tíliáinak. Bekerül a mintakönyvekbe, mint kedvelt díszítőmotívum.

Gyakran találkozunk
77
ábrázolásával középkori kályhacsempéken is. A heraldikában többek között a Bánffy
család címerállata volt a mellső lábával kardot tartó, ágaskodó griff. Szép emléke ennek
a Bánffy Kata által hímzett hatalmas abrosz, amelyet húsz virágkoszorúba foglalt griffes
78
címer díszít. Elsősorban a reneszánsz mintakönyvek mustráinak hatására terjedt el a
griffes minta a recehímzéseken és szálánvarrott hímzéseken. Itt a griffek a reneszánsz
komponálási hagyományoknak megfelelően virágtövet, olaszkorsót fognak közre. Egy
erdélyi szálánvarrott hímzésen a griff virágos ágat tart karmai között, és oroszlán farka
79
is növényi ornamenssé vált. Egy őrhalmi palóc női ing kezelő hímzésen kiterített szár-
80
nyú sas- és griffmotívum váltakozásából áll a díszítmény. Említésre érdemes egy sze­
81
gedi ház vértelekdísze, amelyen két griff fogja közre a magyar címert. A fentiek
ellenére azonban a griff alakja a magyar népművészetben nem vált közismert motívum­
má, megjelenését csak szórványosnak tekinthetjük.
A G A L A M B . E madár szimbolikus jelentésű ábrázolásának vizsgálata azért is tanul­
ságos, mert a galamb különösen népszerű és kedvelt a népi kultúrában, a folklórban és a
tárgyi díszítményeken egyaránt.
A keresztény művészetben a galamb leginkább a Szentlélek jelképes ábrázolására
szolgált. Jézus megkeresztelkedésekor az Isten lelke galamb képében szállt és föléje
ereszkedett. A Physiologus idevonatkozóan Keresztelő Szent Jánost idézi: „Láttam az
egeket megnyilatkozni és a Szentlelket galambként a mennyekből alájőni, és őreá szál­
lani, és egy égi hang azt mondta vala: ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörkö­
82
döm."
A galamb másik jelképes szerepét a Teremtés Könyve beszéli el. Egy galamb hozta
hírül a csőrében tartott olajággal a vízözön elmúlását Noé bárkájára, ezért vált a galamb
a kibékülés és a béke szimbólumává, napjaink békegalambjának eredetévé. Ebben az ér­
telemben említik a galambot a sol ti eklézsia 1772-ből való térítőjének közepén is, ahol
83
„egy galamb vagyon, szájjában olaj ágat tart".
Ókeresztény síremlékeken, szarkofágokon és katakombák falfestményein a galambok
az élet fáját vagy a koszorút csipegetik, az élet vizéből isznak, vagy hajókon ülnek és a
megholtak lelkét jelképezik. Az ábrázolásokon feltűnő tizenkét galamb a tizenkét apos­
tolt jelenti. Például a római San Clemente bazilika apszismozaikján Krisztus kereszt­
4
jén.
Érdemes hangsúlyozni, hogy ugyanaz a galamb az ókori mitológiában és a keresz­
tény szimbolikában határozottan ellentétes jelentést is hordozott. A Vénusz által idomított
galamb ugyanis már a görögöknél a szerelem hírnöke volt. A keresztény művészetben pe­
85
dig éppen az ártatlanság és a hűség jelképeként is ábrázolták.
77 Vö. Ernst Fleming 1927. és Rudolf Reichelt 1956.; Holl Imre 1958.
78 Takács Béla 1983. 12. kép
79 Péntek János 1979. 35. kép
80 Dajaszászyné Dietz Vilma 1974. XII. tábla
81 Domanovszky György 1981. II. 33.
82 Physiologus 1986. 64.
83 A keresztény művészet lexikona 1986. 104. és Takács Béla 1986. 79.
84 Vö. André Chastel 1973. 49., 58. kép
85 Vö. Louis Réau 1955. 85.
 A galambról Bod Péter azt írja 1746-ban kiadott „leksikon"-ában: „A galamb szelid,
tiszta, társához hűséges, tsalárdságot nem tudó állat, melylyet meg is áldoztak régen Is­
tennek. Ábrázolja I . a Kristust, a mennyiben az Istennek bémutattatott bűnért való és hála
áldozató. I I . Az eklesiát, minthogy tsalárdságot nem tudó állat. I I I . . . . jegyzi a meg-téró
86
pogányokat, kik nagy serénységgel mennek az eklésiába."
Sinkó Katalin nagyszerű tanulmányban elemezte a nőalakkal ábrázolt galamb ikonog­
ráfiái tradíciójának alakulását, módosulását a képzőművészetben, egészen a 19. századig.
A galamb itt is a testi és lelki tisztaságot szimbolizálja, s ábrázolása így bizonyos erotikus
87
mondanivalót is hordoz.
Reinhard Peesch az európai népművészet állatábrázolásai kapcsán a galambmotívum
erotikus, a szerelemhez kapcsolódó értelmezését emeli ki: „Ezért is szerepel általában pá-
88
rosával a galamb, s leggyakrabban más szerelmi jelekkel együtt" - hangsúlyozza.

