Részletes növénynemesítés tételsor 2017/2018 ŐSZ

1. A növénynemesítés jelentősége, célkitűzései, alapanyagai. A zöld forradalom

A növénynemesítés az a folyamat, melyben különböző nemesítési módszerek alkalmazásával a kutatók 8-
12 év alatt állítják elő azokat a fajtajelölteket, melyek 2-3 éves összehasonlító kísérleti vizsgálatok után
állami elismerésben részesülhetnek.
A nemesítés, az egymástól genetikailag különböző változatok vagy formák, kiválogatását jelenti. Olyan
tudományos és gyakorlati tevékenység, amely a növényi öröklöttség megváltoztatására és javítására
törekszik. A növénynemesítés az evolúció felgyorsítása és irányítása mesterségesen megteremtett
feltételek között. A cél elsősorban az emberiség számára a termelés igényeinek a figyelembevételével
megfelelőbb új és a korábbinál potenciálisan nagyobb értékű növényfajtákat, hibrideket állítson elő.
Minden nemesítői tevékenység a nemesítési cél meghatározásával kezdődik. Ez után merül fel a kérdés,
hogy a kitűzött célt milyen módszerekkel lehet legeredményesebben elérni. A nemesítés a szelekción kívül
magába foglalja mindazokat az eljárásokat, amelyek a genetikai variabilitás és ezzel a kiindulási anyag
kibővítését szolgálják. A nemesítési feladatok, illetve célkitűzések meghatározásánál mindig figyelembe
kell venni a nemzetgazdaság változó igényeit a növények termesztési, értékesítési, felhasználási módját és
más speciális követelményeket. A növénynemesítés célja, olyan növényi fajták előállítása:
amelyek a jelenlegi termesztésben lévő növényeknél termékenyebbek, az egyre tökéletesedő
agrotechnika következtében javuló életfeltételeket a legjobban hasznosítják
minőségileg kiválóbbak, és amelyek a fogyasztás, élelmiszeripar, kereskedelem igényeinek
megfelelnek
időjárás szélsőségeit tűrik (fagy, szárazság)
növényi betegségekkel és állati kártevőkkel szemben ellenállóbak
termésbiztonságuk nagyobb
termesztési költsége alacsonyabb.
A növénynemesítés feladatai:
fajtaelőállítás fajtajavítás
fajtafenntartás honosítás
vetőmag-előállítás
A növénynemesítés alapanyagai:
A nemesítési cél eredményes megvalósítását jelentősen befolyásolja a megfelelő tudományos elemzés
alapján kiválasztott alapanyag. A nemesítő a számára alkalmas kiindulási alapanyagból különböző
szelekciós eljárásokkal kiválasztja a legértékesebb tulajdonságokkal rendelkező formákat. Ezek
felhasználásával a nemesítési célkitűzésnek megfelelően mesterséges populációt hoz létre.
A nemesítési alapanyag biztosításának természetes és mesterséges forrásai vannak. A nemesítés
alapanyagai és forrásai:
Vadfajok és változataik: igen értékes tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek közül különösen a
fagytűrőképesség, szárazságtűrés, az ökológiai alkalmazkodóképesség, a betegségekkel és kártevőkkel
szembeni rezisztencia. A vad fajok negatív tulajdonsággal is rendelkeznek, mint az alacsony
termőképesség, vagy kedvezőtlen beltartalmi bélyegek, amelyek a nemesítői munkát megnehezítik.
• Közvetlen felhasználású vad fajok: negatív szelekció lehetősége
• Közvetett felhasználású vad fajok
- rezisztenciagén-források
- keresztezés
1
 - szomatikus hibridizáció
- transzformáció
• Potenciálisan hasznosítható vad fajok: pl. energianövények, ipari felhasználások
Természetes populációk, helyi fajták ill. tájfajták: A nemesítés gyakori alapanyagai a tájfajták, melyek
egyes vidékek kedvező talaj, éghajlat stb. adottságai következtében értékes egyedekből álló gazdag
populációt alkotnak. A tájfajták nagyon jó kiindulási anyagai a növénynemesítésnek. Változékonyságuk
és változatosságuk igen nagy és ezért kiindulási alapanyagként is igen hasznosak.
Mesterséges populációk: A mesterséges populációk anyagát keresztezési származékok
(hibridpopulációk), vagy mesterséges hatással indukált (kémiai anyagokkal, sugárzással) indukált
növényanyagok (poloploidok, mutáns vonalak) képezhetik. A legtöbb nemesítési alapanyagot
keresztezéssel állítják elő. A keresztezések végezhetők a tájfajták, nemesített fajták, tiszta
származéksorok, törzsek, fajok, nemzetségek stb. között.
Nemesített fajták
Mutáns vonalak
Poliploid egyedek
Transzgénikus hibridek
Dihaploid vonalak

➢ Termesztett fajok
❖ Köztermesztésben lévő elit fajták
❖ Tájfajták, ökotípusok
o jó alkalmazkodóképességűek
o jó minőség
o rezisztenciagének forrásai
o jó gyomelnyomó képesség
❖ Nemesítői alapanyagok: törzsek, vonalak
❖ Speciális genetikai anyagok: természetes v. mesterséges úton előállított, mesterségesen
megnövelt variabilitású populációk
Zöld forradalom:
Zöld forradalomnak azt az 1950 és 1985 között lezajló folyamatot nevezzük, amely során a mezőgazdaság
iparosításával tartósan meg három és félszereződött a modern világ gabonatermelése. Ezt lényegében a
mezőgazdaságba nagymértékben bevitt ősmaradványi energiahordozókkal, műtrágyázással, rendszeres
öntözéssel, gépesített talajműveléssel, növénynemesítéssel, a kevert fajú vetőmagok és a vegyszeres
növényvédőszerek alkalmazásával érték el. A mezőgazdaság ily módon történő átszervezése a rohamosan
emelkedő terményátlagok mellett a népesség eddig sohasem látott ütemű növekedését is magával hozta. Az
elmúlt negyven évben az emberiség lélekszáma mintegy megkétszereződött és a növekedés még ma is tart,
méghozzá nem is kis iramban (jelenleg 6,74 milliárd). Ám mivel az így kialakított mezőgazdaság nagyban
függ az ágazatba mesterségesen bevitt energiahordozók mennyiségétől, ezek szűkössége miatt hosszú távon
nem tartható fent! Ez a jövőben eddig beláthatatlan következményekkel járhat.

2
2. A termesztett növényfajok eredete, kultúrába vétele. Géncentrumok (Vavilov,
Zsukovszkij és Harlan alapján)
A termesztett növényfajok evolúciója,domesztikációja
A ma termesztett növényfajok a vadfajokból történő kultúrába vétel és az ezt követő evolúció során jöttek
létre. A domesztikáció kb. 10 000 évvel ezelőtt kezdődött a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában, kb. 8 0000
évvel ezelőtt pedig Közép-Amerikában, Mexikóban, ahol már volt földművelés.
Vélhető lépései:
1, A vad növények részeinek gyűjtése (gyümölcs, mag, gyökér, gumó)
2, A települések környékén élő vadfajok és az eldobott vagy elhullott növényi részből kikelt növények
hasznosítása.
3, Egyes növényfajok hozzászoknak az emberek és állatok jelenlétéhez, így a települések állandó lakóivá
válnak és állandó táplálékforrást jelentenek.
4, Az ember a kevésbé hasznos növények eltávolításával javítani próbálja a hasznos növények termesztési
körülményeit.
5, A számára hasznos növényekből többet akar előállítani, ezért ezeket tudatosan veti vagy palántázza. Ha
elköltözik, akkor viszi magával a magot.
A domesztikáció alatt az ember, tudatosan vagy nem tudatosan, a számára kedvező típusokat válogatja ki. A
domesztikáció 9000 éve tart és tükrözi a társadalom igényeit. A dísznövényeken kívűl eddig 500 fajt vettek
kultúrába.
Kultúrába vétel első bizonyítékai:
• kr.e. 6-7000 körül Közel-Kelet: búza, árpa, len, lencse
• kr.e. 5000 Peru, Mexikó: bab
• kr.e. 2-3000: rizs, cirok, szója
• 18. sz.: cukorrépa
• 19. sz.: gumi, olajpálma

Géncentrum fogalma: bizonyos növényfajok feltételezett keletkezési helye, ahol azok a legnagyobb
formagazdagságban lelhetők fel. Így pl. a kukorica géncentruma Közép-Amerika, a búzáé Elő-Ázsia, a
lucernáé Európa—Szibéria.

1923-1931 között Vavilov több mint hatvan országban szervezett gyűjtőexpedíciót, amely több mint
300 000 mintát gyűjtött a termesztett növényekből és vad rokonaikból. Megállapította, hogy a termesztett
növényfajok kultúrába vétele a géncentrumokban volt, ahol a legnagyobb a variabilitásuk. Ezeknek a
területeknek a mezőgazdasági múltja van és földrajzilag nagyon heterogének. Vavilov 12 főcentrumot és 3
alcentrumot különböztetett meg.

1. Kína centrum: szója, köles, szezám, őszibarack, fehér eperfa, rizs

2. India centrum: vad és termesztett rizs, juta, cukornád, uborka, citrom, narancs
2a. Indo-Maláj alcentrum: banán, citrusfélék
3. Közép Ázsia centrum: kenyérbúza, csicseri borsó, mungó bab, nemes alma
4. Közel-Kelet centrum: lucerna, termesztett és vad rozs, szőlő, görögdinnye, cseresznye, madnula,
búza, len, lencse, hagyma, káposzta, dinnye
5. Mediterrán centrum: cukorrépa, káposzta, saláta, olajfa, közönséges levendula, herefajok, spárga,
komló, sárgadinnye
6. Etiópia: árpa, tetraploid búza, kávé, cirok, ricinus, görögdinnye
7. Dél-Mexikó és Közép-Amerika centrum: kukorica, gyapot, bab, paprika, tök, kakaó
8. Dél-Amerika centrum (Peru, Ecuador, Bolívia): paradicsom, dohány, földimogyoró, édesburgonya,
gyapot, kukorica

3
 8a. Chile alcentrum: tetraploid burgonya
8b. Brazilia-Paraguaya alcentrum: földimogyoró, ananász

A molekuláris vizsgálatok nem erősítették meg Vavilov elméletét, miszerint a variabilitás a

géncentrumokban a legnagyobb. Tehát a diverzitás centrumok nem a kultúrába vétel helyei. A fajok
feltehetően egy földrajzi helyről származnak, de különböző régiókban történt a kultúrába vételük. Néhány
szántóföldi növényfajnak nincs diverzitás centruma. A mai, de nem végleges elmélet szerint a
kultúrábavétel valószínűleg régiókban, több területen történt.
A 640 legfontosabb termesztett növényfaj közül több mint 500 az Ó Világból származik, közülük 400
Ázsiából. Sok faj több centrumból származik, így elsődleges és másodlagos géncentrumok vannak.

Harlan (1970): géncentrum helyett diverzitás centrum. 3 keletkezési centrum: Közel-Kelet, Észak-Kína,
Közép-Amerika
Elsődleges és másodlagos diverzitás centrum

Zsukovszkij (1971) 12 mega- és 102 mikro centrumot különböztetett meg. A megacentrumok a következők:

1. Kína-Japán: tojásgyümölcs, uborka, retek, rizs

2. Indonéz-Indokína: : tojásgyümölcs, uborka, sütőtök
3. Ausztrália: eukaliptusz fajok, gyapot
4. Hindosztán
5. Közép-Ázsia: lóbab, hagyma, sárgarépa, sárgadinnye, spenót
6. Elő-Ázsia: búza, rozs
7. Mediterrán: olajfa, közönséges levendula
8. Afrikai: köles, cirok, olajpálma, földimogyoró
9. Szibéria: termesztett répa, vöröshere, szilva
10. Közép-Amerika: kukorica, bab, paprika, édesburgonya, napraforgó
11. Dél-Amerika: burgonya, gyapot, kukorica, karósbab, uborka
12. Észak-Amerika: kukorica, édesburgonya, bab, paprika, napraforgó

A későbbi tanulmányok azt mutatták, hogy a géncentrum elnevezés helyett pontosabb a diverzitás centrum
elnevezés, mert ezekben megtalálhatók a termesztett fajok, vad őseik és a mai vad rokonok fajaik is.
Vavilov nagyon sok növényfajt olyan centrumokban talált meg, amely messze volt attól, ahol a vad rokonfaj
élt. (PL: Az árpa nagy variabilitást mutatott.)

4
3. A génbankok feladata és tevékenysége. A génforrások megőrzésének módszerei.
Hagyományos és új génmegőrzési módszerek. Hazai és nemzetközi jelentős
génbankok. (CGIAR-hálózat, Salvard, Pannon magbank projekt).
Fogalma: A génmegőrzés a genetikai erőforrások védelmét jelenti. Egy adott faj genetikai erőforrásai
azok a növényanyagok (természetes előfordulások), valamint mesterségesen létrehozott ültetvények és
gyűjtemények, amelyek hasznos genetikai információt hordoznak, ezért védelmük ökonómiai vagy
ökológiai okokból, vagy egyszerűen a faji genetikai diverzitás fenntartása miatt szükségesnek látszik.
Génbankok feladatai:
A génmegőrzés által érintett fajok körének meghatározása
A szakmai és társadalmi környezet megfelelő tájékoztatása
A génmegőrzési koncepció beépítése a szakmai tevékenysége, a jogi keretfeltételek fejlesztése.
A fajok botanikai-genetikai jellegzetességei alapján a fenntartási eljárások kiválasztása.
A génmegőrzés céljainak megvalósításához szükséges anyagi és intézményi hátterek biztosítása.
A védelemre, megőrzésre kijelölt növénymag azonosítása, regisztrálása.
Kutatási és fejlesztési feladatok meghatározása
Nemzetközi együttműködési lehetőségek feltárása, a hazai és nemzetközi tevékenység koordinálása.

A génmegőrzés lehetőségei és módszerei

A növényi génforrások megőrzésére különböző módszerek szolgálnak. Ezek egy része a meglévő
változatosság eredeti formában történő fenntartását biztosítják („ex situ” módszerek), míg mások a változó
környezeti feltételekhez történő dinamikus alkalmazkodást is lehetővé teszik.
A génmegőrzés módszerein belül két fő csoportot különítünk el, az egyik az „in situ”, ahol az eredeti
termőhelyen történik a génmegőrzés és az „ex situ”, ahol az eredeti élőhelytől távol.
1. Statikus megőrzési eljárások (ex situ gyűjtemények):
Genotípusok, esetleg populációk statikus (változatlan formában való) fenntartása a természetes
élőhelytől távol, általában mesterséges feltételek között pl. tárolt mag formájában,
klóngyűjteményekben. Hátránya, hogy kizárja a természetes evolúciós folyamatokat, és intenzív
módszerek alkalmazása esetén (pl. szövettenyésztés, DNS-könyvtár) a spontán genetikai változások
valószínűsége is megnövekszik.
Ha meghatározott egyedek (genotípusok) változatlan formában való megőrzése a cél, akkor statikus
módszerekhez kell folyamodni. Ugyancsak statikus módszereket kívánnak azok a veszélyeztetett igen
kis létszámú (<10-50 egyed) populációk, amelyek természet közeli módszerekkel nem őrizhetők
meg, vagy létüket hirtelen fellépő, katasztrófaszerű hatások veszélyeztetik. Statikus módszerekkel
tartják fenn a mezőgazdaságban előállított fajtákat és egyéb fajta jellegű növényanyagokat is.
a) Magbank; az egynyári mezőgazdasági növények esetében jól bevált eljárás. Előnye, hogy kis
helyigényű, így aránylag olcsón üzemeltethető. A tárolt magtételek életképességétől függően, 8-
10 évenként tenyészkerti utántermesztés szükséges.
b) Klónbank; (klónarchivum, bázisültetvény, törzsgyűjtemény): lehetőséget ad a kiválasztott
egyedek genetikailag változatlan megőrzésére dugvány vagy oltvány formájában, viszont hely-
és költségigényes. Anyatelepszerű fenntartás esetén nincs mód érett korú (termő) egyedek
nevelésére.
c) szövet- (és pollen) bank; az alkalmazott in vitro (laboratóriumi) eljárások bér- helytakarékosak,
de eszközigényük magas. Hátránya pl. egy hosszabb áramkimaradás évek munkáját teheti tönkre.

5
„ex situ” módszerek
• Hagyományos
- Génbanki magtárolás
- Génbanki ültetvények: kiválasztott növényanyag (pl. klónok, törzsfák, klónfajták
utódnemzedékek) megőrzésére, nemesítői megfigyelések és leíró vizsgálatok céljára alkalmas
gyűjtemény (növényállomány).
- Génbanki tenyészetek
• Újszerű
- Mélyfagyasztás: (mag, ivarsejt, embrió-, merisztéma- és sejtkultúrák) A mélyfagyasztás
megállítja a biokémiai bomlási folyamatokat, mintegy lestoppolja az életet, majd pedig
megszüntetése után tovább folytatja vegyi anyagok nélküli útját. Az élet és az életfunkciók nem
képesek működni egy minimális hőmérséklet alatt.
- Liofilizálás: A liofilezés, más néven liofilizálás vagy fagyasztva szárítás tartósításra szolgáló
víztelenítés. Az eljárás során először megfagyasztják a víztelenítendő anyagot, majd vákuumot
idéznek elő (csökkentik a nyomást), így szakítják ki a vízmolekulákat a jégkristályból. A
vízmolekulák eltávolítása hővesztéssel jár, ezért hőt közölnek a rendszerrel. A víz közvetlenül a
szilárd fázisból a gáz fázisba szublimál.
- DNS könyvtár: Egy adott szervezet teljes genetikai anyagát reprezentáló klónozott DNS
fragmentumok gyűjteménye. Megkönnyíti bármilyen adott gén megkeresését és elkülönítését.
A DNS könyvtárak ily módon a géntechnológiai módszerekhez használt nyersanyagok
gyűjtőhelyei. A nagy genomokat, mint amilyen az emberé is, a legkényelmesebb módon olyan
vektorok használatával klónozzák, melyek nagy DNS fragmenseket képesek beépíteni
magukba, ilyen például a sejttenyészetben fenntartott élesztő mesterséges kromoszóma.

2. Dinamikus génmegőrzés (in situ):

Dinamikus módszer akkor alkalmazható, ha a populáció az eredeti (“in situ”) vagy új helyszínen
fenntartható és megújítható. A dinamikus génmegőrzés nem kiválasztott egyedek (genotípusok),
hanem a populáció aktuális génkészletének megőrzésére irányul. Világos, hogy ezt a stratégiát az
alkalmazkodóképesség, ill. általában a genetikai változatosság megőrzése céljából alkalmazzuk. A
megőrzés sohasem lehet teljes körű, egyrészt mivel a szaporodással összefüggő genetikai folyamatok
jellege miatt (a szegregáció, rekombináció, mutáció és migráció révén) új genotípusok állnak elő,
másrészt pedig a térben-időben változó környezet szelekciós nyomása irányítottan korlátozza az
életben maradó egyedszámot
„in situ” módszerek:
o Nemzeti parkok
o Tájvédelmi körzetek
o Természetvédelmi területek
o Hagyományos mg-i termelést bemutató skanzenek
o „Open air” múzeumok
o „On farm” fenntartás: a helyi körülményekhez alkalmazkodott tájfajták, hagyományőrző
fajták eredeti termőhelyükön, termesztés útján történő fenntartása.

