtlenítő oldattal. Teljes ellátást
igénylő beteg esetében ezt a lemosást az ápoló
végzi cl. A vizcletetmintát középsugárból
vesszük.
 Állandó katéterből történő mintavétel:
Előkészítés:
steril, egyszerhasználatos tű;
10 ml-es egyszerhasználatos fecskendő,
kézfertőtlenítő oldat;
bőrfertőtlenítő oldat;
Kocher;
steril vizeletgyűjtő zsák.
A katétert 30 perccel a mintavétel előtt ko-
cherrel lezárjuk
Az ápoló fertőtleníti a katéter dréncsövének
gyűjtő részét vagy a dréncső felőli gyűjtőkapuját.
Rászáradás után steril tűvel 30°-os szögben kb. 3
ml-t szív a fecskendőbe, majd a táptalaj mindkét
oldalára juttat belőle.
Egyéb vizsgálatok vizeletből
Az anyagcseretermékek egy része a vizelettel ürül
ki. Ezek meghatározásából következtetni lehet
bizonyos szervek működésére. A vizsgálathoz
többnyire meghatározott idő alatt ürített vizelet­
mennyiség ismeret szükséges. Ily módon lehet
megismerni például a 24 óra alatt ürített fehérje
vagy glükóz mennyiségét, de egyéb funkcionális
vizsgálatok is végezhetők.
Ehhez tudni kell, melyik vizsgálatot végezzük,
ahhoz mennyi ideg kell gyűjteni a vizeletet, eset­
leg kell-e hozzáadni tartósító szert. A gyűjtésnek
pontosnak kell lenni, a vizsgálat csak így lesz hi­
teles.

Összefoglalás

A vizelettel ürülő salakanyagok normális kiválasztásának feltétele a vizeletürítő rendszer ép­

sége. Minden betegnek más vizeletürítő szokásai vannak. Az ápoló feladata a normális vi­
zeletürítést elősegítő ápolás. Indokolt esetben ezt külső segítséggel támogatja, mint például
állandó katéter alkalmazásával.

Kérdések, feladatok

1. Mennyi a vizelet normális mennyisége, és milyen irányban változhat?

2. Mit lehet tesztcsíkkal kimutatni a vizeletből?
3. Hogy történik a vizelet vétele bakteriológiai vizsgálathoz?
4. Mit kell előkészíteni katéterezéshez? Sorolja fel!
5. Melyek a katéterezés veszélyei?
A légzés biztosítása,
a köpetürítés
Gombásné Judt Magdolna
A légzés az oxigén és szén-dioxid kicserélődése a
vér és a légköri levegő, illetve a vér és a szövetek
között, tgy megkülönböztetünk külső és belső
légzést.
Külső légzés a tüdő alveolusaiban megy vég­
be: a léghólyagocskák falában futó erekből (a.
pulmonalis-rendszer) kilép a széndioxid az alveo-
láris térbe, és az oxigén, mivel a belégzett levegő­
ben nagyobb nyomású, bediffundál az érbe (v.
pulmonalis-rendszer).
A belső légzés, azaz a szövetek és a vér közöt­
ti gázcsere is hasonlóan, a gázok nyomáskülönb­
sége folytán jön létre.
A légzés mechanizmusában döntő szerepe van
a mellkasnak, mivel a tüdőnek saját izomzata
nincs. A mellkas tágulását a rugalmas tüdő tágu­
lása követi, ami a külső levegőnek a légutakba
áramlását eredményezi (belégzés). Ha a mellkas
ürege szűkül, a tüdők passzíve alkalmazkodnak a
megváltozott térviszonyokhoz és a levegőt kiszo­
rítják magukból (kilégzés).
A mellkas tágulását a légzőizmok végzik: a
bordaközti izmok és a rekeszizom. A kilégzésben
a tüdőszövet rugalmasságának van döntő szerepe.
A be- és kilégzés szabályos váltakozását a
nyúltvelőben levő légzőközpont szabályozza. A
légvételek kiváltásának kémiai ingere a vérben
felhalmozódó széndioxid, amely a légzőközpon-
tot ingerli.
Ugyancsak hatással van a légzőközpontra a
vérnyomás változása, a periféria felöl befutó in­
gerületek (hideg, fájdalom stb.), izgalmi állapo­
tok (ijedtség, izgalom stb.), amelyek a légzést je­
lentősen befolyásolják .
Csak a külső légzés figyelhető meg. A légzés
nőknél főleg mellkasi, férfiaknál hasi típusú.
Leggyakoribb a kevert, hasi-mellkasi forma. így a
mellkas és a has mozgásából következtethetünk a
légzés számára és jellegére.
A légzés megfigyelése
A légzés száma: a légzésszám élettani körülmé­
nyek között függ a kortól, az idegrendszer állapo­
tától, izgalomtól, izommunkától, étkezéstől, a
légnyomástól, a levegő páratartalmától.
Az egészséges felnőtt ember percenként
12-16-ot lélegzik. A légzésszámot a hideghatás
az izgalom növeli, az alvás csökkenti. Kóros kö­
rülmények között a légzésszám szaporodik vagy
csökken.
Szaporodik a légzésszám: testhőfok emelkedés­
kor, légző felület csökkenésekor, tüdőgyulladás­
ban, nagymennyiségű mellhártyaizzadmány vagy
bizonyos anyagcsere betegségek esetén. 38-40 Cel­
sius-fokos láz a légzésszámot 4-6-tal emeli.
Csökken a légzésszám: a légző központ átme­
neti vagy tartós mú'ködészavara esetén, altatószer
és Morphin-mérgezcsbcn, valamint agyi keringés
zavarokban.
A légzés számolása: a légzésszámolás csak ak­
kor pontos, ha a beteg nem veszi észre, ezért a
pulzusméréssel együtt végezzük. A pulzusszámo­
lás befejezése után fogjuk tovább a beteg karját,
és óránkat figyelve észrevétlenül számoljuk, a
mellkas emelkedését, illetve a takaró mozgását.
Közben esetleg a pulzust tapintó kezünket hozzá­
érintjük a mellkasfalhoz. Eszméletlen, felületesen
légző beteg légzését a mellkasfalra helyezett kéz­
zel számoljuk.
A légzésszámolás 1 percig tart. Ha kóros a
légzés, a légzésszám és a ritmus megállapításához
néha hosszabb idő kell.
A légzés ritmusa: Normális körülmények kö­
zött a ki és belégzések szabályosan követik egy­
mást, s a légvételek mélysége és időtartama egy­
forma (14.67. ábra).
A légzőfelület nagyfokú csökkenésekor a lég­
zés felületessé válik, a beteg liheg. Egyes betegsé­
gekben a légvételek nagyon mélyek, a beteg szin­
te sóhajt.
A légzés mélységének és ritmusának megvál­
tozását két jellegzetes légzéstípus jelzi: a Chey-
ne-Stokes- és a Kussmaul-típusú légzést.
 74 fejezet
Cheyne-Stokes-légzés: pár másodpercig tartó
légzésszünet (apnoe) után kezdetben felületes a
légvétel, majd egyre mélyül, ezután a légzés ismét
felületessé válik, majd apnoés szak következik.
Ezek a periódusok ismétlődnek. Súlyos agyi ke­
ringési zavar jellemzője (14.68. ábra).
Kussmaul-típusú légzés: szapora nagyon mély
ki-és belégzések sorozata. Ez a légzéstípus cukor­
betegek komatózus beteg állapotának jellemzője,
de hasonló az uraemiás beteg légzése is (14.69.
ábra).
A légzés hangja: Élettani körülmények között
hangos légzés csak akkor hallható, ha az oxigén­
szükséglet hirtelen fokozódott, például futás
74.67. ábra.
Normális légzésgörbe
74.68. ábra.
Cheyne-Stokes-tipusú légzésgörbe
74.69. ábra.
Kussmaul-típusú légzésgörbe
után. A nyugalomban is hallható légzés kóros ál­
lapotra utal. Sípoló, fütyülő, stidoros (légzés alatt
hallható érdes hang, amelyet a torok, a gége,
vagy a légcső részleges elzáródása okoz és gyak­
ran belégzéskor kifejezettebben hallható) a lég­
zés, ha a légutakban szívós váladék tapad meg,
vagy a légutak hörgőizomzat görcse vagy daga­
nat miatt beszűkültek. Szürcsölő hangú a légzés,
ha a légutakban híg váladék gyűlik meg. Mélyen
alvók és eszméletlen betegek légzési hangja hor­
koló.
A hirtelen keletkező légszomj és a csengő jel­
legű apró köhécselés a tüdővizenyő kezdetét je­
lentheti. Tüdővizenyő kifejlődésekor a légzés
hangja szörcsölő.
A nehézlégzés (dyspnoe)
Leggyakrabban a légzőrendszer, valamint a szív
és az érrendszer károsodása miatt kialakuló lég­
zési nehézség (légszomj érzése). A nehézlégzés sok
légzőszervi betegség velejárója, felléphet azonban
más okból is, mint például anaemia, keringési
elégtelenség, autointoxikáció, vagy nagy tenger­
szint feletti magasság eseteiben.
A dyspnoés beteg erőlködve, légzési segédiz­
mok (rekeszizom, bordaközti izmok, mély nya­
kizmok, a nagy és kis mellizmok, vállöv izmai)
igénybevételével lélegzik. Nehézlégzéskor vagy a
kilégzés, vagy a belégzés nehezített: leggyakoribb
a vegyes nehézlégzés. A nehézlégzés mindig foko­
zott légzőmozgással és légszomjúsággal jár
együtt. A dyspnoés beteg pár szó kimondása után
a beszédben megáll, felületesen szaporán lélegzik,
és levegő után kapkod, arckifejezése szenvedő. A
fokozott légszomj jele az orrszárnyi légzés, és
gyakran valamely nagyon súlyos oxigénhiányos
állapot jellemzője (14.70. ábra).
Munkadyspnoe: idült keringési vagy légző­
szervi megbetegedésben, a nehézlégzés kezdetben
csak fokozott fizikai munkára (például lépcsőn
járáskor vagy hegyre menetkor) jelentkezik.
 Nyugalmi dyspnoe:
a keringés romlásakor
vagy a légzó'felület csök­
kenésekor a nehézlégzés
nyugalomban is meg­
van. Súlyos fokú elégte­
lenségben a beteg ülő'
vagy félig ülő helyzetet
74.70. ábra. foglal el, és az ágy végé­
A súlyosan dyspnoes be­
re támaszkodva feszíti
teg elhelyezkedése az
meg légzési segédizmait.
ágyban
Orthopnoe: a dyspnoes beteg néha képtelen
ágyban feküdni, és csak ülő helyzetben tudja biz­
tosítani fokozott oxigénszükségletét. Az orthop-
noés betegek már messziről felismerhetők, mivel
az ágyon ülve, kézfejükön, alkarjukon támasz­
kodva, vagy valamiben (például ágy végében,
széktámlában) kapaszkodva, légzési segédizmai­
kat igénybe véve, helyezkednek el. (lásd a 14.22.
ábrát). Enyhítésére oxigént biztosítunk (orrveze­
ték vagy arcmaszk segítségével), és orvost hí­
vunk.
Paroxysmalis nocturnalis (éjszakai) dyspnoe:
a bal szívfél elégtelensége miatt az éjszakai órák­
ban nehézlégzéses rohamok következhetnek be.
Kisebb rohamban a beteg hirtelen felébred, nem
kap levegőt, felül, felkel, sétál - függőleges test­
helyzetbe kerül - keveset köhög, majd néhány
perc múlva megnyugodva visszafekszik és elal­
szik.
Obstruktív légzés: az asthma bronchialera jel­
lemző légzéstípus. A tüdőasthmás beteg kilégzése
hosszan megnyúlt, a légzés hangja sípoló, roha­
ma alatt sokat köhög, de köpetet csak a roham
végén ürít. A legsúlyosabb esetben a hörgők
izomzatának tartós görcse következtében állandó
nehézlégzéses állapot alakul ki (status asthmati-
cus).
Az asthma cardiale balszív elégtelenség követ­
kezménye Nagyobb rohamkor a beteg egy-két
óráig ülni kénytelen, (mind a be-, mind a kilégzé­
se nehezített), lábát az ágyból kilógatja, köhécsel,
vagy az ablakot kinyitva próbál elegendő levegő­
höz jutni. Életveszélyes állapot, azonnali beavat­
kozást igényel.
Oedema pulmonum: A hosszan tartó asthma
cardialés roham tüdővizenyőbe mehet át, a verej­
tékező cyanotikus beteg az ágy szélén ülve állan­
dóan köhög, és bőséges híg, halványrózsaszín kö­
petet ürít.
A heveny bal szívfél elégtelenség életveszélyes
állapot, és a látszólag kis rohamokban is gyorsan
bekövetkezhet a halál. A kisrohamok helyes ész­
lelése az ügyeletes ápoló gondos megfigyelésén
múlik: azonnal köteles orvost hívni!
Ideges eredetű nehézlégzés: nyugtalan ideges
betegek is panaszkodhatnak légzési zavarokról:
„Nem kapok levegőt, nem tudok lélegezni, nem
tudok sóhajtani" (ún. sóhajtási kényszer). A be­
teg azonban nyugodtan fekszik, fokozott légző
mozgást nem végez, és panaszai egy-egy mély só­
hajtás után szűnnek. Az állandóan sóhajtozó,
ideges betegek panasza figyelemelterelésre, be­
szélgetésre szűnik meg. Elfogadni csak akkor le­
het, ha a nehézlégzés egyéb okát kizártuk.
Alvási apnoe (alvási légzésszünet): az alvás so­
rán létrejövő légzésszünet, erős horkoláshoz kap­
csolódó az emberek 2-4 százalékánál előforduló
légzészavar. Alvás közben több mint 10 másod­
percig tartó légzéskihagyás lép fel. A beteg az éj­
szaka folyamán többször felébred, a gyakori éb­
redés miatt soha nem piheni ki magát, napközben
álmos, (hiperszomnia) esetleg elalszik, akár autó­
vezetés közben is. Elhízott egyéneknél, szív és a
keringési rendszer betegségeinél, magas vérnyo­
másban szenvedőknél gyakrabban fordul elő. A
beteget alváslaboratóriumba irányítják, ahol a
kivizsgálás és kezelés zajlik.
Obstruktív alvási apnoe: alvás közben a felső
légutak elzáródása - a lágyszájpad és az ellazult
hátsó garatfal belégzés során egymáshoz közelíte­
nek - következtében kialakuló apnoe. Felriadá-
sokkal járó fulladásérzés.
 14. fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg e m b e r szükségleteinek kielégítése
A nehézlégzés enyhítése
Fontos a megelőzés: Légzőgyakorlattal - amely a
légzőizmok lazításából, nyújtásából, erősítéséből
áll - ezek rendszeres végzésével a beteg nehézlég­
zés alatt is képes a helyes légzésre, és jó légzés­
technikát tud kialakítani.
Izomfejlesztés, tartásjavítás: A hosszú hátiz­
mok és a lapockaizmok hasizom erősítése. Helyes
testtartás kialakítása, gazdaságos légzést biztosít
(gyógytorna).
Relaxáció: Alkalmas a kezdődő nehézlégzés és
a keringés normalizálására, a fulladástól való fé­
lelem leküzdésére (autogén tréning).
A lehelet szagának megváltozása
Tüdőtályog, tüdó'gangraena és bűzös hörghurut
esetén kilégzéskor a beteg szájából a gennyes és
rothasztó folyamat következményeként kellemet­
len édeskés szag, illetőleg bűz árad. A szervezet­
ben felszaporodott különböző mérgező anyagcse­
retermékek is bekerülhetnek a kilélegzett levegő­
be. A lehelet szaga ilyenkor jellegzetes.
A cukorbetegek lehelete gyümölcsillatra emlé­
keztető acetonszagú, az uraemiás betegeké vize-
Ietszagú, májműködési elégtelenségben az állati
belső részek szagára emlékeztet.
Oxigénterápia
Életmentő eljárás, olyan esetben alkalmazzuk,
amikor a vér és a szövetek oxigénellátása károso­
dott (hypoxia). A levegő oxigéntartalma 20 száza­
lék, oxigénterápia esetén 3 0 - 4 0 százalék oxigén-
telítettségű levegőt lélegzik be a beteg, melyet
vagy oxigénpalackból, vagy központi oxigénellá­
tó helyről biztosítunk. Az oxigénpalackot kék
színnel különböztetik meg, amely minden palac­
kon, szállító csövön látható. A palackra szakem­
ber nyomáscsökkentőt (reduktor) szerel, ami
csökkenti a palackban levő nyomást és áramlást.
Ehhez csatlakoztatjuk a vezetéket, amelyen ke­
resztül a beteghez jut az oxigén. A palack nyitásá­
ra és zárására figyeljünk. Nyitáskor megnyitjuk a
reduktor kiscsapját, majd a palack csapját, zárás­
kor fordítva, először a palack csapját és utána a
reduktor, illetve nyomáscsökkentő csapját zárjuk.
Az oxigén beállítása, adagolása fontos, per­
cenként 2-4 liter jusson a beteghez, orvos utasí­
tása szerint (14.71. ábra).
Otthoni oxigénterápia: jogszabály írja elő,
hogy a rászoruló beteget otthoni oxigénnel is el­
láthatják. Az egész országra kiterjedő hálózat, te­
lefonos rendelésen keresztül szakorvosi javaslat­
ra, háziorvosi receptre szállítja a beteg otthonába
az oxigént. Az ellátást magasan képzett szemé­
lyek végzik. A beteg otthonában üzembe helyezik
a palackot, a nyomáscsökkentőt és tartozékait,
majd megfelelő tanácsokkal látják el a beteget és
hozzátartozóját. Felhívják a figyelmet a veszé­
lyekre, és gyakorlati tanácsok mellett rajzos tájé­
koztatót is átnyújtanak.
Cseppfolyós FREELOX cseppfolyós oxigén
tárolótartályból, és kis hordozható tartályból áll,
így a beteg kimozdulhat otthonából, távollétére
elegendő folyékony oxigén van a kis palackban.
A beteg a hátára szerelheti és utazhat is vele. A
tömege kb. 3-4 kg. Olyan technológiai eljárással
készül, mely kis térfogatban igen nagy mennyisé­
gű oxigént biztosít. Több mint 10 palacknyi ha­
gyományos oxigén van a tárolótartályban. A fel­
használó saját maga töltheti fel a hordozható tar­
tályt, így 8-10 órára lakáson kívül lehet, mellette
sétálhat, bevásárolhat, autót vezethet, kertész­
kedhet, és kisebb fizikai munkát is végezhet. Me­
gyei tüdőgyógyász szakfőorvos írhatja fel (14.72.
és 14.73. ábra).
Oxigénkoncentrátor: elektromos árammal
működő percenként 5 liter oxigént biztosít az év
365 napjában. A levegő szétválasztásának elvén
működik, kezelése egyszerű, a csatlakozások leg­
alább 15 méter hosszúak, és nem kell félni attól,
hogy kifogy a tartály. Nagysága kb. egy TV-ké­
szüléknek felel meg, és kerekeken gurul. A párá­
sító tartályt desztillált vízzel kell feltölteni, és a le-
vegő beáramlási helyét alkalmanként portalaní­
tani szükséges (14.74. ábra).
Központi oxigénellátó: a kórház központi te­
lephelyről egy nagy tartályból kerül a kórtermek­
be az oxigén. Folyamatosan töltik, így nem áll
fenn a veszély, hogy a palack kiürül. Vezetékeken
14.71. ábra.
Oxigénpalack reduktorral
74.72. ábra.
Hordozható oxigéntartály
jut el a falra szerelt reduktorok segítségével a be­
teghez (14.75. és 14.76. ábra).
Az oxigénterápia veszélyei: technikai veszé­
lyek: ütés hatására robbanás lehetséges, nem
megfelelő tárolás esetén is. Ezért mindig állítva
tároljuk a palackokat, még üres állapotban is.
74.74. ábra.
Oxigénkoncentrátor
 Az oxigén táplálja az égést ezért nyitott pa­
lack közelében tilos a dohányzás, nyílt láng alkal­
mazása, elektromos szikra, rosszul működő' csen­
gő, kapcsoló, robbanásveszélyt jelent. Ugyancsak
robbanás lehetséges olajos, zsíros rongy haszná­
lata a palack nyitásakor.
A túladagolás veszélye: újszülöttek érzéke­
nyek az oxigénfeleslegre, ami a szemlencse káro­
sítása révén vakságot okozhat. A légzési elégte­
lenségben szenvedő beteg légzőközpontját termé­
szetes ingertől, a szén-dioxidtól fosztja meg az
oxigéntúladagolás. Az oxigén kezelés kezdetén fi­
gyeljük a beteget, ellenőrizzük a pulzusát, arcszí­
nét, légzését, viselkedését. Az oxigént ne folyama­
tosan adagoljuk, közben tartsunk szüneteket, és
éjszaka lehetőleg ne alkalmazzuk az oxigént.
A köhögés megfigyelése
A köhögés reflexmozgás, segítségével a légutakat
ingerlő különböző anyagoktól szabadulhat meg a
szervezet. A reflex folyamán - zárt hangrés mel­
lett - nagy erejű, hirtelen kilégzés következik mi­
közben különböző hangok keletkeznek, és az in­
gerlő anyag kiürül. Köhögés során láthatatlan kis
cseppecskék kerülnek a levegőbe. Ezek baktériu­
mokat visznek magukkal, és cseppfertőzés révén
betegséget terjesztenek. Minden köhögő, tüsszen­
tő beteget meg kell tanítani vagy figyelmeztetni a
zsebkendő használatára.
Köhögés légzőszervi megbetegedésben, étel
vagy ital félrenyelésekor (aspirátio), allergiától,
idegességtől, por, füst, gázok belégzésekor tá-
 rnadhat. A légzőszervi Száraz éles ingerköhögés: idegentest, hilusi
betegségek leggyako­ vagy mediastinális tumor esetén gyakori.
ribb tünete. Megkülön­
böztetünk köpetnélküli A köhögés megfigyelése különösen az éjszakai
száraz köhögést (impro­ szolgálat alatt fontos. Éjjel nehézlégzésre felébre­
duktív) és köpetürítés­ dő beteg csengő köhécselése a tüdővizenyő elője­
sel járó (produktív) kö­ le, így azonnal orvost kell hívni.
högést. Műtétre váró betegeknél is figyeljünk fel a kö­
Improduktív köhö­ högésre. Köhögéssel járó betegségek miatt a nem
gés: a száraz erőltetett életfontos műtéteket elhalasztják, a sebszélek
köhögés, fárasztó roha­ szétválása, esetleges vérzés miatt. Az operált bete­
74.76. ábra. mokkal járhat. A roham geket mindig tanítsuk meg miként nyomják össze
Betegágy fölé helyezett alatt az arc kipirul, sze­ két kezükkel köhögéskor a hasfalukat.
nyomáscsökkentő köz­ derjessé válik, és néha a
ponti oxigénellátásnál szem kötőhártyáján be­
vérzés keletkezik. Fá­ A köpetürítés megfigyelése
rasztja a beteget, a has­
izmok fájdalmassá válhatnak. Enyhébb formában A beteg vagy könnyen, minden erőlködés nélkül,
nem csak légúti betegség, hanem mellhártya izgal­ vagy nehezen, többszöri próbálkozásra üríti ki
ma is kiválthatja, sőt korai jele lehet a kisvérköri köpetét.
pangásnak, a bal szívfél elégtelenségének is. Ez Az exszikkált beteg váladéka szívósan tapad a
utóbbi főleg fekvő betegnél éjszaka jelentkezik. száraz nyálkahártyához. A garatban, garatíven
Produktív köhögés: kisebb-nagyobb mennyi­ vagy a nyelv és a szájpad között szívós, tapadós
ségű köpetürítéssel jár. Rohamot nem okoz, a kö­ váladékot észlelhetünk, melyet glicerines vatta­
petürítés után a beteg megkönnyebbül, mert kó­ pálcával lehet eltávolítani. Bő folyadékbevitellel,
ros váladéktól szabadul meg. gyógytornász segítségével - légzőtorna, vibrálás -
Aphoniás köhögés: gyermekeken és gégevize- könnyűjük a köpetürülést.
nyőben szokott előfordulni a hangtalan köhögés. Figyeljük meg a köpetürítésre előnyös test­
Életveszélyes állapot. helyzetet is. A betegek egy részének lejtőztetve,
Köhécselés: a rövid ideig tartó kis köhögés, más része ülőhelyzetben üríti ki jól a köpetet. A
tbc-ben gyakori, de jelezhet kezdődő balszív-elég­ hörgőtágulatos betegek egy része az ágyból félig
telenséget is. az ideges köhögés izgalom hatására kifordulva tudnak bőségesen köpetet üríteni.
vagy beszélgetés közben támad. Egy-egy köpet mennyisége változó. Tüdőtá-
Köhögési syncope: krónikus obstuktív légúti lyog megnyílásakor hirtelen akár félliternyi,
betegségben (COPD) fordul elő. Középkorú túl­ mennyiség is ürülhet. A beteg szája egyszerre tele
súlyos férfiaknál jelentkező köhögés közben fellé­ lesz köpettel. Ez a „tele szájjal ürített köpet". A
pő eszméletvesztéssel és felső végtagi rángassál hörgőtágulatos betegek reggel testhelyzetválto­
járó állapot. záskor mindig azonos módon ürítenek nagyobb
Száraz rohamszerű köhögés: asthma bronchi- mennyiségű köpetet.
ale esetén szokott előfordulni, fokozott figyelmet
igényel.
Száraz, stridoros: légzés alatt hallható érdes A köpet megfigyelése
hang, melyet tracheatumornál, kompressziónál,
idegentest-aspirációnál észlelünk, gyakran belég­ A köpet (sputum): a légutak nyálkahártyájának
zéskor erősebb. felszaporodott és köhögéssel vagy krákogás segít-
 14. fejezet Az egészséges és beteg ernber s z ü k s é g l e t e i n e k kielégítése

ségével kiürített váladéka. (Fontos tudni, hogy A köpet összeállottsága: a köpet a fibrintarta-
ehhez többnyire a garatból, az orrból és különö­ lomtól függően hígan folyó vagy összeálló lehet.
sen a szájból származó nyák is keveredik.) Ép Ié- A dús fibrintartalmú köpet tapadós, de exsikkált
gutakból köpet nem képződik. betegnél is előfordul.
Erős dohányosok vagy poros munkahelyen A köpet rétegeződése: a nagy mennyiségű kö­
dolgozók betegség nélkül is ürítenek a reggeli pet állás közben rétegeződik. A tüdőtályogos be­
órákban egy-egy köpetet. teg köpete kétrétegű: alul törmelékes, felül savós,
A köpet mennyiségét, színét, szagát, összeál- Tüdőgangraenánál és hörgőtágulatoknál három
lottságát, rétegződését és tanalmát figyeljük. réteg látható: törmelékes, savós és habos.
A köpet mennyisége: sok vagy kevés, 1-2 mi­ A köpet tartalma: a köpet nyálkát, gennyet,
től 1 literig is terjedhet. Nagymennyiségű köpet baktériumokat, vért, daganatsejteket, belélegzett
lehet tüdőtályognál, jól ürülő hörgőtágulatnál. porszemcséket, tartalmazhat. Ritkán a beteg or­
Gyűjtése és mérése: mércézett üveg mérőpo- sógilisztát is kiköphet.
hárban vagy csúcsos üvegedényekben, melyek fe­ A köpőcsésze használata: ma már csak átlát­
dővel ellátottak. szó, műanyagtetó'vel ellátott, egyszer használa­
A köpet színe: a köpet nyálkás, fehéres színű, tos, eldobható (disposibilis) köpőcsészét alkal­
sárgás, zöldes, gennyes vagy véres (haemoptoe) mazzunk (14.77. ábra).
lehet. A köpet fertőző, ezért szükséges, hogy lefed­
jük. Mivel eldobható ezért nem teszünk bele fer­
Jellegzetes köpetek: egyes betegségekben a kö­
tőtlenítőszert. Mindig vizitek után adjunk tiszta
pet kórjelző értékű, lehet.
köpőcsészét, így az orvos is látja a köpet milyen­
Kismennyiségű üvegszerű: tüdőasztmás ro­
ségét. Veszélyes hulla­
ham végén.
dékként kezeljük, és er- JT
Fehér nyúlós tapadós: meghűlés, megfá­
re a célra rendszeresített
zás, influenza, bronchitis lezajlásakor.
edénybe helyezzük. A
Téglaszínű (rubiginózus), rozsdabarna:
félretett köpetet mindig
klasszikus pneumoniánál.
a kórtermen kívül tárol­
Rózsaszínű, habos, bőséges: tüdőoedema
juk.
esetén.
A beteget megtanít­
Kékesvörös, szilvakék: infarktus pulmo- 14.77. ábra.
juk a használatára: kö­
numnál. Eldobható köpőcsésze
petürítéskor forduljon
Málnaszörphöz hasonló, lila élénkpiros
el társaitól, vegye egyik
nehezen szakad fel: pestisnél.
kezébe a köpőcsészét,
Málnazselészerű, véres: tüdődaganatnál.
másik kézével emelje le
Véres élénkpiros, habos nem alvad meg:
a fedelét, használat után
tbc-nél, hörgtágulatoknál.
tegye vissza. Orvos ké­
Sárgás, esetleg zöldes: gennykeltő kóroko­
résére mutassa meg, a
zókat tartalmaz.
tetejét, csak ha szüksé­
Sárgás-zöld: néha sárgaságnál.
ges, akkor emelje le. Az
Feketés színű: szénpor belégzése után, eset­
éjjeliszekrény középső
leg tüdőüszöknél.
részén tárolja, ne hasz­
A köpet szaga: a köpet többnyire szagtalan. Tü- nálja másra, szalvétát,
dőtályog, tüdőgangraena, széteső tüdődaganat és ételmaradékot, törlőket 14.78. ábra.
néha a hörghurut bűzös, émelyítően édeskés, akác­ ne tartson benne, és ne A köpet vizsgálatra kül-
méz illatú vagy rothadásos szagú köpetürítéssel jár. mossa ki. désének eszközei
A köpet vizsgálatra küldése
A köpetet sterilen küldjük bakteriológiai vizsgá­
latra az erre a célra alkalmazott ANTSZ által ki­
adott duplafalú, csavaros tetejű tartályban
(14.78. ábra).
A tartályra mindig három azonosítót írjunk.
Például a beteg neve, anyja neve, TAJ száma. A
vizsgálatkérő lapot - amely mellékelve van - ér­
telemszerűen nyomtatott nagy betűkkel. A beteg
személyes adatain kívül tartalmaznia kell az osz­
tály nevét, címét, ANTSZ-kódját, az orvos nevét,
pecsétszámát, aláírását és a vizsgálati kérést
(14.79. ábra).
Mindig a reggeli első, mélyről jövő köpetet
küldjük vizsgálatra. Figyelmeztessük a beteget,
74.79. ábra.
Kísérőlap egy formája köpetvizs­
ga áthoz
 14. fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg ember szükségleteinek kielégítése

ne nyálat hanem köpetet ürítsen. Az állítólagos
véres köpetet ürítőket figyeljük, nehogy fogínyük
felsértésével vagy szívásával igyekezzenek vércsí­
kot produkálni.
Néha nehéz vizsgálat céljára köpetet nyerni,
mert a beteg vagy nem tud köpni, vagy lenyeli a
köpetét. Ilyenkor garattörlés révén nyerünk vizs­
gálati anyagot.
Köpetből különböző kórokozók (például tbc-
baktérium), allergiás megbetegedésekre jellemző
eosinophil sejtek, különböző kristályok, esetleg
rugalmas rostok mutathatók ki.
Daganatsejt keresése esetén a köpethez azonos
mennyiségű 10 százalékos formalin oldatot te­
szünk, és a kórszövettani laboratóriumba juttatjuk.
A köpet jelölése a lázlapon: a lázlapon helyi
szokásnak megfelelően jelöljük. Legtöbbször a
véres köpet jelölésére van szükség (például a „kö­
pet" rovatban piros vonallal, vagy H betűvel)
(lásd 13.14. ábra).

összefoglalás

Ebben a fejezetben megismertük, mi a légzés, mi a külső és belső légzés. Fel kell ismernünk
a normális légzés mellett az egyes betegségekre jellemző légzésformákat, a légzés számát, rit­
musát, nehézségeit. Erre különös hangsúlyt kell fektetni az éjszakai órákban. Ilyen esetek­
ben az ápolónak ismerni kell az azonnali teendőket. Azt is tudnunk kell, mikor beszélünk
„ideges" eredetű nehézlégzésről, amit óvatosan kell megítélni.

Figyeljük a lehelet szagát, bizonyos betegségekre jellemő.

Megfigyeljük a köhögést is, mivel a betegség megváltozásáról adhat felvilágosítást. A köpet-

ürítés nem minden ember számára kellemes, de ha megjelenik és ürül, nem mindegy, milyen
módszereket alkalmaz a beteg: tapintatosan az ügyes ápoló meg tudja tanítani a beteget ar-
I ra, hogy használja a köpőcsészét. Ez fontos dolog a fertőzés átvitele szempontjából.

Bizonyos betegségekben irányadó a köpet mennyisége, rétegződése, szaga.

Ismertettük a köpetvizsgálat lehetőségeit is.

I

Kérdések, feladatok

1. Mit nevezünk külső és belső légzésnek?

2. Mi szabályozza a légzést?
3. Mi a különbség a női és a férfi légzés között?
4. Mi befolyásolja a légzésszámot?
5. Hogyan végezzük a légzésszámolást?
6. Milyen a légzés ritmusa?
 14 fejezet Az e g é s z s é g e s és beteg ember szükségleteinek kielégítése

7. Milyen a légzés hangja?

8. Mi a nehézlégzés?
9. Mi a nyugalmi nehézlégzés, mi a munkadyspnoe?
10. Mit jelent az orthopnoe?
11. Mi az éjszakai nehézlégzés, és mi a jelentősége?
12. Mi az asthma bronchialéra és asthma cardialéra jellemző nehézlégzés különbsége?
13. Mi a tüdőoedema leggyakoribb oka?
14. Mikor beszélhetünk „ideges" eredetű nehézlégzésről?
15. Mit jelent az „alvási apnoe"?
16. Mikor változik a lehelet szaga?
17. Hogyan enyhíthetjük a nehézlégzést?
18. Ismertesse az oxigénterápia lényegét!
19. Mi a köhögés mechanizmusa?
2 0 . A köhögés milyen formáit ismertük meg?
2 1 . Mi a köpet, és mi a latin neve?
2 2 . Milyen jellegzetes köpeteket ismerünk?
2 3 . Mire utal a köpet mennyisége, szaga, színe, összeállottsága, rétegződése?
24. Hogyan tanítjuk meg a beteget a köpőcsésze helyes használatára?
2 5 . Milyen vizsgálatokat végzünk leggyakrabban a köpetből, és milyen módon?
 14. fejezet Az egészséges és beteg ember szükségleteinek kielégítése
A fájdalom megfigyelése,
a fájdalommentesség
biztosítása
Altmajer Beáta
A fájdalom megfigyelése
Életünk során többször átélünk kisebb-nagyobb fájdal­
mat. Aki fájdalmat érez, szenved és fájdalomcsillapítást
vár. A fájdalom fennállásának és erősségének megítélé­
se nem mindig könnyű. A fájdalom szubjektív, egyedi,
csak aki a fájdalmat átéli, tudja megítélni, jelei egyéni
érzékenységtől függenek. Ismeretes, mennyire másként
reagálnak egyes emberek ugyanazon betegség által
okozott fájdalomra. Egyik ember nagy fájdalomként je­
lez olyan érzést, melyet egy másik ember esetleg meg
sem említ. Az is előfordul, hogy az állandó fájdalomról
panaszkodó embernél semmilyen betegség nem mutat­
ható ki. A fájdalom igen fontos élettani védekező me­
chanizmus, valamilyen károsító inger eredménye.
A fájdalom fennállását néha meg tudjuk ítélni
külső tünetekből is. Ilyenek a különböző test­
mozdulatok, arckifejezések, például fáradt, aggó­
dó tekintet, tág pupillák, nyugtalanság, a beteg
nem tud nyugodtan ülni, feküdni, fogja a fájdal­
mas területet stb.
A fájdalom helye alapján is lehet a fájdalom
intenzitására következtetni. Igen erős például a
hirtelen fellépő vesetáji fájdalom, hasonlóan az
epehólyagtáji fájdalom, a gyomorfájás, a légzés­
kor fokozódó mellkasi fájdalom, a szívtáji mar­
koló fájdalom stb.
A fájdalom jellege szerint lehet tompa, szúró,
görcsös stb. A betegek ezeket nem mindig azonos
módon határozzák meg.
A beteg viselkedése fájdalom idején. A külön­
böző fájdalmakról panaszkodó beteg viselkedését
is meg kell figyelnünk. Nagy görcsnél a betegek
nem maradnak nyugton az ágyukban, de ritkán az
is előfordul, hogy a súlyos fájdalom túlzott nyuga­
lomban „mozdulatlanságban" nyilvánul meg.
Ezekre a körültekintően dolgozó ápolónak fel kell
tudni figyelni, és jó megfigyelőképességgel felis­
merni a viselkedés szokatlan megváltozását. Ilyen­
kor többször rá kell kérdezni a beteg panaszaira,
mert nem minden beteg említi ezeket spontán!
Akut és krónikus fájdalom. Az akut fájdalom
hirtelen kezdődik, az enyhétől a súlyos fokú fáj­
dalomig változhat. Akut fájdalommal a beteg or­
voshoz fordul, ez kezelésre rövid időn belül meg­
szűnik. Ilyen például a sérülés vagy műtét miatti
fájdalom. A krónikus fájdalom szinte állandóan
fennáll, a beteg rosszkedvű, lehangolt, fáradé­
kony, álmatlan, depressziós, testsúlya csökken;
ilyen például az ízületi betegségek vagy dagana­
tos betegség okozta fájdalom.
Jellegzetes fájdalmak
Vannak betegségek melyek jellegzetes fájdalom­
mal járnak mind jelentkezési idejük, mind lokali­
zációjuk tekintetében.
Angina pectoris. A szívizom vérellátási zavara
(oxigénszegénysége) idézi elő. Előfordul, hogy
semmi okát nem látjuk, máskor megterhelés, ide­
gesség, nagyobb étkezés után lép fel. Hirtelen he­
ves fájdalom támad a szegycsont mögött vagy a
szívtájon, majd kisugárzik a bal váll irányába és a
nyak bal oldalába, ritkán az egész mellkasba
(14.80. ábra). A tűrhetetlen fájdalomról panaszko­
dó beteg halálfélelmet érez, verejtékezik, arca sá­
padt, arckifejezése szenvedő. A roham néhány per­
cig tan, és vagy spontán vagy gyógyszer hatására
szűnik. Észlelését azonnal jelentsük az orvosnak.
Szívizomelhalás (infarctus). Az angina pecto-
risnál említett helyeken, de elsősorban a szegy­
csont mögött fellépő tűrhetetlen fájdalom, mely
nem szűnik meg spontán, gyógyszer adására is
csupán enyhül. Halálfélelemmel, gyakran kerin­
gési elégtelenséggel járó életveszélyes állapot. A
tartós fájdalom miatt a beteg nyugtalan, ágyából
felkel stb. Észlelését azonnal jelentsük az orvos­
nak, illetve intézkedjünk a beteg azonnali intézet­
be szállításáról!
Tüdőembólia. A vénás rendszerből az artéria
pulmonalisba jutott vérrög idézi elő. A hirtelen
támadó igen erős mellkasi fájdalom légvételkor
fokozódik, a beteg szederjes, bőre hűvös, nyir­
kos, pulzusa gyors, könnyen elnyomható, légzése
felületes, pupillája tág. Észlelésekor a beteget
nyugalomba kell helyeznünk, és orvost kell hív­
nunk hozzá. Életveszélyes állapot!
Epeköves roham (epegörcs, epecolica). A jobb
bordaív alatt kezdődő, a jobb lapocka irányába
és a jobb vállba sugárzó, igen erős fájdalom
(14.81. ábra). A beteg nyugtalan, nem találja a
helyét, dobálja magát, felkel stb. Görcsoldó hatá­
sára is csak lassan mérséklődik ez a fájdalom.
Veseköves roham (vesegörcs, vesecolica). Ha­
sonlóan az epeköves görcshöz, igen erős, szinte 14.80. ábra.
kibírhatatlan fájdalom, mely a beteg vese oldalán A z a n g i n a pectons fájdalmának kisugárzása
a deréktájról indul, és a húgyvezeték mentén ki­
sugárzik az alhasba a combok belső felszíne irá­
nyában. Gyakori vizelési ingerrel jár. Görcsoldó
adására lassan szűnik.
Nyombélfekély okozta fájdalom. Éhgyomorra
jelentkezik, elsősorban a hajnali órákban és del­
előn, az ebéd előtti időben. Az erős gyomortáji fáj­
dalom kisugárzik a hát vagy a szegycsont irányá­
ba. Kevés tej vagy keksz fogyasztása után meg­
szűnhet vagy legalábbis jelentősen csökkenhet.
Féregnyúlvány-gyulladás okozta fájdalom.
Igen változatosan kezdődhet. Általában mellkasi,
gyomortáji fájdalom képében kezdődik, majd a
fájdalom egyre inkább a típusos helyre, a jobb al-
hasra lokalizálódik. A beteg legtöbbször hány, lá­
zas. Észlelését azonnal jelentsük az orvosnak, 74.87. ábra.
mert a késlekedő beavatkozás súlyos következ­ Az epegörcs kisugárzási területe
ményekkel jár (hashártyagyulladás).
Hashártyagyulladás okozta fájdalom. Az
egész hasra kiterjedő fájdalom legtöbbször üreges
szerv (gyomor, bél) átfúródásának a következmé­
nye. A has igen kemény, feszes, jellemző a beteg
testhelyzete és szenvedő arckifejezése (14.82. áb­
ra). A fájdalom igen erős, kibírhatatlannak tűnik.
Végtagfájdalom. A végtagokon különösen a
hirtelen fellépő fájdalom jelentős, mert sokszor
olyan érelzáródási betegséget jelez, amely miatt
sürgős orvosi segítségre van szükség.
Fejfájás. Számtalan okból keletkezhet, fellép­ 74.82. ábra.
het a nap bármely szakában. Erőssége is változó: Heves hasi fájdalomra jellemző fekvés

74.85. ábra.
Az agyhártyagyulladásos beteg jellemző fekvése
az egészen enyhe, tompa, alig észrevehető fájda­
lomtól a kibírhatatlan nagy fejfájásig fokozód­
hat. Utóbbihoz gyakran szédülés, hányás is tár­
sul. Jelezhet koponyán belüli betegséget (agyvelő­
vagy agyhártyagyulladást, keringési zavart), de
egyéb betegség (mérgezés, hasi betegség stb.)
résztünete is lehet (14.83. ábra).
A fájdalom megváltozása
A fájdalom nem szükségszerűen végig egyforma,
megváltozhat mind az intenzitása, mind a jellege.
Például ha a gyomorfekélyes beteg fájdalma hir­
telen tűrhetetlenné válik, átfúródást jelez. Ha az
angina pectoris nem szűnik meg a korábban meg­
szokott módon, infarktusra kell gondolnunk. Ha
az alsó végtagokon érzett kisebb fájdalom hirte­
len élessé, kibírhatatlanná válik, artériás érelzá-
ródás fenyeget. A fájdalom megváltozását mindig
igen komolyan kell vennünk, mivel az állapot sú­
lyosbodását vagy új betegség megjelenését jelez­
heti. Ilyenkor azonnal értesítenünk kell az orvost,
illetve a beteget orvoshoz kell szállítanunk.
A fájdalomcsillapítás
A fájdalomcsillapítás szempontjai
A fájdalom csillapítása igen régi orvosi-ápolási
feladat. (Hippokratész szerint: „a fájdalomcsilla­
pítás isteni tevékenység".) Enyhítésére számos
módszert, eljárást dolgoztak ki, igen sokféle
anyaggal (gyógyszerekkel), fizikai eljárással (aku­
punktúra) próbálkoztak. A fájdalom a beteg szá­
mára igen kellemetlen, ugyanakkor a betegség
felismerése szempontjából ala}>vető tünet. Gon­
doljunk csak azokra a betegségekre, melyek nem
járnak fájdalommal. Nemcsak felismerni nehéz
ezeket, de a fájdalom hiányában a betegek sok­
szor túl későn fordulnak orvoshoz. Éppen ezért
nem minden fájdalmat célszerű csillapítani addig,
amíg az okát ki nem derítettük, a fájdalom hiá­
nya ugyanis megtéveszthet, és késleltetheti a he­
lyes kórisme felállítását. Bizonyos betegségek
gyanújakor tilos a fájdalomcsillapítás, ilyen pél­
dául az akut hasi fájdalom.
Mivel a betegek különböző módon reagálnak
a fájdalomra, a legkisebb fájdalmat is komolyan
kell vennünk. Ez is jelenthet súlyos betegséget, te­
hát fájdalom esetén mindenképpen értesítsük az
orvost. A hosszan tartó fájdalom kimeríti a bete­
get, ezért igyekezzünk ettől megkímélni. Mint­
hogy a hosszú ideje tartó fájdalmat sokkal nehe­
zebb megszüntetni, sőt csillapítani is, minél ko­
rábban kezdjük a fájdalomcsillapítást, annál
eredményesebb lesz.
A fájdalomcsillapítás előtt tehát mindig figye­
lembe kell venni, hogy a fájdalom fontos tünet, és
végleges megszüntetéséhez előbb a kiváltó okát
kell megszüntetni. A fájdalmat elfedni meggon­
dolatlanul adott fájdalomcsillapítóval jóvátehe­
tetlen hiba (például ha a bélátfúródáskor fellépő
nagy fájdalmat elfedjük, csak későn ismerjük fel
az átfúródást, amikor már súlyos szövődményt
okozott). Éppen ezért fájdalomcsillapító adása
előtt orvosi vizsgálat kötelező, és fájdalomcsilla­
pítót csak orvos rendelhet. A fájdalomcsillapító
adása előtt tájékozódnunk kell, hogy a beteg nem
allergiás-e valamilyen gyógyszerre.
A fájdalomcsillapító gyógyszereknek külön­
böző kellemetlen és nem várt hatásaik lehetnek.
Ilyen például az erős hatású fájdalomcsillapító
adása után keletkező hányinger, szédülés, kábult­
ságérzés, gyomorpanasz vagy a hányás. Ha ilyen
mellékhatást észlelünk, jelentsük az orvosnak,
mert legtöbbször más gyógyszerre kell áttérni.
 Magyarországon közismerten sok gyógyszert,
így többek között sok fájdalomcsillapítót szed­
nek az emberek orvosi vizsgálat és rendelés nél­
kül. Az ápoló egyik legfontosabb egészségnevelő
feladata éppen az, hogy meggyőzze a betegeket
ennek a gyakorlatnak a helytelenségéről. Minden
esetben a beteg az orvos által előírt, az ápoló ál­
tal kiosztott gyógyszereket szedje, kórházi bent-
fekvés alatt tilos saját gyógyszert szedni.
A fájdalomcsillapítás módszerei
A fájdalomcsillapítók olyan vegyületek, melyek a
fájdalomtűrést (toleranciát) fokozzák, de terápiás
adagban az érzékelési működést nem befolyásol­
ják, a szellemi és fizikai képességet jelentősen
nem csökkentik. Két nagy csoportjuk van:
kis fájdalomcsillapítók;
nagy fájdalomcsillapítók.
A nagy fájdalomcsillapítók közös tulajdonsá­
ga, hogy kábító hatással rendelkeznek (hozzászo­
kás veszélyével járnak), a kis fájdalomcsillapítók
nem kábító hatásúak, közös tulajdonságuk, hogy
lázcsillapító hatásuk is van.
Fájdalomcsillapítást alkalmazunk a már meg­
lévő fájdalom csillapítására vagy olyan beavatko­
zások élőn, melyek várhatóan fájdalommal jár­
nak (preventív célzattal, erre leggyakoribb példa
lehet a fogászati beavatkozás). Tartósan leggyak­
rabban daganatos betegek ellátásában kényszerü­
lünk különböző szintű fájdalomcsillapításra.
A fájdalomcsillapítást a fokozatosság betartá­
sával kell alkalmazni. A gyógyszeres fájdalomcsil­
lapítás háromlépcsős folyamat, ezek a következők:
1. lépcső: Nem szteroid gyulladásgátló szerek
Jellemzőjük, hogy egy bizonyos maximum dó­
zis fölé emelve a gyógyszer adagját, a fájdalom­
csillapító hatása nem fokozható tovább, csak a
toxicitásuk és mellékhatásaik, mint például he­
matológiai, renalis és gastrointestinalis reakciók.
2-3. lépcső: Gyenge és erős opioidok
Legfontosabb jellemzőjük, hogy dózisuk a fáj-
dalom fokozódásával emelhető, valamint a mel­
lékhatások kivédhetők. Adagolásuk történhet
szájon át, transdermalisan, rectalisan valamint
invazív módszerekkel. A dózist nem a hozzászo­
kás miatt kell emelni, hanem a fokozódó fájda­
lom miatt. A betegek fájdalma a beállított dózis­
sal sokáig, néha hónapokig csillapítható. Mivel
ezek székrekedést okoznak, annak megelőzésére
mindig adagolni kell laxatívumokat
Adjuváns szerek:
Legfőképpen neuropathiás fájdalomban hasz­
nosak, úgymint az antidepresszánsok, a benzodi-
azepinek, antihisztaminok, neuroleptikumok,
kortikoszteroidok. Használjuk még csontfájda­
lom esetén a kalcitonint, biszfoszfonátot.
A fájdalomcsillapítás módszerei:
Gyógyszeres kezelés
- NSAID;
- gyenge/erős opiátok;
- adjuváns szerek.
Pszichoterápia
- hipnózis;
- relaxációs gyakorlatok;
- magatartásterápia.
Fizikai módszerek
- fizioterápia;
- transzkután elektromos stimuláció
(TENS).
Idegsebészeti és aneszteziológiai módszerek
- triggerpont-injekció;
- ideiglenes vagy állandó idegblokkád;
- epidurális kanul.
Kábító hatású fájdalomcsillapítók szedésével
ma már gyakran találkozunk, például daganatos
betegek fájdalomcsillapításában. Ezen gyógysze­
rek kiadása orvosi feladat, szigorú elszámolást és
dokumentációt igényel. Az ápoló felelőssége is
nagy, meghatározott időközönként kell a beteg­
nek beadni, az ápoló csak akkor hagyhatja magá­
ra a beteget, ha meggyőződött arról, hogy a beteg
bevette vagy a bőrére felragasztotta a kábító ha­
tású fájdalomcsillapítót. Ezután dokumentálja a
 lázlapon és az ápolási
dokumentációban. A
kábító hatású fájdalom­
csillapítóknak ma már
számos formája létezik,
például kapszula, ta­
pasz, injekció stb. A leg­
74.84. ábra. elterjedtebb formája a
Kábító fájdalomcsillapító bőrre felragasztható ta­
tapasz pasz amit három napon­
ta kell cserélni, könnyű
alkalmazása miatt a be­
tegek szívesebben használják mint a kapszulás
formáját (14.84. ábra). Mellékhatásként itt is
meg kell említeni - mint minden kábító fájdalom­
csillapító esetében - a székrekedést, amit helyes
táplálkozással, mozgással megelőzhetünk, ha így
is fennáll, akkor gyógyszeres megoldással az or­
vos utasítása szerint.
Ezekkel a gyógyszerekkel a visszaélés a szigo­
rú szabályok miatt szinte lehetetlen. A kábítószer­
élvezők minden alkalmat megragadnak arra, hogy
a kívánt gyógyszerüket megszerezzék. Ha pana­
szaikkal nem érnek célt, fondorlatos módszerek­
hez folyamodnak, esetleg az őrizetlenül hagyott
gyógyszert próbálják megszerezni. Mindig hívjuk
fel az orvos figyelmét a sok fájdalomcsillapítót fo­
gyasztókra, pontosan rögzítsük a kiadott fájda­
lomcsillapítót az ápolási dokumentációban is.
A fájdalomcsillapítás szabályai
Csak orvosi rendelésre adjunk fájdalom­
csillapítót, és csak azt, amit az orvos ren­
delt. Előfordul, hogy a rendelt gyógyszer­
ből nincs az osztályon, vagy nem szerezhe­
tő be, ilyenkor csak orvosi utasításra ad­
junk másikat.
A fájdalomcsillapítót a rendelt időben adjuk
be. Ez részben azért fontos, hogy tudjuk,
mennyi idő alatt szűnik meg a fájdalom,
részben csak kellő időben megkezdett keze­
léssel tudjuk a beteget fájdalmaitól megsza­
badítani, később már egyre nehezebb.
Figyeljük meg, nem jelentkezik-e mellék­
hatás a gyógyszer beadása után. Ha ilyet
észlelünk, jelentsük az orvosnak.
Ha a fájdalomcsillapító a várt időn belül
teljesen hatástalan, csak orvosi utasításra
adhatunk újabbat vagy másikat.
Nem szabad hagyni, hogy a fájdalom
hosszú ideig, órákig tartson, mert a beteg,
amellett, hogy szenved, a gyógyító közös­
ségbe vetett bizalmát is elveszti.
Ellenőrizzük, hogy a beteg nem szed-e or­
vosi rendelés nélkül más, elsősorban kábí­
tó hatású fájdalomcsillapítót.
A beadás tényét, pontos idejét minden
esetben dokumentáljuk az ápolási doku­
mentációban, olvasható aláírásunkkal.

Összefoglalás

Akinek fájdalma van, az kellemetlenül érzi magát, szenved és enyhülést keres. A fájdalom
szubjektív érzés, csak az tudja megítélni, aki átéli. Ezért az ápolónak a beteg szemszögéből kell
megfigyelnie a fájdalom helyét, jellegét, a beteg viselkedését, a jellegzetes testmozdulatokat.
Hangsúlyoztuk az alfejezetben a fájdalomcsillapítás szempontjait, szabályait ápolói szemmel.

Kérdések, feladatok

1. Milyen jellegzetes fájdalmakat ismertünk meg?

2. Sorolja fel a fájdalomcsillapítás szempontjait!
3. Milyen szabályai vannak a fájdalomcsillapításnak?

A biztonság szükséglete
és kielégítése
Lantos Zsuzsanna
A biztonság olyan állandó - az egész életen át ha­
tó - szükséglet, mely során az egyén védelmet
érez a tényleges és képzelt veszélyek ellen, s me­
lyektói az egyénnek sem félelemérzete sem szo­
rongása nincsen. Az egyik lehetséges meghatáro­
zás szerint a biztonság az alábbi hatások okozta
sérülésektől, ártalmaktól való mentességet jelenti:
mechanikai;
hő;
kémiai;
bakteriológiai;
pszichológiai;
szociális;
gazdasági.
A biztonságérzet tehát különböző dimenziók­
ban élhető és értékelhető: alapvetően a pszichés,
a szociális és a szomatikus biztonságot kell meg­
különböztetnünk; természetesen ezeket a tényező­
ket nem egymástól függetlenül, hanem együtt kell
értelmeznünk. Egy betegség önmagában is felborít­
ja a biztonságérzetünk mindhárom dimenzióját;
szomatikus szempontból az egészség megrendülé­
se funkciózavarokkal jár; pszichés értelemben
például az állapotváltozással együtt járó aggódás,
félelem- és bizonytalanságérzés, esetleg az elégte­
len társas kapcsolatok szabhatnak gátat a bizton­
ságérzetünknek; a szociális biztonságérzet pedig
felborulhat a betegség okozta keresetkieséstől is,
de hiánya fennállhat a lakás- vagy munkakörül­
mények elégtelensége esetén is.
A kórházba kerülés ténye, a megszokott ott­
honi környezetből való kikerülés már önmagá­
ban is felborítja egy egyén biztonságérzetét; nem
beszélve a kórállapot okozta szomatikus és pszi­
chés egyensúly felborulásáról.
Az ápoló egyik legfontosabb feladata, hogy a
beteg/kliens biztonságérzetét a lehető legteljesebb
mértékben helyreállítsa, biztosítsa. Ez a feladat-
L
teljesítés folyamatosan egyrészt a kommunikáci­
ón keresztül, másrészt az ápolási feladatok biz­
tonságos kivitelezésén keresztül, a mindennapi
ápolási-gondozási folyamat közben zajlik.
Kezdve a beteg fogadásával és az ápolási
anamnézis felvételével, ahol a beteggel történő el­
ső találkozás megalapozza a bizalom kiépülését
(pszichés biztonságérzet!), mely elengedhetetlen a
hatékony terápiás, illetve ápolási-gondozási eljá­
rások teljesítéséhez. A beteg elhelyezésekor a kór­
terem elhelyezkedése, nagysága, felszereltsége
(például csengő, világítás, vizesblokk, ágyrács)
mind-mind befolyásolja a beteg szomatikus, de
egyben pszichés biztonságérzetét is. Ügyelni kell
továbbá a mindennapos ápolási feladatok során,
a beteg vizsgálata és a különböző diagnosztikus
és terápiás beavatkozások során a biztonságos,
károkozásmentes kivitelezésre, az aszepszis és an-
tiszepsis szabályainak betartására. A munka- és
tűzvédelmi szabályok betartásával a nullára kell
csökkenteni a felszerelés okozta veszélyeket, a
nosocomiális ártalmakat. A higiénés szabályok
betartása elengedhetetlen az ételek biztonságos
tárolásához is. A beteg biztonsága érdekében a
látogatók felvilágosítása is elengedhetetlen.
Mindezen szabályok betartása természetesen
fontos az ápoló saját védelme szempontjából is
(munka-és tűzvédelmi szabályok, aszepszis és an-
tiszepsis szabályai, védőfelszerelések: orr-száj­
maszk, gumikesztyű, lábzsák, speciális védőru­
hák stb.).
Felmérés
Az egyes összetevőknek megfelelően a felmérés
során meg kell határozni az egyén biztonságát és
önvédelmi képességét veszélyeztető - egyéni és
környezeti - tényezőket.
A szomatikus faktorok felmérése:
a beteg kora (gyerek, idős);
érzékszerveinek állapota (látás, hallás,
szaglás, ízérzés);
 általános (fizikai) állapota (elesettség, testi
gyengeség, betegség);
mozgásszerveinek épsége, mozgásképessé­
ge (mozgáskorlátozottság);
tudatának tisztasága, (éberség, orientált­
ság);
milyen gyógyszereket szed (azok befolyásol­
ják-e például a tudatát, egyensúlyérzékét);
ellenálló képessége a fertőzésekkel szem­
ben;
életmód, életvitel: élvezeti szerek fogyasz­
tásából adódó veszélyek, nem megfelelő
táplálkozás-higiéné;
különös figyelmet érdemlő csoportok: idős
beteg, fekvő beteg, fertőző beteg, pszichi­
átriai beteg!
A pszichés faktorok felmérése:
érzelmi állapot, intelligenciaszint, tájéko­
zottság, értelmi képesség, felfogóképesség,
személyiségjellemzők, együttműködő ké­
pesség, szorongás, fájdalom, idegesség, ag­
gódás, reménytelenség érzése, stressz stb.
A compliance (együttműködés) felmérése:
Annak mértékét jelenti, hogy a beteg viselke­
dése mennyire esik egybe az orvosi tanácsokkal
és utasításokkal; alkalmazkodás a kezelési előírá­
sokhoz.
A compliance mértéke a következőktől függ:
a gyógykezelés ideje;
az orvosi javallat összetettsége (diéta,
gyógyszer, műtét);
szociokulturális összetevők (jövedelem, is­
kolai végzettség, foglalkozás);
fájdalom okozta nyomás;
hiedelmek a betegségről, következmények­
ről, kockázatokról;
a kezelés költsége;
a családi támogatás mértéke.
A szociális faktorok felmérése:
lakáskörülmények, munkakörülmények,
háziállatok (fertőzőforrás), társas kapcso­
latok stb.
A környezeti faktorok felmérése:
kórterem berendezése, hőmérsékleti szél­
sőségek (fűtőtest!), elégtelen világítás, ren­
detlenség, van-e veszélyes anyag a környe­
zetében (például oxigénpalack). Tárgyi és
személyi feltételek (segédeszköz, kényelmi
eszköz, van-e elegendő személyzet például
a beteg biztonságos mozgatásához), keze­
lések, beavatkozások: diagnosztikus és te­
rápiás eljárások. Ápolást befolyásoló
egyéb tényezők: például katéter, branül,
kanul, gipsz stb.;
otthoni környezetében környezetszennye­
zés, túl zajos környezet.
A beteg önvédelmi képessége változik az álla­
potának változásával, ezért a felmérésnek és érté­
kelésnek mindig folyamatosnak kell lenniel
Megvalósítás
A felmérés és tervkészítés után a következő ápo­
lói óvintézkedésekkel előzhetők meg a balese­
tek, sérülések, károsodások. Cél, hogy a beteg
biztonságban legyen, és biztonságban is érezze
magát!
A szomatikus biztonság kielégítése:
állítható betegágy (személyes tárgyakat el­
érje);
speciális ágyrács (használatát törvény sza­
bályozza!), kapaszkodó, megfelelő segéd­
eszközök, ezek helyes alkalmazása (szem­
üveg, járókeret), speciális nyomáscsökken­
tő vagy enyhítő eszközök (a nyomási feké­
lyek megelőzésére, lásd később;
nővérhívó elérhetősége a kórteremben,
fürdőszobában;
a beteg védelme a hőhatástól (például bőr-
égés veszélye fűtőtest közelében);
a beteg (különösen ha fertőző beteg) min­
den váladékát fertőzőnek kell tekinteni;
felesleges, sérülést okozó tárgyak eltávolí­
tása (bútor, kupak, protézis, ágytál);
\
\
 a kórteremben megfelelő hőmérséklet, vi­
lágítás, páratartalom, éjszakai fény a kór­
teremben, fürdőszobában;
csúszásmentes padozat a kórteremben,
fürdőszobában, kapaszkodó;
munkavédelmi és tűzvédelmi szabályok be­
tartása (gyógyszerek, vegyszerek szakszerű
tárolása, elektromos eszközök ismerete és
kezelése, aszepszis, antiszepszis érvényesítése;
oxigénpalack előírás szerinti tárolása, ke­
zelése.
A nem megfelelő ápolás elkerülése:
az ápolási művelet helytelen kivitelezése
(felültetés, injekciózás, gyógyszerbeadás,
ágytálazás);
az ápolási művelet kivitelezésének elmu­
lasztása (betegforgatás, gyógyszerbeadás,
ágytál kivétele, betegtájékoztatás;
orvosi kompetenciakörbe tartozó tevé­
kenység önálló kivitelezése (gyógyszeradás,
orvosi indikáció nélkül kivitelezett tevé­
kenységek, diagnózisról, prognózisról felvi­
lágosítás adása).
A pszichés biztonság kielégítése:
betegtájékoztatás ápolói kompetenciának
megfelelően (orvosi felvilágosítással össz­
hangban): felvilágosítás vizsgálatokról, in-
vazív és noninvazív beavatkozásokról,
egészségnevelés (elsődleges, másodlagos és
harmadlagos színtéren egyaránt), a bete­
gek pszichés támogatása, a hozzátartozók
bevonása);
helyes hangnem, modor, beszéd- és viselke­
dési stílus (az ápoló elégtelen magatartásá­
val, helytelen viselkedésével okozott testi­
lelki ártalmakat sororigén ártalmaknak
nevezzük);
invazív beavatkozás alatt a beteget ne hagy­
juk magára.
A szociális biztonság kielégítése:
kapcsolatfelvétel a szociális hálózat szak­
embereivel (szociális munkás, szociális gon­
dozó).
Balesetek
A kórházban bekövetkezett balesetek fele elesés­
ből származik. Ha bármilyen baleset történik,
jegyzőkönyvet kell felvenni. A balesetek történ­
hetnek a beteg hibájából/állapotából eredően
(például alkohol, drog, gyógyszerhatás, a moz-
gást-érzékelést rontó állapotok és betegségek,
mint például epilepsia, glaucoma, hypoglykae-
mia, elmebetegségek, érzelmi labilitás, agresszivi­
tás, veszélyérzet hiánya, mérlegelési képesség
gyengesége, téves önértékelés, kimerültség, túl­
zott aktivitás, kockázatos magatartás), beavatko­
zásból származóan (például gyógyszer hibás ada­
golása, hibás kötözés, nem tartják be az aszep­
szis, antiszepszis szabályait), és a felszerelések
meghibásodásából adódóan (technikai tényezők).
Balesetet szenvedhetnek nem csupán a betegek,
hanem a személyzet és a látogatók is.
A balesetet szenvedett emberek számára szük­
séges a korai és azonnali segítségnyújtás, szükség
esetén az életveszély elhárítása a súlyosabb követ­
kezmények kialakulásának megelőzése.
A fertőzések megelőzésével kapcsolatos isme­
reteket lásd a 11. fejezetben.
Decubitus (nyomási fekély)
A decubitus (felfekvés) jelentése nyomási fekély;
tartós nyomás hatására létrejött körülírt szövetel­
halás. A szó a latin „decumbere" (lefeküdni) szó­
ból ered. A rómaiaknál a kifejezés még kellemes
leheveredést jelentett étkezéshez, elmélkedéshez.
A középkor orvosai a „gangraene per decubi-
tum" vagy „ulcus ex decubitu" kifejezéseket fel-
fekvéses fekélyek, „nyomásos (ágy) üszök" meg­
jelölésére használták. A tünet, a decubitalis fekély
jelei már az egyiptomi múmiákon is megtalálha­
tók voltak.
A decubitus a hazánkban is igen kedvezőtlen
epidemiológiai adataival népegészségügyi problé­
maként kezelendő; rontja a betegek életminősé­
gét, romlik a testsémájuk, növeli a további beteg-
ségek kialakulásának kockázatát, negatív lelki
folyamatokat indít meg, és jelentős hatással van a
beteg életkilátásaira. A decubitus fertőző gócnak
tekintendő, és nozokómiális járvány forrása is le­
het. Ápolási szempontból nagyobb időráfordítást
igényel, és jelentősen megemeli mind az ápolási,
mind a kezelési költségeket. Ezek miatt a betegek
biztonsági szükségletei keretén belül külön is fog­
lalkozni kell vele.
A decubitus kialakulásában a beteg helytelen
ápolásának is szerepe van; fontos tisztában len­
nünk azzal, hogy a felfekvést sokkal könnyebb
megelőzni, mint gyógyítani! Előfordul, hogy nem
is az alapbetegség, hanem az elhanyagolt, súlyos
felfekvésből származó szepszis miatt következik
be a halál. Gondos, szakszerű ápolással a decubi­
tus megelőzhető, de legalábbis csökkenthető a ki­
alakulás valószínűsége. A decubitus minden kor­
osztályt érinthet, a legveszélyeztetettebbek azon­
ban az idős emberek és a tartósan mozgásképte­
lenek (például bénulás esetén). Idős korban már
néhány napos mozgásképtelenség (elesettség, tö­
rés, műtétet utáni állapot) esetén, de egy elégtelen
keringésű betegnél akár órák alatt is kialakulhat
a felfekvés.
Etiológia
A decubitus etiológiájában három fontos tényező
játszik szerepet:
Nyomás: a beteg testsúlya odapréseli a szöve­
teket a kiemelkedő csontokhoz. Normális körül­
mények között nem okoz felfekvést, mivel testsú­
lyunkat képesek vagyunk hely-helyzetváltoztatás­
sal áthelyezni, de mozdulatlanság esetén kialakul.
A nyomás hatására vérszegénység alakul ki, a
szövetek hypoxiásak, majd anoxiásak lesznek, és
beavatkozás nélkül el is pusztulhatnak.
Nyíróerő: akkor jön létre, amikor a beteg le­
csúszik, vagy helytelenül felhúzzák az ágyban. Az
indirekt nyomás következtében szakadás és me­
chanikus károsodás is bekövetkezik a szövetek­
ben, ezt a felszínnel érintkező szövet mozgása, az­
az a nyíróerő okozza. Az alsóbb rétegekben a
microcirculatio (kapilláris keringés) akadályo­
zott, és a szövet az anoxia (oxigénhiány) miatt el­
hal, így tehát a csúszás szövetkárosodást okoz.
Súlyosabb esetben a nyirokerek és az izomrostok
is elszakadnak és mély nyomási fekély alakul ki.
Fontos, hogy a keletkezett károsodást egy ideig
nem lehet látni, mert felette a bőr akár még két
hétig is ép maradhat!
Súrlódás: a nyíróerő része, a bőr legfelső el-
szarusodó rétegén eredményez felületes fekélyt. A
súrlódást fokozza a nedves környezet, például vi­
zelet, izzadás, nem szellőző ruhanemű.
A kialakulás helyei
A decubitus a testfelszín azon helyein alakul ki,
ahol vékony a bőr alatti zsírréteg. A kialakulás
helye attól függ, hogy a beteg milyen testhelyzet­
ben van, és a gravitációnak megfelelően mely
pontokon támaszkodik (14.85. ábra):
háton fekvő betegnél: a koponya hátsó ré­
sze, könyök, lapocka, keresztcsont, farok­
csont, ülőgumó, sarok;
oldalt fekvő betegnél: a fül, váll, csípőta­
réj, tompor, térd, külső és belső boka.
Hajlamosító tényezők a decubitus kialakulásában
Ha nyomási behatás nincs, a hajlamosító ténye­
zők megléte ellenére sem alakul ki decubitus. A
felfekvéses fekély azonban mégis azoknál a bete­
geknél keletkezik, akiknél a nyomási stressz mel­
lett több rizikófaktor is jelen van! Ilyenek
leggyakrabban:
Mozgáskorlátozottság vagy mozgáshiány,
immobilitás.
Alultápláltság (például vitamin-, vagy fe­
hérjeszegény étrend).
Vérkeringési zavarok (például csökkent
perctérfogat szívelégtelenségnél, artériás
keringés helyi romlása érszűkület esetén,
oedema képződésekor, vérszegénység ese­
tén).

