MARGARET BARKER

A JÓLELKŰ BAJKEVERŐ

Amikor Penny nővér megtudja, hogy a turistákat

ellátó nemzetközi klinikahálózat vezetője épp dr. Clive
Hamilton, már késő: aláírta a három hónapos
szerződést, és ápolónő lesz a szervezet egyik egyiptomi
kórházában. Hamilton doktor volt az első férfi Penny
életében, de egyetlen szerelmes éjszakájuk után az
orvost messzire szólította munkája. Búcsúzáskor
fogadkozott, hogy jelentkezik majd, a lány azonban öt
évig hiába várt erre...
 1. FEJEZET

Penny az égiekhez fohászkodott: bárcsak ne Clive Hamilton lenne az!

Hogy dolgozzon együtt három hónapon keresztül azzal a gőgös,
felfuvalkodott, érzéketlen alakkal, azzal a férfiúba oltott szörnyeteggel? És
milyen kínos helyzetbe kerül, ha a másiknak eszébe jut utolsó
találkozásuk... Kinézett a zötyögő taxi ablakán, amint az a Nílus mentén
húzódó széles parti úton haladt végig. A taxis éppen félrerántotta a
kormányt, hogy kikerüljön egy lovas kocsit.
Szinte hihetetlen módon keveredik itt az ódon az újjal, gondolta Penny.
Ősrégi szekerek, a bakon sötét bőrű kocsisok hosszú ostorral a kezükben,
valamint a legújabb típusú gépkocsik és öreg teherautók tülekednek az
úttesten.
A taxi, amellyel a Vörös-tenger partján fekvő Gurdaka repülőteréről a
négyórás sivatagi utat megtette, ugyancsak az öreg autók közé tartozott.
Penny hátradőlt a kocsiban, és a Nílus nyugati partján sorakozó pálmafák
mögött lebukó napot nézte. Narancsszínben csillámlott a hatalmas folyó
vize, s a meleg, idegnyugtató fény úgy ölelte át, mintha valamely
óegyiptomi isten akarná megjutalmazni a kimerítő út végén.
Londonban a repülőtéren még borzongott a szeptemberi kora reggeli
órában, most pedig itt élvezi ezt a csodálatos naplementét. Mozdulni is
alig bírt a fáradtságtól, de e pompás színjátéktól erőre kapott. Ám az a
lehetőség, hogy talán éppen annak a nagyképű Clive Hamiltonnak a keze
alá kerül, aki öt évvel ezelőtt az orránál fogva vezette, fölöttébb
nyugtalanította.
Az mégsem lehet, hogy ugyanarról a férfiról legyen szó, mondogatta
magában. Mert az a bizonyos Clive Hamilton, akit ismert, annak idején
Nyugat-Afrikába ment, s ő azóta sem hallott róla.
Elővette a tájékoztatót, amelyet még Londonban kapott az ápolónőket
közvetítő ügynökség képviselőnőjétől. Mintha áramütés érte volna, amikor
az ICMWT, a turistákat ellátó nemzetközi klinikahálózat főorvosának nevét
megpillantotta. Az egész repülőút alatt azt hajtogatta magában, hogy egy
Vörös-tenger parti kis klinikán dolgozik majd, s hogy ott aligha találkozik
azzal a férfival, akinek semmi áron sem akart az útjába kerülni. Ez az
ember túlságosan is sokra tartja magát ahhoz, hogy egy efféle
jelentéktelen kis klinikát tüntessen ki a jelenlétével.
A Vörös-tenger partjára érve egy egyiptomi ápolónő közölte vele, hogy a
főnökség másként döntött, s így kénytelen lesz megtenni a hosszú utat
Luxorig, a központi klinikáig. Penny szíve elszorult a hír hallatán.
- Clive Hamilton keze alatt dolgozom majd? - kérdezte.
- Igen. Ismeri talán?
- Nem vagyok biztos benne. Hogy néz ki ez a Hamilton doktor?
- Engem hiába kérdez, nővérke, még nem találkoztam vele, nemrég
léptem a szervezet szolgálatába. Csak annyit tudok, hogy dr. Hamilton az
ICMWT nagyfőnöke, és hogy a neve ott áll minden tájékoztatón. Jelentős
személyiség.
- Hány éves?
Az egyiptomi ápolónő csak a vállát vonogatta.
- Meglehetősen idős, legalábbis azt hiszem.
 Penny megkönnyebbülve szállt be a várakozó taxiba, amely aztán
Luxorba vitte. De bármilyen lélegzetelállítóan szép volt is a sivatagi út,
melyet a tevék és lovak kitaposta homokösvény irányát követve nemrég
építettek ki, csak nem tudott szabadulni valami rossz előérzettől.
A taxis a hatalmas, fényűző Nílus Szálló félkör alakú feljárójára
kormányozta a kocsit. Megállt a főbejárat előtt, aztán kipattant a taxiból,
és az előcsarnokba vitte a csomagokat. Pennynek fogalma sem volt,
mennyi borravalót illik itt adni, hiszen azt sem tudta még, mit ér az
egyiptomi font.
Amint az előcsarnokba lépett, üdvözlésére rázendített egy kis zenekar.
Penny egyszeriben úgy érezte, mintha az Ezeregyéjszaka mesés világába
került volna. Egy bankjegyet vett elő táskájából, és a dobnál ülő férfi
markába nyomta, aki nyilvánvalóan a zenekar vezetője volt. A férfi
elfogadta a pénzt, fejet hajtott, és széles mosollyal az arcán ismételgette:
- Sukran, madame, sukran!
Ami azt jelenti, hogy „köszönöm", s ennyit már Penny is tudott, mert a
repülőgépen megtanult néhány szót. Ennél többre nem nagyon futotta
arab tudásából. Csak abban bízott, hogy a betegei beszélnek majd egy
keveset angolul.
A szálló előcsarnokában nagy volt a nyüzsgés Itt is, mint Anglia minden
nagy szállodájában, japán, angol, német szavak röpködtek, és csak a
hatalmas mennyezeti ventilátorok és az ajtó mellé meg a beugrókba
állított magas pálmák emlékeztették arra, hogy ez mégiscsak Egyiptom.
A taxis a recepciós pult elé rakta Penny csomagjait, és türelmesen várt
a borravalóra. A lány tisztában volt vele, hogy Egyiptomban igen
alacsonyak a fizetések, és így a „baksis" életbevágó. Adott hát a férfinak
pár bankjegyet, az pedig színes öltözéke egyik redőjébe dugta a pénzt,
majd egy sarokülőke felé mutatott.
- Ott a doktor. Ne tessék megvárakoztatni!
Hangja fontoskodónak tűnt. Penny a jelzett irányba nézett, de nem
látott ismerős arcot. Felbátorodott.
- Kérem, vezessen oda hozzá, mert nem ismerem!
A taxis az egyik alacsony asztalkához kormányozta, ahol sötétszürke
öltönyös egyiptomi férfi üldögélt és gyümölcslét iszogatott.
- Ö a doktor.
Penny fellélegzett. A férfi felállt, és kinyújtotta a kezét.
- Maga bizonyára Penny Byme nővér. Nagyon vártuk már.
- Akkor maga alighanem Hamilton doktor - mondta megkönnyebbülten
Penny, és megrázta a férfi kezét.
- Nem. Az én nevem dr. Ahmed Fakry, s az itteni klinika vezetője
vagyok. Dr. Hamilton a főnökünk, az egész gyógyintézeti szervezetünknek
a feje. De magának szerencséje van, mert pár hétig most nálunk lesz.
Ahá, épp erre tart!
Pennynek megroggyant a lába, összerándult a gyomra. Hangja elakadt,
amikor a közeledő férfi felé fordult. Nem nézett a szemébe.
- Jó napot, Hamilton doktor!
A férfi azt a fáradságot sem vette, hogy kezet adjon. Egy karosszékbe
rogyott, és odabiccentett.
- Jó estét, nővér! Egy órával korábbra vártuk.
 Nagyon is jól emlékezett Penny erre a lágy, csábító férfihangra. Hány
meg hány éjszakán riadt fel rá! Most azonban ez a hang hűvösen és
tárgyilagosan csengett.
- Késett a gép, uram. Még szerencse, hogy megvárt a taxi. - De mit
mentegetőzöm ez előtt a fennhéjázó alak előtt? Nem az én hibám, hogy
késnek a járatok, bosszankodott magában.
Hamilton doktor pillanatnyilag épp valami iratba mélyedt, arcát
eltakarta a papír. Penny csak a feje búbját láthatta a sötét hajjal, amelyet
oly vonzónak talált fiatal nővér korában. A haja még mindig sötét, de
amint felnézett, láthatóvá vált pár őszülő hajszál a halántékán. Nincs rajta
mit csodálkozni, gondolta a lány. Maholnap negyvenéves. Akkoriban azt
mondta, hogy harmincnégy... én húszéves voltam, fiatal, tapasztalatlan és
hiszékeny... aztán jött ő.
Az orvos mintha keresztülnézett volna rajta.
- Az íratok szerint magát helyettesítésre vették fel. A pályázat
tulajdonképpeni nyertese az utolsó pillanatban meggondolta magát.
- Úgy van. A következő állandó munkahelyemre csak három hónap
múlva lépek be. Ezt az időt akartam valahogy áthidalni, ezért
jelentkeztem egy közvetítő irodában. Amikor közölték velem, hogy
Egyiptomban máris adódna egy állás, megragadtam az alkalmat.
Túl gyorsan beszélek, gondolta Penny. Szinte lélegzetet sem veszek.
Mindjárt észreveszi rajtam, aztán majd jöhet a kimagyarázkodás... nyilván
mindkét fél részéről. Nem lenne jó indítás!
- Miért? - kérdezte Hamilton doktor kurtán-furcsán.
- Ezt hogy érti? - A lány nem nézett a férfi szemébe, mert félt attól a
szürke szempártól. Egyszer már bajba került miatta.
- Miért „ragadta meg az alkalmat"?
- Mert mindig is kíváncsi voltam Egyiptomra... amióta a moziban láttam
a Kleopátrát. Valósággal elbűvölt ez a titokzatos ország... - A hangja
elakadt.
- Sok a munka errefelé - vágott a szavába kioktatóan Hamilton doktor. -
Az efféle rajongással nem sokra megyünk. Olyan munkatársakra van
szükségünk, akik két lábbal a földön állnak, és akiket nem ragadnak el az
érzelmeik...
Most a doktor hangja akadt el. Egy töredék másodpercre találkozott a
tekintetük, s Penny e pillanatban biztosra vette, hogy a férfi ráismert.
- Azért nagy előny, ha vonzódik az ember ahhoz az országhoz,
amelyben dolgozik - vetette ellen a lány, pedig arcába szökött a vér.
Halkan felsóhajtott.
- Nővér, bizonyára elfáradt a hosszú úton - mondta Fakry doktor. -
Hozassak valami innivalót? Talán egy pohár karkadajt? Ezzel szoktuk
köszönteni a vendégeinket.
- Nagyon szépen köszönöm - mosolygott az arab orvosra Penny. Milyen
jó, gondolta, hogy legalább az egyik főnököm tudja, mi illik.
A vakítóan fehérbe öltözött pincér valami bíborszínű folyadékot hozott
keskeny pohárban. Kissé fanyar íze volt az italnak, és igen frissítően
hatott.
Penny lassan kortyolgatta, s érezte, hogy Clive Hamilton rajta tartja a
szemét. Vizsgálgat, gondolta. Azon tűnődik, mennyit változtam az elmúlt
években. Bizony, kedvesem, megváltoztam azóta, s ez némiképp a te
lelkeden szárad. Nem vagyok már az az édes kis cica.
- Ha megitta, mehetünk a klinikára, ismerkedjen meg vele. Itt található
a szálloda földszintjén, úgyhogy a turisták könnyen elérhetik - mondta
Hamilton doktor.
- Csábító ajánlat, de előbb szeretnék legalább lezuhanyozni, és az sem
ártana, ha berendezkedhetnék a szobámban. Természetesen holnap
reggel állok rendelkezésére. - A lány ezzel felállt. - Köszönöm az italt,
Fakry doktor. Jó éjszakát, uraim!
A két férfi is felállt. Hamilton doktor meglepetten nézett Penny után.
Úgy látszik, nem szokott hozzá, hogy ellentmondjanak neki, gondolta a
lány.
A recepciónál elkérte szobája kulcsát. A doktornak is be kell látnia, hogy
megváltoztak a játékszabályok, gondolta elégedetten, de csak akkor
nyugodott meg, amikor becsukódott mögötte a lift ajtaja, mert azon sem
csodálkozott volna, ha Hamilton doktor az utolsó pillanatban visszahívja.
Az inas egy negyedik emeleti szobába vitte a csomagjait. A balkonról
isteni kilátás nyílt a folyóra. Odakint már besötétedett, és a vízen úszó
hajók fényei úgy villództak, mint megannyi szentjánosbogár. A fiú finoman
megköszörülte a torkát. Penny hátat fordított az éjszakai folyam pompás
látványának, és borravalót adott neki, az pedig mély meghajlással
megköszönte, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Pár pillanat múlva kopogtak az ajtón. Penny egy pillanatra megdermedt.
- Ki az?
- Clive Hamilton.
A férfi válaszra sem várva bejött, hosszú, lassú léptekkel az ablak előtt
álló fotelhoz ment, és Pennyt is hellyel kínálta. Ingerültnek látszott. de a
lány nem ijedt meg tőle. Még ha a felettese is, nincs joga csak úgy
behatolni a szobájába!
- Egy pillanat - mondta a lány, és megállt a nyitva hagyott ajtó mellett. -
Nem emlékszem, hogy meghívtam volna, Hamilton doktor!
- Csukd be az ajtót, és gyere ide... Penny, kérlek!
Ezúttal sokkal nyájasabb volt a hangja. Egyenesen a lány szemébe
nézett, és Penny pontosan úgy, mint akkor régen, megérezte roppant
vonzerejét. Akaratlanul is követte a férfi parancsát. Szép lassan odament
a másik fotelhoz, s közben lázasan töprengett, hogyan is kellene most
viselkednie. A doktor biztosan nem felejtette el...
- Szóval emlékszel még rám - nyögte ki végre, és leereszkedett a
karosszékbe.
Alig egy méternyire ültek egymástól, kettesben, egy szállodai szobában.
Penny a férfi határozott, trópusi naptól lebarnult arcába nézett. Most talán
még vonzóbb, mint öt évvel ezelőtt, bár rajta is nyomokat hagyott az idő...
- Persze hogy emlékszem rád - mondta a férfi fátyolos hangon. - Azt
szeretném tudni, miért jöttél ide? Honnan tudtad, hogy én vagyok az
ICMWT vezetője?
Penny gúnyosan elmosolyodott.
- Ha azt hiszed, hogy utánad jöttem, túl sokra tartod magad. Nagyon is
kellemetlenül érintett, amikor megláttam a nevedet a tájékoztatón.
A férfi összeszorította a száját.
 - Legalább tudjuk, hányadán állunk - mondta, s a hangja
megkeményedett.
Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Clive felállt, és odament a
készülékhez. Közben még visszaszólt:
- Nyilván engem hívnak. Meghagytam a klinikán, hogy a szobádban
leszek. - A doktor bemondta a nevét, és feszülten figyelt. Az arca közben
elkomolyodott. - Máris jövök! - Letette a kagylót, és Pennyhez fordult. - A
klinikáról kerestek. Sürgős eset. Kár, hogy olyan fáradt vagy, elkelne egy
kis segítség. - Az ajtó felé indult.
Penny habozott egy pillanatig.
- Ha szükség van rám, veled tartok.
Mosoly futott át a férfi arcán, és tekintetében ugyanaz az érzékiség és
gyöngédség villant fel egy pillanatra, mint akkoriban...
- Most már ráismerek a régi kis barátnőmre.
Penny megrázta a fejét.
- Téved, Hamilton doktor. Tisztán hivatástudat ez.
- Semmit sem változtál. - A lány felé nyújtotta a kezét. - Nagy kár, hogy
ilyen sürgős az eset.
A lánynak arcába szökött a vér. Nem fogadta el a férfi kinyújtott kezét,
kihúzta magát és elment mellette.
- Dolgunk van!

2. FEJEZET

A szálloda földszintjén működő klinikának külön bejárata volt. A

homlokzatot üveg borította, az előcsarnok falait fehérre festették, a
mennyezet meglehetősen alacsony volt. A felvételi irodában ülő fiatal
egyiptomi nővér rögtön felpattant, amikor Clive és Penny belépett.
Pennyre oda sem figyelt, mindjárt a doktorhoz fordult.
- Jaj de jó, hogy itt van, Hamilton doktor ! Rania nővérnek sürgősen
haza kellett mennie, mert megbetegedett az édesanyja. Fakry doktor
pedig nincs szolgálatban... és...
- Rendben, Samira. Új kolléganőnk ma érkezett.
Ezzel bemutatta a két ápolónőt egymásnak. Samira szemügyre vette
Pennyt. Hát nem arcátlanság, hogy csak úgy idejön egy külföldi, és három
hónapra magához ragadja az osztály vezetését? - gondolhatta, bár nem
látszott ellenségesnek.
- Isten hozta, Penny nővér - üdvözölte komoly arckifejezéssel. - Ha
szíveskedne utánam jönni, megmutatnám, hol öltözhet át.
- Arra most tényleg nincs időnk, Samira - vágott a szavába
türelmetlenül Clive. - Úgy tudom, sürgős esetről van szó! Hol a beteg?
- Itt, uram.
Samira kinyitotta az egyik ajtót, amely a kezelőbe vezetett. A
vizsgálóasztalon fehér lepedővel letakart alak feküdt, mozdulatlanul.
Fiatalos, szőke asszony. Tágra nyitott, ijedt szemmel nézett az orvosra és a
nővérekre.
- Rettentően sajnálom, doktor úr, az én hibám. Tudom, otthon kellett
volna maradnom, akkor ez nem történik meg... Ugye elmegy a gyerek?
 Penny odalépett a vizsgálóasztalhoz, és kezét a nő homlokára tette,
nyugtatgatta.
- Csak ne idegeskedjen, kedvesem, jó kezekben van. Mondja el, mi
történt!
Clive Hamilton a vizsgálóasztal másik oldalához állt, megnézte a beteg
pulzusát, és közben átfutotta a felvételi lapot, amelyet Samira adott oda
neki.
- Mrs. Greenwood, úgy látom, a szállodában lakik. A férje is itt van?
A beteg nemet intett a fejével.
- A férjem üzleti ügyben pár napra Asszuánba utazott. - Az asszony
elhallgatott, fájdalmas arcot vágott, és a hasára tette a kezét.
- Akkor hadd lássam! - mondta Clive mosolyogva, és az asszony fölé
hajolt.
Penny közben felfedezett egy pár steril kesztyűt, és a doktor kezére
húzta. Összeért az ujjuk egy pillanatra, s ő érezte, hogy a vonzalom és az
elutasítás ellentétes érzései kínozzák a szívét. Ebben a pillanatban
azonban más dolguk volt, mint hogy érzelmeiken merengjenek. Most a
betegről volt szó, az ő állapotáról.
A vizsgálat során kiderült, hogy Sarah Greenwood a hatodik hónapban
van, és heves fájdalmak gyötrik. A koraszülést sem lehetett kizárni.
Pennynek a lélegzete is elállt: a huszonhatodik hétben talán van esélye
a babának az életben maradásra, de nem sok. Egyetlenegyszer volt tanúja
hasonló koraszülésnek. Akkor életben maradt az újszülött, de a szülést
tökéletesen felszerelt londoni kórházban vezették le. Kérdés, hogy az itteni
körülmények között egyáltalán van-e esélye a magzatnak.
Clive-ra nézett, s látta rajta, hogy ő is ezt mérlegeli. Ebben a
feszültséggel teli pillanatban felfedezte a férfi arcán az együttérzésnek és
a részvétnek azt a kifejezését, amelytől úgy meghatódott annak idején,
amikor először találkoztak és Clive éppen egy gyógyíthatatlan beteg fölé
hajolt. Penny megörült ennek az emléknek, mert így nemcsak múltjának
sötét alakját láthatta a doktorban, hanem a részvétet érző embert is.
Clive egy fejmozdulattal kiszólította a lányt a vizsgálóból. Az ajtó előtt
halkan, de nyomatékosan közölte vele:
- Szeretnék kipróbálni egy új gyógyszert, hogy megakadályozzam az idő
előtti fájásokat. Számíthatok a segítségedre?
- Kockázatos gyógyszerről van szó?
- Korántsem olyan kockázatos, mint a koraszülés... tizennégy héttel a
rendes idő előtt... A magzat nem fejlődött ki igazán, a tüdeje sem működik
még kellően. A lehető legjobban felszerelt kórházban talán
megmenthetnénk, de itt semmi esélye... Tisztában vagyok vele, milyen az
itteni kórházak felszereltsége.
- Nem lehetne átvitetni Kairóba?
- Arra már nincs idő - felelte Clive, és mély lélegzetet vett, mintha csak
azt akarná mondani: döntöttem. - Rögtön meg kell szüntetni a fájásokat.
Az új gyógyszert nemrégiben engedélyezték, tehát kipróbálom. Kérlek,
készíts elő egy infúziót, én meg közben elmagyarázom a betegnek, mi a
szándékom vele.
- Nem akarod, hogy maga döntsön a sorsa felől? Azt mondod neki, hogy
nincs más választás?
 A férfi Penny vállára tette a kezét, és egy csöppet előrehajolt. A lány
beleborzongott az érintésbe.
- Nő vagy te is... Tényleg azt hiszed, hogy válaszút elé kellene állítani?
- Hát persze!
A férfi kiegyenesedett és elmosolyodott.
- Miért van az, hogy a nők olykor tisztábban látnak, mint a férfiak?
Rendben, igazad van, de az infúziót azért készítsd csak elő, hogy
beadhassam a gyógyszert, ha sikerül meggyőznöm. A folyosó végén lévő
kis szobába vitetem.
Penny mosolygott magában, mert tudta, hogy Clive felvillantja a
választás lehetőségét, de azon nyomban megmondja a betegnek, hogy ő
mit tart jó döntésnek. S mivel a férfi igen meggyőző tud lenni, Sarah
Greenwood hallgat majd rá. Mert a magánéletben is, az orvosi
gyakorlatban is Clive Hamilton mindig eléri, amit akar.
Penny pillanatok alatt előkészített mindent az infúzióhoz. Amikor a
szükséges eszközökkel felszerelt kocsit betolta a betegszobába, az
asszony valósággal csüngött a doktor ajkán. A fájdalmak ellenére
mosolygott, és természetesen minden javaslatát elfogadta.
- Persze, doktor úr, egyetértek. Megbízom magában, maga tudja a
legjobban, mit kell tenni.
Penny észrevette, hogy a doktor arcvonásai megfeszülnek. Igyekszik
ugyan magabiztosnak és meggyőzőnek látszani, de azért ő is nyugtalan,
mint minden orvos, aki új eljárással kísérletezik: mi lesz, ha...
Penny futó pillántást vetett a beteglapra: Sarah Greenwood, 41 éves,
három vetélés után most várja első gyermekét. Természetesen helyes,
hogy Clive megpróbálja minél tovább nyújtani a terhességet, mert egy
újabb vetélés végképp elvehetné az asszony kedvét a szüléstől.
Penny fertőtlenítette a beteg könyökhajlatát, és kicsomagolta a palackot
az új orvossággal, amelyet infúzió formájában kap a beteg. Csak most
ismert rá a gyógyszer nevére, s egyúttal az is eszébe jutott, mennyi vita
folyt róla a szakfolyóiratokban. Clive remélhetőleg tudja, mit tesz. De hát
nem is kétséges, hogy tehetséges és megbízható orvos, még ha a
magánéletében akad is kifogásolnivaló.
- Mrs. Greenwood, néhány napig itt kell tartanunk a klinikán - mondta
Clive, miután rögzítette a beteg karjában az infúziós tűt, hogy a
gyógyszert előírásszerűen a vénájába csöpögtesse. - Penny nővér meg én
az első éjszakát itt töltjük maga mellett. Ne aggódjon! Amint csökkennek a
fájdalmai, adok egy enyhe nyugtatót, hogy aludni tudjon.
Pár órával később az orvos és a nővér a rendelőben üldögélt és
kávézgatott. Penny azon tűnődött, milyen idegtépő pillanatokat élhetett
meg Clive, amíg Mrs. Greenwood fájásai alább nem hagytak. Egyfolytában
a magzat szívverését figyelték, mert ha gyengül, azonnal meg kell
szakítani a kezelést, és a természetre kell bízni a magzat sorsát. Ez
esetben viszont nagy valószínűséggel elkerülhetetlen a koraszülés.
Ám szerencsére a magzat szívverése normális maradt, a fájások
megszűntek, és a körültekintő gyógyszeres kezelés folytán Mrs.
Greenwood abban a tudatban hajtotta álomra a fejét, hogy kihordhatja
magzatát.
 - Rendkívül érdekes eset - mondta Clive. Kávésbögréjét az asztalra
tette, és Pennyre pillantott, aki maga alá húzott lábbal kucorgott egy öblös
karosszékben.
Fejük fölött hatalmas ventilátor kavarta a levegőt. A szállodában és a
klinikán- is légkondicionáló berendezés működött, ennek ellenére igen
fülledt meleg volt, úgyhogy mindenkinek jólesett a ventilátor keltette
légmozgás.
- Mrs. Greenwood, mielőtt elaludt volna, elmesélt egyet-mást az életéről
- mondta a lány elgondolkodva. - Ez a második házassága. Az első férje
mellett háromszor is elvetélt, ezen ment tönkre a kapcsolatuk. Végül a férj
megszökött a titkárnőjével. Az asszony, miután kiheverte a csapást, elvált,
aztán hamarosan beleszeretett a mostani férjébe. James Greenwood sokat
van üzleti úton, s az asszony mindig vele tart. Nem meri magára hagyni,
mert féltékeny a fiatalabb nőkre. Ezt nyíltan meg is vallja. A férfi ugyanis
tíz évvel fiatalabb nála. Az asszony régóta szeretne gyereket. Remélem,
sikerül megmentenünk a magzatát, s nem ámítottuk szegényt.
Clive szeme felvillant egy pillanatra, de a hangja nyugodt maradt.
- A beteg is akkor jár jól, ha bizakodik. De ha bekövetkezik a
legrosszabb, amit nem lehet kizárni, akkor azzal is meg kell birkóznunk.
Mindenesetre jobb, ha nem keltünk benne felesleges aggodalmakat. Mert
ahogy mondani szokás, nem kell az ördögöt a falra festeni. Különben is: az
ember amíg él, remél.
- Ez az életfilozófiád?
A férfi szája sarkában hamiskás, kihívó mosoly bujkált.
- Attól függ. Ki hitte volna, hogy annyi év után összefutunk?
- Hát igen, ki hitte volna? - ismételte meg Penny feltűnően közömbös
hangon.
- Végtére is a véletlenre bíztuk a dolgot, és tulajdonképpen egyikünk
sem számított erre a találkozásra - mondta Clive vontatottan, majd felállt,
és odament a lányhoz.
Végtére is a véletlenre bíztuk... Na igen, így is lehet mondani, gondolta
Penny keserű szájízzel. Csakhogy elutazásod előtt egészen mást mondtál,
kedvesem! Azt ígérted, hogy írsz majd, meg telefonálsz, hogy...
Clive a lány felé nyújtotta a kezét, s Penny csak ebben a pillanatban
fogta fel, hogy ezúttal nem álmodik, mint máskor. Kipattant a fotelból, de
Clive gyorsabbnak bizonyult. Lehajolt hozzá, átölelte, és az ajkára
tapasztotta a száját. A lány ellenkezett egy pillanatig, de aztán boldogan
engedett. A férfi erős karjára bízta magát, érezte forró, nedves bőrét, s
eszébe jutott, milyen sűrű, sötét szőr borítja izmos mellkasát, és mennyire
karcolta azon az éjszakán borotválatlan arca. Lehunyta a szemét, és azt
hajtogatta magában, hogy semmi mással nem törődik most, csak ezzel a
pillanattal.
Megállt az idő... mint akkoriban... s kicsúszott a lába alól a talaj... mint
akkor. Amikor végre kinyitotta a szemét, Clive szeretetteljesen nézett rá.
- De régen volt, Penny! Hogy ment a sorod Londonban?
A lány kibújt a férfi öleléséből, és visszahuppant a fotelba. Nem akarom
felmelegíteni ezt a viszonyt, gondolta rémülten. Semmi esetre sem.
Kemény leszek. Hangsúlyozottan tárgyilagos hangon felelt hát:
 - Befejeztem a tanulmányaimat, és ápolónőként dolgoztam a St. Celine-
ben. Később osztályos nővér lettem.
Clive visszament az íróasztalához, s Penny ettől kissé megkönnyebbült.
- És hogy állsz a férfiakkal? Azt hittem, már rég férjhez mentél és sok-
sok boldog, egészséges gyermeknek adtál életet. Meg sem fordult a
fejemben, hogy a munkában éled ki magad.
- Ó, a férfiakat szeretni kell, aztán mielőbb elfelejteni... Mindig is ez volt
a véleményem - felelte Penny könnyed hangon. Csak nem vallom be
neked, milyen hatással volt rám rövid életű viszonyunk! - gondolta. Csak
nem árulom el, hogy rajtad kívül egyetlen férfinak sem volt esélye nálam!
- Egyvalami nem fér a fejembe. Miképp lehetséges, hogy elnyerted a St.
Celine-ben az osztályos nővéri állást, most mégis három hónapig
csellengsz, míg egy új állást elfoglalhatsz? - faggatta a férfi.
- Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy otthagyjam azt a kórházat, ahol a
képzésemet kaptam. Ezért mondtam fel, és kerestem új helyet. De hogy
azt a három hónapot se töltsem tétlenül, jelentkeztem az egyik londoni
ügynökségnél. Ott azt mondták, hogy az ICMWT-nek sürgősen szüksége
lenne egy nővérre három hónapi időtartamra, én meg úgyis szerettem
volna már egy kicsit világot látni... A többit tudod.
- Akkor is elég furcsa, hogy csak úgy ukmukfukk elhagytad Londont,
hiszen nyilván minden rendben volt körülötted...
- Clive, kérlek, hagyd abba! Úgy faggatsz, mint egy vizsgálóbíró...
- Bocsáss meg, nem akartam kutakodni az életedben.
Ez a készséges visszavonulás még inkább megzavarta a lányt, mint az
iménti faggatózás.
- Nem kellene megnéznünk, hogy van Sarah Greenwood? - kérdezte a
lány nagy hirtelen.
- Hadd aludjon! Elég, ha kétóránként ellenőrizzük a vérnyomását és a
magzat szívverését. Ha fáradt vagy, nyugodtan lefekhetsz, egyedül is
elboldogulok. Szükség esetén pedig Samira nővér segíthet. Igaz, hogy
csak kisegítő nővér, de rendkívül értelmes és tanulékony.
- Kérdezni is akartam már, milyen a klinika személyzete. Azt hittem,
hogy teljes állásban dolgozik itt egy képesített ápolónő.
- Úgy is van! Te vagy az, a főnővér! Huszonnégy órás szolgálatot kell
teljesítened. Ne vágj közbe! Elmagyarázom - Intette le a férfi, mert Penny
éppen tiltakozni akart, és így folytatta: - Ahogy említettem, a főnővér a
nap huszonnégy órájában teljesít szolgálatot. Ez készenléti szolgálat, és
persze nem jelenti azt, hogy folyton a klinikán kell tartózkodnia. Két jól
képzett ápolónőt foglalkoztatunk, Raniát és Nadiát, s azok felváltva
dolgoznak reggel nyolctól tizenhat óráig, illetve tizenhat órától éjfélig. A te
feladatod pedig az lesz, hogy felügyeld őket, ha szükségesnek tartod.
Ügyeletet éjfél és hajnali négy között tartasz. Hadd tegyem hozzá, nem
valami kimerítő munka. A főnővérünk azért ment el tőlünk, mert
gyermeket vár, s most szülési szabadságát tölti. Karácsony előtt ismét
szolgálatba áll, s ez azt jelenti, hogy neked a hagyományos angol
karácsonyi vacsoráról az idén sem kell lemondanod.
Mintha az olyan fontos volna! - gondolta Penny, de azért tárgyilagos
maradt a hangja.
- És mi a beosztása Samira nővérnek?
 - Samira nővér ezen a héten az éjszakai felvételeket intézi, napközben
pedig Fatima látja el ezt, aztán hetenként cserélnek. Fakry doktor mindig
készenlétben áll, bár felajánlottam neki, hogy menjen szabadságra arra az
időre, amíg én itt tartózkodom. Ha mégis valami váratlan eset adódna,
akkor a városi kórháztól kapunk segítséget. De erre ritkán kerül sor.
Egyébként is nagyon jól együttműködünk az ottaniakkal. A mi műtőnkben
csak kisebb beavatkozásokat végzünk. A bonyolultabb eseteket a helyi
vagy valamelyik kairói kórházra bízzuk. De ha nagyon súlyos dologról van
szó, akkor Angliába küldjük a beteget.
Penny felállt.
- Rendben. Ha úgyis mindig készenlétben kell állnom, akkor most
nyugodtan visszavonulhatok, mert álltó helyemben elalszom. Jó régen
volt, hogy otthonról elindultam.
Clive is felállt, az ajtóhoz lépett és nekitámaszkodott, elzárva a lány
útját.
- Örülök, hogy még mindig vonzódsz hozzám egy kicsit - suttogta.
- Miből gondolod? Azért, mert az előbb viszonoztam a csókodat?
- Penny, észreveszem én, ha kedvel egy nő! Ahogy viszonoztad azt a...
De nem tudta befejezni a mondatot, mert Penny felemelte a kezét, és
pofon vágta.
- Szemtelen, beképzelt alak! Miért ver az isten, hogy egyáltalán
összehozott veled? Ha csak sejtem, hogy újra beléd botlok, az életben
nem jövök el Angliából! - Kicsordult a könnye. Túlságosan is fáradt volt
már ahhoz, hogy uralkodni tudjon magán.
A férfi átölelte, magához szorította, és a hátát simogatta, hogy
megnyugtassa, s ő nem is próbált védekezni. De miért nem? Mert teljesen
kimerült, s e pillanatban valóságos menedéket jelentett a férfi széles
mellkasa. Clive előbb lecsókolta arcáról a könnyeket, aztán a szájához
közelített. A hatást a lány borzongása árulta el.
Ám Penny feje egy pillanat alatt kitisztult, nem akarta, hogy valami
visszavonhatatlan történjen köztük, nem akarta, hogy újra rabul ejtse a
férfi.
- Ne, Clive, hagyd abba! - mondta, és ellökte magától.
Clive önelégült mosollyal kérdezte:
- Miért játszod a megközelíthetetlen szüzet? Talán kolostorba akarsz
vonulni, ha lejár az itteni szerződésed?
Penny nagyon határozottan és öntudatosan válaszolt:
- Clive Hamilton, csak azért, mert egyszer sikerült elcsábítanod, nem
biztos, hogy még egyszer sikerül.
- Még hogy elcsábítottalak? Ne beszélj butaságot, hiszen te éppúgy
akartad, mint én. Talán elfelejtetted, hogy szerettük egymást? Én
legalábbis azt hittem.
- Erre nem emlékszem - jelentette ki a lány. - Hogyne emlékeznék,
gondolta közben, nagyon is jól emlékszem! Világosan előttem van, ahogy
ott feküdtünk egymás mellett az ágyban. Máig érzem erős, férfias
testedet... és azt a boldogságot, amely akkor eltöltött.
- Azt mondtad, hogy szeretsz, emlékszel? - kérdezte a férfi rekedten.
Penny felnézett rá, s pillantása mindent elárult.
 - Persze hogy emlékszel - folytatta Clive csöndesen, kissé gunyoros
hangon. - De most fáradt vagy. Feküdj le! - Ezzel kinyitotta az ajtót. - Szép
álmokat. Penny! Jó éjszakát!
A lány szó nélkül ment el mellette, a felvonóhoz indult.
Penny egy ideig tett-vett a szobájában, aztán ágyba bújt, de a fáradtság
ellenére nem jött álom a szemére. Gondolatban minduntalan visszatért
azokra az eseményekre, amelyek öt évvel ezelőtt játszódtak le kettejük
között.
Clive Hamilton, a trópusi betegségek szakorvosa mint meghívott előadó
érkezett a Sí. Cellne kórházba. Alighogy a szónoki emelvényre lépett,
máris hatalmába kerítette hallgatóságát. Minden ápolónő rajongott érte,
még a férjezettek is.
Penny hirtelen felült az ágyában, meggyújtotta az éjjeli lámpát, az órára
nézett. Hajnali három volt.
Gondolatban újra átélte az öt évvel ezelőtt történteket. Legnagyobb
meglepetésére őt szemelte ki a doktor, éppen őt, holott a kórházban
minden nőt megkaphatott volna. Az első nap délelőttjén történt, hogy a
kávészünetben odajött hozzá, bemutatkozott, és találkozott a tekintetük.
Penny még most is tisztán emlékezett minden szavára: „Az volt az
érzésem, hogy magát nagyon érdeklik a trópusi betegségek. Feltűnt
ugyanis, hogy le nem veszi rólam a szemét. Mondja, nővér, szívesen
dolgozna külföldön, ha befejezte tanulmányait?"
„Még nem tudom" - mondta erre ő szerényen. S az volt az érzése, hogy
hirtelen csönd száll a kávézóra, és mindenki hallja, mit beszélnek. És
persze irigykednek rá.
Ebéd után a férfi megint odajött hozzá, és megkérdezte, nem volna-e
kedve vele vacsorázni. Persze hogy volt kedve hozzá. De azért könnyedén
válaszolt, szinte hányavetin.
Azt hitte, hogy ez szerelem az első látásra mindkettőjük részéről. Clive
szürke szeme valósággal megbabonázta, amikor egymással át-ellenben
ültek az éttermi asztalnál. A Temzén ringatózó hajók fényei mintha csak az
ő kedvükért gyúltak volna ki. Álomnak, szép álomnak tűnt az az este.
Látta a körülöttük vacsorázó embereket, hallotta az éttermi zsibongást, de
úgy érezte, mintha egy másik bolygóról érkezett volna.
Később felment a férfival a szállodai szobájába, és jószántából az övé
lett; akkor veszítette el a szüzességét. Most már, utólag felidézve az
eseményeket, nagyon is kínos és hétköznapi történetnek tartja az
egészet: egy legszebb éveiben lévő, tapasztalt férfi elcsábít egy
hiszékeny, fiatal lányt. És mégsem egészen így van. Igaz, hogy
tapasztalatlan volt, de úgy érezte, hogy megtalálta álmai lovagját, akivel
örömmel leélné az életét... az eszményi férjét.
Ám csalódnia kellett. A férfi azt ígérte, hogy lesz folytatása a
kapcsolatnak, mégsem így történt. Az első időkben Pennyt mindenki
irigyelte a kórházban, később azonban csak gúnyolódtak, legfeljebb
szánakoztak rajta. Hiszen azzal áltatta magát, hogy megtalálta élete nagy
szerelmét, s közben kiderült, hogy szánalmasan hétköznapi csel áldozata
lett. Ez a keserű tapasztalat azonban megtanította Pennyt, hogy nagyon is
óvatosan kell bánni a férfiakkal, hogy nem szabad bedőlni a szép
szavaknak. És ehhez tartotta magát.
 Eloltotta a lámpát, visszahanyatlott az ágyra, és lehunyta a szemét.
Clive óta nem akadt férfira, aki annyira lebilincselte volna. Clive-tól tanulta
meg, mi a szerelem... még ha a másik nem is volt őszinte vele.
A Nílus felől, az egyik magasba nyúló, karcsú minaretből megszólalt a
müezzin hangja. Penny olvasta valahol, hogy a müezzinek naponta ötször
szólítják imára a hívő muzulmánokat, s hogy a vallásos emberek követik a
hívó szót, és áhítattal imádkoznak. Ha most megszólalt a müezzin, akkor
hamarosan virrad.
Nem hagyom, hogy Clive még egyszer behálózzon, fogadta meg a lány,
mielőtt a nyugtalan álom hatalmába kerítette.

