Ókori egyiptomi vallás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ókori egyiptomi vallás

Kialakult nem ismert

Államvallás Egyiptomi Birodalom

Követők száma kihalt vallás

Az ókori egyiptomi vallás az egyiptomi emberek több mint 3000 évig

fennálló hitvilágának öröksége, a kereszténység és az iszlám előtti időkből,
melyről ismereteink a hivatalos egyiptomi teológiából és a lakosság felső
rétegeinek kultuszemlékeiből származnak. E vallásból a mai fogalmak szerinti
dogmatikus rögzítés hiányzik, az egyiptomi világképnek azonban egységes
színezetet ad a vallási mítoszokban a világrend harmóniájára való törekvés
megnyilvánulása. Nincs kanonikus rögzítés a vallási irodalomban sem, melyek
első megjelenési formája az V. dinasztia utolsó fáraójának, Unisznak (ur. i. e.
2356-2323) és a VI. dinasztia fáraóinak piramisában talált Piramisszövegekkel
esik egybe. E szöveggyűjtemények középbirodalmi utódjának tekinthetők a
„Szárnyas napkorong”,III. Ramszesz fő
koporsószövegek és a már papiruszra írt Halottak könyve a Közép- és templomában, Medinet Habu, Egyiptom
Újbirodalom idejéből. Az egyiptomi vallásfilozófia egyik alapvetése az
úgynevezett Memphiszi Teológia. Ezekből az írásos emlékekből
megállapítható, hogy az egyiptomiak egyes természeti jelenségekben természetfölötti erőknek a megtestesülését látták, melyet a
hieroglif írásban, a művészi ábrázolásokban emberi, állati, növényi vagy akár egy tárgy alakjában mintáztak meg. Egy-egy isten
megjelenhetett nemcsak emberi, hanem állati alakban is, sőt nagyon gyakran az emberi testet állatfejjel olvasztották egybe.
Ugyancsak lényeges volt az istenek elnevezése is, ami jellemezte viselőjét: az Elrejtett, az Alkotó, a Hatalmas, stb. A vallásos
hiedelmek között nagy szerepe volt a mágiának, hisz az egyiptomiak felfogása szerint egy természetfeletti erő igénybe vétele kellett
mindenféle baj, veszedelem, betegség leküzdéséhez. Ilyen természetfeletti erőt tulajdonítottak a különböző varázsszövegeknek.
Elképzelésük szerint a fáraó, akit Hórusz földi helytartójának tartottak szintén varázserőt sugárzott. A fáraónak a napisten, Ré fiaként
való tisztelete az Óbirodalom közepétől vált általánossá.

Az isteni erők sokféleképpen való megtestesítése mellett az egyiptomi vallás legjellemzőbb részei a napkultusz és a halotti kultusz.
Ahogy a földi élet Ré napsugarának köszönhető, úgy a halál utáni továbbélés, a fennmaradás lehetőségét az
Ozirisz-hitben található, s
ennek része volt a mumifikálás, amivel a test túlvilági életét is biztosítani akarták.

A vallás gyakorlásának helyei a templomok voltak, melyek egyben iskoláikkal, könyvtáraikkal a tudománynak, a művelődésnek és a
teológiai irodalomnak is a centrumaiként szolgáltak.

Tartalomjegyzék
Egyiptomi istenek
Főbb mítoszok
 Halál utáni élet
A monoteista időszak
Templomok
Irodalom
Fordítás
Források
További információk

