ELTE Jogi Kari Jegyzetek

RÉTI MÁRIA

ELTE EÖTVÖS KIADÓ EÖTVÖS LORÁND

TUDOMÁNYEGYETEM
Szövetkezeti jog
ELTE Jogi Kari Jegyzetek 5.
Sorozatszerkesztő: VARGA ISTVÁN
Réti Mária
Szövetkezeti jog
Egyetemi jegyzet

Budapest, 2010
Megjelent az ELTE fennállásának 375. évében.

355
E-L-T-E

A kötet megjelenését támogatták:

Országos Szövetkezeti Tanács

TÁMOP 4.2.1 .B - 09/1/KMR

„Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE - Kultúrák Közötti Párbeszéd Alprojekt"

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap

társfinanszírozásával valósult meg.
Beíetidis a ¡öuSbe. ★*★

Üj lf%S2S&
★★★★*★*

© Réti Mária, 2010

ISBN 978 963 312 020 0 ISSN 2060 5986

E L T vwwv.eotvoskiado.hu
E
EÖTVÖS
KIADÓ
Felelős kiadó: Hunyady András, ügyvezető igazgató Felelős szerkesztő:
Szelid Veronika Nyomdai munkák: Multiszolg Bt.
Tipográfia: Anders Tibor
Tartalom

Előszó ................................................................................................................................................ 15

ELSŐ RÉSZ ....................................................................................................................................... 19

I. fejezet
A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről ................................................................................. 21
1. Kiindulópontok .................................................................................................................. 22
2. A fejlődéstörténeti előzményekről .................................................................................... 22
3. A gazdasági-társadalmi-szellemiségi környezet főbb jellemzőiről a 18-20.
században, összegfüggések a szövetkezeti szabályozással ................................................. 25
a) A gazdasági környezetről, a szövetkezet gazdasági tartalmáról, a szövetkezés
gazdasági indokairól, ezek összefüggése a szabályozással ........................................... 25
ti A társadalmi környezet főbb jellemzőiről, a szövetkezet komplex motiváltságú, azaz
gazdasági/társadalmi/szociológiai vonatkozásairól, ezek összefüggése a szövetkezet
természetével, a szabályozással ...............................................................................33
c) Az eszmetörténeti áramlatokról ......................................................................................... 39
d) Összegzés ...................................................................................................................... 46
4. Az európai szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről és
jellemvonásairól ................................................................................................................... 47
a) Az angol szabályozásról ................................................................................................... 47
ti A német és az osztrák szabályozásról ................................................................................ 52
ö A francia szabályozásról .................................................................................................... 60
d) Az olasz szabályozásról .................................................................................................. 64
e) A dán szabályozásról ....................................................................................................... 70
f) A holland szabályozásról ................................................................................................... 72
g) A spanyol szabályozásról ................................................................................................. 73
5. A szövetkezetek csoportosításáról .................................................................................... 75
a) A szövetkezetek csoportosításának szempontjairól általában véve ................................... 75
b) A nemzetközi és a magyar szakirodalomban meghatározott szövetkezeti csoportosításokról
..................................................................................................................................76
c) Az Európai Unió Bizottságának szövetkezeti csoportosításáról ......................................... 80
6. Az európai szövetkezeti szabályok értékeléséről ............................................................. 81
II. fejezet
A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, a Szövetkezetek Nemzetközi
Szövetségének kodifikációs tevékenysége, a szövetkezet fogalma, értékei ........................................ 83
1. A nemzetközi szövetkezeti elvekről általában, a Szövetkezetek
Nemzetközi Szövetségének kodifikációs tevékenységéről .................................................... 85
a) A nemzetközi szövetkezeti elvek általános jellemzéséről .................................................. 85
b) A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége által folytatott tevékenységről általában .....85
 2. A Rochdale-i elvek felsorolása, jelentéstartalmuk, a hatályos szövetkezeti
6 SZÖVETKEZETI JOG
szabályozásban való érvényesülésük ................................................................................... 87
a) Az SZNSZ által megfogalmazott elvek meghatározásáról............................................... 87
fa) A nyitott tagság elvéről .................................................................................................... 87
c) A demokratikus igazgatás elvéről ..................................................................................... 88
d) A visszatérítés a vásárlás arányában és a korlátozott tőkekamat elveiről ......................... 89
e) A politikai és vallási semlegesség elvéről ......................................................................... 90
f) „A készpénzre eladás” elvéről .......................................................................................... 91
g) „A szövetkezeti továbbképzés előmozdítása" elnevezésű elvről ...................................... 92
h) „A nem tagoknak árusítás” tilalmáról szóló elv ................................................................ 92
0 /\z önkéntes szövetkezés alapelvéről ................................................................................ 93
j) „A piaci áron történő árusítás” elvéről................................................................................. 93
3. Az SZNSZ egyes kongresszusainak tevékenységéről ...................................................... 93
4. A Manchesteri Kongresszus hatályos taxációja a nemzetközi szövetkezeti
alapelvekről .......................................................................................................................... 94
a) „1. Alapelv: Önkéntes és nyitott tagság" ......................................................................... 94
ti „2. Alapelv: Demokratikus tagi ellenőrzés” ......................................................................... 95
c) „3. Alapelv: A tagok gazdasági részvétele” ...................................................................... 95
d) „4. Alapelv: Autonómia és függetlenség".......................................................................... 96
e) „5. Alapelv: Oktatás, képzés és tájékoztatás” ................................................................... 96
f) „6. Alapelv: Szövetkezetek közötti együttműködés” ......................................................... 97
g) „7. Alapelv: Közösségi felelősség” ................................................................................... 97
5. A Manchesteri Kongresszus által megalkotott szövetkezeti fogalom ................................. 97
6. A szövetkezeti értékek felsorolása a Manchesteri Kongresszus dokumentuma alapján ...98

III. fejezet
A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól ......................................................99
1. A magyar szövetkezeti jog fogalma, a szövetkezeti szabályozás
fejlődéstörténeti korszakairól .............................................................................................. 100
aj A magyar szövetkezeti jog fogalma ................................................................................. 100
ti A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténeti korszakairól ................................................ 100
2. A szövetkezetalapításokról - történeti aspektusból ......................................................... 103
3. A Kereskedelmi Törvényben szabályozott kereskedelmi társaságok
általános jellemvonásairól, a szövetkezeti sajátosságokról ................................................. 105
aj A kereskedelmi társaságok meghatározásáról, a magánjogi és kereskedelmi
társaságok elhatárolásáról ............................................................................................ 105
ti A kereskedelmi társaságok jogi személyiségéről.............................................................. 108
c) Az egyes kereskedelmi társaságok főbb jellemvonásairól .............................................. 109
d) A szövetkezeti kooperáció sajátos jelentéstartalmáról .................................................... 111
e) A szövetkezet sajátosságai a KT-ben szabályozott kereskedelmi társaságokhoz képest 112
f) A Kereskedelmi Törvény szövetkezeti szabályozásának és „A Gazdasági és
Ipari Hitelszövetkezetekről" szóló törvény általános jellemzéséről ................................ 112
g) A szövetkezet fogalmáról és a főbb vagyonjogi rendelkezéseiről.................................... 114
 Tartalom
h) A szövetkezet főbb felelősségi szabályairól ................................................................. 120
4. Az 1947-1989 közötti korszak szövetkezeti szabályozásáról .......................................... 125
a) Az 1947-1961 közötti két fejlődéstörténeti szakasz szövetkezeti szabályozásáról .... 125
b) Az 1962-1989 közötti fejlődési szakaszok szövetkezeti szabályozásáról........................ 138
5. Az 1989 utáni szövetkezeti szabályozási fejlődéstörténeti korszak főbb
jellemzői a hatályos szövetkezeti törvény hatálybalépéséig ................................................ 158
á) Az 1989-1991 közötti fejlődéstörténeti szakasz jellemzőiről ........................................... 158
b) Az 1992-2000 közötti fejlődéstörténeti szakasz jellemvonásairól ................................. 161
MÁSODIK RÉSZ .......................................................................................................... . ................ 175
IV. fejezet
A hatályos szövetkezeti törvényről ................................................................................................... 177
1. „A szövetkezetekről szóló” 2006. évi X. törvény általános jellemvonásairól és szabályozási
területeiről ............................................................................................................................. 178
a) A szövetkezeti törvény általános jellemvonásairól .......................................................... 178
b) A szövetkezet fogalmáról ............................................................................................... 180
c) Az alapítás főbb, általános rendelkezéseiről ................................................................... 182
d) Az alapítás szervezeti és okirati szabályairól ................................................................. 183
ej A szövetkezet nyilvántartásba vételéről, törvényességi felügyeletéről ............................ 185
f) A szövetkezet működésének megkezdését rendező szabályokról ................................. 186
g) A szövetkezeti vagyonjog főbb rendelkezéseiről ........................................................... 186
h) A tagsági jogviszony főbb szabályairól ........................................................................... 192
i) A sajátos tagsági jogviszonyról, a befektető tag jogállásáról ........................................... 197
]) A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködéséről ..................................................... 199
k) A személyes közreműködés és munkavégzés szabályairól ........................................... 200
0 A szövetkezet gazdasági tevékenységéről ..................................................................... 201
m) A szövetkezet önkormányzati szerveiről ........................................................................ 201
n) A felelősségi szabályokról .............................................................................................. 216
o) A szövetkezet szervezeti változásaira vonatkozó főbb szabályokról ............................. 217
p) A jognyilatkozatokkal kapcsolatos főbb rendelkezésekről .............................................. 226
q) A határozatok bírósági felülvizsgálatának főbb szabályairól ............................................ 226
r) A szövetkezeti jogviták főbb szabályairól ........................................................................ 227
s) A szövetkezet megszűnéséről ....................................................................................... 227
t) A szövetkezeti szövetségekről ........................................................................................ 228
V. fejezet
Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól ................................................................................ 231
1. „A lakásszövetkezetekről" szóló 2004. évi CXV. törvény főbb rendelkezéseiről ...............234
a) A lakásszövetkezetekre irányadó szabályozás általános jellemvonásairól .................... 234
b) A lakásszövetkezeti törvény célkitűzéséről, a lakásszövetkezet fogalmáról ....234
c) A lakásszövetkezet jogi természetéről ............................................................................ 235
dj Az alakuló közgyűlés szabályairól ................................................................................... 236
e) Az alapszabály tartalmáról, a lakásszövetkezetek nyilvántartásba vételéről ....236
f) A lakásszövetkezet képviseletéről, törvényességi felügyeletéről ................................... 236
g) A lakásszövetkezet tulajdoni és használati viszonyairól ............................................... 237
h) A lakásszövetkezet szervezetéről ............................................................................... 238
0 A lakásszövetkezeti tagsági jogviszonyról...................................................................... 238
j) A nem tag tulajdonos jogairól és kötelezettségeiről ....................................................... 240
k) A lakásszövetkezet gazdálkodásáról ........................................................................... 240
0 A lakásszövetkezetek szervezeti átalakulásait rendező előírásokról .............................. 241
m) A lakásszövetkezetek megszűnéséről ......................................................................... 241
n) A lakásszövetkezetek érdekképviseletéről, a törvény vegyes és záró
rendelkezéseiről ............................................................................................................... 242
2. A szociális szövetkezetek szabályairól, különös tekintettel „A szociális szövetkezetekről”
szóló 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet főbb
előírásaira ........................................................................................................................ 242
a) A szociális szövetkezetekre vonatkozó joganyag jogrendszerbeli
elhelyezkedéséről............................................................................................................. 242
ti) A szociális szövetkezet alanyi köréről ........................................................................... 243
c) A nyereségfelosztás módjára és mértékére vonatkozó speciális rendelkezésekről ....... 245
d) „A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködése”, „A szövetkezet gazdasági
tevékenysége” körébe tartozó speciális előírásokról, illetve vagyonjogi szabályokról .........245
e) „A szövetkezet szervezeti változásai” körében rögzített speciális szabályokról ..................
246
f) A szociális szövetkezetekre irányadó speciális törvényi szabályozási területek főbb jellemzőinek
összefoglalása.................................................................................................................. 246
g) A szociális szövetkezetekkel kapcsolatos, a szociális jogalkotás területén fellelhető egyes
jogszabályi rendelkezésekről .......................................................... ..... .................................
247
3. A hitel- és takarékszövetkezetek szabályairól, figyelemmel
„A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásról" szóló 1996. évi CXII.
törvény rendelkezéseire is ............................................................................................... 250
a) A párhuzamos szabályozás lényegéről, a speciális szabályozás
alapfogalmairól ................................................................................................................. 250
ti) A szövetkezeti hitelintézet által folytatható pénzügyi szolgáltatás természetű tevékenységekről
......................................................................................................................................... 251
c) A szövetkezeti hitelintézet által folytatható kiegészítő pénzügyi szolgáltatás természetű
tevékenységekről ............................................................................................................. 251
d) A szövetkezeti hitelintézet jegyzett tőkéjéről ................................................................. 252
e) A szövetkezeti hitelintézet speciális szabályairól ......................................................... 252
f) A szövetkezeti formában működő pénzügyi intézmények törvényességi és szakmai felügyeletéről
253
4. A biztosító szövetkezetek szabályairól, figyelemmel „A biztosítókról és a biztosítási
tevékenység"-ről szóló 2003. évi LX. törvény vonatkozó
rendelkezéseire is ............................................................................................................ 254
a) A biztosító szövetkezetek jogviszonyára vonatkozó szabályozás jellegéről ................. 254
b) A biztosító szövetkezetek alapításának speciális személyi feltételeiről ......................... 254
c) A biztosító szövetkezetek speciális vagyonjogi rendelkezéseiről .................................. 254
d) A biztosító szövetkezetek alapszabályára vonatkozó speciális rendelkezésekről .......... 255
e) A biztosító szövetkezetek szervezeti rendszerére vonatkozó speciális rendelkezésekről256
5. A mezőgazdaság területén alapított szövetkezetek szerveződési szintjeiről:
„A termelői csoportokról" és a zöldség-gyümölcs termelői értékesítő szervezetek
nemzeti szabályozásáról, az Európai Unió vonatkozó rendeletei alapján .............................. 256
a) A mezőgazdaság területén alapított szövetkezetek szerveződési szintjeinek
fő jellemvonásairól ............................................................................................................ 256
b) A termelői csoport legfontosabb szabályairól a 81/2004. (V. 4.) FVM
rendelet alapján ................................................................................................................ 257
c) Az Európai Unió és a nemzeti joganyag tárgyi köreiről .................................................. 258
6. „A közoktatási intézmény tag részvételével működő iskolaszövetkezetekről” szóló 123/2006.
(V. 19.) Korm. rendelet főbb előírásairól ...................................................................... 259
aj Az iskolaszövetkezetek alapításának hagyományairól, az alapítások hatályos,
speciális szabályairól ......................................................................................................... 259
b) Az iskolaszövetkezetek tevékenységére vonatkozó sajátos szabályokról ...................... 260
c) Az iskolaszövetkezetek lehetőségeit rögzítő előírásokról ............................................... 260
 Tartalom
7. „Az Európai Szövetkezetről” szóló 2006. évi LXIX. törvény főbb
rendelkezéseiről ............................................................................................................... 260
a. ) A törvény céljáról, hatályáról ...................................................................................... 260
b) A nyilvántartásba vételről, a cégbíróság hatásköréről .................................................... 262
c) Az SCE alapításáról ...................................................................................................... 263
d) Az SCE szervezetéről ................................................................................................... 264
e) A székhely áthelyezéséről ............................................................................................. 265
f) Az SCE megszűnéséről ................................................................................................. 266
g) A munkavállalóknak az SCE döntéshozatali rendjébe történő bevonását biztosító általános
rendelkezésekről ............................................................................................................... 266
h) A különleges tárgyalótestületről, képviseleti testületről .................................................. 268
0 A titoktartás szabályairól ................................................................................................. 271
i) A munkajogi védelem szabályairól ................................................................................. 272
K) A jogorvoslatról ............................................................................................................ 272
VI. fejezet
Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról, különösen az Európai Unió
Tanácsának „Az Európai Szövetkezet Statútumáról” (SCE) szóló 1435/2003. sz.
rendeletéről és a rendelet a munkavállalói részvétel
vonatkozásában történő kiegészítéséről szóló 2003/72/EK irányelv ................................................ 273
1. A szövetkezetekről mint a szociális gazdaság legmeghatározóbb
tényezőiről ........................................................................................................................ 275
a) A szociális gazdaság fogalmáról ................................................................................... 275
10 ti) A szociális
SZÖVETKEZETI JOG
gazdaság szervezeti-jogi kereteiről általában, különös tekintettel a
szövetkezetekre ............................................................................................................... 279
c) A munkaszövetkezetekről, a szociális szövetkezetekről, az egészségügyi szövetkezetekről
mint a szociális gazdaság legjelentősebb szövetkezeteiről ....281
d) A szövetkezetek sajátosságairól a szociális gazdaság más szereplőinek jellemvonásai
alapján, továbbá a gazdasági/kereskedelmi társaságok jellemvonásaira is figyelemmel ... 284
2. Az Európai Unió Tanácsának az Európai Szövetkezet (SCeJ Statútumáról szóló rendeletében
foglaltakról .................................................................................................................. 290
a) A Rendelet általános jellemvonásairól, az Európai Szövetkezet önálló szabályozásának
indokairól .......................................................................................................................... 290
b) A rendeletalkotó célkitűzéséről és a szövetkezet céljáról, fogalmáról .......................... 292
c) Az Európai Szövetkezet alapításáról............................................................................. 294
d) A tagsági jogviszony főbb előírásairól ........................................................................... 294
ej A Rendelet vagyonjogi előírásairól ............................................................................... 297
f) A főbb szervezeti jogi szabályokról, a szavazati jog szabályairól ................................... 303
g) A felelősség szabályairól .............................................................................................. 303
3. Az Európai Unió Tanácsának „az Európai Szövetkezet Statútumának a munkavállalói
részvétel vonatkozásában történő kiegészítéséről” szóló 2003/72/EK Irányelvének
főbb jellemvonásairól .................................................................................... 304
a) Az Irányelv általános jellemvonásairól, a Preambulum főbb rendelkezéseiről ....304
b) A munkavállalók transznacionális tájékoztatására és a velük való konzultációra,
a munkavállalói részvételre vonatkozó általános megállapításokról .................................. 306
c) Az Irányelv alapelvéről és céljáról ................................................................................. 308
VII. fejezet
A szövetkezeteket érintő, a szövetkezeti szabályozásra befolyást gyakorló nemzetközi dokumentumokról
......................................................................................................................................................... 311
1. A nemzetközi dokumentumok szövetkezeteket érintő felfogásáról általában ................ 313
2. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 193. számú Ajánlása
„A szövetkezetek támogatásáról” ..................................................................................... 314
a) Az Ajánlásban megfogalmazott általános felfogás a szövetkezetekről .......................... 314
b) Az Ajánlás konkrét javaslatairól a szövetkezetek vonatkozásában .............................. 316
3. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének dokumentumairól a
szövetkezeteket illetően .................................................................................................... 320
a) „A szövetkezetek helyzetéről és szerepéről az új gazdasági és szociális
irányzatokra tekintettel" elnevezésű dokumentum főbb megállapításairól ......320
ti) A szövetkezeteket támogató politika tartalmáról ............................................................ 321
c) A kormányok nyilvános elismeréséről a szövetkezeti szektor vonatkozásában 321
d) A szövetkezetek támogatásáról jogalkotási és jogalkalmazási területeken ................... 321
e) A szövetkezetek területére vonatkozó kutatási, statisztikai és információs kérdésekről . 322
f) Az oktatás szerepéről a szövetkezetek területén ........................................................... 323
 Tartalom
gj A szövetkezetek pénzügyi önállóságáról .......................................................................323
h) A kormányok és a szövetkezetek együttműködéséről ................................................... 323
/) A „Szövetkezetek a szociális haladásban" megjelölésű A/RES/64/136 jelzésű dokumentum
főbb elemeiről ....................................................................................................................323
4. Az Európai Unió Bizottságának dokumentumáról a szövetkezeteket
illetően ..............................................................................................................................324
aj A szövetkezetek jelentőségéről a különböző szektorokban .............................................324
bj A Közlemény főbb kérdésköreiről ...................................................................................325
ej A Közlemény által megfogalmazott szövetkezeti jellemvonásokról, a
szövetkezet által nyújtott szolgáltatások sajátosságairól ....................................................325
dj A szövetkezetek szerepéről a szociális integrációban ....................................................326
5. Az Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottságának álláspontjáról a
szövetkezetek vonatkozásában ..........................................................................................327
aj Az EGSZB által meghatározott szövetkezeti fogalomról, a
szövetkezetspecifikusnak minősített ismérvekről ...............................................................327
bj Az EGSZB álláspontja a szövetkezet szervezeti felépítéséről .........................................327
ej A szövetkezet jelentőségéről a szociális kohézió fenntartását illetően ............................328
dj A szövetkezetekre irányuló, az Európai Unió szintjén történő elismerésről .....................329
ej A szövetkezetek feladatairól ..........................................................................................329
Dr. Mária Réti - GENOSSENSCHAFTSRECHT Deutschsprachiges Resümee ................................. 331

Vorwort ............................................................................................................................................ 333

Abschnitt I
Über die Genossenschaft im Allgemeinen, über ihr Wesen, über ihre eklektische Charakteristik und über
ihre Entwicklungsgeschichte ............................................................................................................. 337
1. Ausgangspunkte ............................................................................................................337
2. Die wirtschaftlichen Gründe der Kooperationen, das wirtschaftliche Wesen der
Genossenschaft ................................................................................................................337
3. Die gesellschaftliche und soziologische Bedeutung der Genossenschaft ..339
4. Über die auf die Genossenschaftsregelung wirkenden Ideologien ................................340
aj Über die Gedanken der einzelnen päpstlichen Enzykliken hinsichtlich der
Genossenschaften .............................................................................................................341
bj Über die Auffassung vom Marxismus bezüglich auf die Genossenschaften ....341 cj
Zusammenfassung über die verschiedenen Ideologien bezüglich auf die
Genossenschaften .............................................................................................................342
5. Über die Bewertung der europäischen Genossenschaftsregelung .................................342
6. Über die internationalen Genossenschaftsprinzipien im Allgemeinen und über die
Kodifikationstätigkeit des Internationalen
Genossenschaftsbundes ...................................................................................................344
aj Über die allgemeine Charakterisierung der internationalen
Genossenschaftsprinzipien ................................................................................................344
bj Über die Tätigkeit des Internationalen Genossenschaftsbundes .....................................344
r-
SZÖVETKEZETI JOG

12
Ö Über die Aufzählung, über die Bedeutung und über die Erscheinung der
Prinzipien von Rochdale in der geltenden Genossenschaftsregelung .............. 346
d) Über die Tätigkeit der weiteren Kongresse des Internationalen Genossenschaftsbundes
347
7. Der Rechtsbegriff des ungarischen Genossenschaftsrechts, und über die
entwicklungsgeschichtlichen Perioden der Genossenschaftsregelung ........ 348
a) Der Rechtsbegriff des ungarischen Genossenschaftsrechts ......................................... 348
b) Über die entwicklungsgeschichtlichen Perioden der Genossenschaftsregelung .......... 349
8. Über die eigenartige Bedeutung der Kooperation ............................................... 352
9. Über die genossenschaftlichen Haftungsregeln .................................................. 355
10. Über die genossenschaftliche Regelung von zwei entwicklungsgeschichtlichen
Phasen zwischen 1947-1961 ...................................................................... 356
a) Über das Regelungsumfeld zwischen 1947-1961 ...................................... 356
b) Die Behauptungen über die Regelung ......................................................................... 356
11. Über die genossenschaftliche Regelung der entwicklungsgeschichtlichen Phase
zwischen 1962-1989 ................................................................................... 359
a) Über den Regelungsbereich zwischen 1962-1989 ..................................... 359
b) Das Verzeichnis der wichtigeren Rechtsnormen und ihre Hauptmerkmale .................. 360
<0 Über die Darstellung des Genossenschaftsgesetzes Nr. III von 1971 ......... 361
d) Über die Hauptmerkmale des landwirtschaftlichen Produktionsgesetzes
Nr. III von 1967 und des Gesetzes Nr. IV von 1967 betreffend die Weiterentwicklung des
Grundeigentums, sowie der Bodennutzung ...................................................................... 361
12. Über die Hauptmerkmale der genossenschaftlichen entwicklungsgeschichtlichen
Regelungsperiode von 1989 bis 1991.......................................................... 362
a) Über die Hauptbestimmungen der wichtigsten Rechtsnormen, und über die
partielle Eigentumsaufteilung bezogen auf die landwirtschaftlichen Produktions-
und Industrie-Genossenschaften zwischen 1989-1991 ..................................................... 362
b) Die wichtigsten Ergebnisse der Regelung in dieser entwicklungsgeschichtlichen Periode in
Betracht auf die ganze Genossenschaftsregelung ........................................................... 365
13. Über die Merkmale der entwicklungsgeschichtlichen Periode zwischen 1992-2000
366
a) Das Verzeichnis der wichtigsten Rechtsnormen dieser Periode. Über die Bestimmungen
des Übergangsgesetzes, und über die spezielle Regelung der Vermögensbezeichnung, der
Vermögensaufteilung, und des Ackerbodens .................................................................... 366
Abschnitt II
Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 .......................... 373
1. Über die allgemeine Charakteristik und Regelungsbereiche des Gesetzes Nr. X von
2006 ..................................................................................................................373
a) Über den Anwendungsbereich des Genossenschaftsgesetzes .................. 373
b) Über den Begriff der Genossenschaft ........................................................ 373
c) Über den Begriff der Sozialgenossenschaft als ein spezieller Genossenschaftstyp...... 374
 Tartalom
2. Über die Gründung der ungarischen Genossenschaft .................................................... 374
3. Über den Inhalt der Satzung gemäß des Gesetzes......................................................... 375
4. Über die Registrierung der Genossenschaft ................................................................... 376
5. Über die Selbstversammlungsorgane der Genossenschaft ............................................ 376
a) Über die Vorschriften der Generalversammlung ............................................................. 376
b) Über die Bestimmungen der Teil-Generalversammlung ................................................. 378
c) Über die Delegiertenversammlung ................................................................................. 378
d) Über die leitenden Repräsentanten, Organe, Wirtschaftsprüfer und Vertretung der
Genossenschaft ..................................................................................................... 378
6. Über das Mitgliedsverhältnis .......................................................................................... 379
a) Über das Mitgliedsverhältnis im Allgemeinen .................................................................. 379
b) Über den Inhalt des Mitgliedsverhältnisses .................................................................... 379
c) Über den Inhalt des investierenden Mitgliedsverhältnisses ............................................ 380
7. Über die Mitgliederliste der Genossenschaft................................................................... 381
8. Über die wirtschaftliche Zusammenarbeit von Genossenschaft und Mitglied ............ 381
9. Über die Auflösung des Mitgliedsverhältnisses ............................................................... 382
10. Über die vermögensrechtlichen Vorschriften des Gesetzes .......................................... 382
a) Über das Vermögen der Genossenschaft und über den Anteilschein .............................. 383
b) Über das Mitgliedsdarlehen ........................................................................................... 384
c) Über die Nachschüsse ................................................................................................... 385
d) Über den Gemeinschaftsfond ......................................................................................... 385
11. Über die Haftungsverhältnisse ...................................................................................... 386
12. Über die Regelung der organisatorischen Veränderungen ........................................... 387
13. Über die allgemeine Regelung der Auflösung der Genossenschaft............................... 388
14. Über die Genossenschaftsverbände ............................................................................. 388

Abschnitt III
Über die ungarische geltende, spezielle Regelung der einzelnen Genossenschaften ....................... 391
1. Über das Gesetz Nr. CXV von 2004 betreffen die Wohnungsgenossenschaften ............. 391
a) Über das Wesen und den Zweck der Wohnungsgenossenschaften ................................ 391
b) Der Begriff der Wohnungsgenossenschaft ...................................................................... 391
2. Über die Regelung der sozialen Genossenschaften, insbesondere über
die Bestimmungen der Regierungsverordnung 141/2006. (VI. 29.) ..................................... 392
a) Über das Wesen und den Zweck der sozialen Genossenschaften ................................. 392
b) Der Begriff der sozialen Genossenschaft ........................................................................ 392
3. Über das Gesetz Nr. CXII von 1996 betreffend die genossenschaftlichen Kreditinstitute 393
a) Über das Wesen und das Ziel der genossenschaftliche Kreditinstitute ........................... 393
b) Der Begriff des genossenschaftlichen Kreditinstituts §§ 3, 5-6 des Gesetzes
Nr. CXII von 1996 ........................................................................................................ 393
4. Über das Gesetz Nr. LX von 2003 betreffend die Versicherung- Genossenschaften
394
a) Über das Wesen und das Ziel der Versicherungsgenossenschaften ...............................394
b) Über die spezielle Regelung der Versicherung-Genossenschaft .....................................394
5. Über die Organisationsschichten der im Bereich der Landwirtschaft gegründeten
Genossenschaften: über die ungarische und internationale Regelung der
Produktionsgruppen, der Obst-Gemüse Produktions- und Verkaufsgenossenschaften
395
a) Die wichtigsten Merkmale der Organisationsschichten im Bereich der Landwirtschaft
gegründeten Genossenschaften .............................................................................. 395
b) Die wichtigsten Regelungen über die Produktionsgruppen laut der Verordnung des
Landwirtschaftsministeriums Nr. 81/2004. (V. 4.) .................................................... 395
 6. Über die Hauptbestimmungen der Regierungsverordnung Nr. 123/2006.
(V. 19.) betreffend die Schulgenossenschaften ................................................... 396
SZÖVETKEZETI JOG

a) Das Wesen und das Ziel der Schulgenossenschaft ........................................................396

b) Über die spezielle Regelung der Schulgenossenschaft...................................................396
7. Über die Hauptbestimmungen des Gesetzes Nr. LXIX. von 2006 betreffend die
europäischen Genossenschaft (SCe) ................................................................... 396
a) Über die SCE im Allgemeinen ........................................................................................396
b) Über das Wesen und den Zweck der SCE ......................................................................397
c) Über die Gründung der SCE ..........................................................................................397
d) Über die Satzung der SCE .............................................................................................397
e) Über den Aufbau der SCE ..............................................................................................398
f) Über die Kontrolle und Offenlegung der Abschlüsse ........................................................399
g) Über die Auflösung, Liquidation, Zahlungsunfähigkeit und Zahlungseinstellung ...... 399
Abschnitt IV ....................................................................................................................... 400
1. Über die wichtigsten internationalen Organisationen, die sich mit den
Genossenschaften beschäftigen ......................................................................... 400
Főbb hatályos jogszabályok, alkotmánybírósági határozatok ........................................... 401
Felhasznált főbb források .................................................................................................. 405
Előszó

A 19. század második felében az európai gazdaság fejlődéstörténetét tekintve lényeges változások
zajlottak le. A ipari forradalom, a szabadversenyes kapitalizmus a korábbi piaci szereplőknek
kiegyensúlyozott piaci pozíciót és azzal összefüggésben megfelelő társadalmi státuszt, valamint
védelmet nyújtó korporatív kötelékeket felbontotta. A piac szereplői, különösen a kis- és középtőkével
rendelkezők, a piaci helyzetük megőrzése miatt, az egyéni elszigeteltségből kitörve kénytelenek voltak
egymással szervezetten társulni, illetve szövetkezni. A gazdasági természetű változások okszerűen
lényeges változást eredményeztek az európai társadalom tekintetében is. A társadalom erőteljesen
átalakult. Az átalakulás fő jellemvonása az volt, hogy a társadalom széles rétegeinek bizonytalanná
vált korábbi státusza, továbbá egyre növekedett a munkások, az elszegényedett társadalmi csoportok
száma. Az ekkori európai társadalmak eme meghatározó jellemvonására tekintettel a szociális kérdés a
korabeli gondolkodók, szellemiségi irányzatok középpontjában állt, függetlenül a szellemiségi
irányzatok képviselőinek világnézetétől.
A szövetkezet egyrészt mint homo economicus, másrész mint homo socialis jelent meg az európai
társasvállalkozások között, a gazdaságfejlődés, illetve az annak következményeként jelentkező
társadalmi változások kényszerítő hatására. Az európai szövetkezeti szabályozások, így különösen az
1889-ben hatályba lépett német szövetkezeti törvény, továbbá az 1873-ban hatályba lépett osztrák
szövetkezeti törvény, de az 1898-ban hatályba lépett magyar szövetkezeti törvény is a szövetkezetet
olyan jogintézményként definiálták, amely Janus-arcú, tehát alapítói körének célkitűzései vegyes
motiváltságúak, azaz a szövetkezet nem kizárólag vagyoni előnyöket, hanem társadalmi státuszbeli
előmenetelt is biztosít tagjai számára. Ez az a lényeges jellemvonás, amely a szövetkezet természetét
közgazdasági, jogi, szociológiai vonatkozások tekintetében is meghatározza.
Az elmúlt másfél évszázadban a szövetkezet - sajátos természetére és komplex célkitűzésére
visszavezethetően - az európai és az Európán túli gazdaságok és társadalmak meghatározó területein
alapvető jogintézménnyé vált. A főbb gazdasági szektorokat kiemelve meg kell említeni a
kereskedelem szektorát, e területen a fogyasztási szövetkezeteket illetőleg, a pénzügyi bankszektort, e
körben a hitelszövetkezeteket, a bankszövetkezeti rendszereket, a takarékszövetkezeteket, valamint a
mezőgazdaság, élelmiszeripar szektorában az agrár-marketingszövetkezeteket, a szolgáltatás
szektorában pedig például a lakásszövetkezeteket. Az ipar területén Európában ugyanakkor nagy
hagyományai és kimagasló eredményei vannak az ipari szövetkezeteknek, de a
munkaszövetkezeteknek is. Ezeknek a szövetkezeteknek a piaci részesedése nemcsak európai, hanem
világviszonylatban is számottevő. E körben hangsúlyozni kell, hogy nemzetközi szinten és az Európai
Unión belül is hatékonyan tevékenykednek azok a szervezetek, amelyek az előzőekben felsorolt
ágazatonként szerveződtek, erőteljesen megjelenítve az általuk összefogott szövetkezeti csoportok
érdekeit. Ez a nemzetközi és európai szintű szervezetrendszer hozzájárul a szövetkezetek által elért
eredményekhez mind gazdasági, mind szociálpolitikai vonatkozásokban.
A 19. századi európai gazdaság és társadalom fejlődéstörténetét a szövetkezeti szabályozás
vizsgálatánál azért fontos számba venni, mert a jelenkori elemzők szinte egybehangzóan mutatnak rá
arra, hogy a globalizáció folyamatának káros hatásai erőteljesen hasonló természetű gazdasági és
társadalmi problémákat, szociálpolitikai vonatkozású kérdéseket vetnek fel, mint amilyenekkel az
európai kontinensen a 19. század második felétől számolni kellett. A nemzetközi viszonylatú
16 jogalkotásnak
SZÖVETKEZETIészlelnie
JOG kell a globalizáció folyamatában jelentkező vegyes természetű problémákat, és
azok kiegyensúlyozására meg kell kísérelni a szabályozásokban megoldásokat találni. Egyes európai
országok jogalkotása azt a szemléletbeli kiindulópontot tükrözi, amelynek lényege az, hogy a
jogalkotó olyan szervezeti-jogi kereteket keressen, illetve szabályozzon, amelyek önszerveződés
alapúak, gazdasági és szociálpolitikai célkitűzéseik is vannak, továbbá olyan általános emberi értékek
jellemzik a tevékenységüket, mint például a szolidaritás, amelynek közösségmegtartó és
közösségszervező ereje elvitathatatlan. Ez a magyarázata annak, hogy az európai és a kontinensen túli
szabályozások a korábbiakhoz képest is erőteljesebben koncentrálnak a szövetkezet jogintézményére.
Ennek eredményeként az Európai Unió például az európai szövetkezetre nézve önálló rendeletet
bocsátott ki.
A szövetkezetek 20. század végi nemzetközi viszonylatú jelentőségét áttekintve az állapítható
meg, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, a gazdaság lényeges szektoraiban működő
szövetkezetek megtartották piaci pozíciójukat, annak ellenére, hogy a gazdaság eme szektoraiban a
gazdasági lényegüket tekintve tőkeegyesítésre alapított társasvállalkozásokkal kell versenyezniük.
Ezen túlmenően azonban a szövetkezetek a jelenkori társadalmi problémákra is megfelelő válaszokat
képesek adni. A szövetkezetek jelentős szerepet töltenek be ugyanis a foglalkoztatáspolitikában, a
munkahelyek megteremtésével. Képesek sajátos szolgáltatásokat nyújtani, olyan területeken is, ahol a
haszonelvű társasvállalkozások nem tevékenykednek vagy működési elveik nem teszik lehetővé eme
szolgáltatások nyújtását. Hangsúlyozni kell, hogy a hátrányos helyzetű csoportok közösségbe történő
integrálására, továbbá a fejlődésben leszakadt területek felzárkóztatására a szövetkezeti formák - a
gyakorlat által igazoltan - a legalkalmasabbak. Makroszinten a szövetkezetek a fenntartható fejlődés
biztosítását is elősegítik. E körben az előző megállapítás magyarázataként ki kell emelni, hogy a me-
zőgazdaság területén az agrárszövetkezetek tevékenységének jellemvonása az, más egyebek mellett,
hogy az erdő, a vad, a víz, a levegő védelmét értéknek tekintik. E szövetkezetek alapvető szerepet
töltenek be a természetvédelem és a tájvédelem területén is. Ezzel összefüggésben külön is utalni kell
arra, hogy a természet- és tájvédelmet szem előtt tartó, az ezeket kímélő környezetbarát termelési
metodikák előtérbe állítása, az ökogazdálkodás bevezetése vagy térnyerésének biztosítása ugyancsak
sajátossága az agrár-marketingszövetkezeteknek.
 Előszó 17
A jelenkori magyar és nemzetközi viszonylati szövetkezeti szabályozásoknak több alapvető
jellemvonása van. Az egyik az, hogy eme szabályozások egy, a 19. század végén alakult és azóta
folyamatosan működő, a nemzetközi szövetkezeti szabályozások tekintetében kodifíkációt és
jogharmonizációt megvalósító nemzetközi szervezet, azaz a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége
által megfogalmazott nemzetközi szövetkezeti alapelvekre és értékekre támaszkodnak. Nem véletlen
tehát az, hogy a szövetkezeti szabályozások szellemisége, a jogalkotói felfogások kiindulópontja az
egyes országok tekintetében egybeesik. Azok a szövetkezetspecifikus ismérvek, amelyek alapján a
szövetkezetek a nemzetközi szervezetek által elismerten, az Európai Unió szervezetei által pedig több
ízben kinyilvánítottan a szociális integrációt leginkább megvalósítani képes formák - ezekre a
nemzetközi szövetkezeti alapelvekre és értékekre vezethetők vissza. Ezekre az általános
rendezőelvekre támaszkodnak ugyanakkor azok a szövetkezeti szabályozások is, amelyek a gazdaság
egyértelműen versenyszemléletű területein működő szövetkezetekre vonatkoznak.
A jelenkori szövetkezeti szabályozásoknak az is meghatározó jellemvonása, hogy erőteljes
alkotmányjogi alapjaik vannak. Elsőrangú példa erre az olasz alkotmány, de hasonló szellemiségű a
portugál vagy a görög, miként a magyar alkotmány is. Eme alkotmányjogi alapoknak a lényege az,
hogy elismerik a szövetkezet gazdasági és társadalmi rendeltetését, amelynek alapján az alkotmányok
a szövetkezetek támogatását kinyilvánítják.
A szövetkezetekre irányuló szabályozást nemzetközi viszonylatban az jellemzi, hogy a
szabályozás szerves része az adott ország jogrendszerének. Általában az a jogalkotói technika
érvényesül a szabályozás megalkotásánál, amely szerint a szövetkezet főbb jogviszonyait egy
általános, főként törvényi szintű szabályozás rendezi, azzal azonban, hogy egyes gazdasági vagy
társadalmi vonatkozásokban kiemelten fontos szövetkezetekre speciális szabályokat fogalmaznak meg.
A francia szövetkezeti szabályozás erre az egyik legmarkánsabb példa Európában. Franciaországban
az általános szövetkezeti törvény mellett az agrár- szövetkezetek jogviszonyait külön törvény állapítja
meg. Az előzőekben jellemzett jogalkotói felfogás mentén kerülnek szabályozásra azok a
szövetkezetek is, amelyeknél a tevékenységjellege, célkitűzése egyértelműen indokolja az általános
szabályok mellett a speciális szabályok megalkotását. Eklatáns példája ennek az európai
szabályozásokban tipikusnak tekinthető párhuzamos szabályozásnak a hitel-, takarék- és
biztosítószövetkezetekre irányadó joganyag. A szövetkezet célkitűzésére nézve speciális szabályok
irányadóak például a lakásszövetkezetekre, de az iskola-/diákszövetkezetekre is.
A szövetkezeti szabályozások nemzetközi viszonylatú áttekintése után az a következtetés is
adódik, hogy a 21. század társadalmaiban jelentkező problémák ellensúlyozására alapított
szövetkezetek ugyancsak sajátos szabályokat igényelnek. Az európai jogalkotók ezt észlelve a
szövetkezeteket a szociális piacgazdaság részének tekintve már a 20. század végétől folyamatosan
megalkották a szociális szövetkezetekre irányuló speciális jellegű szabályozásokat. E tekintetben,
európai viszonylatban azok az országok jártak elöl, ahol a korporativ szemléletnek történelmi és
kultúrtörténeti hagyományai vannak, továbbá a mun-
18 kaszövetkezetek
SZÖVETKEZETI JOGa gazdaságuk és társadalmuk szerves része volt már korábban is. Arról van szó

ugyanis, hogy a szociális szövetkezetekre vonatkozó európai, így különösen az olasz, a francia, a
spanyol törvények erőteljesen támaszkodnak a munkaszövetkezetekre már korábban megalkotott
speciális szabályozásokra. A kontinensen túli szövetkezeti szabályozások, így például Japán
szabályozása is erőteljesen koncentrál a munka- és a szociális szövetkezetekre. A nemzetközi
szervezetek ide vonatkozó dokumentumai lényegre törően azt állapítják meg, hogy a
munkaszövetkezeti forma a szövetkezetek körében a 21. század szervezeti formája lesz.
A magyar szövetkezeti szabályozásra koncentrálva azt kell megállapítani, hogy az előzőekben
általában véve tárgyalt szövetkezeti szabályozások jellemvonásai a magyar szabályozás tekintetében is
érvényesülnek. Magyarországon a szövetkezeti szabályozás középpontjában egy átfogó szövetkezeti
törvény áll. A 2006-ban hatályba lépett törvénynek azonban az is jellemvonása, hogy a szabályozási
szemléletében, de konkrét rendelkezéseiben is követi az 1948 előtti magyar szövetkezeti szabályozás
hagyományait. A szövetkezeti törvény megfelel az Európai Unió vonatkozó rendeletében foglaltaknak,
összességében megfelelő szakmai színvonalon kimunkált, korszerű joganyag. Hangsúlyozni kell, hogy
az egyes speciális tevékenységre alapított szövetkezetekre vonatkozóan, ahogyan az előzőekben már
említettük, a párhuzamos szabályozási szemlélet az irányadó.
Azt remélve adom közre a hallgatók és az érdeklődő szakmai publikum számára a munkát, hogy a
hallgatók szakmai előmenetelét nem kizárólag a szövetkezeti jogi vizsga tekintetében, hanem a
későbbiekben, joggyakorlatuk során a szemléletbeli, a dogmatikai és a gyakorlati vonatkozású
kérdésekre történő megfelelő válaszok megfogalmazásánál segíti. Az érdeklődő szakmai publikum
kapcsán pedig azt remélem, hogy a munka a magyar és a nemzetközi viszonylatú szövetkezeti
szabályozás tekintetében meglévő ismeretanyaguk bővítéséhez valamelyest hozzájárul.

