A realizmus fogalma

A ’realizmus’ elnevezés a latin ’realis’ (’valóságos’) kifejezésből ered. A realizmus célja a

valósághű ábrázolásmód, a társadalmi valóság teljes körű és részletes ábrázolása, a jellem
alapos és motivált megformálása. A 19. században, a romantikával párhuzamosan
bontakozott ki, de nagyrészt a romantika törekvéseivel szemben határozta meg magát. A
két irányzat között valóban vannak különbségek, de – ma úgy látjuk – mégis közel állnak
egymáshoz. A klasszicizmussal szemben egyaránt a helyi, a tényleges, az anyagszerű
ábrázolására, a részletes környezetrajzra, a couleur locale megragadására törekedtek.
A realizmus szellemi előfeltételeinek tekinthetjük olyan új tudományok kialakulását, melyek
az anyaggyűjtés és a rendszerezés jelentőségét hangsúlyozták az elvont spekulációkkal
szemben. A 19. század elején váltotta fel az általános nyelvtant a filológia (forráskutatás és
szövegelemzés), a természettörténetet a biológia, a vagyonelemzést a politikai gazdaságtan.
Az új tudományos szemléletet emelte filozófiai rangra a pozitivizmus. Vezéralakja, Auguste
Comte (1798–1857), aki egy új tudományt hirdetett meg, a szociológiát, melynek a tények
megfigyelésén és a tények közötti viszonyok megállapításán kell alapulnia.

A realista festészet
A romantika volt az utolsó stílusirányzat, amely minden művészeti ágban megjelent. A
realizmus ezzel szemben nem átfogó korstílus: nincs realista zene vagy építészet, a realista
szobrászat jelentéktelen, csak a realista irodalom és festészet számottevő.
A realista törekvések már a harmincas évektől megfigyelhetőek a francia festészetben. A
tájképfestők egy csoportja, az ún. barbizoni festők, akik nevüket egy faluról, telephelyükről
kapták, vázlataikat már nem a műteremben, hanem a szabadban készítették. 1849-ben
csatlakozott hozzájuk Millet (1814–1875), aki tájképein elsősorban a paraszti munkát
ábrázolta, s a tájat mint az ember társadalmi környezetét fogta fel. Az 1830-as években
indult Daumier (1808–1879) pályája is, aki politikai témájú, szatirikus karikatúrái és
társadalmi típusokat, jelenségeket (pl. A jó polgárok, Az igazságszolgáltatás) ábrázoló
litográfiái (kőnyomatai) miatt számít realistának. A festészeti realizmus névadója és
zászlóvivője, a ’40-es évek végén jelentkező Courbet (1819–1877) újszerű – kortársai
szemében sokáig elfogadhatatlan – témáival csinált forradalmat: kőtörőket,
parasztasszonyokat, utcalányokat vagy éppen temetést festett meg.

A realista irodalom
A realista irodalom a 19. század közepén, a romantika virágkorának időszakában alakult ki a
francia és az orosz prózában. Az első realista művek a 19. század harmincas éveitől kezdve
jelentek meg, de az irányzat egészen a századfordulóig létezett, sőt a 20. században is
születtek realistának tekinthető alkotások.
A realizmus legkedveltebb műneme az epika, de más műfajú művek is születtek, például
Gogol realista drámája, A revizor. Az öt felvonásból álló színdarab egy vidéki kisváros
korrupt viszonyait mutatja be. A mű középpontjában egy félreértés áll: a helyiek körében
valóságos rettegést vált ki egy csavargó szélhámos megjelenése, akit revizornak vélnek. A
fiatalember remekül játssza a neki tulajdonított szerepet. Hagyja, hogy a polgármester
meghívja házába, hogy különböző visszaéléseket elkövető hivatalnokok megpróbálják
lefizetni, sőt még a polgármester lányát is eljegyzi.
REALISTA ÁBRÁZOLÁS AZ IRODALOMBAN

 eltérő értékrendek összeütközése

Téma  a szerző nem relativista: állást foglal a felmerülő erkölcsi
kérdésekben

 földrajzilag meghatározott tér és történelmi idő

Idő- és
 általában rövid, egy-két év eseményeit felölelő történet
térszerkezet
 általában a szerző korában vagy közelmúltjában játszódik

 nem véletlenek, hanem ok-okozati összefüggések

Cselekmény  általában kronologikus sorrendben következő események
 hétköznapiság, a mindennapok gondos bemutatása

 a szereplők aprólékos külső és belső jellemzése

Leírások
 a helyszínek minden részletre kiterjedő leírása

 átlagosak, nem kivételesek, hősiesek

 gyakran típusok, azaz csoportjellemek: azonos társadalmi helyzetű
Szereplők emberek megtestesítői
 árnyaltabbak, mint a romantika fekete-fehér alakjai, ezért
erkölcsileg nem könnyen ítélhetőek meg

 korántsem mindentudó, ahogy általában vélik, néha többet, néha

kevesebbet tud hősénél
Elbeszélők
 párbeszéd az olvasóval: értelmezi, értékeli az eseményeket,
szereplőket

Az orosz realizmus indulása: Gogol

Az orosz realizmus első írója, Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809–1852) novellái 1830-tól
jelentek meg különböző folyóiratokban. Leghíresebb rövidprózai művei a Pétervári
elbeszélések. Ezek közé tartozik A köpönyeg, amelynek főszereplője, Akakij Akakijevics, a
tökéletesen jelentéktelen hivatalnok, a csinovnyik első irodalmi megtestesítője.
A Pétervári elbeszélések másik híres darabja, Az orr abszurd történet egy hivatalnok elveszett
orráról és a közönyös bürokráciáról. A Holt lelkek című befejezetlen nagyepikus művét egy
Puskintól származó történet alapján írta meg. Szintén Puskin történetéből származik Gogol
ma is gyakran játszott drámája, A revizor.

