Dank vajon magába tudja bolondítani a lányt… újra?

Amikor Pagan Moore bebizonyította, hogy méltó a Halál

szerelmére, esélyt kaptak arra, hogy együtt maradjanak, ha
teljesítenek egy próbatételt. Azonban azt senki sem ígérte
meg Danknek, hogy a lány továbbra is akarni fogja őt…
Amikor egy lélek megteremtetik, annak párja is
megszületik. Ezek a lelkek pedig minden életükben
egymásra találnak. Beteljesítik egymás sorsát. Pagan
számára ilyen lélek a voodoo király. Eljött hát az idő, hogy
a lány eldöntse, mire vágyik jobban: együtt lenni a
Halállal az örökkévalóságig, vagy amellett a lélek mellett
maradni, akit neki teremtettek. Dank sosem gondolta,
hogy aggódnia kellene a választás miatt. Tudta, hova húz a
lány szíve. Azonban rá kellett jönnie, hogy semmi sem
biztos, miután a lánynak törölték az emlékeiből minden
csókjukat, érintésüket, minden közösen eltöltött
pillanatukat. Így hát újra el kell nyernie Pagan szerelmét,
és bebizonyítania a lány lelkének, hogy pontosan ő az,
akihez tartozik. Mindezzel nem is lenne gond, ha Pagan
lelki társa nem állna az útjában.
Abby Glines
A JÖVŐM
Írta: Abbi Gline s
A mű e re de ti címe : Ce ase le ss (Existe nce #3)

Fordította: Komáromy Zsófia

Sze rke sztők: Szaszkó Gabrie lla, Vájná Gyöngyi

Nye lvi korre ktor: Sári Luca
Műszaki sze rke sztő: Daróczi Edit

© Abbi Gline s
© Komáromy Zsófia
© Maxim Könyvkiadó Kft.

A kiadvány a sze rző e nge dé lyé ve l ké szült.

Borítóte rv: Botos Tamás

ISSN: 2063-6989
ISBN: 978 963 261 771 8 (puhatáblás), kiadói kód: MX-1037

Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft.

Cím: 6728 Sze ge d, Kollé giumi út 11/H
Te l.: (62) 548-444, fax: (62) 548-443, e -mail: info@maxim.co.hu Fe le lős kiadó: Puskás
Norbe rt
Nyomda: Kinizsi Nyomda Kft., fe le lős ve ze tő: Bördős János

Minde n jog fe nntartva, be le é rtve a sokszorosítást, a mű bővíte tt, ille tve rövidíte tt
változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbe li e nge dé lye né lkül se m a te lje s mű,
se m annak ré sze se mmilye n formában – akár e le ktronikusan vagy
me chanikusan, be le é rtve a fé nymásolást é s bármilye n adattárolást – ne m
sokszorosítható.

Ajánlás
Minden Dan Walker-rajongónak: ez nektek szól.
 Prológus

– Ezt a lelket már születésekor korai halálra ítélték ebben az

életében – szólt az Istenség.

„Kérlek, menj el! Tartsd távol magad a szobámtól!”

(Pagan – A végzetem)

– A lány lelkét már nem is egyszer, hanem kétszer jelölték ki

begyűjtésre.

„Egy szellem keresett fel, megérintett, és beszélt hozzám A szellemek

sohasem szólítottak meg azelőtt, amíg te meg nem jelentél.”
(Pagan – A végzetem)

– Ha mindenáron azt akarod, hogy ez a lélek melletted

maradhasson – folytatta az Istenség –, akkor a lánynak
döntést kell hoznia.

„Nem tudsz elriasztani, és nem fogok elmenekülni.”

(Pagan – A végzetem)

– Tudod, hogy a lány lelkének van egy kijelölt társa. Ha ez a

lélek örökké akar létezni veled, akkor téged kell választania a
neki szánt társ helyett.

„Ez a legértékesebb, legtökéletesebb ajándék, amit bárki is kapott

valaha! Visszaadtál nekem egy emléket, amit örökké nagy becsben
fogok tartani
(Pagan – A sorsom)
– Ez a lélek túl sokat látott – jelentette ki az Istenség.
– Egyetlen léleknek sem szabadna annyit tudnia, mint
amennyit ő megtudott. Nem tarthatja meg az emlékeit. Úgy
nem hozhatna igazságos döntést.

„A halál dögös pasimnak tartogatom.”

(Pagan – A sorsom)

– Nem fog emlékezni egyetlen veled töltött pillanatára sem –

közölte az Istenség. – Nem fog emlékezni arra, hogy
találkozott a Halállal, sem arra, hogy te megszegted érte a
szabályokat, és megmentetted az életét. Nem fog emlékezni
rá, hogy küzdött érted. Nem fog emlékezni a voodoo
szellemre, aki elvarázsolta és megátkozta. Minden ilyen
emlékét kitöröljük. Ha tényleg akarod őt, Dankmar, akkor el
kell nyerned a szívét a lélektől, akit a társának teremtettek. A
lány csak így lehet a tiéd az örökkévalóságig. Muszáj kiállnia
ezt a próbát.

„Hidd el nekem, Dank Walker, számomra csak te létezel. Nincs olyan,

aki akár csak a nyomodba érhetne.”
(Pagan – A sorsom)
 ELSŐ FEJEZET

PAGAN
Miranda beállt a csillogó, vadonatúj, ezüstszínű terepjárójával egy
üres parkolóhelyre a Jemison Kollégium elé. Ebbe a koleszba
készültünk beköltözni a következő kilenc hónapra.
– El tudod hinni, hogy tényleg itt vagyunk? – suttogta áhítattal
Miranda, miközben felbámultunk az előttünk álló régi épületre.
Annak idején anyukám is a Boone Egyetemen végzett. A
Boone egy kis magánegyetem a tennessee-i Westonban. Amikor
Mirandát és engem is felvettek ide, úgy éreztem, a sors akarata,
hogy itt tanuljak tovább. Megrémisztett a gondolat, hogy egy
nagy, állami egyetemre járjak. Tetszett ez a kisebb, bizalmasabb
közeg.
– Még mindig próbálom felfogni, hogy egyetemisták lettünk –
feleltem, ahogy kinyitottam a kocsiajtót.
– Ugye, milyen hihetetlen?
Kiszálltunk a Land Roverből, és a csomagtartóhoz léptünk,
hogy nekilássunk kipakolni a dobozainkat a kocsiból.
Az én anyukám nem tudott eljönni, mert írókonferenciára
kellett utaznia Chicagóba, abban pedig egyetértettünk Mirandával,
hogy rossz ötlet volna, ha az ő szülei tartanának velünk. Miranda
ősei kissé cikisek szoktak lenni. Mivel úgyis ketten voltunk,
elhatároztuk, hogy függetlenek leszünk, és boldogulunk a felnőttek
segítsége nélkül. Hiszen számíthattunk egymásra.
Most viszont, ahogy elnéztem az óriási csomagtartóban
felhalmozott dobozokat és bőröndöket, arra gondoltam, hogy talán
mégis segítséget kellett volna kérnünk. Tudtam, hogy kettőnknek
órákba fog telni, mire felcipeljük mindezt a koleszszobánkba.
– Egy örökkévalóság lesz, mire végzünk – nyögte Miranda
bosszúsan.
Már épp válaszoltam volna, amikor felfigyeltem az első
osztályú hangszórókból dübörgő, egyre közelebbről szóló zenére. A
forrása egy kis fekete kabrió volt, ami abban a pillanatban
kanyarodott be a mellettünk lévő parkolóhelyre. A volánnál ülő
lányon először a vad frizurája tűnt fel: szőke hajtincsei végét rikító
rózsaszínűre festette.
A velünk egykorúnak tűnő idegen leállította a motort, és a
fülem igencsak megkönnyebbült, amint elhallgatott a zene. A csaj
kivágta a kocsiajtót, és kiszállt. A sminkjén és a szerelésén
nyilvánvalóan látszott, hogy emós: csupa feketébe öltözött, a
szemét vastagon kihúzta tussal, és katonai bakancsot viselt. Az
egyetlen dolog, ami egy kissé összezavart, az a frizurája volt.
Elvégre a neonpink nem éppen emós jellegzetesség, igaz?
A lány csípőre tette az egyik kezét, nagy lufit fújt a rá-gójából,
miközben leplezetlenül bámult minket. Hangosan kipukkantotta a
lufit, aztán gúnyosan elvigyorodott.
– Ez bazi szórakoztató lesz – mondta vidáman, majd
megfordult, és elindult a kollégium felé.
Amint a lány hallótávolságon kívül ért, Miranda görcsösen
megragadta a karomat.
– Csak adja az ég, hogy ne a közelünkben lakjon! A frászt
hozza rám!
Ebben egyetértettem vele. Bólintottam, és a hozzám
legközelebbi dobozért nyúltam.
– Nem hinném, hogy sokat látjuk majd. Jó nagy ez az épület.
Valószínűleg még csak nem is ugyanazon az emeleten lakik, mint
mi. Na, most pedig fogj egy dobozt, és essünk neki a kipakolásnak!
– Nagyon remélem, hogy igazad van. Ne álljak át egy másik
parkolóhelyre? – kérdezte Miranda. – Tudod, távolabb tőle?
– Csak hozz egy dobozt, és ne parázz! – feleltem, és elszántan
indultam a kollégium bejáratához.
A vad kinézetű csaj a lépcső aljában álldogált, és engem figyelt,
amikor elértem a kétszárnyú ajtóhoz. Na, remek, még nem ment
be. Kerültem a pillantását, inkább a földre szegeztem a tekintetem,
hogy el ne essek a dobozzal.
Ebben a pillanatban olyan hangos dübörgés támadt, hogy
beleremegett a föld. Megbotlottam, és elejtettem a cipőimmel teli
dobozt. Hiába kaptam a dobozom után, a cipők szétszóródtak a
járdán. Szinte felnyögtem a bosszúságtól. Csípőre tettem a kezem,
és némán átkoztam magam, amiért nem kértük meg Miranda
szüleit, hogy jöjjenek velünk. Ez még csak az első nyamvadt doboz
volt, de már ezt sem bírtam gond nélkül becipelni.
 A dübörgés egyre hangosabb lett, és a zaj irányába fordulva
megláttam, amint egy fekete-ezüst Harley-Davidsonon ülő srác
fékez alig egy méterre tőlem meg a cipős katasztrófától. Ez a pasi
tehetett róla, hogy elejtettem a nyavalyás dobozt. Mégis hogy van
képe ilyen hangos motorral furikázni a kampuszon? Amikor
felnéztem a felháborító járműről, tekintetem egy élénkkék
szempárral találkozott. Hangosan levegő után kaptam, miközben a
srác lassan végigmért. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy milyen…
milyen döbbenetesen tökéletes pasi. Sűrű, sötét szempilla övezte a
legőrületesebben kék szempárt, amit életemben láttam. Sötét haja a
gallérjáig ért, rakoncátlanul göndörödő tincseit a füle mögé
simította. Tökéletes szája kéjes vigyorra húzódott. Várjunk csak…
kéjes vigyorra?! Megráztam a fejem, hogy ne stíröljem tovább ezt a
vadidegent. Sikerült kissé álmélkodó arckifejezésemet
bosszankodóra változtatnom.
– Nem gondolod, hogy be kéne szerezned egy még hangosabb
motort? Ezzel még nem sikerült felébresztened az embereket
Ausztráliában! – csattantam fel, és lehajoltam, hogy összeszedjem a
cipőimet, ami önmagában is tiszta égő volt.
– Talán én tehetek róla, hogy így jártál? – kérdezte a srác igéző,
szexis hangon. Jellemző. Az ilyen kinézetű pasiknak még a
hangjuk is dögös szokott lenni.
– Megijesztettél, ráadásul felriasztottad az összes kisbabát a
környező államokban – feleltem, és behajítottam a dobozba az
egyik cowboycsizmámat.
A szemem sarkából láttam, ahogy átveti farmerbe bújtatott
lábát a Harley-n, leszáll a járgányról, majd lassan elindul felém.
Hát ez csúcs, már csak ez hiányzott! A szanaszét szóródott cipőkre
koncentráltam, miközben odasétált hozzám. Fekete bakancsa a
lábbelik halma előtt állt meg. Lehajolt, és felemelt egy rózsaszín
magas sarkú cipőt, amit alig hordtam. Nem is igazán tudtam,
miért hoztam egyáltalán magammal. Valamilyen spéci okból
vettem, de sehogy sem jutott eszembe, mi is volt az. A srác felemelte
a cipő párját is, és rádöbbentem, hogy szinte áhítatosan tartja a
kezében csinos lábbelimet. Akaratlanul is kíváncsi lettem, vajon
miért. Lopva a fiú arcát fürkésztem. Úgy bámult le a cipőre,
mintha az valamiért elszomorította volna. Talán a volt csaján is pont
ilyet látott? Vagy a csávó szimplán csak egy halál dögös,
cipőmániás perverz lett volna?
– Szíveskednél visszaadni? – kérdeztem, és felé nyújtottam a
kezemet, hogy elvegyem a lábbelit. A fiú rám nézett: szemének
döbbenetesen kék színe ilyen közelről még bámulatosabbnak tűnt.
Szomorúságot is észrevettem a tekintetében. Tisztán látszott rajta a
bánat, és sajgott érte a szívem. De hát még csak nem is ismertem
ezt a srácot! Mégis miért érdekel ennyire, hogy mi kínozhatja így?
– Szép topán. Biztos csodásan áll rajtad – mondta, miközben
óvatosan visszatette a rózsaszín pár cipőt a dobozba.
Kis híján megborzongtam bársonyos hangja hallatán.
– Kösz – válaszoltam feszengve. Fogalmam sem volt, mi mást
mondhatnék.
– Mehetünk végre, Dank? – kérdezte a szőke-pink hajú lány,
miközben átlépett a járdán heverő cipőim felett, és a Harley-hoz
vonult. A srác érte jött volna? Csak nem együtt járnak? Ő meg az
emós csaj? Komolyan?
– Nem, Gee, még nem – felelte a pasi.
Hízelgő, de egyben idegtépő volt a figyelme. Mintha arra várt
volna, hogy mondjak vagy csináljak valamit. Nem tudtam,
pontosan mit akar tőlem, de nagy nehezen ellenálltam a
késztetésnek, hogy megtegyem, bármire is vágyik. Felemelt még
egy pár cipőt, és visszarakta a dobozba. Így folytatta, amíg össze
nem szedte minden szétszóródott lábbelimet, aztán lehajolt, hogy
felvegye a telepakolt dobozt. Szűk pólója csodásan megfeszült
rajta, miközben a karjában tartotta a dobozt, és várta, hogy
mutassam az utat a szobámhoz.
– Hová? – kérdezte. Nem voltam biztos benne, hogy épp az ő
segítségét akarom-e, de kétségtelenül rám fért a támogatás.
Miranda ekkor ért oda hozzánk az utca túloldaláról.
Másodpercre pontosan tudtam, mikor pillantotta meg a srácot.
Leesett az álla, és elejtette a dobozt, amit cipelt. Ne már! Oké,
tényleg jó pasi volt, de azért nem annyira, hogy el kelljen miatta
dobni a holmiját, és szétszórni a hajápoló piperéit az utcán. A fene
vigye el! Ha így folytatjuk, soha nem költözünk be a
koleszszobánkba.
– ATYAÚRISTEN! – sikoltotta Miranda, majd a szája elé kapta
mindkét kezét, és egy helyben toporgott. A helyzet most már
cikiből egyenesen megalázóvá alakult. Nem mertem újra a srácra
nézni. A barátnőm úgy viselkedett, mint akinél totál elmentek
otthonról.
– Miranda! – sziszegtem, hátha sikerül rávennem, hogy ne
parádézzon már így egy vadidegen, helyes pasi láttán. Erre
kinyújtotta a kezét, és a srácra szegezte a mutatóujját. Hát, ez kész.
A legjobb barátnőm tényleg megőrült.
– Van fogalmad róla, ki ez? – kérdezte tőlem, aztán felvisított,
és még mindig úgy bámulta a srácot, hogy majd’ kiesett a szeme.
De hát honnan kellett volna tudnom, ki a pasi? Mégis mire
gondolhatott Miranda? Talán lemaradtam valamiről? A srác felé
fordultam, és megint szemügyre vettem. Továbbra is döbbenetesen
szexisnek találtam, de akkor se volt több egy ismeretlen pasinál.
Önelégült vigyora láttán viszont azt gyanítottam, hogy ő talán
tudja, miért viselkedik úgy a barátnőm, mintha az eszét vesztette
volna.
– Ki vagy te? – kérdeztem az arcát fürkészve.
A szeme kékje ekkor mintha… ragyogni kezdett volna.
– Dank Walker – felelte, farkasszemet nézve velem. Nem
bírtam levenni róla a tekintem, szinte megbabonázott. A srác
mintha mágnesként vonzotta volna az egész testemet. Nem tetszett
ez az érzés. Megijesztett. Nem stimmelt. Nem volt normális.
– Pagan, tényleg nem tudod, ki ez? – faggatott Miranda. –
Atya… úr… isten! Szórakozol velem?! Muszáj lesz többet
kimozdulnod! – ismét a pasihoz fordult. – Nem hiszem el, hogy
tényleg itt állsz előttünk! Ráadásul Pagan dobozával a kezedben!
Csak nem ide jársz, mint mi? Nem is tudtam, hogy fősulis vagy!
Óriási rajongód vagyok. A Mégis maradsz a csengőhangom.
Annyira imádom!
Csengőhang? Várjunk csak…
– Te vagy az énekes abban a zenekarban, a… – Elhallgattam,
mert nem jutott eszembe a nevük. Tudtam, mennyire odavan értük
Miranda. Csak általában el szoktam engedni a fülem mellett,
amikor nekiáll vég nélkül áradozni valamiről.
– A Cold Soulban, Pagan! Ő a Cold Soul énekese! Hogyhogy
még ezt se tudod? – hitetlenkedett Miranda, miközben átlépett a
keféi meg a hajszárítója fölött, hogy még közelebb kerülhessen
Dank Walkerhez. – Te vagy a kedvenc énekesem – közölte
Dankkel, de volt egy olyan érzésem, hogy a srác erre már magától
is rájött.
– Köszönöm szépen – válaszolta udvariasan, de csak egy futó
pillantást vetett Mirandára, aztán ismét rám szegezte a szemét.
Lelkes vigyora azt sejtette, mintha tudna valamit, amit én nem. Ez
bosszantott.
– Magam is elbírom a dobozt. Köszi, hogy segíteni akarsz, de
boldogulok egyedül – mondtam, és a kezében tartott holmimért
nyúltam. Felvonta az egyik szemöldökét, és úgy fordult, hogy ne
érhessem el a dobozt.
– Nem kétlem, hogy egyedül is elboldogulnál, Pagan. De
nagyon szeretném felvinni ezt a szobádba, hogy ne neked kelljen
cipelni. Kérlek, hadd segítsek! – Erre igazán nem reagálhattam
udvariatlanul. Elvégre szépen kérte.
– Ő maga akarja felcipelni a nyamvadt dobozát, Dank. Add
már oda neki, és húzzunk el! Dolgunk van! – szólt az emós lány,
aki már fel is ült a motorra.
Megesküdtem volna, hogy a srác szemében harag villant. Még
csak oda sem nézett a csajra.
– Ne is törődj vele! – mondta nekem, miközben a kollégium
ajtaja felé biccentett. – Mutasd, merre van a szobád!
Nem akartam, hogy megutáljon a vad kinézetű, kissé ijesztő
csaj, aki velem egy kollégiumban lakik, de Miranda úgy bökdöste
a karomat, mint egy idióta. Mindenáron azt akarta, hogy hagyjam
Dank Walkernek, hadd cipelje fel a szobánkba a cipőkkel teli
dobozt, ha már ennyire szeretné.
– Jó, rendben, vidd fel, én meg addig hozok egy másik dobozt!
Miranda, mutasd meg neki, hol van a szobánk! – Miranda sugárzó
mosollyal nézett rám, és hálásan biccentett.
Dank lelkes vigyora lelohadt, láthatóan bosszantotta, hogy így
alakul a helyzet. Remek. Nagyon helyes. Nem kellett volna itt
flörtölnie velem, miközben a csaja a motorján ülve vár rá. Nem
voltam hülye. Tudtam én, hogy a rockzenészek nagy nőcsábászok.
Ez nekem egyáltalán nem jött be.
Mirandából csak úgy dőlt a szó, miközben elindultak Dankkel
a kollégium felé. Minden tőle telhetőt megtett, hogy a fiú őrá
figyeljen. Biztos voltam benne, hogy Miranda elbír egy ilyen
pasival. Visszamentem a Land Roverhez, igyekeztem elengedni a
beszélgetésüket a fülem mellett, és csakis a kipakolandó dobozokra
koncentrálni.
 MÁSODIK FEJEZET

DANK
Három nappal ezelőtt még a karomban tartottam Pagant, aki
elalvás előtt arról mesélt, mennyi mindent pakolt már be.
Cukkoltam, hogy túl sok mindent visz magával és el se fog férni a
holmija a koleszszobájában. Megígérte nekem, hogy az első
egyetemi randinkra a rózsaszín magas sarkúját fogja felvenni.
Minden tökéletes volt. Pagan szeretett engem.
Most pedig meg sem ismert.
– Itt is volnánk! – jelentette be Miranda.
Beléptünk abba a kollégiumi szobába, amiről tudtam, hogy a
Gee-nek kijelölttel szomszédos. Erről magam gondoskodtam. Azt is
tudtam, hogy ez a legnagyobb szoba a kollégiumban, mindkét
lánynak külön gardróbbal, a fürdőszobán pedig csak a
szomszéddal, azaz Gee-vel kellett osztozniuk. Azt akartam, hogy
Pagan mindenből a legjobbat kapja, és minden élménye tökéletes
legyen. Elvégre olyan sok mindenen kellett keresztülmennie
miattam. Elméletben most kezdődött volna a közös, boldog
életünk.
– Nahát! – ámuldozott Miranda, miközben körbefordult, és
izgatottan szemügyre vette a szobájukat. – De hiszen ez hatalmas!
Nem is tudom, hogy ez tényleg a miénk-e. Hiszen még csak
elsőévesek vagyunk!
Kénytelen voltam szembesülni vele, hogy Miranda sem
emlékszik semmire a történtekből. Az emberi világban való
létezésem elmúlt egy évét teljesen megváltoztatták. Pagan
elfelejtett. Mindent elvettek tőle. Minden egyes közös emlékünket.
– Tedd csak le azt a dobozt oda a túloldalra! Legyen Pagané a
fürdőszobától távolabbi ágy. Én lassabban készülök el reggelente,
szóval ő így egy kicsit tovább alhat majd. – Mirandának igaza volt.
Pagan nem szokott sok időt eltölteni a reggeli készülődéssel. Ekkor
tudatosult bennem, hogy nem lehetek majd itt vele, nem zárhatom
a karomba, nem csókolhatom meg, amint felébred. Letettem a
dobozt a gardróbja mellé. Belém hasított a gyötrelem, amiért nem
lehetünk együtt. Aztán félelem lett úrrá rajtam. Mi lesz, ha Pagan
nem engem választ? Mi lesz, ha soha többé nem ölelhetem át? Mi
lesz, ha soha többé nem néz rám úgy, hogy a szeméből süt a
szerelem? Vajon képes volnék enélkül létezni?
Nem. Tudtam, hogy nem.
– El fogunk késni – morogta Gee az ajtóban állva. Már rég
ideje lett volna, hogy elinduljunk lelkeket begyűjteni. De most,
hogy ismét Pagan közelében lehettem, még nehezebb volt itt
hagynom őt. Kínzás volt, hogy nem érinthettem meg, nem
lehettem előtte az igazi önmagam.
– Ó, zenekari próbára mész? – kérdezte Miranda, és a
szempilláját rebegtetve bámult rám. El is felejtettem, hogy nagy
Cold Soul-rajongó. Mielőtt minden megváltozott, jó ideje jártunk
már együtt Pagannel, így Miranda újabban már inkább a
barátnője pasijának tekintett, mint a kedvenc bandája énekesének.
Nagyon bosszantó, hogy ennek most búcsút kellett intenem.
– Nem, fellépése lesz – felelte Gee gúnyosan vigyorogva.
– Nahát, hol? Már minden jegy elkelt? Annyira szeretnék
menni! Még soha nem láttalak titeket élőben!
De igen, látott. Már többször is. Ám ezt is elfelejtette. Mielőtt
kitalálhattam volna a megfelelő választ, Gee közbeszólt:
– Pagan odakint dumál egy sráccal. Aki nem éppen a szőke
herceg, bár igencsak úgy néz ki, ha érted, mire gondolok.
Francba!
Elvonultam Miranda mellett, félrelöktem Gee-t az utamból,
majd a parkolóba siettem, és igyekeztem tartani magam az emberi
sebességhez. De mivel tudtam, hogy Leif itt van Pagan közelében,
aki nem tudhatta, ki is valójában és mit tett, feljogosítottnak
éreztem magam az emberi futásnál kissé hatékonyabb
közlekedésre.
Nem akartam a frászt hozni Paganre azzal, hogy szinte a
semmiből bukkanok fel mögötte, így az épületből kiérve lassú
léptekkel közelítettem felé. A velem szemben álló Leif azonnal
megérezte a jelenlétem, mert egész testében megfeszült.
– Segítsek bevinni a holmidat? – kérdezte Pagantől, és lopva
rám pillantott a lány válla fölött.
Már majdnem odaléptem hozzájuk, amikor Gee elkapta a
karomat, és visszarántott.
– Állítsd le magad! Ne feledd, hogy ez a csávó egyáltalán nem
Pagan esete. Higgadj le! Hagyd, hogy Pagan szépen lerázza! Csak
elcseszel mindent, ha úgy viselkedsz, mint egy szerencsétlen őrült,
aki első látásra belezúgott a csajba. Pagan nem egy ilyen alakba
szeretett bele. A komoly, titokzatos Dank Walkerbe lett szerelmes.
Maga a Halál hódította meg a szívét. Megint annak a Dank
Walkernek kell lenned. Ne legyél már ez a megtört, szánalmas,
mániákus zaklató! Ezzel nem fogod visszanyerni őt. És hiszed vagy
sem, én is vissza akarom kapni Pagant.
Gee-nek igaza volt. Erősen ökölbe szorítottam a kezem, és
vártam.
– Nem kell, köszi – felelte Pagan Leifnek. – Rendes vagy, hogy
megkérdezted, de boldogulok egyedül. – Kissé bosszús hangneme
oldotta a szorongásomat. Gee jól mondta: Leif egyáltalán nem jött
be Pagannek. Soha nem is volt az esete. Tudtam, a srác nem olyan
hülye, hogy újból megpróbálja elrabolni. Az apja nem hagyta
volna. Biztos csak tesztelte Pagant, hogy lássa, tényleg nem
emlékszik-e semmire.
– Látod? Boldogul egyedül – mondta Gee. – Na, mehetünk
végre? Rajta, legyél titokzatos és szexis! Ülj fel szépen arra a
mocira, és húzz el anélkül, hogy egy szót is szólnál a csajhoz!
Alig bírtam otthagyni Pagant. Nem akartam, hogy egyedül
kelljen behordania ezt a sok holmit. Segíteni akartam neki. A
cipekedés az én dolgom lett volna. Abban állapodtunk meg, hogy
Pagan majd az ágyban hálálja meg a segítségemet. Hetek óta
poénkodtunk ezzel. De most… most mégis Pagan pakolt. Egyedül.
– Te maradj itt! – mondtam Gee-nek. – Maradj Pagan
közelében! Segíts neki beköltözni! És ami még fontosabb: tartsd
távol tőle a voodoo herceget! Visszajövök, amilyen gyorsan csak
lehetséges.
Meglepő módon Gee nem vitatkozott velem.

PAGAN
– Jól tetted, hogy lekoptattad. Túl nyomulósnak tűnt a csávó.
A rózsaszín-szőke lány mintha a semmiből termett volna
mellettem. Nem hallottam, ahogy odalépett hozzám, bár igaz, ami
igaz, egész mostanáig azzal voltam elfoglalva, hogy
megszabaduljak a gyanúsan segítőkész sráctól, aki lecövekelt
mellettem Miranda kocsijánál, és csak nagyon nehezen értett a
szóból.
– Nem volt olyan vészes. Csak nem vagyok oda a gondolatért,
hogy a kampusz összes srácát elkalauzoljam a szobámhoz –
magyaráztam. És nem akartam azt éreztetni velük, hogy a
segítségükért cserébe tartozom nekik valamivel.
A lány benyúlt a csomagtartóba, és kivette a bőröndömet. Nem
igazán tudtam ezt hova tenni. Összerezzentem, ahogy felbőgött
egy motor, és megpördülve láttam, amint Dank Walker elhajt.
Egyetlen pillantást sem vetett rám. Nem mintha nem számítottam
volna erre. Mármint a srác nagyon rendes volt hozzám, és
egyértelműen mutatott irántam némi érdeklődést, de nem
mondhatni, hogy bátorítottam volna.
– Hogyhogy mégsem mentél vele? – kérdeztem a lányt, aki
éppen megkerült engem, egyik kezével a bőröndömet fogva, a
másikkal az egyik dobozomat szorítva a hóna alá. Tényleg segíteni
akart nekem kipakolni? Mégis miért? Semmit se tettem, amiért jött
volna nekem egy szívességgel. És nem olyan lánynak tűnt, aki
könnyedén barátkozik.
– Meggondoltam magam. Dank ma kicsit morcos – felelte
anélkül, hogy hátranézett volna. Figyeltem, ahogy bemegy a
kollégiumba, aztán megfordultam, és fogtam egy újabb dobozt.
Utánasiettem, hiszen nem tudhatta, melyik a mi szobánk, és ha
netán mégis megtalálta volna, Miranda tuti halálra rémül, ha
egyszer csak besétál a vadidegen emós csaj.

Öt órával később végre befejeztük a pakolást. Minden szépen a

helyére került az óriási szobánkban. Kivittük az üres dobozokat a
kukához, teleraktuk a hűtőt vizes palackokkal, és átengedtem
Mirandának a gardróbomban lévő hely felét. Olyan sok ruhát
hozott magával, hogy el sem fért mind egy szekrényben. Ez
csöppet sem volt meglepő. Gondoltam, könnyebb lesz egy dugig
tömött gardróbbal együtt élni, mint a következő kilenc hónapban
Miranda nyavalygását hallgatni arról, hogy nem férnek el rendesen
a cuccai. Ráadásul a szobánk olyan nagy volt, hogy akár még egy
külön ruhásszekrény is befért volna a sarokba.
– Még mindig nem hiszem el, hogy az a csaj a
szomszédunkban lakik, és senkivel sem kell osztoznia a szobáján!
Mégis ki lehet? Csak nem valami rocksztár gyereke? EZ AZ! Tuti,
hogy valamelyik híres rocker lánya. Látszik is rajta. Nyilvánvalóan
jó haverok Dank Walkerrel, és a csajnak van elég pénze meg
befolyása, hogy saját szobát szerezzen. Ráadásul még a neve is
fura. Ugyan ki más nevezné el Gee-nek a gyerekét, mint valami
híresség?
Általában elengedtem a fülem mellett Miranda nevetséges
ötleteit, de ezúttal talán igaza volt. A kollégiumban senki másnak
nem volt saját szobája, Gee-n kívül mindenkinek osztoznia kellett
valakivel. Igaz, a mi szobánk hatalmas volt, még Gee-énél is
nagyobb, de ketten laktunk benne. Lehuppantam a fekete-fehér,
pöttyös takaróra, amit Miranda vetetett velem. Azt akarta, hogy
összeillő ágyneműnk legyen. Az övé fekete alapon fehér pöttyös
volt, az enyém meg fehér alapon fekete pöttyös. Nem igazán
voltam oda a mintáért, őszintén szólva nekem az is tökéletesen
megfelelt volna, ha egyszerűen magammal hozom az otthoni
takarómat. Miranda viszont kivágta a hisztit, amikor ezt
javasoltam. Úgyhogy megvettük a pöttyös ágyneműt. Minden más
is fekete-fehér volt a szobában. Ez a színpár volt Miranda legújabb
dekormániája. Még egyforma parafatáblákat is vásárolt nekünk,
az egyiken fekete, a másikon fehér szalaggal, hogy mindketten
felakaszthassuk az íróasztalunk fölé – ki-ki a saját fekete keretes,
fehér műanyag író táblája mellé.
– Ugye, milyen jól néz ki? – kérdezte Miranda elégedetten,
ahogy leült mellém az ágyra. Nagyon tetszett neki a végeredmény.
Én már annak is örültem, hogy otthon hagyta a One Directionös
posztereit. Nem szeretem a fiú-bandákat, és pláne nem akartam,
hogy egész évben velük legyen kitapétázva a szobám.
– Nagyon szuper lett – helyeseltem, mire Miranda sugárzó
mosollyal nézett rám. Örültem, hogy megint ilyen könnyű mosolyt
csalni az arcára. Nehéz időszakon volt túl: nemrég elhunyt a
barátja, Wyatt. Mi hárman együtt nőttünk fel. Nekem is fájt Wyatt
elvesztése, de nem viselt meg annyira, mint Mirandát. A kettőjük
közti köteléket én nem érezhettem át. Az elmúlt hónapban
Miranda teljesen belevetette magát a vásárlásba, és lassan kezdett
rendbe jönni.
– Na, és most mit csináljunk? – kérdezte Miranda. – Be akarod
járni a környéket? Vagy inkább együnk valamit? Az egyetemi
menza csak holnap nyit. El kell hagynunk a kampuszt, ha vacsizni
akarunk.
Már épp válaszoltam volna, amikor Gee lépett ki a közös
fürdőszobánkból.
– Én tudom a tökéletes helyet, ahol nemcsak kajálhatunk,
hanem szórakozhatunk is egy kicsit. Nyomás, ribik!
 HARMADIK FEJEZET

PAGAN
Bár a klubba elméletben csak huszonegy év felettieket engedtek be,
Gee gond nélkül bejuttatott minket. Nekem elsőre eszem ágában
sem volt bemenni, de Miranda teljesen lázba jött, amikor a kidobó
egyetlen intéssel átengedett minket a bejáratnál. Így hát kénytelen
voltam vele menni, nehogy bajba kerüljön.
– Ne grimaszolj már, Peggy Ann! Nem olyan rossz ez a hely.
Lazíts! – mondta Gee, miközben a bárpultnál lévő szabad székek
felé tartottunk.
– A nevem Pagan – közöltem vele.
– Azelőtt sokkal jobb társaság voltál – motyogta. Ez meg mi a
fenét akart jelenteni? Legfeljebb hat órája ismertük egymást. Már
éppen kérdőre vontam volna Gee-t a megjegyzése miatt, amikor
egy srác toppant elém.
– Helló, szépségem! Most jársz itt először, igaz? Erre a
szempárra tuti emlékeznék, ha már láttam volna.
Lemondóan sóhajtottam, és felnéztem rá.
– Komolyan? Nincs ennél jobb dumád? – kérdeztem felvont
szemöldökkel.
A srác értetlenül ráncolta a homlokát, én pedig bosszúsan
kikerültem.
– Durván lekoptattad! Ez tetszik – kuncogott Gee, ahogy
helyet foglaltunk a bárpultnál.
Miranda megragadta a karomat, és közelebb rántott magához.
– Nehogy odanézz, de itt van Jay! – suttogta izgatottan a
fülembe.
Tudtam, hogy a volt barátom, Jay a Tennessee-i Egyetemre jár,
ami a szomszédos városban van, de nem számítottam rá, hogy
ilyen hamar összefutunk. Pláne nem a legelső estémen az
egyetemen. Felé akartam fordulni, de Miranda megszorította a
karomat.
– Mondtam, hogy ne nézz oda! Egy lánnyal van. Totál
összebújva táncolnak, és szerintem ez már az előjáték.
 – Mit kérsz inni, Paaa-gaaan? – kérdezte Gee, gúnyosan
elnyújtva a nevemet, miután az imént helyre utasítottam.
– Csak egy kólát, köszi – feleltem, és a karomat satuba fogó
Miranda helyett inkább Gee-re figyeltem, aki úgy trónolt a
bárszéken, mintha tényleg elég idős lenne ahhoz, hogy alkoholt
rendeljen üdítő helyett.
– Kólát kérsz? Miért is nem vagyok meglepve? – mondta, és a
szemét forgatta. Aztán a tekintete a hátam mögé vándorolt. – Na,
basszus – mormogta.
Kíváncsian megfordultam, és a pillantásom találkozott Jayével.
Mirandának igaza volt: tényleg olyan szorosan összebújva táncolt
egy lánnyal, hogy az már elment volna előjátéknak. Jay keze a csaj
fenekére simult, és épp a fülébe suttogott valamit, amikor észrevett.
Meglepett arckifejezése láttán elmosolyodtam. Nyilván fogalma
sem volt, hogy a Boone-ra járok. Wyatt temetése óta nem
beszéltünk. Elmosolyodtam, integettem neki, aztán ismét Gee felé
fordultam. A csaj olyan feszülten figyelt, mintha bármelyik
pillanatban el kéne löknie az útból. Mégis mi baja lehetett? Eléggé
fura volt ahhoz, hogy a frászt hozza rám.
– Ismered a csávót? – kérdezte, rólam Jayre pillantva.
Vállat vontam, és felemeltem a kólát, amit a pultos közben
lerakott elém.
– Igen, egy gimibe jártunk – magyaráztam. Azt nem kötöttem
az orrára, hogy Jayjel három éven át nemcsak egy suliba, hanem
együtt is jártunk. Ha megtudja, biztos megtalálta volna a módját,
hogy kínos helyzetbe hozzon.
– Három évig jártak együtt. Elválaszthatatlanok voltak – szólt
közbe Miranda, kikotyogva a szaftos infót. Elhatároztam, hogy
ezért később majd számolunk.
– Hmmm… Hát, Pagan, kénytelen leszel eldönteni, mit akarsz
a csávótól, mert egyenesen ide jön – közölte Gee. Bosszúsnak tűnt.
Remek.
– Pagan? – Jay meglepett hangja hallatán azt kívántam, bár el
se hagytam volna ma este a kollégiumi szobámat. Semmi kedvem
nem volt most ehhez. Pláne így nem, hogy Gee árgus szemekkel
figyelt.
Mély levegőt vettem, mosolyt erőltettem az arcomra, és
megfordultam, hogy szembenézzek a volt barátommal.
 – Szia, Jay.
– Hall, Jay! Micsoda meglepetés! – mondta Miranda vihogva.
– El se hiszem, hogy itt vagytok – szólt Jay fülig érő vigyorral.
– Hogy kerültök ti ide?
– Mindketten a Boone-ra járunk – magyaráztam.
– A Boone-ra? Tényleg? Szóval csak félórára laktok tőlem? –
Meglepett a hangjából áradó izgalom. Már másfél év telt el a
szakításunk óta. Nem voltunk épp rég elveszett cimborák.
– Aha! Ma költözünk be – mondta Miranda, majd kortyolt az
alkoholmentes koktéljából. Legalábbis reméltem, hogy azt iszik.
Gee csak nem rendelt volna neki alkoholos italt!
– Na, és fel akartál hívni? Szóltál volna, hogy itt vagy a
közelben? – Jay rám szegezte a szemét, de én a szöszit figyeltem,
aki az előbb még rá volt tapadva. Az arckifejezése elárulta, hogy
csöppet sincs ínyére ez az egész. Odalépett hozzánk, és
belecsimpaszkodott Jay karjába. Dühösen meredt rám, úgyhogy
elkaptam róla a tekintetem, és megint Jayre néztem, aki
egyszeriben feszültnek tűnt.
– Kik a kis barátaid, Jay-Jay? – kérdezte a csaj, és még jobban
Jayhez simult.
Az ajkamba kellett harapnom, hogy el ne röhögjem magam a
„Jay-Jay” hallatán. Miranda megrúgott, hallottam elfojtott
vihogását. Ő is nevetségesnek találta a gagyi becenevet.
– Ööö, hát, ők itt, izé… – hebegte Jay.
Úgy döntöttem, kimentem a pánik sújtotta pillanatból, és az új
csajára mosolyogtam.
– Szia, én Pagan vagyok, ő pedig Miranda. Együtt jártunk
gimibe Jayjel. – Borzasztóan szerettem volna én is azt mondani,
hogy „Jay-Jay”, de uralkodtam magamon, mert tudtam, amint
kiejteném a becenevet, röhögésben törnék ki.
A csaj felemelte a kezét, és Jay borzas, szőke hajába túrt,
miközben egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Láthatóan én
nyertem el a legkevésbé a tetszését.
– Tényleg? Nahát, eddig egyikőtöket sem említette.
Ez egy kicsit meglepett. Még azon a nyáron szakítottunk
Jayjel, mielőtt megkezdte volna az első évét az egyetemen. Azt
hittem, legalább egy kicsit hiányoztam neki. Ezek szerint
tévedtem. Vállat vontam.
 – Úgy tűnik, nem szerepeltünk a fontossági sorrendje élén –
feleltem, miközben Jayre pillantottam, és gúnyosan vigyorogtam.
Elegem lett ebből a kis csevegésből. Láttam, hogy Jay értetlenül
ráncolja a homlokát, és úgy döntöttem, kivonom magam a
szituból, amíg lehet. A legkevésbé sem hiányzott, hogy ő vagy
Miranda nekiálljanak a múltidézésnek.
– Örülök, hogy megint láttalak, és talán összefutunk még a
következő pár évben. – Ezzel elfordultam Jaytől a bárszéken, és
hagytam, hogy a hamis mosoly lelohadjon az arcomról. Most rajta
volt a sor, hogy itt hagyjon. Megvolt a kínos kis pillanatunk. Ideje
volt továbblépni.
– Még mindig ugyanaz a számod? – kérdezte Jay. Egek, hát
nem értett a szóból? Már nem érdekelt. Ráadásul talált magának
valaki mást. Anyám!
– Aha, nem változott a száma – válaszolt Miranda, miután
nyilvánvalóvá vált, hogy én nem fogok.
Ezúttal én rúgtam meg őt.
– Aú! – visított.
– Szabadulj meg tőlük! – suttogtam Gee-nek, aki egész idáig
meglepően csöndesen figyelte a jelenetet. Rám kacsintott, majd
Jayhez fordult.
– Úgy tűnik, Pagan nem akar tovább cseverészni veled, Jay-
Jay. Szóval te meg a csajod szépen visszamehettek pettingelni a
táncparkettre. Nagyon szórakoztató látvány volt az előbb.
A kezembe temettem az arcomat. Miért is bíztam Gee-re, hogy
oldja meg a dolgot?
Miranda vihogásban tört ki, és ő is elfordult Jaytől meg a
csajától. Én szorosan lehunytam a szemem, és reméltem, hogy
végre elhúznak. Nem akartam, hogy Jay azt higgye, én is
figyeltem az előbb, miközben az új barátnőjével nyomatta a
piszkos táncot.
– Elmentek. Nagyon szívesen! – szólt Gee, majd megemelte az
üres poharát, és megzörgette benne a jeget. – Egész helyes a csávó,
de szerintem a csaja direkt borotvaélesre feni a körmét, hogy puszta
kézzel téphessen szét bárkit, aki a pasija közelébe merészkedik.
– Azt én is észrevettem – válaszoltam, és felhajtottam az utolsó
korty kólámat.
– Jay még mindig totál odavan érted! – bökte meg a karomat
Miranda.
Talán nem látott a szemétől? Jay nagyon is továbblépett. Csak
épp mindig udvarias meg barátságos volt mindenkivel. Még szép,
hogy velünk is így viselkedett. Elvégre gimnazista korunkban
mindent együtt csináltunk, egészen addig, amíg Jay egy évvel
előttünk le nem érettségizett.
– Nem is igaz – feleltem. – És most amúgy sem érdekelnek a
pasik.
Miranda felsóhajtott, és durcás képet vágott.
– Téged sosem érdekelnek a pasik. Még a szexi Dank Walkert
sem vetted észre.
Ebben tévedett. Nagyon is észrevettem, milyen szexis Dank
Walker. Vaknak kellett volna lennem, hogy ne tűnjön fel, bár
valószínűleg még akkor is érzékeltem volna. Megbabonázó volt a
hangja. De egy rockzenekar frontembere volt. Nekem ez
egyáltalán nem való. Ezt a típust csak addig érdekli egy csaj, amíg
az ágyába nem csalogatja. Utána már jöhet is a következő préda.
– De igenis észrevettem. Csak nem érdekelt. Veled ellentétben
én nem bukok a rockerekre.
Gee megköszörülte a torkát, úgyhogy ránéztem.
– Mi bajod van a rockzenészekkel? – kérdezte.
– Nem tetszik, hogy minden éjszakára új lányt akarnak. A
zenén kívül csak a szex meg a drog érdekli őket.
Gee néhány pillanatig az arcomat fürkészte, majd lassan
bólintott, mintha egyetértene.
– Talán, de Dank nem épp átlagos frontember.
– Hát persze, hogy nem – feleltem szarkazmustól csöpögő
hangon. – Semmi kedvem erről beszélni. Meddig kell még itt
maradnunk?
– De hát csak most jöttünk, Pagan! Még egyetlen helyes srác se
kért fel táncolni – nyafogott Miranda, és körbenézett, hogy nem
lesi-e egy szemrevaló hím, akire rávethetné magát.
– Jó, legyen. Megvárjuk, hogy táncolhass egy kicsit, aztán
leléphetünk végre?
– Unalmas lettél, Peggy Ann – motyogta Gee.
Miért hívott folyton Peggy Ann-nek? Tudta, hogy a nevem
Pagan. És miért beszélt rólam úgy, mintha nem csupán fél napja
ismernénk egymást? Csak nem drogozott? Elvégre az már kiderült
róla, hogy a rocker DankWalker-rel szokott motorozni. Talán
groupie volt. Az ilyen csajok nemcsak lefekszenek az egész
bandával, hanem együtt is drogoznak velük, nem?
– Juj, fiúk! – sikongta Miranda, és megrángatta a karomat. Két
srác jött oda hozzánk. Az egyikük ismerősnek tűnt; biztosan láttam
már valahol. Nathan néven mutatkozott be.
– Nagyon örvendek, Nathan – búgta Miranda a tőle telhető
legédesebb hangon, amit nagyon szexinek hitt, és csak akkor
használta, ha egy helyes pasival dumált.
Az ismerős srác bemutatta Kent nevű barátját, de egyfolytában
csak Mirandát nézte. Sötétbarna hajába túrt, pedig göndör végű
tincseitől már eleve ziláltnak tűnt a frizurája. Elmondta, hogy ő
meg Kent a Tennessee-i Egyetemre járnak. Szimpatikus volt nekem
ez a Nathan. Nem tudtam, pontosan miért, de elnyerte a
tetszésemet.
– Ő a barátnőm, Pagan – mutatott be Miranda a fiúknak.
Kent közelebb lépett hozzám.
– Ha volnál szíves táncolni velem, akkor Nathan talán
felkérhetné végre a barátnődet, mert ha netán nem vetted észre,
szegény haveromnak mindjárt elcsöppen a nyála. Majd kiesik a
szeme a bámulástól, mióta csak beléptetek ide Mirandával. –
Ahogy incselkedve Nathanre vigyorgott, elpárolgott a maradék
aggodalmam is. Nem hajtott rám. Csak a barátjának igyekezett
segíteni. Felálltam, és megfogtam Kent felém nyújtott kezét.
– Örömmel táncolnék – visszamosolyogtam Mirandára. – Adj
egy esélyt a srácnak! – Erre elnevette magát, ő is felállt, és kézen
fogta Nathant. A fiú úgy meredt rá, mintha egy becses drágakövet
kapott volna. Ez tetszett nekem. Nagyon is. Nathan egyelőre
teljesen jól állt nálam.
– Persze, ti ketten menjetek csak táncikálni! Én elüldögélek itt,
és egymagámban iszogatok – szólt Gee, akiről egy pillanatra meg
is feledkeztem. Bűntudatosan néztem vissza rá, de gúnyos vigyorát
látva rájöttem, hogy csak ugrat minket. Egyébként is, Gee egy
rockzenekar groupie-ja volt. Nyilván nem érdekelték az
egyetemista srácok.
– Hamarosan visszajövünk – ígértem.
Gee felemelte legújabb italát.
– Én remekül megvagyok itt. Menjetek csak, és mulassatok jól!
Talán végre ellazulsz egy kicsit, Peggy Ann.
Grimaszt vágtam, amiért már megint így nevezett. Sejtettem,
hogy most már mindig ezen a becenéven fog szólítani: neki örökre
Peggy Ann maradok.
– Na, akkor táncoljunk! – mondtam Kentnek.
A zsúfolt táncparkettre vezetett. Körbevettek minket a vonagló
testek. A legtöbben ugyanolyan hevesen nyomták, mint Jay meg a
csaja az imént. Nagyon reméltem, hogy Kent továbbra sem akar
rám mászni. Én sima táncra neveztem be, nem előjátékra.
– Láttam, hogy az előbb Pottsszal dumáltatok – szólt. –
Ismeritek?
Ezek szerint Kent is ismerte Jayt? Pedig a Tennessee-i Egyetem
jó nagy hely. Milyen furcsa!
– Ööö, igen, Miranda meg én egy gimibe jártunk Jayjel.
Kent behúzott a párocskák sűrűjébe, és átfogta a derekamat.
Ez nem egészen volt ínyemre.
– Tényleg? Tök jó. Jay meg én diákszövetséges tesók vagyunk.
Aha. Egy diákszövis srác. Csúcs.
– Te is a Tennessee-re jársz? – kérdezte lelkesen.
– Nem. A Boone-ra.
Kent lejjebb csúsztatta a kezét a csípőmre, és még közelebb
húzott magához, miközben a zene lelassult, és szexisen lüktetett.
Ez már egyáltalán nem tetszett. Körülnéztem a tömegben,
Mirandát kerestem, hogy lássam, mi a helyzet vele meg Nathannel.
Ölelkezve ringatóztak a zenére, és Miranda úgy nézett a srácra,
mintha még soha nem látott volna nála helyesebb fiút. Időt
akartam hagyni nekik Nathannel. Mirandának szüksége volt egy
kis szórakozásra, tovább kellett lépnie, hogy hajlandó legyen más
fiúkkal randizgatni. De nem voltam biztos benne, hogy kibírom
Kent tapizását és dörgölőzését, miközben időt adok Mirandának,
hadd táncoljon Nathannel.
Ebben a pillanatban valaki a hátam mögé lépett, és határozott
mozdulattal megfogta a derekamat. Meleg lélegzete csiklandozta a
nyakamat, ám ez ahelyett, hogy megijesztett volna, inkább
felizgatott.
– Lejárt az idő – szólt az illető mély, szexis hangon. Kent szeme
tágra nyílt.
– Te… Csak nem… Azt a rohadt! Te Dank Walker vagy! Dank
Walker, a Cold Soul énekese! – Kent azonnal elengedett, és
hátralépett. A mögöttem álló srácot bámulta. Nem igazán tudtam,
mit keres itt Dank Walker, és miért tesz úgy, mintha joga lenne
kisajátítani engem, de jelen pillanatban egyszerűen csak örültem,
hogy Kent már nem nyomja hozzám a lágyékát.
– Ja. És most tűnj el! – felelte Dank. Kent bólintott, és behátrált
a táncoló emberek közé.
Megfordultam, és homlokráncolva néztem Dankre.
Megkönnyebbült arckifejezése láttán meglepődtem.
– Ez meg mi volt? – kérdeztem.
Dank szemében harag tombolt, ahogy Kent után nézett, de
amikor rám pillantott, ellágyult a tekintete.
– Rosszul érezted magad attól, ahogy nyomult rád a srác.
Ezt meg honnan tudta?
– Talán. De mit érdekel ez téged?
Dank frusztráltan sóhajtott, és a fejét csóválta.
– Nem tudom. Te érdekelsz.
Oké… Erre nem számítottam.
– Nem táncolnál velem, Pagan?
Dank arcát fürkésztem, miközben feszülten figyelve a
válaszomra várt. Nem bíztam az ilyen srácokban. Az ilyenekben
nem is szabad bízni. Mégsem bírtam elutasítani. A karjára
simítottam a kezem. Még mindig a derekamat fogta.
A zene ekkor még jobban lelassult. Az iménti szexis lüktetés
könnyed, lágy dallamnak adta át a helyét. Belesimultam Dank
karjába, aki hamar elnyerte a bizalmamat. Nem vándorolt el a
keze a derekamról. Nem tett vulgáris mozdulatokat. Egyszerűen
csak magához húzott, miközben ringatóztunk a zenére.
A pólójának buja és egzotikus illata volt. Legszívesebben az
anyaghoz nyomtam volna az orromat, hogy beszívjam az aromát.
Tudtam, hogy ez a srác veszélyes lehet, mégis ellenállhatatlannak
találtam minden porcikáját. Kissé elfordítottam a fejem, hogy még
jobban érezhessem az illatát, amikor halk morgás tört fel a
mellkasából, mire összerezzentem. Ez meg mi volt?
Felnéztem, és láttam, hogy Dank tekintete ismét hideg,
haragos lett, miközben a hátam mögé meredt. Hátrapillantottam,
és láttam, hogy Jay áll mögöttem. Zsebre dugta a kezét, és a
barátnője eltűnt mellőle. Engem bámult.
 Megfordultam Dank karjában, és szembenéztem Jayjel. Mégis
mit akarhatott tőlem?
– Hall, Jay! – szólaltam meg, hátha sikerül feloldanom a
hirtelen támadt feszültséget. Ezek ketten talán ismerték egymást?
– Pagan, csak meg akartam kérdezni, nincs-e kedved táncolni
velem a régi idők emlékére. Nem tudtam, hogy izé, hogy Dank
Walkerrel vagy itt. Azta, hogy te milyen menő lettél!
Elnevettem magam. Ezek a srácok tényleg totál odavoltak
Dank bandájáért.
– Nem Dankkel vagyok itt. Csak ma ismerkedtünk meg.
Mindenesetre szívesen táncolok veled, ha a barátnőd nem bánja. De
előbb hadd fejezzük be ezt a táncot Dankkel!
Jay gyorsan Dankre pillantott, aztán megint rám.
– Jó, persze. Megvárom.
Megnyugtató mosolyt villantottam Jayre, mert egyszeriben
nagyon idegesnek tűnt. Fura. Jay nem volt idegeskedős típus.
Megfordultam, és visszatettem a kezem Dank karjára. Az
érintésemtől megfeszültek az izmai, mire meglódult a képzeletem.
Biztos voltam benne, hogy káprázatosan nézne ki felső nélkül.
Látnom sem kellett ahhoz, hogy tudjam.
– Ismered őt – szólalt meg Dank lassan, higgadtan.
– Igen. Együtt jártunk gimnáziumba – magyaráztam,
szándékosan kihagyva, hogy Jay volt az első és eddig az egyetlen
fiúm. Úgy tűnt, mintha Jay valamiért bosszantotta volna Danket.
Lehet, hogy csak képzeltem, de akkor is meg akartam védem Jayt,
biztos, ami biztos. Zenész létére Dank Walker igencsak izmos volt.
– Bírod őt? – kérdezte Dank.
Hát ez a srác tényleg nem kertelt. Abbahagytam a táncot, és
szúrós szemmel néztem fel rá.
– Nem hinném, hogy ehhez bármi közöd is van. Elvégre csak
ma ismerkedtünk meg.
Dank az ajkába harapott, és a mindenségit neki, ez is pokoli
szexi volt. Legszívesebben ráharaptam volna az alsó ajkára, és
beszippantottam volna a szamba. Na, tessék, semmivel sem voltam
jobb a groupie-knál. Csak most találkoztam a sráccal, és máris be
voltam indulva rá.
– Jogos. Igazad van. Elnézést kérek! – felelte.
Szomorú tekintetébe belesajdult a szívem. Elnyomtam
magamban a vágyat, hogy felemeljem a kezem, és megérintsem az
arcát. Nem akartam, hogy szomorú legyen. Talán durván
válaszoltam? Pedig nem akartam.
– Jól van, táncoljunk! – mondtam, ahogy a zene ismét szexis
ritmusra váltott.
Dank bólintott, lecsúsztatta a kezét a csípőmre, miközben
közelebb húzott magához. A testünk olyan könnyedén mozgott
együtt, hogy a szívem kalapálni kezdett az izgalomtól. Dank
elengedte a csípőmet, és megfogta a csuklómat. Felnéztem rá,
ahogy fölemelte a kezemet, és a nyaka köré kulcsolta, még jobban
magához szorítva engem. A szemében olyan szenvedélyes
izgatottság csillant, hogy elakadt tőle a lélegzetem. Nem voltam
elég tapasztalt ahhoz, hogy ennek a fiúnak a terepére
merészkedjek.
De akármilyen veszélyt is jelenthetett a szívemre, mintha
egyszerűen képtelen lettem volna lerázni magamról a srác delejes
bűbáját.
– Na jó, szépfiú, most már hagyd szépen békén szegény kis
Peggy Annt! Menned kell, sokan várnak! – Gee hangja térített
magamhoz. Eleresztettem Danket, és hátraléptem.
– Gee! – szolt rá Dank olyan ingerülten, hogy beleborzongtam.
– Ne kapd már fel a vizet! Csak emlékeztetlek a terveidre –
felelte a lány, gondosan kihangsúlyozva az utolsó szót. Mégis
pontosan milyen kapcsolat volt Gee és Dank között?
 NEGYEDIK FEJEZET

