s z o l l át h d áv i d

a magasiskola öt olvasata
Ebben a rövid esszében Mészöly Miklós Magasiskola (1957)1 című kisregényének különbö-
ző korabeli értelmezési lehetőségeit próbálom vázlatosan rekonstruálni. Úgy tapaszta-
lom, hogy az irodalmi szövegek elvileg végtelen sok értelmezése gyakran kevés tipikus
dokumentálható olvasatra redukálható. Persze nem szeretném azt a látszatot kelteni,
hogy az alább bemutatott öt alternatívával kimeríthető lenne az első két évtized recepció-
jának teljes értelmezői fantáziája. Már csak azért sem, mert terjedelmi okokból nem foglal-
kozom itt néhány fontos interpretációval, például Mészöly önértelmezésével (A tágasság
iskolája című műhelyesszével), Gaál István filmadaptációjával (1970), valamint a hetvenes
évek utáni kommentárokkal. A hajdani interpretációs spektrum feltérképezése során négy
szempontra figyelek főként: a szöveg kódjaira és lehetséges pretextusaira, a mű fogadta-
tására és a korabeli (irodalmi, kritikai, ideológiai) elvárásokra. Azaz, amikor az alábbiak-
ban például realista vagy egzisztencialista értelmezését adom a Magasiskolának, akkor
nem azt állítom, hogy a kisregény realista vagy egzisztencialista per se, hanem azt, hogy
könnyen lehetett annak olvasni azokban az évtizedekben, amelyekben a fenti fogalmak
forgalomban voltak a magyar szellemi életben.

1. Realista

A Magasiskola néhány vonásában hasonlít az ötvenes évekbeli riportokra és riportszerű

elbeszélésekre. A hasonlóság felszíni és részleges, de ez is elég lehetett ahhoz, hogy a kor-
társ olvasók egy része realista elbeszélésnek lássa a kisregényt. A városi értelmiségi ki-
megy egy téeszbe, egy üzembe, és bemutatja az ott folyó termelést. Riportszerűvé teszi
Mészöly kisregényét, hogy részletesen ismerteti a solymászat technikáját, a telep sajátos-
ságait, míg a szereplők egymás közötti viszonyai háttérben maradnak, regényes cselek-
mény nem bontakozik ki közöttük.2 Az időrend lineáris (nem úgy, mint sok későbbi
Mészöly-műben), és „az időkeret [s]em fog át többet, mint amennyi egy tájékozódó láto-
gatásra elegendő”.3 Az elbeszélő pusztán azt érzékelteti, hogy a telepen kizökkent a meg-
szokott életritmusa és megváltozott az időérzékelése. A lekerekített epizódok,4 valamint
az oda- és visszautazás keretei biztosítják a klasszikusan zárt formát. Az elbeszélő bemu-
tatja egy halgazdaság kísérleti solymásztelepét (a telep népgazdasági jelentősége az, hogy
az idomított sólymok ritkítják a halállományt dézsmáló vízimadarakat) és az elzárt kiskö-
zösség életét. Komoly erőfeszítés kell az itteni munkához, az értetlen környezet miatt és a
kísérleti telep sikere érdekében. A telepvezető, Lilik rátermett szakember, rendkívüli fe-
gyelmet tartó, céltudatos férfi, akit több tulajdonsága is alkalmassá tesz arra, hogy példa-

1
Mészöly Miklós: Sólymok csillagvilága. Jelenkor, Budapest, 2016, 5–59.

2
Mészöly valóban riporter-módszerrel készítette a Magasiskolát: éjszaka leírta, amit aznap a telepen
tapasztalt, „tényszerűen, higgadtan, mint egy jó riporter”. Mészöly Miklós: Miként épül fel
bennem a történet? (Szigeti László beszélgetése. Ex Symposion, 1995/13–14. („Sólyom-szám”), 21.
3
Thomka Beáta: Mészöly Miklós. Kalligram, Pozsony, 1995, 98.
4
Például: a két kerecsen betanítása; a szarkahajtás; Teréz; a sikertelen sólyomfogás; az éjszakai
vihar; a fészekrablás.

