You are on page 1of 81

TANMENETJAVASLAT

AZ ÉN ÁBÉCÉM TANKÖNYVCSALÁDHOZ
Készítette: Esztergályosné Földesi Katalin

A következő tanmenet javaslatként szolgál. Rugalmasan változtatható a helyi adottságoknak, a tanulócsoport összetételének, tudásának megfelelően.
Célunk a szép beszéd, az olvasás és írás eszközszintű használatának, az ehhez szükséges alapvető képességeknek és készségeknek kifejlesztése, vagyis
elsődleges az anyanyelvi kompetencia erősítése. Hisz a kommunikáció a gondolatok, érzések és tények szóbeli és írásbeli formában történő
kifejezésének és értelmezésének képessége a társadalmi és kulturális kapcsolatok teljes skáláján – az iskolában, a munkahelyen, a családban és a
szabadidőben.

Kerettantervnek megfelelő óraszám: heti 7 óra


évi 252 óra

Fejlesztési feladatok és óraszámok


1-2. évfolyam

Kerettantervi
Javasolt Javasolt
óraszám*
Tematikai egység/Fejlesztési cél óraszám az óraszám a
az 1-2.
1. évfolyamon 2. évfolyamon
évfolyamon
1. Beszédkészség, szóbeli szövegek
33 óra 15 óra 18 óra
megértése, értelmezése és alkotása
2. Olvasás, az írott szöveg megértése
 Az olvasástanulás előkészítése 25 óra 25 óra
 Az olvasás jelrendszerének elsajátítása,
70 óra 70 óra
dekódolási képesség kialakítása
 A szövegértő olvasás előkészítése 105 óra 20 óra 85 óra
3. Írás
 Az írástanítás előkészítése - az írás
20 óra 20 óra
megtanulásának technikai alapozása
 Az írott betűalakok tanítása -
50 óra 50 óra
írástechnikát fejlesztő gyakorlatok
 Az írástechnika fejlesztése – az 52 óra 15 óra 37 óra
2

eszközszintű írás előkészítése


4. A tanulási képesség fejlesztése 17 óra 7 óra 10 óra
5. Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi ismeretek
 Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek
20 óra 20 óra
tudatosítása és alkalmazása
 Helyesírási szabályok ismerete és
42 óra 42 óra
alkalmazása
6. Irodalmi kultúra, irodalmi művek
15 óra 5 óra 10 óra
értelmezése
7. Az ítélőképesség, az erkölcsi, esztétikai
5 óra 5 óra
és történeti érzék fejlesztése
227 óra** 227 óra**
+ 25 óra + 25 óra
szabad órakeret szabad órakeret
Összesen Összesen
252 óra 252 óra

*Az emberi erőforrások minisztere 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelete a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről 2. § (5) Az
iskola a helyi tanterve elkészítése során a tantárgyi kerettantervek tematikai egységeiben meghatározott óraszámokat legfeljebb 10%-kal csökkentheti.

** A kerettanterv által előírt tartalmak a tantárgy számára rendelkezésre álló időkeret 90 %-át fedi le. Az 1. és a 2. évfolyamon heti 7 (évi 252) órás
időkerettel rendelkező Magyar nyelv és irodalom tantárgy kerettanterve tehát évi 25 óra szabad időkeretet biztosít a tantárgy óraszámán belül.
A pedagógusok megtölthetik ezt az időkeretet a helyi igényeknek megfelelően a kerettanterven kívüli tantárgyi tartalommal, de dönthetnek úgy is,
hogy a helyi tantervben nem írnak elő további tananyagot, hanem az egyes tematikai egységek között osztják el a rendelkezésre álló időkeretet az
alkalmazható tudás megszerzése vagy a képességek fejlesztése céljából.

Lehetőség van arra is, hogy a kötelező órák mellé a szabadon tervezhető órakeretből is felhasználjanak a pedagógusok például 1 órát a Magyar
nyelv és irodalom tantárgy tanításához. Ekkor a heti óraszám 8 órára növekszik, az éves óraszám 288 óra lesz, vagyis összesen 36 órával több
fordítható a tananyag elsajátítására, a gyakorlásra, illetve további tananyagrészek feldolgozására.
(A tanmenetjavaslatban alapszínen jelöltük ezeket az órákat.)

A javasolt taneszközök: Az én ábécém tankönyv, Az én ábécém munkáltató munkafüzet, a Gyöngybetűk írás munkafüzet, Az első olvasókönyvem
című tankönyv és a Szépen, helyesen! munkafüzet.
3

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

AZ OLVASÁS- ÉS AZ ÍRÁSTANULÁS ELŐKÉSZÍTÉSE


Beszédművelés, beszédfejlesztés: Kötetlen beszélgetés a Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 3. o. Projekt,
Bemutatkozás, köszönés, tanulókkal. Beszéd érthetőségének Interaktív feladatok gyűjtőmunka:
köszöntés, elköszönés. Ki hogyan készült az iskolába? fejlesztése, beszédkedv, Fényképek
Ki kísért el? beszédbátorság fejlesztése. gyűjtése: így
Olvasás, szövegértés: A tanulás eszközeinek és az Szociális kompetencia készültem az
Már iskolás vagyok. eszközök használatának A kisgyerekek bevezetése az iskolába vagy
Hívogat az iskola. megismertetése. iskolai életbe. évnyitó.
Digitális kompetencia Kapcsolódási
Írás, helyesírás: pontok
Az íróeszközök használatának Ének-zene:
1.

megfigyelése. Az irányok daltanulás.


ismeretének megfigyelése. Erkölcstan: én és
környezetem,
bemutatkozás,
önismeret.
Kulcsfogalmak
Bemutatkozás,
bemutatás,
köszönés
2-3.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszélgetés óvodai Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 4. o. Kapcsolódási


Beszélgetés óvodai élményekről. élményekről. Beszéd érthetőségének Az én ábécém pontok
Óvoda - óvodai játékok, versek, Térérzékelést fejlesztő fejlesztése, beszédkedv, munkáltató mf. 4. o. Életvitel és
mondókák, körjátékok. feladatok, játékok. beszédbátorság fejlesztése. Interaktív feladatok gyakorlat: a
Irányok (jobbra, balra, felfelé, A hatékony, önálló tanulás
Olvasás, szövegértés: finommozgások
lefelé). A pontos ceruzafogás, helyes
Óvoda. fejlesztése (pl.
Helyes írásszokások kialakítása test- és lábtartás elsajátíttatása. gyurmázással).
Hol a tárgyak helye? (alatt, fölött, (testtartás, írószerfogás, Digitális kompetencia
mögött, mellett) kézcsúsztatás.)
Térérzékelést fejlesztő feladatok.
4

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 4-5. o.


A pontos ceruzafogás, helyes test- Interaktív feladatok
és lábtartás elsajátíttatása.
Színek ismerete.
Mese a három pillangóról -
színezés.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszéltetés a tankönyv Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 5. o. Kapcsolódási
Szituációs játékokban a felnőttek képeiről, az iskoláról. Beszéd helyes ütemének Az én ábécém pontok
és a kortársak udvarias Irányok gyakorlása. fejlesztése, helyes munkáltató Dráma és tánc:
megszólítása, és a szituációnak Taneszközök használata. beszédlégzés fejlesztése. munkafüzet 5. o. szituációs
megfelelő nyelvhasználat Helyes írásszokások A pontos ceruzafogás, helyes Interaktív feladatok játékok.
alkalmazása. kialakítása: testtartás, test- és lábtartás elsajátíttatása. Matematika,
írószerfogás, kézcsúsztatás. Digitális kompetencia Testnevelés és
Olvasás, szövegértés: sport: irányok
Iskola (jelentkezés, megszólítás, azonosítása,
4-5.

bemutatkozás) megnevezése.
Minek hol a helye? (elöl, hátul, Kulcsfogalmak
előtte, mellette, mögötte) Bemutatkozás,
Mi való az iskolatáskába? bemutatás,
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 6-7. o. köszönés,
Színezési gyakorlat, ceruzafogás Interaktív feladatok megszólítás,
megfigyelése. kérés,
köszönetnyilvánít
ás.
6-7.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszéltetés a tankönyv képéről, Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 6. o. Kapcsolódási


A tanulók beszédének a családról. Beszéd érthetőségének Az én ábécém pontok
megfigyelése. Szerepjátékok. Család lerajzoltatása. fejlesztése, beszédhiba munkáltató Ének-zene;
Kinek mi a dolga a családon kiküszöbölése. munkafüzet 5. o.
Olvasás, szövegértés: testnevelés és
belül? Személyközi kompetencia Interaktív feladatok
A család. Családrajz. Ki mit sport: helyes
csinál? Mi a dolga? légzéstechnika.
5

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Írás, helyesírás: A biztos vonalvezetés A családon belüli hatékony Gyöngybetűk 8. o.


Vonalvezetési gyakorlatok. kialakítása. részvétel segítése.
Helyes írásszokások Esztétikai-művészeti
kialakítása: testtartás, tudatosság és
írószerfogás, kézcsúsztatás. kifejezőképesség
Digitális kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Iskolai rendszer Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 7. o. Kapcsolódási
Mondatok alkotása képek, megfigyeltetése. Szóbeli kifejezőkészség Interaktív feladatok pontok
képsorok alapján. Rajzos napirend készítése fejlesztése. Vizuális kultúra:
közösen. Személyközi kompetencia képek, képi
8-9.

Olvasás, szövegértés: Napi időbeosztás. A jó időbeosztás fontossága. kompozíciók.


Napirend. Egy napom története. Vonalvezetési gyakorlatok, Digitális kompetencia
Írás, helyesírás: betűelemek vázolása, írása. Gyöngybetűk 9-10. o.
A | egyenes vázolása, írása. Interaktív feladatok
Beszédművelés, beszédfejlesztés:
Már ismert mesék meséltetése. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 8. o. Projekt,
A helyes beszédlégzés. A tanult mese megtárgyalása. Szóbeli kifejezőkészség Interaktív feladatok gyűjtőmunka:
Mesemondás: ismert mesék. Kedvenc epizódról, szereplőről fejlesztése. Mesekönyvek
való beszélgetés, rajzolás. Személyközi kompetencia gyűjtése.
Olvasás, szövegértés:
10-11.

Vonalvezetési gyakorlatok, Az összetartás, a társas Kedvenc


Mesemondás képsor alapján: A betűelemek vázolása, írása. kapcsolatok fejlesztése. mesekönyvem,
kismalac és a farkas. Esztétikai-művészeti kedvenc mesém.
Írás, helyesírás: tudatosság és Gyöngybetűk 10- Mesemondás.
A — egyenes vázolása, írása. kifejezőképesség 11.o.
Digitális kompetencia Interaktív feladatok
12-13.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Irányított mesélés képsor Esztétikai - művészeti Az én ábécém 9. o. Kapcsolódási


Mesemondás összefüggő képsor segítségével. tudatosság és Interaktív feladatok pontok
alapján: A kiskakas gyémánt Mondatalkotás képekről. kifejezőképesség
félkrajcárja. Mese dramatizálása. Anyanyelvi kompetencia
6

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Olvasás, szövegértés: Térérzékelést fejlesztő Önálló mesélésre való Ének-zene:


Szavak szótagokra bontása. Egy gyakorlatok. Merre néz a képesség fejlesztése, szóbeli ritmus, tempó,
szótagú, két szótagú és több kiskakas? (le, föl, jobbra, kifejezőképesség fejlesztése, dallam.
szótagú szavak gyűjtése. balra). nonverbális kifejezőképesség
Mondókák mondása ütemesen, fejlesztése szerepjátékkal.
Írás, helyesírás: szótagolva. Az emlékezőképesség Gyöngybetűk 11-12.
A | és a — egyenesek gyakorlása. Egy szótagú, két szótagú és fejlesztése, a részekre bontás o.
több szótagú szavak gyűjtése. képességének kialakítása,
Mondókák: pl.: Er-re ka-kas er- fejlesztése.
re tyúk… Digitális kompetencia
Vonalvezetési gyakorlatok,
betűelemek vázolása, írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés:
Mássalhangzók hangoztatása Anyanyelvi kompetencia: Az én ábécém 10. o. Kulcsfogalmak
A hangok tiszta artikulációja. eseményképekről. Hangutánzással a hangok Az én ábécém hang, beszédhang
Játékos hangutánzási feladatok.Hangutánzó gyakorlatok. tiszta ejtésének fejlesztése, a munkáltató mf. 6. o.
Hangok helyének keresése a finom mozgásra képes izmok Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: szavakban. erősítése, a füzet
14.

Mássalhangzók tanulása Írás-előkészítő feladatok. vonalrendszerében való


hangutánzással (m, c, r) Hol tájékozódás fejlesztése.
hallod? Digitális kompetencia
Írás, helyesírás:
Vonalvezetési gyakorlatok.
15-16.

Beszédművelés, beszédfejlesztés:Mássalhangzók hangoztatása Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 10. o. Kapcsolódási


A hangok tiszta artikulációja. eseményképekről. Hangutánzással a hangok Az én ábécém pontok
Játékos hangutánzási gyakorlatok.
Hangutánzó gyakorlatok. tiszta ejtésének fejlesztése. munkáltató Vizuális kultúra: a
Hangok helyének keresése a Finommozgások, munkafüzet 6. o. finommozgások
Olvasás, szövegértés: szavakban. mozgáskoordináció Interaktív feladatok fejlesztése
Mássalhangzók tanulása Írás-előkészítő feladatok. fejlesztése. Koncentráló rajzolással,
hangutánzással (p, d, cs). Hol képesség, figyelem fejlesztése.
hallod?
7

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Írás, helyesírás: Digitális kompetencia Gyöngybetűk 11. o. festéssel,


Vonalvezetési gyakorlatok. mintázással.
Vonaltartás.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Mássalhangzók hangoztatása Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 12. o. Kapcsolódási
A hangok tiszta artikulációja. eseményképekről. Hangutánzással a hangok Az én ábécém pontok
Hangfelismerési gyakorlatok. Hangutánzó gyakorlatok. tiszta ejtésének fejlesztése. munkáltató Ének-zene:
Visszhang játék. Hangok helyének keresése a Finommozgások, munkafüzet 8. o. hallásfejlesztés.
szavakban. mozgáskoordináció Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés:
17-18.

Hangfelismerési gyakorlatok. fejlesztése. Koncentráló


Mássalhangzók tanulása Visszhang játék. képesség, figyelem fejlesztése.
hangutánzással (f, sz, z, s). Hol Szógyűjtés. Digitális kompetencia
hallod? Vonalvezetési gyakorlatok,
Írás, helyesírás: betűelemek vázolása, írása. Gyöngybetűk 13. o.
Interaktív feladatok
A vázolása, írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangfelismerési gyakorlatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 13. o.
A hangok tiszta artikulációja, az Visszhang játék. Hangutánzással a hangok Az én ábécém
időtartam és a hangkapcsolatok Szógyűjtés. tiszta ejtésének fejlesztése. munkáltató
helyes kiejtése. Vonalvezetési gyakorlatok, Finommozgások, munkafüzet 9. o.
Játékos hangfelismerési feladatok. betűelemek vázolása, írása. mozgáskoordináció Interaktív feladatok
fejlesztése. Koncentráló
Olvasás, szövegértés:
19-20.

képesség, figyelem fejlesztése.


Hol hallod? Szó elején, belsejében, Digitális kompetencia
végén?
Hol a tárgyak helye (előtt, mellett,
fölött)?
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 14. o.
Interaktív feladatok
A , V vázolása, írása.
8

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangfelismerési gyakorlatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 14. o.


A hangok tiszta artikulációja, az Visszhang játék. A megfelelő szóelemző Az én ábécém
időtartam és a hangkapcsolatok Szógyűjtés. képesség kialakítása, munkáltató
helyes kiejtése. Tájékozódás. betűelemek írásával az írás munkafüzet 10. o.
Hangfelismerési gyakorlatok. Vonalvezetési gyakorlatok, megalapozása. Interaktív feladatok
betűelemek írása. Digitális kompetencia
Olvasás, szövegértés:
21.