3. FEJEZET

Penny csak néhány órát aludt, mégis kipihentnek és frissnek érezte

magát, amikor felkelt, és köntösébe bújva kilépett a balkonra. Úgy hitte,
mindenre képes, még arra is, hogy ellenálljon Clive Hamilton- nak.
Lenézett a nagy folyamra, amelyen kirándulóhajók, kis vitorlások és a
helyi lakosok csónakjai úsztak. Könnyű reggeli szél borzolta a víz felszínét,
s már a kora reggeli órában is érezni lehetett, hogy forró lesz ez a
szeptemberi nap.
Kopogtattak. Penny, még mindig mezítláb, átment a szobán, és
kinyitotta az ajtót.
- Asszonyom, a reggelije - lépett be a pincér. Vállán hatalmas tálcát
egyensúlyozott, s egy ügyes mozdulattal az ablak előtti asztalkára
helyezte.
- Nem kértem reggelit - tiltakozott Penny. Ámulva nézte a nagyvonalúan
megrakott tálcát, a különböző sajttortákkal, főtt tojással, pirítóssal,
péksüteménnyel és lekvárral... meg két kávéscsészével.
- A doktor úr kérte... - közölte a pincér, de nem folytatta, elnézett a lány
feje fölött.
Penny megfordult, és akaratlanul is összébb húzta köntösét.
- Remélem, nem mi ébresztettünk fel - mondta Clive lefegyverző
mosollyal, és belépett a szobába, majd az asztalka mellett álló egyik
karosszékbe vetette magát. - Úgy gondoltam, sok időt megtakaríthatunk,
ha a teendőket kávé mellett beszéljük meg. A reggeli után mindjárt el kell
mennem, s ma már aligha találkozunk. Kérlek, foglalj helyet, és légy egy
kicsit kedvesebb! Mint említettem, tisztán szakmai megbeszélésről van
szó.
- Az persze eszedbe sem jutott, hogy szívesebben reggeliznék egyedül?
Clive barátságosan elmosolyodott, és borravalót dugott a pincér
markába. A fiatalember hajlongva távozott, s becsukta maga után az
ajtót.
- Természetesen eszembe jutott, de meg kell szoknod, hogy itt minden
másként van, mint a jó öreg Angliában, Ez Egyiptom, napkelte előtt már
talpon vagyunk, hogy elvégezhessük a munka dandárját, mire beáll a
nagy hőség.
Penny nem szólt egy szót sem, leült a másik fotelba, még jobban
beburkolózva fehér, hímzett köntösébe. Clive a kávéskannával
foglalatoskodott, s ezalatt alaposan szemügyre vette. A lány a
kávéscsészéért nyúlt, s közben akaratlanul is a férfi kezét érintette az ujja.
Megint beleborzongott az érintésbe. A szeretőm volt egykor, gondolta
magában, de ez most már nem érdekes. Része a múltamnak, ezen
túlmenően semmi közöm hozzá!
- Kóstold meg a rongyoskiflit! Ilyet legfeljebb Párizsban ehetsz! -
kínálgatta Clive, és a lány felé nyújtotta a kenyereskosarat. - Említettem
már, hogy el kell mennem. Kár, hogy nem jöhetsz velem, de valakinek itt
is tartani kell a frontot. Ahmed Fakry bármikor elérhető, s a nővérekre is
lehet számítani. A tegnap esti betegünk aránylag jól van, de
mindenképpen szeretnék beszélni a férjével, mihelyt visszatér üzleti
útjáról. El tudnád intézni, hogy találkozhassak vele? A délelőtti rendelésen
általában nem történik semmi különös. De ha mégis olyasvalami vetődne
fel, amivel nem tudsz megbirkózni, akkor...
Clive hangja mély, behízelgő és csábító, állapította meg Penny. Nagy
nehezen volt csak képes odafigyelni arra, amit mond. Ugyanezt érezte
azon a délelőttön is, amikor az előadását hallgatta. Csakhogy most nem
engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy eleressze a füle mellett
az orvos utasításait. Felállt hát, és hozott egy jegyzetfüzetet.
Ez mindenesetre nagyon tetszett a férfinak, látszott a szeme villanásán.
De az is lehet, hogy ebben a lány köntöse játszott közre, amely egy
pillanatra szétnyílt. Penny nyomban szorosabbra húzta magán az övet.
Clive meg is jegyezte, nem minden gúny nélkül:
- Alighanem mégis kolostorba készülsz. Ha valaki most látná az
arcodat... Ne légy már olyan szemérmes, nem áll jól neked.
A lány fagyos tekintettel viszonozta a férfi pillantását.
- Szóval szerinted ez már csak „eső után köpönyeg"?!
A férfi arca egy pillanatra elkomorult.
- Én ilyet nem mondtam, nem is gondoltam. - Ezzel a lány után nyúlt, de
az ügyesen kitért előle.
Megszólalt a telefon. Penny vette fel a kagylót.
- Szervusz, Victor! Hogyhogy telefonálsz? Történt valami?
A távoli Angliából telefonáló barátja nevetve kérdezte:
- Mi az, már csak baj esetén hívhatlak?
- De hát olyan sokba kerül...
- Nem érdekes, úgysem én fizetem. Az apám egész délelőtt operál, a
rendelői telefonszámla egyébként is csillagászati összegre rúg, úgyhogy
egy kis külföldi hívás már meg sem kottyan. És hogy megy a sorod ott
lenn a világ végén?
Penny érezte, hogy Clive merőn néz rá, és jeleket ad a kezével.
- Mennem kell - suttogta a doktor. - Üdvözlöm Victort! – tette hozzá.
- Ki a csuda van a szobádban?- kérdezte Victor. - Mini ha férfihallottam
volna.
- Épp most ment ki... a pincér járt itt, a reggeliző asztalt szedte le.
- Aha. És milyen alapon küldi az üdvözletét?
Penny felsóhajtott.
- Na, jó. Ha mindenáron tudni akarod, megmondom: úgy hozta a
véletlen, hogy a szervezet vezére, vagyis a főnököm nem más, mint Clive
Hamilton. -A vonal másik végén döbbent csönd. – Victor itt vagy még?
- Nem, most ugrottam ki az ablakon.
 - Elhiheted, fogalmam sem volt róla... De bennünket ez igazán nem
érint, végtére is barátok vagyunk, jó barátok, és semmi több.
- Amit persze ennek a kivételes lénynek, Clive Hamiltonnak
köszönhetünk.
- Nincs igazad, Victor! Ezt te is tudod. Clive Hamiltonnal öt évvel ezelőtt
hozott össze a sors, az övé lettem, már azt sem tudom, hogy történt a
dolog, de vége, elmúlt... Bennünket viszont mindig csak barátság fűzött
össze.
- És ki öntött lelket beléd annak idején?
- Nézd, Victor, nekem sokat jelentett akkor a segítséged, nem is tudom,
hogy bírtam volna ki, ha nem vagy mellettem abban a nehéz helyzetben.
De ennyi az egész. Azóta rengeteg idő eltelt, és más ember lett belőlem,
tanultam abból a régi esetből...
- Biztos vagy benne?
Penny kihallotta a gúnyt Victor hangjából. Ajkába harapott. Ez a kedves
fiú tényleg mindent tud róla. Nélküle annak idején valóban nehezen
heverte volna ki a csalódást, amelyet Clive okozott.
- Biztos - mondta elbizonytalanodva.
- Hamilton! Micsoda szemét alak! - méltatlankodott Victor, s Penny
szerint fején találta a szöget.
- Persze, persze, igazad van.
- Jobban jársz, ha visszajössz Londonba. A régi állásod meg betöltetlen.
Nemrég jártam a klinikán, az egyik betegemet látogattam meg.
Mindenféléket hallottam. Például azt, hogy nincsenek megelégedve az új
nővérrel, másikat keresnek helyette, olyasvalakit, mint te.
- Várjunk csak! Hát nem te ajánlottad nekem, hogy fogadjam el ezt az
állást? Te tetted a bolhát a fülembe, hogy tűnjek el Londonból, ne legyek
rabja a megszokásnak. Te biztattál, hogy nézzek körül a világban. Azt
hittem, hogy meg akarsz szabadulni tőlem.
- Ezt mind elismerem - nevetett Victor. - De ki hitte volna, hogy éppen
ennek a Don Jüannak a karjába futsz? És mit tudsz tenni, hogy ne alázzon
meg másodszor is?
- Victor, itt maradok - mondta határozott hangon a lány. - Csak három
hónapról van szó. Aztán hazamegyek, és beállok az új munkahelyemre.
Barátja szenvelgő hangon felsóhajtott. Penny szinte maga előtt látta a
fiút, ahogy segélykérő tekintetét a mennyezetre emeli. Victor igen
nyugodt, kiegyensúlyozott ember, de időnként vele is megtörténik, hogy
nem bírja tovább cérnával. Bár a betegeivel mindig türelmes. Penny
gyermekkori pajtása volt, a lány talán ezért is utasította el újra meg újra
közeledési kísérleteit. Inkább a testvérét látta benne, mintsem a férfit.
Victor egyszerűen csodálatosan viselkedett vele, amikor Clive elhagyta.
Penny töviről hegyire elmesélte neki az egész történetet. A fiú
figyelmesen meghallgatta, együtt érzett vele, nem tett neki
szemrehányást, és nem okoskodott, hogy „persze, tudhattad volna".
Penny csak most eszmélt rá: Victor nem is mondott semmit arra, hogy
egyelőre Egyiptomban akar maradni.
- Itt vagy még. Victor? - kérdezte.
- Épp azon töröm a fejem, hogyan bírhatnálak rá arra, hogy hazatérj.
Tényleg hiányzol nekem, Penny.
 - Az a három hónap olyan gyorsan eltelik... Jól érzed magad a családi
rendelőtökben?
- Na igen, nagyon jó érzés, ha ismerősökkel találkozik az ember,
csakhogy a régi betegek még mindig az iskolás kölyköt látják bennem, az
újak meg nem tudják, hogyan bánjanak velem. Még az lesz a vége, hogy
kénytelen leszek szakállt növeszteni és ráncokat festeni a képemre.
Pennynek a barátnői jutottak eszébe. Mind férjhez mentek már,
gyermeket szültek. S eszébe jutott a szülői ház is, az anyja meghitt
konyhája meg a vasárnapi folyóparti séták, amikor szél borzolta a folyó
vizét.
- Nem térek vissza... még nem - jelentette ki határozottan. - De annak
örülök, hogy te hazamentél. Az édesapádnak mindig is az volt az álma,
hogy mellette dolgozol majd.
- Várjunk hát, míg letelik a három hónap. - Victor köszönés nélkül vetett
véget a beszélgetésnek.
Penny letette a kagylót, és az ablakhoz lépett. Megszokta már a Nílusra
nyíló pompás kilátást. Mennyire más ez a folyam, mint a koszos Mersey,
amely mellett a gyermekkorát töltötte. Mégis meghittebb az a másik folyó.
Valaha apja nyakában ülve leste a vizet, a méltósággal úszó sok-sok hajót
meg kompot. És most ezt a hatalmas, idegen folyamot bámulja az egykori
kicsi Penny egy idegen, távoli országban.
Most már le kell zárnom ezt az ügyet. Az nem lehet, hogy az egész
életemet a múlt bűvöletében éljem le, gondolta. Pedig azt teszem, amióta
Clive Hamilton elhagyott.
Kilépett a balkonra, s mindkét kezével belekapaszkodott a korlátba.
Clive, amikor elhagyott, nem tudhatta, hogy terhes vagyok, hiszen magam
sem tudtam még.
A szíve összeszorult, miközben felidézte azokat az érzésekéi, amelyek
akkor kerítették hatalmukba, amikor az első, majd a második hónapban is
elmaradt a vérzése. Nem akarta elhinni, hogy vele is megtörténhet ilyen.
Egész lánykorában arra várt, hogy eljön majd az Igazi, a nagy ő. Neki
tartogatta magát.
Barátnői sokat meséltek neki szerelmi kalandjaikról, s azt sugallták,
hogy máris sok mindent elmulasztott. Penny azonban kitartott álmai
mellett. Azt mondta a barátnőinek, hogy anyja katolikus nevelésben
részesítette, s ezért gátlásai vannak, bár igazából nem különösebben
vallásos. Mindenesetre szűzen akart férjhez menni.
Aztán jött Clive Hamilton, és ő egyetlen este sutba dobta minden
szigorú elvét. Utóbb azzal vigasztalta magát, hogy ez csak azért eshetett
meg vele, mert álmai megtestesítőjét látta Clive-ban, mert sem előtte,
sem utána nem akadt olyan férfi, aki hasonló érzelmeket ébresztett volna
benne.
Azon az éjszakán fel sem vetődött benne a kérdés, mi lesz a kaland
következménye, mert erősen hitt abban, hogy egybekelnek majd, és
boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Felsóhajtott, és lenézett a szálloda kertjébe, ahol az úszómedence körül
reggelijük befejeztével már gyülekeztek az első vendégek. Visszament a
szobájába, s látta, hogy a szobalány éppen ágyneműt cserél. Micsoda
luxus, gondolta Penny, hiszen csak egy éjszaka használtam.
 Bement a fürdőszobába, és felkészült a szolgálatra.
Hogy én milyen hiszékeny liba voltam! Hogy hihettem Clive Hamilton-
nak? - folytatta töprengéseit, miközben a forró vizet megeresztette. Mit
meg nem ígér egy férfi, ha meg akar kapni egy nőt! Még mindig
beleborzongott, ha arra az éjszakára gondolt, amikor a férfi izmos,
mezítelen testéhez simult.
Clive azt mondta, hogy majd ír neki. A címét nem adta meg, mert még
maga sem tudta, hogy Afrika mely országában fog dolgozni, de azt
mondta, rögtön jelentkezik, amint állandó lakása lesz, és persze telefonál.
Mégsem váltotta be az ígéretét, emlékezett vissza keserűen a lány. Időbe
telt, míg rájött, hogy a férfi kihasználta és cserbenhagyta.
Aztán kiderült, hogy teherbe esett. Minden józan meggondolás ellenére
is boldognak érezte magát. Egyetlen kívánsága az volt, bárcsak
telefonálna Clive, hogy elmondhassa neki a nagy újságot. Amikor a
második hónapban is elmaradt a vérzése, mindent elmesélt Victornak. A
fiú megértőnek és együttérzőnek mutatkozott. Nélküle bizony...
Penny könnyei összefolytak a zuhanyból záporozó vízzel. Victor akkor
azt tanácsolta neki, hogy felejtse el Clive-ot, s felajánlotta, hogy feleségül
veszi, a gyermeket pedig örökbe fogadja. Ó azonban továbbra is abban
reménykedett, hogy Clive előbb-utóbb csak jelentkezik.
Elzárta a csapot, félrehúzta a zuhanyozó függönyét, hogy leakassza a
törülközőt. Éppen ilyen mozdulatot tett akkor is, amikor a létra tetején állt,
s egy tiszta köpeny után nyúlt. Akkor elveszítette az egyensúlyát, és
leesett a létráról. Ó, az a borzalmas fájdalom! Mindkét kezét a hasára
szorította. Az a szörnyű fájdalom... meg a sok vér!
Rögtön a műtőbe vitték. Aztán napokon át szinte bénultan feküdt
kórházi ágyában, közben ki-bejártak az orvosok és a nővérek, s azzal
vigasztalták, hogy talán még így járt a legjobban. Csakhogy ő másként
gondolta. Úgy érezte, boldog lett volna Clive Hamiltonnal, ha az nem
tekinti játékszernek, és nem hagyja cserben az első éjszaka után.
Megbocsáthatatlanul...

