20.

) A magyar könyvtárakban használt információkereső nyelvek bemutatása

Forrás: Darányi Sándor ppt-i

http://eznembla-bla.uw.hu/tananyagok/deik/1felev/oszt1.pdf <-- érdemes elolvasni
http://bkb.hu/kit/regi/php/also.php?pId_Tetelek=25&pTantargy=25&pFelev=3&Flag_Showm
e=tetel

OSZTÁLYOZÁS: Az a logikai tevékenység, amely során a jelenségeket, tárgyakat

hasonlóságuk foka szerint egybegyűjtjük és különbségeik foka alapján elkülönítjük. Az
emberi gondolkodás alapvető formája, párhuzamos a fogalomalkotással. Célja tartalmilag
összetartozó, olyan kisebb csoportok képzése, ahol lehetőség van az általánostól a
specifikusig való keresésre. Ha dokumentumokon történik, ez a könyvtári osztályozás.
Általánosan: a dolgok egymáshoz való viszonya és logikai kapcsolatai lehetővé teszik
egységes rendszerek létrehozását, melyekben a fogalmak különbségeik és hasonlóságaik
alapján az általánostól a specifikus felé haladva meghatározott helyet foglalnak el. Azt az
eljárást, amely ilyen rendszert hoz létre, osztályozásnak nevezzük. A filozófiai
tudományrendszerek két felosztási (részekre osztási, taglalási) módot ismernek: tárgyit és
megfigyelőit.

INFORMÁCIÓKERESŐ NYELVEK: A 20. századtól vannak jelen. Szótárai: osztályozási

táblázatok, tárgyszójegyzékek, tezauruszok, antológiák.
• Szövegszó: a szövegben ténylegesen, változatlan alakban előforduló szó
• Címszó: a címben ténylegesen előforduló szövegszó
• Kulcsszó: az információ lényegére jellemző, a tartalmi feltárásra alkalmas szövegszó
• Tárgyszó: a tartalmat röviden, tömören, egyértelműen kifejező, természetes nyelven megfogalmazott
szabványosított szó
• Deszkriptor: a legáltalánosabb információkereső nyelvi kifejezés, mely az információk feltárására,
tárolására és visszakeresésére közvetlenül felhasználható (ld. tezaurusz)
• Nemdeszkriptor: az információk feldolgozására és keresésére közvetlenül nem, csak a vele
összekapcsolt deszkriptor útján vagy annak figyelembevételével használható kifejezés (pl utalók, ld
tezaurusz)

A könyvtári osztályozás célja: Az információk és hordozóik, a dokumentumok

visszakeresésének biztosítása
• Ennek érdekében az információkereső rendszernek képesnek kell lennie egyedi információk
leírására, osztályok alkotására és a kialakított halmazok, ismérvek esetenként változó
csoportosítására is
• Azt az eszközt, mely segítségével az osztályozást végezzük, osztályozási rendszernek,
vagy mint láttuk, információkereső nyelvnek hívjuk
• Az osztályozási rendszer hármas feladata: az információk tartalmának leírása, tárolása és a
lehetőleg több szempontú visszakeresés biztosítása
• Csoportosíthatók: az alkalmazott nyelv szerint; az osztályozási módszerek szerint;
mélységük szerint; szerkezetük szerint; tartalmuk szerint; az automatizálás mértéke szerint; a
felhasználás célja szerint

A keresõnyelvek három irányzata:

- tudományfelosztáson alapuló (osztályozási rendszerek: Tizedes Osztályozás,
Egyetemes Tizedes Osztályozás)
- nyelvészeti irányzat (természetes nyelveken alapuló rendszerek)
- statisztikai irányzat (automatikus osztályozás, indexelés, a teljes szövegben való
keresés)
Mélységük szerint lehetnek:
Generalizáló:
- Átfogó problémák leírására szolgáló rendszerek, osztályozási fogalmai általánosak
- Elsősorban a nemzetközi információcserében és a szakterületek speciális
információkereső nyelveinek összefogásában van jelentőségük
Individualizáló:
- Mély tartalmi feltárást biztosítanak
- Jelentőségük az ilyen jellegű információk iránti megnövekedett érdeklődés miatt igen
nagy