Budapest, 2010. február 26.

A szerző

ELSŐ RÉSZ
I. fejezet A szövetkezeti szabályozás
fejlődéstörténetéről

1. Kiindulópontok
2. A fejlődéstörténeti előzményekről
3. A gazdasági-társadalmi-szellemiségi környezet főbb jellemzőiről a 18-20. században,
összegfüggések a szövetkezeti szabályozással
a) A gazdasági környezetről, a szövetkezet gazdasági tartalmáról, a szövetkezés gazdasági
indokairól, ezek összefüggése a szabályozással
b) A társadalmi környezet főbb jellemzőiről, a szövetkezet komplex motiváltságú, azaz
gazdasági/társadalmi/szociológiai vonatkozásairól, ezek összefüggése a szövetkezet
természetével, a szabályozással
22 ELSŐ RÉSZ

c) Az eszmetörténeti áramlatokról dj

Összegzés

4. Az európai szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről és jellemvonásairól

a) Az angol szabályozásról
bj A német és az osztrák szabályozásról
c) A francia szabályozásról
d) Az olasz szabályozásról
e) A dán szabályozásról
f) A holland szabályozásról
g) A spanyol szabályozásról

5. A szövetkezetek csoportosításáról
a) A szövetkezetek csoportosításának szempontjairól általában véve

b) A nemzetközi és a magyar szakirodalomban meghatározott szövetkezeti csoportosításokról

c) Az Európai Unió Bizottságának szövetkezeti csoportosításáról

6. Az európai szövetkezeti szabályozás értékeléséről

1. Kiindulópontok

A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetének európai viszonylatú elemzése során kiindulópontnak az

tekinthető, hogy a szövetkezetek az európai gazdaság fejlődésének szerves eredményeként a 19.
században elterjedt, olyan sajátos gazdasági tartalmat hordozó és azzal összefüggésben sajátos jogi
természetet felmutató társas vállalkozási formák, amelyek megalakulásuktól napjainkig átszövik az
európai gazdaságok meghatározó szektorait, így különösen a bank, a mezőgazdaság, a kereskedelem és
az egészségügy, valamint a szolgáltatás szektorát. Ezen jellemvonás mellett ugyanakkor a szövetkezetek
fő tényezőnek minősültek - miként azok ma is - a szociális természetű társadalmi problémák
megoldásánál is. E jellemvonásokból következik az európai szövetkezet-elmélet sokrétűsége, illetve az
európai szövetkezeti szabályozások sokfélesége is. Lényeges, hogy az egyes szövetkezeti formák, noha
alapításuk fő motivációja azonos, más és más, árnyalatokban bizonyosan eltérő jellemzőket mutatnak.
Az európai szövetkezeti szabályozások fejlődéstörténeti vonatkozású áttekintése azért szükséges, mert az
e tárgyú elemzésekből megállapítható konklúziók a jelenkori szabályozások megalkotásánál vagy
módosításánál dogmatikai szempontból és a jogalkotás tekintetében is tanulságul szolgálnak.

2. A fejlődéstörténeti előzményekről

A szövetkezet fejlődéstörténetét, illetve a szövetkezeti szabályozás történelmi távlatú előzményeit

nemzetközi viszonylatban tárgyaló munkák egyaránt koncentrálnak az ókorra, valamint a középkor
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről

időszakára. Az idevonatkozó elemzések azokat a szervezeteket hangsúlyozzák, amelyek elsősorban

célkitűzéseikben, valamint működési elveikben mutatnak hasonlóságot a modem kor szövetkezeteivel.
A szövetkezeti alapítások körében az ókor időszakában például Egyiptom, Babilónia, Görögország
és Kína területei emelhetők ki. E körben például Laczó Ferenc munkái figyelemreméltóak a jelenkori
elemzők közül. Laczó Ferenc „Szövetkezeti típusok és formák” című fejlődéstörténeti munkájában
Egyiptom térségében azokra a társulásokra utal, amelyeket időszámításunk előtt 3000 évvel a
kereskedelem és az ipar területén hoztak létre. Ezeket a szervezeteket kereskedők és kézművesek
alapították, a szervezet működési elveit tekintve a modem kor szövetkezeteire jellemző jegyeket
mutattak. A jelenkori szabályozásban is ismert földbérlő szövetkezetek működési elveit lehet észlelni
Babilonjában a földbérlő szervezetek esetében. Az említett szakirodalom az ókori Görögország
viszonylatában azokat a leginkább keresztény közösségeket említi, amelyek kezdetben azért alakultak,
hogy vallási szertartások szerint temessék el elhunyt tagjaikat. Ezek a közösségek ugyancsak rendelkez-
tek a modem szövetkezetek egyes ismérveivel, és a későbbiekben kereskedelemmel is foglalkoztak. A
modem takarék- és hitelszövetkezetek működési elveivel megegyezően vagy hasonlóan alapított
szervezetek megjelenése az ókori Kína térségére jellemző, időszámításunk előtt 200 évvel. A Laczó-féle
fejlődéstörténeti elemzések a fentiekben említett formákat példázatszerűen említik. E példaszerű formák
számbavételét követően az elemzés helyesen hangsúlyozza, hogy a valódi sajátos jellemzőkkel
komplexen rendelkező szövetkezetek alapításának kezdete az európai gazdaságfejlődés 18. századvégi,
illetve 19. századi időszakára, a kapitalista formációra vezethető vissza.
Az úgynevezett modem kor előtti szövetkezeti fejlődéstörténet tárgyalásának körében az egyik
legértékesebb munka az Ihrig Károly által Budapesten összeállított és 1926-ban Czettler Jenő előadásait
tartalmazó, „Szövetkezeti ismeretek” címen kibocsátott kötet. (Ihrig Károly egyetemi tanár a társas
vállalkozások gazdasági tartalmát vizsgáló elemző, akinek e szemléletű munkái, különösen a
szövetkezetei illetően, általános érvényűeknek tekintendők. Munkái a jelenkori elemzéseknek is alapjául
szolgálnak a közgazdasági és a jogászi szakirodalomban egyaránt. Czettler Jenő egyetemi tanár a
szövetkezetek fejlődéstörténetét vizsgáló elemzők egyik legkiválóbb képviselője, elemzései erőteljesen
támaszkodnak a nemzetközi összehasonlító módszerű vizsgálatainak eredményeire, emellett külön is
értékesek az európai szövetkezeti szabályozás 20. század elejére vonatkozó, statisztikai adatok alapján
kimunkált tézisei, amelyek az egyes szövetkezeti csoportok országonkénti megoszlására vonatkoznak.)
Az előzőekben konkrétan említett elemzés erőteljesen archaizáló szemlélettel rávilágít arra, hogy a
szövetkezetszerű szervezeti keretek létrejötte okozati összefüggésben áll a népesség számának
növekedésével, illetve az abból okszerűen következő gazdálkodási mód megváltozásával. A Czettler-féle
felfogás a szövetkezetek kezdeti alapításával kapcsolatban gyakorlatias. Az előzőekben jelzetteken túl a
munka ugyanis a jelenkori szabályozás számára is tanulságot szolgáltathat. A szövetkezetalapítások
bizonyos körét az elemzés visszavezeti természetföldrajzi tényezőkre, amelyek ellensúlyozására a
szövetkezeti forma alkalmasnak bizonyult.
A Czettler-féle elemzések kiindulópontja az, hogy a szövetkezet olyan „ősrégi alakzat”, amely a
részvénytársaságnál néhány ezer évvel előbb már alapításra került. A szövetkezet alapításának korai
fejlődéstörténetét vizsgálva az elemzés fő megállapítása az, hogy „...a legkezdetlegesebb gazdálkodási
mód is lehetetlen lett volna szövetkezés nélkül, anélkül, hogy közös egyetértéssel megjelölik, mely
területen mely család okkupálhat”. A népesség növekedése okszerűen vonta maga után a legeltető
24 ELSŐ RÉSZ

szövetkezetek, majd a települő szövetkezetek megjelenését. Az említett szakirodalom feltárta, hogy a

népesség számának jelentős növekedése kikényszerítette az egyre nagyobb számú ember megélhetését
lehetővé tévő legeltető és állattenyésztő gazdálkodást az okkupáció helyett. A legeltető/állattenyésztő
gazdálkodás szervezettséget követelt, a gazdálkodás e módozatainak szabályozását, illetve a szabályok
ellenőrzését is igényelte. A népesség növekedése következtében okszerűen beálló fő változásnak
- azaz a legeltető/állattenyésztő gazdálkodási mód megkezdésének - következménye volt a legeltető
szövetkezetek megjelenése, amelyeknek az előzőekben említett főbb feladatokat el kellett látniuk.
Azokon a feladatokon túl pedig e szövetkezeteknek védelmi funkciójuk is volt, a vadállatokkal, de a
legeltető szövetkezetekkel szomszédos területek lakóival szemben is, miként a térségbe átmenetileg
érkezett vándorló csoportok ellen is biztonságot jelentettek.
A szövetkezeti forma fejlődéstörténetének egy későbbi állomásának a települő szövetkezetek
megjelenése tekinthető, a földművelés elterjedésével egyidejűleg. A földek állandó megművelésének
kényszere a termelés eredményeinek elfogadott normák szerinti megfelelő felosztása hozta létre a
települő szövetkezeteket több európai térségben, így például nálunk is. Német viszonylatban törvényes
szervezetekkel is rendelkeztek.
Czettler Jenő előadásai nyomán Ihrig Károly külön említést tesz az úgynevezett erdősítő
szövetkezetekről. Az erdősítő szövetkezetek azokon a területeken alakultak, ahol természeti tényezők
(jelentős, rendszeres hófúvás, rendszeres árvizek), illetve egyéb vis maior miatt - különösen a
sziklaomlás veszélyére figyelemmel - a véderdő telepítése kizárólag az érintettek együttműködésével
volt megoldható. A hegyes térségekben a szőlő telepítésének ésszerűbbé, szervezettebbé, összességében
az érintettek számára könnyebbé tétele eredményezte a szőlősítő szövetkezetek alapítását. Hasonló,
ésszerűségi szempontok alapján került sor több fajta termelőszövetkezet alapítására is, így például
kútásó, halastó, bányász szövetkezetek is elterjedtek voltak. A természeti adottságok kényszerítő ereje
mellett a szövetkezetek alapítására késztetett az áruforgalom fejlődése is, ez alapozta meg a pénzváltó
szövetkezetek megjelenését. A Czettler-féle elemzés erőteljes hangsúllyal utal az egyházi/vallási
szövetkezetek jelentőségére, továbbá az európai egyetemeken jellemző hallgatói szövetkezetek súlyára
is. Czettler a középkor szervezeteinek tárgyalásánál a céheket állította elemzésének középpontjába.
Álláspontja szerint a céhek a gazdaság szervezésében és azzal egyidejűleg a társadalom nem vagyonos
csoportjainak érdekvédelmében is kiemelkedő szerepet játszottak.
A Czettler-féle elemzésekkel rokon felfogásban tárgyalja Nagy Ferenc „A szövetkezetek alapelve”
című székfoglaló értekezésében 1906-ban, a középkor szervezeteit nyomatékosít- va a céhek
jelentőségét. (Nagy Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a
II. világháború előtti magyar magánjogászok egyik legkiválóbb képviselője. Szövetkezeti vonatkozású
munkái a szövetkezet sajátos természetére nézve állapítanak meg alapvető elméleti kiindulópontokat.
Nagy Ferenc az, aki kimunkálta az 1898-ban hatályba lépett önálló szövetkezeti törvényt, továbbá ő
készítette el a későbbiekben azokat az önálló szövetkezeti törvényjavaslatokat - így különösen az 1904-
ben napvilágot látott javaslatot-, amelyek a magyar szövetkezeti szabályozásban példaértékűeknek
tekintendők, a jelenlegi hatályos szabályozás viszonylatában pedig, különösen annak felülvizsgálata
körében, tanulságokkal szolgálhatnak. Nagy Ferenc munkáira részletesen, több ízben visszatérünk.) Más
magánjogászok a céheknek mint korporatív természetű szervezeteknek a felbomlására vezetik visz- sza
a szövetkezetek alapítását. Ezen elemzések szerint a korporatív kötelékek felbomlásával a gazdaság és a
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről

társadalom csekély pénzeszközökkel rendelkező szereplői elszigeteltekké váltak, védelmük kilátástalan

volt. Az egyes vallási felekezetek képviselői, így különösen a keresztény szocialisták, illetve a katolikus
egyház gondolkodói az európai gazdaság/társadalom fejlődéstörténetének elemzésénél a céhek nagyon
pozitív szerepére ugyancsak utaltak, azt a kérdést vizsgálva, hogy a gazdaság fejlődésével együtt
jelentkező társadalmi problémák megoldásánál milyen szervezetek pótolhatják a céhek funkcióit.
Hasonló gondolatkör jellemezte a más szellemi áramlatokhoz tartozó képviselőket is a céhek megítélése
és a kapitalista társadalom társadalmi viszonyainak kiegyensúlyozására képes szervezetek, így kü-
lönösen a szövetkezetek elemzése körében. A szövetkezeteket a korabeli gondolkodók alkalmasnak
tekintették arra, hogy gazdasági természetű előnyök biztosítása mellett érdekvédelmi funkciókat is
ellássanak. Végső soron ezeknek az elemzéseknek a tanulsága az, hogy a kapitalizmus kialakulásával, a
középkori szervezetek, a céhek felbomlásával a társadalom széles csoportjai kerültek kilátástalan
helyzetbe, gazdasági/társadalmi státuszukat együttesen értve ez alatt. Az ipari forradalom folyamata ezt
a válságot elmélyítette és kiszélesítette a társadalom egyre szélesebb csoportjaira. Arról van szó ugyanis,
hogy az ipari forradalom a társadalmi tagozódás tekintetében azt a változást eredményezte, hogy
létrejött a munkások nagyszámú csoportja, akiknek a megfelelő megélhetését biztosítani kellett, jogaikat
pedig védeni volt szükséges. A szociális kérdésre vonatkozó és a társadalom egyes csoportjainak a
helyzetét vizsgáló főbb szellemi irányzatokra még visszatérünk.

3. A gazdasági-társadalmi-szellemiségi környezet főbb jellemzőiről a

18-20. században, összegfüggések a szövetkezeti
szabályozással

a) A gazdasági környezetről, a szövetkezet gazdasági tartalmáról, a szövetkezés gazdasági

indokairól, ezek összefüggése a szabályozással

A GAZDASÁGI KÖRNYEZETRŐL
Az európai gazdaság fejlődését alapvetően meghatározta a 18. század második felében az ipari
forradalom időszaka azért, mert az ipari gépek feltalálásával lehetőség nyílott a termelés struktúrájának,
korábbi rendjének minőségi megváltoztatására. Európa nyugati régiójának gazdasága és ebből fakadóan
szükségszerűen társadalma, de szellemiségi környezete is jelentősen átalakult. Az új formációnak, a
kapitalizmusnak a gazdaságát az jellemezte, hogy a termelés egyre inkább iparszerűvé vált, a
tőkekoncentráció iránti igény fokozódott, a mező- gazdaság, az ipar fejlődésnek indult, a gazdaság
egészét a piac törvényszerűségei hatották át. E folyamat eredményeként a piac szereplői
versenypozíciójuk szerint tagozódtak, a piac több pólusúvá vált. Akis- és középtőkével rendelkezők
piaci helyzete kilátástalannak látszott, már piacra jutásuk is nehézkesnek bizonyult. A gazdasági
változások e piaci szereplők felé azt a követelményt támasztották, hogy az elszigeteltség
felszámolásával, a szervezettség eszközével, az egyedi érdekek egyesítésével, azaz szövetkezéssel
kíséreljenek meg fellépni a tőkekoncentrációval szemben, és ily módon próbáljanak meg a versenyben
talpon maradni.
26 ELSŐ RÉSZ

A TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK GAZDASÁGI TARTALMÁRÓL ÁLTALÁBAN A társas vállalkozások gazdasági

tartalmának vizsgálata általában közgazdasági-üzemgazdasági szemléletű elemzést igényel. E
kiindulóponton a szövetkezet gazdasági tartalmának vizsgálata Ihrig Károly: A szövetkezetek a
közgazdaságban című általános érvényű munkájára alapozható. E munka egyes következtetéseire
jelentősen támaszkodunk, és felhasználjuk a munka megjelenésétől (1937) a szakirodalomban
általánossá vált terminológiát is.
A társas vállalkozások gazdasági tartalmát általában az jellemzi, hogy a piaci szereplők
ügyletkötései két csoportba oszthatók, külső vagy más jelöléssel határügyletekre, és ¿első ügyletekre. A
felosztás értelemszerű és logikus lévén minden egyes társas vállalkozás a piac szereplőjévé válva külső -
harmadik - személyekkel bonyolít le üzletet. A külső piaci tranzakciók mellett a társas vállalkozások
tagjaikkal is elszámolási viszonyban állnak, azaz belső ügyleteket foganatosítanak.

A KÜLSŐ ÜGYLETEK ÉS A BELSŐ ÜGYLETEK FELTÉTELRENDSZERE, A SZÖVETKEZET

SPECIALITÁSAI
A külső ügyletek alanyi körét a pjaci szereplők alkotják* Ezeknek az ügyleteknek a gazdasági
motiváltsága - függetlenül attól, hogy a társas vállalkozás milyen céllal jött létre - mindig egy és
ugyanaz: nyereségre szert tenni. A külső ügyletek nyereségorientáltak, az ügyletek lebonyolítása során a
gazdasági előny inegszerzése és annak fokozásai cél. Éppen ezért a külső ügyletek nem alkalmasak arra,
hogy ezen ügyletek tartalma szerint különbségtételre kerüljön sor az egyes társas vállalkozások között.
A belső ügyletek során a társas vállalkozások tagjaikkal kötnek üzleteket, a belső ügyletek sajátja
az, hogy a külső ügyletekben megszerzett nyereség kerül felosztásra a vállalat tagjai között. A
nyereségfelosztás módja és mértéke azonban nem egységes a társas vállalkozások között, mert jelentős
mértékben függ a társas vállalkozás kitűzött céljától. A szövetkezet esetében - figyelemmel annak
kettős, gazdasági és szociális célkitűzésére - egy sajátos rendező elv érvényesül a belső ügyletek során.
E rendező elv szerint a szövetkezet tagjai olyan arányban részesednek a rendelkezésre álló nyereségből,
amilyen arányban igénybe vették a szövetkezetet, amilyen arányban közreműködtek abban. A tag és a
szövetkezet között a nyereségorientáltság elve nem érvényesül, egy altruitív, azaz önkorlátozó vi-
szonyrendszerről van szó, amelyben a verseny a tagok között anulálódik. Ihrig szerint az altruizmus
elsősorban azt a követelményt támasztja a szövetkezet irányába, hogy a szövetkezet a tagok rovására ne
nyerészkedjen. A szövetkezet a közreműködés arányában visszatéríti tagjainak ajkülső ügyletekben
megszerzett nyereséget. Lényeges, hogy a nyereség mértékére az is befolyással van, hogy a szövetkezet
kiküszöböli a közvetítők díját, amelyet a szövetkezeti tagok egyénenként, termékeik piacra jutása
érdekében meg kellene hogy fizessenek. A közvetítői díj megtakarítása a tag viszonylatában
nyilvánvalóan a szövetkezet alapításából származó gazdasági előny. A francia szövetkezeti törvény eme
gazdasági természetű jellemvonást példásan juttatja érvényre, amire még a későbbiek során
visszatérünk.
Az Ihrig-i felfogás és terminológia szerint a szövetkezet úgynevezett transzformációs tevékenységet
végez a tagjai irányába. A megszerzett nyereséget transzformálja fogyasztói erővé, munkabérré vagy
kisvállalkozói nyereséggé, attól függően, hogy milyen fajtájú szövetkezetről van szó. Ezzel szemben a
részvénytársaság belső ügyletei merőben más tartalmat mutatnak. Részvénytársaság esetében ugyanis a
részvényes közreműködési kötelezettsége a társaság működése során fel sem merül. A részvényesnek
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről

vagyoni hozzájáruláson
- részvényjegyzésen - túl más természetű kötelezettsége nincs. A részvényes vagyoni előmenetelének
mértékét a jegyzett részvények határozzák meg. Ihrig erre nézve a következőt állapította meg: „Minél
több a részvényes részvénye, annál több jut neki az osztalékból és a vagyongyarapodásból, kizárólag
ettől, az ő tőkeérdekeltségétől függ tehát a haszna a társaság működéséből, és teljesen közömbös, hogy a
tőkehozzájáruláson kívül tett-e valamit a nyereség növelése érdekében.” A szövetkezeti tag is realizál
ugyanakkor vagyoni előnyt a szövetkezet rendelkezésére bocsátottvagvoniiiűzzáiárulás alapián akkor, ha
a szövetkezet gazdálkodása eredményes. A vagyoni betét alapján a szövetkezet tagját megillető vagyoni
előny azonban korlátozásra kerül. Szövetkezetnél a tag vagyoni előnyszerzésének elsődleges módja a
visszatérítés^amelynek mértéke korlátlan, lévén annak alapja a tag személyes, aktív közreműködése. A
vagyoni betét arányában megszerezhető vagyoni előny másodlagos és annak mértéke korlátozott. Az
európai szövetkezeti szabályozások, függetlenül attól, hogy melyik sajátos szövetkezeti csoportról
rendelkeznek, illetve az Európai Unió vonatkozó rendelete a szövetkezeti tag vagyoni előnyhöz jutására
nézve a gazdasági tartalmú elemzések alapján levonható megállapításokat kiindulópontoknak tekintik.
Az Ihrig-féle elemzéseket alapul véve összefoglalóan azt kell megállapítani, hogy a szövetkezet
gazdasági tartalma két támpilléren nyugszik, a visszatérítés rendszerén, valamint

A gazdasági lényeget alapul véve nemcsak közgazdászok, hanem jogászok is törekedtek arra, hogy
a szövetkezet jogi természetének sajátosságait kimutassák. Ezek közül az elemzések közül különösen
jelentős Kuncz Ödön munkája (Kuncz Ödön egyetemi tanár, több más szabályozási terület mellett az
európai és a magyar szövetkezeti szabályozás egyik legkiválóbb szakértője, több önálló szövetkezeti
törvényjavaslat kimunkálójaj. Kuncz szinte valamennyi szövetkezet vagy más társasvállalkozások
elemzésére irányuló munkájában hangsúlyozta, hogy közgazdasági/üzemgazdasági vonatkozásoknál az
Ihrig-féle megállapításokat tekinti alapvetéseknek. A Kuncz-féle, a szövetkezet lényegére irányuló
elemzés átfogó, tartalmazta a korabeli elemzők szinte egybehangzó álláspontját a szövetkezet és a
részvénytársaság különbözőségeire nézve. Ezeknek az álláspontoknak a számbavételét követően került
sor a Kuncz-féle vélemény megfogalmazására. Az idevonatkozó elemzések lényegét összefoglaló
jelleggel a következőkben rögzítjük:
- Az elhatárolásnak az elsődleges szempontja a szakirodalomban ismert képviselők szerint az, hogy a
részvénytársaságnak előre meghatározott tőkéje van, ami nem változik. A szövetkezet tőkéje nincs
meghatározva, a tagok folytonos ki- és belépésével változik. Konrad Cosack (az európai magánjogászok
egyik kiváló képviselője, egyik legmeghatározóbb munkája 1930-ban Stuttgartban jelent meg „Lehrbuch
des Handelsrechts” címmel), de más európai magánjogászok is alapvető szövetkezeti ismérvnek
határozták meg a változó tőke tételét. E körben lényeges megemlíteni, hogy a francia kodifikáció során,
a szövetkezetek (Sociétes cooperatives) „lói sur les sociétes” cím alatt kerültek szabályozásra az 1867.
július 24-29-én kelt törvényben. A jelenkori elemzők hasonló felfogásban tárgyalják eme vagyonjogi
természetű szövetkezeti ismérvet. Ajelenkori idevonatkozó álláspontok közül kiemeljük az Európai Unió
Gazdasági és Szociális Bizottságának a szövetkezetekről szóló dokumentumát, amely a változó tőke
tételét egyértelműen szövetkezeti jellemvonásnak rögzítette.
Kuncz Ödön szerint a részvénytársaság tőkéje is változik (tőkeemelés, -leszállítás), ezért nem a
változás lehetősége, hanem a tőkeváltozás „ automatikus, formátlan ” volta a szövetkezet specialitása.
28 ELSŐ RÉSZ

Másrészt lehetséges határozott tőkével alakítani szövetkezetei (ilyen pl. Kuncz Ödön elemzése alapján a
házépítő szövetkezet).
- A részvénytársaságnál nincs közös üzletkezelés, fő cél: az osztalék, a társaság abszolút ura az
igazgatóság, a részvényes az üzletvitelt nem tudja figyelemmel kísérni - állították az ezen elhatárolási
ismérv képviselői. Kuncz szerint ez sem szolgálhat teljes mértékben elhatárolási szempontul a
szövetkezet és a részvénytársaság között, mert nagy szövetkezetnél sem lehet közös üzletkezelés, a tag
itt sem tudja figyelemmel kísérni az üzletvitelt.
- A szövetkezet személyes jellegű. A tag személyileg érdekelt a szövetkezet jobb üzletmenetében.
Ajelenkori elemzések ezt a szövetkezeti ismérvet elsődlegesnek tekintik. A szövetkezet
személyközpontúságát egybehangzóan hangsúlyozza különösen a német, a francia, az olasz
szövetkezetelmélet több képviselője. Az erre az elhatárolási szempontra építkező korabeli és jelenkori
elemzések azt is hangsúlyozzák, hogy a részvényes „csak” az osztalékban érdekelt. Kuncz szerint a
valóságos helyzettel ez a felfogás sem számol teljes körűen. Ä részvénytársaság jó üzletmenetében
ugyanis a részvényes is személyileg érdekelt, a szövetkezeti tagot is elsősorban az az előny érdekli, amit
számára a szövetkezet biztosít. Az azonban igaz, hogy eme előny vegyes természetű, tehát nem csak
vagyoni előnyként jelentkezik.
- A részvénytársaság célja és mozgató ereje a haszon, az üzleti nyereség. A szövetkezet célja a tagok
ga^áságijfivékenységének és anyagi helyzeténekjizelőmozdítása - állítják ezen elhatárolási ismérv
képviselői. Kuncz szerint van altruista részvénytársaság is, tehát ez sem szolgálhat kizárólagos
elhatárolási szempontul a részvénytársaság és a szövetkezet között, ugyanakkor a haszonra (feleslegre)
kell törekedni minden szövetkezetnek, amely kereskedelmi vállalatként akar érvényesülni. Az, hogy a
szövetkezet feleslege nem osztalék, hanem más előny (olcsó áru, vásárlási visszatérítés) formában jut a
tagokhoz, lényegbeli különbséget nem jelent. E körben azonban tényszerűen kell azt megállapítani, hogy
az alt- ruista részvénytársaság ritka, a részvénytársaság sajátossága a tőkekoncentrációban jelölhető meg.
A részvénytársaságnak ez a fő ismérve, amelyre jogászok és közgazdászok mutattak rá. Navratil
Ágoston például a részvénytársaság és a szövetkezet alapvető elhatárolási szempontjának azt tekintette,
hogy a részvénytársaság kizárólag tőkeegyesítésre szerveződik, míg a szövetkezet nem.
- A szolidaritás középpontba állításával a korabeli elemzők nagy része azt a véleményt fogalmazta
meg, hogy a részvénytársaság nem teremt szolidáris közösséget, a szövetkezet azonban igen. Kuncz
szerint nagy létszámú szövetkezet esetében és nagy létszámú részvénytársaság esetében ez az
elhatárolási szempont is átértékelendő. Nagy létszámnál ugyanis a szövetkezet sem képes szolidáris
közösség megteremtésére, miként fő szabályként a részvénytársaság sem képes erre. Az azonban
kétségtelen, hogy általában a szolidaritást mint alapvető értéket a szövetkezetek fő alapítási
motivációjának kell tekinteni. A részvény- társaságok alapításánál pedig a szolidaritás általában
érdektelen. A jelenkori elemzések, illetve a nemzetközi szervezetek szövetkezetekre irányuló
dokumentumai a szolidaritást mint szövetkezeti alapértéket határozzák meg. A Szövetkezetek
Nemzetközi Szövetsége állás- foglalásaiban konkrétan, mint alapvető szövetkezeti jellemvonást rögzíti,
amely nagy múltú hagyományokkal rendelkezik.
- A szövetkezetnél a jogok nem a tőke arányában, hanem egyenlően illetik a tagokat, és a felelősség
is egyenlő - írják ezen elhatárolási ismérv hívei. Kuncz szerint a vásárlási visszatérítés gondolata nem
ismeri az egyenlő jogokat. A felelősség sem mindig egyenlő (ismeretes korlátolt felelősség is, sőt
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről

ismeretes a több üzletrész, avagy - másképpen - a többes üzletrész intézménye is). Az azonban igaz,
hogy a szolgáltatott vagyoni betéttől általában véve független szavazati jog szövetkezeti sajátosság.
A kérdés joggal vetődhet fel a fenti elhatárolási szempontok számbavétele és az azokat ugyancsak
értékelő korabeli elemzők álláspontjának áttekintése után: mi az a lényeges különbség e két társas
vállalkozási forma között, amely alapján az elhatárolás megtörténhet? A kérdést másképpen úgy kell
feltenni, hogy mi az egyik és mi a másik társas vállalkozási forma jogi természetének lényege. Kuncz
Ödön álláspontja szerint a válasz a részvénytársaság differencia specifíkájában van. A
részvénytársaságnak a közgazdasági jelentősége, jellege abban áll, hogy rendelkezik forgalomképes
részvénnyel. A részvénytársaságot minden más kereskedelmi társaságtól ez a jogintézmény különbözteti
meg. Ha pedig a részvénytársaságot és a szövetkezetei el kívánjuk határolni, elsődlegesen azt kell
végiggondolnunk, miért nincs és miért nemjehet a szövetkezetnek forgalomképes részvénye. Miért nem
lehet a szövetkezeti tagság és az azt tanúsító szövetkezeti üzletrész olyan vagyoni kategória, tőzsdére
bocsátható, közforgalomra feltétlen alkalmas értékpapír, mint a részvény?
A kérdésre a választ Kuncz és az ő álláspontját alapul vevő korabeli és jelenkori elemzők szerint is
a szövetkezet leglényegesebb jegye, a különleges szövetkezeti kooperáció adja meg egyrészről,
másrészről a szövetkezeti tag kötelezettségének komplex tartalma. A szövetkezeti kooperáció
jelentéstartalma Kuncz szerint az, hogy a szövetkezet együttműködik minden egyes tagjával, és nem
csak egy vállalkozás létrehozásáról van szó. A kooperáció természete a szövetkezetei minden társaságtól
megkülönbözteti. Igaz az, hogy a közkereseti társaság és a betéti társaság is személyegyesítő jellegű, de
az e társaságok tagjai általi munkavégzés jellege nem esik egybe a szövetkezeti kooperáció tartalmával.
A részvényes kötelezettsége nem esik egybe a szövetkezeti tag kötelezettségével. Amíg ugyanis a
részvényes kötelezettsége a részvények befizetése, a szövetkezeti tag kötelezettsége betétszolgáltatásból
és aktív közreműködési kötelezettségből áll. Ebből az következik, hogy a részvényes a teljesen befizetett
részvényét bárkire átruházhatja, mert a teljes befizetéssel eleget tett az egyetlen őt terhelő
kötelezettségnek. A szövetkezeti tag esetében nem erről van szó, mert a szövetkezetnél nem lehet
közömbös az, hogy ki a tagja, illetve a tag kire ruházza át az üzletrészét, éppen a tagi aktív
közreműködési kötelezettség miatt. A szövetkezetei a részvény- társaságtól tehát Kuncz szerint
elsődlegesen az különbözteti meg, ami a részvényes kötelezettségét a szövetkezeti tag kötelezettségétől
megkülönbözteti. A szövetkezeti tag a szövetkezettel és a többi tagokkal szemben különleges
kooperációt is vállal, az ő üzletrésze nem alkalmas arra a forgalomra, amelyre a részvényes részvénye.
Az üzletrész tehát nem lehet forgatható, vagy bemutatóra szóló értékpapír, és ezért kell a szövetkezeti
üzletrész átruházásához a szövetkezet hozzájárulását is megkövetelni.
AKuncz-féle elemzések erőteljesen koncentráltak az egyes európai szabályozásokra, de különösen
részletesen tárgyalták a német szabályozást és az arra vonatkozó szakirodalmat. Ezekből az
elemzésekből azt lehet megállapítani, hogy a szövetkezet és a részvénytársaság közötti elhatárolásra a
magyar és a német szakirodalom álláspontja tartalmi azonosságokat mutatott a következők szerint:
- A szövetkezet „személyegyesületi jellegét” hangsúlyozza a szakirodalom a részvénytársasággal
szembeni különbségtételnél.
- A részvénytársaságnál dologközösség fokozásával állunk szemben, nyomatékosítják
egybehangzóan többen, a szövetkezetnél fokozottabb kötelezettségből keletkező személyes jellegű
kötelék a jellemző.
30 ELSŐ RÉSZ

- A vagyonközösség járuléka a személyegyesülésnek. Az üzletrész nem dolog, elvileg nem is

vagyonjog, hanem inkább személyes jog, amely nem lehet dologi forgalom tárgya. Még akkor is
megmarad személyhez tapadó jellege, ha betétszolgáltatási kötelezettség kötődik hozzá, mert ez a
vagyonjogi elem - szövetkezei üzletrész - csak járuléka (annexuma) a személyes jogosultságnak. Mindez
azt jelenti tehát, hogy a szövetkezet jogi természetének meghatározása és értékelése során a szövetkezeti
üzletrész jellemvonásai, különös tekintettel annak forgalomképességére, alapvetőnek tekintendők.
A szövetkezet gazdasági tartalmának elemzése a jelenkori közgazdasági és jogi természetű
elemzéseknek ugyancsak a középpontjában áll. Általában véve azt lehet megállapítani, hogy a
szövetkezet gazdasági tartalmának leírása az Ihrig-i felfogáshoz képest új elemeket is hordoz. Az idő
múlásából fakadó gazdasági, társadalmi és nem utolsósorban szellemiségi változások eredményeként a
jelenkor szerzői a változásokat számbavéve kísérelnek meg állást foglalni a szövetkezet gazdasági
sajátosságairól, s ezen az alapon természetéről véleményt formálni. A vizsgálatok fókuszában a
szövetkezet „kettős arculata”, azaz célkitűzésrendszere, a klasszikus elvek érvényesülési lehetősége,
továbbá a tevékenység jellege áll. Laczó Ferenc a szövetkezet „gazdasági szervezeti identitásáról” tesz
említést, amelyhez három tényezőt sorol, nevezetesen:
- a szövetkezetek demokratikus szervezetek;
- a szövetkezetei konkrét, célhoz kötött tevékenységet folytatnak;
- a szövetkezeteknél a „nőt fór profit (nem profitért)” jelleg a meghatározó.
A szövetkezet demokratikus szervezetként történő meghatározásánál a Laczó-féle elemzés a
szövetkezeteknél irányadó nyitott tagság elvét, továbbá az egy tag, egy szavazat elvét emeli ki, amelyek
szerinte egymással kölcsönhatásban jelenítik meg a szövetkezet demokratikusjellegét. Ezekre az elvekre
még részletesen visszatérünk.
A szövetkezet gazdasági szervezeti identitásához tartozó további lényeges elem az, hogy a tagok
konkrét célra hozzák létre, ezért meghatározott tevékenységet folytat. E körben alapkérdésként
tisztázandó, hogy a szövetkezet létrehozatalának és működésének milyen alternatívái lehetnek. A
szövetkezetek e vonatkozásban három nagy csoportba oszthatók. Az első csoportba azok a szövetkezetek
tartoznak, amelyek „hatékonysági fölényt” produkálnak más alternatív gazdasági szervezetekhez képest.
A második csoportba azok a szövetkezetek tartoznak, amelyek speciális szükségleteket elégítenek ki,
olyanokat, amelyeket sem ma- gán-, sem közcélú vállalatok nem szolgálnak. A harmadik csoportba azok
a szövetkezetek sorolhatók, amelyeket az alapítók „az adott tevékenységen elérhető jövedelemnek a saját
maguk számára való megszerzése érdekében hoznak létre..Ilyen szövetkezetek a mezőgazdasági
beszerző és értékesítő szövetkezetek, a kis- és középvállalkozók szövetkezetei. Tipikus például
szolgálnak erre a dán szövetkezetek.
Ami a nőt fór profit, azaz a nem profitért szövetkezeti gazdasági motiváltságú jellemvonást illeti,
arról Laczó maga is megállapítja, hogy lényegében ez a jellemvonás a kezdeti szövetkezeti alapításoktól
fennáll. Ez a jelleg ugyanis leginkább abban mutatkozik meg, hogy a szövetkezet a megszerzett
eredményét nem a vagyoni betét arányában osztja fel, vagy ha igen, akkor csak kismértékben.

A SZÖVETKEZÉS GAZDASÁGI INDOKAI, A SZÖVETKEZET GAZDASÁGI LÉNYEGE A

szövetkezés gazdasági indokai közül a legfontosabbak a következők:
- biztosított a megtakarítások lehetősége a közvetítő kiküszöbölése által;
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről

- a szervezettség elérése a kereslet és kínálat terén ezáltal;

- a költségek csökkentése;
- érdekközösség létrehozása a szövetkezet tagjai között.
A szövetkezet gazdasági lényegét kifejezésre juttatja az üzemkiegészítés elve, miszerint
32 ELSŐ RÉSZ

a szövetkezet a tagok javára működik, nincs elkülönült célja a tagi gazdaságoktól, azokat
autonómiájuk megtartása mellett összefogja, vagyis „közös üzemben” egyesíti. Ez a lényeges gazdasági
természetű ismérv is megkülönbözteti a szövetkezetei a társaságoktól. Lényegében arról van szó, hogy a
szövetkezeti tagok gazdaságának tevékenysége a szövetkezet gazdaságának tevékenységével
egybefonódik. A szövetkezet gazdasága nem különülhet el tehát a tagi gazdaságoktól, végső soron a tagi
gazdaságokat koncentrálja a szövetkezet. A tagi gazdaságoknak a szövetkezet keretei között történő
egyesítése azonban speciális. A szövetkezet gazdasági tevékenysége körében azokban a
résztevékenységekben segíti a tagi gazdaságok előmenetelét, amely résztevékenységeket egyénileg a tagi
gazdaságok képtelenek lennének ellátni. Ihrig erre a jellemvonásra nézve akként fogalmaz, hogy a
szövetkezet, valamint a tag kapcsolata úgynevezett „öngazdasági” kapcsolat. Arról van szó ugyanis, hogy
a szövetkezet működési körét tekintve csak olyan lehet, amely a tag gazdaságát olyan gazdasági
funkcióval egészíti ki, amely a tag gazdaságában is folytatható lenne abban az esetben, ha ott ugyanolyan
gazdaságosan meg lehetne szervezni. Ebből az is következik, hogy a szövetkezet annál eredményesebb,
minél nagyobb az ahhoz ilyen értelemben tartozó tagi gazdaságok száma. Ha a szövetkezet eredményes,
akkor a tagi gazdaságok szükségletei egyre magasabb szakszerűségi színvonalon és persze eredmény-
hatékonyan elégíthetők ki. Ihrig az elemzéseinél ezt a fajta jellemvonást oly mértékben fontosnak
értékeli, hogy szerinte a szövetkezet csak akkor tekinthető valódinak, „ha szerves és kimutatható kapcso-
lat van a szövetkezet hivatása, alapszabályszerű üzletköre és a szövetkezeti tagok gazdálkodása,
élethivatása között”. Az öngazdasági jelleg a szövetkezet gazdasági tartalmának lényeges vonása
közgazdasági tekintetben, és ez a szövetkezés gazdasági indokai között az egyik legfontosabb. A
jelenlegi elemzések, hasonlatosan az előzőekben megfogalmazottakhoz, azt az álláspontot rögzítik, hogy
a szövetkezet a tagok gazdaságának horizontális vagy vertikális kiterjesztését jelenti. Ezt a gazdasági
természetű jellemvonást fogalmazták meg az európai szövetkezeti szabályozások a 19. századtól
folyamatosan akként, hogy a szövetkezet fogalmi meghatározásánál a tag előmenetelét, a tag
gazdaságának, a tag keresetének, a tag hitelének az előmozdítását jelölték meg mint alapvető fogalmi
ismérvet. Jó példa erre a német szövetkezeti törvény, illetve az osztrák szövetkezeti törvény által
megállapított fogalmi definíció is. Ajelenleg hatályban lévő európai tagállamok szövetkezeti
szabályozása, az Európai Unió szövetkezeti joganyaga ezt a gazdasági lényegbeli jellemvonást
maradéktalanul érvényre juttatja. Az európai szövetkezetelmélet képviselői, a szövetkezeti szabályozások
értékelői a tagközpontúságot több mint másfél évszázada és ma is mint alapvető szövetkezeti
jellemvonást határozzák meg. Nagy Ferenc és a jelenkori elemzők idevonatkozó elemzéseire még
visszatérünk.
b) A társadalmi környezet főbb jellemzőiről, a szövetkezet komplex motiváltságú, azaz
gazdasági/társadalml/szociolőgiai vonatkozásairól, ezek összefüggése a szövetkezet
természetével, a szabályozással

A gazdaságban lezajlott folyamatok eredményeként, a piac szereplőinek osztottságából adódóan a 19.

század második felétől a társadalom erőteljes tagozódása figyelhető meg. A vagyoni előmenetel mértéke
szerint a változások osztott társadalmat produkáltak, és egyre jelentősebb lett a szociálpolitikai kérdések
megoldása iránti igény. A társadalomban széles rétegek megélhetése vált bizonytalanná, a közép- és
kistőkével rendelkezők szociális helyzete lényegesen megromlott, az úgynevezett szociális kérdést a
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 33

korabeli gondolkodók az elemzések középpontjába állították, függetlenül attól, hogy elemzéseik

kiindulópontjában a korabeli gazdasági, jogi vagy szociológiai vonatkozások álltak-e. Ezen túlmenően
az sem érdektelen, hogy a korabeli gondolkodók a világnézeti, szellemiségi felfogásuktól függetlenül
észlelték, hogy a szegények, a munkások megfelelő megélhetését biztosítani kell, és keresték azokat a
szervezeteket, amelyek létrehozásával ezeket a problémákat legalábbis ki lehetett egyensúlyozni. Nem
véletlen tehát, hogy a szövetkezetek a korabeli gondolkodók elemzéseinek középpontjába kerültek.

