Almatermésű

Bársonyalma
Fásalma
Gránátalma
Gránátalmafa
Malájalma
Mexikóialma
Fehér zapota
Sárga csillagalma
Vizes jambóza, vízialma
Vadalma
Hagyományos almafajták
Birs, birsalma
Vadkörte, vackor
Hagyományos körtefajták
Japán naspolya
Naspolya

Bársonyalma, mabolo
A bársonyalma a kákiszilva kevésbé ismert rokona. A tekintélyes, akár 30 m magas, örökzöld, kétlaki fa zárt koronát és terebélyes,
részben csüngő ágakat nevel. Szórt állású levelei keménybőrneműek, fiatal korban ezüstös szőrűek. A levéllemez ép szélű, elliptikus
vagy visszás-tojásdad, kihegyezett, a vállán lekerekített, színén fényes sötétzöld, fonákján világoszöld, 22 x 10 cm is lehet. A legfeljebb
1,2 cm-es, ülő virágok rövidhajtásokon is csomókban fejlődnek; a 4 vastag, szőrös csészelevél alsó részén összenőtt; a párta csöves, 4
cimpájú, krémfehér, pelyhes szőrű.

Termése:
Rövid kocsányú, széles-gömbölyded bogyó (max. 7 x 10 cm). Alapi részén megmarad a megnagyobbodott, 4 tagú, alsó harmadában
összenőtt, zöldesbarna, tömött szőrzetű csésze. Héja bőrnemű, 1 mm vastag, éretten vörösesbarna vagy lila, sűrűn rövid szőrös. A
teljesen érett bogyó sárgásfehér, szilárd, lisztes, mérsékelten leves húsa édes, almához hasonló ízű és érezhetően rothadásszagú. A
termések sterilek, vagy 4-8 lapos, ék alakú magjuk (4 x 2,5 cm) van.

Felhasználása:
A bogyók kalciumban, vasban és C-vitaminban gazdagok, és kellemetlen szaguk ellenére éretten nagyon ízletesek. Meghámozva
gyümölcsként fogyasztják; ha néhány óráig hűtőszekrényben tartották, eléggé eltűnik a kellemetlen szag. Karikára vágva, zsírban
zöldségként párolják. Cukorral való főzéskor a terméshús rostossá és szívóssá válik. Az éretlen termések élvezhetetlenek. Kemény,
fekete fáját faragványok készítésére használják.

Elterjedése:
A Fülöp-szigetekről származik, ahol kiterjedten termesztik, akárcsak Délkelet-Ázsiában másutt is. A trópusokon világszerte ültetik, de
ritkán. Termesztése és betakarítása: a forró trópusi síkvidéki klímában tenyészik, eltűri a száraz évszakokat, és a talajban sem válogat.
Magról szaporítják, és gyakran alanyként nevelik, hogy a magvatlan, értékes fajtákat olthassák rá. Teljesen érett állapotban takarítják
be, legjobb, ha a gyümölcs magától hullott le a fáról; csak néhány napig tárolható.

Fásalma
A fásalma száraz évszakokban lombhullató, legfeljebb 12 m magas fa. Felálló ágain 2-4 cm hosszú tövisek ülnek. Levelei (12 cm) szórt
állásúak, páratlanul szárnyaltak; 5-7 levélkéjük sötétzöld, bőrnemű, aromás, hosszuk kb. 4 cm. A levélnyél és a levélgerinc keskeny-
szárnyas. Zöld, fehér, vöröses vagy lila, 5 tagú virágai laza hajtásvégi vagy levélhónalji virágzatokban fejlődnek, átmérőjük kb. 1,3 cm.

Termése:
Gömbölyded, legfeljebb 10 cm nagyságú bogyó. Héja fás, szürkésbarna foltos, himlőhelyszerűen érdes, legfeljebb 5 mm vastag. A nagy
termésüreget rózsaszínes barna, szívós, rostos-lisztszerű, kevéssé leveses pulpa tölti ki, amely erősen aromás szagú és savanyú vagy
édeskésen savanyú, gyengén gyantás ízű; az éretlen bogyók összehúzó hatásúak. A terméshúsba ágyazva igen nagy számú világosbarna,
lapos elliptikus vagy tojás alakú, mintegy 5,5 x 4,5 mm-es mag található.

Felhasználása:
Az ízletes, pektinben gazdag, friss pulpát cukorral megszórva kikanalazzák a felnyitott, érett termésből, és a magokkal vagy a nélkül
fogyasztják. A pulpából szirup, ital vagy kókusztejjel keverve krém készül, zseléhez és chutneyhoz felhasználják. A termést
gyógyszerként szív- és májbetegségek, hasmenés és nyaki fájdalmak ellen alkalmazzák.
Elterjedése:
Hazája India, Srí Lanka, Burma és Indokína; ezenkívül Délkelet-Ázsiában mindenfelé termesztik, dísznövényként ültetik. Termesztése és
betakarítása: a laza szerkezetű talajon tenyészik, 450 m magasságig, olyan forró, trópusi területeken, ahol a több hónapig tartó száraz
évszak jellemző. Magról vagy dugvánnyal szaporítják, és kisparaszti gazdaságok gyümölcsöskertjeibe, házikertekbe és utcasorfának
ültetik. A terméseket betakarítás után 1-2 hétig napos helyen kell utóérlelni.

Gránátalma (Punica granatum)

Aphrodité gránátalmát ültet:
Zeusz felesége Héra, a női főistenség, aki a házasság, a termékenység és hűség megtestesítője volt, tulajdonságait erre a szép növényre
is átruházta. Ezért a gránátalmát neki szentelték, mivel termésében nagyon sok mag fejlődik, ami a termékenységet jelképezi.
Születése és földi vándorútja ősi, földöntúli mesék ködébe vész. Ha valamit az istenek pártfogolnak! A gránátalmát a legenda szerint
Aphroditének köszönhetjük, mert kertészkedéssel is foglalkozott, és elültetett néhányat a fenséges bokrokból Ciprus szigetén, a
szegény nép gyönyörűségére. Ettől kezdve a Hérától kapott erények mellé még a vénuszi szépség is felsorakozott. A hálás szigetlakók
szeretettel fogadták az égi ajándékot. De mióta hitetlen régészek ássák a földet, és megtalálták a jégkori gránátalmát, alapos gyanúnk
támad, hogy Aphroditét üzleti érzéke is vezette, nemcsak jótevő szándéka. Az istenek növénye a földieknek is örömet szerzett.
Szépségével és ízeivel az emberi hatalmasságok elismerését is kiérdemelte. A nagy Dáriusnak is kedvence volt. A háborúk és sivatagok
forróságában sokszor felüdítették bőlevű termései. Egy alkalommal, amikor gránátalmát evett, így szólt hozzá egyik embere: - Mit
kívánnál akkora bőségben, mint amilyen bőségben termi a gránátalma magjait? - Ha olyan sok jó barátom volna - válaszolta a király -,
többre becsülném őket, mint egész Görögországot. A szép és jó gránátalmának minden oka megvolt arra, hogy szeressék, tiszteljék és
nagy becsben tartsák régmúlt őseink az "ígéret földjén". Az emberi kultúra ősi bölcsőiben dús virágú gránátalmák tündököltek. Egyiptom
messze földön híres kertjeinek is egyik gyöngyszeme volt. Ez a szépség és gazdagság a szomszédos népekben is vágyakat ébresztett.
"Izrael fiai a pusztában Egyiptom húsosfazekai után siránkozva így jajgatnak: Nincs hely itt a vetésre, nincs hely a fügének, sem a
szőlőtőkének, sem a gránátalmafának." A gránátalmának azonban csak kiválóságok vagy istenek lehettek társai. Ősidők óta a különböző
vallási szertartások szereplője volt. Salamon papjainak ruháin kis gránátalmák lógtak, mert a szentélybe csak ilyen díszekkel lehetett
belépni. A föníciaiak is bevonták szertartásaikba a színes gránátalmaterméseket. Az Aphroditéről szóló szép történet ellenére, az Elő-
Ázsiában és Egyiptomban régóta ismert növénnyel a föníciaiak ajándékozták meg a karthágóiakat. A gránátalma meghálálta Karthágó
szeretetét, mert olyan szép volt, hogy híre mindenhová eljutott. Nevében is megőrizte gazdái emlékét. A latin Punica neve pun almát
jelent. A gránátalma, az emberi kultúra örök kísérőjeként, évezredeken keresztül megőrizte misztikus erejét. Az ókori születésű
növény évezredek után is szimbólum maradt hazájában. Görögországban gyümölcse a lét és megsemmisülés, a termékenység jelképe
még napjainkban is. Némely vidéken a lakodalmi vendégek a mátkapár belépése alkalmával gránátalmát dobnak a padlatra; ha a
gránátalma darabokra törik, ez szerencsét, bőséget és termékenységet jelent. Egy alkalommal, amikor a görög király az országot
beutazva a thermopülai alattvalókhoz érkezett, egy anyóka gránátalmával a kezében lépett hozzá. - Uram, annyi legyen éveidnek
száma, amennyi magva van ennek az almának. Ha kívánsága teljesült volna, szegény Ottó király még ma is élne. Legendák ihletője, az
emberi képzelőerő örök modellje, a különböző korokban újra és újra megtelt emberi indulatokkal, a szeretet, a hatalom és a szerelem
jelképévé válva. A keresztényeknél termése és virága a szeretetet szimbolizálta. A korabeli olasz festők Mária-képein ott szerepel a
pomme d'amour, a szeretet almája. Később korona került az almára, a harc és a harccal járó jutalom jelképeként. Vándorútja tovább
folytatódott, és eljutott a hatalom legfelsőbb fokára. A királyok kivették Mária kezéből, és büszkén szorongatták századokon át a
"birodalmi almákat". A szeretet szimbólumából hatalmi jelvény lett. A gránátalma szép volt, és önzetlenül tovább is adta szépségét. A
távoli világok benszülött férfiainak örömére asszonyaik fogaikat fényes-feketére dörzsölgették a fiatal gránátalmatermésekkel és a
gyümölcs héjával. S ha valaki lázas lett - néhány harapás a szépítőszerekből, megóvta a veszélytől; mert mint lázcsillapító gyógyszer is
hasznosnak bizonyult. Szépségéről a művészetek is tanúskodnak - az ókortól napjainkig. Az egymásból kinövő gránátalmadíszek, virágzó,
sokszor túláradó életet fejeznek ki. Ezt a hangulatot árasztják az ég felé törő komor gótikus oszlopokon. Megjelenésükkel a korszak
művészeti átalakulását, majd később a reneszánsz virágkorát jelzik. A gránátalma a reneszánsz kor óta a magyaroknak is elterjedt és
kedvelt motívuma volt, és igen meglehet, hogy őseink Ázsiából hozták magukkal. Mátyás király udvarának újjászülető, humanista
fényében vörösmárvány gránátalmák ragyogtak. Az olasz művészetek mellett, e gyümölcs emlékét Galeotto krónikái is megőrizték a
királyi lakomák leírásában. Az arab-mór textildíszítmények ihletője volt, és az egész XV. századi Európában a szőnyegek és brokátok
szinte kizárólagos díszítőeleme lett. Városokat is neveztek el róla. Frigiai eredetű neve sok helység nevében megtalálható; és van, aki
Granada város nevét tőle származtatja. A X. századi arab városalapítóknak talán hazájukat juttatta eszébe? Minthogy égőpiros színe
miatt a szerelmet jelképezi, vigyáznia kellett annak a lánynak, aki gránátvirágot kapott. Szerelemre gyújtó hatása mellett Cato legalább
oly nagyra becsülte gyökerének hashajtó hatását. De e becses növény használatos volt vesekő ellen, vérzéscsillapító készítésére,
lázcsillapításra, féreghajtásra, cserzésre, festésre, sőt mustkészítésre - amelyről oly nemes férfiak is megemlékeztek, mint Filosztrátusz
és Dioszkoridész. A reneszánsz motívumok érdekessége a növény iránti figyelmet is felkeltette. Első bokrai a XVII. században települtek
be Közép-Európába, hű társa, a leander kíséretében. Szépsége az akkor még újdonságnak számító szegfűét is elhalványította. Később
divatba jött a "növényveder", és a lépcsők, erkélyek kedvelt díszei lettek az edényekben pompázó gránátalmák. A lépcsőkorlát neve, a
"ballustrade", az új divat, a virágos gránátalmákkal szegélyezett villák hangulatát idézi. A századok folyamán sok híres növény neve
merült feledésbe, és a növényvilág új ritkaságai tűntek fel, belopva magukat az emberek szívébe. A gránátalma híre, szépsége azonban
semmit sem halványodott. Kiskertek védett sarkaiban, déli domboldalakon gyakran láthatók szép példányai hazánkban. Virágai, ritkán
érő termései a mediterrán világ pompás üzenetei.
A gránátalma szaporítása és nevelése:
A gránátalma őshazája valahol Közép- és Dél-Ázsiában, Afganisztán, Irán és Azerbajdzsán szubtrópusi vidékein terül el. Innen jutott el
Európa földközi-tengeri területeire. Közkedvelt még Dél-Amerika melegebb vidékein, ahol a gyümölcspiacok állandó szereplője. Dél-
Tirol napos lejtőin szép gránátalmák díszlenek, de megtalálhatók Észak-Afrikában, és ősidők óta Kínában is. A gránátalmafélék
(Punicaceae) családjába tartozik. Tudományos neve, a Punica granatum, a híres pun almára és a termésében levő magokon található
gránátszerű fényes húsra utalnak. Családjának tagjai is mediterrán növények, nálunk nem honosak, vadon nem tenyésznek. Törpe
változata a Punica granatum varietas nana, kedvelt dísznövény. Gyönyörű virágai és 3-5 cm-es kis termései különleges szépségűek. Ezek
a típusok hazánkban is megtalálhatók. A gránátalmának sok fajtája alakult ki. Ezeket a termés színe alapján a következő négy csoportra
oszthatjuk: sötétpiros, sárgászöld, feketésibolya és fehér termésűre. Közülük az első kettő a legelterjedtebb. A szubtrópusi gránátalma
bokortermetű, esetleg kis fává fejlődő növény. Az 50-100 cm-es törpe változatok kivételével, magasságuk 1-5 m között változik.
Vékony, hajlított, alacsonyan elágazó törzsén sűrű korona helyezkedik el. A fiatal hajtások és vesszők többé-kevésbé négyélűek,
kezdetben zöldespiros színűek, majd idősebb korban fásodnak, és szürkésbarna, barna színűek lesznek. A fejlettebb bokrokon
tüskeszerű hajtások is megjelennek. Rövid nyelű levelei sűrűn állnak, elhelyezkedésük átellenes. A levélnyél felőli oldalon ék alakú
levéllemezek hosszúkásak, felületükön fényes zöldek, gyakran pirosas árnyalatúak: fonákjuk világos- vagy sárgászöld, 1-8 cm hosszúak
és 0,5-2 cm szélesek. A levelek ősszel lehullanak. A virágok a hajtások csúcsain jelennek meg; egy közülük rendszerint a hajtás hegyén
nyílik. Egy-egy hajtáson 1-5 virág fejlődik. Gyakran a két-három éves fás részeken is képződnek virágkezdemények, ezek a következő
évben már korán kinyílnak. A sok virág egyesével a levelek hónaljában jelenik meg. A virágok rövid kocsányon ülnek, vagy kocsány
nélküliek. Nagyon gyakori, hogy egy virágban a porzószálak is, és a termő is megtalálható, de előfordulnak csak hím- és csak nővirágot
fejlesztő növények. A szép fejlett sárga porzókat és fejlett bibét tartalmazó virágokból remélhetünk terméseket. Ezek a virágok 4-6 cm
hosszúak és 5-7 cm átmérőjűek. Jellemző az öt csészelevél és öt sziromlevél, de ez a szám 8-10 is lehet - ezek a legszebb, telt virágú
díszváltozatok. A csészelevelek vastagok, húsosak, elhegyesedők és csodálatos élénkpiros színűek. A sziromlevelek színe leggyakrabban
világospiros, de pirosfehér, ritkán sárga és fehér változatok is előfordulnak. Számuk rendszerint megegyezik a csészelevelek számával,
de kétszerese is lehet; azzal váltakozva helyezkednek el. A sziromlevelek alapi részüknél megvastagodottak, hosszuk 1,5-2,5 cm,
szélességük 1-2 cm. Az aranysárga, ovális portokokat tartalmazó 0,5-1 cm hosszú porzószálak nagy számban találhatók a virágokban,
szabálytalan elrendeződésben.

A termőrész cellákból áll és nagyon sok apró magkezdeményt rejt magában, amelyek csak akkor termékenyülnek, ha a bibeszál legalább
1-1,2 cm hosszú, sárgáspiros és jól fejlett sárgászöld bibefejben végződik. A sikeres beporzás után nagy, kerekded "almák" fejlődnek,
ezek 6-12 rekeszes sok magvú bogyótermések; tömegük 20-80 dkg között változik, 5-12 cm átmérőjűek. A termések héja éréskor sima,
fényes, piros, sárgászöld, fehéres, ritkán feketésibolya színű. Kocsánnyal ellentétes oldalukon a megmaradó hegyes csészelevelek
koronaszerű képet mutatnak. Az éréskor könnyen vágható, később megkeményedő héj sok piros, rózsaszínű, sárgásfehér, fényes,
gyöngyszerű húsba ágyazott magot takar. A magok száma ezernél is több lehet egy termésben; színük fehéres, alakjuk egyik végükön
elhegyesedő, sokszögletű. Leggyakrabban kemények, de puha magvú típusok is előfordulnak.

A gránátalma könnyen szaporítható. Hajtásai, vesszői, sőt a kétéves részei is jól gyökeresednek. A dugványozás mellett gyorsan
szaporíthatók gyökeres tősarjakkal és magvetéssel. A szaporítás leggyorsabb és legsikeresebb módszere a gyökeres tősarjak
felhasználása. A gránátalmabokrok gyakran hajtanak tősarjakat. Ezek, ha a föld alól törnek elő, saját gyökereket fejlesztenek. A sarjakat
ősszel válasszuk le az anyanövényekről, a nyugalmi állapot beálltával, amikor a levelek lehullottak. A fiatal növények az első években a
nagyobb fagyoktól erősen károsodnak. A leválasztott tősarjakat hűvös helyen (pincében, kamrában) is teleltethetjük, ahol gyenge
öntözés mellett biztosabban vészelik át a fagyokat. Ez különösen akkor ajánlatos, ha csemetéinket cserépben, vagy más edényben
akarjuk tartani. A jól fejlett sarjak már a következő nyáron virágozhatnak, de általában csak a második évben számíthatunk első
virágaira. Gyökeres sarjakkal gyors sikert érhetünk el, azonban nagyobb mennyiség előállításához a dugványozás célravezetőbb. Az 1-2
éves vesszők, gallyak és hajtások is jól gyökeresednek. A fás részeket tavasszal, az új levelek megjelenése előtt vágjuk le és 20-30 cm-
es darabjait laza szerkezetű, homokos talajba (szabadföldi ágyakba) süllyesztve gyökereztessük. A legfelső csomó (nódusz) maradjon
szabadon, hogy a gyökeresedés alatt és után megjelenő kis hajtások elegendő fényt kapjanak. Ha szabadban dugványozunk,
árnyékolásról és állandó párás levegőről gondoskodjunk. A dugványok néhány hét alatt meggyökeresednek és ősszel végleges helyükre
ültethetjük a kis növényeket. Ezek a következő év őszéig helyükön is maradhatnak, hogy jobban megerősödjenek, így könnyebben
védhetők az erős fagyoktól. Az egyéves, fás vesszőket tavasszal cserépben vagy ládában is gyökereztethetjük. Erre a célra rövidebb, 10-
15 cm-es darabokat vágjunk és homokban gyökereztessük. A megfelelő nedvességet és páratartalmat üveglap- vagy papírtakarással
biztosíthatjuk. A dugványokat gyökeresedés után jó humuszos komposztföldbe (melegágyi föld) ültessük át. Megbízható eredménnyel jár
a hajtások gyökereztetése is. Egész nyáron sikerrel végezhetjük, hasonlóan az egyéves fás részek gyökereztetési módszeréhez. A
hajtásdugványokon csak a legfelső levélpárt hagyjuk meg, a többit távolítsuk el. Jó eredményt érhetünk el úgy is, ha az erősebb,
függőleges helyzetű ágrészeket kiválasztjuk és azokról gyűrű alakban eltávolítjuk a héjrészt, majd laza tőzeggel vagy homokos földdel
töltött edénnyel (két fél cserép vagy fólia zacskó) vesszük körül. A nedvesen tartott földet a sebzési helyről előtörő gyökerek gyorsan
behálózzák és a szár elmetszése után (az edény alatt) saját gyökerű növényeket kapunk. A dugványozás és a tősarjak leválasztása -
mivel a növény vegetatív részeinek felhasználásával történik - vegetatív szaporítási módszer. A meggyökeresedett részek az anyanövény
összes tulajdonságaival rendelkeznek, így új növényeink nem okoznak csalódást, mindenben megegyeznek a szaporításra kiválasztott
bokrokkal. Ha ivaros úton, magvetéssel szaporítunk, az új növények a szülőkhöz viszonyítva kisebb-nagyobb eltéréseket mutatnak. A
magcsemetékből általában rosszabb minőségű növények fejlődnek. Vetésre hosszú ideig tárolt magvakat ne használjunk, mert rosszul
vagy egyáltalán nem csíráznak. Nagyobb mennyiség vetését szabadföldi ágyba is végezhetjük (csak jó minőségű, laza, humuszos talaj
esetén tanácsos). Kisebb mennyiségek vetésére cserepeket használjunk. A cserepeket félig töltsük meg jó minőségű komposztfölddel, és
a magokat a földre helyezett kétujjnyi homokrétegbe rakjuk. A cserepeket üveglappal takarjuk le. A magok mind szabadföldben, mind
cserépben néhány nap alatt kicsíráznak. A kis levélkék megjelenése után az üveglapot levehetjük, hogy a csíranövények
megedződjenek, majd néhány hét után külön cserepekbe ültessük szét őket. A trópusi vidékeken is sikerrel termesztik. Jól érzi magát
az állandó melegben, de igazi hazája a meleg, száraz nyarú és hideg telű mediterrán. Hazánkban a hosszú ősz elegendő a termések
beéréséhez. Ez 200 nap körüli tenyészidőt jelent. A termések lassan fejlődnek, így a július után termékenyülő virágokból már ritkán
érlelnek terméseket. A virágok júliustól őszig nyílnak, így a tenyészidő második felében a termések és virágok már együtt díszlenek a
bokrokon.