DANK
Legszívesebben puszta kézzel megfojtottam volna Gee-t. Pagan
már épp kezdett újra bízni bennem. Végre a karomba zárhattam,
és egy pillanatra enyhült a félelmem, ami azóta gyötört, hogy
megtudtam, talán elveszíthetem őt.
– Dank! – szólt rám Gee pimaszul. Tudtam, hogy igaza van.
Sok lélek várt még begyűjtésre ma éjjel, de megéreztem, hogy
Pagan itt van. Átjártak az érzelmei. A lelke még mindig szólított
engem, bár ő maga nem emlékezett rám.
– Oöö, jobb lesz, ha nem zavarlak titeket. Amúgy is
megígértem Jaynek, hogy táncolok vele – mondta Pagan, és
elhátrált.
Ne hagyj itt!
Pagan megdermedt. Francba! A lelkéhez szóltam. Meghallott.
Látva, hogy milyen zavarodottan bámul, azt reméltem, hogy talán
mégis emlékszik rám, hogy a lelke úrrá lett emberi agyán. De
aztán megcsóválta a fejét, és tovább hátrált.
– Mennem kell – hadarta, aztán sarkon fordult, és el-iszkolt.
– Ügyes húzás, seggfej! Sikerült halálra rémítened
szerencsétlen kiscsajt – sóhajtotta Gee.
– Miért zavartál meg minket? Tisztában vagyok a
kötelességemmel. Csak elcseszel itt nekem mindent!
Gee felhúzta szőke, piercinges szemöldökét.
– Tényleg? Hát, ha képes lennél egyetlen másodpercig nem
Pagan után csorgatni a nyálad, akkor talán magadtól is eszedbe
jutna, hogy dolgod van. Ráadásul hagynod kell, hogy Pagan saját
döntéseket hozzon. Ha nem nyomultál volna így rá, akkor nem
kellett volna közbelépnem. Ja, teljesen elvarázsoltad ezzel a „szexi,
elbűvölő rosszfiú”-műsorral. De a lelke akkor is Jayéhez kötődik.
Ezzel a csajnak előbb-utóbb szembe kell néznie. Aztán döntést kell
hoznia. Nem bukkanhatsz fel és avatkozhatsz közbe, valahányszor
csak Pagan a srác közelébe kerül.
Morogva vonultam a kijárat felé. Nem hiányzott Gee
kioktatása. Igaza volt, és utáltam, hogy legtöbbször igaza van.
Pagannek ismét közel kellett kerülnie Jayhez. Elvégre ez egy
verseny. Olyan verseny, amiben könnyen alul maradhatok.
Grimaszt vágtam, ahogy belém hasított a fájdalom. Pagan
elvesztését egyszerűen képtelen voltam elfogadni.
A táncparkettre pillantottam, és a tekintetem azonnal
találkozott az övével. Figyelte, ahogy elhaladok. Jay nem volt vele.
Pagan egyedül állt a táncparkett szélén, és csakis rám koncentrált.
Megálltam, és farkasszemet néztem vele. Láttam kissé oldalra
biccentett fejét, lágy ajkát, a tekintetéből sütő érdeklődést. Sikerült
felkeltenem a kíváncsiságát. Ennek örültem. De vajon az a Pagan,
aki nem lát mindennap lelkeket, ugyanolyan elfogadó lenne a Halál
felé, mint az a lány, aki gyerekkora óta látta a világnak azt a részét
is, amit mások nem? Jay ekkor mögé lépett és megérintette a vállát,
Pagan pedig felé fordult. Nem maradtam tovább. Ezt nem bírtam
nézni.

PAGAN
– Most már táncolhatunk? – kérdezte Jay hangosan, hogy
túlharsogja a zenét.
Hátranéztem, hogy ott van-e még Dank. Szomorúnak láttam,
vagy talán magányosnak. Szerettem volna odamenni hozzá, hogy
beszéljek vele. De már eltűnt. Nem tűnt jó ötletnek belehabarodni
egy zenekar frontemberébe. Igen, Dank nagyon is érdekelt, de
tudtam, a saját érdekemben muszáj lesz megtalálnom a módját,
hogy túltegyem magam a vonzerején.
– Igen, én… – Félbehagytam a mondatot. Jay barátnője
visszatért, és átkarolta a fiú derekát. Jay arcára kiült a bosszúság.
– Gyere, táncolj velem! – búgta a csaj, miközben mindkét kezét
becsúsztatta Jay pólója alá. Nekem ennyi elég is volt ebből.
– Mennem kell. Örülök, hogy újra láttalak – mondtam gyorsan
Jaynek, és elmenekültem, mielőtt bármit is válaszolhatott volna.
A bárpultra pillantottam, és láttam, hogy Gee ismét ott ül:
keresztbe vetett lábbal, gúnyos vigyorral figyelt engem. Miranda
még mindig Nathannel táncolt. Bármennyire is szerettem volna
elhúzni a csíkot, nem akartam idő előtt véget vetni Miranda
estéjének. Láthatóan jól érezte magát. Odamentem Gee-hez. Arra
gondoltam, hogy talán foghatnék magamnak egy taxit, és itt
hagyhatnám őt Mirandával.
– Mi történt a másik diákszövis sráccal? – kérdezte Gee, majd
kortyolt a legújabb italából.
– Én most már mennék haza. Ha fogok egy taxit, itt maradnál
Mirandával?
Gee vállat vont.
– Jó, miért ne? Még elég korán van. Miért akarsz máris lelépni?
Mert elment az egyetlen srác, akivel táncolni akartam.
– Fáradt vagyok. Hosszú napunk volt – feleltem.
– Okés. Akkor szia! – válaszolta Gee, és hosszú, feketére
lakozott ujjait megrebegtetve búcsút intett nekem.
Még egyszer utoljára visszanéztem Mirandára, hogy
ellenőrizzem, biztos jól van-e. Szélesen mosolygott, miközben
Nathannel beszélgetett: ez megadta nekem a választ. A barátnőm
rendben volt. Jó neki.

Füst vett körül. Elvesztem benne. Nem pánikolhattam be. Ha túl

akartam élni ezt, akkor nem volt szabad pánikolnom. Az oxigénhiány
miatt elszorult a mellkasom. Lassan vágtam át a feketeségen,
imádkoztam, hogy kijussak, mielőtt úrrá lenne rajtam a félelem.
Ekkor a sűrű füstön át halvány fényt pillantottam meg, és a remény
új erőt adott. De a lábam egyre jobban elnehezült, és minél közelebb
értem a fényhez, annál lassabban vánszorogtam. Már alig bírtam
megemelni a lábam, és tenni még egy lépést. Megroggyant a térdem,
és rádöbbentem, hogy nem fogok elérni a fényhez. Pedig még mindig
ott volt előttem. Közel, olyan közel. De nem tudtam odaérni. A füst
elnyelni készült. Még egyszer levegő után kaptam, ahogy
összerogytam, és a térdem a betonhoz ütődött.
Erős kar ölelt át, és egyszeriben már nem fulladoztam. Mélyet
szippantottam a tiszta levegőből. A kar egy kemény, meleg mellkashoz
szorított. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem bírtam.
– Semmi baj. Itt vagyok – nyugtatott meg. Ismertem ezt a mély
hangot. Megmarkoltam a fiú pólóját. Látni akartam őt. Biztos voltam
benne, hogy ismerem.
– Segíts! – könyörögtem. Nem bírtam kinyitni a szemem.
– Én mindig megvédelek. Nincs semmi baj. Ez csak egy rémálom.
Itt vagyok – csitítgatott. Hittem neki. Nem láttam őt, de a testem
tudta, hogy vele biztonságban vagyok. Ellazultam a karjában, és ismét
mély levegőt vettem.
– Látni akarlak – mondtam neki.
– Én is azt kívánom, bár láthatnál. Egy szép napon végre
viszontláthatjuk majd egymást. – Válasza csak meg jobban
összezavart, majd hangos berregést hallottam, ahogy megszólalt a
vekker.

Kipattant a szemem; a kollégiumi szobám mennyezetére

bámultam.
– Kapcsold ki! – morogta Miranda, és egy párnát hajított az
éjjeliszekrényemen álló ébresztőóra felé. Már csak egy óránk volt
az elsőéveseknek szóló tájékoztatóig. A vekkerhez nyúltam, és
kinyomtam. Eszembe villant az álmom néhány részlete. Szerettem
volna visszaemlékezni rá. Valamiért izgatott lettem tőle. De nem
bírtam felidézni a részleteket. Az ágyam szélén ülve erősen
koncentráltam az álom utolsó pillanatára, mielőtt megszólalt volna
az ébresztő. Volt valami, amire nagyon akartam emlékezni, de nem
tudtam, mi az. Sehogy sem jutott eszembe.
Bosszúsan félrelöktem a takarómat, és felkeltem. Miranda még
jobban bevackolta magát a paplan alá. Fogalmam sem volt, mikor
ért haza végül tegnap éjjel. Mirandát még akkor is szinte lehetetlen
volt felébreszteni, ha eleget aludt. Tudtam, hogy ma reggel aztán
pláne nehéz lesz. Úgy döntöttem, legelőször lezuhanyozom, és
csak utána próbálom meg felkelteni. Az elsőéves eligazításon
kötelező volt a részvétel. Rá kellett vennem Mirandát, hogy
felkeljen, és eljöjjön a tájékoztatóra – még akkor is, ha végül csak
arra lesz ideje, hogy megmossa a fogát, és felhúzza a tegnapi,
gyűrött ruháját.
 A fürdőszobában a tükör előtt álló Gee-be botlottam. Nem
nézegette magát benne, háttal állt neki: a mosdó pultjának dőlt,
karba tett kézzel, mintha várna valakire. A frizuráját belőtte (már
amennyire be szokta), és fel is öltözött. Pedig nálam jóval később
jött haza. Hogy lehetett mégis régebb óta ébren, mint én?
– Nem keltél fel időben, Peggy Ann? – kérdezte, de nem
moccant el a mosdókagylótól. Tényleg muszáj lett volna
lezuhanyoznom, de eszem ágában sem volt levetkőzni Gee előtt.
– Nem bizony. El se hiszem, hogy te már ébren és készen is
vagy. De ha már úgyis felöltöztél, volnál szíves kimenni végre, hogy
én is elkészülhessek?
Gee ellökte magát a pulttól.
– De harapós valaki ma reggel! Gondolom, akkor nem is
érdekel a meghívás, hogy különleges vendégként vehess részt a
Cold Soul koncertjén péntek este.
Figyeltem, amint Gee az ajtó felé indul, hogy magamra
hagyjon. Tudtam, hogy nem kéne a koncertről kérdeznem, és hogy
nem kéne zenészekkel randiznom. Nem volt jó ötlet az egész.
– Várj! Miről beszélsz? Dank meghívott a koncertjére? –
Gyenge voltam. Nem bírtam ellenállni a srácnak.
Gee megtorpant, és elvigyorodott.
– Ja, meg. A barátnődet is magaddal hozhatod, ha akarod.
Még a backstage-be is bemehettek meg minden.
A backstage-be? Ez azt jelentette, hogy Dank találkozni akar
velem. Vagy nem? Egek, nem is lett volna szabad ilyeneken
gondolkoznom, de Dank nagyon megnehezítette, hogy ne
feledjem: ő egy rossz fiú. Bár egyáltalán nem viselkedett rossz
fiúként. Inkább magányosnak, szinte elveszettnek tűnt. Egyelőre
nem bizonyult annak a vad playboynak, akinek első látásra hittem.
– Oké. Szívesen elmegyek. És biztos vagyok benne, hogy
Miranda is szeretne menni. – Legszívesebben megkérdeztem volna,
hogy Dank miért nem személyesen hívott el. Szerettem volna
elkérni Gee-től a számát, de mivel a fiú nem adta meg magától,
arra jutottam, talán mégse kéne ezt említenem.
– Megmondom Danknek. Bár lehet, hogy te előbb találkozol
vele – válaszolta Gee, majd kiment az ajtón.
Becsukta maga után, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy
mégis mire célzott.
DANK
Azóta vártam itt Paganre, mióta ma reggel elhagytam a
szobáját. Tegnap éjjel hatoltam be először az álmába. Pedig ezt a
határt soha nem akartam átlépni, mert úgy éreztem, súlyosan
megsértem vele a privát szféráját. De miközben az alvó Pagan
biztonsága felett őrködtem, rémálom tört rá. Néhány pillanatig
méláztam, hogy behatoljak-e az álmába és csillapítsam-e a
félelmét, vagy zárjam a karomba, mint régen, ha ez történt. Úgy
döntöttem, az a biztonságosabb, ha az álomban lépek közbe.
Abban a pillanatban, ahogy megszólalt a vekker, eljöttem a
szobájából. Tudtam, hogy hamarosan meg fog érkezni ebbe az
épületbe. Kiléptem a fa mögül, aminek eddig támaszkodtam, és
ismét láthatóvá váltam. Az egyetemista lányok odáig vannak a
zenekarok frontembereiért. Igyekeztem elkerülni a túlzottan
nyomulós csajokat, valahányszor a kampuszon jártam.
– Dank Walker? Ilyen nincs! Hallottam, hogy láttak téged a
kampuszon, de nem hittem el. De tényleg itt vagy! – Egy csaj máris
észrevett. Elkezdett a táskájában turkálni. – Kell, hogy legyen
nálam alkoholos filc. Adnál egy autogramot a táskámra vagy a
pólómra vagy… még jobb: a melltartómra? – kérdezte, miközben
előhalászott egy filctollat a táskájából. Már el is kezdte felhúzni a
pólóját, mire rádöbbentem, hogy komolyan gondolta a melltartós
autogramot.
– Nem. Nem írok alá melltartót. – Megmarkoltam a filcet, amit
a kezembe nyomott, de már nem őt figyeltem, hanem az épülethez
közeledő diákokat. A pillantásom találkozott Paganével. Basszus!
Észrevette, hogy ez a lány az előbb felemelte a nyamvadt pólóját.
Sietve visszaadtam a csajnak a filctollat, megkerültem őt, anélkül,
hogy közben akár egy pillanatra is levettem volna a szemem
Paganről.
– Mennem kell – mindössze ennyit mondtam a lánynak
magyarázatképpen.
Pagan elfordította a fejét, maga elé meredt, és az épület felé
sietett. Nem hagyhattam, hogy ne beszéljen velem, mielőtt bemegy.
Pagan, kérlek, várj! Hadd beszéljek veled!
A lány megtorpant. Nem volt fair, hogy gondolatban
szólítottam meg, de utáltam, hogy nem mutathatom meg neki, ki
vagyok valójában. Azt akartam, hogy lásson engem igaz
valómban. Azt akartam, hogy szeressen, mindennek ellenére.
– Jó reggelt, Pagan! – köszöntem, ahogy megálltam mellette.
Oldalra biccentette a fejét, és felpillantott rám. Ijedt, zavarodott
tekintete láttán bűntudatom támadt. Nem lett volna szabad
gondolatban szólnom hozzá. Még nem állt rá készen.
– Dank? – Úgy hangzott, mintha kérdést tenne fel.
A táskájáért nyúltam, és mivel még mindig össze volt
zavarodva, hagyta, hogy elvegyem. A vállamra kaptam, és az
épület bejárata felé intettem. Tudtam, hogy ebben a félévben itt
tartják majd Pagan matematika-előadásait.
– Sietned kéne, különben még elkésel.
Pagan megcsóválta a fejét, aztán a táskájára meredt, ami
immár az én vállamon lógott. A homlokát ráncolta.
– Te meg mit művelsz? – kérdezte.
– Beviszem a táskádat. Nehéznek tűnt. – Elindultam az épület
felé, mielőtt Pagan úgy dönthetett volna, hogy vissza akarja kapni
a táskáját. Én akartam bevinni az órára. Az volt a célom, hogy
minden srác lássa a közelben, ahogy Pagan holmiját viszem. Már
így is versengenem kellett a lelki társsal. Nem akartam, hogy bárki
mással is látnom kelljen. Jeleztem, hogy ő az enyém.
– Ja, hát, igen. A tájékoztatón adtak nekünk egy csomó
anyagot, aztán el kellett mennem a könyvesboltba, hogy
beszerezzek pár kötetet, ami még nem volt meg. De ma csak ez az
egy órám van. Állítólag ez a tanár eléggé mániákus, egyetlen
előadást sem akar kihagyni.
Imádtam hallgatni, ahogy beszél. Az épülethez érve
kinyitottam az ajtót, és hátraléptem, hogy Pagan bemehessen.
Visszanézett a fára, ahol a feltűnésekor álltam, aztán megint rám
pillantott.
– Láttalak egy lánnyal, és úgy tűnt, le akar vetkőzni neked,
aztán meggondolta magát. Talán végül úgy döntött, hogy mégse jó
ötlet nyilvánosan pucérkodni?
Aranyos, incselkedő hangja megmosolyogtatott.
– Azt akarta, hogy írjam alá a melltartóját. Mondtam neki,
hogy melltartóra nem adok autogramot; aztán megláttalak téged,
és gyorsan visszaadtam a filctollát, hogy iderohanjak hozzád,
mielőtt bemennél órára.
– Ó! – felelte Pagan, és megállt a 312-és terem ajtaja előtt. – És
miért nem írsz alá melltartót?
Ez a lány most flörtölt velem? A mindenségit, Pagan szemének
pajkos csillogása kis híján megőrjített! A lehető legközelebb léptem
hozzá, és lehajtottam a fejem, hogy a szám közvetlenül a füle
mellett legyen.
– Csak egyetlen olyan lány van, akinek szívesen aláírnám a
melltartóját. – Pagannek elakadt a lélegzete, én pedig
elmosolyodtam, mielőtt hátrébb léptem. Meg akartam ízlelni őt.
Már túl rég nem ízlelhettem meg az ajkát… a bőrét.
Belépve az előadóterembe minden erőmmel igyekeztem
uralkodni magamon. Pagan illata felizgatta az érzékeimet. Nyitva
tartottam neki az ajtót. Ahogy elindult előttem, farmerja úgy simult
a fenekére, mintha ráöntötték volna. Nem bírtam levenni róla a
szemem, ahogy átvágott a termen. Végül csak azért tudtam
elfordulni tőle, hogy körülnézzek, ki más figyeli még. Nem
akartam, hogy egyetlen diák is őt stírölje.
 ÖTÖDIK FEJEZET

PAGAN
Dank hangja tényleg a fejemben szólalt meg, vagy elment az
eszem? Képtelen voltam koncentrálni bármire, amit a
matematikatanárom magyarázott. Szerencsére csak röviden
üdvözölt bennünket, nagy vonalakban összefoglalta a féléves
tananyagot, és el is mehettünk. Biztos voltam benne, hogy
lemaradtam valami fontosról, de hát Dank Walker ült mellettem! A
teremben minden lány őt figyelte, és a testem megborzongott,
valahányszor a karja az enyémhez simult, ami gyakran előfordult.
Mintha Dank pontosan tudta volna, milyen hatással van rám az
érintése, és gondosan épp csak annyit csinált volna, hogy
folyamatosan megőrjítsen.
Az óra után Dank ismét a vállára kapta a táskámat, és
miközben kifelé tartottunk a teremből, kénytelen voltam elviselni,
ahogy minden egyes rajongója megállította, és a következő
koncertjéről kérdezte, megadta neki a számát, vagy épp a
legkülönfélébb szexuális szolgáltatásokat ajánlotta fel. Csak azért
nem viharzottam el és hagytam magára Danket a mindenre
elszánt rajongóival, mert mindenáron vissza akartam kapni a
táskámat. Szerettem volna azt is megtudni, hogy teljesen éber
állapotban is megszólal-e a hangja a fejemben, hátha így kiderül,
hogy valóságos volt-e ez az egész vagy sem.
– Kövess! – szólt Dank, azzal megfogta a karomat, és elhúzott
egy lánytól, aki épp egy mondat közepén járt. Futnom kellett,
hogy lépést tartsak vele, miközben egy nagy tölgyfához vezetett az
épület mögött. A fa alatt piknikasztal állt. Talán ide akart elbújni?
– Itt nem fognak észrevenni minket – magyarázta, miután
meggyőződött róla, hogy a fa eltakarja őt a diákok szeme elől,
majd leült a piknikasztalra. Valamiért ismerősnek tűnt, ahogy az
asztalon üldögélt. Mintha déjávu-m lett volna. Dank elvigyorodott,
mintha olvasna a gondolataimban.
– Meglep, hogy leléptél, és otthagytad azt a lányt. Ha őt
hoztad volna ide, teljesen biztos vagyok benne, hogy jól
elszórakoztatott volna. Szerintem arra készült, hogy megkér, hadd
szüljön neked gyereket.
Dank kuncogott, és a fejét csóválta.
– Kihagyom. Nem az esetem.
Egyelőre nem igazán tudtam, mi lehet az esete. Mintha
mindenhova engem követett volna, ráadásul még nem láttam őt
más lánnyal. Vajon csak azért kattant így rám, mert kihívást
jelentek?
– Mégis miért érdekellek ennyire? Ha én is felajánlom, hogy
levetkőzöm neked, akkor talán fejvesztve elszaladsz? Én lennék a
különleges játékszer, amit nem kaptál meg, bármennyire is
akarod? – Gondosan ügyeltem, hogy mosolyogva tegyem fel a
kérdést. Nem szerettem volna szemétnek tűnni, de tényleg tudni
akartam, hogy miért pont engem szemelt ki. Rengeteg lány akadt
a kampuszon, akik örömmel megadtak volna Danknek bármit,
amit csak akar, és amikor csak akarja.
Dank lerakta a táskámat a faasztalra, és lassan felállt.
Farkasszemet nézett velem, heves tekintete szinte megijesztett.
Néha nem is tűnt emberinek a szeme. Természetellenesnek látszott:
gyönyörűen természetellenesnek és borzongatónak.
– Tisztázzunk valamit, Pagan Moore! – szólt mély, szexis
hangján. – Ha valaha is felajánlod, hogy levetkőzöl nekem, a teljes
figyelmemet neked fogom szentelni.
Hú, anyám!
Nagyot nyeltem, és sikerült egy aprót biccentenem. Dank nem
hátrált el, egyre közelebb jött, míg végül a fához nem szegezett.
– Te nem csak valami játék vagy nekem. Sosem leszel az –
mondta, miközben végighúzta a mutatóujját az államon. Túl heves
vágy sütött a szeméből. Ennek nem volt semmi értelme. Hiszen
csak tegnap ismerkedtünk meg! Miért váltottam ki belőle ezt a
reakciót? És miért őrült meg a szívem, valahányszor Dank a
közelemben volt? – Túl régóta nem csókolhattalak meg. Nem
bírom tovább – suttogta, és ajka az enyémre tapadt.
A szavainak nem volt semmi értelme, ám erről
megfeledkeztem, amikor nyelve becsúszott a számba, és felajzotta
az érzékeimet. A vállához kaptam a kezem, és úgy kapaszkodtam
belé, mintha az életem múlna rajta. Elgyengült a lábam, támaszra
volt szükségem, de legfőképp csak azt akartam, hogy Dank
maradjon itt. Pontosan itt. Beszívtam buja, izgató illatát, ami
körbeölelt, amint a teste az enyémhez tapadt. Fogai az alsó
ajkamat súrolták, nyöszörögtem, ahogy szája a fülem mögé
vándorolt, és ott csókolgatott. Lélegzete bizsergette a bőrömet.
Szorosan megmarkoltam a pólóját, és még jobban hozzásimultam.
Dank felemelte a térdét, és a lábam közé csúsztatta, mire átfutottak
rajtam a gyönyör szikrái.
– Á! – nyögtem, ahogy még feljebb tolta a térdét. Remegett tőle
a testem. Dank a nyakam és vállam hajlatába temette az arcát.
Zihált, és egyszeriben megdermedt, ebből tudtam, hogy mindez
hamarosan véget ér. Nem akartam, hogy így legyen, ugyanakkor
ha már egy ártatlan csókra is így reagáltam, akkor talán nem
álltam készen Dank Walker csókjaira. El akartam húzódni tőle, ám
Dank erre még szorosabban fogta a derekamat.
– Ne! Kérlek, még ne! Hadd élvezzem még egy kicsit! – Ajka a
bőrömet súrolta, és könyörgő hangja rávett, hogy engedjek a
kérésének. Ugyan ki tudott volna ellenállni ennek?
Zihálása hallatán nagyon mocskos gondolataim támadtak.
Dank átkarolt, közelebb húzott magához, miközben leengedte a
térdét, de a lába az enyém között maradt.
– Eljössz péntek este? Azt akarom, hogy ott legyél – mondta,
miután végül felemelte a fejét, hogy rám nézzen.
Dank nem az én esetem. Nem volt biztonságos. De nem
érdekelt. Egyetemista lettem. Elég sokáig ügyeltem a biztonságra.
Meg akartam adni magam a vadabbik énemnek.
– Igen. Ott leszek.
Dank megkönnyebbülten hunyta le a szemét, mosoly játszott
az ajkán.
– Pedig hajlandó lettem volna megvesztegetni téged. Ez
könnyebben ment, mint gondoltam – válaszolta.
– Megvesztegetni, mi? Talán túl könnyen beadtam a derekam.
Dank lehajtotta a fejét, és az ajkamat nézte.
– Mit szeretnél, Pagan? Bármit kérhetsz tőlem!
Hűha! Már megint egy kissé túl heves volt.
– Oöö, hát, momentán szeretnék szunyókálni egy kicsit, mert
tegnap éjjel nem igazán aludtam ki magam. – Tuti nem ebben a
válaszban reménykedett, de ez volt az igazság.
Dank hátralépett, és máris hiányzott a melegsége.
 – Ne hagyd, hogy Gee rávegyen olyasmire, amihez nincs
kedved! Ő jóval kevesebb alvással is beéri, mint te.
Ezek ketten talán rokonok voltak? Ez tűnt az egyetlen értelmes
magyarázatnak. Közel álltak egymáshoz Gee-vel, de biztosan nem
jártak együtt, egyáltalán nem látszottak párnak.
– Nagylány vagyok. Elbírok Gee-vel.
Dank rövid, szexis kacajt hallatott, és bólintott.
– Igen, tudom.

DANK
– Pagan rád sem emlékszik. Arra számítottam, hogy engem el
fog felejteni. De mégis miért nem emlékszik rád?
Megéreztem Leif jelenlétét, de megvártam, míg Pagan elég
távolra ért, mielőtt megfordultam, és ránéztem.
Leif, a voodoo szellem, aki egykor a magáénak követelte Pagan
lelkét, néhány lépésre állt tőlem. Azt hittem, kellően
megfenyegettem, amikor elvettem tőle Pagant, és megesküdtem,
hogy véget vetek a világának, ha nem tartja távol magát a lánytól.
A hülyeség határát súrolta, hogy ide merte dugni a képét.
– Ahhoz neked semmi közöd. Azt javaslom, térj vissza
Vilokanba, és játszadozz az ottani barátaiddal! Fogytán a
türelmem, voodoo hercegecske.
Leif dühödten meredt rám, és karba tette a kezét.
– Nem csinálok semmi rosszat. Békén hagytam Pagant. Csak
azért jöttem, hogy megtudjam, jól van-e. Mielőtt felbukkantál, az
életem kizárólag arról szólt, hogy megóvjam őt.
Leif volt Pagan sötét angyala, akinek a létezéséről a lány nem is
tudott. Beteges és perverz módon a magáénak akarta a lány lelkét,
emiatt megküzdöttem az apjával, a holtak voodoo urával,
méghozzá a saját birodalmában.
– Már így is épp eléggé veszélybe sodortad Pagan jövőjét. Csak
most kezd hozzászokni, milyen a normális emberi élet. Egyedül is
gondoskodom a védelméről, nincs szüksége senki másra. Nem
tűröm el, hogy itt ólálkodj. Semmi közöd Paganhez.
Leif mondott volna még valamit, ám ekkor felbukkant
mellettem Gee.
 – Nézzenek oda, mit köpött ki a pokol! – sóhajtott, és
lehuppant az asztalra. – Talán kényszerítenem kell titeket, fiúcskák,
hogy játsszatok szépen? Mert ha muszáj, megteszem, és minden
egyes másodpercét élvezni fogom.
Leif arcára gyűlölet ült ki, ahogy Gee-re meredt. Ezek ketten
végképp ki nem állhatták egymást.
– Pagan rád sem emlékszik – acsargott Leif.
– Juuuuj, Dankmar, hallod ezt? A mi kis hercegünk
ugyanolyan okostojás, mint volt. Hova is lennénk nélküle?
– Addig nem megyek el, amíg egyikőtök meg nem
magyarázza, mi történt Pagannel – makacskodott Leif.
Gee kuncogott, de tudtam, hogy fogytán van az a kevés
jókedve is. A voodoo herceg kihúzta nála a gyufát.
– Pagannek semmi baja. Most kezdi megtalálni a helyét, mivel
végre nem próbálja megkaparintani a lelkét a gonosz.
Leif tett felém egy lépést, mire Gee a másodperc törtrésze alatt
előtte termett. Természetfeletti gyorsasággal mozgott, én pedig
sietve körülnéztem, hogy meggyőződjek róla, biztos nem vette
észre senki.
– Még egy lépés, és széttéplek – sziszegte Gee.
– Takarodj innen! – szóltam. – Ez az utolsó figyelmeztetés.
Leif nem vitatkozott. Eltűnt.
Gee káromkodott, és felém fordult.
– A francba! Reméltem, hogy megpróbál itt maradni. Az jó buli
lett volna. Már egy éve szeretném szétrúgni a voodoos seggét.
– Azt szívesen megnéztem volna – adtam neki igazat. – De vár
a munka. Földrengés volt Haitin. Rengeteg az áldozat.
Gee felsóhajtott.
– Akkor gondolom, ezúttal engem is magaddal viszel.
Meglepett, hogy nem mutat több lelkesedést, amiért velem
jöhet. Megálltam, és felvont szemöldökkel fordultam felé.
– Jaj, ne nézz már így rám! Tehetek róla, hogy élvezem az
egyetemista létet? Sokkal, de sokkal szórakoztatóbb, mint
halottakkal foglalkozni.
 HATODIK FEJEZET

PAGAN
A nap hátralévő részét azzal töltöttem, hogy bejártam a kampuszt,
megkerestem a termeket, konzultáltam a tanárokkal, és találtam
egy kávézót, ami elég közel volt, hogy reggelente betérhessek oda
az első órám előtt. Amikor délután a kollégiumba visszaérve
beléptem a szobánkba, Miranda a gardróbja előtt állt. Mindkettőnk
ágyán meg íróasztalán ruhák hevertek.
– Felrobbantak a gardróbjaink? – kérdeztem, miközben
becsuktam magam mögött az ajtót, és szemügyre vettem a
felfordulást.
– Talán. – Miranda idegesen harapdálta az ajkát. – Egyszerűen
nincs mit felvennem. Nincs egy rongyom se.
Pontosan tudtam, hogy Mirandának annyi cucca van,
amennyiből fel lehetne öltöztetni egy kisebb ország összes lakosát.
Úgy értette, hogy nincs mit felvennie egy randira. Nagyon
bejöhetett neki ez a bizonyos fiú, mert évek óta nem láttam őt
ennyire begolyózni amiatt, hogy mit vegyen fel.
– Ki a szerencsés srác? – kérdeztem, és arrébb tettem a
farmerszoknyámat meg Miranda kék sálját, hogy leülhessek az
ágyamra.
– Nathan. Tudod, akivel tegnap táncoltam – tapsikolt Miranda
izgatottan. – És képzeld, egy diákszövetségbe tartoznak Jayjel!
Szeretnék, ha ma este mindketten elmennénk velük vacsorázni,
aztán megnéznénk együtt egy filmet.
Ajjaj. Erről szó sem lehetett.
– Ööö, figyelj, az a helyzet, hogy Jaynek barátnője van. Tuti,
hogy együtt jár azzal a csajjal, akivel tegnap láttam a klubban.
Tudod, hogy nem vagyok vevő a drámára, márpedig ebből komoly
dráma lenne. Kénytelen leszel megmondani a nevemben Jaynek,
hogy „kösz, de nem”.
Miranda arca elkomorult, és leengedte a piros dzsekit, amit
maga elé tartott a tükörben.
– Pagan, légyszi! Ez nagyon fontos nekem. Nathan annyira, de
annyira… Én nem éreztem így senki iránt, mióta… Hát, szóval,
azóta, hogy… – Könnyek szöktek a szemébe, miközben szánni
valóan meredt ram.
– Wyatt óta? – kérdeztem.
Szipogott, és bólintott.
– Ez nem olyan erős, mint amit Wyatt iránt éreztem, de
Nathannel csak most ismerkedtünk meg. Teljesen lázba hoz, és az
egész testemben bizsergek valahányszor csak hozzám ér. O nem
Wyatt. Soha senki nem lesz Wyatt. De amikor Nathannel vagyok,
nem fáj a szívem.
Na, basszus. Miranda végre talált egy srácot, akivel tovább
tudna lépni, erre a fiú a volt pasim haverja. Rohadtul csodás.
– Figyelj, tuti, hogy Nathan akkor is randizni akar veled, ha én
meg Jay nem tartunk veletek – nyugtattam meg.
Miranda odajött hozzám, félretolta a mellettem lévő ruhákat az
útból, és leült az ágyra.
– Igen, biztos így van. De még alig ismerem Nathant. Csak
tegnap találkoztunk. Ma együtt kávéztunk, és órákon át
dumáltunk. Végül megcsókolt. Olyan volt, hogy… hűha.
Szeretném, ha te is velem lennél az első hivatalos randinkön.
Jobban érezném magam, ha tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Dupla basszus.
– És mi van Jay barátnőjével? – Nagyon reméltem, hogy azt
mondja, a csaj tiszta őrült és tuti leharapja a fejemet, ha a pasija
közelébe merészkedem. Ez lett volna számomra az egyetlen kiút.
– Nathan azt mondta, hogy Jay és Victoria nem járnak együtt.
Victoria egy olyan diákszövetségbe tagja, amivel sok közös
programjuk van. Már több mint egy éve hajt Jay-re, akit ez nem is
zavart, amíg meg nem látott téged besétálni a klubba. Most már
nem kér Victoriából. Nathan azt mondta, hogy mióta Jay
viszontlátott téged, egyfolytában rólad beszél. Légyszi, jó buli lesz!
Szükségem van rá, hogy velem gyere.
Bajban voltam. Miranda esdeklő szemébe néztem, és tudtam,
hogy nem leszek képes nemet mondani.
– Hányra jönnek értünk? – kérdeztem, mire a barátnőm
felugrott, és visítozott.
– Hétre! – felelte végül. Még csak három óra volt. Minek
készülődött máris?
 – Addig még négy óránk van. Miért pánikolsz a ruhád miatt?
Miranda a szemét forgatta.
– Mert szükségem lesz négy órára, hogy tisztességesen nézzek
ki.
Felkaptam a ruhákat, amiket az ágyamon hagyott, és
átraktam őket az övére.
– Te pakolj el szépen mindent, én meg szundítok egyet. Ha
veled kell mennem, akkor muszáj aludnom egy kicsit. Ki vagyok
purcanva.
– Hát jó. Majd én kitalálom, mit vegyél fel. De ígérd meg, hogy
azért lesz időd zuhanyozni, és leborotválni a lábad! Azt akarom,
hogy miniszoknyát vegyél fel. Jay mindig is imádta a lábadat.
Jaj nekem!

DANK
Egy kamasz lány nem figyelt oda a stoptáblánál. Nagyon is
ismerős volt a helyzet. Ám ezt a lelket nem követtem régóta. Ez a
lélek nem keltette fel az érdeklődésem a különlegességével.
A totálkáros autó egy villanyoszlopnak csapódva füstölgött. A
lány szülei a közelben álltak, zokogva, kétségbeesetten
reménykedve bámulták a kocsit. Azért fohászkodtak, bárcsak esély
lenne arra, hogy mire a tűzoltóknak sikerül behatolniuk a roncsba,
élve találják benne a lányukat. Én viszont tudtam, hogy a lány már
nem él. A lelke kiszabadult a testéből, ahogy megérezte a
jelenlétemet.
Benyúltam a roncsba, és kihúztam belőle a lelket. Egyáltalán
nem állt ellen. A lány zavarodottan nézett vissza a testére, aztán a
szüleire. Naponta láttam ezt az arckifejezést. A szerencsétlen még
nem értette, hogy már nincs a testében.
– Gyere, csajszi, már várnak odafönt! Mire észbe kapsz, új
életed lesz. Búcsúzz el szépen ettől! – tájékoztatta Gee, miközben
megragadta a lány karját, és elvitte magával.
Nem maradtam ott, hogy megvárjam a pillanatot, amikor a
szülei rádöbbennek: valóra vált a legszörnyűbb félelmük. Eleget
láttam már ebből. Nem vágytam másra, csak hogy megint
találkozhassak Pagannel, de még több ezer lelket kellett
begyűjtenem.
A felborult teherautó felé indultam, ami megpróbáltam
kikerülni a lány kocsiját. Megálltam a sofőr mellett, akit a
mentősök épp próbáltak újjáéleszteni. Hiába fáradoztak a
megmentésén, a sofőr lelke már ki is szabadult a testéből, és
lebámult üres porhüvelyére. Gee megjelent mellettem, és mielőtt
egy szót is szólhattam volna, megfogta a férfi kezét, majd közölte
vele, hogy hamarosan új életet kezdhet, de ezúttal talán nem kéne
sörhasat növesztenie.