Cukorbetegség: komplex veszélyeztetettsé­
get jelent, melynek területei: érrendszer,
oxigéntarnszport zavara, fekélyek kialaku­
lása (ulcus cruris), az infekcióra való haj­
lam megnövekedése.
Lázas állapot: izzadással jár, kiszáradás­
hoz vezethet, hámkárosodást okozhat.
Inkontinencia: vizeletinkontinens betegek
kb. 15-16 százalékánál kialakul decubitus
is; ha ehhez még székletinkontinencia is
társul, akkor a betegek közel 40 százaléká­
nál kialakul felfekvés.
Kövérség: nagyobb a nyomási megterhe­
lés, izzadékonyabbak, mozgáshiány is jel­
lemző, valamint gyakori náluk a cukorbe­
tegség és az érelmeszesedés is.
Bőrbetegségek, fagyás, égés: megváltozik a
normális bőrstruktúra. A bőr, mint elsőd­
leges védelmi rendszer funkciója megbom­
lik, így fokozódik a fogékonysága a felfek­
vés kialakulására. Fagyás és égés esetén az
általános állapot romlása (például keringé­
si elégtelenség) is hajlamosító tényező.
Életkor: idős korban a bőr rétegei elvéko­
nyodnak, víztartalma, rugalmassága csök­
ken, sérülékenysége fokozódik.
Pszichés állapot: például tudatzavar.
Ápolási anamnézis
A fent ismertetett valamennyi hajlamosító ténye­
zőt, rizikófaktort teljes körűen fel kell mértül Kü­
lönösen fontos a veszélyeztetett csoportok feltárá­
74.85. ábra.
A decubitus kialakulásának lehet­
séges helyei
sa (például csökkent mobilitás, immobilitás, ízüle­
ti protézis, keringési zavarok, érzéskiesés, idős kor,
zavart tudatállapot, korábbi decubitus). Minden
felmért adatot és eredményt folyamatosan doku­
mentálni kell az egészségügyi dokumentációban.
A felmérés kiemelt területei:
Tápláltsági állapot felmérése (dietetikussal
együtt).
Mozgásállapot felmérése (gyógytornásszal
együtt).
A bőr állapotának leírása (szárazság, hámhi­
ány, oedema, melegség, erythema, kifehéredés,
márványozottság, irritáció).
Csontos alapú testtájak megtekintése (kereszt­
csont, csípő, sarok, boka, könyök, váll).
Decubitus rizikómérő skálák alkalmazása:
előre jelzik, hogy kiknél és milyen eséllyel ala-
kul(hat) ki decubitus; mind a kockázat, mind az
ápolási igény azonosítására alkalmas. (Például
Norton-skála, bővített Norton-skála, Waterloo­
skála, Braden-skála).
A leggyakrabban használt NORTON-skála
(14.2. táblázat) pontértékeinek jelentése:
Alacsony rizikó: 15 pont vagy több. Jó ál­
talános állapotú, jól kooperáló, mobilis beteg.
Közepes rizikó: 13-14 pont. Decubitus
megbetegedésre hajlamos beteg, fokozott fi­
gyelmet igényel!
Magas rizikó: 12 pont vagy kevesebb. Fo­
kozottan veszélyeztetett beteg, aktív prevenci­
ót igényel!
A bővített NORTON-skála (14.3. sz. táb­
lázat) esetén: 25 pont felett nem veszélyezte-
 tett, 2 1 - 2 5 pont között közepes rizikójú, a 20
vagy alacsonyabb pontszám esetén magas rizi­
kójú csoportba tartozik a beteg.
A meglévő nyomási fekély felmérése: elhelyez­
kedés, fokozat, méret, sebágy, váladék, fájdalom,
környéki bőr állapota szerint történik.
A meglévő felfekvés nagyságát, fokát, helyét
ún. testsémára érdemes berajzolni, így nyomon
követhető a változás, gyógyulás. Nagyságát bizo­
nyos mérőeszközökkel lehet meghatározni:
a seb legalább két átmérőjének meghatáro­
zásával, (lehetőleg steril!) vonalzóval vagy
mérőkörzővel;
a seb feltérképezése úgy, hogy a sebet egy
steril (optimálisan négyzetrácsos), átlátszó
fólián átrajzoljuk, mely aztán a dokumen­
táció részét képezi (ilyen eszköz van már
forgalomban);
seböntvény készítése, a kiöntőforma anya­
ga szilikonhab. Ez szintén igen hasznos, jól
demonstrálja a decubitus méretének és

14.2. táblázat: Norton-féle skála

l'oní Fizikai Tudat­ Aktivitás Mozgásképesség Inkontinencia

állapot állapot

4 Jó Tiszta/éber Önállóan Teljes Nincs

járóképes (kontinens)

3 Kielégítő Közönyös Segítve Kissé Alkalmanként

(Apatikus) járóképes korlátozott

2 Gyenge Zavart Székhez kötött Nagyon Csak vizelet

korlátozott
1 Nagyon Eszméletlen Ágyhoz kötött Mozgásképtelen Vizelet és
rossz széklet

14.3. táblázat: Bővített Norton-skála

Pont Fizikai állapot Tudatállapot Aktivitás Mozgásképesség

4 Jó Tiszta Járóképes Teljes

Közönyös Segítséggel jár Kisfokú
3 Kielégítő
korlátozottság
Zavart Székhez kötött Nagyfokú
2 Rossz
korlátozottság
öntudatlan Ágyhoz kötött Nagyfokú
1 Nagyon rossz
korlátozottság
 mélységének változásait, bár hazánkban
még kevésbé elterjedt.
A sebfertőzés megítélései a decubitusban álta­
lában baktériumok telepednek meg (staphilococ-
cus, streptococcus, enterococcus, E. coli), ilyen­
kor a sebszélen 1 cm-nél nagyobb bőrpír és duz­
zanat érzékelhető. Ha a felfekvés pörkkel fedett,
a pörk zöldes színű, gennyes és kifejezett bűz ész­
lelhető, ez is a felülfertőződés jele, és bakterioló­
giai leoltást kell végezni!
A decubitus stádiumai
Ha már fennálló decubitust találunk, akkor an­
nak stádiumát meg kell határozni (14.86. ábra).
1. bőrpír: nincs szövetkárosodás, csak helyi
vérbőség a nyomásnak kitett helyen; a bőr feké-
lyesedésének előjelét az ép bőr nyomásra nem ki­
fehéredő vérbősége képezi. A bőr meleg, elvéko­
nyodott, sérülékeny, a bőrpír nagyságától függő­
en fájdalom, égő érzés is jelentkezhet (14.87. sz.
ábra). Jele: SZ.

hikontineiicia kooperációs Bőrállapot Kísérő betegség Életkor

képesség

Nincs Jó ÉP Nincs < 4 0 év

Alkalomszerűen Száraz, Könnyebb 4 0 - 5 0 év

Kissé csökkent hámló (anaemia)

Rendszeres Nedves, Középsúlyos 5 0 - 6 0 év

vizelet Részleges nyirkos (diabetes)

Rendszeres széklet Sérült, Súlyos > 60 év

Nincs allergiás
 2. hámhiány: felüle­
tes, hámfosztott terület
alakul ki, mely a fel­
hámra és az irha rétegre
terjed ki. A fekély felszí­
nes, klinikailag horzso-
lásnak látszik, hólya-
gokkal vagy sekély krá­
terekkel. A bőr meleg,
74.87. ábra.
A decubitus stádiumai:
és a hámhiányos terület
bőrpír erős fájdalmat okoz. A
felfekvés ebben a stádi­
umban még viszonylag
gyorsan gyógyítható és
a mély, fekélyes decubi­
tus kialakulása még el­
kerülhető. Ha azonban
nem történik eredmé­
nyes beavatkozás, ak­
74.88. ábra. kor rövid időn belül ez a
A decubitus stádiumai terület hideg tapintatú-
hámhiány vá, érzéketlenné válik,
kékesen elszíneződik és
megkezdődik a szövetel­
halás (14.88. ábra). Jele:
H.
3. üszkösödés: teljes
mélységű borhiány (szö­
vetelhalás), amely a bőr
14.89. ábra. alatti kötőszövet káro­
A decubitus stádiumai: sodását vagy teljes elha­
teljes bőrhiány
lását jelenti. Mélyre ter­
jedhet, de a fascián nem
hatol át. A fekély kli­
nikailag mély kráter
formájában jelentkezik
(14.89. ábra). Formái:
száraz üszkösödés: a
szövetrész feketés-vörö­
sen, vagy barnásán el­
színeződött, felszíne szá­
74.90. ábra. raz és ráncos;
A decubitus stádiumai - nedves üszkösödés:
necrosis az elhalt terület feketés-
vörösen elszíneződött és szürkés, rendkí­
vül kellemetlen szagú, szürkés váladékot
termel. Szövődmény: a beteg szeptikus ál­
lapotba kerülhet! Jele: B.
4. szövetelhalás = necrosis
Teljes vastagságú borhiány, kiterjedt roncso­
lódással, szövetelhalással vagy az izmok, a csont
illetve a támasztórendszer károsodásával, teljes
vagy részleges hámhiánnyal (14.90. ábra). Jele:
BN.
Ápolási diagnózisok
Felmérés után meghatározzuk mindazon ápolási
problémákat, melyek a decubitus kialakulásának
kockázatát növelik, a decubitus kialakulásához
hozzájárultak vagy annak következményei, illet­
ve a meglévő decubitust meghatározzák. Például:
Szöveti épség károsodásának veszélye a
páciens mozgásképtelensége miatt.
Felfekvés kialakulásának veszélye az érzés­
kiesés következtében.
Hámhiány kialakulásának veszélye a vize-
letinkontinencia következtében.
Decubitus kialakulásának veszélye a vég­
tagi gipsz és az abból adódó mozgáskorlá­
tozottság következtében.
A bőr folytonosságának megszakadása az
alultápláltság és a tartós ágyban fekvés mi­
att.
II. stádiumú felfekvés kialakulása a maga­
tehetetlen beteg rendszeres forgatásának
elmaradása miatt otthonában.
A felfekvés súlyosbodásának veszélye az
immobilitás miatt.
A felfekvés súlyosbodásának kockázata a
felülfertőződés miatt.
A decubitus felülfertó'zó'désének kockázata
a cukorbetegségből adódó rossz gyógyhaj-
lamú bőr miatt.
Fájdalom és diszkomfortérzés a felfekvés
miatt.
Ápolási terv
Az ápolási terv egyaránt vonatkozik a decubitus
prevenciójára, valamint a már kialakult decubi­
tus kezelésére.
A prevenciós tevékenységet azonnal meg kell
kezdeni minden olyan betegnél, aki átmenetileg
vagy tartósan ágyhoz kötött és aktív izommunká­
ra részlegesen vagy teljes egészében képtelen! A
beteg ápolási tervének tartalmaznia kell a mozga­
tásra/forgatásra vonatkozó „forgatási lap"-ot,
melyet folyamatosan vezetni kell. A beteget fél-
egy óránként késztessük helyzetváltoztatásra,
vagy mi magunk segítsünk annak kivitelezésében.
(Minden beteget, akit lehet, bátorítani kell az ön­
álló helyzetváltoztatásra; meg kell tanítani a nyo­
más elosztásának önálló, gyakori változtatására.)
A beteg mozgatásához helyes emelési, forgatási és
szállítási technikákat alkalmazzunk! A perma­
nens nyomásmentesítés fontos része az is, hogy a
szöveti terhelést csökkentsük speciális nyomás­
csökkentő eszközök alkalmazásával. Ilyenek pél­
dául speciális - habszivacs mikrogyöngyöket tar­
talmazó - párnacsalád, gélpárna, légpárna, bá­
ránybőr, kinetikus ágy, decompressziós matrac.
Ez utóbbi lehet statikus és dinamikus. A statikus
decubitus matrac (amikor a víz vagy a levegő
nem mozog egyik részből a másikba) akkor jó, ha
a beteg maga képes változtatni a testhelyzetét, és
ha a beteg nem olyan súlyos, hogy a matracot a
kemény alapnak nyomja. A vízágy a legjobb sta­
tikus ágy, mely eléri a dinamikus matrac hatásos­
ságát. A dinamikus matrac (a vizet vagy levegőt
az egyik részből a másikba pumpa nyomja) akkor
szükséges, ha a beteg önmaga nem képes a hely­
zetváltoztatásra. Antidecubitor matrac állhat kü­
lönböző formájú szivacsrészekből is (például
kúp, kocka, henger alakú). A kényelmi eszközö­
ket fel- és kiültetésre használják (habszivacsok,
párnák) és csak a kényelmet szolgálják, nem spe­
cifikus decubitus prevenciós eszközök! Ez utób­
bira speciális nyomáscsökkentő vagy enyhítő esz­
közök szolgálnak.
A helyes fektetési mód a csípő és az ágy síkja
közötti 30 fokos szögben történik (14.91. ábra),
így a leggyakoribb előfordulási helyeket mentesül­
nek a nyomás alól. Kifejezetten káros a 90 fokos
oldalra fordítás, mivel a testsúly túlnyomó része a
nagytomporra és a külső bokára tevődik át!
Fontos az egész test tisztán és szárazon tartá­
sa; fürdetés után szárazra kell törölni a testet, az
összefekvő bőrfelületekre különösen odafigyelve;
ne használjunk szappant a bőrredőkben, helyette
alkalmazzunk hidratáló krémet vagy lemosót. A
14.91. ábra.
Helyes fektetési mod decubitus
megelőzésére
bőrről itassuk fel a vizet és használjunk hintő­
port. Az összefekvést megakadályozandó, gézla­
pot helyezhetünk gondosan kisimítva az össze-
fekvő bőrfelületek közé. A nyomásnak kitett he­
lyek vérkeringését fokozzuk krémes masszázzsal
(erre a célra ma már rendelkezésre állnak speciá­
lis masszázskrémek). Lényeges feladat mindazon
környezeti tényezők elhárítása, melyek bőrsérü­
lést okozhatnak. A lepedő tiszta, száraz, feszesre
húzott és gyűrődésmentes legyen, ne legyen mor­
zsa, idegentest vagy oda nem illő tárgy (például
kupak, újság, evőeszköz) az ágyban. Az ágytál
csak a szükséges ideig legyen a beteg alatt. Inkon-
tinens betegeknél gyakori pelenkacsere szükséges
és a bőr ellenőrzése, illetve indokolt hólyagkaté-
ter használata. Szükségleteknek megfelelően csil­
lapítsuk a beteg fájdalmát a tanult módokon.
Biztosítani kell a megfelelő, egyénre szabott
tápanyag- és folyadékbevitelt, (orvosi és dieteti-
kusi kompetencia is). Az energiaszükséglet:
3 0 - 3 5 kcal/ttkg/nap, magas fehérjetartamú
(1-1,5 g/ttkg), vitamindús (antioxidánsok!), ás­
ványi anyagokban dús (cink!) étrend biztosítja.
Szükség esetén klinikai gyógytápszert, mestersé­
ges táplálást kell alkalmazni.
Minden olyan beteg esetében, akinél fennáll a
nyomási fekély kialakulásának a veszélye, egyén­
re szóló prevenciós tervet kell kidolgozni. A bőr
állapotát naponta ellenőrizni és dokumentálni
kell. A meglévő nyomási fekély felmérése után
egyénre szóló tervet kell kidolgozni. A nyomási
fekélyt néhány naponta mérjük fel újra, és annak
megfelelően változtassunk a sebellátás protokoll-
ján. Valamennyi beavatkozást, megfigyelést és ki­
menetelt dokumentálni kell.
Az EPUAP (European Pressure Ulcer Advisory Panel)
a decubitus prevenciójával és terápiájával foglalkozó
európai tudományos szervezet, amely 1996-ban ala­
kult meg, széleskörű európai együttműködés kereté­
ben. Célja az európai együttműködés és konszenzus
kialakítása a decubitus megelőzésére és gyógyítására,
a rizikófelmérés módszereinek fejlesztése és standardi-
zálása, illetve ápolási standard javaslatok kidolgozása
és terjesztése.
A decubitus kezelése
A decubitus kezelését befolyásolja
a fekély fokozata;
a seb típusa;
a beteg általános állapota;
alapbetegsége (például diabetes, keringési
zavar, tumor);
a rendelkezésre álló sebkötözési eszközök
választéka. Fontos tisztában lennünk az­
zal, hogy nincs olyan kötszer, ami minden
sebre, a sebgyógyulás minden stádiumára
eredményesen használható.
A kötszermegválasztás szempontjai:
A seb típusa: felületes, mély, üreges.
A seb jellemzői: száraz, nedves, közepesen
váladékozó, erősen váladékozó, bűzös,
vérzékeny.
A seb külleme: nckrotikus: fekete; lepedé-
kes pörkkel fedett: sárga; sarjszövettel fe­
dett: piros; hámosodó: rózsaszín.
A sebkezelés célja: a sebváladékot fogja
fel, a bűzt csökkentse, a fájdalmat csök­
kentse, az infekció ellen védjen, kényelmes
viseletet nyújtson.
Az 1. stádium kezelese
Az ép bőrrel fedett területre hámosító krémet
alkalmazunk - amelyek zsírozzák és védik a bőrt
- enyhe masszázzsal egybekötve, a kapilláris-vér­
keringés serkentésére (különböző bőrápoló csalá­
dok, körömvirág kenőcs, A-vitamin-olaj, cink-
oxidos krémek). Hasznos a polarizált fény gyó­
gyító hatását is alkalmazni fényterápiával. A mo­
dern, nedves sebkezelés ebben a stádiumban ún.
szemipermeábilis filmkötszerrel történik.
A II. stádium kezelése
Ha szövethiány van, mindig kell seböblítést
végezni, általában 0,9 százalékos NaCl oldattal.
Üreges sebek, illetve váladékozás estén először a
sebet 3 százalékos hidrogén-hiperoxid oldattal
(100 ml vízbe 3 tbl. hiperolt teszünk) kipezsegtet-
jük, majd ezt fiziológiás sóoldattal kiöblítjük a
sebből. Az oldatok ne kerüljenek az ép bőrre, a
sebszéleket tehát mindig védeni kell! Ha lehető­
ség van rá, borogassuk 0,1 százalékos ezüstnit-
ráttal a felfekvést.
Hámosításhoz a szerek széles választéka áll a
rendelkezésünkre. Tilos a sebbe zsíros kenőcsöt
(például vazelint) tenni, mert az anaerob környe­
zetet teremt, és kedvez a gennykeltő baktériumok
szaporodásának!
A sebszélek fertőtlenítése és hámosító ke­
nőccsel való ellátása után a sebet steril kötéssel
fedjük. A rögzítő ragasztóanyagok jól szellőző,
bőrbarát anyagok legyenek. A forgalomban lévő
szegetlen, szövetbarát, puha mull-lapok, különö­
sen glicerines hálóval kombinálva nem ragadnak
a sebbe. A NaCl-dal átitatott steril kötszerek pe­
dig ideális sebklímát biztosítanak a gyógyulás­
hoz (ezt magunk is kivitelezhetjük néhány ml fi­
ziológiás sóoldat steril mull-lapra való fecsken-
dezésével, amennyiben nem váladékozó sebről
van szó).
A különböző hidrogélek és hidrokolloid kötszerek
nagy előnye, hogy a seböblítés után közvetlenül ráhe-
lyezhetők-és ragaszthatók a sebre. A hidrokolloid köt­
szerek belső magja a váladékot felszívja és magában
tartja, mely kívülről is látható, így könnyen megállapít­
ható a kötéscsere szükségessége. A váladékozó sebbe
különböző alginát tartalmú kötszereket is tehetünk,
melyek egyrészt a váladékot felszívják, másrészt ideális
környezetet biztosítanak a sebgyógyuláshoz.
Bakteriális felülfertőződés esetén a leoltás és
kitenyésztés után szisztémás, célzott antibiotikum
terápiát kell kezdeni (orvosi kompetencia), illetve
lokális seböblítést kell végezni (például Neomy-
cin-oldat, 10 százalékos Betadine-oldat, 0,1 szá­
zalék os Neomagnol-oldat, 0,25 százalékos Da-
kin oldat, 1 százalékos Klion oldat). Lokális an­
tibiotikumtartalmú kenőcsök pl: Gentamycin,
Ebrymicin, Klion, Sulphadimin, Argentum nitri-
cum is alkalmazhatók.
A különböző impregnált kötszerek és filmköt­
szerek használata előtt csak fiziológiás sóoldattal
történik a seböblítés!
Ebben a stádiumban is hasznos alkalmazni a
polarizált fény gyógyító hatását, fényterápiával.
A 111. stádium kezelése Ha necrosis van, a varr
csak akkor hagyható a seben, ha védőréteget ké­
pez, és nem gyűlik meg alatta folyadék (nem fluk­
tuál), valamint nem fájdalmas és nem fertőzött.
Száraz üszködödésénél törekedni kell a száraz ál­
lapot megőrzésére, ne alakuljon ki felülfertőző­
dés. A száraz necroticumot el kell eltávolítani a
fekélyről, ha oedéma, erythema vagy fluktuáció
van jelen. Nekrotikus szövetet sebészi úton távo­
lítanak el steril körülmények között, altatásban;
lokális érzéstelenítésben nem végezhető, mert az
érzéstelenítő oldat a fertőzést a mélyebb szöve­
tekbe mossa. Akkor javasolt, ha nagy mennyisé­
gű a nekrotikus szövet, vagy imminens fertőzés
(cellulitis, szepszis) áll fent. A varr eltávolítása
után tiszta, vérző, hámosításra alkalmas sebágy
marad vissza. Amennyiben a beteg nem tűri a me­
chanikus beavatkozást, és a fekély nem fertőzött,
fehérjeoldó enzimeket tartalmazó kenőcsöket al­
kalmazhatunk (enzimatikus debriment). Az enzi-
matikus módszer akkor javasolt, amikor nincs
sürgős klinikai szükség az elhalt szövet eltávolítá­
sára.
Necrotomia/necretcomia után a seböblítést
követően használhatunk enzimatikus szereket,
folyékony hidrogélekeket, rehidráló kötszereket,
hidrokolloid kötszereket, alginátokat (különösen
üreges sebeknél előnyös!).
Nedves üszkösödésnél a seb szárítására kell
törekedni, a sebet 3 százalékos hidrogén-hipero-
xid oldattal kipezsegtetjük, majd ezt fiziológiás
sóoldattal kiöblítjük a sebből. A pörköket steril
eszközzel el kell távolítani a sebből, bakteriális
tenyésztésre mintát kell venni és küldeni. Fontos:
minden esetben a seb környékér meg kell védeni,
fokozott bőrvédelcm indokolt a sebkezelés alatt
és után is (egyes modern kötszerek használatakor
nem kell a sebszéleket krémmel vagy kenőccsel
bekenni). A váladékozás mértékétől függ az al­
kalmazott kötszerek típusa (feltisztító kezelés,
NaCl-os kötszer, hidrogél és hidroaktív kötszer,
hidrokolloid, alginátok).
 A IV. stádium kezelése (orvosi kompetencia)
Az exsudatum mennyiségétől, a váladékozás
mértekétől, a sebalap sarjszövetétől, az üregek
meglététől függően kell az egyes kötszereket al­
kalmazni (hidrogél, hidrokolloid, alginát, külön­
böző kötszer-kombinációk).
A decubitus utóbbi két fokozatánál szükség
esetén alkalmazhatunk oxigénterápiát a jobb szö­
veti oxigenizáció biztosítására. Vegyük figyelem­
be, hogy a decubitus gyógyulását akadályozza a
szöveti hypoxia (fennálló további nyomás, elégte­
len vérkeringés, szoros sebkötés), a nekrotikus
sebfelszín, a lokális infekció, illetve a megromlott
általános állapot, immobilizáció.
A sebkezelés mellett fontos az előzőekben is­
mertetett hajlamosító tényezők, rizikófaktorok
kiiktatása, kezelése. Kiemelt fontosságú a beteg
pszichés vezetése és a fájdalom menedzselése; a
nyomási fekélyhez kapcsolódó fájdalom felméré­
se és dokumentálása, szükség esetén megfelelő
gyógyszeres fájdalomcsillapítás. Hasznos lehet
még a TENS készülék használata is kiegészítő te­
rápiaként.
A TENS egy mozaikszó: a név a transcutane-
ous electrical nerve stimulation, azaz a bőrön ke­
resztül történő idegi ingerlés kifejezésből szárma­
zik. A készülék idegi ingerlés útján csillapítja a
fájdalmat; hatékony akut és krónikus fájdalmak
esetén is. Alkalmas izom- és idegfájdalom csilla­
pítására, javítja a perifériás keringést, elősegíti a
sejtek anyagcseréjét, ezért felfekvések kezelésében
is segítséget jelenthet. Kis mérete és könnyű ke­
zelhetősége miatt a beteg otthonában is kényel­
mesen alkalmazható.
Otthonába bocsátás előtt a beteg és hozzátar­
tozóinak tájékoztatása, oktatása az alábbiakra
terjedjen ki: az érintett terület védelme érdekében
megtehető tevékenységekre (megelőző intézkedé­
sek, személyi higiénia), hely-helyzetváltoztatásra,
decubitus tüneteinek felismerésére, sebellátásra,
diétára, annak elkészítési módjára (dietetikusi
kompetencia), fertőzés megelőzésére (kézmosás,
kötéscsere), orvoshoz fordulás indokaira.
A decubitus súlyos szövődményei
Sepsis: ha a betegnél hidegrázás, láz, nyug­
talanság, hypotensio, tachycardia, tachyp-
noe, oliguria lép fel, sepsisre kell gondolni,
amely időleges vagy állandó bakteriális be­
áramlást jelent a sepsisgócból a keringés­
be. Bacteriaemia sebészi nekrektomia kap­
csán is felléphet.
Osteomyelitis (csontvelőgyulladás): önma­
ga is szeptikus gócot jelenthet, továbbá
megakadályozza a decubitus gyógyulását.
Amyloidosis: keményítő, mely a szövetek­
ben létrejövő kicsapódás fehérje-alapanyagú
terméke. Krónikus, gennyes decubitalis
fekélyhez társul. Évek elteltével jelentkeznek
a tünetek, amelyek az amyloid lerakódásától
függően változatosak lehetnek: generalizált
oedema, proteinuria (vese), szívelégtelenség
(szív), immunhiány syndroma (res, lép), icte-
rus (máj), cytopenis (csontvelő). A halált
szívelégtelenség vagy sepsis okozza.
Malignus elfajulás: Marjolin-fekély.
Összefoglalás

A biztonságérzet komplex fogalom; alapvetően a pszichés, a szociális és a szomatikus biz­

tonságot kell megkülönböztetnünk, ugyanakkor ezeket a dimenziókat nem különállóan, ha­
nem együttesen kell értelmeznünk. A betegség, a kórházba kerülés ténye felborítja ezeket a
dimenziókat, s - egyebek mellett - az ápoló feladata az, hogy a beteg/kliens biztonságérze­
tét a lehető legteljesebb mértékben helyreállítsa, biztosítsa. Eközben az ápoló saját bizton­
ságát is szem előtt kell tartania.

Az egyes összetevőknek megfelelően a felmérés során meg kell határozni az egyén biztonsá­
gát és önvédelmi képességét veszélyeztető - egyéni és környezeti - tényezőket. A felmérés és
tervkészítés után a helyes ápolói óvintézkedésekkel megelőzhetők a balesetek, sérülések, ká­
rosodások. Legfontosabb, hogy a beteg biztonságban legyen, és kialakuljon az ápoló-beteg
közötti bizalom, mely alapvető feltétele a sikeres ápolói tevékenyégnek.

Hosszasan fekvő beteg esetében - fertőzések mellett - egyik legsúlyosabb veszélyt a decubi­
tus kialakulása jelenti. Kialakulásában számos endogén és exogén tényező játszik szerepet,
így sajnos a nem megfelelő ápolás következménye is lehet.

Az ápolási anamnézis során valamennyi hajlamosító tényezőt fel kell mérni. Kiemelt szem­
pontok a tápláltsági állapot felmérése, a bőr állapotának leírása, a csontos alapú testtájak
felmérése. A felmérést segítik az ún. decubitus rizikómérő skálák alkalmazása.

A meglévő nyomási fekély felmérésére (elhelyezkedés, fokozat, méret, sebágy, váladék, fáj­
dalom, környéki bőr állapota) különböző mérőmódszerek ismertek (például seböntvény ké­
szítése). Már kialakult decubitus esetén annak stádiumát (bőrpír, hámhiány, üszkösödés,
szövetelhalás) is időről-időre meg kell határozni, és a különböző kezelési eljárásokat a stá­
diumnak megfelelően kivitelezni.

A beteg ápolási tervének tartalmaznia kell a mozgatásra/forgatásra vonatkozó „forgatási

lap"-ot, melyet folyamatosan vezetni kell.

A prevenciós tevékenységet azonnal meg kell kezdeni minden olyan betegnél, aki átmeneti­
leg vagy tartósan ágyhoz kötött és aktív izommunkára részlegesen vagy teljes egészében kép­
telen. Ne feledjük: a decubitus megelőzhető, megjelenése az osztályon (vagy otthonában)
zajló ápolási munka minőségéről tanúskodik.

Kérdések, feladatok

1. Magyarázza meg és értelmezze a biztonság fogalmát!

2. Sorolja fel, hogy az ápolónak mely biztonsági tényezőket kell figyelembe venni a biz­
tonság szükségletének felmérése során!
3. Értelmezze a compliance fogalmát!
_ J
4. Milyen tevékenységekkel valósítja meg az ápoló a beteg biztonság-szükségletének ki­
elégítését?
5. Milyen tevékenységekkel valósítja meg az ápoló a saját biztonságát?
6. Ismertesse a kórházi balesetekkel kapcsolatos ápolói teendőket.
7. Határozza meg a decubitus fogalmát!
8. Ismertesse a decubitus kialakulásában szerepet játszó tényezőket!
9. Ismertesse a decubitus kialakulásában szerepet játszó hajlamosító tényezőket és rizikó­
faktorokat!
10. Melyek a felmérés fő szempontjai decubitus esetén?
11. Ismertesse a decubitus stádiumait és a kezelés irányvonalait!
12. Milyen prevenciós tevékenységet valósíthat meg a decubitus kapcsán?
13. Melyek a decubitus szövődményei?
 Magasabb szintű igények
megjelenése az ápolásban
Köbli Mónika
Az embereknek számtalan szükségletük, igé­
nyük van, amelyek irányítják és befolyásolják
viselkedésüket. A szükségletekből fakadnak a
cselekvések indítékai, motívumai. A legősibb
motívumok a test szükségállapotával állnak
kapcsolatban. A szervezet belső egyensúlyát
(homeosztázisát) fenyegető történések, mint pél­
dául az éhezés, szomjúság stb. erős belső készte­
tést, ún. drive-ot (viselkedés motorja, ösztönző
ereje) váltanak ki.
Az emberek szükségletei azonban nem csupán
a testi szükségletekre korlátozódnak, hanem
azokra a magasabb szintű szükségletekre is, ame­
lyekkel életünk során tanulás, tapasztalás útján
találkozunk. Fejlődésünk során újabb és újabb
szükségletek jelennek meg, s ezek minden ember­
nél eltérő módon és mértékben változhatnak,
módosulnak. A magasabb szintű szükségletek
(tisztelet iránti igény, tudás, megértés, esztétika,
önmegvalósítás stb.) az alapvető biológiai szük­
ségletekre épülnek. Amíg az alapvető szükségle­
tek, mint táplálék és folyadék, pihenés, alvás, le­
vegő, megfelelő hőmérséklet stb. nincs biztosítva,
addig nehezen valósulhatnak meg a magasabb
szintű szükségletek. (Ha például a betegünk ne­
hézlégzéssel küzd, nem várhatjuk el tőle, hogy az
általunk szervezett oktatáson ismereteket sajátít­
son el, mindaddig, míg légzési problémái nem
rendeződnek.)
A magasabb szintű szükségletek iránti vágy az
egészségre való törekvést is magában foglalja. Az
a beteg, aki igényli, hogy ismereteket szerezzen,
ezáltal tanuljon betegségével, gyógykezelésével
kapcsolatban, annak az is fontos, hogy állapota a
lehető leggyorsabban javuljon, s egészsége minél
hamarabb helyreálljon. Az ápolónak munkája
során szem előtt kell tartania a beteg alapvető
szükségletei mellett a magasabb szintű szükségle­
teit, mert csak ennek ismeretében lesz képes ho­
lisztikus ápolás (az ápolás során az ápoló figye­
lembe veszi az egyén testi, lelki, szociális szükség­
leteit) nyújtására, a beteg állapotának, közérzeté­
nek javítására.
A betegeknek számtalan szükségletük közül a
kommunikáció, tudás és tanulás, vallás, rekreá­
ció és önellátás iránti igényeit tárgyalja a követ­
kező fejezet.
A kommunikáció iránti igény
Az ember társas lény, alapvető igénye másokkal
való kapcsolat kialakítása, fenntartása. Az embe­
rek társadalmi kapcsolatai a kommunikáció ré­
vén valósulnak meg. Az ápolási tevékenység so­
rán a beteggel való megfelelő kommunikáció, az
őszinte beszélgetés alapja lehet a beteg és ápoló
közötti jó kapcsolatnak. A kommunikáció célja
az emberek közötti információ cseréje. Az ápo­
ló-beteg közti jó kapcsolat eredménye a bizalom,
amely utat nyit az értékes információk közlésé­
hez. Ha a beteg bízik ápolójában, sok olyan érté­
kes információt oszt meg vele, amely elősegítheti
állapotának gyorsabb javulását.
A kommunikáció lehet verbális (a nyelv útján
történó')és nonverbális, nem verbális (a nyelven
kívüli jelzésmódokon keresztül történő).
 75. fejezet M a g a s a b b szintű igények megjelenése az á p o l á s b a n
A verbális kommunikáció
A verbális kommunikáció kimondott vagy írott
szó útján történik. A nyelv a kommunikáció esz­
köze, melynek ismeretével és segítségével hoz­
zuk létre a beszédet. A beszéd stílusa sok min­
dent elárul az ember személyiségéről, társadalmi
hovatartozásáról vagy éppen az aktuális lelki
állapotáról. A verbális kommunikációnak két
fajtája ismeretes, a közvetlen és közvetett kom­
munikáció.
Közvetlen kommunikáció. Közvetlen kommu­
nikáció esetén két ember beszélget egymással,
amely során nemcsak az információ tartalmáról,
hanem az informáló személyek egymás nonver-
bális megnyilvánulásairól is tájékozódnak. A be­
teg és ápoló közötti közvetlen kommunikációról
akkor beszélünk, amikor az információ cseréje a
két személy közvetlen, interperszonális kapcsola­
tában zajlik. Amikor az ápoló beszélget a beteg­
gel, meghallgatja, tájékoztatja, mindeközben na­
gyon sok információt tud gyűjteni a betegről,
azáltal, hogy megfigyeli nyílt vagy rejtett meg­
nyilvánulásait. Ugyanez fordítva is igaz. A bete­
gek nagyon érzékenyek az őket ápoló és gyógyító
személyzet megnyilvánulásaira, ezért nem mind­
egy, hogyan viszonyulunk betegeinkhez, hogyan
viselkedünk jelenlétükben, milyen megnyilvánu­
lásokat teszünk, akár akaratlanul is, hiszen ez a
későbbiekben hatással lesz a beteg és ápoló kap­
csolatára, amely a beteg állapotának és gyógyu­
lásba vetett hitének alakulását is befolyásolhatja.
Közvetett kommunikáció. Közvetett kommu­
nikáció során a kommunikáló személyek nem
szemtől szemben társalognak, hanem kommuni­
kációs eszközök által közvetített jelek segítségé­
vel. A jel általában hallható vagy látható, példá­
ul a levél, telefon, e-mail, ujjlenyomat. Ebben az
esetben a kommunikáló személyek a nonvcrbális
megnyilvánulásokról nem, vagy csak részben tá­
jékozódhatnak.
A közvetlen kommunikáció lehetőségeinek
biztosításáról nem feledkezhetünk meg a beteg
kórházi tartózkodása alatt. A betegek igénylik a
társas kapcsolat fenntartását közeli, vagy távoli
hozzátartozóikkal, s ezen kapcsolat fenntartása
nemcsak a személyes találkozásra, látogatásra
szorítkozik. Sokszor előfordul, hogy az ismerő­
sök elfoglaltság vagy távolság miatt nem tudják a
beteget meglátogatni, s ilyenkor a telefonos be­
szélgetésre hagyatkoznak.
Azt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül,
hogy nem minden beteg rendelkezik saját mobil­
telefonnal, nekik is segíteni kell az ismerőseikkel
való telefonos kapcsolattartás megteremtésében.
A hozzátartozóknak meg kell mondani, hogy mi­
lyen telefonszámon és mikor kereshetik a beteget.
A hozzátartozó és beteg beszélgetésére nyugodt,
zavartalan környezetet kell biztosítani. A bete­
geknek pedig el kell mondani, hogy hol találnak
a kórházon belül olyan telefonkészüléket, ame­
lyen hozzátartozóikat hívhatják. A levél írásánál
is igényelhetnek segítséget a betegek. Leginkább
azok, akiknek látása rosszabb, vagy karjuk vala­
milyen sérülés, beavatkozás, rögzítés miatt aka­
dályozott, vagy az általános állapotuk nem teszi
lehetővé a levél megírását.
A kommunikáció alapvető elemei:
adó, küldő: az a személy, aki a kommuni­
kációt kezdeményezi;
befogadó: az a személy, akinek az üzenetet
elküldték;
üzenet: a küldő által kibocsátott vagy kife­
jezett mondanivaló;
csatorna: az üzenetet közvetíti a küldő és
befogadó között. Legkézenfekvőbb a ver­
bális közlések csatornája;
visszajelzés (feedback): a befogadó vissza-
jelzi a küldőnek az üzenet vételét.
Az ápolási tevékenység során akár a beteg,
akár az ápoló lehet a kommunikációt kezdemé­
nyező (küldő) személy. A nyílt beszélgetés feltéte­
le a másik személyének tiszteletben tartása, a má­
sik elfogadása. Az ápolónak a hatékony kommu­
nikáció érdekében bizonyos szabályokat be kell
tartania.
 15. fejezet
Amikor az ápoló-beteg interakció során az
ápoló válik az üzenet befogadójává:
Az ápoló a kommunikáció során a beteg­
gel mindig szemben helyezkedjen el, mu­
tasson érdeklődést, s tartson fenn vele
szemkontaktust.
Legyen képes a beteg meghallgatására.
Tudja magát a másik ember helyzetébe be­
leképzelni (empátia).
Figyelje a másik személy nonverbális meg­
nyilvánulásait, és képes legyen ezek értel­
mezésére.
Legyen képes figyelni a beteg által elmon­
dottakra, tudja azt helyesen értelmezni.
Adjon visszacsatolást a betegnek, mellyel
megerősíti a beteget üzenetének célba éré­
séről.
Az ápolónak el kell fogadni a páciens véle­
ménynyilvánításhoz való jogát, még akkor
is, ha nem ért vele egyet.
Tudja, mikor kell közbeszólnia, és mikor
kell hallgatnia.
Amikor az interperszonális (személyek közöt­
ti) kommunikáció küldője az ápoló:
Beteggel szemben helyezkedjen el, azonos
szemmagasságban.
Érthetően, világosan, a beteg értelmi szint­
jének figyelembe vételével fejezze ki mon­
danivalóját, úgy, hogy azt a beteg is meg­
értse, és képes legyen annak értelmezésére.
A beszélgetésre megfelelő időt és helyet
kell biztosítani.
Tudja, mikor és mit mondhat.
Kérdezzen vissza, ezzel is igazolja, hogy fi­
gyel.
Képes legyen (amikor szükséges) a „hall­
gatás művészetére", a beteg belső érzései­
nek felismerésére, nonverbális jelzéseinek
értelmezésére (empátiás képesség).
Fontos, hogy a verbális és nonverbális üze­
netek megegyezzenek, azaz kommunikáci­
ójuk hiteles (kongruens) legyen.
Képesnek kell lenni a kommunikációs aka­
dályok felismerésére, akadályok elhárítására.
Magasabb szintű igények megjelenése az ápolásban
A páciens emberi méltóságát tiszteletben
kell tartani.
Fontos a kulturális különbségek felismeré­
se és az egyének személye iránti tisztelet,
(tolerancia).
Nonverbális és metakommunikáció
A nem verbális kommunikáció a szavakon kívü­
li, egyéb jelzésmódok használatát jelenti. Ide so­
roljuk a testtartást, érzelmeket tükröző arckifeje­
zéseket, szavakat pótló gesztusokat (köszönő,
búcsúzó kézmozdulatok).
A metakommunikáció azon jelzések összessé­
ge, amelyek a direkt (szándékos) közléseket gaz­
dagítják, színezik, azt is mondhatnánk, hogy a
közlésen túli közlés, amely utal a személyek kö­
zötti kapcsolatok jellegére, a közlő felek állapotá­
ra és a közölt tartalomhoz való viszonyukra.
A metakommunikativ közlések fő csatornái:
mimika: az arcizommozgások, leginkább a
szem és környéke, valamint a száj körüli
izmok mozgása, melyek az érzelmek kife­
jezésében döntő szerepet játszanak. A te­
kintet szintén információval szolgál a
kommunikáló fél belső érzelmi állapotá­
ról, a másik személyhez fűződő viszonyá­
ról. Nagyon sok jelentést hordozhat: szere­
tetet, gyűlöletet, érdeklődést, közömbössé­
get, bizalmaskodást, elutasítást stb.;
pantomimika: testtartás, végtagok mozgá­
sa és a gesztusok, melyek szintén a kom­
munikáló személyek érzelmeiről adnak in­
formációt. Vannak emberek, akik beszél­
getés alatt erőteljesebben gesztikulálnak,
míg mások fokozott érzelmi állapotban
mutatnak erőteljesebb kézmozgásokat.
Testtartásunk is gyakran tükrözi érzelmi
állapotunkat. Összehúzott testtartás rossz
közérzetre, a laza, kitárt testhelyzet kedve­
zőbb állapotra utalhat. A karoknak a mell­
kason történő összefonása védekező, nega­
tív magatartást fejezhet ki;
 15. fejezet M a g a s a b b szintű igények megjelenése az á p o l á s b a n
vokális mimika: ide soroljuk a hangadás­
sal kapcsolatos jelzéseket, mint hanglejtés,
hangsúly, tempó, szünetek, sóhajok stb. A
beszéd tempójának, hangsúlyának változá­
sa szintén kifejezheti az egyén érzelmi álla­
potában bekövetkező változásokat. A vo­
kális mimika nemcsak érzelmek, hanem el­
térő népek közötti különbségek kifejezője
is lehet. Például a déli országokban élők ál­
talában élénkebben, hangosabban kom­
munikálnak, mint az északi népek;
proxemika: a kommunikáló felek közötti
térbeli távolság kifejezője. Az emberek kö­
zötti távolságnak négy típusát ismerjük:
- bizalmas, intim távolság: testek szoros
kapcsolata. Ez figyelhető meg anya­
csecsemő kapcsolat, szeretkezés esetén,
de zsúfolt helyen lévő személyek eseté­
ben is, valamint az ápoló-beteg kapcso­
latában a gondozási helyzetben.
- személyes távolság: 4 5 - 1 2 0 cm távol­
ság, amely a barátok, házastársak kom­
munikációja során figyelhető meg.
- társasági távolság: 120-360 cm távolság,
leginkább társasági összejöveteleken,
együtt dolgozó emberek között tapasz­
talható, akik kevésbé ismerik egymást.
- nyilvános távolság: 3 6 0 - 7 5 0 cm távol­
ság, amiben a kapcsolatok már sze­
mélytelenné válnak, s leginkább azok­
ban a helyzetekben jelenik meg, ahol
fennáll a menekülés szükségessége.
A hatékony kommunikációt
nehezítő tényezők
Nyelvi (kulturális) különbségek. A nyelvi nehéz­
ségek kiküszöbölésére célszerű tolmácsot igénybe
venni. Figyeljünk azokra a szavakra, amelyeket a
páciens ismer, és igyekezzünk ezeket beleszőni
mondanivalónkba. Egyszerűen fejezzük ki ma­
gunkat és gyakran ismételjük el azokat az infor­
mációkat, amelyeket a beteg tudomására aka­
runk adni. Gesztikuláljunk, használjunk képeket
a megértés elősegítésére. Beszéljünk lassan és ta­
goltan, de kerüljük a hangos beszédet. Az eltérő
kultúrájú beteg ápolása során nemcsak a verbá­
lis, hanem a nonverbális kommunikációs meg­
nyilvánulások is nehézségekkel és félreértésekkel
járhatnak. Előfordulhat, hogy a számunkra egy­
értelmű metakommunikatív jelzések más kultúrá­
ban teljesen más vagy eltérő' értelmezéssel bírnak,
amelyeknek helytelen alkalmazása vagy megnyil­
vánulása során konfliktusok léphetnek fel az
ápoló és betege között.
Ez a határok megnyitásával egyre gyakoribb
tényező.
Eszméletlen beteggel való kommunikáció.
Nagyon sokan úgy gondolják, hogy ha a beteg
eszméletlen állapotban van, nem kell vele kom­
munikálni. Ez azonban tévhit, hiszen vannak
olyan betegek, akik, ha nem is képesek kommu­
nikálni, de hallják a hangokat, a beszédet. Mű­
ködnek olyan intenzív osztályok, ahol az eszmé­
letlen betegek számára lehetőséget biztosítanak a
rádió, tévé hallgatására. Ápolásuk során is fontos
a hozzájuk intézett beszéd, mindig el kell monda­
ni mit, és miért teszünk, még akkor is, ha ez szá­
munkra feleslegesnek tűnik. (Lásd még Az eszmé­
letlen beteg ápolása című fejezetben.)
Csökkent hallású beteggel való kommuniká­
ció. A csökkent hallású beteggel való kommuni­
káció során mindig ügyeljünk arra, hogy a beteg­
gel szemben helyezkedjünk el, hogy jól láthassa
szánk mozgását. Gesztikuláljunk, beszéljünk las­
san, tagoltan, egyszerű mondatokat használjunk,
és kerüljük a hangos beszédet. Amennyiben a be­
teg hallókészüléket visel, ellenőrizzük annak tisz­
taságát, helyes működését. Csökkentsük a háttér­
zajokat, ügyeljünk arra, hogy a beteg elkerülje a
kiszolgáltatottság és csökkentértékűség érzését.
Receptív beszédzavar. Ezen beszédzavarban
szenvedő betegek sem a beszédhangokat, sem a
jelentésüket nem tudják megkülönböztetni.
Expresszív beszédzavar. Ebben a beszédzavar­
ban a páciens mindent megért és hall, de a beszéd
és írás képességei károsodtak. Célszerű olyan esz­
közök alkalmazása, amelyek a kommunikációt
segítik, például: képkártyák, jelbeszéd alkalma-
zása, szavakat, képeket tartalmazó táblák hasz­
nálata, beteg felkérése szemének behunyására
vagy ujjainak mozgatására igen-nem válaszok
esetén, számítógépek alkalmazása a kommuniká­
ció megkönnyítésére.
Gyermekekkel való kommunikáció. A gyer­
mekekkel való beszélgetést gyakran megelőzi a
szülőkkel való kommunikáció. A hatékony kom­
munikáció érdekében ismerni kell a gyermekek
életkorának megfelelő beszéd és értelmi fejlettsé­
gi szintjét. A kisgyerekek nagyon érzékenyek a
nonverbális kifejezésekre. Célszerű az egyszerű,
közvetlen, őszinte nyelvhasználat. A gyermeknek
hatékony kommunikációs eszköze a játék és a
rajz, amelyen keresztül létesít kapcsolatot a kül­
világgal, és amelynek segítségével rejtett érzelmei
is felszínre kerülhetnek.
Idős beteggel való kommunikáció. Idős embe­
reknél gyakran tapasztalható kommunikációs
probléma a gyengülő érzékszervek működése kö­
vetkeztében. A csökkent érzékelés megakadályoz­
za az üzenetek megértését. A beszélgetésre olyan
nyugodt, zajmentes környezetet kell teremteni,
amelyben biztosítható a zavartalan kommuniká­
ció. Időssel szemben úgy helyezkedünk el, hogy le
tudja olvasni szánkról, amit mondunk. Kerülni
kell a hosszú mondatokat, igyekezzünk röviden,
egyszerűen fogalmazni. Legyünk türelmesek és
hagyjunk időt a betegnek mondandójának kifeje­
zésére. Ha szükséges, kérjük meg, hogy ismételje
el az általa elmondottakat. A beszélgetésbe a hoz­
zátartozókat is be lehet vonni.
Szakmai kommunikáció
Anamnézist felvevő beszélgetés. Amikor a beteg
otthonából a kórházba kerül, tele van félelem­
mel, bizonytalansággal, kétségekkel, kérdésekkel.
Nem tudja mit fognak vele csinálni, mi történik
vele, mi lesz a betegség kimenetele. Ezen terheket
tovább fokozhatja az ápoló, ha az első találkozás
alkalmával az anamnézis felvétele során kérdések
özönét zúdítja betegére. Ennek következtében a
beteg kiszolgáltatottnak, tanácstalannak érezheti
magát, s igyekszik az elvárásoknak megfelelő vá­
laszokat nyújtani. Az anamnézist célszerű ezért
több részletben felvenni a betegtől.
Az első anamnézisnek rövidnek kell lennie,
amely az ismerkedésre és az alapszükségletek fel­
térképezésére irányuljon. Második alkalomkor
már sor kerülhet konkrétabb dolgokról való be­
szélgetésre, amit a beteggel is közölni kell. Figye­
lembe kell vennünk a beteg teherbíró képességét.
Ha elfárad, szakítsuk félbe az anamnézis felvéte­
lét, s egy másik időpontban folytassuk. Adjunk
tájékoztatást, információkat, és biztassuk a bete­
get, hogy az őt foglalkoztató kérdéseket feltegye.
Fontos, hogy mutassunk érdeklődést a beteg
problémái iránt, fogadjuk el olyannak a beteget,
amilyen, és legyünk érzékenyek a beteg legap­
róbb metakommunikatív megnyilvánulásaira is.
Tanácsadó beszélgetés. Az ápolás során gyak­
ran sor kerülhet tanácsadó beszélgetésre, amely a
beteg életmódjának változtatására irányul. Vilá­
gos, érthető, a beteg szükségleteire szabott isme­
reteket kell nyújtani. Figyelembe kell venni a be­
teg korábbi, meglévő ismeretét, tudását. Fel kell
mérni a beteg együttműködő képességét, lehető­
séget kell adni a kérdezésre. A tanácsadás ne le­
gyen kioktató jellegű, a lehetőségeket a beteggel
együtt kell megvitatni. Fontos, hogy a beteg saját
maga döntsön, és ne a tanácsadó.
Problémamegoldó beszélgetés. A betegeknek
mindig vannak olyan problémáik, amelyek fog­
lalkoztatják őket, lekötik figyelmüket, energiáju­
kat, s a gyógyulást is hátráltatják. Ezért célszerű
ezen problémák feltárása és ezek megszüntetésére
megoldások keresése.
Fontos, hogy merjünk kérdezni a betegtől, fi­
gyelembe véve az adott körülményeket. Kérdése­
ink lehetnek információ kérő és megoldást segítő
kérések. Például: mit gondol, miért van így? Mi a
tapasztalata, mások mit tesznek ilyenkor? Mit
gondol, mit kellene tenni?
Beszélgetés rossz hírekről. A rossz hír közlése
a legnehezebb feladatok közé tartozik. Hazánk­
ban az orvosok közlik a betegekkel a lesújtó di­
agnosztikai eredményt, de gyakran kerül az ápo­
ló olyan helyzetbe, amikor a beteg tőle várja a vá-
laszt. Ápolónak tisztában kell lennie azzal, hogy
az orvos mit és mennyit közölt a beteggel, s en­
nek függvényében adhat felvilágosítást. Gyakran
igyekszünk kibújni ezen tájékoztatási feladatunk
alól, és szakzsargonokba burkoljuk mondaniva­
lónkat, ami a beteg számára érthetetlen. Fontos,
hogy a hír közlését követően maradjunk a beteg
mellett, lehetőleg csendben, mert ebben a helyzet­
ben a jelenlét sokkal fontosabb annál, amit mon­
dani vagy csinálni tudunk. Nem szabad vigasztal­
ni azzal, hogy ennél rosszabb is lehetett volna,
vagy nekünk is volt már ilyen, és ne magyaráz­
zuk, hogy miért alakult így. Meg kell kérdezni a
betegtől, akar-e erről beszélni most? A beszélge­
tést csak abban az esetben folytassuk, ha a beteg
igényli, ha kérdéseket tesz fel, például: most mi
lesz, mit csináljak? Előfordulhat agresszív meg­
nyilvánulás a rossz hír hallatán, ezt ne vegyük
személyes sértésnek. Ha a beteg igényli, család­
tagjait is bevonhatjuk a beszélgetésbe, amely a
beteg számára könnyebbé teheti a rossz hír elvi­
selését és az ezzel való megküzdést.
Ezek a tevékenységek időigényesek, nagyban
függnek a személyi ellátottságtól.
A tudás, tanulás
és megértés igénye
Tanulásnak minősül minden olyan tevékenység,
amelynek eredményeképpen az egyén olyan tu­
dás, ismeret, képesség birtokába jut, amivel az­
előtt még nem rendelkezett. A tanulásnak két for­
máját különíthetjük el: az intézményesített kere­
tek között zajló formális tanulást és a tapasztala­
tok, fejlődésünk során létrejövő tanulást, amit in­
formális tanulásnak nevezünk. Ezen utóbbi tanu­
lási formára jó példák a családon belüli szociali­
záció során szerzett ismeretek, jártasságok.
A hatékony tanulást a megfelelő képesség és
kompetencia, valamint a tanulási motiváció is je­
lentős mértékben befolyásolja. A felnőttek tanu­
lását számtalan tényező motiválhatja, ilyen pél­
dául a tudásvágy, pénz, elismertség, társadalmi
pozíció elérése, de lehet a magánytól való mene­
külés, illetve a kommunikáció szükséglete. A tu­
dás, tanulás igénye a kórházba kerülő egyes bete­
geknél is jól megfigyelhető. Ezeknél a betegeknél
a tanulás iránti vágy alapja lehet egyrészt az ön­
állóság megtartása, annak minél hamarabb törté­
nő visszanyerése, kiszolgáltatottság érzésének
megszűntetése, gyógyulás minél hamarabb törté­
nő bekövetkezése. Bizonyos esetekben szinte el­
kerülhetetlen, hogy a betegek kibújjanak valami­
lyen elméleti ismeret és gyakorlati jártasság elsa­
játítása alól gyógyulásuk, egészségi állapotuk, ál­
lapotuk rosszabbodásának megelőzése, vagy élet­
módbeli változtatásuk érdekében.
Az ápolónak az ápolási folyamat diagnoszti­
kus szakaszában a beteg tanulási szükségleteit is
meg kell határoznia. Ezek a szükségletek azon­
ban a beteg állapotával együtt változnak. Az ápo­
lási folyamattal párhuzamosan oktatási folyama­
tot kell készíteni, amelyben a beteg tanulásával,
tanításával kapcsolatos diagnózisokat, célokat,
terveket kell meghatározni. A kitűzött céloknak
reálisnak kell lenniük.
Azok a betegek, akik nem akarják, vagy nem
tudják elfogadni a betegségük realitását, vagy az
egészségüket nem tartják fontosnak (tovább do­
hányzik, zsíros ételeket fogyaszt stb.), nem fog­
nak tanulni, s így a betegségükkel, kezelésükkel
kapcsolatos információ elsajátítására képtelenné
válnak. Ha a beteg eljut a betegség elfogadásának
stádiumáig, az ápoló megkezdheti a tanítási terv
megvalósítását. A tanulás létrejöttéhez a beteg
aktív részvétele nélkülözhetetlen.
A tanulás és tanítás akkor a leghatékonyabb,
ha az megfelel a tanuló szükségleteinek, és ren­
delkezik a tanuló azzal a motivációval, amely a
tanuláshoz szükséges.
Az ápoló felméri a beteg oktatásra való igé­
nyét, s közösen határozzák meg azt, hogy milyen
ismereteket, gyakorlati jártasságokat kell a beteg­
nek elsajátítania. Ehhez figyelembe kell venni a
beteg már meglévő tudását az adott betegségével
és az elsajátítandó ismeretekkel kapcsolatosan.
Az ismeretek átadása sokféle módon történhet,
legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott for-
mája a szóbeli tájékoztatás. Ápoló a szóbeli tájé­
koztatás mellett számos módszert választhat a
tananyag tartalmának megtanítására: írásos
anyagok, vizuális, auditív eszközök, tapintás, íz­
lelés, szaglás. Minél több érzékszervre hatunk an­
nál könnyebb az elsajátított anyag felidézése. A
tanítandó ismeretanyagot világosan és pontosan
kell előadni, az egyszerűtől haladva a bonyolult
felé. A tananyag logikus sorrendbe szervezése se­
gíti a tanulást, az ismeretanyag könnyebb rögzí­
tését és előhívását.
Aktívan megélt élményt a beteg jobban megje­
gyez, ezért az elméleti ismeretek elsajátítása után
célszerű gyakoroltatással folytatni. Legtöbbször
alkalmazott gyakorlati oktatási módszer a de­
monstráció, amelyet előre meg kell tervezni.
A demonstráció lépései:
át kell tekinteni a beavatkozás lépéseit;
műszerek, eszközök összekészítése;
a lépéseket sorrendben kell elvégezni;
a bemutatás úgy történjen, hogy a betegek
jól lássák;
szükség esetén meg kell ismételni a felada­
tot;
a kérdések feltevésére bátorítani kell a be­
teget;
lassan kell a gyakorlatokat végezni, hogy
jól meg tudják figyelni az egyes lépéseket;
gyakoroltatni kell a beteggel a feladatot;
a betegnek be kell mutatni a gyakorlatot;
ellenőrizzük, hogy elsajátította-e a felada­
tot;
a hibákat korrigáljuk, és a hiányosságokat
pótoljuk;
dicsérjük, amennyiben sikeresen végzi fel­
adatát.
Oktatás során célszerű figyelembe venni a be­
teg életkorát, intellektuális képességeit, személyi­
ségét stb., hiszen ezek jelentősen befolyásolják a
tanulás folyamatát. A tanítás során törekedni kell
az érthető nyelvezet használatára. Olyan kifejezé­
seket használjunk, amelyeket a beteg is megért,
kerüljük az idegen szavak, szakzsargon használa-
tát. Gyakori visszakérdezéssel tájékozódhatunk
arról, hogy a beteg megértette-e az általunk kö­
zölt információt
Az elsajátított ismeretről beszámolót kell kér­
ni a betegtől, melynek célja, hogy megállapítsuk,
mennyire volt hatékony az oktatás, és mit sajátí­
tott el a betegünk. A számonkérés lehet gyakorol­
tatással, de a beteg kikérdezése mindenképpen lé­
nyeges az oktatás eredményességének lemérése
érdekében. Az oktatónak a hatékony tanulás ér­
dekében visszajelzést kell adnia a hallgatónak. A
megerősítés eszköze általában a visszajelzés.
A megerősítés lehet:
pozitív;
negatív.
A pozitív megerősítésnek nagyobb hatása van,
mint a negatívnak. Minden egyes elért eredmény
fokozza a beteg tanulás iránti motivációját.
A pozitív megerősítés 3 típusa:
szociális;
anyagi;
tevékenység jellegű.
Az ápoló legtöbbször szociális megerősítést
alkalmaz, például: mosoly, bátorító szó.
Anyagi: étel, játék, zene, főleg kisgyerekeknél
alkalmazható.
Tevékenység jellegű: könnyebb a beteget egy
tevékenységre rábírni, ha tudja, hogy utána kívá­
natosabb tevékenységet hajthat végre (ismeretek
elsajátítása után pihenhet, TV-t nézhet, olvashat).
A tanuláshoz megfelelő időpontot kell válasz­
tani. Felmerül azonban a kérdés, hogy mikor a
legoptimálisabb a tanulás. Arra az időre kell ter­
vezni, amikor a beteg leginkább figyel, érdeklő­
dik és élénk. Fontos az oktatást úgy tervezni,
hogy ne legyen túl hosszú, mert a beteg a tanítás
végére egyre kevésbé tud figyelni, nem lesz képes
koncentrálni. Ha rövidre tervezzük az oktatást,
akkor nem érti meg az információt. 2 0 - 3 0 perc
az optimális. Hogy milyen gyakran szervezzük az
oktatást, az függ a beteg képességétől, a megta­
nulandó anyag bonyolultságától.
Előfordul, hogy nem egy, hanem több beteget
oktatunk egy időben egy helyen. Ilyenkor csopor-
tos oktatásról beszélünk. Ennek az oktatásnak
előnye, hogy közel azonos betegségben szenvedő
egyének oszthatják meg tapasztalataikat, vélemé­
nyüket egymással, amelynek eredménye nemcsak
tudásuk és tapasztalatuk gyarapodása, hanem je­
lentős pozitív pszichés hatásai is érzékelhetőek.
A tanuláshoz megfelelő környezetet kell bizto­
sítani, ahol a tanuló képes figyelmét a tanulandó
anyagra összpontosítani. Biztosítani kell a megfe­
lelő' felszerelést az oktatáshoz. Ügyelni kell arra,
hogy zavaró tényezők ne akadályozzák a haté­
kony oktatás folyamatát (zaj, világítás, levegő,
hőmérséklet, zsúfoltság, bútorzat stb.).
Ha a beteg kívánja, a családtagokat is be lehet
vonni a tanítás folyamatába. Bizonyos esetekben
a hozzátartozók azok, akikre az oktatás folyama­
ta irányul, mert a beteg képtelen az ismeretek el­
sajátítására, az elvégzendő beavatkozások kivite­
lezésére. (Például cukorbetegek diétás tanácsok­
kal való ellátása.)
Gyerekek és idősek oktatása
Gyerekek oktatásánál figyelembe kell venni a
következőket:
szükséges lehet a felnőnek bevonása;
lehetőleg játékos formában kell végezni;
a gyermek életkora, intellektuális képessé­
ge, személyisége.
Idősek oktatásánál figyelembe kell venni:
a fizikai, pszichés változásokat, melyek gá­
tolhatják a tanulást.
Ha megfelelő ütemben halad a tanulás, haté­
konyan tudnak tanulni.
Általában a következő szempontokat kell fi­
gyelembe venni:
az új információt a beteg előző tanulási
szintjéhez kell igazítani;
lassan kell a bemutatást végezni;
gyakran kell ismételni;
példákkal kell alátámasztani, például: dié­
ta bizonyos betegségekben, mozgás, torna,
higiénés szükségletek betartása stb. (az in­
ternet jelenleg ezeket nem pótolja);
rövid távú célokat kell felállítani;
időt kell hagyni a tanultak bemutatására,
hibák korrigálására.
Ma már az internet elterjedésével egyre több
beteg jut ismeretekhez betegségükkel kapcsolat­
ban a világhálón. Megjelennek a hasonló betegsé­
gekben szenvedők önsegítő és érdekeiket képvise­
lő csoportok is. Mindezek hozzájárulnak ahhoz,
hogy a betegek értékes ismereteket gyűjtsenek és
szerezzenek egymástól, és megosszák tapasztala­
taikat egymással. Minél több ismerettel rendelke­
zik a beteg saját betegségével kapcsolatban, annál
inkább mutat együttműködést gyógykezelése so­
rán, és ez állapotának gyorsabb javulását ered­
ményezheti.
A vallás szükséglete
A vallás és gyógyítás közti kapcsolat a történelem előt­
ti időkre nyúlik vissza. Bizonyos természeti népeknél
még ma is megfigyelhető e két tevékenység szoros kap­
csolata. A 2 0 . század első évtizedében William Osler
nagynevű orvos a betegek vallásgyakorlásának fontos­
ságára hívta fel a figyelmet a klinikai gyakorlatban, ő
még csak feltételezte a vallás jótékony hatását a bete­
gek állapotának javulásában, s csak későbbi vizsgálatok
igazolták feltételezéseit. Ma már számtalan eredmény
bizonyítja, hogy a vallásos elkötelezettség védő hatású
a prevencióban, a betegségek megelőzésében, a már
meglévő krónikus betegségek súlyosbodásának m e g f é ­
kezésében is. Az imádkozás segítő szerepét szintén bi­
zonyították.
De mi is a vallás? A vallás olyan, a g o n d o l k o d á s b a n
és cselekvésben kifejeződő m e g g y ő z ő d é s , amely szerint
transzcendens erők m ű k ö d n e k a világban. A nagy világ­
vallások hívei szerint a vallás hittel kötődés az (egy) Is­
tenhez, kivéve az alább tárgyalt vallások közül a b u d d ­
hizmust.
A holisztikus ápolás során figyelembe kell
vennünk a beteg testi, szociális szükségletei mel-
lett a lelki, szellemi szükségleteit, azon belül val­
lási igényeit. A beteg emberi méltóságát tiszte­
letben kell tartani, és nem lehet vallási elkötele­
zettsége miatt hátrányos bánásmódban részesí­
teni.
A beteggel való első találkozás alkalmával
már ismereteket szerezhetünk lelki, vallási szük­
ségleteiről, akár az általa elmondott információk
alapján, vagy a magával hozott tárgyak (rózsafü­
zér, Biblia, kereszt) közvetítése által. A beteg lel­
ki, vallási szükségleteinek feltárásában az általa
közvetített verbális és nonverbális jelzéseknek
kitüntetett szerepük van. Az ápoló feladatai közé
tartozik, hogy a fizikai ápoláson kívül lelki
támaszt is nyújtson a betegnek, továbbá gondos­
kodjon a lelki segítség azon forrásairól, amelye­
ket a beteg igényel (lelkész, pszichológus). Sok­
szor elegendő, ha hagyjuk a beteget lelki problé­
máiról beszélni, de mi is érdeklődhetünk erről és
ebből származó szükségletei iránt. Vannak bete­
gek, akik igénylik a nyugalmat, csendet, ahol
meghitten tudnak elmélkedni, s az erre való lehe­
tőséget biztosítanunk kell számukra. Biztosítani
kell továbbá, hogy a beteg kapcsolatot tudjon
fenntartani hozzátartozókkal, vallási közösség­
hez tartozó látogatókkal, lelkésszel. A beteg álla­
potától és igényeitől függően lehetőséget kell
adni vallásának gyakorlására a kórházban való
tartózkodásának ideje alatt is.
Az Egyesült Államokban úgy találták, hogy a
rendszeresen misére és istentiszteletre járó embe­
rek átlagosan magasabb életkort érnek meg.
Munkánk során előfordul, hogy más ország­
ból, más kultúrával és vallási szokásokkal ren­
delkező betegek szorulnak az általunk nyújtott
ápolási, gondozási segítségre. Azért fontos,
hogy megismerjük az eltérő vallások istenképét
és az ebből fakadó rituális megnyilvánulásokat,
mert csak azáltal nyújthatunk a beteg számára
teljes körű ellátást, ápolást, ha nemcsak testi,
hanem lelki, vallási szükségleteivel is tisztában
vagyunk. Ma már előfordul a gyógyításunk so­
rán, hogy találkozunk muzulmán, hindu, budd­
hista, gyakrabban pedig izraelita vallású pácien­
sekkel.
A keresztény vallás
A keresztény vallás tanítása szerint a teremtés
utáni bűnesetben Istentől elszakadt embert Jézus
Krisztus áldozatában visszavezette magához. Jé­
zus Krisztus kereszthalála áll a központban, ezért
is mondható, hogy Jézus Krisztus a kereszténység
alapja. A gyógyítás a keresztény ember számára
Jézus Krisztus erejének megtapasztalása. Isten a
gyógyításban sokféle (emberi) eszközt fel tud
használni. Keresztény szempontból a teljes em­
ber, vagyis a test és a lélek egységében/egészségé­
ben kezelendő. Az egyház közösségébe a megtért
hívő a keresztség által vétetik fel. A római katoli­
kusok, reformátusok, evangélikusok, vagyis ezen
történelmi egyházak a csecsemőket is megkeresz­
telik, ha legalább az egyik szülő hisz (reformátu­
soknál ez a keresztszülőkre is érvényes). A keresz­
tény hit nem ellenzi a modern orvosi gyakorlatot.
Sok keresztény felekezetnek nincs étrendi tilalma.
(Egyes felekezetek - lásd később: adventisták,
mormonok - tiltják a kávé, tea, alkohol fogyasz­
tását.)
A római katolikusok hamvazószerdán és a
nagyböjti hét péntekén nem fogyasztanak húst.
Hamvazószerdán és nagypénteken böjtölnek is.
Ez a tiltás gyerekekre és betegekre nem vonatko­
zik. Betegség alatt a római katolikusok kérhetik a
gyónást és áldozást és a betegek kenetét is. A gyó­
nás gyógyító hatását sok beteg megtapasztalta
már. Az áldozást egyházi kisegítő is kiszolgáltat­
hatja. Kérésre a katolikus pap akár kórházban,
akár otthonában felkeresi a beteget. Ha érkezése
előtt röviddel a beteg meghal, mérlegelés után fel­
oldozhatja.
A protestánsoknál nagypénteken szokásos a
böjt, bár nem előírás akkor sem. Október 3 1 .
ünnep, a Reformáció emlékünnepe. Betegek lelki
támogatást vagy úrvacsorát kérhetnek. A beteg­
nek adott úrvacsora nem a halálra készít, hanem
a lélek gyógyulásának eszköze azáltal, hogy
egyesíti a beteget Jézus Krisztussal. Úrvacsorát
csak református vagy evangélikus lelkipásztor
szolgáltathat ki. Kérésre a betegágyhoz viszik
akár kórházba, akár a páciens otthonába. Úrva-
csorát csak öntudatánál lévő embernek szolgál­
tatnak ki. Ha a lelkész érkezése közben veszti el
a beteg az eszméletét, a lelkész a helyzetnek meg­
felelő istentiszteleti szolgálatot végez. Az úrva­
csoránál jónak tartják, ha a családtagok is jelen
vannak.
Az ápoló segítségére lehetnek egyházi kiadvá­
nyok, például a Biblia, egy zsoltáros könyv, a pá­
ciens vallásának imádságos könyve. A 4 1 . zsol­
tárban olvashatjuk: „Gyógyíts meg Istenem, mert
vétkeztem ellened."
A zsidó vallás
A pogány sokistenhitű vallások világában az egy
igaz Isten által kiválasztott zsidó nép prófétai sze­
repet kapott. A Messiás eljövetelét várják. A
szombat számukra a munkaszüneti nap, amikor
semmilyen munkát nem szabad végezni.
A zsidók a hosszú életet Isten ajándékának
tulajdonítják. Az ortodox és a konzervatív zsi­
dók körében elterjedt szokás, hogy a nyolcna­
pos fiúgyermeket körülmetélik. Ennek tulajdo­
nítják, hogy náluk kevesebb a nőgyógyászati
rák. Hisznek a halál utáni feltámadásban. Be­
tartják az étkezési előírásokat, melyek tiltják a
disznóhús fogyasztását. A zöldség, gyümölcs,
tojás, hal szabadon fogyasztható. Ügyelnek a
reggeli alapos tisztálkodásra, minden étkezés
előtt igénylik a kézmosást. Betegség esetén elfo­
gadják az orvosi kezelést, szervátültetés előtt ki­
kérik a rabbi véleményét. A betegek látogatása
vallási kötelezettség. Az ortodoxok ellenzik a
halottak boncolását és hamvasztását. Az el­
hunyt testét rituálisan megtisztítják, és a lehető
leghamarabb eltemetik.
Az iszlám vallás
Az iszlám a hívő embert örökkévaló lélekkel ren­
delkező egyedi személynek tekinti. A betegségek
kezelésében a modern orvostudomány eredmé­
nyeit elfogadják, engedélyezik a nők teherbe esé­
sének megakadályozására irányuló beavatkozá­
sokat (gyógyszer, más védekezési eljárás), de el­
ítélik az eutanáziát, homoszexualitást, öngyilkos­
ságot, házasságon kívüli szexuális kapcsolatot. A
nők női orvosokat részesítenek előnyben. A jó
mohamedánnak öt kritériuma van: napi öt ima
Mekka felé fordulva, Allahot ismerje el egyedüli
istennek, egy életben egyszer el kell zarándokolni
Mekkába, adakozás: a gazdag adjon a szegény­
nek, a Ramadán havi böjt, ami alól mentesülnek
a gyerekek, betegek, várandós, szoptató anyák,
katonák. A böjt alatt tartózkodni kell az evéstől,
dohányzástól, ivástól és a nemi érintkezéstől. Ti­
los a disznóhús, elhullott állat és a vér fogyasztá­
sa. Az imádkozás mellett nagy hangsúlyt fektet­
nek a tisztálkodásra. Naponta ötször mosakod­
nak, ami a betegeknél is kötelező. Halála előtt a
mohamedán beteg megvallja bűneit, halála után
a család közösen megmossa a testet, halotti lepel­
be teszik, imádkoznak felette és Mekka felé for­
dítják az elhunytat. A 4 hónaposnál idősebb
magzat elvetélésekor a magzatot megmosdatják,
nevet adnak neki és eltemetik. Az amputált vég­
tagot ruhadarabban, imádkozás és mosdatás nél­
kül helyezik a földbe.
Hinduizmus és buddhizmus
India területén született a nagy világvallások kö­
zül a hinduizmus és buddhizmus. Ezen vallások
követői elfogadják a mai modern orvostudo­
mányt. A hinduknál nagyon sok étrendi tilalom
figyelhető meg. Sokan közülük vegetáriánusok,
tartózkodnak mindenféle hús, hal és tojásfo­
gyasztástól. Elvetik az ajzó és izgatószerek hasz­
nálatát, tartózkodnak a szerencsejátéktól és a ki­
csapongó nemi élettől. Szent állat a tehén. Fon­
tosnak tartják a tisztaságot, ami nem csak a tisz­
tálkodást, hanem a lelki megtisztulást is kifejezi.
A hívők naponta többször imádkoznak, számuk­
ra a legfontosabb a kora reggeli fohászkodás, el­
mélkedés (meditáció). A hinduk a betegséget az
előző életben elkövetett bűn vagy a testtel való
visszaélés következményének tekintik. A hozzá­
tartozó halála után rituálékat tartanak, a halál
számukra a reinkarnációt jelenti.
A buddhizmus Kr. e. 6. században keletkezett.
Az ember számára öt törvény létezik: tilos bár­
mely élőlény elpusztítása, mások tulajdonának
elvétele, más asszonyának érintése, a hazugság és
a részegség.
A buddhisták egy része szintén vegetáriánus,
többségük egészséges életet él. Nem fogyaszt al­
koholt és nem dohányozik. Betegség alatt egy
családtag a beteggel marad, és biztosítja testi-lel­
ki szükségleteit.
Adventisták, mormonok,
Jehova tanúi (a kereszténységből
kivált felekezetek)
Az adventisták nem fogyasztanak sem alkoholt,
sem koffeintartalmú szereket, nem esznek sertés­
húst, és erős fűszeres ételeket. Nem dohányoz­
nak, sokan közülük áttérnek a vegetáriánus étke­
zési szokásokra, erkölcsös szexuális életet élnek,
rendszeres fizikai aktivitást és heti egyszeri vallá­
sos elmélkedéssel eltöltendő pihenőnapot iktat­
nak be. Ezen egészségesebb életmódbeli szokások
az előforduló betegségek gyakoriságának csök­
kentéséhez járulnak hozzá. Vizsgálatok kimutat­
ták, hogy kevesebb körükben a vastagbél, emlő
és légúti daganatos, valamint a keringési megbe­
tegedések aránya. Hasonló életvitelt folytatnak a
mormon felekezet hívei, akik szintén tartózkod­
nak a különféle legális és illegális drogoktól, meg­
engedett a többnejűség. A közösségi, családi kap­
csolatokat előnyben részesítik, ami egyben a tár­
sas szükségletük iránti igényüket és a stresszhely­
zetekkel való könnyebb megküzdést szolgálja.
Havonta egyszer böjtölnek, nem fogyasztanak
tartósítószerből készült ételeket, s körükben a
születések száma is jóval magasabb és bizonyos
betegségek (például vastagbélrák) ritkábbak. Je­
hova tanúi számára tilos a sportolás a szexuális
élvezet és mindenféle hazárdjáték. A gyerekek ke-
resztelését érvénytelennek, a karácsony ünnepét
pogány szokásnak tartják. Tilos számukra a ka­
tonai szolgálat, politikai választásokban való
részvétel, nem dohányozhatnak, nem fogyaszt­
hatnak vért tartalmazó ételeket, tilos számukra a
szervátültetés és a vérátömlesztés, elutasítják a
véradást. Vérkészítmények, mint például albu-
min, globulin, gammaglobulin stb. befogadását is
elutasítják.
Rekreáció iránti igény
A mai feszített munkatempó mellett egyre több
ember érzi úgy, hogy szüksége lenne kikapcsoló­
dásra, pihenésre. Olyan tevékenységek végzésére,
amelyek az ember számára a jó közérzetet, a jól­
lét megteremtését és átélését szolgálják. Hazánk­
ban is egyre inkább elterjednek az emberek köré­
ben azok a tevékenységek, amelyek a pihenésre,
aktív kikapcsolódásra, jó testi- lelki közérzet
megteremtésére, azaz az életminőség javítására
irányulnak.
A rekreáció kifejezés az egyén munkaképessé­
gének és egészségének megújítását jelenti. Kétféle
felosztását különíthetjük el, az egyik a pihenés,
másik a szabadidőtöltés. A pihenésen belül is
megkülönböztetünk aktív és passzív pihenést.
Passzív pihenésen az alvást és a relaxációt értjük,
míg aktív pihenésnek tekintünk minden olyan te­
vékenységet, amely során a megszokott, állandó
tevékenységektől eltérő dolgokkal foglalkozunk
(aktív pihenés például a moziba, színházba járás,
az olvasás). Aki egész nap fizikai tevékenységet
végez, annak aktív felüdülést jelenthet egy könyv
elolvasása vagy egy színdarab megtekintése.
A kreatív szabadidőtöltéshez sorolják a tanu­
lást, művészi és technikai tevékenységeket. A rek­
reáció másik felosztása szerint beszélhetünk fizi­
kai és sportrekreációról. A sportrekreáció közé
soroljuk az aerobikot, fitnesztermi edzéseket, síe­
lést, kocogást, míg a fizikai rekreációhoz a horgá­
szás, strandolás, napozás stb. tartozik.
A betegek rekreációs igényei
A betegek többségénél akár otthon, akár a kór­
házba kerülést követő időszakban a passzív pihe­
nés dominál, amelyet később a beteg állapotá­
nak, igényének, életkorának figyelembe vételével
az aktív pihenés vált fel. A passzív pihenés felté­
teleit az ápolójának kell biztosítani a kórházban.
Olyan lehetőséget és környezetet kell teremteni,
amelyben a betegek zavartalanul tudnak pihenni,
alvási és relaxációs igényeik biztosítottak. Tájé­
kozódni kell a beteg alvási, pihenési szokásairól.
(Mikor alszik el, hogyan szokott elaludni, meny­
nyit szokott aludni). Biztosítani kell elegendő
időt az alvásra. Vannak olyan betegek, leginkább
idősek és gyerekek, akiknek nemcsak éjszaka, ha­
nem délután is szükségük van a pihenésre, alvás­
ra. Számukra is meg kell teremteni az ennek za­
vartalan megvalósulásához nélkülözhetetlen nyu­
godt körülményeket. Törekedjünk a külső zava­
ró tényezők kiiktatására, kényelmes testhelyzet
biztosítására. (Ezt leginkább az ágyhoz kötött
betegeknél fontos figyelembe venni.) Előfordul­
hat, hogy a beteg nem tud elaludni, aminek
számtalan oka lehet. Ennek feltáráshoz hozzájá­
rulhat családtagja, az ápolója, ha időt szakít a
beteggel való beszélgetésre, meghallgatja, és így
fény derülhet alvási nehézségeinek okaira. Az al­
vási problémák enyhítésére tanácsokkal láthat­
juk el a beteget, például elalvás előtt olvasson,
hallgasson zenét, amíg el nem álmosodik, vagy
relaxációs gyakorlatokat alkalmazzon, ami segí­
ti az elalvást.
Relaxációhoz szintén biztosítani kell a nyu­
godt légkört a beteg számára. A relaxáció eredeti
jelentése lazulás, nyugalom, a lelki feszültségek
kiiktatása, ma mind pszichés, mind szomatikus
területen elért hatásait ismerjük. Biztosítja a jó
közérzetet, pozitív hangulatot, másrészt az izom­
tónus csökkenését, szívfrekvencia mérséklődését,
spontán reakciók megritkulását, belső elválasztá­
sa mirigyek működésének stabilitását. Jó hatású
a zeneterápia is, amely során szintén előidézhető
relaxált állapot. A betegek számára lehetőséget
kell teremteni az olvasásra, tv-nézésre. Ha a beteg
fennjáró, s állapota is megengedi, és igényli, ak­
kor lehetőséget kell adni a könyvtár használatára
is. El kell neki mondani, hol találja meg, és mi­
lyen feltételekkel juthat a könyvtár birtokában lé­
vő olvasmányokhoz. A betegek igényelhetik és
szükségük is lehet arra, hogy tanuljanak. Ezen le­
hetőséget is biztosítani kell (lásd A tanulás szük­
séglete). A kórházba kerülő betegek eltérő isme­
retekkel, szakértelemmel, képességekkel, szük­
ségletekkel rendelkeznek. Minden ember számára
a körülményeknek megfelelően biztosítani kell
önmegvalósításukat, az önkifejező törekvésüket
elősegítő tevékenységeket a kórházi tartózkodás
alatt is. Ha például egy festőművész a kórházi ke­
zelés alatt szeretné művészi képességét kiélni, ne
akadályozzuk ebben.
A mozgást jótékony hatásai miatt a gyógyítás
és utókezelés területén is alkalmazzák. A fizikai
aktivitás pozitív hatással van a vázizom-, ideg-,
légző-, továbbá keringési, anyagcsere- és az im­
munrendszerre is. Az eszméletlen betegeknél az
immobilizációs szindróma megelőzése érdekében
szükségessé válhat a passzív mozgattatás. Ez a
mozgatás az ízületi kontraktúrák, izom- és cson-
tatrófia megakadályozására irányul. Amennyiben
a beteg állapota engedi, biztosítsunk számára tor-
nászásra való lehetőséget, megfelelő szakember
jelenlétében. Jótékony hatású a megfelelő hőmér­
sékletű vízben való úszás, víz alatti torna. A bete­
gek közérzetének javításához hozzájárulhatunk,
ha higiénés szükségleteik kielégítése során vérke­
ringést serkentő, izmokat ellazító masszázst al­
kalmazunk.
Önellátás, cselekvés igénye
Amikor a beteg valamilyen tevékenységiek) el­
végzésében akadályozott, azaz önellátó képessége
károsodik, segítséget igényel. Ez az állapot azon­
ban növelheti a beteg kiszolgáltatottság, tehetet­
lenség érzését, amely önértékelésének alacsony
fokával párosulhat. Ezen érzéseket és a beteg
megszégyenülését fokozhatjuk, ha olyan felada-
 75. fejezet M a g a s a b b szintű igények megjelenése az á p o l á s b a n

tok teljesítését várjuk el a betegtől, amiket az
adott aktuális állapota miatt képtelen teljesíteni.
Mindezekhez társulhat, hogy irántunk tanúsított
bizalma, együttműködő hajlama jelentős mérték­
ben csökken, s mindez állapotának javulását hát­
ráltatja. Szükségleteinek kielégítési nehézségei
miatt a betegnél fellépő pszichés problémák meg­
felelő odafigyeléssel és gondozással csökkenthe­
tőek, vagy megszüntethetőek. Ha a beteg ágyhoz
kötött, célszerű vele együtt olyan ápolási terv
meghatározása, amely az önállóságának minél
korábbi elérését célozza meg. Minden esetben
a beteg aktuális állapota határozza meg, hogy
mennyi és milyen feladatok elvégzésére ösztönöz­
zük. Az ápoló részéről nélkülözhetetlen a jó meg­
figyelőképesség és empátia. Ha az ápoló ismeri
betegét, fel tudja mérni a képességét, akkor képes
lesz arra, hogy olyan feladat elvégzésére ösztö-
nözze a beteget, amely önértékelésének, önbizal­
mának növekedéséhez vezet. Minden pozitív irá­
nyú fejlődés motiváló hatású, amelyet a pozitív
megerősítés tovább növelhet. Amennyiben a be­
teg fennjáró, lehetőséget kell biztosítanunk szá­
mára, hogy önbecsülése, önmegvalósulási és ön­
kifejező szükséglete a kórházi tartózkodás alatt
biztosítva legyen. Bevonhatjuk és be is kell vonni
saját ápolási szükségleteinek kielégítésébe, lehe­
tőséget adunk a tanulásra, kedvenc időtöltésének
kórházi keretek közötti biztosítására. A tartós,
maradandó sérülések, betegségek esetén a rehabi­
litációs lehetőségek biztosítják a betegek számára
az eredeti állapotukkal megegyező, vagy ahhoz
közeli állapot elérését. És segít, hogy a lehető leg­
tökéletesebb állapotban a páciens ismét az általa
végzett munkájával a társadalom nélkülözhetet­
len és hasznos tagja legyen.

Összefoglalás

Az embereknek számtalan szükségletük van, amelyek lehetnek alapvető és magasabb szin­

tűek. Minden egyes kórházba kerülő betegnél figyelembe kell venni az adott beteg igényeit,
szükségleteit, és ennek megfelelően kell biztosítani számukra az ellátást és ápolást. Az ápo­
lás során az alapvető igények és szükségletek mellett a magasabb szintűekről sem szabad el­
feledkezni.

Mivel az ember társas lény, igényli a kapcsolattartást más emberekkel, ennek legegyszerűbb
formája a kommunikáció, amely lehet verbális és nonverbális. Ismernünk kell a hatékony
kommunikáció szabályait, (nyelvi-kulturális különbségek, eszméletlen, csökkent hallású be­
teggel való kommunikáció, receptív beszédzavar, expresszív beszédzavar, gyermekekkel,
idős beteggel való kommunikáció), a különböző kultúrák és vallási szokások elveit.

A tanulás és ebből származó tudás is képezheti a betegek fontosabb szükségleteit kórházi

tartózkodásuk alatt. Ez leginkább akkor nyilvánul meg, amikor egészségi állapotuk javulá­
sa, életmódbeli változtatás érdekében új ismeretekre kell szert tenni. A formális, egyéni és
csoportos tanulásnál mindig figyelembe kell venni az ismeretek zavartalan elsajátításának
feltételeit. A tanulás során fontos a megerősítés, melynek két fajtája ismeretes, a pozitív és
negatív megerősítés. Lényeges, hogy az ápoló ösztönözze a beteget, figyelembe véve a beteg
képességeit, amellyel hozzájárulhat önértékelésének, önbizalmának növeléséhez.
A magasabb szintű szükségletek egyik igen fontos részét képezi a hit, a vallás. A kórházba
kerülő betegek eltérő vallási nézeteket képviselhetnek (keresztény, iszlám, zsidó vallás, hin­
duizmus, buddhizmus, mormon felekezet stb.), ezekkel is fontos megismerkednie az ápoló­
nak. Sok olyan beteggel találkozunk, akik igénylik a meggyőződésüknek megfelelő hit gya­
korlását, amelyben egy beteget sem szabad korlátozni.

A betegek számára a pihenés (lehet aktív és passzív) biztosítása is nélkülözhetetlen, amely

alapvető szükséglet, és hiányában a magasabb szintű igények kielégítése is nehézségekbe üt­
közik.

Soha nem feledkezhetünk meg arról, hogy minden embernek más és más szükségletei van­
nak, amelyek az adott körülményeknek megfelelően változnak, ezért kell a betegek szükség­
leteit egyénenként felmérni és felismerni, amely az individuális és holisztikus ápolás alapját
képezi.

