BERTOLT BRECHT:

BAAL

Fordította: Jékely Zoltán

 GEORGE PFANZELT BARÁTOMNAK

SZEMÉLYEK:

BAAL, lírikus
MECH, nagykereskedő és kiadó
EMILIE, a felesége
DR.PILLER, kritikus
JOHANNES SCHMIDT
PSCHIERER, vízügyi igazgató
EGY IFJÚ ÚR
EGY IFJÚ HÖLGY
JOHANNA
EKART
LUISE, pincérnő
A KÉT NŐVÉR
A HÁZIASSZONY
SOPHIE BARGER
A CSAVARGÓ
LUPU
MJURK
A SZUBRETT
EGY ZONGORISTA
A LELKÉSZ
BOLLEBOLL
GOUGOU
A VÉN KOLDUS
MAJA, a koldusasszony
A FIATAL NŐ
WALTZMANN
EGY PINCÉRNŐ
KÉT CSENDŐR
FUVAROSOK
PARASZTOK
FAVÁGÓK
A NAGY BAAL KORÁLJA

Mikor Baal az anyaölben felcseperedék,

Már ilyen nagy, csendes, fakó volt az ég,
Ifju, pőre, rémítő szép és örök,
Amint Baal szerette, hogy világra jött.

S maradt az ég, ha víg volt, ha gondlepett,

Vagy ha aludt, s nem láthatta az eget,
Éjjelente lila volt az, Baal szeszes,
Hajnalban barack-fakó az, Baal kegyes.

És csapszéken, dómon, ispotályon át

Baal egykedvűen döcög, s az égtől elszokik,
Baal lehet fáradt, fiúk, le nem rogyik,
Viszi az egét magával Baal tovább.

Bűnösök fertelmes sűrűjében

Baal pőrén hevert s henyélt nyugalmasan:
Csak az égbolt, s mindig csak az ég fenn,
Borította Baal testét hatalmasan.

És a nagy Világ-nő, ki magát nevetve

Adja annak, ki őrlő ölébe dőlt,
Baalt ragadta is nem egy önkívületbe,
Nem halt bele, hisz félvállról vette őt.

S ha körül csak hullát láthatott,

Mindig kétszer nagyobb volt a kéj.
Van hely, mondta Baal, kevés még a halott.
Van hely, mondta Baal, e némber öle mély.

Hogy van Isten, vagy sohase volt,

Baalnak, míg él, nem szoroz, nem oszt.
Ámde Baalnak nem tréfadolog:
Van-e még bor vagy már elfogyott.

Ha egy nő, mond Baal, mindent neked

Ad, mehet, mert többje nincs neki!
Nővel vagytok? férfiak ne féljetek!
Baal nem is fél, csak az áldást rettegi.

Minden vétek holmi jóra szolgál,

Csak az nem, ki elköveti, szól Baal.
Jó a bűn, és tudja Baal, hogy azzal mire megy.
Kettőt válassz: sok magában egy!

Csak ne resten, így nem élvezel!

Amit akarsz, mond Baal, az, mit tenni kell.
Hogyha székelsz, az, mond Baal, vigyázz,
Jobb, mint hogyha semmit sem csinálsz.

Ámde lusta s elpuhult ne légy,

Mert a kéj bizony nem semmiség!
Jó izom kell hozzá, sok tapasztalat:
Pocakod csak zavar azalatt.

És erős légy, mert gyengít a kéj,

S még kudarcnak is örülj s remélj!
Ifju marad, a kéjt bármint kergeti,
Az, ki magát minden este megöli.

S olykor, ha valamit összetör,

Mert kíváncsi, milyen az belől,
Kárnak kár ugyan, de tréfa az,
S Baal nem bánja, mert csillagja az..

S ha szenny volna benne, akkor is

Mindenestül Baalhoz tartozik,
Igen, tetszik néki s roppant kedveli,
Mert hisz más csillagja nincs neki.

Kövér keselyűkre pislog néhanap,

Melyek az égbolton várnak tetemére.
Teszi magát holtnak, s ha egy rájacsap,
Keselyűt eszik Baal, némán, estebédre.

E siralomvölgyben zordon csillagok

Alatt Baal mezőket csámcsog, lelegel.
S dalolva döcög, ha füvük elfogyott,
Örök erdejébe, mély álomra, el.

S hogyha Baalt lehúzza a fekete öl:

A világ mi néki? Jóllakott.
Szemhéjában annyi ég feszül,
Épp elég les néki, ha halott.

Mikor Baal a föld ölében rothadék,

Még ilyen nagy, néma, fakó volt az ég,
Ifjú, pőre, rémítő és csodaszép,
amint Baal szerette, amíg élt.
 EBÉDLŐ
Mech, Emilie Mech, Pschierer, Johannes Schmidt, Dr.Piller, Baal és más vendégek jönnek be a
szárnyasajtón
MECH: (Baalhoz) Nem akar egy korty bort, Baal úr?
Mindenki leül, Baal a díszhelyet kapja
Eszik rákot? Ez angolnahulla.
PILLER: (Mechhez) Örülök, hogy Baal úr halhatatlan költeményei, melyeket volt szerencsém önnek
felolvashatni, tetszésére méltónak találtattak. (Baalhoz) Magának ki kell adnia a verseit! Mech úr fizet,
mint valami mecénás. Kikerül a padlásszobából.
MECH: Én fahéjkereskedő vagyok. Egész fahéjerdőim úsznak a brazil folyókon lefelé. De azért a
verseit is kiadom.
EMILIE: Maga padlásszobában lakik?
BAAL: (eszik és iszik) Klauckestrasse 64.
MECH: A versekhez voltaképpen túl kövér vagyok. De magának olyan koponyája van, mint egy
maláj-szigetvilági emberemnek, akinek az volt a szokása, hogy munka közben korbáccsal hajtatta
magát. Csak fogcsikorgatva tudott dolgozni.
PSCHIERER: Hölgyeim és uraim! Nyíltan bevallom: megrendítő volt egy ilyen férfiút oly szerény
körülmények közt találni. Önök tudják, kedves Mesterünket mint egyszerű kezdőt fedeztem fel az
irodámban. Nyugodtan nevezem városunk szégyenének, hogy ilyen személyiségeket napidíjért
dolgoztat. Fogadja szerencsekívánatom, Mech úr, amiért szalonját e zseni, úgy van, e világhírűzseni
bölcsőjének fogják nevezni. Egészségére, Baal úr!
Baal elhárító mozdulatot tesz; eszik
PILLER: Esszét fogok írni önről. Vannak kéziratai? Bejáratos vagyok a lapoknál.
EGY FIATALEMBER: Hogy csinálja ezt a fene nagy naívságot, kedves Mester? Egyenesen
homéroszi. Én Homéroszt nagy műveltségű feldolgozónak tartom, egynek vagy többnek, aki az eredeti
népeposzok naivságában szemtelenül kéjeleg.
EGY FIATAL HÖLGY: Engem ön inkább Walt Whitmanre emlékeztet. De ön jelentősebb. Én úgy
találom.
EGY MÁSIK FÉRFI: Akkor már inkább Verhaarenből van benne valami, mondom én.
PILLER: Verlaine! Verlaine! Már fiziognómiára is. Ne feledje a mi Lombrosónkat.
BAAL: Még egy falat angolnát, kérem.
A FIATAL HÖLGY: De magának előnye, hogy sokkal neveletlenebb.
JOHANNES: Baal úr fuvarosoknak énekli a verseit. Egy folyóparti kocsmában.
A FIATALEMBER: Úristen, maga minden említett nagyságot zsebre tesz, Mester! A mai költők még
a bocskorát sem fűzhetik be!
A MÁSIK FÉRFI: Nagyreményű férfiú, annyi szent!
BAAL: Még egy korty bort, kérem!
A FIATALEMBER: Én önt az európai nagy költő-Messiás előfutárának tartom, akit mi feltétlen
bizonyossággal a közvetlen Kózeli időkre várunk.
A FIATAL HÖLGY: Tisztelt Mester, hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy felolvassak itt a
"Revolution" című folyóiratból egy verset, mely önöket éppígy érdekelni fogja.(Felkel és olvas)
Csilló akkordokat kerül a költő,
Kürtöt fú, paskol, élesen dobol.
Felrázza népét horgas mondatokkal.

Az új világ
Kiirtván a kínok világát,
Boldog emberiség szigetje.
Beszédek. Manifesztumok.
Dalok tribűnökről.
Az új, a szent állam,
Hirdettessék, a népek vérét, véréből való vért,
oltván magába
Tét: a Paradicsom!
Hadd terjesszük a bányalég-atmoszférát!-
Tanuljatok! Készülődjetek! Gyakorlatozzatok!

Tetszés.
AZ IFJÚ HÖLGY: (hevesen) Ha megengedi! Egy másik verset is látok e számban. (Olvas)
A nap forralta őt fel,
A szél aszalta meg,
Egyetlen fának se kellett,
Sorban mindről lehullt.

Csak egy berkenyefácska,

Csupa vörös bogyó,
Megannyi kis tüzes nyelv,
Adott őnéki szállást.

S ott lógott ringatózva,

 Fűben hevert a láb.
S az elemerülő nap vérzőn
Átverte mellkasát,
Minden olajfa-erdőt
Felvert a táj felett,
Az Isten fehér ruhában
A felhőn fellebegett.

Virágos pagonyokban
Éneklő kígyószerzet
Ezüstös torka vékony
Híresztelést csicsergett.

És mind remegtek hallván

Halkan a domb felett
Az Úr kezét a világló
Erezetekbe' fent.
Tetszés.
KIÁLTÁSOK: Zseniális! Démoni és mégis csupa csín. Egyszerűen mennyei.
AZ IFJÚ HÖLGY: Nézetem szerint ez áll legközelebb a baali világérzéshez!
MECH: Utaznia kellene. Az abesszínai hegyek. Azok éppen magának valók.
BAAL: Csakhogy nem jönnek ide a kedvemért.
PILLER: Hogyhogy? Akinek ilyen életérzése van? Versei nagyon erős hatást tettek rám.
BAAL: A fuvarosok fizetnek valamit, ha tetszik nekik.
MECH: (iszik) Én kiadom a verseit. Leveszem a kezem a fahéjról. Vagy ráteszem mindkettőre.
EMILIE: Nem kellene oly sokat innod.
BAAL: Ingeim sincsenek. Fehér ingek kellenének.
MECH: A kiadói ajánlat nem érdekli magát?
BAAL: Méghozzá puha ingek!
PILLER: (gunyorosan) Mire gondol, mivel szolgálhatnék magának?
EMILIE: ÖN olyan csodálatos verseket ír, Baal úr. Ebben ön olyan finom.
BAAL: (Emiliéhez) Nem játszana valamit a harmóniumon?
 Emilie játszik.
MECH: Szeretek enni harmóniumszóra.
EMILIE: (Baalhoz) Ne igyék, kérem, annyit, Baal úr!
BAAL (felnéz Emiliére) Fahéjerdői úsznak a folyón, Mech? Letarolt erdők?
EMILIE: Ihatik, amennyit akar. Csak kérni akartam.
PILLER: Maga ivásban is nagy ígéret.
BAAL: (Emiliéhez) Játsszék tovább ott fenn! Jó karja van.
Emilie abbahagyja, s az asztalhoz lép.
PILLER: Tehát maga a zene nem kell magának?
BAAL: Nem hallom a zenét. Maga túl sokat beszél.
PILLER: Furcsa sün maga, Baal. Úgy látszik, nem is akar megjelenni.
BAAL: Mech, nem kereskedik állatokkal is?
MECH: Van valami kifogása ellene?
BAAL: (Emilie karját símogatva) Miköze magának a verseimhez?
MECH: Csak szívességet akartam tenni magának. Nem hámoznál még almát, Emilie?
PILLER: Attól tart, hogy kizsákmányolják - Még nem jutott eszébe, hol tudna engem használni?
BAAL: Mindig bő ujjakat visel, Emilie?
EMILIE: Most már abba kell hagynia a borozást.
PSCHIERER: Az alkohollal kissé óvatosabbnak kellene lennie... Már nem egy zseni...
MECH: Nem óhajt egy fürdőt talán? Vettessek ágyat magának? Nem felejtett el még valamit?
PILLER: Most elúsznak az ingek, Baal. A verseskötet már elúszott.
BAAL: (iszik) Mire valók a monopóliumok? Mech, menjen aludni!
MECH: (felkelt) Az Isten minden állata kedves nekem. De ezzel az állattal nincs mit tárgyalni. Jöjj,
Emilie, jöjjenek, hölgyeim, uraim.
Mindnyájan felháborodva felkeletek.
KIÁLTÁSOK: Uram! Hallatlan! Ez mégiscsak...
PSCHIERER: Mech úr, meg vagyok rendülve...
PILLER: Költészetében van valami ártalmas elem is.
BAAL: (Johanneshez) Hogy hívják ezt az urat?
JOHANNES: Piller.
BAAL: Piller, küldhet nekem régi újságpapírt.
PILLER: (elmenőben) Maga nekem levegő! Maga az irodalomnak levegő!
Mindenki el, Baal marad.
INAS: (be) A kabátja, uram.

