Barokk művészet:

Rómából indul az újkor második, nagy művészi stílusa, a barokk. A művészek felül akarták
múlni a reneszánszot, nagyobbat akartak alkotni elődeiknél. A vagyonosodó polgárság
politikailag még gyenge volt, ezért támogatta az abszolút királyi hatalmat. A művészetek
fejlődése együtt haladt a gazdasági, társadalmi és politikai élet alakulásával. Európa gazdasági
életének súlypontja a nagy földrajzi felfedezések után átkerült nyugatra, s ezzel az itáliai
városok jelentősége csökkent. A pápaság hatalma és gazdagsága rövid időre még megmaradt.
A korlátlan hatalmú királyok államuk egész gazdasági erejét hatalmas építkezések
szolgálatába állították, s a barokk stílus minden díszítő gazdagságát felhasználták. A barokk
elnevezés a portugál kagyló (barocco) szóból származik, mert e stílus legkedveltebb
motívuma a kagyló.

Építészet:
A barokk építészet a fényűzés és a pompa eszközeivel a hatalom kifejezésére törekszik. Fő
feladata a templomok építése, a világi építészetben az uralkodók, főurak palotáinak,
kastélyainak gazdag, változatos téregyüttesekkel való kialakítása. A követ kiszorítja a tégla,
burkolóanyagként a vakolatot a gipszstukkó váltja fel, főleg a belső falakon. A
palotaépítészetben legjellemzőbb a belépőt fogadó tágas előcsarnok, ahonnan díszes kétkarú
lépcső vezet az emeleti díszterembe. A díszterem az épület középtengelyében van, és a
homlokzatra nyílik. Gyakori a díszterem előtti, folyosószerűen elnyújtott galéria. Ez a paloták
leggazdagabban kiképzett helyisége. Pl.: Versailles-ban a királyi palota, a drezdai Zwinger,
Bécsben a Belvedere – palota vagy a Schönbrunni - kastély a nyári császári palota.
Magyarországon a gödöllői Grassalkovich, a fertődi Esterházy – kastélybelső kiképzésében
már a rokokó stílusjegyei is felismerhetőek.
A későbbi templomok elmaradhatatlan tartozéka a hullámos toronysisak. A főhomlokzat
kialakítása már teljesen díszlethatású, párkányok, lant vagy hegedű formájú ablakok, illetve
szoborral díszített fülkék bontják fel az egyhangúságot. Pl.: San Carlo templom Rómában, és
a San Pietro székesegyház. Magyarországon a budai Szent Anna templom, az egri Minorita -
és Karmelita templom. A barokk jellegzetes díszítőmotívumai: a bejárati kapuk ívelt és tört
formálása, amit atlaszokkal, hermákkal díszítettek, és a kartusban címerek, feliratok láthatók.
Zsúfoltak a díszítőelemek csiga, kagyló, S és C motívumokkal. Az épületeket kívül-belül
oszlopokkal, lizénákkal, pilaszterekkel is díszítették.

Szobrászat:
A barokk szobrászat jellemzője a mozgalmasság. A többféle anyag együttes használatával a
festői hatáskeltésre törekszik. Az anyagszerűség elvét figyelmen kívül hagyva a súlytalanság,
a lebegés szobrászati megformálásán fáradozik. Ilyen pl.: Bernini: Szent Teréz extázisa című
alkotása, ami Rómában a Santa Maria della Vittoria-templomban látható. Az uralkodók
hatalmát dicsőítő emlékműszobrászra szép példa Falconet: Nagy Péter lovas szobra
Szentpéterváron. Az ágaskodó ló alátámasztása csupán a ló két lába és a lófarok. Ezzel a
hatásos megoldással a művész a szobor mozgalmasságát a maximumig fokozza. A barokk
szobrászat és építészet összhangját fejezik ki a korra nagyon jellemző dísz kutak.
Legjellegzetesebb emléke Rómában a Fontana di Trevi. A díszkút főalakja Neptun, a római
tengeristen. Körülötte a sziklás alépítményből szárnyas paripák, tritonok (halfarkú, férfi
felsőtestű tengeri lények) bukkannak fel a vízből. Együttesében a fény és az árnyék, a szín és
a ragyogás, a barokk művészet teljessége benne van. A magyar barokk stílusú szobrok
elsősorban egyházi rendeltetésű és nagyrészt idegenből jött mesterek alkotásai. Még sok
helyen láthatók a városképekhez tartozó Szentháromság-szobrok.