PAGAN
– Ez igazságtalan. Totál igazságtalan – grimaszolt Miranda,
ahogy mindketten a tükör előtt álltunk. – Én órákig készülődtem,
te meg kevesebb mint harminc percig, mégis te nézel ki jobban.
Miranda csodásan festett. Hajának vad csigái tökéletesen
keretezték az arcát. Vörös, ujjatlan felsője és ezüstszínű, szűk
miniszoknyája kihangsúlyozta minden domborulatát. Nathannek
esélye sem volt.
– Neked elmentek otthonról. Irtó dögös vagy. Fogadd el, és
menjünk! – feleltem, mielőtt Miranda megint nekiállt volna
átöltözni.
– De biztos? Nem csak úgy mondod, ugye? – Még mindig a
tükör előtt állt, és a felsőjét meg a haját igazgatta.
– Tuti biztos. Gyere már! A fiúk valószínűleg már odalent
várnak ránk. – Szerettem volna minél előbb túlesni ezen az
egészen.
– Talán nekem is csizmát kellett volna vennem. Halálosan nézel
ki abban a bőrcsizmában – mondta Miranda, anélkül, hogy
elmozdult volna a tükör elől.
Lepillantottam a világosbarna, térdig érő bőrcsizmára, amit ő
választott nekem, akárcsak a kék, farmer miniszoknyát.
– Ha akarod, felveheted te ezt a csizmát. Nekem mindegy. Én
majd keresek magamnak másik cipőt.
Miranda a homlokát ráncolta.
– Nem. Az a csizma nem megy a szerelésemhez. Egyébként is,
a végén még a tornacsukádat vennéd fel vagy valami hasonlóan
röhejes cipőt. Kész csoda, hogy sikerült rád dumálnom ezt a
csizmát. Nem akarom kísérteni a szerencsémet.
Elmosolyodtam, mert igaza volt. Tudtam, hogy amint
levenném a csizmát, felhúznám a Converse csukámat.
– Akkor menjünk! – mondtam, és kinyitottam az ajtót.
– Oké. Rendben. Oké. Menni fog – győzködte magát Miranda
a tükörben, aztán megfordult, és elindult felém. Kezdtem remélni,
hogy talán sikerül még éjfél előtt kicsalogatnom a szobából.
– Minden rendben lesz, Miranda. Nathan csak egy fiú, és ez
csak egy randi – nyugtatgattam, miközben kirángattam az ajtón,
és magammal húztam a folyosón.
Bólintott.
– Igazad van. Nathan csak egy fiú. Ez csak egy randi.
Lementünk a társalgóba, mivel úgy beszéltük meg a fiúkkal,
hogy ott várnak majd ránk. Ahogy közelebb értünk, egy lány
nevetése és mély hangú beszélgetés ütötte meg a fülemet.
– Hallom őket – suttogta Miranda.
– Ja. Úgy hangzik, épp a szomszédainkkal ismerkednek –
válaszoltam. Reméltem, hogy Jay talál valakit, aki bejön neki, és
békén hagy engem. Akkor annak a csajnak kéne megbirkóznia az
őrült Victoriával.
A szobába belépve láttuk, hogy Jay meg egy vörös hajú lány
jókat nevetve beszélgetnek. A lánnyal még nem ismerkedtem meg,
de láttam tegnap, amikor beköltözött a kollégiumba. Jayjel folyton
flörtöltek a lányok. Ő már csak ez a fajta, barátságos srác volt.
Nathan tekintete azonnal Mirandára szegeződött. Amint meglátta
őt, olyan mosoly ült ki az arcára, ami mindent megért. Nagyon
kedveltem ezt a fiút.
Nathan oldalba könyökölte a haverját, ahogy odaléptünk
hozzájuk, mire Jay elfordult a vörös hajú lánytól, és ránk pillantott.
Tekintete lassan végigsiklott rajtam. A lány, akivel félbeszakította a
beszélgetést, a karjáért nyúlt, megszorította, és mondott valamit a
másnap esti találkájukról. Kis híján elnevettem magam. Jay
lebukott: éppen randit beszélt meg egy csajjal, miközben rám várt.
Ilyen nincs! Ha nem ígértem volna meg Mirandának, hogy vele
tartok a randijára, akkor kihasználtam volna a lehetőséget, hogy
azonnal lelépjek. De nem hagyhattam magára a barátnőmet.
Nathan olyan áhítattal meredt rá, mintha egy istennőt látna. Úgy
tűnt, kénytelen leszek egész este elviselni a nőcsábász Jayt. Talán
legközelebb a kis vöröskét kéne magával vinnie, ha Miranda dupla
randizni akar.
– Azta, Pagan! Csodásán nézel ki – mondta Jay, ahogy
odalépett hozzám, magára hagyva új barátját.
– Ugyan, miattam igazán nem kell megszakítanod az
ismerkedést – feleltem, és a faképnél hagyott csajra néztem, aki
még mindig Jay válaszára várt.
A fiú láthatóan idegeskedett. Megnyugtatóan mosolyogtam rá.
– Komolyan mondom. Nem bánom. Fejezd csak be a
beszélgetést! Én nem sietek.
Jay néhány másodpercig az arcomat fürkészte, láttam rajta a
bizonytalanságot. Már nem az az összetört szívű tizenhét éves
voltam, akit hátrahagyott. Azok az idők már elmúltak.
Megcsóválta a fejét, még közelebb húzódott hozzám, és a
derekamra tette a kezét.
– Minden oké, mehetünk. Csak barátkoztam egy kicsit.
A homlokát ráncoló csaj arckifejezése másról árulkodott.
Levettem Jay kezét a derekamról, és hátraléptem.
– Ha épp randira akartad hívni azt a lányt, akkor légy szíves,
fejezd be, amit elkezdtél! Ne legyél már ilyen bunkó! – suttogtam.
Jay felsóhajtott.
– Bassza meg! – Bosszúsan a hajába túrt. Olyan jól ismertem
minden gesztusát, hogy szavak nélkül is megértettem volna. – Nem
lett volna szabad meghallanod ezt. A francba! Totál elcsesztem.
Nagyon gáz, hogy randira hívtam valaki mást, miközben rád
vártam. Ne haragudj!
Vállat vontam.
– Csak azért jövök erre a randira, mert Miranda könyörögve
kért. Tudod, hogy neki nem bírok nemet mondani. Úgyhogy
nyugi! Mondanám, hogy felőlem viheted helyettem a vöröskét, de
Mirandának szüksége van rám ma este. Szóval kénytelen leszel
velem beérni.
Jay szeme elkerekedett.
– Várjunk csak! Nem! Én nem akarok mással menni erre a
randira! Veled akarok lenni, Pagan. Hiányzol. Az előbb csak nem
bírtam magammal. Hozzá vagyok szokva, hogy randira hívjak
bármilyen csajt, aki szórakoztatónak tűnik. De ez csak egy régi,
rossz szokás. Egyetlen másik lány se érdekelne, ha megint veled
járhatnék.
Ez nagyon aranyos volt, ugyanakkor sajnálatos is. Mivel régi
szokás ide vagy oda, nem voltam olyan hülye, hogy besétáljak ebbe
a csapdába.
– Ez a kis szokásod nem túl egészséges és nagy bunkóság.
Fejezd be szépen, amit elkezdték Én addig Mirandával és
Nathannel várok – feleltem, és a kijárathoz mentem, ahol
Mirandáék félrehúzódva vártak, diszkréten kettesben hagyva
minket. Nem mintha erre szükség lett volna. – Bocs a
fennakadásért! Amint Jay megdumálja a holnap esti randiját, végre
mehetünk.
Nathan lehunyta a szemét, és a fejét csóválta.
– Hülye – motyogta, aztán bocsánatkérően nézett rám. – Ne
haragudj! Jay folyton flörtöl. Bár gondolom, ezt eddig is tudtad.
Ami azt illeti, fogalmam se volt róla. A gimiben Jay senki
mással nem flörtölt, csak velem.
– Az a Jay, akit én ismertem, nem csinálna ilyet. Megáll az
eszem! Le kéne koptatnod, és visszamehetnél a szobánkba. Talán
felhívhatnád Dank Walkert, mivel úgyis be van indulva rád, és
elcsábíthatnád a szexis hátsóddal. – Miranda jó mérges lett Jayre.
Nagy bajban volt a srác.
– Te ismered Dank Walkert? – kérdezte Nathan döbbenten. –
Mármint a Cold Soul frontemberét? – Hallottam a hangján, hogy
nem hiszi el.
– Bizony, hogy ismeri. Láttam, hogy Dank ma vitte Pagan
táskáját – felelte Miranda önelégülten. Nem tudtam, hogy ő is a
tanúja volt ennek.
– Jól van, mehetünk – szólt Jay, ahogy odalépett hozzánk. –
Még egyszer: nagyon sajnálom ezt az egészet.
– Hülye vagy – közölte vele Nathan. – Egy hülye pöcs. Jay
bosszúsan sóhajtott.
– Igen, tudom.
 HETEDIK FEJEZET

PAGAN
Attól tartottam, hogyha Jay még egyszer bocsánatot kér, akkor
lenyomok a torkán egy kenyérpálcikát. Úgy legalább befogta
volna. Már többször próbáltam témát váltani, de mivel ez nem
hatott, inkább beszálltam Miranda és Nathan beszélgetésébe. Ez
egy darabig be is vált, de azok ketten most összebújva sutyorogtak
a nagy boksz túloldalán, én pedig Jay mellett üldögéltem az asztal
innenső felén, kettőnk között a padra letett táskámmal.
– Megbocsátasz nekem? – kérdezte újra.
– Nem haragszom rád, Jay. Nincs mit megbocsátani. Csakis
Miranda kedvéért vagyok itt ma este. Egyáltalán nem azért jöttem
el, mert veled akartam lenni. Úgyhogy kérlek, beszéljünk valami
másról! – Egyre csak ugyanazt ismételgettem.
– Most nem azért nem érdekellek, mert az előbb szemét módon
viselkedtem, hanem azért, mert eleve sem akartál megint velem
lenni? – kérdezte Jay kissé meglepett hangon.
– Pontosan. Régi barát vagy. Örültem, hogy tegnap
viszontláttuk egymást, de ez minden. Miranda miatt vagyok itt.
Jay hátradőlt, és a szalvétájával játszadozott.
– Egyetlen lehetőségem lett volna arra, hogy visszanyerjelek, és
totál elcsesztem. – Most meg kesergett. Remek.
– A kapcsolatunknak vége. Nagyon szép emlék, de már
idősebbek vagyunk. A dolgok változnak.
– Az nem változott, hogy eláll a lélegzetem, valahányszor
meglátlak – válaszolta, és a szemembe nézett.
Ez olyan édesen hangzott, hogyha Jay még mindig érdekelt
volna, akkor talán mindent megbocsátok neki. De most már csak
egy jó barát volt. Megfogtam a kezét, és megszorítottam.
– Köszönöm. Ezt nagyon jólesett hallani. De nem lehetnénk
egyszerűen csak barátok? Akkor, ha legközelebb fennakadást okoz
a rossz szokásod, hogy minden helyes csajt randira hívj,
egyszerűen csak nevethetünk rajta – incselkedtem.
Jay féloldalas vigyort vetett rám.
 – Istenem, de hiányoztál!
– Hát, te nem igazán hiányoztál nekem – feleltem, majd
nevetésben törtem ki sértődött arckifejezése láttán. – Csak
vicceltem! Te is hiányoztál nekem. – Talán. Már amikor egyáltalán
eszembe jutott Jay. Az elmúlt évben nem sokat gondoltam rá.
– Na, kibékültetek végre? Mert ha még egyszer végig kell
hallgatnom Jay bocsánatkérését, be fogom lökni az első autó alá –
szólt Nathan az asztal túloldaláról.
– Igen, minden rendben. Egyszerűen csak barátok leszünk, és
Jay azt hívhat randira, akit csak akar, amikor csak akar –
válaszoltam. Nathan egy pillanatig aggódva nézte Jayt, majd
mosolyt erőltetett a képére.
– Ha nektek megfelel ez a felállás, akkor nekünk is.
Miranda bólintott.
– Igen. Jó tervnek hangzik. Egyébként is, Pagannek péntek este
randija van Dank Walkerrel. Elhívta a koncertjére, backstage-
belépővel meg minden. És én is vele mehetek.
– Ezt meg honnan tudod? – Erről még nem is beszéltem
Mirandával.
Vállat vont.
– Gee mondta.
Jellemző: Gee gondoskodott róla, hogy biztosan elmenjek. Már
rájött, hogy Miranda képes rávenni arra, amihez nincs kedvem. De
a mai este után nagyon is volt kedvem elmenni a koncertre. Dank
Walker nem is tűnt olyan rossz lehetőségnek, miután eltöltöttem
egy estét egy „normális, rendes” sráccal. Amikor Dankkel voltam,
ő legalább úgy viselkedett, mintha rajtam kívül senki sem létezne.
– A klubban ismerkedtetek meg tegnap este? – kérdezte Jay a
homlokát ráncolva.
– Nem. Dank segített Pagannek összeszedni a cipőit, amikor
beköltöztünk a koleszba – mesélte Miranda. – Pagan elejtette az
utcán az egyik dobozát. Dank leszállt a nagy, rosszfiús motorjáról,
és segített összeszedni őket, aztán felvitte a dobozt a szobánkba.
Szerintem azóta követi Pagant – emelgette a szemöldökét.
– Annak a bandának nincs valami jó híre. Durván szoktak
bulizni, folyton bajba kerülnek. Nem biztonságos azzal a sráccal
lógnod, Pagan. – Jay nem hangzott valami meggyőzően.
– Dank egyelőre nagyon is kedves, udvarias és figyelmes volt
velem – válaszoltam, miközben felálltam a székről. Nem akartam
abba a helyzetbe kerülni, hogy Danket kelljen védenem Jay előtt.
Nevetséges volt ez az egész.
– Az itt a lényeg, hogy a legjobb barátnőmet meghívta a
koncertjére a Cold Soul énekese, és én is bemehetek vele a
backstage-be.
– Ne térjünk el a tárgytól! – szólt közbe Miranda. Nathan sem
tűnt valami lelkesnek a helyzettel kapcsolatban. Ekkor már
mindkét srác morcos képet vágott. Nathannek nem is ártott egy kis
féltékenység, Miranda eddig túlságosan megkönnyítette a dolgát.
– Miért mehettek be mindketten a backstage-be? – kérdezte
Nathan, miközben Miranda kezéért nyúlt.
– Mert Dank tudja, hogy Pagan nem menne be nélkülem –
válaszolta a barátnőm. Nagyon is igaza volt. Tényleg nem mertem
volna betenni oda a lábam, ha ő nincs mellettem.
Nathan erre csak hümmögni bírt. Szegény fiú! Szeretett volna
tiltakozni, de tudta, hogy nincs hozzá joga, hiszen csak most
ismerkedtek meg Mirandával.
– Na, és milyen filmet fogunk megnézni? – kérdeztem, hogy
témát váltsak.
– Én egy akciófilmet akartam javasolni, mivel többet is
játszanak most, amit szívesen megnéznék, de figyelembe véve,
hogy a hétvégén egy rockzenekarral fogtok együtt lógni, úgy
érzem, ennél jobban kell igyekeznem, hogy lenyűgözzelek titeket.
Szóval hajlandó vagyok megnézni bármilyen romantikus filmet,
amit csak akartok – válaszolta Nathan.
Miranda elnevette magát.
– Jaj, mázlid van! Már láttam az egyetlen romantikus filmet,
amit most adnak. Szar volt.
– Hála istennek! – sóhajtotta Jay színpadiasán.
– Akkor jöhet az akciófilm – jelentette ki Nathan.

DANK
Pagan ágyának szélén ültem, és tíz percen belül már vagy
századszorra pillantottam az órára.
– Mennyi ideje mentek el? – kérdeztem Gee-től, amint belépett
a szobába.
– Én veled voltam, nem rémlik?
Igaz, de Gee már előttem hazaindult. Aggódni kezdtem
Paganért, mivel épp egyikünk sem figyelte.
– Mielőtt azzal jönnél, hogy én egy órával előtted végeztem a
melóval, elárulom, hogy tettem egy kis kitérőt hazafelé.
Ellenőriztem, hogy Pagan anyja jól van-e, és körülnéztem, hogy
nincs-e nyoma a közelben a kis voodoo rohadéknak. Sehol semmi.
Pagan anyjával minden oké.
Ezért tényleg nem haragudhattam Gee-re.
– Pagan azzal a suhanccal van.
Gee bólintott. Mindketten tudtuk, hogy ennek így kell
történnie. Semmit sem tehettem ellene. Pagan szívének választania
kellett. De a mindenségit, nagyon nehéz volt ezt elviselni. Pagan
ma úgy bújt hozzám, ahogy azelőtt. Nem lökött el; akart engem.
Tudtam, hogy a lelke mélyén emlékszik az irántam érzett
szerelmére. A teste reagált rám. Hinnem kellett abban, hogy a szíve
elég erős az emlékei helyreállításához. Ekkor elöntött a lelke
közelségének melege.
– Visszajött. – szóltam, és felálltam. Pagan éppen belépett az
épületbe.
– Igyekszem kideríteni, amit csak tudok. De te menj szépen a
sarokba, és viselkedj! – felelte Gee, és intett, hogy húzódjak hátra.
Ebben az alakban mindketten láthatatlanok voltunk az emberi
szem számára. Hátráltam, beálltam a szoba túlsó sarkába, és
vártam.
Kitárult az ajtó, és belépett a vidáman csacsogó Miranda. Nem
értettem, mit mond, mert nem bírtam másra koncentrálni, csak a
mögötte jövő Pagan magas sarkú csizmájára és miniszoknyájára.
JESSZUS! Elhatároztam, hogy amint leveszi ezeket a cuccokat,
menten elégetem őket. Ilyen szerelésben akár háborúkat is
kirobbanthatott volna. Elszántam magam, hogyha az a kis nyikhaj
hozzá merészel érni, akkor levadászom és megölöm. Begyűjtőm a
szánalmas lelkét, akár eljött az ideje, akár nem.
Gee megköszörülte a torkát, én pedig levettem a szemem
Pagan vadító szerelésbe bújtatott testéről, és a társamra meredtem.
Nyilván kiült az arcomra az indulat, mivel Gee figyelmeztető
pillantást vetett rám. Annak a csizmának akkor is el kellett tűnnie.
Ahogy a miniszoknyának is.
– Na, ugye, hogy nem is volt olyan rossz? – kérdezte Miranda,
és Paganre mosolygott.
Pagan a szemét forgatta, és kicipzározta a csizmáját.
Meggondoltam magam: talán mégsem kéne elégetnem a csizmát.
Inkább csak elrejtem. Meglátjuk, hátha egyszer rá tudom majd
venni Pagant, hogy tartson nekem egy csizmás magánszámot.
– Jay teljesen eldobta tőled az agyát. Mióta van ilyen nagyra
magával? Anyám! Imádom, hogy azt mondtad neki, totál nem
érdekel, ha randira hívja azt a ribit. És mégis mit képzelt magáról
az a trampli? Elvégre Jay éppen rád várt, erre a csaj pofátlanul
kikezdett vele. Hogy lehet valaki ilyen szánalmas?
Pagan lassan lehúzta az egyik lábáról a csizmát, nekem meg
kis híján elcsöppent a nyálam. A mindenit, hogy ez milyen szexi
volt! Felemelte a másik lábát, és arról is lehúzta a csizmát.
– Tényleg nem érdekel. Felőlem az övé lehet Jay. Miért is jártam
azzal a sráccal három évig? Már egyáltalán nem jön be.
Szavai megszakították buja képzelgésemet, és felkaptam a
fejem, hogy szemügyre vegyem az arcát. Már nem kedvelte Jayt?
Micsoda? De hát lelki társak voltak!
– Másmilyen, mint ahogy emlékeztem rá – folytatta Pagan. –
Tök unalmas.
Gee önelégülten vigyorgott rám. Pagan a blúza legfelső
gombjához nyúlt. Ez az!
Ekkor kinyílt a fürdőszobaajtó, és a láthatóvá vált Gee úgy tett,
mintha most jönne a szomszédból.
– Na, jól szórakoztatok, ribik? – kérdezte, félbeszakítva Pagan
kigombolkozását. A francba, Gee!
– Miranda csodásan érezte magát. Én végigszenvedtem az
estét, és most Miranda jön nekem egy óriási szívességgel.
Ezek szerint Pagan tényleg nem élvezte a randit… és már
megint nekiállt a blúzát gombolni.
– Jay nem is volt olyan vészes. Csak épp azzal kezdte az estét,
hogy egy másik lányt hívott randira, miközben Paganre várt.
Bizony, rajtakaptuk. Pagan zseniálisan és viccesen kezelte a szitut,
de Jay akkor is tiszta hülyét csinált magából.
Jay randira hívott valaki mást? Nem látta az a hülye, mit vett
fel Pagan? Basszus! Talán nem is volt miért aggódnom. Ez a srác
tiszta idióta kellett, hogy legyen.
Pagan közben teljesen kigombolta a blúzát, és ledobta a
padlóra. Már csak a miniszoknya meg egy rózsaszín melltartó volt
rajta. Arrébb húzódtam, és leültem az ágyra, hogy onnan
figyelhessem.
– Pagan tök izgatott a péntek este miatt. Nem hajlandó
bevallani, de én látom rajta – mondta Miranda, miközben felvette a
földről Pagan blúzát, és megdobta vele a barátnőjét.
– Meggondoltad magad a rockzenészekkel kapcsolatban? –
kérdezte Gee. Nem igazán tudtam, mire céloz, de ki akartam
faggatni, amint elhagyjuk a szobát.
Pagan vállat vont, én pedig imádkoztam mindenhez, ami
szent, hogy vegye le azt a rózsaszín melltartót. Igaz, hogy éppen
megsértettem a privát szféráját, de a mindenségit, mégiscsak én
vagyok a Halál! Ezzel kell, hogy együtt járjanak bizonyos előjogok.
– Úgy döntöttem, hogy mégsem kellene elhamarkodottan
megítélnem őt. Mi baj lehet abból, ha adok Dank Walkernek egy
esélyt?
– Lehet, hogy nem csak egy esélyt akar tőled – mormogta Gee
olyan halkan, hogy csak én halljam.
Pagan nekiállt kigombolni a szoknyáját. Ez az, csak így
tovább!
– Megyek, lezuhanyozom. Nyugodtan beszéljetek csak ki a
hátam mögött, mert tudom, hogy úgyis arra készültök! – közölte a
lányokkal, aztán bement a fürdőszobába, épp mielőtt a
miniszoknyája lecsúszott volna. Kirúgta a ruhadarabot a
fürdőszobából, és magára csukta az ajtót.
Kísértést éreztem, hogy láthatatlanul kövessem, de az nem lett
volna helyes. Pagan borzasztó dühös lett volna rám, ha megtudja.
Gee-re pillantottam, aki láthatóan alig bírta visszatartani feltörő
röhögését.
 NYOLCADIK FEJEZET

PAGAN
„Elbújok előled, és csak suttogok neked.
Szavakat, amiket nem mondhatok, de úgysem kell hallanod.
Szavakat, amiktől sehogy sem szabadulhatok.

Most már nem, nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.
Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.
A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.
A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.
Elgyengülök és erőre kapok a karodban.
A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.

Nem is tudhatod, hogy mit kívánsz tőlem.

Tehetetlen vagyok, neked nem állhatok ellen.
Nem akarok semmi mást, csak hogy mosolyogni lássalak. Soha
nem lehetek a szerelmedre méltó alak.
Csoda, hogy megláttad, ki vagyok, és mégis maradtál.
Egész életemben igyekszem majd az lenni, akit akarnál.

Most már nem, nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.
Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.
A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.
A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.
Elgyengülök és erőre kapok a karodban.
A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.

A tekintetedben tűz lobog.

Megbabonáz minden gondolatod.
Sosem tudom előre, mi jár a fejedben,
 De sütkérezni akarok a melegségedben.
Te sosem tehetnél semmi rosszat.
Minden szempontból tökéletes vagy.

Most már nem, nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.
Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.
A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.
A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.
Elgyengülök és erőre kapok a karodban.
A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.”

A lágy, igéző zene folyamatosan szólt a sötétben. Nem bírtam

kinyitni a szemem, de nem féltem. Tudtam, hogy biztonságban
vagyok. A szavak megnyugtattak, és végül ismét mély álomba
merültem. Az utolsó, amire emlékeztem, egy élénkkék szempár
volt, ahogy felragyogott a sötétben.
– KELJ MÁR FEL! Esküszöm, olyan vagy, mint aki kómába
esett. Ébresztő, lustaság! Tíz perc múlva kezdődik az óránk! –
kiabált velem Miranda, miközben a párnájával csapkodott.
Felnyögtem, és felé fordulva kivédtem a következő csapását.
– Ébren vagyok! Most már abbahagyhatod az ütlegelésemet.
– Na, végre! Már minden mást megpróbáltam. Több mint egy
órája ébren vagyok. A hülye vekkered engem bezzeg felébresztett.
Fel nem foghatom, te hogy bírtad átaludni azt az idegesítő
csipogást.
– Átaludtam a vekkert? – kérdeztem, majd felültem, és
hunyorogtam a napfényben. Már elmúlt nyolc óra. A végén még
elkések az irodalomszemináriumról. Francba! Azzal szép kis első
benyomást tennék.
– Ja, át bizony. Ez még kábé soha nem fordult elő. Mégis mit
műveltél, altatót vettél be?
Felálltam, és kinyújtóztam.
– Nem, csak nagyon mélyen aludtam. – Eszembe jutott a
különös sötétség meg a zene. Az a hang és a dal. – Hallottam egy
dalt álmomban – kezdtem, aztán elhallgattam. Nem akartam,
hogy Miranda azt higgye, elment az eszem.
 – Most nincs időnk dalokról csevegni. Tessék, vedd ezt föl, és
moss fogat, álomszuszék! Mennünk kell. Még szerencse, hogy
smink nélkül is jól nézel ki.
Miranda a kezembe nyomott egy rövidnadrágot meg egy
pólót, és a fürdőszoba felé lökött. Jobbnak láttam, ha nem mesélek
neki a dalról. Pedig nagyon szerettem volna beszélni róla valakinek.

Dank nem jelent meg az irodalomszemináriumon. Csalódott

voltam, amiért nem volt itt, hogy vigye a táskámat, ugyanakkor
meg is könnyebbültem, mert így az órára tudtam koncentrálni.
Ezen a kurzuson csak akkor mehettem át, ha figyelek a tanárra, és
az anyagra összpontosítok. Már az első napon kaptunk házi
feladatot. Együtt kellett dolgoznunk. Nem voltam oda a csoportos
munkáért. Minden csoportban három lány és három fiú volt. El
kellett olvasnunk három irodalmi művet, amik mind önpusztító
férfiakról szóltak. Aztán írnunk kellett egy-egy esszét női és férfi
szemszögből arról, hogy pontosan miért voltak ön-pusztítóak a
feladott művekben szereplő alakok. Azt is meg kellett határoznunk,
hogy kihez tudnánk hasonlítani őket a mai világban, és meg kellett
fogalmaznunk, hogy milyen hatással van ez az önpusztítás a
politikára.
Az óra végén bedugtam a könyveimet a táskámba, és a
hirdetőtáblához léptem, hogy lássam, melyik csoportba osztottak
be. A csoporttagok neve mellett szerepelt az e-mail címük is, hogy
felvehessük egymással a kapcsolatot, miután mind elolvastuk az
első könyvet: Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája. Előnyben
voltam, mivel én már olvastam a regényt. A táblánál nem volt
hosszú a sor, mert többen elmentek anélkül, hogy megnézték volna
a kiírást. Odaléptem a csoportok listájához, és megkerestem a
nevem.
Keith Fromer
Pagan Moore
Jessi Gilheart
Jackson Driver
Maddy McGowin
 Dank Walker
Abbahagytam az olvasást, és hátranéztem. Hogy került Dank
neve a listára? Azt hittem, nem jár erre az órára. Ezek szerint
mégis? A mögöttem álló lány bosszúsan megköszörülte a torkát.
Gyorsan lefotóztam a csoportom névsorát és a tagok e-mail címet
az iPhone-ommal, aztán elálltam az útból.
Szóval Dank ellógta az órát?

DANK
Mire végeztem a lelkek begyűjtésével, elkéstem Pagan
irodalomórájáról. Szörnyen bosszantott az elmulasztott lehetőség,
hogy mellette ülhessek, bár tegnap este vele maradtam, és
altatódalt énekeltem neki. Ez már nagyon hiányzott. Nem bírtam
rávenni magam, hogy magára hagyjam, amíg békésen el nem
aludt.
Kinyílt az irodalomtanszék ajtaja, és Pagan lépett ki rajta,
morcos képpel. Ki nem állhattam, ha rossz kedve volt. Előjöttem a
takarásból, és elindultam felé.
– Ó, Dank! Hát itt vagy. – Pagan meglepettnek tűnt.
– Ja. Csak nem azt remélted, hogy megszabadultál tőlem? –
kérdeztem incselkedve.
Ellagyult az arca, és sugárzó mosolyt vetett rám. Ez már
sokkal jobban tetszett.
– Kíváncsi voltam, miért hagytad ki az első
irodalomszemináriumot.
Látta a listát. Tudta, hogy a csoportban is együtt fogunk
tanulni. Minél több időt tölthettem vele, annál jobb. Most, hogy
tudtam, nincs igazán oda Jayért, kicsit megkönnyebbültem.
– Nagyon későn értem haza tegnap. Majd pótolom a
lemaradást.
– Jegyzeteltem az órán. Van egy kis időm, mielőtt Mirandával
találkozom. Ha szeretnél kávézni, vagy csak leülni egy
piknikasztalhoz, megmutathatom, mi mindenről maradtál le.
Szívesebben mentem volna meghittebb helyre, de erre nem
adatott lehetőség. Nem magyarázhattam meg Pagannek, hogyan
tudtam olyan könnyedén besurranni a szobájába, nekem pedig
nem volt szobám, ahova ő besurranhatott volna.
Ezt a problémát sürgősen orvosolnom kellett. Szállást kellett
szereznem, hogy legalább úgy tűnjön, mintha tényleg itt élnék.
Pagan előbb-utóbb kíváncsi lesz, hol lakom, és amíg biztos nem
voltam benne, hogy megint szerelmes belém, nem árulhattam el
neki, ki vagyok valójában. Úgy gondoltam, hogy amíg újra meg
nem szeret, addig valószínűleg nem fogadna el igazi valómban.
A könyvtár. Annak voltak jól eldugott, meghitt zugai, csak
tudni kellett, hol keresse őket az ember.
– Mit szólnál a könyvtárhoz? – kérdeztem. Pagan szeme
felcsillant.
– Tökéletes. Úgyis szereznünk kell neked egy példányt az
Ethan Frome-ból, ha még nem olvastad.
Persze, tegyünk csak úgy, mintha szükségem lenne rá!
– Rendben, menjünk a könyvért! – feleltem.
Pagan bólintott, és elindult a könyvtár felé. Elvettem a táskáját.
Utáltam nézni, ahogy cipeli. Nagyon nehéznek tűnt, lehúzta a
vállát.
– Majd én viszem. Te mutasd az utat! – mondtam, amikor
hátranézett rám. Elpirult, és motyogva megköszönte, miközben a
nagy, háromszintes kőépület felé tartott, amiről tudtam, hogy a
legfelső emelete nagyon csöndes és meghitt. Már körülnéztem itt.
Kinyitottam a kétszárnyú ajtót, és előreengedtem Pagant.
– Menj fel a legfelső emeletre! – suttogtam neki, és a tőlünk
balra lévő lépcső felé biccentettem.
Pagan nem ellenkezett. Úgy tett, ahogy mondtam, én pedig
követtem. Ahogy előttem haladt a lépcsőn a cuki kis
rövidnadrágjában, az ötletem még remekebbnek bizonyult.
Amikor Pagan felért a másodikra, visszanézett rám.
– És most merre?
– Leghátul van egy tanulórészleg, ami általában üres, úgyhogy
ott nyugodtan beszélgethetünk, nem zavarunk senkit –
magyaráztam.
Tényleg senki sem volt a kis helyiségben. Ha mégis lett volna itt
valaki, felkészültem rá, hogy rávegyem a távozásra.
– Van még órád ma? Nekem ez volt az egyetlen – mondta
Pagan, miközben kihúzott magának egy széket, és leült.
– Én is végeztem mára, úgyhogy ráérünk, nem kell sietnünk –
válaszoltam. Addig akartam idefent maradni vele kettesben,
ameddig csak lehet.
– Akkor jó – mosolygott, és elővette az irodalomtankönyvét
meg a füzetét. – A kézírásom elég ronda, ha gyorsan kell
jegyzetelnem. Ha minden igaz, a jövő héten érkezik az új
laptopom. Anyukám el fogja küldeni nekem. Addig mindent
körmölnöm kell.
Egy hétig laptop nélkül kellett boldogulnia az egyetemen.
Tudtam, hogy ez megnehezíti a dolgát. Azt akartam, hogy tudjon
gépelni az órákon. Pagan szeretett gondosan feljegyezni mindent.
Tollal és papírral ez szinte lehetetlennek tűnt.
– Nekem van egy laptopom, amit nem szoktam használni.
Szívesen kölcsönadom, amíg a tiéd ide nem ér.
Felragyogott a tekintete.
– Tényleg? Van egy fölös laptopod?
Még soha nem volt laptopom, de amint elmegyünk innen,
azonnal venni akartam egyet.
– A tiéd lehet.
– Köszönöm szépen! Ez mindent megold. Hogy ez milyen
kedves tőled! Ígérem, nagyon fogok vigyázni rá.
Az arckifejezését látva legszívesebben most azonnal vettem
volna neki öt laptopot, és még bármi mást, amit csak akart.
– Ami a péntek esti koncertet illeti… – kezdte Pagan. Nagyon
reméltem, hogy nem gondolta meg magát. Azt akartam, hogy ott
legyen. – Mikorra kéne odaérnünk? Ti milyen korán mentek a
bandával, hogy előkészüljetek?
– A koncert nyolckor kezdődik, de mi már öt körül ott leszünk,
hogy beálljunk. Aztán csak lazítunk, és elvagyunk a backstage-
ben, amíg el nem jön a műsor ideje.
– Hűha, az jó korán van. És akkor mi hányra menjünk
Mirandával?
Erre a kérdésre nem voltam felkészülve. Eredetileg úgy
terveztem, hogy szépen ráveszem Pagant, tartson velem a próbára,
és Miranda majd jóval később kövesse, csak a koncertre jöjjön Gee-
vel.
– Nem lenne kedved eljönni a próbánkra, és velem tölteni az
egész estét?
Pagan habozott a válasszal. Láttam, hogy különféle érzelmek
suhannak át az arcán.
– Nem is tudom. Mi lesz Mirandával és Gee-vel? Szeretnéd, ha
ők is korábban jönnének?
A fejemet csóváltam.
– Nem, őket csak a koncertre hívnám meg.
Nem akartam, hogy vele tartson a díszkíséret.
– Ó! – felelte, és lesütött szemmel harapdálta az ajkát, majd
ismét rám nézett. – Nem baj, ha inkább én is csak később megyek,
velük együtt? Miranda nagyon várja a koncertet, de még mindig
parázik egy kicsit Gee-től, nem akarom kettesben hagyni őket.
Ráadásul, amíg te próbálsz, én teljesen egyedül lennék.
Nagyon igyekeztem, hogy a csalódottságom ne üljön ki az
arcomra.
– Semmi gond, Pagan. Legyen úgy, ahogy neked a legjobb! –
Nehéz volt tudatosítanom magamban, hogy ez nem fog gyorsan
menni. Vissza akartam kapni, amit elvettek tőlünk. Ám Pagan
számára még mindig csak egy olyan srác voltam, akivel nemrég
ismerkedett meg. Akiben még nem bízott meg teljesen.
– Oké, köszi – válaszolta, majd elővett még néhány papírt a
táskájából. El is felejtettem, hogy azért voltunk itt, mert segíteni
akart nekem bepótolni, amiről lemaradtam az órán. – Ahogy
mondtam, jegyzeteltem, de valószínűleg többet is leírtam a
kelleténél. Nézd csak át nyugodtan az egészet, és másold át a
lényeget! Én addig keresek egy fénymásolót, hogy neked is
meglegyen a féléves tanmenet. Ja, és megkeresem a regényt is. –
Felállt, és a lépcső felé indult. Hátradőltem a széken, és lehunytam
a szemem. Egy szép napon vissza fogom kapni őt.
 KILENCEDIK FEJEZET

PAGAN
Könnyebb volt megtalálni a fénymásolót, mint gondoltam; és az
Ethan Frome-ból se volt nehéz kerítenem egy példányt. Hét perccel
később már vissza is indultam a másodikra, Dankhez, az eldugott
kis részlegbe. A fénymásoló meg a könyv megkeresését igazából
csak kifogásnak használtam, hogy egy kicsit otthagyhassam a
srácot, és összeszedhessem magam. Nyilvánvalóan tetszettem neki.
Ezt most már nem tagadhattam. Abban is totál biztos voltam,
hogy Dank nem csupán tanulás céljából választotta ezt a meghitt
zugot, és ez éppannyira felizgatott, mint amennyire megijesztett.
Mire visszaértem, Dank már hátradőlt a széken, a lábát feltette
az asztalra, és bokánál keresztbe tette. Ez a póz furcsamód
ismerősnek tűnt. Másodszor éreztem úgy, mintha már máskor is
láttam volna, amit Dank épp csinál. Talán álmodtam a srácról?
Erről lett volna szó?
– Ez gyors volt – mondta Dank, ahogy felém fordította a fejét,
és rám szegezte kék szemét.
Letettem elé a Könyvet, és visszamentem a székemhez.
– Tessék! – nyújtottam át neki a tanmenet fénymásolatát. –
Most már neked is megvan minden, ami csak kell. Átnézted a
jegyzeteimet? – kérdeztem, igyekeztem lazán csevegni.
Dank levette a lábát az asztalról, és előrehajolt az asztal fölött.
– Igen, lemásoltam a lényeget. Kösz, hogy segítesz bepótolni a
lemaradásomat. Nem kellett volna kihagynom ezt az órát.
A hangja hallatán kis híján elaléltam. Alapból is halálosan szexi
volt a srác. Az már tényleg sok volt a jóból, amikor ilyen mély,
bársonyos hangon szólalt meg. Így már szinte elviselhetetlenül
szexis lett.
– Örülök, hogy eljössz péntek este – mondta, közelebb hajolva
hozzám. Ereztem, hogy önkéntelenül felé hajolok, nem bírtam
ellenállni a vonzásának.
– Köszönöm, hogy meghívtál – válaszoltam. Vagyis inkább
pihegve rebegtem. Hát ez aztán remek! Még hallatszott is rajtam,
mennyire felindult vagyok tőle.
Dank hátralökte a székét, és felállt. Le sem vettem róla a
szemem, miközben odalépett hozzám, és a kezét nyújtotta felém.
Tudtam, mit akar, és én is azt akartam. Totálisan benne voltam,
hogy megismételjük a fánál történteket.
Odahúzott magához, és a karjába zárt. Fél kézzel a hajába
túrtam, mire Dank lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Tetszett,
hogy ilyen hatással van rá az érintésem. Felcsúsztattam a másik
kezemet a karján, és a tarkójára simítottam. Közben figyeltem az
arcát, elbűvölt az összeszorított száján és csillogó szemén látszó
mohóság.
Úgy döntöttem, hogy ezúttal nem várok rá. Magamhoz
húztam, a szájára nyomtam az enyémet, és vettem a bátorságot,
hogy megnyaljam az alsó ajkát. Annyira telt volt, és olyan lágynak
tűnt, hogy már azóta meg akartam ízlelni, mióta csak először
megláttam őt.
Dank keze felcsúszott az oldalamon, és közvetlenül a
melltartóm alatt állt meg. Ami a fiúkat meg a testiséget illeti, eléggé
naiv voltam. Jay meg én smároltunk meg pettingeltünk, de nem
csináltunk semmi túl izgalmasat. Szinte biztos voltam benne, hogy
ha Dank megérintené a mellemet, lángok csapnának ki a
testemből. Nem létezett, hogy ne vegye észre egyre hevesebb
zihálásomat. Kicsit szégyelltem, hogy így reagálok az érintésére,
ám Dank mellkasából halk, lelkes morgás tört fel, miközben az
ajkamat és a bőrömet ízlelgette, így megnyugodtam, hiszen ezek
szerint ő is ugyanúgy élvezte ezt, mint én.
– Kérlek, gyere velem a próbára péntek este! – könyörgött,
miközben csókokat hintett el a nyakamon és a kulcscsontomon. Ez
így nem volt tisztességes kérés: előbb teljesen felizgatott, aztán
esdekelni kezdett. Mégis hogy gondolkozhattam volna józanul egy
ilyen helyzetben?
– Nem lehet. Mirandának szüksége van rám – feleltem
dübörgő szívvel. Dank szája a pólóm mély kivágásánál járt, meleg
lélegzete csiklandozta a dekoltázsom érzékeny bőrét. Már
majdnem én is könyörögni kezdtem neki, amikor lejjebb csúsztatta
a kezét, hogy a fenekemre simítsa, aztán felemelt, és leültetett a
mögöttem lévő asztalra. A lábam közé húzódott, és ismét a
derekamra tette a kezét.
 – Valószínűleg jobb is így – mondta végül, mielőtt a szája
visszatalált az enyémre. Tudni akartam, hogy érti ezt, de a nyelve
becsúszott a számba, és olyasmiket művelt velem, amihez
foghatóban még sohasem volt részem. Közelebb húztam őt
magamhoz, és viszonoztam a csókját, beleadva minden izgalmat és
vágyat, amit kiváltott belőlem. – Ha eljönnél, nem is bírnék
próbálni. Csak veled akarnék lenni. Hallgatni a szavaidat, figyelni a
mosolyodat, megcsókolni minden egyes porcikádat.
Ajjaj. Talán ideje lett volna mennem…
Dank lassan felcsúsztatta a kezét a hasamon, amíg gyengéden
meg nem fogta a mellemet. Amikor ujjai behatoltak a melltartóm
alá, a csókolózást félbehagyva levegő után kaptam. Ahogy
hüvelykujja megcirógatta a mellbimbómat, egész testemen
borzongás futott végig, mintha még a lelkemben is éreztem volna.
Dank megdermedt, és engem figyelt. Nem mozdította el a
hüvelykujját, de nem is húzta el a kezét. Felnéztem rá, hogy lássa,
várok. Meglepett, de többet akartam ebből. Hüvelykujja ismét
megcirógatott, aztán a keze visszatért a melltartómra, hogy
levegye rólam.
Ekkor lábdobogást és hangokat hallottunk a lépcső felől. Dank
egy szempillantás alatt lekapta a kezét a melltartómról, máris a
pólómat igazgatta, aztán elhátrált tőlem. Gyorsan leszálltam az
asztalról, és azonnal visszaültem a székemre, mert nem voltam
biztos benne, hogy egyáltalán képes volnék-e megállni a lábamon.
Megkockáztattam egy pillantást Dank felé, aki hátradőlt a
székén, ölében a jegyzeteimmel. Ajka féloldalas vigyorra húzódott,
és láttam rajta a szájfényem nyomát. Gyorsan kinyújtottam a
kezem, és végigfuttattam rajta a hüvelykujjamat, hogy letöröljem a
csókunk nyomát. Dank megragadta a csuklómat, és puszit
nyomott rá, mielőtt elengedte, majd felállt a székből.
– Nem maradhatok itt, mert rád sem bírok nézni anélkül, hogy
ne akarnálak megérinteni. Szívnom kell egy kis friss levegőt –
vallotta be.
Ez tetszett. Nagyon tetszett.

