Professional Documents
Culture Documents
Hulladékképződés
megelőzése
Ú jrafeldolgozá s
Hulladékleraká s
A tö rvény fokozott hangsú lyt helyez az életciklus-szemlélet alkalmazására, amely
segítségü l szolgá lhat a legjobb kö rnyezeti eredménnyel já ró megoldá s
kivá lasztá sá hoz.
A megelő zés elvét hangsú lyozva a Ht. a keletkező hulladékok mennyiségének és
veszélyességének csö kkentése érdekében Nemzeti Megelő zési Program (NMP)
készítését írja elő , amely meghatá rozza a megelő zési célokat és intézkedéseket. A
program hat évre szó l és első alkalommal 2013. december 12.-ig kell kidolgozni.
KITERJED:
• Minden hulladékra, hulladékképző dés megelő zését szolgá ló tevékenységekre, hulladékgazdá lkodá sra
és a hulladékgazdá lkodá si létesítményekre.
NEM TERJED KI:
a levegő be kibocsá tott légnemű anyagokra,,
a radioaktív hulladékra,
a hatá stalanított robbanó anyagokra,
a természetes á llapotá ban meglévő ki nem termelt fö ldre, beleértve a ki nem termelt szennyezett
talajt, valamint a fö ldhö z tartó s jelleggel rö gzített építményeket, beleértve a haszná laton kívü li,
elhagyott, romos épü leteket is,
a szennyezetlen talajra és más, természetes állapotában meglévő olyan anyagra, amelyet
építési tevékenység során termelnek ki, és azt a kitermelés helyén természetes állapotában
építési tevékenységhez használják fel,
a fekáliára – (kivéve: lerakás, égetés, komposzt, biogáz)–, a szalmára, valamint a
mezőgazdasági termelőtevékenység, az erdőgazdálkodás, továbbá a fafeldolgozás során
képződő egyéb nem veszélyes természetes anyagra, amelyet a mezőgazdaságban, az
erdészetben vagy biomasszaként energia előállítására használnak a környezetre és az emberi
egészségre veszélytelen eljárással vagy módszerrel,
a vizek és vízi utak kezelése, á rvízmentesítés, vízká relhá rítá s vagy talajfeltö ltés (a talaj minő ségének
javítá sa) céljá bó l a felszíni vizekben á thelyezett ü ledékre, iszapra (ha nem veszélyes).
Ha a hulladékokró l és egyes irá nyelvek hatá lyon kívü l helyezésérő l szó ló , 2008.
november 19-i 2008/98/EK euró pai parlamenti és taná csi irá nyelven kívü l má s
unió s jogi aktust á tü ltető vagy végrehajtó jogszabá ly e tö rvényben foglaltaktó l
eltérő en rendelkezik, e tö rvény hatá lya nem terjed ki:
• a szennyvízre,
• az ásványi nyersanyagok kutatásából, kitermeléséből, feldolgozásából és
tárolásából származó hulladékra,
• az állati melléktermékekre, ideértve a belőlük származó feldolgozott
termékeket, kivéve, ha azokat hulladéklerakóban történő lerakásra,
égetésre, valamint biogáz- vagy komposztáló üzemben történő
hasznosításra szánják, valamint
• a nem vágás következtében elpusztult és ártalmatlanításra kerülő
állatokra, ideértve a járványos állatbetegségek leküzdése érdekében leölt
állatok tetemeit is.
3. VÁLTOZÁS A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI
TEVÉKENYSÉGI KÖRÖKBEN
Korá bbi tö rvényhez képest az ú j hulladék tö rvény megszü ntette a hulladék begyűjtési
tevékenységet, helyette a hulladékkereskedelem, hulladék közvetető fogalmá t vezette be.
(Megjegyezve, hogy erre szü kség volt, hiszen korá bban ezzel a fajta tevékenységgel nem tudtak
mit kezdeni a ható sá gok.) A hulladék begyű jtési tevékenység megszü ntetése elég komoly
problémá t okozott a hulladékgazdá lkodá sban, hiszen sok gazdasá gi szereplő nem kívá nt
kereskedni, kö zvetíteni, így hiá nyzott egy lá ncszem a rendszerbő l.