Hol hallod? Szó elején, belsejében,


végén?
Hol a tárgyak helye (alatt, előtt,
mellett)?
Írás, helyesírás:
Vonalvezetési gyakorlatok.
Betűelemek gyakorlása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Játékos szótagokra bontás. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 15. o. Kulcsfogalmak:
Légzéstechnikai gyakorlatok Szótagolás a fokozatosság A megfelelő szóelemző Az én ábécém szótag, szó
tanítása (helyes beszédlégzés). betartásával. képesség kialakítása, munkáltató
Vonalvezetési gyakorlatok, betűelemek írásával az írás munkafüzet 11. o
Olvasás, szövegértés:
22-23.

betűelemek vázolása, írása. megalapozása. Interaktív feladatok


Szavak szótagokra bontása. Digitális kompetencia
Irányok (le, föl, jobbra, balra).
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 16. o.
Interaktív feladatok
A vázolása, írása.
9

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szótagokra bontás. Szavak Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 16. o. Kapcsolódási
Az aktív szókincs bővítése, szótagszámának A megfelelő szóelemző Az én ábécém pontok
pontosítása. megszámlálása. képesség kialakítása, munkáltató Matematika:
Vonalvezetési gyakorlatok, betűelemek írásával az írás munkafüzet 12. o. számfogalom
Olvasás, szövegértés:
24-25.

betűelemek vázolása, írása. megalapozása. Interaktív feladatok erősítése.


Játékos szótagokra bontás. Digitális kompetencia Testnevelés:
Utánzó mozgások. játékos utánzó
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 17. o. mozgások.
Interaktív feladatok Kulcsfogalom
A vázolása, írása. Betűelem
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szótagokra bontás. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 17. o. Kapcsolódási
A szavak felismerése Játékos utánzó mozgások. A megfelelő szóelemző Az én ábécém pontok
magánhangzóikról. Vonalvezetési gyakorlatok, képesség kialakítása, az írás munkáltató Testnevelés:
betűelemek vázolása, írása. megalapozása. munkafüzet 13. o. játékos utánzó
Olvasás, szövegértés:
26-27.

Interaktív feladatok mozgások.


Játékos szótagokra bontás
Játékos utánzó mozgások.
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 18. o.
Interaktív feladatok
A , írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak szótagokra, hangokra Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 18. o.
A levegő gazdaságos beosztása. bontása. A megfelelő szóelemző Az én ábécém
Ajakartikulációs gyakorlatok Játékos hangfelismerési képesség kialakítása. munkáltató
bevezetése. gyakorlatok. A hatékony, önálló tanulás munkafüzet 14. o.
Írás-előkészítő feladatok. A figyelem tartósságának, a
28.

Olvasás, szövegértés: Finommozgások, koncentráló képességnek a


Rövid szavak hangokra bontása. mozgáskoordináció fejlesztése. fejlesztése, feladattudat
Irányok (jobb, bal). Pontos, tiszta munkára nevelés. erősítése.
Írás, helyesírás: Digitális kompetencia
Betűelemek tollbamondása.
10

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak szótagolása. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 19. o.


A helyes kiejtés gyakorlása Hangleválasztás. A helyes artikuláció Az én ábécém
utánzással. Játékos hangfelismerési kialakítása, betűelemek munkáltató
gyakorlatok. írásával az írás megalapozása. munkafüzet 15. o.
29-30..

Olvasás, szövegértés: Vonalvezetési gyakorlatok, Szociális és állampolgári Interaktív feladatok


Szótagokra és hangokra bontás. betűelemek vázolása, írása. ismeretek Társas kapcsolatok
Irányok (jobb, bal). fejlesztése, közösségformálás.
Írás, helyesírás: Digitális kompetencia Gyöngybetűk 19. o.
Interaktív feladatok
A vázolása, írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak szótagolása. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 20. o.
A hangok hangsorokban történő Hangleválasztás. A helyes artikuláció Az én ábécém
helyes ejtése. Játékos hangfelismerési kialakítása, betűelemek munkáltató
gyakorlatok. írásával az írás megalapozása. munkafüzet 16. o.
Olvasás, szövegértés: Vonalvezetési gyakorlatok, Szociális és állampolgári Interaktív feladatok
31-32.

Szótagokra és hangokra bontás. betűelemek vázolása, írása. ismeretek Társas kapcsolatok


Helymeghatározások (alatt, előtt, fejlesztése, közösségformálás.
mellett). Digitális kompetencia
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 20. o.
Interaktív feladatok
A írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak szótagolása. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 21. o. Kapcsolódási
Játékos szótagokra bontás. Hangleválasztás. A helyes artikuláció Az én ábécém pontok
Játékos hangfelismerési kialakítása, betűelemek munkáltató Környezetismeret:
Olvasás, szövegértés: gyakorlatok. írásával az írás megalapozása. munkafüzet 17. o. testrészek.
Szótagokra és hangokra bontás.
33-34.

Vonalvezetési gyakorlatok, Digitális kompetencia Interaktív feladatok


Testrészek megnevezése (fej, kar, betűelemek vázolása, írása.
láb).
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 21-22.
o.
A vázolása. Interaktív feladatok
11

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Magánhangzók keresése képek Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 22. o.


Tematikus kép: osztályterem (kép- nevében. Helyes hanganalízissel a Interaktív feladatok
olvasás). Szótagolás. későbbi jó helyesírás
Ajakartikulációs gyakorlatok Hangokra bontás. megalapozása, szókincs
bevezetése. Hang helyének keresése és fejlesztése, betűelemek
jelölése. írásával az írás megalapozása.
35.

Olvasás, szövegértés: Írás-előkészítő feladatok. Digitális kompetencia


Magánhangzók leválasztása.
Szótagolási gyakorlatok.
Írás, helyesírás:
Betűelemek gyakorlása,
tollbamondása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Történet alkotása. Anyanyelvi kompetencia A Az én ábécém 23. o. Kulcsfogalmak:
Tematikus kép: Erdei kirándulás. Szógyűjtés. szóbeli kommunikáció Interaktív feladatok mondat, írásjel
Mondatalkotás. Mondatok alkotása képek fejlesztése, betűelemek
segítségével. írásával az írás megalapozása
Olvasás, szövegértés:
36-37.

Vonalvezetési gyakorlatok, A kreativitás fejlesztése.


Szógyűjtés a megismert magán- betűelemek vázolása, írása. Természettudományos
hangzókkal. A mondat fogalma. kompetencia
Írás, helyesírás: Természetszeretetre, Gyöngybetűk 23-24.
természetvédelemre nevelés. o.
Az vázolása, írása. Digitális kompetencia Interaktív feladatok
12

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Magánhangzók keresése képek Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 24. o.


Magánhangzópárok helyes nevében. Szótagolás. Helyes hanganalízissel a Az én ábécém
hangoztatása. Hangokra bontás. későbbi jó helyesírás munkáltató
Hang helyének keresése és megalapozása, szókincs munkafüzet 18. o.
Olvasás, szövegértés:
38-39.

jelölése. fejlesztése, helyes


Magánhangzók felismerése (ó, á, Vonalvezetési gyakorlatok, beszédtempó, hanglejtés,
é). Hangokra bontás. Hol hallod? betűelemek vázolása, írása. légvétel elsajátíttatása,
Írás, helyesírás: betűelemek írásával az írás Gyöngybetűk 25-26.
A vázolása, írása. megalapozása. o.
Digitális kompetencia Interaktív feladatok
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Magánhangzók keresése képek Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 25. o.
A hangok tiszta artikulációja, aznevében. Helyes hanganalízissel a Az én ábécém
időtartam és a hangkapcsolatok Szótagolás. későbbi jó helyesírás munkáltató
helyes kiejtése. Hangokra bontás. megalapozása, szókincs munkafüzet 19. o.
Hang helyének keresése és fejlesztése, helyes
40-41.

Olvasás, szövegértés: jelölése. beszédtempó, hanglejtés,


Magánhangzók felismerése (ü, i, Vonalvezetési gyakorlatok, légvétel elsajátíttatása,
a). Hangokra bontás. Hol hallod? betűelemek vázolása, írása. betűelemek írásával az írás
Írás, helyesírás: megalapozása. Gyöngybetűk 27-28.
Digitális kompetencia o.
Az O vázolása, írása. Interaktív feladatok
13

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Magánhangzók keresése képek Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 26. o.


A hangok tiszta artikulációja, aznevében. Helyes hanganalízissel a Az én ábécém
időtartam és a hangkapcsolatok Szótagolás. későbbi jó helyesírás munkáltató
helyes kiejtése. Hangokra bontás. megalapozása, szókincs munkafüzet 20. o.
Hang helyének keresése és fejlesztése, helyes
Olvasás, szövegértés:
42.

jelölése. beszédtempó, hanglejtés,


Magánhangzók felismerése (í, u, Vonalvezetési gyakorlatok, légvétel elsajátíttatása,
e). Hangokra bontás. Hol hallod? betűelemek vázolása, írása. betűelemek írásával az írás
Írás, helyesírás: megalapozása. Gyöngybetűk 28. o.
Digitális kompetencia Interaktív feladatok
Az O helyes alakítása, kerekítése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szótagolás. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 27. o.
A szavak hangokra bontása. Hangokra bontás. Helyes hanganalízissel a Az én ábécém
Hang helyének keresése és későbbi jó helyesírás munkáltató
Olvasás, szövegértés: jelölése. megalapozása, szókincs munkafüzet 21. o.
Szavak szótagokra, hangokra
43-44.

Vonalvezetési gyakorlatok, fejlesztése, helyes


bontása. betűelemek vázolása, írása. beszédtempó, hanglejtés,
Írás, helyesírás: légvétel elsajátíttatása, Gyöngybetűk 29. o.
A vázolása, írása. betűelemek írásával az írás Interaktív feladatok
megalapozása.
Digitális kompetencia
14

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangösszevonás képek Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 28. o.


Artikulációs és légzéstechnikai segítségével a fokozatosság Hangösszevonással a betűk Interaktív feladatok
gyakorlatok. betartásával. Két hang összeolvasásának
összevonása. megalapozása, szóbeli
Olvasás, szövegértés: Vonalvezetési gyakorlatok, szövegalkotási képesség
45-46.

Magánhangzók helye a betűelemek vázolása, írása. fejlesztése, szóelemek írásával


hangsorban. Hangösszevonás az írás megalapozása.
(mgh.+msh., msh+ mgh.). Digitális kompetencia
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 30. o.
A vázolása, írása. Interaktív feladatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangösszevonás képek Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 29. o.


Helyes ejtési gyakorlatok (légzés, segítségével a fokozatosság Hangösszevonással a betűk Interaktív feladatok
hangadás, artikuláció). betartásával. összeolvasásának
Versmondás helyes levegővétellel. Hangok helyes kiejtése. megalapozása, szóbeli
Írás-előkészítő feladatok. kifejezőképesség fejlesztése, a
47-48.

Olvasás, szövegértés: helyes légzés, hangadás,


Hangösszevonás képek artikuláció fejlesztése.
segítségével (két majd három Digitális kompetencia
hanggal).
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 31. o.
Betűelemek kapcsolása.
49.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak gyűjtése a képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 30-31. Projekt,
Páros és csoportos beszélgetés. Mondatalkotás, történetalkotás. Hangösszevonással a betűk o. gyűjtőmunka
Hangösszevonás képek összeolvasásának Tájképek
Olvasás, szövegértés: segítségével a fokozatosság megalapozása, szóbeli gyűjtése: családi
Tematikus képről mondatok betartásával. kifejezőképesség fejlesztése, a kirándulás
alkotása. Hang és betű. Ki ismer Betűelemek tollbamondása.
már betűt?
15

Írás, helyesírás: helyes légzés, hangadás,


A tanult betűelemek kapcsolása. artikuláció fejlesztése.
Digitális kompetencia
16

AZ OLVASÁS JELRENDSZERÉNEK ELSAJÁTÍTÁSA, AZ ÍROTT KISBETŰK ÍRÁSA


Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 32-33. Kulcsfogalmak


Beszédfejlesztés: szüret. Szógyűjtés képről. Íráskészség megalapozása. o. betű, nyomtatott
Hang és betű egyeztetése. Kezdeményezőképesség és Az én ábécém betű, írott betű,
Olvasás, szövegértés: Kis és nagy nyomtatott betűk vállalkozói kompetencia munkáltató írásjegy, kisbetű,
Az a, A betűk megismerése. megfigyeltetése hívóképen. Digitális kompetencia munkafüzet 22. o nagybetű, margó
Betűsorból ismert betűk Interaktív feladatok
50-51.

megkeresése.
Írás, helyesírás: Ismert betűk keresése versben. Gyöngybetűk 32. o.
Az vázolása, írása. Hang- és betűdifferenciálás. Interaktív feladatok
Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 34-35.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szociális és állampolgári o.
alkotása. Szövegalkotás, Hang és betű egyeztetése. kompetencia Az én ábécém
mondatokra, szavakra bontása. Kis és nagy nyomtatott betűk A helyes szabadidő eltöltése. munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. Digitális kompetencia munkafüzet 23. o
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk Interaktív feladatok
Az i, I, í, Í betűk megismerése.
52-53.

megkeresése.
Írás, helyesírás: Ismert betűk keresése versben. Gyöngybetűk33. o.
Hang- és betűdifferenciálás Interaktív feladatok
Az vázolása, írása. Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
17

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 36-37.


Mesemondás. Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
Mit mesélhet a maci? Hang és betű egyeztetése. fejlesztése. Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Esztétikai-művészeti munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. tudatosság és munkafüzet 24. o
Az m, M betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk kifejezőképesség Interaktív feladatok
Hang- és betűdifferenciálás.
54-55.

megkeresése. Digitális kompetencia


Írás, helyesírás: Ismert betűk keresése versben. Gyöngybetűk 34. o.
Az vázolása, írása. Hang- és betűdifferenciálás Interaktív feladatok
Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés a tanult betűkkel. Anyanyelvi kompetencia Interaktív feladatok
Beszédfejlesztés: Kedvenc Hang és betű egyeztetése. Esztétikai-művészeti
játékaim. Kis és nagy nyomtatott betűk tudatosság és
felismerésének gyakorlása.. kifejezőképesség
Olvasás, szövegértés: Ismert betűk keresése újságban. kifejező mesemondó képesség
Betűösszevonás az eddig tanult Betűírás, betűkapcsolás.
56.

fejlesztése.
magánhangzókkal. Szóolvasás. Szociális és állampolgári
Írás, helyesírás: kompetencia
Az eddig tanult betűk írása, A játékszabályok betartásának
kapcsolása. fontossága.
Betűk tollbamondása. Digitális kompetencia
18

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 38-39.


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Esztétikai-művészeti o.
alkotása. Hogyan szoktatok reggelHang és betű egyeztetése. tudatosság és Az én ábécém
elindulni? Kis és nagy nyomtatott betűk kifejezőképesség munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. Digitális kompetencia munkafüzet 25. o
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk Interaktív feladatok
Az o, O, ó, Ó betűk megismerése. megkeresése.
57-58.

Hang- és betűösszevonás. Ismert betűk keresése versben.