Egyiptomi istenek
A korai vallás öt területileg elkülönülő csoportra osztható: Témák és alakok az egyiptomi
mitológiában
a héliopoliszi kilencek (enneád), élükön Atum
a hermopoliszi nyolcak (ogdoád), élükön Ré Istenek
az elephantinéi Hnum-Szatet-Anuket hármas, élükön Hnum Aker, Aken, Ámon, Anedzsti, Anhur, Anti,
a thébai Ámon-Mut-Honszu hármas, élükön Ámon Anubisz, Apedemak, Ápisz, Apophisz,
a memphiszi Ptah-Szahmet-Nofertum hármas, élükön Ptah. Arsznuphisz, As, Aton, Atum, Ba-Pef, Bebón,
(Szokatlan módon itt nem volt kapcsolat az istenek között, Benu, Bész, Bukhisz, Dedun, Djebauti, Geb,
mielőtt a triász kialakult.) Hápi, Hedihati, Heka, Hem, Hemen, Hemszut,
Egyiptom hosszú és sokrétű történelme során a domináns hiedelmek Henti-Heti, Henti-Imentu, Heper, Herisef, Hnum,
Honszu, Horpahrud, Hórusz, Hórusz négy fia
folyamatosan változtak, összeolvadtak, ahogy különböző uralkodói
(Amszet, Duamutef, Hapi, Kebehszenuf), Hu,
csoportok kerültek hatalomra. A mai ismereteink szerint ez a folyamat a
Huh, Ihi, Imiut, Juszaasz, Khepri, Kuk, Mahesza,
klasszikus egyiptomi civilizáció vége után is folytatódott. Példaként Mandulisz, Menket, Merimutef, Min, Mnevisz,
említhető, hogy az Újbirodalom során Réből és Ámonból Ámon-Ré lett. Ez Monthu, Nehebkau, Nemti, Neperi, Nebethet,
az egy istenné való „összeolvadás” szinkretizmusként ismert. A Noferhotep, Nofertum, Nun, Onurisz, Ozirisz,
szinkretizmus nem tévesztendő össze az egyszerű csoportosítással, vagy az Petbe, Peteszukhosz, Ptah, Ré, Sai, Seszmu, Su,
Szah, Szarapisz, Szebiumeker, Szepa, Széth,
istenek családjaival (mint Ámon, Mut és Honszu esetében, ahol semmiféle
Szobek, Szopdu, Tatjenen, Taurt, Thot, Upuaut
„összeolvadásról” nem beszélhetünk). Idővel az istenségek több
szinkretikus kapcsolatba kerültek egymással, például Ré és Hórusz Ré-
Istennők
Harahtivé vált. Azonban egy ilyen szinkretikus kapcsolatban részt vevő Amentet, Ankt, Anuket, Básztet, Bata, Hathemit,
Hathor, Hedetet, Heket, Henszit, Heszat, Ihet,
istenek nem olvadnak bele maradéktalanul az egyesített istenségbe, de az
Ízisz, Junit, Kebehut, Ketes, Maat, Mafdet, Matit,
egyikük egyénisége gyakran jelentősen gyengül. Előfordul, hogy a
Mehit, Menhit, Menkeret, Ment, Meretszeger,
szinkretikus kapcsolatok több mint két isten között alakulnak ki, ilyen Merti, Mesenet, Nebethet, Nebtuu, Nehbet, Néith,
például Ptah, Szokarisz és Ozirisz hármasa, amely Ptah-Szokarisz-Ozirisszé Nut, Pahet, Rát-Taui, Renenutet, Renpet,
vált. Fontos megemlíteni, hogy néha egy istenség tulajdonságai szinte Seszemtet, Szahmet, Szatisz, Szelket, Szentait,
teljesen azonosulnak egy másikéval, mindenféle „formális” szinkretizmus Szesat, Szia, Szokarisz, Szopdet, Tait, Tefnut,
Tenenet, Upesz
nélkül (ilyen például aHathor és Ízisz közötti laza kapcsolat).
Mitikus helyszínek
Az ősi egyiptomi vallás egyik érdekessége, hogy néha ugyanazon istenek
Aaru, Duat, Jaru-föld, Neter-khertet
egészen ellentétes szerepekben tűnnek fel. Például Szahmetet, a nőstény
Élet, halál, lélek
oroszlánt Ré azért küldte az emberek közé, hogy falja fel őket,
Ah, Ankh, Ba, Halottak könyve, Ka, Kapuk könyve
büntetésképpen az ellene irányuló felkelésükért. De később Szahmet a
birodalom, az élet és a betegek ádáz védelmezőjévé vált. Ennél sokkalta Mitikus lények, szörnyek
összetettebb Széth szerepe. Mai szemlélettel Széth mitológiája alapján Ammit, Asztennu, Babi, Uadzset, Utó
könnyű őt ravasz gonosztevőnek, minden rossz forrásának tekinteni, Istencsoportok
különösen ha csak az Ozirisszal való kapcsolatát nézzük. De korábban Enneád (Kilencek), Ogdoáda (Nyolcak)
Széth volt Apóphisz elpusztítója (Ré szolgálatában, annak Nap-bárkáján),
és ezáltal segítette a Ma'at megerősítését (igazság, igazságosság, harmónia).
A vallás változatos és összetett történelme mellett nem meglepő, hogy a teizmus több különböző formája alakult ki. Többnyire
henoteista természetű, de néhány ponton egyfajtamonoteizmus (mint Ehnaton uralkodása alatt). Fontos felismerni, hogy veszélyes az
ókori egyiptomiak vallását a teizmus bármilyen sajátságos formájának tekinteni. Még veszélyesebb azt állítani, hogy a klasszikus
egyiptomi civilizáció végnapjai felé egyre inkább teret nyert a monoteizmus. Az ebből az időből (görög-római korszak) származó
bizonyítékok ennek éppen az ellenkezőjét mutatják: miközben a szinkretizmus még mindig jelen van (és egyre gyakrabban egyiptomi
és Egyiptomon kívüli istenségek között), még sok istent imádtak és szolgáltak. Példa erre e kései korszak Thot imádata, amit bizonyít
a számára áldozatként bemutatott mumifikált íbiszmadarak óriási száma. Ezenkívül az egyiptomi istenek tisztelete az Egyiptomon
kívüli országokban is terjedni kezdett, például a római civilizációban.

