Budapest ostroma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Budapest ostroma a magyar fővárosért folyó küzdelem volt a Szovjetunió és
Románia, valamint a Harmadik Birodalom és Magyarország között 1944. Budapest ostroma
december 25-től 1945. február 13-ig. Az első szovjet páncélos 1944.
november 3-án jelent meg a város határában, és Budapest 102 nap múlva adta második világháború
meg magát. A védők mintegy ötven napig álltak ellen a szovjetek ostromának,
habár készleteik legnagyobb részét már az összecsapás első napjaiban
elvesztették, hiszen azokat külvárosi raktárakban tárolták, amelyek hamar az
ostromlók kezére kerültek. A civil lakosság kitelepítésére nem került sor, ezért
sok civil áldozatul esett a véres küzdelemnek, amelynek hevességét a
kortársak a sztálingrádi csatáéhoz hasonlították.

Az ütközet kezdő időpontjára több eltérő meghatározás is létezik: október 29-

Budapestet megszálló szovjet katonák
én indította meg a 2. Ukrán Front első támadását a főváros megszerzésére (a
szovjet történetírás ezt veszi alapul), december 25-én zárult be a szovjet Dátum 1944. október
ostromgyűrű Budapest körül és december 29-én adták át a szovjet 29./december
parlamenterek a német városparancsnokságnak a megadásra felszólító 25./december 29. –
ultimátumot. Ez utóbbi elutasítása után indultak meg a tényleges harcok a 1945. február 13.
városban. A szovjet csapatok először apesti oldalon lévő ellenállást számolták
Helyszín Budapest, Magyar
fel, majd megkezdték a budai oldal, illetve a budai vár bevételét. Hogy
Királyság
akadályozzák őket a Dunán való átkelésben, a németek a két városrészt
összekötő hidakat felrobbantották. Eredmény szovjet győzelem
Terület- Budapestet elfoglalja a
A németek több felmentő akciót is megkíséreltek indítani a szorult helyzetbe
változások szovjet Vörös Hadsereg
jutott védők megsegítésére. Azonban egyik alkalommal sem sikerült elérniük
a várost, annak ellenére, hogy a keleti fronton szolgáló német Harcoló felek
páncéloshadosztályoknak mintegy a fele Magyarországon tevékenykedett.
Ezeknek a hadműveleteknek amúgy sem a védők kimenekítése volt a célja,
hanem újabb csapatok juttatása a városba. Végül a védők Adolf Hitler Szovjetunió Harmadik
parancsa ellenére is a kitörés mellett döntöttek, és február 11-én este Birodalom
megkezdődött a kitörési kísérlet, amelynek során azonban csak egy maroknyi
katona érte el a baráti vonalakat, és a védelem parancsnokainak nagy része is
Románia
fogságba esett. A város ezután nem sokkal, február 13-án került teljesen Magyar Királyság
szovjet irányítás alá.
Parancsnokok
Az ostrom alatt és után a szovjet katonák százezres nagyságrendben követtek
Karl Pfeffer-
el nemi erőszakot a városban élő nőkkel szemben[5][6] és több tízezer civil
R. J. Wildenbruch
lakost hurcoltak el „málenkij robot”-ra, vagyis kényszermunkára, ahonnan a
Malinovszkij Gerhard
[7]
többség csak évekkel később vagy egyáltalán nem érkezett haza.
F. I. Tolbuhin Schmidhuber
I. M. Afonyin Hindy Iván
Feodor Tulas Vannay László
Billnitzer Ernő
Tartalomjegyzék
Haderők
 Háttér
177 000 fő[1] 79 000 fő,[1]
Előzmények 489 löveg,
Magyarország harctérré válik
125 harckocsi és
Harcok Budapest térségében
Budapest bekerítése rohamlöveg,
117 nehéz
Az ostrom
Ultimátum a német parancsnokságnak páncéltörő ágyú[2]
A harc jellege
Veszteségek
Pest ostroma
Budapest hídjainak felrobbantása 70 000 halott, 48 000 halott,
Harc a Margit-szigetért 202 000 sebesült, 26 000 sebesült,
Buda ostroma 8000 hadifogoly [3]
51 000 hadifogoly[3]
Felmentési kísérletek
A veszteségek a Konrad hadművelettel együtt
Kitörési kísérlet
értendők
Következmények 38 000 civil [4]
Galéria
A Wikimédia Commons tartalmaz
Jegyzetek
Budapest ostroma témájú
Források
médiaállományokat.
További információk

Háttér
A második világháború kitörésekor Magyarország semleges maradt, és nem
lépett be a háborúba. Kezdetben a lengyelországi hadjárat menekültjeit
fogadták be, és elutasították a németek kérését, hogy az országot felvonulási
területként használják. Az ország hadereje részt vett az 1941-es jugoszláviai
hadjáratban és visszafoglalta a Délvidéket, aminek eredményeképp Nagy-
Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatot. A konfliktusba történő
tényleges belépésre a Barbarossa hadműveletmegindítását követően került sor,
Kassa 1941. június 26-án történt, ismeretlen gépek által elkövetett bombázása
után, amikor Bárdossy László miniszterelnök egyoldalúan, az országgyűlés
megkérdezése nélkül bejelentette a hadiállapotot a Szovjetunióval, majd a Német Királytigris és legénysége a
megszállt Budapesten
frontra küldték a 90 ezer fősKárpát-csoportot.[8]

A keleti fronton egyre romlott a hadi helyzet a sztálingrádi csatát követően, és 1944-ben már az ország előterében álltak a szovjet
csapatok. A magyar vezetés, látva a németek elkerülhetetlen vereségét, béketapogatózásba kezdett, amiről azonban a németek
tudomást szereztek. Hitler el akarta távolíttatni Kállay Miklós kormányát, megakadályozandó az olasz mintára történő kiugrást, így a
megszállás terveinek elkészítésére már 1943. szeptember 9-én parancsot adott. A hadművelet a Margarethe I fedőnevet kapta. 1944.
március 18-án Horthy Miklós kormányzó Hitler meghívására Salzburgba utazott a Klessheim-kastélyban tartott találkozóra, aminek
[9]
második napján, március 19-én a németek szinte ellenállás nélkül szállták meg az országot.