A gránátalma nem vízigényes. A szabadba kiültetett növények a természetes csapadékkal jól gazdálkodnak; csak kivételesen száraz
években válhat szükségessé az öntözés. Az edényes növények a vegetáció alatt rendszeres öntözést igényelnek. Bokrai csaknem minden
talajban jól díszlenek. A kopáros, meszesebb területen is megél. A jó minőségű, humuszban gazdag laza vagy középkötött talajon
nagyon szépen fejlődnek. Edényes termesztéshez lazább szerkezetű, tápanyagban gazdag talajkeveréket válasszunk. A trágyalét és más
mesterséges tápoldatokat erőteljes növekedéssel és dús virágzással hálálják meg. A tápanyag-adagolást a nyár második felétől meg kell
szüntetni, hogy a hajtások növekedése időben megállhasson, és őszre érett vesszőkkel készülhessen fel kedvencünk a telelésre. A
gránátalma fény- és hőigényes. Csak teljesen napos fekvésben virágzik rendszeresen és nagy mennyiségben. Olyan helyre ültessük, ahol
árnyék nem éri, és északról védett. Erre a célra épület, kerítés, magasabb rézsű, vagy sűrű, nagyobb fákkal beültetett terület a
legalkalmasabb. A tenyészidő folyamán különleges ápolási munkát nem kívánnak. Az idősebb bokrok hajlamosak a besűrűsödésre, ezért
a befelé növő hajtásokat és az erős vízhajtásokat a tavaszi kihajtás előtt távolítsuk el - ilyenkor már az esetleges téli ágelfagyásokat is
felismerhetjük, és ezektől megtisztogathatjuk növényeinket.

A fiatal vagy hideg fekvésben levő bokrokat a téli fagyoktól védeni kell. A talajhoz közeli részeket földdel, a többi részt szalmával vagy
más hőszigetelő anyaggal takarjuk. A védett, déli fekvésű területeken a jól megedződött növények már károsodás nélkül telelnek. A
szélsőségesen hideg teleken itt is előfordulhatnak kisebb fagysérülések, de ez főleg a fiatal, 1-2 éves részeket érinti. Az edényes
növények télen hűvös helyiségben, 0-+5°C körüli hőmérsékleten nagyon jól telelnek. Ilyenkor az edény méretétől függően hetente
egyszer, vagy havonta egyszer-kétszer öntözzük. Nagyon jók teleltetésre a földes pincék, vermek - de fűtetlen szobában is jó
eredményt kapunk. Téli behordásra a jól beérett vesszejű, lombtalan növények alkalmasak. A vesszők beérését (ami a sikeres teleltetés
és a következő évi jó virágzás feltétele) úgy segíthetjük, ha a nyár második felében a tápanyag-adagolást és az öntözést fokozatosan
mérsékeljük, és az enyhe fagyoknak is kitesszük növényeinket. Az edényes növényeket eleinte rendszeresen, évente ültessük át
nagyobb cserépbe. Az idősebb növényeket dézsában, ládában tartsuk, ilyenkor már hosszabb ideig is maradhatnak átültetés nélkül, de a
tápanyagok pótlásáról rendszeresen gondoskodni kell (trágyázás, öntözés trágyalével, tápoldattal).

A folyamatosan fejlődő, egészséges magnövények az 5-6. évben hozzák első virágaikat. Ettől kezdve minden évben rendszeres
virágzásra számíthatunk. A dugványról nevelt bokrok 3-4 éves korban, a jól fejlett gyökeres tősarjak 1-3 éves korban kezdenek teremni.
Hazánkban inkább a telt virágú díszváltozatok terjedtek el. Ezek a típusok ritkán és keveset teremnek. A gyümölcstermő változatok
általában egyszerű virágúak. Ez a tulajdonság magvetéssel is átvihető, de a termések minősége csak dugványozás vagy tősarjak ültetése
esetén biztosítható. A szabadba kiültetett, jól gondozott növények egészségesen fejlődnek, betegségek és kártevők nem támadják meg.
A rossz talajban, gyengén fejlődő edényes növényeknél előbb-utóbb számíthatunk a kártevő rovarok megjelenésére. Leggyakoribb
ellenségek a gyapjas pajzstetű, a levéltetű, a liszteske és a takácsatka. Rendszeres átültetéssel - jó feltételek között - távol tarthatók a
kártevők, ám jelenlétük esetén védekeznünk kell. A felsorolt rovarok a növény nedvének szivogatásával tartják fenn magukat. A
forgalomban levő rovarölő szerekkel sikeresen vehetjük fel a küzdelmet ellenük. Gyengébb károsodás esetén lemosással is
eltávolíthatók. A nem megfelelő rossz termesztési körülményeket a kártevők megtelepedése is jelzi. A nyáron szabadba helyezett
edényes növények jobban ellenállnak a rovaroknak, mint a zárt helyen, esetleg árnyékos, nagyon száraz, túl meleg, vagy túl hűvös
helyen tartottak.

A gránátalma termése késő ősszel érik. A nagy, gömbölyded bogyók erős szárral tapadnak a növényekhez. A gyümölcsöt ollóval vagy éles
késsel vágjuk le. Terméseit fagymentes, hideg helyen hosszú ideig tárolhatjuk, így hónapokig megtartják értékes tulajdonságaikat. A
tárolás legjobb hőmérséklete +2-3 °C. Termései sok értékes anyagot tartalmaznak. A hús szárazanyag-tartalma eléri a 20%-ot. Ezeken
kívül különböző festőanyagokat és 75-80%-nyi vizet is találhatunk bennük. Nyers fogyasztásra az édeskés típusok a legalkalmasabbak,
legkellemesebbek - ezek terméshéja általában világos, fehéres színű. Az édes és savanyú termésűek levének keverékéből - vízzel vagy
ásványvízzel hígítva - kellemes üdítő ital készíthető. A citromhoz hasonló savanyú levét külföldön "Granadine" néven hozzák forgalomba.
Az üdítő italok mellett gyümölcsfagylaltok, likőrök, szirupok, lekvárok és sűrítmények is készíthetők belőle, sőt bornak és ecetnek is
kiválóan alkalmas.

A gránátalma terebélyes cserje vagy kis termetű, sűrűn, alacsonyan elágazó, legfeljebb 6 m magas fa. Ágai hosszúak, tövisesek. A
növény örökzöld vagy lombhullató. Rövid nyelű levelei átellenes állásúak, vagy csomókban helyezkednek el. A színén fényes levéllemez
hegyes-tojásdad vagy lándzsás, ép szélű, ék- vagy lekerekített vállú (1-10 x 0,5-2,5 cm). Virágai az ágak végén rövid oldalhajtásokon
fejlődnek, és egyesével vagy legfeljebb 5 tagú csomókban állnak. A virágtengely korsó alakúan megnyúlik, csúcsán 5-8 széles
háromszögletű, húsos, vörös csészelevél helyezkedik el. A csésze a virágtengellyel együtt 2-3 cm-es. A 3-7 szirom világító narancsvörös,
ritkán fehér, gyűrött, 4-5 cm hosszú, és nagyszámú porzót zár magába.

Termése:
Gömbölyded álbogyó. A magház besüllyed a korsó alakú virágtengelybe, azzal összenő. A termés csúcsi részén a megnagyobbodott
csészelevelek koronaszerűen maradnak fenn. A csészelevelek hátratörtek vagy összehajlók. A termés átmérője 6-12 cm, szilárd,
bőrnemű héja 3-4 mm vastag, kívül gyengén fényes, kis pörsenésekkel borított, megérve foltos sárgásvörös, zöldes vagy barnás, alatta
bézs színű vagy krémsárga. Belsejét szivacsos szövetből álló, hártyás válaszfalak tagolják több üregre, melyben a nagyszámú,
szabálytalan bunkó vagy bab alakú, sárgás vagy skarlátvörös mag (9 x 3 mm) van. Mindegyik magot az 1-2 mm átmérőjű borvörös,
üveges, bő levű magköpeny veszi körül, amely többé-kevésbé összehúzó hatású, íze az édestől a savanyúig terjed. A termés ehető
részét a magköpenyek képezik. A terméshéj érés után hónapok múlva a száradás következtében felreped, és robbanásszerűen szórja
szét a magokat; a gránátalma név innen ered.

Felhasználása:
A húsos, bő levű magköpenyeket maggal vagy mag nélkül kikanalazzák a szétdarabolt termésből. Levéből már a régi Egyiptomban bort
erjesztettek; főként üdítő gyümölcsléként isszák, vagy zselét készítenek belőle, Indiában a levet cukorral sűrű sziruppá főzik, amely
sokáig eltartható, és körítésként tálalják. A növényt sokféleképpen felhasználják: a kéreg és a terméshéj összehúzó hatású, ezért
bélférgek, hasmenés és vérhas ellen alkalmazzák; a gyümölcslevet láz és meghűlés ellen javasolják. A terméshéj sárgásbarna, a virág
sárga festékanyagot tartalmaz. Mindkettőt gyapjú és selyem festésére használják. A fajt szívesen ültetik dísznövénynek.

Elterjedése:
Széles körben elterjedt haszonnövény, amely a szubtrópusi Ázsiában Irántól Észak-Indiáig honos. Kultúrában és elvadulva világszerte
mérsékelt övi zónákban is megtaláljuk, a Földközi-tenger térségétől a belső trópusokig. Magyarország melegebb vidékein szabadban is
nevelhető.

Termés és betakarítás:
Az igénytelen fás növény Arid régiókban éppen olyan jól tenyészik, mint a váltakozóan nedves trópusi klímában, kb. -10 °C-ig fagytűrő.
Jó minőségű termések hűvös telű, meleg nyarú és viszonylag csekély csapadékú helyeken fejlődnek. Magról vagy dugvánnyal
szaporítják, és a kisparaszti gazdaságban vegyes kultúrában vagy házikertben termesztik. A cserjék évente akár 3-szor teremhetnek. A
gránátalmák bőrnemű héjuk miatt nagyon kevéssé érzékenyek, és heteken át, hűtött térben akár fél évig is tárolhatók.

A gránátalma ma is az egész telet a pincében tölti s mikor tavasszal a többnyire már korhadó vederben előkerül, olyan kopott, hogy az
embernek kedve támad megkérdezni: ugyan mit keres itt a tavasz ragyogó virágai között? Annál pompásabb jelenség a nyár melegében,
mikor átellenesen álló, bár nem örökzöld, de mégis bőrnemű, lándzsás levelei zöld színalapjából lángolva sütnek elő a vörös virágok.
Ilyenkor már teljes a kert gazdagsága virágokban, mégi s a gránátalmával kevés virág kelhet versenyre; a legpompásabb kertben is
feltünő jelenség a különös, ünnepélyes külsejével mindenütt magára vonja a figyelmet.

Már Nyugat-Ázsiában és évezredekkel ezelőtt felkeltette az ember figyelmét. De először nem virágával, hanem főként gyümölcsével.
Talán már a kőkori nyugatázsiai embernek gyümölcse volt. De kerti története is lehet vagy négyezer éves, mert Egyiptomban már Kr. e.
1500 körül ültették. A maradó csészével koronázott gránátalmagyümölcs ma is megérdemli figyelmünket. Éretlen korában pirosló,
később barna színű, bőrszerű, durva héja éréskor felreped és a kiváncsi szem elé tárja a kétemeletes alma gránátpiros belsejét. Az első
emelet háromrekeszű, a felső hat-kilenc rekeszű, mindenik rekeszben számos maggal. A magvak szegletesek, biborkékek és nedves,
húsos, vörös magköpeny burkolja őket. A felvágott gránátalma valóban szép látvány átlátszó, kristálytiszta husán áttetsző magjaival.
Minden része hasznos. Húsa üdítő gyümölcs, amelyből frissítő italt is készítenek már ősidők óta, a török ezt az italt serbetnek nevezi.
Magvai is ehetők, frissen és szárítva egyaránt. A gyümölcs héja cserzőanyag, ezért a régi Rómában malicorium volt bizonyos
gránátalmafajta neve. A sokmagú gyümölcs a termékenység jelképe lett s mint ilyen, Astarte, majd Aphrodite jelvénye. Rómában -
Plinius bizonysága szerint - legtöbbre becsülték a kárthágói árút, ezért ott gyakran malum punicum, pun alma volt a piaci neve.

Hogy az ókori kertekben milyen fontos szerepe volt, a biblia is bizonyítja, amely Palesztina legfontosabb gazdasági növényeit ebben a
rendben sorolja fel: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajfa, datolya. Homeros a feákok országában leírja Alkinoos kertjét s abban
említi a körtefát, almafát, gránátalmafát, fügefát, olajfát, szőlőt. Görögországba és Rómába többnyire keletről és Afrikából szállították a
gyümölcsnek használt árút, noha a gránátalmafát gyakran ültették Hellaszban és Itáliában is. Itáliában az ókorban kapta sok magjáról
malum granatum nevét s a modern nyelvekben ez a Plinius által is használt neve honosodott meg. A granum szó magot jelent, a malum
granatum tehát sokmagvú alma. Ebből lett az olasz melogranato s rövidítve a granato, a francia grenadier, az angol pomegranate, a
német Granatapfel, a régebbi magyar pomagránát, és az újabb gránátalma, amely utóbbi a német név fordítása. Tudományos Punica
granatum neve részben a már említett malum punicum, részben a malum granatum emléke. A granatum szó hatása később a katonaság
körében is feltűnt, mikor az európai katonaság használatba vette a robbanó lövedéket, annak az olaszban granata, innen a többi európai
nyelvben s a magyarban is gránát lett a neve; a kézigránátot dobó katonát sokáig gránátosnak nevezték.
A renaissance korában már csak emlék volt a gránátalma. Az arabok a X. században elhozták Indiából a citromot és a narancsot s előbb
Palesztinában, majd Egyiptomban és Afrika északi partjain alapítottak narancskerteket, a XI. században pedig Spanyolországban és
Szicilia szigetén is. A gránátalmánál sokkal kellemesebb narancs és citrom, a serbetnél üdítőbb limonádé ettől kezdve hamarosan
kiszorította a gránátalmát. Ugyan még Albertus Magnus és Petrus de Crescentiis is felsorolják a gyümölcsfák között, de útóbbi már azt
írja, hogy az egyszerűbb emberek délen gránátalmafát, északon szilvafát, birset, füzet, nyárt, vagy szilt használjanak kerítésnek. Tehát
a XIV. században már inkább csak mint kerítés játszott szerepet a déli országokban.

Újra fontos szerephez jut azonban a gránátalma a XV. században. De a gyümölcs ekkor már csak az ornamentikában nevezetes. A
renaissance híres gránátalma-motívuma csírájában az ókorba visszanyúlik. Tudjuk, hogy Salamon (Kr. e. 970-933) templomának
oszlopfejein többféleképen ábrázolták a gránátalmát s Herodotus szerint Xerxes testőrségének lándzsáin gránátalmadísz fityegett.
Keleten a XIV. században elterjed a selymeken a gránátalma-motívum s a XV.-ben Itáliában is ez a legkedveltebb dísz az olasz
selymeken. Mátyás király Itáliában készült trónkárpitján a korabeli pápai aranyrózsát utánzó rózsa-motívumon kívül naturalisztikus
eredetiségében láthatjuk a gránátalma-motívumokat (XI. tábla). "A XV. század második felében - olvassuk Az iparművészet könyvében -
az olasz selyemszövés terén Velence jut vezető szerephez; de a szigetváros mellett a selyemszövés többi olasz főhelyei is számot
tesznek. A gránátalmás mustra most is az uralkodó, de szerény levélkeretéből káprázatos változatossággal alakított s egymást metsző
indadísz keletkezik, amelynek egymásba fonódó virág- vagy szalagfűzéreinek keretében magának a gránátalma motívumnak csak kitöltő
szerep jut. Ez a kitöltés azonban csak körvonalaiban emlékeztet még a gránátalmára, amelyeken belül a stilizált gyümölcs helyébe
akantusz-lombok, szimetrikus virágbokréták, tollas vagy virágos vázák - régi magyar nevükön olasz korsós virágok - és más effélék
kerülnek". Minthogy a XV. századnak legkedveltebb virága a szegfű, többnyire szegfűvel kombinálják a gránátalma motívumot. A
renaissance azonban más módon is feltámasztotta a gránátalmát. és pedig virágjáért, amelyet ugyan jól ismertek az ókorban is, de csak
alárendelt szerepet juttattak neki. Plinius azt írja a gránátalma virágjáról, hogy a neve balaustium, orvosságnak és ruhák festésére
használják, s az ilyen ruhát balaustium-színűnek nevezik. Löw Imánuel szerint a balaustion vagy balaustium sémi eredetű szó s a
gránátalma elfeledett sémi neve, amely a betsa vagy belasa szóból ered. Belasa pedig repedést jelent, tehát eredetileg az érett
gyümölcs neve volt. Később azonban ezt elfeledték s Dioskurides és Plinius a balaustion szót a virág neveként foglalták le.

A balaustium nem tünt el a középkorban sem, sőt mint gyógyszer használatos volt az egész keresztény és arab kultúrterületen. Nyilván
eme szerepének köszönheti, hogy akkor sem szünt meg iránta az érdeklődés, mikor a gyümölcs már eljutott a feledés útjának
kezdetére. A renaissance pedig előtérbe tolta a virágot és azzal, hogy a gyümölcsöt az ismert gránátalma-motívummá alakította, azt is
dísszé avatta. A renaissance embere a balaustium-ot az olasz balaustro alakjában használta s az egész gránátalmafát gyakran így
nevezte. Mikor Alberti javaslata nyomán elterjedt a növényveder iránt az érdeklődés, a lépcső és az erkély díszítésére szívesen
alkalmazták a vederbe ültetett gránátalmafát, amely piros virágaival versenytársa lett a szegfűnek és azt inkább az ablakba szorította. A
lépcsőkorlát és az erkélykönyöklő mai napig őrzi nemzetközi nevében a balustium emlékét, ugyanis - mint Löw Imánuel kimutatta - a
lépcsőkorlát és erkélykönyöklő Itáliában a díszítésére használt balaustro alapján kapta olasz balaustrata (virágis gránátalmafával
szegélyezett) nevét, ebből lett a francia balaustrade, amely később világszerte meghonosodott. A vederbe ültetett gránátalma a XVI.
században egész Középeurópában divatossá lett az olasz példa nyomán az úri házakban. Télire pincébe tették, nyáron a balustrádokat
díszítettk vele. Lippay ezt írja róla: "Balaustia, vad pomagránát, avagy teljesvirágú pomagránát, aki gyümölcsöt nem hoz, de a virágja
igen szép miniumszínű veres: öreg teljes, mint a középszerű rózsa. Fája, levele nem külömb a gyümölcsöző pómagránátrál. Kirül az
olasz fák között. Szaporítása lehet a bujtatás által, vagy a gyökeréről kinőtt ágacskákról, amint gyakran megmondottam. Öreg
faedényekbe kell tenni, hogy télbe a pincébe vihessék." Azonban még a XVIII. század végén sem volt Magyarországon gyakori. Grossinger
azt állítja: "a fa nem állja ki a tél szigorát, ezért az ország díszkertjében nagyon ritkán látható." Rapaics Raymund: A magyarság virágai
(1932)

Gránátalmafa
A gránátalma rendszertani elnevezése Punica granatum, amely Karthágó ősi városának a nevéből ered. Közép-Keleten - elsősorban
Perzsiában (valószínűleg innen terjedt el) - Észak-Indiában, valamint a Földközi-tenger vidékén már ősidők óta termesztik, és - a
föníciaiak ősi gránátalmafa ligetei miatt egykoron "Karhágó almája" néven volt ismert. Piros színe és rengeteg magva miatt lett a
termékenység, a szerelem és az élet szimbóluma. Mivel nem támadják meg a férgek, a tisztaságot is kifejezi. Az ókori és középkori
világban, azáltal, hogy maga is képes a vérzésre, a gránátalma születést és a halált jelképezte. Gyakran szüzekkel és szűz istennőkkel
társították, vérvörös húsa és leve miatt olykor az alvilági istennő menstruációjával hozták kapcsolatba. A gránátalma elsősorban az -
egyidejűleg pozitív és negatív tulajdonságokkal rendelkező alvilági istenségek, nevezetesen az élet és halál, a betegség és egészség,
valamint a termékenység és terméketlenség fölött uralkodó Földanyák (Anyaistennők) jelképe volt. A vallási és mitológiai
hagyományokban a gránátalmafa, az Éden- vagy a tudás fájaként, piros gyümölcse pedig, mint a paradicsomi alma, vagy mint aranyalma
jelenik meg. Húsos virága a tüzes szerelmet és a női nemi szervet, a vaginát szimbolizálja. Az egyiptomiak a gránátalma virágaiból
ünnepi füzéreket fontak, a XVIII. dinasztiától kezdődően a halottak sírjába a termékenység és a lét folytonosságának jeleként
gránátalmát helyeztek. Az ősi Perzsiában a gránátalma a legyőzhetetlenséget szimbolizálta. A babiloni harcosok, abban a hitben, hogy
ez verhetetlenné teszi őket, az ütközet előtt gránátalma magvakat rágcsáltak. A gránátalma Kínában - ahová valószínűleg perzsa
közvetítéssel érkezett a bőség, a boldog jövő, a gazdag gyermekáldás jele. A buddhizmusban az őszibarack és a Buddha-keze (Indiában
őshonos citrusféle) mellett a szent gyümölcsök egyike. A lányok szívesen tűznek gránátalma szirmokat a hajukba.
A koreaiaknál gránátalma az istenek eledele, az ősök áldozati gyümölcse. A hinduk számára az isteni áldás fája, a termékenység és a
bőség szimbolikája. A hindu mitológiában Káli és Durga istennők fogai - miután felfalták a démonokat - vértől piroslottak, mint a
gránátalmafa virágai. Amikor viszont nyugodt hangulatban volt, az Anyaistennő (Mahadévi) gránátalmafa alatt ülve osztogatta a jólétet a
világ számára. Görögországban ez az isteni táplálék egyúttal a halhatatlanság jelképe is, melyet jól példáz Perszephoné esete. Az alvilág
királynéját Hadész elengedte anyjához, de előbb titkon megetette gránátalmamaggal, hogy ne feledkezzen meg a holtak birodalmáról,
és térjen oda vissza. A rómaiaknál a "megőrző" Juno emblémája, az egyetértés kifejezője. Termékenységi jelentésére utal az a szokás,
miszerint házasságkötéskor földhöz vágják, hogy magjai szétszóródjanak. Kisázsiában és Mezopotámiában a meghaló és feltámadó
növény- és termékenységi istenségek (Tammúz, Adónisz) jelképe; pusztulásukra a sebként felfakadó héj, újjászületésükre a sok mag, a
férfiúi termékenység szimbóluma utal.

A muszlimok Mohamed gyümölcseként tisztelik; "Egyetek gránátalmát, mert ez megtisztítja a szervezetet az irigységtől és a gyűlölettől"
mondta a Próféta. Kipréselt levéből még a haldokló szájába is csöppentettek. A muzulmánok szent könyve, a Korán háromszor említi a
gránátalmát, kétszer, mint Allah ajándékát az emberek számára, egyszer pedig, mint a Paradicsomban található gyümölcsöt. Az
Ószövetség szerint gránátalma után áhítozott a pusztában vándorló Izrael népe. Salamon papjai pedig csak akkor léphettek a szentélybe,
ha ruhájukon apró gránátalmák lógtak. A zsidó szóbeli hagyományban a Tudás Fáján növő, Ádám és Éva számára tiltott gyümölcs. Az
Énekek Énekében a gránátalma magjai a Tórát tanulmányozó gyermekeket reprezentálják. A megújulás, a termékenység mellett azt az
áldást is jelképezte, amely az Istennel kötött szövetség eredménye.