Kérdések, feladatok

1. Mit jelent a közvetlen kommunikáció?

2. Melyek a kommunikáció elemei?
3. Sorolja fel a metakommunikáció formáit!
4. Mit jelent a formális és informális tanulás?
5. A tananyag átadásának milyen módjait ismeri?
6. Melyek a csoportos tanulás előnyei?
7. A pozitív megerősítésnek milyen típusait ismeri?
8. A hitnek, vallásnak milyen szerepe lehet a gyógyulásban?
9. Ismertesse a nagyobb vallások főbb jellemzőit!
10. Mit jelent az aktív és passzív pihenés?
11. Sorolja fel a relaxáció jótékony hatásait!
 M i ri d e n n a po s b e a va t k o z á s o k
Békési Éva
A mindennapos beavatkozások nap mint nap
végzett eljárások, melyek egy részét gyógyintézet­
ben végzik, de többségük elvégezhető járóbeteg­
rendelésen, sőt egy részük a beteg otthonában
is. Ezek a beavatkozások vagy a betegség meg­
állapítását célozzák, vagy gyógyítás céljából al­
kalmazzák őket, tehát lehetnek diagnosztikusuk
vagy terápiásak. Diagnosztikus pl. a vérvétel la­
boratóriumi vizsgálathoz, terápiás a gyomormo­
sás a mérgező anyag eltávolítása céljából vagy a
sebkötözés stb. A beavatkozás az ápoló részéről
pontosságot, lelkiismeretességet, felkészültséget,
körültekintést igényel. Az emberek általában fél­
nek minden olyan beavatkozástól, amit nem is­
mernek. Ezért mindig időt kell szentelni arra,
hogy a beavatkozás lényegét ismertessük. Ennek
elmulasztása az empátia hiányára utal. A tájé­
koztatás reális legyen: nem elnagyolt, de nem is
eltúlzott. A valóság a beavatkozáskor úgyis ki­
derül, és ha az nem úgy történik, ahogy felké­
szítettük, a beteget csalódás éri, amit már nehéz le­
het helyrehozni.
A mindennapos vizsgálatok egy része invazív
jellegű, ezekhez a törvény szerint a beteg előzetes
hozzájárulása szükséges (például vérvétel). Az
esetek nagyobb részében azonban elegendő az
ún. ráutaló magatartás.
Fontos, hogy a diagnosztikus célból az anya­
gokat az előírásnak megfelelően nyerjük, és az ér­
vényes szabályok szerint juttassuk el a vizsgálat
helyére. A beavatkozások során mind a beteget,
mind magunkat védeni kell a fertőzéstől megfe­
lelő védőeszközök használatával (gumikesztyű,
esetleg szájmaszk, izolálás stb.)
A mindennapos beavatkozások közül ebben a
rövid fejezetben csak azokat tárgyaljuk, melyek
nem kapcsolódnak szorosan a betegek szükségle­
teinek kielégítéséhez.
Ebbe a körbe tartozott régebben a „próbareggeli­
n e k " nevezett gyomorsawizsgálat Mivel a z o n b a n jelen­
tőségét elvesztette, ezt már nem tárgyaljuk.
Duodenumszondázás
Az epe vizsgálata történhet diagnosztikus és terá­
piás céllal. (A duodenumba fontos, az emésztéshez
szükséges nedvek kerülnek a májból és a hasnyál­
mirigyből (epe, amylas lipas). Vizsgálhatjuk az epe
összetételét, baktériumokat, protozoonokat.
Előkészítés
Vizsgáló vagy kezelő helyiség;
kézfertőtlenítő oldat;
2 db steril duodenalis szonda;
vesetál;
papírvatta, textillepedő;
kémcsövek, steril kémcsövek, kémcsőáll-
vány;
1 0 - 2 0 cm' steril fecskendő;
33 százalékos magnézium-szulfát (gyógy­
szertárból rendelhető magisztrális készít­
mény);
2 dl víz;
 steril gumikesztyű;
natív kémcső;
formalinoldat;
lakmuszpapír;
vizsgálatkérő nyomtatvány;
kézmosáshoz szükséges eszközök.
Duodenumszondázás diagnosztikus céllal. Ki­
vitelezés előtt az ápoló felkészíti a beteget, el­
mondja a vizsgálat lényegét, és kéri a beteg
együttműködését. Duodcnalis szondázásnál a
szondát szakaszosan vezeti a gyomorba (45 cm)
(16.1. ábra), ezt követően a beteget a jobb ol­
dalára fekteti, derekát összehajtott párnával meg­
emeli, ezáltal a szondának a gyomorból a duode-
numba (75 cm) jutását igyekszik segíteni. A meg­
felelően levezetett szondán először híg epe ürül,
mely világos sárga szinű. Ez az „A" epe. Az epe
egy részét kémcsőben fogjuk fel. Ezután 2 0 - 3 0
ml 33 százalék magnézium-szulfát oldatot fecs­
kendezünk be a szondán keresztül, amit 20 perc­
re lezárunk. A magnézium-szulfát adása az epe-
hólyagot összehúzódásra ingerli, és a szonda
megnyitása után már sötétzöld vagy barnás hó-
lyagepe ürül, ezt újabb kémcsőben fogjuk fel. Ez
a „ B " epe. Egy idő múlva az epe színe és sűrűsé­
ge megváltozik, és világosabb, kevésbé sűrű „ C "
epe ürül a májból. Amennyiben az epéből bakte-
76.7. ábra.
A d u o d e n u m s z o n d a levezetése
riális tenyésztésre is mintát kell venni, akkor ste­
ril kémcsőbe fogja fel az epét, természetesen
ügyelve a sterilitási szabályok betartására.
Amennyiben a duodenalis nedv üledékét akarja
vizsgáltatni, akkor néhány csepp formaiint tesz a
kémcsőbe. Protozoonok, legtöbbször giardia
lamblia kimutatására konzerváló anyagot nem
alkalmaz. A duodenum nedvet „melegen" juttat­
ja vizsgálatra, ez azt jelenti, hogy a mintavétel
után 2 óra múlva az anyagot meg kell vizsgálni.
Terápiás céllal történő szondázás. Ma már rit­
kán alkalmazzák a terápiás céllal végzett duode-
numszondázást. Elsősorban epebetegeknél alkal­
mazták az epehólyag kiürülésének siettetésére.
A beavatkozás kivitelezése után gondosko­
dunk a vizsgálati anyagok vizsgálatra küldéséről
és az eszközök rendbe tételéről.
Gyomormosás
A gyomortartalom gyors, teljes kiürítése. Mérge­
zés esetén a még fel nem szívódott mérget kell a
beavatkozás során a gyomorból eltávolítani. A
pangó ételmaradék eltávolítására is szolgál a gyo­
mor kiürülésének akadályozottsága esetén, pél­
dául: pylorusstenosis.
Előkészítés
Kézmosáshoz szükséges eszközök;
kézfertőtlenítő oldat;
egy pár steril gumikesztyű;
steril gyomormosó készülék (üvegtölcsér,
gumicső, összekötő üvegcső, gyomor­
szonda);
vesetál, vödör a gyomorváladék felfogása
céljából;
gyomorváladék minta küldésére szolgáló
edény;
műanyag vagy gumilepedő;
 vízhatlan kötény;
L
eszméletlen betegnél ujjvédő, szájterpesztő ápoló a tölcsért langyos vízzel megtölti oly mó­
és intubáláshoz szükséges eszközök; don, hogy a csatlakozó gumicső végét a tölcsér
5-6 liter langyos víz; pereménél magasabbra emeli. Ezt a gumicsövet
egy literes kancsó; csak ezután illeszti a szondára, összekötés után a
orvosi szén, sós hashajtó. tölcsért magasabbra emeli, így a mosófolyadék
áramlani kezd a gyomor felé. A tölcsért addig
tartja felemelve, amíg a folyadékszínt a tölcsér al­
Kivitelezés só nyílását meg nem közelíti. Ezután következik
a gyomor kiürítése (16.2. ábra).
A beteget fel kell készíteni, melynek során az eljá­
rást végző röviden tájékoztatja a beavatkozás
szükségességéről és lényegéről. Eszméletlen vagy
mozgásképtelen betegnél fekvő helyzetben kell el­
végezni a gyomormosást. A fekvő beteg fejét ol­
dalra kell fordítani. Eszméletlen beteget intubálni
kell, hogy ne juthasson gyomortartalom a légu-
takba! Nem együttműködő beteg száját szájter-
pesztővel nyitjuk ki, és a szájterpesztőt a fogai
közt hagyjuk a művelet befejezéséig. (Ilyenkor
ajánlatos a jobb kéz mutatóujjára ujj védőt húzni.)
Együttműködő beteget az ápoló a gyomormo­
sáshoz székre ülteti, és mellette helyezkedik el.
A beavatkozást végző felveszi a vízhatlan kö­
tényt, a beteg elé pedig műanyag lepedőt tesz úgy,
hogy annak alsó vége tölcsérszerűen az eléje he­
lyezett vödörbe lógjon. Ha a betegnek kivehető
műfogsora van, azt eltávolíttatjuk.
A beteget felszólítjuk, hogy nyissa ki a száját, 16.2. ábra.
nyújtsa ki a nyelvét és a fejét kissé hajtsa előre. Gyomormosás
Az orvos a rövidre fogott gyomorszondát vízszin­
tesen vezeti a beteg szájába a hátsó garatfalig,
majd könnyed mozdulatokkal tovább a nyelőcső­ A tölcsért a beteg gyomrának magassága alá
be, kb. 40 cm-ig a gyomorba. Az eljárás a közle­ süllyesztjük anélkül, hogy a tölcsér száját lefelé
kedő edények törvényén alapszik. Ha két edényt fordítanánk. Ilyenkor a folyadék kifelé kezd áram­
csővel összekötünk, a magasabb edényből folya­ lani, a gyomorból a tölcsérbe. Megvárjuk, amíg a
dék áramlik az alacsonyabban fekvőbe, mindad­ gyomormosó folyadék a tölcsért peremig megtölti,
dig, amíg a két edény folyadékszintje ki nem eközben megfigyeljük tartalmát és színét.
egyenlítődik. Mérgezés vagy annak gyanúja ese­ Ha megtelt, a tölcsért lefelé fordítjuk a gyűj­
tén a gyomortartalmat az előkészített edényben tőedénybe, és kiürítjük. Ezután a tölcsért vissza­
az ápoló felfogja és megőrzi! Ha pangó gyomor­ fordítjuk, vízzel feltöltjük és az ápoló ismét fel­
tartalom ürül, megfigyeli, hogy régebben elfo­ emeli. Az öblítést addig folytatjuk, amíg a mosó­
gyasztott ételt tartalmaz-e! folyadék tisztán nem jön vissza. A beavatkozás
A gyomormosás akkor kezdődik, ha a szon­ közben az ápoló figyeli a beteg arcszínét, légvéte­
dán keresztül már nem ürül gyomortartalom. Az lét, reakcióit, mert előfordulhat, hogy gyomor-
mosás során gyomortartalom jut a légutakba. Ezt
a légutak leszívásával és lejtó'ztetett fekvéssel kell
eltávolítani.
A gyomormosás befejezésekor az utolsó öblí­
tőfolyadékba 2-3 evőkanál orvosi szenet teszünk,
és ezt a gyomorban hagyjuk. Célszerű emellett
még sós hashajtót is adni.
A mosás befejezésekor az ápoló a szonda vé­
gét összeszorítja, kihúzza, majd a beteg száját ki­
öblítteti. A levezetett szondán keresztül a gyo­
mortartalom jelentős része kiürül. A mérgezésre
gyanús gyomortartalmat az illetékes laboratóri­
umba kell küldeni, feltüntetve az edényen a beteg
nevét és egyéb azonosítóit. A gyomormosó folya­
dékot csak azután szabad kiönteni, ha már min­
den körülményt megnyugtatóan tisztáztunk. A
gyomormosás befejezése után az orvos dokumen­
tálja a beavatkozást (lázlap vagy ambuláns keze­
lőlap). Az ápoló a használt eszközöket elmossa.
papírtörölköző;
A beavatkozást követően az ápoló ellenőrzi és
vízhatlan kötény;
dokumentálja a kardinális paramétereket (RR, P,
veszélyeshulladék-tároló edény;
légzés, hőmérséklet), eltérés esetén értesíti a keze­
steril papírvatta,
lőorvost, aki dönt a további teendőkről.
ágytál;
paraván;
lepedő.

Hüvelyöblítés
Hüvelyöblítést helyi kezelésként vagy műtéti elő­
készítés céljából végzünk (16.3. ábra).
Előkészítés
Steril irrigáló csövek;
steril hüvelyöblítő kanna gumitoldalékkal,
zárószerkezettel;
egyszer használatos kesztyű;
testhőmérsékletű (35-37 C) 5 0 0 ml 10
százalékos Betadine-oldat (1 liter 10 száza­
lékos Betadine-oldat elkészítéséhez 100 ml
tömény Betadine-oldat szükséges);
mérőpohár;
kézfertőtlenítő oldat;
Kivitelezés
Megfelelően megvilágított megfelelő hőmérsékle­
tű vizsgálóhelyiségben vagy kórteremben az inti­
mitás betartásával kell a beavatkozást végezni
(kórteremben paraván, vizsgálóban ajtó előtti
függöny szükséges). Az eszközök előkészítését
követően a beteget felvilágosítjuk a beavatkozás
menetéről. Megkérjük, hogy hólyagját ürítse ki,
és segítünk az elhelyezkedésben a vizsgálóágyon.
Amennyiben a betegágyban végezzük, ágyvédel­
met alkalmazunk gumi és textillepedővel, a beteg
alá pedig ágytálat helyezünk.
Megfelelő magasságba helyezzük az öblítő
kannát. Légtelenítünk, majd feltárás után megfe­
lelő mélységig (7-8 cm) felvezetett hüvelyöblítő
cső segítségével végezzük a beavatkozást. A szó-
rófejet lassan körbeforgatjuk, mozgatjuk. Ami­
kor az összes folyadék elfogyott, elzárjuk és ki­
húzzuk a szórófejet. Megfigyeljük a kiürült folya­
dék mennyiségét, színét, szagát. Szárazra törlöl-
jük a külső nemi szerveket, és felsegítjük a bete­
get.
Az eszközeinket tisztítjuk, fertőtlenítjük. A
beavatkozást dokumentáljuk.

Vérvétel vénából
Vér lebocsátása vizsgálat céljára valamelyik peri­
fériás vénából vagy capillarisból az aszepszis sza­ 76.4. ábra.
bályainak szigorú betartásával. Előkészítés vérvételhez

2 pár gumikesztyű; Kivitelezés

bőrfertőtlenítő oldat vagy spray;
kézfertőtlenítő oldat; A vérvételt orvosi indikáció alapján szakápoló
karleszorító; végzi. Tervezett esetben a vizsgálat előtti napon,
csavarmenettel és gumiszeleppel ellátott akut esetben közvetlenül a beavatkozás előtt az
vérvételi tűk; ápoló vagy az orvos közli a pácienssel a vizsgálat
tűrögzítő harang; tényét. A vizsgálatkérő nyomtatványt pontos, ol­
színes, gumidugós, vákuummal ellátott vasható betűkkel kitölti. A beteg személyes ada­
vérvételi csövek. tairól és a vizsgálat irányáról a lázlapon talál in-

Vérvételi csövek

Szín Alkalmazási terület Űrtartalom

barna rutin kémiai vizsgálatok REF 3 6 8 4 3 0 10 ml

lila vérkép (sejtszámlálás) REF 3 6 7 6 5 2 4,5 ml

kék alvadási vizsgálatok REF 3 6 7 7 0 4 3 ml

zöld sav-bázis-paraméterek R E F 367683 5 ml

ammónia (jégen)
szürke glükózkoncentráció REF 367748 3 ml

fekete vérsejtsüllyedés REF 366676 1,8 ml

formációt. Vonalkódos beküldés esetén a számí­
tógépes rendszer megfelelő programjában törté­
nik a kérés.
Ezt követően a szakápoló kiválasztja a meg­
felelő vérvételi csöveket, ellátja a szükséges sze­
mélyazonosító jelzésekkel (név és egyéb azonosí­
tó). Névazonosság esetén a születési évet és any­
ja nevét is fel kell tüntetni a csövön és a nyom­
tatványon egyaránt. Vonalkódos beküldés esetén
a vonalkódos címkét ragasztja fel, és a beteg ne­
vét tünteti fel a mintavételi edényen. A beavatko­
zást végző ápoló dönt arról, hogy ülve vagy fek­
ve valósítja meg a vérvételt, valamint figyelembe
veszi a beteg kérését. A kézfertó'tlent'tés és a gu­
mikesztyű felvétele után megtekinti a páciens 76.5. ábra.

mindkét karját, és vérvételre alkalmas helyet ke­ Vérvétel vénából

res. A karleszorítót a vérvétel várható helye felett

kb. 5 cm-rel alkalmazza. Ezután megtekintéssel
és tapintással kiválasztja a megfelelő vénát. Ezt
követően kiválasztja a vacutaineres tűt, összeál­
lítja a haranggal. A bőrt dezinficiálja, a behatá­
si idő letelte után (fertőtlenítő szer rászáradásá-
ig) a bőrt átszúrva, a tűt 15°-os szögben, egyet­
len mozdulattal a vénába vezeti néhány mm-t
előre haladva, követve a véna lefutását (16.5.
ábra).
Egyetlen szúrással több minta nyerhető oly
módon, hogy a harangot fecskendőként használ­
va annak belsejébe helyezi a kiválasztott csövet, a
kívánt mennyiség elérése után cseréli a vérvételi
csöveket. A vér megjelenésekor a leszorítás meg­
szüntethető, a csövekben lévő vákuum szívóhatá­
sa elegendő a szükséges vérmennyiség nyerésére.
Az utolsó cső megtelte után egyetlen mozdulattal
kihúzza a vénából a tűt. A szúrás helyére törlőt
helyez, majd 3 percig nyomókötésként alkalmaz­
za. Az alvadásgátlót tartalmazó csöveket lassú
mozdulatokkal, 180°-os szögben többször meg­
forgatja, hogy az adalékanyag jól elkeveredjen a
levett vérrel.
Ezután visszahelyezi a védőkupakot a vacu­
taineres tű végére, az erre szolgáló állvány se­
gítségével. A tűt a harangról történő lecsavará-
sa után a veszélyeshulladék-tároló edénybe he­
lyezi.
Sebkötözés
A sebkötözés célja a sebek zavartalan gyógyulá­
sa, valamint a sebgyógyulás folyamatának ellen­
őrzése.
Amennyiben az adott osztály kötöző helyiség­
gel rendelkezik, és a beteg állapota megengedi a
tevékenységet, ott kell elvégezni. A helyiség le­
gyen fertőtlenített, jó megvilágítású és megfelelő
hőmérsékletű.
Kötözőhelyiség hiányában, illetve ha a beteg
nem szállítható állapotú, akkor a kötéscsere kór­
teremben, betegágyban is elvégezhető a higiénés
szabályok betartásával.
Előkészítés
Kézfertőtlenítéshez szükséges eszközök;
fertőtlenítő oldatok;
tisztító oldatok (0,9 százalékos NaCl 9
3 százalékos hidrogén-peroxid);
kötszeres doboz (steril sebfedő new mesoft
tojás, gézpaprika);
műszeres doboz (steril ollók, csipeszek, tű-
fogók, kapocsszedők, Kocher, gombos
 szondák, kapocs, varrótűk izolálók, szike­
pengék, szikenyél, varrófonal);
Lidocain 1 százalékos,
kötszervágó olló;
Kocher;
egyszerhasználatos gumikesztyű (min. 5
pár);
egyszerhasználatos fóliakesztyű (2 pár) a
kötés eltávolítása céljából;
steril gumikesztyű (min. 5 pár);
műszerfertőtlenítő kád;
steril vizeletgyűjtő zsák;
steril Redon szívópalack;
steril tál;
fertőtlenítő kenőcs; 76.6. ábra.
Előkészítés sebkötözéshez
igénynek megfelelő kötözőanyag-rögzítő;
rugalmaspólya (steril);
ragasztóoldó;
ledobóedény(ek);
veszélyeshulladék-tároló; Követelmény, hogy legyen a beteg számára el­
fóliazsák hulladék számára; fogadható.
lepedő; Az ideális kötés az, amely a sebre nézve telje­
nejlon lepedő; síti a fenti követelményeket, és amely a beteg, il­
védőköpeny; letve a rendelkezésre álló erőforrások szempont­
védőszemüveg; jából reálisan megvalósítható.
orr-szájmaszk;
sebváledék vételéhez szükséges eszközök A kötözés típusai
és a baktériumtenyésztéshez szükséges le- Műtéti seb kötözése. A sebgyógyulás külön­
oltócsővek (aerob, anaerob). böző periódusaiban a kötéscsere gyakorisága
változó. A steril műtéti sebek kötéscseréje álta­
A kötés lában a harmadik posztoperatív napon aktuális.
Biztosítja a sebek zavartalan gyógyulásá­
Kivételt képeznek a műtét utáni szakban törté­
hoz szükséges miliőt.
nő drénkivétel, vagy az esetlegesen fellépő szö­
Védelmet nyújt a környezet mechanikus
vődmények, amikor utóvérzés vagy gyulladásos
ingereivel szemben.
tünetek teszik szükségessé az azonnali sebellen-
Véd a felülfertőzéstől.
őrzést vagy sebkötözést.
Óv a nemkívánatos hőhatástól.
Nyílt sérülés kötözése. A sérülések okozta
Felszívja a sebből távozó secretumot (a
nyílt sebeket a végleges kezelés helyére történő
nedvszívó kötszerek alkalmazásával elke­
rülhető a sebszélek felázása). szállításig ideiglenesen steril fedőkötéssel kell bo­
A sebgyógyulás folyamatának ellenőrizhe­ rítani, majd a kezelőorvos előírása szerint kell el­
tőségét, toxikus anyagok eltávolítását, járni.
gázcsere lehetőségét. Krónikus seb kötözése. A potenciálisan fertő­
Áthatolhatatlanságot a baktériumok szá­ zött sebeket orvosi előírás és a termékgyártók ja­
mára, hőszigetelést, szagok, vérzés mini­ vaslata szerint naponta több alkalommal kell cse­
málisra csökkentését. rélni.
 A sebkötözés szabályai
A kötözést végző személy védelme érdekében
vér, váladékfröccsenés veszélye esetén orr-száj­
kendőt, védőszemüveget kell alkalmazni, a kötö­
zés kizárólag tiszta védőruhában és gumikesztyű­
ben történjék. Fertőtlenítő kézmosást, kézfertőt­
lenítést kell végezni minden kötéscsere előtt és be­
fejezése után. A szennyezen kötszert, hegyes, éles
hulladékot veszélyeshulladék-gyűjtőbe kell elhe­
lyezni. Vizsgálatra küldendő anyagokat úgy kell
csomagolni, hogy azok a szállítást és a feldolgo­
zást végzőket ne fertőzhessék. A sebellátáshoz
használt műszereket fizikális tisztítás után fertőt­
lenítő oldatba kell helyezni, majd tisztítás után
sterilizáltatni kell.
Bármilyen rendellenességet észlel az ápoló a
sebek megfigyelése során, azonnal jelezni kell az
orvosnak!
Kivitelezés
Az ápoló, amennyiben szükséges, az orvos által
előírt fájdalomcsillapítót beadja a betegnek. A
kötéscserét végző orvos/ápoló elmagyarázza a
pácienseknek az eljárás lényegét. Becsukja az aj­
tót, behúzza az ágykörüli függönyt, vagy para­
vánt alkalmaz. Elhelyezi a beteget kényelmesen,
és úgy takarja le a lepedővel, hogy csak a kötö­
zendő terület legyen szabadon. Elérhető helyre te­
szi az egyszer használatos veszélyes-hulladék­
gyűjtő zsákot. Alaposan kezet mos, felveszi az
egyszer használatos fóliakesztyűt, eltávolítja a
kötözőanyag-rögzítőt.
A kötéseket úgy távolítja el - egyszerre egy ré­
teget -, hogy ne mozdítsa el a drént, ha az van a
sebben.
Megfigyeli a kötésen lévő váladék jellegét,
mennyiségét, a seb küllemét, az orvos előírása
alapján mintát vesz a sebváladékból. A szennye­
zen kötést a ledobóba helyezi. Megvizsgálja a seb
állapotát, a dréneket, a váladékot és a seb épsé­
gét. Leveszi a használt kesztyűt, és a zsákba dob­
ja. Kézfertőtlenítés után kesztyűcserét végez,
v a g y csipesszel folytatja tovább a műveletet. Ki­
nyitja a steril kötöző tálcát, és a steril felszerelést
onnan veszi elő.
Szárazkötés készítése (elsődlegesen gyógyuló
műtéti seb kezelése):
A kötözést végző személy higiénés kézfertőtle-
nítést végez, majd steril csipeszbe steril törlőt fog.
Kinyitja a fertőtlenítő oldatot, junat belőle a csi­
pesszel megfogott steril törlőre, megtisztítja a se­
bet úgy, hogy minden egyes tisztító mozdulathoz
külön törlőt használ. A sebet a kevésbé szennye­
zen terület felől a szennyezett felé haladva tisztít­
ja, az aszepszis szabályainak mindenkori figye­
lembevételével. Száraz gézzel megszárítja a terü­
letet, végül az igénynek megfelelő steril száraz kö­
tést helyez a sebre.
Nedves-száraz kötés készítése (krónikus seb
kezelése):
Az ápoló gumilepedőt vagy védőfóliát és tex­
tíliát helyez az érinten terület alá. A kötözést vég­
ző személy gumikesztyűs kézzel vagy csipesszel
leveszi a kötést. Megtekinti a váladékot (szín,
mennyiség, varrat, drén jelenléte). A kötözést
végző személy beönti az előírt oldatot a steril tál­
ba, és steril gézt áztat bele. Egy réteg nedves gézt
helyez közvetlenül a seb felületére, majd a kevés­
bé szennyezett terület felől a szennyezettebb felé
halad. Ha a seb mély, óvatosan csipesszel nyom­
ja a gézt a sebbe. Végül száraz fedést, igény sze­
rint rögzítést helyez a kötésre.
Kötözés utáni teendők:
A folyamat befejeztével leveszi a kesztyűt, és a
gyűjtőzsákba helyezi. Rögzíti a kötést bőrbarát
ragasztószalaggal úgy, hogy a kötés mindkét ol­
dalán túlérjen. A beteget kényelmes testhelyzetbe
segíti, majd elteszi az eszközöket. Kézfertőtlení-
tést, kézmosást végez. Értékeli, hogy reagál a be­
teg a kötéscserére. Ellenőrzi a kötés állapotát
minden műszakváltáskor.
Az egészségügyi szakszemélyzet munkáját na­
gyon megkönnyítik a steril egyszerhasználatos
eszközök, szenek melyek egy-egy beavatkozás el­
végzéséhez (például varratszedés) vannak csoma­
golva.
Összefoglalás

A mindennapos beavatkozások bizonyos része a gastrointestinalis funkciók fenntartásához

tartozik: a folyadékegyensúly fenntartása, valamint a tápanyagok előkészítése a felszívódás­
ra.

Az orvosi diagnózis felállításához elengedhetetlen a laboreredmények ismerete, melyet a vér­

vétel előz meg.

Az ápoló mindennapi tevékenysége közé tartozik a sebkötözés előkészítése is, valamint az

aszeptikus környezet biztosításával a gyógyulás egyes szakaszainak előmozdítása.

Kérdések, feladatok

1. Mit kell előkészíteni duodenumszondázáshoz?

2. Hogyan lehet a szondát a duodenumba juttatni?
3. Milyen céllal végzünk gyomormosást?
4. Mit kell előkészíteni gyomormosáshoz?
5. Mérgezés gyanúja esetén mi a teendő a gyomortartalommal?
6. Mi a célja a hüvelyöblítésnek?
7. Milyen felvilágosítást végez a szakápoló hüvelyöblítés előtt?
8. Sorolja fel, hogy mit kell előkészíteni vérvételhez!
9. Mikor engedjük fel vérvételkor a karleszorító gumit?
10. Mi a teendő az alvadásgátlót tartalmazó csővel?
11. Mit kell előkészíteni kötözéshez?
12. Mit kell biztosítani a kötésnek?
13. Ismertesse a kötözés utáni teendőket!
 Speciális ápolást igénylő betegek ellátása
Szakonyi Eszter
Az intenzív betegápolás
Az intenzív terápia a veszélyeztetett életfunkciók
helyettesítését, helyreállítását jelenti, miközben
széles körű megfigyelő, diagnosztikai és terápiás
rendszereket alkalmaznak a beteg kezeléséhez.
Maga az intenzív orvoslás magában foglalja az
intenzív megfigyelést, az intenzív ápolást és az in­
tenzív terápiát.
Az intenzív betegápolás története 1930-ig
nyúlik vissza, amikor Sauerbruck a műtött bete­
geket „őrzőszobákban" helyezte el. A II. világhá­
ború után az orvostudomány nagyfokú fejlődése,
a kórházi ellátás iránti igény tömeges fokozódása
és a mentőszolgálat hatásfokának javítása foly­
tán egyre több olyan, életveszélyes állapotban lé­
vő beteg (sérült) került kórházba, akik régebben
gyógyíthatatlannak számítottak vagy már otthon
(illetve az akut megbetegedés helyén, az ún. „kár­
helyen") meghaltak. Megváltozott a betegek kor­
összetétele is. Az aszepszis megvalósítása után a
vérellátó rendszer kiépülése és a korszerű érzéste-
lenítési módszerek kidolgozása újabb lendületet
adott a sebészetnek, melynek új ágai alakultak ki
(szívsebészet, érsebészet, szervátültetés stb.) Az
élet igényeinek megfelelően létrejött és óriási fej­
lődésnek indult a baleseti sebészet. Nagy lendüle­
tet adott a további fejlődésnek az 1 9 4 7 - 1 9 5 2 kö­
zötti gyermekbénulás járvány. Skandináviában
1400 orvos és diák heteken át kézzel lélegeztetett
betegeket, miközben felismerték, hogy a halálo­
zás nagymértékben csökkent. 1958-tól az elméle­
ti ismeretek, a technikai feltételek rohamosan fej­
lődtek, és ma már az intenzív terápia a világ min­
den országában az egészségügyi ellátás szerves,
meghatározó része.
Az orvostudomány fejlődése, a kórházi ágyak
száma egyre szaporodott, de ezzel nem tudott lé­
pést tartani az ápolószemélyzet létszáma. Mindez
az egészségügyi ellátás szervezetében és a kórhá­
zak felépítésében is mélyreható változásokat
eredményezett. Az Egyesült Államokban született
meg az ún. progresszív (folyamatosan, lépcsőze­
tesen fejlődő) betegellátási rendszer gondolata.
Ez a rendszer szakított a kórházak hagyományos
szakonkénti (sebészet, belgyógyászat, gyermek­
gyógyászat stb.) felosztásával és a betegeket -
alapbetegségük szakmai hovatartozásától függet­
lenül az ápolási és ellátási igény szerint három
egységbe osztályozta.
1. Az intenzív betegellátási egység. A progresszív
betegellátás legfelsőbb lépcsőjét képviseli. Ide
sorolandók a legsúlyosabb betegek, akik a
gyógyítással szemben a legnagyobb felszerelé­
si és ápolási igényt támasztják.
2. Az ún. közbülső osztály, amelynek ellátási
szintje megfelel a hagyományos kórházi szint­
nek. Ide tartoznak a közvetlen életveszélyben
nem lévő, de önmaguk ellátására képtelen be­
tegek, vagyis az ún. aktív ellátást igénylő be­
tegek nagy része.
3. Az ún. minimális ápolási egység. Az önmaguk
ellátására képes lábadozó betegek osztálya,
ahol az ellátási igény már minimálisra csök­
ken, de még szükséges az orvosi felügyelet.
A progresszív betegellátási rendszeren (ha­
zánkban) tágabb értelemben azt értjük, hogy
minden beteget ott lássanak el, ahol a betegségé­
nek és állapotának megfelelő kezelésben részesül­
het, így van, akit otthon, van, akit a rendelőinté­
zetben kezelnek, és vannak, akiknek kórházban
kell feküdniük.
Az intenzív betegellátó osztály és
a szubintenzív ápolási részleg
A progresszív betegellátási rendszer keretében
csaknem mindenütt megszervezték az interdisz­
ciplináris intenzív betegellátó osztályt (IBO-t), és
emellett kialakult egy, a hagyományos osztályok­
hoz tartozó, ún. szubintenzív ápolási részleg is
(őrző, koronáriaegység stb.).
1. Szubintenzív, őrző egység: egy-egy osztály sú­
lyos betegeit gyűjtik össze, akiknek megerősí­
tett nővérlétszám mellett a szükséges felszere­
lést is biztosítják. Nem szükséges tehát az osz­
tály valamennyi kórtermét drága műszerekkel
ellátni, ehelyett elég egy vagy két kórtermet
erre a célra kialakítani. A szétszórtan elhelye­
zett súlyos betegek az ápolást is nehezítik, te­
hát az összevonás révén az ápolás hatékony­
sága is fokozódik. A szubintenzív részlegek
átmenetet képeznek a hagyományos osztályok
nagyrészt önellátó és az IBO-k életveszélyes
állapotban lévő betegei között, ezért a szubin­
tenzív részlegek mintegy előállomásai és te­
hermentesítői az IBO-knak. Nyilvánvaló,
hogy ha a szubintenzív részlegben ápolt és ke­
zelt betegek állapota rosszabbodik, az IBO-ra
kerülnek, míg az IBO-ról távozó betegeket
igen gyakran előbb a szubintenzív (őrző) rész­
legekben helyezik el.
2. Interdiszciplináris Intenzív Betegellátó Osz­
tály: feladata az alapbetegség kezelésén túl az
intenzív ápolás, intenzív megfigyelés, és az in­
tenzív kezelés eljárásainak egységes és egyide­
jű alkalmazásával az életveszélyben lévő bete­
gek részére az ellátás biztosítása.
Az intenzív betegellátó osztály szervezeti és
műszaki jellemzői
Az intenzív betegellátó osztály különleges he­
lyet foglal el a kórház egészében, mert alapvető­
en más, mint a többi osztály.
1. Speciálisan képzett, emelt létszámú szakdol­
gozót foglalkoztat, akiknek fegyelmezett, lel­
kiismeretes munkája legalább olyan fontos,
mint az orvosoké.
2. Különleges építészeti és műszaki adottságok­
kal, költséges betegmegfigyelő és terápiás fel­
szerelésekkel rendelkezik.
3. Súlyos, legtöbbször több orvosi szakterület
összefogását igénylő betegeket összpontosít.
4. Főként életmegőrző, aspecifikus, tüneti keze­
lést folytat.
5. Olyan szervezési egység, amelynek működése
a helyes csoportmunkán áll vagy bukik.
6. IBO-n elsőrendű fontosságot nyer a helyes
munkaszervezés.
Az intenzív betegellátó osztály szervezeti fi-i-
épitése
Az intenzív betegellátó osztály szervezetileg
legtöbbször interdiszciplináris, azaz szakmaközi,
nevezik multidiszciplinárisnak, vagy sok szakmát
felölelőnek is. Ilyen körülmények között más osz­
tályokhoz hasonlóan a kórház (fő)igazgatójának
van alárendelve.
Az osztály lehet szakmailag részben egyöntetű
is (például alapvetően sebészeti vagy belgyógyá­
szati jellegű).
Végül szakellátást is folytathat az intenzív
betegellátó osztály. Ha azt valamely hagyomá­
nyos szakmához szervezik, intenzív betegellátó
részlegről (IBR) beszélünk. Ez rendszerint ki­
sebb részleg, szervezetileg és szakmailag nem
önálló. Nagy intézetekben (egyetemi kliniká­
kon) egyprofilú IBO-k is működnek. Ez az jelen­
ti, hogy az intézményben legalább két típusú in­
tenzív osztály működik. Az egyik elsősorban a
belgyógyászati jellegű intenzív ellátást igénylő
betegekkel foglalkozik, míg a másik a sebészeti
jellegűekkel.
\
 Kik igényelnek intenzív ellátást?
Intenzív osztályon való ellátást igényelnek
azok a betegek, akiknek valamilyen vitális funk­
ciója, azaz életfontos működése (keringés, légzés,
kiválasztás, só-víz háztartás, sav-bázis-egyen­
súly, energetikai mérleg) felborul, ill. azt a felbo­
rulás veszélye fenyegeti. Az IBO betegei ezért
ténylegesen vagy potenciálisan mindig életve­
szélyes állapotban vannak. Ide tartoznak például:
az eszméletlen állapotban lévők;
a heveny légzési elégtelenségben szenvedők;
a súlyos mérgezettek;
az életveszélyes görcsös állapotban lévők;
politraumatizáltak;
heveny oligúriás vagy anúriás betegek;
életveszélyes hypo- vagy hypertermiás be­
tegek;
kiterjedt égést szenvedettek;
súlyos műtéten átesettek vagy műtétre vá­
rók.
Az IBO-ra csak oh/an életveszélyes állapotban
lévő beteget vehetnek fel, akinek gyógyítására
még van remény.
Az intenzív osztály betegforgalmi rendje
A betegek elvileg kétféleképpen kerülhetnek az
IBO-ra. Vagy előzetes megbeszélés (konzílium)
alapján valamely osztályról helyezik át őket, vagy
pedig a Mentőszolgálat a beteg életveszélyes álla­
pota miatt oda szállítja további intenzív kezelésre.
Az IBO nem lehet teljesen telt. Állandó felve­
vőképességét csak akkor tudja fenntartani, ha az
intenzív ellátást már nem igénylő betegeket hala­
dék nélkül visszaveszik az átadó vagy a betegség
alapján illetékes osztályok. Az IBO-n mindig kell
üres ágynak lennie, mert fel kell készülni a várat­
lan, sürgős esetek fogadására. Ez az oka annak is,
hogy az intenzív osztályokon - éppen az előre
nem tervezhető sürgős betegek egyenlőtlen elosz­
lása miatt - az ágykihasználás akkor jó, ha kb.
6 0 - 7 0 százalék körül mozog. Ha ennél nagyobb,
akkor félő, hogy időnként helyhiánnyal küzd, te­
hát nem tud felvenni intenzív ellátásra szoruló
betegeket.
Az intenzív osztály építészeti kialakítása
Az intenzív osztályoknak a tömbkórházban az
épületen belül központosán, a fő forgalom csomó­
pontjában kell elhelyezkedniük, de izoláltan.
A betegek elhelyezésére szolgáló helyiségek
(kórtermek) kialakítása többféle megoldás sze­
rint lehetséges.
Nyílt rendszer: az ágyak egy közös légtér­
ben, elkülönítés nélkül vannak elhelyezve.
A betegek vizuális elkülönítése paravánok
vagy függönyök alkalmazásával történik.
- Előnye: a betegek megfigyelése és ellá­
tása könnyebb.
- Hátránya: a betegek nyugalma nem
biztosított, nagy a keresztfertőzések ki­
alakulásának veszélye stb.
Zárt rendszer: az ágyak egyenként, külön-
külön, egymástól izolált kórtermekbe ke­
rülnek.
- Előnye: a betegek izolálása, nyugalma,
higiénéje optimálisan biztosítható.
- Hátránya: nagy személyzeti és területi
igény, túltagoltság. A betegek gyors
megközelítésének nehézsége.
Kombinált rendszer: az ágyak egy része
egy vagy két kórteremben, közös térben, a
többi pedig izolált kórtermekben van.
Az intenzív osztály felszereltsége
Az IBO csak akkor dolgozhat eredményesen,
ha rendelkezik a következőkben felsorolt felsze­
relésekkel.
1. Gépészeti jellegű felszerelések: Központi oxi­
gén-, a sűrített levegő-, vákuum-csatlakozók,
illetve elektromos csatlakozók, klímaberende­
zés, szellőzés, vizes blokkok stb. megléte.
2. Betegmegfigyelő berendezések, monitorok:
- ágy melletti monitorok: A beteg élet­
fontos működéseit a betegágy mellett
ábrázolják (17.1. ábra);
- központi monitorok: valamennyi - a
rendszerbe bekapcsolt beteg - funkciós
értékeit mutatja (17.2. ábra).
 - \L1T A legfontosabb mérhető értékek az EKG, a
pulzusszám, a légzésszám, a hőmérséklet, vala­
mint a vértelen vagy véres úton mért artériás és
vénás nyomás.

3. Laboratórium: Sokszor az IBO-nak sürgős

vizsgálatokhoz éjjel nappal üzemelő laborató­
riummal kell rendelkeznie. Ez lehet az osztály
integrált része, vagy pedig központi laborató­
rium is.
4. Röntgen: Gyakran van szükség ágyban készí­
tett mellkasröntgen-felvételekre, a vénás ka­
nülök (nyomásmérő szondák, szívritmus sza­
bályozó = pacemaker stb.) helyzetének meg­
állapítására stb.
Az intenzív kezelést igénylő betegeknél a labora­
77.7. ábra. tóriumi leletek és képalkotó vizsgálatok elké­
Az életfontos működések monitorozása az intenzív
szítése soron kívül történik, mivel ezek a lele­
osztályon
tek a betegség diagnózisának felállításában és
a kezelésben fontos segítségek lehetnek.
5. Terápiás berendezése: Ezeknek széles skálája
ismeretes.
- Ilyen például a mesterséges tartós gépi léle­
geztetést szolgáló nyomás vagy térfogatve­
zérelt lélegeztető készülékek.
- Az IBO elengedhetetlen tartozéka az elek­
tromos defibrillátor (17.3. ábra), a külső
mesterséges szívritmus - vezérlő (pacema­
ker), gyakori berendezése a haemodializá-
ló (vesepótló) berendezés is.
6. Higiénés követelmények. Az IBO betegei
gyakran már eleve fertőzöttek vagy a terápiás
beavatkozások (például tracheostomia) során
fertőződnek. így az intenzív osztály gyűjtője
és egyben szétszórója lehet a kórházi kereszt­
fertőzéseknek. Fontos tehát az
- aszeptikus kezelés szabályainak betartása,
- a keresztfertőzések megelőzése,
- a fertőzött vagy éppen aszeptikus betegek
(például transzplantáltak) elkülönítése,
- a gyakori kézmosás,
- a fertőtlenítés,
77.2. ábra. - a védőruházat alkalmazása,
Központi monitorok, a rendszerbe bekapcsolt betegek - a fertőzött anyagok és a szennyes zárt zsá­
funkciós énekeit mutatják kokban való szállítása.

77.3. ábra.
Defibrillátor az intenzív osztályon
A iatrogén fertőzések elleni küzdelemnek a
mindennapi munka fontos és tudatos részét kell
képeznie. Mindezen követelmények megvalósí­
tásához az IBO-nak részletes higiénés utasításra
van szüksége, melynek megtartása és megköve­
telése a dolgozók kollektív kötelessége és érde­
ke.
Az intenzív betegellátás módszerei
Az intenzív betegellátó osztályon három tevé­
kenység folyik:
intenzív kezelés;
intenzív megfigyelés;
intenzív ápolás.
1. Intenzív kezelés: Valamely életfontos műkö­
dést hivatott pótolni.
- Ilyen lehet például a keringés támogatása
(például gyógyszeresen sokkellenes beavat­
kozásokkal stb.), vagy mesterségesen fenn­
tartása (például újraélesztéssel stb.);
- a légzés átvállalása (tartós mesterséges gé­
pi lélegeztetéssel);
- a veseműködés pótlása (például művese­
kezeléssel stb.);
- a só-víz- és sav-bázis- egyensúly rendezése
(például infúziós kezeléssel stb.);
- megszüntetni az energetikai elégtelenséget
(mesterséges táplálással) stb.
2. Intenzív megfigyelés: Ha az életfontos mű­
ködések még nem romlottak meg, de bárme­
lyik percben kieshetnek, a beteget intenzív
megfigyelésben kell részesíteni. Ennek esz­
közei:
- „érzékszervi" megfigyelés: a látható, hall­
ható, a tapintható - érezhető és az egysze­
rűen mérhető paraméterek megfigyelését
és dokumentálását jelenti;
- betegészlelő monitorok segítségével vég­
zett intenzív megfigyelés.
3. Intenzív ápolás: Az eszméletlen állapotban lé­
vő, gyakran eszméletlen, magatehetetlen bete­
geket nyilvánvalóan intenzív ápolásban is kell
részesíteni. Ez a szájápolástól a személyi higi­
énén keresztül a beteg teljes kiszolgálásából
áll, és igen nagy körültekintést és szaktudást
igényel.
Az intenzív ellátás módszerei abban is eltér­
nek a hagyományostól, hogy a beteg oki kezelése
átmenetileg a háttérbe szorul, s helyette az élet­
fontos működések fenntartására irányuló aspeci-
fikus tüneti kezelés lép előtérbe. Abban az eset­
ben, ha valakinek leállt a légzése vagy a szívmű­
ködése, teljesen mindegy, hogy mi volt a kiváltó
ok, hiszen a beteg életét ebben a szakaszban nem
annyira az alapbetegség, hanem az életveszélyes
szövődmény fenyegeti. Ezért az ezeket elhárító és
az életveszélyes működéseket pótló intenzív keze­
lés átmenetileg megelőzi az alapbetegség kezelé­
sét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy lemon­
dunk az oki terápiáról, hiszen az ok felszámolása
révén rendszerint a szövődmény is javul. Azon­
ban ahhoz, hogy az oki beavatkozás hatékonnyá
váljék, az aspecifikus tüneti kezeléssel időt kell
nyerni.
Az intenzív osztály
munkaszervezési jellemzői
Csoportmunka
Az intenzív osztály gyógyító közösségének
legkevesebb három tagja van: az alapbetegséget
gyógyító szakember (például sebész), az intenzív
terápia szakorvosa és az ápoló. Ha több szerv
vagy szervrendszer működésének kisesése fenye­
get, a gyógyító közösség tagjainak a száma is
emelkedik, s valóságos csoportot alkotnak.
Az intenzív osztály betegei számos szakmai
szakterületről tevődnek össze, vagyis szakmaközi
összefogást igényelnek. Az eredményes gyógyítás­
hoz szinte valamennyi szakterület legjobb orvo­
sainak közreműködésére szükség van, mivel az
osztály vezetője nem érthet minden szakterület­
hez egyformán. Az intenzív ellátásban a szakok­
ra tagolt orvostudomány egymástól már-már
szinte elszigetelt területei magasabb szinten újra
találkoznak, integrálódnak.
A csoport tagjai egymással mellérendelt vi­
szonyban vannak, annak ellenére, hogy van egy
vezető, aki koordinál, irányít. A véleményeket,
vizsgálatokat és a kezelés további folyamatát egy­
mással megbeszélik. így lesz az intenzív betegellá­
tó osztály a különböző szakterületek kollegiális
együttműködésének központja.
A magas szintű csoportmunka intellektuális,
fegyelmezett tevékenység eredménye, a csoport
tagjainak belátásából, az egyes ember elégtelensé-
gi érzéséből fakad, s közös, de mégis egyénileg át­
érzett és viselt felelősséggel termi gyümölcseit.
Munkaidő és munkamegosztás
Az IBO is - csakúgy, mint a hagyományos
kórházi betegellátó osztály - működési szabály­
zatban leírtak alapján dolgozik. A foglalkoztatott
személyzet pedig a munkaköri leírás alapján vég­
zi a munkáját.
Az intenzív szakápolók munkája részben eltér
a hagyományos osztályokon dolgozó ápolókétól.
Az intenzív osztályon az ápolónők számos olyan
munkát végeznek, amely orvosi munkának szá­
mít. Ezt írásbeli meghatalmazással tehetik (példá­
ul vénás injekció alkalmazása.) A gyógyító-ápoló
csoporton belül az azonos végzettségű ápolók
mellérendelt viszonyban állnak. A legfőbb pa­
rancs a jó és hatékony csoportmunka.
A beteg szempontjából a legjobb megoldás az,
hogy egy beteget műszakonként egy ápoló lát el
mindennel. így a nővér egységes képet tud kapni
a betegről, szaktudását előnyösebben kamatoz­
tathatja, felelőssége jobban érvényesül, s a beteg
felgyógyulása a csoporton belül is az ápoló
személyes ügye és sikere marad.
A munkát körültekintően kell végezni. J ó , ha
szabályozva van a munkarend, az ismételt rutin­
vizsgálatok rendje, a fertőtlenítés stb., de ne le­
gyen túl merev. Helytelen, ha a vizitek ideje rend­
szertelen, és az nincs az ápolók munkájával össze­
hangolva. Ugyanakkor viszont a főorvosi vizit
nem lehet halasztást nem tűrő esemény az osztály
életében. Ha az ápoló éppen fontos munkában
van, helyes, ha előbb befejezi, s csak az után kez­
dik el a vizitet. Az IBO-n - csakúgy, mint más osz­
tályokon - a beteg a legfontosabb személyiség.
Az élőmunka helyes megszervezésén kívül
gondosan kell tervezni és szervezni az anyagellá­
tás, a raktározás, a készletfeltöltés módját és mi­
kéntjét, a folyamatos takarítás rendjét, a szemét
és a szennyeselszállítás formáját, s ki kell jelölni
mindezen részműködésnek a felelős személyét is.
Az ápoló munkája az intenzív osztályon
Az intenzív osztályon az éjjel-nappal történő folya­
matos ellátás csak úgy biztosítható, ha ágyanként
egy ápolónő és két ágyanként egy orvos biztosítja
a gyógyító tevékenységet, a megfelelő számú segéd­
ápoló, gyógytornász, laborasszisztens, beteghordó,
takarító és a műszaki személyzettel a háttérben. Az
intenzív betegellátás eredményessége és hatékony­
sága függ a személyzet számától és szakmai tudá­
sától és etikus magatartásától is. Ha a létszám hiá­
nyos, az veszélyezteti a beteget, és a nagy fizikai és
pszichés megterhelés kifárasztja és elkedvetleníti a
gyógyító csoportot. A kritikusan súlyos betegek
nagy száma, a nagy mortalitás, a vitális funkciókat
helyettesítő gépek, a betegellenőrző monitorok fo­
lyamatos működéséből származó optikai és akusz­
tikai ingerek, a sok energiát felemésztő terápiás
beavatkozások kudarca, a sikerélmények viszony­
lagos ritkasága fokozott pszichés és fizikai megter­
helést ró az ápolószemélyzetre és az orvosokra
egyaránt. Nem mindenki alkalmas ennek tartós el­
viselésére. A személyzet kiválasztásának ezért szi­
gorúan önkéntesség alapján kell történnie.
Az intenzív osztályon dolgozók munkáját
nagyban segítik a betegészlelő berendezések,
amelyek folyamatosan regisztrálják a betegek
legfontosabb életműködéseit, s mint ilyenek, a
biztonságos munka, a szövődmények gyors felis­
merésének és a tudományos dokumentációnak is
fontos eszközei. Az ápolói munka segítésére, kie­
gészítésére, esetleg ellenőrzésére, de nem helyette­
sítésére szolgálnak, mert a személyes betegészle­
lést semmi sem pótolhatja.
Az ápolók zömének intenzív betegellátó szak­
ápolónak kell lennie. A heveny betegségekben al­
kalmazott életmegőrző és életveszélyt elhárító
szaktudás elengedhetetlen egy intenzív osztályon
dolgozó szakápolónál. Az ápolók szerepe és fele­
lőssége lényegesen nagyobb, mint a hagyományos
osztályon dolgozóké. Az ápolónak fel kell készül­
nie a váratlan szövődmények megjelenésére, és
azok elhárításához is értenie kell. Ismernie kell, és
folyamatosan értékelnie kell a betegek általános
állapotát, légzését, keringését stb. Ismernie kell az
egyes műszerek működési elvét, kezelését, bizton­
ságos üzemeltetését és a leggyakrabban fellépő hi­
bák elhárítását. A műszerek adta eredmények ér­
tékeléséhez is nagy vonalakban értenie kell.
Az intenzív betegellátó szakápolót kiterjedt,
széles körű tudás, fegyelmezett magatartás, hatá­
rozott fellépés, gyors helyzetfelismerés, jó megfi­
gyelőképesség és öntudatos munkamorál jellem­
zi. Ehhez azonban társulnia kell a hivatásszeretet­
nek, humánus gondolkodásnak és a magas etikai
szemléletből eredő felelősségtudatnak. A jó inten­
zív ápolónak nagyfokú empatikus képességekkel
keli rendelkeznie.
Az intenzív osztályon dolgozó ápoló személy­
telenebb, de éppen ezért önzetlenebb, érdektele­
nebb emberi viszonyban áll a betegeivel. Leg­
többször mint névtelen katona veszi ki részét a
munka dandárjából, s a dicsőség babérjaiból is
csak ritkán részesül. Az eszméletlen betegek egyé­
niségét nem ismerheti ki, saját személyiségével
pedig alig tud hatni rájuk. Viszont a tudatánál lé­
vő beteg érzi, hogy az IBO-n mindenki - így ő
maga is - súlyos állapotban van. Megkönnyebbü­
lést jelent, ha onnan kihelyezik, mert azt már a
javulás jeleként értékeli. Érthető, hogy a betegek
alig várják, hogy elkerüljenek az IBO-ról. A be­
teggel meg kell értetni, hogy az intenzív ellátás a
gyógyulásukat segíti. Az ápoló humanitását azon­
ban nem lehet gépekkel helyettesíteni, és soha
nem szabad hagyni, hogy a gépek az ápoló és a
beteg közé kerüljenek. Különösen a magára ha­
gyatott és a kezelőszemélyzetre szoruló, géppel lé­
legeztetett beteggel, aki nem képes beszélni, nem
tudja a kívánságait, fájdalmát, gondját kifejezni,
türelmesen kell foglalkozni, és megpróbálni meg­
érteni kívánságait kéz-, szemmozdulatokból.
A magatehetetlen, nemegyszer többszörös
szövődményekkel sújtott betegek testi ápolása is
rendkívül fontos. A naponkénti vagy gyakoribb
ágyneműcsere és a teljes lemosás mellett a decu­
bitus elleni küzdelem, a betegek gyakori forgatá­
sa, táplálása stb. igen nagy gondot, türelmet, fizi­
kai állóképességet és felelősségtudatot követel.
Fontos és sokszor elfelejtett tényezője az ápolás­
nak a betegek szájápolása, a soor megelőzése-ke­
zelése.
A felületes, lelkiismeretlen munka talán sehol
sem bosszulja meg magát olyan gyorsan és olyan
mértékben, mint éppen az intenzív osztályon. A
rendszeres katéterezést igénylő betegeknél például
elég akár csak egyszer is véteni a kötelező sterili­
tás ellen, máris hetekig tartó fertőzésnek tesszük
ki a beteget, vagy akár életveszélybe sodorjuk. A
tracheostomiát minden esetben kínos sterilitással
kell kezelni és leszívni. Ha csak egyszer is áthág­
juk ezt, a légutakban súlyos, esetleg jóvátehetetlen
fertőzés alakulhat ki, ami a beteg életébe is kerül­
het. A gyógyítás sikere tehát nem annyira a keze­
lést irányító orvoson, mint a lelkiismeretesen dol­
gozó egészségügyi szakdolgozón múlik.
Az intenzív betegellátás előnyei
és hátrányai
Előnyök:
Az IBO folyamatos és magas szintű észle­
lést és kezelést biztosít.
Működése által lehetséges a felszerelés és a
személyzet gazdaságos kihasználása.
A bonyolult, sok figyelmet igénylő és nem is
veszélytelen kezelési módokat az IBO-n ru­
tinszerűen - ezért biztonságosan - végzik.
Optimális mód nyílik a változások és a le­
letek azonnali értékelésére és belőlük a ta­
nulságok azonnali levonására.
Éjjel-nappal mód nyílik az akut betegek
legjobb ellátására.
Kitűnő lehetőséget biztosít az orvosok és
az ápolók képzésére és továbbképzésére.
Az intenzív osztály életet őriz meg és ment
meg.
Hátrányok:
Az intenzív betegellátás a beteg számára fi­
zikailag megterhelő.
Igen nagy a személyzet pszichés és fizikai
megterhelése is.
Néha valamiféle magasabbrendűség ural­
kodik el a csoporton (mintegy lenézik, le­
becsülik, alsóbbrendűnek tartják a hagyo­
mányos osztályok gyógyító személyzetét).
Az intenzív osztály üzemeltetése igen költ­
séges.
A kiégés szindróma az intenzív osztályon
nagyobb számban jelentkezik.
Irodalom
Bokor N. (szerk.): Ápolástan-gondozástan. Me­
dicina Könyvkiadó, Budapest, 1 9 9 3 .
Mezőcsáti M. - Piskóti Zoltánné: Az intenzív be­
tegellátást igénylő betegek ápolása. Egészség­
ügyi Szakképző és Továbbképző, 2 0 0 5 .

JJ2 összefoglalás
A fejezet témája az intenzív betegellátás. A rövid történeti áttekintést követően az intenzív
osztályok felépítését, jellemzőit tárgyaltuk, amely általában minden intenzív terápiával fog­
lalkozó osztályra igaz. Az intenzív osztályok páciensei sajátos helyzetűek, általában életve­
szélyben vannak, de gyógyításukra még van remény. A gyógyítás három alappilléren nyugszik:
intenzív kezelés, megfigyelés, ápolás. A megfelelő gyógyításhoz hozzátartozik a megfelelően
felkészült szakdolgozó, akinek feladata a beteg ápolásán túl a gyors észlelés is, amely az in­
tenzív terápiánál rendkívül fontos. Természetesen, mivel az intenzív osztály zárt közösség,
és speciális ellátás folyik a területén, meghatározhatók előnyei és hátrányai is. Az intenzív
betegellátás fejezet ezeket a területeket tárgyalja.

I / Kérdések, feladatok
1. Mit jelent az intenzív terápia?
2. Milyen ápolási egységek vannak egy kórházon belül?
3. Mi a különbség a szubintenzív és az intenzív betegellátó osztály között?
4. Az intenzív betegellátó osztály jellemzői?
5. Kik igényelnek intenzív ellátást?
6. Sorolja fel az intenzív ellátás módszereit!
7. Milyen feladatai vannak egy szakápolónak az intenzív osztályon?
8. Milyen előnyei és hátrányai vannak az intenzív ellátásnak?

Az eszméletlen beteg ápolása
Bokor Nándor
Kóros tudatállapotok
Eszméletlenség az az állapot, melyben az egyén
elveszti tudatos kapcsolatát a külvilággal. Az esz­
méletvesztés néha percek alatt elmúlik, máskor
órákig, esetleg napokig is eltart. Eszerint és a sú­
lyosság foka szerint a következő formáit külön­
böztetjük meg:
syncope: átmeneti eszméletvesztés az agyi
vérellátás múló elégtelensége miatt;
ájulás (collapsus): átmeneti, felületes esz­
méletvesztés;
aluszékonyság (somnolentia): a beteg mély
álomhoz hasonló állapotban van, melyből
azonban hangos felszólítással vagy egyéb
erélyes ingerrel felébreszthető;
mély kábultság (sopor): a beteg csak fáj­
dalmas ingerre reagál;
mély eszméletlenség (coma, kóma): az esz­
méletlenség legmélyebb foka, melyből a
beteget nem lehet felébreszteni, sőt reflexei
nagy része sem váltható ki.
Ápolás szempontjából meg kell még külön­
böztetni azt a betegcsoportot, akik nem eszmélet­
lenek ugyan, de panaszaikat, kívánságaikat ki­
nyilvánítani nem tudják, nem kommunikálnak
többnyire agyi károsodás miatt, de például táp­
lálhatok.
A tudatállapotokat a betegmegfigyelésnél már
megismertük, itt az ájulással, a kómával és a non-
kommunikatív beteggel foglalkozunk részleteseb­
ben.
Ájulás (collapsus). Az eszméletvesztés leggya­
koribb, legismertebb formája. Felületes és múló
jellegű', mert a beteg beavatkozás nélkül is magá­
hoz tér. Oka az agy átmeneti vérellátási zavara.
Előfordul hosszabb álláskor, kimerüléskor, túl
meleg időben vagy szellőzetlen helyiségben, ha
sokáig mozdulatlanul áll valaki. Néha előfordul,
hogy az ájulásnak pszichés oka van. Az eszmélet­
vesztést többnyire gyengeség, szédülés, hányin­
ger, álmosság (ásítozás) előzi meg. Az álló egyén
ezek után összeesik, de ebben a fekvő helyzetben
magához is tér. A bevezető tüneteket sokan már
ismerik, így az eszméletvesztésüket megelőzik az­
zal, hogy leülnek vagy lefekszenek. Az ájult em­
ber arca és ajka sápadt, szeme csukott, bőre hű­
vös, esetleg nyirkos, végtagjai tónustalanok. A
szemhéjak megemelésekor a pupillareakciók ki­
válthatók. A pulzus többnyire szapora, de lehet
alacsony is a pulzusszám. A légzés felületes. A
vízszintes testhelyzet többnyire elegendő ahhoz,
hogy az agy vérellátása rendeződjön, különleges
beavatkozás nem szükséges, ajánlatos azonban a
beteget tovább fektetni. Ha az eszméletvesztés
nem szűnik meg rövid időn belül a vízszintes test­
helyzet mellett, akkor az alsó végtagokat meg­
emeljük, segítve ezzel az agy vérellátásának gyor­
sabb javulását.
Eszméletlenség (kóma). Tartós, mély eszmé­
letlenség, melynek számos oka lehet. Gyakran
látni súlyos balesetek után, fertőző betegségek,
agyi betegségek, anyagcsere-betegségek kapcsán.
Sokszor a szervezet önmérgeződése a kóma oka,
például májelégtelenségben (hepatikus kóma),
veseelégtelenségben (uraemiás kóma) stb. A kó­
ma kiváltó oka, tehát az alapbetegség határozza
meg, hogy remélhető-e az eszméletlenség megszű­
nése. Ha az alapbetegség gyógyítható, akkor az is
remélhető, hogy megszűnik a kóma, ezért ilyen­
kor úgy kell kezelnünk a beteget, hogy tevékeny­
ségünk ne csak az alapvető ápolási teendőkre
szorítkozzék, hanem úgy, hogy a kóma megszű­
nése után az egészségét is visszanyerje. Ez azt je­
lenti, hogy nem csupán a vitális funkciókat (lég­
zést, keringést, széklet- és vizeletürítést) ellenőriz­
zük és tartjuk fenn, hanem meg kell előznünk a
kóma állapotában bekövetkezhető egyéb károso­
dásokat is (elektrolit-háztartás, szénhidrát­
anyagcsere, sav-bázis-egyensúly zavara, nyomási
fekélyek stb.). Ha az alapbetegség súlyossága mi-
att nem várható javulás, arra kell törekedni, hogy
a beteget élete utolsó percéig ellássuk. Ez pedig
döntően ápolási feladat.
Az eszméletlen beteg ápolása
Az eszméletlen beteg ápolása egyike a legnehe­
zebb ápolási munkának, mert hiányzik a beteg
együttműködése. Nem tudja közölni, elmondani
panaszait, kívánságait, ezeket pontos, folyamatos
megfigyeléssel magunknak kell felismerni. Mind­
ez csak úgy lehetséges, ha folyamatosan észleljük
az alapvető tüneteket. Az eszméletlenség a kiváltó
októl függően hosszabb vagy rövidebb ideig tart.
Ha az okot ismerjük, akkor azt is tudjuk, mit kell
tenni, és megszüntethető-e a kóma és mennyi idő
alatt. A hypoglykaemiás eszméletvesztés például
az intravénásán adott glükóz hatására percek
alatt megszűnik. Ellenkezője: a hyperglykaemiás
kóma azonban szakszerű kezeléssel is csak órák
alatt szüntethető meg. A mérgezettek is csak órák
vagy napok, a koponyasérültek pedig néha csak
hetek alatt térnek magukhoz.
Igen fontos feladat az eszméletlenség okának
a tisztázása. Az ápolási anamnézis felvétele min­
dig nehézséget jelent. Mivel a betegtől nem tud­
hatunk meg semmit, az előzményeket csak a kísé­
rőtől lehet megszerezni. E tekintetben a közeli
hozzátartozón kívül a mentőápolók szerepe a leg­
fontosabb, mert látják a helyszínt, a körülménye­
ket, ahonnan a beteget szállították, és szakszerű
információt adnak. Megtudható, nem cukorbe­
teg, szívbeteg-e az illető, nem utal-e valami szán­
dékosságra (gyógyszermérgezés), nincs-e nyoma
esetleges idegenkezűségnek, stb. Ezért az anam­
nézis szempontjából legyen fontos szabály: kísé­
rőt vagy mentőápolót nem szabad addig elenged­
ni, amíg orvos és szakápoló nem beszélt velük!
Mindent - még az esetleg lényegtelennek tűnő in­
formációt is - írásban rögzíteni kell. Az ápolási
anamnézis természetesen ilyen esetekben több­
nyire csak az aktuális állapotra szorítkozik.
Az ápolási diagnózis felállítását meghatároz­
za, hogy az eszméletlenség várható időtartama
rövid (például mérgezés) vagy hosszabb idejű
(például agyi sérülés) lehet. Itt csupán általános
szempontokra szorítkozhatunk, az egyes betegsé­
gekre vonatkozó teendőket a szakápolástan tár­
gyalja.
A légutak károsodása. Az eszméletlen beteg
többnyire nyitott szájjal légzik, szája kiszárad. A
kiszáradást glicerinnel vagy parafinnal történő
gyakori ecseteléssel csökkentjük. Hasonlóan já­
runk el az orrnyálkahártya kiszáradása megelő­
zésére is. A légutakban többnyire sűrű nyák is fel­
halmozódik, amit erőtlen köhögéssel nem tud sa­
ját maga eltávolítani. Lehetőség: fizioterápia
vagy leszívás. A sűrű nyákot csak nagy szívóere­
jű szívóval lehet eltávolítani. Oldalra fektetéssel
meg kell gátolni a nyelv hátracsúszását.
Légzési elégtelenség esetén a beteget intubál-
ják (intubáció=cső bevezetése), vagy légcsőmet­
szést (tracheotomia) végeznek. Ezeken át köny-
nyebb a váladék leszívása, és rajtuk keresztül gé­
pi lélegeztetést is lehet végezni. Ezen eszközök ke­
zelése szakápolási feladat.
Szájnyálkahártya fertőződésének veszélye.
Szabály, hogy az eszméletlen beteg protézisét el
kell távolítani. Mivel a táplálkozás hiánya miatt
a szájüregnek nincs öntisztulása, ott baktériumok
és gombák tömege telepszik meg, elsősorban a
protézisek alatt, de anélkül is.
A bőr károsodása (decubitus veszélye). Mivel
hosszabb-rövidebb ideig tartó fekvésről van szó,
gondot kell fordítani a bőrvédelemre. Fontos tud­
ni, hogy lesoványodott és alultáplált embereknek
a rövid ideig tartó fekvés (ún. rövid ágyhozkö­
töttség) is súlyos bőrkárosodást tud okozni. En­
nek megelőzése a bőr keringésének javítása, a de­
cubitus megelőzésénél tanult módon történjen.
Korrekt bőrápolással elkerülhetjük, hogy az esz­
mélet visszatérése után hosszú ideig a decubitus
kezelése jelentsen gondot.
A szemek ápolása különösen a hosszabban
tartó eszméletlenség esetén igen fontos. A nyitott
szemű beteg corneája kiszárad, ami vaksághoz
vezethet. Ezt nedvesítéssel vagy erre a célra szol­
gáló műkönnyel, A-vitamint tartalmazó olajjal
tudjuk megakadályozni. A csukott szemű beteg
szemét is veszélyezteti a fertőződés, mivel az ön­
tisztulása hiányzik. Gyakori kitörléssel kell ezt el­
kerülni.
A táplálkozás megszűnésének veszélye. Esz­
méletlen beteget az aspiráció veszélye miatt oráli­
san táplálni tilos! Várhatóan rövid ideig tartó
eszméletlenségnél lehet táplálni parenteralisan
különböző, e célra készült tápszerekkel. Ezek
tápértéke azonban nem kielégítő, hosszabb időn
át elégtelenek, és a tartós intravénás beavatkozás
veszélyét is magukban hordozzák. Hosszabban
(8-10napnál tovább) tartó táplálási nehézség ese­
tén enterális táplálást kell bevezetni: a tápszert
közvetlenül a gyomorba kell juttatni, a nyelési
reflex kihagyásával. Ennek eszköze lehet naso-
gastrikus szonda (4—6 hétig alkalmazható). Csak
nyugodt betegnél jöhet szóba, egyébként - érthe­
tő okokból - a felső végtagját mozgatni tudó be­
teg ezt kihúzza. Gondozása ápolói feladat: orrjá­
ratokat kell tisztán tartani, a meghatározott táp­
szert pedig pontosan adagolni. Másik megoldás a
műtéti gastrostoma. Ezt ma már igen ritkán al­
kalmazzák, helyette endoszkóp segítségével jut­ 77.4. ábra.
Percutan endoscopos gastrostoma (PEG) tápláló szon­
tatnak tápláló szondát a gyomorba (percutan en­
dája
doszkópos gastrostoma, röv.: PEG) (17.4. ábra).
Utóbbi előtt rendezni kell az esetleges véralvadá­
si zavarokat. Ápolói feladat a szonda gondozása:: Ilyenkor ezek hiányát természetesen pótolni kell
a hasfalon bevezetett szonda környezetét rend­ parenteralisan vagy szondán keresztül. A bevitt
szeresen deinficienssel kell kezelni, és a hasfaloní és ürített folyadék mennyiségét pontosan regiszt-
lévő műanyag korong és a bőr közé gézlapot kell1 ráljuk.
helyezni. Ürítés megszűnésének veszélye. Szabályként
Bármelyik tápszondát alkalmazzuk, azon ke­ fogadjuk el, hogy az eszméletlen beteget meg kell
resztül vagy fecskendővel vagy csepegtetéssel jut­ katéterezni. Egyrészt tudnunk kell pontosan a vi­
tatjuk be a tápszert. A táplálékon kívül gondos­ zelet mennyiségét, másrészt pedig fekvő betegnél
kodni kellő mennyiségű folyadék (víz) beadásáról1 az alávizelés a decubitus kialakulásának egyik
is. legnagyobb oka. (A katéterezést és annak veszé-
Mivel a szájüreg öntisztulása ilyen esetekbeni lyeit lásd a megfelelő fejezetben). Az eszméletlen
nem lehetséges, fokozott a szájüreg fertőzésénekk beteg mindig szorulásossá válik. A széklet üríté­
veszélye. Elsősorban gombás fertőzés (soor) meg­ séről gondoskodni kell, ez esetben a hashajtás kü-
előzésére kell törekedni annál is inkább, mivel ezz lönböző módszerei is megengedhetők (kúp, beön-
könnyen felismerhető és egyszerű módszerrel:1 tések, illetve szondatáplálás esetén azon keresztül
(boraxos ecsetelés) rendezhető. bejuttatott hashajtó). Mivel fekvő betegről van
Folyadék- és elektrolit-háztartás felborulásá­ szó, minden esetben pelenkát használunk, és azt
nak veszélye. Elsősorban a hányással, hasmenés­ kellő gyakorisággal cseréljük. Az ürítés tényét
sel járó állapotokban kíván külön figyelmet. szintén regisztrálni kell.
 Fertőzés veszélye. Fentieken kívül egyéb fertő­
zési lehetőségek közül kiemelendő a tüdőgyulla­
dás veszélye, mint minden más tartósan fekvő,
különösen idős betegnél. Az eszméletlen beteg
parenterális táplálásban és folyadékpótlásban ré­
szesül, emiatt tartós perifériás vagy centrális ka­
nült alkalmaznak. Ez is, mint minden intravénás
beavatkozás, szisztémás fertőzés veszélyét rejti
magában. Eszméletlen, és emellett még különö­
sen nyugtalan betegnél a szokottnál is gyorsab­
ban alakul ki vénagyulladás. A kanul kezelésére,
megfigyelésére és cseréjére külön gondot kell for­
dítanunk!
Bőrfertőzés veszélye. Akkor áll fenn, ha az
eszméletlen ember nyugtalan, bőrét vakarja.
Megelőzésére a kezek tisztán tartásán kívül a
körmök rövidre vágása szükséges.
Trombózis veszélye. A tartós fekvés - bármely
okból - a vénás keringés jelentős lelassulása ré­
vén trombózis veszélyét rejti magában. Megelő­
zésének egyik módja a mozgatás lenne, azonban
ez eszméletlen betegnél nem kivihető. Ezért ilyen­
kor a trombózis megelőzése céljából véralvadás­
gátló kezelést alkalmazunk (ún. preventív hepa-
rinkezelést).
Kontrakturák kialakulása. Tartós, mozdulat­
lan fekvés - bármely betegség miatt történik -
kontrakturák (ízületek elmerevedéséhez) kialaku­
lásához vezet, öntudatlan embereknél - közre­
működés hiányában - ez csak az ízületek passzív
mozgatásával előzhető meg.
jelentős testhőmérséklet-változás veszélye.
Különösen idegrendszeri károsodás miatt eszmé­
letlen embernél a hőszabályozó központ is káro­
sodik, emiatt néha igen magas láz, máskor kihű­
lés következik be. Többnyire magas hőmérséklet­
tel találkozunk, ilyenkor a hőpangást kell kerülni
a takarás csökkentésével, borogatással; kihűlés­
kor pedig melegítéssel segítünk.
Kommunikáció. Az eszméletlen beteg érzése­
it nem tudja közölni, ez azonban nem mindig je­
lenti azt, hogy nem szerez tudomást a körülötte
történő eseményekről, különösen a verbális
(szóbeli) történésekről. A tartósan eszméletlen
beteg ápolásának egyik sarkalatos pontja a ver­
bális kommunikáció. Ennek lehetőségei: ápolási
munka közben beszélgetni vele úgy, mintha a tu­
data teljesen tiszta lenne. Ha van rá idő, ezt az
ápolási időn kívül is megtehetjük. E tekintetben
azonban legtöbbet olyan személyek tehetnek,
akik kötődnek a beteghez, elsősorban a család­
tagok. Lehetőség szerint be kell őket vonni az
ápolásnak ebbe a folyamatába vagy úgy, hogy
beszéljenek hozzá, de úgy is lehet, hogy a hang­
szalagra rögzített otthoni beszélgetéseket na­
ponta többször lejátsszák számára. Alapos meg­
figyeléskor a mimikájuk elárulja, hogy reagál­
nak ezekre.
Az eszméletlen ember tehát nem tudja érzése­
it kifejezni, a kívánságát gyakran ki kell találni.
Szomjúságérzését a száj, a nyelv megnedvesítése
csillapítja, bőrviszketését a bőr dörzsölése stb. A
beteg viselkedése elárulja, hogy a panaszán segí­
tettünk vagy nem. Ezek felismeréséhez sok ta­
pasztalat, alapos megfigyelés és empátia szüksé­
ges.
Fontos szabály: eszméletlen betegre annak je­
lenlétében rossz állapotára vonatkozó megjegy­
zést ne tegyünk!
A nem kommunikáló beteg ápolása. A 12. fe­
jezetben (betegmegfigyelés) utaltunk arra, hogy a
kommunikációra képtelen ember ápolása, ellátá­
sa is speciális feladat. Nem eszméletlen, csupán
érzéseit, kívánságait nem tudja kifejezni, de pél­
dául szájon át táplálható, segítséggel esetleg jár
is, ugyanakkor nem jelzi panaszait: ürítést, éhe­
zést, szomjazást stb. Ezeket a panaszokat, kíván­
ságokat bizonyos jelekből lehet felismerni, alapos
megfigyeléssel. Ilyenek az éhezés, szomjazás, szé­
kelési, vizelési inger, bőrviszketés, rossz testhely­
zet stb. Az alvásából spontán felébredő beteg
nyugtalanságát sem elsősorban nyugtatóval old­
juk meg, lehet, hogy helyzetváltoztatás, a végta­
gok áthelyezése elég a megnyugváshoz. (Magya­
rázat: alvás közben mindenki változtatja helyze­
tét - többnyire nem tudatosan.) Többszöri pró­
bálkozással elégítjük ki ezeket az igényeket, és ha
sikerült, a beteg tekintete (egy-egy hálás pillan­
tás) vagy megnyugvás elárulja, hogy panaszát fel­
ismertük-e.
 Ápolási tervet talán az eszméletlen beteg ese­
tében a legnehezebb készíteni, hiszen az eszmélet­
lenség tartama és az alapbetegségtől függő sú­
lyossága is igen változó. A felmérés, tervezés, vég­
rehajtás, az értékelés gyakran szorul módosítás­
ra. Vannak azonban olyan ápolási feladatok, me­
lyeket minden eszméletlen betegnél közel azono­
san kell végezni.
Az eszméletlen beteget mindenekelőtt bizton­
ságosan kell elhelyezni. Ágya lehetőleg mindkét
oldalról legyen megközelíthető és a műanyagle­
pedővel és harántlepedővel egyaránt legyen ellát­
va. A nyugtalan beteg ágyára mindkét oldalon ki­
párnázott rácsot szerelünk, mert a még látszólag
nyugodt beteg is leeshet az ágyról. Az ágyrács fel­
helyezéséhez mint fizikai korlátozás módszeréhez
az egészségügyi törvény szerint orvosi hozzájáru­
lás szükséges.
Az ápolási tervet és annak teljesítését folya­
matosan értékeljük és a körülményeknek megfe­
lelően szükség szerint módosítjuk.
Értékek elhelyezése. Az eszméletlen beteg ér­
tékeit gondosan kell kezelni. Átvételi elismervény
ellenében igazolt hozzátartozónak keli átadni,
vagy szabályos leltárba venni és az intézmény
pénztárában elhelyezni.
Ápolási dokumentáció. Mivel az eszméletlen
beteg ápolási terve az állapotnak megfelelően
gyakran változik, a változások pontos dokumen­
tálása szükséges az ápolási lapon. Ezen túlmenő­
en a változásokat orvosnak is jelenteni kell. Az
ápolási dokumentációban (lázlapon) természete­
sen jelölni kell a kardinális tüneteket (életjeleket)
is.
Az ápolási lapot műszakonként kell vezetni, a
8 órás vagy 12 órás műszaknak megfelelően. Az
ápolási lap tartalmazza mindenekelőtt a beteggel
történt eseményeket, továbbá az ápolási problé­
mákat. Ilyen például a kiszáradás veszélye, hasi
fájdalom várható fellépése, szénhidrát-anyagcse­
re romlásának veszélye, fulladás lehetősége stb.
Az ápolási lapon a műszak átadója és átvevője
aláírásával hitelesíti, hogy a beteggel való teendő­
ket átadta, illetve átvette (részletesebben: a kór­
házi munkarenddel foglalkozó fejezet tárgyalja).

Összefoglalás

Ez az alfejezet bevezetőben ismerteti a kóros tudatállapotokat, majd az eszméletlen beteg

ápolását. Számos ápolási diagnosztikus feladatunk van, ezek felállítása és megoldása nagy
körültekintést igényel. Nehézséget okoz, hogy a beteg kommunikációra képtelen. Az ápolá­
si tervet sokszor kell módosítani, és pontosan kell dokumentálni az eseményeket.

I" -{ Kérdések, feladatok

1. Ismertesse az eszméletlenség fokozatait!

2. Ismertesse az eszméletlen beteg ápolásával kapcsolatos lehetséges főbb ápolási diagnó­
zisokat!
3. Készítsen tervet az eszméletlen beteg ápolásához!
4. Melyek a fontosabb szempontok az ápolási dokumentációban?
5. Miért kell különbséget tenni a teljesen eszméletlen és a nem kommunikáló beteg között?

