Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Keletkezés: Kosztolányi Dezső Pacsirta című műve 1924-ben keletkezett az író

második regényeként (híres regényei még: Néró, a véres költő, Aranysárkány, Édes
Anna). Az irodalomtörténeti hagyomány szerint Pacsirta modellje Kosztolányi Dezső
húga, Mária volt, aki vénlány maradt, sohasem ment férjhez. Ezt támasztja alá a
regény ajánlása is: „Őneki.” Bár művében a szerző a saját családjában tapasztaltakat is
beleírja, a regény ennek ellenére fikció, azaz teljes egészében kitalált történet.

Műfaj: regény - a modern nagyepika legelterjedtebb műfaja, sem tematikai, sem

szerkezeti, sem formai kötöttségekkel nem rendelkezik. Középpontjában rendszerint
részletesen ábrázolt háttér előtt játszódó eseménysor áll szerteágazó cselekménnyel,
epizódokkal, fő- és mellékszereplőkkel, ezek konfliktusaival. Időtartama változó, az
események színhelyéül szolgáló tér pedig lehet konkrét vagy jelképes. A műfajban
fontos szerepet kaphat a szereplők érzés- és gondolatvilága, esetleges kibontakozó
jellemfejlődése. A műfaj gyökerei az antikvitásig nyúlnak vissza, s az idők folyamán
számos átalakuláson átmenve különböző típusai jelentek meg, osztályozásának nincs
egységes szempontrendszere. A 19. század második felében, a klasszikus
modernség megjelenésekor a műfajban a cselekmény háttérbe szorul, a belső
történések jutnak domináns szerephez; a folyamatosságot a megszakítottság, a
töredezettség alakzatai (kihagyás, hiány, elhallgatás) váltják fel. Ezzel párhuzamosan
háttérbe szorul a történetmozzanatok közötti ok-okozatiság, s egyre nagyobb
szerephez jutnak a metaforikus összefüggések. Az időszemlélet is bonyolultabbá
válik, a lineáris (egyenes vonalú) idő mellett megjelenik a ciklikus időfogalom, és a
külső (objektív) idő mellett hangsúlyos szerepet kap a belső, személyesen megélt idő.
Gyakran találkozunk idősíkváltással, de a modern széppróza sajátos idősíkja, a
megállított idő alkalmazásával is, amely mindent a jelen kitágított pillanatában
ábrázol.

Témája a Vajkayék (Vajkay Ákos és felesége) egyetlen hetének eseményeit beszéli el,
míg lányuk vidéki rokonaiknál tartózkodik. (1899. szeptember 1.-szeptember 8.)A
regény alapproblémája az élethazugság. Címszereplője a Vajkay család csúnya
vénlánya, akit szülei látszólag szeretnek. Egész életüket rááldozzák pártában maradt
lányukra, amikor azonban Pacsirta rövid időre elutazik, mégis kitörnek
bezártságukból. Színházba és vendéglőbe járnak, újraélesztik régi kapcsolataikat.
Kiderül, hogy lelkük legmélyén szánalom, sértődöttség sőt gyűlölet lappang. Az apa
mondja ki ezt részegségében: „Mi őt nem szeretjük.(…) Gyűlöljük őt. Utáljuk.” Amikor
azonban Pacsirta hazajön, az élet ismét visszatér a korábbi kerékvágásba, visszaáll a
régi rend és reménytelenség.

Lélektani háttér: a freudizmus-részletesen lásd tk. 144. A lélektaniság és poétikai

eszközei
Szerkezete 13, summázatokkal ellátott fejezetből áll. A regény cselekménye
kisvárosba, Sárszegre vezet, ahol semmi sem igazán nagyszabású, ahol az
embereknek „nincs tragédiájuk”, mert „itt el sem kezdődhetnek a tragédiák”.

Az elbeszélő megértéssel, részvéttel szemléli hőseit, sajnálkozik sorsuk fölött, de

ingerült is, mert érzi, hogy az egész környezetből hiányzik az életerő, mely
kilendíthetné őket. Nemcak Pacsirta csúnyasága reménytelen, hanem a kisvárosi
életmód is, hiányzik a tettekre ösztönző gondolkodásmód.

A mű elbeszélője mindentudó, de változó nézőpontból szemlélteti az eseményeket.

Pacsirtát például (amikor jelen van) a mű végéig kívülről láttatja, s csak az utolsó, a
lány sírását elmesélő fejezetben látjuk belső nézőpontból. Emellett az elbeszélő
mindentudása olykor megkérdőjeleződik, elmondja például Vajkay álmát, de adós
marad az álom értelmezésével.

A szereplők jellemzése: a műből hiányoznak a fejlődő jellemek. Mindenki olyan

marad, amilyennek a mű elején megismerjük.