Szerkezetük szerint lehetnek:

Prekoordinált: pl. ETO
- Az osztályok sorrendje, kapcsolatrendszere, az osztályozási fogalom helye eleve
meghatározott, így független a dokumentum tartalmától
- Az osztályozási folyamat a (numerikus, alfanumerikus) jelzethez való besorolással,
illetve az osztályozás céljára felhasznált ismérvek koordinálásával, azaz a jelzetelemek
meghatározott szabályok szerinti összekapcsolásával, a jelzetalkotással lezárul
(szintaxis)
Posztkoordinált: pl. tárgyszavazás
- A lexikai egységek a dokumentum tartalmától függően rendelhetők egymás mellé
- A fogalmak sorrendje előzetesen nem szabályozott
- Az osztályozási munka befejezéseként az ismérvek összekapcsolása elmarad
- Az elemzést nem követi jelzetalkotás. Az elemek összekapcsolása a keresés
szakaszában, a kereső által meghatározott szempontok szerint jön létre

Tartalmuk szerint lehetnek:

Egyetemes:
- Felölelik az emberi tudás egészét, az ismeretek teljes körét
- Osztályozásukban a különféle szakterületek fogalmait összehangoltan rendezik el
Speciális (szakterületi, autonóm):
- Egy-egy tudományterület, szűkebb szakterület, ágazat ismereteit foglalják magukba
- Figyelemmel vannak az adott szakterületen működő szakemberek, kutatók sajátos
igényeire és szokásaira is

Az automatizálás mértéke szerint lehetnek:

 Ha az osztályozás munkafolyamataiban nem használnak gépi megoldásokat, akkor a
rendszer nem automatikus
 Gyakori, hogy a lexikai egységek megállapítása intellektuális úton történik, míg a
rendezés és a szelektálás számítógéppel. Ez a rendszer félautomatikus
 Az automatikus osztályozási rendszerekben mind az osztályozási fogalmak
meghatározását, mind csoportosításukat géppel végzik

Felhasználási célja szerint lehetnek:

• Tudományokat osztályozó (filozófiai, történeti stb.),
• Ismeretközvetítő (könyvtári, bibliográfiai, dokumentációs stb.)
• Ismeretszervező (kutatási, irányítási stb., knowledge organization).
Könyvtári információkereső nyelvek:
1) Hierarchikus (a nyelv szavai implicite hordozzák a hierarchiát, pl. ETO)
a. Az osztályozandó fogalmakat egyetlen egésznek fogják fel, s valamilyen
szempont alapján részekre bontják.
b. A hierarchiát mindig a legáltalánosabb fogalomtól lefelé építik.
c. Az értelmi összefüggések közül a tranzitív tulajdonságokkal rendelkező
relációkat (generikus, szerkezeti) használják fel a fogalmi láncok kialakítására
d. Az alá- és fölérendeltséggel kialakított hierarchia-szinteket terminológiailag is
megkülönböztetik egymástól. Például az ETO-ban főosztály, osztály, alosztály,
szakcsoport stb.
e. Lehet monohierarchikus (enumeratív): egy fogalomnak csak egyetlen
fölérendelt fogalma lehet, egy helyen szerepel. Egyszerű használni, merev
f. Vagy polihierarchikus (analitikus-szintetikus): a fogalomnak több fölérendeltje
is lehet, tehát a felosztás több dimenziós, a fogalom több helyütt.
2) Mellérendelő (a természetes nyelv szavaiból, pl. tárgyszó-nyelvek)
a. fogalmai önállóak és egymástól függetlenek, az osztályozási kifejezéseket
semmilyen szabály nem rendeli egymáshoz, azokat mindig az osztályozandó
dokumentumok halmaza határozza meg. Gyakran természetes nyelv = IKNY.
Példa: posztkoordinált tárgyszó; Ranganathan

Keresőnyelvek /eszközök és kombinációik:

1) tezaurusz;
2) „szabad” tárgyszavas keresés;
3) hierarchikus osztályozási rendszer;
4) speciális adatmezők kötött formátumú keresése;
5) szabad szöveges keresés. (VÁLAS György, 1999)