A haldokló beteg ápolása
Bokor Nándor
A halál az egész világra jellemző folyamat, az el­
múlást minden élőlény magában hordozza. Ezt a
tényt azonban az embereknek csak egy része tud­
ja reálisan elfogadni. Még az egészségügyi dolgo­
zók is, akik munkájuknál fogva gyakran talál­
koznak az emberi életek befejeződésével, sokszor
nehezen tudnak ezzel a természetes jelenséggel
szembenézni.
Az emberi lét végső határáig tartó élet ritka,
legtöbbször valamilyen kóros folyamat, betegség
vet véget az életnek. Munkánk során a gyógyítá­
si, ápolási tevékenységünkkel mi arra törek­
szünk, hogy ezeket a kóros folyamatokat kivéd­
jük, a betegségeket meggyógyítsuk. Ez néha sike­
rül, sokszor azonban eredménytelen, mert lehető­
ségeink végesek. Az ápoló egyik legnehezebb
szakmai, de ugyanakkor emberi feladata is, hogy
a haldokló utolsó napjait, óráit megkönnyítse.
Évszázadok vagy inkább évezredek alatt nagy
változások történtek a meghalás folyamatának,
vagyis annak az útnak a megismerésében, ame­
lyet az embernek az élete utolsó szakaszában meg
kell tennie. Ma az emberek nagyobb része nem
otthonában, családban hal meg, hanem gyakran
gyógyászati „beavatkozások" közepette, csövek,
vezetékek, palackok, állványok, monitorok, más
eszközök közt. Ezek mellett vagy éppen ezek kö­
vetkeztében a halál, a meghalás, a haldoklás fo­
lyamata általában tovább tart, mint régebben. Az
élet és a halál közötti határok is elmosódtak. Ma
sok olyan ember él, akit a szó szoros értelmében
a halálból hoztak vissza (példának említhetjük a
leállt szívműködés újraindítását és a leállás meg­
előzését elektromos ritmusszabályozóval). Mivel
ilyen lényeges változásoknak vagyunk tanúi,
szükséges, hogy a meghalással és a halállal szem­
beni magatartásunk is megváltozzék.
A haldoklókkal való foglalkozás azon a té­
nyen nyugszik, hogy az egészség vagy betegség
végső soron emberi történés (esemény, események
sorozata), testi, lelki, szociális, vallási szempon­
tok egybeszövődésc, melyek együttesen határoz­
zák meg a segítségnyújtás elvét is. Ebben az orvos
tevékenysége mellett ápolási, gondozási, pszicho­
lógiai és lelkészi szolgálatok is igen jelentős sze­
rephez jutnak.
Az emberek más-más módon viszonyulnak a
meghalás tényéhez. Ennek megfelelően a viszo­
nyuk is más az őket körülvevőkkel szemben. Van,
aki retteg, fél a haláltól és szenvedéstől olyannyi­
ra, hogy a végzetes betegségről tudomást szerez­
ve esetleg öngyilkosságot követ el. Ellenkező vég­
let, amikor valaki tudomásul veszi, hogy élete vé­
géhez közeledik, a lehetőségekhez képest türe­
lemmel viseli az ezzel járó megpróbáltatásokat, és
nyugodtan várja élete elmúlását. Az emberek
azonban általában ösztönösen félnek a haláltól,
bármennyire velejárója is az életnek.
A halál bekövetkezhet hirtelen, vártalanul.
Ilyenkor igen rövid az az idő, amelyet a súlyos
beteg átél, többnyire olyan állapotban éli meg a
perceket, órákat, amelyben tudatállapota elbo­
rul, sorsát felfogni nem tudja. Legtöbbször azon­
ban a halálhoz vezető út egy hosszabb folyamat
eredménye, a halált végül „haláltusa", agónia
előzi meg A haláltusa napokig eltarthat, sőt néha
ebben a súlyos állapotban reményt keltő javulá­
sok is bekövetkezhetnek. Hivatásunk egyik leg­
nehezebb feladata az ilyenkor tanúsított maga­
tartásunk, gyógyító-ápolási tevékenységünk.
A súlyos beteggel és haldoklóval kapcsolatos
viselkedés egyaránt vonatkozik ápolókra, orvo­
sokra, családtagokra, vagyis mindenkire, aki
ilyenkor a beteg környezetében van. A haldokló
ellátása sokrétű, ezért a következőkben nem csu­
pán ápolási teendőkkel foglalkozunk, hanem a
súlyos, terminális állapotú beteggel, a haldokló­
val való törődéssel, ellátással általánosságban.
(rók, filozófusok, teológusok, orvosok, tudósok sok­
féle módon írnak, vallanak a halálról, a haldoklóhoz va­
ló viszonyról. A közelmúltig tartotta magát az az állás­
pont, hogy a végzetes betegséget és annak ugyancsak
végzetes kimenetelét nem közöljük az érintett beteg­
gel. A súlyos beteg megtévesztését megbocsátható cse-
lékedéinek tartották. Ez olyannyira igaznak látszott,
hogy évszázadokon keresztül n e m vagy alig említik az
igazmondást az orvosi kódexekben, eskükben, miköz­
ben ezek a d o k u m e n t u m o k az egyéb erkölcsi elveket
következetesen fejtik ki. N e m említi sem a legismertebb
ilyen d o k u m e n t u m : a hippokratészi e s k ü , sem a kevés­
bé ismert hindu felavatási eskü, pedig ezek igen szigo­
rú követelményeket támasztanak az orvossal szemben
mind a viselkedés terén, mind az „éjjel-nappal" való
gyógyítás tekintetében „akár az orvos saját élete árán
is". S z ó sincs a z o n b a n ilyen határozottságról, ha az
igazmondás kerül s z ó b a . A kevesek egyike, aki az igaz­
mondást említi, A m a t u s Lusitanus zsidó orvos volt (ül­
dözték és pestisben halt m e g 1568-ban). A z t írta: „ H a
hazudok, érjen utol Isten angyala, Raphael örök harag­
ja, és semmi se sikerüljön nekem az orvostudományban
kívánságaim szerint".
A későbbi orvosi kódexek is kerülték ezt a témát, és
többnyire az orvosra bízták, milyen mértékig tájékoztat­
ja a menthetetlen beteget. Az pedig emberi tulajdonsá­
g u n k , hogy rossz hírt n e m szeretünk közölni senkivel.
Az igazmondás a z o n b a n n e m csak az orvos elhatározá­
sán múlik, az elhallgatásnak s z á m o s egyéb oka is van.
Ilyen lehet például a z , h o g y a betegek gyakran n e m
óhajtják hallani a rossz híreket. (Ilyennel találkozunk ak­
kor, ha valaki azért nem m e g y vizsgálatra, mert fél,
hogy kiderül valamilyen súlyos betegsége.) A betegek
elvárják az információt, de inkább megnyugtató, jó hí­
reket akarnak hallani. A rossz hír közlése - különösen
kellő előkészítés nélkül - gyakran súlyos kárt tud okoz­
ni. Mások viszont szeretnék megtudni a teljes igazsá­
g o t , azt is, ha menthetetlenek. Az is tapasztalat a z o n ­
b a n , hogy minél határozottabban követeli valaki a tu­
dást, annál inkább szenved a félelemtől, ami azután
o d a vezet, hogy a megadott információt is elhárítja m a ­
gától. Orvosi tapasztalat, hogy az igazsággal szemben a
betegek egy része valóban mélyről jövő ellenállást tanú­
sít; egyértelműen adják tanújelét, hogy belülről elutasít­
ják azt, amit a betegségekről mondtak nekik, még ak­
kor is, ha azt ismételten kérték és ismételten meg is
kapták. Majdnem mindenki átmegy az elutasítás fázi­
sán, amikor saját halálával kell szembenéznie. E kérdés
vizsgálatával, felderítésével k a p c s o l a t b a n Elizabeth
Kübler-Ross nevét kell megjegyezni, erre később részle­
tesebben is visszatérünk. Szerinte a tudomásul nem vé­
tel gyakran annak eredménye, hogy a betegek az infor­
mációt túl korán és váratlanul kapják meg, méghozzá
egy idegentől, aki talán még sietve is közli azt, csak
hogy már „túl legyen rajta". Ez az elutasítás a fék sze­
repét játssza: lehetővé teszi, hogy a beteg a rossz hír vé­
tele után összeszedje magát, és védekező állásba he­
lyezkedjék. Az ilyen védekezés számos formában nyilvá­
nul meg: arra gondol például, hogy leleteit összecserél­
ték, mások orvost változtatnak abban bízva, hogy má­
sik helyen kedvezőbb választ kapnak. És ha utóbbi
megtörténik, akkor számos újabb vizsgálat is követke­
zik, amivel a beteg bizonyítani akarja gyógyíthatóságát.
„Ahhoz, hogy megtanuljunk élni és meghalni, végig
kell gondolnunk a halált és fel kell készülnünk rá, hogy
elfogadjuk" (Montaigne). Egyesek kívánják, hogy té­
vesszék meg őket, mások viszont mindent tudni akar­
nak, hogy a hátralévő idejükben módjuk legyen meg­
hozni személyes döntéseiket. A megtévesztés olyan
helyzetbe hozhat beteg embereket, hogy többé nem
vehetnek részt saját egészségüket illető döntésekben.
Egy menthetetlen ember, akit nem tájékoztatnak arról,
hogy betegsége végzetes, és közel van a halála, nem
dönthet élete végéről: kórházba megy-e vagy nem, alá­
veti-e magát egy műtétnek vagy sem, hol és kivel tölti
élete utolsó napjait, hogyan hozza rendbe dolgait stb.
Az a tény, hogy az egészségügyben egyre in­
kább komolyan vesszük az igazmondást, azzal
magyarázható, hogy kidolgozták a tájékozott be­
leegyezés fogalmát. A törvény megköveteli, hogy
egy ember teljes egészségének megsértése csak a
személy tájékozott, önkéntes beleegyezésével tör­
ténhet. A „tájékozott beleegyezés" azt jelenti,
hogy a személynek jogos igénye, hogy feltárják
neki a vizsgálati eljárásokban és a gyógyító tevé­
kenységben javasolt beavatkozás hasznát és koc­
kázatát. Ugyanakkor a beavatkozás elmaradásá­
nak kockázatát is kell ismertetni. Ezekhez bele­
egyezése szükséges, kivétel az életet akutan veszé­
lyeztető állapot, vagy ha vészhelyzetben lévő be­
teg nem beszámítható. Ez esetben a meghatalma­
zott (gyám) beleegyezése szükséges. Erről az
egészségügyi törvény pontosan rendelkezik.
A köznapi életből ismert, hogy a betegek az
információ birtokában többségükben jobban el-
viselik a fájdalmat, jobban együttműködnek az
ápolóval, az orvossal. Sokszor éppen az okozza a
legtöbb gyötrelmet, ha valamit a betegek nem
tudnak, de homályosan sejtenek.
A betegek tájékoztatása többnyire a beavat­
kozásokkal kapcsolatos, és nem mindig tartal­
mazza a menthetetlenek tájékoztatását. Bár a tör­
vény szerint a beteget az állapotáról tájékoztatni
kell, a tájékoztatás emberi oldala azonban megkí­
vánja, hogy az a gyógyíthatatlan beteg esetében
egyéni mérlegelés útján, kellő körültekintéssel
történjen. Néha a beteg nyíltan kéri, hogy ne
mondják meg neki a rossz híreket, vagy akár vi­
lágos jelét is adja annak, hogy kárt szenvedne egy
végzetes hír hallatán. Azonban ha valaki elleplezi
az igazságot, ennek terhét magára kell vállalnia.
A helytálló információnak mindig el kell jutni va­
lakihez, ezt a személyt a törvény szerint a beteg
nevezi meg. Nem megengedhető, hogy a beteget
„tapintatból" megtévesszük és erről a környezete
ne tudjon!
Az tény, hogy ha a beteg nem kérdez, nem je­
lenti azt, hogy nincsenek kérdései. Egy vizit, egy
egyszeri beszélgetés erre ritkán vagy talán soha­
sem elegendő. A rossz hírt közölni mindig csak
kellő előkészítés után szabad (fokozatosan, meg­
felelő időben és helyen).
A szenvedőkkel való őszinteség nem jelenti,
hogy meg szabad fosztani őket minden remény­
től: attól a reménytől, hogy van esélyük a javulás­
ra, bármilyen csekély legyen is az; és attól a biz­
tonságérzettől, hogy nem hagyják el őket, ha se­
gítségre lesz szükségük. Azok, akik tanulják, mi­
ként kell gondoskodni a betegekről és a haldok­
lókról, meg kell, hogy tanuljanak beszélni velük
még a halálról is. Ebben segít, ha megpróbáljuk
magunkat beleélni a beteg helyzetébe (empátia).
Azok, akik tudják, ki fog gondoskodni róluk,
ha súlyos betegek lesznek, vagy ha már közel áll­
nak a halálhoz, még idejében megbeszélhetik ve­
le gondjaikat. Egyre nagyobb számban írnak alá
emberek nyilatkozatot - ún. élő végrendeletet -
melyben, ha akarják, megjelölhetik, hogy kíván­
nak-e tájékoztatást kapni állapotukról vagy sem.
Még azokat a feltételeket is megjelölhetik, me­
lyek közt nem óhajtják, hogy meghosszabbítsák
az életüket. A megkérdezettek többsége nem akar
tudni semmit, hiszen sohasem kérdeznek.
A gyógyíthatatlan, menthetetlen
és haldokló (terminális állapotú) beteg
Mielőtt a haldoklók orvosi, ápolói, lelki ellátási
problémáira rátérünk, legalább hozzávetőlegesen
meg kell határozni, mikor beszélünk arról, hogy
valaki menthetetlen, halódó, haldokló (terminális
állapotú) beteg. A kérdést élesen el kell különíte­
ni a gyógyíthatatlan beteg fogalmától. Utóbbit il­
letően sokáig tartotta magát például az a nézet,
hogy a rákos beteg gyógyíthatatlan. Mára ez a
felfogás teljesen megváltozott, hiszen a rákos be­
tegek egyre nagyobb része véglegesen meggyó­
gyítható, vagy életük jelentősen meghosszabbít­
ható, életminőségük javítható. Ezért is célszerű a
fogalmakat elkülöníteni, és talán jobban fedi a
valós helyzetet, ha menthetetlen és haldokló (ter­
minális állapotú) betegről beszélünk. Ezek azt az
időszakot jelentik, amikor már nyilvánvaló, hogy
valakin már valóban nem lehet segíteni, meg fog
halni. Ide tartozhatnak természetesen előrehala­
dott állapotú rákos betegek, de mások is (példá­
ul súlyos szívbetegek). Ennek a folyamatnak az
időtartama néhány naptól akár néhány hónapig
is terjedhet. Gyakran kérdezik a beteg és a hozzá­
tartozók is: „mennyi lehet még hátra?" Erre a
kérdésre szinte soha nem lehet pontos, sőt még
megközelítő választ sem adni, hiszen sokszor lá­
tunk váratlanul, gyorsan bekövetkező rosszabbo­
dást, halált, máskor pedig nehezen magyarázható
módon átmeneti kisebb-nagyobb javulásokat is.
Ha hathatós segítséget akarunk nyújtani egy
embernek, akinek a napjai meg vannak számlál­
va, tudnunk kell, hogy a beteg hogyan éli át éle­
tének ezt a szakaszát. Ehhez ismernünk kell a be­
tegsége lefolyását, jelenségeit és a panaszokat,
amelyek betegségével, annak súlyosbodásával
összefüggésben vannak. Meg kell tehát ismer­
nünk a haldoklási folyamat testi vonatkozásait,
és azt a segítségnyújtási lehetőséget, amelyet or­
vosi és ápolási téren ebben a folyamatban nyújta­
ni lehet. Ennek érdekében áttekintjük a haldoklás
folyamatát a beteg oldaláról.
Ápolási folyamat
Ápolási tervet készíteni a gyógyíthatatlan beteg
ápolásában nagy körültekintést és empátiát igé­
nyel, és csak hosszas gyakorlattal sajátítható el.
Arra is fel kell készülni, hogy a tervet gyakran
kell módosítani. Fontosabb szempontok a követ­
kezők:
Felmérés.
Ismeretei a betegségével kapcsolatban.
Milyen a beteg szomatikus állapota (ét­
vágy, ürítés, alvászavar stb.
Megfigyeljük a beteg viselkedését (dep­
ressziós, de eufórikus is lehet).
Milyenek a kapcsolatai (elsősorban család,
de mások is).
Vannak-e tervei stb.
Tervezés. A tervezés ez esetben is, mint min­
den más betegnél, nem betegségre hanem egyénre
szabott. A terv módosulhat, állapottól függően
bővülhet. Néhány szempont:
A panaszok (fájdalom!) csökkentése.
Tevékenységének javítása vagy visszaállí­
tása.
Szellemi tevékenység javítása.
A magányosság érzésének csökkentése
vagy megszüntetése. Emberi kapcsolatok
teremtése vagy visszaállítása.
Újra gyakorolja a vallását stb.
Megvalósítás. Szintén gyakran módosul, szé­
les körű és egyénre szabott.
Az empátiának, a tapasztalatnak ez eset­
ben is igen fontos szerep jut.
Az ápoló szükség szerint elérhető legyen
(akár szükséglet kielégítésében, akár pél­
dául beszélgetés, panasz meghallgatása
céljából).
Fontos - ha lehetséges - családtag vagy
más személy bevonása.
Lehetőséget kell adni, hogy valakivel be­
széljen a körülményeiről, emlékeiről, vagy
amiről akar.
A beteg - haldokló, menthetetlen - önmeg-
becsülésének előmozdítása (beszélgetés,
korrekt válasz a kérdésére stb.).
A beteg emberi méltóságának megőrzése.
Az őt érintő kérdésekben a döntés lehető­
ségének megadása.
A jogairól szóló törvények megismertetése
és biztosítása (lásd a 13. fejezet A betegel­
látás folyamatossága alfejezetben).
Értékelés.
Javította-e az ápolás a beteg életminőségét.
Elfogadta-c a beteg a veszteséget.
Elérhető volt-e a lelki megnyugvás elérése.
Az utolsó szakasz jelenségei, panaszai
Azok a jelenségek, melyeket a haldoklóban észle­
lünk, és amelyeket a haldokló kinyilvánít, bete­
genként változnak. Elsősorban attól a betegségtől
függnek, amelyben a beteg szenved. Azt is tud­
nunk kell azonban, hogy a betegség természetén
kívül sok más tényező is közrejátszik: a beteg sze­
mélyisége, a lelki feszültségei, amelyeket átél,
életkora, neme, vallása, a napszak, hogy kipi­
hent-e vagy sem (lásd alább).
Az orvos általában arra törekszik, hogy a be­
teget meggyógyítsa. Terminális állapotú beteg
esetében azonban másról van szó: a beteget nem
lehet meggyógyítani, csak szenvedésén enyhíteni,
állapotát elviselhetővé tenni.
A panaszok jelentősége. A terminális állapotú
beteg panaszai szerteágazók, ezek helyes megíté­
lése fontos a megfelelő válaszadáshoz.
A beteg fájdalmának kinyilvánítására lehető­
séget kell adni. Ez nem azt jelenti, hogy a pana­
szokat gyorsan megszüntessük, hanem azt, hogy
türelemmel végighallgassuk. Sokszor az is jóté­
kony hatású, ha gondjait, nehézségeit egy másik
emberrel megoszthatja. E tekintetben a család
szerepe pótolhatatlan.
 A panaszok azonban jelenthetnek félelmet is,
melyhez társul a nyugtalanság, bizonytalanság,
gyámoltalanság, ami komoly segítséget igényel.
Ez a félelem mindig olyan irányban nyilvánul
meg, ahonnan a beteg a legtöbbet várja. így az
orvosnak elsősorban a fájdalomról és szorongás­
ról, az ápolónak a kemény ágyról vagy kényel­
metlen fekhelyről, a családtagnak az egyedüllét­
ről, félelemről panaszkodik. A sokfelé irányuló
panasz a teendőket igen megnehezíti, de irányít­
ja is.
A panaszok kinyilvánítása. A forma, a mód,
ahogyan a betegek panaszaikat kinyilvánítják, a
körülményektől is függ: a nemtől, a kortól, a nap­
szaktól és attól is, kinek mondja el a panaszait.
Nemek. A férfi általában hajlamosabb arra,
hogy az általa észlelt panaszokat részletesen ele­
mezze. A nő ezzel szemben a panaszokat legtöbb­
ször szerteágazóan érzi, és elemzi azokat. Ez meg­
nyilvánul abban is, ahogyan a panaszokat előad­
ják. A férfi részletesen, konkréten adja elő, néha
saját diagnózist is felállít (angina pectoris, gyo­
mordaganat stb.). A nő gyakran azt panaszolja,
nem érzi jól magát, mindenütt fájdalmai vannak,
gyenge stb. Ezt gyakran túlzott megterheléssel,
menstruációs zavarokkal magyarázza. A férfi
pontosan körülírt panasza lehet általános beteg­
ségi állapot kinyilvánítása, a nő határozott pana­
sza gyakran körülhatárolható szervi okokra mu­
tathat.
Életkor. Gyermekeknél a kedvetlenség, lehan­
goltság esetén többnyire testi panaszokkal állunk
szemben. Magas életkort megélt betegek valami
félelem folytán nem merik kinyilvánítani pana­
szaikat. A nagyon idősek csökkent értelmi képes­
ségeik folytán néha nem emlékeznek panaszaik
lefolyására.
Napszak szerint is változnak a panaszok.
Reggeli órákban, jó éjszakai pihenés után a sú­
lyos beteg is jobban érzi magát, mint nappal vagy
este. Nappal a fájdalom, esti órákban pedig a
hosszú éjszakától való félelem határozhatja meg
a panaszait.
A leggyakoribb panaszok és az ezekkel kap­
csolatos igények kielégítése. Az ápoló feladata
felmérni a haldokló különböző szintű szükségle­
teit, ehhez elengedhetetlen az ápolási anamnézis
felvétele és a helyes ápolási diagnózis felállítása,
és ezek alapján az ápolás megtervezése és kivite­
lezése. Ebben az állapotban a panaszok gyakran
változnak, ezért kell az ápolási tervet ennek meg­
felelően sokszor módosítani. Terminális állapot­
ban a panaszok intenzitása gyakran változik, az
ápolási tervet is ennek megfelelően gyakran kell
felülvizsgálni, és a szükségnek megfelelően mó­
dosítani.
A leggyakrabban előforduló panasz és tünet a
fáradtság. Azért is a legkellemetlenebb panasza,
mert a beteg érzi, hogy fokozatosan gyengül, és
ez a tehetetlenség érzésével is jár. Ezek a panaszok
az éjszakai pihenéssel mérsékelhetők, így ezt min­
denképpen biztosítani kell.
Visszatérő panasz a fekvéssel járó nyomás ál­
tal kiváltott fájdalom. Ebben a helyzetben nehéz
még a táplálkozás, az ivás, az ürítési szükségletek
végzése is. Súlyosbítja a helyzetet a légzési, köhö­
gési nehézség is. Nem célravezető ilyenkor a fek­
tetést mindenáron szorgalmazni; ha a beteg álla­
pota engedi, gyakran kell kiültetni és annyi ideig,
ameddig azt jól bírja. Ez különösen légzési pana­
szok esetén hasznos.
A fájdalmak. Nem minden halálos betegség
jár fájdalmakkal. A fájdalom megélését és kifeje­
zését pszichés tényezők is befolyásolják. Ha ezek
jelentkeznek, leküzdésük igen fontos a haldokló­
nak nyújtott segítségben. A fájdalom nem állan­
dó, tapasztalat szerint a délutáni és esti órákban
fokozódik. A fájdalomcsillapítót ennek megfele­
lően kell adagolni, és nem rutinszerűen. Ha a fáj­
dalom nem múlik el, az adagolást általában sza­
porítják. Ha ily módon adjuk az erős fájdalom­
csillapítókat, szükségtelenül kábulttá tesszük a
beteget a reggeli órákban, majd este kevesebbet
adunk. Az ezzel okozott fáradtságot a beteg úgy
tapasztalja, mint szellemi fogságot. Sokak észlelé­
se azt mutatja, hogy a betegek olyan körülmé­
nyek közt érzik magukat jobban, ha reggel nem
kapnak fájdalomcsillapítót, vagy csak kis adag­
ban, így reggel értékes órákat biztosítunk szá­
mukra. Délután nagyobb adag fájdalomcsillapí-
tót adunk, ezt éjszakára ismételjük, esetleg alta­
tóval kombináljuk.
A szorongás egyike a legrosszabb állapotok­
nak, melyekben a terminális állapotú beteg szen­
ved. Ez az állapot nemcsak fárasztó, hanem félel­
met is okoz. Gyakran úgy jelentkezik, mint köz­
vetlen életveszély jele (például légszomj).
Éhség és szomjúság. A súlyos betegek gyakran
váratlan óhajokkal állnak elő, szokatlan ételeket,
italokat kívánnak. A lehetőségekhez képest telje­
síteni kell ezeket a kívánságokat. A családot
azonban meg kell óvni a csalódástól: fel kell ké­
szíteni arra, hogy a beteg semmit vagy csak na­
gyon keveset fog elfogyasztani a kívánt ételből.
A szomjúság az utolsó napok leggyakoribb
panaszai közé tartozik. Nem csak abban nyilvá­
nul meg, hogy a beteg folyadékot kér - gyakran
erre már képtelen is -, de erre utaló tünetei van­
nak: kiszáradt ajkak, nyelv, csökkent turgorú
bőr. Az ivás fekvő helyzetben nehéz vagy akár
lehetetlen is. Segít - ha lehetséges - a felültetés,
a feltámasztott fej, a csőrös csésze, fecskendővel
kis adagokban történő adagolás. Végső esetben
infúzióval kell a folyadékpótlást biztosítani.
Amennyiben ez a terminális állapot elhúzódó,
ismerve a tartós vénás kanülökben rejlő ve­
szélyt, alkalmazható a nasogastrikus szonda
vagy a PEG is (lásd az eszméletlen beteg táplálá­
sánál).
Az izzadás mind a beteg, mind a környezete
számára kellemetlen. Jelentősége van ez esetben a
bőrápolásnak. Ez gyakori lemosást, fehérnemű­
váltást jelent.
A szükségletek elvégzése mind a beteg, mind a
környezete számára súlyos lelki teher. A terminá­
lis állapotú betegnél gyakran nem nélkülözhető
az állandó katéter. A székletürítési nehézséget a
mobilitás hiánya is fokozza, ilyen esetekben meg­
engedhető hashajtó rendszeres adása. A gyakori
tisztántartás nem csupán a pszichés gondoskodás
szempontjából, hanem a decubitus megelőzése
céljából is elengedhetetlen.
Az emberi méltóság elvesztése talán a legfon­
tosabb problémája a terminális állapotú ember­
nek. A teljes szétesés, a betegség visszataszító kí­
sérő jelenségei súlyos lelki terhet jelentenek, főleg
az, hogy ilyen állapotban mások segítségére szo­
rul. Melyek a legfontosabb feladatok?
Talán a legfontosabb ilyenkor, hogy ne hagy­
juk magára. Ez leginkább a haldokló otthonában
biztosítható, azonban a lehetőségekhez képest er­
re az intézeti ellátás keretében is törekedni kell A
pszichés kapcsolat a tudatállapottól függő, azon­
ban ilyenkor is és a tudat romlásánál is fontos a
fizikai kapcsolat: például a kezek, az arc gyakori
simítása. Gyakorlati tapasztalat, hogy ez nyugta-
tólag hat, tükrözi a törődést.
További fontos teendő a nyugalom biztosítá­
sa. A fizikai nyugalom a pihenést szolgálja. Azt
jelenti, hogy csak a számára fontos személyek lá­
togassák, ők is csak akkor, ha a nyugalmat nem
zavarják. Ennek biztosítása egyike a legnehezebb
feladatoknak, több okból: a pihenés ideje nem ki­
számítható; jogilag nem lehet megtiltani, hogy
bárki bármikor látogasson (néhány kivételtől el­
tekintve néha csupán kíváncsiságból is); na­
gyobb, közös kórteremben a többi beteg látoga­
tója szintén zavarólag hat. A nyugalom biztosítá­
sa érdekében ilyenkor a terminális állapotú bete­
get el lehet ugyan különíteni kisebb (esetleg egy­
ágyas) kórteremben, azonban ez igen nagy tapin­
tatot, körültekintést igényel. Viszont lehetőséget
ad arra, hogy közeli hozzátartozó (családtag) ve­
le legyen folyamatosan.
A nyugalomhoz szorosan kapcsolódik a biz­
tonság szükségletének kielégítése is. Az agonizáló
beteg néha nyugtalan, kárt tehet magában (példá­
ul branülök elmozdítása), vagy leesik az ágyról.
Ilyenkor törvény adta lehetőségek közt bizonyos
kényszerítő eszközök alkalmazására is szükség
lehet (ágyrács stb). A biztonság szükségletének
legfontosabb mozzanata azonban az, hogy - mint
már említettük - a terminális állapotban lévő be­
teget vagy ahhoz közeledőt ne hagyjuk magára!
Ha ilyenkor jelen lehet családtag, a kényszerítő
eszközöket mellőzni is lehet.
A nyugalom biztosításával összekapcsolható a
kapcsolattartás szükséglete és annak kielégítése is.
A kapcsolattartásban tekintettel kell lenni arra,
hogy a beteg kivel akar kapcsolatot tartani. Ez
többnyire a legközelebbi hozzátartozónak megje­
lölt személy (vagy személyek), továbbá lelkész, jo­
gász, közjegyző stb. Ilyenkor - ameddig a kívánsá­
gát ki tudja nyilvánítani - ennek kell eleget tenni.
Ebben a szakaszban az együttműködés a hal­
doklóval rendkívüli fontosságú. A terminális ál­
lapot progressziójával párhuzamosan romlik a
vele való kommunikáció lehetősége is. A már kí­
vánságát kinyilvánítani nem tudó személlyel tör­
ténő kommunikáció nagy szakmai tapasztalatot
igényel. Egy-egy mozdulatából, életjelenség meg­
változásából, tekintetéből lehet csak következtet­
ni a kívánságára. Ebben nagy segítség lehet első­
sorban a családtag - különösen aki a beteg szo­
kásait jól ismeri - lelkész, pszichológus, mentál­
higiénés szakember, de mindenekelőtt a jó megfi­
gyelő ápolónő.
Az országhatárok megnyitása után számos
más kultúrájú emberrel kerülünk kapcsolatba.
Köztük súlyos állapotba jutók is lesznek és hal­
nak is meg. Természetes elvárásuk, hogy súlyos
állapotukban olyan ellátásban részesüljenek, ami
megfelel volt hazájuk szokásainak, vallásuknak.
Ezeket - ha nem ismerjük - családtagjaiktól, kí­
sérőjüktől megtudhatjuk. Ezek figyelembe vételé­
re a tapintat szempontjából feltétlen szükség van
(lásd 16. fejezet).
Ennek a szakasznak a megfigyelése és jó ellá­
tása a legnehezebb ápolási feladatok egyike. Min­
den ember másként éli meg a terminális állapo­
tot. Vannak belenyugvók, a „szenvedést" jól tű­
rők, mások háborognak a közelgő vég miatt. Az
élet befejeződésének elfogadtatása elsődlegesen
nem ápolói feladat. Erre idő hiányában sincs le­
hetősége - hiszen hosszabb és ismétlődő beszélge­
tést igényel - de megnyerhet valakit, akinek erre
a képessége is megvan. Ilyen lehet elsősorban a
már említett családtag, vallásos beteg esetében
pedig a lelkész.
A terminális állapotban lévő betegek egy ré­
szének ellátásában segítséget jelent a hospice-
szolgálat. (A hospice angol szó, eredeti jelentése:
menedékház. A magyar értelmezésben kb. annyit
jelent: a hely, ahol meghalhatok). Jelenleg Ma­
gyarországon két formában működik:
hospice ház vagy osztály formájában, ahol
vagy a nap huszonnégy órájában kapnak
ellátást a betegek, és lehet csak nappali el­
látást nyújtó részleg is,
otthonukban, ahol erre a célra kiképzett
nővér és orvos kíséri figyelemmel a beteg
sorsát, és a családtagok segítségével törté­
nik az ellátásuk. A szakápoló vagy orvos
dönt arról például hogy szükséges-e paren-
terális folyadékpótlás - és ezt el is végzi -,
vagy a fájdalomcsillapítás módján kell vál­
toztatni stb.
Egyéb házi szakápolási szolgálatok akkor ve­
hetők igénybe, ha speciális szakápolási teendőkre
van szükség (például rendszeres sebkötözés,
gyógytorna, stomagondozás stb).
Mint már említettük, a menthetetlen, agonizá­
ló beteg elvesztésére fel kell készíteni hozzátarto­
zójukat is. A hosszantartó betegségnél a gyász
(szeretett személy, különösen hozzátartozó halá­
lán érzett fájdalom) a veszteségre adott normális
válasz. Az ehhez tartozó magatartásformák azon­
ban különböznek függetlenül attól, hogy az el­
hunyt váratlanul távozott, vagy napokig tartó
agonizálás után, függ az elhunyttal való kapcso­
lattól, életkorától, pszichés állapotától.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyászreak­
ció nem közvetlenül a haláleset bekövetkeztekor,
hanem csak néhány héttel később teljesedik ki. A
haláleset utáni adminisztratív teendők a gyászo­
lók idejét lekötik (temetés, hagyatéki tárgyalás
stb.). Ezek lezajlása után következik a magány, az
elhunyt igazi hiánya, a vele kapcsolatos emlékek
felidézése. Ennek feldolgozására szüksége lehet a
családnak, különösen egyedül maradt családtag
esetén. Ilyenkor is tud segíteni a már említetett
mentálhigiénés szakember, pszichológus, szociális
munkás, lelkész.
A haldoklási folyamat szakaszai
Miután áttekintettük a haldoklás időszakát or­
vosi és ápolási szempontból, röviden meg kell is-
merkednünk a folyamat azon szakaszaival, me­
lyek a haldoklás folyamán a betegben végbemen­
nek. Bonyolult kérdés, átélni nehéz, csupán sok
és lelkiismeretes megfigyelés alapján lehet átte­
kinteni ezt a folyamatot, hogy azután munkánk­
ban a helyzetnek megfelelően tudjunk cseleked­
ni.
A haldoklásnak szakaszai vannak, a követke­
zőkben ezeket ismerjük meg, és az egyes szaka­
szokban alkalmazandó vagy alkalmazható mód­
szereket, teendőket tekintjük át. Ezek jelentős ré­
sze ápolói munka, de részt kell vállaljon ebben el­
sősorban a család, a barát, ismerős, lelkész, pszi­
chológus, mentálhigiénés szakember, alkalomad­
tán közjegyző is.
Elizabeth Kübler-Ross - Amerikában élő,
svájci származású pszichiáter - egy beteg halálát
több szakaszból álló folyamatként írja le. Az
utolsó szakasz a halál elfogadásából áll. Az em­
ber a halálával mint életének befejező szakaszá­
val állást is foglalhat: ellenállást tanúsíthat, me­
nekülhet tőle, és ha ez nem sikerül, passzívan
vagy megkeseredve megadja magát neki. Tapasz­
talat szerint a hívő ember sem mindig tud
könnyebben értelmes történést találni a halálban,
mint a nem hívő. E tekintetben a halál elfogadá­
sa nem azon múlik, hogy az illető hite milyen ha­
tást gyakorol az életére. A nehéz időszakot azon­
ban sokszor megkönnyíti a mentálhigiénés szak­
emberrel, pszichológussal, elsősorban azonban a
lelkésszel való beszélgetés.
A következőkben megismerjük azokat szaka­
szokat, amiket menthetetlen, halódó, terminális
állapotban lévő beteg átél. E kérdéssel a fent
említett Kübler-Ross foglalkozott behatóan,
haldoklókkal történő interjúk formájában. Ta­
pasztalatait ismert könyvében foglalta össze.
Eszerint a haldoklásnak a következő szakaszait
különíti el:
a tudomásulvétel tagadása, elutasítása,
harag, feszültség,
alkudozás a sorssal,
depresszió,
belenyugvás, elfogadás.
(Itt meg kell jegyezni, hogy a szakaszok vál­
tozhatnak, akár egy napon belül is: például az el­
fogadás stádiumában lévő beteg másnap akár lá­
badozik is.)
A tagadás eleinte lehet burkolt: jellemezhető
úgy is, mint öntudatlan szembenállás a betegség
halálos kimenetelének felismerésével. A beteg eb­
be nem akar, nem tud belenyugodni („miért pont
én?"). Gyakran kikéri más orvos véleményét is
arra gondolva, hogy leleteit tévesen értékelték.
Visszautasíthatja akár a tüneteit is abból a meg­
gondolásból, hogy így jobb lesz a prognózisa. A
tagadás mint a betegség hárítása a hozzátarto­
zókra is kiterjedhet; így fordulhat elő, hogy bár
tudnak hozzátartozójuk súlyos, gyógyíthatatlan
betegségéről, halála mégis váratlannak tűnik szá­
mukra (mondván: „hiszen sokat javult"). A ta­
gadás általában nem tart hosszú ideig, gyorsan
átmegy a lázadás idősszakába, mely depressziók­
kal váltakozik.
A lázadás, harag fázisát nem lehet élesen elkü­
löníteni, valójában minden időszakot érint. Még
akkor is, ha a beteg elérkezett az elfogadás idősza­
kába, mégis bizonyos időszakokban lázonghat a
meghalás ellen. A lázadás akkor a legerősebb,
amikor belátta, hogy betegsége halálos kimenete­
lű. Aki ezt közli a beteggel, számíthat arra, hogy
lázadást, haragot vált ki. Ilyenkor gyakran előfor­
dul, hogy a beteg vagy hozzátartozói az orvos el­
len lázadnak: későn ismerték fel a betegséget, so­
ká halasztották a kivizsgálást, elkésve operáltak,
nem volt kielégítő az ápolás, rossz volt az elhelye­
zés stb. A lázadás nemcsak az orvos, az ápoló el­
len irányul, hanem az egész társadalom ellen.
A beteg szemrehányásai arra késztetik a segí­
tő személyt, hogy védje saját magát. A segítséget
nyújtó személynek ilyenkor sokat kell tűrnie, en­
gednie kell, és bizonyos esetekben még igazat is
kell adnia.
Kübler-Ross szerint az alkudozás szakaszában
a lázadás és depresszió váltja egymást. A beteg
gyakran ígéreteket, fogadalmakat tesz (Istennek,
orvosnak, ápolónak, környezetének), hogy gyó­
gyulást érjen el. Ez valójában kísérlet az időnye­
résre.
 Depresszió (lehangoltság). Sok betegnél, aki
közel áll a halálhoz - előfordul ez az állapot.
Nem lát kiutat a helyzetéből. Magába zárkózik,
hozzátartozói közömbössé válnak számára, csak
azok után érdeklődik, akik közvetlenül részt
vesznek ápolásában. Előfordul, hogy a beteg
egész családját bevonja a depresszióba anélkül,
hogy maga ebben az állapotban lenne. Ezt látni
idős házaspároknál is, ha egyiküknek meg kell
halnia: nem ritka, hogy idős házaspárok gyakran
követik egymást a halálba is. A haldokló a halá­
lával kezd csupán foglalkozni, ebben a depresszi­
ós állapotban nagyon nehéz rajta segíteni (majd­
nem lehetetlen), mert képtelen valódi beszélgetés­
re. Antidepresszáns gyógyszerek némileg segíthet­
nek, ebben a stádiumban azonban fokozott az
öngyilkosság veszélye!
A halál elfogadása az utolsó szakasz. Néha,
főleg időseknél a belenyugvás, gyakran a halál
utáni vágy jellemzőit lehet megfigyelni. A halál­
nak senki sem örül, inkább olyan belenyugvásról
van szó, hogy feladja az életért való küzdelmet,
és belenyugszik az elkerülhetetlenbe („ám le­
gyen!"!).
Néha szokatlanul sok kívánsága lehet a halá­
los betegnek olyan dolgot illetően, amelynek ha­
lála után meg kell történnie. (Például apró részle­
tekig szabályozzák temetésüket, másokat a hátra­
maradottak sorsa foglalkoztat.) Az ilyen gondo­
kat, kívánságokat komolyan kell venni, nem sza­
bad lekezelni.
A haldokló gyermek
A gyermekhaldoklóval kapcsolatos kérdések sok
tekintetben különböznek a felnőttel kapcsolat­
ban tanultaktól. Tekintettel arra a rendkívül fon­
tos feladatra, amely ilyenkor az ápolószemélyzet­
re hárul, különös fontosságú és a felnőttekétől el­
térő az ilyen betegek pszichés vezetése, lelki gon­
dozása.
Az élet és a halál kérdései a gyermek számára
kifejezetten akkor vetődnek fel, ha otthon, szű­
kebb családi körben valaki, vagy intézetben egy
kis beteg meghal. Különösen ez utóbbi észlelése
válhat ijesztővé, ha a hátramaradott gyermeknek
az az érzése, hogy a meghalt gyermek ugyanolyan
betegségben szenvedett, mint ő. Tapasztalatok
azt mutatják, hogy mind az egészséges, mind a
beteg gyermekek foglalkoznak a halállal, és gyer­
meki módon gondolkodnak róla.
Ezen a területen az ápolószemélyzetnek, to­
vábbá a gyermekgyógyászati osztályon dolgozó
pszichológusoknak, pedagógusoknak van nélkü­
lözhetetlen feladatuk. Ha ők felmérik és felisme­
rik minden egyes súlyosan beteg gyermek egyéni
szükségleteit, lelkileg is igen jelentős segítséget
tudnak nyújtani. Ha a súlyosan beteg gyermeket
még hátralévő rövid életében bizalmunkkal, gon­
doskodásunkkal megajándékozzuk, biztonságér­
zetet is adunk neki.
Súlyosan beteg, menthetetlen gyermek eseté­
ben a gondoskodást nem csupán a betegre, hanem
a hozzátartozókra (szülőkre) is ki kell terjeszteni,
ők is minden esetben lelki támaszra szorulnak. A
megrázó valóságot a család csak nehezen és lassan
tudja tudomásul venni, feldolgozni. Velük szem­
ben a tapintatnak fokozottabban kell érvényesül­
nie, mint felnőttek vagy idősek halála esetében.
A haldoklók ellátásának
néhány etikai kérdése
Az ápolók a meghalás eseményében gyakran köz­
ponti helyet foglalnak el. Az- ápolószemélyzet
igen sokat tehet a haldoklási segítségnyújtásban,
és sokszor teljesíti is ezt. Ez a segítés többek közt
a jó ápolást, megértő magatartást, meghallgatást
jelenti. Az a forma és mód, ahogyan a kórházak­
ban segítséget nyújtanak a haldoklás során, egyik
fokmérője is a betegápolás humanitásának.
A haldokló beteg gyakran a társadalom (bará­
ti kör, egészségügy, család) számkivetettje. Kör­
nyezete gyakran nem tud vele mit kezdeni. Az
ilyen beteg még a nem közvetlenül halála előtti
időszakban is folyamatos orvosi-ápolói felügyele­
tet, tüneti kezelést, testi és lelki gondozást, sok ta­
pintatot és türelmet igényel. Elsősorban igényli a
megértő családi környezetet, továbbá orvosainak,
ápolóinak gondoskodását. Különösen vonatkozik
ez a menthetetlen gyermekre. A család (társada­
lom), illetve a kezelő-ápoló személyzet ezen helye­
sen alkalmazott magatartását nevezhetjük a „ha­
lálba kísérésnek", vagy „segítésnek a meghalás-
ban", ami azt is jelzi, hogy a halódó, majd termi­
nális állapotú beteget élete válságos szakaszában
nem hagyhatjuk magára. Segít a betegség elviselé­
sében, ha - amíg lehet - nem ítéljük tétlenségre,
hanem megbízzuk valamilyen elfoglaltsággal.
A beteg reményét nem szabad szétrombolni,
de tartózkodni kell sematikus vigasztalásoktól is.
Ha a beteg nem tud arról, hogy menthetetlen (azt
tudatosan eltitkolták), akkor is fel kell világosíta­
ni arról, hogy komoly, hosszan tartó betegségben
szenved.
A beteg joga, hogy „méltóságban" haljon
meg. Ezen a beteg akaratának tiszteletét, vala­
mint a haldoklóval való humánus bánásmódot
(ápolást) értjük. Ennek értelmében az orvos, az
egészségügyi személyzet és a családtagok köteles­
sége a beteget „segíteni a meghalásban". (Ez nem
azonos a halálba segítéssel, az eutanáziával). A
meghalásban segítés - többek között - a követke­
zőket jelenti:
a haldoklót ne helyezzük át más osztályra;
türelemmel bánjunk vele (empátia!);
ne hagyjuk magára, de a többi betegtől -
optikailag, de nagy tapintattal - különít­
sük el;
kapja meg a szükséges ápolást, komfortot,
a tüneti kezelést és vigasztalást; a haldok­
lóval beszéd nélkül is lehet kommunikálni;
a haldoklót eszközös, számára kellemetlen
vizsgálatokkal zaklatni céltalan, kivéve ha
ezek elmaradása benne a mellőzés érzését
kelti;
kínzó panaszait - elsősorban fájdalmát -
csillapítani kell, lehetőleg a már ismertetett
módon a felesleges kábultságtól kíméljük
meg;
biztosítani kell a vallási vigaszt;
családtag számára lehetővé kell tenni,
hogy mellette legyen;
amennyiben a terminális állapotban lévő
beteg otthonában kíván meghalni, és eb­
ben a folyamatban az ellátása otthonában
biztosítva van, ettől nem zárkózhatunk el;
olyan érzést azonban nem kelthetünk,
hogy a beteget meghalni küldjük haza.
A kezelő- és ápolószemélyzetnek különösen és
tudatosan gyakorolnia kell az empátiát. Ez az ér­
zés idővel lanyhul, vagy akár elvész közömbössé
lehet válni), ezért fennmaradása csak tudatos erő­
feszítésekkel lehetséges. Minden kezelést, beavat­
kozást a lehető legjobban elviselhetővé kell tenni.
Az az élethosszabbítás, ami megterhelő és csak a
szenvedés megnyújtását eredményezi, etikailag
nem helyeselhető. Egy kilátástalan állapotú, ön­
nön halálát elvileg már túlélt egyénen az élet (va­
lójában a szenvedés) öncélú meghosszabbítása,
ami végeredményben „fordított" eutanáziának
(irgalmatlan halálkésleltetésnek) felel meg, nem
erkölcsös.
Nem mellőzhetjük azonban a hagyományos
gyógyító eljárásokat (hörgőváladék leszívása, ka­
téterezés, oxigénkezelés), mert ezek hiánya nem­
csak a halál beálltát segíti elő, hanem szenvedést
is okoz. A mindennapos kezelési és ápolási eljárá­
sokat (mosdatás, folyadékpótlás, fájdalom- és
lázcsillapítás) szokás minimumterápiának is ne­
vezni. Ezeket semmilyen körülmények között
nem szabad elhagyni, mert ez az élet antihumá­
nus megrövidítése (fájdalom, kín, szomjazás, éhe­
zés) révén etikailag elfogadhatatlan.
Legfontosabb elv, hogy a betegnek (és a csa­
ládnak) mindig abban a meggyőződésben kell él­
nie, hogy az egészségügyi személyzet mindent
megtesz a szenvedés mérsékléséért. Nem élhet a
beteg abban a bizonytalanságban, hogy a passzív
eutanázia áldozatává válhat.
Az eutanázia kérdéséről
Az eutanázia görög szó, jelentése: jó halál. A gya­
korlatban azonban nem minden jó halál - példá­
ul időskorban történő csendes meghalás - tartó-
zik ebbe a foglomba. E meghatározáson ma azt
értjük, ha a fájdalmakkal járó, gyógyíthatatlan
betegségben szenvedő ember életét könyörületből
kioltják (aktív eutanázia), vagy ha az ilyen álla­
potban lévő embernél nem alkalmazzák az élet
meghosszabbítását jelentő orvosi beavatkozáso­
kat (passzív eutanázia).
Az eutanázia kérdése napjainkban már általá­
nos társadalmi érdeklődés tárgyát képezi. Etikai
szempontból másként ítélik meg az aktív és
passzív eutanáziát. Az aktív eutanázia („kegye­
lemdöfés", halálba segítés) gondolatának elutasí­
tása többnyire általánosnak mondható, ugyanak­
kor a passzív eutanáziát - bizonyos esetekben -
még a teológusok is elfogadják. Ezek azok az ese­
tek, amikor a beteg egyszerűen nem akar már to­
vább élni, vagy otthonában akar békében meg­
halni, és nem egyezik bele olyan - műtéti, esetleg
csonkoló - beavatkozásokba, melyekről számára
nyilvánvaló, hogy az életét nem mentik meg. A
beteg önrendelkezési joga úgy nyilatkozni, hogy
gyógyíthatatlan betegsége, sérülése esetén mellőz­
zék az életfenntartó beavatkozásokat, melyek
csupán azt szolgálnák, hogy késleltessék a halál
pillanatát. (Megjegyzés: néhány országban az
aktív eutanáziát is elfogadják, természetesen szi­
gorú törvényi keretek között.) A katolikus egy­
ház álláspontja szerint „az embernek... joga,
hogy méltósággal haljon meg. Nem vagyunk arra
kötelezve, hogy rendkívüli eszközök igénybevéte­
lével hosszabbítsák meg életünket". Ez az állás­
foglalás, mely megengedi a passzív eutanáziát,
nyilván a terminális állapotú betegekre vonato­
zik. A magyar jog és az etika tiltja a passzív euta­
náziát. A betegnek is jobb érzés, ha abban a tu­
datban élhet, hogy kezelői nem mondanak le ró­
la. Viszont a rendkívüli élethosszabbító beavat­
kozásokat (intenzív terápiát) csak akkor kell al­
kalmazni, ha annak megvan a javallata és a siker
reménye.
Az eutanázia külön fejezete a teratanázia,
amely a súlyos rendellenességgel, többszörös fo­
gyatékossággal született gyermek jó halálának
kérdésével foglalkozik. A teratanázia is lehet ak­
tív és passzív. Ilyen esetekben nem lehet szó az ér­
dekelt által önként vállalt eutanáziáról. Előtérbe
kerül azonban a szülők állásfoglalása. Ha vállal­
ják a fogyatékos gyermek gondozását, a terataná­
zia nem jön szóba. Az esetek jó részében azonban
éppen a szülők a kezdeményezők. Ennek alapján
a passzív teratanázia elvileg megengedhetőnek
látszik.
A halál klinikai és biológiai jelei
Az agónia mindig a keringés romlásával jár. Emi­
att a végtagok, orr, fülek hűvös tapintatúak. Gya­
kori a hideg verítékezés. A bőr szürkés-sápadt,
helyenként tágult vénás rajzolat, másutt szederjes
rajzolat látszik. A végtagok tónusukat vesztik. A
nyitott szájjal légző beteg arca beesett, orra meg­
nyúlt. A reflexek egyre csökkennek, majd meg­
szűnik a pupillareakció. A besűrűsödött nyák a
légutakban pang, emiatt a légzés szörcsölő lesz
(„halálhörgés"). A légzés néha felületes, néha
igen lassú, máskor periodikus. A szemek egészen
vagy félig zártak. A haldokló gyakran már képte­
len beszélni, hallása azonban nem mindig károso­
dik olyan mértékben és gyorsan, hogy a környe­
zetében történtekre ne figyelhessen. így bizonyos
jelzéseit megértve néhány szóval próbáljuk őt
megnyugtatni, vagy a jelzéséből feltételezett kí­
vánságait teljesíteni (itatás, fájdalomcsillapítás,
hidegvizes lemosás, testhelyzet megváltoztatása
stb.). A tapasztalt, jó megfigyelő ápoló az ilyen
jelzéseket azonnal felismeri és nyomban tud is se­
gíteni. Legtöbb haldokló azonban a keringés és
légzés romlása miatt keletkező agyi hypoxia foly­
tán „eltompul", s szerencsére a végstádiumot tu­
datosan nem éli meg.
A halál jelei. Néhány szabálytalan, felületes
légvétel után a légzés megszűnik, szívműködés
nem észlelhető, a pulzus nem tapintható, a beteg
„hullafehér", szürkés vagy cianotikus, a pupillák
tágak, fénymerevek. Ezek bizonytalan haláltüne­
tek (klinikai jelek). A biztos haláljelek: a hullafol­
tok, hullamerevség később jelentkeznek. Amint a
halál jeleit észleljük, értesíteni kell az orvost. Az
ápoló c s a k azután láthatja el a halottat, miután
az orvos megállapította a halál beálltát.
Baleset vagy érrendszeri agyi katasztrófa esetén
roncsoló agyi károsodás következtében az ú n . agyhalál
megállapítása e g y erre a célra kinevezett bizottság fel­
adata. Ilyenkor, ha a szívműködés n e m áll le, a légzés
fenntartásával „életben" lehet tartani az illető sze­
mélyt. Ha azonban agyi károsodása olyan mérvű, h o g y
kisagyi beékelődése miatt légzésbénulás következtében
meghalna, mérlegelni kell, hogy az illető épen maradt
szervei szervátültetésre alkalmasak-e. Az erre vonatozó
eljárást az egészségügyi törvény szabályozza.
A halott körüli teendők
A halottal kapcsolatos adminisztratív teendők
nagyobb részét az orvos végzi: a kórtörténetben
rögzíti a halál beálltát, annak idejét, körülménye­
it, kitölti a lábcédulát, a halottvizsgálati jegyző­
könyvet.
Az ápoló feladatai. Az ápolási dokumentáció­
ban az ápoló szintén rögzíti a halál idejét, körül­
ményeit. Azt követően védőruha (köpeny, gumi­
kesztyű) felvétele után a halottat levetkőztetjük,
ha kell, lemossuk, ékszereit eltávolítjuk. Nem
könnyű néha a gyűrű lehúzása, ezért azt lehetőleg
már a halál beállta előtt - igen nagy körültekin­
téssel - el kell távolítani. A halottat lepedőbe ta­
karjuk. A paplant, párnát, matracot kitesszük
szellőzni, egyéb ágyneműje a szennyesbe kerül. A
halott elszállítása után a matracot fertőtlenítésre
továbbítjuk, illetve a betegség természetétől füg­
gően az összes ágyneműjét fertőtleníteni kell.
A halott szemét vizes vattával lefedjük, állát
gézzel felkötjük, karjait melléje helyezzük, alsó
végtagjait kiegyenesítjük. Fejét kissé megemeljük.
A lábcédulát a lábára, illetve ellentétes karjára
kötjük. Elszállítás előtt a gyógyászati segédeszkö­
zöket el kell távolítani: például katéter, műfogsor,
művégtag stb. A centrális drént csak levágjuk, el­
távolítani nem kell.
A halott két órán át a kórteremben marad,
eközben értesítjük a halottszállítókat az elszállítás
időpontjáról. A halott személyes tárgyait össze­
gyűjtjük, azokról leltárt készítünk, majd az e célra
szolgáló helyen elzárjuk. Ha nem várható, hogy
hozzátartozó rövid időn belül jelentkezik, az érté­
keket (pénz, ékszer) az intézet pénztárában kell el­
helyezni. Ékszernél ne jelöljük annak anyagát (pél­
dául aranygyűrű), csak a színét (előbbi példánál
maradva: sárga gyűrű). Különösen ügyeljünk a ha­
lottnál lévő pénz letétbe helyezéséről.
A halálesetről a felvételekor hozzátartozóként
(név, cím és telefonszám szerint) megjelölt sze­
mélyt a halált megállapító orvos értesíti, lehető­
ség szerint a legrövidebb időn belül (ha lehetőség
van rá, telefonon).
A hozzátartozó jelentkezésekor - miután hi­
telt érdemlően igazolja magát - az elhunyt tár­
gyait, értékeit átvételi elismervény ellenében neki
átadjuk.
A hozzátartókkal szemben is igen körültekin­
tően kell eljárnunk! A halál a családnak meg­
rendülést okoz (még akkor is, ha nem váratlan),
így sok mindenben tájékozatlanok, esetleg figyel­
mük sem tér ki mindenre. Ezért ha jelentkeznek,
nyugodt hangon, segítőkészen nekik is elmond­
juk a teendőket, még akkor is, ha erre vonatkozó
kérdést nem tesznek fel.
Még egy nagyon fontos dolog: gyászoló hoz­
zátartozók jelenlétében - bármi is indokolná azt
- jókedvűnek mutatkozni nem illik. Ilyen észlelé­
se a gyászolók részéről igen visszatetsző, sokszor
nemcsak az osztályt, hanem az egész intézetet is -
jogosan - elmarasztaló véleményt szül!
A halott kórlapját, a halottvizsgálati jegyző­
könyvet az orvosírnok juttatja el a kórbonctani
osztályra. A boncolásnál elvárás, hogy jelen le­
gyenek az elhunyt volt orvosai is.
A halott körüli események nemcsak az ápolót,
az orvost, a családot, hanem a betegtársakat is
megviselik.
Nekünk úgy kell végeznünk a munkánkat,
hogy tudomást veszünk az elmúlásról, felkészü­
lünk az újabb feladatok, az élők ápolására, gyó­
gyítására. Viselkedésünk azonban nem utalhat
arra, hogy az ilyen események munkánkban
„megszokottak".
 Gyógyszeres, infúziós és transzfúziós kezelés
Kiss Anita
Gyógyszeres kezelés
Az eddigiekben a szorosan vett betegápolással
foglalkoztunk, azonban az ápoló tevékenysége
nem szorítkozik csupán erre, hanem aktívan köz­
reműködik a gyógyításban is. Ahhoz, hogy ezt a
feladatát maradéktalanul el tudja látni, az ápoló­
nak ismerni kell a gyógyszereket, azok hatását,
sorsukat a szervezetben, mellékhatásaikat stb.
Ezekről a gyógyszertan keretében tanulunk rész­
letesebben.
A gyógyszerek ismerete mellett szükség van
igen fontos, a napi gyakorlatban nélkülözhetetlen
ismeretekre. Mivel a helytelen gyógyszereléssel
bajt is lehet okozni, tudnunk kell:
a gyógyszer hatását (javallat);
a lehetséges mellékhatását (szövődmények,
reakciók);
az adagolás módját;
a gyógyszer adagjának kiszámítását;
az adagolás idejét;
a lehetséges kölcsönhatásokat is.
Ez csak akkor lehetséges, ha folyamatosan fel­
újítjuk gyógyszertani ismereteinket. Ez napjaink­
ban annál is fontosabb, mert egyre több, sokszor
azonos vagy hasonló hatású gyógyszer kerül for­
galomba. Manapság arra is szükség van, hogy
gyógyszertani ismereteink birtokában egészség­
nevelést is végezzünk, hiszen a betegek sok és
sokféle gyógyszert szednek, ami nem biztos, hogy
mindig indokolt. Ugyanez vonatkozik a beteg
családjára is.
A több ezer forgalomban lévő gyógyszer rész­
letes ismerete nem várható el sem az ápolótól,
sem az orvostól. Az általunk nem ismert gyógy­
szer adásakor ezért mindig meg kell ismernünk
annak hatását (miért adjuk), az adagolás módját
(hogyan adjuk), a lehetséges mellékhatását. Ezek
igen fontos tudnivalók, elmulasztásuk helyrehoz­
hatatlan kárt okozhat.
A gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban az ápo­
ló feladatai közé tartozik a gyógyszerformák is­
merete, a gyógyszeradagok kiszámítása, a beadás
módja, a gyógyszerek beszerzése, tárolása.
Gyógyszerformák
A gyógyszereket szilárd, folyékony és lágy formá­
ban alkalmazzák. (Ezekkel részletesebben a
gyógyszertan foglalkozik.)
Szilárd gyógyszerformák
Por (pulvis, pulv.)
Por alakban azokat a szilárd gyógyszereket al­
kalmazzák, melyek levegőn nem változnak, nem
bomlanak, nem folyósodnak el. A porok osztat­
lan vagy osztott csomagolásban kerülnek forga­
lomba.
Osztatlan porok: osztatlan csomagolásban
kapjuk a külsőleg alkalmazható porokat (hintő­
por) és néhányukat a belsőleg alkalmazhatók kö­
zül, melyek enyhe hatásúak és kimérésük, adago­
lásuk nem okoz különösebb gondot a betegnek,
mérceként általában kis műanyag kanalat mellé­
kelnek, vagy mérőeszközt ajánlanak, mint példá­
ul: 1 kávéskanál.
Osztott porok: az erősebb hatású porokból a
gyógyszerész az egyes adagokat külön papírba
csomagolja. Osztott porokat egyre ritkábban
rendelnek, mert azokat tabletták helyettesítik.
Tabletta (tabletta, tbl.)
Gép segítségével korong alakúra préselt gyógy­
szeralak, ma a leggyakrabban használt orális (szá­
jon át szedhető) gyógyszerforma. Egyes tabletták
közepén sekély bevágása van, így könnyen dara­
bolható, felezhető, kereszt alakú bevágás negyede­
lésre ad lehetőséget.
Drazsé (dragee, drg.) 18.1. ábra.
Cukor vagy egyéb bevonattal ellátott tabletta, Szilárd gyógyszerformák (tabletta, kapszulák, drazsék,
mely a gyomorban nem oldódik, csak a vékony­ kúp, pilula)
bélben.
Pilula, pirula, labdacs (pil.j
Speciális kötőanyaggal készített kis golyócs­
Lágy gyógyszerformák
ka, mely íztelensége és kis terjedelme, tömege mi­
att könnyen bevehető.
Kenőcs (unguentum, ung.)
Kapszula (capsula=tok, capsula medicina-
Félszilárd halmazállapotú, külsőleg alkalma­
lis=gyógyszertok, caps.j
zott, általában egy vagy több hatóanyagot tartal­
Folyadékot, port vagy olajat tartalmazó orális
mazó gyógyszerforma.
gyógyszerforma. A kapszula zselatinból készül,
Paszta
mely a vékonybélben oldódik.
A kenőcsnél sűrűbb halmazállapotú, félszilárd
Kúp (suppositorium, supp.j készítmény. Kenőcsök és porok keveréke, mely a
Alapanyaga kakaóvaj és zselatinos glicerin, bőrről lassabban szívódik fel.
mely szobahőmérsékleten még szilárd, testhőmér­
sékleten viszont megolvad, és a benne levő gyógy­
szer a végbél nyálkahártyájáról felszívódik, vagy
azon helyileg fejti ki hatását. A kúpot lehetőleg Folyékony gyógyszeralakok
székletürítés után, a záróizom fölé kell a végbél­
be juttatni. Oldatok (solutio, sol.)
Hüvelygolyó, hüvelykúp (globulus, glob.) A hatóanyagot valamilyen folyadékban old­
A hüvelygolyó a végbélkúphoz hasonló alap­ ják, legtöbbször desztillált vízben. Használható
anyagból készült gyógyszerforma, ritkán hasz­ orálisan, parenteralisan vagy külsőleg és be lehet
nálják, elterjedtebb a hüvelykúp vagy hüvelytab­ juttatni különböző testüregekbe. A parenterali­
letta. san vagy testüregbe adott oldatnak sterilnek kell
A szilárd gyógyszerek csomagolása többféle lennie. Orálisan adott oldatok adagolási módja
lehet: ömlesztve üvegben (vagy műanyagban), fó­ lehet kanalas vagy cseppadagolás. Kanalas ada­
liázva (légmentes tárolás), alufóliában (fénytől goláskor azt kell tudni, hogy az evőkanál színül­
védve) (18.1. ábra). tig töltve kb. 15 g., a kávéskanál pedig kb. 5 g.
folyadékot tartalmaz. Cseppadagolásnál (csepp,
gutta, gtt.) az ily módon adagolható oldatot vagy
cseppentős kiszerelésben hozzák forgalomba
vagy cseppentőt mellékelnek hozzá. Vizes oldat­
ból kb. 20 csepp felel meg 1 g-nak, illetve 1 mi­
nek, e mennyiség hatóanyagtartalma természete­
sen a benne oldott anyag koncentrációjától függ.
Szuszpenzió (susp.), emulzió
A folyékony gyógyszeralak olyan formája,
melynél a szilárd anyag vagy folyadék vízben
nem oldódik, csak keveredik, ezeket a gyógysze­
reket használat előtt fel kell rázni.
Szirup (syr.). Tömény cukoroldatban oldott
gyógyszerforma, amely ízesítőszert is tartalmaz.
Tinktúra (tinctura, tinct.). Alkohol- vagy víz­
alkohol tartalmú szer.
A gyógyszerek alkalmazásának módjai
A gyógyszer beadásának módja függ a szer tulaj­
donságaitól és a kívánt hatástól, valamint a beteg
pszichés és fizikai állapotától.
Leggyakoribbak a következő alkalmazási mó­
dok:
Orális adagolás (szájon át=per os)
A gyógyszerek bevitele a szervezetbe szájon át
a legegyszerűbb. A gyomor-bél rendszerbe került
gyógyszer felszívódik, és a szervezetben kifejti ál­
talános hatását, ez természetesen zavartalan fel­
szívódás esetén valósul meg. A gyógyszert a beteg
szájon át veszi be és folyadékkal nyeli le. Az orá­
lis alkalmazás hátrányai:
gyomor nyálkahártya izgalom;
egyes gyógyszereket az emésztőnedvek ha­
tástalanítanak;
a bélből a felszívódás bizonytalan, azt
több tényező befolyásolja.
Orálisan gyógyszert csak együttműködő be­
tegnek lehet adni.
Az adagolás ideje nem sematikus. A gyógysze­
rek egy részét - talán többségét - éhgyomorra ad­
juk, azonban bizonyos esetekben étkezés közben
vagy után kell bevenni. Hatását, felszívódását be­
folyásolhatja az étel minősége, a gyomor pH-ja.
Együttesen sem mindig lehet többféle gyógyszert
beadni, egymás hatását befolyásolhatják, fokoz­
zák vagy rontják. Erről a gyógyszer beadása előtt
tájékozódunk kell és a beteget is tájékoztatjuk.
Ellenjavallt az orális gyógyszeralkalmazás a
következő esetekben:
hányinger, hányás;
altatás után;
gastrointestinális műtétek után;
nyelési nehezítettség esetében;
bizonytalan tudatállapot eseteiben;
eszméletlen betegnek.
Sublinguális adagolás (lingua=nyelv, sub=alatt)
A készítmény a sublinguális nyálkhárryáról
gyorsan felszívódik, a nyelv alá helyezett szert
nem szabad lenyelni. Sublinguálisan leggyakrab­
ban tablettát, ill. aerosolt használnak. A nitrogli-
cerin tartalmú készítményeket gyakran alkalmaz­
zák ily módon. A beteg ne igyon, egyen addig,
amíg a készítmény nem szívódott fel.
Rcktális adagolás (rectális-végbélen át)
A végbél nyálkahártya jó felszívó felület, ezért
nem csupán helyi, hanem általános hatás elérésé­
re is adhatunk kúp formájában gyógyszert a vég­
bélen át. A felszívódás az orálisan adott gyógy­
szernél lassúbb és elnyújtottabb, és nem irritálja a
gyomor nyálkahártyát. Ha a beteg szájon át nem
képes gyógyszert bevenni például hányinger, há­
nyás esetén, akkor is alkalmazható gyógyszerbe­
viteli mód. Legtöbbször azonban helyi hatást
akarunk elérni a végbélkúppal például aranyeres
fájdalom csökkentése, bélnyálkahártya gyulladá­
sának kezelése, székrekedés megszüntetése. A
kúp behelyezésekor az ápoló gumikesztyűt húz, a
beteg alá védőlepedőt helyez, megkéri a beteget,
hogy próbáljon ellazult testhelyzetet felvenni. A
végbélnyíláshoz érve enyhe nyomással kell a kú­
pot a végbélbe juttatni, a záróizom fölé.
Parenterális adagolás
A tápcsatorna megkerülésével juttatjuk a szer­
vezetbe a gyógyszert. Parenterálisan csak steril
készítményt adhatunk. A legfontosabb parente­
rális beviteli módok:
Intrakután (ic.) injekció: az injekciót közvetle­
nül a bőr rétegeibe, az epidermis alá adjuk.
Szubkután (sc.) injekció: a bőr alatti kötőszö­
vetbe adott injekció.
Intramuszkuláris (im. ) injekció: az izomzatba
adott injekció.
Intravénás (iv.) injekció: az injekciót vénába
adjuk.
A fent említetteken kívül, még több parenterá­
lis módon is juttathatunk be gyógyszert a szerve­
zetbe, például intraspinalisan, intrakardiálisan,
intrapleuralisan, intraarteriálisan, intraartikulári-
san stb.
Vaginális adagolás
A hüvelygolyót vagy kúpot a beteg hüvelyébe
juttatjuk, ahol a nyálkahártyán fejti ki általában
lokális hatását.
Belégzés (inhalatio)
A légutakba juttatott gáznemű vagy folyé­
kony, porlasztható anyagok a légutak nyálkahár­
tyáján, helyileg fejtik ki hatásukat, vagy onnan
felszívódva általános hatást gyakorolnak.
Becseppcntés, csepegtetés (instillatio)
Valamely folyékony gyógyszernek a nyálka­
hártyára csepegtetésével helyi hatást tudunk elér­
ni. Leggyakrabban szem-, orr- és fülcseppet alkal­
mazunk, de folyadékot juttathatunk be bármely
testüregbe, szervbe is (húgyhólyag, végbél, hü­
vely).
Bőrön alkalmazott gyógyszereket leggyakrab­
ban helyi hatásuk miatt rendelik (például kenő­
csök), de bőrön át felszívódó gyógyszerek is isme­
retesek (például nitrátkészítmények, fájdalom­
csillapítók).
A gyógyszer alkalmazásához
kapcsolódó ápolói feladatok
A gyógyszeradagok kiszámítása. A gyógyszerek
alkalmazásánál rendkívül fontos szempont,
hogy az ápoló ki tudja számolni annak pontos
dózisát. A jelenleg alkalmazott készítmények
túlnyomó többsége gyárilag készül, belőlük egy-
egy darab vagy annak egész számú többszöröse
általában tartalmazza az egyszeri felnőtt adagot.
Ez az átlagos testtömegű felnőtt emberre vonat­
kozik, az átlagostól jelentősen eltérő testtömegű
betegnél, idős embereknél, gyerekeknél vala­
mint bizonyos kóros állapotokban (máj, vese, il­
letve olyan betegségeknél, ahol a gyógyszerek
felszívódása valamint kiválasztása zavart szen­
ved) módosulnak a gyógyszeradagok. A beadha­
tó mennyiséget a testtömegen kívül meghatároz­
za még az egyéni érzékenység és tűrőképesség, a
beteg általános állapota, továbbá, hogy először
kapja-e a gyógyszert, vagy a szervezete hozzá­
szokott ahhoz. A gyógyszeradag megválasztását
az is befolyásolja, hogy milyen hatást kívánunk
elérni, gyors, azonnali vagy elhúzódó hatást. Az
ápolónak ismernie kell az egyszeri és a napi ada­
got a hatóanyag tekintetében is. Olyan készít­
mények is vannak, hogy az egyszeri adag sok­
szorosát tartalmazza egy-egy ampulla (például
inzulin), ilyenkor az ápolónak kell kiszámítani a
beadandó mennyiséget. A gyógyszerek hatóa­
nyag-tartalmát többnyire igen kis mennyiségben
adjuk meg, leggyakoribb alapegységként a kg
ezredrészével, azaz grammal (g) számolunk (1 g
azonos 1 ml víz tömegével). A gramm századré­
sze a centigramm (cg), ezredrésze a milligramm
(mg), milligramm ezredrésze pedig a mikro-
gramm (ug).
Az injekciók hatóanyag tartalma. A folyékony
gyógyszerek, elsősorban az injekciók hatóanyag
tartalmát sokszor nem tömegben, hanem száza­
lékban adják meg, amit beadáskor át kell számí­
tani tömegegységre (például valamely anyag 5
százalékos oldata azt jelenti, hogy 100 ml folya­
dék 5 g hatóanyagot tartalmaz). Ha az injekció 1
ml-es, akkor ennek századrészét tartalmazza, te­
hát példánk szerint 5 cg-ot, vagy 50 mg-ot. Ha
nemzetközi egységben (NE) van megadva a
gyógyszer hatóanyagtartalma, pontosan ismer­
nünk kell, hogy 1 ml vivőanyag (oldószer) hány
NE hatóanyagot tartalmaz. A leggyakrabban
használt ilyen gyógyszerforma az inzulin.
Betegtájékoztatás, felvilágosítás
a gyógyszeres terápiával kapcsolatban
A beteg tájékoztatása a gyógyszeres terápia beál­
lítását követően az orvos és az ápoló közös fel­
adata. Az ápolónak az orvossal együttműködve a
következőket kell megismertetnie a beteggel:
A gyógyszer neve, hatása, legfontosabb
mellékhatásai.
A mellékhatások jelentkezése esetén mi a
teendő.
A gyógyszer alkalmazásának módja, ideje,
gyakorisága.
A kezelés várható időtartama.
A gyógyszer szedése alatt kerülendő hely­
zetek (autóvezetés, napozás, alkoholfo­
gyasztás).
A betegtájékoztatás során az ápolónak fel kell
mérnie, hogy a beteg milyen már meglévő isme­
rettel rendelkezik, hogy szükséges-e a család vagy
a legközelebbi hozzátartozó bevonása (például
feledékeny betegeknél). A tájékoztatás, felvilágo­
sítás minden esetben a beteg értelmi képességeit
figyelembe véve történjen. Az ismeretek átadása
során vegyük figyelembe a következő elveket: a
tájékoztatást többször ismételjük meg, adjunk
időt és alkalmat a betegnek a visszakérdezésre, ha
lehetséges, a szóbeli tájékoztatás mellé adjunk
írott betegtájékoztatót.
A gyógyszer rendelése és tárolása
A gyógyszerek rendelése és tárolása intézetben:
Az intézet központi gyógyszertárából lehet meg­
határozott időnként gyógyszert rendelni. A
gyógyszer rendelése az erre a célra forgalomba
hozott gyógyszerrendelő lapon, magisztrális
gyógyszerek esetén gyógyszerrendelő tömbben
történik, ezek formája intézetenként különböző
lehet. A gyógyszerrendelés a gyógyszerfelelős or­
vos, az osztályvezető főorvos és az osztályvezető
ápoló közös munkája révén történik. Gyógyszer
rendelhető napi igénylés keretein belül, 2 vagy 4
hetente és sürgős szükség esetén. A sürgős gyógy­
szerrendelés külön füzetben történik (életmentő
gyógyszerek, ritkán használt antibiotikumok ren­
delése történik így), amelyben fel kell tüntetni a
beteg nevét, diagnózisát is.
A kábítószer rendelése és tárolása rendkívül
szigorú előírás szerint történik, ennek a felelőse a
kábítószer-felelős orvos, akit az osztályvezető fő­
orvos írásban jelöl ki erre a feladatra. A kábító­
szer tárolása a többi gyógyszertől külön, zárható
szekrényben, azon belül rögzített fém kazettában
történik, amelynek a kulcsa a kábítószer felelős
orvosnál, ügyeletben az ügyeletes orvosnál talál­
ható. A kábítószer felhasználásáról külön nyil­
vántartást kell vezetni, amely naprakészen tartal­
mazza a beadott gyógyszer nevét, mennyiségét, a
beteg nevét, valamint a megmaradt készletet. A
kábítószer felhasználás szabályosságát a rendőr­
ség ellenőrzi. Felhasználását regisztrálni kell kar­
tonon vagy lázlapon, aláírással és orvosi bélyeg­
zővel ellátva.
Kórházi osztályon a gyógyszer tárolására kü­
lön erre a célra kijelölt, zárható gyógyszer szek­
rényben történik, amelybe illetéktelen személy
(beteg, nem szakképzett egészségügyi dolgozó)
nem nyúlhat, ezért állandóan zárva kell tartani. A
gyógyszereket általában ábécé sorrendben erede­
ti csomagolásban kell tárolni, de csoportosítha­
tók hatástanilag is. A gyógyszerkészletet megha­
tározott időközönként az osztályvezető ápoló át­
nézi, így elkerülhető az, hogy bizonyos gyógy­
szerből nagy mennyiség felhalmozódjon, más
fontos gyógyszer pedig hiányozzon. Ilyen alkal­
makkor az osztályvezető ápoló átnézi a gyógysze­
rek lejárati idejét is.
A gyógyszerek beszerzése és tárolása a beteg
otthonában. A járóbeteg-ellátás keretein belül
(szakrendelésen, háziorvosnál, magánrendelésen)
a beteget az orvos vénnyel (recept) látja el. A
gyógyszer szedésének módját az orvos a recepten,
a gyógyszerész pedig a gyógyszer dobozán tünte­
ti fel. A gyógyszerek biztonságos tárolása a beteg­
re vagy a hozzátartozójára van bízva, de a körze­
ti, közösségi ápolónak időközönként meg kell
győződnie a biztonságos gyógyszertárolásról.
Ilyenkor az ápolónak ellenőriznie kell, hogy
a beteg az előírásoknak megfelelően tárol­
ja-e a gyógyszereket (hőmérséklet);
nem tart-e otthon lejárt gyógyszert;
kisgyermekek számára hozzáférhetetlen
helyen tárolja-e azokat;
nem keverednek-e a család többi gyógysze­
rével.
Gyógyszerelés és az ápolási folyamat
Az ápolási anamnézis felvételekor a beteg gyógy-
szerszedési szokásairól is információt kapunk. A
következő tényezők megismerése az ápolási
anamnézis felvételekor, majd az ápolási terv ké­
szítésekor nélkülözhetetlen az ápoló munkájá­
hoz.
Felmérés:
Az ápolási anamnézis felvételekor a követke­
ző kérdések, szempontok figyelembevétele szük­
séges:
Nincs-e a betegnek gyógyszerallergiája?
Milyen gyógyszereket szed rendszeresen?
Szed-e alvadásgátló gyógyszert?
A beteg értelmi és koordinációs képessége
megfelelő-e a gyógyszer szedés szempont­
jából?
A beteg aktuális állapota (például vérnyo­
mása, vércukra) megengedi-e az adott
gyógyszer beadását?
A beteg megfelelő felvilágosítást kapott-e a
gyógyszeres terápiával kapcsolatban?
Ápolási diagnózis:
Választható ápolási diagnózisok a gyógysze­
res kezeléssel kapcsolatban:
A gyógyszerszedéssel kapcsolatos hiányos
ismeretek.
A kezelési előírások eredménytelen megva­
lósítása az egyén és vagy a család részéről.
Hiányos együttműködés.
Nyelési nehezítettség.
A mozgásképesség csökkenése.
Az érzékelés és a felismerés zavara.
Szorongás, félelem a gyógyszeres kezelés­
sel kapcsolatban.
Tervezés:
A tervezés során az ápolónak úgy kell a mun­
káját megterveznie, hogy elegendő idő jusson szá­
mára a biztonságos gyógyszerelés kivitelezésére,
másrészt jusson ideje a beteg, illetve a család fel­
világosítására, oktatására is.
A tervezés során a következő célok tűzhetők ki:
Rövid távú célok:
- Biztonságos gyógyszerelés kivitelezése.
- A gyógyszer terápiás hatása lehetőleg mel­
lékhatások nélkül alakuljon ki.
- A mellékhatások lehetőség szerinti, gyors
felismerése
Középtávú célok:
- A beteg és/ vagy a hozzátartozója képes
lesz a biztonságos gyógyszerelésre.
Hosszú távú célok:
- A páciens és /vagy a hozzátartozó ismeri a
gyógyszer hatásmechanizmusát, a mellék­
hatásokat, azok jelentkezése esetén szüksé­
ges teendőket.
- A beteg hosszú távon képes az együttmű­
ködésre.
Megvalósítás, kivitelezés:
A megvalósítás során történik a gyógyszerelés
kivitelezése, az ismertetett adagolási módok (orá­
lis, parenterális stb.) szerint.
Itt történik meg az ápoló felvilágosító munká­
ja is.
Értékelés:
A célkitűzések értékelése során az ápolónak el
kell döntenie, hogy a célok eredményesen megva­
lósultak-e, szükség van-e újak meghatározására,
a beteg képes-e a biztonságos és hatásos gyógy­
szerelésre.
Gyógyszeres kezelés
A gyógyszerelés az egyik legfontosabb és leggya­
koribb szakápolói feladat. A gyógyszerelést csak
szakképzett ápoló végezheti, vagy tanulók szak-
képzett ápoló szigorú felügyelete mellett. Az ápo­
ló gyógyszert mindig orvosi rendelés esetén ad­
hat. Az orvos írásban rögzíti a beadandó gyógy­
szer nevét, mennyiségét, a beadás módját és ide­
jét a beteg lázlapján (kórházanként, ill. osztá­
lyonként lehetnek különbségek, van, ahol külön
erre a célra készített gyógyszerelő lap segíti az
ápoló munkáját) sürgős esetben, a szóban adott
gyógyszerrendelés utólag kerül dokumentálásra.
A gyógyszeres kezelés lehet:
folyamatos;
rövid ideig tartó;
szükség esetén adandó;
azonnali (statim);
egyetlen alkalomra korlátozódó.
Folyamatos kezelés. A betegnek tartósan szed­
nie kell a gyógyszert, amíg azt az orvos le nem ál­
lítja. Ez általában akkor következik be, ha a be­
teg meggyógyult, vagy ha a gyógyszer hatástalan
volt és új készítmény beállítása szükséges, bizo­
nyos kórképekben a beteg élete végéig gyógysze­
res kezelésre szorul (például cukorbetegség).
Rövid ideig tartó gyógyszerelés. Bizonyos
gyógyszereknél meghatározott a gyógyszerszedés
időtartama (például antibiotikumok). Vannak
olyan készítmények, amelyeket nemkívánatos
mellékhatásai miatt nem lehet egy bizonyos idő
után szedni.
Szükség esetén adandó gyógyszerek. Az orvos
dönthet arról, hogy a beteg szükség esetén kapjon
gyógyszert. Ilyenkor az ápoló hatáskörébe tarto­
zik annak az eldöntése, hogy mikor van szüksége
a páciensnek gyógyszerre. Az orvos gyakran meg­
szabja a beadások közti minimális időintervallu­
mot. Leginkább fájdalom- és lázcsillapítókat
adunk ily módon.
Azonnali, sürgős, statim gyógyszerrendelés.
Sürgősségi esetekben - ha a beteg állapota gyor­
san vagy hirtelen romlik - kerül sor ily módon el­
rendelt gyógyszer beadására.
Egyetlen alkalomra rendelt gyógyszerek. Az
orvos rendelése szerint az adott szer csak egy al­
kalommal kerül beadásra. (Erre ismét példa lehet
a fájdalomcsillapító.)
A gyógyszerelés irányelvei
A gyógyszerek előkészítése és beadása fokozott
figyelmet igényel az ápolótól. A gyógyszerelés so­
rán kövesse az alábbi „ör irányelvet", azaz, hogy
a megfelelő beteg;
a megfelelő gyógyszert;
a megfelelő mennyiségben;
a megfelelő módon;
a megfelelő időben kapja.
A megfelelő beteg. Az ápolónak minden eset­
ben meg kell győződnie arról, hogy az adott
gyógyszert a megfelelő betegnek adja. A beteg­
azonosítást jelentős mértékben segíti a betegazo­
nosító karszalag, amely különös jelentőségű a za­
vart tudatú, eszméletlen, altatott betegnél, kis­
gyereknél.
A megfelelő gyógyszer. Az ápolónak össze kell
hasonlítani a beteg lázlapján szereplő készítmény
nevét a dobozon szereplő névvel. Ezt a műveletet
háromszor végzi cl („hármas szabály"),
1. amikor a gyógyszeres dobozt kiveszi a gyógy­
szertálcáról vagy gyógyszerszekrényből,
2. amikor a gyógyszert kiteszi a gyógyszer tálká­
ba,
3. amikor a gyógyszeres dobozt visszateszi a he­
lyére. Az ápoló mindig csak a saját maga által
„kigyógyszerclt" (kiadagolt) vagy felszívott
gyógyszert adhatja be. Soha ne alkalmazzon
olyan gyógyszert, ami nem az eredeti csoma­
golásban van. Ez a lépés rendkívül fontos, mi­
vel a forgalomban lévő nagy mennyiségű
gyógyszer utólagos azonosítása már szinte le­
hetetlen. Gyógyszertévesztéskor mindig a
gyógyszert beadó ápoló a felelős a hibáért. A
gyógyszertévesztést soha ne hallgassa el, azon­
nal jelentse a beteg kezelőorvosának. Gyógy­
szercsere vagy hibás adagolás elhallgatását a
törvény szigorúan bünteti.
A megfelelő mennyiség. A beadandó gyógy­
szer mennyisége soha nem térhet el az orvos által
előírtaktól.
 A megfelelő mód. Ha az orvos nem rendelke­
zik a beadás módjáról egyértelműen az ápoló
minden esetben konzultáljon vele. A gyógyszer­
gyárak minden készítményen feltüntetik a beadás
módját, ettől illetve az orvosi rendelkezéstől el­
térni szigorúan tilos.
A megfelelő idő. A gyógyszert mindig a lázlap
előírása szerinti időben adjuk ki, otthonában ke­
zelt beteg számára pedig célszerű erre a célra táb­
lázatot készíteni. Előfordul, hogy a szokásos na­
pi háromszori gyógyszerelés helyett az orvos más
időpontot ír elő, amit írásban kell jelölnie (példá­
ul 2, 6 óránkénti adagolás, vagy naponta egyszer
stb.).
A gyógyszerelés kivitelezése
A szakápoló előkészíti a gyógyszereléshez
szükséges eszközöket, ellenőrzi, hogy minden
rendelkezésre áll-e. Az eszközök ellenőrzése után
megkezdi a gyógyszerelést, előtte kézfertőtlenítést
végez.
Orális gyógyszerelés
Előkészítés:
gyógyszerelő kocsi vagy gyógyszerelő tál­
ca;
gyógyszer;
lázlapok;
olló, gyógyszerfelező, spatula;
cseppadagoló, evőkanál, mérőkanál, mé­
rőpohár;
gumikesztyű;
ledobó;
gyógyszerdobozok;
íróeszköz;
pohár, kancsóban víz;
kézfertőtlenítő szer, kéztörlő.
Intézetben a gyógyszerelés a kórteremben, be­
tegágy mellett történik. Az ápoló azonosítja a be­
teget, megkéri, hogy mondja meg a nevét, ha a
páciens erre nem képes, akkor a betegazonosító
karszalag alapján azonosítja. Az ápoló a lázlap
alapján egyezteti a beteg nevét és a beadandó
gyógyszert/gyógyszereket. A „hármas szabály"
szerint ellenőrzi és adagolja ki a gyógyszert a be­
teg gyógyszeres dobozába. Először mindig az
orális készítményeket adja, majd a cseppeket, és
utolsóként a kúpokat. Az ápoló tájékozatja a be­
teget a gyógyszer bevételének módjáról, ha a be­
adandó gyógyszerek között új készítmény is van,
arról részletesebb felvilágosítást ad. Ez akkor is
fontos, ha a korábbival azonos hatású, de más
színű vagy alakú gyógyszert adunk.
Orális gyógyszer adásakor az ápolónak a kö­
vetkező irányelvek szerint kell eljárnia:
Minden esetben győződjünk meg arról,
hogy a beteg képes-e lenyelni a gyógyszert,
nehezített nyelés esetén figyeljünk az aspi­
ráció veszélyére, egyszerre csak egy tablet­
tát vagy kapszulát adjunk a betegnek, ül­
tessük fel, ha nem lehet, fordítsuk oldalra,
emeljük meg a fejét ezzel is csökkentve a
félrenyelés kockázatát.
Mindig biztosítsunk elegendő folyadékot a
gyógyszer lenyeléséhez.
Győződjünk meg róla, hogy a beteg való­
ban bevette-e az előírt gyógyszert, különö­
sen pszichiátriai betegeknél, idős emberek­
nél, gyerekeknél. Maradjunk a beteg mel­
lett, amíg minden gyógyszerét le nem nyel­
te.
Ha a betegnek kapszulát adunk, biztosít­
sunk bő folyadékot a gyógyszer bevételé­
hez, és minden esetben győződjünk meg
arról, hogy a beteg elegendő folyadék kísé­
retében valóban lenyelte-e azt. Mivel a
kapszula, ha a nyelőcső falára tapad, és ha
ott oldódik fel, a nyelőcső falát károsítja,
akár fekélyt is okozhat. Célszerű ilyenkor
a gyógyszer beadása előtt néhány korty fo­
lyadékot itatni.
Megtörténik - különösen, ha nagy a tab­
letta -, hogy azt a beteg nem tudja egészé­
ben lenyelni. Ilyenkor - ha törhető - kéné-
tőrjük, vagy két kanál között porrá zúzzuk
azt, és vízzel beadjuk. Erre elsősorban idős
vagy kiszáradt betegeknél kell felkészülni.
 Gyakran észlelni, hogy intézetbe érkező
beteg saját gyógyszerét is magával hozza.
Ilyenkor különös gonddal kell ügyelni ar­
ra, hogy csak a rendelt gyógyszert szedje.
Idős vagy feledékeny beteg magával hozott
gyógyszerét vagy hazaküldjük vagy meg­
bízhatóan tároljuk a távozásáig.
Otthonában kezelt betegnél a gyógyszer bevé­
tele vagy a betegre van bízva, vagy abban külső
segítségre szorul. Utóbbi legtöbbször családtag.
A rendszeresen szedett gyógyszerek kiadását ott­
hon segíti a többosztatú gyógyszerdoboz alkal­
mazása. Ebbe vagy a beteg vagy családtagja reg­
gel kirakja a napi gyógyszerszükségletet, és segít
abban, hogy valamelyik alkalommal a bevétel fe­
ledésbe ne merüljön. A dobozon jelölhető a reg­
gel, délben, este és a soron kívül beveendő gyógy­
szerek helye (18.2. ábra).
Parenterális gyógyszerelés
A szükséges gyógyszert a tápcsatorna megkerülé­
sével, azaz parenteralisan juttatjuk a szervezetbe.
A parenterális gyógyszeres kezelés egyik és
leggyakoribb formája az injekciózás, ami gyako­
ri és fontos ápolói feladat.
Injekciózás
Injekcióban adjuk a gyógyszert:
ha lehetetlen a szájon át való beadás (esz­
méletlen, altatott beteg, nyelési nehezített -
ség, hányás esetén);
ha a beteg semmit nem fogyaszthat szájon
át (műtétek, beavatkozások előtt és után,
bizonyos betegségeknél - gastrointestinális
vérzés, hasnyálmirigy gyulladás stb.);
ha a hatóanyag a bélben elbomlik, vagy
onnan nem szívódik fel;
ha azonnali, gyors hatást kívánunk elérni.
78.2. ábra.
Többosztatú gyógyszerdoboz
Az injekció beadása invazív beavatkozás, te­
hát az aszepszis szabályainak szigorú betartása
szükséges.
Az injekciózáshoz szükséges eszközök. Az in­
jekció beadásához elsősorban tűre és fecskendőre
van szükség, ezekből számtalan típus van forga­
lomban.
Fecskendő. Két részből áll, hengerből és du­
gattyúból. A henger felső nyílása és tágassága
olyan, hogy abba a dugattyú pontosan beleillik.
A henger alsó foglalata kúpszerűen beszűkül, ez a
kónusz, melyre pontosan ráilleszkedik a tű illesz-
téke. Steril, műanyag, egyszer használatos fecs­
kendőket használunk. Ezek különböző méretűek:
1-2 ml-estől az 5 0 - 1 0 0 ml-ig, a legkisebbeket in­
zulin beadásához használjuk (1 ml-es) és külön­
böző bőrpróbák kivitelezéséhez (például tubercu-
lin fecskendő), a legnagyobbakat pedig infúziós
pumpákhoz, drainek, csövek átöblítéséhez. Van­
nak olyan fecskendők is, amelyeket a tűvel együtt
csomagolnak.
Tűk. Az injekciós tű részei: az illeszték, amely
a fecskendő kónuszára illik, a tű szára és a tű he­
gye. A steril, egyszerhasználatos tűk egyenként
vannak csomagolva. A tűknek három fontos jel­
lemzője van, a tű hegyének a szöge, a hossza és a
belső átmérője. Az ápoló az injekciós oldat típu­
sát (minél viszkózusabb a beadandó oldat, annál
vastagabb átmérőjű tű szükséges), a beadás mód­
ját (im. injekciók számára hosszabb, sc. injekciók
számára rövidebb tű szükséges) figyelembe véve
választja ki a tű típusát. A tűk átmérőjét méret és
a kónusz színe alapján tudjuk megkülönböztetni.
 Előkészítés injekciózáshoz: tartalmazhat folyékony vagy por alakú gyógy­
kézmosáshoz, kézfertőtlenítéshez szüksé­ szert. A por ampullák mellé általában mellékel­
ges eszközök, kéztörlő; nek oldószert is, de mindig az előírás szerinti ol­
gumikesztyűk; dószerrel és a meghatározott mennyiséggel tör­
a beadandó készítmény, szükség esetén ol­ ténjen a felszívás (ez általában desztillált víz vagy
dószer; fiziológiás só oldat).
bőrfertőtlenítő oldat; Gyógyszerek keverése. Ha az adott gyógysze­
steril, egyszerhasználatos tűk és fecsken­ rek kompatibilisek egymással, akkor lehetőség
dők több méretben; van arra, hogy egy fecskendőbe összeszívva adjuk
ragtapasz, olló; be őket. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy
leszorító gumi; két vagy több oldat összeszívható, akkor előtte
vattatörlő, papírvatta; azt feltétlenül beszéljük meg az orvossal, soha
veszélyeshulladék-gyűjtő edény, ledobó; nem adhatók be olyan oldatok, amelyek szabad
ritkán, de szükség lehet ampullareszelőre is. szemmel láthatóan „kicsapták egymást" vagy
bármilyen makroszkópos elváltozást (például el­
Az injekció felszívása. A beadandó készít­ színeződést) mutatnak.
mény vagy beadásra kész, oldott állapotban áll Az injekció felszívásának lépései:
rendelkezésre, vagy porampullában (18.3. ábra). A szükséges eszközök előkészítése.
Ez utóbbit a beadás Kézmosás, kézfertőtlenítés.
előtt fel kell oldani. Ellenőrizzük, hogy a lázlapon szereplő készít­
Injekció felszívása mény neve, dózisa megegyezik-e az általunk elő­
ampullából. Különböző készítettél.
méretű ampullák van­ Állítsuk össze a fecskendőt és a tűt (gyógy­
nak forgalomba (általá­ szerfelszíváshoz vastag átmérőjű tűt vá­
ban 1-2 ml-estől, 1 0 - 2 0 lasszunk), úgy, hogy az steril maradjon, ne
ml-esig), amelyből az érjünk a tű és a fecskendő kónuszához.
orvosi előírás szerinti Ha a beadandó készítmény ampullában ta­
mennyiséget kell felszív­ lálható, akkor ütögessük meg az ampulla
ni. A már megbontott fejét, hogy ott ne maradjon gyógyszer. Az
ampullában maradt ol­ ampulla fejéhez szorítsunk papírvattát
18.3. ábra. datot tovább tárolni vagy gézlapot, majd gyors, határozott
Porampulla nem szabad, ha nem mozdulattal törjük le. Ezt követően szív­
tudjuk felhasználni, azt juk fel az oldatot úgy, hogy az ampullát
el kell dobni. Az ampul­ enyhén megdöntjük, figyeljünk arra, hogy
lák oldalán körbefutó színes csík mentén, vagy ne maradjon gyógyszer az ampullában,
egy megjelölt pontnál az ampulla könnyen eltör­ hogy a felszívó tű ne érintkezzen az ampul­
hető, napjainkban már ritkán hoznak forgalom­ la külsejével vagy bármi mással. Ha a fecs­
ba olyan készítményt, amelynél ampullareszelő kendőbe levegő került légtelenítsük azt oly
használata szükséges. Az ampulla fejének letöré­ módon, hogy a fecskendőt a kónuszával
sénél, óvjuk magunkat a sérülés veszélyétől: min­ felfelé tartjuk, és a levegőt kinyomjuk,
dig az előre megjelölt helyen törjük az ampullát, ügyelve arra, hogy a gyógyszer a fecsken­
az ampulla fejéhez szorítsunk papírvattát. dőben maradjon.
Injekció felszívása injekciós üvegből. Az in­ Ha a beadandó készítmény gumidugós
jekciós üveg egyszeri vagy többszörös dózist tar­ üvegben van, akkor először a gumidugón
talmazó gumidugós üvegedény. Az üvegedény található fémborítást kell eltávolítani, a
 gumidugót fertőtlenítjük. A fecskendőbe
annyi ml levegőt szívunk, amennyi folya­
dék az üvegben található, ezt a levegőt az
üvegbe nyomjuk, így az üvegben keletkező
túlnyomás automatikusan kinyomja a fo­
lyadékot. Az üveget fejre állítva tartjuk,
így a folyadék az üveg nyakánál gyűlik
össze, ha a végén szükséges, a fecskendő
dugattyúját húzzuk vissza, így segítve a
gyógyszer kiürülését. (18.4. ábra) Ha az
összesét vagy a szükséges mennységet ki­
szívtuk, akkor a tűt húzzuk ki a gumidu­
góból. A fecskendőt légtelenítsük.
A felszíváshoz használt tűt távolítsuk el, és
helyezzük a fecskendőre a beadáshoz szük­
séges tűt.
A felszíváshoz használt eszközöket rakjuk
a helyére, az elhasznált tűket, fecskendő­
ket pedig a veszélyes hulladéktárolóba.