1169
szerű realista hős legyen. Nem véletlen, hogy a Mészölyt gáncsoló hivatalos marxista kri-
tikusok később, már túl néhány irodalompolitikai botrányon, a Magasiskolát (és a Jelentés
öt egérrőlt) tudták leginkább elfogadni a nagyrészt elutasított Mészöly-oeuvre-ből.5 A
Magasiskola átvette az egyik korabeli csúcsműfaj, a termelési riport néhány külsődleges
jegyét, a műfaji mimikri példáját adva ezzel.
Persze a kisregény a realizmus számos korabeli kritériumának nem tesz eleget. Nyoma
sincs benne népképviseletnek, pártosságnak vagy közügynek. Lilik is csak eleinte vonzó,
az elbeszélő később iróniával szemléli. A társadalomábrázolás követelményét azzal blicce-
li el a kisregény, hogy a társadalmon kívül játszódik: akkor kezdődik, amikor az elbeszélő
kilép a mindennapok világából, és akkor végződik, amikor visszaindul oda. A „társadalmi
valóság” kiáltó hiányát a keltezés („1956 júl.-aug.”) is kiemeli: hetekkel vagyunk a forrada-
lom előtt, ez a mű viszont úgy csinál, mintha a korabeli Magyarország nem is létezne.

2. Tárgyias

A Magasiskola több korai értelmező szerint6 tárgyias mű, amin a világ pontos, részletes és érté-
kelésmentes feltérképezését értették. A konvencionális realista elbeszélő poétikákban a leírás
alárendelt az elbeszélésnek. A leíró részek elhelyezésének indokoltnak kell lenniük, a ruha, a
lakás, a használati tárgyak, társadalmi terek leírása lexikai argumentációként támasztja alá az
elbeszélést, a környezet bemutatása illusztrálja az adott hős karakterét, a részletezés pedig a
történet valószerűségét növeli.7 A Magasiskola leíró nyelve már áthágja ezt a kritériumrend-
szert, ugyanakkor az elbeszélés stílusa (szikár tárgyszerűség) és az elbeszélt világ (a telep fe-
gyelmezett világa) harmonizál, azaz a tárgyias stílus cselekmény által motiváltnak tűnik. De
már itt is megjelennek a későbbi Mészöly-művek leíró nyelvének sajátosságai. A látványok
olyan önsúlyt kapnak, hogy az már nem az elbeszélt világ valószerűségét növeli, hanem a
világ széttagolásához vezet. Ez elbeszélés és leírás alárendelő viszonyának felborulását jelen-
ti, a tárgyiasság nem a realizmus alkatrésze, hanem a realista totalizálás akadálya.

3. Példázatos

A Magasiskola néhány leíró részletére azonban egyáltalán nem jellemző a szikár, visszafo-
gott stílus. Vizionárius részletek, váratlan metaforák jelennek meg, a leírások és az elbe-
szélői reflexiók azt sugallják, hogy nyugtalanítóan többről van szó, mint az ohatpusztai
solymásztelep életéről. A leíró nyelv figurativitását a Mészöly-recepció többek között az
atmoszferikusság, a jelképszerűség, illetve a példázatosság fogalmainak bevezetésével
írta le. Az utóbbi, a példázatos olvasásmód azt implikálja, hogy az igazi jelentés rejtélyes,
valahol máshol van, a szöveg transzcendentális szintjén. Ennek az ötvenes-hatvanas évek
Magyarországának korlátozott nyilvánosságában politikai jelentősége is volt, ugyanis azt
sugallta, hogy az irodalmi mű jelentésének van egy védett, rezervátumszerű rétege.
A példázatosság különböző szintjeit és formáit a jelentés konkretizálhatósága,
explikálhatósága és a didaktikusság mértéke szerint érdemes megkülönböztetni. A morált