A K A K A S . A madarak között különleges helyzete van a kakasnak. A pirkadat hirde­

89
tője, ősidőktől fogva az éberséget és a sötétség fölötti győzelmet jelképezi. Az éjszaka
után visszatérő nappali fényt megszemélyesítő kakas Krisztus feltámadásának és máso­
dik eljövetelének is szimbólumává vált.
A kakasábrázolásokat helyük is elkülöníti a többi madármotívumétól. Mint tornyok
csúcsdísze közismert a kakas. Adatok bizonyítják, hogy már a 9. században szokás volt
fémkakast erősíteni a templomtoronyra. Útszéli kereszteken, átmenti kápolnákon is gya­
kori az állat körvonalait jelző, pléhből kivágott kakasforma. Mint csúcsdísz vagy szel­
őn
zászló parasztházak, sőt galambdúcok tetejére is átkerült. Ezek az ábrázolásai végső
soron a kakas vallásos jelentésére vezethetők vissza, amelyet az evangélium tanításai sze­
rint Krisztus megtagadásában játszott. „Mire való a templomok tetején a kakas?" - teszi
fel a kérdést Bod Péter a Szent Hilarius című művében: „hogy midőn látják a bűnösök,
91
emlékezzenek meg arról, hogy a kakas szóra a Kristust meg-tagadó Péter meg-tért".
A kakas a kálvinista egyház jelképe, templomai tornyán is ezt jelzi. Tálasi István egy
érdekes népi megjelenítését említi a Kiskunságból: Kiskunhalason a századfordulón a ká­
92
lomista juhászok kampójának „horogkankarékján" megkülönböztetésül kakas v o l t .
Reinhard Peesch kiemeli a kakasmotívum megjelenését egy sajátos tárgycsoporton,
a lámpásokon, mécseseken és más tűzeszközökön, ahol a kakasábrázolás szinte egész
Európában kimutatható. Szerinte itt a napfelkeltét hirdető kakas és a mesterséges világí­
93
tás összekapcsolása tűnik logikusnak.
Más értelmi összefüggésben szerepel a kakas alakja kerámiaedények díszítménye-
ként. Kannákon, korsókon, dísztálakon főmotívumként szinte az egész felületet betölti.
Itt a madár díszes tollának és dekoratív ábrázolásának hangsúlyozása lehet a cél.
A népművészet kakasábrázolásai közül figyelemre méltóak azok a lengyel papírkivá­
gások, melyek eredetileg a fehér szobafalak díszítésére szolgáltak, s kedvenc motívumuk
86 Takács Béla 1986. 76.
87 Vö. Sinkó Katalin 1987. 49-58.
88 Reinhard Peesch 1981. 135.
89 A keresztény művészet lexikona 1986. 161.
90 A kakas, mint csúcsdísz vizsgálatához vö. Leopold Kretzenbacher 1958. 194-206.
91 Takács Béla 1986. 80.
92 Korkes Zsuzsa és Péter László (szerk.) 1980. 46.
93 Vö. Reinliard Peesch 1981. 132-136.
a dekoratív kakasforma, a papírkivágás összehajtogatós technikájából adódóan páros for­
94
mában.
A késői népművészeti alkotásokon (elsősorban a faragott tárgyakon) a részletező, ter-
mészethű ábrázolásra törekvés jegyében jelennek meg a plasztikus kakas alakú fogók.

Madármotívum a magyar népművészetben

Szőttesek, hímzések
A takácsok működése a 15. század elejétől követhető Magyarországon, mint királyi
95
kiváltságokkal védett városi mesterek, a pamuttal mintázott vásznakat szőtték. Az al­
kalmazott minták azonosságát, rokonságát az is befolyásolta, hogy a takácsok minta­
könyvek alapján dolgoztak. A mintákat tilalmak védték, azok a céhbeliek privilégiumai
voltak a kontárokkal szemben. A kassai céh 15. századi irataiból tudjuk, hogy a madaras
96
mintát is csak a céhbeliek szőhettek. A 18. századtól a takácsok már egyre inkább a
parasztok számára is szőtték a csíkokban piros, kék színnel mintázott vásznakat. így a
madaras minta is eljutott a falusi takácsokhoz, majd helyenként magukhoz a szövéssel is
foglalkozó parasztasszonyokhoz is ( 1 . kép).

/. kép. Madaras bakacsin (16. század)

94 Vö. JosefGrabowski 1978. 202. és Reinhard Peesch 1981. 187.

95 A magyarországi takácsmesterségről vö. Bevilaqna Borsodi Béla 1942., valamint újabban kiváló ösz-
szefoglalás: Bobrovszky Ida 1975. 153-200.
96 K. Csilléry Klára 1980. 479.
 A 15-16. századi bakacsinokból viszonylag szép számú emlékanyag maradt fenn, fő­
leg a Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében. A középkori ba-
kacsinszövő takácsok mintáinak egyik fő motívuma volt a madár. Az erősen stilizált,
szögletes vonalakra redukált páros madarak mértanias csillagokat, vagy virágtőszerű ge­
ometrikus motívumot fognak közre, s ez az egység ismétlődik a mintasorokban. A min-
tasávok különböző szélességűek, motívumaik gyakran eltérő léptékűek is lehetnek, és az
alapmintákra - gyakran a páros madarakra - sokszor összetett, több szintből építkező
minta épül rá. Kedvelt volt a minta vízszintes tengely mentén való tükrözése is, így a pá­
ros madarak fejjel lefelé fordultak. A takácsszőtteseken nagy jelentősége volt a pozitív
és negatív felületeknek, melyeknek játéka tovább erősítette a minta mértaniasságát és rit­
musát. A madarak stilizált alakja is egyenletes ritmust adott a sormintának. Sokszor a két
egymásnak háttal álló madár farka össze is olvad, s a két test egy V alakot képez. A tech­
nikai kötöttségek és a mintaazonosság ellenére is szebbnél szebb mintaváltozatok marad­
tak fenn, a szőnyegtömörségű példányoktól a levegősebb, tagoltabb darabokig.

2. kép. Madaras-csillagos lakácsszöttes lepedőszél

(Mezőkövesd, Borsod m. 19. század)

A 18-19. századi takácsszőtteseken, a csillagmintákon és a madaras kompozíciókon

a középkorból öröklött vonások mellett már megmutatkozik az új, paraszti ízléshez való
igazodás. Többek között jellemző, hogy a 15-16. században még mintasávokra tagolt és
fehér felülettel elvásztott díszítmény összesűrűsödik, a letükrözött mintasorok is összeto­
lódnak, és így érdekes új minták jönnek létre. Pl. a tükrözés miatt a fejüknél vagy a far­
kuknál fogva összeérő páros madarak egy új szimmetrikus motívumot képeznek (2. kép).
Némely vidéken közvetlenül a takácsoktól tanulták meg a parasztasszonyok a mintás
szövést, másfelé, főleg a Dunántúlon a parasztok maguk is takácsszőtteseket használ­
98
tak.