Az injekció beadása a mindennapos ápolói

feladatok közé tartozik. Injekciót olyan szakkép­
zett ápoló adhat, aki írásos megbízólevéllel ren­
delkezik, amelyet az osztályvezető főorvos és
ápoló aláírt. Intravénás injekciót transzfúziós
18.4.
tanfolyamot végzett ápoló adhat, szintén írásos
Injekció felszívása g u m i d u g ó s üvegből
megbízás alapján, vagy olyan szakképzett egész­
ségügyi dolgozó, aki erre eseti megbízást kap.
Az ápolónak nemcsak az injekciózás techniká­
ját kell elsajátítani, hanem ismernie kell a beadott
gyógyszer hatását, lehetséges mellékhatásait, a
gyógyszer szokásos adagját és azokat a veszélye­
ket, amelyek injekciózás alatt vagy azt követően
alakulhatnak ki. Utóbbiakkal kapcsolatban ismer­
nie kell a szövődmény elhárításának módjait is.
Az injekció) beadásának menete:
A gyógyszer felszívását követően azonosít­
juk a beteget és a beadandó készítményt, a
beteget megkérjük, hogy mondja meg a ne­
vét, ha erre képtelen, a betegazonosító kar­
szalag alapján azonosítjuk, a gyógyszer ne­
vét, mennyiségét és a beadás módját a láz­
lap adatai szerint választjuk ki.
Magyarázzuk el a betegnek a beavatkozás
lényegét, a gyógyszer hatását, lehetséges
ábra.
mellékhatásait. Teremtsünk nyugodt, biza­
lomkeltő légkört, a beteg szeméremérzetét
figyelembe véve végezzük munkánkat (el­
választó függöny, szükség esetén paraván
használata, csak a szükséges testrészt
hagyjuk fedetlenül).
Az ápoló kézfertőtlenítést követően húz­
zon egyszerhasználatos gumikesztyűt.
Válasszuk ki a megfelelő területet az injek­
ció beadásához, ellenőrizzük, hogy az
adott területen nincs-e gyulladás, hámhi­
ány, sérülés, oedema.
Helyezzük a beteget a szükséges testhely­
zetbe.
Határozzuk meg a beadás helyét anatómi­
ai mérőpontok segítségével.
 Fertőtlenítsük le a kijelölt területet, a fer­
tőtlenítőszer behatási idejét minden eset­
ben várjuk meg.
Távolítsuk el a tűről a védőkupakot, oly
módon, hogy a tű ne érjen semmihez, ste­
ril maradjon.
Adjuk be az injekciót a meghatározott mó­
don: a fecskendőt kissé visszaszívjuk, ha
nem jön vissza vér (kivételt képez az iv.
adott injekció) a gyógyszeroldatot lassan
nyomjuk be.
Húzzuk ki a tűt, majd szorítsunk a szúrás
helyére vattatörlőt.
Helyezzük a beteget kényelembe.
Dobjuk a veszélyeshulladékot az arra kije-
lölt gyűjtőhelyre.
Kézmosás, kézfertőtlenítés.
Intrakután (ic.) injekció
Intrakután injekcióval a bőr hámrétegei közé
visszük be a gyógyszert, általában bőrpróbák (tu-
berculinpróba, gyógyszerallergiák kimutatása)
során. Érzékenységi próba kivitelezésénél a kö­
vetkezőket kell figyelembe venni: a fertőtlenítő­
szer ne idézzen elő bőrpírt, mert azután nem tud­
juk eldönteni, hogy ez vagy az injekció okozta
pozitív válaszreakció okozza-e a bőrpírt, az in­
jekció beadását követően ne dörzsöljük a szúrás
helyét, mert egyrészt ez is bőrpírt okozhat, más­
részt ezzel a bőr mélyebb rétegeibe juttathatjuk a
hatóanyagot. A beadás után, bizonyos időt köve­
tően az eredményt le kell olvasni, ezért az injek­
ciót olyan helyre kell adnunk, ahol a leolvasást
nem befolyásolja semmi (az adott terület ne le­
gyen szőrös, erősen pigmentált, sérült, gyulladt).
A legoptimálisabb az alkar ventrális oldala és a
hát felső régiói. A beadáshoz kisméretű fecsken­
dőt (0,5-1 ml) és vékony átmérőjű tűt haszná­
lunk. A beadás szöge 5-15° (18.5. ábra).
Az intrakután injekció beadásához kapcsoló­
dó speciális ismeretek:
(Az előkészítés és a beadás az előzőkben
leírt általános szempontok szerint törté­
nik, lásd a 406-407. oldalon)
^ra-
I n t r a k u t á n i n
Jekció b e a d á s a
A betegelhelyezés: a beteg nyújtsa ki a kö­
nyökét, támassza meg az alkarját.
A nem domináns kezünkkel feszítsük meg
a bőrt a kijelölt területen, a tűt majdnem
a beteg bőrére fektetve, 5-15°-os szögben
vezetjük a bőr alá, néhány mm mélyen. Az
oltóanyag benyomásakor a bőr felpúposo­
dik.
A tű kihúzása után helyezzünk vattatörlőt
a szúrás helyére, de azt ne nyomjuk rá, ne
dörzsölgessük.
A szúrás helyét alkoholos filccel körberaj­
zolhatjuk a könnyebb leolvasás miatt.
Szubkutan ( s e ) injekció
A gyógyszeres oldatot a bőr alatti laza kötőszö­
vetbe juttatjuk, itt sok fájdalomérző idegvégződés
található, ezért a betegnek fájdalmas, feszülő ér­
zést okozhat, ezért ily módon csak vízoldékony
gyógyszereket adunk kis mennyiségben. A beadás
helye a felkar külső, felső harmada, a comb külső,
középső része, a has bőre, de lehet a glutealis régió
külső, középső része is. A rendszeresen adott sub-
kután injekciók beadási helyét változtassuk, mert
szövetkárosodás jöhet létre, ezáltal romlik a felszí­
vódás is (például heparin, inzulin stb.), javasolt az
óramutató járásával megegyezően a has bőre bal

18.6. ábra.
Szubkután injekció beadása a felkarba
oldalt, a bal, majd a jobb comb, végül a hasfal
jobb oldala. Az injekció beadásához kisméretű
fecskendőt (1 ml) és vékony átmérőjű tűt haszná­
lunk. A beadás szöge általában 45°, de rövidebb és
vékonyabb tűk esetén (inzulinos, heparinos fecs­
kendők, amelyeket a beadáshoz szükséges tűkkel
hoznak forgalomba) 90°. Az előre töltött hepari­
nos fecskendőt tilos légteleníteni. Nagyon sovány
betegnél előfordulhat, hogy nem áll rendelkezésre
elegendő subkután szövet, ilyenkor a has bőre a
leginkább megfelelő terület.
A szubkután injekció beadásához kapcsolódó
speciális ismeretek:
- (Az előkészítés és a beadás az előzőkben
leírt általános szempontok szerint törté­
nik, lásd a 4 0 6 - 4 0 7 . oldalon).)
A betegelhelyezés: a beteg ernyessze el az
adott izomzatot, semmiképpen ne feszítse azt
meg. Ha a beteg felkarjába kapja az injekciót
(18.6. ábra) akkor ülve, ha a has vagy a comb bő­
rébe, akkor háton fekve helyezkedjen el.
A nem domináns kezünkkel feszítsük meg a
bőrt, vagy a hüvelyk és mutatóujjunkkal emeljük
meg. A beszúrás szöge 45° vagy 90° (18.7. ábra),
a beszúrást követően, ha a bőrt megemeltük, en­
gedjük el.
izom
78.7. ábra.
A bőr ráncba emelése szubkután injekciónál
Intramuszkuláris (im.) injekció
Az intramusculárisan adott injekciónál gyor­
sabb a felszívódás, mint a sc. inj. esetén, mivel az
izomszövet jobban vascularizált. Im. nagyobb
mennyiségű vizes oldatot, olajos injekciót tu­
dunk beadni. Az injekció helyét úgy kell megvá­
lasztani, hogy a gyógyszer nagyobb izomtömeg­
be jusson, de a közelben ne fussanak nagyobb
erek és idegek. A beadás helye leggyakrabban a
nagy farizom (musculus gluteus), de adható im.
injekció a comb elülső, oldalsó középső harma­
dába, ritkábban a felkar izmába, a musculus del-
toideusba. A musculus gluteusba adott im. injek­
ció estén a beadás helyét kétféle módon határoz­
hatjuk meg: 1. az elülső-felső csípőtövis és a ke-
resztcsont-farkcsont határa között húzott képze­
letbeli vonalon az elülső, középső harmad határa
az injekció beszúrásának helye, 2. tenyerünket
kinyújtott ujjakkal, a hüvelykujjat maximálisan
eltartva a csípőtájékra helyezzük úgy, hogy a hü­
velykujjunk elérje a az elülső-felső csípőtövist, a
tenyér felőli vége a nagytomporon legyen, a töb­
bi kinyújtott ujjunk vége a csípőtaréj széléig ér­
jen. A beszúrás helye a mutatóujj kézközépcsont­
ja fejecsének magasságában van. A meghatáro­
zást a bal csípőn jobb kézzel, a jobb csípőn bal
kézzel végezzük el. A módszer neve Kós-Votin-
féle eljárás (18.8. ábra). Im. injekció beadásához
hosszú és vastagabb tűt használunk, hogy elérjük
az izomzatot.
A tű típusának a kiválasztását meghatározza
a beteg testtömege, zsírszövetének vastagsága (el­
hízott egyénnél hosszabb tűre van szükség) vala­
mint a beadandó készítmény viszkozitása (olajos
injekcióhoz vastagabb tűt használunk). Egy nor­
mál súlyú beteg kb. 3 ml oldat beadását viseli el
nagyobb fájdalom nélkül, sovány felnőtteknél,
gyerekeknél ez 2 ml. Az injekció beadása előtt el­
lenőrizzük a bőr épségét, hogy nem nyomásérzé­
keny-e az adott izomzat, nem látható-e beszűrő-
dés. A beadás szöge 90° (18.9. ábra).

18.8. ábra.
Intramuszkuláris injekció beadásához kap­ A nagy farizomba adott injekció helyének felkeresése
csolódó speciális szempontok:
(A felszívás és a beadás az előzőkben leírt
általános szempontok szerint történik.) A
betegelhelyezés: a farizomba adott injekció
esetén a beteg oldalt fekszik, ha a combjá­
ba adunk injekciót, akkor pedig a hátán,
felkarba adott injekciót ülve adjuk, meg­
kérjük, hogy próbálja meg ellazítani az iz­
mait. Álló helyzetben soha nem adunk im.
injekciót farba, vagy combba!
A nem domináns kezünkkel megfeszítjük a
bőrt, vagy összefogjuk az izomtömeget (kü­
lönösen sovány betegnél), a beszúrás szöge
90° (gyors, határozott mozdulattal az izom­
rétegig szúrjuk a tűt; ha az izomzatot meg­
emeltük, azt elengedjük és a visszaszívást
követően, lassan benyomjuk az oldatot.
Tilos im. injekciót adni alvadásgátló gyógy­
szert szedő betegnek!
78.9. ábra.
Intravénás (iv.) injekció
Intramuszkuláris injekció 90°-os s z ö g b e n
Intravénás injekcióval a gyógyszert közvetle­
nül a keringésbe juttatjuk. Ezt a módszert akkor
választjuk, ha gyors hatást kívánunk elérni, vagy
ha a készítmény más módon nem juttatható a Intravénásán a következőképpen adhatunk be
szervezetbe. Vénába csak vizes oldat adható, ola­ gyógyszert:
jos injekció adása szigorúan tilos! A beadáshoz bolusban, tartós vénás kanülön keresztül
használt fecskendő mérete a beadandó készít­ vagy steril, egyszerhasználatos tűvel;
mény mennyiségétől függ, általában 5-10 ml, a nagy térfogatú infúziós oldatba keverve;
tű hosszú, vékony. kis mennyiségű oldószerrel felhígítva.
 Iv. adott gyógyszernél, ha a készítmény a vér­
áramba jutott, néhány percen belül kifejti a hatá­
sát és már nincs mód a hatás leállítására. Ezért az
ily módon adott injekció az ápolótól rendkívül
nagy figyelmet igényel. A bolusban adott injekci­
ót mindig lassan kell adni.
Legtöbbször a könyökvénába adunk iv. injek­
ciót. Ilyenkor a felkar, leszorításával a vénában
pangást létesítünk (18.10. ábra).
A fecskendőre erősített tűt a látható vagy ta­ 78.10. ábra.
pintható véna mellett (vagy felett) néhány mm-t a A felkar leszorításának mozzanatai a véna felkereséséhez
bőr alatt vezetjük, majd a fecskendőt megemelve
(vagy oldalra helyezve) kb. 20°-os szögben juttat­
juk a vénába (18.11. ábra).
A könyökvénán kívül természetesen egyéb he­
lyeken is kereshetünk vénát, leggyakrabban az al­
karon, kézfejen vagy a lábfejen (18.12. ábra).
A tartós véna biztosítást, ill. a vénába adott in­
fúziót a későbbiekben fejezetben tárgyaljuk, azt
ott leírtak itt is irányadók.

Öninjekciózás
Bizonyos betegségekben a betegnek tartósan
injekciós kezelésre van szüksége, ilyenkor a be­ 18.11. ábra.
tegnek vagy a hozzátartozójának el kell sajátítani Az intravénás injekció beadása
az injekciózás technikáját.
Öninjekciózás: a páciens vagy a nem szakkép­
zett hozzátartozó adja be a kívánt injekciót. Ez
leggyakrabban szubkután injekció. Általában cu­
korbetegek inzulin kezelése vagy Heparin adása
(műtétek után, vagy a cumarin szedésének felfüg­
gesztése esetén) történik ily módon.
Az öninjekciózás megtanításának sorrendje:
az ápoló bemutatja az injekciózás lépéseit
és beadja azt;
a beteg gyakorolja az injekció beadását
először az erre a célra alkalmazott de­
monstrációs eszközön (ha ilyen nem áll
rendelkezésre, akkor egy szivacson), majd
felügyelettel, szükség esetén ápolói segít­
séggel beadja magának a készítmény;
önállóan adja az injekciót. Erre több test­
részen van lehetőség, törekedni kell arra,
hogy a beadás helyét váltogassuk (18.13.
ábra);
78.12. ábra.
Intravénás injekció beadásának leggyakoribb helyei
 beteg megtanulja az adag kiszámítását, ha
az nem előre töltött fecskendőben van.

A gyakorlati oktatást minden esetben szóbeli,

elméleti tájékoztatás kell, hogy megelőzze. A szó­
beli tájékoztatás során a következő ismeretek át­
adása nélkülözhetetlen:
mi a készítmény neve, hatása, lehetséges
mellékhatása;
mit kell tennie a betegnek, ha mellékhatás
jelentkezik;
milyen eszközök szükségesek az injekció
beadásához;
a beadás helye és szöge;
mit tegyen a keletkezett veszélyes hulla­
dékkal.
Minden esetben tájékoztassuk a beteget arról,
hogy az injekció beadása előtt alaposan mosson
kezet, a használt bőrfertőtlenítő szer behatási ide­
jét minden esetben várja meg, az előre gyártott
injekciókat (általában heparin készítmények) ti­
los légteleníteni.
Az elméleti oktatást gyakorlati bemutató kell,
hogy kövesse. A sc. injekció beadása a már leír­
tak alapján történik. Az ápolónak minden eset­
ben meg kell győződnie arról, hogy a beteg vagy
a hozzátartozója képes az injekciózás kivitelezé­
sére!
Az injekciós kezelés lehetséges szövődményei
Az injekciózás veszélyeit azért kell ismernie az
ápolónak, mert törekednie kell azok elkerülésérc,
azonban ha kialakultak, fel kell ismernie őket és
tudnia kell a szükséges teendőket.
A leggyakoribb szövődmények:
Fertőzés. E szövődmény kialakulása minden
esetben hiba, akkor jön létre, ha az aszepszis, an­
tiszepszis szabályait nem tartjuk be (ha nem steril
fecskendőt, tűt, injekciós oldatot használunk, ha
a bőrt nem fertőtlenítjük rendesen, vagy nem vár­
juk meg a behatási időt). A felbontott injekciós
ampullát azonnal fel kell használni, az tovább
nem tárolható. Ha a bőr már fertőzött, sérült,
oda ne adjunk injekciót! Súlyos szövődmény, ha
a fertőzés következményeként tályog alakul ki,
erre utaló tünetek: erős fájdalom az injekció he-
78.13. ábra.
öninjekciózásnál a szubkután injekció lehetséges helyei
lyén, bőrpír, duzzanat, beszűrődés, láz. Ha ilyet
észlelünk, azt azonnal jelentsük a beteg kezelőor­
vosának.
Szövetártalom. A megfelelő helyre és a megfe­
lelő módon adott injekció csak minimális szövet­
sérülést okoz. Az injekciózással kapcsolatos
leggyakoribb szövetártalom, ha az iv. adott
gyógyszer nem a vénába, hanem paravénásan, a
szövetek közé kerül, ami a betegnek erős fájdal­
mat okoz, bizonyos gyógyszerek, már igen kis
mennyiségben is szövetártalmat és erős fájdalmat
okoznak Ilyen még akkor is előfordulhat, ha
visszaíváskor vér jut a fecskendőbe (18.14. ábra).
Kialakulhat vénagyulladás is. Hasonlót okoz, ha
a tű hegye horgas! Hideg vizes borogatással, jege­
léssel a fájdalom enyhíthető.
Haematoma. Az injekció beadásának helyén
kialakult vérömleny. Észlelésekor ne adjunk arra
a területre további injekciókat, borogassuk be az
adott területet.
Allergiás és toxikus reakció. Ha a beteg az
adott készítményre allergiás, akkor az injekció
beadását követően bőrkiütés, viszketés, vize-

nyő, súlyos esetben gégeoedema és anaphylaxi-
ás shock alakulhat ki. A tünetek súlyossága és
jelentkezésének ideje függ a beadott készítmény
mennyiségétől, a beadás módjától, a beteg érzé­
kenységétől. Intravénás injekció beadását köve­
tően a tünetek akár azonnal vagy már az injek­
ció alatt is felléphetnek. Ha ilyet észlelünk, az
injekciót tilos beadni, vénabiztosítást követően
azonnal értesítsük a beteg orvosát. Ha a tünetek
enyhék, arról is tájékoztassuk az orvost, mert a
beteg nem szedheti tovább az adott készít­
ményt.
Az injekciós tű eltörése. Igen ritka szövőd­
mény, elsősorban nyugtalan, zavart, nem együtt­
működő beteg esetén fordul elő, ha ilyet észle­
lünk, jelentsük az orvosnak, mert sebészi beavat­
kozás is szükséges lehet.
Egyéb gyógyszer-alkalmazási technikák
Gyógyszer alkalmazása bőrön keresztül. A bőrön
át felszívódva számtalan gyári és magisztrális ké­
szítményt használunk, ezek lehetnek paszták, ke­
nőcsök, olajok, rázókeverékek stb. A bőrön ke­
resztül felszívódva elsősorban helyi hatást fejte­
nek ki, de általános, szisztémás hatásuk is lehet
(például nitrátkészítmények, fájdalomcsillapítók,
lásd a 14. fejezetben). Az ápoló a gyógyszer al­
kalmazás előtt mindig ellenőrizze a bőr állapotát.
Vannak olyan készítmények, amelyeket csak ép,
egészséges bőr esetén alkalmazhatunk, ha a bő­
rön nyílt seb, hámhiány van, mindig steril techni­
kát kell alkalmazni. A gyógyszert mindig az elő-
18.14. ábra.
A hosszú hegyű tű hegye részben
a vénában, részben mellette
írásnak megfelelően és az orvosi utasítás alapján
kell használni. Az ápoló minden esetben húzzon
gumikesztyűt, a kezelés kivitelezése előtt, ha
szükséges, langyos szappanos vízzel tisztítsa meg.
Olyan bőrfelületet kell választani, ahol a bőr vé­
kony és nem szőrös.
Becseppentés, csepegtetés (instilláció). Leg­
gyakrabban szembe, orrba és a fülbe juttatunk
be ily módon gyógyszert. Szembe cseppentéskor
a beteget megkérjük, hogy hajtsa hátra a fejét,
mutató és hüvelykujjunkkal széthúzzuk a szem­
héjakat és a szemcseppentőből a belső szemzug­
ba cseppentünk az előírás szerinti mennyiséget
(általában 1 cseppet) (18.15. ábra). Ezután,
megkérjük a beteget, hogy csukja be a szemét.
Orrba cseppentés esetén a beteget megkérjük,
hogy hajtsa hátra a fejét és az előírás szerint
78.75. ábra.
A szem instillációja
 78. fejezet G y ó g y s z e r e s , infúziós és transzfúziós kezelés
egyik vagy mindkét orrlyukba cseppentünk
(18.16. ábra).
Fülbe cseppentésre elsősorban gyerekeknél
van szükség. Fekvő helyzetben a beteg fejét oldal­
ra fordítjuk, becseppentés után még néhány per­
cig ebben a helyzetben tartjuk a beteg fejét
(18.17. ábra). Végbélbe is adhatunk csepegtetés-
sel gyógyszert a székürítés után. Az így adható
gyógyszerek azonban többnyire előre csomagol­
tak, ez esetben igen lassan adjuk be.
Irrigálás. Különböző testüregek erős folya­
dékáramlással történő átöblítése. Az öblítésre
használhatunk steril vizet, fiziológiás sóoldatot,
de gyógyszert is juttathatunk be ily módon. Első­
sorban a fül, a hüvely és az urogenitális rendszer
kezelésében használt módszer.
Inhalációs kezelés. A gyógyító munka során
gyakran van szükség gyógyító hatású gázok, gő­
zök, porlasztott anyagok (gyógyszer) belélegezte-
tésére. Az ily módon bejutatott anyagok vagy
közvetlenül a légutak nyálkahártyáján hatnak,
vagy onnét felszívódva általános hatást fejtenek
ki. A gyógyszer az alveolaris kapillárishálózatból
igen gyorsan felszívódik.
Az inhalááó formái.
Nedves belélegeztetés. Legegyszerűbb formá­
ja, amikor a beteg a párolgó gőzt lélegzi be. Nagy
a sérülés (leforrázás, égés) veszélye, ezért mindig
nagy körültekintéssel járjunk el gyereknél, fekvő­
betegnél, zavart tudatú betegnél. Nedves inhalá-
ció formájában gyógyszert is lehet a légutakba
juttatni, leggyakrabban a besűrűsödött légúti vá­
ladék oldása a célunk.
Porlasztás. Ezzel a módszerrel a bevinni kívánt
anyag a kisebb légutakba is eljut. Megoldható ké­
zi porlasztóval, aeroszol készülékkel (18.18. és
18.19. ábra) vagy gyári töltésű spray-vel. Ez utób­
bit gyárilag töltik meg, a kézi és a gépi porlasztó­
ba mi helyezzük be a gyógyszert. A legfinomabb
porlasztást ultrahang segítségével lehet elérni.
Az inhalálás során tehát gázokat, gőzöket
vagy finoman porlasztott gyógyszeroldatot léle­
gez be a beteg. Az inhalálással megelőzhető a lé­
gúti váladék besűrűsödése, a légutakba juttatha­
tunk nyákoldó, hörgtágító gyógyszert, gyulladás­
csökkentőt, koraszülötteknél a tüdő állapotát ja­
vító, a felületi feszültségre ható (surfactant) ké­
szítményt. A gyári aeroszolokat általában króni­
kus légzőszervi megbetegedésben szenvedő bete­
gek használják, őket meg kell tanítani ezek biz­
tonságos használatára.
Inhalálás válhat szükségessé a következő kór­
képekben:
asthma;
emphysema;
bronchitis, bronchiolitis;
 78. fejezet
78.78. ábra.
Inhalációs kezelés
asthma bronchiale;
laryngiris.
Ezen esetekben a bronchospazmus megelőzé­
se illetve kezelése a cél. A felsorolt elváltozások­
nál a közös tünetek a következők: köhögés, stri-
dor, nehéz légzés (orrszárnyi légzés, intercostális
és subcostális behúzódások, légzési segédizmok
igénybevétele), tachypnoe. Legsúlyosabb esetben
hypoxia jelei is kialakulhatnak.
Inhaláláshoz szükséges eszközök:
inhaláló készülék (több típusa ismert);
központi oxigén, desztillált víz az oxigén
átáramoltatásához;
nagy nyomású levegő;
maszk vagy szájcsutora;
az orvos által előírt gyógyszer;
fiziológiás só oldat vagy steril desztillált
víz;
tűk, fecskendő;
papírtörlő, ledobó;
kéz- és felületfertőtlenítő oldat;
pohár, víz a száj kiöblítéséhez.
Az inhalációs oldatot általában 0,9 százalékos
NaCl oldattal vagy steril desztillált vízzel kell el­
készíteni, amihez hozzáadjuk az orvos által előírt
gyógyszert, a meghatározott mennyiségben.
G y ó g y s z e r e s , infúziós és transzfúziós kezelés
78.19. ábra.
Inhalációs kezelés maszkkal
Az inhalálás során az ápoló előkészíti a szük­
séges eszközöket és kivitelezi az inhalálást, ami
történhet elektromos inhalációs készülékkel, illet­
ve központi oxigén vagy oxigénpalack segítségé­
vel. Az inhaláló készülék bekapcsolását követően
a beteg arca elé tartja a maszkot vagy a szájába
helyezi a csutorát. Az inhaláció ideje az orvosi elő­
írás szerint, általában 10-20 percig tart és maxi­
mum 4 óránként lehet alkalmazni. Az inhaláció
után megkérjük a beteget, hogy öblítse ki a száját,
ha szükséges az ápoló segítséget nyújt ebben. Az
inhaláció során előfordulhatnak mellékhatások,
mint köhögés, hányinger, hányás, tahycardia. E
tünetek jelentkezése esetén az ápoló értesíti az or­
vost. A mellékhatások megelőzése érdekében ne
alkalmazzunk inhalációs kezelést közvetlenül ét­
kezés után és kezeletlen arrhytmiák esetén.
Dokumentációs feladatok
a gyógyszerelést követően
Az ápoló az ápolási dokumentációban rögzíti a
következőket:
a gyógyszer nevét, beadásának tényét,
módját, idejét;
az injekció nevét, beadásának módját, té­
nyét, idejét;
 18. fejezet G y ó g y s z e r e s , infúziós és transzfúziós kezelés
a z esetleges mellékhatásait, egyéb észrevé- oldat koncentrációja, ha az oldott anyag 1 grammja van
teleit;
a
gyógyszer hatását (megszüntette-e példá­
ul a lázat, fájdalmat).
Infúziós kezelés
Parenterális folyadék­
os elektrolytpótlás
Parenterális kezelésre akkor van szükség, ha orá­
lisan arra nincs lehetőség. Az infúziós kezeléssel
jelentős mennyiségű folyadékot és gyógyszert tu­
dunk adni. Infúziót leggyakrabban a folyadék- és
elektrolit háztartás zavaraiban, a keringő plazma
mennyiség csökkenése esetén alkalmazunk, vala­
mint akkor, ha a szükséges gyógyszert parentera­
lisan kell a szervezetbe juttatni.
Az ápolónak fontos szerepe van a kóros álla­
potok felismerésében és az infúziós terápia kivite­
lezésében egyaránt.
Víz-, elektrolit- és sav-bázis-egyensúly
és ezek zavarai
Az emberi szervezet folyadéktartalma a testtömegnek kb.
6 0 - 7 0 százaléka. A folyadék két nagy térben oszlik meg:
- a sejten belüli az intracelluláris folyadéktér, azaz
az összes sejt folyadékának összege,
- a sejten kívüli az extracelluláris folyadéktér,
amely további két részre osztható, az interstitia-
lis folyadékra (sejtek közötti) és az intravasculá-
ris folyadékra (vérplazma). Az extracelluláris fo­
lyadéktér további összetevői a nyirok-, a transz-
celluláris és a szervfolyadékok.
Az intra- és extracelluláris folyadék vízből és elektro­
litokból áll.
Az elektrolit az elektromos áram vezetésére képes,
a pozitív töltésű elektrolitot kationnak, a negatívot pe­
dig anionnak nevezzük. Az elektrolitokat milliekvivalens
per liter (mval/l) e g y s é g b e n mérik. A k k o r 1 mval/l egy
oldva 1 liter oldatban.
Transzportfolyamatok
a membránon keresztül
A bőrön, a nyálkahártyákon, a l é g z ö h á m o n keresztül
párolgás révén, valamint a széklettel és a vizelettel je­
lentős a szervezet só- és folyadékleadása. Ennek pótlá­
sa a táplálék és vízfelvétel során történik. A víz és az
elektrolitok állandóan áramolnak a folyadékterek kö­
zött, miközben az egyes folyadékterek térfogata válto­
zatlan marad. Ez az áramlás diffúzióval, ozmózissal,
aktív transzporttal v a g y filtrációval zajlik. Bizonyos ese­
tekben a vízterek térfogata megváltozhat. Tartós szom-
jazás, vagy folyadékvesztés - hányás, hasmenés - ese­
tén a szövetközti térből történik a plazmatér folyadék­
pótlása, ez a sejt közötti víztér csökkenését o k o z z a . A
vízvesztés miatt m e g n ő az ozmotikus koncentráció, és
megindul a víz kiáramlása a sejtekből a szövet közti tér­
be. A sejtek z s u g o r o d n a k és a szervezet kiszáradása -
exsiccosis - fenyeget.
A membránon keresztül történő anyagszállítást
transzportfolyamatoknak nevezzük. Az anyagszállítási
módok energia igénye n e m e g y f o r m a .
- Passzív transzportfolyamat az ozmotikus viszo­
nyoknak megfelelően történik.
- Aktív transzportfolyamat az ozmotikus viszo­
nyoktól független (esetleg azzal ellentétes irá­
nyú is lehet), olyan áramlási m ó d , amely energia
igényes, ezen energiát az A T P fedezi. Tehát az
aktív transzport során a molekulák képesek a ki­
sebbtől a n a g y o b b koncentrációjú helyekre ván­
dorolni.
- Diffúzió során a molekulák a n a g y o b b koncent­
rációjú helyről a kisebb koncentrációjú hely felé
áramolnak. így a koncentráció különbség meg­
szűnik. A két koncentráció közötti különbséget
koncentrációs gradiensnek nevezzük.
- O z m ó z i s . Ha m e m b r á n egyik oldalán valamilyen
oldat, a másik oldalán tiszta oldószer v a n , akkor
a tiszta oldószer áramlik az oldat felé. A memb­
rán átjárható az oldószer s z á m á r a , de átjárha-
tatlan a részecskékből álló oldott anyagra nézve.
 18. fejezet
Az ozmózis sebességét befolyásoló tényezők: az ol­
datok koncentrációja, hőmérséklete, oldott anyagok
elektromos töltése, nyomáskülönbség.
Azt a nyomásértéket, amellyel az oldószer beáram­
lása megakadályozható, ozmotikus nyomásnak nevez­
zük.
A vér ozmotikus nyomását befolyásolják a plazma­
fehérjék, különösen az albumin.
- Isotoniás oldat a vérplazma ozmolaritásával azo­
nos. Ha két folyadék isotoniás, akkor nincs fo­
lyadék- és elektrolitáramlás köztük.
- Hypotoniás oldatban az oldott anyagok kon­
centrációja kisebb, mint a folyadékterekben.
Ilyenkor a víz áramlása a sejtekbe történik, így a
sejtek térfogata megnő.
- Hypertoniás oldatban az oldott anyagok kon­
centrációja nagyobb, mint normálisan a testfo­
lyadékokban. Ilyenkor a sejtekből víz áramlik ki­
fele, tehát a sejtek víztartalma csökken.
- Fiitráció a hajszálerek területén megfigyelhető
folyamat, ahol a víz és a diffundáló anyagok a
folyadéknyomás eredményeként együtt mozog­
nak.
A folyadék- és elektrolit-egyensúly zavarai
Mivel a folyadék- és elektrolit-háztartás zava­
rait az ápolónak fel kell ismernie, a következők­
ben a leggyakoribb elváltozásokat és azok tüne­
teit ismertetjük.
A dchidráció (folyadékvesztés) és az exsicco-
sis (kiszáradás) akkor alakul ki, ha beteg sokkal
több folyadékot és elektrolitot veszít, mint
amennyit felvenni képes. A dehidrációnak két
fajtája van:
- hypertoniás dehidráció: a beteg több fo­
lyadékot veszít, mint elektrolitot;
- hypotoniás dehidráció: az elektrolit vesz­
tés a domináló.
A hypertoniás forma a gyakoribb. A hypoto­
niás dehidráció általában akkor alakul ki, ha csu­
pán a folyadék pótlása történik meg és az elekt­
rolitoké nem.
A dehidráció tünetei:
szomj úságérzés;
oliguria;
Gyógyszeres, infúziós és transzfúziós kezelés
étvágytalanság;
gyengeség;
apathia;
zavartság;
a keringés romlása, tachycardia;
száraz nyelv;
könnyen ráncolható bőr,
könnyen elnyomható pulzus;
szapora légzés.
E tünetek nem feltétlenül jelentkeznek együt­
tcsen, egy-két tünet is uralhatja a kórképet.
Nátriumegyensúly zavarai:
- Hyponatraemia: a vér nátrium koncentráci­
ója a normálisnál alacsonyabb. A hyponat­
raemia oka lehet vese- és mellékvese-beteg­
ség, fokozott verejtékezés, fokozott ADH-
szekréció. Az alacsony nátriumszint tünetei:
személyiségváltozás, alacsony vérnyomás,
hányinger, hányás, tachycardia, görcsro­
ham, súlyos esetben kóma is kialakulhat.
-Hypernatraemia: a vér nátrium koncentrá­
ciója a normálisnál magasabb.
Hypernatraemiát okozhat fokozott sóbevitel,
hypertoniás sóoldat túlzott parenterális bevitele,
szomjazás.
Káliumegyensúly zavarai:
- Hypokalaemia: a vér káliumszintjének
csökkenése. Okozhatja: hasmenés, hányás,
diuretikus kezelés, ha nincs mellette káli­
umpótlás, alkalozis, polyuria, nagyfokú
verejtékezés, diabeteses kóma. Tünetei a
következők: gyengeség, fáradékonyság,
reflex kiesés, renyhe bélhangok, apathia,
szívritmuszavarok, súlyos esetben akár
azonnali halált is okozhat.
- Hyperkalaemia: a vér káliumszintjének
felszaporodása. Leggyakrabban veseelég­
telenség okozza, de okozhatja még volu­
menhiány, égés, mellékvese elégtelenség,
acidózis. Tünetei: szorongás, gyengeség,
hasmenés, szívritmus zavarok, súlyos eset­
ben szívmegállás.
 Kalciumegyensúly zavarai:
- Hypocalcaemia: a szérum kalciumszintjé­
nek csökkenése. Oka lehet a pajzsmirigy,
ill. a mellékpajzsmirigy túlműködése, D-
vitamin-hiány, pancreatitis. Tünetei: neu-
romusculáris ingerlékenység (zsibbadás),
görcsök, tetánia, valamint patológiás
csonttörések.
- Hypercalcaemia: a vér kalciumszintjének a
normális érték fölé emelkedése. Elsősor­
ban olyan elváltozások okozák, amelyek a
csont fokozott lebontásával járnak, mint
az osteoporosis, Paget-kór, tumoros beteg­
ségek. Tünetei: hányinger, hányás, letar­
gia, gyengeség, beszűkült tudat, akár szív­
megállás is kialakuhat.
Magnézium-egyensúly zavarai:
- Hypomagnesaemia: a vérben található
magnézium mennyisége a normális érték
alá csökken. Leggyakoribb oka elégtelen
táplálkozás és alkoholizmus, hasmenés,
hányás, különböző sipolyok, polyuria. Tü­
netei: remegés, élénk reflexek, zavartság,
dezorientáció, szívritmuszavarok.
- Hypermagnesaemia: a vér magnézium­
koncentrációja a normális érték fölé emel­
kedik. Leggyakoribb oka veselégtelenség.
Tünetei a reflexek gyengülése, légzésdep­
resszió.
A sav-bázis-egyensúly zavarai
Valamely oldat savas vagy lúgos kémhatása a
benne lévő hidrogén ionok koncentrációjától
függ. Minél savanyúbb egy oldat, annál több
benne a szabad hidrogénion, és annál alacso­
nyabb a pH-értéke. A savak mindig képesek hid­
rogént leadni, a lúgok pedig felvenni.
Azokat az anyagokat, amelyek hidrogénion
felvételére és leadására egyaránt képesek puffe­
reknek nevezzük. A két vegyhatás közötti határ a
7-es pH-érték, ennél alacsonyabb a savi, maga­
sabb pedig a lúgos vegyhatás. A vér pH-ja 7,3,
aminek állandóságát egy pufferrendszer biztosít­
ja. A szabályozásban résztvevő két legfontosabb
szerv a tüdő és a vese.
A sav-bázis-egyensúly zavarai négy csoportra
oszthatók. A légzészavar következtében bekövet­
kező eltolódást respirációs zavarnak nevezzük, a
nem megfelelő veseműködés vagy anyagcsereza­
var miatt létrejött elváltozást pedig metabolikus
zavarként jelölik. Ezek:
1. Metabolikus acidosis: Az extracelluláris tér­
ben a hidrogénion-koncentráció emelkedett,
azaz a pH-értéke csökkent. Leggyakoribb oka
veseelégtelenség, diabeteses kóma, shock.
2. Metabolikus alkalosis: Általában nagy
mennyiségű hányás, hasmenés áll a szervezet
nagyfokú savvesztése mögött.
3. Respiratorikus acidosis: Az artériás szén-dio­
xid, a szénsav, a hidrogénion emelkedett, a
pH-értéke csökkent. Oka bármilyen légzést
deprimáló állapot, csökkent ventiláció leg­
gyakrabban tüdőgyulladás.
4. Respirációs alkalosis: Csökkent szén-dioxid
és emelkedett pH-érték jellemzi. Oka hiper-
ventiláció, amivel túl sok szén-dioxidot veszít
a beteg.
Vérgázanalízis. A folyadék- és elektrolit-elto­
lódás zavarai vérgázanalízissel tisztázhatók.
A súlyosan eltolódott vér-pH helyreállítása in­
tenzív betegellátás keretein belül történik. Egy
beteg sav-bázis-állapotát artériás vagy arterizált
vérből lehet meghatározni, mérhetjük a pH-t, a
szén-dioxid tenziót (pCO,) és/vagy a bikarboná-
tion koncentrációját. A meghatározáshoz legjobb
az artériás vér, de mivel ez nem mindig nyerhető,
ezért gyakran arterializált kapilláris vérmintát
használunk, ez fülcimpából, ujjbegyből vagy sa­
rokból nyerhető. A vizsgálatot gyakorlott szak­
ember végzi, a kivitelezésnél fontos tényezők,
hogy a meghatározáshoz alvadásgátolt vér szük­
séges, amelyet heparinozott kapilláriscsövekbe
kell gyűjteni. A mintát légteleníteni kell, a vizsgá­
latot lehetőleg azonnal el kell végezni, ha ez vala­
milyen ok miatt nem lehetséges, akkor a kapillá­
riscsöveket jégen hűtve kell eljuttatni a mérési
helyre.
Folyadékpótlás
A szükséges folyadékot pótolhatjuk szájon át és
parenteralisan, azaz a tápcsatorna megkerülésé­
vel. A folyadékpótlás módjának és a bevitt folya­
dék mennyiségének meghatározását az orvos vég­
zi a laboratóriumi eredmények, ill. egyéb szem­
pontok figyelembevételével.
Ápolói feladat a folyadékpótlás kivitelezése és
annak megfelelő dokumentálása.
Folyadékpótlás szájon át
Ha a beteg kezelőorvosa úgy ítéli, és ha a beteg
állapota megengedi, akkor a szükséges folyadék
szájon át is pótolható.
Kontraindikált a szájon át való folyadékbevitel
- eszméletlen betegnél,
- bizonyos műtéteket, altatást követően,
- néhány betegségnél, ha az orvos rendelése
szerint a beteg szájon keresztül semmit
nem fogyaszthat, például gastrointestinális
betegségek, vérzés stb.
Orális folyadékpótlással elsősorban a kiszára­
dást tudjuk megelőzni, különösen lázas, idős be­
tegeknél, enyhébb hasmenés esetén, légúti infek­
ciók esetén kell az ápolónak szorgalmaznia a szá­
jon át való folyadék bevitelt.
Táplálás szondán keresztül: Tápszonda alkal­
mazása indokolt, ha a beteg hosszú időn át esz­
méletlen, a nyelési mechanizmus zavara esetén,
valamint a gyomor- és bélrendszer kímélete mi­
att. A szondatáplálás történhet nasogastrikus,
gastrostomiás vagy jejunostomiás tápszondán ke­
resztül.
Parenterális folyadékpótlás
A parenterális folyadékpótlás célja a folyadék- és
elektrolit egyensúly zavarainak megszűntetése
vagy annak megelőzése, valamint gyógyszer bevi­
tele. E módszerrel szabályozni lehet a bevitt fo­
lyadék mennyiségét, sebességét.
Infúziós kezelésnél az ápolónak ismernie kell
a beadandó oldatokat, az infúzió összeállításá­
nak és bekötésének módjait, a lehetséges szövőd­
ményeket, a betegmegfigyelési szempontokat a
kezelés alatt és után.
Az infúzió bekötését megelőző feladatok
Az ápoló az ápolási folyamatnak megfelelően a
folyadék és elektrolit egyensúly zavarainak meg­
előzéséhez valamint kezeléséhez ápolási diagnó­
zist/diagnózisokat rendel hozzá, tervet készít, azt
megvalósítja és elvégzi az értékelést.
Választható ápolási diagnózisok:
Folyadékhiány.
Folyadék felesleg.
Nehezített nyelés.
Folyadék- és elektrolit-háztartás zavara.
Folyadék- és elektrolit-háztartás zavará­
nak fokozott kockázata.
A kivitelezés során a következő szempontokat
vesszük figyelembe:
1. A vénabiztosítás leggyakoribb módja a peri­
fériás vénák katéterezése. (Centrális kanul
használata, ill. behelyezése intenzív betegellá­
tás keretcin belül történik.) Potenciálisan sok
katéterezhető hely van, leggyakrabban az al­
kar és a kézhát vénáit részesítjük előnyben:
- az alkar radiális felén, közvetlenül a csuk­
lótól proximálisan;
- alkar ulnáris része (18.20. ábra);
- a kézháton;
- végső esetben a lábhát vénái is szóba jöhet­
nek.
2. A vénapunkció kontraindikációi:
- a végtag phlebitise, lymphoedémája;
- tilos a véna punctió olyan helyen, ahol fer­
tőzés, beszűrődés vagy trombózis jelei lát­
hatók;
- arteriovenosus shunt megléte vagy várható
beültetése az adott végtagon;
- érzészavar;
 ragtapasz;
olló;
bőrfertőtlenítő oldat;
kézfertőtlenítő oldat;
alátét a beteg ruhájának és/vagy az ágyne­
mű védelmének céljából;
gyűjtőedény-lcdobó a veszélyes hulladék­
nak;
steril egyszerhasználatos branülök, több
méretben, amellyel a vénapunctió techni­
kailag kivitelezhető, valamint az infundál-
ni kívánt folyadék vagy gyógyszer típusá­
nak megfelelő méretben;
steril egyszerhasználatos szárnyas tűk,
több méretben;
steril tűk és fecskendők gyógyszer felszívá­
sához;
íróeszköz;
Kramer-sín és ramofix a végtag rögzítésére
(gyereknél vagy zavart tudatú betegnél);
18.20. ábra.
bizonyos esetekben infúziós pumpa, steril
Infúziós branül rögzítése
egyszerhasználatos fecskendővel és hozzá­
tartozó szerelékkel;
perfúzor és hozzátartozó steril egyszer
használatos szerelék, ha elhúzódó gyógy­
- axilláris sebészeti beavatkozás, mely miatt szerhatást akarunk elérni, ily módon sza­
az azonos oldali végtag drenázsa károso­ bályozható az egységnyi idő alatt bevitt
dott lehet. gyógyszer mennyisége (18.22. ábra).
3. A vénapunkció kivitelezését nehezítheti:
- sclerotizált, heges vénafal; Előkészítés az infúziós terápia szüneteltetésé­
- szakadékony vénák (gyerekeknél és idős hez:
betegeknél); steril, műanyag, a branül végéhez illeszke­
- túltáplált vagy kórosan sovány beteg; dő kupak;
- súlyos dehidráció, shock. Na- Heparin 0,9 százalékos NaCl-I felhí­
gítva (100 E Heparin /ml) steril, egyszer
Előkészítés infúziós kezeléshez (18.21. ábra): használatos fecskendőben elkészítve;
2 pár gumikesztyű; gumikesztyű;
tálca; steril gézlap vagy papírvatta a branül kör­
steril infúziós oldat; nyezetének védelmére.
infúziós állvány; Az előkészítés során minden steril eszközből
szükség esetén az infúzióhoz szükséges ko­ célszerű legalább 2 darabot előkészíteni.
sár;
steril, egyszer használatos infúziós szerelék; Infúzió bekötése perifériás vénába
karleszorító gumi; Orvosi indikáció alapján történik az infúziós
vatta vagy papírtörlő; terápia megválasztása. Az infúziós terápiát kivi-
telezheti egyetemet végzett ápoló, diplomás ápo­
ló, OKJ szerint képzett ápoló, aki írásos megbízó­
levéllel rendelkezik, amelyet az osztályvezető fő­
orvos és ápoló aláírt. Az infúziót bekötő személy­
nek ismernie kell a lehetséges mellékhatásokat,
szövődményeket és képesnek kell lennie azok el­
hárítására. Az orvos írásban rendeli el az infúzi­
ós oldat mennyiségét és fajtáját, amit a lázlapon
jelöl. Sürgős esetben, a szóban adott utasítást
utólag dokumentálja a beteg lázlapján.
Ápolói feladatok:
Az orvossal együttműködve tájékoztatja a
beteget az infúziós terápiáról, a szükséges
teendőkről, a várható hatásokról, lehetsé­
ges szövődményekről.
Az ápoló előkészíti az infúzió bekötéséhez
szükséges eszközöket.
Kezet mos és fertőtlenít.
Összeállítja és légteleníti az infúziót az
alábbiak szerint:
- Az infúziós palack vagy tasak védőku­
pakját eltávolítja, a palack gumidugó­
ját vagy a tasak nyílását fertőtleníti.
- Kibontja a steril infúziós szereléket, az
elzáró csapot a cseppkamra alá 2 - 4
cm-re helyezi és elzárja, majd eltávolít­
ja a szerelék tűjéről a védőkupakot és
az infúziós palackba vagy tasak nyílá­
sába vezeti.
- Összenyomja a cseppkamrát, hogy az
min. félig feltelődjön az infúziós oldat­
tal. A védőkupakot eltávolítja a szere­
lék végéről, megnyitja az elzáró csapot
és légmentesen feltölti a szereléket,
majd elzárja azt és a védőkupakot
visszahelyezi a szerelékre.
- Ha az orvos gyógyszert is rendelt az infú­
ziós oldatba, akkor az ápoló felszívja azt
és az infúzió gumidugóját fertődeníti,
majd benyomja a gyógyszert. Ezt követő­
en jól láthatóan ráírja az infúziós palack­
ra a gyógyszer nevét, a pontos dátumot,
a beteg nevét és azonosítóját (TAJ-szám).
Azonosítja a beteget és a beadandó készít­
ményt. Gumilepedőt, papírvattát vagy
egyéb alátétet helyez a beteg karja alá az
ágynemű védelmére. Megkéri a beteget,
hogy menjen ki a mellékhelyiségbe, ürítse
ki a hólyagját, szükség esetén segít a vize­
letürítés kivitelezésében, majd felszólítja,
hogy helyezze magát kényelembe, segít a
páciensnek a lehető legkényelmesebb test­
helyzet felvételében.
Egyszerhasználatos gumikesztyűt húz.
Felhelyezi a leszorítót a könyökhajlat fölé,
megkéri a beteget, hogy szorítsa ökölbe a
kezét.
Kiválaszt egy kellően kitágult, a punkcióra
alkalmas vénát.
mm Fertőtleníti a kiválasztott véna felett a bőrt
kb. 5-6 cm sugarú körben, megvárja a fer­
tőtlenítőszer behatási idejét!
Elvégzi a vénapunkciót, úgy, hogy az intra-
nült 2 0 - 3 0 fokos szögben tartva átszúrja a
bőrt, és bevezeti a branült a vénába, ha a
vér visszafolyik a kónuszba, akkor elérte a
véna lumenét, ezután tovább tolja a branül
műanyag részét úgy, hogy ezzel párhuza­
mosan kifele húzza a mandrint.
Egyik kézzel rögzíti a branült, másik kéz­
zel feloldja a leszorítást.
A branül végét összeköti az infúziós szere­
lék végével, megnyitja azt, és meggyőződik
arról, hogy a folyadék megfelelően áram­
lik-e. (Ha az áramlás nem megfelelő, ak­
kor a szúrás környéke megduzzad és beteg
égő fájdalomról panaszkodik.)
Ragtapasszal vagy külön erre a célra gyár­
tott kötszerrel rögzíti a branült, a rögzítés­
re ráírja a branül bekötésének pontos idő­
pontját.
Ha a beteg gyerek vagy zavart tudatállapo­
tú felnőtt, gondoskodni kell az adott vég­
tag rögzítéséről.
Az infúzió bekötése történhet egyszer
használatos szárnyastűvel, amely megegye­
zik az előző folyamattal, csak ebben az
esetben branül helyett egyszer használatos
tűt használnak.
Az infúzió áramlásának szabályozása: Az
orvos meghatározza az infúzió sebességét.
A túl gyorsan adott infúzió volumenterhe­
lést hoz létre. A túl lassan adott infúzió ve­
szélye a tű lumenének bealvadása, volu­
mendeficit, hatástalanság. Infúziós pumpa
segítségével pontosan beállítható az adott
időegység alatt beadandó mennyiség.
Cseppadagolóval adott infúziós terápia
esetén kiszámolható az egy perchez vonat­
kozó cseppszám a következő képlet segít­
ségével:
Bevitt folyadék ml-ben
Idő (óra)x.3
De kiszámíthatjuk a percenként beáramló
mennyiséget, ha tudjuk, hogy az infúziós folya­
dék 20 cseppje 1 ml, így azt is kiszámíthatjuk,
hogy mennyi ideig tart a tervezett infúzió.
Ápolói feladatok az infúziós terápia alatt
A kezelés során folyamatosan figyelni kell a
betegre, a szerelékre, a folyadék áramlására.
Rendellenességek a szerelékkel ill. az áramlás­
sal kapcsolatban:
ereszt a szerelék a tű csatlakozásánál;
a tű kicsúszott a vénából;
levegőbuborék van a szerelékben;
a szerelékbe visszafolyik a vér;
a csepegés megszűnése.
Ha levegőbuborék kerül a szerelékbe, ill. ha
az ereszt a csatlakozásnál, akkor a szereléket lég­
teleníteni kell, valamint kicserélni.
A tű kicsúszása esetén a tűt/branült újra kell
kötni.
Ha megszűnik az oldat csepegése vagy vissza­
folyik a vér a szerelékbe, akkor ellenőrizni kell,
hogy nem tört-e meg valahol a szerelék, vagy
nincs-e leszorítva a beteg karja, például túl szoros
ruházat által. Ha szükséges, szereléket kell cserél­
ni, a branült átmosni vagy annak eredménytelen­
sége esetén újra szúrni.
A beteg megfigyelése:
A kezelés alatt a beteg szoros megfigyelése
fontos ápolói feladat. Az infúziós terápia során
az ápoló tölti a legtöbb időt a beteggel, ezért a le­
hetséges szövődményeket ő észleli először, ezek
ismerete tehát elengedhetetlen. A továbbiakban
ezek ismertetése következik.
Az infúziós terápia lehetséges szövődményei
Helyi szövődmények:
- lnfiltráció: Az infúziós folyadék a szubkután
térbe jut. A vénapunkció környékén duzzanat.
valamint fájdalom jelentkezik. A folyadék
áramlása lassul vagy megszűnik.
Oka: a tű átszúrta a véna falát, vagy a véna
fala „átereszt".
 Teendők: - Volumenterhelés, keringési elégtelenség:
Az infúzió megszüntetése, és a kezelés má­ Oka: a beteg túl gyorsan kapja az intravénás
sik vénában történő folytatása; folyadékot, és heveny balszívfél-elégtelenség ala­
a végtag beborogatása, valamint megeme­ kul ki, különösen szívgyengeségben, rossz vese­
lése. működésű betegnél. Ilyenkor a beteg fulladásról
- Phlebitis: a vénagyulladás oka lehet az aszep- panaszkodik, pulzusa szapora, légzése szörcsölő,
szis szabályainak be nem tartása, hosszantar­ stridoros, rohamszerű köhögése támad, köpete
tó infúziós terápia, ha többször ugyanaz a vé­ habos vagy véres lehet.
na van megszúrva, vagy ha a branül túl Teendők:
hosszú ideig nincs cserélve. Az infúzió leállítása a véna fenntartásával.
Jelei: A betegágy fejrészének megemelése.
Fájdalom. Az orvos azonnali értesítése.
A véna felett a bőr meleg tapintatú. Életjelek (pulzus, vérnyomás, légzés) mérése.
A véna lefutása mentén vörös csík látható. Oxigénterápia, diuretikumok adása.
Teendők: - Shock: ritka szövődmény.
Az infúziót meg kell szüntetni, és másik vé­ Kezdeti tünetek:
nában kell folytatni. a beteg hirtelen elsápad;
Az adott terület borogatása. szapora, könnyen elnyomható pulzus;
- Haemaíoma fvérömlenyj: felületes légzés;
Oka: a szúrást követően az ér fala megreped, alacsony vérnyomás;
mert vékony falú, szakadékony, vagy mert a tű majd kialakulnak a shock tünetei.
átszúrja. Teendők:
Haematómát okozhat még a leszorító gumi Infúzió leállítása, véna fenntartása, szük­
túl lassú eltávolítása. ség esetén vénabiztosítás.
Jelei közé tartozik a fájdalom és a kékes, lilás A beteget laposan fektetjük.
elszíneződés az ér körül. Oxigénterápia, az orvos értesítése, shock-
Teendők: az infúzió megszüntetése, boroga­ talanítás, az orvos által rendelt gyógysze­
tás. rek adása.
- Légembólia: kizárólag gondatlanság követ­
Általános szövődmények: keztében kialakult súlyos szövődmény.
- Allergiás reakció. Oka: levegő kerül az infúziós szerelékbe, és
Oka: allergén bejutása a szervezetbe az infúzi­ azon keresztül a véráramba.
ós kezelés során. Jelei:
Jelei: nehézlégzés, köhögés;
Bőrkiütés. oldalszúrás;
Fulladás, nehézlégzés. cyanosis;
Gégeoedema jelei. filiformis pulzus;
Súlyos esetben anaphylaxiás shock jelei je­ vérnyomásesés;
lentkeznek. szapora légzés;
Teendők: verejtékezés;
Az infúziós terápia azonnali megszünteté­ véres köpet.
se, de a véna biztosításával, tehát a tűt Teendők:
nem húzzuk ki! az infúzió leállítása, véna biztosítása;
A kezelőorvos azonnali értesítése, a shock- az orvos értesítése;
talanítás megkezdése. az orvos által rendelt gyógyszeres terápia.
 Ápolói feladatok az
W infúziós terápia befejeztével
Az infúziós terápia leállítható, ha a beteg meg­
kapta az orvos által előírt mennyiséget, vagy ha
valamilyen szövődmény alakult ki.
Az infúziós terápia befejezése:
Az ápoló kezet mos, kezet fertőtlenít, majd
egyszer használatos gumikesztyűt húz.
Az infúziót elzárja.
Ha az infúziót egyszer használatos szár­
nyastűvel kapta a beteg, akkor eltávolítja a
ragtapaszt, majd a tű fölé vattatörlőt helyez
(amíg a tű a vénában van, nem nyomja rá
erősen, mert azzal fájdalmat okoz), majd a
tűt óvatosan kihúzza, és a szúrás helyére a
vattatörlőt rányomja, ill. azt leragasztja.
Ha perifériás branüllel történt az infúziós
terápia, és a branülre a további kezelés mi­
att szükség van, akkor az ápoló a branül
alá steril gézlapot vagy papírvattát helyez,
a kanul környékének védelme céljából. El­
távolítja a branül végéről az infúziós szere­
léket, úgy, hogy a másik kezével lefogja a
kanul végét, hogy a vér ne folyjék vissza. A
branül végére helyezi a Na-Heparinos fecs­
kendőt, és abból kb. 3 ml-t juttat be. Fel­
helyezi a branül végéhez illeszkedő mű­
anyagdugót. A branült általában 4 8 - 7 2
óráig hagyhatjuk az érpályában, természe­
tesen, ha gyulladás jeleit észleljük, akkor
azt azonnal el kell távolítani.
Dokumentációs feladatok az infúziós terápiát
követően:
A beteg kezelőorvosa a lázlapra felvezeti az in­
fúziós oldat fajtáját és a beadandó mennyiséget,
valamint az infúzióba teendő gyógyszereket, lehe­
tőség szerint az infúziós kezelés előtt, sürgős eset­
ben a szóban adott utasítást utólag dokumentálja.
Az ápoló az ápolási dokumentációban rögzíti
a következőket:
a branül bekötésének tényét és időpontját;
az infúziós oldat adagolásának rendjét (az
oldat fajtája, mennyisége, cseppszám);
a páciens állapotát és egyéb észrevételeit;
ha bármilyen szövődményt észlelt és a
megtett beavatkozásokat;
szövődménymentes infúziós kezelést köve­
tően rögzíti a reakciómentes beavatkozás
tényét is;
az infúziót bekötő és megszüntető ápoló
aláírásának szerepelnie kell az ápolási do­
kumentációban.
Ha a betegnek folyadéklapja van, arra is fel
kell vezetni a bevitt infúzió mennyiségét és annak
fajtáját.
Egyéb ápolói feladatok:
Testtömegmérés:
A folyadék- és elektrolit-háztartás zavaraiban
szenvedő betegeknél a testtömeg mérése elenged­
hetetlen, mert a beteg több liter folyadékot is
visszatarthat látható oedema nélkül. Fontos,
hogy a súlymérés mindig ugyanabban a napszak­
ban történjen, vizeletürítés után. Az ápoló a ka­
pott értéket felvezeti a lázlapra.
A bevitt és ürített folyadék mérése: a folya­
mat a testtömegméréssel együtt segít a vesén
keresztül ürülő folyadék mennyiségének
megítélésében, valamint a ténylegesen bevitt
folyadék mennyiség megismerésében.
Az ápoló a bevitt és ürített folyadék
mennyiségét jelölheti a beteg lázlapján, de
jobban átlátható, ha ezt az erre a célra ké­
szítetett folyadéklapon teszi meg, ahol
pontosan látszik, hogy a nap melyik szaka­
szában mennyi volt a bevitt folyadék
mennyisége és minősége, valamint mennyi
volt az ürített folyadék.
Ettől eltérő módon történik az intenzív,
ill. subintenzív egységekben a bevitt és ürí­
tett folyadék mennyiségének jelölése a na­
pi észlelési lapon, ami még pontosabb nyo­
mon követhetőséget jelent.
Végső feladatként az ápoló értékeli a fo­
lyadék- és elektrolit-háztartás zavaraiban
végzett ápolói feladatokat, szükség esetén
új ápolási diagnózisokat és célokat fogai-
 maz meg az ápolási folyamatnak megfele­
lően.
Leggyakoribb infúziós oldatok
Az infúziós terápiánál nemcsak a bevitt folya­
dék mennyisége, hanem annak összetétele is meg­
határozó. Számtalan oldat van forgalomban, a
következőkben a legfontosabbakat, illetve a
leggyakrabban használtakat ismertetjük.
Plazmapótszerek:
Bizonyos kóros állapotokban, például kiter­
jedt égés esetén, a keringő plazma mennyisége
hirtelen csökken és ennek pótlása olyan nagy mo­
lekulájú anyagot tartalmazó oldanál lehetséges,
amely sokáig a keringésben marad. Ilyenkor a
szokásos infúziós oldatok nem elégségesek, mert
az érpályából gyorsan kilépnek. A plazmapótsze­
rek adása előtt vércsoport meghatározást kell vé­
gezni, mivel azok beadása után a beteg vércso­
portjának meghatározása bizonytalanná válik!
Ilyen készítmények:
Macrodex 6 százalék infúzió: kolloidális plaz­
mapótlószer, amely dextrán molekulákat tartal­
maz. Elsősorban hypovolaemiás shockban adják.
Az infúzió adagolása: általában 15-70 csepp/perc
(extrém nagy vérveszteség esetén ennél gyorsabb
adagolás is lehetséges).
Rheomacrodex 10 százalék infúzió: dextrán
molekulát tartalmazó plazmapótszer, melynek
legfontosabb tulajdonsága a microcirculáció javí­
tása. Adása javasolt elhúzódó shock, égés, perifé­
riás és agyi keringési zavarok. Az adagolás a kór­
kép súlyosságától függ, általánosságban felnőt­
teknél napi 2 x 500ml adható, lassú cseppszám-
mal, a keringés túlterhelésének veszélye miatt.
Isohes 6 százalék infúzió: kolloidális plazma­
pótszer, amely 6 százalék hidroxietil-keményítőt
tartalmaz, amely a glikogénhez hasonló polisza-
harid. Nem befolyásolja a vércsoport meghatáro­
zást! Javasolt hypovolaemiás shock rendezésére.
Kizárólag lassú csepp infúzióban adható.
Osmohes: 10 százalékos hidroxietil-keményí­
tőt tartalamzó plazmapótszer. Javasolt a hypovo­
laemiás shock életet fenyegető kezdeti szakaszá­
nak akut kezelésére. Adagolása az igényeknek
megfelelően történik, Osmohes adását követően
azonnal volumenterápiát kell végezni, mivel az
adott plazmapótszer csak rövid ideig (kb. 1 óra)
fejti ki a hatását.
Mannisol: terápiás javaslat akut veseelégtelen­
ség, forszírozott diurézis elérésére, az agy és a
szem belnyomásának csökkentésére, nephroticus
és hepaticus oedemák csökkentésére. Mannit
adása előtt a fennálló dehidrációt megfelelő fo­
lyadékpótlással rendezni kell. Alkalmazása során
a folyadék és elektrolit háztartás szoros kontroll­
ja szükséges.
Glicerin: agyoedema miatt kialakult kopo­
nyaűri nyomáscsölckentésre alkalmas. Magas oz-
molaritása miatt véna károsító hatású, ezért peri­
fériás vénába tartósan nem adható. A napi
mennyiséget célszerű frakcionáltan, 3-5 adagban
beadni.
Elektrolit-egyensúlyt befolyásoló oldatok:
- Alkaligen infúzió: steril, pyrogénmentes,
isotoniás, lúgosító elektrolit oldat, amely
nátrium hydrogencarbonicumot tartal­
maz. Metabolikus acidosisban adják. Az
infundálás sebessége a beteg állapotától
függ, adása esetén a sav-bázis-státusz el­
lenőrzése szükséges.
- Nátrium-klorid 0,9 százalék infúzió: 50,
2 5 0 , 5 0 0 , 1 0 0 0 ml-es kiszerelésben létezik.
Adása javasolt folyadék- és elektrolitvesz­
tés esetén, kompatibilis gyógyszerek infun-
dálásához vivőoldatként. Adagolása függ
a beteg életkorától, testtömegétől, klinikai
állapotától és a kezelés céljától.
- Rindex: elektrolittartalom szempontjából
félisotóniás, cukrot is tartalmazó oldat.
Leggyakoribb cukoroldatok:
- Isodex: steril, pyrogénmentes, elektrolit­
mentes, izotóniás cukoroldat. Alkalmazása
javasolt súlyos hypertóniás dehidrációban,
a szénhidrát szükséglet részleges fedezése­
kor, kompatíbilis gyógyszerek esetén vivő­
oldatként használható. Adagolása függ a
 18. fejezet G y ó g y s z e r e s , infúziós és transzfúziós kezelés
beteg klinikai állapotától. 100, 500, 1000
ml-es kiszerelésben van forgalomban.
- Glucosum 40 százalék infúzió: steril, hi­
pertóniás cukoroldat. Javasolt parenterális
tápláláshoz, szénhidrát szükséglet részle­
ges és teljes fedezésekor. Adagolása kizáró­
lag centrális vénába. A teljes adag a beteg
klinikai állapotától függ, zavartalan szén­
hidrát anyagcsere esetén a bevitt glükóz
mennyisége nem haladhatja meg a 0,5
g/tskg/óra mennyiséget, az infundálás ma­
ximális sebessége 2 0 - 3 0 csepp/óra.
- Glucosum 40 százalékos injekció: 4 gr glü­
kóz/ampulla (10 ml). Hypoglicaemia, agy-
és tüdőoedema, cardiomyopathia, máj be­
tegségek esetén adható. Ha az iv. adott ké­
szítmény a szövetek közé kerül, súlyos vé­
na irritációt, thrombophlebitist okozhat.
- Fructosol: közel izotóniás 50 vagy 100 g
fructosumot tartalmazó steril infúziós ol­
dat. Javasolt hypertoniás dehidráció ese­
tén, ill. parenterális táplálásnál a szénhid­
rátszükséglet részleges vagy teljes fedezé­
sére.
Transzfúziós kezelés
Vérátömlesztés (transzfúzió) a beteg vagy sérült
személy érrendszerébe történő vér vagy vérkészít­
mény bevitelét jelenti. A transzfúzió folyékony
szövetátültetés, melynek kivitelénél a sterilitásra,
pirogén mentességre és az immunológiai megfele­
lésre egyaránt figyelemmel kell lenni. A vérátöm­
lesztés tehát csak akkor veszélytelen, ha szaksze­
rűen végezzük.
Vérátömlesztést azon orvos vagy egészségügyi
szakdolgozó végezhet, aki transzfúziós tanfolya­
mot végzett és írásos megbízással rendelkezik a
tevékenység kivitelezésére. A beavatkozás pontos
elvégzéséért a transzfúziót kivitelező egészségügyi
személy a felelős. A transzfúzió elrendelése azon­
ban minden esetben orvosi feladat, és azt is az or­
vos határozza meg, milyen készítményt kell adni
a betegnek.
A vérátömlesztést az a személy végzi,
aki a betegágy mellett elvégzi a szerológai
vizsgálatokat (vércsoport-meghatározást,
keresztpróbát);
makroszkóposán megvizsgálja a vérkészít­
ményt, és azt alkalmasnak találja transzfú­
zióra;
a tűt a vénába szúrta;
a beteget a transzfúzió alatt megfigyeli.
Ezeket a mozzanatokat tehát egy személynek
kell végezni. Ez azt is jelenti, hogy az, aki a
transzfúziót elkezdi, a beteg megfigyelését sem
bízhatja másra.
Gyógyítás céljából vagy teljes vért vagy annak
alkotórészeit adjuk. Ma már ritkán adunk teljes
vért (elsősorban vérvesztéskor), gyakrabban csu­
pán vér hiányzó alkotó részeit (vörösvérsejteket,
fehérvérsejteket, trombocitákat, plazmafrakció­
kat) pótoljuk.
A transzfúziót általában lassan adjuk, csepp-
transzfúzió formájában. Ez 2 0 - 4 0 cseppet jelent
percenként, ezért a vérátömlesztés hosszú ideig
tart és alig terheli a keringést. Gyorsabb csepp-
számmal akkor adjuk a transzfúziót, ha a beteg
sok vért vesztett, súlyos állapotban. Ilyenkor
szükség lehet túlnyomásos transzfúzióra is. Cse­
retranszfúziót akkor alkalmazunk, ha a beteg vé­
rének nagy részét vagy egészét ki akarjuk cserél­
ni vérlebocsátással és egyidejű véradással. Ezt a
transzfúziós formát leggyakrabban újszülöttkori
sárgaságban alkalmazzák
Vércsoportok
Az ABO-rendszer
Az emberi vércsoportokat Landsteiner f e d e z t e fel
1 9 0 1 - b e n . Vizsgálatai azt bizonyították, h o g y mind a
vörösvérsejtek, mind a vérsavó olyan a n y a g o k a t tartal­
maznak, amelyek olyan módon hatnak e g y m á s r a ,
hogy az egyik e g y é n savójában lévő anyag kicsapja
v a g y kicsaphatja (agglutinálja) a másik e g y é n vörös­
vérsejtjeiben lévő a n y a g o k a t , és így m a g u k a t a vörös­
vérsejteket is. A savóban lévő - a g g l u t i n á l ó - ellena-
 78. fejezet G y ó g y s z e r e s , infúziós és transzfúziós kezelés

nyagokat agglutinineknek, a vörösvérsejtekben lévő A z Rh-rendszer

ellenanyagképző anyagokat pedig antigéneknek ne­ Az ABO-rendszeren kívül 1940-ben Landsteiner és
vezzük. Wiener m é g e g y vércsoportrendszert fedeztek fel, az
Az emberi vörösvérsejtek két antigént tartalmaz­ ún. Rh-rendszert. Kimutatták, hogy ha a Macacus rhe-
nak, ezeket A és B betűvel jelölik. Az e g y e s emberek sus majmok vérével nyulakat immunizálnak, a nyulak
vörösvérsejtjeiben v a g y ö n m a g u k b a n v a g y együtte­ immunsavója az emberek kb. 85 százalékának vörös­
sen fordulnak elő, v a g y egyáltalán nincsenek jelen. vérsejtjeit agglutinálja. Ebből az következik, h o g y a rhe-
Az A és a B a n t i g é n teljes hiányát O-val (nullával) je­ sus majmok vörösvérsejtjeiben található antigén az em­
löljük. berek többségében is jelen van. A z o k az emberek, akik­
Előbbiek szerint az emberi savóban kétféle antigén nek a vörövérsejtjei az Rh-faktort tartalmazzák, Rh-po-
mutatható ki: anti-A és anti-B. Az emberi savó csak zitívak, akiknél pedig hiányzik ez a faktor, Rh-negati-
olyan agglutinineket tartalmazhat, melyek nem hatnak vak.
a saját vércsoportantigénekre. Hasonlóan az ABO-vércsoporthoz, az Rh-rendsze-
ren belül is több antigént mutattak ki, melyeket C. D, E
Az ABO-rendszer jellemzői: és C 1 d, e betűkkel jeleznek. L e g n a g y o b b jelentősége a
Az ember vérsavója csak olyan ellenanyagot tar­ D-antigénnek van, mert az esetek túlnyomó többségé­
talmazhat, amely n e m hatékony saját vércso­ ben ez az antigén felelős a transzfúziós szövődménye­
portjának antigénjeivel s z e m b e n . kért és bizonyos magzati ártalmakért.
A vércsoportantigének a szervezet más sejtjei­ Az emberi vér nem tartalmaz Rh-ellenanyagot. Ez
ben is kimutathatók. csak akkor keletkezik az ember vérében, ha Rh-negatív
A vörösvérsejt- és savótulajdonságok alapján az ember Rh-pozitív vért kap. Rh-szövődmény akkor kö­
emberek négy vércsoportba tartoznak. vetkezik be, ha Rh-negatív ember ismételten Rh-pozitív
Ezek a v é r c s o p o r t o k : A, B, AB és O. vért k a p . Az első transzfúziónál megindult az Rh-ellena-
nyagképzés, és újabb vérátömlesztésnél a már meglévő
A vércsoportok jellemzői: ellenanyag kicsapja és feloldja a bevitt vörösvérsejteket.
A O-csoport vörösvérsejtjeiben nincs antigén. A Ha Rh-negatív nő Rh-pozitív férfitől lesz várandós, a
O csoportú vér savója anti-A és anti-B aggluti- m a g z a t a is Rh-pozitív, az anyában Rh-agglutinin képző­
nint tartalmaz, ezért agglutinálja az A, a B és az dik. Ez az antigén a méhlepényen keresztül bekerülhet
AB csoportú vért. a m a g z a t b a és súlyosan megbetegítheti (újszülöttkori

Az A-csoport vörösvérsejtjei A-antigént tartal­ sárgaság, haemolysis, Rh-inkompatibilités; inkompatibi-

maznak, savója pedig B-agglutinint. Ez aggluti­ litás=alkalmatlanság, összeférhetetlenség, újszülöttkori

nálja a 8-csoportú vörösvérsejteket. haemolytikus betegség).

