Professional Documents
Culture Documents
KosztolanyiD Motorcsonak
KosztolanyiD Motorcsonak
Motorcsónak
N incs a földön egészen boldog ember. Nincs, és nem is lehet. De igenis van, és
lehet is. Például én magam is ismerek valakit - igaz, hogy csak egyetlenegy
embert -, aki egészen boldog, talán a föld legboldogabb embere.
Berci az, Weigl Berci.
Weigl Berci a mosónénk egyetlen fia.
Úgyszólván szemem láttára cseperedett föl. Kis kölyök kora óta eljött hozzánk
esténként, amikor az anyja nálunk mosott. Sápadt, jelentéktelen fiúcska volt, mindig
szótalan, mint akinek valami titka van, de nem beszélne róla a világ minden
kincséért sem.
Ímmel-ámmal tanult, a gimnáziumban úgy csúszott egyik osztályból a másikba,
hogy észre se vették. Alighogy a nyolcadikba került, berántották katonának, vitték a
tűzvonalba.
A háborúban nem sebesült meg, nem esett fogságba, nem is tüntette ki magát,
hanem épen és szépen hazajött a leszerelés első napján.
Mindjárt meg is nősült. Elvett - nem tudni, miért és hogyan - egy se-hal se-hús
kézápoló kisasszonyt.
Ez egyre-másra hozta a világra a gyermekeket, minden évben egyet-egyet. Berci
még a huszonötödik életévét se töltötte be, s bárki nyugodtan valami
vékonydongájú, savószín kamasznak nézhette, amikor ő már háromgyermekes
családapa volt. Beesett vállal, kissé púposan ténfergett a körutakon. Ki sejthetett
róla ilyesmit?
Szerencséjére csípett magának egy állást. Segédkönyvelő lett valami
szalámigyárban. Buzgó hivatalnok volt, lelkiismeretes, pontos. A gyárban nem
túlságosan szerették, de nem is gyűlölték túlságosan. Ennek következtében nem
tették B-listára, nem is emeltek neki, soha. Reggeltől estig olyan fizetésért robotolt,
melyet leírni is veszedelmes, mert néhány munkaadó még vérszemet kaphatna tőle.
Együtt lakott a feleségével, négy gyermekével - a következő évben tudniillik
három fia mellé egy kislánya is született -, az anyjával, a napával meg a feleségének
egy idősebb férfirokonával, egy hallgatag erdélyi menekülttel, kétszoba-konyhás
budai lakásában. Ha számba vesszük, hogy összesen kilencen voltak, akkor a két
szobát nemigen lehetett sokallni.
Állandó volt itt a gyermeksírás, a gyermekbetegség. A kézápoló kisasszony már
régen nem a körmöket ápolta, hanem a köhögős csecsemőket.
Hogy a mosónő támogatta-e fiát vagy a fia a mosónőt, az olyan rejtély, melyet
nem az én feladatom eldönteni. Weigl néni, aki mindig dicsérte Bercit, lassanként
panaszkodni kezdett rá.
- Nem rossz fiú az, kérem - igazán nem lehet mondani, nem iszik az, nem
kártyázik, nem dohányzik, ha hazajön a hivatalból, folyton otthon ül, minden a
családja, de - tetszik tudni - egy kissé leleményesebb lehetne. Olyan teddide-
teddoda ember, olyan tutyi-mutyi ember. Mindenki elébe vág, még a fiatalabbak is.
Aztán újabban van egy bolondériája. Tessék elképzelni, a fejébe vette, hogy szerez
magának egy motorcsónakot.
- Kicsoda? - kérdeztem.
- Hát a Berci.
- Berci? Minek neki a motorcsónak?
- Én is mindig azt kérdeztem tőle. Mondd, minek neked a motorcsónak? Mi a
fenének neked az a megveszekedett motorcsónak? Éppen ilyen szegény prolinépnek
való, mint mi. De ő éjjel-nappal azon spekulál, hogy neki motorcsónak kellene,
motorcsónak. Ebben a nyomorúságos világban, kérném. Már mindenféle könyveket
is hozatott. Azokat bújja. Az egész házat megbolondítja azzal az istenverte
motorcsónakkal. Nagyságos úr, beszéljen vele.
Őszintén szólva, az én oldalamat is furdalni kezdte már a motorcsónak.
Bercit - amint említettem - régóta ismertem, tegeztem is, de nemigen tudtam,
hogy mi lakozik benne. Beszélni is alig beszéltem vele. Voltaképp még a hangját se
hallottam.
Időnként át szoktam vinni neki a kisfiam viseltes cipőit, kinőtt nadrágjait,
ingecskéit. Egy este, kilenc után, ezen az ürügyön nyitottam be hozzájuk.
A család együtt ült, egy ernyőtlen villanykörte rikító fényében: Weigl néni,
aztán Berci napa, egy tekintélyes, kövér asszonyság, akinek álláról, orráról
különböző barna, szürke, fekete szemölcsök lógtak, aztán a felesége, aki varrogatott,
aztán a hallgatag erdélyi menekült.
A gyermekek már mind aludtak. A kisleány a bölcsőben, a fiúk ketten az
ágyban, átölelkezve, a legnagyobb fiú egy fiókban.
Berci cigarettákat töltött. Előtte az asztalon, újságpapírban vagy ezer,
aranyhüvelyes cigaretta hevert. Ezeket napközben a hallgatag erdélyi menekült
árusította, házról házra járva. Így tettek szert némi mellékjövedelemre.