Egy zsidó történet a gránátalmát a halállal és a menstruáló vagy tisztátalan nővel, Lilittel vagy egy prostituálttal társítja. A Talmud
elmondása szerint Hiyya ben-Abba rabbi felesége Harutha (a Tiltott Hajadon, egykoron híres prostituált) képét öltötte, hogy próbára
tegye az ura akaraterejét. Amikor a rabbi meglátta a gyönyörűen felcicomázott boszorkányt, nagyon izgatottá vált, és "Ki vagy Te?"
szavakkal szólította meg. "Harutha vagyok, és ha kívánsz, egy gránátalmáért megkaphatsz. Hozd ide nekem azt, melyik ott a
legmagasabb ágon található!" - válaszolta a hölgy. Hiyya rabbi sietve felmászott a fára a gránátalmáért, de amikor visszatért, Harutha
helyén a feleségét találta, aki azzal nyugtatgatta, hogy csak próbára kívánta tenni őt. A rabbi azonban igen erős bűntudatot érzett, és a
következőt mondta: "Gonoszságot követhettem volna el." És vezeklésként halálra koplalta magát.

A keresztények számára a gránátalmát ajándékként Jézus Krisztus hozta az égből. A kereszténység az öröklét és a szellemi, spirituális
termékenység jelentését kapcsolta a gránátalmához. A koptok, az egyiptomi keresztények művészetében a gránátalmafa a feltámadás
szimbóluma. A középkori Mária-kultusz idején a gyümölcs számtalan magját a Szűzanya erényeire és mérhetetlen irgalmára
vonatkoztatták. A gránátalma eredetével kapcsolatos a Hérával rivalizáló szemérmes Side története. Orion felesége, a beóciai eredetű
istennő szépségversenyre hívta ki Hérát. Merészségéért azonban súlyos büntetésben részesült, ugyanis abban a tudatban kellett élnie,
hogy maga okozta a gyermeke halálát. A lelki teher következtében Side egy magas szirtről a sziklák közé vetette magát, és ahol a vére a
kövekre fröccsent, ott nőttek ki az első gránátalmafák. Más elképzelések szerint a gránátalma Dionüszosz véréből sarjadt, és a halált
valamint a feledést jelképezi. A gránátalmának a gyermekek halálával való társítása számos nép hagyományában visszatér. A buddhista
mitológiában Hariti boszorkány (a démonok anyja) eredetileg Lilithez hasonlóan gyermekevő volt. Gonoszságából Buddha gyógyította ki,
ugyanis sikerült rávennie arra, hogy evési vágyát ropogós gránátalmákkal elégítse ki. Később Hariti a kisgyermekek védőszellem-
asszonyává vált. Japánban - ahol Kishimojin (Kisimodzsin) néven ismert - a meddő asszonyok hozzá fohászkodnak termékenységért. Az
ábrázolásokon egy csecsemőt szoptat, és egy gránátalmát tart a kezében. A gránátalmafa minden részének gyógyító hatást
tulajdonítanak. A Tunézia területén élt, Nefzawi sejk 1500 körül a következőket írta a gránátalma hatásáról: "Ha egy nő
hüvelyszűkítésre vágyik, kimagozott János kenyérből és gránátalmafa-kérgéből készített főzet segíthet rajta. Ülőfürdőt kell venni ebből
a főzetből, amelynek elviselhetetlenül forrónak kell lennie." Matthiolus a "Fűszerek könyve" című művében a gránátalmát, mint a sebek
gyógyítóját említi meg. A tibetiek gyógyszerek komponenseként használják. Kisajtolt leve igen sok C-vitamint tartalmaz, és hatékony a
rák, a szívproblémák és a cukorbaj megelőzésében. Álomban gránátalmákat látni, termékenységet, jó egészséget és hosszú életkort
prognosztizál, de szexre való csábítást, felhívást is jelezhet. Alternatív módon a vért reprezentálja.

Malájalma
A malájalma örökzöld, alacsonyan elágazó, legfeljebb 25 m magas, körte alakú, zárt koronájú fa, melynek szárai hengeresek vagy
gyengén négyszögletűek. Levelei átellenes állásúak. A levéllemez bőrnemű, színén gyengén fényes és sötétzöld, fonákján világosabb,
tojásdad-lándzsás vagy hosszúkás-elliptikus, kihegyezett, a vállán keskenyedő vagy lekerekített, ép szélű, elszórtan mirigyesen
pontozott. A levéllemez 12-14 x 5-20 cm nagyságú; a levélnyél 5-20 mm hosszú. A virágok legfeljebb 12 tagú, rövid, tömött
virágzatokban fejlődnek, amelyek az idős ágakból erednek. Az 1-1,5 cm hosszú, tölcsér alakú, zöld csészecső 4 széles, 3-8 mm hosszú
cimpában végződik. A 4 szirom sötétvörös vagy bíborlila, ritkán fehér, sárga vagy narancsszínű, hosszúkás-tojásdad, homorú, mirigyesen
pontozott és legfeljebb 2 cm hosszú. A porzók igen nagy számúak, hosszúságuk elérheti a 3,5 cm-t. Az egyetlen bibeszál legfeljebb 4,5
cm hosszú, a szirmokkal azonos színű. A szép virágok képét a feltűnő, bíborvörös porzók határozzák meg.

Termése:
Tojás, körte, birs vagy henger alakú bogyó, gyakran gyengén bordás (5-10 cm hosszú és 2,5-7,5 cm széles), amelynek csúcsán a 4
összehajló, alig duzzadt, maradó csészecimpa zárja körül az egykori bibeszál nyílását. A termés héja nagyon vékony, sima, némileg
viaszos bevonatú, fényes, nem húzható le. Éretten rózsaszín, barnásvörös vagy élénkvörös, gyakran zöldes és halvány színekkel
pettyezett vagy csíkolt, ritkán sárgásfehér. A mérsékelt nedvtartalmú fehér terméshús kívül szilárd-húsos, almaszerű, a bogyó közepén
szivacsos. Íze üdítő, gyengén zamatos, almára emlékeztető. A központi termésüregben egy nagy, gömbölyded, barna, kemény mag van,
amely kb. 3,5 cm nagyságú. A termés ritkán 2 magvú vagy steril.

Felhasználása:
Nyersen, héjastul, de mag nélkül fogyasztják gyümölcsként, párolva vagy főzve zöldségként készítik el; cukorral, szegfűszeggel és más
fűszerekkel desszertekhez, valamint lekvár vagy zselé előállítására használják. A kérget, a leveleket és a gyökereket gyógyászatilag
többek között diuretikumként, továbbá sebek kezelésére és lázcsillapítóként alkalmazzák.

Elterjedése:
A maláj szigetvilágban honos, trópusi területeken világszerte gyakran termesztik.

Termesztése és betakarítása:
Csapadékban gazdag, forró trópusi klímában tenyészik, a síkvidékektől a középmagas hegyvidékekig. Magról szaporítják, és házi-,
valamint gyümölcsöskertekben nevelik. A nagyszámú fajta az erősen változékony termések alapján különböztethető meg. A fák évente
egyszer vagy többször nagyon gazdag termést produkálnak. A nyomásra érzékeny bogyókat teljes érettségben szedik.

Mexikóialma (Casimiroa edulis Llave ex Lex.)

A mexikóialma hamuszürke kérgű, örökzöld, legfeljebb 18 m magas fa. Levelei tenyeresen összetettek, (3)5(-7) bőrnemű, sötétzöld,
legfeljebb 1 cm hosszú nyelű levélkéből állnak. A levélkék ép szélűek, lándzsásak, ékvállúak, hegyes csúcsúak, a középső, csúcsálló
levélke 18 x 6 cm, a kisebb oldalsók 7-2,5 cm körüli nagyságúak. Kis, kb. 1 cm-es zöldessárga virágai soktagú bugában állnak, amely a
hajtások csúcsán vagy a levélhónaljakban fejlődik. A csésze forrt, 5 cimpájú, csöve pelyhes szőrű. Az 5 szirom szabad, elliptikus.

Termése:
Alma alakú, rövid és vastag kocsányú (max. 12 cm hosszú és 11 cm széles). A kb. 1 mm vastag héj érett állapotban sárgászöld, sima és
fényes. A terméshús krémszínű, szilárd, megérve lágy, lédús és édeskésen savanyú, olykor gyengén gyantás és a héj körül enyhén
keserű ízű. A 3-5 kemény falú, bézs színű magkamrában 1-1 bab alakú (3,5 x 2,3 x 2,7 cm), fényes barna, kemény, sima héjú, belül
fehér, keserű ízű mag van.

Felhasználása:
Tápláló termését frissen gyümölcsként, szeletekre vágva és megcukrozva fogyasztják, de lekvárt is főznek belőle, vagy joghurthoz,
jégkrémhez és tejes ételekhez adják. Magja, levelei és a kéreg erősen mérgező, narkotizáló alkaloidot tartalmaz, amelyet a
gyógyászatban vérnyomás csökkentésére, nyugtatószerként és reuma kezelésére használnak.

Elterjedése:
Közép-Amerika hegyvidékein honos, és a karib-tengeri szigetektől, Kaliforniától, valamint Floridától Dél-Amerika északi részéig, továbbá
Hawaiin, Ausztráliában és Új-Zélandon, ritkábban Indiában, Délkelet-Ázsiában és Dél-Afrikában termesztik.

Termesztése és betakarítása:
Mivel szubtrópusi növény és a gyenge fagyot is eltűri, a belső trópusokon csak a magasabb hegyvidéken tenyészik. Magról szaporítják,
különböző fajtákat oltanak a magoncokra. Nyomásra érzékeny terméseit korábban vagy teljesen éretten, óvatosan a fáról szedik. Hűvös
helyen kb. 2 hétig tárolható.

Rokon fajok:
A Casimiroa sapota Oerst. és a C. tetrameria Millsp. Nagyon közeli rokon fajok, melyeket gyakran a mexikóialmánál értékesebbnek
tartanak. Az előbbi Mexikóban és Közép-Amerikában nő, levelei túlnyomóan hármasak és kisebbek. A C. tetrameria tenyeresen összetett
levelei 5 tagúak, a levélkék vastagok, fonákjukon fehéren gyapjasak.

Fehér zapota (Casimiroa edulis)

Közép-Amerikában, Mexikóban honos növény. Az aztékok kedvelt gyümölcse. A tőlük származó név: tzapotl, lágy édes gyümölcsöt
jelent. A cochiztzapotl volt az "alvást okozó Zapota". A felfedezők eleinte féltek tőle, de csak magjának mértéktelen fogyasztása okoz
mérgezést. Középtermetű fa, összetett levelekkel. Apró virágaiból narancsméretű gyümölcsök fejlődnek. Színük sárgászöld, húsa sárgás,
lágy, olvadékony, nem savas, nagyon édes. Újabban Floridában, Kaliforniában és az olasz Riviérán is terjed. Nagyon enyhe kesernyés íz
néhány típusnál megfigyelhető. Kimagasló cukortartalma meghaladja a 20%-ot. 4% keményítőt is tartalmaz. Frissen vagy édességként
feldolgozva fogyasztják. A 9000 m-es magasságban is tenyésző növény hidegtűrése feltűnő. Az Egyesült Államokban azokon a
területeken, ahol már az avokadó elfagyott, sikerrel termesztették. Mediterrán igényű növény, a közepesen nedves, néha kiszáradó
talajokon is szépen díszlik. Magvetéssel és szemzéssel (fordított T) szaporítják. Magja hamar elveszíti csíraképességét, gyorsan csírázik.
A magcsemeték 7-9 év után kezdenek teremni.
Sárga csillagalma, kaimito (Chrysophyllum caimito L.)
A sárga csillagalma legfeljebb 15(-30) m magas, örökzöld fa. Hajtásai barna szőrűek, kopaszodók, kérge a megsérült részeken fehér
latexet választ ki. Levelei szórt állásúak. A levéllemez (16 x 6 cm) bőrnemű, elliptikus vagy visszás-tojásdad, röviden kihegyezett és ép
szélű, színén fényes élénkzöld, fonákján kopaszodó, ezüstös vagy aranysárgás-barna. Jelentéktelen kis virágai csomókban fejlődnek a
levélhónaljakban; a virágtakarót 5-6 kerekded vagy elliptikus csészelevél és egy zöldes, sárga vagy fehéreslila, 5 cimpájú, mintegy 4 mm
hosszú, cső alakú párta alkotja.

Termése:
Gömbölyű vagy széles-tojásdad, rövid kocsányú bogyó, átmérője: 10 cm-ig. Vékony, kemény, sima, fényes külső héja éretten fajtától
függően lilásbarna vagy zöld, és egy vastag, szívós-húsos belső héjat zár körül, amely keserű tejnedvet tartalmaz. Ez a héj 6-12 mm
vastag és sötétlila, a zöld terméseknél fehéreszöld és 3-5 mm vastagságú. Alatta egy nagyon bő levű, üveges fehér terméshúsból álló
réteg helyezkedik el, amely édes ízű. Ez a pulpa legfeljebb 11, a bogyó középpontja körül csillag alakban elrendeződő magot vesz körül
amely kemény héjú, fényes, feketésbarna, elliptikus vagy félgömb alakú, egyik oldala lapított. A kocsonyás termésüregekben fekvő
magok (max. 2,4 x 1,4 x 1 cm) domború hosszanti oldalán széles, világos köldök van; a keskeny szélek csipkésen ormósak.

Felhasználása:
A teljesen érett pulpát a frissen felvágott bogyóból kanalazzák ki, vagy más gyümölcsökkel desszertnek és lének dolgozzák fel. A külső
és belső héj élvezhetetlen, tejnedvének a felvágáskor nem szabad a terméshúsra jutnia. Az enyhén keserű magbél ehető, és
mandulapótlónak használják. Az éretlen termések keserűek, összehúzó hatásúak és élvezhetetlenek.

Elterjedése:
A karib-tengeri szigeteken, valamint Közép-Amerikában honos, és Mexikótól Észak-Argentínáig, ritkábban Dél- és Délkelet-Ázsiában,
Észak-Ausztráliában, valamint Afrikában is termesztik.

Termesztése és betakarítása:
A trópusi síkvidéki klímában tenyészik, viszonylag szárazságtűrő és a talaj iránt igénytelen. Magról szaporítják, gyakran értékes fajtákat
oltanak rá. A bogyó színe alapján 2 fajtacsoportot különböztetnek meg: a zöld bogyók nagyon édesek, de viszonylag ízetlenek, a
lilásbarnák savanyúbbak, de erősebb zamatúak. A terméseket teljesen érett állapotban szedik a fáról, és néhány napig, hűtve legfeljebb
3 hétig tárolhatók.

Vizes jambóza, vízialma (Syzygium aqueum (Burm.f.) Alston (Eugenia javanica Lam.))A vizes jambóza örökzöld, száraz
évszakokban gyér lombú, legfeljebb 20 m magas, rövid, göcsörtös törzsű és terebélyesen elágazó, gömbölyded koronájú fa. Levelei
átellenes állásúak, 1-5 mm hosszú nyelűek. A levéllemez tojásdad vagy hosszúkás-elliptikus, ép szélű, gyengén szíves vagy lekerekített
vállú (7-25 cm x 2,5-16 cm), többnyire tompa csúcsú, fényes zöld és bőrnemű, mindkét oldalán mirigyesen pontozott, szétmorzsolva
nem vagy csak gyengén aromás. Pompás, krémszínű vagy világossárga, ritkán rózsaszínű virágai 3-7-esével 1-2 cm hosszú, vékony
kocsányokon, laza, ernyős, hajtásvégi vagy levélhónalji virágzatokban fejlődnek. A 4-7 mm hosszú csészecső 4 széles, 3 szögletű vagy
kerekded, 2-4,5 mm-es cimpára hasadt. A 4 szirom (8 x 6 mm) széles lapát alakú, és számos mirigyet hordoz; a szirmok nagyszámú, 1-2
cm-es porzót vesznek körül, melyeken túlnyúlik a bibeszál.

Termése:
Széles vagy összenyomott körte vagy harang alakú bogyó, amely fehéres, zöld, rózsaszín vagy világító vörös (6 cm széles és 4,5 cm
hosszú), sima, fényes, viaszos felületű. A terméskocsány kb. 4 cm hosszú. A bogyó hosszirányban gyengén bordás, szélesebbik végén a
duzzadt, húsos, behajló csészecimpák egy sekély üreget vesznek körül, amely a fehéres tengelyszövetben képződött, és amelynek
közepéből kiemelkedik az 1-3 cm hosszú, fonal alakú, maradó bibeszál. A nagyon vékony, nem lehúzható héj alatt szivacsos-lédús,
szilárd, üveges fehér, csaknem szagtalan és savanykás, viszonylag ízetlen terméshús van. Egy központi üregben (1-)3-6 gömbölyded vagy
bab alakú, kb. 1 cm-es, fehéres-molyhos héjú mag található, a bogyók többnyire magvatlanok.

Felhasználása:
A lédús terméseket nyersen, a héjjal együtt, szomjat oltó gyümölcsként fogyasztják. Gyümölcssalátákhoz is adják, vagy édeskés
savanyúságnak elteszik. Indonéziában a vizesjambóza-salátát gyermekszületések alkalmával hagyományos ételként tálalják. A fa szép
virágai és termései miatt kedvelt dísznövény. Az összehúzó hatású kérget a gyógyászat alkalmazza. Elterjedése: Délkelet-Ázsia erdeiben
honos, Burmától Indiáig; ott, éppúgy, mint Indiában, Srí Lankán és a csendes-óceáni szigeteken, nagyon gyakran termesztik.

Termesztése és betakarítása:
A nedves trópusok növénye, amely a síkvidéktől 1000 m-ig egyaránt jól fejlődik. Nagyszámú fajtája ismert, amelyek főként a termés
alakjában, színében és ízében különböznek egymástól. Magról vagy ivartalanul, bujtvánnyal, dugvánnyal vagy oltással szaporítják, és
házi-, valamint gyümölcsöskertekben termesztik. Kedvező körülmények között idényszerűen nagyon bőven teremhet. Érett állapotban
szedik, a bogyók néhány napig tárolhatók.
Rokon fajok:
Lásd jambóza, o., malájalma, o. A vízialmához nagyon hasonlít a jávaialma (Syzygium samarangense Merr. & Perry), amelynek levelei
szétmorzsolva erősen aromásak, termései harang alakúak és gyengén édeskésen savanyú ízűek. Malajziában, Indonéziában, a Fülöp-
szigeteken, Indiában és a csendes-óceáni szigetvilágban ott terjedt el, ahol a hosszabb száraz évszakok jellemzők. A két fajt a
flóraművekben ellentétesen határozzák meg, ha nem veszik kellően figyelembe a fajok roppant változékonyságát. A trópusi Ázsiában
más Syzygium fajok terméseit is felhasználják; kiterjedten termesztik a rózsaalmának is nevezett jávaiszilvát (S. cumini [L.] Skeels),
amelynek ovális, vörös a termése (1,5-5 cm), a csészéje cimpa nélküli csőként marad a bogyón. A Molukkákon őshonos S. aromaticum
(L.) Merr. & Perry szárított bimbói szolgáltatják az ismert szegfűszeget. Termelésében ma Zanzibár és Pemba-sziget vezet.

Vadalma (Malus sylvestris)

A vadalma erdős, bokros részek, legelőszélek, a mezőgazdasági kultúrák eróziós térségeinek jellegzetes, magányosan élő fája. A nemes
almának - mely Szabolcsban tömegesen termő, de az egész ország területén otthonos - az őse, illetve szülőanyja. Jó ellenállóképessége
miatt a vadalma ma is nevelhető a nemes alma alanyául. Az alig 10 m magasságra növő tövises, ágas-bogas cserjeszerű fa szinte
áthatolhatatlan koronával Európa-szerte előfordul. Levelei oválisak, lekerekítettek, kihegyezett csúcsúak és fogazott szélűek. Virága
fehér színű, amely a későbbiek folyamán sárgára változik. A vadalma gyümölcse fanyar, az érzékszervekre kellemetlenül hatóan
savanykás. A gyümölcsnek ez a jellegzetes íze és mérete az, ami elsősorban meghatározó módon különbözteti meg a vadalmát a kerti
almától. Gyümölcse vitamindús, tartósítása a következő módon ajánlatos:

Vadalmaszörp
Anyagszükséglet: 4 kg alma, 2 kg cukor, 5 g törött fahéj, 3 db citrom leve, 1 db citrom héja, 5 g szegfűszeg. A legjobb ízű szörpöt félig
érett vadgyümőlcsből nyerjük. A megmosott, meghámozott vadalmát kettévágjuk és zománcozott edénybe téve annyi vizet öntünk rá,
hogy ellepje. Közepes tűzön felfőzzük, míg a gyümölcs teljesen meg nem puhul, szét nem fő. Majd edénnyel együtt középlangyos
helyiségben elhelyezzük. Két-három napig állni hagyjuk. Utána ruhán keresztül lecsurgatjuk a levét, átnyomkodjuk a masszát.
Ugyancsak zománcozott edényben egy-két dl víz hozzáadásával felfőzzük a cukrot. A felfőzött cukrot olyan arányban vegyítsük az
almaléhez, hogy 1 literhez 7 dl cukorlé jusson. Az összevegyített levet ismét feltesszük forrni, beleöntve a fahéjat, citromhéjat,
szegfűszeget, citromlevet. Mintegy fél órai forralás után szűrőruhán ismét átszűrjük, és üvegekbe öntjük. Erősen ledugaszolva sötét
helyen sokáig tárolható.

Termőhelyi igénye:
Szárazságtűrő, fényigényes fafaj. Főleg a középhegységi karszterdőkben és száraz tölgyesekben fordul elő. Talajban nem válogat.
Homokos, törmelékes vagy sziklás és szikes talajokon is megtalálható.

Alakja:
Rendszerint csak harmadrendű fává nő meg. Törzse rövid, görbe, gyakran ormos. Növekedése lassú.

Gyökere:
Szerteágazó.

Kérge:
Fiatalon sima, szürke, később cserepesen repedezik.

Rügyei:
Hajtáshoz simulók, szórt állásúak, pirosak, a rügypikkelyek széle gyengén pelyhes.

Hajtásai:
Barnák, rövid hajtásai tövisben végződnek.

Levelei:
Tojásdadok, fűrészes szélűek, alul molyhosak.

Virágai:
Április-májusban virítanak. A szirmok rózsaszerűek, a porzók sárgák.

Termései:
4-6 cm nagyságúak, éretten sárgák vagy pirosak, fanyar ízűek. Szeptemberben érnek. Régen a vadalma apró, fanyar gyümölcsét aszalták
vagy ecetnek, bornak gyűjtötték.

Fája:
Szórt likacsú, színes gesztű, kemény, nehéz. Szijácsa széles vörösesfehér, gesztje vörösbarna. Az évgyűrűi elmosódottak, hullámosak.
Nehezen megmunkálható fáját a bútor- és esztergályos kisiparban használják.