A SZÖVETKEZET TÁRSADALMI/SZOCIOLÓGIAI VONATKOZÁSAIRÓL

A szociálpolitika területén jelentkező problémák megoldása iránti igény erőteljesen hatott a
szövetkezetek alapítására: az alapítások száma Európa-szerte növekedett. A 19. századi európai
szövetkezeti szabályozás vizsgálatának körében több magánjogász kifejezetten hangsúlyozta, hogy
európai viszonylatban a szövetkezetek a szociálpolitikai természetű társadalmi nehézségek feloldásánál
jelentős szerepet kapnak. E gondolatkörben a legmarkánsabbnak tekinthető elemzés Kautz Gyula (a
Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja) „A társulási intézmények a nemzetgazdaságban” című
1871 -ben megjelent munkája. Az általa „népbank” megjelölésű hitelszövetkezetek szabályozását és
jelentőségét vizsgálva, lényegében a szövetkezet társadalmi viszonylatú jelentőségét általában
meghatározva a következőket rögzíti: „A népbankok, mint egyik legszebb szüleménye és vívmánya a
modem társulási mozgalomnak, valódi magasb közgazdasági, kulturai és humanitárius szerepet
játszanak századunk szocziális fejlődésében, névszerint az által, hogy az alsóbb osztályoknak s külö-
nösen a munkásoknak mind erkölcsi, mind anyagi fölemelkedését előmozdítják; a polgári középrendnek
erősbödését, szilárdulását biztosítják; az emberi önbecsérzetet, törekvést, takarékosságot, szorgalmat
ébresztik és fokozzák, a politikai életben oly főfontosságú önkormányzat eszméjének érlelődését
elősegítik s egyáltalában az ipari és erkölcsi közállapotokra termékenyítő befolyást gyakorolnak, sőt mi
több, a 19. század egyik legnagyobb kérdésének, a »sociális kérdésnek« megoldását is előkészítik és
könnyítik.”
Nagy Ferenc az előzőekben már említett munkájában a Kautz-féle felfogással teljes mértékben egyező
álláspontot fogalmazott meg, hangsúlyozva a szövetkezet „szociálpolitikai hivatását”. Nagy Ferenc
idevonatkozó, Kautz munkáját alapul vevő gondolatmenete különösen értékesnek tekinthető a jelenkori
magyar és nemzetközi viszonylatú szövetkezeti, de valamennyi kizárólag gazdasági célokat megjelenítő
gazdasági/kereskedelmi társasági, sőt az ideális célokat kitűző egyesületi, valamint más, eklektikus jogi
természetet felmutató szervezeti szabályozást megalkotók számára is. Arról van szó ugyanis, hogy Nagy
Ferenc a szövetkezetekre vonatkozó, általa helyesnek vélt jogi szabályozás tartalmát a szövetkezet
gazdasági és szociálpolitikai hivatására alapozta. A szövetkezeti szabályozás tartalmának tisztázásához
más kereskedelmi társaságok céljával, így különösen a részvénytársaság célkitűzésével javasolta
összevetni a szövetkezet célját. Konkrétan a kérdést úgy vetette fel, hogy elfogadható-e az az alaptétel,
amely szerint a szövetkezet ugyanolyan kereskedelmi társaság, mint a többi. Ha a válasz erre a kérdésre:
nem, akkor világos, a szövetkezeti szabályozásnak eltérő típusjegyeket kell tartalmaznia, azaz
különböznie kell más társaságok szabályozásaitól. Abban az esetben viszont, ha a szövetkezetet
ugyanolyan gazdasági célú társaságnak kezeljük, mint a többit, adódik egy további kérdés: tekinthető-e
ugyanolyan „nyerészkedő, lucratív” társaságnak a szövetkezet, mint például a részvénytársaság? Más-
képpen úgy fogalmazhatjuk meg a kérdést, hogy a kereskedelmi társaságok sajátja, a nyerészkedési
34 ELSŐ RÉSZ

szándék jellemzi-e a szövetkezeteket, azaz a kétség kívül meglévő gazdasági/anyagi cél a szövetkezet
esetében egybeesik-e a nyerészkedési céllal, vagy sem. A szövetkezet keletkezését meghatározó
gazdasági és társadalmi körülményekre figyelemmel, valamint az abból következő sajátosságra,
nevezetesen a szövetkezet nem homogén alapítási céljára tekintettel, nagyon is megalapozottaknak
tekinthetők a feltett kérdések. Ha azonban a szövetkezet vegyes motiváltságú célkitűzéséből indulunk ki,
akkor az anyagi/gazdasági célt a nyerészkedési céltól el kell különíteni, és a nyerészkedési célt ki kell
zárni. Nagy Ferenc álláspontja szerint ez a kiindulópont a helyes jogi szabályozási alapok
megalkotásához. Ő maga a korabeli magyar Kereskedelmi Törvényben (1875) megalkotott szövetkezeti
szabályozást túl liberálisnak ítélte, és a szövetkezeti reform során az általa kimunkált reformtörvény-
javaslatok (1894, 1904) a szövetkezetek nyerészkedési törekvéseit korlátozó felfogást juttattak érvényre.
Lényeges, hogy az általa kidolgozott „gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről” szóló önálló szövetkezeti
törvény 1898-ban a nyerészkedési szándékot korlátozó és kizáró rendelkezésekre épült. A
fejlődéstörténeti előzmények tárgyalásánál erre még visszatérünk.
A szövetkezetek társadalmi viszonylatú jelentőségét a fentiekben megfogalmazottakkal azonos
felfogásban tárgyalja a már említett Czettler-féle munka is. A korabeli társadalmi viszonyok
vizsgálatánál az elemzés azt hangsúlyozza, hogy a szövetkezés „nem csupán vállalkozási forma”, hanem
„társadalmi jelenség” is. A szövetkezet célkitűzései nem kizárólag gazdaságiak, de azok is, ugyanakkor
nem kizárólag szociálpolitikaiak, de azok is. Ebből a komplex célrendszerből következően a szövetkezet
elemzésénél, azaz gazdasági/társadalmi/szociálpolitikaijellemvonásainak megállapításánál a
szövetkezetet nemcsak mint homo economicust, hanem mint homo socialist is figyelembe kell venni.
Ennek a gondolati tartalomnak az ismeretében nagyon is érthető az, hogy a szövetkezetek az európai
eszmetörténeti áramlatok középpontjában álltak mint a társadalmi problémák kiküszöbölésének eszkö-
zei. A fentiek alapján ugyancsak érthető az is, hogy az európai szellemiségi környezet jelentős
tényezőjének minősülnek azok a szövetkezeti mozgalmak, amelyek igen széles körű tömegbázissal
rendelkeztek és erőteljesen befolyásolták a társadalmi közvéleményt. A szövetkezeti mozgalmak a
Kuncz-féle felfogást is erőteljesen árnyalták a szövetkezet természetének meghatározásánál, valamint
jogi természetének kimunkálásánál. Kuncz Ödön a szövetkezetei „többrétegű jelenségeként határozta
meg. Álláspontja szerint ugyanis egyes elméleti, eszmetörténeti felfogások, szövetkezeti mozgalmak
egymással merőben ellentétesen ítélték meg a szövetkezet rendeltetését. Eme szövetkezeti mozgalmak
fő jellemvonása az eklektikában jelölhető meg. Ha mégis megkíséreljük tipizálni a hirdetett ideológiák
szerint ezeket a mozgalmakat, akkor eljuthatunk a szövetkezetek ideológiai alapon történő meg-
különböztetéséhez. A szövetkezeti mozgalmak Európában ugyanis ideológiai alapon mun-
kásszövetkezetekre és polgári szövetkezetekre oszthatók. Kuncz elemzése konkrétan is utal a keresztény
szocializmus szellemiségére, az agrárkérdést a szövetkezetekkel megsegíteni kívánó
konzervativizmusra, illetve azokra a szövetkezeti képviselőkre is, akik a társadalom egyes csoportjainak,
így különösen a tisztviselőknek, a kisiparosoknak, a kiskereskedőknek a gazdasági előmenetelét és
etikai értékbeli megszilárdítását remélték a szövetkezetektől. Ezen túlmenően a szövetkezet a Kuncz-
féle értékelés szerint a szövetkezet azért is többrétegűjelenség, mert a gazdaság szinte valamennyi
szektorában előfordul, számtalan fajtája ismert, vagyis az egyes szövetkezetek „gazdasági
alapszerkezete” más és más. A szövetkezeti szabályozásnál e különleges jellemzőkkel kell számolni, és
meg kell kísérelni egy megfelelő, a mindenkori alapítói igényeket kiszolgáló, de a szövetkezet komplex
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 35

természetére tekintettel lévő szabályozást megalkotni. A Kuncz-féle felfogás általános érvényűnek te-
kinthető, szinte valamennyi korabeli és jelenkori elemző is kiindulópontnak kezeli azt. Kiemeljük e
körben Szilágyi László (a 20. századi szövetkezetelmélet kiváló képviselője) idevonatkozó
gondolatmenetét, amely a fentiek alapján a szövetkezetei heterogén jellegű társas vállalkozásnak
minősítette. E gondolatkörnél külön is hangsúlyozzuk, hogy ajelenkori elemzések különösen az európai
viszonylatú gazdasági és társadalmi problémák kiegyensúlyozására képes szervezeti keretek, ily módon
a szövetkezetek tárgyalásánál azt tekintik kiindulópontnak, hogy az emberi lényeg komplex. Szükséges
tekintetbe venni, mint például homo oeconomicus, homo sociologicus, homo cooperativus, homo
psychologicus, homo ethicus.

AZ ÖNSEGÉLY ELVÉRŐL
A szövetkezetek megalakulásának történelmi viszonylatú elemzéseinél a szövetkezet gazdasági
körülmények által meghatározott társadalmi rendeltetését elemzők körében az előzőekkel hasonló
felfogást képvisel Galovits Zoltán „A magyar szövetkezeti jog” című, Budapesten 1901-ben megjelent
munkájában. (Galovits Zoltán ügyvéd, a korabeli szövetkezeti joganyag nemzetközi összehasonlító
módszerű feldolgozását tartalmazó egyik legátfogóbb, a jelenkori elemzők által is alapul vett munka
szerzője.) Galovits elemzésében a szövetkezetjelentőségét a társadalom egyes rétegei közötti vagyoni és
más természetű különbségek csökkentését, a szövetkezet létalapját jelentő „önsegély” (Selbsthilfe)
alapozza meg. Az önsegély alapján általánosságban véve a szövetkezést és az associátiókat tekintette „a
szociális bajok” megszüntetésére alkalmas eszköznek. Álláspontja szerint a .fenyegető sociális bajoknak
egyedüli kútforrása a kisebb erőknek a nagytőkésekkel szemben való isolált helyzetében keresendő.
Miért is a munkásszabadság sérelme nélkül az egész sociális kérdés egyedül az associátiók, az egyesek
apró erőinek egyesítése, szövetkezése és közös érvényesítése által lesz megszüntethető.”
Az önsegélynek mint a szövetkezetek alapítását életre hívó gondolatnak a helyességét
- álláspontja szerint - a szövetkezeti fejlődéstörténet alátámasztja. A szövetkezetet a társadalmi
tagozódás szerint elsősorban „az alsóbb gazda- és iparos osztály” felemelkedésére szolgáló eszközként
elemzi. A korabeli angol és németországi példák alapján a kizárólag anyagi célokra alakuló társaságok
egy „nemesebb hajtásaiként említi, amely „.. .nagymértékben mozdította elő a gyengébb társadalmi
osztály jólétét”.
Az önsegély elvének tárgyalása Nagy Ferenc szövetkezeti alapelveket elemző gondolatmenetének is
fontos eleme volt. Az önsegély elve azt jelenti, hogy a szövetkezetalapítók külső, így különösen állami
támogatás nélkül kívánnak működni, egyéni, a szövetkezet által összefogott lehetőségeikre támaszkodva.
Az alapítás körében különösen vonatkozik ez a működéshez szükséges eszközállomány megteremtésére.
Az önsegély elvének értelmezése, illetve elfogadása megosztotta egyrészt a szövetkezetekkel foglalkozó
eszmetörténeti áramlatok képviselőit, másrészt az európai szövetkezeti szabályozásokat kimunkáló
és/vagy azokat értelmező jogászokat is.
Német viszonylatban például a szövetkezetek társadalmi rendeltetését feltétlenül elismerő Schulze-
Delitzsch az önsegély elvét - hasonlatosan Galovits-hoz - egyértelműen szövetkezetspecifikusnak
tekintette. Az általa 1867-ben kimunkált szövetkezeti törvény szellemiségében az önsegély gondolatára
támaszkodik. (Schulze-Delitzsch korának egyik legképzettebb jogásza volt. A szövetkezeti szabályozás
körében elsősorban a hitelszövetkezeteket állította középpontba, mint a gazdaság kis és közepes
36 ELSŐ RÉSZ

tőkeerővel rendelkező szereplői számára segítséget nyújtó szervezeteket.) Ellentétben ezzel a

gondolatmenettel a szocialista szellemiségű Lasalle, aki a szövetkezetek társadalmi hivatását ugyancsak
vitán felülálló- nak tekintette, az önsegély gondolatát nem támogatta. Az önsegély elvét elvetve a szövet-
kezetek számára állami segélyt követelt. Szerinte a szövetkezet társadalmi rendeltetését ezáltal
valósíthatja meg. Meg kell jegyezni, hogy Kuncz Ödön, noha fontosnak tekintette az önsegély, illetve a
„kölcsönös önsegély” (gemeinsame Selbsthilfe) gondolatát, az állami támogatást nem találta
összeegyeztethetetlennek a szövetkezet jellegével. Szerinte a szövetkezeti célkitűzések eléréséhez
szükség lehet állami támogatásra, és ez nem hogy nem korlátozza a szövetkezetek természetének
kiteljesedését, hanem még elő is segíti azt. Az ő felfogásában a szövetkezet legsajátosabb jellemzőinek a
kooperáció, a kölcsönös segítség minősült.
Az önsegély elvének kiegyensúlyozott értékelését végső soron Nagy Ferenc adta. Az önsegély, a
kölcsönösség elveinek egy gondolatkörben történő tárgyalásával világít rá a szövetkezet lényegére,
erőteljesen alkalmazva az összehasonlító módszert, amellyel elsődlegesen a szövetkezet és a társaságok
célját hasonlítja össze. Az önsegély elve szerinte alkalmas a szövetkezet gazdasági és társadalmi
hivatását elősegíteni konkrétan azért, mert biztosítja a nyerészkedés kizárását. Erre nézve a következő
sorok figyelemre méltóak: . .azt mégis bajos összeegyeztetni, hogy azok a kik saját erejükből akarják
közösen megszerezni a szükséges segélyt, önmagukon akarjanak ezen segélyezés révén nyerészkedni.” E
vonatkozásban tehát a nyerészkedés kizárásának körében az önsegély gondolata helyeselhető, alapvető
szövetkezeti jellemvonás. Az önsegély gondolata - noha a nyerészkedést kizárja - a szövetkezet esetében
nem jelenti azt, hogy a szövetkezeti célok elérése érdekében állami támogatás igénybevételére ne
kerülhessen sor. A Nagy Ferenc által kimunkált reform-tör- vényjavaslatok, illetve a már említett, 1898-
ban hatályba lépett szövetkezeti törvény ezt az állami támogatást szabályozta is.

A KÖLCSÖNÖSSÉG ÉRTELMEZÉSÉRŐL
Az önsegély elvének elemzése mellett Nagy Ferenc a kölcsönösség gondolatát is alapvetően a
nyerészkedés kizárását biztosító jellege miatt ugyancsak részletesen vizsgálta. Álláspontja szerint a
kölcsönösség, avagy az azzal a szövetkezetelméletben szerinte egybeeső fogalomként használt
„egyetemlegesség” (Solidaritas) is szövetkezetspecifikus. Szövetkezet esetében a kölcsönösségnek
ugyanis más jelentéstartalma van, mint a társaságoknál. A gondolat kiindulópontja a kölcsönösség
tárgyalásánál a „societas leonina” jogi természetére történő utalás. Az elemzés azt a jogászi publikum
széles körében ismert alapvetést idézi fel, amely szerint a kölcsönösség valamennyi társaságnál
szükséges kellék. Érvényesen társasági szerződésben nem köthető az ki, hogy valamely tag csak a
veszteségben részesedik, a nyereségben azonban nem osztozik. Szövetkezet esetében a kölcsönösség „a
társasági üzletre” nézve is vonatkozik, nem csak a tagok egymás közötti viszonyára, miként más
társaságoknál. A szövetkezet által gyakorolt tevékenységre nézve a szövetkezeti tagok „nem idegenek”,
lévén ők maguk is részesei annak. A társaságok esetében a kölcsönösség kizárólag a tagok egymás
közötti társasági viszonyára vonatkozik (Nagy Ferenc e körben a vagyoni hozzájárulás, ügyvezetés,
nyereség/veszteség fogalmait említi), de nem terjed ki a társaság által gyakorolt üzleti tevékenységre és
az annak keretében kötött egyes ügyletekre. A társaság üzleti tevékenysége során a tagokkal nem köt
ügyleteket. A szövetkezetnek ezzel ellentétben éppen az a lényege, hogy a tagok üzleti viszonyban is
állnak a szövetkezetekkel. A szövetkezet saját gazdaságuk megsegítését biztosítja, az ö aktív
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 37

közreműködésük által. A tagok nemcsak tulajdonosok, hanem együttműködve a szövetkezetekkel a

szövetkezet felhasználói is, ügyletkötéseik által. Nagy Ferenc gondolatmenetének összefoglalásaként a
nyerészkedési szándék és a kölcsönösség viszonyáról a következőket rögzítve állapított meg a
szövetkezetnél sajátosságokat a többi társasághoz képest: „...társaságnál a társasági viszonyra vonatkozó
kölcsönösség kizárja azt, hogy a tagok ebből a viszonyból kifolyólag egymáson nyerészkedjenek,
azonképpen a szövetkezetnél a tagokkal folytatott üzleti tevékenységre vonatkozólag sem lehetne
kölcsönösségről szó, ha ez a nyerészkedési szándék történnék.”

ÖSSZEGZÉS, KÖVETKEZTETÉSEK
Összegezve a szövetkezet társadalmi/szociológiai hivatásának lényegét, az állapítható meg, hogy a
szövetkezet a társadalom jelentős anyagi erővel nem rendelkező csoportjainak, különösen a
munkások/alkalmazottak rétegének a társadalmi státuszát megerősítve,TEltűrális- szellemiségi
előmenetelt, ezzel egyidejűleg a morális értékek tekintetében stabilitást kíván biztosítani. Az
úgynevezett társadalmi középosztálynak pedig a pozTcTojnkiriztottságát, illetve annak megerősödését,
kiegyensúlyozott életvitelt hivatott garantálni a szövetkezet. A társadalmi csoportok anyagi helyzetétől
függetlenül tehát általában véve a szövetkezet azokra az emberi alapértékekre, így például az
önbecsülésre, a takarékosságra, a szorgalomra, a tisztességre, a szolidaritásra támaszkodik, amétyeknek
a fontossága, közösségszervező, és nem utolsósorban közösségmegtartó volta elvitathatatlan volt, és az
ma is. Ezek az értékek alapozták meg a 19. századtól folyamatosan a szövetkezetek társadalmi
rendeltetését, és ezek az értékek biztosítják a jelenlegi kiemelt szerepüket a szociálpolitikai kérdések
megoldásánál, a szociális integráció, a társadalmi kohézió megteremtésénél nálunk és nemzetközi
viszonylatban is. A társadalmi közállapotokat tükröző politikai szféra normáira a szövetkezetek olyan
jellemvonásai, mint például az önkormányzatiság, demokratikus önigazgatás, ugyancsak jótékony
hatással vannak. Ez a társadalmi hivatás azonban egyáltalán nem anulálja a szövetkezet gazdasági
hivatását. A szövetkezetalapítás fő motivációja az, hogy a tagjainak anyagi erejét növelje, és a piac azon
szereplőivel szemben, akik jelentős tőkeerővel rendelkeznek, védelmet, biztonságot nyújtson. Lényeges
azonban, hogy a szövetkezet gazdasági célja nem hordozza a nyerészkedésre, a spekulációra való
törekvést. A gazdasági cél maga is megkülönbözteti a szövetkezetet a gázdasági/kereskedelmi
társaságoktól, amelyek esetében a nyerészkedési szándék a gazdasági cél eleme. A spekulációmentes
szövetkezeti szabályozás megalkotására elsőrangú példa a jelenlegi olasz szabályozás - különös
tekintettel annak alkotmányjogi alapjaira -, amelynek elemzésére az egyes európai tagállamok és magyar
viszonylatban is a későbbiekben részletesebben visszatérünk.
A szövetkezet társadalompolitikai vonatkozású jelentőségét mint kiindulópontot alapul véve, a
szövetkezeti szabályozás tartalmára az a következtetés vonható le, hogy a szabályozás tradicionálisan,
azaz a kezdetektől az európai szabályozásokban folyamatosan napjainkig, Janus-arcú. A szövetkezet nem
tekinthető gazdasági/kereskedelmi társaságnak, lévén céljai nem egyneműek, azaz nem kizárólag
vagyoni előmenetelt favorizálóak. Lényeges továbbá az, hogy a szövetkezetalapítás gazdasági céljának
tartalma nem esik egybe a gazdasági/kereskedelmi társaságok gazdasági céljával, lévén a szövetkezetnél
a nyerészkedési, spekulációs szándék kizárt. Nem tekinthető ugyanakkor ideális célokat kitűző
egyesületnek sem, mert céljai nem csak ideális természetűek. A szövetkezet sajátos, a gazdaságfejlődése
által meghatározott közgazdasági/üzemgazdasági, továbbá a társadalompolitikával szoros
38 ELSŐ RÉSZ

összefüggésben álló egyedi szociológiai jellemző jegyei okszerűen sajátos jogi természetet követeltek
meg, és követelnek meg ma is. Lényegében arról van szó, hogy a szövetkezeti jogi szabályozás
erőteljesen, a társaságok szabályozásához képest jóval erőteljesebben alárendelt
gazdasági/társadalmi/szociológiai vonatkozásoknak, mégpedig akként, hogy feloldja a gazdasági,
társadalmi, szociológiai vonatkozások egyes ellentmondásait. Ha ez sikerül, a szabályozás bizonyosan
tartalmazza azokat a szövetkezetspecifikus előírásokat, amelyek cum grano salis megkülönböztetik a
szövetkezetet a társaságoktól, az egyesületektől, illetve egyéb, a szövetkezetekkel bizonyos
jellemzőkben rokon szervezetektől.

c) Az eszmetörténeti áramlatokról

A gazdaság, a társadalom változásai és az azokból következő szociális természetű nehézségeket észlelve

több korabeli gondolkodó megkísérelt javaslatot tenni a társadalmi gondok enyhítésére vagy
megszüntetésére. A korabeli szellemiségi környezetben megjelentek azok az eszmetörténeti áramlatok,
amelyek célul tűzték ki a kapitalizmus megreformálását, illetve a kapitalizmus törvényszerűségeinek
kiegyensúlyozását vagy a kapitalizmus átalakítását. Ezek a szellemiségi irányzatok közösek voltak
abban, hogy a korabeli társadalmak legsúlyosabb nehézségekkel küszködő csoportjaira, azaz a
szegényekre koncentráltak. Ez a magyarázata annak, hogy a „munkáskérdés”, a munkások társadalmi
státuszának megfelelő szintű megteremtése egyaránt középpontjában állt a szocialisták képviselőinek,
valamint a tőlük alapvető kérdésekben teljesen eltérő véleményt megfogalmazó, a katolikus egyházhoz
tartozó gondolkodóknak is. Az eltérő álláspontok a magántulajdon jogos voltára, illetve az osztályharc
elfogadhatóságára vagy elfogadhatatlanságára koncentráltak. A szellemi irányzatok, így például a
polgári szövetkezet elmélet legfőbb irányzata a szövetkezeti szolidariz- mus képviselői vagy a katolikus
egyház gondolkodói elismerték a magántulajdon jogos voltát és elutasították az osztályharcot. A
kapitalizmus megreformálását magántulajdoni alapon a társadalmi csoportok együttműködésével látták
biztosíthatónak. A szocialisták képviselői a magántulajdon jogosságát megkérdőjelezve, a társadalmi
csoportok közötti osztályharcot elismerve fejtették ki nézeteiket. Végső soron a szellemi áramlatok
közötti törésvonal a kapitalizmus meg- vagy meg nem reformálhatóságában jelölhető meg.

Az UTÓPISTA SZOCIALIZMUSRÓL, ANNAK SZÖVETKEZETI VONATKOZÁSAIRÓL

A szövetkezeti szabályozás szempontjából ilyen jelentős eszmetörténeti áramlat volt az utópista
szocializmus. Moór Gyula „Jogfilozófia” című munkájában az utópista szocializmus
tanát képviselők elméleti tételeit közösen jellemezve kiemeli, hogy e felfogás követői szerint
..minden bai oka a rossz társadalmi rend.1’ E nézet képviselői közül az angol irányzat tanai,
különösen |R. Owen jgondolatai gyakoroltak jelentősebb hatást a szövetkezeti szabályozásra. Owen
szövetkezeti telepek megalapításában és e telepek általánossá válásában látta a kapitalizmus
negatívumainak kiküszöbölhetőségét.~Ezek áTeTcpek az^^lTTsTak neze- tei szerint nem
koncentrálódtak volna Angliára, hanem világviszonylatban olyan átalakulási folyamatot vizionáltak,
amelynek eredményeképpen egy „Szövetkezeti Birodalom” (Coop- erative Commonwealth) jött
volna létre. A szövetkezeti telepek közös tulajdonon és közös munkán nyugodtak volna. Jellemző a
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 39

marxista felfogásra, konkrétan Marx nézetére, hogy ezt a gondolatrendszert teljes körűen
elutasították, Marx megalapozatlannak tartotta.¡'Marx/ érvelése nem azon alapult, hogy az Owen-
féle felfogás utópisztikus és nagyvalószínűséggel megvalósíthatatlan, hanem arra, hogy az elszigetelt
telepek képtelenek a kapitalizmust felszámolni, mert a kapitalizmus felszámolása csak
forradalommal történhet. Owen felfogása egy alapvető vitát jelentett a marxista felfogás két
közismert képviselője, Engels és Marx között. Engels pozitív szemlélettel értékelte az owenisták
nézeteit.
-A francia irányzat egyik képviselője, Saint-Simon az állam szerepvállalásától remélte a jobb
társadalmi rend eljövetelét. Ez a felfogás a termelés szektorának szövetkezetesítését tartotta
alapvetőnek. Lényeges, hogy a szabadversenyes kapitalizmust jelölte meg mint a társadalmi
problémák okát, de a magántulajdont elismerte. Magántulajdon alapú társulások szervezését
javasolta, amelyek fölött az állam erőteljes beavatkozást és ellenőrzést gyakorol. Az állami vezetés
és ellenőrzés koncentrálódásaként a társadalmi méretű önigazgatást látták a kapitalizmus
megreformálására alkalmasnak. Luis Blanc nemzeti műhelyeket kívánt alapítani az állam támogatása
mellett. E nézetről szólva ki kell emelni, hogy kétségkívül jelentős gyakorlati hatása is volt. Az
1848-ban lezajlott forradalom idején a francia kormány anyagi támogatást nyújtott a
termelőszövetkezetek megszervezéséhez. A tényekhez azonban az is hozzátartozik, hogy ez az
anyagi támogatás kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az elméleti tételek alapján tényleges gyakorlati
eredményt hozzon. A szakirodalmi adatok szerint nem sokkal több mint száz termelőszövetkezet
megalapítását fedezte a kormány által akkor rendelkezésre bocsátott 3 millió frank. A francia
gondolkodók közül ki kell még emelni Philippe Buchez személyét. A szövetkezeteket autonóm
vállalkozásnak tekintette, és legfontosabb jellemző jegyét abban határozta meg, hogy a szövetkezet
tagjai a vezetőket demokratikusan választják. A szövetkezet működésének körében jelentős elméleti
tétel a szövetkezeti vagyon fogalmára nézve az, hogy az osztatlan vagyon. Gondolatrendszere alap-
ján a szövetkezeti vagyon osztatlan része úgy biztosítható, hogy a nyereség mindenkori
meghatározott százalékát osztatlan szövetkezeti vagyonként kell nyilvántartani. Ezt az osztatlan
szövetkezeti vagyont a tagok között nem osztják fel, hanem az a szövetkezetek jogutód nélküli
megszűnése után is szövetkezeti célokat biztosítva más szövetkezethez kerül. A szövetkezeti
szabályozásra gyakorolt hatás szempontjából ez a gondolatrendszer a legkiemelkedőbb, mivel a
szövetkezeti vagyonjogra nézve kifejezett gondolati elemeket tártál-
mazott. A francia gondolkodók közül meg kell még említeni Charles Furie nevét. Ő falanszter
természetű társulások létrehozásával látta kiküszöbölhetőnek a kapitalizmus nehézségeit. Az állam
szerepvállalását reménytelennek tekintette, végső soron ez motiválta a falanszterelmélet kimunkálásánál.

Ferdinand Lasalle elméletéről, különös tekintettel a szövetkezetekre Német viszonylatban Ferdinand Lasalle
(az Általános Német Munkásegylet Elnöke) a társadalom-átalakítás lehetőségét azjllam áltail^szervezett,
de legalábbis az állam által jelentősen támogatott termelőszövetkezetek alapításában jelölte meg. A
munkás-termelőszövetkezetek a Lasalle-i felfogás középpontjában álltak. Lasalle felfogásának konkrét
jellemzője továbbá még, hogy a munkásszövetkezeteket tekintette eszköznek a kapitalizmusnak egy új
gazdasági rendszerré való átalakításához. Elismerte Schulze-Delitzsch tevékenységét a német
szövetkezeti mozgalom keretei között, azonban alapvető vitában állt vele. Berlinben 1863. március 1-jén
40 ELSŐ RÉSZ

kelt „nyílt levéf’-ben fogalmazta meg összefoglalóan gondolatait. (Aprokla- mációt „Alkotmány,
szocializmus, demokrácia” címmel, magyarul 1914-ben megjelent munka tartalmazta, magyarra Kunfi
Zsigmond fordította, a továbbiakban erre a fordításra támaszkodunk.) Többek között azt a kérdést is
felvetette, hogy alkalmasak-e a Schulze- Delitzsch által oly mértékben favorizált hitelbeszerző és
fogyasztási szövetkezetek a munkásosztály felemelkedésének elősegítésére. Lasalle válasza erre
egyértelműen nem volt. Szerinte, noha ezek a szövetkezetek vitathatatlanul segítenek a kis tőkével
rendelkezőknek, a gazdaság, de különösen az ipar szükségszerű fejlődésének eredményeképpen ez a
segítség nem számottevő, ugyanakkor a munkásosztály ennek a segítségnek semmilyen hasznát nem
tapasztalja. A nagyipari fejlődéssel szemben szerinte ezek a szövetkezetcsoportok gyengék, a
munkásosztály pedig nem remélheti ezektől társadalmi felemelkedését. A végső következtetése az, hogy:
„Ezek a szövetkezetek tehát legfeljebb csak meghosszabbíthatják azt az élet-halál harcot, amelynek
folyamán a kisiparnak a nagyüzemmel szemben el kell buknia, s így megszaporítják ennek az élet-halál
harcnak a gyötrelmeit, haszontalan módon meglassítsák a kultúra fejlődését. íme, ez lehet az
eredményük a kisiparosok osztályának szempontjából. A nagyiparban foglalkoztatott, s napról-napra
növekedő munkásosztály érdekei szempontjából számba sem jöhetnek.” Lasalle kritikájának a
középpontjában a társadalom két csoportja áll tehát. A kis tőkével rendelkező, jószerivel mesteremberek,
továbbá a semmilyen tőkével nem rendelkezők, azaz a munkások rétege. Mindkét csoport vi-
szonylatában bírálja a polgári szövetkezetelméletet: a kis tőkével rendelkező csoport szempontjából
azért, mert szerinte reménytelen, hogy a piaci versenyben talpon maradjanak a nagyiparral szemben, a
munkások szempontjából pedig azért, mert kilátástalannak látja, hogy számukra a polgári
szövetkezetelmélet által favorizált szövetkezet társadalmi fel- emelkedést hozzon. A kisipari
szövetkezetek mellett hasonlóan ítélte meg a fogyasztási szövetkezetek szerepét a munkások csoportját
illetően. Szerinte a fogyasztási szövetkezetek „teljesen alkalmatlanok a munkásosztály helyzetének
javítására”. Összességében az önsegély elvét elutasítva szerinte „az állam tiszte és kötelessége, hogy (...)
lehetővé tegye, hogy a munkásosztály szabad asszociációjának nagy ügyét mindenképpen előmozdítsa
és támogassa.”

A SZÖVETKEZETI SZOLIDARIZMUSRÓL
A szövetkezeti szolidarizmus képviselője a francia Charies Gide, aki a fogyasztók szuverenitását akarta
elérni. A szövetkezetekkel kapcsolatos főbb korabeli dokumentumokat áttekintve az állapítható meg,
hogy Charies Gide szövetkezetelmélete tekinthető a legmegalapozottabbnak. A szakirodalom ezt a
szellemi irányzatot mimesi iskolaként tartja nyilván, de e szellemi felfogáshoz tartoznak az iskola
hamburgi követői is. Kiemeljük továbbá, hogy Gide felfogására jelentős mértékben hatottak az első
angol szövetkezet dokumentumai, különösen a szövetkezeti alapszabály első részében, a „Manifestum”-
ban megfogalmazott általános elvek, amelyek nem csak a fogyasztási szövetkezetekre, hanem minden
szövetkezetre al- kalmazhatóaknak bizonyultak. Noha a Manifestum szellemiségét áthatották az
utópisztikus gondolatok - főként Owen elképzelései a szövetkezetekről emellett a szövetkezeti általános
rendező elvek is hangsúlyt kaptak, s végső soron a szövetkezet működőképességét és jelentőségét
megalapozták, Gide számára pedig nyilvánvalóvá tették a szövetkezetek jelentőségét. A polgári
szövetkezetelméletben híressé vált három lépcsős programjának középpontjában a fogyasztási
szövetkezet állt. A fogyasztási szövetkezetek elmélete szerint meghódítják a gazdaság nagy szféráit,
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 41

először a kereskedelmet, maid az ipart és a mezőgazdaságot is. Felfogása szeríhtliáTomolyan

kiemelhető társulási forma volt, amely alkalmas lehetett egy igazságosabb társadalom megteremtésére.
Az a három formaTamelytől várható égy jövőbeni igazságosabb társadalom megteremtése, a
szakszervezet, a kölcsönösség és a kooperáció (syndicalisme, mutualité et coopération). A szakszervezet
a munkások emancipálására alkalmas azáltal, hogy megszervezi az osztályok harcát. A második forma
„gyógyító” tevékenységet gyakorol akkor, amikor az egyéneket érő károsodást a hasonló veszéllyel
ugyancsak számolni kénytelen egyének között megosztja (biztosítás, a kár megosztásának gondolatod A
kooperáció képes konstruktív munkát végezni. Akként lenne képes új gazdasági rendet megteremteni,
hogy a régit megszüntetné, ilymódon a magántulajdont, a bérmunka rendszerét, a francia forradalom
szabadságjogait megtartaná. A felfogás a kooperációt nem javító természetűnek, nem reparatív
jellegűnek, hanem konstruktívnak tekinti (Les Sociétés coopératives de consommation. Paris, 1904). Ezt
a felfogást a modem gazdasági jellemvonások alapján végső soron továbbgondolta Bemard Lavergne. A
fogyasztási szövetkezeteket oly mértékben jelentőseknek ítélte, hogy képesek lehettek volna az állam
közhatalmi funkcióinak átvételére. Ilyen funkciónak volt tekinthető például a vasúti szállítás vagy a
postai szolgáltatások rendszere. Végső soron Gide szövetkezetelméletének német viszonylatban volt
igen komoly gyakorlati jelentősége, egyrészt Schultze-Delitzsch (1808-1833), másrészt Raiffeisen
(1818-1888), harmadrészt Viktor Aimé Huber (1800-1869) munkájának eredményeképpen a beszerző és
értékesítő szövetkezetek, valamint a hitelszövetkezetek alapítása számottevő volt, az ezekre vonatkozó
szabályozások pedig mintaértékűnek bizonyultak. A szövetkezeti szolidarizmus szellemisége ajelenkori
szövetkezetelmélet képviselőire is hatással van. így például Johann Brazda, Jóst W. Kramer, Juhani
Laurinkari, Róbert Schediwy ajelenkori gazdasági és társadalmi problémák elemzésének körében,
konkrétan a szociális gazdaság és annak fő tényezője, a szövetkezet tárgyalásánál a szövetkezeti
szolidarizmus felfogására mint meghatározó szellemi értékre utalnak elemzéseikben.

Egyes pápai enciklikák szövetkezeti vonatkozású gondolatairól A19. században Európában a gazdaságban,
illetve a társadalomban bekövetkezett változások több vallási felekezet képviselőit arra késztették, hogy
megkíséreljenek a társadalmi visszásságokra megoldási javaslatokat kimunkálni, természetszerűleg
sajátos, a valláserkölccsel áthatott szellemi kultúrájuk alapján. Az európai szövetkezeti szabályozásokra
álta- lában véve, de például az angol, az olasz, a spanyol szabályozásokra kifejezetten jelentős kihatásuk
volt azoknak a pápai enciklikáknak, amelyek az európai társadalmak fejlődését tárgyalva, a 19. század
viszonylntahnn a X7.nrínlis "kérdésre összpontosítottak. Ennél a fő gondolatkörnél a szövetkezetek mint
a társadalmi problémákat kiegyensúlyozni képes szer- vezetek jelentek meg az egyes enciklikákban.
Különösen a keresztény szocialisták szellemisége hatotta át a korabeli angol szövetkezeti szabályozást,
már csak azért is, mert az első angol szövetkezet alapításánál közreműködtek. A pápai enciklikák az
európai szellemi áramlatok vonulatának körében kiemelkedő jelentőségűek, részét képezték, miként ma
is részét képezik az európai kultúrkörnek. Eme általános kiindulóponton a szövetkezetek természetének
és lényegének szempontjából három pápai enciklikát emelünk ki, ezek a következők:
- XIII. Leó pápa: Rerum Novarum, Apostoli körlevél a munkások helyzetéről
(1891. május 15.);
- XI. Pius pápa: Quadragesimo anno, A társadalmi rendről (1931. május 15.);
- II. János Pál pápa: Centesimus annus, A szociális kérdésről (1991. május 1.).
42 ELSŐ RÉSZ

XIII. Leó pápa Rerum novarum, „Apostoli körlevél a munkások helyzetéről” encikli- kájának
magyar fordítását többen elkészítették. A szakirodalom Prohászka Ottokár 1927-ben készült fordítását
tekinti általános érvényűnek. A Szent István Társulat újra kiadta a körlevél Prohászka-féle fordítását,
amely az elemzés alapját képezi. A XIII. Leó munkásságát áttekintő elemzők kiemelik, hogy a pápa
munkájának a körlevél kibocsátása előtt is középpontjában állt a szociális kérdés. Az enciklika általános
kérdéseket tárgyalva, lényegében a bevezetőben az Európában a 19. században beállott változásokra utal,
a szociális kérdés erőteljes felmerülésének okait tárgyalva. A körlevél első részében jelentős gondolati
kiindulópont az, amely a magántulajdon jogosságát ismeri el. A körlevél elutasítja a szocializmus ja-
vaslatát, megvédve a magántulajdon jogosságát. A munkások elfogadható helyzetére a pápa megoldást
keres, külön tárgyalja például a gyermek- és a nőmunka kérdését, a munkabér megszabását, a munkabér
megszabásának bölcseleti alapját, de hangsúlyozza az állam fel
43 ELSŐ RÉSZ

adatát is a társadalmi kérdések megoldásában. Az enciklika kifejezetten a munkások társadalmi

csoportjára nézve veti fel a szövetkezetek fontosságát. Erre a gondolatra a következő sorok világítanak
rá: „Végül maguk a munkát adók, s a munkások is sokat tehetnek oly intézmények által, melyek a
szegényeket kellő segélyben részesítik, s a két osztályt egymáshoz közelebb hozzák. Ide számítandók a
kölcsönös segélyezésre alakult szövetkezetek és egyéb intézkedések, melyek a munkásnak, nejének és
gyermekeinek véletlen szerencsétlenség, betegség vagy halál esetén való biztosítására alakultak, s végül
a fiúk, leányok, ifjak és elaggottak védelmére alapított intézetek.” A körlevél az osztályharcot mint a
társadalmi problémát megoldó eszközt elveti, és helyébe az eltérő vagyoni előmenetellel rendelkező
társadalmi csoportok, másképpen szólva társadalmi rendek együttműködését szorgalmazza. A fenti
sorok szemléltetik, hogy a társadalom két osztályának egymáshoz történő közelítésében jelölhető meg az
enciklika alapján a társadalmi problémák megoldásának lehetősége. Az idézett sorok rávilágítanak arra,
hogy a szövetkezetek létrehozása mellett a munkások biztosítására baleset vagy betegség, továbbá halál
esetére ugyancsak felhívja a figyelmet a pápa. Végső soron a munkások önsegélyezését szorgalmazza.
Lényeges, hogy valamennyi intézmény közül a szövetkezeteket tekinti a legmeghatározóbbaknak a
társadalmi csoportok együttműködésére nézve. Erre vonatkozóan a k ö v e t k e ző kcTt art a I m azzááz
enciklika: „... első helyén állnak ezek közt a munkások szövetkezetei, melyek a többi intézményeket na-
gyobbrészt úgyis magukban foglalják. ”
Figyelemre méltó továbbá az is, hogy a korabeli gazdaság működése és társadalomszerveződése
körében a pápa kiemelte a céhek szerepét. A céheket, mint a szövetkezés megvalósítóit, példaértékűnek
tekintette a következők szerint: „A céhekben szövetkezett kézműveseknek apáink idejében sokáig igen
jól ment dolguk, és nem csak nekik vált előnyükre a szövetkezés, hanem nagy befolyással volt az ipar
emelésére és fejlődésére is, mint ezt számtalan műemlék tanúsítja.” A szövetkezés a pápa szerint tehát
nemcsak az adott szövetkezésben részt vevők számára volt eredményes, hanem összgazdasági, a
társadalom általános fejlődése szempontjából is. A megváltozott európai viszonyokra figyelemmel a
pápa azt tartotta volna helyesnek, ha a céheket és az egyéb szövetkezeteket az adott gazdaság körülmé-
nyeihez képest a mindennapok igényei alapján átalakítják.
A Rerum novarum kibocsátásának 40. évfordulóján XI. Pius pápa a „Quadragesimo anno” kezdetű
enciklikájában elevenítette fel a Rerum novarum gondolatkörét. [A magyar fordítást Dér Katalin
készítette, amelynek alapja az Acta Apostolicea Sedis XXIII (1931) volt.] A körlevél „Összegfoglalás és
értékelés” címszó alatt, a Rerum novarum általános jelentőségének összegfoglalásaként azt rögzíti, hogy
„A Rerum novarum a keresztény társadalmi tanítás Magna Chartája”. Az európai szövetkezeti
szabályozások szempontjából értékes része a körlevélnek „A munkásszervezetek” címszó alatt kifejtett
összegfoglalás a Rerum novarumban leírt gondolatok, illetve tanácsok érvényesülését tekintve. XI. Pius
pápa e körben azt hangsúlyozza, hogy a Rerum novarum gondolatait az egyes országok a helyi adott-
ságaik alapján különböző módon érvényesítették. Egyes területek a Rerum novarumban kijelölt összes
célt egyetlen szervezet keretében próbálták megvalósítani. Más területeken külön szervezeteket hoztak
létre azzal a céllal, hogy a szervezet tagjait a munkaerőpiacon státuszukban megerősítsék és megvédjék.
Voltak olyan területek is, ahol a gazdasági önsegélyezés gondolata mentén alakultak szervezetek, míg
más helyen a vallási, valamint erkölcsi kötelességek és más hasonló természetű célok megvalósítása
érdekében hoztak létre szervezeteket. A gazdasági önsegélyezés gondolatát szem előtt tartó szervezetre
nyilvánvalóan eklatáns példának kell tekinteni az első angol fogyasztási szövetkezetei.
 ELSŐ RÉSZ

A Rerum novarum szellemiségét folytatva II. János Pál pápa 1991-ben a „Centesimus annus”
kezdetű enciklikáját a Rerum novarum enciklika kibocsátásának 100. évfordulója alkalmából fogalmazta
meg. (A Szent István Társulat 1991-ben adta ki az enciklikát, Balogh Gábor, Barabás Miklós, Gólyák
János fordításában.) Az enciklika, tárgyalva a 19. század, illetve a 20. század változásait, a társadalom
szabad önszerveződésének jelentőséget tulajdonítva a szolidaritásra építkező közösségek szerepét emeli
ki. Az önszerveződés keretei között a szolidaritást tükröző formák a személy értékeit állították előtérbe.
E körben az enciklika II. fejezete a „Napjaink »új dolgai« felé” alcím alatt, a 16. pontban kifejezetten
utal a szövetkezetekre a következők szerint:
„Emlékeztetni kell itt arra a keresztények jelentős közreműködésével megvalósult sokrétű
tevékenységre, amely termelői, fogyasztási és hitelszövetkezetek létrejöttét, az általános oktatás és a
szakmai képzés fellendítését, az üzemi életben való részvétel különböző formáival való kísérletezést és
általában a társadalom fejlődését eredményezte.”
A társadalmi fejlődést alapvetően elősegítő szövetkezetek közül három csoportot nevez meg az
enciklika:
- a termelői,
- a fogyasztási,
- a hitelszövetkezeteket.