A B-csoport vörösvérsejtjei B-antigént, savója A- Ezekből kitűnik, mennyire sokrétűek a fő vércsopor­

agglutinint tartalmaz. Ez agglutinálja az A-cso-
portú vért.
Az AB-csoport vörösvérsejtjeiben mind A-, mind
B-antigén v a n , a savóban pedig nincs aggluti-
nin. Ez a savó semmilyen csoportú vér vörösvér­
sejtjeit n e m csapja ki.
Az ABO-rendszert fő vércsoportnak nevezzük.
Ezenkívül alcsoportokat is elkülönítenek, ezeket a fő-
vércsoport mellé írt számmal vagy betűvel jelzik, példá­
u l A 1 , A 2 v a g y A 9 , A n , stb. A z alcsoportok meghatározá­
sára csak ritkán v a n s z ü k s é g .
tok és az Rh-rendszer változatai. Vérátömlesztéshez
csak az A B O és az Rh vércsoport szerinti azonos vér al­
kalmas. S o h a n e m lehet egy vérátömlesztés annyira sür­
g ő s , h o g y ezeket figyelmen kívül hagyjuk.
Fogalommeghatározások:
D o n o r : az a személy, aki a véradás keretében vért
v a g y vérkészítményt a d .
R e c i p i e n s : az a személy, aki vért v a g y vérkészít­
ményt kap.
A u t o t r a n s z f ú z i ó (saját v é r t r a n s z f ú z i ó j a ) : olyan
transzfúzió, amelyben a donor és a recipiens ugyan-
a z o n személy, és amely során előzetesen gyűjtött vért,
illetve vérkomponenst használnak fel.
Allogén (homológ) véradás: olyan folyamat,
amely során vért, illetve vérkomponenst vesznek Ie va­
lamely személytől azzal a céllal, hogy azt később egy
másik személynél végzett transzfúzióra, illetve gyógy­
szerkészítmények alapanyagaként használják f e l .
Transzfúzió előtti feladatok
Betegtájékoztatás. A transzfúzió előtt a beteget a
transzfúzióval kapcsolatos ismeretekről szóban
és írásban tájékozatni kell, beleegyező nyilatko­
zat aláírása szükséges, mindezektől eltérni csak a
közvetlen életveszély esetén lehetséges. A beteg
tájékoztatása a kezelőorvos feladata.
A vérkészítmények igénylése, szállítása, táro­
lása.
Vérkészítmények igénylése. A vérkészítmé­
nyek igénylése a területileg illetékes vérellátótól
történik az erre a célra rendszeresített igénylőla­
pon. Rendkívüli esetben telefonon is rendelhető
vér, de az igénylőlapot utólag is ki kell tölteni és
el kell juttatni a vérellátóba. Az igénylőlapon fel
kell tüntetni az intézmény, osztály nevét, kódját,
ha van, a beteg vércsoportját és naplósorszámát,
az igényelt készítmény pontos nevét és mennyisé­
gét (egységben meghatározva), az igénylő orvos
nevét, pecsétszámát, a beteg nevét, azonosító
adatait (születési dátum, anyja neve, TAJ-száma),
diagnózist, a pontos dátumot. Ha a betegnek
nincs vércsoport meghatározása, akkor ki kell
tölteni a vércsoport meghatározáshoz szükséges
szerológiai nyomtatványt is. A kérőlapok kitölté­
se az ápoló feladata, azokat az orvossal, alá kell
íratnia és lepecsételtetni. Vérkészítményt igényel­
hetünk „készenlétbe" is, ha a vérkészítmény fel­
használása kérdéses. Ilyen esetben, ha szükséges,
a készenlétben tárolt vért telefonon kérhetjük be
a Vérellátóból.
Az ápoló feladata a vérvétel, tudnia kell, hogy
vérigényléshez minimum 2 cső vérre van szükség,
az egyik csövet a Vérellátóba kell küldeni, a má­
sik az osztályon marad (savó). Ha a betegnek
vércsoport-meghatározást is kértünk, akkor még
egy kémcső vér szükséges. A kémcsövekre olvas­
ható, nyomtatott betűkkel rá kell írni a beteg ne­
vét, anyja nevét, TAJ-számát.
A vérkészítmények szállítása és tárolása. A
vér vagy vérkészítmény szállítása az erre a célra
rendszeresített hűtőtáskákban történik, minden
intézményben megszervezik, hogy a vérkészít­
mény milyen úton jut be a Vérellátóból az adott
osztályra. Az ápoló feladata, hogy a szállítótól át­
vett vért vagy vérkészítményt a következő szem­
pontok szerint ellenőrizze:
a csomagolás nem sérült-e;
a szavatosság nem járt-e le;
a rendelt készítményt kapta-e.
A vérkészítményeket, ha valamilyen ok miatt
azonnal nem adhatók be, az osztályon +2-+4 0 C-
on, hűtőszekrényben kell tárolni. Az osztályon
azonban legfeljebb 24 óráig tárolható. A hűtő­
szekrény hőmérsékletét az ápolónak naponta két­
szer ellenőriznie kell, az eredményt pedig doku­
mentálni. Ha a csomagolás nem sérült meg, és a
hűtőlánc nem szakadt meg, akkor, ha nincs szük­
ség rá, a Vérellátóba visszaküldhető a készít­
mény.
Vércsoport-meghatározás
Előkészítés vércsoport meghatározáshoz.
Az ápolónak meg kell győződnie arról, hogy
transzfúzió adása előtt a transzfúziós tálca tartal­
mazza-e a szükséges eszközöket, ha valami hi­
ányzik, azt pótolnia kell. A transzfúziós tálcának
a következőket kell tartalmaznia:
gumikesztyűk;
Serafol-kártyák;
2 ampulla 10 ml-es fiziológiás só;
kémcsőállvány;
a recipiens lecentrifugált savója;
szemcseppentők;
papírvatta;
olló;
steril tűk, fecskendők;
 a beadandó készítmény;
ledobóedény;
kézfertőtlenítő oldat;
legalább egyik oldalán sima melegvizes pa­
lack, ha keresztpróbát is végeznek.

A jelenleg ismert közel 30 vércsoportrend­

szer nagyszámú vércsoport antigénjeinek isme­
retében érthető, hogy a beteggel mindenben azo­
nos tulajdonságú vér nem létezik. A vérválasz­
tásnál ezért csak az ABO vércsoportok és az Rh
vércsoportot kell kötelezően figyelembe venni.
Az egyéb vércsoport rendszerbeli antigéneket
csak akkor, ha a beteg savója az adott antigénre
nézve antitestet tartalmaz. Laboratóriumi kö­
18.23. ábra.
rülmények között a vizsgálatok magukba foglal­ Vércsoport-meghatározás betegágy mellett
ják
a vércsoport-meghatározást;
az ellenanyagszűrést;
a transzfúzióra szánt vérekkel a kereszt­
próba elvégzését. A vér és vérkészítmény előkészítése

A vérkészítmények alkalmazásának eljárási Az ápoló feladatai:

rendjét a Transzfúziós Szabályzat tartalmazza. a készítmény átvétele a szállítótól, annak
Laboratóriumban történő vércsoport-megha­ makroszkópos ellenőrzése;
tározás: eredményét írásban juttatják el az adott az orvos értesítése arról, hogy megérkezett
osztályra. Sürgős esetben az eredmény telefonon a készítmény;
is bemondható, de ilyenkor írásban utólag is kell előkészíti a vércsoport meghatározáshoz
közölni. és a transzfúzió bekötéséhez szükséges esz­
Betegágy melletti vércsoport-meghatározás: a közöket. Ezek:
vércsoport meghatározáshoz használhatunk sze- - a beadandó készítmény;
rotipeket (A, B, O, anti-D szerotip, Stimalbu- - transzfúziós szerelék;
min) ilyenkor egy zsírtalanított fehér csempén a - steril branülök, szárnyas tűk, több mé­
beteg savójából a szerotipek segítségével történik retben;
a vércsoport-meghatározás, míg a Rh faktor - steril tűk, fecskendők;
meghatározása melegvizes palackon Stimalbu- - gumikesztyűk;
min segítségével végezhető el. Napjainkban - olló, ragtapasz, vattatörlők;
azonban már a legtöbb kórházban úgynevezett - bőrfertőtlenítőszer;
bedside kártya (Serafol, Serafol-D) segítségével - karleszorító gumi;
végzik a vércsoport-meghatározást, amely szárí­ - a beteg karja alá alátét, az ágynemű és
tott, liofilizált formában tartalmazza a reagense­ a beteg ruhájának védelme céljából;
ket. Ezen kártyák segítségével meghatározható a - Kramer-sín (gyereknél vagy zavart tu­
beteg ABO és Rh (D) vércsoportja is, a vizsgála­ datú felnőtt betegnél);
tot kapilláris vagy vénás vérből lehet elvégezni - veszélyes hulladék gyűjtésére szolgáló
(18.23. ábra). ledobóedény (18.24. ábra).
 A recipiensben rejlő okok:
kardiális, respiratórikus dekompenzáció;
anyagcserezavarok;
fokozott allergiás-anaphylaxiás készség.
Hibás kivitelű transzfúzió:
túl gyorsan vagy lassan adott transzfúzió,
fizikai, kémiai behatások (vérrel együtt ti­
los bármilyen gyógyszer adása, mert meg­
változik a vér kémiai összetétele);
hideg vér- vagy vérkészítmény beadása (a
szív ingervezetési zavarait, bradycardiát,
ritmuszavarokat, súlyos esetben szívmeg­
állást okoz).
A transzfúziós szövődményeket befolyásoló
tényezők:
allergia;
gyorsult süllyedés;
daganatos betegség;
autoimmun betegségek;
láz (lázas beteg lehetőleg ne kapjon transz­
fúziót!).
Transzfúziós szövődmények
megjelenési formái
Láz. A leggyakoribb reakció, különösen olyan
betegnél, aki többször kapott vért. Ilyenkor a re-
cipiens antitestje a donor fehérvérsejtjeivel, vérle-
mezkéivel vagy plazmafehérjéinek antigénjével
reagál. Jelentkezhet a transzfúzió alatt vagy rö­
viddel utána. Tünetei: bőrpír, hidegrázás, tachy­
cardia. A láz általában spontán megszűnik. Teen­
dők, ha a transzfúzió alatt észleli az ápoló a lázat,
hidegrázást, akkor állítsa le azt, szóljon a beteg
kezelőorvosának, aki eldönti, hogy a transzfúzió
adható-e tovább, vagy azt végleg meg kell szakí­
tani. Az orvos előírása szerint az ápoló végezze el
a lázcsillapítást.
Allergia. A transzfúzió alatt vagy néhány órá­
val utána a betegnél bőrkiütés (urticaria), viszke­
tés jelentkezik. Észlelése estén az ápoló értesítse
az orvost, majd adja be az általa rendelt gyógy­
szereket (antihisztamin). Súlyos esetben anaphy-
laxias shock jelentkezhet, amelynek a tünetei:
szorongás, az arc először kipirosodik, majd sá­
padt lesz, a vérnyomás rohamosan esik, brady-
cardia, mellkasi fájdalom, nehézlégzés, gégeoedé-
ma, szívmegállás. Ez az egyik legsúlyosabb, élet­
veszélyes szövődmény. Az ápoló, ha ilyet észlel, a
transzfúziót azonnal állítsa le, értesítse az orvost,
majd kezdjék meg a shocktalanítást.
Akut haemolysis. A legsúlyosabb transzfúziós
szövődmény, amelynek oka leggyakrabban cso­
portidegen vér adása, ritkábban károsodott, le­
járt szavatosságú, vagy nem helyesen tárolt vér.
Intenzív osztályos ellátást igénylő szövődmény.
Szakaszai: 1. shock időszaka, 2. sárgaság, 3. ve­
seelégtelenség időszaka.
A shock időszakában a beteg arca először ki­
pirult, majd sápadt, vérnyomáscsökkenés, brady-
cardia, hányinger, hányás, mellkasi fájdalom, kö­
högés, nehézlégzés, deréktáji fájdalom, eszmélet-
zavar alakul ki. A transzfúzió beadását követően
azonnal jelentkezik. Teendők: a transzfúzió azon­
nali leállítása, a véna fenntartása, orvos értesíté­
se, shocktalanítás, intenzív betegellátás.
Az icterus időszaka: a beteg vizelete sötétté
válik, majd a vizelet mennyisége lecsökken. Sár­
gaság figyelhető meg a sclerákon, ill. a beteg bő­
rén.
A veseelégtelenség időszakában az uraemia
tünetei dominálnak (oliguria, vagy anuria, hyper-
kalaemia, a vér karbamidnitrogén- és kreatinin-
szintje megemelkedett). Intenzív ellátást igénylő
életveszélyes szövődmény. Ezt a szövődményt
meg kell előzni a transzfúziós szabályzatban leír­
tak betartásával, a részletes, mindenre kiterjedő
transzfúziós anamnézis felvételével, a biológiai
próba pontos elvégzésével, a beteg és a beadandó
készítmény azonosításával.
Késői haemolysis. A transzfúziót követően
több óra vagy nap múlva jelentkezik. Az inkom­
patibilitás oka a korábbi találkozás, w t . anti­
génnel, megelőző transzfúzió, terhesség vagy ve­
télés során. Tünetek: icterus, hőemelkedés, ana-
emia. Teendők: szteroid adása az orvos előírása
szerint, ágynyugalom, bő folyadékbevitel, vérvé­
tel (vérkép, alvadási és vesefunkciós vizsgála­
tok).
 Fertőzött vér okozta szövődmény. Baktérium­ Vörösvérsejt-készítmények:
mal vagy endotoxinnal kontaminált vér vagy vér­ - Vörösvérsejt-koncentrátum: egyszeri, tel­
készítmény adását követően 1-2 órán belül, vagy jes véradásból származó vörösvérsejt
azonnal jelentkező szövődmény. Tünetei: hideg­ mennyiség, amely úgy nyerhető, hogy a
rázás, láz, bradycardia, a tensió jelentős csökke­ vérkonzerv plazmáját steril körülmények
nése, hasmenés, hányás, hányinger, shock kiala­ közön leszívják.
kulása. Teendők: a transzfúzió azonnali megállí­ - Mosott vörösvérsejt koncentrátum: az
tása, shockktalanítás, szteroid, antibiotikum iv. előbbi készítményt élettani konyhasó ol­
adása az orvosi előírás szerint. danál átmossák, majd többször centrifu­
Keringési elégtelenség, a keringés túlterhelése. gálják. Célja: plazmamentesítés.
Akkor keletkezik, ha gyorsan adunk nagy - Szűrt, mosott vörösvérsejt koncentrátum:
mennyiségű vért az egyébként is keringési elégte­ nem t a n a l m a z sem plazmát, sem fehérvér­
lenség határán lévő betegnek. Tünetei: dyspnoe, sejtet, sem thrombocytát.
köhögés, mellkasi fájdalom, t a h y c a r d i a , tachyp- - Mélyfagyasztott vörösvérsejt koncentrá­
noe, a szisztolés vérnyomás csökkenése, a C V P tum: a fagyasztás módjától függően több
(centrális vénás nyomás) jelentősen emelkedett. évig is tárolható.
Teendők: a beteg fejének megemelése, a transzfú­ Thrombocyta készítmény: Thrombocyta kon­
zió leállítása, orvos értesítése, az orvos által ren­ centrátum és thrombocyta dús plazma. A vérle­
delt gyógyszerek adása. mezkék hiánya vagy működési zavaruk esetén
Légembólia. Gondatlanságból kialakult sú­ adják.
lyos szövődmény. A szerelékből az érpályába ju­ Fehérvérsejt készítmény: Fehérvérsejt kon­
tott levegő okozza, különösen a túlnyomással centrátum, fehérvérsejtek hiánya esetén adják.
adott transzfúziónál jelent veszélyt. Plazmakészítmények: A plazma a véradás al­
Transzfúziós szövődmény jelentkezése, észle­ kalmával leven teljes vér sejtes elemeitől elvá­
lése esetén a transzfúziót le kell állítani, de a vé­ lasztható.
nát „fent kell tartani", amivel a beteg élete meg­ - Friss fagyasztott plazma (FFP): a véradás
menthető, a szövődmény kezelhető (a tűt, branült során levett teljes vérből elválasztott felül
semmilyen esetben ne húzzuk ki)! úszó plazma, vagy aferezissel gyűjtött
Transzfúziós szövődmény észlelése esetén az plazma, amit fagyasztva tárolnak. V. fak­
ápolónak 2 natív és 1 cső alvadásgátolt vért kell tor hiánya esetén, Syncumár h a t á s azonna­
vennie! li gátlására, vérzéssel j á r ó alvadási zava­
rok, masszív transzfúzió (minden 3-4 E
w t - koncentrátum ) után adják.
Transzfúzióhoz használt készítmények - Fagyasztott plazma: a vérvételtől számítón
24 órán túl fagyasztják le, nem t a n a l m a z
Napjainkban m á r teljes v é n n a g y o n ritkán adnak, instabil alvadási faktorokat hatékony
hiszen lehetőség van a hiányzó elemek pótlására. mennyiségben, egyebekben megegyezik az
Teljes vér. Egyszeri véradásból s z á r m a z ó vér, FFP-vel.
amely a vér valamennyi komponensét t a r t a l m a z ­ Plazmafrakciók: A plazma egyes alkotórésze­
za. inek pótlására használják.
Vérkomponens. A vér gyógyászati célú alko­ - Krioprecipitátum: olyan friss fagyasztón
tóeleme ( vörösvérsejt, fehérvérsejt, t h r o m b o c y t a , plazmakomponens, amelyet a fehérjék ol-
plazma). vasztásos-fagyasztásos kicsapásával és az
Vérkészítmény. Az emberi vérből transzfúzió azt követő koncentrálással, majd a kicsa­
céljából előállított gyógyászati célú termék. pott fehérjék kis mennyiségű plazmában
 történő feloldásával állítanak elő. (Az FFP-t
4 °C-ra felolvasztják, kicsapódik a kriop-
recipitátum, ezt lecentrifugálják.) Az így
nyert készítmény fibrinogént, fibronektint,
Vlll-as faktort, Willenbrand faktort tartal­
maz.
- Albwnin: 5 százalékos, 10 százalékos, 15
százalékos, 20 százalékos kiszerelésben lé­
tezik. Hypalbuminaemia esetén adjuk
(égés, vesebetegség). Leggyakrabban alkal­
mazott plazmafrakció.
- Kevert immunglobulin készítmények: im-
mundeficiens betegek kapják.
- Specifikus immunglobulinok: Anti-D im­
munglobulin 50, ill. 100pg-os kiszerelés­
ben.
Irodalom
Bokor N. (szerk.): Általános áplástan-gondozás-
tan. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1 9 9 1 .
Gyógyszer Kompendium Melléklet 2 0 0 7 . Vér­
pótlók és perfusiós oldatok, immunserumok
és immunglobulinok, vaccinák és egyéb ké­
szítmények.
Kcllermayer M.: Klinikai biokémia jegyzet. Klini­
kai Kémiai Intézet Pécsi Tudományegyetem Or­
vostudományi és Egészségtudományi Centrum,
Általános Orvostudományi Kar, Pécs, 2 0 0 1 .
Ormai S.: Élettan-Kórélettan. Semmelweis Ki­
adó, Budapest, 1 9 9 6 .
Potter, P. A. - Perry, A. G.: Az ápolás elméleti és
gyakorlati alapjai. Medicina Könyvkiadó, Bu­
dapest, 1996.

Összefoglalás

A szakápoló egyik legfontosabb feladata a gyógyszeres kezelés minden formájának a kivite­

lezése. Ehhez hozzátartozik a gyógyszereléshez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek el­
sajátítása. Ehhez kell tudni: a gyógyszeradagok kiszámítását, a gyógyszerek hatását, és - a
ma forgalmazott, megszámlálhatatlan gyógyszermennyiség miatt - a gyógyszerek mellékha­
tását is. A gyógyszerelésnek illeszkedni kell az ápolási folyamatba. Az injekciózással kapcso­
latban megismertük annak különböző formáit, a szövődmények megelőzésének részleteit.
Fontos tudni a gyógyszereléssel kapcsolatos dokumentációs feladatokat.

Az infúziós kezelésről szóló alfejezetben megismertük az infúziós terápiával kapcsolatos

élettani, kórélettani és anatómiai alapokat. Az ápolónak kell ismernie az infúziós kezeléshez
szükséges eszközöket, az előkészítést, az infúzió bekötését, valamint az infúzió alatti és utá­
ni feladatokat, ezek dokumentálását.

A transzfúziós kezelés során az ápoló számára fontos a fő vércsoportok ismerete, a transz­

fúzió előtti, alatti és utáni ápolói feladatok elsajátítása. Külön kiemelendő a tanszfúziós re­
akciók, szövődmények és ezekkel kapcsolatos azonnali teendők ismerete.
; Y Kérdések, feladatok

1. Milyen gyógyszerformákat ismer?

2. Milyen gyógyszer-alkalmazási módokat ismer?
3. Milyen ellenjavallatai vannak az orális gyógyszerelésnek?
4. Milyen parenterális gyógyszerbeviteli módokat ismer?
5. Soroljon fel legalább öt ápolási diagnózist a gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban!
6. Mit jelent a gyógyszerelés folyamatában az „öt alapelv"?
7. Sorolja fel az injekciózáshoz szükséges eszközöket!
8. Milyen szövődményei lehetnek az injekciós kezelésnek?
9. Milyen dokumentációs feladatai vannak az ápolónak a gyógyszerelést kővetően?
10. Mikor szükséges infúziós kezelés?
1 1 . Sorolja fel a dehidráció típusait, tüneteit!
12. Mi a hypokaliaemia, mi okozza és milyen tünetei vannak?
13. Sorolja fel a sav-bázis-egyensúly zavarait!
14. Milyen eszközöket kell előkészíteni infúzóhoz?
15. Melyek az infúziós kezelés helyi szövődményei?
16. Milyen tünetek jelentkeznek allergiás reakció esetén, és mi az ápoló feladata ezek ész­
lelésekor?
17. Mi okoz volumenterhelést infúziós kezelésnél, milyen tünetei vannak?
18. Melyek az ápoló feladatai infúziós kezelés után?
1 9 . Milyen infúziós oldatokat ismer?
20. Mi a transzfúzió definíciója?
2 1 . Mit nevezünk agglutininnek és antigénnek?
22. Mi az autotranszfúzió?
23. Mi az ápoló feladata vérkészítmény igénylésekor?
24. Milyen eszközöket kell előkészítni transzfúzióhoz?
25. Hogyan végezzük a biológiai próbát?
26. Milyen okai lehetnek a transzfúziós szövődménynek?
27. Mi a leggyakoribb transzfúziós reakció, milyen tünetei vannak, és mi az ápoló felada­
ta ilyenkor?
2 8 . Mi a legsúlyosabb transzfúziós szövődmény, hány szakasza van, melyek azok?
 Eszközös vizsgálatok és beavatkozások
Bokor Nándor
Az eszközös, műszeres vizsgálatokat s az ezek
segítségével végzett terápiás beavatkozásokat
kiterjedten alkalmazzuk az orvosi gyakorlat­
ban. A műszerek - diagnosztikus és terápiás esz­
közök - oly mértékben elterjedtek, hogy szá­
muk szinte áttekinthetetlen, és napjainkban is
egyre újabbak jelennek meg. Az informatika
előre törésével ezek egyre bonyolultabbak, keze­
lésük speciális képzettséget igényel. Egészében
ezeket nem is szándékunk ismertetni, elméleti
alapjaikba csak nagy vonalakban bocsátko­
zunk, csupán olyan mélységig tárgyaljuk, hogy
milyen kérdésekre adnak választ, és milyen ápo­
lási vonatkozásuk van. Ezek mindegyike képal­
kotó eljárás; grafikus ábrázolással, sugaras eljá­
rással (izotóp, röntgen), ultrahangvizsgálattal
vagy ezek kombinációjával készült felvételek al­
kotják a dokumentációt. Ismernünk kell a beteg
előkészítését ezekhez a vizsgálatokhoz, sugaras
eljárásoknál pedig a legfontosabb óvó rendsza­
bályokat is.
Az eszközös vizsgálatok kisebb része ún. noninva-
zív, míg nagyobb része invazív vizsgálat. Az invazív
vizsgálat az, amely a páciensnek panaszt okozhat (fáj­
dalom), vagy szövődménye lehet. Ezekhez előzetes
felvilágosítás szükséges, elvégzésükhöz pedig írásbeli
hozzájárulás. Noninvazív az a vizsgálat vagy beavatko­
zás, ami a páciens számára semmilyen kellemetlen­
séggel nem jár, és nincs szövődménye (például: EKG-
vizsgálat).
Eszközös vizsgálatok
és az ápolási folyamat
Az eszközös vizsgálatokkal kapcsolatos ápolási
folyamat szerteágazó, meghatározza a vizsgálat
természete. Ezekkel csak általánosságban foglal­
kozunk, az egyes vizsgálatoknál ezeket a szem­
pontokat egyénre szabottan és a vizsgálat termé­
szetére vonatkoztatva alkalmazzuk.
Felmérés
Az ápolási anamnézis felvételekor a követke­
ző általános szempontokat tartsuk szem előtt:
A beteg panaszainak megismerése (koráb­
bi és jelenlegi panaszok; módszere a kikér­
dezés).
Milyen eszközös vizsgálat szükséges a pa­
naszai eredetének tisztázásához.
Volt-e korábban hasonló beavatkozás.
Várható-e a beavatkozással való együtt­
működés.
Alkalmas-e a beteg a beavatkozás elvégzé­
séhez (ez elsősorban az invazív vizsgálatra
vonatkozik.)
A beavatkozáshoz szükséges laboratóriu­
mi leletek összegyűjtése, ellenőrzése (pél­
dául vérkép, alvadási vizsgálatok, vércso­
port stb.).
Szed-e olyan gyógyszert, ami a beavatko­
zást kérdésessé teheti.
Nincs-e olyan kísérő betegsége, amit az
eszközös vizsgálatoknál feltétlen figyelem­
be kell venni.
Kapott-e szakszerű felvilágosítást a vizsgá­
lattal kapcsolatban.
 Egyes vizsgálatokkal kapcsolatban ezek a
szempontok a szükségnek - helyzetnek - megfe­
lelően módosulnak.
Ápolási diagnózis
Hiányos ismeretek a vizsgálatokkal kap­
csolatban.
Szorongás a vizsgálatokhoz történő előké­
szítéstől.
Félelem a lehetséges szövődményektől.
Sokszor észlelhető, hogy a teljesen ártalmat­
lan - nem invazív - vizsgálat is okozhat szoron­
gást, ha a betegnek nincs kellő ismerete, például
EKG-vizsgálat, ultrahangvizsgálat stb.
Tervezés
A cél eléréséhez szükséges. Vizsgálatoknál,
eszközös beavatkozásoknál a cél elsősorban rö­
vid távú.
A beavatkozással kapcsolatos teendők
megtervezése.
Célja, hogy a beavatkozás legyen szövőd­
ménymentes, a beteg ismerje a vizsgálat
utáni teendőit.
Kivitelezés
Az előkészítés legyen hatásos és a lehető
legkíméletesebb.
Ismerni kell az eszközös beavatkozás utáni
teendőket (például étkezés, ágnyugalom
stb.).
Értékelés
Az értékelés arra irányul, hogy a beavatkozás
célja mennyiben valósult meg.
Nem volt kivihető.
Pontosan, szövődménymentesen megtör­
tént-e?
Megviselte-e a beteget?
Elérte-e célját? (Megszűntek-e a beavatko­
zástól várt panaszok, született-e orvosi di­
agnózis stb.?)
Képalkotó vizsgálatok, eljárások
Elektrokardiográfia
Az élő sejtek - így a szívizomsejtek is - működé­
sük közben elektromos áramot termelnek. Ez az
áram a test különböző részeiről elvezethető és re­
gisztrálható. A szívizom működése közben kelet­
kező elektromos potenciálkülönbséget az elektro-
kardiográf (EKG) segítségével regisztráljuk. Ezt
az egyszerű és veszélytelen vizsgálatot ma már ál­
talános orvoshoz forduló betegek többségénél el­
végzik. A felvétel elkészítéséhez nincs szükség or­
vosra, csupán az értékeléséhez.
EKG-vizsgálat során a test különböző részei­
ről lehet elvezetni a szív elektromos jeleit az
EKG-készülékbe, mely ezeket a jeleket vagy fluo­
reszkáló ernyőre vetíti (oszcilloszkóp), vagy spe­
ciális szalagon grafikusan ábrázolja. Ez utóbbi
maradandó lelet, a kórtörténetben tároljuk,
újabb vizsgálatkor összehasonlításra ad lehetősé­
get. Az oszcilloszkópot ma csak a betegőrző mo­
nitorok részeként alkalmazzák, ahol folyamato­
san regisztrálják - egyéb paraméterek mellett - a
szívműködést (lásd 17.3. ábra).
EKG-vizsgálatnál leggyakoribb elvezetési he­
lyek a végtagok és a mellkas. Speciális esetekben
ezektől eltérő elvezetési helyeket is alkalmaznak.
Az elvezetési helyekre rögzítjük az elektródokat,
ezekről kábelen keresztül jut az elektromos jel a
monitorba. A felhelyezett elektród kis fémlap, me­
lyet gumiszalaggal erősítünk a végtagra, a mellka­
si elvezetéseknél pedig ún. szívóelektródokat al­
kalmazunk, vagy gumiöwel erősítjük ezeket a
mellkasra. A megbízható vezetés érdekében min­
den elektród alatt a bőrt meg kell nedvesíteni.
A kábelen (ún. pácienskábelen) elvezetett kis­
feszültségű áramot a készülék felerősíti. A szív­
izom működési szakaszainak megfelelő ingadozó
áram változásait a gép a benne futó speciális
papíron rögzíti. A papíron beosztás van, ez az
egyes szakaszok tartamát segít megállapítani. A
vékonyvonalú beosztás 0,04 másodpercet, a kis­
sé vastagabb vonal 0,2 másodpercet jelent. Öt
ilyen vonal után következik egy még vastagabb, I
másodpercet jelző vonal. Ezen beosztás segítségé­
vel pontosan megállapítható a szívműködés fázi­ ' T T T T
sainak időtartama. Az egyes kilengések mindkét L L - L - J L
irányú magasságának is van jelentősége. A készü­
léket úgy hitelesítik, hogy a görbén 0,001 V fe­
szültség 10 mm magasságú kilengésnek feleljen
meg, ehhez viszonyítják a hullámok magasságát,
és ítélik fiziológiásnak vagy kórosnak (19.1. áh-
ra).
EKG segítségével vizsgálható a szív ingerkép­
zése és ingerületvezetése, és egyéb tünetekkel
vagy vizsgálatokkal együtt segít bizonyos szívbe­
tegségek kórismézésében is. A szívműködés egyes
79.7. ábra.
fázisainak működését, az ingerképzést és az inge­
E K G az egyes hullámok jelölésével
rületvezetést az EKG-görbén különböző hullá­
mok, illetve a görbe különböző szakaszai jelzik.
Ezeket az ábécé egymás után következő betűivel
jelöljük (19.2. sz. ábra).
Leggyakrabban a végtagokról és a mellkasról
vezetjük el az elektromos jelzéseket. A végtagel­
vezetéseknél aszerint, hogy két-két végtagról ve­
zetünk-e el elektromos jelzést, vagy csak egyről,
beszélünk bipoláris (kétpólusú) és unipoláris
(egypólusú) elvezetésről. A mellkasi elvezetések
egypólusúak.

Bipoláris elvezetések
PQ QRS

A készülék pácienskábelét a végtagokhoz

csatlakoztatjuk (19.3. ábra). A négy kábel közül 79.2. ábra.
kettőt a felső, kettőt az alsó végtagokra erősítünk Egyes szakaszok jelölése az EKG-n

79.3. ábra.
Bipoláris EKG-elvezetések

i. II. III.
 19. fejezet E s z k ö z ö s vizsgálatok és b e a v a t k o z á s o k
19.4. ábra.
A mellkasi EKG-elvezetések típusos helyei
(csuklókra, illetve a bokák fölé). A jobb alsó vég­
tagra kerülő elektród a földelés szerepét tölti be.
Az azonos végtagokra mindig csak azonos elekt­
ródok kerülhetnek, az összetévesztés elkerülésére
ezeket más-más színekkel jelölik.
A három bipoláris végtagelvezetés jele: I, II és
III.
I. elvezetés: jobb kar - bal kar;
II. elvezetés: jobb kar - bal alsóvégtag;
III. elvezetés: bal kar - bal alsó végtag.
Unipoláris elvezetések
Csupán egy végtagról vezetjük el az elektro­
mosságot. Jelzések:
- jobb kar: aVR
- bal kar: aVL
- bal alsóvégtag aVF.
Ezen elvezetéseknél az elektródok a helyükön
maradnak, a készülék csatornaváltó gombjának
segítségével lehet a különböző elvezetéseket biz­
tosítani.
Mellkasi elvezetések
A mellkasi elektródokat a mellkas hat külön­
böző, meghatározott pontjára helyezzük. A mell­
kasi elvezetések jelölése V l - 6 . Mellkasra az elekt­
ródok vagy szívóelektródok formájában, vagy
gumiszalag segítségével helyezhetők fel. Az elekt­
ródokat a következő pontokra rögzítjük (19.4.
ábra):
Vl a szegycsont jobb szélén a 4. bordaközben;
V2 ebben a magasságban szegycsont bal szélén;
V4 a kulcscsont közepén húzott függőleges és az
5. bordaköz találkozásánál;
V3 az előbbi kettő között;
V5 a bal elülső hónaljvonalban;
V6 a bal középső hónaljvonalban az 5. borda­
közben.
Ismertek még a hátsó mellkasi elvezetések: V7-
V8-V9 is.
Mozgásképes betegnél a vizsgálóhelyiségben,
fekvő betegnél a betegágynál végzik a vizsgálatot
hordozható készülékkel. Ehhez a vizsgálathoz
nem kell orvos, általános asszisztens, ápoló is el­
végezheti, a kiértékelést végzi orvos.
Kivitelezés
Az EKG-készülék villásdugóját földeléssel el­
látott dugaljba dugjuk. Ügyelni kell arra, hogy a
pácienskábel ne keresztezze a villamos vezetéket,
mert a váltóáram értékelhetetlenné torzítja a gör­
bét. Modern hordozható készülékek akkumulá­
tora feltölthető, ilyenkor nincs szükség elektro­
mos hálózati kapcsolatra.
A fémelektródokat a már tanult helyre csatol­
juk gumiszalaggal, alájuk a jobb vezetés érdeké­
ben vizes vattát vagy gézdarabot helyezünk, vagy
ún. EKG-pasztát használunk. A mellkasi elektró­
dokat a szívóhatás rögzíti a mellkas bőréhez.
Ennél néha nehézséget okoz a mellkasi szőrzet.
Ezt vagy leborotváljuk, vagy gumiszalaggal rög­
zítjük az elektródokat. Az egyes elvezetéseket
csatornaváltó gomb elforgatásával lehet biztosí­
tani. A mai modern készülékek a csatornaváltást
automatikusan megoldják.
A felvétel elkészítése után a készüléket kikap­
csoljuk, az elektródokról óvatosan levesszük a
kábelcsatlakozókat, a nedves területeket letöröl­
jük.
 79. fejezet E s z k ö z ö s vizsgálatok és beavatkozások

Megtörténik, hogy a készített görbe defor­

mált, értékelhetetlen (19.5. ábra). Ennek leggya­
koribb oka, hogy a beteg mozog (nyugtalan, re­
meg, fázik, végtagjait feszíti), vagy az elektród és
bőr között nem kielégítő a kontaktus (például
száraz bőr). Ezek olyan rendellenességek, ame­
lyek megszüntethetők, ha nem is azonnal (példá­
ul meg kell várni, amíg remegés és annak oka
megszűnik stb.). A mellkasi elvezetéseknél néha
zavaró lehet a mellkas légzési kitérése. Ilyenkor
megkérjük a beteget, hogy felületesen lélegezzen,
vagy rövid időre tartsa vissza a lélegzetét.

Ergometria

Fokozódó fizikai terhelés közben történő EKG-

vizsgálat. Célja annak megállapítása, hogy a fizi­
kai terheléskor a szívizom vérellátása, így annak
oxigénellátása kielégítő-e. A terhelést kerékpár-
ergométerrel vagy futószőnyegen végzik. Mind­
két esetben a mozgást nehezítő technikát alkal­
maznak (az ellenállás fokozását például fékezés­
sel). Vizsgálat közben értékelik a panaszokat, mé­
rik a vérnyomást és EKG-felvételeket készítenek.
Értékelésben ezeket mind figyelembe veszik. Ha
panasz jelentkezik (például elfáradás vagy szívtá­ 79.5. ábra.

ji fájdalom), a vizsgálatot megszakítják. Technikai hiba miatt értékelhetetlen, deformált E K G -

Előkészítést nem igénylő vizsgálat, de a beteg
alkalmasságát mérlegelni kell. Rossz általános ál­
lapot vagy alsóvégtag mozgáskorlátozottsága
nem teszi lehetővé a vizsgálatot. Értéke viszont
jelentős, mert ennek alapján lehet dönteni a to­
vábbi vizsgálatok szükségességéről.
Nem invazív vizsgálat, de a vizsgálat előtt an­
nak menetéről tájékoztatni kell a beteget, mert
elég jelentős fizikai igénybevétellel jár.
görbe
szavarok, metabolikus és strukturális (például
éreredetű - többek között májzsugorban kialaku­
ló) encephalopathia esetén.
Az elektródokat az agyféltekék felett helyezik
el. Ezek jó vezetőképessége érdekében a vizsgálat
előtt célszerű - ha arra szükség van - hajmosást
végezni. Egyéb előkészítést nem igényel.

Elektroenkefalográfia Légzésfunkció vizsgálata

Az agy elektromos tevékenysége során keletkező A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a tü­
feszültségek nagyságának és időbeli változásának dő mennyiben felel meg a feladatának, a gázcsere
rögzítése. Az EEG alkalmas az agy elektromos te­ lebonyolításának. A vizsgálat számítógép segítsé­
vékenységének kimutatására epilepsziában, alvá- gével történik.

79.6. ábra.
Légzésfunkciós vizsgálat
A légzésfunkciós vizsgálat nem invazív vizsgá­
lat, nem jár megterheléssel, mégis fel kell készíte­
ni a beteget, mert együttműködése nélkül a vizs­
gálat nem kivihető. Vizsgálat közben a beteg csak
száján át légzik, mégpedig a szájába helyezett tu­
buson keresztül, orrjáratait pedig csipessszel le­
szorítják. Utóbbi kellemetlen, esetleg ijedelmet,
fulladástól való félelmet okozhat, és a vizsgálat
nem lesz eredményes. Erre a felkészítésre azért
van hangsúlyozottan szükség, mert a légzésfunk­
ciós vizsgálatok többségét éppen olyan betegek­
nél végzik, akik amúgyis sokszor nehézlégzéssel
járó betegségben szenvednek (19.6. ábra).
A ventilációs vizsgálatok értékei részben a
nyugalmi légzés eredményét adják meg (például a
nyugalmi légzésszámot), az egy perc alatt belég-
zett levegő mennyiségét - ez az ún. percventiláció
- továbbá azt is, hogy erőltetett légzéskor mennyi
levegőt képes a tüdő befogadni - ez az ún. vitái­
kapacitás. Ezek nomálértéke összefügg az élet­
korral, testfelszínnel.
Lehetőség van - különösen tüdőcsonkoló mű­
tétek előtt - egyik, a várhatóan megmaradó tüdő­
rész működésének műtét előtti izolált vizsgálatá­
ra is (bronchospirometria).
Leggyakrabban krónikus obstruktív légúti be­
tegségek diagnosztikájában illetve nyomonköve-
79.7. ábra.
Légzésfunkció kiértékelése számí­
t ó g é p segítségével
tésében alkalmazott vizsgálat. Ilyenkor azt vizs­
gálják, hogy a vitáikapacitás hány százalékát tud­
ja a beteg erőltetett kilégzéssel egy másodperc
alatt kilélegezni (/órszírozott exspiratorikus volu­
men egy másodperc alatt - FEVl) (19.7. ábra).
Endoszkópos vizsgálatok
Az endoszkópok olyan eszközök, amelyekkel
közvetlenül betekinthetünk valamely üreges
szervbe vagy testüregbe. (Az összetett szó erede­
te: endo=belü\, scopia=tiikrözés. Valójában ma
már a szó hétköznapi értelmében vett tükör erre
a célra csak igen ritkán használatos, a vizsgálato­
kat száloptikás műszerekkel végzik.) A napi szó­
használatban egyszerűen tükrözéses vizsgálatról
szokás beszélni, megjelölve azt a szervet, amelyet
vizsgálunk. Eszerint: nyelőcsőtükrözés=özofa-
goszkópia, gyomortükrözés=gasztroszkópia, vég-
béltükrözés=rektoszkópia, hörgőtükrözés=bron-
choszkópia, hólyagtükrözés=cisztoszkópia, hasü­
reg tükrözésc=laparoszkópia stb.
A vizsgálatok elvégzéséhez megfelelő e s z k ö z szük­
séges. Kezdetben minden e n d o s z k ó p o s vizsgálatot
egyenes, merev, csőszerű eszközzel végeztek, a z o n fizi­
kai törvény alapján, h o g y a fény csak egyenes irányba
halad, a fényt pedig kívülről egy tükör vetítette a vizs­
g á l a n d ó területre. Innét származik a tükrözés kifejezés
is. Ilyen eszközt ma mér igen ritkán használnak (ezekkel
n e m is foglalkozunk), a korszerű endoszkópok szálopti­
kásak, hajlíthatok (fiberoszkópok). Ezek lényege, hogy
külső fényforrásból igen vékony üvegszálakból álló kö­
tegen halad a fény a vizsgálandó területre (fényvezető
kábel), és hasonló vezeti a képet vizsgáló s z e m é h e z
(képvezető kábel) (19.8. ábra).
V i d e o e n d o s z k ó p i a . A száloptikás eszközök továb­
bi fejlesztése o d a vezetett, hogy az endoszkóppal látott
képet televízió elvén m ű k ö d ő monitoron láthassuk. E n ­
nek a módszernek előnye, hogy a képet egyszerre töb­
ben is láthatják, a vizsgáló orvos és az asszisztens j o b ­
b a n együtt tud m ű k ö d n i , továbbá a vizsgálat - akár
egészében vagy akár részleteiben is - rögzíthető (példá­
ul DVD-n), és később bármikor újra megtekinthető akár
oktatási, akár konzultatív céllal, ellenőrző vizsgálatnál
pedig összehasonlítási alapul szolgál.
A száloptikás endoszkópok hőre érzékenyek,
fertőtlenítésük speciális eljárással történik. Ezt a
műveletet minden vizsgálat után el kell végezni.
(Lásd a 8. fejezetben.)
Minden endoszkópos vizsgálathoz elő kell
készíteni a beteget. Az endoszkópos vizsgálatok
invazív vizsgálatok, a felkészítés során ennek
megfelelően a tanult módon kell eljárni. A vizs­
gálatot gyakorlott csoport - orvos, szakasszisz­
tens - végzi, az előkészítés, felkészítés és a vizs­
gálat utáni teendő azonban döntően az orvossal
együttműködő ápoló feladata. Ezért a vizsgálat­
ra való felkészítésen kívül ismerni kell a vizsgá­
lat lényegét és a vizsgálat utáni teendőket. A kö­
vetkezőkben a leggyakoribb, részben járóbete­
geknél is elvégezhető endoszkópos vizsgálatokat
tekintjük át.
Nyelőcsőtükrözés (özofagoszkópia), gyomor­
tükrözés (gasztroszkópia), nyombéltükrözés (du-
odenoszkópia), vékonybéltükrözés (jejunoszkó-
pia). A nyelőcső, gyomor és a duodenum vizsgá­
lata egyidejűleg történik, ugyanazon eszközzel.
Nevezik is ezért összefoglalóan felső endoszkópi­
ának vagy (nem egészen helyesen) panendoszkó-
piának is. A vizsgálat célja ezen szervek betegsé­
geinek felderítése, bizonyos esetekben pedig bizo­
nyos terápiás beavatkozás elvégzése is (például
vérzéscsillapítás, idegentest-eltávolítás). A jeju-
noszkópia nagy vonalakban azonos az előbbivel,
de hosszabb eszközzel végzik, és a mélyebbre (je-
junumba) való lejutáshoz segédeszközre és rönt­
gen-ellenőrzésre van szükség.
Előkészítés. Invazív vizsgálat lévén ennek
megfelelően előzetesen ismertetjük a vizsgálat
szükségességét, megindokolva, milyen kérdésre
adhat választ, továbbá azt, hogy milyen kelle­
metlenségekkel jár, mi lehet a szövődménye,
kockázata. Ugyanakkor azt is ismertetni kell,
hogy a vizsgálat elmaradása bele nem egyezés
esetén milyen kockázatot rejt magában. A vizs­
gálat elvégzéséhez a beteg írásbeli hozzájárulása
szükséges.

79.fi. ábra.
A száloptikás eszköz
Üreges szervek vizsgálatáról lévén szó, ezen
szerveknek üresnek kell lenniük: ételmaradék,
nagyobb mennyiségű váladék zavarja vagy meg­
hiúsítja a vizsgálatot. Legtöbbször elég, ha a
vizsgálat napján a beteg nem reggelizik, de ürü-
lési zavar esetén szükség lehet gyomormosásra
is. Némely betegség esetén (például cukorbeteg­
ség, pylorus-stenosis gyanúja) erre gondolni
kell.
A vizsgálat megkezdése előtt nyugtalan, szo­
rongó betegnek célszerű nyugtató injekciót is ad­
ni. Ezt a beteg a vizsgáló helyiségben kapja meg.
A vizsgálat bal oldalfekvésbcn történik, ez a test­
helyzet csak ritkán okoz nehézséget.
A vizsgálathoz szükséges dokumentációk:
a beavatkozást indokló kérés, ezt járóbete­
geknél a háziorvosi beutaló tartalmazza,
fekvőknél pedig elektronikus úton juttat­
ják el a vizsgálóhoz;
megelőző vizsgálatok leletei (ha endoszkó­
pos sebészeti beavatkozás is várható: vér­
kép, vércsoport, alvadásvizsgálatok);
a vizsgálatba történő beleegyezés aláírt
nyilatkozata.
A vizsgálatot garatérzéstelenítésben végzik. Ez
a garatreflexet átmenetileg felfüggeszti, ezért
vizsgálat után a hatás elmúltáig félrenyelés veszé­
lye miatt a beteg nem ehet, és nem ihat. Ez az idő
az érzéstelenítő hatástartamától függ. Vizsgálat
után a fekvőbeteget elhelyezzük a kórtermébe, a
járóbeteget pedig rövid ideig figyeljük, és ha
nincs panasza, hazaengedjük. Kivétel: ha nyugta­
tót kapott. Ilyenkor a nyugtató hatásának elmúl­
táig fektetőben fektetjük és utána is lehetőleg
csak kísérővel engedjük el.
A jejunoszkópiát röntgenellenőrzés mellett
végzik. Az eszköz hosszabb mint a gasztroszkóp,
és vezetődrót segítségével lehet a lehető legmé­
lyebbre vezetni a jejunumba. Különösebb előké­
szítést nem igényel, a beteg éhgyomorral menjen
vizsgálatra
Rektoszigmoideoszkópia. A vastagbél disztális
szakaszának: a végbélnek és szigmabélnek az en­
doszkópos vizsgálata. Jelentőségét - egyszerűsé­
gén kívül - az adja, hogy a szaporodóban lévő
vastagbéldaganatok nagyobb része ezen a szaka­
szon helyezkedik el, és ezzel az egyszerű vizsgálat­
tal korán felismerhetők. Nagyobb előkészítést
nem igényel, és a beteg számára is viszonylag jól
elviselhető, ezért járóbetegeknél is el lehet végezni.
Előkészítés: invazív vizsgálat, a beteg előzetes
felkészítése ennek szellemében szükséges. A vizs­
gálandó bélszakasznak üresnek kell lenni. E cél­
ból elegendő, ha a vizsgálat előtt fél - egy órával
speciális beöntő folyadékkal beöntést adunk. A
vizsgálathoz szükséges dokumentációk:
járó beteg esetén a vizsgálat indokolását
tartalmazó szabályos háziorvosi beutaló;
fekvő beteg estében ugyanez elektronikus
úton;
a vizsgálattal összefüggésbe hozható meg­
előző leletek;
a vizsgálatba történő beleegyezés aláírt
nyilatkozata.
A vizsgálat bal oldalfekvésben, felhúzott alsó
végtagokkal történik. Mozgásszervi betegségben
szenvedőknél - különösen időseknél - ez néha ne­
hézséget okoz, mivel azonban flexibilis, szálopti­
kás eszközzel végzik, szükség esetén más testhely­
zetben is elvégezhető.
Vizsgálat után különösebb megfigyelés nem
szükséges, szövődmény igen ritkán fordul elő.

Vastagbéltükrözés (kolonoszkópia). A betegre

nézve az eddigieknél megterhelőbb vizsgálat, rit­
kán ugyan, de szövődménnyel is kell számol­
nunk, ezért többnyire fekvő betegnél végzik. Járó
betegeknél is elvégezhető, de ilyenkor lehetőséget
kell teremteni a vizsgálat utáni, esetleg több órá­
ig tartó megfigyelésre. 19.9. ábra.
Előkészítés: a vastagbélnek teljesen üresnek Kolonoszkópia röntgenellenőrzés mellett
kell lennie. Ezt több módon lehet elérni a vizsgá­
ló helyen kialakult legjobbnak tartott módszer
szerint. A vizsgálat előtt néhány napig célszerű
salakszegény diétát tartani. A kiürítést hashajtó­
val, beöntéssel, vagy a kettő kombinációjával
végzik. A vizsgálat megkezdésekor az orvos álta­
lában görcsoldót, nyugtatót vagy erős hatású fáj­
dalomcsillapítót ad.
A kolonoszkópiát többnyire röntgenellenőr-
zés mellett végzik, mivel a hosszú száloptikás esz­
köz útját így lehet nyomon követni és a talált kó­
ros elváltozásokat pedig megbízhatóan lokalizál­
ni (19.9.ábra).
A vizsgálathoz el kell juttatni a beteg doku­ 79.70. ábra.
mentációját, megelőző leleteit. Az endoszkópos biopsziás eszközök különböző típusú
Invazív vizsgálatról lévén szó, azt jelenti, hogy végrészei
elvileg számolni kell szövődménnyel. Leggyakoribb
panasz a haspuffadás (meteorizmus) ami a vizsgá­
lat közben bejuttatott levegő következménye. Ez
igen kellemetlen lehet, azonban idővel a levegő
spontán távozik, ha nem, szélcsővel segíthetünk.
Súlyos szövődmény az átfúródás (perforáció), ami­
nek tünetei néha csak órák múlva jelentkeznek.
Ezért ha kolonoszkópia után a beteg hasi fájdalom­
ról panaszkodik, nem szabad addig fájdalomcsilla­
pítót adni, amíg az orvos meg nem vizsgálta!
Száloptikás eszköz segítségével a vizsgált
szervből (gyomor, bél) speciális eszközzel (19.10.
ábra) mintát is lehet venni szövettani vizsgálatra
(excisio, kimetszés) (19.11. ábra).

79. í 7. ábra.
Endoszkópos biopszia

19.12. ábra.
Az endoszkópos polipeltávolításhoz alkalmazott eszköz
79.73. ábra.
Endoszkópos polipeltávolítás
Ugyancsak speciális eszközzel (19.12. ábra)
ezen szervekből polipeltávolítás is végezhető
(19.13. ábra). Ilyen beavatkozások előtt ellen­
őrizni, szükség esetén rendezni kell a beteg véral­
vadási viszonyait (fontos: nem szedhet véralva­
dásgátlót!), és ismerni kell a vércsoportját. Bea­
vatkozás után elsősorban átfúródás vagy vérzés
irányában kell megfigyelni: hasi panasz után ér­
deklődjünk, és a keringési paramétereket, székle­
tet figyeljük!
Kapszula-endoszkópia. Olyan szerv vizsgála­
tára szolgál, amelyet testnyíláson át nem lehet a
rendelkezésre álló eszközökkel elérni. Ilyen első­
sorban a vékonybél. Ennek lényege: a beteg olyan
kapszulát nyel le (19.14. ábra), mely haladása
közben a bélrendszerből tv-adó módjára képeket
továbbít. A „vevőkészüléket" ennek közelében,
tehát a beteg hasán helyezik el (19.15. ábra). A
képeket ez rögzíti és kiértékelésre később kerül
sor. Ápolói feladat az előkészítésben van: a bél­
rendszert ki kell üríteni hashajtóval, esetleg ezt
kiegészítve beöntésekkel. Nem invazív vizsgálat.
Hastükrözés (laparoszkópia). A hasüreg felü­
letesen fekvő szerveinek (máj, epehólyag, lép, a
belek egy része, a rekeszizom, a belső hasfal, női
nemi szervek) endoszkópos vizsgálata. Flexibilis
eszközzel végzik.
Helyi érzéstelenítés után a hasfalon ejtett kis
metszett nyíláson át vezetik műszert a hasüregbe.
Ahhoz, hogy ott tájékozódni lehessen, a hasüregi
szerveket a lehetőségek határain belül el kell tá­
volítani egymástól (pneumoperitoneum). Ezt le­
vegő vagy ártalmatlan gáz befúvásával lehet elér­
ni. A vizsgálat során célzottan lehet biopsziát vé­
gezni a májból, lépből. Előtte ez esetben is el kell
végezni a véralvadási vizsgálatokat.
A laparoszkópia ma már nem csupán diag­
nosztikus beavatkozást jelent, segítségével bizo­
nyos műtétek is elvégezhetők (például epeműtét,
nőgyógyászati műtét).
A laparoszkópia végzéséhez sebészeti körül­
mények kellenek.
Előkészítés: a beteget fel kell készíteni a vizs­
gálathoz. Ismertetjük annak szükségességét, tehát
a vizsgálat célját, vizsgálat menetét, a vele járó
kellemetlenségeket, a lehetséges szövődményeket.
A szóbeli tájékoztatás után a vizsgálathoz a beteg
írásbeli hozzájárulása is szükséges.
A vizsgálat előtt a beteg éhgyomorral marad,
vizsgálat után pedig egy napig fektetjük, figyeljük
a vitális paramétereket, haskörfogatát, hőmér­
sékletét, vizeletét, és minden panaszát gondosan
feljegyezzük. Ha nincs panasza, és semmilyen el­
térést nem észlelünk, egy nap után felkelhet. Ka­
pocs-, illetve varratszedés a 6-7. napon esedékes,
ezen idő alatt sebét gondozzuk.
Hólyagtükrözés (cisztoszkópia). A húgyhó­
lyag endoszkópos vizsgálata, mely elsősorban en­
nek betegségeit hivatott felismerni, de megfigyel­
hető a beszájadzó urétereken át a hólyagba jutó
vizelet is. A beavatkozás a katéterezéssel azonos,
a beavatkozásnál annak szabályait kell betartani,
hogy a lehetséges szövődményeket megelőzzük.
Ezt a vizsgálatot részben helyettesíthetik a szö­
vődmények szempontjából kevésbé veszélyes ult­
rahang-, izotóp- vagy röntgenvizsgálatok.

Hüvelytükrözés (kolposzkópia). A hüvelyfa­

lak és a méhszáj megtekintésére alkalmas. Gyul­
ladások és korai méhszáj daganatok ismerhetők
fel. Jelentőségét ez utóbbi adja, mert nem invazív,
előkészítést sem igénylő beavatkozás, és kiválóan
alkalmas rákszűrésre. 79.74. ábra.
A kapszula-endoszkópia „adókészüléke"
Gégetükrözés (laringoszkópia). A felső légu­
tak tükrözése. Belátható a garat és a gége nyálka­
hártyája, és látótérbe hozhatók a hangszalagok
is. Gyulladások és daganatok korai felismerésére
szolgáló nem invazív vizsgálat, ugyanakkor igen
informatív. Előkészítést nem igényel, olyanoknál,
akiknek a garatérzékenysége fokozott, felületi ér­
zéstelenítést lehet végezni. Ilyenkor az érzéstelení­
tő hatásának elmúltáig a beteg nem ihat és nem
ehet a félrenyelés lehetősége miatt. Ilyen szemé­
lyek vizsgálatát célszerű éhgyomorral végezni a
várható hányinger vagy hányás miatt. Tartós re-
kedtség esetén elvégzése kötelező gégedaganat ki­
zárására.

Hörgőtükrözés (bronchoszkópia). Célja a

hörgők alakjának, nyálkahártyájának megfigye­
lése, a hörgő falán lévő elváltozás felismerése. Vé­
gezhető merev eszközzel és flexibilis száloptikás
műszerrel.
Előkészítés: a betegek általában félnek a vizs­
gálattól, főként akkor, ha azt merev eszközzel
végzik. A vizsgálatok többsége azonban flexibilis
eszközzel történik, ami sokkal kevésbé megterhe­
lő. Az előkészítést a szabályoknak megfelelően
azzal kezdjük, hogy a vizsgálat célját, annak
szükségességét ismertetjük. Csak ezek ismereté­
ben várható el az írásbeli hozzájárulás.
Az éhgyomorral lévő betegnek a vizsgálat
előtt többnyire adnak köhögéscsillapítót és szek­ 79.75. ábra.
réciógátlót. Néha enyhe nyugtatóra is szükség A kapszula-endoszkópia „vevőkészüléke"
letve elektronikus úton kérjük. A kérésnek a be­
teg személyi azonosítóin kívül tartalmaznia kell,
hogy az orvos milyen vizsgálatot kér, azt mi indo­
kolja, és közölni kell az erre vonatkozó klinikai
illetve laboratóriumi vizsgálatok eredményét is.
Mindezek azonban nem pótolják a személyes
megbeszélést a vizsgálatot kérő orvos és röntgen­
orvos között.
Ha ismételt - ellenőrző, kontroll - vizsgálatra
kerül sor, a beteg régebbi leleteit, illetve felvételét
mellékelni kell.
Mellkasvizsgálat
Szűrővizsgálat révén Magyarországon minden
felnőtt állampolgár átesik rendszeres mellkas­
röntgenvizsgálaton. Ezenkívül csak akkor végzik,
ha a betegség ezt indokolja. Előkészítést nem igé­
nyel, csupán a beteg általános állapota dönti el,
hogy elvégezhető vagy sem. Súlyos betegnél is el
lehet végezni, de többnyire azonban csak fekvő
helyzetben, ami az értékelést nehezíti.
A szűrővizsgálatokat a tüdőgondozó intézetek
szervezetten végzik. Ilyenkor ernyőfényképezés
történik, ami azt jelenti, hogy kisméretű (kb.
1 0 x 1 0 cm-es) felvétel készül. Előnye, hogy kisebb
sugárterhelés éri a beteget, és mégis rögzített ké­
pet kapunk. Ha ezek kiértékelésekor kórosat lát­
nak, részletesebb kivizsgálás szükséges, erről a
beteget értesítik. Az ernyőfényképezés másik elő­
nye, hogy a sorozatosan készült ernyőképeken
nyomon követhetők a mellkasi szervek változá­
sai, ezeket egy későbbi betegség esetén lehet leg­
inkább hasznosítani, mert összehasonlítási lehe­
tőséget adnak.
A gyomor-bél-rendszer vizsgálata
A gyomor és a bélrendszer átereszti a röntgensu­
garakat, így e szervek nem különíthetők el a kör­
nyezetüktől. Vizsgálatakor ezért olyan anyaggal
(kontrasztanyaggal) kell feltölteni, melynek su­
gáráteresztő képessége különbözik a parenchy-
más szervek sugáráteresztő képességétől: vagy
jobban áteresztik a sugarakat, vagy sugárfogók,
és egyáltalán nem eresztik át. Előbbi, fokozottan
sugáráteresztő anyag például a levegő vagy bár­
mely gáznemű anyag. A sugárfogó anyagok nem
eresztik át a röntgensugarakat. A gyakorlatban
vagy egyiket vagy másikat alkalmazzák, néha pe­
dig mindkettőt. Utóbbiak az ún. kettőskontrasz-
tos vizsgálatok. Bizonyos esetekben kontraszt­
anyag nélkül is végeznek vizsgálatot, ezek az ún.
natív röntgenvizsgálatok.
A gyomorbél-rendszer vizsgálatához legtöbb­
ször bárium-szulfát-szuszpenziót használnak
kontrasztanyagként. Ez sugárfogó anyag, a táp­
csatornában nem szívódik fel, nem bomlik el, te­
hát a szervezetre nézve ártalmatlan.
A nyelőcső vizsgálata (nyelési röntgenvizsgá­
lat, nyelési próba). A nyelőcső olyan természetű
betegségeiben végzik, amikor a nyelési akadály
pontos helyét kell megállapítani, tehát nyelőcső-
szűkületekben. A szűkületet daganat vagy hegese-
dő gyulladás okozza, ennek sebészeti vagy en­
doszkópos megoldásához szükséges a szűkület he­
lyének és fokának megállapítása. Lényeges előké­
szítést nem igényel, azonban ha nagyfokú szűkü­
letre gyanakszunk, célszerű, ha a beteg a vizsgála­
tot megelőző napon csak folyadékot fogyaszt.
Gyomorvizsgálat. A gyomor vizsgálata ma
már döntően endoszkóppal történik, ezért rönt­
genvizsgálatát ma már ritkán végzik. Eredményes
elvégzéséhez az szükséges, hogy a gyomor üres le­
gyen. Ehhez legtöbbször elég, ha a beteg nem reg­
gelizik, de ürülési zavar esetén szükség lehet eló'r
készítésre. Ez vagy abból áll, hogy a vizsgálat
előtti napon csak folyadékot adunk, de előfordul,
hogy gyomormosást kell végezni.
A vizsgálathoz szükséges a beteg dokumentá­
ciója egészében, de annyi mindenképpen, hogy a
vizsgálatot milyen indikáció alapján kérjük. Utób­
bi elektronikus úton jut el a vizsgáló osztályra.
Vizsgálatnál a beteg lassan fogyasztja el a
kontrasztanyagot, eközben a vizsgáló orvos tájé­
kozódik a nyelőcső, majd a gyomor kitöltése
után annak állapotáról. Kimutatható fekély vagy
daganat, majd az ürülés vizsgálata következik.
Egészséges gyomorból az ürülés szinte azonnal
megindul, késlekedése esetén az ürülés okát és
annak mértékét vizsgálják. Ha igen elhúzódik az
ürülés, a vizsgálatot hosszabb ideig, esetleg órá­
kig folytatják. Ilyenkor a beteg már táplálkozhat,
csak hashajtót nem kaphat a vizsgálat befejezésé­
ig. Ürülés megindulása után vizsgálható a nyom­
bél felső szakasza is.
Székrekedésre hajlamos betegnek a vizsgálat
befejezése után hashajtót kell adni, mert kont­
rasztanyag a bélben besűrú'södhet, és fokozza a
szorulást. Még ilyenkor is előfordulhat, hogy a
vizsgálat után több napig is van maradék kont­
rasztanyag a belekben. Ezt azért kell tudni, mert
kiürüléséig újabb kontrasztanyagos vizsgálatot
nem lehet elvégezni.
Vékonybélvizsgálat. A vékonybél nagyobb, kü­
lönösen a distalisabb része endoszkóppal nem,
csak röntgennel vizsgálható. Ilyenkor a gyomorba
nem juthat kontrasztanyag, mert annak nagy ki­
terjedése elfedi a vékonybeleket. A vizsgálatot spe­
ciális kontrasztanyaggal végzik, amit a gyomor ki­
hagyásával, szondán keresztül juttatnak a vékony­
bélbe. A szonda helyzetét röntgenátvilágítással ha­
tározzák meg, és a vizsgálatot csak akkor kezdik
el, ha az a gyomorból továbbjutott. A kontraszta­
nyagot fecskendővel juttatják a vékonybélbe, az­
után figyelik annak haladását és közben vizsgálják
a bél elváltozásait (szűkület, bélfal egyenetlensége
stb.). Mindezt ún. kettős-kontrasztos módszerrel
lehet megbízhatóan elérni.
A vizsgálat előkészítést nem igényel, de arra
fel kell készíteni a beteget, hogy hosszú ideig, né­
ha több órán át tarthat.
Irrigoszkópia. A vastagbél kontrasztbeöntéses
vizsgálata. A gyomorvizsgálathoz hasonlóan ezt
is egyre ritkábban végzik, a vastagbél vizsgálatá­
ban is elsőbbsége van az endoszkópiának. A vizs­
gálat csak akkor lehet eredményes, ha a beteg a
vizsgálattal együttműködik, és a vastagbelet egé­
szen kiürítjük. Utóbbi érdekében a szorulásos be­
tegnek több napon át kell hashajtót adni. Egyéb
esetekben hashajtó és beöntés (esetleg több beön­
tés) szükséges, hasmenéses betegnél pedig több­
nyire elegendő a beöntés. Különböző előkészítési
lehetőségek ismertek, a lényeg, hogy a vastagbél
üres legyen, és az előkészítés ne viselje meg túlsá­
gosan a beteget. Idős betegeknél különösen
ügyelni kell a kiszáradás elkerülésére!
A vizsgálat a röntgenosztályon történik- Eh­
hez szükséges a beteg dokumentációja, i ) ' e t v e a
vizsgálat indokolása, utóbbit elektronikus úton
juttatják el a vizsgáló osztályra. Vizsgálat után
különösebb megfigyelés nem szükséges, ha a be­
teg korábban szorulásos volt, esetleg hashajtót
kell ismét adni.
A vastagbél röntgenvizsgálata akkor eredmé­
nyes igazán, ha kettőskontraszt-módszerrel' vég­
zik. Ez azt jelenti, hogy kontrasztanyagos beöntés
alatt vizsgálják a kontrasztanyag haladását, míg
kitölti a vastagbelet. Utána a kontrasztanyagot a
lehető legteljesebben kiüríti. Ezt követően levegőt
juttatnak a vastagbélbe, kellő óvatossággal.
Ilyenkor a bélfalhoz tapadt kontrasztanyag a fel­
fújt bélben egészen kicsi elváltozásokat is k i m u -
tat. Előfordul, hogy vizsgálat után a beteg has­
puffadásról (meteorizmusról) panaszkodik- Ez a
levegő természetes úton távozik, ha nem, szélcső­
vel próbálunk segíteni.
Ha a vastagbél teljesen tiszta, a kontraszta­
nyag kielégítően kiürült, és jó a beteg együttmű­
ködése, igen kicsiny elváltozások is k i m u t a t h a -
tók, ezért nevezik ezt a módszert kolo*°S™fiá-
nak is. Speciális, jól tapadó kontrasztanyag szük­
séges hozzá.
Vesevizsgálat
az u r e
A vizsgálat célja a vesék nagyságának, S
a u
rendszernek, az uréterek lefutásának, _ g>u
takban lévő elfolyási akadály (például kő) kimu­
tatása.
A vesék röntgenvizsgálata végezhető kont­
rasztanyaggal vagy anélkül. A vesékről mindig
felvételt készítenek.
 19. fejezet •• E s z k ö z ö s vizsgálatok és b e a v a t k o z á s o k
Natív veseröntgen. Megfelelő technikával
olyan röntgenfelvétel készíthető, melyen jól lát­
szik a vesék árnyéka. Megítélhető helyzetük,
nagyságuk, alakjuk. Ahhoz, hogy jól értékelhető
legyen a felvétel, nem szabad, hogy bélgázok za­
varják. Ezeket többnyire a vizsgálat előtti napon
adott adsorbensek kiküszöbölik.
Urográfia. A vesék kontrasztanyagos röntgen­
vizsgálata. Többnyire ultrahangvizsgálat előzi
meg, és csak ha az szükségessé teszi, akkor kerül
sor a röntgenvizsgálatra. Ezt az indokolja, hogy
két okból is invazív vizsgálat: a) sugárterhelést je­
lent és b) a kontrasztanyaggal szemben túlérzé­
kenységi reakció léphet fel. Ugyancsak el kell vé­
gezni a vesefunkciós vizsgálatokat is, mert ha
azok a veseműködés jelentős beszűkülését jelzik,
a vizsgálatot nem szabad elvégezni.
Jódot tartalmazó kontrasztanyagot adnak,
amit két módon lehet a húgyutakba juttatni: int­
ravénásán adnak olyan kontrasztanyagot, amit a
vesék választanak ki, vagy retrográd úton (ret-
rograd=visszafelé haladó).
Intravénás urográfia. A vesén keresztül kivá­
lasztódó kontrasztanyagot adnak, mely vizelettel
a vesemedencébe és a húgyutakba jut, és sugárfo­
gó anyag lévén a felvételeken kirajzolja azokat. A
kontrasztanyagot az orvos adja be a röntgenvizs­
gáló helyiségben. Azért ott, mert a kontraszta­
nyag gyorsan kiválasztódik, és a beadás után né­
hány perccel már készítik az első felvételt.
Előkészítés. Ha nem sürgős vizsgálatról van
szó, a zavaró bélgázokat adsorbens anyaggal
(például orvosi szén) célszerű megkötni, így az ér­
tékelés megbízhatóbb.
A kontrasztanyag beadásához az intravénás
beavatkozásokhoz szokásos előkészítés szüksé­
ges, és elő kell készíteni az intravénásán beadan­
dó kontrasztanyagot és analeptikumot is. Kont­
rasztanyagból többet kell készíteni azért, mert ha
véletlenül eltörne, kéznél legyen a pótlás. A be­
adandó kontrasztanyag mennyiségét az orvos ha­
tározza meg. Általában 4 0 - 6 0 ml-t kap a beteg A
kontrasztanyag kissé viszkózus, vékony tűvel ne­
héz lehet beadni, vastagabb tűt kell készíteni.
Célszerűbb azonban hasonló méretű branült be­
helyezni. Erre azért van szükség, mert előfordul­
hat a kontrasztanyaggal szembeni allergiás reak­
ció annak beadása után is, és ilyenkor gyorsan
kell ennek elhárítására újabb, szintén intravéná­
sán adható gyógyszert adni. Vénakereséssel pedig
nem szabad időt tölteni. A kockázat csökkentése
érdekében a kontrasztanyag beadása előtt mindig
elvégzik a biológiai próbát. Ez abból áll, hogy az
első 2 ml-t gyorsan adják be, majd várnak kb. 2
percig. Ha ezen idő alatt nincs túlérzékenységre
utaló jel (bőrviszketés, kiütés, hányás, fulladás)
lassan tovább adják a kontrasztanyagot. Ha szö­
vődményre utaló jelet észlel az orvos, nem ad to­
vább kontrasztanyagot, hanem az odakészített
gyógyszerekkel hárítja el a szövődmény súlyos­
bodását. A szövődmény megelőzése céljából a be­
avatkozás előtt mindig tájékozódni kell arról,
hogy a beteg nem jódérzékeny-e. Mivel ennek el­
lenére is előfordulhat igen súlyos szövődmény,
sőt a vizsgálat befejezése után is (késői allergiás
reakció), ennek lehetőségéről a beteget előre in­
formálni kell, és a vizsgálathoz írásbeli hozzájá­
rulását kell kérni.
A kontrasztanyag beadás után általában 7 és
15 perc múlva készítenek felvételt, szükség sze­
rint (elhúzódó kiválasztás esetében) később is.
Retrográd urográfia. Hólyagtükrözés (cisz-
toszkóp) segítségével katétert vezetnek az uréter­
be és ezen keresztül juttatják a kontrasztanyagot
a vesemedencébe, majd elkészítik a felvételeket.
Ilyenkor a jódos kontrasztanyag nem szívódik
fel, tehát nem kell jódérzékenységgel számolni, az
eljárás mégsem veszélytelen: magában hordja ui.
a katéterezés összes veszélyét, ezért csak akkor
végzik, ha az intravénás vizsgálat nem kivihető
vagy nem eredményes.
Az epehólyag és az epeutak vizsgálata
Az epehólyag tájékáról is készíthető natív felvé­
tel, ilyenkor előkészítés nem szükséges. Gyako­
ribb azonban a kontrasztanyagos röntgenvizsgá­
lat olyan kontrasztanyaggal, amely az epével vá­
lasztódik ki. Retrográd úton is vizsgálhatók az

epeutak. Kiválasztásos vizsgálatnál a kontraszta­
nyagot vagy szájon át (orális kolegráfia) vagy int­
ravénásán (iv. kolegráfia,) juttatjuk be.
Orális kolegráfia. A kontraszatanyagot tartalmazó
tablettát a vizsgálat előtti nap estéjén veszi be a beteg
teával vagy vízzel. Ezt megelőzően olyan ételt a d u n k ,
ami az epehólyagot összehúzódásra kényszeríti, tehát
kiüríti (ilyen például a vajas zsemle). A kontrasztanyag
bevétele után már nem ehet a beteg. Az este bevett
kontrasztanyag k b . 1 2 - 1 4 óra alatt választódik ki, ek­
kor tartalmazza az epehólyagban lévő epe a kontrasz­
tanyagból a legtöbbet. A röntgenfelvételt ebben az idő­
ben készítik.
Ma már ritkán alkalmazott vizsgáló eljárás.
Intravénás kolegráfia. Szintén a z epével kiválasz­
tódó kontrasztanyaggal végzik. Ezt a kontrasztanyagot
iv. adjuk be, hígítás nélkül vagy infúzióban. Jódtartalmú
kontrasztanyag beadása előtt el kell végezni a jódérzé-
kenységi próbát. Ez hasonló m ó d o n történik, mint a z
urográfiánál. A beadás után kb. 20 perccel készül az el­
ső felvétel, majd utána a kontrasztanyagtól f ü g g ő e n 1 -
2 óra után a következő. Néha készítenek ún. késői fel­
vételt is.
Ez a vizsgálat lehetőséget ad az epehólyag működé­
sének, ürülésének vizsgálatára is. Ha az epehólyag jól
telödött, utána olyan ételt adunk, ami az összehúzó­
dást elősegíti. Ilyenek a zsíros ételek, bizonyos g y ó g y ­
szerek. A d á s u k után készült felvételen az látható, h o g y
az epehólyag megkisebbedett-e vagy s e m . Ha nem, ak­
kor a működése nem kielégítő. Fontos tudni, hogy a
zsíros étel epegörcsöt okozhat! Ezt a módszert csak
igen körültekintően s z a b a d alkalmazni.
Az ápoló feladata, hogy a vizsgálat előkészületeit, a
vizsgálati időpontokat pontosan betartsa és a beteggel
is betartassa.
Ma már ezt a vizsgálatot is ritkán v é g z i k , előnyben
részesül a nem invazív ultrahangvizsgálat.
Retrográd cholangio-pankreatográfia (endosz­
kópos retrográd cholangio-pankreatográfia)
(ERCP).
A vizsgálat célja az epeutak és a hasnyálmi­
rigy vezetékének vizsgálata, a bennük lévő elvál-
79. fejezet • E s z k ö z ö s vizsgálatok és beavatkozások
79.79. ábra.
Endoszkópos retrográd cholangio-pankreatográfia
(ERCP)
tozás (például epeúti kő, pancreas vezetékének el­
záródása), kimutatása és lehetőség szerint ezek
endoszkópos megoldása (például epcúti kő eltá­
volítása, vagy az epeelfolyás biztosítása az epcu-
takba helyezett drén alkalmazásával).
Endoszkópon át vékony műanyag kanült ve­
zetnek a Vater-papilla nyílásán a közös epeveze­
tékbe, és ezen keresztül fecskendezik be a kont­
rasztanyagot. Mivel nem kiválasztásos vizsgálat­
ról van szó, bármelyik vízoldékony kontraszta­
nyag használható. Ezzel a módszerrel nem csak
az epeutak, hanem a hasnyálmirigy vezetéke is
feltölthető. Az előkészítés azonos a duodenosz-
kópiánál tanultakkal, azzal a különbséggel, hogy
ez esetben a beavatkozás előtt vérkép, vércso­
portvizsgálat szükséges, és rendezni kell az esetle­
ges véralvadási zavarokat is. Ezekre azért van
szükség, mert a vizsgálattal egyidőben - mint em­
lítettük - gyakran endoszkópos sebészeti beavat­
kozás is történik (papillotomia és epeúti kó'eltá-
volítás). (19.19. ábra).
Fontos a vizsgálat utáni megfigyelés. Fellép­
het fájdalom, a papillotomia utáni vérzés és a
hasnyálmirigy feltöltése után enyhe hasnyálmi­
rigy-gyulladás is. A beavatkozás másnapján
ezért vérképvizsgálat és hasnyálmirigy-funkciós
vizsgálat szükséges. Ezek értékeléséig koplaltat­
juk a beteget.
A csontok vizsgálata
A csontok röntgenvizsgálatára legtöbbször bal­
esetek kapcsán kerül sor. Mindig felvétel készül.
A koponyacsont töréseinek kimutatása megbíz­
hatóbb CT-vel.
Az osteoporosis vizsgálatára jelenleg legmeg­
bízhatóbb módszer a kettős energiájú röntgen-
abszorpciometria (dual-energy x-ray absorptio-
metry - DEXA). Megbízhatóan jelzi a csontsűrű­
séget, rövid ideig tart, sugárterhelés jelentéktelen.
Előkészítést nem igénylő vizsgálat, ismerni azért
kell, mert bizonyos esetekben (például menopau-
sa előtt) jelentőségére fel kell hívni a figyelmet
(19.20. ábra). A röntgensugárzás minimális, su­
gárvédelem nem szükséges.
Mind a kontrasztanyagos, mind az izotópos
epeúti vizsgálat elvégezhető járóbetegeknél is. A
műszerezettséget igénylő, különösen pedig en­
doszkópos sebészeti beavatkozással is járó vizs­
gálatot azonban intézetben fekvő betegeken vég­
zik.
A has natív röntgenvizsgálata
A hasi szervek, elsősorban a bélrendszer vizsgála­
tának elég gyakran alkalmazott módszere, főként
heveny hasi betegségekben végzik (bélátfúródás,
bélelzáródás gyanúja). Ilyenkor kontrasztanyag
nélkül natív röntgenvizsgálatot végeznek (neve­
zik helytelenül „üres" has vizsgálatnak is). Célja
általában kettős:
Gyomor- vagy bélátfúródás kimutatására
azért alkalmas, mert a szabad hasüregbe jutott Ie-
79.20. ábra.
Osteoporosis („csontritkulás") vizsgálata ( D E X A )
vegő vagy bélgáz álló helyzetben a legmagasabb­
ra, a rekeszizom alá jut, ott kontrasztanyagként
viselkedik (a környezetéhez képest sugáráteresz­
tő) és röntgenárnyékot ad.
Az esetben pedig, ha a bélműködés valami­
lyen ok miatt leáll, a béltartalom nem mozdul és
felette bélgázok helyezkednek el, a bélben lévő
folyadék vízszintes nívója felett látható a gázár­
nyék.
A fizika törvénye szerint ezek a vizsgálatok
akkor értékelhetők megbízhatóan, ha a vizsgá­
lat álló testhelyzetben történik. Súlyos, állni
nem tudó betegeknél fekvő helyzetben is elvé­
gezhető, így azonban az értékelése nehézkes. Az
a beteg, akinél ilyen vizsgálatot végzünk, előtte
nem kaphat beöntést, mert az így bejuttatott és
a vastagbélben maradó folyadék is nívóárnyé­
kot adhat.
Intervenciós radiológia
Olyan radiológiai vizsgálatot jelent, mely során
sebészeti jellegű beavatkozás (szúrás, metszés) is
történik. Ily módon ejtett nyíláson át érbe vagy
valamely szervbe tűt vagy katétert vezetnek. Ezen
keresztül kontrasztanyagot fecskendeznek be,
láthatóvá téve ezzel ereket vagy epeutakat, és
azokon szükség szerint beavatkozást (például tá­
gítást) is elvégezzenek.
Valamennyi invazív vizsgálat, a beteg felkészí­
tése ennek megfelelően történik. Szükséges hozzá
a vérkép, véralvadási viszonyok ismerete, szükség
szerint rendezése és a vércsoport vizsgálat. Szük­
séges továbbá a beteg tájékozott beleegyezése,
írásbeli hozzájárulása
Az erek kontrasztanyagos vizsgálata
Az erek és a szív üregei is sugáráteresztők, rönt­
genvizsgálatnál csak úgy tehetők láthatóvá, ha
kontrasztanyaggal feltöltjük ezeket. Az erek vizs­
gálatának célja, hogy érelzáródás gyanúja esetén
annak helyét meghatározzuk.
 Az artériák vizsgálatánál (arteriográfia) ma
m á r arra is van lehetőség, hogy az elzáródás vagy
jelentős szűkület helyének felismerésekor a vizs­
gálat során annak tágítását is elvégezzék. Az ar­
tériák vizsgálatánál a számítógépes technikát is
igénybe veszik.
A vénák röntgenvizsgálatát (flebográfia)
trombózis gyanúja esetén végzik, annak bizonyí­
t á s á r a vagy kizárására.
Előbbi vizsgálatokat általában a nem invazív
ultrahangvizsgálat előzi meg, ami gyakran helyet­
tesíti is.
A koszorúerek ultrahanggal nem, csak kont­
rasztanyagos feltöltéssel vizsgálhatók (korona-
19.21. ábra.
rográfia). A vizsgálat célja a feltételezett szűkület
Koronarográfia
(vagy szűkületek) felkeresése és a vizsgálattal
egyidőben a szűkületek tágítása, átjárhatóságá­
nak helyreállítása is (percutan transluminaris co­
ronaria angioplastica - P T C A ) (19.21. ábra). A hörgők vizsgálata

Bronchográfía. A hörgők kontrasztanyagos rönt­

P e r k u t á n t r a n s z h e p a t i k u s c h o l a n g i o g r á f i a (PTC) genvizsgálata. A vizsgálat célja a hörgők alakjá­

nak (például brochiektázia) vagy feltételezett el­

Olyan esetekben, ha az epeutak endoszkópos z á r ó d á s á n a k (például d a g a n a t ) vizsgálata.