Ú jabb mó dosítá ssal belekerü lt a Ht-ba a gyűjtő, mint hulladékgazdá lkodá si tevékenység, amely
nagyjá bó l a régi begyű jtő nek felel meg, de pontosan nincs szabá lyozva, hiszen a Ht-ben a gyű jtés,
mint hulladékkezelési engedélyhez kö tö tt tevékenység együ tt szerepel a termelő tevékenysége
á ltal képző dö tt gyű jtéssel, ami nem engedély kö teles tevékenység.
A kereskedő , kö zvetítő esetén a tevékenység nyílvá ntartá sbavétel alapjá n is végezhető
tevékenység ez esetben telephelyre hulladék nem szá llítható be. Telephelyi beszá llítá s esetén
má r hulladékgazdá lkodá si engedély megszerzése szü kséges és a kereskedelemre vonatkozó
hatá lyos jogszabá lyok teljesítése is kö telező .
Akinek van érvényes engedélye begyűjtésre, tárolásra az az engedély időbeli hatályától
függetlenül 2014. december 31-ig érvényes.
4. GYÁRTÓI FELELŐSSÉG ELVE
A tö rvény – mivel ezen elv korá bban is megvolt - pontosítja a gyá rtó i felelő sség elvét:
a termék elő á llítá sakor gondoskodni kell arró l, hogy az minél hosszabb
élettartamú és kö nnyen javítható , minél kevesebb (és kevésbé veszélyes)
hulladékot eredményező , és hulladékká vá lá sa utá n kö nnyen hasznosítható legyen.
PROBLÉMA:
A Ht. nem hangsú lyozza kellő képpen a megelő zés fontossá gá t, így a rö vid
élettartamú , gyengébb minő ségű termékeket, hiszen tö megtermelése folyik,
amelynek révén a gyors haszonszerzés érdeke tö bbnyire felü lmú lja a
termékminő ségi és ezzel együ tt a hulladékképző dés megelő zési szempontokat.
A gyá rtó i felelő sség kö rébe sorolva ú j elemként szerepel a tervezetben az
ú jrahaszná lati há ló zatok kialakítá sá nak kö telezettsége a haszná lt termékek
javítá sa és ú jrahaszná latra tö rténő elő készítése érdekében. ??????
5. MELLÉKTERMÉK
Szinén ú j fogalom a hulladékstá tusz megszű nése, amelynek lényege, hogy azon
hulladékok esetében, amelyek egy adott feldolgozottsá gi szintet elérve teljesíteni
tudnak bizonyos minő ségi kritériumokat és alkalmasak valamely gyá rtá si
technoló giá ban való kö zvetlen felhaszná lá sra, e szint elérése utá n ne legyen szü kség
arra, hogy a hulladékgazdá lkodá si elő írá sok hatá lya alá tartozzanak. Persze ez csak
meghatá rozott szigorú feltételek esetén lehetséges. Egyes, tö megü k vagy
hasznosítható sá guk szempontjá bó l kiemelkedő hulladéká ramok esetén az EU
kidolgozza ezeket a konkrét kritériumokat, amelyeket rendeletben hirdet majd ki.
Megjelent: vasfém- és az alumínium-hulladékok tekintetében (333/2011/EU
rendelet);
Tervezet: réz, papír, mű anyag, ü veg esetében.
Lényeg: nem kö telező , így az a hulladékra vonatkozó szabá lyok szerint is kezelendő
tová bb.
KRITÉRIUMOK:
Hasznosítá si mű veleten á tesett anyag vagy tá rgy a tová bbiakban nem tekintendő
hulladéknak a kö vetkező feltételek együ ttes teljesü lése esetén:
• meghatá rozott célra rendeltetésszerű en, á ltalá nos jelleggel haszná ljá k,
• rendelkezik piaccal vagy van rá kereslet,
• megfelel a rendeltetésére vonatkozó mű szaki kö vetelményeknek és a rá
vonatkozó jogszabá lyi elő írá soknak, szabvá nyoknak, és
• haszná lata ö sszességében nem eredményez a kö rnyezetre vagy az emberi
egészségre ká ros hatá st.