A MARXIZMUS FELFOGÁSÁRÓL A SZÖVETKEZETEKET ILLETŐEN

A marxista gondolkodók közül Marx és Engels munkálták ki a szövetkezetekre vonatkozó alaptéziseket,
egyrészről a kapitalizmusra koncentrálva, másrészről pedig a szövetkezet lehetséges feladatait
felvázolva a kapitalizmus megszüntetését illetően. Ezeket a téziseket Lenin fejlesztette tovább, a
megváltozott körülmények között a szocializmus létrehozásának első szakaszában tulajdonított nagy
szerepet a szövetkezeteknek. Ezt követően az úgynevezett kolhozfelfogás alapjait Sztálin fogalmazta
meg. A marxisták felfogásának végső soron az volt a lényege, hogy a szövetkezetek társadalomátalakító
ereje érdektelen, ugyanakkor a kapitalizmus megszüntetésében lényeges szerepre hivatottak. Marx
ellene volt egyrészt az utópisztikus kommunaelméletnek, másrészt pedig a fogyasztási szövetkezetekre
építkező szövetkezeti szolidarizmus alapvetéseinek is. Marx, tanulmányozva az utópisztikus
kommunaelméletet, abból néhány elméleti alaptételt elfogadott, így például azt, hogy a szocializmus a
munkát és a tulajdont egyesítő társadalmi/gazdasági formációkból, szövetkezetekből áll, amelyeket a
dolgozók irányítanak demokratikus keretek között. Végső soron az idevonatkozó irodalom kiemeli,
hogy a marxizmus egyik elméleti forrásának az utópista szocializmus tekinthető. A Lasalle-féle program
bizonyos részleteit Marx ugyancsak elfogadta, de elemzésének végső soron az volt a konklúziója, hogy
a kapitalizmus megdöntésére nézve a munkásság osztályharcán kívül más eszköz nem képzelhető el.

d) Összegzés

A főbb eszmetörténeti áramlatok áttekintését követően az állapítható meg, hogy a szövetkezetek a 19.
századtól folyamatosan középpontjában álltak és ma is középpontjában állnak azoknak az elemzéseknek,
amelyek a gazdasági és az azokhoz szorosan kapcsolódó társadalmi problémákat tárgyalták vagy
tárgyalják jelenleg. Világnézeti szemlélettől, vallási meggyőződéstől függetlenül az elemzők a
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 45

szövetkezetet olyan szervezetnek tekintették és tekintik, amelyek képesek komplex célkitűzéseket

megvalósítani. Az eszmetörténeti áramlatok kiindulópontja az, hogy a szövetkezetet nem kizárólag
gazdasági előmenetel biztosítása céljából alapítják. A tagok alapítási motivációja vegyes természetű.
Társadalmi státuszuk/szociálpolitikai biztonságuk megtartását, kulturális igényeik kielégítését a
szövetkezet megvalósítja. Ez a megállapítás általában véve a szövetkezetalapítások kezdeteitől fogva
igaz, de jelenleg, a globalizáció időszakában a szövetkezet ezen sajátossága még inkább előtérbe kerül.
Az, hogy a szövetkezet vegyes motiváltságú célkitűzésének mi a pontos tartalma, az nem független
időtől és tértől. Jelenleg európai viszonylatban a szociális kérdés megoldása ugyanúgy fontos, miként az
volt a 19. század második felében, a 20. század első évtizedeiben. Az elemzők akkor is a szociális
integrációt elősegítő szervezetnek tekintették a szövetkezeteket, ma pedig ugyanezen tartalommal
minősítik azokat. A szövetkezetek közösség- szervező és közösségmegtartó szerepe az európai
gazdaságok és társadalmak tekintetében elvitathatatlan. A fejlődés azonban keletkeztetett olyan új
problémákat, amelyek makro- és mikroszintű megoldására ugyancsak szükséges szervezeti kereteket
találni. A szövetkezetek agár-környezetvédelmi, természetvédelmi feladatok megoldására is alkalmasak.
Nem véletlen, hogy a nemzetközi, de különösen az európai szervezetek, így konkrétan például a
Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége, az Európai Unió Bizottsága a szövetkezeteket olyan formáknak
minősítik, amelyek a fenntartható fejlődésben kiemelt szerepet játszanak.
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről

4. Az európai szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről és

jellemvonásairól

aj Az angol szabályozásról

A SZABÁLYOZÁS ALAPJAIRÓL
Az első szövetkezet alapítására a kereskedelem szektorában, Angliában került sor 1844-ben (Society of
Equitable Pioneers). A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a szövetkezetek alapítását tárgyaló
szakirodalom kiemeli, hogy 1764-ben Skóciában, Fenwick településen már alapítottak egy közös
élelmiszerellátást biztosító társulást, amely szövetkezeti jellemvonásokat mutatott. A szakirodalom
ugyancsak számon tartja azon társas vállalkozást is, amelyet londoni nyomdászok hoztak létre
„Cooperative and economical society” néven. A korabeli és ajelenkori elemzők egybehangzó álláspontja
azonban az, hogy az 1844-ben alapított társas vállalkozás tekinthető a jellemvonásai alapján valódi
szövetkezetnek, amely a jelenlegi szövetkezeti szabályozásokban megtalálható szövetkezetspecifikus
elemeket már teljes körűen érvényre juttatta.
Az angol szövetkezetalapítás fő motivációja általában véve az önsegítés gondolatában jelölhető
meg. Figyelemre méltó ugyanakkor az az elsődlegesen közgazdasági szemléletű álláspont is, amelyet
Navratil Ákos a szövetkezeti fejlődéstörténet kezdeteiről, a Rochdale-i szövetkezetről rögzít. A
szövetkezet jellemvonásai között több ismérvet emel ki Navratil. Az egyik az a jellemvonás, hogy a
szövetkezet tagjai egy sajátos státuszban állnak, nevezetesen vevői a fogyasztási szövetkezetüknek, de
egyidejűleg tulajdonosai is a szövetkezeti boltnak. Lényeges szövetkezetspecifikus ismérv az, hogy az
osztalékot a vásárlások mértéke szerint osztják fel, továbbá, hogy az alapítás célja a közvetítői
kereskedelem kiküszöbölésében jelölhető meg. Navratil szerint a szövetkezetalapításnak az volt „az
éltető gondolata”, hogy a közvetítő kereskedelmet a fogyasztó előnyére, vagyoni előmenetelére
figyelemmel ki lehessen küszöbölni az áruforgalom rendszeréből. Szerinte ez a motiváció eredményezte
azt, hogy Angliában a csekély tőkeeszközzel rendelkező piaci szereplők végső soron egy „nagyban
bevásárló társaság” (Cooperative Wholesale Society) létrehozatalát képesek voltak megvalósítani.
A Rochdale-i szövetkezet alapszabálya és a szövetkezet alapítóinak írásba foglalt határozatai azért
lényegesek, mert e dokumentumok egyes rendelkezései elmcícti tetelekke vál- va jelenleg is áthatják az
európai szövetkezeti szabalyözasíTAz angorszövetkezefaráperté- kei nemzetközi szövetkezeti elvekké
mműsültek,er jelenleg is ennek tekintendők. Lényegében az európai szövetkezeti dogmatika alapjai az
angol szövetkezők okirataira vezethetők vissza. Több olyan szabályozási tárgyi kör is megjelölhető,
amelyek érvényre juttatják a szövetkezet különleges gazdasági és jogi tartalmát, aza£Janus-arcír
jogintézmény jellegét. E különleges gazdasági és jogi tartalom abban jelölhető meg, hogy a szövetkezet
kettős motiváltságú célokat hordoz, tagjai számára gazdasági előmenetelt és szociális fel- emelkedést is
biztosít. A szabályozási tárgyak közül, amelyek megjelenítik a szövetkezet dualista jellegét, fontos az
alapítási célkitűzések meghatározása, a fogalmi definíció, lényeges a vagyonjogi rendelkezések köre,
különös tekintettel a nyereség felosztásának módjára és mértékére, valamint a fő vagyonjogi kategória
átruházására vonatkozó szabályokra, de feltétlen említést érdemel a strukturális-szervezeti kérdésekre
vonatkozó rendelkezések csoportja is, így különösen a szavazati jog szabályozása és a demokratikus
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 47

igazgatást biztosító eljárási szabályok sora.

Az alapszabály első pontja a szövetkezet alapításának céljául, illetőleg az elérni kívánt feladatok
megjelöléséül az alábbiakat rögzíti:
A szövetkezet célja és feladata a tagokanyagielnmpn^^érőJ;Jfrváhhá társadalmi, valamint
gazdasági helyzetének az elősegítéséről gondoskodni. A vagyonképzésre nézve egy konkrét általános
szabály az irányadó, amely alapján egy alacsony összegszerűségű fontos részekre oszló, megfelelő tőkét
kell gyűjteni ahhoz, hogy a szövetkezet céljai és feladatai megvalósíthatók legyenek.
Az elsődleges cél egy olyan bolt megnyitása volt, amely alapvető árukat, így különösen
élelmiszereket és ruházati cikkeket forgalmazott. A szövetkezet céljai között szerepelt házak felépítése
vagy megvásárlása, meghatározott tagok számára. Konkrétan olyan tagok számára vásárolt a
szövetkezet házakat, akik egymásnak segíteni kívántak, gazdasági és társadalmi előmenetelüket
megsegítve. A feladatok között kiemelt súlya volt a gyártási tevékenységnek is. A szövetkezet olyan
áruk gyártására is alakult, amelyek jól eladhatóak voltak, de a gyártási tevékenység nem elsődlegesen az
áruk vagyoni hozama végett volt fontos. A szövetkezet a gyártási tevékenységgel azoknak a tagoknak a
munkalehetőségét akarta biztosítani, akik enélkül munkanélküliek lettek volna, vagy ha volt is
munkalehetőségük, az a megélhetésükhöz nem volt elégséges. A szövetkezet feladatai között szerepelt
földbirtokok megvásárlása, avagy azokra nézve bérleti jogviszony létesítése. Hasonlatosan a gyártási te-
vékenységhez, ennek a célkitűzésnek is elsődlegesen szociálpolitikai okai voltak. Arról volt szó ugyanis,
hogy - miként az áruk gyártására irányuló tevékenységnél - e körben is olyan tagokat kívántak
alkalmazni, akik munkanélküliek voltak vagy meglévő munkájuk nem biztosított megfelelő megélhetést.
A biztonságos, a szövetkezet életképességét megalapozó tevékenység elérését követően az is az
alapszabály célkitűzései között szerepelt, hogy a szövetkezet létrehozzon egy önmagát fenntartani képes
telepet, munkaközösséget, avagy más szövetkezetet ilyen tekintetben támogasson. A célkitűzésekből
világosan látszik, hogy a tagok irányába a szövetkezet egy társadalmi státusz megszilárdítására
törekszik, a célkitűzések motiváltsága erőteljesen szociálpolitikai, ugyanakkor, különösen az utolsó
célkitűzés, nem nélkülözi az utópisztikus elemeket sem. Ez nagyon is érthető az alapítás időszakában
jelentkező európai szellemiségi áramlatok hatására gondolva.
A fentieken túl azonban erőteljesen hangsúlyozni szükséges azt is, hogy az alapszabályban
lefektetett célok, illetve feladatok - miként arra a Navratil-féle elemzés az előzőekben már utalt -
jószerivel megvalósultak. A szövetkezet rendelkezett saját gyárakkal, a gyárakban élelmiszereket,
ruházati árukat és egyéb háztartási cikkeket állítottak elő. Szállításait hajóival végezte, mezőgazdasági
üzemeket és teaültetvényeket üzemeltetett, illetve gondozott, de a kereskedelmi ügyletek közül bank- és
biztosítási természetűekkel ugyancsak foglalkozott, mégpedig magas színvonalon. Az idő múlása tehát a
gazdasági/szociális célok egyidejű megvalósítását eredményezte. Ez a komplex eredmény az
alapszabályban kimunkált egyes rendelkezések alapul vételével volt elérhető, így különösen a
következőkben elemzésre kerülő vagyonjogi természetű, a nyereség felosztására vonatkozó előírásnak
volt kiemelkedő szerepe.
Az alapszabály egyéb konkrét előírásait vizsgálva azt kell megállapítani, hogy az európai
szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetében a legértékesebb és a mai napig változatlan tartalommal
rendelkező szabályozási támpillérnek az alapszabály 22. pontjában megfogalmazott visszatérítés
rendszere, másképpen szólva a Rochdale-plan jelölhető meg. Kuncz Ödön az alapszabály eme pontjában
48 ELSŐ RÉSZ

megfogalmazott előírást „az egész világot meghódító nagy elv”-ként tárgyalja és „vásárlási
visszatérítés”-ként jelöli meg. A visszatérítés gondolatának lényege az, hogy a szövetkezet tagjai
vagyoni előmenetelt e rendszeren keresztül elsősorban személyes és aktív
tevékenységük/közreműködésük arányában szerezhettek a szövetkezet eredményes gazdálkodása esetén.
A tag által a szövetkezet rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás is eredményezhetett vagyoni
előnyt, azzal azonban, hogy az ezekre kifizethető vagyoni előmenetel (osztalék) mértéke korlátozásra
került.
Konkrétan az alapszabály 22. pontja a visszatérítés gondolatát az alábbiak szerint juttatta érvényre:
„A tisztviselők kötelesek minden negyedévi közgyűlésen a szövetkezetnek a lefolyt negyedévben
elért feleslegét mérlegben kimutatni. A felesleg a következőképpen osztandó fel:
3,5 százalék kamat fizetendő mindazokra az üzletrészekre, amelyek a negyedév előtt már be voltak
fizetve; a megmaradó felesleg pedig a tagok között a szövetkezetnél foganatosított bevásárlásaik
arányában osztandó fel.”
A Kuncz-féle elemzések hangsúlyozzák, hogy noha az alapszabályi rendelkezések az idő múlásával,
illetve az abból fakadó körülmények megváltozása miatt módosultak, a módosítások a visszatérítés
gondolatát nem érintették, pusztán kiegészítették azt. Az alapszabály későbbi módosításai (így
különösen 1853-ban) között ugyanis a felesleg meghatározott részét (2,5%) nevelési, oktatási célokra
kellett elkülöníteni. A szövetkezeti oktatás jelentőségét az alapszabály ugyancsak kiemelte. A
szövetkezeti oktatásnak a jelentősége a kezdetektől megjelent tehát az alapszabály előírásai között.
Ugyancsak nemzetközi szövetkezeti alapelvvé vált, és lényegében az angol alapítástól kezdve az európai
szövetkezetek töretlenül alkalmazták. A szövetkezet szociálpolitikai céljainak elérése érdekében a
szabályozás lényege az volt, és ma is az, hogy a keletkezett felesleg meghatározott százalékát oktatási,
továbbképzési, illetve a tagok kulturális előmenetelét szolgáló célokra fordítják.
 A vagyonjogi rendelkezések között a nyereség felosztásának módjára és mértékére nézve olyan
sajátos előírások megalkotására került sor az angol alapszabályban, amely megkülönböztette a
szövetkezeteket más társas vállalkozási formáktól. A vagyoni előmenetelt alapvetően - ellentétben a
kizárólag nyereségszerzésre, haszonelvűségre alapított társas vállalkozásokkal - a tagok személyes
közreműködése eredményezte, és nem a tag által a szövetkezet rendelkezésére bocsátott vagyoni
hozzájárulás. Nagy Ferenc a már említett munkájában helyesen a visszatérítés rendszerére és az azt
alapul vevő szabályozásra vezette visz- sza az angol fogyasztási szövetkezetek általa „bámulatosának
tekintett eredményeit. Álláspontja szerint a visszatérítés a tagoknak megtakarításokat eredményezett,
amelyet a tagok olcsóbb vásárlás esetén nem tettek volna félre. A szövetkezet viszonylatában ugyan-
akkor azért volt előnyös a visszatérítés, mert a tagok éppen közreműködésük miatt erőteljesen kötődtek a
szövetkezetükhöz. Értelemszerűen más piaci szereplők, társas vállalkozások háttérbe kerültek, a tagok
saját szövetkezetükkel működtek együtt, összességében a szövetkezet piaci versenyképessége jelentősen
erősödött. A visszatérítés nyilvánvalóan szövetkezetspecifikus voltára utal az is, hogy azok az angol
fogyasztási szövetkezetek, amelyek ugyan tagjaik számára kedvezően, olcsó áron értékesítettek, de a
visszatérítés rendszerét és az arra építkező előírásokat nem alkalmazták, nem minősültek valódi
szövetkezeteknek. Jó és eklatáns példa erre a szövetkezeti csoportra a londoni tisztviselők fogyasztási
szövetkezete. Ezeknél a szövetkezeteknél az úgynevezett „Civil Service Plán” rendszerét alkalmazták,
amely alapján a vagyoni betét függvényében osztották fel a nyereséget. Ezeket a fogyasztási
szövetkezeteket sem a korabeli angol szakirodalom, sem a szövetkezeti szabályozást általában tárgyaló
munkák nem tekintették és ma sem tekintik valódi szövetkezeteknek.
Az angol alapszabály a nyitott tagság tételének bevezetésével (alapszabály 13. pontja) ugyancsak
meghatározó szövetkezeti szabályozási mintát adott, amely a jelenkori szabályozásoknak is szerves
része, a nemzetközi szövetkezeti alapelvek egyik alkotóeleme. Egy másik, a szövetkezeti szabályozások
máig ható tétele az alapszabály 2. és 5. pontjának ösz- szevetésével megfogalmazható, demokratikus
igazgatás elve. E két pont értelmében a vezetőséget a közgyűlés választotta, a közgyűlésen a tagoknak
széles jogosítványa volt, az ügyvezetés ellenőrzését a tagok látták el. Az 1845-ben végrehajtott
alapszabálymódosítás egyértelműen bevezette az azóta a szövetkezeti szabályozás egyik
specifikumaként számontartott előírást, az „egy tag, egy szavazat” (one person one vote) elvét. Szavazat-
egyenlőség esetében az elnök szavazata döntött, az alapítók fő szabályként egyszerű szótöbbség mellett
hoztak határozatokat, kivéve a szövetkezet felosztásának eldöntéséről szóló kérdést. Lényeges, hogy a
nők egyenjogúak voltak valamennyi, a tagsági jogviszonyból származó jogosultság tekintetében a
férfiakkal. Összességében az alapszabály a tagok közötti egyenlőséget vitán felüli rendező elvként
töretlenül érvényre juttatta. Az alapszabályok eme szellemisége jellemzi a jelenkori szövetkezeti
szabályozásokat, és ez a szabályozási felfogás észlelhető a nemzetközi szövetkezeti alapelvek körében
is.
A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSRÓL
Az első angol szövetkezeti törvényjogképességgel felruházva a szövetkezeteket, 1852-ben lépett
hatályba. E jogszabály minősül az első európai szövetkezeti törvénynek is (Industrial and Provident
Societies Act). A jogszabály kimunkálásánál a Rochdale-i szövetkezet tagjai, valamint a keresztény
szocialisták is közreműködtek. Figyelemmel az angol szövetkezeti törvény hatálybalépésének
időpontjára lényeges, hogy a Rochdale-i szövetkezet alapítására az 1834. évi egyesületeket szabályozó
50 ELSŐ RÉSZ

„Friendly Societies” törvény rendelkezései alapján került sor. Ez a törvény azokat az egyesületeket
szabályozta, amelyek „bárminő, nem törvény- ellenes célra” alakultak. Ilyen tipikus célnak minősült a
kölcsönösségre alapított, halálesetre szóló biztosítás, a tagok temetkezésének megszervezése, bizonyos
életkor fölötti, azaz az öregség időszakát biztosító támogatás is. Az e tárgyú, Kuncz-féle elemzések
rávilágítanak arra, hogy a szabályozás nem volt teljes körűen megfelelő a szövetkezetek számára. Ez a
jogszabály ugyanis nem ismerte el az egyesületek jogi személyiségét, továbbá a szövetkezet vagyonának
tulajdonosa három eljáró „megbízott” (trustee) volt. Az általuk kötött jogügy eletekért a tagok egész
vagyonukkal feleltek.
A szövetkezeti törvény egyik lényeges, gyakorlatias jellegű, a „Friendly Societies” törvény
felfogásához képest merőben más tartalmú előírása a szövetkezet tisztviselőire vonatkozott. Az előírás
szerint a tisztviselők nem tagok is lehettek. Végső soron ez a rendelkezés puhította fel a szövetkezet
kizárólag tagok felé történő árusításának alapelvét. Noha a szövetkezeti törvény nem tette lehetővé a
nem tagoknak való árusítást, az angol fogyasztási szövetkezetek gyakorlata mégis kialakította azt. A
korabeli angol szövetkezeti jogalkotás azonban - féltve a szövetkezetek sajátos természetének
maradéktalan érvényre jutását - 1893-ban az adójog keretei között kívánta ezt a gyakorlat által kialakított
metodikát korlátozni. Az ekkor hatályba lépett adótörvény ugyanis megszüntette az adókedvezményt
azokban az esetekben, ahol nem tagoknak is árusítottak. A korabeli jogalkotás kérdése az volt, hogy
elveszíti-e a szövetkezet sajátos jellegét a nem tagokkal történő üzletkötés által. A válaszok nem voltak
egybehangzóak, és ma sem azok. Az 1868. évi német szövetkezeti törvényt követően 1889-től például a
német szabályozás az erre vonatkozó alapszabályi előírások mellett megengedő volt.
Az 1852. évi szövetkezeti törvény 1862-ben módosult. A módosítás szerint lehetőség nyílott
korlátolt felelősséggel szövetkezetet alapítani, míg korábban a korlátlan felelősségi konstrukció volt
irányadó. A jogszabálymódosítás értelmében lehetőség volt arra, hogy szövetkezetek más szövetkezetnél
érvényesen tagsági jogviszonyt létesítsenek. A módosítás alapján megkezdődött a szövetkezeti központok
szerveződése, az első alapítására 1863-ban Manchesterben, majd Glasgowban került sor. A szövetkezeti
központok jelentősek voltak ily módon, az angol fogyasztási szövetkezetek fejlődési tendenciájának
egyik fő jellemvonása az integrációban jelölhető meg. A 20. század első felében készült statisztikák már
rávilágítanak arra, hogy az angol fogyasztási szövetkezetek száma csökken, ugyanakkor ezzel egyi-
dejűleg a taglétszám növekszik. Az 1962. augusztus 7-i szövetkezeti törvény a korábban irányadó
korlátlan felelősséget már nem is szabályozta. A szabályozás az üzletrész alapú, korlátolt felelősségre
épült.

AZ EGYES SZÖVETKEZETI CSOPORTOKRÓL

Az angol szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetét áttekintve kétségkívül a fogyasztási szövetkezetek
csoportja a legkiemelkedőbb, azok gazdasági eredményeire is figyelemmel. Az angol minta alapján
Európa-szerte elterjedt és jelenleg is igen széles hálózatban működő fogyasztási szövetkezetek
alapításának gazdasági motivációja az, hogy a szövetkezet „nagyvásárlóként” szerez be, és ily módon
árkedvezményt realizál. A fogyasztási szövetkezet tevékenységének lényege abban jelölhető meg, hogy
tagjainak kedvező áron értékesít. Európában jelenleg például az angol^ a svéd, a finn fogyasztási
szövetkezetek töltenek be kiemelkedő szerepet a gazdaságban.
A 20. század első felében, Angliában a munkás termelőszövetkezetek, a mezőgazdasági
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 51

szövetkezetek és a lakásszövetkezetek voltak jelentősek. A mezőgazdasági szövetkezetek elterjedésének

körében lényeges, hogy először e szövetkezeti csoport Írországban volt jellemző, csak később terjedt el
Angliában is. A fejlődés eredményeképpen jött létre az Irish Agricultural Organisation Society és a
British Agricultural Organisation Society.

b) A német és az osztrák szabályozásról

A SZABÁLYOZÁS KIINDULÓPONTJAIRÓL, A SZÖVETKEZET MEGHATÁROZÁSÁRÓL

Az első porosz szövetkezeti törvény 1867. március 27-én lépett hatályba, Hermann Schulze- Delitzsch
munkálta ki. 1871-ben a német császárság birodalmi törvényévé vált a porosz joganyag, majd a német
szövetkezeti törvény 1889. május 1-jén lépett hatályba (Das Reichsgesetz betreffend die Erwerbs- und
Wirtschaftsgenossenschaften). A szabályozás folyamatosan tovább élt, a mai szövetkezeti törvény
(Gesetz betreffend die Erwerbs- und Wirtschaftsgenossenschaften, „Genossenschaftsgesetz” [GenG.])
jelentős szabályozási hagyományokkal rendelkezik. A német szövetkezeti szabályozást elsősorban azért
indokolt részletesen tárgyalni, mert a német befolyás a magyar Kereskedelmi Törvényre (1875) igen
erőteljes volt, másodsorban pedig azért, mert a hatályos német szövetkezeti törvény főbb szabályozási
területeken mintaértékű rendelkezéseket tartalmaz a magyar jogalkotás továbbfejlesztéséhez is. A
mintaértékű szabályozási területek közül kiemeljük a fogalommeghatározást, valamint a vagyonjogra és
a felelősségre vonatkozó előírások csoportját.
A német jogszabály - hasonlóan az angol szövetkezeti törvényhez - fakultatív olyan értelemben,
hogy rendelkezései szerint a szövetkezet szabad döntésétől függött az, hogy a szövetkezeti törvény
rendelkezéseit betartva alakul-e meg és ily módon megszerzi a törvényben foglalt, egy bejegyzett
szövetkezetet megillető jogokat, avagy más szabályok szerint történik az alapítás, de ebben az esetben
egy bejegyzett szövetkezet jogaival nem rendelkezik. Miként az 1873. április 9-i osztrák szövetkezeti
törvény, úgy a német jogszabály 1. §-a is a szövetkezet fogalmi elemeként rögzíti a „le nem zárt
taglétszámot”. A német, az osztrák és a magyar Kereskedelmi Törvény-beli (1875. évi XXXVII.
törvénycikk) szövetkezeti szabályozás egyik közös jellemzője az, hogy a nemzetközi szövetkezeti elvek
közül a nyitott tagság tételét maradéktalanul érvényre juttatja a tételes jogi rendelkezések között, a
szövetkezet definiálásakor. A „le nem zárt taglétszám” tételéből okszerűen következik, hogy a
szövetkezet tőkéje változó. A német, az osztrák, a magyar szövetkezetelmélet és a magánjogi felfogás
szinte egységes abban, hogy a szövetkezet egyik fő jellemzője az, hogy nincs olyan alaptőkéje, mint egy
részvénytáraságnak. A német definíció kifejezetten rögzíti, hogy a szövetkezet tagjainak keresetét vagy
gazdaságát mozdítja elő, mégpedig közös üzemmel (mittels gemeinschaftlichen Geschäftsbetriebes). A
definícióból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a szövetkezeti szabályozás középpontjában a tag előmenetele
áll. A tagi gazdaság, a tagi kereset, a tagi hitel megnövelése a cél egy szervezeti jogi keret, a szövetkezet
által. Hasonló tartalmú a definíció az osztrák és a klasszikus magyar szövetkezeti szabályozásban is.
Nagy Ferenc - a már említett Akadémiai Székfoglaló Értekezésében - a fentiekhez kapcsolódóan a
következő konklúziót fogalmazta meg a szövetkezet és más társas vállalkozások összehasonlító
elemzése során:
„...annyi kétségtelen, hogy a szövetkezeteknél a tagok körén túl való üzletkiterjesztés csak mint
kivétel szerepel; szabály szerint és elvileg maguk a tagok azok, akiknek közvetlen szolgálatában a
52 ELSŐ RÉSZ

szövetkezet áll. Ebben fekszik a szövetkezet tulajdonképpeni súlypontja, ez a főcritérium, mely a

szövetkezeteket minden más társasági alaktól lényegesen megkülönbözteti.”
Neudörfer, a német szövetkezetelmélet egyik képviselője, a szövetkezet gazdasági és társadalmi
természetét elemezve ugyancsak Nagy Ferenccel egyező álláspontra jutott. „Grundlagen des
Genossenschaftswesens” című, 1925-ben megjelent munkájában a szövetkezet elméleti alapjainak
tárgyalása körében azt állapította meg, hogy a szövetkezet gazdaságijellege mindenekelőtt azt a célt
szem előtt tartó alapgondolaton alapul, hogy bizonyos feladatokat a tagság javára végezzen el. A magyar
magánjogászok általában hasonló állásponton voltak, így például Klupathy Antal szintén a szövetkezet
meghatározó jellemvonásának tekintette, hogy a szövetkezet saját tagjai gazdasági célját törekszik
előmozdítani. A jelenkori elemzők közül többen kiemelik, így például Prugberger Tamás a szövetkezet
általános jellemvonásainak tárgyalása során szintén hangsúlyozza, hogy a szövetkezet tevékenységét
tagjai javára végzi. A szövetkezet célkitűzéseit tartalmazó előírásokat kiegészítették. Arról van szó
ugyanis, hogy a 2006-ban hatályba lépett Novella óta - miként arra a szövetkezeti törvényhez fűzött
Kommentár a szövetkezeti célkitűzés (Förderzweck) magyarázatánál külön is utal - a szövetkezeti
célkitűzések között kifejezetten is szerepel a szociális és kulturális vonatkozásokra való utalás, a
gazdasági mellett. A német törvény kommentátorai e körben hangsúlyozzák, hogy a német szövetkezeti
szabályozás módosítását az Európai Unió Tanácsának „Az európai szövetkezetről” szóló 1435/2003.
rendeletében foglalt előírásokra lehet visszavezetni.
A SZÖVETKEZETI TÖRVÉNY VAGYONJOGI RENDELKEZÉSEIRŐL
Az 1889. május 1-jén hatályba lépett német szövetkezeti törvény megfogalmazta a szövetkezeti üzletrész
definícióját. A jelenleg hatályos szöveg lényegében ezt a fogalmat tartalmazza. Az 1889-ben
megfogalmazott jogszabályi előírásokat a vagyonjog körében az 1973- ban végrehajtott kodifikáció
egészítette ki a legerőteljesebben. A német szövetkezeti vagyonjog alapvető, tradicionális jellemzője,
hogy a szövetkezet változó tőkéjű jogi személy, miként az olasz és az osztrák szabályozásban is. További
alapismérv a vagyonjog körében a tőketartalék kötelező létrehozatala és annak dotációja a nyereség
felosztása során, a harmadik lényeges jellemző pedig az, hogy az üzletrész jegyzése kötelező azzal, hogy
a jogalkotó lehetővé tette „alapszabályi rendelkezés alapján” a tagok kötelezését több üzletrészjegyzésre,
továbbá az ún .fakultatív üzletrész jegyzésének lehetősége is biztosított. Az 1973-as német kodifikáció
célkitűzése a tőkeszerzési lehetőség biztosítására irányuló jogszabályi rendelkezésekfoganatosítása volt
- mégpedig a tagi tőkék bevonásával. A jogszabályalkotók a szövetkezet hatékonyabb, a tagságra
támaszkodó működését kívánták eme célkitűzés megvalósításával biztosítani. Végső soron a
szövetkezeti üzletrészre vonatkozó előírások megkímélték a szövetkezetet attól, hogy drága hitelt legyen
kénytelen pénzintézetektől felvenni. Ajogtechnikai megoldás egyszerű, világos és áttekinthető. A
törvény keretszabályokat tartalmaz azzal, hogy a részletszabályok az alapszabályban kerülnek
kimunkálásra. Az alapszabály tartalmára nézve a jogalkotó kijelöli az oda kötelezően felveendő
tárgyköröket, amelyekre nézve a törvény csak alaprendelkezéseket tartalmaz (például üzletrész). A
részletszabályozás ugyanis a szövetkezeti autonómia alapján az alapszabályban történik. A német
szövetkezeti törvényjellemzése körében szólnunk kell arról, hogy alapszabályi rendelkezési körbe
tartozik annak megállapítása, hogy a szövetkezet vagyonának létrehozásában a tagok milyen nagyságú
pénzbeli betéttel vesznek részt. E rendelkezést a törvény 7. §-a tartalmazza (Geschäftsanteil). Ugyancsak
az alapszabálynak kell rögzíteni azt, hogy milyen összeg fizetendő be az üzletrészre (Einzahlungen auf
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 53

den Geschäftsanteil). E rendelkezéseknek valamennyi tagra egységesen vonatkozniuk kell. A befizetni

rendelt összeg nem lehet kevesebb az üzletrész értékének 10%-ánál. A német szabályozás körében
elmondható, hogy alapvetően kötelező törvényi előírások léteznek, amelyek a részletszabályok
megállapítását az alapszabály rendelkezési körébe utalják. Ebben a körben lehetséges egy olyan
alapszabályi rendelkezés is, amely értelmében a tag több üzletrész jegyzésére is köteles
(Pflichtbeteiligung). Azoknak az üzletrészeknek a tekintetében, amelyek jegyzése kötelező, a törvényi
alapokat figyelembe véve ugyanolyan feltételeket kell támasztani minden tag vonatkozásában.
A törvény 7/a. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít úgynevezett jákultatív üzletrész jegyzésére.
Értelemszerűen következik, hogy e tagi tőke bevonására irányuló forma a szövetkezet gazdálkodásába a
tagok önkéntes elhatározásán alapulhat, így ennek előírása az alapszabályban történhet [Das Statut kann
bestimmen, dass sich ein Genosse mit mehr als einem Geschäftsanteil betiligen darf.” 7/a. § (1)]. Az
alapszabály a fakultatív üzletrész jegyezhető- sége tekintetében a részletekre kiterjedően tartalmazhat
szabályokat, így rendelkezhet annak maximuma tekintetében és minden olyan egyéb feltétel
vonatkozásában, amelyet a tagság szükségesnek ítél [„Das Statut kann eine Höchstzahl festsetzen und
weitere Voraussetzungen aufstellen.” 7/a. § (1)]. A német szabályozás alapján tehát kötelező és fakultatív
üzletrész jegyzésére nyílik lehetőség.
Az üzletrészre vonatkozóan szigorú alaki szabályokat tartalmaz a törvény. Miután az üz-
letrészjegyzés részletes feltételei alapszabályban rögzítettek, amennyiben a feltételrendszert változtatni
kívánják, úgy az szükségképpen az alapszabály módosítása útján történhet. Az alapszabály
megváltozásának cégjogi következménye is van, azt az illetékes bírósághoz be kell nyújtani, a bíróság a
törvényesség vizsgálatát követően azt közzéteszi. Az üzletrésszel kapcsolatos feltételek, szabályok
megváltoztatásának közzététele a hitelezői védelmet is szolgálja. A szövetkezettel szemben követeléssel
rendelkezők végső soron a vagyoni helyzetet lényeges módon érintő alapszabálymódosítás (például az
üzletrész névértékének leszállítása, a kötelező befizetések csökkentése) esetében jogosultak garanciát
kérni [22. § (2)]. E szabállyal a német jogalkotó tiszta, világos és átlátható helyzetet teremtve a
forgalombiztonság általános követelményének is megfelel.
A szövetkezeti vagyonjog körében lényeges kérdésnek tekintendő az üzletrészek megosztását
tartalmazó előírás. A szövetkezeti törvény főbb rendelkezései e körben két területre koncentrálódnak.
Az egyik szabályozási terület az, amely a közgyűlés hatáskörébe tartozó eljárásnak minősíti az üzletrész
megosztását, a másik szabályozási terület pedig az, amely az eredeti üzletrészekre és az azokra rendelt
befizetésekre vonatkozó garanciális előírást tartalmazza. A törvény konkrétan úgy rendelkezik, hogy az
üzletrészek megosztása (Zerlegung des Geschäftsanteils, GenG 22/b. §) a közgyűlés hatáskörébe
tartozik. Az eredeti üzletrészek és az azokra rendelt befizetések azonban nem csökkenhetnek. A
szövetkezeti törvény a tagok számára különleges jogosítványt biztosít arra az esetre, ha a tag a
közgyűlési határozattal, amely az ő alapvető lényeges jogát érinti, nem ért egyet. Abban az esetben
ugyanis, ha a tag lényeges jogát érintő (például az üzletrész feltételrendszere) közgyűlési határozattal
nem ért egyet, megilleti a rendkívüli kilépés joga (Ausserordentliches Kündigungsrecht, GenG 67. §/aj.
A német vagyonjogi szabályok elemzése körében ki kell emelni egy fontos, speciális vagyonjogi
kategóriát - az üzleti vagyoni illetőség kategóriáját (Geschäftsguthaben). Eme kategória
megkülönböztetendő az üzletrésztől, mert azt az összegei jelenti, amelyet a tag az üzletrészére befizet.
(A kötelezően és a fakultatívan jegyzett üzletrészt is ide kell érteni, hangsúlyozottan tényleges
54 ELSŐ RÉSZ

teljesítésről van szó.) Ez az összeg változik, mert hozzáírásra kerül a nyereségből az osztalék, illetve a
veszteség ebből kerül leszámításra. Ez azt jelenti tehát, hogy az összeg mindig mozog, a szövetkezet
gazdálkodása befolyásolja. Ha a szövetkezet eredményes, a tag vagyoni előnye biztos. A szövetkezet és
a tag érdekeinek egybefo- nódása tükröződik. A szövetkezeti üzletrész, illetve a szövetkezeti vagyoni
illetőség jogi természetére, valamint különbözőségére nézve Galovits Zoltán álláspontja tekinthető álta-
lános érvényűnek. A két vagyonjogi kategória elemzése során Galovits a következőket hangsúlyozta:
„A tagok üzletrészei a szövetkezet vagyonához tartoznak, amelyre a tagok sem tulajdoni, sem dologbeli
jogot nem formálhatnak”. A Galovits-féle elemzés ezt az üzletrészbeli jellemvonást leginkább azzal
tartotta alátámaszthatónak, hogy a szövetkezet felosztásáról szóló rendelkezéseknél a magyar
Kereskedelmi Törvény a szövetkezet elrendelése után a kivált tagok, noha esedékessé lett üzletrészük,
illetve üzleti vagyonilletőségük, kifizetést nem kérhettek. A felosztott szövetkezeti vagyonból ugyanis
elsősorban a hitelezők igényeit kellett kielégíteni, és csak a tartozások kiegyenlítése után fennmaradt
összeget oszthatták fel a tagok között, mégpedig az alapszabályban megfogalmazott előírások szerint.
Az elemzés kiemeli, hogy a tagok üzletrészei (Geschäftsanteil) a szövetkezet üzleti tőkéjét és önálló
tulajdonát alkotják, azzal szemben a tagok üzleti vagyonilletőségük (Geschäftsguthaben) kifizetésére
csak a szövetkezeti egység, valamint a szövetkezethez való jogviszonyuk megszűnése után tarthatnak
igényt. Az elemzés mint konklúziót megállapítja, hogy a tagok üzletrészei és a tagok üzleti
vagyonilletőségei között tisztán és világosan különbséget kell tenni. Az üzletrész a tagok
alapszabályban rögzített befizetéseinek legmagasabb ösz- szegét jelenti, az üzleti vagyonilletőség pedig
a tagok által az üzletrészeikre teljesített befizetések azon mindenkori összege, amely összeg a nyereségi
osztalék hozzáírásával és a veszteség leírása után képződik.
A szövetkezeti törvény kodifikációja érintette a vagyonjogi rendelkezéseket. Az 1973- as
kodifikáció bevezette ugyanis, hogy az üzleti vagyoni illetőségre alapszabályi rendelkezés alapján (2l/a.
§) kamatot lehet fizetni. A GenG 21. §-a ezt egyébként tiltja (Verbot der Verzinsung der
Geschäftsguthaben), de az 1973-as szabályozás ez alóli kivételként jeleníti meg a kamatot (Ausnahme
vom Verbot der Verzinsung durch Statut). A törvényi szabályozást értelmezve megállapítható tehát,
hogy „kivételes” kamatról van szó. A nyereséget a tagok között lehetséges a már többször ismertetett
klasszikus elv szerint, „a visszatérítés a vásárlás arányában elve” alapján felosztani. Ez azt jelenti, hogy
a tagok személyes aktív közreműködése meghatározhatja a vagyoni előny mértékét. A szövetkezet
igénybevétele a tag által képezheti tehát e szabályozásnál is a vagyoni előnyhöz jutás mértékét. A kamat
vagy az osztalék ilyen elszámolásnál csak „korlátozottan” jár. (Korlátozott tőkekamat/osztalék kamat
elve.)
A német vagyonjognak még egy lényeges területe a tag által történő, ún. utólagos befizetéshez
(Nachschüsse) kapcsolódik. Ez a vagyonjogi kategória csőd esetén, kilépésnél, illetve egyesülésnél
jelentős. Az utólagos, vagy másképpen szólva pótbefizetés vagyonjogi kategóriája értelemszerűen a
szövetkezet tagjának személyéhez tapad, és kapcsolódik a felelősség szabályaihoz. A német szövetkezeti
jog alapján ugyanis a szövetkezet korlátlan vagy korlátolt felelősséggel alakulhat (unbeschränkte vagy
beschränkte Haftpflicht). Az 1889. május 1-jei szövetkezeti törvény a korábbi szabályozási szemléletet,
amely a korlátlan felelősségre épült, áttörte, és lehetővé tette a korlátolt felelősséggel történő szövetkezet
alapítást is. A felelősségtől függően háromfajta szövetkezet került szabályozásra, a korlátlan
felelősséggel, a korlátlan pótbefizetéssel, valamint a korlátolt felelősség mellett alapított szövetkezet.
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 55