4. FEJEZET

Amikor Penny kijött a fürdőszobából, a szobalány épp behúzta a

függönyöket, majd bekapcsolta a légkondicionálót. Penny igazából nem
kedvelte az elsötétített szobát, de Egyiptomban valahogy védekezni kell a
nap ellen.
A szégyentelenül drága fehérneműre, amelyet akkor vásárolt, amikor
Victor azt tanácsolta neki, hogy fogadja el ezt az egyiptomi állást, felhúzta
a kórházi egyenöltözéket.
Miután elkészült, a tükör elé állt: a világoskék, testre szabott váll-pántos
szoknyában és a fehér blúzban csinosnak, határozottan jól öltözöttnek
találta magát. Hosszú, sötét haját hátrafésülte, kis kontyba kötötte, s erre
tette fel a fityulát.
A klinikán az ügyeletes nővér várt rá.
- Isten hozta, Penny nővér! Nadia nővér vagyok.
A kissé teltkarcsú, harmincas éveiben járó nő kezet nyújtott. Penny az
erőteljes kézfogásból megérezte, hogy igen megbízható kollégára talált.
 - Nagyon örülök, Nadia nővér! Remélem, bevezet majd az itteni
munkába.
- Maga a főnök, nővér.. Én igyekszem végrehajtani az utasításait.
- Lehet, hogy én vagyok a főnök, Nadia nővér, de idegen vagyok ebben
az országban, s eltart egy ideig, amíg eligazodom a helyi szokásokban, és
megismerkedem az itteni orvosi gyakorlattal. Azt javaslom, működjünk
együtt a betegek érdekében. Rendben?
- Mindent megteszek, ami tőlem telik - felelte Nadia nővér, és boldogan
elmosolyodott.
Még meg kell szoknom ezt a keleti udvariaskodást, gondolta Penny. De
még mindig kellemesebb, mint a londoni kezdő nővérek közönséges
modora. A maga huszonöt évével Penny lett a St Cellne Kórház
legfiatalabb osztályos nővére, s jó ideig eltartott, amíg a fiatalabb
kolléganők megértették, hogy az ő keze alatt is éppoly fegyelmezetten
kell dolgozniuk, mintha idősebb nővér lenne a főnökük.
- Nézzük meg a betegünket! - javasolta Penny. - Hogy van Mrs.
Greenwood?
- Nálam van a beteglapja: vérnyomása enyhén emelkedett, pulzusa
normális, testhőmérséklete szintén.
S miközben az egyágyas szoba felé tartottak, melyben Mrs. Greenwood
feküdt, Nadia nővér olvasta tovább a különböző adatokat. Penny
megkönnyebbülten látta, hogy az asszony már felült az ágyban, szőke
haját kontyba fonta, és láthatóan minden jel szerint oldódott a
feszültsége.
- Ez aztán a nagy változás - mosolygott rá Penny. - Éveket fiatalodott
tegnap éjszaka óta. - Odament a beteg ágyához, megfogta a csuklóját, és
megmérte a pulzusát.
- Ó, nővérke, el sem tudom mondani, milyen hálás vagyok magának -
mondta meghatódva az asszony. - És persze a férjem is...
- Mikor jön vissza a férje? - kérdezte Penny, mert eszébe jutott, hogy
Clive Hamilton beszélni szeretne vele.
- Valamikor a délutáni órákban, Hamilton doktor az éjszaka üzent érte.
James ma reggel telefonált, és megnyugtatott, hogy amint lehet, útnak
indul. Tulajdonképpen lett volna még egy fontos megbeszélése, de a
kedvemért lemondta.
Penny büszkeséget és elégedettséget hallott ki Sarah Greenwood
hangjából, s együtt örült vele. Elvégre James Greenwoodnak is van valami
köze a veszélybe került gyermekhez, miért ne mondhatna le érte egy
tárgyalást.
- Hamilton doktor ma este szeretne beszélni a férjével - közölte a
beteggel csak úgy odavetve.
- Miért? Hiszen minden rendben van! Vagy mégsem? Csak nem fogom
elveszíteni a gyermekemet? - Sarah Greenwoodot megint elfogta a
nyugtalanság.
A betegnek, hacsak lehet, meg kell mondani az igazat, jutott eszébe
Pennynek.
- Mrs. Greenwood, semmiért sem kezeskedhetünk - kezdte. - Leállítottuk
a gyógyszeres kezelést, mert nem szeretnénk fölöslegesen megterhelni a
szervezetét, de mindaddig megfigyelés alatt tartjuk a klinikán, amíg meg
nem győződünk róla, hogy a természet is a kezünkre játszik. Most csinálok
egy ultrahangvizsgálatot, utána többet tudunk majd az állapotáról.
Nadia nővér begurított egy tolószéket, hogy a beteg ne erőltesse meg
magát a járkálással, míg átmennek a kezelőbe. Amikor a folyosóra értek,
Fakry doktorral találkoztak. Az orvos rámosolygott a nővérekre és a
betegre, s a maga szívélyes modorában üdvözölte őket.
- Jó reggelt, hölgyeim! Hamarosan elkezdem a rendelést. Nagyon hálás
lennék Penny nővér, ha nélkülözni tudná egy kis időre Nadia nővért.
- Természetesen, doktor úr. Én is szívesen segítek, csak előbb
megcsinálom az ultrahangvizsgálatot.
- Nagyon kedves, de megleszünk maga nélkül is. - A magas, karcsú
orvos ezzel a beteghez fordult. - Mrs. Greenwood, hogy érzi magát?
- Sokkal jobban, doktor úr! Mikor költözhetek vissza a szállodai
szobámba?
- Ne hamarkodjuk el! - mondta Fakry doktor a maga lekötelező
modorában. - Várjuk meg, mit mond Hamilton doktor, ha visszajött
Gurdakából!
Az ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy a fájások nem tettek kárt a
magzatban, hogy korának megfelelő a súlya, nagysága, és teljesen
normálisan fejlődik. Penny közölte az eredményt Sarah Greenwooddal, de
azt is, hogy nem szabad megerőltetnie magát.
- Kerülnünk kell minden kockázatot. Maradjon ágyban, nehogy újabb
fájások jelentkezzenek!
Az asszony arca elkomorult.
- A szállodai szobámban is feküdhetnék. Nem hagyhatom magára a
férjemet olyan hosszú időre.
- Megbeszéljük, ha majd Hamilton doktor visszajött - mondta Penny
kitérve a határozott válasz elől, mert tisztában volt vele, hogy nem tehet
ígéretet semmire.
Visszavitte a beteget a szobájába, majd Fakry doktorhoz ment. Az orvos
az íróasztalánál ült, amikor Penny belépett.
- Ahogy mondtam, nővér, elboldogulunk mi itt Nadia nővérrel. Tekintse
szabadnak magát a nap hátralévő részében... múlt éjszaka úgyis későn
feküdt le. Kérem, küldje be a következő beteget!
- Biztos, hogy nincs rám szüksége? - kérdezte Penny az egyiptomi
orvostól, akit egyre rokonszenvesebbnek talált.
- Egészen biztos. Magának nem is kell bejönnie a klinikáira napközben,
hacsak nincs valami sürgős esetünk. Az itteni nővérek igen jó képzést
kaptak, és összeszoktak már.
Penny kiment a rendelőből, s beküldte a következő beteget. Elhatározta,
hogy egy kicsit körülnéz a klinikán. Szemleútja után szállodai szobájában
felvette új, fehér bikinijét, majd egy üveg napolajjal és egy izgalmas
regénnyel felszerelkezve helyet keresett az úszómedence mellett. A nap
azonban olyan forrón sütött, hogy hamarosan behúzódott az árnyékba. Ott
meg elálmosodott, s úgy döntött, hogy inkább alszik egy keveset a
szobájában, s utána jön le fürödni.
Amikor felébredt, már lemenőben volt a nap; a legalkalmasabb idő a
fürdésre. Penny köpenybe bújt hát, és lement a lifttel a földszintre, majd a
hátsó kijáraton át a kertbe.
 Az úszómedence vize hűvösen és frissítően ölelte körül. Megmártózott
néhányszor, aztán jó nagyot úszott. Úgy érezte, újjászületett. Amint
kiemelkedett a vízből, magas, atléta termetű férfit vett észre a medence
szélén. A lemenő nap fényében olyan volt, mint valami óegyiptomi isten.
Teste erőt, férfiasságot és érzékiséget sugárzott. Penny megborzongott, és
úgy tett, mintha nem vette volna észre.
- Látom, élvezed az életet - üdvözölte Clive, és beugrott a vízbe, majd
mellette bukkant fel.
A lány hátra akarta simítani a haját, de a férfi lefogta a kezét.
- Hagyd csak! Csodálatosan fiatalnak és ártatlannak hatsz ezzel a kócos
hajjal... Eszembe jut... - Elakadt a szava, s furcsa mosoly jelent meg szája
szögletében.
Penny a lélegzetét is visszatartotta, hogy meg ne zavarja a varázslatot,
amely a lebukó nap vörös fényében elárasztotta az úszómedencét. Ketten
maradtak a vízben. A vendégek már mind felmentek a szobájukba, hogy
átöltözzenek a vacsorához.
- Mi jut eszedbe? - kérdezte a férfitól.
Clive megsimogatta a lány fejét, és a tarkójára tette a kezét.
- Az a baj, hogy semmi sem jut már eszembe, amikor olyan elragadó
vagy, mint most... akár egy sellő, aki menekül a civilizáció elől. - Ezzel
megcsókolta.
Penny képtelen volt ellenkezni, nem engedelmeskedett a teste, annyira
vágyott a férfi közelségére. A szó szoros értelmében kicsúszott a lába alól
a talaj, s nem győzte taposni a vizet, hogy fennmaradjon. Kapálózás
közben hozzáért a férfi combjához, mire az egy gyors mozdulattal
megragadta, és újra megcsókolta.
- Elmerülök - méltatlankodott Penny levegő után kapkodva. Maga sem
tudta volna megmondani, hogy a vízről beszél-e, vagy az érzelmeiről.
- Majd én megtartalak - súgta a fülébe Clive, és olyan szorosan
magához ölelte, hogy a lány már szinte fuldoklott.
- Engedj el! - kérlelte Clive-ot, mert észrevette, hogy egy idegen férfi
közeledik a medencéhez.
- Mindig is szemérmes voltál - csipkelődött vele Clive, de azért
elengedte.
- Nem mindig - vetette oda Penny, és már el is úszott.
- Másképpen viselkedsz, mint azelőtt. Miért? Talán megbántottalak
valamivel? - Clive néhány csapással utolérte.
- Te mit szólnál hozzá, ha valaki évekig rád sem hederítene, majd
hirtelen ott akarná folytatni a dolgot, ahol abbahagyta? - kérdezte
magából kikelve a lány.
- De hát te akartad így, nem én - ámult el Clive.
- Én akartam így? Ezt hogy értsem?
Árnyék vetődött a vízre. Penny felpillantott. Jól öltözött, szőke
fiatalember állt a medence szélén.
- Elnézést a zavarásért, de azt mondták, itt találom Hamilton doktort.
Ön lenne az?
- Igen, én vagyok. - Clive pillanatok alatt visszaváltozott orvossá.
Kimászott a medencéből, és odament az idegenhez. - Segíthetek
valamiben?
 - James Greenwood vagyok. A feleségem állapotáról akart beszélni
velem.
A férfiak kezet ráztak. Penny ezt a pillanatot használta ki, hogy gyorsan
és feltűnés nélkül távozzon, mert nem szeretett volna bikiniben
mutatkozni betege férje előtt, és a Clive-val kezdett társalgást sem
óhajtotta folytatni.
- Még hogy én akartam így - morgolódott, míg kikászálódott a vízből. -
Mintha valaha is azt mondtam volna, hogy látni sem kívánom többé!
- Penny, még egy pillanat - lépett oda hozzá Clive. - Este nyolcra a
rendelőmbe kérettem James Greenwoodot. Örülnék, ha te is odajönnél.
Megoldható? - Majd látva, hogy a lány habozik, kissé gúnyosan hozzátette:
- Igazán nem volt ma valami fárasztó napod. Szeretném, ha ott lennél.
Utána együtt vacsorázhatnánk.
- A megbeszélésen természetesen ott leszek - közölte szárazon Penny-,
de utána...
- Erre még visszatérünk - vágott a szavába a férfi.
Penny szó nélkül hátat fordított neki, és fürdőköpenyébe burkolózva
méltóságteljesen elvonult a lift irányába. Egész testén érezte a férfi izzó
tekintetét.
A klinikán nagy csend honolt, amikor Penny lejött szállodai szobájából.
Samira nővér az előtér íróasztalánál ült. és levelet írt. Mosolyogva
üdvözölte Pennyt.
- Jó, hogy jön, nővér. Hamilton doktor a rendelőjében van. Várja magát.
- Mr. Greenwood is megérkezett?
- Még nem, de minden pillanatban ide érhet. Rania nővér éppen a
feleségénél van. Nem óhajt megismerkedni Rania nővérrel?
- De, természetesen. Benézek Mrs. Greenwoodhoz.
- Az nagyon jó lesz. Csak arra kérem, ne várakoztassa meg Hamilton
doktort, mert igen türelmetlen ember.
- Tudom én azt, nővér, de azért köszönöm a figyelmeztetést.
Észrevette, hogy megvillan a fiatal egyiptomi nő tekintete. Penny-nek az
volt az érzése, hogy Samira a kelleténél nagyobb érdeklődést tanúsít a
Clive-hoz fűződő viszonya iránt. Vigyáznom kell, gondolta. Nem
engedhetem meg magamnak, hogy pletykáljanak rólam. Ha Clive-ra
hagyatkozom, akkor bizony elvesztem.
Besietett Sarah Greenwood szobájába. Rania nővér a beteg körül
tüsténkedett. Penny bemutatkozott a kolléganőnek, szót váltott az
asszonnyal, átnézte a beteglapot, s éppen kifelé indult, amikor Mrs.
Greenwood megkérdezte tőle, mi lesz vele.
- A férje mindjárt találkozik Hamilton doktorral. Akkor dől el, mi
történjék a későbbiekben. Mihelyt megtudok valamit, értesítem.
Sarah Greenwood visszahanyatlott a párnájára.
- De azért James bejöhet hozzám a megbeszélés után, ugye?
- Persze hogy bejöhet.
Sarah megfogta Penny kezét, és kérlelő tekintettel nézett rá:
- Gondban vagyok, James olyan sokat dolgozik... az utóbbi időben alig
törődik velem. Jobban tettem volna, ha Angliában maradok, de attól
féltem... Hiszen tudja... bár akkor sem feledkezhet meg róla, hogy nős. -
Zavarában elfordította a tekintetét. - Talán nem lett volna szabad ilyesmit
kibeszélnem...
- Semmi baj. A férje nyilván megérti majd, hogy szüksége van rá, és
több időt szán magára.
Sarah Greenwood arca felderült egy pillanatra, de nem nyugodott meg
igazán.
Clive és James Greenwood már komoly beszélgetésbe mélyedt, amikor
Penny belépett a rendelőbe. Clive gyöngéd pillantást vetett rá.
- Mr. Greenwood, engedje meg, hogy bemutassam Penny Byrne
főnővért.
Penny nem nézett James Greenwood szemébe. A fiatalember eléje
lépett, és megfogta a kezét.
- Be kell vallanom, hogy ebben az egyenruhában legalább olyan csinos,
mint bikiniben.
Ez nem lehet igaz! - gondolta Penny őszintén felháborodva, és elhúzta a
kezét. Megint egy férfi, aki minden lány álomlovagjának képzeli magát.
Fogott egy széket, Clive íróasztala elé tolta és leült.
- Mr. Greenwood, az előbb beszéltem a feleségével - kezdte.
- Kérem, nevezzen csak Jamesnek.
- Aggódom érte. Valami bizonyosság kellene neki, hogy kettőjük között
minden rendben van. Azt javasolnám, hogy foglalkozzon vele valamivel
többet. Nehéz órákat élt át, és...
- Sose aggódjon, nővér - vágott a szavába Greenwood, mint aki meg
sem hallotta a Penny hangjában lappangó szemrehányást. - Bevásároltam
Luxorban, és egy pompás nyakláncot vettem Sarah-nak.
- Mr. Greenwood, én nem ajándékokról beszélek, hanem arról, hogy
lehetőleg minél több időt töltsön a feleségével. Gyanítom, maga tudja,
miért, de Sarah-nak az az érzése, hogy el akarja hagyni őt gyermekestül.
Ő mesélte nekem, hogy rettentően megrémült, amikor maga Asszuánba
utazott, s nagyon valószínű, hogy a fájásokat is ez a rémület váltotta ki. A
felesége rendkívül érzékeny ember, bizonyosságra van szüksége, s ha
nem kapja meg, akkor fennáll a veszély, hogy rossz lelkiállapota a testére
is kihat... Nem szokatlan dolog az ilyesmi.
- Mondja, nővér, mit mesélt még az én kis feleségem? - kérdezte
Greenwood, és hátradőlt a karosszékben.
- Mesélt az előző házasságáról, és én megértem az elbizonytalanodását,
hiszen ha meggondoljuk... - Pennynek elakadt a szava.
A fiatalember megértően rámosolygott.
- Ha meggondoljuk, hogy tíz évvel fiatalabb vagyok nála... Ugye ezt
akarta mondani? Csak hát egy nő olyan, mint a jó bor, minél érettebb,
annál kitűnőbb.
Clive csöndben és figyelmesen hallgatott, de most előrehajolt.
- Mr. Greenwood, nagyon bölcsen gondolkodik. Persze az a kérdés, hogy
a feleségének is elmondta-e már ezt a kitűnő hasonlatot?
- Természetesen. Nem is egyszer. Sarah azonban túlságosan is
elbizonytalanodott. Az első férje jellemtelen alak volt. Amikor
megismerkedtem Sarah-val, még mindig attól szenvedett, hogy az a fickó
elhagyta. Én segítettem neki, hogy újra talpra álljon. Ne aggódjon,
mindent megteszek, hogy begyógyítsam a lelki sebeit. Különben,
megmarad a gyermek?
- Az esély fele-fele - mondta Clive komoran. - Ha a feltételek a lehető
legjobbak, akkor nagyobb remény van a magzat kihordására. Ha viszont
Sarah túl sokat szorong, s ha újra fájások jönnek rá, akkor rendkívül nehéz
szüléssel kell számolnunk, és az beláthatatlan következményekkel járhat.
James Greenwood felállt. Clive szavait szemmel láthatóan fel sem fogta
igazán.
- Köszönöm, doktor úr. - Aztán Pennyhez fordult, mert a beszélgetésből
rájött, hogy nem az az üres fejű, könnyelmű leányzó, akinek az első
pillanatban gondolta. Neki is köszönetet mondott, majd komoly hangon
közölte: - Ja, még valami: gondolom, egy ideig benn akarják tartani a
feleségemet. A pénz nem számít, a cégem állja a költségeket. Kérem,
cselekedjenek belátásuk szerint.
- Bemegy a feleségéhez? - kérdezte gyorsan Penny.
Mr. Greenwood az órájára pillantott.
- Egek, hogy elrohant az idő! Na jó, esetleg tíz percig maradhatok még,
aztán sürgősen el kell mennem. Fontos üzleti vacsorára várnak. Az én
szakmámban egy perc szabad ideje sincs az embernek.
- Mi is a szakmája, Mr. Greenwood? - kérdezte Clive fagyos
nyugalommal.
- Export-import, doktor úr. Ami sok utazással jár. De most már tényleg
mennem kell. - Ezzel becsukódott mögötte az ajtó.
Penny kételkedve nézett Clive-ra.
- Micsoda kellemetlen, beképzelt alak! Cseppet sem izgatja az asszony
sorsa! Úgy látszik, ez a Sarah is az a típus, aki mindig pórul jár. Keserű
csalódás lesz, ha rájön, hogy másodszor is egy senkiházihoz ment
feleségül - jegyezte meg Penny, de Clive gondterhelt arcát látva
elhallgatott.
A férfi felsóhajtott:
- Sarah csodálja az ő aranyos kis férjecskéjét, s fogalma sincs róla, hogy
az megcsalja.
- Miből gondolod, hogy megcsalja?
- A szálló halljában ül egy fiatal hölgy, aki a mi derék Jamesünkre vár.
Nem hinném, hogy holmi üzleti kapcsolat. Véletlenül láttam már őket
összebújva, édes kettesben. Nem tegnap óta ismerik egymást, erre
leteszem a nagy esküt.
- Micsoda szemét alak! - tört ki Pennyből.
- Egyetértek, de sok efféle alak szaladgál szerte a világon.
- Az ilyen gazember lelkébe is csak egy férfi lát bele - jegyezte meg
mérgesen Penny.
- Mióta vagy ennyire szigorú a férfiakhoz? Ráadásul kiderült, hogy
mégsem vihetlek el ma este vacsorázni.
- Neked is sürgős üzleti megbeszélésed van? - kérdezte epés hangon a
lány.
- Mondhatnánk így is. Az a helyzet, hogy az imént hívott fel a gurdakai
kórházunk főnővére. A múltkor is azért jártam ott, hogy elrendezzek
valamit, de csak félig-meddig sikerült, s most újra oda kell utaznom, még
ma.
 - Ma éjszaka? Miért nem inkább holnap reggel? Szerintem nagyon
veszélyes lehet éjjel átkelni a sivatagon.
- Nem először teszem meg ezt az utat, de megható, hogy így aggódsz
értem. Ahmed Fakry veszi át tőlem a szolgálatot. Telefon-összeköttetésben
leszek veletek.
- Mennyi ideig maradsz el? - kérdezte Penny a lehető leghivatalosabb
hangot megütve.
Clive odalépett hozzá.
- Körülbelül egy hónapig. Remélem, ennyi idő alatt sikerül rendbe tenni
az ottani ügyeket. A viszontlátásra, Penny! - Ezzel arcon csókolta a lányt,
és kisietett a szobából.
Penny nem mozdult. Ujja hegyével megtapintotta arcán azt a pontot,
ahol a férfi ajka érintette. Egy hónap! Hosszú idő.

5. FEJEZET

Eltelt az első hét, Pennynek sok dolga akadt a klinikán. Közben

egyfolytában azt hajtogatta magában, hogy nem is hiányzik neki Clive.
Csakhogy este, amikor felment fényűzően berendezett szállodai
szobájába, be kellett látnia, hogy amióta megérkezett Egyiptomba és
viszontlátta Clive-ot, kiújultak a régi sebek. Igaz, tulajdonképpen be sem
gyógyultak az évek alatt, s a mostani második találkozás után már nem is
gyógyulnak be többé soha.
Penny ragaszkodott hozzá, hogy mind Ahmed Fakrynak, mind az
ügyeletes nővérnek a segítségére legyen a délelőtti rendelésen, mert
elfoglaltságot keresett magának. Az utóbbi időben járványszerű gyomor-
és bélpanaszokkal kerültek betegek a klinikára, és sokszor az éjszaka
kellős közepén is riasztották őt. Néha órákig kellett egy-egy turistát
nyugtatgatnia, míg sikerült megértetnie vele, hogy kellemetlen, de
aránylag gyorsan gyógyuló betegségbe esett. Állandó kapcsolatot
tartottak fenn a helyi kórházzal Is.
A hét végére Penny megbarátkozott a klinikával, s szinte otthon érezte
már magát. Hétfőn reggel, mikor lejött szállodai szobájából, éppen Samira
nővér volt szolgálatban. Penny vidáman üdvözölte:
- Jó reggelt, Samira nővér! Van valami újság?
Kolléganője csak a fejét rázta. Penny ezúttal is csalódást érzett, mert
arra számított, hogy Clive majd csak felhívja telefonon. A férfi azonban
nem jelentkezett.
- Egy új beteg érkezett ma reggel, de nem szóltam magának, mert nem
sürgős eset. Egy órával ezelőtt jött. Először is enni adtam szegénynek...
teljesen ki van éhezve.
- Fakiy doktor látta már?
- Nem, őt sem akartam zavarni. Biztosra vettem, hogy egyedül is
elboldogulok vele.
- Értem. No és tulajdonképpen mi a baja ennek az embernek?
Valamilyen megállapításra csak jutnia kell, mielőtt belefogna a kezelésbe.
- Persze, de itt nincs is szükség kezelésre. Az illető csak kimerült és
kiéhezett, ezen viszont néhány nap alatt könnyű segíteni. Gyalog jött
Gurdakából, hogy Hamilton doktorral beszéljen.
 - De hát Hamilton doktor éppen Gurdakában van.
- Csakhogy ezt szegényke nem tudta. A fiú egy hétig volt úton.
Mohamed ugyanis csak tizenöt éves, és még cipője sincs. Ha jól értettem,
éppen azon a napon vágott neki az útnak, amikor Hamilton doktor
Gurdakába indult.
- És most hol van ez a bizonyos Mohamed?
- A kettes teremben, Mrs. Greenwood mellett. Az asszony is gondját
viseli a fiúnak, azt hiszem, anyáskodik egy kicsit.
- Ez érthető. Csak meg ne erőltesse magát.
- Nem, nem hiszem. A fiú ágya szélére ült, beszélgetett vele, és ügyelt
rá, hogy megegye a reggelijét. Bár emiatt nem kellett aggódnia, Mohamed
biztatás nélkül is mindent befalt.
Penny hitetlenkedve csóválta a fejét: kétszáz kilométert megtenni
gyalog a sivatagban! Nyilván komoly oka lehetett erre a tizenöt éves
Mohamednek.
A kettes szobában egy sovány fiatalembert talált, aki kimerülten feküdt
az ágyában. Ugyanakkor izgatottnak látszott. A takarót kapirgálta. Tövig
rágta a körmét.
- Jó reggelt, Mohamed! Penny nővér vagyok. Hallom, milyen nagy utat
tettél meg, míg ide értél - üdvözölte. - És most hogy vagy?
- Fáradt vagyok. Pihenni szeretnék, mielőtt visszaküldenek. Hadd
maradjak itt, amíg kissé összeszedem magam!
Penny az ágy szélére ült, és megfogta a fiú kezét.
- Hát persze hogy itt maradhatsz! Dehogyis küldelek el! Egyébként
miért keltél át a sivatagon, miért akarsz Hamilton doktorral beszélni? Ő
éppen Gurdakába utazott... nem mondta el Samira nővér?
- Elmondta - bólintott szomorúan a fiú. - Meg akartam kérdezni a
doktortól, nem tudna-e valami munkát adni. Kedves ember, láttam én
rögtön, amikor megismerkedtünk. A klinikán találkoztam vele, amikor
orvosságot kértem a húgomnak. Nagyon barátságos volt hozzám. Azért is
gondoltam, hogy próbálok valami munkát szerezni a klinikáján. Nincs
pénzem, ezért kellett gyalog idejönnöm. Erre kiderül, hogy ő meg
Gurdakába ment. Jobban jártam volna, ha otthon maradok.
- És mondd, Mohamed, miféle munkára gondoltál?
- Teljesen mindegy - vonta meg sovány vállát a túlságosan is bő
hálóingbe öltöztetett fiú. - Megcsinálok én mindent. Otthon semmi
dolgom, legfeljebb az anyámnak segítek olykor-olykor, de az csak asszonyi
munka. Nem való, hogy egy férfi mosogassa el az edényeket. Én
férfimunkát szeretnék! Elvégzek mindent: kiseprek, elhordom a
szemetet... szóval mindent elvállalok, míg abba a korba nem jutok, hogy
az orvosi egyetemre jelentkezzek.
- Orvos szeretnél lenni? - kérdezte meglepetten Penny. - Az nagyon szép
és nagyon felelősségteljes hivatás. Biztos vagyok benne, hogy Hamilton
doktor támogatja majd a terveidet. De sajnos, ha jól tudom, csak három
hét múlva tér vissza.
- Egy kicsit kipihenem magam, aztán visszamegyek Gurdakába - közölte
eltökélten a fiú.
- Mohamed, attól félek, jó időbe telik, míg erőre kapsz. Nem várnád meg
inkább itt Hamilton doktort? - Penny tisztában volt vele, hogy nem áll
jogában biztatni a fiút, de nem törődött vele. Megborzongott, amikor arra
gondolt, hogy Mohamed újra nekivág a hosszú sivatagi útnak, és ugyanígy
legyengülve és kiéhezve ér majd vissza Gurdakába.
- Maga nagyon kedves, nővér - mondta a fiú, és felragyogott a szeme. -
Szívesen maradnék, de csak ha dolgozhatok. Kérem, tessék nekem valami
munkát adni!
- Ha rendbe jöttél, biztosan találunk neked való munkát.
Mohamed lassanként magához tért, s olyan étvágya volt, mint egy
farkasnak. Két hét alatt megerősödött annyira, hogy már kisebb takarítói
munkákkal is meg lehetett bízni. Mohamed nagyon lelkiismeretesen
dolgozott. A fiú terveit illetően Penny elbizonytalanodott, mert sem a
tehetségével, sem az iskolai előképzettségével nem volt tisztában. Attól
félt, hogy Mohamed túlságosan is magasra tette a mércét.
Clive már egy hónapja tartózkodott Gurdakában. Penny hébe-hóba
beszélt vele telefonon, de mindig akadt egy-két kolléga a közelében,
úgyhogy személyes dolgokról nemigen esett szó. A lány még mindig nem
tudta, mire vélje a férfi váratlan elutazását.
Egy délelőtt Nadia nővér rontott be a rendelőbe.
- Nővér, telefonon keresik! - mondta boldog mosollyal. - Hamilton doktor
van a vonalban. Én lépek a maga helyére. Az én helyemre pedig a városi
kórházból jön majd valaki.
Penny megdermedt egy pillanatra. Clive meg akar szabadulni tőlem,
gondolta rémülten. Visszaküld Angliába... de én nem akarok visszamenni.
Nem és nem!
- Nővér, Hamilton doktor várja! - figyelmeztette Nadia.
- Igaz is. Köszönöm - mondta Penny, és csak nehezen tudott uralkodni
érzésem. Szinte ellenségesen nézett a falra szerelt telefonkészülékre,
melyen pillanatokon belül valami lesújtó hírt közölnek majd vele. - Most
már mehet a dolgára, Nadia nővér.
Penny eleddig soha nem beszélt ilyen hangon a beosztott nővérekkel.
Most is csak azért tette, mert nem bírta elviselni az egyiptomi nő
önelégült mosolyát. Megvárta, amíg Nadia kimegy a rendelőből, majd
kelletlenül leakasztotta a kagylót.
- Clive, szép tőled, hogy hívsz. - Egy hanggal sem árulta el idegességét.
- Segíthetek valamiben?
- Hát Nadia nővér nem szólt?
- Dehogynem.
- Akkor rendben. Szóval... mikor jöhetsz?
- Hová? És egyáltalán miről van szó? Azt hittem... azt hittem, Nadia
nővér átveszi a helyemet, én meg...
- Hát persze hogy átveszi - szakította félbe türelmetlenül Clive. - Azért,
mert rád itt van szükségem, Gurdakában. - Hosszú csönd. - Penny! Hallasz
engem?
- Igen. Jól értettelek? Azt akarod, hogy Gurdakában dolgozzam?
- Természetesen. Mi ebben a különös?
Jó kérdés! - gondolta Penny.
- Kicsit váratlanul ért az ajánlat, Clive. De két nap alatt átadok mindent.
És hogy jutok el Gurdakába?
 - Fogsz egy taxit. Itt majd kifizetjük. De most bocsáss meg, sok a
dolgom.
- Várj még egy pillanatig! Aggódom Sarah Greenwood miatt. Igazad volt,
a férje valóban megcsalja. Egy fiatal nővel láttam a pasast. Vidáman
kocsikáztak. Azt a fáradságot sem veszi magának, hogy titokban tartsa a
dolgot.
- És Sarah gyanít valamit?
- Nem, mert ki sem engedjük a szobából. Fakry doktor igen megértő, az
asszony mindaddig nem mehet vissza a szállodai szobájába, amíg meg
nem szülte a babát.
- Nagyon okos! Légy szíves, avasd be a dologba Nadia nővért, hogy
megóvhassa Sarah Greenwoodot a pletykáktól. Többet nemigen tehetünk.
Ha megszületik a gyermek, akkor rajtuk áll, úgy értem az asszonyon meg
a férjén, hogy mit kezdenek egymással.
Clive egy pillanatra elhallgatott, s ekkor Penny ragadta magához a szót.
- Aztán itt ez a Mohamed gyerek, akiről már meséltem neked.
Mindenáron orvos akar lenni...
- Hozd magaddal! A családja nem messze lelkik innen. Ha itt lesz, majd
beszélünk a jövőjéről. Csütörtökön várlak. Ha reggel hétkor elindultok,
akkor déltájban itt lehettek. Viszontlátásra, és jó utat!
Clive letette a kagylót. Penny szeretett volna még megbeszélni vele
egy-két dolgot. Például azt, mennyi ideig maradhat ott. De nem is ez a
fontos, hanem az, hogy végre a közelében lehet. Mert most, a
magányosan töltött utóbbi hetekben értette meg, hogy még mindig
szereti Clive-ot, sőt élete végéig szeretni fogja.
El is határozta, hogy a végére jár ennek a különös dolognak, vagyis
kideríti, mi történt az utóbbi öt évben, és miért nem kereste meg a férfi
egyetlenegyszer sem. Nem ment a fejébe, hogy az úszómedencében Clive
miért viselkedett olyan értetlenül, amikor ó szemrehányást tett neki.
„De hát te akartad így" - mondta. Penny nagyot sóhajtott, és
megpróbálta felidézni azt az öt évvel ezelőtti estét. Mit mondott akkor?
Ott feküdtek a széles szállodai ágyban, s Penny olyan boldog volt, mint
még soha életében. Clive felbontott egy üveg pezsgőt, ó hozzásimult; úgy
próbálta kiinni az italt, hogyne kelljen felülnie közben, mert nem akart
elszakadni egy pillanatra sem a férfi testétől.
Clive azt mondta, hogy mindenképpen szeretne újra találkozni vele, és
hogy soha életében nem akarja már szem elől téveszteni, de sajnos
sürgősen Afrikába kell utaznia, mégpedig már másnap, mert Matalától
északra meg kell szerveznie az orvosi repülőszolgálatot. Ezért kérte el az ó
otthoni Címét és telefonszámát.
- Ugye te is szeretnél még találkozni velem. Penny?
Az elmúlt öt év alatt újra meg újra eszébe jutottak ezek a szavak. S ő
mit felelt erre?
- Persze, persze hogy szeretnék - suttogta a férfi fülébe.
Clive szenvedélyesen átölelte, a pezsgőspohár felborult, és újra
szeretkeztek.
Az nem lehet, hogy a férfi félreértett volna valamit. Honnan veszi hát,
hogy ő, mármint Penny akarta így, hogy miatta szakadtak el egymástól?
Hiszen saját kezűleg írta be akkor a címét és a telefonszámát a férfi
noteszába. Talán elhányta a noteszt, csak nem akarja beismerni? Ez
lehetséges, de akkor még mindig felhívhatta volna a kórházat, ahol Penny
dolgozott. De nem tette. Nyilván egyszerűen elfelejtette őt, és csak akkor
jutott megint az eszébe, amikor pár héttel ezelőtt váratlanul újra
felbukkant. Ekkor találta ki magyarázatul azt a bizonyos mondatot, és
most abban reménykedik, hogy Penny már nem emlék-szik pontosan a
történtekre...