6
In vitro génbankok
Az in vitro génbank a különböző genetikai tartalékok tartós tárolását jelenti, biotechnológiai módszerekkel.

Az in vitro tárolás
Az in vitro génbankokban történő tárolás tulajdonképpen azt jelenti, hogy tenyészedényekben steril,
kontrollált feltételek között tartunk fent és tárolunk különböző növényi anyagokat, melyeket in vitro évi 1-2-
szer vagy ritkábban átoltunk.
A génbankokban a következő fajok izolátumai tárolhatók:
• fejlődő embrió (kókuszpálma)
• oldalhajtás (kakaó, gyapot)
• hajtás (fűfélék)
• egyrügyes hajtás (burgonya)

Az in vitro tárolás feltételei

Csak olyan növényfajt érdemes in vitro körülmények között tartósan tárolni, mely számára már:
 kidolgozott a kórokozómentesítés (mert csak egészséges genetikai tartalékokat szabad megőrizni)
 kidolgozott a lassú növekedésű tenyészet (mert a költségek ezzel csökkenthetők)
 kidolgozott a mikroszaporítás (mert az in vitro génbankból kikerülve az egyes tételeket fel kell
szaporítani)

Az in vitro tárolás technikái

Klasszikus technikák:
• Tárolás alacsony hőmérsékleten (0-8 oC)
• Tárolás gyenge megvilágításban vagy sötétben (800-1000 lux, 8-12 óra)
• Tárolás minimális táptalajon (szervetlen sók+cukor)
• Tárolás ozmotikus növekedés gátlókkal (4-8 % mannit)
• Tárolás hormonális növekedésgátlókkal (5-10 mgl-1 ABA)

Alternatív technikák:
 Kallusz tárolás paraffinolaj alatt: a vizsgált fajok sárgarépa, Catharantus és szőlő voltak.
 Hajtásdarab tárolás paraffin olaj alatt: A gyömbér bizonyos genotípusainak hajtás darabjai kiváló
életképességet mutattak 2 éves tárolás után is.
 Tárolás csökkentett légnyomáson
 Szárított szomatikus embriók tárolása
 Kapszulázott szomatikus embriók és rügyek tárolása: Kapszulázott eperfa hónalj rügyek és szantálfa
szomatikus embriók 45 napig életképesek maradtak 4 ° C-on.

Gyakorlati alkalmazás
A gyakorlatban olyan minimális fejlődési feltételeket biztosító eljárások terjedtek el melyek olcsók,
egyszerűek, nem járnak genetikai változással és a tárolást követően az intenzív növekedés viszonylag
gyorsan helyre állítható. A fenntartást az in vitro fejlődött hajtást vagy rügyet tartalmazó hajtásdarab friss
táptalajra való átoltásával végzik.

7
Génbankok
A génbank fogalma: A növények, állatok és a mikroorganizmusok olyan gyűjteménye, amelynek célja a
különböző vad fajok, kultúr fajták és egyéb változatok genetikai információs készletének megőrzése. Az in
vitro génbank a különböző genetikai tartalékok tartós tárolását jelenti, biotechnológiai módszerekkel.

Génbanki munka:
• Nemesítés felhasználás • Tárolás megőrzése
• Nemesítés részletes genetikai jellemzése • Tartalékok ellenőrzése és felújítása
• Végső azonosítás meghatározások javítása • Hagyományos könyvelés az előzetes
• Központi adatbank információcsere más adatok felvétele (sorszám, név, gyűjtési
adatbankokkal adatok)
• Elosztás csere más génbankokkal • Az új anyag növényegészségügyi
• Új genotípusok és génkombinációk vizsgálata
feltárása (gyűjtőutak, magcsere)

Nemzetközi génbankok
A világon az egyik legnagyobb szervezet, mely különböző országok génbankjait egyesíti a „The Global Crop
Diversity Trust”.
A szervezet fő feladatai:
o Maggyűjtés: A gyűjtés, beszerzés, megőrzés és felszaporítás.
o Genetikai háttér meghatározása: A gyűjtemények vizsgálata során nemzetközileg egyeztetett
tulajdonság-leíró (deszkriptor) listákat kell alkalmazni. Biotechnológiai módszereket alkalmazunk.
o Előnemesítés (pre-breeding): Az előnemesítés az egyik legígéretesebb módja a genetikai források és
a nemesítési módszerek összekapcsolásának.
o Regeneráció: A növényregeneráció folyamán az a cél, hogy a differenciálatlan sejtekből növényt
kapjunk, tehát az egyedfejlődést (ontogenezist) kívánjuk indukálni.
o Krioprezerváció: A krioprezerváció (fagyasztva tartósítás) lényege, hogy élősejteket vagy szöveteket
a hőmérséklet megfelelő mértékű csökkentésével konzervájuk és egy későbbi időpontban – amely
időpontban akár több évvel később is lehet – felhasználjuk.
o Megfelelő nyilvántartási rendszer létrehozása
o Nemzetközi információs rendszer kidolgozása: A növényi genetikai anyagokra vonatkozó adatokat
magas technikai színvonalon és előírásoknak megfelelően kell feldolgozni és nyilvántartani.
Nagy lehetőséget nyújt a jövőben a génbanki tevékenységek számára a Spitzbergák Nemzetközi
Magbunker (Svalbard globale frøhvelv), amely magtárolót a norvégiai Svalbardon a kormány hozta létre
abból a célból, hogy megőrizze az ismert élelmiszernövények magvait egy esetleges globális katasztrófa
esetén (például atomháború, földrengés vagy világméretű járványok) esetén. A világon mintegy 1300 további
növényi génbank működik, jelentős részük azonban különböző szempontból kockázatos országokban. Az új
magbunker készleteit csak végső esetben használnák fel. Az akár 3 millió mag befogadására is alkalmas. A
magokat −18 °C hőmérsékleten tárolják, amelyek így akár évszázadokon keresztül megőrizhetőek.

8
Hazai génbankok
Az MgSzH Központ Földművelésügyi és Agrár-környezetgazdálkodási Igazgatóságának Agrobotanikai
Osztálya Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági génbank gyűjteményével rendelkezik (több mint 89.000
tétel).
Az 1959-ben alapított tápiószelei Agrobotanikai Osztályának fő feladatai: (Az Agrobotanikai Intézet
jogutódjaként 2010-ben alakult Növényi Diverzitás Központ – hazai növényi génmegőrzés bázisintézménye.)
• szántóföldi- és zöldségnövény génbank gyűjtemények fejlesztése,
• ezek agrobotanikai értékelő vizsgálata,
• dokumentálása és közreadása
• valamint közép- és hosszú távú megőrzése hűtött magtárolókban, vagy esetenként merisztéma
kultúrákban
• ehhez kapcsolódik a helyi körülményekhez alkalmazkodott hazai tájfajták, ökotípusok és populációk
eredeti termőhelyen ("in situ", "on-farm") történő fenntartásának szervezése és irányítása.

Pannon magbank:
A Biológiai Sokféleség Egyezmény egyik alapvető célkitűzése a földi élet minden formájának, a
genetikai sokféleségnek a megőrzése, emellett azonosítani kell a vadon élő fajok ex-situ megőrzési
programjainak hiányosságait és megoldást kell találni ezekre.
A fentiekkel összhangban a projekt célkitűzése a Pannon biogeográfiai régió vadon élő edényes
növényeinek ex-situ magbankban történő megőrzése a természetes élőhelyen történő (in-situ) védelem
biztonsági kiegészítéseként. Amellett, hogy a Pannon Magbank biztonsági tárolóként szolgál a
veszélyeztetett fajok vadon élő populációinak váratlan káresemény vagy környezeti katasztrófa hatására
bekövetkező hirtelen pusztulása vagy csökkenése esetén, egyben lehetőséget nyújt a vadon élő
populációk genetikai változásainak felmérésére, valamint növénytársulások stabilitásának és
változatosságának fenntartását célzó vizsgálatokra. Bizonyos növényfajok kutatási célú felhasználása
során a magbank kutatási anyagot biztosít, így elkerülhető az eredeti élőhelyek felesleges bolygatása.
A program a fenti célokat a világ 13. legnagyobb mezőgazdasági génbankjának, a mezőgazdasági
genetikai erőforrások megőrzésében több mint ötven éves tapasztalattal bíró tápiószelei Agrobotanikai
Központ e célra történő kibővítésével kívánja elérni.

CGIAR-hálózat
A CGIAR (korábban a Nemzetközi Mezőgazdasági Kutatások Konzultatív Csoportja) olyan globális
partnerség, amely összekapcsolja az élelmiszerbiztonsággal foglalkozó kutatási szervezeteket. A CGIAR
kutatás célja a vidéki szegénység csökkentése, az élelmezésbiztonság növelése, az emberi egészség és
táplálkozás javítása, valamint a természeti erőforrások fenntartható kezelésének biztosítása. Ezt a CGIAR
konzorcium tagjaként működő 15 központ működik szoros együttműködésben több száz partnerrel,
beleértve a nemzeti és regionális kutatóintézeteket, a civil szervezeteket, az egyetemeket, a fejlesztési
szervezeteket és a magánszektort. Ezt a 15 kutatóközpont hálózatának segítségével végziNemzetközi
Mezőgazdasági Kutatóközpontok CGIAR Konzorciuma . Ezek a kutatóközpontok világszerte elterjedtek,
ahol a legtöbb központ a Globális Délben található , a Vavilov Centrumokban a mezőgazdasági növényi
genetikai sokféleségben. A CGIAR kutatóközpontjai általában más szervezetekkel együttműködve
működnek együtt, ideértve a nemzeti és regionális mezőgazdasági kutatóintézeteket, a civil társadalmi
szervezeteket, az egyetemeket és a magánszektort.

9
4. A növények termékenyülését szabályozó mechanizmus: inkompatibilitás.
Csoportosítás a kifejeződés helye, a virág morfológia és a génkölcsönhatás szintje
szerint. Alkalmazása a különböző növényfajok nemesítése során
Inkompatibilitás: összeférhetetlenség, a megtermékenyülés folyamatának gátlódása, élettani vagy
genetikai okok miatt.
A hímnős virágú növények esetében kialakult inkompatibilitási rendszerek alapvetően két csoportra
oszthatók: heteromorfikus és homomorfikus típusúak. A heteromorfikus inkompatibilitás során az
ivarszervek morfológiailag elkülönültek, tehát az öntermékenyülésnek fizikai akadálya van. A
homomorfikus fajok esetében a reproduktív szervek egymás közelében helyezkednek el, az önmegporzást
semmiféle morfológiai korlát nem gátolja, de az öntermékenyülés mégsem lehetséges, mert azt genetikailag
meghatározott mechanizmusok akadályozzák.
Csoportosítás:
A. Hely szerinti csoportositás:
1) gátlás helye a bibeszál – pollentömlő növekedése egy idő után leáll
2) gátlás a bibe felszínén- pollen nem csírázik vagy rövid pollentömlő
3) gátlás helye a termő vagy az embriózsák (ovárium)

B. Virág morfológia alapján:

1) heteromorf (eltérő virág morfológia)
a. disztilia (bibe és a porzó két tipusban)
b. trisztilia (rövid és hosszú, bibe és porzó esetében három pozicióban lehetnek. rövid, kövepes
és hosszú)
2) homomorf (a virág morfológiája nem igazán eltérő)
a. sporofitikus (pollen termelésű)
b. gametofitikus (genetikai kapcsolat a gaméták közt)

C. Génkölcsönhatás alapján:
1) Gametofotikus: ellenőrzés a csírázó pollentömlőt érinti
2) Sporofitikus: a megtermékenyítés sikeressége a pollenadó, ellenőrzés a bibén történik.

D. Génrészecskék alapján:
1) monoallélikus (az öninkompatibilitást egy gén határozza meg.)
2) diallél (az öninkompatibilitást két gén határozza meg.)
3) poliallélikus (az öninkompatibilitást több gén határozza meg.)

10
5. A termékenyülési és szaporodási rendszerek szerepe a növénynemesítésben.
Szelekciós módszerek a növénynemesítésben. Öntermékenyülő növények szelekciós
módszerei. (Tömegkiválogatás, Tiszta vonal v. egyszeri egyedkiválogatás, Pedigree,
Ramsch, SSD. Növényfajokra példával)

Szelekciós módszerek:
Szelekció az a folyamat, amely természeti tényezők vagy mesterséges behatások következményeként az
utódnemzedékben megnöveli egyéb genotípus vagy genotípus csoportok gyakoriságát. A legősibb és
legalapvetőbb módszer. Alapja a populáció genetikai (genotípusos) variabilitása Eredményességét a
kiinduló alapanyag nagymértékben meghatározza. Az eredményes szelekciós nemesítés feltétele egy olyan,
kellően változatos kiindulási anyag (populáció), amelyben a nemesítő a célkitűzéseinek megfelelő formákat
találhat.

Szelekciós módszerek a növénytermesztésben:

• Természetes szelekció: természeti tényezők hatására nő meg egyes genotípusok gyakorisága.
Nemzedékről nemzedékre azonos irányú → genetikai nyomás
• Mesterséges szelekció: nemesítő tervszerűen növeli egyes genotípusok gyakoriságát. Általában csak
egy nemzedékre terjed ki a géngyakoriság változás.
• Pozitív szelekció: a kitűzött céloknak legjobban megfelelő egyedek kiválasztása.
• Negatív szelekció: nemkívánatos egyedek eltávolítása (nem fajtaazonos, fejlődési rendellenesség,
betegség).
• Stabilizáló szelekció: fajtafenntartásra.
• Diszruptív szelekció: kétirányú szelekció hasadó populációból
• Progresszív szelekció: „+” variánsokat visszük tovább

Öntermékenyülő növények szelekciós módszerei:

Öntermékenyülő: búza, árpa, zab, rozs, kukorica, borsó, szója
A virágzás a kalászon belül a kalász középső harmadában, a bugán belül a felső harmadban képződik és
folytatódik tovább a többi részekben. A virágzat kalász - füzéres füzér - (búza, rozs, árpa), vagy buga -
füzéres fürt - (zab)
Kajszi, őszibarack, meggy, málna, szeder, szamóca, köszméte

Tömegszelekció
A tömegszelekció a legegyszerűbb és leggyorsabb eljárás. Lényege, hogy a növényállományból
kiemeljük a legmegfelelőbb egyedeket. A szelekció a fenotípus alapján történik. Ez az eljárás
különösen hatásos olyan tulajdonságok szelektálására, melyekre kevésbé hatnak a környezeti tényezők
és amelyek nem domináns vagy recesszív módon öröklődnek, hanem inkább komplex tulajdonságok.
Elsősorban a nemesítési program korai szakaszában használható fel. A tömegszelekción alapuló
nemesítés viszonylag hosszú folyamat, nagyon hasonlít a természetes szelekcióhoz. A legjobb egyedek
termését külön betakarítják, majd az egyedi elbírálás után kiválasztott növények termését összekeverik
és együtt tovább szaporítják. A módszert széles körben alkalmazhatjuk a tájfajták fenntartásánál, vagy
kiindulási alapanyagot képező vadfajoknál (pl. szárazságtűrésre, fagyállóságra, rezisztenciára,
termőképességre).
Napjainkban már csak ritkán alkalmazzák önálló nemesítési módszerként (pl. fajtafenntartó
nemesítésben, vagy fertőzött, beteg növények eltávolításakor, ill. olyanterületeken használják, ahol más
nemesítési módszerek technikai feltételei hiányoznak).
A tömegszelekció előnye, hogy jól alkalmazható recesszíven öröklődő monogénes tulajdonsággal
hasadó populációkban, és fenotípusosan jól elbírálható magas h2 értékű tulajdonságok esetében
11
továbbá öntermékenyülő növényeknél, ahol a homozigóták aránya nemzedékről nemzedékre nő, így a
tulajdonságok jól elkülöníthetők. Jól alkalmazható akkor, ha a nemesítési cél a fajták, vagy fajtajelöltek
kiegyenlítettségének javítása (pl. fajtafenntartó nemesítésben, vagy idegentermékenyülő
növényfajoknál).
A tömegszelekció hátránya hogy, a fenotípusosan kedvező tulajdonságú homozigóták és heterozigóták
nem különíthetők el, mivel az adott tulajdonság a heterozigóták utódnemzedékeiben hasadni fog, a
tömegszelekciót több nemzedéken keresztül meg kell ismételni, a kvantitatív tulajdonságok
szelekciójára nem hatékony, nem ismerjük a szülőket, nincs utódbírálat.

Tiszta vonal v. egyszeri kiválogatás

A nemesítési célhoz legközelebb álló növényeket külső megjelenésük alapján kiválasztják a növényi
populációból. Az öntermékenyülő növények nemesítésénél a keresztezések után általában szelekciós
eljárást alkalmaznak, hogy rendezzék a hasadó utódnemzedékekben megjelenő kívánatos
genotípusokat. Az öntermékenyülés miatt a kiindulási anyag magas fokú homozigótaságot mutató
egyedek keveréke. Az egyedszelekció célja, hogy a kiemelt kedvező tulajdonságú önmagukban
homozigóta anyatöveket elkülönítsük a többi nem kívánatos homozigóta egyedtől. Az előállított fajta
tiszta vonal lesz. A kiválasztott elit növények utódnemzedékét „A” törzsnek nevezzük Az „A” törzsek
közé standard fajtákat vetnek annak érdekében, hogy legyen mihez hasonlítani a törzs egyedeit. A
vegetációs periódus során megfigyeléseket végeznek, majd ennek alapján az „A” törzs 80-90 %-át
kizárják a tovább tenyésztésből, a maradékot a következő évben a „B” törzskísérletbe viszik. A
vizsgálati eredmények alapján a következő évben a „B” törzs egyedeinek 10-20 %-át viszik tovább a
„C” törzskísérletbe. Itt már nagy biztonsággal megállapítható, hogy egy törzs teljesítőképessége felül
múlja-e a standard fajták teljesítőképességét vagy sem. A biztonság kedvéért egy „D” kísérletet is
beállítanak, ezeket egyidejűleg más tájakon is beállítják, így vizsgálni lehet az ökológiai tűrőképességet
is. A legjobb törzsek vetőmagját felszaporítják. Az öntermékenyülő növények egyedszelekciója
történhet:
➢ Pedigree módszer: A szelekció során az elit növényi vonalak egyetlen növényből fejlődnek.
Minden szelektált növényt külön-külön takarítanak be, majd a következő évben ismét külön sorokba
vetik el. A vonalakat csak addig tartják fenn, amíg a teljesítmény vizsgálatok kedvező eredményeket
mutatnak az adott vonalban. A vonalak legjobb egyedeit kiválasztják, majd a következő évben ezek
magjait külön-külön ismét elvetik. A szelekció a külső benyomáson (fenotípus) és a kedvező
tulajdonságok öröklődhetőségén (genotípus) alapul. A pedigré módszer magában foglalja a vizuális
megfigyelésen alapuló szelekciót a korai generáció növényi egyedei között. A szelekciót az összes
generációban elvégzik, ezért a növényeket olyan környezetben kell felnevelni, ahol a genetikai
különbségek kifejeződére juthatnak. A pedigré szelekció során gyorsabban jönnek létre új
kultúrfajták, mint a tömegszelekció során. A pedigré módszert elsősorban önmegtermékenyülő
növények nemesítése során használják. A pedigre módszer sok munkát és különösen az első hasadó
nemzedékben igen gondos feljegyzéseket igényel de megvan az az előnye, hogy csakis azoknak a
különösen értékes nemzedékeknek az utódait kell tovább vinniük a következő nemzedékekbe,
amelyben a kívánatos jelleg génjei már kombinálódtak egymással. Ez a módszer jól bevált olyan
kultúrnövények esetében, amelyeknél az egyes egyedek termését külön- külön lehet begyűjteni, mint
pl. a dohány, szója.