Korlátlan felelősség esetén, csődeljárás során a tagok korlátlanul, az egész vagyonukkal helytállni
tartoznak. Korlátolt felelősség esetében csődeljárásnál a tagok felelősségét az alapszabály rendezi.
Alaptétel, hogy a szövetkezet a hitelezők felé vagyonával felel. Alapszabálynak kell rögzíteni, hogy a
csődeljárás esetén miként felel a szövetkezet tagja: semmilyen módon nem, korlátozottan felel egy
meghatározott szavatossági ösz- szeg mértékének erejéig, vagy korlátlanul felel. Ez a bizonyos
Haftsumme, szavatossági összeg a korlátolt felelősségű társaság esetében a tag vagyoni kötelezettsége.
Korlátolt felelősségű szövetkezet esetében tehát a tag vagyoni kötelezettsége kettős: üz- letrész-
befizetés, és csőd esetén a szavatossági összeg befizetése. Abban az esetben, ha szavatossági
kötelezettségeiknek a tagok eleget tettek, de a hitelezői igények nem kerültek maradéktalanul
kielégítésre, a már kilépett tagok is helytállni tartoznak. Helytállásuknak azonban időbeli korlátja van,
mert utólagos befizetésre csak akkor kötelezhetők, ha a csődeljárás megindítását megelőző
meghatározott időponton belül szűnt meg tagsági jogviszonyuk. A jogalkotó céljai világosak, ezek a
célok a következők: a hitelezői védelem biztosítása és a forgalom biztonságának megteremtése, végső
soron a szövetkezet piaci pozíciójának erősítése.
A német szövetkezeti törvény előírásainak köréből, mint mintaértékű szabályozást, kiemeljük a
vagyonjog köréből a törvényes tartalékalap képzésére vonatkozó rendelkezést. A törvény 7. § 2.
pontjában foglalt előírás értelmében a törvényes tartalékalap veszteség esetén annak fedezetéül szolgál.
A törvény előírja, hogy az alapképzés módját, továbbá az évenként abba befizetendő összeget ugyancsak
meg kell határozni. A folyamatos alapfeltöl- tésre tehát törvényi kötelezettség van akként, hogy az alap
feltöltésének részletszabályait meg kell határozni. A törvényi rendelkezés szerint konkrétan a 73. § (3)
bekezdésében foglalt előírás alapján lehetőség van arra, hogy a szövetkezet egyéb tartalékalapot is
képezzen (Ergebnisrücklage). Ez a szabályozási terület ugyancsak a szövetkezet szabályozásának sta-
bilitását szolgálja, erősítve a szövetkezet piaci pozícióját.
A német szövetkezeti vagyonjog áttekintése után a következőket kell kiemelni összefoglalóan a
szabályozás tanulságaiként:
- A tőke változó jellege, a nyitott tagság elvéből következően, kifejezetten szabályozásra került. Ez a
vagyonjogi elem szövetkezetspecifikusnak minősíthető, figyelemmel arra, hogy a tagok szabad belépése
a szövetkezetbe, illetőleg az onnan történő szabad kilépésük, azaz a nyitott tagság nemzetközi
szövetkezeti alapelve okszerűen keletkezteti a tőke automatikusan változó jellegét. A tőke
automatikusan változó volta megkülönbözteti a szövetkezetet más társas vállalkozásoktól.
- A törvényi szabályozásban a kötelező tartalékalap-képzés - annak kötelező dotációja - a mérleg
szerinti veszteség fedezetét jelenti, de a szövetkezet állandó tőkéjét is.
- Megfelelően rendezte a jogalkotó a tőkeképzést. Annak alapvető eszköze: a szövetkezeti üzletrész,
amely kötelező és fakultatív jellegű is lehet.
- Az üzletrész jogi sorsát érintő kérdések szigorú alaki szabályokhoz kötöttek. Eme szabályok érvényt
szereznek a hitelező védelem elvének, és eleget tesznek a forgalombiztonság követelményének,
összességében a szövetkezet piaci pozíciójának erősítése irányába hatnak.
- A törvényi szabályozás arra épül, hogy az üzletrész a tag szavatossági kötelezettségének fedezete,
ezért a két különböző jellegű (kötelező, fakultatív) üzletrész - ebből a szempontból - egymás jogi sorsát
osztja.
- A szabályozás komplex, mivel az üzletrészhez két további kategória tapad: az üzleti va-
56 ELSŐ RÉSZ

gyonilletőség a) és a szavatossági összeg b).

a) Az üzleti vagyonilletőség lényege a következők szerint foglalható össze:
- A nyereség és veszteség arányában változó tétel, amelynek azonban alapja az üzletrészre (kötelező
és fakultatív) befizetett tényleges összeg.
- Kivételesen alapszabályi rendelkezés útján kamat fizethető az üzleti vagyonilletőségre.
- Az üzleti vagyonilletőségre korlátozott osztalék vagy kamat számolható el, ha a nyereség
felosztásánál a klasszikus, „visszatérítés a vásárlás arányában” elvet alkalmazzák. (A két nemzetközi elv
egymás reflexeként jelenik meg.)
b) A szavatossági összeg szabályainak körében a következő megállapítások a lényegesek:
- Korlátolt felelősségű szövetkezet esetében a szavatossági összeg a tag kettős vagyoni
kötelezettségéből fakad.
- Az üzletrész befizetése mellett csődeljárás esetén, alapszabály rendelkezése szerint befizetendő
összeget jelenti.
A német szövetkezeti szabályozás egészét értékelve azt kell megállapítani, hogy a szövetkezet
fogalmára vonatkozó rendelkezés példaértékű - kifejezésre juttatva a szövetkezet sajátos természetét. A
német szövetkezeti vagyonjogi rendelkezéseket egybevetve pedig megállapíthatjuk, hogy azokat a
klasszikus nemzetközi szövetkezeti elvek - az önsegély elve, a nyitott tagság elve, a visszatérítés a
vásárlás arányában elve és a korlátozott tőkekamat elve - hatják át. A nyitott tagság tételéből következő
változó tőke hátrányait ellensúlyozza a kötelező tartalékalap-képzés és annak feltöltése. A szövetkezet
gazdálkodásának stabilitását is e szabály eredményezi, továbbá biztosítja azt is, hogy érvényre jusson a
szövetkezeti vagyonjog körében a hitelezői védelem általános szabálya. A folyamatos, gazdaságos
működést a jogszabályalkotó az alapszabályi autonómia kiterjesztésével biztosította. A szövetkezet a
tagi látens tőkék bevonására a jogalkotótól megfelelő lehetőséget kapott - a további kötelező üzletrész és
a fakultatív üzletrész jogintézményeinek megfogalmazásával. A vagyoni szabályok megfelelően
illeszkednek a felelősségi szabályokhoz, végső soron a szövetkezet fogalmára építkezve a német
jogalkotó dogmatikai szempontból elsőrangú, a gyakorlat szemszögéből pedig megfelelően
alkalmazható joganyagot alkotott.

A HITELSZÖVETKEZETEKRŐL
A német szövetkezetek a gazdaság több szektorában, így a bankszektorban, a mezőgazdaságban és a
kereskedelemben is jelentős szerepet töltenek be. A piaci részesedés napjainkbeli igen magas arányának
a hitelszövetkezeti rendszert illetően történelmi tradíciói vannak.
A szövetkezeti bankok piaci pozíciója erős és stabil. A hitelszövetkezetek alapítására a 19. század
második felében került sor, Schulze 1850-ben alapította meg a mai népbankok (Volksbanken) elődjének
tekinthető „előlegegyesülést” (hitelszövetkezet). Raiffeisen pedig 1862-ben alapított hitelszövetkezetet.
Raiffeisen 1872-ben a Rajnai Mezőgazdasági Hitelbankot is létrehozta, amely a helyi viszonylatban
működő hitelszövetkezetek mellett regionális pénzintézetként működött. A két konstrukció hasonló
működési elvekre épült, azzal azonban, hogy a Raiffeisen-szövetkezet a vidéki mezőgazdasági
gazdálkodók hitelezését biztosította, míg a Schulze-féle szövetkezet a városi kis és közepes tőkeerővel
rendelkező iparosok, vállalkozók és kereskedők számára folyósított hitelt. A német szövetkezetelmélet
Raiffeisen, illetve Schulze a szövetkezetalapítás körében kifejtett vagyonjogi felfogásai alapján két
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 57

alapirányzatot ismert. Raiffeisen a kötelező üzletrészjegyzést feleslegesnek tartotta és a korlátlan

felelősséget favorizálta, majd amikor a törvényi előírások azt kötelezővé tették, egy jelképes összegben
tartotta helyesnek megállapítani a kötelező üzletrészjegyzéshez tapadó összegszerűséget. Ezzel szemben
Schulze a szövetkezeti üzletrészjegyzést kezdetektől kötelezőnek tekintette. E körben meg kell jegyezni,
hogy a szövetkezeti üzletrészjegyzés kötelező törvényi szabályozásának kérdése a magyar
magánjogászokat is megosztotta. így például Nagy Ferenc nem tekintette helyesnek az üzletrészjegyzés
kötelező voltát, míg Kuncz Ödön és Klupathy Antal (egyetemi tanár, kereskedelmi jogi írásaiban a
szövetkezeteket részletesen elemezte az 1948 előtti magyar és európai szabályozások alapján) a szö-
vetkezeti üzletrészjegyzés kötelező törvényi szabálya mellett foglalt állást.
A Raiffeisen által alapított szövetkezeti rendszer ma is rendkívül erős piaci részesedéssel
rendelkezik, amelynek egyik oka az, hogy a Raiffeisen által kimunkált működési szabályokra
támaszkodik, a másik oka pedig az, hogy tevékenységi köre bővült. Jelenleg a hitelezési és egyéb
pénzügyi tranzakciók mellett a tagság számára beszerző és értékesítő tevékenységet is ellátnak. A
betétek gyűjtésére nézve korlát nincs, de a hitelezési tevékenység elsősorban a tagok irányába történik.
A Raiffeisen-féle szövetkezet működési elvei a következők:
- önsegély;
- önigazgatás;
- saját felelősség.
A német Raiffeisen hitelszövetkezeti hálózat a takarékszövetkezetek és zsiróközpontjaik mellett a
mezőgazdaság finanszírozásában kiemelkedően vesz részt, e körben a szövetkezetek piaci részesedése
50%-ra rúg. A hitelszövetkezetek komplex szolgáltatást végeznek, a hitelezés mellett beszerző,
értékesítő tevékenységet is ellátnak. Lényeges, hogy ügyfeleiket tekintve a közép- és kisvállalkozó
rétegre koncentrálnak, a hitelezési tevékenység főszabályként saját tagjaik irányába történik, míg a
betétgyűjtésre nézve nyitottak a tagságuk körén kívül is. Jellemző az ún. többes szövetkezeti tagság, a
német gazdálkodók például szinte teljes körben hitelszövetkezeti tagok is. A hitelszövetkezetek fő
sajátossága, hogy a mindenkori helyi igényeket figyelembe vevő, tagjaik adottságait feltétlenül szem
előtt tartó hitelkonstrukciókkal dolgoznak. Jellemző a rövid és középtávú hitelek folyósítása, de je-
lentős a hosszúlejáratú kölcsönök aránya is. A tagok a hitelezési eljárás során kamatkedvezményben
részesülnek. Lényegében a szövetkezet jövedelmének meghatározott részéből, kamatkedvezmény
formájában származik a tag számára vagyoni előny. E működési elvek erőteljesen hatottak az osztrák, a
holland, a lengyel és a dán hitelszövetkezeti rendszerre is. A szövetkezeti rendszer gazdasági eredményei
a felsorolt működési elvben kifejezésre jutó, a tag és a szövetkezet közötti személyes jellegű kapcsolaton
nyugszanak.

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS A FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET LEGFONTOSABB

JELLEMVONÁSAIRÓL
A német hitelszövetkezetek szoros gazdasági kapcsolatban állnak a rneYínjazdasápi szövetkeze t te kkel,
amelyek felvásárolói, feldolgozói, értékesítési és beszerzési tevékenységet is ellátnak. Tevékenységük
komplex, tehát az egyés éüropai tagáIIarhoT<'ágTánnarReting szö- vetkezeteihez hasonlóan a
termékpályákat összességükben fedik le. A német hitel- és mezőgazdasági szövetkezetek elemzésének
körében lényeges megemlíteni - ahogyan azt Csák Csilla, a jelenkori elemzők képviselője a szövetkezeti
58 ELSŐ RÉSZ

bankrendszerek, illetve az agrárfinanszírozás intézményrendszerének nemzetközi modelljeit vizsgálva

kiemeli -, hogy Németországban a hitelszövetkezetek a mezőgazdasági hitelezés viszonylatában
rendkívül számottevőek, a hitelszövetkezetek részaránya ugyanis a mezőgazdaság finanszírozásának
körében 40-50%-ra rúg. A német szövetkezeti fejlődés történetében jelentős szövetkezeti csoportnál a
fogyasztási szövetkezetek körében a piaci pozíció megtartására figyelemmel erőteljes egyesülési
folyamat indult meg.

c) A francia szabályozásról

A SZÖVETKEZETI SZABÁLYOZÁSRÓL ÁLTALÁBAN

A francia kodifikáció a szövetkezeteket „loi sur les sociétés” cím alatt szabályozta az 1867. július 24-i
törvényben, konkrétan a szövetkezeteket „változó tőkével rendelkező társaságként” (sociétes a ’capital
variable) határozta meg, a megalakuláshoz állami engedélyre nem volt szükség. A törvény a tagok
felelősségét többféleképpen fogalmazta meg. Vegyes rendszer volt az irányadó, lehetőség nyílott
korlátolt vagy korlátlan felelősséggel történő alapításra is. Az ágazati szabályok közül példázatszerűen
jelentősek voltak az 1920. augusztus 5-i és az 1923. július 12-i törvények, amelyek a mezőgazdasági
hitelszövetkezetekről szóltak. A mezőgazdasági szövetkezetek alapítása mellett jellemző volt a
mezőgazdasági szindikátusok (Syndicats Agricoles) száma, amely szervezetekben a szövetkezetek és a
gazdakörök egyesültek. A 20. század első évtizedében már csaknem ötezer ilyen mezőgazdasági
szindikátus működött, jelentős volt továbbá a hitelszövetkezetek és a tej szövetkezetek száma is. Az
agráriumon túli területeket tekintve fogyasztási szövetkezeteket és munkás-termelőszövetkezeteket
alapítottak jelentős számban az 1910-1915 közötti években.
A mezőgazdasági szövetkezetek szabályozásában jelentősége volt az 1906-ban hatályba lépett
törvénynek, amely rögzítette azokat a feltételeket, amelyek biztosították a szövetkezet számára
közfinanszírozás igénybevételét. Az 1920-as évek közepétől jelentős a közös érdekű mezőgazdasági
társaság (SICA). A cél: a mezőgazdasági termékek begyűjtése, a társasággal érintett mezőgazdasági
régió fejlesztése; általános célkitűzés a fentiek mellett a vidék villamosítása volt. 1935-ben a
mezőgazdasági szövetkezet adózási alapszabályainak lefektetésére került sor.
Fontosnak minősíthetők az 1917. május 7-i és az 1920. június 14-i törvények, amelyek a fogyasztási
szövetkezetekről rendelkeztek. Az 1917 -ben hatályba lépett, a fogyasztási szövetkezeteket szabályozó
törvény értelmében a tagsági viszonynak a Rochdale-i elveken kellett alapulnia. Továbbá említést
érdemelnek a munkásszövetkezetek is. A. munkás-termelőszövetkezetekről 1919. április 5-én és 1922.
május 6-án léptek hatályba törvények.

Az 1947. SZEPTEMBER 10-1 SZÖVETKEZETI TÖRVÉNY FOGALMI MEGHATÁROZÁSÁRÓL Az 1947.

szeptember 10-i törvény definiálja a szövetkezetet és rögzíti a szövetkezeti alapelveket. E fogalmi
definíció a Conseil d’État 1945. október 21-i ülésén elfogadott meghatározáson nyugszik, amely
kifejezésre juttatja a szövetkezet lényegét, rávilágítva azokra a specialitásokra, amelyek
megkülönböztetik a szövetkezetet más társas vállalkozásoktól. A meghatározás szerint „a szövetkezetek
olyan társaságok (genus proximum), amelyeknek legfőbb célja tagjaik javára és azok közreműködésével
bizonyos termékek és szolgáltatások árát leszállítani olyan módon, hogy magukra vállalják azoknak a
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 59

vállalkozóknak vagy közvetítőknek funkcióit, akiknek javadalmazása különben megterhelné ezt az árat.”
(Kuncz Ödön)
Az 1947. szeptember 11-én kibocsátott Hivatalos Közlönyben megjelent szövetkezeti törvény
értelmében a szövetkezet alapvető céljai a következők:
„1. A szövetkezet tagjai közös erőfeszítésével és tagjai javára úgy igyekszik csökkenteni egyes termékek
vagy egyes szolgáltatások előállítási árát és adott esetben az eladási árat, hogy saját tevékenységként
biztosítja azon vállalkozói és közvetítői tevékenységeket, amelyek költsége egyébként (külső
szövetkezeten kívüli vállalkozó vagy közvetítő igénybe vétele esetén) a termékek árát terhelné.
2. A tagjaiknak szállított vagy a tagok által termelt és a fogyasztóknak szállított termékek minőségének
javítása.
3. És általánosságban hozzájárulni a tagok szükségleteinek kielégítéséhez, és a szociális és gazdasági
tevékenységük fejlesztéséhez, valamit a képzésükhöz.
A szövetkezetek tevékenységüket az emberi tevékenységek minden ágában gyakorolják.”

A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEKRŐL SZÓLÓ 1 972. JÚNIUS 1 7-I

TÖRVÉNY FŐBB RENDELKEZÉSEIRŐL
Figyelemmel arra, hogy a francia gazdaság meghatározó, jelentős mezőgazdasági szektorral rendelkezik,
és e téren nagy múltú szövetkezeti hagyományai vannak, feltétlenül említést ér
demel az 1972. június 17-i mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény. A rendelkezésre álló adatok
alapján tény, hogy a szövetkezetek részesedése az összesített forgalom viszonylatában Dániához és
Hollandiához képest csekélyebb, de az is igazolt, hogy a mezőgazdasági beszerző és értékesítő
szövetkezetek piaci részesedése kiemelkedő. A mezőgazdasági beszerző és értékesítő szövetkezetek a
dohányfelvásárlás és -feldolgozás szektorában 100%, a gabonafélék felvásárlásánál több mint 70% piaci
részesedéssel rendelkeznek, de jelentős a szerepük más agrárstratégiai termékek felvásárlásnál is, így
például a tej felvásárlás terén.
Az európai szövetkezeti szabályozást tárgyaló összefoglaló munkák szerzői, így például J. Issert
(The Legal Status of Co-operatives in European Countries) vagy Laczó Ferenc (A marketing
szövetkezetek működési elvei az Európai Unió tagállamaiban), a francia mezőgazdasági szövetkezetek
szabályozásának elemzésénél kiemelik az adójogi szabályok specialitásait. A mezőgazdasági
szövetkezetek főszabályként vállalati nyereségadót nem fizetnek. A főszabály alól kivételt képez az az
eset, amikor a mezőgazdasági szövetkezet külső piaci szereplőkkel köt üzletet. Ebben az esetben
irányadók ugyanis a vállalati nyereségadóról szóló jogszabályi rendelkezések. Megjegyzendő, hogy a
mezőgazdasági szövetkezetek külső, harmadik személyekkel folytatható üzleteinek aránya korlátozott. E
körben a francia szabályozás a legszigorúbb. Hollandiában az alapszabály lehetővé teszi a nem tagokkal
való üzleti kapcsolatot, de az a tagoknak nyújtott szolgáltatást nem csorbíthatja és csak másodlagos
jelentőségű lehet. Hasonló szabályok érvényesülnek Angliában, figyelemmel arra, hogy „a harmadik
személyekkel folytatott üzleti kapcsolat eredménye nem osztható fel a tagok között.” Ausztriában „a
szövetkezet alaptevékenységébe tartozó szolgáltatásokat csak tagjainak" biztosít, míg
mellékszolgáltatásokat másoknak is. A német törvény nem tartalmaz tilalmat, ha azonban a harmadik
személyekkel folytatott ügyletkötések alapján a szövetkezet „elveszíti jellegét”, elveszíti az e jellegből
adódó előnyöket is. Olaszországban alapszabályi kérdés a kizárólagosság rendezése.
Az Európai Unió jó néhány tagállamában a francia megoldáshoz hasonló tartalmú szabályozás
irányadó a mezőgazdasági szövetkezetek adóztatását illetően. E szövetkezeti csoport vagyonjogi
rendelkezései a keletkezett jövedelem felosztásánál érvényre juttatják a szövetkezetspecifikus
szabályokat. A képződött jövedelmet ugyanis kötelező vagy önkéntes tartalékba helyezik, a tagok
vagyoni előnyhöz jutása pedig a visszatérítés rendszerén keresztül, illetve a korlátozott osztalék
megfizetésével valósul meg.
Az 1972-ben hatályba lépett törvény a szövetkezeti tagok alanyi körét két kategóriára osztja,
rögzítve egy speciális tagi státust: az ún. nem közreműködő, vagy másként külső társult tagok
kategóriáját. A külső társult tagok személyes közreműködésre nem, csak betét szolgáltatásra
kötelezettek. A személyes közreműködésre kötelezett „közreműködő tagok” „csak mezőgazdasági
termeléssel foglalkozó természetes és jogi személyek lehettek”. A francia mezőgazdasági
szövetkezetekre vonatkozó törvény is áttörte részben a szövetkezet természetét kifejező azon alaptételt,
amely szerint a tagi kötelem kettős. A tag kötelezettsége ugyanis a „betétszolgáltatás, kockázatvállalás és
a személyes közreműködés ” is. A szabályozás célja világos: a jogalkotó tőkebevonást kívánt preferálni, a
szövetkezet javára akkor, amikor a társult tagokra vonatkozó szabályokat megalkotta.
A francia jogalkotó tehát egy speciális státust szabályoz, a nem közreműködő tagok státuszát. A
szövetkezet természetét - személyegyesítő és nem tőkeegyesítő voltát - természetesen a francia
szabályozás meg kívánta tartani, ezért garanciális szabályokat iktatott be. A jogszabályban
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 61

meghatározott üzletrészekre a közgyűlés döntésétől függően kamatmaximum az irányadó (8%). Ezen

túlmenően a szavazatok legfeljebb egyötödével rendelkezhetnek eme tagok, együttesen. A tisztségeknek
csak meghatározott hányadát tölthetik be (egy- harmad). A szövetkezet tartozásaiért üzletrészük
arányában felelnek. Ugyanakkor joguk van az igazgatóságban legalább egy fővel képviseltetni magukat.
Az európai szövetkezeti szabályozások, valamint az Európai Unió vonatkozó rendele- te is
tartalmaznak előírásokat a tagok két csoportjára nézve. A magyar hatályos szövetkezeti törvény
ugyancsak eme jogalkotói felfogás mentén szabályoz. E körben a belga szabályozás különösen
figyelemreméltó. Arról van szó ugyanis, hogy a belga jogalkotó e kettős tagi jogviszonyt szintén
alkalmazza. A közreműködő tagokat az általuk befektetett összeg után osztalék illeti meg, a nem
közreműködő tagok befektetett tőkéjükhöz igazodóan részesednek, és ha más vagyoni szolgáltatást is
nyújtottak (például kölcsön), úgy természetesen a kölcsön kamatait is megkapják. Befektetéseik jogcíme
tehát egyrészt vagyoni hozzájárulás, másrészt kölcsön.
A mezőgazdasági szövetkezeteknél az üzletrész után osztalékot nem, kamatot korlátozottan lehet
fizetni. A tagok vagyoni előnye a szövetkezettel létrehozott üzletek függvényében kapott
visszatérítésben realizálódik. A tradicionális két elvünk - a visszatérítés a vásárlás arányában és a
korlátozott tőke, avagy osztalék kamat elve - érvényesül. A mezőgazdaság koncentrációja 1975-től
erőteljesen jelentkezett, és ennek okaként elindult az uniókká történő átalakulás. A szövetkezeti uniók
lényege az, hogy az uniót alapító szövetkezetek tagjait segítse eredményes vagy eredményesebb
működés érdekében. A szövetkezetek számára a verseny éleződése a talpon maradás érdekében a
tevékenységi kör kibővítését eredményezte.

A SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEKRE VONATKOZÓ TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSRÓL

A francia szövetkezeti szabályozásnak - a 20. század végi, 21. század eleji időszakát tekintve
- a legértékesebb területe a szociális kérdések kiegyensúlyozására hatályba léptetett szociális
szövetkezetekről szóló törvény (Société Coopératieve d'Intérêt Collectif, 2001. július 17.).
A francia szabályozás szerint e szövetkezeteknél a szociális szempontok állnak előtérben. A cél
olyan dolgok előállítása, valamint olyan szolgáltatások nyújtása, amelyek szociális vonatkozásokat,
konkrétabban „szociális érdekeket jelenítenek meg” [Tv. 19. szakasz (5) bekezdés]. E szövetkezetek
tevékenységéhez kapcsolódik az is, hogy a területi önkormányzatok - a vonatkozó előírások betartása
mellett konkrétan erre nézve a törvény 19. szakaszának (10) bekezdése az Államtanács által kibocsátott
rendeletben rögzített feltételeket jelöli meg - támogatást folyósíthatnak a szociális szövetkezeteknek
azért, hogy fejlesztéseikben részt vehessenek. A szociális szövetkezetek és az önkormányzatok
együttműködését a francia szabályozás erőteljesen elősegíti. A szövetkezet termékeiben egyébként olya-
nok is részesülhetnek, akik nem tagok, illetve ugyancsak megengedett nem tagok részére történő
szolgáltatások nyújtása is. A kizárólagosság elve sérül.
A francia szabályozás a tagok körére nézve szintén igen figyelemreméltó. A törvény szerint ugyanis
tagsági jogviszonyt létesíthetnek a következők:
- a szövetkezet munkavállalói (1) [A tagsági jogviszony létrehozatalának és megszüntetésének
feltételeit az alapszabály rögzíti. Ily módon azokat a feltételeket is, amelyek szerint a munkavállalók
kérhetik a tagsági jogviszony létesítését. Erről a törvény 19. szakasz (7) bekezdésének 2. fordulata
tartalmaz előírást.]; _
62 ELSŐ RÉSZ

- azok a személyek, akik részesülnek a szövetkezet tevékenységében, függetlenül attól, hogy

ingyenesen avagy visszterhesen (2);
- azok a természetes személyek, akik önkéntesen vesznek részt a szövetkezet tevékenységében (3)
[Az önkéntes tagok kategóriáját az olasz szociális szövetkezeti szabályozás is ismeri.];
- mindazon természetes avagy jogi személyek, akik valamilyen módon hozzájárulnak a szövetkezet
működéséhez (4).
Külön kikötés, hogy a szövetkezet össztagságának az említett négy kategória közül legalább
háromból kell kikerülnie, és a három közül kettőt mindig az első két helyen jelöltek kell hogy alkossák
[Tv. 19. szakasz (7) bekezdés]. Korlátozás az, hogy a területi önkormányzatok és társulásaik nem
birtokolhatnak együtt a szövetkezet tőkéjéből többet 20%-nál. (Az előző törvényi hivatkozás utolsó
fordulata szerint.) Nyilvánvaló, hogy ezek a rendelkezések védik a szociális szövetkezet eredeti
rendeltetését és célját.

d) Az olasz szabályozásról

A SZABÁLYOZÁS FEJLŐDÉSTÖRTÉNETÉRŐL, ANNAK ALKOTMÁNYJOGI ALAPJAIRÓL,

A PORTUGÁL ÉS A GÖRÖG ALKOTMÁNY SZÖVETKEZETI VONATKOZÁSÚ RENDELKEZÉSEIRE IS
FIGYELEMMEL
Az olasz szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetének egyik fő jellemvonása az, hogy kü- lönböző
eszmetörténeti irányzatok egyidejűleg és erőteljesen befolyásolták a szabályozás tartalmát. Az
idevonatkozó elemzések kiemelik, hogy mind az anarchista, mind a köztársaságpárti, mind pedig a
katolikus szellemiséggel jellemezhető szövetkezetek számottevőek. Az utóbbiak megerősödését jelentős
mértékben segítette elő az 1891 -ben kibocsátott „Rerum novarum” kezdetű pápai enciklika is.
A20. század első felében az ipari szövetkezetek száma jelentős, ezek mellett a fogyasztási
szövetkezetek, a hitelszövetkezetek, a mezőgazdasági és egyéb szövetkezeti fajták is jellemzőek. Az
olasz szövetkezeti szabályozás az 1982. október 31-i „Codice di commercio dél regno d’Italia”
rendelkezésein alapul.
Az olasz szövetkezeti szabályozási fejlődéstörténetnek további specialitásai vannak. Az egyik
jellegzetesség az, hogy az európai szövetkezeti szabályozásokat áttekintve megállapítható az, hogy: az
olasz szövetkezeti szabályozás nyugszik a legerőteljesebb alkotmányio- gi alapokon. Az Olasz
Köztársaság Alkotmánya III. fejezete „Gazdasági kapcsolatok” cím- szó alatt, a 45. cikk (1)
bekezdésében a következőket rögzíti:
^köztársaság elismeri a kölcsönös segítségen alapuló és spekulációs célokat mellőző szövetkezetek
társadalmi rendeltetését. A törvény előmozdítja és alkalmas eszközzel segíti terjedésüket, és megfelelő
ellenőrzéssel biztosítja eredeti jellegük és céljuk megtartását.” Az Alkotmány idézett szakasza
lényegében a szövetkezet három tradicionális jellemvonására építkezik. A szövetkezet az alkotmányjogi
megfogalmazás értelmében kölcsönös segítségen nyugszik, nélkülözi a spekulációs célokat, ugyanakkor
társadalmi rendeltetése'is van. EzeFajelTemvonások a szövetkezet szociálpolitikai vonatkozásaira
utalnak, amelyek megalapozzák az olasz köztársaság elismerését, sőt a szövetkezetek megfelelő
eszközökkel történő támogatását is. Lényeges azonban a szövetkezetek jellegzetességeinek és jelenősé-
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 63

güknek elismerése mellett az is, hogy az olasz köztársaság megfelelő ellenőrzést gyakorol annak
érdekében, hogy a szövetkezetek tradicionális jellegüket és céljukat megtartsák.
Hasonló szellemiséget tükröznek a portugál szövetkezeti szabályozás alkotmányjogi rendelkezései
is. A portugál alkotmány I. része „Általános elvek” alcím alatt, a 85. cikkben rendelkezik az állam
ösztönzéséről és támogatásáról a szövetkezetek létesítését és működését illetően. Az Alkotmány 85. cikk
(2) bekezdése szerint a szövetkezeteknek nyújtott adó- és pénzügyi engedményeket, egyéb
kedvezményes kölcsönfeltételeket és a technikai segítségnyújtást a törvény határozza meg. Az olasz
alkotmányban foglaltakhoz képest a portugál alkotmányjogi rendelkezések a szövetkezeteket illetően
bizonyos értelemben megszo- rítóbb szemlélettel, más tekintetben viszont kiterjesztőbb felfogással
kerültek rögzítésre. A portugál alkotmány, noha az állam támogatását rögzíti a szövetkezeteket illetően,
azok sajátos természetéről - ellentétben az olasz idevonatkozó rendelkezésekkel - nem tartalmaz konkrét
megállapítást. A szövetkezetnek nyújtott támogatásokat azonban pontosan nevesíti
(adó/pénzügyi/kölcsönfelvételi előnyök, technikai segítség), míg az olasz alkotmány e tekintetben
generál klauzulát fogalmaz meg. Az olasz alkotmány a szövetkezetek ellenőrzését is célul tűzi ki,
mégpedig eredeti rendeltetésük megtartása érdekében - a portugál alkotmány e körben nem tartalmaz
előírást. Az olasz alkotmányban rögzített, szövetkezetekre vonatkozó előírásokat számba véve nem
tekinthető véletlennek az, hogy eme alkotmányjogi alapon az olasz szociális szövetkezetekről szóló
1991-ben kibocsátott törvény kiemelten kezeli és részletesen szabályozza a szociális szövetkezetek
ellenőrzését, vagyis azt, hogy céljaiknak megfelelően működnek, vagy sem. Erre visszatérünk.
Összességében a két alkotmányt áttekintve azt lehet megállapítani, hogy mindkét alaptörvény támogatást
biztosít a szövetkezetek számára az állam részéről, elismerve ezzel jelentőségüket. Fontos megállapítani
azt is, hogy mindkét alkotmány tartalmazza a szövetkezetek működésének előmozdítására vonatkozó
szándékot is.
A szövetkezeti szabályozás alkotmányjogi vonatkozásainak tárgyalásánál figyelemre méltó
továbbá, hogy a portugál alkotmány fogyasztóvédelmi szempontból is értékeli a szövetkezeteket, e
területen is kiemelve a szerepüket. Az alkotmány „Gazdasági, szociális és kulturális jogok és
kötelezettségek” főcím alatt a 60. cikkében ugyanis a következőket tartalmazza: „A vásárlási
egyesületek és szövetkezetek a törvénnyel összhangban állami támogatásra jogosultak, a
fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdésekben az állam kikéri véleményüket”.
Ami a portugál alkotmány szövetkezetek alapítására és működésére vonatkozó rendelkezéseit
illeti, meg kell állapítani, hogy eme rendelkezések példaértékűek. A szövetkezetek^ létrehozása az
alkotmány 61. cikkében foglaltak szerint akadálytalan, az alapítások a szövetkezeti alapelvek
megtartása mellett kell hogy történjenek. A szövetkezeti alapelvek említése finom, árnyalt
szabályozással mégiscsak utal a szövetkezet természetére, hiszen az alapelvek azt juttatják érvényre.
A működésre vonatkozóan pedig a szövetkezet számára a törvényi keretek között teljes autonómia
adott. Ezekről a kérdésekről konkrétan az alkotmány vonatkozó rendelkezése a következőket
tartalmazza: „Mindenkinek joga van szabadon létrehozni szövetkezeteket a szövetkezeti alapelvek
megtartása mellett. ” „A szövetkezetek korlátozás nélkül folytathatják tevékenységüket a törvények
keretei között, csatlakozhatnak egyesülésekhez, szövetségekhez és társulásokhoz, valamint bármilyen
más, a törvénynek megfelelő szervezethez. ”
A portugál alkotmány az oktatás körében is kiemeli a szövetkezeti oktatást. Az alkotmány 75.
64 ELSŐ RÉSZ

cikkében ugyanis három típusú oktatást ismer el: az állami, a magán- és a szövetkezeti oktatást. Ez a
rendelkezés összhangban áll az alkotmány 43. cikkének (4) bekezdésében („Tanulás és oktatás
szabadsága”) foglaltakkal. Eme rendelkezés szerint a speciális és a szövetkezeti iskolák alapításának
joga garantált.
Ami a görög alkotmány szövetkezeti jogi vonatkozásait illeti, azt kell rögzíteni, hogy az
alkotmány második része „Egyéni és szociális jogok” főcím alatt a 12. cikk (4) és (5) bekezdéseiben
tartalmaz a szövetkezetekre nézve rendelkezéseket. Több különösen figyelmet érdemlő rendelkezést
fogalmaz meg a szövetkezet jellemvonásairól. Az egyik kiemelendő rendelkezés az, amely a
szövetkezet jellemvonásaiból az önkormányzatiságot emeli ki. A12. cikk (4) bekezdése szerint
ugyanis: „A mezőgazdasági és városi szövetkezetek minden fajtájának joga van törvényeik és
alapszabályaik értelmében az önkormányzáshoz, és ennek során az állam védelme és felügyelete
alatt állnak, amely köteles fejlődésüket előmozdítani. ” Az alkotmányi rendelkezésből világos, hogy
a görög állam védelmet biztosít a szövetkezetek számára és kötelezettséget vállal fejlődésük
előmozdítására. A görög alkotmány legfigyelemreméltóbb rendelkezése a 12. cikk (5) bekezdésében
olvasható. Ennek értelmében „Törvény kötelezővé teheti olyan szövetkezetek létrehozását, amelyek
közhasznú célúak, a közérdeket, a mezőgazdasági területek közös hasznosítását, vagy a nemzeti
vagyon más forrásait szolgálják; amennyiben a tagok egyenlő elbánása biztosított.” A szövetkezetet
tehát a jogalkotó olyan szervezeti keretnek tekinti, amely oly mértékben alkalmas bizonyos, álta-
Iában véve a közérdekhez, az államérdekhez tapadó célok elérésére, hogy a törvény is kötelezővé teheti
alapítását. Ennek egyetlen korlátja van, az, hogy a tagok vonatkozásában az egyenlő elbánás elve
érvényesüljön.
Összegezve az olasz szövetkezeti szabályozás fő alkotmányjogi vonatkozásait az állapítható meg,
hogy az alkotmányjogi szabályozás legnagyobb értéke az, hogy rávilágít a szövetkezet sajátosságára -
spekulációmentes -, elismerve a szövetkezet társadalmi rendeltetését. A portugál alkotmányjogi
szabályozás a szövetkezetek alapítását ugyancsak ösztönözve két területen, a fogyasztóvédelem,
valamint~az~5ktatas területén is elismeri jelentősegüket. AgÖrőg_glkrrf™ány f» sajátossága a7- hogy n
S7nvptkp7pt tprmp^tpf illptn^n annak az ön- kormányzatiságot erőteljesen megjelenítő voltára, továbbá
a szövetkezet szociálpolitikai cé- lokat/közérdeket megvalósítani képes jellemvonására utal.

