3Ciis Andre

Kiss Endre:

a romházak mögül felkelt a hold...”

G .A . ú r X .-b e n - negatív utópia a létező szocializmusról

Déry Tibor G.A. úr X.-ben című regénye mindenekelőtt „ellenutópia” vagy „nega­
tív utópia”. Ez a megnevezés azonban korántsem oldja meg a regény tipológiai meg­
határozását. Gondolatmenetünk választott szerkezete a regény struktúrájának logiká­
ját a tipológia igényével követi. Meggyőződésünkké vált továbbá, hogy a regény va­
lóságos üzenetét is a regény struktúráján alapuló tipológiai besorolás világíthatja
meg a legadekváltabban.
A Déry-regény strukturális logikája, s ez egyelőre hipotetikus megjegyzésünk, ere­
deti irányba indul el a modern regénynek azon az útján, amellyel az saját struktúrá­
jának állandó és szakadatlan reformjával kívánja követni a történelem, a társadalom,
a psziché és az értékek szédítő iramú komplexitás-növekedését. így a tudatregény, a
polihisztorikus regény, a kettős regény, a mítoszregény, a parabolisztikus regény je­
lezhetik a teljesség igénye nélkül ezeket az első megközelítésben alapvetően struktu­
rális változásokat, amelyeket bízvást nevezhetnénk forradalmiaknak is.
Déry ellenutópiája új típus körvonalait villantja fel. Egyrészt azért, mert eljárása az
alkotó eklektika klasszikus változata, azaz a modern regény addigi strukturális és
szemléleti forradalmainak több protagonistáját igyekszik egységbe ötvözni. De az al­
kotó eklektikának is egyedi változatát képviseli, mert, mint előadásunk egész szerke­
zete és gondolatmenete mutatja majd, öntörvényű és saját szintézis helyett „rész”-
regényekben vonultatja fel az eddigi típusokat. Ebben az értelemben a G.A. úr X.-ben
a modern regény történetében feltehetően egyedülálló lineáris sorba építi bele a szin­
tézisbe felvenni kívánt típusok változatait. Déry típusalkotó munkája azonban ezzel
nem ér véget. A szintézisbe felvett összes típust eleve deformálja, ab ovo átalakítja
azzal, hogy olyan tárgy ábrázolásában használja fel őket, amely tárgy ebben a formá­
ban az egyes típusok számára nem létezett, s ez a valóságosan létező szocializmus
hétköznapi életének tárgya1. Az egyes nagy típusok linearitására felépített új struktú­
ra azonban nemcsak az tárgyra való puszta vonatkozásával formálódik át, de azzal is,
hogy a struktúráknak ezeken a konkrét perspektíváin át Déry magáról a tárgyról is
számos vonatkozásban eredeti képet alkot. S végül kitüntetett vonása a Déry-
regényből kibontható típusnak az is, hogy a lineáris építkezésmód utolsó szakaszán
kilép a parabolisztikus és negatív utópikus szerkezetek linearitásából és visszakerül
a történelembe, történeti-politikai „Zeitroman"-ként zárva le a negatív utópiát.
E visszaváltás a történelembe természetesen nem oltja ki visszamenőleges hatállyal
1 Ebben a vonatkozásban Orwell ellenpélda lehetne, de még az ő inspirált víziói sem élik el a létező szocializmus hétköz­
napjainak azt az intim ismeretét, amely a G.A. úr X.-ben egyik legfontosabb alapja és összetevője. - Itt jegyezzük meg,
hogy a művet a Szépirodalmi Kiadó 1964-es kiadásából idézzük.

------ 1 3 3 -------
DCux Izm irt

az ellenutópia műfaji megjelölésének érvényességét, elsősorban azért, mert a szerep­