A német katonák hivatalosan a Vörös Hadsereg elleni védekezés segítésére érkeztek, amit kezdetben a társadalom széles rétege el is
hitt.[10] Mindössze néhány elszórt kísérlet történt a bevonulás megakadályozására (például Bajcsy-Zsilinszky Endre részéről).[9]
Azonban a magyar csapatok nem is lettek volna képesek eredményesen ellenállni a jóval tapasztaltabb és jobban felszerelt, teljes légi
fölényt élvező német erőknek.[11] A kormány élére Sztójay Döme volt berlini nagykövet került, Horthy pedig nem mondott le, ami
napjainkig igen ellentmondásos megítélésű döntése. A megszállással együtt megkezdődtek az első szövetséges légibombázások is az
ország ellen.[12] A megszállás emellett letartóztatásokat és sok szenvedést hozott a polgári lakosságnak és az ellenzéki
deportálása.[13]
gondolkodásúaknak, valamint megkezdődött több százezer magyarországi zsidó
Előzmények

Magyarország harctérré válik

1944. augusztus 23-án Romániában megbuktatták Ion Antonescu diktátort, az
ország átállt a szövetségesekhez. Két nappal később a szovjet csapatok
ellenállás nélkül érték el a magyar határt Erdélynél. A magyar 3. hadsereg a
Maros vonaláig szorította a román erőket, ám az ország területe hamarosan
hadszíntérré vált, mikor a magyar határra felzárkózó szovjet erők október 6-án
megindították az általános támadást.[14] A Marosnál húzódó védvonal áttörése
és Észak-Erdély elfoglalása alig 20 napot vett igénybe.[15] A német háborús
érdekek szempontjából Magyarország Tiszától nyugatra eső területének
megtartása nélkülözhetetlen volt a harc további folytatásához. Albert Speer
Nyilaskeresztes honvédtisztek 1944.
birodalmi fegyverkezési miniszter szeptemberi jelentésében többek között a
október 16-án a Sándor-palota előtt,
nagykanizsai olajmezőt, a magyar repülőgépgyártó üzemeket és Budapesten. Háttérben egy őrséget adó
fegyvergyárakat, az alumíniumgyártáshoz szükséges magyar bauxitbányákat, a német ejtőernyős
tengeralattjáró-akkumulátorok szempontjából fontos antimontermelést,
valamint az acélgyártáshoz Magyarországon bányászott magnéziumot
kiemelten fontosnak jelölte meg.[16]

A német hadvezetés ennek megfelelően már szeptember 21-én hozzálátott,

hogy védelmi vonalakat alakítson ki az ország területén. Ezekből hármat
hoztak létre: a Dunántúlon, a Balaton és a Velencei-tó között a Margit-vonalat,
Budapesttől keletre az Attila-vonalat és a Mátrában a Karola-vonalat. Az
Attila-vonal építésén a szlovák műszaki hadosztály háromezer katonája,
munkaszolgálatosok és kivezényelt civilek dolgoztak, létszámuk november 11-
re elérte a 28 000 főt. A védelmi vonalnak három védelmi övet építettek, az Német Királytigris és nyilas
pártszolgálatosok a budai várban, a Szent
elsőt Alsógöd-Veresegyház-Maglód-Ecser-Dunaharaszti, a másodikat
György téren
Dunakeszi-Mogyoród-Isaszeg-Pécel-Pestszentimre-Soroksár vonalában, míg a
[17]
harmadik közvetlenül a pesti kerületek mentén húzódott.

Október 15-én Horthy kiugrást kísérelt meg és rádióproklamációban jelentette be a fegyverszünetet a szovjetekkel. A német
hadvezetés azonban már régóta tudott a tervekről, így a kivezényelt német egységek felfegyverzett nyilas pártszolgálatosokkal,
valamint a nyilas befolyás alá került karhatalommal kiegészülve egy nap alatt ellenőrzésük alá vonták a fővárost, míg a tábornokok
többsége nem engedelmeskedett a felhívásnak.[12] Csupán néhányan, mint Miklós Béla, választották a szovjetekhez átállást. Horthy,
akit a fia életével zsaroltak meg, végül beleegyezett Szálasi Ferenc kinevezésébe, aki előbb szélsőjobboldali koalíciós, majd a többi
párt betiltása után tisztán nyilaskereszteskormányt hozott létre.[18]

Harcok Budapest térségében

A német–magyar erők a kiugrást követően, a Budapestről oda vezényelt német alakulatokkal kiegészülve a hortobágyi
páncéloscsatában súlyos veszteségeket okoztak a szovjet erőknek, ám eddigre Budapest már csupán 100 kilométerre feküdt az
arcvonaltól.[19] Sztálin tartott attól, hogy a britek partra szállnak a Balkánon, és hamarabb érik el Bécset, mint saját csapatai. A
háború utáni felosztásra gondolva ő akarta megszerezni a települést, ám ehhez előbb Budapestet kellett elfoglalni, hogy annak
infrastruktúráját zavartalanul használhassák a további előrenyomuláshoz.[20] Ezért kiadta a parancsot Rogyion Malinovszkij
marsallnak, hogy az általa vezetett 2. Ukrán Frontnak menetből foglalja el a magyar fővárost, majd tovább nyomuljon Bécs irányába.
Az október 29-én délután 2 órakor megindított szovjet támadás a vártnál jóval szívósabb ellenállásba ütközött és csak október 31-re
sikerült elfoglalniuk Kecskemétet.[21] Ezzel szertefoszlott az a remény, hogy a fővárost november 7-re, az orosz forradalom
évfordulójára bevegyék.[15]
November 2-án gépesített egységek 15 kilométerre álltak Budapesttől.
November 3-án ugyan elérték Ferihegyet és pár páncélos elérte az Üllői utat, a
támadás végleg elakadt, és november 8-án kiverték a szovjeteket az Attila-
vonalból.[22][23] Sztálin a kudarcot látva újabb 200 páncélost és 40 000 embert
bocsátott Malinovszkij rendelkezésére, aki folytatni akarta a főváros
bekerítését északról, ám nem tudta áttörni a tengelyhatalmi vonalakat. Délen
viszont sikerült átkelni aCsepel-szigetre november 21-én.[24]