➢ Ramsch módszer (másnéven Bulk módszer): A ramsh módszernek több változata ismert. A
szülők kiválasztása és az F1 generáció kezelése ugyanaz, mint a pedigré módszer esetén. A két
szülőfajta keresztezéséből származó hibridek termését válogatás nélkül takarítják be, és együttesen
vetik el (4. ábra). Ez a folyamat ismétlődik 5-6 éven keresztül. Sok esetben a populációt valamilyen
12
 stresszhatásnak teszik ki, ami kiküszöböli a nem kívánatos formákat. Elsősorban bonyolult
hibridizációval létrehozott kombinációkban alkalmazzák. A populáció hasadása hosszú ideig tart,
ezért ma már csak kevesen használják. Ezért dolgozták ki a pedigré és ramsh módszerek újabb
kombinációit, melyekkel ugyanazok a célok rövidebb idő alatt is elérhetők.

➢ SSD (single seed descent) módszer: Pedigré módszer egyik módosított változata. Célja, hogy
eliminálják a törzsön belüli varianciát, vagyis a legjobban elérhető homozigóta szinten, csak a
törzsek közötti variancia alapján történjen a szelekció. Főleg öntermékenyülő növényeknél
alkalmazható sikerrel. A módszer lényege hogy, az F2 növényekből 1-1 kalászt kiválasztanak, majd
ezekből 2-2 szemet eltávolítanak és elvetnek, belőlük nevelik fel az F3 generáció növényeit. Az 1
kalászból származó két növény közül az egyiket kiszelektálják, a másikból 2-2 szemet ismét
elvetnek, ezt addig folytatják, míg a beltenyésztés kívánt szintjét el nem érik. Az így kapott
vonalakat felnevelik, kiértékelik, szelektálják stb. A módszer fontos pontja, hogy a végén minden
vonal különböző F2 egyedből származik, habár az F2 egyedek nem reprezentálják a végső
populációt.

A termékenyülési és szaporodási rendszerek szerepe a növénynemesítésben

Termékenyülési rendszer
A fajra jellemző termékenyülési viszonyok alapvetően meghatározzák a szelekciónak és a kiválasztott
fenotípus rögzítésének módját.
A. Öntermékenyülő növények:
Az öntermékenyülő növények esetében a nemesítési folyamat végét a homozigóta növények előállítása
jelenti. Ez egyébként az ilyen típusú növények esetében a domináló genotípus a természetes
populációkban is. A fajta tulajdonságainak rögzítése homozigóták formájában azért fontos, mert a
heterozigóták öntermékenyülése hasadást okozna a következő nemzedékekben. Ez elképzelhetetlen egy
fajta esetében, ahol alapvető elvárás, hogy a növényállomány egységes legyen és minden egyes egyed a
fajtára jellemző fenotípust mutasson.
Öntermékenyülő: búza, árpa, zab, rozs, kukorica, borsó, szója, Kajszi, őszibarack, meggy, málna,
szeder, szamóca, köszméte

B. Idegentermékenyülő növények:
Az idegentermékenyülők az alábbi csoportokba sorolhatók:
• obligát idegentermékenyülők: öntermékenyülése lehetetlen, vagy különleges kezelést igényel
o váltivarú kétlaki (komló, kiwi)
o hímnős, de funkcionálisan hím- illetve nővirágú (szőlő)
o inkompatibilitás S-allélok hatására (cseresznye, alma, káposzta)

• fakultatív idegentermékenyülők: lehetséges a kényszer öntermékenyítése (beltenyésztés)

o váltivarú egylaki (kukorica, kabakosok)
• Idegen termékenyülő: cukorrépa. lucerna, vöröshere, baltacim, biborhere, mocsári kerep, szarvas
kerep, keskenylevelű kerep, napraforgó, repce, Alma, körte, birs, mandula, dió, gesztenye, mogyoró,
homoktövis

13
A különböző fajok eltérően reagálnak a homozigótaság növelésére. A kukorica erő beltenyésztési
leromlással válaszol az öntermékenyítésre, de a homozigóta vonalak kialakítása gyakorlatilag nem okoz
problémát. Kabakosok esetében leromlás sem tapasztalható.

Szaporodási rendszerek:

A. Ivaros szaporodás
• az új egyed kialakulását ivarsejtek egyesülése előzi meg, melynek eredménye a zigóta
• az ivarsejtek ivarszervekben fejlődnek
• két „szülő” kell hozzá
• az utódok genetikai állománya különbözik a szülőkétől
• változatosabb formák jönnek létre
• az utódok alkalmazkodó képessége jobb lehet
• Formái:
a) Konjugáció
nem igazi szaporodás, mert egyedszám növekedés nincs, ezért inkább ivaros jellegű folyamat;
jelentősége az örökítőanyag „felfrissülése”; pl: baktériumok, egyes teleptestes moszatok
b) Kopuláció
két ivarsejt összeolvadása (helyreáll a kromoszómaszám); a folyamat neve: megtermékenyítés
Fajtái ivarsejtek szerint:
1) izogámia: ivarsejtek nem különböznek, pl: zöldmoszatok
2) heterogámia: ivarsejtek különböznek
petesejt: nagyobb, sok tartalék tápanyag, általában mozdulatlan
hímivarsejt: kisebb, nincs tartalék tápanyag, aktív, általában ostoros mozgás

B. Ivartalan szaporodás
• az új egyed kialakulását nem előzi meg ivarsejtek egyesülése
• a szaporodás vagy újraképződés egyetlen sejtből (spóra) vagy a test nagyobb, leváló részéből indul ki
• egy szülő génállománya adódik át
• a tulajdonságok ezért lényegében megegyeznek
• nincs változékonyság
• mennyiségi sokszorozódás
• Formái:
a) Természetes:
▪ osztódás pl.: egysejtűek
▪ kettéhasadás pl.: baktériumok, kékmoszatok
▪ spórákkal (ivartalan szaporítósejt, melyből új egyed fejlődik) pl.: mohák, harasztok
▪ sarjadzás (bimbózás) – az anyasejten kinövések keletkeznek pl: élesztőgombák
▪ vegetatív szervekkel:
• teleprészekkel pl: zuzmók • hagymával pl: tulipán
• indával pl: szamóca • gyökérdarabokkal pl:
• gumóval pl: burgonya gyermekláncfű
b) Mesterséges:
▪ dugványozás -szárról pl: muskátli ▪ szemzés – rügy beültetése pl: rózsa
▪ oltás – hajtásrész beültetése pl: ▪ tőosztás pl: egres
gyümölcsfák ▪ bujtás pl: szőlő

14
6. Szelekciós módszerek a növénynemesítésben. Idegentermékenyülő növények
szelekciós módszerei. Családtenyésztés, párostenyésztés, tartalékmag-módszer
(Növényfajokra példával)
Kiválogatás alapja az anyanövény genetikai értéke Az apai hozzájárulás ismeretlen mértékű, mert sok
növény pollenkeverékéből származik.
Idegentermékenyülő növények egyedszelekciójának módszere:
1) Családtenyésztés
az idegen-termékenyülő növények nemesítésének olyan módszere, amely anyai vonalon lehetővé
teszi a kiválogatott egyedeknek utódaik alapján történő elbírálását, de apai vonalon nem, mert a
megporzást végző pollen eredete ismeretlen. E módszerrel - nagyszámú törzs és család kiválasztással
- elkerülhető a beltenyésztéses leromlás.
2) Családcsoport kiválogatás
A legjobb egymáshoz hasonló egyedekből, vagy azok magutódaiból csoportokat képzünk Ezeket
egymástól távol ültetve térbelileg és mesterséges eszközökkel elszigeteljük. Így biztosítjuk a legjobb
egymáshoz hasonló családok közötti megporzást. A nemkívánatos családok virágporától megóvjuk a
csoportokat.
3) Párostenyésztés
Főleg a kétéves növényeknél alkalmazzuk (répa, káposztafélék). Előzetes vizsgálatok alapján 2-2
növényt kiválasztunk (elitnövény). 2-2 növényt közös izolátor alatt virágoztatjuk, így a kölcsönös
megporzás biztosított. Kiküszöböljük a beltenyésztés káros hatásait és a biológiai keveredést. Főleg a
répanemesítésben alkalmazzák.
4) Tartalék vagy félmag- mennyiség módszer
a családtenyésztésnek az a formája, amikor az elit növény termését megfelezzük és a felét vetjük el, a
másik felét tartalékoljuk. Az elvetett magmennyiségen az elit növényt az utódai alapján bíráljuk el. A
tartalékolt magot a jónak bizonyult növényegyedek újabb nemzedékének előállítására használjuk fel.
Rozs nemesítésben jól bevált.
5) Bredemann- féle módszer
6) Vonaltenyésztés

15
7. Ön- és idegentermékenyülő növényfajok kombinációs nemesítése. Keresztezések
típusai. (Növényfajokra példával).
Kombinációs (keresztezéses) nemesítés: Széles körben elterjedt módszer. Lényege, hogy több kedvező
tulajdonságú fajtát kereszteznek össze ivaros úton, annak érdekében, hogy ezeket, a tulajdonságokat
egyetlen utódban egyesítsék. A tulajdonságok később átkombinálódnak, ezáltal növelik a populáció
genetikai variabilitását és megkönnyítik a későbbi keresztezést követő szelekciót.
A kombinációs nemesítés lehetővé teszi, hogy új nemesített fajtákban rekombinálodással
génfelhalmozódást idézzünk elő. A keresztezéses nemesítés tulajdonképpen kombinációs nemesítés, mert a
különböző szülök tulajdonságait, tervszerűen egyesítjük az új genotípusokban. A szülői tulajdonságok az
utódokban igen céltudatosan csoportosíthatók. A keresztezéssel értékes recesszív gének szabadulhatnak fel.
Ezek homozigóta állapotban való megjelenése az utódokban nagy gazdasági jelentősséggel bír.
Olyan rejtett gének felszabadítása is lehetséges, amelyek különleges kombinálódása révén egészen új
genotípusok kialakulását teszik lehetővé. Sokszor az egyes kombinációkból egyegy olyan episztatikus gén
válhat ki, amelynek hatására egyéb gének egész sorozata jöhet működésbe.
Az öntermékenyülő növények keresztezéses nemesítésénél két változatot keresztezzünk egymással, majd a
hasadó nemzedékekből elszaporítás és ellenőrzés céljára kiválogatjuk azokat a növényeket, amelyek a
szülői formák kívánatos sajátosságait egyesítik magukban. A keresztezéses technika abban áll, hogy a
porzókat a pollen kiszóródása előtt eltávolítjuk, életképes pollent gyűjtünk össze a hím szülőfajtákról és
átvisszük a kasztrált növény bibéjére.
A keresztezés módszereit több szempont alapján csoportosíthatjuk. A szülőpárok rendszertani, rokonsági
hovatartozása szerint nemzetség-, faj-, fajta és fajtán belüli keresztezésekről beszélhetünk. Más fajok és
rokonfajok bevonásával növelhető a betegségekkel és kártevőkkel, valamint kedvezőtlen éghajlati, időjárási
és talajtényezőkkel szembeni ellenállóság növelése, valamint a beltartalmi értékek javítása.

Fontosabb keresztezési módszerek

A. Szülők száma szerint
• egyszeres keresztezés
Egyszerű keresztezésről beszélünk akkor, amikor két homozigóta pl. beltenyésztett szülőt
keresztezzünk, ennek során a keresztezési partnerek domináns és recesszív alléljeit új
kombinációkban úgy egyesítjük, hogy az A anyát B apanövénnyel keresztezzük, amit A x B-vel
jelölünk. Az egyszerű keresztezésnek igen nagy hátránya, hogy nagyon időigényes. Még az egy
éves öntermékenyülő növények esetében is 10-15 év, illetve utódnemzedék szükséges. z
egyszerű keresztezésnél a pedigre és ramsh módszert is használhatjuk. Egyszerű illetve
egyszeres keresztezést alkalmaznak a hibridkukorica előállítása során amikor két beltenyésztett
törzset kereszteznek egymással (A x B) és ennek révén állítják elő a kétvonalas hibridet. A
keresztezésbe- nemcsak 2, hanem 3, illetve 4, vagy több fajtát és beltenyésztett vonalat- is
bevonhatunk szülőpartnerként.

• kétszeres keresztezés
Kétszeres keresztezésnél (double cross) két egyszeres keresztezésből kapott F1-et keresztezzünk
egymással. E keresztezési módszert főleg a heterózis nemesítésnél a négyvonalas hibridek
előállításánál alkalmazzák.

• többszörös keresztezés

16
 B. Szülők szerepe szerint
• egyenes keresztezés:

• reciprok keresztezés
Ha a keresztezésnél szereplő szülőpartnereket felcseréljük, úgy fordított vagy reciprok
keresztezést végzünk. Szülőpárok mindegyikét kölcsönösen, egyszer anyaként, egyszer apaként
felhasználjuk keresztezésre. Szülők örökítő erejének (különösen az anyai öröklöttség hatásának
megállapítására, és a távoli keresztezéseknél (pl. málna-szeder, búza-rozs) gyakran felmerülő
keresztezési akadályok leküzdése sikeresen alkalmazható ez az eljárás.

• rákeresztezés
az egyszeres keresztezésből származó hibrid (A x B) nemzedéket egy harmadik szülővel (C)
keresztezzük

• ciklikus keresztezés
Azonos genotípusú anyanövényeket többféle genotípusú apával poroznak meg, hogy a legjobb
gazdasági kombinációt megállapítsák. Beltenyésztett vonalak kombinációs értékének az
elbírálására is használják.

• diallél keresztezés
Lényege, hogy minden keresztezési partnert minden másikkal keresztezünk és előállítjuk a
reciprok kombinációkat is. Speciális célra, örökléstani vizsgálatokra e módszer jól
alkalmazható. Két típusa van: teljes diallél és részleges diallél.
Teljes diallél kísérletben a kombinációk száma, beleértve az öntermékenyítést is (átlóban), a
szülőtörzsek számának négyzetével lesz egyenlő.

• visszakeresztezés
az F1 nemzedék keresztezése valamelyik szülővel. Rendszerint több éven át ismétlik. Jelölése:
BC1, BC2, …. stb.

C. Szülők rokonsági foka szerint

• nemzetség keresztezés • fajkeresztezés
A vadfajok igénytelensége és különböző külső károsító tényezőkkel szembeni
ellenállóképességük keltette fel a nemesítők figyelmét a keresztezésekben való felhasználásuk
iránt. A fajtahibridek előállítása is a genetikai változékonyság fokozását szolgálja. A faj- és
nemzetségkeresztezéseket felhasználják az élelmiszeripar szempontjából kedvező zamatanyagok
átvitelére is egyes kultúrformákban. Máskor két faj hasznos tulajdonságát egyesítik (pl. búza-rozs
hibrid). A különböző fajok és nemzetségek keresztezése sokszor nehézségekbe ütközik. A
keresztezések nehézségei a szülőpárok nem egyidőben való virágzásából, inkompabilitásából,
továbbszaporításra alkalmatlan formák létrejöttéből, az embrió zavart fejlődéséből és más
rendellenességekből, krómoszomális viszonyaik különbözőségeiből adódnak.
A faj keresztezések következményei az F1 növények magkötésének teljes elmaradásától azok teljes
fertilitásáig terjedhet. Előállításuk a fajon belüli keresztezéshez viszonyítva rendszerint dupla időt vesz
igénybe.

• fajtakeresztezés
• fajtán belüli keresztezés

17
A keresztezési nehézségeket a következők okozhatják:
❖ a pollen bibére kerülve nem csírázik
❖ a pollen virágzik, de a pollentömlő, nem képes arra, hogy bejusson a bibébe
❖ a pollentömlő nem tudja áttörni a bibét
❖ a pollentömlő behatol a petesejtig, de a hímgaméta nem tud egyesülni vele
❖ létrejön a megtermékenyülés, a csírasejt és az endospermium kifejlődik, de a mag nem csírázik
❖ a mag kicsírázik, de a mag vitalitása olyan gyenge, hogy elpusztul
❖ a pollentömlő rövid és nem tud a petéig eljutni

18
8. Heterózis nemesítés. A heterózis típusai. A heterózis nemesítés lépései. A hibrid
fajták típusai. Szintetikus fajták. Hibridek előállítása hagyományos és új módszerek
felhasználásával. (Növényfajokra példával). A hímsterilitás fogalma, típusai,
alkalmazása a növénynemesítésben és vetőmagtermesztésben különböző növényfajok
esetében.
A heterózishatás felhasználására irányuló gyakorlati nemesítői munka. Két vagy több beltenyésztett vonal
felhasználásakor beltenyésztéses heterózisról, fajták közötti keresztezés esetében fajtaheterózisról
beszélünk. Keresztezéses nemesítés egyik sajátos esete. F1 hibrideknek is nevezik. A heterózis nemesítés
célja a keresztezett szülőpartnerek teljesítményét meghaladó teljesítményű F1 hibridek előállítása.
Kiegyenlítettek de, értékes tulajdonságaikat nem örökítik át változatlanul, hanem a következő F2
nemzedékben hasadnak. A kombinációs partnerek megfelelő kiválasztása esetén viszont olyan F1 hibrid
jöhet létre, amely a kiindulási anyag teljesítőképességét lényegesen túlszárnyalja (heterózihatás).
Kukoricánál figyelték meg és írták le először, a heterózis nemesítésnek a kukorica a legtipikusabb növénye.
Öntermékenyülő növények esetében általában véve kézi megporzásra van szükség, hogy F1 magot állítsunk
elő, ez pedig költséges és időigényes. Az öntermékenyülő növényeknél ez akadályozza a heterózishatás
kihasználását. Néhány öntermékenyülő növénynél, mint a paradicsom és uborka, mivel egyetlen kézi
megporzás esetén nagyszámú magot kötnek, sikerült a hibridhatást kihasználni.

A heterózis fogalma, típusai

Homozigóta beltenyésztett törzsek keresztezésekor az első hibrid nemzedékben (F1) mutatkozó szokatlan
mértékű javulást Shull heterózisnak nevezte el. A heterózis lényegében a heterozigóta genotípus fölénye a
homozigóta genotípusokkal szemben. A heterozigótákban a gének kölcsönhatása olyan fenotípust
eredményez, amely kedvezően befolyásolja a növekedést, a produktivitást, a betegségekkel és a környezeti
tényezőkkel szembeni ellenállóságot.
A heterózis lehet:
 reproduktív: a szemtermés nő,
 vegetatív: a zöldhozam, a sarjadzó képesség nő,
 adaptív: a szárazságtűrés, a hidegtűrés fokozódik.