DANK
 Képtelen voltam koncentrálni. Nem bírtam másra gondolni,
csak arra, hogy milyen érzés volt a kezem között tartani Pagant,
milyen lágy és selymes volt a bőre. Nem tudtam biztosan, meddig
engedte volna, hogy elmenjek a könyvtárban, ha nem zavarnak
meg minket. Azt viszont tudtam, hogy ha Pagan nem állít meg,
akkor biztosan nem lettem volna képes megálljt parancsolni
magamnak.
Nemsokára indulnom kellett lelkeket begyűjteni, de előbb
próbám volt a zenekarral. Nem minden próbára mentem el, de
szerencsére a többiek erre sohasem emlékeztek. Néha azért, mert
annyira be voltak tépve, néha pedig magam gondoskodtam róla,
hogy elfelejtsék.
– Jössz a próbára? – bukkant fel Gee a leparkolt Harley-m előtt.
– Igen. Miért? Pagan jól van? – kérdeztem, de nem szálltam le
a motorról, arra az esetre, ha netán máris vissza kéne mennem a
kampuszra.
Gee a szemét forgatta, és megcsóválta a fejét.
– Pagannek semmi baja. A szobájába bezárkózva magol.
Engem kitiltott. Állítólag zavarom a tanulásban.
Mosolyogva leszálltam a motorról, és elindultam a klubhoz,
ahol próbálni szoktunk. A hátsó részben volt egy kisebb színpad,
ami épp megfelelt a célra. A tulaj a dobosunk, Loose rokona volt.
Gee mellem szegődött, ahogy a bejárat felé tartottam.
– Mit keresel itt? – kérdeztem, és rápillantottam.
– Unatkozom. Loose pedig pokoli szexi.
Na, remek. Már csak az hiányzott, hogy Gee összeálljon egy
emberrel. Tudtam, hogy az Istenség ezért végképp rám szállna.
– Nem lehet hozzá semmi közöd, Gee. Halandó ember.
– Az ég szerelmére, Dank, eszem ágában sincs feleségül menni
hozzá és gyereket szülni neki! A csávó vérbeli szoknyapecér. Egy
dögös rossz fiú, aki bejön nekem. Nem akarok mást, csak eltölteni
vele egy jó éjszakát.
Megálltam a bejárat előtt, és az ajtóra tettem a kezem, hogy
Gee ne nyithassa ki.
– Nem jöhetsz velem csak azért, hogy kikezdj Loose-szal! Az
Istenség már amúgy is szívat engem, mert felbosszantottam. Ha te
most megszeged ugyanazt a szabályt, azért is én fogok szenvedni.
Gee grimaszt vágott.
 – Jaj, ne drámázz már itt nekem! Csak el akarok szórakozni
egy kicsit a fiúkával. Maga a szex soha nem számított
szabályszegésnek. Az emberekbe beleszeretnünk tilos. Egy
megrögzött rosszalkodóval lefeküdni nem nagy ügy. Volt már rá
példa.
Ezzel nem vitatkozhattam, mert Gee-nek igaza volt.
Igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy ha nem szeret bele
Loose-ba, akkor nem kerülhetünk bajba. Az a veszély pedig nem
fenyegetett, hogy Loose beleszeretne Gee-be, mivel a dobosunk
minden csajt egyformán imádott.
Gee előttem vonult be a próbaterembe. Rádöbbentem, hogy
menet közben gyorsan megváltoztatta a kinézetét. Eltűnt a farmer
és a „Cseszd meg!” feliratú póló, amit az imént viselt. Rövid, szűk,
piros ruha váltotta fel fekete csizmával, aminek az oldalán vörös
koponyák virítottak. A fejemet csóváltam, és odaléptem a hűtőhöz,
hogy kivegyek egy üveg vizet.
– Odanézzenek! Hála a magasságosnak ezért a mennyei
alakért, amit alig takar a rucid! – kiáltotta Loose a dobok mögül
Gee-nek.
– Fogd vissza magad, haver! Szépen el kell próbálnunk a
pénteki számokat, mielőtt berángatnád a csajt a klotyóba, hogy
használatba vegyétek a kedvenc fülkédet – intette le Les, a másik
énekes és basszusgitáros.
– Dank csak most ért ide. Még úgyis be kell hangolnotok a
gitárotokat meg minden. Addig én elszórakoztatom a hölgyet.
Ugye nem bánod, Dank? – kérdezte Loose.
Átkoztam magamban Gee-t, majd megfordultam, és
szembenéztem a srácokkal.
– A tiéd lehet – válaszoltam.
Loose egy szempillantás alatt otthagyta a dobszerkót, és
leugrott a színpadról.
– Majd jövök! – szólt oda nekünk, miközben máris Gee fenekét
tapogatta. Amikor lehajtotta a fejét, hogy Gee fülébe súgjon
valamit, elfordultam tőlük, és többet tudomást se vettem róluk. Ezt
hallani sem akartam. Az biztos, hogy a srác Gee-ben emberére
akadt. Loose ezután már soha többé nem lesz ugyanaz.
– Nem bánod, hogy csak így lenyúlja a csajodat? Nem
akarom, hogy a végén egymásnak essetek a pénteki fellépés előtt –
mondta Les, miközben odajött a hűtőhöz, és ő is kivett egy üveg
vizet.
– Gee nem a csajom, csak egy régi barátom. Ha a csajom
lenne, Loose nem úszta volna meg ezt élve.
Les bólintott, és ivott a vízből.
– Vágom. Na, akkor behangoljunk, amíg Loose szórakozik, és
a másik kettő ide nem ér?
– Jó, essünk túl rajta!
 TIZEDIK FEJEZET

PAGAN
Csak az irodalom- és a matektanárom vélte szükségesnek, hogy
már a legelső héten szemináriumot tartson. A többi tárgyamból
csak a jövő heten kezdődtek az órák. Találkozhattunk a tanárokkal,
és megkaptuk a féléves tanmenetet, de miután mindezt letudtam,
véget is ért számomra a tanítás az egyetem első hetén.
Arra gondoltam, hogy esetleg újraolvashatnám az Ethan
Frome-ot, mivel már két év eltelt, mióta olvastam. Vagy vehetnék
egy kávét, és átnézhetném a matematika-tanmenetet. Ez a tárgy a
frászt hozta rám. Nem szerettem, és sosem volt az erősségem.
Miranda olyan szerelésben lépett ki a fürdőszobából, mint aki
diszkóba indul, pedig még csak délután egy volt.
– Hogy nézek ki? – kérdezte, és megperdült előttem.
– Mint aki egész éjjel táncolni akar, miközben a fiúk sorra
veszik neki az italokat – feleltem.
A barátnőm elvigyorodott.
– Helyes. Mert pontosan ez a tervem.
– Várjunk! Micsoda? Ugye tisztában vagy vele, hogy alig múlt
egy óra? A klub csak nyolckor nyit, és Gee nélkül úgysem juthatsz
be.
Miranda vállat vont, és pózolni kezdett a tükör előtt.
– Nem a klubba megyek. Hanem a legeslegelső
diákszövetséges bulimba.
– Délután egykor?
Miranda bosszúsan pillantott rám, aztán ismét a tükörbe
meredt, és csücsörített.
– Nem, te buta! Nathan hatra jön értem. Elmegyünk enni
valamit, aztán elvisz a diákszövetségébe.
Ennek még így sem volt semmi értelme.
– Akkor meg miért vagy készen már öt órával azelőtt, hogy
érted jönne?
Miranda abbahagyta a szexis pózok gyakorlását a tükör előtt,
és felém fordult.
 – Ez csak a próba. Még tesztelni akarok pár szerelést, mielőtt
Nathan ideér. Látni akartam, hogy nézek ki ebben a cuccban.
Aztán átöltözöm, feltűzöm a hajam, és talán felteszek egy kis kék
szemfestéket… vagy gondolod, hogy az túlzás? Lehet, hogy
inkább maradnom kéne az ezüstnél. – Tovább csacsogott, mire
eldőltem az ágyon, és egy párnába temettem az arcom. Engem
annak a gondolata is kimerített, hogy egyszer kiöltözzek, nemhogy
többször.
– Szerintem neked elmentek otthonról – közöltem vele.
Miranda elnevette magát.
– Tudom, hogy őrültnek tartasz. De tökéletesen kell kinéznem.
Ennek az estének tökéletesnek kell lennie. Ez a fiú nagyon tetszik
nekem, Pagan.
Örültem, amiért így odavan Nathanért, de most komolyan,
tényleg muszáj volt eleven Barbie babává változnia csak azért,
hogy lenyűgözze a srácot?
A beszélgetésünket kopogás zavarta meg, úgyhogy fölemeltem
a fejemet a párnáról, és felültem az ágyon. Miranda az ajtóhoz
lépett, és kinyitotta úgy, hogy meg sem kérdezte, ki az. Amikor
megláttam, ki áll a küszöbön, azt kívántam, bár ne lett volna ilyen
hanyag. Victoria volt az.
– Segíthetek? – kérdezte Miranda, amint felismerte. Victoria elé
állt, hogy eltakarjon, és csípőre tette a kezét. Védelmező pózt vett
fel. Nem mintha elég nagy lett volna ahhoz, hogy bárkivel is
elbánjon.
– A barátnőddel akarok beszélni – felelte Victoria.
– Akkor ez nem a te napod, mert az nem fog összejönni –
acsargott Miranda. Ezzel máris az ellenségévé tette Victoriát.
– Ugye tudod, hogy Nathan a diákszövis barinőmmel, Sierával
kavar? Már több mint három hónapja lefekszenek egymással.
Tegnap éjjel is együtt voltak, miután Nathan lelépett tőled.
Felpattantam az ágyról, és félretoltam Mirandát, mielőtt ez a
ribanc még egy szót is szólhatott volna. Nem hittem neki, bár
tudtam, hogy a barátnőm igen. Jó emberismerő vagyok, és láttam,
hogy néz Nathan Mirandára. Lehet, hogy egy ideig tényleg kavart
ezzel a Sierával, de fel sem merült bennem, hogy még mindig
érdekli a csaj.
– Engem kerestél. Mit akarsz? – szegeztem neki a kérdést. Már
bántam, hogy nem tartottam távol magam Jay-től. Utáltam az
ilyen drámázást, és mindenáron igyekeztem elkerülni. Nem
akartam egy pasin marakodni… pláne nem egy olyan pasin, akire
nem is vágytam.
– Bármi is volt köztetek Jayjel azelőtt, eszedbe se jusson, hogy
megint a tiéd lehet! Hagyd őt békén, ribanc! Nem osztozom rajta.
Szinte minden éjszaka az én ágyamban köt ki. Te csak egy kis
újdonság vagy. Hamar rád fog unni.
Igazán nem szolgáltam rá, hogy így beszéljen velem. A nagy
semmiért kapta fel a vizet.
– Sok boldogságot kívánok nektek Jayjel az ágyban! Engem
totál hidegen hagy a srác. Egyáltalán nem érdekel. Régi barátok
vagyunk, ennyi. Szóval húzz el innen a fenyegetőzéseddel, és
inkább a folyosó végi kis vöröskének add elő, mert ebben az
épületben egyedül ő vetett szemet Jay-re! – Lehetőséget sem adtam
neki, hogy válaszoljon. Becsaptam az ajtót az orra előtt.
A helyiségben vészjósló csend honolt. Megfordultam, hogy
lássam, mi van Mirandával. A fürdőszoba ajtaja nyitva volt,
odabent zubogott a zuhany. Ez nem volt jó jel. Miranda még sok-
sok szerelést és frizurát ki akart próbálni hat előtt. Ha ehelyett most
zuhanyozik, az azt jelenti, hogy elhitte Victoria gonoszkodó
szavait.
Bementem a fürdőszobába, és felültem a pultra. Halk
hüppögést-szipogást hallottam a zuhany alól.
– Csak hogy tudd, én a csaj egyetlen szavát se hiszem el –
mondtam olyan hangosan, hogy a zubogó víz alatt is meghallja.
Miranda nagyot szipogott, aztán keserű nevetést hallatott.
– Én hiszek neki. Nathan tegnap este nem akart felhívni
magához. Pedig direkt megkértem. Azt mondta, majd inkább
máskor menjek át hozzá. Vacsora után hívta valaki telefonon, és
utána egész este fura volt, idegesen viselkedett. Aztán idő előtt
véget vetett a randinknak. Eddig azt hittem, feleslegesen parázok.
Nathan olyan édes volt, amikor megcsókolt! – Megint zokogásban
tört ki.
Legszívesebben megfojtottam volna a srácot.
– Ha Nathan tényleg lepattintott téged, akkor nála nagyobb
idiótát még nem hordott a hátán a föld. Te csodaszép vagy, jó fej, és
bármelyik pasinak, akinek van olyan mázlija, hogy felkeltse az
érdeklődésedet, tisztában kéne lennie az óriási szerencséjével, és
mindent megtennie, nehogy elszúrja a dolgot.
Miranda szomorkásán nevetett.
– Szeretlek, Pagan.
– Én is téged – feleltem.
– Lehetne a ma esti program az, hogy a Vámpírnaplókat
nézzük és fagyit eszünk? Erre lenne szükségem. Most először
tetszett meg valaki Wyatt óta, erre tessék, ez történik. Tök szívás –
hüppögte.
– Megyek, veszek fagyit. Te addig kerítsd elő a DVD-t! –
mondtam neki, miközben leszálltam a pultról.
– Úgy hiányzik, Pagan! – Borzasztóan szomorú és csüggedt
volt a hangja. Meg sem kellett kérdeznem, kire gondol. Tudtam,
hogy Wyattről beszél. Nekem is hiányzott. De tisztában voltam
vele, hogy ez teljesen más, mint a Mirandát ért veszteség.
– Tudom. Fejezd be a zuhanyozást, én pedig máris jövök egy
csomó fagyival és két kanállal!
– Okés.

Miranda mobilja végre nem csörgött egyfolytában. Két nappal

ezelőtt a zárt ajtón keresztül közöltem Nathannel, hogy ha nem
hagy minket békén, hívom a rendőrséget, és letartóztattatom.
Ezután végre feladta, és elment. Azóta is a szobánkban lógtunk
Mirandával. Megnéztük a Vámpírnaplók első, második és harmadik
évadát. Olyan sok fagyit ettük, hogy azt már törvényben kéne
tiltani. Attól tartottam, hogy hétfőn rám se fog jönni a farmerom.
Megint az órára pillantottam. Már délután négy elmúlt, és
tudtam, hogy Gee bármelyik percben nekiállhat dörömbölni az
ajtón, hogy induljunk már. Miranda ma sokkal jobban volt.
Délelőtt egy csomót nevettünk. Csak akkor szaladt ráncba a
homloka, ha megcsörrent a telefonja. A készülék valamikor ebéd
körül végre elhallgatott. Nathan vagy végleg feladta, vagy áttért a
B tervre, mivel az A csúfos kudarcot vallott. Mirandának esze
ágában sem volt fogadni a hívását.
A barátnőm szomorúsága valamikor tegnap dél körül dühbe
csapott át. Még ki is csörtetett a szobából: azt mondta, kimegy friss
levegőt szívni, fut egy kicsit, és talán még flörtöl is pár sráccal. Most
már sokkal jobban bíztam benne, hogy rendbe fog jönni.
Kinyílt az ajtó, és Gee dugta be a fejét.
– Na, felkészültél a ma estére, te, szexi kis groupie? Elvégre VIP
vagy, csajszi! – mondta, és rám kacsintott.
A Mirandát ért incidens óta nem találkoztam Dankkel. Párszor
felhívott és SMS-ezett, miután megengedtem Gee-nek, hogy
megadja neki a számomat. Tegnap este már kissé pajzán SMS-eket
is küldött nekem. Őszintén szólva nagyon élveztem, de Dank nem
ment túl messzire. Mielőtt igazán felizgatott volna, elköszönt, és azt
mondta, feküdjek le korán, aludjam ki magam ma estére.
– Igen, elkészültem, de nem vagyok groupie – válaszoltam.
– Jaj, de még mennyire, hogy az vagy! Az egyetlen olyan
groupie, akit Dank Walker a közelébe enged.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

DANK
A banda többi tagja a koncertre várva a színpad mögötti részlegben
lógott. Én nem tartottam velük, az öltözőmben maradtam.
Kedveltem a srácokat, de a műsor előtt általában groupie-kkal
voltak, és ez az agyamra ment. Sok ilyen csajon kiszagoltam a
szomorúságot és a betegséget. Amit mások szexisnek láttak, az
engem gyakran taszított, mivel én csakis a lelket figyeltem. A
groupie-ké pedig gyenge és sérült volt.
Leültem a bőrkanapéra, és feltettem a lábam. Pagan bármelyik
percben megérkezhetett, Gee-vel és Mirandával együtt. Biztos
voltam benne, hogy Miranda találkozni akar majd az egész
bandával, ahogy abban is, hogy a többiek csalódást fognak okozni
neki. Ugyanolyanok voltak, mint általában a rockzenészek. Sok
szernek voltak a rabjai, és úgy gondolták, hogy minden csaj a
lábaik előtt hever. Megtestesítették mindazt, amilyennek elsőre
Pagan engem hitt.
Kopogtak. Ez meglepett. Azt hittem, Gee csak úgy be fog
rontani.
– Szabad! – mondtam, és felálltam, hogy üdvözöljem Pagant.
Körbe akartam vezetni a backstage-ben. De nem Pagan lépett be,
hanem egy groupie, akit korábban Loose-szal láttam. Pedig az
ilyen lányoknak ide tilos volt bejönniük. – Rossz helyen jársz –
közöltem vele, és visszaültem, hogy tovább várjam Pagant.
– Hoppá! – vihogta, és belépett a szobába, becsukva maga
mögött az ajtót. Talán nem értett a szóból? Ráadásul herpesze volt.
Éreztem rajta a betegség bűzét.
– Tűnj innen! Most azonnal! – utasítottam, és az ajtóra
mutattam. Tudtam, hogy ha nem szokik le a drogról, akkor a
kelleténél sokkal hamarabb viszont fogom látni a lelkét.
– De parancsolgatós vagy! Szeretem, ha egy férfi a főnök –
mondta akadozó nyelvvel, miközben felém lépkedett. A lelke
mocskos volt. Külsőre minden megvolt rajta, amire az emberek
vágynak, ám a felszín alatt rondaság rejtőzött.
 – Ez az utolsó figyelmeztetésem. Ha nem tűnsz el, hívom a
biztonságiakat, és kidobnak. – Ez koncertenként egyszer-kétszer
előfordult. A groupie-k versengtek egymással, hogy melyikük bír
valami különleges dologgal rávenni, hogy az öltözőmben
maradhasson. Nem értették, hogy semmi olyat nem látok bennük,
ami vonzó lenne.
– Morgós vagy. Figyelmeztettek erre, mielőtt idejöttem. De
fogadok, hogy én el tudom űzni a rosszkedvedet. – Már éppen rám
akarta vetni magát, amikor elléptem előle, mire megbotlott a saját
lábában, és a kanapéra esett. Előhúztam a mobilomat a zsebemből,
és hívtam a biztonságiakat.
– Egy csaj van az öltözőmben, és nem hajlandó kimenni. Azt
akarom, hogy tüntessék el az épületből!
– Máris, Mr. Walker! – vágta rá a biztonsági őr.
– Jaj, ne már! Még nem is hagytad, hogy megmutassam,
milyen tehetséges vagyok! – siránkozott a lány elterülve a kanapén.
Ebben a pillanatban kitárult az ajtó, és belépett Gee, a
nyomában Pagannel meg Mirandával. Legalább a lehető
legmesszebb voltam a szobában a félmeztelen lánytól, aki úgy
hevert a kanapémon, mintha arra várt volna, hogy csatlakozzam
hozzá.
– Hívjam a biztonságiakat? – kérdezte Gee, miközben
végigmérte a lányt, akiből ő is csak a sérült lelkét látta.
– Már hívtam őket. Arra várok, hogy kidobják innen –feleltem,
miközben megkerültem Gee-t, és Pagan kezéért nyúltam.
Pagant már látott ilyet, mielőtt megfosztották az emlékeitől.
Amikor a rajongóim megtudták, hogy barátnőm van, még inkább
eldurvult a helyzet. Játéknak fogtuk fel a dolgot: Pagan minden
koncert előtt megtippelte, hány csaj próbál majd bejutni az
öltözőmbe. Most viszont csak aggodalmat láttam rajta.
– Csak téged vártalak – nyugtattam meg, miközben a lányt
figyelte, akinek óriási, szilikonos dudája szinte kibuggyant a
melltartójából. Tényleg elég gyanús volt az összkép. – Ne is törődj
vele, másodperceken belül itt se lesz. Már jön érte a biztonsági őr.
Hívatlanul hatolt be ide.
Pagan a homlokát ráncolta, és rám nézett.
– Hol van a felsője? – kérdezte, mintha azt várta volna, hogy
beismerjem, én téptem le a csajról a ruhát.
 – Valószínűleg a színpad mögött, ahol a banda többi tagja
lebzsel. Már így nézett ki, amikor bejött ide. Mivel nem vagyok
hajlandó a bandával meg a groupie-jaikkal lógni, a bátrabb lányok
gyakran bepróbálkoznak nálam, hátha rá tudnak venni, hogy
meggondoljam magam. De sosem tudnak. Nem drogozom, és
eszem ágában sincs elkapni tőlük valami nemi betegséget.
Pagan ajkán halvány mosoly játszott, miközben kinyílt az ajtó,
és belépett az egyik biztonsági őr. Odament a kanapén fekvő
lányhoz, és talpra rángatta.
– Azt akarom, hogy tüntessék el a klubból, amíg itt vagyok –
emlékeztettem az őrt.
– Úgy lesz, Mr. Walker – bólintott a pasas.
– És ők miért maradhatnak? Őket se hívták meg – nyavalygott
a lány, és a biztonsági őr hátát csapkodta. – Hagyjál már békén!
Nekem nagyobb csöcsöm van, mint ezeknek, és én szopok is… –
Becsapódott mögöttük az ajtó, elnyomva mindazt, amit még
magyarázott a szerencsétlen. Hála az Istenségnek!
Miután az ajtó becsukódott, mély levegőt vettem.
– Hű, hát, ez érdekes volt – ugratott Pagan.
Rávigyorogtam, aztán Gee-re néztem.
– Mi lenne, ha elvinnéd Mirandát, hogy bemutasd a
bandának? – Ezt valójában nem javaslatnak szántam. Tudtam,
hogy ezzel Gee és a szobában mindenki más is tisztában van.
– JUJ, de jó! – tapsikolt Miranda. – Hoztam is magammal
filcet… Aláírják a pólómat?
Fehér pólót viselt, amit az egyik tavaly nyári koncertünkön
árultunk. Miranda elvitte Pagant arra a koncertre, bár Pagan akkor
még nem tudta, ki és mi vagyok.
– Bármit aláírnak, amit csak akarsz, de ne feledd, hogy jó
kanosak a srácok! A nevek többsége a melleden fog kikötni.
Miranda csak vigyorgott a figyelmeztetésem hallatán.
Egyértelműen jobb volt a kedve, mint pár napja. Pagan mesélte, mi
történt azzal a másik lánnyal. Legszívesebben elmondtam volna
Mirandának, hogy minden rendben lesz. Hogy Nathanben
ugyanaz a lélek lakozik, amit Wyattben szeretett. De nem
árulhattam el. Egyedül kellett rájönnie.
– Majd én figyelek rá. Minden rendben lesz – felelte Gee, és
kivezette Mirandát az ajtón, kettesben hagyva engem Pagannel.
 – Miért érzem úgy, hogy csakis azért küldted el őket, mert
kettesben akartál maradni velem? – kérdezte Pagan, és felsandított
rám.
– Azért, mert okos lány vagy. Bejönnek nekem az okos csajok –
válaszoltam.
– Á, ez megmagyarázza, miért nem vetetted rá magad a
tökéletes testű, félmeztelen groupie-ra, aki bármire hajlandó lett
volna, amit csak akarsz.
Megborzongtam, ahogy visszagondoltam az előbbi lányra.
Még a kanapéra sem akartam leülni Pagannel, ahol az a csaj hevert
az imént. Úgy éreztem, mintha bemocskolta volna a bútort.
– Nem akartam tőle semmi mást, csakis azt, hogy tűnjön el.
Kész katasztrófa volt a csaj. Ebben nincs semmi vonzó.
Pagannek tetszett a válaszom, láttam a szemén.
Bebizonyítottam neki, hogy nem az a perverz, szexmániás
szoknyapecér vagyok, akinek hitt, csak azért, mert egy
rockzenekarban énekelek. Tett felém egy lépést, de nem nyújtottam
ki a kezem, hogy megérintsem. Meg akartam tudni, hogy
pontosan mire készül. Ha még egy lépést tesz, valószínűleg
megragadom és magamhoz rántom, de egyelőre azt akartam,
hadd érezze úgy, hogy ő diktál.
– Csak hogy tudd, Dank Walker, ez nagyon szexi. A legtöbb
srácot semmi más nem érdekelte volna, csak az, hogy milyen jól
néz ki a csaj. – Lenyűgözött, ámuló hangja hallatán
megkönnyebbülten lélegeztem fel.
– Örülök, hogy rájöttél, mégsem vagyok olyan sekélyes,
amilyennek elsőre hittél – feleltem.
Pagan a mellkasomra tette a kezét, és lassan csúsztatta felfelé,
amíg meg nem érintette a nyakláncot, amit a legutóbbi koncertem
előtt vett nekem, mielőtt megfosztották volna az emlékeitől. Azt
mondta, hogy egy frontembernek kell valami ékszer. Egy kelta
csomót választott nekem, fekete zsinóron. Azt mondta, hogy a
csomó kettőnk örök kötését jelképezi. Azóta le sem vettem a
nyakláncot. A pólóm alá rejtettem, amikor nem voltam fent a
színpadon. Nem akartam, hogy bárki megérintse. Pagantől
kaptam. Szent ereklye volt a számomra. Pagan most megfogta a
csomót, különös erőt éreztem attól, hogy ismét a kezében tartja.
– Ez egy kelta csomó. Miért éppen ezt választottad magadnak?
– kérdezte, és kíváncsian nézett fel rám.
– Kaptam valakitől – magyaráztam, és vártam, hátha eszébe
jut valami. Végighúzta a hüvelykujját a hűvös fémen.
– Az örök kötés jelképe – mondta halkan, mintha egy emléket
idézne fel.
Nem válaszoltam. Nem akartam megzavarni, hátha éppen
sikerül feltörnie benne egy halvány emléknek. Ekkor elkapta a
kezét a mellkasomról, megfordult, és eltávolodott tőlem. Nem erre
számítottam.
– Mi a baj? – kérdeztem, bár alig mertem megszólalni.
Vállat vont, de hallottam, hogy halkan szipog. A francba! Sírt.
Miért sírta el magát? Két nagy lépéssel mögötte termettem, és ismét
a mellkasomhoz húztam.
– Miért sírsz? – kérdeztem gyengéden.
Mély levegőt vett, és a fejét csóválta.
– Nem tudom. – Felemelte a kezét, és letörölte a könnyeit az
arcáról. – Hirtelen csak úgy sírhatnékom támadt. Tök fura. Bocs!
Fogalmam sincs, mi ütött belém.
Eltöltött a remény. Végre volt okom hinni. A kelta csomó
hatással volt Paganre.

PAGAN
Dank ezek után tuti idiótának hitt. Valami furcsa oknál fogva
gombócot éreztem a torkomban, amint megérintettem a
nyakláncát. Muszáj volt rákérdeznem a kelta csomóra, Dank pedig
olyan áhítatosan beszélt róla, hogy nem bírtam megállni a sírást.
Azonnal könnybe lábadt a szemem. Most komolyan, milyen
őrültség már ez?
Meglepő módon Dank nem hívta a biztonságiakat, hogy
kidobasson a klubból. Hanem átölelt. Hogy lehetett ilyen megértő?
A legtöbb srác elmebetegnek nézett volna. Dank szorosan a karjába
zárt. A mellkasának döntöttem a fejem, és élveztem az ölelését.
Valamiért megnyugtató volt, hogy hagytam, hadd szorítson
magához. Biztonságban éreztem magam vele.
– Hamarosan kezdődik a koncert. Lenne kedved a színpad
széléről, takarásból figyelni? Örülnék, ha bármikor rád nézhetnék
a műsor alatt, ráadásul így biztonságos távolban lennél a tömegtől.
Ez az egyik legvadabb klub, ahol játszani szoktunk.
Bosszantania kellett volna, hogy ennyire óvni akar. Hiszen csak
most ismertem meg a srácot… De mégsem találtam annak.
Tetszett. Jay óvott így annak idején? Oltalmazott így bárki is valaha
az édesanyámon kívül?
– Oké. Mi lesz Mirandával és Gee-vel? – kérdeztem, még
mindig a karjai közt, a mellkasának vetve a hátamat.
– Ők is maradhatnak a színpad szélén, ha akarnak. Nézhetik
veled a koncertet, vagy szabadon mászkálhatnak a backstage-ben.
Gee tudja, hova tilos bemenni.
Egyvalamit mindenképpen tisztázni akartam tulajdonképpen
kije volt Danknek Gee?
– Honnan ismered Gee-t? Amikor először láttalak titeket, azt
hittem, talán egy pár vagytok, de azóta rájöttem, hogy nem erről
van szó.
Dank maga fele fordított.
– Gee az egyik legrégebbi barátom.
Hát ettől nem lettem sokkal okosabb. Mit jelentett pontosan a
„legrégebbi”? Hogy gyerekkoruk óta barátok? Már épp
rákérdeztem volna erre, amikor kinyílt az ajtó, és belépett néhány
srác, akik pont úgy néztek ki, ahogy egy rockzenekart
elképzeltem.
– Baszki, haver, tök kiakadtam, amikor mondták, hogy
kidobattad a szőke csinibabát! De vazze, ember, így már nem is
csodálom, ha majdnem elszúrt neked egy ilyen dögös spinét! –
mondta az egyikük, aki lófarokba fogta szőke rasztahaját.
Sötétbarna szeme véreres volt, mintha nem aludt volna eleget, vagy
túl sok spanglit szívott volna el. Nyíltan stírölt engem.
– Loose, ő Pagan. Velem van. Csak velem – válaszolta Dank, és
továbbra is a derekamra szorította a kezét. – Senki sem mehet a
közelébe. Senki sem nyúlhat hozzá.
Loose felvonta szinte teljesen leborotvált szemöldökét.
– Vettem. Dank, a nagymenő nem osztozik a csaján. Kár érte,
mert igazi szépség a kislány.
Egy rikító pirosra festett, tüsi hajú srác meglökte Loose-t.
– Fogd már be, és vegyél vissza magadból! Dank szét fogja
rúgni a seggedet. Kurva ijesztő a srác.
 Dank a Loose-t figyelmeztető társultra mutatott.
– Ez itt Les. Ő a legnormálisabb az egész bagázsból. Amúgy
meg ő a másik énekes.
– Üdv – válaszoltam, mert nem igazán tudtam, mi mást
mondhatnék.
– Tyű, milyen jól nevelt a csajszi! Ez nagyon szexis – szólt
Loose, és rám kacsintott.
Egy kopaszra borotvált pasi, akinek mindkét fülében legalább
tizenöt piercing csillogott, odalépett Loose-hoz, és megragadta a
vállát.
– Húzz fel a színpadra, mielőtt a banda dobos nélkül marad!
– Ő pedig Dugó, és légyszi, ne is kérdezz rá a nevére! – mondta
Dank, miközben a kopasz pasas bólintott, és kilökte Loose-t az
ajtón.
– Idő van, Dank; menjünk, csapjunk a húrok közé! – szólt Les,
és követte a banda másik két tagját ki az ajtón.
– Na, megfeleltek az elvárásaidnak? – kérdezte Dank, és
aggódó képpel nézett rám.
– Igen. Pontosan ezt vártam – nyugtattam meg, és én is az ajtó
felé indultam.
– Várj, valamit elfelejtettem mondani! – szólalt meg Dank.
Visszanéztem rá.
– Micsodát?
Odalépett hozzám.
– Balszerencsét hoz, ha nem csókolsz meg a koncert előtt.
Ó, szóval egy csókot akart! Arról lehetett szó, de még
mennyire. A vállára tettem a kezem, lábujjhegyre álltam, hogy
gyors puszit nyomjak a szájára. Ám Danknek más elképzelése volt.
Bekapta az alsó ajkamat, gyengéden szívogatta, majd a számba
csúsztatta a nyelvét, ami összegabalyodott az enyémmel. A csók túl
hamar véget ért. Dank hátralépett, és mély levegőt vett.
– Na jó, fel kell mennem a színpadra, mielőtt a többiek úgy
döntenek, nincs is szükségük rám, és bezárnak ide.
Megszédített a szavaiból áradó szexuális energia. Nagyon
tetszett, hogy ennyire vonzódik hozzám. Hogy is ne tetszett volna?
Dankkel kéz a kézben mentünk a színpad bejáratához. Rám
kacsintott, aztán elengedte a kezem, és kilépett a színpadra.
Elnyelte a füst, engem pedig egy pillanatra elöntött a pánik:
eszembe villant egy emlék, ahogy csapdába estem a füstben, aztán
valaki kiszabadított… de hát ez csak álom volt! Valójában soha
nem történt velem ilyen.
A dob idegen, törzsi ritmust vert, a sikoltozó rajongók lassan
elcsendesültek. Figyeltem, ahogy Dank kilépett a füstből, és beállt a
vörös rivaldafénybe. Úgy láttam, mintha páran bugyit meg
melltartót hajítottak volna fel a színpadra. Tudtam, hogy ehhez
nem lesz könnyű hozzászoknom. Ezután Les lépett ki a fénybe,
végül pedig Dugó következett.
A törzsi ritmus egyre hangosabb lett, ahogy Loose szédítő
ütemben verte a dobokat. Elektromos gitár hangja csatlakozott
hozzá, aztán Dank énekelni kezdett:

„Veszély, veszély fenyeget.

Tudom az igazat, de akkor is félek.
Eljön a halál, te mégsem engedsz el.
Dermedten állsz, míg acélkarja ölel.
Ne menj! Ne menj oda, hol nem süt a fény!
Tudod, hogy ott már nincs remény.
Tudom, hogy úgyis eljön azért, mi az enyém.

Ne félj! Nekünk már csak ez maradt.

Ne félj, bűnödre van bocsánat!
A pokol nem küld ránk több veszélyt.
Ne félj! Nekünk mer csak ez maradt.
Ne félj, bűnödre van bocsánat!
Eljön majd a megbocsátás. Várj még! Várj még!
Nincs semmi, mit megbánnék.”

– Ez a legújabb számuk. Imádom! – suttogta Miranda, ahogy

mellem lépett a takarásban.
– Tök morbid ez a szar – mondta Gee bosszúsan.
Figyeltem Danket, ahogy a dalt énekelte, és próbáltam rájönni,
honnan emlékszem a hangjára. Nagyon ismerős volt. Már biztosan
hallottam őt énekelni. Nem mainstream zenét játszottak, úgyhogy
tuti nem a rádióban hallhattam egy számukat.
Dank rám pillantott, a szája vigyorra húzódott, majd
visszafordult a tömeghez, és belekezdett a következő számba. Les
beszélt a rajongókhoz. Dank volt a banda legfőbb hangja, de nem
ő képviselte az egész zenekart. Nem produkálta magát a
tömegnek. Les remekül játszotta ezt a szerepet. Ám a lányok akkor
is Dank nevét skandálták.
– Nagyon jól nyomja a titokzatos figurát – szólt Miranda
elismerően. – A csajok imádják, mert úgy érzik, valami nagy titkot
rejteget, és tudni akarják, mi az.
Gee felhorkant, mire mindketten ránéztünk. Ha Dank-nek volt
valami titka, akkor ez a lány biztosan tudta, mi az.
– Senkit se érdekel, hogy mi van Dank fejében. Higgyétek el
nekem!
Úgy éreztem, muszáj a védelmembe vennem Danket. Megint
őt figyeltem, és igyekeztem megszabadulni ettől az érzéstől.
Elvégre csak egy hete ismertem. Gee-vel pedig régóta voltak
barátok. Igazából semmit sem tudtam erről a fiúról.
– Ne grimaszolj már, Peggy Ann! Csak cukkollak. Dank
Walkernek vannak titkai, de semmi olyasmi, ami elriasztana téged.
Ezt tényleg elhiheted nekem.
Ez már jobban tetszett. Ezek szerint Gee mégsem akart semmi
rosszat mondani Dankre. Kedveltem a srácot. Egyáltalán nem
olyan volt, amilyennek elsőre hittem.
Épp elkezdtem mondani valamit Mirandának, amikor Dank
gitárjátékát leszámítva az egész zenekar elhallgatott. Les és Dugó
háttérbe húzódtak, teljesen átengedték Danknek a színpadot meg a
rivaldafényt. Megsajdult a szívem. Vajon a dal szomorú, magányos
akkordjai voltak rám ilyen hatással, vagy a látvány, ahogy Dank
egyedül állt a fényben, miközben minden más sötétbe borult? Nem
tudtam biztosan, miért, de fájdalmasan elszorult a mellkasom.
Aztán Dank énekelni kezdett. Minden szava a lelkemig hatolt.
Valamiért nem hagyott nyugodni, amit énekelt. A dallam mintha
körbeölelt volna. Oda akartam menni Dankhez, hogy a karomba
zárjam. A falnak támaszkodtam, kalapált a szívem, ahogy
meghallottam a „mégis maradsz” szavakat. Mégis mi történt
velem? Görcsösen lüktetett a fejem, ziháltam, és elhomályosult a
látásom, miközben újra meg újra megcsaptak a „mégis maradsz”
szavak. Hallottam, ahogy Gee azt kérdezi, rosszul vagyok-e.
Hallottam, amint Miranda ijedten azt mondja, hogy
pánikrohamom van. Egyikükre sem bírtam koncentrálni.
Elborítottak a szavak. Fojtogattak. Nem kaptam levegőt.
– Félre! – hatolt át Dank hangja a ködön, és végre sikerült mély
levegőt vennem. Köhögtem, ahogy a levegő a tüdőmbe áramlott. –
Itt vagyok, Pagan. Nincs semmi baj. Minden rendben lesz. – Mást
is mormogott, amit már nem értettem, de attól még
megnyugtatott. Lelassult a szívverésem, és a fejem fájdalmas
lüktetéséből csak enyhe sajgás maradt. Dank a karjába zárt, és
ringatott. Gyengéden simogatta a fejemet. Egyszeriben nagyon
fáradt lettem.
– Na, jobban van? – kérdezte Gee a közelből.
– Igen, most már rendesen lélegzik – válaszolta Dank.
– Mi a csuda történt? Az egyik pillanatban még teljesen jól volt,
a másikban meg pánikrohamot kapott – mondta Miranda
zaklatottan. – Tudom, hogy az volt, mert sokszor tört rám ilyen a
barátom halála után. Láttam az arcán szegénykének. Nem kapott
levegőt, nem látott…
Felemeltem a fejem Dank mellkasáról, és körülnéztem. Láttam,
hogy Dank a padlón ül, hátát a falnak vetve, velem az ölében.
Miranda mellettünk térdelt, aggódva tördelte a kezét.
– Jól vagyok. Nem tudom, mi történt. Egyszerűen csak
kiakadtam – próbáltam megmagyarázni. Úgy döntöttem, inkább
nem árulom el nekik, hogy a dal szavai voltak rám ilyen lehengerlő
hatással.
– A költözés miatt van – jelentette ki Miranda. – Nem alszol
eleget. Még nem szoktál hozzá az egyetemhez. Én meg esténként
magammal rángatlak mindenféle klubokba, és még az elcseszett
érzelmeimmel is téged terhellek! Kisírtam magam a válladon, és
segítettél, hogy jobban érezzem magam. Az egész az én hibám.
Úgy viselkedtem, mint egy dedós. Ez nem mehet így tovább.
Feltartottam a kezem, hogy elhallgattassam a barátnőmet, aki
egyszeriben mindenért magára akarta vállalni a felelősséget.
– Semmi bajom. Ez egyáltalán nem a te hibád. Nem tudom,
mi váltotta ki a pánikrohamot, de most már jól vagyok. – Idiótán
éreztem magam Dank karjában kucorogva, akár egy gyerek.
Csoda, hogy ez a srác nem küldött még el a búsba.
Feltápászkodtam, hogy hagyjam visszamenni őt a zenekarhoz.
Úgy hangzott, mintha a többiek nélküle folytatták volna a műsort.
Dank felugrott, de ott maradt mellettem, gondosan figyelt, mintha
bármelyik pillanatban összeeshetnék. – Velük kéne lenned –
mondtam neki, és színpad felé biccentettem.
– Nélkülem is le tudják nyomni a koncertet. Akarod, hogy
visszavigyelek kocsival a kollégiumba? – Dank aggódó hangneme
még megalázóbbá tette a helyzetet. Én lettem az őrült, idegbeteg
csaj.
– Nem, köszi. Jól vagyok, komolyan, de azt hiszem,
hazamennék, ha Miranda velem jön. – A barátnőmre pillantottam,
aki azonnal bólintott.
– Szívesen hazaviszlek – erősködött Dank. – Akkor Miranda itt
maradhat, és meghallgathatja a koncertet. – Az arcomat fürkészte,
mintha arról akart volna leolvasni valami választ.
– Ezt majd én megoldom, Dank. Te menj csak szépen a
dolgodra! Hosszú még az éjszaka – szólt közbe Gee, mire Dank
figyelmeztető pillantást vetett rá. Már hozzászoktam, hogy így néz
Gee-re. Sokszor előfordult.
– Jól vagyok – nyugtattam meg ismét. – Rajta, menj vissza
énekelni! – toltam finoman a színpad felé.
Dank aggodalmasan ráncolta a homlokát, és egyre csak a fejét
csóválta. Gee odalépett hozzá, megragadta a karját, és dühösen a
fülébe suttogott valamit. Dank csüggedten sóhajtott, ami eléggé
zavart, de miután Gee végzett a mondandójával, a fiú bólintott, és
megint rám nézett.
– Oké. De csak ha biztos, hogy jól vagy. Egyetlen szavadba
kerül, és máris hazaviszlek kocsival.
– Nem kell, boldogulok – válaszoltam.
Dank bólintott, majd megfordult, és visszasietett a színpadra. A
tömeg éljenzésben tört ki, és a nevét kántálta.
– Na jó, Peggy Ann, húzzunk el innen, mielőtt Dank megint
énekelni kezd! – mondta Gee. – Úgy tűnik, az számodra a
kryptonit.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

DANK
Kora reggel volt, az egyetemisták még nem jártak-keltek a
kampuszon. Egész éjszaka nagyon igyekeztem, hogy ne gondoljak
Pagan tegnapi idegösszeomlására. Már épp visszaemlékezett volna.
Felemeltem a kezem, és megérintettem a pólóm alatt rejtőző
kelta csomót. Ez indította be a memóriáját, de a dal, amit neki
írtam, szó szerint térdre kényszerítette. Az emlékek mélyen
eltemetve rejtőztek benne, és próbáltak a felszínre törni. De
bármennyibe is akartam, hogy emlékezzen, tudtam, milyen
érzékeny az emberi elme. Gee tegnap este az eszembe véste, hogy
akár kárt is tehetek Paganben, ha túlságosan siettetem nála a
visszaemlékezést.
– Dankmar! – lépett ki a reggeli ködből Jaslyn, egy szállító és
hírvivő. Gee-vel ellentétben nem öltött emberi alakot a földöntúli
helyett.
– Igen? – feleltem habozva. Amikor Jaslyn legutóbb megjelent,
hogy közöljön velem valamit, az egyáltalán nem volt kellemes.
– Az Istenség nagyon elégedetlen. Túlságosan erőlteted a lányt.
Még össze sem hangolódott újra érzelmileg a lelki társával. Nem
kaphatja vissza az emlékeit, amíg igazságos döntést nem tad hozni.
Miért csinálták ezt? Ha Pagan nem bírt összehangolódni Jayjel,
az nem azt jelentette, hogy a szíve már másé – emlékek ide vagy
oda? Nem véletlen, hogy semmit sem érzett a lélek iránt, amit
külön neki teremtettek.
– Nem erőltetem. Türelmesen várok. De a lélek, amitől azt
várják odafent, hogy olyan sokat jelentsen Pagannek, labdába sem
rúghat mellettem. Ráadásul az a srác még egyáltalán nem áll
készen párkapcsolatra.
Jaslyn szomorkás mosollyal nézett rám.
– Azért küldtek, hogy szóljak neked, készülj fel az
elkerülhetetlenre. Ez a két lélek előbb-utóbb egymásra fog találni,
és akkor neked félre kell majd állnod. Békén kell hagynod őket. A
Halál nem avatkozhat közbe. Nem az a dolgod, hogy megóvd ezt
a lányt. Ha szeret téged, vissza fog találni hozzád. A Halál nem
környékezheti meg őt.
– Azt akarják, hogy hagyjam békén Pagant? – kérdeztem
hitetlenkedve. Erről szó sem lehetett. Csak úgy volt esélyem nyerni,
ha megmutatom Pagannek, hogy mit jelent nekem. A szíve tudta
az igazat, még ha az elméje nem is emlékezett rá.
– Fel kell készülnöd arra, hogy a lelkük egymásra talál. Ennek
így kell lennie. A sors nem téged szánt Pagannek. Ám, ha a lelke
rátalál a társára, de a szíve még mindig téged akar, akkor
elfogadják a választását. Visszakapja az emlékeit. Ha viszont a lelki
társát választja, akkor azok az emlékek örökre elvesznek.
Nem válaszoltam. Erre nem volt mit mondani. Hatalmamban
állt kiérlelni egy lelket a testéből, de az erőm ennyiben ki is merüli.
Nem dönthettem el, hogy mi történjen. A sorsnak nem
parancsolhattam. Jaslyn eltűnt, magamra hagyott az üzenettel és a
figyelmeztetéssel. Most már tudtam, hogy ez mégsem fog olyan
könnyen menni, mint hittem. Az Istenség látta a jövőt. Tudta, mi
következik. Az volt a legkisebb bajom, hogy felkészüljek a tomboló
dühre, ami elő fog törni belőlem, ha elveszítem Pagant.

PAGAN
Bárki is dörömbölt az ajtónkon reggel nyolckor, nem láttuk
szívesen. Szombat lévén szerettem volna jó sokáig aludni. Miranda
felnyögött, és a fejére szorított egy párnát, hogy elnyomja a zajt.
– Ki a fene lehet az? – morgott, miközben én félálomban
csóváltam a fejem, és megpróbáltam magamhoz térni.
– Nemtom, de nincs sok ideje hátra – feleltem, miközben
félrelöktem a takarót, és kimásztam az ágyból. Lepillantottam
magamra, és rádöbbentem, hogy melegítőalsóban és
spagettipántos felsőben aludtam el. Legalább eléggé fel voltam
öltözve ahhoz, hogy ajtót nyissak. Bár mivel csak nyolc óra volt,
nyilván az egyik kollégiumi lány dörömbölt az ajtónkon. Szóval
nem is igazán számított, hogy fel vagyok-e öltözve vagy sem.
Feltéptem az ajtót, ám a mérges szavak a torkomban ragadtak,
ahogy szemtől szemben találtam magam a nagyon zaklatott és
elszánt Nathannel.
 – Én próbáltam megállítani – szólt a mögötte álló Jay. Egyik
fiúról a másikra néztem, aztán a kihalt folyosóra pillantottam.
Hogyhogy nem ébresztettek fel mindenkit ezzel a ricsajjal?
– Mi folyik itt? – kérdeztem értetlenül.
Mivel nem számítottam rá, Nathan könnyedén félretolt az
útból, és berontott a szobába.
– Miranda nem volt hajlandó fogadni a hívásaimat, és azt se
hagytátok, hogy betegyem a lábam az épületbe. Szóval, kénytelen
voltam rávenni Jayt, hogy fizessen le egy csajt, aki beengedett
minket, amíg ti aludtatok.
Miranda felült az ágyban, a takaró lehullott a derekáig, így
feltárult vékony, fehér hálóinge. Gondoltam, szólok neki, hogy
takarja el magát, ám döbbent arckifejezése meg-némított. Végül is
a lenge darab nem volt teljesen átlátszó.
– Nathan? – krákogta álmosan.
A fiú odament hozzá, letérdelt az ágya mellé, aztán feljebb
húzta a takarót, hogy eltakarja Miranda mellét. Ezzel kivívta az
elismerésemet.
– Meg kell hallgatnod – mondta Mirandának. – Nem tudom
megvédeni magam, ha esélyt sem adsz rá.
Nem tudtam, hogy Jayjel négyszemközt kéne-e hagynunk
őket a szobában, vagy Miranda inkább azt szeretné, ha itt
maradnék vele. Így hát a nyitott ajtó mellett ácsorogtam.
– Tök mindegy. Nem érdekel. – Mirandának egyáltalán nem
sikerült meggyőző hangot produkálnia.
Kinéztem a folyosóra, és láttam, hogy a szemközti szoba
ajtaján lenyomódik a kilincs. Gyorsan megragadtam Jay karját, és
berántottam a helyiségbe, aztán becsuktam az ajtót, mielőtt
lebukunk, hogy fiúk vannak a szobánkban. Azt akartam, hogy
Nathan elmondhassa Mirandának azt, amiért idejött. Most
mindketten rám meg Jayre néztek, ahogy a csukott ajtó előtt
álldogáltunk, vállat vontam.
– A szemközti szobában felébredtek a lányok – magyaráztam.
Nathan a fürdőszoba felé biccentett.
– Be tudnátok menni oda, hogy egy kicsit kettesben lehessünk
Mirandával?
– Persze – válaszoltam, és kézen fogtam Jayt, hogy behúzzam
magammal a fürdőbe. Szerettem volna, ha tisztázzák a helyzetet,
márpedig tudtam, hogy Mirandát nem lesz könnyű meggyőzni.
Két teljes napon át zabáltunk fagyit és bámultuk Dantont, csak
hogy túltegye magát ezen a pasin.
Miután bezárkóztunk a fürdőszobába, elengedtem Jay kezét,
és eltávolodtam tőle egy kicsit. Elvégre ez az egész zűr az ő hibája
volt.
– Mi történt kettőjük között? – kérdezte Jay, miközben a Gee
szobájába vezető ajtónak vetettem a hátam.
– Nem tudod? – hüledeztem. Most komolyan, annyira
lefoglalta a csajozás, hogy meg se kérdezte Nathant, mégis mi ez
az egész?
– Igazából Nathan se tudja. Mielőtt a múltkor elzavartad,
annyit vett ki a szavaidból, hogy Victoria itt járt, és magyarázott
valamit Nathan nemi életéről, amitől Miranda totál kiakadt, és
azóta hallani se akar szerencsétlen srácról.
Tényleg nem fogalmaztam valami világosan Nathannek, de
úgy gondoltam, úgyis megtudja az igazat, ha tényleg olyan
gyakran lefekszik azzal a lánnyal.
– Victoria azért jött ide, hogy közölje velem, tartsam távol
magam tőled. Miranda meg akart védeni engem, és megpróbált
kettőnk közé állni, erre Victoria a képébe vágta, hogy Nathan
valami Siera nevű csajjal kavar. Elmondta, hogy már hónapok óta
lefekszenek egymással, szóval Nathan csak szórakozik Mirandával.
Jaynek elkerekedett a szeme, és megcsóválta a fejét.
– Ez egyáltalán nem igaz! Nathan és Siera csak egy rövid időre
jöttek össze, kábé két hónappal ezelőtt. Csak szexeltek és kész,
semmi komoly. Nathannek nem is igazán jött be a csaj. Lehet,
hogy azóta is lefeküdtek egyszer-kétszer, de az legfeljebb azért
fordulhatott elő, mert Nathan túl sokat ivott a diákszövetséges
bulin, Siera meg rámászott.
Bólintottam.
– Sejtettem, hogy ilyesmiről lehet szó. Remélhetőleg ezek
ketten szépen tisztáznak mindent odabent.
Jay tett felém egy lépést.
– És veled mi van? Neked mit mondott Victoria?
– Jaj, csak azt, hogy te az övé vagy és hagyjalak békén, és hogy
egyáltalán nem érdekellek, csak egy kis újdonság vagyok neked.
Jay bosszúsan grimaszolt, és a pultra csapott.
 – Annyira tele a tököm Victoria szarságaival! Megmondtam
neki, hogy szálljon le rólam. De hiába próbálom lekoptatni, meg
van győződve arról, hogy igazából mégiscsak akarom őt.
– Csak nem azt akarod bemesélni nekem, hogy valójában
egyszer sem kötöttél ki az ágyában? – kérdeztem jót derülve.
Jay a homlokát ráncolta.
– Jó, tényleg lefeküdtünk párszor. Victoria az egyik
legkapósabb csaj a Kampuszon. De semmit sem érzek iránta. Csak
kéznél volt. Most viszont a fejébe vette, hogy többet is akarok tőle
puszta szexnél.
Na szép. A volt pasim az egyetemen igazán megtanulta
tisztelni a női nemet.
– Hmmm, nekem úgy tűnik, hogy talán jobban meg kéne
gondolnod, kivel fekszel össze.
Jay felsóhajtott, és a mosdókagylónak dőlt.
– Ezzel végképp elszúrtam az utolsó esélyemet is arra, hogy
esetleg újra randira hívhassalak, ugye?
Bólintottam.
– Ja, alapvetően igen. Bár ha ettől esetleg jobban érzed magad,
eleve sem volt kedvem megint járni veled, miután a legutóbbi
randink azzal kezdődött, hogy leszólítottál egy másik csajt.
Jay mindkét kezével a hajába túrt, és halkan szitkozódott.
– Nem számítottam rá, hogy vissza fogsz térni az életembe,
Pagan. Rengeteget gondoltam rád, de több mint egy éve
hajtogattam magamnak, hogy köztünk mindennek vége. Azt
hittem, hogy soha többé nem foglak látni. Egyetlen lánnyal sem
volt komoly kapcsolatom, mert minden csajt veled hasonlítottam
össze. És senki sincs, aki hozzád fogható lenne. Igen, egy csomó
lánnyal összejöttem, sokat szexeltem, de ez csak azért volt, mert így
próbáltam megbirkózni azzal, hogy elveszítettelek. Ha tudtam
volna, hogy egy szép napon megint betoppansz az életembe, akkor
teljesen máshogy csináltam volna mindent.
Hát el kell ismerni, ezt szépen mondta. Nem változtatott azon,
ahogy iránta éreztem, de azért jólesett hallani.
Kinyílt az ajtó, és Miranda dugta be a fejét a fürdőszobába.
– Megtennétek, hogy leléptek?
– Ööö, oké, de előbb felöltözhetnék rendesen? – kérdeztem,
miközben szemügyre vettem barátnőm igencsak elégedett képét.
 – Jó, persze, várj egy pillanatot! De ki ne gyere! – mondta,
azzal bevágta az ajtót az orrunk előtt.
– Azt hiszem, a haveromnak sikerült elsimítania az ügyet –
szólt Jay halkan nevetgélve.
– Igen, szerintem is.
Az ajtó résnyire nyílt, és Miranda belökött a fürdőbe egy
falatnyi farmer rövidnadrágot meg egy Rolling Stones-os pólót, ami
nagyon szűk volt rám, ahogy azt a barátnőm pontosan tudta.
Ismét becsukta az ajtót, és kattant a zár. Jayre néztem.
– Be kell menned Gee szobájába, hogy átöltözhessek.
Elvigyorodott.
– Hadd maradjak! Megígérem, hogy becsukom a szemem.
– Álmodik a nyomor – közöltem vele, és lehajoltam a
holmikért.
– Ugyan már, Pagan, ígérem, hogy nem fogok leskelődni.
Nagyon reméltem, hogy csak szórakozik velem. Ugyan mikor
voltam hajlandó átöltözni előtte?
Kopogtam Gee ajtaján, és miután nem jött válasz, kinyitottam.
Belestem a szobájába, és láttam, hogy üres. Még szerencse. Így
legalább nem láthatta, ahogy kiosonok Jayjel a fürdőszobából.
– Tiszta a terep, na, tünés!
Jay duzzogó képet vágott, én pedig kilöktem az ajtón, és
bezártam mögötte.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