Hagyományos almafajták
ecolinst hu

Nyári érésűek
Charlamovszky (Oldenburgi hercegnő):
Július végétől augusztus közepéig érik, néha augusztus végéig is eltartható. Középnagy, néha jóval nagyobb gyümölcse másodrendű
csemege, elsőrendű piaci és háztartási minőségű. Alakja lapos gömb alakú, szép termetű, egyik oldalán néha hízottabb. Bőre vékony,
szívós, sima, finoman hamvas, ledörzsölve elég fényes, fehéren sárgás, napos oldalán lángos-piros, csíkos. Fája eleinte buja növekedésű,
edzett, korán és igen bőven termő, felfelé törekvő ágaival szellős, félgömbalakú koronát nevelő. Közepes- és magas törzsű fának való. A
nyesést kevésbé tűri. Mindenütt jól díszlik. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Kecskeméti vajalma:
Július második fele és augusztus vége közötti időben érik. Közepes nagyságú, néha kisebb gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási,
másodrendű asztali minőségűek. Alakja hengeres-kúpos, majd tojásdad gömbölyű, szabálytalanul boltozódott. Bőre vékony, sima,
ragyogó fényes, sokszor egész felülete rikító pirossal van bemosva vagy szelídebb pirossal belehelve, közben élénkebb pirossal
szakadozottan csíkozva. Fehér húsa a bőr alatt rózsaszínben játszó. Fája erős növekedésű, edzett, nem nagyon korán, de azután bőven
termő, sűrű lombozatú, magas koronát alkot. Mindenféle alanyon jól díszlik. Közepes- és magas törzsű fának, bokoralakú fának is
alkalmas. Melegebb vidéken, homoktalajon kitűnően terem. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Nyári csíkos fűszeres alma (Fahéj alma):

Augusztus legvégén érik, de néha novemberig is eltartható. Kis vagy középnagy gyümölcsei elsőrendű asztali és háztartási minőségűek.
Alakja zömök, tojásdad vagy kúpos gömb-alakú, egyik oldalán kissé hízottabb. Bőre finom, fényes, kissé hamvas, értével élénksárga,
amely azonban csaknem egészen kárminpiros, szakadozott csíkokkal sűrűn be van csapkodva. Fája fiatal korában vígnövésű, edzett,
korán és bőven termő, visszahajló ágai terebélyes, szellősebb koronát alkotnak. Mindenféle alanyon jól díszlik, de nagy fát nem növel.
Közepestörzsű és bokoralakú fának való. Gyümölcsei igen jól állják helyüket a fán.

Nyári fontos (Tükör alma, Lothringer Rambour):

Augusztus végétől érik s néha októberig is eltartható, nagy vagy igen nagy gyümölcsei elsőrendű piaci, kiváló háztartási, de másodrendű
asztali minőségűek. Laposdad gömbalakja egyik oldalán hízottabb. Sima, fényes héja napos oldalán aranysárga, nagyrészt szakadozott
kárminpiros csíkokkal becsapkodva, pirossal belehelve. Fája edzett, erőteljes növekedésű, terjedelmes, szabálytalan koronát alkot.
Korán és eléggé bőven terem. Mindenféle alanyon jól díszlik, közepes törzsű vagy bokor alakú fának való. Nagy gyümölcsei miatt széltől
védett helyet kíván. Az Alföldön homoktalajon is jól díszlik.

Pamut alma:
Július második felétől augusztus elejéig érik. Középnagy, néha kisebb, néha nagyobb gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási,
másodrendű asztali minőségűek. Alakja kúpos gömb alakú, laposan bordázott felületű. Bőre gyengéd, sima, kissé zsíros tapintatú,
bágyadtan fénylő, zöldessárga, napos oldalán igénytelen pirossal belehelt kevés, élénkpiros csíkokkal tarkázott. Fája edzett, mérsékelt
növekedésű, korán és igen bőven termő, magas, szellős koronát alkotó. Mindenféle alanyon jól díszlik, magas törzsű és bokor-alakú
fának is alkalmas. A kötöttebb talajt kedveli, de a homokon is jól díszlik. Gyümölcsei elég jól állják helyüket a fán.

Piros Asztrakáni (Asztraháni):

Középnagy, néha nagyobb, laposabb gömb alakú, karmazsin-pirossal majdnem teljesen bevont, Július közepétől érő, ledörzsölve fényes,
gyümölcse elsőrendű piaci és háztartási alma. Fája mérsékeltebb növekedésű, edzett, korán és igen bőven termő. Helyben nem válogat.
Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Fokozatosan szüretelendő. Közepes törzsű és bokor alakú fának egyaránt alkalmas.

Virgíniai rózsaalma:
Július-augusztusban érik. Középnagy, néha jóval nagyobb gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási, másodrendű asztali minőségűek.
Alakja lapos, néha kúpos gömb alakú, ritkábban bordás vagy szegletes boltozódású. Bőre sima, szelíden hamvas, ledörzsölve ragyogó
fényes, értével világossárga, napos oldalán szelíd-piros, szakadozott csíkokkal ritkásan becsapkodott. Fája fiatal korában buja, de rövid
növésű, igen edzett, korán, rendesen és igen bőven termő, sűrű, magas gúla alakú koronát alkotó. Mindenféle alanyon és faalakban
haszonnal ültethető. A kötöttebb, nyirkosabb talajt kedveli, de az Alföldön a homokban is megterem, ha az nyáron sem szárad ki.
Gyümölcsei szélállóak.

Őszi érésű fajták

Gravensteini alma:
Októbertől december közepéig érő, minden tekintetben elsőrendű minőségű. Nagy vagy igen nagy gyümölcsei kúpos, majd laposas gömb
alakúak, kelyhes végükön sokszor az oldalaira is lehúzódóan bordázottak. Bőre finom, zsíros tapintatú, fénylő, értével aranysárga, napos
oldalán piros, pirossal csíkozott. Húsa kitűnő zamatú, fehéres színű. Fája görbén növekedő, terebélyes, szabálytalan koronájú, korán és
bőven termő. Minden alanyon jól díszlik. Közepes fának való. Erősebb szelek ellen védett helyet kíván, nyirkosabb talajt, magasabb
fekvést, párateltebb levegőt kíván. Hazánk északi tájaira való.

Lángos bíbornok (Lángos fehér bíbornok):

Gyümölcse nagy vagy jókora nagy, kerek gömbölyű, néha magas hengeres, csúcsosodó, egyik fele hízottabb. Bőre finom, zsíros, sárga,
napos oldalán lángos-pirossal csíkozott, Másodrendű csemege, de elsőrendű piaci és háztartási minőségű. Érik októbertől februárig. Nem
fonnyad. Fája középnagy, kuszáltabb ágazatú terebélyes koronát nevel. Homoktalajon is jól díszlik. Közepes törzsű vagy bokor- és
alakfának való. Gyümölcse a szelet elég jól állja a fán.

Téli érésű fajták

Ananász renet (Citromalma):
Valószínűleg Hollandiában keletkezett. Szeptember végén szedik, november-decemberben fogyasztják. Igen bőven terem, elég korán
termőre fordul. Bőven virágzik és jó virágport ad. Jó porzó fajtái a Cox narancs renet, Parker pepin, Téli arany parmen. Gyümölcse
középnagy, de gyakran sok közte az apró; alakja hengeres-kúpos. Színe eleinte sárgászöld, majd aranysárga, jellegzetesen dudoros,
jellegzetes zöld pontozással. Kocsánya középhosszú, fás, széles, sekély mélyedésben. Csészemélyedése sekély. Héja sima, vékony,
finom, száraz tapintatú. Húsa sárgás, elég kemény, tömött, de értével gyöngéd és porhanyó. Leve bő, cukros. Kellemes ízű, fűszeresen
savas. 3 C° felett tartható el, nyomásra közepesen érzékeny. Fája mérsékelt növésű. Koronája magasbatörő, sűrű, sok termőrésszel.
Levele tojásdad, pálhája keskeny, lándzsás. Növekedése igen gyenge, az almamoly károsítja. Termőhelyre igen igényes. Kellően nyirkos,
termékeny, kötött földben díszlik a legjobban. Homokos talajra nem való. A gyümölcsritkítást meghálálja.

Batul (Mosolygó Batul):

Hazai eredetű kitűnő fajta. Neve állítólag a ,,patul" (románul boglya- vagy kalangyafenék) szóból származik. Népies tarolási módja
elterjedten a boglyák alján történt (Mohácsy Mátyás). Erdélyben már a XVII. században is ismert és elterjedt volt. Későn, október elején
szedhető (száraz területen már szeptemberben) novembertől januárig érik, hűvös helyről származva a meleg tavaszig is fonnyadás
nélkül eltartható, nem kényes alma. Igen jól tárolható, nemcsak hűtőházakban, hanem egyszerű módon szobában vagy veremben is,
viszont gyümölcshéja tárolás közben hajlamos a barnulásra.. Gyümölcse középnagy, néha nagyobb vagy kisebb. Szállításnál nyomásra
érzékeny. Lapos gömb alakú, szabályos szép alma. Húsa fehér, kemény, roppanó, bőlevű, jellegzetesen üde ízű, különleges zamatú.
Illata középerős. Bőre finom, sima, fényes, értével szalmasárga, napos oldalán ragyogó pirossal mosott vagy szelíden belehelt. Fája igen
edzett, későn, de azután rendesen és igen bőven termő, igen nagy, hatalmas, felfelé törekvő sűrű ágazatú terebélyes koronát nevelő. A
termőrészek elsősorban a fa külső, fiatalabb részein találhatók. Ellenállóképessége nagy, fája edzett. A nyesés nem neki való. Nagyobb
folyók mentén, áradásos területeken, az Alföldön is jól díszlik, ha a levegőben is megtalálja a neki szükséges nyirkosságot. Száraz
klímában a gyümölcs hamar lehullik. A kötött talajú nyirkos éghajlatú hegyvidék az igazi hazája. Bőven, de gyakran rendszertelenül
terem. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán. Vadalanyra oltva közepes törzsű, méginkább magas törzsű fának való. Kicsi, bőrszerű,
fényes, kerekded levelei és virágzása miatt fája magas díszítőértékű, házikertekben szoliter fának, vagy kisebb csoportban díszfaként is
ültethető. Virága bimbófakadáskor sötétpiros, virágzáskor halványrózsaszín.

Baumann renet:
Van Mons magonca, melyet a világhírű faiskola-tulajdonos Baumann testvérekről keresztelt el. Nagy, néha igen nagy gyümölcseinek
alakja gömbölyded, néha ellaposodó, vagy rövidkúpos gömb alakú. Novembertől kezdve január végéig érik. Igen jól szállítható.
Elsőrendű asztali, piaci és háztartási alma. Héja finom, kissé szívós, sima, szárazabb tapintatú, aranysárga alapszínen élénk pirossal van
befutva és sötétebb pirossal sűrűn csíkozva. Húsa fehéressárga, finom, tömöttes, porhanyó. Leve elegendő cukros, finom savannyal
emelt, kellemes ízű. Szára középhosszú, mély üregbe helyezett. Fája edzett, igen termékeny, közepes nagy; kuszáltabb ágazatú
koronát nevel. Bokor-alakú fának, közepes törzsű fának egyaránt jó. Alakfának nevelve is bőven terem. Gyümölcsei a szelet jól állják a
fán. Mostoha viszonyok mellett is jól terem. Inkább kötöttebb, némileg nyirkosabb talajt kíván.

Bőralma (Parker Pepin):

Régi angol almafajta, gyümölcsének parás felülete miatt nevezik Bőralmának. Kiegyenlítetten terem, október második felében szedhető,
decembertől februárig érik. Hosszú ideig tárolható, de tároláskor fonnyadásra hajlamos. Gyümölcse kicsi, lapított gömb alakú, héja
parás, sárgásbarna színű, érdes, bőrszerű tapintású. Íze jellegzetesen savanykás, borízű. Vékony héjú, ezért jól aszalható, de tároláskor
hamar fonnyad.

Cox narancs renet:

Angliából származik (M. R. Cox), 1850-ben hozta kereskedelmi forgalomba Ch. Turner. A legrégebben termesztett fajták egyike, a
világon mindenütt ismertek. Bőven és rendszeresen terem. Szedésre szeptemberben érett, sem túl korán, sem túl későn nem ajánlatos
szedni. 0któbertől januárig érik, januárig fogyasztható, teljes érés előtt is jól szállítható. Gyümölcse közepes méretű, lapított gömb.
Tetszetős színű, íze édes- savas, harmonikus, az egyik legjobb zamatú koratéli érésű fajta. Szaftos, magas cukor-, sav- és
aromatartalommal, később kellemesen porhanyós. Héja sárga, narancsvörös csíkozású. Húsa tömör, félkemény, bőlevű, fűszeres. Fája
közepes vagy erős növekedésű, fiatalon feltörekvő, később széthajló félgömb, koronája sűrűsödésre hajlamos, bár metszés nélkül is
szabályos koronát nevel. Virágzata viszonylag kicsi, laza, a nagy virágok bimbózáskor pirosak, citromsárgák, fakadáskor sötét pirosak,
virágzáskor fehérek, halványrózsaszínűek. Rövid termőrészei egyenletesen találhatók a korona mindhárom részén. Talajra igényes fajta,
mélyrétegű, középkötött vályog- és öntéstalajt, hűvös, párás éghajlatot igényel, permetezésre érzékeny. Érzékeny a lisztharmatra és az
almamolyra, tárolás alatt a keserűfoltosságra. Védett, meleg fekvést kedvel.

Csillagos piros renet:

Érési ideje október-január. Középnagy, elsőrendű csemege és piaci gyümölcs. Alakja laposdad gömbölyű. Bőre sima, sápadt szalmasárga
alapszínű, amelyet szinte teljes egészében élénkebb vagy sötétebb karmazsinpiros takar. E piros színben szürkés pontok láthatók,
melyek úgy tűnnek szemünkbe, mint egy piros mennyezetre szabályosan elszórt parányi csillagok. Húsa fehér, rendszerint kissé rózsás
árnyalattal. Fája edzett, erőteljes fejlődésű, elég korán és bőven termő. Koronája elég szellős ágazatú, terebélyes, de csak
középnagyságra fejlődő. Mindenféle alanyon egyaránt jól díszlik. Inkább a kötöttebb, nyirkosabb talajt kedveli.

Daru sóvári (Daru alma):

Október vége felé kezd érni és március végéig is eltartható. Nagy vagy gyakran igen nagy gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási
gyümölcsök. Alakja kúpos gömb alakú. Oldalain laposan bordázott bőre szívós, kissé zsíros tapintatú, sötétpiros csíkokkal szakadozottan
csíkozott. Fája edzett, erőteljes növekedésű, kissé későn fordul termőre, de azután igen bőven terem. Magas törzsű és közepes törzsű
fának való. A nyesést nem szereti. Kötöttebb, nyirkosabb talajban díszlik a legjobban Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Elzászi piros renet:

Érési ideje december-január, de hűvösebb helyekről tavaszig is eltartható. Középnagy gyümölcsei csaknem kitűnőleg elsőrendű csemege
és piaci minőségűek. Szabályos, csonkakúpos gömb alakú gyümölcsének bőre sima, elég fényes, majdnem egész felületén barnáspirossal
bemosott, sötétebb pirossal szakadozottan csíkozott. Sokan könnyen a Batullal tévesztik össze. Húsa kitűnő, fűszeres zamatú. Fája
mérsékelten nő, edzett, elég korán, azután bőven termő, elég szellős, de nem nagy koronát nevelő. Minden alanyon jól díszlik.
Talajban, fekvésben nem válogat. Homokon is kitűnő terméseket ad. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán.

Entz rozmaring:
Decembertől késő tavaszig is eltartható. Nagy, néha jókora nagy gyümölcsei hosszú, tompakúpos alakúak, egyik oldalán néha hízottabb,
mint a másikon. Másodrendű asztali, elsőrendű piaci és háztartási minőségű. Bőre szívós, sima, kissé zsíros tapintatú, zöld, értével
sárgásabb alapszínű, napos oldalán szelíd pirossal bemosott. Fája egészséges, buja növekedésű, edzett, nem korán, de ha megfelelő
helyen áll, később rendesen és eléggé bőven termő. A nyirkosabb talajt kedveli. A nyáron sem kiszáradó homokon is kitűnően díszlik.
Közepes- törzsű és bokoralakú fának való. Még nincs eldöntve, hogy a Húsvéti rozmaring, a Honti alma, Téli citrom alma elnevezés alatt
forgalomban levő fajtákkal azonos-e. Húsvéti rozmaring (Húsvéti piros rozmaring): Hazai eredetű fajta, de pontos származása
bizonytalan: a Duna-Tisza közéről, mások Hont vármegyéből származtatják. Országosan ismert és elterjedt fajta volt még a század
közepén, mára azonban szinte teljesen elfelejtődött. Az Entz rozmaringtól sokak szerint abban különbözik, hogy alakja nem olyan
csúcsos, annál nagyobb, világoszöld alapon nagyobb a piros folt és tovább, májusig is eltartható. Legnagyobb előnye igénytelensége és
rendkívül jó tárolhatósága. Rendszeresen, bőven terem, a szakaszosság jellemzi, de ezt csak a kisebb termés jelzi. Terméshullásra nem
hajlamos. Nagymértékben tűri a szélsőséges éghajlati változásokat, és bár kedveli a nedvességet, alkalmazkodóképessége révén szinte
minden talajon megél. Szeptember második felétől október végéig szedhető, decembertől áprilisig érik. Gyümölcse zöldessárga, a napos
oldalán piros színű. Héja vastag, jellegzetesen zsíros tapintású. Ez a viaszréteg segíti elő jó tárolhatóságát. Húsa zöldesfehér, kemény,
leves, íze alig savanykás, illata gyenge, de jellegzetesen fűszeres. A tárolás végén kásásodásra hajlamos. Igen nagyvirágú, egy-egy
tömött virágzatban átlagosan hat virágot is találunk, mely bimbózáskor citromsárga, rózsaszín, majd fakadáskor sötétpiros, virágzáskor
pedig hófehér, kis rózsaszínes árnyalattal a közepén. Virágzása és habitusa miatt díszfaként is ültethető. A Batullal ellentétben
termőrészeit az idősebb részeken hozza. Erőteljes növekedésű, különlegessége virágzatán kívül sűrűn paraszemölcsös vesszője és nagy,
molyhos, sötétzöld levelei.

Jász vadóka:
Gyümölcse középnagy, vagy jóval kisebb. Szabálytalan gömb alakú. Az őszi szedéstől nyár elejéig eltartható. Elsőrendű piaci és
háztartási és másodrendű asztali minőségű. Fája fiatal korában erős növekedésű, igen edzett, nagy, terebélyes koronát alkotó, elég
korán és igen bőven, csomókban termi meg a gyümölcsöt. Vadalanyon magas törzsű fának való. A kötöttebb, nyirkosabb talajt kedveli.
Gyümölcsei még a legerősebb szelekkel is dacolnak.

Jonathán:
A nemesítője Philippe Rick először New Esopus Spitzenbergnek nevezte ezt az újdonságot az 1800-as évek elején, később azonban
Jonathanra változtatta. A Jonathan 1882-ben került magyar földre és azóta is igen népszerű. Gyömölcse középnagy, néha igen nagy,
kúpos gömb alakú. Kitűnőleg elsőrendű asztali, piaci és gazdasági alma. Bőre finom, vékony, ledörzsölve fényes, csaknem az egész
felület eleinte homályos, később derűsre változó pirossal van bemosva, vérpiros csíkokkal becsapkodva. Íze, zamata kitűnő. Erik
novembertől januárig. Fája mérsékelt növekedésű, gyenge, vékony gallyazatú. Edzett, korán és bőven terem. Helyben, talajban nem
válogatós, mégis a kötöttebb, nyirkosabb talaj inkább való neki, de homokon is jól terem. Hibája, hogy a lisztharmat nagy mértékben
megtámadja. Minden alanyon jól díszlik, bokor- és alakfának, közepestörzsű fának való. Gyümölcsei jól állják a szelet a fán. Kanadai
renet (Reinette du Canada , Kanadarenette, Párisi Rambourreinette): Ismeretlen eredetű régi gyümölcsfajta. Bereczki Máté halhatatlan
gyümölcsészünk szerint maguk az amerikai gyümölcsészek sem merik elvitatni, hogy ezen kiváló almafajta Kanadából származik. Ma a
külföld is Canadai renet néven nevezi ezen almafajtát. Novembertől tavaszig érő, bujanövésű, korán termőre forduló, szétálló koronájú,
minden alanyon egyaránt jól díszlő, bárminő alakra jól nevelhető, mégis közepes törzsű, bokoralakú vagy alakfának a legjobb nevelni.
Nagy, néha igen nagy gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Alakja igen változó, majd hosszasnak és hengeresnek látszó, gömb-alakú,
majd rövid kúpos, kerekdedsége ritkán szabályos, mivel rajta kelyhes végétől száras végéig szembetűnő nagy széles és lapos bordák
húzódnak, s aztán egyik oldala többnyire hízottabb is, mint a másik. Zöme általában a középtájra esik, honnét kelyhe felé fogyva
többnyire igen tompa kúpban végződik, szára felé pedig jól kidomborodva igen széles talpat alkot. Szára rövid, elég vastag, fás, alig
emelkedik ki a szármélyedés színvonaláig, szármélyedése többnyire sugras rozsdával bevont. Kelyhe nagy, nyílt, vagy félig-nyílt. Bőre
elég finom, sima, kissé érdestapintatú, elején sárgászöld, -értével szalmasárga vagy élénk citromsárga. Elég sűrűen és szembetűnően
pontozott, rozsdafoltok és alakzatok leginkább csak a szármélyedésben fordulnak elő, némely vidéken és némely időjárással azonban
sűrűbb vagy ritkább rozsdahálózat is látható a gyümölcs felületén. Húsa sárgásfehér, finom, gyöngéd, meglehetős tömött, leve bő, finom
savannyal emelt, kellemes fűszeres ízű. Fája eleinte buja növésű, korán és bőven termő, szétálló koronájú. Minden talajon elég jól
díszlik, de mégis inkább nyirkosabb talajban érzi magát a legjobban. Hibája, hogy ilyen helyen szigorú télen könnyen elfagy. Gyümölcsei
elég jól allják helyüket a fán.

Karmelita renet:
Októbertől márciusig eltartható, középnagy vagy valamivel nagyobb gyümölcsei kitűnőleg elsőrendű minőségűek. Alakja magasnak látszó
kúpos gömb alakú, szép, szabályos termetű. Bőre kissé vastag, szívós, sima, elég fényes, értével sárgászöld, amely azonban pirossal
mosott, szakadozottan csíkolt. Húsa sárgás. Fája erős növekedésű, felfelé törekvő, szellősebb koronát alkotó. Alanyban nem válogat. A
kötöttebb, nyirkosabb talajon jobban díszlik, mint a homokos vagy száraz jellegűn. Mindenféle talajon haszonnal termeszthető. A szél
nem tesz benne kárt.

Kasseli nagy renet:

Gyümölcse kissé laposas gömb alakú, szára hosszú, vékony. Decembertől a tavaszi hónapokig érik. Többnyire középnagy, ritkábban
nagy. Fája igen edzett, erős növekedésű, elég korán és csaknem évenként igen bőven terem. Koronája sűrű ágazatú, gömb alakú.
Talajban, fekvésben nem válogat. De inkább közepes- vagy magas törzsű fának való Gyümölcsei az erősebb szelekkel is jól dacolnak.

Landsbergi renet:
Gyümölcse középnagy, de gyakran nagyobb. Novembertől érik, de tavaszig is eltartható, elsőrendű asztali és piaci minőséget ad. Alakja
belapított gömb alakú, szabályos. Bőre napos oldalán gyöngéd pirossal mosott vagy csíkozott. Fája igen erős növekedésű, edzett, igen
bőven termő, inkább a nyirkosabb, kötöttebb talajt kedveli. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Hibája, hogy a lisztharmat
nagymértékben megtámadja.

Leánycsöcsű alma:
Kora tavaszig jól eltartható. Gyümölcse középnagy, vagy nagy, hosszúkás, igen tetszetős küllemű. Héja vékony, fénylő felületű, alig
viaszos, inkább száraz tapintású. Zöldessárga alapszíne a napos oldalon csak kevéssé pirosodik be. Húsa sárgásfehér, elég kemény,
utóérő, közepesen leves, borízű, kellemesen fűszeresen savanykás.