5
Agárdi Péter: Jegyzetek Mészöly Miklósról. Kritika, 1976/2, 14–15. Fülöp László: Mészöly Miklós
elbeszéléseiről. Új Írás, 1976/3, 107–110.
6
Béládi Miklós: Jelentés egy íróról. In: Érintkezési pontok. Szépirodalmi, Budapest, 1974, 533–555.,
544.; Bodnár György: Szinkrón tanúskodások. In: „Tagjai vagyunk egymásnak”. Szerk. Alexa Károly
és Szörényi László, Szépirodalmi, Budapest, 1991, 113–123., 115.
7
Mieke Bal: A leírás mint narráció. Ford. Huszanagics Melinda. In: Narratívák 2. Történet és fikció.
Szerk. Thomka Beáta, Kijárat, Budapest, 1998, 135–172., 140–143.

1170
elhagyó, nyitott, elliptikus példázat, amelyről Theo Elm értekezett,8 a műfaj modern, XX.
századi továbbélésének lehetősége. Thomka Beáta figyelmeztet, hogy a példázat nemcsak
allegorizáló és moralizáló lehet, hanem metaforikus, jelentéssűrítő költészeti előzményei
is vannak.9 Szegedy-Maszák Mihály nyomán pedig Szirák Péter a példázatszerűség foko-
zataira hívta fel a figyelmet Mészöly ötvenes-hatvanas évekbeli műveit elemezve, a mű-
beli példázat nyitottsága és újraolvashatósága közti kapcsolatra helyezve a hangsúlyt.10 A
Magasiskola többféle példázatos olvasatra ad lehetőséget, ami önmagában a példázatos
jelölő struktúra relatív nyitottságát igazolja.11

3.1 Egzisztencialista példázat

A Mészöly-recepcióban a hatvanas évek második felében felerősödő értelmezési irányt

követve a Magasiskola olvasható egzisztencialista példázatként. A telepet körülvevő
napverte puszta leírása a transzcendens fogódzók és remények nélkül maradt ember lét-
bevetettségének, szorongásának tapasztalatát hordozza. A magyar irodalomban meglehe-
tősen szokatlan, hogy a „puszta” képe, a maga végtelenjével, a tágas egét átszelő mada-
rakkal nem a szabadságot (vö.: „börtönéből szabadult sas lelkem” – Petőfi: Az Alföld),
hanem épp a bezártságot, a szorongást és a kiszolgáltatottságot asszociálja.

[M]eg kell szokni az állandó szelet, az árnyéktalanságot; ha akarsz, kilométereket

nyargalhatsz lóháton, mégsem érzed úgy, hogy megérkeztél valahová; a pusztai
égbolt bezár, mint egy fényketrec; mintha billió wattos lámpa tűzne a szemedbe,
folyton a nyomodban van, mindenütt megtalál; ennyi erővel cellában is ülhetnél,
ott egy százas körte ugyanezt megteszi; ha legalább látnál valakit a közelben, aki
hozzád csatlakozik, megszólít, akkor eltökélhetnéd, hogy néma maradsz – de se-
hol egy ember. Vallani fogsz. (19.)

Bár az algériai sivatagi nap Camus Az idegenjében is hasonló, nehezen megfejthető fenye-
getéssel terhes, a kép Sziszüphosz mítoszában használatos változataihoz érdemes fordul-
nunk interpretációs segítségért. Itt például a jaspersi „határhelyzet” metaforája az „a már
sokak által megjárt száraz pusztaság”, „ahol a gondolat önnön határaihoz érkezik”,12 más-
hol az abszurd a tisztánlátás „kopár pusztasága”.13 Az esszé szinte tálcán kínálja a maga
vizuális toposzait, a létbevetettség szcenikáját.
Az említett tisztánlátás az abszurd érzés jelentkezésének, az abszurd megtapasztalá-
sának kezdeti vagy átmeneti állapotához tartozik a Sziszüphosz mítoszában. Az ember rá-
jön, hogy a világ idegen, és felismeri, hogy a világnak már a látványa is sűrű, áthatolha-
tatlan és ellenséges.