Írás, helyesírás: Hang- és betűdifferenciálás Gyöngybetűk 35. o.
Nyomtatott és írott betűforma Interaktív feladatok
Az vázolása, írása. közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 40-41.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Esztétikai-művészeti o.
alkotása. Képelemzés, szógyűjtés. Hang és betű egyeztetése. tudatosság és Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk kifejezőképesség munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. Természettudományos munkafüzet 26-27.o.
Betűsorból ismert betűk kompetencia Interaktív feladatok
59-60.

megkeresése. Digitális kompetencia


Ismert betűk keresése versben.
Olvasás, szövegértés: Hang- és betűdifferenciálás
Az e, E betűk megismerése. Betű Nyomtatott és írott betűforma
differenciálás (a – e). közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 36. o.
bontása, betűelemek
Az vázolása, írása. Interaktív feladatok
megnevezése.
19

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém Projekt,


Vásári, búcsúi élmények. Időtar- Szógyűjtés képről. Szociális és állampolgári munkáltató gyűjtőmunka
tam gyakorlatok. Hang és betű egyeztetése. kompetencia munkafüzet 28-29. o. Élmények
Kis és nagy nyomtatott betűk Digitális kompetencia Interaktív feladatok gyűjtése: A
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. búcsúban,
Az l, L betűk megismerése. Szó- Betűsorból ismert betűk vásárban jártam
olvasás.
61-62.

megkeresése.
Írás, helyesírás: Ismert betűk keresése versben. Gyöngybetűk 37. o.
Hang- és betűdifferenciálás Interaktív feladatok
Az vázolása, írása. Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: A tanult betűk felismerésének Anyanyelvi kompetencia Interaktív feladatok Kulcsfogalmak:
Helyes szótagolás gyakorlása. gyakorlása. Szavak, rövid Szociális és állampolgári mondat, pont
mondatok olvasása. kompetencia
Olvasás, szövegértés: Nyomtatott és írott szóalak Digitális kompetencia
Kép és szó egyeztetése. Mondatok egyeztetése, másolása.
63.

olvasása Két szótagú- és három szótagú


Írás, helyesírás: szavak másolása nyomtatottról. Interaktív feladatok
Szóírás. Másolás írottról, Szóalkotás betűkből, szóírás.
nyomtatottról
20

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 44-45. Projekt,


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szociális és állampolgári o. gyűjtőmunka
alkotása. Kedvelt gyermekújságok Hang és betű egyeztetése. kompetencia Az én ábécém Szivárvány
(Szivárvány gyermekújság). Kis és nagy nyomtatott betűk Digitális kompetencia munkáltató gyermekújság
megfigyeltetése hívóképen. munkafüzet 30. o megismerése,
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk Interaktív feladatok használata a
Az u, U, ú, Ú betűk megismerése. megkeresése.
64-65.

tanórákon.
Betűdifferenciálás. Ismert betűk keresése versben. Kulcsfogalmak:
Írás, helyesírás: Hang- és betűdifferenciálás Gyöngybetűk 38. o. tartalomjegyzék,
Nyomtatott és írott betűforma Interaktív feladatok gyermekújság.
Az vázolása, írása. közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 46-47.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Digitális kompetencia o.
alkotása. Hang és betű egyeztetése. Az én ábécém
Ki mennyit és mikor néz Kis és nagy nyomtatott betűk munkáltató
televíziót? megfigyeltetése hívóképen. munkafüzet 31. o
Betűsorból ismert betűk Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés:
66-67.

megkeresése.
A t, T megismerése. Ismert betűk keresése versben.
Írás, helyesírás: Hang- és betűdifferenciálás Gyöngybetűk 39. o.
Nyomtatott és írott betűforma Interaktív feladatok
A vázolása, írása. közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
21

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés:
Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 48-49. Projekt,
Tematikus képről mondatok
Szógyűjtés képről. Természettudományos o. gyűjtőmunka
alkotása: őszi kert. Őszi munkák,
Hang és betű egyeztetése. kompetencia Az én ábécém Szüret
szerszámok. Kis és nagy nyomtatott betűk Szociális és állampolgári munkáltató Képek, versek
Nyelvtörő elmondása helyes
megfigyeltetése hívóképen. kompetenciák munkafüzet 32. o gyűjtése
hangsúlyozással. Betűsorból ismert betűk Digitális kompetencia Interaktív feladatok
68-69.

megkeresése.
Olvasás, szövegértés: Hang- és betűdifferenciálás.
Az á, Á megismerése. Az a- á Nyomtatott és írott betűforma
differenciálása. közti azonosság és különbség.
Írás, helyesírás: Az írott kisbetű elemeire Gyöngybetűk 40. o.
bontása, betűelemek Interaktív feladatok
Az vázolása, írása. megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: A tanult betűk felismerésének Anyanyelvi kompetencia
Hangsúly és hanglejtés gyakorlása gyakorlása. Szavak, rövid Esztétikai-művészeti
rövid mondatok olvastatásával. mondatok olvasása. tudatosság és
Nyomtatott és írott szóalak kifejezőképesség
Olvasás, szövegértés: egyeztetése, másolása. Hatékony önálló tanulás
Összefüggő mondatok olvasása.
70.

Két szótagú- és három szótagú Helyes verstanulási technikák


Képek nevének kirakása betűsínbe. szavak másolása nyomtatottról. Digitális kompetencia
Kép és szó egyeztetése. Szóalkotás betűkből, szóírás.
Írás, helyesírás:
Másolás nyomtatottról.
Szóteremtés.
22

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés:
Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 50-51.
Tematikus képről mondatok
Szógyűjtés képről. Kezdeményezőképesség és o.
alkotása: repülőtér. Ki utazott már
Hang és betű egyeztetése. vállalkozói kompetencia Az én ábécém
repülővel? Kis és nagy nyomtatott betűk Digitális kompetencia munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. munkafüzet 33. o
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk Interaktív feladatok
71-72.

Az r, R megismerése. Az r – l megkeresése.
differenciálása. Hang- és betűdifferenciálás.
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Gyöngybetűk 41. o.
Az vázolása, írása. közti azonosság és különbség. Interaktív feladatok
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak, rövid mondatok Anyanyelvi kompetencia
Nyelvtörő: Répa, retek… olvasása. Betűpótlás Esztétikai-művészeti
szókirakással tudatosság és
Olvasás, szövegértés:
73-74.

Kérdés-válasz olvasása. kifejezőképesség


Szavak olvasása szótagolva. Két szótagú- és három szótagú Digitális kompetencia
Írás, helyesírás: szavak differenciált másolása
Szóírás. írottról vagy nyomtatottról.
75-76.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 52-53.


Tematikus képről mondatok
Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: játszó gyerekek. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése. Az én ábécém
Ritmusgyakorlatok bevezetése. Kis és nagy nyomtatott betűk Szociális és állampolgári munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 34. o
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk Az együtt játszás öröme. Interaktív feladatok
Az ü, Ü, ű, Ű betűk megismerése. megkeresése. Digitális kompetencia
Betűdifferenciálás.
23

Írás, helyesírás: Hang- és betűdifferenciálás Gyöngybetűk 42. o.


Nyomtatott és írott betűforma Interaktív feladatok
Az vázolása, írása. közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak, rövid mondatok Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 53. o.


Nyelvtörők, kiolvasók elmondása. olvasása. Hatékony önálló tanulás
Válaszadás kérdésekre. Önálló tanulási technikák.
Olvasás, szövegértés: Képolvasás. Esztétikai-művészeti
Betű felismerési gyakorlatok. Szó- Nyelvtörők, kiolvasók tanulása tudatosság és
77.

és mondatolvasás. után mondással. kifejezőképesség


Írás, helyesírás: Szavak másolása. Nyelvtörők, kiolvasók
Másolás nyomtatottról (betűk). elmondása helyes
hangsúlyozással.
Digitális kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 54-55.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: eredményhirdetés. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése, beszédjavítás Az én ábécém
Sportversenyek, élmények. Kis és nagy nyomtatott betűk Szociális és állampolgári munkáltató
Nyelvtörő: Két pék… megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 35. o
Betűsorból ismert betűk A mozgás fontossága. Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés:
78-79.

megkeresése. Egészséges életmódra nevelés


Az é, É betűk megismerése. Ismert betűk keresése versben. Digitális kompetencia
Szó- és mondatolvasás. Hang- és betűdifferenciálás .
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Gyöngybetűk 43. o.
közti azonosság és különbség. Interaktív feladatok
Az vázolása, írása. Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
24

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 56-57.


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: születésnap, névnap. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése, Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Szociális és állampolgári munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 36-37. o
A v, V betűk megismerése.
80-81.

Betűsorból ismert betűk A családi ünnepek jelentősége. Interaktív feladatok


Betűpótlás. Szó- és mondatolvasás. megkeresése. Digitális kompetencia
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Gyöngybetűk 44-45.
közti azonosság és különbség. o.
Az vázolása, írása. Az írott kisbetű elemeire Interaktív feladatok
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 60-61. Projekt,
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Természettudományos o. gyűjtőmunka
alkotása: erdei állatok. Hang és betű egyeztetése. kompetencia Az én ábécém Kedvenc
Élmények elbeszélése. Kis és nagy nyomtatott betűk Élet az erdőben, az erdő munkáltató állataim: Képek,
megfigyeltetése hívóképen. élővilága. munkafüzet 38-39. o versek, mesék
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk Digitális kompetencia Interaktív feladatok gyűjtése.
Az ö, Ö, ő, Ő betűk megismerése. megkeresése.
82-83.

Az ó – ő differenciálása. Nyomtatott és írott betűforma


Írás, helyesírás: közti azonosság és különbség. Gyöngybetűk 46. o.
Szóolvasás. Interaktív feladatok
Az írása, kapcsolása Tagolatlan szöveg szavakra
tagolása.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
25

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szavak kiegészítése betűkkel, Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 58-59.


Mondatalkotások. szótagokkal. Természettudományos o.
Kérdésekre válaszadás. kompetencia Az én ábécém
Olvasás, szövegértés: Egyre hosszabbodó szóoszlopok Hatékony önálló tanulás munkáltató
Betűpótlás, szóolvasás. olvasása. Önálló verstanulási technikák. munkafüzet 39. o
Rövid mondatok olvasása.
84.

Rövid szöveg értelmezése. Digitális kompetencia Interaktív feladatok


Kérdés-felelet.
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk.
Másolás nyomtatottról.
Szótagokból szóalkotás. Másolás,
tollbamondás.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 62-63.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. A kulturált nyelvi magatartás o.
alkotása: vásárlás. Hang és betű egyeztetése. megalapozása. Az én ábécém
Szógyűjtés. Mit vehetünk a Kis és nagy nyomtatott betűk Szociális és állampolgári munkáltató
ruházati boltban? megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 40. o
85-86.

Betűsorból ismert betűk A kritikai érzék fejlesztése. Interaktív feladatok


Olvasás, szövegértés: megkeresése. Az udvarias vásárlás
Az n, N betűk megismerése. Nyomtatott és írott betűforma szabályai.
Írás, helyesírás: közti azonosság és különbség. Digitális kompetencia Gyöngybetűk 47. o.
Az írott kisbetű elemeire Interaktív feladatok
Az írása, kapcsolása. bontása, betűelemek
megnevezése.
26

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Rövid szöveg olvasása Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 63. o. Kulcsfogalmak:
Hosszú mássalhangzók helyes szótagolva. Szavak, szókapcsolatok, szöveg
hangoztatása. A szöveg tagoltságának mondatok helyes kiejtése.
megfigyelése. Digitális kompetencia
Olvasás, szövegértés:
87-88.

Helyesírási szabályosságok
Mondatok olvasása. felismerése és alkalmazása.
Szövegolvasás: Anna néni.
Írás, helyesírás:
Szavak másolása írottról,
nyomtatottról.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 64-65.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Az érthető, értelmes beszéd o.
alkotása: öltözködés. Hang és betű egyeztetése. képességének fejlesztése. Az én ábécém
Időjárásnak megfelelő öltözködés. Kis és nagy nyomtatott betűk Természettudományos munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 41. o
Olvasás, szövegértés:
89-90.

Betűsorból ismert betűk Az évszakok jellemzői, az Interaktív feladatok


Az s, S betűk megismerése. megkeresése. időjárásnak megfelelő
Mondatok olvasása. Nyomtatott és írott betűforma öltözködés.
Írás, helyesírás: közti azonosság és különbség. Digitális kompetencia Gyöngybetűk 48. o.
Az írott kisbetű elemeire Interaktív feladatok
Az írása, kapcsolása. bontása, betűelemek
megnevezése.
27

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Nyelvi hibák javítása tanítói Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 65. o.
Hangsúly és hanglejtés gyakorlása segítséggel. A szintetizáló képesség
mondatok olvasásával. Tapasztalatszerzés a fejlesztése
szövegfeldolgozásban. Digitális kompetencia
Olvasás, szövegértés: Tagolatlan mondatok szavakra
91.

Szavak szótagokra bontása. tagolása.


Szövegolvasás: Vásárlás.
Írás, helyesírás:
Szótagokból szóalkotás. Másolás
nyomtatottról.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 66-67. Projekt,
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Az érthető, értelmes beszéd o. gyűjtőmunka
alkotása: ünnep. Hang és betű egyeztetése. képességének fejlesztése. Az én ábécém Nemzeti, egyházi
Kis és nagy nyomtatott betűk Szociális és állampolgári munkáltató és családi
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 42. o ünnepeink.
Az z, Z betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk Családi, nemzeti és egyházi Interaktív feladatok Hogyan
92-93.

Mondatok olvasása. megkeresése. ünnepek. Ezek jelentősége ünnepeljünk?


Nyomtatott és írott betűforma életünkben.
Írás, helyesírás: közti azonosság és különbség. Digitális kompetencia Gyöngybetűk 49. o.
Szóolvasás. Interaktív feladatok
Az írása, kapcsolása. Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése
28

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Mese tartalmának követése. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 67. o.


Mesemondás: Öreg néne őzikéje. Egyszerű kérdések Szövegértés fejlesztése
megválaszolása. Szociális és állampolgári
Rövid szövegek olvasása, kompetencia
Olvasás, szövegértés: szövegértést fejlesztő feladatok: Gondoskodás másokról
94-95.

Gyakorlás: Mondat és szöveg szereplők, helyszín, esemény Digitális kompetencia


olvasása. megfigyelése. Esztétikai-művészeti
Szövegolvasás: Televízió. tudatosság és
Írás, helyesírás: kifejezőképesség Gyöngybetűk 49/5-6.
Betűkből szóalkotás.
Szókapcsolatok teremtése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 68-69.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szövegértés fejlesztése o.
alkotása: cipőtisztítás. Hang és betű egyeztetése. Szociális és állampolgári Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk kompetencia munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. A szabadidő helyes eltöltése munkafüzet 43. o
Az c, C betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk Esztétikai-művészeti Interaktív feladatok
megkeresése. tudatosság és
96-97.

Írás, helyesírás: Szavak, szószerkezetek, kifejezőképesség Gyöngybetűk 50. o.


kérdések olvasása. Digitális kompetencia Interaktív feladatok
Az írása, kapcsolása . Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Betűkapcsolás.
29

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módzertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás, beszélgetés. Anyanyelvi kompetencia


Verstanulás után mondással Szavak, szövegrészletek Szóbeli kifejezőképesség
Ence-Bence…(mondóka) értelmezése fejlesztése.
Ecc-pecc… (kiolvasó) szövegösszefüggésben. Szociális és állampolgári
98.

