Levelek

Fordította

Első levél: Borián Elféd és Börcsök Tamás

Másodík levél: Borián Elréd és Kovács Balázs
Harmadík levél: Borián Elréd és Szita Bánk

Lektorálta

Dejcsics Konrád, Sándor B. György és Sólymos Szilveszter

 Első levél

Eusebiushoz

Tegnap este, amikor sok

A csodatevő Márton védöirata szerzetes keresett fel engem, 1
mellékesen megemlítették
azt a kis könyvemet - a hosszú beszélgetés számtalan té-
mája között-, amelyet Szent Márton püspök életéről ad-
tam ki, és nagy örömmel hallottam, hogy milyen sokan ol-
vassák elmélyülten. Közben említést tettek egy rossz lélek
által megszállt emberről, aki megkérdezte, hogy Mártonnak,
aki halottakat támasztott föl,2 és több házat is megmentett
a lángoktól,3 miért kellett veszélyt és szenvedést elviselnie,
amikor egy tűzvész alkalmával megsérült. Ó, mily szána-
lomra méltó, bárki is ez! Szavaiban felismerjük a zsidók hi-
tetlen beszédét, akik így becsmérelték a megfeszített Urat:
„Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni."4 Ez
az ember, bárki legyen is, aki így káromolja az Úr szentjét,
ahogy az Urat káromolták, ezeket a szavakat igazában az
Úr ellen is mondhatná, ha az ö idejében született volna. Azt
állítod, bárki vagy is, Márton azért ne lenne erővel eltelve,
azért ne lenne szent, mert tűzvész fenyegette? '
Ó, boldog az a férfiú, akinek ugyanolyan káromlások-
ban van része, mint az apostoloknak! Mert amikor a vipe-
ra megmarta, a pogányok, amint olvashatjuk, Pálról is így
vélekedtek: „Ez az ember egészen bizonyos, hogy gyilkos,

73
 ELSő LEVÉL
mert kimenekült ugyan a tengerből1 de az isteni akarat nem
hagyja élni."5 De ő lerázta a viperát1mely a tűzbe esett. Neki
magának semmi baja nem lett. Azt hitték1hogy majd elesik,
és hirtelen meghal1de látva 1 hogy nem lett semmi baja, meg-
változtatták véleményüket, és azt mondták1 hogy isten.
Lám1 legalább ezen emberek példájára el kellett volna
vetned hitetlenséged, te legszerencsétlenebb a halandók
közt, és ha már megbotránkoztál azon1 hogy Mártont el-
érték a lángok1 ebben inkább hatalmát és érdemeit kellett
volna látnod1 mivel megszabadult az őt körülvevő lángok-
tól. Ismerd el1 te szerencsétlen, ismerd el1 amit nem tudsz:
majdnem minden szentnek erényére vált az őt fenyegető
veszély.6 Tudom ugyanis, hogy Péter számára hitének ereje
tette lehetővé1 hogy a természeti törvények ellenére a tenger
színén járjon1 és a nyugtalan vizeken taposson. 7 De ez még
nem ok arra, hogy a pogányok apostola8 előttem kisebbnek
tűnjék, mert őt elnyelték a hullámok19 és csak három nap
°
és három éj után került elő. 1 Kérdés számomra, hogy vajon
nem nagyobb tett-e a tenger hullámai közt vergődni1 11 mint
a vizén járni. De szerintem ezeket nem olvastad1 te okta-
lan1 vagy ha olvastad, bizonyára meg nem értetted. Valóban
nem Isten szándéka nélkül történt1hogy a szent evangélista
megírta ezt a példát a Szentírásban. Egyetlen szándéka az
volt1 hogy megtanítsa az emberi léleknek a szentek példá-
jához hasonlóan elviselni a nehézségeket: a hajótörések12 és
viperák okozta baleseteket1 és azokat, amelyekről beszámol
az apostol1 aki dicsekszik a mezítelenséggel, az éhséggel,
és a gazemberek okozta veszélyekkel. 13 Ezeket elviselni és
74
ELSő LEVÉL
legyőzni azonban csak az igazak kiváló erénye tudta1 akik
minden megpróbáltatásban türelmesek és legyőzhetetlenek
voltak, és annál bátrabban győztek1 minél súlyosabb próbaté-
telt éltek át. Ugyanígy1amit azért emlegetnek1hogy Márton
gyengeségének tulajdonitsák1csak becsületére és dicsőségére
válik.1 mivel győztesként került ki egy oly veszélyes megpró-
báltatásból. Mindamellett senki ne lepődjék meg azon, hogy
ezt az eseményt kihagytam a könyvecskéből, amelyet életé-
ről írtam, mivel ott világosan kifejtettem1hogy e könyv nem
foglalja magába minden cselekedetét. Ha ragaszkodtam vol-
na ahhoz1hogy mindent leírjak1hatalmas kötet került volna
az olvasók kezébe. Nem is oly keveset tett, hogy mindent
meg tudtam volna írni. De azért nem hagyom megvilágítat-
lanul a szóban forgó kérdést, elmondom az egész történetet
úgy1 ahogy történt, így nem fogok olyan benyomást kelte-
ni1 hogy szándékosan hagytam el olyan részletet, amelyet a
szent férfiú ellen felhozhatnak.
Amikor Márton tél közepe
Márton győzelme a tüz felett táján megérkezett egyik plé-
bániájára - mivel a püspö-
köknek a szent hagyomány szerint meg kell látogatniuk
templomaikat - 114 a klerikusok a templom hivatali épületé-
ben készítettek neki szállást. 15 Nagy tüzet raktak a már igen
vékony és sérült kövezet alá116 ágy gyanánt pedig jól meg-
tömött szalmazsákot adtak neki. Márton, miután lefeküdt1
megborzadt e meglehetősen érzéki fekvó'hely szokatlan pu-
hasága miatt1 mivel megszokta1 hogy a puszta földre terí-
75
 ELSő LEV~L ELso LE~L