Főbb mítoszok
Az egyiptomiak hite szerint kezdetben az univerzumot a káosz sötét vizei töltötték be. Ré-Atum, az első isten a vízből tűnt elő,
ahogyan Egyiptom földje mutatkozik meg minden évben a Nílus áradásai közt. Ré-Atum köpött egyet, és a köpetből lett Su (levegő)
és Tefnut (nedvesség). A világot ők teremtették, mikor életet adtak két gyermeküknek: Nutnak (ég) és Gebnek (Föld). Az embereket
akkor teremtette Ré-Atum, mikor Su és Tefnut kóborlásaik során eltévedtek a sötét pusztaságban. Ré-Atum elküldte a szemét hogy
fellelje őket, és a megtalálásukkor hullajtott örömkönnyeiből lettek az emberek.

Ozirisz Nut és Geb fia, valamint Egyiptom királya volt. A testvére, Széth képviselte a gonoszat a világegyetemben. Megölte Oziriszt,
így ő lett az uralkodó, majd Ozirisz testét darabokra szabdalta. Ízisznek sikerült a legtöbb részt fellelnie és megmentenie, majd
eltemette férjét. Széth kikiáltotta magát királynak, de Ozirisz fia, Hórusz kihívta maga ellen. Széth veszített, és száműzték a
sivatagba, ahol a szörnyű viharok istene lett. Anubisz mumifikálta Oziriszt, aki a holtak birodalmának, a fia, Hórusz pedig az élők
világának az uralkodója lett. A fáraókat Hórusz leszármazottainak tekintik.

Egy másik változat szerint Széth készített egy ládát, amelybe csak Ozirisz férhetett bele, majd meghívta őt egy ünnepségre. Széth
fogadást ajánlott, hogy senki sem tölti ki pontosan a ládát. Ozirisz volt az utolsó aki megpróbálta, de még mielőtt megtette, Széth
megkérte hogy tarthassa addig a koronáját. Ozirisz belelegyezett, és belelépett a ládába. Ahogy lefeküdt, Széth rácsapta a fedelet és a
koronát a saját fejére illesztette, a ládát pedig vízre bocsátotta a Níluson. Ízisz addig nem szerzett tudomást a férje haláláról, míg a
szél meg nem súgta neki. Ekkor a fiát biztonságos helyre vitte, és egy varázslattal biztosította, hogy senki ne találhasson rá.
Miközben a férjét kereste, egy gyermek elmondta neki, hogy egy láda vetődött a Nílus partjára, és egy fa nőtt ki belőle. A fa olyan
egyenes volt, hogy a király oszlopot faragtatott belőle. Ízisz elment a királyhoz, és kérte hogy adják oda neki a férje holttestét, amit
meg is kapott. Az alvilág istene ekkor azt mondta neki, hogy Ozirisz ismét király lesz, de ezúttal az alvilágé.

Halál utáni élet

Az egyiptomiaknak részletesen kidolgozott elképzelésük volt a halál
utáni életről, bonyolult szertartásokkal törekedtek a test és a lélek
felkészítésére a békés halál utáni életre. A lélekkel és a halál utáni
élettel kapcsolatos hiedelmek központjában a test, vagyis a Ba
megőrzése állt (a lélek pedig a Ka). Ennek érdekében magas szintre
emelték a balzsamozás művészetét, hogy megőrizzék az egyéneket
az öröklét számára. Eredetileg a holtakat nádgyékénybe csavarva
temették a forró homokba. Így a maradványok gyorsan kiszáradtak,
megelőzve a bomlást, majd ezt követően eltemették az illetőt. A Holtak Könyve
Később már fából készült síremlékeket emeltek. A mumifikáció
bonyolult folyamata a 4. dinasztia idejében alakult ki. Ennek során a lágyrészeket eltávolították, a helyüket megtisztították és
kitöltötték nátronsóval, majd az egész testet beborították vele. Mivel megkövezendő bűn volt megsérteni a fáraó testét (még a halála
után is), azt az embert, aki kőkéssel felvágta a hasat szertartásosan elűzték, miközben kövekkel dobálták meg.