Helyesírási szabályosságok kompetencia


Olvasás, szövegértés: felismerése és alkalmazása. A játékokban való
Szavak, szószerkezetek olvasása. együttműködés fontossága.
Írás, helyesírás: Digitális kompetencia
Tollbamondás (szavak).
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 70-71. Projekt,
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szövegértés fejlesztése o. gyűjtőmunka
alkotása: cirkuszban. Hang és betű egyeztetése. Szociális és állampolgári Az én ábécém Cirkuszban
Élménybeszámoló, verstanulás. Kis és nagy nyomtatott betűk kompetencia munkáltató jártam: versek,
megfigyeltetése hívóképen. A szórakozás, kikapcsolódás, munkafüzet 44. o történetek
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk pihenés fontossága. Interaktív feladatok gyűjtése.
Az b, B betűk megismerése.
99-100.

megkeresése. Különböző magatartásformák


Szóolvasás. felidézése.
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Esztétikai-művészeti Gyöngybetűk 51. o.
közti azonosság és különbség. tudatosság és Interaktív feladatok
Az írott kisbetű elemeire kifejezőképesség
Az írása, kapcsolása bontása, betűelemek Digitális kompetencia
megnevezése
Betűkapcsolás.
101-102.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás, beszélgetés. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 71. o


Kedvenc játék bemutatása. Szerepjátékok. Szóbeli kifejezőképesség
Szavak, szövegrészletek fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: értelmezése Szociális és állampolgári
Gyakorlás; szövegolvasás. szövegösszefüggésben. kompetencia
Bea babát altat.
30

Írás, helyesírás: Helyesírási szabályosságok A játékokban való Gyöngybetűk 51/5.


Gyakorlás: másolás, tollbamondás. felismerése és alkalmazása együttműködés fontossága.
Digitális kompetencia
31

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 72-73.


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: könyvek. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Esztétikai-művészeti munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. tudatosság és munkafüzet 45. o
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk kifejezőképesség Interaktív feladatok
Az k, K betűk megismerése. megkeresése. Könyvtárhasználat
103-104.

Szóolvasás. Kakukktojás Digitális kompetencia


Írás, helyesírás: keresése. Gyöngybetűk 52-54.
Síkbeli tájékozódással o.
A írása, kapcsolása. mondatalkotások. Interaktív feladatok
Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás, beszélgetés. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 74. o. Kulcsfogalmak
Beszédfejlesztés: háziállatok Szavak, szövegrészletek Szóbeli kifejezőképesség cím, szöveg
gondozása, etetése. értelmezése fejlesztése.
szövegösszefüggésben. Szociális és állampolgári
105-106.

Olvasás, szövegértés: Helyesírási szabályosságok kompetencia


Szövegfeldolgozás: Kati, Kálmán felismerése és alkalmazása. A rászorulók támogatása.
etet. Állatok gondozása, védelme.
A ? és ! jelek megismerése. Digitális kompetencia
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 52/5-6.
Gyakorlás: szókeresés, másolás.
32

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Helyes kiejtési gyakorlatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 75. o.


Népköltés: Kiskertemben… Szövegfeldolgozás. Szóbeli kifejezőképesség Interaktív feladatok
Beszámolás az olvasmány fejlesztése
tartalmáról segítséggel. A lényeg kiemelésének
Olvasás, szövegértés: A szöveg tartalmára irányuló képessége
107.

Szövegfeldolgozás: A róka és a kérdésekre válaszadás. Esztétikai-művészeti


kakas. tudatosság és
Írás, helyesírás: kifejezőképesség Gyöngybetűk 53-54.
Gyakorlás, másolás. Digitális kompetencia o.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 76-77.


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: esik a hó. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Természettudományos munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 46. o
Az h, H betűk megismerése.
108-109..

Betűsorból ismert betűk Az időjárás és a természet Interaktív feladatok


megkeresése. változásainak megfigyelése.
Írás, helyesírás: Szóolvasás. Digitális kompetencia Gyöngybetűk 55-57.
Nyomtatott és írott betűforma o.
A írása, kapcsolása. közti azonosság és különbség. Interaktív feladatok
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
33

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Helyes kiejtési gyakorlatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 79. o. Projekt,
Nyelvi játékok: Az ékezet Szakaszos szövegfeldolgozás. Szóbeli kifejezőképesség Az én ábécém gyűjtőmunka
jelentésmódosító szerepe. Beszámolás az olvasmány fejlesztése munkáltató Madáretető
Verstanulás - Kányádi Sándor: Aki tartalmáról segítséggel. A lényeg kiemelésének munkafüzet 47. o készítése.
fázik képessége Interaktív feladatok Kapcsolódási
110-111.

Analizáló képesség fejlesztése pontok


Olvasás, szövegértés: Esztétikai-művészeti Matematika:
Gyakorlás. Szövegfeldolgozás: tudatosság és szabályjátékok
Tél. kifejezőképesség
Írás, helyesírás: Digitális kompetencia Gyöngybetűk 56-57.
Írás emlékezetből: szósor tagolása o.
szavakra.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Mondatok olvasása. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 78. o.
Versmondás. Szövegértést segítő feladatok. A lényeg kiemelésének
Hangsúlygyakorlatok. Szabályjátékok. képessége.
Helyesírási szabályosságok Szövegértés fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: felismerése és alkalmazása. Digitális kompetencia
Gyakorlás: Szavak, mondatok
112.

olvasása
Csukás István: Hideg szél fúj
(részlet)
Írás, helyesírás:
Másolás, tollbamondás.
34

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 80-82. Kapcsolódási


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o. pontok
alkotása: jelzőlámpa. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése. Az én ábécém Környezetismeret
Szógyűjtés: járművek. Kis és nagy nyomtatott betűk A lényeg kiemelésének munkáltató , technika:
megfigyeltetése hívóképen. képessége. munkafüzet 48. o néhány jelzőtábla
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk Analizáló képesség fejlesztése. Interaktív feladatok ismerete.
Az j, J betűk megismerése. megkeresése. Szociális és állampolgári Ének-zene: Bújj,
113-114.

Tagolatlan mondatok tagolása. Szóolvasás. kompetencia bújj zöld ág…


Írás, helyesírás: Tagolatlan mondatok szavakra A helyes közlekedés szabályai. Gyöngybetűk 58-59.
tagolása. Digitális kompetencia o.
A írása, kapcsolása. Nyomtatott és írott betűforma Interaktív feladatok
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Szóalkotás szótagokból.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Helyes kiejtési gyakorlatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 83. o.
Szituációs játék: vásár. Szövegfeldolgozás. Szóbeli kifejezőképesség Az én ábécém
Beszámolás az olvasmány fejlesztése munkáltató
Olvasás, szövegértés: tartalmáról segítséggel. Szövegértés fejlesztése munkafüzet 49. o
115-116.

Szövegfeldolgozás: Jutka és Jenő Szóalkotás. Szociális és állampolgári Interaktív feladatok


vásárol. Mondatok kiegészítése. kompetencia
Írás, helyesírás: Szerepjátékban különféle Gyöngybetűk
Szótagokból szóalkotás. magatartásformák megidézése, 59/7.,10.
Mondatok kiegészítése. empátia fejlesztése
Digitális kompetencia
35

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 84-86.


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: levelet hoz a postás. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Szövegértés fejlesztése munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. Szociális és állampolgári munkafüzet 50-51. o
Az p, P betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk kompetencia Interaktív feladatok
A p - b betűk megkülönböztetése. megkeresése. A köszönés és megköszönés
117-118.

Írás, helyesírás: Szóolvasás. különböző formái Gyöngybetűk 60-61.


Síkbeli tájékozódás - Digitális kompetencia o.
mondatalkotás. Interaktív feladatok
A írása, kapcsolása. Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Szóalkotás szótagokból

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Helyes ejtési gyakorlatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 87. o.


Kinek írunk levelet, képeslapot? Szövegfeldolgozás. Szóbeli kifejezőképesség Interaktív feladatok
Nyelvtörő: Az ipafai papnak… Beszámolás az olvasmány fejlesztése.
tartalmáról segítséggel. Szövegértés fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: Szóalkotás. Szociális és állampolgári
119.

Szövegfeldolgozás: Mit hozott a Szituációs játék. kompetencia


postás? A kapcsolattartás formái.
Írás, helyesírás: Hatékony, önálló tanulás Gyöngybetűk
Írás emlékezetből, tollbamondás. Verstanulás lépései. 60/5.,6., 61.
Digitális kompetencia
36

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszédfejlesztés. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 88-89.


Tematikus képről mondatok Kis és nagy nyomtatott betűk Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: zöldségesnél. megfigyeltetése hívóképen. fejlesztése Az én ábécém
Betűsorból ismert betűk Természettudományos munkáltató
Olvasás, szövegértés: megkeresése. kompetencia munkafüzet 52-53. o
Az g, G betűk megismerése. Szóolvasás. Növények megfigyelése Interaktív feladatok
120-121.

Nyomtatott és írott betűforma Digitális kompetencia


Írás, helyesírás: közti azonosság és különbség. Gyöngybetűk 62-63.
Az írott kisbetű elemeire o.
A írása, kapcsolása. bontása, betűelemek Interaktív feladatok
megnevezése.
A k és g hangok
megkülönböztetése.
Szavak szótagolása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Rövid mondatok, kérdések Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 90. o.
Helyesírási gyakorlatok, versek olvasása. Hatékony, önálló tanulás
után mondással. Képek nevének kirakása Verstanulás lépései
122-123.

betűsínbe.
Olvasás, szövegértés: Helyesírási szabályosságok
A k – g differenciálása. felismerése és alkalmazása.
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 62/4-5.
Másolás, tollbamondás.
124-125..

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Mese tartalmának követése. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 91. o.


Mese: A három pillangó. Egyszerű kérdések Szövegértés fejlesztése
megválaszolása. Hatékony, önálló tanulás
Olvasás, szövegértés: Rövid szövegek olvasása, Verstanulás lépései
Gyakorlás. Szövegfeldolgozás: szövegértést fejlesztő feladatok:
Gabi mesél.
37

Írás, helyesírás: szereplők, helyszín, esemény Gyöngybetűk 63/6-


Gyakorlás: szókapcsolatok, megfigyelése. 10.
mondatok másolása. Képsorról mesemondás.
Rövid mondatok írása.
Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szószerkezetek, mondatok Anyanyelvi kompetencia


Csanádi Imre: Gomba című olvasása. Szövegértés fejlesztése.
versének helyes hangsúlyozása. Kérdésekre válasz kirakása a Hatékony, önálló tanulás
betűsínbe. Önálló munka.
Olvasás, szövegértés: Differenciált gyakorlás: másolás
Gyakorlás. írottról, nyomtatottról;
126.

Betűsínbe mondatok kirakása. emlékezetből írás.


Szövegértés bizonyítása az
olvasottakhoz rajz készítésével.
Írás, helyesírás:
Rövid mondatok másolása,
emlékezetből írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 92-93.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: dióverés. Szógyűjtés. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Szociális és állampolgári munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. kompetencia munkafüzet 54-55. o
Az d, D betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk Az együttműködés fontossága Interaktív feladatok
127-128.

megkeresése. Esztétikai-művészeti
Írás, helyesírás: Szavak, szószerkezetek tudatosság és Gyöngybetűk 64-65.
olvasása. kifejezőképesség o.
A írása, kapcsolása. Nyomtatott és írott betűforma A zene szerepe az emberek Interaktív feladatok
közti azonosság és különbség. életében
Az írott kisbetű elemeire Digitális kompetencia
bontása, betűelemek
megnevezése.
38

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: A b és d hangok Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 94-95.


Donászy Magda: Dini-Dani megkülönböztetése szavakban. Érthető, értelmes beszéd o.
Versmondás. fejlesztése Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés:
129-130.

Hiányos mondatok kiegészítése Helyes hangejtés, artikuláció


Gyakorlás. A b – d differenciálása. képek alapján.
Szövegolvasás: Hanna óvodás. Szövegalkotás képek
Írás, helyesírás: segítségével. Gyöngybetűk 65/6-
Írás emlékezetből. A b – d Szóalkotás szótagokból. 10.
differenciálása Emlékezetből írás.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 96-97.
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség o.
alkotása: favágás. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése, szókincs Az én ábécém
Szógyűjtés. Kis és nagy nyomtatott betűk gazdagítása munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. Szociális és állampolgári munkafüzet 56. o
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk kompetencia Interaktív feladatok
Az f, F betűk megismerése. megkeresése. A fizikai munka megbecsülése
Síkbeli tájékozódás.
131-132.

Szóolvasás. Digitális kompetencia


Írás, helyesírás: Mondatalkotás - síkbeli Gyöngybetűk 66. o.
tájékozódással. Interaktív feladatok
A írása, kapcsolása. Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
Egy- és többtagú szavak
olvasása, írása.
39

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Az f és v hangok Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 98. o. Kapcsolódási


Verstanulás: Donászy Magda: megkülönböztetése szavakban. Szövegértés fejlesztése Interaktív feladatok pontok
Füles fóka. Helyesírási szabályosságok Hatékony, önálló tanulás Környezetismeret:
felismerése és alkalmazása. Verstanulás lépései. tisztálkodás.
Olvasás, szövegértés:
133.

Betűkapcsolások gyakorlása
Gyakorlás. Az f - v differenciálása. rövid mondatok írásával.
Szövegfeldolgozás: A fóka
Írás, helyesírás:
Másolás, tollbamondás.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: A történet tartalmának követése. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 99. o. Kapcsolódási
Fogorvosnál jártam. Egyszerű kérdések Szóbeli kifejezőképesség Az én ábécém pontok
megválaszolása. fejlesztése, szókincs munkáltató Környezetismeret:
Olvasás, szövegértés: Tartalom elmondása. gazdagítása munkafüzet 57. o fogápolás.
134-135.

Szövegfeldolgozás: Ferkó a Rövid szövegek olvasása, Szociális és állampolgári Interaktív feladatok


fogorvosnál. szövegértést fejlesztő feladatok: kompetencia
Írás, helyesírás: szereplők, helyszín, esemény A személyi higiénia
Gyakorlás: Nyomtatott és írott alak megfigyelése. fontossága
egyeztetése. Mondatok másolása. Rövid mondatok írása. Digitális kompetencia
40

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 100- Kulcsfogalom


Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség 101. o. kétjegyű betű
alkotása: szánkóznak a gyerekek. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése, szókincs Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk gazdagítása munkáltató Kapcsolódási
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. Szociális és állampolgári munkafüzet 58-59. o pontok
Az sz, Sz betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk kompetencia Környezetismeret:
Hosszú kétjegyű mássalhangzók. megkeresése.
136-137.

Baleseti veszélyforrások játék foglalkozások.


jelölése. Szóolvasás. közben, azok elkerülése.
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Digitális kompetencia Gyöngybetűk 67-68.
közti azonosság és különbség. o.
A írása, kapcsolása. Az írott kisbetű elemeire Interaktív feladatok
bontása, betűelemek
megnevezése.
A kétjegyű mássalhangzó
betűinek kapcsolása
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szabályjátékok szavakkal. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 102. o. Kapcsolódási
Nyelvi játékok. Hosszú Keresztnevek, állatnevek Szóbeli kifejezőképesség Interaktív feladatok pontok
mássalhangzót jelölő betű olvasása. Szövegértés fejlesztése, szókincs Matematika:
jelentésmódosító szerepe. bizonyítása csoportosítással. gazdagítása szabályjátékok,
138-139.

Rövid mondatok írása. Természettudományos csoportosítások.


Olvasás, szövegértés: kompetencia
Feladatmegoldások. Az időjárás és természet
Szabályjátékok. változásainak megfigyelése
Írás, helyesírás: Digitális kompetencia
Válogató másolás.
Mondatírás.
41

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: A történet tartalmának követése. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 103. o.


A tanult kétjegyű mássalhangzók Egyszerű kérdések Szóbeli kifejezőképesség Interaktív feladatok
helyes kiejtésének gyakorlása. megválaszolása fejlesztése, szókincs
Tartalom elmondása. gazdagítása
Olvasás, szövegértés: Rövid szövegek olvasása, Természettudományos
140.

