Pilinszky János

(1921 – 1981)

Ha a "vallásos művész" mai rendeltetési helye egyáltalán megjelölhető: az egyedül a végletes

türelem és testvéri megosztozás posztja lehet.
a keresztény ihletésű költészet, melynek szerepe a totális odaadás, annak ellenére, hogy a
költő felismeri, hogy a világ abszurd, mégis alázattal választja az életigenlést, a küzdést, az
írást
„Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.”
„Az a furcsa, hogy az ember megéri azt, amikor szeretik, de rettenetesen nehéz valakit találni,
aki ki is bírja, el is viseli, hogy szeressék.”
„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem, hogy íveljen.”
„Azt hiszem, hogy szeretlek;
(...)
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.”
„A szeretetre született ember állandó élménye, hogy egyrészt nem szeretik "eléggé", másrészt
hogy nem engedik szeretni, vagy nem engedik "igazán" szeretni. Ennek a tapasztalatnak, a
felebaráti, emberi szeretet tragikumának felsorolhatjuk okait, enyhíthetjük fájdalmát, az
alapvető ellentmondás akkor is megmarad: szeretetre születtünk, de tökéletes megvalósítását
hiába keressük a földön.”
„Jó akarok lenni mindenkihez. Átlépni önmagamon, átlépni önzésemen! Kinyílni, szeretni,
élni! Nem hős akarok lenni, hanem jó.”
„A valóság a lélek, az illúzió a világ. Rettenetes, hogy mi fordítva élünk. Ténynek vesszük a
világot, mivel merevebb, közönyösebb, és "tényszerűbb". Holott csak formája a rugalmas
léleknek, mint pohár víznek a pohár.”
„Örömre kell berendezkedni. Nem szabad félni a teljes örömtől. Ahogy Nietzsche mondja:
"Mély a fájdalom, de az öröm még mélyebb. Az öröm öröklétet kíván, mély, mély
örökkévalóságot!"
„Mert aki végkép senkié,
Az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra.”
 1. Élete

Budapesten született

apja Pilinszky János, anyja Baitz Veronika

nevelésében nagy szerepet játszottak nagynénjei

a budapesti piarista gimnáziumban érettségizett

először jogot hallgatott, majd magyar és olasz irodalmat, művészettörténetet, de diplomát nem szerzett

doktori disszertációja megsemmisült a háború során, így bölcsészkari vizsgáit nem tehette le

1941–44 között az Élet c. folyóirat segédszerkesztője

1938 óta jelennek meg versei különböző napilapokban

1944 őszén hívták be katonának, a koncentrációs táborok megrendítő hatással voltak rá

első verseskötete 1946-ban jelent meg: Trapéz és korlát

1947-ben Baumgarten-díjat nyert

1947–48-ban Rómában töltött néhány hónapot

1955-ben feleségül vette Márkus Annát, de néhány hónap után megromlott a házasságuk

1957-től az Új Ember c. katolikus hetilap munkatársa

12 év termését foglalja össze a Harmadnapon (1959) c. kötete

a hatvanas évektől gyakran utazgatott – Anglia, Amerika, Párizs

az 1964-es Rekviem c. kiadványában két új műfaj jelent meg: a Rekviem filmnovella és a Sötét
mennyország oratórikus alkotás

első korszakának lezárása a Nagyvárosi ikonok (1970) c. nagysikerű kötet

1971-ben József Attila-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat kapott

a hetvenes években sok verset írt; kötetei: Szálkák (1972); Végkifejlet (1974); Kráter (1976)

nagy tervei voltak az utolsó éveiben: önéletrajzi regényt akart írni, filmet rendezni

1980-ban házasságot kötött Ingrid Ficheux-val

váratlanul halt meg 1981-ben

2. Életműve

Trapéz és korlát

három ciklusba rendezte a verseket

egységes verssorozat
kötődik a klasszikus vershagyományokhoz: világos, logikus a versek szerkesztése

Halak a hálóban (1942)

ciklus címadó verse

az emberi lét általánosító látomása, a lét értelmetlenségének megfogalmazása

a címben megjelenő képet kozmikussá tágítja

a hálóból csillagháló lesz

a hálóban ragadt halak a kövek közötti vergődésükkel nem csak önmagukat, hanem más halakat is
megsebeznek

az egymás elleni öldöklés értelmetlen

a lezárás a megsemmisülést sugallja

a költő nem közvetlen személyiség

hiábavaló minden harc a sors ellen

alapvető érzés a magányosság, vigasztalanság

Trapéz és korlát (1943)

az otthontalanság a szerelmi életben is észrevehető

a szerelmesek között ott van a vonzódás-taszítás ellentéte

ugyanez az ellentét jeleneik meg az egymásra utaltságban és egymásra találásban

az emelkedés és zuhanás igéi mozgalmassá teszik a verset

az egymást szeretők sorsa a kettős magány, a vigasz nélküli boldogság

Miféle földalatti harc (1943)

drámai monológ

ez is az emberi kapcsolatok hiányáról szól

egy volt társára emlékezik vissza álomban

a szerelmi beteljesülés: az ösztönök világa a költő számára riasztó

az álom varázslata után az éber tudat megtelik lelkiismeret-furdalással, önkínzással

a szerelem megzavarta a lelkét, mely bizonytalanná, kiszolgáltatottá vált

Harbach 1944 (1946)