Az új nyilas kormányzat jelentős személycseréket hajtott végre a teljes

közigazgatásban; Budapest új főpolgármestere Mohay Gyula ügyvéd, nyilas A 8. SS Florian Geyer lovashadosztály
fővárosi közgyűlési tag lett.[25] Már korábban felmerült a főváros nyílt várossá katonái egy 7,5 cm PaK 40 mellett
nyilvánítása Róma és Athén mintájára, és Szálasi, valamint a német katonai tüzelésre készen
vezetés sem ragaszkodott annak katonai védelméhez. Hitler azonban kezdettől
fogva ragaszkodott a város végsőkig való megtartásához. November 23-án
ezért elrendelte a város védelmét „az utolsó tégláig”, december 1-jén 11.
számú parancsában pedig erőddé nyilvánította azt.[23] A magyar hadvezetés
ennek ellenére még december elején is számolt a nyílt várossá nyilvánítás
lehetőségével, és Szálasi ismételten ellenezte a tervet. A német diplomácia
azzal érvelt, hogy Németországban is minden helységet a végsőkig fognak
védeni, míg Edmund Veesenmayer különleges megbízott jóval nyíltabban úgy
fogalmazott, hogy „nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha
ezzel Bécset védeni tudjuk”.[26] Szálasit Hitler meggyőzte ennek
szükségességéről december 4-i látogatása során.[27]

A nyilas kormány eközben hozzálátott Budapest kiürítéséhez, a közigazgatást

a Dunántúlra és Németországba tervezték kiüríteni, illetve kitelepíteni, amiről
november 28-án kormányrendelet is született. Ez lehetővé tette a dunántúli
nagy számú menekültnek, hogy a Német Birodalom területére települjön át.
December 3-i kinevezése után ezzel kapcsolatos koordinációt Magyarossy
Sándor vezérezredes végezte kormánybiztosként.[28]
Szovjet tank kezelőszemélyzete Budapest
előterében térképeket tanulmányoz
Budapest bekerítése
Eközben a szovjet hadvezetés az addig Belgrád térségében harcoló 3. Ukrán
Frontot is Magyarországra vezényelte át, ahol délkeletről támadva közel
kerültek ahhoz, hogy ők kerítsék be nyugatról a fővárost, Malinovszkij
azonban nem akart osztozkodni a dicsőségen. December 4-én ezért parancsot
adott déli irányban a Dunán történő átkelésre, ami során azonban súlyos
veszteségeket szenvedtek egységei, és csak Tolbuhin marsall közeledése
stabilizálta a hídfőállásaikat. Északon december 5-én indult meg a támadás, és
sikerült áttörni a német védvonalat, és a rés betömésére nem volt elegendő Szovjet katona cirill betűs feliratot helyez
el
tartalékuk, így a 2. Ukrán Front katonái december 9-én elérték Vácot és
Balassagyarmatot. December 13–14-e során azonban a Szent László
Fótot.[29]
hadosztály alá tartozó II. ejtőernyős zászlóalj és néhány német egység rövid időre visszafoglalta

A szovjet vezetés december közepén készült el az újabb haditervvel, aminek értelmében a 3. Ukrán Front Székesfehérvár irányába
támad, illetve felzárkózik Budára, míg a 2. Ukrán Front Esztergomnál zárja le az ostromgyűrűt. Ezzel egy időben a németek is
offenzívát terveztek a Dunántúlon 400 páncélossal és 40 000 katonával, hogy a Duna vonala mentén hozhassanak létre védvonalat, de
a Spätlese („Kései Szüret”) hadműveletet üzemanyag- és lőszerhiány, valamint a rossz időjárás miatt kétszer is elhalasztották,
december 20-ra és 22-re. A szovjetek azonban tankjaik jobb terepjáró képességét kihasználva már december 20-án támadásba
lendültek és 23-án elérték és másnap elfoglalták Bicskét, ami megnyitotta az utat Buda felé, valamint elvágták a főváros vasúti
[30]
összeköttetését is.[30]

Budapestet szinte semmi sem védte nyugatról, a német erőket lekötötte az

ardenneki offenzíva, a pesti oldalról egységek elvonása pedig az ottani
védelmet gyengítette volna. Hitler kezdetben elutasította a 8. SS Florian Geyer
lovashadosztály kivonását, hogy nyugaton védekezzen a szovjetek ellen, ám
december 24-én mégis hozzájárult ehhez, de a pesti hídfő feladását nem
engedélyezte. A helyi német parancsnokok nem rendelkeztek önálló
kezdeményezések végrehajtását lehetővé tévő tulajdonságokkal, így a pontos
informáltság ellenére december 25-én szovjet kézre került az üzemanyagraktár
,
Magyar katonák egy Pak 40 páncéltörő
illetve az élelmiszerraktár nagy része. Karl Pfeffer-Wildenbruch, a IX. SS-
ágyú mellett Budapest külvárosában
hegyihadtest Hitler által kinevezett parancsnoka még 24-én utasította a német
ellátóegységeket, hogy hagyják el a várost. Velük együtt távozott a nyilasok és
családjaik egy része, valamint a Gestapo tagjai.[31] Egy nappal korábban elhagyta a fővárost Mohay főpolgármester is, amit a háború
után menekülésként értékeltek.[25] A szovjetek december 24-én foglalták el Budakeszit,[27] az ostromgyűrű budai oldalát december
25-én zárták be, majd 26-án elfoglalták Esztergomot, létrehozva a bekerítés külső gyűrűjét. A belső gyűrű Hidegkút, Budafok,
[32]
Pilisvörösvár és Budakalász mentén húzódott, és eddigre Budapest összes elővárosa szovjet kézre került.

