I.

A ROMÁNOK ROMANITÁSÁNAK KÉRDÉSE

a) GÉTA – DÁK CIVILIZÁCIÓ

A történelem időben és térben lezajló események, tények tanulmányozásával foglalkozik. A történelmi

tér az emberiség fejlődésének természeti feltételeit biztositja , és igen komplex jellege van ( domborzat, éghajlat,
vízhálózat, úthálózat, növényzet, állatvilág, településrendszer,stb.) A román nép és nyelv kialakulásának történelmi
tere a Kárpátok –Duna - Fekete tenger közötti terület, térség.

A román nép és nyelv kialakulásában két fontos etnikai elem van jelen:

Trákok - az indo-európai nyelvcsaládhoz tartoznak, és Kr. e. I. évezredben az indoeurópenizációs

folyamat által telepednek le a Dunától északra és délre eső térségben. Állattenyésztéssel foglalkozó, harcias ,
törzsekben élő etnikum, akik a bronzkori civilizációt képviselik, és Homérosz szerint kb. 1oo trák törzs létezett,
amelyek közül legfontosabbak voltak a moesek, odryzek, besik, stb. Politeista vallásuk volt, nyelvük a satem
csoporthoz tartozott, és területileg két nagy csoportra oszlottak: északi trákok és déli trákok ( a Duna képezi a
határvonalat).

Géta-dákok - az északi trákok etnikai csoportja, akiket a görög történelmi források gétáknak, mig a latin,
római történelmi források dákoknak emlitenek meg. Igy tehát a géta-dákok=északi trákok. Ezt megerősiti Sztrabón
ókori szerző is aki azt írta: ’’a géták nyelve a trákok nyelvével, és a dákokké a géta nyelvvel azonos.’’ A géta-dáko
szálláshelye a Duna – Kárpátok –Fekete tenger közötti terület volt, amely területet Öreg Plinius történész Dáciának
nevez. A vaskori civilizáció képviselői, akik földmüveléssel, állattenyésztéssel, kereskedelemmel, kézműveséggel
foglalkoztak, saját pénznemük volt.

Társadalmuk nagyon differenciált volt. Legfőbb társadalmi csoportok voltak a következők:

 Tarabostes, pileati – ( latin pileus szó- süveg) a géta –dák arisztokrácia tagjai, az anyagi javak és a
politikai – katonai hatalom birtokosai, a hadseregben a lovasságot alkotják, közülül választják a
vezetőket is.
 Papaság – a vallási és tudományos élet irányitói, akik azonban a politikában is fontos szerepet kapnak
 Comati , copileati – ( görög cometai – haj, hajfürt) a géta-dák társadalom szabad középrétege, az anyagi
javak fő termelői, akik nem rendelkeznek politikai jogokkal, és a hadseregben a gyalogságot alkotják
 Rabszolgák – számuk alacsony, nagyrészt hadifolyokból származnak, és a házkörüli munkában vannak
bevonva ( patriarchális rabszolgaság)

Politikailag kezdetben törzsekben, törzsszövetségekben éltek , és az ókori történelmi források szerint a

legfübb géta-dák törzsek voltak : appulok, búrok, kosztobókok, trizek, kribzek.

Vallásuk politeista vallás volt, hittek a lélek halhatatlanságában, és főbb isteneik voltak : Zalmoxis ( főisten,
a termékenység földalatti istene, a Kárpátok halhatatalan istene), Gebeleizis ( a nap és a fény égi istene), Bendis ( a
természet és a növényzet istennője). Létezett egy háború istene is, de neve nem ismert.

A géta –dákok alapvető csillagászati, matematikai, orvostudományi ismeretekkel rendelkeztek ( bizonyiték a

sok ilyen jellegű régészeti felfedezés, orvosi eszközök, a napszanktúár, stb). Úgyanakkor fejlett civil és katonai
jellegű építészetük volt. Híres volt az ú.n. murus dacicus ( dák fal) , amely az egyiptomi monumentális épitészet
utánzata volt. A legfőbb politikai központ Sarmisegetuza Regia volt, amelyet egy igazi erőditményrendszer védett (
Costești, Blidaru, Bănițta, Piatra Roșie, Căpălna várak ).
 b) A GÉTA – DÁK ÁLLAMISÁG

A géta –dák civilizáció fejlődése a Kr.e III-II. századokban elősegitette a géta-dák államiság kialakulását
is. Ennek alapjait Burebista ( Boerebista, Buruista) rakta le, aki kr.e 82-44 között uralkodot. Kr.e 82-ben
kihasználva a géta –dák területeket veszélyeztető kelta ( kelet, észak-kelet) és római ( dél, dél-nyugat) támadásokat ,
Deceneu főpap segítségével békés és katonai úton egyesitette a géta-dák törzseket, és egy erős katonai, teokratikus
állam alapjait rakta le, amelynek legnagyobb területi kiterjedése idején határvonalai voltak északon az Erdős
Kárpátok, délen a Haemus ( Balkán) hegység, keleten a Dnyeszter folyó Olbiával, nyugaton a Moravus és a Közép-
Duna találkozási pontja.

Burebista aktiv és eredményes bel –és külpolitikát folytatott. Átszervezi a helyi és központi közigazgatást, a
várak élére praefektusokat nevez ki, megőristvén azokat, támogatja a vallási életet, a gazdasági életet, és a fővárost
Sarmisegetuza Regia-ba hagyja. A vallási élet központja a Cogaionon hegység volt ( Szent Hegy), és a korabeli
források szerint egy nagyszámú, 2oo.ooo fős, erős, ütőképes hadserege volt. Ezért is mondjuk, hogy Burebista állam
egy katonai állam volt. Külpolitikai téren több hadjáratban is legyzői a keltákat és visszaszoritja a római hóditókat
is. Mindezek alapéján egy Kr.e 48-ból származó Dionsopolitani felírat úgy emliti meg Burebistat mint ’’Trákia első
és legnagyobb királyát’’.

Kr.e 48-44 között, a Caesar és Pompeius közötti római polgárháború idején beavatkozik a római állam
belügyeibe. Követét Acorniont, elküldi a római hadvezérekhez, katonai és politikai szövetséget javasolva, bizonyos
területi előnyök ellenében, de próbálkozása sikertelen volt. Kr. e 44 márciusában összeesküvés áldozata lett.

Burebista halála után a dák állam területileg négy majd öt kisebb királyságra oszlik fel, de mint politikai
szerveződési forma nem szűnik meg. Az utódállamok voltak:

 A Nyugati Érchegység területén a Deceneu, Comosicus, Scorillo, Duras baszüleoszok vezette állam.
Deceneu és Comosicus ezen államocska politikai vezetői, de ugyanakkor a géta-dákok főpapjai is voltak, és
igy a politikai egység rövid időre megszünik, de a vallási egység megmaradt
 A Duna és a Bánsági hegyek közötti területen a Cotiso baszüleosz vezette állam
 A román alföldön , a mai Munténia területén a Thiamarcos baszüleosz állam
 A Keleti Kárpátok- Prut-Duna- Fekete tenger közötti területen a Dicomes baszüleosz vezette állam
 Dobrudzsában , a Dicomes államából kiváló, Roles vezette állam. Rolest a források úgy emlitik mint
amicus et socius populi romani ( a római nép barátja és szövetségese)

Kr. u. I. században a dák társadalom gyorsan fejlődik, azonban újból megjelenik a római veszély. A
rómaiak elfoglalták a Balkán félszigetet, és területi terjeszkedésük következő célpontja lett a Dunától északra levő
területek elfoglalása. 87-ben Cornelius Fuscus vezetésével 5 római légió kelt át a Dunán Lederata térségében, és
nyomult előre a Bánságban. A dákok mozgósitják haderejüket, és a Hátszegi medence előterében, Tapae- nál a
dákok legyőzik a rómaiakat, akik egy egész légiót elveszitenek, és maga Fuscus is elesik a csatában. Ezt a csatát egy
Diurpaneus nevű dák arisztokrata vezette, aki a győzelem után a Decebal ( Győztes) nevet veszi fel, és miután az
öreg Duras király lemond, ő lesz az uralkodó ( 87-1o6). 88—ban a rómaiak újra támadnak, Tettius Julianus, Alsó-
Moesia kormányzójának vezetésével , és a második Tapae csatában legyőzik a dákokat, és nyomulnak előre a
főváros felé. Ezért Decebal békét kért. A békét 89-ben írja alá Domitianus császár és Decebal testvére Diegis. Ez a
dékok számára egy előnyös béke volt, mert Dácia megmaradt mint önálló állam és mint Róma szövetségese fontos
szerepet játszott a térségben. A rómaiak fegyvert, pénzt, harcigépeket, katonai szakértőket adtak, küldtek azzal a
céllal, hogy a dák várak , határvonalak megerősitésével, védelmével a római birodalom észak-keleti határait is
védjék.
 A Decebal által vezetett dák állam területileg kisebb volt mint Burebista állama, mert Dobrodzsa római
uralom alá került, míg Moldva északi része kelt és Máramaros szkita fennhatóság alá tartozott. Azonban
gazdaságilag, politikailag és katonailag fejlettebb, erősebb volt. Igazából átmenetet képezett a keleti barbár
kitályságok és a nyugati római civilizáció között.. Közigazgatásilag jobban szervezett, hatékonyabb. Decebalnak
volt egy Vezina nevű alkirálya, udvari tanács, kancellárja is, és stabil helyi és központi közigazgatási intézményei.
Aktiv dilomáciát folytatott., követeket küldött és fogadott. Az ókori történész, Dio Cassius , így jellemezte Decebalt:
’’....csodálatra méltó a támadás vagy visszavonulás legalkalmasabb pillanatának kiválasztásában, mestere a
cselszövésnek, vitéz a harcban, egyformán kitudja használni úgy a vereséget mint a győzelmet, a rómaiak félelmetes
ellensége......’’

Decebal nem tartotta tiszteletben a 89-es béke előirásait. A kelták, szarmaták és roxolánok törzseivel egy Róma
ellenes barbár szövetséget hozott létre, befogadta a római menekülteket, katonai szakértőket, és a Rómától kapott
pénzt, fegyvereket, harcigépeket saját céljaira használta fel. A béke feltételeinek megszegése, Dácia gazdagsága
( elsősorban aranytartaléka), a római állam pénzügyi nehézségei, és a birodalom biztonságának kérdése arra
késztette Róma új császárát Traianust ( 98-117), hogy megtámadja Dácia területét. Így törtek ki a dák-római
harcok, háborúk, amelyek eseményeit a felirattani források, régészeti emlékek mellett legjobban Traianus oszlopa
( a dák-római háborúk kőbe vésett krónikája, Római Fórumon), és az Adamclisi műemlék ( 1o9-ből) ismerhetjük
meg. Két dák római háború volt:

 Első dák-római háború ( 1o1-1o2)- a rómaiak Tranus vezetésével újra a Hátszegi medence bejáratánál
támadnak, és az újabb Tapae-i csatában legyőzik a dákokat ( 1o1 őszén). Kihasználva azt, hogy a hideg tél
közeledte miatt a rómaiak leállitják a támadást, Decebel megszervezi az ú.n. moesiai diverziót, amikor
megtámadja a Dunától délre levő római kasztrumokat. Traianus seregének egy részét Dáciába hagyja, mig
a másik részével Decebal ellen indit támadást, és győzőtt. 1o2 tavaszán a rómaiak Sarmisegetuza Regia
ellen támadnak, és ez arra készteti Decebalt hogy békét kérjen . A 1o2-es béke feltételei azonban a győztes
rómaiaknak kedveztek. Decebalnak le kellett rombolnia várainak falait, vissza kellett adja a kapott
fegyvereket, harcigépeket, a római hadsereg Dácia területén tarózkodott, és Dácia területe, Erdély és Dél-
Moldva kivételével római uralom alá került.
 Második dák-római háború ( 1o5-1o6)- a béke aláírása után mindkét fél készült a végső csatára.
Traianus Damaszkuszi Apollodorusz segitségével megépitetti a híres Drobetai kőhídat, megkönnyitvén
seregeinek mozgását, újabb légiókat helyez át Dácia területére vagy a szomszédos tartományokba. Decebal
nem tartja be a 1o2-es békét, és újabb róma ellenes szövetségeket köt. Ezért a rómaiak újra támadnak 1o5
–ben, lassan körülzárják a fővárost, elfoglalják annak erőditményeit, majd árulás által , szétverve a dák
fővárost vizzel ellátó vezetékeket, elfoglalják Sarmisegetuza Regia várát is. Decebal elmenekül, és hogy
elkerülje azt , hogy a rómaiak kezébe kerüljön, öngyilkos lesz ( sica kard). Hogy mikor ért véget a második
dák-római háború pontosan tudni nem lehet, de 1o6. augusztus 11-én a Porolissumi ( Moigrad, Szilágy
megye) felírat már úgy emliti mint római tartományt.

A dák-római háborúk befejezése után Dácia római uralom alá került , és elkezdődik a tartomány lassú , de
folyamatos integrációja római világba, romanizációja, a román etnogenézis folyamata.

C) ROMANIZÁCIÓ ÉS ETNOGENÉZIS

Két egymást kiegészitő, a román nép és nyelv kialakulsában fontos folyamat, jelenség.
 Romanizáció – egy hosszú és bonyolult, összetett történelmi folyamat, amely a római uralom alatt levő
területeken, térségekben ment végbe, etnikai, nyelvi és kulturális téren, és közvetlen eredménye volt a neolatin
vagy újlatin népek és nyelvek kialakulása. Méreteiben és következményeiben az indo-europenizálási folyamattal, és
az V-VIII századok közötti népvándorlással azonos értékű folyamat.

A románizáció folyamata által egy nem latin, nem római eredetű nép, etnikum, átveszi a hóditó rómaiak
nyelvét, szokásait, hagyományait, vallását, életmódját, kultúráját, és lassan elfelejti etnikai, nyelvi és történelmi
identitását, múltját. A romanizáció folyamatában legfontosabb elem a latin nyelv átvétele, elsajátitása anyanyelvi
szinten, és annak használata a mindennapi kommunikációban.

A romanizáció sikere, gyorsasága a következő tényezőktől függ: a meghóditott nép szabadság vágyának
szintje, az illető nép békés vagy háborús együttélési szándéka a hóditó rómaiakkal, vallási fefogása, a helyi
hagyományok jellege és erőssége, az illető legyőzőtt etnikum civilizációs szintje.

Dácia romanizációja alapvetően két elemre támaszkodott: a telepesek általi romanizáció – a rómaiak által,
hivatalos keretek között, a földek megművelésére és a városok benépesitésére ( Eutropius: Breviarum ab urba
condita ) behozott, a római birodalom különbözö tartományaiból ( Brittania, Pannónia, Italia, Sziria, Gallia,
Hispania, stb) származó , latinofon ( latinul beszélő) telepesek fontos szerepet játszottak, a velük együtt élő,
közvetlen kapcsolatban levő , dákok romanizációjában: a géta-dák asszimiláció – ami alatt értjük a géta-dák
közösségek beolvasztását a római etnikumba.

Dácia esetében a romanizáció folyamata már a hóditás előtti időszakban megkezdődőtt, amikor a géta-dákok
aktiv kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fent a dél-dunai rómaiakkal, átvéve azok anyagi kulturáját. A két dák-
római háború, és Dácia elfoglalása után a romanizáció folyamat felgyorsult, és ezt a folyamatot több tényező is
elősegitette: római közigazgatás, római hadsereg, a telepesek, veteránok, a városi életmúd meghonositása, a
római vallás, jog és kultúra elterjedése, valamint a római típusú gazdasági élete elemeinek meghonosodása.

271-ben Aurelianus császár lemond Dáciáról, és a római közigazgatás, a hadsereg és a civil lakosság egy része
elhagyja az észak-dunai tartományt, a Dunától délre telepdve le. A rómaiak kivonulásának fontos gazdasági,
demográfiai, katonai, politikai és társadalmi következményei voltak. Azonban a római kivonulás ellenére a Dunától
északra egy nagyszámú dák-római lakosság maradt, és a romanizáció folyamata visszafordithatatlan volt. A dák-
római kontinuitás legfőbb bizonyitékai közül megemlithetjük a kereszténység elterjedését az észak-dunai
térségben ( III-IV. Sz.), valamint a vándornépekkel való együttélés bizonyitékait ( a III-VII századok között-
gótok , avarok, gepidák, hunok, kelták, szlávok, longobárdok). A vándornépe közül legfontosabb hatással a szlávok
voltak.

Etnogenézis – a román nép és nyelv kialakulásának történelmi folyamat, amelynek főbb szakaszai voltak:
romanizáció, dák-római kontinuitás, szláv hatás. A román etnogenézis tulajdonképpen két fontos szintézis
eredménye volt: a dák és római szintézis, valamint a dák-római és szláv szintézis.

A román nép és nyelv , mint egy újlatin nép és nyelv, alapvetően három etnikai és nyelvi rétegre
támaszkodik: alsó réteg ( dák elem), réteg ( római elem) , és a pluszréteg ( a szláv elem). E három elem szintézise
adja a román népet és nyelvet, amely a VIII-dik század végén- IX-dik század elején jelent meg mint önálló etnikum
és nyelv, az európai népek és nyelvek nagy közösségében.

D) A ROMÁNOK RÓMAISÁGÁNAK KÉRDÉSE A TÖRTÉNETÍRÁSBAN

A románok rómaisága a román nép etnikai, nyelvi és kulturális identitásának egyik alapvető kérdése. Ez
alapján a románok egy római eredetű, neolatin etnikumot képeznek, amelynek kialakulási folyamata, az ú.n.
etnogenézis, három fontosabb szakazban ment végbe: a) a 101-102 és 105-106 között lezajlott dák-római háborúk
által római fennhatóság alá került géta –dák civilizáció létének szakasza: b) a romanizáció folyamata által
végbement dák-római szintézis szakasza: és c) a román etnogenézis kiteljesülése a dák-római lakosság és az V-VI-
dik századokban letelepedő szláv etnikum szintézise által.

A románok rómaiságának vagy latinitásának kérdése elégé bonyolult, és e kérdéskörhöz tartoznak a

következő kérdések, problémák is:

 a római vagy latin elem fennmaradása, folytonossága Dácia területén a római kivonulás utáni időszakban
( 271/274), vagyis a dák-római kontinuitás kérdése

 a román nép egysége

 a román nép és nyelv latin eredetének kérdése

 több román népszokás és hagyomány római eredetének kérdése

 a románok azon tudata, hogy ők a dákok és a rómaiak leszármazottjai.

A románok rómaiságának, latinitásának kérdését két nagyobb etnikai és nyelvi folyamat határozza meg: a
romanizáció és az etnogenézis. A romanizáció arra a folyamatra utal amikor a meghóditott dákok átveszik,
elsajátitják a hóditó rómaiak nyelvét, szokásait, hagyományait, vallását, életmódját és lassan lemondanak saját
etnikai , nyelvi elemeiről, míg az etnogenézis a román nép és nyelv kialakulásának szakaszaira utal.

A géta-dák civilizáció fejlődésének kezdeti szakasza Burebista (Kr.e 82-44) uralkodásának időszakára
tehető, amikor Trákia első és legnagyobb uralkodójának nevezett dák vezér egyesitette a római és kelta veszély
által fenyegetett géta-dák törzseket, erős katonai és teokratikus államot hozva létre, aktiv bel- és külpolitikát
folytatva. A géta –dák civilizáció Decebal ( 87-1o6) uralkodása idején éri el fejlődésének csúcspontját, amikor
újraalakult a dák egységes állam, amely területileg kisebb volt mint Burebista állama, de gazdaságilag, katonailag
és politikailag fejlettebb. Decebal uralkodása idején, a 1o1-1o2 és 1o5-1o6 közötti két dák-római háború által Dácia
római uralom alá került.

A géta-dákok romanizációja több évszázadon át , több szakaszban ment végbe, a következő megoszlásban:

a) A kezdeti szakasz ( Kr.e I. sz. – Kr.u. II. sz)- amely Dobrodzsa területén kezdődik, amely az első olyan ,
géta dákok által lakott terület, amely Roles uralkodása idején római uralom, ellenőrzés alá kerül

b) A hivatalos szakasz ( 1o6- 271/274) – amely a római uralom bevezetésével kezdődik, és a romanizáció
hivatalos elemeinek ( római közigazgatás és hadsereg) és nem hivatalos elemeinek ( telepesek, veteránok,
római jog, urbanizáció, római oktatás és kultúra) hatására elősegiti a dákok gyors elrómasiasitását. Ehez
hozzájárult a latin nyelvű kereszténység elterjedése is.

c) A posztaurelianus szakasz ( III-VII. sz.) – amikor megtörténik az ú.n. szabad dákok , a Körösök,
Máramaros, Észak Moldova területein élő, a kezdeti római hóditás által nem érintett dák lakosság
romanizációja is

A román nép és nyelv megalakulása a VII-VIII-dik századok folyamán fejeződik be, amikor a VI-dik
századba az észak-dunai térségben letelepedő vándornép, a szlávok is beilleszkednek az új etnikumba, hatással
vannak annak nyelvi és civilizációs életére. Így a román etnogenézis több évszázadon át tartott ( II-VIII sz.), és a
román nép a Duna mindkét oldalán alakitott ki fejlődő, erős etnikai közösségeket.

A román nyelv egy neolatin jellegú nyelv, úgy ahogy azt bizonyitja szerkezeti összetétele is: latin réteg ( 6o
%), trák-dák alsóréteg ( 1o%) és szláv kiegészitő réteg ( 2o%). A megmaradt 1o% más népek nyelveiből volt
átvéve. A szlávok dél-dunai letelepedése után a román nyelv több sajátos, helyi jellegű dialektusra is felbomlik: az
észak-dunai dák-római dialektus és a dél-dunai dialektusok ( aromán, makedónromán, meglenoromán, hisztroromán,
stb).

A román nép és nyelv latin eredetét a középkorban használt fogalmak, megnevezések is alátámasztják, amikor a
románok megnevezésére a következő fogalmakat használják: walach, vlah, olah, blachi. Ezek a fogalmak a vlah
szó változatai, fogalom amely először Caesar De bello Gallico című írásában fordul elő, és egy kelta törzs nevére
utal. A rómaiaktól ezt a fogalmat átvevő germánok és szlávok e fogalom alatt idegen, latin eredetű etnikumot
értettek. Később a XVI-XVII-dik századi idegen utazók a román államok lakosságának megnevezésére a római
nevet használják.

A románok rómaiságának ( latinitásának ) kérdését a különböző történelmi korok és térségek képviselői

eltérően tárgyalták, elemezték. Ezek alapján két nagyobb elméletet tudunk elhatárolni: a hazai vagy autohtonista
elmélet és a vándorlási elmélet.

1).Hazai vagy autohtonista elmélet

Ez aláhúzza a román nép és nyelv latin , római eredetét és a románok ősiességét a mai Románia területén, és ezt
az elméletet úgy a hazai, román, mint az idegen, nem román történetírás is elfogadja. Az elsők akik ezt támogatták
az idegen történészek voltak. A bizánci történészek, krónikások, uralkodók – II. Makedón János uralkodó 98o-
ban és 1o2o-ban írt leveleiben, VII. Konsztantinosz uralkodó, Kynnamosi János krónikás az 1167-es magyar
ellenes bizánci hadjáratra hivatkozva – elfogadják a románok római eredetét, és úgy emlitik őket mint vlahok, a
rómaiak utódai, akik Itáliából jöttek. A VII-dik századból származó Strategikon című bizánci írás elsőként használja
a román megnevezést.

A hazai , római származás elméletét, más idegen, nyugat európai történészek is támogatják. III. Incze pápa,
Anonymus ( Gesta Hungarorum) és Kézai Simon ( A magyarok és hunok tettei) magyar krónikások, a
humanista írók ( Poggio Bracccholini, Flavius Biondo, Enea Silvio Picolomini, Antonio Bonfini) elismerik a
románok latin vagy római eredetét, elfogadják a dák-római kontinuitást és a romanizációt, megemlitve hogy a
románok a római telepesek és legionáriusok utódai voltak. II.József osztrák császár (178o-179o) a románokat
Erdély legrégebbi és legszámosabb lakosságának tartja, E. Gibbon angol történész szerint pedig a dákok és a
rómaiak együtt éltek a római hóditás utáni időszakban. Benkő József XVIII-dik századi magyar történész elismeri a
dák-római kontinuitást, míg Paul Schafarik XIX-dik századi történész szerint az észak- és dél-dunai vlahok a trákok
és géta –dákok és a rómaiak etnikai szintézisének eredményei.

A hazai, román és nem román , történetírás képviselői közül a hazai vagy autohtonista elméletét támogatták
a következők: Nicolaus Olahus ( 1536-ban, elismeri a román nép egységét és kontinuitását), Johannes Honterus
( 1542-ben a románok által lakott területet Dáciának nevezi), Grigore Ureche ( XVI-dik századi román krónikás, a
román nyelv és nép latin eredetére utal), Miron Costin ( a Letopisetul Moldovei című irásában kiemeli a román nép
és nyelv latin, római eredetét), Dimitrie Cantemir ( XVIII-dik századi krónikás szintén a román nép római eredetét
támasztja alá). A XVIII-dik században az Erdélyi Iskola kulturális és nemzeti egyesület, társaság képviselői ( Gh.
Șincai, Petru Maior, Ion Budai Deleanu, Samuil Micu), az erdélyi románok nemzeti jogaiért vívott harc idején, a
Supplex Libbelus Valachorum című irásukban támogatják a románok római, latin eredetét, a dák-római kontinuitást,
az ősiesség kérdését e területeken.

A XIX-XX-dik századi hazai történetírás képviselői közül A.D . Xenopol, Bogdan Petriceicu Hașdeu,
Dimitrie Onciul, Ion Bogdan, Nicolae Iorga, Gh. I. Brătianu, David Prodan történészek támogatják ezt az
elméletet.

Léteztek olyan történészek is akik kezdetben támogatták a hazai, autohtonista elméletet, majd bizonyos
politikai érdekek miatt megváltoztatták álláspontjukat. Ilyenek voltak Szamosközy István XVI-dik századi magyar
krónikás, aki kezdetben elfogadja azt hogy a románok a római telepesek utódai, majd Mihai Viteazul 16oo-as
erdélyi hóditása után, ennek ellenkezőjét támogatja. Makkai László magyar történész 1946-ban elismeri az
Anonymus krónikájában megfogalmazott tényeket ( a magyarok Erdélybe való bevonulásuk idején nagyszámú
szláv és román lakost találtak), majd azonban ezt egyszerűen mesének nevezi, tagadja.

2. Vándorlási elmélet

Ezt az elméletet a XIX-dik században dolgozták ki, és arra utal, hogy a román nép és nyelv nem őshonos nép és
nyelv a mai Románia területén, hanem valahol más térségben alakult ki, és onnan telepedet át a mai románok
országába.

Ezen elmélet kidolgozásának előzményei voltak : Lucius János 1666-ból származó írása, Horvátország és
Dalmácia történetéről, amelyben elutasitja a dák-római kontinuitást és a latinitás elméletét. A XVIII-dik században
I.Ch. Engel osztrák történész, az erdélyi románok nemzeti mozgalma idején, elutasitja a romanizáció kérdését, és a
dák-római kontinuitást. Ezt követően 1781-82-ben Fr. J. Sulzer osztrák jogász, főtiszt azt állítja, hogy a két dák-
római háborúban a dák lakosságot teljesen lemészárolták a rómaiak, és a román nép és nyelv tulajdonképpen a
Balkán félszigeten jött létre, Moesiában, ahol éri őket a szláv hatás, és ahol áttérnek az ortodox vallásra. Majd ezt
követően a XIII-dik században , az 1241-42-es tatárjárás és Isac Angelos bizánci császár rendelete alapján, átkellnek
a Dunán és letelepednek az ottani gyéren alkott területen, a mai Munténia és dél-Moldva területeire.

Sulzer elméletét kibőviti és megmagyarázza Robert Roesler osztrák történész, aki 1871-ben a Román
tanulmányok. Kutatások a románok ősi történetére nézve című írásában megfogalmazza az imigrációs vagy
vándorlási elméletet. Ezen írás megjelenése egy olyan időszakban történik amikor az erdélyi románok , habár
többségben voltak, nem rendelkeztek politikai jogokkal, és mint megtürtek voltak emlitve. Roesler írásának legfőbb
pontjai a következők: 1) a két dák-római háborúban a dák etnikum teljesen megsemisült: 2) 165 év római uralom
nem volt elegendő a romanizció teljes sikeréhez: 3) a régi dák helységnevek teljesen eltüntek, a dák etnikum
megsemisülése által: 4) 271-ben az Aurelianusi kivonulás idején Dáciát nemcsak a római hasdereg, közigazgatás,
hanem a teljes civil lakosság is elhagyta: 5) a román nép és nyelv a Balkán félszigeten alakult ki, ahol a románok
átvették a szláv nyelvet és az ortodox vallást : 6) a román nyelvben nincsenek germán eredetű szavak: 7) a román
nép egy barbár, vándornép : 8) a XIII-dik század előtt nincsenek olyan történelmi források amelyek a románok
észak-dunai jelenlétét bizonyitanák.

Roesler vándorlási elméletét A.D.Xenopol 1884-ben megjelent írásában hevesen támadja, azt állitván, hogy a
régészeti, felirattani emlékek és a korai bizánci és román krónikák bizonyitják a dákok továbbélését a római uralom
idején ( pl. a 117-es Róma elleni lázadás), és a nyelvi emlékek is alátámasztják azt, hogy a románok a Dunától
északra lettek keresztények és itt vették át a szláv hatást is. Lucian Boia pedig azt állitja , hogy Roesler elméletének
egyedüli célja az volt, hogy bebizonyitsa a magyarok kronológiai és etnikai elsőbbségét a mai Erdély területén.
Roesler elméletét , etnikai, demográfiai, történelmi érvekre támaszkodva, elutasitják más hazai és idegen történészek
is, mint G. Gibbson, Th. Momsen, J. Juna, C.C. Giurescu, H,Daicoviciu.

E két alapvető elméleten kivül léteztek más elméletek is, amelyek valós vagy valótlan érvek alapján
hivatkoztak a romanitás, latinitás kérdésére. Dimitrie Cantemir megfogalmazza a tiszta latin eredet elméletét,
amely szerint a román nép és nyelv kialakulsában nincs jelen sem a dák sem a szláv elem, elutasitja a dák
kontinuitást, és csak a római vagy latin kontinuitást fogadja el. Ugyanezt vallja Ion Budai Deleanu is a XVIII-dik
században, mig August Treboniu Laurian a XIX-dik században , a Román nyelv szótára által megakarta tisztitani
a román nyelvet a nem latin szavaktól. Ezt az elméletet támadja 186o-ban Bogdan Petriceicu Hasdeu, aki az
Eltűntek-e a dákok? című írásában óriási tévedésnek tartja, és bizoyitani próbálja a dák kontinuitást a római uralom
idején.

Más történészek (Grigore Tocilescu, Nicolae Iorga, Dimitrie Onciul) elismerik a dák-római szintézist, de a
dákok szerepét lekicsinyitik, míg Vasile Părvan szerint a románok egyidőben voltak dákok és rómaiak is.
C.C.Giurescu pedig azt állitja, hogy a romanizáció azért volt sikeres mert a rómaiak megnyerték maguknak a
dákokat, elismerve úgy a dák mint a dák-római kontinuitást.

A romanitás vagy latinitás kérdésében léteztek ú.n. fantasztikus elméletek is, amelyek teljesen eltértek a
történelmi valóságtól. 1931 –ben Nicolae Densusianu a Történelem előtti Dácia című írásában a román nép és
nyelv kialakulását a pelagáz görög törzsekkel hozza összefüggésbe, és azt állitja hogy a dák és a latin nyelvnek egy
közös nyelvi őse volt. A kommunizmus idején Mihai Roller történész a szláv etnikai elem és az orosz kijevi
fejedelemség elsődleges szerepét emeli ki a román nép és nyelv valamint a hűbéri román államok kialakulásának
folyamatában. Ugyanakor kiemeli a rómaiak uralmának imperialista jellegét is.

Az 1989 után megjelent tudományos írások, munkák szintén foglalkoznak a romanitás kérdésével. Ezek közül
legfontosabb Lucian Boia írása, Történelem és mítosz a románok tudatában, amelyben kihangsúlyozza, hogy a
román nép és nyelv római eredetének kérdésében egyedüli alapvető vonatkozási tényező a nyelv , és a román nyelv
latin vagy római eredetét bizonyitja a román megnevezése és a római, latin szavak többsége a román nyelv
szótárának felépítésében.

Esszé: 1.

Irjatok egy rövid , maximum két oldalas esszét, a következő címmel: A románok romanitásának kérdése a hazai
és idegen történetírásban, figyelembe véve a következő követelményeket:

 Két olyan történész megnevezése akik a romanitás kérdését tárgyalták, és azon század megnevezése amelyben
megjelentek a romanitást tárgyaló írásaik, műveik
 Egy olyan ok pontositása amiért beavatkoztak a romanitás kérdésének tárgyalásába
 Két olyan érv megemlitése amely alapján a történészek támogatták a romanitás elméletét
 Egy önálló álláspont megfogalmazása a romanitás kérdése terén, és annak alátámasztása egy történelmi érvvel.

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését, a
megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi esemény, az
ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai sorrendjének a
betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A románok rómaisága, romanitása a román nép identitásának alapető eleme. Más európai neolatin népekhez hasonlóan
( franciák, olaszok, portugálok, spanyolok, retórománok), a románok is egy neolatin, római nyelvet beszélnek, amelynek alapját a
római birodalomban beszélt népi latin nyelv képezi, és egy latin, római eredetű civilizáció hordozói, képviselői. Azt a történelmi
folyamatot amely segítségével az őslakós géta-dákok átveszik a latin nyelvet és kulturát, civilizációt, romanizációnak nevezzük,
és Kr.u. a I-III-dik századok között ment végbe, amikor az észak-dunai területek legnagyobb része római uralom alá került. A
romanizációt követte az etnogenézis folyamata, amely a népvándorlások korában, kb. a VIII-dik században ért végett, amikor
megjelenik a román nép és nyelv, mint önálló nép és nyelv. Ekkor e románokat megemlitik a történelmi forrásokban is vlahi,
volohi, vlachi, blachi és olah név alatt. Ezek a megnevezések a régi germán nyelvben a római etnikumot , a római eredetű
népeket jelölik meg.

A románok nép kialakulásának, megjelenésének tehát két fontosabb szakasza, szintézise volt: a dák-római szintézis és a
dak-római-vándornépek szintézise. A dák-római etnikum által benépesitett területekre behatoló vándornépek közül , a román nép
és nyelv kialakulására legnagyobb hatással a szlávok voltak. A román nyelv nyelvtani szerkezete is erre utal ( a román nyelv
szavainak 6o%-a latin, 1o%-a dák és 2o%-a szláv eredetű.)
 A románok rómaiságának, latinitásának kérdése először az etnogenézis folyamatának végén jelent meg, és a románok
más népekhez viszonyitott identitásának meghatározásában van jelen. A románok rómaiságának kérdése összefoglalja a románok
eredetének, a római elem 271 utáni kontinuitásának, a nép egységének, a román nyelv latin eredetének, a román hagyományok ,
szokások római eredetének és a románok saját rómaiságának tudatával foglalkozó elemeket, érveket.

Az észak Dunai római, román elem első megemlitése a VII-dik századból származik, amikor a Strategikon címú bizánci
katonai egyezményben a Dunától északra élő lakosságot rómaiaknak nevezik. A IX-dik századtól kezdődően megnő a
szomszédos nagyhatalmak érdeklődése az Észak-Dunai térséggel kapcsolatosan, és ugyanakkor a román nép is egyre fontosabb
szerepet vállal térségben. Így egyre gyakrabban jelenik meg a korabeli írásokban a román népről szóló információk. Ezek a
források a románokat blachi, vlachi, olah, volohi néven emlitik meg, amelyek a románok eredetére utalnak, a keleti romanitás
utódainak tartják őket.

A románok romanitásának kérdése kiváltotta a XIV-VIII-dik századok között úgy a krónikások, történészek mint a politikai
szereplők érdeklődését is. Nicoaus Olahus, Grigore Ureche, Miron Costin, Dimitrie Cantemir, Constantin Cantacuzino- voltak
azok a román krónikások akik sokat foglalkoztak e kérdéssel, leginkább miután ki kristályosodott a román nép tudata római
eredetéről, és bővültek a románok latin eredetéről megfogalmazott európai ismeretek is. A felsorolt krónikások, történészek
tanulmányozták a román nép eredetét, nyelvét, civilizációját is. Érdeklődésüket meghatározta a reneszánsz mozgalma is, valamint
az a cél, hogy felébresszék a románok nemzeti öntudatát az idegen uralom elleni harcban. Álláspontjaik azonban eltérőek voltak.
Miron Costin elfogadja a dák-római szintézist, de Dimitrie Cantemir kidolgozza a tiszta latin eredet elméletét, amely hosszú ideig
meghatározó fog lenni.

A XVIII-dik század döntő jelentőséggel bírt a román nép nemzeti felszabaditó mozgalmának kibontakozása terén, leginkább
az Erdélyi Iskola kulturális-nemzeti mozgalom hatására. Ezen mozgalom képviselői a nemzeti eszmék megerősitése érdekébe a
tiszta latin eredet elméletét támogatták.

A románok romanitásának kérdése nemcsak a történészek és nyelvészek vita területe volt, hanem a politikum is
befolyásolta annak megitélését. A román nemzeti mozgalom kibontakozása után egyre több idegen történész, politikus mond
vélemányt ebben a kérdésben. Ellentéteben a román történetirással a külföldi történészek legfőbb célja az volt, hogy nem
tudományos, téves információk felhasználásával, egy sajátos, a román nép érdekeivel és a történelmi valósággal ellentétes
elméleteket dolgozanak ki. Ilyen volt a vándorlási elmélet is, amelyet először Franz Josep Sulzer osztrák tiszt fogalmazott meg
1787-ben, de igazából 1871-ben Robert Roesler teljesitett ki. Roesler, aki szintén osztrák történész volt, az osztrák-magyar
monarchia megalakulása után, politikai és nem történelmi tényeket tartva szem előtt, egy érdekes de nem tudományos tétel
dolgozott ki. Azt állitotta, hogy a román nép és nyelv a Balkán félszigeten alakult ki, majd onnan vándorolt északra , a mai
Románia területére, valamikor a XIII-dik században. Roesler szerint a két dák-római háborúban a dák etnikum megsemisült, és a
rómaiak Dáciából való kivándorlásuk idején azok is délre vonultak akik még életben voltak, mert a dél-dunai területek jobb
védelmet biztositottak. Ugyanakkor Roesler szerint a 165 római uralom nem volt elég a romanizáció sikeres végbemeneteléhez,
és mivel a román nyelvből hiányoznak a germán erdetű szavak, ezért biztos hogy a románok nem voltak jelen az észak –dunai
területeken a népvándorlás korában. Tehát a román nép és nyelv a Balkán fészigeten jött létre, itt vette át a szláv hatást, itt tért át
az ortodox vallásra, majd a XIII-dik században , etnikai és demográfiai okok miatt áttelepedett az észak-dunai térségbe.

Roesler elméletét hevesen elitélik a román történészek. B.P. Hasdeu, A.D.Xenopol és Gh. Bratianu román történészek
visszautasitják ezt az elméletet, és tudományos, történelmi és nyelvészeti érvekkel bizonyitják a kontinuitás és a románok
rómaiságának igazságát. Ugyanakkor elutasitják Dimitrie Cantemir tiszta latin eredetének elméletét is, valamint August
Treboniu Laurian álláspontját is, aki a XIX-dik század elején azt állitotta, hogy a románok történelme Róma alapitásával
kezdődik, és arra törekedett, hogy a román nyelvet megtisztitsa a nem latin eredetű szavaktól, és közelebb vigye a klasszikus latin
nyelvhez.

Léteztek fantasztikus elméletek is. Igy Nicolae Densusianu 1931-ben kidolgozta a pelagéz elméletet, amely szerint a román
nép eredete összefüggésben áll a pelagéz (görög) törzsek vándorlásával. A kommunista időszakban pedig Mihai Roller történész
arra törekedett, hogy a szláv elem túlsúlyát emelje ki, olyan körülmények között amikor a román társadalom a szovjet uralom
alatt állt.

A XXI-dik század elején a románok romanitásának tanulmányozása , a dák-római elem kontinuitása az észak-dunai
térségben 271 után, a neo-roesleri elmélet megjelenése közepette fontos feladata a román történetirásnak. A mai történetirás
kiemeli, hogy a román nép és nyelv kialakulásának folyamata az észak-dunai térségben zajlott le, és a román nép etnikai alapját a
trák elem képezte, amelyre ráépült a római, latin elem, majd a vándorlások időszakában a szláv elem. A népvándorlások
időszakában a dák-római etnikum a hegyek felé húzódott, ahol könnyeben tudott védekezni. Ugyanakkor a román nyelveb
előforduló keresztény szavak latin eredete is bizonyitja, hogy a románok az észak-dunai térségben jelen voltak a IV-V-dik
századokban is. A régészeti, toponomiai, hidronomiai kutatások is alátámasztják azt hogy a román nép és nyelv latin eredetű és a
Kárpát-Duna-Fekete tenger térségben jött létre mint etnikum.

Lucian Blaga történész szerint: „ ...a dák-római kontinuitás tagadása és a románok átvitele a dél-dunai területekre, annak
a célnak felelt meg, hogy az oszták-magyar monarchia a XVIII-XIX-dik századokban tudja biztositani a magyarok elsőbbségét
Erdélyben, és ez igazából a magyar történetírás egyik dogmatikus álláspontja.”

II. A XX-DIK SZÁZAD A DEMOKRÁCIA ÉS A TOTALITARIZMUS KÖZÖTT.

IDEOLÓGIÁK ÉS POLITIKAI GYAKORLATOK EURÓPÁBAN ÉS ROMÁNIÁBAN

A 20. század az emberiség történelmének azon korszaka, amelyben a demokrácia és az emberi jogok
tiszteletben tartásának elve a világ nagyobb részén uralkodóvá vált. Ugyanakkor Eric Hobsbawm joggal nevezte a 20. századot
a szélsőségek korának. Ennek a századnak egyik jellemzője az emberi jogok teljes semmibevétele a totalitárius rendszerekben.
Ezekkel a rendszerekkel szöges ellentétben, a liberális demokráciákban törvény garantálja az emberi jogokat, a hatóságok
gyakorlatba ültetik ezeket a törvényeket, ez által biztosítva az állampolgárok jólétét.

A liberális demokrácia legfőbb jellemzői a következők:

 A hatalomszétválasztás elvének alkalmazása

 Az alapvető állampolgári jogok és szabadságjogok törvény általi biztositása és védelme
 A törvény előtti egyenlőség elvének biztositása, gyakorlati alkalmazása
 A nép szuveranitásának elve
 Politikai pluralizmus, többpártrendszer
 Piacgazdaság
 A jogállamiság biztositása ) ezen belül senki sincs a törvény felett, a törvény mindenki számára egyenlő)
Ezen alapvető elvek biztositása, garantálása a liberális demokrácia legfőbb erénye, és biztositja ezen a rendszeren
belül az igazi néphatalom, uralom, az ókori görögök által is megálmodott demokrácia müködését. A két világháború közötti
időszakban a legtöbb európai állam ezen alapvető elvek mellett foglalt állást, és politikai rendszerük által arra törekedtek, hogy a
demokrácia mellett a békét is biztosítsák. Az európai demokratikus államok államszervezésük, szerkezetük alapján vagy
köztársaságok voltak ( Franciaország, Lengyelország, Finnország, Csehszlovákia), vagy alkotmányos királyságok ( Románia,
Nagy Brittánia, Belgium, Norvégia, Svédország, Dánia). Azonban ezekben a demokratikus országokban is léteztek, megjelentek
a szélsőséges politikai alakulatok, amelyek a liberális demokrácia alapelveit támadták.

A TOTALITARIZMUS GYÖKEREI

A totalitarizmus a két világháború között létrejövő teljesen új társadalmi-politikai szerveződési forma. A

totalitarizmus fogalmának több megközelítése ismert. Hannah Arendt a totalitarizmus hármas gyökerét különbözteti meg: a 19.
századi romantikus nacionalizmust, az antiszemitizmust és az imperializmust. Elemzése szerint totalitarizmusról nem
beszélhetünk csak a náci Németország és a sztálini Szovjetunió esetében, mivel a rendszer egyik legfontosabb jellemzője az
állandó „ellenség” fizikai likvidálása, és ezért a „kis országoknak nem volt elegendő emberanyaguk, hogy megengedjék
maguknak az óriási veszteségeket.” Elengedhetetlen követelménye a totalitarizmus megjelenésének a „tömeg” politikai
színrelépése’’ a 20. században

A totalitárius rendszerek a korábbi autoritér, konzervatív rendszerekre tekintenek vissza, azonban olyan
jellemzőkkel bírnak, melyek példanélkülivé teszik:

 a forradalmi hangulat segíti hatalomra, amelyet a totális háborúra való készülődés legitimált
 az első világháború meghatározta azt a politikai irányvonalat, mely az intézmények és a társadalom egészét a
 győzelemnek rendelte alá
 a kormányzati ellenőrzés erősödött, az egyén szabadsága pedig egyre inkább korlátozódott.
 diktatúraként jelenik meg, amely az államhatalmak egészét gyakorolja
 a párt és államhatalom szétválaszthatatlanul összefonódik. Egy vezető, egy párt egy ideológia elve érvényesül
 nem tartják tiszteletben az alapvető állampolgári jogokat és szabadságjogokat
 terjeszti a személyi kultuszt, a demagóg, a valóságtól elhatárolodó propaganda által
 a cenzúra bevezetése, alkalmazása
 az egyén érdekei az állam érdekeinek vannak alárendelve
 egy forradalmi kisebbség a teleológia birtokosaként ráerőszakolja a hatalmát a többségre
 hitének alapjai: az akarat hatalma, a nyílt konfliktus és a megnyilvánuló erőszak. Ennek érdekében , a politikai és
társadalmi terror, erőszak biztositásáért hozták létre a politikai rendőrséget, titkosszolgálatot ( Ceka, NKVD, KGB
Szovjetunióban, Gestapo a náci Németországban vagy a Szekuritáté a kommunista Romániában)
 az állam beavatkozik minden tevékenységi területen, még a polgárok magánéletébe is.
 A rendszer ellenzékét, az ellenzéki erőket szigorúan figyelik, vezetőit , tagjai meghurcolják, börtönökbe zárják,
kényszermunkára viszik ( politikai tisztogatás)
 Gazdasági válságot, társadalmi ellentéteket szülnek
 a tömeg hatalmát testesíti meg – a tömeg abszolút szeretetét igényli
 a dinamizmus, az állandó változás és konzervativizmus fura egyensúlya jellemzi
 az állandó forradalom elvét hirdetik
 a nemzeti megaláztatás hívta életre őket

A XX-dik században, a két világháború közötti időszakban , totalitárius rendszerek jelentek meg a következő
államokban:

 1922-ben Olaszországban a fasiszta rendszer Benito Mussolini vezetésével

 1933-ban Németországban a jobboldali, szélsőséges náci rendszer Adolf Hitler vezetésével
 1932-ben Portugáliában Salazar tábornok vezetésével
 1939-ben Spanyolorszgban a Franco tábornok vezette rendszer
 1917-ben Szovjetunióban a Vladimir Iljics Lenin által bevezetett, majd Joszif Viszaronovics Sztálin által képviselt
szélsőbaloldali kommunista rendszer.
A legfőbb, XX-dik századi totalitárius politikai rendszerek voltak a a német nemzetiszocializmus és a szovjet
kommunizmus.

A NEMZETSZOCIALIZMUS

A nagy gazdasági válság (1929-1933) a politikai radikalizmust eredményezte Németországban. Az 1930-as

választásokon 6,5 millió szavazatot kapott Hitler pártja (NSDAP, Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei), és ezzel a
második legnagyobb párt lett, 1932-ben 14,5 millió ember szavazott rájuk, így Hitler lett a kancellár 1933-ban. Hitler első
határozata a kommunisták törvényen kívül helyezése volt. 1933. március 23.-án Hitler diktátori hatalmat kapott a Reichstag-tól a
következő négy évre. A nácik átszervezték a közigazgatást, és betiltották a politikai pártokat. A náci párt tömegpárt lett. 1934-ben
csak a hadsereg volt még független. 1934 június 29-30.- án megrendezte a „hosszú kések éjszakáját” és megszabadult az S.A.-tól
(Sturm Abteilung). Ezzel megszerezte az államelnök és a katonaság bizalmát. Az SS (Schutz Staffeln) átvette az SA szerepét és
megszervezték a Gestapot.