Idegenmegtermékenyülő növények közül a heterózishatás kihasználására a hibridkukorica nemesítésével

nyílt a legnagyobb lehetőség. A címerek eltávolítása az egyik beltenyésztett vonalról máris biztosítja a
keresztmegporzást. Ez az eljárás megkönnyítette a hibridek előállítását. A hímsterilitás alkalmazása más
idegentermékenyülő kultúrnövények esetében (cirok, cukorrépa, lucerna stb) is lehetővé tette a
hibridvetőmag előállítását.

A heterózis nemesítés lépései:

1) alapanyag megválasztása a vonal-előállításhoz,
2) beltenyésztett vonalak előállítása,
3) beltenyésztett vonalak tesztelése,
4) hibridkombinációk előállítása.
• Az alapanyag megválasztásakor arra kell törekedni, hogy széles genetikai bázisú legyen, mert csak így
kapunk genetikailag különböző beltenyésztett vonalakat. A kiindulási anyag lehet tájfajta, szintetikus
fajta és hibrid populáció. Ezekből a beltenyésztett vonalakat az alábbi módszerekkel előállíthatjuk elő:
 pedigré módszer (populációból, hibridből indul ki),
 monoploid módszer (spontán haploidok),
 portok kultúra.
Az 1-2 tulajdonságban gyenge beltenyésztett vonalakat back cross módszerrel javítjuk.
19
• Beltenyésztett vonalak előállítása
Ennek érdekében az idegentermékenyülő fajok esetében a nemesítési folyamat első lépésében a
potenciális szülőket homozigóta állapotba kell hozni. Ennek módszere a beltenyésztés. A
növénynemesítésben a beltenyésztés alatt az idegentermékenyülő növények kényszer-
öntermékenyítését értjük. A beltenyésztés során nemzedékről nemzedékre növekvő homozigóta
lókuszok aránya az úgynevezett beltenyésztéses depresszióhoz vezet. Ez a növények vitalitását,
fertilitását befolyásoló leromlás különösen az első néhány öntermékenyítés utáni nemzedékben jelenik
meg erőteljesen. Általában az 5.-8. nemzedékben a vonala elérik a beltenyésztési leromlás mélypontja
és később valamilyen alacsony produktivitási szinten
Beltenyésztett vonalak előállításának módszerei:
• Standard módszer, vagy direkt izolálási módszer
• Pedigree módszer
• Back-cross módszer
• Single-seed vagy single hill módszer
• Gamétaszelekció
• Monoploid módszer

Hibridtípusok
• Kétvonalas hibrid: SC = single cross = (AxB) F1; Két nem rokon beltenyésztett vonal keresztezése után
kapott hibrid. Valamennyi egyed heterozigóta. Itt a legnagyobb a heterózis hatás. Vetőmagja drága,
mert az anyasor, amelyen a vetőmag terem, beltenyésztett vonal.
• Háromvonalas hibrid: TC = three way cross = (AxB) F1 x C; Három nem rokon beltenyésztett vonal
hibridje. A hasadó nemzedék van a köztermesztésben, ezért a termőképessége kisebb, mint a
kétvonalas hibridé. Ökológiai alkalmazkodóképessége jobb, vetőmagja pedig olcsóbb, mint az Sc-é.
• Négyvonalas hibrid: DC = double cross = (AxB) F1 x (CxD) F1; Négy nem rokon beltenyésztett vonal
hibridje. Termőképessége, ökológiai alkalmazkodóképessége és vetőmag előállítása a TC-éhez
hasonló.
• Növényvonal keresztezés: SLC = sister line cross = A1xA2 (azonos genetikai alapú rokonvonalak)
• Módosított kétvonalas hibrid: MSC = modified single cross = (A1xA2) x B; Az anyai szülő egy
beltenyésztett vonal és testvérvonalának (sister line) keresztezésével előállított ún. sister line hibrid. Az
anya érzékenysége kisebb, a hibrid termőképessége, ugyanakkor alig marad el az SC-től.
• Reciprok kétvonalas hibrid: SC(R) = reciprocal single cross BxA

Szintetikus fajták:
A szintetikus fajta: fajták, klónok, beltenyésztett vonalak vagy hibridek magjainak keveréke, amelyet
meghatározott nemzedéken keresztül szabadlevirágzással tartanak fenn. Ez a fajta típus lehetővé teszi a
heterózis jelenségének felhasználását olyan növényfajoknál, ahol a virág szerkezete miatt nehéz a
megporzást ellenőrizni. Főleg takarmánynövényeknél használják, ahol az alábbi nehézségek akadályozzák a
beltenyésztett vonalak kialakítását:
• az ivarszervek nem különülnek el,
• a virágok kicsik,
• öninkompatibilisek,
• a beltenyésztést nem tűrik.

A szintetikus fajtáknál a heterózis hatás kisebb, mint a beltenyésztéses kukorica hibridek esetében, de
több nemzedéken keresztül fennmarad. Poly-cross nemesítési módszerrel állítjuk elő. Fontos, hogy a
komponensek egymással jól kombinálódjanak. Ezeket külön-külön fenntartják, és a fajtát időnként újból

20
 előállítják. Lucernánál, vörösherénél és fűféléknél vannak szintetikus fajták a köztermesztésben. Ennél a
fajtatípusnál csak az általános kombinálódó-képességet tudjuk megállapítani. Ez izolált körülmények között
polycross tenyészkertekben történik a véletlen megporzás biztosítása mellett

Hímsterilitás:
A hímsterilitás az a jelenség, amikor a növények nem termelnek életképes pollent. Ennek oka a porzók
deformálódása vagy az abnormális mikrospórák és steril pollenszemek képződése szabálytalan meiózis miatt.
Egylaki és hímnős virágokkal rendelkező növényeknél fontos, hogy az anyanövények ne tudják önmagukat
vagy egymást beporozni, a megtermékenyítés csak az apai genotípus virágporával történjen.
A hímsterilitás genetikai kontroll alatt áll és három típusa van:
1) Génikus hímsterilitás (Male Sterility = Ms)
Cirok és bab esetében monogénes, recesszíven öröklődő tulajdonság, amelyet maggének ellenőriznek.
Ugyanakkor árpánál és paradicsomnál sok gén által meghatározott tulajdonság. Az MsMs és Msms
genotípusok hímfertilisek, az Msms pedig hímsteril.
A génikus hímsteril alapon történő vetőmag előállításkor a hímsteril anyanövényt a sterilitást fenntartó,
fertilis apával keresztezzük. Az így kapott magot a következő évben anyasornak elvetik, és ebben 1:1
arányban lesznek Msms genotípusú fertilis növények és msms genotípusú hímsteril növények.
Repcénél a hímnős virágzat miatt a vetőmag előállítást a stabil, éghajlattól és genotípustól független
génikus hímsterilitással oldják meg. A hímsterilitást és a feloldást biztosító géneket transzformációval
juttatják be.
2) Citoplazmás hímsterilitás (Cytoplasmic male sterility = cms)
A sejtplazmában megtalálható plazmagének határozzák meg, ezért a tulajdonság anyai úton, a
citoplazmával öröklődik. A csak citoplazmás hímsterilitást olyan növényfajoknál használjuk, amelyeket
nem magjukért, hanem pl. zöldtömegükért hasznosítunk, mint a lucernát. Mivel a lucernát vegetatív
tömegéért termesztjük, ezért nincs szükség fertilitást helyreállító (resztorer) vonalakra.
3) Génikus-citoplazmás hímsterilitás
A génikus-citoplazmás hímsterilitás mitokondriális gének (cms) és sejtmaggének (rf)
kölcsönhatásaként jön létre. A génikus-citoplazmás hímsterilitást kukoricánál és napraforgónál
alkalmazzák. Így a címerezési költségek megtakaríthatók, viszont bizonyos időjárási viszonyok között
előfordulhat, hogy a hímsteril növényeken mégis képződik pollen, ezért az anyasorokon
öntermékenyülés vagy fajtán belüli megporzás jön létre és nem lesz 100%-os a hibridhatás.

A hímsterilitás kialakításának módszerei:

• A porzók, porzós virágok, virágzatok mechanikai úton történő eltávolítása. Kasztrálással távolíthatók
el a hímnős virágok porzói (pl. paradicsom). Egylaki növényeknél a komplett hím virágzat
eltávolítható (pl. címerezés a kukoricánál).
• Az apai állomány kezelése a hím csírasejteket elölő gametocidekkel. A vegyszer célzott kijuttatásának
nehézségei és környezetvédelmi problémák miatt ritkán alkalmazott eljárás.
• Citoplazmás hímsterilitás (cytoplasmic male sterility, cms). A nem funkcióképes pollen termelését
egy citoplazmás faktor és egy sejtmagban lévő gén határozza meg.

A hímsterilitás alkalmazása más idegentermékenyülő kultúrnövények esetében (cirok, cukorrépa, lucerna

stb) is lehetővé tette a hibridvetőmag előállítását.

21
9. Az öröklődő variabilitás növelésének hagyományos és új módszerei a
növénynemesítésben. Faj- és nemzetségkeresztezések jelentősége a
növénynemesítésben. (Növényfajokra példával, részletesen)
Egy fajon belül kétféle variáció jöhet létre: környezeti és öröklődő. A növényegyedek között környezeti
tényezők hatására bekövetkező környezeti variációk általában méretben, alakban, színben,
beltartalomban vagy fejlettségi állapotban jelentkeznek. Ezek nem öröklődnek és így szelekcióval nem
izolálhatók.
Az öröklődő variációkat genetikai jelenségek hozzák létre. Ilyen variációk jelentkezhetnek könnyen
megfigyelhető tulajdonságokban – mint pl. szemszín, endospermiumtípus, toklász jelenléte vagy hiánya –
és/vagy komplex jellegekben, pl. bokrosodási képesség, növénymagasság, érés, betegségrezisztencia.
Ezek a variációk a különböző növények utódjai között is megfigyelhetők – tehát öröklődnek –, de
kifejeződésük mértéke a környezettől függően változhat.
A növénynemesítők az öröklődő variációkat keresik a nemesítési alapanyagokban. Ezeket azonosítják,
kiemelik és új fajtákat állítanak elő belőlük.
Egy fajban meglévő genetikai variabilitás mértékét jelentős mértékben meghatározza a szaporodási
rendszer. Öntermékenyülő növényfajokban – pl. búza, szója, paradicsom, árpa –, amelyek majdnem 100%-
ban homozigóta egyedekből állnak, kevesebb a természetes genetikai variáció, mint az
idegentermékenyülők esetében (pl. kukorica, napraforgó, rozs, lucerna, burgonya). Kivételek mindig
vannak. Ilyen pl. az uborka, amely annak ellenére, hogy idegentermékenyülő, a természetes genetikai
variációk kevés számát tekintve az öntermékenyülőkre hasonlít.
A nemesítési alapanyagokban a genetikai variációkat növelhetjük hagyományos és új módszerekkel.

A genetikai variációk növelésének hagyományos módszerei:

• ivaros keresztezés,
• indukált mutáció
A spontánmutációk a sejtek természetes környezetében következnek be, míg
az indukált mutációk kialakulásához valamilyen mutagén ágens szükséges, amely megnöveli a
mutációk kialakulásának gyakoriságát.
• poliploidia,
A poliploidia az az állapot, amikor a sejt több (azonos vagy különböző fajból
származó) kromoszómakészlettel is rendelkezik. Létrejöhet két közeli faj hibridizációjából, ez az
allopoliploidia. Jó példa az ún. Brassica-háromszög, miszerint három különböző faj hibridizálódik
minden lehetséges páros kombinációban, hogy ezáltal három eltérő allopoliploid fajt képezzenek.
A poliploidia gyakori növényekbe
• kromoszóma-átvitel.

A genetikai variációk növelésének új módszerei:

• ivartalan keresztezés ↔ protoplaszt fúzió (szomatikus hibridizáció),
Az in vitro keresztezés protoplasztok indukált fúziója révén valósítható meg, ilyenkor
véletlenszerűen jut a genetikai anyag egyik sejtből a másikba.
• in vitro mutáció ↔ szomaklonális variabilitás,
Tenyésztett szomatikus sejtekből regenerált növények között kimutatható genetikai különbségek.
• génátvitel rekombináns DNS-módszerrel vertikális rekombináció.
DNS, plazmid, sejt, vagy szervezet, mely természetes, vagy in vitro rekombináció eredménye.

22
Faj és nemzetségkeresztezések jelentősége:
A különböző fajok keresztezése, a kedvező tulajdonságoknak egy új fajban való ötvözése több száz éve
foglalkoztatja a biológusokat, így már a XVIII. században is beszámoltak különböző növényfajok közt
előállított hibridekről.
A termesztett fajokkal szoros rokonsági kapcsolatban álló vad fajok fontos génforrást jelentenek a
termesztés számára, hiszen ezeket a fajokat az ember sosem nemesítette, így természetes változékonyságuk
fennmaradt. Az utóbbi évtizedekben intenzív gyűjtőmunka folyt a vad fajok különböző származási
területein azzal a céllal, hogy minél több változatukat felkutassák, és génbankokban megőrizzék. A
génbankokban tárolt genetikai anyagok agronómiai tulajdonságainak elemzését a kutatók folyamatosan
végzik, elsősorban a biotikus és az abiotikus stresszrezisztencia szempontjából és ennek eredményét a
szakértők számára elérhetővé teszik.
A hexaploid búza (Triticum aestivum L.) rokonsági körébe tartozó termesztett és vad fajok nagyfokú
genetikai diverzitással rendelkeznek számos fontos agronómiai tulajdonság tekintetében. A kecskebúza
(Aegilops) és a tarackbúza (Agropyron, szinonima: Thinopyrum, illetve Elytrigia) fajok többsége abiotikus
és biotikus stresszekkel szemben ellenálló, de az egyes fajokon belül is nagy változatosság figyelhető meg.
Ezeknek a fajoknak számos vonala természetes élőhelyeiken megtalálható, illetve a világ különböző
génbankjaiban elérhető, de többségük kedvező genetikai adottságait még nem aknázták ki. Az Aegilops és
Agropyron fajok a búzával ivaros úton keresztezhetők, és a kedvező tulajdonságok a hibridekből további
visszakeresztezésekkel a termesztett búzába beépíthetők, így a nemesítés számára jelentős géntartalékot
jelentenek.
A búza termesztett rokonai között is találunk olyan fajokat, amelyek a búzával ivaros úton keresztezhetők
és olyan hasznos agronómiai tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek nem lelhetők fel a Triticum aestivum
L. fajon belül. A rozs (Secale cereale L.) a búzánál betegségekkel (levélrozsda, lisztharmat) szemben
ellenállóbb, illetve a termesztés körülményeivel, a talajjal szemben igénytelenebb. Az árpa (Hordeum
vulgare L.), a másik fontos termesztett gabonafélénk, számos értékes, a búzától eltérő tulajdonsággal bír. Az
őszi árpa az őszi búzánál általában egy héttel korábban aratható. Egyes árpa genotípusok kiváló só- és
szárazságtűrők, továbbá a minőségi paraméterek tekintetében is fontos különbségek figyelhetők meg a két
faj között.
Ismert, hogy a termesztett búzafajtákba beépített rezisztenciagének (levélrozsda, szárrozsda, lisztharmat)
többsége rokon, többnyire vad fajokból ered, mégis ezek száma rendkívül csekély a létező rezisztens
génforrások számához viszonyítva. Ennek alapján várható, hogy a rokon fajok genetikai tartalékainak
kiaknázása a jövőben is folytatódni fog. A faj- és nemzetségkeresztezéssel előállított idegen fajú
transzlokációk létrehozásának legnagyobb akadálya, hogy ezeknek az anyagoknak az előállítása általában
évtizedekig tart. A hibrid előállítása után több éven keresztül végzett citológiai azonosítás szükséges a már
csak egy idegen fajú kromoszómát hordozó addíciók kiválogatásához, majd ismét több éves munkával
lehetséges a már csak egy kromoszómaszakaszt hordozó transzlokációk létrehozása, azonosítása. A
búzanemesítés azonban igényli az új genetikai források létrehozását.
A vadfajok igénytelensége és különböző külső károsító tényezőkkel szembeni ellenállóképességük keltette
fel a nemesítők figyelmét a keresztezésekben való felhasználásuk iránt. A fajtahibridek előállítása is a
genetikai változékonyság fokozását szolgálja. A faj- és nemzetségkeresztezéseket felhasználják az
élelmiszeripar szempontjából kedvező zamatanyagok átvitelére is egyes kultúrformákban. Máskor két faj
hasznos tulajdonságát egyesítik (pl. búza-rozs hibrid). A különböző fajok és nemzetségek keresztezése
sokszor nehézségekbe ütközik. A keresztezések nehézségei a szülőpárok nem egyidőben való virágzásából,
inkompabilitásából, továbbszaporításra alkalmatlan formák létrejöttéből, az embrió zavart fejlődéséből és
más rendellenességekből, krómoszomális viszonyaik különbözőségeiből adódnak.
A faj keresztezések következményei az F1 növények magkötésének teljes elmaradásától azok teljes
fertilitásáig terjedhet. Előállításuk a fajon belüli keresztezéshez viszonyítva rendszerint dupla időt vesz
igénybe.
23
10.A genetikai variabilitás növelése mutációval. Mutagénkezelések típusai. A mutáció
típusai (Makro- és mikromutációk, domináns, recesszív, mono-, oligo- és poligénes
mutációk). A mutációs nemesítés lépései. Eredményei. (Növényfajokra példával,
részletesen).

A mutáció a genetikai anyag maradandó, öröklődő megváltozása, ami lehet:

− Kromoszómamutáció: durva, általában mikroszkóppal is felismerhető változás a kromoszómákban
(deléció, duplikáció, inverzió, transzlokáció).
− Pontmutáció: a génen belül bekövetkezett molekuláris szintű változás.

A mutációs nemesítéssel javítható növényi jellegek

• termőképesség
• virágzási és érési idő
• adaptációs képesség
• növény- és növekedési típus
• megdőlés- és szártörés-rezisztencia
• gyümölcslehullással illetve magszétszóródással szembeni rezisztencia
• alacsony hőmérséklettel, szárazsággal, és sótartalommal szembeni tolerancia
• növényi és állati kártevőkkel szembeni rezisztencia
• minőségi jellegek javítása (keményítő, fehérje, olaj, zsír, olaj- és zsírsavak)

Mutagénkezelések típusai:
❖ Fizikai mutagének: ionizáló sugárzások (hatékonyságuk sorrendjében: X-, γ-, β-, neutron- és α-
sugárzás) és nem ionizáló sugárzás (ultraibolya sugárzás, UV-lassan hatol be a szövetekbe). Az
ionizáló sugárzások kromoszóma- és pontmutációkat egyaránt indukálnak, az UV sugárzásra
elsősorban pontmutációk előidézése jellemző.