Londoni pepin:
Érik novembertől áprilisig. Középnagyságú, ritkábban jókora nagy, elsőrendű asztali, piaci és háztartási minőségű. Széles gömb alakú,
kelyhes végén bordázott, sima zsírosbőrű, értével citromsárga, napos oldalán barnapirossal mosott. Kitűnő, fűszeres ízű. Fája mérsékelt
növekedésű, edzett, korán ás bőven termő, koronája ritkásabb lombozatú. Doucinra oltva jobban nő, mint vadalanyon. Bokor-alakú
fának vagy közepestörzsű fának való. Nyirkosabb, kötöttebb talajon díszlik a legjobban. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Magyar tányér alma:

Hazai származású, edzett, igénytelen gazdasági fajta. November-januárban érik, de hűvösebb tájakon tavaszig is eltart. Nagy, vagy igen
nagy gyümölcsei harmadrendű asztali, elsőrendű piaci és háztartási minőségűek. Alakja szélesen lapos gömb alakú. Egyik oldalán
hízottabb. Bőre szívós, sima, értével zsíros tapintatú. Élénk sárgaszínű. Napos oldalán pirossal árnyalt, élénkebb pirossal becsapkodott.
Fája erőteljes növekedésű, nagy, terebélyes koronát alkotó. Korán és igen bőven terem. Talajban nem válogat, de mégis a kötött,
nyirkos hegyi talajt kedveli. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Muskotály renet:
Decembertől februárig érő elsőrendű csemege és piaci gyümölcs. Középnagy gyümölcse kúpos gömb alakú. Kissé szabálytalan. Bőre kissé
érdes tapintatú, élénkpirossal, sötétpirossal csíkozott, becsapkodott. Fája lassú növekedésű, edzett, korán és neki alkalmas helyen igen
bőtermő. Koronája sűrűbb ágazatú, elterebélyesedő, kisebb alakú. Inkább a kötöttebb talajú, páratelt levegőjű hegyesebb vidékre való.
Minden alanyon jól díszlik, de mégis bokoralakú fának, legfeljebb közepes törzsű fának alkalmas. Nemes masáncki (Borsdorfi, Masánczki
alma): November-decemberben érő, de tavaszig is eltartható, kicsiny vagy közepes nagyságú, elsőrendű piaci és asztali minőségű alma.
Mint a Batul, ez is vermekben is nagyon jól eltartható. Alakja gömbölyded vagy néha tompakúpos. Bőre sima, fényesedő, aranysárga,
napos oldalán pirossal mosott. Húsa tömött, édes, kissé borízű, kellemes aromájú. Fája lassúbb növekedésű, edzett, nagy terebélyes
koronát alkotó. Későn fordul termőre, de igen bőtermő, rendszeresen terem. Kötöttebb, nyirkosabb talajt, párateltebb levegőt,
magasabb fekvést kedvel. Magas- vagy középtörzsű fának való. A nyesést nem kedveli. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán.

Nemes sóvári:
Októbertől decemberig érik, de hűvösebb tájakról tavaszig is eltartható. Közepesnél nagyobb gyümölcsei kitűnőleg elsőrendű csemege
és piaci minőségűek. Alakja kissé belapított gömbölyű. Egyik oldala rendesen hízottabb. Bőre sima, finom, hamvas, ledörzsölve fényes.
Értével viaszsárga alapszíne halványpirossal van bevonva. Húsa hófehér, a bőr alatt pirosba játszó, kitűnő zamatú. Fája edzett, eléggé
víg növekedésű, korán és bőven termő, terebélyesedő ágaival magas gömb alakú koronát nevel. Mindenféle alanyon jól díszlik.
Alakfának, magas törzsű fának egyaránt alkalmas. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Kötöttebb, nyirkosabb talajon, párateltebb
levegőben érzi magát a legjobban.

Nemes szercsika (Szabadkai nagyszercsika):

Délszláv eredetű. Szeptember végén, október elején szedhető, decemberben kezd érni, de tavaszig is eltartható. Elsőrendű piaci és
háztartási, majdnem elsőrendű asztali gyümölcs. Nagy, vagy középnagy gyümölcsei lapos gömbölyűek, kissé féloldalasak, szabálytalanul
bordázottak. Héja sima, zöldessárga színű, ritkás barna pontozattal. Húsa sárgásfehér, tömött és gyengén leves. Édes, kissé borízű. Fája
középerős növésű, terebélyes gömb alakú koronát képez. A tápdús, kötöttebb vagy homokosabb nyirkos földet kedveli. Közepes vagy
magas törzsű faalakban nevelendő. Gyümölcsei a szelet elég jól állják a fán.

Pázmán alma (Török muskotály):

A Felvidék termékeny völgyeiben különféle névvel illetett fajta. Valószínűleg kis-ázsiai (balkáni), török eredetű. Szeptember végén
szedik, októbertől késő tavaszig fogyasztható. Gyümölcse nagy vagy középnagy, gömbölyded, kissé ferdén nyomott. A gyümölcs héja
vastag, érdes felületű, igen viaszos. Húsa zöldesfehér, leves, édes-borízű, savanykás, kellemesen fűszeres. Fája erőteljes, gyors
növekedésű, edzett és télálló, koronája terebélyes, kuszált ágrendszerű. Korán termőre fordul, de gyengén terem. Betegségre elég
érzékeny. Két változata a Sárga pázmán és a Zöld pázmán alma. Lippai és Angyal szerint a Boszmán vagy Boszniai alma is a Pázmán
alma.

Ribston pepin:
Október-január között érik, de áprilisig is eltartható. Középnagy vagy jóval nagyobb gyümölcsei minden tekintetben elsőrendű
minőségűek. Alakja kúpos vagy lapos gömb alakú. Bőre vastagabb, érdes tapintatú, sötét aranysárga alapszínén homályos vörössel
csíkozott, kármin-piros foltokkal mosott. Fája erőteljesebb növekedésű, kissé igényes, mert mérsékelt meleg vagy hűvöses éghajlatot,
párás levegőt, erőteljes nyirkos talajt kíván. Száraz helyre nem való. Minden alanyon jól díszlik, mindenféle faalakban korán ás igen
bőven terem. Gyümölcse a szelet kevésbé jól állja a fán.

Sárga belle-fleur (Sárga szépvirágú, Jelova):

Nagy, vagy igen nagy gyümölcsei szabálytalan tojásdad alakúak. Elsőrendű piaci és csemege gyümölcs, amely novembertől kezdve
márciusig érik. Fája erőteljes, eléggé edzett, bőven termő, ágai hajlékonyak, lefelé görbültek, koronája középnagy, kuszált ágazatú.
Minden alanyon egyaránt jól díszlik. Közepes törzsű fának, bokoralakú fának kiválóan alkalmas. A kötöttebb, nyirkosabb talajt, a
párateltebb levegőt kedveli, de a homokon, ha az nyáron is elég nyirkos, kitűnően fejlődik.

Sikulai alma:
Hazai eredetű fajta. Októberben szedhető, decemberben kezd érni, de hűvös helyről júniusig is eltartható. Nagy, néha (idősebb fákon)
igen nagy gyümölcse elsőrendű csemege, kitűnőleg elsőrendű piaci és háztartási minőségű. Szabályos, néha lapos gömb alakú, egyik
oldalán hízottabb. Bőre szívós, finom, bágyadtan fénylő, az egész gyümölcs sötét-pirossal van bemosva és csíkozva, amely értével derült
vérpirossá változik. Húsa tömött, leves, savanykásan édes, fűszeres. Fája mérsékelt növekedésű, edzett, nagy, elterebélyesedő koronát
nevel. Levele vastag, ellenálló. Elég korán, későbben igen bőven termő. Gyümölcseit a vesszők végein hozza, ezért bő termést az
idősebb fák adnak. Spontán termő években aprósodásra hajlamos. A nyesést nem szereti. Minden alanyon jól díszlik, mégis közepes- és
magas törzsű fának való. Gyümölcsei a legerősebb szelekkel is dacolnak. A kötöttebb, nyirkosabb vagy legalább nyáron sem kiszáradó
talajt, a párásabb levegőt kedveli. Ártéri erdőkben, öntéstalajon is szépen díszlik.

Simonffy piros:
Érési ideje október-december, de hűvösebb tájakon májusig is nagyon jól eltartható. Elsőrendű piaci és háztartási gyümölcsei
középnagyok, vagy néha nagyobbak. Alakja többnyire tojásdad gömb alakú. Bőre szívós, sima, hamvas, ledörzsölve ragyogó fényes, az
egész felület sötét pirossal van befuttatva, meg sötétebb pirossal csíkozva. Húsa fehér, a bőr alatt pirosba játszó. Fája igen edzett, buja
növekedésű, rendesen és igen bőven termő, koronája szellős, felfelé törekvő, gömb alakú. Mindenféle alanyon jól díszlik. Közepes
törzsű vagy bokoralakú fának alkalmas. Talajban nem válogatós, csak abban nyáron is legyen elegendő nyirkosság. Gyümölcsei igen jól
állják helyüket a fán.
Téli arany parmen:
Ismeretlen eredetű régi európai fajta, már a középkorban is ismert volt, a XIX. században pedig az egyik legnépszerűbb fajtaként
tartották nyilván. Már korán, augusztus közepétől szedik. Szeptember közepe és vége közötti időben érik, de fogyasztása általában
december végéig tart. Elsőrendű csemege és piaci gyümölcs. Gyümölcse középnagy, idősebb fákon gyakran apró. Alakja gömbölyded,
vagy magasnak látszó kúpos gömbalakú. Bőre sima, száraz tapintatú, eleinte zöldessárga, értében élénk aranysárga, napos oldalán piros
csíkokkal bevont. Húsa sárgás, kemény, lédús. Íze kellemes savas-édes, jellegzetes, erős illattal és zamattal. Fája mindenütt jól díszlik,
korán, rendesen és igen bőven terem. Fiatal korában erőteljesen, későbben gyengébben nő. A metszést jól tűri, ritkás koronája miatt
célszerű is már korán ifjítani. Rövid termőrészeit a vázágakon hozza. Virágja kisebb, mint a Húsvéti rozmaringé, bimbózáskor rózsaszín,
piros, fakadáskor sötétpiros, virágzáskor rózsaszín. Inkább a nyirkosabb talajt kedveli, szárazságban a termés aprózódásra hajlamos. A
té1i fagytól hamar szenved. Jobban kedveli a szél és fagyvédett, meleg fekvést. Hibája, hogy a gombabetegségek, és az almamoly
elsősorban és nagymértékben megtámadja. Gyümölcse a szelet nem jól állja a fan. Fájáról fokozatosan szedjük le. Házikertbe jó
pollenadósága és ízletes termése miatt alkalmas. Jó adottság, hogy rövid termőrészeket nevel, ezért alakfának is alkalmas.

Téli piros pogácsa:

Származása ismeretlen, de magyar fajtának tartják. Az alföldi szőlős kertekben is ültették, a szőlő közteseként. Október második
felében szedik: minél később, annál kevésbé fanyar. Érik novembertől áprilisig. Igen jól tárolható, akár egyszerű hűvös szobában is. Igen
jól szállítható, nyomásra egyáltalán nem érzékeny. Elsőrendű piaci és háztartási, másodrendű asztali minőségű. Nagy gyümölcse lapos.
Bőre finom, fénylő, kissé zsíros tapintású, értével alapszíne sárga, ezt azonban a csaknem kárminpiros csíkok, pettyek, bemosások
eltakarják. Gyümölcshúsa fehér, félkemény, leves. Íze kellemes fanyarkás, savas-édes, szomjoltó fajtának ismerik. Illata kellemes,
középerős. Ecetet is készítettek belőle. Fája erős, néha buja növekedésű, rendetlen, nagy, szétterjedő koronát nevelő. Magas törzsű
vagy legfeljebb közepes törzsű fának való. Metszés nélkül is szabályos koronát nevel. Legjobban kedveli a nyirkosas, homokos lapályú
talajt, de rendkívül jó alkalmazkodóképességű, igen életerős, ellenálló, erős növekedésű, igénytelen fajta, mind a szárazságot, mind a
fagyot jól tűri, a talajjal szemben igénytelen. Betegségre alig érzékeny. Elég korán, azután rendszeresen és igen bőven terem. Virágzata
középnagy, nagy virágokkal, bimbózáskor citromsárga, sötétpiros, fakadáskor liláspiros, virágzáskor fehér. A termőrészek főleg az
idősebb részeken találhatók, de az idős fákon kifelé tolódnak. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Házikertekbe elsősorban dekoratív
termésük és habitusuk miatt ajánlható.

Török Bálint alma (Roter Stettiner):

Érési ideje november-december, de a hűvös helyeken termesztett gyümölcsei tavaszig is eltarthatók. Nagy, néha igen nagy gyümölcsei
elsőrendű piaci és háztartási inkább másodrendű csemege minőségűek. Alakja gömb alakú, rendesen egyik oldalán hízottabb. Bőre sima,
szívós, ledörzsölve fényes, értével sárgászöld, napos oldalán sötétebb, vagy világosabb vérpirossal befestve. Fája erőteljes növekedésű,
nagy ágas-bogas terebélyes koronát nevelő, későbben, de azután rendesen és bőven termő. Közepes- és magas-törzsű fának való.
Kötöttebb, főleg a nyirkosabb talajt kedveli. Nyirkosabb homokon is jól díszlik. Gyümölcsei helyüket jól állják a fán.

Zeliz alma:
November-decemberben érő mutatós, sűrű, elmosódott piros csíkozással borított igen jó piaci és háztartási alma. Alakja magas,
gömbölyded, vagy ellaposodó, nagysága középnagy, vagy ennél nagyobb vagy kisebb. Fája elég erős növekedésű, terebélyes, de szellős
ágazatú koronát nevel. Közepes vagy magas törzsű fának való. A homokon, ha az nyáron is elegendően nyirkos, nagyon jól díszlik.
Gyümölcsei elég jól állják helyüket a fán.

Birs, birsalma (Cydonia oblonga)

Közép- és Dél-Európában, főleg délen több helyen meghonosodott fa- vagy cserjeféleség. A szakemberek eredetét, illetve származását
ázsiainak mondják. A kifejlett levelek sötétzöldek, alul pedig gyapjasak és fehér árnyalatúak. A vadon élő példányok gyümölcse 2,5-3,5
cm átmérőjű. A nemesített fajták gyümölcse ennél jóval nagyobb. A nemesített gyümölcs savanyított káposzta eltevésénél
aromaanyagként használatos. Kellemes illata miatt a falusi lakások közismert illatosítószere. A vadon termő jóval kisebb testű birs,
töményebb aromájú, mint a nemesített gyümölcs, és tartósításra különösen alkalmas. Kellemes ízű és vitaminokban gazdag téli csemege.

Birsbefőtt
4 kg egészséges birset megmosunk, szárát leszedjük, félbevágjuk, magházát eltávolítjuk. Kevés vízben puhára főzzük, üvegekbe rakjuk.
2 liter vizet 1 kg cukorral felforralunk és a szörpöt az üvegekbe helyezett birsre öntjük. Az üvegeket lezárás előtt tartósítószerrel
kezeljük, 80°C-on 30 percig hőkezeljük. A kihűlt üvegeket hűvös helyen tároljuk.

Birsdzsem
4 kg érett, megtisztított birset folytonos keverés közben jól megfőzünk, és szitán átnyomjuk. Hozzáadjuk a 2 kg cukrot, és sűrűre
főzzük. Mielőtt üvegekbe öntenénk, 2 dl rumot adunk hozzá. Az üvegek tetejét tartósítószerrel kezeljük, és kihűlés után lezárjuk,
hűvös helyen tároljuk.

Birslekvár
Az érett gyümölcsöt kevés vízben puhára főzzük, és átnyomjuk tiszta vászonkendőn. 1 kg gyümölcshöz 80 dkg cukrot számítunk, kevés
vizet adunk hozzá, s szirupot készítünk. Majd az átpasszírozott gyümölcsöt hozzáadjuk, folytonos kevergetés közben sűrűre főzzük.
Üvegekbe töltjük, tetejét tartósítószerrel kezeljük, lekötjük, és hőkezelés után hűvös helyen tároljuk.

Birs konyakkal és vaníliával

4 szép, válogatott érett birset kevés víz hozzáadásával puhára főzünk, és szitán áttörünk. A levéhez 3 kg cukrot 1 rúd darabokra tördelt
vaníliával sziruppá főzünk, és amikor sűrűsödni kezd, hozzáadunk 3 dl konyakot. Előmelegített üvegekbe merjük, a tetejére
tartósítószert helyezünk, lekötjük, és hűvös helyen tároljuk.

Birsalma leves
Hozzávalók: Csirke aprólék (csak ez jó hozzá), zöldségek, vöröshagyma, só, vegeta, birsalma (birskörte jobb), egy kanál tejföl, egy kanál
liszt, citromlé (ecet), pici cukor ízlés szerint.

Elkészítés:
Főzünk egy hagyományos húslevest, majd a levét leszűrjük. A birsalmát meghámozzuk, feldaraboljuk és belefőzzük a húslébe. Ízlés
szerint savanyítjuk, cukrozzuk, majd a liszttel, tejföllel, kis vízzel habarást készítünk, amit a levesbe keverünk. Ha szeretjük, akkor
tálaláskor a csirke aprólékot visszatehetjük.

Csülkös kel birsalmával

Hozzávalók: 1 kis füstölt csülök (kb. 40-50 dkg) 1 kis fej kelkáposzta 1 birsalma, 10 dkg gomba 1 evőkanál liszt 2 evőkanál olaj 1
evőkanál cukor, só 1 késhegynyi őrölt köménymag, őrölt bors a tál kikenéséhez: olaj A füstölt csülköt előző nap hideg vízbe áztatom.
Másnap friss vízben, kis lángon olyan puhára főzöm, hogy a csontokat könnyen ki lehessen belőle húzni. A lecsöpögtetett húst kisebb
darabokra vagdalom. A kelkáposztát leveleire bontom, megmosom, és 3-4 percig előfőzöm. Szitára rakom. A birsalmát meghámozom,
kicsumázom és vékony szeletekre vágom. A gombát tisztítás után felszeletelem. Elkészítése: a kihűlt levelekbe egy-egy húsdarabot és
néhány birsalmaszeletet csomagolok. A tekercset átkötöm, és kikent lapos tűzálló tálra, szorosan egymás mellé rakom. A
gombaszeleteket a tekercsek közé dugdosom. A lisztet, az olajat, a cukrot, egy kevés köménymagot, őrölt borsot 1 deci vízzel simára
keverek, és a tekercsek tetejére kenem. Befedve 25 percig párolom a forró sütőben, majd megpirítom. Elkészítési idő: 50 perc + a
csülök főzése. Egy adag: 719 kcal / 3019 kJ. Italajánlat: világos sör (pilseni tipusú).

Ecetes birsalma
A hibátlan, érett birsalmákat megmossuk, meghámozzuk, gerezdekre vágjuk és magházukat kiszedjük. A gyümölcsöt egy napig hideg sós
vízben áztatjuk (egy liter vízhez 2 evőkanál sót vegyünk), majd kiszedjük, lecsurgatjuk és üvegekbe rakjuk. Ecetes lét forralunk (mint a
savanyúsághoz), egy kevés cukrot, babér-levelet és szegfűszeget teszünk hozzá. Sózni nem kell! A fűszeres ecetet langyosan öntjük a
birsre. Az üvegeket lekötjük és hűvös helyre tesszük. A birsalma néhány hét múlva fogyasztható, addigra az ízek jól összeérnek.

Birsalmás hús
Hozzávalók: 1 kg sovány sertéscomb, só 2 nagy birsalma 5 dkg vaj 1 evőkanál liszt 1 dl száraz fehérbor 5-6 piros, csípős, hegyes paprika
1 púpozott evőkanál cukor fél kiskanál őrölt kömény 1 csokor petrezselyem A húst megmossuk, leszárogatjuk, majd közepes - másfél
centis - kockákra vágjuk. Tepsibe szórjuk és előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (200 °C; légkeveréses sütőben 180
°C) 40 percig sütjük. Utána lábasba szórjuk, 6 deci vízzel felöntjük, megsózzuk és 25 percig főzzük, végül leszűrjük, levét félretesszük.
Közben a birsalmát megtisztítjuk, félbehasítjuk, a magházát kimetsszük, húsát a combhoz hasonló kockákra vágjuk. A vajon a hússal
együtt megfuttatjuk, a liszttel megszórjuk. 1-2 percig kevergetve pirítjuk, majd a borral meg a hús főzőlevével fölöntjük. A paprikát
kettéhasítjuk, magjait kikaparjuk, húsát apróra vágjuk és a cukorral meg a köménnyel együtt az előzőekhez adjuk. Ha fölforrt, lefedjük,
20 percig így pároljuk, majd fedő nélkül 15 percig kis lángon még a tűzön hagyjuk. Közben többször megkeverjük, nehogy leégjen.
Akkor jó, ha a leve a pörköltéhez hasonlóan besűrűsödik. Tálalás előtt fölaprított petrezselyemmel megszórjuk. Elkészítési idő: 2 óra 10
perc. Egy adag: 570 kcal / 2383 kJ. Italajánlat: száraz fehérbor.

Birsalmás libaleves
Veszel libaaprólékot (szárnya, háta, belsőségek, nyaka, stb.), megfőzöd húslevesnek hagyományosan zöldségekkel. Mikor megfőtt,
beleteszel gerezdekre vágott birsalmát, 4-5 darabot, még egy picit főzöd, majd tejföllel behabarod. Elképesztően finom, pikáns!

Savanyú káposzta házilag birsalmával

Hozzávalók: 5 kg egészséges, kemény fejű, fehér káposzta 10 dkg só 1 kiskanál egész fekete bors 4-5 babérlevél 2-3 csípős, hegyes
paprika (piros legyen, mert a zöld keseredhet) ízlés szerint néhány szelet birsalma A gondosan kiválasztott, külső fedőleveleitől
megtisztított káposztafejeket (ha nagy, kettévágva) a torzsa tengelyével megegyező irányba gyaluljuk le. A torzsa nem kerül bele. A
gyalult szálakat sóval és a fekete borssal keverjük össze, hagyjuk néhány órát állni, majd kisebb adagokban rakjuk nagyon tiszta
üvegekbe, majd hézagmentesen nyomkodjuk le. Üvegenként kerüljön bele babérlevél és csípős paprika is, illetve, ha szeretjük,
birsalma. A töltött káposztára gondolva nem árt, ha a tetejét néhány, a fő erétől megtisztított káposztalevéllel zárjuk, mintegy
bebugyolálva vele a vágott káposztát. Legvégül néhány falapocska segítségével szorítsuk le a káposztalevelet is, majd celofánozzuk le,
kis rést hagyva a celofán tetején a keletkező gázok miatt. A savanyú káposzta forrása hosszabb ideig tart, mint bármely más zöldségé, és
nagyon intenzív. Éppen ezért félnaponként le kell nyomkodni a káposzta tetejét egy tiszta fakanállal, mert különben kárba megy a leve.
Fontos, hogy nem szabad hidegre tenni, mert "megfázik" a káposzta, használhatatlan lesz. 4-5 nap elteltével a régi celofánt távolítsuk
el, tegyünk újat rá, méghozzá duplán, mely ettől kezdve légmentesen zárja az üveget. Egy hónapig ne nyúljunk hozzá.