lő ^ ) magatartásának változásai okozzák, nem pedig az addigi negatív utópikus vízió
megingása.
A lineáris elemekre épülő struktúra természetéből következik, hogy a „rész”-
regények pontos definíciója és ezáltal osztályozása többféle módon is lehetséges le­
het. Teljesen egyértelmű a regény három ,,részregényé”-nek helyzete és meghatáro­
zása (eltekintve most a közvetlen „keret”-től, amely a regény fiktív kéziratként való
feltüntetésével nem lényegtelen vonásokkal látja el a valódi és a műbeli elbeszélő
arcképét)2. A linearitásban teljes és egyértelmű helyet foglal el G.A. megérkezésének
és a várossal való megismerkedésének egyébként önmagában is lineáris folyamata.
Ez a regény egyik kafkai típusú részregénye, természetesen nem Franz Kafka összes
tipológiai fontosságú írásának átvétele. Déry ebben az első részregényben elsősorban
a kafkai világkép konstitutív írástechnikáját, a már önmagában is gazdag tartalmi és
szemléleti vetületeket hordozó eljárást, a „megsértett várakozások" írásmódját veszi
át. Számolatlan példán át türelmesen és nagy írói fantáziával építi fel Déry a sze­
münk előtt X. város valóságának megismerését azokból az elemekből, amelyek mind
G.A. (és rajta keresztül az olvasó!) megsértett várakozásainak értelmezésével egyen­
lők. Nem kétséges a második részregény tipológiai hovatartozása sem. A megérkezés
és megismerés dinamikáját az ottlét statikája váltja fel, Kafka megsértett várakozá­
sait Orwell sokszintű állapotrajza. Ez tehát X. város, azaz a létező szocializmus tu­
datosan kiépített orwelli részregénye. S végül ugyancsak nem lehet kérdéses a re­
génynek a korregénybe és a történelembe visszakanyarodó befejezése mint részre­
gény, amit voltaképpen 56 regényének is nevezhetnénk ebben a nem mindennapi
struktúrában. E rész explicit kapitalizmuskritikája egy ennyire radikális negatív utó­
pia lezárásaként egyébként még egy további szempontból is kiemelkedő tipológiai
fontossággal látja el Déry e művét, bizonyára ez a mű az első posztkommunista ka­
pitalizmuskritika is.
A második és a harmadik részregény között felvehető azonban még két, egymástól
sokban eltérő további részregény is. Egyrészt - kivételesen nem teljesen a lineáris al­
kotás- és érzékelésmód szintézisével - a Nagyapa alakja önálló részregénnyé növi ki
magát, hasonlóan Kafka írásművészetének egy másik típusalkotó lehetőségéhez, a
fantasztikus (abszurd) portrénovella műfajához.3 Hangsúlyozzuk, hogy a Nagyapa
alakja nem valóságos lineáris részregény, de az alak alakpoétikai ereje és egyben
strukturális pozíciója érzékelésesztétikailag mint részregény jelenik meg az olvasó­
ban. E sajátos helyzetű részregény lenne a harmadik, hiszen éppen a Nagyapa dina­
mikája viszi be először az orwelli leíró statikába azt a mozgást, ami a regény záró
részregényébe, az X. város elleni tömeges ellenálláshoz, ha éppen nem forradalom­
hoz vezet. S végül a Nagyapa részregénye és a Befejezés között a már jól ismert li-
2 Maga a keret egy hatalmas bizonyíték arra, hogy Déry Franz Werfel A megnemszületettek csillaga című negyvenes
évekbeli ellenutópiáját is ismerte és felhasználta. Ezt e sorok szerzőjének Wolfgang Kraus igazolta. A Kraus-Déry-
kapcsolatról 1. Literatur als Brücke zwischen Ost und West. Zum Gedenken an Wolfgang Kraus. Herausgegeben von Pé­
ter Bassola und Endre Kiss. Szeged, 2000.
3 E sajátosan kafkai műfaj klasszikusa szemünkben a Josephine, az egerek énekesnője című elbeszélés, de természetesen
számos más Kafka-novella is szóba jöhet.

134
 CKíll A ndre

neáris logikával jelenik meg a „per”, mint e felsorolásban „negyedik” részregény.