Festészet:
A barokk festészet hozzájárult az építészet és szobrászat művészi együtthatásához. A
mennyezetképeken keverednek az építészeti keretben a szobrászati és festői elemek. A barokk
festészet nem elégedett meg a stukkókeret áttörésével, hanem további illúziókeltésre
törekedett. A mennyezeteken és a kupolákon a mennybolt vízióját akarta kelteni és a
végtelenbe vezető távlatokat érzékeltetni. A barokk továbbfejlesztette a reneszánsz látszattan
ismereteit is, és az alálátásos, ún. békaperspektívával gazdagította, pl.: Pozzo: S. Ignazio
mennyezetfreskója Rómában, és az Il Gesú mennyezetfreskója. A kor kiemelkedő mesterei:
Velasquez: Étkező parasztok, Rubens: Amazoncsata, Három grácia, El Greco: Angyali
üdvözlet. Hollandiában bontakozott ki a festészet polgári irányzata. A polgári festők nem a
hatalom dicsőítésére, hanem a való élet ábrázolására törekedtek, életképeket, tájképeket
festettek. Műveiket az anyagszerűség, a festőiség jellemzi, pl.: Rembrandt: Posztókereskedők,
Éjjeli őrjárat. A magyar barokk festészet kiemelkedő alakjai: Bogdán Jakab, Kupeczky János
és Mányoky Ádám voltak.

Hajviseletek:
A korai barokk hajviseletek alakulását döntő módon meghatározta a gallér. Stuart Mária skót
királynő hozta divatba a róla elnevezett, fémszálakkal megerősített és ezáltal felfelé álló
gallért. Medici Mária, IV. Henrik francia király felesége nyomán terjedt el a csipkés szélű,
hátul a fej mögé magasodó, hatalmas Medici-gallér. Hosszú hajat ilyen gallérral nem lehetett
viselni, így a rövid haj divatja uralkodott. A Stuart -, illetve a Medici-gallért a férfiak is
hordták, ezért az ő hajviseletük is megrövidült. Arcukat általában borotválták. A barokk
stílusra jellemző hullámzó, tekervényes formák a hajviseletekre is hatottak, a férfiak és a nők
két új eszközzel göndörítették rövidre vágott hajukat a papilottével és a bigondival. A
papilottével a hajat háromszögletű selyempapírokba csavarták és lapos, forró vassal
nyomkodták. A bigondi általában bőrből készült, a hajat rácsavarták, majd forró vassal
nyomkodták meg. A barokk korában terjedt el a hajporozás és a púderezés divatja is.
Különféle szagú és színű (világoskék, rózsaszín) púdereket használtak úgy, hogy előzőleg
benedvesítették a hajat, így a por csak enyhén deresített. A vendéghaj és paróka viselete a
XVII. században egész Európában divattá vált. Valois Margit francia királynő csak azért
tartott udvarában hosszú hajú apródokat, hogy hajukat levágattassa és saját részére
vendéghajat készíttessen.

Férfi hajviseletek:
A férfiak és nők hajviselete a díszítésben sem nagyon különbözött egymástól. XIII. Lajos
(1610-1643) korában a széles, felálló Stuart-gallér helyett a vállra omló csipkegallér terjedt el.
A gallér vonalát a haj is követte: a göndör fürtök megnyúltak és vállra omlottak, vagy
szabadon lobogtak a fej körül. A férfiak körében kedvelt volt a felemás hajviselet, amit az
egyik oldalon rövidebbre vágtak. A vállra omló haj divatja Spanyolországból származik,
ezért spanyol haj elnevezéssel illetik a divattörténetben. A férfiak a simára borotvált arc
helyett kis hegyes szakállt és pödrött bajuszt viseltek. Fejükön strucctollal díszített, széles
karimájú puhakalapot hordtak.