A tudományfelosztáson alapuló keresőnyelvek (mesterséges nyelven alapulók)

Az osztályozási rendszerek az információszervezés fontos eszközei ma is, és alkalmazásukban
jelentős potenciálok vannak. A dokumentumok tartalmát kódokkal, szimbólumokkal írja le,
pl. számokkal: Dewey, ETO
- természetes nyelvtől való függetlenségük miatt az általánosabb/egyetemesebb
alkalmazást (is) elősegítik,
- felépítésük /viszonylag/logikus, hierarchikus, ami segíti az áttekinthetőséget
- indexelési szabályai kidolgozottak, pl. a tematikus, személyi, intézményi, hely, idő,
forma stb. kategóriák kifejezésében, egymáshoz kapcsolásában,
- egyaránt alkalmasak az információk finom osztályozására, és az ismeretek
csoportosítására,
- mélységben rugalmasak, a hierarchiaszintek közötti szabad a mozgás, (a tezauruszok
deszkriptorcikkei csak egy-egy hierarchiaszintet fognak át)
- mivel logikus rendszerben kapnak helyet, az egyes "szavai" viszonylag
egyértelműek, nincs az a sok homonima-szinonima probléma, ami a természetes
nyelveken alapuló rendszereknél
- A teljes szövegű, kulcsszavas keresésnél jóval hatékonyabb, pontosabb keresés
biztosítanak.
- A világháló forrásainak drámai méretű szaporodásával érthetően nő az érdeklődés a
források tárgyköri vagy hierarchikus csoportosítása iránt

Fő hátrányaik: nehezebben változtathatóak, kevésbé rugalmasak, kevésbé könnyen

kezelhetőek, mint a természetes nyelven alapuló keresőnyelvek. A tudományok átalakulásait,
változásait nehezen képesek követni, a kódokat és az adott struktúrát meg kell tanulni, gépi
adatfeldolgozásra nehézkesen használhatók.

 Tizedes Osztályozás (Dewey Decimal Classification)

 ETO ( Egyetemes Tizedes Osztályozás, Universal Decimal Classification)

Az ETO-t továbbra is széles körben használják mind osztályozásra, mind pedig a

szakcsoportos elrendezésre. Az ország szak-, és felsőoktatási könyvtárainak túlnyomó
többsége, közkönyvtárainak jelentős része használja.
- A fogalmak hasonlóságán és különbözőségén alapul
- Fogalmak alá- és fölérendeltségét fejezi ki
- Mindig a tágabb fogalom alá rendeli a szűkebb fogalmakat
- Magyarországon a legelterjedtebb osztályozási rendszer (még mindig sok könyvtár
használja, miközben online is van már, de ebben szakoznak; nem merik kidobni, 40
év; polcrendszer alapja az SZTE könyvtárában)
- A természetes nyelvektől független jelzetek: számjegyekből, írásjelekből, betűkből
- A tizedes törtek rendszerének szabályai szerint épül fel
- Átfogó osztályozási rendszer
- 60 000 osztályból és a segédtáblázatokból áll
- Teljes kiadás négy, rövidített 20 nyelven
Típusai:
Teljes kiadás (kb. 120-200 ezer fogalom)
Közepes kiadás (kb. 50-60 ezer fogalom)
Rövidített kiadás (kb. 15-25 ezer fogalom)
Speciális (szakágazati) kiadások