A zsidóellenesség a náci politika alapját képezte, kiszorították őket a társadalomból , majd hivatalos politikai
célkitűzéssé vált a zsidóüldözés (1935 – a nürnbergi törvények), amely a „végső megoldáshoz” vezetett (Endlösung). Hitler
„munkát és kenyeret” ígért a németeknek és be is tartotta az ígéretét. A fegyverkezés megindítása1936-ban és a nagy állami
építkezések kezdeményezése (útépítés) következtében a munkanélküliség 1938-ra felszámolódott.

A németeknek gazdasági jólétet jelentett Hitler hatalomra kerülése. Tehát a benne való bizalom növekedett. A
politikai ellenzék szisztematikus kizárásában nem válogattak az eszközökben. Az agresszív külpolitika a németek szégyenét volt
hivatott lemosni, és helyreállítani a hajdani fénykort, ezeket a Harmadik Birodalom megvalósítható célként jelenítette meg. Ez
szükségszerűen vezetett a második világháború kitöréséhez.

A SZOVJET KOMMUNIZMUS

Az orosz hadsereg sorozatos veresége és a belpolitikai átalakulások eredményeképpen 1917 őszén „a hatalom az
utcán hevert” és bolsevikok ragadták magukhoz. A bolsevik párt felfegyverezte támogatóit és magához ragadta a hatalmat 1917
október 25.-én. A legfontosabb intézkedések: megszervezték a Vörös Hadsereget, megalakították a legfontosabb elnyomó
szervet, az Összoroszországi Rendkívüli Bizottságot (Cseka majd NKVD, KGB), szétzúzták az igazságszolgáltatást és helyére a
forradalmi törvényszékeket állítottak, gyűjtő- és munkatáborokat hoztak létre az ellenzékkel való leszámolás érdekében,
bevezették a cenzúrát, ideológiai frontot nyitottak: eltörölték a vizsgákat és megtiltották a házi feladat adását az iskolákban.

A polgárháború két részre osztotta Oroszországot, azonban a jól megszervezett Vörös Hadsereg Trockij
vezetésével győzött az antant csapatok által támogatott fehérek fölött. Az utolsó Romanov cárt családjával együtt kivégezték. A
hadikommunizmus a pénz eltörlését is „megvalósította”, az állam által ellenőrzött cserekereskedelem azonban gazdasági csődhöz
vezetett. V.I.Lenin új gazdaságpolitikát hirdetett meg (Novoje Ekonomicseszkaja Polityika), amely engedélyezte a kapitalista
árutermelést. 1924-ben meghalt Lenin és a hatalmat J.V. Sztálin ragadta magához. A „szocializmus egy országban” elvet
meghirdetve szembehelyezkedett Trockijjal és megkezdte a belső tisztogatásokat. Eltávolította Trockijt (majd 1940-ben
Mexikóban meg is gyilkoltatta), majd a hírhedt NKVD eszközeivel megkezdte a kolhozosítást amely katasztrofális
következményekkel járt, az 1932-1933-as éhínségnek többmilliós áldozata volt. A személyi kultusz hivatalos politika lett. 1937-
ben a tisztogatás elérte a hadsereget is. Koncepciós perek sorozatának eredményeképpen lefejezte a szovjet hadsereget (5
marsallból 3-at, 57 hadtestparancsnokból 50-et, 186 hadosztályparancsnokból 154-et végeztetett ki.

A szélsőjobboldali totalitárius politikai rendszereket a II. Világháború végén felszámolják, azonban a

kommunizmus túlélte a második világégést, és a Vöröshadsereg segítségével, legtöbb esetben az erőszak és a politikai
megfélelmités által, más országokban is hatalomra került. Így a kommunizmust mint rendszert bevezették Magyarországon,
Romániában, Kelet Németországban (NDK), Csehszlovákiában, Lengyelországban, Bulgáriában, Albániában, valamint más ,
Európán kivüli, államba is ( Kína, Észak Korea, Kuba), és ez által a kommunizmus egy politikai világrendszerré nőtte ki magát.

A totalitárius rendszereknek voltak eltérő, sajátos jellemzői is. Így a kommunizmus sajátos módon támogatta a
kollektivizálást és az iparositást, a magántulajdon felszámolását és az anyagi javak, termelőeszközök, vállalatok államositását, az
ateizmust, a polgárságnak mint társadalmi rétegnek a felszámolását és a munkásosztály diktatúráját. A nácizmus pedig az
antiszemitizmus, a rasszizmus elveit , és a tiszta német árja faj számára szükséges új élettér kialakitását támogatta.

A DEMOKRATIKUS ÉS A TOTALITÁRIUS RENDSZEREK KÖZTI KÜLÖNBSÉG

A totalitárius rendszerek jellemzője a társadalom állam általi ellenőrzése. Az egyén szabadsága jelentősen
korlátozott és az állami hatóságoknak alárendelt. A mindenható vezérnek és az egyetlen pártnak meghatározó szerepe van a
totalitárius államban. A társadalmi támogatottságát a propaganda eszközeivel indoktrinált tömegek alkotják. A totalitarizmus az
élet minden megnyilvánulását a hatalma alá kívánta vonni. A gazdaság ellenőrzése a tervutasításos rendszer bevezetésével
valósult meg. Az egyetlen párt és az állam ellenőrzése kiterjedt a kultúra és a civil társadalom egészére. A rendszer
fenntartásában jelentős szerepet játszott a terror, változatos elnyomó eszközeivel.

A szocialista országok közös jellemzője volt az új társadalom létrehozásának ideálja: a kommunista társadalomé.
A marxista elveknek megfelelően, a közösségi érdek elsőbbséget kell élvezzen az egyéni érdek előtt. A Szovjetunió politikai
szerveződése szolgált modellként. Karl Marx a kommunizmust előkészítő szakaszként azt a demokráciát látta, amelyben a
termelés a termelési eszközöket birtokló, szabadon szerveződő és egyenlő termelők eredménye, akik ellenőrzésük alatt tartják a
társadalmi és gazdasági folyamatok összességét. Ezt a szakaszt Marx proletárdiktatúrának nevezi.

A liberális demokrácia gyakorlata feltételezi az alkotmányos politikai rendszert. A nép és a hatalom közötti
szerződést az alkotmányok rögzítik. Ezen alkotmányok alapját a képviseleti rendszer és a hatalmak szétválasztásának elve képezi.
Minden liberális demokrácia úgy tekint a népre, mint a szuverenitás (hatalom) forrására. Ennek az elvnek a gyakorlatba ültetése
érdekében az alkotmányok előírták, hogy az állampolgárok az egyetemes szavazati jog alapján megválasztott képviselői
szavazzák meg a törvényeket, a költségvetést, és ellenőrizzék a törvényhozói hatalmat: a Nemzetgyűlés Franciaországban és a
Képviselők Háza (House of Commons) Angliában. A hatalmak szétválasztása egy másik alapelve a liberális demokráciáknak,
Olaszországban és Franciaországban az Alkotmánytanács vigyázza fel a betartását.

A liberális demokrácia feltételezi a közvélemény szabad kinyilvánítását. Minden vélemény kinyilvánítható, még
akkor is, ha ezek nem kedvezőek a kormányzás számára. Ez az alapjog természetesen együtt jár a gyülekezési joggal és a
sajtószabadsággal.

A közvéleményt a politikai pártok strukturálják és szervezik. A demokrácia velejárója a politikai pártok versengése
a hatalomra kerülésért a periodikusan megszervezett választásokon. A közvélemény széles spektrumát képviselik és különböző
megoldásokat kínálnak a társadalom problémáira.

Európában a liberális demokráciák a parlamentáris rendszerek formáját öltötték. A valóságban a hatalmat egy
kormány gyakorolja, amelynek legitimitása a képviselők többségének támogatásában rejlik. Ebben a rendszerben az elsőbbség a
megválasztott törvényhozói testületé. A végrehajtói hatalmat a Parlament előtt felelős miniszterelnök irányítja együtt az állam
folytonosságát garantáló, de tulajdonképpeni hatalommal nem rendelkező államelnökkel (vagy esetenként királlyal) együtt. Ez a
politikai rendszer lényege Angliában és Franciaországban (1958-ig). A parlamentáris rendszer az államok többségében
napjainkig fennmaradt.

ROMÁNIA A DEMOKRÁCIA ÉS A TOTALITARIZMUS KÖZÖTT

A XX-dik század folyamán Románia, más európai államokhoz hasonlóan, politikai téren, a demokrácia és a
totalitarizmus között ingadozott, fejlődőtt. Úgy a liberális demokrácia mint a diktatórikus, autokratikus és totalitárius rendszerek
jelen voltak a román állam politikai szerveződésében.

Az első világháború végén, az 1918-as események és az egységes nemzeti román állam létrehozása, megszilárditotta
Románia politikai rendszerét, és az 1923-as liberális alkotmány lehetővé tette a liberális demokrácia alapjainak lerakását. I.
Ferdinánd király (1914-1927) valamint a hagyományos politikai pártok, a Nemzeti Liberélis Párt a Brătianu család vezetésével,
és az 1926-ban alakult Nemzeti Parasztpárt, arra törekedtek hogy Romániában a demokrácia alapvető elveit betartsák. Az új ,
1923-as alkotmány, az 1921-es földtörvény, valamint az új választói törvény is mindezen elveket szolgálták. A nemzeti
kisebbségek pártjainak elismerése, a politikai, parlamenti viták, a többpártrendszer és a hatalomszétválasztás elveinek gyakorlati
alkalmazása, valamint a piacgazdaság létrehozása, a törvényelőtti egyenlőség kimondása által 1919-1938 között Románia egy
demokratikus állam volt.

Azonban a két világháború közötti demokratikus Románia sem volt mentes a szélsőséges politikai erők, pártok
megjelenésétől, kialakulásától. Így már 1921-ben megjelenik a szélsőbaloldali Román Kommunista Párt, amely mint
Szovjetunió politikai eszköze, arra törekedett hogy Románia területi egységét megbontsa és egy szocialista köztársaságot hozzon
létre. A párt vezetői etnikailag nem mid románok voltak, és a nemzeti érdek helyett az osztályérdeket helyezték előtérbe.
Államellenes tevékenysége miatt a Román Kommunista Pártot 1924-ben törvényen kivül helyezik, és csak 1944-ben jelenik meg
újra a román politikai élet színterén.

A szélsőjobboldali erőket a két világháború közötti Romániában az 1923-ban alapított Nemzeti Keresztyén Védelmi
Liga képviselte, A. C. Cuza vezetésével, majd az ebből 1927-ben kivált Mihály Őrkangyal Légiója ( legioniárusok). A
Corneliu Zelea Codreanu ( a kapitány) és majd később Horia Sima által vezetett legionáriusok politikájuk céljaként határozzák
meg a zsidóellenességet, az állami és politikai intézményekkel szembeni ellenállást, harcot , valamint a politikai terror és erőszak
alkalmazását. Rövid ideig ( 194o szeptember-1941 január) Ion Antonescu tábornokkal együtt vezetik Romániát ( nemzeti-
legionárius állam), és 1941 januárjában , a legionárius rebelió idején, valóságos mészárlásokat hajtanak végre a politikai
ellenfelek körében.

II.Károly( 193o-194o) visszatérése és az általa 193o-1938 között folytatott politika elősegítette a királyi diktatúra
rendszerének bevezetését ( autokratikus kormányzat), amelynek alapját az 1938-as királyi alkotmány biztositotta. Ez a rendszer
mellőzi a liberális rendszer főbb elveit, felszámolja a többpártrendszer, bevezeti az önkényuralom minden ismertető jegyét. A
királyi diktatúra igazából 194o-1944 között csúcsúsodik ki, amikor Románia belép a II-dik világháborúba, szövetségre lép a
szintén totalitárius rendszert támogató náci Németországgal.

A második világháború után, 1944-1947 között egy pszeudó-liberális demokrácia létezett, amikor a háború utáni gondok
megoldása érdekébe a román királyság vezetői, élükön a hagyományos politikai pártok vezetőivel és Mihály királlyal ( 194o-
1947), együttmüködnek a szélsőbaloldali erőkkel, megpróbálják visszaállitani az 1923-as alkotmány elveit, értékeit, de sajnos ez
sikertelen volt, és 1947 december 3o-án a királyság intézményének felszámolásával, és a Román Népköztársaság
kikiáltásával, kezdetét veszi a kommunista rendszer időszaka ( 1947-1989)

A bolsevik vagy kommunista ideológia alapját a marxizmus-leninizmus képezte. A marxista elveknek megfelelően, a
közösségi érdek elsőbbséget kell élvezzen az egyéni érdek előtt. A proletariátus vagy munkásosztály szerepe a létező politikai
rendszer forradalom általi megdöntése. A kommunista diktatúra a hatalmat az egyetlen törvényes politikai szerveződés, a
Kommunista Párt által gyakorolta. A kommunista rendszer alapját a propaganda és a terror képezte, fennmaradását pedig az
elnyomó-apparátus biztosította, amelynek az élén a politikai rendőrség állott.

Romániában a proletariátus diktatúrája, a hatalom egyetlen párt által való kisajátítása, korlátozta az állampolgári
jogokat. A régi rendszer politikai és kulturális elitjének likvidálása, a mindennemű ellenállás megtörése, még a Párton belüli
ellenállásé is, megkezdődött már 1948 előtt is. A nagyon hatékony terror megszervezése magyarázza az ellenállás törékenységét
Romániában. Látszólag a rendszer relatív stabilitásnak örvendett.

A „népi demokráciák” kikiáltása után a kultúrális sztálinizmus újrarendszerezte az értékeket és az intézményeket.

A kelet-európai rendszereknek megfelelően a párt célja Romániában is az „új ember” megteremtése volt. A kommunista ideál
megvalósítása érdekében kétirányú tevékenységet folytattak: egyrészt a meglevő kulturális és társadalmi értékek ellen folytattak
harcot, más részt meg a marxista-leninista értékeket erőszakolták rá a társadalomra az eloroszosítási folyamattal egyetemben. A
gazdaság sztálinista modellre való átformálása a termelési eszközök államosítását, kollektivizálást és a sztálinista ipar
megteremtését jelentette.

A nemzeti értékek ellenőrzés alá vonása párhuzamosan haladt egy újfajta hazafiság meghonosításával: a hangsúly
áthelyeződött a hazaszeretetről, a hagyományok tiszteletéről a marxizmus és a Szovjetunió iránti szeretetre.

1965 után a Román Kommunista Párt (RKP) a látszólagos liberalizálódás képét keltette. 1971-1974 között
azonban a több jel is arra mutatott, hogy a személyi kultusz és az elnöki politikai berendezkedés kialakulása az elsődleges cél. A
román neo-sztálinizmus jellemzője a személyi kultusz és a dinasztikus szocializmus volt.

Politikai szinten az RKP vezette és ellenőrizte az állampolgárok társadalmi és politikai életét. Központosítás,
tervezés és utasításos gazdaság, a kultúra ideologizálása – néhány a kommunista rendszer jellemzői közül. Gazdasági
szempontból megszorításokat vezettek be, amely az élelmiszerek racionalizálásában és az alapélelmiszerek hiányában nyilvánult
meg.

A Nicolae Ceauşescu vezette politikai rendszert az alapvető emberi jogok megszegése is jellemezte, mindez
hozzájárult az 1989-es események társadalmi támogatottságához.

A KOMMUNISTA IDEOLÓGIA ÉS AZ EMBERI JOGOK TISZTELETBEN TARTÁSA

A bolsevik ideológia alapját a marxizmus-leninizmus képezte, és ennek megfelelően a közösségi érdek elsőbbséget
kellett élvezen az egyéni érdekkel szemben. Ugyanakkor a proletariátus szerepe volt a fennálló politikai rendszer forradalom
útján történő megdöntése. A kommunista diktatúra a hatalmat csak az egyetlen törvényes politikai szerveződés , a Kommunista
Párt által gyakorolhatta. A kommunista rendszer alapját a propaganda és a terror képezte, fennmaradását pedig az elnyomó
apparátus biztositotta, amelynek élén volt a politikai rendőrség.

A kommunista államokban, beleértve Romániát, mindezek korlátozták az állampolgári jogokat. A régi rendszer politikai és
kulturális elitjének likvidálása, a mindennemü ( a Kommunista Párton belüli is) ellenállás megtörése, már 1948 előtt
megkezdődőtt. A nagyon hatékony terror megszervezésével magyarázható talán a politikai ellenállás tőrékenysége is, és
Romániában, látszólag az új rendszer relativ stabilitásnak örvendett.

A népi demokráciák kikiáltása után a kulturális sztalinizmus újrarendszerezte az értékekekt és az intézményeket. . A Kelet-
Európai rendszereknek megfelelően Romániában is az új párt célja volt az új ember megteremtése. A kommunista ideál
megvalósitása érdekébe kétirányú tevékenységet folytattak : egyfelől a meglevő kulturális és társadalmi értékek elleni harc,
másfelől pedig a marxista-leninista értékek ráerőszakolása a társadalomra, az eloroszositási folyamattal egyidőben. A gazdasági
sztalinizmus modellje pedig a termelési eszközök államositását, a kollektivizálást és a gyprs, sztalinista iparositást jelentette.

A nemzeti értékek ellenőrzés alá vonása párhúzamosan haladt egy újfajta hazafiasság meghonositásával. Ez esetében a
hazaszeretetről és a hagyományok tiszteletéről a hangsúly átkerült a marxizmus és a Szovjetunió iránti szeretetre.

1965 után a Román Kommunista Párt a látszólagos liberalizálódás képét keltette, de 1971-1974 között több jel is rra utalt ,
mutatott hogy a személyi kultusz és az elnöki politikai berendezkedés kialakitásának folyamata közeledett. Ez azt is jelentette ,
hogy a román neo-sztalinizmus legfőbb jellemzője volt egyfelől a személyi kultusz, másfelől pedig a dinasztikus szocializmus.
 Politikai sikon a RKP vezette és ellenőrizte az állampolgárok társadalmi és politikai életét. Központositás, tervezéses és
utasitásos gazdaság, a kultúra ideológizálása jellemezték többek között a romániai kommunista rendszert. Ugyanakkor a Nicolae
Ceausescu vezette politikai rendszer súlyosan megsértette az alapvető állampolgári , emberi jogokat és szabadságjogokat is, és
ezek is elősegiteték aaz 1989-es forradalmi eseményeket.

Érvelések, bemutatás: szövegeknél

1.) Egy, a szövegben emlitetten kivüli totalitárius rendszert

Oroszország részvétele az első világháorúban , és az ottan elszenvedett súlyos vereségek, anyagi és emberi veszteségek,
előidézték az orosz társadalom politikai és ideológiai válságát. Az 1917 február végén Szentpéterváron és Moszkvában kitört
polgári demokratikus forradalom megdöntötte a Romanov dinasztia több évszázados uralmát, a cári rendszert, és 1917 március
1-én kikiáltották a köztársaságot. Megalakult a Lvov herceg vezette polgári kormány és belső változások, reformok kezdődtek
el. 1917 áprilisában német segítséggel hazatért a svájci emigrációból Vladimir Iljics Lenin, aki rögtön kiadja a híres áprilisi
téziseit, meghírdetvén munkásosztály forradalmát, hatalom átvételét. Megalakulnak a munkás és katona küldöttek tanácsai, a
szovjetek (tanácsok), és így 1917 április – július között Oroszországban a kettős hatalom időszaka volt ( polgári kormány és a
szovjetek kormányai).

Az orosz hadsereg 1917 nyarán újabb vereségeket szenved el, habár a Kerenszkij tábornok vezette támadás első
szakaszában sikeres volt. Ezt kihasználva felszámolják a szovjeteket, betiltják az orosz kommunisták ideológiai lapját, a Pravda
lapot. 1917 őszén a Kornyilov tábornok vezette jobboldali erők veszélyeztetik az orosz állam belső egységét. Mindezek az
események vezettek 1917 október 25-én/november 7-én a bolsevik vagy kommunista forradalom kitöréséhez, amely által a
Lenin vezette baloldali kommunista erők átveszik a teljes hatalmat, és a világon először megalakult egy baloldali, kommunista
totalitárius ideológiára támaszkodó állam. Az új hatalom 1917 novemberében elfogad négy fontos dekrétumot: hatalmi
dekrétum ( amely által megalakult a végrehajtó hatalmat gyakorló Népbiztosok Tanács, és a törvényhozást gyakorló
Összoroszországi Szovjetek Kongresszusa), béke dekrétum ( Trockij javaslatára fogadják el, és Szovjet Oroszország kilép a
háborúból), föld dekrétum ( a földek állami tulajdonba kerülnek, és használatra a parasztok kapják meg ), és a nemzetiségi
dekrétum ( az oroszországi nemzeti kisebbségek jogainak elismerése). 1918 márciusában a Breszt Litovszki béke aláírása által
Szovjet Oroszország véglek kilép a háborúból.

1918-1922 közöt került sor a polgárháborúra, a cári hatalom mellett kitartó és a nyugati államok által támogatott tisztek,
katonai egységek ( fehérek), és az új szovjet hatalmat képviselő, a néptömeg támogatását élvező vörösek között. E harcból a
szovjetek kerülnek ki győztesen, és 1922 december 3o-án megalakult a 6 tagköztársaságból álló Szovjet Szocialista
Köztársaságok Szövetsége vagy más nevén Szovjetunió. 1924-ben meghalt Lenin, és utóda Joszif Viszaronovics Sztálin, saját
akarata és belátása szerint vezeti az új államot. Bevezeti a személyi kultuszt, a földek feletti közöségi tulajdonjogot, államositja a
legfontosabb ipari vállalatokat, létrehozza az első kolhozokat mint mezőgazdasági állami vállalatokat, szigorúan központositott,
az egy- három – és ötéves munkatervekre és a szocialista munkaversenyre ( sztahavonizmus) támaszkodó gazdasági életet, és
hatalma az egypártrendszerre és a politikai központositásra épült fel. Aszovjet sztalinista rendszer egyik fő oszlopa volt a
politikai rendőrség ( CEKA, NKVD, KGB), valamint a politikai terror alkalmazása és a kényszermunka táborok ( gulágok)
létrehozása is. A sajtó cenzura alá került, a kultúra és szellemi élet az egy párt – egy vezér – egy állam szolgálatában állt.

2.) Két totalitárisu politikai gyakorlatot a jelenkori történelemből

Az 1947-ben bevezetett, Gh. Gh. Dej és Nicolae Ceausescu által fémjelzett román kommunista rendszernek, mint
totalitárius politikai rendszernek, egyik fő célkitűzése volt az új ember típus létrehozása. Ez igzából a régi, hagyományos
értékrend átértékelését, átírását jelentett, és egy aktív, széles körü eloroszositási politikához vezetett. Ezen folyamat első
lépéseként Mihai Roller történész által kiadott, a rendszer által megrendelt, történelemkönyv, átérékelte a román nép történelmi
múltját, és az új felfogás a nemzeti eszmét és a hazafiasság fogalmát állitotta a legfőbb értékek közé. Erőszakkal bevezetik a
kulturális sztalini modellt, megszakitják a román értelmiség nyugati , az imperialista kultúra bölcsöjének tartott világgal. 1948
júniusában feloszlatják a Román Akadémia intézményét, és egy új, a kommunista hatalom érdekeit szolgáló intézménnyel
helyetesitik. Bevezetik a cenzúrát, és 1948-ban több mint 8ooo címet helyeznek a tiltott könyvek lajstromára. Ugyanakkor
erőfeszítéseket tesznek egy újfajta , szocialista és nemzetközi hazafiaság eszméjének meghonositására, amelynél a hangsúly nem
a hazára, hagyományokra, nemzeti értékekre esik, hanem a párt, a marxizmus, és Szovjetunió iránti szeretet és tisztelet értékeire.
 A Román Munkáspárt által kezdeményezett eloroszositási folyamat része volt, az Orosz Könyvkiadó alapítása is, 1946-
ban, valamint a Román- Szovjet Kutatási Intézmény létrehozása 1947-ben, illetve az 1948-ban alapitott Román Szovjet Múzeum
is. Ezt a célt szolgálta az 1948-ban alapitott Maxim Gorkij orosz tannyelvű intézmény is. Az orosz nyelv 1948 után köttelező
tantárgy lett a román oktatásban, és több régi, hagyományos tantárgyat ( szociológia, gazdaságtan, filozófia, statisztika) vagy
teljesen mellőztek, vagy az új ideológiai elvárásoknak rendeltek alá.

A nácizmus, mint szélsőséges nacionalizmus, rasszizmus és antiszemitizmus, az első világháború végén jelent meg, és
alapjait az Adolf Hitler által írt Mein Kampf foglalta össze. Célja volt a versaillesi békeszerődés eltörlése, egy új világrend
bevezetése, a fajok osztályozása, és egy új élettér ( Lebensraum) kialakitása. Hitler a parlamentáris demokrácia ellenfele volt, és
az egy vezető által irányitott, egy párti diktatúra híve. Ez az egész nemzetet az általános jó elvének rendelte alá, és az egységes,
nagy német birodalom elvét ápolta, és a nácizmus programjának alapja volt a zsidóellenesség is.

3.) A jelenkori európai totalitárius ideológia két alapvető jellemzőjét, sajátosságát

A totalitarizmus azon XX-dik századi politikai rendszer amelyben a végrehajtó hatalom alárendeli magának az összes
többi tevékenységi területet, korlátozza az egyén demokratikus jogait és szabadságjogait, félreállitja az ellenzéki erőket, és az
erőszak, a megfélelmités politikáját alkalmazza. A két világháború közötti időszakban több európai államban is bevezetik a
totalitárius politikai rendszert, amelynek legfontosabb formái voltak az olasz fasizmus, a német nemzetiszocializmus vagy
nácizmus, és a szovjet kommunizmus.

A kommunizmus a szocializmus radikális változata, a baloldali totalitárius politikai rendszer ideológiája, amelynek
alapját a marxizmus-leninizmus képezte. A kommunisták szerint a kapitalista rendszer és a nyugati, liberális doktrina, a
társadalom rossz forrásai voltak, mert az anyagi javakat egyenlőtlenül osztották el, és így két ellentétes érdekű társadalmi
osztály jött létre: kizsákmányolók ( tőkések), és kizsákmányoltak ( munkások). Szerintük a kizsákmányolók rabszolgákká tették a
kizsákmányoltakat, és a polgárság mint a gazdasági és politikai hatalom birtokosa kihasználta a munkásosztályt a gyors
meggazdagodás érdekébe. Azért, hogy egy viszonylag elfogadható társadalmi egyenlőséget tudjanak biztositani, a kommunisták
felszámolták a magántulajdont, a kollektivizálás és az államositás folyamatai által. A kommunizmus hívei azt tartották, hogy egy
erőszakos forradalom által félreállithatják a polgárságot ( a burzsoáziát) , és a munkásosztály átveheti az őt megillető hatalmat.
Szerintük a munkásosztály diktatúrája sokkal demokratikusabb volt mint a polgárság uralma. Az új kommunista rendszer a
vezetést egy pártra bízta, amely etnikai, társadalmi , politikai különbség nélkül minden polgár érdekeit képes volt megvédeni. E
párt központi szerve voltak a főtitkár, a Politikai Büró, Központi Bizottság és a Kongresszus.

A kommunista ideológia általános és radikális változást ígért az embereknek, egy új társadalmat, amelyben a társadalmi
osztályok hiányoznak, mindenki egyenlő lesz, és az igazság elve fog uralkodni. Az új társadalom kiépítésének első szakasza
lett volna a szocializmus, amely a polgárok számára anyagi és jóléti fejlődést biztositott volna, majd ezt követte volna a
tulajdonképpeni kommunizmus időszaka.

4.) Két demokratikus politikai gyakorlatot a XX-dik századból

Az európai liberális demokrácia keretein belül a politikai gyakorlat feltételezi az alkotmányos rendszert. Ezen politikai
rendszerek jellemzője az alkotmányban megfogalmazott , a nép és a hatalom között megkötött társadalmi szerődés léte. Ezen
európai alkotmányok alapját a képviseleti rendszer , és a müködő, érvényes hatalommegosztás elve képezik.

A nemzetet úgy tekintik mint a szuveranitás forrását, és a liberális demokráciák alkotmányai előírják a törvényhozó
testületben tevékenykedő képviselők megválasztását, az állampolgárok által gyakorolt általános, egyetemes, közvetlen, szabad és
titkos választójog által. Az állampolgárok választhatnak és megválaszthatók. Az állampolgárok által megválasztott képviselői
testületek szavazzák meg a törvényeket, az állami költségvetést, és ellenőrzik a hatalom intézményeinek tevékenységét.

A hatalommegosztás elve, mint a liberális demokrácia másik fontos jellemzője, a parlamentáris rendszeren belül van jelen.
Ezen elv alapján a végrehajtó hatalmat, a közigazgatást , egy legitim, törvényes kormány gyakorolja, amelynek törvényességét a
képviselők többségének szavazata biztositja. A kormányfő által vezetett kormány, mint végrehajtó szerv, tetteiért felelős a
törvényhozó testület és az államfő ( király, elnök) előtt. A törvényhozást az egy- vagy kétkamarás parlament gyakorolja, mig az
igazságszolgáltatást a megfelelő intézmények.
 A liberális demokrácia feltételezi ugyanakkor az alapvető állampolgári jogok és szabadságjogok biztositását, gyakorlását
is. Ezen jogok , szabadságjogok közül legfontosabbak a következők: sajtószabadság, vélemény nyilvánitási jog, gyűlekezési jog.

5.) A XX-dik századi demokrácia két alapvető jellemző vonását, jellegzeteségét

A XX-dik századi demokrácia két alapvető sajátossága, jellegzetesége lehet a hatalommegosztás elve és a
többpártrendszer.

A hatalommegosztás elve, mint a liberális demokrácia másik fontos jellemzője, a parlamentáris rendszeren belül van
jelen. Ezen elv alapján a végrehajtó hatalmat, a közigazgatást , egy legitim, törvényes kormány gyakorolja, amelynek
törvényességét a képviselők többségének szavazata biztositja. A kormányfő által vezetett kormány, mint végrehajtó szerv,
tetteiért felelős a törvényhozó testület és az államfő ( király, elnök) előtt. A törvényhozást az egy- vagy kétkamarás parlament
gyakorolja, mig az igazságszolgáltatást a megfelelő intézmények, vagyis a független bíróságok, a törvényszékek.

A többpártrendszer mint a demokratikus rendszer másik fontos jellemzője, feltételezi hogy egy államban több, ideológiai és
gyakorlati téren eltérő gondolkodású, felfogású , más politikai programot kidolgozó és alkalmazó , szabadon mükodő és a
bizonyos időközönként megszervezett parlamenti, helyhatósági és elnöki választásokon résztvevő politikai párt létezzen. A
többpártrendszer biztositja a demokratikus rendszer és a jogállam politikai sokszínűségét, a kormányrotáció elvének gyakorlati
alkalmazását, a közvélemény szabad akaratának kinyilvánitását, valamint az állam alapvető gondjainak, problémáinak hatékony ,
eredményes megoldását.

6.) A XX-dik századi demokrácia és totalitarizmus egy –egy jellegzetes vonását

A XX-dik századi az ellentétek évszázda volt, amikor a kontinens államainak politikai berendezkedésére jellemző volt
úgy a demokratikus rendszer mint a totalitárius politikai rendszer. Ezen rendszerek sajátos jellemző jegyeket viseltek, amelyek
megkülömbözteték őket.

A totalitarizmus egyik jellemző vonása volt a politikai ellenzék bármely formájának felszámolása, a politikai rendőrség
intézményének létrehozása által. Ezen intézmény megnevezése eltérő volt a totalitárius rendszerekkel rendelkező államokban:
CEKA, NKDV és KGB Szovjetunió kommunista államában, Gestapo a náci Németországban, OVRA Mussoloni fasiszta
Olaszországában, Szekuritáté Romániában. A politikai rendőrség legfőbb feladata volt a rendszer valós vagy csak feltételezett
ellenségeinek megsemisitése, a politikai ellenzék tagjainak ellenőrzése, megfigyelése, letartóztatása, a házkutatások és a politikai
koncepciós perek előkészítése, az ellenséges erők felkutatása, feltárása és elítélése, illetve a munkatáborokba való internálása. A
politikai rendőrség ténykedései közül megemlithetjük az 1936-1939 közötti , Szovjetunióban lezajlott nagy terror támogatását,
amikor Sztalin parancsára a szovjet politikai rendőrség (NKDV) általános politikai tisztogatást hajtott végre, leszámolva az
ellenzéki politikai erőkkel, illetve a szovjet kommunista párton belüli ellenzéki csoporttal, a hadsereg veszélyesnek számitó
tisztjeivel. Ugyanakkor megemlithejük a román politikai rendőrség ( szekuritáté) ténykedéseit a hagyományos román politikai
erők, a Román Nemzeti Liberális Párt és a Román Parasztpárt , vezetőivel szemben ( 1946- Tămădău). Alapjában véve a politikai
rendőrség képezte a totalitárius politikai rendszerek legfőbb védelmi pajzsát és politikai mozgató erejét.

A totalitarizmussal teljesen ellentétes a demokrácia rendszerének egyik fő jellegzetessége az egyetemes választójog

gyakorlása. Ez által az egyén aktívan résztvesz a politikai életben. Van szavazati joga, beleszólhat az állam és a politikai élet
alapvető kérdéseinek megoldásába, és ez által biztositva van a politikai rendszer nép általi szuveranitási jog gyakorlása. Ezen elv
alapján Romániában 1921 után minden állampolgár , aki betöltöt egy bizonyos életkort (18-2o év) , politikailag éretté vált,
etnikai, társadalmi, gazdasági, vallási , nemi megkülömböztetés nélkül szabadon gyakorolhatta politikai jogait, választhatott és
megválasztható volt. Az egyetemes váasztójog szabad, titkos, egyéni és közvetlen joga minden állampolgárnak, és ez által az
állampolgárok közvetlenül beleszólhatnak az állam vezetésébe, ellenőrizhetik az általuk megválasztott képviselők munkáját. Az
egyetemes választójog biztositja a demokratikus államok alkotmányaiban megfogalmazott elvet, mely szerint a hatalom forrása
és birtokosa a nép.

7.) Egy másik, a szövegben emlitetten kivüli totalitárus politikai gyakorlatot

A totalitarizmus a két világháború közötti időszakban létrejött, teljesen önálló új társadalmi-politikai szerveződési forma,
rendszer volt, amelynek gyökerei , Hannach Arendt történész szerint, a XIX-dik századi romantikus nacionalizmus, az
antiszemitizmus és az imperializmus . Igazából totalitarizmusról a náci Németországban és a kommunista Szovjetunióban
beszélhetünk, mert csak itt vált lehetővé az új rendszer egyik alapvető jellemzőjének, az állandó ellenség likvidálásának
megvalósitása.

A XX – dik századi szélsőjobboldali totalitarizmusának, egyik alapvető jellemvonása a rasszizmus, amelyet megtaláljuk
úgy a német nácizmusban, mint az olasz fasizmus alapvető elveiben is. Németországban a rasszizmus kiegészitette az
antiszemitizmust vagy a fajgyűlőletet. A náci ideológia szerint a németek egy felsőbbrendű , árja faj leszármazottjai voltak, és ez
a faj volt az emberiség fejlődésének garanciája. Ez a faj, az ú.n. tiszta élettérben (Lebensraum) kellett éljen, és amelyet
megkellett tisztitani az alsóbbrendű, nem tiszta fajoktól : zsidók, cigányok, szlávok. A két világháború közötti időszakban
Németországban az antiszemitizmus először abban nyilvánult meg , hogy a zsidókat, a híres nürnbergi törvények alapján
megfosztják állampolgári minőségüktől, eltávolitják az állami tisztségekből, a közéletből, felfüggesztették politikai és
állampolgári jogaikat, alárendelték őket az új rasszista törvényeknek, majd gettókba, munkatárborokba , és végül megsemmisitő
haláltáborokba vitték őket, elkülönitve őket a tiszta német fajtól.

A szovjet kommunizmus az első világháború végén, a Romanov dinasztia hatalmának felszámolása és a cári hatalom
megbuktatása után került hatalomra, az 1917 október 25/ november 7-i bolsevik forradalom által. Egy új rendszer kezdetét
jelentő munkáshatalom kiépítése több változást is hozott, és legfőbb jellemzői voltak: a szocialista iparositás és a mezőgazdaság
szocialista átalakitása a kolhozitás által, az egypártrendszer bevezetése, a szocialista munkaverseny vagy sztahanovizmus,
központositott gazdaságpolitika, a politikai ellenzék ellen irányuló koncepciós perek sokasága, a munkásosztály hatalmának
hirdetése, az alapvető emberi jogok és szabadságjogok teljes mellőzése, a népi demokrácia elvének bevezetése, személyi kultusz,
az oktatás és kultúra teljes körű alárendelése az új rendszer érdekeinek, stb. Mindezeket a szovjet kommunisták a gyakorlatban
is magas szintre emelték, alkalmazták.

8.) A jelenkori Európa egy totalitárius ideológiájának egyik alapvető vonását

A jelenkori Európa ( XX-dik század) egyik totalitárius ideológiája, rendszere volt a német nácizmus. Ennek egyik
alapvető vonása, jellemzője volt a nacionalizmus. A két világháború közötti időszakban a túlzott német nacionalizmus oka volt
Németország első világháborús veresége , és a német birodalom megaláztatása a párizsi béketárgyalásokon, valamint a
Versaillesi békeszerződés által. A visszavágás, a revans szelleme, gondolata és a német nemzeti , nacionalista eszmék
meghatározták Németország politikáját, leginkább a hitleri hatalom bevezetése utáni időszakban ( 1933 után). Ezen eszmék
képezték a minden németet összefogó , egyesitő III. Német Birodalom (III. Reich) gondolatának alapját, valamint a tiszta német
faj létrehozásának és a területi terjeszkedésnek az alapját, magyarázatát.

A német nacionalizmus egy másik alapvető jellemzője volt az, hogy a zsidókat tartották hibásnak azon válságért, gondokért
amelyek a német népet érték a két világháború közötti időszakban, és ezért az 1933-1939 közötti időszakban meghonosodott,
kibontakozott a nacionalizmust kiegészitő, kiszolgáló antiszemitizmus gondolata, gyakorlata is.

Egy másik totalitárius ideológia volt a szovjet kommunizmus, amelynek egyik fő vonása, jellemzője volt a politikai ellenzék
felszámolása és a politikai rendőrség létrehozása. A szovjet politikai rendőrség (CEKA, NKDV, KGB) a rendszer feltételeztt
vagy valós ellenfelének, ellenségeinek megsemisitésére törekedett, minden korlátozzó, megszoritó eszköz felhasznállása által
( letartóztatás, házkutatás, politikai koncepciós perek sokasága, kényszermunka, munkatáborok vagy gulágok létrehozása, halálra
való ítélés,stb. ). Ezen politika eredménye volt az 1936-1939 közötti, Sztalin által elrendelt, politikai tisztogatás is, amely a
történelemben úgy ismert mint a nagy terror ideje, amikor a nép ellenségeinek tartott szovjet értelmiség, politikai elit és katonai
vezérkar hatalmas érvágást kapott.

9.) Egy demokratikus politikai gyakorlatot a XX-dik századból, megemlitvén azon államot is amely
alkalmazta

A demokrácia mint politikai rendszer elsődlegesen azon jelenkori , XX-dik századi államoknak volt a legmegfelelőbb,
amelyek tiszteletben tartották az alapvető emberi és állampolgári jogokat és szabadságjogokat. A demokratikus rendszer több
alapvető elvre támaszkodott, támaszkodik, amelyek közül talán legfontosabbak a politikai pluralizmus és a hatalommegosztás
elvei.

Az egységes román nemzeti állam ( Nagy Románia, 1918) megalakulása után elfogadott 1923-as alkotmány is előrelátta
a hatalommegosztás elvének gyakorlati alkalmazását. Ezen alapvető törvény szerint a román végrehajtó hatalmat a kormány és a
király gyakorolták. A király kinevezte a kormányfőt ( miniszterelnököt), joga volt kidolgozni a törvények alkalmazásával
kapcsolatos szabályokat, ő volt a hadsereg főparancsnoka, és pénzverési joga is volt. A kormány az állam bel- és külpolitikai
életének írányitásával volt felruházva, összefogta a közigazgatási rendszert, élvezte a parlamenti többség bizalmát. A
törvényhozó hatalmat a kétkamarás ( Képviselőház, Szenátus) parlament gyakorolta, amelynek tagjait az általános, egyetemes
választójog által választották meg, és a nép szuveranitást testesitik meg ( a hatalom a néptől ered). A parlament feladata volt a
törvénytervezetek kidolgozása, a törvények megvitatása és elfogadása vagy elutasitása, a kormány ellenőrzése a hagyományos
interpellációs jog alapján. Az igazságszolgáltatás hatalmát a Legfelsőbb Törvényszék és a Számvevőszék gyakorolta, valamint
a helyi törvényszékek, bíróságok. A bírók személye sérthetetlen volt.

A hatalommegosztás elvének alkalmazása, az 1923-as alkotmány alapján, biztositotta Romániában az alkotmányos

monarchia rendszerének megalapozását, az állami intézmények szabad és hatékony működését, a demokrácia meghonositását az
új egységes nemzeti román államban. A többi demokratikus államhoz hasonlóan Romániában is a nép volt a szuveranitás forrása,
tiszteletben tartották az aalepvető polgári jogokat és szabadságjogokat, a nép szabad akaratát. Így 1923 után Románia igazból egy
liberális, alkotmányos , demokratikus , parlamentáris politikai rendszerrel rendelkezett.

1o) Egy XX-dik századi kulturális politikát

A kommunista Románia esetében , az 1947-es hatalomátvétel után, az egyik elsődleges célkítűzés volt, az új embertípus
modelljének kialalkitása. Ez a régi, hagyományos kultúrális értékek átértékelését vagy teljes felszámolását , és egy erőteljes
eloroszositási folyamotott jelentett. Az új embertípus kialalkitása érdekébe a román kommunista hatalom a következő lépéseket
tette, a kulturális – ideológiai politikája által:

 1947-ben Mihai Roller történész , a Román Munkáspárt felkérésére, egy új történelmi felfogást fogalmazz meg a
Románia története című tankönyvében, amelyben teljesen átértékeli a román nép történelmi múltját, a nemzeti öntudat
és a hazafiaság fogalmait
 A pártvezetés és a kommunista rendszer intézményei minden megtettek azért, hogy a román értelmiségi réteg ne
kerüljön kapcsolatba a gyanús és veszélyes nyugati eszmékkel, elemekkel, értelmiségi réteggel
 1948-ban a Román Akadémia intézményét felszámolják, mert úgy tartották, hogy a kommunizmus elleni harc fészke
volt, és egy új kulturális , a párt által vezetett, ellenőrzőtt, intézményt hoznak létre.
 Bevezetik a cenzúrát, és 1948-ban több mint 8ooo könyv, folyóirat, kiadvány került fel a tiltott listára, mint a nép
számára veszélyes eszméket hordozó érték
 Egy új, szocialista és nemzetközi hazafiasság fogalma jelenik meg, amely a hazaszeretetről és a hagyományok
tiszteletéről a hangsúlyt áthelyezi a marxizmus és Szovjetunió iránti szeretetre, tiszteletre
 Aktív eloroszositási folyamat zajlik, amely eredménye volt, kulturális téren, az Orosz könyvkiadó és könyvterjesztő
( 1946), az orosz nyelvű Maxim Gorkij Intézet ( 1948), a Román –Szovjet Tudományos Intézmény ( 1947) , és a Román
– Orosz Múzeum ( 1948) létrehozása, megalapítása
 Az orosz nyelv oktatása köttelező lett az iskolákban, és mellőzik, háttérbe szoritják vagy teljesen kiveszik a
gazdaságtan, lélektan, statisztika oktatását

Mindezek alapján 1947 után a kommunista hatalom , ideológiai és kultúrális téren, teljeskörű ellenőrzés alá vonta román
társadalom minden területét, szegmensét.

Esszé : 25.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: XX-dik századi ideológiák és politikai gyakorlatok , figyelembe véve a
következőket:

- A XX-dik század eleji európai demokrácia két alapvető jellemzőjének megemlitése

- Két európai totalitárius ideológia megemlítése, és egy közös hasonlóság pontositása
- Egy, Romániában alkalmazott totalitárius politikai gyakorlat bemutatása
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a demokratikus politikai gyakorlatok szerepéről a XX-dik század második
felében Románia fejlődésére vonatkozóan , és annak alátásmasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
 esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

Az első világháború befejezése után, a legtöbb európai államban a demokratikus politikai rendszer honosodott meg.
A két világháború közötti demokratikus rendszer megerősődésének kiinduló pontja volt az 1918 januárjában, az AEÁ-ok elnöke,
Woodrow Wilson által megfogalmazott dokumentum, a Wilsoni 14 pont, amely biztositotta a kis és közepes népeknek is, hogy
saját maguk döntsenek sorsuk felett, és ugyanakkor elősegitette az európai diplomácia demokratizálódását is. A nagyhatalmak
nemzetközi szerepének és befolyásának csökkentésével, a Népszövestég intézményének létrehozásával , a világ államai
diplomáciai stabilitást, biztonságot kapnak, és ez elősegitett a demokratikus rendszerek és politikai gyakorlatok megerősődését,
felledülését is.

A demokratikus rendszer, ellentétben a totalitárius rendszerrel, biztositotta a hatalommegosztás elvének gyakorlati

alkalmazását. A politikai hatalom megoszlik a végrehajtó, a törvényhozó és az igazságszolgáltató hatalmi szervek , intézmények
között. Ezen hatalmakat önálló, független, egymás tevékenységét nem befolyásoló intézmények, testületek gyakorolják, és ezen
intézmények hatékony együttmükodése biztositja a jogállamiságot is ( mint a demokratikus állam egyik fontos jellemzője). A
XX-dik század első felében az európai demokratikus rendszer egy másik jellemzője volt a parlamentáris rendszer léte. A
kezdetben cenzusos, majd egyetemes választójog alapján megválasztott törvényhozó testület ( parlament) a népakarat kifejezője.
Egy parlamentáris rendszerben a kormány , mint a végrehajtó hatalom megtestesitője, felelős a parlament előtt, és az államvezető
( elnök vagy király) nem rendelkezik igazi hatalommal. Az európai parlamentáris demokrácia jó példája Nagy –Brittánia, ahol a
kormányfő ( első miniszter), mint a parlamenti többség akaratának kifejezője, képviselője, fontos szerepet jétszik az állam
vezetésében, megválasztván a a kormány tagjait és széleskörű végrehajtói hatalma van. Ezzel szemben a királynak csak
képviseleti szerepe van.

A XX-dik század első felében, Európa szerte totalitárius politikai rendszerek, ideológiák és politikai gyakorlatok
jelentek meg. Ezek lehettek jobboldaliak ( nácizmus, fasizmus) vagy baloldaliak ( kommunizmus). A jobboldali szélsőséges
politikai irányzatok, ideológiák egyik közös jellemzője volt a rasszizmus, amelyet megtaláljuk úgy a nácizmusban mint a
fasizmusban. Németországban a rassziszmus mellett jelen van az antiszemitizmus is, és a náci ideológia szerint az emberi fajokat
osztályozhatjuk, fel-és alárendeltségi viszonyba helyezhetjük, tiszta és káros fajokra oszthajuk fel. Érthető módon a német faj volt
a tiszta, uralkodó faj, amelynek egy új élettére is szüksége volt, mig a zsidók, cigányok képezték a kéros fajokat, akiket ki kellett
irtani.

A romániai kommunista rendszer bevezetésének kiindulópontja az 1944 augusztus 23-i eseményekhez kötödik, amikor
Románia átállt a németellenes erők oldalára, és a felszabaditó Vörös Hadsereg segítségével , valamint a Yalta-i nagyhatalmi
egyezmény által a szovjet érdekszférába került. A Moszkvába aláírt fegyverszüneti egyezmény, a szovjet katonai egységek
jelenléte Románia területén, valamint a nyugati nagyhatalmak politikája, és a román kommunisták tevékenysége által ,
Romániába is meghonosodik a sztalinista típusú, totalitárius kommunista rendszer.

A romániai kommunista rendszer megtorlás és politikai terror által biztositotta a hatalmon való maradását. Ennek
érdekében sajátos jellegű intézményeket hoztak létre: Szekuritáte, Milicia. Ugyanakkor Románia területén is kiépült a
kommunista lágerek , börtönök , koncentrációs rendszerre, és a rendszer valós vagy vélt ellenfeleit embertelen , megalázó
kivizsgálásoknak, megtorlásnak lettek áldozatai.

1989 jelentette a Közép és Kelet Európai kommunista rendszerek bukásának évét. A kommunista rendszerek bukását
elősegitette a szovjet politikai vezető, Mihail Gorbaciov által 1985 –ben kezdeményezett reformpolitika, amely célul tűzte ki a
gazdasági élet újjászervezését és a politikai rendszer liberalizálását . A szovjet vezető 1989 nyarán nyilvánosságra hozta azon
döntését, amely szerint nem fog beavatkozni a kommunista államok politikájába, és ez automatikusan elősegitette az európai
kommunista rendszerek bukását.