97 Vö. Bobrovszky Ida 1975. 153-200. és Bobrovszky Ida 1980.

98 Vö. Fél Edit-Hofer Tamás 1982. 153-156.
 Bár a parasztszőttesek is átvették a takácsok madaras-csillagos mintáit, itt a hagyo­
mányos motívumok mégis sajátos, új arcot öltöttek, tömörebbé, vaskosabbá váltak, a csil­
lagok gyakran rózsává kerekedtek, a minták bizonyos fokig megmerevedtek és
leegyszerűsödtek. A takácsszőttes mustrák parasztossá válására legszebb példát a sárközi
szőttesek szolgáltatják." A bükkalji szőttesek is sajátos helyi stílusként fejlesztették to-
too
vább a madaras-csillagos-eperleveles mustrákat. Az ország északkeleti sarkában lévő
Bodrogköz vászonszőtteseit pedig éppen egy sajátosan lokális stílus és motívumkincs
101
példájaként említhetjük, az egyszerű kis madaras minta sokféle változatával.
A szálánvarrott hímzéseken a mintakönyvek és a mintaátvétel, vándorlás hatására,
valamint a technikai kötöttségekből is következően gyakran több évszázados kompozíci­
ós sémák illetve motívumok örökítődtek tovább, még mindig felismerhető módon. A szá-
lánvarrott, keresztszemes hímzések mintakincsében sokszor egyértelműen kimutatható a
102
szőttes minták hatása, azok átvétele is. Jellemző e hímzéstípusra a mintasorok kicse­
rélődése, variálása, s így olykor egymással nem harmonizáló mintasávok összepárosítása
is.
A madaras minta - dekorativitásából és hangsúlyosságából adódóan - általában a szá­
lánvarrott hímzések középső, fődíszítménynek tartott sávjába kerül. Legtöbbször szem­
benéző páros változatban, virágtő két oldalára hímezték a madarakat. Ha a madarak
méretükben és a virágtőhöz viszonyítva is nagyok, akkor általában pávának ábrázolják,
különböző módon megvalósított szétterülő díszes farokkal. Ez a farok vagy foltszerűen
jelzett és egybeolvad a madártesttel, vagy vonalas megoldású, mintegy a farktollakat ér­
zékelteti, néha sűrű leveles ágra emlékeztetve. Érdekes, hogy a keresztszemes hímzések
motívumainak magasfokú stilizáltsága ellenére is ismerünk egészen naturálisan megva­
lósított pávaalakot.
A virágtöves tengelyes szerkezet felbomlásával a madarak sokszor sormintává vál­
nak, és egyirányba fordulva sorakoznak, esetleg egy-egy virágmotívummal váltakoznak.
Sormintaként már gyakran kikerülnek az általában három mintasávból álló díszítmény al­
só és felső peremére, és fejjel lefelé fordítva zárják a mintát.
A szálánvarrott hímzést a magyarság szinte minden vidékén alkalmazták, néhány ré­
gióban azonban különösen jellemzővé vált, helyi stílusa is kialakult.
A gazdag szerkezetű, olykor „emeletes" virágtövekre épülő keresztszemes hímzés el­
sősorban a Dunántúlon volt kedvelt, főleg lepedőszéleken. A korsóból kinövő, szekfűs,
tulipános, gránátalmás virágcsokrok gazdag, gondos rajza, elegáns szerkezete reneszánsz
hatást mutat, s leginkább a 17. századi recemunkákra emlékeztet. Feltűnő a morva és
103
osztrák területek fonalas munkáihoz való hasonlósága is. Fél Edit „pécsi keresztsze­
mesnek" határozta meg azt a főleg feketével varrott típust, ahol az összetett, nagy virág­
tövet díszes korsóból kinövő szekfűk, gránátalmák alkotják, közöttük páros madarak,
főleg pávák és pelikánok tűnnek föl a 18. századból. Ez a szerkezet és mintakincs német
104
hímzéseken, Mosón környékén is ismert v o l t (3. kép).
99 Vö. Malonyai Dezső 1912.
100 Vö. Fügedi Márta 1978.
101 Vö. Siska József 1986.
102 Egyértelmű példát mutatnak erre a bükkalji-tardi keresztszemes textíliák. VÖ. Fügedi Márta 1978.
103 Vö. Gervers-Molnár Veronika 1983. 14.
104 Vö. Fél Edit 1976. 11. kép, 55.1.; Magyar Néprajzi Lexikon IV. 1981. 223. old. felső kép, és N. Fülöp
Katalin 1982. 1.1.; Pulszky Károly 1879.
 3. kép. Szálánvarrott lepedőszél (Pécs, Baranya m. 1766.)

Észak-Dunántúlon, a Rábaközben is sajátos madaras-keresztszemes hímzésstílus élt,

lepedőszéleken, párnahéjakon egyaránt (4. kép). Gervers-Molnár Veronika e szálánvar­
rott munkákon az olasz brokátok szerkezetét és virágait véli felfedezni. A szemközt álló
madárpár végső soron bizánci eredetű mustráját a perugiai szőttesek, velencei szövetek
105
is közvetítették. A hímzett textíliák funkciója sajátosan módosította a díszítmény ha­
gyományos szerkezetét. A párnavégeken így a középhím igénytelen keskeny sávvá vált,
a főminta pedig ennek két oldalára került. A madaras mustrák is rendre peremdísszé vál-

4. kép. Szálánvarrott lepedőszél (Pécs, Baranya m. 18. század)

105 Vö. Gervers-Molnár Veronika 1983. 15.

106 Vö. Magyar Néprajzi Lexikon IV. 1981. 291., továbbá Jámbor Kálmánná 1978.
 5. kép. Arad vidéki szálszámolásos párnavég (18. század vége)