tett vezeklőruháján alszik. Így aztán olyan türelmetlenséggel a kereszt zászlaját és az imádság fegyverét, bár a tűz köze-
dobta félre a szalmazsákot, mintha megsértették volna, s vé- pén járt, harmatnak érezte azokat lángokat, amelyek koráb-
letlenül a tűzhely fölé került a félredobott szalma egy része. ban annyira égették. Akárki olvassa is e sorokat, értse meg,
Szokása szerint a földön aludt el, az utazástól kimerülu::u. hogy e veszedelem Márton számára kétségkívül próbatétel
Éjfél felé az említett, repedezett kövezet átforrósodott, és volt, amelyet méltóképpen kiállt.
lángra lobbantak a száraz szalmaszálak. Mártont a váratlan
esemény felriasztotta álmából, komoly veszély fenyegette,
de leginkább, mint elmondta, a lesben álló ördög sarkallta
védekezésre, ezért később kezdett az imádságban segítséget
keresni, mint kellett volna. Hogy kijusson, hosszasan és erő­
szakosan küszködött a retesszel, amellyel nemrég bezárta
az ajtót, de látta, hogy a tűz annyira szétterjedt, hogy már
a ruháját is elérte. Végül feleszmélt, tudva, hogy menedéke
nem a menekülés, hanem az Úr, és megragadta a hit és az
imádság pajzsát:17 teljesen az Úr felé fordulva földre borult
a lángok között. Isten hatalma pedig távol tartotta tőle a
tüzet, és Márton a számára ártalmatlan lángoktól körülvéve
tovább imádkozott. A szerzetesek, akik az ajtó előtt voltak,
míg a tűz hangosan ropogott és pusztított, befeszítették az
elreteszelt ajtószárnyakat, majd eloltották a tüzet, és kimen-
tették Mártont a lángok közül, bár már azt hitték, hogy a
hosszan tartó tűzvészben teljesen elégett.
Márton egyébként maga vallotta be nekem sóhajtozva18
- az Úr a tanúja szavaimnak-, hogy a sátán tévútra vezette
mesterkedéseivel, fölébredése után azért nem gondolt rög-
tön arra, hogy a hit és az imádság segítségével hárítsa el a
veszedelmet. A tűz addig pusztított körülötte, amíg zavart
lélekkel az ajtót feszegetve próbált kijutni, de amint fölvette