BAAL PADLÁSSZOBÁJA
Csillagos éj. Az ablakban Baal s az ifjú Johannes. Nézik az eget.
BAAL: Ha az ember éjjel a fűben hever, elnyújtózva, csontjaival észleli, hogy a Fóld golyó, hogy
repülünk, s hogy e csillagon állatok élnek, melyek a növényeit megzabálják. Egy ez a kisebb csillagok
közül.
JOHANNES: Ért valamit a csillagászathoz?
BAAL: Nem.
Csend.
JOHANNES: Van egy szerelmem, a legártatlanabb nő a világon, de álmomban egyszer úgy láttam,
hogy egy borókafa szeretkezett vele. Vagyis: fehér teste kinyújtózva feküdt a borókafán s a görcsös
ágak átkarolták. Azóta nem tudok aludni.
BAAL: Fehér testét láttad-e már?
JOHANNES: Nem. Ártatlan. Még a térde is - az ártatlanságnak sok foka van nem? Mégis, ha olykor
éjjel egy szempillantásra karomban tartom, úgy remeg, mint a falevél, de mindig csak éjjel. Azonban
túl gyenge vagyok megtenni azt. Tizenhét éves.
BAAL: Tetszett neki álmodban a szerelem?
JOHANNES: Tetszett.
BAAL: Fehér alsóruha van rajta, hófehér ing a térde közt? Ha egyszer háltál velew, csak egy rakás hús
talán, akinek arca sincs többé.
JOHANNES: Maga csak azt mondja, amit mindig érzek. azt hittem, gyáva vagyok. L'tom: a
közösölést maga is szennyes dolognak tartja.
BAAL: Így azok a disznók kiabálnak, akiknek nem sikerül. Ha a szűzies csípőket átöleled,
teremtmény-voltod rettegése ées boldogsága közben Istené leszel. Ahogy a borókafának sok gyökere
van, összefonódva, úgy fonódnak össze tagjaitok az ágyban, és bennük szívek dobognak és vér kering.
JOHANNES: De a törvény s a szülők büntetik!
BAAL: A te szüleid (a gitár után nyúl) kimustrált emberek. Hogy merik a szájukat kinyitni, melyben
csupa korhadt fogat látsz, a szerelem ellen, melybe bárki belehalhat? Mert ha a szerelmet nem viselitek
el, csak leköpitek egymást. ( Hangolja a gitárt.)
JOHANNES: A terhességre céloz?
BAAL: (néhány kemény akkorddal) Ha a sápadt-szelíd nyár elúszik, s ők teleszívták magukat a
szerelemmel, mint a gombák, újra állatok lesznek, gonoszak és gyermekesek, dagadt hasacskájukkal s
csepegő mellükkel, idomtalanok, s nedvesen ölelő karjukkal, mint nyálkás polipok, s a testük szétesik,
s halálosan fakó. És szülnek, irtóztató kiáltások közepette, mintha új kozmosz volna, egy kis magzatot.
Kínok között köpik ki, pedig egykor kéjjel szívták magukba. (Futamokat tép) Az embernek legyen
hozzá foga, s akkor olyan a szerelem, mint mikor narancsot marcangolunk, hogy a levét a fogunk közé
lövelli.
JOHANNES: A maga foga olyan, mint valami állaté: szürkés-sárga, tömör, félelmetes.
BAAL: És a szerelem olyan, mint mikor az ember a pőre karját a tóvízben úsztatja, moszattal az ujjai
közt; mint a kín, melytől recsegve énekelni kezd a részeg fa, melyen vad szél lovagol; mint habzsoló
borba-fulladás egy forró napon, s a nő teste igen hűvös bor gyanánt hatol be az ember minden bőr-
redőjébe, az ízületek lágyak, mint szélben a növények, s a nekiütődés súlyának engedni kell, mint a
legyeknek a vihar ellenében, és a nő teste mint nyirkos tőzeg hánykolódik fölötted. De a szerelem
olyan is, mint a kókuszdió, mel addig jó, amíg friss, de aztán ki kell köpni, ha zamatát kiszívtad, s csak
húsa maradt, mert az keserű. (Félrelöki a gitárt.) De most elegem van az áriából.
JOHANNES: Tehát úgy véli, meg kell tennem, ha így dukál?
BAAL: Úgy vélem, neked óvakodnod kell attól, Johannes!

CSAPSZÉK
Délelőtt. Baal. Fuvarosok. Ekart hátul Luiséval, a pincérnővel.
Az ablakon át fehér felhők látszanak.
BAAL: (mesél a fuvarosoknak) Kidobott az az ember a fehér szobából, mert kihánytam a borát. De a
felesége utánam szaladt, és este ünnepség volt. Most a nyakamon van és torkig vagyok vele.
FUVAROSOK: Az ilyennek jól el kell verni a hátulját. Buják ezek, mint a kancák, de butábbak.
Kapja be a makkomat! -Én az én nőmet mindig kékre verem, mielőtt kielégítem.
JOHANNES: (belép Johannával) Ez Johanna.
BAAL: (a fuvarosokhoz, akik hátra mennek) Majd hátra megyek utánatok és énekelek. Jó napot,
Johanna.
JOHANNA: Johannes felolvasta nekem a verseit!
BAAL: Úgy. Ugyan hány éves maga?
JOHANNES: Tizenhét múlt júniusban.
JOHANNA: Féltékeny vagyok magára. Ez mindig magáról rajong.
BAAL: Maga szerelmes a fiújába! Most tavasz van. Én Emiliét várom. -Szeretni jobb, mint kéjelegni.
JOHANNES: Megértem, hogy féfiszívek repülnek magához, de hogy lehet szerencséje a nőknél?
Emilie betoppan.
BAAL: Itt jön ő. Szervusz, Emilie. Johannes elhozta a menyasszonyát. Ülj le!
EMILIE: Hogy rendelhetsz engem ide! Csupa csőcselék, s egy pálinkamérés! Ilyen a te ízlésed.
BAAL: Luise! Egy snapszot a hölgynek !
EMILIE: Nevetségessé akarsz tenni?
BAAL: Nem. Inni fogsz. Emberek vagyunk.
EMILIE: De te nem vagy ember.
BAAL: Te tudod. (A poharat odatartja Luisénak) De csordultig, szép szűz! (Megöleli) Átkozott puha
vagy ma. Mint egy szilva.
EMILIE: Milyen ízléstelen vagy!
BAAL: Kiáltsd még hangosabban, szerelmem!
JOHANNES: Mindenesetre, érdekes itt. Az egyszerű nép. Ahogy iszik és szórakozik! S aztán a
felhők az ablakban!
EMILIE: Magát is csak így hozta be ide? A fehér felhőkhöz?
JOHANNA: Ne menjünk inkább a folyópartra, Johannes?
BAAL: Szót se! Itt maradtok! (Iszik) Az ég ibolyás, kivált, ha az ember részeg. Az ágyak viszontag
fehérek. Előtte. Szerelem van itt ég és föld között. (Iszik) Mért vagytok olyan gyávák? Hisz az ég
nyitott, ti apró árnyak! Tele testekkel! Sápadt a vágytól!
EMILIE: Már megint túl sokat ittál, s aztán fecsegsz. S ezzel az átkozott csodálatos fecsegéssel nem
egyet a vályújához vonszol!
BAAL: Az ég (Iszik) néha sárga is. Benne ragadozó madarak. Be kell rúgnotok tinéktek is. (Az asztal
alá néz) Ki böködi a sípcsontomat? Te vagy, Luise? Vagy úgy: te, Emilie! No, annyi baj legyen. Csak
igyál!
EMILIE: (Félig felkelve) Nem tudom, mi van ma veled. Talán mégsem volt helyes, hogy idejöttem.
BAAL: Csak most veszed észre? Most már nyugodtan maradhatsz.
JOHANNA: Ezt nem kellett volna tennie, Baal úr.
BAAL: Magának jó szíve van, Johanna. Maga nem csalja meg majd a férjét? Hm?
EGY FUVAROS: (felnyerít) Ász! Leütöm!
MÁSODIK FUVAROS: Csak tovább, mondja a szajha, túl vagyunk a nehezén! (Kacagások) Kapja
csak be a makkomat!
HARMADIK FUVAROS: Szégyelld magad, te hűtlen! -mondta az asszony a szolgának, ki a
cselédlánnyal feküdt.
Kacagások.
JOHANNES: (Baalhoz) Csak Johanna miatt, aki még gyermek!
JOHANNA: (Emiliéhez) Nem akar velem jönni? Legalább ketten megyünk.
EMILIE: (Asztalra borulva zokog) Most szégyellem magam.
JOHANNA: (Átöleli) Nagyon megértem, de annyi baj legyen.
EMILIE: Ne nézzen így rám! Maga még olyan fiatal. Maga még semmit sem tud.
BAAL: (sötéten feláll) Komédia: Nővérek a Hádészben!
(Odamegy a fuvarosokhoz, leveszi a gitárt a falról és hangol.)
JOHANNA: Ő most ivott, kedves asszonyom. Holnap bánni fogja.
EMILIE: Ha maga tudná: ilyen ő mindig. És én szeretem!
BAAL: (énekel) Orge mondá nekem:
A világon nem a legpazarabb
Hely a szüleink sírján a pad.
 Nem gyóntatószék, nem is kurva-ágy,
Nem is fehér, kövér öl s vajmi lágy.

Legkedvesebb hely -Orge szólt-

Neki a földön bíz a budi volt.

Olyan hely ez, hol az ember nyugodt,

Felette csillagok, alant mocsok.

Bizony mondom, csodálatos hely ez,

Itt nászéjeden is magad lehetsz.

Alázat helye, hol világlón láthatod:

Ember vagy és soká semmid se tarthatod.

Bölcsesség helye, hol beleidet

Új élvezetre előkészíted.

Hol az ember, míg édesen pihen,

Magáért nyom a latba, szeliden.

S hogy ki vagy, végül is előtted áll:

Olyan legény, ki a budin - zabál!

FUVAROSOK: (tapsolnak) Bravó! Finom ének! Egy sherry brandyt Baal úrnak, ha elfogadja! -S ezt
saját kezűleg fabrikálta! Le a kalappal!
LUISE: (a szoba közepén) Maga valaki, Baal úr!
EGY FUVAROS: Ha valami hasznosat kezdene, zöld ágra vergődhetnék! Lehetne belőle még
speditőr is!
MÁSODIK FUVAROS: Nekem volna ilyen koponyám!
BAAL: Sose irigyelje! Hátsórész is tartozik hozzá, meg miegymás. Egészségedre, Luise! (Visszamegy
asztalához) Egészségedre, Emmi! No, így, igyál legalább, ha mást nem tudsz! Igyál, ha mondom!
EMILIE: (Könnyes szemmel hörpint a pohárkából.)
BAAL: Így már jól van. Most legalább tűz is bújik beléd!
EKART: (felemelkedett, a söntés mögül lassan előjön Baalhoz. Szikár és erőteljes legény) Baal!
Hagyd ezt! Jöjj velem, testvér! Ki a kemény, poros utcákra: este a levegő ibolyaszínű lesz. A
részegekkel teli csapszékekbe: fekete folyókba nők rohannak, te ejtetted őket teherbe. A
katedrálisokba, bennük kicsiny fehér asszonyok. Azt kérded: szabad-e itt lélegzeni? A tehénistállókba,
hol az ember barmok közt alszik: sötétek és tele a tehenek bőgésével. És az erdőkbe, hol a magasban
érces a zengés, s az ember a menny fényét elfelejti: Isten elfelejti az embert. Tudod-e még, milyen az
ég? Hőstenor lettél. (Karját kitárja.) Jöjj velem, testvér! Tánc és muzsika meg ivás! Eső a bőrödig!
Sötétség és fény! Nők és kutyák! Már így elzüllöttél?
BAAL: Luise! Luise! Egy horgonyt ide! Ne engedj el vele! (Luise hozzá lép) Segítsetek, gyerekek!
JOHANNES: Ne hagyd magad elcsábítani!
BAAL: Drága barátom!
JOHANNES: Gondolj anyádra meg a művészetedre! Légy erős! (Ekarthoz) Szégyelje magát! Maga
az ördög!
EKART: Jöjj, Baal testvér! Mint két fehér galabm repülünk boldogan a kék égen! Folyók a
hajnalfényben! Temetők a szélben s a végtelen földek szaga kaszálás előtt!
JOHANNA: Baal, úr, maradjon erős!
EMILIE: (Hozzáborul) Nem teheted! Hallod! Nem vagy te arra való!
BAAL: Korán van még, Ekart! Még nem tartunk ott! Nem kell maga, öcskös!
EKART: Akkor hát menj a pokolba te zöldfülü hájasszívű!(El.)
FUVAROSOK: Elő azt a tökfilkót! -Mennykőbe! Fizetni! Vége!
JOHANNA: Ezúttal győzött, Baal úr!
BAAL: Beleizzadtam! Ma szabad vagy, Luise?
EMILIE: Nem kell így beszélned, Baal! Nem tudod, mit teszel velem!
LUISE: Hagyja már őnagyságát, Baal úr! Hiszen még a gyermek is látja, hogy nincs magánál.
BAAL: Légy egész nyugodt, Luise! Horgauer!
EGY FUVAROS: Mit akar tőlem?
BAAL: Itt rosszul bántak egy nővel, s az szerelmet kíván. Adj neki egy csókot, Horgauer!
JOHANNES: Baal!
Johanna átöleli Emiliét.
FUVAROSOK: (kacagva csapdossák az asztalt) Hegyibe, Andreas! Kapd el! Finom minőség! Előbb
fújd ki az orrod, André! Maga barom, Baal úr!
BAAL: Fagyos vagy, Emilie? Szeretsz engem? Ez itt józan, Emmi! Csókold meg! Ha az emberek
előtt blamálsz, akkor vége Víg Andrásnak! Egy-kettő! (A kocsis lehajol)
Emilie könnyáztatta arcát hozzáemeli;a kocsis csattanósan megcsókolja. Nagy kacagás
JOHANNA: Ez gonoszság volt, Baal! Az ivás gonosszá teszi, s akkor jól érzi magát. Túlságosan erős.
FUVAROSOK: Bravó! Mért mászkál kocsmákban? -Ilyen legyen a férfiember!- Ez a nő
házasságtörő! Így hát hozzátartozik! (Felkerekednek.) Kapja be a makkomat!
JOHANNA: Pfuj! Szégyeljék magukat!
BAAL: (Odakiált Johannának) Mi történt, hogy reszket a térde, Johanna?
JOHANNES: Mit akarsz?
BAAL: (keze Johannes vállán) Minek kell neked is verseket írni? Az az igazi élet: ha az ember sebes
folyón a hátán repíti magát, pőrén a narancsszín ég alatt, és semmit se lát, csa hogy az ég lila lesz,
majd fekete, mint valami lyuk...Ha az ember ellenségét eltiporja...vagy holmi gyászból zenét
fakaszt...vagy szerelmi bánattól zokogva megzabál egy almát...vagy női testet dönt az ágyra...
JOHANNES: (Johannát némán kivezeti)
BAAL: (asztalra dőlve) Megéreztétek? Velőkig hatolt? Ez volt a cirkusz! Ki kell csalogatni az állatot!
A napra az állattal! Fizetni! Napvilágra a szerelemmel Pőrén a napon az ég alatt!
FUVAROSOK: (Kezet ráznak vele) Szervusz, Baal úr! -Alázatos szolgája Baal úr! -Nézze csak Baal
úr, részemről én mindig így kalkuláltam: magának eggyel több a kereke. Ezekkel a dalokkal, meg
egyáltalán. De annyi szent: Helyén van a szíve! -Helyesen kell kezelni a hölgyeket! -Tehát ma, ma
fügét mutattak itt a világnak. -Jó reggelt, Cirkusz úr! (El.)
BAAL: Jó reggelt, kedveseim! (Emilie levetette magát a padra és zokog. Baal a keze fejével símogatja
a homlokát.) Emmi, most már nyugodt lehetsz. Most már túl vagy rajta. (Arcát felemeli, haját kisimítja
nedves arcából.) Felejtsd el! (Egész súlyával rávati magát és csókolja.)