6. FEJEZET

Penny türelmetlenül nézett kifelé a taxiból, amely őt és Mohamedet

átvitte a sivatagon. A kocsiban nem volt légkondicionálás, ezért az ablakot
letekerték, hogy valamiképp elviseljék a rettenetes hőséget. így viszont
belepte őket a sivatagi homok, amelyet a kerekek vertek fel-
Mohamed is nyugtalan volt. Tartott a szüleitől, hiszen mégiscsak
megszökött otthonról.
A sivatag látványa azt az érzést keltette Pennyben, hogy a holdon
járnak. De a Vörös-tengerhez közeledve mind szelídebb lett a táj, és Penny
már alig várta, hogy újra lássa Clive-ot.
- Honnan ered a Vörös-tenger elnevezés? - kíváncsiskodott.
Mohamed elmosolyodott, kivillantak hófehér fogai.
- Amikor a hegyek mögött lebukik a nap, sugarai tűzvörösre festik a
tenger vizét. Naplementekor a legszebb a Vörös-tenger.
- Nekem nappal is szép - áradozott Penny. - Azt hiszem, szívesen
dolgozom majd itt.
- Remélem, sokáig marad nálunk, nővér. És kérem, kísérjen el az
anyámhoz... mert nagyon mérges lesz rám.
- Megtesszük, amit lehet. Biztos vagyok benne, hogy Hamilton doktor is
szól majd az érdekedben.
- Nagyon örülök, hogy találkozhatok Hamilton doktorral - mondta
boldogan Mohamed.
Én is, gondolta a lány.
Amikor a taxi a Vörös-tenger Szálloda elé hajtott, Clive már várta őket.
Világos lenvászon nadrág volt rajta és nyitott gallérú fehér pólóing, mely
látni engedte sötét szőrrel borított, napbarnított mellét. Remekül nézett ki;
Penny szíve majd kiugrott örömében. Afelől immár nem volt semmi
kétsége, hogy bármit is tesz ez a férfi, örökké szeretni fogja.
Clive kinyitotta a taxi ajtaját, megfogta a lány kezét, és kisegítette a
kocsiból. Tisztában voltak vele mindketten, hogy kíváncsi tekintetek
vizslatják őket, de ezzel, ilyen hosszú idő után, egyikőjük sem törődött
már.
- Penny, nagyon hiányoztál - súgta oda a férfi.
- Tényleg hiányoztam? - évődött a lány.
- Bizony ám! Egy hónappal ezelőtt megígérted, hogy együtt
vacsorázunk. Emlékszel még rá?
- Emlékszem - dobbant meg erősebben Penny szíve. - De azt hittem,
elfelejtetted.
- Ugyan, hogy felejthettem volna el!
 - Hiszen engem is elfelejtettél. Eszedbe sem jutottam, míg Egyiptomba
nem kerültem - jegyezte meg a lány csöndesen.
Clive összevonta a szemöldökét, s megszorította a kezét. Hangja
keserűségről árulkodott.
- Hogy mondhatsz Ilyet? Mégiscsak te voltál az, aki... - De nem
fejezhette be a mondatot, mert visszatért Mohamed, miután bevitte a
szállodába Penny csomagjait. Clive fojtott hangon, hogy Pennyn kívül más
ne hallja, odasúgta még: - Mielőbb meg kell ezt beszélnünk! Estére
szabaddá tesszük magunkat. - Ezzel elengedte a lány kezét, és
Mohamedhez fordult: - Mohamed, örülök, hogy újra látlak. Úgy hallottam,
rendesen megdolgoztál Luxorban az eltartásodért.
- A nővér adott munkát a klinikán... könnyű munka volt. De az lenne a
jó, ha orvos lehetnék.
- Csakhogy egy orvosnak sokat kell tanulnia - figyelmeztette Clive. -
Először is jó jegyeket kell szerezned, főként a természettudományi
tárgyakból, hogy egyáltalán felvegyenek az egyetemre. Ezért mielőbb
vissza kell menned az iskolába.
A fiú elsápadt.
- Nem mehetek vissza az iskolába! Az igazgató a fejemet veszi. De
lehet, hogy az anyám már előbb végez velem.
- Bátran oda kell állnod eléjük - biztatta Clive, és a fiú vállára tette a
kezét. - Az ilyen fellépés nagyon fontos lehet még, hiszen orvosként is sok
olyasmit kell majd elvégezned, amihez nem fűlik a fogad. A szülőkkel és
az Iskolaigazgatóval való szembenézést úgy kell felfognod, mint orvosi
pályafutásod első lépését. De komolyra fordítva a-szót: ha nem teszed
meg ezt az első lépést, akkor nincs folytatás sem, akkor nem jutsz
semmire. Csak jó érettségi bizonyítvánnyal kerülhetsz egyetemre.
Úgy tűnt egy pillanatig, mintha a fiú meg akarna futamodni, de aztán
kihúzta magát. Egyszeriben mintha megnőtt, érett férfivá vált volna. Clive
szemébe nézett.
- Na jó, akkor hazamegyek. De nem kísérnének el? S nem kaphatnék
mégis valami munkát a klinikán? A hétvégeken például? Hiszen kórházi
gyakorlatra is szükség lesz!
- Gyere, megebédelünk, aztán Penny nővérrel együtt elkísérünk a
szüleidhez. És találunk majd valami munkát is a kórházban, de az nem
mehet a tanulás rovására.
- Nagyon szépen köszönöm - ragyogott fel Mohamed arca. Boldogan
követte Hamilton doktort és Penny nővért a szállodába.
A Vörös-tenger Szálloda jóval kisebb volt, mint a luxorl, de meghittebb
és családiasabb is, ami nagyon a kedvére volt Pennynek.
Clive az étterembe vitte a lányt és Mohamedet. Pennynek jól jött ez a
hármas együttlét, mert addig sem kellett kettőjük kapcsolatára gondolnia.
Közben Clive munkatársai jöttek oda az asztalhoz, és természetesen
mindegyik bemutatkozott: két nővér, Hannan és Aziza, valamint két
kisegítő nővér, Samia és Sona.
- És hol a klinika főnöke? - kérdezte Penny.
- Erre az állásra kell új orvost találnom - felelte halkan Clive. De ennél
többet nem árult el az egyiptomi munkatársak előtt. Csak később, a rövid
kórházi szemle után, a rendelőben került megint szóba a dolog. - El
akartuk kerülni a botrányt, de attól félek, hamarosan tudomást szerez róla
a sajtó. Rájöttem ugyanis, hogy az Angliában leszerződtetett orvosunk
nem szerezte meg a kellő képesítést. Orvosi egyetemre járt ugyan, de
megszakította tanulmányait, és ápolóként helyezkedett el valahol a Távol-
Keleten. Sokat utazott, különböző országokban dolgozott, ezért volt olyan
nehéz kideríteni a múltját.
- Senki sem fogott gyanút? - kérdezte Penny hitetlenkedve.
- Becsületére legyen mondva, igen jól és meggyőzően teljesítette a
feladatát. Nálunk ritkán adódnak bonyolult esetek, sohasem szembesült
olyasmivel, amivel nem tudott megbirkózni. Körülbelül két hónappal
ezelőtt került szóba egy különös eset, s akkor fogtam gyanút. A
nyomozásom eredménnyel járt, ezért kellett olyan hirtelen idejönnöm.
Nyomban értesítettem londoni központunkat, s erre aztán felmentették a
mi kis áldoktorunkat. Közben az is kiderült, hogy az itteni főnővér
beleesett a pasasba, és fedezte működését. Felszólítottam tehát a nővért,
hogy azonnal mondjon fel. Az ő helyére jöttél most te.
- Neked sem lehetett könnyű ez a pár hét - mondta Penny mély
együttérzéssel.
- Nem szívesen lepleztem le a fickót, de nem volt más választásom.
Biztosan le tudta volna tenni a vizsgákat, ha kicsit nekigyürkőzik... így
viszont eljátszotta a jövőjét. Ezért is kell Mohamednek érthetően
elmagyaráznunk: ha orvos akar lenni, akkor minden akadályt le kell
győznie. Erről jut eszembe, ideje indulnunk, ne húzzuk-halasszuk tovább a
dolgot. Beszéljünk Mohamed édesanyjával, legyünk túl rajta!
- Felvegyem az egyenruhámat? - kérdezte Penny.
Clive felállt, és gyöngéden megsimogatta a lány hosszú, sötét haját.
- Ne vedd fel! Az emberek zavarba jönnek, ha egyenruhát látnak. Azt
hiszem, Mohamed anyja is szívesebben társalog egy másik asszonnyal,
mint valami hivatalos személlyel. Egyébként szépen lebarnultál. Nagyon
jól áll neked...
Penny örömmel vette a bókot. Luxorban nem sok ideje maradt ugyan a
napozásra, de abban a reggeli egy szabad órájában is sikerült lebarnulnia.
S nagyon jól mutatott a fehér pólóingben.
Ebben a pillanatban kopogtattak, Mohamed lépett be a rendelőbe.
- Felkészültem - mondta eltökélten, és huncutul elmosolyodott. - Kérem,
Induljunk, mielőtt újra elhagy a bátorság.
Mindhárman beszálltak Clive terepjárójába, és az alig egy kilométerre
fekvő faluba hajtottak. Igen egyszerű házak, inkább vályogkunyhók
fogadták őket, az udvaron sovány tyúkok kapirgáltak. Mohamed szülői
háza sem különbözött a többitől.
A motor zajára Mohamed anyja jött elő. Tetőtől talpig fekete ruhát viselt.
Nagyon meglepődött az idegenek láttán, de amikor megpillantotta a fiát,
kinyújtotta érte napégette, kérges kezét, és átölelte a gyereket.
Penny természetesen semmit sem értett a fiú és az anyja társalgásából,
de azt már látta, hogy nem kap büntetést a gézengúz, s nem is küldik el a
háztól. Az egyiptomi asszony naptól, széltől és homoktól cserzett arcát
elborították a könnyek. Ennek ellenére dühösen szólt a fiához, de aztán
lecsendesedett, megszelídült.
 - Azt kéri az anyám, hogy kerüljenek beljebb - mondta Mohamed. -
Éppen a nővéremet ápolja, nem hagyhatja magára. Szívesen megkínálná
magukat egy kis frissítővel.
- Beteg a nővéred? - kérdezte Clive.
- Nem, nem úgy beteg. A harmadik gyermekét várja. Hamarosan szülni
fog. Tessék, jöjjenek csak be!
Beléptek a lakóhelyiségbe. Ablaka nem volt, így eltartott egy darabig,
amíg Penny szeme hozzászokott a félhomályhoz. Körülnézett. A tapasztott
padlót tarka szőnyeg bontotta, a szoba közepén kis asztal állt, körülötte
székek és zsámolyok. Penny éppen le akart ülni, amikor a szomszédos
helyiségből fájdalmas sóhajtozás hangzott fel. Mohamed anyja átment a
másik szobába.
- A nővérem volt az - mondta Mohamed tárgyilagosan. - Hozok valami
innivalót...
- Sose fáradj! - vágott a szavába Clive. - Nincs szükség orvosi
segítségre?
- Nincs. Az anyám a falu bábaasszonya - közölte Mohamed büszkén. -
Szüléshez nincs szükségünk segítségre.
- Képzett bába az anyád? - szorongatta Clive a fiút, aki már-már
megbántódott a kérdezősködéstől.
- Az anyám nagyon sok gyermeket segített a világra. A nővéremnek ez
már a harmadik gyereke. Semmi gond, hacsak... - Elhallgatott, mert
visszajött az anyja, és izgatott hangon mondott valamit; gondterheltnek
látszott. - Azt kérdezi az anyám, doktor úr, hogy tudna-e segíteni. Valami
baj van.
Clive érteni vélte, mit akar a mama. Megfogta Penny kezét, és
bementek a szomszédos helyiségbe.
Mona, Mohamed nővére halálsápadt arccal feküdt egy alacsony ágyban.
Esdeklő pillantást vetett a doktorra.
- Segítsen, doktor úr! - mondta fájdalmasan nyögdécselve. - Valami
nincs rendben... nem úgy megy, mint a másik két gyereknél. Az anyám
megpróbált segíteni, de így sem sikerül...
Clive az ágy mellé térdelt, és megvizsgálta a fiatalasszonyt. Komoly
arccal fordult Pennyhez.
- Köldökzsinór-előreesés - súgta a lánynak. A beteggel pedig közölte,
hogy rögtön kórházba kell szállítani.
Remélhetőleg időben odaérünk, gondolta Penny rémülten. Egyszer
látott már ilyen esetet, s az orvosok akkor nyomban a császármetszés
mellett döntöttek.
A köldökzsinór-előreesés azzal a veszéllyel jár ugyanis, hogy a szüléskor
nem kap elegendő oxigént a gyermek, ez pedig borzasztóan veszélyes
lehet, és sürgős beavatkozásra van szükség.
Nem sokáig tartott az út a kórházig, Penny azonban úgy érezte, az
életben nem érnek oda. A hátsó ülésen foglalt helyet, és az ölében
tartotta Mona fejét. Clive, ha nála lett volna az orvosi táska, talán már
Mohamedéknél elvégzi a beavatkozást, de hát erre igazán nem
számítottak.
 Megálltak a szálloda előtt, hordágyat hozattak, és nyomban a műtőbe
vitették a beteget. Clive elaltatta, s Penny megnyugodva figyelte, hogyan
szenderül álomba a fiatalasszony.
Az orvos pár perccel később elvégezte a császármetszést. Penny kezébe
vette az újszülöttet. Az egyiptomi nővérek, akik minden eshetőségre
felkészülve ugyancsak a műtőben tartózkodtak, megkönnyebbülten
sóhajtottak fel.
Az újszülött felsírt, majd kezecskéivel hadonászni kezdett, amikor Clive
átadta Pennynek.
- Fiú! - kiáltott fel Aziza nővér. - Hogy örül majd Mona! Ismerem őt és a
férjét, osztálytársak voltunk.
Penny Clive-ra nézett, s látta, hogy az is megkönnyebbülten mosolyog.
Aztán puha kendőbe pólyálta a csecsemőt, kitisztogatta orrlikait és a fülét.
Clive közben a háta mögé lépett, és a füléhez hajolt:
- Penny, ma este elmegyünk vacsorázni.
A lány felnézett rá, és azt a gyöngéd kifejezést látta a szemében,
amelyért annyira szerette. Hevesebben kezdett dobogni a szíve arra a
gondolatra, hogy vele tölthet egy estét.

7. FEJEZET

Kilenc óra felé járt, amikor Penny és Clive elhagyta a klinikát. Monát és
a gyermeket az egyik különszobában helyezték el. Penny
megkönnyebbülésére semmi további szövődmény nem lépett fel a
fiatalasszonynál.
Mona, amikor felébredt, meglepően Jókedvű és élénk volt, s nagy
szeretettel ölelte magához az újszülöttet. Nem sokkal ezután megérkezett
a férje, az anyja és az apja. A család legszívesebben az egész éjszakát az
asszonyka mellett töltötte volna, de Clive meggyőzte őket, hogy a fiatal
anyának most pihenésre van szüksége. Mona mamája hagyta el
utolsóként a kórházat, és megköszönte, hogy megmentették a kisbabát.
Penny bele sem mert gondolni, mi történt volna, ha később viszik haza
Mohamedet, vagy ha egyedül engedik útnak. Most, hogy Clive mellett ült
az autóban, úgy érezte, jó munkát végeztek, igazán elégedettek lehetnek.
A szeme sarkából a férfi markáns arcélét figyelte. De szép ember...
gondolta. Egy életre rabul ejtett! Mégis meg kell tudnom, miért is
szakadtunk el öt éve egymástól. Minél előbb, annál jobb. Még ha fáj is.
- Nagyon hallgatag vagy - szólalt meg Clive, mintha csak olvasna a
gondolataiban.
- Épp azon tűnődöm, milyen jólesik egy kis kikapcsolódás. Nehéz
napunk volt.
A férfi nem vette le szemét az útról, de egyik kezével eleresztette a
kormányt, és átölelte a lányt.
- Örülök, hogy mellettem voltál. Azt hiszem, a jövőben is jól fogunk
együttműködni.
- Remélem, nagyon remélem - felelt rá a lány csöndesen.
A férfi megszorította a karját.
- Biztos vagyok benne. De hagyjuk a munkát, próbáljunk meg
kikapcsolódni!
 Abdou étterme egy homokos félszigetre épült, mely messze benyúlt a
tengerbe. Maga Abdou hatalmas termetű, méltóságteljes, középkorú férfi
volt. A bejárati ajtóban üdvözölte vendégeit, és egy olyan asztalhoz
kísérte őket, ahonnan pompás kilátás nyílt a tengerre. A pincér kézzel írott
étlapot tett eléjük, és felbontott egy üveg pezsgőt. Penny a pohár pereme
fölött rámosolygott Clive-ra.
- A helyreállt kapcsolatunkra! - emelte fel poharát Clive.
- Öt hosszú év után - tette hozzá csöndesen a lány.
Clive visszarakta poharát az asztalra.
- Tudod, miért nem hívtalak fel, mikor Afrikába érkeztem?
Penny rákönyökölt az asztalra, és előrehajolt. Egyetlen szót sem akart
elmulasztani. Remélhetőleg őszinte lesz, gondolta.
- Felvehetem a rendelést? - lépett az asztalukhoz a pincér.
Penny még életében nem választott olyan gyorsan, mint ezúttal, s
amikor magukra maradtak, rögtön a tárgyra tért.
- Tehát, miért nem hívtál fel Afrikából?
- Mert autóbaleset ért.
- Ó, igazán sajnálom. - A lány hangjában nem volt egy szemernyi
részvét sem. - Súlyos sérüléseket szenvedtél?
- Az első két hétre egyáltalán nem emlékszem. Nem voltam magamnál.
Matalából repülőgépen az ibadani kórházba vittek. Ott csaknem egy
hónapig feküdtem az intenzív osztályon. Csúnyán összetörtem magam,
még a bordám is megsérült... S amikor végre felhívhattalak...
- Felhívtál? - kérdezte Penny hitetlenkedvé.
- Ugyan, Penny, miket kérdezel?! - vágott a szavába bosszúsán a férfi. -
Nagyon jól tudod te is.
- Clive, esküszöm...
- Hadd mondjam végig! - szólt rá a lányra Clive. - A kifogásaiddal
előhozakodhatsz utána is. Elmondhatod majd, miért hagytál cserben,
amikor olyan nagy szükségem volt rád.
- Clive, hidd el...
A férfi legyintett és folytatta:
- Az ágyamhoz hoztak egy telefont, Jane nővér tartotta a fülemhez a
kagylót. Ó is hallott minden szót, de ez nem zavart, mindenáron beszélni
akartam veled. Nagyon dühös lettem, amikor Victor jelentkezett.
- Victor vette fel a telefont? Hogyhogy?
- Nagyon hitelesen adod a meglepettet! - jegyezte meg Clive keserűen.
- Barátod örömmel tájékoztatott arról, hogy együtt éltek. Gondolhatod, mit
éreztem! Hogy tudtad az után a csodálatos éjszaka után mindjárt egy
másik férfi karjába vetni magad?
- Nem éltünk együtt! Victor olyan nekem, mint a testvérem... hamis
következtetésre jutottál. - Penny eltűnődött egy kicsit, majd így folytatta: -
Emlékszem már. Victor nem tudta kifizetni a lakbért, ki kellett költöznie a
lakásából. Átmenetileg befogadtam, mert az első szigorlatára készült. A
nappali pamlagán aludt.
Penny előtt felrémlett az „együttélés" képe: Victor az egész szobát
belakta, a könyvei szerteszét hevertek. Nyár volt, s ő szívesen
megszabadult volna a fiútól, de szegénynek nem volt hová mennie,
ráadásul vizsgalázzal küszködött, és rettentő sokat idegeskedett.
Egyfolytában arra panaszkodott, mennyire zavarja az a nagy zaj, amellyel
a szomszéd lakás átépítése járt.
- Victor csakugyan beköltözött hozzám - folytatta immár fennhangon a
gondolatalt -, de nem úgy éltünk együtt, ahogy te gondolod. Szívesebben
laktam volna egyedül, mégsem tehettem ki a szűrét, hiszen óvodás
korunk óta barátok vagyunk.
Clive hátradőlt a székben. Nem mondhatni, hogy valami kedvesen
nézett a lányra.
- A telefonbeszélgetésünkből mást vettem ki. Victor közölte, hogy éppen
szolgálatban vagy, majd hozzátette, hogy kettőnk kapcsolata tévedésnek
bizonyult, és te látni sem akarsz többé.
Megint félbeszakadt a beszélgetés, mert a pincér hozta az előételt.
Alighogy távozott, Penny letette a villát, nem volt már semmi étvágya.
- Hidd el, Clive, én nem mondtam ilyet. Az is lehet, hogy csak
képzelődtél. Hiszen tele voltál gyógyszerekkel.
- Nem képzelődtem. Egyértelműen kiderült, hogy beszéltetek rólam.
- Valóban beszéltünk rólad, de csak miután...
- Miután?
Nem, most nem mondhatom meg neki, hogy terhes voltam, erre nem
alkalmas a pillanat, határozott Penny. így folytatta hát:
- Csak három hónappal később, amikor már biztos lehettem benne,
hogy elhagytál... Valakivel mindenképpen beszélnem kellett erről.
- De Penny, Victor kerek perec megmondta, milyen viszonyban vagytok.
És sejteni engedte, mennyire megbántad már, hogy valaha is szóba álltál
velem - erősködött tovább a férfi szomorúan.
- Miért nem írtál? Miért nem adtad meg a címedet?
- De hát írtam!
- Az lehetetlen. Hetekig vártam, hogy levelet kapjak tőled.
Odajött a pincér, leszedte a tányérokat, s hozta a második fogást.
Penny ezúttal sem nyúlt hozzá az ételhez. Tágra nyitott szemmel bámult
a férfira, aki nagyon bosszúsnak látszott, miközben folytatta:
- Egyszerűen nem fér a fejembe, miért nem akarsz hinni nekem.
Legalább hallgass végig! Jane nővér kivette a kezemből a kagylót azzal,
hogy pihennem kell. Arra kértem, legyen a segítségemre, mert nagyon
nyugtalan vagyok miattad, és levelet akarok írni. Este a szolgálat után
bejött hozzám, s mivel nagy fájdalmaim voltak, neki diktáltam le a levelet.
Ebben arra kértelek, hogy vedd fel a kapcsolatot az ibadani kórházzal.
Utóiratban a nővér azt is közölte veled, miért nem írhattam magam.
Penny elképedt, minden vér kiszállt a fejéből. Hátradőlt, és egészen
halkan így szólt:
- Mesélj valamit erről a Jane nővérről!
- Ó ápolt az intenzív osztályon és később is néhány héten keresztül.
- Mi a családi neve?
- Miért érdekel? Nem sokkal később Hongkongba került.
- Jó megoldás! - Nagyon valószínűtlennek tűnt az egész történet: egy
autóbaleset, majd egy telefonhívás, amely nem érte utol, egy levél,
amelyet nem kapott meg, végül mint közvetítő egy nővérke, akinek
nyoma veszett.
 - Tehát még mindig nem hiszel nekem? Akkor én miért higgyem el, hogy
Victor nem volt a szeretőd, és te nem mondtál neki olyat, hogy hallani
sem akarsz rólam többé?
Honnan tudja Victor nevét? - tűnődött Penny, de nyomban meg is találta
a választ: hiszen Clive ott volt a szobájában, amikor Luxorban Victor
kereste telefonon.
- Attól félek, hogy a történtek után már nem bízhatunk meg
egymásban. Az ilyesmi pedig minden viszonyt tönkretehet.
- Úgy van. Menjünk el innen! Semmi értelme, hogy tele tányérok mellett
huzakodjunk. Ahhoz túlságosan is nagy a tét. - Ezzel Clive intett a
pincérnek, hogy fizet.
Odakint a hold fénye meg-megcsillant a Vörös-tenger lágy hullámain.
Clive átkarolta Pennyt, és lesétált vele a tengerpartra. A lány tudta, talán
ez az utolsó alkalom arra, hogy tisztázzák kettőjük viszonyát.
Clive megállt egy pillanatra, és magához ölelte a lányt. Penny nem
ellenkezett, szó nélkül hozzásimult, s a vékony ingen át megérezte a férfi
mellének szőrzetét. Ezt már akkor, öt évvel ezelőtt is nagyon izgatónak
találta. Szóra nyitotta volna az ajkát, de Clive csókkal zárta le, aztán kissé
eltolta magától a lányt, és gyöngéden a szemébe nézett.
- Mi lenne, ha úgy tennénk, mintha nem lenne múltunk? - kérdezte
csöndesen. - Mit számít most már, mi történt öt évvel ezelőtt?
A lány is szerette volna elfelejteni azt a keserű csalódást, amelyet
annak idején érzett. Ezúttal talán minden másképpen lesz, gondolta.
- Csakugyan nem számít - suttogta, és így is érzett.
E pillanatban nem vágyott másra, csak arra, hogy együtt legyen Clive-
val. A férfi előbb lágyan, gyöngéden, majd mind szenvedélyesebben
csókolta, aztán felemelte, egy pálmafa alá vitte, és a puha homokba
fektette. Penny boldogan engedte át magát a becézgetésnek. Úgy érezte,
hogy teste-lelke megtelik élettel és szenvedéllyel, s rádöbbent, hogy ez
hiányzott neki öt éven keresztül.
De meddig tarthat ez a gyönyörűség, ez az álomszerű boldogság? -
gondolta hirtelen támadt rémülettel. Felhő borult föléjük, s eltakarta a
holdat. Penny egy pillanat alatt kijózanodott. Ha most az övé lesz, újra
megismétlődik minden. Clive szeretni fogja egy darabig, de lassan ráun és
elfordul tőle.
- Nem, nem lehet - mondta, és eltolta magától a férfit. - Nem akarom. Itt
és most semmiképp.
Clive felemelte a fejét, és kérdően nézett rá.
- Rossz a lelkiismereted?
- A régi időkre emlékeztet ez a helyzet, s ezt nem bírom elviselni -
suttogta Penny.
- Tegyünk úgy, mintha csak most szerettünk volna egymásba! -
ajánlotta fel Clive rekedt és egy kissé bosszús hangon.
- Tudom, hogy ezt kellene tenni, de... nem megy. Nem érzem magam
biztonságban, attól tartok, hogy megint csalódás ér.
- Talán segítene, ha azt mondanám, hogy szeretlek? - kérdezte Clive.
- Talán - suttogta Penny, és a boldogság meleg hullámai öntötték el.
- Akkor kezdjük elölről, s felejtsd el a múltat! Bár az sem lehetett neked
olyan rettenetes, végtére is nem téged, hanem engem ért baleset. Én
feküdtem hetekig az intenzív osztályon, miközben te élted a magad
megszokott életét, s nem is foglalkoztatott tovább az, ami kettőnk között
történt. Nem, hallgass meg! - tette hozzá a férfi, amikor látta, hogy a lány
ellenkezni akar. - Egyetlenegy lehetőségünk van, mégpedig az, hogy
elfelejtjük a múltat, és újrakezdjük elölről. Mi a véleményed?
- Megpróbálom - felelte a lány csöndesen.
A férfi gyöngéden szájon csókolta, majd felsegítette, és visszamentek
az autóhoz. Penny elhatározta, csak sikkor enged a férfinak, ha hinni tud
neki. Addig is csitítgatja bolond szívét.