76 77
 Második levél

Aurelius diakónushoz

Mióta ma reggel elmentél

Márton halálának előjelei és híre tőlem 1 19
egyedül maradtam
kis cellámban, és elmerül-
tem azokban a gondolatokban1 amelyek oly gyakran foglal-
koztatnak: az eljövendó'kbe vetett remény és a jelen megve-
tése1 az ítélettől való f élelem1 a büntetéstől való rettegés. Eb-
ből következett egész elmélkedésem kiindulópontja: a bű­
neimre való emlékezés, amely szomorúvá és erőtlenné tett.
Miután pedig a lelkem aggodalmától kimerült testem ágyba
dőlt, ahogy ez a bánat hatására történni szokott, álomba me-
rültem. Mint mindig1 a hajnali órákban egészen könnyű és
bizonytalan volt az álmom, mely lebegve és meghatározatlan
módon szétáradt tagjaimban1másfajta álomban ez nem tör-
ténik: úgy érzed, hogy majdnem ébren alszol.
Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy Szent Márton püspököt
látom1 hófehér tógába öltözve, lángoló arccal1 szeme csillag-
ként ragyogott1haja pedig fénylett. Testének általam ismert
alakjában jelent meg előttem, és szinte teljesen megmagya-
rázhatatlan számomra, hogy bár nem lehetett rátekinteni1
mégis fel lehetett ismerni. Kissé rám mosolygott1 és jobbjával
felém nyújtotta azt a könyvecskét, amelyet életéről írtam.
Szokás szerint átöleltem szent térdeit, és sürgetve kértem