8
Theo Elm: A parabola mint „hermeneutikai műfaj”. Ford. V. Horváth Károly. In: Narratívák 2., i.
k., 105–117.
9
Thomka: i. m., 93.
10
Szirák Péter: Folytonosság és változás: a nyolcvanas évek magyar elbeszélő prózája, Alföld könyvek 2.,
Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998, 18.
11
A kérdés átfogó áttekintése: Márjánovics Diána: „Elmondja a tanulságot, de azt már nem tudom,
hogy mit”. A korai Mészöly-próza és a példázatosság. In: Pontos észrevételek Mészöly Miklóstól
Nádas Péterig és vissza. Tanulmányok. Szerk. Bagi Zsolt, Jelenkor, Budapest, 2015, 87–129.
12
Albert Camus: Sziszüphosz mítosza. Válogatott esszék, tanulmányok. Ford. Ferch Magda, Réz Pál és
Vargyas Gábor, Magvető, Budapest, 1990, 201., 212–3., 217.
13
Uo., 240.

1171
 Minden szépség mélyén van valami embertelen: a szelíd lankák, a kéklő ég, a fák
rajza egyszer csak elveszíti az általunk ráaggatott csalóka értelmét, s hirtelen oly
messze tűnik, mint az elveszített Paradicsom. Az évezredek mélyéről ránk tör a
világ eredendő ellenségessége.14

Az abszurdot felismerő ember rácsodálkozik a többi ember értelmetlen, ostoba fontosko-

dására. Meglátunk például egy telefonfülkében gesztikuláló embert, s „azt kérdezzük ma-
gunkban, miért él”.15 Az észlelés hasonló változása játszódik le az elbeszélőben is Liliket
és világát illetően azokban a részekben, amelyben eltér a szigorúan tárgyias hangnemtől.
Lilik eleinte autentikus embernek tűnik, aki tökéletesen azonos életcéljával, ám ügybuz-
galma értelmetlenségként lepleződik le. Elpusztult madarát bajtársaknak kijáró díszszer-
tartás keretében temeti, visszasírja az időt, amikor Horust istenként tisztelték. A Sziszüphosz
mítosza terminusai szerint ő az az ember, aki nem ismerte fel az abszurdot, rendet próbál
kényszeríteni a világra, magasztos célokat hajszol.
Mindez persze az értelmezés redukciójában talán túlságosan didaktikus, miközben a
mű nem az. A Magasiskola szövege váltogatja a tárgyias leírást és az ehhez kapcsolódó
tartózkodó elbeszélői hangot az idézett erősebben figuratív vagy esszészerűen reflektált
részekkel. Így a hozzájuk kapcsolódó értelmezési sémák („realista”, „tárgyias”, „egzisz-
tencialista”) sem válhatnak kizárólagossá. Továbbá a mű példázatként is többfelé nyitott.

3.2 Absztrakt példázat a hatalomról

Fenti olvasatra a kisregény Camus-allúziói adnak lehetőséget, támogatva Mészöly későb-