BAAL PADLÁSSZOBÁJA
1.
Hajnalodik. Baal és Johanna az ágy szélén ülnek
JOHANNA: Ó, mit tettem! Rossz vagyok.
BAAL: Mosdjál meg inkább!
JOHANNA: Még mindig nem tudom, hogyan.
BAAL: Mindennek Johannes az oka. felhurcol és elillan, mint a kámfor, mert hirtelen rájön, miért
reszket a térded.
JOHANNA: (felkel, halkabban) Ha közben visszajött...
BAAL: És most következik az irodalom. (visszafekszik) Pitymallat az Araráton.
JOHANNA: Felkeljek?
BAAL: Az özönvíz után. Maradj fekve!
JOHANNA: Nem akarod kinyitni az ablakot?
BAAL: Szeretem a bűzt. -Mit szólnál egy újabb nekifekvéshez? Ami oda van, az oda van.
JOHANNA: Hogy ilyen közönséges tud lenni!
BAAL: (lustán az ágyon) Fehéren s tisztára mosva az özönvíz után szárnyaltatja Baal gondolatait,
akár a galambot a fekete ár felett.
JOHANNA: Hol a pruszlikom? Így mégsem tudok...
BAAL: (odanyújtja) Fogd! -Mit nem tudsz, szerelmem?
JOHANNA: Hazamenni. (leejti, de azért öltözködik)
BAAL: (fütyül) Kis boszorkány! Minden csontomat külön-külön érzem. Adj egy csókot!
JOHANNA: (az asztalnál, a szoba közepén) Mondj valamit!
Baal hallgat.
Szeretsz még? Mondd!
Baal fütyül.
Nem bírod mondani?
BAAL: (a takarót magára húzza) Torkig vagyok veled.
JOHANNA: Mi volt hát ez ma éjszaka? És azelőtt?
BAAL: Johannes képes rá és botrányt csinál. Emilie is úgy szaladgált körbe, mint egy meglékelt
vitorláshajó. Én itt éhen veszhetek, ti egy ujjatokat sem moccintjátok az emberért. Ti mindig csak azt
az egyet akarjátok.
JOHANNA: (zavartan leszedi az asztalt) És te - sohase voltál más hozzám?
BAAL: Megmosdottál? Fogalmad sincs a tárgyilagosságról. Nem kaptad meg a magadét? Azon légy,
hogy hazajuss! Johannesnak azt mondhatod, hogy még tegnap hazakísértelek és neheztelek rá. Esett az
eső. (A takaróba burkolózik)
JOHANNA: Johannes? (Támolyogva az ajtóhoz, el.)
BAAL: (hirtelen megfordul) Johanna! (Az ágyból az ajtóhoz rohan) Johanna! (Az ablakhoz) Ott rohan
el! Ott rohan el! (Vissza akar menni az ágyba, de aztán egy párnát dob a padlóra és zokogva rárogy.
Sötét lesz. Az udvarban kintorna játszik.)

2.
Délidő. Baal az ágyon hever.

BAAL: (dünnyög)
Alkony-égtől sötétre festett
Részegség; máskor lilaszín.
Hozzá egy szál ingben a tested...
A KÉT NŐVÉR: (egymást átölelve belépnek)
AZ IDŐSEBBIK NŐVÉR: Azt mondta nekünk, látogassuk meg újra.
BAAL: (tovább dünnyög) ...széles fehér ágy halmain
AZ IDŐSEBB: Eljöttünk, Baal úr.
BAAL: Mindjárt két légy is egy csapásra...Vetkőzzetek le!
AZ IDŐSEBB: Anyám a múlt héten hallotta a lépcső recsegését.(Húgának blúzát kigombolja.)
A FIATALABB: Már homályos volt a lépcsőn, mikor a szobába besurrantunk.
BAAL: Egy szép napon még a nyakamra hozzátok.
A FIATALABB: A folyónak is mennék, Baal úr.
AZ IDŐSEBB: Ketten vagyunk...
A FIATALABB: Néném, én szégyellem magam!
AZ IDŐSEBB: Nem az első eset...
A FIATALABB: De ilyen világosság sohase volt, néném. Odakünt fényes délidő.
AZ IDŐSEBB: Nem is a második eset...
A FIATALABB: De neked is le kell vetkezned!
AZ IDŐSEBB: Le is vetkezem.
BAAL: Ha készen vagytok, idejöhettek hozzám. Addigra sötét lesz.
A FIATALABB: Ma neked kell először, néném.
AZ IDŐSEBB: Utoljára is én mentem először...
A FIATALABB: Nem, én.
BAAL: Most egyszerre kerültök sorra.
AZ IDŐSEBB: (Áll, a fiatalabbat átkarolva) Készen vagyunk. Olyan világos van idebent.
BAAL: Meleg van odakünt?
AZ IDŐSEBB: Hisz még csak áprilisban vagyunk.
A FIATALABB: De a nap ma meleg odakünt.
BAAL: Utoljára tetszett nektek?
Hallgatás.
AZ IDŐSEBB: Egy leány a folyóba ugrott. Johanna Reiher.
A FIATALABB: A Laachba. Én abba nem ugranék, olyan sebes.
BAAL: A folyóba? Tudják, miért?
AZ IDŐSEBB: Egyesek beszélnek valamit. Beszélik úton-útfélen.
A FIATALABB: Este elment és éjjel kimaradt.
BAAL: És reggel haza se ment többé?
A FIATALABB: Nem, hanem a folyónak. De még nem találták meg.
BAAL: Még úszik.
A FIATALABB: Mi bajod, néném?
AZ IDŐSEBB: Semmi. Talán kilelt a hideg.
BAAL: Olyan lusta vagyok ma. Hazamehettek.
AZ IDŐSEBB: Ezt nem teheti, Baal úr. Ezt nem teheti vele.
A FIATALABB: Kopogtak. Ez anya!
AZ IDŐSEBB: Az isten szerelmiért, ki ne nyissa!
A FIATALABB: Félek, néném!
AZ IDŐSEBB: Itt a blúzod! (Erősebb kopogás.)
BAAL: Ha az anyátok, akkor aztán nézhetitek, hogy kerültök ki a pácból!
AZ IDŐSEBB: (Gyorsan felöltözik) Várjon még a nyitással: reteszelje be, az Isten szerelmiért!
A HÁZIASSZONY: (kövér, belép) Ej, no lám, hisz gondoltam! Most kettő is egyszerre! Mi, még
csak nem is szégyellitek magatokat? Kettesben heverészni a mocsárban? Reggeltől estig és ismét
estétől reggelig ki nem hűl ennek az ágya! De most felmondok; az én padlásom nem bordélyház!
BAAL: (a falnak fordul)
A HÁZIASSZONY: Ugyanbiza álmos? Hát maga hússal sosem lakik jól? Hiszen átsüt már magán a
nap. Egészen átszellemült. Csak a bőre, egyéb sincs már a lába szárán.
BAAL: (karmozdulattal) Mint hattyúk repülnek be az erdőmbe.
A HÁZIASSZONY: (kezét összecsapja) Szép hattyúk! Micsoda nyelvezete van! Maga költő lehet,
hallja! Hacsak a térdei hamarosan le nem rohadnak magának!
BAAL: Fehér testekben dúskálok!
A HÁZIASSZONY: Fehér testek! Maga költő! Egyébként bizony csak egy senki! S a fiatal jószágok?
Ugye nővérek vagytok, mi? Bizonyára szegény árvák vagytok, mi, hogy mindjárt bőgni akartok. Talán
verlek benneteket? A fehér testeteket?
BAAL: (kacag)
A HÁZIASSZONY: Maga még nevet? Mregrontani ágrólszakadt szegény leányokat, akik
besurrannak a barlangjába! Pihá, ördög, maga vadállat! Felmondok magának! Felmondok magának.
Most pedig szedjétek a sátorfátokat, s haza anyátokhoz, én is veletek megyek!
A FIATALABB: (erősebben sír)
AZ IDŐSEBB: Ő nem tehet róla, asszonyság.
A HÁZIASSZONY: (mindkettőjüket kézen fogja) Most bőgtök? Micsoda népség! Na, nem is ti
vagytok itt az egyedüliek! Ez dúskál a hattyúkban. Ez egészen másokat is boldogított, s bőrüket a
szemétbe dobta! De most aztán kifelé, a jó levegőre! Csak semmi bőgés! (Vállukat átöleli) Tudom
már, kiféle ez itt! Ismerem a céget! Csak ne pityeregjetek mindjárt, különben meglátszik a
szemeteken! Menjetek szépen egymást kézen fogva haza anyátokhoz, s többet ne tegyétek ezt.
(Kituszkolja őket) Maga pedig: magának felmondok! Hattyúólját másutt ütheti fel! (Mindkét lányt
kilöki, el)
BAAL: (felkel, nyújtózkodik) Jószívű bestia. Ma már amúgy is átkozott fáradt vagyok. (papirost dob
az asztalra, elébe ül) Valami újat kezdek. (nagy iniciálékat kanyarít a papíron) Megkísérlem a
lelkivilággal. Teljesen kiürült vagyok és éhes mint egy ragadozó. Már csak bőr van a csontjaimon.
Bestiák! (Visszadől, végtagjait nyújtóztatja, lendületesen) Most én csinálom a nyarat, a vöröset.
Bíbort. Falánkat. (Újra mormog, újra sötét lesz. Megszólal a kintorna.)

3.
Este. Baal az asztalnál ül.
BAAL: (felkapja a pálinkásüveget; szaggatottan) Már harmadnapja mázolgatom tele a papírt a vörös
nyárral; a vaddal, a sápadttal, a falánkkal és harcolok a pálinkásüveggel. Nagy vereségek estek itt, de a
testek kezdenek a falak homályába, az egyiptomi sötétségbe visszamenekülni. A deszkafalakhoz
vagdosom őket, csak nem szabad pálinkát innom. (Fecseg.) A tiszta pálinka a mankóm és a támaszom.
Tőle ragyog a papírom, mióta lefolyt a hólé a csatornából, és mégis érintetlen maradt. De most reszket
a kezem. Mintha a testek még benne volnának. (Figyel) Úgy dobog a szívem, mint egy lópata.
(Rajong) Ó, Johanna! Még egy éjszaka az akváriumodban, és elrothadtam volna a halak között! De
most a szelíd májuséjek illata bennem. Szerető vagyok szeretője nélkül. Elbukom. (Iszik, feláll)
Költözködnöm kell. De előbb hozok egy asszonyt magamnak. Egyedül költözködni szomorú. (Kinéz
az ablakon) Akárki! Akinek asszonyformája van! (Dünnyögve el)
Lent egy harmónium a Tristant játssza.
JOHANNES: (Züllötten és sápadtan belép az ajtón, beleturkál az asztalon lévő papírokba. felkapja a
palackot. Bátortalanul az ajtóhoz megy és vár.)
Zaj a lépcsőn. Fütyülés.
BAAL: (Sophie Bergert bevonszolja) Légy kedves, szerelmem! Ez a szobám. (Leülteti, meglátja
Johannest) Te mit csinálsz itt?
JOHANNES: Csak akartam...
BAAL: Úgy? Akartál? Itt ácsorogsz? Elúszott Johannámnak sírköve, Johannes hullája a másvilágról,
mi? Kihajítalak! Kotródj innen! (Körbe kergeti) Ez aztán arcátlanság! A falhoz váglak, te, amúgy is
tavasz van! Hopp!
JOHANNES: (néz rá, el.)
BAAL: (fütyül)
SOPHIE: Mit vétett magának a fiatalember? Engedjen engem el!
BAAL: (az ajtót szélesre tárja) Lent az első emeleten jobbra kell fordulnia!
SOPHIE: Futottak utánunk, amikor odalent a kapu előtt felkapott. Rám találnak.
BAAL: Itt senki sem talál rád.
SOPHIE: Egyáltalán nem ismerem magát. Mit akar velem?
BAAL: Ha kérded, máris elmehetsz.
SOPHIE: Maga a nyílt utcán megtámadott. Azt hittem, egy orángután.
BAAL: De hisz tavasz van. Valami fehér kellett ebbe az átkozott barlangba! Egy felhő! (Kinyitja az
ajtót, figyel) Szétszaladtak az idióták.
SOPHIE: Elkergetnek a háztól, ha későn megyek haza.
BAAL: Kivált, ha így mégy.
SOPHIE: Hogy?
BAAL: Ahogy az fest, akit én szerettem.
SOPHIE: Nem is tudom, miért vagyok még mindig itt.
BAAL: Én megmagyarázhatom.
SOPHIE: Kérem, ne gondoljon rosszat rólam!
BAAL: Miért ne. Olyan nő vagy, mint a többi. A fejük különböző. Térdük egyformán gyenge.
SOPHIE: (már-már elmegy, az ajtóból visszanéz. Baalhoz, ki egy széken lovaglóülésben bámulja)
Adieu!
BAAL: (közönyösen) Talán akadozik a lélegzete?
SOPHIE: Nem tudom, oly gyenge vagyok. (a falhoz támaszkodik)
BAAL: Én tudom. Az április. Sötétedik, s te érzed a szagomat. Így van ez az állatvilágban. (Felkel.) S
most a szélé vagy, fehér felhő! (Gyorsan hozzá, az ajtót becsapja, Sophie Bargert karjába kapja)
SOPHIE: (ájuldozva) Engedj!
BAAL: Baalnak hívnak.
SOPHIE: Engedj!
BAAL: Meg kell vígasztalnod. A tél elgyengített. S te olyanforma vagy, mint valami nő.
SOPHIE: (felnéz rá) Baalnak hívnak...?
BAAL: Most már nem mégy haza?
SOPHIE: (felnézve rá) Olyan csúnya vagy, olyan csúnya, hogy az ember megijed...De aztán...
BAAL: Hm?
SOPHIE: Aztán semmi baj.
BAAL: (megcsókolja) Erős a térded, hm?
SOPHIE: Legalább tudod, hogy hívnak? Sophie Bargernak.
BAAL: El kell feledned. (megcsókolja)
SOPHIE: Ne...ne...Tudd meg, engem még senki így...
BAAL: Érintetlen vagy? Gyere! (Hátraviszi az ágyhoz, leülnek.) Látod! E deszkaszobában testek
zuhatagjai feküdtek: de most egy arcot akarok! Este kimegyünk. A fák alá heverünk. Te nő vagy. Én
tisztátalan lettem. Szeretned kell engem egy ideig!
SOPHIE: Ilyen vagy te?...Szeretlek.
BAAL: (fejét Sophie keblére hajtja) Most fölöttünk az ég, s mi egyedül vagyunk.
SOPHIE: De neked csendben kell feküdnöd.
BAAL: Mint egy gyermek!
SOPHIE: (felkel) Anyám otthon: haza kell mennem.
BAAL: Öreg?
SOPHIE: Hetvenéves.
BAAL: Akkor hozzászokott a rosszhoz.
SOPHIE: Ha elnyel a föld? Ha este egy barlangba vonszolnak, és sose térek haza?
BAAL: Soha? (csend) Vannak nővéreid?
SOPHIE: Vannak. Szükségük van rám.
BAAL: A szoba levegője olyan, mint a tej. (Felkel, az ablaknál) A füzek a folyónál csuromvizesek,
esőtől csapzottak. (Megragadja.) Sápadt combjaid lehetnek. (Megint sötét lesz, s a kintorna is
megszólal az udvaron.)