úton nem ábrázolhatók, vagy az epe elfolyását ily A kontrasztanyagot a bronchoszkópon át be­

m ó d o n nem sikerül biztosítani, lehetőség van a vezetett katéteren keresztül röntgenátvilágítás

b ő r ö n át beszúrt tűvel röntgen-ellenőrzés mellett közben fecskendezik a hörgőkbe, majd felvétele­

tágult epeutat felkeresni. Ha ez sikeres, ezen ke­ ket készítenek. A beteg előkészítése azonos a

resztül drén behelyezésével és azt a közös epeve­ bronchoszkópiánál tanultakkal. Vizsgálat után a

zetékbe vezetve az epe elfolyása a nyombél felé kontrasztanyag kiürül a hörgőkből. Ezt elősegít­

biztosítható. A beavatkozás utáni napon általá­ hetjük úgy, hogy a vizsgált oldallal ellentétes old­

ban ellenőrző hasi ultrahangvizsgálatot is végez­ a l á r a fektetjük a beteget, vagy lejtőztetjük. Lehet

nek. adni köptetőt is. A kontrasztanyag többnyire né­

hány ó r a alatt kiürül.

Ápolói feladatok a beavatkozások után: álta­ Ezt a vizsgálatot egyre ritkábban végzik,

lában egy napig fektetni kell a beteget, és megfi­ többnyire helyettesíti a beteg s z á m á r a nem meg­

gyelni, nem keletkezett-e szövődmény, elsősorban terhelő CT-vizsgálat.

vérzés. E célból ellenőrizzük a keringési paramé­

tereket (vérnyomás, pulzus), és ha az események
indokolják, a vérképet is. Artériás beavatkozás Komputertomográfia
után a szúrás helyére nyomókötést helyeznek,
ami szintén egy n a p után távolítható el. Bőven A számítógépes rétegvizsgálat (computertomog-
kell adni folyadékot (ha nem képes inni, a k k o r raphia - CT) számos, az előbbiekben említett
infúziót) és mérni a vizeletet legalább egy n a p o n röntgenvizsgálatot helyettesít. Ez nem csupán
keresztül. azért jelentős, mert a beteg s z á m á r a sokkal kevés-
 bé megterhelő, hanem azoknál több, pontosabb
I P információval is szolgál. Ma már szinte minden
szerv vizsgálható ezzel az eljárással.

Előkészítés: a beteggel ismertetjük a vizsgálat

célját és annak menetét is nagy vonalakban. Két
okból invazív vizsgálatnak tekintendő:
sugárterheléssel jár és
_ gyakran adnak kontrasztanyagot, amivel
szemben allergiás reakció léphet fel.

Ennek megfelelően lehetőleg nem végzik vá­

randósokon, és a beavatkozás előtt allergiára vo­
79.22. ábra.
natkozó kórelőzményt is tisztázni kell (jódérzé-
kenység). Ezen kívül a kontrasztanyag bizonyos
gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphet, az ilyenek Komputertomográfia ( C T )

adását a vizsgálat előtt néhány nappal szünetel­

tetni kell. Egyébként előkészítésre nincs szükség.
Szükséges viszont a beteg együttműködése, nyug­
talan betegnél az eredmény kétséges, mivel a vizs­
gálat idején mozdulatlanul kell feküdni (19.22.
ábra).
A vizsgálathoz a beteggel cl kell juttatni a
vizsgálat indokolását tartalmazó beutalót, és
amennyiben rendelkezésre áll, a megelőző vizsgá­
latok (például mellkasröntgen, ultrahangvizsgá­
lat) leleteit is.
Komputertomográfiával nem csak vizsgálatot
lehet végezni, hanem segítségével („CT-vezérlés­
sel") belső szervekből (például májból, testüregi
nyirokcsomókból) biopsziát is lehet végezni szö­
vettani vizsgálat céljára. Ilyen esetekben a beavat­
kozás előtt tisztázni kell a véralvadási viszonyo­
kat, és szükséges a vérkép és vércsoportvizsgálat
is. Ezekre azért van szükség, mert a biopszia nem
közvetlenül szem ellenőrzése mellett történik, így
fel kell készülni vérzéses szövődményre. Ez sze­
rencsére csak ritkán fordul elő.
CT-vezérelt biopszia után egy napig fektetjük
a beteget, ellenőrizzük a vitális paramétereket, és
másnap vérképvizsgálatot végzünk.
A szövetmintát rögzítő oldatba helyezzük, és
a szükséges dokumentációkkal - elektronikus
úton - a kórszövettani laboratóriumba juttat­
juk.
Sugárterápia
A röntgensugarakat, illetve már ionizáló sugár
sokat nemcsak diagnosztikai célból alkalmazz
hanem gyógyításra is. Ma röntgensugarakat
vésbé, inkább az egyéb ionizáló sugárzásokat
kalmazzák (rádium, kobalt). Az ilyen sugár
gyógyító hatása azon a tulajdonságán alaps
hogy testen áthatolva egy részük elnyelődik, és
élő sejtekben fizikai, kémiai és élettani hatást
ki. A sugárzásra a szervezet különböző sejtjei n
egyformán reagálnak. Legérzékenyebbek a n
rokszervek, a csontvelő, az ivarsejtek, tovább
gyorsan osztódó daganatsejtek. Utóbbi m
használják bizonyos daganatok gyógyításá
mégpedig eredményesen. Tudni kell azonb
hogy nem minden daganat sugárérzékeny (ezek
ún. sugárrezisztens daganatok). A daganatsej
azonban csupán sugárkezeléssel ritkán pusztít
tok el, ezért ezt a kezelést leggyakrabban sebés
ti kezelés kiegészítéseként alkalmazzák. A be
gárzás területét onkoradiológiai osztályon (sug
terápiás centrumokban) nagy pontossággal ha
rozzák meg annak érdekében, hogy a sugárha
minél kisebb mértékben érintsen ép szövetet.
A sugáradag egysége a gray (jele Gy), az ad
sugárdózist tehát Gy-ben fejezzük ki. A szüksé
összadagot több nap vagy hét alatt kapja me
beteg.

A sugárkezelés mellékhatásai
A sugárkezelés indikációját orvos vagy orvosok­
ból álló munkacsoport állítja fel, a kezelés köz­
ben jelentkező mellékhatások ismerete viszont
szükséges az ápolók számára. A sugárkezelésnek
lehet helyi és általános mellékhatása.
Helyi reakciók. A helyi reakció azon a területen
jelentkezik, ahova a sugárzást adják. Többnyire
csupán bőrpír jelentkezik, nagyobb sugáradagnál
azonban bőrgyulladás is keletkezik, amit később
pigmentáció is követ. Itt a bőr sorvadása is bekö­
vetkezhet, és a szőrzet kihull. Az ilyen bőrt ápolni
kell elsősorban bőrpuhító kenőccsel, és mechani­
kus inger (például ruha dörzsölése) nem érheti.
Általános hatás. Sugárkezelés mellékhatása
nem csupán helyileg jelentkezik, hanem általános
tünetekben is megnyilvánulhat. Ilyenek az ét­
vágytalanság, hányinger, esetleg hányás, elesett-
ség, fáradtság. Ezeket együttesen röntgencsömör­
nek vagy röntgenkáternek nevezik. Csökkenthető
hányáscsillapítókkal, roborálással, vitaminokkal.
Minden törekvés ellenére előfordul, hogy ezek
miatt meg kell szakítani a kezelést.
Az ápoló feladata, hogy sugárkezelés közben
fellépő minden újabb panasznak, tünetnek - bár­
milyen csekélységnek tűnhet is - jelentőséget tu­
lajdonítson, mert a mellékhatások jelentkezhet­
nek változatos formában is.
A sugárkezelés a csontvelőt, így a vérképzést
is károsítja, kezelés közben bizonyos időnként a
vérképet ellenőrizni kell.
Radioaktív izotópok, izotópvizsgálatok
A radioaktív elemek Curie megfigyelése óta is­
mertek. Ezeket az elemeket évtizedek óta alkal­
mazzák az orvostudományban a diagnosztikában
és a terápiában is.
Radioaktív elemek a természetben is előfordulnak.
Ezek olyan elemek, melyek a t o m m a g j a külső beavatko-
19. fejezet Eszközös vizsgálatok és beavatkozások
zás nélkül bomlik, más a t o m m á alakul át, eközben
energia szabadul fel, mely sugárzásként jelentkezik. Az
első ilyen radioaktív anyag (radium=sugár) a rádium
volt.
Az elmúlt évtizedekben sikerült mesterségesen is
előállítani radioaktív anyagokat, ezeket radioaktív izotó­
poknak nevezzük. Ugyanolyan tulajdonságokkal ren­
delkeznek, mint a természetes radioaktív elemek.
Izotópvizsgálat során a radioaktív anyagokat
igen kis mennyiségben juttatjuk a szervezetbe, a
sugárzás megállapításához igen érzékeny műszer­
re van szükség. Ilyen például a Geiger-Müller-íé-
Ie számlálócső vagy annak változata, mellyel kis
energiájú sugárzás is kimutatható.
Attól függően, hogy melyik szervet kívánják
vizsgálni, más-más izotóppal végzik a vizsgálatot.
Lényege, hogy a vizsgálandó szerv kiválassza és
bizonyos ideig tárolja is az izotópot, tehát sejtje­
ihez kötődjön. Az izotóppal végzett vizsgálatot
szcintigráfiának nevezzük.
Ápolói feladatok. Akár diagnosztikus, akár
terápiás célból végzik a beavatkozást, az ionizáló
sugárzás miatt gondoskodni kell a szükséges vé­
delemről. Ilyen anyagokkal dolgozóknak időről
időre meg kell újítani a sugárvédelmi ismeretei­
ket. Az izotópot hordozó személy sugárforrásnak
tekintendő. Ennek megfelelően bizonyos ideig el
kell különíteni olyan személyektől, akik különö­
sen sugárérzékenyek (csecsemők, várandósok),
bizonyos ideig tömegközlekedési járműveken
nem utazhatnak, és váladékaikat is külön kell ke­
zelni.
Leggyakrabban végzett izotópvizsgálatok
A pajzsmirigyvizsgálat volt az első, amit izotóp­
pal végeztek. Azt vizsgálták, hogy a pajzsmirigy
képes-e felvenni és hosszabb ideig tárolni radio­
aktív jódot, és ebből a működésre következtettek.
A funkció megítélésére ma ennél megbízhatóbb
laboratóriumi módszereink vannak, azonban a
pajzsmirigy nagyságának és a benne lévő göbök
jódfelvételének vizsgálatát ma is ezzel a módszer­
rel végzik. Felderíthető, hogy a látott göb hor­
montermelő („forró" göb) vagy nem működő,
esetleg daganatos göb („hideg" göb) (19.23. áb­
ra).
A máj izotópvizsgálata arra a kérdésre ad vá­
laszt, van-e a májállományban idegen szövet (pél­
dául daganat), ami nem úgy viselkedik, mint a
májszövet, tehát nem tárolja a speciális izotópot.
Ez a vizsgálatnál, a máj „feltérképezésénél" ki­
esést mutat. Hasonlóan értékelhető, ha a máj
ugyan egyenletesen tárol izotópot, de csak cse­
kély mértékben; ez a máj működésének diffúz ká­
rosodására utal.
Az epeutak vizsgálatának elve hasonlít a rönt­
genvizsgálathoz: az epével kiválasztódó izotópot
adnak (iminodiacetát - nevezték HIDA-nak, he-
patikus iminodiacetát - ma hepatobiliáris szcin-
tigráfiának hívjuk), ennek útja az epeutakon kö­
vethető, esetleges elfolyási akadály helye megáll­
apítható, továbbá az is, hogy az izotóp bejut-e az
epehólyagba.
Az agy izotópvizsgálata azon alapul, hogy az
idegen (daganat-) szövet fokozottan veszi fel és
tárolja az e célra szolgáló izotópot. Az ún. „izo-
tópdúsulás" utal körülírt betegségre. Az agyi tu­
morok esetében ma inkább a CT és MR vizsgála­
tok használatosak.
A vörösvérsejtek élettartama is meghatároz­
ható izotóp segítségével. A krómizotópot a vö­
rösvérsejtek felveszik. Bizonyos időnként mérik a
keringő izotóp aktivitását, ennek mértékéből kö­
vetkeztetni lehet arra, hogy a vörösvérsejtek élet­
tartama normális vagy gyorsabban pusztulnak-e.
(Hemolízis gyanúja esetén végzik ezt a vizsgála­
tot, erre más, egyszerűbb vizsgálatok is ismerete­
sek.)
A tüdő izotópvizsgálata kapcsán választ vá­
runk arra, hogy a tüdőben van-e olyan terület,
ahova a beadott izotóp nem tud eljutni, tehát el­
záródott-e a tüdőverőér. Ha igen, ez tüdőinfark-
tusra utal. Ezt a perfúziós szcintigráfiát ma kiegé­
szítik ventilációs vizsgálattal: ez izotópot tartal­
mazó aeroszol inhalációjával történik. Tüdőem-
79.23. ábra.
A pajzsmirigy izotópvizsgálata
bólia gyanúja esetén végzik Előkészítést nem igé­
nyel,
A csontok izotópvizsgálata. A csontokban
megjelenő daganatok (áttétek) az erre a célra
használt izotópot „halmozzák", így képileg jól
ábrázolható a daganat fennállása és annak loka­
lizációja. Elsősorban onkológiai betegek vizsgá­
latában használatos (12.24. ábra).
A szív izotópvizsgálata arra keresi a választ,
hogy van-e a szívizomzatban olyan terület, ahol
csökkent a vérellátás. A beteg terheléses vizsgá­
lattal egybekötve kapja az izotópot. A vizsgálat
befejezéséig a beteg nem táplálkozhat.
Leukocita-szcintigráfia. Olyan, egyéb vizsgá­
lattal nem megközelíthető gyulladás kimutatásá­
ra szolgáló vizsgálat, ahol granulociták („falósej­
tek") nagy tömegben koncentrálódnak. A beteg­
től vett vérhez a benne lévő fehérvérsejteket
„megjelölő" izotópot adnak, majd visszaadják a
betegnek. Az izotóppal jelölt fehérvérsejtek a töb­
bivel együtt a gyulladásos helyen koncentrálód­
nak, „izotópdúsulást" hoznak létre, ami sugárzás
révén a felvételeken jól látszik.Előkészítést nem
igényel.
Pozitronemissziós tomográfia (PET). Az
egyik legmodernebb orvosi funkcionális képalko­
tó eljárás, amely pozitron sugárzó izotópokkal je­
lölt molekulák segítségével képes a szervezet bio­
kémiai folyamatait ábrázolni. Elsősorban az on­
kológiai gyakorlatban használatos, de kardioló­
giában, neurológiában és bizonyos gyulladásos
betegségek diagnosztikájában is alkalmazható. A
módszer lényege, hogy különböző biológiai anya­
gokat (például glükózt) bomlásuk során pozit-
ront kibocsátó izotópokkal jelölnek, majd ezt a
radiofarmakont a betegbe juttatják, és ennek az
anyagnak az eloszlását leképezik. Leggyakrabban
olyan izotópot alkalmaznak, mely a fokozott glü-
kóz-anyagcseréjű sejtekben (például rosszindula­
tú daganatok, agy, szívizom) halmozódik, de nem
alakul át, ugyanabban a formában a vesén ke­
resztül a vizelettel kiürül. Ellenjavallata nincs (vá­
randósoknál természetesen csak vitális indikáció
esetén végezhető), gyorsan kiürül. Cukorbetegek­
nél törekedni kell arra, hogy a vizsgálat kezdetén
a vércukorszint megközelítse a normálértéket.
Vizsgálat előtt kb. 6 órás éhezés szükséges, de
kellő mennyiségű folyadékbevitelt (például ás­
ványvíz) biztosítani kell, ez gyorsítja az izotóp ki­
ürülését.
Ezek az ún. statikus izotópvizsgálatok (szcin-
tigráfiák) a felvételeken egy-egy helyzetet rögzíte­
nek. Ezenkívül ismert az ún. dinamikus szcintig-
ráfia fogalma is. E módszerrel egyes szerveket
működés közben - folyamatosan - vizsgálnak és
következtetnek a működésükre, figyelik mozgá­
sukat (például a nyelőcső vagy gyomor vizsgála­
tánál). Ezeket a vizsgálatokat számítógép segítsé­
gével végzik.
Izotópkezelés (Gyógyítás radioaktív izotópokkal)
A radioaktív izotópok nem csupán a diagnoszti­
kában, hanem a terápiában is hasznosíthatók.
E tekintetben leggyakoribb alkalmazási terü­
let a pajzsmirigytúltengés (hyperthyreosis) vagy
bizonyos pajzsmirigyrákok gyógyítása és a fáj­
dalmat okozó csontdaganatok palliatív kezelése.
Ilyen kezelés lebonyolítása szakemberek fel­
adata. Ápolási szempontból azt kell tudnunk,
hogy az ilyen kezelésben részesült személy kör­
nyezetében élő személyek sugárterhelésének vé­
delme érdekében szükség van a beteg étmeneti
izolálására. Ez történhet a beteg otthonában, de
szükség lehet a radioterápiás osztályon történő
elhelyezésre is.
19.24. ábra.
A csontok izotópvizsgálata
Sugárvédelem
Mind a röntgensugárzás, mind a rádium és radi­
oaktív izotópok sugárzása élettani változásokat
hoz létre az élő sejtekben. Egészséges emberben
ez nem kívánatos, sőt káros, ezért ilyen anyagok­
kal vagy felszereléssel való foglalkozás közben
nagy figyelmet kell fordítani a sugárvédelemre.
Röntgenvizsgáló helyiségben nemcsak a rönt­
gencsőben keletkező sugárzással kell számolni, itt
ún. szórt sugárzás is keletkezik a tér minden irá­
nyában. Ez főleg az ott dolgozókat veszélyezteti,
mert bár egyszerre kis mennyiségű, de hosszú
időn keresztül mégis jelentős sugáradagot kap­
nak, ami károsítja a szervezetüket. A leghatáso­
sabb védelmet az ólom biztosítja. Ezért az orvos
ólomkötényben és ólomkesztyűben vizsgál, az
asszisztens is ólomkötényt vesz és ólomfal mö­
gött végzi a munkáját.
Az ionizáló sugárzást alkalmazó vizsgáló he­
lyeken dolgozók ún. dózismérőt viselnek, mely
regisztrálja a kapott sugáradagot, és ezt bizonyos
időnként ellenőrzik. Ápolónő és várandós nő ne
tartózkodjon az ilyen vizsgáló helyiségben.
A rádium és a radioaktív izotóp hatásával
szintén számolni kell. Az ilyen anyagot hordozó
személy sugárforrásnak tekintendő mindaddig,
 79. fejezet Eszközös vizsgálatok és beavatkozások
amíg a beadott izotóp el n e m b o m l o t t . Sugár­
mm • szennyezettnek t e k i n t h e t ő k ruhái és testváladékai
is. Ezért székletét, vizeletét ennek megfelelően
kell tárolni és megsemmisíteni. K ü l ö n ö s e n váran­
d ó s o k a t és kisgyermekeket kell óvni az ilyen su­
gárzástól például olyankor, a m i k o r a beteg nem
intézetben fekszik, hanem o t t h o n á b a n tartózko­
dik. Intézetből v a l ó t á v o z á s k o r nem utazhat tö­
megközlekedési j á r m ű v ö n .
M e g kell jegyezni a z o n b a n azt is, hogy mind
diagnosztikus, m i n d terápiás célra rövid felezési
idejű i z o t ó p o k a t használnak
Ultrahangvizsgálatok
Az eddig tanult műszeres vizsgálatok és sugaras
eljárások némelyike több-kevesebb kellemetlen­
séggel - n é m e l y k o r pedig szövődmény lehetősé­
gével is - jár a beteg számára. Az ultrahang alkal­
mazása sok esetben pótolja az e l ő b b i e k e t , más­
részt pedig szélesíti a diagnosztikai lehetőségeket.
Nem invazív vizsgálat.
A hanghullámok mechanikai rezgések, melyeknek
csak egy része fogható fel az emberi füllel. A hallható
hangok felső határa függ az életkortól 12 0 0 0 - 1 6 0 0 0
rezgés/s között van. Az efölött lévő, füllel már nem hall­
ható rezgéseket ultrahangnak nevezzük.
Az ultrahanghullámok mint mechanikai rezgések
anyaghoz kötöttek: terjedésükhöz test vagy folyadék
közvetítése szükséges, ezek és a levegő határáról majd­
nem egészében visszaverődnek. Az emberi testben
meghatározott sebességgel terjednek, ez függ a szöve­
tek tulajdonságaitól (például vastagság, sűrűség). A di­
agnosztikában alkalmazott ultrahang terjedési sebessé­
ge az emberi szövetekben 1 4 9 0 - 1 6 1 0 m/s között van,
hullámhossza pedig 0,15-1,5 mm a frekvenciától füg­
gően. Az ultrahang terjedése során a fényoptikához ha­
sonló jelenségek következnek be: visszaverődés, átha­
tolás, elhajlás és szóródás.
Az ultrahang előállításához legtöbbször kvarckris­
tályt használnak, melyet gerjesztve mechanikus rezgés
keletkezik. A visszavert hullámok észlelésekor ennek
79.25. ábra.
A has ultrahangvizsgálata
fordítottja játszódik le. A kristályra nyomás hat, azon
elektromos töltés keletkezik. A mechanikus hullámok a
kristály összenyomatásához vezetnek. Ezzel feszültsé­
get hoznak létre, amit fel lehet erősíteni és léthatóvá le­
het tenni. A készülék vizsgálófeje adja az impulzusokat,
és fel is fogja a visszaverődő hullámokat.
A vizsgálat t e c h n i k á j a . A beteg testhelyzete at­
tól függ, milyen szervet vizsgálnak. H a s i szervek
vizsgálatánál h á t o n fekszik a beteg (19.25. ábra);
nyaki szervek vizsgálatánál szintén a h á t á n , de a
fejét h á t r a feszítve; a vesék vizsgálatánál kissé ol­
dalán; ízületek vizsgálatánál a n n a k megfelelő po­
z í c i ó b a n . Az u l t r a h a n g h u l l á m o k a levegő-test ha­
tárról m a j d n e m egészükben visszaverődnek, ezért
a vizsgálófej és a testfelület k ö z ö t t szoros akusz­
tikai kapcsolatot kell létesíteni. Ennek érdekében
a beteg b ő r é t olajjal (például parafin) vagy vízben
oldódó géllel kell b e k e n n i , amit azután a vízzel le
lehet és le kell m o s n i .
Előkészítés. C s a k olyan esetben kell előkészí­
tés, ha g á z n e m ű anyag zavarná a vizsgálatot. Ez
értelemszerűen a hasi szervek vizsgálatára vonat­
kozik. M e t e o r i z m u s esetén a bélgázokat m e g kell
kötni, e c é l b ó l a vizsgálatot m e g e l ő z ő n a p o n ad-
sorbenst adunk, a vizsgálat napján pedig a n n a k
elvégzéséig nem étkezhet. Urológiai célú vizsga-
 79. fejezet - Eszközös vizsgálatok és beavatkozások

19.26. ábra.
Az epehólyag ultrahangképe: a) ép epehólyag, b) köves epehólyag

latnál azonban telt hólyag szükséges, ezért előtte Nőgyógyászati gyakorlatban a méhet és füg­
bőven kell folyadékot fogyasztani. gelékeit vizsgálják (transvaginális ultrahangvizs­
gálat, TVS).
Az ultrahangvizsgálat leggyakoribb területei. Szív és érrendszer vizsgálata. A szív vizsgálata
Legkiterjedtebben a szülészeti gyakorlatban al­ a szívüregek nagyságára, alakjára, a billentyűk
kalmazzák éppen a veszélytelensége miatt. Az int- elváltozásaira, az áramlási viszonyokra ad vá­
rauterin élet korai szakában kimutatható a mag­ laszt. Az érrendszer vizsgálata elsősorban a szű­
zati szívműködés, a magzatmozgás, továbbá mér­ kületek vagy elzáródások (elsősorban vénás
hetők a magzat méretei, nagysága, helyzete, a trombózis, vagy az artéria carotisok stenosisa) ki­
méhlepény helyzete, felismerhető az ikerterhes­ derítésére szolgál.
ség, fejlődési rendellenességek, stb. Ma már a csecsemők csípőízületi szűrővizsgá­
A szokványos hasi ultrahangvizsgálattal első­ latát is ultrahangvizsgálattal végzik.
sorban a parenchymás szerveket és néha üreges
szerveket lehet vizsgálni, mint például: máj és
epeutak (19.26. ábra), (daganatok, epekövesség,
epehólyaggyulladás) hasnyálmirigy (gyulladás,
tályog, cysták), lép, nyirokcsomók, tályogok,
vérzések, a gyomor-bél rendszer körülírt fali meg-
vastagodásai (tumorok, körülírt gyulladások).
Ezen vizsgálatok előtt a beteg ne étkezzen, az epe­
hólyag étkezés utáni összehúzódása ugyanis ne­
hezíti annak megítélését.

Vesék esetén vesekő, vesemedence tágulata, da­

ganatok mutathatók ki. Ez esetben az szükséges,
hogy ezek a üregek (vesemedence, húgyhólyag),
folyadékkal ki legyenek töltve, tehát vizsgálat előtt 79.27. ábra.
bőven kell folyadékot fogyasztani (19.27. ábra). A vese ultrahangképe
 Pajzsmirigy vizsgálata pajzsmirigy göbös el­
változásának felderítését célozza.
Endoszkópos ultrahangvizsgálatok. Ma már
ismertek olyan készülékek, melyek endoszkóp se­
gítségével üreges szervbe (például nyelőcsőbe,
gyomorba, végbélbe) juttathatók, és ebben a
szervben lévő daganat mélységi kiterjedését vizs­
gálják vagy üreges szerv közvetlen szomszédágá­
ban lévő szervet (például a gyomorral érintkező
hasnyálmirigyet). Ezek a vizsgálatok az endosz­
kópos vizsgálattal egyező beavatkozásnak minő­
sülnek, az előkészítés és a beteg tájékoztatása
azokkal azonos. A vizsgálandó szervnek üresnek
kell lennie, tehát a nyelőcső, gyomor esetében éh­
79.28. ábra.
gyomor, a végbél vizsgálatánál pedig előtte annak
Mágneses rezonancia (MR) vizsgálat
kitisztítása (legtöbbször elég a beöntés) szüksé­
ges.
Ultrahang segítségével egyéb diagnosztikus a szövetek összetételéről (a csontokról, illetve folyadé­
beavatkozás is történik, ezek közül legfontosabb kokról más-más jelet képez Ie a készülék) (19.29. ábra).
az ultrahangvizsgálattal vezérelt biopszia (máj,
pajzsmirigy, nyirokcsomók) de a parenchymás A beteg előkészítést nem igényel, vannak
szervekben lévő cysták, vagy tályogok (máj, has­ azonban ellenjavallatai: gépi lélegeztetés, kla-
nyálmirigy) gyanúja esetében ezek punkciója is usztrofóbia (a vizsgálat viszonylag zárt térben
elsősorban diagnosztikus beavatkozás, de lehet történik), pacemaker, eltávolíthatatlan fémproté­
egyúttal terápiás hatása is. Mivel ezek intervenci­ zis.
ós beavatkozásnak minősülnek, előtte a véralva­
dási viszonyok tisztázása illetve ha kell, azok ren­
dezése szükséges és ismerni kell a beteg vércso­
portját is. Csapolások, biopsziák
A csapolás (szúrcsapolds, punctio, punkció)
olyan orvosi beavatkozás, melynek során vala­
Mágneses rezonancia vizsgálat mely testüregből, üreges szervből folyadékot, vá­
ladékot nyerünk. A mindennapos orvosi gyakor­
A mágneses rezonancia vizsgálat (magnetic reso- latban nem tartozik a ritka beavatkozások közé,
nance imaging - M R I ) igen informatív, nem inva­ annál is inkább, mert nem csupán gyógyító cél­
zív, elvégzésének azonban vannak feltételei. zattal végzik hanem sokszor ennek segítségével
sikerül bizonyos betegségeket megállapítani is.
Az MRI lágyrészek, csontok g a z d a g megjelenítését Biopszia: tűvel vagy sebészeti módszerrel élő
biztosítja anélkül, h o g y a betegre nézve bármely ve­ ember valamely szervéből távolítanak el kis dara­
szélyt jelentene. A testet vagy testrészt (például fejet) bot diagnosztikus célból. Autopszia: halottból
egy zárt térbe helyezik, melyben erős mágneses mező vett anyag szövettani vizsgálata.
van (19.28. ábra). Ennek hatására - itt n e m részletezett Ezek a beavatkozások a betegnek kisebb-na­
módon - a protonok k ü l ö n b ö z ő m ó d o n rendeződnek, gyobb kellemetlenséget okoznak, és ha nem vé­
s közben energiát sugároznak ki és felvilágosítást adnak gezzük a szabályoknak megfelelően, nem is ve-
szélytelen eljárások. Ezért mind az előkészítést,
mind magát a beavatkozást nyugodt körülmé­
nyek között, körültekintően kell végezni.
Az előkészítést az határozza meg, hogy milyen
punkcióra készülünk. Ennek megfelelően készít­
jük elő az eszközöket és készítjük fel a beteget is.
Mindig alaposan át kell gondolni az előkészíten­
dő eszközöket, gyógyszereket stb., mert a műve­
let végzése közben a beavatkozás színhelyét nem
szabad elhagyni. Ezért helyes, ha az előkészítést
kétszer átgondoljuk, és mielőtt a beavatkozás
kezdődik, újra ellenőrizzük, hogy minden kéznél
van-e. Olyan eszközökből, amelyek használat
közben leeshetnek, eltörhetnek, sterilitásukat
veszthetik, többet készítünk elő a szükségesnél
(elsősorban fecskendők, tűk, steril kémcsövek).
Az előkészítéskor arra is számítanunk kell, hogy
beavatkozás közben esetleg szövődmény adódik,
így a várható szövődmény elhárítására is fel kell
készülnünk. Mindig higgadtan cselekedjünk,
mert a kapkodás újabb hibák forrása lesz. A csa-
polás és a biopszia kisebb műtéti beavatkozásnak
számít, ennek megfelelő legyen az öltözékünk is
(sapka, maszk, steril kesztyűk).
Az előkészítéshez gördülő asztalkát használ­
junk, mert az eszközöket tartalmazó tálca elhe­
lyezésére általában nincs más, megfelelőbb lehe­
tőségünk.
A beteg előkészítése - felkészítése - igen fon­
tos, együttműködése feltétlenül szükséges a bea­
vatkozáskor. Helytelen, ha a betegek „egymást vi­
lágosítják fel". Ezt úgy előzhetjük meg, ha a csa-
polás eldöntésekor azonnal elmondjuk a betegnek
- és ezt hangsúlyozzuk -, hogy miért szükséges,
mi a beavatkozás lényege, őszintén elmondjuk,
hogy az milyen fokú kellemetlenségekkel jár, és a
lehetséges szövődményeket sem titkoljuk el. Azt
ne mondjuk, hogy semmiség, fájdalmatlan, mert
az ellenkezőjéről úgyis meggyőződik.
A csapolások, biopsziák invazív beavatkozá­
sok, ezért a szóbeli tájékoztatás mellett írásban is
kell kérni a beavatkozáshoz való hozzájárulását.
Aszerint, hogy a beteg hogyan reagál a terve­
zett beavatkozásra, vagy a megelőző napon vagy
közvetlenül a punkció előtt nyugtatót is adhatunk.
A csapolások, biopsziák legnagyobb veszélye
- különösen ha ismételten ugyanazon a helyen
végezzük - a fertőzés.
19.29. ábra.
Az agy MR-képe
 79. fejezet Eszközös vizsgálatok és b e a v a t k o z á s o k
A csapolást diagnosztikus és terápiás céllal vé­
gezzük.
A diagnosztikus célból történő punkció célja
kettős:
annak megállapítása, hogy valamely üreg
tartalmaz-e egyáltalán folyadékot? Ebből
ilyenkor általában csak keveset bocsátunk
le;
a nyert anyag (szövet vagy folyadék) vizs­
gálata.
Terápiás csapolásnál az egész folyadékot vagy
legalábbis nagyobb részét lebocsátjuk.
A csapolás befejezésekor a punkció természe­
tétől függően látjuk el a beavatkozás helyét steril
ragasztással, esetleg nyomókötéssel. Ugyancsak
ez határozza meg a beteg további megfigyelésé­
nek módját, valamint azt, hogy a fedőkötés mi­
kor távolítható el.
Mellkascsapolás
Célja a mellhártya két lemeze közötti folyadék el­
távolítása. Élettani viszonyok közt a két lemez
közötti résben minimális mennyiségű folyadék
van, ez biztosítja minden légvételnél a lemezek
egymáson történő akadálytalan, fájdalom nélkü­
li elmozdulását. Kóros körülmények között ez a
folyadék felszaporodik és a tüdő összenyomásá­
val csökkenti a légzó'felületet. A felszaporodás
oka többnyire gyulladás, keringési elégtelenség,
daganat. A gyulladásos eredetű folyadék az exsu-
datum,a keringési elégtelenség miatt felszaporo­
dott folyadék a transsudatum. A mellkasi folya-
dékgyülemet összefoglalóan hydrothoraxnak ne­
vezzük.
A csapolást diagnosztikus vagy terápiás céllal
végezzük. Előbbi a próbacsapolás.
Próbacsapolás. E diagnosztikus céllal végzett
punkció eldönti, van-e a mellhártya rétegei kö­
zött folyadék, s ha van, milyen színű (átlátszó,
zavaros, véres, gennyes stb.), laboratóriumi vizs­
gálattal pedig tisztázható a folyadék az összetéte­
le Ennek alapján eldönthető, hogy a folyadék ex-
sudatum vagy transsudatum és tartalmaz-e bak­
tériumot.
Előkészítés (guruló asztalon):
steril gumikesztyűk;
benzin vagy alkohol;
vatta, vattapáca, fertőtlenítő oldat;
izoláló kendő;
érzéstelenítő injekció;
2 db 2 ml-es vagy 5 ml-es fecskendő vé­
kony tűkkel érzéstelenítéshez;
2 db 10 ml-es vagy 20 ml-es fecskendő 5
cm-es tűkkel;
steril kémcsövek;
készenléti tálca.
A punkció elvégzéséhez a beteget lovagló ülés­
ben székre ültetjük. Előrehajolva karjait a szék-
támlára helyezi. Előre hajoláskor a bordaközök
kissé távolabb kerülnek egymástól.
A beszúrás helyét az orvos kijelöli (ez a borda
felső szélén van), izolálja, zsírtalanítja, fertőtlení­
ti, érzésteleníti, majd a hosszabb tűvel elvégzi a
punkciót. A nyert 1 0 - 2 0 ml folyadékot steril
kémcsövekbe fecskendezi. Ezután a szúrás helyét
ismét fertőtlenítjük, majd sterilen leragasztjuk. A
folyadékot tartalmazó steril kémcsöveket kísérő­
lappal a laboratóriumba juttatjuk. Bakteriológiai
vizsgálathoz nem is szükséges a steril fecskendő­
ből kémcsőbe fecskendezni az anyagot, hanem
arra egy másik, még a védőkupakot tartalmazó
tűt helyezünk, és ezzel együtt a fecskendőben jut­
tatjuk bakteriológiai laboratóriumba. Bármelyik
módszert alkalmazzuk, a csőre vagy a fecskendő­
re rá kell írni a beteg nevét.
Terápiás mellkascsapolás. Akkor végezzük,
ha a felgyülemlett folyadék a tüdő összenyomása
révén légzési panaszokat okoz. Ilyenkor az egész
folyadékmennyiséget igyekszünk lebocsátani, ki­
véve, ha az igen nagy mennyiségű. Utóbbi esetben
célszerűbb kétszeri csapolással eltávolítani a fo­
lyadékot, hogy a tüdő hirtelen kitágulásából
adódható szövődményt elkerüljük.
 79. fejezet Eszközös vizsgálatok és beavatkozások

A beteggel ismertetjük a beavatkozás célját,

szükségességét, annak módját, továbbá azt, hogy
mikor milyen kisebb-nagyobb fájdalom követ­
kezhet, vagy ha köhögés lép fel, akkor mit kell
tennie.

Előkészítés (guruló asztalon) (19.30. ábra):

steril gumikesztyűk;
benzin vagy alkohol;
vatta, vattapálca, fertőtlenítő oldat;
műanyag lepedő, vesetál; 79.30. ábra.
2 db 2 ml-es vagy 5 ml-es steril fecskendő Előkészítés mellkascsapoláshoz
vékony tűkkel érzéstelenítéshez;
érzéstelenítő injekció;
csapolókészülék;
2 db steril punkciós tű, toldalékkal, ennek
végén fecskendő vagy a csapoló készülék
kónuszához erősíthető illeszték;
1 db Kocher;
steril kémcsövek,
egy literes mérőhenger;
analeptikumok, köhögéscsillapító („ké­
szenléti tálca");
steril ragasztás, olló.

Az előkészített eszközöket még egyszer ellen­

őrizzük, mert csapolás közben a betegtől nem
mehetünk el.
A csapolás alatt lehetőleg széken üljön a be­
teg, hasonló helyzetben, mint a próbacsapolás-
nál. Mivel a beavatkozás hosszabb időt vesz
igénybe, ilyenkor a karjai alá párnát is helyezünk.
Csak a legritkább esetben fordul elő, hogy ennyi
mozgatás sem lehetséges. Ha mégis, akkor a be­
teget az ágy végéhez ültetjük, azt a karját, ame­
lyik oldalon a csapolást végezzük, a feje fölé
emeljük, és egy ápoló a művelet alatt azt végig
ebben a helyzetben tartja. Másik karjával a beteg
az ágy végének a peremérc támaszkodik. Ez a
megoldás körülményes, jobb, ha a beteget az ágy
szélére ültetjük, elé kis asztalkát teszünk, arra tá­
maszkodik, lábai alá pedig zsámolyt helyezünk.
Széken ülő beteg a szék támlájára támaszko­
dik (19.31. ábra). Felső testét lemeztelenítjük. A
segítő két ápoló közül egyik a beteg elé áll, segít
79.37. ábra.
Mellkascsapolás kórteremben
karjainak felemelésében és ebben a helyzetben
tartásában, ugyanis hosszabb beavatkozásnál ez
a helyzet fárasztó a beteg számára. A karok fel­
emelésekor - mint már említettük - a bordakö­
zök kissé tágulnak.
Az ápolónak a csapolás közben ellenőriznie
kell a beteg arcszínét, pulzusát, légzését.
Igen ritkán elesett, ülni sem tudó beteget fekvő
helyzetben is lehet csapolni. Ilyenkor a törzsét háttá­
masszal megemeljük, s oldala alá kispárnát teszünk,
hogy a csapolás helye kidomborodjék.
A csapolást az orvos és az egyik ápoló végzi.
Az orvos kijelöli a szúrás helyét, környékét zsír-
 79. fejezet Eszközös vizsgálatok és b e a v a t k o z á s o k
talanítja ( a l k o h o l ) , m a j d vatta, vattapálca segítsé­
gével fertőtleníti. ( E z a fertőtlenítő oldatot tartal­
m a z ó vattapácával a szúrás helyétől kifelé irá­
n y u l ó m o z d u l a t o k k a l történik.) E z u t á n az érzés­
telenítő i n j e k c i ó v a l érzésteleníti a beszúrás helyét,
és néhány perc v á r a k o z á s után elvégezzük a c s a ­
polást.
A p u n k c i ó s tű m ű a n y a g toldalékát Kocherrel
e l z á r j u k , í g y s z ú r j a a tűt a z o r v o s a m e l l k a s b a . A
csapoló készüléket bekapcsoljuk, a c s ő szorítását
feloldjuk Ha a tű jó helyzetben v a n , az átlátszó
csőben megjelenik a folyadék.
A mellkascsapoló készülék (29.32. ábra) lé­
nyege, h o g y szívószerkezete egy üvegtartályban
v á k u u m o t létesít, e n n e k a z ü v e g t a r t á l y n a k a m á ­
sik vezetéke v a n összekötve a p u n k c i ó s tűvel.
E l ő n y e , h o g y a tűt k e z ü n k k e l r ö g z í t e n i lehet, í g y
csapolás k ö z b e n nem m o z d u l el, az üvegben pe­
d i g látjuk a folyadék mennyiségét és színét. A m i ­
k o r a gyűjtőedény megtelt, a h o z z á v e z e t ő csövet
Kocherrel elzárjuk, a készüléket k i k a p c s o l j u k , a
folyadékot kiürítjük, m a j d folytatjuk a műveletet
a szükséges ideig. C s a p o l á s k ö z b e n ügyeljünk ar­
r a , h o g y a g y ű j t ő e d é n y ne teljék m e g e g é s z e n ,
m e r t a v á k u u m o t létesítő v e z e t é k e n á t a k é s z ü l é k ­
b e j u t a f o l y a d é k é s ott k á r o s o d á s t o k o z , a s z í v ó ­
h a t á s t c s ö k k e n t i (esetleg e l e k t r o m o s z á r l a t i s k e ­
letkezhet). Erre a k k o r is ügyelni kell, ha az utób­
bi csővezeték biztonsági szeleppel v a n ellátva.
Kényszerhelyzetben csak fecskendővel is lehet terá­
piás csapolást végezni. Ilyenkor a punkciós türe jól ta­
padó (nem merev) rövid műanyagcsövet erősítünk, a
cső másik végét pedig egy adapterrel 20 ml-es fecsken­
dőre szorítjuk. A csapolás manuálisan, szívással törté­
nik, ha a fecskendő megtelt, cserélni kell. Ezért két fecs­
kendőt használunk. Csere közben a műanyag vezetéket
a segédkező ápoló elzárja. A fecskendő tartalmát gyűj­
tőedénybe üríti, majd következik az újabb fecskendő­
csere. Ennek a módszernek egyetlen előnye a z , h o g y ha
bakteriológiai vizsgálatot is akarunk v é g e z n i , azt a pró-
bacsapolásnál leírt módon elvégezhetjük: fecskendő­
ben küldjük az anyagot vizsgálatra. Hátránya viszont,
hogy szinte lehetetlen a tű elmozdulását kiküszöbölni,
így az n a g y o b b valószínűséggel éri el a mellhártyát, és
79.32. ábra.
C s a p o l á s h o z , leszíváshoz használatos készülék
fájdalmat, köhögést, vérzést okozhat, a ptx kialakulásá­
nak is n a g y o b b a valószínűsége és a sterilitás szabályai­
nak betarthatósága is kétséges.
Bármelyik módszerrel csapolunk, mindig
olyan lassan v é g e z z ü k , h o g y a tüdőnek legyen
ideje t á g u l n i . H i r t e l e n leszívás k ö h ö g é s i r o h a m o t ,
t ü d ő v i z e n y ő t o k o z h a t . K í n z ó k ö h ö g é s esetén k ö ­
högéscsillapító injekciót a d u n k , és m i n d ennél,
m i n d t ü d ő v i z e n y ő jeleinek észlelésekor m e g s z a ­
kítjuk a csapolást. A kéznél lévő g y ó g y s z e r e k b ő l
az o r v o s választja ki a b e a d a n d ó szert. I l y e n s z ö ­
v ő d m é n y e k a c s a p o l á s befejezése u t á n i s e l ő f o r ­
dulhatnak.
A leszívás befejezésekor az o r v o s a tűt k i h ú z ­
z a , a s z ú r á s helyét ismét fertőtleníti és a r r a steril
ragasztást helyez. A dezinficienst t a r t a l m a z ó tör­
lő n e m m a r a d h a t a ragasztás alatt.
A beteget a h á t á r a f e k t e t j ü k és k é n y e l e m b e
helyezzük. L e m é r j ü k a leszívott folyadék m e n n y i ­
ségét, azt a l á z l a p o n jelöljük. Az eseményeket az
ápolási dokumentációban is regisztráljuk. O s z ­
tályátadáskor a következő műszakban dolgozó
á p o l ó n a k s z ó b a n is á t a d j u k a t ö r t é n t e k e t és a f e l ­
a d a t o k a t . A p u n k t á t u m e g y részét a z o r v o s á l t a l
elrendelt v i z s g á l a t r a eljuttatjuk a s z a b á l y o s a n k i ­
töltött k í s é r ő irattal.
E l ő f o r d u l , h o g y a z e x s u d a t u m o l y a n s o k fib-
rint tartalmaz, h o g y a lebocsátott f o l y a d é k m e g -

alvad. Ennek megelőzésére célszerű a gyűjtőe­
dénybe (mérőhengerbe) kevés 3,8 százalékos nát-
rium-citricumot önteni.
Ha a beteg állapota engedi, a csapolás után
mellkas röntgenvizsgálatot végeznek. Ezzel elle­
nőrzik, hogy a folyadékszint mennyit csökkent és
nem lépett-e fel szövődmény (ptx).
Hascsapolás
Hascsapoláskor a szabad hasüregben felszaporo­
dott folyadékot távolítjuk el. A hasüregben élet­
tani körülmények között is van minimális folya­
dék, bizonyos betegségekben azonban ez jelentő­
sen felszaporodik. A hasüregben felszaporodott
szabad folyadékot ascitesnek („hasvízkór") ne­
vezzük. Ez igen nagy mennyiségű lehet, akár a tíz
litert is meghaladja. Ennyi folyadék egyrészt kitá­
gítja, feszíti a hasfalat, másrészt a rekeszizom fel­
nyomásával nehézlégzést is okoz. A hasűri folya-
dékgyülem leggyakrabban májcirrhosis, keringési
elégtelenség, hasi daganatok, vesebetegségek, ha­
si tbc kísérő jelensége. Az ascitesfolyadék leg­
többször sárgás vagy zöldes, daganat esetén vé­
res, hashártyagyulladásban pedig zavaros.
Hascsapolás előtt a beteget mindig megvizel-
tetjük.
A hascsapolást is diagnosztikus és terápiás
céllal végezhetjük. A diagnosztikus csapolás elő­
készülete azonos a mellkascsapolásnál tanultak­
kal, a terápiás csapolás azonban más, mivel itt ál­
talában nagyobb mennyiséget bocsátunk le, és a
hasűri nyomás nem negatív. Éppen ezért csapo-
láshoz vastagabb tűt vagy trokárt használunk. A
trokár előnye, hogy gyorsabban lebocsátható a
folyadék, hátránya, hogy csak sebészeti módsze­
rekkel alkalmazható (metszés, majd utána varrat
- kapocs behelyezése).
A trokár két részből áll. Külső része csappal
ellátott, letompított végű fémkanül, ebbe illeszke­
dik az éleshegyű mandrin, mely erős nyélben vég­
ződik. A mandrin éles hegye túlér a fémkanülön.
A trokár elzárható oldalnyílásához műanyagcsö­
vet illesztenek. Mivel az eszköz nem olyan éles és
7 9. fejezet Eszközös vizsgálatok és beavatkozások
hegyes, mint a tű, csak előzetes bőrmetszés után
vezethető a hasüregbe.
A beteget a beavatkozáshoz fel kell készíteni,
ennek során részletesen tájékoztatjuk a beavatko­
zás szükségességéről és módjáról. Az ismételt be­
avatkozást a betegek általában már szívesebben
viselik el, mert tudják, hogy jelentős meg­
könnyebbülést hoz számukra.
Előkészítés (guruló asztalon);
steril gumikesztyűk;
vatta, vattapálca, alkohol, fertőtlenítő ol­
dat;
izoláló kendő;
érzéstelenítő injekció;
2 db 2 ml-es vagy 5 ml-es steril fecskendő,
tűk;
2 db steril kémcső;
2 db steril trokár, egy db hozzáilleszthető
műanyag cső vagy 2 db steril punkciós tű;
steril szike, kapocs, kapocsszedő;
műanyag lepedő;
• harántlepedő biztosítótűvel;
készenléti tálca a szükséges gyógyszerek­
kel, eszközökkel;
vödör.
A csapolás kivitele. Punkció előtt a beteget
megvizeltetjük, és az ágy bal szélére, kissé bal
oldalára fektetjük. Jobb oldalát deréktájon ke­
mény párnával megtámasztjuk, így elviselhetőbb
a hosszabb ideig tartó fekvés. A műanyag lepedőt
úgy helyezzük a beteg alá, hogy az ágyról a gyűj­
tőedényig érjen. Felette van a kb. 5 0 - 6 0 cm-re
összehajtogatott harántlepedő a punkció szintjé­
ben, amivel a punkció befejezése után a hasat
enyhe szorítással átkötjük és biztosító tűvel rög­
zítjük.
Az orvos kijelöli a punkció helyét (ez a köldö­
köt és az elülső felső csipőtövist összekötő vonal
középső és alsó harmadának a határán van a has
bal oldalán), majd ő is és a segédkező ápoló is
steril kesztyűt, sapkát, maszkot vesz fel. Izolálás
után a punkcióra kijelölt hely környékét a szabá­
lyoknak megfelelően fertőtleníti és a szúrás helyét
érzésteleníti. Újabb fertőtlenítés után a bőrön kis
metszést ejt, a metszés helyén beszúrja a már
összekészített trokárt a hasüregbe. Ezután átme­
netileg elzárja a csapot, kihúzza a mandrint és rá­
erősíti kanülre a steril műanyag csövet. A csap ki­
nyitása után nagy nyomással megindul a folya­
dék kiáramlása. Az első néhány ml-t steril kém­
csőbe fogjuk fel bakteriológiai vizsgálathoz, a
többi a gyűjtőedénybe ürül. A folyadék kiáramlá­
si sebességét néha korlátozni kell, a gyors nyo­
máscsökkenés ugyanis szövődményt okozhat.
A csapolás befejeztével az orvos gyors mozdu­
lattal kihúzza a trokárt a hasüregből és a steril
kapocsszedőbe helyezett kapcsokkal egyesíti a
bőrszéleket (bőrvarratra ritkán van szükség),
majd erre fertőtlenítés után steril gézlapot ra­
gaszt.
A csapolás nem mindig történik trokárral, el­
végezhető vastag punkciós tűvel is. Ilyenkor
nincs szükség bőrmetszésre. Célszerű a tűt rövi­
den szubkután vezetni, és utána merőlegesen a
hasüregbe szúrni, így az esetleges későbbi asci-
tescsorgás megelőzhető. A beszúrt tűre mű­
anyag toldalékot erősítünk. Ily módon a folya­
dék lassabban áramlik ki a hasüregből, így a
gyors hasűri nyomáscsökkenés nem következik
be. Tűvel történő csapoláskor természetesen ka­
pocs vagy varrat behelyezésére nincs szükség
(19.33. ábra).
A tű eltávolítása után steril gézlapot ragasz­
tunk a szúrás helyére. A leragasztás után a több­
szörösen összehajtogatott harántlepedőt haskötő
módjára a beteg hasára erősítjük és biztosítótűvel
rögzítjük. Ez ellensúlyozza a folyadék lebocsátá-
sa után fellépő nyomáscsökkenést. A műanyag le­
pedőt kivesszük, és a beteget visszahelyezzük ere­
deti, kényelmes helyére. A lebocsátott folyadék­
mennyiséget lemérjük. A steril kémcsőben lévő
folyadékot szabályos kísérőlappal bakteriológiai
laboratóriumba juttatjuk.
Egyéb vizsgálatokat is végeznek az ascitesfo-
lyadékból, elsősorban annak eldöntésére, hogy
hasüri gyulladást kísérő exsudatumról vagy más
betegséget kísérő transsudatumról van szó. Erre a
folyadék fehérjetartalmából lehet következtetni.
19.33. ábra.
Hascsapolás
(Ismert volt az ún. Rivalta-próba, később a kvan­
titatív fehérjemeghatározás.) Annak eldöntésére,
hogy partalis hipertensio (például májcirrhosis)
vagy egyéb oka van az ascitesképződésnek a szé­
rum és a punktátum albumintartalmának egyide­
jű meghatározása révén van lehetőség. Ha a kü­
lönbség 11 g/l vagy több, akkor portalis hipertcn-
siora, ha kevesebb a különbség 11 g/l-nél, akkor
egyéb eredetű ascitestre gondolunk.
A csapolás megtörténtét az orvos a dekurzus-
lapon, az ápoló pedig a lázlapon és az ápolási la­
pon rögzíti. Jelezni kell, mennyi folyadék ürült és
abból milyen vizsgálatok történnek. Csapolás
után bizonyos időnként ellenőriznünk kell a ke­
ringési paramétereket, hőmérsékletet, de minde­
nekelőtt a panaszok után érdeklődünk. Osz­
tályátadáskor ezekre nyomatékosan ki kell térni.
Általában egy napig fektetjük a beteget, akkor tá­
volítjuk el a harántlepedőt és engedjük felkelni.
Előfordul, hogy fekvő helyzetben nem tud vizele­
tet üríteni, de katétert lehetőleg ilyen esetben se
helyezzünk be, a testhelyzet változtatásával pró­
báljuk megoldani.
Ha a csapoláshoz használt eszközök között
olyan is van, ami nem egyszer használatos (olló.
trokár), azt elmossuk és előkészítjük sterilizálás­
hoz.
 Ha kapcsot használunk, azt két-három nap
után lehet eltávolítani. Ha az elővigyázatosság el­
lenére a punkció helyén mégis folyadék szivárog,
akkor gyakrabban kell a fedőkötést cserélni.
Lumbálpunkció és ciszternapunkció
A beavatkozás célja agy-gerincvelői folyadék (U-
quor cerebrospinalis) lebocsátása. Ritka kivéte­
lektől eltekintve diagnosztikus célból végzett be­
avatkozás. A helye leggyakrabban az ágyéki ge­
rinc (lumbálpunkció), ritkábban a kisagy alatti
üreg (nagy ciszterna, ciszternapunkció). A bea­
vatkozások előtt szemfenékvizsgálatot végzünk.
Lumbálpunkció
A beavatkozást az ágyéki gerinc azon szaka­
szán végezzük, ahol a gerincvelő felrostozódott és
már nem kell sérülésétől tartani. Ezért a IH-IV.
ágyéki csigolya közti résben hatolunk a ge­
rinccsatornába. Ha eredményes a punkció, víz­
tiszta folyadék formájában cseppekben ürül a Ii-
quor. Kis ér sérülése esetén véres liquort nyerünk,
de származhat a vér agyvérzésből is. Ezt azonban
már punkció közben vagy közvetlen utána el le­
het dönteni a liquor vizsgálatával.
A lebocsátott liquornak leggyakrabban a fe­
hérje- cukor- és sejttartalmát vizsgálják, de szük­
ség szerint egyéb, speciális vizsgálatokat is végez­
nek.
A beavatkozás előtt a beteggel megbeszéljük
annak szükségességét és a módját. Invazív bea­
vatkozásról lévén szó, nem csupán szóban, ha­
nem írásban is tájékoztatást kell adni, és a vizsgá­
lathoz a beteg írásbeli hozzájárulását kell kérni.
Amennyiben erre nincs lehetőség - mert ezt a be­
teg tudatállapota esetleg nem teszi lehetővé - a
legközelebbi hozzátartozó nyilatkozata szüksé­
ges.
Punkció előtt megkérjük, hogy annak ideje
alatt a testhelyzetét ne változtassa. Ezt természe­
tesen csak úgy tudjuk elérni, ha előtte azt részle­
tesen ismertetjük. Ha a beteg tudatállapota ép, ez
nem okoz gondot. Gyermeknél és zavart betegnél
79.34. ábra.
Lumbálpunkció ülő betegnél
azonban előfordulhat nyugtalanság, erre fel kell
készülnünk. Ilyenkor a segédkező ápolónak úgy
kell rögzíteni a beteget, hogy punkció közben el
ne mozdulhasson. Ehhez gyakran két személy
szükséges.
A punkció alatt vagy ül, vagy fekszik a beteg.
Lumbálpunkció ülő betegnél. Éppúgy, mint
mellkascsapolásnál, a beteg lovagló ülésben a
székre ül, karjait a széktámlán helyezi el, és a fe­
jét előre hajtja (19.34. ábra). Ritka esetben elő­
fordul, hogy nem hagyhatja el az ágyát, ilyenkor
ültessük törökülésbe, fejét előrehajtva. A vele
szemben álló ápoló a beteg vállára teszi a kezeit,
és ebben a helyzetben próbálja rögzíteni. Idős
embert nem mindig lehet ebben a helyzetben tar­
tani, ezért ha ágyhoz kötött a beteg, inkább fek­
vő helyzetben végezzük el a punkciót.
Lumbálpunkció fekvő betegnél. Súlyos álla­
potban lévő vagy mozgásképtelen betegnél oldalt
fekvő helyzetben végezzük el a beavatkozást. A
beteget bal oldalára, az ágy szélére fektetjük há­
tával kifelé. Térdeit felhúzza, fejét előre hajtja,
így a törzsét ívben meghajlítva fekszik. Ezt egye­
dül nem mindig tudja végrehajtani, ezért gyakran
segítenünk kell. A segédkező ápolók egyike a be-
 79. fejezet E s z k ö z ö s vizsgálatok és beavatkozások
teggel szemben feltérdel az ágyra, egyik kezével
felhúzza a beteg jobb térdét, a másikkal a fejét
hajtja eló're, ügyelve arra, hogy a törzs az ágy sík­
jára merőlegesen feküdjék
Előkészítés (guruló asztalon):
steril gumikesztyűk;
vatta, vattapálca, alkohol, dezinficiens ol­
dat;
izoláló kendő;
steril fecskendők, tűk az érzéstelenítéshez;
érzéstelenítő injekció;
2 db steril lumbálpunkciós tű;
műanyag lepedő;
steril kémcsövek;
steril géz, ragtapasz, olló.
Az egyszerhasználatos lumbálpunkciós tű
mandrinnal ellátott tű, a mandrin hegyes végének
kiképzése azonos a tű végével. Gyermeknél 5-6,
felnőtteknél 8-10 cm hosszú tűt használunk
(19.35. ábra).
A punkció kivitele. Az orvos sapkát, orrmasz­
kot vesz föl, steril kesztyűt húz, a szúrás helyét
pedig izolálja. A szúrás helyét, illetve annak kör­
nyezetét zsírtalanítás után dezinficiálja.
Az orvosnak két személy segít. Egyik a beteget
a már említett helyzetben tartja, a másik pedig a
szükséges eszközt adja az orvos kezébe; alkoho­
los vagy benzines vattát, dezinficienst, az érzéste-
lenítőt tartalmazó fecskendőt tűvel, a punkciós
tűt, a kémcsöveket. Sok helyen nem érzésteleníte­
nek a punkció előtt.
A szúrást megelőzően figyelmeztetjük a bete­
get, hogy szúrás következik, és ne mozduljon. Ha
a tű kellő mélységbe jutott, az orvos óvatosan ki­
húzza a mandrint a tűből, ekkor megjelenik a Ii-
quor első cseppje. A steril kémcsövet alátartva 2-
3 ml-t fogunk fel bakteriológiai vizsgálatra, majd
4-5 ml-t egyéb laboratóriumi vizsgálatra. Ennél
többet csak ritkán bocsátunk le. A liquor lebo-
csátása csak lassú cseppszámmal történhet, ezért
előfordul, hogy a mandrin rövid visszahelyezésé­
vel lassítjuk a cseppszámot. A lebocsátott liquort
óvatosságból két kémcsőbe osztjuk meg, ha az
79.35. ábra.
Egyszerhasználatos lumbálpunkciós tűk
egyik véletlenül eltörne, emiatt ne kelljen a bea­
vatkozást megismételni. A punkció befejezésekor
az orvos a mandrint visszahelyezi a tűbe és a tűt
kihúzza. A szúrás helyét ismét fertőtlenítjük és
steril gézt ragasztunk rá. Utána a beteget laposan
a hátára fektetjük, a párnát is kivesszük a feje
alól. Egy párnát kb. két óra múlva visszateszünk,
de a beteg 24 órán át fekve marad.
A kémcsövekben felfogott liquort szabályosan
kitöltött kérőlappal a megfelelő laboratóriumba
juttatjuk.
A beteg a beavatkozás után röviddel, de utá­
na akár napokig is fejfájásról panaszkodhat. Ha
a fektetés szabályát pontosan betartja a beteg,
ilyen ritkán fordul elő.
Ciszternapunkció
A nagy ciszterna (cisterna cerebellomedullaris) a
kisagy és a nyúltvelő között elhelyezkedő üreg.
A ciszterna punkciójához rövidebb tűt haszná­
lunk, mint a lumálpunkciónál, rajta cm-es be­
osztás is lehet. A punkció előtt a hajat kis terü­
leten le kell borotválni. A tű beszúrása után li­
quor nem ürül, azt fecskendővel kell óvatosan
megszívni.
Az előkészítés azonos a lumbálpunkciónál le­
írtakhoz azzal a különbséggel, hogy itt ehhez a
beavatkozáshoz szükséges tűt kell előkészíteni.

A csapolás kivitele. A beavatkozásnál két
ápoló segít. Egyik a székre ültetett beteg fejét rög­
zíti úgy, hogy tenyerei közé fogja és kissé előre
hajtja. A másik ápoló a mú'szerelésnél segít.
Az orvos a fertőtlenítés után elvégzi a punkci-
ót: kellő mélység elérése után a mandrint kihúz­
za, ráilleszti a steril fecskendőt és óvatosan szívni
kezdi a liquort. A művelet befejezése után az or­
vos visszahelyezi a mandrint, kihúzza a tűt. A
szúrás helyét fertőtleníti, arra steril gézt ragaszt.
A liquort a szabályoknak megfelelően vizsgálatra
küldjük.
A beavatkozás után nem szükséges a beteget
fektetni.
Ma már ritkán végzik.
Csontvelővizsgálat
A csontvelő vizsgálatára elsősorban a vérképző
szervek betegségeinek a diagnosztikájában van
szükség. Csontvelő több helyről is nyerhető,
leggyakrabban azonban a szegycsontból (ster-
numpunkció) ritkábban a csipőtövisből (crista
iliaca anterior superior - cristabiopszia) végzik.
Sternumpunkció
Csontvelőt vizsgálat céljára legtöbbször a szegy­
csontból nyerünk, mivel ez a csont közvetlenül a
bőr alatt helyezkedik el, és tűvel könnyen átszúr­
ható.
A sternumpunkciós tű (19.36. ábra) rövid he­
gyű, mandrinnal ellátott, állítható hosszúságú
(előre meghatározható, milyen mélységig halad­
jon előre). A tű alsó harmadán csavarmenet van,
ezen helyezkedik el a tű tengelyére merőleges és
azon csavarható kis lemez. Ez a lemez változó
magasságig állítható, így mintegy ütközőként
szerepel a tű beszúrásakor, megakadályozva,
hogy a csontba való beszúráskor a kívántnál mé­
lyebbre hatoljon. Erre azért van szükség, mert a
szegycsont mögött nagyerek haladnak, melyek
átszúrása súlyos szövődményt okozhat.
19. fejezet E s z k ö z ö s vizsgálatok és beavatkozások
79.36. ábra.
Sternumpunkciós tűk:
a) hagyományos, b) egyszer használatos
A sternumpunkció az érzéstelenítés és kíméle­
tes kivitelezés ellenére is bizonyos mozzanatoknál
kisebb-nagyobb fájdalmat okoz. A betegek - kü­
lönösen ha erről egymástól értesülnek - szoron­
gással néznek elébe.
A sternumpunkció invazív vizsgálat. Ennek
megfelelően kell a beteget tájékoztatni a beavat­
kozás szükségességéről, annak kivitelezéséről, a
vizsgálat alatt várható szubjektív érzésekről, a le­
hetséges szövődményekről. Ugyanakkor tájékoz­
tatni kell a vizsgálat elmaradásából adódó hátrá­
nyokról is. A beteg ezek ismeretében dönt arról,
hogy az invazív vizsgálatba beleegyezik vagy
nem. A beleegyezést aláírásával kell megerősíteni.
Megtörténik, hogy valakinek igen rossz a fájda­
lomtűrő képessége, ilyenkor a beavatkozás előtt
erős hatású fájdalomcsillapító adására is kell le­
hetőséget biztosítani.
Előkészítés:
steril gumikesztyűk;
vatta, vattapálca, alkohol, dezinficiens;
érzéstelenítő injekció;
2 db 5 ml-es fecskendő vékony tűkkel ér­
zéstelenítéshez;
2 db 10 vagy 20 ml-es fecskendő;
2 db egyszer használatos sternumpunkciós
tű;
10-15 db zsírtalanított száraz tárgylemez;
kenet kihúzásához csiszolt szélű tárgyle­
mez;
óraüveg;
3,8 százalékos Na-citricum oldat;
szemészeti csipesz;
 79. fejezet Eszközös vizsgálatok és b e a v a t k o z á s o k

i steril géz, leukoplaszt, olló, vesetál;

vékony szivacs;
izoláló kendő.

Az előkészítendő eszközök helyi szokás sze­

rint némileg változhatnak, mivel a keneteket nem
mindenütt ugyanazon módszerrel készítik.

A punkció kivitele (19.37. ábra). A vizsgála­

tot a betegágyon vagy a vizsgáló helyiségben lévő
vizsgáló asztalon végezzük. A hátán fekvő beteg
mellét szabaddá tesszük, és ha szükséges, a szegy­
csont felett a punkció területének megfelelően kis
területen a szőrt leborotváljuk.
Az orvos steril kesztyűt húz, majd a tervezett
szúrás helyét illetve annak környezetét, a bőrt
zsírtalanítja, majd fertőtleníti és érzésteleníti. Az
érzéstelenítés után várunk néhány percet, ezalatt
az orvos beállítja a tűn a szükséges magasságot.
Az érzéstelenség beállta után ismét fertőtlenítjük a
kijelölt területet és kivesszük a párnát a beteg feje
alól. Az orvos a tűvel átszúrja a bőrt és a kötőszö­
vetet. A tű a csonthoz érve elakad. Ezután óvato­
san, de erőteljes mozdulattal az orvos továbbveze­
ti a tűt, mire az a velőűrbe jut. Ezt általában kis
zökkenés jelzi. Az orvos kihúzza a mandrint a tű­
ből, ráilleszti a 10 vagy 20 ml-es fecskendőt a tű­
re. Már a csonthártya átszúrása is kis fájdalmat
okoz, a csontvelő megszívásakor keletkező fájda­
lom pedig nem küszöbölhető ki. Erre előre figyel­
meztessük a beteget, hogy el ne mozduljon. (Ha
várhatóan rossz a beteg fájdalomtűrése, már a
punkció megkezdése előtt erős hatású fájdalom­
csillapítót adunk.) A velőűrbe jutva az orvos ha­
tározott mozdulattal megszívja a fecskendőt, mire
abban egy-két ml vérrel kevert csontvelő jelenik
meg. A fecskendőt leveszi a tűről, a mandrint
visszahelyezi és kihúzza a tűt. A szúrás helyére az
ápoló néhány percig steril tampont szorít, hogy
bőralatti vérzés ne keletkezzék. A punkció során
nyert anyagot az óraüvegben lévő Na-citrát oldat­
ba fecskendezzük, néhány cseppjéből pedig kene­
tet készítünk. A Na-citrát oldatban jól láthatók a
csontvelő darabkái, ezeket a vékonyhegyű szemé­
szeti csipesszel (vagy injekciós tűvel) kiemeljük,
79.37. ábra.
Sternumpunkció
tárgylemezre tesszük, és vérkenet módjára kiken­
jük. Magát a kikenést is végezhetjük a csipesszel.
Lehetőleg minél több kenetet készítsünk, hogy fel­
tétlen legyen köztük értékelhető is, egyrészt, hogy
ne kelljen megismételni a beavatkozást, másrészt,
hogy speciális vizsgálatokhoz is legyen elegendő a
kenetek száma.
A keneteket laboratóriumban megfestik a vér­
képhez hasonlóan vagy más speciális eljárással.
Csontvelőből nem csak kenetet készíthetünk,
az anyag citológiai vizsgálatra is felhasználható.
Erre készülve a nyert csontvelőt formaiinban kell
konzerválni.
Biopszia a csípőcsontból (cristabiopszia)
Bizonyos esetekben a csontvelőből nem elég a ke­
net készítésekor elvégezhető citológiai vizsgálat,
szükség lehet szövettani vizsgálatra is. Ehhez na­
gyobb anyag kell, amit csak a szegycsontnál na­
gyobb csontból lehet nyerni. Erre legalkalma­
sabbnak látszik az elülső felső csípőtövis.
Előkészítés: azonos az előbbivel, itt a biopsziás
eszközt készítjük elő és konzerváló oldatot (for­
malin) tartalmazó kémcsövet (19.38 és 39. ábra).
Egyéb punkciók

Tályog punkciója. A gennyel telt üreg (tályog,

abscessus) tartalmát lehetőség szerint teljesen le
kell bocsátani, mert az antibiotikum többnyire
nem tud a benne lévő kórokozókhoz eljutni. A
genny lebocsátását általában feltárással végzik el,
előtte azonban gyakran punkcióval kel! meggyő­
ződni arról, mit tartalmaz az üreg. Ez az üreg le­
het a bőr alatt, de lehet testüregben (például ha­ 79.38. ábra.
süregben) vagy parenchimás szervben (például Cristabiopsziás eszköz
májban) is, így a beavatkozás módja és előkészí­
tés is eszerint változhat. A parenchimás szervek
punkcióját ultrahang vagy CT-vezérléssel végzik.

Előkészítés bőr alatti tályog punkciójához:

steril gumikesztyűk;
benzin vagy alkohol, fertőtlenítő oldat;
vatta, vattapálcák;
2 db steril punkciós tű;
2 db 20 ml-es fecskendő;
2 db steril kémcső, mérőpohár;
steril gézlap, ragtapasz, olló, vesetál;
izoláló kendő.
Tályog csapolásakor általában nem érzéstele­
nítenek. Előfordul, hogy a punkció egyben terá­
piás hatású is, ha az egész gennyet sikerül lebo-
csátani. Legtöbbször azonban csupán próba-
punkcióról van szó.
Az orvos gumikesztyűt húz, a szúrásra kijelölt
bőrterületet zsírtalanítás után fertőtleníti és a fecs­
kendőre erősített punkciós tűt a tályog üregébe
szúrja. Megszíváskor látható, hogy ürül-e genny
és milyen (véres, zöldes, törmelékes stb.). A punk­
ció befejezésekor a szúrás helyét ismét fertőtlenít­
jük, és steril gézt ragasztunk rá. A fecskendő tar­
talmát a steril kémcsövekbe fecskendezzük, és
szabályosan kitöltött kísérő lappal bakteriológiai
laboratóriumba juttatjuk. A kémcsőre ráírjuk a
beteg nevét és szükség szerint egyéb azonosítóját.
Mivel minden esetben biztosan fertőző anyag­
ról van szó, óvjuk magunkat a fertőzéstől, és aka­
dályozzuk meg annak továbbvitelét is. A használt
eszközöket megsemmisítésre az erre a célra kije­
lölt tartályba dobjuk.
79.39. ábra.
Biopszia csipötövisböl:
a) beavatkozás, b) a kiemelt szövetdarab
Az orrmcllcküregek punciója. Az arcüregek és
a homloküreg punkcióját gennyes gyulladás ese­
tén végzik. Ennek a diagnosztikus beavatkozás­
nak egyben terápiás hatása is van, mivel a kettős
lumenű punkciós tűn keresztül a melléküreget ki
is öblítik. A orrmelléküregek punkciója speciális
orr-fül-gégészeti beavatkozás.
Biopsziák
A biopsia görög szó, azt a műveletet jelenti, ami­
kor élő szervezetből szövetrészt távolítunk el a be­
tegség megállapítása (szövettani, hisztokémiai stb.)
céljából. Ilyen szövet nyerhető erre a célra szolgá­
ló, megfelelő vastagságú tűvel, valamilyen metsző
eszközzel vagy sebészeti beavatkozással. [Autopsia
a holttestből nyert szövetminta vizsgálata.)
 Valamennyi itt ismertetendő biopszia invazív
beavatkozás, ennek megfelelően előzetesen tájé­
koztatni kell a beteget a vizsgálat szükségességé­
ről, menetéről, a lehetséges szövődményekről, és
írásban kell kérni a hozzájárulását.
A biopsziáknál nyert szövetdarabot szabályo­
san kitöltött kísérő' irattal vagy elektronikus úton
továbbított információkkal a szövettani labora­
tóriumba juttatjuk.
Endoszkópos biopsziákat lásd, az Endoszkó­
pos vizsgálatok című alfejezetben.
Tííbiopszia. Fecskendőre erősített tűt szúrnak
a vizsgálandó szervbe, a fecskendő megszívása-
kor a szervből a tű vastagságának megfelelő fo­
nalszerű szövetet kapunk. Ismert az ún. „finom-
tű-biopszia", amikor vékony tűvel nyernek anya­
got, ez azonban kevés, így szövettani vizsgálatot
(metszet készítése) nem tesz lehetővé, de alkalmas
citológiai vizsgálatra (kenet készítése és festés
utáni értékelése).
Metsző eszközt szem ellenőrzése mellett jut­
tatnak a kórosnak ítélt helyre és abból kis dara­
bot az eszközzel kimetszenek (excisio=kimetszés,
kivágás). Ez a módszer ma elsősorban az endosz­
kópos eljárásokkal kapcsolatos.
Sebészeti beavatkozással nagyobb anyagot le­
het nyerni vizsgálat céljára. Ilyen mindenekelőtt a
műtét alkalmával eltávolított szerv vagy szerv­
részlet, ez azonban általában gyógyító eljárást is
jelent. A csupán diagnosztikus célból végzett se­
bészeti eljárás az a módszer, amikor egy szervből
(például bőrből vagy izomból) nagyobb szövet­
darabot metszenek ki, vagy egy kóros szövetet
egészében eltávolítanak (ez legtöbbször bőr alat­
ti nyirokcsomó).
A következőkben csak azokkal a tú'biopsziák-
kal foglalkozunk, amelyeket leggyakrabban vé­
geznek, az endoszkópos és sebészeti biopsziákra
itt nem térünk ki.
Máj- és lépbiopszia. Májbetegségekben, vala­
mint bizonyos vérképzőrendszeri betegségekben
gyakran van szükség ezen szervek szövettani vizs­
gálatára. A máj és a lép anatómiai helyzete ked­
vező a biopszia számára, mert a hasüregben felü­
letesen helyezkednek el. Mivel azonban mindkét
szerv bőven erezett, és a szúrás helye utólag nem
hozzáférhető (hasfalon keresztül „vakon" végzik
a beavatkozást), ha nagyobb vérzés támad, nehéz
csillapítani. Épp ezért biopszia előtt mindig el kell
végezni a véralvadási vizsgálatokat és meg kell
határozni a beteg vércsoportját. Máj- és lépbiop-
sziát csak akkor szabad elvégezni, ha a betegnek
nincs véralvadási zavara. A beavatkozás elvégez­
hető betegágyban és vizsgáló asztalon egyaránt.
Előkészítés:
steril gumikesztyűk;
izoláló kendő;
alkohol, dezinficiens, vatta, vattapálca;
2db steril 2 ml-es fecskendő vékony tűk­
kel;
2 db steril 10 vagy 20 ml-es fecskendő;
érzéstelenítő injekció;
kémcsőrögzítő (konzerváló) oldattal;
2 db steril biopsziás tű (ez legtöbbször az
ún. Menghini-tű);
steril géz, ragtapasz, olló, vesetál;
analeptikumok.
A biopszia kivitele. A beavatkozás előtti estétől
koplaltatjuk a beteget. A szúrás helyét az orvos je­
löli ki. E terület bőrét zsírtalanítás után fertőtlení­
ti, a tervezett szúrás helyét pedig érzésteleníti.
A biopsziás tű igen rövid hegyű, ezzel bőrt ne­
héz lenne átszúrni. Ezért a bőrt a biopsziás tűhöz
tartozó kis lándzsával átszúrjuk, utána követke­
zik a biopszia.
A biopsziás tűt 10 ml-es fecskendőre erősítik,
melybe előzőleg 2-3 ml fiziológiás konyhasó ol­
datot szívnak. Maga a biopszia gyorsan történik:
az orvos határozott, gyors mozdulattal a májba
(vagy a lépbe) szúrja a tűt, erőteljes szívást végez,
majd kihúzza. A tűbe a májból (vagy a lépből) fo­
nalszerű szövet kerül, amelyet a rögzítő oldatot
(például formaiint) tartalmazó kémcsőbe fecs­
kendezünk. A biopsziás anyagot a szükséges do­
kumentációval együtt a szövettani laboratórium­
ba juttatjuk. A biopszás tű-készletet tisztítjuk, és
előkészítjük sterilizáláshoz.
 Ha nem diffúz, hanem körülírt májelválto­
zást (például tumort) akarunk vizsgálni, akkor
nem vakon, hanem ultrahang- vagy CT-vczér-
léssel végzik a beavatkozást a vizsgáló helyiség­
ben.
Biopszia után a beteg egy napig ágyban ma­
rad. Megfigyeljük, nem keletkezett-e hasűri vér­
zése (haskörfogatmérés), ellenőrizzük pulzusát,
vérnyomását. Ha szövődményre utaló jel nincs, a
következő napon felkelhet. A beavatkozás más­
napján vérképvizsgálatot végzünk.
Vcsebiopszia. A vese szövettani vizsgálatára
diffúz (ún. belgyógyászati) vesebetegségek egy
részében van szükség. Hasonló elvek szerint vég­
zik a biopsziát, mint a máj vagy lép vizsgálatá­
nál. A vesék azonban anatómiai helyzetük miatt
(retroperitoneális szervek) ritkán tapinthatók ki,
helyzetüket is változtathatják, ezért a szúrás
röntgenellenőrzés mellett történik. A beavatko­
zás előtt itt is tisztázni kell a véralvadási viszo­
nyokat.
Előkészítés:
steril gumikesztyűk;
izoláló kendő;
2 db steril biopsziás tű (például Wilm-Sil-
vermann tű);
alkohol, dezinficiens, vatta, vattapálca;
érzéstelenítő injekció;
2 ml-es steril fecskendők, tűk;
hosszú, vékony tű a mélység megállapítá­
sához;
kémcső rögzítőoldattal.
A beavatkozás után a beteget egy napig fek­
tetjük, figyeljük a vizelet mennyiségét, színét
(nem vércs-e?), továbbá azt, hogy a szúrás he­
lyén nem keletkezett-e vérömleny. Ellenőrizzük
a keringési paramétereket (pulzus, vérnyomás).
Ha nincs szövődmény, egy nap után felkelhet.
A biopsziánál nyert szövetet rögzítő oldatba
tesszük és a szükséges dokumentációval együtt a
szövettani laboratóriumba juttatjuk.
Nyirokcsomó-biopszia. A leggyakoribb biop­
sziák egyike. A bőr alatt elhelyezkedő nyirokcso­
mó vizsgálatára két módon van lehetőség:
tűbiopsziával,
a nyirokcsomó egészének sebészi eltávolí­
tásával.
Biopsziánál vastag tűt szúrnak a nyirokcso­
móba, és a fecskendő megszívásával fonalszerű
anyagot nyernek. A beavatkozáshoz a szokott
módon készülünk elő azzal a különbséggel, hogy
ehhez nem kell speciális tű, hanem egy - más cél­
ra például punkcióhoz is használatos - vastag
punkciós tűt használunk. Ma már ritkán végez­
zük, értékesebb és megbízhatóbb tájékoztatást
nyújt a nyirokcsomó egészének eltávolítása sebé­
szeti módszerrel. Ezt a beavatkozást nevezik exci-
siónak (kimetszésnek) is.
Pajzsmirigy-biopszia. A vizsgálat célja a tapin­
tással, ultrahangvizsgálattal vagy izotóp-vizsgá­
lattal észlelt elváltozás szöveti vizsgálata (daga­
nat, gyulladás stb.) A pajzsmirigyet ún. „finomtű
biopsziával" vizsgálják, tehát vékony tűvel nyer­
nek anyagot, amiből metszet nem készíthető, csu­
pán kenet, amit megfestés után vizsgálnak (cito­
lógiai vizsgálat).
A beavatkozás előkészítést nem igényel, mivel
vékony tűvel végzik, és jelentősebb vérzésre nem
kell számítani.
A tű beszúrását a mélység biztonságos elérése
céljából, ún. belövő készülékkel végzik. Szabad
kézzel történő szúrásnál előfordulhatna, hogy a
tű továbbhalad a mögöttes szervig (például lég­
csőig). Az előkészítés csupán dezinficiálásból áll,
a beavatkozás után steril gézt helyeznek a szúrás
helyére, és azt ragtapasszal rögzítik.
Ha a kérdéses elváltozás (például göb) a mély­
ben helyezkedik el, akkor a biopsziát ultrahang­
vezérléssel végzik a vizsgáló helyiségben.
Bőrbiopszia. A makroszkóposán nem tisztáz­
ható bőrbetegségekben végzik.
A bőrből is lehet kis darabot nyerni vizsgálat­
ra, gyakrabban végzik azonban sebészeti kimet-
szés formájában. A tűbiopszia előnye elsősorban
kozmetikai, kisebb heget hagy maga után.
 19. fejezet E s z k ö z ö s vizsgálatok és b e a v a t k o z á s o k

A beavatkozás az előzőkhöz hasonló előkészí­ Emlőbiopszia. Tapintás, mammográfia vagy

tést igényel: a bőr fertőtlenítéséhez, érzéstelení­
téshez szükséges eszközöket készítünk elő, továb­
bá a speciális biopsziás eszközt (tűt). A szúrás he­
lyére steril fedőkötést helyezünk, a vizsgálandó
anyagot rögzítő oldatba tesszük, és a feldolgozás
helyére juttatjuk.
ultrahang-vizsgálattal észlelt daganatgyanús el­
változás esetén végzik, általában ultrahang-vezér­
léssel tűbiopsziával vagy sebészeti excisióval.
A nyirokcsomó, pajzsmirigy, bőr és emlő bi-
opsziája után nem szükséges különösebb megfi­
gyelés, járóbetegeknél is elvégezhető.