8. FEJEZET

Penny álmatlanul forgolódott az ágyban ezen az éjszakáin. Miért

hazudna Clive? - tűnődött. Biztosan igazat mond. Eltökélte, hogy amint
lehet, felhívja Victort, és megkérdezi tőle, mi is volt tulajdonképpen az a
különös telefonbeszélgetés. Alighanem valami félreértés. Így biztatgatta
magát, aztán eszébe jutott, hogyan vallott neki szerelmet Clive. Nem szó
szerint persze. De azt kérdezte tőle, jobban érezné-e magát, ha azt
mondaná neki, hogy szereti. Ami azt illeti, így is lehet szerelmet vallani.
Reggel, amikor szolgálatba állt, Penny olyan boldog volt, hogy semmi
sem szeghette jókedvét. Nyilván messziről lerí rólam, hogy szerelmes
vagyok, gondolta, de nem érdekel. Ám amikor Clive belépett a kezelőbe,
ahol ő a többiekkel együtt várakozott, feszélyezettnek érezte magát. A
férfi odajött hozzá, melegen rámosolygott, és csak ezután üdvözölte a
többi nővért:
- Jó reggelt, hölgyeim!
Aziza nővér és Samia kisegítő nővér nagy tisztelettel fogadta Clive
köszönését. Mindketten meglehetősen rossz viszonyban voltak az ál-
orvossal, akit Clive elbocsátott, s most abban reménykedtek, hogy Clive
foglalja el a helyét. Nem akarták megérteni, hogy Hamilton doktornak,
mint az ICMWT egészségügyi igazgatójának, aki az országban működő
összes klinikát felügyeli, sokat kell utaznia, s így nem kötelezheti el magát
egyetlen klinika mellett.
- Nővér, kérem, fáradjon át egy pillanatra a rendelőbe! Nem tart sokáig
- szólt oda Pennynek a férfi.
- Megyek, doktor úr - felelte közömbös hangon a lány, mert nagyon is
tisztában volt vele, hogy az egyiptomi nővérek árgus szemekkel figyelik
őket.
A váróban már ott ült néhány beteg. Clive kedvesen üdvözölte őket.
- Mindjárt elkezdjük a rendelést.
Kinyitotta a rendelő ajtaját, és maga elé engedte Pennyt. Amint
magukra maradtak, átölelte, és a fülébe súgta:
- Drágám!
Hogyan is kételkedhettem a szerelmében? - gondolta Penny, s boldogan
nevetve kiszabadította magát az ölelésből, majd felnézett a férfira.
- Csak azt nem tudom, hogy fogok dolgozni, amikor a közelemben vagy.
A férfi megsimogatta a lány arcát, és gyöngéd mozdulattal a fityula alá
igazgatta azt a sötét hajtincset, amely a viharos ölelés közben a
homlokára omlott.
 - Majd igyekszünk! Amíg szolgálatban vagyunk, a munkára figyelünk, de
mihelyt véget ér... csak egymásra... mint tegnap éjszaka.
- Igenis, doktor úr! És most szolgálatban vagyunk - sóhajtott fel Penny.
Clive csókot lehelt az ajkára.
- Sajnos, tehát munkára! Penny nővér, vezesse be az első beteget! De
előbb hozd rendbe magad!
Penny a tükörhöz ment, hogy megigazítsa a fityuláját. Clive a háta
mögé állt, és rámosolygott a tükörképre. De jó is szerelmesnek lenni! -
gondolta a lány túláradó boldogságában.
- Mit szólnál ahhoz, ha délután kirándulnánk valahová? - kérdezte Clive.
- Kimehetnénk például az egyik szigetre... úsznánk, napoznánk...
- Pompás ötlet! - Nem sok híja volt, hogy Penny a férfi karjába vesse
magát. De aztán kiment a váróba, s beszólította az első beteget.
Penny és Clive ebéd helyett inkább készíttetett magának némi
útravalót. Néhány kilométernyit autóztak egy tengerparti helységig,
melynek kikötőjében kisebb-nagyobb hajókat lehetett bérelni.
Alighogy kiszálltak a kocsiból, sötét bőrű férfiak hada ajánlotta fel nekik
szolgálatait.
- Mi lenne, ha a tengeralattjárót választanánk? - kérdezte lelkesen Clive.
- Tengeralattjárót? Hát nem arról volt szó, hogy úszunk és napozunk?
- Azt még mindig megtehetjük, s az étkezéssel is ráérünk. Egy óra az
egész.
- Egy teljes óra a víz alatt? - Penny nemigen tudta, mit gondoljon erről
az ötletről.
Clive megvonta a vállát.
- Ha nem, hát nem. Semmi baj...
- Nem úgy értem. Próbáljuk csak ki! - mondta Penny. Mindig is szívesen
vágott neki az ismeretlennek, és fogalma sem volt róla, milyen lehet a víz
alatti világ.
Az utolsó pillanatban jutottak fel a kis hajóra; s addigra a lánynak is
megjött a bátorsága, mert az útitársak többsége idősebb volt nála. Ha ők
nem félnek, gondolta, akkor én sem.
A tengeralattjárót negyvenhat utasra és két főnyi személyzetre
méretezték. A nagy, kerek ablakokon át minden ülésről látható volt a
tenger, ugyanakkor képernyőkön is lehetett figyelni, mi történik a hajó
körül.
Hatalmas csattanással csukódott be a bejárati ajtó, a hajó elszakadt a
kikötőhídtól, és lassan ereszkedni kezdett lefelé. Penny a képernyőn jól
láthatta, hogyan nyeli el a víz a hajót A hajóablakon keresztül a tenger
alatti élet szépségeiben gyönyörködött. Egészen belefeledkezett a
látványba, amikor a mellettük ülő idős pár vonta magára figyelmét. Úgy
látszott, valami nincs rendben. Az idős asszony szorongatta a férje kezét
és nyugtatgatta:
- Harry, ne izgasd magad, nem tart sokáig, mindjárt jobban leszel.
Lélegezz mélyeket!
De a biztatás már nem használt. Az idős férfi arca elkékült, levegő után
kapkodott. Ez bizony nem idegesség, állapította Penny. Clive- hoz fordult,
és csöndesen, nehogy feltűnést keltsen, közölte vele, mire gyanakszik.
Clive nyomban a férfi mellé térdelt, s alaposan megvizsgálta.
 - Szívinfarktus! - állapította meg, majd odaszólt Pennynek: - Kérlek,
menj a kapitányhoz, és szólj neki, hogy azonnal emelkedjen fel a hajóval a
felszínre! Magyarázd el, miről van szó, egy perc vesztegetni való idő sincs.
Ez az úr életveszélyben van.
A férfi ebben a pillanatban előrebukott, és elvesztette az eszméletét.
Penny a kapitányhoz rohant, aki rögtön megértette, mi a helyzet, és
elkezdte a manővert. A hangszórókon keresztül tájékoztatta az utasokat,
miért kell megszakítani a merülést. Mindenkitől megértést és segítséget
kért.
Penny közben visszatért.
- Próbálkozzunk mesterséges lélegeztetéssel! - súgta oda neki Clive.
Egy másik házaspár közben a beteg férfi feleségét vette gondjaiba.
Vigasztalták és igyekeztek erőt önteni belé. Azzal nyugtatgatták, hogy
orvos és nővér is van a hajón - szerencse a szerencsétlenségben!
Clive egy padra fektette a beteget, majd Pennyvel együtt nekiláttak a
lélegeztetésnek. A szűk helyen nem volt könnyű dolguk, de kis idő
elteltével a férfi halk, szinte remegő sóhajtással adott életjelt, aztán
emelkedni-süllyedni kezdett a mellkasa.
- Megússza - mondta Clive, és megfogta Penny kezét. - Köszönöm!
Az utasok eddig lélegzetüket visszafojtva figyelték őket. De most már,
ha csöndesen is, beszélgetni kezdtek.
- És most mit csinálunk? - kérdezte Penny, és ölébe vette a beteg ember
fejét. Nagyon jól tudta, hogy még nem múlt el a veszély.
- Hívatok egy helikopteres mentőt. Te csak maradj vele, majd én
beszélek a kapitánnyal.
Időközben a tengeralattjáró felbukott a vízből, és kikötött. Az utasok
kiszálltak. Nem panaszkodtak félbeszakadt kirándulás miatt, nagyon
együttérzően viselkedtek.
- Megmondaná a nevüket? - kérdezte Penny barátságosan a beteg férfi
feleségét.
- Vera és Harry Smith. A férjem idén lesz hetvenkét éves - válaszolta az
asszony. - Megpróbáltam lebeszélni erről az útról, de nem hallgatott rám...
kalandvágyó, mint egy kölyök.
- Voltak már korábban is szívpanaszai a férjének? - kérdezte Clive, aki
időközben visszajött a kapitánytól, és Vera Smith mellé ült.
- Nem tudok róla, bár az utóbbi időben többször panaszkodott, hogy
húzódást érez a mellkasában. De nem gyanakodtunk... tudja, hogy van
ez... - tette hozzá bocsánatkérő hangon.
Penny és Clive összenézett. Hát persze, az emberek soha nem veszik
komolyan a figyelmeztető jeleket, így aztán nem csoda, ha úgy éri őket a
baj, mint derült égből a villámcsapás.
- Soha nem volt a férje EKG-vizsgálaton?
- Nem, soha. Harry nem nagyon járt orvoshoz.
Felhangzott a helikopter búgása.
- Gyorsan megjöttek - állapította meg Penny elismerőleg. - Valószínűleg
mindig készenlétben állnak, hogy kimentsék a bajba-jutottakat.
- Úgy van - erősítette meg Clive. - Egyébként kértem oxigénpalackot is.
 Penny bólintott, és a betegre nézett. A férfi légzése mintha javult volna
egy keveset, ám az arcszíne nem sok jóval biztatott... Minél előbb
szüksége lenne az oxigénre.
A helikopter egy perccel később leszállt a kikötőhídra, és két mentős
futólépésben hozta a hordágyat. Clive figyelmeztette őket, hogy
kíméletesen szállítsák a beteget. Pár perc múlva már mindannyian a
gépen ültek, mely lassan felemelkedett.
Penny a komoly helyzet ellenére is élvezte a repülést. Micsoda nap! -
gondolta. Előbb egy kiruccanás a víz alá, aztán ez a versenyrepülés a
sirályokkal. A betegre nézett: amióta feltették rá az oxigénmaszkot, sokat
javult az arcszíne, és egyenletesebb lett a légzése. Penny
megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Clive megfogta a kezét.
- Kár, hogy így sikerült ez a kirándulás - vigasztalta csöndesen.
- Már el is feledkeztem róla. Ha biztonságban lesz a beteg, nyilván
vissza kell mennünk a kocsidért.
- Persze, majd találok valakit, aki elvisz bennünket a kikötőbe. Az
ennivalónknak nem esik baja, hiszen hűtőtáskában van. Éjszaka is
elfogyaszthatjuk valamelyik szigeten. De ne igyunk előre a medve bőrére,
lehet, hogy reggelig az öregúr mellett kell maradnunk.
Penny Mrs. Smithre nézett. Az asszony megnyugodott. Fogta a férje
kezét, s közben kibámult az ablakon. Nyilvánvalóan megbékélt már a
gondolattal, hogy a férje beteg.
Két óra alatt Clive és Penny mindent elrendezett. Betegük alapos
vizsgálat után oxigénsátor alá került. Felesége ott maradt mellette a
kórházi szobában. Karosszékben ült, lábát egy kis bambuszzsámolyon
pihentette, s el-elbóbiskolt. Nem akart külön szobát, ragaszkodott hozzá,
hogy a férje mellett maradjon. Persze a kórházi költségektől is tartott,
pedig Clive elmagyarázta neki, hogy az ICMWT jótékonysági szervezet, és
kórházaiban ingyenes az ellátás.
Penny végre visszamehetett szállodai szobájába. Levetkőzött és ledőlt
az ágyra. Ez a szoba korántsem volt olyan előkelő, mint a luxori, de
ragyogott a tisztaságtól, és célszerűen volt berendezve. A nyitott ablakon
keresztül hallhatta a tenger morajlását.
Az ébresztőórájára nézett este tíz. Hosszú, fárasztó nap volt mögötte,
mégsem jött álom a szemére. Eszébe jutott Clive javaslata: az éjszakai
vacsora a szabad ég alatt. Lehet, hogy meggondolta magát? Penny
megborzongott, amikor elképzelte, hogy talán majd együtt úsznak a
tenger langyos vizében a csillagos ég alatt, aztán kifekszenek a homokos
partra, és...
Ne játssz a tűzzel! - korholta magát. Egészen biztos, hogy nem tudnál
neki ellenállni... De minek is? Nyilván nem hazudott, tényleg felhívott az
ibadani kórházból, és az is biztos, hogy írt nekem.
Illetve... Mit lehet tudni?
Most vagy soha, mondta magában, és a telefon után nyúlt. Angliá-ban
még csak nyolc óra, némi szerencsével ott találja Victort az apja
rendelőjében, mert az öreg Robinson doktor késő este is rendel, s a fia
aligha hagyja magára.
 Penny közölte a központtal, hogy személyesen dr. Victor Robinsonnal
kíván beszélni, mert semmi kedve sem volt hozzá, hogy az apjának
magyarázgassa, mi az a halaszthatatlan ügy, ami a borsos, nemzetközi
hívásra készteti.
- Kérem, nővér, tegye le a kagylót! - szólította fel egy női hang a
telefonközpontból. - Eltart egy kis ideig, míg létrejön a kapcsolat
Londonnal.
- Köszönöm. A szobámban maradok.
Évekig vártam arra, hogy megtudjam az igazságot, gondolta Penny,
amint letette a telefont. Azon a pár percen most már nem múlik semmi.
Mégis nehezen viselte a várakozás bizonytalanságát, míg végre
megszólalt a készülék. Victor jelentkezett.
- Szia, Penny! Örülök, hogy felhívtál! Jól vagy?
- Köszönöm, remekül.
Kis ideig beszélgettek erről-arról, majd Penny rátért a tárgyra.
- Victor, kérlek, próbálj visszaemlékezni az öt évvel ezelőtti nyárra!
Tényleg felhívott akkor Clive Hamilton?
Hosszú csönd következett, míg Victor végre ismét megszólalt:
- Nem, nem hívott fel. Mit is akart volna tőlem? Ki voltam én akkor? Egy
nagy senki, egy kis orvostanhallgató! Mi dolga lehetett volna velem a
befutott orvosnak?
- Na, igen, de nekem azt mondta, hogy beszélt veled. Persze nem téged
keresett, hanem engem, velem szeretett volna beszélni. Ezért hívott fel a
lakásomon. Azt mondja, hogy te vetted fel a kagylót, s azt állítottad, hogy
együtt élünk... úgy értem, mint... - De nem fejezhette be a mondatot,
mert Victor felnevetett.
- Elment az esze annak a pasasnak. De remélem, érted, hova akar
kilyukadni?
- Nem értem, de gondolom, te majd elárulod.
- Vissza akar szerezni, miután öt évvel ezelőtt eldobott, mint egy ócska
inget... Azt reméli, elfelejtetted, milyen hitvány módon bánt veled, a
terhesség...
- Victor, hagyd, ez nem telefontéma... Csak azt akartam tudni, hogy
jelentkezett-e. Ő azt állítja, felhívott, te meg azt, hogy nem! Most kinek
higgyek? - Hosszú szünet támadt. Penny már azt hitte, megszakadt a
vonal. - Victor, itt vagy még?
- Itt vagyok, de nagyon rosszulesik, hogy nem hiszel nekem. Ki törődött
veled akkor, amikor bajba kerültél, amikor talán az öngyilkosság gondolata
is megfordult a fejedben? Én!
- Victor, egy életre hálás vagyok neked. De most próbáld meg az én
szemszögemből is nézni a dolgokat. Tudnom kell az igazat, mert azt
hiszem... még mindig szeretem Clive-ot. - Penny mély lélegzetet vett és
hozzátette: - Pontosabban szólva, tudom, hogy még mindig szeretem és
szeretni is fogom.
Újfent hosszú csönd következett, de Penny ezúttal türelmesen várt.
- Penny, nyilván tudod, hogy Clive Hamilton nős?
A lány kezéből majd kiesett a kagyló. Hallotta, hogy Victor szólongatja,
de nem bírt válaszolni.
- Nem, ezt nem tudtam - nyögte ki végül. - Biztos vagy benne?
 - Persze! A St. Celine Kórházba bekerült egy új főorvos, aki öt évvel
ezelőtt Nyugat-Afrikában dolgozott. Nemrégiben ismerkedtünk meg egy
összejövetelen, szóba elegyedtünk, s én érdeklődtem Hamilton doktor
felől. Elmondta, hogy néhányszor találkozott vele kisebb bulikon,
amelyeket Hamilton felesége rendezett.
- És biztos, hogy Clive Hamiltonról volt szó?
- Hogyne! Azt is mondta, hogy Mrs. Hamilton elragadó asszony.
Kopogtattak. Penny a szája elé tette a kezét.
- Victor, most leteszem. De köszönöm ezt a fontos felvilágosítást.
- Penny, csak semmi meggondolatlanság!
- Bízhatsz bennem - nyugtatta meg a lány, ezzel letette a kagylót, és az
ajtóhoz ment. Clive Hamilton állt az ajtóban.
- Penny, mi a baj? Miért várakoztattál meg? Miért volt olyan sokáig
foglalt a telefonod? - Már indult is volna befelé, de Penny az útját állta.
- Clive, ne gyere be! Nagyon fáradt vagyok, szeretnék magamra
maradni. Kérlek, menj most!
- Mi történt, kedvesem, valami rossz hírt kaptál?
- Jó vagy rossz... most már mindegy - vágta oda Penny éles hangon, és
haragosan villámlott a tekintete.
- Penny, érted jöttem, hiszen kinn akartunk vacsorázni valahol a
szabadban. Gyere, neked is szükséged van egy kis kikapcsolódásra.
- Nincs semmi bajom. Kérlek, hagyj magamra!
- De mindenképpen együtt kell töltenünk ezt az estét. Ahmed Fakry
telefonált az előbb, azt mondja, mindenféle gondjai vannak Luxorban, s
nem tudja, mitévő legyen. Holnap odautazom, ő meg átveszi az én itteni
munkámat. Eltart néhány hétig, amíg vissza-térhetek, így hát ez az utolsó
közös esténk. Mondd el, mi bánt! Együtt könnyebben találunk valami
megoldást.
A férfi, a lány felé nyúlt, de az kitért előle.
- Clive, most ne! Mindent nyugodtan végig kell gondolnom. Kérlek,
hagyj magamra!
- Penny, Penny, te sem vagy valami könnyű eset!
Clive türelmetlenül felsóhajtott, odalépett a lányhoz, és arcon csókolta.
Penny lehunyta a szemét; Hallotta a távolodó lépteket, aztán becsukódott
az ajtó. Lelki szemei előtt megjelent a holdfényben fürdő tengerpart, talpa
alatt szinte érezte a parti homok melegét... A legszívesebben visszahívta
volna Clive-ot, hogy megmondja neki: mindent megbocsát, hisz neki, még
ha a körülmények ellene szólnak is.