PROBLÉMA:
2015-re az orszá g egész terü letén elkü lö nített gyű jtési rendszert kell kialakítani az
ü veg, fém, mű anyag és papír hulladékokra.
A há ztartá sokbó l szá rmazó ü veg, fém, mű anyag és papír hulladékok anyagá ban
tö rténő hasznosítá sá t 2020-ra 50 %-ra, a nem veszélyes építési-bontá si hulladék
esetén pedig 70 %-ra kell nö velni.
A telepü lési hulladék részeként leraká sra kerü lő bioló giailag lebomló
szervesanyag-mennyiséget pedig az 1995-ö s szinthez képest 2016-ig 35 %-ra kell
csö kkenteni.
A hulladékok lerakó któ l való eltérítése, valamint a szelektív gyű jtés és hasznosítá s
ö sztö nzése érdekében igénybevételi já rulékot kell fizetni a lerakó kba kerü lő
valamennyi hulladék utá n néhá ny hulladéktó l eltekintve (pl. vö rö siszap, tö rténelmi
hulladék).
A hulladékleraká s megdrá gítá sá t jelentő kö zteher nem ismeretlen Euró pá ban sem,
azonban a díjakat tö bbnyire fokozatosan és a hulladék tulajdonsá gaitó l fü ggő en
differenciá ltan vezették be. A já rulék jelentő s mértékben megdrá gítja a leraká si
díjakat (ezzel együ tt a kö zszolgá ltatá si díjakat is), amely komoly problémá t
jelenthet, gondolok itt a kö zszolgá ltatá si rendszer á talakítá sa miatti problémá kra
is.
A leraká si adó rá adá sul kizá ró lag a hasznosítá si technoló giá k fejlő désével együ tt,
egy jó l megtervezett, komplex hulladékgazdá lkodá si rendszer részeként
teljesítheti csak a tő le elvá rt eredményeket.
Hulladékleraká si já rulékfizetéssel érintett hulladék egységá ra évenként
(Ft/tonna)
2013 2014 2015 2016*
1. telepü lési hulladék, ideértve az
elő kezelt telepü lési hulladékot is 3000 Ft 6000 Ft 9000 Ft 12 000 Ft
Új jogszabály: a hulladékkal kapcsolatos nyilvá ntartá si és adatszolgá ltatá si kö telezettségekrő l szó ló 440/2012.
(XII. 29.) Korm. rendelet
Kötelezettség: termelő , kö zvetítő , kereskedő , szá llító gyű jtő , elő kezelő , hasznosító , á rtalmatlanító
Veszélyes hulladék esetén naprakész nyilvá ntartá s (nincs vá ltozá s), nem veszélyes hulladék esetén heti
rendszerességű nyilvá ntartá s vezetés (vá ltozá s) elő írt (kivétel: hulladékkezelő k, IPPC, KH tartozó ipará gak).
Vá ltozá s, hogy a hulladékszá llító knak is kell nyilvá ntartá st vezetni tevékenységü krő l.
A nyilvá ntartá snak tartalmaznia kell a telephelyre belépő és onnan kilépő anyag és a telephelyen képző dő hulladék
anyagforgalmi egyenlegét. Veszélyes hulladék kezelés, képző dés esetén technoló giai anyagmérleg készítése is
kö telező .
A telephelyi nyilvá ntartá snak a fenti jogszabá lyban meghatá rozottakon tú lmenő en:
a hulladékká vá lt gépjá rmű vekrő l szó ló kormá nyrendeletben (444/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdá lkodá si tevékenységekrő l szó ló
kormá nyrendeletben (443/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
a csomagolá sró l és a csomagolá si hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdá lkodá si tevékenységekrő l szó ló
kormá nyrendeletben (442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
az elem- és akkumulá torhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdá lkodá si tevékenységekrő l szó ló
kormá nyrendeletben (445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet).