1989 után Románia visszatért a demokratikus rendszerbe. Megalakultak az ország új hatalmi szervei: 1989 december
22-én a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa, mint törvényhozó testület, és 1989 december 26-án az új demokratikus kormány.
Mindkét intézmény feladata volt biztositani a békés átmenetet a kommunista rendszer és az új demokratikus rendszer között. Az
új rendszert az 199o május 2o-án lezajlott, első, posztkommunista szabadválasztások törvényesitettek. Ezen választásokat a Ion
Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentési Front nyerte meg.
 1991 december 8-án népszavazás által elfogadják a posztkommunista Románia első demokratikus alkotmányát, amely
modellként vette az 1923-as alkotmányt. Az 1991-es alkotmány összefoglalja az államszervezés és vezetés alapelveit, az
alapvető állampolgári jogokat és szabadságjogokat, állampolgári köttelezetségeket, a helyhatósági szervek szervezési és
mükődési alapelveit, a gazdasági élet szervezésének elveit, és biztositotta az új demokratikus rendszer meghonosodását. Ezt az
alkotmányt 2oo3-ban módositották, amikor az elnöki mandátumot 4 évről 5 évre emelik.

1989 után, a román társadalomra jellemző volt a civil szféra aktiv részvétele a politikai , társadalmi életben. Új, civil , nem
kormányzati intézmények, társulatok jelenek meg, amelyek közül legfontosabbak a következők: Polgári Szövetség, Társadalmi
Dialógus csoport, az Emberi Jogok Védelmi Ligája, Temesvári Társaság, stb. Ezek meghatározzák a román társadalom és a
jogállamiság szabad fejlődését.

1989 után a román kormányzatra jellemző volt az alternativitás, a gazdasági, társadalmi, jogi, oktatásügyi reformok
bevezetése, valamint a román állam integrációs politikája és belépése a NATO-ba ( 2oo4) és az Európai Unióba ( 2oo7).

Mindezek alapján elmondhatjuk , hogy a posztkommunista Románia fejlődésére jellemző volt az átmenet a
totalitarizmusról a demokráciára, és egy normális, a nemzeti és európai értékeket védő új társadalom felépítése. Románia
belépése a NATO-ba és az EU-ba, bizonyitja azt, hogy a mai Románia az európai értékek védelmezője és alkalmazója.

Esszé : 26.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: Demokrácia és totalitarizmus a XX-dik századi Romániában, figyelembe
véve a következőket:

- Egy olyan alaptörvény megemlítése, amely elősegitette a romániai demokratikus rendszer megerősőödését
- Két, a világháborúk közötti időszakban a román állam által elfogadott, a politikai élet demokratizálódását elősegítő
határozat pontosítása
- Említsétek meg a totalitarizmus romániai eghonosodásának egy okát
- Mutassátok be a romániai totalitarizmus egyik alapvető következményét
- Egy önálló vélemény megfogalmazása Románia XX-dik századi politikai fejlődésére vonatkozóan , és annak
alátásmasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A XIX-XX-dik századok folyamán a román politikai élet fejlődése felfeléívelő útat tett meg, és ez elősegitette a moder
román állam megalakulását, az állami függetlenség kívivását és az egységes román nemzetállam megalakulását 1918-ban.

Az 1918 –as egyesülés után kialakult új politikai-területi státusz törvényes keretek közé való helyezése érdekében 1923-
ban egy új alkotmányt, alaptörvényt fogadtak el. Ezen alaptörvény biztositotta a romániai demokrácia, demokratikus rendszer
megerősődését, fejlődését az 1923-1938 közötti időszakban. Az új alkotmány előírásai alapján megnőtt az állam szerepe a
gazdasági és politikai életben egyaránt. Ezen az alapon adták ki azokat a törvényeket, rendeleteket amelyek biztositották az állam
hatékony beavatkozását a gazdasági életbe ( pl. az 1924-es bányászati törvény). Ugyanakkor az 1923-as alkotmány bevezeti az
egyetemes választójogot is, és ez biztositotta egyfelől azt hogy a lakosság egyre nagyobb rétege vegyen részt , szavazata által, a
politikai életben, és másfelől megnőtt a politikai pártok száma is így biztositva volt a demokratikus rendszer egyik alapfeltétele, a
politikai pluralizmus is. Az 192o-as években, és a két világháborű között a legfőbb politikai pártok a Nemzeti Liberális Párt és a
Nemzeti Parasztpárt voltak, de ugyanakkor megjelenek a nemzeti kisebbségek politikai pártjai is ( Német Párt, Magyar Párt),
valamint a szélsáséges politikai pártok is ( Kommunista Párt, Mihály Őrkangyal Légiója vagy a későbbi Vasgárda).

A két világháború közötti időszakban Románia a demokrácia és a totalitarizmus között mozgott, fejlődőtt. I. Ferdinánd
király urakodása alatt, 1927-ig, a demokrácia volt az uralkodó politikai rendszer, de II. Károly trónralépése után ( 193o),
megjelenik a személyi önkényuralom, az autókratikus politikai rendszer is. Ugyanakkor a román politikai életben jelen volt a
szélsőséges politikai irányzat és gyakorlat is, egyfelől a szélsőbaloldali kommunisták tevékenysége, másfelől a szélsőjobboldali
legionárusok vagy vasgárdisták tevékenysége által. A legionárusok 194o szeptember-1941 január között hatalomra is kerülnek, a
Ion Antonescu által vezetett kormányban , és ebben az időszakban Románia egy nemzeti-legionárus állam volt.
 1944 augusztusában, sajnos, Szovjetunió segítségével a kommunisták kerülnek hatalomra, és elkezdődik Románia
történelmének egyik legsötétebb időszaka. Kezdetben a kommunisták , a politikai támogatás, szimpátia elnyerése érdekébe, a
lakosság számára kedvező döntéseket hoztak ( pl. az 1945-ös földreform). Azonban lassan-lassan , a politikai manipuláció és
csalás által átveszik az egész hatalmat, és 1948-1989 között Romániában a kommunista totalitárius rendszer honosodott meg.

1948-ban kezdődik a sztálini modell átvétele és alkalmazása az élet minden területén. 1948-ban államositják a bankokat,
gyárakat, felszámolják a magántulajdont, bevezetik a cenzúrát, ellenőrzik a kultúrát, oktatást és egyházat, majd 1949-1962 között
került sor a mezőgazdaság szocialista átalakítására, a kollektivizálásra. Ez utóbbi által felszámolják az ú.n kulák rendszert, a
hagyományos román falvak szerkezetét is. Az 1945 –ös földtörvényben előírták hogy egy család maximum 5o ha földet
birtokolhat. A kollektivizálás által ezen földek, a parasztok tulajdonába levő állatok és mezőgazdasági eszközök, kártérités
nélkül állami tulajdonba kerültek. Több mint 1 millió ha földet államositottak, felszámolva a mezőgazdasági magántulajdont is.
Szovjet modell alapján megalakultak az állami termelőszövetkezetek ( GAS) és az mezőgazdasági termelőszövetkezetek (CAP).
A hegyesebb , dombosabb területeken megmaradnak bizonyos területek a mezőgazdasági társulatok tulajdonába. Ugyanakkor a
Mezőgazdasági Minisztérium határozta meg hogy mit termelnek, és a termékeket milyen áron lehet értékesíteni.

Külpolitikai téren, 1948-1965 között, Románia egy szovjet barát politikaát folytatt, Moszkva által meghatározott
irányvonalat követi, és tagja lett az 1949-ben létrejött, a kommunista államok érdekeit védő Kölcsönös Gazdasági
Segítségnyújtási Tanácsnak, majd 1955-től a Varsói Szerződésnek is.

Ezzel ellentétben , a nemzeti-szocializmus idején ( 1965-1989), Nicolae Ceausescu vezetése alatt, tapasztalható volt , egy
első szakaszban, a Moszkvával szembeni politikai önállóság kivívása, biztositása , és a szocializmus építése saját erőből.
Ugyanakkor ebben az időszakban ösztőnzik a magántulajdont , a szabad mozgást, kereskedelmet , a lakásépítést és a nyugati
államokkal való kapcsolatok újra felvételét is. Mindezek ellenére az 197o-es évek során a nemzeti-kommunizmus a Ceausescu
család egyéni vállalkozásává alakult át, bevezetik a személyi kultuszt, létrejön a kommunista nomenklatúra, a Ceausescu
dinasztia. Mindezek, valamint a lakosság életszinvonalának hanyatlása, az alepvető élelmiszerek hiánya, a falvak
sziztematizálása, az alapvető állampolgári jogok és szabadságjogok hiánya vezetnek 1989 decemberében a kommunista rendszer
bukásához.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy Románia a XX-dik században érdekes fejlődési útat tett meg a demokráciától az
autókratikus rendszerig, majd a királyi önkényuralomtúl, diktatúrától a totalitárius kommunizmusig, ahoz hogy a század végén ,
az 1989-es decemberi forradalom után, újra visszatérjen a demokrácia rendszeréhez. Napjainkban Románia a demokrácia értékeit
védelmezi és erőfeszítésket tesz a kommunista rendszer által okoztt , Nyugat Európával szebeni fejlődési lemaradás felszámolása
érdekébe.

Esszé : 27.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: Demokratikus politikai rendszerek 1945 után , figyelembe véve a
következőket:

- Két, a második világháború utáni demokrácia fejlődését befolyásoló esemény megemlitése, és egyik esemény
bemutatása
- Két, a második világháború után létező demokratikus politikai modell bemutatása
- A demokratikus rendszer fejlődését befolyásoló egy, európai jellegű dokumentum megemlítése, és azon dokumentum
egy következményének ismertetése
- A XX-dik század második felében Romániában elfogadott demokratikus határozat megemlitése
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a második világháború utáni demokratikus rendszerek fejlődésére
vonatkozóan , és annak alátásmasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A második világháború befejezése után a világ két ellentétes táborra oszlott fel. Egyik tábort alkották a nyugati
demokratikus államok, rendszere, míg a másik táborhoz az ú.n nyugati demokráciák, amelyek igazából a szovjet hatalom
ellenőrzése alá tartozó kommunista államok tábora volt. Ez a tény befolyásolta a világ fejlődését az elkövetkező 5o évben . A
demokratikus rendszerek egy új kihívás előtt álltak a hidegháború kitörése által ( 1945-1989), és egy valós, hatékony és
eredményes alternativát kellett találjanak a terjeszkedő kommunizmussal szemben.

A második világháború utáni demokrácia fejlődésének egyik fontos mozzanata volt az 195o május 9-én elfogadott
Schuman terv, amely az Európai egység megvalósításának legfőbb dokumentuma,és biztositotta a demokratikus államok
konfederációs egységét. Ezen konfederáció célja volt biztositani az európaiak számára fontos, általános és örökérvényű értékek
védelmét. Ilyen értékek voltak: a béke, a demokrácia, a törvényesség, az alapvető emberi jogok és szabadságjogok .

Az 1945 utáni demokratikus politikai modellek közül megemlithetjük a francia modelt. Ennek alapját képezte az 1958-ban
elfogadott és többször is módositott alkotmány, amely politikai szempontból a francia államot egy elnöki köztársaség formájába
szervezte meg. Ezen államban az elnököt egyetemes választójog alapján választják meg , kinevezi a miniszterelnököt, hitelesiti
és törvényerőre emeli a parlament által elfogadott törvényeket, feloszlathatja a Nemzetgyűlést, az állam nevében tárgyalhat a
nemzetközi egyezmények terén és aláírhatja azokat. A francia politikai rendszer egy olyan demokrécia kifejezője, amelyben az
államnak fontos szerepe van úgy a gazdasági, mint a társadalmi és politikai életben, és döntéseit az állampolgárok érdekébe
hozza meg.

Egy másik demokratikus politikai modell volt az angliai modell. Ez az egyéni kezdeményezésre, a deszcentralizációra és a
társadalmi kérdésekben az állam korlátozott bevatkozására helyezi a hangsúlyt. A brit vagy angol politikai modell jellemzője a
Laburista párt megerősődése és a kormányrotáció a Laburista és Konzervativ pártok között. A második világháború utáni
időszak kiemelkedő angol miniszterelnöke volt a konzervativ Margaret Thatcher ( vaslady), aki a gazdasági stabilizáció érdekébe
hozott döntéseivel elősegitett Nagy Brittánia fejlődését és nemzetközi tekintélyének növekedését.

1992-ben a nyugat európai demokratikus államok elfogadták a Maastricti Egyezményt, amely az Európai Unió születési
oklevelének is számit. Ez az egyezmény lerakta az európai politikai rendszere egységesitésének alapjait, és biztositotta a
kommunista rendszer összeomlása után létrejött új európai demokratikus államoknak a hatékony beiileszkedést a kapitalista és
demokratikus államok nagy családjába. Ugyanakkor az egyezmény elősegitett a Közép és Kelet európai, volt kommunista
államok fejlődését, az igazi demokrácia meghonositását.

Ami az 1989 december utáni Románia fejlődését illeti, elmondhatjuk hogy a román állam 5o év kommunista rendszer után
vissztért a demokráciába. A román állam több olyan reformot vezetett be a gazdasági életben, az igazságszolgáltatásban,
oktatásban is, amelyek a demokrácia újonni meghonosodását célozták meg, és erőfeszitéseket tett hogy beilleszkedjen a NATO-
ba ( 2oo4) és az Európai Unióba ( 2oo7). Az 1989 utáni demokrácia értékeit foglalja össze az 1991-ben népszavazás által is
elfogadott új román alkotmány is, amely bevezeti a jogállamiságot, a népszuveranitás és a hatalommegosztás elveit, valamint az
alapvető állampolgári jogok és szabadságjogok védelmét is.

Következtetésképpen elmondhatjuk hogy a második világháború utáni időszakban az európai demokratikus politikai
rendszerek , a hidegháború időszakában, a keleti kommunista politikai rendszerek ellensúlyát biztositották, és 1989 után politikai,
ésszerű szervezési modellek voltak a volt kommunista országok számára az új demokráciák kialakitása terén. Jelen pillanatban az
Európai Unió magába tömöriti mindazon államokat amelyek jelenkori történelme eltérő vonásokat mutatt, de mindannyian a
demokrácia ésa demokratikus politikai rendszer védelmezői.

Esszé : 28.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: A második világháború utáni totalitárius rendszerek , figyelembe véve a
következőket:

- Egy , a második világháború utáni totalitárius rendszerek bevezetését elősegítő nemzetközi esemény pontositása
- Egy, a második világháború után meghonosodott totalitárius politikai rendszer bemutatása
- Emlitsétek meg a második világháború után bevezetett totalitárius politikai rendszerek politikájának egy
következményét
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a totalitarizmus Romániai szerepére vonatkozóan , és annak alátásmasztása
egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
 esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A második világháború befejezése után Közép és Kelet Európa államai Szovjetunió érdekszférjába kerültek. 1945-ben a
szovjet ’’felszabadító’’ Vörös Hadsereg egységei, a visszavonuló német haderőt követve, Európai központi területeig értek el, és
az általuk felszabaditott, elfoglalt területeken , az erőszak és a politikai manöverek által népi demokráciákat vezetnek be,
meghonositva a sztalini politikát Romániában, Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban, Csehszlovákiában is.

Ugyanúgy mint a jobboldali totalitárius rendszrek, a kommunizmusra is jellemző volt a személyi kultusz, a politikai
tisztogatás, az egypárt rendszer létezése, a politikai megtorlás intézményi kereteinek kialakitása, az egyéni és állampolgári jogok
megszegése, mellőzése.

Ami a kommunizmust eredetét illetti, ismert hogy ez Oroszországban jelent meg, a két világháború közötti időszakban
Szovjetunió nevet felvevő államba. A második világháború befejezése után a szovjet állam folytatja a sztalinista kormányzási
modellt, amelyre jellemző volt a központositott gazdasági élet, a mezőgazdaság kollektivizálása, az erőszakos iparositás, a
proletár kultúra kialakitása, a lakosság folyamatos megfigyelése, ellenőrzése a politikai rendőrség által ( NKVD majd KGB), az
egy párt-egy állam- egy vezér elv meghonositása, és a kommunista nomenklatúra léte ( az egy vezért segítú, hozzá hűséges
politikai vezetők csoportja).

A második világháború utáni kommunista rendszer meghonosodásának egyik fontos követekezménye volt a hidegháború
kitörése is. Ez a világot két részre osztotta, az ú.n vasfüggöny által, és amely az 1945-1989 közötti politikai –katonai regionális
válságok által (pl. a berlini blokádd 1949-ben vagy a kubai rakétaválság 1962-ben) előrevetitette egy újabb világháború
kitörésének veszélyét is.

Ami Romániát illeti a totalitárius kommunista rendszert a második világháború végén, az 1944 augusztus 23-i események
után vezetik be, és a román állam, társadalom szovjetizálása 1947 december 3o után, a Román Népköztársaság kikiáltása után
kezdődik el.

A romániai kommunizmus ugyanazon allgoritmus szerint működött mint a többi kommunista államba. Első lépéskén , 1948
februárjában , létrejön az egységes, egyedüli politikai párt, a Román Munkáspárt ( a Román Kommunista Párt és a Román
Szociál-Demokrata párt egyesülése által). Az új párt vezetője lett Gheorghe Gheorghiu Dej, aki Románia vezetője volt 1948-1965
között. Ő volt az aki bevezeti, meghonositja a sztalinista típusú kommunista rendszert, amelynek alapját képezték az 1948-as és
1952-es kommunista alkotmányok. Ezen alkotmányok által a Román Munkáspárt lett az egyedüli politikai erő, amely felvállalta a
szovjet kommunizmus által használt eszközök és mődszerek meghonositását, átvételét az új politikai rendszer kiépitése érdekébe.

1948 után kezdődik el a bankok, gyárak, vállalatok államositása, a cenzúra bevezetése, a kultúra és az egyház ellenőrzése,
majd 1949-1962 között került sor a kollektivizálásra. Külpolitikai téren a sztalinista rendszer, időszak legfőbb jellemzője volt a
Moszkvából érkező irányelvek hűséges követése és alkalmazása. Románia tagja lett , 1949-ben, a kommunista államok érdekeit
védő Gazdasági Kölcsönös Segítségnyújtási Tanácsnak, majd 1955-től a Varsói Szerződésnek is ( ez utóbbi a kommunista
államok katonai-politikai szövetsége volt). Romnánia támogatja az 1956-os magyarországi kommunista ellenes forradalom
leverését, segitséget nyújtva a szovejt haderőnek, a Varsói Szerződés értelmében.

Ezzel ellentétben , a nemzeti-szocializmus idején ( 1965-1989), Nicolae Ceausescu vezetése alatt, tapasztalható volt , egy
első szakaszban, a Moszkvával szembeni politikai önállóság kivívása, biztositása , és a szocializmus építése saját erőből.
Ugyanakkor ebben az időszakban ösztőnzik a magántulajdont , a szabad mozgást, kereskedelmet , a lakásépítést és a nyugati
államokkal való kapcsolatok újra felvételét is. Mindezek ellenére az 197o-es évek során a nemzeti-kommunizmus a Ceausescu
család egyéni vállalkozásává alakult át, bevezetik a személyi kultuszt, létrejön a kommunista nomenklatúra, a Ceausescu
dinasztia. Mindezek, valamint a lakosság életszinvonalának hanyatlása, az alepvető élelmiszerek hiánya, a falvak
sziztematizálása, az alapvető állampolgári jogok és szabadságjogok hiánya vezetnek 1989 decemberében a kommunista rendszer
bukásához.

Következtetésképpen elmondhatjuk, hogy a totalitárius rendszerek azonos vonásokat , jellemzőket hordoztak, és azonos
eszközöket használtak fel céljaik elérése érdekében, ellentétben a demokratikus politikai gyakorlattal és eszmékkel.
 III. ROMÁNIA ALKOTMÁNYAI

Az alkotmány szükségessége, mint a politikai – intézményi rendszer alapja, alaptörvénye, a román társadalomban a
XVIII század végén – XIX század elején jelent meg. Ekkor az egész román társadalmat átfogta a modernizálási, korszerűsitési
törekvés, elterjedtek a nagy francia forradalom korszakújító eszméi is. Erre a korszakra hivatkozva, 1938-ban Nicolae Iorga
történész azt irta, hogy :’’ az alkotmányosság, az alkotmány szükségessége a román társadalom elsődleges szükségessége lett.’’

Az első igazi alkotmányokat alkotmányos jellegű okmányok , alkotmánytervezetek előzték meg. Az alkotmányos
jellegű okmányok közül megemlithetjük az 1821-es, Tudor Vladimirescu által vezetett, forradalom idején elfogadott ’’ A román
nép kérései’’ ( Cererile norodului românesc) című dokumentumot, az 1838-ban Havasalföldön, a Ion Câmpineanu által vezetett
társaság által elfogadott ’’A románok uralkodóinak kinevezési aktusa’’ ( Osâbitul Act de numire a suveranilor românilor ) című
okmányt, az 1848-as havasalföldi forradalom alapokmányát, az ’’Islazi kíáltványt’’ ( Proclamatia de la Islaz), valamint az 1857-
es havasalföldi és moldvai Ad-hoc gyűlések határozatait. Mindezen dokumentumok olyan alapelveket fogalmaznak meg,
amelyek később a modern román állam alaptörvényeiben is megtalálhatók lesznek.

A román alkotmányosság alapját képező alkotmánytervezetek közül megemlithejük a következőket:

 Az 1822-ben Jászvárosban ( Iasi) Ionică Tăutu által kidolgozott alkotmánytervezet, a Karvunárok alkotmánya
( Constituția Cărvunarilor), amely a modern államvezetés egyik legfőbb elvét, a hatalommegosztás elvét, akarta
bevezetni, és új alapokra helyezni a moldvai fejedelemség kormányzását, törvényhozását.
 Szervezeti Szabályzat ( Regulamentele Organice), amelyet az 1828-1829 közötti orosz-török háborút lezáró
Drinápolyi béke ( 1829) fogalmazott meg, és egy moldvai , illetve havasalföldi bojári bizottság dolgozott ki az orosz
kormányzó Pavel Kisseleff irányitásával . Havasalföldön 1831-ben, Moldvában 1832-ben lépett hatályba, és a török
illetve az orosz udvar beleegyezésével, 1858-ig volt érvényben. Bevezeti a hatalommegosztás elvét. A végrehajtó
hatalmat az életfogytiglan megválasztott uralkodó gyakorolta. Az uralkodót a Közgyűlés választotta meg,
törvényjavaslati joga volt, és szükség esetén törvényrendeletekkel is kormányozhatott. A törvényhozói hatalmat a
Közgyűlés gyakorolta, amely kidolgozta és megszavazta a törvényeket, jelentéseket tett az uralkodónak. Az
igazságszolgáltatás a megfelelő intézmények ( bíróság, törvényszék, fellebzési testületek, ügyészség, ügyvédi
kamarák) hatáskörébe tartozott, és a legfőbb igazságszolgáltatási intézmény volt az Uralkodói Diván ( Tanács). Az új
 alkotmánytervezet előirta a közigazgatási reformot ( tartományok létrehozása), bevezeti az egységes fejadót
( capitația), eltörölte a belső vámokat, bevezeti az állami költségvetést, átszervezi a hadsereget, korszerűsitette az
oktatási rendszert, és létrehozta az állami levéltárakat is. Habár korszerűsitette a román társadalmat, meghagyja a
kiváltságosak jogait, adómentességét, politikai hatalmát, és igy elégé ellentétes jellege volt. 1834-ben kiegészitették
egy cikkelyel, amely szerint bármely módositása csak a szuverén ( török) és védnöki ( orosz) hatalom beleegyezésével
történhetet meg. A Szervezeti Szabályzat előirásai szerint uralkodó személyeket ( Alexandru D. Ghica 1834-1842 , és
Gh. Bibescu 1842-1848 Havasalföldön, és Mihail Sturdza 1834-1849 Moldva) regulamentáris uralkodóknak nevezik.
 Párizsi Egyezmény ( Convenția de la Paris ) - 1858-ban fogadják el az európai nagyhatalmak, a Krím félszigeti
háború után, a román kérdés ügyét tárgyalva. Kimondja a két román fejedelemség közigazgatási – intézményi szintű
egyesülését, két közös intézmény létrehozását Focsani-ban ( Központi Bizottság – mint törvényhozó testület, és
Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék – mint jogi intézmény), eltörli a hűbéri kiváltságjogokat és előjogokat, és egy új,
nagyobb cenzusra támaszkodó, választói jogot vezet be. Rendezi a földbirtokosok és a parasztok jogi viszonyát, lerakja
a jogállam alapjait, szakit az autokratikus kormányzási módszerekkel. Ez az alkotmánytervezet 1864-ig volt hatályba.
 A Párizsi Egyezmény Kiegészitő Statútuma ( Statutul Dezvoltător al Convenției de la Paris) – 1864 május 2-án
fogadják el , Al. Ioan Cuza államcsínye után. Ötvözi a demokratikus kormányzási elveket ( megtartja a
hatalommegosztás elvét) a személyi uralom elveivel ( kiszélesitette az uralkodó jogkörét). Az uralkodónak joga volt
törvényjavaslatot tenni, kinevezte az újonnan létrehozott Szenátus tagjainak egynegyedét és a parlament elnökét.
Csökkent a Képviselőház jogköre, megjelenik a törvénytervezeteket kidolgozó, előkészitő Államtanács ( Consiliul de
Stat), és egy új, a polgárság érdekeit védő, alacsonyabb cenzusra támaszkodó választói törvényt fogadnak el
népszavazás által

Az újkori és jelenkori román alkotmányosság történetének 1859-1991 közötti időszakát több korszakra tudjuk felosztani:

1. Az alkotmányos intézmények kialakitásának, létrehozásának időszaka ( 1859 január 24- 1866 július 1)
2. A létrehozott alkotmányos intézmények folytonosságának időszaka ( 1866 július 1 – 1938 február 2o )
3. Az alkotmányos válság időszaka ( 1938 február 2o – 1947 december 3o )
4. A kommunista diktatúra időszaka ( 1947 december 3o – 1989 december )
5. A demokratikus rendszer újjászületésének korszaka ( 1989 után )

A fenti időszakok alkotmányait, alaptörvényeit jellegük alapján két csoportra oszthajuk fel: a demokrácia elveit
meghonosító alkotmányok , és a totalitárius, autokratikus alkotmányok csoportjai.

A demokrácia elveit meghonositó alkotmányok

a) Az 1866-os alkotmány

Alexandru Ioan Cuza lemondása, eltávolitása után Románia fejedelmévé választják Hohenzollern Sigmarigen Károlyt
( 1866. Május 1o), és a politikai változások szükségessé tették egy új alkotmány elfogadását. Ez lett az 1866-os alkotmány,
amelyet az korabeli Európa legdemokratikusabb alkotmányának tartott 1831-es belga alkotmány mintájára fogadtak el. Ez volt az
első igazi román alkotmány. Egy kompromisszum volt a liberális és konzervativ politikai erők és az új uralkodó között, és 1866
június 29-én szavazták meg, és 1866 július 1-én lépett hatályba. Ennek az alkotmánynak 8 főcíme és több fejezete, valamint
133 cikkelye volt. Legfőbb jellemzői:

 Bevezeti a francia forradalom által meghonositott alapelveket ( állampolgári jogok és szabadságjogok, népszuveranitás
elve, hatalommegosztás elve, törvénye előtti egyenlőség, miniszteri felelősség elve, stb.)
 Egy új korszakot nyitott Románia alapvető intézményeinek korszerűsitése terén
 Románia alkotmányos fejedelemség lett, amely élén az örökletes uralkodó állt
 Az uralkodó széles jogkörrel rendelkezett: törvényhozási jogkör ( összehivja, elhalasztja, feloszlatja a parlamentet,
törvénykezdeményezési joga volt, aláirta és kihírdette a parlament által elfogadott törvényeket), végrehajtói jogkör
( kinevezi és leváltja a minisztereket és az állami tisztviselőket, a hadsereg főparancsnoka, katonai kitüntetéseket ad,
amnesztiát hirdet, háborút üzenhet és az állam nevében békét köthet, nemzetközi egyezményeket irhat alá, pénzverési
joga van ), és bíráskodási jogkör ( ő volt a legfelsőbb birói hatalom megtestesitője).
 A törvényhozó hatalmat a kétkamarás parlament gyakorolta ( Képviselőház és Szenátus), amely önálló vezetéssel
rendelkezett, válaszolt a fejedelmi üzenetekre, megvitatta és elfogadta vagy elutasitotta a törvényjavaslatokat,
 interpellációs joga volt a kormány tevékenységével kapcsolatosan, és a Képviselőház kizárólagos joga volt megvitatni
és elfogadni az állami költségvetést.
 Az igazságszolgáltatás joga a törvényszékek és a bíróságok hatáskörében volt, és megalakult a legfelsőbb bíráskodási
intézmény a Semmisitőszék is.
 A kormány gyakorolta a végrehajtói hatalmat, és felelt az állam bel – és külpolitikájának vezetéséért
 A tulajdonjog szent és sérthetetlen volt, bevezetik a sajtószabadságot és a politikai menedékjogot is
 A választói jog alapja a cenzus maradt, és a választó joggal rendelkező polgárokat, vagyon és társadalmi eredet alapján,
4 választói kollégiumba osztották be

Az 1866-os alkotmány fontos szerepet játszott az újkori román állam fejlődésében, és mivel a szuverén török állam
megkérdezése nélkül fogadták el, függetlenségi dokumentumnak is számitott. Egy liberális politikai rendszert vezetett be, és
kisebb módositásokkal ( 1879-ben az alkotmány 7-dik cikkelyét módositják, amely által a nem keresztények is megszerehzetik a
román állampolgári jogot, 1884 –ben , I. Károly és felesége, Elisabeta de Wied megkoronázása után és a királyság kikiáltásával,
megváltozik az állaforma, és Románia királyság lesz amelyet az alkotmány módosítás is rögzit, valamint 1917 –ben a választói
joggal és a földreformmal kapcsolatos tervezetek megszavazása tette szükségessé az módositást ), egészen 1923-ig volt
érvényben

b) Az 1923-as alkotmány

Az egységes román nemzeti állam megalakulása, Erdély, Bukovina és Besszarábia Romániával történő egyesülése
után ( 1918), megkövetelte az egyesült területek, tartományok és Románia törvényeinek, közigazgatási, intézményi kereteinek
egységesitését. Ez által került sor az 1923-as alkotmány elfogadására. Kezdetben két alkotmánytervezet is létezett: egyet a
liberálisok dolgoztak ki, egy másikot pedig a parasztpártiak terjesztettek elő. Végül, hosszú viták után a Nemzeti Liberális Párt
tervezetét fogadták el, amelyet 1923 március 28- án szavazott meg a parlament, és 29-én lépett érvénybe. Az 1923-as
alkotmány alapja volt az 1866-os alkotmány, amelyből 76 cikkelyt vettek át.

Az új alkotmány kimondja a román nemzeti állam egységes jellegét, garantálja az alapvető állampolgári jogokat és
szabadságjogokat, biztositja a magántulajdon védelmét, és növeli az állam szerepét ( beavatkozhat a gazdasági tényezők
viszonyába, és közérdekre hivatkozva kisajátithatott részeket a magánszférából). A román állam területe sérthetetlen , és
kimondja azt az elvet, mely szerint az egész hatalom a nemzettől származik. Politikai síkon bevezeti az általános, egyenlő, titkos,
közvetlen és egyetemes választójogot, megőrzi a hatalommegosztás elvét, növeli a parlament hatáskörét is. A végrehajtó
hatalmat a király és a kormány gyakorolta, mig a törvényhozást a parlament. Az igazságszolgáltatás intézményeinek mükődése
nem változik. A király hatáskörébe tartozik a miniszterek kinevezése és leváltása, a törvények szentesitése, a pénzverési jog, a
nemzetközi egyezmények, szerződések aláirása, stb.

Az 1923-as román alkotmány egy demokratikus politikai rendszer alapjait rakta le, és talán a legdemokratikusabb
alkotmány volt a román alkotmányosság történetében, elősegitvén a román parlamentáris, demokratikus és alkotmányos rendszer
megerősődését, fejlődését.

c) Az 1991-es alkotmány

Az 1989 decemberi események, a kommunista rendszer bukása, és egy új demokratikus kormányzásra való áttérés
követeztében szükség volt egy új alaptörvényre, amely megfeleljen az új politikai elvárásoknak. Igy fogadja el 1991 november
21-én az Alkotmányozó Közgyűlés az új alkotmányt, amelyet 1991 decemberében népszavazás által szentesitenek, és a 2003-as
módositása után ( amely által az elnöki mandátum időtartamát 4 évről 5 évre emelik), a mai napig érvényben van. Ez az
alkotmány az 1923-as alaptörvényt veszi alapul, és visszaállítja Romániában a demokratikus politikai rendszert.

Főbb jellemzői:

 Románia nemzeti, szuverén, egységes, oszthatatlan, független állam, amelynek államformája a köztársaság
 Garantálja az alapvető állampolgári jogokat és szabadságjogokat ( egyéni szabadság, véleménynyilvánitás
szabadsága, sajtószabadság, választói jog 18 éven felül, választhatóság és megválaszthatósági jog, a magántulajdon
szent és sérthetelen, stb)
 Megőrzi a hatalommegosztás elvét. A törvényhozó hatalmat a kétkamarás parlament gyakorolja, amely az ország
egyedüli hivatalos törvényalkotó testülete. Románia elnöke a politikai egyensúly, béke és az alkotmányosság
 védelmezője. A kormány a bel- és külpolitika végrehajtója, és az állam közigazgtását gyakorolja. A törvényhozó
hatalmat az igazságszolgáltatási intézmények gyakorolják.
 Az alapvető állampolgári jogok és szabadságjogok védelme, garantálása érdekében létrehozza a Nép Ügyvédjének
intézményét, valamint a törvények alkotmányosságának felülbírálása érdekébe az Alkotmánybíróság intézményét.

Totalitárius és autokratikus alkotmányok

A demokratikus elvekre támaszkodó román alkotmányok mellett vanak olyan alkotmányok is amelyek totalitárius,
autokratikus, személyi elvekre támaszkodnak. Ilyenek voltak a következők:

a) Az 1938-as királyi alkotmány

II. Károly ( 193o-194o) uralkodása kezdetén fogadják el, 1938 február 2o-án, népszavazás útján ( ahol a polgárok írásba
kellett kinyilvánitsák hogy elfogadják vagy nem az új alaptörvényt), és bevezeti a királyi hatalom felsőbbrendűségének elvét, az
autokratikus monarhiát, amely alapján eltörlik a hatalommegosztás elvét. A törvényhozási hatalmat a király gyakorolta a
kétkamarás parlament segítségével, amely testület csak megvitatta a törvényjavaslatokat, de azok elfogadása végső sorban a
király hatáskörébe tartozott. A parlament megnevezése – Nemzeti Képviseleti Testület – arra akart utalni, hogy a király a nemzet
érdekeit megtestesítő testülettel vezeti az államot. A király kinevezi a szenátorok egy részét, és jogában állt feloszlatni a
törvényhozó testület mindkét házát . A végrehajtói hatalmat szintén a király gyakorolta a kormány segítségével, amelynek
tagjait ő nevezi ki és váltja le. A kormány nem tartozott politikai felelőséggel a parlament előtt. Felszámolja a politikai
pluralizmust, a régi , hagyományos politikai pártok törvényen kivüli helyezésével.

Alapvetően korlátozzák a polgári, egyéni jogokat és szabadságjogokat, a demokratikus jogokat. A parlament egy fontos
politikai intézményből a királyi diktatúra egyszerű képviseleti intézménye lett, és megfosztották hatásköreitől. Habár az 1938-as
alkotmány formálisan tartalmazza a hatalommegosztás elvét, az alapvető állampolgári jogokat és szabadságjogokat, igazából
ezeket nem alkalmazzák. Az egész hatalom a király kezébe összpontosult, és az alkotmány kimondja hogy azon politikai jogok
amelyek az előző időszakban a politikai erőket, intézményeket illették, nem kompatibilisek az új rendszer elvárásaival. Ez az
alkotmány a Ion Antonescu által bevezetett katonai diktatúra időszakáig maradt érvénybe, és legfőbb politikai eszköze volt, a
II.Károly által létrehozott Nemzeti Újjászületési Front, mind az egyedüli engedélyezett politikai párt.

b) Az 1948-as kommunista alkotmány

A kommunista rendszer bevezetése, a Román Népköztársaság kikiáltása ( 1947 dec. 3o), szükségessé tette egy új
alkotmány elfogadását is. Ez volt az 1948-as alkotmány, amelyet az akkor érvényben lévő szovjet alkotmány mintájára
fogadtak el. Az új alkotmány több alapelvet fogalmaz meg: népszuveranitás elve, népképviseleti elv, az államhatalom egysége, a
Román Munkáspárt vezető szerepe, demokratikus centralizmus, az állampolgári jogok alanyi biztositása, stb. Románia egy
szuverén népi állam, köztársaság, amelyben az államhatalom legfelsőbb szerve a Nagy Nemzetgyűlés, az állam egyedüli
törvényhozó testülete, a nemzeti szuveranitás megtestesitője. A Nagy Nemzetgyűlés egykamarás testület volt, kinevezi a
kormányt, módosithatja az alkotmányt, megszavazza a törvényeket, az állami költségvetést. A Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége
rendeleteket bocsájthatott ki, összehívhatta a Nemzetgyűlést, kinevezte és leválthatta a minisztereket, nemzetközi egyezményeket
írt alá az aállam nevében. A kormány vagy a Minisztertanács az állam közigazgatási és végrehajtó testülete, amely felel
tevékenységéért a Nagy Nemzetgyűlés előtt. Az igazságszolgáltatást a Legfelsőbb Törvényszék és a népi bíróságok és
törvényszékek gyakorolták, de ezek politikai téren alá voltak rendelve a Román Munkáspártnak, mint az állam egyedüli politikai
pártjának. Ez az alkotmány igazából a kommunista rendszer alapjait rakta le Romániában.

c) Az 1952 –es alkotmány

Szintén a kommunista rendszer alkotmánya, amelyet a Nagy Nemzetgyűlés szavazott meg, és a szocializmus építésének
alkotmánya volt. Szentesitette a szocialista rendszer egyeduralmát a gazdasági élet minden területén, és a Román Munkáspárt
lett az egyedüli politikai erő, az egész román társadalom vezető politikai ereje. Meghatározta a szocialista rendszer és állam
alapvető elveit, a választói törvényt és az államhatalmi szervek tevékenységét szabályozó alapelveket is. A politikai hatalom
alapjának tartotta az ipari és a mezőgazdasági munkásosztály szövetségét. A törvényhozást továbbra is a Nagy Nemzetgyűlés
gyakorolta, megalakult a nemzetgyálés által megvélasztott Miniszteri tanács, mint a végrahajtó hatalom gyakorlója. A Nagy
Nemzetgyűlést 4 évre választották meg.
 d) Az 1965-ös alkotmány

1965 augusztus 21-én fogadták el, és Románia Szocialista Köztársaság alkotmánya volt, amelyet Nicolae Ceausescu
politikai pályafutásának kezdetén szavaznak meg. Ez megerősitette az 1952-es alkotmány alapelveit, és kinyilvánitotta a Román
Kommunisa Párt vezető szerepét a társadalom minden területén. Kimondja hogy a Román Szocialista Köztársaság területe szent,
sérthetetlen, oszthatatlan, az államhatalom legfelsőbb szerve a Nagy Nemzetgyűlés, mint törvényhozó testület. Megalakult a
Nagy Nemzetgyűlésnek alárendelt Államtanács , mint a végrehajtó hatalom legfelsőbb szerve. Az állam lesz az altalajkincsek, a
termelési eszközök, a földek egyedüli tulajdonosa. 1974-ben az alkotmány kibővitésével bevezetik a Román Szocialista
Köztársaság elnöki tisztségét is, amelyet Nicolae Ceausescu gyakorolt. Az elnök vezeti az Államtanács munkálatait, a hadsereg
főparancsnoka, kinevezi és leváltja a minisztereket, nemzetközi egyezményeket köthet, írhat alá és elnöki rendeleteket adhat ki.
Ezzel tulajdonképpen Romániában megalapozzák az elnöki diktatúrát.

Esszé:
18.

Irjatok egy rövid , maximum két oldalas esszét, a következő címmel: Alkotmányosság és alkotmányok Románia
történelmében, figyelembe véve a következő követelményeket:

 Emlitsétek meg két, modern és/vagy jelenkori román alkotmány elfogadásának egy –egy okát és következményét
 Két román alkotmány elfogadási évének megemlitése
 Egy vagy két román alkotmány két alapvető elvének, előirásának megemlitése, bemutatása
 Az általtok választott, kiemelt két román alkotmány egy –egy hasonlóságának és külömbségének bemutatása
 Az emlitett két román alkotmány egy-egy következményének megemlitése és bemutatása
 Egy önálló vélemény, álláspont megfogalmazása az újkori vagy jelenkori romániai alkotmányok szerepéről, és annak
alátámasztása egy történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések
kiemelését, a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő
történelmi esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/
logikai sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.
____________________________________________________________________

Egy , a politikai rendszer megszervezésének alapját képező, alkotmány elfogadásának szükségessége a XVIII-dik század
végén, XIX-dik század elején jelent meg amikor az egész román társadalom , gazdasági, politikai és kulturális élet a
modernizáció, korszerűsités útjára lépett. Az alkotmány szükségességét a francia forradalmi eszmék behatolása és elterjedése,
meghonosodása is befolyásolta.

A román politikai alkotmányos rendszer eredetét, kezdetét azokban az alkotmány jellegű törvénykezésekben kell keresni,
amelyek elfogadásában a külső, nagyhatalmi befolyás fontos szerepet játszott. Ezen, alkotmány gyanánt használt, törvények ,
törvénygyűjtemények közül megemlithetjük a következőket: Szervezeti Szabályzat ( 1831-1832 –ben fogadták el Oroszország
hatására), a Párizsi Egyezmény ( amelyet a krim félszigeti háború után a 7 európai nagyhatalom képviselői fogadtak el 1858-
ban), és a Párizsi Egyezmény Kiegészitő Statutuma ( amelyet 1864-ben Al. Ioan Cuza államcsínye után fogadtak el, a
nagyhatalmak beleegyezésével).

Az első hazai, román alkotmányt, amely elősegitette a román társadalom modernizálását, 1866-ban fogadták el. Al. Ioan cuza
lemondása és egy idegen, porosz származású uralkodó hatalomra kerülése, Hohenzollern Sigmarigen Károly herceg
személyében, felgyorsitotta egy új román alaptörvény elfogadását. Az 1866-os alkotmány modellként az 1831-ben elfogadott
belga alkotmányt használta fel, amely az akkori Európa legdemokratikusabb alkotmánya volt. Az új alkotmánynak 8 fő címe, 133
cikkelye volt, és kimondta a román modern állam megalakulását, és hivatalossá tette az állam Románia néven való emlitését is.
Az új alkotmány mellőzte úgy a török szuverén hatalmat, mind a nagyhatalmak kollektiv garanciáját, védnökségét is, hisz a
kidolgozásnál és az elfogadásnál nem kérték ki egyik nagyhatalom véleményét, beleegyezését sem. Ezért az 1866-os alkotmányt
úgy is emlitik mint egy függetlenségi nyilatkozatot.

Az 1866-os alkotmány előirásai, cikkelyei szerint Románia egy örökletes monarchia, amelyben az uralkodói címet férfi
ágon számitják Károly herceg családjában. Bevezeti az alkotmányos monarchia államformáját, kormáyzási rendszerét, a
hatalommegosztás elvét, és az alapvető polgári jogok és szabadságjogok biztositását is. A hatalommegosztás elve alapján a
végrehajtó hatalmat az uralkodó és a kormány gyakorolta, a törvényhozó hatalmat a kétkamarás ( Képviselőház és Szenátus)
parlament és az uralkodó gyakorolta ( az uralkodónak véto joga volt), míg az igazságszolgáltatást a szakosodott intézmények
( bíróságok , törvényszékek) gyakorolták, és a legfőbb igazságszolgáltató intézmény a Legfelsőbb Törvényszék és Semmisitő
Szék volt. Az 1866-os román alkotmány 31-es cikkelye kimondta a népszuveranitás és képviseleti elv bevezetését, amely alapján
az egész hatalom a néptől ered, és a nép a hatalmat az általa megválasztott képviselők és szenátorok segítségével gyakorolja,
akiknek idéglegesen átadja a hatalmat. Más cikkelyek bevezetik a személyi szabadság, a sajtószabadság, a véleménynyilvánitás
szabadságának, a gyűlekézési szabadság elveinek bevezetését, alkalmazását. Akárcsak az 1831-es belga alkotmány, az 1866-os
román alkotmány is a liberalizmus elveire támaszkodott, és korának egyik legfőbb európai alaptörvénye volt, amely több mint 5o
éven át biztositotta a modern román állam intézményrendszerének hatékony működését, és kisebb-nagyobb módositásokkal
1923-ig volt érvényben.

Az első világháború eseményei, Románia részvétele a világháborúban, és a világháború végén a többnemzetiségű

birodalmak összeomlása és a wilsoni pontok alapján bevezetett önrendelkezési jog alapján 1918-ban sikerült létrehozni Nagy
Romániát, Erdély- Bukovina –Besszarábia területeinek az Ó-királysággal történt egyesülése után. Az új egységes nemzeti román
állam megalakulása egy új alkotmány elfogadását tette szükségessé, az új gazdasági, politikai, társdalami, etnikai és
közigazgatási viszonyok rögzitése, megszervezése érdekében. Az új alkotmány tervezetét a Nemzeti Liberális Párt képviselői
dolgozták ki, és 1923 március 28-án fogadta el a parlament, majd 1923 március 29-én megjelent a Hivatalos Közlönyben, és
jogerőre emelkedett. Az új alkotmány alapját az 1866-os alkotmány képezte, amelyből 76 cikkelyt vett át, és ugyanakkor több,
haladó jellegű, liberális eszmére is támaszkodot, mint pl: hatalommegosztás elve, képviseleti kormányzás, nemzeti szuveranitás,
az alapvető emberi jogok és szabadságjogok biztositása és védelme. Azonban az 1866-os és az 1923-as alkotmányok között
voltak eltérések, különbségek is. Ilyenek voltak a cenzúsos szavazás ( 1866-os) felcserélése az általános, egyetemes
választójoggal , és az uralkodó véto jogának felszámolása, eltörlése. Az 1866-os alkotmány szerint a szavazati joggal rendelkező
polgárokat, vagyon és társadalmi származás szerint négy választó kollégiumba osztották be, és igy gyakorolhatták választói
jogukat ( cenzús). Ezzel szemben az 1923-as alkotmány először biztositotta minden 21 éve feletti állampolgárnak, a nők és a
katonatisztek kivételével, az egyetemes, szabad, közvetlen, köttelező és titkos szavazás jogát.

Az 1923-as alkotmány elősegitette a román társadalom modernizálását, , a nemzeti egység szentesitését, és ezen
alaptörvény alapján volt elfogadva az 1925-ös új közigazgatási törvény és az 1926-os választói törvény is. Gazdasági téren az
1923-as alkotmány elősegitette a román gazdasági élet harmónikus, egységes fejlődését. Az egyetemes szabad választójog
alkalmazása lehetővé tette a választók számának növekedését, és a politikai életben szerepet játszó, a törvényhozásba is résztvevő
politikai erők sokszínűségét.

Egy politikai rendszer egyik alapvető eleme, szerves része az állam alaptörvénye, alkotmánya is. Ebből kiindulva minden
politikai rendszer, legyen az demokratikus vagy totalitárius, rendelkezik egy alaptörvénnyel, alkotmánnyal, amely meghatározza
a politikai rendszer legfőbb elveit, céljait, lehetőségeit. Egy politikai rendszer alkotó elemei, intézményei együttmüködnek
egymással, de mindegyik feladatkörét és a politikai rendszer jellegét is az alkotmány előirásai határozzák meg. Az alkotmány
az amely szentesiti, legálissá teszi a fennálló politikai rendszert. A román társadalomban történt radikális változások mindig
sürgették, szükségessé tették egy új alkotmány kidolgozását, elfogadását, mint az új rendszert törvényesitő alaptörvényt.

Az 1866-os és az 1923-as alkotmányok, úgyanúgy mint az 1938-as károlyi alkotmány, az 1948-as, 1952-es és 1965-ös
kommunista alkotmányok, és az 1991-es demokratikus alkotmány, biztositották a román politikai-intézményi rendszer
működését több mint 14o éven keresztül. Az 1866-os és 1923-as alkotmányok folytonosságát megszakitó 1938-as károlyi
alkotmány ( II. Károly király fogadtatta el) biztositotta a monarchia döntő szerepét a román állam vezetésében. Az 1948-as, 1952-
es és 1965-ös kommunista alkotmányok, a sztalinista, szocialista totalitárius rendszer alkotmányai, amelyek a kommunista
hatalmat, az egy párt- egy vezető- egy állam –egy ideológia elvét honositják meg. A hagyományos , demokratikus
alkotmányosság hagyományát az 1991-ben elfogadott alkotmány biztositotta, amely a 2oo3-ban történt módositásával ma is
érvényben van.