9. FEJEZET

Eljött november közepe, s Penny újra hozzászokott, hogy Fákry doktorral

dolgozzon együtt. Alig néhány hete utazott el Clive, ő mégis úgy érezte,
mintha időtlen idők óta nem látta volna. Belevetette magát a munkába, se
látott, se hallott a sok tennivalótól, ám Clive-hoz fűződő kapcsolatának
megannyi bizonytalansága nem hagyta nyugodni. Néha még az is
nehezére esett, hogy rámosolyogjon a betegére.
Amikor Fakry doktor egyszer szóvá tette a dolgot, nagyon
kényelmetlenül érezte magát.
 - Penny, valami baj van? Jobb szeretné, ha újra helyet cserélnék Clive-
val?
Penny csodálkozva nézett az egyiptomi orvosra. Nagyon sokra tartotta
szakmai hozzáértését, becsületességét és érzékenységét. Ám mindmáig
meg volt győződve róla, hogy az orvos semmit sem tud a Clive iránti
érzelmeiről, s ha mégis, legfeljebb a pletyka szintjén, hiszen mindenféléről
fecsegnek az emberek egy klinikán. Ez a célzás azonban nyilvánvalóvá
tette, hogy ha Fakrynak nincsenek is pontos értesülései, azért gyanítja, mi
játszódik le benne.
- Azt hiszem, Ahmed, jobb, ha itt marad - felelte nyugodt hangon a lány.
- Nem lenne sok értelme házas emberrel viszonyba keveredni.
- Ezt hogy értsem? Hiszen Clive nőtlen. Ha nem így lenne, vajon hol
bújtatná az asszonyt? Két éve dolgozunk együtt, de még soha nem
hallottam, hogy nős ember. Nehezen tudom elképzelni, hogy Hamilton
doktor, aki annyit utazik, ne vinné magával útjaira a feleségét, hiszen
különben alig találkozhatna vele.
Penny az ablakhoz lépett. Tűnődve nézte a kerti fákat. Minden virágzott
még, de azért érezni lehetett már a tél közeledtét. Napközben melegen
sütött a nap, éjszakára viszont jócskán lehűlt a levegő. Pennynek eszébe
jutott, hogy nemsokára lejár egyiptomi szolgálata, s ez egyúttal a Clivé-
hoz fűződő kapcsolat végét is jelenti. Az utóbbi napokban igyekezett
megbarátkozni ezzel a gondolattal, ám ha valaki a remény leghalványabb
szikráját villantotta fel, mint az előbb Fakry doktor, az ő szíve újra
hevesebben kezdett dobogni.
- Bocsásson meg, hogy beleavatkozom az életébe - folytatta a doktor -,
de valahogy szóba kellett ezt hoznom... - Fakry doktor elhallgatott. Úgy
érezte, máris túl messzire ment.
- Hogyhogy?
- Nézze, Clive felhívott a múlt héten, és azt kérdezte, tudnám-e magát
nélkülözni, mert szeretné, ha visszatérne Luxorba. Megkért, hogy tegyem
meg a szükséges lépéseket, de én nem nagyon siettem vele. Igaz,
ismerek egy nővért, aki minden további nélkül elláthatná a maga
munkáját, ha úgy döntene, hogy elmegy.
Penny megfordult, és leült egy karosszékbe.
- Köszönöm az együttérzését, Fakry doktor, de talán jobb, ha minél
messzebb vagyok Clive-tól... Többször is felhívott Luxorból, de én minden
alkalommal rövidre fogtam a beszélgetést, próbáltam megértetni vele,
hogy köztünk mindennek vége.
- Maga alighanem túlságosan szigorú Clive-hoz és önmagához is. Én
kezdettől fogva gyanítottam, hogy van valami maguk között. Nem tudom,
mi oltotta ki a szerelem tüzét, de azt hiszem, jobban járnának, ha újra
fellobbanna. Ám, ha erre nincs remény, akkor tényleg nem kell erőltetni a
dolgot. Az viszont nem megoldás, hogy csak úgy egyszerűen hátat fordít
Clive-nak. Gondolom, ő ugyanúgy szenved ettől a kényszerű válástól, mint
maga, és biztos vagyok benne, hogy már rég felkereste volna, ha maga
minduntalan vissza nem utasítja. - A doktor felállt, odament Pennyhez, és
a lány vállára tette a kezét. - Ha valóban nem akar többé találkozni Clive-
val, akkor tessék vele félreérthetetlenül közölni, mert én nem
halogathatom tovább ezt a személyzeti kérdést. A rendelés végén várom
a válaszát. - Ránézett az órájára, és hangot váltott. - Penny nővér, küldje
be, kérem, az első beteget!
Penny igyekezett a munkájára figyelni, de folyton az járt a fejében, amit
Fakry doktortól hallott.
A rendelés után felkereste Harry Smith-t, akinek az állapota szépen
javult a szívinfarktus után. Most már fel is kelhetett az ágyból, sőt
járkálhatott egy kicsit. A felesége régen visszaköltözött szállodai
szobájába, és persze rettentően boldog volt, hogy semmi külön kiadással
nem jár beteg férje kezelése.
Penny meghallgatta a férfi szívverését, és mosolyogva közölte vele:
- Mr. Smith, nemsokára szabadlábra kerül.
- Ez jó hír, nővér. Vera nagyon megörül majd. Végre elkezdheti a
karácsonyi előkészületeket. Képzelje, általában már november végére
megvásárolja az ajándékokat! De mielőtt elhagynám a kórházat, szeretnék
köszönetet mondani annak a másik orvosnak, tudja, kire gondolok, arra az
angolra, aki magával együtt ott volt a tengeralattjárón, amikor rosszul
lettem. Ha nem segítenek, akkor bizony nem ide kerülök, hanem a
temetőbe. Maguk ketten nagyon jól összeillenek, gyermekem. Őszintén
megvallva, az volt a benyomásom, hogy nemcsak kollégák - tette hozzá,
és kérdően nézett a lányra.
- Téved, Mr. Smith, Hamilton doktor meg én jó barátok vagyunk, semmi
több.
- Kár! Nos, ha lesz egy kis szabad ideje a doktornak, küldje ide hozzám!
Penny elbúcsúzott a betegtől, majd ellenőrizte, hogy a kolléganői
kitakarították-e már a kezelőt. A folyosón Mohamedbe botlott. A fiú egyik
kezében seprűt, a másikban meg portörlőt tartott.
- Szia, Mohamed, mióta dolgozol te hétfőn is? Az iskolában lenne a
helyed!
- Szabadnapunk van, mert valami fontos politikus tart előadást az
iskolánkban, úgyhogy péntek helyett ma jöttem. A hétvégeken mindig
olyan sok a dolgom, mert amióta a tanárok tudják, hogy az orvosi
egyetemre készülök, rengeteg házi feladatot adnak, főleg a
természettudományos tantárgyakból.
- Örülök, hogy komolyan veszed az iskolát - mosolygott rá Penny. - No,
és hogy van a nővéred meg a kisbaba?
- Mind a kettő remekül! - felelte Mohamed a boldogságtól sugárzó
arccal. Aztán elkomolyodott. - Nővér, mikor jön vissza Hamilton doktor?
- Sajnálom, de nem tudom megmondani. Fogalmam sincs róla.
- Penny nővér, hogy döntött? - lépett ki a rendelőből Fakry doktor. -
Hamilton doktor van a vonalban. Visszamegy Luxorba, vagy sem?
Penny érezte, hogy minden szem rászegeződik. Gyanította, hogy az
egyébként oly tartózkodó Fakry doktor ezúttal szándékosan hozta ilyen
helyzetbe, mert döntésre akarta kényszeríteni.
- Magam szeretnék Hamilton doktorral beszélni - közölte, majd bement
a rendelőbe, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Clive? - kérdezte visszafogottan.
- Már azt hittem, elment a hangod! Egyedül vagy? Tudsz beszélni?
- Nem nagyon - húzódozott Penny. - Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha
Luxorba megyek, és ott megbeszélünk mindent.
 - Ez jó ötlet. De várj csak: maradj még néhány napig Gurdakában,
egyet-mást el kell ott intéznem. Talán sikerül szakítanunk egy kis időt,
hogy kiránduljunk meg ússzunk. Aztán együtt jövünk vissza Luxorba.
- Clive?
- Tessék!
- Mielőtt úszni megyünk, beszélnünk kell egymással.
- Ahogy akarod.
A következő két napban Pennynek olyan érzése volt, mintha
hullámvasúton ülne: pillanatról pillanatra változott a hangulata. Az egyik
percben úgy vélte, gondolkodás nélkül bele kellene vetnie magát egy
szenvedélyes viszonyba Clive-val, a másikban meg eltökélte, hogy nagyon
hűvös lesz hozzá, és részletesen kifaggatja múltja felől.
Amikor aztán egyik délben megpillantotta az étterembe fáradtan és
izzadtan belépő férfit, aki órákig autózott a sivatagon át, csak egyet akart
már: mindörökre mellette maradni.
Clive odatelepedett Penny asztalához, ahol két másik nővér is ült.
Személyes ügyekről tehát nem beszélgethettek, ráadásul úgy tűnt, mintha
minden vendég őket figyelné, legalábbis Pennynek ez volt az érzése.
Egyszeriben elment az étvágya. Ivott egy korty ásványvizet, és kissé
mesterkélt hangon szólalt meg:
- Hamilton doktor, Mr. Smith szeretné látni. A jövő hét végén elhagyja a
kórházat.
Clive elmosolyodott, s a lány szíve majd kiugrott örömében. Nagyon
hiányzott már neki ez a mosoly.
- Penny nővér, azt javaslom, hogy látogassuk meg együtt a betegünket.
így legalább beszámolhat nekem, hogyan alakult az öregúr állapota,
amióta Fakry doktorra bíztam.
Clive felállt, oda biccentett a teremben ülő ismerősöknek, aztán együtt
távoztak. A folyosón a férfi belekarolt a lányba, s az érintésbe Penny
beleremegett.
- Mire véljem ezt a jeges fogadtatást? - kérdezte a férfi. - Nem is örülsz,
hogy eljöttem? Jó ideig nem jelentkeztem, hogy legyen alkalmad
végiggondolni mindent, ami a lelkedet nyomja. Látom, hogy bánt valami,
de ketten talán hamarabb a végére járunk. Talán családi ügyek? Ha jól
emlékszem, az elutazásom előtti este hosszan telefonáltál...
- Clive, kérlek, ne itt beszéljük meg...
- Jó, de ha végeztünk Mr. Smithnél, akkor...
- Jó. Akkor mindent elmondok. Keresünk magunknak egy nyugodt
helyet, ahol senki sem zavarhat.
- Nagyon biztatóan hangzik - mondta a férfi, és benyitott Mr. Smith
szobájába.
- Hamilton doktor, végtelenül örülök, hogy látom - üdvözölte az idős
férfi.
- Én meg annak örülök, hogy ilyen szépen rendbe jött - viszonozta az
üdvözlést Hamilton, és átvette Pennytől a beteglapot. Átfutotta, majd leült
az ágy szélére, hogy elbeszélgessen a beteggel.
Egy órába is beletelt, amíg Clive és Penny elszabadultak a klinikáról.
Beszálltak az autóba, és elindultak a tengerpart felé.
- Rajtad a sor! Mondani akartál valamit - kezdte a férfi.
 Penny a tenger látványában gyönyörködött. Istenem, de szép! -
tűnődött. Kár elrontani ezt a csodás napot. De hát muszáj! Már hamarabb
kérdőre kellett volna vonnia Clive-ot, rögtön azután, hogy beszélt Victorral.
Közben az úttestet figyelő férfi arcát nézegette. Biztosan megharagszik
majd, ha megtudja, hogy ismerem a titkát.
- Mondd, Clive, te nős vagy? - szakadt ki belőle a kérdés, s még a
lélegzetét is visszafojtotta.
A férfi arca elkomorult, de nem vette le szemét az útról.
- Miért kérdezed?
Tehát nem is tagadja! - villant át Penny agyán, és kétségbeesésében
nagyot nyelt.
- Mert Victor azt mondta a múltkor...
- Aha, a gáncs nélküli lovag! És ezúttal milyen történetekkel
szórakoztatott?
- Azt mondta, nős vagy. Megismerkedett valakivel, aki Nyugat- Afrikában
együtt dolgozott veled, s aki azt mondta, hogy elragadó asszony a
feleséged.
Clive sokáig hallgatott, aztán csak ennyit mondott rekedtes hangon:
- Csakugyan az volt.
- Mit mondtál?
- Penny, várjunk ezzel, míg megérkezünk! Amúgy sem könnyű vezetni
ezen az úton.
Penny elhallgatott. Szó nélkül haladtak tovább. A lány kibámult az
ablakon, és azon töprengett, miféle darázsfészekbe nyúlt már megint.
A kikötőben egy kisebb motoros hajó várta őket három fős
személyzettel. Clive nyilván telefonon rendelte meg. A matrózok
segítettek nekik a beszállásnál, aztán elindultak. A hajó szinte repült a víz
felett. Egy szó sem esett köztük, míg egy kis szigetre nem értek. Az egyik
matróz könnyű hajóhidat eresztett le, Clive és Penny ezen sétált a partra.
- Azt szeretném, ha senki sem zavarna bennünket - közölte Clive a
kapitánnyal, miután lehordták a takarókat, a hűtőtáskát és a
búvárfelszerelést. - Két óra múlva jöjjenek értünk!
Penny a távolodó hajó után nézett, amely aztán jó messze a parttól
horgonyt vetett. Csak most jött rá, hogy egy lakatlan szigetre kerültek,
akárcsak Robinson Crusoe.
Elfordult, egy nagy törülközőt kerített maga köré, majd felvette a
bikinijét. Nyilvánvalóan Clive is levetkőzik, gondolta, s nem nézett oda.
Csak akkor fordult meg, amikor hallotta, hogy a férfi elnyújtózkodik
mellette a homokban.
Remek alakja van, állapította meg, és nem győzte csodálni a férfi izmos,
napbarnított testét. Aztán felfedezett rajta egy hosszú forradást.
- Ez mi, Clive? - kérdezte, és ujjhegyével megérintette a forradást.
- Ez? Néhány borda átszúrta a bőrömet abban a balesetben, amelyről
már meséltem. Emlékszel?
- Jaj, de borzasztó! - Szóval a baleset mindenesetre igaz, gondolta
Penny. De mi a helyzet a feleséggel?
Clive a könyökére támaszkodott, és szigorú pillantást vetett a lányra.
- Az az érzésem, hogy egy szavamat sem hitted el. Ugye?
- Egyszerűen nem tudtam, mit is higgyek.
 - Szóval amit most elmondok, azt nyugodtan elhiheted, mert igaz az
utolsó betűig, s az is kiderül majd, hogy azelőtt sem hazudoztam neked.
Két nappal a csodálatos éjszakánk után Nigéria keleti részében jártam, a
matalai szavannában. Eleredt az eső, s ha Afrikában esik, akkor esik
rendesen, ahhoz képest a legcudarabb angliai felhőszakadás is semmiség.
Afrikai sofőröm jól ismerte az utat, de még így is alig bírta tartani a kocsit.
- Clive, ha nem akarsz, ne beszélj róla! - szánta meg a lány, mert látta a
férfin, hogy gyötrő emlékek hatása alá kerül.
- Tudni akartad az igazságot, hát most megtudod - folytatta Clive komor
arckifejezéssel. Majd a hátára fordult, és egyik kezét a szeme elé tartotta.
- Én szerettem volna kivárni az eső végét, de a sofőröm azt mondta, hogy
igen kockázatos ezen a vidéken órákig várakozni, s ő egyébként sem
először vezet autót ilyen zuhogó esőben. Ebben a pillanatban történt a
baj. - Clive nagyot sóhajtott, majd így folytatta: - Az egyik kanyarban óriási
gödörbe zuhantunk. Nem sokkal korábban hegyomlás lehetett ott, és
valósággal elsodorta az utat. Engem a biztonsági öv mentett meg, de a
sofőröm, aki bilincsnek érezte az övet, kivágódott a kocsiból, és
szörnyethalt.
- Szegény Clive! És aztán mi történt veled?
- Két nappal később talált ránk egy mentőosztag. Én szinte egész idő
alatt eszméletlenül feküdtem, valószínűleg csak így viselhettem el a
fájdalmakat.
Penny megsimogatta Clive homlokát. Forró vágy öntötte el egész testét,
és odasimult a férfihoz.
- A többit már tudod - folytatta Clive. - Repülővel Ibadanba vittek, és
hetekig nyomtam az ágyat.
- Onnan hívtál fel engem?
- Onnan.
- És írni is onnan írtál? Nem veszhetett el a levél?
- Minden lehetséges, de azt tudom, hogy a levél egészen biztosan
elment. Néhány évvel később újra megkérdeztem Jane nővértől.
- Ó az, aki Hongkongba utazott?
- Úgy van, én meg pár hónappal azután mentem betegszabadságra.
Amíg a kórházban voltam, rendszeresen leveleztünk. Elkeseredett és
csalódott voltam, mert olyan hamar elfelejtettél... Jane nővér tudta, hogy
a kórházi kezelés után pihenésre és ápolásra van szükségem, ezért
meghívott Hongkongba. A tervezettnél tovább maradtam, mert tényleg
nagyon rendes volt velem, és lassanként erőre kaptam.
- Mennyi ideig maradtál Jane nővérnél?
- Néhány hónapig. Aztán házassági ajánlatot tettem neki. Nem
mondhatom, hogy valami nagy szenvedély fűtött bennünket... Egyszerűen
szükségünk volt egymásra. Jane nővér felmondott, és visszajött velem
Afrikába. Én továbbra is az ICMWT alkalmazottjaként dolgoztam, ő pedig
tökéletes háziasszonynak bizonyult. Nem sokkal egybekelésünk előtt
tudtam meg, hogy fehérvérűségben szenved. Akkoriban éppen jobban
volt. Amikor aztán hat hónap múlva újra romlott az állapota, arra kértem,
menjen vissza Angliába, hiszen mindketten tudtuk, hogy a fehérvérűség
már nem feltétlenül halálos betegség. Ő azonban ellenkezett, azzal érvelt,
hogy az asszony helye a férje mellett van. Jane nővér igen önfejű tudott
leríni.
- Miért nevezed folyton „Jane nővérnek"?
- Azt hiszem, önvédelemből. Szívesebben emlékszem vissza arra a
nővérre, aki balesetem után ápolt, mint a halott feleségemre, akit a mai
napig gyászolok. Házasságkötésünk első évfordulóján halt meg abban a
missziós kórházban, ahol akkoriban dolgoztam.
- Igazán sajnálom - suttogta Penny. Valóban együtt érzett a férfival, aki
olyan sokat szenvedett, ugyanakkor lelkiismeret-furdalás is gyötörte,
amiért nem hitt neki. Ám azt a telefonhívást még mindig nem értette.
Vagy Victor hazudott talán? - Ha akkor elérsz telefonon...
A férfi feléje fordult, és egy csókkal akadályozta meg a mondat
folytatását. Csak jó idő múlva szólalt meg csöndesen, gyöngéden.
- Minden másképp alakult volna, ha akkor elérlek, de ez már a múlté, ne
foglalkozzunk vele! Most új fejezetet kezdünk. Úgy teszünk, mintha tegnap
ismerkedtünk volna meg; megpillantottalak a sok ember közt, és azt
gondoltam, ilyen szép nőt én még életemben nem láttam. Meghívlak
vacsoráira, és azután...
- És aztán következik egy álom - vágott a szavába a lány, és ráfonódott
a férfira.
Clive ajka forró volt, és elszánt, s egy csöppet sós ízű. Penny hallotta
ugyan a hullámok morajlását, a madarak rikoltozását... de valahogy
messziről, mintha álomvilágba merült volna. Nem számított most sem a
múlt, sem a jövő, csak az adott pillanat és az a leírhatatlan érzés, amely
testüket átjárta.
Pennynek szertefoszlott minden kétsége. Boldogan merült el az
ölelésben, engedelmeskedett a férfi gyöngéden sürgető mozdulatainak, s
egyszeriben lobogó tűzként futott át testén a vágy. Amikor egymásra
leltek és végül a lélegzetelállító csúcspontra jutottak, egyetlen hatalmas
sóhajban oldódott fel vágyuk és szenvedélyük.

10. FEJEZET

Gyorsan telt Penny utolsó munkanapja a gurdakai klinikán, mivel

rengeteg tennivalója akadt még elutazása előtt. Ráadásul nehezére is
esett a feladataira odafigyelni, mert mintha minden a feje tetejére állt
volna az életében.
Öt évvel ezelőtt, amikor megismerkedett Clive-val, azt hitte, megtalálta
élete nagy szerelmét, de kiderült, hogy a most újra fellobbant szerelem
még sokkal mélyebb annál a felülmúlhatatlannak hitt régi nagy érzésnél.
A magányos szigeten eltöltött idilli órákra úgy emlékezett vissza, mint
valami álomra. Folyton elkalandoztak a gondolatai, pedig vigyáznia kellett,
hogy rendben adja át az ügyeket a helyébe lépő egyiptomi nővérnek.
Ezen a reggelen Penny még nem találkozott Clive-val. Úgy tudta, hogy a
férfi egy újabb klinika berendezését készíti elő az egyik közeli szállodában.
Végtére is ezért jött Gurdakába, no meg persze azért, hogy őt Luxorba
vigye. Rápillantott az órára. Megrémült: mindjárt itt lesz az utódja, és neki
délutánig be kell őt avatnia mindenbe. Clive korán akar indulni.
 - Penny, bocsásson meg, hogy zavarom - lépett be kopogtatás után
Fakry doktor -, megjött Khadiga nővér. Ráér most? - A férfi megértően és
szeretettel mosolygott a lányra, s valahogy közvetlenebb volt, mint
máskor. - Minden rendben? Úgy látom, kissé szórakozott ma.
- Attól félek, igaza van, de mindjárt összeszedem magam, és rendben
átadok mindent.
Fakry doktor szokatlan dologra ragadtatta magát: odalépett az
íróasztalhoz, rátámaszkodott, kissé előrehajolt, és mélyen a lány szemébe
nézett.
- Igazán örülök, Penny, hogy végre boldognak látom, és hogy sikerült
egyetértésre jutnia Hamilton doktorral. Egyébként kora reggel találkoztam
vele, olyan volt, mintha nem is ezen a világon járna. Úgy láttam, ma senki
sem ronthatja el a jókedvét. Azt hiszem, most kellene fizetésemelést
kérnem tőle, mert minden további nélkül megkapnám.
- Ebben nem lennék olyan biztos - nevette el magát Penny. - Ha a
helyzet úgy kívánja, Clive mindig észnél van.
- Mindenesetre elsőként szeretnék magának gratulálni...
- Ó, Ahmed, csak óvatosan azzal a gratulációval!
- Penny nővér? Én vagyok az utóda, Khadiga nővér.
Apró termetű, törékeny, fekete hajú nő lépett be a rendelőbe.
Hamarosan kiderült a kicsi egyiptomi asszonyról, hogy erős, mozgékony
és fáradhatatlan. A következő egy órában valósággal lerohanta Pennyt a
kérdéseivel. Az új főnővér egy évet Amerikában töltött a rokonainál,
nemrégiben tért vissza Egyiptomba, s égett a tettvágytól. Penny nagyon
megörült, hogy ilyen utódra leltek.
Clive ebédre sem jött vissza a szállodába. Pennynek nem volt étvágya,
csak egy adag salátát kért. A bőröndjeit már becsomagolta, így elegendő
ideje maradt arra, hogy búcsút vegyen a betegektől és a klinika
munkatársaitól.
Clive és Penny csak késő délután találkozott a szálloda előtt. A taxi is ott
állt már, a sofőr járatta a motort, nyilván így akarta utasai tudomására
hozni, hogy ideje lenne indulni, ha az éj beállta előtt Luxorba akarnak érni.
- Ez minden? - kérdezte Clive a lány csomagjaira mutatva.
- Ez - felelte a lány.
Találkozott a tekintetük, s Penny megint úgy érezte, hogy kicsúszik a
lába alól a talaj... Ráadásul mindenki őket bámulta. A klinika és a szálloda
valamennyi alkalmazottja kijött a búcsúztatásukra, s mindenkivel kezet
kellett rázniuk. Valahogy híre járta, hogy Hamilton doktor és Penny nővér
kapcsolata bensőségesebb, mint hitték, ezért szerettek volna sok
boldogságot kívánni nekik, még ha hivatalosan nem is tudhattak semmit.
Egy ideig Penny is elábrándozott kettőjük jövőjén, de amint beszállt a
kocsiba és Clive mellé telepedett, már csak a jelen, a nagyon is boldog
jelen foglalkoztatta, az, hogy több órát megint együtt tölthet a férfival.
Alig hagyták maguk mögött a szállodát, Clive megfogta a kezét.
- Boldog vagy? - kérdezte csöndesen.
- Határtalanul - felelte Penny, és a férfihoz bújt. - És te?
- Komolyan kérdezed? - Clive arcon csókolta Pennyt, s amikor az a
tekintetével figyelmeztette a sofőr jelenlétére, csak mosolygott.
 - Mahmud miatt ne fájjon a fejed, olyan hallgatag, mint egy szfinx.
Azonkívül nem sokat ért angolul, úgyhogy kettőnk titka marad, amit
beszélünk.
Mi az, hogy kettőnk titka? - morfondírozott Penny, és a férfi vállára
hajtotta a fejét. Miért kellene titokban tartanunk, hogy szeretjük egy-
mást? A legszívesebben világgá kürtölném, milyen boldog és szerelmes
vagyok.
- Egy pillanatra beugrunk Monához, szeretném még egyszer
megvizsgálni őt is, a kisbabát is. Megígértem Mohamednek - mondta a
férfi.
- Hol találkoztál Mohameddel? - kérdezte meglepetten a lány,
- Bejött hozzám az új klinikára, és további munkalehetőségek iránt
érdeklődött. Megegyeztem a beosztottakkal, hogy Mohamed ezentúl a
laborban dolgozhat majd tanítás után. Ebből azért többet tanul, mint a
söprögetésből. Okos kölyök!
- Mit gondolsz, bejut az egyetemre?
- Jóslásokba nem bocsátkozom, de annyi bizonyos, hogy jó képességű
gyerek.
- Fakry doktorral is beszéltél Mohamedről? - kérdezte Penny.
- Nem, vele annyi más dolgom volt...
Mona nagyon kedvesen fogadta a vendégeket. Büszkén tessékelte be
őket a városka szélén épült kis házába. A férjének jó állása volt az egyik
szállodában, s ha szűkösen éltek is, azért lényegesen jobban, mint a
szomszédok. Mona megmutatta a lakást, s amikor Penny azt mondta,
hogy ő is szívesen ellakna egy ilyen házban, boldogan hallgatta az
elismerő szavakat.
- Hát igen, mi is nagyon jól érezzük itt magunkat. Megvettük a telket,
aztán a férjem meg a sógorom felépítette a házat. A függönyöket és a
szőnyegeket én szőttem. Az apám asztalos; az ágyakat és a szekrényeket
ő készítette. Ugye szép munka?
Clive megvizsgálta a kisbabát, és gratulált a boldog anyának az
egészséges kisfiúhoz. Ezután Mona került sorra, s nála is rendben talált
mindent. Végezetül azt kérdezte az asszonytól, ahogy szülés után mindig
meg szokta kérdezni: használ-e fogamzásgátlót. Monát láthatóan
meglepte a kérdés.
- Nem, ha Allah úgy akarja, akkor még sok-sok gyermeket szülök!
- Hányat szeretne? - kérdezte Clive barátságosan.
- Ez nem rajtam múlik, doktor úr. Ahogy Allah akarja.
- De elég kicsi ez a ház, hol akarja felnevelni őket? - nézett körül a
lakásban Penny.
- Ha a sors úgy hozza, elférünk valahogy - nyugtatta meg az asszony
titokzatos mosollyal.
Már mélyen benn jártak a sivatagban, de Penny fejében még mindig ott
motoszkált Mona válasza. Milyen ritka az olyan ember, aki tudja, hol a
helye a világban! Vajon én miért nem tudom? Miért kuszálódik bennem
össze minden? Mit akarok tulajdonképpen? Mennyire bízhatok Clive-ban?
Ezek a kérdések nem hagyták nyugodni.
A férfi átölelte, mintha megérezte volna a lányban támadt belső
feszültséget.
 Szeretem ezt az embert, gondolta Penny a férfihoz bújva, rajongva
szeretem... de bízom-e benne? Elálmosodott az egyenetlen úton
himbálódzó taxiban. Lehunyta a szemét.
Mire felébredt, a sivatag kellős közepén álló országúti vendéglő elé
kanyarodtak, amely nem volt sokkal nagyobb egy teraszos házikónál. A
tulajdonos forró teát szolgált fel. A nap éppen lebukott a hegyek mögött, s
élénkvörös fény borult a sivatagra. Pár pillanat múlva a hegyek feketén és
fenyegetően meredeztek az izzó esti égbolt felé. Penny felsóhajtott.
- Mi történt? - hajolt hozzá Clive.
- Eszembe jutott, milyen gyönyörű naplementéket láttam ebben az
országban. Szinte hihetetlen, hogy mindjárt itt a december, s
készülhetünk a karácsonyra. Néhány hét múlva már csak álmaimban
láthatom ezeket az egyiptomi naplementéket.
Clive eltűnődött, míg az égbolt lassan sötétlilára színeződött.
- Azt reméltem, itt maradsz... most...
Penny a férfira nézett, az meg gyöngéden mosolygott rá, de
tekintetében nem volt sem ígéret, sem biztatás. A lány meg csak várt.
De hát mire is várok? - tépelődött. Arra, hogy ölbe kapjon és örök
szerelmet esküdjön? Efféle jelenetek talán csak filmekben és érzelgős
regényekben fordulnak elő. Alighanem be kell érnem azzal, amit a sors
kínál.
Nem! - lázadt fel magában. Én többre vágyom! Clive egyszer már
elfordult tőlem és cserbenhagyott, másodszor ez nem történhet meg!
Nem engedem! Nem leszek a játékszere!
- Angliában szeretném tölteni az ünnepeket - mondta a lány
elgondolkodva. - Régen nem láttam a családomat, jó volna karácsonykor
találkozni velük.
- Eleged lett az utazásból?
- Dehogy, nem erről van szó.
- A nővér, akinek a helyére jöttél, már karácsony előtt felveszi a
munkát.
- Akkor jó. De most már menjünk tovább! - ajánlotta Penny, mivel
közben rájuk sötétedett. - Barátságtalan ez a hely. Hogy élhet valaki itt a
sivatag közepén?
- Mindenkinek laknia kell valahol - nevette el magát Clive. - Az is lehet,
hogy a vendéglős itt született, és csak a magányt ismeri. Végtére is az a
lényeg, hogy hol vannak a gyökereid. Ugye vágyódsz már a családod
után?
- És te?
- Én? - csodálkozott a férfi. Váratlanul érte a kérdés. Hallgatott egy kis
ideig, majd mintegy mellékesen megjegyezte: - Az én esetem valószínűleg
kivétel a szabály alól. Nekem nincsenek gyökereim, nincs is szükségem
ilyesmire. A hivatásomnak élek, és a hivatásom révén ismerkedem a
nagyvilággal. Ráadásul szeretek utazni...
- És a családod? - vágott a szavába Penny. - Apád, anyád, testvéreid?
- Anyám a születésem után rögtön kiadott nevelőszülőkhöz, ők viszont
közlekedési balesetben elpusztultak hároméves koromban, nem is igen
emlékszem rájuk. A rokonaik pedig árvaházba dugtak. így aztán jó nagy
családban nevelkedtem. Mindig akadtak játszótársak. Az árvaház vezetői,
amikor észrevették, hogy okos kölyök vagyok, adtak egy kis egyágyas
szobát, hogy nyugodtan tanulhassak.
- De kár, hogy sohasem tudhattad meg, milyen az igazi család! -
mondta Penny megindultan.
- Semmi ok a sajnálkozásra. Amit nem ismersz, az nem is hiányzik olyan
nagyon. Elégedett vagyok az eddigi életemmel. Ha meg családra vágyom,
akkor családot alapítok. - Ezzel kezébe vette a lány arcát, és gyöngéden
szájon csókolta.
Most hozzam szóba a gyermekét, a gyereket, akit öt évvel ezelőtt
elveszítettem? - tűnődött a lány. Nem tudta eldönteni, hogy ez lenne-e a
megfelelő pillanat. Vajon közelebb kerül-e így hozzá? Elszomorodik-e majd
a hírtől a férfi, vagy megkönnyebbül tőle?
- Gyere, menjünk!
Clive felsegítette a székből, s ezzel odalett az alkalom. Majd máskor
mesélem el neki, gondolta Penny. Akkor, amikor biztos már, hogy életünk
hátralevő részét együtt töltjük, és közös gyermekeink lesznek.
Újra beszálltak a taxiba, s a lány a férfi vállára hajtotta a fejét. Az autó
sötét, köves úton döcögött tovább. Penny lehunyta a szemét. A családjára
gondolt, elképzelte, milyen nagy szeretettel fogadják majd a szülei és a
testvérei a hosszú távollét után.
Az orrában érezte a sülő pulyka illatát, amely ilyenkor betölti az egész
házat. Lelki szemei előtt az anyja jelent meg, amint fehér kötényben,
kipirulva tesz-vesz a konyhában, s kézfejével hátrasimít egy homlokába
hulló hajtincset. Igen, szeretném már látni őket, gondolta. De vajon
visszatérek-e még valaha is ide, ebbe az országba?