A G.A. ellen mozgásba hozott per kielégíti a lineáris részregények kritériumát. Amíg
azonban a Nagyapa lehetséges részregényként való felfogása nem a lineáris ábrázo­
lásban, de az alak alakpoétikai kisugárzásában realizálódik, a negyedik részregény
tökéletesen lineáris és strukturálisan is egységes, viszont szinte teljesen hiányzik be­
lőle a kisugárzás. Déry nyilvánvaló életrajzi és lélektani okokból önálló részregény­
nek gondolta a „per”-t, eközben elfeledkezett arról, hogy bár a per X. város (és a lé­
tező szocializmus) meghatározó eleme, a regényben az adott helyen már minden
funkcióját elveszítette, hiszen G.A. már befejezte X. város feltérképezését, a regény
e kulcsmozzanatához a per már nem tehet hozzá semmit.
Akár öt, akár csak három részregényre kívánjuk osztani a G.A. úr X.-bent, a regény
új típusú lineáris pluralizmusa megoldást jelent a regény sajátos és szinguláris műfa­
ji tipológiai problémájára4. A regény szerkezeti problematikájának tisztázása tipoló-
giailag is eredeti változat megalkotására utal. Szerencsés és érdekes eset, amelyik a
maga irodalomelméleti tisztaságában éles ellentétben áll a keletkezés körülményei­
nek szélsőségesen nehéz mivoltával. Annyiban azonban e nehéz körülmények
ellenére sem tekinthető véletlen fejlődésnek, hogy számos más összefüggésben is
határozott és kiemelkedően ambiciózus írói szándékot feltételezhetünk a börtönben
alkotó írónál.
A G.A. úr X.-ben tipológiai problematikája kivételes egyértelműséggel tartalmaz­
za a Déry-regényirodalom legvégső kérdéseit, amelyeket - mint legvégső kérdése­
ket - e dolgozatban csak jelezni tudunk. Déry ugyanis összes lényeges nagyregény­
koncepciójában átfogó és semmiképpen sem eltitkolt koncepcionális mintákat vesz
át. Déry azzal teremt új helyzetet a prototípusok létét boncolgató irodalomelméleti
értelmezések palettáján, hogy miközben valóban átvesz regény elméleti alapszerke­
zeteket, azok összes szintjét egyrészt pedáns korrektséggel a maga írói szemléletével
és anyagával tölti ki, másrészt e saját alapanyag és vízió alapzatán az alapmodellt is
érdemlegesen módosítja.
Rendkívüli céltudatosságával és átgondoltságával a G.A.úr X.-ben még a késői
Déry életművéből is kiemelkedik. így csak a regény végén (és éppen a „korregény”-
re visszaváltó részregényből) tudhatjuk meg egyáltalán, miért is indult el G.A. X.-be.
G.A. akkor pillantja meg először Nagyapát, amikor először érzi azt, hogy kibékülhet
a várossal. Déry a városban való lét véletlenein keresztül különben is sikeresen építi
fel a legfontosabb cselekményláncokat - elsősorban a Leonéval kapcsolatos cselek­
ménysor példázza ezt. Ez azonban kiemelkedő jelentőségű, hiszen ez az eseménysor
a városi létforma, az itteni condition humaine egyetlen következetesen és teljes mér­
tékben individualizált és perszonifikált vonulata, amelynek ily módon sikeres ábrá­
zolása gyakorlatilag nemcsak írói, de filozófiai feladatot is ellátott. S végül, minden­

4 Általában Dérynéi e műben is rengeteg a rejtett utalás. A Hermann Broch-hoz fűződő kapcsolatról 1. Veronika Spira -
Endre Kiss, Die Möglichkeit der Politisierung des österreichischen polyhistorischen Romans. In: www.adis.at / arlt /
institut / trans / 7N/ kiss7.htm. Manes Sperberrel közeli kapcsolatban van, a regény túlélés-problémája tekintetében ta­
lán döntő Canetti-kapcsolatról egyelőre nem tudunk, Musilt és Kafkát alapolvasmányai közé kell sorolnunk, a Werfel-
kapcsolatról már tettünk említést.