Szövegfeldolgozás: Szalad a szövegértést fejlesztő feladatok: kompetencia


szánkó! szereplők, helyszín, esemény Az időjárás és természet
Írás, helyesírás: megfigyelése. változásainak megfigyelése
Rövid és hosszú kétjegyű Szavak írása. Digitális kompetencia
mássalhangzós szavak írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 104- Kapcsolódási
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség 105. o. pontok
alkotása: a gyűrű. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése, szókincs Az én ábécém Matematika:
Kis és nagy nyomtatott betűk gazdagítása munkáltató szabályjátékok.
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. Szociális és állampolgári munkafüzet 60. o
Az gy, Gy betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk kompetencia Interaktív feladatok
megkeresése. Minek van számunkra valódi
141-142.

Írás, helyesírás: Szóolvasás. Szabályjáték. értéke? Gyöngybetűk 69. o.


Mondatalkotások - síkbeli Digitális kompetencia Interaktív feladatok
tájékozódással.
A írása, kapcsolása. Nyomtatott és írott betűforma
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
A kétjegyű mássalhangzó
betűinek kapcsolása.
42

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Ismerkedés a szöveggel játék Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 106- Kapcsolódási
Játék, dal: Csön-csön gyűrű közben. Szövegértés fejlesztése 107. o. pontok
Ismeretterjesztő szöveg Szociális és állampolgári Az én ábécém Ének-zene: Csön-
Olvasás, szövegértés: olvasása, feldolgozása. kompetencia munkáltató csön gyűrű ...
143-144.

Szövegfeldolgozás differenciáltan. Szövegértést segítő feladatok. A valódi érték fogalma munkafüzet 61. o Környezetismeret:
Gyöngyi gyűrűje vagy A zöld gyík Helyesírási szabályosságok Digitális kompetencia Interaktív feladatok állatok (gyík).
felismerése és alkalmazása.
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 69/5-6.
Tollbamondás: szavak,
szószerkezetek, rövid mondatok.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 108- Kapcsolódási
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség 109. o. pontok
alkotása: állatkertben. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése, szókincs Az én ábécém Matematika:
Kis és nagy nyomtatott betűk gazdagítása munkáltató állítások
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. Természettudományos munkafüzet 62. o igazságának
Az zs, Zs betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk kompetencia Interaktív feladatok eldöntése.
A zs – sz differenciálása. megkeresése. Távoli tájak állatai
145-146.

Szóolvasás, válogató olvasás. Digitális kompetencia


Írás, helyesírás: Állítások igazságának Gyöngybetűk 70-71.
eldöntése. o.
A írása, kapcsolása. Nyomtatott és írott betűforma Interaktív feladatok
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
A kétjegyű mássalhangzó
betűinek kapcsolása
43

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: A helyes ejtés, légvétel, Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 110- Kapcsolódási
Éneklés, versmondás: artikuláció gyakorlása Szóbeli kifejezőképesség 111. o. pontok
Hátamon a zsákom… mondókákkal. fejlesztése, szókincs Az én ábécém Ének-zene:
Zsipp-zsupp… Szöveg olvasása. Szövegértést gazdagítása munkáltató Zsipp-zsupp…
segítő feladatok. Természettudományos munkafüzet 63. o
147.

Olvasás, szövegértés: Tartalommondás. kompetencia Interaktív feladatok


Szövegfeldolgozás: A kis vizsla. Helyesírási szabályosságok A háziállatok gondozása,
Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. szeretete Gyöngybetűk 70/5-6.
Gyakorlás: Írás emlékezetből, Digitális kompetencia 71/1-4.
mondatok másolása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 112-
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szóbeli kifejezőképesség 113. o.
alkotása: csiga. Hang és betű egyeztetése. fejlesztése, szókincs Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk gazdagítása munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. Digitális kompetencia munkafüzet 64. o
Az cs, Cs betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk Interaktív feladatok
A c - cs differenciálása. megkeresése.
148-149.

Írás, helyesírás: Szóolvasás. Gyöngybetűk 72-73.


Válogató olvasás. o.
A írása, kapcsolása. Nyomtatott és írott betűforma Interaktív feladatok
közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
A kétjegyű mássalhangzó
betűinek kapcsolása
A c és cs differenciálása
44

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szószerkezetek alkotása síkbeli Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 114-


Szólások értelmezése. tájékozódással. Szövegértés fejlesztése 115. o.
A telefonálás illemszabályai Szavak pótlása képek Szociális és állampolgári Interaktív feladatok
(szituációk). segítségével. Szólások, kompetencia
közmondások értelmezése az A telefonálás illemszabályai
150-151.

Olvasás, szövegértés: életkornak megfelelő szinten. Digitális kompetencia


Gyakorlás: Feladatmegoldások. Szövegértést segítő feladatok.
Szövegfeldolgozás: Csaba így Szituációs játék.
telefonál. Események sorba állítása.
Írás, helyesírás: Helyesírási szabályosságok Gyöngybetűk 72/4-5.
Gyakorlás: Írás emlékezetből, felismerése és alkalmazása.
másolás nyomtatottról. Szótagolás.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 116-
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szövegértés fejlesztése. 117. o.
alkotása. Szógyűjtés: vadon élő Hang és betű egyeztetése. Természettudományos Az én ábécém
állatok. Kis és nagy nyomtatott betűk kompetencia munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. A vadon élő állatok szerepe munkafüzet 65. o
Betűsorból ismert betűk életünkben (kártétel, Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés:
152-153.

megkeresése. hasznosság stb.)


Az ny, Ny betűk megismerése. Szavak, szópárok olvasása. Digitális kompetencia
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Gyöngybetűk 74. o.
közti azonosság és különbség. Interaktív feladatok
Az írott kisbetű elemeire
A írása, kapcsolása. bontása, betűelemek
megnevezése.
A kétjegyű mássalhangzó
betűinek kapcsolása.
45

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 117. o.


Beszélgetés a családban eltöltött A vers hangsúlyozása a Szóbeli kifejezőképesség Interaktív feladatok
téli estékről. tartalomnak megfelelően. fejlesztése, szókincs
Egyszerű kérdések gazdagítása
Olvasás, szövegértés: megválaszolása. Természettudományos
N-ny differenciálása.
154.

Szavak írása emlékezetből. kompetencia


Szövegfeldolgozás - Gazdag Erzsi: Az időjárás és természet
Hull a hó. változásainak megfigyelése
Írás, helyesírás: Digitális kompetencia
Ny, nny betűs szavak másolása,
emlékezetből írása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 118-
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szövegértés fejlesztése 119. o.
alkotása: ház körül élő állatok. Hang és betű egyeztetése. Hatékony, önálló tanulás Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Verstanulás lépései, technikái munkáltató
megfigyeltetése hívóképen. Természettudományos munkafüzet 66. o
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk kompetencia Interaktív feladatok
Az ty, Ty betűk megismerése. megkeresése. A ház körül élő haszonállatok
155-156.

Szóolvasás. Digitális kompetencia


Írás, helyesírás: Állítások igazsághalmazának Gyöngybetűk 75. o.
eldöntése. Interaktív feladatok
Nyomtatott és írott betűforma
A írása, kapcsolása. közti azonosság és különbség.
Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
A kétjegyű mássalhangzó
betűinek kapcsolása
46

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: A helyes ejtés, légvétel, Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 119. o.


Versmondás gyakorlása levegő artikuláció gyakorlása Szövegértés fejlesztése Interaktív feladatok
vételi helyek megtartásával - versolvasással, versmondással. Hatékony, önálló tanulás
Weöres Sándor: Bodri. Szövegértést segítő feladatok. Verstanulás lépései, technikái
Helyesírási szabályosságok Digitális kompetencia
Olvasás, szövegértés:
157-158.

felismerése és alkalmazása.
Hang- és betűdifferenciálás.
Mondatok alkotása - síkbeli
tájékozódás.
Versolvasás.
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 75/4-6.
Szavak, szószerkezetek
tollbamondása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegalkotás képről. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 120-
Tematikus képről mondatok Szógyűjtés képről. Szövegértés fejlesztése 121. o.
alkotása: korcsolyázás. Hang és betű egyeztetése. Hatékony, önálló tanulás Az én ábécém
Kis és nagy nyomtatott betűk Verstanulás lépései, technikái munkáltató
Olvasás, szövegértés: megfigyeltetése hívóképen. Szociális és állampolgári munkafüzet 67. o
Az ly, Ly betűk megismerése. Betűsorból ismert betűk kompetencia Interaktív feladatok
159-160.

megkeresése. Sportolás fontossága, a sport


Írás, helyesírás: Szóolvasás. nevelő ereje. Gyöngybetűk76. o.
Nyomtatott és írott betűforma Digitális kompetencia Interaktív feladatok
közti azonosság és különbség.
A írása, kapcsolása. Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
A kétjegyű mássalhangzó
betűinek kapcsolása
47

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegértést segítő feladatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 121. o.


Beszélgetés, történetmondás. A tartalom elmondása Szóbeli kifejezőképesség Az én ábécém
Válasz a történet alapján a fejlesztése, szókincs munkáltató
feltett kérdésekre. gazdagítása, Emlékezet munkafüzet 68. o
Olvasás, szövegértés: Párbeszéd olvasása szerepek fejlesztése Interaktív feladatok
Szövegfeldolgozás:
161.

szerint. Szövegértés fejlesztése


Hópehelycsillagok. Helyesírási szabályosságok Természettudományos
Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. kompetencia Gyöngybetűk 76/4-5.
Ly betűs szavak gyűjtése, Az időjárás és természet
másolása. változásainak megfigyelése
Digitális kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hang és betű egyeztetése. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 122-
Szómagyarázatok. Kis és nagy nyomtatott betűk Szókincsgyarapítás 123. o.
megfigyeltetése hívóképen. Digitális kompetencia Az én ábécém
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk munkáltató
Az x, y betűk megismerése. megkeresése. munkafüzet 69. o
162-163.

Szavak, mondatok olvasása. Interaktív feladatok


Szómagyarázatok.
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Gyöngybetűk 77. o.
közti azonosság és különbség. Interaktív feladatok
Az írása, kapcsolása. Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
48

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hang és betű egyeztetése. Digitális kompetencia Az én ábécém 124- Kulcsfogalom
Szómagyarázatok, Kis és nagy nyomtatott betűk Anyanyelvi kompetencia 125. o. háromjegyű betű
mondatalkotások. megfigyeltetése hívóképen. Szókincsgyarapítás Az én ábécém
Betűsorból ismert betűk munkáltató
Olvasás, szövegértés: megkeresése. munkafüzet 70. o
164-165.

Az dz, Dz, dzs, Dzs megismerése. Szavak, mondatok olvasása. Interaktív feladatok
Szómagyarázatok.
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Gyöngybetűk 78. o.
közti azonosság és különbség. Interaktív feladatok
Az írása, Az írott kisbetű elemeire 78.
kapcsolása. bontása, betűelemek
megnevezése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hang és betű egyeztetése. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 126-
Weöres Sándor: Nagy a hó Kis és nagy nyomtatott betűk Szókincsgyarapítás 127. o.
megfigyeltetése hívóképen. Digitális kompetencia Az én ábécém
Olvasás, szövegértés: Betűsorból ismert betűk munkáltató
Az w, W, q, Q megismerése. megkeresése. munkafüzet 71. o
166-167.

Szavak, mondatok olvasása. Interaktív feladatok.


Szómagyarázatok.
Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott betűforma Gyöngybetűk 79. o.
közti azonosság és különbség. Interaktív feladatok
Az írása, kapcsolása. Az írott kisbetű elemeire
bontása, betűelemek
megnevezése.
168.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Helyes kiejtési gyakorlatok. Anyanyelvi kompetencia Az én ábécém 128-


Helyes ejtési gyakorlatok. Az ábécé olvasása, mondása. Digitális kompetencia 129. o.
Az ábécé olvasása, mondása. A kis írott betűalakok írásának Interaktív feladatok
gyakorlása.
Olvasás, szövegértés:
Móra Ferenc: Zengő ABC
49

Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 80. o.


Kis írott ábécé
Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: A helyes ejtés, légvétel, Anyanyelvi kompetencia


Helyes ejtési gyakorlatok. artikuláció gyakorlása
169-170.

mondókákkal, versekkel.
Olvasás, szövegértés: Folyamatos olvasás.
Gyakorlás. Helyesírási szabályosságok
Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. Gyöngybetűk 81-82.
Szépen írj! o.
Beszédművelés, beszédfejlesztés:
171-172.

Olvasás, szövegértés:
Felmérés: Néma értő olvasás.
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 83-84.
Tudáspróba o.
Beszédművelés, beszédfejlesztés:
173-174.

Olvasás, szövegértés:
Felmérés: Hangos olvasás.
Írás, helyesírás: Gyöngybetűk 85-86.
Felmérés. o.
175.

Beszédművelés, beszédfejlesztés:

Olvasás, szövegértés:
Az olvasástechnikai hibák
felismerése és javítása.
A felmérések értékelése, javítása.
50

Írás, helyesírás:
Felmérések értékelése, javítása.

A SZÖVEGÉRTŐ OLVASÁS ELŐKÉSZÍTÉSE, AZ ÍROTT KISBETŰK GYAKORLÁSA, AZ ÍROTT NAGYBETŰK


TANULÁSA
MegjegyzésAz alapszínen lévő órák csak abban az esetben teljesíthetők, ha a heti óraszám 8. Természetesen ezt a 36 órát minden iskola a saját pedagógiai programjában leírtak szerint tölti meg
tananyagtartalommal. Az általunk készített változat csak egy lehetőség a sok közül.

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok
+2 óra

Könyvtárlátogatás. Könyvek, gyermekújságok Anyanyelvi kompetencia Kulcsfogalmak:


jellemző részeinek (Pl. Hatékony, önálló tanulás könyvtár,
tartalomjegyzék) megfigyelése. tartalomjegyzék,
gyermekújság.

BÚCSÚ A TÉLTŐL
Beszédművelés, beszédfejlesztés: A vers ritmusa kopogással. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kulcsfogalmak
Helyesírási normákhoz igazodó A versek tartalma. Helyes versmondás 6. o. szerző, vers,
versmondás. Telet idéző szavak keresése. fejlesztése. versszak, verssor
176-177.

Versmondás helyes Szövegértés fejlesztése.


Olvasás, szövegértés: hanglejtéssel, hangsúlyozással.
Weöres Sándor: Száncsengő; Irányok gyakorlása, tájékozódás
Kis versek a télről. síkban.
Írás, helyesírás: Szépen, helyesen! 4-
Irányok, játékos gyakorlatok. 6.o.
51

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Hangkapcsolatok helyes ejtése. Szövegalkotás a képről. Szóbeli szövegalkotás 7. o. pontok
Kérdő mondatok hangsúlyozása. Szövegértést segítő kérdések. képessége Interaktív feladatok Környezetismeret:
Tartalommondás. Szövegértés fejlesztése téli madáretetés.
178-179.

Olvasás, szövegértés: Internetes keresés. Természettudományos


Gondoskodj a madarakról! Telet idéző szavak aláhúzása. kompetencia Projekt,
Írás, helyesírás: Többtagú szavak írása A madarak életének Szépen, helyesen! 7. gyűjtőmunka
Színezés az olvasottak szerint. folyamatosan. megfigyelése. o. Madarak etetése
Digitális kompetencia Madárkalács
készítése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés, szövegalkotás a Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Szógyűjtés: tél. képről. Szókincsgyarapítás 5. o.
Szövegértést segítő kérdések. Szóbeli kifejezőképesség Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Hosszú magánhangzós szavak fejlesztése
+ 1 óra

Téli reggel írásának rögzítése. Hangos és néma olvasás


Írás, helyesírás: A magánhangzók képességének fejlesztése
A magánhangzók hosszúságának megkülönböztetése a Digitális kompetencia
helyes jelölése a szavakban. szavakban.
Szómagyarázatok.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés, szövegalkotás a Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Véleménynyilvánítás. képről. Szóbeli szövegalkotás 8. o.
Olvasásgyakorlás. képessége Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Szövegfeldolgozás kérdések Szövegértés fejlesztése
180-181.