Az ostrom

Ultimátum a német parancsnokságnak

December 25-én Malinovszkij, Tolbuhin és Tyimosenko a Hevesen kialakított
főhadiszálláson megtárgyalta a közelgő támadás terveit: a pesti oldalon a 2. Ukrán Front
70, a budai oldalon a 3. Ukrán Front 70–75 ezer katonája állt.Zaharov vezérezredes, a 2.
Ukrán Front vezérkari főnöke javaslatára döntöttek arról, hogy követek útján megadásra
szólítják fel a bekerített városban rekedt erők parancsnokát, Pfeffer-Wildenbruchot.
Pesten Steinmetz Miklós századost, Budán pedig Ilja Osztapenko századost jelölték ki
erre a feladatra. December 28-án jó előre hangszórókon és röpcédulákon jelezték a hadi
[33]
követek útját, ám hivatalos bejelentés nem történt a német parancsnokság részére.

Steinmetz december 29-én, reggel 10

órakor indult el egy amerikai dzsippel,
gyalogosan három szovjet tiszt követte.
Litteráti-Loótz Gyula visszaemlékezése
szerint a jól látható német aknazár előtt a
dzsip azonban csak lassított, és megpróbált
Osztapenko szobra Budapesten
átkelni, ám ráfutott az egyik aknára, és
1951-ben
mind Steinmetz, mind orosz kísérője
meghalt.[34] Ungváry Krisztián kétségbe
Steinmetz Miklós szobra
vonja ennek pontosságát és hitelességét, azonban a követ halálát ő is a véletlennek és a
Budapesten 1974-ben
hanyagságnak tulajdonítja.[35] Osztapenko csoportja egy óra múlva ebből okulva már
gyalogosan közelítette meg a tengelyhatalmi vonalakat, amit sikeresen el is értek.
Szemüket bekötve, gépkocsival szállították tovább őket, ahol egy német alezredes vette át az ultimátumot. Pfeffer-WIldenbruch
felettesei engedélye nélkül fel sem bonthatta a borítékot, így inkább válasz nélkül visszaküldte azt a parlamentereknek, akik ezután
visszaindultak vonalaikhoz. A német állásokra azonban szovjet aknatűz zúdult, és ők a németek figyelmeztetése ellenére is
[34]
megkísérelték a visszajutást. Az egyik gránátrepesz végzett a századossal. A szovjet hadvezetés nem tanúsított nagy jelentőséget a
balsikerű akciónak, az elkövetkező években azonban a kommunista propaganda igyekezett saját céljaira használni az esetet, ezzel
[36]
igazolva a németek és magyar segítőik kegyetlenségét; a két követnek szobrot is állítottak.
A harc jellege
A város ostroma mindkét felet nagy kihívások elé állította. A szovjetek
támaszkodhattak korábbi városi harcokban szerzett tapasztalataikra, ám ez volt
az első eset, hogy milliós nagyvárost ostromoltak meg. Ezek alapján minden
hadosztályban rohamcsoportokat hoztak létre, és a lövészhadosztályok
támadásának sávjait úgy jelölték ki, hogy legalább háromszoros túlerőben
legyenek. Kezdetben gondot okozott a támadó hadtestek tevékenységének
összehangolása, aminek kiküszöböléséreIvan Afonyin altábornagy vezetésével
létrehozták a budapesti csoportot.[37] A szovjetek a belső kerületekben
igyekeztek a csatornákat is kihasználni az előrenyomulásra, ezért a németek a
Sérült polgári járművek és civilek az
földalatti vasút vonalát a Városligetnél elaknásították, illetve több szakaszt ostromlott Budapesten
befalaztak.[38] A szovjetek számos módon próbálták megtörni az ellenállást,
például civileket tereltek maguk előtt a rohamoknál.[39] Mindkét fél
[40]
alkalmazott civil ruhás fegyvereseket, akik jól el tudtak vegyülni a helyi lakosság között.

A német és magyar csapatoknak kezdettől fogva gondot okozott a lőszer szűkössége és az utánpótlás hiánya, ám a lassú
előrenyomulás és a védők fogyatkozása miatt mind több fegyver jutott a túlélőkre.[40] A város külső részén lévő raktárak elveszítése
után a védőknek mintegy egy hétre elegendő készletük (450 ezer tonna lőszer, 120 ezer liter üzemanyag és 30 ezer ételfejadag)
maradt, napi 80 tonna lett volna szükséges a sikeres védelemhez. Gerhard Conrad vezetésével ezt a levegőből próbálták biztosítani
ledobással és tehervitorlázó gépekkel, de átlagban ennek alig felét sikerült eljuttatni.[41] A németek a főbb pontok védelmét műszaki
akadályokkal (pl. elektromos akadályok, aknazár, tankcsapdákkal) erősítették meg, például így zárták le a teljes Nagykörutat.
Csendőrökből és rendőrökből második védvonalat hoztak létre, akiknek az átszivárgó szovjetekkel való harc volt a feladatuk, mivel
[37]
erre sok lehetőség nyílt a sűrűn épített házak következtében nem összefüggő első vonal miatt.