Kötelezettség: termelő , kö zvetítő , kereskedő , gyű jtő , elő kezelő , hasznosító , á rtalmatlanító
A tová bbi az adminisztrá ció csö kkentése érdekében a rendszeres adatszolgá ltatá si kö telezettség
létszá mhoz való rendelése, vagyis a 10 fő foglalkoztatottat meghaladó vá llalkozá snak, ha nem keletkezik
annyi hulladéka, mint amit a jogszabá ly meghatá roz (veszélyes hulladék esetén 100 kg/év; nem veszélyes
hulladék esetén 2000 kg/év, építési-bontá si hulladék esetén: 5000 kg/év) akkor nem kell hulladék
bejelentést tenni-e.
Aki nem kö telezett rendszeres adatszolgá ltatá sra az esetire még felhívá st kaphat, ebben nincs vá ltozá s.
Vá ltozá s, hogy a tevékenység gyakorlá sa sorá n képző dő éves veszélyes hulladék esetén a jelentési
kö telezettség a korá bbi 200 kg-ró l 100 kg-ra csö kkent.
2015. januá r 1-tő l online adatkö zlés a veszélyes hulladék kereskedő knek, kezelő knek.
Bejelentő lapok megvá ltoztak, illetve ú j lapokkal egészü ltek ki, de a kitö ltési szabá lyok/metodika
vá ltozatlan. Javasolt program az ingyenes letö lthető KVADATSZOLG.
Internetes webcím: http://neki.gov.hu/?TeruletKod=0&Tipus=content&ProgramElemID=73
Bejelentési hatá ridő nem vá ltozott: tá rgyévet kö vető év má rcius 1. Vá ltozá s, hogy a bejelentés egyszer
mó dosítható azt kö vető en bírsá g.
A fenti hatá ridő n tú lmenő en azok, akik az alá bbi jogszabá lyok hatá lya alá tartozó tevékenységet végeznek az
alá bbi bejelentési hatá ridő t is figyelembe kell vennie:
a hulladékká vá lt gépjá rmű vekrő l szó ló kormá nyrendeletben (444/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
2013. januá r 1-tő l hatá lyos a PCB, valamint PCB-t tartalmazó berendezések
kezelésének részletes szabá lyairó l szó ló 144/2012.(XII.27.) VM rendelet, amely
jelentő s vá ltozá sokat tartalmaz az elő ző szabá lyozá shoz (5/2001.(II.23.) Kö M
rendelet) képest.
20. HULLADÉKBESOROLÁS
• Besorolá si kö telezettség: hulladék termelő jét, vagy – ha az nem á llapítható meg – a hulladék
birtokosá t terheli.
Ha a hulladék termelő je vagy a hulladék birtokosa besorolá si kö telezettségének nem vagy nem
megfelelően tesz eleget, a hulladékot a hulladék termelő jének vagy birtokosá nak telephelye szerint
illetékes kö rnyezetvédelmi ható sá g – a hulladék termelő jének vagy birtokosá nak kö ltségén –
besorolja, és ennek tényét jogszabá ly elő írá sainak figyelembevételével hatá rozatban megá llapítja.
Ha a hulladék termelője vagy birtokosa besorolási kötelezettségének azért nem tesz eleget,
mert az adott anyag vagy tárgy a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendelet szerinti
hulladékjegyzékben nem szerepel, a hulladék termelője vagy birtokosa erről a
környezetvédelmi hatóságot haladéktalanul tájékoztatja.
21. HULLADÉKJEGYZÉK
Megvá ltozott, kijavítá sra kerü ltek a korá bbi – á ltalá ban fordítá sbó l szá rmazó – hibá k.
Mindenkinek javasolt az eddig besorolt hulladéká t az ú j jogszabá ly szerint
felü lvizsgá lnia, hiszen a bejelentés és nyilvá ntartá sban ezeket kell má r haszná lni.
Új jogszabály: 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet
22. HULLADÉKSZÁLLÍTÁS
Ü zletszerű hulladékszá llítá s eddig is ható sá gi engedélyhez kö tö tt volt, azonban egy
2013. év jú liusi Ht. mó dosítá s miatt annak a gazdá lkodó szervezetnek is engedélyt kell
kérnie, akinek sajá t tevékenységébő l szá rmazó hulladéká t szeretné elszá llítani
valamelyik hulladékkezelő szervezethez.