Csak egy öreg néni segítségével. Szociális és állampolgári


Írás, helyesírás: Tartalommondás. kompetencia Szépen, helyesen! 8-
Játékos gyakorlatok: tájékozódás. Az olvasmány címe és tartalma Az idősek tiszteletére nevelés 9. o.
közti kapcsolat megfigyelése. Digitális kompetencia
Szavak másolása a történet
sorrendjében.
52

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szókincsbővítés. Szógyűjtés. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Projekt,


Farsangi népszokások. Saját élmény megfogalmazása. Szóbeli szövegalkotás 9. o. gyűjtőmunka
Hangos és néma olvasás. képessége Farsang.
Olvasás, szövegértés: Tartalommondás. Szókincsgyarapítás Népszokások,
182.

A farsang. Szómagyarázatok. Szövegértés fejlesztése versek, dalok.


Írás, helyesírás: Szavak, rövid mondatok Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 10- Álarcok
Síkbeli tájékozódás. másolása. kompetencia 11. o. készítése.
Figyelem, koncentráció. Magyar népszokások ismerete
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangos olvasás gyakorlása. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Mondatok helyes hanglejtésének Versolvasás szerepek szerint. Szóbeli szövegalkotás 10. o.
gyakorlása. Szövegértést segítő kérdések. képessége
A kérdő mondat hanglejtése. Szavak írásának rögzítése, majd Szövegértés fejlesztése
másolása. A folyamatos olvasás
+ 2 óra

Olvasás, szövegértés: képességének fejlesztése


Vitalij Bianki: Február Helyes hanglejtés gyakorlása
Donászy Magda: Hóvirág Természettudományos
Írás, helyesírás: kompetencia
Szavak, szószerkezetek másolása. Az időjárás és a természet
változásának megfigyelése
53

MESÉRŐL MESÉRE…
Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Mese olvasása szerepek szerint. Digitális kompetencia Első olvasókönyvem Kulcsfogalmak
Mesemondás. Dramatizálás. Anyanyelvi kompetencia 13. o. mese, szereplő
A mese eljátszása bábokkal. Szómagyarázat. Szóbeli szövegalkotás Interaktív feladatok
Címadás. képessége
Olvasás, szövegértés: Szövegértést segítő kérdések. Szövegértés fejlesztése
Az egerek meg a macska (Magyar Állítások igazságának A hangos és néma olvasási
183-184.

népmese) eldöntése. alapformák fejlesztése


Írás, helyesírás: Az állatmesék jellemzőinek Érzelmek kifejezése Szépen, helyesen! 14.
megbeszélése. mimikával, mozdulattal o.
Az , A már tanult betűk ismétlése, Esztétikai-művészeti
írásának rögzítése. tudatosság és
a A tanult hangok felismerése, kifejezőképesség
szavakban. megkülönböztetése a
szavakban.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés, szövegalkotás a Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Párbeszéd olvasása helyes képről. Szóbeli szövegalkotás 14. o.
hanglejtéssel, hangsúllyal. Szövegértést segítő kérdések. képessége
Mese olvasása szerepek szerint. Szövegértés fejlesztése
Olvasás, szövegértés:
185-186.

Szómagyarázatok. A hangos és néma olvasási


A teve és az egérke (Indiai A már tanult betűk ismétlése, alapformák fejlesztése
népmese) írásának rögzítése. Esztétikai-művészeti
Írás, helyesírás: A tanult hangok felismerése, tudatosság és Szépen, helyesen! 15.
megkülönböztetése a kifejezőképesség o.
Az a szavakban. Szociális és állampolgári
szavakban. kompetencia
54

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szakaszos szövegolvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Tartalom elmondása. Vélemények, elképzelések Szóbeli szövegalkotás 15. o.
megfogalmazása. képességének fejlesztése. Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Szövegértést segítő kérdések. Szövegértés fejlesztése.
Lev Tolsztoj: Az oroszlán és az Szómagyarázatok. A hangos és néma olvasási
egér
+ 1 óra

Meseszereplőre jellemző alapformák fejlesztése.


Írás, helyesírás: tulajdonságok gyűjtése. Esztétikai-művészeti
A mássalhangzók hosszúságának Mese olvasása szerepek szerint. tudatosság és
helyes jelölése a szavakban. A mássalhangzók kifejezőképesség
megkülönböztetése a Szociális és állampolgári
szavakban. kompetencia
Digitális kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangos olvasás gyakorlása. Digitális kompetencia Első olvasókönyvem
Mese dramatizálása. Szövegértést segítő kérdések. Anyanyelvi kompetencia 16. o.
Történet sorrendje. Szövegértés fejlesztése Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Történet elmondása egyes szám A hangos és néma olvasási
Ki az okosabb? (Magyar népmese) első személyben. alapformák fejlesztése
Írás, helyesírás: A már tanult betűk ismétlése, A tagolás gyakorlása Szépen, helyesen! 16.
187-188.

írásának rögzítése. Összefüggő beszédfejlesztése o.


Az a A tanult hangok felismerése, Esztétikai-művészeti
szavakban. megkülönböztetése a tudatosság és
szavakban. kifejezőképesség
Szociális és állampolgári
kompetencia
Okos enged, szamár szenved.
Empátia fejlesztése.
55

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Helyes kiejtési normákhoz igazodó Szövegértést segítő kérdések. Szövegértés fejlesztése 17. o.
versmondás. Szómagyarázatok. A hangos és néma olvasási Interaktív feladatok
Verses mese átalakítása prózai alapformák fejlesztése
Olvasás, szövegértés: mesévé. A tagolás gyakorlása
Móricz Zsigmond: A török és a Mesélés képek alapján.
189.

Összefüggő beszédfejlesztése
tehenek A már tanult betűk ismétlése, Esztétikai-művészeti
Írás, helyesírás: írásának rögzítése. tudatosság és Szépen, helyesen! 17.
A tanult hangok felismerése, kifejezőképesség o.
A a szavakban. megkülönböztetése a Digitális kompetencia
szavakban.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Mesemondás képek segítségével. Szereplők tulajdonságainak Szövegértés fejlesztése 20-21. o.
összegyűjtése. A hangos és néma olvasási Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Szövegértés bizonyítása alapformák fejlesztése
+ 2 óra

Kecskegidák meg a farkas (Orosz kérdések segítségével. A tagolás gyakorlása


népmese) Mesemondás képek Esztétikai-művészeti
Írás, helyesírás: segítségével. tudatosság és
Hosszú egyjegyű mássalhangzók Helyesírási szabályosságok kifejezőképesség
hosszúságának helyes jelölése. felismerése és alkalmazása. Digitális kompetencia
56

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Hangkapcsolatok helyes ejtésének Szövegértést segítő kérdések. Szövegértés fejlesztése 19. o.
gyakorlása. Szereplők tulajdonságainak A hangos és néma olvasási Interaktív feladatok
összegyűjtése. alapformák fejlesztése
Olvasás, szövegértés: A mese tanulságának Esztétikai-művészeti
190-191.

Differenciált szövegfeldolgozás: A megfogalmazása. tudatosság és


telhetetlen kutya (La Fontaine A már tanult betűk ismétlése, kifejezőképesség
nyomán) írásának rögzítése. Szociális és állampolgári
Írás, helyesírás: A tanult hangok felismerése, kompetencia Szépen, helyesen! 18.
megkülönböztetése a Digitális kompetencia o.
szavakban.
A differenciálása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás. Digitális kompetencia Első olvasókönyvem
Versmondás képek segítségével. Szövegértést segítő kérdések. Anyanyelvi kompetencia 24-25. o.
Szómagyarázatok. Szövegértés fejlesztése
Olvasás, szövegértés: Verstanulás. A hangos és néma olvasási
Tóth Krisztina: A londoni mackók A már tanult betűk ismétlése,
192-193.

alapformák fejlesztése
Csoóri Sándor: Csodakutya írásának rögzítése. Összefüggő beszédfejlesztése
A tanult hangok felismerése, Esztétikai-művészeti
Írás, helyesírás: megkülönböztetése a tudatosság és Szépen, helyesen! 19.
Az gyakorlása. szavakban. kifejezőképesség o.
57

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Helyes kiejtési normákhoz igazodó Meseszereplők megnevezése. Szövegértés fejlesztése 23. o.
versmondás. Dramatikus játék. A hangos és néma olvasási Interaktív feladatok
Érzések megfogalmazása. alapformák fejlesztése
Olvasás, szövegértés:
+ 1 óra

Érzelmek kifejezése mimikával, A tagolás gyakorlása


Móricz Zsigmond: Iciri-piciri mozdulattal. Összefüggő beszédfejlesztése
Írás, helyesírás: Verses mese átalakítása prózai Esztétikai-művészeti
Hosszú kétjegyű mássalhangzók mesévé. tudatosság és
hosszúságának helyes jelölése. Helyesírási szabályosságok kifejezőképesség
felismerése és alkalmazása. Digitális kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Mesemondás a történések Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Projekt,
Tartalom elmondása egyes szám sorrendjében. Szövegértés fejlesztése. 26-27. o. gyűjtőmunka
első személyben. Szövegértést segítő kérdések. A hangos és néma olvasási Interaktív feladatok Mesemondó
A láncmese jellemzői. alapformák fejlesztése. verseny
Olvasás, szövegértés: A már tanult betűk ismétlése, Összefüggő beszédfejlesztése. rendezése
194-195.

A nyulacska harangocskája írásának rögzítése. Esztétikai-művészeti


(Magyar népmese) A tanult hangok felismerése, tudatosság és
Írás, helyesírás: megkülönböztetése a kifejezőképesség Szépen, helyesen! 20.
szavakban. Digitális kompetencia o.
Az gyakorlása. Történet sorrendje számozással.
Egyes részeknek címadás.
58

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: A mese szakaszos feldolgozása. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kulcsfogalmak
A mondatok helyes hanglejtésének A meseszám fogalmának Szóbeli szövegalkotás 28. o. meseszámok
gyakorlása. kialakítása. fejlesztése. Interaktív feladatok
A népmese és műmese Szövegértés fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: megkülönböztetése. A hangos és néma olvasási
Szutyejev: A három kiscica A már tanult betűk ismétlése, alapformák fejlesztése.
196.

Írás, helyesírás: írásának rögzítése. Kezdeményezőképesség és Szépen, helyesen! 21.


A tanult hangok felismerése, vállalkozói kompetencia o.
megkülönböztetése a Bátortalanabb tanulók
A differenciálása. szavakban. bevonása a szerepjátékokba.
Szociális és állampolgári
kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Történet elmondása képek alapján. Szövegalkotás a képsorról. Szóbeli szövegalkotás 29. o.
Helyes hanglejtés gyakorlása. képessége. Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés:
+ 2 óra

Helyesírási szabályosságok Szövegértés fejlesztése.


Kiskacsa és a kiscsibe felismerése és alkalmazása. A folyamatos olvasás
Írás, helyesírás: A tanult hangok felismerése, képességének fejlesztése.
Szógyűjtés kép alapján. megkülönböztetése a Digitális kompetencia
szavakban.
59

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés, szómagyarázatok. Digitális kompetencia Első olvasókönyvem


Ki a jó? (tulajdonságok gyűjtése) Tartalommondás. Anyanyelvi kompetencia 31. o.
Tulajdonságok gyűjtése. Szövegértés fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: A már tanult betűk ismétlése, A hangos és néma olvasási
Légy jó! írásának rögzítése. alapformák fejlesztése.
197-198.

A tanult hangok felismerése, Összefüggő beszédfejlesztése.


Írás, helyesírás: megkülönböztetése a Esztétikai-művészeti Szépen, helyesen! 22.
szavakban. tudatosság és o.
Az betűk kifejezőképesség
gyakorlása. Szociális és állampolgári
kompetencia
Pozitív emberi tulajdonságok.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszélgetés a vers alapján. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
A vers kifejező olvasása. Versolvasás, közben ritmus Szövegértés fejlesztése. 30. o.
lekopogása. A hangos és néma olvasási
Olvasás, szövegértés: A már tanult betűk ismétlése, alapformák fejlesztése.
199-200.

Bartos Erika: Tündérvers írásának rögzítése. Esztétikai-művészeti


Írás, helyesírás: A tanult hangok felismerése, tudatosság és Szépen, helyesen! 23.
megkülönböztetése a kifejezőképesség o.
szavakban. Digitális kompetencia
A a szavakban.
60

VÍG TAVASZ, VIRÁGHINTŐ


Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Digitális kompetencia Első olvasókönyvem


Szógyűjtés: tavasz. Szövegértést segítő kérdések. Anyanyelvi kompetencia 32-33. o.
A tavasz jellemzői a természetben. Vers olvasása, mondása helyes Szövegértés fejlesztése Interaktív feladatok
hangsúlyozással. Vers ritmusa, A hangos és néma olvasási
Olvasás, szövegértés: rímek. alapformák fejlesztése
Petőfi Sándor: Ifjú lánya…
+ 1 óra.

Verstanulás. Esztétikai-művészeti
Csanádi I.: Naphívogató Helyesírási szabályosságok tudatosság és
Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. kifejezőképesség
Másolás írott és nyomtatott Természettudományos
mintáról. kompetencia
Az időjárás és a természet
változásának megfigyelése
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Vers olvasása szerepek szerint. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Szólások, találós kérdések a Szövegértést segítő kérdések. Szövegértés fejlesztése. 34.35. o. pontok
tavaszról. Az időjárás és a természet A hangos és néma olvasási Ének-zene:
változásának megfigyelése. alapformák fejlesztése. ritmus,
Olvasás, szövegértés: A tavasz jelei. Esztétikai-művészeti ismétlődések.
201-202.

Zelk Zoltán: Tavaszi dal Rímek keresése a verssorok tudatosság és Kulcsfogalmak:


Szabó Lőrinc: Tavasz végén. kifejezőképesség rím
Írás, helyesírás: A már tanult betűk ismétlése, Természettudományos Szépen, helyesen! 24.
írásának rögzítése. kompetencia o.
A tanult hangok felismerése,
A differenciálása.
megkülönböztetése a
szavakban.
61

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszélgetés a képekről, a Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Versmondás (levegővételi helyek képeken ábrázolt eseményekről. Szövegértés fejlesztése. 98-99. o.
megtartásával). Szógyűjtés. A hangos és néma olvasási
Szövegértést segítő kérdések. alapformák fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: Versmondás gyakorlása helyes Esztétikai-művészeti
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
203.

hangsúllyal és levegővétellel. tudatosság és


Nemzeti ünnepünk: március 15. kifejezőképesség
Írás, helyesírás: Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 25.
kompetencia o.
Az és
A haza fogalma, nemzeti
differenciálása.
jelképeink.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszélgetés a természetben Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Hangsúlygyakorlatok. lezajló változásokról Szövegértés fejlesztése 36-37. o. pontok
Vers olvasása szerepek szerint. A hangos és néma olvasási Interaktív feladatok Ének-zene:
Olvasás, szövegértés: Rímek keresése a verssorok alapformák fejlesztése Sándor napján…
Gárdonyi Géza: Március végén. Esztétikai-művészeti
Weöres Sándor: Tavaszköszöntő Szómagyarázatok: tudatosság és
+ 2 óra

Kányádi Sándor: Három foglalkozások (juhász, kovács). kifejezőképesség


kérdezgető Másolás írott és nyomtatott Természettudományos
Írás, helyesírás: betűkről. kompetencia
Szabályos betűalakítás és Az időjárás és a természet
betűkapcsolás gyakorlása szavak, változásának megfigyelése
szókapcsolatok, mondatok A tavasz jelei
írásakor. Digitális kompetencia
62

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Versmondás Szövegértést segítő kérdések. Szövegértés fejlesztése 38-39. o.
József Attila: Kertész leszek Versmondás gyakorlása helyes A hangos és néma olvasási
hangsúllyal és levegővétellel. alapformák fejlesztése
Olvasás, szövegértés: A már tanult betűk ismétlése, Esztétikai-művészeti
Nem szoktam… (Népköltés) írásának rögzítése. tudatosság és
204-205.