Esszé 19.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: Románia totalitárius alkotmányairól , figyelembe véve a következőket:

- Két romániai totalitárius alkotmány elfogadási évszámának pontositása, és egyikük elfogadását, kidolgozását
meghatározó történelmi tényező bemutatása
 - Az egyik vagy mindkét alkotmány által előrírt két alapelv megemlitése
- A két alkotmány közötti két hasonlóság megemlitése
- A két alkotmány közötti egy eltérés, külömbség megemlítése
- Egy önálló vélemény megfogalmazása Románia alkotmányos rendszerének szerepére vonatkozóan, és annak
alátásmasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

Egy alkotmánynak, mint az intézményi-politikai szerveződés alaptörvényének szükségessége a román társadalomban más
az újkor elején megjelent. Erre utalnak a XIX-dik század elején megjelent alkotmánytervezetek is, és azok a dokumentumok,
amelyek előírásai alkotmányos jellegűek ( pl. Karvunárok Alkotmánya- 1822, Szervezeti Szabályzat – 1831-1832, Párizsi
Egyezmény – 1856, a Párizsi Egyezmény Kiegészitő Statutúma- 1862).

A XX-dik századi Romániában összesen 6 alkotmányt fogadtak el ( 1923,1938,1948,1952, 1965, 1991). Ez a sok
alkotmány a XX-dik századi román társadalom és politikai rendszer alapvető és többszöri átalakulása, megváltozása által vált
lehetővé. Az egységes román nemzetállam megalakulása ( 1918), II. Károly királyi diktatúrájának bevezetése ( 1938), valamint a
kommunista rendszer kialakulása, bevezetése ( 1947-1948), és az 1989-es demokratikus változások mint –mint elősegítették ,
szükségessé tették újabb alkotmányok elfogadását, alkalmazását.

1945-ben, Szovjetunió hatása és politikai –atonai befolyása, ellenőrzése alatt Romániában lassan kezd kialakulni a
kommunista totalitárius rendszer. 1947 december 3o-án Mihály király lemondatása és a Román Népköztársaság kikiáltása után a
román állam törtnelmének egyik legsötétebb korszakába lépett, korszak amelyet a kommunista ideológia és politika jellemez.

A totalitárius kommunista rendszer beiktatását, hatalomra jutását az 1948-as alkotmány szentesitette, törvényesitette.
Ennek modellje volt az 1936-os szovjet sztálini alkotmány. Az 1948-as alkotmány helyetesitette a Mihály király uralkodása
idején visszaállitott 1923-as alkotmányt, és mint államforma bevezeti a köztársaságot a királyság helyett. Ez az alkotmány
továbbra is előírja az alapvető állampolgári jogokat és szabadságjogokat, a demokratikus rendszerre jellemző alapelveket
( egyetemes választójog, népszuveranitás, stb), de a gyakorlatban ezeket az új kommunista karhatalom nem alkalmazza.

Az 1948-as alkotmány előírásait az 1952-ben elfogadott alkotmány is tartalmazza, akárcsak az 1965-ös alkotmány is ,
amelyek szintén a totalitárius kommunista rendszer alaptörvényei voltak. Ezek alapján a végrehajtó és törvényhozó hatalmat a
Nagy Nemzetgyűlés gyakorolta, amely egy egykamarás kommunista parlament volt, és a kommunista hatalom legfelsőbb
intézménye. Mindhárom emlitett kommunista alkotmányban a végrehajtó hatalmat a Minisztertanács gyakorolta, az elnök vagy
miniszterelnök vezetésével.

Az 1948-as és 1965-ös alkotmányok közötti külömbségként tudjuk megemliteni azt hogy az állam megnevezése eltérő volt:
Népköztársaság az 1948-as alkotmányban, és Szocialista Köztársaság az 1965-ös alkotmányban.

A romániai alkotmányok elfogadásának jelentőségét az alkotmányok értéke adja, mint hivatalos alaptörvények , amelyek
elősegitették a román állam és társadalom fejlődését. Jellegüktől függetlenül az állam kormányzásának, vezetésének alapelveit
fogalmazzák meg. Így az 1923-as alkotmány alapjaiban átszervezi, megerősiti az egységes román nemzetállamot, biztositja annak
működését, beilleszkedését az európai szabad és független nemzetállamok közé, és a mai napig talán az egyik
legdemokratikusabb, legjobb alkotmány volt.
 IV. HELYI AUTONOMIÁK A ROMÁN TÉRSÉGBEN (IX-XIII. SZ.)

A roman autonomiák kezdetleges formái

A II. évezred elején a román társadalmat egy lassú politikai fejlődés jellemzi. Több faluközösség (obşti săteşti)
egyesüléséből jöttek létre az első államelőtti politikai alakulatok a Kárpátok mindkét oldalán. Ezeket a faluközösségeket
Nicolae Iorga „romanii populare” („népi romaniák”) néven emlegeti, majd később a korabeli források „román földnek” (terra
Blachorum) nevezik.

A faluközösségek vérségi alapon szerveződtek, a nemzetségi társadalom fejlettségi szakaszában voltak, később területi
szervezetekké váltak. A faluközösség egy gazdasági, társadalmi, politikai, közigazgatási önállósággal rendelkező , pontosan
körülírható határokkal bíró területi egység volt, amelynek vezetője a falubíró ( jude) és az öregek tanács ( sfatul obștii) volt. A
faluközösség földjei, legelői, vízei, erdői közös tulajdonban vannak, és lakói között kezdetben kölcsönös együttmüködési
viszonyok voltak, amelyet később, a vagyoni – jogi – tisztségbeli differenciálódás által felvált a társadalmi rétegződés, és a
faluközösség keretén belül megjelennek a hűbéri rendszerre jellemző társadalmi csoportok: hűbérúrak és parasztok. Több
szomszédos faluközösség egyesülése által jötek létre a területi vagy regionális autonomia formák, mint amilyenek voltak a
Tzimiskes János (969) és III. János (976) bizánci krónikások által megemlitett Valachia és Terra Blachorum.

Ezek a közösségek nemcsak társadalmi és gazdasági kereteket biztosítottak, de politikai, vallási és kulturális szervezési
formák is voltak. Ezen helyi vagy területi autonómiák egy része századokig fennmaradt, köszönhetően annak az
együttmüködésnek amelyet azokkal a hatalmakkal kötöttek amelyek ebben az időszakban uralták kelet, dél-kelet Európát
(szlávok, magyarok, kunok, besenyők).

Ezeknek a kezdetleges politikai államalakulatoknak, területi autonomiáknak különböző formáival talákozhatunk a

román térségben:
  „földek” – („ţări”)-amelyek több faluközösség egyesüléséből jöttek létre és főként a Kárpátok ívén belül
léteztek mint például: Máramaros földje (Ţara Maramureşului), Fogaras földje (Ţara Făgăraşului),
Barcaság (Ţara Bârsei) , Hátszeg (Ţara Haţegului)
 kenézségek (cnezate)-amelyek főként a síkvidéken jöttek létre, mint például János és Farkas kenézségei
(Cnezatele lui Ioan şi Farcaş), amelyeket a Johannita Lovagrend Diplomája említ meg 1247-ben, Zsíl és az
Olt folyók között. Önálló közigazgatással, politikai - gazdasági – társadalmi struktúrűval, kulturával és
hagyományokkal rendelkező államelőtti politikai alakulatok, a kenéz ( cneaz) vezetésével. A kenéz politikai,
katonai és közigazgatási feladatkörrel rendelkezett.
 vajdaságok (voievodate)- amelyek egy fejlettebb politikai államalakulatra utalnak amely magába
foglalhatott akár több kenézséget is, és vezetője a vajda ( voievod). Ilyenek voltak például Erdélyben: Gelu
vajdasága (Erdélyi medencében), Ménmarót (Menumorut) vajdasága (Kőrösök vidéken), Glad
vajdasága( Bánságban) a IX.- X. századokban, Ajtony(Ahtum) és Gyula (Gyla) vajdasága a XI. században,
valamint Havasalföldön az Olt két oldalán Szeneszláv és Litovoi vajdaságai.
Moldvában és Havasalföldön még találunk más megnevezéseket amelyek szintén politikai államalakulatora utalnak,
mint például:

 mezők (câmpuri- pl. Câmpul lui Dragoș, Câmpul lui Vlad – a Kárpátoktól keletre)
 erdők (codrii- Codrii Orheiului, Codrii Lăpușnei – a Prut és Dnyeszter között),
 járások (ocoale – Vrancea-i, Cămpulung-i járások)
 kerületek ( cobâle – Dorohoi, Vaslui, Neamti, Bákói kerületek)

A Dobrudzsában kikristályosodó első politikai alakulatokról Ana Comnena “Alexiada”- jából értesülünk, a XI-dik
századból, ahol három helyi vezető neve is szerepel: TATOS, SESTLAV, SATZA (SACCEA), akik a Duna és a Fekete tenger
köztti vidékeken osztoztak a XI. század végén, az első délen, a második észak-nyugaton, az utolsó pedig észak-keleten, Dristor,
Vicina (Isaccea) és Preslav központokkal. Ugyanez az írás említ 1094-ben egy más vlach vezetőt is, Pudilát. Ez volt a kezdet,
ami nem maradt folytatás nélkül. Egy évszázaddal később, 1230-ban a Mangalia és Várna köztti terület egy másik politikai
alakulat, a “Ţara Cărvunei” gravitációs központját képezte. A bizánci források , szintén

Dobrodzsa területén, megemlitik , a bizánciak által alapított, 971-12o4 között létező Thema Paristrion területi egységét, és a
Dimitrie és Gheorghe által vezetett kerületeket ( jupanate).

Ezeknek az államalakulatokanak patriarchális berendezkedésük volt. A közösség tagjai szabadok voltak, a bírói és
közigazgatási hatalom a falusi bírók, kenézek, tanácsok kezében volt.

A roman autonomiák viszonya a szomszédos államokkal

A X. és XI. században a magyar királyságban jelentős politikai és vallási változások következtek be. A Német-Római
Birodalom és a Pápaság felé való fokozatos közeledését a latin ritusú (katolikus) kereszténység elfogadása követte.

István királyt és utódait, akiket a pápa iránti hűségükért apostoli királyoknak neveztek, arra kaptak támogatást, hogy
kiterjesszék uralmukat Kelet felé, Erdélybe és a Kárpátokon túlra. Terjeszkedő szándékukat évszázadokon át a kereszt leple alatt
a pogányok és az ortodox “szakadárok” katolikus hitre való térítésében juttatták kifejezésre.

Az Árpád-háziak harca a Kárpát-íven belül levő vajdaságokkal, a IX-dik. században kezdődik , és a XI-dik században
is folytatódott. A “Szent Gellért legendájának” köszönhetően ismerjük azt a bánáti történetet, amelynek főszereplői Glad egyik
utódja, Ajtony vajda (Athum) és István király.

Az előbbi hatalma alá tartozott a Kőrös és Erdély kapuja közti terület Vidinig és Szörényig (Severin), amely
vitathatatlanul állami hatáskorű politikai szervezet volt. Gazdasági ereje számottevő: “számtalan megszelidítetlen ló…
megszámlálhatatlan nyájak, végtelen birtokok és udvarházak”. Ajtony, egy dinasztikus folytonosság megtestesítője,
intézményeket vezet, és egy határozott, a nyugati szomszédjától teljesen független külpolitikát folytat. A királyi só – “amely
Maroson jön lefele”- megvámolása nyílt konfliktust eredményez a magyar koronával, melyek során a bánáti vajdát megölik.
 Ugyancsak a XI. század első éveiben továbbra is fennmarad a Kárpátoktól nyugatra a “kiterjedt és virágzó” (latissimum
et opulentisimum) Erdélyi vajdaság. Akár keresztény, akár pogány volt, Gyula (Gyla), az “állam” vezetője elutasította István
király apostolic küldetését – a kereszténység felvételét, amiért megtámadták, legyőzték, és Magyarországra vitték, országát pedig
elfoglalták (1002 és 1003 között).

Az a folyamat mely a Kárpátokon belül megvalósult a X-XI. században, érzékelhető a Kárpátoktól délre is. Az 1247-
ben kiadott ,,Johannita-oklevélben,, említett kezdetleges államalakulatok mindegyikének sorsa ma még ismeretlen. Tény, hogy a
Seneslau és Litovoi által vezetett vajdaságok biztosan hosszabb ideig fennmaradtak. Mindkettő erős politikai központ lesz
melyek körül megindul az államá szerveződés folyamata, megfogalmazódik a magyar királyok hegemóniájával szembeni
függetlenség gondolata.

Lehetséges, hogy éppen a diplomában említett, észak Olténiában létező és Litovoi által vezetett vajdaság, esetleg egy
azonos nevű utód az, aki megpróbálja önálloságát kinyilatkoztatni:megtagadja a magyar fennhatóságot, nem fizeti az adó, és
kiterjeszti hatalmát a Kárpátok déli lejtőjére. Arról a vezetőről van szó, aki 1277 és 1279 között harcol a mgyar királlyal, és ő
maga is áldozatúl esik. Testvére, Bărbat fogságba kerül, de kiváltatja magát, így ő lesz az ország ura.

Hasonlóan a Kárpátoktól délre elterülő területekhez, e hegyektől keletre is több évszázadon át turáni és mongol elemek
,,uralták’’ az őslakókat. A történeti kutatások bizonyitják, hogy a Kárpát-Dnyeszter térségben a vlachok kezdetleges
államalakulatokkal rendelkeztek, és katonai vezetőik hadseregeikkel részt vehettek a térség nagy eseményeiben. Moldva északi
részén létezett egy román ország (Vlachia), amelyről a lengyel, német és arab források is említést tesznek. Itt tarthatták
fogságban Bajor Ottót, aki az Árpád-ház kihalása után (1307-1308) sikertelenűl harcolt a magyar koronáért. Ugyancsak itt, a
,,vlachok és oroszok országa” találkozásánál zajlott le a XIV. század elején az Arany Horda tatár kánságában kirobbant
belháború is. Ennek az erős államalakulatnak a központja Szeret (Siret) városa volt, amelynek már 1326-tól említenek a források.

A XIII.-XIV.századokban a génuai kereskedők a Fekete tenger északi és keleti partvidékét az europai kereskedelem
paradicsomává varazsolták. Itt cseréltek gazdát Halics (Halici) vásárában a német Hanzából, vagy a gazdag erdélyi városokból
érkező termékek. A Chilia, Cetatea Alba és Kaffa célirányú kereskedelmi utak is itt haladnak át. Ez a terület már régóta az
Arany Horda Kánság hatalmában volt. Ezt Magyarország és Lengyelorszag királyai nem nézték jó szemmel. A Kárpatok és a
tenger közti terület, amelyen a fenti tranzitkereskedelem folyt, mindkét hatalom érdeklődési körébe került.

A ROMÁN HŰBÉRI ÁLLAMOK MEGALAKULÁSA

A IX-XIII-dik századok közötti, a román térségre jellemző erőteljes gazdasági, társadalmi, politikai és civilizációs
fejlődés, valamint a helyi vagy területi autonomia formák, államelőtti politikai alakulatok kialakulása elősegítette a hűbéri vagy
feudális román államok kialakulását, megjelenését. Ez egy hosszú és bonyolult történelmi folyamat eredménye volt, folyamat
amely által a létező politikai, államelőtti területi egységek, autonomiák egyesülnek, létrehozzák saját világi és egyházi, politikai
intézményrendszerüket, és kivívják az idegen uralommal szembeni önállóságukat, függetlenségüket, szerepet vállalva a
nemzetközi, dél-kelet európai politikai életben.

A XIII. század vége- XIV-dik század a román államiság megvalósulásának azon időszaka, amikor egyes jeles
személyiségek körül , az általuk vezetett intézmények segitségével, egy aránylag jól körülhatárolt földrajzi és etnikai területet
mondhatnak magukénak, létrehozván saját önálló hűbéri államaikat.

A középkori román államok megalakulásához bizonyos belső és külső feltételek járultak hozzá. Ezek közül
megemlithejük a következőket:

Belső feltételek:

 a föld gazdagsága, kedvező földrajzi adottságok (vizek, erdők) melyek a lakosság számának növekedését
eredményezték
 a gazdasági élet felvirágzása –kereskedelmi utak és kereskedelmi kapcsolatok fejlődése
 a feudalizálodás következtében megindult a társadalmi-vagyoni tagozódás: a vagyonosok, az erősek (maiores,
potentes) – a nemesek és a többségi szegény réteg – a parasztság
 a városok a politikai alakulatok valóságos katalizátorai voltak, melyek körül a közeli faluközösségek tömörültek
 a helyi autonomiák ( kenézségek, vajdaságok, kerületek, járások, országok) léte és fejlődése
 a román térség civilizációs fejlődése
 Külső feltételek:

 a kunok, majd később a tatárok támadásai feltartóztatták a szomszédos katolikus királyságok hódító terjeszkedő
politikáját. Ez alkalmat adott a belső szervezkedésre, önálló intézmények létrehozására.
 A tatárdúlás elmúlása, és az Arany Horda tatár Kánságon ( Fekete tenger északi részén) belüli dinasztikus harcok által
okozott gyengülés szintén kedvezően hatott a román államok kialakulására
 A nyugat és közép-európai hűbéri államok kialakulása és fejlődése pozitiv példát állitott a románok elé, ösztönözve
őket is hogy létrehozzák saját önálló államaikat
 A magyar királyság politikája és az Árpád-ház kihalása ( 13o1) utáni belpolitikai ellentétek, dinasztikus harcok
megfelelő politikai és katonai körülményeket teremtettek a Kárpátokon kivüli román államok megalakulásához

Az adott történelmi körülmények között nem egy, hanem több hűbéri román állam jött létre : Erdély, Havasalföld,
Moldova és Dobrodzsa. Ezen államok megalakulásának három főbb szakasza volt: 1)az államelőtti politikai egységek létének
és egyesülésének szakasza, 2) az állami függetlenség kivívásának szakasza, 3) az önálló állami intézményrendszer
kialakulásának szakasza.

Erdély megalakulása

A román történetírás képviselőinek véleménye szerint a VIII-IX-dik századokban a mai Erdély területén egy nagyszámú
román lakosság létezett, amely a szlávokkkal élt együtt, jó viszonyba.

A IX-dik században a történelmi források, pontosabban Anonymus : Gesta Hungarorum című írása a mai Erdély
területén 3 román vajdaságot emlit meg: Menmarót vajdasága ( a Körösök és a nyugati mezőség vidékén Biharea
székhellyel), Glad vajdasága ( a mai Bánság területén Cuvin székhellyel) és Gelu vajdasága ( az erdélyi medencében Doboka
székhellyel). Anonymus szerint ezen vajdaságok nagy kiterjedésük mellett gazdagok voltak altalajkincsekben, és ezért a magyar
királyság figyelmét felkeltve , a katonai hóditások célpontjai lettek.

A XI-dik században Anonymus és a Szent Gellért püspök legendája, két nagyobb vajdaságot emlitenek meg Erdélyben,
amelyek valószínüleg az előző három vajdaság területi egyesülése által jöttek létre. Ajtony (Ahtum) vajda hatalma alá tartozott
a Kőrös és Erdély kapuja közti terület Vidinig és Szörényig (Severin), amely vitathatatlanul állami hatáskorű politikai szervezet
volt. Gazdasági ereje számottevő: “számtalan megszelidítetlen ló… megszámlálhatatlan nyájak, végtelen birtokok és
udvarházak”. Ajtony egy erős személyiség volt, akinek fejedelmi udvara, erős hadserege, kancelláriája volt, és aktiv , a nyugati
szomszédjaitól független külpolitikát folytatott. Azonban a Maroson leszállitott királyi só megvámolása miatt ellentétbe került a
magyar királysággal, és Szent István parancsára elfogják, és kivégzik. A másik nagy vajdaság vezetője volt Gyla ( Geula,
Gyula), aki a Kárpátoktól nyugatra a “kiterjedt és virágzó” (latissimum et opulentisimum) Erdélyi vajdaság vezetője volt. Akár
keresztény, akár pogány volt, Gyula (Gyla), mint az “állam” vezetője elutasította István király apostolic küldetését – a
kereszténység felvételét, amiért megtámadták, legyőzték, és Magyarországra vitték, országát pedig elfoglalták (1002 és 1003
között).

A bánáti és erdélyi politikai alakulatok megsemmisítését nem követte rögtön a Magyar Királyság uralma ezen területek
felett. A trónviszályok, a belső anarhia, a Német-Római Birodalom nyomása, vagy besenyők támadásai még egy fél évszázadig
késleltették az Árpádok támadásait, amelyek fokozatosan, 1050 után erősödtek, egészen a XIII. század első feléig.

Az 1o5o után kezdődőtt területi terjeszkedés, a magyar kirlyság általi katonai-területi térhóditás, szisztematikus, tervezett
terjeszkedés volt, amelynek érdekében a magyar királyság különböző eszközöket, módszereket használt fel. Ezek közül fontosabb
lépések, momentumok voltak a következők:

 Katonai eszközök – ez alatt értjük az erdélyi terület fokozatos, lépésről-lépésre történő, több szakaszban lezajló,
elfoglalását, ÉNY-DK írányba haladva, a határmenti várak elfoglalásával. Így ismeretes, hogy csak 1075-ben és az azt
követő években került Tordavára (Turda), Bihar (Biharea) és Hegyescsereirét (Medieş – Szatmár közelében) a magyar
királyok uralma alá. Az ezt követő időszakban a magyar királyság tovább terjeszkedett DK irányába.
 Politikai eszközök – amely alatt értjük a magyar királyok azon törekvését, hogy Erdély régi politikai-területi-
közigazgatási formája, a vajdaság helyett, bevezesse a fejedelemség államformáját. 1111- ben a történelmi források
megemlitik Mercurius princeps-et, mint Erdély (Transilva) vezetőjét. Ezt követően 1176-ig a történelmi források nem
tesznek emlitést sem vajdáról , sem fejedelemről, amely arra utal, hogy ezen időszakban belső harcok, viták zajlottak
 Erdély államformájával kapcsolatosan. 1176 –ban megemlitik Leustachius vajdát, ami azt jelenti , hogy végül a
vajdaság államformája győzőtt, és Erdély 1541-ig vajdaságként van emlitve.
 Közigazgatási eszközök – itt a királyi vármegyék megszervezésére gondolunk, amelyek a helyi közigazgatás
alapegységei voltak, és a magyar király hatalma alatt állottak. Az első királyi vármegyét , Bihart, 1111-ben emlitik a
források. Bihar vármegye után hozzák létre Kraszna (Crasna) és Doboka (Dăbâca)vármegyéit 1164-ben, Kolozs, Fehér
és Temes vármegyéket 1177-ben ( ez utóbbiakat az Ajtony és Gyula (Gyla) vezette régi vajdaságok területén.
Következnek Szatmár (Satu Mare) 1187-ben, Krassó (Caraş) 1200-ban, és a XIII. század első éveiben Arad (Arad),
Zaránd (Zarand) és Küküllő (Târnava) vármegyék. A magyar királyi vármegyék kialakulása gyengitette, akadályozta, a
román területi autonomiák fejlődését, de a román történeírás szerint, nem számolta fel azokat. A román államelőtti
politikai , területi alakulatok tovább folytatták életüket az ősi társadalmi-gazdasági és politikai szervezeti formákban –
kenézségek és faluközösségek, országok (“Tări”) – különösen a peremvidéken, a Kárpátok közvetlen
szomszédságában. Ezek megőrizték a román nyelvet és kultúrát, és a fontosabb pillanatokban magukból merítették az
ösztönzést az államiság, az egység és a függetlenség megteremtésére. Ilyen volt a Barcaság (Ţara Bârsei) Brassó
(Braşov) központtal, , a Negru Vodă Fogarasa (Făgăraş), amely később a munténiai fejedelmek erdélyi birtoka lesz, a
Litovai uralta Hátszeg (Haţeg), Zaránd (Zărand), Szilágyság (Sălaj), Lápos (Lăpuş), Máramaros (Maramureş) a hozzá
tartozó hét kenézséggel, amelyek közül az egyik, Izakonyha (Cuhea = Bogdan Vodă) a Bogdán családé volt, valamint a
középkorban “Valahia Cisalpină” néven ismert Bánát.
 Vallási eszközök – ezen a téren szükséges megemliteni, a hazai történetírás szerint, azt a tényt hogy a magyar királyok
ádáz harcot vívtak annak érdekébe, hogy Erdélybe, az Anonymus által emlitett nagyszámú román lakosságot, a nyugati,
római katolilus hitre téritsék. Ez alapján megemlitik, hogy 1111-ben Erdélyben a legfőbb egyházi tisztséget Simon
püspök ( episcopus Ultrasilvanius) gyakorolta. Ugyanakkor a román történészek szerint a XI-dik század elején Szent
István király felszámolta a gyulafehérvári román ortodox püspökséget (?), majd 13366 –ban Nagy Lajos ( 134o-138o)
magyar király által kiadott oklevél alapján csak azon személyek tartozhattak a magyar nemességhez, akik római
katólikus vallásuak voltak, vagy hajlandónak mutatkoztak arra, hogy ezen vallásra térjenek.
 Etnikai eszközök – A turáni vándornépek támadásai elleni határvédelem, valamint azzal a szándékkal, hogy Erdély
gazdasági életét fellendítsék, a Magyar Korona a XII.-XIII. században a Kárpát-ív övezte térségbe telepítette a
székelyeket és a szászokat. Az elsők a székelyek, akik valószínüleg tunári eredetűek, részt vettek a magyarokkal együtt
Pannónia meghódításában (896-899), és később a Menumoru (Ménmarót) elleni hadjáratban. A fokozatos erdélyi
magyar előretörés határvonalait álcázza először Biharban, majd a Küküllők vidékén, és vegül a Keleti Szubkárpátokban
telepedtek meg. Így a székelyek a magyar hódítás – Pannóniában majd Erdélyben – előörsei lesznek. Katonai
kötelezettségük ellenében megőrizhették régi jogi, politikai és társadalmi-gazdasági megszervezésüket.
A szászok több hullámban jönnek Erdélybe, a német világban bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások
nyomására: a flamandok 1192 és 1196 között, ezeket követik a teutonok (akik a Rajna és a Mosell vidékéről jöttek), és
vegül a legnépesebb csoport, a szászok (szaxonok), akik Nagyszeben (Sibiu) környékét, a Nagyküküllő (Tânava Mare)
vidékét, az Óradnai (Radna Veche) bányászközpontot és a Barcaságot (Ţara Bârsei) népesítették be. A

parasztok, a kézművesek és a kereskedők kiváltságokat élveztek, és ennek eredményeként településeket alapítottak.

Ezek a német telepesek, a történelmi források alapján, az általuk megszállott területeken egy nagyszámú román
lakossággal éltek együtt. Bizonyíték erre, többek közt, hogy az Aranybulla, az ANDREANUM, amelyet II.András
(Endre) adott ki, említi a “románok és besenyők erdeit”, mint adományt, amely valahol Nagyszebentől (Sibiu) délre,
vagy a Fogarasi medence (Ţara Făgăraşului) déli részén lehetett.

Mindezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy habár a magyar királyság nagy erőfeszítéseket tett arra nézve,
hogy az erdélyi területeket minél gyorsabban és minél erőteljesebben beillessze a magyar állam határai közé, biztositván
gazdasági, társadalmi, politikai és katonai fejlődését, mégis Erdély, mindvégig a középkor folyamán , megőrizte egyéniségét
gazdasági téren, társadalmi szerkezete szempontjából, amelyet a középbirtok uralt, a katonai, és nem utolsó sorban a vallása terén
is. Politikai szerkezetének megőrzése, és különösképpen a vajdaság továbbélése az egész állami létét az autonómia tudatával
erősített.

Havasalföld megalakulása

A Duna és a Déli-Kárpátok közötti területen a XI-XIII-dik századokban szintén megjelennek az államelőtti

politikai alakulatok, helyi autonomiák. Így az 1247-ben, IV. Béla magyar király által kiadott, a Johannita- lovagrendnek
adományozott oklevélben, összesen 5 helyi, területi autonomia formát emlitenek meg: a Duna és a bánsági hegyek közötti
Szörényi bánságot, az Olt jobb partján Litovoi vajdaságát, az Olt bal partján Seneslau vajdaságát, és Olténiában Ioan és
Farcas kenézségeit. Ezen kezdetleges államalakulatok mindegyikének sorsa ma még ismeretlen. Valószínűség szerint ,
Seneslau vajdaságán kivül, mind a magyar korona fennhatósága alá tartoztak. Tény, hogy a Seneslau és Litovoi által vezetett
vajdaságok biztosan hosszabb ideig fennmaradtak. Mindkettő erős politikai központ lesz melyek körül megindul az államá
szerveződés folyamata, megfogalmazódik a magyar királyok hegemóniájával szembeni függetlenség gondolata. Ezen
próbálkozás terén lehetséges, hogy éppen a diplomában említett, Litovoi vajda, esetleg egy azonos nevű utóda az, aki
megpróbálja önálloságát kinyilatkoztatni, és megtagadja a magyar fennhatóságot, nem fizeti az adó, kiterjeszti hatalmát a
Kárpátok déli lejtőjére is. Arról a vezetőről van szó, aki 1277 és 1279 között harcol a magyar királlyal,a Hátszegi medencében,
és ő maga is áldozatúl esik. Testvére, Bărbat , fogságba kerül, de kiváltatja magát, és elismervén a magyar király fennhatóságát, ő
lesz az ország ura.

Havasalföld megalakulásával kapcsolatosan a roman történetírás megemliti a honalapítási mondát is ( teoria

descâlecatului), amely szerint Negru-vajda, Fogaras országának vezetője, 129o-ben, elutasitván a magyar király fennhatóságát, a
magyar állam által gyakorolt politikai és katonai nyomást, népével felkerekedve átkelt a Kárpátokon, és valahol a mai Curtea de
Argeș és Câmpulung közötti területen letelepedve egy új államot hoz létre, amely a középkori Havasalföld magvát képezné. Ezt
azonban a konkrét történelmi források, tények nem támasztják alá, nem bizonyítják. Tény azonban az, hogy 1291-ben III. Endre
felszámolta Fogaras autonómiáját.

. Havasalföld tényleges története I. Basarab ( 1310-1352), a ,,Honalapító” uralkodásával kezdődik. A történelmi források
szerint I. Basarab a Dunától északra elterülő Ungro-Valachia úra volt, akinek vajdai minőségét a magyar király, Károly Róbert,
közvetve bár, de már 1317-ben elismeri, és akit 1324-ben úgy emlitenek a magyar történelmi források, mint a magyar király
vazallusa, a hegyeken túli területek vajdája. Azonban , kihasználva a magyar királyságon belüli hatalmi harcokat, az árpád-ház
kihalása utáni belpolitikai viszályt, 1328-ban, szövetséget kötve a szerbekkel, elfoglalja a Szörényi Bánság területét, és így akkor
már úgy emlitik meg , mint a mi királyunk ellensége.

Havasalföldön az államaplapítás két úton valósul meg: 1) egyes kenézségek és vajdaságok vezetői belátták egy erős és
független állam létrehozásának szügségességét, és ezért egyesültek Argeşt választva központul; 2) a másik út, a románok lakta
területek felszabadítása, amelyek politikai és gazdasági szempontból a magyar királyságtól és az Arany Horda Kánságától
függtek.

Az első dokumentumok Basarabot, mint Havasalföld vajdáját említik, aki létrehozza a Dunától északra az első önálló
román államot. A ,,Honalapító” uralkodó legjelentősebb politikai lépése a magyar Koronával szembeni függetlenség kivívása.

A két uralkodó, I. Basarab és Károly Róbert de Anjou, köztti ellentét fő forrása a Szörényi Bánság feletti uralom kérdése.
1317-ben a vár és környéke az Anjou-dinasztia tulajdonát képezi, de már az 1324-ben megkötött szerződés, amely , ,a hűség
jegyében és dicséretére méltóan köttetett”, arról tanúskodik, hogy a felek megegyeztek a vitás kérdésben. Mindezek ellenére
1330-ban Károly Róbert mégis konkrét lépésre szánja el magát.

A Bécsi Képes Krónika az egyetlen forrás, amely elbeszéli az eseményeket, és amlyből kitűnik, hogy Basarab minden
erejét latba vetette, hogy megőrizze a békét a magyar királlyal. De a király csapatok elfoglalják Szörény-várát(Severin), ahova
egy helytartót neveznek ki. Basarab tárgyalásokat kezd Károly Róberttel, 7000 ezüst márkát ajánl fel kártérítésként. Ez az összeg
a román ország gazdasági erejét is bizonyítja. Basarab megbízottja figyelmezteti a királyt, hogy nagy veszélybe kerül ha folytatja
a megkezdett utat. , azonban Károly Róbert válaszul, kihangsúlyozza, hogy ő az összes juhainak pásztora – utalva Basarab
hűbéresi minőségére .

Az összecsapásra Posádánál kerül sor, a visszafelé vezető úton, amely három napi kemény harc után ,1330. november
9-12, a román vajda győzelmével ér véget. A posádai győzelem jelenti a Havasalföldi állammá válás folyamatának a
beteljesedését, az állam poltikai függetlenségének kivívását. A csatában maga a király és néhány kisérője nagy szerencse árán”
menekülnek meg. A magyar király fölött aratott győzelem a középkori román állami függetlenség első nagyszerű
megnyilvánulása, és hosszú időre maghatározza Havasalföld és a Magyar Korona közti viszonyt. Basarab állama magába foglalta
a Szörényi Bánság, Olténia, Munténia, Dél-Moldova és Dél-Besszarábia területeit.

A ,,Honalapító” és ’’országegyesítő’’ nevéhez fűződik az ország első két egyházi létesítménye, melyeket uralkodása
végén épített: a câmpulungi udvari templom (Biserica domnească), ahol az uralkodó utolsó székhelye volt, majd végső nyughelye
lett; a másik az argeşi templom, amelynek hajójában fedezték fel azt a felirat maradványt, amely a nagy uralkodó halálának évét
(1351-1352) örökítette meg.

Basarab utódai közül megemlithetjük fiát, Nicolae Alexandrut ( 1354-1364), aki 1359-ben létrehozta Ungro-Valachia
első ortodox érsekségét, és Vladislav Vlaicut ( 1364-1376), aki megszervezi az uralkodói kancelláriát, és ezüst pénzt veretett.
Moldva megalakulása

A Keleti Kárpátok és a Dnyeszter folyó közötti területen szintén megtörténik a korai feudális államszervezetek, helyi
autonomia formák kialakulása. Itten a korabeli források sajátos államelőtti politikai alakulatok létezését emlitik meg: hercai
erdő, Dragos mezeje, Brodnikok országa, Berladnikok országa, Vlachok országa, stb. Ezen területi autonomiák gazdasági,
társadalmi és politikai fejlődése , valamint a tatárok jelenléte az Al-Duna térségében, elősegítik a moldvai hűbéri állam
kialakulását.

Moldva kialakulásának az első szakasza egybeesik az 1345 és 1354 közötti tatárok ellen szervezett magyar hadjáratokkal, a
Kárpátoktól keletre. Ezeknek a politikai és katonai akcióknak a kapcsán megszületik a középkori Moldva, melynek jelentős
személyisége, Dragoş.

Ő vezeti azt a határmenti őrgrofságot ( marcă de apărare), melyet I. (Nagy) Lajos alapít Moldva Észak- Nyugati
részén, a Moldva folyó völgyében. Ez az őrgrofság, amelyben főleg katonák állomásoznak, egy már létező román politikai
alakulat alapján jön létre. Az őrgrófság központja volt Moldvabánya (Baia), és védelmi szerepe volt. Kis-Moldva név alatt vált
ismertté, és a moldvai állam magvát képezte. Dragos utódai voltak Sas és Balc.

A Kárpátoktól Keletre levő területen kibontakozó eseményekkel egyidőben tűnik fel Máramarosban Bogdán vajda
alakja akinek uradalmi székhelye az Izavölgyében található Cuhea ( Izakonyha) volt, és ahol kilenc falut uralt. Károly Róbert
uralkodása idején Bogdan Máramaros vajdája címet birtokolta, a magyar király vazallusa volt. I (Nagy) Lajos király elveszi tőle
ezt a címet, tisztséget. Ez összefüggésben hozható a magyar király azon törekvésével, hogy felszámolja az ősi helyi
autonomiákat, a helybeli nemesség kiváltságait és kiterjessze a magyar feudális állam szervezetét e terület felett. Ez kiváltja a
helybeliek erős ellenállását amelynek egyik vezetője Bogdán vajda volt.

I. (Nagy) Lajos röviddel trónrakerülése után, már 1343-ban Bogdánt hűtlenné nyilvánítja. . Engedetlen volt hat év
múlva is, hisz 1349-ben egy, Küküllői János krónikástól származó okmányban "hűtlen vajdaként" említik. Bogdan nevéhez
kapcsolódik a moldvai állam megalakulásával összefüggésbe hozott honalapítási monda is, amely ez esetben történelmi
eseményekkel bizonyitható. Hogy mikor kelt át a Kárpátokon mint olyan, aki nem tudta elviselnia a magyar királyi udvar
visszaéléseit, még vita tárgya. Sok jeles középkori kutató 1359-ről beszél, az év, amikor Bogdán bevonul Moldvába.

Küküllei János, a király jegyzője tömören írja le az eseményeket: " Lajos király idejében Bogdán, a máramarosi
vlachoc vajdája, a körzet vlachjait maga köré gyűjtve, titokban átkelt Moldva földjére, ami a magyar korona fennhatósága alá
tartozott (...). S noha a király hadserege többször is megtámadta őket, az ott lakó vlachok azonban számuk negymérvű
növekedése következtetében mégiscsak állammá gyarapodtak".

A Dragoşok, Sas és Balc eltávolításáért nehéz harcok folytak. Ezekben részt vettek Bogdán csapatai, akik vele jöttek,
és azok a moldvaiak. akik a szembeszegült magyar király hegemonikus törekvéseivel. Sikereiket az is megkönnyíti,hogy 1364-
1365-ben I. (Nagy) Lajos balkáni törökellenes hadjáratba kezd. Ilyen körülmények között kénytelen közvetve elismerni 1365-ben
a moldvai román állam függetlenséget.

Az új allam határai nyugaton és délen a Kárpátok és Milkó(Milcov), valamint a Szeret (Siret), északon Ţara
Şipeniţului, keleten a Dnyeszter. A dél-keleti területek felszabadítása, amelyek a mongolok uralma alatt voltak, Bogdán utodaira
várt.

Bogdan utódai közül megmelitjük Petru Musat vajdát ( 1375-1391), aki a musatin dinasztia megalapítója, és
külpolitikában Lengyelország felé közeledett, egyezményt írva alá Wladislav Jagello lengyel uralkodóval 1387-ben. Az ő utóda
volt I.Roman vajda ( 1391-1394), aki befejezi a moldvai állam létrehozását, felszabaditva és egyesítve a már meglévő moldvai
államot a Dél-Moldvai területekkel. Így jön létre a Nagy Moldva néven is említett középkori molvai állam.

Dobrodzsa megalkulása

Hasonlóan a többi román-lakta területekhez, a Duna és a Tenger közti területen is már a XIII. században létezett
egy ortodox hitvilágú politikai alakulat, amely adót fizetett Nogai tatár emírnek. Ennek a magvát a Mangália és a Várna közti
tengerparti sáv képezte: Ţara Cărvunei. Neve a latin carbo-carbonis = szén szóból származik, és a helybeliek régi
foglalkozására, a faszén égetésére utal. Szintén e térségben több, kisebb kiterjedésű, helyi autonomia forma is létezett: Dimitrie
kerülete (943), Gheorghe kenézsége ( X.sz.), Tatos, Seslav és Satza kenezségei (XI.sz.), Pudila alakulata (XIII sz.).
 Bizánc már 1325-ben elismeri a Mangália és Várna közötti politikai alakulatot. Egy évtized múlva vezetője,
Balica despota, elég erősnek érzi magát, hogy beavatkozzon a Paleológ és a Cantacuzino családok hatalmi harcába, amely a
konstatinapolyi trónért folyt. 1347 után Dobrotiţă vagy Dobrotici,( 1354-1386), Balica fia tűnik fel, mint helyi vezető, akit a
bizánciak "despotának" neveznek. Ő egyesítette a Duna és a Fekete tenger közti "országokat", államelőtti helyi politikai
lakulatokat, autonomia formákat, kihasználva a Génua és Velence, valamint a két bolgár cárság közti ellentéteket. Ezzel
létrehozza a róla elnevezet román hűbéri államot, területi-politikai egységet, Dobrodzsát.

Dobrotiţă halála után feltűnik az oszmán veszedelem. Ezzel szemben, fia Ioancu ( Ivanco), az argeşi I. Dan
uralkodóval közösen lép fel. Az 1390-ben jegyzet lublini szerződés szerint, amelyet Mircea, I. Dan utódja és a lengyel király
kötnek, a Duna-tenger közti államot Mircea, Havasalföld uralkodója, 1388-ban egyesíti országával. Mirceát " Dobrota országa
és Silastra urának" nevezi meg a szerződés. Ez a magyarázata annak, hogy a Mircea által alapított Cozia kolostor ablakaiban a
havasalföldi címerben levő sas mellett a bizánci sas is jelen van

A KÖZÉPKORI ROMÁN ÁLLAMOK KÖZPONTI INTÉZMÉNYEI ÉS AZOK

MEGSZILÁRDULÁSA

Habár a kor viszontagságai időlegesen szétválasztották a román országokat, történelmi fejlődésük, az

intézményrendszerük egy sajátos politikai szintézis eredménye, amely mindennek ellenére egységesen fejlődőtt a teljes román
területen. Gyökerei visszanyúlnak a bizánci és nyugati hatásokig, a latin politikai és civilizációs örökséghez.

Erdély, Havasalföld és Moldva államá alakulásuk pillanatában vajdaságok voltak.A román hűbéri államok legfőbb
központi intézményei a következők voltak:

Uralkodói intézmény

Havasalföld és Moldva legfőbb politikai intézménye.. Ez egy olyan román politikai szerv, amelynek bírtokosa egyesíti
a nagy úr és a nagy vajda, egyedüli úr címeket, tisztségeket. "A Nagy úr, nagy vajda és egyedüli hatalmasság" cím
megtalálható minden középkori román uralkodó címében, és arra utal, hogy az egységes, független szuverén állam feje,
vezetője.

Ebben a minőségében számos közigazgatási, jogi, törvénykezési, diplomáciai és katonai hatáskörrel bír: jóváhagyja a
tulajdoni jog gyakorlását, vagy megváltoztatását, az udvari kancellária iratainak kibocsátója, az állami közigazgatás vezetője,
főbíró, törvénykezési joga van, pénzverési jóggal bír kinevezi az állami tisztviselőket,, adót ró ki, a külpolitika kezdeményezője
vezetője,, szerződések aláírója, háborút kezdeményezhet vagy békét köthet, a hadsereg főparancsnoka . Hatalmát csak a nagy
bojárság képviselői korlátozhatják , akiket ő választ maga köré, és akiknek a beleeggyezésével a legfelső államhatalmat kezében
tartja.

Korlátlan hatalma ennek isteni jellegéből fakad. Nem véletlen, hogy címeikben ott található: uralkodó „Isten
akaratából“, az „Úr kegyelméből“, vagy „Io“ szócska, ami a Ioannes rövidítése, „Isten által felkent“ –et jelent. Ugyanakkor az
uralkodó egyházi beiktatása (az érsek vagy mitropolita általi felkenése) a központi hatalom és az egyház közti szoros
kapcsolatot fejezte ki. A két román fejedelemség uralkodói intézményének működésében voltak eltérések is: a havasalföldi
uralkodó a bizánci császárok egyeduralmi rendszerét utánozta, a moldvai a nyugat rendi monarchiához hasonlított.

Habár az uralkodás örökletes volt, az uralkodót mégis választhatták is, nem létezett a trónöröklés merev rendszere. Az
uralkodók választása a kiváltságos rendek gyűlésén történt. Több esetben előfordult, hogy az uralkodó még uralkodása idején
maga mellé vette fiát, mint társuralkodót, és oktatta az uralkodás, álllamvezetés feladatára, biztositani akarván ez által is a trón
öröklési jogát, az uralkodói dinasztia létét..

Erdély vezetője volt a vajda, akit a magyar király nevezet ki, és a magyar királyi hatalom helyi , területi képviselője
volt. Mint az önálló erdélyi vajdaság vezetője , kormányzója, jogi, katonai és közigazgatási hatáskörrel rendelkezet, és
tevékenységében, a helyi nemesek közül általa kiválasztott, kinevezet , alvajda segítette. Az erdélyi vajdai méltóság legfőbb
meghatározója, hogy önállósága egyre nagyobb teret hódít a magyar koronával szemben. A XIII. és XIV. századok fordulóján
például Borsa Roland ( 1288-1293) és Kán László (1294/1295-1315) mint igazi szuverén uralkodók kormányoznak, a magyar
koronával szembeni minden függőségtől mentesen.

1541 után, az új államforma – a fejedelemség - bevezetésével a rendek szerepe megnőtt, jelentős szerepük volt az
ország vezetésében. Igy a fejedelem szerepe lassan hanyatlik, és hatásköre is leszükült. 1541-1688 között az erdélyi fejedelemség
önálló, de a szuverén török hatalom alá tartozott, a törökök ellenőrzik. A fejedelmet a Diéta ( országgyűlés) nevezi ki, a szultán
beleegyezésével, és a fejedelemség vezetésében egy 12 tagú tanács segíti, amelynek tagjait az erdélyi kiváltságos rendek
( magyarok, székelyek, szászok) vezetői közül nevezik ki. A kiváltságos rendek 15o képviselője alkotta a fejedelemség
törvényhozó testületét, a Diétát.

Az oszmán vagy török uralom megerősödésével, a XVI. –XVII. századokkal kezdődően , a havasalföldi és moldvai
uralkodók tekintély egyre csökkent. Elveszitik tekintélyüket, hatalmukat, az uralkodói tisztség megvásárolható lesz.
Ugyanakkor a szultán fenntartja azt a jogát, hogy kinevezze vagy leváltsa, kénye – kedve szerint, a két román állam uralkodóját.
A fanarióta rendszer idején ( 1711/1714- 1821 ) a román államok vezetői már nem a hazai bojárság képviselői,

hanem idegen származású ( görög, levantin, török) uralkodók, akik a trón megvásárolják, és a szultán kinevezésével érkeznek a
román államokban, a török birodalom alattvalói és képviselői, szolgái. Így az uralkodó minden kezdeményezése (főként
külpolitikában) meghiúsult, ha azt nem a szultán tudtával, egyetértésével tette. A fanarióta uralkodók a török birodalom
közigazgatási tisztviselői, és tetteikért csak a szultán előtt felelnek. A maguk módján, vagyonuk gyors gyarapitása érdekében, a
román hűbéri államok tisztségeit áruba bocsájtják, értékesitik. Ennek ellenére voltak olyan fanarióta uralkodók is, akik a szultán
akaratát mellőzve, bizonyos reformokat vezetnek be a román társadalom és politikai élet korszerűsitése érdekébe.

Az uralkodói tanács és a fontosabb tisztviselők

Az ország bel - és külpolitikáját a vajda és az Uralkodói Tanács ( Sfat Domnesc) dolgozta ki. Az uralkodói tanács
volt az államvezetés központi intézménye. Kezdetben csupán a nagybojárok vettek részt ebben, később azok akik különböző
tisztségeket töltöttek be az állam vezetésében.. Időrendi sorrendben a havasalföldi okmányok a következő tisztségviselőkről
tesznek említést: országbíró (vornic – 1387, a bíráskodásban segitkezett), asztalnok (stolnic – 1392, a gazdasági élet
felügyelője), kincstárnok (vistier -1389-1400, az állami és uralkodói jövedelmek ellenőrzése), kancellár (logofát – 1391, az
uralkodói kancellária vezetője), pohárnok (paharnic 1392), fegyverhordozó (spătar -1415, az uralkodói hadtest, testőrség
vezetője), istállómester (comis – 1415, az uralkodói istálók felügyelője). A bán először Szörénységben, majd Olténiában jelenik
meg, a XV. század végén, és a Tanácsban az uralkodó után a második személyiség, Moldvában ennek a megfelelője a főkapitány
(portarul Sucevei).

Az uralkodói tanács segitette az uralkodót az állam vezetésében, tagjai résztvettek az uralkodói törvényszék
tevékenységében, valamint az idegen államokkal, nagyhatalmakkal megkötött szerződések aláírásánál. Ugyanakkor az uralkodói
döntések csak akkor voltak érvényesek, ha ezeket a tanács is elfogadta.