135
 DCií± £nilre

fajta további részletezés nélkül kell ide sorolnunk - a kiválóan sikerülő írói szerkesz­
tés példái közé - a negatív utópia Déry-féle fő koncepciójának bemutatását, az élet,
a „vita” a „túlélés” problémájának mesteri beépítését a regény szövetébe
Megsértett elvárásaink onnan származnak, hogy az emberek rendre nem úgy rea­
gálnak a regényben a legkülönbözőbb helyzetekre, mint ahogy azt természetesnek
vennénk. A kafkai és az orwelli részregény linearitásba rendezése Déry-nél szintén
következetes, tudatos és sikeres. Állandóan megsértett várakozásainkban van logika.
Rendre azokat a várakozásokat sértik meg, amelyeket magától értetődő, természetes,
másként nem elképzelhető válaszreakcióknak tartunk. Siegfried Kracauer termino­
lógiájával rendre azon várakozásaink sérülnek, amelyek emberi primér impulzusain­
kat nem engedik érvényesülni5. A megsértett várakozások (kafkai típusú) Írói techni­
kája tehát az emberi primér impulzusoknak meg nem felelő reakciók ismétlődésének
problémájánál kristályosodnak ki: X. város (orwell-i típusú) leírása egy olyan társa­
dalom életéről tudósít, amely az emberi primér impulzusok ellenében működik. Déry
saját víziója és egyben üzenete tehát az, hogy a létező szocializmus az emberi primér
impulzusok ellenében és ellenére megszervezett társadalmi működés. Ennek a vízió­
nak a szolgálatában gyakorlatilag tökéletesen működik a részregények eklektikájá­
nak lineáris szerkezete, tipológia, irodalomelmélet, eklektika és deformáció plaszti­
kusan és komplexen, de a legnagyobb mértékben összehangoltan működtek.
A regény második, típusában orwelli szakasza az érett, kialakult (ellen)világ rajza.
Déry ábrázolásában két nagyobb tulajdonságegyüttes jellemzi ezt a világot, amelyek
önmagukban is gazdagok és differenciáltak és erőteljesen át is mennek egymásba.
Az egyik ilyen vonás a város lakóinak filozofikus diskurzusa, vélt vagy valóságos
filozofikus karaktere. Önmagában is nagyon fontos, történeti és tárgyi szempontból
meghatározó összetevője ennek a valóság „ideologikus” átitatottsága a létező szoci­
alizmus miliőjében. Mind az orwelli modellnek, mint modellnek az átvétele, mind
pedig az orwelli szemléletnek a reflexiója vezet oda, hogy a G.A. úrX.-ben nagyszá­
mú kifejezetten a nagy orwelli műre emlékeztető szentenciát fogalmaz meg.
Az ellenvilág pozitív alapkarakterét nem annyira a szabadság hiánya (mondhat­
nánk, nem „egyedül” a szabadság hiánya), mint inkább a primér impulzusok kielégí­
tésének lehetlensége, a természetes vitalitás, a természetes életösztön elleni élet ha­
tározza meg. Ebben a vonatkozásban Déry szemlélete érdekes eltolódást mutat
Orwellhez képest. Orwell a szabadság hiányát állította középpontba, szuggesztíven
és úttörő módon érzékelve a primér impulzusok elleni élet új és addig felfoghatatlan-
nak tűnő jelenségét. Déry természetesen érzékeli és kielégítő mértékben be is mutat­
ja a szabadság hiányának teljes jelenségkörét, mégis előtérbe helyezi a primér impul­
zusokkal szembehelyezkedő társadalmi rend vízióját. Úgy gondoljuk, hogy ez az el­
tolódás tartalmi-szemléleti vonatkozásban Déry önálló írói víziója és értelmezése.
Dérynék ez a választása teszi eredetivé (és egyben a történelmi valósággal
korrespondálóvá) a társadalmi hazugságnak és a primér impulzusokkal szembehe­
lyezkedő életnek a regényre jellemző összekapcsolódását. Ez adja meg a kulcsot a re-
5 Mielőtt ezt a gondolatmenetet tovább vinnénk, jegyezzük meg, hogy Déry jól ismerhette azt az elméletet magát is, hi­
szen mind Kracauert, mind fő művét, mind a róla való diszkussziót jól ismerhette emigrációja idejéből.

136
 D C iií E n tire

gény eredetiségéhez. A primér impulzusok megtagadásán alapuló, ezért életellenes, sőt