Összesen hat hevenyészett védőállás húzódott Pesten. A híradóeszközök pusztulása után csak futárok útján tudtak kommunikálni a
német–magyar csapatok, így az irányítás is egyre inkább a helyi harccsoportok kezébe került. A csapatok helyzete óráról órára
változott, ezért egyik fél sem kapott teljesen pontos képet a front mozgásáról.[37] A budai oldalt védő erők a ritkásan beépített
hegyoldalon sajátos taktikát alkalmaztak: az első vonal egyes villákban védekezett, ezek között azonban nem voltak csapatok, amik a
második vonalban várták a szovjetek betörését. Ezek a jól felfegyverzett rohamcsapatok rajtaütéseket hajtottak végre és folyamatosan
zaklatták a résekbe benyomult szovjet erőket. A taktikát a magas harci morállal rendelkező egységek eredményesen alkalmazták,
gyakran egész támadó ékeket fogva el.[42]

Pest ostroma
A városban lévő német parancsnokság december végén még reménykedett abban, hogy utasítást kapnak a kitörésre, ezért Pfeffer-
WIldenbruch december 26-án a rádióban bejelentette, hogy hamarosan kitörnek, de Hitler december 28-án érkező kategorikusan tiltó
parancsára ezt azonnal leállították. Hindy Iván magyar parancsnokot egyáltalán nem vonták be a döntésbe, aki már maga is javasolta
a kitörést, de az elutasítást a német parancsnok még csak indoklással sem látta el. Ezekben a napokban már harcok folytak a főváros
külvárosaiban a szovjet–román támadások visszaverésére.[43] December 30-án a szovjetek ezer löveggel indítottak három napon át
tartó tüzérségi előkészítést Budapest ellen, napi 7-10 órában lőve a várost, ezek szünetében pedig bombázók támadták azt. Mintegy
egymillió civil kényszerült ettől kezdve pincékbe, a vízhez és élelemhez jutás is életveszélyes vállalkozás volt. A szovjetek nagy
tűzerőt koncentráltak a gyalogság támogatására: egy légihadtest, két áttörő tüzérhadosztály, valamint 15 tüzér-, illetve aknavető
[44]
dandár vagy ezred, illetve harckocsik kerültek bevetésére.

A szovjetek jelentős területszerzést értek el Pest keleti és déli részén a legelső napon, és ki kellett üríteni Pestszentimrét. A következő
napon indított német–magyar ellentámadás azonban rövid időre visszaszerezte Mátyásföldet és a repülőteret. A Vörös Hadsereg
január 1-jén folytatta a korábban megkezdett támadást Pestújhely irányába, az akkori közigazgatás szerinti első pesti házat is aznap
foglalták el Sashalom mellett. A szovjet–román csapatok elérték a Rákos-patakot is, aminek túlpartját az elkövetkező két napban a
folyamatos ellentámadások ellenére is sikerült megtartaniuk. A szovjetek másnap két kilométerre megközelítették az Örs vezér teret,
valamint ötszáz méterre a Lóversenytéren kialakított szükségrepülőteret, amit hamarosan aknavetőkkel is be tudtak lőni, ami után a
légi utánpótlás szállítására csak az észak-csepeli leszállópályát használhatták a
német pilóták.[45] Budán viszonylagos nyugalom volt ebben az időszakban,
így a német parancsnokság is igyekezett átcsoportosítani erőit Pest védelmére.

A szovjetek Fót és Csömör között indított támadása január 5-én érte el mély
betöréssel Zuglót. Január 6-án a németek feladták Soroksárt, szovjet kézre
került Kőbánya és Zugló keleti része, valamint tüzérségi hatókörbe került az
észak-csepeli repülőtér, amit másnapra használhatatlanná bombáztak. 7-én
elfoglalták Kőbánya maradékát is, délen pedig kemény harc folyt Kispestért,
amit másnap már teljes egészében a szovjetek ellenőriztek. Malinovszkij célja
a hídfő északi és déli szárnyának levágása volt, hogy külön-külön
semmisíthessék meg a bekerített erőket. Ezt a veszélyt német parancsnokság is
érzékelte és 8-án Észak-Pesten indított ellentámadást hungarista egységekkel
kiegészülve a Czobor utcáig, ami során a Csömöri utat is sikerült elérni, de a
[46]
visszafoglalt terület nagy részét még aznap feladni kényszerültek.

Már több napja nagy harcok folytak a Rákosrendező pályaudvar körül, amit
január 9-én a szovjetek nagy túlerővel támadást indítva vettek végül be Panzerfausttal felszerelt Waffen-SS
másnapra, ezzel Újpest feladására kényszerítve a németeket – amelyet szintén katona a városban. A védők az utcai
másnapra ürítettek ki – és Zugló is elesett. A román 7. hadsereg eközben harcok során 200 szovjet páncélost lőttek
elfoglalta a Lóversenyteret, majd betört a Kerepesi úton keresztül a Hungária ki
körútra és visszaverte a németek szükségrepülőtér visszafoglalására indított
ellentámadásait. Január 11-én napokig tartó kemény küzdelem kezdődött a Városliget birtoklásáért, valamint az Angolpark és
Széchenyi fürdő ellenőrzéséért. Az Állatkert állatainak és épületeinek többsége elpusztult a harcokban, másnapra a Városliget nagy
része már szovjet kézen volt. Január 13-án a német parancsnokság számára már nyilvánvaló volt Pest elvesztése, ennek dátumát
jelentésükben január 15-re tették.[47]

Afonyin ekkor már a Nyugati pályaudvarnál vezényelte támadásra csapatait, a 10. magyar gyalogoshadosztály pedig a Hungária
körútnál lévő állását feladva a Keleti pályaudvarhoz vonult vissza. A Keleti pályaudvart január 14-én, a Nyugatit január 15-én
foglalták el a szovjetek, több helyen megkezdődött a megmaradt német–magyar erők visszavonulása a budai oldalra. Malinovszkij a
közelgő győzelmet látva kivonta a román erőket és a felvidéki frontra csoportosította át őket, hogy a dicsőséget csak neki
tulajdonítsák. Nicolae Sova tábornok kénytelen volt engedelmeskedni. Január 17-én megindult az utolsó szovjet roham Pesten, fél
nyolckor Pfeffer-Wildenbruch megkapta az engedélyt a pesti oldal kiürítésére, ami másnap reggelig meg is történt, ezzel véget ért
Pest ostroma.[48]