79
 MAsomK LEVÉL
áldását, s mindaddig éreztem fejemre helyezett kezének
igen kedves érintését, amíg az áldás ünnepi szavai közben a
keresztnek ajka számára oly meghitt nevét ismételte. Majd
miközben szememet rászögezve arcának és tekintetének
1
szemlélésével nem tudtam betelni, hirtelen, a magasba föl-
emelkedve, elragadtatott. Szememmel követtem, midőn egy
gyors felhőn felszállva bejárta az ég hatalmas tereit, de mi-
után a megnyút ég befogadta, többé már nem lehetett lát-
ni. 20 Nem sokkal később azt láttam, hogy tanitványa, a szent
életű Oarus pap (ö az, aki nemrég halt meg) ugyanezen az
úton megy fel az égbe.
Miközben oktalanul követni akartam, és erősen azon
igyekeztem, hogy a magasba jussak, fölébredtem. Almom-
ból felriadva éppen örömmel töltött el az, amit láttam, ami-
kor belépett egy háznál szolgáló rabszolgafiú, a szokottnál
szomorúbb arccal, mintha egyszerre akarna beszélni és fáj-
dalmat mutatni. „Mit kivánsz - szóltam - ily szomorúan kö-
zölrú velem?'' ő pedig így válaszolt: „Az elóob két szerzetes
járt itt Turoni városából, Márton főpap halálhírét hozták."
Bevallom, hogy összerogy-
Első gyászének. tam, és könnyekre fakadva
Szent Márton vártanúságának
dicsőítése
zokogtam. Sőt még most is1
amikor neked írok, testvé-
rem, folynak a könnyeim, és elviselhetetlen fájdalmamra
nem találok gyógyírt. Téged azonban, mihelyt meghozták
ezt a hírt, fájdalmam részévé akartalak tenni, mert Márton
iránti szeretetemben is osztoztál. Jöjj -el tehát minél hama-
80
MAsODIK LEVÉL
rabb hozzám, hogy együtt gyászoljuk őt, akit egyformán
szeretünk, bár tudom, hogy ezt a férfiút nem kell gyászolni,
mert miután elhagyta a világot, és legyőzte korának szelle-
mét,21 most végül elnyerte az igazak koszorúját.22 De még-
sem vagyok képes uralkodni fájdalmamon. Ugyan patrónu-
somat küldtem előre magam előtt, de elvesztettem jelenlegi
életem vigaszát. Mégis, ha fájdalmam elgondolkodnom en-
gedne, örülnöm kellene.
Az apostolok és a próféták közé került, és egyetlen szent
sem veheti rossz néven, hogy az igazaknak ebben a nyájá-
ban senki sem előzi meg öt, mert remélem, hiszem és állí-
tom, hogy ő a legnagyobbként csatlakozott azokhoz, akik
vérben mosták meg ruhájukat, és minden bűn nélkül köve-
tik vezérükként a Bárányt.Z3 Bár korának körülményei nem
tudták megadni neki a vértanúságot, nem hiányzott belőle
a vértanúk dicsősége, mert kívánsága és erényei által vérta-
nú lehetett volna, sőt az is akart lenni. Hogyha Nero vagy
Decius idejében lehetősége lett volna harcolrú abban a küz-
delemben, az ég és a föld Istenére tanúsítom, hogy Márton
önként szállt volna nyeregbe,24 önként ment volna a lángok
közé, 25 és a zsidó ifjakhoz hasonlóan a kemence közepén, a
lángok örvényében is az Úr himnuszát énekelte volna.26 Ha
üldözőjének éppen lzajás kinzása tetszett volna, biztos, hogy
Márton nem lett volna méltatlan a prófétához, és nem félt
volna attól, hogy fűrésszel és kardéllel levágják tagjait. 27 De
ha az istentelen harag inkább meredek sziklák és szakadé-
kos hegyek közé űzte volna a szentet, tanúsítom az igaz-
ságba vetett bizalommal, hogy önként vetette volna magát
81
 MAsoDIK LEVÉL
a mélységbe.28 Ha pedig a pogányok orvosához hasonlóan
fővesztésre ítélték volna, és mint gyakran történt, másokkal
együtt vitték volna a vesztőhelyre, a hóhért sürgetve első­
ként kívánta volna elnyerni a vértanúság koszorúját. 29 lgy
tehát minden büntetéssel és kínzással szemben, amelyeknek
az emberi gyöngeség sokszor engedett, ő mindig megvall-
va az Urat, rendületlenül ellenállt volna, annyira1hogy örült
volna bosszulóinak és kínzásaiknak, és bármilyen gyötrelem
közepette is csak mosolygott volna.
Bár mindezt nem szenvedte el, mégis vére nélkül is be-
teljesítette a vértanúságot. Mert vajon az emberi fájdalmak
közül melyiket nem viselte el az örök élet reményében: az
éhséget, a virrasztást, a ruhátlanságot, a böjtölést, az irigyek
gúnyolódását, a gonoszok ·általi üldöztetést, a betegekért
való aggódást, a veszélyben levőkkel való törődést? Kinek
volt bármilyen fájdalma, hogy nekí ne fájt volna? Ki botrán-
koztatott úgy, hogy ő ne szenvedett volna?30 Kinek a pusz-
tulásán nem szánakozott? Hagyjuk most el különféle min-
dennapos küzdelmeit1amelyeket az emberi rosszakarat és a
gonosz lelkek ereje ellen vívott, mert a sokfajta kísértés által
támadott férfiúban mindig úrrá lett a győzelemhez szük-
séges bátorság, a várakozás türelme és a kitartó nyugalom.
6 1 igazán rendkívüli férfiú! Buzgó hitű, irgalmas és ember-
szerető! S bár ez utóbbi ebben a hideg korban még a szent
férfiakban is kihűl, ó'benne azonban napról napra folyton nö-
vekedve mindvégig megmaradt. Ezt a jóságát én különösen
is élvezhettem1 mivel méltatlanságom és érdemtelenségem
ellenére különleges módon szeretett.
82
MASODIK LEVÉL
Lám1újra megerednek köny-
Második gyászének és vigasztalás. nyeim1 és lelkem mélyéből
Szent Márton mint patrónus sóhajtozom. Találhatok-e va-
lakit1 akiben megnyugodhatnék? Kinek a szeretete vigasztal
majd meg? Mi1y szegény és szerencsétlen vagyok! Ha hosz-
szabbra nyúlik életem1 képes leszek-e valaha is azon fájda-
lom nélkül élni, hogy túléltem Mártont? Ezek után lehet-e
életemben még öröm1 lesz-e napom, órám, amikor nem
könnyezem? Vagy veled, szeretett testvérem1képes leszek-e
róla beszélni sírás nélkül? Vagy veled beszélgetve tudok-e
mást szóba hozni rajta kívül?
De mit érek vele1ha téged könnyekre és sírásra indítalak?
Íme1 azt kívánom, hogy megvigasztalódj 1 de én magam sem
tudok vigasztalódni. Mégsem fog hiányozni nekünk, higgyél
nekem, nem fog hiányozni1 mert köztünk lesz, antikor róla
beszélgetünk1 mellettünk lesz1midőn imádkozunk1és ahogy
már ma arra mélt~tott, hogy megmutassa magát,31 meg fog-
ja azt is adni1hogy gyakran lássuk őt dicsőségében1 és amint
azt korábban is tette1 szüntelen áldásával meg fog védel-
mezni minket. A látomásban onnan fentről mutatta meg1
hogy az öt követőknek megnyílik az ég, és nyilvánvalóan
arra tanított1hogy hová kell követnünk1 arra oktatott, hogy
reményünket mibe vessük1 lelkünket merre irányítsuk. De
hogy valósulhat meg mindez, testvérem? Tudatában vagyok
ugyanis annak, hogy nem leszek képes följutní azon a me-
redek ösvényen egészen a szentélyig, mert súlyos teher húz
le engem1 mégpedig bűneim súlya nyomaszt, és meggátol
abban, hogy feljussak a csillagokig1 sőt nyomorult lelkemet
83
 MAsoDIK LEVÉL