❖ Kémiai mutagének: a nemesítésben általában alkiláló vegyületeket használnak (etilmetán szulfonát -

EMS, etilén-imin - EI, nitroso-etil-urea - NEU stb.). Az alkiláló vegyületek pont- és kromoszóma-
mutációkat egyaránt okozhatnak. A sugárkezeléseket ún. sugárkertekben végzik. Akut - nagy
sugárdózissal, rövid idő alatt végzett - kezeléseket általában magvaknál és pollennél alkalmaznak. A
krónikus, kisebb sugárdózissal történő kezelés az egész tenyészidő hosszára kiterjedhet. Kémiai
mutagénekkel általában magvakat kezelnek.

❖ Szomaklonális variabilitás: Lutz (1966) a spontán mutációk expresszálódása miatt

kallusztenyészetekben jelentős variabilitást figyelt meg az in vitro tenyésztés alatt. Eredetük pontosan
nem ismert. Citokininek!

❖ Transzpozonok: Ugráló genetikai elemek

Mutáció típusai:
• Makro- és mikromutációk
A mutációkat gyakorlati szempontból beltartalmi bélyegek és külső megjelenésük szerint nagy mutációk
(makromutációk) és kis mutációk (mikromutációk) csoportjába sorolhatjuk. Ha egyértelműen meg lehet
különböztetni a mutánsokat a kiindulási anyagtól, akkor ezeket makromutációnak nevezzük pl.
különféle klorofil-, virág vagy termés szín-mutációk, erős szár stb. A nagy mutációk közé tartoznak a
beltartalmi anyagok megváltozásai pl. bizonyos alkaloidok, zsírsavak vagy aminosavak hiánya.

24
 A mikromutáció az egyed egy bélyegén a kiindulási anyag olyan kvantitatív megváltozása, amely a
kiindulási anyag modifikációs határain belül van, ezért egyértelműen fel sem ismerhető. A mikromutáció
keletkezését csak úgy lehet bizonyítani, ha a mikromutáns utódnemzedékét összehasonlítják a kiindulási
anyag állományával, és a mutáns bélyegek biometriai eljárással felismerhetővé válik. A mikromutációk
hasznosabbak a nemesítők számára, mert feltehetőleg kisebb változást okoznak és így a növény genetikai
egyensúlyát kevésbé borítják fel, mint a drasztikus hatású makromutánsok.

Mutációk típusa:
1, Kiváltó ok szerint: spontán és indukált

2, Megváltozott genetikai egység szerint:

• genom mutációk: -kromoszóma szám változások
-kromoszóma szerkezeti változások: transzlokáció, inverzió, duplikáció,
deléció
• génmutációk: pontmutációk (egy bázispárban bekövetkező változások)
• extranukleáris mutációk: kloroplasztiszban, mitokondriumban, citoplazmában létrejövő öröklődő
megváltozások, főleg a petesejttel kerülnek át az utódokba. Pl. hímsterilitás,herbicidrezisztencia

3. Keletkezés helye szerint:-szomatikus (testi sejtek): kimérás növények jönnek létre, amelynek testi
sejtjei mutáns és nem mutáns sejtekből állnak
-germinális (ivarsejtekben)

4. Az érintett tulajdonságot meghatározó gének szerint:

-makromutáció:-drasztikus, kromoszóma sérüléseket okoz
-kvalitatív jellegeket érinti, könnyen felismerhetők
-sokszor pleiotróp hatás: csökkent vitalitás, nagyfokú sterilitás
-közvetve ált. nem, csak keresztezési partnerként használhatóak
Pl. Törpe cirok (dwarf gén), waxy kukorica (100% amilopektin)
-mikromutáció: -kishatású mutáció
-főleg kvantitatív jellegeket érint, csak alapos megfigyeléssel, méréssel, statisztikai
értékeléssel detektálható
-a növények egy csoportján figyelhető meg
A mikromutációk hasznosabbak a nemesítőnek, mint a makromutációk, mert feltehetően kisebb változást
okoznak a genomban és így a növény genetikai egyensúlyát kevésbé borítják fel, mint a drasztikus
hatású makromutációk.

5. Az átöröklés erélye alapján:

-domináns: recesszív gén egy vagy mindkét allélja domináns lesz (aa→Aa vagy aa→AA) ez ritkán
fordul elő, de azonnal megfigyelhető
-recesszív: homozigóta domináns gén egy vagy mindkét allélja recesszív lesz (AA→Aa,
öntermékenyítés után hasad ki, az AA→aa nagyon ritka, de azonnal megnyilvánul.
Ha a recesszív mutáció egy szomatikus sejtben megy végbe, akkor a növénynek csak ebből a sejtből
fejlődő része hordozza a mutáns gént. Ha a recesszív mutáció a gamétában keletkezik, és ezt egy
domináns allélt hordozó gaméta termékenyíti meg, akkor heterozigóta (Aa) növény keletkezik, amelynek
utódnemzedéke hasad.

25
 • Monogénes mutáció

• Oligogénes mutáció

• Poligénes mutáció

Mutációs nemesítés lépései

M0: magkezelés fizikai vagy kémiai mutagénekkel
M1: növénynevelés izolált körülmények között, esetleg portok kultúra indítása doubled haploid növények
előállítására (domináns mutációk szelekciója)
M2: mutánsok kiválogatása, öntermékenyítése, mag begyűjtése (recesszív mutációk szelekciója,
makromutánsok szelekciója)
M3: mutánsok kiemelésének folytatása (mikromutánsok szelekciója)
M4: agronómiai értékelés, ígéretes vonalak szaporítása
M5-8: stabil mutánsok összehasonlító vizsgálata különböző termőhelyeken
M9: mutáns fajta bejelentése országos kísérletekbe

Mutációs nemesítés eredményei:

• kb 2000 fajta köztermesztésben
• legtöbb mutáns fajta Kínában: rizs, gyapot, búza
• Felvidék: összes sörárpa
• Olaszország: szilárdabb szárú durum búzák
• Hollandia, Németország: dísznövények
• olajtartalom növelése: napraforgó, szója
• zsírsavösszetétel módosítása: len, szója, repce
• fehérjetartalom növelése: szója, kukorica, búza
• lizintartalom növelése: árpa, szója
• virágmutánsok

26
11.A genetikai variabilitás növelése poliploidiával. Poliploidia fogalma, jelentősége,
csoportosítása. Poliploidia indukálása (módszerek).(Növényfajokra példával,
részletesen).
Genetikai variabilitás növelése poliploidiával:
fokozza a faj alkalmazkodóképességét, emaitt több olyan genotípus keletkezik, amely jobban idomul a
szélsőséges környezeti feltételekhez

Poliploidia fogalma:
A poliploidia az az állapot, amikor a sejt több (azonos vagy különböző fajból
származó) kromoszómakészlettel is rendelkezik. Létrejöhet két közeli faj hibridizációjából, ez az
allopoliploidia. Jó példa az ún. Brassica-háromszög, miszerint három különböző faj hibridizálódik minden
lehetséges páros kombinációban, hogy ezáltal három eltérő allopoliploid fajt képezzenek.

Jelentősége:
A növényvilágban a többszörös kromoszóma készlet a poliploidia fontos szerepet játszott a fajok
kialakulásában. A termesztett növényfajok igen jelentős része poliploid. E növények eredete gyakran
meghatározza a diploid ősök genetikai variabilitásának felhasználhatóságát a poliploid-nemesítésben.
A természetes poliploidok mezőgazdasági jelentősége nagy:
- Triticum nemzetség poliploid sora
- Gyapot, burgonya, Brassica-fajok, lucerna, füvek
- Gyümölcs fajok: szamóca, alma, körte, banán (triploid)
- Dísznövények: tulipán, jácint, dália, stb.

Csoportosítása:
1) Euploidok
• a kromoszómaszám az alap kromoszómakészlet egész számú többszöröse
2) Aneuploidok
• az alap kromoszómaszámtól egy vagy néhány kromoszómával eltérő egyedek
• Ha egy aneuploid növény egyetlen kromoszómája hiányzik, monoszóm (2n-1),
• ha 2 kromoszómája hiányzik, nulliszóm (2n-2) növényről beszélünk.
• A triszóm formákban eggyel több kromoszóma van (2n+1).
• A tetraszóm növényben kettővel több kromoszóma van (2n+2).
• Az aneuploidia extrém esete a monoploidia vagy haploidia. Ezeknek, a növényeknek csak egy
kromoszómaszerelvényük van és szubvitálisok. A kromoszómapárosodás hiánya miatt nem
képződhetnek funkcióképes ivarsejtek, ezért a haploidok szexuálisan nem szaporíthatók.

Keletkezésük alapján kétféle csoportja van:

1) Autoploiploidok: saját kromoszómakészlet többszöröse található meg, egy diploid fajból indulnak ki,
2) Allopoliploidok: a többlet, a kromoszóma állomány idegen eredetű. Örökítőanyagában két vagy több
különböző fajból származó genom található
3) Haploidok: olyan sejtek, szövetek, növényi vagy állati szervezetek, amelyeknek a kromoszómaszáma
egyenlő a gamétákban lévő kromoszómaszámmal (n).

Poliploidia indukálása (módszerek):

Kultúrnövényeink különbözőképpen reagálnak az egyes poliploid indukálási eljárásokra. A kisebb
kromoszómaszámú növények jobban reagálnak, mint a nagy kromoszómaszámúak. Az idegentermékenyülő
növények jobb eredményt mutatnak, mint az öntermékenyülők. A vegetatív utón szaporított növények is
jobban reagálnak , mint a magról termesztettek.

27
Példák:
A természetben található növényfajok 1/3 része poliploid. Autopoliploid formák különösen a dísznövények
között gyakoriak. A poliploidia alkalmazásának egyik példája a triploid növényfajták előállítása.
Jellemzőjük a gyengébb termékenyülő képesség, kevesebb, de nagyobb terméseket hoznak. Az alma- és
körtefajták, valamint a banán és a citrus-félék egy része triploid és csak vegetatív úton szaporíthatók.
Generatív úton szaporított növények esetén minden triploid generációt az F1 hibridekhez hasonlóan újra elő
kell állítani. Például a cukorrépa-termesztésben elterjedt triploid fajták használatát a nagyobb répatest és a
magasabb
cukortartalom indokolja. Másik példa a triploid „magnélküli” görögdinnye, amelyet a kifejletlen magok
mellett magasabb cukortartalom is jellemez.
A spontán allopoliploid fajok mintájára mesterséges allopoliploidokat állítanak elő. Mesterséges
allopoliploid pl. a triticale, a jó minőségű, nagy fehérje- és sikértartalmú, bő termőképességű közönséges
búza (Triticum aestivum), és az igénytelen, tél- és szárazságtűrő a rozs (Secale cereale), hibridje.

28
12.Autopoliploidok és allopoliploidok a növénynemesítésben. Legismertebb képviselőik
(cukorrépa, görögdinnye, szamóca, szőlő, ill. búza, Raphanobrrassica, tritikale),
előállításuk.
Az euploidok között megkülönböztetjük az autopoliploidokat, amelyekben a saját kromoszómakészlet
többszöröse található meg, és az allopoliploidokat, ahol a többlet, a kromoszóma állomány idegen eredetű.

Autopoliploidok
Az autopoliploidok egy diploid fajból indulnak ki, amelynek kromoszómaszáma megsokszorozódott. Az
autotetraploidokra jellemző, hogy négy homológ kromoszómájuk van. Egy allotetraploid faj két diploid
keresztezésből ered. Autopoliploid formák különösen a dísznövények között gyakoriak

Előállításuk:
• mitotikus poliploidizáció: szomatikus sejtek kezelése: mag, csíranövény, hajtáscsúcs. Kimérák jönnek
létre (mixoploidok), fejlődési rendellenességek, öntermékenyítéssel néhány év alatt kiegyenlítődnek
• meiotikus: homológ kromoszóma párok együtt maradnak
• zigotikus: zigóta első osztódásakor következik be

Autopoliploidok jellemzői:
• a diploioknál nagyobb sejtek, szervek
• nagyobb virág, gyümölcs, termés
• szélesebb, zöldebb, vastagabb levelek
• nagyobb epidermisz sejtek és sztómák
• több kloroplasztisz
• nagyobb pollenszemek
• lassabb pollentömlő növekedés
• tenyészidő hosszabbodás
• fertilitás csökkenés (bonyolult poliszómás öröklődés)
• beltartalmi mutatók is változhatnak

Az autopoliploidokban homológ genomok találhatók több példányban A természetben általában extrém

környezeti feltételek között alakulnak ki (pl. magashegységek, hőforrások, vulkánok), a diploidoknál jobban
alkalmazkodnak a szélsőséges éghajlati és talajviszonyokhoz.
Az autopoliploidok vegetatív szervei és virágai nagyobb méretűek, hosszabb ideig virágoznak, nagyobb
méretű termést hoznak, mint a diploidok.
Autotriploidok: 3 azonos genommal rendelkeznek (AAA)
Előállításuk: autotetraploid x diploid
A meiózis hibája miatt sterilek! Magnélküliség
Siker: cukorrépa (nagyobb cukortartalom), banán, magnélküli görögdinnye
De, a magnélküli szőlő nem!
Autotetraploid: 4 azonos genommal rendelkeznek

Allopoliploidok
Allopoliploidok: olyan formák, amelyek kettő vagy több nem homológ genomból, tehát különböző fajoktól
származnak Mesterséges allopoliploid pl. a triticale, a jó minőségű, nagy fehérje- és sikértartalmú, bő
termőképességű közönséges búza (Triticum aestivum), és az igénytelen, tél- és szárazságtűrő a rozs (Secale
cereale), hibridje.

29
Létrejöttük:
-természetes: fajok spontán kereszteződése, majd poliploidizációja (durumbúza, kenyérbúza, zab,
repce, gyapot, dohány, cukornád, mustár)
-mesterséges: fajkeresztezés, majd kolchicin kezelés
allohexaploid tritikálé (AABBRR): 2n=6x=42
tetraploid tavaszi búza (AABB)x diploid rozs (RR)
allooktoploid tritikálé (AABBDDRR): 2n=8x=56
hexaploid búza (AABBDD) x diploid rozs (RR)
Raphanobrassica (Karpecsenko 1928)
retek x káposzta  keresztezés után kolchicin kezelés. A kromoszómák nem
váltak szét, így az utódban mindkét növény genomja bekerült.

Az autopoliploidok egy diploid fajból indulnak ki, amelynek kromoszómaszáma megsokszorozódott. Az

autotetraploidokra jellemző, hogy négy homológ kromoszómájuk van. Egy allotetraploid faj két diploid
keresztezésből ered. E hibrid meiozisában a kromoszómák – a homológia hiánya miatt- nem párosodnak,
ezért nem jönnek létre funkcióképes ivarsejtek. Az ilyen hibrid tehát steril. Ha azonban egy ilyen steril hibrid
kromoszómai megduplázódnak, a benne egyesült két faj minden kromoszómája ismét párosával van jelen, és
így funkcióképes ivarsejtek keletkeznek.
A diploid és poliploid formák eltérő elterjedése és a poliploidok jobb alkalmazkodása az extrém környezeti
feltételekhez nem általános jelenség és nem szabályszerű. Az eddigi vizsgálatok mégis kimutatták, hogy a
poliploidia számottevően fokozza a faj alkalmazkodóképességét, ezáltal több olyan genotípus keletkezik,
amely jobban idomul a szélsőséges környezeti feltételekhez. A poliploidiának e téren döntő a jelentősége. Az
autopoliploidia sokban hozzájárul a fajokon belüli formagazdagsághoz. Ez esetenként rendszertani
alegységek kialakulásához vezet, máskor a fajták jellegében nyilvánul meg.
A természetben található növényfajok 1/3 része poliploid. Autopoliploid formák különösen a dísznövények
között gyakoriak. A poliploidia alkalmazásának egyik példája a triploid növényfajták előállítása. Jellemzőjük
a gyengébb termékenyülő képesség, kevesebb, de nagyobb terméseket hoznak. Az alma- és körtefajták,
valamint a banán és a citrus-félék egy része triploid és csak vegetatív úton szaporíthatók. Generatív úton
szaporított növények esetén minden triploid generációt az F1 hibridekhez hasonlóan újra elő kell állítani.
Például a cukorrépa-termesztésben elterjedt triploid fajták használatát a nagyobb répatest és a magasabb
cukortartalom indokolja. Másik példa a triploid „magnélküli” görögdinnye, amelyet a kifejletlen magok
mellett magasabb cukortartalom is jellemez.
A spontán allopoliploid fajok mintájára mesterséges allopoliploidokat állítanak elő. Mesterséges allopoliploid
pl. a triticale, a jó minőségű, nagy fehérje- és sikértartalmú, bő termőképességű közönséges búza (Triticum
aestivum), és az igénytelen, tél- és szárazságtűrő a rozs (Secale cereale), hibridje.

Előállításuk: autotetraploid x diploid

A meiózis hibája miatt sterilek, mert a három kromoszóma nem tud egyenlően megoszlani a két pólus között
és így aneuploid egyedeket kapunk. Előnyük a magnélküliség.
Siker: cukorrépa (nagyobb cukortartalom), banán, magnélküli görögdinnye
De, a magnélküli szőlő nem!

30
13.Haploidia. Haploidok előállítása hagyományos és új módszerekkel. Haploidok,
doubled haploidok. felhasználása a növénynemesítésben. (Növényfajokra példával,
részletesen). Biotechnológia és növénynemesítés kapcsolatrendszere.
Haploid: olyan sejteket, szöveteket, növényi és állati szervezeteket, amelyeknek kromoszómaszáma
egyenlő a gamétákban levő kromoszómaszámmal (n). Ez azt jelenti, hogy haploidokban a fajra jellemző
kromoszómakészletből a homológ pároknak csak az egyik tagja van jelen, a másik tagja hiányzik.
Előfordulásuk elsősorban az alacsonyabbrendű élőlényekre jellemző, de rendellenességként megtalálhatók a
magasabbrendűekben is. A növények esetében a haploidokat monoploidoknak is nevezik.
Jellemzőjük:
• gyenge életképesség
• kisebb növény, levél, virág
• rendszerint sterilek
• kromoszóma számuk spontán vagy mesterségesen megkettőzhető
↓
homozigóta diploid (DH=double haploid, dihaploid)

A megtermékenyítetlen petesejtből fejlődő szemekből kikelő növények lesznek haploidok.