Budapest hídjainak felrobbantása

Az ostromra készülve a német utászok október végén elkezdték aláaknázni a főváros Duna-hídjait, hogy a budai oldalra történő
visszavonulás után azokat felrobbantva nehezítsék meg az átkelést az ellenség számára. Azonban az ostromnak azon időszakában,
amikor még voltak német csapatok a pesti oldalon, a szovjetek is érdekeltek voltak ezek megsemmisítésében, hogy a visszavonulást
lehetetlenné tegyék.[49] Az utolsó robbantásra előkészített híd a Margit híd volt, amelyen novemberben is dolgoztak. 1944. november
4-én délben a híd váratlanul felrobbant, éppen akkor, amikor a szombati csúcsforgalom haladt át rajta. Mintegy 40 német utász és
100–600 magyar civil vesztette életét a robbanásban, ami valószínűleg véletlenül következett be, mikor a már felszerelt
robbanóanyag-tölteteket élesítették, és az egyik vezetékből szivárgó gáz szikrát kapott.[50] A robbanásban meghalt a hibát elkövető
Friedrich Gauss tűzszerész is. A nyilasok kommunista szabotőröket sejtettek az akció mögött, míg a lakosság között az a hír terjedt,
hogy a németek a polgári lakosság megfélemlítése érdekében robbantottak.[51] December 29-én a két vasúti hidat már szándékosan
robbantották fel.[52]

1945. január 14-én a Pestről Budára visszavonuló német csapatok felrobbantották a Horthy Miklós hidat (mai Petőfi híd). Január 16-
án éjszaka a Ferenc József híd robbant fel (ma Szabadság híd), a német jelentések szerint szovjet bombatámadás, míg a magyar
jelentések szerint szándékos német robbantás miatt.[53] Január 17-én, Pest kiürítésének napján felrobbantották az Erzsébet hidat a
szovjetek közelsége miatt, a visszavonulás az egyedül épen maradt Lánchídon
folytatódott. A káoszba fulladó kiürítés másnap hajnalig folytatódott, a
szovjetek eközben folyamatosan bombázták az átkelőket, katonákat és
civileket egyaránt, súlyos veszteségeket okozva. A lőszerhiány miatt a jól
láthatóan felvonult szovjet lövegekben nem tudtak kárt tenni, miközben
közelharc folyt a kiürítés fedezésére. A Lánchíd másnapi felrobbantásakor még
többen tartózkodtak a hídon. A pesti oldalon rekedt katonák ellenállását csak
két nap múlva számolták fel teljesen.[54]

Harc a Margit-szigetért
Január 18-án, a pesti oldal feladása után kezdődött meg a harc a Margit-
szigetért, amit Karl Weller SS zászlóalja, az egyetemi rohamzászlóalj százfős
egysége és egy kisebb, Litteráti-Loótz Gyula vezetett magyar páncéltörő
egység védett. Hajnalban néhány fős szovjet egység vetette meg lábát a sziget
északi részén lévő betonpillérnél, akiket sem a német gyalogság, sem a másnap
reggel bevetett magyar ágyúk nem tudtak kifüstölni, de ők sem előrenyomulni.
Január 21-én a német őrség elaludt, így újabb szovjetek keltek át a befagyott
Dunán, akik szintén jól védhető helyre fészkelték be magukat. Másnap hiába
próbálkoztak ellentámadással, így este a szovjetek aknavetőket és géppuskákat
Az 1944. november 4-én felrobbantott
is tudtak erősítésként hozni. 23-án a Palatinusnál kettévágták a szigetet, annak Margit híd
északi részét a sötétség leple alatt kiürítették. Az ezt követő napokban a
tüzérség és a légierő folyamatosan lőtte a sziget német kézen maradt részét,
fokozatosan nyomulva előre, de a német–magyar csapatok még január 29-ig tartották állásaikat. Az este folyamán vonultak végül
vissza, ami után a Margit híd épen maradt részét is felrobbantották.[55]

Buda ostroma
Buda védelmének gerincét a Pestről átdobott 8. SS lovashadosztály adta, emellett csupán a bekerítés elől visszavonuló egységek
töredékei, az egységüktől elszakadt németekből felállított „Europa” riadózászlóalj és önkéntes egységek, mint a Vannay-zászlóalj és
az egyetemi rohamzászlóalj, csendőrök illetve hungarista harccsoportok álltak rendelkezésre. Kezdetben a szovjetek sem
rendelkeztek a támadáshoz elegendő gyalogossal, délen azonban hamar felzárkóztak a gépesített csapatokhoz, így még decemberben
elfoglalták Albertfalvát és a Kelenföldi pályaudvar egy részét. A német hadvezetés december 27-én indított ellentámadást, ami
sikerrel foglalta ezt vissza, majd december 29-én újabb sikeres ellentámadásra került sor
. A harcok fő pontja hamarosan aVárosmajor
lett, mivel ennek ellenőrzése alapvető fontosságú volt Buda ellenőrzéséhez. Ezt a Vannay-zászlóalj katonái igyekeztek minél jobban
megerősíteni műszaki akadályokkal, géppuskákkal és páncéltörő kézifegyverekkel, valamint nehézfegyverzettel. A Széll Kálmán
téren tüzérséget állítottak fel támogatásukra.[56]

A január 1-jei támadás kezdeti szovjet sikerei után a Vannay-zászlóalj visszaverte őket, majd ellentámadásban visszafoglalta
elvesztett állásait, amit január 19-ig tudtak ezután tartani. A támadók az év elejére harc nélkül szerezték meg a Rómaifürdőt, valamint
nagyobb harc nélkül Budakalászt és Békásmegyert. Január 3-án a Mátyás-hegy hétszer is gazdát cserélt, az ezt követő szovjet
rohamok azonban január 7-ig nem jártak sikerrel. Nagy harcok folytak még a Sas-hegy birtoklásáért is, aminek elvesztése esetén
kétségessé vált volna Buda védelme, mivel onnan be lehetett látni a környező részeket és oda tüzérségi tüzet irányítani. Január 20-án
támadás indult a Farkasréti temetőben is, ami azonban elakadt, és a január 25-én SS csapatokkal indított ellentámadás visszafoglalta
azt. Pest elfoglalásáig azonban viszonylagos nyugalom volt Budán, a kiürítést követő napokban pedig az áthozott katonák enyhítették
[57]
az itteni katonai helyzetet, hiszen a befagyott Dunán nem kellett szovjet támadástól tartani.