A gyá rtó , a forgalmazó az á tvételi kö telezettséggel érintett hulladékot hulladékkezelő
létesítménybe szá llítja (itt nem kell kü lö n szá llítá si engedélyt kérni).
23. HATÓSÁGI HATÁSKÖRÖK
Kö rnyezetvédelmi ható sá gi hatá skö rö ket, illetékességi terü letek szabá lyzó jogszabá lyt tö bbszö r is
mó dosítottá k (á talakítá sok miatt is), illetve jelenleg má r teljesen ú j jogszabá ly van: a kö rnyezetvédelmi,
természetvédelmi, vízvédelmi ható sá gi és igazgatá si feladatokat ellá tó szervek kijelö lésérő l szó ló
481/2013. (XII. 17.) Korm. Rendelet.
Hulladékkezelési engedélyezés esetén:
szállítás: országos vagy több felügyelőség illetékességi területét érintő engedélyezés esetén:
OKTF.
hulladék behozatal, kivitel, á tszá llítá s: OKTF
kereskedelem, közvetítés: OKTF, ha több felügyelsőég illetékességi területét érinti; egyébként
telephely szerinti felügyelőség;
gyűjtés: telephely szerinti illetékes területi felügyelőség, de több telephely esetén, amely több
felügyelőség területét érintően elvileg az OKTF (nincs szabályozva).
gyá rtó k, forgalmazó k á ltal létrehozott kö zvetítő szervezet nyilvá ntartá sbavétele: OKTF;
hulladékleraká si já rulék, bejelentés, ellenő rzés: OKTF
kö zszolgá ltató i hulladékgazdá lkodá si terv és engedély: OKTF
‒ 71/2013. (VIII. 15.) VM rendelet a hulladékgazdá lkodá si kö zszolgá ltatá si tevékenység minő sítése irá nti eljá rá sokért, valamint az igazgatá si
jellegű szolgá ltatá sért fizetendő igazgatá si szolgá ltatá si díjakró l;
‒ 145/2012. (XII. 27.) VM rendelet a hulladékolajjal kapcsolatos hulladékgazdá lkodá si tevékenységek részletes szabá lyairó l;
‒ 440/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvá ntartá si és adatszolgá ltatá si kö telezettségekrő l;
‒ 442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a csomagolá sró l és a csomagolá si hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdá lkodá si tevékenységekrő l;
‒ 445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet az elem- és akkumulá torhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdá lkodá si tevékenységekrő l;
‒ 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a kö zszolgá ltató hulladékgazdá lkodá si tevékenységérő l és a hulladékgazdá lkodá si kö zszolgá ltatá s
végzésének feltételeirő l;
‒ 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékgazdá lkodá si tevékenységek nyilvá ntartá sba vételérő l, valamint ható sá gi engedélyezésérő l;
‒ 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet a hulladékok jegyzékérő l;
‒ 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a kö zszolgá ltató hulladékgazdá lkodá si tevékenységérő l és a hulladékgazdá lkodá si kö zszolgá ltatá s
végzésének feltételeirő l;
‒ 318/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a hulladékleraká si já rulék megfizetésérő l és felhaszná lá sá nak céljairó l;
‒ 292/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a nem rendszeres hulladékszá llítá s szabá lyairó l és az ennek sorá n eljá ró á llami szervek kijelö lésérő l
‒ 144/2012. (XII. 27.) VM rendelet a PCB, valamint a PCB-t tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabá lyairó l;
‒ 95/2013. (X. 14.) VM rendelet a hulladékgazdá lkodá si engedélyhez vagy nyilvá ntartá sba vételhez kö tö tt tevékenységekkel kapcsolatos
felü gyeleti díj megfizetésének részletes szabá lyairó l.
“A hulladék létrehozása nem
feltétlenül rossz dolog. Az a helytelen,
ha nem kezdünk vele semmit.
”
KÖSZÖNÖM A FIGYELMÜKET