a koncentrációs táborokban látott szenvedéseket idézi fel – ez a vers alapképe

a dolgozó rabokat igásállatokhoz hasonlítja

van valami személyes a versben, mintha a költő ott lenne, ismerné a rabokat

a látvány és látomás összekapcsolódik

az egész világ terhe a rabokra zúdul

ők a borzalmat, a szenvedést jelenítik meg, a tárgyak menekülnek előlük

Francia fogoly (1947)

irtózatos életkép

a lágerből szökött francia rab rejtekhelyén mohón fal egy répát

viselkedése elállatiasodott

a zsarnokság ilyen megalázó tevékenységbe tudja vinni az embert

a fogoly már sem fizikai, sem szellemi értelemben nem ember

Harmadnapon

újfajta költői szemlélet: a koncentrációs táborokban szerzett élmények beleolvadnak a történelembe

az emberiség történelmi útját folyamatos szenvedéstörténetként fogja fel

Ravensbrücki passió (1959)

a tragikus lágerélményt és a krisztusi szenvedéstörténetet ötvözi

a kiszolgáltatott és elítélt rab halálpillanatát jeleníti meg

szaggatott, sűrítő, szenvtelen az előadásmód

a tömörséggel fejezi ki az író a megrendültségét

elnagyolt alakrajz

a jelen idejű leírás az áldozat végzetes kiszolgáltatottságát fejezi ki

a félrímes, négysoros strófák az elkerülhetetlen végzetszerűséget sugallják

Harmadnapon (1958)

a láger valóságának legáttételesebb felidézése

jövendölésként jelenik meg a feltámadás látomása

a rövid mondatok gyors váltakozásai és az és kötőszók ünnepélyes, bibliai jelleget adnak

az első versszakban megjövendölt csodát a második versszak megállapításai magyarázzák

nem említi meg Jézus krisztus nevét, éppen ezzel tudja összekapcsolni a lágerek áldozatait a
Megváltóval

vigaszt sugall az elszenvedett kínokért

Apokrif (1954)

nagyon fontos a Pilinszky-életműben

az apokrif iratok az ókori zsidó vagy ókeresztény irodalom termékei, nem tartoznak az Ó- és
Újszövetségbe

hasonlít az ókeresztény apokalipszis-művekre

a Jelenések VIII. 7. című vers egy apokaliptikus látomást részletez, nincs benne remény a menekülésre

az Apokrif ennek a versnek a folytatása

1. egység:

egy versszakként elkülönített sor áll az elején, egy elhallgatott gondolat befejezése

archaizál: a mindenek szót többes számba teszi, szenvedő igét használ

a továbbiakban megjelenik nem víziók, hanem egy tényszerűen tudott jövő eseményeinek
összefoglalása

a mondatok vitathatatlan igazságokat mondanak el

megjelennek a világpusztulás képei

egyes szám első személyben folytatja: a hányódó én a világkatasztrófa tanúja

szinonimák sorozatával és anaforákkal erősíti fel a tragikumot

megjelenik az ember végtelen kiszolgáltatottsága

az emberi lét véget nem érő szenvedéstörténet

egymástól távol eső motívumok kerülnek egymás mellé

a nap infravörös sugárzása a természeti katasztrófa képzetét idézi fel

az én teljesen kifosztottan, rabként indul szembe a pusztulással

2. egység:

tékozló fiúként tér haza

kiábrándult

a hazafelé vonulás tárgyi emlékei, a természeti képek jelennek meg

a tudatában szembesül a gyermekkori boldogság a világpusztulással

a sajnálkozó gyöngédségre a kicsinyítő és becéző formák utalnak

a hazatérés tragikus: hiába fogadják meghatódva a szülők a visszatért fiút; ő már nem leli meg a helyét
ebben a világban

az otthontalanság érzése kozmikus

egy megszólított “te” felé fordul, akihez könyörög, akitől reményt vár

köztük az egymásra találás nem jöhet létre

a világ kiüresedését jelzik az elhagyatott tárgyak

3. egység:

megváltozik a hangnem és a beszélő magatartása

egyértelművé vélik, hogy Istentől vár segítséget

Isten beavatkozás nélkül szemléli a pusztuló világot

a lírai én és Isten között nem jöhet létre kapcsolat

az ember most már csak dermedt tárgy, kő (visszautalás az első sorra)

a költemény a megváltatlanság tudomásulvételével zárul

Négysorosok

a lírai kifejezés lehetőségeit a minimumra csökkentik, csak az élmény magja van megformálva

az elhallgatás többletével keltenek esztétikai hatást

a Négysoros (1956) című költemény négy önálló nyelvi egységből áll

nincs soráthajlás

az első két sorban minden mozdulatlan, állapotszerű – nincs bennük állítmány

a harmadik sorban az elhagyott tárgyak közözz feltűnik a passzív ember

a negyedik sorban megjelenik közvetlenül is, minden cselekvésétől megfosztottan

itt sűrűsödik össze a halálos fenyegetettség tudata, az abszurditás-érzet

Utolsó éveinek költészete

több tanulmányt írt, a verseire utal, magyarázza azokat

továbbra is megmaradt a lágerélmény, mint meghatározó elem a költészetében

gyakrabban jelennek meg vallásos elemek; jobban foglalkoztatja a végkifejlet vallásos oldala

szabadverseket is ír