Január 20-a után a német felmentési kísérletek szovjet csapatokat vontak el, a városban mintegy héti nyugalom következett, a város
déli részén napokra megszűnt az állandó tüzérségi tűz is. Eddigre Buda 722 háztömbjéből mindösszesen 114 került szovjet kézre. A
német parancsnokság igyekezett ezeket a napokat az arcvonal kiigazításával tölteni, valamint felkészültek, hogy szükség esetén
megpróbálják visszaszerezni a budaörsi repülőteret az ellátmányozási gondok megszüntetésére. A január 22-i harcokban
repesztalálattól megsérült Afonyin altábornagy, helyét Managorov vette át a Budapest csoport élén. Az elkövetkező napokban lassan
újraindultak a szovjet támadások, elkezdték a Sas-hegy bekerítését, valamint elfoglalták a Városmajort. Az előrenyomuló
vöröskatonák már kézifegyverekkel is be tudták lőni a Vérmezőt, az utolsó szükségrepülőteret, ahol az utánpótlást hozó
vitorlázógépek leszállhattak.[58]

Január 26-án értesült a német parancsnokság a harmadik felmentési kísérlet összeomlásáról, de Pfeffer-WIldenbruch egyelőre nem
szánta el magát a kitörésre. Január 29-én német rohamlövegek fedezete mellett indult magyar ellentámadás a Városmajor
visszaszerzésére, többek között középiskolásokból, kalauzokból és különítményesekből sebtében felállított egységgel, de a magyar
gyalogság súlyos veszteségeket szenvedett, a fejenként kiosztott 45 puskatöltény hamarosan elfogyott, így a céljukat nem érték el.
Este visszavonulási parancsot kaptak a Margit körúthoz, és mivel a védők kettévágása fenyegetett, a délen lévő egységeket a Gellért-
hegyhez rendelték vissza. Január 30-án a szovjetek betörtek a Széll Kálmán térre. A tengelyhatalmi vonalak ezen a részen
[59]
stabilizálódtak és kezdetét vette a Várhegyért folyó harc.