Pacsirta –mely egyben a regény címe is– becenév, melyet szüleitől kapott „nagyon
régen, mikor még énekelt”. Valódi neve nem derül ki a műben. Afféle ellenhősnő:
minden –szépség, fiatalság, tevékenységi vágy– hiányzik belőle, amit az olvasó várhat
egy női főszereplőtől. Az elbeszélő Pacsirtát a mű elején kívülről jellemzi: arca, mely
kövér is meg sovány is, megszokhatatlan, Pacsirta jól tudja, hogy a lehajtott fej „illik
neki legjobban”. Ákos nem mer mellette végigmenni az utcán, de sokat elárulnak
tudatalatti viszonyulásáról visszatérő rémálmai, amelyben lányát „megcsonkítva,
kopaszra nyírva, késszúrásokkal mezítelen mellén” látja (Freud szerint a hozzátartozó
halála az álmodó kívánságát tükrözi) és a levél elvesztése is. Pacsirtának nem csak
külseje visszataszító, hanem egész életmódja örömtelen, s ebben osztoznak vele
szülei. Környezete szánakozva szemléli, állandó jelzője a műben a szegény, ami a
regény végére a szülők jelzője lesz.

Vajkay Ákos és felesége: a regény Vajkay Ákos lélekrajzát bontja ki a

legteljesebben, míg Pacsirta inkább szülei beszélgetéseiben és gondolataiban jelenik
meg. A szülők (Kisvajkay és Köröshegyi Vajkay Ákos és Kecefalvi Bozsó Antónia)
nagymúltú családok leszármazottai. Ákos nyugdíjazásáig levéltárosként dolgozott, a
múlt adatait böngészte. Jellegzetes figurája a középosztálynak, s akárcsak osztálya, ő
is készül a halálra. Hangsúlyozottan a múltban él, szívesen mesél őseiről, akiket
„jobban ismert az élőknél”. A tarokkot is azért kedveli, mert története „messze
visszanyúlik a múltba”, egyenesen „Ázsiából származik, akár vitéz eleink”. Vajkay a
jövőtől saját közeli halálán kívül semmi mást nem tud várni. „Apa és anya” –az
elbeszélő így emlegeti Vajkayékat, mintha életüknek ez a családi funkció lenne
egyedüli értelme. Életük egyetlen célja csúf lányuk elrejtése, megóvása a világtól.A
szülők viselik Pacsirta csúnyaságának terhét, elutazása után azonban menekülni
akarnak emlékeitől, ezért folyton olyat tesznek, amit addig nem tehettek meg.
Mindketten társasági életet élnek, megnyílnak a világ felé: étteremben esznek,
színházba mennek, az anya táskát vásárol, zongorázik és zsúrra megy, az apa pedig
látogatást tesz a főispánnál. Borbélyhoz megy, külsőleg is megújul, élvezi az ételeket,
sört, később bort iszik és szivarozik, visszavedlik a régi emberré, aki nagyokat ivott,
szívesen vett részt a párducok csütörtök esti muriján. Most ismét kártyázik és nyer,
mint hajdanán. Vajkayék szabadnak érzik magukat, és ki akarják használni
szabadságukat, úgy viselkednek, mintha ők lennének a gyerekek és Pacsirta a szigorú
szülő.Mindez bűntudatot kelt bennük, hisz sajátos erkölcsiségük szerint, ha Pacsirta
boldogtalan, nekik is boldogtalannak kell lenniük. Az elfojtott indulatok csütörtök
este törnek a felszínre, amikor apa részegen állít haza. A gátlásai alól felszabadult
ember úgy érzi, itt a pillanat, hogy leszámoljon azzal a sok keserűséggel, amit lánya
sorsa okoz nekik. Az író lélektanilag hitelessé teszi a folyamatot, hiszen a szülők
Pacsirta érkezésére visszaváltoznak: rendet raknak, az anya az ajtóból visszaviszi új
táskáját, az apa pedig ismét „sovány lett, vézna és színtelen, mint mikor elutazott a
leánya”. Vajkay tehát teljesen visszatalál korábbi önmagához, önkeresése nem jár
maradandó eredménnyel. Pacsirta így ugyanoda és ugyanazok közé tér vissza, akiket
egy hete elhagyott. A hangulatot a hirtelen beköszöntő ősz teszi teljessé. A regény
utolsó három fejezete Vajkay Ákos bűnhődését ecseteli. Ákosnak bűntudata van, a
párducok újbóli felbukkanása is bűnére emlékezteti. Hazatérése után apróra tépi a
színházjegyeket, s az élet ugyanúgy megy tovább, ahogyan azelőtt.

Időkezelés: a regény a linearitás elvét követi, hiszen a Pacsirta távollétében lezajló

egy hét eseményeit az idő folyamatában látjuk. A történetalakítást alapvetően az
oksági viszonyokra építő metonímia szervezi, de számottevő szerepet játszanak
a metaforikus elemek. Ezek közé sorolható a színhely neve, mely minősítést rejt
magában: Sárszeg a lehúzó világ széle, az elmaradott magyar vidék jelképe. A
jelképes mozzanatok között kell megemlítenünk a két szülő tetteit, külső (borbély,
táska) és belső (társasági élet) átváltozásukat. Az eddigi élettel való szakítás
metaforájaként értelmezhető a villanykörte becsavarása, de metaforikus jelentést
nyer Vajkay álma és a levél elvesztése is. A szülők visszaváltozása is jól követhető a
metaforák által (rendrakás, a táska elrejtése, a színházjegyek eltépése). Mindezeken
kívül jelképes értelemmel bír a mű végén hirtelen beköszöntő ősz, a változatlanságot
sugalló vonat (ugyanaz, mint amelyikkel Pacsirta elutazott) és a Pacsirta által
kalitkában hozott madár, amely többértelmű szimbólum: egyaránt lehet Pacsirta és
a szülők sorsukba való bezártságának jelképe.