Boros borjúborda birsalmával

Hozzávalók: 4 vastag szelet borjúborda, fél kg birsalma, 4 dkg vaj, 2 dkg liszt, 2 dl fehér bor, só, őrölt bors, tárkonylevél. Elkészítése: A
húst kiklopfoljuk és sóval, borssal fűszerezzük. A birsalmát meghámozzuk és vékony cikkekre vágjuk. Néhány percig borban áztatjuk. A
borjúszeletek mindkét oldalát forró vajon pirosra sütjük. A borban áztatott birsalmát ráöntjük, ízesítjük sóval, tárkonylevéllel, és fedő
alatt a bordákat puhára pároljuk. A visszamaradt birsalmát meghintjük liszttel, kevés vízzel felengedjük, és felforraljuk. A bordákat
előmelegített tálra rakjuk, ráöntjük a birsalmamártást, és köretként párolt rizst adunk hozzá.

Pacal cayenne-i módra

Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg vaj, 4 evőkanál liszt, só, 1 mokkáskanál cayenne bors, 1 csokor petrezselyem, 2 dl tejföl, 3 dl tejszín,
80 dkg főtt pacal, 2 főtt borjúláb, 4 cl whisky, 3 szelet citrom, 1 kávéskanál őrölt rózsabors. Elkészítése: Lábasban vajat olvasztunk,
hozzáadjuk a lisztet, sózzuk, belekeverjük a cayenne borsot és a felaprított petrezselymet. Simára kikeverjük a tejfölt, tejszínt és egy
kevés vízet. Felforraljuk a csíkokra vágott pacallal és a feldarabolt, kicsontozott borjúlábbal. Whiskyvel és citromlével ízesítjük.
Tálaláskor citromot adunk hozzá és tört rózsaborssal megszórjuk.

Alu narial raita

Hozzávalók: 6 db közepes burgonya, 4 dl joghurt, 2 kiskanál só, 10 dkg kókuszreszelék, 1 ek. olaj, 1 kiskanál fekete mustármag, 1
evőkanál reszelt friss gyömbér, 1 db hegyes, zöld erőspaprika, 2 db paradicsom, néhány szál petrezselyemzöld. Elkészítése: A burgonyát
héjában puhára főzzük. Meghámozzuk, kockára vágjuk, és lehűtjük. A joghurtot, a sót és a kókuszreszeléket összekeverjük. Olajat
forrósítunk, kipattogtatjuk benne a fekete mustármagot. Amikor a pattogás abbamarad, beleszórjuk a gyömbért, és a zöldpaprikát.
Néhány percig pirítjuk, majd beleöntjük a kókuszos joghurtba. Hozzákeverjük a burgonyát. Cikkekre vágott paradicsommal és
petrezselyemzölddel tálaljuk.

Birsalmával és szőlővel sült csirkecomb recept

Hozzávalók: 4-5 db csirkecomb 2 db birsalma szőlő só fehér bors gyömbér vaj Elkészítés: A húst fűszerezem és állni hagyom. Addig a
birsalmákat feldarabolom, a szőlőt leszemezgetem. Vajon elősütöm a csirkecombokat, majd a beáztatott cserépedénybe teszem.
Ráteszem a gyümölcsöket, felöntöm nagyjából 1 dl vízzel, és leöntöm a hús pecsenyelevével. Sütőbe teszem 25-30 percig, majd az
edény tetejét leveszem, és ha szükséges, sütöm még, hogy a lé elsüljön róla. Önmagában is nagyon finom, de krumplipürével is
tálalható.

Nyárson sült csirke négy személyre

Hozzávalók: 2 csirke, másfél kilósak, 1 evőkanál majoránna, 1 db birsalma, 2 csokor petrezselyem, 2 dl olaj, 2 evőkanál mustár, fél
teáskanál őrölt bors, só Elkészítés: A megtisztított csirke belsejét megsózzuk és meghintjük majoránnával Mindegyik belsejébe fél-fél
birsalmát és egy kis csokor petrezselymet teszünk. Az így előkészített csirkét nyársra húzzuk, majd akácfaparázs felet, lassan forgatva
sütjük. Az olajba keverjük a mustárt, az őrölt borsot és kevés sót. Sütés közben a csirkét ezzel a páccal kenegetjük. Ha az olajba
keverünk egy fél teáskanál pirospaprikát is, akkor nem csak kellemes ízűek, hanem szép színűek is lesznek a madaraink.

Sütőtökös pikáns édesség

Hozzávalók: 1 kisebb amerikai sütőtök, 2 birsalma, citromlé, cukor, tejszín. A tököt kockákra vágjuk. Amikor félig megfőtt, hozáadjuk a
meghámozott és kockára vágott birsalmákat. Puhára főzzük, ízesítjük a citromlével, cukorral, pici sóval, majd behabarjuk a tejszínnel.
Önmagában is kitűnő édesség, de lehet sültek mellé is tálalni.

Konyakos birs
Hozzávalók: 2 kg birsalma 0,5 kg cukor 0,5 kg méz 5 dl (tényleg ennyi kell!) 4-5%-os minőségi borecet 7-8 dl víz 1,5 dl konyak (rendes
cognac (bár szerintem ez azért pazarlás) vagy tisztességes brandy, 800-900 Ft-os "csoda" nem jó!) Elkészítés: A birset meghámoztam, a
magházát kivágtam és egyforma szeletekre vágtam (nem a magházat!). Az állásban megbarnult, de ettől nem kell megijedni, mert majd
a főzés közben megint kivilágosodik. A vizet, cukrot, mézet, ecetet felforraltam és ekkor beleraktam a gyümölcsöt (elég ha éppen csak
ellepi). Kis lángon addig főztem míg a birs megpuhult. Ekkor kivettem a gyümölcsöt és a levét nagy lángon addig forraltam míg a kb. a
felére nem forrt. Ekkor elzártam alatta a gázt és beleöntöttem a brandyt. A gyümölcsöt előre megmelegített (villanysütő 70°-ra állítva
nagy segítség ez ügyben) üvegekbe raktam és rámertem a forró levet. Lezártam és most bebugyolálva hagyom kihűlni. Elvileg sültekhez
(főleg vadakhoz) kiváló lesz. Majd meglátjuk, de a kóstolás alapján úgy gondolom jó úton járok.

Borjúmáj aszúban párolt zsályás birsalmával petrezselyemgyökér-pürével

Hozzávalók: 250 g borjúmáj 2 birsalma 500 g petrezselyemgyökér 2 hagyma 1 ek vaj 0,5-1 dl tejszín 2 dl tokaji aszú 4-5 ek méz 1 citrom
2 szár friss zsálya liszt csipet cukor frissen reszelt szerecsendió frissen őrölt feketebors só olivaolaj Elkészítés: Mossuk le a birsalmáról a
szőrös rétegét, majd hámozás nélkül vágjuk mindkettőt 12-12 részre. Ügyeljünk rá, hogy a magházát bőven távolítsuk el, mert az
végképp nem hajlandó megpuhulni. Röviden pirítsuk meg 1-2 ek olivaolajban a birsalmadarabokat minden oldalról egy forró
serpenyőben. Szórjuk meg sóval és frissen őrölt feketeborssal, majd locsoljuk meg 4-5 ek mézzel, egy fél citrom levével és 2dl tokaji
aszúval. Hagyjuk egyszer felrottyanni, majd tegyük át egy hőálló tálba. Helyezzük az előmelegített sütőbe, s 200°C-on süssük kb. 40
percig. Kb. 20-30 percnyi sütés után adjuk hozzá a lecsipegetett zsályaleveleket. Távolítsuk el a gyökerek zöldjét, mossuk meg
alaposan, majd hámozzuk meg. Vágjuk vékony szeletekre a gyökereket, majd kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára annyi sós vízben,
amennyi éppen ellepi. Ha megfőtt, öntsük le a vizet róla, majd adjuk hozzá a tejszínt. Mixer segítségével aprítsuk pürévé. További
tejszín hozzáadásával állítsuk be a kívánt halmazállapotát. Ízesítsük sóval, egy csipet cukorral és egy csipet frissen reszelt
szerecsendióval. A hagymát vágjuk karikákra, majd hempergessük meg egy kevés lisztben. Dobjuk forró olajba, s addig süssük míg szép
barnák nem lesznek. Ezután vegyük ki, s konyhapapíron csöpögtessük le. A májszeleteket hempergessük meg lisztben, majd 1 ek
megolvasztott vajon süssük egy serpenyőben mindkét oldalról kb. 2-3 percig. Csak a sütés végén sózzuk és borsozzuk. Helyezzük el a
gyökérpürét a tányéron, majd rá néhány birsalmát. Erre tegyük a májat, locsoljuk meg a birsalma boros levével, majd szórjuk meg a
ropogósra kisütött hagymakarikákkal.

Elhanyagolt kincsünk a birs. Sokadmagával - tegyük hozzá. Nem kedveljük, mert fanyar, és a multiédességek annyira elkényeztették az
ínyünket, hogy kerüljük mindazt, ami nem annyira édes, mint ők. Függünk az élvezeti szerektől, a cukortól legfőképpen, és elkerüljük
ezáltal azt, ami hasznos lenne. A birs nyákoldó, nyugtató hatású, és annak idején Szenthelyi Molnár István, a kitűnő gyógynövényes
paptanár azt mondta róla a Biokultúra Egyesület központi klubjában tartott előadásában, hogy télen szinte mindennap kellene ennünk,
annyira hasznos az ízületeinknek. De nem agyoncukrozott kompótnak és birssajtnak. Csak ezt a két formáját ismerjük, ha egyáltalán
esszük. Pedig nagyon finom tud lenni magában megsütve is. Szeleteljük ujjnyi vastagra a darabokat, és ha nagyon nehéz már a közepét
fölvagdalni, hagyjuk egyben, főzzük meg a csumákat egy kevés lében, ízesítsük egy kis fahéjjal, és igyuk meg a levet édesítés nélkül. A
szeleteket tegyük tepsibe, de tehetjük lábosba vagy a régi kis party-grill sütőbe, aki olyan gazdag, hogy van még neki az átkos időkből ez
az olcsó és praktikus szerkentyű. Süssük meg a szeleteket szép aranybarnára, az alja karamellás legyen, a teteje puha. Esetleg kell alá
egy kis víz, attól függ mennyire leveses a birs. Vágott vagy darált mandula, dió, tökmag, napraforgómag, szezámmag - mind jó a
tetejére. A hedonisták csurgathatnak rá a végén, ha megsült, egy icipici mézet is. Hogy micsoda illatáradat terjeng a téli estéken ettől a
konyhában, ezt nem kell részletezni. Elcsábítja a családot a tévé elől, egy-két kínzással és gyilkossággal kevesebbet fognak látni a
szennycsatornákon. A nagyon merészek önthetnek a megszórt birsszeletekre - ha már megsültek - egy kevés alkoholt, egy
mokkáskanálnyit minden szeletre. Ez már a non plus ultra: vetekszik a süteménnyel is. Fahéj, szegfűszeg, vanília mehet rá ízesítésnek -
ki mit talál ki. Ha viszont csak apróra vágjuk, és héjastul megfőzzük levében, cukor nélkül, a főtt darabokat hozzákeverhetjük párolt
zöldséghez. Például sárgarépával, vékonyra gyalult zellerrel pár percig kevés vízzel párolva, apróra vágott nyers hagymával, egy kiskanál
hidegen sajtolt olajjal nagyon jól ízesíthető a főtt birs. Illenek egymáshoz az ízeik, ha egyszer valaki kipróbálja nem bánja meg.

A birs, vagyis a "krétai alma" (a tudományos név fordítása ezt jelenti) nagyon tápláló gyümölcs. Cvitamin-tartalma felülmúlja az almáét,
és legnagyobb értéke, hogy hihetetlenül magas a pektintartalma. A pektin pedig fontos szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében.
Megköti a káros anyagokat, még a radioaktív elemek káros hatását is tompítja.

A faiskolai lerakatokban több fajtát is megtalálhatunk, jóllehet a birs fajtaválasztéka sokkal szerényebb, mint az almáé. A Bereczki
bőtermő fajta az ászok ásza. Öntermékeny, rendszeresen és bőven terem. A Mezőtúri nevű magyar fajta kiváló ízű, és rendszeres,
bőséges terméshozással hálálja meg a gazda bizalmát. Régi, jól bevált fajta a francia eredetű Angersi vagy a Champion, amely az USA-ból
honosult. A Konstantinápolyi régi fajta, az egész világon elterjedt. A Leskovaci és a Vranjai fajták Szerbiából származnak. A Vranja körte
alakú, és akár 1200 grammos is lehet a gyümölcse. A Leskovaci birs gyakran 600-700 grammosra is megnő. Alma alakú, ennek folytán
könnyebben feldolgozható. A birs majdhogynem gyógynövénynek számít, lekvár, gyümölcssajt, pazar ivólé és felettébb aromás párlat
készíthető belőle. Érdemes felkarolni a hazai kerteknek ezt a "mostohagyermekét".

Eredete Perzsia, Turkesztán és a Kaukázus vidékére tehető. Nálunk a Délvidékről terjedt el. Gyümölcsét csak kis mértékben használják
friss fogyasztásra, túlnyomórészt sajttá, lekvárrá, lévé dolgozzák fel. Egyes fajtáit körtealanynak is használják. Fajtái öntermékenyülők,
Halványrózsaszín virágait vegyesrügyekből májusban hozza. Gyümölcsének alakja gömbölyű vagy körteidomú (birskörte). Fiatalon
meghálálja a 2-3 évig tartó koronaalakító metszést, de később metszeni egyáltalán nem szabad (csak kivételesen kell egy-két ágat
levágni). A birs melegigényes. Hűvös, mély fekvésű területen fagykárt szenvedhet. Csapadékigénye közepes. Legjobban szereti a
középkötött, vagy homokos vályogtalajokat. Száraz, sovány talajon a gyümölcse elaprósodik és nagyon kövecses lesz. Jelentősebb
kórokozója a monília, és a tűzelhalást okozó Erwinia, kártevője pedig az almamoly. Bereczki birs: Az egész világon elterjedt magyar
fajta. Szeptember végén, október elején szedik, szedésétől januárig fogyasztják. Gyümölcse igen nagy, igen széles, bordás, tompán
széles körte alakú. Színe élénksárga, néha kis részben narancsos mosottsággal. Kissé kedvezőtlen tulajdonsága, hogy héja könnyen
barnul. Húsa fehéressárga, kemény, taplósodó, néha kövecses. Főzéskor megpirosodik. Íze édeskés, igen erős illatú. Egyaránt jól
szállítható, jól tárolható. Fája erős növekedésű, feltörekvő, vagy tősarjaiból bokrot is képezhet. Nem kedveli a száraz, meszes talajt.
Rendszeresen és igen korán terem, nagyon korán termőre fordul. Leskováci birs: Október első felében érik, de meleg helyen már
szeptemberben szedhető. Gyümölcse almaalakú, de egyes változatai széles körteformájúak is lehetnek, nagy méretű. Súlya akár az 1 kg-
ot is meghaladhatja. Majdnem a gyümölcs feléig bordás. Héja szép aranysárga, illatos, sima, kevéssé molyhos, vagy éretten teljesen
kopasz. Húsa fehér, nagyon fűszeres, főzve tisztafehéren marad, ellentétben valamennyi más fajtával, amelyek főzve megpirosodnak.
Szélesre terülő, erőteljes fát nevel. Levelei kicsinyek és sötétzöldek. Nagyon termékeny, korán és igen bőven terem.
Vadkörte, vackor (Pyrus pyraster)
Erdőkben, cserjésekben gyakori cserje vagy fa. Legelőkön sokszor látni hatalmas, egyenként álló példányait, melyeket az erdő levágása
után hagyásfaként tartottak meg. Kérge enyhén barázdált, pikkelyesen leváló. Fája értékes bútor és szobrász fa. Levelei fiatalon
gyengén molyhosak később lekopaszodók, szélük aprón fogazott. Lombhulláskor a levelek rendszerint megfeketednek. A virágok rövid
kocsányú fürtben állnak. A virágtakaró levelek száma 5, a porzók száma jelentős. Portokjaik sötétek, barnás színűek. A termés
változatos alakú, 2-3 cm-es, kicsit hosszúkás áltermés. A rózsafélék családján (Rosaceae) belül az almafélék alcsaládjára (Maloideae)
jellemző az almatermés, amikor a kiszélesedő vacokba rendszerint csoportos tüsző süllyed. Éretten sárgára, majd feketére színeződő.
Vitamintartalma igen magas. íze jellegzetesen fanyar. A termésfalak körül kősejtek találhatók, sokszor teljesen kőkeménnyé téve még a
megérett termést is. Gyümölcsét a kenyérsütés után sütőkemencében aszalták vagy gabona között érlelték. Télen a lányok a fonáshoz
nyálazónak rágcsálták. Káposztasavanyításhoz a vadkörte nélkülözhetetlen volt. Az aszalt gyümölcsök általában ünnepi csemegének vagy
böjtös ételnek számítottak. A vackorból kitűnő, orvosságnak számító pálinka is készült. Gyógynövény is. Drogja, szárított levelei
előnyösek, arbutin tartalmuk miatt. A medveszőlőhöz és az áfonyalevélhez hasonlóan kiváló fertőtlenítő hatásúak.

Vadkörteszörp
Anyagszükséglet: 4 kg körte, 2 kg cukor, 5 g törött fahéj, 2 db citrom leve, 1 db citrom héja, 5 g szegfűszeg, 3 dl körtelikőr. A legjobb
ízű szörpöt a félig érett vadgyümölcsből nyerhetjük. A megmosott, meghámozott vadkörtét kettévágjuk, és zománcozott edénybe téve
annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Közepes tűzön addig főzzük, míg a gyümölcs teljesen meg nem puhul, szét nem fő. Majd edénnyel
együtt középlangyos helyiségbe tesszük. Két-három napig állni hagyjuk. Utána ruhán keresztül lecsurgatjuk a levét, átnyomkodjuk a
masszát. Ugyancsak zománcozott edényben egy-két dl víz hozzáadásával felfőzzük a cukrot. A felfőzött cukrot olyan arányban vegyítsük
a körteléhez, hogy 1 literhez 8 dl cukorlé jusson. Az összevegyített levet ismét feltesszük forrni, belerakva a fahéjat, citromhéjat,
szegfűszeget, 3 dl körtelikőrt, hozzáöntve a 2 db citrom levét. Mintegy félórás forralás után szűrőruhán ismét átszűrjük, és üvegekbe
palackozzuk. Erősen ledugaszolva sötét helyen sokáig tárolható.

Hagyományos körtefajták
A vadkörtefák termését már a honfoglaló magyarok is gyűjtötték. Mivel a vadkörte a Kárpát-medencében őshonos, és idős kort megél,
igen gyakran hagyásfák formájában is találkozhatunk velük az egykori oklevelek határjárási részeiben. Középkori írásos emlékeinkben,
akárcsak az almák esetében, szintén találkozhatunk már körték fajtaneveivel is. A körtefa melegigényesebb, mint az almafa, ezért hideg
északi szelektől védett, enyhe lejtőkön fejlődik a legjobban, ahol a téli fagyok sem okoznak kárt benne. Jelentős a csapadékigénye,
mert 700-800 mm évi csapadékot elérő területeken terem a legjobban. A meleg, középkötött vagy homokos vályog talajokon érzi jól
magát, de a tápanyagban gazdag barna homoktalajon is jól tenyészik. Meszes, vagy erősen kötött talajokon gyengén fejlődik, sőt
gyümölcse is erősen kövecsessé válik. A körtefajták gyakorlatilag önmeddők, idegen virágporra szorulnak. Szaporítására két alanyt
használtak, a vadkörtét és a birset. A körték gombabetegségei közül a legjelentősebbek a körte-varasodás és a monília. Kártevőik közül
a pajzstetveket, levéltetveket, recés körtepoloskát, hajtástörő eszelényt, poloskaszagú körtedarazsat és az almamolyt kell megemlíteni.

Árpával érő körte:

Már Szikszai Fabriczius Balázs a Nomenclatura-ban felsorolja (,,Arpaual érő kortueli"), Lippay pedig így ír róla a ,,Posoni kert" írásában:
,,Árpával érő, sárga kerekded, valamennyire kásás, nem tart sokáig." Származása ismeretlen, de igen régi fajtának számít. Már a római
írók is ezen a néven említették. Igénytelen, mindenütt jól megterem. Június vége -július eleje között érik (az árpával egy időben),
közeli rokona a Búzás vagy Búzával érő körtének. Gyümölcse kicsi, megnyúlt, szabályos körte alakú, színe citromsárga, napos oldalán
aranysárga. Kocsánya igen hosszú, terméshéja vékony, sárgászöld, a napos oldalon kissé vörhenyes. Húsa fehéres, félig olvadó, gyengén
illatos, állománya igen ikrás, kellemes édeskés ízű. Húsában a kősejtek kicsik, alig észrevehetőek. Szotyósodásra hajlamos, ezért nem
tartható el sokáig, friss fogyasztásra alkalmas.

Porzói:
Vilmos körte, Giffard vajkörte. Fája edzett, erős, buja növekedésű. Laza, terebélyes koronájú, nagytermetű fát nevel. Termőképessége
jó, elsősorban házikertbe, szoliternek ajánlható fajta.

Bosc kobak (Alexander, Rozsdás körte, Kormos körte, Mocskos körte, Sándor cár):
A XVIII. szd. elején keletkezett belga körtefajta. Az egész világon ismert, Magyarországon is a legnagyobb arányban termesztik.
Szeptember végén szedhető, szakszerűen tárolva októbertől januárig fogyasztható. A termés középnagy-nagy, megnyúlt körte alakú. A
szár felé elkeskenyedő. Alapszíne zöldessárga, de szinte teljesen barnás parával fedett, száraz tapintatú. Húsa fehér, olvadó, vajszerű,
bő levű, gyengén kövecses, kellemesen fűszerízű. Fája középerős növekedésű, kevés elágazást fejleszt koronája, ezért ritkás. A
metszést nagyon igényli. Középkorán fordul termőre, viszont rendszeresen és jól terem. Jó virágport ad. Porzó fajtái a Clapp kedveltje,
Seress Olivér, Kieffer körte. Igénytelen, alkalmazkodóképes, inkább a hűvös termőhelyeket kedveli. Talajban nem válogat, gyümölcsei a
szelet jól állják. Vadalanyra való, birsen csak közbeoltással nevelhető. Jól szállítható és kiválóan tárolható.

Clapp kedveltje:
T. Clapp Massachusets államban (USA) állította elő az Erdei vadkörte magoncaként, valószínűleg a Vilmos körte keresztezésével. 1860
után terjedt el az egész világon. A legkorábbi tetszetős, nagyobb gyümölcsű körtefajtánk. Augusztus első felében szedik, idejekorán kell
szedni, még a sárgulása kezdetén. Augusztus közepétől végéig fogyasztható. Gyümölcse középnagy, 60-72 mm, alakja szabályos körte,
átmérője a háromnegyede a magasságának. Színe sárgászöld, alapszínét felerészben barnásvörös mosottság borítja. Kocsánya húsos,
gyakran félrenyomott, vastag, csészéje nyitott, tövén húsosodó. Húsa fehér, olvadó, bőlevű, íze inkább édes, igen jóízű, illatos.
Átmenetileg sem ajánlatos tárolni, mert szotyósodik. Féléretten jól szállítható. Koronája eleinte felálló, keskeny, ritka. Birsen és
vadalanyon egyaránt jól fejlődik, a metszést igényli, mert felkopaszodik. Rendszeresen és bőven terem, elég korán termőre fordul. Elég
jól termékenyülő fajta, jó virágport ad. Teljesen önmeddő. Jól termékenyítik a Bosc kobak, Esperen bergamottja, Avranchesi jó Lujza,
Hardenpont téli vajkörte és a Vilmos körte. A talaj iránt nem igényes, de bő nedvességre van szüksége, fagytűrő, de védett fekvést
kívánó fajta. Ellenálló fajta, de a szélkártól szenved.