Erdélyben különösen sokáig és változatos formában élt a madaras keresztszemes

minta. A szilágysági hímzések omamensei általában kicsik és egyszerűek. A Maros vidé­
kéről, Arad környékéről és Kalotaszegről is ismerünk virágtöves, páros pávákkal díszített
107
párnavégeket, hasonló komponálási elvek szerint (5. kép). Az erdélyi szászok különö­
sen kedvelték a figurális motívumokat, így gyakran alkalmaztak madaras mintákat is.
Ezek a figurális mustrák, amelyeket erdélyi magyar hímzésekről alig ismerünk, a közép­
kori szövött emlékek és nyugati mintakönyvek motívumaival vannak szoros rokonság­
108
ban (6. kép).
Általában egyszerűbb, kisebb madárkákat varrtak a 19. század második felében, a 20.
század elején is élő palóc keresztszemes mintákon, és a bükkalji, tardi sajátos motívum-
109
világú keresztszemeseken (7-8. kép).

6. kép. Erdélyi szász szálszámolásos párnavég (18. század vége)

107 Vö. Dornanovszky György 1981. 161., 199. kép

108 Vö. Gervers-Molnár Veronika 1983. 16.
109 Vö. Dajaszászyné Dietz Vilma 1974., és Fügedi Márta 1978.
 7. kép. Keresztszemes párnavég pávasorral
(Cserépfalu, Borsod m. 19. század második fele)

Végül lássunk egy példát a mintakönyvekben rögzített és közzétett minták évszáza­

dos továbbélésére és vándorlására a szőttesek és keresztszemes hímzések műfajából. A
Schönsperger-féle 1523-as augsburgi kiadású mintakönyvben található egy egyszerű
minta, kicsi páros madarak, illetve három- és egy virágú egyszerű virágtő váltakozásá­
110
v a l . E minta egyértelmű másait ismerhetjük fel többek között egy 19. század végi ba­
111
ranyai szőttes abroszon, ahol fejjel lefelé is tükröződik a mintasor. Egy azonos korú
őrhalmi, palóc lepedőszélen már kicsit fellazult, de biztonsággal azonosítható ugyanez a
112
minta. Egy Wűrzburg-környéki párnahímzésen az egyszerű csíkminta szekfűs virág­
1 3
kosarak sávját zárja le. Beregi keresztszemes hímzésen a 20. század elején ezt a mintát
már „pacsirtásnak" nevezik. A Szilágyságban pedig „kicsimadaras" a neve, és mind szőt­
tes, mind keresztszemes változatban is ismert (9-11. kép).

8. kép. Keresztszemes párnavég (Bogdánd, Szilágy m. 19. század)

110 Vö. Hanna Kronberger-Franken 1939. 11.

111 DomanovszkyGyörgy 1981. 145.
112 Domanovszky György 1981. 148.
113 Gisela Pullmann-Freund 1982. 155.
 9. kép. Madaras minta a Schönsperger-mintakönyvböl (1527.)

10. kép. A minta 19. századi baranyai szőttes abroszon

11. kép. A minta 19. századi palóc lepedőszélen (örhalom, Nógrád m.)
 Az ábrázolt madarak fajtái a megjelenítés stilizáltsága miatt itt sem állapíthatók meg
és nem is lényegesek. A pávát attribútumainak hangsúlyozásával, a dekoratív farokkal és
a bóbitával jelzik a díszítményeken. Pávát általában az összetettebb, nagyobb léptékű
mintákon alkalmaztak, egyértelműen az elvontabb madáralakoknak megfelelő kompozí­
ciós szituációkban. A 19-20. századi, új stílusú paraszthímzéseken azonban a páva gyak­
ran az egyszerű sormintákon kívül rekedve, magányos motívumként is megjelenik.
Itt kell szólnunk egy jellegzetes hímzéstípusról is, melynek főmotívuma szintén ma­
dár. A népi hagyomány azonban legkedveltebb motívumáról „kakasosnak" nevezi azokat
a szintén szálszámoláson alapuló, áttöréses-szálhúzásos technikával készült hímzéseket,
melyeket mindenekelőtt halottas lepedők betétjeként alkalmaztak (12. kép). E hímzések
nagy mennyiségben készültek a felvidéki bányavárosokban, és a vándorárusok révén ter­
jedtek el szerte az országban. Számos faluban azonban a helybeliek maguk is varrták.
Ezek a motívumok szintén reneszánsz előképek után stilizálódhattak. Ismerünk közöttük
tulipános virágtőhöz kapcsolódó páros madaras mustrát is, de leggyakoribb az egyfelé
néző madarakból alkotott sorminta. A madarak kidolgozása lehet egészen egyszerű, de
általánosabbak díszesebb változatai, csillag- vagy tulipánformára végződő szárnyakkal és
farokkal, valamint bóbitával az áttört alapon. A madár testében vagy lábai alatt gyakran
114
még újabb apró madáralakokkal gazdagították a díszítményt. Ezt a hímzéstípust Kö­
zép-Szlovákiában a lepedővégek mellett ünnepi viseletdarabokon, így kötények és ing-
115
vállak betétjeként is alkalmazták.