DANK
A lélek, aki azzal fenyegetett, hogy elveszi tőlem Pagant, éppen a
lány kollégiumából sétált ki, amikor én leparkoltam a motorommal
az épülettel szemben. Átlendítettem a lábam a Harley-n, és
megálltam a motor mellett. Mégis mi a francot keresett ez a suhanc
Pagan kollégiumában?
– Gee – mondtam halkan, tudva, hogy meghall engem, bárhol
is van. Nagyon reméltem, hogy van megfelelő magyarázat a srác
arcán virító, bugyuta mosolyra. Felpillantott Pagan szobájának
ablakára. Mindkét kezemet ökölbe szorítva indultam el felé. Nem
tudtam biztosan, mit fogok mondani vagy tenni, de ki kellett
derítenem, mit keresett Jay Pagannél.
– Ácsi, ácsi, cowboy, te meg hova mész? – bukkant fel az
oldalamon Gee, és megragadta a karomat.
– Szétrúgom azt a szánalmas kis seggét – válaszoltam, és
kirántottam a karomat a szorításából.
– Nem, dehogy rúgod! Ennek így kell történnie. Rémlik?
Pagannek megint össze kell hangolódnia a lelki társával, mielőtt
téged választhatna. A lelküknek kapcsolatba kell lépnie egymással,
Dank. Nyugodjál már le, az istenit!
Tudtam, hogy igaza van. Alig bírtam elviselni, de tudtam, hogy
ennek meg kell történnie.
– Mit keresett ez Pagan szobájában ilyen rohadtul korán
reggel, és te hol a fenében voltál mindeközben?
Gee elvigyorodott.
– Lefogadom, hogy nem az történt, amire gondolsz. A srác
még csak be se jön Pagannek. Ami meg azt illeti, hogy én hol
voltam… Mondjuk úgy, hogy a dobosod nagyon elégedett ma
reggel.
– Már megint Loose-szal voltál? Gee, ne már! Nem állhatsz
össze vele! – figyelmeztettem. Ám elterelte a figyelmem, hogy
kinyílt a kollégium kapuja, és Pagan lépett ki rajta. Amint
megláttam, dörömbölni kezdett a szívem. Olyan mini rövidnadrág
volt rajta, amiben nem is lett volna szabad nyilvánosság előtt
megjelennie, szűk pólója pedig úgy tapadt rá, hogy semmit sem
hagyott a képzeletre. Amint meglátta a kapu előtt álldogáló srácot,
ráncba szaladt a homloka. Francba a szabályokkal! Eszem ágában
sem volt tétlenül nézni, hogy Pagan a riválisom közelébe menjen,
pláne nem ilyen szerelésben.
– Dank, ne! – szólt utánam Gee, ahogy elindultam Pagan felé,
de ügyet sem vetettem rá. Nem voltam kíváncsi a kioktatására,
elvégre pont most feküdt össze megint a dobossal.
Pagan felém fordult, és találkozott a tekintetünk. A szája kis
mosolyra húzódott, és én legszívesebben diadalittasan
megdöngettem volna a mellkasomat. Örült, hogy látott. Jayre nem
mosolygott. De rám igen.
– Dank? – Meglepett volt a hangja, a szeme viszont lelkesen
csillant fel.
– Jó reggelt! – köszöntem, miközben próbáltam kitalálni,
miként vehetném rá, hogy menjen vissza a koleszba, és öltözzön át,
anélkül, hogy seggfejnek tűnnék.
– Mit csinálsz itt?
Rád vártam.
Elkerekedett a szeme, és rádöbbentem, hogy akaratlanul már
megint megszólítottam a lelkét. Erről muszáj volt leszoknom.
– Korán keltem, és gondoltam, benézek hozzád, hátha lenne
kedved velem reggelizni.
Lelohadt a mosolya, ahogy az agya megpróbálta feldolgozni a
tényt, miszerint hallotta a hangomat a fejében.
– Jössz, Pagan? – kérdezte Jay, gondosan tartva tőlünk némi
távolságot. Ideges lett tőlem; éreztem a félelmét.
Pagan összevont szemöldökkel nézett rá.
– Hova?
Ez az, kislány! Küldd csak el a búsba!
– Azt hittem, megiszunk egy kávét, és dumálunk, amíg azok
ketten, tudod – biccentett a srác Paganék szobája felé.
A lány rám pillantott, én pedig komolyan fontolóra vettem,
hogy könyörögjek neki. Elhúzta a száját, ahogy ismét Jayre nézett.
– Hát, inkább nem. Azt hittem, elmész. Nathan meg majd
biztos hazajut valahogy. Ha másképp nem, Mirandának van
kocsija.
 Pagan engem választott. Alig bírtam megállni, hogy
magamhoz rántsam, és féltékeny figyelmeztetést küldjék a fiúnak,
de uralkodtam az indulataimon.
– Csak nem vele akarsz menni? – kérdezte Jay harsányan.
Szúrós szemmel meredtem rá, mire megdermedt. Helyes: vette a
figyelmeztetést.
– De igen, Jay. Nem mintha bármi közöd lenne hozzá.
Meg akartam csókolni Pagant, amint ez az idióta magunkra
hagy minket.
Jay kinyitotta a száját, én pedig kimutattam a fogam fehérjét.
Nem mert megszólalni. Okos fiú. Megcsóválta a fejét, sarkon
fordult, és elment.
Pagan keze után nyúltam, és összekulcsoltam az ujjainkat.
– Menjünk reggelizni!
Mosolyogva nézett le a kezünkre, aztán felpillantott rám.
– Oké. De hova?
Közelebb húztam magamhoz.
– Ahova csak akarsz.
Körülnézett, és meglátta az utca túloldalán parkoló motoromat.
– Azzal megyünk? – kérdezte.
– Ha nem baj. Megígérem, hogy teljes biztonságban leszel.
Az ajkát harapdálta, miközben fontolóra vette a dolgot. Végül
bólintott.
– Jól van, rendben. Menjünk a motoroddal!
Hoztam magammal még egy sisakot, arra az esetre, ha Pagan
hajlandó lenne felülni velem a Harley-ra. Elővettem a motor
hátulján lévő tartóból, ráadtam, és becsatoltam. Ennivalóan festett
benne. Már sokkal korábban be kellett volna szereznem egy
motort. Nagyon szexi lett volna, ha mindennap így viszem el
Pagant a suliba.
– Hogy nézek ki? – kérdezte.
– Dögösen. Irtó dögösen.
Elpirult, de lehajtotta a fejét, hogy leplezze. Felszálltam a
motorra, és felé nyújtottam a kezem.
– Gyere, pattanj fel mögém!
Megfogta a kezem, én pedig erősen szorítottam, miközben
átemelte a lábát a motoron, és elhelyezkedett mögöttem. Átkarolt,
aztán megmarkolta a pólómat a hasamnál, lehunytam a szemem,
és felsóhajtottam. Igen, ez jó volt. Nagyon jó.

PAGAN
Dank Walker mögött ülve motorozni, miközben az ember
szorosan hozzásimul: ez olyan élmény, amiről minden nő álmodik,
hogy életében egyszer talán része lehet benne. Semmi sem volt
ehhez fogható. Elhódított Dank teljesen egyedi, buja, egzotikus
illata. Ujjaim meg a tenyerem folyton a hasához értek, és egek,
hogy milyen izmos volt! Láttam már néhány kigyúrt hasat, de
biztos voltam benne, hogy ennek a látványa messze-messze
túlszárnyalná mindet. Ilyen kőkemény, csupa izom hasra a
„kockás” nem is tűnt megfelelő kifejezésnek. Folyamatosan
birkóztam a késztetéssel, hogy becsúsztassam a kezem Dank
pólója alá, és megtapogassam a tökéletes hasán feszülő bőrt. Sajnos
az út nem tartott olyan sokáig, mint szerettem volna. Dank
leparkolt a motorral egy kis bisztrónál, ami előtt egy táblára felírva
reklámozták a reggeli kínálatot.
Dank leszállt a motorról, aztán lesegített engem is. Egy kicsit
bizonytalanul álltam a lábamon, de ez végül az előnyömre szolgált,
mivel Dank megfogta a derekamat, és a mellkasához húzott. Most
már tudtam, milyen érzés hozzádőlni. Nagyon izgatott, hogy közel
kerülhetek a testéhez.
– Ez tetszett. Nagyon – szólt Dank mély, szexi hangon.
Nagyot nyeltem, és bólintottam. Úgy gondoltam, nincs értelme
titkolnom az igazat. Én is nagyon élveztem a dolgot.
– Igen, nekem is. – Lepillantottam a hasára. Irtóra szerettem
volna csupaszon látni.
– Mit nézel, Pagan? – Dank derűs hangja nem leplezte a tényt,
hogy igencsak begerjedt.
Úgy döntöttem, bátor leszek.
– Azon gondolkodtam, vajon hogy nézhet ki a hasad. A kis
motorozásunk után van róla elképzelésem, de… – Elharaptam a
mondatot.
Dank megszorította a derekam, és mély levegőt vett.
– Ha azt szeretnéd, hogy vegyem le a pólómat, örömmel
teljesítem a kívánságodat! De lehetne, hogy olyan helyen csináljuk,
ahol nem vesznek körül vadidegenek?
Bólintottam, és összeszorítottam a számat, nehogy elnevessem
magam. Épp most kértem meg egy srácot, hogy vegye le a pólóját.
Csináltam már ilyet valaha? Felszabadító érzés volt.
Dank megfogta a kezem, és bementünk a meghitt kis
bisztróba, amit isteni illatok lengtek be. Magunknak
választhattunk helyet, úgyhogy Dank a hátsó sarokba vezetett, egy
kétszemélyes asztalhoz. Kihúzta nekem a széket. Biztos voltam
benne, hogy ilyet még egy fiúval sem tapasztaltam.
Miután leültünk, Dank előrehajolt. Kék szeme szinte ragyogott,
ahogy sokszor szokott.
– Nem is tudom, hogyan fogok most az evésre koncentrálni.
Nem bírok másra gondolni, csak arra, hogy póló nélkül akarsz
látni.
A szám elé kaptam a kezem, hogy leplezzem a kuncogásomat,
és körülnéztem. A bisztróban jó pár vendég akadt, de nem volt
tömeg. Ez a kis sarok csak a miénk volt.
– Bocs. Nem kellett volna megemlítenem.
Dank szeme felvillant, és megragadta a kezem.
– De igen! Ha bármit akarsz tőlem, csak kérned kell. Akármit.
Izé… Oké. Ez egy kicsit, hát, túl hevesnek tűnt. Bár kezdtem
hozzászokni Dank szenvedélyes megnyilvánulásaihoz.
Egyértelműen tetszettem neki. Ez nem is volt kérdés.
Ugyanannyira tetszettem neki, amennyire ő nekem. Jaynek
hozzá képest esélye semmi volt.
– Hozhatok valamit inni? – érdeklődött egy élénk hang, én
pedig elrántottam a kezem, megriasztott a beszélgetésünket
félbeszakító pincérnő.
– Pagan? – kérdezte Dank. Engem figyelt, ügyet sem vetett a
pincérnőre. Felemeltem a fejem, a lányra néztem, aki mintha észre
sem vett volna engem. Danket bámulta. Nem hibáztattam érte.
Cseppet sem.
– Narancslevet kérek – mondtam. A pincérnő bólintott, és leírta
a rendelést, majd vágyakozva pillantott Dankre.
– Tejet – válaszolta a fiú, továbbra is engem nézve.
– Parancsoljanak, az étlap. Perceken belül visszajövök, hogy
felvegyem a rendelésüket – mondta a pincérnő Danknek, aki
mintha meg se hallotta volna.
 – Köszönjük – feleltem. A lány elment, én pedig Dank szemébe
néztem. – Feszélyezel – mondtam neki.
A homlokát ráncolta, és hátradőlt a széken.
– Bocsáss meg!
Remek. Most meg nyugtalannak látszott. Hogy tűnhetett egy
olyan pasi, mint ő, az egyik pillanatban totál keménynek és
érinthetetlennek, a másikban meg érzékenynek és megbántottnak?
Két lábon járó ellentmondás volt a srác.
– Nincs miért bocsánatot kérned. De nem zuhanyoztam és
nincs rajtam smink. Nem számítottam rá, hogy épp beléd botlok
ma reggel, miután Miranda kirúgott a szobánkból, ebben a rémes
hacukában.
Dank elvigyorodott.
– Tökéletesen nézel ki. Mint mindig. – Aztán némi habozás
után megint felém hajolt. – Miért küldött el Miranda?
– Nathan ma reggel eljött hozzánk, hogy bocsánatot kérjen
tőle. Arra ébredtünk, hogy az ajtónkon dörömböl. Jay is vele volt.
Na mindegy, nem tudom, pontosan mit mondott neki Nathan,
hogy kiengesztelje, de Miranda egykettőre megszabadult tőlem
meg Jaytől. Mérget vennék rá, hogy ott helyben egymásnak estek,
azért sajátította ki a szobát. Hozzám vágta ezeket a göncöket, és
közölte, hogy lépjek le.
– Ez megmagyarázza, miért jött ki ma reggel Jay a
kollégiumotokból. Már attól tartottam, hogy a vetélytársam
nyerésre áll.
Ezek vetélkedtek? Rajtam? Egek!
– Nem, momentán te vagy az egyetlen, akivel szívesen töltenék
több időt.
Az arcán felragyogó, elégedett mosoly bőven megérte a
merészségemet.
Amikor a pincérnő letette elénk az italokat, akkor döbbentem
rá, hogy meg se néztem az étlapot. Dank szólt, hogy szükségünk
lesz még néhány percre.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZE1

PAGAN
Ma reggel sikerült felkelnem, amint megszólalt a vekker, úgyhogy
előadás előtt még volt időm gyorsan elugrani a kávézóba. A lehető
legéberebb akartam lenni az órán. Miranda még aludt, amikor
eljöttem. Csak tizenegykor kezdődött az első előadása, úgyhogy jó
sokáig ágyban maradhatott. Nekem sajnos egyetlen ilyen
lustálkodós nap sem akadt az órarendemben.
A szombat délelőttöt Dankkel töltöttem, aztán elmentem a
könyvtárba, és beszereztem a többi kötetet az
irodalomszemináriumomhoz. Aznap este korán lefeküdtem.
Miranda randira ment Nathannel, és egész éjszakára kimaradt,
csak vasárnap reggel hétkor jött meg. Így hétvégéhez képest
megint túl korán fel lettem verve az álmomból. Miranda
ragaszkodott hozzá, hogy egész nap vásárolgassunk új fehérneműt
és cipőt vett magának.
SMS-ezgettem egy kicsit Dankkel, és egyszer fel is hívott, de
nem találkoztunk. Nem mintha nem akart volna. Ám Miranda
lekötötte az egész vasárnapomat. Este megint Nathannel
találkozott, akkor viszont Dank nem ért rá. De így legalább
rendesen ki tudtam aludni magam.

A kávézóban nem haladt valami gyorsan a sor. Lepillantottam a

mobilomra, hogy megnézzem, mennyi az idő. Még negyedórám
maradt az előadás kezdetéig. Tudtam, hogy kábé öt perc alatt
odaérek, szóval remélhetőleg belefért, hogy kivárjam a kávét.
Már csak egy szőke srác volt előttem a sorban, aki végre
megkapta a rendelését. Kezében két pohár kávéval fordult meg, és
ram mosolygott. Viszonoztam a mosolyát, de vártam, hogy
elmenjen az útból, és a pulthoz léphessek, hogy megrendeljem a
hőn áhított reggeli kávémat, ám a fiú nem mozdult. Felém tartotta
az egyik kávét. Ez meg mit művelt? Osztozni akart? Inkább nem,
kösz. Kávé terén válogatós voltam.
– Karamellás tejeskávé tejszínhabbal. Csak neked – közölte a
szívélyes idegen. Mégis honnan tudta, hogy pont ezt akarom
rendelni? És egyáltalán miért rendelt nekem kávét? Csak nem egy
őrült zaklató volt? Talán hívnom kellett volna a rendőrséget?
– Következő! – szólt a pult mögötti pasas bosszúsan.
Feltartottuk a sort.
– Fogadd csak el! Frissen készült. Én nem bírok kettőt meginni.
– A szeméből sütő őszinte kedvesség meggyőzött.
Talán csak szerencsésen tippelt. Vagy talán mégiscsak hívnom
kellett volna a zsarukat.
Elvettem a felém nyújtott poharat, és kiálltam a sorból. A
mögöttem álló lány jó hangosan felsóhajtott, és azt motyogta:
– Na, végre! Kösz szépen.
Kortyoltam a kávéból. Tényleg pontosan olyan volt, amit
szeretek. Úgy gondoltam, ezek után muszáj legalább udvariasan
köszönetet mondanom a srácnak. De azért észben tartottam a
távoltartási végzés lehetőségét is.
– Izé, köszi a kávét. Nem igazán értem, honnan tudtad, hogy
pont így szeretem, de azért kösz. Nem akarok elkésni az órámról,
úgyhogy ez jól jött.
– Elkísérhetlek? – kérdezte, és mellem szegődött, ahogy az
ajtóhoz indultam.
– Ööö, jó, persze. Te is idejársz? – érdeklődtem, miközben
elhagytuk a Kávézót.
Halkan kuncogott, és ettől valamiért felállt a hátamon a szőr.
Ez nem volt jó jel. Nem ittam többet a kávéból. Itt valami nem
stimmelt.
– A környéken lakom – felelte. Remek, egy környékbeli
sorozatgyilkos, akinek épp most sétáltam be a csapdájába. – Be kell
vallanom, hogy csak tippeltem a kávédról, és szerencsém lett.
Megpróbáltalak lenyűgözni a lovagiasságommal. Úgy tűnik,
ehelyett inkább megijesztettelek. Nem akartam.
El kellett ismernem, jó megfigyelő volt. Bólintottam, de
továbbra sem kortyoltam újra a kávéból. Kezdett bosszantani a
helyzet. Nem jutottam hozzá a reggeli kávéhoz, amit nyugodtan
megihattam volna, és ha ez a srác nem hagy békén, a végén még
elkések az előadásról.
– Mondd csak, van pasid? – Nem köntörfalazott a srác.
Hazudhattam volna, hogy lerázzam, vagy válaszolhattam
őszintén, utána esetleg futásnak eredve a tanszék felé.
– Izé, nem mintha lenne hozzá közöd, de nincsen. – És akkor
most fussak?
– Ezek szerint te meg Dankmar, mármint Dank Walker nem
jártok együtt? – Várjunk csak… Micsoda? Honnan tudott ez
Dankről? Talán a banda rajongója volt? Lehet, hogy nem is engem
zaklatott, hanem Danket.
– Ööö, nem, csak most ismertem meg Dank Walkert –
válaszoltam, és gyorsítottam. A srác megtorpant, már épp azt
hittem, hogy sikerült leráznom, ám ekkor kocogva utánam eredt.
– Nem ismerted az egyetem előtt? Mondjuk a gimiben? –
Minek kérdezősködött ennyit? Ó! Ez a sok kérdés… Biztos riporter
volt a fazon. Nyilván egy pletykalapnak dolgozott. Nem is tudtam,
hogy a Cold Soul már ennyire befutott. Ezek szerint egy paparazzo
zaklatott.
– Figyelj, alig ismerem a srácot. Semmit se tudok róla. Hagyjál
békén – csattantam fel, azzal odalöktem neki a kávét, majd sarkon
fordultam, és futásnak eredtem, hogy átérjek a zebrán, mielőtt
váltana a lámpa. Tudtam, hogy muszáj lesz szólnom erről
Danknek. Vagy Dankmarnak… Vajon ez volt az igazi neve?
– Ácsi, Peggy Ann! Te meg ki elől szaladsz? – toppant elém
Gee, ahogy elértem a természettudományi tanszékhez.
– Valami őrült, faggatódzó alak elől. Azt hiszem, egy
pletykalaptól jött. Arról kérdezősködött, hogy milyen kapcsolatban
állok Dankkel. Vagyis hát Dankmarral, ahogy ő nevezte.
Gee vidám arca elkomorult, és a zebra felé perdült, amin az
imént átkeltem. Ellenséges grimasz ült ki a képére. Hátranéztem, és
láttam, hogy a gyanús srác még mindig az út túloldalán áll.
Továbbra is szorongatta a két kávéspoharat, és minket figyelt.
– Ismered? – kérdeztem Gee-t. – Mert totál a frászt hozta ram.
A fejet csóválta.
– A kis hülye voodoos nem tudja, hogy mikor kell abbahagyni.
– Hogyhogy voodoos? – értetlenkedtem.
Gee megint rám nézett.
– Semmi, nem érdekes. Ami volt, elmúlt meg minden. Na
gyere, kezdődik az óránk! Ezen biztos jót fogok szórakozni. Ja, és
tessék, ez a tiéd. A pasikád küldi – nyomott a kezembe egy
hátizsákot.
– Ez meg mi? – kérdeztem meglepetten.
– Szükséged volt laptopra, úgyhogy Dank ellátott eggyel. Na,
gyere már! – mondta Gee, azzal sarkon fordult fekete katonai
bakancsában, és az épület felé vonult. Szednem kellett a lábam,
hogy utolérjem.
El is felejtettem, hogy Dank odaígérte kölcsönbe a fölös
laptopját. Ez nagyon megkönnyítette a dolgomat az egyetemen.
Anyukámnak még mindig nem volt elég pénze, hogy rendeljen
nekem egy gépet. Elhatároztam, hogy amint viszontlátom Danket,
nagyon szépen megköszönöm a segítségét.
Reméltem, hogy ma reggel is összefutok vele, de biztos nem
volt kettőnél több közös óránk. Legalább erre az előadásra Gee is
járt. Vagyis… Ez talán mégsem volt olyan jó. Attól tartottam, hogy
Gee jelenléte nem segít, inkább csak el fogja terelni a figyelmem.
Ám azt álmomban sem gondoltam volna, hogy Gee flörtölni
fog az előadóval. Méghozzá feltűnően. Szerencsétlen pasas
többször is céklavörösre pirult. Az óra legnagyobb részében csak
dadogni bírt. Igazság szerint nagyon szórakoztató volt. Semmit se
tanultam az egész előadáson, de a tanár legalább megadott néhány
forrást meg egy honlapot, ahol megtalálhattuk az eheti anyagot.
– Hihetetlen vagy – mondtam Gee-nek nevetve, miközben
visszamentünk a kollégiumba. Volt három szabad órám a Dankkel
közös matekelőadásom előtt.
Gee vállat vont.
– Miért? Cuki volt a fazon. Az a csöndes, kockafej típus.
Szeretek elszórakozni az ilyenekkel. Egyébként meg dögunalmas
volt az órája. Jobb dolgom is van, mint halálra unni magam egy
hülye előadáson.
– Ha át akarsz menni ebből a tárgyból, akkor jobban oda kéne
figyelned arra, amit a pasas mond, ahelyett, hogy igyekeznél
zavarba hozni. Bár meg kell hagyni, vicces volt nézni a pironkodó
tanárt.
– Váltsunk témát! Ami a ma reggeli csávót illeti: tartsd magad
távol tőle, ha netán megint látod!
Talán ismerte a srácot? Zavart a „hülye voodoos” megjegyzése,
de Gee fura volt és gyakran mondott bizarr dolgokat. Igyekeztem
nem törődni vele. Most viszont nyugtalan lettem.
– Csak nem veszélyes alak? – kérdeztem, és hátranéztem, hogy
nem követ-e minket. Talán mégse lett volna olyan rossz ötlet hívni a
zsarukat.
– Nem fog bántani téged. Hidd el nekem! Csak kerüld el, jó
messzire! Nemsokára úgyis fel fog szívódni.
Biztos tényleg paparazzo, ahogy hittem. A Cold Soul
frontembere nem érdekelhette sokáig a pletykalapokat. Bőven elég
rosszalkodó filmsztár akadt, akiket üldözőbe vehettek.
Amikor befordultunk a sarkon, és elénk tárult a kollégiumunk,
megláttam Danket, ahogy karba tett kézzel a motorjának
támaszkodott, miközben pár lány beszélt hozzá. Egyáltalán nem
mutatott irántuk érdeklődést, és a pillantása azonnal találkozott az
enyémmel. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna a csajokhoz,
kihúzta magát, otthagyta őket, és sietve elindult felém. Pontosan
ilyen viselkedést vártam el attól a pasitól, akivel a randizást
fontolgattam, ha más lányok próbálnának flörtölni vele.
Akaratlanul is bugyuta vigyor ült ki az arcomra.
– Nézzenek oda! – szólt Gee. – A te Rómeód már alig várta a
visszatértedet.

DANK
Ha már nem volt sok időm, mielőtt Pagan lelke elkezdene
összehangolódni Jayével, akkor átkozottul biztosra akartam menni,
hogy a lány ne bírjon kiverni engem a fejéből. Egész délelőtt a
közös esténket tervezgettem. Most már csak rá kellett vennem
Pagant, hogy jöjjön el velem a randira.
Ahogy Gee elhaladt mellettem a kollégium kapuja felé menet,
azt motyogta:
– Pagan összefutott ma reggel a szőke herceggel.
Ez nem szorult külön magyarázatra. Már figyelmeztettem
Leifet, de arra is készen álltam, hogy tettre váltsam a fenyegetést.
Pagan nem emlékezett rá. Leifnek már semmi joga nem volt a
közelében lenni. Tudtam, hogy ha nem hagyja békén Pagant azzal
csak összezavarja.
 – Szia! – üdvözölt Pagan. Megállt előttem. Nem tűnt
zaklatottnak vagy ijedtnek. Bármit is mondott neki Leif, nem volt
rá hatással. A voodoo hercegre ráfért volna valami hobbi. Pagan
már nem állt a rendelkezésére, hogy vele szórakoztassa el magát.
– Jó reggelt! Milyen volt az óra?
Pagan vállat vont, majd kajánul elvigyorodott.
– Gee úgy flörtölt a tanárral, hogy szegény pasas csak hebegni-
habogni tudott zavarában.
Jellemző Gee-re, hogy bajt kever, akárhová megy.
– Tényleg? Ha jól sejtem, élvezted a műsort.
Pagan halkan felkacagott.
– Igen, muris volt. Nyilván nem illett volna ezzel foglalkoznom,
de annyira viccesnek találtam! Viszont hála a laptopnak, amit Gee-
vel küldtél nekem, mostantól sokkal könnyebb lesz jegyzetelnem.
Köszönöm szépen! Megígérem, hogy nagyon fogok vigyázni rá.
– Dank Walker! Azta, nahát, láttalak fellépni a bandáddal a
múlt héten! Fantasztikus voltál! – Egy lány lépett elém Pagan
útjába állva, és a mellkasomra tapasztotta a kezét, miközben
tovább fecsegett. Félretoltam a karját, aztán átnyúltam mellette,
hogy megfogjam Pagan kezét, és közelebb húzzam magamhoz.
– Kösz, örülök, hogy tetszett a koncert. De ha megbocsátasz, ez
a beszélgetés magánjellegű – közöltem vele. A csaj Paganre
sandított, lefitymáló grimasz torzította el az arcát. Pagan derekára
csúsztattam a kezem, és az oldalamhoz vontam. Készségesen
odasimult hozzám.
– Hát jó, de ha ennél kicsit több izgalomra vágynál, akkor itt
megtalálsz – mutatott a lány a kollégiumra. Ezek szerint Pagannek
egy épületben kellett laknia vele. Muszáj volt szólnom Gee-nek,
hogy ez a csaj veszélyes lehet.
– Biztos vagyok benne, hogy arra sosem fog sor kerülni –
válaszoltam.
A lány sarkon fordult, és mérgesen elvonult. Nem volt
hozzászokva az elutasításhoz.
– Mit vétettem ennek a csajnak? Rászáll minden pasira, akivel
csak randizom.
Pagan válaszát hallva feszült lettem. Mégis hány pasival
randizott már? Nem tudtam, hogy Jayen kívül mással is randevúra
ment volna. Gee talán eltitkolt előlem valamit?
 – Tényleg? – Sikerült normális hangot erőltetnem magamra.
Elnyomtam a bennem fortyogó dühöt és féltékenységet. Pagan
nem láthatta meg rajtam ezeket az érzelmeket.
– Igen, tényleg. Bár te legalább nem dumáltál meg vele randit
az orrom előtt. Jay elméletileg épp velem randevúzott, amikor
rástartolt a csajra. Nem mondhatnám, hogy nagyon zavart, de
akkor is kínos volt. És nem tett jót az önérzetemnek.
Ez a Jay igazi seggfej volt. Mégis hogy lehetett volna ő Pagan
lelki társa? Egyáltalán nem illettek össze. Egyáltalán nem volt
méltó ehhez a lányhoz.
– Az a srác egy idióta. Ez a csaj még csak nem is fogható
hozzád. Egyszerűen a nyomodba se érhet.
Pagan mély levegőt vett, aztán felnézett rám.
– Hű, a mindenit, Dank Walker, te aztán nagyon érted a
dolgod. Nagyon, de nagyon.
– Örülök, hogy tetszik a laptop. Megtarthatod a hátizsákot is,
belerakhatod a könyveidet. Akkor elvihetlek a következő óránkra?
– kérdeztem, és elővettem a sisakját.
A szája mosolyra görbült, és a sisakért nyúlt.
– Oké, köszi mindent, és igen, örülnék, ha elvinnél.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

PAGAN
Randim volt Dankkel. Igazi randi, nem csak az alkalom szülte,
közös reggelizés – rendes randevú. Csak kettőnknek. Ugyanolyan
izgatott voltam, amilyen ideges. De nem igazán tudtam, mit
vegyek fel. Nyilván így érezte magát Miranda, amikor a randijára
készült Nathannel.
– Jól áll a neked a bugyi-melltartó páros, de szerintem nem
ártana felvenned még valamit ma estére – szellemeskedett Gee,
miután kopogás nélkül bevonult a szobánkba a közös fürdőn
keresztül.
– Nagyon vicces – feleltem homlokráncolva. – Nem bírom
eldönteni, hogy mit vegyek fel. Dank azt mondta, öltözzek, ahogy
csak akarok, de ez nem sokat segít.
– Szerintem nem úgy értette, hogy akár fehérneműben is
mehetsz – jegyezte meg Gee, miközben levetette magát az
ágyamra.
– Nahát, gondolod? Kösz, hogy szóltál, különben egész este
egy szál semmiben parádéztam volna!
Gee elnevette magát.
– Bár, ha jobban belegondolok, az valószínűleg nagyon is
tetszene neki. De azért én továbbra is azt javaslom, hogy öltözz fel.
– Lezseren vagy elegánsan? Melyik tetszene neki jobban? –
kérdeztem Gee-t, miközben szemügyre vettem szűkös
ruhatáramat.
– Az őszinte véleményemre vagy kíváncsi?
Hátrapillantottam rá a vállam fölött.
– Igen, arra. Te jobban ismered őt, mint én.
Gee bólintott.
– Oké, akkor vedd föl azt a rózsaszín ruhát a hozzá való magas
sarkúval. Dank attól be fog rosálni.
A rózsaszín ruhát? Tényleg? Nem is igazán tudtam, miért lóg
ez a ruha a gardróbomban. Még egyszer sem vettem fel. A vállfáért
nyúltam, és leakasztottam a ruhát. Szexis volt, a maga ártatlan
módján. Első randihoz talán egy kicsit túl elegáns, bár Dank nem
mondta, hogy ne legyek elegáns. Eszembe jutott, hogy amikor
felemelte a ruhával megegyező árnyalatú cipőmet a földről, úgy
tartotta a kezében, mintha roppant értékes lenne. Talán a pink
magas sarkú volt a gyengéje.
– Ha ezt veszed fel, Dank el fogja dobni tőled az agyát. Erre
megesküszöm neked.
Gee jól ismerte Danket. Adtam a véleményére.
– Rendben. Ha te mondod!

Két órával később felöltözve, tetőtől-talpig kicsinosítva, randira

készen álltam, amikor kopogtak az ajtón. Ez meg ki lehetett? Dank
öt perc múlva várt a társalgóban. Miranda pedig még Nathannel
volt. Együtt ebédeltek, és a randijük azóta is tartott, méghozzá
nagyon szuperül ment, legalábbis Miranda számos SMS-e alapján.
Gee faképnél hagyott, amikor nekiálltam kilakkozni a
lábkörmömet. Több piperészkedést már nem bírt elviselni.
Kinyitottam az ajtót: Dank állt a küszöbön. Khakiszínű
nadrágban, sötétkék, kigombolt gallérú ingben, meg persze a
bakancsában, kezében egy tucat vörös rózsával. Lélegzetelállítóan
festett. Nem kerülte el a figyelmem, milyen döbbent képet vágott,
amint megpillantott. Mi lepte meg ennyire? Hogy ilyen szépen ki
tudok öltözni?
– Pagan… te, hűha, nagyon… nagyon tetszel rózsaszínben.
Nekem meg nagyon tetszett Danknek ez az énje. Amelyik nem
volt olyan laza és magabiztos. Most sokkal érzékenyebbnek tűnt. A
rózsacsokorra mutattam.
– Azt nekem hoztad?
Lepillantott a kezében tartott virágokra, amikről mintha meg is
feledkezett volna, és kuncogott.
– Igen, neked. – Felém nyújtotta a csokrot, mire rádöbbentem,
hogy most élek át ilyet először: más pasitól még soha nem kaptam
rózsát.
– Köszönöm – válaszoltam, és hátraléptem, hogy beengedjem a
szobába. Igaz, ha észrevették volna a folyosón, arról valaki már
szólt volna. De vízbe akartam tenni életem első rózsacsokrát,
mielőtt elindulunk, és rossz ötletnek tűnt Danket addig hagyni a
folyosón ácsorogni. Lebukhatott volna. Csakhogy nem volt
vázám… Körülnéztem a szobában, kerestem valamit, amibe
belerakhatnám a virágot.
– Ehhez mit szólsz? – kérdezte Dank az íróasztalomhoz lépve,
és felemelte az üres tolltartómat, amit Miranda vetetett velem a
többi összeillő, cuki írószerünkkel együtt. A tartó tökéletes volt
vázának.
– Szuper! Legalább végre hasznát veszem. – Fogtam a tartót,
és bementem a fürdőszobába, hogy kimossam, aztán megtöltsem
vízzel. Amikor visszajöttem a szobába, Dank a parafatáblám előtt
állt, és az arra kitűzött fényképeket nézegette gimis koromból.
Páron szerepelt Wyatt. Néhányon édesanyám volt, de a legtöbbön
csak én meg Miranda. Nem volt valami sok fényképem a
középiskolás időkből. Pláne nem a legutolsó évből, alig néhány
emléket őriztem onnan. Néha még a szalagavató bálra is alig
bírtam visszaemlékezni, vagy arra, hogy kik jártak az
osztályomba. Minden homályosnak tűnt. Anyukám szerint Wyatt
elvesztésének traumája kavarta meg így a fejemet. Miranda
emlékei is ugyanilyen zavarosak voltak, úgyhogy tényleg ez
lehetett a magyarázat. O a párját veszítette el, én pedig az egyik
legjobb barátomat.
– A fiú a képen Wyatt – magyaráztam, ahogy odaléptem Dank
mellé. – Együtt jártak Mirandával, nagyon közel állt hozzám is.
Tavaly halt meg.
Dank bólintott. Szomorúnak tűnt, mint aki megérti a veszteség
fájdalmát. Talán ő is elveszített valakit?
– Az biztos nagyon nehéz lehetett.
Igen, borzalmas volt.
– Gyűlölöm a halált. Tragikus dolog, ami előbb-utóbb
mindenkit utolér. Van, akit sokkal inkább előbb, mint utóbb.
Dank megdermedt, aztán elhúzódott tőlem. Valami rosszat
mondtam? Nem akartam ma este ilyesmiről beszélgetni. A halál
morbid és szomorú téma volt.
– Bocsánat, nem kellett volna szóba hoznom ilyen szomorú
dolgot.
Dank kibámult az ablakon, ahelyett, hogy rám nézett volna.
Láthatóan küszködött valamivel. Bárcsak tudtam volna, mivel!
Úgy éreztem, mintha hosszú percek teltek volna el – pedig
valójában csak néhány pillanat –, mire ismét felém fordult.
– A halál nem tehet arról, hogy mit dönt a sors.
Nem számítottam rá, hogy ilyen mély szavakkal fog reagálni.
Igaza volt, de akkor is meglepett. Bólintottam.
– Jogos. Azt hiszem, valóban nem hibáztathatjuk magát a
halált a tragédiákért. A sorsnak senki sem parancsolhat.
Dank nagyot sóhajtott. Szegénynek nyilván meg kellett már
birkóznia egy halálesettel életében, talán többel is. Én meg
sikeresen szóba hoztam egy olyan témát, amivel felzaklattam, és
tönkretettem a hangulatot.
– Kész vagy, mehetünk? – kérdezte végül, megtörve a kínos
csendet.
– Igen.
Dank intett, hogy menjek előre, kinyitotta nekem az ajtót.
Kiléptem a folyosóra, meggyőződtem róla, hogy senki nincs a
közelben, mielőtt Dank utánam jött volna. A feszültség szinte
tapintható volt kettőnk között. Tudtam, hogy én tehetek róla, bár
még mindig nem értettem, mi rosszat mondtam. Két lehetőségem
volt: vagy rákényszerítem Danket, hogy árulja el, mivel bántottam
meg, vagy elhessegetem az aggodalmam, mielőtt még
tönkreteszem az egész estét. Reméltem, hogy előbb-utóbb önként
megnyílik majd előttem. Most nem úgy tűnt, mintha beszélni
akarna erről.
A parkolóba érve már épp felajánlottam volna, hogy mehetünk
Miranda kocsijával, amikor megláttam a kolesz előtt várakozó
limuzint. Dank féloldalas vigyort villantott rám.
– Igazán nem várhatom el tőled, hogy egy ilyen szép ruhában
és magas sarkúban felülj mögém a motorra!
Honnan tudta, hogy épp ezt a ruhát fogom felvenni magas
sarkúval?
– Gee szólt róla – válaszolta anélkül, hogy feltettem volna a
kérdést.
– Á, értem, de Miranda azt mondta, nyugodtan elvihetjük a
kocsiját. Én is tudtam, hogy ebben a ruhában nem fog menni a
motorozás.
– Így sokkal kellemesebb lesz az út – kacsintott rám Dank.
Kinyitotta nekem az ajtót, és besegített. A sofőr ki se szállt a
kocsiból. Ezt furcsának találtam, de nem kérdőjeleztem meg.

DANK
Attól, hogy Pagan itt ült mellettem, lábat villantva a kis
rózsaszín ruhájában, kicsit enyhült a mellkasomat feszítő fájdalom,
amit azóta éreztem, mióta azt mondta, gyűlöli a halált. Nem
tudhatta, miről beszél; eseményként gondolt a halálra, nem
személykent. A legtöbb ember így volt ezzel. A munkám nem tett
engem se híressé, se népszerűvé. Eljöttem az emberek lelkéért.
Elvettem tőlük azt, ami a legbecsesebb volt a számukra. Pagan
elveszítette Wyattet. Gyűlölte a halált ezert a veszteségért, pedig
nem a Halál tehetett róla.
– Na, most már elárulod, hova megyünk? – kérdezte. Láttam
az aggodalmat a szemében. Muszáj volt összeszednem magam.
Pagan megérezte a komorságomat, és én nem akartam elszúrni az
egész estét csak azért, mert az előbb akaratlanul azt mondta,
gyűlöl engem. Nem úgy gondolta. Már az is megviselt, hogy nem
hallhattam, amint Pagan azt mondja, szeret. Így, hogy nem
láthattam a szemében a mély szerelmet és az odaadást, sivárrá
váltak a mindennapjaim.
– Hamarosan odaérünk. Mindig ilyen türelmetlen vagy? –
Rámosolyogtam, hogy tudja, csak incselkedem vele. Ellazult a
tartása. A korábbi reakcióm felzaklatta.
– Igen, ami azt illeti, mindig – válaszolta.
– Akkor talán megkérem a sofőrt, hogy körözzön még egy
kicsit, csak úgy poénból.
Pagan meglökött a vállával.
– Ne becsülj alá engem! Le tudlak nyomni.
És én örömmel hagytam volna neki.
– Gondolod? Szerintem az évem fénypontja lenne, ha látnám,
ahogy megpróbálod.
Pagan kihívóan felvonta mindkét szemöldökét, aztán
előrehajolt, hogy levegye a cipőjét. Mi a csuda? A szemközti ülésre
tette a magas sarkút, majd ismét felém fordult.
– Biztos vagy ebben? Ne tévesszen meg a kis termetem!
 – Ha ezt úgy értsem, hogy most azonnal rám akarod vetni
magad, Pagan, akkor csak rajta!
Erre rögtön céklavörös lett az arca. Francba! Attól tartottam,
visszakozni fog.
– Oöö… – Úgy bámult rám, mintha nem igazán tudná, most
mi legyen.
– Éppen meg akartad mutatni, milyen könnyen le tudsz
nyomni. Ne most kezdj szégyenlősködni, ha már így felcsigáztál!
Pagan lehajtotta a fejét, és halk kacajt hallatott. A helyzetet
kihasználva egy gyors mozdulattal hanyatt fektettem, és mire
észbe kapott, már fölé hajoltam az ülésen.
– Megvagy! Most mihez kezdesz? – kérdeztem, miközben ijedt
tekintete csillogóvá változott. Felemelte a fejét, és mielőtt
felfoghattam volna, mire készül, szája az enyémre tapadt. Kis,
egyenletes fehér fogai az alsó ajkamat harapdálták, nyelve egy
gyors nyalintás után becsúszott mohó, lelkes számba. Keze a
mellkasomra simult, majd elindult lefelé, így minden ép
gondolatom szertefoszlott. Nem bírtam másra összpontosítani,
csakis Paganre: az ízére, a tapintására, meg a torkából feltörő halk,
gyönyörteli nyögdécselésre.
Hátralökött, és a derekam köré kulcsolta a lábát. Magammal
húztam hátra, és elhelyezkedett az ölemben. A hajába túrtam,
miközben megszorította az oldalamat, aztán lassan hátrahajolt.
Diadalittas mosolya imádnivaló volt.
– Na, most ki van a topon? Megmondtam, hogy ne becsülj alá!
– szólt búgó hangon.
Ha ez a lány nem hódított volna meg már rég, akkor most
végképp az övé lettem volna. Ez volt az én Paganem.
 TIZENHATODIK FEJEZET

PAGAN
A limuzin elsötétített ablakán át először a tündöklő, fehér
fénypontokat pillantottam meg. Több ezer volt belőlük. Közelebb
húzódtam az ajtóhoz, hogy jobban lássam őket és megpróbáljak
rájönni, hova hozott minket a sofőr. Az elmúlt tíz percet Dank
ölében töltöttem, szinte észveszejtésig csókolóztunk.
Úgy láttam, egy nagy tisztáson vagyunk, aminek a közepén
fényfüzérekkel kivilágított pavilon állt. Középről a környező fákhoz
is fényfüzérek futottak, mintha ragyogó sátrat vontak volna fölénk.
Mi volt ez a hely?
A limuzin megállt, mire én Dankre néztem, aki engem figyelt,
ki sem pillantott az ablakon.
– Hol vagyunk? – kérdeztem.
Dank olyan szexisen vigyorgott, ahogy csak ő tud, a sofőr
pedig kinyitotta a kocsiajtót. Kiszálltam, Dank követett. Köszönetet
mondott a magas, sötét hajú férfinak, aki ezután visszaült az
autóba, és elhajtott.
Körülnéztem az elhagyatott tisztáson, amit Dank
nyilvánvalóan roppant nagy gonddal tett ilyen lenyűgözővé.
– Nem éppen a heszperidák kertje, de ki akar aranyalmát enni
meg egy sárkányt kerülgetni? Ez a hely sokkal hangulatosabb.
A nagymenő rocker most Héra gyümölcsöskertjéhez
hasonlította ezt a placcot? Csak ámultam és bámultam. Bár igaz,
hogy Danknek gyakran sikerült meglepnie.
– Csodaszép. Hogy intézted el mindezt? – kérdeztem,
miközben megfogta a kezem, és a pavilonhoz kísért.
– Megvannak a forrásaim.
Dank mindig ilyen zárkózott volt. Nem is kellett volna arra
számítanom, hogy hajlandó lesz elárulni, mégis miként varázsolt
egy elhagyatott tisztás kellős közepére egy nagy, díszes,
fényfüzérekkel kivilágított sátrat.
A pavilonhoz felvezető lépcső három fokát is fehér lámpácskák
világították meg. A fedett tér közepén egy kis, kerek asztal állt,
amelyet ezüst terítő borított mellette két székkel. Az asztal közepén
egzotikus csokor díszelgett, még sosem láttam ehhez fogható
virágokat. Még az üvegváza is ki volt világítva. Dank tényleg
elképesztően kitett magáért. Egyszeriben nagyon örültem, amiért
nem farmert vettem fel.
– Mi jár a fejedben? – kérdezte Dank a fülemhez hajolva.
Megborzongtam, ahogy meleg lehelete a bőrömet érte.
– Az, hogy te bizony vagy irtóra le akarsz nyűgözni engem,
vagy direkt azért fektettél be ebbe a helybe, mert minden csajodat
ide szoktad hozni az első randin. – Persze csak cukkoltam, és
rámosolyogtam, hogy tudja, nem gondolom komolyan.
– Eddig eszembe se jutott, milyen szexis lehet egy okos lány –
közölte.
Ekkor halk zene csendült a pavilon sarkaiba rejtett
hangszórókból. Dank a kezét nyújtotta felém.
– Szabad egy táncra?
Elfogadtam a felkérést, mire ő a mellkasához vont. Más volt,
mint az első táncunk a klubban. Édesebbnek éreztem, sokkal
őszintébbnek. Nem annyira a vonzalomról szólt, mint inkább a
kötődésről.
– Pagan… – szólt Dank halkan, ajka a fülemhez ért.
– Igen? – kérdeztem, és a magas sarkúnak hála a vállán
nyugtattam az állam.
– Megkérhetlek, hogy ígérj meg nekem valamit?
Ez furcsa kérés volt. Gondolkodtam rajta egy kicsit, mielőtt azt
feleltem:
– Rendben.
Megint nagyot sóhajtott. Valami nagyon aggasztotta ma este.
– Egy napon majd emlékezned kell erre. Ne feledd, hogy
milyen érzés! Muszáj, hogy jól az eszedbe vésd ezt az emléket, és
ne hagyd elhalványulni.
Messze ez volt a legfurcsább dolog, amit életemben mondtak
nekem vagy kértek tőlem. Dank szinte úgy mondta ezt, mint aki
haldoklik.
– Ööö, oké – feleltem habozva.
Halkan kuncogott.
– Sajnálom. Néha egy kicsit túlzásba viszem a komolykodást.
Az nem kifejezés. Dank felemelte a kezem, és megpörgetett.
Úgy döntöttem, ma estére félreteszem baljós kérését, hogy
gondtalanul kiélvezhessem életem eddigi legromantikusabb
randevúját.
Miután a szám véget ért, Dank az asztalhoz lépett, és kihúzta
nekem az egyik széket.
– Tudom, hogy úgy tűnik, mintha édes kettesben lennénk itt,
de eszem ágában sincs éheztetni téged.
Körülnéztem, és valóban, ebben a pillanatban egy szmokingos
férfi lépett ki a fák közül, kezében letakart ezüsttálcával, valamint
két üveg kólával.
Dankre mosolyogtam.
– El sem hiszem, hogy mindezt megszervezted.
Rám kacsintott.
– Jó benyomást akartam tenni rád, elvégre ez az első igazi
randink.
– Hát, magasan túlszárnyaltad életem minden eddigi első
randiját, úgyhogy nyugodtan dőlj csak hátra, és lazíts!
Dank elnevette magát, miközben a pincér letette elénk a
kólásüvegeket, és kinyitotta őket. Felemelte a fedelet az
ezüsttálcáról, majd levett róla két, jéggel teli poharat, és
mindkettőnk elé lerakott egyet-egyet az üvegünk mellé.
– Fel nem foghatom, miből gondoltad, hogy valaha is képes
lennék ezt elfelejteni – mondtam elragadtatottan, miközben a
pincér egy-egy tányér csokoládéba mártott epret tálalt.
Nagyon helyes. Pont ez a lényeg – válaszolta Dank.