Spontán is előfordulhatnak a természetben: kukorica, cirok, búza, árpa, rozs, rizs, gyapot

A haploid-előállítás módszerei
Kromoszóma-elimináció
A termesztett Hordeum vulgare árpafajnak a vad Hordeum bulbosum fajjal történő keresztezése esetén a
hibridekben a H. bulbosum kromoszómái már nincsenek jelen, kiesnek (elimináció). Az utódok így csak a H.
vulgare petesejt kromoszómáit hordozzák, tehát haploidok. Napjainkban, az egyre terjedő portoktenyésztés
mellett, ezt az ún. bulbosum-módszert alkalmazzák leggyakrabban árpa haploidok előállítására.
Androgenezisen alapuló módszerek
Az androgenezis a szaporodás azon formája, amikor a hímivarsejtből fejlődik ki az új egyed.
Az androgenezis során az éretlen pollen (1 vagy 2 sejtmagvas mikrospóra) fejlődése nem a hímivarsejtek
kialakulása, pollentömlő hajtása felé halad tovább, hanem embriogenezis útján haploid embriók, majd
növények kialakulásához vezet. A jelenség alapja, hogy a mikrosporogenezis meghatározott szakaszában
(általában az egy sejtmagvas, vakuólumos állapotban), a mikrospórák továbbfejlődése még nem determinált,
meghatározott stresszek (hő, hormon, só, éheztetés stb.) hatására a gametofitáról a sporofita fejlődésre
átállítható.
Portoktenyésztés. A virágokból, steril körülmények között, éretlen pollent tartalmazó portokokat izolálnak,
és azokat táptalajon, in vitro körülmények között nevelik tovább. Az androgenezissel létrejött haploid
embriókból regeneráló táptalajonnevelnek növényeket. A portoktenyésztést széles körben alkalmazzák DH
fajták, vonalak előállítására búzában, tritikáléban, árpában, rizsben. Hazánk búzanemesítői a világelsők közé
tartoznak a DH-fajták előállítását illetően. A szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht.-ben nemesített GK
Délibáb 1992-ben Európában a második, a világon a negyedik minősített búzafajta volt, melyet
portoktenyésztés alkalmazásával állítottak elő. Ezt további DH-fajták követték mind a szegedi intézetben
(GK Szindbád), mind az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében, Martonvásáron (Mv Szigma, Mv
Madrigál).
Mikrospóra tenyésztés. A mikrospórákat a haploid embriók kialakulásáig a portokokból izolálva, folyékony
tápoldatban tenyésztik. A regeneráció a portoktenyésztéshez hasonlóan történik. A módszer előnye, hogy
izolált egysejtes rendszer, az embriók (és a növények) egyetlen haploid sejtből származnak. Ez különösen
alkalmassá teszi a mikrospóra tenyészeteket a genetikai transzformációban történő alkalmazásra. DH-k
31
előállítására elsősorban a repcenemesítésben használják.

Ezek a módszerek az in vitro technikák körébe tartoznak. A portok és az ovárium kultúra haploid
ivarsejtekből indul ki, és ezért kapunk haploid növényeket. A Bulbosum technika esetében pedig a vad árpa
kromoszómáinak a tenyészetből történő eltűnése miatt haploid növények keletkeznek, amelyeknek
kromoszómaszáma vagy spontán kettőződik meg, vagy pedig kolhicin kezeléssel kettőzzük meg. Az így
kapott homozigóta növényeket doubled haploidoknak (DH), vagy megkettőzött haploidoknak nevezzük.
Haploidia előnye:
• rövidebb idő alatt lehet homozigóta növényeket kapni
• recesszív mutációk azonnal detektálhatók
• oliploidok haploidjaival géneket tudunk átvinni rokon diploid fajokba

Haploid növények felhasználása:

A haploid növények létrehozása a leghatékonyabb módszer a növénynemesítési folyamatok meggyorsítására,
ami egyben idő- és költségmegtakarítást is jelent. Ugyanakkor csak néhány kultúrnövény alkalmas a
kipróbált eljárásra.

Doubled haploid (DH): A megduplázódott haploid (DH) egy genotípus, amely akkor keletkezik, amikor
a haploid sejtek kromoszóma megduplázódnak. A megnövekedett haploidok mesterséges előállítása fontos
a növénynemesítésben .
Felhasználásuk:
A klasszikus növénynemesítés szerint a jó adaptáló-képességet a populáció heterogenitása biztosítja, a mi
lehetővé teszi, hogy a fajta eltérő feltételekhez is képes legyen alkalmazkodni. A heterozigótaság
termésbiztonsága irányuló hatását elsősorban a búzánál vizsgálták. Azt tapasztalták, hogy az öntermékenyülő
növények hibridjei kisebb stabilitással rendelkeznek, mint a szülők. Ezt azt jelenti, hogy az öntermékenyülő
növényeknél a fajta egyéni stabilitása egy jellegzetes genotípusos tulajdonságnak tulajdonítható, ami a
heterozigótasággal nem kapcsolatos

Manapság két módszer áll rendelkezésre a nagyszámú DH búza törzsek előállítására: a távoli fajkeresztezés
(búza kukorica pollennel történő keresztezése) és a portoktenyésztés.
Az izolált mikrospóra tenyésztés alkalmazását a búzanemesítésben még néhány faktor korlátozza
(albinizmus, genotípus függőség).
Tritikálé esetében a rendelkezésre álló módszerek hatékonysága szerényebb, mint búzánál. Így fontosságuk
ellenére kisebb teret nyertek a módszerek a nemesítésben. Franciaországban állítottak elő portoktenyészet
eredetű tritikálé fajtákat
Paprika esetében a portoktenyésztés az a fő módszer, amellyel a nemesítők számára DH vonalat lehet
jelentősebb mennyiségben előállítani. A módszer munkaigényes és genotípus függő, azonban a nemesítőknek
évről évre állandó igényük van a homozigóta vonalakra, ami a módszer fejlesztésére és alternatív módszerek
kidolgozására sarkallja a kutatókat
A DH technológiával előállított növények szántóföldi vagy hajtatóházi teljesítménye (pl.: rezisztencia) MAS
alkalmazásával kombinálva előrejelezhető. A kívánt allélkombinációk jelenléte már a DH0 növényeken
ellenőrizhető. A DH technológia és a MAS kombinálása ma még főleg árpában és paprikában alkalmazott
nemesítési eszköz

32
Biotechnológia és a növénynemesítés kapcsolatrendszere
A növénygenetika nemesítés, biotechnológia és a növénytermesztés egymáshoz szorosan illeszkedő
diszciplinákat foglalnak magukban. A gyakorlatban egyik létezése a másik nélkül nehezen képzelhető el. A
növénynemesítés egyre fontosabb szerepet játszik a XXI. században az emberiség megfelelő minőségű
élelmiszerekkel való ellátásában. A primer szervesanyagok mennyiségének növelése a növénygenetika és
nemesítés egyik legfontosabb feladata, amely a humán táplálásban, az állati takarmányozásban, az ipari
termelés során valamint energiaként hasznosul. A világ népessége rohamosan gyarapodik, ami egyre
nagyobb kihívás a kutatók számára. A feladat az, hogy egyre csökkenő területen egyre nagyobb mennyiségű
és egyre inkább javuló minőségű élelmiszereket termeljünk meg. A növények nemesítése 8-10 ezer év óta
folyik, ezt megelőzően az ember a vad növények gyűjteményével gondoskodott táplálékáról. A
növénynemesítést a genetika és biotechnológia fejlődése alapvetően megváltoztatta. A növények öröklődő
tulajdonságait a környezet alapvetően befolyásolja, amely az alábbi összefüggéssel jellemezhető
Minél kifejezettebb a környezeti hatás, annál bizonytalanabb, hogy a szülők általunk kiválasztott
tulajdonságai milyen mértékben jutnak érvényre. Ez a körülmény tette szükségessé, hogy a növények
genetikai hátterét minél jobban megismerjük és ezt a gyakorlatban is alkalmazni tudjuk.
A klasszikus és molekuláris genetika a növények esetén elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz és
szervesen kiegészítik egymást. Integrációjuk lehetőséget ad arra, hogy hatékonyabb növényfajtákat lehessen
előállítani.

A klasszikus nemesítési módszerek alkalmazásának szükségességét támasztják alá a következők:

• a géntechnológia nem képes, minden problémát megoldani
• a géntechnológiával módosított tulajdonságon kívül a fennmaradókat továbbra is hagyományos
módon kell nemesíteni
• a DUS követelmények biztosítása is hagyományos módszereket igényel
• mindig lesznek olyan növényfajták és speciális nemesítési célok amelyek elérésében a
géntechnológia, főleg gazdasági okok nem lesz érdekelt
• a transzgénikus növényfajták a hagyományos módszerekkel tovább javíthatóak.
A klasszikus és molekuláris genetika egymástól elválaszthatatlan, egymást kiegészítik

33
14.Transzgénikus növények. Fogalom, előállítás lépései, módszerei. A transzgénikus
kutatások helyzete, eredményei.
A transzgenikus növények olyan, géntechnológiával módosított (GM) növények, melyek sejtmagjába
(genomjába) a géntechnológia molekuláris módszereivel idegen gént (transzgént) juttatunk be, ami
integrálódik, működik és öröklődik. A mezőgazdaságban termesztett transzgenikus növények az egyik
leggyakrabban emlegetett példái a genetikailag módosított (GM+) szervezeteknek. Az olyan génmódosítások,
melyek nagyobb terméshozamot, kevesebb rovarirtószer használatát, nagyobb tápértékű termést vagy
betegségeknek ellenállóbb fajtát eredményeznek, számos előnyt jelentenek a mezőgazdaságban. Növények,
melyek gyorsabban beérnek, tolerálják a különböző talajszennyezéseket, sót, szárazságot, fagyot vagy egyéb
szélsőséges időjárást olyan vidéken is meg tudnak élni, ahol előtte nem, illetve ahol előtte
növénytermesztésre nem volt lehetőség. Földünk egyre növekvő emberi populációjának ezek a tulajdonságok
a jövőben létfontosságúak lesznek.
Hagyományos növénytermesztők kereszteztek először olyan növényeket, melyek természetes szaporodással
nem jöhettek volna létre. Ilyen volt az 1875-ben előállított búza-rozs hibrid, a tritikálé.

Előállítás lépései:
1. Gén izolálása
(mikroorganizmus, gomba, növény, állat, rovar, ember és szintetikus)
2. Transzformációs vektorba építése
(promoterek, célbajuttató szekvenciák, terminátorok, marker- és riportergének,
bakteriális plazmid)

3. Géntranszfer
(transzformációs vektor bejuttatása a kívánt genotípus sejtjeibe
4. Transzformáns sejtek szelekciója
(marker génekkel)
5. Transzgénikus növény regenerálása
6. Transzgénikus növények vizsgálata, laboratóriumi és üvegházi
(stabilitás, expresszió, öröklődés, stb.)
7. Transzgénikus növények szántóföldi tesztelése, nemesítése
(jogi szabályozás, engedélyezés, környezeti rizikófaktorok)
8. Transzgénikus növények minősítése
(jogi szabályozása)
9. Transzgénikus növényekből származó élelmiszerek forgalmazása
(jogi szabályozás)

Jelölések:

34
Előállítás módszerei

Direkt transzformációról beszélünk abban az esetben, amikor közvetlenül juttatjuk be a DNS-t a recipiens
szervezetbe fizikai kémiai hatás segítségével.
❖ PEG (polietilén-glikolos kezelés): kémiai kezelés során a protoplaszt szuszpenzióhoz idegen DNS-t
tartalmazó oldatot adunk hozzá, majd ebbe csepegtetjük a polietilén-glikolt (PEG). Hátránya, hogy a
protoplasztokból történő növényregeneráció korlátozott.
❖ CaCl2
❖ elektroporáció: a nagyfeszültségű, rövid időtartamú elektromos impulzusok használatára alapozott
módszer. Elektromos impulzusokkal a sejtek DNS-felvétele fokozható. Egyszerű, gyors, olcsó eljárás
azonban hatékonysága alacsony.
❖ elektrofúzió
❖ ultrahangos kezelés: történő génbevitel az utóbbi évek új módszerei közé tartozik, olyan növényeknél
alkalmazzák, ahol a protoplasztrendszer már létezik, illetve a kalluszból történő növényregenerálás
könnyen indukálható. Előnye, hogy egyszerűbb módszer, mint a PEG vagy az elektroporáció.
❖ mikroinjektálás: mechanikai úton történő génbevitel hatékony formája. Mikrokapillárisok és
mikroszkópi eszközök felhasználásával DNS-t visznek be a sejtek citoplazmájába, sejtmagjába vagy
organellumaiba, és amennyiben az injektált sejt túléli a beavatkozást, osztódni kezd. A műveletet
mikroszkóp alatt, mikromanipulátorral végzik.
❖ génpuska: Génbelövéses módszer a növényekbe történő génbevitel egyik legújabb megközelítése. A
„génbelövés” kifejezés a módszer lényegére utal, miszerint a DNS élő sejtekbe, szövetekbe történő
juttatása egy génbelövő készülékkel – génpuskával - történik. Előnye, hogy valamennyi növényfaj esetén
alkalmazható.
❖ makroinjektálás: növényi szövetekbe. Ezen eljárás során nem különálló sejtekbe juttatják az idegen
DNS-t, hanem embriogén (regenerálható) sejtcsoportokba.
❖ szilikonkarbid kristályos

Közvetett (indirekt) transzformáció

Közvetett (indirekt) transzformációról beszélünk abban az esetben, amikor közvetítő vagy közbülső
organizmus segítségével történik a DNS bejutatása a genomba. A két legismertebb módszere a Virális vektor
alkalmazása DNS bevitelre, elsősorban a kétszálú (Caulimovírusok) és egyszálú (Geminivírusok) DNS-
vírusok, valamint az Agrobacterium fajok vektorként történő felhasználásával működő rendszerek.

35
Transzgénikus kutatások helyzete és eredményei
GMO világhelyzet
A kutatók 1983-ra fejlesztették ki, 1996-ban került köztermesztésbe. 2005-re elérte a 90 millió hektárt (ma
már több mint 100 millió ha), 2008-ra pedig már a 125 milliót. A GM növényekkel bevetett terület 1996 és
2009 közötti 80-szoros emelkedése példátlanul magas, és ennek alapján a GM növények képviselik a
leggyorsabban elterjedt növénytermesztési technológiát az újkori mezőgazdaság történetében. Elsőként olyan
fajták kerültek köztermesztésre, amelyek különféle agronómiai szempontból fontos tulajdonságokkal bírnak,
mint a kártevőknek, betegségeknek való ellenállóképesség és a gyomirtószer tűrés. Jelenleg a szója a
legelterjedtebb, utána pedig a kukorica következik. 2008-ban 25 országban, 125 millió hektáron 13,3 millió
gazda foglalkozott genetikailag módosított növények termesztésével.
A vetésterületek túlnyomó többsége az USA-ban, Argentínában, Brazíliában, Mexikóban és Kanadában
található, a terület 60%-a az USA –ban van, Észak-és Dél Amerika pedig az összes vetésterület 96%-át
mondhatja magáénak. Európában a vetésterületek Spanyolországban, Franciaországban, Romániában,
Portugáliában találhatók.
Jelenleg a világon 20 növényfaj 91 bejelentett transzgenikus fajtája van köztermesztésben. Ezek elsősorban a
kukorica, a szója, a repce és a gyapot GM változatai.

A EU jelenlegi hivatalos álláspontja szerint a genetikailag módosított és a természetes növények egymás

melletti termesztése nem biztonsági vagy környezeti, hanem gazdasági kérdés: a szabad piac elveinek
érvényesülése érdekében a GMO-kat, megfelelő biztonsági ellenőrzés után be kell engedni a piacra. És
csakugyan, a kérdés tényleg gazdasági alapon dőlt el: a szakértőkre és a döntéshozókra már régóta óriási
nyomás nehezedik a GMO-termelő nagyvállalatok felől, hogy minél előbb szüntessék meg a korlátozásokat,
és adják ki az engedélyeke

Transzgénikus kutatások irányai:

1) Kártevőkkel szembeni rezisztencia: Bt toxin gének, proteáz inhibitorok
2) Kórokozókkal szembeni rezisztencia: vírus (köpenyfehérje gén),baktérium, gomba (endokitináz
gén)
3) Herbicid rezisztencia: glifozát, klórszulfuron, foszfinotricin, triazin
4) Abiotikus stresszrezisztencia kialakítása: vízborítás, alacsony-és magas hőmérséklet tűrés
5) Anyagcsere módosítás: zsírsav, tartalék fehérjék, szénhidrát
6) Növekedés, fejlődés módosítása: auxin, citokinin, etilén tartalom
7) Transzgénikus növények, mint bioreaktorok: antitestek, gyógyszer hatóanyagok, ipari enzimek,
műanyagok termeltetése növényekben.

Transzgénikus növények csoportosítása

• Első generációs transzgénikus növények: vírus, rovar és herbicid rezisztencia
• Második generációs transzgénikus növények: anyagcsere, növekedés, fejlődés módosítás
• Harmadik generációs transzgénikus növények: bioreaktor növények, speciális molekulákat állítanak
elő.
A GM szervezetek engedélyezési eljárása
A géntechnológia a mai napig heves viták középpontjában áll. Sokak szerint a biotechnológiának
kulcsszerepe lehet az emberiség XXI. századi gazdasági fejlődésében és megoldást jelenthet az éhezés elleni
küzdelemben. Ellenzői azonban számos veszélyre hívják fel a figyelmet. Többek között arra is, hogy a gyors
fejlődés következtében nem volt elegendő idő a potenciális veszélyek és a hosszú távú hatások kimutatására.
Kevéssé ismertek a genetikailag módosított szervezetek környezeti, ökológiai, egészségügyi, társadalmi és
egyéb kockázatai.

36
15.Gabonafélék nemesítése (búza, tritikále, árpa, zab nemesítése). Nemesítési célok –
termés-, beltartalom, rezisztencia, stb-, módszerek.
BÚZA
Nemesítési célkitűzések
❖ Termőképesség, termésbiztonság növelése
❖ Télállóság növelése
❖ Klimatikus stressztényezőkkel szembeni ellenálló képesség növelése (szárazságtűrés, fagytűrés stb.)
❖ Betegségekkel (Lisztharmat, Levélrozsda, Szárrozsda stb.), kártevőkkel, gyomokkal szembeni
rezisztencia növelése
❖ Megfelelő sütőipari minőség elérése
❖ Megfelelő szárszilárdság kialakítása
❖ Koraiság, megfelelő érésidő
❖ Tápanyag hasznosítás növelése
Nemesítési módszerek
1) Klasszikus nemesítési módszerek
A. Variabilitást növelő módszerek
❖ Kombinációs (keresztezéses) nemesítés
❖ „Bridge” keresztezés
❖ Vissza keresztezés (back-cross)

B. Szelekciós módszerek
❖ Tömegszelekció
❖ Egyedszelekció
- Pedigré szelekció
- SSD(single seed descent) módszer
- Ramsh módszer
❖ „Ear bed” módszer
2) Hibrid nemesítés
3) Molekuláris és biotechnológiai módszerek
❖ Szövettenyésztés és növényregenerélás
❖ DH (double haploid) technika
❖ Transzgénikus növények előállítása
❖ Marker alapú szelekció (MAS)
A búzanemesítés fő szakaszai:
1) A kiindulási anyag gyűjtése, előállítása, tanulmányozása (3-4 év)
2) Hibridkombinációk létrehozása (egyszerű hibridek: 1 év; bonyolult hibridek: 4-6 év)
3) A hibridpopuláció szaporítása, tanulmányozása, szelekciója (3-4 év)
4) Utódbírálat, tesztelés, szaporítás (3-4 év)
5) Állami fajtavizsgálat, minősítés, szabadalmaztatás (3-4 év)
6) Fajtafenntartás, szaporítás, elterjesztés (4-5 év)

TRITIKÁLE
A tritikálé a búza és a rozs keresztezésével létrehozott szemes gabonaféle takarmánynövény. Neve a
búza (triticum) és a rozs (secale) latin nevének kombinációjából ered.
A tritikálé a búza és rozs keresztezéséből származó állandósult jellegű köztes típusú hibrid, amelynek a
jelentősége világviszonylatban egyre jobban növekszik; jelenleg több mint 400 ezer hektáron termesztik.
Jelentősége nemcsak átmeneti jellegében van, hanem beltartalma miatt is jelentős gabonaféle.