12. kép. Kakasos lepedővég (Felföld, 19. század eleje)

114 Vö. Magyar Néprajzi Lexikon IV. 1981. 324. old. képe
115 Vö. Rudolf Mrlian 1953. 85-86.; Vera Hasalová-Jaroslav Vajdis 1974. 90.
 Jellemző motívuma a madár a régebben rábaközinek, ma inkább nyugat-dunántúlinak
nevezett lepedővég hímzéseknek. E szabadrajzú, de szabályos szerkezetű hímzések még
nagyobb területre is kiterjedtek a 17-19. században, hiszen a nyugati Felvidékről, továb­
bá Kelet-Ausztria és Morvaország területéről is nagyszámú emléke maradt fenn e hím­
116
zéstípusnak. Motívumai reneszánsz előképekre vezethetők vissza. A vázából kinövő
virágszárak részarányos elrendezésűek, mellettük, de gyakran beléjük szerkesztve páros
madarak tűnnek fel. A madarak olykor díszes, legyezőszerűen szétterülő faroktollukról
felismerhetően pávák, egy-két alkalommal - főleg csőrükből és farokállásukból követ­
keztethetően - papagájra emlékeztetnek, ritkán a begyéhez visszahajló nyakból pelikánt
vélünk felfedezni. Legtöbbször azonban a madarak ábrázolásmódja annyira stilizált,
hogy belőle konkrét madárfaj meg nem állapítható, s ez nem is lényeges (13. kép).

13. kép. Fehérhímzéses lepedőszél (Nyugat-Dunántúl, 18. század)

A madarak virágos kompozícióba való beillesztése itt is néhány változatra, sémára

vezethető vissza. A madarak leggyakrabban a virágtövet összefogó váza, korsó, szív két
oldalán állnak, máskor pedig a középső vagy felső ágakon helyezkednek el. Az sem ritka,
hogy kisebb és nagyobb madárpárok szinte megszállják a virágtövet, és majd minden
ágára rátelepednek. A madarak általában előre és befelé, a kompozíció tengelye felé néz­
nek, ismerünk azonban egymásnak hátat fordító és kifelé néző változatokat is. Kedvelt
volt a fejét hátrafordító madárábrázolás is. Ritkán, de előfordul, hogy a madáralak egye­
nest a virágtő közepére ül, s ezzel a szimmetrikus kompozíció tengelye aszimmetrikussá
válik (14. kép). Számos példányon kétfajta virágtöves kazetta váltakozik egymás mellett
a díszítendő felületen, s ezeken kétféle madárpár is szerepelhet ritmikusan kiegészítve
egymást.
Valószínűleg a minták gyakori másolásával, módosítgatásával születtek azok a válto­
zatok, ahol a szabályos kompozíció felbomlásának különböző jeleit észlelhetjük. Arány-

116 Vö. Gervers-Molnár Veronika 1983. 23-51. kép; Miroslava Ludviková 1986. 153., 166.; Rudolf Mrli­
an 1953. 91-96.; Theodor Bossert 1938. 92-94., valamint saját gyűjtésem a budapesti Néprajzi Múzeumban és
a bécsi Österreichisches Museum für Volkskunde textilgyűjteményében. Itt köszönöm meg Beszprémy Józsefné
népi iparművész segítségét, aki az általa évtizedek óta gyűjtött nyugat-dunántúli hímzésminták rajzait rendelke­
zésemre bocsátotta.
 14. kép. Virágtöves lepedőszélminta (Rábaköz, 19. század eleje)

talanul naggyá vagy éppen kicsivé válnak a madarak, máshol a virágtő széthullásával a
virágos ágak és a madarak már nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz. Arra is van pél­
da, hogy a madarat a kompozíciótól függetlenül, szinte helykitöltésként helyezték a v i ­
rágtő mellé.
A madár megjelenítése, részletezése a díszítmény egészéhez alkalmazkodik. Színezé­
se, felületének tagolása, az alkalmazott öltésmódok mindig a virágokéhoz hasonlóak.
Ahol a tulipánok, gránátalmák, szekfűk hímzése is változatos, tagolt, ott a madarak is
ilyenek. Ugyanazokat a díszöltéseket, rácsozásokat, sakktáblaszerű, vagy éppen zegzug-
vonalas kitöltéseket, a vonalas és a foltszerű öltésmódok váltogatását alkalmazták mind­
két motívum kivitelezésénél.

75. kép. Gyapjúfonállal hímzett párnavég (Tiszántúl, 19. század eleje)

 A madár más vidékek vászonhímzésén is általános motívum, többé-kevésbé beillesz­
kedve a növényi ornamentikába. A virágtöves-páros madaras szerkezet paraszti, lokális
megfogalmazásait találjuk többek között a tiszántúli, színes gyapjúhímzéses párnahímzé­
seken (15. kép), a sárközi főkötőhímzéseken, de a torockói párnahímzéseken és a korai
117
matyó lepedővéghímzéseken is. Nyomon követhető a hagyományos szerkezet felbom­
lásával a motívumok mechanikus ismételgetése és térkitöltésre való alkalmasa is. Erre a
mezőkövesdi matyóhímzés hatására kialakult bogácsi, szentistváni lepedővégeken talá-
118
lünk tanulságos példákat (16-17. kép).

16. kép. Pamuthímzéses lepedőszél (Szentistván, Borsod m. 19. század)

17. kép. Selyemmel varrott lepedőszél (Szentistván, Borsod m. 19. század)

A 19. század végén és a 20. század elején kivirágzó legújabb stílusú lokális paraszt­
hímzéseken - főleg a fehérhímzéseken és lyukhímzéseken - is helyet kapnak a páros ma­
dárkák, melyeknek alakja és kivitelezése erősen alkalmazkodott a virágos környezethez.
A turai, a Galga-menti hímzéseken, a somogyi fehérhímzéseken találkozunk többek kö­
11
zött jellemző példáival.
A szűr- és szűcshímzések erősen stilizált, zárt kompozíciós világában is - bár nem
túl gyakran - feltűnnek a páros madarak. Kalotaszegi kozsókokon és palóc bőrmellénye-

117 Vö. Malonyai Dezső 1912.; Andrásfalvy Bertalan 1967.; Fél Edit 1976.
118 Vö. Magyar Néprajzi Lexikon IV. 1981. 659-661. képei; Domanovszky György 1981. 172-174.; Füge­
di Márta 1978.
119 Vö. Varga Mariann 1982.; Petras Anna 1984.
 18. kép. Bakonyi szűr ráléldísze (Szentgál, Veszprém m. 1890.)