A török uralom bevezetése után az uralkodói tanács lassan elvesziti legfőbb hatásköreit, egyszerű, a szultán és a török
birodalom érdekeit kiszolgáló testület lesz, amelynek neve is megváltozik, és a Diván név alatt lesz ismert.

Erdélyben a vajda munkáját segítő vajdai tanács, majd a fejedelemség idején a fejedelmi tanács segíti az uralkodót az
állam vezetésében. A habsburg uralom bevezetését követően, megalakult , az 1693-as rendeletek alapján, Erdély Aulikus
Kancelláriája, amelynek hat tagja volt, a kancellár vezette, és mint Erdély igazi kormánya tevékenykedett Bécsben.

A hadsereg megszervezése

A XIV – XV. századi román hadsereg társadalmi tömegalapját a szabad –és függőparasztság képezte, akik a többi
társadalmi kategória mellett a ,,nagy sereg” (oastea cea mare) legfőbb részét képezték. A hadsereg megszervezése hasonló volt
mindegyik román országban. Veszély esetén minden épkézláb lakost hadba szólítottak. Például a XV. század közepén, Hunyadi
János korában, csupán Dél-Erdély 20 000 főnyi hadsereget tudott kiállítani. Vlad Tepes korában a munténiai hadsereg közel
30 000 embert tudott hadba szólítani. Stefan cel Mare seregében már 40 000 hadköteles szolgált. Petru Rares hívására, az 1537-
1538-as török betörés alkalmából, 60 – 70 000 katona indult harcba. Összesítve, elmondható, hogy az országot veszélyeztető
nagyhatalmi tendenciák ellen a románság képes volt 120 – 140 000-es hadsereget is kiállítani.
 Békeidőben a helyi közigazgatás feladatainak teljesítése, valamint az azonnali védelem megvalósítására, vagy egy véletlen
támadás esetére szervezték meg az állandó sereget, a ,,kis sereget’’ (oastea cea mică), valamint az udvari zázászlóaljakat,
egységeket. Ezeket a központi közigazgatási apparatus tagjaiból, az uralkodónak alárendelt udvaroncokból, bojári csapatokból
(gyalogos és lovas) verbuválták. Erdélyben ezek a katonai alakulatok a főnemesség és az erdélyi püspök zászlóaljaiból állottak.
Erdélyben, Kelet Európa viszonylatából nézve, elsők között használták a lőfegyvert.

Védelmi célból épültek a határ mentén, de a román országok belsejében is, a védelmi várak: Hotin, Cetatea Alba,
Neamt, Suceava – Moldovában, vagy Turnu, Giurgiu – Havasalföldön.

Az ország területi – közigazgatási megszervezése

A középkori állam területi felosztása visszanyúlik a faluközösség időszakába, amelyek völgyeket, védett területeket
vagy várak környékét foglalták magukba, egy szervezett terület formájában. E régi terület –felosztási hagyományoknak
megfelelően Havasalföldön kialakulnak a megyék (judeţe), Moldvában a tartományok (ţinuturi), Erdélyben pedig a kerületek
(districte), a székek (scaune), és a vármegyék (comitate)

Az első írásos emlékek a megyék megjelölésére a XIV. század végéről maradtak ránk: Jaleş (1385), Vălcea (1392),
Gorj – Felső Zsil (1406), Motru (1415) Havasalföldön, Neamţ tartománya (1402) Moldvában. A dokumentumok szerint mindkét
országban egyenlő száúmú - 24-24 – megye, illetve tartomány létezett. Ézek élen a falusi biró, a várnagy (pârcălab) és a biró
(vornic) állot, akik mint helyi tisztviselők bírói, közigazgatási és pénzügyi feladatokat láttak el.

Erdélyben ezek a közigazgatási egységek tükrözik a román önszervezkedő területek harcának eredményeit a Magyar
korona központosító törekvéseivel szemben. A bábolnai felkelés után az önszervezkedő román területeket kizárták a helyi
politikai életből, és a közigazgatási területek a ,,bevett nemzetek’’ alá kerültek (districte), a régi kenézségek területein maradtak
fenn. Ilyenek voltak Máramaros vidéke (XIII. sz), Fogaras (1222), Omlás és Radna vidéke. Élükön ott találjuk a helyi vajdát,
kenézt, akik szembeszálltak a magyar királyság politikájával.

A hagyományos kerületek mintájára, a XIII.-XIV. században szerveződnek a szász és székely székek. Úgy a szászok
mint a székelyek esetében 7 – 7 szék létezett. Jelentős szász kerületek voltak a brassói és besztercei kerületek, amelyek idővel a
,,szász universitas’’ irányába szerveződnek, és amely a szászok területi és politikai gyülekezete volt.

A vármegyék, (kezdetben királyi majd nemesi vármegyék) egy – egy vár környéket foglalták magukba. A legrégebbiek
a XII. században alakultak, és az Árpád-házi királyok magyar mintára való átszervezési kísérleteinek voltak az eredményei. Ezek
a vármegyék hosszú időn át párhuzamosan léteznek a román körzetekkel. Erdélyben 7 királyi vármegye létezett.

Az erdélyi városok széleskörű önrendelkezési joggal bírtak, amely elsősorban a három kiváltságos rend előjogait
biztosította. A városi tanácsot (sfatul orăşenesc) a település lakossága választotta, és 12 esküdtből (juraţi) állott. A városi tanács
élen a biró volt, aki a királyt képviselte. Havasalföldön és Moldvában a városok vezetője a városbíró (şoltuz), akit egy 12 tagú
választott testület (pârgar) segített a közigazgatási, törvénykezési, gazdasági ügyek megoldásában..

Az egyházi élet megszervezése

Az egyház igen fontos szerepet töltött be az igazságszolgáltatásban, a kultúrában és a román nép szellemiségének
védelmében. Visszaverte a muzulmán pogányság és a katolikus támadást, mely eszméket az Oszmán Birodalom, és a katolikus
Magyar és Lengyel Királyság is eszközként használtak fel terjeszkedő politikájukban.

A népvándorlások hosszú évezredében Dobrudzsa is megtartotta keresztény életvitelét. A dinogetia-garvăn-i

kőtemplom a vallásos hitélet fenntartója a XI. – XIII. századokban , akárcsak a niculiţel-i két keresztény szenthely, Itt működött a
XIII. – XIV. század elején a Vicinai Érsekség. Ennek utolsó vezetője Iachint volt, akit 1359-ben Havasalföld érsekének ismertek
el.

Az erdélyi vallásosság helyzete szorosan összefügg a román államiság kialakulásával. Egyes roman történészek
szakvéleménye szerint ortodox püspökségek létezhettek Dobokán (Dobăca) – a Gelu vezette politikai alakulat központjában, vagy
Biharban – Menumorut székhelyén, de valószínűleg Gyulafehérváron is.
 Ezen az alapon szerveződhettek meg a gyulafehérvári (XI, század) és a nagyváradi (XIII. század) katolikus
püspökségek. A XIII. század elején III. Ince pápa (1198-1216) erőteljes támadást indit az ortodoxizmus ellen, amely kihatással
lesz a román hitéletre is. Egy 1205. május 2-án kiadott levelében, amelyet az erdélyi katolikus püspökhöz címzett, említést tesz
arról, hogy Bâlea nevű kenéz fiainak birtokán létezik ,,egy püspökség, mely nem tartozik egyetlen érsekség fenhatósága alá
sem.” A XIII. században csodálatos kőtemplomok épültek a Hunyad megyei Sztrigyszentgyörgyön (Streisângeorgiu – XI század),
Demsuson (Densuş), Gura Sadu-n, Őraljaboldogfalván (Sântămărie-Orlea), Sztrigyen (Strei). Mindezek román kenézek által
építettek, és létezésükből következtethetünk arra, hogy a fenn említett Ortodox Püspökség itt működött.

Nagy Lajos magyar király idején erőteljes üldöztetésnek vannak kitéve az ortodox hitűek. 1366-os rendeletei
törvényen kívül helyezik az ortodox felekezetet, és a nemesi hovatartozást a katolikus hittől teszik függővé. Ennek ellenére
tudomásunk van arról, hogy 1377-ben tevékenykedett egy Ghelasie nevű ,,érsek”: 1391-ből pedig több ,,helyi püspökről” tesznek
említést.

A középkori román országok politikai függetlensége egyházi téren is hasonló helyzeteket követelt meg: egy, az
uralkodónak alárendelt és a konstantinápolyi Patriárkától független egyházat. Ezt igazolja hogy 1359-ben Havasalföldnek saját
Érseksége van – Curtea de Argeş-en, amelyhez hozzátartoznak az erdélyi ortodoxok is. Ez is igazolja a román szellemi egységre
való törekvést.

1370-ben alakul meg a Szörényi Érsekség (Mitropolia Severinului), 1401 – 1402-ben Konstantinápoly is elismeri a
Suceavai Érsekséget, amely már Petru Musat korában létrejott.

Az egyházi létesítmények sorában kell megemlítenünk azokat a nagy kolostorokat, amelyeket egyházpártoló uralkodók
építettek: Havasalföldön – Câmpulungon, Curtea de Argeşen (1351-1352), Vodişan(1370-1375), Cozian (1388), Moldvában –a
rădăuţi-I Szent Miklós (Sfântu Nicolae) kolostor. Ezek a nagy írástudói központok mint egyházi létesítmények rendkívüli
kultúrális tevékenységet folytattak, hozzájárulva az összrománság szellemi egységének megtartásához. Alexandru cel Bun
idejében létesült a romani és a rădăuti – i Püspökségek amelyek a Moldva déli és északi részén élő ortodoxokat szolgálták ki.
Egy évszázaddal később, valószínüleg 1503-ban, alapítódtak az ungro-valahia-i (Havasalföld) érsekség keretében a râmnicu-i
Püspökség (az Olt partján levő megyék számára) és a buzău-i Püspökség.

A Kárpátokon túli román országokban az állam és az egyház közti viszonyt az együttműködés és a kölcsönösség
jellemezte. A román uralkodók feladatuknak tartották a határontúli ortodoxok támogatását is: az erdélyi Érsekség többszöri
anyagi támogatásban részesült, akárcsak a konstantinápolyi vagy más keleti pátriárkák, és az Athosz hegységbeli szerzetesi
központok is.

Az érsek az uralkodó után az állam második méltósága volt. Ő koronázta meg az uralkodót, legfőbb tanácsosa volt, az
uralkodói tanács tagja, politikai küldöttségeket vezetett. Az egyháziak felett bíráskodott, de részt vett közönséges polgári pereken
is. Mindezek mellett fő feladata az egyházkerületekben kibontakozó vallási élet felülvigyázása volt. Habár az
uralkodó ,,helyettese” volt trónüresedés esetén, ha a központi hatalommal szemben nem tanusított lojalitást, eltávolíthatták
egyházi tisztségéből.

Mutassátok be:

1. A román államok két központi intézményét a XIV-XVIII-dik századok közötti időszakból

A középkori román államok megalakulása után, kialakult belső intézményrendszerük is, amely a XIV-XVIII-dik
századok között a folyamatos átalakulás és konszolidálás időszakát éli. A középkori állami intézmények közül, szerepük és
jelentőségük alapján, kiemehetjük az uralkodói intézményt és az egyházi intézményt.

Az uralkodói intézmény Havasalföld és Moldva esetében a hűbéri állam legfőbb politikai intézménye volt. Az
uralkodói cím megfogalmazása: Io,......., nagy úr, nagy vajda, az ország egyedüli úra volt. Ez arra utalt , hogy az uralkodó Isten
felkentje, földi helytartója (Io- Johannes szó röviditése= Isten felkentje), az állam politikai vezetője, a hadsereg főparancsnoka, és
az állam területének egyedüli úra. Az uralkodó vezette az állam közigazgatását, bel – és külpolitikáját, kinevezi a tisztviselőket,
meghatározza az adókat, pénzverési joga volt, az állam nevében hadat üzenhetet és békét köthetett, ő vezeti az állam diplomáciai
tevékenységét, és az állam főbírója is volt.

Az uralkodói tisztség elnyerésének két útja volt: öröklés által ( az uralkodó családon belül), és választás útján ( amikor
az uralkodót az előkelők társadalmi rétegei választják meg). A román államokban is jelen volt az ú.n. társuralkodói rendszer,
amikor az uralkodók még életükben maguk mellé vették fiaikat, oktatták az uralkodásra ( pl. Basarab vajda Alexandru fiával).

A XV-XVIII-dik századok között, a törökök területi terjeszkedése következtében is, az uralkodói tisztség lassan de
folyamatosan elvesziti tekintélyét, hatalmát, és kiszolgáltatott lett úgy a hazai bojárság , mint a török szultánnal szemben. A
fanarióta korszakkal kezdődően az uralkodói tisztség megvásárolható lesz, és az uralkodó pedig a török birodalom egyszerű
tisztvelőjévé vált.

Erdélyben a vajda, mint a magyar király képviselője, helytartója, csak közigazgatási, bíráskodási és katonai szerepet töltött
be, és segítője volt a helyi nemesek közül választott alvajda. Miután 1541-ben Erdély fejedelemség lett , a fejedelem, mint a
török szuverén hatalom alá tartozó fejedelemség vezetője, a török Porta érdekeit szolgálta, annak volt alárendelve. 1691 után, a
habsburg uralom bevezetését követően, Erdély élén fog állni a kormányzó , aki a bécsi udvar politikáját biztositja a tartományba.

Az egyházi intézményt illetően, ez volt a szellemi és vallásos élet vezetője, de ugyanakkor résztvett az állam gazdasági,
politikai , társadalmi életében is. Elősegitette az államban a törvényesség, a rend, az állami lét, a csend védelmét is. Harcolt a
pogányság és a prozelitizmus ellen. Havasalföldön az egyházi élet szerkezeti felépítése a következő volt: 2 érsekség ( Arges-i
érsekség 1359-től, és a Szörényi érsekség 137o-től) , valamint 2 püspökség . Moldvában az ortodox érsekésget 14o1-ben ismeri
el a Konstantinápolyi Patriárcha, és még volt 2 püspökség is. Az érsek ( mitropolit) az uralkodó után következett a hierarchius
ranglétrán, az uralkodó tanácsadója, helyettese, támogatója volt, aki az uralkodót beiktatta tisztségébe ( felkente), résztvett az
uralkodói bíráskodáson, és általában jó viszony létezett az uralkodó és az érsek között.

Erdélyben a vallási sokszínűség és tolerancia volt a jellemző. A római-katolikus és ortodox vallások mellett, a
reformáció mozgalmának hatására megjelennek az ú.n. protestáns vallások is ( református, evangélikus, unitárius). Nagy Lajos
1366-ban kiadott oklevele a vallásos hovatartozáshoz kapcsolta az állami tisztségek és a nemesi rang megszerzését, ezzel is
korltozva az ortodox vallást. A középkor és a kora újkor idején Erdélyben a hivatalos vallások voltak a római katolikus,
evangélikus, református és unitárius vallások, míg az ortodox vallás mint megtürt vallás szerepelt.

Érvelés :

a) Egy központi intézmény fontos volt egy román állam fejlődésére nézve a XIV-XVIII-dik századok között

A középkori Moldva és Havasalföld esetében az egyik legfontosabb központi intézmény volt az uralkodói intézmény
(Erdélyben a vajdaság inztézménye volt) .Ez biztositotta az állam minden tevékenységi területének a hatékony működését. Az
uralkodói intézmény, szerepe és feladatai alapján, a nyugat európai királyság intézményének felelt meg. Az uralkodói hatalom
kikristályosodott a XIV-dik században, amikor a román vajdák politikai jellegű feladatokat is elláttak, és felvették az
autokratikus uralkodó címet is. A XIV-XVI-dik századok között az uralkodói cím megszerzésének módozata volt az öröklés
vagy a választás útja. Létezett egy uralkodói család, dinasztia, amelynek minden tagja jogot tarthatott az uralkodói címre, azzal a
feltétellel, hogy az Ország Tanácsa ( Sfatul Tării) elfogadja azt.

A fent emlitett időszakban az uralkodó hatásköre, jogköre is igen széles volt: a bel-, és külpolitikai élet vezetése, a
hadüzenet és békekötés joga, más államokkal aláírt szerződések hitelesitése, a hadsereg vezetése, pénzverési jog, bíráskodási jog,
stb. Mindezen jogok, kötteleségek mellett, az uralkodó, mint Isten földi helytartója, felkentje, védelmezte az egyházat,
biztositotta annak fejlődését, létét. Általában az uralkodó és az egyház között jó kapcsolatok voltak. Az uralkodói címet isteni
eredetünek tartották, és az uralkodó Isten nevében vezetvén az államot, a koronázási ünnepségen belül az érsek által végzett
felkenés, beiktatás által lett az Isten földi helytartója. Mint az egyház védelmezője, az uralkodónak beleszólása volt az egyházi
hierachia, szervezet kiépitésébe ( érsekségek, püspökségek számának meghatározása) , valamint az egyházi adó elfogadásába is.

A XIV-XVIII-dik századok között az uralkodói intézmény több változáson ment át. Ezeket általában a román államok
és a török birodalom közötti kapcsolatok alakulása határozta meg. Miután a román államok török fennhatóság alá kerültek, a
szultán egyre jobban beavatkozott a román államok belügyeibe, az uralkodók kiválasztásába, beiktatásába, megszegve ezáltal a
román államok régi, hagyományos jogait. Lassan az uralkodók nem Isten , hanem a szultán akaratából gyakorolták jogaikat. A
változások még erőteljesebbek lesznek miután a román államokban , a XVIII-dik században, bevezetik a fanarióta
rendszert.Ekkor a hazai származású, a román bojárság tagjai közül kikerülő uralkodókat idegen, görög- török – levantin- albán
származású uralkodók válltják fel, akiket a szultán nevez ki, a román államok előljáróinak beleegyezése nélkül, és az uralkodók
úgy szerepelnek mint a török birodalom tisztviselői. Habár léteztek olyan fanarióta uralkodók is akik az általuk vezetett román
államok korszerűsitését is támogatták, reformjaik által ( Constantin Mavrocordat, Alexandru Ipsilanti, Ioan Caragea), mégis a
fanarióta korszak az uralkodói intzémény tekintélyének és hatalmának hanyatlását jelentette.

A központi inztézmények működése, a gazdasági és kulturális fejlődés, az állami önrendelkezési jog megőrzése, mind-
mind egy hatékony és közvetlen vezetés eredményei voltak, és ezek nagyrészt az uralkodói intézménynek köszönhetők. A román
államok területi épségének és politikai függetlenségének megőrzése, majd az állami önrendelkezési jog biztositása, mind annak
köszönhető, hogy a román uralkodók hatékony, hasznos és eredményes diplomáciai tevékenységet folytattak a szomszédos
nagyhatalmakkal, és bekapcsolódtak a kései keresztes hadjáratokba is. Ebben nyilvánult meg igazán egy központi intézmény
szerepe a román államok XIV-XVIII-dik századi történetében.

b) A helyi autonomia formák fontos szerepet játszottak a hűbéri román államok megalakulásában

A XII-dik század végén a Bizánci birodalom és , a Pannónia területén letelepedett magyarok által veszélyeztetett román
területek, a Kárpátokon kivüli térségek lakói arra törekedtek, hogy sajátos területi autonomia formákba, államelőtti politikai
alakulatokba tömörüljenek. , amelyek a későbbi román hűbéri, feudális államok alapjait fogják képezni. Ezt a folyamatott
felgyorsitotta, a XIII-XIV-dik századokban, a magyar királyság területi terjeszkedése is, a Kárpátoktól keletre és délre eső
területeken. Mindezek elősegítették a hűbéri Moldva és Havasalföld kialakulását.

Az első évezred végén, a románok által lakott térségben, a Duna és a Kárpátok közötti területen, létrejöttek az első
területi autonomiák, a faluközösségek, amelyeket Nicolae Iorga történész népi romániáknak ( romanii populare) nevezett. A
faluközösségek egyesüléséből jöttek létre a nagyobb kiterjedésű, szervezettebb területi autonomiák, ú.n. államelőtti politikai
alakulatok, pontosabban a kenézségek ( a kenéz vezetésével), és a vajdaságok ( a vajda vezetésével). Ilyenek voltak Erdélyben, a
IX-dik században az Anonymus által megemlitett Menmarót, Glad és Gelu vajdaságai, valamint a XI-dik században szintén
Anonymus és a Szent Gellért püspök legendája által is emliette Ahtum ( Ajtony) és Gyla ( Gyula) vajdaságai. Ezen vajdaságok
egyesülése által jön létre az erdélyi feudális állam. A Duna és a Kárpátok közötti területen az 1247-ben a magyar királyság által
kiadott Johanitta Lovagrend Diplomája megemliti a Szörényi Bánság, Litovoi és Seneslau vajdaságait, Ioan és Fărcaș olténiai
kenézségeit, amelyek , Seneslau vajdaságán kivül , a magyar királyság vazallusi területei, és amelyeket Basarab vajda egyesit,
létrehozva a Havasalföldi hűbéri államot. A Kárpátoktól keletre eső területen a bizánci és magyar történelmi források szintén
megemlitik a területi autonomia formákat, amelyek közül megemlithetjük a brodnikok, berladnikok országait, valamint az észak
moldvai vlahok országát. Ezek egyesülése szintén egy feudális állam kialakulásához vezetnek: a Moldvai államéhoz.

Moldva és Havasalföld esetében megemlithejük a honalapitási mondát is ( teoria descălecatului), amely arra utal, hogy
129o-ben Fogaras vezetője, Fekete vajda, és 1353-1354-ben illetve 1364-ben Dragos és Bogdan máramarosi vajdák , a magyar
királysággal szembeni harcuk által segitették Havasaalföld illteve Moldva megalakulását. Havasalföld esetében ez nem
bizonyitható, míg Moldva esetében Dragos a magyar király engedélyével hozta létre Kis Moldva őrgrófságát a Moldva folyó
völgyében, mint a moldvai állam magvát.

Mindezek alapján tényekkel bizonyitható, hogy a XII-XIV-dik századokban a románok által lakott térségben létező
államelőtti politikai alakulatok, helyi vagy területi autonomia formák ( országok, kerületek, járások, kenézségek, vajdaságok)
elősegitették a középkori román államok megalakulását, egyesülésük, gazdasági, társadalmi , politikai és katonai megerősődésük
által. Így a középkori román államok, Moldva és Havasalföld , megalakulása a következő szakaszokat követte: a meglévő területi
politikai autonomia formák egyesülése, a legfőbb világi és egyházi intézmények kialakulása és a két állam területének
felszabaditása az idegen uralom alól.

Esszé: 2.

Írjatok egy rövid, max. 2 oldalas esszét a következő címmel: A IX-XIV-dik századok közötti helyi autonomiák és azok szerepe a
hűbéri román államok megalakulásában, figyelembe véve a következő követelményeket:
  A román hűbéri államok megalakulását előségítő belső és külső feltételek, körülmények bemutatása
 Emlitsétek meg egy olyan történelmi eseményt amely által Erdély egy idegen hatalom uralma alá kerül
 Egy olyan történelmi dokumentum megemlítése amely utalást tesz a Kárpátoktól délre létező államelőtti politiai
alakulatokról, és egy, ezen térségben kialakuló hűbéri állam megalakulásának egy fontos szakaszának megemlitése
 Egy, a Moldvai hábéri állam megalakulását elősegítő történelmi esemény bemutatása
 Egy önálló vélemény megfogalmazása a helyi autonomiák szerepéről a hábéri román államok kialakulásában , és annak
alátámasztása egy releváns történelmi ténnyel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését, a
megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi esemény, az
ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai sorrendjének a
betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A románok által alkott történelmi térségben a hűbéri államok kialakulása egy fontos történelmi esemény volt, és ezt több
belső és külső tényező is elősegítette.

Így, a román hűbéri államok megalakulásának legfontosabb okai, feltételei voltak: a román államelőtti politikai
alakulatok létezése, a magyar királyság és a bizánci birodalom területi terjeszkedési szándékai, az Aranyhorda Tatár Kánság
megalakulása , amely korlátozta a magyar királyság befolyását a Kárpátoktól keletre eső területeken, valamint a különböző
vándornépek támadásai ( ezek a XIII-dik századig tartanak, és megakadályozták a román államok korai identitásának
megnyilvánulását).

A hűbéri román államok megalakulása több szakaszban ment végbe, és több évszázados történelmi folyamat eredménye
volt. Az első román állam Erdély volt, amely megalakulásában szerepet vállalt a magyar királyság is. Erdély megalakulása két
szakaszban történt: a román vajdaságok szakasza, vajdaságok amelyek a IX-XI-dik századokban ellenálltak a magyar királyság
területi terjeszkedésének, és az erdélyi területek magyar meghóditásának szakasza, amely a XI-XIII-dik századok között történt.

A magyar királyság megalakulása és Szent István király megkoronázása (kb. 1ooo körül), valamint a nyugati római –
katolikus vallás felvétele után, a XI-dik században kezdődik Erdély szervezett, szisztematikus meghóditása. Az általuk elfoglalt
területeken a magyarok létrehozzák a királyi vármegyéket ( első volt Bihar, 1111-ben), és nyugati típusú intézményeket,
kormányzási formákat próbáltak meghonositani, bevezetni ( fejedelemség és katolikus püspökségek). 1111-ben a történelmi
források megemlitik Mercurius princepst ( erdélyi fejedelem), de 1176-ban már Leustachius vajdát emlitik, ami arra utal, hogy
megmaradt a vajdaság hagyományos államformája, amely a magyar királyságon belül széles körü önállósággal rendelkezett, a
magyar király által kinevezett vajda vezetése alatt. Erdély csak 1541-ben lesz, török fennhatóság alá tartozó fejedelemség. Az
erdélyi magyar fennhatóság megerősitése érdekébe a magyar királyok betelepitették e térségbe a székelyeket ( DK Erdély), a
szászokat ( Dél Erdély, Beszterce környéka), valamint a teuton lovagokat ( Barcaság), katonai, gazdasági, védelmi feladatokkal.

Annak ellenére hogy Erdély központi, dél-keleti és nyugati területei a magyar királyság területéhez tartoztak, a
peremvidéken, a Kárpátok vonulata mentén, továbbra is fennmaradtak a román területi autonomiák, az ú.n. országok ( Amlas,
Fogaras, Hátszeg, Máramaros, Nyugati Érchegység), amelyek továbbra is széles körű önállósággal rendelkeznek, és fontos
szerepet fognak játszani a Kárpátokon kivüli román államok megalakulásában.

A havasalföldi hűbéri állam megalakulása három szakaszban ment végbe. Az első szakaszt jelenti az 1247-ben , a
Johannita Lovagrendnek kiadott diplomában emlitett Litovoi vajda vagy egy azonos nevű utódjának 1277-es próbálkozása,
amikor a Hátszegi medencében vivott ütközet által megpróbálja biztositani a teljes autonomiáját, a magyar királysággal szembeni
függetlenséget. Azonban próbálkozása sikertelen, elesik a csatában, testvére , Bărbat, fogságba kerül, majd a magyar király
fennhatóságának elfogadása után, megszerzi elődje címét, tisztségét.

A második szakasz Basarab vajda (131o-1352) nevéhez kapcsolódik, aki 13oo körül egyesíti Litovoi és Seneslau
vajdaságait, és létrehozza Havasalföld államát. Basarabnak sikerült kivivni az új állam függetlenségét is, miután 133o . november
9-12 között a Bécsi Képes Krónika által bemutatott Posada-i csatában legyőzi Károly Róbert magyar király hadseregét.

A harmadik szakasz jelenti az új állam intézményi, gazdasági, politikai és katonai konszolidálását, megerősitését Basara
vajd utódai idején: Nicolae Alexandru ( 1352-1364), Vladislav Vlaicu( 1364-1377), I. Radu ( 1377-1384), I. Dan (1384-1386).
 A moldvai állam megalakulása szintén több szakaszban ment végbe. Az első szakasz 1352-1353 közé esik, amikor a
magyar királyság által kezdeményezett tatár ellenes hadjárat idején, Észak-Nyugat Moldvában, a Moldva folyó völgyében,
Moldvabánya (Baia) központtal létrejön egy őrgrófság, amelyet a magyar király beleegyezésével Dragos máramarosi vajda hoz
létre, és vezet ( Dragos honalapítása-descălecatul lui Dragoș ). Ez volt Kis Moldva állam. Utódai voltak Sas és Balc.

A moldvai állam megalakulásának második szakasza szintén egy máramarosi vajda, Bogdan vajda nevéhez kapcsolódik,
aki először a magyar királyság hűséges alattvalója, Máramaros vajdája, és Izakonyha vidékén ( valea Izei) 9 falu úra. Nagy Lajos
magyar király idején elvesziti a királyi támogatást, mint hűtlen vajdát emlitik meg, és mindezek után, kihasználva a Kis Moldva
területén kitört magyar ellenes lázadást, titokban átkell a Kárpátokon, elűzi Dragos utódait, és kivivja a moldvai állam
függetlenségét ( a magyar királyság ekkor az első törökellenes hadjáratot készitette elő). Ezt nevezik Bogdan honalapításának
( descălecatul lui Bogdan).

A harmadik szakasz Modlva esetében is az állami intézmények kialakitásának, megerősitésének szakasza, Bogdan utódai
idején: Lațcu vajda ( 1368-1375), Petru Musat ( 1375-1391), I. Roman ( 1391-1394) és I. István(Stefan, 1394-1399) . I. Roman
uralkodása idején csatolják az új államhoz az ú.n. Alsó országot ( Dél Moldva) is, és így befejeződik a hűbéri moldvai állam
kialaulása.

A román hűbéri államok megalakulásának jelentősége abban áll , hogy az új politikai egységek, államok elősegítették a
román civilizáció fejlődését, biztositva a nemzeti identitást fennmaradását . Ugyanakkor a román hűbéri államok a kereszténység
védelmezői voltak a középkori török területi terjeszkedés idején.

Esszé: 3.

Írjatok egy rövid, max. 2 oldalas esszét a következő címmel: A román térség a helyi autonomiáktól a középkori nemzetközi
kapcsolatokba való részvételig, figyelembe véve a következő követelményeket:

 Két, a IX-XIII-dik századok közötti, a román térségben létező autonomia forma megemlitése
 Emlitsétek meg a középkori központi intézmények létrejöttének két okát, pontositván egy középkori központi
intézményt
 Egy XV-dik századi román vezető egy diplomáciai tevékenységének ismertetése, bemutatása
 Egy önálló vélemény megfogalmazása a román térségbeli XVI-dik századi katonai eseményekkel kapcsolatosan, és
annak alátámasztása egy releváns történelmi ténnyel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését, a
megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi esemény, az
ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai sorrendjének a
betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A középkori román térség a keresztyén nagyhatalmak ( Magyar királyság, Lengyel királyság, Török birodalom) közötti
földrajzi térben terült el, és a szomszédos nagyhatalmak arra törekedtek, hogy kiterjesszék szuveranitásukat a románok által
lakott területekre is.. Ez volt az a tény, amely következtében a román hűbéri államok később alakultak ki, jelentek meg az európai
történelem színpadán. Ugyanakkor ez határozta meg a román államok részvételét a középkori nemzetközi kapcsolatokban is.

A román hűbéri államok megalakulása egy hosszú és bonyolult folyamat volt, amelyhez több elem, tényező is hozzájárult.
Ezen tényezők közül fontos szerep jutott az úgynevezett államelőtti politikai alakulatoknak vagy a helyi autonomia formáknak.
Erdély esetében a helyi, területi autonomia formákat a IX-dik századból, Anonymus írása , a Gesta Hungarorum emliti meg. A
megemlitett területi autonomia formák - Gelu, Menmarót és Glad vajdaságai - elősegitették a későbbi erdélyi vajdaság
kialakulását, amelyhez hozzájárultak a XI-dik században, Anonymus és Szent Gellért legendája által is megemlitett Ajtony és
Gyla vajdaságainak fejlődése is.

A kozépkori központi intézmények fontos szerepet játszottak a román államok politikai, gazdasági, társadalmi és
közigazgatási megszervezésében. Azon intézmények közül amelyek fontos szerepet játszottak a hűbéri Havasalföld és Moldva
történetében, megemlithejük az uralkodói intézményt , valamint Erdélyben a vajdaság intézményét. Az uralkodói intézmény a
Kárpátokon kivüli román hűbéri államok életében központi szerepet játszott, és az uralkodó által volt képviselve. Az
uralkodónak több joga, feladatkörre is volt: közigazgatási ( kinevezi a tisztviselőket, kiváltságjogot adott a bojároknak,
megállapitotta az adókat ), bíráskodási ( törvényjavaslati joga volt), diplomáciai ( egyezményeket írt alá, háborút üzenhetett vagy
békét köthetett), katonai ( mint nagy vajda a hadsereg vezetője volt). A román hűbéri államok központi intézményeinek
kialakulása több okra is vezethető vissza. Elsődleges ok az volt, hogy a helyi autonomiák, államelőtti politikai alakulatok
egyesülése, és az egységes hűbéri államok megalakulása után, a helyi kenézek és vajdák hatásköre átszállt az állam vezetőjére,
amely az uralodói címet vette fel, és ez a cím teljes hatalmat és tekintályt biztositott neki az állam egész területe felett. Ezen
hatalom megfelelő és hatékony gyakorlása szükségessé tette egy államaparátus , intézményrendszer kialakitását. Ugyanakkor a
központi intézmények kialakulása biztositotta az állam hatékony beavatkozását a nemzetközi kapcsolatokba is, leginkább a késői,
törökellenes keresztes hadjáratokban való részvételre.

A középkori román államok diplomácia tevékenysége bizonyos meghatározot célokat követett: a román államok és a
szomszédos nagyhatalmak közötti katonai és politikai szövetségek létrehozása,megfelelő katonai stratégia kialakitása amely
lecsökkentse a román államok hadseregének szerény képességei és a szomszédos államok haderejének erősége közötti
külömbségeket, egy olyan szövetségi rendszer kialakitása amely biztositani tudja a román államok területi integritását és
függetlenségét, valamint a keresztyén nagyhatalmak által kezdeményezett kései keresztes hadjáratokban való részvételt.Egy, ezen
célokat szolgáló, XV-dik századi diplomáciai tevékenység , esemény volt a Ștefan cel Mare, moldvai uralkodó, és Mátyás
magyar király által 1475-ben aláírt egyezmény. Ez kölcsönös katonai támogatást, segítséget írt elő, egy esetleges török támadás
idején. Ez által, 1476-ban , amikor a törökök és a tatárok megtámadták Moldvát, a Mátyás király által küldött, és Báthory István
erdélyi vajda által vezetett, katonai egységek hozzájárultak a II. Mohamed szultán vezette török seregek legyőzőséhez, és
Moldvából való kiüzéséhez.

A középkori román államok számos katonai konfliktusban vettek részt. Ezek közé sorolhajuk a Mihai Viteazul ( 1593-16o1)
havasalföldi uralkodó által kezdeményezett harcokat is. Ezeknek törökellenes jellege volt, és Mihai 1594-1595 telén kezdi el, és
az volt a célja hogy felhívja a keresztyén európai nagyhatalmak figyelmét a török veszélyre, biztositván őket, valamint a balkáni
népeket arról, hogy lehetséges egy eredményes, közös erővel megvívott, törökellenes hadjárat megszervezése, a törökök kiüzése
a Balkán félszigetről és Európából. Ezen politika egyik fontos mozzanata volt a Călugăreni csata 1595 augusztus 23-án, ahol
Mihai fényes győzelmet aratott a Sinán – pasa vezette török seregek felett. Ez a török katonai beavatkozás volt a török birodalom
első próbálkozása arra , hogy Havasalföldet török pasasággá alakitsa át, próbálkozás amelyet Mihai bátor kiállása és győzelme
meghiúsitott.

Következtetésképpen, a középkori román államok , a hatékony diplomáciájuk és a katonai ellenállásuk által, megvédteék
területük épségét, integritását, és biztositották az önálló politikai fejlődésük feltételeit.

Esszé: 4.

Írjatok egy rövid, max. 2 oldalas esszét a következő címmel: A középkori román államok, figyelembe véve a következő
követelményeket:

 Két, a román hűbéri államok megalakulását elősegítő feltétel pontositása

 Két olyan történelmi esemény, tény megemlitése amely meghatározta Erdély fejlődését a vajdaságtól a fejedelemségig
 Egy, a Kárpátokon kivüli román államok megalakulására vonatkozó történelmi esemény bemutatása
 Egy, a XIV-XVII-dik századok közötti, központi román intézmény megemlitése
 Egy önálló vélemény megfogalmazása a hűbéri román államok megalakulásának jelentőségére vonatkozóan, és annak
alátámasztása egy releváns történelmi ténnyel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését, a
megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi esemény, az
ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai sorrendjének a
betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A középkori román államok megalakulása egy meghatározó esemény volt a románok történelmében, és ezen eseményt
bizonyos belső és külső tényezők segítették elő.

A hűbéri román államok megalakulását elősegító tényezők közül megemlithejük a következőket: az államelőtti politikai
alakulatok létezése és fejlődése, a magyar királyság és a bizánci birodalom terjeszkedési politikája, a magyar királyság területi
terjeszkedését korlátozó Arany Horda tatár kánság politikai nyomása, valamint a román térséget érintő és a XIII-dik százdig az
államiság kialakulását fékező vándornépek behatolása e térségbe. Ezen körülmények között a román hűbéri államok
megalakulása szakaszokban történt, több évszázadon át.

Az első állam amely megalakult Erdély volt. Az erdélyi állam megalakulása összefüggésben állt a magyar királyság
politikájával, és két szakaszban történt: a román vajdaságok szakasza (IX-XI. sz.), amelyek ellenálltak a magyar királyság
terjeszkedő politikájának, és Erdély meghóditásának szakasza ( XI-XIII. sz.).

Szent István megkoronázása (1ooo-ben), a magyar királyság megalakulása és a nyugati kereszténység felvétele után , a
XI-dik századtól kezdődik el Erdély szervezett és szisztematikus meghóditása. A magyarok az általuk elfoglalt területeken
létrehozták a királyi vármegyéket ( első volt Bihar, 1111-ben), és nyugati típusú intézményeket próbáltak meghonositani ( a
fejedelemség államformája, római-katolikus püspökségek). 1111-ben megemlitik Mercurius princepst, mint Erdély vezetőjét,
azonban 1176 már Leustachius vajda neve szerepel, ami arra utal hogy a fejedelemség államformájának bevezetése sikertelen
volt, és Erdély 1541-ig vajdaság maradt. Az erdélyi magyar uralom megerősitése, valamint a déli , dél-keleti határok védelem és
a gazdasági élet megszervezése, a nyugati római katolikus vallás terjesztése érdekébe betelepitik a székelyeket, szászokat és a
teuton lovagokat. Az erdélyi határmenti övezetben továbbra is fennmaradnak az önálló helyi autonomia formák, az országok
( Amlas, Hátszeg, Fogaras, Máramaros, Zaránd, stb.). Innen indulnak el azok a román vajdák, akik hozzájárultak a havasalföldi
és a moldvai államok kialakulásához ( honalapitási monda, Fekete vajda, Dragos és Bogdan).

Havasalföld esetében három fontos szakaszt határolunk el. Az első a helyi autonomia formák létezéséhez kapcsolódik.
Ezek a helyi , területi autonomiák a Johannita Lovagrend részére kibocsájtott oklevélben vannak megemlitve ( Litovoi, Seneslau
vajdaságai, Szörényi bánság, Ioan és Farcas kenézségei), és fejlődésük összefüggésben állt a magyar királysággal, amelynek
vazallusi területei ( Seneslau vajdaságán kivül). 1277-ben Litovoi vajda ( az oklevélben emlitett, vagy egy hasonnevű útóda)
összetűzésbe került IV. László magyar királlyal, a Hátszegi medencében, de a csatát elvesziti, meghalt az ütközetben, és testvére ,
Bărbat, fogságba került . ( később, a magyar fennhatóság elfogadása után, ő lesz Litovoi utóda). Ez volt az első szakasz
Havasalföld megalakulásában.

Basarab ( 131o-1352) vajda nevéhez kapcsolódik a havasalföldi állam megalakulásának második szakasza. Ő volt az aki
13oo körül egyesitette Litovoi és Seneslau vajdaságainak területeit, és egy 1324-es oklevél szerint uralta a Szörényi Bánság,
Olténia, Munténia területeit, valamint a Duna torkolatvidékétől északra eső területeket ( Dél Besszarábia). Kezdetben a magyar
király hűséges alattvalója, majd a korabeli dokumentumok úgy emlitik mint hűtlen vajdát. Ez miatt ellentétbe került Károly
Róbert magyar királlyal, és 133o november 9-12 között, a Posada – csatában legyőzi a magyar királyt ( Bécsi Képes Krónika), és
biztositja Havasalföld függetlenségét.

Havasalföld esetében a harmadik szakasz Basarab utódainak nevéhez fűződik: Nicolae Alexandru ( 1352-1364), Vladislav
Vlaicu ( 1364-1377), I. Radu ( 1377-1384) és I. Dan (1384-1386), akik megerősitik az új államot, kialakitják annak intézményi
rendszerét.

A Moldvai hűbéri állam megalakulása is több szakaszban történt. Az első szakasz 1352-1353 között van, és a magyar
királyság tatárellenes hadjáratával van összefüggésben. Ezen hadjárat után , Nagy Lajos magyar király beleegyezésével, Dragos
máramarosi vajda, a Moldva folyó völgyében ( ÉNY Moldva) létrehoz egy őrgrófságot, amelynek katonai és politikai szerepe
volt. Ez képezi Kis-Moldova területét, a moldvai állam magvát. A második szakasz 1359-ben zajlik le, amikor Kis Moldva
területén kitört egy magyar ellenes lázadás, Dragos utódai (Sas és Balc) ellen is, és ezen lázadásban résztvesz Bogdan
máramarosi vajda is, aki előzi Dragos utódait, és kihasználva azt, hogy a magyar királyság az első balkáni törökellenes hadjáratot
készitette elő, kivívja Moldva függetlenségét. Ezt nevezik a honalapítási mondának ( teroria descalecatului). A moldvai állam
függetlenségét 1364-1365 között nyeri el. A harmadik szakasz itt is Bogdan utódainak nevéhez kapcsolódik: Latcu vajda( 1386-
1375), Petru Musat ( 1375-1391), I. Roman ( 1391-1394), és I. István ( Stefan, 1394-1399). I. Roman vajda volt az aki kiteljesiti
a modlvai állam megalakulását, miután egyesitette államával a déli területeket is ( Alsó Országot).

Dobrodzsa esetében az állam magvát a Mangália és Várna közötti területen található, Ana Comnena írásában , és II.
Aszán bolgár cár diplomájában is emlitett Țara Cărvunei képezte. Ennek első vezetője volt Balica (1346-1354), és az ő fia,
utóda , Dobrotici ( 1354-1386) egyesitette a Duna és Fekete tenger közötti területeket, létrehozván a róla elnevezett államot,
amelynek szuverén vezetője volt. Útóda, Ivanco ( 1386-1391) uralkodása idején a török veszedelem egyre jobban fenyegette az
államot, és ezért 1388-ban Mircea cel Batran és Ivanco közösen harcolnak a törökök ellen. Ivanco halála után, 1417-ig,
Dobrodzsa Havasalföld szerves rész volt . ( 1417-ben vagy 142o –ban török uralom alá került 1878-ig).
 A középkori román államok megalakulásának jelentősége abban áll, hogy az új politikai-területi egységek hozzájárultak a
román civilizáció fejlődéséhez és a nemzeti, nyelvi identitás megőrzéséhez. Ugyanakkor a középkori román államok akadályt
képeztek a törökök közép és nyugat európai terjeszkedésének útvonalán. Ezen állítás egyik legfőbb érve az, hogy a román
uralkodók vállalták a törökellenes harcot, megtagadva az adó kifizetését, és súlyos csapásokat mérve a török birodalomra. Egy
ilyen esemény volt Stefan cel Mare 1475-ös győzelme a Vaslui csatában, valamint az azt követő diplomáciai tevékenysége,
amikor Moldvát a kereszténység kapujának nevezi.

Esszé: 5.

Írjatok egy rövid, max. 2 oldalas esszét a következő címmel: A középkori román államok központi intézményei a XV-XVIII-dik
századokban, figyelembe véve a következő követelményeket:

 Két olyan előzmény pontositása, amelyek elősegítették a hűbéri román államok kialakulását
 Két központi intézmény megemlitése a XV-XVIII-dik századokból, és azok két alapvető feladatkörének bemutatása
 Az erdélyi központi intézmény egy, a XVI-dik századi jellmzőjének megemlitése
 Egy olyan XVI-dik századi katonai konfliktus bemutatása amelyben fontos szerep jutott a központi intézmény egy
képviselőjének
 Két olyan XVI-XVII-dik századi diplomáciai esemény megemlitése, amelyekben egy központi intézmény képviselője
is résztvett
 Egy önálló vélemény megfogalmazása a hűbéri román államok központi intézményeinek szerepéről, és annak
alátámasztása egy releváns történelmi ténnyel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését, a
megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi esemény, az
ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai sorrendjének a
betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A románok által lakott térségben a hűbéri államok megalakulása egy konkrét, bizonyos belső és külső tényezők által
segített, fontos történelmi folyamat eredménye volt. A román feudális államok megalakulását elősegítő tényezők, okok közül
megemlithetjük a következőket: az államelőtti politikai alakulatok létezése és fejlődése, a magyar királyság és a bizánci
birodalom területi terjeszkedése, az Arany Horda tatár kánság szerepe a magyar területi terjeszkedés fékezésében, a román
térséget érintő és a XIII-dik századig tartó népvándorlási hullám. A hűbéri román államok megalakulása több szakaszban és több
évszázadon át ment végbe, és önálló hűbéri román államokról a XIII-XIV-dik századoktól beszélhetünk.

A feudális államiság kialakulása után elkezdődik az új államok sajátos intézményrendszerének létrehozása, kialakitása. A
középkori központi intézményeknek fontos szerepük volt a feudális államok gazdasági, politikai , társadalmi, közigazgatási,
vallási életének megszervezésében, fenntartásában. A román államok legfontosabb központi intzéménye volt az uralkodói
intézmény ( Havasalföld és Moldva esetében), és a vajdaság intézménye ( Erdélyben).

Az uralkodói intézmény ( domnia) a Kárpátokon kivüli román államok legfőbb központi, politikai intézménye volt, amelyet
az uralkodó képviselt. A román uralkodónak számos feladatköre, jogköre volt: közigazgatási jogkör ( kinevezi a tisztviselőket,
kiváltságleveleket ad a bojárság tagjainak, megállapítja az adókat), bíráskodási jogkör ( törvénykezési feladatkör), diplomáciai
feladatkör ( az állam nevében aláírta az egyezményeket, hadatüzent, békét köthetett), katonai jogkör( a hadsereg főparancsnoka
mint nagy vajda). Az uralkodót az uralkodó tanács ( Sfatul domnesc) segített, amely a bojárok köréből választott, kinevezett
tisztviselőkből( dregători) állt, és politikai, közigazgatási, bíráskodási jogkörei voltak. Egy másik intézmény amely az uralkodót
segiti az Országgyűlés volt ( Adunarea țării) , amely a kiváltságos rendek, köztük a szabad parasztok is, képviselőiből állt, és
jóváhagyta az uralkodó megválasztását, a más államokkal aláírt egyezményeket, illetve elfogadta az uralkodó által javasolt
adókat. Szintén fontos szerep jutott az egyház intézményének is, a vallásos szellemi élet vezetése terén. Az egyház vezetője az
érsek ( mitropolit) volt, aki az állami ranglétrán az uralkodó után követekezett, megkoronázza, felkeni, beiktatja az uralkodót,
annak első tanácsosa, résztvesz az uralkodói szék bíráskodásán, és általában jó viszonyba van az uralkodóval. Havasalföld és
Moldva esetében az egyházi élet felépítése az érsekségekre és a püspökségekre támaszkodott ( Havasalaföldön a Szörényi és a
Valachiai érsekségek, Moldvában a suceava-i érsekség, illetve két-két püspökség).

A XV-XVII-dik századokban az uralkodói intézmény aktívan résztvett úgy a törökellenes hadjáratok megszervezésében,
lebonyolitásában, mint a román államok által kezdeményezett diplomáciai tevékenységben. Célul tűzte ki az államhatárok
épségének, integritásának védelmét, a függetlenség biztositását, és ezek érdekében előnyős egyezmények aláírását a szomszédos
keresztyén államokkal. A XVI-dik század elején a román államok alárendeltsége a török birodalommal szemben és azon veszély,
hogy beolvadnak az oszmán birodalomba, mind annak tartományai, meghatározták az uralkodók politikáját is. Több olyan román
uralkodó volt aki az adott körülmények között is arra törekedett, hogy megőrizze országa önállóságát, függetlenségét. Ezek közül
megemlithetjük Ion Vodă cel Cumplit ( 1572-1574) moldvai uralkodót, aki mint Petru Rares utóda, a törököknek fizetendő adó
megduplázása miatt is újrakezdi a törökellenes harcokat. Több csatában harcolt a törökökkel, és ezek közül legfontosabb volt a
Jiliște-i csata 1574-ben. Azonban törekvéseit a hazai bojárság nem nézte jó szemmel, elárulták, a törökök fogságába került, és
szörnyű kinok között kivégezték.