önveszélyes és öndestruktív élet derűs igenlése a halálmenetben éri el a csúcspontját,
amely új oldalról igazolja Walter Benjamin tézisét olyan lehetséges embercsoportok­
ról, akik saját megsemmisítésüket esztétikai élményként élik meg: a „pusztulás fensé­
ges állapota” - jegyzi meg egy kereskedő, egy düledező okkersárga fal láttán (91).
A regény nagy eredménye, hogy egy saját szemlélet alapján szervesen tudja meg­
oldani az átmenetet a kafkai és az orwelli regénytípus, a megsértett elvárások dina­
mikája és az orwelli statika között.
A primér impulzusok ellenében berendezkedő élet új antropológiát is körvonalaz,
pozitív konformizmus jelenik meg a természetesség látszatával; reflexió nélkül, de­
rűvel élik az emberek pozitív primér impulzus nélküli, önveszélyes és öndestruktív
életüket. Az életnek, a történelemnek és az irodalmi tipológiának egyként megfele­
lően ez az alapvető kép rendre módosul is, a derűs mosoly attitűdjét a represszió és
a félelem nyomai váltják, a hazugság átfogó létformája áttör a primér impulzusok
nélküli (és elleni) élet harmóniáján.
„Nem maradok itt. Élni akarok” (202) - mondja ki egy szereplő Déry víziójának
lényegét. Az ott-tartózkodás kizárja a életet. Élet vagy halál, ez az elemzés lényege
annak minden következményével. Egy asszony a férje iránti szerelméből akarja el­
hagyni X.-et, amiből közvetetten kiderül, hogy a férje abba halna bele, hogy X.-ben
élt (423-424).
X. világában az uralkodó létformát megelőző normalitás a mítosz és a tudattalan
világába szorul. Az olyan kérdésektől kezdve, miszerint „Nem vágyik időnként arra,
hogy frissen mosott ágyneművel áthúzzuk az ágyát?” (165), odáig: hogy felajánlják
„lefojtott vágyak napirendre segítését” (164, 165), amelyekről már csak az ajánlatból
következően is tudnak, minden arra utal, hogy az egykori normalitás tudattalanná vá­
lik, a tudattalan feltárása engedi be a diszkusszióba a „normálisát” (ami egyébként
pontosan a primér impulzusoknak való megfelelést is jelenti).
Szentenciákban öltenek testet a fennálló elvárásokkal való megfelelés maximái:
„Az ember küzdelme sorsa ellen csak akkor szórakoztató..., ha tudja, hogy eleve ve­
reségre van ítélve” (330); „Kietlen sorsom arra kárhoztat, hogy halhatatlan le­
gyek...” (283); „...meghökkentette az a gondolat, hogy a vereség már-már jobban
vonzza, mint a győzelem” (383). Leone ars poeticája összegezi a másik világnak a
primér impulzusok ellenében való életet középpontba állító ideológiáját, a tudatos­
ság bizonyos szintjén fogalmazódik ez meg, de egyúttal az ideológiai világra jellem­
ző módon egy másik ideológiából nézve. Az ars poetica egyszerre orwelli és egy­
szerre realista, amint a létező szocializmus is egyszerre volt absztrakt-utópikus és
„realista”. Leone klasszikus ideológiát ad a primér impulzusok nélküli életről -
hiteles módon fejlődésnek, emancipációnak, új condition humaine-nek állítva be azt:
„Ön nem érthet meg egy világot, amelyben az emberek szükségleteiket a szabadság­
ra cserélték be ... Ön nem maradhat meg egy országban, amelyben mindenki számot
vet vágyaival, s idején felismeri fenséges alkonyukat ... Nálunk az élet nem bűn,
amelyért halállal lakóiunk, s a halál nem megtorlás a boldogságért.” (299).

137
1

X i u &ndr«.