MESZELT HÁZAK, BARNA FATÖRZSEK

Távoli harangszó. Baal. A csavargó, sápadt részeg ember.

BAAL: (Nagy léptekkel félkört jár be a csavargó körül, aki egy kövön ül s arcát sápadtan felszegi) Ki
szögezte a falra a fahullákat?
CSAVARGÓ: A sápadt, elefántcsont lég a fahullák körül: Úrnapja.
BAAL: Hozzá harangszó, mikor a növényeknek kámpec!
CSAVARGÓ: Engem a harangszó erkölcsileg emel.
BAAL: Nem sújtanak le téged a fák?
CSAVARGÓ: Bah, fahullák! (Iszik egy pálinkásflaskóból)
BAAL: A női testek se jobbak!
CSAVARGÓ: Mi közük a női testeknek a körmenethez?
BAAL: Csupa disznóság! Te nem ismered a szerelmet!
CSAVARGÓ: Jézus fehér teste: én őt szeretem! (Felnyújtja a flaskát)
BAAL: (csillapultabban) Dalaim vannak papírra írva. De most az árnyékszéken aggatják ki őket.
CSAVARGÓ: (megvilágosodva) Szolgálni! Uramat, a Jézust. Látom Jézus fehér testét. Jézus szerette
a gonoszt.
BAAL: (iszik) Mint én.
CSAVARGÓ: Ismered a történetet ővele meg a döglött kutyával? Mind azt mondták: Bűzlő dög az!
Hívjátok a rendőrséget! Ez kibírhatatlan! De ő mondá: Szép fehér foga van.
BAAL: Alkalmasint katolikus leszek.
CSAVARGÓ: Ő nem lett az. (elveszi az üveget)
BAAL: (újra felháborodva futkos körül) De hogy női testeket szögezzenek a falra, ahogy ő, azt nem
tenném.
CSAVARGÓ: Falra szögezni! Nem úsznak le a folyón! Érette lemészároltattak, Jézus fehér testiért.
BAAL: (elveszi tőle az üveget, elfordul) Magának vagy túl sok vallás vagy túl sok pálinka van a
testében. (elmegy az üveggel)
CSAVARGÓ: (utána kiáltja) Maga tehát nem akar síkraszállni az eszményképeiért, uram! Maga nem
akarja bedobni magát a körmenetbe? Szereti a növényeket és semmit sem akar tenni érettük?
BAAL: Lemegyek a folyóra és megmosakszom. Hullával én sosem törődöm. (el)
CSAVARGÓ: Nekem azonban pálinka van a testemben, ezt nem bírom. Nem bírom ezeket az
átkozott halott növényeket. Ha az emberben sok pálinka volna, talán elbírná.

MÁJUSÉJ FÁK ALATT

Baal. Sophie
BAAL:(lustán) Most elállt az eső. A fű még bizonyosan nedves...A mi leveleinken nem ütött át a
víz...A zsenge lomb csuromvizes, de itt, a gyökerek szárazak.(Gonoszul) Miért nem hálhat az ember a
növényekkel?
SOPHIE: Figyelj!
BAAL: A szél vad zúgása a nedves fekete lombban! Hallod, hogy csepeg az eső a leveleken át?
SOPHIE: Érzek egy cseppet a nyakamon...Ó, te, hagyj engem!
BAAL: A szerelem leszakítja az emberről a ruhát, mint az örvény és meztelen testét betakarja levél-
hullákkal, miután látta már az eget.
SOPHIE: Beléd szeretnék bújni, mert meztelen vagyok, Baal.
BAAL: Én részeg vagyok és te ingadozol. Az ég fekete és mi hintán repülünk, testünkben szerelem, s
az ég fekete. Szeretlek.
SOPHIE: Ó, Baal! Anyám most holttestem fölött zokog, azt hiszi, a folyónak mentem. Hányadik hét
ez? Akkor még nem volt május. Most harmadik hete tán.
BAAL: Most harmadik hete, mondá a leány, lent a fagyökerek között, pedig harminc esztendő volt az
már akkor. S közben ő félig elenyészett.
SOPHIE: Jó ez, így feküdni, mint valami zsákmány, s felettünk az ég, s az ember többé sosincs
egyedül.
BAAL: Most ismét lehúzom az ingedet.

ÉJJELI KÁVÉHÁZ AZ ÉJJELI FELHŐHÖZ

Kis, szutykos kávéház, fehérre meszelt öltözősszoba, hátul balra sötétbarna függöny, jobbra oldalt
feh'érre festett deszkaajtó az illemhelyhez; jobbra hátul ajtó. Ha nyitva van, a kék éjszaka látszik. A
kávéház mélyén egy szubrett énekel.
BAAL: (meztelen felsőtesttel iszogatva jár-kel, dúdol)
LUPU: (kövér, sápatag fickó, haja csillogó fekete, két csapzott fürtje izzadt, sápadt arcába tapad,
tarkóját jobboldalt az ajtófélfára támasztja) A lámpást megint leütötték.
BAAL: Itt csak disznók fordulnak meg. Hol van megint a pálinkaadagom?
LUPU: Megitta az egészet!
BAAL: Vigyázz magadra!
LUPU: Mjurk úr valami feneketlen bendőt emleget.
BAAL: Tehát nem kapok több pálinkát?
LUPU: Az előadás előtt magának nincs több pálinka, mondá Mjurk úr. Sajnálom magát.
MJURK: (a függönynél) Szívódj fel, Lupu!
BAAL: Az adagomat meg kell kapnom, Mjurk, különben nincs költészet!
MJURK: Nem kellett volna annyit innia, mert egy este aztán egyáltalán nem tud majd énekelni.
BAAL: Akkor miért énekelek?
MJURK: Maga Savettka szubrett mellett a legbrilliánsabb száma az Éjjeli Felhőnek. Én fedeztem fel
saját kezűleg. Bujkált valaha ily finom lélek ekkora zsírkolosszusban? A sikert a zsírkolosszus aratja,
nem a költészet. Pálinkafogyasztása csődbe juttat.
BAAL: Elegem van a minden esti viaskodásból a kikötött pálinkáért. Lelépek.
MJURK: Bejáratos vagyok a rendőrségen. Magának aludnia kellene már ismét egy éjszaka, ember,
úgy lődörög itt, mintha átvágták volna a horgasinát. Szeretőit eressze szélnek! (Taps a kávéházban) De
most a maga száma következik..
BAAL: Torkig vagyok vele.
A SZUBRETT: (a zongoristával, sápadt, apatikus ember, a függöny előtt) Mára befejeztem.
MJURK: (frakkot rángat Baalra) Nálunk félmeztelenül nem lépnek színre!
BAAL: Idióta! (a frakkot ledobja, s a gitárt maga után húzva eltűnik a függöny mögött.)
A SZUBRETT: (leül, iszik) Csak a szeretőjéért dolgozik, akivel együtt él. S ez egy zseni. Lupu
szemérmetlenül utánozza. Ugyanazt a hangot és ugyanazt a szerepet vette föl, akárcsak a szeretője.
A ZONGORISTA: (az illemhely ajtajához támaszkodik) Dalai mennyeiek, de már Lupuval egy adag
pálinka miatt verekszik itt este tizenegy óta.
A SZUBRETT: (nyakal) Valóságos csapás rajtunk.
BAAL: (a függöny mögött) Tiszta szívem, tiszta szám, mindig jókedvet kíván. (Taps. Baal, gitárral
kísérve folytatja)
A szobában szél seperget,
kék makkot eszik a gyermek.
És a hószín puha test
Csendben szórakozni kezd.

(Taps a kávéházban, hohó-kiáltások. Baal tovább énekel, s a nyugtalanság egyre nő, mivel a dal mind
szemérmetlenebb. Végül irtóztató tumultus a kávéházban.)
A ZONGORISTA: (apatikusan) Az ördögbe, ez megbokrosodott! Mentők! Most Mjurk beszél, de
felnégyelik. Vastagon tálalta nekik a dolgot.
BAAL: (kilép a függöny mögül, a gitárt maga után vonszolja)
MJURK: (mögötte) Maga barom, most kinyírom! A számát el fogja énekelni a szerződés szerint!
Különben alarmírozom a rendőrséget! (Vissza a terembe.)
A ZONGORISTA: Maga tönkretesz minket, Baal!
BAAL: (a torkához kap, egyenest az illemhely-ajtónak megy)
A ZONGORISTA: (nem enged utat) Hova igyekszik?
BAAL: (félrelöki, az ajtón ki, a gitárral)
SZUBRETT: A gitárt is magával viszi az árnyékszékre? Maga isteni pofa!
VENDÉGEK: (bedugják a fejüket) Hol az a disznó fráter! -Énekeljen tovább! - Csak semmi szünet
most!- Még ilyen átkozott disznó frátert! (vissza a terembe)
MJURK: (bejön) Úgy beszéltem, mint egy üdvhadsereg-ezredes! A rendőrségre számíthatunk. De a
suhancok megint zakatolnak érte. Hol van hát a fickó? Ki kell álljon.
A ZONGORISTA: Az attrakció az árnyékszékre ment.
Kiáltás hátul: Baal!
MJURK: (dobol az ajtón) Uram! Tegye, amirte felfogadtam! Az ördögbe, megtiltom, hogy
bezárkózzék! Olyan időben, amelyuért én fizetek magának. Erről írásom van! Maga szélhámos!
(Eszeveszetten dobol.)
LUPU: (jobbra az ajtóban, látható a kék éjszaka) Az árnyékszék ablaka nyitva. A keselyű kirepült.
Pálinka nélkül nincs költészet.
MJURK: Üres? Kirepült? Az árnyékszéken át? Rablógyilkos! A rendőrséghez fordulok. (kirohan)
Ütemes kiáltások a háttérből: Baal! Baal! Baal!

ZÖLD MEZŐK, KÉK SZILVAFÁK

Baal, Ekart
BAAL: (lassan a mezőn át) Mióta az ég zöldebb és vemhesebb, júliusi lég, szél, ki az inget a
nadrágból! (Vissza Ekarthoz) Horzsolja a pucér combomat. Koponyám felfújta a szél, hónaljszőrömön
a mezők illata lóg. A levegő reszket, mintha pálinkától rúgott volna be.
EKART: (mögötte) Mért futsz el a szilvafától, mint egy elefánt?
BAAL: Tedd a mancsodat a koponyámra! Felfúvódik minden pulzusütésre, s újra összehuttyan, mint
valami hólyag. Nem érzed a kezeddel?
EKART: Nem.
BAAL: Lelkemből semmit sem fogsz fel.
EKART: Ne feküdjünk be a vízbe?
BAAL: A lelkem, testvér, a vetések nyögése, mikor a szélben ringanak, s két rovar szemének
szikrázása, melyek fel akarják falni egymást.
EKART: Július bolondja, halhatatlan bendőjű fickó, ez vagy te! Gombóc, ki az égen zsírpecséteket
hagy majd maga után.
BAAL: Ez csak papír. De nem tesz semmit.
EKART: A testem könnyű, mint egy pici szilva a szélben.
BAAL: A sápadt nyári égtől van ez, testvér. Ne szívassuk fel magunkat a kék tócsa langyos vizében?
Különben a fehér országutak úgy húznak bennünket, mint égi angyalok kötelei.