Felmentési kísérletek

Kitörési kísérlet

Következmények

Galéria

Jegyzetek
5. Pető Andrea: Budapest 6. Pető Andrea: A II.
1. Ungváry Krisztián, i. ostroma 1944–1945-ben – női világháborús nemi erőszak
m. 77. old. szemmel. (http://epa.oszk.hu/0 történetírása Magyarországon.
2. Ungváry Krisztián, i. 0000/00003/00023/peto.html) (http://mandiner.blog.hu/2015/
m. 71. old. Budapesti Negyed, VIII. évf. 03/31/a_ii_vilaghaborus_nemi
3. Ungváry Krisztián, i. 3–4. sz. (2000) Hozzáférés: _eroszak_tortenetirasa_magya
m. 305. old. 2017. nov. 3. rorszagon) Mandiner blog
(2015. márc. 31.) (Hozzáférés:
4. Ungváry Krisztián, i.
2017. nov. 3.)
m. 293. old.
 7. Bognár Zalán: Malenkij robot,
avagy a polgári lakosság
tömeges elhurcolása
Magyarországról
szovjetunióbeli
kényszermunkára 1944/45-
ben, különös tekintettel a
németként deportáltakra.(htt
p://www.sulinet.hu/oroksegtar/
data/magyarorszagi_nemzetis
egek/nemetek/malenkij_robot/
pages/004_Malenkij_robot.ht
m) www.sulinet.hu
(Hozzáférés: 2017. nov. 3.)
8. Szabó Péter – Számvéber
Norbert: A keleti hadszíntér és
Magyarország 1941–1943.
[Nagykovácsi]: Puedlo.11–12.
o. ISBN 963 9477 07 9
9. Ravasz István: Magyarország
és a Magyar Királyi
Honvédség a XX. század
háborúiban 1914–1945.
[Nagykovácsi]: Puedlo.115–
116. o. ISBN 963 9477 42 7
10. Gosztonyi Péter: Budapest
lángokban 1944–45.
Budapest: Móra. 1998.8. o.
ISBN 963-1174-10-7
11. Számvéber Norbert: A
Margaréta hadművelet.
Rubicon, 11. sz. (2014) 14–17.
o. ISSN
12. Mihályi Balázs: Budapest
sorsa 1944–1945: A nyílt
várostól az ostromig.
Történelem portál, II. évf. 1.
sz. (2014. jan.) 9. o. ISSN
13. Gosztonyi 1998 9–10. o.
14. Ungváry Krisztián: Budapest
ostroma, 2001, Corvina Kiadó,
ISBN 9631351203, 11. o.
15. Gosztonyi Péter: Légiveszély,
Budapest! Népszava Kiadó,
1989, ISBN 963 322 868 9,
150. o.
16. Mihályi Balázs: Nyersanyagért
Magyarországot. In:
Történelem portál II/1. 2014.
január ISSN 2064-0536, 4–7.
o.
17. Ungváry Krisztián: i. m. 16. o.
18. Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc
és a hungarizmus, Jaffa Kiadó,
Budapest, 2013,
ISBN 9786155235559 145-
147. o.
Források
Gasparovich László: A rettegés ötven napja, 1999, Hajja&Fiai Kiadó,ISBN 9639037753
↑ Gosztonyi 1998: Gosztonyi Péter: Budapest lángokban 1944–45. Móra Kiadó, Budapest, 1998,ISBN 9631174107
Gosztonyi Péter: Légiveszély, Budapest! Népszava Kiadó, 1989,ISBN 963 322 868 9
19. Ungváry Krisztián: i. m. 12. o.
20. Megkezdődik Budapest
ostroma. In: BBC History
2014/12. szám, ISSN 2062-
5200 77. o.
21. Ungváry Krisztián: i. m. 13–15.
o.
22. Ungváry Krisztián: i. m. 20–21.
o.
23. Mihályi Balázs: Budapest
sorsa 1944–1945, A nyílt
várostól az ostromig 10. o.
24. Ungváry Krisztián: i. m. 21–23.
o.
25. Kovács Zoltán András:Nyilas-
hungarista hatalomátvétel és
közigazgatás. In: Rubicon
2014/11. szám, ISSN 0865-
6347; 64. o.
26. Ungváry Krisztián: i. m. 34-35.
o.
27. Elter Tamás: Fasori végjáték
(http://www.origo.hu/tudoman
y/tortenelem/20150211-fasori-
vegjatek-70-eve-volt-a-kitoresi-
kiserlet.html). Origo, 2015.
február 11. (Hozzáférés: 2015.
február 13.)
28. Kovács Zoltán András: i. m.
69. o.
29. Ungváry Krisztián: i. m. 26–29.
o.
30. Ungváry Krisztián: i. m. 30–33.
o.
31. Ungváry Krisztián: i. m. 49–52.
o.
32. Ungváry Krisztián: i. m. 57–62.
o.
33. Megkezdődik Budapest
ostroma 77–79. o.
34. Megkezdődik Budapest
ostroma 79–81. o.
35. Ungváry Krisztián: i. m. 109–
111. o.
36. Matthaeidesz Konrád:Magyar
hős vagy ruszki ördög?(http://
www.hetek.hu/hatter/201401/
magyar_hos_vagy_ruszki_ord
og). Hetek, 2014. január 3.
(Hozzáférés: 2015. február
12.)
37. Ungváry Krisztián: i. m. 118–
119. o.
38. Ungváry Krisztián: i. m. 127. o.
39. Ungváry Krisztián: i. m. 128. o.
40. Ungváry Krisztián: i. m. 142. o.
41. BudapestCity.org: Budapest
ostroma, 1945. (http://budapes
tcity.org/02-tortenet/1945-buda
pest-ostroma/index2-hu.htm).
(Hozzáférés: 2015. február
14.)
42. Ungváry Krisztián: i. m. 141. o.
43. Ungváry Krisztián: i. m. 105–
108. o.
44. Ungváry Krisztián: i. m. 114–
115. o.
45. Ungváry Krisztián: i. m. 115–
118. o.
46. Ungváry Krisztián: i. m. 122–
125. o.
47. Ungváry Krisztián: i. m. 125–
128. o.
48. Ungváry Krisztián: i. m. 128–
134. o.
49. Ungváry Krisztián: i. m. 131. o.
50. Miért robbant fel 1944-ben a
Margit híd? (http://mult-kor.hu/
miert-robbant-fel-1944-ben-a-
margit-hid-20141104). Múlt-
Kor, 2014. november 4.
(Hozzáférés: 2015. február
13.)
51. Gasparovich László: A
rettegés ötven napja, 1999,
Hajja&Fiai Kiadó,
ISBN 9639037753 18. o.
52. Harc a Margit-szigetért. In:
BBC History 2015/2. szám,
ISSN 2062-5200; 74. o.
53. Ungváry Krisztián: i. m. 130–
131. o.
54. Ungváry Krisztián: i. m. 132–
134. o.
55. Harc a Margit-szigetért73–74.
o.
56. Ungváry Krisztián: i. m. 134–
137. o.
57. Ungváry Krisztián: i. m. 138–
142. o.
58. Ungváry Krisztián: i. m. 144–
147. o.
59. Ungváry Krisztián: i. m. 148–
150. o.
 Kovács Zoltán András:Nyilas-hungarista hatalomátvétel és közigazgatás . In: Rubicon 2014/11. szám, ISSN 0865-
6347; 58–69. o.
Mihályi Balázs: Budapest sorsa 1944–1945, A nyílt várostól az ostromig. In: Történelem portál II/1. 2014. január
ISSN 2064-0536, 8–11. o.
Mihályi Balázs: Nyersanyagért Magyarországot. In: Történelem portál II/1. 2014. január ISSN 2064-0536, 4–7. o.
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, 2001, Corvina Kiadó,ISBN 9631351203
Számvéber Norbert: A Margaréta hadművelet. In: Rubicon 2014/11. szám ISSN 0865-6347; 14–21. o.
Harc a Margit-szigetért. In: BBC History 2015/2. szám, ISSN 2062-5200; 72–74. o.
Megkezdődik Budapest ostroma. In: BBC History 2014/12. szám, ISSN 2062-5200 76–81. o.
Mihályi Balázs: Budapest ostromkalauz 1944-1945. - Budapest, 2014,ISBN 9789631206920
Mihályi Balázs: Dél-Buda ostroma 1944-1945. - Budapest, 2014,ISBN 9789631204049

További információk
Budapest ostroma, 1945.BudapestCity.org (Hozzáférés: 2018. feb. 14.)
Budapest ostroma 1944-1945.www.budapest-ostroma.hu (Hozzáférés: 2018. feb. 14.)
Mihályi Balázs – Tóth Gábor – Tulok Péter: A Várnegyed ostroma. Buda 1944–45.Budapest: Budavári
Önkormányzat, Litea Könyvesbolt. 2018.ISBN 978-615-001075-5
Béres Attila: Amikor Budapest kertjei temetővé és szántófölddé váltak – így állt talpra a főváros az ostrom után
–
Qubit.hu, 2018. április 21.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Budapest_ostroma&oldid=19868027

”

A lap utolsó módosítása: 2018. április 24., 17:45

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0licenc alatt van; egyes esetekben más módon is
felhasználható. Részletekért lásd afelhasználási feltételeket.