Már majdnem egy egész nap eltelt, mióta legutóbb láttam Danket
vagy hallottam felőle. A tegnap esti randink után hazahozott, és
reggel félig-meddig arra számítottam, hogy a kollégium előtt fog
várni, amikor kilépek a kapun. De nem. Úgy gondoltam, biztos az
első közös óránk épületében vár. Ám Dank megint nem jött el
irodalomra. Amikor ebéd utánig sem hívott vagy bukkant fel,
elkezdtem aggódni, hogy talán valami rosszat csináltam a randin.
Mióta csak megismerkedtünk Dankkel, naponta legalább kétszer
találkoztunk. A tegnapi esténk után azt hittem, még többet lesz
velem. Alig vártam, hogy láthassam. Többször is kísértést éreztem,
hogy SMS-ezzek neki, de visszafogtam magam. Elvégre neki is
megvolt a számom.
Már lemenőben volt a nap, és Dank még egy árva SMS-t sem
küldött, így arra jutottam, hogy a tegnap este valószínűleg mégsem
jelentett neki annyit, mint nekem. Talán tényleg minden első
randijén ezt a műsort adja elő. Talán a kettőnk randevúja nem
jelentett neki semmi különlegeset.
Összeszedtem a könyveimet, és beraktam őket a táskámba. Az
elmúlt két órát a könyvtárban töltöttem, tanultam. Miranda egy
újabb randira készülődött Nathannel, és az állandó csevegésétől
képtelen voltam otthon koncentrálni. Bár itt se jutottam sokkal
többre. Az agyam folyton a tegnap estén járt, és azon, hogy vajon
mi rosszat tettem.
Az esti szellő szokatlanul hűvös volt. Megigazítottam a
vállamon a táskát, és elindultam a kolesz felé. Több mint másfél
kilométer volt az út, de gondoltam, jót fog tenni egy kis séta. Nem
szerettem Miranda terepjárójával parkolni. Féltem, hogy
megkarcolom.
– Dank, ne itt! – hallottam egy kuncogó női hangot a sötétből.
Meghűlt az ereimben a vér. Sóbálvánnyá dermedten álltam, és
hegyeztem a fülemet. Biztos voltam benne, hogy rosszul hallottam.
– Csak egy kis kóstolót akarok – válaszolta egy ismerős, mély
hang. Felkavarodott a gyomrom.
– Itt nem vetkőzhetek le. Valaki erre jöhet – suttogta a lány,
majd halkan felnyögött.
– Tárd szét a lábad! – utasította Dank.
Mozdulni akartam. El akartam menekülni a hangok elől. De
egy lépést sem bírtam tenni. A lábam megmakacsolta magát.
– Itt akarod csinálni? – pihegte a lány.
– Igen – felelte Dank, és ő is halk nyögést hallatott. Ezt már
tényleg alig bírtam ki hányás nélkül.
– Á, Dank! Ez az! Hmmmm, ez olyan jó!
Elszaladtam. Vissza se néztem.

DANK
 Egész nap dolgoztam, hogy bepótoljam a Pagannel töltött
estém miatt elmulasztott munkát. De ma este megint vele akartam
lenni. Miután láthatóvá tettem magam, átvágtam a parkon Pagan
kollégiumához menet. Ekkor megpillantottam Leifet. Egy padon
ült az épülettel szemben, egyik lábát a másikon átvetve, karba tett
kézzel. Ez meg mit keresett itt? Pagan már meg sem ismerte és
egyáltalán nem akarta őt. Most, hogy Leif már nem tarthat igényt
a lány lelkére, Pagan egy hét leforgása alatt megfeledkezik róla.
Jövő hétre már nem is fog emlékezni a furcsa fickóra, aki kávét vett
neki, és rólam faggatta. Pagannek van lelke, Leifnek nincs. Soha
nem lehet köztük tartós kapcsolat. Egy voodoo szellem
semmiképpen sem alakíthat ki köteléket egy olyan lélekkel,
amelyet a Teremtő hozott létre. Ilyen egyszerű volt az egész. Ezt
Leif is pontosan tudta.
– Miért jöttél ide? – kérdeztem kertelés nélkül.
– Azért, mert meg kellett fizetned – közölte szűkszavúan.
Ez meg mi a fenét akart jelenteni? Szúrós tekintettel meredtem
rá.
– Ezt mégis hogy értsem?
Leif vállat vont.
– Nem olyan bonyolult, Dankmar. Elvetted tőlem Pagant. Soha
nem fog emlékezni rám. Elveszítettem azt, aki a mindenem volt, az
egyetlen személyt, akit valaha is szerettem. Szóval úgy gondoltam,
megérdemled, hogy veled is ugyanez történjen.
Ennek továbbra sem volt semmi értelme. Tudtam, hogy Pagan
biztonságban van. Leif már nem nyúlhatott a lelkéhez. A lány lelke
és élete az én kezemben volt.
– Pagan soha nem is választott téged. Engem választott. Itt
nincs hatalmad.
Leif felállt, és elhátrált tőlem. Sem ő, sem az apja nem szerettek
túl közel kerülni hozzám. Tudták, hol a helyük a világ rendjében.
Az én hatalmam határtalan volt, az övék viszont az emberek
beléjük vetett hitén alapult. Óriási erőfölényben voltam hozzájuk
képest.
– Mondjuk úgy, hogy most már kvittek vagyunk! Biztos
rájössz majd, mi történt, de már nem csinálhatod vissza. Ég veled,
Dankmar! – Leif még egyszer Pagan kollégiumára pillantott, majd
eltűnt.
 Egyedül komor hangneme aggasztott. Úgy tűnt, mintha
aggódna valami miatt. Mintha bizonytalan lett volna. Leifet csakis
egyetlen személy érdekelte. Csak egy ember volt fontos a számára:
Pagan.
Muszáj volt megtalálnom őt. Lehunytam a szemem, és a
lelkére összpontosítottam. Éreztem, hogy szenved. A kollégiumban
volt. Amikor kinyitottam a szememet, Gee állt előttem.
– Kurva nagy bajban vagy – közölte velem. – Nem igazán
értem, mi történt, de az tuti, hogy teljesen elbaszódott minden. – A
fejét csóválta, és Pagan szobájának ablakára mutatott. – A kiscsaj
azt hiszi, hogy a könyvtár mögött hancúroztál egy másik nőcivel.
Meg van róla győződve, hogy te voltál. A lány a neveden szólított,
és te beszéltél hozzá. Nem szép a helyzet.
Bassza meg!
– Ez a Pagan ugyebár nem szerelmes beléd. Arra sem
emlékszik, hogy ki a franc vagy, de nyilvánvalóan elárulva érzi
magát. Arról magyaráz, hogy hallgatnia kellett volna a legelső
megérzésére, és erősködik, hogy legalább örülhet, amiért ilyen
hamar kiderült, milyen is vagy valójában. Szerinte minden rocker
szemét, te pedig semmirekellő vagy. Azt hiszem, nagyjából ennyi.
Lerogytam a padra, és a tenyerembe temettem az arcomat.
Hogy a francba fogom ezt helyre hozni? Pedig már olyan jól
haladtam! Mire Pagan lelke kezdett volna összehangolódni Jayével,
addigra már előnyben lettem volna. Ismét meghódítottam volna
Pagan szívét. De most mi lesz? Pagan azt hiszi, kettyintettem egy
másik csajjal? A szabadban? Mikor?
– Mégis mikor történt ez? – kérdeztem Gee-től.
– Pagan kábé negyedórája viharzott be a szobába. Mindenféle
szaftos nevekkel illetett, nem is sejtettem, hogy ismer ilyen csúnya
szavakat.
Most már kvittek vagyunk.
A fülembe csengtek Leif szavai. Az imént Pagan szobájának
ablakát figyelte. Úgy viselkedett, mintha valami aggasztaná.
Pagan zaklatott volt. Leif pontosan tudta, miért. O csinálta ezt.
Elvettem tőle Pagant, így most ő is ugyanezt tette velem.
– Leif – mondtam, ahogy ismét felnéztem Pagan ablakára.
– Mi? Szerinted az a hülye voodoo ivadék művelte ezt?
Bólintottam.
 – Tudom, hogy ő volt. Bosszút állt rajtam.
– A picsába! Szét fogom rúgni a seggét – acsargott Gee.
– Nem, Gee, neked itt kell maradnod Pagannel. Muszáj
figyelned őt. Vigyáznod kell rá. Valahogy muszáj lesz helyre
hoznom ezt, de Pagan momentán nem fog a közelébe engedni.
Gee felsóhajtott.
– De én a voodoo hercegecske seggét akarom szétrúgni, nem
egy kiscsaj rinyálását hallgatni.
– Kérlek, Gee! A kedvemért!
– Jól van na! Visszamegyek Paganhez. De muszáj kitalálnod,
hogy mit fogsz mondani neki.
Bólintottam.
– Tudom.
Gee elment, hogy megtegye, amire kértem.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

PAGAN
Négy álló napja kerültem Danket, illetve figyelmen kívül hagytam
Gee-t, valahányszor fel akarta hozni a témát, ami már kezdett az
agyamra menni. Tiszta hülyeség volt az egész. Elvégre csak
egyetlen rendes randim volt Dank Walkerrel. Párszor csókolóztunk,
és bedőltem a szexis kisugárzásának, ennyi. Előbb-utóbb minden
lány belezúg egy zenészbe. Megesik. Ilyen az élet. Az ember tanul
belőle, és továbblép. Készen álltam rá, hogy pontosan ezt tegyem.
Egyszerűen nem értettem, miért zaklatott fel ennyire a dolog. Bár
az igaz, hogy életemben először árultak el így. De vajon ez tényleg
árulás volt? Hiszen nem jártunk együtt Dankkel. Nem ígértünk
egymásnak semmit. Danknek joga volt megdugni egy másik lányt
egy épület mögött, ha erre vágyott. Én még jó darabig nem
feküdtem volna le vele. Dank vonzó volt. Ez előbb-utóbb
óhatatlanul megtörtént volna. Kicsit sértette az önérzetemet, de
kész voltam túltenni magam rajta.
Egész hétvégén egyedül tanultam a szobánkban. Eljött a hétfő
reggel, és tudtam, hogy Dank is ott lesz a matematika-előadáson.
Felkészültem, hogy mosolyogjak, és udvarias, de hűvös legyek vele.
Eszem ágában sem volt jelenetet rendezni. Dank amúgy sem hívott
vagy SMS-ezett a hétvégén. Biztos voltam benne, hogy tudja,
meghallottam a kis szabadtéri szexpartiját, mert Gee tudott róla.
Sajnos ő épp a szobánkban volt, amikor hazaértem, miután
meghallottam Danket a könyvtárnál, úgyhogy látta az azonnali
reakciómat. Nagyon, de nagyon reméltem, hogy nem osztotta meg
Dankkel azt a jelenetet. Csak úgy tudtam ma szembenézni a
sráccal, ha elhitettem magammal, hogy nem tud a kiakadásomról.
Egy kicsit belefeledkeztem mostanában a romantikázásba, és
ez bizony hiba volt.
Miközben bementem a matekos előadóba, visszaemlékeztem,
hogy a múlt héten még Dank cipelte a táskámat. Motoron vitt el az
óráimra. Két hétig élveztem az élet vadabb oldalát, most már ideje
volt összpontosítanom. Nem néztem körül a teremben, hogy
lássam, itt van-e már. Észrevettem egy üres helyet, és arra
szegeztem a tekintetemet, hogy ne a termet pásztázzam. Tudtam,
hogyha meglátom Danket az e heti nőcskéje mellett, akkor nem
lesz könnyű a tanárra koncentrálnom.
Kiraktam a könyveimet a padra, és elővettem egy ceruzát meg
egy füzetet. A laptopot odaadtam Gee-nek, és megmondtam neki,
hogy juttassa vissza Dankhez. Közöltem vele, hogy már nincs rá
szükségem. Ez persze nem volt igaz, de ki voltam akadva.
Borzongás futott végig a gerincemen, és fel sem kellett néznem,
hogy tudjam, a padomra vetülő árnyék csakis Danké lehet. A
fenébe!
– Ideülhetek? – A hangja fojtott és komoly volt.
Diákok vettek körül minket, és a tanár már elindult a tábla felé.
Nem küldhettem volna el Danket anélkül, hogy feltűnést keltsek.
Arról nem is beszélve, hogy akkor kimutattam volna, mennyire
zavart a könyvtári kettyintése.
– Persze – mosolyt erőltetve a képemre feleltem, és a számokra
összpontosítottam, amiket a tanár éppen felírt a táblára.
Muszáj volt ilyen közel ülnie hozzám? Csöppet sem vágytam
rá, hogy megint érezzem az illatát. Nem felejtettem el, milyen
isteni. Egyáltalán nem szorultam emlékeztetőre.
– Rám se fogsz nézni? – kérdezte.
Szívem szerint tényleg rá se néztem volna. De muszáj volt, a
fenébe is! Erőnek erejével felé fordítottam a fejem, és a szemébe
néztem. Szomorúnak tűnt. Erre nem számítottam. Miért volt
szomorú? Ám ezt nem kérdezhettem meg tőle. Nem hagyhattam,
hogy megint közelebb kerüljön hozzám. Meghúztam a
határvonalat. Dank kénytelen lesz a saját térfelén maradni.
Évfolyamtársak voltunk, és ő jól ismerte a kollégiumi
szomszédomat. Ennyi.
– Beszélhetünk róla? – Halkan szólt hozzám. Nem akarta,
hogy bárki más meghallja.
– Nincs miről beszélnünk. Muszáj odafigyelnem az előadásra,
ha át akarok menni a kurzuson – válaszoltam, még mindig
műmosollyal.
– Pagan… – kezdte, de feltartottam a kezem, hogy leállítsam.
– Ha nem hallgatsz el, kénytelen leszek átülni máshova.
Bólintott.
 – Bocsánat.
Utáltam, hogy Dank összerezzent, amikor ilyen durván
szóltam hozzá. Csak azt akartam, hogy hagyjon békén. Semmit
sem akartam érezni iránta.

Az előadás csigalassúsággal zajlott. Amikor végre befejeződött,

nem néztem Dankre. Az egész óra alatt sikerült ügyet sem vetnem
rá. Könnyű volt, figyelembe véve, hogy egy szót sem szólt hozzám.
Belöktem a holmimat a táskámba, és felálltam. Dank még mindig
nem kelt fel a székről, maga elé bámult, röhejesen helyes arcán
komor grimasz ült.
Hidegen kellett volna, hogy hagyjon, mit érez. Hidegen hagy,
hidegen hagy – hajtogattam magamnak, miközben végigmentem a
sorok között, és kijöttem a teremből. Csak azért sem néztem hátra,
hiszen nem volt rá semmi okom. De amikor kiléptem az épületből,
magára hagyva a még mindig odabent üldögélő Danket,
megsajdult a szívem, és ez bosszantott. Megdörzsöltem a sajgó
mellkasomat, és mentem tovább. Félóra múlva kezdődött a
szemináriumom.

Nem számítottam rá, hogy a koleszom előtt fogom találni a lépcsőn

üldögélő Jayt. Nem igazán volt kedvem beszélni vele, de talán csak
a vöröskéért jött. Még mindig nem tudtam, hogy hívják a csajt.
Lehet, hogy Dank vele kamatyolt a sötétben.
Jayre mosolyogtam, amikor találkozott a pillantásunk. Rendes
srác volt. Ő legalább nem kamuzott. Nem tett úgy, mintha
egyszerre csak egy lány érdekelte volna. Felvállalta, hogy szeret
több vasat tartani a tűzben. Tiszteltem benne, hogy őszinte.
– Helló, Jay! – mondtam, amikor felértem a lépcsőn.
Gondoltam, nem kell leállnom csevegni vele. Jay azonban felkelt, és
elém lépett.
– Szia, Pagan!
 Oké, letudtuk az udvarias köszönést. Bőven akadt
tanulnivalóm. Meg akartam kerülni Jayt, de ő megfogta a kezem,
hogy visszatartson.
– Várj! Beszélni szeretnék veled.
Na, basszus.
– Miről? – kérdeztem, és ismét a bejáratra pillantottam, hátha
Jay veszi az adást, hogy dolgom van.
– Tudom, hogy a múlt héten csúnyán elcsesztem. Idióta voltam.
De már két hete csak rád gondolok. Nem bírlak kiverni a fejemből.
Kérlek, igyál meg velem egy kávét! Legalább hadd legyünk
barátok! Hiányzol.
Miranda folyton Nathannel volt elfoglalva, és most, hogy Dank
nem látott el társasággal, eléggé magányos voltam. Örültem volna
egy barátnak. Jayjel pontosan tudtam, hányadán állok. Őt nem
értettem félre. Nem vihettek tévútra a titkai vagy a csábos, szexi
pillantásai.
– Jó lenne, ha barátok lehetnénk. Szükségem is lenne egy
barátra. Miranda többet lóg a tennessee-i kampuszon Nathannel,
mint itt.
Jay arcára kiült a széles, bolondos vigyor, amit régen úgy
szerettem.
– Megihatunk most egy kávét? Vagy magolnod kell?
Úgy döntöttem, hogy a tanulás várhat.
– Csak gyorsan lepakolok, és máris jövök. Amíg vársz,
nyugodtan hívj randira bárkit, aki erre jár és megtetszik –
cukkoltam.
Jay a homlokát ráncolta, és rádöbbentem, hogy szerinte ez
nem vicces.
– Nyugi, csak poénkodtam. Ha barátok akarunk lenni, akkor
muszáj lesz lazítanod – mondtam, majd kinyitottam a kaput, és
felmentem a szobámhoz.
Épp lenyomtam volna a kilincset, amikor nyögések
hallatszottak odabentről, és megdermedtem. A fülemet az ajtóhoz
nyomva meghallottam, ahogy Miranda nyilvánvaló élvezettel
sikkant. Hű, a mindenit! Ezek ketten éppen szexeltek. Elhátráltam
az ajtótól, Gee szobájához oldalaztam, és halkan bekopogtattam.
Gee ajtót nyitott, felemelte a kezét, és kivett egy vattapamacsot
a füléből.
 – Mi van, nem vagy kíváncsi az orgiára odaát? – kérdezte.
– Nem, nem igazán. Itt hagyhatnám a táskámat? Jay odalent
vár, hogy elmenjünk kávézni.
Gee a homlokát ráncolta, de bólintott. Kivette a kezemből a
táskát, és lerakta a szobájában.
– Jó, legyen. – Miért tűnt ilyen bosszúsnak? Csak annyit
kértem tőle, hogy vigyázzon a táskámra.
– Mióta tart ez? – kérdeztem, és a szobám felé biccentettem.
Egy újabb nyögés hallatán összerezzentem. Nagyon nem akartam
hallani ezt az egészet.
– Jó rég. Úgy nyomják, mint két kibaszott Duracell-nyuszi.
Szegény Gee meg kénytelen volt hallgatni őket a szomszédból.
– Nem akarsz eljönni kávézni velem meg Jayjel?
Gee felvonta piercinges szemöldökét, és a fejét csóválta.
– Nem, kösz. Megvagyok. A vattapamacs bevált.
– Oké, ahogy gondolod.
Miranda kiáltása ekkor visszhangot vert a folyosón:
– Jaj, istenem!
Ez a lány megőrült. Le fognak bukni Nathannel. Az ajtónkhoz
léptem, és bedörömböltem a szobába.
– Duguljatok el, Miranda!
Gee a fejét csóválta, és becsukta az ajtót, ahogy elmentem
előtte.
Jay a kapu előtt várt rám. Egyedül volt. Ez meglepett.
– Bocs, hogy ilyen sokáig tartott! Miranda meg Nathan a
szobánkban vannak, és éppen… – Elharaptam a mondat végét.
Jay elnevette magát.
– Én csak örülök, hogy most legalább itt csinálják, nem
nálunk. Már kezdtem nagyon unni.
– Micsoda? Úgy érted, hogy ez nem az első alkalom?
Jay a fejét csóválta.
– Nem, dehogy! Azon már rég túl vannak.
El sem tudtam hinni, hogy Miranda vadul, zajosan szexel
odafönt egy sráccal, akivel csak nemrég ismerkedett meg. Nem
csoda, hogy folyton együtt voltak Nathannel. Miranda túlságosán
hamar odaadta magát ennek a fiúnak. Tudtam, hogy kénytelen
leszek beszélni erről vele. Ez volt az első kapcsolata Wyatt óta, erre
még két hét sem telt el, és máris rendszeresen lefekszik az új
pasijával.
– Nem tudtam róla.
Jay vállat vont.
– Ez van. Ezek ketten totál odavannak egymásért. Nathan
folyton Mirandáról beszél. Lehet, hogy kicsit elsietik a dolgot, de
nyilvánvalóan nem bírják visszafogni magukat.
– Igen, azt hallottam. Többször is – motyogtam.
Jay megbökte a karomat.
– Ne aggódj, Pagan! Inkább örülj, hogy Miranda végre talált
magának valakit Wyatt után. És őszintén mondom, hogy még soha
nem láttam Nathant ennyire rákattanva valakire. Eddig a legtöbb
csaj hidegen hagyta.
Ettől kicsit jobban éreztem magam, de akkor is: két hetet se
bírtak várni?
– Még mindig Dank Walkerrel jársz? – kérdezte Jay.
A szememet forgattam.
– Nem is jártam Dank Walkerrel. Egyetlenegy randira mentem
vele. Ennyi. Aztán már tovább is lépett a következő csajhoz.
– És ez téged nem zavar? – kérdezte Jay az arcomat fürkészve.
– Nem, egyáltalán nem. Mint mondtam, egyetlen randi volt az
egész. Nem nagy ügy. Nem vagyok Dank esete. Mindketten
tudjuk, hogy neki nem ilyen lány kell, mint én.
Elértünk Jay kis, menő sportkocsijához, amit az érettségi után
kapott. Nem emlékeztem, milyen márkájú, de tudtam, hogy
imádja. Jay odalépett hozzám, és kinyitotta nekem a kocsiajtót.
Helyet foglaltam az anyósülésen, ő pedig becsukta az ajtót.
Kellemes volt, hogy tudtam, mire számíthatok.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

DANK
Pagan nem állt szóba velem. Nem erőltethettem. El kellett nyernem
a bizalmát. A francba is, rá kellett vennem, hogy emlékezzen rám!
Hogy emlékezzen ránk. Az utca túloldalán állva figyeltem, ahogy
Jay kávét vesz neki, és leülnek. Úgy elvoltak, mint két régi jó barát.
Több mint egy éve alig látták egymást, most mégis úgy
beszélgettek és nevetgéltek, mintha egy percre sem váltak volna el.
Pagan megbocsátotta Jaynek, hogy olyan idióta volt, rólam viszont
hallani sem akart. Ez lett volna az, amire az Istenség előre
figyelmeztetett? Pagan talán most kezdett belezúgni Jaybe?
– Semmi mást nem érez a srác iránt, csak barátkozni akar.
Innen látszik – közölte Gee, ahogy felbukkant mellettem.
– Remélem is. Már majdnem sikerült rávennem Pagant, hogy
visszaemlékezzen. Megint érzett valamit irántam. Erre most újra
ott vagyok, ahol a part szakad. Alig hajlandó szóim hozzám, és
akkor is csak elutasítóan.
– Ez egy próbatétel, Dankmar. Tudtad, hogy ez vár rád. Pagan
lelkének lehetőséget kell kapnia, hogy választhasson. Amikor a csaj
veled van, esélye sincs dönteni, mert eluralkodik rajta, amit irántad
érez, még ha nem is emlékszik, miért. A szíve reagál rád. A lelke
ismer téged.
Könnybe lábadt a szemem. Fájdalom hasított belém. Pagan az
enyém volt. Én az övé voltam. De gyűlölt engem. Mégis hogyan
boldogulhattam volna így? Jelen pillanatban esélyem sem volt
elnyerni se Pagan szívét, se a lelkét.
– Ne ácsorogj már itt ilyen rohadtul megtörtén! Gyerünk,
csinálj valamit! Dank Walker vagy. Te vagy a kicseszett Halál. Az a
csávó csak egy emberi lélek. Meg tudod oldani. Találd ki, mit kell
tenned!
Gee mindig tudta, mit mondjon, hogy helyre tegyen. És igaza
volt. Össze kellett szednem magam, és kitalálnom, hogyan
szerezhetem vissza Pagant. Eddig emberként próbálkoztam nála.
Átlagos fickóként. Nem hatoltam be a lelkébe. Én úgy is elérhettem
őt, ahogy Jay képtelen lett volna.
– Mi lesz, ha soha nem emlékszik vissza?
– Akkor kénytelen leszel elérni, hogy újra beléd szeressen.
– Eredetileg hogy sikerült ezt elérnem?
– Megnyíltál előtte.
Valóban: annak idején megnyíltam Pagan előtt. Hagytam,
hadd lássa meg az igazi énemet. Nem féltem megmutatni neki, ki
vagyok. Sosem titkoltam előtte, hogy nem vagyok ember. Eleinte
ugyan nem tudta, hogy én vagyok a Halál, de akkor is holt
léleknek hitt. De ez a Pagan már nem látott elveszett lelkeket, akik
céltalanul kóborolnak a földön. A holtak voodoo királya már nem
tartotta a karmai közt. Pagan mindebből semmire sem emlékezett.
Én viszont úgy bántam vele, mintha valaki más lenne. Olyasvalaki,
aki könnyen megtörik. Az én Paganem erős volt. Semmi elől sem
rejtőzött el.
Az enyém vagy, Pagan Moore. Mindig is az enyém leszel.
Figyeltem, ahogy Pagan felkapta a fejét, és körülnézett.
Látszott, hogy már ügyet sem vet Jayre. Kiléptem a fák
árnyékából. Pagan pillantása rám talált. Innen is láttam, milyen
értetlen a tekintete.
A tiéd vagyok. Ezt azelőtt jól tudtad. Gondoskodni fogok róla,
hogy eszedbe jusson.
Pagan kezéből kiesett a kávéspohár, a srác felugrott, ahogy a
forró ital lefolyt az asztalról. Eleve is ezt kellett volna tennem.
Legfőbb ideje volt, hogy Pagan megértse, csakis őmiatta vagyok itt.

PAGAN
Dank hangját hallottam a fejemben. Hogyan? Nem őrültem
meg. Figyeltem őt az út túloldaláról. Ott állt, és gondolatban
beszélt hozzám. Még a kokszba visszafelé menet is képtelen voltam
arra figyelni, amit Jay mondott. Mindkettőnknek kávéfoltos lett a
ruhája. Talán még meg is égetett minket a forró ital. Bocsánatot
kértem Jaytől, de mást nem bírtam kinyögni. Egyszerűen képtelen
voltam megszólalni. Mert az imént tényleg Dank beszélt a
fejemben; nem csak képzeltem, hogy szólt hozzám gondolatban.
Az ő hangja volt. Tisztán, élesen hallottam.
 Megálltam Gee szobája előtt, és bekopogtattam, ám a lány
nem nyitott ajtót. Bosszúsan léptem oda a saját szobámhoz, de
mielőtt kinyitottam volna, észbe kaptam, és gondosan kopogtam.
Nem akartam meglátni Nathan csupasz fenekét. Odabentről nem
jött válasz. Kinyitottam az ajtót, és bementem. Miranda ágya kész
káosz volt, de úgy döntöttem, hogy erre gondolni sem akarok.
Csakis arra koncentráltam, hogy Dank Walker az előbb
telepatikusán szólt hozzám. Talán varázsló volt? Ugyan, még a
puszta ötlet is nevetségesnek tűnt. Netán voodoo praktikákat űzött?
Elvégre Gee többször is említette a voodoot. Nem, ennek se volt
semmi értelme.
Kitárult az ajtó, és Miranda lépett be a szobába fülig érő szájjal.
– Totálisan belezúgtam Nathanbe – közölte boldog sóhajjal,
majd becsukta maga mögött az ajtót, és nekidőlt. Sugárzó
mosollyal, borzasztóan elégedett képpel nézett rám.
– Szerintem legfeljebb totálisan beindultál Nathanre, mivel
még alig ismered a srácot. – Ügy döntöttem, őszinte leszek a
barátnőmmel. Elment az esze, ha azt hiszi, máris szerelmes.
– A beindulás is a belezúgáshoz tartozik, a kettő egyre megy –
legyintett Miranda.
Pontosan tudtam, hogy ez nem igaz. Én is beindultam
Danktől, mégse zúgtam bele.
– Bocs az előbbiért, de Pagan, el se tudod képzelni, milyen
csúcs Nathan!
– Kérlek, itt állj le! Nem akarom hallani a részleteket, így is túl
sokat hallottam. Nagyon is tisztában vagyok vele, milyen jól
érezted magad.
Miranda vihogott, majd az ágyához ugrándozott, rávetette
magát, és a párnáját szagolgatta.
– Nathan olyan csodálatos és olyan isteni az illata!
– Jó tudni – feleltem.
– Juj, hallottam, hogy elmentél kávézni Jayjel. Milyen volt? –
kérdezte Miranda, magához ölelve a párnát.
– Kellemes, amíg el nem ejtettem a kávémat, jól leöntve
mindkettőnket. Lehet, hogy hólyagos lesz a kezem. Csúnyán
megégettem magam.
Miranda a szájához kapott.
– Jaj, ne! Jay megharagudott?
 Fogalmam sem volt, hogyan reagált Jay, mert csakis Dankre
bírtam gondolni… meg arra, hogy megszólított a fejemben. De ezt
nem igazán árulhattam el Mirandának.
– Megijedt, aztán nevetett. Nem volt nagy ügy. De el kellett
jönnünk, hogy mindketten hazamehessünk átöltözni.
Miranda elnevette magát, és abba se bírta hagyni. Én is
elvigyorodtam, mert tényleg vicces volt a dolog. Valószínűleg
tönkretettem Jay pólóját. Arra gondoltam, talán fel kéne
ajánlanom, hogy veszek neki helyette egy másikat.
– Nathanék ma este bulit rendeznek a diákszövetségben.
Bárkit elvihetek magammal. Jay biztos nagyon örülne, ha eljönnél.
Még akkor is, ha megégetted.
Úgy éreztem, még nem állok készen, hogy szembenézzek
Victoriával egy diákszövis partin. Egyébként is, Jayjel csak barátok
voltunk, és ő tuti be fog csajozni a bulin, én pedig magamra
maradok, aztán egész éjszaka hessegethetem el a részeg, nyomulós
srácokat. Nem, ebből nem kértem.
– Én inkább itthon maradok. Megcsinálom a házit, és korán
lefekszem.
Miranda felsóhajtott, és a fejét csóválta.
– Kihagyod az egyetemi élet szórakoztató részét.
Kipróbáltam az egyetemi szórakozást, és nem lett valami jó
vége.

Miranda előre szólt, hogy a buli után nem jön haza, mert
Nathannel tölti az éjszakát. Ha jól sejtettem, ez mostantól gyakran
lesz így. Nem szerettem egyedül maradni éjjel, de gondoltam, Gee
itt van a szomszédban. Bebújtam az ágyba, és lehunytam a
szemem. Épp álomba merültem volna, amikor gitár hangja töltötte
be a szobát. Ki akartam nyitni a szememet, de nem bírtam.
Bepánikoltam. Miért nem tudtam kinyitni a szemem?
Csak én vagyok, Pagan.
Már megint Dank hangját hallottam. Muszáj volt kinyitnom a
szemem. Valami nagyon nem stimmelt. Aztán Dank énekelni
kezdte azt a szívfájdítóan ismerős dalt, amit a koncertjén hallottam.
A dalt, amitől pánikrohamot kaptam. Ám ezúttal nem féltem. Csak
melegséget éreztem.

„Téged nem a jégnek szántak. Nem fájdalomra születtél.

Csak szégyent hozott rád a világ, mi a bensőmben él.
Kastély várt volna rád, s hogy napfényben élj.
A hidegtől, mi bennem van, menekülj, félj!

Te mégis maradsz, kitartasz mellettem.

Mégis a kezed nyújtod, amit ellöktem.
Mégis maradsz, pedig tudod, hogy nem szabad.
De te mégis maradsz.
Mégis velem maradsz.

A melegségedben elveszek, nem érezhetem ezt,

Nekem jég kell, mely eltompít és ledermeszt.
Így ellöklek, s a neved üvöltöm, bár nem láthatsz.
Tudom, hogy nem kellhetsz nekem, de te mégis adsz.

Te mégis maradsz, kitartasz mellettem.

Mégis a kezed nyújtod, amit ellöktem.
Mégis maradsz, pedig tudod, hogy nem szabad.
De te mégis maradsz.
Mégis velem maradsz.

A melegségedben elveszek, nem érezhetem ezt,

Nekem jég kell, mely eltompít és ledermeszt.
Így ellöklek, s a neved üvöltöm, bár nem láthatsz.
Tudom, hogy nem kellhetsz nekem, de te mégis adsz.

Te mégis maradsz, kitartasz mellettem.

Mégis a kezed nyújtod, amit ellöktem.
Mégis maradsz, pedig tudod, hogy nem szabad.
De te mégis maradsz.
Mégis velem maradsz.
 A sötét lesz mindig köpönyegem, s te fenyegetsz, így menned kell.
Tüntesd el minden emlékedet, és menj, menekülj tőlem el. Szembe
kell néznem az élettel, melyet nekem szántak.
Ne maradj, és pusztítsd el minden vágyad.

Nem lehet a tiéd a lelkem, ó, én nem ember vagyok.

Üres a testem, a melegedből így soha nem kaphatok,
Így hát ellöklek téged, engem meg nem kaphatsz!
De te mégis maradsz.
Ó-ó-ó-ó.
Mégis velem maradsz.
Mégis velem maradsz.
Mégis velem maradsz.”

DANK
Úgy döntöttem, hogy jelenleg nem az emberi formám a
leghasznosabb. Az igazi alakomban követtem Pagant a
kampuszon. Így csak a lelkek láthattak. Egykor Pagan is meglátott
így. Tegnap éjjel mélyen, békésen aludt, miután álomba ringattam
a dalommal. Nagyon fájt, hogy nem bújhattam mellé és zárhattam
a karomba, mint régen, de Pagan még nem tudott volna elfogadni.
Nem akartam olyat tenni, amire nem állt készen.
Pagan kilépett a menzáról, megtorpant, és körülnézett. Talán
érzékelte a jelenlétemet? Az biztos, hogy nem Jayt kereste.
Engem keresel?
Megdermedt, majd aprót biccentett.
Találkozzunk a szemközti parkban!
Nem reagált azonnal, de aztán megfordult, és a parkra nézett.
Újabb kis bólintás. Figyeltem, ahogy elindult a park felé, és a
nyomába szegődtem.
– Miért érezlek téged? Hol vagy? – kérdezte suttogva.
Erezte, hogy a közvetlen közelében vagyok. Ez tetszett.
A lelke felismert engem.
– Tessék, itt vagyok – válaszoltam, és megjelentem mellette.
Pagan összerezzent, és felsikkantott. Aztán rám meredt, és ijedt
arckifejezése inkább dühösre váltott. Megszaporázta a lépteit, és
pillanatokon belül már az út túloldalán, a kihalt parkban voltunk.
– Mi vagy te? Miért vagy a fejemben? És hogyan énekeltél
nekem tegnap este és hogyan kerültél elő a semmiből? – hebegte.
Tudtam, hogy úgy gondolja, őrültségeket beszél.
– Nem vagyok ember. Ezt azelőtt te is tudtad.
Pagan égnek emelte a karját.
– Ez meg mi a fészkes fenét jelent? Nem vagy ember? Ezt én is
tudtam? Olyan választ kell adnod, aminek értelme is van, Dank!
Ez egyelőre nem ment valami jól.
– Tudom, és ha vársz egy pillanatot, mindent megmagyarázok
– ígértem, mire Pagan csípőre tette a kezét, és oldalra biccentette a
fejét, jelezve, hogy hajlandó kivárni a válaszokat.
Azt nem mondhattam meg neki, hogy törölték az emlékeit. Ez
volt az egyetlen kikötés. Azt viszont nem tiltották meg, hogy
elmondjam Pagannek, én vagyok a Halál. Jó, talán céloztak rá, de
nem kötötték ki szó szerint. Nem gondolták, hogy elég bátor leszek
elmondani neki az igazat, hiszen az valószínűleg megnehezítette
volna, hogy elnyerjem a szerelmét. A próbatétel szabályai szerint el
kellett érnem, hogy Pagan ismét belém szeressen, és engem
válasszon a lelki társa helyett.
– Emlékszel a dalra, amit tegnap este énekeltem neked? Ami a
múltkor úgy felzaklatott a koncerten? – Felé léptem, mire egész
testében megfeszült. – Fel tudod idézni a szavait?
– Valami olyasmi, hogy… „mégis velem maradsz”?
– Igen, ez az. Többre is emlékszel a szövegből? El tudod
mondani?
Muszáj volt, hogy visszaemlékezzen valamire. Fel kellett
idéznie valamit a közös múltunkból. Azért énekeltem el neki azt a
dalt, mert emlékeztetni akartam a lelkét arra, amink volt.
– „Téged nem a jégnek szántak. Nem fájdalomra születtél.
Csak szégyent hozott rád a világ, mi a bensőmben él. Kastély várt
volna rád, s hogy napfényben élj. A hidegtől, mi bennem van,
menekülj, félj!” – Lassan mondta a szavakat, próbálta megérteni
őket.
– Igen, pontosan. Emlékszel, hogy van tovább?
Lehunyta a szemét, és a fejet ingatta.
– Próbálok visszaemlékezni… – Aztán kipattant a szeme. –
„Ne maradj, és pusztítsd el minden vágyad. Nem lehet a tiéd a
lelkem, én nem ember vagyok. Üres a testem, a melegedből így
soha nem kaphatok. Így hát ellöklek téged, engem meg nem
kaphatsz! De te… mégis maradsz.”
– Értesz ebből valamit? – Még mindig reménykedtem, hogy
valami eszébe jut kettőnkről.
– Nem. Nagyon szomorú és komor dal. Az egésznek semmi
értelme.
Felsóhajtottam, és a hajamba túrtam. Mégis hogy
magyarázzam ezt el neki?
– Tudod, mi a lélek, Pagan? Mármint, érted úgy igazán, hogy
mi az?
Pagan grimaszt vágott.
– Persze, a lélek az, ami a bensőnkben lakozik. Az igaz valónk.
Bólintottam.
– És a test csupán a lélek porhüvelye. Ha a test meghal, a lélek
új életet kap.
– Ezek szerint hiszel a reinkarnációban?
Nem, nekem nem kellett hinnem semmiben. Én ismertem a
tényeket. A fejemet csóváltam.
– Nem vagyok hívő. Tudom az igazságot. A lelked tesz téged
azzá, aki vagy. Ebben a testben és az utána következőben is.
Mindig önmagad maradsz. Nekem nincs lelkem, Pagan. Ez nem
emberi test. Nem olyan, mint a tiéd. Ez csak az egyik alakom. Ha
úgy akarom, megmutathatom magam az embereknek, máskor
pedig láthatatlanul járkálhatok köztük. Eldönthetem, hogy ki előtt
válok láthatóvá.
– Azt akarod mondani, hogy te… szellem vagy? Mert ezt nem
hiszem el. Megérintettelek. Tudom, hogy nagyon is valódi vagy.
Most először vigyorodtam el, mióta belevágtam ebbe a
beszélgetésbe. Megráztam a fejemet.
– Nem, nem vagyok szellem. Én vagyok az, aki eljön, hogy
kivonja az emberek lelkét a testükből. Az én dolgom kiemelni a
lelket abból a testből, amiben többé nem maradhat. Továbbküldöm
a lelket, hogy egy másik testbe kerülhessen.
Pagan dermedten állt velem szemben, az arcomat fürkészte.
Láttam rajta, hogy próbálja felfogni, amit az imént hallott. Nem
akartam annak nevezni magam, amiről azt mondta, hogy gyűlöli.
Nem akartam, hogy azonnal meggyűlöljön a titulusom miatt.
– Én ezt nem értem. Mégis mi művel ilyet?
– Jaj, a kibaszott ég szerelmére! Ezt legutóbb is én csináltam,
úgyhogy inkább megint én intézem. Én sokkal jobban adom elő –
jelentette ki Gee, ahogy előlépett egy fa mögül.
Pagan megperdült, és rámeredt.
– Gee?
– Igen, Peggy Ann, én vagyok. Mégis ki más akarná ezt az
őrült szarságot hallgatni?
– Gee, ezt hagyd rám! – mondtam, mert nem akartam, hogy
közbeavatkozzon.
– Nem lehet, Dankmar. Be kellett volna fognod a szádat. De
persze nem bírtad. Most már belevágtál ebbe, úgyhogy be is kell
fejezned. – Paganhez fordult. – Egyszer már végigcsináltuk ezt az
egész rohadt műsort, de meg kell mondjam, akkor sokkal izgibb
volt. Tök nagy volt a dráma, és Dank létezése forgott kockán.
Ezúttal viszont nem kell amiatt aggódnunk, hogy emberek halnak
meg, vagy mittomén.
– Gee, tűnj el! – követeltem. Gee azonban egyike volt annak a
néhány lénynek, akik nem féltek tőlem.
– Jó, máris. De előbb tisztázzuk a dolgot! Figyu, Pagan, a világ
nagy rendjében Dank titulusa valójában nem más, mint a Halál.
Amikor lejár az időd, ez a csávó jön el érted.
Pagan hátrált egy lépést tőlem és Gee-től, aztán még egyet.
Riadtan bámult rám, majd a társamra. Vártam, hogy vitatkozzon
Gee-vel vagy hazugnak nevezze. De nem szólalt meg.
– Mondj valamit, Pagan! – könyörögtem.
– Hagyjatok békén! – fakadt ki, aztán sarkon fordult, és
elrohant.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

PAGAN
Féltem elaludni. Miranda nem volt itthon. Gee pedig… Gee meg
Dank régi barátok voltak. Kiugrottam az ágyból, a fürdőszobához
rohantam, és bezártam az ajtót, hogy Gee azon keresztül ne
juthasson át hozzánk. Aztán gyorsan kulcsra zártam a
koleszszobánk ajtaját is. Nem mintha nem hittem volna el, amit
Dank és Gee mondtak nekem. Elvégre Dank gondolatban beszélt
hozzám, hatással volt az álmaimra, és a semmiből bukkant elő. Az
biztos, hogy nem volt hétköznapi ember. Könnyebb volt elfogadni,
hogy Dank maga a Halál, mint olyasmire gondolni, hogy talán
szellem vagy varázsló vagy ne adj isten… vámpír. Azok mesebeli
lények. Nem valóságosak. A halál viszont nagyon is valóságos.
Lehet, hogy a halál tényleg több mint egy a pillanat, amikor a
testből elszáll az élet? A léleknek valahogy távoznia kell. Lehet,
hogy a Halál valójában azért jön el, hogy elvigye a lelket? Ennek
volt értelme. Hittem Danknek. Ugyanakkor féltem is tőle. Nem
egészséges, hogy egy ember kapcsolatot ápoljon a Halállal. Elvégre
ő maga a vég. Én még nem álltam készen a halálra. Nem akartam
viszontlátni Danket, amíg le nem jár az időm. Reméltem, hogy az
csak akkor következik be, amikor már nagyon öreg és ráncos
leszek.
Kopogtak a fürdőszobaajtón. Összerezzentem, és riadtan
megragadtam az első dolgot, ami kézre esett: egy hegyezőt. Nem
épp a legfenyegetőbb önvédelmi fegyver.
– Nyisd ki szépen az ajtót, Peggy Ann, vagy magamtól is
bemegyek. Nem okoz gondot.
Talán Gee is a Halál megszemélyesítője? Több is van belőlük?
Mind rockzenekarban énekelnek és emósan öltöznek?
– Na jó, nem fogok könyörögni – közölte Gee, majd megjelent
a szobámban.
– Mi vagy te? – kérdeztem, miközben hátrébb húzódtam az
ágyon, és magam elé tartottam a hegyezőt.
– Mégis mit fogsz tenni? Jól kihegyezel? Komolyan? – Gee
hitetlenkedve csóválta a fejét, aztán Miranda ágyához lépett, és
leült, de szinte azonnal fel is ugrott. – Elfelejtettem, mi minden
történt ezen mostanában. Asszem, inkább állok.
– Kérlek, hagyj békén! – könyörögtem.
– Először is azt akarom, hogy tedd fel nekem az összes őrült,
hülye kérdést, amin agyalsz. Dankkel nem állsz szóba, úgyhogy
beszélj velem!
– Te is maga a Halál vagy? – kérdeztem, mert tudnom kellett,
hogy ideje volna-e előhalásznom Miranda rózsafüzérét, és
imádkoznom a lelkemért.
– Maga a Halál egyetlen lény. Dankmar a Halál. Mindig is ő
volt, örökké ő lesz.
– Miért nevezed Dankmarnak?
– Mert az a teljes neve. Azt jelenti, „híres, elhíresült”. Illik rá.
Régen nem volt más neve, csak a Halál. Egy ír öregasszony nevezte
el Dankmarnak, mielőtt eltávozott a lelke. Azt mondta, hogy még a
Halál is megérdemel egy igazán hozzáillő nevet.
Dank neve jelentett valamit? Ez miért hatott meg? Elvégre ő
volt a Halál, az ég szerelmére!
– És mégis miért énekel Dank egy zenekarban?
Gee gúnyosan kuncogott.
– Na, ez marha jó kérdés! Igazság szerint még a Halál is elunja
magát időről-időre. Dankmar néhány évtizedenként kipróbál
valami mást. Az első évszázadban kezdődött az egész, amikor
beállt gladiátornak. Jó hosszú a lista, de néhány karrierjét
különösen szórakoztatónak találtam: az 1500-as években például
felcsapott kalóznak, a tizenkilencedik században bandita volt, 1920
körül pedig gengszternek állt. Végül a nyolcvanas évek elején
rátalált egy olyan zenére, ami tetszett neki. Így hát most a Halál
egy rockzenekarban énekel, már ha épp nem lelkeket gyűjt be. De
nem olyan régen ezzel a hobbijával is fel akart hagyni. Talált
magának valami más időtöltést. Aztán nemrég változott a helyzet.
– Szóval a Halál csak úgy jár-kel a földön? Nincs saját otthona
valahol máshol? – Nagyon nehezen bírtam megemészteni a
hallottakat.
– Úgy bizony. Azt a kevés szabadidőt, ami jut neki, különféle
hobbikkal tölti ki.
– És akkor te mi vagy, mit csinálsz?
 – Én szállító vagyok. Elviszem a lelket, miután Dankmar
kiemeli a testből. Szépen föl- vagy leviszem, attól függ, hol a helye.
Azok, akik fölmehetnek, új életet nyernek. Elég egyszerű az egész.
Az emberek fölöslegesen próbálják meg bonyolítani. A Teremtő
nem gyakran hoz létre új lelket. Csak akkor, ha olyan sok rossz
lélek gyűlik össze, hogy nagyon kevés jó marad. Te például
vadonatúj lélek vagy.
Nahát, az én lelkem új. Milyen furcsa! Az emberek úgy
szokták leélni az éveiket, hogy fogalmuk sincs, vajon volt-e előző
életük. Nem tudják, vajon lesz-e következő. De én most már
tudtam, hogy ez a legelső esélyem. Ezek a legelső tapasztalataim. A
lelkemnek nem volt múltja. Ez az első életem; nekem csak jövőm
lehet.
– Eljött az időm? Ezért vagytok a közelemben Dankkel?
Hamarosan elviszitek a lelkemet? – Ez volt a legsúlyosabb
félelmem. Nem akartam meghalni. Ha ez az első életem, akkor
nyilván több jár nekem röpke tizennyolc évnél!
– Dehogyis, Peggy Ann. Még nem jött el az időd. Le merném
fogadni, hogy te vagy az egyetlen emberi lény, akinek végtelen sok
ideje lehet.
– Micsoda?
Gee legyintett.
– Semmi, hagyjuk, ezt inkább felejtsd el! Az a lényeg, hogy
nem azért jöttünk el hozzád, mert magunkkal akarnánk vinni. Az
igazság az, hogy Dank odavan érted. De ez nem veszélyeztet
téged. Ha Dank begyűjtené a lelked, nem tarthatná meg.
Elveszítené. A Teremtő visszavenné. Úgyhogy egyáltalán nem vagy
veszélyben.
Csak ültem ott, és próbáltam felfogni mindezt. Nem
kérdőjeleztem meg. Volt értelme. Tiszta őrültségnek hangzott, de
akkor is volt értelme. Teljesen meg tudtam békélni vele. Ám
egyvalamit mindenképpen tisztázni akartam. Felemeltem a fejem,
és Gee szemébe néztem.
– Soha többé nem akarom látni Danket. A Halállal barátkozni
nem normális. Megértem, hogy nem forgok veszélyben, de akkor is
szeretném, ha békén hagynátok. Olyan fiúkkal akarok randizni,
akik nem beszélnek velem gondolatban, és nem gyűjtenek be
lelkeket. Olyannal akarok járni, aki nem halhatatlan. Dank vonzó.
Nehéz ellenállni neki. Ha a közelemben marad, előbb-utóbb
beadom a derekam, és megint magamhoz engedem. De ezt nem
akarom. Szóval, kérlek, menj el!
Gee nem válaszolt. Ezúttal nem tudott szellemes megjegyzéssel
vagy gúnyos riposzttal szolgálni. Néhány másodperccel később
egyszerűen eltűnt. El sem búcsúzott. Magamra maradtam, Gee és
Dank nélkül.