120
ken a madárkák csőréből nő ki a virágos ág. Borsos Sándor rimaszombati szűcs rajz­
könyvében a ködmönre való minták között szív formára alakított virágkoszorú csúcsára
páros repülő galambot is rajzolt. Gazdik Mihály kiskunfélegyházi szűcsmester egy suba­
tányér cifrájában rajzolt pávapárt, melyek csőréből szívformában ívelő virágos ág indul
k i . A békési szűcshímzés aprólékos virágmotívumai közé is rajzoltak páros madárká­
121
kat.
A rátétdíszes bakonyi cifraszűr nagy tulipános virágbokrán is páros madár ül, a ha-
talmas galléron pedig a repülő madárka csőrében borítékot tart " (18. kép).

Kerámia

A madár a kerámiaedényeken, tálakon, burkolólapokon, kályhacsempéken már na­

gyon korán megjelenik. Középkori feltárásokból ismerünk madármotívumos cseréptöre­
dékeket is. A madár kedvelt motívuma volt a habán kerámiának, tálakon, korsókon,
123
bokályokon egyaránt. A habán kerámia által közvetített mintakincs jelentékenyen be­
folyásolta a magyar színesmázas kerámiakészítő központokat. így e madármotívumok át­
tételesen hatottak a paraszti fazekasság motívumkincsére is.
A madár az egyházi edények és a céhes szervezetek rituális edényeinek is figurális
díszítményei közé tartozott. Egy Veszprém megyéből származó ólommázas úrasztali ke­
nyérosztó tányérnak pl. egyetlen dísze a sajátos, csíkozott testű, szárnyát emelő, csőrében
4
leveles ágat tartó madár (20. kép). Dunántúli céhkancsók túlnyomórészt heraldikus
eredetű, és fel-feltűnő virágos díszei között karcolt madárkák is megjelennek, mint az
1740-es nagyvázsonyi takácscéh-korsón, vagy az 1744-es vörösberényi „bírák és esküt
1 5
Uraimék korsaf-n.
120 Vö. Kresz Mária é. n., továbbá Ortutay Gyula 1941. I. k. 252., II. k. XXV. tábla
121 Közli Huszka József 1898. X X V I I . tábla
122 Balassa Iván-Ortutay Gyula 1979. 311.
123 Vö. Katona Imre 1974.
124 Közli Fél Edit-Hofer Tamás 1975. 457. kép
125 Vö. Nagybákay Péter 1965. 148.
 A madár motívuma a „virágozó" fazekasság díszítményei között is elterjedt, szinte
minden fazekasközpont alkalmazta termékein. A „madaras bütykös", „madaras tányér"
pedig fogalommá vált, egy tárgytípust jellemző díszítménye alapján jelölt meg (20-25.
kép).
Az erdélyi, elsősorban kalotaszegi kályhacsempéken a kedvelt reneszánsz eredetű v i ­
rágos díszítményeken gyakori szereplő a madár is, a virágtő két oldalán, vagy annak ága­
126
in ü l v e . Olykor a kompozíciót a vízszintes tengely mentén is letükrözték, s így
valóban szabályos, szimmetrikus díszítmény keletkezett. Ezeket a szembefordított must­
ráról „kártyamintásnak" is nevezték. Figyelemre méltó, hogy a 18-19. századi kályha­
csempe minták feltűnő hasonlóságot mutatnak az egykorú faragásokkal, így a mángorlók,
sulykolok és faragott fonóeszközök döntően ékrovásos díszítményeinek szerkezetével. A
madár még a 20. században is állandó motívuma az erdélyi kályhacsempéknek, bár a
kompozíció már elnagyoltabb, leegyszerűsített. Az ágon álló, medaillonba vagy keretbe
foglalt madáralak azonban még az 1920-30-as években is szerepel pl. a széki kályha­
127
c s e m p é k e n (19. kép).

19. kép. Kalotaszegi kályhacsempék (19. sz. második fele, 20. sz. eleje)

A debreceni fazekasság termékein általános volt a virágbokor tetejére, vagy más fő­
helyre ültetett madár. Egy 1832-es datálású karcolt, festett és írókázott borospalackon pl.
cserepes virágtő tetején ül a madárka (26. kép). A debreceni fazekascéh 1847-es boros-
kancsóján a szívformába foglalt „információk" két oldalán a karcolt-írókázott virágos
ágakra ültetett szép formájú pávák leveles ágakat tartanak csőrükben. Török Ferenc
1832-es korsóján a levelekkel, virágokkal díszített szívforma tetején ül a madár. Tóth Bá­
lint 1864-es nagy táljának közepén szabályos olaszkorsós virágtő ágaira festette a mester
a két szembenéző madarat. A múlt század második felében az egyszínű mázaskorsókra a
debreceni mesterek szívesen karcolták a virágkoszorúval keretezett nemzeti címert, me-
128
lyet szintén két madárka őrzött.

126 Vö. Végh Olivér 1977. 67-70., valamint Kós Károly 1972. 162., 178., továbbá Bátky Zsigmond-
Györffy htván-Viski Károly 1928. 207.

127 Vö. Magyar Néprajzi Lexikon III. 1980. 608. lap rajzai

128 A debreceni fazekassághoz lásd: Szalay Emőke 1982. 432.; Domanovszky György 1981. 221. kép; Fél
Edit-Hofer Tamás 1975. 425., 426., 435. kép
 20-25. kép. Madaras tányérok
20. kép. Sóly, Veszprém m. 18. század; 21. kép. Mezőcsát, Borsod m. 1843.; 22. kép. Mórágy,
Tolna m. 19. század vége; 23. kép. Tiszafüred, Szolnok m. 19. század vége; 24. kép. Debrecen,
Hajdú Bihar m. 1844.; 25. kép. Zilah, 19. század vége
 26. kép. Borospalack 27. kép. Butella (Hódmezővásárhely,
(Debrecen, Hajdú-Bihar m. 1832.) Csongrád m. 19. század vége)