Gazdag Erzsi: Április A tanult hangok felismerése, kifejezőképesség


megkülönböztetése a Szociális és állampolgári
Írás, helyesírás: szavakban. kompetencia Szépen, helyesen! 26.
Természettudományos o.
kompetencia
differenciálása. Az időjárás és a természet
változásának megfigyelése
A tavasz jelei
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szóbeli szövegalkotás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Folyamatleírás: fészeképítés. Versmondás gyakorlása helyes Szóbeli kommunikáció 40, 42. o. pontok
hangsúllyal és levegővétellel. fejlesztése Interaktív feladatok Környezetismeret:
Olvasás, szövegértés: Verstanulás képek segítségével A hangos és néma olvasási költöző madarak.
Móra Ferenc: Fecskehívogató. Tartalommondás képek alapformák fejlesztése
Tavaszi varázslat
206-207.

segítségével. Esztétikai-művészeti
Írás, helyesírás: A már tanult betűk ismétlése, tudatosság és Szépen, helyesen! 27.
írásának rögzítése. kifejezőképesség o.
A tanult hangok felismerése, Természettudományos
a szavakban. megkülönböztetése a kompetencia
szavakban. Az időjárás és a természet
változásának megfigyelése.
A tavasz jelei.
63

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Jellemzés külső tulajdonság Szóbeli szövegalkotás. Szóbeli kommunikáció 41. o. pontok
alapján (fecske, gólya). Versmondás gyakorlása helyes fejlesztése Ének-zene:
Tartalommondás. hangsúllyal és levegővétellel. A hangos és néma olvasási gólyáról szóló
alapformák fejlesztése dalok.
+ 1 óra

Olvasás, szövegértés: Esztétikai-művészeti Környezetismeret:


Petőfi Sándor: A gólya (részlet); tudatosság és költöző madarak.
Benedek Elek: Madárfiókák kifejezőképesség
Írás, helyesírás: Természettudományos
Szavak, szószerkezetek, mondatok kompetencia
leírása másolással. Költöző madarak
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Locsolóversek olvasása, Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Projekt,
Húsvéti népszokások. tanulása. Szóbeli kommunikáció 100. o. gyűjtőmunka
Beszédfejlesztés: a tavasz Szövegértést segítő kérdések. fejlesztése Interaktív feladatok Húsvéti
jellemzői, hatása a természetre. Szómagyarázat. A hangos és néma olvasási készülődés.
Mondatalkotás képről. alapformák fejlesztése Locsolóversek
Olvasás, szövegértés: A már tanult betűk ismétlése, Esztétikai-művészeti gyűjtése.
208-209.

Húsvét. írásának rögzítése. tudatosság és Tojásfestés.


Húsvéti locsolóversek. A tanult hangok felismerése, kifejezőképesség
Írás, helyesírás: megkülönböztetése a Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 28.
Az szavakban. kompetencia o.
A hagyományok ápolásának
fontossága
a szavakban. Digitális kompetencia
64

BARÁTAINK: AZ ÁLLATOK, A FÁK, A VIRÁGOK


Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés (állatok). Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Kedvenc állat bemutatása. Állatok jellemzői. Szóbeli kommunikáció 44. o. pontok
Beszédfejlesztés: állatok fejlesztése Interaktív feladatok Környezetismeret:
Olvasás, szövegértés: bemutatása. A hangos és néma olvasási állatok
Ma-Fan-To: Állatok Szövegértést segítő kérdések. alapformák fejlesztése csoportosítása.
210.

Írás, helyesírás: Mondatalkotás képről. Esztétikai-művészeti


Differenciált gyakorlás: kisbetűk tudatosság és
írása, kapcsolása. kifejezőképesség
Természettudományos
kompetencia
Digitális kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés (állatok). Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Mese dramatizálása. Beszédfejlesztés mese Szóbeli kommunikáció 45. o.
dramatizálásával. fejlesztése Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Állatok jellemzői. A hangos és néma olvasási
Az állatok vitája (Népmese) Szövegértést segítő kérdések. alapformák fejlesztése
+ 2 óra

Meseolvasás szerepek szerint. Esztétikai-művészeti


Írás, helyesírás: Írásgyakorlás. tudatosság és
Szavak, szószerkezetek, mondatok kifejezőképesség
leírása tollbamondás után. Természettudományos
kompetencia
Digitális kompetencia
65

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés (állatok) Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Csoportosítás: házi- és vadon élő Állatok jellemzői. Szóbeli kommunikáció 46-47. o. pontok
állatok. Szövegértést segítő kérdések. fejlesztése Interaktív feladatok Környezetismeret:
Ismerkedés A hangos és néma olvasási baromfiudvar
Olvasás, szövegértés: gyermeklexikonokkal. alapformák fejlesztése lakói.
A tyúk Nyomtatott és írott nagybetűk Esztétikai-művészeti Kulcsfogalmak:
211-212.

A baromfiudvar lakói egyeztetése. tudatosság és könyvtár,


Írás, helyesírás: Írott kis és nagy betűk kifejezőképesség Szépen, helyesen! 30- tartalomjegyzék.
Az egyeztetése. Természettudományos 31. o.
Helyesírási szabályosságok kompetencia
felismerése és alkalmazása. Digitális kompetencia
írása, kapcsolása. Nagybetűk gyakorlása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Népi játék értelmezése, Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Népi játék: Hogy a kakas? eljátszása. Szóbeli kommunikáció 48-49. o.
Szövegértést segítő kérdések. fejlesztése
Olvasás, szövegértés: Versben rímek keresése. A hangos és néma olvasási
Hogy a kakas? (Népi játék) Nyomtatott és írott nagybetűk alapformák fejlesztése
Tamkó Sirató Károly: Rokodál
213-214.

egyeztetése. Esztétikai-művészeti
Írás, helyesírás: Írott kis és nagy betűk tudatosság és Szépen, helyesen! 32-
egyeztetése. kifejezőképesség 33. o.
Az írása, Helyesírási szabályosságok Természettudományos
kapcsolása. felismerése és alkalmazása. kompetencia
Nagybetűk gyakorlása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
66

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Történetek, élmények állatkerti Szövegértést segítő kérdések. Szóbeli kommunikáció 53., 56. o. pontok
látogatásról. Mondatok másolása az fejlesztése Környezetismeret:
események sorrendjének A hangos és néma olvasási állatok
Olvasás, szövegértés:
+ 1 óra

megfelelően. alapformák fejlesztése szaporodása.


Teknős „apó” Helyesírási szabályosságok Esztétikai-művészeti
Mókás majmok felismerése és alkalmazása. tudatosság és
Írás, helyesírás: Irányított keresés interneten. kifejezőképesség
Szavak, szószerkezetek, mondatok Természettudományos
leírása emlékezetből. kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
A róka jellemző tulajdonságai. A hangos olvasás gyakorlása. Szóbeli kommunikáció 50-51. o. pontok
Differenciált szövegfeldolgozás. fejlesztése Környezetismeret:
Olvasás, szövegértés: Szövegértést segítő kérdések. A hangos és néma olvasási a rókára jellemző
Differenciált szövegfeldolgozás: A A róka jellemzői. alapformák fejlesztése tulajdonságok.
215-216.

róka Nyomtatott és írott nagybetűk Esztétikai-művészeti


Írás, helyesírás: egyeztetése. tudatosság és Szépen, helyesen! 34-
Írott kis és nagy betűk kifejezőképesség 35. o.
egyeztetése. Természettudományos
Az írása, Nagybetűk gyakorlása kompetencia
kapcsolása. tulajdonnevek és mondatok Digitális kompetencia
írásával.
67

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Lényegkiemelés kérdések Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Helyes kiejtési normákhoz igazodó segítségével. Szóbeli kommunikáció 52. o. pontok
versmondás olvasás alapján. Versolvasás. fejlesztése Környezetismeret:
Nyomtatott és írott nagybetűk A hangos és néma olvasási az őz.
Olvasás, szövegértés: egyeztetése. alapformák fejlesztése
Őz
217.

Nagybetűk gyakorlása Helyes versmondás


Zelk Zoltán: Hova futsz, te kicsi tulajdonnevek és mondatok Esztétikai-művészeti
őz? írásával. tudatosság és
Írás, helyesírás: kifejezőképesség Szépen, helyesen! 36-
Természettudományos 37. o.
A írása, kapcsolása. kompetencia
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
A jegesmedve bemutatása (3-4 Az olvasottak megértésének Szóbeli kommunikáció 55. o. pontok
összefüggő mondat). bizonyítása kérdések fejlesztése Környezetismeret:
segítségével. A hangos és néma olvasási a jegesmedve
Olvasás, szövegértés:
+ 2 óra

Szövegalkotás képekről. alapformák fejlesztése különleges


A jegesmedve Jegesmedve tulajdonságai. Esztétikai-művészeti tulajdonsága.
Helyesírási szabályosságok tudatosság és
Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. kifejezőképesség
Az írás differenciált fejlesztése. Nagybetűk írásának gyakorlása. Természettudományos
kompetencia
218-219.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Élmények megfogalmazása. Nyomtatott és írott nagybetűk Szóbeli kommunikáció 54. o. pontok
egyeztetése. fejlesztése Ének-zene:
Olvasás, szövegértés: Írott kis és nagy betűk A hangos és néma olvasási mackóról szóló
Medveotthon Veresegyházon egyeztetése. alapformák fejlesztése dalok.
68

Írás, helyesírás: Helyesírási szabályosságok Esztétikai-művészeti Szépen, helyesen! 40- Környezetismeret:


felismerése és alkalmazása. tudatosság és 41. o. medve.
A írása, Nagybetűk gyakorlása kifejezőképesség
kapcsolása. tulajdonnevek és mondatok Természettudományos
írásával. kompetencia

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Mondat-kiegészítések az Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási


Állatok és kicsinyeik. olvasottak alapján. Szóbeli kommunikáció 58-59. o. pontok
Hogyan gondozzák a kicsinyeiket? Ismeretszerzés képek alapján. fejlesztése Környezetismeret:
Nyomtatott és írott nagybetűk A hangos és néma olvasási a ló.
Olvasás, szövegértés: egyeztetése. alapformák fejlesztése
220-221.

A ló - jó barát Írott kis és nagy betűk Esztétikai-művészeti


egyeztetése. tudatosság és
Írás, helyesírás: Helyesírási szabályosságok kifejezőképesség Szépen, helyesen!
felismerése és alkalmazása. Természettudományos 7. o.
írása, kapcsolása. Nagybetűk gyakorlása kompetencia
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Néma és hangos olvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
A lakóhelyünkön élő fák Szövegértést segítő kérdések. Szóbeli kommunikáció 61. o. pontok
felsorolása. Helyesírási szabályosságok fejlesztése Környezetismeret:
felismerése és alkalmazása. A hangos és néma olvasási a közvetlen
Olvasás, szövegértés: alapformák fejlesztése környezetünkben
+ 1 óra.

Nőnek a fák Esztétikai-művészeti élő fák.


tudatosság és
Írás, helyesírás: kifejezőképesség
A hangok időtartamának jelölése a Természettudományos
szavakban. kompetencia
Digitális kompetencia
69

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Néma és hangos olvasás Digitális kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Tartalom elmondása képek Szövegértést segítő kérdések. Anyanyelvi kompetencia 60. o. pontok
segítségével. Tartalommondás összefüggően. Szóbeli kommunikáció Interaktív feladatok Környezetismeret:
Nyomtatott és írott nagybetűk fejlesztése környezetvédele
Olvasás, szövegértés: egyeztetése. A hangos és néma olvasási m.
A kis fa (Puskin meséje nyomán)
222-223.

Írott kis és nagy betűk alapformák fejlesztése


Írás, helyesírás: egyeztetése. A helyesírás fejlesztése Szépen, helyesen! 42-
Helyesírási szabályosságok Esztétikai-művészeti 43. o.
írása, kapcsolása. felismerése és alkalmazása. tudatosság és
Nagybetűk gyakorlása kifejezőképesség
tulajdonnevek és mondatok Természettudományos
írásával. kompetencia
Természetvédelem
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Néma és hangos olvasás Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Projekt,
Beszámoló egyéni élményekről: Szövegértést segítő kérdések. Szóbeli kommunikáció 62. o. gyűjtőmunka
kertészkedtem. Tartalommondás összefüggően. fejlesztése Faültetés
Nyomtatott és írott nagybetűk A hangos és néma olvasási Osztályunk fája,
Olvasás, szövegértés: egyeztetése. alapformák fejlesztése vagy kiválasztott
Boriska fája Írott kis és nagy betűk A helyesírás fejlesztése fa gondozása.
224.

Írás, helyesírás: egyeztetése. Esztétikai-művészeti Szépen, helyesen! 44-


Helyesírási szabályosságok tudatosság és 45. o.
felismerése és alkalmazása. kifejezőképesség
A írása,
Nagybetűk gyakorlása Szociális és állampolgári
kapcsolása.
tulajdonnevek és mondatok kompetencia
írásával. Részvétel a család
feladataiban, munkájában.
70

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szógyűjtés (virágok). Anyanyelvi kompetencia


Szógyűjtés: virágok. Versolvasás, versmondás. Szóbeli kommunikáció
Helyesírási szabályosságok fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: felismerése és alkalmazása. A hangos és néma olvasási
Virágokról szóló versek gyűjtése. alapformák fejlesztése.
+ 2 óra

Írás, helyesírás: A helyesírás fejlesztése.


Mondatok írása tollbamondás után. Esztétikai-művészeti
tudatosság és
kifejezőképesség
Természettudományos
kompetencia
A virágok haszna.

A CSALÁD
Beszédművelés, beszédfejlesztés: A vers ritmusát érzékeltető Digitális kompetencia Első olvasókönyvem Projekt,
Verstanulás. Műsor anyák napjára. feladatok. Verssorok Anyanyelvi kompetencia 64-65. o. gyűjtőmunka
szótagszámának vizsgálata. Szóbeli kommunikáció Anyák napi
Olvasás, szövegértés: Szómagyarázatok. fejlesztése műsor készítése
Weöres Sándor: Szunnyadj, Verstanulás. A hangos és néma olvasási
kisbaba Vers feldolgozása kérdések alapformák fejlesztése
Csorba Piroska: Mesélj rólam! segítségével. A helyesírás fejlesztése
225-226.

Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott nagybetűk Hatékony, önálló tanulás Szépen, helyesen! 46-
egyeztetése. Szociális és állampolgári 47. o.
A írása, Írott kis és nagy betűk kompetencia
kapcsolása. egyeztetése. Szülők tisztelete
Helyesírási szabályosságok
felismerése és alkalmazása.
Nagybetűk gyakorlása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
71

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszélgetés a családról. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Projekt,


A mi családunk. Kérdő mondatok helyes Szóbeli kommunikáció 66-67. o. gyűjtőmunka
hangsúlyának gyakorlása. fejlesztése A család.
Olvasás, szövegértés: Nyomtatott és írott nagybetűk A hangos és néma olvasási Családi fotók kis
Differenciált szövegfeldolgozás. egyeztetése. alapformák fejlesztése és nagyobb
227-228.

