You are on page 1of 7

LUXEMBURGI ZSIGMOND

1387-1437
Zsigmond uralkodása két szakaszra bontható:
1. Harc a trónért, a királyi hatalom megszilárdítása:
• Nagy Lajos fiú utód nélkül hal meg  küzdelem folyik a
trónért
• eleinte Mária (Nagy Lajos lánya) társuralkodója volt
(1395-ig, akkor Mária vadászbalesetben )
• ellenkirályt is állítottak vele szemben (II. Kis Károly),
akit Mária hívei később megöltek
• végül a bárók akaratából került hatalomra, ennek
nagy ára volt: Lackfi Istvánt nádorrá kellett választania,
a Kanizsai-Lackfi liga többi tagjának pedig birtokokat
kellett adnia (liga = bárói családok érdekszövetsége)
• várainak felét elvesztette, így jelentős bevételtől esett
el, és a hatalma is lecsökkent.
• Zsigmond megpróbálta növelni hatalmát, emiatt a 1401-
ben fogságba ejtették a királyt, és Siklós várába zárták.
• A siklósi fogság ideje alatt szövetkezett a Garai-Cillei
ligával, akik kiszabadították.
• Ezt követően egy királyhű bárói réteget alakított ki: ekkor
alapozták meg családjuk tekintélyét a Garaiak, Cilleiek,
Báthoryak, Rozgonyiak, és Perényiek.
• Ekkor került Magyarországra a törökök elleni harcokban
hírnevet szerző Ozorai Pipo is.
• A Zsigmond-párti bárók szövetsége volt a Sárkányos Rend.
• Fejleszti a városokat, főleg a bányavárosokat
(Selmecbánya, Besztercebánya), számított ugyanis az
adóikra.
• 1405-ben kiadta a városi dekrétumokat, melyben
megerősítette a városok jogait, és a jelentősebb városokat
meghívta az országos tanácskozó gyűlésre.
2. szakasz: aktív külpolitika
Fő probléma: a török elleni küzdelem
a) Kezdetben támadni próbált, mivel igencsak megnőtt a
török veszély:
– 1354-ben a mohamedán vallású ottomán-törökök
elfoglalják a Gallipoli-félszigetet (Európa és Ázsia határa)
– 1361-ben elfoglalják Drinápolyt (Bizánc 2. legnagyobb
városa), amely az európai rész fővárosa lesz
– az 1389-es rigómezei ütközet után pedig elesett Szerbia, a
törökök Magyarország határához értek.
• Zsigmond eltökélt szándéka volt, hogy kiűzze a törököket
Európából, ezért keresztes hadjáratot indított ellenük.
• A döntő ütközetre 1396-ban Nikápolynál került sor, ahol a
lovagok csúfos vereséget szenvedtek.
b) Ezután Zsigmond védekezésre rendezkedett be:
• új adó a hadsereg fenntartásához a telekkatonaság
bevezetése: minden húsz jobbágytelek után a földesúrnak
egy felfegyverzett könnyűlovast kellett kiállítania.
• A déli vidéken megerősítette a határt, és egy tagolt hármas
védelmi rendszert épített ki:
 szövetséges ütközőállamok: Havasalföld, Szerbia,
Bosznia
 határ mentén kialakított bánságok (macsói-, szörényi)
 a déli végvárvonal, melynek központja Nándorfehérvár
• 1428-ban megpróbálta visszafoglalni a törököktől
Galambóc várát, ám ez nem sikerült.
• A déli irányú küzdelmek alatt elveszítette Dalmáciát, ami
ismét velencei fennhatóság alá került
c) Nyugati szövetség keresése
• megpróbált a török ellen szövetségeseket is gyűjteni,
belátta, hogy csak több európai állam összefogása állíthatja
meg őket
• 1410-ben német-római királlyá választották. Ekkor hívta
össze a XV. század legnagyobb „összeurópai
kongresszusát”, Konstanzban (1414-1418, konstanzi
zsinat.)
• A zsinat elsődleges feladata az 1378. óta tartó szkizma
(egyházszakadás) felszámolása volt. Ekkor ugyanis 3 pápa
volt. Zsigmondnak sikerült elérnie, hogy a három helyett
egyet, V. Mártont válasszák meg pápának.
• A második kérdés az egyház megreformálása volt. Ehhez
kapcsolódott a cseh reformátor, Husz János meghallgatása
is, akit Zsigmond támogatott, ám a püspökök nyomására
mégis elítélte máglyahalálra. (cél: a pápa támogatásának
megnyerése a török ellen.)
• Husz kivégzésével azonban maga ellen hangolta a
cseheket, és elkezdődtek a 17 évig tartó huszita
háborúk, melynek leverésére keresztes háborút
hirdetett.
• Kihasználta, hogy a huszitáknak két irányzatuk is
kialakult (kelyhesek-táboriták)és sikerült megosztania
a felkelőket.
• a kelyhesek átpártoltak hozzá, s az ő segítségükkel
végül 1434-ben Lipanynál döntő csapást mértek a
táboriták seregére.
• A huszita háborúk vége felé érte el legnagyobb sikerét,
1433-ban a pápa német-római császárrá koronázta
nagy esély egy ütőképes haderő összeszedésére.
• gond: mire megszerezte a császári címet,
megöregedett, így nem tudta megindítani a
törökellenes hadjáratot.

You might also like