37
A tritikálé nemesítés célja a búza és a rozs jó agronómiai tulajdonságainak egyesítése volt. Biztosan nagy
termőképességű, télálló és fagytűrő, jó takarmányértékű fajták előállítása. Ma a lisztminőség javítása is
kiemelt célként fogalmazódik meg a nemesítésével foglalkozó szakemberek körében.
Nemesítési cél:
• A termő- és alkalmazkodóképesség javítása.
• Koraiság, vetési idő közömbösség, állóképesség, kelési erély, bokrosodási képesség növelése, a pergési
hajlam továbbá a kalászban való csírázási hajlam csökkentése, gyenge talajokon való termeszthetőség
fejlesztése.
• Stressztolerancia fejlesztése: Szelekció hő- és szárazságtűrésre, ill. fagy- és hidegtűrésre, alacsony, ill.
magas talaj pH és herbicid toleranciára.
• Betegség-ellenállóság növelése: Ellenálló képesség fejlesztése lisztharmattal, levélfoltosságokkal,
rozsdabetegséggel és kalászfuzáriummal szemben.
• Beltartalom és technológiai minőség javítása: A szem optimális fizikai és kémiai paramétereinek elérése
(Hl-tömeg, ezerszem tömeg, keménység, fehérje tartalom, esésszám).
• Őrlemények kifejlesztése humán célú felhasználásra, továbbá a pék- és cukrászipari felhasználás
bélyegeinek kutatása.

ÁRPA
Eltérő elvárások vannak az őszi és a tavaszi árpával szemben felállított körülmények között.
Más beltartalmi értékekkel kell rendelkezniük az eltérő felhasználhatóság miatt. Pl. a sörárpának kevesebb
fehérjével kell rendelkeznie, mint egy takarmányárpának.
Az őszi árpa fajtákkal szemben támasztott Az tavaszi árpa fajtákkal szemben támasztott
követelmények követelmények
termőképesség nagy genetikai terméspotenciál
jó télállóság jó termésbiztonság, alkalmazkodó képesség
jó szárszilárdság, állóképesség alacsony fehérjetartalom (<12%)
kicsi szárhosszúság, alacsony termet magas keményítőtartalom
nagy fehérjetartalom a szem szalmasárga színű legyen
jó szárazságtűrés vékony héj
koraiság a betegségekkel szembeni jó ellenálló képesség
jó betegség-ellenállóság, rezisztenciák kedvező szem-szalma arány
jó alkalmazkodóképesség jó szárszilárdság
magas lizin tartalom
újabb követelmények a minél jobb sótűrés, a
szikes talajokon való termeszthetőség miatt, és
az alumínium iránti tolerancia, a talajok
savanyodása miatt

Nemesítési módszerek
Fajkeresztezés: 40-50 % körüli termékenyülést tapasztaltak a Hordeum jubatum és H. nodosum fajokkal való
keresztezésekben, viszont a H. bulbosum fajjal csak akkor volt sikeres a keresztezés, ha a vadfaj volt az
anyanövény. A H. murinum fajjal való keresztezés steril hibrideket eredményezett.
Szelekciós módszerek
• Egyedszelekció
Klasszikus nemesítési módszerek
• Kombinációs (keresztezéses) nemesítés
• Rezisztencia-nemesítés
Molekuláris és biotechnológiai módszerek
• Transzgénikus növények előállítása
38
ZAB
Nemesítési célok:
• Bőtermő, erős szárú, betegségekkel szemben ellenálló, adaptív, biotermesztés keretei közé is
ajánlható tavaszi abrakzab fajták előállítása.
• Ballasztanyag-mentes, olcsón feldolgozható, magas olaj- és fehérjetartalmú, vitaminokban gazdag,
humán táplálkozásra csupasz zab fajták nemesítése.
• Speciális beltartalmi tulajdonságokra (pl. provitaminok, hormonhatású anyagok, avenin, E-vitamin, α-
, β-tokoferol, stb.), speciális takarmányozási (versenylovak, tenyészlovak) célokra történő
zabnemesítés.
• Magas hozamú, jó télállóságú sárga és fekete pelyvás őszi zabfajták nemesítése.
• Szenázs előállításra alkalmas télálló, nagy ezerszem- és zöldtömegű, fehérjedús, támasztónövényként
funkcionáló zabok előállítása (pillangós keverékek).

Nemesítési módszerek:

Fajkeresztezés: Több keresztezés történt a következő fajokkal: Avena fatua L., A. byzantina C. Koch., A.
strigosa Schreb., A. abyssinca Höchst., A. barbata Brot. A keresztezések legtöbbje amfidiploid alaban vált
fertilissé. Az évelő fajokkal nem sikerül a keresztezés.
Nemesítési módszerek
Szelekciós módszerek
• Egyedszelekció
Klasszikus nemesítési módszerek
• Kombinációs (keresztezéses) nemesítés
• Konvergens keresztezés
• Visszakeresztezés (back-cross)
• Rezisztencia-nemesítés
• Mutációs nemesítés
Molekuláris és biotechnológiai módszerek
• Transzgénikus növények előállítása

39
16.Kukoricanemesítés, napraforgó, repce , nemesítése. Nemesítési célok – termés-,
beltartalom, rezisztencia, stb- , módszerek.
KUKORICA
Nemesítési célkitűzések
• Termőképesség növelése
• Alkalmazkodóképesség javítása
- stressztolerancia
- szárazságtűrés
- hidegtűrés
- herbicidtolerancia
• Betegségellenállóság
- golyvásüszög
- rostosüszög
- fuzárium
• Alacsony szemnedvesség betakarításkor
- gyors szárazanyag felhalmozás
- gyors vízleadás
- kiváló szárszilárdság
• Profitabilis vetőmagelőállítás
- anyai szülő termőképessége
- apai szülő pollenszolgáltatása
- magas biológiai értékű vetőmag

Nemesítési módszerek:
• Ear-to-row szelekció:
Módszer:
-anyatövek, családok kiválasztása;
-minden csőről származó magot megjelölt sorba vetünk;
-2-3 hely (1 izolált) és 2-3 ismétlés/hely;
-az izolált helyen a családokat anyaként vetjük, apa az összes
család tartalék magjának a keveréke;
-az izolált területen ismétlésenként 4-5 növényt elitezünk;
-ezek termését külön takarítjuk be;
-megállapítjuk a családonkénti átlagtermést;
-szelekció a családok között, szelekció a családon belül.
Előnyei:1 év, 1 ciklus; a genetikai változékonyság megőrzése; olcsó.
Hátrányai: izolált területet igényel; nincs apai kontroll.
Változatai: egyszerű; módosított; apai kontrollal módosított.

• Half-sib (féltestvér) szelekció:

1. év:
a) Nagy populációban önbeporzással izolálunk 100-500 növényt, az önbeporzott csöveket és
ugyanazon növényről származó maradék pollent azonos számmal nyilvántartjuk
b) A megjelölt növényekről származó maradék pollennel teszterkeresztezést végzünk.
2. év:
a) Az önbeporzott csövekről származó S1 családokat ismétléseskísérletbe vetjük.

40
 b) Az előállított teszterkeresztezéseket ismétléses kísérletbe vetjük.
c) Az S1 családoknak vagy az S1xT féltestvérek teljesítményének elbírálása, szelekció.
3. év: A kiválasztott S1 családoknak egymás közötti keresztezése, új rekombinációk előállítása.

• Full-sib (teljestestvér) szelekció:

1. év: S0×S0 full-sib párok előállítása;
2. év: utódbírálat teljesítmény-kísérletben;
3. év: a kiválasztott full-sib családok egymás közötti keresztezése (intermating)

• Beltenyésztett vonalak előállításának típusai:

1. Standard módszer, vagy direkt izolálási módszer
2. Pedigree módszer
3. Back-cross módszer
4. Single-seed, vagy single hill módszer
5. Gaméta szelekció
6. Monoploidok
-Homozigóta diploid: anyai, apai
-Indeterminate gametofiton
-Pollenkultúra
• Molekuláris és biotechnológiai módszerek
o transzgénikus növények előállítása
• Klasszikus nemesítési módszerek
o fajtakeresztezés
o egyszere, kétszeres, háromszoros keresztezés
o rezisztencia nemesítés
o hibrid nemesítés
o heterózis nemesítés

41
NAPRAFORGÓ

Nemesítési célok:

• Nagy termőképességű és olajtartalmú új hibridkombinációk létrehozása

• Fehérjetartalom mennyisége
• Adaptációs képesség, termésbiztonság
• A legfontosabb napraforgó betegségek (peronoszpóra, szklerotínia, phomopsis, alternária, stb.) elleni
rezisztencia fokozása
• Különböző szádor (Orobanche cumana) rasszoknak ellenálló hibridek nemesítése
• Magas olajsavtartalmú (high-oleic) és közepes olajsavtartalmú (mid-oléic) hibridek előállítása
• Új, korszerű, nagy teljesítményű/terméshozamú, jó betegség-rezisztenciával rendelkező étkezési
hibridek nemesítése

Alkalmazható nemesítési módszer(ek)

➢ Fajtanemesítés
- Tömegszelekció
- Családtenyésztés és egyedszelekció
- Rekurrens és reciprok rekurrens szelekció
➢ Hibrid nemesítés (heterózis nemesítés)
- Beltenyésztés és egyedszelekció
- Half-sib szelekció
- Full-sib szelekció
- Backcrossing
- Kombinációs nemesítés

REPCE

Nemesítési cél
a termés növelése napjainkban is, ennek érdekében a télállóságot, a rezisztenciát és a szárszilárdságot kell
növelni az új fajtákban. A nemesítők ugyanakkor törekednek az állomány együtt virágzására, és a mag
pergési hajlam csökkentésére is. Rendkívül nagy jelentősége van a beltartalmi értékeknek, többek között az
olajtartalomnak, az erukasav tartalomnak, és a repcedara glükozinolát tartalmának.

Nemesítési módszerek
❖ Fajtakeresztezés, ezzel a technikával cél a felhasznált fajták tulajdonságait fölülmúló újfajta
előállítása. Ez a legeredményesebb, és a legelterjedtebb nemesítési módszer.
❖ Fajkeresztezés, általában a káposztarepce és a réparepce keresztezésére használják, takarmánynövény
előállítása céljából.
❖ Mutációs nemesítés, a repce a mesterséges mutagénekkel szemben eléggé ellenálló, ezért ezt a
módszert csak kivételes esetekben alkalmazzák.
❖ Heterózis nemesítés, a repcenemesítésben új technikának számít. 1993-ban jelenik meg az első
lerontott vonalakkal előállított hibrid repcefajta, a japánretek hímsteril alakjának felhasználásával.
Nyugat-európai kísérletek szerint a beltenyésztett vonalakból nyert hibridek kombinálódó képessége
és produktivitása nagyobb volt, mint a fajtahibrideké.
❖ Biotechnológiai eljárások, ezzel az eljárással a repcébe atrazin rezisztens gént kívánnak bevinni. A
tulajdonság citoplazmás öröklés révén, szomatikus protoplaszt fúzióval vihető be a repcébe
42
17.A beltartalom javítására irányuló nemesítés. Célok, módszerek, eredmények
különböző növényfajok esetében. Paprika nemesítése. Burgonya nemesítése
Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság fejlődése gazdasági növényeink minőségével szemben egyre nagyobb
igényeket támaszt. Tágabb értelemben a beltartalmi tulajdonságokon /cukor-, olajtartalom, fehérje tartalom,
íz, főzhetőség stb./ kívül a piaci igény oldaláról az alakot, szint, betegségellenállóságot is a minőségi
tényezők közé soroljuk. Napjainkban a legtöbb növénynél felmerül valamely beltartalmi jelleg növelésének
vagy javításának szükségessége.

Bonyolult, piaci igények állandóan változnak. Értékesebb termékek előállítása több energiát követel.
Lehetőségek: természetes mutánsok keresése, keresztezés-rekombináció felhasználása, rokon vad ill.
egzotikus fajok nemesítési felhasználása, transzgénikus technológia.
1. Fehérjetartalom növelése:
• a termőképesség és a fehérjetartalom sokszor negatív korrelációban van egymással!
• Burr White szabadlevirágzású kukorica fajtában diszruptív szelekcióval 10 év alatt 10,9%-ról
14,26%-ra, 20 év alatt 26,6%-ra növelték
• kukoricában a lizin tartalmat az „opaque” és a „floury” gének bevitelével lehet növelni, de 10%-kal
kevesebbet teremnek, érzékenyek a csőpenészre.
• búzában a di és tetraploid változatok fehérjetartalma nagyobb
• búzában sikértartalom javítása

2. Zsírsavak mennyiségének és összetételének módosítása:

• ipari célú módosítás: olajsavtartalom növelése repcében, napraforgóban
• étkezési célra a többszörösen telítetlen zsírsavak (linolsav, linolénsav) növelése napraforgóban,
repcében
• erukasav (és glikozinolát) tartalom minimalizálása repcében
• sejtmembránok lipidösszetételének módosítása
• kukoricában a nagy csírára történő vizuális szelekcióval az olajtartalmat 4%-ról 10%-ra lehet
növelni

3. Szénhidrát anyagcsere módosítása

• keményítő tartalom növelése burgonyagumóban, gabonafélék magjában
• keményítő összetétel módosítása: amilóz-amilopektin arány. Waxy mutánsok kukoricában: 100%
amilopektin
• csemege kukoricában a cukortartalmat 5%-ról 30%-ra növelték

43
A különböző minőségi értékelések közül egy néhány olyan, amely standard eljárásnak számít, az új fajták
kibocsátása előtt, ezek a következők:
• A búza őrölhetősége és süthetősége
• Az árpa malátázása
• A szója olaj- és fehérjetartalma
• A len olajtartalma és jódszáma
• A cukorrépa cukortartalma
• A kukorica fehérjetartalma, vagy aminosav összetétele
• A somkóró kumarin tartalma
• A szudáni fű ciánsav tartalma
• A dohány nikotin és cukortartalma

Minőségi szempontból fontos tulajdonságok kialakítása

A beltartalomra történő nemesítés klasszikus példája a cukorrépa. A vadrépa (Beta martima) cukortartalma
alig 6% volt, ez a többszörösére emelkedett. A kiválogatás először alak szerint történt. Jelenleg 20-25%
között van a répa cukortartalma. A búzalisztek minőségét, sütőipari értékét, a sikérképző fehérjék
mennyisége határozza meg. A 25%-nál kevesebb sikért tartalmazó lisztből nem lehet jó minőségű kenyeret
sütni. A nagyobb sikér mennyiség csak akkor jelent jobb minőséget, ha a sikér alaktartó képessége
terülékenysége is kifogástalan.
Genetikailag módosított magas lizin tartalmú kukorica
Takarmányozási szempontból legfontosabb cél a fehérje tartalom növelése és az aminosav összetétel javítása.
Ezeket, a célokat szolgálja a nagy lizintartalmú hibridek előállítása.
Alkaloida tartalom
Egyes szőlő és gyümölcsfajoknál a cukorszint emelése mellett a savtartalmat kell csökkenteni. Csípmentes
paprikánál a kapszicin, dohánynál a nikotin, uborkánál, somkóró valamint csillagfürt takarmánynövénynél a
keserű ízt eredményező kumarin és lupinin alkaloidák mennyiségét. Lucernánál a szaponin tartalmat kell
csökkenteni, mely a növekedést gátolja. Gyógynövények esetén épp a keserű anyagok, különféle alkaloidák
növelése a fő nemesítési célkitűzés a beltartalom növelésében.

A gazdasági növényeink közül a búza minőségjavítása is előtérbe került, mint fontos nemesítési feladat. A
búzalisztek minőségét, sütőipari értékét, a sikérképző fehérjék mennyisége határozza meg. A fehérjék közül a
gliadin és glutamin /legkedvezőbb 75-25 arány/ lipoidok, foszfotidok, valamint kis mennyiségben, vízben
oldható fehérjék alkotják a sikért. A 25%-nál kevesebb sikért tartalmazó lisztből nem lehet jó minőségű
kenyeret sütni. A nagyobb sikér mennyiség csak akkor jelent jobb minőséget, ha a sikér alaktartó képessége
terülékenysége is kifogástalan. Jelentős feladat a búza lizin tartalmának növelése. A lizin hiánya idegi
károsodást okoz.