Az orwelli típusú ellenvilág filozofikus karakteréhez tartoznak a következő,

„szkeptikus” álláspontok is: „A tapasztalatok megbízhatatlansága szerénységre és ta­
pintatra tanít bennünket” (79); „Az a bajunk ... nagy általánosságban, hogy vala­
mennyien túl komolyan vesszük magunkat” (150); „Az igazság kutatása nem azonos
a valóság alacsony s mindig megbízhatatlan részleteinek összefogdosásával és leltá­
rozásával” (373); „Minek beszélni, ha az embernek amúgy is kitalálják a gondolata­
it?” (154) Az ilyen típusú s nyilvánvalóan a filozófiai diskurzus elemeit használó ref­
lexiók funkcióját természetesen nem nehéz összesíteni - ezek filozófiai formái a
primer impulzusok elleni élettel való vélt vagy valóságos kiegyezésnek, s ily módon
többszörösen is szerves részei a regény koncepciójának. Kiváló példa erre a követ­
kező: „Ön mint külföldi, nyilván arra a kérdésre vár feleletet, hogy pompás városunk
fejlődőben vagy hanyatlóban van-e ... A tapasztalatoknak ez a megbízhatatlansága
szerénységre és tapintatra tanít bennünket.” (79)
A másik világban használt tipikusan orwelli szentenciák már az utópia esszenciá­
lis tartalmait fogalmazzák meg. Ezek nemcsak nagymértékben támasztják alá a tipo-
lógiailag már érintett Orwell-kapcsolatot, de tartalmilag és szemléletileg is a regény
legfontosabb üzeneteihez vezetnek. Néhány lényegi példa: „Ha az ember fáradt, ha­
marább megbocsát önmagának” (71); „...gazdagnak lenni megalázó” (103); „...ahol
nincs ellenállás, ott tagadásra sincs szükség.” (153); „Az emberiség erejét nem em­
lékein, hanem reményein méri” (185); „Az emberiség halottai sirján nő önmaga fö­
lé” (195); „Minden eltemetett emlék egy remény bölcsője” (209); „Jóllakni árulás”
(225); „Az igazság a mindenkori vádlott ellentéte” (369).
A szentenciák tartalma és stílusa érdemileg orwelli, a legszorosabb kapcsolatban
állnak mind a primér impulzusok, mind az emlékezet problémáival, azaz azzal a két
problémával, ami a pozitív értelmezést konstituálja.
A másik világban uralkodó emlékezet-problémát e tanulmányban nincs terünk ki­
fejteni. Ugyancsak nincs terünk kifejteni, hogy a primér impulzusok ellenében létre­
jött lét, a szabadsághiány, a megsértett elvárásokra alapított kommunikáció és a
hatalmas ellentmondások sajátosan filozófiai megközelítése hogyan konstituálja az
abszurd egy új megjelenési formáját is.
A hatalom problémájára azonban mindenképpen figyelmet kell fordítanunk az
eddigiek összefüggésében is. Abban is kafkai (és orwelli) az alaptematizálás, hogy
már jóval a per tematizálódása előtt a hatalom határozatlan tárgyiasságának étere
foglalja keretbe a primér impulzus nélküli életet. Itt nem annyira a hatalom puszta lé­
te vagy feltételezett tartalma érdekes számunkra, mint inkább a hatalom
hermeneutikája. A hatalom természetrajza ez, határozatlan tárgyiasság, miközben a
hatalom valódi természete egybeesik annak látszatával és hermeneutikai megközelít­
hetőségével. Déry pontosan érzékeli, hogy a hatalom meghatározatlan tárgyiassága
egyszerre ontológiai és hermeneutikai. E tárgyiasság valóban láthatatlan, senki nem
látja át, ez a létformája. Ezért a hatalom hermeneutikája (azaz X. város lakóinak vé­
leménye és G.A. úr megismerő tevékenysége) maga a hatalom „ontológiája”, az írói
ábrázolás, a kafka-i és orwelli szemlélet és regénytípus alapulvétele nemcsak

138
 3 Ciíi £ n d re

hermeneutikai, de ontológiai természetű választás is. Részletes teoretizálás nélkül is

világos, hogy a Nyugat (a kapitalizmus) mindenképpen jobban megfelel a primér im­
pulzusoknak, miközben az ellene kifejtett kritika arra is utal, hogy módosítja, redu­
kálja vagy esetleg pervertálja is ugyanezeket a primér impulzusokat
Déry írói módszere, ábrázolásmódja döntően megváltoztatja a parabola, az ellen­
utópia érzékelésmódját. Az ellenutópia az abszurdtól a filozófiáig, a groteszktől az
apokalipszisig számos módon teremt kontrasztot az olvasó természetes elvárásaihoz.
A részletező és türelmes realista ábrázolás azonban az ellenutópia számos elemét ki­
szabadítja a megszokott parabolisztika túlfeszített lényeglátásából, allegorizálásából,
és jól követhetővé, gondosan elemezhetővé és természetessé teszi azokat. Természe­
tesnek és gondolatinak ez az Déry-féle elegye a regény vezető tulajdonsága - nem
teljesen függetlenül természetesen a létező szocializmus társadalmi rendszerétől,
amely természetes mindennapjaiban a gondolati paradoxonok és abszurd tényállások
nagy sorát produkálta: „Ruhájukkal s a vigasztalan ... környezettel ellentétben az
emberek arca általában sima és jókedvű volt, egy vásárolgató gondtalan tömeg ártat­
lan jókedvét sétáltatták a romos házak és bérkaszámyák között. Mintha egy üde,
zöldbe induló kirándulóhelyre gyűltek volna össze, elfeledkezni köznapi gondjaik­
ról” (31). A „gondtalan tömeg” élete azonban mindvégig a Déry által gondosan ki­
dolgozott természeti kozmoszban folyik. Déry természetleírásai részben erőteljesen
kiütnek a negatív utopizálás írásmódjából, részben a természet társadalmiasításának
József Attila-i programját követik. Miközben az emberek jókedvűen töltötték ki a
város társadalmi terét, „Olyan hatalmas volt a föld és az ég összecsengése, hogy alig
lehetett meghallani az alatta átvonuló parányi élet halk sóhaját” (195).

139