28. kép. Madaras bütykös 29. kép. Madaras bütykös

(Mezöcsát, Borsod m. 1883.) (Tiszafüred, Szolnok m. 1880.)
 A debreceni fazekassággal is szoros kapcsolatban álló mezőcsáti és tiszafüredi faze-
129
kasok egyes tárgycsoportjain egyenesen főmotívummá vált a madár. A pálinkásbuty-
kosok egyik oldalát szinte mindig a csórében hátrahajló virágos ágat tartó madáralak
díszíti (28. kép). A motívum elemei mindig azonosak, de a megfogalmazása a mester
egyénisége szerint természetesen más és más. Kimutatható például, hogy a Csaton tanult
és utána Tiszafüreden letelepedett ifj. Nagy István madarai mennyire hasonlítanak a csati
mesterek madaraihoz. Más tiszafüredi butellákon a madáralak mozgalmasabb, nyugtala­
nabb (29. kép). Kiemelkedő szépségű viszont az a néhány mezőcsáti madaras tál, amely
a múlt század közepén készült, és Rajczy Mihály fazekas kompozíciós és díszítőtehetsé­
gét dicséri (21. kép).
A mezőtúri fazekasok nagy butykoskorsóik hasára, a leggyakrabban hullámvonalban
130
komponált virágos díszítményekre festettek egy-egy nagyobb madarat.
A szintén nagy mennyiségben termelő hódmezővásárhelyi fazekasság is szívesen kar­
colt madárkákat termékeikre. A hasáb alakú butéliákat hullámzó szárú virágbokor szárain
ülő, általában aszimmetrikusan elhelyezett apró madarakkal díszítették a múlt század­
131
ban (27. kép).
A kelet-magyarországi kisebb fazekasközpontok díszítményei között is általános a
madár, elsősorban a tálak, tányérok középmotívumaként. A virágos ág, szemben a butel-
lákkal, itt főleg a madarak lába alatt válik jelentősebbé, néha szinte koszorúszerűen kör­
befogja azt. Sokszor azonban szinte teljesen eltűnik, vagy motívumokra hullik szét. A
madárkák legtöbbször stilizáltak, de az ábrázolás néhányszor egyértelműen kakast mutat,
132
s a motívumok megnevezése is ezt tükrözi.

30. kép. Székely bokály (1842.) 31. kép. Korondi bokály (századforduló)

129 A mezőcsáti fazekassághoz lásd: Domanovszky György 1973. és a miskolci Herman Ottó Múzeum
Néprajzi Gyűjteménye
130 Vö. Bellon Tibor-Szabó László (szerk.) 1987. 541-542.
131 Vö. Kiss Lajos 1915. 51-75. és Domanovszky György 1981. 243 lap képei
132 Vö. Domanovszky György 1973.
 Erdély gazdag és sokrétű fazekasművészetének díszítményvilágában is jelentős a ma­
1 3
dár alakja. A szászkézdi kerámiában karcolással készültek a meglehetősen stilizált ma­
dármotívumok. A reneszánsz, habán elemeket is átörökítő zilahi kerámiában, valamint a
tordai és székelyudvarhelyi cserepeken, elsősorban a bokályokon kedvelt az íves ágon ál­
134
ló madár, általában virágos ágakkal közrefogva (30-31. kép).
A Dunántúl fazekas emlékanyagában feltűnően kevés a díszedény, s alig vannak a T i ­
szántúlhoz hasonló kiemelkedő stílusjegyek. Egyedül a sárköziek igényei szerint készült
edényeken találunk jellemző madárábrázolást, ezek a tálak, tányérok közepét díszítő ma­
135
darak sűrű vonalas írókázással készültek, rendkívül grafikusak és mozgalmasak
(22.kép).
A feketekerámián a csiszolt, karcolt díszítmények között ritka a madár. Szabadfalvi
József három példát említ, mindegyik egyazon időben, 1835-37-ben készült, s feltehető­
136
en egy kéz munkája, s így általánosnak nem tartható.

Festett bútorok

A magyar népi festett bútorok döntő többsége asztalosmesterek munkája, akik a me­
zővárosok polgársága mellett a parasztságot is ellátták termékeikkel. Díszítményeik je­
lentős hányada is a tanulás és vándorlás során elsajátított mintakincs. A vándorló
137
templomfestők is szívesen vállalták egy-egy láda díszítését. A magyar népi festett bú­
torokon egyeduralkodó a színes virágozás. Jellemzője az olaszkorsós minta. Legáltaláno­
sabbak a festett kelengyeládák voltak, melyeknek legfrekventáltabb részét, a láda elejét
díszítették leggondosabban, sőt a fontos információk - évszám, esetleg név vagy monog­
ram - is ide kerültek. A ládák díszítését gyakran egységekre, kazettákra tagolták, ezzel
szimmetrikusan felosztódott a felület.
A virágtövekre, olaszkorsós mintákra szívesen festettek madarakat is, hiszen ezt a faj­
ta kompozíciót más műfajokban is általában madarak egészítették k i . A madarak megje­
lenése a magyar népi festett bútorokon azonban mégsem tekinthető általánosan
elterjedtnek, néhány asztalosközpontban alkalmazták szívesen. „Egyes menyasszonyi lá­
dákon az előrész két mezőjén néz egymással szembe egy-egy madár, de általában nem
emelik még ennyire sem k i , elbújtatják a ládatető, a tékaelő avagy a bölcsőoldal viráger­
Ui
dejében" - állapította meg K. Csilléry Klára
1780-ban készült az a menyasszonyi láda, amelyet komáromi mesterek festettek a
Szeremlén élt Barsai Erzsébet számára, mint a felirat tudatja. Elején két kazettában, szá­
jában leveles ágat tartó, nagyméretű egyedi szép két madár látható. Komáromi ládákon
139
később is fel-feltűnik a virágtőre telepedett, csőrében virágos ágat tartó m a d á r (32-33.
kép).
Erdélyben általában kedveltebb volt a madármotívum az egyébként is általánosabban
használt festett bútorokon. Különösen Kalotaszegen alakult ki jellegzetes helyi stílusa.
Egy 178l-es láda íves kazettákra tagolt elején szép virágtő tetején ül a madárka. A 19.
század végéről származó tárgyi emlékek bizonyítják, hogy a madaras-virágos festett dísz
133 Vö. Kresz Mária 1972. 219-249.
13 4 Kresz Mária 1972. 219-249.
135 Vö. István Erzsébet 1964. 91-137.
136 Szabadfalvi József 1987. 75.
137 A festett bútorokhoz lásd K. Csilléry Klára 1972.
138 K. Csilléry Klára 1972. 78.
139 Vö. Fél Edit-Hofer Tamás 1975. 266. kép
 32. kép. Festett menyasszonyi láda BARSAI ERZSÉBET 1780.
(Szeremle, Pest m. Komáromi asztalosmunka)