Összefoglalás

Bár az anamnézis, fizikális vizsgálat és a betegmegfigyelés nélkülözhetetlen a betegek ápolá­

sában, gyógyításában, a gyakorlatban szinte mindenkinél szükséges valamilyen eszközös
vizsgálat vagy beavatkozás. Ezek egy részét tekintettük át ebben a fejezetben. Elsősorban
azokat, melyeknél ápolói tevékenység szükséges.

Az eszközös vizsgálatok a betegek többségében kisebb-nagyobb szorongást váltanak ki,

ezért ezek végrehajtásánál gondosan ki kell térni az ápolási folyamat egyes lépéseire.

Foglalkoztunk a kevésbé invazív jellegű vizsgálatokkal, majd azokkal, melyeknek közvetlen

veszélyük nincsenek, ezek a sugaras elvjárások. Végezetül azokat a vizsgálatokat és beavat­
kozásokat tekintettük át, melyeknek akár azonnal, akár később kisebb-nagyobb szövődmé­
nyei lehetnek. Valamennyinél, de különösen ez utóbbi kategóriába esőknél szükséges a ki­
elégítő szóbeli és írásbeli tájékoztatás és az írásos beleegyezés. Utóbbi annyiszor szükséges,
ahányszor a beavatkozás vagy vizsgálat történik

j - -," Kérdések, feladatok

1. Ismertesse az invazív és non invazív vizsgálatok lényegét és az ezekkel kapcsolatos fel­

adatokat!
2. Illessze be az eszközös vizsgálatokat általánosságban az ápolási folyamatba!
3. Ismertesse a szokványos EKG-elvezetések helyeit!
4. Milyen körülmények zavarják az EKG-görbe értékelését?
5. Milyen akadálya lehet a légzésfunkció kivitelezésének és értékelésének?
6. Milyen eszközök állnak rendelkezésre endoszkópos vizsgálatokhoz?
7. Hogyan kell felkészíteni és előkészíteni a beteget az egyes endoszkópos vizsgálatokhoz?
8. Lehet-e és milyen szövődménye az egyes endoszkópos vizsgálatoknak, hogyan lehet
ezeket felismerni?
 19. fejezet Eszközös vizsgálatok és beavatkozások
~ 1

9. Mi az excisió, biopszia, autopszia?

10. Mi az ápoló feladata a gyomor és a felső bélrendszer vizsgálata előtt?
1 1 . Mire kell ügyelni a natív hasi röntgenvizsgálat előtt?
12. Hogyan készíti fel és elő a beteget kontrasztanyagos bélvizsgálathoz?
13. Van-e kockázata a kontrasztanyagos röntgenvizsgálatnak?
14. Mi az endoszkópiával kombinált röntgenvizsgálatok lényege?
15. Melyek a röntgendiagnosztika ellenjavallatai, mi a sugárvédelem lényege?
17. Melyek a leggyakrabban végzett izotópvizsgálatok, és milyen óvintézkedések szüksége­
sek a betegre és a környezetére nézve?
18. Ismertesse az előkészítést igénylő ultrahangvizsgálatokat!
19. Ismeretessé a diagnosztikus és terápiás mellkascsapolással kapcsolatos ápolói feladato­
kat!
2 0 . Ismertesse a lumbálpunkcióval kapcsolatos ápolói feladatokat!
2 1 . Ismertesse a sternumpunkcióval és csontvelőbiopsziával kapcsolatos ápolói feladatokat!
2 2 . Milyen megelőző vizsgálatok szükségesek máj- és lépbiopszia előtt, és melyek a megfi­
gyelés fontos szempontjai ezek elvégzése után?
2 3 . Milyen ápolói feladatok vannak a biopszia során nyert anyagok további vizsgálatával
kapcsolatban?
 A fizioterápia alapjai
Presznerné Dómján Andrea
A fizioterápia fogalma
A fizioterápia elnevezés a görög phusis - termé­
szet - szóból ered. A fizioterápia tehát a termé­
szet erőit alkalmazza a megelőzés, a gyógyítás és
a rehabilitáció területén.
A betegségek megelőzésének, gyógyításának
igénye ősi keletű, a tapasztalati úton gyűjtött is­
meretek, megfigyelések vezettek a természeti
energiák tudatos alkalmazásához. A természet­
ben előforduló energiák közül nagyrészt tisztán
fizikai energiákat használnak, és közös néven fi­
zikoterápiának nevezzük a következőket:
Elektroterápia - az elektromos áram élet­
tani hatásait alkalmazza.
Fototerápia - a fény élettani hatásait alkal­
mazza.
Mechanoterápia - a mechanikai energiára
épülő gyógymódok összessége.
Termoterápia - a hőkezelések élettani ha­
tásaira épít.
Hidroterápia - a víz élettani hatásainak te­
rápiás célú alkalmazása.
További kezelési módszerek a fizioterápiában:
Balneoterápia - az eltérő összetételű
gyógyvizek terápiás célú alkalmazása.
Klímaterápia - a különböző földrajzi terü­
letek éghajlati sajátosságainak gyógyhatá-
sát alkalmazza.
Inhalációs kezelés - különböző kémiai
anyagoknak a légutakon, a tüdőn keresz­
tül a szervezetbe juttatása.
Diéta - a táplálkozás minőségi és mennyi­
ségi szempontok szerinti szabályozása
A fizioterápia kezelési módszerei a kedvezőbb
élettani hatás érdekében egymással vagy gyógy­
szeres terápiával kiegészíthetők, ilyenkor kombi­
nált kezelésekről beszélünk.
A fizioterápia feladata
A fizioterápia feladata leggyakrabban a tünetek
enyhítése vagy megszüntetése, a tüneti kezelés. A
fizioterápiás eljárások számos tünet - mint a fáj­
dalom, helyi keringési zavar, duzzanatok, gyulla­
dás, izomtónus zavara, ízületi mozgásterjedelem
csökkenése, ingervezetési problémák - mérséklé­
sére alkalmasak.
Elektroterápia
Az elektroterápia az elektromos áramot, annak
élettani hatásait használja fel a kezelések során.
Az elektroterápia három formáját különböz­
tetjük meg a használt frekvencia alapján:
kisfrekvenciás;
középfrekvenciás;
nagyfrekvenciás
kezelések.
A kis- és középfrekvenciás kezelések során
különféle elektroterápiás készülékek biztosítják a
hálózati áramból kialakított kezelőáramot, ami
kábeleken át jut az elektródákhoz. Az elektródok
segítségével juttatjuk az áramot a kezelendő test-
 20. fejezet • A fizioterapia alapjai
részbe. Az elektródok
különböző méretűek és
alakúak lehetnek, fém­
ből, szénporral kezelt
műanyagból, gumiból
készülnek. Az elektród
és a bőr közé nedvesí-
20.1. ábra. tett szivacs, szivacsszerű
Elektródok, közti anyag, anyag, a köztianyag ke-
rögzítő szalag rül (20.1. ábra).
Kisfrekvenciás kezelések
Galvánkezelések;
« ingeráram-kezelések.
Galvánkezelések
A galvánkezelés egyenáramú kezelés, folya­
matos áramhatás jellemzi. Élettani hatásait te­
kintve kiemelkedő a perifériás idegekre gyakorolt
hatása. Az áramiránytól függően ez a hatás lehet
a motoros ideg ingerküszöbének csökkenése, így
az ideg ingerelhetőségének fokozódása, vagy az
érzőideg ingerküszöbének emelkedése, ezáltal fáj­
dalomcsillapító hatás elérése.
Galvánáram hatására a perifériás erekben fo­
kozódik a keringés, a kezelt területen vérbőség
alakul ki. A javuló keringés hatására fokozódik
az anyagcsere, csökken a fájdalom, felgyorsul a
duzzanatok felszívódása.
A harántcsíkolt izmok tónusára is hatást gya­
korol a galvánáram. Normalizáló hatása révén a
fokozott tónust csökkenti, a csökkent izomtónust
növeli.
A galvánkezelésekhez tartoznak a stabil gal­
vánkezelések, az iontoforézisek és az elektromos
fürdők.
Stabil galván kezelések esetén a kezelő készü­
lékből elektródokon keresztül juttatjuk a galván­
áramot a kezelendő testrészre.
Iontoforézis alkalmazásakor különböző kémi­
ai szereket, gyógyszereket juttatunk a galvánáram
segítségével a bőrön keresztül a kezelt területre.
Elektromos fürdőkezelés során elektromos
kádak segítségével, fürdőadalékkal vagy anélkül,
a vízbe merült teljes testre, vagy részleges elektro­
mos fürdő esetén az egyes végtagokra gyakoro­
lunk hatást. Szerves fürdőadalék lehet például
csersav, fenyő-, tölgy- vagy gesztenyekivonat,
szervetlen adalékok pl. só, kalcium. Adalék alkal­
mazása során a galvánáram hatásán kívül kémiai
hatások is érvényesülnek.
A galvánkezelések ellenjavallatát képezi a ke­
zelendő területen sérült, gyulladt bőr, szemölcs,
anyajegy, protézis vagy beültetett fém, malignus
tumor, osteomyelitis, nem kooperáló páciens,
vérzés, lázas állapot, trombózis. Iontoforézis ese­
tén további kontraindikáló tényező lehet a
gyógyszerérzékenység.
A teljes elektromos fürdő további ellenjavalla­
tai a dekompenzált szívműködés, infarktust kö­
vető 3-4 hónap, pitvarfibrilláció, súlyos arteri-
osclerosis, terhesség, tbc, pacemaker.
Ingeráram-kezelések
Ingeráram-kezeléssel a kezelt izomban össze­
húzódás, kontrakció váltható ki. A kezelés lehet
direkt, amikor az elektródokat a kezelt izom ere-
dése és tapadása fölé helyezzük, vagy indirekt,
amikor a kezelt izmot beidegző ideg ingerlési
pontjára kerülnek az elektródák.
A fizioterápiában az ingeráram kezeléseket,
mint szelektív ingeráramot célzottan a gyengült
vagy bénult izmok kezelésére, ingerlésére hasz­
náljuk.
Az ingeráram kezelésekhez tartozik még a di­
adinamikus áram, valamint a TENS kezelések. A
diadinamikus áram különböző variációi eltérő
élettani hatást gyakorolnak, mint például helyi
vérbőség, a lokális vérkeringés pumpaszerű mű­
ködése az erek összehúzódása, és kitágulása ré­
vén, fájdalomcsillapítás.
A TENS-kezelések előnye, hogy az általá­
ban kisméretű készülékek könnyen kezelhetők, a
beteg otthonában is elvégezheti a számára java­
solt kezelést. A korszerű készülékek több terápi­
ás módot tesznek lehetővé, így több kezelési cél­
nak felelnek meg, mint a fájdalomcsillapítás,
izomstimulálás, iontoforézis kivitelezése (20.2. Fototerápia
ába).
Az ellenjavallatok megegyeznek a galvánkeze- A napfény terápiás ha­
léseknél leírtakkal. tása már évezredek óta
ismert, a helioterápia
hatásos különböző bőr­
betegségek esetén. Hát­
Középfrekvenciás kezelések ránya, hogy a napsugár­ 20.2. ábra.
zás intenzitása nem sza­ TENS-készülék
Ide az interferencia-kezelések tartoznak. Élettani bályozható, továbbá a
hatásuk pl. a lokális keringés fokozása, valamint légköri ózonréteg elvé­
a jelentős fájdalomcsillapító hatás, melyet a mé­ konyodása, károsodása miatt az ultraibolya B-tí-
lyebb szöveti rétegekben fejtenek ki. Izomfájdal­ pusú sugárzás rákkeltő hatása egyre inkább érvé­
mak, kopásos ízületi kórképek esetén jól alkal­ nyesül, így a terápiás alkalmazás fokozott figyel­
mazható kezelési mód. Az interferencia kezelések met igényel.
másik nagy előnye, hogy a bőr érző receptorait
kevésbé stimulálják a galván kezelésekkel össze­
hasonlítva kellemesebb, jobban tolerálható ára-
mérzetet okoznak. Az interferencia-kezelések lap­
elektródokon kívül felhelyezhetőek vákuumelekt­
ródákkal is, így a kezelés kibővül a modulált vá­
kuum masszírozó hatásával (20.3. ábra).
Kontraindikációi az embóliaveszély, mélyvé­
nás trombózis, akut gyulladás, malignus tumor,
pacemaker, bőrsérülés, bőrgyógyászati probléma,
vérzés, bevérzés veszély.

Nagyfrekvenciás kezelések
20.3. ábra.
Interferencia-kezelés vákuumelektródokkal
A fizioterápiában leginkább alkalmazott formái a
rövidhullámú és mikrohullámú kezelések. Életta­
ni hatásuk az endogén hőképzó'dés, így ezek a ke­
zelések hőérzetet váltanak ki. A kezelések hatásá­
ra a kezelt területen értágulat jön létre, fokozódik
az anyagcsere, felgyorsul a gyulladásos termékek
felszívódása, javul a kötőszövetek rugalmassága,
csökken a fájdalom (20.4. ábra).
A rövid- és mikrohullámú kezelések ellenja­
vallata a lázas állapot, vérzés vagy annak veszé­
lye, trombózis, terhesség, cardialis dekompenzá­
ció, ritmuszavar, tbc, malignus tumor, osteomye-
litis, nem kooperáló beteg, súlyos arteriosclero- 20.4. ábra.
sis, hőérzészavar, pacemaker. Gerinc kezelése rövidhullámú kondenzátortérrel
 20. fejezet A fizioterapia alapjai
A napfénysugárzás összetevői a hullámhossz
és frekvenciatartomány ismeretében mestersége­
sen is előállíthatók és terápiás céllal alkalmazha­
tók.
Az ultraibolya sugárkezelés legjellemzőbb
élettani hatásai a pigmentáció és a D- vitamin
képzés, de javítja a szervezet védekező képességét
és serkenti a vérképzést is. Használják degenera-
tív és gyulladásos mozgásszervi kórképekben, kü­
lönböző bőrbetegségek kezelésére és egyes bel­
gyógyászati kórképek esetén.
Ellenjavallatai a heveny tbc, lázas állapot,
akut gyulladások, terhesség, cardialis dekompen­
záció, ritmuszavar, melanoma malignum, oste-
omyelitis, fényallergia.
Az infravörös kezelés hatására emelkedik a
bőr hőmérséklete, anyagcseréje. A bőr alatti kö­
tőszövet fellazul, javul az izomszövet anyagcseré­
je, csökken az izomtónus. Az endogén hőképző-
dés megkönnyíti a váladékok kiürülését. Az inf­
ravörös sugárzás jótékony hatását használja a
fül-orr-gégészet a különféle gyulladásos kórképek
kezelésére. Jól alkalmazható fájdalmas vagy ízü­
leti mozgáskorlátozottságot okozó mozgásszervi
kórképek kezelésében isaindikációi a lázas álla­
pot, akut, vagy szubakut ideg- és ízületi gyulladá­
sok, vérzés, terhesség, malignus tumor, hőérzés
zavara, cardialis dekompenzáció, tbc (20.5. ábra).
A lézerkezelések segítségével vérzéscsillapítás,
biológiai szövetek vágása, elpárologtatása lehet­
séges. Használják egyes műtéti beavatkozások
során, például tumor sebészetben.
Mechanoterápia
A mechanikai energiát felhasználó gyógymódok
összessége. Ide soroljuk a gyógytornát, a gyógy-
masszázst, a különböző trakciós - húzó - kezelé­
seket, valamint az ultrahangkezelést.
A gyógytorna speciális kezelési mód, szakem­
bere a gyógytornász-fizioterapeuta. A gyógytor­
nászok a fizioterapia
számos módszerét al- j S a j k •' jf
kalmazzák tevékéin -i- M t
gük során, ezek közül \ mr/ /
kiemelt jelentőségű a /
mozgásterápia. A moz­
gásterápia hatékony a
mozgásszervrendszert 20.5. ábra.
érintő kórképekben, Infralámpa
belgyógyászati kórké­
pekben, neurológiai
kórképekben. Célja a funkciók megőrzése, hely­
reállítása, vagy ha ez nem lehetséges, valamilyen
kompenzáló működés kialakítása. A gyógytor­
nász a vizsgálati eredmények birtokában kezelési
tervet állít fel, melyben komplex módon szerepel­
nek a fizioterapia különböző módszerei.
A mozgásterápia két nagy csoportja az aktív
torna és a passzív mozgatás.
Az aktív torna során a beteg a gyógytornász
irányításával végez célzott gyakorlatokat. A gya­
korlatok célja lehet az izomerő növelése, mozgás­
koordináció fejlesztése, ízületi mozgásterjedelem
fokozása, egyes izomcsoportok lazítása, a kerin­
gési és légzési paraméterek javítása. A gyakorla­
tok kivitelezése történhet egyéni vagy csoporttor­
na során, szárazföldi, vagy subaqualis torna for­
májában. (20.6. ábra). A gyakorlatok kivitelezé­
sénél fontos ügyelni a mozgás kiinduló és vég­
helyzetére, a kivitelezés pontosságára, a mozgás
sebességére és a fokozatosságra.
A fokozatosságot a gyakorlatok kivitelezésé­
hez szükséges izomerő, a testhelyzet és a gyakor­
latok összetettsége alapján alkalmazzuk. Nehe­
zebb a gyakorlat kivitelezése, ha a mozgás során
működő izmoknak valamilyen ellenállást kell le­
győzniük - gravitáció, súly-, ha csökkentjük az
alátámasztást - fekvő, álló testhelyzet-, ha fokoz­
zuk a gyakorlatok összetettségét.
A víz alatti - subaqualis - torna során a víz
mechanikai és hőmérsékleti hatásait alkalmaz­
zuk. A vízbe merülő, vízben mozgó testre ható
felhajtóerő relatíve csökkenti a testsúlyt, ezáltal
tehermentesíti az ízületeket, megkönnyíti a moz­
gást. A hidrosztatikai nyomás javítja a vénás és
 20. fejezet • A fizioterápia alapjai

vé. Ilyen eszközök a támbot, könyökmankó, hó­

naljmankó, járókeret.

A trakciós kezelések valamely ízület, elsősor­

ban a gerinc, csípő vagy térd és az azt körülvevő
lágy részek nyújtására szolgálnak.

A masszázskezelés ősi gyógymód, a bőr felü­

letén végzett mechanikai műveletek sorozata,
amit a szakember főleg kézzel, esetleg géppel vé­
gez. A gépi kezelés egyes masszázsfogások helyet­
tesítésére alkalmas, de nem váltja ki a kézzel vég­
20.6. ábra. zett fogásokat.
Csoportos torna A masszás élettani hatása elsősorban a vérke­
ringés fokozódása, amely egyaránt jelentkezik
kezelt területen a bőrben, a bőr alatti kötőszövet­
nyirokkeringést, fokoz­ ben és az izmokban. A keringésfokozódás javítja
za a duzzanatok felszí­ a szöveti anyagcserét, segíti a folyadékgyülemek
vódását, ellenállást ké­ felszívódását, használható fájdalomcsillapításra
pez a vízben végzett és az izomzat tónusának befolyásolására.
mozgásokkal szemben, A masszázskezelések két fő csoportja a hatás­
így hatása erősítő céllal mechanizmus szerint a helyi és reflexzóna
is jól alkalmazható masszázs. A helyi terápiás masszázskezelés a
(20.7. ábra). svéd masszázs, hagyományosan a reflexzóna­
A passzív mozgatás masszázs kezelések közé tartozik a kötőszöveti
feladata az ízületi moz­ masszázs, szegment masszázs és a periostealis
gásterjedelem megtartá­ masszázs.
sa vagy helyreállítása. A A svéd masszázs alapját öt fő fogástípus al­
valamely okból nyuga­ kotja, melyek a simítás, a dörzsölés, a gyúrás, a
lomba helyezett ízület vibráció és az ütögetés.
20.7. ábra.
mozgásterjedelme az A simítás bevezető fogásként használatos, hő­
Subaqualis torna
aktív mozgás, vagy mérséklet kiegyenlítő, lazító hatású, továbbá in­
passzív mozgatás hiá­ formációt nyújt a kezelő számára a bőr alatti
nyában beszűkül, kont- képletek állapotáról (20.8. ábra).
raktúra alakul ki. Ezért fontos tartós immobilizá­ A dörzsölés ingerfogás, mely lehet felületes
ció esetén a fektetési szabályok betartása és az és mély hatású. A mélyhatású dörzsölés kifeje­
ízületek passzív átmozgatása. zett helyi és reflexes hatást okoz. Alkalmazható
Vezetett aktív tornáról akkor beszélünk, ha a értágító, anyagcsere-javító céllal, valamint szö­
beteg képes aktívan részt venni a mozgásban, de veti letapadások, fájdalmas izomcsomók oldá­
a megfelelő izomerő hiánya miatt még segítséget sára.
igényel a mozgás kivitelezéséhez. A gyúrás szintén mély hatású, vasodilatációt
A helyváltoztató mozgások, járás nehezített- okozó fogás, ami a kezelt izom tónusát befolyá­
sége esetén szükség lehet segédeszköz használatá­ solja. Az enyhe nyomással végzett gyúrás lazító
ra. A segédeszközök támaszként szolgálnak, illet­ hatású, míg az erőteljes gyúró fogás fokozza az
ve az alsó végtag tehermentesítését teszik lehető- izomszövet tónusát (20.9. ábra).
 20. fejezet A fizioterapia alapjai

Ultrahangnak nevezzük a 16 0 0 0 Hz feletti

hanghullámokat. Mesterséges előállítása során
kristályra vezetett, meghatározott frekvenciájú
elektromos áramot használnak, melynek hatásá­
ra azonos frekvenciájú mechanikai energia szaba­
dul fel. A mechanikai energia speciális kezelőfej
és közvetítőanyag, gél segítségével jut a szövetek­
hez (20.11. ábra). A kezelt testfelületen bejutó
ultrahang a különböző szövetekben eltérő sebes­
séggel terjed.
Az ultrahang fizikai hatásai a mikromasszázs
és az endogén hőképződés. A fizikai hatásra kia­
lakuló biológiai válaszként értágulat, helyi vérke­
ringés fokozódás, a feszes izomzat ellazulása jön
20.8. ábra.
létre. Jól használható fájdalomcsillapításra és he-
Simítás
ges, merev szövetek fellazítására, fájdalmas izom­
csomók eloszlatására.
A kezelés közvetlenül a bőrfelületen, vagy rit­
kábban vízfürdőben történik. Az ultrahang segít­
ségével gyógyszeroldat vagy kenőcs juttatható a
kezelt területbe, ekkor az ultrahang hatásán kívül
a gyógyszer hatása is érvényesül, ezt a kezelési
módot sonoforézisnek nevezzük.
Ellenjavallata a malignus tumor, az aktív tbc,
osteomyelitis, fertőző betegségek, láz, vérzés, vér­
zékenység, terhesség, trombózis, osteoporosis,
ízületi protézis, pacemaker, cardialis érintettség,
súlyos érbántalom, hőérzészavar.

20.9. ábra.
Gyúrás
A vibrációs fogások lazító, görcsoldó, fájda­
lomcsillapító hatásúak, gépi kezeléssel is megva­
lósíthatók.
Az ütögetés élénkítő, izomtónust fokozó hatá­
sú, általában a masszázskezelés befejező fogása.
(20.10. ábra).
A reflexzóna masszázs a helyi hatáson kívül
távolhatást is kifejt, amikor az adott zónához
vagy szegmenthez tartozó szervek vérellátása és
funkciója is javul.
Termoterápia
A termoterápia hőenergiával való gyógyítást je­
lent. Ez lehet hideg vagy meleg kezelés. A termo-
terápiás kezelések lehetnek helyi hatásúak, boro­
gatások, pakolások, vagy az egész testre kiterjedő
hatásúak, mint a hőlégkamra, gőzkamra és szau­
na kezelések. A melegkezelések értágulatot, a he­
lyi anyagcsere fokozódását váltják ki. Hatásukra
a kötőszövet fellazul, rugalmassága fokozódik,
az izomszövet fokozott tónusa mérséklődik, a
fájdalmas tónusfokozódás csökken. Trombózis,
tromboflebitisz, embólia esetén ellenjavalltak a
meleg kezelések.
 20. fejezet A fizioterápia alapjai

A hidegkezelések közül a legelterjedtebb a

0
kryoterápia, azaz a 0 C alatti kezelés. A tartós
hűtést biztosító kryogél gyakorlatilag szilikono­
laj, ami a felvett hőmérsékletet jól tárolja, és las­
san adja le. A hidegkezelések fő élettani hatása a
fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés.

Hidroterápia
A víz terápiás célú felhasználását jelenti, mely so­
rán a víz hőmérsékleti, mechanikai és kémiai ha­
tásai érvényesülnek. A fürdőkezelések hőmérsék­
letük szerint eltérő élettani hatást gyakorolnak. A 20.70. ábra.
bőr hőmérsékletével megegyező hőfokú fürdők Ütögetés
indifferens hőfokúak, hőmérsékleti hatásuk
nincs. A hideg víz hatására a vér a belső szervek
felé áramlik, azok funkciója a keringésfokozódás
miatt javul. Tartós meleghatás esetén a belső
szervekből a bőr felé áramlik a vér, az izomtónus
csökken, az ízületi szalagok rugalmassága javul,
így a meleg fürdő jól alkalmazható a fokozott
izomtónus csökkentésére, ízületi mozgásterjede­
lem növelésére.
A mechanikai energiával társított hidrote­
rápiás kezelések közé tartoznak a leöntések hideg
vagy meleg vízzel, a zuhanykezelések állandó
vagy váltott hőfokkal, valamint a víz alatti sugár­
masszázs, más néven tangentorkezelés. A víz alat­
ti sugármasszázs-kezelés során kialakuló nyo­
máskülönbség a kezelt területen keringésfokozó­
dást vált ki, és csökkenti a fokozott izomtónust. 20.7 7. ábra.
Ultrahangkezelés

Balneoterápia ványvíz, melynek hőmérséklete meghaladja a 30

A fizioterápia ezen ágába a gyógyfürdőkezelés, az
ivókúra és a gyógyiszapkezelés tartozik. A balne­
oterápia kezelési ágai ásványvizet alkalmaznak,
annak hőmérsékleti és kémiai tulajdonságait
használják terápiás célból.
Ásványvíz az a természetes, a föld mélyéből
feltörő vagy feltárt víz, aminek ásványianyag-tar­
talma legalább 1000 mg/liter. Termálvíz az az ás-
°C-ot. Gyógyvizek azok az ásványvizek, melyek
gyógyhatása kísérletekkel, statisztikailag igazolt.
A balneoterápiában felhasznált ásványvizek,
akár fürdő, akár ivókúra formájában alkalmazva
ásványi anyag és nyomelem tartalmuk révén érik
el élettani hatásukat. A fürdőkúrák során alkal­
mazhatók az ásványvizek, termálvizek önmaguk­
ban, vagy hozzájuk adott gyógyszerekkel, adalé­
kokkal kombináltan.
 20. fejezet A fizioterápia alapjai

Az ivókúrák során a gyógyvizek a gyomorból, A hideg barlangok jó hatásúak légúti megbe­

bélrendszerből felszívódva fejtik ki élettani hatá­ tegedések, astma bronchiale, allergiás panaszok
sukat, ami az alkalmazott gyógyvíz ásványi esetén, a meleg barlangok klímája keringésfoko­
anyag és nyomelem tartalmától függően külön­ zó, izomspazmus oldó hatású.
böző.

Klímaterápia Inhalációs kezelések

Adott földrajzi terület időjárását meghatározó
meteorológiai tényezők, mint légköri nyomás, le­
vegő hőmérséklet, páratartalom, légmozgás, lég­
köri sugárzás befolyásolják a szervezet funkció­
ját. Klímán az adott fölrajzi területre jellemző
időjárási viszonyokat értjük. Hatásukat tekintve
megkülönböztetünk inger, mérsékelt és kímélő
klímákat. A klímaterápia alkalmazása során eze­
ket a hatásokat kell figyelembe venni.
Ingerklíma az alföldi, a magashegységi és a
vízparti klíma. Kímélő klíma az erdős-dombos,
mérsékelt pedig a középhegységi klíma.
Speciális klímaterápia a barlangterápia. A
barlangok hőmérséklete állandó, megkülönböz­
tetünk hideg (10 0 C ) és meleg (+ 40 0 C ) barlango­
kat. A barlangok levegője rendkívül tiszta, aller-
génektől, szennyező anyagoktól mentes. A bar­
langok magas szén-dioxid-tartalma a légzőköz-
pont stimulálásán keresztül javítja a légcserét.
Ebbe a terápiás csoportba azok az eljárások tar­
toznak, melyek a légutakon keresztül gyógyhatá­
sú anyagokat juttatnak a szervezetbe.
Az tzero/onkezelés a levegőben található, kü­
lönböző polaritással rendelkező ionok hatásán
alapszik. A pozitív töltésű ionok felhalmozódása
esetén az élettani hatások kedvezőtlenebbek, alu-
székonyság, depresszió, fejfájás, idegesség, a ref­
lexek lassulása jellemzi. A negatív ionok hatása
kedvezőbb, elmélyítik a légzést, javul a gázcsere,
a reflexek és a teljesítőképesség. A negatív töltésű
ionok kedvező élettani hatásának kialakítása io­
nizátorokkal lehetséges, melyek használata kiegé­
szítő terápia lehet légzőszervi megbetegedések
esetén.
Az aeroso/kezelések során gázban vagy vízben
feloldott, porlasztott gyógyszeroldatot juttatnak
a légutakba. A porlasztás történhet gázspray-vel
vagy ultrahangkészülékkel.

Összefoglalás

A fizioterápia fejezet a természet energiáit felhasználó gyógymódokat mutatja be. Ezek fő­
ként fizikai energiák, ugyanakkor egyes kezelések kémiai változások révén érik el hatásukat.
A fizioterápia körébe tartozó kezelések változatos, egymással jól kombinálható eszköztárat
biztosítanak számos panasz befolyásolásához, csökkentéséhez. Jelentős szerepet játszanak a
megelőzés, gyógyítás, rehabilitáció terén. Segítségükkel eredményesen kezelhetőek a külön­
féle mozgásszervi, belgyógyászati, neurológiai kórképek, illetve ezek gyógyszeres vagy mű­
téti kezelését kiválóan kiegészítik.
 20. fejezet A fizioterapia áiapjai

^jjjjl Kérdések, feladatok

1. Mi az elektroterápiás kezelések felosztása a frekvencia alapján?

2. Mi a galvánáram élettani hatása?
3. Mi történik iontoforézis alkalmazása során?
4. Mik a galvánkezelések ellenjavallatai?
5. Milyen céllal használható a szelektív ingeráram-kezelés?
6. Mik a középfrekvenciás kezelések élettani hatásai?
7. Mik a nagyfrekvenciás kezelések élettani hatásai?
8. Mik a infravörös-kezelés ellenjavallatai?
9. Soroljon fel fájdalomcsillapításra alkalmas kezelési fajtákat!
10. Mi a különbség az aktív torna és a passzív mozgatás között?
11. Sorolja fel a vízbe merülő, vízben mozgó testre ható erőket!
12. Mik a masszázs élettani hatásai?
13. Sorolja fel a svédmasszázs öt fő fogástípusát!
14. Milyen fizikai energiát alkalmazunk ultrahang-kezelés során?
15. Mik az ultrahang-kezelés ellenjavallatai?
16. Mit értünk kryoterápia alatt?
17. Mit nevezünk ásványvíznek?
18. Mit nevezünk termálvíznek?
19. Mi a barlangterápia?
2 0 . Mik tartoznak az inhalációs kezelések közé?
 Tárgymutató

A ágytál 126, 161, 169, 189, 2 5 9 - 2 6 1 2 6 6 , 294,

296, 301-303, 307, 332, 333, 3 4 0 , 3 6 2 , 4 1 7
ABO-rendszer (lásd vércsoportok) 4 2 6 , 427, 4 2 9 alapellátás 25, 26, 29, 30, 37, 38, 74, 75, 86, 87,
adatgyűjtés 148 114, 124, 136, 203, 2 2 4 , 2 9 3 , 2 9 8 ,
forrásai 149 feladatai 26
három szakasza 148 tartozékai 25
módszerei 149 alapfogalmak 117
adatok alapszükségletek 126, 127, 131, 2 2 5 , 3 4 9
dokumentációja 149 alapvető
elrendezése, csoportosítása 149 életjelek 189
megerősítése 149 tápanyagok 2 7 8
adjuváns szerek (lásd fájdalomcsillapítás) 329 szükségletek 2 1 9 , 225, 2 7 6 , 345, 357, 358
aggravatio 20, 2 0 0 , 201 (kardinális) tünetek 189, 191, 2 0 2 , 208, 2 1 3 ,
agonia/agónia 198, 3 8 2 , 3 9 2 216, 328, 378, 381
ágy aldehidek 165, 166
korszerű 2 3 5 alkilaminok 165, 167
rendbetétele halott után 2 3 4 alkohol(ok) 2 0 - 2 2 , 37, 4 0 , 165, 166, 2 8 4 , 353,
távozó beteg után 2 3 4 355, 399, 464-467, 470, 4 7 1 , 4 7 3 - 4 7 5
szélére ültetés egy és két személlyel 2 5 2 alkoholfogyasztás 22, 31, 95, 197, 198, 353, 4 0 1
ágyasztal 2 3 5 állandó katéter 2 6 , 307, 308, 310, 3 1 1 , 314, 387
ágyazás 10, 68, 9 6 , 134, 2 2 7 - 2 3 4 , 2 3 6 , 2 4 2 álló helyzet 248
egy személlyel 2 2 9 általános betegvizsgálat 206
fekvő betegnél 2 3 1 aluszékonyság 197
két személlyel 2 3 1 alvás 197, 209, 2 2 5 - 2 2 7 , 2 4 2 , 315, 317, 345,
megszervezése 2 2 9 3 5 5 , 356, 380
ágynemű 2 3 2 - 2 3 4 alvási apnoe 317, 325
csere 2 3 2 alvási igény 225
fekvő betegnél 2 3 3 alvási szokások 2 2 5
fennjáró betegnél 2 3 2 alvásra jellemző ápolási folyamat 226
mozdulatlan betegnél 2 3 4 alvászavar 226, 385, 4 4 1
oldalra fordítható betegnél 233 anamnézis 96, 139, 146-149, 151, 155, 192,
szellőztetése 2 2 9 207, 209, 2 6 8 , 274, 297, 331, 335, 343, 437,
ágynyugalom 2 3 8 476
egyszerű 2 3 9 angina pectoris 3 2 6 - 3 2 8 , 386
szigorú 239 anuria (lásd vizelet) 307
 Tárgymutató

ápolás 53 felmérés 146

alapellátás keretében 86 folyamat 136, 139
alrendszerei 71 alkalmazásának előnyei 155
alrendszereit befolyásoló főbb trendek 73 célja 140
járóbeteg-szakellátásban 87 egyes szakaszainak részletes bemutatása 147
céljai és összetevői 69 jellemzői 139
etitikai megközelítése 76 összefoglalása 146
fekvőbeteg-szakellátás 87 végrehajtási szakasza 153
gyakorlata 74 igények felmérése 2 5 9
gyakorlatának főbb tartalmi elemei 86 kórelőzmény 143, 144, 207, 2 0 9 , 2 2 2 , 4 5 6
holisztikus 62, 73, 77, 102, 116, 123, 124, lap 222, 207
126, 136, 139, 3 4 5 , 352, 358 modellek 121
mint felelősség 70 alkalmazásának állomásai 129
mint folyamat 71 biomedikális modell 124
mint funkció 70 és az ápolási folyamat 123
jogi megközelítése 75 közös vonásai 123
kutatás 81 összetevői 122
oktatás 130 szerepe az ápolás gyakorlatában 121
szakmai megközelítése 74 szükségleti ápolási modell 126
szerepe a társadalomban 65 rendszer 133
története 53-64 szükséglet 144
kereszténység első századaiban 55 terv 146, 339
korai civilizációk népei körében 53 dokumentálása 153
középkorban 56 zárójelentés 142, 146, 149, 182, 207, 2 1 1 ,
magyar orvosi reformmozgalom idején 63 222
Magyarországon a középkorban 62 ápoló ízületeinek védelme 253
szabadságharc idején 63 ápolói feladatok
történelem előtti civilizációk 53 gyógyszerek alkalmazásakor 4 0 0
újkor 57, 62 betegtájékoztató 4 0 0
tudományos megközelítése 68 gyógyszeradagok kiszámítása 4 0 0
vezetése 82 gyógyszerek rendelése és tárolása 4 0 0
ápolási (ellátási) feljegyzések 2 1 0
anamnézis 146, 148, 335 munkakörök 104
dekurzus 146 ápolási igazgató 105
diagnózis 146, 149, 150, 338 beosztott 107
felállításának lépései 150 műszakvezető 107
részei 150 osztályos 107
típusai 151 osztályvezető 106
dokumentáció 141, 207, 208 részlegvezető 107
alkalmazásának előnyei 145 pálya 100
indoklása 144 ápoló menedzser 101
beteg azonosítása 142 gyakorló 100
részei 146 kutató 101
szabályozása 141 oktató 100
egység általános higiénéje 185 vezető 101
 Tárgymutató

szervezetek 83 áthelyezési lap 2 2 2

Ápolók Nemzetközi Tanácsa 85 atípusos tünetek 191
Európai Kutatók Csoportja 86 autoklávozás 171, 183
Európai Unió Ápolói Bizottsága 85 autonómia az ápolásban 123
Magyar Ápolási Egyesület 83
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói
Kamara (MESZK) 84 B
ápolók közötti kommunikáció 124
ápolóképzés 78-81 bakteriosztatikus hatás 161
jelene 79 baleset 2 1 , 22, 26, 27, 2 9 , 39, 42, 4 3 , 94, 185,
ápolóval szembeni elvárások 93 236, 246, 301, 332, 333, 377, 393, 4 5 4
arc és arckifejezés 192 balneoterápia 485
döntési képesség 97 beágyazás 229, 2 3 1 , 232, 234
intellektuális 96 beosztott ápoló 133
interperszonális 96 beöntés 54, 71, 96, 168, 215, 222, 3 0 1 - 3 0 3 ,
ismeretei 95 306, 451, 454, 4 6 2
készségei 95 tisztító 301
kreativitás 96 terápiás 302
külső szakmai megjelenése 94 végrehajtása 302
manuális 96 beszéd 4 0 ^ 2 , 99, 192, 199, 202, 2 4 3 , 316, 333,
megfigyelőképesség 96 346, 348, 349, 391
nyitottság 97 beteg
proaktivitás 97 áthelyezése 2 5 6
személyes tulajdonságok 98 csúsztató 236
személyi higiénéje 94 dokumentáció 144
ascites 195, 196, 2 9 2 , 467, 4 6 8 elbocsátása 142, 144, 200, 207, 2 1 1 ,
asthma cardiale 317, 3 2 5 222-224
ásványi anyagok 287, 2 9 4 , 2 9 9 , 340, 485, 4 8 6 emelő 236
makroelemek 287 etetésének módjai 2 9 7
foszfor 2 8 8 felállítása 2 5 2
kalcium 2 4 4 , 2 8 5 , 2 8 8 , 4 1 8 helyzetváltoztatása 2 5 0
kálium 2 8 7 , 2 8 8 , 308, 4 1 7 kiültetése székbe 2 5 2
klór 165, 1 6 7 , 2 8 8 magatartása 198-201
magnézium 2 8 8 , 4 1 8 megnyugtatása 227
nátrium 2 8 7 , 2 8 8 , 4 1 7 oldalra fordítása 2 5 0
mikroelemek 288 tudatállapota 196-198, 335, 377, 382, 399,
cink 289 422, 4 6 9
fluor 2 8 9 betegágy felszereltsége 228
jód 165, 166, 2 8 9 elkészítése oldalra fordítható betegnél 231
króm 288 mozdulatlan betegnél 232
réz 2 8 9 betegellátás folyamatossága 203
szelén 288 betegfelvétel 142, 143, 2 0 3 , 205, 208, 2 2 4
vas 288 betegségszínlelés 2 0 0
ásványvíz 4 5 9 , 4 8 5 , 4 8 7 betegségtagadás 2 0 0
aszkorbinsav (lásd vitaminok) 286 betétlapok 144
 'árgymutató

biológiai próba 4 3 0 biopszia csípőcsontból (cristabiopszia) 4 7 2

biopszia 4 6 2 , 463, 4 7 2 - 4 7 6 bőrbiopszia 4 7 5
biopszia csípőcsontból (cristabiopszia) 4 7 2 ciszternapunkció 469-471
bőrbiopszia 475 csontvelővizsgálat 471
nyirokcsomó-biopszia 475 hascsapolás 467-468
pajzsmirigy-biopszia 475 lumbálpunkció 469-470
tűbiopszia 474 máj- és lépbiopszia 474
vesebiopszia 475 mellkascsapolás 4 6 4
biotin (lásd vitaminok) 287 nyirokcsomó-biopszia 4 7 5
bizalmatlan beteg 1 9 9 - 2 0 1 , 205 pajzsmirigy-biopszia 4 7 5
boncolás 354, 393 sternumpunkció 471-472
borotválás 2 5 9 , 2 6 1 , 265 tűbiopszia 4 7 4
bőr 192, 196, 2 3 1 , 247, 260-262, 387, 392, vesebiopszia 475
4 0 0 , 4 0 8 , 412, 432 csíraszámcsökkentő hatás 160
cyanosis 193 csomagolás, tárolás 171
hőmérséklete 193 csontrendszer 2 4 4
pigmentált 193
sárgaság 193
szederjesség 193 D
tapintata 193
bőrön keresztül történő beavatkozás helyének fer­ decubitus (nyomási fekély) 68, 179, 333, 3 7 5 ,
tőtlenítése 169 378, 379, 387
bőrpír (lásd decubitus) 337 ápolási anamnézise 335
Braden-skála (lásd decubitus) 335 ápolási diagnózisai 338
bradycardia 190 ápolási terve 339
Braden-skála 335
etiológiája 334
C hajlamosító tényezők 334
kezelése 340
cianokobalamin (lásd vitaminok) 2 8 7 kialakulás helyei 3 3 4
CJB 183 megelőzése 387
coma/kóma 197, 377, 378, 417, 4 1 8 Norton-skála 335
compliance (együttműködés) 20, 332 nyíróerő 334
felmérése 332 nyomás 334
mértéke 332 sebfertőzés megítélése 337
Creutzfeld-Jakob-betegség 167, 181, 183 stádiumai 337-338
cukorhelyettesítő készítmények 282 súlyos szövődményei 342
Cushing-kór 192 súrlódás 334
Waterloo-skála 335
dehidráció 2 7 2 , 2 8 8 , 417, 4 2 0 , 4 2 5 , 4 2 6
CS hypertoniás 417
hypotoniás 417
csalánkiütés 193, 194 delírium 127, 198, 273
csapolások, biopsziák 462, 4 7 3 ^ 7 6 delírium tremens 198
autopsia 473 diagnosztikus hibák 151
 Tárgymutató

diarrhoea (lásd széklet) 3 0 0 elektrokardiográfia 438

diasztolés vérnyomás 190 elektrolit-egyensúly 127, 416, 4 1 7
disszimulálás 200 elektroterápia 4 7 9 - 4 8 1
dohányzás 20, 22, 31, 34, 9 5 , 148, 2 0 8 , 2 6 8 , élelmi rostok 2 8 2
272, 276, 320, 350, 3 5 4 -ban gazdag élelmiszerek 2 8 2
dokumentáció napi szükséglet 283
gyógyszerelést követően 4 1 5 szerepe a prevencióban 2 8 2
infúziós terápiát követően 4 2 4 életjelek 189, 2 0 1 , 202, 2 0 8 , 2 1 3 , 2 1 8 , 2 6 8 , 278,
dokumentálás alapelvei 145 381,388,423
duodenumszondázás 359 elkülönítő ápolás 179
dyspnoe (lásd légzés) 316, 317, 433 ellenkező beteg 199
munka 316 elsődleges megelőzés
nyugalmi 317 célja 36, 39
paroxysmalis nocturnalis (éjszakai) 317 célcsoportjai 36, 38, 40
eszközei 36, 3 8 , 4 1 , 42
formái 37
E színterei 37
emberi méltóság elvesztése 387
egészség meghatározása 19 empátiás készség 3 9 4
egészségbiztosítás 29, 49 endoszkópos vizsgálat 443
egészséges életmód 20, 22, 37, 2 2 0 energiaforgalom 277
összetevői 23 energiaszükséglet 277
egészségi állapotot befolyásoló tényezők 19 enterális (lásd táplálás) 2 9 3 , 296, 2 9 8 , 379
életmód 20, 150, 2 1 1 , 2 2 0 , 2 2 2 , 257, 2 6 6 , epeköves roham (epegörcs, vesecolia) 327
332, 349, 350, 355, 357 epidemiológiai triász 178
endogén 19, 23 epikrízis 144, 207, 2 1 1 , 2 2 2
exogén 19, 23 érdektelenség, közöny (apathia) 197, 417
társadalmi környezet 19, 2 0 , 67, 123 eredménykimutatási lapok 216
egészségmagatartás 20, 22 eredménymodell 126
meghatározói 20 ergometria 441
egészségpolitika 25 értékelés 147
általános céljai 25 szakasza 154
egészségvédelem 3 1 , 32, 37 ESBL-termelő Gram-negatív törzsek 182
egyéni 37 esetmenedzsment 134, 137, 138
közösségi 37 eszközös vizsgálatok 4 3 7 - 4 7 6
megelőzés szintjei 32 eszközös vizsgálatok
elsődleges 32, 34 csapolások, biopsziák 462, 473-476
másodlagos 32 képalkotó vizsgálatok 438
harmadlagos 32 mágneses rezonancia (MRI) 4 6 2
egyszer használatos eszközök 175, 178, 302, 303, sugaras eljárások 4 4 8 - 4 5 9
322, 366, 405, 420, 4 2 4 ultrahang 4 6 0
együttműködő beteg 199, 2 5 1 , 2 7 4 , 3 6 1 , 399, eszméletlen beteg 377-381
413 ápolása 378
éhség 297, 387 eszméletlenség és kóma 197
elektroenkefalográfia 441 etilén-oxid 174
 I árgymutató

eufória 197, 198 hason 240

háton 2 3 9 , 2 4 7
oldalra 2 4 0
eutanázia 354, 3 9 1 , 392, 394, 395
fekvés 2 3 8 , 2 3 9
aktív hátfekvés 2 3 9
oldalfekvés 2 3 9
F
döntött oldalfelcvés 2 4 0
fájdalom 3 2 6 - 3 3 0 egyszerű hátfekvés 2 3 9
akut 326 háton fekvés 2 3 9 , 247
beteg viselkedése fájdalom idején 326 magas oldalfekvés 2 4 0
helye 326 nyújtón hátfekvés 2 3 9
jellege 326 oldalt fekvő helyzet 247
jellegzetes fájdalmak 326 passzív hátfekvés 2 3 9
krónikus 326 vízszintes oldalfekvés 240
megfigyelése 3 2 6 fekvési és fektetési módok 238
megváltozása 328 kóros 2 3 9
végtag- 3 2 7 fekvőbeteg-ellátás 2 6 , 142, 203
fájdalomcsillapítás 3 2 8 - 3 3 0 aktív 27
adjuváns szerek 3 2 9 formái 27
fizikai 329 krónikus 27
gyenge és erős opioidok 329 felelős ápoló feladatai 136
gyógyszeres 329 felelős ápolói rendszer 136
idegsebészeti és aneszteziológiai 329 felületfertőtlenítés, takarítás 169
kábító hatású fájdalomcsillapítók 329 felületi szerek 167
módszerei 329 felültetés 2 5 1
nem szteroid gyulladásgátló szerek 329 egy személlyel 2 5 1
pszichoterápiás 329
két személlyel 2 5 1
szabályai 3 3 0
fenolszármazékok 165, 167
szempontjai 328
féregnyúlvány-gyulladás 3 2 7
fehérje 166, 170, 2 7 8 , 2 7 9 , 312, 3 1 4 , 4 3 3 , 4 6 9
fertőtlenítés 160, 1 6 4 - 1 7 1 , 174, 175, 177-182,
egyensúly 2 7 9
185, 186, 2 3 4 , 2 3 5 , 2 6 0 , 3 0 0 , 372, 4 6 8 , 471
esszenciális aminosavak 278
átkeféléssel 164
források 279
beáztatással 164
nem esszenciális aminosavak 278
dezinficiens habbal 165
szerepe a szervezetben 278
elegyítéssel 164
fehérnemű 2 0 3 , 2 2 8 , 2 6 6 , 387
gázokkal 165
tárolása 228
hatékonyságát befolyásoló tényezők 160
szennyes kezelése 228
letörléssel 164
fehérneműkészlet 228
módjai 161
fejfájás 2 0 0 , 2 0 6 , 2 4 1 , 268, 285, 327, 328, 470,
permetezéssel 164
486
fertőtlenítő eljárások hatáserősségének fokozatai
fejlesztési-önellátás 128
160
fejtetvesség 193
fertőtlenítőszerek csoportosítása 165
fektetés 2 3 9 - 2 4 2 , 247
fertőző beteg 159, 178, 179, 332
egyes vizsgálatokhoz 2 4 2
elkülönítő ápolása 179
fordított (lejtős) 247
 Tárgymutató

látogatási rendje 181 gyógyíthatatlan beteg ápolási folyamata 385

szállítása 181 gyógyszerek alkalmazása 397-415
távozása 181 bőrön át 4 0 0 , 413
fizikai fertőtlenítő eljárások 161 inhaláció 400, 414
fizikai inaktivitás 31 nedves 4 1 4
fizioterápia 4 1 , 42, 329, 378, 4 7 9 - 4 8 6 eszközei 415
fajtái 4 8 1 - 4 8 6 porlasztás 4 1 4
foglalkozási/ foglalkoztatási rehabilitáció 4 6 - 4 9 instilláció, becseppentés 400, 4 1 3 , 4 1 4
intézményrendszere 47 irrigálás 4 1 4
modellje a WHO szerint 47 módjai 399
munkaerő-piaci és foglalkozási információ 48 orális 399, 4 0 4 , 405
munkaközvetítés 48 parenterális 26, 215, 216, 276, 2 9 3 , 399,
munkavégző képesség fejlesztése 48 4 0 0 , 4 0 5 , 4 1 6 , 4 1 7 , 4 1 9 , 426
nyílt 49 rektális 399
önfoglalkoztatás 49 sublingualis 399
segítő szolgáltatások 48 gyógyszerformák 397, 398
támogatott 49 folyékony 397
utógondozás 35, 47, 49 oldatok 398
utókövetés 49 szirup 3 9 9
fogyatékosság 33, 40, 45, 47, 4 9 , 392 szuszpenzió, emulzió 399
folsav (lásd vitaminok) 287 tinktúra 399
folyadékszükséglet 2 8 4 lágy 397
pódása 297 kenőcs 398
fototerápia 481 paszta 398
fungicid hatás 161 szilárd 397
funkcionális ellátás 133 drazsé 398
független ápolási funkció 152 kapszula 398
fürdetés 11, 15, 9 6 , 1 8 0 , 183, 192, 199, 260, 3 3 9 kúp 398
fürdőkád 2 6 0 pilula 398
por 397
C tabletta 165, 2 1 6 , 273, 298, 299, 398,
404, 453
gazdasági szükséglet 144 gyógyvizek 28, 479, 4 8 5 , 486
gázsterilizálás 174 gyomormosás 168, 360, 444, 4 5 0
etilén-oxidban 174 gyomortükrözés (gasztroszkópia) 4 4 3
formaldehidben 174
gégetükrözés (laringoszkópia) 447 H
gördülő WC-szék (lásd szoba-WC) 301
guanidinek 165, 167 hajápolás 264
hajmosás az ágyban 264
félig ülő helyzetben 264
GY
fekvő helyzetben 264
gyász 388, 394 halál 33, 35, 65, 67, 70, 9 1 , 87, 102, 115, 129,
gyászreakciók 388, 394 198, 207, 2 1 1 , 317, 334
gyógyítási és ápolási folyamat összehasonlítása 141 jelei 392
 Tárgymutató

bizonytalan 392 hyperthyreosis 192, 2 6 8 , 2 9 3 , 4 5 9

biztos 392 hypokalaemia 417
klinikai és biológiai 392 hyphothermia 2 6 8 , 273
haláltusa 198 típusai 268
haldoklás 389 hypochondria 200
haldoklási folyamat szakaszai 388, 3 8 9 hypothyreotikus 192
haldokló ápolása 3 8 2 - 3 9 5 hysteria 200
etikai kérdések 390
haldokló beteg 127, 198, 382, 3 8 4 - 3 9 5
gyermek 3 9 0
utolsó szakasz 385 ICN 60
hallás 127, 192, 198, 2 0 2 , 331 idegrendszer 200, 242, 243, 2 4 5 , 257, 266, 277,
halott körüli teendők 393 288, 289, 3 1 5
család támogatása 3 9 4 indikátorok 118, 176
halottvizsgálati jegyzőkönyv 393 infarctus/infarktus (lásd szívizom elhalás) 33,
hámhiány (lásd decubitus) 335, 338, 407, 413 191, 246, 322, 326, 328, 4 8 0
harmadlagos megelőzés 38-41 inger 197, 3 2 6 , 327, 3 7 5 , 4 5 7
harmonikafal 2 3 6 infúziós kezelés 4 1 6 , 4 1 9
hashártyagyulladás 327 általános 423
hastükrözés (laparoszkópia) 446 ápolói feladatok 4 2 2
hasvízkór 195 bekötése 4 1 9 ^ 2 6
hazabocsátás 137, 155, 222 bekötése perifériás vénába 4 2 0
hazai demográfiai jellemzők 21 beteg megfigyelése 422
házi szakápolási szolgálatok 388 szövődményei 4 2 2
helyettesítő gondozás 129 szüneteltetése 4 2 0
hidegsterilizálás 175 infúziós oldatok 4 2 5
hidroterápia 4 8 5 hypertoniás 417
higiénés kézfertőtlenítés 168 cukoroldatok 425
hirtelen tudatváltozás 198 elektrolit-egyensúlyt befolyásoló 425
hisztériás beteg 2 0 0 , 201 plazmapótszerek 4 2 5
hívóberendezés 2 3 7 isotoniás 417
hagyományos 237 inhalációs kezelések 4 8 6
telefonos 237 aeroionkezelés 4 8 6
hólizmus 70, 123 aerosolkezelés 4 8 6
hólyagtükrözés (cisztoszkópia) 446 injekció 169, 2 1 6 , 220, 222, 3 3 0 , 400, 4 0 5 - 4 1 3 ,
hospice 27, 74, 7 5 , 80, 85, 388 415, 426, 4 6 7 , 474, 475
ellátás 27, 125 beadásának menete 4 0 7
szolgálat 388 fekszívása 4 0 6
hospitalizáció 2 0 0 intrakután 408
hőguta 273 intramuszkuláris 4 0 9
hőlégsterilezés 171, 173, 176, 178 intravénás 411
hörgőtükrözés (bronchoszkópia) 443, 447, 455 kezelés szövődményei 4 1 2
hüvelyöblítés 362 öninjekciózás 4 1 1
hüvelytükrözés (kolposzkópia) 447 megtanításának sorrendje 4 1 2
hyperkalaemia 417, 4 3 1 , 4 3 2 szubkután 4 0 9
injekciózás 103, 168, 333, 405-407, 4 1 1 , 4 1 2 , káliumegyensúly zavarai 417
inkontinencia 300, 3 3 5 - 3 3 8 hyperkalaemia 417, 4 3 1 , 432
urinae 307 hypokalaemia 417
intenzív betegellátás 3 7 0 - 3 7 6 kancsó 2 6 0
előnyei és hátrányai 376 kapaszkodó 235
módszerei 373 kapszula-endoszkópia 4 4 6
intenzív interdiszciplináris intenzív betegellátó karosszék 236
osztály 3 7 0 katéterezés 108, 168, 3 0 7 - 3 1 1 , 375, 3 7 9 , 3 9 1 ,
intenzív osztály 104, 125, 129, 182, 348, 447, 452
370-376 általános szabályai 308
ápoló munkája 3 7 4 diagnosztikus 3 0 7
betegforgalmi rendje 371 férfi katéterezése 309
felszereltsége 3 7 1 nő katéterezése 308
rendje 3 7 0 szövődményei 3 1 0
szervezeti felépítése 3 7 0 terápiás 307
szubintenzív, őrző egység 3 7 0 típusai 308, 3 1 0
intenzív terápia 369 veszélyei 310
intervenciós radiológia 4 5 4 kémiai fertőtlenítő eljárások 162
ischuria paradoxa 307 kényszerítő eszközök 387
izoláció 180 képalkotó vizsgálatok 4 3 8 ^ 4 7
izoláció higiénés szabályai 180 képzelt beteg 200
izolált beteg 184 keresztpróba 4 3 0
izotópkezelés 4 5 9 keringési rendszer 2 2 , 243, 2 4 4 , 246, 317
izotópvizsgálatok 4 5 7 - 4 5 9 kézfcrtőtlenítés 166, 168, 178, 180, 185, 364,
ízületek 4 0 , 42, 196, 243, 245, 249, 253, 257, 3 6 6 , 4 0 4 , 406-408
380, 4 6 0 , 4 8 1 ^ 1 8 3 , 4 8 5 egyfázisú 168
izzadás 387 kétfázisú 168
kiütések 192-194, 4 1 2 , 423, 4 3 2 , 4 5 2
klímaterápia 486
J klinikák 26, 27, 370
klór 165, 167, 288
járás 1 9 1 , 2 5 5 , 2 5 6 , 2 6 5 , 483 klór és vegyületei 165
járóbeteg-rendelés 2 0 5 , 207, 2 2 4 , 312, 359 kockázati tényező 22
járóbeteg-szakellátás 25, 26, 8 7 - 8 9 , 1 0 0 , 105, 4 0 1 kommunikáció 40, 42, 82, 86, 94, 97, 111, 113,
járóbot 256 120, 124, 127, 135, 137, 143, 147-149, 151,
jód 165, 166, 2 8 9 155, 193, 297, 3 3 1 , 345-350, 380, 3 8 1 , 388,
jód és vegyületei 165 345
csatornái 347, 348
mimika 347
K pantomimika 347
proxemika 348
kalciferonok (lásd vitaminok) 286 vokális mimika 348
kalciumegyensúly zavarai 418 elemei 346
hypercalcaemia 4 1 8 iránti igény 345
hypocalcaemia 418 közvetett 346
 Tárgymutató

közvetlen 346 köpenytemperatura 2 7 2

meta 347 köpetürítés 2 1 3 , 315, 3 2 1 , 3 2 2
nonverbális 3 4 5 - 3 4 9 , 353, 357 megfigyelése 321
szakmai 349 mennyisége 322
verbális 3 4 6 - 3 4 8 , 3 5 3 , 357, 3 8 0 színe 322
kommunikációt nehezítő körülmények 348 köpőcsésze 322
csökkent hallású beteggel 348 körmök, körömápolás 168, 196, 2 5 9 , 2 6 4 , 2 6 5 ,
eszméletlen beteggel 348 289
expresszív beszédzavar 348 környezeti faktorok felmérése 332
gyermekkel, időssel 3 4 9 környezeti rehabilitáció 45
kulturális különbségek 348 követelmények 25
nyelvi különbségek 348
receptív beszédzavar 348
kompenzáló ápolási rendszer 129 központi ágyszolgálat 137, 2 3 4 , 235
komputertomográfia (CT) 216, 4 4 8 , 4 5 4 - 4 5 6 ,
458, 462, 473, 475
konzíliumok 221 L
kórelőzmény 2 0 7 laborpapírok 144
kórház lábtámasz 235, 239, 2 4 0
feladatai 27 látogatás 181, 186, 2 0 6 , 2 1 3 , 2 1 8 , 354
kritériumai 26 láz 2 6 8 - 2 7 4
kórházhigiénés tevékenység 183 állandó (febris continua) 2 7 1
kórházi fertőzések 178 intermittáló (febris intermittens) 2 7 1
kórházlelkész 115 kezdete és megszűnése 2 6 9
kórlap 144, 206, 207 változó (febris undulans) 271
orvosi része 207 visszatérő (febris recurrens) 271
korlátozó intézkedés 198 lázcsillapítás 96, 273, 2 7 4 , 3 9 1 , 4 3 2
fizikai 198 borogatások 273
kémiai 198 fizikális 96, 273
pszichés 198 gyógyszeres 273
kórlefolyás 2 0 7 hűtőfürdő 274
kóros tudatállapotok 377 lázlap 144, 2 0 6 , 2 1 1
kórtermi ápolás 134, 135 egyéb jelzések (pl. infúzió) 2 1 6
kórtörténet 2 0 6 etrasystolia 2 1 4
gyógyintézetben 2 0 6 étrend 2 1 6
tárolása 223 folyadékbevitel 215
köhécselés 321 gyógyszerrovat 216
köhögés megfigyelése 3 2 0 hányás 215
aphoniás 321 köpet 2 1 5
inger 321 láz 213
produktív 321 hidegrázással 2 1 3
syncope 321 légzés 215
száraz rohamszerű 321 pulzus 2 1 4
száraz, stridolos 321 széklet 215
kölcsönhatási modellek 126 testtömeg 215
vérnyomás 214
 Tárgymutató

vizelet 215 malnutríció 285, 2 9 3 , 296, 298

vizsgálati eredmények jelölése 2 1 6 másodlagos megelőzés 37, 38
lázmérés technikája 2 7 2 mankó 252, 2 5 5 , 2 5 6 , 290, 4 8 3
láztípusok 2 7 1 mechanoterápia 4 8 2
légzés biztosítása 315 gyógytorna 482
alvási légzésszünet 317 masszázs 483
belső 315 megelőzés 31, 32, 34
ideges eredetű nehéz 3 1 7 elsődleges 36
külső 315 másodlagos 37
megfigyelése 315 harmadlagos megelőzés 38
nehéz(dyspnoe) 316 megtekintés 191, 194
obstruktív 317 mellékletek 146
ritmusa 315 mentálhigiénés rehabilitáció 44
száma 315 meteorismus 195
számolása 315 mindennapos beavatkozások 3 5 9 - 3 6 7
légzésfunció-vizsgálat 441 minőség fogalma 117
légzőizmok 315 minőségbiztosítás 118
légzőközpont 315 bevezetésének lépései 119
légzőrendszer 244 minőségirányítás 118
lehelet szaga 263, 318 minőségirányítási rendszer előnyei 120
leíró vizsgálati leletek 2 0 7 minősítés módjai 119
lejtőztetés 2 4 0 , 2 4 1 módosító patológiás állapotok 127
emelt 2 4 0 mosdatás 54, 2 6 0 - 2 6 3 , 2 6 6 , 354, 391
süllyesztett 241 mozgás 20, 22, 26, 32, 4 0 , 9 5 ,
lepedő 161, 173, 1 7 6 , 2 2 9 - 2 3 3 , 2 6 1 - 2 6 4 , 273, 1 1 3 , 1 2 7 , 196, 220, 2 2 8 , 243-250,
303, 340, 3 5 9 , 3 6 2 , 365, 366, 393 3 5 2 , 4 8 2 , 483
gumi 161, 2 2 9 - 2 3 1 , 2 6 1 , 2 6 4 , 2 9 5 , 303, 360, hatása a szervezetre 2 4 3 , 245, 356
366, 4 2 1 helyváltoztató 2 4 9
haránt 2 2 8 - 2 3 1 , 2 3 3 , 3 8 1 , 467, 4 6 8 korlátozottság következményei 24
lézeres kezelés 4 8 2 terápia 246
lúgok 165-167, 4 1 8 MRSA 181, 182
multidiszciplináris team 112
tagjai 113
M dietetikus 114
gyógyszerész 114, 398, 401
magnézium-egyensúly zavarai 418 gyógytornász 27, 49, 81, 85,
hypermagnesaemia 4 1 8 112-116, 125, 246, 2 5 5 ,
magtemperatura 2 7 2 3 2 1 , 3 7 4 , 482
magyar lakosság egészségi állapota 21 laboratóriumban dolgozó 114
alkoholfüggőség 22, 31, 9 5 , 1 9 7 , 1 9 8 , 353, 401 szociális munkás 114
dohányzás 20, 22, 3 1 , 34, 95, 148, 208, 268, munkanélküliség 31
2 7 2 , 276, 3 2 0 , 333, 350, 354 műfogsor gondozása 263
drogfogyasztás 2 2 , 40, 333 műszakvezető ápoló 103, 107, 133
életmód 22, 37, 38, 4 1 , 5 3 , 76, 332, 355 műszer- és eszköztisztítás, fertőtlenítés 170
elhízás 22, 189, 196, 2 7 9 , 2 8 2 , 285 myxoedemás 192
 Tárgymutató

N gége- 413, 4 2 3 , 432

pulmonum 317, 322, 426
nasogastrikus szonda 379, 387 OKJ-s képzések 79, 8 0 , 1 0 0 , 102, 421
nátriurnegyensúly zavarai 417 oktatás 20, 2 2 , 29, 35, 4 5 , 6 1 ,
necrectomia 341 71-73, 78, 84, 121, 124, 135,
necrosis/nekrózis (szövetelhalás - lásd decubitus) 342, 3 5 1 , 3 5 2 , 412
338, 341 csoportos 351
necrotomia 341 gyerekek 352
negativizmus 198 idősek 352
nem kommunikáló beteg ápolása 380 oliguria (lásd vizelet) 307
nem szteroid szerek (lásd fájdalomcsillapítás) 329 opioidok (lásd fájdalomcsillapítás) 329
neurasthenia 2 0 0 orrszárnyi légzés 195
neurastheniás/neuraszténiás beteg 20, 2 0 0 , 2 0 1 Országos Epidemiológiai Központ 159
niacin (lásd vitaminok) 286 országos intézetek 27
nikotinsav (lásd vitaminok) 286 orthopnoe 317
Norton-skála és bővített Norton-skála (lásd decu­ orvosi kórelőzmény 207
bitus) 3 3 5 , 3 3 6 orvosi rehabilitáció 41-43
nosocomiális infekció 28, 168, 177-179, 181, eszközei 42
184,185 fizioterapia 42
epidemiológiája 178 foglalkoztató terápia 42
fogalma 178 logopédia 42
következményei 179 sportterápia 42
megelőzése 179 orvosi rehabilitácós ellátórendszer 43
okai 179 félúti intézmények 43
önálló rehabilitációs szakrendelések 43
orvosi szociológia 20
NY osztályvezető ápoló 101, 105-107, 1 3 3 , 4 0 1
otthoni szakápolás 26, 87
nyálkahártya fertőtlenítése 169 oxidálószerek és peroxid-vegyületek 166
nyelőcsőtükrözés (özofagoszkópia) 443 oxigénterápia 2 7 3 , 318, 319, 342, 4 2 3
nyíróerő (lásd decubitus) 334 cseppfolyós FREELOX 318
nyomás (lásd decubitus) 334 koncentrátor 318
nyombélfekély 327 központi ellátó 31
nyombéltükrözés (duodenoszkópia) 443 otthoni terápia 318
nyugtalan beteg 192, 197-200, 2 0 3 , terápia veszélyei 319
317, 3 2 6 , 327, 380, 381, 386, 387, ozmotikus nyomás 4 1 7
4 1 3 , 4 4 1 , 4 4 4 , 456

O Ö

obstipatio (lásd széklet) 283, 300 önellátás 26, 40, 4 1 , 4 3 , 67, 70, 100, 102, 107,
oedema 194, 195, 2 9 2 , 334, 335, 3 4 1 , 342, 407, 114, 128, 129, 139, 152, 248, 249, 345, 356
424, 4 2 5 önellátási igények felosztása 128
agy- 425 öntudatlanság 197
 Tárgymutató

gyomor-bél-rendszer vizsgálata 4 5 0
hasi natív röntgenvizsgálat 4 5 4
pantoténsav (lásd vitaminok) 2 8 7 intravénás kolegráfia 4 5 3
paraziticid hatás 161 retrográd cholangio-pankreatográfia (ERCP)
paroxysmalis nocturnalis (lásd dyspnoe) 317 453
pediculosis 183 mellkasvizsgálat 450
PEG 295, 379, 387 orális kolegráfia 453
pelenkanadrág 185, 263, 3 0 1 , 340, 3 7 9 vesevizsgálat (urográfia) 4 5 1 , 452
piridoxon (lásd vitaminok) 2 8 7 ruhatetvesség 193
plazmasterilizálás 174
polyuria (lásd vizelet) 307, 417, 4 1 8
próbakimetszés (próbaexcisió) 4 4 8
problémamegoldó folyamat összehasonlítása 140 sav-bázis-egyensúly 287, 2 8 8 , 3 7 1 , 373, 377,
professzionális ápolás 129 4 1 6 , 4 1 8 , 425
progresszív betegellátás 27, 3 6 9 scabies 1 7 9 , 1 8 2
rendszere 369 sebészi bemosakodás 168
pszichés hatások 2 4 6 , 2 4 9 , 3 5 2 sebfertőzés megítélése 337
pulzus 188-190, 2 0 2 , 2 0 6 , 2 0 8 , 2 1 3 , 2 1 4 , 2 6 1 , sebkötözés 168, 182, 222, 340, 359, 364-366, 388
268-270, 315, 320, 327, 377, 392, 417, 4 2 3 , segédápoló 57, 133, 3 7 4
430, 431, 455, 465, 475 segédeszköz használata 254
pulzusdeficit 190 somnolenua 197, 377
pupillák 192, 326, 392 soor 263, 375, 379
sopor 197, 377
spanyolfal 236, 237
speciális fertőtlenítő eljárás 161
rádió 209, 219, 237, 348 spórázás 176
ráutaló magatartás 359 sporocid hatás 159, 161, 162, 164-167
reáljövedelmek 31 steril anyagok utókezelése 176
rehabilitáció 38, 4 1 - 5 0 sterilizálandó anyag előkészítése, csomagolása 176
részterületei 41 sterilizálás 87, 171-177, 180, 184, 186, 4 6 8 , 4 7 4
rehabilitációs team 49 sterilizáló berendezések ellenőrzése 175
remegés 196 striák 195
retentio urinae (lásd vizelet) 307 sugaras eljárások 448 4 5 9
retinol (lásd vitaminok) 285 bronchográfia 455
Rh-rendszer 4 2 7 erek kontrasztanyagos vizsgálata 4 5 4
riboflavin (lásd vitaminok) 2 8 6 hagyományos röntgenvizsgálat 448
rizikómagatartás 21 intervenciós radiológia 454
rizikós szexuális magatartás 31 izotópkezelés 4 5 9
rokkantság 3 3 , 3 5 , 39, 6 5 , 70, 74, 7 5 , 81 izotópvizsgálatok 4 5 7 - 4 5 9
rovar- és rágcsálóirtás 184 komputertomográfia 455, 456
röntgendiagnosztika 448, 4 4 9 perkután transzhepatikus cholangiográfia 455
átvilágítás 4 4 9 röntgendiagnosztika 4 4 9
csontok vizsgálata 4 5 4 sugárterápia 4 5 6
epehólyag és az epeutak vizsgálata 4 5 2 sugárvédelem 459
felvétel 4 4 9 súrlódás (lásd decubitus) 334
 SZ felmérése 331
szomatikus faktorok 331
szájápolás 2 5 9 , 2 6 3 , 373, 375 pszichés faktorok 332
eszméletlen betegnél 263 megvalósítása 331
szanatóriumi ellátás 27 kielégítése 3 3 2
száraz gyűjtés 170 pszichés biztonság 333
széklet 151, 162, 165, 2 1 3 , 215, 219, 283, 2 8 5 , szociális biztonság 333
300-306, 379, 387, 4 4 6 , 460 a nem megfelelő ápolás elkerülése 333
hasmenés (diarrhoea) 127, 180, 189, 215, kommunikáció 40, 82, 1 1 1 , 113, 3 4 5 - 3 5 0 ,
3 0 0 , 4 1 6 - 4 1 9 , 433 380,381,388
inkontinencia 300, 335 oktatás 351
kóros anyagai 304 önellátás, cselekvés igénye 356
rendszertelen ürítés 3 0 0 rekreáció iránti igény 3 5 5
székelési habitus 300 vallás 3 5 2 - 3 5 5
megfigyelése 304
székrekedés (obstipatio) 283, 300, 399, 451
ürítés megfigyelése 300
személyközpontú ápolás 124, 130, 134-137, tachycardia 190, 342, 417, 4 3 2
145,155 tájékozatlanság 198
szénhidrátok 2 7 6 - 2 8 2 , 2 8 5 - 2 8 9 , 4 2 5 időbeli 198
források és szükséglet 2 8 0 térbeli 198
szennyes textília 106, 168, 180, 184, 2 2 8 , tájékozott beleegyezés 383
232-234 takarítási alapelvek 186
szimulálás 2 0 0 , 2 0 1 takarótartó 236
szisztolés vérnyomás 190, 433 tanulás 350
szívizomelhalás (infarctus) 3 3 , 191, 246, 322, formális 350
326, 328, 4 8 0 hatékony 350
szkibalum 300, 303 tanuló nővér 133
szoba-WC 180, 2 3 6 , 237, 2 5 9 , 301-303, 307 táplálás 54, 222, 2 9 3 - 2 9 7 , 373, 375, 379, 380,
szociális faktorok felmérése 332 419, 4 2 6
szociális rehabilitáció 44 enterális 293, 2 9 6 , 298, 3 7 9
szolgálatok 2 8 , 29 szövődményei 296
ÁNTSZ28 kiegészítő tápszeres 2 9 4
feladatai 28 klinikai 293
Betegszállító Szolgálat 29 nasonejujalis 2 9 5
Országos Mentőszolgálat 28 szondatáplálás 2 9 4 , 2 9 5
Országos Vérellátó Szolgálat 29 tápláltság 192, 2 9 2 - 2 9 5
feladatai 29 tápláltsági állapot 2 9 2
szomjúság 60, 67, 284, 316, 387 meghatározás 2 9 2
szorongás 2 1 , 3 3 , 44, 199, 2 0 6 , 2 2 1 , 2 2 6 , 3 3 1 , vizsgálata 292
332, 386, 387, 402, 417, 4 3 2 , 438, 4 7 1 , 4 7 6 tápszerek 2 9 3 - 2 9 6 , 3 4 0 , 379
szorongó beteg 199, 2 0 5 , 4 4 4 adagolási módjai 2 9 6
szövetelhalás (lásd decubitus) (necrosis) 338, 341 iható 2 9 4
szükségletek 2 2 5 - 3 3 3 , 3 4 5 - 3 5 6 szonda 296
biztonság 44, 9 7 , 1 1 8 , 130, 154, 331-333, 387 tápszerek adagolási módjai 296
 Tárgymutató

teratanázia 392 Ü
teremápolás 134
terminális állapotú beteg 383 ülő helyzet 190, 2 3 5 , 2 3 9 - 2 4 1 , 2 4 8 , 3 0 1 , 317
termoterápia 4 8 4 félig 226, 232, 2 4 0 , 264,
tervezés 147, 151 támasztott, félig támasztott 2 4 8
testhőmérséklet 127, 189, 2 0 1 , 212, 2 6 8 - 2 7 4 , ágy szélén 248
277, 302, 380, 430, 431 üszkösödés (lásd decubitus) 338, 3 4 1 , 343
mérése 2 7 0
mérés techikája 2 7 2
testtömeg mérése 2 9 2
testmagasság mérése 2 9 2 V
tiamin (lásd vitaminok) 2 8 6
tisztálkodási eszközök 259 váladékfelfogó edényzet fertőtlenítése 169
tisztítás, fertőtlenítés 160, 1 6 4 - 1 7 1 , 174, 175, váladékfertőtlenítés 159, 1 6 4 , 1 6 9 , 170
177-182, 1 8 5 , 1 8 6 , 2 3 4 , 2 3 5 , 2 6 0 , 300, 372, vallások 352-355
468, 471 vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) 445
gépi módszerrel 171 vázizomzat 2 4 4
kézi módszerrel 170 védőeszközök használatának mellőzése 31
ultrahangos mosogatógépben 171 végbél és szigmabél vizsgálata (rektoszig-
tokoferonok (lásd vitaminok) 2 8 5 moideoszkópia) 4 4 4
többciklusú képzés 80 végtagok 40, 192-194, 196, 2 4 0 - 2 4 5 , 247, 248,
transzfúziós kezelés 4 2 6 - 4 3 3 252, 254, 2 7 3 , 327, 328, 347, 377, 380, 392,
allogén véradás 428 438-440, 444, 480
autotranszfúzió 427 vékonybéltükrözés (jejunoszkópia) 443, 4 4 4
donor 427 vér- és vérkészítmények előkészítése 428
készítmények 433 FFP Friss Fagyasztott Plazma 4 3 0
recipiens 4 2 7 vörösvérsejt-koncentrátum 4 3 0
szövődmények 4 3 1 - 4 3 3 vércsopor-tmeghatározás 4 2 8
transzportfolyamatok 4 1 6 vércsoportok 4 2 6 , 427, 4 2 9
tremor 196 vérgázanalízis 418
tudás, tanulás iránti igény 3 5 0 - 3 5 2 vérnyomás 22, 4 1 , 133, 135, 135, 161, 180, 189,
tüdőembólia 326, 437 190, 202, 206, 212, 214, 219, 250, 2 1 9 , 279,
tünetcsoport 191 315, 319, 402, 417, 4 2 3 , 4 3 0 - 4 3 3 , 4 4 1 , 452,
tünetek ábrázolása a lázlapon 213 475
tünetmentes betegség 191 vérömleny 193, 412, 4 2 3 , 475
tünetszegény 191 vérvétel vénából 363
veseköves roham (vesegörcs, vesecolica) 327
vesetál 161, 2 5 9 - 2 6 5 , 308-310, 327, 359, 360,
U
472-474
ultrahangvizsgálat 309, 437, 4 3 8 , 4 5 2 . 4 5 3 , 4 5 5 , veszélyes hulladékok 163, 184, 185, 303, 322,
4 5 6 , 4 6 0 - 4 6 2 , 475 366, 407, 412, 420
technikája, előkészítés 4 6 0 felsorolása 185
leggyakoribb területei 461 kezelése 185
uricult 313 videoendoszkópia 443
urticaria 193, 4 3 2 virucid hatás 161
 Tárgymutató

visszahelyezés (lecsúszott beteg) 2 5 1 , 252 egyéb vizsgálatok vizeletből 3 1 4

egy személlyel 2 5 1 középsugárból 311
két személlyel 2 5 2 tesztcsíkok 312
vitaminok 2 8 5 - 2 8 7 vizelőedény 307
A-vitamin (retinol) 2 8 5 , 3 4 0 vizenyő 194
Bl-vitamin (tiamin) 2 8 6 vizit 5 5 , 107, 2 0 6 , 2 1 8 - 2 2 2 , 2 3 9 , 2 9 6 , 322, 374,
B2-vitarnin ( riboflavin) 2 8 6 384
B3-vitamin (niacin vagy nikotinsav) 2 8 6 célja 2 1 8
B5-vitamin (pantoténsav) 287 előkészítése 2 1 9
B6-vitamin (piridoxin) 287 fajtái 2 2 0
B12-vitamin (cianokobalamin) 287 munkaszüneti napon 221
C-vitamin (aszkorbinsav) 285, 2 8 6 , 312, 313 osztályos orvosi 2 2 0
D-vitaminok (tokoferonok) 285 osztályvezetői 2 2 0
E-vitaminok (tokoferolok) 2 8 6 ügyeletes orvosi 221
folsav 2 8 7
H-vitamin (biotin) 2 8 7
vízben oldódó 2 8 6 W
zsírban oldódó 285
víz-, elektrolit és sav-bázis-egyensúly 416
Waterloo-skála (lásd decubitus) 335
zavarai 4 1 6 - 4 1 8
vizeletürítés szükséglete 307
vizelet 2 1 5 , 216, 2 1 9 , 3 0 7 - 3 1 4 , 3 7 9 , 4 1 6 , 4 2 4 ,
Z
4 3 1 , 432, 452, 455, 4 6 0 , 4 7 5
bő vizelés (polyuria) 307, 417, 4 1 8 zárófertőtlenítés 179
csepegés (ischuria paradoxa) 307 zárójelentés 142, 146, 149, 182, 207, 2 1 1 , 2 2 2
kiválasztás szünetelése (anurial) 307 zuhanyoztatás 260
mennyisége 3 0 7
mennyiségének csökkenése (oliguria) 307, 342
visszamaradás (retentio urinae) 307 ZS
visszatartás képtelensége (incontinentia uri­ zsírok 2 7 6 - 2 8 0 , 2 8 5 , 2 8 6
nae) 300, 307, 335-338 zsírsav(ak) 2 8 0 , 2 8 1 , 2 8 3 , 2 8 6 , 287, 2 9 0 , 294,
vizeletvizsgálat 3 1 2 - 3 1 4 300
általános automatával 3 1 2 zsírbevitel 2 8 0
bakterológiai 313 zsíxadékforrások 2 8 0