lerántja a kegyetlen alvilágba. Csak az a reményem marad Harmadik levél

meg egyedül1 az a végső, hogy amit magamtól nem tudok
elérni1 azt legalább az értem imádkozó Márton segítségével
Bassulához
kiérdemelhetem.
De miért is tartanálak fe11testvérem, e fecsegő levelem-
mel tovább, és késleltetném jöveteledet? Nincsenek is már új
tudnivalók az utolsó betelt lapon. Mivel levelem fájdalmas
Sulpicius Severus üdvözle-
hírt közöl, az volt a szándékom a hosszabb beszéddel1 hogy A levélíró neheztelése tét küldi tiszteletre méltó
veled beszélgető soraim egyben vigaszt is nyújtsanak neked.
anyjának1 Bassulának. 32 Ha
bíróság elé lehetne idézni a szülőket, jogos felháborodással
állitanálak téged a praetor ítélőszéke elé, mint akit rablá-
son és lopáson tetten értem. Hogyan is ne panaszolnám el
ugyanis a tőled elszenvedett igazságtalanságot? Nem hagytál
nálam egy árva papírlapot1 egy kis könyvet, vagy akár egy
levelet sem: így lopsz el, így teszel közhírré mindent. Hiába
szeretném titokban tartani, amit bizalmasan írtam egy ba-
rátomnak, vagy amit tréfálkozva diktáltam, az is eljut hoz-
zád1 szinte még mielőtt megírtam vagy lediktáltam volna.
Nem is csoda, hiszen lefizeted másolóimat, akik aztán hírül
adják neked oktalanságaimat. Mégsem tudok haragudni rá-
juk1 ha neked engedelmeskednek: a te nagylelkűséged bo-
csátotta őket rendelkezésemre1 és még úgy gondolják, hogy
inkább tartoznak hozzád, mint hozzám.33 Te vagy egyedül
a hibás, egyedül a bűnös: leselkedsz utánam, és másolóimat
is álnokul megkörnyékezed, hogy válogatás nélkül adják át
neked, amit bizalmasan vagy figyelmetlenül, teljesen ki sem
dolgozva vagy be sem fejezve írtam.34 De hogy a többiről
ne is beszéljek, kérlek, mondd meg nekem, hogyan jutott el