„A SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEKRŐL SZÓLÓ” 1 991 . NOVEMBER 8-I 381 . SZ. TÖRVÉNY FŐBB
JELLEMVONÁSAIRÓL
Visszatérve az olasz szövetkezeti szabályozásra, megállapítható annak egy másik jellegzetessége. Arról
van szó ugyanis, hogy az európai tagállamokat tekintve az elsők között lépett hatályba a szociális
szövetkezeteket szabályozó joganyag, az 1991. november 8-i 381. sz. törvény. Az olasz gazdaság és
társadalom szociálpolitikai természetű, illetve az azzal szoros összefüggést mutató
foglalkoztatáspolitikai jellegű gondjait észlelve a jogszabályalkotó hatályba léptetett a szövetkezetek
speciális csoportjára nézve egy önálló törvényt. Az olasz szövetkezeti szabályozásban a
munkanélküliség enyhítésére nézve már jóval előbb megjelentek speciális szövetkezetek. A 19. század
második felében ugyanis a munkaszövetkezetek (a munkanélküliség kiegyensúlyozására) már jelentősek
voltak.
A törvény rendelkezéseinek elemzésénél megállapítható, hogy példaértékű a szociális szövetkezet
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 65

fogalmának meghatározása, amely alapján a szociális szövetkezet célja az, hogy a társadalom fő
érdekének alapján elősegítse az állampolgárok szociális státuszának javítását és beilleszkedésüket a
társadalomba. Az olasz jogalkotó ezt a két célkitűzést alapvetően két alcsoportot képező szövetkezet
alapításával ítélte megvalósíthatónak. Az olasz szociális szövetkezeteknek a törvény alapján ugyanis van
egy „A” csoportja és van egy „B” csoportja. Az „A” csoportba tartozó szociális szövetkezetek a
célkitűzést bizonyos típusú szolgáltatások nyújtásával valósítják meg. Konkrétan arról van szó, hogy
azoknak az állampolgároknak, akik szociális helyzetüket tekintve nehézségekkel küzdenek, szociális,
valamint egészségügyi, továbbá oktatási szolgáltatásokat nyújt a szövetkezet. A „B” csoportba tartozó
szociális szövetkezeteknél az állampolgárok szociális státuszának javítását, illetve eredményes
beilleszkedésüket a társadalomba olyan mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, továbbá szolgáltatói
gazdasági tevékenység folytatásával látja megvalósíthatónak a jogszabályalkotó, amely tevékenységek
folytatása abból a célból történik, hogy a hátrányos helyzetű természetes személyek foglalkoztatása
biztosított legyen. Világos tehát, hogy a két típusú szociális szövetkezet az alanyi körük tekintetében
olyan természetes személyek
 társadalmi státuszát kívánja előmozdítani, akik szociális helyzetükben küzdenek problémákkal.
Ennek az egyik módja a foglalkoztatásuk megteremtése, a másik pedig, hogy olyan szolgáltatásokat
kaphatnak a szövetkezettől, amely szolgáltatások természete szociális, egészségügyi, oktatási területre
koncentrálódik. Ezen jellemvonásokból következően megállapítható, hogy reális segítségnyújtást
biztosíthat a szövetkezet. Abból a célból, hogy a törvény valóban egy speciális, tehát szociális
helyzetében nehézségekkel küzdő alanyi kört segíthessen, a jogszabályalkotó a törvény 4. §-ában
tisztázza a hátrányos helyzetű személyek fogalmi definícióját. A „B” típusú szociális szövetkezetnél
hátrányos helyzetű állampolgárnak számítanak a teljesség igénye nélkül a testi, elme- és érzékszervi
fogyatékkal élők, a volt pszichiátriai betegek, a pszichiátriai kezelés alatt állók, a kábítószerfüggők, az
alkoholbetegek, a hátrányos családi helyzetben lévő munkaképes kiskorúak, azok az elítéltek, akiknek
szabadságvesztés büntetését a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint más büntetésre változtatták.
Ami a jogi személyek részvételét illeti a szociális szövetkezetek alapításánál, arra nézve az európai
szövetkezeti szabályozások nem egységesek, így például a magyar hatályos szövetkezeti törvény kizárja a
jogi személyeket a szociális szövetkezet alapítói köréből. A jogi személyek alapítói minősége
ugyanakkor nem idegen egyes európai országok által működtetett szociális szövetkezetekre vonatkozó
joganyag tekintetében. Az olasz törvény XI. § „Jogi személyek részvétele a szociális szövetkezetben ”
címszó alatt akként rendelkezik, hogy jogi személy a szociális szövetkezetnek meghatározott feltétel
mellett lehet tagja. Konkrétabban jogi személy szociális szövetkezetben akkor lehet tag, ha a szövetkezet
alapszabályában szerepel a szociális szövetkezetek tevékenységének finanszírozása és fejlesztése. A jogi
személyek alapítói minőségét tehát az olasz jogalkotó ahhoz köti, hogy a szövetkezet általános
működése megfelelőbben biztosítható legyen, vagyis a jogi személynek finanszírozási és fejlesztési
kötelezettsége van a szociális szövetkezet tevékenységére nézve. Ezt a jogalkotói felfogást
példaértékűnek tekintjük, és a magyar törvény felülvizsgálata során feltétlenül számba veendőnek
ítéljük.
Az olasz törvény 3. §-a „Kötelezettségek és tilalmak” címszó alatt, erősen támaszkodva az
előzőekben az olasz alkotmány szövetkezetet érintő szakaszára, kifejezetten szabályozza a kölcsönös
segítségnyújtási feltételek meglétének megítélését. Erre nézve meghatározza azt a jogszabályt, amelynek
rendelkezései a kölcsönös segítségnyújtási feltételek meglétének vizsgálatánál irányadónak minősülnek.
A „B” típusú szociális szövetkezeteknél a foglalkoztatottak legalább 30%-át ezen hátrányos helyzetű
személyeknek kell adniuk, és ha alanyi státuszuk megengedi, a szövetkezettel tagsági jogviszonyt is létre
kell hozniuk. E jogszabályi korlát az alanyi kör tekintetében biztosítja a szociális szövetkezet céljának
megvalósíthatóságát. Ugyanehhez a szabályozási területhez tartozik az a rendelkezés is, amely alapján
az alapszabálymódosítást a tekintetben is ellenőrzik, hogy a szociális szövetkezet jelleg a módosítást
követően megmarad, avagy sem. Abban az esetben, ha egy alapszabálymódosítással a szociális
szövetkezet jellegét elveszti, akkor a szociális szövetkezetek köréből a törvény alapján törölni szükséges.
A szabályozás átgondolt, annak részét képezi a 3. § (3) bekezdése alapján a szociális szövetkezetek
rendszeres ellenőrzését megállapító rendelkezés is. A szociális szövetkezetei évenként legalább egyszer
ellenőrizni kell abból a célból, hogy jellegük fennáll-e vagy nem. Ez a kérdés azért fontos és a
folyamatos ellenőrzés azért indokolt, mert a szociális szövetkezeteket adózási kedvezmények illetik
meg. A törvény 7. §-ában foglalt „Adózási szabályok” címszó alatt a jogszabályalkotó azt rögzíti, hogy a
szociális szövetkezet adókedvezményt élvez. A szabályozási felfogás lényege tehát az, hogy a
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 67

társadalom fő érdekére figyelemmel, másképpen szólva a közérdek alapján az olasz szövetkezeti

joganyag egy speciális szövetkezeti csoportot, a szociális szövetkezetek körét szabályozza. Ennek a
szabályozásnak sajátos célja van, ebből következően sajátos alanyi köre, a szövetkezet által nyújtott
szolgáltatások természete pedig ugyancsak speciális. Annak érdekében, hogy a szociális nehézségek,
illetve a foglalkoztatáspolitikai gondok legalábbis részben kiegyensúlyozásra kerüljenek, a
szövetkezetek alapítását és működését a jogalkotó adójogi szabályokkal segíti, mégpedig
adókedvezmények formájában.
Összefoglalásképpen az állapítható meg, hogy. az olasz jogalkotó következetesen, tisztán és
világosan állapít meg rendelkezéseket a szociális szövetkezetek természetére nézve. Társadalmi
jelentőségük alapján elősegíti e szövetkezetek alapítását és működését, mégpedig akként, hogy adójogi
vonatkozásban kedvezményeket biztosít. Éppen a kedvezményekre is figyelemmel a jogszabály kijátszásá
t azzal akadályozza meg, hogyha szociális szövetkezetek tevékenységét, jogszabályi rendelkezések
szerinti működését folyamatosan ellenőrizni rendeli. A szociális szövetkezet természetének csorbulása
cégjogi értelemben törlést von maga után. Ezen lényeges ismérvek alapján tekinthető mintaértékű
szabályozásnak az olasz szabályozás.
Áttekintve az olasz szociális szövetkezetekről szóló törvény legfontosabb szabályozási területeit, azt
kell megállapítani, hogy nem véletlen az Európai Unió Bizottságának rendkívül elismerő álláspontja
eszövetkezetekről^illetveszabályozásukról. Ajelenlegi hatályos európai szövetkezeti szabályozás
értékelésének körében az Európai Unió Bizottsága 2003-ban a szociális integrációt leginkább
megvalósítani képes formának a szövetkezetei jelölte meg azzal, hogy az olasz szociális
szövetkezetekről szóló törvényre konkrét, kifejezett elismerő megállapításokat fogalmazott meg, azok
pontos adataira is figyelemmel. A törvény hatálybalépése óta, tehát 1991-től 10 éves időintervallumra
vetítetten 7700 szociális szövetkezet jött létre, eme szövetkezetek 210 000 természetes személyt
foglalkoztattak, ebből 22 600 hátrányos helyzetű volt. Az Európai Unió Bizottságának általános
értékelése szerint ezek a szövetkezetek integráló természetűek, különös tekintettel a korábban
kirekesztett vagy beilleszkedésükben korlátozott társadalmi csoportokra. Az olasz szociális
szövetkezetekről szóló törvény szemléletéhez, jogalkotói felfogásához hasonló a vonatkozó szabályozási
területen a francia (Société Coopéretive d’Intérét Collectif), továbbá az angol (Community Interest
Company) szabályozás.
A HITELSZÖVETKEZETEKRŐL
Ajelenlegi olasz szövetkezeti szabályozás áttekintésének körében külön is ki kell még emelni a
fentiekben már jelzett, nagy hagyományokkal rendelkező hitelszövetkezeteket is. A Raiffeisen-féle
szövetkezeti elvek működésének figyelembevételével kerültek megállapításra, törvényben
meghatározott, korlátozott mértékű osztalékot fizetnek, tartaléktőkét képeznek, amely a szövetkezet
funkcionálása alatt nem osztható fel. Fontos, hogy jelentős szerepük van az állami támogatások
folyósításában a kisipar és a mezőgazdaság felé. Az olasz mezőgazdasági szövetkezetek és hitelezésük
területén a legfontosabb szerepet a Mezőgazda- sági Szindikátusok Nemzeti Szövetsége
(Frederconsorzi) játssza, ahogyan arra a jelenkori elemzők közül Tanka Endre utal az
„Agrárfinanszírozás a fejlett piacgazdaságokban” című, 1998-ban, Budapesten megjelent értékes
tanulmányában. Azért tekinthető speciálisnak a tevékenysége, mert hiteleit természetben nyújtja. A
termelés alapját akként teremti meg, hogy az ahhoz szükséges gépparkot avagy egyéb eszközöket hitelbe
68 ELSŐ RÉSZ

nyújtja a gazdáknak, mégpedig egy széles körű értékesítési hálózat rendszerének keretében. Ezeknek a
sajátos, végső soron naturáliákban nyújtott hiteleknek a feltételrendszere megegyezik a mezőgazdasági
hitelintézetek által biztosított kölcsönök feltételrendszerével.

e) A dán szabályozásról

A DÁN SZÖVETKEZETI SZABÁLYOZÁS SAJÁTOS JELLEGÉRŐL

Dánia szövetkezeti szabályozása európai viszonylatban egyedülálló. A szövetkezeti szabályozást, illetve
a szövetkezeFfejTő3estöffenetét feldolgozó munkák a 20. század első felétől napjainkig egybehangzó
álláspontot képviselnek a tekintetben, hogy Dánia szövetkezeti szabályozásának alapja a dán alkotmány,
figyelemmel arra, hogy konkrétan a szövetkezetekre nézve törvényi szabályozás nincs hatályban. Az
alkotmány végső soron az állampolgárok részére társulási szabadságotdekiarál akként, hogy „az
állampolgárok előzetes engedély nélkül jogosultak egyesületeket létrehozni, bármilyen törvényes célra”
[78. cikk (1) bekezdés]. Az euró- pai sz()vetkezeteIihéTeiaTIaspontja az, hogy éz azaz áTköfnianyjogi
rendelkezés, amely Dánia viszonylatában az agrár-mezőgazdasági szövetkezetek fejlődését és jelenlegi
világviszonvlat- ban is kiemelkedő súlyát megalapozta és ma is biztosítja. Nem érdektelen megjegyezni,
hogy Dánia már a 19. században exportált mezőgazdasági termékeket, legfőképpen gabonát.

A MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZETEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS MŰKÖDÉSÉRŐL A mezőgazdasági

szövetkezetek alapítása több mint száz évvel ezelőtt kezdődött. 1882-ben alakult az első tejszövetkezet.
A korabeli általános gazdasági/társadalmi és kulturális viszonyokat jól szemlélteti, hogy a 19. század
elején Dániában a kötelező iskolai oktatást már bevezették, népfőiskolákat hoztak létre. A lakosság
jogvitáit a demokratikus elveken nyugvó választással megalakított tanácsok rendezték, a dán parasztság
saját politikai párttal vett részt a közéletben, de a mezőgazdasági szövetkezetek alapítása kapcsán ennél
is fontosabb, hogy a szövetkezetek alapítását megelőzően a mezőgazdaságban érdekelt termelők
érdekvédelmi egyesületeket alapítottak. Az e főbb jellemzőkkel leírt közegben autonóm, törekvő,
kulturált termelők egy stratégiailag meghatározó gazdasági szektorban a mezőgazdaság területén abból a
célból szövetkeztek, hogy gazdasági előmenetelüket elősegítsék, mellette azonban társadalmi státuszukat
fenntartsák. Az első tej szövetkezet megalapításánál a tagsági jogviszony létrehozásának feltétele
nagyon is gyakorlatias volt. A szövetkezet tagjának a saját szükségleten felüli tejmennyiséget teljes
mértékben a szövetkezet rendelkezésére kellett bocsátani, mégpedig tíz éven át. A személyes
közreműködés tehát a tagok részéről azt jelentette, hogy a saját gazdaságuk feleslegét a szövetkezet
rendelkezésére bocsátották. Lényeges a tízéves időtartam is, hiszen vis maior esetét leszámítva, ez az
időtartam már biztosított egy prognosztizálási lehetőséget a szövetkezet számára a gazdálkodás
alapjának megteremtése során. A szövetkezetek irányába megnyilvánuló bizalmi elvet nagymértékben
erősítette, hogy a szövetkezet tagjainak a felelőssége egyetemleges volt a szövetkezet vagyontárgyaiért,
továbbá azért a hitelért is, amelyet a szövetkezet a működéséhez felvett. A működési elvek között
szerepelt az is, amely szerint a szövetkezet eredményes gazdálkodása esetén a nyereség-felosztás módja
és mértéke a legcsekélyebb mértékben sem igazodott az egyes tagok által a szövetkezet rendelkezésére
bocsátott vagyoni hozzájáruláshoz. A szövetkezet évenként tartott közgyűlést, és a tagok meghatározott
időre vezetőséget és elnököt választottak.
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 69

Végső soron a 19. században megalapított mezőgazdasági szövetkezetek a legteljesebb mértékben

alkalmazták a Rochdale-plan elveit. A működési szabályok között kisegítő természetűnek minősült,
mégis nagy gyakorlati jelentőséggel bírt, miként azzal bír ma is, az az előírás, amely szerint a tag
megfelelő minőségű áruját a szövetkezet köteles átvenni. Ez azt jelenti tehát, hogy a szövetkezet
oldaláról biztosított volt a gazdálkodás alapja, mivel a tagsági jogviszony érvényes létrehozatala során a
tag arra is kötelezettséget vállalt, hogy a saját gazdaságának szükségletét meghaladó feleslegét a
szövetkezet részére átadja. A tag oldaláról pedig az a szabály jelentett biztosítékot, amely alapján a
szövetkezet köteles volt ezt átvenni. Vagyis abból a termékmennyiségből, amelyből a tag az egyéni
gazdaság szintjén tőke hiányában semmit nem realizált volna, a szövetkezet keretei között előnyhöz
jutott. Az előnyhöz jutásának egyetlen korlátja volt, nevezetesen az, hogy megfelelő minőségű terméket
szolgáltasson. A már említett Czettler-féle elemzés 1919-re koncentrálva Dániában már 1235 tej
szövetkezete említ, 1691 fogyasztási szövetkezetet, de jelentős a tojásértékesítésre, a takar-
mánybeszerzésre, az állattenyésztésre alapított szövetkezetek száma is. Nem véletlen a Czettler-féle
elemzés következő konklúziója: „Dánia példája annak, mint alakíthat át egy helyesen és kitartással
vezetett szövetkezeti mozgalom egy egész foglalkozási ágat és tehet gazdaggá egész társadalmi osztályt.
A statisztikai adatokból is kitűnik, hogy a szövetkezeti élet elsősorban a belteijes mezőgazdálkodást
szolgálja, oly eredményekkel, mint Dánia e tekintetben egy ország, még Németország sem dicsekedhet.”
A19. században kialakított alapvető működési elvek és szabályok azok, amelyek a fenti vélemény
megfogalmazásához vezettek és a je
 lenlegi dán agrármarketing-szövetkezetek világviszonylatban is kiemelkedő piaci részesedését
megalapozzák.

A MARKETINGSZÖVETKEZETEK SAJÁTOSSÁGAIRÓL
Általában véve azt lehet megállapítani, hogy a marketing-szövetkezetek a termékek közös értékesítésére
szerveződnek, lényegében a marketing tevékenység széles skáláját végzik, ugyanakkor érvényre juttatják
a szövetkezet tradicionális értékeit is. A marketing-szövetkezeteknek az Európai Unió
mezőgazdaságában több fajtája ismeretes. Elhatárolási szempontul az szolgál, hogy az adott szervezeti
és jogi keret milyen mértékű szervezettségi szintet mutat. A kezdetleges fajta az ún. értékesítési
ügynökség, amely elsődlegesen piacszervezést lát el. Az értékesítési ügynökségek a mezőgazdasági
termékek piacra jutását biztosítják, mégpedig bizományosi konstrukció keretei között. Lényeges, hogy a
szervezettség foka csekély, a termelők és az ügynökség között az információ áramoltatása szinte
elhanyagolható. Egy magasabb szervezettségi forma az alkuszövetkezet. E szövetkezeti fajta fő
tevékenységeként az ár-alku jelölhető meg. A szövetkezet e tevékenysége kétirányú. Egyrészről ár-alkut
folytat a kereskedőkkel, másrészről a feldolgozókkal is. Az információáramlás irányát tekintve lényeges,
hogy a piac működésének jellemzőit az alkuszövetkezet közvetíti a termelők felé. Az alkuszövetkezet
létrehozására az egyes autonóm mezőgazdasági szereplők azért szánják rá magukat, hogy alkupozíciójuk
számukra kedvezőbb legyen. Fontos, hogy e szövetkezetek tárolási, raktározási, feldolgozási
kapacitással nem rendelkeznek. A marketing-szövetkezetek lényegében az áru értékesítésére jönnek
létre, azzal azonban, hogy raktározással és a növényegészségügyi előírásokat biztosító osztályozási
rendszerekkel is rendelkeznek. Lényegében termelő-értékesítő típusú szövetkezetekről van szó. A
gyakorlatban a marketing-szövetkezetek fogalma összemosódik az értékesítő szövetkezetekkel, és
jellemző az értékesítő szövetkezet megnevezés. Az értékesítő szövetkezetek egyébként egy olyan
szervezeti-jogi keretet jelentettek, amelyben a tagok által rendelkezésre bocsátott termékek értékesítése
mellett a termelési eszközök beszerzésével is foglalkoztak. Dániában az e típusú mezőgazdasági
szövetkezetek a termékértékesítésben, a feldolgozásban kiemelkedő szerepet töltenek be hosszú idő óta.

f) A holland szabályozásról

A MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZETI SZABÁLYOZÁSRÓL ÁLTALÁBAN

A holland szövetkezeti szabályozás körében a legnagyobb hagyománnyal rendelkező terület a-
mezőgazdaságLszövetkezetek területe. A 20. század első felében a mezőgazdasági szövetkezetek száma
számottevő volt, fejlődésük lényegében folyamatosnak tekinthető. Hasonlatosan a dán szövetkezeti
szabályozáshoz, a holland mezőgazdasági szövetkezetek érvényre juttatják a nemzetközi szövetkezeti
alapelvben foglaltakat, ma a holland élelmiszer- ipar szerves részeinek tekintendők. A 20. század első
felének, illetőleg a jelenkornak az elemzői egybehangzó álláspontot képviselnek a tekintetben, hogy a
holland mezőgazdasági szövetkezeti rendszer kialakulása nagyon is gyakorlatias természetű okokra
vezethető vissza. Az okok között elsődleges helyen szerepel, hogy a szövetkezet létrehozásával a ter-
melők egy piaci ellensúlyozó erő (countervailing power) megteremtését akarták biztosítani, piaci
pozíciójuk javítását, versenyhelyzetük optimálissá tételét és ezen előnyök által a vagyoni előmenetelüket
akarták lehetővé tenni. A mezőgazdasági szövetkezetekre vonatkozó szabályozás vagyonjogi része
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 71

tartalmazza, hogy belépéskor minden tagnak egy részjegyet kötelező jegyeznie. Fő szabályként érvényre
jut az egy tag, egy szavazat elve, azzal azonban, hogy az alapszabályok erre nézve áttörést
alkalmazhatnak. A szavazati jog az alapszabályban rögzített korlátozások figyelembevételével arányos a
szövetkezettel folytatott üzleti forgalommal. A nyereségfelosztás módjára és mértékére irányadó
szabályok fő jellemzője az, hogy a szövetkezeti tagok a tagokkal megtörtént üzletkötéseik arányában ré-
szesednek vagyoni előmenetelben. Ki kell emelni, hogy a gazdasági ésszerűségre figyelemmel a nyitott
tagság elve bizonyos értelemben korlátozott.

A HITELSZÖVETKEZETI RENDSZERRŐL, ANNAK SZABÁLYAIRÓL

Hasonlatosan a mezőgazdasági szövetkezetekhez, erőteljes szabályozási hagyományokkal rendelkeznek
a hitelszövetkezetek is. A hitelszövetkezetek a Raiffeisen által meghatározott és a működés során
érvényre juttatott elvek szerint - miként azt már említettük - Európa- szerte stabil és jelentős léptékű
piaci pozícióval rendelkeznek. A holland szövetkezeti bank- rendszer az 1972-ben végbement
egyesülési folyamat eredményeként Rabobank jelöléssel Hollandiában a második legnagyobb bank,
világviszonylatban az első ötven bank között jegyzett. Több mint 750 hitelszövetkezetet fog össze és
több mint 2000 fiókja van. A Rabobank szövetkezeti rendszer a mezőgazdasági hiteligények 90%-át
biztosítja, az összesített holland megtakarítások 40%-át kezeli. A tevékenység középpontjában a tagok
gazdasági előmenetelének fokozása áll, mégpedig a tagi vállalkozásokra kimunkált, a tag számára
szükséges időben folyósított hitelezés által. Ezek a hitelszövetkezetek ugyancsak a Raiffeisen-féle
szövetkezeti bank működési elveire építkeznek. A hitelszövetkezeteknél az osztalék korlátozott mértékű.
A tag csak a lakóhelye szerint illetékes szövetkezettől igényelhet hitelt, de a szövetkezet betét-
gyűjtésének korlátja nincs.

g) A spanyol szabályozásról

/Lspanyol szövetkezeti szabályozás vizsgálatának körében ki kell emelni a „Mondragon Szövetkezeti

Csoport”-ként ismert rendszert, amelyet világviszonylatban a munkásszövet- kgzetek egvik
„legfigyelemreméltóbb fejleményeként” tartanak számon. A csoport bonyolult belső szervezeti
rendszeren nyugszik, de gazdasági mutatói, illetve szociális teljesítménye igazolja a belső rendszer
kiépítésének helyes voltát. A magyar nyelvű idevonatkozó szakirodalomban különösen két elemző,
Prugberger Tamás és Zsamóczai Sándor (Zsamóczai Sándor az MTA doktora, a szövetkezetek
működésére irányuló munkák egyik kiemelkedő képviselője) foglalkoznak a témával. Az elemzések azt
tartalmazzák, hogy a Mondragon szövetkezeti csoport gazdasági eredményeit megvilágítják a következő
adatok: a hozzáadott érték 1999-ben 1,96 milliárd euró értékű volt. 2000 végére ez 2,09 milliárd euróra
nőtt. Ez azt jelenti tehát, hogy 6.4%-os volt a növekedés. A szövetkezeti csoport más elemzői a szociális
vonatkozásokat, a foglalkoztatáspolitikai előmenetelt hangsúlyozzák. 1996-ra vetítetten 3.0. 000 embert
foglalkoztatott a csoport, munkahelyteremtésben pedig hallatlan jelentős eredményeket ért el,
ugyanebben az időben 2000 új munkahelyet teremtettek. Lényeges az is, hogy akkor, amikor
Spanyolország krízishelyzetben volt az 1980-as évek elején, a Mondragon csoport répájában a
munkanélküliek aránya 27%-ra volt tehető, és a csoport vál- lalkozásainak a fele recessziót élt át,
amelynek következményeként folyamatosan kellett értékelni a középszintű intézmények struktúráját -
72 ELSŐ RÉSZ

még ilyen körülmények között sem veszítette el az állását a tag, mert az átalakítások révén a csoport más
vállalkozásaiban biztosítva volt a munkája. A működést jelentősen elősegíti a világviszonylatban
kiemelkedőteljesít- ményű takarékszövetkezeti bank, a „Caja Laboral Popular”. Meg kell jegyezni, hogy
ez a takarékszövetkezeti bank fontos, különösen a tőkehiány fellépése esetén nyújtható pénzügyi
segítségre figyelemmel.
A jelenkori elemzések szerint a szövetkezeti csoport általános jellemzésénél három fő pillért kell
kiemelni, ezek a következők:
- ipari szövetkezetek;
- mezőgazdasági szövetkezetek;
- házépítő szövetkezetek.
Az ipari szövetkezetek száma a legjelentősebb. A csoport a spanyol foglalkoztatáspolitikának egyik
fő támasza, munkahelyteremtésben pedig a lehetőségei kimagaslóak. A spanyol állam kedvező
hitelkonstrukciók biztosításával, illetve speciális, ugyancsak kedvező adózási lehetőségekkel támogatta a
csoportot. A Mondragon szövetkezeti csoport belföldi piacát pedig az importszabályok betartásának
következetes ellenőrzésével védte a spanyol kormány. Az elemzéseket számba véve lényegre törően az
állapítható meg, hogy a Mondragon szövetkezeti csoport eredményességét hatékonyan segíti az állami
szerepvállalás. Több főbb területet kell e tekintetben kiemelni, nevezetesen: a pénzügyi jogi
vonatkozásokat illetően különösen fontos a hitel- és adószabályozás, valamint a piacszabályozás körében
az importelőírások szigorú ellenőrzése a belföldi termékek kiegyensúlyozott védelmének biztosítása
érdekében. Fontos jellemzője még a csoportnak, hogy a szövetkezeti tagok tulajdonosai a
szövetkezetnek, a tagok/tulajdonosok választják a vezetőiket, akiknek a szövetkezeti tagok felé
beszámolási és elszámolási kötelezettségük van. A szövetkezeti csoport szociális juttatásokban is
részesíti a tagokat, mégpedig a prognosztizált igényeiknek megfelelően.
Többek között az előzőekben vázolt jellemvonások miatt terjedt el a forma több európai országban,
de Japánban is (a munkásszövetkezeti forma elnevezése: „Jigyo Dán”).
A Japán Munkásszövetkezetek Szövetsége a munkalehetőségek megszervezésén túl, a 21. században az
idősek megfelelő színvonalú gondozását, ellátását, a számukra szükséges szolgáltatások biztosítását
tűzte ki célul. Azért indokolt e célkitűzés, mert Japánban az előjelzések szerint 2015-ben a lakosság
25%-a már betölti 65. életévét. A munkásszövetkezeti forma ennek a tevékenységi körnek is megfelelő
keretet biztosít.

5. A szövetkezetek csoportosításáról

a) A szövetkezetek csoportosításának szempontjairól általában véve

A szövetkezetek csoportosítását azért érdemes számba venni, mert az egyes elemzők cso- portosítási
szempontjai, illetve az azok alapján történő felosztás jól szemlélteti azt, hogy a szövetkezeteknek
számtalan fajtája létezik, továbbá azt is, hogy a gazdaság (a szolgáltatás) a szociálpolitika területein
egyaránt jelen vannak nagy hagyományaik alapján. A csoportosítások rávilágítanak arra is, hogy egyes
szövetkezeti fajták, így például a mezőgazdaságban a termelőszövetkezetek, vagy a kereskedelemben a
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 73

fogyasztási szövetkezetek, továbbá a bankszektorban a hitelszövetkezetek töretlenül a 19. század végén

vagy a 20. század elején készült csoportosításoktól napjainkig, azaz ajelenkori elemzők csoportosításáig,
jelentős szövetkezeti fajtáknak számítottak és számítanak az európai országokban. A csoportosítások
körében az is figyelemre méltó, hogy egyes szövetkezeti altípusok, például a munkásszövetkezetek azon
kívül, hogy a 19. század tói folyamatosan jelen vannak az európai szövetkezetijoganyagban, ma már a
kontinensen túli szabályozásokban is jellemzőek - ilyen például a vonatozó japán joganyag -, a 20.
század végén pedig további, velük rokon szövetkezeti altípusok alapjául szolgálnak. Erre a folyamatra
eklatáns példa a szociális szövetkezetek jogi természete, amelyek végső soron a munkásszövetkezetek
régi, nagy hagyományú jellemvonásait hordozzák. Áttekintve a szövetkezetek csoportosítására irányuló
elemzéseket, azt lehet megállapítani, hogy a csoportosítási szempontoknál elsődleges az. hogy az adott
szövetkezet a gazdaság mely területén helyezkedik el. Általános csoportosítási szempont az is, hogy a
szövetkezet által végzett tevékenység milyen jellegű, de ugyancsak általános, több elemző által
favorizált csoportosítási szempont az, hogy a szövetkezet a kínálat oldalán, avagy a kereslet oldalán
tevékenykedik-e. Az elemzéseket egybevetve az állapítható meg, hogy a mezőgazdaság területén az
agrár-termelőszövetkezetek a legjellemzőbbek, a kereskedelem területén a fogyasztási szövetkezetek,
míg a bankszektorban a hitelszövetkezetek, illetve a különböző bankszövetkezeti rendszerek, azjpar
területén pedig az ipari szövetkc- zetek a legjellemzőbbek. Ami a szolgáltatás területét illeti, ki kell
emelni a felépítmények 'létesítésére alapitottliázépítő szövetkezeteket is. Ezek a szövetkezetek az
európai fejlődés- történet viszonylatában hagyományosnak tekintendők. Az úgynevezett újkeletű
kihívásokra választ adni próbáló szövetkezetek csoportosítása rendkívül eklektikus. Végső soron a cso-
portosítás szempontjának az az alapja, hogy az adott szövetkezet milyen tevékenységet lát el. Nagyon is
jellemzőek e körben például a szociális szövetkezetek, az egészségügyi szövetkezetek, az oktatási, diák-
és iskolaszövetkezetek, a szociális, illetőleg egészségügyi státuszukban sérült személyeket összefogó, a
szociális szövetkezetek alfaját jelentő egyéb szövetkezetek.

b) A nemzetközi és a magyar szakirodalomban meghatározott szövetkezeti

csoportosításokról

A szakirodalomban a szövetkezetek csoportosítására vonatkozóan több klasszikus osztályozás ismeretes.

A szerzők többsége kiindulópontként kezeli az egyik legrégibb rendszerezést, Schultze munkája alapján.
Sczultze klasszikus osztályozása alapján megkülönböztethetünk:
- felosztó (disztributív) szövetkezetet, amely a tagjait olcsó és jó szükségleti cikkekkel, fogyasztási
cikkekkel és hitellel látja el (fogyasztási, hitel- és termelőszövetkezetek),
- termelő (produktív) szövetkezeteket, amelyeknél a tagok közös számlára termelnek (a munkások
termelő-, áruelhelyező, raktárszövetkezetei).
A fenti felosztást alapul véve az elemzők közül többen gyakorlati jelentőségük szerint különböztetik
meg a szövetkezeteket, a következő csoportokra felosztva azokat:
- hitelszövetkezetek;
- fogyasztó szövetkezetek;
- termelőszövetkezetek.
74 ELSŐ RÉSZ

A Schultze által elkészített osztályozáshoz hasonlatosan a korabeli szövetkezetelmélet egy másik

képviselőjének, Wygodzinskinak a rendszerében a szövetkezetek termelőiek és fogyasztóiak. További fő
csoportot képeznek a hitelszövetkezetek, amelyeket szerinte a cirkuláció érdekében alapítanak.
Magyarországon a II. világháború előtt a termelőszövetkezeteket két csoportba osztották fel, alapul
véve a gazdaság két meghatározó területét, a mezőgazdaságot, illetve az ipart. A két fő szövetkezeti
tipus a következő volt:
- mezőgazdasági szövetkezetek, amelyek altípusként lehettek például földbérlő, gépbeszerző,
géphasználó, gabonaraktár-, malom-, villamossági, állattenyésztő, értékesítő szövetkezetek, és
- szakipari szövetkezetek, amelyek alcsoportonként lehettek például ipari termékek és ezek
előállításához szükséges nyersanyagok, gépek és munkaeszközök közös termelésével, beszerzésével,
használatával vagy értékesítésével foglalkozó szövetkezetek.
Nagy Zoltán a magyar szövetkezetek jellegére irányuló elemzéseiben a következő szövetkezeti
fajtákat különböztette meg: termelőszövetkezetek, értékesítő szövetkezetek, hitelszövetkezetek,
fogyasztási szövetkezetek, biztosítási szövetkezetek, földbérlet és földosztó szövetkezetek, munkavállaló
szövetkezetek, iskolaszövetkezetek.
Czettler Jenő erőteljesen gyakorlatias megközelítése a szövetkezeteket a fogyasztók szövetkezetire
és a termelők szövetkezeteire osztotta, a következő megállapítást alapul véve: „Én először abból a
szempontból nézem a szövetkezőket, hogy azok tisztán fogyasztók vagy termelők-e.”
A Czettler-féle megközelítési szempontot alapul véve a szövetkezetek csoportosítása körében Ihrig
Károly elemzései hármas kiindulópontot fogalmaznak meg. Az első kiindulópont az volt, hogy a
szövetkezeti járadékot a tag milyen minőségben élvezi. Álláspontja szerint a fogyasztó azért lép be a
szövetkezetbe, mert fogyasztói erejét akarja a járadékkal növelni. Ezek a fogyasztói szövetkezetek. A
vállalkozói szövetkezetek esetében a vállalkozó nyereségét akarja növelni a járadékkal. A munkás pedig
„termelői mivoltában” munka- jövedelmét egészíti ki. Ezen az alapon tehát három kategória különíthető
el. A második megközelítés lényeges kérdéseit a gazdasági lényeg körében már kifejtettük. Rögzítésre
került, hogy a szövetkezet a forgalom valamely mozzanata körül alakul, úgy hogy két irányban kötött
ügyleteket realizál. Ihrig lényeges különbségként említi, hogy „... a tag a velük kötött csereügyletekben,
illetve ők maguk a határügyletekben melyik oldalon helyezkednek el.” Kézenfekvő, hogy piaci
viszonylatban két oldal lehetséges, kínálati és keresleti. A fogyasztói szövetkezet a keresleti oldalon,
míg a munkás-termelő mindig a kínálati oldalon jelentkezik. A vállalkozói szövetkezet mind a két
oldalon elhelyezkedhet. A keresleti és a kínálati oldalon való elhelyezkedés, azaz a piaci pozíció
vizsgálatát követően ugyancsak lehetséges a szövetkezeteket csoportosítani. A harmadik kiindulópont
Ihrignél az volt, hogy mi a szövetkezet konkrét funkciója. Forgalmi funkciókat, vagy termelési
funkciókat koncentrál-e. Mindent egybevetve Ihrig a szövetkezetek rendszerét három támpillérre építi,
szerinte a szövetkezetek lehetnek: fogyasztóiak (melyek mindig keresletiek), munkavállalóiak (melyek
mindig kínálatiak), vállalkozóiak (amelyek keresletiek és kínálatiak is).
Van olyan elemzés, amelyik a belső gazdasági alapszerkezet szempontjából különbözteti meg a
szövetkezeteket, e szerint vannak: nyitott és zárt szövetkezetek. Nyitott szövetkezetnek minősül: a
fogyasztó; a hitel; az építő; a műhely; a nyersanyag; a beszerző; a mezőgazdasági termelőszövetkezet. A
nyitott szövetkezetet az jellemzi, hogy itt a tagok közösen vásárolnak, ezen túl a megszerzett árukat
egymás között olcsón felosztják. A zárt szövetkezetek azok a szervezetek, amelyek tagjai a maguk
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 75

termelte áruk közös eladására tömörülnek.

A magyarországi rendszerezést illetően ismertté vált - többek között Nagy László, a magyar
szövetkezetelmélet ismert képviselője által - a típus, az ágazat, a forma definiálása. E rendszer alapján a
szövetkezet három típusa különböztethető meg: termelőszövetkezet, lakásszövetkezet, fogyasztási
(fogyasztói) szövetkezet. A típuson belül a szövetkezet ágazatonként csoportosítható. Ennél a
szempontnál a szövetkezet célja és tevékenysége a rendező elv, vagyis e két szempont szolgál az
ágazatok elhatárolására. A szövetkezetek osztályozásánál a harmadik kategória a forma, amely
szövetkezeti ágazatokon belül működik.
Nagy László a csoportosításra nézve a következőket fogalmazta meg: „A szövetkezeti forma kifejezi: a)
azonos jellegű ágazati tevékenységen belül a személyes közreműködés minőségileg is kifejezésre jutó és
szabályozható különbségét, b) a vagyoni közreműködés, illetőleg ehhez kapcsolódó tulajdonosi
jogosítványok, c) a kettő következményeként a szövetkezet általános és különös szervezeti
tevékenységben (például munkaszervezetben) kifejeződő különbségeket.”
Hegedűs István, a magyar szövetkezetelmélet egyik kiváló képviselője a tagok szövetkezeten belüli
pozíciója alapján termelői, fogyasztói és vegyes szövetkezeteket különböztet meg.
Prugberger Tamás a tevékenység jellege szerint termelő- vagy munkatípusú szövetkezetek, illetve
kereskedelmi-szolgáltató típusú szövetkezetek csoportjait különíti el. Az egyes csoportokat a
következők szerint jellemzi. A termelő- vagy munkatípusú szövetkezetek esetében szerinte a személyes
közreműködés a szövetkezet tevékenységében munkavégzéssel realizálódik, a munkavégzés arányában
kapnak a tagok részesedést. A kereskedelmi és szolgáltató szövetkezetek pedig további két alfajtára is
bonthatók, nevezetesen:
- a pénzintézeti tevékenységet kifejő szövetkezetekre és
- a kereskedelmi szövetkezeti típusra.
A kereskedelmi típusú szövetkezet további alfaja pedig az ún. beszerző-értékesítő szövetkezet és a
fogyasztási szövetkezet. Mindkét esetben lényeges, hogy a tag személyes részvétele a vagyoni előny
alapja. (A beszerző és értékesítő szövetkezetnél vásárlási értékesítési visszatérítésről beszélhetünk, míg
a fogyasztási szövetkezetnél értelemszerűen vásárlási visszatérítést említhetünk.)
Galovits Zoltán aszerint, hogy a szövetkezet milyen gazdasági célok elősegítésére szolgáló
tevékenységet folytat, három nagy szövetkezeti csoportot különböztetett meg, ezek a következők:
- új gazdasági javak előállítása céljából alapított szövetkezet (productióra alapított);
- már rendelkezésre álló gazdasági javak fenntartására, megmentésére, illetve az ezek elvesztése által
esetlegesen bekövetkező károk elhárítására alapított szövetkezet (biztosításra alapított);
- a gazdasági és ipari természetű üzleti kiadások csökkentésére alapított szövetkezet.
Értelemszerűen a három fő cél szerinti osztályzás alapján a szövetkezetek lehetnek:
- termelő (produktív) szövetkezetek, amelyek új gazdasági javak előállítása révén a tagjaik
jövedelmét gyarapítani törekszenek;
- biztosító szövetkezetek, amelyek a tagjaik rendelkezésére álló javak elvesztéséből származó
károkat törekszenek elhárítani;
- distributiv szövetkezetek, amelyeknek az a célja, hogy tagjai gazdasági és iparhoz kapcsolódó
üzleti kiadásait csökkentse.
Galovits a „Termelő-(produktív)szövetkezetek” csoportjába sorolja a munkás-szövetkezeteket, az
76 ELSŐ RÉSZ

őstermelő szövetkezeteket és az ipari szövetkezeteket. Álláspontja szerint a munkásszövetkezet fő

jellemvonása az, hogy a tevékenységet „valamely műnek (opus) vagy munkának (operárum) a
teljesítése” jellemzi. Nagy Ferenc idevonatkozó elemzése is külön említette e körben például a malom-,
illetve a festőszövetkezeteket. E két szövetkezeti forma azért tipikus, mert világossá teszi, hogy
bizonyos munkát mások számára végez a szövetkezet, „gabonát őröl másnak, tárgyat fest másnak”.
Ugyanez jellemző az építőszövetkezetre, mások számára díjért, mások számlájára épületek építésére
irányul a tevékenység.
A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetét tárgyaló munkák külön kiemelik a terme-
lőszövetkezeteket - hangsúlyozva jelentőségüket - a társulások eltérő formái között. Kautz Gyula a
társulások csoportjában, ,A közös termelési egyletek (Productions-Genossenschaften)” címszó alatt
fogalmazta meg a forma jellemzőit. Három jellemvonást emel ki, ezek a következők:
- alanyi kör;
- tevékenység;
- felelősség.
„A közös termelési egyletek”-et az iparos és munkás réteg azon csoportja alapította, amely csoport
csekély tőkeerővel rendelkezett. A tevékenység egyes „készítmények közös erővel” és közös
költségvonzat melletti előállítására és értékesítésére irányult, „solidáris kockázatvállalással”.
A Galovits-féle elemzéseknél a termelőszövetkezetek csoportjába sorolt munkásszövetkezetek a
jelenlegi európai szabályozásokban fontos szerepet töltenek be [munkaszövetkezet, más megjelöléssel
munkavállalói szövetkezet avagy munkásszövetkezet („workers co-operatives”; „cooperaticas de
trabajo asociado”)]. A20. század végének és ajelenko- ri időszaknak egy másik, viszonylag újkeletű
sajátos formája a szociális szövetkezet. Van olyan elemző, aki a szociális szövetkezeti forma vizsgálatát
követően arra az álláspontra jutott, hogy „a szociális szövetkezetek lényegében a munkaszövetkezetek
mátrixából nőttek ki”. Erre a megállapításra jutott például Bruno Roulens, a jelenkori szövetkezetelmélet
egyik kiváló képviselője, akitől az előző konklúziót idéztük.
A munkavállalói szövetkezetek fogalmát tekintve azt kell megállapítani, hogy azok olyan társas
vállalkozásoknak minősülnek, amelyek „különféle javakat és szolgáltatásokat állítanak elő, s abban
különböznek egyéb szövetkezetektől, hogy tagjai magára a munkafolyamatra szövetkeznek”. Az első
európai munkásszövetkezetet - ahogyan a fejlődéstörténeti részben erre utaltunk - Franciaországban
alapították a 19. század első felében (1830, Párizs), a munkás-termelőszövetkezetekről pedig 1919-ben
és 1922-ben törvények léptek hatályba. A későbbiekben a munkásszövetkezeti forma elterjedt például
Olaszországban, Kínában, Spanyolországban, Portugáliában, s néhány dél-amerikai országban, valamint
Japánban is jellemzővé vált. Egyes elemzések rámutatnak arra is, hogy Indiában, Indonéziában, Pakisz-
tánban, de Törökországban és Izraelben is jelentős a munkásszövetkezet szerepe. A munkás-
szövetkezetek jelentőségére rávilágít az is, hogy két nemzetközi viszonylatú szervezetük is van. Az
egyik a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségén (SZNSZ) belül működő „Munkás- és Kézműves
szövetkezetek Nemzetközi Bizottsága” [Comité International des Coopératives Ouvrières et de
Production Artisanales (CICOPA)]. A másik szervezet pedig az EU-n belül tevékenykedő
„Munkásszövetkezetek Európai Bizottsága” [Comité Européen des Coopératives de Production
(CECOP)]. A CECOP célkitűzései között szerepel a tagjainak az érdekképviselete, továbbá például az
SZNSZ szervezetével való napi kapcsolat megszervezése is.
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 77

c) Az Európai Unió Bizottságának szövetkezeti csoportosításáról

Annak szemléltetésére, hogy ajelenkori elemzések, a szövetkezetekkel kapcsolatos nemzetközi

dokumentumok is lényegesnek tekintik a szövetkezetek meghatározott szempontok szerinti
csoportosítását, a következőkben összefoglaljuk az Európai Unió Bizottságának „Szövetkezetek a
változóbarát Európában” című munkadokumentumában (2002) megállapítottakat.
Az Európai Bizottság csoportosítási szempontjai között lényeges az, amely abból a szempontból
vizsgálja a szövetkezeteket, hogy egynemű és közös szükségleteket elégítenek- e ki, vagy nem. Azok a
szövetkezetek, amelyek ilyen értelemben egyneműek, a következő csoportokat jelentik:
- a földművesek (farmers) által alapított szövetkezetek. Az alapítás célja az, hogy megfelelő
minőségi színvonalú termékért a termelő méltányos árat kapjon, ugyanakkor a szövetkezet megtakarítást
is biztosít, különös tekintettel a termék beszerzési és értékesítési költségeire.
- a fogyasztók (customers) által alapított szövetkezetek. Ezeknek a szövetkezeteknek az alapítási
célja az, hogy a tagok akként jussanak vagyoni előnyhöz, hogy megfelelő jó minőségű árut tisztességes
áron kapjanak.
- a független kiskereskedők (retailers) által alapított szövetkezetek. Ennek a szövetkezetnek az
alapítási célja az, hogy megtakarításokat eredményezzen a beszerzés és az elosztás költségeinél, emellett
a szövetkezet növeli a vásárlóerejüket.
- az őstermelők (primary producers) által alapított szövetkezetek. Ezeknek az alapítási célja az, hogy
a tagok haszna több irányban biztosított legyen. Lényegében az elsődleges az, hogy a szövetkezet
megkönnyítse az alapítók termékeinek a piacra jutását. Emellett fontos, hogy a termékárakhoz tapadó
hozzáadott érték felett egy nagyobb ellenőrzési lehetőség megteremtésére kerüljön sor.
- „a betétesek vagy kölcsönkérők” (savers or borrowers) által alapított szövetkezetek. Ezeknek a
tagoknak a hasznuk az, hogy méltányos hozadékhoz jutnak a megtakarításaik után, illetve optimális
kamatok mellett kaphatnak kölcsönöket.
Az Európai Bizottság munkadokumentuma a szövetkezet tagjainak érdekeire figyelemmel három
alapvető csoportba sorolja a szövetkezeteket, ezek a következők:
- fogyasztó szövetkezetek (customer co-operatives). Ezeknek a szövetkezeteknek a lényege az, hogy
az általuk biztosított szolgáltatásoknak a fogyasztói maguk a tulajdonosok;
- kliens (termelő-) szövetkezetek [client (producers) co-operatives]. Ezeknek a szövetkezeteknek a
fő jellemvonása az, hogy a termelők vagy a szolgáltatók a szövetkezet keretei között értékesítik,
dolgozzák fel a termékeiket, vagy a szövetkezet keretei között nyújtják szolgáltatásaikat. Ezeket a
tevékenységeket kiegészíti az, hogy a nyersanyagaikat, illetve termelőeszközeiket közösen szerzik be;
- alkalmazottak (munkásrésztvevők) tulajdonában lévő szövetkezetek (employee owned co-
operatives). Ezeknek a szövetkezeteknek az alapvető jellemvonása az, hogy az alkalmazottak személye
egybeesik a tulajdonosok személyével.