Diplomáciai téren a XVII-dik század egyik fontos személyisége volt Constantin Brăncoveanu ( 1688-1714) havasalföldi
uralkodó, aki arra törekedett hogy Havasalföld Dél-kelet Európa meghatározó politikai diplomáciai tényezője legyen, és
diplomáciai képességei által meghatározó szerepet játszott az európai naghatalmi politikában. Először Lengyelországgal akart
szövetséget kötni a török veszedelem elháritása érdekébe, de miután ez nem sikerült az osztrák beavatkozás miatt, Oroszország
felé közeledett, és egy habsburg ellenes politikát is kezdeményez.

A fanarióta rendszer bevezetésével ( 1711 Moldovában, 1714 Havasalföldön) egyidőben , habár továbbra is az állam
legfontosabb intézménye marad, az uralkodói intézmény elvesziti több hatáskörét is. Az uralkodó a török birodalom egyszerű
tisztviselője lesz, akit a szultán nevez ki, és az uralkodói tisztséget többször árúba bocsájtják, pénzzel lesz megvásárolható. Az
uralkodók nem a hazai , román bojárság köréből kerülnek ki, hanem idegen származásúak ( törökök, görögök, levantinok), akik
Konstantinápoly Fanar negyedéből származnak. Mint a török birodalom tisztviselői csak a szultán előtt voltak felelősök. A
fanarióta uralkodók vezetik be az állami tisztségek áruba bocsájtását, módszer amely által kibővitették jövedelmeiket.
Ugyanakkor tisztséghez juttatják rokonaikat, barátaikat, ellenőrizve az állam minden tevékenységi területét. Léteztek azonban
olyan fanarióta uralkodók is akik vállalták a román országok oktatási, jogi, törvénykezési, közigazgatási, társadalmi
korszerűsitési, modernizációs reformjait. Ilyene voltak Constantin Mavrocordat, Alexandru Ipsilanti, Ioan Caragea uralkodók.

Ami az erdélyi vajdaságot illeti, a XI század – 1541 között, a magyar királyság vazallusi tartománya volt. Az erdélyi
vajdának , mint a magyar király képviselőjének, a hét királyi vármegye területe felett volt közigazgatási, bíráskodási és katonai
jogköre ( Erdély kormányzója és az erdélyi hadsereg főparancsnoka). A vajdát a vajdai tanács és a nemesi kongregációk
( gyűlések) segitették a tartomány vezetésében.

A török szuverén hatalom bevezetésével, 1541-1688 között , Erdély legfőbb központi intézménye lesz a fejedelmi
intézmény. Erdély fejedelmét a Diéta nevezi ki a szultán beleegyezésével. A fejedelemnek közigazgatási, katonai és bíráskodási
jogkörei vannak, és egy 12 tagú tanács , valamint a 15o tagú törvényhozó testület, a szászok, magyarok és székelyek kiváltságos
rendjeinek képviselőiből álló Diéta segítette az állam vezetésében.

1688 – 1691 között Erdély habsburg fennhatóság alá került, és Ausztria császára egyben Erdély fejedelme is lett. Ilyen
körülmények között Erdély vezetése a katonai kormányzó, és a bécsi Aulikus Udvar hatáskörébe került, Erdély pedig Nagy
Fejedelemség lett.

Mindezek alapján megállapithajuk, hogy a román államok központi intézményei fontos szerepet játszottak a feudalizmus
idején, a XV-XVIII-dik századok között, leginkább a törökellenes harcok megszervezésében, az aktiv diplomáciai
tevékenységben. A román uralkodók, erdélyi vajdák hősies harca, eredményes diplomáciája, aktiv politizálása által, a román
államoknak sikerült hosszú időn át megőrizni területi integritásukat, függtlenségüket, és szerepet vállalni az európai nagyhatalmi
politikába, a keresztyén értékrend védelmébe.

V. A MODERN ROMÁN ÁLLAM A POLITIKAI TERVEZETEKTŐL NAGY

ROMÁNIA MEGALAKULÁSIG

a) POLITIKAI TERVEZETEK A XVIII-DIK SZÁZADBAN ÉS A XIX-DIK SZÁZAD ELEJÉN

 A fanarióta rendszer bevezetése a román fejedelemségekben ( 1711 Moldova, 1714 Havasalföld) nagyban
befolyásolta a román társadalom fejlődését, és annak beilleszkedését a keleti világba, egy olyan korszakban amikor Dimitrie
Cantemir és Constantin Cantacuzino írásai által a románok között elterjedt az európaiság gondolata.

Az 175o után elterjedő és meghonosodó nemzeti öntudat elősegitette a román társadalom nemzeti és kulturális
újjászületését, a román kultúra reneszánszát. Mindez pedig elősegitette az európaiság gondolatára támaszkodó korszerűsitési,
modernizálási eszmék elterjedését is, amely a keleti-török világból való kilépési kisérletet, és a nyugati, modern európai
civilizációhoz való felzárkózást is jelentette, és az újkori kihivásoknak nem megfelelő régi típusu intézmények felszámolását. A
korszerűsitési törekvéseket, a szükséges reformok bevezetését akadályozta azonban a török uralom, bevatkozás, és a hazai
konzervativ bojárság ellenállása is. A keleti kérdés ( a török birodalom fennmaradásának vagy bukásának kérdése), valamint a
térséget a XVIII-XIX-dik századokban érintő orosz-török-osztrák háborúk is lehetőséget biztositottak az új politikai
megoldásokat kereső, fanarióta ellenes, nemzeti felszabaditó mozgalom kibontakozására.

A fanarióta uralom idején a román fejedelemségekben, és az osztrák uralom alatti Erdélyben bevezetett reformok,
politikai tervezetek több területet is érintettek: politikai, társadalmi, jogi, vallási és kulturális területeket, és alapjában 3 főbb
kategóriába lehet őket sorolni: uralkodói, bojári és nemzeti jellegű reformizmus.

1.Uralkodói reformizmus- a román államokban a fanarióta uralkodók, mig Erdélyben az osztrák uralkodók
kezdeményezik. Ezek lehettek:a

Politikai és társadalmi reformok

Ide sorolhatjuk Constantin Mavrocordat fanarióta uralkodó által Moldvában és Havasalföldön ( felváltva többször
is uralkodott a két államban 173o-1769 között) bevezetett, a pénzügyi, közigazgatási, igazságszolgáltatási intézmények
korszerűsitését célzó reformokat, és amelyek közül legfontosabb volt az 1746-ban Havasalföldön és 1749-ben Moldvában
bevezetett társadalmi reform, amely által felszámolta mindkét államban a jobbágyság intézményét, de a felszabaditott jobbágyok
nem kaptak földet. Mária Terézia (174o-178o) és fia II. József ( 178o-179o) Erdélyben , és az egész osztrák birodalom területén
kezdeményeztek reformokat. Ezek közül az erdélyi társadalmat érintve, legfontosabb volt a II. József által 1785-ben bevezetett
rendelet, amely alapján itt is eltörlik a jobbágyság intézményét ( ezt 179o után a konzervativ nemesség visszavonta).

Jogi reformok

A fennálló jogi rendszer megreformálását kitűző, a korekt törvénykezést biztositó reformok, tervezetek. Ide
sorolhatjuk Alexandru Ipsilanti által 178o-ban Havasalföldön kiadott törvénygyűjtemény (Pravilniceasca condica-
Törvényhozási jegyzetek), amelyet a gyakorlatban is alkalmazták. Ioan Caragea fanarióta uralkodó 1818.ban adja ki a Caragea
törvénykönyvet, és Moldvában Scarlat Callimachi uralkodó 1817-ben adta ki a szintén róla elnevezett Callimachi
törvénykönyvet.

Vallási és kulturális reformok

Erdélyben , állami érdekekre hivatkozva, az 1699-es vallási egyesülés védelme érdekébe, Mária Terézia 1759-ben
visszaállitja az ortodox vallást. 1777-ben egy új oktatási törvényt fogadnak el, a hires Ratio Educationist, amely biztositotta a
falusi iskolai hálózat kiépitését, a papság oktatását, és a románokra nézve, egy értelmiségi réteg kialakulását, amely a nyugati
katolikus egyetemeken tanult és a román nemzeti mozgalom vezetője lett. II. József 1781-ben kiadja a türelmi rendeletét, amely
engedélyezi a nem katolikus vallások szabad gyakorlását, de nem sérti a katolikus egyház jogait és érdekeit.

2. Bojári reformizmus - a bojárság képviselői kezdeményezik és 3 főbb megnyilvánulási területe volt:

A román fejedelemségek problémáinak nemzetköziesitése

 Ez azt a célt követte, hogy az önálló politikai identitás megőrzése, a területi semlegesség védelme és a belső
önrendelkezési jog biztositása érdekébe megakadályozzák a szomszédos nagyhatalmak ( Oroszország, Ausztria, Törökország)
területi terjeszkedését. Elöször egy semleges ütközőállam gondolata terjedt el, az egymással versenyző nagyhatalmak között, az
1772-es havasalföldi országgyűlésén. Később a történelmi jogokra hivatkozva a bojári átiratok, tervezetek, a román államok
kiváltságait a török udvar beleegyezésével eltipró, megszegő fanarióta rendszer felszámolását kérték. Ugyanakkor, a középkori
kapitulációk alapján egy szélesebb körű önrendelkezést is kértek, és a román fejedelemségek jogi státuszának felülvizsgálását is
követelték.

Politikai tervezetek

Célja volt a meglevő politikai rendszer megreformálása, intézményeinek korszerűsitése. Nem létezett egy
egységes , alapvető dokumentum, politikai program, hanem több azonos jellegű kérést megfogalmazó dokumentum volt. Legfőbb
követelések voltak: állami, politikai függetlenség visszaszerzése, a török-fanarióta uralom felszámolása, politikai és társadalmi
megújulás.

A bojári programtervezetek egyik alapvető problémája volt a kormányzati forma kérdése. 1716-1821 között több
mint 4o alkalommal, a Konstantinápolyi, Szentpétervári, Bécsi és Párizsi udvarokhoz eljutatott bojári tervezetek kérték a
fanarióta uralom, az idegen uralkodók leváltását, és a hazai bojárok közül választott uralkodók kinevezését. Ezen a téren a hazai
bojárság több kormányzási formát is javasolt. 1769-ben a moldvai érsek, Gavril Callimachi által vezetett Nemzeti
Tömörülés( Partida Nationala) egy 12 bojár által vezetett arisztokratikus köztársaságot javasolt. Iordache Rosetti-Roznoveanu
nagybojár 1817-1818 között 8 reformtervezetet irt, és egy olyan politikai rendszert javasolt amelyben az uralkodói intézmény
szerepe egyszerű, formális ellenőrző jellegű legyen és az igazi hatalom a bojárság által irányitott Közgyűlés és Diván kezébe
legyen. Társadalmi téren a bojári tervezetek semmi új változást nem javasoltak a parasztok, a falu lakói részére.

1821-ben , a Tudor Vladmirescu által vezetett népi felkelés idején fogalmazták meg a mozgalom politikai
programjának tartott A román nép kérései ( Cererile norodului romanesc) cimű dokumentumot, amely politikai téren a fanarióta
uralom ellen foglalt állást, és nem a török uralom ellen. 1822-ben Ionica Tautu, mint a kis és középbojárság képviselője,
kidolgozta a Karvunár alkotmányt, amely a román társadalom teljes korszerűsitését kérte. A hazai bojárok 1821-1822 között több
mint 75 kérvényt fogalmaztak meg és jutattak el a nagyhatalmak udvaraiba, kérvén a hazai uralkodók visszaállitását, a nemzeti
jogok elismerését. Ezen tevékenység közvetlen eredménye lett az hogy 1822-ben a török porta kinevezte a hazai származási
uralkodókat Ioniță Sandu Sturdza ( Moldova) és Grigore Ghica ( Havasalföld) személyében.

Lassan a román politikai mozgalmak összefüggőbbek lettek, erőteljesebbek és elnyerik a korabeli román értelmiség,
liberális bojárság és városlakól támogatását. Eufrosin Poteca megfogalmazta a jövedelmadó bevezetését, a sajtószabadság , és
köztisztviselői állások szabad elfoglalásának gondolatait, és 1826-ban Dinicu Golescu az Utazásaim feljegyzései című művében
támogatta az összes román tartomány egyesülésének gondolatát, egy egységes román állam , Nagy Dácia, határain belül.
Havasalföldön a Ion Cămpineanu köré csoportosuló nemzeti csoport 1838-ban kidolgozott két alapvető dokumentumot:
Egyesülési és függetlenségi okmány ( Act de unire si de independenta) amelyben kérte a török szuverén és az orosz védnöki
hatalom felszámolását, a román fejedelemségek egyesülését , egy hazai származású uralkodó megválasztását, akinek útóda
örökölhesse a trónt, illetve a Románok uralkodójának kinevezési aktusa ( Osabitul act de numire a suveranului romanilor) amely
igazából egy alkotmánytervezet is volt. Hasonló jellegú tevékenységet folytatott a Testvériség ( Fratia) nevú titkos társaság is,
amely az 1843-as programjában az egyesőlés, az állami függetlenség mellett kérte a jobbágyok felszabaditását, az állampolgárok
törvény előtti egyenlőségét is.

Nemzeti jellegű követelések, tervezetek

Ezek elsősorban az erdélyi románok nmzeti mozgalmának céljait fogalmazták meg, és ezen mozgalom vezető rétegei
voltak a klérus, a román értelmiség és a román határőrezredek tisztjei. Itt 2 főbb tervezetet tudunk megemliteni:
  1744- Inochentie Micu Klein görög-katolikus püspök által kidolgozott Supplex Libbelus, amely a románok
latinitása, eredete, ősiesége, számaránya és folytonossága alapján kérte a román nemzet eismerését mint a tartomány
negyedik hivatalos nemzete, azonos jogokat mint a többi erdélyi nemzetnek, a románok beválasztását a

 Diétába, polgári- katonai tisztségekbe, a románok számára diszkriminativ jellegű törvények eltörlését, arányos
képviseletet, polgári jogokat. Azonban a bécsi udvar elutasitotta ezen kéréseket, és a püspöket Rómába küldte.

 1791 – az erdélyi románság jeles képviselői (Petru Maior, Gheorghe Șincai, Ion Budai Deleanu, Iosif Mehesi, stb), az
ortodox és görög-katolikus egyházak vezetői és a román tisztek képviselői aláirták az erdélyi románság egyik legfőbb
dokumentumát, a Supplex Libbelus Valachorumot, amely Micu Klein művánek kibővitése, az erdélyi románok első
modern politikai programja, és amely történelmi, demográfiai, nyelvi és jogi érvekre hivatkozva, kéri a román nemzet
egyenjogúságát, arányos képviseletet, az ortodox egyház egyenlőségét a többi egyházzal, a románok számára sértő
megnevezések eltörlése, a román helységnevek használatát, egy román nemzeti kongresszus összehivását, stb.

Mindezek az uralkodói, bojári vagy nemzeti jellegű tervezetek, reformok elősegitették a román társadalom modernizálását,
a nyugati európai civilizációhoz való felzárkozást, és a későbbi politikai-területi egység megvalósitását, illetve az állami
függetlenség kivivását.

b)AZ 1848-AS POLITIKAI TERVEZETEK ÉS FORRADALMI ESEMÉNYEK

1848 forradalmi év volt Európában, forradalmak amelyek elősegitették a nemzetek szuveranitási jogának kinyilvánitását,
a monarchiák legitimitásának megkérdőjelezését, valamint a kontinentális nagyhatalmi erőviszonyok radikális átalakulását. Az
1848-as forradalmak az 1789-es nagy francia forradalom útód mozgalmai voltak, az akkori eszméket folytatták, és ugyanakkor az
1815-ös bécsi kongresszus reakciós, konzervativ politikai rendszere ellen is megnyilvánultak.

A román országokban az 1848-as forradalmi események , habár a történelmi tartományokban ( Moldova, Havasalföld,
Erdély, Besszarábia, Bánság) sajátos módon zajlottak le, mégis programjuk, követeléseik, jellegük és célkitűzéseik alapján egy
egységes román mozgalom szintézisei voltak. Az 1848-as román forradalmi mozgalmak vezető társadalmi rétegei voltak a
liberális bojárság, az értelmiségi réteg, akik ismerték , védtek, terjesztették a nyugati eszméket, polgári jogokat és
szabadságjogokat.

Az 1848-as román forradalmak kifejezték a különböző társadalmi rétegek elégedetlenségét a fennállló társadalmi-politikai
rendszerrel szemben, és az anyagi, gazdasági körülmények miatt. Havasalföldön és Moldvában az orosz védnökség felszámolását
és a török birodalommal szembeni politikai egyensúly helyreállitása volt a legfőbb nemzeti jellegű célkitűzés, mig a Bánságban,
Bukovinában és Erdélyben az ottani románok jogainak elismerését, és ezen tartományok egyesülését tűzték ki mint nemzeti
célok.

Az 1848-as román forradalmi erők harcának két főbb útja, formája volt: törvényes út- amely kérvények, kiáltványok
megfogalmazásában és azon politikai erőkhöz való eljutatását jelentette, akiktől várták a megoldásokat, és ez jellemző volt a
forradalmak első szakaszára, és a fegyveres út- amely a kérések, követelések radikális megoldási módozata volt, és a
szabadségharcokat jelentette. Az 1848-as román forradalamak sajátos jellege volt az, hogy sikerült lemondani az elitista,
értelmiségi elvekről a nemzeti képviselet elve javára.

Az 1848-as román forradalmak kitörése, lezajlása is több sajátosságot hordoz magában. A kezdeti szakaszban a nemzeti
szellemiség megnyilvánulásának két síkját határolhatjuk el: a hagyományos paraszti elem, és a liberális , polgári, demokratikus
értelmiségi alkotó elem. A politikai és nemzeti román elit kérésére összehivott népgyűlések jelentették a forradalmi mozgalmak
kezdetét, a paraszti és értelmiségi elemek egyesitését, és a nemzet szuverén jellegének, döntéshozatali jogának megnyilvánulását.
Mig Moldvában a forradalom igazából rövid, spontán jellegű, szervezetlen és mérsékelt jellegű volt , addig Havasalföldön
forradalmi bizottság alakult, amelynek feladata volt megfogalmazni a forradalmi programot, a mozgalom kitörésének helyét,
idejét. Ez a havasalföldi eseményeknek szervezettebb jelleget adot, és az 1848. Június 9-i Izlaz-i események után, ahol elfogadták
a forradalmi programot, június 15-én Bukarestben is kitört a forradalom, és megalakult a forradalmi kormány, és június-
augusztus között több korszerűsitési reformot vezetett be. Az 1848-as román forradalmak közül legszervezetebb volt az erdélyi
román forradalom, amely összefüggésben állt a magyar forradalmi eseményekkel.
 Az 1848-as román forradalmak legfőbb dokumentumai, kérvényei a polgárság, liberális bojárság, az értelmiség
képviselőinek műve, és az alapvető óhajokat, társdalmi, politikai és nemzeti célokat foglalják össze. ( lásd a mellékletett)

Az 1848-as román forradalmak, a vezetők minden törekvése ellenére, nem jártak sikerrel, és a sikertelenség okai
tartományról-tartományra eltérőek voltak.

 Moldvában a mozgalom spontán jellege, az orosz katonai beavatkozástól való félelem miatt, Mihail Sturdza uralkodó
elutasitotta a forradalmárok kéréseit, elfogatta azokat, bebörtönözte vagy száműzte őket. Egyes vezetőknek sikerült
megmenekülni és a szomszédos Erdélyben, Bukovinában vagy Havasalföldön folytatták a tevékenységüket.

 Havasalföldön a forradalmi kormányon belüli ellentétek a földosztás kérdésében, valamint az idegen, török és orosz
katonai beavatkozás, véget vetett a forradalmi kormány létének, tevékenységének. A forradalmi kormány helyett egy 3
tagú uralkodói tanács ( locotenența domnească) jött létre Ion Heliade Rădulescu, Nicolae Golescu és Christian Tell
részvételével. Ennek a helyét egy török helytartó, kajmakám vette át. 1848 szeptemberében a török csapatok
behatolnak Bukarestbe, és habár a Dealul Spirii csatában, 1848 szeptember 13-án a román tüzóltó egységek hősiesen
harcolnak, vereséget szenvednek, és a forradalom elbukik.

 Erdélyben a románok azon törekvése hogy megakadályozzák Erdély Magyarországhoz való csatlakozását, kudarccal
végződőtt, mert 1848 május 18-án a kolozsvári Diéta megszavazta, és május 24-én a bécsi udvar elfogadta Erdély és
Magyarország egyesülését. 1848 nyarán a tartomány több településén etnikai, nemzeti ellentétek törtek ki a magyar és a
román forradalmi erők között, amelyek során atrocitások, visszaélések történtek. 1848 szeptember 2-14 között került
sor a harmadik balázsfalvi gyűlésre, amely a fegyveres harc kezdetét, és a törvényes , legális megoldásokról való
lemondást kezdetét is jelentette. Az erdélyi románok Avram Iancu, Axente Sever vezetésével 15 katonai légiót hoztak
létre, és az erdélyi román nemzetőrség a habsburgok és a magyarok ellen harcolt. A véres harcok nem szolgáltak
pozitiv eredményekkel, és 1849 tavaszán a román és a magyar felek között megbékélési törekvések kezdődnek. Ezek
kezdeményezői Kossuth Lajos és Nicolae Bălcescu voltak. Az 1849 július 14-én elfogadott nemzetiségi törvény
engedményeket tett az erdélyi románoknak a román nyelv használata terén, de nem jelentett végleges megoldást. A
magyar-román kiegyezés nem tudott létrejönni, mert 1849 augusztus 1/13-án a magyar forradalmi hadsereg Világosnál
leteszi a fegyvert az orosz túlerővel szemben, és ezzel nemcsak a magyar, de az erdélyi román forradalom is véget ért.

Az 1848-1849-es román forradalom bebizonyitotta, hogy a román társadalom modernizálási törekvésére nem volt elég
a románok egységes fellépése és nemzeti öntudata. Az állami, politikai egység hiányában nem lehetett végrehajtani a társadalom
belső modernizálását, és nem lehetett kivivni az állami függetlenséget sem.

AZ 1848-1849-ES FORRADALMAK DOKUMENTUMAI

SOR FORRADALMI POLITIKAI NEMZETI KORSZERŰSITÉSI TÁRSADALMI

SZ. TERVEZET, VEZETŐK, KÖVETELÉSE KÖVETELMÉNYEK KÖVETELÉSEK
PROGRAM PROGRAM K POLGÁRI JOGOK
SZERZŐK SZABADSÁGJOGOK
1. Vasile Alexandri, A Szervezeti A cenzúra eltörlése A parasztok nehéz
KÉRVÉNY Grigore Cuza, Szabályzat Oktatási, iskolai reform helyzetének
KIÁLTVÁNY Alexandru I. ( Regulamentul A tisztségeben való javítása ( mérsékelt
(Petițiunea Cuza Organic) kinevezés érdem és nem megoldás)
Proclamație) előírásainak származás szerint
tiszteletben A testi büntetés
1848. március 27- Iasi tartása ( egy eltörlése
( Moldova) esetleges orosz Személyi biztonság
katonai
beavatkozás
veszélye miatt)
2. Simion Bărnuțiu Az erdélyi Szólásszabadság A jobbágyság
Avram Iancu román nemzet a Sajtó és nyomda eltörlése semmiféle
NEMZETI szabadság, szabadság kártérités nélkül
KIÁLTVÁNY egyenlőség , A cenzúra eltörlése
( Petiția Națională) testvériség A személyi szabadság
elveire biztositása
 1848. május 3-5 támaszkodva Román oktatás, iskolák
Balázsfalva, Erdély kérik: A román ortodox
-a nemzeti egyház teljes
függetlenséget egyenlősége a többi
-a román erdélyi egyházzal
fejedelemségekk
el való
egyesülést
-elutasítják
Erdély
egyesülését
Magyarországga
l
3. Vasile Alexandri, Moldova és Az állami intézmények A parasztok
ELVEINK A HAZA Costache Negri Valachia tevékenysége az földhöz jutatása
MEGREFORMÁLÁS egyesülése egy egyenlőség, szabadság semmiféle
ÁRA egységes, és testvériség elveire kártérités nélkül
( Prințipiile noastre szuverén támaszkodjék.
pentru reformarea államba A dézsma és bármiféle
patriei) más hűbéri adó eltörlése
Teljes egyenlőség a
1848. május 12, Brassó polgári és politikai
(moldvai forradalmárok jogok gyakorlása terén
programja) Mindenféle kiváltság
eltörlése

AZ ORSZÁG Eudoxiu A tartomány Az ortodox egyház

4. KÉRVÉNYE Hurmuzaki önállósága önállósága A hűbéri járadék
(Petiția Țării) Minden társadalmi (dézsma) eltörlése
réteget képviselő Diéta
1848. május 2o, megválasztása
Cernăuți, Bukovina Önálló közigazgatás,
törvénykezés és
politikai vezetés
Személyi szabadság

5. Ion Heliade Havasalföld A politikai jogok A jobbágyok

Rădulescu közigazgatási és egyenlősége és felszabaditása és
törvénykezési biztositása földhözjutatása
AZ IZLAZI önállósága Nemzetgyűlés, minden kártérités ellenébe
KIÁLTVÁNY A külső , társadalmi réteg
( Proclamația de la nagyhatalmi képviselőinek
Izlaz) beavatkozás részvételével
megszüntetése Felelős uralkodó, akit 5
1848 június 9- Izlaz, Az ország évre válaszanak meg
Havasalföld dolgait a belső Általános adózás,
erők oldják meg közteherviselés
Sajtószabadság
A rangok, címek
eltörlése
Egységes és általános
oktatás
Egyéni biztonság
6. A BÁNSÁGI ÉS Eftimie Murgu A román nemzet A román ortodox A parasztok
MAGYARORSZÁGI tiszteletbe tartása egyház önállósága földhözjutatása
ROMÁN NÉP A tartomány kártérités ellenébe
KÉRVÉNYE önállósága
( Petiția neamului A román nyelv
romănesc din Ungaria hivatalos
și Banat ) használata
 1848 június 15- Lugoj-
Bánság
7. A MOLDVAI Mihail Moldva és A kiváltságok eltörlése
NEMZETI Kogălniceanu Havasalföld Törvény előtti
TÖMÖRÜLÉS egyesülése, mint egyenlőség
ÓHAJAI a román nemzeti Szólásszabadság
( Dorințele Partidei ’’ épület Ingyenes és egyenlő
Naționale din összetartó oktatás
Moldova) kulcsa’’ Gyűlekezési szabadság
1848 augusztus-
Cernăuți

c) A MODERN ROMÁN ÁLLAM MEGALAKULÁSA ÉS ALEXANDRU IOAN CUZA

URALKODÁSA, REFORMJAI

Az modern román állam megalakulásának előzményei

A román fejedelemségek egyesülésének gondolata, az 1848 utáni időszak politikai jellegű tevékenységének központi
célkitűzése volt. A bel – és külpolitikai körülményeket, feltételeket befolyásolta az 1849-ben aláírt Balta-Liman-i Egyezmény
is. Ezt az egyezményt a szuverén hatalommal rendelkező Török birodalom és a védnöki , protektorátusi jogot gyakorló
Oroszország irta alá , és a román fejedelemségek belső önrendelkezési jogát korlátozó egyezmény volt. A török állam és
Oroszország biztosították azon jogukat, hogy kinevezzék a román fejedelemségek uralkodóit, és az uralkodói időszak időtartama
7 év lett. Feloszlatták a Közgyűléseket (Adunări Obşteşti) , és egy, kizárólag a nagybojárok képviselőiből álló, gyűlést, a Divant
hoztak létre.

Az egyesülésért folytatott harc és az azt követő korszerűsítési törekvések egy, a románok célkitűzései számára mostoha
és nehéz ,nemzetközi körülmények, feltételek között zajlottak le. Az idegen elnyomás akadályozta vagy a belső liberális politikai
törekvéseket (Oroszország), vagy a nemzeti jellegű törekvéseket, eszméket (Török birodalom, Ausztria).

Az 1848-as forradalmak leverése után emigrációba kényszerült román forradalmárok, az egyesülés ügyéért harcolva, az
európai forradalmi erők és személyiségek támogatását akarták elnyerni. Giuseppe Mazzini, Ledru- Rollin és mások, valamint az
európai közös forradalom gondolatát támogató, Londoni székhelyű Európai Demokratikus Bizottság (amelynek egyik alelnöke
I. C. Brătianu volt) támogatásával akarták az európai közvélemény elé vinni a román kérdést. Miután 1852 -ben
Franciaországban III. Napóleon császár veszi át a hatalmat, az egyesülés párti erők megváltoztatják addigi törekvéseik irányát, és
elsősorban a román érdekeket támogató európai nagyhatalmak beleegyezését próbálták meg elnyerni. Ezen az alapon kérvényeket
jutattak el Párizsba és Londonba, és bizonyos francia, angol és olasz lapokban egyesülés párti cikkek jelentek meg.

Az Oroszország és a Török birodalom közötti kapcsolatok fokozatos megromlása 1853-ban egy újabb háborúhoz vezetett.
Ez volt a Krím-félszigeti háború, amelyben Oroszország ellen, a törökök oldalán, belépett a háborúba Ausztria, Anglia és
Franciaország is. Így a háború európai érdekeltségű lett. A román fejedelemségek területét a harcban álló felek, mint katonai
bázist használták fel, és kezdetben orosz majd osztrák és török megszállás következett . A háborúból Oroszország került ki
vesztesen ( 1856), és ez egyben azt is jelentette, hogy elveszítette a román fejedelemségek feletti védnökségi jogát.

A krími háború végén sor került a párizsi béketárgyalásokra. Ezt megelőzően a románok képviselői, az egyesülés párti
erők aktív propagandát fejtettek ki a nagyhatalmak képviselőinek megnyerése érdekébe, és arra hivatkozva, hogy habár
katonailag nem vettek részt a háborúba, de területileg igen, bizonyos kedvezményeket, jogokat igényeltek. A béketárgyalások
nyitó ülésszakán a francia államot képviselő Walewski gróf, javasolta Moldva és Havasalföld egyesülését egy egységes
államba, török fennhatóság alatt. A francia javaslatot támogatta Poroszország és Szardínia (ők is az egységes német és olasz
államok kialakulásáért harcoltak), Oroszország és kezdetben Anglia, de ellenezte Ausztria (többnemzetiségű államként félt
hogy ezzel követendő példát adhatnak a birodalom népeinek) és Törökország (attól tartott, hogy az egyesülést a függetlenség
kivívása követheti). E két állam azt állította, hogy a románok nem akarnak egyesülni.

1856 március 18/3o-án írták alá a Párizsi Békeszerződést, amely nagymértékben befolyásolta a román
fejedelemségek politikai fejlődését. Habár továbbra is török fennhatóság alatt maradtak , mégis véget ért az orosz védnökségi
jog, és a román fejedelemségek a nagyhatalmak közös védnöksége, protektorátusa alá kerültek. A békeszerződést aláíró
államok, beleértve Törökországot is, elismerték a román államok közigazgatási függetlenségét, és azon jogukat, hogy saját,
önálló hadseregük lehessen, törvényeket hozhassanak, és más államokkal szabadon kereskedhessenek. A nagyhatalmak
képviselői egy külön bizottságot hoztak létre, azzal a céllal , hogy a két román fejedelemségben végzett információszerzés,
adatgyűjtés után javaslatot tegyen arról, hogy a románok milyen új kormányzási formát óhajtanak. A kollektív védnökséget
gyakorló nagyhatalmak - Anglia, Franciaország, Oroszország, Poroszország, Szardínia, Ausztria és Törökország -
elrendelték, hogy mindkét román fejedelemségben hozzanak létre tanácsadó, vélemény nyilvánító képviseleti gyűléseket, ú.n.
ad-hoc gyűléseket, amelyek feladata az volt, hogy kinyilvánítsák a románok álláspontját az egyesülés kérdésében.

A párizsi békeszerződés egy új szakaszt nyitott , az európai nagyhatalmak kollektív védnöksége alatt létrehozandó
egyesülésért folytatott harcban, és a két fejedelemség lakossága, azért hogy véleményt mondhasson az egyesülés kérdésében,
jogot kapott hogy megválaszthassa az Ad-hoc Tanácsokat, Divánokat (1857).

A román fejedelemségek esetében a párizsi békeszerződés pontjainak gyakorlati alkalmazása , belső határozzatok és a
nagyhatalmakkal folytatott tárgyalások útján történt. Az első belső jellegű, de a nagyhatalmak ellenőrzése alatt történt
tevékenység, az Ad-hoc Gyűlések képviselőinek megválasztása volt, úgy Moldvában mint Havasalföldön, 1857 –ben. E
választási harcban az egyesülés párti erők küzdöttek meg az egyesülést ellenző, nagyrészt konzervatív bojárság képviselőivel.
Havasalföldön az egyesüléspárti erők győztek. Ugyanez történt Moldvában is, de itt a török birodalom által kinevezett
kajmakám (uralkodói helytartó), Nicolae Vogoride, és a jászvárosi (Iaşi) osztrák konzul meghamisították a választási
eredményeket, és így az egyesülést ellenző politikai erők kerültek ki győztesen. A moldvai unionisták, Alexandru Ioan Cuza és
mások tiltakoznak, és egy esetleges felkelés megszervezését helyezik kilátásba. Erre reagálva a török állam katonai
beavatkozással fenyegetőzött. Fennállt egy újabb nagyhatalmi konfliktus veszélye. Ennek elkerülése érdekében Franciaország
császára. III. Napóleon, és Anglia királynője, Viktória királynő, 1857 augusztusában Osborne-ben találkozik, és azon döntést
hozzák, hogy Franciaország lemond a két fejedelemség területi egyesülésének támogatásáról, és csak egy közigazgatási
egyesülést javasol, míg Anglia közbejár a török birodalomnál, hogy Moldvába új választásokat szervezzenek.

Az új választásokat az egyesülés párti erők nyerik meg, és így 1857 őszén úgy Moldvában mint Havasalföldön
összeültek az Ad-hoc Gyűlések. Ezeknek képviseleti jellege volt, és minden társadalmi réteg képviselve volt, mert csak
javaslatokat tehettek, de döntést nem hozhattak. A Moldvai Ad-hoc Gyűlés keretén belül elfogadott dokumentumot Mihail
Kogălniceanu olvasta fel, és a románok első és legfontosabb óhajai, kérései, javaslatai a következők voltak: 1) Moldva és
Havasalföld egyesülése egy egységes modern államba,2) Idegen származású, egy európai uralkodó dinasztiából származó
uralkodó, akinek utódját az ország törvényei és hagyományai szerint neveljék, 3) az új állam területi semlegessége, 4)
önrendelkezési jog, 5)egy nemzeti képviseleti országgyűlés összehívása.

Ezen javaslatokat , amelyeket a török birodalom elutasított, a nagyhatalmi Ellenőrző Bizottság 1858 tavaszán,
megvitatás céljából előterjesztett a Párizsban összeült Nagyhatalmi Konferenciának. Ez alkalommal a 7 nagyhatalom képviselői
aláírták , 1858 augusztus 7/19-én a Párizsi Egyezményt, amely arra törekedett, hogy a román fejedelemségeknek egy végső
szervezési, kormányzási keretet biztosítson. Ezen egyezmény a következőket tartalmazta: 1) elismerik a román fejedelemségek
jogát az egyesüléshez, de mindkét fejedelemség megkellett tartsa saját, román származású (és nem idegen) uralkodóját,
kormányát és törvényhozó testületét, 2)az új állam megnevezése : Egyesült Román Fejedelemségek lett, 3) elismerik az
önrendelkezési jogot, a török állam beavatkozása nélküli kormányzást, 4) két közös bizottság létrejöttét javasolták, Focşani
székhellyel, a Központi Bizottság és a Számvevőszék , amelyek időközönként gyűléseztek volna, és a két román állam számára
közös törvényeket fogadtak volna el, 5) az új uralkodók megválasztásáig a két román állam vezetését 3-3 kajmakámra bízták.

Az egyesülés megvalósítása

Az újonnan kinevezett ideiglenes bizottságok legfőbb feladata az volt, hogy megszervezzék és felülvigyázzák az
uralkodók megválasztására összehívandó választó testületek tagjainak megválasztását.

A moldvai választói kampány egy olyan választói testület megválasztását eredményezte, amely az egyesülés mellett volt.
Moldvában a volt uralkodó , Mihail Sturdza és fia által képviselt konzervatív erők, és az Alexandru Ioan Cuza-t támogató
egyesülés párti erők között folyt a harc. Végül az egyesülés párti erők győztek, és 1859 január 5-én Moldva uralkodójának
választották meg Alexandru Ioan Cuza-t. A választás után , az új uralkodó beiktatásáért Konstantinápolyba tartó moldvai
küldöttség , javasolta a havasalföldi választó testületnek, az egyesülés támogatóinak, Cuza megválasztását . Havasalföldön az
egyesülést ellenző konzervatív erők voltak többségben, de nem tudtak megegyezni egy közös jelölt indításában. Ezt kihasználva
a nemzeti, egyesülés párti erők, a bukaresti néptömegek segítségével , politikai nyomást gyakoroltak a választó testület tagjaira.
Ennek következtében a konzervatívok lemondanak az egyéni jelöltjükről, és elfogadják a moldvai uralkodó jelölését, akit 1859
január 24-én megválasztanak Havasalföld uralkodójának is.

Ez által a románok megvalósították, de facto és nem de jure, a két román állam egyesülését, amelynek alapját a személyi
unió képezte, Alexandru Ioan Cuza személye által.

Alexandru Ioan Cuza uralkodása (1859-1866)

Alexandru Ioan Cuza uralkodása egy új korszakot nyitott a románok történelmében: az egységes modern román állam
fejlődésének korszakát.

Cuza uralkodásának első időszakában a két legfontosabb politikai irányelv a következő volt: 1) az egyesülés nemzetközi
elismerése,2) az új román állam korszerűsitése, modernizálása, az 1848-as programok gyakorlati alkalmazása és reformok
bevezetése által. Az egyesülés nemzetközi elismerése biztositotta volna a belső reformok elfogadásának és alkalmazásának
alapfeltételét.

Cuza kettős választása nem volt összhangban a párizsi egyezmény előirásával, és ezért Törökország katonai
beavatkozással fenyegetőzőtt. A román kérdés újból európai kérdés lett. A nagyhatalmak képviselői 1859 március 26/ április 7-
én újra tanácskozásra ültek össze Párizsba, és hosszas viták után, Ausztria és Törökország kivételével , 1859 augusztusában
elfogadták a kettős választást. Az elkövetkező időszakban Cuza és munkatársai arra törekedtek, hogy reformjaik által
biztositsák az európai nagyhatalmakat döntéseik jogosultságáról. Ezen tevékenység következménye lett az, hogy 1861
decemberében , a Konstantinápolyi nagyhatalmi konferencián hivatalosan is elfogadják a két román fejedelemség egyesülését,
Cuza uralkodásának idejére. Ezt a döntést minden nagyhatalom, Törökország és Ausztria is elfogadta. Ezek alapján 1862 január
22-én megalakult az egységes román állam első kormánya Barbu Catargiu vezetésével, és 1862 január 24-én összehivták az
első egységes román parlamentet, amely előtt Cuza kijelentette, hogy „ az egyesülés úgy vált valóra, ahogy azt a románok
óhajtották „.

Belpolitikában a kettős választás és a teljes egyesülés elismeréséért folytatott nemzetközi diplomáciai tevékenységgel
párhúzamosan Cuza hozzáfogott az új román állam modernizálásához, korszerűsitéséhez, nyugati modell alapján. Elsődlegesen
az államaparátus egyesitését tűzte ki céljául. 1859 márciusában Costache Negri vezetésével egyesitette a két román állam
Konstantinápolyi diplomáciai képviseletét, és 186o-ban a Floresti táborba egyesitette a két ország hadseregét, és az egységes
román haderő első hadügyminiszterének nevezte ki Ion Emanoil Florescu tábornokot. . Egyesitette a moldvai és havaselvi
távírati irodákat Cezar Librecht vezetésével, és uyanakkor egyesitette a vámhatóságokat is, eltörölve a két román fejedelemség
közötti vámrendszert Ezzel egyidőben Focșani-ban megkezdte munkálatait a Központi Bizottság is, amely 1859-1862 között
csupán két közös törvényt tudott kdolgozni és elfogadtatni ( a Semmitőszékre vonatkozó, és a földtulajdonra vonatkozó
törvényeket). 186o-ban létrejött a Jászvárosi (Iasi) , és 1864-ben a bukaresti egyetem.

A teljes egyesülés elfogadása után arra törekedtek, hogy egy modern politikai rendszer alapjait rakták le, felszámolva
a bojárság , politikai monopolhelyzetét. Megalakulnak a modern politikai, polgári szervezetek, irányzatok, és a romn politikai
életben 3 fontosabb irányzat jelent meg: konzervativ, radikális liberálisok, és mérsékelt liberálisok. Ezek a politikai irányzatok
az alapvető állami, politikai és törvényhozási , közigazgatási intézmények működésének legfőbb eszközei lettek, és a
gondolatok, eszmék szabad áramlását elősegitette a román társadalom radikális átalakulását is. Cuza elsődlegesen a mérsékelt
liberálisok (szabadelvűek) politikai csoportjára támaszkodott, kiváltva ezáltal a konzervativok és a radikális liberálisok
ellenállását. E két politikai csoport 1863 januárjában létrehozza a Cuza ellenes, az ő eltávolitását célúl kitűző Szőrny Koaliciót
(Monstruoasa Coaliţie).

Cuza uralkodása idején 3 fontosabb kormány tevékenykedett: 1862 január-június között a konzervativ, Barbu Catargiu
vezette kormány, majd 1862 június-1863 október között a dr. Nicolae Kreţulescu vezette mérsékelt szabadelvű kormány, és
végül a Mihail Kogălniceanu vezette mérsékelt szabadelvű kormány 1863 október-1865 február között. Ezen kormányok
közül legfontosabb volt a Kogălniceanu vezette kormány, amelyhez kapcsolódik a legfontosabb reformok , törvények bevezetése.

Cuza-Kogălniceanu tervezet

A Kogălniceanu kormány első jelentősebb reformja az egyházi javak szekularizációjára vonatkozott (szekularizáció-
államositás). Az 1863 októberében elfogadott törvény alapján a kolostorok tulajdonában levő , az új állam mezőgazdasági
termőterületének 25,6%-át jelentő, termőföldek az állam tulajdonába kerültek át, és a görög szerzetesrendek számára egy
bizonyos kártéritési összeget szavaztak meg. Ez nem elégitette ki a szerzeteseket, és ugyanakkor a török állam is veszélyeztetve
látta érdekeit, és tiltakozott. Azonban a nagyhatalmak képviselőinek konstantinápolyi konferenciája végül elfogadta a felajánlott
kártritési összeget, és így a törvény életbe lépett.

Francia minta alapján az állami pénzügyek ellenőrzésére létrehozták a Számvevőszéket (Curtea de Conturi),
megszavazták a hadseregszervezési és az oktatási tövényt, államtanácsot hoztak létre, elfogadják a könyvelési és a
közsétörvényeket, a büntető törvénykönyvet (1864 március), a perrendtartási szabályzatot és a bíróságok megszervezéséről szóló
törvényt is.

A tulajdonképpeni parlamenti küzdelem , a Kogălniceanu vezette kormány és a konzervativok által ellenőrzőtt

törvényhozó testület között, 1864 áprilisában kezdődik, amikor Kogălniceanu javasolta a földtörvény elfogadását,a parasztok
kártérités ellenében való földhözjutatását a bojárok tulajdonában levő földalapból, valamint az ingyenmunka eltörlését és a
jobbágyság intézményének felszámolását. Miután az egykamarás parlament elutasitotta a törvény megszavazását, Kogălniceanu
benyújtja kormánya lemondási szándéknyilatkozatát. A parlament tevékenségével elégedetlen Cuza azonban nem a kormány
lemondását fogadja el, hanem a törvényhozó testületet oszlatja fell. Ezt nevezik Cuza államcsínyjének( lovitura de stat a lui
Cuza), amelyre 1864 május 2-án került sor. Ez után egy új alkotmányt fogadnak el, amelyet népszavazás alá bocsájtnak. Az új
alkotmány címe A párizsi Egyezmény Kiegészítő Statútuma( Statutul Devoltător al Convenţiei de la Paris), és ez növelte az
uralkodó hatalmi jogkörét. Az uralkodó törvénykezdeményezési jogot kap, kinevezhette az újonnan létrehozott Szenátus
tagjainak 1/3-át, valamint a parlament elnökét. A törvényhozó testületet alárendelik az uralkodói intézménynek. A román
parlament kétkamarás testület lett (Szenátus és Képviselőház), és megalalult az Államtanács (Consiliul de Stat) intézménye,
amely a parlament elé terjesztendő törvényeket készitette elő. Peticiókat csak a Szenátus fogadhatott el, és az uralkodó véto jogot
(tiltakozási jogot) kap, amely által megakadályozhatta a nem kedvező, a parlament által elfogadott törvények életbe lépését.
Kezdetben a nagyhatalmak, Franciaország kivételével, elitélik Cuza tettét, és az európai szerződések megcsúfolásával vádolják,
de a népszavazás után ők is elfogadják az új alaptörvényt.

A Kogălniceanu kormány két legfontosabb törvénye volt a választói törvény és az agrár törvény. A választói törvényt
1864 májusában, az új alkotmány elfogadására kiirt népszavazással párhúzamosan fogadják el, és kimondta a cenzusos választói
jog felszámolását, és növeli a szavazásra jogosult személyek számát. A választói joggal rendelkező polgárokat 2 csoportra osztja
fel: primérek- akik megbízás alapján szavaznak, és közvetlen szavazók-akik bizonyos előnyöket élveztek. A földtörvényt vagy
agrár törvényt 1864 augusztus elején véglegesitették, és augusztus 14-én szavazták meg. A törvény alapján a parasztok
tulajdonában levő igásállatok száma szerint, 3 kategóriába felosztva ( élenjárók, közepesek, tenyeresek) adtak földet a
parsztoknak. A kiosztott földterület nem haladhatta meg a bojároktól kisajátitott földterület 2/3-át, a kapott földet 3o évig nem
volt szabad eladni, és 15 év alatt a parasztoknak a kapott földért kártéritést kellett fizetni. Örök időkre eltörlik a bojári vagy
feudális ingyenmunkát (robotot), a dézsmát, az igás robotot, a javitási napokat, más pénzbeli és természetbeli terheket . Habár a
földtörvény által kb. 463.554 paraszti család jutott földhöz, kb. 1.81o.311 ha nagyságban osztottak ki földet, a törvény
alkalmazása , és az a tény hogy a földdel nem kaptak eszközöket is, megnehezitette a parasztok helyzetét, elősegitve a
visszaéléseket. A törvény politikai következménye volt a jobbágyság felszámolása, a parasztok szabad költözködési joga, a kapott
földterületek szabad áramlása és öröklési joga, elemek amelyek egy modern, liberális és tőkés, kapitalista filozófiának feleltek
meg.

Annak érdekében, hogy felszámolja a Szervezeti Szabályzat (Regulamente organice-1831/1832) által bevezetett politikai
rendszer maradványait , a Kogălniceanu kormány 1864-1865 között újabb törvényeket fogadott el. Megszavazza a Polgári
Törvénykönyvet (1865), amely által törvényerőre emelkedik a személyi szabadság biztositása és védelme,a törvény előtti
egyenlőség, és a magántulajdon védelme. 1864 decemberében Cuza aláírja az új oktatási törvnyt, amely kimondja az elemi
oktatás köttelező és ingyenes jellegét, átszervezi a közép-és felsőfokú oktatási rendszert, és megalapozza az 186o-ban és 1864-
ben létrehozott jászvárosi és bukaresti egyetemek műkődését. 1864 december elején létrejön a mai CEC intézménye, és bevezetik
az egységes méterrendszert.
 Az uralkodó és a kormányfő közötti ellentétek miatt 1865 február elején a Kogălniceanu kormány lemond, a szörny
koalició fokozza tevékenységét , és habár Cuza elismeri tekintélyelvű politiájának hibáit, és a III. Napoleonnak valamint a
parlamentnek címzett leveleiben hajlandó a kiegyezésre, és szükség esetén hajlandó lemondani a trónról is, mégis az országban
több Cuza ellenes mozgalom tört ki. Ezek, és a Szörny Koalició tevékenységének hatására , 1866 február 11-én Cuza lemond.