Paprika nemesítése

Fűszerpaprika nemesítésének története

 A paprika termesztésével együtt megkezdődött a felhasználási célnak megfelelő szelekció
 1917 – Kalocsán megkezdődik a fűszerpaprika intézményesült nemesítése, először a világon
 1928 – Vitéz Horváth Ferenc csípősségmentes fűszerpaprika
 1960-as évektől keresztezéses nemesítés
A paprika mintegy 200 fajjal is meglehetősen gazdag alakkörrel rendelkezik. Mivel melegigényes növény,
ezért öntözéses módon lehet sikeresen termeszteni. Ezért a nemesítők azokat a típusokat kezdték el
kiválogatni, amelyek egyrészt kislevelűek (víztakarékos), valamint a károsodás elkerülése miatt a termést
magasan hordozó alacsony fajtákat. Ezzel párhuzamosan törekedtek arra, hogy az egyre jobban terjedő vírus-
44
és gombabetegségeknek ellenálló törzseket használjanak. A konzervipari felhasználásra pedig azok a fajták
voltak alkalmasak, melyek felülete sima, megfelelően csípős vagy csípősmentes, szárazanyag- és C-vitamin
tartalma viszont minél nagyobb legyen. A szelekciós nemesítési módszerek használata nem hozott átütő
sikert, így áttértek a keresztezéses eljárásokra. Ez viszont ugrásszerű változást hozott.
Nemesítési célok
• Feldolgozói és termelői igények kielégítése
– Magas hozam
– Beltartalmi tulajdonságok (csípősség, szárazanyag tartalom, festék)
– Betegségellenállóság
De igazából a nemesítési célok eltérők a fűszer- és az étkezési paprika esetében.
Fűszerpaprika nemesítési céljai Étkezési paprika nemesítési céljai
➢ nagyobb vagy kisebb kapszaicin tartalom ➢ tetszetős bogyóalak
➢ bőséges paprikafesték (kapszanthin) ➢ húsos, ízletes terméshéj
➢ nagy C-vitamin tartalom ➢ kevesebb kapszaicin tartalom
➢ mérsékelt cukortartalom ➢ bőséges C-vitamin tartalom
➢ egyenletes érés ➢ jó szállíthatóság és eltarthatóság
➢ erős kocsányról lecsüngő termés ➢ élénk termésszín
➢ termésalapra jól rásimult csésze ➢ inkább felálló jelleg
➢ nagyobb cukortartalom

Nemesítési módszerek
Szelekciós módszerek
• Egyedszelekció
• Rekurrens szelekció
Klasszikus nemesítési módszerek
• Kombinációs (keresztezéses) nemesítés
• Heterózisnemesítés
• Visszakeresztezés (back-cross)
• Rezisztencia-nemesítés
• Mutációs nemesítés
• Vegetatív hibridizáció
• Double Haploid technikák
• MAS

Burgonya nemesítése

Nemesítési célok

Napjainkban a Pannon Egyetem keszthelyi Burgonyakutatási Központjában folyik a legeredményesebb

nemesítői munka. A Központ jelenleg az ország egyetlen burgonyakutatásra szakosodott intézete. Fő
feladata olyan fajták kinemesítése, melyek a magyarországi ökológiai körülmények között is sikeresen
termeszthetők. Olyan fajtáké, melyek termőképessége és minőse a burgonyát károsító főbb kórokozókkal
szembeni rezisztenciájuk révén, a több éven át tartó szántóföldi szaporítás alatt sem csökken, ezáltal
gazdaságosan termeszthetők. A fajták mindegyike magas termőképességű, kiváló asztali minőségű
étkezési burgonya, melyek a Somogyi sárga kifli kivételével, extrém rezisztenciával (immunitással)
rendelkeznek a legnagyobb kárt okozó burgyona Y (PVY), és a PVA, PVX vírusok fertőzésével szemben.
A burgonya levélsodródás vírussal (PLRV) szembeni szántóföldi rezisztenciájuk, hasonlóan a
45
 varasodással szembeni ellenállósághoz, ugyancsak magas. A 13 fajta közül 9 fonálféreg és burgonyarák, 2
pedig emellett burgonyavész (fitofória) rezisztens is.
Tehát a nemesítési cél a minőségi követelményeknek megfelelő, nagytermőképességű, biztonságosan
termő burgonyafajták előállítása. Nagyon fontos a kórokozókkal, főleg a vírusokkal szembeni
ellenállóságra való nemesítés, mert a termés biztonságát elsősorban a rezisztencia határozza meg. Ezért
burgonya nemesítésünk legfontosabb iránya a rezisztens - a leromlással szemben ellenálló -
burgonyafajták előállítása.
Továbbá még az étkezési burgonyára vonatkozó fontosabb követelmények: megfelelő gumónagyság
(minimum 3,5-4 cm-es keresztátmérő); ép, egészséges, fajtaazonos gumó; jó főzhetőség; megfelelő íz;
átlagos (14-18%) keményítőtartalom; főzés után ne legyen hajlamos szürkülésre és főzéskor ne essen szét.
Fontos kívánalom még az átlagnál nagyobb fehérjetartalom, kiegyenlített gumónagyság, egyenletes
gumófelszín - a szemek sekélyen helyezkedjenek el - és vékony héj. Az utóbbiakra főleg a gépi tisztítás
miatt van szükség.
A kezdetektől fontos célkitűzés, hogy olyan burgonyák szülessenek, amelyek gazdaságosan termelhetők
és visszavetés után sem romlanak le. Egy-egy új fajta kinemesítése igen összetett munka, melynek
időigénye a 10-11 évet is elérheti. Jelenleg 13 extra minőségű, asztali, saláta és chips fajtákkal vagyunk
jelen a piacon, amelyek minden szempontból versenyképesek. Ezek a burgonyák a keszthelyi nemesítők
kezei között születtek meg, az egyetem égisze alatt, itt a Balaton partján.
Termőképesség, piacosság, betegségrezisztencia, tárolhatóság, gumóméret; forma, étkezési minőség,
kedvező beltartalom, főzési; konyhatechnikai tulajdonságok, Gumó mechanikai sérülésekkel szembeni
ellenállóság.

Nemesítési módszerek
Szelekciós módszerek
• Egyedszelekció
• Klónszelekció
• Generatív származékok szelekciója
Klasszikus nemesítési módszerek
• Kombinációs (keresztezéses) nemesítés
• Konvergens keresztezés
• Visszakeresztezés (back-cross)
• Rezisztencia-nemesítés
• Mutációs nemesítés
• Vegetatív hibridizáció
• Beltenyésztés

46
18.A rezisztencia fogalma. Javítására irányuló nemesítés módszerei, eredményei
különböző növényfajok esetében. Paprika, búza, burgonya
Rezisztencia: Természetben előforduló növények ellenállósága hosszú időn keresztül a természetes
kiválogatódás során jött létre. A rezisztencia az élő szervezetek azon képessége, melynek segítségével
ellenáll a külső, ártó behatásokkal szemben. Rezisztencián nemcsak a kórokozókkal szembeni úgynevezett
patológiai rezisztenciát, hanem a rovarokkal szembeni ellenállóságot és a klimatikus un. ökológiai
rezisztenciát (szárazságtűrés, télállóság, állóképesség stb.) is értjük.

A rezisztenciára nemesítés fő irányai

A rezisztencia formáit a növényben meglévő természetes ellenálló képesség szerint csoportosíthatjuk
aszerint, hogy a rezisztencia a kórokozó megtelepedése vagy a betegség kialakulása ellen hat (Gáborjányi és
Tóbiás, 1984). Az így kialakított ellenálló képesség lehet nem specifikus (horizontális), ami egy adott
kórokozó minden törzse ellen védettséget ad, és lehet törzsspecifikus (vertikális), ahol az ellenálló képesség a
kórokozó egy-egy törzsével szemben eredményes. A genetikailag ellenőrzött vírusrezisztencia két csoportba
osztható: 1. a monogének vagy poligének által szabályozott kvalitatív lokalizált rezisztencia, és 2. a többnyire
poligének által szabályozott kvantitatív, nem lokalizálódó rezisztencia (Fraser, 1986; Spaar et al., 1992).
Fertőzéssel szembeni ellenálló képesség
A fertőzéssel szembeni ellenállóság kialakításának célja a kórokozó távol tartása az egyébként fogékony
növénytől. A növény fertőzés előtti tulajdonságán (axenia) alapul: vastag kutikula, szőrözöttség stb. (ezek
meggátolják a fertőzést és a vektorok tevékenységét). Ez a képesség ugyan nem nyújt tartós védelmet, de
gyakran az ún. „szabadföldi ellenállóságot” eredményezi. Többnyire vad fajokkal való keresztezés útján
alakítható ki. Jelentősége alárendelt.
Túlérzékenységre (hiperszenzitivitásra) irányuló nemesítés
Mint ismert, a növények egy része a fertőzéssel szemben túlérzékeny, azaz hiperszenzitív. A fertőzést követő
túlérzékenységi reakció (HR) nyomán gyors lokális nekrózis fejlődik ki, ami az esetek nagyobb részében a
biotróf kórokozó lokalizálását is eredményezi. A HR-t a fertőzött levelek szeneszcenciája követheti, és a
leválasztó szövetréteggel rendelkező növényfajoknál a levelek lehullanak (amputációs rezisztencia). Mindez
azt jelenti, hogy a HR-rel rendelkező növények nem fertőzött részei egészségesek maradnak (sőt, bizonyos
mértékben egy újabb fertőzés elleni indukált szisztemikus rezisztenciára tesznek szert). A hiperszenzitivitásra
irányuló nemesítés igen elterjedt, általában egy gén által szabályozott. Eredményessége nagyrészt a
környezeti tényezőktől befolyásolt, és új, a rezisztenciát áttörő patotípusok, vírustörzsek kialakulását
eredményezi. Ismert a szisztemikus nekrózisképzés is (Foxe, 1992). Ebben az esetben a fertőzött növény
elpusztul.
A betegséggel szembeni ellenálló képesség kialakítása
Szintén örökletes tulajdonságon alapul. Kialakítása szempontjából a vírus replikációja és növényen belüli
elterjedése, azaz transzlokációja a döntő tényező, ezekre összpontosul a nemesítés fő iránya. Célja a teljes és
tartós ellenálló képesség (extrém rezisztencia vagy immunitás) kialakítása minden ismert törzs fertőzésével
szemben. Az öröklődés általában egy (vagy kevés) gén jelenlétén alapul.
Toleranciára nemesítés
A legtöbbször, kultúrnövényekhez közel álló vad fajokból származó rezisztenciát biztosító gének hiányában,
meg kell elégedni a toleranciával. A toleráns fajok ugyanarra a fertőzésre gyengébb tünetekkel vagy kisebb
termésveszteséggel válaszolnak, tehát hasznos tulajdonságok hordozói. Ugyanakkor a kórokozó a toleráns
növényben is replikálódik, ezért másodlagos fertőzési forrást jelent.

47
19.A növénynemesítés és vetőmagtermesztés kapcsolata. Vetőmagvizsgálati módszerek.
Növényfajták állami elismerése. Növényfajták DUS-vizsgálata. Fajtaoltalom.
A növénynemesítés és vetőmagtermesztés kapcsolata
A növénynemesítés feladatai
• Fajta előállítás
• Fajtafenntartás
• Vetőmag előállítás: Nemesítői és állami érdek a fajta elszaporítása, vetőmagtermesztése. A
vetőmag szaporítás a fajtafenntartó nemesítés folytatása.
• Fajtajavító nemesítés
• Honosítás

Vetőmagvizsgálati módszerek:
• Tisztaságvizsgálat
A tisztaságvizsgálat célja a vizsgált minta alkotórészeinek vizsgálata morfológiai bélyegek alapján
vizuálisan, esetleg fizikai eszközök segítségével (mint pl. rosták, fújógépek stb.) és ezen alkotórészek
tömegszázalékban kifejezett arányának megállapítása.
A vizsgálat során a mintát három alkotó csoportba kell osztani, amelyek a tiszta anyag, az idegenmag
és a hulladék. A tisztaságvizsgálati mintának legalább 2500 magot kell tartalmaznia, de tömegük max.
1000 g lehet. A tisztaságvizsgálat eredményét tömegszázalékban kell megadni.
• Idegenmag-tartalom
A vizsgálat célja az idegen magok számának meghatározása vagy összességében, vagy egyes
magcsoportra, vagy csak egy adott fajra korlátozva. A vizsgálatot a tisztaságvizsgálati minta
ötszöröséből végzik. Az eredményeket db/kg vagy db/mintára vonatkoztatják.
A tisztaság és idegenmagtartalom vizsgálatához kapcsolódó egyéb vizsgálatok lehetnek ezermagtömeg,
magdarabszám, csíraszám, osztályozottság vizsgálata, ezekről a szabvány részletesen rendelkezik.

Növényfajták állami elismerése

A fajta bejelentése, fajta elfogadása, fajtavizsgálat és fajtakísérlet módszerei
1996. évi CXXXI tv.: A növényfajták állami elismeréséről, valamint a vetőmagvak és a vegetatív
szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról (ábra). A törvényértelmében a Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) irányítja a növényfajták elismerésével a vetőmag és szaporítóanyag
előállításával, minősítésével és forgalmazásával kapcsolatos tevékenységet. Dönt a növényfajták
elismeréséről, meghosszabbításáról, illetve a
Nemzeti fajtajegyzékből való törlésről.
Engedélyezi az állami elismerésre bejelentett
növényfajták ideiglenes szaporítását. Az
MgSzH Központ elvégzi az állami
elismerésre, illetve szabadalmi oltalomra
bejelentett növényfajták kísérleti vizsgálatát
(gazdasági értékvizsgálat, DUS).
Előterjesztést készít az Országos
Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács
(OMFT) részére a növényfajták állami
elismerésére, meghosszabbítására,
visszavonására. Vezeti és közzéteszi a
Nemzeti Fajtajegyzéket és az Ideiglenes
szaporításra engedélyezett fajták jegyzékét.

48
A növényfajták engedélyezése, elfogadása
Az állami elismerés összességében a fajta termesztőinek, illetve az előállított termények, termékek
felhasználóinak érdekeit szolgálja azáltal, hogy a hazai termesztésre alkalmas, kiegyenlített állományú fajtát
állandó minőségben garantálja.
A vonatkozó jogszabályok előírásai szerint Magyarországon egy fajta akkor kaphat állami elismerést és
vehető fel a nemzeti fajtajegyzékre, ha:
➢ Megkülönböztethető (Distinct): Egy fajta akkor tekinthető megkülönböztethetőnek, ha a bejelentés
időpontjában ismert fajtától kellő mértékű eltérést mutat, s ha a különbség legalább egy vizsgálati
helyen megállapításra került, világos és következetes.
➢ Egynemű (Uniform): Egy fajta akkor tekinthető egyöntetűnek, ha lehetővé teszi a pontos leírást, a
megkülönböztethetőség megállapítását és biztosítja a fajta állandóságát.
➢ Állandó (Stable): Egy fajta akkor tekinthető állandónak, ha lényeges tulajdonságai tekintetében az
ismételt szaporítások után, vagy minden egyes ciklus végén megegyezik az eredeti fajtaleírásban
foglaltakkal.
➢ Megfelelő gazdasági értéke van (a jogszabályban meghatározott fajok fajtái esetén): A gazdasági
érték vizsgálatát csak a szántóföldi fajok és a szőlő fajtáinál kell elvégezni.
➢ Bejegyezhető fajtanévvel rendelkezik: Bejegyezhető az a fajtanév, amely lehetővé teszi a fajta
kétséget kizáró azonosítását és megfelel a vonatkozó külön előírásoknak.
Minden évben egy alkalommal az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (továbbiakban OMMI)
kiadványban teszi közzé a kiadás időpontjában államilag elismert fajták jegyzékét. Ez a nemzeti
fajtajegyzék. A szántóföldi, a zöldség, a gyümölcs, a szőlő, a dísznövény és az erdészeti fajok fajtáit külön
fajtajegyzék tartalmazza.
A fajtanév mellett a kiadványokban megtalálható az elismerés éve, a bejelentő (és ha van a képviselő),
valamint a fajtafenntartó neve és címe.

Elismerés jogi szabályozása

A növényfajták kereskedelmi forgalmazását Magyarországon a növényfajták állami elismeréséről, valamint
a szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról szóló 2003. évi LII. törvény és a végrehajtására kiadott
FVM rendeletek szabályozzák. A növényfajták állami elismerését és a vetőmagvak, valamint a vegetatív
szaporítóanyagok kereskedelmi forgalmazását Magyarországon 1996 óta szabályozzák törvényi szinten, s
ettől az időtől kezdve az állami elismerést és a vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok kereskedelmi
forgalmazását egy jogszabály tartalmazza.
A törvény és a végrehajtására kiadott fajtaelismerési rendelet a szántóföldi növényekre vonatkozóan az EU
2002/53/EC tanácsi irányelve alapján készült.
Az állami elismerési kötelezettség a szántóföldi növények 82 fajára terjed ki, amelyek jegyzékét a
Fajtaelismerésről szóló rendelet melléklete tartalmazza. Minden más faj esetén az állami elismerésre
fakultatív módon van lehetőség.
Magyarországon állami elismerésre a fajtát a nemesítője, vagy ha már oltalmazott a fajta vagy erre a célra
bejelentették, a fajta oltalmasa, illetve ha a fajta nem oltalmazott, a fajta fenntartója jelentheti be
közvetlenül vagy képviselő útján.
A magyar nemzeti fajtajegyzékre és ezáltal az EU közös fajtajegyzékre a szántóföldi növényfajtákat az
alábbi feltételek alapján lehet felvenni:
• eredményes DUS-vizsgálat,
• eredményes gazdasági értékvizsgálat (kivéve a nem takarmányozási célú fűfajták és a
hibridkomponensek),
• megfelelő fajtanév,
• megfelelő fajtafenntartás.

49
Az állami elismerésről az elsőfokú határozatot a Fajtaminősítő Bizottság állásfoglalása alapján az OMMI
adja ki. Az elsőfokú határozat ellen a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM) lehet
fellebbezni.
A növényfajták állami elismerése meghatározott időszakra vonatkozik, amely a szántóföldi növényeknél a
megadástól számított 10. év végéig tart. Ez az időtartam a bejelentő kérelmére az állami elismerés
feltételeinek megléte esetén többször is meghosszabbítható.
A törvény megszüntette, hogy a korábbi előírásoknak megfelelően a bejelentő az állami elismeréssel együtt
kizárólagos fajtahasználati jogot is kapjon. Ezt a jogot csak fajtaoltalommal lehet megszerezni. Lehetőség
nyílik viszont arra, hogy az előírt vizsgálatok elvégzése után az OMMI a fajtaoltalom alatt nem álló fajta
fenntartására újabb fenntartókat jegyezzen be.

A növényfajták DUS vizsgálata

A növényfajták DUS-vizsgálata a kitermesztési kísérletekben történő és laboratóriumi vizsgálatokkal
alátámasztott megkülönböztethetőség, egyöntetűség és állandóság megállapítását, valamint a fajtaleírás
elkészítését jelenti. A vizsgálatok elvégzésének legfontosabb feltétele a tulajdonságtáblázat. Ez a táblázat
foglalja össze azon tulajdonságokat, amelyek fontosak az egyik fajtának a másiktól való
megkülönböztetéséhez, továbbá az egyöntetűség és állandóság vizsgálatához. Ezek elsősorban morfológiai
és fenológiai tulajdonságok, amelyek függetlenek a fajta gazdasági értékétől, és amelyeknek pontosan
felismerhetőnek és leírhatónak kell lenniük.
A tulajdonságokat az UPOV TG/1/3 irányelve a következők szerint csoportosítja:
➢ Minőségi tulajdonságok:. A fokozatok száma korlátozás nélküli (pl. a virágszín), az egyes
növényeken vagy a növények összességén vizuális megfigyeléssel (bonitálással) állapíthatók meg.
Ezeket a tulajdonságokat gyakran csak egy gén határozza meg
➢ Mennyiségi tulajdonságok azok amelyek kifejeződései egydimenziós lineáris skálán mérhetőek és
folyamatos eloszlást mutatnak.
➢ Minőségiként kezelt mennyiségi tulajdonságok: esetén a kifejeződés legalább részben folytonos,
azonban egynél több dimenzióban változik (pl. a mag alakja).
➢ Speciális tulajdonságok:
• kórokozókkal és kártevőkkel, valamint gyomirtó szerekkel szembeni rezisztencia
• beltartalmi tulajdonságok
• biokémiai és molekuláris tulajdonságok
• kombinált tulajdonságok
A szántföldi növények DUS-vizsgálatát általában 2 kísérleti helyen végzik. Az öntermékenyülő növények
esetében az elvetett növényeket két ismétlésre osztják el, míg az idegentermékenyülő növények 3–6
ismétlésben találhatók, ahol a parcellák véletlen blokkelrendezésben helyezkednek el.

Fajtaoltalom:
Célja: A oltalmi rendszer alapvető közgazdasági rendeltetése, hogy biztosítsa a kutatási és fejlesztési
ráfordítások megtérülését azáltal, hogy az oltalommal járó kizárólagosság időleges piaci monopolhelyzetet
teremt az oltalmas számára profit elérésére.
Feltételei:
• megkülönböztethetőség (Distinctness)
• egyöntetűség (Uniformity)
• állandóság (Stability)
• újdonság
• regisztrálható fajtanév
A fajtaoltalom feltételeit az 1991. évi UPOV Egyezmény tartalmazza. Magyarországon a növényfajták
oltalmazását a Magyar Szabadalmi Hivatal végzi.

50