Miután a só 40 nap alatt minden nedvességet kiszívott, a testet megtöltötték gyantába áztatott vászonnal, nátronnal és illatos
fűszerekkel, majd lezárták nyílásait és kívül is bedörzsölték gyantával a konzerválás érdekében, majd vászoncsíkokkal bepólyázták, a
gyolcsok közé pedig vallási amuletteket és talizmánokat helyeztek. Előkelőségek esetében a testet általában több egymásba helyezett
koporsóba tették, amelyeknek a legkülső darabja egy kőszarkofág volt. A beleket, a tüdőt, májat és a gyomrot külön tartósították, és
kanópuszedényekbe helyezték el, amelyeknek a védelmezője Hórusz négy fia. A teljes folyamat – melyet bonyolult varázsigék és
imák kísértek – mintegy 70 napig tartott. Az így tartósított testek évezredekig megmaradtak. Más élőlényeket is mumifikáltak,
amelyek egyiptomi családok kedvencei lehettek, de valószínűbb, hogy az isteneket szimbolizálták. Mostanáig
íbiszeket, krokodilokat,
macskákat, nílusi sügéreket és páviánokat találtak tökéletesen megőrződött formában.

A Halottak Könyve egy közel 2000 részből álló szöveg-, dal- és képgyűjtemény
, amelyet papiruszra írtak. Az elhunytakhoz egyénileg
módosították, és eltemették velük együtt, hogy segítsék az alvilágba történő utazásukat. Néhány sírban a Holtak Könyve megtalálható
a falakra festve is. Egyik legjobban megőrződött példája Ani papirusza (The Papyrus of Ani), amely körülbelül Kr. e. 1240-ben
készült, és amely a közös szövegeken felül több képet is tartalmaz Aniról és a feleségéről, a holtak birodalmában történő utazásukról.

A későbbi hiedelmek szerint a holtak lelkét Anubisz – a mumifikáció istene – a Duatban (alvilág) található ítélet csarnokába vezeti.
Ezután az elhunyt szíve (amely egyben a tulajdonosa erkölcsiségének tanúja) mérlegre kerül, amelynek a másik oldalán egy Maatot
reprezentáló madártoll van. Kedvező eredmény esetén a halottat Ozirisz elé viszik Aaruba. Ha viszont az ítélet az elhunyt ellen szól,
akkor a démon Ammit – a Szívek Felfalója, harmadrészt krokodil, harmadrészt oroszlán és harmadrészt víziló szörnyeteg –
elpusztítja a szívet, és a tulajdonosa örökre Duatban reked.

A monoteista időszak
Ehnaton fáraó uralkodása alatt egy rövid részleges monoteista időszak következett
be, az egyiptomi napisten,Aton kultusza. Ehnaton belpolitikai okokból egyre inkább
elfordult a többi istentől, illetve a papságától, végül törvényen kívül helyezte a többi
isten imádatát. Egy új fővárost (Amarna) emeltetett, amelyben csak Aton templomai
találhatóak meg. Ez a vallási változás csak Ehnaton haláláig maradt érvényben, a
régi vallást gyorsan visszaállította Tutanhamon nevében Horemheb. Tutanhamon
ugyan letette a Tutanhaton nevet, de sírjában az Aton-kultuszra utaló tárgyak
maradtak fenn. Érdekesség, hogy Tutanhamon (és több más visszaállítás utáni fáraó)
neve hiányzik az elkövetkező korszakok királylistáiról, csakúgy mint az eretnek
Ehnaton és Szemenhkaré.

A történészek többsége ezt a korszakot monoteistának tekinti, de néhány kutató

szerint nem az. Állításuk szerint az emberek nem Atont imádták, hanem a királyi
családot (mint egy panteont), akik az isteni hatalmukat Atontól kapták. Ezt a
nézőpontot a történészek többnyire elutasították. Ugyanakkor ez a monodteizmus Aton korongja
nem igazán vallási változás volt, hanem sokkal inkább politikai. Ehnaton maga is
csak uralkodásának egy rendkívül türelmetlen periódusában tiltotta be a többi isten
kultuszát. Aton számára előbb egyszerű patrónus-isten volt, mint a személyi henoteizmusban megszokott, majd politikai eszközzé
vált az Amon-papság elleni küzdelemben. ElőszörRé papsága felé fordult (az Aton-kultusz elemeinek jelentős hányada származik Ré
kultuszaiból), majd teljesen önálló lett. A többi isten imádásának betiltása azt célozta, hogy a gazdasági és politikai hatalomban
rendkívüll erős papi rétegeket kirekessze jövedelmeikből, és csökkentse a lakosságra gyakorolt befolyásukat.