11. FEJEZET

Alig kelt fel a nap a Nilus fölött, Penny már ki sem látszott a munkából.
Mivel elég későn érkeztek Luxorba, alig várta, hogy lepihenjen.
Legnagyobb örömére ugyanazt a szobát kapta, amelyben korábban lakott,
s ahonnan olyan pompás kilátás nyilt a folyóra.
Ezen az éjszakán azonban Penny nem ment ki a balkonra. Gyorsan
lezuhanyozott, és bebújt az ágyába. Magára húzta a könnyű takarót, s
nyomban álomba merült. Már hajnalban, amikor a müezzin imára
szólította híveit, megszólalt a telefon. Clive hívta.
- Azonnal gyere a klinikára! - mondta minden bevezető nélkül. - Sarah-
ról van szó... Emlékszel még Sarah Greenwoodra, aki szülési fájdalmakkal
került a klinikára az érkezésed napján? Itt tartottuk a biztonság kedvéért,
de most válságosra fordult az állapota, kezdődő eklampsziára vall minden
tünet: vérnyomás-emelkedés, vizenyő a végtagokban, fehérjevizelés...
Nadia nővér néhány éjszakát már mellette töltött, mert nagyon aggódott
érte...
- Azonnal lemegyek.
Penny öt perc alatt lezuhanyozott, felvette az egyenruháját, a fityula alá
igazgatta hosszú haját, majd a lifthez sietett. Ha beigazolódik Clive
aggodalma, akkor meg kell indítani a szülést, töprengett. Szegény
asszony! Mennyit kiállt már, hogy megtartsa a gyermeket, s most még ez
is!
 Ha emlékezete nem csal, Sarah Greenwood a harminchetedik hétben
van, ilyenkor pedig már vállalni lehet a szülést, és vállalni is kell, mert az
ilyen rángógörcsnek súlyos következményei lehetnek, esetleg az anya
halálát is okozhatja. A koraszülés tehát még mindig a kisebbik kockázat.
A lift végre leért a földszintre, s Penny, átvágva a szálloda kertjén, a
klinika bejárata felé futott. Gyönyörű napra ébredtünk, gondolta. De vajon
hogyan végződik? Sarah Greenwood nagy veszélyben van. Né-hány
évtizeddel ezelőtt még nem lehetett volna segíteni rajta. Ma azonban a
modern orvosi műszereknek köszönhetően már megmenthető anya és
gyermeke - ha minden jól megy.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan elkészültél - üdvözölte Clive.
Megragadta a lány kezét, s a szemébe nézett. - Nincs vesztegetni való
időnk. Nadia nővér épp most mérte meg Sarah vérnyomását: rettentő
magas.
- Akkor megindítjuk a szülést? - kérdezte Penny.
A férfi bólintott. Pillanatok alatt odakészítették az infúziót, és a beteg
megkapta azt a gyógyszert, amely elindítja a fájásokat. Clive pedig közben
megtette az előkészületet a gerincvelői érzéstelenítéshez.
- A szer nagyon gyorsan hat - magyarázta a lánynak fojtott hangon,
majd a beteggel is közölte, mi a szándéka. Sarah Greenwood nyomban
megnyugodott, amikor az érzéstelenítés hatni kezdett, és még tréfálkozott
is az orvossal meg a nővérekkel:
- Most már kíváncsi vagyok, milyen babát hozok a világra ennyi
hercehurca után. Feltehetőleg pontosan olyan lesz, mint az apja:
szeszélyes, túlfűtött és persze rettentően önző.
- Tényleg, hogy van a férje? - kérdezte Penny könnyed hangon, mintha
nem is szorongana a beteg állapota miatt. Közben eszébe jutott az
elutazása előtti este, amikor James Greenwoodot egy ifjú, szőke hölgy
társaságában látta vidáman kocsikázni.
- Ritkán jön be hozzám - felelte az asszony -, sok a dolga.
Na, ebben biztos voltam, gondolta Penny dühösen, de most más
tennivalónk is van, mint házassági ügyekkel foglalkozni.
A szülés előtti pillanatokban Penny steril köpenyt és kesztyűt húzott.
Nadia nővér az ágy melletti zsámolyra ült, megfogta a beteg kezét, s
elmagyarázta Sarah-nak, hogyan kell lélegzetet vennie. Megjelent a baba
feje, Clive ügyelt rá, nehogy gátszakadás következzen be.
- Penny, milyen a köldökzsinór fekvése?
Penny két ujjával kitapogatta a köldökzsinórt, és óvatosan kihúzta a
baba feje fölött, nehogy a nyakára tekeredjen. Hamarosan megjelent a
csöppség egyik válla, s néhány pillanat múlva Clive már a kezében
tartotta az egészséges újszülöttet.
- Fiú vagy lány? - kérdezte Sarah.
.Clive betakarta az apróságot, és a mama mellére fektette.
- Kislány.
- Tényleg? - lepődött meg Sarah Greenwood. - Sohasem hittem volna,
hogy lányom lesz. Remélem, Jamesnek nem okoz nagy csalódást, bár ő
fiút várt.
Penny nyelt egyet. Nehezére esett közömbös hangot megütni.
- Mondja, Sarah, tulajdonképpen hol van most a férje? - kérdezte.
 - Megint Asszuánba kellett mennie, de ma délután már vissza is jön. Jaj,
hát nem gyönyörű kisbaba? Örülök, hogy lányom született, még ha James
fiút kívánt is... bár szerettem volna a kedvében járni.
Azt elhiszem, nem is érdemelt ilyen asszonyt az az ember, dünnyögött
Penny, s közben elvette a boldog anyától gyermekét. Kitisztította az
újszülött szemét és orrát, majd megilletődve szemügyre vette az
apróságot. Milyen csodálatos kisgyermek! - gondolta. A legtöbb csecsemő
ilyenkor még ráncos és gyűrött arcú, ez meg olyan szép, hogy szinte
képeslapra kívánkozik.
- Tessék - mondta Penny, és az asszony mellére fektette az új-szülöttet.
- Érdemes volt annyit küszködni érte!
- Bizony, érdemes volt - erősítette meg Sarah, és gyöngéden magához
ölelte kislányát. - Biztos vagyok benne, hogy James is örül majd neki.
Jelentkezett már, nővérke?
- Még nem, de gondolom, hamarosan itt lesz - nyugtatta meg Penny, és
hálát adott az égnek, hogy megtanult kényelmetlen helyzetekben is
mosolyogni. Bízzunk benne, hogy ez a csapodár férj nem lépett le végleg!
- tette hozzá magában.
Már délfelé járt az idő, amikor a rendelőben megszólalt a telefon. James
Greenwood jelentkezett, udvarias, közömbös hangon, mint mindig:
- Hogy van a feleségem? Azt az üzenetet kaptam, hogy valami gond
van. Remélem, nem komoly az ügy.
Penny mély lélegzetet vett, és kíméletlen nyíltsággal válaszolt:
- Egy hajszálon múlt az élete! Úgy döntöttünk, hogy megindítjuk a
szülést. Gyönyörű kislánya született, Mr. Greenwood. A születés
időpontja...
- Mit mond? Kislány? Remélem, nem akar átejteni!
- Miért csodálkozik rajta, hogy lány? Itt csak két lehetőség van, egyenlő
eséllyel. Érdeklik a részletek?
- Köszönöm, nem. Úgyis elfelejtem. Sarah majd mindent elmesél,
amikor meglátogatom.
- És mikor látogatja meg, Mr. Greenwood? A felesége már érdeklődött
maga után.
- Valószínűleg még ma este... ha az itteni ügyeimet sikerül rendbe
tennem.
- Nehogy emiatt valami kényelmetlensége legyen! - epéskedett Penny. -
A felesége jó kezekben van itt, és nyugodtan vár, ma este véletlenül nincs
más dolga - tette még hozzá, és lecsapta a kagylót.
- A begyedben van a pasas, ha jól gyanítom - jegyezte meg Clive.
- Jól gyanítod! - Penny odalépett az ablakhoz, és kinézett a kertre.
- Az az érzésem, hogy az asszony szereti a férjét - folytatta Clive
nyugodt hangon.
- Nem lát a szemétől. Különben észrevette volna, hogy ez az alak úton-
útfélen megcsalja - fortyant fel Penny, és elfordult az ablaktól.
- Lehet, hogy sejt valamit, de nem akarja tudomásul venni. Talán attól
fél, hogy elveszítheti a férjét. Vannak ilyen asszonyok.
- Hát én nem vagyok ilyen!
Penny maga is meglepődött, hogy ennyire elöntötte a méreg. Általában
mindig sikerült a kellő hangot megütnie a betegekkel és hozzátartozóikkal
szemben, de ez a James Greenwood csakugyan a begyében volt, talán
azért, mert megcsalta a feleségét, és mert valami hasonlóban neki is volt
már része.
Clive felállt, odalépett a lányhoz, és megfogta a vállát. Érezte rajta a
feszültséget, és szerette volna megcsókolni, de Penny elfordította a fejét.
- Tudom, hogy te nem vagy olyan, mint Sarah Greenwood - súgta Clive a
fülébe. - És nagyon örülök neki! Hajthatatlan, független és önálló
személyiség vagy. Én ilyennek szeretlek... de azt is mondhatnám, épp
ezért szeretlek.
Penny lehunyta a szemét, és a férfi mellkasára hajtotta a fejét. Oldódott
benne a feszültség.
- Látod, így mindjárt más - suttogta a férfi, levette a lány fejéről a
fityulát, és megsimogatta leomló hosszú haját, mint egy szomorú, riadt
kisgyerekét. - Áruld el már, mi a bajod! Mert amióta eljöttünk Gurdakából,
látom, hogy bánt valami. Azt hittem, minden a legnagyobb rendben van
kettőnk közt, erre folyton gátakba ütközöm. Mivel érdemeltem ezt ki?
A lány a férfi szemébe nézett, gyöngédséget és aggodalmat olvasott ki
belőle. Ó, mennyire szeretem ezt az embert! - tűnődött. Ha csak rám néz,
minden bajomról megfeledkezem. Mély lélegzetet vett. Most, biztatta
magát, most jött el az ideje, hogy megmondjam neki.
- Cserbenhagytál, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.
Terhes voltam... gyereket vártam tőled.
Clive úgy állt ott, mintha villám sújtotta volna. Aztán átölelte a lány
vállát.
- Drágám! Miért nem értesítettél? Hogy mondhatta nekem ez a Victor,
hogy tudni sem akarsz rólam, hogy látni sem óhajtasz többé? És...
- Akartam én szólni, csak arra vártam, hogy felhívj. Olyan boldog
voltam...
- Hát még én milyen boldog lettem volna! Elhiheted - mondta a férfi, és
olyan erősen magához szorította, hogy Penny a szíve dobogását is
megérezte.
- Clive, én még mindig azt hiszem, hogy csak álmodtad azt a
telefonbeszélgetést. Victor nem az a fajta, aki ilyesmiket kitalál. Nem
gondolod...
- Nem. Ma is pontosan emlékszem az egész jelenetre. És fogalmad sincs
róla, hányszor jutott eszembe azóta is. De most már mindegy. Inkább azt
mondd meg, mi történt a kisbabával? A gyermekünkkel? - kérdezte a férfi
szorongva.
Pennynek nehezére esett beszélni róla, mert annyira frissnek érezte a
fájdalmát, mintha nem is öt évvel, hanem öt nappal ezelőtt történt volna
vele az a végzetes baleset.
- Ügyeletes voltam, s a szekrényből egy tiszta köpenyt akartam kivenni.
A köpenyeket a legfelső polcon tartottuk, ezt pedig csak létrával lehetett
elérni. Százszor is felmásztam már azon a létrán, és soha semmi bajom
nem esett. Ezen a reggelen azonban nagyon fáradt voltam, mert egész
éjjel ügyeltem, ráadásul szédültem is egy kicsit. Valahogy rosszul
támasztottam ki a létrát, meg-megingott alattam, s amikor a legfelső
fokára értem, elveszítettem az egyensúlyomat, és leestem. Belevertem a
fejemet az ajtó sarkába, és kis időre el is ájultam. Arra ébredtem, hogy
valaki sikoltozik, majd sok-sok arc mered rám. Az volt az érzésem, mintha
pocsolyában feküdnék... nem értettem a dolgot, de aztán észrevettem,
hogy vérzek... Jaj, bőgnöm kell...
Clive megsimogatta, és csöndben kivárta, amíg csillapodik a zokogása.
Penny nagy nehezen megnyugodott, s ekkor eszmélt rá, hogy először
siratja meg elvesztett gyermekét. Évek múltak el azóta, de csak most, a
férfi karjában érezte át ilyen mélyen és őszintén az elvetélés miatti
fájdalmat és szomorúságot.
- Tessék, drágám, töröld le a könnyeidet! - mondta a férfi csöndesen, és
odanyújtotta a zsebkendőjét.
- Clive, te olyan rendes vagy hozzám.
- Igazán rendes akkor lettem volna, ha időben megtudok mindent. Miért
hallgattál eddig róla?
- Hányszor, de hányszor el akartam már mondani neked... de előbb
biztos akartam lenni...
- Biztos akartál lenni? Miben? Hiszen világosan és érthetően
megmondtam, hogy szeretlek, és életem hátralevő részét veled akarom
tölteni.
Pennynek az volt az érzése, hogy megindul a lába alatt a föld. Hányszor
olvasta már, hogy a szerelem olyan, akár a földrengés, de ezt mindig buta
hasonlatnak tartotta, és mit ad isten, maga is átélhet valami ilyesmit.
- Ezt most mondtad először - szólalt meg a lány, s a hangja kissé
idegenül csengett.
A férfi még erősebben ölelte magához, lecsókolta arcáról a könnyeket,
aztán szenvedélyesen a szájára tapasztotta ajkát.
- Azt hiszem, most már ránk fér egy kis lazítás - suttogta aztán a lány
fülébe. - A szállodában is maradhatunk, hogy szükség esetén elérjenek
bennünket. Nadia nővér ott van Sarah Greenwood mellett. Kettőnkre
viszont ráfér egy kiadós ebédszünet a hosszú éjszakai utazás és a fárasztó
hajnal után... merőben egészségügyi szempontból.
- Hogyne, doktor úr! - nézett a férfira ragyogó szemmel a lány. -
Meggyőzőek az érvei.
- Ezen néha magam is meglepődöm - nevette el magát Clive. - Tessék,
tedd fel a fityulát, nehogy eláruld magad a többiek előtt... Hozzám vagy
hozzád menjünk?
- Hozzám - vágta rá a lány. - Jobban pihenek a saját szobámban.
- Ki beszél itt pihenésről? - évődött a férfi, majd felemelte a telefon-
kagylót, hogy kiadja a megfelelő utasításokat a délutánt illetően.
Clive lazacot hozatott fel tartármártással és pirítóssal, hozzá egy üveg
pezsgőt. Az inasnak a szeme sem rebbent, amikor Penny nővér
szobájában Clive doktort egy szál fürdőköntösben találta. Clive átvette a
tálcát, és meghagyta, hogy ne zavarják, még telefonon sem, mert nincs
szolgálatban.
Penny, aki a fürdőkádban áztatta magát, jót kuncogott ezen. Szinte
természetesnek vette, hogy Clive olyan otthonosan intézkedik a
szobájában. Könnyen megszoknám a feleség szerepét, gondolta, s ha
megkéri a kezemet, habozás nélkül igent mondok.
 Valóban hosszúra nyúlt az ebédszünet. Penny úgy érezte, mintha
időtlen idők óta együtt volnának, mégsem tudott betelni a cirógatással,
ingerkedéssel és szeretkezéssel.
Amikor alkonyodni kezdett. Penny kissé fáradtan és izzadtan a férfihoz
bújt, valami leírhatatlanul jó érzés töltötte el. Azt már tudta, hogy ami a
testi kapcsolatot illeti, abban nem lesz hiba, az isten is egymásnak
teremtette őket: jókat nevettek, úgy játszottak, akár a gyerekek, s
ugyanakkor forró szenvedéllyel szeretkeztek.
- A próbaházasságból jelesre vizsgáztunk - állapította meg Clive, és
megcirógatta a lány arcát. - Nem kellene ezt most már igaziból folytatni?
- Házassági ajánlat akar ez lenni, Hamilton doktor? - kérdezte Penny, és
a szende szüzet játszva mezítelen keblére húzta a lepedőt.
- Alighanem így szokták nevezni - fintorodott el a férfi. - En sem tudom
pontosan, most csinálom először.
- És hogy volt Jane nővérrel? Neki nem tettél házassági ajánlatot?
- Nem. Az egészen másképpen történt... valahogy magától jött a
dolog... - Clive elkomorult egy pillanatra. - Összesodort bennünket az élet,
viszonyunk lett, de talán ebben is az volt a legfontosabb mind-kettőnknek,
hogy valami támaszt kerestünk. Én tulajdonképpen szép lassan szerettem
volna eltávolodni tőle, de aztán a hongkongi orvosától megtudtam, milyen
beteg. Nem akartam magára hagyni. Azt azonban nem is gyanította soha,
hogy csak a fehérvérűsége miatt és nem ennek ellenére vettem feleségül.
A lekötelezettje voltam, mert törődött velem, miután te kiadtad az utamat.
- Csakhogy én nem adtam ki az utadat.
- Na, igen. Szerinted.
Penny felsóhajtott. Hát ez az, még mindig nem sikerült tisztázniuk a
múltat, nem hisznek egymásnak. Ő a maga részéről tudja, hogy hetekig
várt hasztalan valamilyen életjelre Clive-tól. Clive viszont makacsul azt
hajtogatja, hogy igenis felhívta őt, sőt írt is neki.
Penny kiugrott az ágyból és az ablakhoz lépett. Mit számít most már ez
az egész? - kérdezte magától kissé bosszúsan. Öt éve történt! Elmúlt.
Ennyi idő alatt mindketten sokat változtak. A jövő számít! A csodálatos
jövő! Minek firtatni a múltat?
- Menjünk le a folyóhoz, csónakázzunk egyet! - ajánlotta.
Erre Clive is kipattant az ágyból, odament a lányhoz, és átkarolta.
- Remek, csónakázni fogunk, megnézzük majd a Királyok völgyét, aztán
Karnak templomában a hang- és fényjátékot... de igyekeznünk kell, mert
már csak három hetünk maradt karácsonyig. Egyébként nagyon örülök,
hogy megkóstolhatom édesanyád ünnepi vacsoráját.
- Angliába jössz te is? - nézett rá elképedve a lány.
A férfi erre felnevetett, derékon kapta Pennyt, és úgy megforgatta, hogy
maga is majd beleszédült.
- Clive, eressz el, azonnal eressz el, és válaszolj a kérdésemre!
- Hát persze, drágám, Angliába repülök... veled! Nem akarlak
másodszor is elveszíteni. Még mit nem! Nagyon remélem, rá tudod venni
a szüleidet, hogy meghívjanak karácsonyra. Gondolom, az apád is
szeretné szemügyre venni leendő vejét.
- Clive, én olyan, de olyan boldog vagyok!
 Amikor a férfi visszavitte a lányt az ágyhoz, megszólalt a telefon. Nadia
nővér jelentkezett gondterhelt hangon.
- Bocsásson meg a zavarásért, Hamilton doktor, de nagyon aggódom
Mrs. Greenwoodért.
- Rögtön lemegyünk.
Penny egy pillanatra lehunyta a szemét, és boldogan tudatosította
magában, hogy mostantól Clive társa. A férfi immár nyílt titokként kezeli
kettejük kapcsolatát, sőt azt szeretné, ha ország-világ tudomást szerezne
róla.

12. FEJEZET

Amikor Clive és Penny belépett a szobába, Sarah Greenwood a párnába

temetve fejét csöndesen sírdogált. Az újszülött eközben békésen és
gyanútlanul szundikált hordozható ágyacskájában.
- James még mindig nem érkezett meg - panaszkodott könnyek között
az anya. - Valami baja történhetett. Biztosan baleset érte Asszuánból
jövet. Rossz előérzetem van.
Clive egy fejmozdulattal jelezte Pennynek, hogy beszélgessen el ő az
asszonnyal. Abból indult ki, hogy efféle helyzetekben a nők jobban szót
értenek egymás közt.
Penny Sarah Greenwood ágya mellé ült, s megfogta a kezét.
- Pszt, Sarah, ne izgassa fel magát! Mint mondtam, a férje megígérte,
hogy amint teheti, rögtön indul vissza Luxorba. Maga nagyon jól tudja,
mennyi dolga van, nem szabadulhat csak úgy...
- Ó, nem ez az első eset. Tudom, hogy nagyon közönségesen hangzik,
amit mondok, de azt hiszem, van valami nője. Amikor legutóbb
meglátogatott, idegen parfüm illatát éreztem rajta.
- Talán más arcszeszt használ mostanában - vigasztalta Penny, s a
szeme sarkából látta, hogy Clive, aki közben Sarah Greenwood
kislányának a köldökét vizsgálta, elismerően bólint.
- Ó, nővérke, maga is csak mentegeti a férjemet, mint mindenki itt a
klinikán. De egy asszony megérzi, ha elhidegül tőle a párja. Hát nem
akarja megérteni, hogy ezer és egy jele van a hűtlenségnek?
Penny összeszorította a száját. Vérzett a szíve. Szegény asszony,
gondolta együttérzően. Most mit tegyek? Hazudjak neki, vagy mondjam
meg az igazat? Szerencséjére Clive a segítségére sietett ebben a kényes
helyzetben. Betakarta az újszülöttet, majd felállt, és megfogta Sarah
Greenwood kezét.
- Mrs. Greenwood, az élettől csak ritkáin kapjuk meg mindazt, amit
elvárunk, de valamiképpen mindig kárpótol, amikor bánat ér bennünket.
Nézze a kislányát, ezt a gyönyörű gyermeket: nem sok esélye volt, mégis
épen és egészségesen jött a világra. Hát nem ez a legfontosabb?
Fontosabb annál, hogy az apja talán nem a leghűségesebb fajta. Az ő
korában a legtöbb férfi kissé csapodár, de ez nem jelenti azt, hogy nem
szereti magát. Talán csak azért van szüksége kis kalandokra, hogy
erősítse férfiúi önbizalmát, és amint...
Penny a szájára tette a kezét, és majdnem felsikoltott, mert ebben a
pillanatban kivágódott az ajtó, és James Greenwood állt a küszöbön.
Arckifejezése nem sok jóval biztatott; nyilván meghallotta Clive utolsó
szavait.
- Doktor úr, köszönöm, hogy pártomat fogja, de törődjön inkább a saját
dolgával! - mondta metsző hangon.
Clive kiegyenesedett, és odalépett a nála fiatalabb férfihoz
- Az én dolgom az, hogy gondoskodjak a betegeim gyógyulásáról,
mégpedig mind testi, mind lelki értelemben, mivel ez a kettő nem
választható el egymástól. A legjobb orvos sem segíthet, ha a betege
folyton azt kérdezi tőle, hol marad a férje? Kivel hetyeg mostanában?
- Hamilton doktor, ön gyanúsítgat! A legszívesebben értesíteném az
ügyvédemet!
- Mr. Greenwood, megértem a felháborodását, de valószínűleg
pillanatok alatt jobb belátásra tér, ha gondolkodik egy kicsit. Jöjjön már
be, a felesége órák óta csak erre vár! Ha a látogatás után lesz egy szabad
perce, a szobámban megtalál. Szeretnék néhány szót váltani magával.
Clive elhagyta a beteg szobáját. Penny is jobbnak látta, ha most
kimegy, hiszen e pillanatban semmit sem tehetett az asszonyért. A beteg
letörölte arcáról a könnyeket, és a férjére nézett. Penny bátorításul
megszorította a kezét.
- Később még benézek, Sarah. - Kerülte James Greenwood tekintetét,
amikor elment mellette. Aztán csöndesen behúzta maga mögött az ajtót.
Remélhetőleg újra szót értenek egymással, gondolta, míg Clive szobája
felé tartott. Sarah korántsem együgyű teremtés, s nyilvánvalóan régóta
sejti már, hogy a férje időnként félrelép, de a békesség kedvéért inkább
hallgat. Talán azért ilyen tétova, mert tíz évvel idősebb a férfinál.
- Hányingerem van ettől az embertől - morgolódott Penny, amikor
belépett Clive rendelőjébe, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Nekem is, de most már az ő dolguk, hogy tisztázzák a viszonyukat.
Világra segítettük a kislányt. Pár nap múlva anya és lánya szépen
megerősödik, és nyugodtan elhagyhatják a klinikát. Mi meg igyekszünk
elfelejteni ezt a ronda históriát. Nekünk mindig a következő beteggel kell
törődnünk.
- Igazad van. De az ember néha nehezen teszi túl magát az efféle
ügyeken.
- Egyetértek - hagyta rá a férfi -, éppen ezért fontos a kikapcsolódás.
Telefonon már meg is rendeltem a jegyeket a Karnak templomában
rendezendő hang- és fényjátékra. Mivel szeretnél odamenni? Konflissal
vagy taxival?
- Micsoda kérdés! Taxizni Angliában is lehet...
Este fél kilenckor indult a konflis a szálloda elől. Nadia nővér közben
átadta az ügyeletet Rania nővérnek, aki korántsem volt olyan felkészült,
mint ő. James Greenwood még mindig a felesége ágya szélén ült, fogta az
asszony kezét, és úgy viselkedett, mint egy mintaférj; legalábbis így
látták, akik véletlenül benyitottak a szobába. Megígérte a doktornak, hogy
megvárja, míg visszaérnek Karnakból; akkor még mindig lesz idejük egy
kis beszélgetésre.
A testes, mosolygó kocsis, ciki hatalmas turbánt és színes, redőkben
aláhulló öltözéket viselt, lenyújtotta a kezét, és a kocsiba segítette Pennyt.
Clive a lány mellé ült, és máris indulhattak. Kellemes tempóban haladtak
végig a forgalmas utcákon. Sütött a hold, s a fény-reklámok felerősítették
az utcai világítást.
- Lehűlt a levegő - állapította meg Penny meglepetten.
- Mit vártál? - kérdezte a férfi, és betakarta a lány térdét. - A december
Egyiptomban is december. Éjszaka tűnik csak ki, milyen kellemetlen lehet
ilyenkor az időjárás. A nappali meleg gyakran elfeledteti az emberrel,
hogy itt is vannak évszakok, s hogy ez nem trópusi ország.
- Milyen szerencse, hogy hallgattam rád és melegen öltöztem, így
legalább nem fázom.
- Várj csak! A templomban akkora a huzat, hogy az embert majd
megveszi az isten hidege.
- Szép kilátások, mondhatom.
- A zene kárpótol mindenért - tette hozzá a férfi.
- És a társaság - suttogta a fülébe a lány, s odabújt hozzá.
Penny kinézett a kocsiból, elkápráztatta a város éjszakai élete. Aztán
kiértek a parti sétányra. A kikötőben számtalan csónak úszott, mind
kivilágítva, mintha ünnep lenne. A barátságos kocsis a templom elé
hajtott, és megígérte, hogy az előadás végén ugyanitt várja őket.
Penny és Clive kéz a kézben lépett be a karnak! templomba a
lélegzetelállító látványt nyújtó szfinxek között.
Maga az előadás a templom tágas belső udvarán kezdődött es az óriási
csarnokban folytatódott. Pennyt valósággal lenyűgözte a zene és a fény
összjátéka, és megbabonázva hallgatta a mesélő hangját. A mélyen
zengő, kellemes férfihang betöltötte a hatalmas templomi tereket, és
szemük elé varázsolta Luxor és Théba történetét. Az előadás a szent
folyam partján egy emelvényen fejeződött be. Penny átengedte magát a
fényjáték, a zene és a mese varázsának.
Csöndesen és magába mélyedve szállt be a konflisba, amely visszavitte
őket a szállodába. Nagy hatással volt rá mindaz, amit az utóbbi órákban
látott és hallott, és sok minden más megvilágításban jelent meg előtte:
miért is emésztette magát életének egy rövid ideig tartó válságos
időszaka miatt? Ebből a rövid előadásból is kiderült, hogy évszázadokon,
sőt évezredeken át háborúk, ellenségeskedések, gyűlölet és szeretet,
barátság és árulás megszakíthatatlan láncolata volt az emberiség
története. Minden nemzedéknek csak egy élete van, gondolta. Az élet
olyan, amilyen, nemigen lehet rajta változtatni, sem megállítani, sem
visszafordítani. Az ember halandó, bárkinek és bárminek született is.
Amikor a szálloda elé ért a kocsi, Clive gyöngéden arcon csókolta a
lányt.
- Boldog vagy? - kérdezte.
Penny csak bólintott. Nem volt kedve megszólalni, nem akarta a pillanat
varázsát megtörni. Sok-sok órát töltött már el Clive társaságában, s
bizonyosra vette, hogy immár nem állhat közéjük senki és semmi: maga
vette kezébe sorsa irányítását.
Amikor az előadásról visszaértek, James Greenwood már várta őket; a
rendelő kényelmes karosszékében üldögélt, ahonnan rá lehetett látni a
szálloda kivilágított kertjére. Behízelgő mosolyával üdvözölte Pennyt és
Clive-ot, de tekintete aggodalomról árulkodott.
- Doktor úr, beszélni akart velem? - vágott bele a közepébe.
 - Úgy van. Kér egy kávét? - kérdezte Clive.
- Az most jólesne - felelte Greenwood, és láthatóan megkönnyebbült a
barátságos fogadtatástól.
Penny bekapcsolta a kávéfőzőt, majd kitöltött három csésze kávét, és
leült az íróasztalhoz, de úgy, hogy szemmel tarthassa James
Greenwoodot. Elhatározta, hogy igyekszik pártatlan maradni. Tisztában
volt vele, hogy ez a férfi akarata ellenére is nehéz helyzetbe került, tehát
segítségre szorul.
- Gondolom, tudja, miképpen vélekedünk a félrelépéseiről - kezdte Clive.
Pennynek a lélegzete is elállt, valamivel diplomatikusabb bevezetésre
számított. De az is lehet, hogy Clive túlságosan is fáradt már a
körülményeskedéshez, vagy egyszerűen a sokkterápia mellett döntött.
Bármi vezérelte is, sikerrel járt. James Greenwood valósággal
összeomlott, egy pillanat alatt szertefoszlott a magabiztossága, kezébe
temette arcát, s meg-megránduló válla elárulta, hogy sír.
Penny kérdő pillantást vetett Clive-ra, az pedig könnyed fejmozdulattal
jelezte, hogy azt szeretné, ha James Greenwood gondolkodási időt kapna.
A jég megtört, most már csak várniuk kell.
Jó ideig eltartott, míg a fiatalember felemelte a fejét. Kisírt szemmel
nézett körül.
- Hogy én milyen bolond voltam! Sohasem hittem volna, hogy Sarah
mindent tud! És milyen türelmes volt velem. Nem akartam megbántani,
nem vettem volna a lelkemre. Mert akár hiszik, akár nem, én szeretem a
feleségemet.
- Mi szívesen elhisszük - felelte Clive tárgyilagosan. - Ám a felesége hite
lassanként megrendült, kétségek gyötörték, amikor azt kellett
tapasztalnia, mennyire magára marad a gondjaival. Ráadásul jó pár évvel
idősebb, ezért különösen félt, hogy elveszti magát. Most pedig itt ez a
kislány, s mint apának, vállalnia kell érte a felelősséget.
James Greenwood felállt, és járkálni kezdett a rendelőben.
- Doktor úr, kérem, ne prédikáljon nekem, legalább ettől kíméljen meg!
Már tudom, mit fogok tenni. Elhatároztam, megkérem a cégemet, hogy
helyezzenek vissza Angliába. Veszek egy házat azon a környéken, ahol a
szüleim élnek, és véglegesen letelepszem. Mert ha elveszíteném Sarah-t...
- Márpedig el fogja veszíteni - vágott a szavába Penny határozott
hangon. - Elhagyja magát, mert nincs az az asszony, aki belenyugodna a
másodhegedűs megalázó szerepébe! Azt szeretné, ha ő volna a
legfontosabb a maga életében. És ez így helyes! Ha nem így lesz, akkor
elveszíti, és persze a kislányát is...
- Felesleges folytatnia - szakította félbe Greenwood. - Épp eleget
beszéltünk erről Sarah-val. Megígértem neki, hogy rá se nézek többé más
nőre.
Néhány pillanatig a légy zümmögését és hallani lehetett volna a
rendelőben. Penny a kávéját kortyolgatta, és örvendezett a lelke: talán
még jókor értette meg ez a férfi, hogy az élete, a jövője forog kockán.
- Doktor úr, sohasem hittem volna, hogy valaha még köszönetet is
mondok önnek, de most szívből köszönöm mindazt, amit... amit értünk
tett. Bevallom, először azt hittem, hogy mind a ketten durván
beavatkoznak olyasmibe, amihez semmi közük, de már látom, hogy
maguk mentették meg a házasságomat. Mikor engedik ki a kórházból a
feleségemet?
- Azt hiszem, amíg vissza nem térnek Angliába, jobb, ha a kórházban
marad. A kislány három héttel korábban született, ezért a következő
három hétben fokozott gondoskodásra lesz szüksége. Maga szerint mikor
repülhetnek vissza Angliába?
- Már holnap reggel megteszem a szükséges lépéseket. A főnököm nem
lesz elragadtatva, de bizonyos értelemben a lekötelezettem, ezért nyilván
kénytelen belenyugodni, hogy a jövőben nem járom majd a világot a cég
képviseletében. Mindenesetre bízom benne, hogy így lesz. De akárhogy
alakul is, a családom érdeke mindennél fontosabb.
Búcsúzóul Mr. Greenwood kezet rázott Clive-val. Penny csak nézett
utána, míg el nem hagyta a helyiséget. Aztán Clive-hoz fordult.
- Mit gondolsz, megtartja a szavát? Képes lesz kibújni a bőréből?
- Majd elválik - mosolygott Clive. - Pillanatnyilag úgy fest, hogy
komolyan gondolja, amit ígért. Azt hiszem, most már más szemmel néz a
feleségére. Sarah nyilván figyelmeztette a férjecskéjét, hogy betelt a
pohár, elege van a kalandjaiból. Ebben a helyzetben Greenwoodnak nem
maradt más választása: vagy meghúzza magát, vagy elválik tőle az
asszony.
- Úgy látszik, mégis a felesége mellett döntött. Igaz, az utolsó
pillanatban - tette hozzá Penny, és ásított egyet. - Bocsáss meg,
elálmosodtam. Nem tudom, mitől, de teljesen kimerültem.
- Igazán megerőltető napunk volt. Menj csak, feküdj le, és álmodjál
szépeket! Nekem van még egy kis dolgom. Tudod, a közelben szeretnénk
még egy kórházat létesíteni, s egy csomó dolog vár elintézésre. Ezen a
terven kellett dolgoznom akkor is, amikor Gurdakában voltál... Az ICMWT
egyre terjeszkedik.
- És ez azt jelenti, hogy a karácsonyi ünnepek után visszatérsz
Egyiptomba. Ugye?
- Nagyon valószínű, mert a szerződésem úgy szól, hogy mindig oda kell
mennem, ahol szükség van rám. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.
- Arról tehát szó sem lehet, hogy végérvényesen visszatérj Angliába?
- Nem, semmiképpen. Szeretek utazgatni, és örömömet lelem abban,
hogy folyton új meg új orvosi feladatokkal szembesülök. Ráadásul nagy
kihívás, hogy időnként személyzeti kérdésekkel kell foglalkoznom, máskor
meg új kezelési eljárásokkal kísérletezhetek, s végül az sem közömbös,
hogy a rossz körülmények ellenére is sikerül a lehető legszínvonalasabb
ellátásban részesítenünk betegeinket. - Clive elhallgatott egy pillanatra, s
a lányra mosolygott. - Ez az életem, s ettől még egy asszony sem téríthet
el.
- Hát ezzel mit akarsz mondani? - kérdezte Penny ijedten.
- Azt hiszem, ennek már semmi jelentősége. Téged nem olyan
embernek ismerlek, aki húzódozik az utazástól. Sőt azt tapasztaltam
együttlétünk alatt, hogy tudsz alkalmazkodni minden új helyzethez, van
benned együttérzés, és találékonyság is. Remélem, nem azt vártad tőlem,
hogy most végleg letelepedünk valami unalmas kertvárosban?
- Nem voltam benne olyan biztos, hogy a feleségedet is mindenhová
magaddal akarod vinni - lélegzett fel Penny megkönnyebbülten. - Azt
hittem, a kedves, türelmes háziasszony szerepét szántad nekem, aki a
tűzhely körül sürgölődik, míg a férjecskéje a világot járja.
- Persze hogy azt szeretném, ha mindig mellettem lennél - nyugtatta
meg a férfi, és magához ölelte. - Olyan asszonyt akarok, aki lépést tud
tartani velem, s te ilyen vagy. Biztos, hogy mi ketten nagyon jól kijövünk
majd egymással. Most pedig menj aludni!