A köpönyeg cselekménye
Az elbeszélés főszereplője, Akakij Akakijevics testi, lelki, szellemi nyomorban él. Nincs
magánélete, családja, még beszélni is elfelejtett. Amikor egyszer esélyt kap, hogy érdekesebb
munkát végezzen, immár képtelen rá. A hivatal megtörte: birkaként tűri munkatársai
gonoszkodását és megalázó életkörülményeit. A szokott monoton hétköznapjait egy
kellemetlen körülmény zavarja össze: kabátja elkopik, új köpönyegre van szüksége.
Nyomorúságos világában ez az esemény túlnő valóságos jelentőségén. Előbb
istencsapásként éli meg, majd az új köpönyeg életcéljává, sőt új életformájává válik. Hősünk
kirúg a hámból, amikor először ölti föl új kabátját: munka után ezúttal nem másolgat, hanem
heverészik, s mivel az irodafőnök estélyt ad az új köpeny tiszteletére, Akakij Akakijevics
társaságba indul. Megbámul egy pajzán képet egy kirakatban, pezsgőzik munkatársaival, kis
híján megszólít éjjel egy nőt az utcán – mintha valóban kicserélték volna.
Útban hazafelé azonban kabátját elrabolják, az új élet reménye szertefoszlik, és megkezdődik
kálváriája. Kétségbeesett kísérletet tesz, hogy élete értelmét visszaszerezze, ám nem kap
segítséget. E küzdelemben ugyanúgy felülmúlja önmagát, mint a köpönyeg megszerzéséért
folytatott hosszú harcban. Életében először nem megy munkába, a kerületi rendőrkapitányt
keresi föl. Életében először a sarkára áll, amikor a kapitány titkárai le akarják rázni. Ám a
tábornok, akihez támogatásért fordul, végleg elutasítja, és ettől összeroppan. Meghűl és
meghal. Halála szükségszerű, hiszen élete értelmét elvesztette. De jelentéktelen élete
ellenére mégsem tűnik el nyomtalanul: kísértetjárása tragikomikusan zárja le egész
tragikomikus sorsát. Míg élt, nem vették semmibe, csak mint holtat veszik komolyan.

Az elbeszélő szerepe
Az elbeszélésből nemcsak egy ember sorsát ismerjük meg, hanem a pétervári
kishivatalnokok világát is. Nyilvánvaló, hogy nemcsak Akakij, hanem a többi hivatalnok is
elszomorító életet él. Ők is megaláztatásokat szenvednek el, s valójában az ő életük sem
sokkal eseménydúsabb. Ugyanakkor gúnyt is űz Gogol a realista ábrázolásmódból: „Erről a
szabóról persze nem volna szükséges sokat beszélni, de mivel már az jött divatba, hogy az
elbeszélésben minden személy jellemét pontossággal meg kell rajzolni, nincs mit tenni,
gyerünk, ide azzal a Petroviccsal, hadd fessem le!”
Az iménti idézet jól érzékelteti, hogy tévedés lenne azt gondolnunk, a realista irodalom
elbeszélője csak a tényeket rögzíti szenvtelen és tárgyilagos hangon. Az elbeszélő szerepe –
mint a felvezetőben is láttuk – mindig jelentős. A köpönyeg elbeszélőjéé pedig különösen az:
nem a pár szóban összefoglalható történet, hanem a komikus, ironikus, máskor pedig
tragikus előadásmód adja a mű igazi hatását. Fontos emlékeznünk, hogy Gogol nemcsak a
történetet, hanem annak elbeszélőjét is kitalálja, felépíti, sőt ironikusan el is távolítja őt
magától. Így Akakij pusztulását, szánalmas életét és halálát komikummal ábrázolja, vagyis
megteremti a groteszket.
A köpönyeg esetében a pátosz is az elbeszélői irónia része, hiszen Akakij szánalmas életéhez
nem kapcsolódhat valódi ünnepélyesség. Például amikor egy fiatal hivatalnokot említ, akit
mélyen meghat Akakij Akakijevics panaszos tiltakozása, és a felebaráti szeretet érzésével tölti
el egy életre. Vagy a mű zárlatában elmondott „gyászbeszédben”. Igaz, ez utóbbi megszólalás
nyilvánvalóan paródia: közhelyességével az álszent siránkozókat figurázza ki.
Gogol művei nagy hatást gyakoroltak az utána következő orosz írókra: mind központi témája,
az orosz kisember, mind groteszk ábrázolásmódja számos követőre talált hazájában és
külföldön. „Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk ki” – mondta erről állítólag az egyik
legnagyobb orosz író, Dosztojevszkij.

A csinovnyik alakja, amely Gogolnál jelenik meg először, az orosz irodalom egyik
állandó szereplője. A gépesített, kilátástalan, örömtelen és sokszor értelmetlen
munkavégzése is a modern emberi lét egyik jelképe. Kisszerű élete, görcsös megfelelni
akarása, túlzott tekintélytisztelete, szorongása gyakran nevetség tárgya is, a mulatságos
karakterek gyakran groteszk figurává teszik őt.