DANK
Kockáztattam, és veszítettem.
Gee csöndesen üldögélt mellettem. Megtette, amire kértem.
Pagan döntést hozott a választásáról. A döntése igazából már
azelőtt megszületett, hogy tudta volna, választania kell. Nekem
esélyem sem volt. Pagan nem akarta, hogy a közelébe menjek.
Többé látni sem akart. Elhatároztam, hogy mostantól csakis a
munkám miatt jövök majd az emberek közé. Egyszerűen nem
bírnám elviselni a tudatot, hogy Pagan a közelemben van, de nem
szólhatok hozzá, és nem érinthetem meg. Levettem a tőle kapott
nyakláncot, és a markomba szorítottam. Már csak ez maradt
nekem Pagantől – a lánytól, aki szeretett, aki elfogadott
önmagamként, aki akarta az igazi énemet. Nem létezhettem úgy,
hogy közben ez folyton őrá emlékeztetett. Hátra kellett hagynom
minden emlékemet Paganről. Az eszembe kellett vésnem, hogy ki
vagyok és mi a dolgom. Többé nem élhettem az emberek között.
– Azt akarja, hogy hagyjam békén. – Nem kérdésnek szántam.
Csak próbáltam felfogni a tényeket. Bármit megtettem volna
Pagan kedvéért. Azt akartam, hogy boldog legyen. Velem nem volt
boldog. Nem szeretett engem. Képes lenne egyáltalán szeretni
engem egy olyan világban, ahol nincs veszélyben az élete, és nem
együtt küzdünk, hogy megmentsük őt? Kezdtem azt hinni, hogy
talán nem. Pagan akkor szeretett belém, amikor nem félt a
lelkektől. Amikor megértette ezt az egészet. Szüksége volt rám, én
pedig megvédtem. Talán csak a körülmények miatt szeretett
belém? Ez lett volna, amit a Teremtő végig tudott?
– Pagan nem tudja, mit akar, Dank. Össze van zavarodva, és fél
– mondta Gee mély meggyőződéssel.
 Szerettem volna hinni neki. De az volt az igazság, hogy
minden megváltozott. Pagan már nem érezte a kettőnk közti
köteléket. Félt tőlem. Azt akarta, hogy tűnjek el az életéből. Az a
Pagan, aki nem látott lelkeket és nem emlékezett mindarra, amit
megtapasztalt, nem akart szeretni engem. Ennek a tudata fájt a
legjobban.
– Nem maradhatok itt. Pagan nem akar engem. Számára csak
a Halál vagyok.

Sötét volt Pagan szobájában, lassú, egyenletes légzése elárulta,

hogy alszik. Az íróasztalához léptem, és nesztelenül leraktam az
egyik füzetére a nyakláncot, amit annak idején azért adott nekem,
mert a kelta csomó kettőnk örök kötését jelképezte. Vissza kellett
adnom neki a nyakláncot; nem tarthattam meg, de nem is
hagyhattam, hogy másé legyen. Pagant illette. Ezt az egy emléket
hagytam meg neki rólam. Az ágyához léptem, és még egyszer,
utoljára megálltam mellette. Pár percig megengedtem magamnak,
hogy nézzem őt alvás közben. Mióta csak először megpillantottam,
minden éjjel figyeltem, ahogy alszik. Ilyen békességet csak mellette
tapasztaltam meg. Pagan mutatta meg nekem, hogy képes vagyok
szeretni. Ő tanított meg nevetni. Ő tanította meg nekem, mit jelent
teljes szívemből imádni valakit. Tovább kellett lépnem, és hagynom,
hogy nélkülem folytassa az életét, ám a szerelmünk emlékét
muszáj volt magammal vinnem. Soha nem feledhettem, amit tőle
kaptam, ami. elveszítettem. Tudtam, hogy ha lejár Pagan ideje, és el
kell jönnöm a lelkéért, erőt kell majd gyűjtenem ahhoz, hogy
hagyjam őt örökre eltávozni a rólam őrzött emlékével együtt.
– Ég veled, Pagan Moore – suttogtam a sötétben.
 HUSZADIK FEJEZET

PAGAN
Aludtam egyet a dologra, de ettől sem lett könnyebb elfogadni.
Rémálomnak tűnt ez az egész. A másik oldalamra fordultam, és
láttam, hogy Miranda ágya üres. Megint Nathannel töltötte az
éjszakát. Csak két barátnőm akadt az egyetemen. Az egyikük
tüzelt, és sose volt itthon. A másik meg nem emberi lény volt.
Teljesen magamra maradtam. A mobilomért nyúltam, és felhívtam
az anyukámat. Muszáj volt hallanom a hangját. Biztos ilyen érzés
lehet a honvágy.
– Pagan? Szervusz, édesem! Jól vagy?
– Minden oké – nyugtattam meg. Nem gyakran szoktam
hazatelefonálni. Mióta elköltöztem, a múlt héten beszéltünk
először, amikor anyu felhívott, hogy megkérdezze, mi a helyzet.
– Hajnali hét óra van. Nem gondoltam volna, hogy magadtól is
képes vagy ilyen korán fölkelni.
– Haha, nagyon vicces. Igenis képes vagyok: képzeld el, heti
háromszor reggel nyolcra megyek órára.
– Ó, így már értem! Ez akkor is új jelenség. Régebben alig
bírtalak kiverni az ágyból fél nyolc előtt.
– Most már nagylány vagyok – feleltem, és gombócot éreztem
a torkomban. Mégsem segített, hogy beszéltem az anyukámmal,
mert most nem akartam mást, csak mellébújni a kanapén, és
krimisorozatokat nézni.
– Biztos, hogy minden rendben? Mert én nem úgy hallom.
– Hiányzol. – Alig sikerült kinyögnöm sírás nélkül.
– Jaj, kicsikém, te is hiányzol nekem! Honvágyad van?
Elmehetnék hozzád látogatóba, ha akarod. Szeretnéd, hogy
meglátogassalak?
Nem. Nem akartam, hogy látogatóba jöjjön, mert talán haza
sem engedtem volna.
– Nem kell. Jól vagyok Csak hallani szerettem volna a
hangodat ma reggel, és meg akartam mondani, hogy nagyon
hiányzik a palacsintád. Azt meg a karamellás tejeskávé sem
pótolhatja.
Anyu kuncogott a vonal túlsó felén.
– Amint hazajössz hálaadásra, elhalmozlak palacsintával.
– Köszi. Alig várom! De most már mennem kell. Még fel is
kéne öltöznöm.
– Rendben. El ne késs az órádról! És nyugodtan hívj, amikor
csak akarsz! Gyönyörű, okos lány vagy, és hamarosan meg fogod
találni a helyed az egyetemen.
– Oké, majd hívlak. Szeretlek!
– Én is szeretlek, édesem. Szia!
Szia!
Az ágyra dobtam a mobilt, és felkeltem, hogy elmenjek
zuhanyozni. Ekkor megpillantottam az ezüst nyakláncot a kelta
csomóval, amit nemrég még Dank viselt. Az egyik füzetemen
hevert az asztalon. Már épp érte nyúltam volna, de
megdermedtem. Nem voltam biztos benne, hogyan került hozzám,
és mit keres itt. Megmondtam Danknek, hogy hagyjon békén.
Nem tetszett, hogy csak úgy behatolt a szobámba, amíg aludtam.
A fürdőszobába siettem. Minél előbb ki akartam jutni a
kollégiumból. Visszavágytam a való világba, ahol hús-vér, halandó
emberek között lehetek.

Miután órára indulva kiléptem a kollégium kapuján,

megtorpantam. Megláttam Jayt, aki épp ellökte magát a korláttól,
aminek eddig támaszkodott. Két kávéspohár volt a kezében.
Tudtam, hogy ennyire azért nem szereti a kávét.
– Jó reggelt! – köszönt mosolyogva, és felém nyújtotta az
egyiket. – Karamellás tejeskávé tejszínhabbal.
– Köszönöm szépen – válaszoltam, és elvettem az italt. – Mivel
érdemeltem ki a kora reggeli kávéfutárt?
Jay vállat vont.
– Így volt indokom eljönni hozzád. Miranda elmondta, mikor
indulsz órára, és gondoltam, próbálok szerezni nálad pár jó pontot.
Plusz nagyon szerettem volna úgy kezdeni a napot, hogy láthatlak
téged.
 Mosolyogva kortyoltam a kávéból, aztán elégedetten
sóhajtottam.
– Köszönöm szépen. Ez nagyon kedves tőled.
– Az igazat megvallva volt még egy hátsó szándékom –mondta
Jay, és a kezét dörzsölgette. Akkor csinált ilyet, ha ideges volt. Jól
ismertem ezt a gesztusát.
– Oké, de megbeszélhetnénk az órámra menet, hogy ne késsek
el? – kérdeztem, és mellé léptem.
– Ja igen, persze. – Lementünk a lépcsőn, és elindultunk a
járdán az irodalomtanszék épülete felé.
– Na jó, mi az, amiért kávéval próbálsz megvesztegetni ilyen
kora reggel?
– Azt szerettem volna megkérdezni, van-e rá bármi esély, hogy
esetleg még egyszer hajlandó legyél eljönni velem valahova. Csak
barátként, vagyis hát, nem feltétlenül csak barátként. Szeretnék
veled lenni. Esetleg elmehetnénk vacsorázni meg bowlingozni.
Régen mindig lealáztál bowlingban.
Normál körülmények között határozottan nemet mondtam
volna. Most azonban magányosnak éreztem magam. Szükségem
volt barátokra. Jayjel hosszú éveken át voltunk jó barátok. Nem
tűnt rossz ötletnek, hogy eltöltsek vele egy kis időt. Az sokkal
rosszabb volt, hogy a Halállal lógtak. Jayjel randizgatni ahhoz
képest egyértelmű fejlődés lett volna; ez a srác legalább normális
ember. Igaz, nem találtam olyan szexisnek, mint Danket, és az ő
csókjaitól soha nem éreztem úgy, hogy elalélok, de elég rendes volt.
Egyébként sem hasonlíthattam más pasikat Dankhez.
Nem lenne tisztességes. Dank nem ember, így mellette egy
földi halandó persze, hogy nem rúghat labdába.
– Miért is ne? Jól hangzik. Mikor lenne hozzá kedved? Jay
megtorpant, és úgy nézett rám, mint aki el sem hiszi, hogy tényleg
igent mondtam. Amikor ismét elindult, úgy vigyorgott, mintha
pénzt ajánlottam volna neki, nem egyszerűen beleegyeztem volna
egy randiba.
– Izé, mondjuk, holnap este. Másnap nincs suli. Legyen! Úgyis
kellett nekem valami program.
– Akkor ezt megbeszéltük.
Három héttel később már kellemes, megszokott rutinom volt Jayjel.
Hetente háromszor kávét hozott nekem reggelente, és elkísért
órára. Keddenként együtt kajáltunk Mirandával és Nathannel,
csütörtökönként bowlingozni jártunk, péntek este vacsorázni
mentünk, aztán moziba. Pontosan ugyanolyan volt minden, mint a
gimiben. Az életem teljesen rendezetten és roppant unalmasan telt.
Azt az egyet megtanultam, hogy hiába vagyok mindig
emberek között, attól még nem múlik el a magány. Az ember
társaságban is érezheti magát egyedül. Valami hiányzott. Szinte
sejtettem, hogy mi az, de valahányszor épp rájöttem volna, megint
elfelejtettem, egyszerűen kiment a fejemből.
Ma este találkozóm volt a csoportommal az
irodalomszemináriumról, ahová Dank már nem járt. Bosszantott,
hogy hiányzott a pasi. Nem lett volna szabad így éreznem. Elmúlt
az izgalom, amit azelőtt minden egyes óra előtt éreztem, hogy
vajon ő is ott lesz-e. Most csak egy gondosan megtervezett
párkapcsolat izgalmát élvezhettem.
Fogtam a táskámat, és elhagytam a koleszt. Épp kiléptem a
kapun, és elindultam lefelé a lépcsőn, amikor hangos fékcsikorgást
és éktelen dudálást hallottam. Aztán összecsapódó, csikorgó fém
fülsiketítő zaja töltötte be a levegőt. Az emberek kiáradtak a
kollégiumból, hogy lássák, mi történt. A tömegben elvegyülve
tartottam az úttest felé, ahol két autó egymásnak ütközött. A
mozdulatlan roncsokból füst áradt. A kisebbik kocsi fejjel lefelé
hevert. Hallottam, hogy sokan azt kiabálják, valaki hívja a
mentőket; mások sírtak.
Üvegcsörömpölés hallatszott, mire mindenki a felfordult kocsi
felé kapta a fejét. Az ablaküveg nyilván megrepedt az ütközésben,
és most kitört. Egyik autóban sem mozdultak az utasok.
Hallottam, hogy a koleszos lányok telefonálgatnak körülöttem, az
ismerőseiknek szóltak a karambolról. Úgy tűnt, egyelőre senki sem
tudja, kik ültek a két kocsiban.
Ekkor megéreztem Dank jelenlétét. Nem láttam őt, de tudtam,
hogy itt van. Mintha senki más nem vette volna észre. Én vajon
miért érzékeltem? Szemügyre vettem mindkét totálkáros kocsit,
hátha meglátom őt körülöttük, de sehol sem leltem. Nem ijesztett
meg a tudat, hogy Dank a közelben van. Az igazat megvallva
szerettem volna látni őt. Melegség futott végig a karomon, és
megborzongtam.
– Hol vagy? – suttogtam.
Nem kaptam választ.
A melegség csak néhány pillanatig tartott, aztán elillant.
Szirénák vijjogása hallatszott, és a tömeg hátrálni kezdett.
Zsibbadtságot éreztem.
Dank elment.
Szomorú voltam. Nem azért, mert azokban az autókban
biztosan meghalt valaki. Hanem azért, mert Dank itt volt a
közelben, de én mégsem láthattam. De miért is akartam volna
látni? Mi ütött belém?
Vissza akartam jutni a koleszhoz, átfurakodtam a tömegen,
amíg ki nem szabadultam a kíváncsiskodók egymáshoz préselődő
gyülekezetéből. Mély levegőt vettem, az épülethez sétáltam, és
leültem a lépcsőre. Biztos voltam benne, hogy ma este már nem
találkozik a csoportom. Reméltem, hogy senkit sem ismerek a
szerencsétlenül járt autók utasai közül.
Megcsörrent a mobilom. Elővettem, és Miranda nevét láttam
meg a képernyőn.
– Szia!
– Jaj, istenem! Hála az égnek, hogy jól vagy! Most hallottam a
karambolról a híradóban, és azt mondták, pont a mi koleszunk
előtt történt. Nem adtak meg több infót, úgyhogy nem tudhattam
biztosan, hogy nem esett-e bajod. Jay már úton is van feléd.
Felhívtam, mire rögtön eljött a munkából, és már siet hozzád.
Semmi kedvem sem volt Jayjel találkozni. Csakis arra
vágytam, hogy egyedül legyek a szobámban, és elővegyem a
nyakláncot, amit a fiókba rejtettem. Dank nyilván nem véletlenül
hagyta itt nekem. Muszáj volt megértenem, miért.
– Velem minden rendben. Nem biztos, hogy Jay egyáltalán ide
tud most jutni. Szerintem lezárták az utakat a környéken. De
felhívom, szólok neki, hogy jól vagyok. Nagyon csúnya baleset
történt. Még senki sem tudja, kik az áldozatok.
– Hívj fel, amint megtudod, de mindenképpen menj be a
koleszba, és vigyázz magadra! – mondta Miranda parancsoló
hangnemben. Mosolyogva megígértem, hogy úgy lesz, aztán
letettem.
Mire Jay megérkezett, a kocsikat épp elvontatták. A kisebb
autó sofőrje és a másik kocsi egyik utasa sajnos elhunyt, a
holttesteket már el is szállították. Csak arra tudtam gondolni, hogy
Danknek mindennap ezzel kell szembenéznie. Hogy soha nem
szabadulhat ettől. Vajon zavarja? Érzett bármit is a munkájával
kapcsolatban?
– Tessék, hoztam neked egy kis ennivalót – mondta Jay, miután
feljött a kollégium lépcsőjén, és leült mellém.
Azóta sem bírtam levenni a szemem a tragédia helyszínéről.
Egyre csak itt ültem, és figyeltem az eseményeket. Láttam minden
pillanatot. Hallottam a sorra megérkező családtagok zokogását és
jajgatását, miután közölték velük, hogy egy szerettük meghalt.
Mindennek a tanúja voltam. A gyászoló rokonok úgy mentek el
innen, hogy teljes szívükből gyűlölték a Halált. Őt hibáztatták,
amiért elvett tőlük valakit. Megértettem a fájdalmukat, de sajgott a
szívem Dankért. Nem ő okozta a balesetet. Nem ő döntött úgy,
hogy ezeknek az embereknek meg kell halniuk. Nem tehetett róla,
hogy a testük végzetes sérülést szenvedett. Nem ő tehetett arról
sem, hogy a lelkűk nem maradhatott tovább a testükben. Ám a
neve és a feladata miatt az emberek gyűlölték. Az esemény, ami
előbb-utóbb mindenki életében bekövetkezik, nem is esemény volt.
Hanem egy lény. Bárcsak megértették volna, hogy nem maga a
Halál tehet minderről!
– Gondoltam, még nem is ettél ma este semmit – folytatta Jay,
ahogy elvettem tőle a papírzacskót. Zsíros hamburger és még
zsírosabb sült krumpli illata szállt fel belőle. Jaynek igaza volt. Nem
ettem semmit, de a gyomrom most nem is bírta volna a kaját.
– Szerintem most egy falat se menne le a torkomon – feleltem,
és sajnálkozva visszaadtam neki a zacskót. Kedves volt tőle, hogy
gondolt rám, de most nem akartam mást, csak lefeküdni és
mindent elfelejteni. Elfelejteni mindazt, amit tudtam. Elfelejteni
mindazt, amit láttam. Túlságosan gyötrelmes volt ez az egész.
– Muszáj enned valamit. Gyere, menjünk be! Nem tesz jót
neked, hogy ezt bámulod.
A fejemet csóváltam. Muszáj volt itt maradnom, amíg nem
végeznek a helyszínnel. Még nem mehettem el.
 – Ilyen későn már nem jöhetsz be. Inkább maradjunk idekint!
Jay felém nyúlt, és megfogta a kezem. Nem öntött el sem az
öröm, sem az izgalom. Egyáltalán nem reagált rá a testem. Jay
csak egy jó barátom volt, semmi több.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

DANK
– Elegem van a kicseszett önsajnálatodból – jelentette ki Gee. –
Kezd totál az agyamra menni. Nem sajnálhatod magadat az
örökkévalóságig! Pláne így, hogy még csak nem is küzdöttél a
csajért. Közölted vele azt az iszonyatos horderejű hírt, hogy te
magad jelented a földi élet végét, és azt vártad, hogy erre maid
gondolkodás nélkül a nyakadba ugrik. Ez nem egy rohadt
szappanopera!
Fel-alá járkáltam Pagan kollégiuma előtt. Hajnali három volt,
és én épp most fejeztem be a műszakomat. Miután láttam őt ma
este, nem bírtam ki, hogy a dolgom végeztével vissza ne jöjjek ide.
– Tudod, hogy igazam van. Pagan elutasított téged, és ezzel
megbántott, úgyhogy előadtad a nagy komor sértődöttet, és
leléptél. A férfiak mind egyformák.
– Szállj már le rólam, Gee! Fogalmam sincs, mit vársz tőlem.
Pagan azt mondta, hogy többé látni se akar engem. Teljesítettem az
óhaját.
Gee öklendezést mímelt.
– Nem, úgy viselkedtél, mint egy dedós. Szegény pici Dankuci
nem bírta rávenni Pagant, hogy emlékezzen rá, így hát fülét-farkát
behúzva elinalt. A csaj lelki társa nagyon hálás lehet neked. De
tényleg. Most aztán már semmi sem áll a srác útjában.
– Elég legyen, Gee!
– Öcsém, szedd már össze magad! Pagan ma este kérdezte,
hogy hol vagy. Az istenit, még én is meghallottam, pedig nem én
nyaltam-faltam őt nemrég. Látni akart téged.
Megtorpantam, és felnéztem Pagan szobájának ablakára. Már
elbúcsúztam tőle. Megadtam neki a normális életet, amire vágyott.
Talán mégsem ez volt a helyes? Ha erőltettem volna, hogy
emlékezzen, ha jobban igyekeztem volna rávenni, hogy megint
belém szeressen, talán bevált volna?
– Ez a dologban a kibaszott nagy szemétség. Pagan szeret
téged. Csak nem emlékszik rá. És nem azért, mert károsodott az
agya, vagy mert beteg az elméje, hanem azért, mert az Istenség
megfosztotta őt ettől az emléktől. De attól még, hogy fejben
elfelejtett, a szívében igenis emlékszik rád.
– Mit csináljak, Gee?
– Küzdjél, cseszd meg, küzdj érte! Harcolj a szerelmetekért!
– Nem akarom tönkretenni Pagant. Nem akarok ártani neki.
Én csak azt akarom, hogy boldog legyen.
– Soha nem lesz boldog, ha nem nyeri vissza az emlékeit.

PAGAN
Amikor reggel kiléptem a folyosóra, a szemközti szoba ajtaja
tárva-nyitva volt. Egy göndör, fekete hajú, napbarnított csaj ült az
egyik ágyon, és éppen Janettel dumált, aki egy Tabby nevű lánnyal
osztozott a szobán. A göndör hajú lány integetett nekem, aztán
felugrott az ágyról, és az ajtóhoz szaladt.
– Szia, mi még nem ismerjük egymást! Baby vagyok, és igen,
ez az igazi nevem, légyszi, ne is kérdezd! Anyám túl sokat füvezett.
Janet mondta, hogy a Miranda nevű barinőddel laksz együtt, aki
sosincs itt.
Egész sokat tudott rólam, ahhoz képest, hogy csak most
találkoztunk. Janet is kidugta a fejét az ajtón, a haját törülközőbe
bugyolálta.
– Jó reggelt, Pagan! Elnézést kérek Baby meg a kora reggeli
csacsogása miatt! Könnyen megfájdul tőle az ember feje.
Baby barna szemét forgatta, és sugárzó mosollyal nézett rám.
Nem sok ember volt még nálam is alacsonyabb, de Baby a
százötven centit is alig érte el. Az anyja füvezése nyilván nemcsak a
nevére, hanem a termetére is hatással volt.
– Jössz ma este az omegások partijára?
A fejemet csóválva bevallottam:
– Azt se tudom, miről van szó. – Nem éltem nagy társasági
életet. Csak nemrég kezdtem megismerkedni a kokszban lakó
lányokkal.
– Juuuuj, muszáj jönnöd! Az omegások diákszövije rendezi a
legjobb bulikat. Csak csinos lányokat engednek be. Te gond nélkül
bejutnál.
 Na, ebből inkább nem kértem. Jaynek is nemet mondtam
minden partimeghívására. Egyszerűen nem bírtam rávenni
magam, hogy bulikba járjak. Nem igazán érdekelt az egész.
– Úgyis nemet fog mondani. Pagan soha nem megy sehova,
csak ha az a szexis srác jön érte, akivel heti néhányszor randizni
szokott – mondta Janet, miközben leült egy székre, hogy
megfésülködjön.
– Jaj, ne csináld már! Tök jó lesz. Kiélvezhetnénk együtt az
őrült bulit.
Féltem, hogy elkések az órámról.
– Még meggondolom – ígértem, és elindultam a folyosón.
– Örülök, hogy megismertelek! – kiáltott utánam Baby.
Csupa energia volt a csajszi.
– Én is – válaszoltam, és a kapuhoz siettem, mielőtt még Baby
bármi mást mondhatott volna. Kávé nélkül csak ennyit bírtam
elviselni a csajból.
Arra számítottam, hogy Jay odakint vár majd a szokásos
kávémmal. Ám hetek óta most először nem állt a kollégium kapuja
előtt. De tudtam, hogy ha sietek, akkor még van időm beugrani a
kávézóba az órám előtt.
– Ejnye-ejnye, Peggy Ann, csak nem elaludtál?
Gee hangját hallva lecövekeltem, aztán megperdültem. A lány
a kis fekete sportkocsija orrának támaszkodott.
– Gee?
A szemét forgatta.
– Nagyon úgy tűnik.
Felé léptem.
– Mit keresel itt?
– Van nálam valami, ami a tiéd. Gondoltam, visszaadom. Ha
jól emlékszem, nagyon kötődsz hozzá.
Ez meg miről beszélt? Amikor a kocsija mellé értem, Gee a
zsebébe nyúlt, elővett valamit, aztán tenyérrel fölfelé felém
nyújtotta ökölbe szorított kezét. Lassan kinyújtotta az ujjait, és
megláttam, hogy a tenyerében egy kis, aranyozott bross csillog. A
finoman kidolgozott, szív alakú ékszeren halvány rózsaszín
üveggyöngyök díszelegtek. Már láttam ezt a melltűt. Dörömbölt a
szívem, ahogy felé nyúltam, és óvatosan megérintettem.
– Ez micsoda? – kérdeztem, és felnéztem a brossról Gee
kíváncsi arcára.
– Szerintem tudod. Tudnod kéne. Miért nem veszed el szépen?
Agyalj csak rajta egy kicsit! Hátha esetleg eszedbe jut róla valami.
Felemeltem a szépséges brosst. Réginek tűnt, de gondosan
ápoltnak. Ahogy a kezembe fogtam, szédelegni kezdtem. Gee-nek
igaza volt. Kötődött valami emlékem ehhez a melltűhöz.
– Honnan szerezted?
– Furi, hogy épp ezt kérdezed. A szobádban találtam. Pontosan
ott, ahol hagytad.
Hogyan találhatta ezt a szobámban? Nem emlékeztem, hogy
ez az ékszer valaha is nálam lett volna. Megint felnéztem, hogy
kérdőre vonjam Gee-t, de eltűnt.
Végighúztam a hüvelykujjam az üveggyöngyökön.
„El tudnád ezt vinni magaddal, és visszaadni nekem majd akkor,
ha a lelkem már elhagyta a testemet? Meg akarom tartani.”
Éles fájdalom hasított a fejembe. Kinyújtottam a kezem, a
kocsira támaszkodtam, hogy nehogy összeessek.
„Odaadtam neked ezt a brosst. Elmondtam, hogy szeretném
magammal vinni. Azt mondtad, megoldható, és betetted a zsebedbe.”
Ismét égető kín mart belém, mintha lángok nyaldosták volna
az agyamat. Lerogytam az aszfaltra. Mi történik velem? Fontos
emlékeim kötődtek ehhez a brosshoz. Egy csomó minden, amit
elfelejtettem. Az ölembe ejtettem a brosst, és mindkét kezemet a
fejemre szorítottam, ahogy a fájdalom egyre erősebb lett.
„De nem láttál többet. Mert a lelkedet törölték a listáról. Csakis
azért emlékeztem rád, mert nálam volt ez a bross.”
– ÁÁÁÁÁÁÁ! – ordítottam a kíntól. Minden egyes emléktől,
ami eszembe jutott, egyre jobban fájt a fejem.
„Így hát idejöttem, hogy megnézzelek magamnak. Hogy
kiderítsem, mi olyan különleges ebben a lélekben.”
Ismertem Danket. Ó, istenem! Hiszen ismertem őt. Könnyek
homályosították el a látásomat, miközben összegömbölyödtem a
kemény földön. Senki sem láthatott meg itt, megbújva a két autó
között. Az ajkamba haraptam, hogy csöndben maradjak,
miközben felszínre tört bennem minden egyes emlék. Minden
érintés. Minden pillanat. Mindaz, amit elfelejtettem. Zokogni
kezdtem, és igyekeztem magamba fojtani a kitörni készülő
jajveszékelést. Hogyan lehetséges, hogy elfeledtem Danket? Hiszen
szerettem őt. Dank volt a mindenem. Hogyan felejthettem el?
Eltaszítottam őt magamtól. Egyre hevesebben zokogtam, és már
nem is próbáltam csendben maradni. Miközben összetört a szívem
és lángra lobbant az elmém, nem tehettem mást, csak sírva
vergődtem a földön.
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

DANK
A szobában sötétség honolt, amikor megérkeztem. Gee hívott.
Mindössze annyit mondott, hogy Paganről van szó. Azonnal
odasiettem hozzá, de arra nem számítottam, hogy Pagan
kollégiumi szobájából hív. Körülnéztem a szobában, és megláttam
Pagant az ágyon, összegömbölyödve aludt. Még dél sem volt. A
függöny behúzva, a villany lekapcsolva. Csak nem lett beteg?
– Emlékszik – szólalt meg Gee, aki a szoba sarkában ülve
figyelt engem.
– Egész pontosan mire emlékszik? – kérdeztem, és tettem egy
lépést az ágyon alvó Pagan felé.
– Mindenre. Azt hiszem. Az istenit, nem tudom! Nem mondott
semmit. Egyelőre fogalmam sincs, hogy milyen hatással volt rá ez
az egész. Eta esetleg kárt szenvedett az agya, akkor elvárom, hogy
végezz velem. Nem bírnék együtt élni a bűntudattal.
Elöntött a pánik, az ágyhoz rohantam, és letérdeltem a sápadt,
mozdulatlan Pagan mellé. Mégis mit művelt Gee? Pagannek nem
lett volna szabad visszaemlékeznie mindenre, amíg az Istenség
nem dönt úgy, hogy eljött az ideje. Reméltem, hogy sikerül
felidéznie egy halvány emlékképet, de semmiképpen sem akartam
ártani neki.
– Mit… tettél… vele? – Felemeltem a fejem, és Gee-re
meredtem.
– Dühöngj csak! Kérlek! Akarom, hogy mérges legyél! Ha
Pagannek baja esett azért, mert én hoztam egy bazi hülye döntést,
akkor úgysem érdemlem meg, hogy éljek.
Gee szokatlanul komor arckifejezése nem segített. Ő sosem volt
komoly. Felemeltem a kezem, és gyengéden kisimítottam Pagan
haját az arcából. Bőrének megszokott pírja eltűnt, falfehér volt.
– Mondd el, mit tettél, Gee! – kérleltem. Nem segíthettem
Paganen, ha nem tudom, mi történt. Tudnom kellett, mi a
magyarázat erre az egészre.
– Nem harcoltál Paganért. Egyszerűen elengedted őt. Ezt nem
nézhettem tétlenül. Az istenit, nem hagyhattam, hogy ilyen
könnyen feladd! Pagan nem boldog azzal az úgynevezett lelki
társsal, akit neki teremtettek. Teljesen elveszett nélküled. Úgyhogy
én… én odaadtam neki a brosst.
A bross. Amit megőriztem Pagannek. Amit csak idén Valentin-
napon adtam vissza neki. Pagan emlékezett arra, amikor
kislánykorában eljöttem hozzá. A bross még a nagymamájáé volt.
A kis Pagan azt akarta, hogy őrizzem meg neki az ékszert, és a
következő életében juttassam vissza hozzá. De végül mégsem halt
meg. A bross viszont nálam maradt, és emlékeztetett rá, így amikor
Pagan Moore neve ismét megjelent a halálra kijelöltek között,
eszembe jutott az első találkozásunk. Személyesen mentem el
hozzá, hogy megnézzem magamnak. Kíváncsi voltam rá. Aztán a
kíváncsiságból több lett. Sokkal több.
– Mi történt? – kérdeztem, miközben le sem mertem venni a
szemem Paganről. Szuggeráltam, hogy ébredjen fel. Meg akartam
győződni róla, hogy jól van. Hogy a teste és az elmeje nem
szenvedett olyan traumát, amiből nem bír felépülni.
– Magára hagytam a brossal. Aztán aggódni kezdtem, sarkon
fordultam, és visszajöttem. Pagan… Pagan az aszfalton hevert,
patakzott a könnye, és egyre csak azt hajtogatta: „Elfelejtettem őt.
Hogy felejthettem el?” Felcipeltem ide, de azóta nem moccan, és
meg se mukkan. Csak alszik.
Most nem bírtam Gee-vel foglalkozni. Nem akartam, hogy a
közelemben legyen.
– Most menj! Hagyj magunkra! – mondtam anélkül, hogy
ránéztem volna.
– Szólj, ha felébred! Tudnom kell, hogy jól van-e.
– Azt mondtam, menj el, Gee! Itt már semmit nem tehetsz.
Hagyj… minket… magunkra!
Nem vitatkozott. Eltűnt.
Pagan kezéért nyúltam, és megszorítottam. Hideg volt a bőre.
Láttam, hogy a lelke nem sérült meg. A teste nem lett beteg. A
probléma lelki eredetű volt. Az ajkamhoz emeltem a kezét, és
finoman megpusziltam. Nem lett volna szabad megbíznom Gee-
ben. Amikor tegnap este azt követelte, küzdjek Paganért, tudtam
jól, hogy valami hülyeségre készül. De nem gondoltam, hogy ilyen
súlyos kárt okoz. Pedig már épp kitaláltam egy új tervet… egy
jobb tervet… ami talán be is vált volna. Rájöttem, hogy eddig
teljesen rosszul próbáltam ismét meghódítani Pagant. Helyre
akartam hozni a dolgokat, meg akartam győzni Pagant, hogy nem
szexeltem egy másik lánnyal. Ezt mindenképpen tisztázni
akartam. Nem tetszett, hogy bemocskol minket ez az ügy.
Pagan keze megmoccant az enyémben, és megdermedtem.
Reménykedve vártam, hogy újra megtörténik-e. Csak nem
felébred? Fel tud ébredni? A keze alig érezhetően rebbent meg, és
én sóvárogva figyeltem, hátha a mozdulat megismétlődik. Percek
múltak el, de Pagan keze nem mozdult újra. Felemeltem a fejem, és
az arcára meredtem. A szemhéja szinte kéknek tűnt. Túlságosan
sápadt volt.
Tennem kellett valamit. Már hetek óta nem zárhattam őt a
karomba. Nem akarta. De most szükségem volt rá. Ereznem
kellett, hogy Pagan biztonságban van. Nem üldögélhettem itt,
miközben ő összegömbölyödve, jéghidegen és holtsápadtan
fekszik. Nem tehettem mást, mint hogy várok, és közben legalább
melegen tartom őt.
Lehúztam a bakancsomat, felhajtottam a takarót, és bebújtam
Pagan mellé az ágyba. Azonnal felém gördült, a mellkasomhoz
kapott, és megmarkolta a pólómat. Néhány halk sóhajt hallatott,
majd ismét mozdulatlanná dermedt.

PAGAN
Forróság járt át. Kellemes melegség ölelt körül, és csodás illatot
éreztem. Beletemettem az arcomat, és még erősebb lett. Még
közelebb húzódtam az isteni illat forrásához, és végigfutattam rajta
a kezem, magamhoz akartam vonni.
– Kérlek, mondd, hogy ez azt jelenti, jól vagy! – suttogta egy
mély hang a sötétben.
A melegség szólt hozzám. Erősen küzdöttem, hogy ki tudjam
nyitni a szememet. Borzasztóan elnehezült a szemhéjam.
– Ez az, kislány, nyisd ki szépen a szemed, és nézz rám! – szólt
ismét a hang.
Ismertem ezt a hangot, ezt a fiút. Bepánikoltam, de felé
nyúltam, és belekapaszkodtam. Féltem, hogy itt hagy. Elfelejtettem
őt. Elküldtem. Nem tudtam, nem tudtam… Küszködtem, hogy
kinyissam a szemem, és kétségbeesetten csimpaszkodtam belé,
hogy magam mellett tartsam. Vajon itt lesz még, mire sikerül
kinyitnom a szememet?
– Csitt, semmi baj! Itt vagyok. Nyugi, bébi – csitított, és a
karjába zárt, magához szorított.
Végre kinyílt a szemem, és a mellkasra bámultam, amihez
szorosan odasimultam. Mély levegőt vettem. Ez Dank. Az én
Dankem. Ez az én Dankem. Itt van velem. Jaj, hála istennek, hogy
itt van! Kicsit hátratoltam magam, hogy ránézzek.
– Itt vagy – szóltam rekedt hangon.
– Igen, itt vagyok – felelte. Kék szeme ragyogott a sötétben.
Ismertem ezt a csillogást. És tudtam, hogy a szeme még
fényesebben szokott ragyogni, miután begyűjt egy lelket.
– Ne menj el! – könyörögtem, és még erősebben markoltam a
pólóját.
– Nem megyek sehova – nyugtatott meg, és a szemembe
nézett. Emlékszel rám?
Igen, mindenre emlékeztem. Az eltelt két hónap ismét
lejátszódott a fejemben. Az elmúlt két hét Dankkel. Itt volt velem,
de én egyáltalán nem emlékeztem rá. Minden erejével igyekezett
ismét közel kerülni hozzám. Várjunk… a lány… a könyvtárnál…
– Magyarázd meg, mi történt azzal a csajjal a könyvtár
mögött! – kértem. Muszáj volt hallanom a magyarázatot, mert
tudtam, hogy kell lennie. Az én Dankem sosem tenne ilyet.
– Van ez a… srác, akire nem emlékezhetsz, de azt hiszi, hogy
elvettelek tőle. Ezért elintézte, hogy meggyűlölj. Azt akarta, hogy
elveszítselek. Tudta, hogy épp nem vagy önmagad, és kihasználta a
helyzetet.
– Leif?
Dank szeme döbbenten kerekedett el.
– Igen, Leif, de Pagan… nem lenne szabad emlékezned rá.
Neki nincs lelke.
Mivel Leif egy voodoo szellem.
– Tudom, de akkor is emlékszem rá.
Dank kisimította a hajamat az arcomból, és elmosolyodott.
– Te mindig is különleges voltál. Meg se kéne lepődnöm, amiért
még őrá is emlékszel. Annyira hiányoztál!
 A tekintetéből sütő szerelem és megkönnyebbülés láttán
könnybe lábadt a szemem. Mostanában szörnyen bántam vele.
– Bocsáss meg, Dank! Szeretlek. Annyira szeretlek! Fogalmam
sincs, mi történt. Nem hiszem el, hogy elfelejtettelek.
Dank lehajtotta a fejét, és puszit nyomott a homlokomra.
– Nincs miért bocsánatot kérned. Nem csináltál semmi rosszat.
Te egyáltalán nem tehetsz erről. Az Istenség okozta ezt az egészet.
Elvette az emlékeidet.
Miért? Mi rosszat tettem?
– Feldühítettem valamivel?
Dank a fejét csóválta, és szorosan magához ölelt.
Rádöbbentem, hogy még mindig görcsösen markolom a pólóját,
így végre eleresztettem, és kisimítottam az anyagot.
– Amikor a Teremtő létrehoz egy lelket, megalkotja a párját is.
Neked Jay a lelki társad. Nem az én páromnak teremtettek. Megint
össze kell hangolódnod Jayjel, hogy a lelked eldönthesse, tudsz-e
nélküle élni. Azért vették el az emlékeidet rólam, hogy igazságos
döntést hozhass. Nem tudom, hogyan nyerted vissza a közös
emlékeinket az Istenség segítsége nélkül, de nem szerezhet róla
tudomást. Pontosan ugyanúgy kell folytatnunk mindent, ahogy
eddig volt. Az Istenség azt akarja, hogy válassz, de most már nem
lenne igazságos a döntésed. Nem akarom, hogy megint
megfosszanak téged az emlékeidtől.
Megint elvehetik őket? Na ne! Azt nem akartam.
– Szóval, akkor mi tegyek? Randizzak Jayjel? Nem akarok
megint Jayjel járni.
Dank kis mosolyt villantott rám, majd lehajtotta hozzám a
fejét.
– Azt én sem akarom, de nem veszíthetlek el megint. Muszáj,
hogy emlékezz rám.
Szája az enyémre tapadt, és abban a pillanatban úgy
döntöttem, hogy jelenleg nem Jay a legfontosabb. Hanem csakis
Dank. Beletúrtam a hajába, és közelebb húztam magamhoz.
Mennyei érzés volt, ahogy a nyelve a számba csúszott. A hátamra
gördültem, és a hajánál megragadva magamra húztam Danket.
Azt akartam, hogy betakarjon. A közelemben kellett lennie. Eddig
csak azért tartottam öt távol magamtól, mert a buta agyam elárult.
Dank addig mocorgott-helyezkedett, míg a teste tökéletesen rá nem
simult az enyémre. Karjával az ágyra támaszkodott a fejem mellett,
hogy ne nehezedjen rám teljes súlyával, de én pontosan azt
akartam. Teljes egészében akartam őt. Széttártam a lábam, így az
ágyéka az enyémnek nyomódott.
Dank megemelte a csípőjét, hogy ne nyomódjon teljesen
hozzám. Erre megszakítottam a csókot.
– Kérlek, Dank, ne fogd vissza magad!
Dank nagyot nyelt, majd lassan leengedte a csípőjét, míg
merevedése hozzám nem préselődött. Halkan nyögdécseltem az új
érzéstől, és Dankhez dörgölőztem. Ajka azonnal az enyémre
tapadt, nyelve heves vággyal simogatta a szám belsejét. Megint
hozzádörzsöltem magamat, és fojtottan felsikoltottam a
gyönyörtől, ahogy a lábam közti bizsergés szikrázva áradt szét a
testemben.
Dank felnyögött, a nyelvünk összegabalyodott, és ezúttal ő
nyomta hozzám a csípőjét. Egyre erősebb volt a nyomás.
Hátravetettem a fejem, és olyan hangot adtam ki, mint még soha.
Dank csókokat lehelt a nyakamra, majd a kulcscsontomra. Aztán
ujjai a pólóm szegélyénél lévő, érzékeny bőrhöz értek a hasamon.
Zihálni kezdtem, és reméltem, hogy nem fékezi meg magát. Dank
keze egyre följebb vándorolt, amíg meg nem találta a melltartóm
csatját elöl, és könnyedén kioldotta. Félretolta a nemkívánatos
anyagot, és a mellbimbómat cirógatta.
– Akarod, hogy abbahagyjam? – kérdezte rekedt suttogással.
A fejemet csóváltam.
– Szeretném, ha lekerülne a felsőd – mondta, és figyelte,
hogyan reagálok.
– Oké – válaszoltam, és elkezdtem felhúzni a pólómat.
– Nem, én akarom levenni rólad – állított meg Dank.
Bólintottam, mire feltolta az anyagot, és áthúzta a fejemen.
Levette a melltartómat is, így már semmi sem takart.
– Gyönyörű vagy – suttogta.
Dicséretétől repesett a szívem.
– Ha nem tévedek, már mondtam neked, hogy én is
szeretnélek póló nélkül látni – emlékeztettem.
Telt, szexis ajka vigyorra húzódott, miközben a pólója
szegélyéért nyúlt, majd lassan felhúzta az anyagot, és levette.
Ó, egek!
 Felkönyököltem, fölemeltem az egyik kezem, és
végigfuttattam az ujjaimat kőkemény, kockás hasán. Na, ezt
nevezem én gyönyörűnek.
– Gyere ide! – mondtam, ahogy ismét hanyatt dőltem az
ágyon.
Dank félig lehunyt szemmel, mohón nézett le rám. Azt
akartam, hogy csupasz mellkasa az enyémhez simuljon.
Felemeltem mindkét kezem, megfogtam a tarkóját, és lehúztam
magamhoz, hogy ismét megízlelhessem az ajkát. Mellkasunk
egymáshoz ért, én pedig Dank alsó ajkába haraptam. Helyeslő
morgás tört fel a torkából, miközben kettőnk teste meghittebben
találkozott össze, mint valaha.
Ez volt az én Dankem. Már nem éreztem magam egyedül
vagy elveszetten. Az elmúlt hetekben nem bírtam szabadulni ettől
az érzéstől, de most már értettem, miért. A szívem végig tudta,
hogy Dank nincs elég közel hozzám.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