13. FEJEZET

Már csak egy hetük maradt arra, hogy felkészüljenek a karácsonyi

szabadságra, és elutazzanak Angliába. Bár éppen ezekben a napokban
megsokasodott a munka a klinikán, Clive ragaszkodott hozzá, hogy a
maradék pár napban nézzenek meg néhány idegenforgalmi
látványosságot.
Az egyik napon Clive a rendelés utáni órákra megszervezett egy
hajókirándulást a Níluson. A szálloda szakácsa némi harapnivalót
csomagolt nekik, s így ellátva vitorláztak a fenséges folyamon egy festői
kis szigetig. A két egyiptomi hajós a legutóbbi viharban megszaggatott
vitorlát foltozgatta. Penny és Clive közben a homokos parton sütkérezett.
Még a déli óráikban sem volt már olyan meleg, mint néhány hónapja.
- Nem is bánom, hogy hűvösebbre fordult az idő, így könnyebb lesz
hozzászoknunk az otthoni télhez - jegyezte meg Penny mosolyogva, és
elővett egy szelet dinnyét.
Clive egyetértőleg bólintott, majd megkérdezte:
- Közölted már a szüleiddel, hogy karácsonyra magaddal viszel?
- Többször is telefonáltam nekik, s persze rettentően örülnek. Égnek a
vágytól, hogy megismerjenek. Eleinte nem akarták megérteni, miért nem
náluk, hanem szállodában akarunk lakni. Végül beletörődtek, úgyis elég
szűk otthon a hely.
- A repülőjegyeket már megvettem - közölte Clive, miközben
összecsomagolta a holmijukat. - Ha megmondod a szálloda nevét, akkor
szobát is foglalok.
- Elkéstél vele. Én már foglaltam.
- Elismerésem. És hány szobát foglaltál? Egyet vagy kettőt?
- Kettőt... arra számítva...
- Mire számítva?
- Például arra, hogy horkolsz - évődött Penny. - Vagy hogy váratlanul
bekukkantanak hozzánk a szüleim. Kissé maradiak... Úgy értem, eléggé
régimódi elképzeléseik vannak arról, hogy mi illik és mi nem illik a
házasságkötés előtt.
Penny ábrándozva nézte a folyam örvénylő barna vizét. Minden
kívánságom teljesül, gondolta. Mi lehet az, ami még mindig
megzavarhatná legszebb álmaimat? Miért és miben kételkedem én
folyton? Mi az oka ennek a nehezen megfogalmazható bizonytalanságnak?
A múlt, a tisztázatlan múlt, vallotta be magának, de a múltat kitörlöm
az életemből. Különben elemészti a jövőmet.
- Bárcsak tudnám, mi jár a fejedben, amikor a távolba révedsz! -
kedveskedett a férfi. - Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy bekössék a fejedet.
- Gyengéden megcsókolta a lányt.
 Penny lehunyta a szemét, élvezte a pillanatot. Vajon később is ilyen lesz
Clive? Ilyen kedves és megértő? - töprengett még mindig kétségek között.
Clive újabb kirándulást szervezett. Szabadnapot vett ki, a luxori városi
kórház egyik orvosát kérte meg, hogy helyettesítse. Penny teendőit pedig
Nadia és Rania vállalta át.
Kora reggel beszálltak egy hajóba, átkeltek a Níluson, és a nyugati
parton taxit béreltek. Úti céljuk a Királyok völgye volt. Amikor az autó a
poros úton lehajtott a völgybe, ahol egykor hatalmas királyok pihentek a
kőszarkofágokban, Pennyt valami furcsa, borzongató tisztelet kerítette
hatalmába.
Clive-ba karolva végiglátogatta a legnevezetesebb feltárt sírkamrákat,
megcsodálta a gyönyörű szobrokat, s nem győzött ámuldozni azon, hogy
évezredek múltéin is milyen élénk színekben pompáznak a falfestmények.
Ráérősen bolyongtak, és már dél felé járt az idő, amikor Tutanhamon
sírja elé értek, ahol nagy tömeg verődött össze, mert várakozni kellett,
míg az előző csoport kijön a sírkamrából.
Penny és Clive nem bánta ezt a kényszerű szünetet. Egy sima szik-lára
telepedtek, hanyatt vetették magukat, és bámulták a kék eget.
Még egy hét, és itt a karácsony, gondolta Penny. Milyen más lesz ez az
idén! Nem vett ajándékokat és nem küldött senkinek sem képes-lapot. És
az anyjának sem segíthet sütni-főzni. Az élete más lett, amióta újra
rátalált Clive-ra... egyszerűen csodálatos!
Felült és Clive felé fordult. A férfi is felkönyökölt, és egy csapat angol
fiúra lett figyelmes, amint vad és féktelen játékkal próbálták elűzni a
várakozás unalmas perceit.
- Remélem, valaki csak vigyáz rájuk - nyugtalankodott, és a szeme elé
emelte a kezét, hogy jobban lásson a vakító fényben. Ezúttal két tanárt is
megpillantott, aki megpróbált rendet teremteni a gyerekek között. - Úgy
látom, azt a három fiút ott fönn észre sem vették a tanárok. Tartsuk
szemmel őket mi, nehogy bajuk essék.
A fiúk a sír meredek, lejtős oldalán ugráltak. Ám mielőtt Clive és Penny
felállt volna, velőtrázó sikoly hasított bele a völgy csöndjébe. Az egyik fiú
megcsúszott és zuhanni kezdett, kőtörmeléket és homokot sodorva
magával. Néhány másodperccel később újabb fájdalmas üvöltés hangzott
fel, mert a gyerek nekiütődött egy sziklatömbnek és elterült. Ott feküdt
mozdulatlanul. Társai óvatosan megpróbáltak leereszkedni.
Clive felugrott, és odarohant a szerencsétlenül járt legénykéhez. Penny
követte. A sérült fiú rettentő fájdalmakat állhatott ki, s a hozzá nem értő is
láthatta, hogy a Jobb lába eltörött: a csontvégek átfúrták a bőrét. Penny az
ölébe vette a gyerek fejét, Clive pedig megpróbálta elállítani a vérzést.
Egy tanárnő halálra váltan rohant feléjük.
- Johnny, hát nem megmondtam, hogy maradjatok a csoporttal? -
kérdezte szemrehányó hangon, de Clive leintette.
- Hagyja most már, semmi értelme. Inkább menjen be a kávézóba, és
kérjen segítséget! A fiú csak hordágyon vagy valami hasonló
alkalmatosságon szállítható el. Két deszka meg egy ajtó is megteszi.
A kávézó alkalmazottai nagyon segítőkésznek bizonyultak. Két férfi
sietett ki hordággyal és takaróval. Clive rendezkedett, hogyan szállítsák a
törött lábú fiút, majd felajánlotta a tanároknak, elkíséri a sérültet a túlsó
partra, hogy a többi gyerek nyugodtan folytathassa a kirándulást. A
fiúknak azonban elment a kedvük az óegyiptomi síroktól, s mindenáron be
akarták kísérni pórul járt társukat a kórházba.
A kapitány, aki a túlsó partra vitte őket, szerencsére tartott a hajón
mentőládát, így Clive fájdalomcsillapító injekciót adhatott a sérültnek, s az
ettől hamarosan el is szenderedett.
Eltartott egy ideig, amíg sikerült a baleseti sebészeten leadniuk a
gyereket. A kis Johnny félig-meddig magához tért közben, és azt akarta,
hogy Penny és Clive maradjon mellette, hiszen megismerte őket és bízott
bennük. Clive megértette vele, hogy nekik a saját betegeikkel kell
törődniük.
- Ha több időnk lenne az elutazásig, akkor a mi klinikánkra vittem volna
- mondta Clive, amikor kijöttek a városi kórházból. - Csakhogy állandó
megfigyelésre szorul, s a reá váró műtét sem gyerekjáték. A kórházban
felkészült csapat dolgozik, úgyhogy jó kezekben lesz. Járható út volna az
is, hogy jól rögzítik a lábát, és repülőgépen hazaszállítják Angliába.
Őszintén szólva, ha rajtam múlna, én ezt a megoldást választanám, mert
a maga tizenhárom évével gyermek még ez a Johnny, és ilyen nehéz
helyzetben Jó, ha ott van mellette a mama.
Eljött az indulás napja. Pennyt meglepte, hogy elfacsarodik a szíve,
mert távoznia kell Luxorból. Clive persze észrevette rajta a változást, és
biztatóan mosolygott rá, miközben lezárta a bőröndjét.
- Sose búslakodj, újév után sietünk vissza! - biztatta a férfi.
Penny még egyszer kinézett az ablakon. Hiányzik majd ez a kilátás,
gondolta. Meg a meleg déli napfény, a fényűzően berendezett szállodai
szoba és a barátságos kiszolgálás. Kárpótlásul két héten át állandóan
együtt lehet Clive-val.
- Ha visszaértünk, mind a két klinikán szükségem lesz rád - folytatta
Clive, és az ajtó elé tette a bőröndöt, hogy az inas levihesse. - Minden
rendben? Megvan az útleveled?
Penny bólintott. Olyannak tűnt az egész, mint egy filmjelenet. Nem
álmodom? - kérdezte magában. Tényleg Angliába repülök, hogy Clive-ot
bemutassam a szüleimnek? Vajon megkedvelik-e?
Később úgy emlékezett rá, hogy órákig búcsúzkodtak a klinikán a
betegektől és a munkatársaktól, míg végre felszállhattak a repülőgépre.
Szabadságuk idejére két orvost kapott a klinika a városi kórháztól, és Clive
még idejében gondoskodott két további egyiptomi ápolónőről is.
A legtovább Sarah Greenwoodnál időztek, mert az újdonsült anya nem
győzött eleget hálálkodni azért, amit Penny és Clive tett érte. Könny
szökött az asszony szemébe, amikor becsukódott az ajtó az orvos és az
ápolónő mögött, s Penny biztos volt benne, hogy ezek örömkönnyek,
hiszen láthatóan sok minden megváltozott James és Sarah Greenwood
kapcsolatában.
A repülőtéren a sok utas között felfedezték ifjú betegüket, Johnnyt. Még
mindig fájdalmak gyötörték, ám a szülők és az orvosok egyetértettek
abban, hogy jobb, ha hazaszállítják.
Johnny szerencsésnek mondhatta magát, hogy egy gépen utazhat
Pennyvel és Clive-val, mert így legalább ők ellenőrizhették a
betegszállítást. A fiút hordágyon hozták fel a gépre, s az utolsó üléseket
kiszedték, hogy helyet csináljanak neki.
Az osztálytársai itt sem tágítottak mellőle, körülvették, és egész úton
bohóckodtak, a gipszet meg telefirkálták mindenféle bolondsággal.
Amikor a gatwicki repülőtéren leszálltak, valóságos hóvihar fogadta
őket.
- Fehér karácsonyunk lesz - örvendezett Penny, de amint jobban
körülnézett, látta, hogy a vastag hópelyhek nyomban el is olvadnak, és
elszontyolodott.
- Van még két napunk, addig talán hidegebbre fordul az idő - vigasztalta
Clive, és karjánál fogva a csomagkiadó felé terelgette.
A férfi ragaszkodott hozzá, hogy az első éjszakát együtt töltsék egy
londoni szállodában, akár annak árán is, hogy töröltetik azt a
szobafoglalást, amelyet még Luxorban intézett el Penny.
- A régi szép idők emlékére - súgta a lány fülébe, akit átjárt a forróság
ezektől a szavaktól.
A kis Johnnyt a repülőtérről mentőkocsi szállította el. Penny és Clive
taxiba szállt, és Londonba vitette magát.
Pennynek a lélegzete is elállt, amikor kocsijuk az ismerős szálloda előtt
állt meg. Milyen romantikus lélek a jövendőbelim! - gondolta. Abban a
szállodában foglalt szobát, amelyben öt évvel ezelőtt lakott. Itt kezdődött
minden...
A lány szinte félálomban ment át a hallon. Minden olyan, mint régen.
Amikor a lift felvitte őket a második emeletre, úgy érezte, öt évet
fiatalodott. Ugyanaz a szoba s ugyanaz a roppant széles és kényelmes ágy
várt rájuk. Egy Inas hozta fel a bőröndöket. Alig hagyta el a szobát, Clive
nyomban kitette a kilincsre a táblát: „Kérem, ne zavarjanak!". Aztán
levetkőztek. Úgy szeretkeztek, mint azon az első éjszakán.
Később, amikor összebújva pihentek az ágyban, Penny felnézett a sötét
londoni égre, és látta, hogy egyre sűrűbb pelyhekben hullik a hó.
- Gyönyörű karácsonyunk lesz - révedezett.
- Penny, be kell vallanom valamit.. .- Clive a lány fölé hajolt. - Sokat
gondolkoztam azon az öt évvel ezelőtti telefonhíváson, és alighanem
mégis neked van igazad. Nemigen hívhattalak fel, mert szinte egész idő
alatt eszméletlenül feküdtem a kórházban. Az a gyanúm, hogy csakugyan
álom volt az egész.
Penny hirtelen felült az ágyban.
- Ó, Clive, miért nem szóltál előbb? Ha tudnád, milyen fontos ez nekem.
Tudtam én, hogy Victor nem hazudik... Mindig annyira segítőkész és
megbízható barát volt. Soha nem tenne ilyet.
- Én is azt hiszem, ezért idéztem fel magamban százszor azt a jelenetet.
És persze azzal is tisztában vagyok, milyen fontos lehet neked, hogy
felderítsük életünknek ezt a fölöttébb homályos pontját. Legyen ez a
vallomás az első karácsonyi ajándékom.
- Clive, igazán hálás vagyok érte. Szebb ajándékot el sem tudnék
képzelni...
Penny itt hirtelen elhallgatott. Úgy érezte, van valami bökkenő ebben a
vallomásban. Miért vonja vissza Clive egyszerre mindazt, amit mostanáig
oly makacsul bizonygatott? És egyáltalán miért nevezi karácsonyi
ajándéknak?
Visszahanyatlott a párnájára, s elgondolkodva bámulta a mennyezetet.
Nyilvánvalóan megnyugtatásnak szánta, okoskodott tovább. Tudja, milyen
fontos ez a számomra, s nem szeretné, hogy tovább rágódjak rajta.
- Nem mondasz igazat - súgta Penny. - Hazudsz, hogy megnyugtass.
Igazam van?
Most Clive is visszahanyatlott a párnájára, de ezúttal nem ölelte át a
lányt. Csak hosszú hallgatás után szólalt meg:
- Ennyire tellett a bölcsességemből. Azt reméltem, elfogadod a
magyarázatomat, s ezzel egyszer s mindenkorra lezárjuk ezt a buta ügyet.
De úgy látszik, nem tudok elég jól hazudni. Egyet bizton állíthatok: nagyon
is jó az emlékező képességem. Ma is tisztán van előttem a kép: megadom
a telefonszámodat Jane nővérnek, ő tárcsáz, majd ideadja a kagylót, és
Victor jelentkezik a telefonban. Arra is emlékszem, hogy nem értettem jól,
erősen oda kellett figyelnem. Pokoli lárma volt a háttérben. Kértem, hogy
beszéljen hangosabban. Ő erre azt felelte, hogy hiába beszélne
hangosabban, mert felújítás folyik a házban, s a saját szavát sem hallja az
ember, aztán...
- Mit mondtál? - kérdezte megrökönyödve a lány.
- Victor azt állította, hogy már így is ordít.
- Igen, ezt értem, én a felújításra gondolok: erről semmiképpen sem
tudhattál, Clive. Tényleg szörnyű felfordulás volt a házban, s alig vártam,
hogy elmehessek otthonról. Victort pedig éppen akkoriban fogadtam be.
- Szóval lehet, hogy mégiscsak hiszel nekem? - sóhajtott fel Clive. -
Kislány, te mindvégig kételkedtél bennem. - Aztán szigorú hangon így
folytatta: - De mit jelent mindez Victort illetően, aki az erény és barátság
mintaképe?
- Mindjárt kiderül! - felelte Penny, és felkapta a telefonkagylót.
Dr. Robinson asszisztensnője, Penny egykori osztálytársa jelentkezett.
Készségesen tudatta a lánnyal, hogy Victor elutazott és csak karácsony
után tér vissza, de hagyott nála egy levelet az ő részére, és arra kérte,
hogy adja majd postára. Penny mély lélegzetet vett.
- June, egy kis szívességet kérnék tőled. Bontsd fel azt a levelet, és
olvasd fel nekem! Nagyon fontos.
- Komolyan mondod?
- A legkomolyabban. June, kérlek!
- Na, jó. Várj egy pillanatig!
Penny hallotta, amint June feltépi a borítékot, és a következőket
olvassa:

Kedves Pennyt
Kár, hogy karácsonykor nem találkozunk. Most tudtam meg, hogy
magaddal hozod a Jövendőbelidet... Szóval mégiscsak ő az Igazi!
Nem hittem volna! Tudod, hogy mindig is imádtalak, s amikor
mindketten még Londonban éltünk, szívesen eljátszottam, hogy én
vagyok a te őrangyalod. Belátom, nagy hiba volt. Azóta nyilván rájöttél
már, hogy én vettem fel a telefont, amikor Clive felhívott. Hazudtam neki
valamit, hogy egyszer s mindenkorra békén hagyjon. És amikor aztán
levél is jött tőle, azt a szemétbe dobtam. Azt is tudtam, hogy Clive
Egyiptomban dolgozik. Azért biztattalak, hogy vállald el az ottani állást,
mert abban reménykedtem, hogy végleg kiábrándulsz belőle, ha újra
találkoztok. És megint tévedtem! Sajnálom, ha kellemetlenséget
okoztam... de úgy látszik, mindez semmit sem ártott a fene nagy
szerelemnek.
Szeretettel üdvözöl
Victor

Penny teljesen megfeledkezett róla, hogy June még nem tette le a

kagylót.
- A fene nagy szerelemnek - suttogta a lány.
- Penny, itt vagy még? - kérdezte June aggódó hangon.
- Igen, itt vagyok. Nagyon köszönöm. Nem kell feladnod a levelet.
Karácsony után bemegyek a rendelőbe, s elhozom. Remélem, lesz egy kis
időnk, hogy elcsevegjünk.
Ezzel letette a kagylót, odafordult a szeretett férfihoz. Nem maradt hát
homályos folt a múltjukban. Semmi sem árnyékolja már be a jövőjüket.
- Szeretlek. De kár, hogy olyan sok időt elvesztegettünk...
A férfi csókkal zárta le az ajkát.

14. FEJEZET

A templom zsúfolásig megtelt. A karácsonyi díszek helyébe pompás

virágok kerültek. Az esküvői előkészületekre egyébként nem sok idő
maradt, mert Clive közölte, hogy már az új esztendő első napjaiban vissza
kell térniük Egyiptomba. A pap a kedvükért a szabadságát is elhalasztotta,
mivel nem akarta másra bízni nyája kis báránykájának az esketését.
Sok-sok ismerős jelent meg a szertartáson. A menyasszony anyja
kívánságára hosszú, fehér fátyolban állt az oltár elé. Penny meg Clive
megelégedett volna polgári esküvővel is, ám Mrs. Byrne erről hallani sem
akart. Clive meg nem állt le vitatkozni vele. .
Pennyt az édesapja vezette az oltárhoz, aki szinte észrevehetően
remegett izgalmában. Lánya meg is mosolyogta ezért, mert ő bizony
erősnek és elszántnak érezte magát.
- Apa, sose idegeskedj! - súgta oda. Tudta, hogy az apja is jobban
szeretett volna egy szerény, egyszerű polgári esküvőt, akárcsak a veje.
Penny boldogan tapasztalta, hogy a férfiak első látásra megkedvelték
egymást. Egész éjszaka együtt eszegettek, iddogáltak, s az örömapa
idegességében az enyhe másnaposság is közrejátszhatott. Clive viszont
egészségesnek, kipihentnek és derűsnek tűnt. Egy pillanatra rámosolygott
menyasszonyára, mintha nyomban fel akarná kapni, hogy magához ölelje.
Majd később, biztatta a szemével Penny, most már van időnk...
Clive megígérte neki, hogy ha Egyiptomban elrendeznek mindent,
elmennek valahová nászútra, utána pedig komolyan nekilátnak a
családalapításnak. Tapintatosan arra is figyelmeztette Pennyt, hogy a
vetélés miatt eltarthat egy ideig, amíg újra teherbe esik... De ezen ő már
csak mosolygott, mert volt egy kis titka: két nappal az egyházi esküvő
előtt megbizonyosodott róla, hogy másállapotban van...
 A pap közben végezte a dolgát, s Penny határozott hangon mondta
utána az esketés szövegét. Aztán férjébe karolva lépett ki a templomból;
immár mint Mrs. Hamilton...
Gyorsan megbarátkozott új nevével. Visszahajtotta a fátylat, és
boldogan mosolygott a rokonokra, ismerősökre, egykori osztálytársakra és
barátnőkre, akik sorra őszinte szívvel sok szerencsét kívántak az ifjú
párnak.
- Szerencsések is vagyunk, mert tisztáztuk a múltat, és minden
elrendeződött - Súgta Penny, hogy csak Clive hallhatta.
- Egy apróság azért még hiányzik - évődött az ifjú férj.
- De hiszen mondtam, hogy minden megvan - nevetett a fiatalasszony,
és jelentőségteljesen ura szemébe nézett.
- Ó, drágám! Ez igaz?