bi fikciós műveinek és esszéinek megszaporodó Camus-utalásaitól, a Magasiskola más ko-
rabeli értelmezés szerint azonban a hatalom természetéről szóló példázat. A korai kritiku-
sok közül Bori Imre írt erről leginkább kendőzetlen formában (a Jugoszláviában megjelenő
Hídban erre több lehetősége volt). „Rend, engedelmesség, fegyelem, parancsok teljesítése,
aszkétizmus és harc, póráz és szabadság, könyörtelen determinizmus – ennek parabolisz-
tikus mélylélektanát írta meg Mészöly Miklós még 1956-ban.”16
Ha hatalmi példázatnak olvassuk a Magasiskolát, Camus helyett Kafka lehet a sorveze-
tőnk. Bori hívta fel a figyelmet a Magasiskola és A fegyencgyarmaton című elbeszélés közöt-
ti hasonlóságra is. A két mű összecsengése tanulságosabb annál, mint amekkora teret Bori
az ötletnek szentelt. Igaz, a Kafkához való hasonlítás 1968-ban nem volt jó ajánlólevél, s
talán ezért hagyta kifejtetlenül. Mindkét műben távoli, elzárt helyre érkezik az utazó, és
egy monomániás helyi vezető lesz a kalauza. Ezek egy-egy nagy előd kultikus tiszteletben
tartott útmutatásai szerint élnek, Kafka tisztje az „előző Parancsnok” tanításait követi
dogmatikusan, Lilik pedig a nagy Huszein Darlach Thaymur könyvét idézi szentírásként.
Mindkét műben feszültséget kelt, hogy a gyilkolás (fegyenceké vagy állatoké) technikája
az emberi szellem művészi szintű csúcsteljesítményeként van beállítva. Kafkánál a kivég-
zőeszköz embertelensége és a gép műszaki tökélye iránti lelkesedés között nyilvánvaló az
abszurd, a Mészöly-műben az ellentmondás rejtettebb, az elbeszélőt először vonzza, ké-
sőbb taszítja Lilik rendje. Mégis, ahogy Kafka utazója megtagadja, hogy tevékenyen részt
vegyen a kivégzésben, úgy a Magasiskola elbeszélője is elengedi az általa befogott héját, és
nem szól róla Liliknek. Hasonló párhuzamot lehet vonni A kastély sosem látható Klammja
és a szintén csak távolból irányító Beranek között.

14
Uo., 205.
15
Uo., 206.
16
Bori Imre: Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről [Híd, 1968, 5. sz.]. In: Bori Imre huszonöt tanulmánya,
Forum, Újvidék, 1984, 572–575., 575.

1172
 A Magasiskola azáltal vált hiteles hatalom-analízissé, hogy a hatalom vonzerejét is
megmutatta. A hatalom férfias: lóháton jár, fegyvert visel, rendelkezik. Eldönti, melyik
állat éljen, melyik pusztuljon. A hatalom férfiassága Teréz alakjának kontrasztjában kap
hangsúlyt. Lilik folyton magyaráz, Teréz szavak nélkül ért, Lilik a telep csúcsragadozói-
val foglalkozik, Teréz a préda- és eleségállatokkal. Az elbeszélőnek imponál, amikor Lilik
fölényesen közli, hogyan fognak egy gémrajt „levágatni” négy sólyommal. Néhány epi-
zód a vadászat izgalmába vonja be az elbeszélőt, hogy aztán az ölés szakszerűségére vo-
natkozó tárgyilagos mondatok zökkentsék ki az azonosulásból. A fiatal sólymok edzésére
használt prédaállat, a „veterán” gém jelenetének végén a megtépett, agonizáló állatról
elismerőleg mondja Lilik: „No ezt kibírja még […] kitanítom a két kerecsent rajta.” (24.)
A „hatalom csábítása” toposz az egy évvel korábbi Agyagos utak című Mészöly-
elbeszélésben is fellelhető. Ott Lilik szerepét Ivanics, a korrupt terménybegyűjtő tölti be (a
korabeli termelési regények, drámák alaptípusa). Ebben a műben az elbeszélő enged a
vonzerőnek, és az erős férfi csatlósa lesz. Ám az Agyagos utak realista mű marad, nincs
meg benne a példázatos mű többlete, a figuratív leírások szemantikai játéktere, és nincs
igénye a hatalom elvontabb képletének analízisére. Ivanics harácsoló helyi kiskirály, Lilik
viszont igénytelen remete, az ő hatalmával nem járnak anyagi előnyök. A Magasiskolában
a hatalom önmagáért vonzó: a sólyom kilométeres magasságból visszatér a gazda kezére,
pedig elrepülhetne. Egy ennyire korláttalan szabadság birtoklása a hatalom élvezetének
meglehetősen tiszta képzetéhez nyújt képszerű fogódzót.

