You are on page 1of 23

Az év ötvenkét hétből áll.

A jövő héten nem lesz


meccs. A meccsen egyforma mezt hordanak a
játékosok. A két kezdőjátékos köszön, majd a
Balatonra utazik. A kezdő szó két szótagból áll. A
két villamos közül azzal megyek, amelyik
hamarabb jön.
Mikor értelmezhető szövegként az alábbi
párbeszéd?
A: -Szia!
B: -Nem!
1. Azt mondta: - Ma nehéz napom volt.
2. A járókelők bevitték a közeli klinikára, de ott hiába próbálták a tudomány
legújabb vívmányaival - még vastüdővel is - életre kelteni.
3. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően
fáradtnak látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult), de
aztán egyre jobban magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző
erővel jelenítette meg, hogy nyíltszíni tapsot kapott érte.
4. Utána hívták vacsorázni, de nem ment.
5. Ma délután az Üllői út egyik mellékutcájában eszméletét vesztve
összeesett Zetelaki Zoltán, a népszerű színművész.
6. A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul
folyt le.
7. A jeles színész, hosszú haláltusa után, este fél hétkor kiszenvedett;
tetemét átszállították a Bonctani Intézetbe.
5. Ma délután az Üllői út egyik mellékutcájában eszméletét vesztve összeesett
Zetelaki Zoltán, a népszerű színművész.
2. A járókelők bevitték a közeli klinikára, de ott hiába próbálták a tudomány
legújabb vívmányaival - még vastüdővel is - életre kelteni.
7. A jeles színész, hosszú haláltusa után, este fél hétkor kiszenvedett; tetemét
átszállították a Bonctani Intézetbe.
6. A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul folyt le.
3. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően fáradtnak
látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult), de aztán egyre jobban
magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző erővel jelenítette meg, hogy
nyíltszíni tapsot kapott érte.
4. Utána hívták vacsorázni, de nem ment.
1. Azt mondta: - Ma nehéz napom volt.
Milyen kommunikációs helyzetben
képzelhető el az alábbi szöveg?
1. Gyermekektől elzárva tartandó!
Száraz, hűvös helyen tartandó!
Átlagos, névleges tartalom: 38 gyufaszál
2. Kedves Levélírónk! Az ügyvédnő a beérkezés sorrendjében
igyekszik válaszolni a levelekre, ezért türelmüket kérjük. Ha a
levélben nem teljesen egyértelműen van leírva a kérdéses eset,
akkor a megfelelő információk hiányában nem tud érdemi választ
adni. Köszönjük megértését.

3. A Pannoniai Julianus néven is ismert ellencsászár, Sabinus


Julianus egyik érméje, aki a 3. század végén Pannoniából kiinduló
lázadást szított Carinus császár ellen, néhány hónap alatt szétverte
a felkelőket, a trónkövetelőket pedig kivégeztette.
BALRA: Az Erzsébet híd pesti hídfőjének alapozási munkálatai
során előkerült, a 4. század második felében készült tiszti sisak.
4. Jelentkezzen Ön is!
Következő képzésünk november 6-án indul.
A részletekért keresse fel irodánkat!

5. Pincében, tetőtérben éghető anyagot csak olyan mennyiségben


és olyan módon lehet tárolni, hogy az a környezetére veszélyt
ne jelentsen, és a tető megközelíthető legyen. A tárolási mód
tegye lehetővé a szükség szerinti eltávolítást!
Fogalmazd meg, milyen bennfoglalást
tartalmaznak az alábbi párbeszédek!
1. – Ki kell találjam, mi legyen az ebéd szombaton.
– A hamburgert nagyon szeretem.

2. – Kifogyott a benzin.
– Van egy benzinkút nem messze innen.

3. – Nem sikerült jól a dolgozat.


– Egész hétvégén fociztál.
Írd le egy iskolai rendezvény (pl. gólyabál, ünnepély,
osztálykirándulás) szokásos forgatókönyvét!
A Schwarzenberg dédmama és a Mia néni is velünk laktak, miután a
zárdát, hol kvártélyt kaptak, s melyet, rémlik, mi finanszíroztunk, a
család, feloszlatták. Mia néni szépségét még 571inkább kiemelte az
örök fekete szemüveg. Mint egy híres színésznő, aki rejtezkedik. Pedig
semmi színésznős nem volt benne, és a szépsége is erőtlenné lett (vagy
mindig is az volt, ami önellentmondás); férfi őt mint férfi sose szólította
meg, érzelmi kapcsolat pusztán a fivéréhez, a nagypapához fűzte, őt
szolgálta volna egész életében, de ő nem hagyta. Nem engedte.
Kézenfekvő lett volna, ha apácának megy, de Krisztus jegyese és
szolgája se akart lenni, ahhoz is hiányzott belőle az érzés. Maradt a
pénzügyi támogatás. Az érzelem hiányát Mia néni kétségbeesetten
igyekezett leplezni, kedvességgel leplezte, sikertelenül. Mire mi,
gyerekek, kétségbeesetten biztosítottuk, hogy szeretjük. Azt hiszem, a
kétségbeeséseink elég jó lábon állottak egymással. Az viszont bizonyos,
hogy a világon neki volt a legselymesebb keze. Megfogtuk, mint egy
gyönge madárkát, engedte, és föl-le húzogattuk az arcunkon. Miközben
ő, úgymond, németre tanított minket.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, és ennek a
királynak egyetlenegy fia. Mikor ez a fiú megszületett, a király
egy üvegpalotát épített, s a gyermeket egy dajkával együtt
abba a palotába költöztette. Nem volt szabad a palotába
belépni senkinek. A király azt akarta, hogy a fia, míg nagy
legénnyé nem serdül, ne lásson semmiféle emberi lelket a
dajkán kívül.
Európa tizenkét néptörzsének a hadai betörtek Oroszországba.
Az orosz csapatok és a lakosság, az összeütközés elől
kitérendők, Szmolenszkig és Szmolenszktől Borodinoig
vonulnak vissza. A franczia haderő a sebesség folyton
fokozódó erejével nyargal előnyomulásának voltaképpeni
czélja, Moszkva felé. A czél felé közeledvén, sebességének az
ereje éppen olyan arányban fokozódik, mint a minőben a
lehulló tárgy gyorsasága a földhöz való közeledésével
fokozódik. Mögötte sok ezer versztnyi kiéhezett, ellenséges
indulatú terület; előtte néhány tuczat verszt, mely őt czéljától
elválasztja
Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
(1) - Kagyló.
(2) - Valami matrózban.
(3) - Milyen kés volt?
(4) - Egy darabból készült.
(5) - Hol?
(6) - Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
(7) - A hátamban.
(8) - Hány részből?
(9) - Akkor nincs baj. Megvan a kés!
(10) - Hol hagyta?
(11) - Uram! A késemért jöttem!
(12) - Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.

You might also like