Janikovszky Éva: Kire ütött ez a Írott kis és nagy betűk A helyesírás fejlesztése korból.
gyerek? egyeztetése. Esztétikai-művészeti Tabló készítése
Írás, helyesírás: Helyesírási szabályosságok tudatosság és Szépen, helyesen! 48-
felismerése és alkalmazása. kifejezőképesség 49. o.
írása, Nagybetűk gyakorlása Digitális kompetencia
kapcsolása. tulajdonnevek és mondatok
írásával.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: A vers ritmusát érzékeltető Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Vicces történetek a családban. feladatok. Szóbeli kommunikáció 68.,70. o.
Szómagyarázatok. fejlesztése
Olvasás, szövegértés: Vers feldolgozása kérdések A hangos és néma olvasási
+ 1 óra

Mai magyar költészet segítségével alapformák fejlesztése


Versek a család mindennapjairól Helyesírási szabályosságok A helyesírás fejlesztése
Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. Hatékony, önálló tanulás
Differenciált gyakorlása: másolás, Folyamatos írás gyakorlása. Szociális és állampolgári
mondatok írása emlékezetből. kompetencia
72

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: A vers ritmusát érzékeltető Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


A család egy estéje - feladatok. Szóbeli kommunikáció 69-71. o.
élménybeszámolók. Szómagyarázatok. fejlesztése
Vers feldolgozása kérdések A hangos és néma olvasási
Szabó Lőrinc: Este van már segítségével alapformák fejlesztése
Móra Ferenc: Este Nyomtatott és írott nagybetűk A helyesírás fejlesztése
229-230.

Írás, helyesírás: egyeztetése. Hatékony, önálló tanulás Szépen, helyesen! 50-


Írott kis és nagy betűk Szociális és állampolgári 51. o.
egyeztetése. kompetencia
Az írása, kapcsolása.
Helyesírási szabályosságok
felismerése és alkalmazása.
Nagybetűk gyakorlása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szókincsgyarapítás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Foglalkozások - szógyűjtés. Beszélgetés a foglalkozásokról, Szóbeli kommunikáció 73. o. pontok
munkáról. fejlesztése Interaktív feladatok Erkölcstan: én és
Olvasás, szövegértés: Mi leszel, ha nagy leszel? A hangos és néma olvasási szűkebb
Szüleink munkája Nyomtatott és írott nagybetűk alapformák fejlesztése közösségeim.
egyeztetése. A helyesírás fejlesztése
231.

Írás, helyesírás: Írott kis és nagy betűk Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 52-
egyeztetése. kompetencia 53. o.
Helyesírási szabályosságok Munka és szabadidő
írása, kapcsolása.
felismerése és alkalmazása. Digitális kompetencia
Nagybetűk gyakorlása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
73

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Beszélgetés a családi Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Kinek mi a dolga a családban? munkamegosztásról. Szóbeli kommunikáció 72. o.
Versolvasás. fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: Vers ritmusa, rímek. A hangos és néma olvasási
Bartos Erika: Kukásautó Vers feldolgozása kérdések alapformák fejlesztése.
+ 2 óra

Írás, helyesírás: segítségével. A helyesírás fejlesztése.


A családtagok nevének írása. Helyesírási szabályosságok Hatékony, önálló tanulás
felismerése és alkalmazása. Szociális és állampolgári
kompetencia
Családtagok egymás iránt
érzett szeretete.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Családi naptár készítése. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
A család ünnepei. Szómagyarázatok. Szóbeli kommunikáció 76-77. o. pontok
Versolvasás. fejlesztése Erkölcstan: én és
Olvasás, szövegértés: Versek ritmusa, rímek. A hangos és néma olvasási szűkebb
Családi naptár Vers feldolgozása kérdések alapformák fejlesztése közösségeim.
K. László Szilvia: Hogy is van ez? segítségével A helyesírás fejlesztése
232-233.

Írás, helyesírás: Nyomtatott és írott nagybetűk Hatékony, önálló tanulás Szépen, helyesen! 54-
egyeztetése. Szociális és állampolgári 55. o.
Írott kis és nagy betűk kompetencia
A írása, kapcsolása.
egyeztetése. Családtagok egymás iránt
Helyesírási szabályosságok érzett szeretete
felismerése és alkalmazása.
Nagybetűk gyakorlása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
74

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szómagyarázatok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Beszélgetés a testvéri szeretetről. Versolvasás. Szóbeli kommunikáció 79. o.
Vers ritmusa, rímek. fejlesztése.
Olvasás, szövegértés: Vers feldolgozása kérdések A hangos és néma olvasási
Kassák Lajos: Testvérkék segítségével alapformák fejlesztése.
Nyomtatott és írott nagybetűk A helyesírás fejlesztése.
234-235.

Írás, helyesírás: egyeztetése. Hatékony, önálló tanulás Szépen, helyesen! 56-


Írott kis és nagy betűk Szociális és állampolgári 57. o.
egyeztetése. kompetencia
írása, Helyesírási szabályosságok A testvérek egymás iránt érzett
kapcsolása. felismerése és alkalmazása. szeretete.
Nagybetűk gyakorlása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás, vers ritmusa, Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kulcsfogalmak:
Az időjárás változásai. rímek. Szóbeli kommunikáció 78. o. könyvtár,
Szövegértést segítő kérdések. fejlesztése tartalomjegyzék.
Olvasás, szövegértés: Gyermeklexikonok használata. A hangos és néma olvasási
Weöres Sándor: Biztatás Tollbamondás. alapformák fejlesztése
+ 1 óra

Helyesírási szabályosságok A helyesírás fejlesztése


Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. Hatékony, önálló tanulás
Tollbamondás a szókészlet Szociális és állampolgári
szavaiból. kompetencia
Családtagok egymás iránt
érzett szeretete
75

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Tartalommondás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Tartalommondás képek alapján. Lényeg kiemelése kérdések Szóbeli kommunikáció 74. o.
segítségével. fejlesztése Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Családi kapcsolatok. A hangos és néma olvasási
A nagymama és az unokája Nyomtatott és írott nagybetűk alapformák fejlesztése
236-237.

egyeztetése. Helyesírás fejlesztése


Írás, helyesírás: Írott kis és nagy betűk Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 58.
egyeztetése. kompetencia o.
Az írása, kapcsolása. Helyesírási szabályosságok Idős emberek iránti tisztelet,
felismerése és alkalmazása. Rászorulók segítése,
Nagybetűk gyakorlása gondozása
tulajdonnevek és mondatok Digitális kompetencia
írásával.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Tartalommondás szereplők Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Tartalommondás a szereplők szerint. Szóbeli kommunikáció 75. o.
szerint. Lényeg kiemelése. fejlesztése
Családi kapcsolatok. A hangos és néma olvasási
Olvasás, szövegértés: Nyomtatott és írott nagybetűk alapformák fejlesztése
Az öreg nagyapó meg az unokája egyeztetése. A helyesírás fejlesztése
238.

Írás, helyesírás: Írott kis és nagy betűk Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 59.
egyeztetése. kompetencia o.
A írása, Helyesírási szabályosságok Idős emberek iránti tisztelet,
kapcsolása. felismerése és alkalmazása. Rászorulók segítése,
Nagybetűk gyakorlása gondozása
tulajdonnevek és mondatok
írásával.
76

Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangos olvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Projekt,


A babnövény növekedésének Összefüggő tartalommondás. Szóbeli kommunikáció 82. o. gyűjtőmunka
megfigyelése. A szöveg felolvasása szerepek fejlesztése Bab ültetése, a
szerint. A hangos és néma olvasási növény
Olvasás, szövegértés:
+ 2 óra.

Mondatalkotás a képről. alapformák fejlesztése fejlődésének


Gergő nem hiszi! Helyesírási szabályosságok Helyesírás fejlesztése megfigyelése.
felismerése és alkalmazása. Szociális és állampolgári
Írás, helyesírás: kompetencia
A ly-j-s szavak látó-halló
tollbamondása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Szövegértés rajzos feladatokkal. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Tartalommondás. Tartalommondás szereplők Szóbeli kommunikáció 80. o.
szerint. fejlesztése Interaktív feladatok
Olvasás, szövegértés: Lényeg kiemelése. A hangos és néma olvasási
239-240.

A jótett. Helyesírási szabályosságok alapformák fejlesztése


A hangos olvasás felmérése. felismerése és alkalmazása. Helyesírás fejlesztése
Írás, helyesírás: Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 61.
A nagy írott ábécé. kompetencia o.
A jó szándék és a jótett
Digitális kompetencia
77

KOSZORÚS NYÁR KALÁSZDÖNTŐ


Kulcsfogalmak,
Ajánlott tevékenységformák, Fejlesztendő kompetenciák,
Téma, tananyag Javasolt taneszközök kapcsolódási
módszertani javaslatok (készségek, képességek)
pontok, javaslatok

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Verstanulás, versmondás. Versek ritmusa, rímek. Szóbeli kommunikáció 85., 87. o.
Vers feldolgozása kérdések fejlesztése
Olvasás, szövegértés: segítségével. A hangos és néma olvasási
Nemes N. Á.: Tavaszi felhők Helyesírási szabályosságok alapformák fejlesztése
241-242.

Osváth Erzsébet: Búzavirág felismerése és alkalmazása. A helyesírás fejlesztése


Írás, helyesírás: Esztétikai-művészeti
Differenciált gyakorlófeladatok a tudatosság és
kisbetűk és a nagybetűk kifejezőképesség
gyakorlására. Természettudományos
kompetencia
Hatékony, önálló tanulás
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Pünkösdi népszokások. Versek ritmusa, rímek. Esztétikai-művészeti 102. o. pontok
Vers feldolgozása kérdések tudatosság és Ének-zene:
Olvasás, szövegértés: segítségével. kifejezőképesség daléneklés.
+ 1 óra.

Pünkösdölők. Helyesírási szabályosságok Hatékony, önálló tanulás


Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. Szociális és állampolgári
A családtagok nevének írása. Saját vélemény kompetencia
megfogalmazása A becsületes munka
gyümölcse
243-244.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás, verstanulás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Versolvasás a helyes kiejtési Versek ritmusa, rímek. Szóbeli kommunikáció 88. o.
normákhoz igazodva. Verstanulás. Vers feldolgozása kérdések fejlesztése
segítségével. A hangos és néma olvasási
Olvasás, szövegértés: alapformák fejlesztése
Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz
78

Írás, helyesírás: Szöveg tartalmának képhez A helyesírás fejlesztése Szépen, helyesen! 86-
Év végi felmérés. kötése. Esztétikai-művészeti 87. o.
Helyesírási szabályosságok tudatosság és
felismerése és alkalmazása. kifejezőképesség
Saját vélemény Hatékony, önálló tanulás
megfogalmazása.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
A vers jellemzőinek összegyűjtése Versek ritmusa, rímek. Szóbeli kommunikáció 89. o.
(ritmus, rím, tagolás). Vers feldolgozása kérdések fejlesztése
segítségével. A hangos és néma olvasási
Olvasás, szövegértés: Saját vélemény alapformák fejlesztése
245.

Weöres Sándor: Égi csikón léptet a megfogalmazása. A helyesírás fejlesztése


nyár Helyesírási szabályosságok Esztétikai-művészeti
Csanádi Imre: Nyármarasztaló felismerése és alkalmazása. tudatosság és
Írás, helyesírás: kifejezőképesség Szépen, helyesen! 62-
Településnevek, állatnevek írása. Hatékony, önálló tanulás 63. o.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Az anyanyelv fontossága. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Titkok, titoktartás. Hangos olvasás. Esztétikai-művészeti 90. o.
Szövegfeldolgozás. tudatosság és
Olvasás, szövegértés: Tartalommondás. kifejezőképesség
+ 2 óra

Móra Ferenc: Az én titkaim Helyesírási szabályosságok Hatékony, önálló tanulás


felismerése és alkalmazása. Miért fontos mindenkinek az
Írás, helyesírás: „olvasás tudománya”? Szépen, helyesen! 64.
Településnevek, mondatok írása. Szociális és állampolgári o.
kompetencia
246-247.

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Néma olvasás és a szövegértés Digitális kompetencia


A tanulók beszédszintjének felmérése. Anyanyelvi kompetencia
felmérése. Helyesírási szabályosságok Szóbeli kommunikáció
felismerése és alkalmazása. fejlesztése
Olvasás, szövegértés:
A néma olvasás felmérése.
79

Írás, helyesírás: A hangos és néma olvasási Szépen, helyesen! 67-


Kisbetűk, nagybetűk írásának alapformák fejlesztése 68. o.
gyakorlása. A helyesírás fejlesztése
Esztétikai-művészeti
tudatosság és
kifejezőképesség
Hatékony, önálló tanulás
80

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Versolvasás, verstanulás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Versmondás a tanult normákhoz Versek ritmusa, rímek. Szóbeli kommunikáció 104-105. o.
igazodva. Vers feldolgozása kérdések fejlesztése Interaktív feladatok
segítségével. A hangos és néma olvasási
Olvasás, szövegértés:
248-249.

Helyesírási szabályosságok alapformák fejlesztése


Kölcsey Ferenc: Himnusz felismerése és alkalmazása. A helyesírás fejlesztése
Szilágyi Domonkos: Új kenyér Esztétikai-művészeti
tudatosság és
Írás, helyesírás: kifejezőképesség Szépen, helyesen! 69-
Gyakorlás. Mondatalkotás, játékos Digitális kompetencia 70. o.
gyakorlatok.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Népi játékok. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Játékok nyárra. Játék olvasása szerepek szerint. Szóbeli kommunikáció 92., 96.. o. pontok
A játék eljátszása. fejlesztése Testnevelés: népi
Olvasás, szövegértés: Helyesírási szabályosságok A hangos és néma olvasási játékok eljátszása.
+ 1 óra

Játék a szabadban. felismerése és alkalmazása. alapformák fejlesztése


Gyertek haza, ludaim! A helyesírás fejlesztése
Írás, helyesírás: Esztétikai-művészeti Szépen, helyesen! 72.
Személynevek írása. Játékos tudatosság és o.
gyakorlatok. kifejezőképesség
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Tájékozódás a televízió műsorai Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Beszélgetés a gyerekeknek szóló között. Esztétikai-művészeti 93. o.
tv-műsorokról. Adatok leolvasása táblázatból. tudatosság és
Véleménynyilvánítás, kifejezőképesség
Olvasás, szövegértés:
250-251.

következtetések levonása. Hatékony, önálló tanulás


Hogyan válogass a televízió A tapasztalt hiányosságokra Szociális és állampolgári
műsoraiból? irányuló gyakorlások. kompetencia
Helyesírási szabályosságok
Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. Szépen, helyesen! 77.
Településnevek írása. Játékos o.
gyakorlatok.
81

Beszédművelés, beszédfejlesztés: Néma és hangos olvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem


Terveim a vakációra. Versek ritmusa, rímek. Esztétikai-művészeti 95. o.
Vers feldolgozása kérdések tudatosság és
Olvasás, szövegértés: segítségével. kifejezőképesség
252.

Szabó Lőrinc: Vakáció előtt Helyesírási szabályosságok Hatékony, önálló tanulás


Írás, helyesírás: felismerése és alkalmazása. Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 80.
Szólások, közmondások kompetencia o.
kiegészítése.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: A történet bábos megjelenítése. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem Kapcsolódási
Nyári olvasmányajánló. Helyesírási szabályosságok Esztétikai-művészeti 106-107. o. pontok
felismerése és alkalmazása. tudatosság és Életvitel és
Olvasás, szövegértés:
+ 2 óra

kifejezőképesség gyakorlat: bábok


Valaki fürdene Hatékony, önálló tanulás készítése.
Írás, helyesírás: Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 82-
Játékos feladatok személynevekkel kompetencia 83. o.
és állatnevekkel.
Beszédművelés, beszédfejlesztés: Hangos olvasás. Anyanyelvi kompetencia Első olvasókönyvem
Nyári olvasmányajánló. Véleménynyilvánítás. Esztétikai-művészeti 110. o.
Könyvajánlások a nyárra. tudatosság és
Olvasás, szövegértés:
+ 1 óra

Helyesírási szabályosságok kifejezőképesség


Berg Judit: Doktor Maszat felismerése és alkalmazása. Hatékony, önálló tanulás
Írás, helyesírás: Szociális és állampolgári Szépen, helyesen! 84.
Válaszolj helyesen, írj szépen! kompetencia o.

You might also like