FALUSI KOCSMA. ESTE

Parasztok Baal körül. Ekart egy sarokban.
BAAL: Jó, hogy mindnyájatokat együtt talállak. Fivérem holnap este idejön. A bikák akkor itt
legyenek.
EGY PARASZT: (nagy hangon) Hogy látszik meg egy-egy bikán, hogy olyan, amilyent a fivére
akar?
BAAL: Azt csak a fivérem szeme látja. Egytől egyig szép állatok legyenek! Különben semmit sem
érnek. Egy snapszot, kocsmáros!
MÁSODIK PARASZT: Rögtön megvásárolják?
BAAL: Azt, amelynek legnagyobb a nemzőereje.
HARMADIK PARASZT: No, akkor tizenegy faluból hoznak ide, a díjért, melyet itt kiadsz.
ELSŐ PARASZT: Tekintsd meg hát az én bikámat!
BAAL: Kocsmáros, egy snapszot!
A PARASZTOK: Az én bikám, az a legjobb! Holnap este, azt mondjátok? -(Felkerekednek) -Itt
töltitek az éjszakát?
BAAL: Itt. Egy ágyban!
A parasztok el.
EKART: Mit akarsz voltaképpen? Megbolondultál?
BAAL: Nem volt pompás, ahogy pislogtak és hüledeztek, még aztán felfogták és számolgatni
kezdtek?
EKART: Néhány kupicával legalábbis benyakaltunk a kontójukra. De most aztán szedjük a lábunk a
nyakunkba.
BAAL: Most, a lábunk? Megőrültél?
EKART: Most hát, megbolondultál? Gondolj a bikákra!
BAAL: Ugyan, hát miért tettem lóvá a fickókat?
EKART: Néhány kupicáért talán?
BAAL: Ne fantáziálj! Nagy murit akarok neked rendezni, Ekart!
 Maga mögött kinyitja az ablakot. Sötétedik. Ismét leül.
EKART: Hat kupicától berúgtál. Szégyelld magad!
BAAL: Csodálatos lesz. Szeretem ezeket az egyszerű embereket. Isteni színjátékot csapok neked,
testvér! Egészségedre!
EKART: Te szereted kijátszani az együgyüeket. Szegény fickók majd be fogják verni a fejemet és a
tiédet is.
BAAL: Tanulnak a káron. Most a meleg estében bizonyos gyöngédséggel gondolok reájuk. Azért
jönnek, hogy csaljanak, a maguk egyszerű módján, s ez tetszik nekem.
EKART: (feláll) Nos, vagy a bikák vagy én. Elmegyek, mielőtt a kocsmáros megszagol valamit.
BAAL: (sötéten) Az este olyan meleg. Maradj még egy órát. Aztán veled megyek. De hát tudod, hogy
szeretlek! A trágya egész idáig érződik a mezőkről. Mit gondolsz, a kocsmáros ad még egy-két
kupicával azoknak, akik a bikákkal ezt rendezik?
EKART: Lépéseket hallok.
LELKÉSZ: (belép. Baalhoz) Jó estét. Maga az a bikás ember?
BAAL: Én vagyok.
LELKÉSZ: Voltaképpen mért értotta magát ebbe a szélhámosságba?
BAAL: Egyebünk sincs a világon. Milyen erősen dől ide a szénaszag! Így van ez minden este?
LELKÉSZ: A maga világa nagyon szegényesnek látszik, ember.
BAAL: Az én egem tele van fákkal és testekkel.
LELKÉSZ: Ne mondjon ilyesmit. A világ nem a maga cirkusza.
BAAL: Hát akkor mi a világ?
LELKÉSZ: Ugyan, menjen már! Tudja: én nagyon jóindulatú ember vagyok. Nem is akarok magának
semmit felróni. Már tisztába tettem a dolgot.
BAAL: Az igaz embernek semmi humora, Ekart!
LELKÉSZ: Hát nem látja be, milyen gyerekes volt a terve? (Ekarthoz) Mit akar hát ez az ember?
BAAL: (hátradől) Az alkonyatban, este, mert este kell hogy legyen természetesen, s az ég is felhős
természetesen, s mikor a levegő langyos, s valami szél fú, akkor jönnek a bikák. Mindenfelől
cammognak ide, ez hatalmas látvány. S a szegény emberek majd csak ácsorognak közöttük, s nem
tudják, mit kezdjenek a bikákkal és megcsalatkoztak: csak megélik a hatalmas látványt. Én azokat is
szeretem, akik megcsalatkoztak. Mert hol láthat az ember ennyi állatot együtt?
LELKÉSZ: És ehhez akart maga hét falut összedobolni?
BAAL: Mi az a hét falu a látványhoz képest?
LELKÉSZ: Most már értem. Szerencsétlen ember maga. S kiváltképpen a bikákat szereti?
BAAL: Gyere, Ekart! Ez elrontotta a dolgot. A keresztyének nem szeretik többé az állatokat.
LELKÉSZ: (kacag, majd komolyan) Ebből tehát nem ehetik maga. Menjen csak és többet fel ne
bukkanjon. Azt hiszem, komoly szolgálatot tettem magának, ember!
BAAL: Gyere, Ekart! A muritól elestél, testvér! (Ekarttal lassan el.)
LELKÉSZ: Jó estét! Kocsmáros, fizetem a számlát az urak helyett!
KOCSMÁROS: (az asztal mögött) Tizenegy kupica, nagytiszteletű uram!

FÁK ESTE
Hat vagy hát favágó fára támaszkodva ül. Köztük Baal.
A fűben egy holttest.
EGY FAVÁGÓ: Egy tölgyfa volt. Nem halt meg rögtön, még szenvedett.
MÁSIK FAVÁGÓ: Ma reggel még azt mondta, úgy látja, mintha javulna az idő. Úgy szeretné: zöld
vidék, valami esővel. S a fa ne legyen túlságosan száraz.
EGY HARMADIK: Derék legény volt ez a Teddy. Régebben volt neki valahol egy kicsi boltja. Az
volt a fénykora. Akkor még kövér volt, mint egy pap. De az üzletet tönkretette valami nőügy miatt, s
feljött ide, s itt elvesztette a pocakját az évek során.
EGY MÁSIK: Nem mesélt el valamit a nőügyekből?
A HARMADIK: Nem. Azt sem tudom, vágyott-e még vissza, odale. Meglehetős sok pénzt takarított
meg, de ennek talán mértékletessége is oka lehetett. Mi csak hazugságokat mesélünk idefent. Így
sokkalta jobb.
EGYIK: Egy hete még azt mondta, télen felmegy északra. Mintha volna ott valahol valami kunyhója.
Neked nem mondta, hol, Elefánt? (Baalhoz) Beszéltetek hát róla?
BAAL: Hagyjatok békét! Semmit sem tudok.
AZ ELŐBBI: Ugye, magad akarsz beleülni, mi?
A MÁSODIK: Ebben nem lehet megbízni. Emlékeztek, egy éjjel vízbe lógatta a csizmánkat, hogy
nem mehettünk az erdőbe, csak mert ő lusta volt, mint mindig.
EGY MÁSIK: Csak lopja a napot.
BAAL: Ugyan, ne civakodjatok ma! Nem tudtok egy cseppet a szegény Teddyre gondolni?
EGYIK: Hát hol voltál, amikor az utolsót rúgta?
Baal feltápászkodik és Teddyhez döcög a füvön át, ott leül.
AZ ELŐBBI: Baal nem megy egyenesen, fiúk!
A MÁSIK: Hagyjátok őt! Az Elefánt megrendült.
A HARMADIK: Ma igazán egy kicsit nyugodtabbak lehetnétek, legalább amíg itt hever.
A MÁSIK: Mit művelsz Teddyvel, Elefánt?
BAAL: (felette) Őnéki nyugalma vagyon, és minékünk nyugtalanságunk. Mindkettő jó. Az ég fekete.
A fák reszketnek. Valahol felhők dagadoznak. Ez a díszlet. Az ember ehetik. Álom után felébred az
ember. Ő nem. Mi. Ez duplán jó.
A MÁSIK: Milyen legyen az ég?
BAAL: Az ég fekete.
A MÁSIK: Fej dolgában nem vagyok erős. De lám, a fa mindig azt találja, akit nem kellene.
BAAL: Bizony, ez csodálatos, kedvesem, ebben igazad van.
EGYIK: Baalt nem ütheti le, ő nem megy oda, ahol dolgoznak.
BAAL: Teddy viszont szorgos volt. Teddy bőkezű volt. Teddy békességes volt. S mindebből csak egy
marad: Teddy v o l t.
A MÁSODIK: Ugyan, hol van ő most?
BAAL: (a halottra mutatva) Itt van ő.
A HARMADIK: Mindig azt gondolom, a szegény lelkek: a szél, tavaszi estéken kivált, de ősszel is,
gondolom.
BAAL: És nyáron, a napon, a gabonavetésen át.
A HARMADIK: A nyár, a nap nem talál ide. Bizonyára sötét van.
BAAL: Bizonyára sötét, Teddy.
Csend.
EGYIK: Voltaképpen hová kerül ő fiúk?
A HARMADIK: Senkije sincs, aki törődnék vele.
A MÁSIK: Csak maga-magának volt ő a világon.
EGYIK: S a holmija?
A HARMADIK: Nem sok az. A pénzt elvitte valahová, a bankba. Ott hever az már, ha ő el is marad.
Tudod, mit, Baal?
BAAL: Még mindig nincs szaga.
EGYIK: Igen jó ötletem támadt, fiúk!
A MÁSIK: Ki vele!
AZ ÖTLETES EMBER: Nemcsak az elefántnak vannak ötletei, fiúk! Mi lenne, ha innánk egyet
Teddy üdvösségére?
BAAL: Ez erkölcstelen, Bergmeier.
A TÖBBIEK: Hülyeség, erkölcstelen. -De hát mit igyunk? Vizet? -Szégyelld magad, fickó!
AZ ÖTLETES EMBER: Pálinkát!
BAAL: A javaslat mellett szavazok. A pálinka erkölcsös. De miféle?
AZ ÖTLETES EMBER: A Teddy pálinkája!
A TÖBBIEK: A Teddyé? -Ez már valami! S a mennyiség! Teddy takarékos volt. -Idiótától igazán jó
ötlet, fickó!
AZ ÖTLETES EMBER: Remek villanás, mi? Tetszik a tökfejeteknek! Teddy pálinkája Teddy
halotti torán! Olcsó és méltó! Tartott-e már valaki beszédet Teddy felett? Mintha illendő volna, nem?
BAAL: Én tartottam.
TÖBBEN: Mikor?
BAAL: Az előbb. Mielőtt ostobaságokat fecsegtetek volna. Így kezdődött: Teddynek már nyugalma
vagyon...Mindent csak akkor vesztek észre, amikor már elmúlt.
A TÖBBIEK: Bárgyú! -Hozzuk el a pálinkát!
BAAL: Ez gyalázat!
A TÖBBIEK: S ugyan miért, te nagy Elefánt?
BAAL: Mert Teddy tulajdona. A hordócskát nem szabad csapra verni. Teddynek felesége és öt
szegény árvája van.
EGYIK: Négy - csak négyen vannak.
EGY MÁSIK: Csak most derül ki hirtelen.
BAAL: Teddy öt szegény árvája elől akarjátok elinni az apjuk pálinkáját? Istenes ez?
AZ ELŐBBI: Négy. Négy árvája van.
BAAL: El akarjátok inni a pálinkát Teddy négy árvájának szája elől?
EGYIK: Teddynek egyáltalán nincs családja.
BAAL: De árvái, kedvesem, árvái!
EGY MÁSIK: Azt hiszitek ti, akiket ez az átkozott Elefánt ugrat, hogy Teddy árvái fogják meginni
Teddy pálinkáját? Jó, a Teddy tulajdona...
BAAL: (közbeszól) Csak volt...
A MÁSIK: Ezzel mit akarsz megint?
EGYIK: Csak locsog. Teljesen beszámíthatatlan.
A MÁSIK: ën mondom: a Teddy tulajdona volt, tehát mi megfizetjük. Pénzzel, jó pénzzel, fiúk! Az
árvák így majd előállhatnak.
MIND: Ez jó ajánlat. -Az Elefántot legyőztük. -Csakis bolond lehet, hogy nem akar pálinkát. -
Gyerünk nélküle Teddy pálinkájához!
BAAL: (utánuk kiált) Legalább jöjjetek vissza, átkozott hullarablók! (Teddyhez) Szegény Teddy!
Pedig a fák elég erősek ma, s a levegő jó és lágy, s én úgy érzem, mintha belülről dagadnék, téged,
szegény Teddy, nem csiklandoz? Tökéletesen el vagy intézve, hadd mondjam el, hamarosan bűzleni
fogsz, s az élet megy tovább, minden megy tovább, és kunyhódat, tudom is én, hol, s jószágodat
elveszik az élőkl, s te hagytad csávában a jószágodat, és csak nyugalmat akartál, semmi mást. A tested
nem volt még olyan rossz, még most sem az, csak egy kicsit sérült, az egyik oldalán, s aztán a lábad -
a nőknél felkopott volna az állad, ilyen lábat nem feszít az ember asszonycombok közé. (Felemeli a
halott lábát.) Mindent egybevéve, a tested még élhetett volna egy kis jóakarattal, fiacskám, de a lelked
valami átkozottul fennkölt személyiség volt, lakása rongált, s a patkányok menekülnek a sűllyedő
hajóról. Pusztán a szokásod győzött le, Teddy.
A TÖBBIEK: (visszatérnek) Megállj, Elefánt, most lesz kapsz! Hol a hordócska brandy Teddy ócska
ágya alól, fickó? Hol voltál mikor a szegény Teddyvel vesződtünk, tisztelt úr? -Mikor Teddy még nem
is volt egészen halott, tisztelt úr? - Hol voltál akkor, mocskos disznó, te hullagyalázó, Teddy szegény
árváinak gyámja, te, hm?
BAAL: Semmi sem bizonyítható, kedveseim!
A TÖBBIEK: Hol van hát a pálinka? Talán, becses nézeted szerint, a hordó itta meg? -Átkozott
komoly ügy ez, fickó!-ällj fel legalább, tápaszkodj fel! Tégy bár négy lépést, s azután tagadd, hogy
megrendült vagy, belsőleg csakúgy, mint külsőleg tökéletesen feldúlt, te vén disznó! -Talpra vele,
csiklandozzátok egy kicsit, fiúk. Teddy becsületének meggyalázóját! (Baalt talpra állítják)
BAAL: Disznócsürhe! A szegény Teddyt ne tiporjátok legalább! (Leül, s a halott karját karjába ölti.)
Ha engem bántotok, Teddy arcra bukik. Ez kegyelet?! Szorult helyzetben vagyok. Ti heten vagytok,
he-ten, és nem ittatok, s én egyedül vagyok és ittam. Finom ez, becsületes ez, heten egy ellen?
Nyughassatok! Teddy is megnyugodott.
NÉHÁNYAN: (szomorúan és felháborodva) Ennek semmi se szent. -Isten irgalmazzon részeg
lelkének.- A legmegátalkodottabb bűnös, aki valaha szaladgált Isten világán!
BAAL: Üljetek le, nem szeretem a papolást. Mindig kell hogy legyenek okosabbak és gyengébb
elméjűek. Ezek viszont a jobb munkások. Láttátok, én szellemi munkás vagyok. (Dohányzik) Sohase
volt bennetek illő alázat, kedveseim! S micsodátok jő indulatba tinéktek, ha a jó pálinkát magatokba
döntitek? Ellenben én felismeréseket teszek, mondom nektek! Én Teddynek fontos dolgokat mondtam.
(A halott mellényéből papírokat húz elő, vizsgálja őket) Nektek azonban el kellett rohannotok a
nyomorult pálinkáért. Üljetek le. Nézzétek meg magatoknak a fák közt az eget, mely most sötét lesz.
Ez semmi? Akkor nem vagytok vallásos szívűek!