Az ETO hiányosságai:
- struktúrája, mely nem felel meg a modernkor követelményeinek,
- kódjainak egyenetlensége, olykor bonyolultsága,
- aspektusok szerinti jelzetalkotása, mely révén az ugyanazon tárgy jelzetei a táblázat
különféle helyein találhatóak,
- a könyvtárosok nem fordítanak kellő gondot megismertetésére a felhasználókkal se az
OPAC-okban, sem az Internetes honlapjaikon. Ahhoz, hogy a felhasználók valóban
használhassák a rendszert, módot, lehetőséget kellene adni számukra, hogy
megismerjék annak alapvető vonásait, logikáját, példákon keresztül is, és hogy
tesztelhessék is tudásukat (A TO-val sokkal pozitívabbak a tapasztalatok!)
-
Főtáblázati rész:
- 0 Általános mővekMatematika. Természettudományok
- 1 Filozófia. Pszichológia
- 2 Vallás. Teológia Iparmővészetek. Szórakozás. Játékok. Sport
- 3 Társadalomtudományok
- 4 (jelenleg betöltetlen)
- 5 Alaptudományok.
- 6 Alkalmazott tudományok
- 7 Szépmővészetek
- 8 Nyelvészet. Irodalom
- 9 Régészet. Földrajz. Életrajz. Történelem
A természetes nyelveken alapuló keresőnyelvek

A természetes nyelvi alapokon nyugvó keresőnyelveket a szerint tagoljuk, hogy az

alapul vett természetes nyelvet milyen mértékben vetik alá szabályozásnak, a mennyire
szabályozott-szabályozatlan, kötött vagy kötetlen. A kötött szavas
keresőrendszerek (szabályozott) esetében a keresőszavakat szabványos, ellenőrzött, kötött
szókészletből vesszük. Ilyenek a keresőnyelvi szótárak, pl. a tárgyszójegyzék, a tezaurusz,
osztályozási táblázat és a mutatói. Ezek a keresőnyelvi szavakat /tárgyszavakat,
deszkriptorokat, osztályozási jelzeteket/, valamint azok különböző kapcsolatait tartalmazzák.
Kötetlen, szabadszavas keresőrendszerek esetében - a keresőszavakat ebben az esetben a
szöveg elemeiből tetszőlegesen kereshetjük ki. Kulcsszavas keresésnek is mondják. Ilyenkor
nem alkalmazunk szabványos, szabályozott keresőnyelvi és egyéb szótárakat szabályozott
kód- és névjegyzékeket. A szabad szövegszavas keresés olyan információkhoz is "utat nyit",
amelyek az ETO, vagy bármely osztályozó rendszer útján gyakorlatilag nem megközelíthetők.
A szabályozott rendszerek mellett hasznos és célszerű is, ha a szövegben szabadon is lehet
keresni.
Fő előnyeik:
- egyszerűség és népszerűség, hiszen csak meg kell nevezni a tárgyat, amit keresünk,
- új témakörök sokkal szabadabban vezethetők be, mint egy szisztematikus rendszerben
- kapcsolatban állnak az adott szaknyelvvel
Hátrányok:
- az egyes tárgykörök fogalmai szétszóródnak az abc-rendben,
- szemantikai problémák jelennek meg: mivel nincsenek rövid, egyértelmű kódok, ezért
gyakoriak az összetett IKNY-szavak /akár eredeti formában, akár invertáltan stb./,
amelyeket gyakran nehéz megtalálni,
- a fogalmi struktúra gyenge: mivel nincs a fejlesztésre egy rendszeres keret, ezért a
betűrendbe kerülő tárgyszavak közötti kapcsolatok kiépítése gyakran nagyon nehéz feladat.
- egy adott nyelvhez, könyvtárhoz kötöttek