század végéről származó tárgyi emlékek bizonyítják, hogy a madaras-virágos festett dísz
a kelengyeládák mellett a széktámlákon is megjelent, olykor aszimmetrikus megoldásban
(35. kép). Emellett ismerünk Nyárszóról olyan tükörbetétes saroktékát is, melynek két o l ­
dalán a cserépből kinövő virágos ágon három-három madár üldögél. Festett bölcsők dús
140
virágozása között is ábrázoltak madarakat. Felirata szerint Felvinczi Kati számára ké­
szült az a fali sótartó, melynek első lapját tulipános virágtő két oldalán álló, kifelé néző
madarak díszítik, sőt a tető egy kis kiugró párkányán is faragott madárkisplasztika álldo­
1 4 1
gál (34. kép). A lakodalomban a menyasszony kelengyéjét szállító jószág járomja is a
4 2
bútorok stílusában festett volt, a madárka itt is gyakori motívum a virágok között.

33. kép. Festett láda (Szeremle, Pest m. Komáromi asztalosmunka)

140 Vö. Domanovszky György 1981. 91.

141 Fél Edit-Hofer Tamás 1975. 274. kép
142 Vö. Domanovszky György 1981. 285.
 34. kép. Festett fali sótartó 35. kép. Festett széktámla
(Kalotaszeg, Kolozs m.19. sz. vége) (Kalotaszeg, Kolozs m. 20. sz. eleje)

36. kép. Festeti bölcső (Magyarvalkó, Kolozs m. 19. század vége)

 37-39. kép. Református templomok mennyezettáblái
(Kovácshida, Baranya m. 1830.; Szenna, Somogy m. 1787.)

A székelyföldi festett bútorokon szintén szívesen ábrázoltak csőrében virágos ágakat

tartó madarakat padládán, ágybütün, tékákon egyaránt. Érdekes, hogy ezek általában
aszimmetrikus szerkezetűek, s szívesen foglalták koszorúba, keretbe is ábrázolását.
A magyar népi bútorok között nem volt ugyan elterjedt az intarzia, de a Balaton-Fel­
vidékről ilyen székekre és menyasszonyi ládára is találunk példát, ahol a kazettás tago­
4 4
lású láda elején szintén páros madárka díszlik.

143 Vö. Kós Károly 1972. és Kocsi Márta-Csomor Lajos 1981.

144 Képét közli a Magyar Néprajzi Lexikon III. 1980. 385.
 A festett bútorokkal rokon díszítményvilágban jelennek meg a madarak a 18-19. szá­
zadi festett templomi bútorzaton. A magyarvistai templom berendezését 1765-ben Um-
ling Lőrinc festette, padjain virágtövek tetején ülő madarat ábrázol, amely néhol körtét
tart a csőrében. A kovácshidai templom 1830 körül készült karzatmellvédjén íves keretbe
foglalt virágtövet festett Gyarmati János vajszlói mester, szintén páros madárral. A fen­
tiekkel rokon kompozíciót mutatnak a szennai, a drávaiványi és a kórósi templom virág-
1
töves-páros madaras táblái is (37-39. kép).

Fafaragás, pásztorművészet

A madár a magyar pásztorművészetben feltűnően gyakori motívum. Megállapítható,

hogy az e műfajban egyébként is gyakori figurális ábrázolások között is a madár a legál­
talánosabb. Megjelenését a pásztorfaragásokon néhány hagyományos kompozíciós sémá­
ba sorolhatjuk be (40-41. kép). Első típusnak a virágtőhöz kapcsolódó, általában páros
madárábrázolást tarthatjuk. A virágtő alatt, vagy olykor ágai között felbukkanó páros ma­
dár gyakori a pásztorfaragásokon, sótartón, tükrösökön, gyufatartón, borotvatokon egya­
ránt. E kompozíciós séma hagyományai azonban sokszor annyira feledésbe merültek
már, hogy az ábrázolás sokféleképpen módosulhat: eltörpül vagy eltűnik a virágtő, csak
a két madárka néz szembe; máskor a virágtő ágain nem szimmetrikusan helyezkednek el
a madarak; olykor a két szembenéző madár évszámot vagy éppen a koronás magyar cí­
146
mert fogja k ö z r e .
A pásztorművészet tárgyain számszerint leggyakoribb a szájában virágos ágat tartó
madár motívuma. Ezek megjelenítése is rendkívül széles skálán mozog, az egészen jel­
zésszerű, vázlatos vagy stilizált ábrázolástól a részletező, díszes, olykor kiemelkedően

40^f]. kép. Spanyolozott tükrösök (Somogy m. 19. század második fele)

145 Vö. Tombor Ilona 1968. 33., 34., 39., 55. kép, valamint Marosi Ernő 1975. 63.
146 Vö. Bátky Zsigmond-Györjfy István-Viski Károly 1928.; Malonyai Dezső I—II. 1907-1912.; Ortutay
Gyula I—II. 1941.; Fél Edit-Hofer Tamás 1975.; Domanovszky György I-II. 1981., valamint Manga János mun­
kái