EGY KUNYHÓ
Eső hallatszik. Baal. Ekart
BAAL: Ez a táli álma, fekete lucsokban, a mi fehér testünknek.
EKART: Még mindig nem hoztál húst a húsunknak!
BAAL: Hát a miséden jár az eszed?
EKART: Mért jár az eszed a misémen? Járjon az asszonyodon! Hova üldözted el megint az esőben?
BAAL: Szinte bomlottan fut utánunk, s nem megy le a nyakamról.
EKART: Mind mélyebbre sűllyedsz.
BAAL: Túl súlyos vagyok.
EKART: Fűbe haraphatsz, nem számolsz vele?
BAAL: Késhegyig küzdök. Még bőr nélkül is élni akarok, egészen összezsugorodom. Úgy rogyok le,
mint egy bika: a fűbe, ott, ahol a legpuhább. Lenyelem a halált, és nem tudok semmiről.
EKART: Amióta itt heverünk, egyre hájasabb vagy.
BAAL: (jobbjával inge alatt, a hónaljába nyúl) Ingem azonban bővebb lett, minél mocskosabb, annál
bővebb. Még beleférne valaki. Csak nem kövér. De mit lopod a napot, mikor ilyen csontjaid vannak!
EKART: Egyfajta ég van a koponyámban, igen zöld és átkozott magas, s gondolataim puha felhők
módján szállnak alatta a szélben. Irány dolgában teljesen határozatlanok. Mindez azonban énbennem
van.
BAAL: Ez a delírium. Alkoholista vagy. Most láthatod: megbosszulja ez magát.
EKART: Hogy mikor jön a delírium, észreveszem az arcomon.
BAAL: Olyan arcod van, amelyben sok szél megfér. Homorú. (megnézi) Neked nincs is arcod. Te
nem is vagy semmi. Átlátszó vagy.
EKART: Mindinkább elvont leszek.
BAAL: Történetedet sohase tudja meg senki. Mért nem beszélsz soha magadról?
EKART: Nem lesznek történeteim. Ki rohan odakint?
BAAL: Jó füled van. Van benned valami, belül, azt leplezed. Gonosz ember vagy, szakasztott mint én,
maga az ördög. De egy napon majd patkányokat látsz. S akkor már megint jó ember vagy.
SOPHIE: (az ajtóban)
EKART: Te vagy az, Sophie?
BAAL: Mit akarsz már megint?
SOPHIE: Most bemehetek, Baal?

SÍKSÁG. ÉG. ESTE

Baal. Ekart. Sophie
SOPHIE: összecsuklik a térdem. Mért rohansz, mint egy megbomolt?
BAAL: Mert te a nyakamon lógsz, mint egy malomkő.
EKART: Hogy bánhatsz így vele, aki tőled állapotos?
SOPHIE: Magam akartam ezt, Ekart.
BAAL: Maga akarta ezt. És most a nyakamon lóg.
EKART: Ez állatias! ülj le, Sophie.
SOPHIE: (egész súlyával leül) Hadd menjen tovább!
EKART: (Baalhoz) Ha kidobod az utcára, én vele maradok.
BAAL: Nem marad veled. De te hagytál engem ülni. Őmiatta, ne is tagadd!
EKART: Te kétszer kidobtál az ágyadból. Szeretőimmel nem törődtél, elhalásztad előlem, ámbár
szerettem őket.
BAAL: Mert szeretted őket. Kétszer hullát gyaláztam, mert te tiszta kellett hogy maradj. Nekem ez
kell. Semmi örömöm nem volt benne, bizony isten!
EKART: (Sophie-nak) És ezt a kocsonyás dögöt még mindig szereted?
SOPHIE: Nem tehetek róla, Ekart. Még a holttestét is szeretem. Még az öklét is szeretem. Nem
tehetek róla, Ekart.
BAAL: Sosem akarom megtudni, mit műveltetek, amíg én a dutyiban voltam.
SOPHIE: Egymás mellett álltunk a fehér fogház előtt, és felnéztünk oda, ahol ültél.
BAAL: Együtt voltatok.
SOPHIE: Verj meg érte.
EKART: (kiált) Nem te sóztad a nyakamba?
BAAL: Akkoriban még el is vehettek volna tőlem.
EKART: Nekem nincs olyan elefántbőröm, mint neked!
BAAL: Ezért szeretlek.
EKART: Akkor legalább ne jártasd erről az átkozott pofádat, amíg ez itt ül.
BAAL: Kotródjék! Egyre rongyabb lesz. (két kézzel saját nyakához kap) Mocskos fehérneműit a te
könnyeidben mossa. Nem látod, hogy pőrén szaladgál közöttünk? A béketűrés báránya vagyok, de a
bőrömből nem bújhatok ki.
EKART: (Sophie mellé ül) Eredj haza anyádhoz!
SOPHIE: Nem tudok.
BAAL: Nem tud, Ekart.
SOPHIE: Üss meg, ha akarsz, Baal. Többet nem fogom mondani, hogy lassan járj. Nem úgy
gondoltam. Engedj veled szaladnom, amíg a lábam bírja, aztán befekszem a bozótba, s oda se kell
nézned. Ne kergess el, Baal.
BAAL: Fektesd a folyóba azt a kövér testedet! Te akartad, hogy kiokádjalak.
SOPHIE: Cserben akarsz hagyni, de nem hagysz cserben. Te még nem tudod, Baal. Olyan vagy, mint
egy gyermek, olyanokat gondolsz.
BAAL: Most már aztán torkig vagyok veled.
SOPHIE: De ne éjszaka, ne éjszaka, Baal. Félek egyedül. Félek a sötétségtől. Nagyon félek.
BAAL: Iyen állapotban? Senki se bánt téged.
SOPHIE: De az éjszaka. Nem maradhatnátok az éjszaka még velem?
BAAL: Eredj a tutajosokhoz. Ma János-nap van. Ilyenkor részegek.
SOPHIE: Egy negyedórát!
BAAL: Gyere, Ekart!
SOPHIE: Hová menjekhát?
BAAL: Az égbe, szerelmem!
SOPHIE: A gyermekemmel?
BAAL: Ásd el!
SOPHIE: Azt kívánom, soha ne kelljen eszedbe jusson, amit most mondtál nekem a szép ég alatt,
mely úgy tetszik neked. Ezt kívánom térden állva.
EKART: Veled maradok. S aztán elviszlek anyádhoz, csak mondd azt, hogy ezt a barmot nem
szereted többé.
BAAL: Ő szeret engem.
SOPHIE: Szeretem őt.
EKART: Te még állsz, te barom? Nincs térded? Pálinkától vagy-e részeg vagy költészettől? Rohadt
állat! Rohadt állat!
BAAL: Hülye!
Ekart nekimegy, birkóznak.
SOPHIE: Jézus Mária! Ezek vadállatok!
EKART: (birkózva) Hallod, mit mond, a bozótban, amikor már sötétedik? Rohadt állat! Rohadt állat!
BAAL: (nekimegy, Ekartot a mellére szorítja) Most a mellemen vagy, érzed a szagom? Most ölellek s
ez nagyobb kéj, mint a nők ölelése! (szünetet tart) Most már a csillagokat is látni a bozót felett, Ekart!
EKART: (Baalra mered, aki az égre néz) Nem tudom ezt megütni!
BAAL: (átkarolva) Sötétedik. Éjjeli szállás kell nekünk. A bozótban vannak horpadások, ahová nem
hatol a szél. Jöjj, mesélek neked az állatokról. (elvonszolja)
SOPHIE: (egyedül a bozótban, kiált) Baal!

BARNA FABÓDÉ. ÉJ. SZÉL

Az asztalnál Gougou, Bolleboll, az öreg koldus és Maja, gyermeke ládában

BOLLEBOLL: (kártyázik Gougouval) Nincs több pénzem. Lelkünk legyen a tét!

A KOLDUS: Szél testvér bekívánkozik. De mi hallani sem akarunk a mi hideg széltestvérünkről.
Hehehe.
A GYERMEK: (sír)
MAJA, A KOLDUSASSZONY: Ha! Valami jár a ház körül. Csak ne valami nagy állat legyen!
BOLLEBOLL: Miért? Már megint józan vagy? (Az ajtót megdöngetik)
MAJA: Ha! Én nem nyitom ki!
A KOLDUS: Kinyitod.
MAJA: Nem! Nem! Drága szűzmáriám nem!
A KOLDUS: Bouque la Madonne! Nyisd ki!
MAJA: (az ajtóhoz mászik) Ki van kint?
A GYERMEK: (sír)
MAJA: (kinyitja az ajtót)
BAAL: (Ekarttal belép, ázottan) Ez az ispotály-fogadó?
MAJA: Ez, de egyetlen ágy se szabad. (szemtelenebbül) S én beteg vagyok.
BAAL: Francia pezsgőnk van.
Ekart a kályhához megy.
BOLLEBOLL: Gyere ide! Aki tudja, mi a francia pezsgő, közénk való!
A KOLDUS: Ma csupa finom ember van itt, édes öregem!
BAAL: (az asztalhoz lép és két palackot húz ki a zsebéből) Hm?
A KOLDUS: Ez ördöngösség!
BOLLEBOLL: Én tudom, honnét van francia pezsgőd, de nem árullak el.
BAAL: Gyere, Ekart! Vannak itt poharak?
MAJA: Csuprok, nagyságos úr! Csuprok! (Hoz néhányat)
GOUGOU: Nekem a saját csuprom kell!
BAAL: (Gyanakvóan) Szabad pezsgőt innia?
GOUGOU: Kérek! (Baal tölt neki.)
BAAL: Magának miféle betegsége van?
GOUGOU: Tüdőcsúcshurut. Semmiség. Egy kis elnyálkásodás. Jelentéktelen.
BAAL: (Bollebollhoz) S magának?
BOLLEBOLL: Gyomorfekély. Ártalmatlan.
BAAL: (a koldushoz) Remélhetőleg maga is nyavalyás?
A KOLDUS: Én őrült vagyok.
BAAL: Egészségére! -Ismerjük egymást. Én egészséges vagyok.
A KOLDUS: Ismertem egy embert, az is azt hitte, hogy egészséges. Azt hitte. Egy erdőből
származott, s egyszer ismét visszakerült oda, mert valamin tűnődnie kellett. Az erdőt nagyon
idegennek találta s megváltozottnak. Több napig ment-ment, mélyen a vadonba, mert látni akarta,
mennyire gyámoltalan, van-e még kitartás benne. De mér nem volt sok. (Iszik.)
BAAL: (nyugtalanul) Micsoda szél! S még ma éjjel tovább kell mennünk, Ekart!
A KOLDUS: Bizony, a szél, egy este, alkonyattájban, amikor már nem volt annyira egyedül, átsuhant
a nagy csenden a fák között, s megállt az egyik alatt, amelyik igen nagy volt. (Iszik.)
BOLLEBOLL: Az volt a happáréja.
A KOLDUS: Úgy van, talán a happáréja. Nekitámaszkodott, egészen közel, érezte benne az életet,
vagy azt hitte, s így szólt: te magasabb vagy mint én, szilárdan állsz, és a földet velejéig ismered, s az
tart téged. Én tudok futni, s jobban mozogni, de nem állok szilárdan és nem hatolok a mélybe, és
engem semmi sem tart. S a nagy nyugalom is, a csendes ormok felett a végtelen éjben, szintén
ismeretlen nekem.
GOUGOU: Mit mondott a fa?
A KOLDUS: Bizony. A szél fújt. A fán remegés futott át, az ember érezte azt. Erre a földre vetette
magát, átölelte a vad és kemény gyökereket, s keservesen sírt. De sok fával megtette ezt.
EKART: Meggyógyult?
A KOLDUS: Nem. De könnyebben halt meg.
MAJA: Ezt nem értem.
A KOLDUS: Semmit sem ért az ember. De egyet-mást érez. A történeteket, ha megértjük őket,
mindig rosszul mesélik el.
BOLLEBOLL: Hisz maga Istenben?
BAAL: (nehézkesen) Mindig magamban hittem. De az emberből ateista is lehet.
BOLLEBOLL: (csengőn kacag) Most vidám leszek! Isten! Pezsgő! Szerelem! Eső és szél! (Majához
kap)
MAJA: Hagyj engem! Bűzlik a szád!
BOLLEBOLL: És neked tán nincs szifiliszed? (ölébe veszi)
A KOLDUS: Óvakodj! (Bollebollhoz) Apránként berúgok. S ma te nem mehetsz ki az esőbe, ha én
teljesen berúgtam.
GOUGOU: (Ekarthoz) Valaha csinosabb volt, és ezért kapta meg a nőt.
EKART: S a nő szellemi fölénye? A lelki túlsúlya?
GOUGOU: Nem ilyen volt. Teljesen romlatlan nő volt.
EKART: S maga mit tett?
GOUGOU: Én szégyenkeztem.
BOLLEBOLL: Halljátok! A szél! Nyugalomért kérleli Istent.
MAJA: (énekel)
Bujja-bubujja, a szél kint fütyül,
Míg az ember itt bent részegen ül.
BAAL: Miféle gyermek ez?
MAJA: A leányom, nagyságos úr!
A KOLDUS: Egy virgo dolorosa!
BAAL: (iszik) Az hajdan volt, Ekart. Bizony. És szép is volt.
EKART: Mi?
BOLLEBOLL: Már elfeledte.
BAAL: Hajdan, míly érdekes szó!
GOUGOU: (Ekarthoz) A legszebb a semmi.
BOLLEBOLL: Pszt! Most következik Gougou áriája. A Féregzsák énekel!
GOUGOU: Olya ez, mint a rezgő levegő nyáresteken. Nap. De nem rezeg. Semmi. Semmi sem.
Egyszerűen megszűnik. Szél fú, mindig didergünk. Ver az eső, sosem ázunk meg. Vicceg elpufognak,
nem kacagunk rajtuk. Megrothadunk, nem is kell várni. Általános sztrájk.
A KOLDUS: Ez a pokol paradicsoma!
GOUGOU: Igen, ez a paradicsom. Kívánság teljesületlen nem marad. Nincs is több az embernek. Itt
mindenről leszokunk. A kívánságokról is. Így lesz az ember szabad.
MAJA: S mi jön a végén?
GOUGOU: (vigyorog) Semmi. Semmi sem. Nem is jön a vég. Semmi se tart örökké.
BOLLEBOLL: Ámen.
BAAL: (feláll, Ekarthoz) Ekart, állj fel! Gyilkosok közé jutottunk! (Ekart vállába kapaszkodik) A
fégek felfuvalkodtak. Bemászik a rothadás. A férgek énekelnek, s magasztalják magukat.
EKART: Ez most másodszor jön reád. Vajon csak az ital okozza?
BAAL: Itt mutogatni fogják a zsigereimet...Ez nem iszapfürdő.
EKART: Ülj le! Idd tele magad! Melegedj!
MAJA: (valamit énekel részegen)
Nyári esőn, vagy ha hóban a táj,
Úgy berugunk mi, hogy semmi se fáj.
BOLLEBOLL: (Maját megragadta, markolássza) Ez az ária mindig úgy felbirizgál, kicsi
Gougou...Picurka, Majácska.
A GYERMEK: (sír)
BAAL: (iszik) Ki maga? (Elbűvölve Gougouhoz) Féregzsáknak szólítják. Maga halálraítélt?
Egészségére! (Leül)
A KOLDUS: Vigyázz magadra, Bolleboll! Én a pezsgőt nem bírom valami jól.
MAJA: (Bollebollhoz, énekel)
Szemébe nézni, ó, mily nehéz.
Ó, jöjj, aludjunk, s nincs több szenvedés.
BAAL: (brutálisan)
Ússz alá, s bár patkányos hajad:
Fölötted az ég csodás marad.
(Felkel, kezében pohár)
Az ég fekete. Mért vagy oly ijedt? (Dobol az asztalon) Ki kell bírni a körhintán. Csodálatos ez!
(Imbolyog) Elefént akarok lenni, aki a cirkuszban nagyot vizel, ha nem tetszik neki valami...(Táncolni
kezd, énekel) Táncolj a széllel árva hulla, hálj a felhőkkel, züllött Isten!(Dülöngve az asztalhoz megy)
EKART: (részegen feláll) Nem megyek többet veled. Nekem is van lelkem. Te megrontottad a
lelkemet. Te mindent megrontasz. Mindjárt hozzá is látok a misémhez.
BAAL: Én szeretlek, egészségedre!
EKART: De én többet nem megyek veled! (Leül)
A KOLDUS: (Bollebollhoz) El a kezedet, te disznó!
MAJA: Mi közöd hozzá?
A KOLDUS: Te csak hallgass, te nyomorult!
MAJA: Őrölt, félrebeszélsz!
BOLLEBOLL: (mérgesen) Csalás! Egyáltalán semmi baja! Erről van szó! Minden csalás!
A KOLDUS: És neked rákod van!
BOLLEBOLL: (borzongató nyugalommal) Nekem rákom van?
A KOLDUS: (gyáván) Én semmit se mondtam. Hagyj békét annak a jószágnak!
MAJA: (kacag)
BAAL: Miért sírsz? (Hátra döcög a ládához)
A KOLDUS: (dühösen) Mit akarsz tőle?
BAAL: (a láda fölé hajol) Miért sírsz? Még sohase láttad? Vagy mindig újra sírsz?
A KOLDUS: Hagyja ezt, ember! (Poharát Baalhoz vágja)
MAJA: (felugrik) Te disznó!
BOLLEBOLL: Csak az inge alá akar nézni a gyereknek.
BAAL: (lassan felkel) Ó, ti disznók! Ti már nem tudjátok, mi az emberi! Jöjj Ekart, megmosakszunk a
folyóban! (Ekarttal el.)