DANK
Pagan nem akarta, hogy visszavegyük a felsőnket, miután végül
megálljt parancsoltam. Amikor a lábam közé csúsztatta a kezét,
azt hittem, menten elveszítem minden önuralmam. Ám Pagan csak
most nyerte vissza az emlékezetét. Még nem állt készen ilyesmire.
Már így is messzebb mentünk el ma szexuálisan, mint eddig
valaha. Szép lassan akartam haladni vele, eszem ágában sem volt
siettetni őt. Végül egyedül az tartott vissza minket a túlzásba
eséstől, hogy Pagan teljesen ki volt merülve. Miután leállítottuk
magunkat, odabújt hozzám, és hamar mély álomba merült.
Lassú, egyenletes légzése közben a mellkasa az enyémhez
simulva emelkedett-süllyedt, és az így keltett súrlódást nem tudtam
figyelmen kívül hagyni. Valahányszor kemény kis mellbimbója
hozzám dörzsölődött, egyre kevésbé bírtam uralkodni magamon.
– Na, úgy tűnik, túlélte a kiscsaj. És láthatóan emlékszik rád,
meg minden. – Gee hangja meglepett. Nem számítottam rá, hogy
még ma visszatér. Följebb húztam a takarót, hogy elfedjem
magamat meg Pagant. – Ja, köszike. Nem túlzottan érdekel a
látvány. Na szóval, nem jutott eszedbe, hogy esetleg értesíts vagy
valami? Szétaggódtam a fejem, mióta csak leléptem innen.
– Pssszt! Ne ébreszd fel! Fáradt.
– Azt meghiszem. Alig nyerte vissza az emlékeit, máris vadul
szexel a Halállal. Nem csoda, ha ki van merülve.
– Nem történt semmi. Fogd be! – szóltam rá halkan, hogy föl
ne verje Pagant.
Gee grimaszt vágott.
– Ja, persze.
– Pagan visszanyerte az emlékezetét. Nem esett baja. Most már
húzz el!
Gee kacsintott, és eltűnt.
– Igazán lehetnél hozzá kedvesebb – suttogta Pagan, fejét még
mindig a mellkasomra simítva.
A francba, Gee mégiscsak felébresztette!
 – Bocsi, aludj csak vissza!
Pagan felemelte a fejét, és kissé zavartan mosolygott rám.
– Az legfeljebb úgy fog menni, ha visszavesszük a felsőnket.
Mert most, hogy félmeztelenül ébredtem melletted, kedvem
támadt… mindenféléhez.
A tudat, hogy ő is többet akar, még jobban beindított. Attól
tartottam, kénytelen leszek felkelni, és venni egy jó hideg zuhanyt.
– Igen, tényleg nem ártana felöltöznünk.
Pagan megnyomta a mellkasomat, hogy hanyatt lökjön, majd
fölém gördült. Átvetette rajtam a lábát, és a vállamra tette a kezét.
– Vagy megtehetnénk azt a bizonyos mindenfélét.
A félmeztelen Pagan lovagló ülésben helyezkedett el rajtam,
haja a vállára omlott, úgy festett, akár egy istennő. Ennek egyetlen
férfi sem bírt volna ellenállni.
– Pontosan mit akarsz csinálni? – kérdeztem, miközben
felemeltem a kezem, és megsimítottam a mellbimbóját a
hüvelykujjammal.
– Azt akarom, hogy teljesen levetkőzzünk – suttogta, és
tekintete a hasamra vándorolt.
Na, basszus! Végem volt.
– Pagan, ha levesszük az alsónkat is, akkor talán elmegyünk
egészen a végsőkig…
Megint a szemembe nézett, oldalra hajtotta a fejét, és pajkosan
vigyorgott.
– Tudom. El akarok menni a végsőkig. Veled. Most rögtön.
Eszembe jutott az összes indok, amiért ez nagyon rossz ötlet
volt, miközben Pagan lemászott rólam, és elkezdte levenni a
rövidnadrágját. Egyedül egy világoskék csipkebugyi maradt rajta,
és hirtelen minden másról megfeledkeztem. Oldalt az anyag alá
csúsztatta az ujjait, de megdermedt, mielőtt lehúzta volna a bugyit.
Most meg miért állt le? Elszakítottam a tekintetem a bugyitól, és
Pagan szemébe néztem. Idegesen megnyalta az ajkát.
– Még soha senki előtt nem voltam teljesen meztelen –vallotta
be.
– Helyes – feleltem, miközben felültem, és átfogtam a derekát,
hogy magamhoz húzzam. – Előttem sem kell most levetkőznöd, ha
még nem állsz rá készen. De ha mégis van hozzá kedved, azzal
nagyon, de nagyon boldog emberré tennél.
 Pagan halkan kuncogott.
– Igazából nagyon, de nagyon boldog Halállá tennélek.
Finoman harapdáltam a fülcimpáját, majd azt suttogtam:
– Ahogy mondod, és a Halál most nagyon, de nagyon csúnya
dolgokra vágyik veled. Úgyhogy légyszi, vedd le a szexi
bugyikádat, és bújj ágyba velem!
Pagan megborzongott a karomban.
– Ez nagyon csábító kérés, az biztos.
Kicsit elhúzódott, és lassan lehúzta a bugyit. Abban a
pillanatba, hogy teljesen meztelen volt, odalett az önuralmam.
Megragadtam őt, és a hátára fektettem, majd gyorsan kibújtam a
farmeromból, mielőtt megint Pagan fölé simultam.
– Biztos ezt akarod? – kérdeztem, miközben hátrasimítottam a
haját, és a szemébe néztem. Már attól is boldog lettem volna, ha
csak a karomban tarthatom őt. Eszem ágában sem volt többet
kérni tőle, mint amit önszántából hajlandó nekem adni.
Pagan úgy helyezkedett, hogy az erekcióm forró bőrének
simuljon.
– Akarom, nagyon akarom – nyögte, miközben merevedésem
könnyedén siklott a nedvességén.
Megemeltem a csípőmet, hogy az egész hosszomat
nekidörzsöljem. Remegtem síkos melegségétől. Belé akartam
hatolni.
– Kérlek, Dank, kérlek! – könyörgött, miközben átkulcsolta a
csípőmet a lábával.
Nem bírtam tovább visszafogni magam. Mindketten
ugyanúgy vágytunk rá, hogy végre benne legyek. Feje mellé
tettem a kezem, és hátratoltam magam, elhelyezkedtem a
megfelelő szögben. Pagan halkan nyöszörgött, ettől még jobban
lüktettem, tombolt bennem a vágy. Ahogy lassan beléhatoltam,
elöntött az eksztázis, teljesen körülvett engem. Még soha nem
éreztem ehhez a szoros melegséghez foghatót. Erre olyan könnyen
rá tudtam volna szokni, akár a drogra. Pagan testét teljes
odaadással kellett imádni, és örömmel tettem volna ezt az
örökkévalóság hátralévő részében.
PAGAN
Dank meg én most szeretkeztünk először. Aztán másodszor és
harmadszor is, mielőtt Miranda dörömbölt az ajtón. Dank
megcsókolt, és eltűnt, én pedig felkeltem, hogy beengedjem a
barátnőmet. Két hete elveszítette a kulcsát, és azóta sem találtuk
meg.
– Te meg mivel voltál elfoglalva? Hívtalak, de hiába, SMS-
eztem is neked, semmi. Jesszus, csajszi, jó nehéz utolérni téged!
Miranda alig lépett be, máris arról kezdett magyarázni, milyen
szemét Nathan. Nem bírtam arra koncentrálni, hogy mit mond,
mert rádöbbentem, kicsoda valójában a srác. A kilincsbe
kapaszkodtam, hogy össze ne essek.
– Figyelsz te rám? – kérdezte Miranda. – Rosszul vagy, Pagan?
Mert úgy festesz, mint aki menten elájul.
Menj, ülj le szépen az ágyra! Semmi baj. Tudom, mi jutott
eszedbe.
Dank még mindig idebent volt. Jelzésként bólintottam neki,
aztán az ágyamhoz léptem, és leültem.
– Jól vagyok. Csak megszédültem. Álmomból ébresztettél.
Miranda a homlokát ráncolta, és lehuppant mellém.
– Biztos, hogy jól vagy?
– Igen, teljesen biztos.
– Na, akkor szerinted meg kéne bocsátanom neki?
Kinek? Nathannek? Össze voltam zavarodva.
– El tudnád magyarázni újra ezt az egészet? A szédüléstől nem
egészen figyeltem arra, mit mondasz.
És igen, meg kéne bocsátania Nathannek, hiszen a fiú
valójában Wyatt. Ezt persze nem árulhattam el Mirandának. Most
viszont legszívesebben megöleltem volna a srácot, és elmondtam
volna neki, mennyire hiányzott. Szegény Nathan azt hinné, elment
az eszem, Nem csoda, hogy kezdettől fogva ennyire szimpatikus
volt.
– Ez a Siera nevű csaj a gond. Kora reggel szól Nathannek,
hogy cseréljen ki nála egy izzót, és a srác rögtön ugrik, Pagan.
Elrohan, hogy kicserélje Siera izzóját. Nem hülye a csaj. Egyedül is
képes lenne kicserélni egy villanyégőt! Hogy tehetett ilyet Nathan?
Egyszerűen nem értem. Tegnap éjjel istenit szexeltünk, aztán ma
reggel arra ébredtem, hogy Nathan hagyott egy cetlit, miszerint
mindjárt jön, csak Siera hívta, mert kiégett nála a lámpa, és segíteni
kell neki kicserélni az izzót.
Ez tényleg fura volt. Nathanre ráfért egy kis fejmosás.
– Minden jogod megvan, hogy bosszús legyél. De talán
félreértetted a helyzetet.
Miranda sóhajtott, és a vállamra hajtotta a fejét.
– Nem hinném, hogy ezt félre lehet érteni. A srácok szemetek.
De ezt te magadtól is tudod. Tökre bejött neked az a Dank, erre
tessék, a rohadék megdugott egy másik csajt. Jay pedig halálra
untat téged. Látom rajtad. Ráadásul szerintem megint Victoriával
kavar, csak hogy tudd.
Helyes. Reméltem, hogy jó sokat kavarnak.
– Nincs semmi baj – paskoltam meg Miranda fejét. – Előbb-
utóbb minden rendbe jön. Ami meg Jayt illeti, ha Victoriát akarja,
felőlem nyugodtan az övé lehet. Majd beszélek vele. Én
valószínűleg ugyanúgy untatom Jayt, ahogy ő engem.
– Látod, téged totál nem érdekel Jay! Bárcsak engem se
érdekelne Nathan! De igenis érdekel, Pagan. Nagyon is érdekel.
Persze, hogy érdekelte. Ha ez a fiú még mindig Wyatt lett
volna, egyszerűen fejbe kólintom, és kiszedem belőle a tényeket.
Furcsa volt belegondolni, hogy ugyanaz a lélek, ugyanaz a lény
most már egy másik személy volt. Olyasvalaki, akit még alig
ismertem. Nathant nem kólinthattam csak úgy fejbe.
– Megyek, lezuhanyozom – mondta Miranda. – Utána
elmegyünk vásárolni? Muszáj vennem pár cipőt, hogy felviduljak.
Eszembe jutott, hogy Dank még mindig itt van. Semmi
kedvem sem volt vásárolni Mirandával. A nap hátralévő részében
Dank ölében akartam ülni. Na jó, és csókolózni is akartam vele.
Meg mindenfélét csinálni.
– Izé, lehet róla szó, de nem érek rá egész nap. Később dolgom
van. Mégis mennyit akarsz vásárolgatni?
Miranda felvont szemöldökkel nézett rám.
– Egész pontosan milyen dolgod van később?
Hazudhattam volna, de tudtam, hogy előbb-utóbb
valószínűleg lebuknék. Úgy döntöttem, megmondom Mirandának
az igazat.
– Megint Dank Walkerrel randizom. Mégse történt meg az a
dolog a lánnyal a könyvtárnál. Az egy másik pasi volt. Rosszul
hallottam. – Végül is tényleg ez volt az igazság.
Miranda összevonta a szemöldökét.
– Újra Dank Walkerrel jársz? Visszajött? Hetek óta nem láttam
a kampuszon. Azt hittem, itt hagyta az egyetemet, és turnézni
ment a zenekarával.
Lopva körülnéztem a szobában, kíváncsi voltam, pontosan hol
lehet Dank.
– Igen, visszajött. Nem turnézik. Itt van – hebegtem.
Miranda furcsa pillantást vetett rám.
– Oké, hát jó. Megyek, elkészülök, te meg ébredj fel rendesen,
hogy értelmesen elmesélhess mindent! Aztán kiruccanunk egy
kicsit shoppingolni.
Miután Miranda becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót,
hátradőltem az ágyon. Basszuskulcs! Nem akartam vásárolgatni.
Dank teste az enyémre nehezedett, ajka a fülemhez ért.
– Indulnom kell dolgozni. Mulassatok jól Mirandával! De ma
estére az enyém vagy. El akarok menni veled szórakozni.
Táncolnunk kell, hogy úgy ölelhesselek magamhoz, mint az első
itteni estén akartam, abban a klubban. Csak ígérd meg, hogy azt a
világosbarna csizmát veszed fel! – Mély hangon duruzsolt a
fülembe. Remegtem, és felhúztam az egyik lábamat a csípőjéhez.
– Hmm… Oké. Jól hangzik.
Dank csókot lehelt a nyakamra, és az egészen a derekáig
felhúzott lábamat simogatta.
– Miranda mindjárt kijön. Mennem kell. Ne kezdjünk bele
olyasmibe, amit nem tudunk befejezni!
Kuncogtam, és visszatettem a lábamat az ágyra.
– Jól van, rendben.
– Szeretlek, Pagan – mondta Dank, ajkát szinte a számhoz
érintve. Aztán eltűnt.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

PAGAN
A kávézó előtti egyik napernyős asztalnál ülve vártam Jay-re. Úgy
gondoltam, ha tisztázom vele a helyzetet, és lehetőséget adok neki
a szakításra, akkor az ügy el lesz intézve. Az Istenség jól elcseszte
ezt a bizonyos lelkitárs-párosítást. Ha Jay nem akar engem, és én
nem akarom őt, akkor nincs is semmiféle probléma.
Dank az út túloldaláról figyelt. O is egyetértett abban, hogy ez
a megoldás beválhat. Pláne, ha Jay egy másik csajjal kavar. Dank a
közelemben akart lenni, és hogy őszinte legyek, úgy éreztem,
mintha nagyon hosszú elválás után kaptam volna vissza őt, így én
sem akartam távol lenni tőle.
– Hall, Pagan! Latom, már rendeltél. Pedig kihoztam volna
neked a kávét – mondta Jay, ahogy kihúzta a széket, és leült velem
szemben.
– Sürgősen kellett a koffein – válaszoltam.
– Hiányoztál tegnap este a diákszövis buliban. Úgy nem
szórakozom jól, ha nem jössz velem.
Leraktam a poharat, és a szemébe néztem.
– Jay, tisztában vagyok vele, hogy nagyon is jól elvagy
nélkülem. Azt is tudom, hogy egész pontosan Victoriával szoktál
jókat szórakozni. Semmi baj. Nem haragszom. Csak szeretném, ha
nyíltan tisztáznánk a helyzetet, és tisztességesen lezárnánk a
dolgot.
Jay döbbenten meredt rám. Tényleg azt hitte, hogy nem fogom
megtudni az igazat?
– Nem akarom lezárni. Téged akarlak. Jó, még mindig
szoktam néha Victoriával kavarni, de csak azért, mert te soha nem
jössz el a diákszövis bulikba. Én vagyok az egyetlen srác, aki sose
hoz magával senkit. Victoria meg mindig rám mászik. Néhány ital
után nehéz nemet mondani neki.
Biztos voltam benne, hogy ebből valamennyi igaz is.
– Mi ketten teljesen másra vágyunk, Jay. Neked olyasmire van
szükséged, amit én nem tudok és nem is akarok megadni. Pedig
nincs azzal az égvilágon semmi baj, hogy ilyesmire vágysz. Engem
egyáltalán nem zavar, ha Victoria adja meg neked mindezt, de nem
akarok úgy tenni, mintha együtt járnánk, miközben te valaki
mással szexelsz. Nem járunk együtt. Ha valaki más randira hív
engem, és az illető tetszik nekem, akkor igent fogok mondani.
Jay a homlokát ráncolta.
– Ki hívott randira?
– Nem ez a lényeg. Itt most arról van szó, hogy te
nyilvánvalóan érzel valamit Victoria iránt, mert nagyon nehezen
tudom elhinni, hogy képes lennél újra meg újra lefeküdni vele,
miközben semmit sem jelent neked.
Jay az asztalra könyökölt, és a tenyerébe temette az arcát.
– Nem értem, miért nem bírom lekoptatni! Téged akarlak,
Pagan. Komolyan. De Victoria folyton nyomul rám, és valamiért
nem tudok ellenállni neki.
Szegény srác! A saját érzéseivel se volt tisztában. Átnyúltam az
asztal fölött, és megpaskoltam a kezét.
– Semmi baj, Jay. Akarod Victoriát, ő is akar téged; minden
oké. Egyszerűen csak élvezzétek ki, hogy szabadon együtt
lehettek. Semmi okod eltitkolni előlem, hogy ő kell neked.
Jay felemelte a fejét, és rám nézett.
– Te soha nem voltál hétköznapi. A legtöbb lány mostanra a
fejemre öntötte volna a kávét, és üvöltözne velem. Te meg csak
vállon veregetsz, és közlöd velem, hogy a szexuális étvágyam
teljesen normális. Egyszerűen annyit mondasz, hogy érezzem jól
magam.
Nevettem, és felálltam.
– Te akartad, hogy megpróbáljuk feléleszteni a kapcsolatunkat.
Nem én. Nekem ez az egész meg sem közelítette a szerelmet. Ha
bármi ilyesmit éreztem volna, akkor most valóban össze lennék
törve. De csak barátságot érzek irántad, Jay, semmi többet. És
tényleg szeretném, ha boldog lennél.
Jay hátradőlt a széken.
– Ez azt jelenti, hogy nem kapok nálad még egy esélyt, igaz?
Most ugye csak szórakozik velem? A fejemet csóváltam.
– Nem, szerintem rég eljátszottad az esélyeidet. Ez a hajó
elment.
– Attól még lehetünk barátok?
 Az út túloldalára pillantottam, és megláttam Danket egy fának
dőlve. Karba tette a kezét, és feszülten figyelt minket. Tudtam,
hogy minden szót hallott.
– Igen, de csak ha tartjuk a távolságot. Nem lógunk együtt,
csak integetünk egymásnak, ha összefutunk.
– Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy
elveszítettelek – mondta Jay.
– Szerintem túl fogod tenni magad rajta. Vár rád valaki más.
Egy lány, aki nem fog untatni, és aki pont ugyanazt szereti, mint
te.
Jay a fejét csóválta.
– Hát, tuti nem Victoria az.
Ebben nem igazán értettem egyet, de nem szálltam vele vitába.
– Ég veled, Jay! – búcsúztam el tőle, aztán megfordultam, és
elindultam a zebra felé. Dank a túloldalon várt. Mosolya mindent
tökéletessé varázsolt. A tudat, hogy itt van velem, és örökké itt lesz,
teljesen megnyugtatott.
Úgy léptem le az úttestre, hogy le sem vettem a szemem
Dankről. A veszélyre csak a hangos dudálás és Dank rémült
tekintete figyelmeztetett, de már késő volt.

– Ne, Pagan! Ki ne merj jönni onnan! Maradj szépen odabent! Ne

hagyd el a tested!
Felbámultam Dankre, aki kétségbeesettnek tűnt. Könnybe
lábadt a szeme.
– Mi a baj?
– NE! Megmondtam, hogy ne gyere ki! Pagan, szállj vissza a
testedbe! – könyörgött Dank.
– Azért hagyta el a testét, mert muszáj volt neki, Dankmar.
Szedd már össze magad, és gondolkozz! Te vagy a Halál, higgadj
már le, cseszd meg! – Gee hangja meglepett. Olyan angyali
csengése volt, amilyennek még sose hallottam. Szinte vicces volt
hallani, ahogy káromkodik.
– Elárulná valamelyikőtök, miért vagytok így kiakadva?
Egyre közelebbről szirénázás hallatszott, és megperdülve
észrevettem a felénk tartó mentőt. Rendőrautók követték, és
nemsokára egész tömeg vett körül minket. Két mentős rohant
felém, majd lehajoltak a lábamhoz. Milyen fura!
Lenéztem, és megláttam saját magamat, ahogy a földön
heverek… Úristen!
– Dank? – fordultam hozzá pánikolva, miközben figyeltem,
ahogy az egyik férfi a mellkasomat nyomogatta, és a számba fújt.
Dank meleg karja átfogott.
– Semmi baj, Pagan. Megoldjuk. Megoldom. Ennek nem
kellett volna megtörténnie. Nem voltál kijelölve. Tudtam volna róla.
Nem voltam kijelölve?
– Dank, halott vagyok?
Nem válaszolt.
– Gee, tereld el a mentősök meg a rendőrök figyelmét!
Elviszem innen Pagan testét.
– Hogy mi?! – kérdezte Gee hitetlenkedve.
– Azt mondtam, tereld el a figyelmüket, az istenit! Elviszem
Pagan testét. Valami nem stimmel. Ennek nem lett volna szabad
megtörténnie.
Gee bólintott, berohant a tömegbe, és azt sikoltozta:
– Segítség, könyörgök, valaki segítsen!
A rendőrök a nyomába eredtek, és mindkét mentős odanézett,
hogy lássák, mi ez a felfordulás. Gee folyamatosan kicselezte a
rendőröket, miközben azt kiabálta a mentősöknek, hogy allergiás
reakciója van, és sürgős szájból-szájba lélegeztetésre szorul.
Megint Dank felé fordultam, aki éppen felemelte élettelen
testemet a földről. Megfogta a kezem, és egyszeriben már nem is az
utcán voltunk. Egy sötét, szeles folyosón haladtunk, ami
folyamatosan forgott körülöttünk. Eszembe se jutott megkérdezni
Danket, hogy hol vagyunk, teljesen lefoglalt, hogy rájöjjek arra, mi
is történik.
Kiléptünk a különös folyosóról, és egyszer csak a kollégiumi
szobámban voltunk. Dank lerakta a holttestemet az ágyra, roppant
gyengéden, mintha számított volna. Pedig már nem voltam
odabent.
– Oké, most vissza kell szállnod a testedbe – mondta, ahogy
ismét felém fordult.
– Izé, fogalmam sincs, hogyan – válaszoltam. Miért erőltette
ennyire?
Dank odalépett hozzám, és megfogta a kezem. Már hűvösebb
volt az érintése.
– Pagan, figyelj rám! Ha a lelked eltávozik, akkor új életet kell
kezdened. Ez azt jelenti, hogy tizennyolc évet kell várnom, mire
megint ilyen idős leszel. Addig a közeledbe se mehetek, amíg nem
vagy elég érett. És még akkor is esély van rá, hogy elutasítasz. Ezt
egyszer már végigcsináltuk. Kérlek, bébi, könyörgök! Ne hagyj el!
– Nem térhet vissza a testébe, Dankmar – zengte be a szobát
egy mély, bársonyos hang, amibe beleremegtek a falak.
Dank a hang irányába fordult, és a háta mögé tolt engem.
– Tévedés történt. Pagannek még nem jött el az ideje. Ha idő
előtt elveszik tőlem, akkor megszegik a szabályokat.
Dank teste megfeszült, akár az íj húrja. Készen állt rá, hogy
megküzdjön azzal, aki szólt hozzánk. A tény, hogy a zengő
hangtól megremegett az egész szoba, nem volt valami
megnyugtató.
– Megmondtuk neked, hogy a lánynak választania kell – szólt
ismét a hang.
– Választott is! – kiabálta Dank.
Óvatosan kilestem Dank mögül, és megláttam egy óriási,
legalább két és fél méter magas férfit, akinek feje a plafont verte.
Ezüstszínű szemmel meredt rám – a szeme szó szerint tiszta
ezüstnek tűnt, még pupillája sem volt.
– Igen, már választottam – nyögtem ki. A férfi sokkal nagyobb
volt, mint gondoltam.
– Tisztában vagyunk a lány választásával, Dankmar. Ahogy
tisztában vagyunk más dolgokkal is.
Éreztem, hogy vérbe borul az arcom és a nyakam. Ezek szerint
tudtak arról is, hogy… Hát egyáltalán nem tartották tiszteletben a
magánéletünket? Úgy döntöttem, hogy mégsem olyan rossz ötlet
Dank háta mögött meghúznom magam. Visszabújtam mögé, hogy
az óriás ne láthasson.
– Nem kényszerítettem Pagant, hogy engem válasszon. Soha
nem is akarta a másik fiút – mondta Dank makacsul. Igazán nem
kellett volna így szembeszegülnie a pasassal. Dank is jó nagy volt,
de azért nem annyira, hogy elbírjon egy óriással.
– Magunktól is tökéletesen képesek vagyunk meghatározni a
helyzetet. Na most, ha volnál szíves közbeszólás nélkül hagyni,
hogy befejezzem a mondandómat, Halál, azt igazán nagyra
értékelném.
Dank kihúzta magát, és hátranyúlva megfogta a kezem.
Erősen megszorítottam, hogy megnyugtassam, itt vagyok vele.
Senki sem vitt el. Egyelőre.
– Fontolóra vetted a tényt, hogy a lány halandó? A teste
megöregszik majd, és meg fog halni. Talán úgy tervezted, hogy
akkor sem leszel hajlandó kiemelni a lelkét, ha a teste már olyan
öreg, hogy nem létezhet tovább?
– Megígérted nekem, hogy ha Pagan engem választ, akkor az
enyém lehet az örökkévalóságig.
– Igen, ezt ígértük, és így is lesz. Ám ez csak egy módon
lehetséges. – A férfi néhány pillanatra elhallgatott, majd azt
mondta: – Gyere ide, Pagan!
Dank szorosan fogta a kezem, és maga mellé húzott. Továbbra
sem engedett el.
– Mit akarsz tőle? Mit fogsz tenni vele?
A férfi lebámult rám, majd felemelte a jobb kezét. Sűrű köd
töltötte be a szobát, víz zubogását hallottam. Még erősebben
szorítottam Dank kezét. Meleg zsibbadást éreztem az ujjaimban,
ami lassan szétterjedt a testemben – vagyis a lelkemben. Nem volt
kellemetlen, csak furcsa. Éreztem, hogy valami történik velem. A
mennydörgésszerű zajt hallva összerezzentem, mire Dank átkarolt.
– Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Keményen
küzdöttél a lányért, Dankmar. Úgy hisszük, jól választottál. De
most nagyon figyeljetek a szavaimra! A lány élni fog, amíg csak te
a földet járod, Halál. Megosztozik veled az örökkévalóságodon.
Veled tart mindenhova, ahová mész. A lány már se nem lélek, se
test. Olyan lénnyé vált, mint te, egyfajta istenséggé. Bármilyen
alakot ölthet. Ő a párod. A lelke nincs többé. Átváltozott. Új
szabályok vonatkoznak rá, amiknek engedelmeskednie kell. A
jelenlegi életét eltöltheti az általa szeretett lelkek között. Azok soha
nem fognak tudomást szerezni róla, hogy megváltozott. Nem
tudhatják meg. Az őt körülvevő emberek úgy látják majd, hogy a
megjelenése pontosan ugyanúgy változik, mint a többi halandóé.
Ha a lány készen áll, hogy végleg búcsút mondjon a mostani
életének, onnantól kezdve már nem vonatkoznak rá ezek a
szabályok, és gondtalanul járhat az oldaladon.
Amit elmondott, annak a többségét fel se fogtam. Felnéztem
Dankre, és láttam, hogy bólint.
– Köszönjük.
Sebes szellő suhant át a szobán, és az óriás eltűnt. Az ágyra
néztem: a testemnek is nyoma veszett.

DANK
– Eltűntem, vagy legalábbis a testem eltűnt – suttogta Pagan
alig hallhatóan.
Igen, az emberi teste eltűnt. Többé nem volt rá szüksége.
– Megértetted mindazt, ami az előbb elhangzott?
Pagan bólintani kezdett, de aztán inkább megcsóválta a fejét,
és vállat vont.
– Nem egészen.
Elnevettem magam, és lehajoltam, hogy csókot nyomjak a
homlokára.
– Ugyanolyan emberi alakot tudsz ölteni, mint én. Miranda
mindjárt betoppan azon az ajtón, és teljesen bepánikolva keres.
Látni fog téged. Semmilyen változást nem fog észrevenni rajtad.
Csak én tudom, hogy már nem vagy ember.
– Szóval olyan lettem, mint te?
Kitárult az ajtó, berohant Miranda, de megtorpant, amikor
meglátta a barátnőjét.
– Pagan! Életben vagy! Itt vagy! Hála Istennek! Jay azt mondta,
hogy elütött téged egy autó, és jöttek a mentők, de volt valami
nagy felfordulás, aztán eltűntél. Mindenki téged keres. Szólnunk
kell a többieknek, hogy jól vagy. – Miranda sírásban tört ki, és a
karjába zárta Pagant. – Nem veszíthetlek el téged is. Elveszítettem
Wyattet. Téged nem veszíthetlek el.
Miranda válla fölött találkozott a tekintetünk Pagannel, akinek
szája kis mosolyra húzódott. Megcsináltuk. Pagannek nem kellett
feladnia az életét, nekem pedig nem kellett feladnom őt.
– Soha nem fogsz elveszíteni. Ezt megígérhetem – felelte
Pagan, és rám kacsintott. Aztán hátrahúzódott, és megszorította
Miranda vállát. – Nincs semmi baj. Nem emlékszem, miért jöttem
el onnan, de itt kötöttem ki. Dank talált meg. Azt hiszem, kicsit
beüthettem a fejem, de már jól vagyok. Komolyan mondom.
Miranda bólintott, és megpuszilta.
– Szeretlek, Pagan!
Pagan elnevette magát.
– Én is szeretlek.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

PAGAN
A klub egyik biztonsági őre az öltözőhöz vezetett, ahol Dank már
várt rám az esti koncertjük előtt. Még nem igazán sikerült
elsajátítanom a dolgot, hogy csak úgy felbukkanjak ott, ahol
akarok. Az utolsó pillanatban mindig bepánikoltam, és teljesen
véletlenszerű helyeken kötöttem ki, például egy benzinkút
mosdójában vagy egy élelmiszerboltban, a tejtermékek között.
Dank végtelenül szórakoztatónak találta az állandóan kudarcba
fulladó próbálkozásaimat.
A biztonsági őr megállt a „Privát” feliratú helyiség előtt,
bekopogtatott, majd kinyitotta az ajtót, és félreállva beengedett. Az
öltöző hasonlított a többi helyiséghez, amiket Dank rendelkezésére
szoktak bocsátani a Cold Soul fellépéseinél. Egy kis bár volt
odabenn, különféle piákkal meg néhány üveg vízzel, nagy
kanapék, meg egy szék. Ennek az öltözőnek minden falát tükrök
borították.
Dank a kanapén üldögélt, de felállt, amint beléptem, és odajött
hozzám, miközben a biztonsági őr becsukta mögöttem az ajtót.
– Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte, miközben vigyor ült ki
tökéletes arcára.
– Miranda meg Nathan a kibékülés jegyében horizontális
tangót jártak a szobánkban, és én a közelükbe se akartam menni,
amíg el nem hallgatott a zaj.
– Á, ezt meg tudom érteni. Ajánlatos lenne megtanulnod,
hogyan változtasd meg a megjelenésed a puszta akaratoddal. Én
csak akkor szoktam levetkőzni, ha veled vagyok. Egyébként
egyszerűen csak eldöntöm, hogyan akarok kinézni, és megváltozik
a külsőm.
Elgondolkoztam ezen, de úgy döntöttem, ezt a leckét jobb lesz
egy kicsit későbbre hagyni. Még nem voltam valami ügyes, és
megrémített a gondolat, hogy a bénázásom miatt véletlenül
pucéran jelenek meg nyilvános helyen.
– Ezzel inkább várjunk még egy kicsikét!
 Dank kuncogott, mintha olvasott volna a gondolataimban, és
pontosan tudná, mitől tartok.
– Csak szólj, ha készen állsz! Majd gyakoroljuk.
Bólintottam, Dank pedig kézen fogott, és a kanapéhoz húzott.
– Írtam egy új dalt. Azután, hogy te meg én, tudod… – Rám
nézett, félszeg mosollyal az ajkán.
– Megihletett, hogy szexeltünk? – kérdeztem.
Dank a fejét csóválta.
– Nem, Pagan, nem maga a szex volt a lényeg. Hanem az,
hogy visszakaptam a szerelmemet. Ne keverd össze a puszta szexet
a szerelemmel!
Szavai hallatán elöntött a boldogság. Örültem, hogy az új
lényem is tud így érezni.
– Azután írtam ezt a dalt, hogy visszakaptalak téged. Még
nem szóltam róla a többieknek, mert túl személyes.
Leültem a kanapéra, Dank a mellettem lévő székhez hajolt, és
fölkapta a gitárját. Fölemelte az egyik lábát, és megtámasztotta a
kanapé szélén, miközben a nyakába akasztotta a gitár pántját. Na
tessék, épp, amikor azt hinném, hogy Dank Walker szexisebb már
nem is lehet, rácáfol.
– Te meg mit vigyorogsz? – kérdezte, ahogy lenézett rám.
– Ó, csak arra gondoltam, hogy nekem van a legszexisebb
pasim az egész világon. Ennél már csak az lenne jobb, ha levennéd
a pólódat.
Dank elvigyorodott, félrerakta a gitárt, majd levetette a pólóját,
és az ölembe dobta.
– Így már jobb? – kérdezte, miközben ismét a nyakába
akasztotta a gitár pántját.
– Juj, sokkal jobb!
Dank a fejét csóválta, és elnevette magát.
– Nem könnyíted meg az ember dolgát, Pagan Moore.
Megpróbáltam nagyon romantikus lenni, de miattad most csak
csúnya dolgokon jár az eszem!
Hátradőltem a kanapén, átvetettem egyik lábamat a másikon,
és az arcomhoz emeltem Dank levetett pólóját, hogy
megszagoljam. Vissza se akartam adni neki.
– Basszus… – suttogta Dank, miközben engem figyelt. – Azt
hiszem, most már nem is emlékszem a dal szövegére.
 Az ajkamat biggyesztve, duzzogva néztem fel rá.
– De én hallani akarom.
Dank lehunyta a szemét, és megigazította a behajlított térdére
támasztott gitárt.
– Óhajod számomra parancs – felelte vigyorogva, de nem
nyitotta ki a szemét. Kidugta a nyelvét, és megnyalta a száját.
Egyszeriben már nem is tűnt olyan fontosnak, hogy halljam a dalt,
inkább én is meg akartam nyalni az ajkát. Aztán Dank játszani
kezdett. Ahogy kinyitotta a száját, tekintetem följebb vándorolt az
ajkáról. Egymás szemébe néztünk, Dank teljesen megbabonázott,
miközben szavai csatlakoztak a dallamhoz.

„Lemegy a nap, és én a távolból figyellek.

Sötétbe borul az ég, de csak téged erezlek.
Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni.
El kéne hagynom téged, de nem akarok szabadulni.

Úgy vonzol, mint a gravitáció, nem lehetek elég közel.

Te lettél a mindenem, a szívem már csak neked felel.
Nincs már más parancs, csak a te szavad.

Nem tudom, hogy az utunk innen hová vezet.

De ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a kezed.
Ó-ó-ó-ó, igen.
Ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a kezed.
Ó-ó-ó-ó.
Ó-ó-ó-ó, igen.

A lelkednek nem ez lett volna a sorsa.

Kettőnk világa sosem találkozhatott volna.
Jobb, ha menekülsz, amíg még van hova.

Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni.

El kéne hagynom téged, de nem akarok szabadulni.
Nincs már más parancs, csak a te szavad.
 Úgy vonzol, mint a gravitáció, nem lehetek elég közel.
Te lettél a mindenem, a szívem már csak neked felel.
Nincs már más parancs, csak a te szavad.

Nem tudom, hogy az utunk innen hová vezet.

De ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a kezed.

Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni

Abban a pillanatban, ahogy Dank abbahagyta a pengetést,

felugrottam, és a gitárja pántjáért nyúltam. Muszáj volt a karomba
zárnom őt. Most rögtön. Dank azonnal megértette, mit akarok,
leakasztotta a nyakából a gitárt, és visszatette a hangszert a székre,
anélkül, hogy egyetlen pillanatra is levette volna rólam a szemét. A
karjába vetettem magam, megragadtam az arcát, és gyorsan
megcsókoltam az ajkát, mielőtt a szájába csúsztattam a nyelvem.
Dank keze a fenekemre simult, felemelt, mire én a dereka köré
kulcsoltam a lábam. Szerettem őt. Az enyém volt.
– Na, ezek már megint kezdik! A mindenségit, Danknek
manapság többször jön össze a móka, mint nekem – zavart meg
minket Loose hangja. Hülye dobos!
– Kopj le! – felelte Dank anélkül, hogy hátranézett volna a
betolakodóra.
– Nem lehet, haver. Öt perc múlva fellépünk – szólalt meg Les.
Na csúcs, ezek szerint az egész banda figyelt minket. Bosszúsan
meredtem rájuk Dank válla fölött, de ettől csak elnevették
magukat.
– Bocs, hogy félbeszakítottuk a bulit, szivi, de szükségünk van
az énekesünkre – kacsintott Loose. Persze nem mert volna rám
kacsintgatni, ha Dank nem éppen háttal állt volna neki. Dugó
tarkón vágta, és azt motyogta:
– Seggfej.
Dank lerakott a földre, de a kezét továbbra is a fenekemen
tartotta.
– Azt hiszem, fel fogom adni ezt a hobbit. Nem érdekel más
közönség, csak te. És ezek az idióták folyton megzavarják a
szabadidőmet.
 Ismét a három srácra néztem. A zenekarnak volt még egy
tagja, Jet, akinek csak az utolsó pillanatban sikerült megérkeznie a
koncertjeik előtt. Ráadásul mindig iszonyatosan be volt szívva.
– Szükségük van rád, és én mindig várni foglak a színpad
szélén, amint véget ér a fellépésetek. Ne add ezt fel csak az én
kedvemért!
Dank a fülem mögé simította egy hajtincsemet.
– Ha te mindig vársz rám a koncertek után, akkor azt hiszem,
egy darabig még folytathatom a zenélést.
– Még három perc! – jelentette Loose, emlékeztetve minket,
hogy még mindig ott vannak.
Gyors csókot nyomtam Dank ajkára, aztán az ajtó felé toltam.
– Nyomás, csapjatok bele!

DANK
– Mikor fogod végre hagyni, hogy Pagan is velünk jöhessen? –
kérdezte Gee, miután beléptünk a kórházba.
– Soha. Most már halhatatlan ugyan, de nem akarom, hogy
valaha is meg kelljen birkóznia ezzel a munkával. – A Halál dolga
nem könnyű. Az emberek számára a halál tragédia. Velem
ellentétben Pagan azelőtt halandó volt. Megértette az érzelmeket;
még mindig átélte őket, ezek a lénye fontos részei. Bármennyire is
utáltam távol lenni tőle, nem akartam őt magammal hozni ebbe a
világba.
– Pagan kemény csaj, Dankmar. A szíve és az akarata erejével
visszanyerte az emlékeit. Törölték a memóriáját, mégis
visszaszerezte az összes emlékét, és túlélte. Ne becsüld alá azt a
lányt!
Tudtam, hogy Pagan milyen kemény. Elvégre szeretett engem.
A Halált nem tudná akárki szeretni. Nem voltam csupa móka-
kacagás.
– Hagyjuk ezt, jó? Gyorsan be akarom gyűjteni ezeket a
lelkeket, hogy visszaérjek, mielőtt Pagan és Miranda megjönnek a
csajos estéjükről.
– Én meg vissza akarok érni, mielőtt Loose megdönget valami
random ribit a klotyóban. Mind akarunk valamit.
 Ezek szerint Gee még mindig Loose-szal kavart, ami totál
elcseszett volt. Bele se akartam gondolni, mi sülhet ki belőle. Gee
csak egy szállító, nem istenség, mint én. Velem ellentétben ő nem
úszná meg, ha megszegi a szabályokat.
– Ez még mindig semmi komoly, Gee? – kérdeztem, ahogy
megálltunk egy kórterem előtt, ahol zokogás és szívfájdalom várt
minket.
– Tetszik a sérója, oké? És attól a sok összevissza kamatyolástól
igencsak nagy szakértelemre tett szert a srác a szex terén. Csak jól
elszórakozom vele.
Ez nem hangzott valami meggyőzően. Nagyon nem tetszett ez
nekem. De úgy döntöttem, majd később foglalkozom vele. Talán
Loose előbb-utóbb magától véget vet ennek, és akkor nem nekem
kell elintéznem.
– Amúgy is csak heti párszor találkozunk. Tudom, hogy más
napokon Loose más csajokkal elégíti ki a szükségleteit. Ez engem
tökre nem zavar. Elvégre ő ember, én meg nem vagyok az.
A szavai dacára a hangneme egyáltalán nem arra utalt, hogy
nem zavarja a dolog. Nyilvánvaló volt, hogy hamarosan előadja
Loose-nak a féltékeny barátnőt. Szerencsétlen srác akkor aztán
örülhet, ha ép bőrrel megússza. Még soha nem húzta ki a gyufát
egy halhatatlannál. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

Ahogy beleptem a kórterembe, elsőre nem láttam meg a

begyűjtendő lelket. De észrevettem egy ismerős arcot: felkeltette a
figyelmem a sarokban álló fiú, aki egy zokogó lányt karolt. Jay
komor képpel ölelte magához a szőke lányt. Felismertem a csaj
lelkét: ő volt az, akitől Jay képtelen volt távol tartani magát, mialatt
Pagannel járt. Halvány derengés vonta körül kettőjük testét,
összekapcsolva a lelkűket.
– Nicsak, nicsak, mi van itt? – szólt Gee, ahogy odalépett
mellém. Az ő figyelmét is felkeltette a két lélek közötti, látható
kötelék.
– Korábban nem láttam köztük ezt a kapcsolatot – mondtam,
miközben a párt figyeltem. Jay a lány fülébe suttogott, igyekezett
megnyugtatni.
A lélek, amiért jöttünk, ekkor hagyta el az ágyon heverő testet.
Fiatal volt és veszélyes. Sötétség övezte, ami azt jelezte, hogy baj
van vele. A lelke nem kaphatott még egy esélyt. Súlyos bűnöket
követett el ebben az életben.
– Ó-ó! Nézzenek oda, egy kakukktojás – morogta Gee,
miközben a haragos lélekhez siettem, és felcsatoltam a csuklójára a
vaspántot, amivel kordában tartottuk az efféléket. A szállítók így
uralkodni tudtak rajtuk, amíg le nem juttatták őket végső
nyugvóhelyükre. A sérült lelkekkel nehéz volt bánni. Néha én
magam vittem le az ilyeneket oda, ahová valók, de idővel
kidolgoztunk egy jobb módszert a továbbításukra. Nem szerettem
erre az útra vesztegetni az időmet. – Gyere, rossz kisfiú! Essünk túl
rajta! – mondta neki Gee.
Ezt a lelket eredetileg Victoria párjának szánták. Most, hogy
sérültnek bizonyult, a kötelék átszállt valaki másra. Jay új lelki
társat kapott.
 HUSZONHATODIK FEJEZET

PAGAN
Anyukám millió kérdéssel halmozta el Danket. Amíg útban
hazafelé Dank meg nem említette, eszembe sem jutott, hogy az én
memóriámmal együtt anyuét is törölték. Danket mindenki
emlékezetéből kitörölték az életemben. Miranda ugyanúgy
elfelejtette őt és Leifet, ahogy én. Habár én visszakaptam az
emlékeimet, ők nem, és soha nem is kaphatták. Különben teljesen a
feje tetejére állt volna minden. Többet tudnának, mint amennyit az
embereknek tudni szabad. Mielőtt törölték az emlékeinket, anyu
már így is többet sejtett a kelleténél. Most viszont csak annyit
tudott Dankről, hogy az új barátom, akivel az egyetemen
ismerkedtem meg. Egy idegen srác volt a számára, aki
rockzenekarban énekel. Anyu nem volt valami lelkes, amikor
bemutattam neki Danket, ám megnyerő kisugárzásával azonnal
elkezdte levenni lábáról.
Hoztam Danknek egy pohár jó édes jeges teát, és leültem mellé
a kanapéra. Ennek pontosan így kellett lennie. Tudtam, hogy anyu
hamarosan úgyis imádni fogja.
– Szóval, rockénekes vagy? Szoktál drogozni? – kérdezte anyu,
és Dank arcát fürkészte a hazugság jeleit kutatva.
A szám elé kaptam a kezem, nehogy elnevessem magam.
– Nem, nem drogozom, és alkoholt sem iszom. Soha nem is
éltem ilyesmivel. Egyszerűen nem érdekel.
Anyu bólintott, és rám sandított. Nem tetszett neki, hogy
láthatóan viccesnek találom a helyzetet.
– És mégis mióta jársz ezzel a fiúval, Pagan? Mert azt hittem,
hogy megint Jayjel randizol.
Dank megfeszült mellettem, úgyhogy megpaskoltam a lábát.
– Jay valaki másba szerelmes, egy Victoria nevű lányba. Nem
tudta, mit akar, úgyhogy megpróbálta újrakezdeni a kettőnk
kapcsolatát, de nem lett belőle semmi. Már nem illünk egymáshoz.
Egyszerűen untattuk egymást. Amúgy is csak egy rövid ideig
randizgattunk, miután Dankkel történt köztünk egy kis félreértés,
és én egy darabig nem álltam szóba vele.
Anyu szigorúan nézett rám.
– És ugye gondosan védekeztek?
Ezúttal Danknek kellett a szája elé kapnia az öklét, hogy
magába fojtsa a nevetést.
– ANYU! Ne kérdezz tőlem ilyeneket! Esküszöm neked,
hogyha olyasmit csinálnánk, amihez szükséges lenne erre, akkor
igen, ügyelnénk a védekezésre.
Anyukám vállat vont.
– Egy anya soha nem lehet elég óvatos. Muszáj volt
meggyőződnöm róla, hogy a helyén van az eszed.
– Tudok vigyázni magamra, anyu – nyugtattam meg.
– Az jó. Na, akkor meséljetek a srácról, aki Mirandával jár!
Úgy hallom, igazi cuki pofa.
Dank kezéért nyúltam, és összekulcsoltam az ujjainkat.
Tökéletesen helytállt az anyai kihallgatáson.
– Szerintem nagyon is lehetséges, hogy Miranda rátalált az
igazira – mondtam anyunak, pontosan tudva, hogy a barátnőm
valóban meglelte a szívszerelmét. Lehet, hogy nem idén vagy
jövőre, de előbb-utóbb biztosan össze fognak házasodni Nathannel.
Ebben az életben, és minden ezután következőben is. Már annak a
puszta tudatától is elmosolyodtam, hogy az elkövetkező összes
életükben a tanúja lehetek, amint egymásra találnak, és szerelembe
esnek.

Aznap késő este az ágyamban heverésztem. Nem is voltam

tudatában, mennyire hiányzott a szobám, amíg magamra nem
húztam a takarót, és be nem szívtam az otthon illatát. Már nem
volt szükségem alvásra, de akkor is szerettem esténként ágyba
bújni. Dank azt mondta, hozzá vagyok szokva, és semmiről sem
kell lemondanom, ami boldoggá tesz.
– Ezt soha nem fogom megunni – szólalt meg Dank hangja a
sötétben.
A másik oldalamra fordultam, és láttam, hogy azon a széken
ül, ahol régen, amikor éjszakánként énekelt nekem.
 – Mit csinálsz itt? – kérdeztem, és felültem. Dolgoznia kellett
volna: azt hittem, már elment lelkeket begyűjteni.
– Mindjárt indulok munkába, de nem bírtam megállni, hogy
még egyszer lássalak téged ebben az ágyban. Pontosan itt, ebben a
szobában döbbentem rá, hogy a tiéd lettem. Egyik este épp
énekeltem neked, miután már elaludtál. Halkan felnyögtél
álmodban, mintha zaklatott lennél, én pedig bepánikoltam, és
odarohantam hozzád. Anélkül, hogy felébredtél volna,
megragadtad a karomat, az arcodhoz húztad, aztán ismét mély
álomba merültél. Többé el sem akartam mozdulni mellőled. –
Felállt, és odajött hozzám. – Akkor jöttem rá, hogy soha nem
értettem meg azt, amit az emberek szerelemnek hívnak. De már
tudtam, hogy ha hasonlít ahhoz, amilyen hatással te vagy rám,
akkor nem csoda, hogy olyan szenvedélyesen keresik.
Megragadtam őt, és behúztam magam mellé az ágyba.
– El fogsz késni a melóból – közöltem vele, ahogy félrelöktem a
takarót, és a pólója szegélyéért nyúltam.
– Miért? – kérdezte Dank, és készségesen felemelte a karját,
hogy levehessem róla a pólót.
– Azért, mert miután hallottam mindezt, nem engedhetlek el,
amíg alaposan ki nem élveztem a társaságodat. Vetkőzz, Dankmar!
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Először is mindenképpen a férjemnek, Keithnek kell

megköszönnöm, amiért eltűrte a koszos házat, a mosatlan ruhákat
és a hangulatingadozásaimat, mialatt megírtam ezt a könyvet (és
mindegyik más könyvemet).
Köszönöm három drága gyermekemnek, akik rengeteg hot
dogot, pizzát és gabonapelyhet ettek, amíg én bezárkóztam a
dolgozószobámba írni. Esküszöm, számtalan finom fogást főztem
nekik, mióta elkészültem.
Köszönöm azoknak a bizonyos FP csajsziknak. Meg sem
mondom, minek a rövidítése az FP, mert ezt valószínűleg anyukám
is el fogja olvasni, és szívrohamot kapna. Csak viccelek… talán.
Csajszikáim, ti mindig megnevettettek, meghallgatjátok a
panaszkodásomat, és megtaláljátok a módját, hogy feldobjátok a
napomat. Nálatok jobb bandát kívánni sem lehetne. Ami New
Yorkban történik, az New Yorkban is marad… ugye, csajszik?
Köszönöm Stephanie Mooneynak, a világ legjobb
borítótervezőjének. Zseniális nő, és ezt, amikor csak lehet, világgá is
kürtölöm.
Köszönöm Stephanie T. Lottnak, akinél jobb szerkesztőt író
nem is kívánhat. Az igazat megvallva ezzel a könyvvel csak a
megjelenés előtt egy héttel készültem el végleg, így Stephanie-nak
sajnos nem volt ideje megcsinálni a szerkesztést, de segített
kapcsolatba lépnem Judy Lott-tal, aki átvállalta a munkát. Judy
több álmatlan éjszakát áldozott erre a könyvre. Hálás köszönetem
mindkettőtöknek, hölgyeim!