6. Az európai szövetkezeti szabályok értékeléséről

Áttekintve az egyes európai országok közül több szövetkezet szabályozását, azt a megállapítást kell
78 ELSŐ RÉSZ

rögzíteni, hogy a szabályokat elsődlegesen a mindenkori gazdasági és az abból okszerűen következő

társadalmi viszonyok, továbbá az ezekkel szorosan összefüggő szellemiségi felfogások hatására
dolgozták ki a 19. század második felétől folyamatosan napjainkig. A szövetkezetnek mint
jogintézménynek a sajátos jogi természete annak gazdasági lényegén alapszik. A gazdasági lényeg
szabályozásbeli megjelenítését, vagyis a szövetkezetjogi természetének meghatározását az európai
szabályozások több főbb szabályozási területre koncentrálják. Az első ilyen lényeges terület a
szövetkezet fogalmának területe, amely jelezve a szövetkezet vegyes motiváltságú célkitűzését,
megalapozza a szövetkezet sajátosságát. A fogalmi meghatározás alapján a vagyonjogi rendelkezések, a
tagsági jogviszony érvényes létrejöttére vonatkozó szabályok, miként a tagsági jogviszony tartalmát
megállapító előírások is, továbbá a szervezeti/szavazati jogokat rendező szabályok, végső soron a
szövetkezet önkormányzatiságát biztosító előírások együttesen juttatják érvényre a szövetkezet önálló
jogi tartalmát.
A fogalmi meghatározásnál tipikus az európai szabályozásoknál az, hogy azok középpontjában a
tagok előmenetele áll. A szövetkezet célja minden egyes szövetkezeti szabályozásban az, hogy a tagok
előmenetelét, konkrétabban a tagok gazdaságának, hitelének, keresetének, beszerzéseinek az elősegítését
biztosítsa.
A vagyonjogi szabályok köréből ki kell emelni a Rochdale-planra maradéktalanul építkező, a
visszatérítés rendszerét megjelenítő előírásokat, konkrétan a szövetkezeti tag vagyoni előmenetelére
vonatkozó szabályokat. A nyereségmegszerzés módja és mértéke szövetkezet esetében elsősorban a tag
személyes és aktív közreműködésén nyugszik. Fő szabályként tehát a tag vagyoni előmenetele független
az általa a szövetkezet számára rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulástól. Kisegítő szabály az,
amely szerint a szolgáltatott vagyoni betét ugyan származtat vagyoni előnyt, tehát osztalékot, de
korlátozottan. A szövetkezet sajátos természetére utal, hogy az alapvető vagyonjogi kategória - általában
szövetkezeti üzletrész - forgalomképességére nézve erőteljes korlátozó szabályok az irányadóak.
Vagyonjogi természetű az a szövetkezeti szabályozási specialitás is, amely a tartalékalapok képzésére
vonatkozik, különös tekintettel arra, hogy e körben az európai szabályok annak feloszthatatlanságát
állapítják meg, például a szövetkezetek jogutód nélküli megszűnése esetében.
A tagsági jogviszony érvényes létrejöttének módját, illetőleg a tagsági jogviszony tartalmát
megállapító rendelkezéseknek a sajátossága az, hogy azok középpontjában a tagok személyes, aktív
közreműködése áll. A tagsági jogviszony érvényes létrehozásához a vagyoni betét szolgáltatása fő
szabályként nem elégséges, mert a tagoknak személyes közreműködést kell vállalniuk a szövetkezet
tevékenységében. A tagsági jogviszony tartalmára irányadó szabályokat össze kell olvasni a
nyereségfelosztás módjára és mértékére vonatkozó vagyonjogi szabályokkal, és ezt követően
nyilvánvalóvá válik, hogy elsődlegesen a tagságijogviszony legfontosabb eleme, a tagi személyes
közreműködés származtatja a vagyoni előmenetelt a szövetkezeti tag számára. A szövetkezeti tagsági
jogviszony lényege a jelenlegi szövetkezeti szabályozásokban, de az Európai Unió joganyagában is, ma
is ugyanaz, mint ami Angliában volt 1844-ben vagy Németországban, vagy francia területen és így
tovább. Arról van szó, hogy a szövetkezet tagja egyidejűleg tulajdonosa, valamint
felhasználója/fogyasztója/igénybevevője is a szövetkezetének. A szövetkezeti tag egyidejűleg socius és
kliens.
Az önkormányzatiság körében, azaz a szövetkezet demokratikus irányítását biztosító
 A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetéről 79

szervezeti/szavazati jogra vonatkozóan azt kell megállapítani, hogy a tagok a szövetkezet szervezetében
közreműködnek, részt vesznek az irányításban, és szerepük van annak ellenőrzésénél is. Az európai
szövetkezeti szabályozások a szövetkezet rendelkezésére bocsátott vagyoni betéttől függetlenül
állapítják meg a szavazati jogra vonatkozó jogosultságot, azaz fő szabályként irányadó az angol
szabályozási hagyományokat alapul vevő „egy tag, egy szavazat elve”.
II. fejezet
A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, a
Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének kodifikációs
tevékenysége, a szövetkezet fogalma, értékei

1. A nemzetközi szövetkezeti elvekről általában, a Szövetkezetek Nemzetközi

Szövetségének kodifikációs tevékenységéről
ai) A nemzetközi szövetkezeti elvek általános jellemzéséről
b) A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége által folytatott tevékenységről általában
2. A Rochdale-i elvek felsorolása, jelentéstartalmuk, a hatályos szövetkezeti szabályozásban
való érvényesülésük
a) Az SZNSZ által megfogalmazott elvek meghatározásáról
b) A nyitott tagság elvéről
c) A demokratikus igazgatás elvéről
d) A visszatérítés a vásárlás arányában és a korlátozott tőkekamat elveiről ej A politikai és vallási
semlegesség elvéről
f) „A készpénzre eladás” elvéről
g) „A szövetkezeti továbbképzés előmozdítása" elnevezésű elvről
h) „A nem tagoknak árusítás” tilalmáról szóló elv Ö Az önkéntes szövetkezés alapelvéről
j) „A piaci áron történő árusítás” elvéről
3. Az SZNSZ egyes kongresszusainak tevékenységéről
4. A Manchesteri Kongresszus hatályos taxációja a nemzetközi szövetkezeti alapelvekről
a) „1. Alapelv: Önkéntes és nyitott tagság”
b) „2. Alapelv: Demokratikus tagi ellenőrzés”
c) „3- Alapelv: A tagok gazdasági részvétele”
d) „4. Alapelv: Autonómia és függetlenség”
e) „5. Alapelv: Oktatás, képzés és tájékoztatás”
f) „6. Alapelv: Szövetkezetek közötti együttműködés”
g) „7. Alapelv: Közösségi felelősség”
5. A Manchesteri Kongresszus által megalkotott szövetkezeti fogalom
6. A szövetkezeti értékek felsorolása a Manchesteri Kongresszus dokumentuma alapján
 A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, ... a szövetkezet fogalma, értékei 81

1. A nemzetközi szövetkezeti elvekről általában, a Szövetkezetek

Nemzetközi Szövetségének kodifikációs tevékenységéről

a) A nemzetközi szövetkezeti elvek általános jellemzéséről

A nemzetközi szövetkezeti elvek lényegüket tekintve megjelenítik azokat az értékeket és elvi tételeket,
amelyeket a Rochdale-i szövetkezeti alapítók alapszabályukban és a szövetkezet működése során
különböző dokumentumaikban megfogalmaztak. Az elveknek időtől és tértől független és változatlan
felsorolása nem létezik. Ennek oka az, hogy az 1895-ben francia és angol kezdeményezésre, londoni
székhellyel megalakított Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (SZNSZ) folyamatosan a mindenkori
társadalmi-gazdasági igények figyelembevételével szövetkezeti elveket definiáló gyakorlatot folytat.
Ezeknek az elveknek a jelentősége abban rejlik, hogy a társas vállalkozások közül valódi
szövetkezeteknek azok tekintendők, amelyek elfogadták a szövetkezeti elveket alapszabályaik
kimunkálásánál, elfogadásánál, és a szövetkezet működése során érvényre jutatták azokat.

b) A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége által folytatott tevékenységről általában

A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (International Co-operative Alliance, továbbiakban: SZNSZ)

nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű szervezet, amely 760 millió szövetkezeti tagot
képvisel. Működésére az jellemző, hogy az alapításától kezdődően folyamatosan meghatározott
időszakokban kongresszusokat tart, amely kongresszusok lényegében a nemzetközi szövetkezeti
szabályozás áttekintését és az áttekintést követően annak a továbbfejlesztését segítik elő. Az SZNSZ
tevékenysége egyedülálló. Megalakulásától kezdődően végső soron azt a célt tűzte ki, hogy a
szövetkezeti alapelvekkel nemzetközi viszonylatban a szövetkezetek szabályozása egységes
kiindulópontokra támaszkodjon, vagyis a szövetkezetek alapításának és működésének a szabályai
azonos vagy közel azonos előírásokon nyugodjanak.
Az SZNSZ tevékenysége már a kezdeti időszakban is rendkívüli szakértelmet igényelt. Miután
világviszonylatú munkáról van szó, jelentős mértékben eltérő természetföldrajzi, gazdasági,
társadalmi/kulturális/szellemiségi jellemzőkkel rendelkező országok jogalkotását kellett a
szövetkezetekre nézve egységesíteni. Ez volt az általános értelemben vett nehézség, amely a munka
során jelentkezett. Konkrétan az is megnehezítette az SZNSZ tevékenységét, hogy - miként arra már
utaltunk - számtalan szövetkezeti forma létezett és létezik ma is, a szövetkezetek tevékenységük alapján
nagyon is differenciáltnak mutatkoztak, miként ez a jellemvonása a szövetkezeti szektornak ma is. Az
SZNSZ tevékenységének a kezdeti időszakában észlelni kellett, hogy a tagországok gazdaságának szinte
valamennyi területén működnek a szövetkezetek, továbbá a társadalom széles rétegét tömörítik. A
kezdeti időszakban az SZNSZ azzal számolt, hogy Angliában elsősorban a fogyasztási szövetkezetek,
német viszonylatban, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia területén a hitelszövetkezetek, Dániában a
mezőgazdasági agrárszövetkezetek, Franciaországban a munka- és a lakásszövetkezetek alapítása volt
82 ELSŐ RÉSZ

számottevő, működésük eredményessége pedig kiemelkedő. Ezeket a viszonyokat számba véve több fő
szövetkezeti csoport állapítható meg, ezek a következők:
- fogyasztási, szolgáltató, lakás- és hitelszövetkezetek, amelyek jelentős alkalmazotti kört
foglalkoztattak;
- beszerző-értékesítő szövetkezetek;
- ipari és földművesszövetkezetek, amelyek közös munkahelyet teremtettek, továbbá bér-
munkahelyeket létesítettek.
A későbbiekben, különösen az I. világháborút követően az SZNSZ szellemiségének középpontjában
az állt, hogy a világ megbékélését elősegítse. Kongresszusain több ízben felhívta a figyelmet arra, hogy
a szövetkezetek alkalmas szervezeti keretek arra, hogy ezt a makroszintű célkitűzést helyi viszonyok
között megvalósítsák. Az SZNSZ tevékenységének vitán felül egyik legnagyobb pozitívuma az is, hogy
az úgynevezett fejlődő világ, más terminológia szerint harmadik világ (Afrika, Délkelet-Ázsia stb.)
fejlődésben leszakadt területeit integrálni volt képes a szövetkezeti szabályozás körébe.
A jelenlegi viszonyokat áttekintve az állapítható meg, hogy az SZNSZ által képviselt szövetkezeti
csoportok ma is sokféleséget mutatnak. A gazdaság szektorális felosztását alapul véve az látható, hogy a
mezőgazdaság területén működő szövetkezetek tagjainak a képviselete igen jelentős, a képviselet
egészét tekintve 17%. Ugyancsak jelentős a pénzforgalmi szövetkezetek tagjainak a képviselete, az
összképviselet vonatkozásában ez 10%, de számottevő a fogyasztási szövetkezetek csoportjának
képviselete, amely az összesített képviselet vonatkozásában 14%. Az SZNSZ által képviselt szövetkezeti
csoportok között jelentősek továbbá a hitelszövetkezetek, a lakásszövetkezetek, a biztosító
szövetkezetek, a kézműipari szövetkezetek, a munkásszövetkezetek, az egészségügyi szövetkezetek, a
halászati szövetkezetek, a szolgáltató szövetkezetek, a szállítási szövetkezetek, a független kiskeres-
kedők szövetkezetei és a különféle egyéb szövetkezetek is.
A szövetkezetek megoszlását az SZNSZ keretei között, világrégiónként az jellemzi, hogy az
európai térség szövetkezetei 37%-ot, Afrika 11%-ot, Észak-, Közép- és Dél-Amerika 30%-ot, Ázsia,
Ausztrália és Óceánia 22%-ot képvisel. A statisztikai adatok világosan mutatják, hogy az európai térség
szövetkezeteinek száma a legmagasabb. Az SZNSZ európai régiója (The European region of the
International Co-operative Alliance) gazdasági és szociális természetű előnyöket biztosít 160 millió
személy számára.
2. A Rochdale-i elvek felsorolása, jelentéstartalmuk, a hatályos
szövetkezeti szabályozásban való érvényesülésük

á) Az SZNSZ által megfogalmazott elvek meghatározásáról

A nemzetközi szervezet munkájának első állomása az 1930-ban Bécsben megtartott kongresszus volt. A
kongresszus a Nemzetközi Szövetség központi választmányát különleges, jogegységesítésre irányuló
feladattal bízta meg. A központi választmánynak létre kellett hoznia egy bizottságot, amely bizottságnak
kettős feladata volt:
- egyrészről értékelnie kellett, hogy az angolok által kimunkált Rochdale-i elvek az egyes európai
 A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, ... a szövetkezet fogalma, értékei 83

országok szövetkezeti szabályozásában miként érvényesültek,

- másrészről meg kellett fogalmazni felsorolásszerűen az érvényes és hatályos rendező elveket.
A bizottság feladatát egy négy évig tartó munka során, kérdőíves vizsgálati módszerrel végezte el. A
bizottság delegáltjai között volt magyar tag is. 1934-ben a szeptember 4-7. között megtartott londoni
kongresszuson a bizottság előterjesztette jelentését (Bericht über die gegenwärtige Anwendung der
Rochdaler Genossenschaftsprinzipien). A bizottság tíz elvet határozott meg, amelyből hét ún. „felvett
elvként” minősült, hármat pedig ún. „fel nem vett elvként” jelöltek meg.
A bizottság Rochdale-i elveknek határozta meg a következőket:
- nyitott tagság.
- demokratikusigazgatás,
- vi sszatérííé&^-vásárlás-aránvában.
- korlátozott tőkekamat.
- politikai és vallási semlegesség.
- kézpénzre eladás,
- a szövetkezeti továbbképzés előmozdítása.
A bizottság „fel nem vett elvnek” minősített három elvet, ezek a következők:
- a nem tagoknak árusítás tilalma.
- az önkéntes szövetkezés alapelve,
- a piaci áron történő árusítás elve.

b) A nyitott tagság elvéről

A nyitott tagság alapelvét az 1844-ben alapított szövetkezet alapszabálya a 13. pontjában alaptételként
rögzítette. Az alapszabály két tag ajánlását és a vezetőség többségének jóváhagyását követelte meg az új
tagsági jogviszony érvényes létrehozásáHoz7~Miként arró 1 a szövetkezet európai viszonylatú
fejlődéstörténetének ismertetése során már volt szó, „a le nem zárt taglétszám” és az abból okszerűen
következő változó tőke jelleg a szövetkezet sajátjaként értékelhető. A le nem zárt taglétszám az európai
szövetkezeti szabályozásban a szövetkezet egyik lényeges fogalmi elemének minősül. Jó példa erre a
német szövetkezeti törvény, valamint az osztrák szövetkezeti törvény idevonatkozó rendelkezése is. A
hatályos német szövetkezeti törvény (Gesetz betreffen die Erwerbs- und Wirtschaftsgenossenschaften)
1. §-ában foglalt rendelkezés értelmében a szövetkezet egyik fogalmi eleme a le nem zárt taglétszám („
Gesellschaften von nicht geschlossener Mitgliederzahl”). A törvényhez fűzött kommemtár értelmében a
szövetkezetnek ez a jellemvonása alkalmas arra, hogy megkülönböztesse más társas vállalkozásoktól. A
hatályos osztrák szövetkezeti törvény 1. § (1) bekezdése a le nem zárt taglétszámot ugyancsak a
szövetkezet fogalmi elemeként szabályozza („Dieses Gesetz gilt fiir Vereine von nicht geschlossener
Mitgliederzahl... ”). Megjegyezendő azonban, hogy a gazdasági ésszerűség követelményére
figyelemmel az elvnek lehetnek korlátai. A korlátok között említést érdemel a helybenlakás és a
szakképzettség igazolására irányuló feltétel a tagsági jogviszony érvényes létrehozásánál ^nyitott tagság
elve a gazdasági ésszerűség diktálta követelmény alapján mindig az adott szövetkezet vi- szonylatában
84 ELSŐ RÉSZ

értelmezendő, a mindenkor irányadó érvényes jogszabályi és ^alapszabály! ren- delkezések

figyelembevétele mellett.A nyitott tagság elvének szövetkezetspecifikus volta a korabeli és a jelenkori
elemzőket egyaránt foglalkoztatta. Vannak olyan elemzők, akik szerint a nyitott tagság elve a
szövetkezet egyesületi jellegét domborítja ki. Emellett ezek az elemzések arra is utalnak, hogy a nyitott
tagság elve mint egyesületi elem beámyékoló- dik, és az abból okszerűen következő változó tőke tétele
azt eredményezi, hogy a két jellemvonást együttesen kell kezelni, és ily módon a két jellemző együttesen
jeleníti meg a szövetkezet sajátosságát. A nyitott tagság elvének fentiekben rögzített elemzését
tartalmazza a magyar hatályos szövetkezeti törvény is. A 2Ö06. évi X. törvény 7. §-a „A szövetkezet fo-
galma” címszó alatt a nyitott tagság elvét, továbbá a változó tőke elvét a szövetkezet fogalmi elemeiként
szabályozza.

c) A demokratikus igazgatás elvéről

A demokratikus igazgatás elve kifejezésre juttatja a szövetkezet kettős célkitűzését, és rávilágít

személyegyesítő jellegére is. „Az egy tag, egy szavazat elve” azt jelenti, hogy a szavazatijog független a
vagyoni hozzájárulás mértékétől. Az angol alapszabály 2. és 5. pontjában megfogalmazott elvi tétel
részben átértékelésre került, ismertes ugyanis az ún. „többes szavazati jog” intézménye is. A többes
szavazati jog intézménye korlátok között érvénye- síthető. Tipikus korlát a számszerű meghatározás a
jogszabályok és/avagy az alapszabályok által, aminek során rögzítik az egy tagáltal maximálisan
gyakorolható szavazati jog mértékét. A magyar, 2006. évi X. törvény 23. §-ában foglalt előírás szerint a
szövetkezet közgyűlésén minden tagnak egy szavazati joga van. Ilyen értelemben tehát a magyar
jogalkotó e szabályozási területen az angol szabályozási hagyományokat töretlenül érvényre juttatja. A
szavazati jog gyakorlására nézve egy korlátot fogalmaz meg a törvény. Az a tag ugyanis, aki az
alapszabályban meghatározott esedékes vagyoni hozzájárulását nem teljesítette, az nem gyakorolhatja a
szavazati jogát. Említést érdemel, hogy a lakásszövetkezetekre vonatkozó törvény ugyancsak ezt a
szabályozási szemléletet tükrözi. A konkrét szabályozás körében ki kell emelni az időleges
üdülőhasználat jogával rendelkező természetes személyek jogosultságára vonatkozó, 2004. évi CXV.
törvény (a lakásszövetkezetekről szóló) 18. § (4) bekezdésében előírt rendelkezést. Az időleges
üdülőhasználat jogával rendelkező, minden természetes személy tagot a használati joga mértékétől
függetlenül a közgyűlésen egy-egy szavazat illet meg. Meg kell jegyezni, hogy az európai
szabályozások, így például a német szabályozás részben áttörte az egy tag, egvszávazát'elvét, mert
bevezette a többes szavaza- ti jog intézményét. A szabályozás szerint egy tag maximum három
szavazattal rendelkezhet abban az esetben, ha a szövetkezet tevékenységéhez a tagság általános
közreműködéséhez képest jelentősebb merfékben hozzájárul.

d) A visszatérítés a vásárlás arányában és a korlátozott tőkekamat elveiről

A visszatérítés a vásárlás arányában elv és az azzal együtt értelmezendő korlátozott tőkekamat elve a
 A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, ... a szövetkezet fogalma, értékei 85

szövetkezet gazdasági lényegét jeleníti meg, ahogyan azt a korábbi fejezetben már kifejtettük. A két elv,
miként arra a polgári szövetkezetelmélet egybehangzóan rámutatott, egymás reflexét képezi. A
korlátozott tőkekamat elvénél Kuncz Ödön vonatkozó elemzései nyomán megállapítható, hogy itt az
osztalék korlátozásáról van szó, kamatot ugyanis a szövetkezet ugyanúgy nem biztosíthat tagjai számára
a betétek után, mint ahogyan a részvény- társaság sem te.hfiiilvfín kikötést érvényein A vkgyatpritpq
rendszerét a magyar szövetkezetekre irányadó joganyag a korábbi szabályozásban alkalmazta, és
érvényre juttatta a korlátozott osztalék elvi tételét is. Az 1898. évi XXIII. törvény „A gazdasági és ipari
hitel- szövetkezetekről” rendelkezett. A törvény módosítására 1920-ban, a XXX. törvénnyel került sor.
Ajogszabály 9. §-a kifejezetten rögzítette a korlátozott osztalék elvét. Nagy Ferenc és Kuncz Ödön
szövetkezetekről szóló tervezetei ugyancsak tartalmazzák a korlátozott osztalék elvét. Nagy Ferenc
1904-ben elkészített szövetkezeti törvényjavaslata mintaértékű szabályozásnak tekinthető. A
törvényjavaslat 24. §-a értelmében a hitel- és fogyasztási szövetkezeteknél az üzletrészek után 5%-nál
nagyobb osztalékot nem lehetett kifizetni. Ezen túlmenően ez a rendelkezés a tartalékalapra nézve is
külön előírást tartalmazott. A tartalék- alapra a tiszta nyereségnek ugyanis legalább 10%-át kellett
fordítani mindaddig, amíg az üzletrészek névértékének felét és a hitelszövetkezetnél ezen felül a
takarékbetétek 10%-át el nem érte. A törvényjavaslat külön rendelkezett az 5%-ot meghaladó
nyereségről. Az 5%-ot meghaladó nyereséget ugyanis alapszabályi rendelkezések szerint a tartalékalap
növelésé-
re, vagy jótékony és közhasznú célokra kellett fordítani. Ha ilyen alapszabályi rendelkezés nem volt,
akkor a tagok közt abban az arányban került felosztásra, amelyben a tárgyév során a bevételekhez
hozzájárultak. A visszatérítés elvét magyar hatályos törvény is alkalmazza, erre még visszatérünk.
Az európai szövetkezeti szabályozásban a visszatérítés rendszere, továbbá a korlátozott osztalék
elve nagyrészt érvényesül. A már említett Laczó Ferenc az Európai Unió tagállamainak marketing
szövetkezeteit vizsgálva megállapítja, hogyji szövetkezet a rendelke- zésre álló jövedelmet jelenleg
is a visszatérítés alkalmazásával osztja szét tagjai közöttTAz- osztalék pedig általában korlátozott
mértékű. Görögország, Hollandia és Luxemburg kivé- teítképeznek az
osztalekíizétésalóTAvisszatérítés és a korlátozott mértékű osztalék mellett a jövedelemfelhasználás
harmadik általános mődozata áz,'lTOgy^$zövetkezetek tartalékot képeznek.

e) A politikai és vallási semlegesség elvéről

A politikai és vallási semlegesség rendező elvként történő kinyilvánításának az volt az indoka, hogy
a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének képviselői meg kívánták akadá- lyozni azt, hogy a
szövetkezetek politikai/pártfüggőekké váljanak. Az SZNSZ képviselői akkor, amikor az általános
alapelvek között a politikai és a vallási semlegességet megfogalmazták, hasonlatosan más rendező
elvekhez, e tekintetben is az angol mintát vették alapul. Az angol szemlélet lényege az volt, hogy a
világnézeti, szellemi felfogás és/vagy a felekezeti hovatartozás megkülönböztetést nem
eredményezhet, konkrétabban a szövetkezeti tagok vonatkozásában sem~előnyt, sem hátrányt nem
származtathat. Maga a szövetség saját működésére nezve is azt a szemléletet tartotta helyesnek,
86 ELSŐ RÉSZ

amely alapján a szövetség semleges, diszkriminációt semmilyen szempontból nem alkalmaznak. Az

is e felfogás lényegéhez tartozott, hogy a merőben különböző politikai elkötelezettségű, vagy a más-
más vallási meggyőződésű természetes személyek a szövetkezet keretében együttműködni képesek.
Az előzőekben említett bizottsági jelentés kifejezetten kitért arra, hogy a politikai semlegesség hiá-
nyában a szövetkezetek eredményessége kétségessé válhat. E körben egy szövetkezeti csoportra,
nevezetesen a fogyasztási szövetkezetekre kifejezetten utaltak.
Meg kell azonban jegyezni, hogy az SZNSZ a semlegesség tekintetben kiterjesztő szemléletet
alkalmazott. Az egyes európai országokban nagyon is jellemző volt, hogy az egyházak képviselői
támogatták a szövetkezetek alapítását. így volt ez Angliában - miként arra már utalnunk -, de
jellemző volt például Olaszországban is. Olaszországban a hitbeli meggyőződés kifejezésére a
szövetkezetek a „keresztény” megkülönböztetést használták, ennek a szellemiségnek a hatása ma is
észlelhető. Vitathatatlan, hogy ez a katolikus egyház gondolkodói által nyilvánosságra hozott
dokumentumok (így különösen a pápai enciklikák) tartalmának is köszönhető. Ezek a
dokumentumok a szövetkezetek alapításának jelentősé-
gét a 19. század második felétől napjainkig kiemelték, ahogyan arra a fejlődéstörténeti elemzések
körében már részletesen utaltunk. Magyarországon 1899-ben szervezték meg a Keresztény
Szövetkezetek Központját, később ez a szervezet a „Hangya” csoporttal egyesült. E körben külön is meg
kell említeni Dániát, figyelemmel arra, hogy a mezőgazdaság szektorában - ahogyan arról már volt szó -
a szövetkezetek alapítása széleskörű volt, működésük pedig nagyon is eredményes. Az SZNSZ-nek
számolnia kellett azzal, hogy Dániában a protestáns egyház támogatása, konkrétabban a szolidaritás
értékének mint közösséget megtartó értéknek az előtérbe helyezése jelentős mértékben hozzájárult a dán
szövetkezetek elterjedéséhez. A vallási semlegességet ezekben az esetekben az SZNSZ végső soron nem
követelhette meg. Ezzel a folyamattal párhuzamosan jellemző volt a munkásmozgalom érdeklődése a
szövetkezetek irányába. A francia lakásszövetkezeteket például a szocialista párt néhány képviselője
megfelelőnek tekintette arra, hogy ideológiájukat képviseljék. A kérdés úgy merült fel, hogy a lakhatás
javítása a munkásmozgalomra milyen nyomást gyakorolhat, élénkítheti azt, vagy éppen visszafogja a
munkásmozgalom fejlődését. Német viszonylatban Lasalle munkás-termelőszövetkezetekre súlyt
helyező felfogására már részletesebben utaltunk, miként a marxizmus felfogására a szövetkezeteket
illetően. A szocialista szövetkezésre az egyik eklatáns példa Belgium példája. Az idevonatkozó korabeli
elemzések azt hangsúlyozzák, hogy a Belgiumban alapított szövetkezetek lényegében világnézeti
szemlélet alapján elkülönültek: a szociáldemokrácia elveihez közel álló vörös szövetkezetekre, a
klerikális szellemiségű fekete szövetkezetekre, a liberális polgári értékek mentén szerveződő sárga
szövetkezetekre, és mindezektől külön álltak még az ugyancsak jelentős munkásszövetkezetek. A fenti
fejlődéstörténeti adottságokat a szövetkezetek alapítása és működése, de mindenekelőtt a rájuk hatást
gyakorló szellemiségi irányzatok alapján azért kell számba venni, hogy láthatóvá váljon az SZNSZ
tevékenységének komplexitása és észlelhetőek legyenek azok a nehézségek, amelyeknek a
kiegyensúlyozását az SZNSZ végső soron 1895-től folyamatosan napjainkig képes volt eredményesen
megoldani.
 A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, ... a szövetkezet fogalma, értékei 87

f) „A készpénzre eladás” elvéről

Az angol alapszabály kifejezetten azt rögzítette, hogy a vásárlások során kizárólag készpénzzel lehet
fizetni. Az alapszabály idevonatkozó pontja készpénzzel történő fizetést állí- tott kötelezettségül a tagok
felé, de magától a szövetkezettől is ezt köyetdte-meg. Az angol alapítók oly mértékben jelentősnek
ítélték ezt a szabályt, hogy azt, áld a szövetkezettől nem készpénzre vásárolta meg az árut, vagy az, aki
hitelbe adta el, büntetést kellett hogy fizessen. A hitel problémája leginkább a fogyasztási
szövetkezeteknél jelentkezett.~ATbgyasztá- si szövetkezetek sajátossága - miként arról már volt szó
hogy nagyban vásárolnak be. Ez általában véve jellemzi a fogyasztási szövetkezeteket, de azoknak a
központjait még inkább. Értelemszerűen a nagyléptékű vásárlásokhoz jelentős tőkére volt szükség, amit
a tagok nem minden esetben voltak képesek finanszírozni. Ha a fogyasztási szövetkezet a nagyban tör-
ténő bevásárlás előnyét élvezni kívánta, akkor nem tehetett mást, mint kölcsönt vett fel. Ezeknek a
kölcsönöknek a visszafizetése nem mindig valósult meg kiegyensúlyozottan, rontva ezáltal a
szövetkezetek eredményességét. A szövetkezeti szabályozásokat vizsgáló bizottság azonban megengedő
szemlélettel határozta meg ennek a rendező elvnek a jelentését, figyelemmel arra, hogy a fogyasztási
szövetkezetek lényegi sajátosságához elismerte a kölcsönök fontosságát. Ez az elv, mint erőteljesen
archaizáló tétel, fejlődéstörténeti viszonylatban figyelemre méltó.

g) „A szövetkezeti továbbképzés előmozdítása” elnevezésű elvről

Az angol alapszabály 1. pontjában - miként arról már volt szó - már megjelent a nevelés gondolata. A
szövetkezet alapítói céljaik között az üzleti előmenetel biztosítása mellett azt is megjelölték, hogy az
alapító számára a szövetkezet nevelő jellegű feladatokat is betölt- sön, kulturális igényeiket megfelelő
színvonalon"biztosítsa. Nem érdekteíen'énnek az elvnek a magyarázatánál az a körülmény, hogyaz angol
szövetkezet nem sokkal tevékenységének megkezdése után a tagok számára már könyvtárat létesített.
Ezeknek a nevelési, kulturális célzatú tevékenységeknek a fedezetét - ahogyan azt említettük - az
alapszabály konkrét rendelkezésekkel meg is alapozta. A mindenkori felesleg felosztását a szövetkezet
akként szabályozta, hogy a felesleg 2,5%-át nevelési és kulturális célzatú tevékenységekre különítette el.
A bizottsági jelentés erre az elvre vonatkozóan pozitív megállapításokat tett, különös tekintettel az angol
szövetkezetekre. Általánosnak volt tekinthető, hogy a felesleg meghatározott százalékát a szövetkezet a
tagok és az alkalmazottak kulturális igényeinek biztosítására fordította. Ezt az alapelvet az SZNSZ
jelenlegi taxációjába is beillesztette, erre még visszatérünk.

h) „A nem tagoknak árusítás” tilalmáról szóló elv

A bizottság ezt az alapelvet megvizsgálva megállapította, hogy noha az európai szövetkezeti

szabályozások több ország tekintetében alkalmazzák, vannak olyan országok, ahol az elv erőteljes
vitákat váltott ki. Ilyen ország volt Magyarország, illetőleg ilyen volt Német- országTs. A
szövetkezetelmélet képviselői közül voltak olyanok, akik szerint a szövetkezetek csoportjai közül azok a
88 ELSŐ RÉSZ

fogyasztási szövetkezetek minősíthetők valódi szövetkezeteknek, amelyek csak a tagjaik számára

árusítanak. Az kétségtelen tény, hogy a szövetkezeti alapítás motivációja a tagok igényeinek kielégítése.
A megengedő szemléletű elemzések azonban azt tartalmazták, hogy a szövetkezet eredményességére
figyelemmel nem zárható ki az, hogy nem tagoknak is árusítson. Egyáltalán nem érdektelen, hogy noha -
miként arra már utaltunk - az angol szabályozás kifejezetten erre nézve megengedő tartalmú előírást
nem rögzített, a szövetkezeti gyakorlat bevezette a nem tagoknak történő árusítást. A jelenlegi európai
szabályozások ezt a hagyományos alapelvet „kizárólagosság elve”-ként ismerik. Jelenleg nincs sem a
szövetkezetelméletben, sem a hatályos szabályozásban egybehangzó álláspont az elvről. A francia
szabályozás igen szigorú, a nem tagokkal folytatott üzletek esetében például a mezőgazdasági
szövetkezetek az egyébként fennálló adókedvezményeiket elveszítik.

0 Az önkéntes szövetkezés alapelvéről

Az önkéntes szövetkezés alapelvét egyes korabeli, de a Rochdale-i elveket jelenleg tárgya- ló elemzők is
összekötik a nyitott tagság elvével. Az angol szövetkezeti alapszabályból kiindulva az állapítható meg
az elvről, hogy azt a szövetkezetalapításoknál magától értetődő rendező elvnek kell tekinteni. Az
államnak ilyen értelemben közjogi jogosítványa nem lehet, vagyis az államhatalom részéről a tagok
belépése nem kényszeríthető ki. Az 1945 után Európa közép-keleti régiójában, de Magyarországon is
bekövetkezett változások, miként az közismert, a legteljesebb mértékben rácáfoltak erre a Rochdale-i
alapelvre. Az európai szövetkezeti szabályozások erre az elvre támaszkodnak, alkotmányjogi alapokat is
figyelembe véve. Az SZNSZ a hatályos elvek felsorolásának körébe beillesztette ezt a nagyhagyományú
alapelvet.

j) „A piaci áron történő árusítás” elvéről

A bizottság álláspontja szerint a piaci áron történő árusítás több előnyt is jelentett. Egyrészről
kikapcsolta a kiskereskedők elleni versenyt, másrészt lehetővé tette azt, hogy csak a tagok részesüljenek
vásárlási visszatérítés formájában a szövetkezésbőls/armazo előnyökből. Ez az alapelv fejlődéstörténeti
vonatkozásokban tekinthető lényegesnek.

3. Az SZNSZ egyes kongresszusainak tevékenységéről

1937-ben az SZNSZ párizsi kongresszusán az elveket csoportosították. Egyes elveket kötelezőnek, míg
más elveket fakultatívnak minősített a kongresszus. A kötelező elvek azért lényegesek, mert ezek
érvényesülése alapján dönthető el az, hogy valamely társulás valódi szövetkezetnek minősül-e, avagy
sem. A párizsi kongresszus a Rochdale-i elvek közül az első négyet minősítette kötelező elvnek, a
fennmaradó hármat pedig fakultatív elvként rögzítette.
Az SZNSZ 1966-ban, Bécsben megtartott kongresszusa minőségi változást hozott az elvek
 A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, ... a szövetkezet fogalma, értékei 89

megfogalmazásánál érvényre jutatott szempontra figyelemmel. Arról van szó, hogy ekkor az erőteljesen
gyakorlati szempontok figyelembevétele háttérbe szorult, és az elveket az absztraháció más szintjén, a
korábbiakhoz képest elméletibb jelleggel rögzítették. Az 1966-ban folytatott kodifikációnál figyelembe
kellett venni a kapitalizmus gazdaságának, termelési rendszerének megváltozását, másrészről nem
hagyhatták figyelmen kívül, hogy a szocializmus szövetkezeti mozgalmait is szabályozni kell, és
tekintetbe kell venni a harmadik világ országainak vonatkozó joganyagát is. Két új elvet fogalmaztak
meg, nevezetesen: a közös szolgáltatások biztosításának elvét, és a nemzetközi viszonylatra is kitelj edő
együttműködés tételét.

4. A Manchesteri Kongresszus hatályos taxációja a

nemzetközi szövetkezeti alapelvekről

A Manchesteri Kongresszus a nemzetközi szövetkezeti alapelvek taxációját 1995. szeptember 22-i

hatállyal a következőképpen rögzítette:
- Önkéntesség és nyitott tagság;
- Demokratikus tagi ellenőrzés;
- A tagok gazdasági részvétele;
- Autonómia és függetlenség;
- Oktatás, képzés, tájékoztatás;
- Szövetkezetek közötti együttműködés;
- Közösségi felelősség.

a) „1. Alapelv: Önkéntes és nyitott tagság”

A Manchesteri kongresszus „A szövetkezeti identitásról” című állásfoglalásában a fenti el- vek

jelentéstartalmát is meghatározta. Az önkéntes és nyitott tagság elvének meghatározá- sánál a
diszkrimináció-mentesség került középpontba. Először is rögzítették, hogy a szövetkezetek önkéntes
szervezetek. Az SZNSZ konkrétan meghatározta, hogy a ^szETmináció-mentesség alattImt ért. E
szerint a magyarázat szerint a szövetkezetek ne- mi, társadalmi, faji, politikai vagy vallási
mepHilnnlwtptPs nélkül mindenki számára nyitva állnak, akiknek a szövetkezet szolgáltatásai
előnyöket biztosíthatnak és akik elfogadják ajagsági jogviszonyból származó felelősséget. Az elv
jelentéstartalmának magyarázata kiegyensúlyozottig mértékben biztosított a diszkrimináció-
mentesség, egyetlen feltétele van a tagsági jogviszony létrehozásának, nevezetesen az. hogy a tagi
státusz- ból adódód felelősséget az érintett elfogadja.
b) „2. Alapelv: Demokratikus tagi ellenőrzés”

A demokratikus tagi ellenőrzés alapelve több fajta komplex jelentéstartalmat hordoz. Az angol
szövetkezeti szabályozás hagyományait alapul véve az SZNSZ ebben a körben először is azt rögzíti,
90 ELSŐ RÉSZ

hogy a szövetkezetek demokratikus szervezetek. Ennek a minősítésnek két indoka van. A szövetkezet
egyrészt azért demokratikus szervezet, mert azt a tagok ellen- őrzik, másrészt azért is, mert lényegéből
adódóan a tagok maguk is aktívan részt vesznek a szövetkezet tevékenységében. Hangsúlyozzuk, hogy a
tagok aktív részvétele alanvető ele- me az alapelvnek, miként a szövetkezeti tevékenység ellenőrzésében
való részvétel is. Azon túlmenően, hogy-ilagok a szövetkezet tevékenységében részt vesznek, a
részvételük fontos a szövetkezet vezetésében és a döntéshozatal valamennyi fázisában. Nem véletlen,
hogy ajelenkori szövetkezeteTinéTet képviselői a szövetkezetnek a „személyközpontú” jellemvonását
hangsúlyozzák erőteljesen. Érvényre jut az elvben a férfiak és a nők közötti egyenlőség, mégpedig
akként, hogy a férfiak és a nők választott képviselőkként a tagságnak felelősek. A szavazati jog
tekintetében az elv jelentéstartalmának magyarázata során elválnak az úgynevezett elsődleges
szövetkezetek, és a másik szinten működő szövetkezetek. Az elsődleges szövetkezeteknél a tagok
egyenlő szavazati joga, azaz az egy tag, egy szavazat elve evidencia. A más szinteken működő
szövetkezeteknél az elv helyes értelmezése azt jelenti, hogy a szövetkezetek ezeken a szinteken is
demokratikusan kell hogy szerveződjenek.

c) „3- Alapelv: A tagok gazdasági részvétele”

A tagok gazdasági részvételének alapelve alapján a tagoknak igazságosan kell hozzájárulniuk a

szövetkezet vagyonához, és azt demokratikusan ellenőrzik. Az alapelv magyarázata kiemeli a
szövetkezeti közös tulajdon képzésének a fontosságát. Arról van szó, hogy rend- szerint a szövetkezet
tőkéjének legalább valamennyi részét a szövetkezet közös tulajdona jelenti. A tagsági jogviszony
érvényes keletkezésének körében előírt vagyoni hozzájárulás után a tagok fő szabályként korlátozott
mértékű ellenszolgáltatásra jogosultak. Figyelemre méltó, hogy a magyarázat ebben a körben kiemeli,
hogy erre a megoldásra nem minden esetben kell hogy sor kerüljön. Ez azt jelenti tehát, hogy
elképzelhető az a szabályozási megoldás is, amely alapján a tagság feltételeként meghatározott vagyoni
hozzájárulás után nem jár vagyoni előny. A szövetkezet többletét a szövetkezetek a következő célok
mindegyikére fordítják:
- a szövetkezet fejlesztésére, általában tartalékalap képzésére. A tartalékalap jogi természetére nézve
az az irányadó, hogy annak legalább meghatározott hányada oszthatatlan;
- a tagok vagyoni előmenetelére, azaz részesedésére, mégpedig a szövetkezettel folytatott
közreműködésük függvényében;
- más olyan tevékenységre, amelyet a tagság jóváhagyott.
A hatályos magyar törvény a visszatérítés rendszerét, illetve az alapképzés elvét megfelelőenjuttatja
érvényre. A magyar jogalkotó szabályozási felfogásának lényege e körben az, hogy a tagsági jogviszony
szabályaihoz illeszti a vagyoni előmenetelre vonatkozó szabályokat, és e körben utal az alapképzés
lehetőségére. A magyar szabályozásban a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény 47. és 48. §-ait
kell e körben kiemelni. A tag alapvető kötelezettségét a törvény akként állapítja meg, hogy más egyéb
kötelezettségek mellett a szövetkezeti tag arra is köteles, hogy részt vegyen a szövetkezet
tevékenységében. A szövetkezeti tag személyes közreműködési kötelezettsége tehát megfogalmazódik.
 A nemzetközi szövetkezeti elvek jelentéstartalma, ... a szövetkezet fogalma, értékei 91

Erre nézve a törvény előírásai értelmeberTatepszabalyi rendelkezés, illetőleg az igazgatósággal kötött

tagsági megállapodás az irányadó. A személyes közreműködés alapján - tekintettel a szövetkezeti
törvény 55. §-ában a tag és a szövetkezet gazdasági együttműködésének módozatait rendező előírásokra
- kerül sor a törvény 59. §-ában az adózás utáni eredmény felosztásának szabályozására. A felosztás
módozatai között az 59. § (2) bekezdés b) pontja tartalmazza a visszatérítés rendszerére való utalást, a c)
pontja pedig az alapképzésre vonatkozó előírást. Ez a szabályozás megfelelő, jól tükrözi az SZNSZ által
megfogalmazott alapelv jelentéstartalmát.

d) „4. Alapelv: Autonómia és függetlenség”

Az autonómia és függetlenség alapelve magyarázatánál az első lényeges megállapítás az, hogy a

szövetkezetek a tagok által ellenőrzött, autonóm, önfenntartó szervizlek. Ezeket a jellemzőiket abban az
esetben is meg kell hogy tartsák, ha más <7prvp^ptpkkpl ide értve a kormányt is, megállapodásokat
kötnek. Ezeket a jellemvonásokat abban az esetben is meg kell őrizni, ha külső tőkebevonásokat
eszközölnek. Végső soron arról van szó, hogy^ demokratikus tagi ellenőrzést, továbbá a szövetkezeti
autonómia fenntartását semmilyen megállapodás nem szüntetheti meg, de nem is csorbíthatja.

e) „5. Alapelv: Oktatás, képzés és tájékoztatás”

Az oktatás, képzés és tájékoztatás alapelvének magyarázatánál a szövetkezet hagyományos célkitűzésére

történik utalás. A szövetkezet minőségi színvonalú szolgáltatásokat nyújt ebben a körben egy viszonylag
széles alanyi körnek abból a célból, hogy az oktatás és a képzés során megszerzett ismeretekkel az
érintettek hozzájárulhassanak a szövetkezet fejlesztéséhez. Az oktatási és a képzési szolgáltatásokat a
tagok vehetik igénybe: a választott képviselők, a vezetők, de az alkalmazottak is. Az elv magyarázatánál
ez egy inter, a szövetkezet belső személyi körére vonatkozó elem. Lényeges azonban, hogy ez az elv azt
is megkívánja, hogy a szövetkezetek a nyilvánosságot is tájékoztassák a szövetkezeti formáról, annak
jellegzetességeiről és előnyeiről. Az elv magyarázói két célcsoportot jelölnek meg ebben a körben. Az
egyik csoport a fiatalok csoportja, a másik pedig a közvéleményformálók csoportja. A magyar
szabályozásban „A szövetkezetekről szóló” 2006. évi X. törvény 57. § (2) bekezdése, konkrétan annak
b) pontja ezt a nemzetközi szövetkezeti elvet maradéktalanul érvényre juttatja. A törvény eme
rendelkezése értelmében a tagoknak, illetve a hozzá
tartozóknak a jogszabályi élőirásolcfigye 1 embCvéteTéve 1 juttatások és támogatások adhatók. E
körberPnevesiti konkrétan a törvény az oktatási támogatást, amely lehet képzési, továbbképzési
támogatás, de lehet például a szakmai és nyelvtanfolyamokon való részvé
telt ösztönző támogatás is.

f) „6. Alapelv: Szövetkezetek közötti együttműködés”

92 ELSŐ RÉSZ

A szövetkezetek közötti együttműködés alapelve azt jelenti, hogy a szövetkezetek több ví- szonylatban
együttműködnek. A szerveződési szintek lehetnek helyiek, nemzetiek, teniletiek és nemzetköziek. Az
együttműködés által részesítik előnyben a legmegfelelőbben a tagságukat, de ezzel segítik a szövetkezeti
mozgalmat is. A magyar szabályozásban a „A szövetkezetekről szóló” törvény IX. fejezete kifejezetten
rögzíti a szövetkezetek területi vagy szakmai alapon szerveződő, avagy országos érdek-képviseleti
szerveinek a létrehozási lehetőségét.

g) „7. Alapelv: Közösségi felelősség”

A közösségi felelősség alapelve azt jelenti, hogy a szövetkezetek tagjaik által meghatáro- zott elvek
szerint, közösségük folyamatos és tartós fejlődésének a fenntartásában közreműködnek.