ZÖLD SŰRŰSÉG. HÁTTÉRBEN FOLYÓ

Baal, Ekart
BAAL: (ül a lombok alatt) A víz meleg. Úgy hever az ember a homokon, mint a rákok. S hozzá a
lombdísz s a fehér felhők az égen! Ekart!
EKART: (elbújva) Mit akarsz?
BAAL: Szeretlek.
EKART: Igen jól fekszem itt.
BAAL: Láttad a felhőket az imént?
EKART: Láttam. Szemérmetlenek.(Csend) Az imént egy nő haladt el itt.
BAAL: Nem kell több nő nekem.

ORSZÁGÚT. FÜZEK
Éj. Szél. Ekart alszik a földön
BAAL: (imbolyogva jön a földeken át, nyitott ruhával, mint egy alvajáró) Ekart! Ekart! Megvan!
Ébredj!
EKART: Mi van meg? Megint álmodban beszélsz?
BAAL: (melléje ül) Ez ni!
 S hogy vízbe fúlt a lány s úszott lefelé
Patakokból a nagyobb vizekbe
Csodásan ívelt az ég opálja fölé,
Mintha a hullát nyugtatni volna kedve.

Alga s hinár reá oly sok tapadt,

Hogy lassan-lassan nőtt a súlya mázsát,
Hidegen úsztak lábánál a halak,
Növény s állat gáncsolta végső utazását.

S az ég sötét lett este, miként a füst,

Ő csillagokra bízta a fényt remegve,
Ámde korán fényes lett és derüs,
Legyen neki még reggele s estje.

Sápadt teste midőn a vízben szerte mállt,

Nagy későn az Isten végtére elfeledte:
Előbb az arcát, majd a kezét, aztán a haját,
Igy lett dög a vízben, dögök közepette.
Szél.
EKART: Már járkál a kísértet? Ez nem olyan rossz, mint te. Csak az alvást vitte el az ördög, s a szél
orgonál megint a fűzcsonkok között. Megint csak a filozófia fehér emlője marad, sötétség, lucsok, míg
jobblétre nem szenderültünk, s míg a vénasszonyokból is csak a jövendőmondó képességük marad.
BAAL: Ha szél van, pálinka sem kell, úgyis részeg az ember. A világot szelíd fényben látom: a
Jóisten excrementuma.
EKART: A jóistené, aki a húgycső s a nemiszerv összekapcsolásával egyszer s mindenkorra alaposan
jellemezte magát.
BAAL: (fekszik) Ez mind olyan szép.
Szél.
EKART: A fűzfák olyanok, mint a korhadt foggyökerek a fekete szájban, melyet az ég tát reánk. -
Most mindjárt hozzálátok a misémhez.
BAAL: A kvartett már elkészült?
EKART: Honnan szakítottam volna rá időt?
Szél.
BAAL: Hát az a vöröshajú, sápadt; most ezt hurcolod mindenfelé.
EKART: Puha, fehér teste van, s délben elhozza testét a füzekhez. Ágaik lógnak, mint a hajfürtök, s
mi alattuk bibizünk, mint a mókusok.
BAAL: Szebb az a nő, mint én?
Sötétség. A szél tovább orgonál.

FIATAL FŰZBOKROK
Lefelé hajló, hosszú vörös vesszők. Köztük ül Baal. Dél van
BAAL: Kurtán-furcsán kielégítem a fehér galambot...(szemléli a helyet) Itt szépen látszanak a felhők,
a fűzlombokon át...Ha Ekart majd jön, mást sem lát már, csak a bőrt. szerelmi ügyeivel torkig vagyok.
Édes lelkem, maradj csendben énbennem!
FIATAL NŐ: a sűrűből, vörös hajú, telt, sápadt.
BAAL: (nem néz körül) Te vagy az?
A FIATAL NŐ: Hol a barátja?
BAAL: Misét ír, esz-mollban.
A FIATAL NŐ: Mondja meg neki, hogy itt voltam!
BAAL: Ekart mindinkább kocsonyássá válik. Bemocskolja magát. Visszaesik a zoológiába. Üljön le.
(Körülnéz)
A FIATAL NŐ: Inkább állok.
BAAL: (Fűzfaágakba kapaszkodva feláll) Ekart túl sok tojást eszik az utóbbi időben.
A FIATAL NŐ: Szeretem őt.
BAAL: Érdekel is maga engem! (Megragadja)
A FIATAL NŐ: Ne nyúljon hozzám! Maga túl mocskos nekem!
BAAL: (lassan a torkához nyúl) Ez a nyaka? Tudja, hogy némítják el a galambot vagy a vadrucát az
erdőben?
FIATAL NŐ: Jézus Mária! (Viaskodik) Hagyjon békét nekem!
BAAL: A gyenge térdeivel? Hisz összerogy! Hisz azt akarja, hogy a fűzfák közé fektessék. A férfi
férfi, ebben a legtöbbjük hasonlít. (ätkarolja)
A FIATAL NŐ: (reszket) Kérem, engedjen el! Kérem!
BAAL: Te szemérmetlen fürjmadár! Ide veled! Milyen kétségbeesett mentőakció. (Mindkét karjánál
fogva a bozótba hurcolja.)

JUHARFA SZÉLBEN. FELLEGES ÉG

Baal és Ekart a gyökerek közt ülve
BAAL: Az ivás nyomorba dönt, Ekart, van még pénzed?
EKART: Nincs. Nézd ezt a juhart a szélben!
BAAL: Reszket.
EKART: Hol a lány, akit a kocsmákban magaddal hurcoltál?
BAAL: Válj hallá és keresd meg.
EKART: Baal, te túlzabálod magad. Szét fogsz pukkadni!
BAAL: A durranást még szeretném hallani.
EKART: Néha nem nézel bele magad is a vízbe, ha fekete és mély és még haltalan? Soha bele ne ess.
Vigyáznod kell magadra. Olyan súlyos vagy, Baal.
BAAL: Más előtt majd vigyázni fogok magamra. Szereztem egy éneket. Akarod hallani?
EKART: Olvasd, legalább megismerlek.
BAAL: Címe: Halál az erdőn
És egy ember meghalt az örök
Erdőn, hol vihar, ár ostromolta,
Akár egy állat a gyökerek között,
Kibámult az oromra, mely fölött
Zúgott a vihar már napok óta.

És néhányan álldogáltak ott

S nyugtatásul mondták körülötte:
Haza viszünk, pajtás, nosza jöszte!
De ő rajtuk térdével rugott;
Hova visztek, boldogtalanok?
Mert nem volt sem otthona, se földje.

Mondd, a szádban fogad van-e még,

S hadd lássuk, mi lelt egyáltalán!
Halj meg kissé szebben, és ne ily csunyán!
Tegnap este már megettük a gebéd.
Mért is nem mégy a pokolba már?

S köröttük az erdő harsogott,

S látták őt, amint egy fát karolt át,
S hallották, ahogy kiáltozott,
 S lelkük mint soha, úgy borzadott;
Hogy kezük ökölbe szorították:
Mert akár ők, férfi volt.

Veszett állat, ótvaros csibész!

Genny s gané vagy, csak egy nagy rakás rongy!
Mohón a mi levegőnkből élsz,
Mondták néki.S ő, ő, a kelés:
Élni! Napotok habzsolni vágyom!
Lovagolni fényben, mint vitéz!

Több volt ez, mint mit megért barát,

Hogy hallgattak undortól remegve.
Föld ölelte meztelen nyakát,
Tengerek közt tág a nagyvilág:
S én majd fekszem némán, eltemetve.

Oly nagyon kötötte még a lét,

E cudar lét, hogy a tetemét,
Hulláját mohón a földbe nyomta;
Virradatkor holtan omlott a sötét
Fűbe. Dühtől hidegen, akár a jég,
Fatövébe ásták undorodva.

S a bozótból némán ügettek el ők.

S vissza-vissza néztek még oda,
Ahol annak sírján állt a fa,
Kinek holta oly keser vala:
Fény ragyogta be a fatetőt,
Arcukra keresztet vetettek ők,
S vágtattak a prériken tova.
EKART: Bizony, bizony. Most épp idáig fajultak a dolgok.
BAAL: Ha éjjel nem alhatom, a csillagokat bámulom. Ez pontosan így van.
EKART: Így?
BAAL: (bizalmatlanul) De ezt nem gyakran teszem. Különben gyengít.
EKART: (Kisvártatva) Az utóbbi időben sok verset írtál. Ugye már régen nem volt semmi nőd?
BAAL: Miért?
EKART: Csak gondolom. Mondd, hogy nem volt.
BAAL: (feláll, nyújtózkodik, a juhar csúcsára néz, kacag)