Női hajviseletek:
A vállra omló női hajviseletek egyik formája, az ún. Cadenett. A hajat szalaggal összefonták
és ékszerekkel díszítették. A halántékban meghosszabbodott haj dugóhúzószerű fürtökben
csüngött alá. A női hajviselet másik jellegzetes formája az ún. garcette (tollpamacs), amely a
nevét, a homlokot rojtszerűen körülvevő kis hajpamacsokról kapta. Ugyancsak divatos a
kutyafül- hajviselet is. A sűrűn hullámosított leomló hajat kétoldalt laposra nyomták a tacskó
füléhez hasonlóan. Gyakori volt a póthaj, vagy a pamutszálakból készült púderral hintett
paróka is. Ebben az időben vált a társadalmi élet fontos tényezőjévé a „figaró”.
Elfoglaltságára jellemző, hogy több nappal előtte tett bejelentés alapján szolgált ki, és
munkájáért igen borsos árat kért. Nála a frizurájukat csak a leggazdagabbak készíttethették. A
szegényebbek maguk készítették frizurájukat, a megnedvesített hajukat fakéregből őrölt porral
hintették le. A nők prémsapkát, nagy karimájú, csúcsos, tolldíszes kalapot vagy főkötőszerű
fejdíszt viseltek.
XIV. Lajos korának divatja:
Franciaországban XIV. Lajos (1643-1715) az első abszolút államfő, aki a régi fogalmak
szerint diktátori hatalommal uralkodott. A királyi barokk célja: meggyőzni az alattvalókat
arról, hogy a paloták lakói mesésen gazdagok és hatalmasak. A főurak ezért mindig teljes
pompában, méltóságban jelentek meg a nyilvánosság előtt. A magas cipősarok és a vendéghaj
megemeli viselőjét, aki átnézhet mások feje felett, és méltóságos megjelenése tiszteletet
válthat ki. A XVII. századtól a versailles-i udvar kezdte irányítani a divatot. Párizs minden
hónapban a legújabb divat szerint öltöztetett, életnagyságú bábut küldött Európa
nagyvárosaiba, s ezzel meghatározta nemcsak az uralkodók, hanem a nép viseletét is. A
testápolás ebben az időben csak felszínes volt. A vizet a szervezetre károsnak tartották, és
ezért ennek megfelelően nem mosakodtak. Jellemző, hogy 1644-ben törvényt kellett
kibocsátani a kötelező mosdásról. A férfiak és nők arcukat különféle illatos szerekkel mosták,
ólomtartalmú kenőcsökkel, nyers uborka levével fehérítették és púderrel hintették be.
Szájukat, szemöldöküket festették, arcukra szépségflastromot ragasztottak. Annak ellenére,
hogy nem evőeszközökkel ettek, még a kezüket sem mosták meg. A szegényebbek, ha
nehezen is, de igyekeztek a gazdagok divathóbortját követni.

Férfi hajviseletek:
A férfiaknál a hosszú, vállra omló haj divatját az alonge paróka váltotta fel. Viselője már nem
igyekezett azt a hatást kelteni, hogy a haja valódi, mert a paróka az arisztokrácia jelképe lett.
Az alonge paróka, mely az államhatalmat jelképezte, csakhamar kötelező viseletté vált a
katonák számára is. Háromféle hosszúsága a kis, a közép és a teljes alonge, a társadalmi
osztálykülönbségek megjelölésére szolgált. A kis alonge nyakig ért, viselői egyszerű polgárok
voltak. Közép alonge: váll alá ért, viselői bírák, városi tanácsosok, tudósok. Teljes alonge:
derékig, vagy még lejjebb ért, viselője a király és az udvari méltóságok voltak. A paróka
színét is meghatározták: délelőtt feketét, délben barnát, este szőkét illett viselni. A paróka
divatjának elterjedésével már a nyersanyagot nem lehetett emberi hajból fedezni, így a
parókák lószőrből, kecske és birkagyapjúból, selyemszálakból és kenderkócból készültek. A
fej dísze volt a háromszögletű, kétoldalt felhajlított szélű vagy az összecsukható kalap volt.
Ezt azonban, mivel a paróka kettős csúcsa miatt nem lehetett a fejre helyezni, inkább csak
kézben hordták. E korban született az a szokás, hogy a kalapot megemelik köszönéskor.

Női hajviseletek:
A nők hajviselete sokkal józanabb volt, mint a férfiaké. A divat általában XIV. Lajos
kegyencnőinek kedve és ízlése szerint változott. Eleinte hatalmas, hullámos fürtökben a vállra
omló, s a fejet szabálytalanul körülvevő, művészien elrendezett hajviselet divatozott, majd a
hajat apró, göndör fürtökbe rendezték. Ez utóbbi az ún. birkafrizura. 1680 körül jött divatba a
Fontages hajviselet. Elnevezését Mária Angelika Fontages – ról kapta, aki XIV. Lajos
kegyencnője volt. A frizura kezdetben alacsony volt és laza, később elöl lant alakúra képezett,
drótvázzal alátámasztott kettős csúcsból állt, hátul a fej búbján összefogták a hajat, néhány
fürt lazán a vállra omlott. A nők a férfiakéhoz hasonló háromszögletű kalapot viseltek.
Hajukat mindig púderezték.