A tiszai ciánszennyezés

1, Előzmények

2000. jan. 30. 22:00 (körül)

A román állam és az ausztrál Esmeralda Exploration

közös tulajdonban álló bányavállalata a Nagybánya-
környéki, fémbányákból nyert ki aranyat és ezüstöt
cianidos kioldással. Ezt a ˝technikát˝ a fejlettebb
országokban ekkor már nem alkalmaztak. A
technológia nagy vízigénye miatt a mérgező mosóvizet
ülepítés után újra felhasználták.
2, A katasztófa

A Zazár település közelében működő ülepítő gátja 2000. január 30-

án éjszaka egy kb. 25 m-es szakaszon átszakadt.
A cianidot és nehézfémeket tartalmazó víz a Lápos folyóba zúdult,
ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Mivel a
bányavállalatnak nem volt kárelhárítási terve, a szennyezés
enyhítését meg sem kísérelték.
Magyarországon a vízügyi hatóságok törekedtek a károk
mérséklésére, az érintett települések ivóvíz-ellátásának biztosítására,
valamint az élővilág megóvására. Ennek köszönhetően a Tisza-tó
nagy része érintetlen maradt, a holtágak és árterek csak kis
mértékben szennyeződtek, a kiskörei vízerőmű alatti szakaszon
pedig negyedével csökkent a cianid koncentrációja.
Az elpusztult halak azonnali eltávolítása is szükséges volt, hogy a
mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban.
3, Környezeti károk
2000. áprilisi becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán
1241 tonna hal pusztult el. A Tisza és a Szamos élővilágának
jelentős része: vízicsigák, kagylók, folyami szitakötő-fajok
lárvái, kérész-lárvák, valamint a védett tiszavirág is /már
amelyik/ túlélték a cianidszennyezést.
A katasztrófa után biológusok úgy becsülték, hogy a
halállomány újra telepítése akár 5 évet is igénybe vehet. Az
élővilág teljes helyreállása pedig 10–20 évet. A folyó a vártnál
gyorsabban regenerálódott. Az alacsonyabb rendű élőlények
állománya 2002-re helyreállt, 3–4 év alatt pedig a vízi élővilág
95%-a újra megjelent az érintett folyókban. A lebegő hordalék
és az üledék nehézfémtartalma azonban még tíz évvel a
katasztrófa után is magas volt. A halászati vállalkozások
súlyos veszteségeket szenvedtek el, az ágazatban körülbelül
15 000 ember megélhetése került veszélybe.
4, Hatások
Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely tartalmazza
az élővilágot ért károk helyreállítási költségeit is.
Románia az Aurul vállalatot tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat
szerint azonban a katasztrófa „előre nem látható körülmények”
következménye. Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó
ajánlatra nem válaszolt, a magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított a
vállalat ellen.
A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a
katasztrófáért az Aurul jogutódja is felelősséggel tartozik. A román bíróságok
előtt, az eljárásban a teljes kár tekintetében a magyar fél a kár
összegszerűsége tekintetében hiányzó jogerős bírósági ítélet hiányában nem
tudott bekapcsolódni. A cég törlésével a Fővárosi Bíróság alperes hiányában
az eljárást megszüntette.
Habár a katasztrófa hosszú távú következményei sokáig ismeretlenek
maradnak, a kutatók azt valószínűsítik, hogy azok nem elsősorban a cianiddal
lesznek kapcsolatosak. Biztató jelnek tekinthető, hogy az ökoszisztéma
állapotának egyik szimbolikus indikátora a tiszavirág, túlélte a katasztrófát.