Cuza uralkodásának jelentösége

Cuza politikai teljesitményét az akkori kor méreteihez kell viszonyitani. Ahhoz a korhoz, amelyben sok mindent el
kellett végezni: széleskörű reformokat, hogy a múltban hátrányosan megkülönböztetett társadalmi rétegek számára biztositsák a
választáshoz, a tulajdonhoz, az oktatáshoz való jogot. Ugyanakkor a frissen létrehozott modern, egységesállamot is megkellett
erősiteni, a hatékony autonómia révén megfontoltan rá kellett térni a teljes függetlenség felé vezető útra. Ugyanakkor az 1848-as
forradalmak idején megfogalmazott célkítűzések valósággá váltak, egy olyan időszakban amikor a belpolitikában a megerősődőtt
konzervativ irányzat, és a külpolitikában Oroszország és a török birodalom még nem mondott le arról a jogáról, hogy a román
fejedelmségek területeit mind saját területét tekintse.

Cuza uralkodása idején létrehozott modern intézmények, és a szinte minden területet érintő reformok segítségével az
egységes modern román állam gyorsan fejlődhetett, és az európai politika egyik meghatározó tényezője lett. Alexandru Ioan Cuza
kétségtelen érdeme volt , hogy az Ad-hoc Gyűlések unionista programját energikusan megvalósitotta, beteljesitette a Románia
korszerűsitéséhez elengedhetetlen reformokat.

d) ROMÁNIA ÁLLAMI FÜGGETLENSÉGÉNEK KIVIVÁSA

Az egységes modern román állam megalakulása (1859), az Alexandru Ioan Cuza által kezdeményezett reformok,
modernizálási törekvések, valamint I. Károly trónralépése és az 1866-os alkotmány elfogadása után, az 1848-as dokumentumok
és a román értelmiség, nemzeti érdekeket védő politikai erők akaratából, Románia legfőbb célkítűzése lett az állami függetlenség
kívivása és saját intézményrendszerének korszerűsitése. E célt, egy szűkebb konzervativ csoport kivételével, minden társadalmi –
politikai erő támogatta. Károly herceg 1871-ben és 1873-ban a Minisztertanács gyűlésein nyiltan kiállt e cél mellett, mert
szerinte csak a függetlenség tudta biztositani Románia szabad és önálló fejlődésének feltételeit. A liberálisok Ion. C. Bratianu
és Mihail Kogalniceanu, Vasile Boerescu vezetésével a függetlenséget orosz segítséggel akarták kivivni, mig a konzervativok
német és osztrák- magyar segítséggel.

1875-1876-ban a balkáni népek ( görögök, bulgárok, szerbek, makedónok) törökellenes lázadása a keleti kérdés egy
újabb szakaszához vezettek. Ebben a kérdésben beavatkozott Oroszország is, mint a balkáni szerb és ortodox testvérek
védelmezője ( pánszlávizmus). Az orosz vezetés tudatában volt annak, hogy a balkáni kérdésben Ausztria-Magyarország is
érdekelt volt, és ezért aktiv diplomáciai tevékenység kezdődőtt Szentpétervár és Bécs között.

1876 augusztusában a liberális kormány került hatalomra Ion. C. Bratianu vezetésével, Mihail Kogalniceanu
külügyminiszterrel. Ez a kormány tárgyalásokat kezdeményez először a török birodalommal, amely elutasítja a függetlenség
biztositását dplomáciai úton, és az 1876 decemberében elfogadott török alkotmány szerint Románia a török birodalom egy
kiváltságos tartománya volt. A török-román diplomáciai kezdeményezéssel párhúzamosan a román kormány Oroszországgal is
felveszi a diplomáciai kapcsolatokat, egy esetleges orosz-román katonai együttmüködés érdekébe. 1876 októberében a Krim
félszigeten, Livádiában tárgyalnak II. Sándor orosz cárral és Gorceakov kancelárral, de nem sikerült megállapodni. 1877 január
3-án Oroszország és Ausztria Magyarország Budapesten egy semlegességi egyezményt irt alá, amely alapján az osztrák-magyar
állam vállalja a semlegességet, Bosznia Hercegovina területe ellenében. Ezt követően az oroszok sürgetik a románokkal való
tárgyalások újrakezdését, és 1877 április 4/16-án Kogalniceanu és Dimitrij Stuart aláirják a román - orosz egyezményt. Ez
alapján az orosz seregek szabad átkelési lehetőséget kapnak Románia területén, egy pontosan meghatározott útvonalat követve,
tiszteletbe tartva a román állam törvényeit, területi semlegességét és épségét, sérthetetlenségét és politikai jogait, de nem sikerült
megegyezni a katonai együttmüködésbe.

1877 április 12-én Oroszország hadat üzen Törökországnak, és az orosz seregek átkelnek a Pruton. A törökök
válaszként bombázni kezdik a Duna menti román várakat( Giurgiu, Calafat, Turnu), amire a román tüzérség a dél-Dunai török
várak ( Nikápoly, Vidin) kezdik löni. Igy a két állam között hadiállapot alakult ki, habár nem volt konkrét hadüzenet. Ezek után
a román kormány elrendeli az általános katonai mozgositást, és 1877 április 28-án a törökök megszakitják diplomáciai
kapcsolatuat a román állammal.

1877 április 3o-án a román parlament elfogadja a román –orosz egyezményt, majd kéri a kialalkult hadiállapot
szentesitését, és újabb összegeket szavaz meg a háborúra. 1877 május 9-én Nicolae Fleva interpelációjára válaszolva Mihail
Kogalniceanu kijelenti : független és szabad nemzet vagyunk. Függetlenek vagyunk. Ez jelentette Románia állami
függetlenségének kikiáltását, amelyet az európai nagyhatalmak érdekeik szerint fogadtak ( Oroszország elfogadta, Ausztria
Magyarország semleges maradt, Németország, Anglia , Franciaország és Olaszország a háború utáni állapotokra hivatkozva
elhalasztotta az elfogadást, Törökország tiltakozott, katonai beavatkozással fenyegetőzőtt).

Az orosz egységek 1877 június végén átkeltek a Dunán , és támadásuk kezdetben sikeres volt. Elfoglaltak több török várat ,
erőditményt. Azonban Plevna előterében leállt az orosz támadás. Plevnát 5o.ooo török katona védte, Oszmán pasa vezetésével,
kihasználva a körkörös védelmi rendszert képező 14 erőditmény előnyét. A sikertelen Plevnai támadások után Miklós herceg , a
balkáni orosz haderő főparancsnoka 1877 július 19-én távíratban kéri Károly herceg segítségét. Habár a két állam között nem
volt katonai szerződése, Károly herceg elrendeli a hadsereg mozgósitását, és a román seregek átkelnek a Dunán. Károly herceg
lesz a plevnai orosz-román haderő főparancsnoka, és elkezdődik a függetlenségi háború. Károly herceget Zotov orosz és Cernat
román tábornoko segitették.

1877 augusztus 3o-án nagyméretű támadás indult Plevna ellen. Ádáz harcok után, többezres veszteséggel a román-orosz
haderőnek sikerült elfoglalni több török erőditményt is ) Grivita I, Grivita III, Rahova), de a siralomvölgyének is nevezett Plevna
előterében nagy volt az emberi és anyagi veszteség. Itt haltak hősi halált George Șonțu, Walter Mărăcineanu tisztek is. 1877
novemberében sikerült elfoglalni Rahova erőditményét is, és miután Oszmán pasa kitörési kisérlete nem sikerült, 1877
november 28-án a törökök leteszik a fegyvert Mihail Cristodolu Cerchez román tábornok előtt. Ezzel Plevna elesett, és vele
együtt Grivita II és Opanez erőditményei is, és 45.ooo török került fogságba.

Plevna elfoglalása után a román hadsereg Észak –Nyugat irányába támad és elfoglalja Vidint és Belogradcikot is . 1878
januárjában a török vezérkar leteszi a fegyver, és aláirják, a románok részvétele nékül az orosz –török fegyverszüneti
egyezményt. Ezzel véget ért a függetelenségi háború is.

1878 február 19/31-én aláirják a San-Stefano-i orosz –török békét, amely aláirásánál jelen volt Románia követe Eraclie
Arion, de az ő álláspontját nem vettek figyelembe. A béke elismeri Románia és Szerbia függetlenségét, Bosznia Hercegovina
autonom terület lesz, megalakult Bulgária Nagyfejedelemség, a Boszfor és a Dardanellák tengeri szorosait megnyitják a
nemzetközi hajózás és kereskedelem előtt, Oroszország megszerzi Cahul Ismail és Bolgrad Dél-Besszarábiai megyéket Románia
rovására, aki megkapja Dobrodzsa területét és a Duna Deltát.

A San-Stefano-i békével nem volt megelégedve sem Románia, sem Ausztria Magyarország, Anglia , sőt Németország
sem. Ezért újrakezdik a tárgyalásokat és 1878 június 1-én aláirják a berlini békét. Ezen tárgyalásokon a nagyhatalmak
engedélyezik a román küldöttség jelenlétét is, meghallgatják de nem hallják meg kérésüket. A berlini béke megerősiti Románia
függtelenségének elismerést, az 1866 –os alkotmány 7-dik cikkelyének modositásával, megtarja Dobrudzsa és a Duna Delta
területi hovátartozását, és Romániának adjaák a Kígyók szigetét is. Ausztria Magyarország megkapja közigazgatásilag Bosznia
Hercegovina területét, Anglia Ciprus szigetét, mig Bulgária területéből kiszakitva létrehozzák Kelet Ruméliát.

Oroszország magatartása, álláspontja a háborút lezáró béketárgyalások alkalmával, arra készteti Románia vezetőségét,
politikai elitjét, hogy a XIX-dik század végén egyre jobban közeledjék a Központi Hatalmak tábora felé, és 1883-ban aláírja
Ausztria – Magyarországgal azt a titkos , védelmi egyezményt, szövetséget, amely által Románia a Központi Hatalmak
táborának tagja lett.

Az állami függetlenség kivivása biztositotta a román állam szabad, szuverén létét és fejlődését, beilleszkedését az
európai önálló államok sorában, és társadalmának korszerüsitését is.

e)AZ ÚJKORI ROMÁN POLITIKAI PÁRTOK ÉS TERVEZETEIK

A liberalizmus és a konzervatizmus kezdetei a román térségben

 Nyugat Európában a liberalizmus mint politikai irányzat a városok fejlődésével és a polgárság kialakulásával
párhuzamosan jelent meg. Megjelenését és elterjedését elősegitette a szabadelvű foglalkozások és a polgárság képviselői által, a
nemessi kiváltságok és társadalmi-politikai-gazdasági korlátozások , az ipar és a kereskedelem fejlődését akadályozó politika
ellen folytatott harc is. Ezen társadalmi-gazdasági alaphoz csatlakozott egy politikai ideológia is, amely a korabeli értelmiségi
réteg sajátos felfogását tükrözte. Ezen szabadelvű, liberális eszmék érintették a román fejedelemségek és Erdély területét is, habár
ezen , románok által lakott területek, a korabeli nagy abszolutista birodalmak, államok ( Ausztria, Törökország és Oroszország )
fennhatósága alatt voltak.

Moldvában és Havasalföldön a liberális és konzervativ politikai irányzatok és csoportok megjelenését nyomon

követhetjük a XIX –század első éveitől, de igazából az 1821-es forradalom után kristályosodtak ki pontosan. Ekkor a nyugati,
leginkább olasz karbonarik mozgalomtól átvett szabadelvű , liberális eszmék , és azok hazai képviselői ellentétbe kerültek a
hazai bojárság konzervativ eszméivel, álláspontjával. A liberálisok és a konzervativok közötti eszmei ellentétt, szakadék, még
jobban elmélyült az 1848-as forradalmak után, leginkább a belső reformok és az agrár kérdés területén. A két román
fejedelemség egyesülése után, a Cuza által kezdeményezett belső reformok hatására, 1862-ben végbemegy a szabadelvű
csoportok kialakulása is: mérsékelt és radikális liberálisok, szabadelvüek.

A konzervativizmus az 1848 előtti politikai hagyományok és kiváltságok örököse volt. A román bojárság csoportjai,
leginkább a nagy és kisbojárság, közötti ideológiai és politikai ellentét, a román politikai élet állandó tényezője, eleme lett, és a
XIX-dik században úgy a konzervativizmus mint a liberalizmus ezekből a belső ideológiai és politikai harcokból , eszmei
vitákból alakult ki. A konzervativizmus képviselői arra törekedtek, hogy megőrizzék a fennálló politikai-gazdasági és társadalmi
struktúrákat, korlátozzák a polgárok szavazati jogát, és a politikai-közigazgatási tisztségeket a gazdagabb társadalmi rétegek
haáskörében tartsák meg. Ilyen körülmények között a Konzervativ Párt kialakulása az 1859 táni gazdasági-társadalmi helyzet
politikai következménye volt.

A liberális ideológia

A nagy francia forradalom és a nyugat-Európai liberális gyakorlatból inspirálódott liberális doktrína a román nép
nemzeti-kulturális és politikai hagyományaira támaszkodott.

A román liberalizmus terjesztette a vélemény nyilvánitás szabadságára és a tolerancia szellemére támaszkodó

alkotmányosságot és többpártrendszert, és megpróbálta kiterjeszteni a szabadság és egyenlőség elveit a társadalom legalsó
rétegeire is. A liberálisok célul tűzték ki a néptömegek felszabditását bármely elnyomás alól, és politikai jogokkal való
felruházását. Innen ered azon céljuk, hogy kiszéllesitsék a választási joggal rendelkező állampolgárok társadalmi bázisát. Azt
vallották, hogy a román társadalomat egy radikális változásnak kell alávetni, a földtulajdon és az agrár kérdés területén. A
kisbirtokosok társadalmi rétegéhez kapcsolódtak a liberálisok azon eszméi, hogy a társadalmi-politikai és kulturális viszonyokat
megváltoztassák, átalakitsák a gazdasági fejlődés aktív erejének és az idegen uralom alatt lévő románok nehéz helyzetével
szolidaritást vállaló eszköznek tartott nemzeti öntudatot. Azt tartották, hogy a mezőgazdaság, bizonyos pénzügyi, a parasztoknak
megfelelő hiteleket nyújtó intézmények létrehozásával ( Falusi pénztárak), képes fejlődni, és ugyanakkor sürgették az állam
beavatkozását a nemzetgazdaság gyors fejlesztése érdekében. Az állam feladata lett volna az ipari tevékenység fejlődésének
támogatása és védelme, és az így nyert jövedelmek újra felhasználása, beruházása újabb ipari tevékenységekbe. Gazdasági téren a
liberálisok jelszava az I.C. Brătianu által megfogalmazott „ saját magunk által (prin noi înșine) „jelmondat volt, és ez kifejezte
a román társadalom rendelkezésére álló belső, hazai erőforrások, tőke és eszközök észerű felhasználását a társadalmi jólét,
fejlődés biztositása érdekébe. A liberálisok által javasolt változások, reformok elsődlegesen a hazai ipart, kereskedelmet ,
magántulajdont és tőkealapot érintették. A liberális doktrína hangsúlyt helyezett a sajtószabadság és véleménynyilvánitás
szabadság, a gyűlekezési és társulási jog valamint az alapvető polgári jogok és szabadságjogok biztositására és védelmére is.

Konzervativ ideológia

A konzervativ erők ideológiai síkon a „ junimisták” , politikai és társadalmi téren meghonosodott eszméjét karolták fel,
amely alapgondolta az „alap nélküli formák (teoria formelor fără fond)” volt. Az alap a román társadalom akkori történelmi
valóságára utalt, míg a formák azokra a nyugat európai eszmékre és intézményekre vonatkoztak, amelyeket a liberálisok
megpróbáltak meghonositani, bevezetni, alkalmazni a román társadalomban. A junimisták, és velük együtt a konzervativok
felhívták a román társadalom erőinek figyelmét azokra az ellentétekre, amelyek a hagyományos román társadalom és
intézményrendszer , valamint a nyugati mintára bevezetett új társadalmi viszonyok és intézmények között léteztek. Titu
Maiorescu ellenezte az 1866 után bevezetett liberális politikai rendszert, , és a természetes vagy organikus állam eszméjét. Az
állam feladata, a konzervativok szerint az lett volna, hogy egy „ társadalmi egyensúlyt, harmóniát” biztositson. A történelmi
hagyományokra alapozva az apró lépések taktikáját választották, és az agrár vagy parasztkérdés megoldása terén erkölcsi
megoldásokat javasoltak. A liberális államot úgy tartották, mint a nyugati kapitalizmus szüleménye, és ellenezték parlamentáris
rendszerét, szerkezetét, amely szerintük nem felelt meg a román társadalom hagyományainak és érdekeinek. Titu Maiorescu
lekicsinyitette a polgárság vagy burzsoázia szerepét, azáltal hogy a román társadalom szerkezeti felépítését elemezve, csak két
alapvető elemet emlitett meg: monarchia és parasztság. Szerintük a román társadalomba történt változások nem követték a
nyugati modellt, mert ott a politikai élet vezető társadalmi ereje a polgárság volt. A konzervativok szerint csak a román nép
kulturális-civilizációs felemelkedése biztosithatta volna a politikai és társadalmi, gazdasági szabadságjogok megszerzését és
gyakorlását.

A nemzeti liberális párt létrejötte és fejlődése

Az 1866 utáni, időközönkénti választásokra támaszkodó, parlamentáris rendszer intézményesitése, felgyorsitotta a

politikai pártok megalakulását , nemcsak ideológiai hanem szervezeti szinten is. A liberális politikai csoportok, irányzatok
egyesítése képezte Ion .C. Bratianu és C.A. Rosetti tevékenységének egyik alapvető célkitűzését. Ezen egyesitése első lépése volt
az az egyezmény, kiegyezés, amely Mihail Kogalniceanu javaslatára és körülötte jött létre, a radikális és mérsékelt szabadelvű,
liberális csoportok között. Ez az egyezmény, kiegyezés 1867-ben jött létre, és a kiegyezés helyszíne volt a Concordia hotel. Ez
alapján fogalmazták meg a Concordiai programot, amely egy első kisérlet volt a liberális párt létrehozására.

1875 május 24-én írták alá a Mazar-pasa-i Koalició dokumentumát, amely a Román Nemzeti Liberális Párt alapitó
oklevele. Az új párt 1875-ös programja a következő céloka fogalmazta meg: a törvények és az alkotmányos rend tiszteletben
tartása, a szemályi szabadság védelme, az oktatás és a hadsereg megszervezése, stb. A program gazdasági jellegű célkitűzései :
az egyéni kezdeményezés támogatása, az állam gazdasági szerepének növelése , a parasztok földhöz jutatása, az adók és a
közköltségek csökkentése, mig külpolitikai téren a liberálisok a béke és a nemzetközi egyezmények tiszteletben tartását
fogalmazták meg.

A Nemzeti Liberális Párt a kispolgárság és a nagyiparosok érdekeit képviselte, és gazdaságilag az ipari és banktőkére
támaszkodott. Sajtóorganuma az Alegătorul Liber című újság volt.A párt vezetői voltak: Ion C. Bratianu (1875-1891),Dumitru
Bratianu (1891-1892), Dimitrie Sturdza (1892-19o9) és Ion I.C. Bratianu (19o9-1927). A párt programjai általában haladó
eszméket tartalmaztak, és a román állam korszerűsitését tűzték ki célul, de legtöbb esetben egyes nagyszerű elevk csak a
kinyilatkoztatás szintjén maradtak meg.

A Nemzeti Liberális Párt 1892-es Kongresszusa egy újabb politikai programot dolgozott ki és szavazott meg. Ebben
kérte a törvények tiszteletben tartását, szabad választások megszervezését, a falun élők életkörülményeinek javítása, a határokon
kivüli románok hatékony támogatása. Az elkövetkező liberális programok is reform alapelvekre támaszkodtak. 19o6-ban a párt
tagjainak többsége a választói jog kiszélesitésére szavazott. Miután 19o9-ben a párt vezetőjének választották meg Ion. I. C.
Bratianut, a fiatal liberálisok képviselőjét, a párt életében egy megújúlási és fejlődési korszak kezdődik. 1913-ban a párt
programjában belefoglaltak két fontos reformot: agrár reform és a választói reform, amelyek az ország fejlődési szakaszának és
elvárásainak fontos követelményei voltak.

A politikai hatalomért folytatott harcban a polgárság mindent elkövetett , hogy átalakitsa a választási kollégiumok,
körzetek rendszerét, és egy 1884-es törvény alapján ezek számát négyről háromra csökkentették, felszámolva a bojárság egyik
választói körzetét.

A Nemzeti Liberális Párt keretén belül, az eszmei és elvi viták következtében különböző politikai csoportok alakultak ki,
amelyek kiválva a pártból, újabb, lényegében szintén liberális, pártokat hoztak létre. Ilyenek voltak a következő pártok:
Mérsékelt Liberális Párt (Partidul Liberal Moderat) Vasile Conta és Grigore Cobalcescu vezetésével ( 1878), Liberális és
Független Frakció(Fractiunea Liberala si Independenta) amely 188o-ban jött létre, Őszinte Liberálisok (Liberalii Sinceri)
Grigore Vernescu vezetésével (188o), Konzervativ Liberális Párt (Partidul Liberal Conservator) amely 1881-ben jött létre, és a
C.A. Rosetti vezette radikális liberálisok csoportja( ennek volt tagja Gheorghe Panu is aki később létrehozza a Radikális Pártot).

A konzervativ párt megalapitása és fejlődése

A liberálisok mellett a másik jelentős párt volt a Konzervatív Párt (Partidul Conservator), amely 188o február 3/15-
én jött létre, és a földbirokosok, a kereskedelmi és pénzügyi polgárság , valamint egyes értelmiségiek érdekeit képviselte. A párt
alapitói voltak Lascăr Catargiu, Manolache Costache Epureanu, Titu Maiorescu, Vasile Pogor, stb. A párt vezetői tisztségéte a
következő személyek töltötték be: Lascar Catargiu (188o-1899), Manolache Costache Epureanu ( 1899-19o1), és Grigore
Cantacuzino (19o1 után, gúnyneve : Nababul). A XX-dik század elején a párt újjászervezésében fontos szerepet játszott Take
Ionescu is. 19o7-ben Cantacuzino halála után Petre P. Carp veszi át a párt vezetését, majd 1914-től Alexandru Marghiloman.

A párt sajtóorganuma a Timpul című újság volt, és ideológiai téren a junimisták eszméjét karolta fel. A konzervativok
a már létező, az 1866-os alkotmány által szentesitett , intézmények megerősitését követelték, és azt tartották hogy a politikai
gyakorlat a „ gazdag és felvilágosult társadalmi oztályokra, vagyis a rációra „ kell támaszkodjon. Az ők felfogásában a
közösségi szabadságjogok, a törvényesség, a stabilitás és folytonosság, csend , politikai összhang ,csak munka és igazságosság
által jöhetett létre, valósulhatott meg.Nem voltak a haladás ellen, de ezt mérsékelten, átgondolva és lépésről-lépésre kellett
bevezetni (apró lépések politikája). 1884-ben ellenezték az alkotmány módositását. Felfogásuk szerint nem a politikai jogok
hiányoztak a románoknak, hanem az anyagi helyzetük jelentett alapvető , nem elhanyagolható problémát. A politikai jogok nem
előzhették meg a gazdasági fejlődés biztositását. Ugyanakkor az tartották, hogy bármely politikai reform alaptalan és hiábavaló
mindaddig amig az emberek nem tudnak irni és olvasni, és nem rendelkeznek azon lehetőségekkel , hogy felülbirálják politikai
érdekeiket. A konzervativok a földbirtokosok jogainak és érdekeinek védelmezői voltak. 1889-ben benyújtott törvényjavaslatuk
által, biztositották volna a parasztságnak állami földbirtokok vásárlását, és az 1895-ös bányatörvény által az állam összes
természeti kincseit az állam tulajdonába helyezték át.

Petre P. Carp 191o-ben megfogalmazott reformtervezete a parasztok és a kézművesek érdekében tett javaslatokat, és
más reformok pedig az állami közigazgatás területét érintették ( a helyi közigagzatási intézmények nagyobb önállósága a politikai
pártokkal szemben).

A Konzervativ Párt sohasem rendelkezett politikai és szervezeti egységgel, és vidéken csak klub szintű szervezetei
voltak. Ebből a pártból is több más politikai csoportosulás vált ki. Ilyenek voltak: Konzervativ Demokrata Párt (Partidul
Conservator Democrat) Take Ionescu vezetésével ( 19o8), Nemzeti Demokrata Párt (Partidul National Democrat) Nicolae Iorga
és A.C. Cuza vezetésével ( 191o), majd egy , az első világháború idején létrejött, Nicolae Filipescu által vezetett Antant-barát , és
egy Német-barát Alexandru Marghiloman vezette csoport. A Take Ioenescu és Nicolae Filipescu vezette csoprtok egyesülése
által jött létre a Konzervativ Nacionalista Párt ( Partidul Conservator Nationalist).

Kormányzási tevékenység

Az 1866-os alkotmány elfogadása, Románia állami függetlenségének kívivása (1877-1878), valamint az 1895-ben
bevezetett kormány rotáció elve alapján a két legfontosabb politikai párt egymást felváltva gyakorolta a kormányzási
feladatokat. A Nemzeti Liberális Párt kormányzási időszakai a következők voltak: 1876-1888 ( egy párt leghosszabb ideig
tartó kormányzási cikklusa, amikor kivivták az állami függetlenséget, kikiáltották a román királyságot, elfogadták a miniszteri
felelőségről, a községek szervezéséről, a hadsereg és a tanügy átszervezéséről szóló törvényeket), 1895-1899 ( az első kormány
amely a kormány rotáció elve alapján jutt hatalomra), 19o1-19o4, 19o7-191o( az 19o7-es parasztfelkelés leverése után ), 1914-
1918 ( az első világháború idején kormányzó kormány).

A Konzervativ Párt kormányzási időszakai : 1871-1876 ( a Lascar Catargiu vezette kormány), 1888-1895 (konzervativ
és junimista kormányzás, amely elfogadja a bányatörvényt, és társadalombiztositási refomokat hoz), 1899-19o1 ( korszerűsiti a
konsztancai kikötőt), 19o4-19o7 ( a nagy parasztfelkelést kiváltó kormányzás), 191o-1913.

Ezen kormányzások idején, függetlenül a politikai arculattól, meghonosodott a parlamenti demokrácia, és

megteremtődtek azok a feltételek, amelyek biztostották a modern kori Románia alapvető kérdéseinek megvitatását.

f)A MODERN ROMÁN ÁLLAM ÁLLAMI INTÉZMÉNYEI

( 1878-1914)

Az 1866-os alkotmány elfogadása és az alkotmányos rendszer kiépítése , valamint az állami függetlenség kivivása után
(1877-1878), körvonalozódott Románia intézményi rendszere is, és az alkotmányos előirások pontosan meghatározták a
monarchia, a parlament, kormány és a politikai pártok szerepét, hatáskörét, feladatait. Ezen intézmények fejlődése és
korszerűsitése meghatározta a XIX. század végi - XX.század eleji Románia fejlődését.
 Monarchia vagy a királyság intézménye

Azok a reformok és intézmények, amelyek hivatása volt Romániát az európai államok sorába felvetetni, Alexandru Ioan
Cuza uralkodásának idejéből származnak. Az 1866-os alkotmány , mint az első román alkotmány, elősegitette Románia
beilleszkedését az európai demokratikus államok sorába.

18o2-től a Nemzeti Párt (vagy Tömörülés) reformjai, politikai tervezetei, programjai követelték egy idegen
származású uralkodó megválasztását, kérés amelyet a moldvai és havasalföldi 1857-es Ad-hoc Gyűlések által megfogalmazott
határozatok is előreláttak, kértek. Az idegen származású uralkodó megválasztásával a románok remélték, hogy véget vetnek a
belső politikai, hatalmi harcnak, és ugyanakkor külpolitikában egy erősebb , szilárdabb diplomáciai támogatást szerezhetnek az
európai nagyhatalmak részéről. Az idegen származású uralkodó megválasztását úgy tekintették mint a belső politikai és
társadalmi stabilitás, egyensúly legfőbb eszközét.

Alexandru Ioan Cuza lemondása után (1866 február 11) veszélybe került maga a politikai és területi egység is, hisz az
európai nagyhatalmak csak Cuza uralkodása idejére ismerték el a két román fejedelemség egyesülését. Ezért az uralkodói
helytartótanács és a román kormány gyorsan lépett, és a trónt felajánlotta Flandriai Fülöpnek, a belga uralkodó testvérének,
azonban ez visszautasitotta (1866 február 25). Ausztria , Törökország és Oroszország sürgették a konstantinápolyi egyezmény
előirásának gyakorlati alkalmazását, és a román egység felbontását. A felmerülő nehézségek megoldása érdekében a román
diplomácia és politikai erők hatékony együttmüködése által, az európai nagyhatalmak beleegyezésével , népszavazás által , 1866
május 1o-én Románia uralkodójának Hohenzollern Sigmarigen Károlyt, a porosz uralkodóház tagját, azért hogy „ Románia
maradjon egy és oszthatatlan a Hohenzollern dinasztiából származó I. Károllyal az élen”

Károly herceg megválasztását nem nézték jó szemmel sem Párizsban , sem Konstantinápolyban. A francia
külügyminiszter a párizsi értekezlet szövegének megsértéséről beszélt, mig a törökök a román fejedelemségek elfoglalására
készültek, és Szafed-pasa kérvényben tiltakozott Károly megválasztása ellen. Végül III. Napoleon támogatásával, és Károly 1866
októberében tett Konstantinápolyi útja következtében, a nagyhatalmak visszakoztak, és I. Károly megkapta a török Porta
firmánját (okmányát) , amelyben a szultán elismeri mint Románia uralkodóját. Ezen döntés által a román nemzeti program és a
román intézmények korszerűsitésének programja győzedelmeskedett, és az idegen uralkodó valamint a trón öröklési jogának
elfogadásával, megteremtődtek a román alkotmányos monarchia fejlődésének alapjai. I.Károly megválasztásának azzonali
nemzetközi következménye volt a román alkotmányos monarchia rendszerének elismerése, rendszer amely a belső politikai
egyensúly megteremtésének elengedhetetlen feltétele volt.

Károly uralkodásának első jelentősebb mozzanata volt az 1866 –os alkotmány elfogadása, 1866 juniúsában, alkotmány
amely 1923-ig volt érvényben. Az ország új alaptörvénye korlátozta az uralkodó jogkörét, és megalapozta az alkotmányos
monarchiát. Ugyanakkor lehetővé tette egy képviseleti, reprezentativ kormány megválasztását, a miniszteri felelősség elvének
bevezetését, és a hatalommegosztás elvének szilárd alkalmazását. Az alaptörvény értelmében Románia (először nevezték igy
hivatalosan) alkotmányos és örökletes fejedelemség volt, amelynek uralkodója államfő. Az új alkotmány alapján az uralkodó
alapvető jogai a következők voltak: kinevezi és visszahívja a kormány tagjait, jóváhagyta és szentesitette a parlament által
elfogadott törvényeket,miniszterei által törvénykezdeményezési joga van, politikai amnesztiát hirdethet, kinevezi és leválthatja az
állami tisztviselőket, a hadsereg vezetője, kitüntetéseket adományozhat, joga volt a pénzveréshez, hadat üzenhetet, aláirta a
nemzetközi egyezményeket, katonai rangokat adományozhat. Igy tehát Romániában is az angol alkotmányos elv érvényesült,
amely alapján az uralkodó uralkodik de nem kormányoz.

Uralkodásának első időszakában , 1866-1881 között , I. Károly fejedelem az állami intézmények korszerűsítésével,
modernizálásával és konszolidálásával volt elfoglalva. Ez időszakban a fejedelem fontos szerepet játszott, kommunikációs
készsége és diplomáciai felkészültsége, valamint dinasztikus kapcsolatai által, az állami függetlenség kivivásban. Hála a király
rátermettségének és becsületes jellemének, a monarchia mint intézmény hatékonyan síkra szállt a politikai rendszer normális
müködéséért, és számos neves politikus fölé tudott kerekedni. I.Károly a parlamentáris keretek között uralkodott, habár voltak
bizonyos önkényes megnyilvánulásai is. Támogatta a határon túli románok nemzeti harcát, habár nem mindig volt képes
hatékonyan és nyíltan megnyilatkozni a nemzeti kérdésben. Ugyanakkor támogatta a román állam széleskörű korszerűsitési
törekvéseit, és a teljes nemzeti egység megvalósitását.

Az állami függetlenség kivivása és nemzetközi elismerése által (Berlini Békeszerződés-1878), megnőtt a monarchia
intézményének tekintélye. Ennek alapján, politikai síkon, 1878 szeptember 9/21-én I. Károly megkapta a királyi fenség (alteța
regală) címet, amely tekintélyének növekedését jelentette , és Romániának is egy új nemzetközi státust biztositott. Ez is
elősegitette azt a tényt, hogy Romániát királysággá nyilvánitsák. Erre az eseményre 1881 március 1o/22-én került sor, amikor a
román parlament szavazása után, 1881 május 1o-én I.Károlyt és feleségét, Elisabeta Wied-et (költői nevén Carmen Sylva)
Románia királyává és királynőjévé koronázták. Az új cím teljesen megfelelt az ország független helyzetének, és amint a
koronázási ünnepségen I. Károly király is kijelentette: „ Románia úgy értékelte, hogy a királyság kikiáltása szükséges és
összhangban van kiterjedésével, jelentőségével és hatalmával, amelynek kétségbevonhatatlan bizonyitékai vannak. Nem
személyemért, hanem hazám felemelkedéséért fogadom el ezt a címet...”.

1881 május 14-én az ú.n. családi szerződés által mególdódott a trónörökös kérdése is, és közvetlen útódként jelölték ki
Károly testvérének fiát, Hohenzollern Ferdinándot. Ekkor épült fel a későbbi királyi rezidencia , a Peles kastély is, és 1884-ben a
parlament megszavazta a koronabirtok létrehozásáról szóló törvényt is.

I. Károly uralkodásának második időszaka (1881-1914), kedvezett az ország további modernizálási törekvéseinek, és egy
politikailag stabil időszak volt, ami nagyrészt az 1895-ben bevezetett kormányrotáció elvének is köszönhető.A királyi hatalmi
jogkör az 1866-os alkotmányra támaszkodott, és biztositotta I. Károlynak hogy a politikai élet igazi összefogója, hangolója
legyen. Ő volt aki kinevezte a kormányt és döntött a kormányzó párt és az ellenzék között felmerülő kérdésekben. Ha nem
született megfelelő döntés, jogában állt feloszlatni a kormányt és a parlament egészét, vagy annak egyik házát. A politikai pártok
léte és tevékenysége, a sajtónak biztositott szabad véleménynyilvánitási jog, a kormány és a parlament hatékony működése,
jellemezte egy átalakuló román társadalom és politikai élet igazi arculatát I. Károly uralkodása idején. Politikai stabilitásának
köszönhetően Románia jelentős sikereket ért el a gazdasági és kulturális fejlődés terén is.

Az állami függetelenség kivivása után Románia, a nemzetközi porondon, arra törekedett, hogy érdekeinek és céljainak
megfelelő, területi egységét és épségét biztositó szövetségi rendszert hozzon létre az európai nagyhatalmakkal.Ezen célokat
szolgálta az 1883-ban, I. Károly által aláirt, az Ausztria-Magyarországgal megkötött védelmi egyezmény is, amelyet a király
titokban irt alá, és ezáltal biztositotta azt a lehetőséget is , hogy az erdélyi románok érdekébe a bécsi udvar segitségét kérje.
Ugyanakkor Románia lassan a térség, Kelet -, és Dél-Kelet Európa meghatározó politikai tényezője is lett, és ez legjobban az
1912-1913 –ban lezajlott balkáni háborúk idején érvényesült. A nemzetközi politika terén I. Károly utolsó jelentősebb tette, az I.
világháború kitörését követő Szinajai Korona Tanács ülése volt( 1914 augusztus), ahol az ő támogatásával is, elfogadják
Románia semlegességét.

I. Károly példamutató életet folytatott. Egyszerű, szerény, hajhatatlan,mindenütt rendet akaró ember volt, aki feleségének
megtiltotta a politikai életbe való beavatkozást, nem hátrált meg egyetlen alkotmányos alapon létrehozott törvény aláirásától sem,
és értékelte a kor nagy politikusainak (I.C. Bratianu, I.I.C. Bratianu és D.A. Sturdza) tevékenységét. Több esetben volt
köztársaság párti és monarchia ellenes mozgalmak célpontja ( pl. Gh. Panu vezette köztársasági mozgalom), de soha nem hátrált
meg. 1914 szeptemberében halt meg, és utóda I. Ferdinánd (1914-1927) lett. Ő folytatta elődje politikáját, és támogatta az
ország korszerűsitését, valamint egyes radikális reformok bevezetését, mint pl. : egyetemes választójog, földreform,stb.
Ugyanakkor ő volt az aki 1918-ban megvalósitotta az egységes román nemzeti államot.

Parlament - mint törvényhozó testület

Az újkori Románia parlamentjének gyökerei a középkori Rendi Gyűlésekben kereshető. Az 1831-1832 –ben elfogadott
Szervezeti Szabályzatok voltak az első alkotmányos dokumentumok amelyek meghatározták a törvényhozó testület hatáskörét,
jogait. Ezek alapján megállapithatjuk azt a tényt, hogy a Szervezeti Szabályzatok elfogadása jelentette a román fejedelemségek
történetében az alkotmányos-parlamentáris rendszer kezdetét.

Az 1848-as forradalom idején kidolgozott és elfogadott politikai tervezetek, programok egy széles körű társadalmi
képviseletre támaszkodó politikai rendszert javasoltak. Az 1858-ban elfogadott Párizsi Egyezmény alapján a törvényhozó
hatalmat közösen gyakorolta volna az uralkodó, a Választói Testület és a Foksányi Központi Bizottság. Ez által a párizsi
Egyezmény mindkét román fejedelmségben bevezette az unikamerális (egykamarás) parlamentet.Az 1864-ben Cuza államcsínye
után elfogadott A párizsi Egyezmény Kiegészitő Statútuma című dokumentum jelentette az áttérést az egykamarás parlamentről
a kétkamarás (Szenátus és Képviselőház) parlamentre. Ezt az 1866-os román alkotmány is szentesitette.

Az 1866-ban bevezetett parlamentáris rendszert a törvényhozó testület szerepének növelése jelemezte. A parlament mint
törvényhozó testület szinte egyenrangú lett az uralkodói intézménnyel, és megszerezte az interpeláció jogát, vagyis kérdéseket
fogalmazhatott meg és tehetett fel a kormány tagjainak az általuk folytatott politikai tevékenységekkel kapcsolatosan,
ellenőrizhette a kormány tevékenységét , és kivizsgálhatta a kormány tagok által elkövetett túlkapásokat. Az uralkodó megőrizte
törvényhozási elsőbbségét. A parlamentnek benyújthatta saját törvényjavaslatait, és veto joggal rendelkezett, vagyis ha egy
törvényt nem tartott jónak, akkor a parlamenti döntést megvétozhatta, elutasithatta. Ezt a törvényhozó testület nem tudta hatályon
kivül hagyni.

A román parlament hozzájárult a politikai élet demokratikus kereteinek megtartásához, tökéletesitéséhez, és az általa
elfogadott törvények a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális szféra minden területét érintették. Általában a parlament által
elfogadott törvények a liberális és konzervativ politikai erők választási programjaiban megfogalmazott célkitűzéseket tükrőzték.

A parlamenti választásokat bizonyos időközökben tartották, de ennek ellenére a politikai életben való részvétel korlátolt
jellegű volt, a cenzusos választójog , szavazás alapján. A parlamenti viták keretett biztositottak az ország fejlődését célzó
irányelvek megbeszélésére, a gazdasági élet előmozditására, a törvényesség tökéletesitésére, az idegen uralom alatt levő románok
nemzeti mozgalmának támogatására, valamint a nemzeti függetlenség megtartására, megszilárditására. A parlamenti tevékenység
általában minden év november 15-én kezdődőtt, amikor a parlament két házának tagjai előtt az uralkodó felolvasta a király
üzenetét, amely körvonalazta a parlamenti szesszió idején megtárgyalandó kérdéseket, problémákat. A parlamenti tevékenység, a
törvénytervezetek megvitatása , megszavazása vagy elutasitása a következő év márciusáig, vagy bizonyos esetekben májusáig
tartott, amikor a törvényhozó testület megfogalmazta a válaszát a király üzenetére. Ez a tevékenység 1918-ig zajlott ilyen
formában. A parlamenti tevékenység időszakának eredményessége függött a megvitatásra kerülő tervezetek jellegétől. Például
1879-ben a parlament az első hat hónapban 72 törvényjavaslatott fogadott el, és a már megszavazott törvények módositását is
elvégezte.

A román parlament tevékenységére, az 1866-1918 közötti időszakban jellemző volt a törvényesség elvének betartása a
román társadalom minden tevékenységi területén. Ha 1918-ig a parlamenti választások alapját a cenzusos választói jog képezte,
és a parlament csak a román társadalom bizonyos rétegeinek érdekképviseleti intézménye volt, az egyetemes választójog 1918
utáni bevezetése lehetővé tette az egész román társadalom érdekeinek igazi képviseletét.

Kormány, kormányzat

Az egységes román modern állam első kormánya 1862. január 22-én jött létre, a konzervativ erők képviseletében,
Barbu Catargiu vezetésével, Alexandru Ioan Cuza uralkodása idején. Az 1866-os alkotmány alapján az uralkodó a kormánnyal
együtt gyakorolta a végrehajtó hatalmat. 1866 után jelent meg a román politikában az az eljárás, hogy az uralkodó az egyik
politikai erő, párt vezetőjének felajánlotta a kormányalakitás jogát, majd feloszlatta a parlamentet és új törvényhozási, parlamenti
választásokat irt ki. Ez alapján a végrehajtó testület parlamenti többséggel rendelkezett. A kormány felelőséggel rendelkezett,
tevékenysége kapcsán, a parlament tagjai előtt.

Kormányzási téren I. Károly uralkodásának kezdeti időszakára jellemző volt a politikai-kormányzási instabilitás, és a
különböző politikai csoportok közötti heves viták, ellentétek. A politikai pártok megalakulása, és az 1895-ben bevezetett
kormányrotáció meghozta a várt eredményt, és a kormányzás terén egy biztonságosabb, stabilabb időszak következett. A
kormányzás jogkörét a liberálisok és a konzervativok gyakorolták, a következő időszakokban: liberális kormányok ( 1876-1888,
1895-1899, 19o119o4, 19o7-191o, 1914-1918), konzervativ kormányok ( 1871-1876, 1888-1895, 1899-19o1, 19o4-19o7, 191o-
1913). Ezek a kormányok olyan törvények elfogadását karolták fel, amelyek a román állam modernizálását, fejlődését,
korszerűsitését, a Kárpátokon túli románok érdekeinek védelmét, a gazdasági élet támogatását, a demokratikus keretek
megtartását és mükődését segitették elő. A kormányzati tevékenység nem volt mentes szócsatáktól, politikai üzletektől,
kormányválságoktól, vagy heves vitáktól.

Igazságszolgáltatás

A modern igazságszolgáltatás alapjait még a Szervezeti Szabályzatok idején lerakták, és ezt tovább fejlesztették az 1859
utáni időszakban. Cuza, uralkodásának utolsó időszakában a román társadalmat felruházta modern törvénygyűjteményekkel,
amelyek nagyrészét francia modell alapján fogadtak el. A polgári törvénykönyv és eljárás, a büntető törvénykönyv és eljárás,
valamint a kriminalisztikai törvénykönyv, a kereskedelmi törvénykönyv elfogadása jelentette azokat a törvénykezési feladatokat,
amelyek elfogadásával Cuza alapot teremtette a modern igazságszolgáltatásnak. 1861 január 24-én jött létre a Magas Itélőtábla
és Semmitőszék, amely fontos szerepet játszott az 1866 előtti és utáni román igazságszolgáltatásban.

Az 1866-os alkotmány előirásai alapján a bírói hatalmat a törvényszékek és bírók gyakorolták, és a bíróságok
valamennyi határozatát az uralkodó nevében fogadták el és mondták ki. Fontos volt az esküdtszékek, testületek létrehozása, egy
1868 juliusi határozat alapján, testületek amelyek minden megyében létrejöttek. Ezen intézmény létehozása által sikerült
megakadályozni több, a kormány részéről jövő és a közvélemény érdekeit érintő, káros tevékenységet.

Románia területét közigazgatásilag megyékre, kerületekre, városi és községi falvakra osztották fel, és az 1866-os
alkotmány alapján a megyék és községek intézményei tiszteletben kellett tartsák az állami törvényeket, habár lépéseket tettek a
közigazgatási descentralizációja irányába is. A megyei és községi közigazgatási apparátus alá volt rendelve a központi
kormányzati szerveknek.

Hadsereg

A korszerűsitési törekvések ezt a területet, intézményt is érintették. Az 1864-től kezdődően elfogadott törvények ezt a
területet, intézményt is érintették. 1868-ban fogadták el a Hadsereg megszervezésének törvényét, amely alapján az állandó és
kiegészitő, tartalék katonai egységek mellett létrehozták a határőregységeket, civil gárdákat, és a dorobáncok egységeit is. Ez a
törvény vezete be az általános katonai mozgósitás elvét is. Egy 1872-ben elfogadott törvény a hadsereg minőségi szintjének
emelését tűzte ki célul. Megnövelték a hadsereg létszámát, és megfelelő eszközöket, eljárásokat kerestek a kiképzés és
felkészülés terén is. Hangsúlyt helyeztek a tengeri és folyami hadiflotta fejlesztésére is, és a hadsereg egységeit a központi
Hadügyminisztérium ellenőrzése alá helyezték, amely az 1868-as törvény alapján a hadsereg érdekeinek közigazgatásával és
vezetésével volt felruházva.

Egyház

Az újkori Románia fejlődésében az egyháznak is fontos szerepe volt.Az egyház biztositotta a románok szellemi és
nemzeti egységének fennmaradását, és elnyerte a lakosság bizalmát és tiszteletét. Az újkorban az egyház megőrizte az állami
intézményekkel szembeni önállóságát. 1885-ben a román Ortodox Egyház kinyilvánitotta a Konstantinápolyi Ökumenikus
Patriárkátussal szembeni önállóságát (autocefalie), és elfogadták a egyházi törvényt, amely az ortodox papság részére , az állami
és helyi költségvetésekben előrelátott, fizetést biztositott. Ennek( autocefalia) a nemzeti szuveranitás szemponjából is fontos
következményei voltak. Az idegen uralom alatt élő románok esetében az egyház jelentette a nemzeti és szellemi, vallási identitás
megőrzését.

Fogalmak

Autocefalia- egy nemzeti ortodox egyház önálló vezetésének joga

Alkotmányos monarchia- egy olyan kormányzási forma, amelyben a hatalmat az uralkodó vagy király gyakorolja, az alkotmány
előírásai szerint

Plebiscit- népszavazás, vagyis egy állam polgárainak törvényes, alkotmányos megkérdezése egy bizonyos törvénytervezet, vagy
más fontos, állami és közösségi érdekeket érintő kérdésekben

Kormányrotáció- kormányzási elv, amely alapján a politikai pártok felváltva gyakorolják a kormányzást.

Esszé: 10.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: Román politikai tervezetek és azok megvalósítása a XVIII-XIX-dik
századokban, figyelembe véve a következőket:

- Egy, a modern román állam megvalósitására vonatkozó, XVIII-XIX-dik századi politikai tervezet ismertetése, és annak
két fontosabb eszméjének megemlítése (elemzése)
- Két, a románok által a XIX-dik század első felében kidolgozott politikai tervezet megemlitése ( bemutatása), és azok
két közös eszméjének, gondolatának ismertetése
- Azon századnak a pontositása, amikor a románok gyakorlatba ültették az egyik politikai tervezetük alapvető eszméjét,
és egy , ezzel kapcsolatos történelmi esemény bemutatása
 - Egy, a XI-dik század második felében lezajlott esemény bemutatása, amely által a románok megvalósitottak egy, a
politikai tervezetekben megfogalmazott célkitűzést
- A keleti válság időszakának két, a románok által megvalósitott esemény ismertetése
- Egy olyan történelmi esemény bemutatása amely elősegítette Nagy Románia megalakulását, és ezen esemény két
következményének ismertetése
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a politikai tervezetek jellegére, jelentőségére és a román modern állam
kialakulásában játszott szerepükre vonatkozóan, és a vélemény alátásmasztása egy történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések
kiemelését, a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő
történelmi esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/
logikai sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.
____________________________________________________________________________

A modern román állam megalakulását elősegítő tényezők, feltételek összefüggésben állnak a román társadalom XVIII-dik
század végi és XIX-dik század eleji átalakulásával, fejlődésével, valamint a kedvező nemzetközi politikai helyzettel, amelyben a
’’ keleti kérdés’’ lassan átalakult egy , a nagyhatalmak közötti politikai egyensúly tényezővé.