PÁLINKAMÉRÉS
Este. Ekart. A pincérnő. Watzmann. Johannes, toprongyosan, ócska kabátban, felhajtott gallérral,
reménytelenül züllötten. A pincérnőn Sophie vonásai.
EKART: Most nyolc esztendeje.
Isznak. A szél fú.
JOHANNES: Huszonötéves korban kezdődik csak az élet. De a nők addigra eltestesednek és
gyermekük van.
Csend.
WATZMANN: Tegnap halt meg az anyja. Most szaladgál kölcsönért, a temetésre. S a pénzzel idejön.
Kifizethetjük majd a pálinkát. A kocsmáros derék ember; hitelt ad egy hullára, aki anya volt. (Iszik.)
JOHANNES: Baal! A szél sose fú a vitorlájába!
WATZMANN: (Ekarthoz) Sokat nyelhetsz ettől, nemde?
EKART: Arcába sem köphet az ember: úgy lecsúszott.
WATZMANN: (Johanneshez) Fáj ez neked? Bánt ez téged?
JOHANNES: Kár érte, én mondom nektek. (Iszik.)
Csend.
WATZMANN: Mind undorítóbb lesz.
EKART: Ne mondd ezt. Hallani sem akarom: szeretem őt. Rá soha semmiért sem neheztelek meg.
Mert szeretem. Nagy gyermek.
WATZMANN: Mindig azt teszi csak, amit muszáj. Mert olyan lusta.
EKART: (az ajtóban áll) Egészen enyhe éj van. A szél meleg. Mint a tej. Ezt mind szeretem. Sose
kellene inni. Vagy nem ilyen sokat. (vissza az asztalhoz) Az éj egészen enyhe. Most és még három
hétig, bele az őszbe, vígan élhet az ember az utcán. (Leül)
WATZMANN: Tovább akarsz állni ma éjszaka? Ugye meg akarsz tőle szabadulni? Kölönc a
nyakadon?
JOHANNES: Vigyázz!
BAAL: (lassan belép az ajtón)
WATZMANN: Te vagy az, Baal?
EKART: (keményen) Mit akarsz már megint?
BAAL: (bejön, leül) Micsoda nyomorúságos lyuk lett ez! (A pincérnő pálinkát hoz)
WATZMANN: Itt semmi sem változott. Csak te lettél, úgy látszik, finomabb.
BAAL: Te vagy az még, Luise?
Csend.
JOHANNES: Igen. Itt olyan kedélyes. -Ugyanis sokat kell innom, nagyon sokat. Ez erőssé tesz. Még
így is kés által juthat az ember pokolba, elismerem. S mégis másképp. Úgy, mintha az embernek
berogyna a térde: szép engedelmesen! Úgy: hogy az embet egy cseppet sem érzia kést. Rugalmas
térdhajlással. Egyébként régebben sose voltak ilyen ötleteim, ilyen bolondosak, amikor még jó volt a
dolgom, polgári körülmények között. Csak most vannak ötleteim, amióta zseni vagyok. Hm.
EKART: (kitör) Megint az erdőkben szeretnék lenni, kora hajnalon! A fény citromszínű a törzsek
között. Fel szeretnék menni az erdőkbe megint!
JOHANNES: Igen, ezt én nem értem. Baal, fizess nekem még egy pálinkát. Itt csakugyan kedélyes.
BAAL: Egy pálinkát ennek a...
JOHANNES: Nevet ne! Ismerjük egymást. Tudod, éjjel néha olyan borzasztó dolgot álmodom. De
csak néha. Most itt nagyon kedélyes.
Szél fú. Isznak.
WATZMANN: (dünnyög)
Akad még annyi magas fa,
Árnyékos és mindennapi -
Hogy magát az ember felakassza,
vagy alattuk pihenje ki.
BAAL: Hol volt ez már egyszer így? Ez volt már egyszer így.
JOHANNES: Ugyanis még mindig úszik az a lány. Senkise találta meg. Olykor olyasmit érzek,
tudjátok, mintha a sok pálinkával a gégémen úsznék le, egészen kicsi hulla, félig elrohadt. Pedig mér
tizenhét éves volt. Most zöld hajában patkány és hínár, nem is áll neki rosszul...egy kissé szétmállt és
fehéres, tele bűzös, egészen fekete folyó-iszappal. Mindig olyan tiszta volt. Ezért is ment a folyónak és
lett büdös.
WATZMANN: Mi a test? Eloszlik, mint a lélek. Uraim, én tökéletesen részeg vagyok. Kétszer kettő
négy. Tehát nem vagyok részeg. Viszont sejtelmeim vannak egy magasabb világról. Hajoljatok meg,
legyetek al-alázatosak! Kezdjetek új életet! (Iszik reszketősen és gyorsan) Még nem vagyok teljesen
oda, amíg ez a sejtelmem tart, s még jól kiszámíthatom, hogy kétszer kettő...De mi a kettő, ket-tő,
miféle fura szó? Kettő! (Leül)
BAAL: (A gitár után nyúl, s szétveri vele a lámpát) Most énekelek. (Énekel)
Naptól betegen, esőlétől megetten,
Csapzott haján babérral, mit rabolt,
 Egész ifjúkorát, de álmait sose feledte,
A tetőt, nem a mennyet, mely ráhajolt.

A hangom nem egészen csengettyű-tiszta. (Hangolja a gitárt.)

EKART: Énekelj tovább, Baal!
BAAL: (tovább énekel)
Kik menny- s pokolból űztétek őt ki keményen!
Gyilkosok, kiknek sok bajt okozott!
Mert nem maradtatok anyátok mély ölében,
Hol nagy csend honolt, s az ember volt, s aludott.
(beszél) A gitárral is baj van.
WATZMANN: Jó nóta ez! Pont az esetem! Romantika!
BAAL: (tovább énekel)
Azonban ő még az abszint-tengerekben,
Ha már az anyja elfeledte rég,
Sírván vagy mindent a'tkozván veszetten,
Kutatja csak a hont, hol boldogabb a lét.
WATZMANN: Már a poharamat se találom. Az asztal bolondul unog. Gyújtsatok hát világot! Az
ember itt hogy találja meg a száját?
EKART: Bolondság! Látsz valamit, Baal?
BAAL: Nem. Nem is akarok. Szép a sötétben. Testünkben pezsgő, és emlék nélküli honvágy. A
barátom vagy, Ekart?
EKART: (keservesen) Az, de énekelj.
BAAL: (énekel)
Kergetve poklokon és édeneken által,
Csendes-vigyorgó, arcán pusztulás,
Álmában olykor ő kies mezőre szárnyal,
Fölötte csak a kék ég, semmi más.

JOHANNES: Most már mindig veled maradok. Nyugodtan magaddal vihetsz. Alig eszem már
valamit.
WATZMANN: (nagy nehezen világot gyújtott) Legyen világosság. Hehehehe.
BAAL: Vakít! (felkel)
EKART: (a pincérnővel az ölében nagy nehezen felkel, megkísérli a nő karját lefejteni a nyakáról.Mi
bajod hát? Hisz semmi az egész. Nevetséges dolog.
BAAL: (ugrásra lapul)
EKART: Csak nem vagy féltékeny erre itt?
BAAL: (tapogat maga előtt, egy pohár leesik)
EKART: Miért ne legyenek nekem nőim?
BAAL: (rámered)
EKART: A szeretőd vagyok?
BAAL: (ráveti magát, folytogatja. A lámpa kialszik. Watzmann részegen kacag, a pincérnő kiált. Más
vendégek a szomszédos szobából lámpával be.)
WATZMANN: Kés van nála.
A PINCÉRNŐ: Megöli. Jézus Mária!
KÉT EMBER: (a küdőkre veti magát) A szentségit, ember! Ereszd el! Megszúrta a fickó, a
kutyaúristenit!
BAAL: (felemelkedik. Hirtelen derengés tör be, a lámpa elalszik)Ekart!

TIZEDIK SZÉLESSÉGI FOK GREENWICHTŐL KELETRE

Erdő. Baal gitárral, keze nadrágzsebében, távolodik
BAAL: A sápadt szél a fekete fákban! Olyanok, mint Lupu nedves haja. Tizenegy óra tájban kel a
hold. Akkor elég világos lesz. Ez kis erdő. Én arra lefelé poroszkálok, a nagyokba. Dagadt talppal
futok, amióta ismét egyedül vagok a bőrömben. észak felé kell tartanom. A fák mohája iránt. Ezt a kis
affért a hátam mögött kell hagynom. Tovább! (énekel)
Kövér keselyűkre Baal felpillogat,
Melyek csillagfényben várnak tetemére.
(Eltávolodik)
Máskor holtat színlel. Ha egy-egy lecsap,
Baal keselyűt eszik, némán, estebédre.
(Szélroham)

ORSZÁGÚT. ESTE. SZÉL. FUTÓESŐ

Két csendőr kűzd a széllel
ELSŐ CSENDŐR: Ez a gyászos eső s ez a mindszentnapi szél! Ez az átkozott csavargó!
MÁSODIK CSENDŐR: Nekem úgy tetszik, mindinkább északnak szalad az erdőkbe. Odafent már
emberfia meg nem találja.
ELSŐ CSENDŐR: Micsoda ő voltaképpen?
MÁSODIK CSENDŐR: Mindenekelőtt: gyilkos. Azelőtt varieté-énekes és költő. Aztán
körhintatulajdonos, favágó, egy milliomosnő szeretője, fegyenc és felhajtó. Gyilkolt, s elfogták, de
erős, mint az elefánt. Egy pincérnő miatt volt. Egy nyilvántartott ringyó miatt. Amiatt szúrta le a
legjobb ifjúkori barátját.
ELSŐ CSENDŐR: Az ilyen embernek lelke sincsen. A fenevadak közé tartozik.
MÁSODIK CSENDŐR: S hozzá egészen gyermekes. Öregasszonyoknak fát cipel, hogy majdnem
elcsípik. Sose volt semmije. A pincérnő volt az utolsó. Ezért aztán a barátját is agyonütötte, aki
mellesleg szintén kétes egzisztencia volt.
ELSŐ CSENDŐR: Csak legalább pálinka volna valahol, vagy valami nő! Menjünk! Itt félelmetes. És
ott valami mozog.
Mindketten el.
BAAL: (a bokorból batyuval és gitárral. Fogai közt fütyül) Tehát halott? Szegény állatka! Az én
utamba futni. Kezd érdekes lenni. (A csendőrök nyomán el. Szél.)

DESZKAKUNYHÓ AZ ERDŐN
Éj. Szél. Baal szennyes ágyon. Férfiak kártyáznak és isznak.
EGY FÉRFI BAAL MELLETT: Mit akarsz? Már az utolsót rúgod. Gyermek is láthatja, és ki
törődik veled? Van valakid? Na látod! Szorítsd össze a fogad! Van még fogad? Olykor olyan fiúk is
fűbe harapnak, kik még sok mindennek örülhettek volna, milliárdosok! De neked még papírjaid
sincsenek. Ne aggódj: a világ tovább gurul. Kerek golyó, holnap reggel fütyül a szél. helyezkedj hát
valami fölényesebb álla'spontra. Gondold meg: egy patkány elpatkol. Na látod! Még csak meg se
mukkanj! Egyetlen fogad sincs már.
A FÉRFIAK: Még mindig pisál az eső? Az éjszakát a holttest mellett tölthetjük. -Pofa be! Tromf!-
Kapsz még levegőt, dagadt? Most dalolj egyet! Mint a fehér anyaölben... Hagyd őt, holt ember lesz,
mielőtt a gyászos eső eláll. Játssz tovább! - Úgy ivott, mint a gödény, de van valami e sápadt tuskóban,
amitől az ember magára gondol. Nem ezt énekelték a bölcsőjénél. Makk tízes! Fogják be már a
szájukat, uraim! Ez nem szolid játék; ha elvesztették a komolyságukat, az értelmes játéknak
befellegzett. (Csend. Csak olykor káromkodás)
BAAL: Hány óra most?
AZ EGYIK FÉRFI: Tizenegy. Elmész?
BAAL: Hamarosan. Rossz az út?
AZ EGYIK FÉRFI: Esik.
A FÉRFIAK: (felállnak) Most elállt. Ideje, hogy menjünk. -Minden csuromvizes lesz. -A fickó
megint kimarad a dologból. (fogják a kabátjukat)
AZ EGYIK: (Baal előtt megállva, köp) Jó éjszakát, s a viszontlátásra. Hát elpatkolsz?
MÁSIK: A fűbe harapsz? Inkognitó?
HARMADIK: A hullaszaggal holnap egy kissé takarékoskodhatsz. Délig vágunk, aztán enni akarunk.
BAAL: Nem maradhattok még egy darabig?
MIND: (nagy kacagásban)Tán mamásdit játsszunk? Ki akarod tán öklendezni a hattyúdalodat? -
Gyónni akarsz, te pálinkacsenő? -Nem tudsz egyedül okádni?
BAAL: Ha még harminc percig maradnátok.
MIND: (nagy kacagásban) Tudod mit? Dögölj meg egyedül! -Indulás! Teljes szélcsend van. -Mi van
veled?
AZ EGYIK: Utánatok megyek.
BAAL: Nem tarthat sokáig, uraim. (kacagások) Önök sem szeretnének egyedül meghalni, uraim!
(Kacagások)
AZ EGYIK: Vénasszony! Nesze valami emlékül! (Arcába köp. Mind az ajtó felé)
BAAL: Húsz percig!
Az emberek kimennek a nyitott ajtón.
AZ EGYIK: (az ajtóban) Csillagok.
BAAL: Töröld le a köpést!
AZ EGYIK: (hozzá) Hol?
BAAL: A homlokomon.
AZ EGYIK: Úgy. Miért kacagsz?
BAAL: Jólesik.
AZ EGYIK: (felháborodva) Elintézett ügy vagy te már egészen! Addio! (fejszével az ajtóhoz)
BAAL: Köszönöm.
AZ EGYIK: Mit tehetek még érted...De hát vár a munka. A Krisztusát. Még egy hulla!
BAAL: Te! Jöjj közelebb! (Az egyik föléje hajlik) Nagyon szép volt...
AZ EGYIK: Mi, te őrült tyúk, akarom mondani: kappan!
BAAL: Minden.
AZ EGYIK: Ínyenc! (Kacag hangosan, el; az ajtó nyitva marad, kék éjszaka látszik.
BAAL: (Nyugtalanul) Te! Ember!
AZ EGYIK: (az ablakban) He?
BAAL: Elmész?
AZ EGYIK: Munkára!
BAAL: Hova?
AZ EGYIK: Mit érdekel téged?
BAAL: Hány óra?
AZ EGYIK: Negyed tizenkettő. (El.)
BAAL: Elment az ördögbe.
 Csend.
Egy, kettő, három, néhy, öt, hat. Ez nem segít semmit.
Csend.
Mama! Ekart takarodjék el, az ég olyan átkozott közel, megfogható, megint minden csuromvizes.
Aludni. Egy, kettő, három, négy. Hiszen itt megfullad az ember. Kint bizonyosan világos. Ki akarok
menni! (Tápaszkodik) Ki fogok menni. Kedves Baal. (Élesen) Én nem vagyok patkány! Kint
bizonyosan világos. Kedves Baal. Az ajtóhoz még eljut az ember. Térdem még van, az ajtóban jobb.
Átkozott! Kedves Baal! (Négykézláb a küszöbhöz mászik) Csillagok...hm. (Kimászik.)

HAJNAL AZ ERDŐN
Favágók
EGYIK: Add ide a pálinkát! Te hallgasd a madárkákat!
MÁSIK: Forró napunk van.
HARMADIK: Egész csomó törzs van még, estére mind le kell dönteni.
NEGYEDIK: Eddig a fickó csak kihűlt?
HARMADIK: Ki bizony. Eddig már kihűlt
MÁSODIK: Ki bizony.
HARMADIK: Most a tojások a mienk lehetnének, ha fel nem falta volna előlünk. Cifra dolog:
halottas ágyon tojást lopni! Először sajnáltam, de ezt már nem vette be a gyomrom. A pálinkát,
hálistennek, a három nap alatt nem szagolta ki. Kíméletlenség! Tojások egy hullában!
ELSŐ: A mocsokban szeretett henteregni, s aztán többé fel se kelt, s ezt tudta is. Úgy feküdt bele,
mint a vetett ágyba. Gondosan! Ismerte valaki? Hogy hívják? Mivel foglalkozott?
NEGYEDIK: Így kell eltemetnünk. Most add ide a pálinkát!
HARMADIK: Kérdem tőle, mikor már hörgött, mélyen a garatból: mire gondolsz? Mindig szeretném
tudni, mire gondolnak ilyenkor. Erre azt mondta: Még hallgatom az esőt. A hideg futkározott a
hátamon. Még hallgatom az esőt, mondta.

VÉGE