Tárgyszórendszerek  21. TÉTEL

AZ ETO MAGYARORSZÁGON
A 19. század vége, 20. század eleje:
Ebben az időben már ismert volt hazánkban a brüsszeli Nemzetközi Bibliográfiai
Intézet bibliográfiai és osztályozási tevékenysége. Paul Otlet és La Fontaine figyelmét is a
magyar Mandello Gyula hívta fel a Dewey Tizedes Osztályozás használatára. A budapesti
Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtárában Szabó Ervin 1900-tól a Tizedes Osztályozás
rendszerét használta, szakkatalógusát 1902-ben nyomtatásban is megjelentette. Ettől kezdve
tizedes jelzetekkel közölték a Szabó Ervin által szerkesztett Közgazdasági Szemle kurrens
irodalomjegyzékét is. Szabó Ervin kapcsolatban állt a brüsszeli bibliográfiai intézettel és részt
vett a gazdasági társadalomtudományi irodalom könyvészetének összeállításában is.
1910-es évek időszaka:
Szabó Ervin a Fıvárosi Könyvtárba kerülve meghonosította a tizedes osztályozást, itt már a
brüsszeli változatot vette alapul. A társadalomtudományi szakokban változtatásokat kívánt
végrehajtani és ennek érdekében 1911-ben levelezésbe kezdett ötlettel, aki Budapestre is
eljött. Ezt követően a Fővárosi Könyvtár tizedes osztályozásának táblázatait belső használatra
kinyomatos sokszorosítással adták ki. Ez az első magyar nyelvű TO-i táblázat.
A Könyvtári Szemle 1913-ban felsorolta azokat a bibliográfiákat és könyvtárakat, amelyek
használni kezdték a tizedes jelzeteket. Elsőként a budapesti orvostudományi, mezőgazdasági
és a természettudományi folyóiratok kurrens irodalomjegyzékeiben vezették be a módszert.
A Kereskedelmi Múzeum Könyvtárában 1916-ban készítettek decimális katalógust, de a
könyvtárak jelentős része a negatív kritikák hatására elzárkózott használata elől.
1920-as évek időszaka:
Káplány Géza a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet könyvtárában bevezette az ETO
használatát.
1930-as évek időszaka:
Egyre több bibliográfiai kiadvány és könyvtár kezdte alkalmazni az ETO jelzeteit. 1936-ban
Fitz József igazgatósága alatt a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtára is áttért az ETO
használatára, a Fővárosi Könyvtár módosításait is felhasználva. Az ETO elterjedését
kedvezően befolyásolta, hogy 1938-tól a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete
révén Magyarország ismét tagja lett a FID-nek. Veredy Gyula 1929-1941 között a Fővárosi
Könyvtár szakrendszerét az ETO hivatalos nemzetközi kiadásaihoz közelítve átdolgozta és azt
nyolckötetes házi sokszorosítás formájában közzétette.
1940-es évek időszaka:
1943-ban Káplány Géza kétkötetes könyvtártani kézikönyvet jelentetett meg, amelynek
második kötete az ETO magyar nyelvű rövidített táblázata volt. 1946-ban Magyarország újra
felvette a kapcsolatot a FID-del. 1947-tıl újra a FID nemzeti tagja az Országos
Dokumentációs Központ, illetve ennek megszűnte után az Országos Könyvtári Központ.
1946-tól kezdve a kurrens Nemzeti Bibliográfia ETO jelzetekkel közölte a címeket és 1947-
től a Magyar Folyóiratok Repertóriuma is. 1950-es évek időszaka: Az osztályozó munka
módszereinek ismertetése mellett a legfőbb segítséget az ETO magyar nyelvű táblázatainak
publikálása jelentette. E célokat kívánta megvalósítani az 1950-ben életre hívott Országos
Osztályozási Bizottság (OOB), melynek tagjai a hazai osztályozási munkában hosszabb ideje
jelentős szerepet betöltő könyvtárosok voltak. A magyar nyelvű rövidített ETO táblázat
Veredy Gyula szerkesztésében jelent meg három kötetben. Második kiadásra 1951-ben került
sort, a harmadikra 1953-ban, a negyedikre pedig 1955-ben, ezt az OSZK jelentette meg a
szükséges módosításokkal együtt. Az ötvenes évek közepétől a nyomtatott katalóguscédula
rendszerének kiépítésekor a Népkönyvtári Központ, az Állami Könyvterjesztő Vállalat
könyvjegyzékei és az Új Könyvek is ETO jelzeteket adtak meg a tájékoztatás és a
katalógusokban való felhasználás céljára. 1950-től kezdődően valamennyi nagy könyvtár
megkezdte ETO katalógusának kiépítését. Az ETO használatát szolgálta, hogy 1950-ben a
könyvtáros képző tanfolyamokon ismertették a rendszert és annak használatát. Tantárgyként
került be az egyetemi és fıiskolai könyvtárosképzésbe is az ETO. 1960-as évek időszaka
Az Országos Osztályozási Bizottság (OOB) az ETO nemzetközi fejlesztésében való
részvételét vállalta magára és az ETO használatának hazai szakmai elmozdítását is.