A XVIII-dik században a felvilágosodás eszméinek elterjedése, a középkori román társadalom kritikája, és az adott helyi
politikai és történelmi kontesztus, az osztrák urlaom Erdélyben, és a török-fanarióta rendszer a két román fejedelemségben,
elősegitte a románok körében a dák-rómaiság elvének elterjedését, egy sajátos román felvilágosodási mozgalom kialakulását,
amely az 1848-as politikai tervezetek alapját fogja képezni. Havasalföldön és Moldvában a liberális bojárság tagjai által
létrehozott ’’ Nemzeti Tömörülés’’, a nagyhatalmakhoz intézett kérvények és átíratok , leginkább 1772 után, átveszik a
felvilágosodás azon eszméit amelyek a kiváltságos rendek érdekeit szolgálják, és kérik a fanarióta rendszer felszámolását,
eltörlését, a török birodalommal kötött középkori egyezmények ( kapitulációk) előírásainak tiszteletben tartását. A
felvilágosodás eszméivel azonosulva, a bojári kérvények, levelek kitérnek a román társadalom megreformálásra is, kérve
bizonyos modern, a korszerűsitést szolgáló reformok bevezetését, mint például a hatalommegosztás elvének alkalmazását egy
bojári , arisztokratikus politikai rendszer keretén belül. A XIX-dik század elején a bojári politikai tervezetek egy arisztokratikus-
demokratikus köztársaság és egy alkotmányos monarhia eszméje, gondolata között ingadoztak. Az első variánst Dimitrie Sturdza
18o1-ben megfogalmazot tervezete, a Köztársasági szervezet alapja című tervezetében, mig a másodikat az 1822-ben Ionica
Tautu által meszerkesztett Karvunár alkotmánytervezet képviselte. Ez utóbbi politikai tervezet, a francia forradalom alapvető
dokumentuma, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata-ból ihletődőtt, és egy korlátozott hatalmi jogkörrel rendelkező
uralkodót akart, akit a hazai bojárság tagjai közül kell választani a klérus és a bojárság tagjaiból álló Országgyűlés által, és az
uralkodót egy Uralkodói Tanács kellett volna segítse az államvezetésbe. Az alkotmánytervezet ugyanakkor kitért a vallási
szabadság, a sajtó szabadság, egyéni szabadság, a törvény előtti egyenlőség elveire is. Ugyanakkor a bojárok megpróbálták
nemzetközi téren is ismertetni a román fejedelemségek helyzetét, és ezért tervezeteiknek nemzeti jellege is volt ( kérték a
fejedelemségek politikai jogainak, belső önrendelkezési jogának és területeik semlegességének tiszteletben tartását). Ezzel
egyidőben kérték a kereskedelem szabadságát és a parasztok helyzetének javítását is.

Egyes bojári tervezetek, reformok előrelátták Moldva és Havasalföld egyesülését is. Így az 1831-1832-ben elfogadott és
alkalmazott Szervezeti Szabályzat idején a Ion Campineaniu vezette havasalföldi Nemzeti Tömörlés ( Partida Nationala), két
főbb reformtervezetben, programban is ( Egyesülési és függetlenségi aktus, és A románok uralkodójának kinevezési aktusa- 1838)
kéri a politikai, gazdasági és társadalmi élet megreformálását, a liberális eszmék betartását, allkalmazását, a románok jogainak
tiszteletben tartását, a két fejedelemség egyesülését.

Mindezek alapján a XIX-dik század elején a román politikai gondolkodás által kigondolt és részben gyakorlatba ültettet
reformtervezet és nemzeti mozgalom elősegitette a modern román állam kialakulásának politikai tervezetét. A sorsdöntő
mozzanat 1848-ba következet be, amikor a román forradalmárok által kidolgozott politikai tervezetek előrevettiteték a modern
román állam és társadalom megalakulását. Az 1848-as tervezetek igazolták azt a tényt, hogy megváltozott a román liberális
bojárság és értelmiség mentalitása, felfogása, és egyre közelebb kerültek a nyugati civilizációhoz. Az 1848-as forradalmak egyik
legfőbb célkítűzése volt a román fejedelemségek egyesülése, és mint általános és minden politikai tervezet közös célja, 1848
után is a román nemzeti mozgalom legfőbb célja maradt, amely biztositotta a román társadalmi rétegek összefogását,
összetartását.
 A XIX-dik század második felében , a román társadalom fejlődését elősegítő külső és belső tényezők közötti kapcsolatra
jellemző volt a román kérdés vagyis a két román fejedelemség egyesülésének kérdése. Ezt a kérdést, célt 1859-ben sikerült a
gyakorlatban is megvalósitani, kihasználva a ’’ keleti kérdés’’ egy újabb eseményét, a Krím félszigeti háború ( 1853-1856)
eseményeit, és annak nemzetközi visszhangját. Ez az esemény újra lépésre késztette a román egyesüléspárti erőket, és a háborút
lezáró Párizsi békekongresszuson a románok képviselői kérik a két román fejedelemség egyesülését, mint a nagyhatalmak közötti
, Duna térségi, hatalmi egyensúly biztositásának feltételét. Az európai nagyhatalmak védnöksége alatt összeült Ad-hoc gyűlések
( 1857) kifejezték a románok közös óhaját az egyesülés kérdésében, és ezt figyelembe véve az 1858-as Párizsi Konferencia
elfogadja Moldva és Havasalföld formális egyesülését, két közös intézmény létrehozása által, Focsani-ba. Azonban ez a döntés
nem elégitette ki a románokat, akik kihasználva a kedvező nemezetközi helyzetet, Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztásával
( 1859 január) kész tények elé állitották a nagyhatalmakat, és megvalósitották a románok évszázados álmát, a modern és egységes
román állam létrehozását.

Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztása , és az uralkodása idején ( 1859-1866) elfogadott reformok , valamint az
uralkodó diplomáciai ügyessége által, sikerült elfogadtatni az új román állam létét, amelyet 1862-ben mint Románia emlitetettek
meg, nem hivatalosan. Az új román állam megerősitését, nemzetközi szinten való elismerését, és fejlődését, az új uralkodó ,
I.Károly Hohezollern Sigmarigen ( 1866-1914) biztositotta, és az 1866-os román alkotmány alapozta meg.

Egy másik, az 1848-as programokban megfogalmazott gondolat volt az állami függetlenség kívivásának eszméje. Miután
1875-1876-ban a görög, bolgár , szerb és makedón népek fellázadásával, török ellenes harcával újra napirendre kerül a ’’ Keleti
Kérdés’’, Románia számára egy újabb lehetőség nyílt a függetlenség kivivása terén. Ennek érdekében Románia bekapcsolódik a
török ellenes háborúba, Oroszország oldalán, úgy diplomáciai mint katonai téren. 1877 áprilisában egyezményt köt
Oroszországgal, amelyben engedélyezi az orosz haderő átkelését Románia területén, a területi semlegesség tiszteletben tartásával,
de nem volt belefoglalva akatonai együttmüködés. 1877 május 9-én Mihail Kogalniceanu kikiáltja Románia függtlenségét, majd
az orosz vezérkar , Miklós herceg távírata alapján, katonailag is bekapcsolódik a balkáni eseményekben. A román hadsereg
hősiesen harcol Vidin, Plevna, Belogradcik várainál, és kivivja a nagyhatalmak elsimerését. A balkáni háborút lezáró San-
Stefano-i ( 1878 február) és Berlin-i ( 1878 július) békékben az európai nagzhatalmak elismerik Románia állami függetlenségét,
majd 1881-től Románia királyság lesz.

Nagy Románia letrehozása , 1918-ban , az első vilgháború végén, Besszarábia, Erdély és Bukovina Romániával való
egyesülése által, egy újabb álom megvalósitását jelentette, olyan körülmények között amikor Európában szétesnek a
többnemzetiségű birodalmak és új nemzeti államok jelennek meg. Az 1918-as egyesülés a románok akaratának megnyilvánulása
volt, és a döntést népgyűlések keretén belül hoyták meg. Az 1918-as egyesülés által Románia területe, lakossága, gazdasági ereje
megnőtt, és kedvező helyet foglalhatott el az európai államok sorában.

Tehát, a XVIII-XIX-dik századi politikai tervezetek elősegítették az 1848-as nemzedék által megfogalmazott célok
megvalósitását, és biztositották a román nemzet szabad fejlődését. Az 1848-ban elfogadott egyik dokumentum, a Moldvai
Nemzeti Tömörülés óhajai ( Dorintele Partidei Nationale din Moldova), valamint az erdélyi ’’ Tribuna’’ napilap hasábjain 1884-
ben megjelent gondolatok, a közös érdekeket fogalmazták meg: Moldva és Havasalföld egyesülése a nemzeti épületünk tartó
pillére ( 1848), és minden román számára a Nap Bukarestben kell fel ( 1884).

Esszé 11.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: A román fejedelemségek illetve Románia fejlődése a XVIII-XX-dik
századokban, figyelembe véve a következőket:

- Két, a román térségben a XVIII-dik században és XIX-dik század elején lezajló történelmi esemény megemlitése,
elemzése
- Egy, a XIX-dik század második felében lezajló történelmi esemény és annak két következményének a bemutatása,
ismertetése
- Egy olyan történelmi esemény pontositása amely elősegitette Nagy Románia megalakulását
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a román térség XVIII-XX-dik százdi fejlődéséről és annak alátásmasztása egy
megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
 esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A fanarióta uralkodók rendszerének bevezetése 1711-1714 után, súlyos következményekkel járt a román állmokra
nézve, hisz bekerültek a keleti, török világba, és ez mind azután, hogy Dimitrie Cantemir és Constantin Cntacuzino írásai által az
európai azonosságtudat hatása alá kerülve, azzal azonosulva, Nyugat Európa és annak civilizációja került az előtérbe. A fanarióta
uralkodók idején belpolitikai gyakorlatban előtérbe került az a törekvés, hogy pénzügyi kérdéseket a bojárság ellenőrzése alá
helyezzék, ami a kiváltásgos rendek jogköreként nyilvánult meg. A kiváltságos társadalmi rendek véleményének kikérése, a
képviseleti intézmények által, leginkább a Mavrocordatok idején valósult meg, amikor a Rendi Gyűlések voltak arra elhivatva,
hogy törvényesitssék az uralkodói reformokat. Constantin Mavrocordat, aki felváltva uralkodott Moldvában és Havasalföldön, a
török Porta beleegyezésével, megkezdte pénzügyi, közigazgatási és jogi intézmények korszerűsitését, és reformjai által az állami
racionalizmus szellemében járt el.

A Tudor Vladimirescu vezette népfelkelés, mozglom idején a politikai programok nemzeti jellegű követelései, céljai
által mozgósitották az egész román társadalmat, nemzetet. A Tudor vezette mozgalom programja, a Román nép kérései ( 1821)
elsődlegesen nem a török uralom, hanem a fanarióta rendszer ellen irányult, azonban a görög, fanarióta uralkodók elűzése egy
első lépést jelenthetett a függetlenség kivivása felé.

A Tudor mozgalmát követő időszakban, a hazai román bojárság folytatta kérvényező tevékenységét, és ez által több
jelentősebb győzelmet, előnyt is szereztek a román fejedelemségeknek. 1821-1822 között több mint 75 kérvényt fogalmztak meg
és jutattak el török, orosz , osztrák, angol és francia udvarokba, kérve a román nép jogainak elismerését, és elsősorban azon jog
visszaadását, hogy saját köreikből választhassanak uralkodót ( román uralkodót). Ezen politikai és kérvényező tevékenység
legjelentősebb győzelme volt, az a tény, hogy a török Porta 1822-ben eltörli a fanarióta uralkodók rendszerét, és visszaállitja a
hazai, román származású uralkodók hatalmát, kinevezvén uralkodónak Havasalföldön Grigore Ghicat, és Moldvában Ionita
Sandu Sturdzát. Ez jelentette egyben a nemzeti mozgalom újjászületésének kezdetét is.

Az Al.I. Cuza kettős választása által létrehozott egységes modern állam megszületése ( 1859), Cuza reformjai, amelyek
megerősitették az új román államot, a román nemzeti öntudatot, és a románság valamint a román államiság bekerült az európai
köztudatba. Ilyen körülmények között, az 1866-os alkotmány elfogadása és I. Károly megválasztása után, mint Románia
fejedelme, a román nemzeti mozgalom elsődleges célja lett az állami függetlenség kivivása, diplomáciai vagy katonai úton. A
balkáni népek török elleni lázadásai ( 1875-1876), Oroszország területi és etnikai érdekeltsége a Balkán térségében, megfelelő
körülményeket biztositottak ezen célkitűzés megvalósitására. Az 1877 április 4-én Oroszországgal aláírt egyezmény
engedélyezte az orosz csapatok átkelését Románia területén, a román államiság, törvények és a területi integritás tiszteletben
tartásával. Röviden ez után Oroszország hadat üzen Törökországnak, és a török tűzérség lőni kezdi a Duna menti román várakat.
Oroszország elutasitja a román állammal való katonai együttmüködést. 1877 május 9-én a román Képviselőházban Mihail
Kogalniceanu kikiáltja a román állam függetlenségét, és elfogadják a török birodalommal szembeni hadiállapotot is. Miután az
orosz haderő egységei veszélybe kerültek a balkáni fronton, I. Miklós orosz főherceg kérésére a román haderő , katonai
egyezmény nélkül, átkell a Dunán és résztvesz a katonai hadműveletekben ( Plevna, Rahova, Belogradcik, Smardan,stb). A
román haderő hozzájárult a végső győzelem kivivásához, és a San Stefano-i ( 1878 február), illetve a Berlini (1878 jun. )
békeszerződésekben elismerik Románia állami függetlenségét, az alkotmány 7-dik cikkelyének módositása alapján ( nem
keresztényeknek is megadni az állampolgárságot), és megkapja Dobrudzsa, Duna Delta területeit, de Oroszország javára elvesziti
a 3 dél-besszarábiai megyét: Cahul, Ismail, Bolgrad. Az állami függetelenség kivivása fontos következményekkel járt a román
aállam számára, amelynek sikerült megerősiteni nemzetközi pozicióját, bekerült a szuverén államok sorába, szabad és erőteljes
gazdasági fejlődés veszi kezdetét, és 1881-ben Románia királyság lett I. Károly király vezetésével ( 1881-1914).

Az első világháború kitörése ( 1914) , a semlegesség időszaka ( 1914-1916), majd a katonai hadműveletekben való
részvétel (1916-1918), újabb lehetőséget nyújtott a románok számára. Az Antant győzelmével záruló első világháború végén
Románia a győztesek táborához tartozik, és ez elősegitette Nagy Románia létrehozását. Az orosz, török és osztrák-magyar
birodalmak szétesése, a wilsoni pontok között megtalálható , a népek önrendelkezési jogára vonatkozó döntés, valamint a
kedvező nemzetközi helyzet elősegitik a román területek egyesitését. 1918 március 27-én az Ország Tanács döntése alapján
Besszarábia, 1918 november 28-án a Bukovinai Általános Kongresszus határozata alapján Bukovina, és 1918 december 1-én a
gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen elfogadott Egyesülési Nyilatkozat alapján Erdély, a Bánság, Máramaros és a Körösök
vidéke is egyesült az Ó-királysággal, és igy létrejön az egységes román nemzeti állam. Az egyesülés és a nemzeti állam
kialakulása a román nép akaratát, óhaját fejezte ki, demokratikus módon, népgyűléseken, szavazás által fogadták el, és egy jobb,
biztonságosabb jövőt biztositott a román nép számára. Az egyesülés után a román vezetőség erőfesziteseket tett annak érdekében,
hogy ezen tartományokat minél gyorsabban és minél eredményesebben beillesze a román államiság határai közé.

A fanarióta rendszer és uralkodók által meghatározott XVIII-dik században a modern román állam még a bojárság és a
nemzeti tömörülés által támogatott politikai tervezetek fázisában volt. A modern román állam igazi politikai tervezetét az 1848-
1849-es forradalom idején fogalmazták meg. Az 1859-es egyesülés a modern román állam kialakulásához vezetett, amelyet Cuza
reformjai által korszerűsitettek. Az állami függetlenség kivivása biztositotta a román állam számára a politikai szuveranitást, és a
királyság kikiáltásának feltételeit. Az 1918-as egyesülés pedig befejezte a XVIII-dik században elkezdett állam szervezési
munkát, és Nagy Románia megalakulása biztositotta a demokratikus politikai rendszer meghonosodását.

Esszé: 12.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: A román államok és az európai nagyhatalmak a keleti válságtól a XX-dik
század nagy szövetségi rendszereinek kialakulásáig, figyelembe véve a következőket:

- Két, a keleti válságban érintett nagyhatalom megnevezése

- Egy olyan ok megemlitése amely által Románia bekapcsolódott a keleti válságba, és egy olyan , a XIX-dik század
második felében lezajlott történelmi esemény megemlitése, amelyben a román állam is résztvett
- Egy, a XX-dik században lezajlott történelmi esemény bemutatása, amely által Románia csatlakozott a
nagyhatalmakhoz, és a XX-dik század első felében a román állam által lebonyolitott külpolitika két jellemzájének
megemlitése
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a román állam és az európai nagyhatalmak XX-dik századi kapcsolatára
vonatkozóan , és annak alátásmasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

I. Károly trónralépése után ( 1866) Románia külpolitikájának legfőbb célkítűzése lett az állami függetlenség kivivása. A
keleti válság 1875-ben történt újrakezdése ( nyitása) a román állam vezetői szerint kedvező feltételeket biztositot a kitűzőtt cél
megvalósítására. A török állam belső nehézségeit, gondjait Oroszország és Ausztria próbálja meg saját érdekeinek javára
forditani, aktivan bekapcsolódva a balkáni vagy keleti válság megoldásába.

Mind más alkalommal is, Oroszország támogatta az 1875-1876 közötti , a balkáni szláv népek által kezdeményezett
törökellenes lázadásokat, azonban sajátos, terjeszkedési érdekei miatt. Ez volt az egyik oka az 1877-1878 között lezajlott török-
orosz háború kitörésének, háború amelynek előkészitési szakaszában Oroszország 1877 április 4-én egy katonai egyezményt írt
aá Romániával, egyezmény amely biztositotta az orosz csapatok átkelését Románia területén a Prut-Duna vonalon. Az
egyezmény alapján az oroszok arra voltak köttelezve, hogy tiszteletbe tartsák a román állam területi integritását, ki kellett
kerüljék Bukarestet, és minden, az átkelléssel kapcsolatos kiadás őket terhelte. Mindezek után 1877 április 12-én Oroszország
hadat üzent Törökországnak, és az orosz seregek megkezdték átkelésüket Románia területén. Habár a függetleség kivivását tűzte
ki célul, Románia a haború ezen szakaszában semleges maradt.

1877 áprilisában mint egy válasz arra, hogy a román vezetés engedélyezte az orosz seregek átkelését felségterületén, a
török tűzérség bombázni kezdi a Duna menti román városokat, erőditményeket . A román haderő, tűzérség válaszképpen
bombázni kezdi Vidint. Ezek után a török Porta felfüggeszti diplomáciai kapcsolatait a román állammal, és habár a két állam
között nem volt hadüzenet, hadiállapot alakult ki.

1877 május 9/21-én a román parlamentben, Mihail Kogălniceanu külügyminiszter, kikiáltotta Románia függetlenségét.
Ezen új politikai-jogi státuszt azonban nemzetközileg is el kellett fogadtatni. 1877 júliusában az orosz seregek veresége Plevna
térségében arra készteti az orosz haderő főparancsnokát, Miklós herceget, hogy a román haderő segítségét kérje. Ezt Károly
herceg el is fogadta, és 1877 augusztusától a román haderő egységei résztvesznek a balkáni háborúban. 1877 augusztus-1878
január között a román haderő hatékony segítséget nyújtott és fontos szerepet vállalt több török erőditmény, vár elfoglalásában is (
Plevna, Grivița, Smărdan, Rahova) , elősegítvén az oroszok végős győzelmét.
 1878 február 19 –én irták alá a San-Stefano-i békét amelyet megelőző tárgyalásokon a románok nem vehettek részt, de a
békeszerződés elismeri Románia állami függetlenségét. Ezt a szerződést az európai nagyhatalmak, Ausztria és Anglia nyomására
nem ismerik el, és ezért került sor egy másik, nagyhatalmi kongresszusra Berlinben. Ezen a kongresszuson az európai
nagyhatalmak meghalgattják a roán küldöttség kéréseit is, de nem engedélyzeik részvételét a tárgyalásokon. Az 1878 július 1-én
aláírt berlini békeszerződés is elismeri Románia állami függetlenségét, és a román állam megkapja Dobrodzsa területét is, a Duna
Deltával együtt, de elvesziti , Oroszország javára, dél-Besszarábia területét. Az állami függetlenség kivivásának és nemzetközi
elimsrésének közvetlen eredménye volt Románia nemzetközi helyzetének megerősítése és a királyság kikiáltása 1881-ben.

Az első világháború kitörését követően, a Szinajai koronatanács döntése alapján Románia a semlegesség mellett döntött,
és 1914-1916 között nem avatkozott be a katonai hadműveletekbe. Azonban diplomáciai téren a román államra erős nyomást
nehezedett mindkét hadviselő tábor részéről, ugyanis Románia kedvező földrajzi és stratégiai elhelyezkedése, valamint gazdasági
erőforrásai miatt elkerülhetetlen volt hogy a román állam ne vegyen részt a háborúban. A tatonálási időszak 1916 augusztusában
ért végett, amikor a román állam egy katonai és egy politikai egyezményt írt alá az Antant államaival, és a háborúban való
részvétel elsődleges célja volt Erdély és Bukovina visszafoglalása, egyesitése Romániával.

Az első világháborúban való részvétel kezdetben sikeres volt, és a dél-erdélyi hadjárat által sikerült elfoglalni a
Csikszereda-Fogaras-Nagyszeben-Déva vonalig terjedő területeket. Azonban ezt követően a katonai és politikai helyzet
bonyolultabb lett, a román haderő arra kényszerült hogy kétfrontos háborút folytasson, mellőzve az Antant által megigért katonai
támogatást, és ez által 1916 november 23-án a Neajlov-Arges-i csata elvesztése után, a Központi Hatalmak seregei elfoglalják
Románia területének nagyrészét, Bukarestet is. A román állami intézmények, a királyi család, a civil lakosság nagyrésze
Moldvába vonult vissza, és kereste a válságból való kilépés lehetőségeit. 1916-1917 telén, az egyetemes választójog
bevezetésének és a földosztásnak az igéretével , francia segítséggel, sikerült mozgósitani, átszervezni a román hadsereget, és az
Antant is katonai támogatást ,illetve fegyver és lőszer támogatást nyújt a román haderőnek. Ezek tették lehetővé 1917 júliusában
a Mărăști, Mărășești , Oituz-i győzelmeket. Azonban ezen győzelmeket is rövid ideig tartó öröm követte, mert miután
Oroszországban a kommunisták veszik át a hatalmat, Lenin vezetésével ( 1917 október-november), az új Szovjet-Oroszország
kilép a háborúból, aláírja a fegyverszüneti egyezményt a Központi Hatalmakkal. Ez arra kényszeriti Romániát is, hogy 1917
novemberében aláírja a Focsani fegyverszüneti egyezményt , és kilépjen a háborúból. A katonai események későbbi alakulása, a
Központi Hatalmak tagállamainak veresége, kilépése a háborúból, kedvező volt a román állam számára, és Ferdinánd király
vezetésével Románia újra hadat üzent Németországnak, és a háború végén a győztes államok között foglalt helyet. Ezen
diplomáciai és katonai – politikai helyzet alapján a párizsi nagyhatalmi béketárgyalásokon elismerik az 1918-ban lezajlott
politikai aktust: Erdély, Bukovina, Besszarábia egyesülését az Ó-királysággal, és Nagy –Románia létrejöttét.

Az elkövetekező időszakban Románia aktivan résztvett a nemzetközi politikai életben, és külpolitikájának legfőbb célja
volt a hóditó, revizionista politikát folytató európai államok elleni hatékony diplomácia kialakitása. Ezen a téren jelentős volt a
regionális szövetségek létrehozása. A magyar és bolgár revizionista politika ellen jött létre 1921-ben, Románia, Jugoszlávia és
Csehszlovákia részvételével a Kis – Antant, amelynek létrehozásában fontos szerep jutott Take Ionescu román diplomatának. Ezt
követően 1934-ben Románia, Törökország, Görögország és Jugoszlávia létrehozza a Balkáni Egyezmény nevű szövetséget, amely
a bolgár és olasz revizionizmus ellen irányult, és Nicolae Titulescu román diplomata hatékony munkájának is köszönhető.

Következtetés képpen a románok beavatkozása a Balkán félsziget térségében zajló politikai és katonai, diplomáciai
csatározásokba, erőteljes és eredményes , néha katonai eszközökkel is folytatott, diplomáciai erőfeszítéseket igényelt,
erőfeszítések amelyek jellezték a román külpolitika érettségét, eredményességét is. És ezen diplomáciai tevékenység eredménye
volt a modern román állam megalakulása, az állami függetlenség kivivása, az 1918-as egyesülés is, vagyis a moder román állam
alapjainak lerakása.

Esszé: 13.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: A modern román állam a politikai tervezetektől Nagy Romániáig,
figyelembe véve a következőket:

- A modern román állam megalakulási századának pontosítása

- Egy olyan politikai esemény bemutatása amely elősegítette a modern román állam megalakulását
- Egy, a Nagy Románia létrehozását elősegítő ok megemlitése, és két olyan politikai esemény ismertetése, amelyek
elősegítették ezen történelmi esemény kivitelezését
- Egy, Nagy Románia létrejötte által okozott következmény megemlitése
 - Egy önálló vélemény megfogalmazása a modern román állam fejlődésére vonatkozóan , és annak alátásmasztása egy
megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

Mielőtt még politikai valóság lett volna, a modern román állam gondolata politikai tervezetek formájában volt jelen a
román közvéleményben, politikai életben. Ezen nemzeti célkítűzés először a XVIII-dik századi politikai tervezetekben kezdett
körvonalazódni, időszak amikor a román politikai tervezet egy alternativát jelentett a fejedelemségekben jelen levő fanarióta
rendszerrel szemben.

A modern román állam kialakulását elősegítő, talán legfontosabb belpolitikai esemény volt Alexandru Ioan Cuza kettős
megválasztása 1859 január 5 és 24-én, Moldvában illetve Havasalföldön. Igy a XIX-dik század derekán teljesült a románok
többévszázados álma, hogy egy azon állam határain belül éljenek. Ezen történelmi eseményt a keleti válság egy újabb
szakaszának lezajlása előzte meg, az 1853-1856 között lezajlott Krím-félszigeti háború eseményei által. Ezen katonai-politikai
konfliktus befejezése után került sor az európai nagyhatalmak párizsi békekongresszusára ( 1856), amely keretén belül napirendre
került a román kérdés megvitatása is. Erre vonatkozóan az európai nagyhatalma álláspontja eltérő volt, de a végső döntés alapján
elhatározták hogy az egyesülés kérdésében kikérik a két fejedelemség lakosságának véleményét is. Ezen véleménynyilvánitás
érdekében hívták össze 1857-ben a moldvai és havasalföldi Ad-hoc gyűléseket, mint képviseleti és véleményformáló, de döntést
nem hozó testületeket. Az ad-hoc gyűlések által elfogadott, és az európai nagyhatalmakhoz eljutatott, nyilatkozatok kifejezték a
románok egyöntetű óhaját az egyesülés megvalósítása terén, azt hogy egy azon államba szeretnének élni. Ennek alapján az
európai nagyhatalmak képviselői elfogadják a párizsi Egyezmény (1858), amely biztositja a két román fejedelemség formális
egyesülését, külön kormányok, uralkodó és törvényhozó testület vezetésével, de két közös intézménnyel ( Focsani-ban).

Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztása a párizsi Egyezmény előírásainak megszegésével történik, kihasználva ezen
egyezmény azon hibáját, hogy nem pontositotta azt a tényt, hogy egy személy csak egy országban lehet uralkodó. Ezt
kihasználva, merész lépés, döntés által, Cuza kettős megválasztásával, a román politikai elit megvalósitotta a két fejedelemség
egyesülését, a modern román állam létrejötétt.

Cuza uralkodása, gazdasági-társadalmi-politikai-jogi és kulturális reformjai által, elősegitette a román állam

korszerűsitését, fejlődését. Ezt a korszerűsitési tevékenységet folytatta utóda, I. Károly fejedelem is, aki 1866 májusában foglalta
el a trón, és hatékony politikája által sikerült kivivnia a román állam függetlenségét ( 1877-1878), majd rövid időn belül Románia
királyság lett ( 1881), és 1883-ban csatlakozott a Központi Hatalmak táborához.

I. Károly halála ( 1914) után a román állam élére került I. Ferdinánd ( 1914-1927), akinek nevéhez kapcsolódik Románia
részvétele az első világháborúban ( 1916-1918), esemény amely által, kedvező nemzetközi helyzetek között, a román állam
visszaszerezte Erdély, Bukovina, Besszarábia területeit, területek amelyek 1918-ban több szakaszban, népgyűlések keretén belül,
elhatározzták egyesülésüket az Ó-királysággal, és így létrejött Nagy –Románia. Ezen egyesülést elősegitette az a tény, hogy az
első világháború végén Románia a győztes államok táborához tartozott. 1918 tavaszán és őszén a a Kisinyóvi Ország Tanács, a
Cernăuți Bukovinai románok Kongresszusa és a Gyulafehérvári Román Nemzetgyűlés határozatai alapján e területek
csatlakoztak az Ó-királysághoz. Igy beteljesült a románok azon álma, hogy egy azon állam határain belül éljenek, és Nagy
Románia létrejötte területi, demográfiai és gazdasági növekedést is eredményezett.

A modern román állam fejlődése a XIX-XX-dik századok folyamán egy folyamatos fejlődési, növekedési útat tett meg, a
kor meghatározó politikai eszmáinek megfelelően, és az elért célok, megvalósitások egyfelől a román politikai erők, vezetők
kitartásának, másfelől a kedvező nemzetközi helyzetnek köszönhetőek. A független, kedvező geo-stratégiai státusz tette lehetővé,
hogy az első világháborúban Románia mindkét hadviselő tábor számára fontos legyen. Az Antant táborának választása pedig
elősegitette Nagy Románia létrejöttét.

Következtetésként elmondhatjuk, hogy a román térség modern, újkori történelme fontos események sorozata volt, amelyek
közül legfontosabbak a modern román állam megalakulása, az állami függetelenség kivivása, az idegen uralom alatt levő román
tartományok visszaszerzése és Nagy Románia létrejötte voltak.

Esszé: 14.
Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: A modern román állam megalakulása , figyelembe véve a következőket:

- A XVIII-dik századi, a román térségben kidolgozott politikai tervezetek egy sajátosságának pontositása
- A modern román államra vonatkozó , a XIX-dik század első felében kidolgozott, két politikai tervezet megemlitése
- Egy, a modern román állam megalakulását elősegitő, a XIX-dik század második felében kidolgozott politikai tervezet
bemutatása
- Két olyan , a XIX-dik század második felében lezajlott belpolitikai esemény megemlitése, amelyek elősegitették a
modern román állam megerősödését, fejlődését
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a modern román állam fejlődésre vonatkozóan a XX-dik század első felében, és
annak alátásmasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A XVIII-XIX-dik századi politikai tervezetek fontos szerepet játszottak a románok azon tudatának kialakitásában, hogy
szükség van egy önálló, modern és egységes állam létrehozására, és annak korszerűsitésére, fejlődésére. Az első politikai
tervezetek a XVIII-dik század folyamán jelentek meg, majd folyamatosan összettetebbek lettek, kinyilvánitván az eszmei,
gondolati és a gyakorlati megvalósitás közötti eltérést, egy , a románok számára kedvező nemzetközi helyzet keretein belül.

Az orosz-török-osztrák háborúk idején a román bojárság képviselői politikai tervezeteket dolgoztak ki, mint például az
1772-es Foksányi emlékírat, amely a hazai uralkodók rendszerének visszaállitását és a két román fejedelemség egyesülését kérte,
európai, nagyhatalmi védnökség alatt.

A XIX-dik század elején a román politikai törekvések több sajátos jellegú tevékenység által konkretizálódtak. Így 1821-
1848 között a modern román állam megvalósítása lett az új román bojári és értelmiségi politikai elit legfőbb célkítűzése. Ezen
célkítűzésnek a legfőbb megnyilvánulási formái voltak az újabb emlékíratok, nyilatkozatok, politikai átíratok, reformtervezetek
megfogalmazása, valamint az aktív reform mozgalmat sürgető kulturális és titkos társaságok tevékenysége is.

1822-ben , Moldvában Ionică Tăutu, mint a kisbojárság képviselője, kidolgozta a Karvunárok Alkotmánya nevű tervezetet,
amelynek kérései között találjuk a követekezőket: polgári jogok, a tulajdonjog tiszteletben tartása, szabad kereskedelem,
sajtószabadság, törvényelőtti egyenlőség, a politikai-közigazgatási- jogi és adózási rendszerek korszerűsitése. Ezt követően
Havasalföldön a Ion Cămpineanu által vezetett nemzeti tömörülés, 1839-ben két fontos dokumentumot fogadott el: Egyesülési és
függetlenségi Aktus és A román uralkodók kinevezési aktusa, amelyekben kérik az 1829-ben bevezetett török szuverén és orosz
védnöki fennhatóság eltörlését, felszámolását, a fejedelemségel egyesülését egy Dák Királyságba, és egy örökletes uralkodó
megválasztását.

A modern román állam megalakulását elősegító politikai tervezetek közül fontos megemliteni az moldvai és havasalföldi
Ad.-hoc Gyűlések Nyilatkozatait, amelyeket 1857-ben fogadtak el. Ezen nyilatkozatok előzményei között vannak azok az
események amelyek a XIX-dik század első felében kezdődnek, az 1848-as forradalmakkal folytatódnak, majd elősegítik Moldva
és Havasalföld egyesülését 1859-ben Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztásával. A keleti kérdés vagy válság újra megnyitása
és az 1853-1856 közötti Krím – félszigeti háború kedvező nemzetközi helyzetet biztositottak a román politikai erők
törekvéseinek . Az Orszország illetve Törökország, Anglia és Franciaország között lezajló háborút lezáró 1856-os párizsi
béketárgyalások megnyitották az útat a modern román állam megalakulása előtt. A béketárgyalásokon megvitatták a román
kérdést is, és többek között azon döntést is hozták, hogy a két román fejedelemséget a nagyhatalmak közös védnöksége alá
helyezik, és a lakosság véleményét is kikérik az egyesülés kérdésében. Ez utóbbi döntés alapján hivták össze 1857 őszén Iasi-ban
és Bukarestben a modlvai illetve havasalföldi Ad-hoc Gyűléseket, mint képviseleti, reprezentativ és tanácsadó testületeket
( döntést nem hozhattak). Habár a két gyűlés munkálatai külön zajlottak, javaslataik azonosak voltak: egyöntetűen az egyesülés
mellett voltak. Ezen javaslatot 1858-ban a párizsi nagyhatalmi Konferencia tárgyalta meg, és fogadta el a két román fejedelemség
formális egyesülését ( két uralkodó, két kormány, két parlament, két főváros, két közös intézmény Foksányba).

Kihasználva a párizsi Egyezmény hiányosságait, a román politikai erők egy ugyanaz személyt választották meg
uralkodónak , 1859 január 5-é Moldvába, 1859 január 24-én Havasalföldön , Alexandru Ioan Cuza személyében. Ez által
megvalósitották az igazi egyesülést, és az európai nagyhatalmakat, Cuza kettős megválasztása által, kész tények elé állitották.
 Az 1859-ben megvalósitott egyesülést, az új modern román államot a későbbi időszakban, Cuza uralkodása idején ( 1859-
1866) elfogadott és alkalmazott reformok erősitették meg, korszerűsitették. Cuzának sikerül meggyőzni az európai
nagyhatalmakat, hogy fogadják el a kettős választást és a teljes egyesülést ( perszonál vagy személyi egyesülés), majd az általa
elfogadtatott reformok által korszerűsitette, fejlesztette a modern román államot. Reformjai közül legfontosabbak a következők:
1863- a kolostorok javainak szekularizációja, 1864 – agrár törvény, választói törvény, közoktatási törvény, a hadsereg
megszervezésének törvénye, 1865 – Polgári Törvénykönyv.

Cuza utódának, Hohenzollern Sigmarigen Károly uralkodásának idején ( 1866-1914) a modern román állam folyamatosan
fejlődőtt, erősebb lett. Ezt bizonyitják az 1866 –os alkotmány elfogadása, az állami függetlenség kivivása ( 1878), a királyság
kikiáltása ( 1881) is, események amelyek elősegitették a modern román állam nemzetközi tekintélyének növekedését is.

A román állam Dél-kelet európai stratégiai jelentőségének első megnyilvánulása a két balkáni háború ( 1912,1913) idején
volt, majd ezt követi az első világháboróban való részvétele ( 1916-1918). Ezen események hatására is a XX-dik század elején a
román állam fejlődése a területi egyesités, a nemzeti egység megvalósitása felé halad. Az első világháborúban való részvétel, az
Antant oldalán, az 1918-as év eseményei, a nemzetközi helyzet kedvező alakulása, valamint a román politikai erők kitartó
munkája által 1918 tavaszán és őszén Erdély, Bukovina, Besszarábia egyesült az Ó-királysággal és létrejött Nagy Románia.

Következtetésként elmondhatjuk, hogy Románia részvétele a nemzetközi politikába, a XIX század és a XX-dik század
elején, a nemzeti érdekek által volt meghatározva, előirva, és biztositotta ezen celkitűzések megvalósítását.

Esszé: 15.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: A modern román állam a megalakulástól a politikai függetlenség
kivívásáig, figyelembe véve a következőket:

- Egy olyan külpolitikai esemény pontositása amel elősegítette a modern román állam megalakulását
- Egy olyan , a XIX-dik században lezajló belpolitikai esemény megemlítése, amely elősegitette a modern román állam
korszerűsitését, fejlődését
- Egy, a XIX-dik század második felében Románia részvételével lezajló nemzetközi , katonai esemény pontositása, és
azon esemény egy következményének megemlitése
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a modern Románia fejlődésére vonatkozóan , megalakulásától az állami
függetlenség kivívásáig, és annak alátámasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

A XIX-dik század elején a román politikai erők tevékenységének legfőbb célkitűzése volt a modern román állam
létrehozása. Ezen törekvés több tevékenység által nyilvánult meg. 1821-1848 között ezen célkitűzést és politikai törekvést az új
bojári és polgári politikai elit karolta fel, az általuk összeállitott, megfogalmazott és az európai nagyhatalmakhoz eljutatott
kérvények, reformtervezetek, politikai tervezetek , valamint a kulturális és titkos társaságok tevékenysége által . Ezen
tevékenységek egy átfogó reformmozgalom részei voltak.

A modern román állam létrehozását elősegítő kedvező nemzetközi helyzetet az 1853-1856 közötti Krím-félszigeti háború
biztositotta, valamint az azt követő, 1856-ban Párizsban lezajló békekongresszus. A béketárgyalásokon megvitatták a román
kérdést is, és többek között azon döntést is hozták, hogy a két román fejedelemséget a nagyhatalmak közös védnöksége alá
helyezik, és a lakosság véleményét is kikérik az egyesülés kérdésében. Ez utóbbi döntés alapján hivták össze 1857 őszén Iasi-ban
és Bukarestben a modlvai illetve havasalföldi Ad-hoc Gyűléseket, mint képviseleti, reprezentativ és tanácsadó testületeket
( döntést nem hozhattak). Habár a két gyűlés munkálatai külön zajlottak, javaslataik azonosak voltak: egyöntetűen az egyesülés
mellett voltak. Ezen javaslatot 1858-ban a párizsi nagyhatalmi Konferencia tárgyalta meg, és fogadta el a két román fejedelemség
formális egyesülését ( két uralkodó, két kormány, két parlament, két főváros, két közös intézmény Foksányba).

Kihasználva a párizsi Egyezmény hiányosságait, a román politikai erők egy ugyanaz személyt választották meg
uralkodónak , 1859 január 5-é Moldvába, 1859 január 24-én Havasalföldön , Alexandru Ioan Cuza személyében. Ez által
megvalósitották az igazi egyesülést, és az európai nagyhatalmakat, Cuza kettős megválasztása által, kész tények elé állitották.
 Az 1859-ben megvalósitott egyesülést, az új modern román államot a későbbi időszakban, Cuza uralkodása idején ( 1859-
1866) elfogadott és alkalmazott reformok erősitették meg, korszerűsitették. Cuzának sikerül meggyőzni az európai
nagyhatalmakat, hogy fogadják el a kettős választást és a teljes egyesülést ( perszonál vagy személyi egyesülés), majd az általa
elfogadtatott reformok által korszerűsitette, fejlesztette a modern román államot. Reformjai közül legfontosabbak a következők:
1863- a kolostorok javainak szekularizációja, 1864 – agrár törvény, választói törvény, közoktatási törvény, a hadsereg
megszervezésének törvénye, 1865 – Polgári Törvénykönyv.

Cuza lemondása után , 1866-ban a modern román állam élére kerül I. Károly ( 1866-1914), és uralkodásának idején a román
külpolitika legfőbb célja lesz az állami függetlenség kivivása, a török szuverén fennhatóság felszámolása által. Ennek érdekében,
kihasználva az 1875-1876-ban , a balkáni szláv népek törökellenes lázadása által újra kitörő keleti válságot, Románia arra
törekedett, hogy politikai és katonai téren közeledjen a balkáni szláv népek érdekei felvállaló , igazából területszerző politikaát
folytató, Oroszország felé. Az 1877 áprilisában aláírt román –orosz egyezmény elősegítette az orosz –török háború kitörését.
Ebben résztvett, Oroszország kérésére, Románia is, habár Románia és Törökország között nem volt hadüzenet. A balkáni fronton
a román hadsereg hősiesen harcolt, és fontos szerepe volt több török vár, erődítmény elfoglalásában is ( Plevna, Rahova, Grivita,
Smărdan). Ezen katonai sikerek által a román hadsereg elősegitette a törökök feletti végső győzelmet.

Az 1877-1878-as orosz-török háború befejezése után , a San-Stefano-i ( 1878 február) és az azt követő Berlin-i ( 1878
június) békekongresszusok elismerik Románia állami függetlenségét, bizonyos feltételek mellett ( az 1866 alkotmány 7.
Cikkelyének módositása), és megkapja Dobrodzsát és a Duna Deltát, de Oroszország javára kénytelen lemondani a 3 dél-
besszarábiai megyéről ( Cahul, Ismail , Bolgrad). Az állami függetlenség kivivása elősegitett Románia nemzetközi tekintélyének
növekedését, és 1881-ben kikiáltják a királyságot.

Mivel hogy a balkáni helyzet, az 1877-1878-as háború után is feszült maradt, leginkább Oroszország területi igényei miatt,
Románia arra törekedett , hogy egy olyan szövetségest keresen aki garantálja, elismerje új jogi státuszát, mint független és
szuverén államot. Ez irányba kezdődnek el a tárgyalások a Központi Hatalmak táborával ( Németország, Ausztria-
Magyarország, Olaszország), és 1883-ban Románia védelmi egyezményt írt alá Ausztria-Magyarországgal. Ez által Románia
kikerült a diplomáciai elszigetelésből, és annak ellenére hogy távlatilag az egyezmény ellentétben volt a román politikai erők és
közvélemény nemzeti törekvéseivel ( Erdély miatt), mégis elősegitett a román királyság nemzetközi helyzetének megerősitését.

Következtetésként Románia modernkori fejlődése látványos és felfeléívelő volt. A modern román állam megalakulása, az
állami függetlenség kívivása és a királyság kikiáltása által Románia egy fontos tényező lett a Dél-kelet európai térségben, és
ennek bizonyitéka a balkáni háborúkban ( 1912,1913) játszott szerepe is.

Esszé: 16.

Írjatok egy két oldalas esszét a következő cimmel: A román társadalom korszerűsitése a XIX-dik században, figyelembe véve a
következőket:

- Egy , a XIX-dik században megfogalmazott, a román állam korszerűsitésére vonatkozó politikai tervezet megemlitése,
és annak két fontosabb elvének a bemutatása
- Egy olyan esemény ismertetése, amely elősegitette a modern román állam megalakulását
- Egy, a ’’ keleti válság’’ időszakában Románia részvételével lezajlott nemzetközi esemény megemlitése, és egy, a
nagyhatalmak által elfogadott , Románia részvételére és tevékenységére vonatkozó dokumentum bemutatása,
- Egy önálló vélemény megfogalmazása a román állam korszerűsitési folyamatára vonatkozóan , és annak
alátásmasztása egy megfelelő történelmi érvvel

Megjegyzés! Pontozzák a megfelelő történelmi nyelvezet használatát, a bemutatás szerkezetét, az ok-okozati összefüggések kiemelését,
a megfogalmazott szempontok történelmi érvekkel való alátámasztását ( az érvelés meggyőző erejét, amit a megfelelő történelmi
esemény, az ok-okozati viszonyt és a következtetést kifejező szavak használata biztosit ), a történelmi események kronológiai/ logikai
sorrendjének a betartását és a meghatározott terjedelmi követelményeknek való megfelelést.

Az újkor ( XIX század) elején a román politikai elit, a román értelmiségiek, egy olyan politikai tervezetet dolgoztak ki, amely
alapját a dák-római elmélet , ideológia képezte, és fő célja volt a függetelen nemzeti állam létrehozása. Ezen politikai tervezet
alapján a függetelen román nemzeti állam minden román tartományt és az ottan élő románokat akarta egy államba tömöriteni .
Azonban a románok vezetőinek rá kellett arra jönniük, hogy ezen terv megvalósitása csak az európai nagyhatalmak segítségével
érhető el. Erre hivatkozva, és az 1848-as román forrdalom eseményeit elemezve, Nicolae Bălcescu 185o-ben kijelentette, hogy :
’’ az elkövetkező forrdalom , egy nemzeti forradalom kell hogy legyen.’’

Az egységes nemzeti állam megvalósitására vonatkozóan az egyik kedvező nemzetközi feltétel volt egy újabb
nagyhatalmi konfliktus: a Krím félszigeti háború, 1853-1856 között. Ez úgy kezdődőtt mint egy orosz-török katonai konfliktus,
de Franciaország és Anglia, valamint Ausztria beavatkozásával, a török állam mellett, európai nagyhatalmi konfliktussá alakitotta
át.A legyőzőtt Oroszország kénytelen volt elfogadni a párizsi béketárgyalások végén aláirt egyezményt ( 1856 március 3o). A
románokra vonatkozóan ez az egyezmény kimondta az orosz védnökség felcserélését a hét nagyhatalom kollektiv védnökségével,
valalmint a 3 dél-besszarábiai megye ( Cahul, Ismail, Bolgrad ) Moldvához való csatolását, és az Ad-hoc gyűlések összehívását,
annak érdekében hogy megfogalmazzák a románok álláspontját az egyesülés kérdésében.

Az Ad-hoc gyűlések 1857 október 7-én megfogalmazott javaslatai a következők voltak: autonómia, egyesülés egy
egységes román államba, idegen származású uralkodó, területi semlegesség, általános képviseleti közgyűlés összehívása. . Az
1858-as párizsi nagyhatalmi konferencia által elfogadott Egyezmény, az Ad-hoc gyűlések javaslatai alapján is, lehetőséget adott
az egyesülés megvalósitására, mert nem fogalmazta meg azt, hogy egy személy nem lehet uralkodó mindkét román államban egy
azon időben. Ezt kihasználva, Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztásával ( 1859 január 5-én Moldvában és január 24-én
Havasalföldön) megvalósult a románok évszázados álma: az egyeséges modern román állam megalakulása.

Az egyesülés után a román politikusok következő terve, célja volt az állami függetlenség kivivása, Ezt megalapozta Cuza
reformmozgalma, reformjai és az 1866-os román alkotmány elfogadása is. Kihasználva az 1877-1878-as orosz –török háború
által felajánlott kedvező feltételeket, Románia kivivta a függetlenségét, amelyet a nagyhatalmak a San Stefano-i és a Berlini
békékben ismerték el.

A függetelenség kivivását követte 1881-ben a királyság kikiáltása, I. Károly ( 1881-1914) vezetésével, és ez újabb
nemzetközi elismerést hozott a fiatal román államnak, elősegitvén a román társadalom gyors fejlődését, korszerűsitését.

A XIX-dik századi korszerűsitési törekvések , folyamatok szorosan összefüggtek a politikai eseményekkel, és

elősegitették a román társadalom megerősődését, fejlődését. Erre utal az 1866-os alkotmány is, amely az egységes román állam
első alaptörvénye volt, és a kor egyik legfontosabb alkotmánya, amely előirásaival biztositotta a román társadalom hatékony és
gyors fejlődését.