Császárkörte (Weisse Herbstbutterbirne):

Általánosan ismert, s az egész világon elterjedt, kiváló körtefaj. Hazánk némely vidékén a Nyári Kálmán körtét tévesen Császárkörtének
nevezik. Alföldünkön szeptember végén kezd érni és eltart október végéig, hűvösebb tájakon pedig november végéig is. Alakja tompa
csiga alakú vagy tojásdad, zöme a középtájnál kissé fentebb, szára vége felé esik, honnét szára felé kissé fogyva boltozódik, s száránál
tompán végződik, kelyhe felé pedig szépen kidomborodik s kelyhe körül elég talpasan fogy el. Nagyságra nézve középszerű, néha
nagyobb is, de kisebb is. Szára zömök, kissé görbe, bunkósan végződő, világosbarna. Héja finom, sima, fénylő, eleinte bágyadt
világoszöld, értével halvány citromsárga, napos felén élénksárga és napszegte példányain élénkpirossal mosott. Pontozata sötétbarna,
apró, de szembetűnő. Rozsdaalakzat ritkán mutatkozik rajta. Húsa szép fehér, igen finom, vajszerű, teljesen szétolvadó, leve bő, igen
cukros, igen kellemes, fűszeres ízű. Fája lassú növésű, de egészséges és igen edzett, korán, rendesen és igen bőven termő. Úgy
vadalanyon, mint birsen egyaránt díszlik. Helyben nem válogatós. Birsre oltva nagyobb és szebben színezett példányokat terem.

Diel vajonca (Diel vajkörtéje, Beurré Diel, Diel's Butterbirne):

Belgiumból, Perck községből származik. 1805-ben találták, s Van Mons hírneves kertész keresztelte el. Középkorai virágzású, jól
termékenyülő fajta. Teljesen önmeddő. Virágpora rossz. Gyümölcse október-november, sőt alkalmas hűvös helyen tartva december
végéig is eltart. Nagy, néha igen nagy gyümölcseinek alakja igen változó, többnyire kúpos körte alakú, vagy hasas tojásdad és egyik
oldalán rendszerint hízottabb, felületét többnyire buckós emelkedések teszik egyenetlenné. Vastagsága valamivel a középtájon felül
esik, honnét szára felé gyengéd hajlással hirtelen fogy, s tompa csúcsban végződik, kelyhe felé azonban jól kidomborodik és csak kissé
laposan szokott végződni. Szára középhosszú, erős, kissé görbe, fás, többnyire mély, simafalú, szabályos karimájú üregbe helyezett.
Kelyhe nyílt vagy félig nyílt. Bőre vastag, kissé érdestapintatú, eleinte világoszöld, később mindinkább sárga, napos oldalán néha némi
földvörös színezetet kap, mely színezet azonban a napnak ki nem tett darabokon rendesen hiányozni szokott. Pontozata barnás, igen
szembetűnő, elég sűrű, egyes rozsdafoltok majd minden gyümölcsön találkoznak, kivált a szár és kehely mélyedése körül. Húsa fehér,
néha kissé sárgásbajátszó, félfinom, olvadó, magtokja körül gyakran szemcsés, leve bő, igen cukros, többnyire gyöngéd savannyal emelt,
néha azonban, főképp száraz időjárásnál, kissé fanyar is, rendesen azonban igen kellemes fűszeres ízű. Magtokja kicsiny. Bereczki, Diel
leírása nyomán ezen kiváló körtefaj nagybani termesztése mellett foglalt állást. Fiatal korában buja növésű, edzett, korán és igen bőven
termő, úgy vadoncon, mint birsen egyaránt díszlő, elsőrendű csemegegyümölcs. Koronája szétterjeszkedő, lelógásra hajlandó, vesszői
igen alkalmassá teszik lécezet melletti mívelésre. Igényes, fagyra érzékeny. Erős szelek ellen védett helyet kíván, különben aránylag
nagy gyümölcsei elég jól állják helyüket a fákon.

Erdei vajkörte:
A XIX. szd-i, belga eredetű fajta. Szeptember első felében szedik és ettől kezdve októberig fogyasztható. Termése középnagy, alakja
széles, gömbölyded. Színe barnás kárminpiros mosottságú, foltosan, a kocsány felől erősebben parás. Kocsánya sekély mélyedésben ül.
Húsa fehér, olvadó és bő levű, gyengén illatos. Íze kellemes. Jól tárolható, de könnyen túlérik. A szállítást zölden jól viseli. Koronája
feltörekvő. Birsen gyengén fejlődik, inkább vadalanyra való. Igényes fajta, védett, meleg fekvést és eléggé nedves talajt kíván. Jól
termékenyül. Hullásra hajlamos.

Hardy vajonca (Hardy vajkörtéje, Beurré Hardy,Gellert's Butterbirne):

Franciaországból származik, ahol Bonnet boulogne-sur-mer-i gyümölcskertész nyerte magról. Szeptember első felében kezd érni,
hűvösebb tájakon érése október végéig is eltart. Középnagy, gyakran jókora nagy gyümölcsei kitűnőleg elsőrendű minőségűek. Alakja
változó, majd tompa, majd kissé hegyes kúpalakú, néha tompa csiga alakú, egyik oldalán hízottabb, különben rendszerint síkfelületű.
Zöme a középtájánál jóval alább a kelyhes vég felé esik, honnét kelyhe felé gömbölyödve boltozódik és kelyhe körül ferdén álló, szűkes
karimában végződik, szára felé pedig szelíden fogyva vastag, tompa kúpos véget alkot. Szára rövid vagy középhosszú, vastag vagy
középvastag, fás, bunkósan végződő, végig barnamázas. Bőre kissé vastag, sima, de száraz és finoman érdes tapintatú, eleinte
homályoszöld, értével zöldessárga, napos oldalán csak kissé élénkebb sárga. Az egész felület viszont finom, barna rozsdával van
elfátyolozva. Húsa fehér, néha sárgásba és zöldesbe is hajló, magtokja körül alig észrevehetően kövecses. Leve rendkívül bő, cukros,
üdítő, igen kellemes gyöngéd fűszeres illatú és zamatú. Fája erőteljes, igen edzett, korán és bőven terem, általában sűrű, lombos,
magas, gúlaalakú koronát alkot. Vadoncon inkább díszlik, mint birsalanyon. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Kieffer körte (Kiefer körte):

P. Kieffer kertjében, Philadelphia (USA) közelében 1867-ben termett először, mint a Pyrus serotina és a Vilmos körte véletlen magonca.
Az egész világon elterjedt. Szeptember közepétől szedik, október-december hónapokban fogyasztható. Rendszeresen és igen bőven
terem, elég korán termőrefordul, jól termékenyül. Teljesen önmeddő. Porzó fajtái az Avranchesi jó Lujza, Bosc kobak, Hardy vajkörte,
Serres Olivér. Gyümölcse nagy, széles körte alakú, jellegzetesen középen a legszélesebb, csészéje és kocsánya felé egyenletesen
keskenyedő. A csésze felé bordás és csapott. Színe élénk szalmasárga, sokszor élénk pirossal mosott, héja érdes és közép nagy barna-
pontozást visel. Kocsánya és csészemélyedése sekély. Húsa sárgásfehér, kemény, a magház körül kövecsesedő, túléretten hirtelen
puhuló. Íze fanyarkás, jellegtelen, erősen birsszerű illattal. Elég jól tárolható, de barnul. Éretlenül igen jól szállítható, azután már
nyomásfoltokat kap. Levele nagy, széles, tojásdad, jellegzetes csúccsal, vízszintesig lehajló. Koronája feltörekvő, később jellegzetesen
lecsüngő és ritka. Mindennek ellenáll. A legigénytelenebb fajtánk, a száraz futóhomokon is jól megél. Művelés-módja: Csak vadalanyra
és lehajló koronája miatt közepes törzsre való. Törpegyümölcsösben amúgy sem gazdaságos.

Nyári Kálmán körte:

Eredete tisztázatlan, de valószínűleg kis-ázsiai vagy itáliai származású. Egész Európában ültették. Augusztus második felében érik,
legzamatosabb, ha éretten szedik. Csak néhány napig tárolható, de jól szállítható. Gyümölcse nagy, varasodásra igen érzékeny. Alakja
hasas körte alakú, aránytalan, felülete dudoros. Vékony, világoszöld, éretten sárga héja a napos oldalon barnáspirosan mosott. Tömör
húsa olvadó, sárgásfehér, bőlevű. Jellegzetes aromája muskotályos-édes. Lekvárt és pálinkát is készítettek belőle. Fája erős, sátorozó
koronát képez, ágai lehajlók. Koronája szétterülő, kusza. Nedves termőhelyet igényel, száraz termőhelyen a gyümölcshús szétfolyik.
Korán termőre fordul, de hajlamos a szakaszosságra. Korán virágba borul, részben öntermékenyülő.

Papkörte:
Régi fajta, 1760-ban-állítólag-egy Leroy nevű francia lelkész találta az elzászi erdőkben, ahol spontán magoncként kelt. Szeptember
végén-október elején érik, fél évig minőségét megtartva is jól tárolható. Éretten is jól szállítható. Gyümölcse középnagy, megnyúlt körte
alakú, egyharmaddal hosszabb, mint széles, nyaka egyenletesen keskenyedik el. Héja sárgászöld, egyik oldalán jellegzetes, a kocsánytól
a csészéig végighúzódó parás csíkkal. Húsa fehér, kemény, édeses, igénytelen, gyenge illatú, kövecsesedésre hajlamos. Középerős-erős
növekedésű, szétterülő koronát nevel. Vadkörtén középkorán, birs alanyon korán termőre fordul, de birsalanyon a korán el is pusztul.
Jól termékenyülő, de virágpora rossz. Jó porzói a Bosc cobak, Vilmos körte, Hardenpont téli vajkörte. Termőhelyben nem válogat,
igénytelen. A hideget is jól tűri. Magyarországon mindenhol termeszthető, de rossz talajon gyengébb ízű. Betegségeknek eléggé ellenáll,
de a varasodás néha kárt okoz benne. Házi befőttnek kiválóan alkalmas.

Serres Olivér (Olivér):

Boisbunel faiskolás Rouan-ban (Franciaország) 1860-ban nevelte a Fortunata magjából. Október végén - amilyen későn csak lehet -
szedjük, november-március hónapokban fogyasztható. Elég gyengén termő, középkorán fordul termőre. Rosszul termékenyül. Teljesen
önmeddő, virágpora is rossz. Jól termékenyíti a Bosc kobak, Clapp kedveltje, Téli esperes, Vilmos körte. Gyümölcse középnagy, alakja
igen lapított, egy ötödrésszel szélesebb, mint amilyen magas. Egész felületén dombos bordás. Színe zöldes szalmasárga, részben
narancssárgával mosott, nagy, parás foltokkal és hálózattal, sűrűn aprón pontozott. Kocsánya rövid, vastag, szűk kocsánymélyedésben
ül, csészemélyedése mély és széles. Húsa fehér, olvadó, lédús, a héj alatt gyengén, a magháznál erősen kövecses. Íze harmonikus,
kellemes zamatú, illatos. Tárolhatósága igen jó, bár a korán szedett gyümölcs ráncosodásra hajlamos. Jól szállítható. Levele középnagy,
szürkészöld színű, széle fűrészfogas. Koronája széthajló félgömb. Ellenálló, egészséges fajta. Termőhelyére igényes, meleg, védett
fekvést, tápdús és jó vízgazdálkodású, meleg talajokat kíván. A szárazságot nem tűri. Birsen és vadalanyon egyaránt jól fejlődik,
alacsony törzsre vagy törpefára való.

Vilmos körte (Williams, Williams Christbirne):

Stair tanító Aldermastonban (Anglia) találta magoncként. Ma a világ legelterjedtebb körtefajtája. Augusztus közepétől szedik, érése előtt
egy héttel, amikor sárgulni kezd. Augusztus második fele és szeptember eleje a fogyasztás idénye. 1-2 hétig eltartható; jól szállítható.
Bár nem ad nagy termést, évről évre rendszeresen terem. Igen korán termőre fordul. Virágzása hosszúra nyúlik. Önmeddő. Jól
termékenyül és jó virágport ad. Jól termékenyíti a Serres Olivér, Téli esperes, Bosc kobak, Clapp kedveltje, Hardy vajkörte. Gyümölcse
középnagy, szabályos körte alakú, keskenyedő nyakkal, egyötöddel magasabb, mint amilyen széles. Színe élénk szalmasárga, kis részben
narancssárga fedi, a csészetájon parásodik. Kocsánya középhosszú, gyakran hajlott, sekély mélyedésben helyezkedik el.
Csészemélyedése is sekély. Húsa fehér, olvadó, bő levű, gyengén kövecses. Íze kellemes zamatú, édes, egészen sajátos illatú, kissé
muskotályos jelleggel. Fája eleinte buja növésű, később mérsékelten növő, elég edzett. Koronája szabályos gúla alakú. Megkívánja, hogy
tavasszal visszanyessük, hajtásait és koronáját megritkítsuk. Levele középnagy, néha csónakos. Pálhája nagy, keskeny. Egészséges fajta.
Mindenütt gazdaságosan termeszthető. Úgy birsen, mint vadalanyon egyaránt díszlik.

Japán naspolya
A mézillatú japán naspolya
A szép levelű naspolya Ázsiában született, innen terjedt el a világ legkülönbözőbb vidékeire. A kínaiak és japánok szívesen ültetik
századok óta mézillatú virágaiért és különleges ízű terméseiért. Európában mint ritka, örökzöld levelű, cserepes dísznövény terjedt el.
Szépen virágzó és ízletes gyümölcsöket érlelő példányai nálunk is előfordulnak.

A japán naspolya szaporítása és nevelése:

Származási helye Kelet- és Dél-Ázsia. Kínában, Japánban és Észak-Indiában termesztésének nagy hagyományai vannak. A világ
mediterrán területein és a trópusi felföldeken sikerrel ültetik. Termesztik Szicíliában, Kaliforniában és Floridában is. A japán naspolya,
az Eriobotrya japonica a rózsafélék (Rosaceae) családjában tartozik, sok nálunk is közismert, termesztett gyümölcs társaságában. Közeli
rokonai az almafélék. A magyar rétek vadon tenyésző fajával, a vackorral - a fanyar termésű vadkörtével - együtt az almafélék
alcsaládjának tagja.

Ázsiai hazájában 5-10 m-re megnövő, örökzöld növény. Nálunk 2-3 m-es bokorszerű kis fa. Törzse egyenes fejlődésű, alacsonyan
elágazó. Sűrű, gömbölyű koronát fejleszt. Levelei kemények, lándzsaszerűen hegyesek, fényes-sötétzöld felületűek. A levelek felülete
plasztikus, a kidomborodó érközi részek között barázdáltak. Váltakozó állásban helyezkednek el. Fiatalon felületüket fehéres, viaszos
bevonat borítja. Hosszuk 12-30 cm, 5-8 cm szélesek; az ágak végén sűrűn csoportosulva nőnek.

Virágai a hajtások csúcsi részén 10-20 cm hosszú virágzatba tömörülve jelennek meg. A virágok fehérek vagy krémsárgák, mézillatúak,
1-1,5 cm átmérőjűek. A csészelevelek (virágonként 5 db) a termés tetején is jól láthatóan megmaradnak. Az 5 sziromlevél széles, a
porzók száma 20 körül változik. A virágokban a termő alsó állású. Virágai hosszú ideig nyílnak. A termések fürtökben fejlődnek.
Gömbölyűek, oválisak vagy hengeresek; 3-8 cm hosszúak, szélességük 2-5 cm. Színük a halványsárgától a sötét narancsig - gyakran piros
elszíneződéssel - változik. A termések héja vékony, felülete sűrűn bolyhos. A termésekben egy vagy több nagy, 2 cm körüli, sima
felületű, sötétbarna mag található. A magokat hártya veszi körül. Sok fajtája ismert, ezek termése igen változatos színű és alakú;
általában a szilvára, kajszibarackra vagy a cseresznyére emlékeztetnek. Jól szaporítható magvetéssel, szemzéssel, oltással és az idősebb
részek gyűrűzéses gyökereztetésével. Egyes vidékeken még gyakori, hogy nagyobb területekre magcsemetéket ültetnek. A magról
nevelt naspolyák a termés minőségében és mennyiségében azonban rendkívül változóak. Ezért inkább a szemzés vagy oltás alanyát
célszerű magról vetni.

A vetéshez csak friss, lehetőleg a gyümölcsökből kiszedett magokat használjunk, mert csírázóképességüket hamar elvesztik. Tőzeges,
homokos földet készítsünk elő, vetés után jól öntözzük be, és üveglappal fedjük a cserepeket. 20-25 °C-on a kis csíranövények 2-3 hét
után megjelennek. A sziklevél teljes kifejlődéséig óvatosan, keveset öntözzük a cserepek talaját, mert a csíranövények könnyen
tőrothadást kapnak. A magcsemetéket tovább is nevelhetjük, de gyors és biztos eredményt csak szemzéssel vagy oltással kaphatunk. A
japán naspolya vagy a közönséges birs magcsemetéi szemzésre megfelelőek. A szükséges 6-10 mm-es átmérőt általában a növények
kétéves korukban érik el. Jó minőségű és bőtermő anyanövényeket válasszunk. A választás nem mindig könnyű feladat. A hazánkban élő
japán naspolyák és más szubtrópusi, trópusi gyümölcs- és fűszernövények századok óta ivartalanul vagy magról fejlődött növények
származékai. Az új, értékes fajták megszerzése sok ügyességet, leleményességet, fantáziát és igazi érdeklődést kíván. Az alany héját T
alakban fel kell vágni. A szemzéshez hosszúra vágott szempajzs szükséges. Alanynak legmegfelelőbbek a nyár eleji erős növekedésben
vagy nyugalmi állapotban levő magcsemeték. A szemzést rafiával kötözzük be, és eredés után a szem feletti alanyrészt távolítsuk el. A
jó eredés biztosítására a szemzéseket páradús, meleg helyen kell tartani. Jó eredményt kapunk a különböző oltási módszerekkel;
oltással gyorsabban tudunk virágzó növényeket felnevelni. Gyakori a párosítás és a hasítékoltás, de egyes területeken az oldalékezéssel
érnek el jó eredményeket. Párosításhoz a magcsemetével azonos átmérőjű oltóvesszőket válasszunk ki. Hasítékoltáshoz vastagabb
alanyok is megfelelőek. Egy alanyon, az alany vastagságától függően, egy vagy két oltást végezhetünk. Az oldalékezés módszere ritka,
úgy végezzük, hogy a vastagabb alanyok héj- és farészét mélyen behasítjuk (30-40°-os szögben), majd a hasítékoltásnál készített
oltóvesszőket ékszerűen beszorítjuk a vágott résbe. A gyökérnyakhoz közel, a föld fölött oltsunk. Meleg, párás helyen jól erednek.

A leggyorsabb módszer az, ha a keleti termesztők mintájára az idősebb tövek törzséről gyűrű alakban eltávolítjuk a héjat és kettévágott
cseréppel vagy fóliával földet kötözünk a gyűrűzött rész köré. A gyökerek erőteljes fejlődése után a csúcsokat válasszuk le az
anyanövényről. Tartsuk cserépben vagy más edényben. A megeredt és erőteljesen fejlődő oltványokat, illetve begyökeresedett
ágrészeket fokozatosan szoktassuk levegőhöz és helyezzük ki a szabadba, szélvédett helyre. Az edényes növényeket szobában is
tarthatjuk, így is szépen és jól fejlődnek. Hazájukban - a szubtrópusok és trópusok hűvösebb vidékein -jól érzik magukat. Szépen
díszlenek a száraz területeken, a szárazabb trópusi felföldeken. Az alacsony légnedvességet jól tűrik, ezért Magyarországon is szépen
fejlődnek. Virágzás és termésérés idején a rendszeresebb öntözés növeli a termések nagyságát és számát. Különleges talajigényük nincs.
Jó vízáteresztő képességű, könnyebb szerkezetű vagy középkötött földkeverékbe ültessük. Nagy tápanyagigényük következtében
rendszeres pótlásról kell gondoskodni. A földkeverék gondos elkészítésével (érett melegágyi föld, érett trágya) és a vegetáció alatti
rendszeres tápoldatos kezeléssel (trágyáié, különböző mesterséges tápoldatok) jó feltételeket teremthetünk fejlődéséhez. A nagyobb
fagyok megjelenése előtt hordjuk be teleltetőhelyre a kis fákat. Fagypont körüli hőmérsékleten, kevés öntözés mellett jól telelnek. Az
idősebb növényeket nagyobb hidegek sem károsítják. Vegetatív részei (levelek, vesszők) -12 °C-ig nem sérülnek meg, de virágzás és
terméskötés idején csak -2, -3 °C-ra hűlhet le a levegő károsodás nélkül. A japán naspolyát nem szükséges metszeni. Ha koronája
erősebben felkopaszodik, vagy szabálytalanul fejlődik, visszavágással vagy kisebb alakítással visszaállíthatjuk a szép, mutatós
koronaformát. Betegségek és kártevők alig károsítják. Leggyakoribb ellensége a pajzs tetü. Lemosással és a forgalomban levő rovarölő
szerekkel könnyen védekezhetünk ellenük.

A részben idegen-, részben öntermékenyülő virágai ősszel jelennek meg, és hosszú ideig díszlenek. Az apró termések a növényekkel
együtt telelnek és a következő nyáron érnek. Ha télen meleg helyen tartjuk növényeinket, az érést meggyorsíthatjuk. Gyümölcsei a
hosszú fejlődés után a növényeken érnek be. Puha állományúak lesznek, ezért nehezen szállíthatók és nem tárolhatók. Leveses húsa
üdítően savanykás vagy édes ízű, kellemesen illatos. Hazánkban korai érése és különleges aromája miatt gyümölcse ritka csemege. Az
édes típusok termései 9-13% cukrot is tartalmaznak. A nyers fogyasztás mellett különböző receptek szerint dolgozhatjuk fel; cukrozott
gyümölcsök és kocsonyák jó alapanyaga.

A japánnaspolya örökzöld, 5-10 m magas, alacsony törzsű és sűrűn ágas, zárt, gömbölyded koronájú fa; fiatal hajtásai gyapjasak. Levelei
szórt állásúak, rövid nyelűek, a hajtáscsúcsokon zsúfoltan, csavarvonalban helyezkednek el. A levéllemez bőrnemű, lándzsás vagy
fordított lándzsás-tojásdad, lekerekített vagy gyengén szíves vállú, kihegyezett, élesen fűrészes szélű. Fiatalon fehér gyapjas, kifejlődve
ritkás lágy szőrű, színén sötétzöld, fonákján fénytelen, sárgászöld és a főérnél vörösesbarna szőrű; mérete elérheti a 35 x 13 cm-t, 1 cm
hosszú pálhái ár alakúak. Az oldalerek között a lemezrészek hullámosan kiemelkednek. Ülő virágai 30-150 tagú, zömök, vörösesbarna
szőrű bugákban fejlődnek a hajtásvégeken. A virágok 1,5-2 cm keresztmetszetűek. Az 5 csészelevél széles-tojásdad, zöld, tömötten
gyapjas, az 5 elliptikus szirom fehér vagy krémszínű.