84 85
 HARMADIK LEVÉL
hozzád oly gyorsan az a levél, amelyet nemrég írtam Aure-
lius diakónusnak1 Én ugyanis Tolosában35 tartózkodom,
és te, aki fiad nagy nyugtalanságára hazánktól oly messze,
Treveriben36 telepedtél le, hogyan loptad el ezt a bizalmas
levelet? Megkaptam ugyanis soraidat, amelyekben azt írod,
hogy az említett levélben1 ahol Szent Márton halálára csak
utalást tettem, ki kellett volna fejtenem a szent férfiú égbe
távozását. Mintha bizony azért írtam volna ezt a levelet,
hogy más is olvassa1 mint akihez szól1 Mintha engem bárki
másnál jobban terhelne az a súlyos feladat, hogy megírjam
mindazt, amit Mártonról tudni kell1 Ha tehát hallani akarsz
a szent püspök haláláról, kérdezősködj azoknál, akik jelen
voltak. Elhatároztam, hogy semmit sem írok neked, nehogy
mindenfelé elhíreszteld. Mégis, ha megígéred, hogy senkinek
sem olvasod fel, röviden eleget teszek akaratodnak1 és eléd
tárom, amit biztos forrásból tudok.
Márton már régen előre
Márton utolsó utazása tudta halálát, és megmond-
ta a testvéreknek, hogy kö-
zel van testének felbomlása. Közben szükségessé vált, hogy
meglátogassa Condacum37 egyházának hívő közösségét,
mert ezen egyház klerikusai egymással viszálykodtak, és
Márton helyre kívánta állítani a békét. Bár tudta1hogy nap-
jainak vége közel van, erre hivatkozva nem vonakodott attól,
hogy útnak induljon, arra gondolt ugyanis, hogy erényeinek
szép megkoronázása lenne1 ha a helyreállított békét hagyná
az egyházra hagyatékul. Amikor tehát szokás szerint szá-
86
HARMADIK LEVÉL
mos testvér szent kíséretében útnak indult, búvármadarakat
vett észre a folyón, amelyek a halakat üldözték, és fárad-
hatatlan mohósággal nyelték el zsákmányukat. 38 Ekkor így
szólt: „Az ördögök képe ez. Leselkednek a gyanútlanokra,
megragadják a tudatlanokat, s ha megragadták1 fel is fal-
ják1 de nem tudnak betelni velük."39 Majd hatalmas szóval
megparancsolta a madaraknak1 hogy hagyják el az örvénylő
vizet, amelybe alámerültek, s repüljenek száraz és puszta
vidékekre. Kétségkívül azzal a hatal1 lmmal szólt a madarak-
hoz1 amellyel a démonokat szokta kiűzni. Erre a madarak
egybegyűltek, csapatba verődtek, és elhagyták a folyót1hogy
a hegyek felé és az erdó'kbe repüljenek, nem kis ámulatára
sokaknak, akik látták1hogy Mártonnak akkora hatalma van1
hogy még a madaraknak is tud parancsolni.
Egy ideig abban a faluban, illetve egyházban maradt, aho-
vá indult. Miután helyreállította a békét a klerikusok kö-
zött1 már arra gondolt, hogy visszatér monostorába1 amikor
testi ereje hirtelen elhagyta. Ekkor egybehívta a testvéreket1
és megmondta nekik, hogy meg fog halni.40 Ennek hallatá-
ra bánat és gyász lett úrrá mindnyájukon, és mindannyian
így panaszkodtak: „Atyánk, miért hagysz el minket? Krre
bízol minket, ha elhagysz bennünket? Ragadozó farkasok
törnek nyájadra: ki véd meg minket harapásuktól, ha meg-
verték a pásztort?41 Tudjuk1 hogy Krisztus után vágyódsz,
de a te jutalmad bizonyos1és nem csökken, ha kicsit halasz-
tódik, inkább .irántunk légy könyörülettel, akiket elhagysz."
Úgy mondják, Márton ekkor meghatódott sírásukon, szívét
az Úrban egészen elárasztotta az irgalom, és könnyekre fa-
87
 HARMADIK LEVÉL
kadt. Majd az úrhoz fordulva, a síróknak ezen szavakkal
válaszolt: „Uram, ha népednek még szüksége van rám1 nem
vonakodom attól, hogy munkálkodjam értük: legyen meg a
te akaratodY'42 Nem lehet csodálni, hogy a remény és a bán~t
között ingadozott, mit volna jobb tennie, ugyanis az övéit
sem akarta elhagyni, de Krisztustól sem akart tovább távol
lenni. Ekkor saját akaratáról s vágyairól lemondva, teljesen
átadta magát az Úr döntésének és hatalmának, és így imád-
kozott:43 „Nehéz ez a harc, Uram, amit a testben szolgált
katonaság követel meg tőlem, már eleget küzdöttem. De
ha azt parancsolod, hogy fáradságos munkával továbbra is
táborod élén maradjak, nem vonakodom, és öregségem ki-
merültségére sem hivatkozom. Szolgálatodat hűségesen el
fogom látni, és zászlód alatt harcolok, amíg csak kívánod.44
Bár egy vénembernek kívánatos lenne, hogy feladatának vé-
geztével elbocsátást nyerjen,45 de a lélek továbbra is győze­
delmeskedik az éveken, és nem enged az öregségnek. Ha
viszont megkönyörülsz életkoromon, Uram, jó nekem a te
akaratod. Gak azokat, akikért aggódom1 te magad őrizd
meg."46
ó, elmondhatatlanul kiváló férfiú, kit sem a fáradság,
sem a halál le nem győzött1 Nem kívánt egyik mellett sem
dönteni, mert nem félt meghalni, és nem vonakodott attól,
hogy tovább éljen. Bár már több napja magas láz kínozta,
Isten szolgálatát el nem hagyta: az éjszakákat imádságban és
virrasztásban töltve, elerőtlenedő tagjait a lélek szolgálatára
kényszerítette, miközben ismeretes módon ágy helyett to-
vábbra is vezeklőruhába öltözve, hamuban feküdt. 47 Midőn
88
HARMADIK LEVÉL
pedig tamtványai arra kérték, hogy legalább egy hitvány gyé-
kénytakarót hadd terítsenek alá, így szólt: „Egy .keresztény-
nek csak hamuban szabad meghalnia, ha más példát hagyok
nektek, akkor vétkezem." Közben pedig szemét és kezét
állandóan az égre emelte, s legyőzhetetlen lélekkel el nem
lankadt az imádságban. A papok, akik eljöttek hozzá1 arra
kérték1 hogy forduljon az oldalára1 úgy talán könnyebb lesz
szegény testének. „Hagyjatok - felelte -, hagyjatok engem,
testvérek, hadd nézzek inkább az égre, mint a földre,48 hogy
az Úrfwz induló lelkem könnyű útját lelje meg." Miután ezt
mondta, meglátta a mellette álló ördögöt: „Mit állsz itt -
szólt rá -, te vérszomjas vadállat? Te gyalázatos, nem találsz
bennem semmit; Ábrahám a kebelére fogad engem."49
Ezekkel a szavakkal vissza-
A gyászmenet adta lelkét az égnek. Akik
pedig ott voltak, tanúsít-
ják, hogy olyannak látták az arcát, mint egy angyalét. Tagjai
olyan ragyogó fehérek voltak, mint a hó, úgyhogy meg is je-
gyezték: „Ki hinné1 hogy ezek a tagok vezeklöruhába öltöz-
tek, és hamuban feküdtek?" Olyan volt ugyanis, mintha már
a jövő feltámadás dicsőségét és az átváltozott test termé-
szetét lehetne látni rajta. Szinte hihetetlen, hogy temetésére
mekkora sokaság jött egybe. Az egész város elébe sietett a
holttestnek, ott volt a földek, a falvak minden lakosa, sokan
még a szomszéd városokból is eljöttek. Ó, mekkora volt a
gyásza mindnyájuknak, de főleg mennyire siratták őt a gyá-
szoló szerzetesek! Azt mondják, ezen a napon közel kétez-
89
 H ARMADIK LEVÉL