3.3 Allegorikus példázat az államszocializmusról

Az ötödik, recepciótörténeti példával alátámasztható értelmezés szerint a Magasiskola

nem általában szól a hatalomról, hanem konkrétan az ötvenes évek kommunista diktatú-
rájának allegóriája. A politikailag kondicionált olvasás az államszocialista időszak velejá-
rója volt. Számos korabeli példázat (köztük Mészöly Ablakmosója) a szabadságról és sza-
badságtalanságról szólt, de ritkán kerülték el a moralizálást, didaxist.
A kisregényben megjelenik az ideológia kultusza. A már említett Huszein Darlach
Thaymur perzsa solymász szakmunkájának mint egyedül érvényes, soha meg nem kér-
dőjelezhető tankönyvnek a tiszteletében, rituális, mindennapi olvasásában, a szerző nevé-
nek tiszteletteljes kiejtésében könnyű ráismerni arra, hogyan volt szokás hivatkozni az
ötvenes években Sztálin „tanításaira”. A totalitárius hatalmi rend sajátosságait idézi a
mindenkire kiterjedő kontroll követelménye is (Thaymur szerint „a szíj hosszúsága döntő
fontosságú” – 45.). A sztálinizmusra utalhat a „nagy Beranek” figurája, aki mindent irá-
nyít („mindnyájan Beranek kezében vagyunk”), noha senki nem látta még. Bizalmas kör-
ben némi morgolódó ellenkezés is megengedhető vele szemben, ám amikor nyíltan a
beraneki iránymutatással ellenkező nézeteket hangoztatnak a legények, akkor hirtelen
elharapják a szót, hátha az elbeszélő jelent róluk.
Az állatok szigorú hierarchiája nem utal közvetlenül a kommunista rendszerre, ez bár-
melyik túlszabályozott elnyomó rendszerre érthető. A nemesvad–prédaállat–eleségállat
(például „szeméthalak”) „társadalmi piramisa” további szintekre tagolható, például a pira-
mis csúcsán lévő sólymok sem egyenrangúak, a kabasólyomnak gúnyneve van (Bogarász),
a kerecsenek és a vándorsólymok patetikus nevet viselnek (Dianna, Viktória, Diljahán).
Leginkább még a hierarchia felett álló nagy, sárgafogú nutriák emlékeztetnek a kommunis-
ta rendszer érinthetetlen kádereire, akik valami rejtélyes felsőbb utasításnak köszönhetően
szentek és sérthetetlenek.
Mind közül ennek az olvasatnak a legalacsonyabb a presztízse. Az autonóm esztétika
alapján álló, műimmanens értelmezés elutasítja, irodalomellenesnek, reduktívnak tartja

1173
az ilyen interpretációt. Mégis érdemes foglalkozni ezzel is, mert ez is formálta a Mészöly-
művek befogadását, talán rejtekutakon, de hozzájárult ahhoz, hogy Mészölyt egyre töb-
ben intranzigens ellenzéki írónak tekintették a Kádár-korszak évtizedei során. Az efféle
olvasat ugyanakkor nehezen dokumentálható, hiszen a nyilvánosságban nemigen jelen-
hetett meg, csak egy-két célzást találunk a ’89 előtti magyarországi kritikákban. Bori Imre
Jugoszláviában megjelent írásának a fentihez hasonló analógia-keresése talán egysíkú,
mégis figyelemre méltó hatalomérzékenységéről tanúskodik: az, hogy a sólymok (a „légi
csendőrök”) kápát viselnek a fejükön röptetés után, az ideológiai vakságra utal: ne gon-
dolkozzanak, vakon teljesítsék a parancsot. Ugyanakkor ennek az olvasatnak a részérvé-
nyűségét épp efemersége mutatja, hisz a Magasiskola ma már elfelejtett korreferenciái nél-
kül is teljes értékű mű, és sok, a korban sikeres példázatnál időállóbbnak bizonyult.

Mészöly Miklós

1174