Termése:
Gömbölyded vagy tojás alakú, narancssárga színű almatermés (3-8 x 2-5 cm). Szerkezete olyan, mint az almáé: a könnyen lehúzható,
sárga, pelyhes szőrű, vékony héj alatt nagyon bő levű, érett állapotban szilárd, aromás, kellemes édeskésen savanyú terméshús
helyezkedik el; 2-5 hártyás magkamrát zár körül, amelyekben 1-1 barna vagy fekete, elliptikus körvonalú, tompán élelt, kemény, kb. 2
cm-es mag fejlődik.

Felhasználása:
Az érett, lédús termés nagyon ízletes, héj és mag nélkül nyers gyümölcsként fogyasztják, vagy cukorral párolva desszertként tálalják. A
pektinben gazdag éretlen és érett japánnaspolyából lekvárt, zselét vagy chutneyt állítanak elő, levét üdítőként isszák, vagy bort
erjesztenek belőle. A terméshúst fűszerekkel vagy anélkül befőzik, és konzervdobozban helyileg árusítják. Az amigdalintartalmú mag
mandulaízű, gyengén mérgező, és ritkán italokat és süteményeket aromásítanak vele. A csersavat tartalmazó szárított levelekből
készített főzet hasmenés és depresszió ellen jó, de sebek és alkoholmérgezés kezelésénél is alkalmazzák.

Elterjedése:
Délkelet-Kínában és Japánban honos, ahol több mint 1000 év óta gyümölcsfaként nevelik. Ma a japánnaspolyát a mediterrán tájakon, a
szubtrópusokon és a trópusokon világszerte termesztik, dísznövényként is ültetik. Termesztése és betakarítása: a mérsékelten fagytűrő
növények legjobban mediterrán és szubtrópusi klímában fejlődnek, ahol évente néhány hűvös hónap is adódik, akkor virágzik; a belső
trópusokon a fajt montán fekvésekben, 1000 és 2000 m közötti magasságban termesztik, a terméshozamok azonban kisebbek. Magról
könnyen előnevelhető, majd a nagyszámú fajta közül valamelyiket a magoncokra oltják. 2-4 éves korban fordul termőre, a kifejlett fák
évi terméshozama elérheti a 20 kg-ot. A nyomásra érzékeny gyümölcsöt éretten szüretelik le, általában 10 napig, hűtve legfeljebb 2
hónapig tárolható.

Rokon fajok:
Az Ázsiában fajgazdag nemzetség néhány más tagja gyengébb minőségű, ehető termést hoz, de csak helyi jelentőségük van.

Japánnaspolya (Eriobotrya japonica)

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó szubtrópusi fa, az alma-, a birs- és más jól ismert mérsékelt övi gyümölcsfák közeli rokona.
Kiváló örökzöld dísznövény, magassága ritkán haladja meg a 10 m-t, gyakran ültetik parkokba és kertekbe. Levelei az ágak csúcsán
csoportosulnak, vastagok, kemények, elliptikus-lándzsás alakúak, 20-25 cm hosszúak, szélük durván fűrészes. Apró, illatos, fehér virágai
sűrű, hajtásvégi bugavirágzatot alkotnak. A termések nagy, laza csoportokban állnak, visszás tojásdadok vagy körte alakúak, 2,5-7,5 cm
hosszúak. Héjuk bőrnemű, sárga vagy bronzos, alatta fehéres vagy narancssárga, lédús húsba ágyazva 3-4 nagy, fényes, barna mag
rejlik. A termés íze - a család sok más gyümölcséhez hasonlóan - kellemesen savanykás. Bár valószínű őshazája Közép-Kelet-Kína, a
japánnaspolyát meghonosították Japánban, ahol a kertészek azóta is nagyra értékelik. Néhány értékes japán fajta eljutott Európába, a
Földközi-tenger vidékére, és más vidékekre is. Kereskedelmi célokra a japánnaspolyát a szubtrópusokon termesztik (nagyon kis
mennyiségben). A gyümölcsfát általában magról szaporítják, az ültetvényekbe azonban az értékes fajták oltványait telepítik. A fajtákat
bújtatott szemzéssel és hasítékoltással szaporítják, alanyként japánnaspolya-magoncokat vagy birsdugványokat használnak, utóbbit
akkor, ha törpefa nevelése a cél. Többféle talajon (homokos vályogtól az agyagig) termeszthető sikerrel, első termését 3-4 éves korában
hozza.

Mespilus germanica - Rosaceae - Rózsafélék 'Eschenauer Halbkugel' ,'Dunkelsteiner Wald' Ezt a gyümölcsöt már a kereskedelemben is alig
lehet kapni, pedig szép bokra bőven ontja a termést. A téli gyümölcstálak díszítésére, választékának bővítésére szolgál. Fanyar termését
tulajdonképpen éretlenül szedjük le az első fagyok bekövetkezte előtt, és tároljuk mindaddig, amíg a kocsány felől a gyümölcshús
puhulni kezd. Éretten kellemesen fanyar, jellegzetes ízű gyümölcse karácsony táján igen finom csemege. A naspolya nem válogat a
talajban és az éghajlatban. Száraz és nedves talajokon egyaránt megél. Fehér virágait későn, a májusi fagyok után hozza, ezért a tavaszi
fagyoktól nem szenved. A naspolyabokrot nem szabad metszeni, mert virágai a vesszők végén helyezkednek el, ezért minden vessző
lemetszése egyben a termést is csökkenti. Félvad növény; a kártevők és a betegségek nemigen bántják; szinte egyáltalán nem szorul
permetezésre. hollandi óriás Hollandiából származó, elterjedt fajta. Későn érik, novemberig szedhető. Gyümölcsei nagyok (50-60 gr.).
Héja vastag, rágós, gyakran berepedezik, ezért kevésbé tetszetős. Húsa közepes minőségű, feltűnően nagy magokkal.
http://www.gyumolcsfa.hu/fajtaism_naspolya.php Szentesi rózsavirágú naspolya http://www.vendegvaro.hu/50-563 Különleges, egyedi
jellemzők: a legízletesebb naspolyafajta. Gyümölcse mellett egyre jobban előtérbe kerül a díszítő értéke is. Lombkoronája önmagában is
szép dísze a kerteknek, parkoknak. Nagyméretű virágai különlegesen szépek.

Leírás:
A naspolyának (Mespilus germanica L.) ez a változata ismeretlen eredetű, Szentes környékén régóta ismerik, elterjedt tájfajta. Korán,
október végén szüretelhető, kb. egy hónapig fogyasztható. Gyümölcse nagyon mutatós, szabályos körte alakú. Hosszúsága (40-45 mm)
nagyobb, mint a szélessége. Tömege közepes (22-30 g). Héja és húsa a legvilágosabb a hazai fajták közül. A héj színe halvány zöldes-
vagy sárgásbarna, fogyasztásra alkalmas állapotban szürkésbarna, enyhén molyhos. Húsa éretten világos szürkésbarna, íze, zamata,
levesessége kiemelkedik a többi közül. Koronája viszonylag laza, kissé szétnyíló, közepes növekedésű. Vesszői vékonyak, egyenesek.
Lombja matt, sötétzöld, nagyon dekoratív. Virágai középnagyok, hófehérek, hólyagos szirmúak. Későn, május közepén virágzik, a késő
tavaszi fagyok nem tesznek benne kárt. Öntermékeny.

Felhasználás:
Fogyasztása csak utóérlelés után lehetséges. Vitaminokban és pektinben gazdag gyümölcsét elsősorban frissen fogyasztják, de lekvár
főzésére is kiválóan alkalmas. Ezenkívül püré, cukrozott gyümölcs, közönséges, rumos vagy pálinkás befőtt, bor és likőr is készíthető
belőle. Más gyümölcsfajokkal vegyesen ivólének kiváló. A magjából készült tea vesekő ellen gyógyhatású.

Nottingham:
Angliai származású, de egész Európában ismert. November elején szedhető, és karácsonyig fogyasztható. Gömb alakú gyümölcsei kis,
illetve közepes nagyságúak (18-25 gr.). A héj színe a napos oldalon piros, egyébként sötétbarna színű. Szabályos középnagy koronát
nevel, szép kékeszöld lombozata miatt díszfának is alkalmas. Rendszeresen és bőven terem. Mespilus germanica 'Apyrena' Mag nélküli
fajta! Gyümölcse apró és kevésbé áll el. Egyéb fajtái: Metz, Boom en Vrucht, Bredase Reus, Macrocarpa, Nottingham Neu, Royal,
Westerveld, Dunkelsteiner Wald, Eschenauer Halbkugel, Puch-Weingarten, Rossatz, Schönbrunner Riesenmispel, St. Michael Kirche.

Eredet:
A növény Keletről származik, és onnan terjedt el valamennyi kontinens mérsékeltebb éghajlatú területeire. 50 évvel ezelőtt a naspolya
még olyannyira ismert volt egész Európában, hogy a régi kertészetről szóló könyvekben még őshonos gyümölcsként szerepelt.

Növény:
A naspolya mindenütt megél Európában. A fa magassága akár az 5 métert is elérheti. A naspolyafára a széles korona jellemző, ami
kellemes árnyékot szolgáltat. Tavasz végén nagy, fehér virágot hoz, ősszel narancsszínű lombot. Levelei akár a 10 cm-es nagyságot is
elérhetik, és a fonákjukon szőrösek.

Termesztés:
A naspolya csak a túlérett stádiumában ehető. A gyümölcsöknek addig a fán kell maradniuk, ameddig csak lehet, és a szüret után még 2
hétig hideg és sötét helyen kell tárolni. Naspolyát Spanyolországban, Dél-Franciaországban, Olaszországban, Görögországban,
Hollandiában, Angliában, Kaliforniában és Japánban termesztenek. Nálunk a naspolyát novembertől Spanyolországból, Olaszországból és
Törökországból importálják.

Termés:
Csak a gyümölcshús ehető, a héja és a magja élvezhetetlen. A gyümölcshúsnak lekvárszerű az illata, és édes - savanyú, borra
emlékeztető íze van. A naspolya nagysága és formája fajtánként változó, lehet dió, vagy kisebb alma méretű, de úgy is kinézhet, mint
egy apróbb körte. A héja a sárgásbarnától kezdve, a rozsdavörösön vagy a zöldesbarnán át egészen a sötétbarnáig terjedhet, kívül
bőrszerű, egyenetlen és enyhén szőrös. A gyümölcs húsa pirosas vagy barnás, puha, mint a tészta, fajtától függően mag nélküli, vagy 5
magot tartalmaz.

Érési ideje:
Az első fagyos éjszakák után. A héja akkor sötétbarna és durva lesz, könnyen lehúzható, a gyümölcs pedig megpuhul. Az éretlen
gyümölcs jellemzője a fanyar, kesernyés gyümölcshús és a keserű utóíz.

Felhasználása:
Nyersen gyümölcsként, desszertekhez. Párolva sütemények töltéséhez használható fel, mint az almalekvár, befőzés esetén pedig
lekvár, zselé vagy gyümölcslé készíthető belőle.

Tárolás:
Az evésre alkalmas gyümölcs kb. még egy hétig hűvös, száraz helyen tárolandó. Az utánérés eléréséhez még kb. 2 hétig hideg, száraz
helyen javasolt tárolni, csészeleveleivel lefelé fordítva, egy vékony réteg finom homokra fektetve.
1395 körüli forrásban szerepel először kis, körte alakú, barnás héjú gyümölcsöt termő fa, bokor, cserje jelentésben. Magyarországra
valószínűleg Itáliából került. Erre mutat középkori olasz-latin eredetű neve is. A középkor óta folyamatosan termesztik, elszórtan
mindenütt megtalálható. Lippai János 1667-ben a pozsonyi kert tapasztalatai alapján más gyümölcsök mellett a nyospola szedését,
tárolását, érlelését is részletesen leírja. Tiszta időben, déltájban történő szedését, öt napig sós vízben áztatását, majd félig főtt mustba
vagy mézbe tételét ajánlja. Végül megjegyzi, hogy szalmán is megérik. A még savanyú gyümölcs megsütve vagy borban vetkezi le
savanyúságát. (Surányi, 1987.) A naspolya termesztésére és fogyasztására népi szólások is utalnak. Faludi (1787): Idővel, szalmával a
naspolya is megérik. Ballagi (1850): Akkor jó a berkenye és naspolya, mikor megfő a fája alatt - idézi Margalits (1896). O. Nagy (1985)
tájnyelvi szóláshasonlatként említi: Elterül, mint a naspolyabokor (azaz szélesen elterül).

http://www.balintgazda.hu/szuret48.php Kis termetű fa vagy többnyire tövétől ágas bokor, amely a kertekben kettős célt is szolgálhat:
ízes gyümölcse akkor fogyasztható, amikor nem vagyunk bőviben a gyümölcsnek, ezért joggal soroljuk a gyümölcstermő növények közé.
De besorolhatjuk a díszcserjék társaságába is, hiszen molyhos, lándzsás levelei, sűrű lombja, csinos alakja, valamint 3-5 cm átmérőjű,
május közepén nyíló fehér virágai erre is jogot adnak. A családi ház kertjében, a hétvégi kertekben mindenesetre érdemes legalább egy
naspolyabokrot telepíteni. A naspolya hazája Közép-Ázsiában, a Kaukázus déli lejtőin van. A Balkán-félsziget országaiban vadon terem,
de a kertekben szívesen ültetik. Melegigényes növény lévén a Kárpát-medencénél északabbra nemigen merészkedik. Német
vendégeimtől gyakran kérdezem, hogy ismerik-e a "mispel"-t, de többnyire tagadó választ kapok tőlük. Ezek után nehéz volna
megnyugtató választ adni arra, hogy a jó öreg Linné Károly miért adta a naspolyának a "germanica" speciest. Rendszertanilag a
lágymagvú almástermésűek közé tartozik, Vagyis az almának, a körtének és a birsnek a rokona, annak ellenére, hogy a magjai kemények
és nehezen csíráznak. Még azt se tudjuk teljes bizonyossággal, hogy mióta termelik nálunk a naspolyát. Annyi azonban kétségtelen, hogy
az első magyar gyümölcsfaiskolai árjegyzék, amelyet Bodor Pál 1812 szeptemberének 1. napján, Kolozsvárott jelentetett meg (és amely
nem kevesebb, mint 34 almafajtát és 22 körtefajtát ajánlott a nagyérdemű vásárlóknak!) az egyéb gyümölcsnemek kategóriájában a
"naspolyát" is felsorolja. Ennek ellenére a mai napig indokolatlanul mellőzött és mostoha gyümölcs maradt. Hogy honnan származik a
neve? Minden valószínűség szerint a latin mespila szóból, illetve annak elolaszosodott nespula változatából. A Schlágli-magyar
szójegyzék (1400-1410) 1553. tétele is nespula néven említi. Számos népies neve közül a leggyakoribb a lasponya és a miszpolya.

Termesztése:
Aki naspolyát akar a kertjében ültetni, az föltétlenül oltványt vásároljon. Lehet ültetni magról kelt vagy sarjból fejlődött csemetét is,
ezek azonban jóval kisebb gyümölcsöket hoznak, fájuk pedig többnyire tövises, akár csak a vad-körte és a galagonya. A faiskolákban
naspolya-, körte-, alma- vagy birsalanyra szokták szemezni, illetve oltani, de előfordul, hogy a galagonyát választják alanynak azért,
hogy a bokor kis termetű maradjon. A csemete a faiskolában két év alatt cseperedik kiültethető növénnyé. A naspolya a meleg tájak
szülötte, nálunk se szereti a hideg fekvést. Legjobban a napos, félárnyékos helyeken érzi magát, épületek, falak északi oldalára ne
ültessük. A téli hideget viszont jól elviseli, és a kora tavaszi fagyok se szoktak kárt tenni a későn nyíló virágokban. Gyökérzete sekélyen
terjed, ezért nincs szüksége mélyrétegű talajra. Különben se válogat a talajokban, de legszebben a kissé nyirkos, tápdús talajokban
fejlődik. Sovány, száraz területen föltétlenül öntözni kell. A rendszeres trágyázást az én kertemben bőséges terméssel hálálja meg. A
naspolya virágai öntermékenyek, nincs szükségük más fajta vagy más egyed virágporára ahhoz, hogy a virágból gyümölcs fejlődhessék.
Ez nagy előny, mert ily módon a naspolya társ nélkül is ültethető. Egy átlagos család számára elegendő is egy bokor termése annál is
inkább, mert egy kifejlett, egészséges naspolyabokor 40-50 kg gyümölcsöt képes teremni. Fajtái a gyakorlatban nem ismertek, jóllehet
Mohácsy Mátyás: A gyümölcstermelés kézikönyve című korszaknyitó művében megemlíti a Nottinghami, a Hollandi és a Házi naspolyát.
Ezeket azonban manapság már hiába keresnénk a faiskolai lerakatok kínálatában. Ezért egyszerűbb, ha igényünket arra korlátozzuk,
hogy a naspolya gyümölcse nagy legyen. A naspolya nem igényel sok gondoskodást, nincs is vele baj, mert rendszeresen terem. Egy
dolgot azonban föltétlenül meg kell jegyezni: a naspolya vesszőit nem szabad megmetszeni. Aki ugyanis bekurtítja a vesszőket, az a
termést vágja le a bokorról, mert a naspolya termőrügyei a vesszők csúcsán állnak. Nemegyszer találkoztam olyan kertbaráttal, aki a
naspolya terméketlenségére panaszkodott. Kérdezgetésem eredménye mindig az volt, hogy ő bizony tavasszal úgy akarta a
naspolyabokrot termőre bírni, hogy az őszibarackhoz hasonlóan metszette meg. Az idősebb naspolyabokrokat is csak ritkítani szabad,
tehát szükség esetén a nagyon sűrűn álló ágakat tőből fűrészeljük ki, és semmiképpen se feledkezzünk meg a sebek gondos kezeléséről!
A naspolya jól tűri az ifjítást is, ezért a nagyon idős, felkopaszodott, felnyurgult bokrokat érdemes megifjítani. Erre lombfakadás előtt,
tavasszal kerüljön sor. Ügyeljünk arra, hogy a koronát alkotó, megmaradó 5-6 vázág egyenletesen helyezkedjék el, és megközelítően
azonos erősségű legyen. A vázágak végén föltétlenül maradjon egy egyéves vessző, amely a továbbnövekedést biztosítja. Betegségek és
kártevők a naspolyát nem szokták megtámadni. Ennek az okát abban kereshetjük, hogy a növény minden része sok csersavat tartalmaz.

Felhasználása:
A naspolya különleges alakú gyümölcse utóérő, vagyis a fáról leszedve még nem fogyasztható. Lippai János, a Posoni kert-ben erről így
ír: "A noszpolyafa gyümölcseit, minek előtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján hagyják, hogy egyszer vagy kétszer megcsípje
a dér, s édesebb leszen. Ha elébb leszedik, s szalmára rakják, úgy is meglágyul, és akkor eszik őtet nyersen, mert főve nem láttam". A
17. század kertészének bölcs tanácsát ma is jó szívvel fogadhatjuk meg. A naspolyát október végén-november elején ajánlatos
leszüretelni. A kemény, élvezhetetlen gyümölcsöket egy rétegben rakjuk ki a padláson vagy a kamrában. Nedves, párás helyen a
penészesedését úgy előzhetjük meg, hogy a helyiségben a hordók kénezéséhez használatos kénlapot égetünk el. Az se baj, ha fagy éri
őket. December végére - ha szerencsénk van, akkor karácsonyra - a gyümölcsök fokozatosan megpuhulnak, színük sötétebbre vált. Ízük
édes, kellemes, jellegzetes. A naspolya igen tápláló gyümölcs. Nagy értéke, hogy a naspolya akkor válik élvezhetővé, amikor szerény a
gyümölcsválaszték, hiszen a déligyümölcsön kívül karácsony és újév táján csak a saját termelésű téli alma, a téli körte és a felaggatott
csemegeszőlő kerül a család asztalára. Az ünnepnapok gyümölcstálját a naspolya is színesíti, sőt még a karácsonyfára is fel lehet
függeszteni -ahogy régen a dióval és az aranyalmával gyakorolták. Lekvárt, sőt zselét is lehet belőle főzni, mert sok pektint tartalmaz.
Fája nagyon szívós, az esztergályos- és az asztalosiparban megkülönböztetett értéke van. A faszobrászok is sokra értékelik. A bokor
kérge és a levelei is jelentős mennyiségű csersavat tartalmaznak, ezért régebben cserzésre használták. A kéreg főzetét a népi
gyógyászatban vérzések csillapítására, a magvak főzetét pedig vesekő elhajtására alkalmazták.

A Kelet- és Délkelet-Európában őshonos növény, régebbi idők óta megterem Közép- és Nyugat-Európában, így Magyarországon is
előfordul. A vadon termő naspolya - egyetlen faja nemzetségének erdőszéleken, cserjésekben, fás, bokros térségekben egyaránt honos.
Találkozunk vele kiskertekben, ahol telepítése gyökérről történik. Lombhullató, alacsonyan elágazó bokor, esetleg 5-6 m-re megnövő
fácska. Ovális, széles lándzsás levelei bőrszerű tapintásúak, finoman fogazottak, szőrösek, de a talajtól és éghajlati viszonyoktól függően
néha csupaszak. Termése gömbölyű, besüppedt csúcsát a megmaradó csészelevelek uralják. Vitaminokban és tápanyagokban gazdag
gyümölcse az első fagyok beállta után a dértől erősen megcsipkedett állapotban fogyasztható, és tartósítás után is kitűnő, étkezést
kiegészítő csemege.

Naspolya rummal:
A 3 kg teljesen érett, dércsípte naspolyát megtisztítjuk, megmossuk, és szitára téve megszikkasztjuk. 1 liter vizet 2 kg cukorral
felforralunk, és a forrásban levő szörpbe helyezzük a megmosott, lecsurgatott naspolyát. Puhára főzzük, majd kiszedjük, és a
gyümölcsöt üvegekbe rakjuk. A szörpöt egy ideig még főzzük, 3 dl rumot teszünk hozzá, és forrón a naspolyára öntjük. A felületét
tartósítószerrel kezelve az üvegeket gondosan lezárjuk, és kihűlésig ruhába csavarva, hűvös helyre téve tároljuk.

Naspolyabefőtt:
A 4 kg érett naspolyát megtisztítjuk, jól megmossuk, lábasba tesszük, és 2 kg cukrot adva hozzá 2 liter vízzel felöntjük, és puhára
főzzük. A megfőtt naspolyát kiszedjük, és üvegekbe rakjuk. A szirupot 2 dkg citromsavval dúsítva átforraljuk, s kihűlés után ráöntjük az
üvegbe helyezett naspolyára. Az üvegek tetejét lezárás előtt tartósítószerrel kezeljük, majd 80°C-on 30 percig hőkezeljük. A kihűlt
befőttet hűvös helyen tároljuk.