Az Amarna-kor bukása után az eredeti egyiptomi panteon visszaállt, mint domináns vallás, egészen a kopt kereszténység (és később
az iszlám) megjelenéséig. (Ennek ellenére az egyiptomiak továbbra is tartották a kapcsolatot más monoteista kultúrákkal, például a
zsidókkal.) Az egyiptomiak meglepően kis ellenállást tanúsítottak a kereszténység terjedése ellen, amelyet néha azzal magyaráznak,
hogy Jézus eredetileg egy (főleg Hóruszon alapuló)szinkretizmus volt, szintúgy Mária (mint Ízisz szinkretikus párja).

Templomok
Sok templom (amelyek ellenálltak az idő vasfogának) még jelenleg is áll. Az egyik legtermékenyebb templomépíttető valószínűleg
II. Ramszesz fáraó volt (i. e. XIII sz.). A jelentősebb fennmaradt szentélyek:
 Abüdosz (Abüdoszi nagytemplom) – tisztelgés a korai uralkodók előtt, a
mögötte elterülő temetkezési hely hatalmas kápolnájaként szolgál
Abu Szimbel – két hatalmas sziklatemplomból álló komplexum aNílus
nyugati partján, Egyiptom déli részén
Ain el-Muftella (Bahariya oázis) – feltehetőleg El Qasr városközpontja
volt, körülbelül a 26. dinasztia idejében épült
Bani Hasan al Shurruq– Egyiptom középső részén, Al-Minya közelében
található
Denderai templomegyüttes– több templom együttese, köztük az összes
többit beárnyékoló, Hathornak szentelt főtemplom
Edfu – a Ptolemaida dinasztia idejében épült templomAsszuán és Luxor
között
Hatsepszut temploma – halotti templomegyüttes Dejr el-Bahri-nál, egy
tökéletes harmóniájú oszlopsorral
Karnaki templom – Egyiptom ókori fővárosának, Thébának a része volt
egykor
Kom Ombo temploma – innen felügyelték a Núbiából a Nílus völgyébe
vezető útvonalakat
Luxori templom – nagyrészt III. Amenhotep és II. Ramszesz uralkodása
alatt épült, az Opet fesztivál központja volt
Medinet Habu – több templomból álló komplexum az Újbirodalom A denderai Hathor templom
idejéből, III. Ramszesz emlékére épült
Philai – Philai szigete Aset templomával, amelyet a 30. dinasztia
uralkodása alatt épült
Ramesszeum – II. Ramszesz halotti temploma

Irodalom
Kákosy László: Az alexandriai időisten, Osiris Kiadó, 2001.ISBN 9633797799
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Osiris Kiadó, 2005.
ISBN 9633898188
Dobrovits Aladár, Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák, Móra, 2006. ISBN 9631181308
Geraldine Pinch: „Egyptian Mythology: A Guide to the Gods, Goddesses, and raditions
T of ancient Egypt”, Oxford
University Press, 2004.ISBN 0195170245
Ian Shaw: Az ókori Egyiptom története, GoldBook, 2004.ISBN 963425022X
Hillary Wilson: A fáraók népe, GoldBook, 1999.ISBN 9639248118
Wilson, Hillary: A hieroglifák rejtélye, GoldBook, 2000.ISBN 9639248339

Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben azAncient Egyptian Religioncímű angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul.
Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források
Mitológiai Ábécé. Gondolat Kiadó 1978.ISBN 9632806107

További információk
Magyar egyiptológusok honlapja az ókori Egyiptomról
Egyiptomi istenségek (az egyiptomi Turisztikai Minisztérium honlapja)(angolul)
Ősi egyiptomi építészet, University College London(angolul)
Hieroglif írás, egyiptomi mitológia(angolul)

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ókori_egyiptomi_vallás&oldid=19150745

”

A lap utolsó módosítása: 2017. szeptember 14., 19:09

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0licenc alatt van; egyes esetekben más módon is
felhasználható. Részletekért lásd afelhasználási feltételeket.