ren gyűltek össze. Különleges dicsősége ez Mártonnak, hogy

példájára ilyen sok hajtás sarjadt az Úr szolgálatára.
Így terelte a pásztor maga előtt a nyáját: szent sokaság
bánatos sorai jöttek gyászruhába öltözve, egyrészt az Úr
szolgálatában kiérdemesült öregek, másrészt Krisztusnak
újoncesküjükkel nemrég elkötelezett ifjak. Ezután jött a Gallus
szüzek kara, akik szeméremből eltitkolták könnyeiket, és
szent öröm mögé rejtették fájdalmukat. Bár a hit visszatar-
avagy
totta őket a sírástól, a szomorúság mégis sóhajt fakasztott Dialógusok
ajkukon. Mert oly szent volt a Márton dicsőségén való ujjon-
gás, amennyire istenfélő a halála fölött érzett szomorúság. Szent Márton csodáiról
Te is megbocsátottad volna sírásukat, és örültél volna
örömüknek,50 mert saját magukra gondolva bánkódtak, és
Fordította Dejcsics Konrád
Mártonra gondolva örültek. A szent férfiú testét ez a menet
kísérte tehát a sirhelyig, égi himnuszok éneklése közben. Lektorálta Déri Balázs
Hasonlítsd össze, ha úgy tetszik, ezzel a pompával a vi-
lágnak nem a temetési, de a diadalmeneteit1 Hol találunk
Márton temetéséhez hasonlót? Azokon a harci kocsik előtt
hátrakötözött kezű legyőzötteket vezetnek, Márton testét
pedig olyanok kísérték, akik vezetése segítségével legyőz­
ték a világot. Azokat a nép őrjöngése tiszteli zavaros taps-
sal, Mártont pedig Isten zsoltáraival tapsolják meg, és égi
himnuszokkal tisztelik. Azokat győzelmeik után a kegyetlen
alvilágba taszítják, az örvendező Mártont pedig Ábrahám
kebelén várják. Márton, a nincstelen és a szegény, gazdagon
lép be a mennybe. Onnan védelmez minket, mint remélem,
engem is, aki ezeket írom, és téged, aki ezeket olvasod.

90