5. A Manchesteri Kongresszus által megalkotott

szövetkezeti fogalom

A Manchesteri Kongresszus meghatározása a szövetkezetről a következő: „a szövetkezet olyan

személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági,
társadalmi és kulturális céljaikat közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalkozásuk útján
megvalósítsák.” Ez az a fogalom, amelyet a nemzetközi szervezetek szövetkezeteket tárgyaló
dokumentumai kiindulópontnak fogadnak el, továbbá az Európai Unió tagállamai szövetkezeti
szabályozásaikban érvényre juttatják, az Európai Unió pedig az európai szövetkezetekről szóló rendelete
megalkotásánál figyelembe vett.
6. A szövetkezeti értékek felsorolása a Manchesteri Kongresszus
dokumentuma alapján

A Manschester-i kongresszus a szövetkezetek alapértékeit a következőkben sorolta fel:

- önsegély;
- egyéni felelősség;
- demokrácia;
- egyenlőség;
- igazságosság;
- szolidaritás.
A szövetkezetek a dokumentum szerint ezen értékeken nyugszanak.
 III. fejezet A magyar szövetkezeti jog
fejlődéstörténetének főbb korszakairól

1. A magyar szövetkezeti jog fogalma, a szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténeti

korszakairól
a) A magyar szövetkezeti jog fogalma
b) A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténeti korszakairól
2. A szövetkezetalapításokról - történeti aspektusból
3. A Kereskedelmi Törvényben szabályozott kereskedelmi társaságok általános
jellemvonásairól, a szövetkezeti sajátosságokról
a) A kereskedelmi társaságok meghatározásáról, a magánjogi és kereskedelmi társaságok
elhatárolódásáról
b) A kereskedelmi társaságok jogi személyiségéről
c) Az egyes kereskedelmi társaságok főbb jellemvonásairól
d) A szövetkezeti kooperáció sajátos jelentéstartalmáról
e) A szövetkezet sajátosságai a KT-ben szabályozott kereskedelmi társaságokhoz képest
f) A Kereskedelmi Törvény szövetkezeti szabályozásának és „A Gazdasági és Ipari
Hitelszövetkezetekről” szóló törvény általános jellemzéséről
g.) A szövetkezet fogalmáról és a főbb vagyonjogi rendelkezéseiről
h) A szövetkezet főbb felelősségi szabályairól
4. Az 1947-1989 közötti korszak szövetkezeti szabályozásáról
a) Az 1947-1961 közötti két fejlődéstörténeti szakasz szövetkezeti szabályozásáról
b) Az 1962-1989 közötti fejlődési szakaszok szövetkezeti szabályozásáról
5. Az 1989 utáni szövetkezeti szabályozási fejlődéstörténeti korszak főbb jellemzői a
hatályos szövetkezeti törvény hatálybalépéséig
a) Az 1989-1991 közötti fejlődéstörténeti szakasz jellemzőiről
b) Az 1992-2000 közötti fejlődéstörténeti szakasz jellemvonásairól
1. A magyar szövetkezeti jog fogalma, a szövetkezeti
szabályozás fejlődéstörténeti korszakairól

a) A magyar szövetkezeti jog fogalma

A magyar szövetkezeti jog fogalmát Galovits Zoltán a következőképpen határozta meg: „A magyar
szövetkezeti jog azon különös jogszabályok összessége, a melyek a szövetkezetek alapítását,
szervezetét és felosztását, a szövetkezetnek a tagokhoz és harmadik személyekhez, valamint a
tagoknak a szövetkezet hitelezőihez való jogviszonyait a magyar korona összes országaiban
94 ELSŐ RÉSZ

szabályozzák.”
A szövetkezeti jog meghatározására nézve ezt a definíciót kiindulópontként kezeljük, azzal,
hogy értelemszerűen az archaizáló vonatkozásaitól az 1947-et követő és ajelenkori szabályozás
elemzésénél is el kell tekinteni. A Galovits-féle definíció lényegében két fundamentális értékű
jogszabályra támaszkodik. Arról van szó ugyanis, hogy az 1947 előtti szövetkezeti szabályozás
alapvetően a Kereskedelmi Törvénykönyvben (1875. évi XXXVII. törvény) foglalt rendelkezésekre
épült. A Kereskedelmi Törvényben (továbbiakban KT) megalkotott szövetkezeti szabályozás mellett
alapvetően lényeges „A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről” szóló 1898. évi XXIII. törvény
(továbbiakban Szövetkezeti Törvény). A definíció alapvetően e két jogszabályra támaszkodik.

b) A szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténeti korszakairól

Dómé Györgyné és Veres József professzorok a szövetkezetek történelmi távlatú szabályozását

elemző munkáikban a magyar fejlődéstörténetet illetően több korszakot különböztetnek meg, a
korszakokon belül pedig szakaszokat különítenek el. E területen Dómé Györgyné és Veres József
elemzéseire támaszkodunk azzal, hogy megjegyezzük, hogy a szakirodalom a fejlődéstörténeti
állomások, illetőleg időszakok tekintetében nem teljes körűen egybehangzó.
A szövetkezeti szabályozás első korszaka az 1875 és az 1946 közötti időintervallumra tehető. Ez
a korszak két szakaszra különíthető el, az első szakasz az 1875-1897 közötti időszak, a második pedig
az 1898-1946 közötti időszak. E korszak a magyar szövetkezeti szabályozás viszonylatában
meghatározónak tekinthető. A szövetkezeti jog doktrinális szabályozását a gyakorlat, a gazdaság
fejlődése kényszerítette ki, hasonlatosan az európai viszonylathoz. A szövetkezeti jogviszonyok első
rendszerezett szabályait az erőteljes német hatásra megalkotott Kereskedelmi Tön’ény (1875)
tartalmazta. A szövetkezetalapítások azonban már a szabályozást megelőzően jelentősek voltak - ez
is a korszak egyik jellemvonása. Ebben a korszakban lépett hatályba két, a gazdaságban
meghatározó szövetkezeti típusra nézve az 1898. évi XXIII. törvény, amely a gazdasági és ipari
szövetkezetek műkő- dését a Kereskedelmi Törvény szabályai mellett rendezte. A Kereskedelmi
Törvény és a Szövetkezeti Törvény részletes elemzésére visszatérünk. Más szövetkezeti ágazatokra
nézve a Tanácsköztársaságot követően több törvénycikk jelent meg, így például a következők:
- az 1920. évi törvénycikk a Magyar Földhitel Intézetről, illetve a gazdasági és ipari hi-
telszövetkezetekről rendelkező törvényekkel kapcsolatban kiegészítő intézkedéseket iktatott be;
az 1923. évi XI. törvénycikk a földmunkások vállalkozói szövetkezeteinek állami
támogatásáról intézkedik, s az 1898. évi XXIII. törvénycikket, illetve az azt módosító 1920. évi
XXX. törvénycikket egészítette ki;
- az 1923. évi XXVI. törvénycikk a nagy taglétszámú szövetkezetek közgyűlésével és a
szövetkezeti üzletrészek névértékének felemelésével kapcsolatos intézkedéseket foglalta össze,
továbbá egyben módosította, hatályon kívül helyezte az 1898. évi XXIII. törvénycikk és az 1920. évi
XXX. törvénycikk vonatkozó rendelkezéseit;
- az 1923. évi XXXIII. törvénycikk egyes vagyonjogi rendelkezéseket rögzített. E körben ki
kell emelni a jogszabály 6. §-át. A jogszabály lehetővé tette ugyanis azt, hogy a „Hangya” termelő-,
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 95
értékesítő és fogyasztási szövetkezet alaptőkéjének felemeléséhez a Magyar Gazdaszövetség
Szövetkezeti Központja hozzájáruljon, intézkedett a Magyar Királyi Kamara idevonatkozó készfizető
kezességéről, valamint a „Hangya” osztalékfizetésének mértékéről és jogosultságáról;
az 1924. évi XVIII. törvénycikk az Iparosok Országos Központi Szövetségének és az ipari
anyagbeszerző, termelő- és értékesítő szövetkezetek működését foglalta össze.
A magyar szövetkezeti szabályozás eme első fejlődéstörténeti korszaka az, amikor különösen
Nagy Ferenc és Kuncz Ödön munkájának eredményeként kimagasló szakmai színvonalú egységes
szövetkezeti törvényjavaslatok készültek. Nagy Ferenc három önálló szövetkezeti törvényjavaslatot
készített el (1894-ben, 1898-ban és 1904-ben), míg Kuncz Ödön hat tervezetet munkált ki (1921-ben,
1926-ban, 1934-ben, 1935-ben, 1945-ben, 1946-ban). Thiring Lajos, a Kúriai tanács elnöke az I.
világháború időszakában szintén elkészített egy szövetkezeteket szabályozó tervezetet, majd 1944-
ben Szundy Károly dolgozott ki egy átfogó, 14 fejezetre tagolt, önálló szövetkezeti törvénytervezetet.
kmásodikfejlődéstörténeti korszak az 1947-1989 közötti időintervallum. Ezakorszak két
fejlődéstörténeti szakaszra tagolható, az első az 1947-1961 közötti, a második az 1962- 1989 közötti
időintervallum. Ennek a fejlődéstörténeti korszaknak a jellemzője az, hogy Magyarországon az 1945-
öt követő politikai változások eredményeképpen az úgynevezett direkt gazdasági irányítási rendszert
vezették be. A magyar jogalkotást, ezen belül a szövetkezetek szabályozását a legteljesebb
mértékben áthatotta a politikai ideológia szellemisége, az állam központi irányítása volt a jellemző. A
szövetkezeti szabályozásban a korábbi, európai hagyományokon nyugvó szemlélet teljes mértékben
anulálódott, a szövetkezeti szabályozás arra koncentrált, hogy a korábbi kimagasló eredményű
szövetkezeteket - így különösen a fogyasztás, a kereskedelem, az ipar/kisipar, a mezőgazdaság
területén működőeket - teljes mértékben felszámolja. A szabályozás arra irányult, hogy a
mezőgazdaság tekintetében
 az üzemi gazdálkodás alapjait meg lehessen teremteni. A politikai ideológia azt tűzte ki célul,
hogy a vidéki lakosság minél nagyobb hányada lépjen be a szövetkezetbe. Ezzel párhuzamosan a
világviszonylatban is nagy hagyományú mezőgazdasági kultúrával, tapasztalattal és ismeretanyaggal
rendelkező társadalmi csoport, mindenekelőtt a kis- és középméretű termőfölddel rendelkező paraszti
réteg teljes ellehetetlenítése volt a cél. Ez a középparaszti réteg kulákká történő minősítése után
gazdasági értelemben tönkrement, és előmenetele minden más vonatkozásban is teljesen
kilátástalanná vált. A politikai koncepciónak megfelelően a szövetkezeti szabályozás a
mezőgazdasági szövetkezetekre koncentrált.
A szövetkezeti szabályozásban szemléletváltást az 1968-tól bevezetett, úgynevezett indirekt
gazdasági irányítási rendszer hozott, amely az állam szerepére vonatkozóan a korábbihoz képest egy
rugalmasabb koncepción alapult. A szövetkezeti szabályozás előterében továbbra is a mezőgazdasági
szövetkezetek álltak, az azokra vonatkozó joganyag primátusa e fejlődéstörténeti szakasz
jellemvonása is. Hangsúlyozzuk, hogy az 1967. évi IV. törvény, amely a földtulajdon és fölhasználat
továbbfejlesztéséről szólt, intézményesítette a magyar szabályozásban a termelőszövetkezeti
földtulajdont, rögzítette tulajdonszerzési jogcímeit és meghatározta a tartalmát. E fejlődéstörténeti
szakaszban a szövetkezeti szabályozás jogtechnikájának a lényege az volt, hogy az átfogó
szabályozást az 1971. évi III. szövetkezeti törvény tartalmazta, azzal azonban, hogy a gazdaság
bizonyos meghatározó szektoraiban működő szövetkezetekre nézve sajátos szabályozás volt az
irányadó. E tekintetben hangsúlyozni szükséges, hogy a mezőgazdasági szövetkezetekre vonatkozó
joganyag alapvetően kihatott az 1971. évi III. szövetkezeti törvény szellemiségére, de konkrét
rendelkezéseire is. A szabályozás lényegében egy átfogó szövetkezeti törvényre épült, továbbá
támaszkodott az ágazatokra irányadó törvényi vagy alacsonyabb szintű jogszabályokra.
A harmadik fejlődéstörténeti korszak az 1989-től napjainkig tartó időszak. A harmadik
fejlődéstörténeti korszakon belül három szabályozási szakasz különíthető el. Az első szabályozási
szakasz az 1989-1991 közötti, a második szakasz a 1992-2000 közötti, a harmadik szakasz pedig a
2000-től tartó napjainkat is érintő fejlődéstörténeti szakasz. Az 1989-től kezdődő fejlődéstörténeti
korszak fő sajátossága az, hogy a szövetkezetet már nem valamely társadalmi rend részeként
határozza meg, hanem állampolgárok önkéntes társulásaként. A szövetkezeti szabályozás
alkotmányjogi alapjai tehát létrejöttek. A szövetkezeti tulajdonjog jogi természetét meghatározó fő
jellemvonás, miszerint az oszthatatlan tulajdonformának minősült, részlegesen, majd teljes körűen
áttörésre került a szabályozásban. Az 1992-ben hatályba lépett úgynevezett átmeneti törvény egy
speciális eljárás keretében, az úgynevezett vagyonnevesítési eljárás során a korábban oszthatatlan
jogi természetű tulajdon felosztásáról rendelkezett. E fejlődéstörténeti korszakban két szövetkezeti
törvény is hatályba lépett. Az egyik 1991-ben, a másik 2000-ben. A magyar szövetkezeti
szabályozást ezen időintervallumban az jellemezte, hogy a jogalkotás a magyar, 1948 előtti
szövetkezeti szabályozás kontinuitását kívánta megteremteni. Az Európai Unió „Európai Szövetkezet
Statútumáról” szóló rendelete ugyancsak hatással volt a magyar szabályozásra. Az is e
fejlődéstörténeti szakasz jellemvonása, hogy a 20. század végén, a 21. század elején a
szövetkezetekkel foglalkozó nemzetközi szervezetek, így különösen a Szövetkezetek Nemzetközi
Szövetsége, az ENSZ, illetve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet dokumentumai erőteljesen
hangsúlyozzák a szövetkezetek jelentőségét a globalizáció káros folyamatainak kiegyensúlyozásánál.
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 97
Ugyanez vonatkozik az Európai Unió szövetkezetekkel kapcsolatos politikájára is. Az Európai Unió
a szövetkezeteket mint a szociális integrációt leginkább megvalósítani képes formákat ismeri el
azzal, hogy a szociális piacgazdaság meghatározó fő tényezőinek tekinti azokat. A magyar jogalkotó,
számba véve a magyar szövetkezeti szabályozás 1948 előtti hagyományait, figyelemmel a
nemzetközi szervezetek szövetkezetekre vonatkozó dokumentumaiban foglaltakra, és nem
utolsósorban az Európai Unió európai szövetkezetre vonatkozó rendeletére koncentrálva alkotta meg
a hatályos, átfogó magyar szövetkezeti törvényt 2006-ban. A szövetkezetek sokféleségére tekintettel,
vagyis arra figyelemmel, hogy a szövetkezetek a társadalom, a gazdaság számos területén működnek,
az átfogó szövetkezeti törvény mellett speciális szabályok is irányadóak. Ezeknek a speciális
szabályoknak különösen nagy súlya van a lakásszövetkezetek esetében, amelyekre nézve önálló
törvény az irányadó. A speciális szabályok fontosak a hitel- és takarékszövetkezetek esetében,
miként a biztosító szövetkezetek alapításánál és működésénél is. A szociális szövetkezetek, mint a
21. századbeli szövetkezetek egyik legmeghatározóbb csoportja, ugyancsak sajátos szabályokkal
rendelkeznek, ugyanez vonatkozik az iskola- és diákszövetkezetekre is. E fejlődéstörténeti szakasz
jogalkotásánál ki kell emelni az európai szövetkezetről szóló törvényt, figyelemmel az Európai Unió
által kibocsátott vonatkozó rendeletre.

2. A szövetkezetalapításokról - történeti aspektusból

A Kereskedelmi Törvényt megelőzően a gazdaság főbb területein már alapítottak szövetkezeteket. Az

első szövetkezet alapítására végső soron Anglia kivételével az egész európai térséget tekintve először
1845. február 9-én került sor az akkori Magyarország területén, Ószombaton. A szakirodalom által
„gazdaszövetségeként és/vagy hiteljellegű szövetkezetként meghatározott szervezet önkéntes jelleggel
alakult. Az alapítást az önsegély, illetve a kölcsönösség gondolata motiválta. A kereskedelem
területén fogyasztási szövetkezet először a térségben 1863-ban alakult Budapesten, majd 1866-ban
Erdély területén. 1883-ban a Magyar Államvasutak alkalmazottai fogyasztási szövetkezetet
alapítottak. A mezőgazdaságban - áttörve a szövetkezetek alanyi körére vonatkozó azon tételt,
miszerint azt kis tőkeerővel rendelkezők alapítják - nagy- és középbirtokosok hozták létre a Magyar
Mezőgazdák Szövetkezetét. A szövetkezet alapítására azért került sor, hogy az Osztrák-Magyar
Monarchia hadseregének élelmezésében a szövetkezet tagjai részt vehessenek. Egyénileg ennek a cél-
nak az elérése kilátástalannak bizonyult. A mezőgazdaságban jellemző volt a földbérlő szövetkezetek
alapítása, miként a földmunkás vállalkozó szövetkezetek létrehozatala is.
A 19. század második felében tejszövetkezetek, pince-Zborértékesítő szövetkezetek, beszerző és
értékesítő szövetkezetek jelentős számban alakultak. A térségben alapított szövetkezetek
jellemvonásaikat tekintve megjelenítették a szövetkezet sajátosságait. A természet- földrajzi
adottságok alapján a pince-/borértékesítő szövetkezetek jelentősége kiemelkedő volt. A korabeli
szakirodalom, így például Drucker Jenő 1913-ban a szövetkezet feladatát, annak fő jellemvonásai
kiemelése mellett a következőképpen határozta meg. „A borértékesítő szövetkezetek hivatása egyes
szőlőbirtokosok termését összegyűjteni, feldolgozni, kezelni és megfelelő áron forgalmazni.”
98 ELSŐ RÉSZ

Lényegében a jelenlegi európai gazdaságok piaci részesedést tekintve is leghatékonyabb

szövetkezetcsoportjának az agrármarketing szövetkezetek működési elveit jelenítette meg a térség
pinceszövetkezete már a korabeli alapításoknál is.
Összefoglalóan azt lehet megállapítani, hogy a magyar térség viszonylatában a 19. század
második felétől három alapvető gazdasági területen, nevezetesen a pénz-hitelszférában, a
kereskedelem szektorában és a termelés területén alapítottak szövetkezeteket.
A szövetkezeti rendszer az I. világháború után erőteljes fejlődést mutatott. Ebben az időszakban
a mezőgazdasági és ipari termékek beszerzésével és értékesítésével foglalkozó hangyaszövetkezetek
jöttek létre. Hangsúlyozzuk, hogy a hangyaszövetkezeti rendszer a magyarlakta területeket 1945-öt
megelőzően szinte teljesen behálózta, székházakkal, kereskedelmi átvevőhelyekkel,
hitelszövetkezetekkel. A konkrét adatokat tekintve kiemelhető, hogy 1940-ben már 2000
tagszövetkezetet tartottak nyilván, hétszázezer szövetkezeti taggal, harminc konzervgyárral, húsz
ipari üzemmel és több mint négyszáz bolttal. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a 20. század
első felében a magyar hangyaszövetkezeti rendszer a közép-kelet-európai régió legnagyobb
gazdasági csoportjának minősült. Ez idő tájt a hangyaszövetkezeti rendszer mellett jelentősek a
hitelszövetkezetek, amelyeknek elterjedésében jelentős szerepet játszott a speciális hitelkonstrukció.
Ezek a hitelszövetkezetek ugyanis alacsonyabb hitelkamattal dolgoztak, mint más hitelintézetek,
aminek eredményeképpen országos viszonylatban mérséklődött a hitelkamat. A hitelszövetkezetek
piaci részesedése már 1894-ben jelentős volt, lévén nyolcvan hitelszövetkezet működött az ország
meghatározó megyéiben. Lényeges még, hogy a két világháború közötti időszakban speciális szerepet
is felvállaltak a hitelszövetkezetek. Arról van szó ugyanis, hogy más jellegű, például termelői,
fogyasztói és értékesítési szövetkezeti központok megalakításában és azok működtetésében is
jelentős szerepük volt. A fogyasztási és a hitelszövetkezetek elterjedésén túl gróf Károlyi Sándornak
köszönhetően ebben az időszakban megalakultak az állattenyésztő, géphasználati, biztosítási és
egyéb szövetkezetek is.
A régióban a Kereskedelmi Törvényt megelőzően tehát a gazdaság főbb területein a
szövetkezetalapítások már jellemzőek voltak. Végső soron arról volt szó, hogy a gazdasági fejlődés
eredményeként komoly igény mutatkozott arra, hogy a szövetkezeti jogviszonyok átláthatóak és
rendezettek legyenek. A korabeli jogalkotó ezt észlelve szabályozta a szövetkezeteket a KT előírásai
között, majd később a Szövetkezeti Törvény keretében.
3. A Kereskedelmi Törvényben szabályozott kereskedelmi
társaságok általános jellemvonásairól, a szövetkezeti
sajátosságokról

a) A kereskedelmi társaságok meghatározásáról, a magánjogi és kereskedelmi

társaságok elhatárolásáról

Az 1875. évi XXXVII. tc.-ben rögzített Kereskedelmi Törvény négy kereskedelmi társaságot
nevesített. Ez a négy kereskedelmi társaság a következő:
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 99
- részvénytársaság;
- szövetkezet;
- közkereseti társaság;
- betéti társaság.
A kereskedelmi társaságok általános jellemvonásainak meghatározhatósága érdekében a
Kereskedelmi Törvényt magyarázó magánjogászok két főbb elemzési körre összpontosítottak.
Először is megkísérelték a kereskedelmi társaság alapvető jellemvonásait kimutatni azáltal, hogy
azokat összehasonlították a magánjogi társasággal, másodszor pedig az egyes kereskedelmi
társaságokat külön-külön elemezve mutattak ki speciálisan egy, vagy csak néhány kereskedelmi
társaságra vonatkoztatható ismérvet, ugyanakkor ezzel az elemzési módszerrel határozták meg az
általában tipikusnak minősíthető jellemvonásokat is. Az egyes kereskedelmi társaságokra irányuló
vizsgálatoknál kiindulópontként az szolgált, hogy noha a kereskedelmi társaságok alfajai alapvető
rokon vonásokat mutattak, lényeges jellemvonásokban mégis eltértek egymástól.
A kereskedelmi társaságok általános definícióját Kuncz Ödön, „A magyar kereskedelmi és
váltójog vázlata” című, Budapesten 1928-ban megjelent munkájában a következőképpen rögzítette:
„A kereskedelmi társaságok az embereknek gazdasági célra szervezését valósítják meg; tehát
fokozzák azokat az eredményeket, amelyeket e téren a magánjogi társaság elért.” A korabeli
magánjogászok másik kiváló képviselője, Apáthy István a „Kereskedelmi jog tekintettel a
nevezetesebb európai törvényekre” című, Budapesten 1886-ban megjelent munkájában a
kereskedelmi társaságok jellemzésnél elsősorban azt emelte ki, hogy azokra „a forgalom sajátszerű
szükségletei”, a „társas kereskedés” folytatása hatott leginkább. A definícióból és a jellemzésből
kitűnik a KT-t elemző magánjogászoknak azon általánosnak tekinthető elméleti kiindulópontja,
miszerint a kereskedelmi társaságok ismérvei - amelyeket a kereskedelmi forgalom követelményei
alakítottak ki - a magánjogi társaságok kellékein alapultak. Nagy Ferenc, „A magyar kereskedelmi
jog kézikönyve” című, Budapesten 1913-ban megjelent munkájában rögzített elemzése szerint a
kereskedelmi társaságok „a közönséges magánjogi társaságra (societas) vezetendők vissza”.
Klupathy Antal „A magyar kereskedelmi jog kézikönyve” című, 1906-ban megjelent munkájában a
társaság fogalmát általánosan határozta meg: „Társaság alatt két vagy több személynek egy bizonyos
czélra szervezett egyesülését értjük. Lényeges tehát minden társaságnál: két vagy több személy és
ezeknek egyesülése valamely (megengedett) czél elérésére.” Álláspontja szerint a kereskedelmi
társaságokra ez a meghatározás ugyanúgy alkalmazható, mint a magánjogi társaságokra. Abban az
esetben azonban, ha a társaságokon belül megkülönböztetni és szabályozni akarunk egy különös
„categoriát”, akkor véleménye szerint fel kell vázolni annak legfontosabb jellemző jegyeit. A
kereskedelmi társaságok általános jellemvonásai pedig akkor kristályosodhatnak ki, ha rávilágítunk
azokra a szempontokra, amelyek megkülönböztetik a kereskedelmi társaságokat a magánjogi
társaságoktól. Klupathy szerint annak a kérdésnek a megválaszolása szükséges a kereskedelmi
társaságokat illetően, hogy „mi az az ismérv, mely azokat a magánjogi societásoktól
megkülönbözteti.”
A magánjogi és kereskedelmi társaságok elhatárolására több szempont is kínálkozott. Az egyik
ilyen szempont az ügyleti forgalom felé történő irányultság tartalma. A két társasági forma kifelé - az
ügyleti forgalom felé - történő megjelenése más és más volt. A kereskedelmi társaság a megcélzott
100 ELSŐ RÉSZ

gazdasági előnyök fokozása érdekében szervezetten, önálló céggel rendelkezve jelent meg az ügyleti
forgalomban. További elhatárolási szempontul szolgált a vagyon és a szervezet kérdése is. A
kereskedelmi társaság olyan saját vagyonnal rendelkezett, amely tagjai magánvagyonától teljes
mértékben elkülönült, emellett külön szervezete volt, önálló jogképességgel rendelkezett. „Ezzel
szemben a magánjogi társaságban a tagok személyisége dominál, a jogok és a kötelezettségek alanyai
maguk a tagok, nincs külön „társasági” vagyon, „társasági” tartozás vagy követelés, per esetében
maguk a tagok a peres felek.” Noha a „szervezettség” szintjét és a jogképesség kérdését illetően a
kereskedelmi és magánjogi társaságok az előzőek szerint kifejtettek alapján lényegesen különböztek
egymástól, Kuncz ezeket az eltéréseket viszonylagosaknak minősítette. Álláspontja szerint a
közkereseti és a betéti társaság erőteljes hasonlóságot mutatott a magánjogi társasággal, mivel e
kereskedelmi társaságok „a magánjogi társaság kommercializált válfaj ai”-ként értékelendők. Csak a
részvénytársaság és a szövetkezet esetében állítható, hogy e kereskedelmi társaságok a
szervezetettség szintjében alapvetően különböztek a magánjogi társaságoktól. Ugyanakkor nézete
szerint a magánjogi társaságot maximálisan szervezetlen alakulatként felfogni mégsem helyes. A
kereskedelmi társaság önálló jogképessége pedig nem homályosíthatja el azt a körülményt, hogy a
kereskedelmi társaságnál „gazdaságilag mégis csak a tagok a fontosak; a vagyon végeredményben a
tagoké”, nincs külön társasági érdek és tagi érdek, mert a társaság a tagok érdekeinek kielégítését
biztosította. Nagy Ferenc a szervezettség és a jogképesség vonatkozásában Kunczhoz képest egy
árnyalattal határozottabban foglalt állást. Felfogása szerint e két jellemvonást illetően „alig
állapítható meg” rokonság a kereskedelmi és a magánjogi társaság között, a kereskedelmi forgalom
állandóan fejlődő, új kihívásokat keletkeztető jellemzője miatt.
Az idevonatkozó elemzések szerint egyéb elhatárolási szempontok is szóba jöttek. Ilyen
szempont például a tagok felelősségének kérdése, a társasági forma homogén vagy eklektikus volta, a
társaság céljának tartalma. Az elhatárolás körében különös jelentősége volt a felelősségi
kérdéseknek. A magánjogi társaságok esetében a tagok a „közösen vállalt” tartozásokért az egész
vagyonukkal feleltek. A felelősség fő szabályként korlátlan, közvetlen és feltétlen volt. Fontos
azonban - miként arra Kuncz rámutatott hogy a tagok „csak a reájuk eső hányad erejéig (részenkint,
aránylagosan)” feleltek. A kereskedelmi társaságok tagjai a társaság tartozásaiért egyetemlegesen
feleltek, azaz minden egyes tag az egész követelés mértékének erejéig felelt. Korlátlan, közvetlen,
továbbá feltétlen felelősség azonban csak bizonyos kereskedelmi társaságok esetében nyert
szabályozást.
Ami a társasági forma homogén avagy eklektikus voltát illeti, kiemelendő, hogy Kuncz a
magánjogi társaságot „jogilag homogén alakulatának tekintette. A kereskedelmi társaságok esetében
azonban lényeges eltérések mutathatók ki aszerint, hogy valamely társaság személyegyesülésnek
vagy tőkeegyesülésnek volt tekinthető. A kereskedelmi társaságok e szempont szerinti
megkülönböztetése a korabeli közgazdászok azon elemzésein alapult, amelyek a társasvállalkozások
gazdasági tartalmát vizsgálták. A társas vállalkozások konkrét gazdasági tartalmát ugyanis az
határozta meg, hogy az adott vállalkozás elsődlegesen tőkekoncentrációra szerveződött-e, avagy
személyegyesítő jelleget mutatott. A társas vállalkozások gazdasági tartalmának elemzése során
Navratil Ákos, a korabeli közgazdasági szakirodalom kiváló képviselője, a részvénytársaságra és a
szövetkezetre koncentrált, a két társas vállalkozás eltérő működési elveit vizsgálta. Megállapítása
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 101
szerint: „a társas vállalkozásoknak különösen két alakja nevezetes, a részvénytársaság és a
szövetkezet.” A részvénytársaságokat egyértelműen tőkeegyesítő társas vállalati formának
minősítette, hangsúlyozva, hogy „ a részvénytársaságjellemzőjét a tőkék nagy arányú egyesülésétől
nyeri. ” A szövetkezet - a részvény- társasággal szemben - nem a tőkére, hanem a tagok személyére
összpontosított.
A kereskedelmi társaságok „kereskedődnek minősültek. Mindazon jogok megillették, amelyek a
kereskedőket, s mindazon kötelezettségek terhelték, amelyek terhelték a kereskedőket is. A KT
alapján kereskedőnek azt kellett tekinteni, aki saját nevében kereskedelmi ügyletekkel „iparszerűleg”
foglalkozott. Adott volt tehát egy törvényi rendelkezés, amely alapján egyszerű lett volna az
elhatárolás. Azt lehetett volna megállapítani, hogy a kereskedelmi társaságok a kereskedelmi
ügyletek iparszerű gyakorlására, a magánjogi társaságok pedig magánszükségletek kielégítésére
alakultak. A kereskedelmi táraságok közül azonban a részvénytársaságot és a szövetkezetet a
társasági forma minősítette kereskedőkké - miként arra több elemző rámutatott -, még akkor is, ha az
alapítási céljuk kereskedelmi ügylet folytatására nem irányult. Klupathy idevonatkozó elemzései
másokkal egybehangzóan kiemelték, hogy csak a közkereseti társaság és a betéti társaság esetében
beszélhetünk arról, hogy a társaság célja meghatározza a kereskedelmi társasági minőséget. A KT e
„vegyes rendszerű” szabályozási felfogására figyelemmel a társasági cél mint elhatárolási szempont
relatívnak értékelendő. Ugyanakkor Kuncz azt is hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt a „kereske
102 ELSŐ RÉSZ

delmi ügy”, a „kereskedő” fogalmának nem egyértelmű volta miatt sem szolgálhatott a cél
abszolút elhatárolási szempontként. A „kereskedelmi cél” léte vagy nem léte lényegében konkrét
esetekben megállapíthatatlan volt az előzőekben, példázatszerűen felsorolt fogalmak
„határozatlansága” miatt.
A fentiekben kifejtettekből az a következtetés adódik, hogy az elhatárolási szempontok egyike
sem kezelhető mereven. A korabeli elemzők egyetlen olyan ismérvet sem határoztak meg, amely
alapján a magánjogi társaságok teljes mértékben megkülönböztethetők lettek volna a kereskedelmi
társaságoktól. Általános megállapításként Klupathy azt rögzítette, hogy „a kér. társaságoknak a
magánjogiaktól való megkülönböztetésére nézve, tehát általános ismérvet felállítani nem lehetvén,
nem marad más hátra, mint azt mondani: hogy kér. társaságok azok, melyek a KT 61. §-ában fel
vannak sorolva.” Lényegében tehát Klupathy a kereskedelmi társaságokra irányadó jogi szabályozást
tartotta a legfontosabbnak a kereskedelmi társaságok vizsgálatakor, illetve azok meghatározásánál.

b) A kereskedelmi társaságok jogi személyiségéről

Az elemzések során felmerült az, hogy a kereskedelmi társaság jogi személy-e vagy nem. A
magánjogászok álláspontja e kérdésben nemzetközi viszonylatban csak részben volt egybehangzó. A
magyar magánjogászok véleménye a kereskedelmi társaságok egyes fajtáinak jogi személyiségére
nézve szintén eltérő volt. Neumann Ármin egyik kereskedelmi társaságot sem tekintette jogi
személynek. Klupathy és Apáthy István a közkereseti társaságot és a betéti társaságot nem tekintette
jogi személynek. Ezzel szemben Nagy Ferenc valamennyi kereskedelmi társaságot jogi személynek
tekintette. Kuncz Ödön ugyanezen a véleményem volt. A Kuncz-féle elemzések a KT 63. §-ában
foglaltakon, a jogképesség elismerésén alapultak, és erőteljesen támaszkodtak Nagy Ferenc
érvelésére. A KT 63. §-a a következőt rögzítette: „A kereskedelmi társaságok cégük alatt jogokat
szerezhetnek, kötelezettségeket vállalhatnak, ingatlan javakra tulajdont s egyéb jogokat szerezhetnek,
felperesi és alperesi minőségben perben állhatnak.” Kuncz álláspontja szerint a jogképesség
elismeréséhez képest „súlytalan” vitát folytatni arról, hogy fennáll-e a jogi személyiség, és ha igen, a
kereskedelmi társaságok milyen fajtáinál. Nagy Ferenc érvelését, amely szerint „a keresk. társaságok
mint tagjaiktól különvált önálló jogalanyok szerepelnek, vagyis jogi személyek természetével bírnak”
- a KT 63. §-ra is figyelemmel - Kuncz maradéktalanul elfogadta.
A magánjogi és kereskedelmi társaságok összevetésére irányuló elemezésekből több tanulság
szűrhető le. Az egyik az, hogy a kereskedelmi társaságok jogi lényegének feltárása csakis a
magánjogi társaságok jellemzőinek számbavételével lehetséges. A második tanulság az, hogy a
kereskedelmi társaságok jogi lényegét megjelenítő kellékek tartalma nem esett egybe, de nem is
eshetett egybe maradéktalanul a magánjogi társaságokat jellemező kritériumok tartalmával - egy
alapvető oknál fogva. Nevezetesen azért, mert a kereskedelmi társaságok jogi természetét
megjelenítő ismérveket a folyamatosan fejlődő kereskedelmi forgalom igényei kristályosították ki. A
kereskedelmi forgalom követelményeihez való alkalmazkodási törekvéseknek biztosított teret a KT a
kereskedelmi társaságok jogképességét megállapító előírása. Ezen előírás nyomán véleményünk
szerint helyes valamennyi kereskedelmi társaságot jogi személynek tekinteni.
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 103
ej Az egyes kereskedelmi társaságok főbb jellemvonásairól

Klupathy a kereskedelmi társaságok elméleti alapjaira vonatkozó elemzéseinek körében több,

különösen lényeges, más elemzők által is tárgyalt, az egyes kereskedelmi társaságok sajátosságait
megjelenítő szempont vizsgálatára hívja fel a figyelmet. Az első szempont, amelynek vizsgálata
alapján - szerinte - megállapítható az egyes kereskedelmi társaságok főbb jellemvonása az, hogy a
társaság létrejötte „alakszerűséghez” kötött, avagy sem. A második szempont pedig, amelynek
elemzése segítséget nyújthat az egyes kereskedelmi társaságok sajátosságainak meghatározásához az,
hogy a társaságnál keletkezett kettős viszony, nevezetesen a külső és a belső viszonyok tartalma
hogyan alakul.
Ami az első szempontot illeti, kiindulópontként az szolgál, hogy a kereskedelmi társaságokat
szerződés hozta létre. Kifejezett „alakszerűséghez” azonban a társasági szerződés érvényes létrejötte
sem a közkereseti, sem a betéti társaság esetében nem volt kötve. E körben lényeges még, hogy e
társaságoknál a tagok jogviszonyaik tartalmát főszabályként akaratuk szerint rendezhették a
szerződésben. Korlát ebben a körben, mégpedig a harmadik személyek érdekeire figyelemmel került
szabályozásra a KT-ben, mindenekelőtt a felelősségi konstrukció megfogalmazása során. A
részvénytársaság esetében egy másfajta szabályozási szemlélet érvényesült. A részvénytársaság
megalakulásának feltételeire - különösen a vagyonjogi rendelkezésekre, e körben az alaptőke
biztosítására - a megalakulás feltételrendszerére, a társaság szervezetére, lényegében a működésre
részletes törvényi rendelkezések voltak az irányadók. Klupathy rámutatott arra, hogy a kereskedelmi
társaságok között ezek a különbségek okszerűek. Arról van szó, hogy a részvénytársaság általában
nagy létszámmal alakult, a tagok nem álltak kapcsolatban egymással, a társaság irányítását, a mű-
ködés megszervezését, az üzletvezetést a társaság szervei végezték. A társaság tagjainak elemi
érdeke volt, hogy az e szervekre vonatkozó szabályok előre meghatározottak legyenek, hiszen
érdekeiknek érvényesítésére, a társaság szerveinek ellenőrizhetőségére garanciák szükségeltettek.
Lényeges, hogy a társaság leendő tagjainak az érdeke megkívánta azt is, hogy a társaság
megalakulása előtt és a megalakuláskor jogellenes cselekményekre ne kerülhessen sor. A
vagyonképzés szabályai pedig a hitelezővédelmet és a forgalom biztonságát szolgálták.
A közkereseti és betéti társaság esetében, figyelemmel arra, hogy e társasági formák általában
kisebb létszámmal alakultak, mint a részvénytársaság, a szabályozottságnak az a szintje, ami a
részvénytársaságnál irányadó volt, szükségtelennek bizonyult. A tagok általában részt vettek az
üzletvezetésben, vagy érdekeik érvényesítésére, az ellenőrzési joguk gyakorlására megfelelő
lehetőségük nyílott. Ugyancsak szükségtelennek volt tekinthető a va- gyonképzés, az alapítás
feltételeinek a részletes szabályozása is, hiszen az irányadó felelősségű konstrukció védte a harmadik
személyeket.
A Klupathy-féle elemzések másik lényeges szempontja szerint a kereskedelmi társaságok közötti
eltérő és rokon vonások megállapításához számba veendő a társaságoknál keletkező kettős viszony.
Vizsgálandó egy belső viszony, és tanulmányozni szükséges egy külső viszonyt is. A
részvénytársaság esetében a belső viszonyoknál a tagok a társasággal és nem egymással állnak direkt
kapcsolatban. A közkereseti társaság és a betéti társaság esetében a belső viszony „nem annyira a
tagoknak a társasághoz, mint inkább azoknak egymáshoz” való kapcsolatát jelenti. E társaságoknál a
külső viszony alanyai elsősorban a tagok és harmadik személyek, és nem elsősorban a társaság és
harmadik személyek. A részvénytársaság esetében azonban egyértelmű, hogy a társaság áll
kapcsolatban a harmadik személyekkel. Az elemzések külön is kiemelték, hogy a részvénytársaság
belső viszonyainak tartalmához, a fentiekben kifejtetteken túl, szerveknek a társasághoz való
viszonyai is hozzátartoztak.
Nizsalovszky Endre elemzéseinek általános szellemisége megegyezett az előzőekben már
említett szerzőkével, figyelemreméltó, hogy ő a KT által szabályozott kereskedelmi társaságok és a
korlátolt felelősségű társaság eltérő és rokon vonásait elsődlegesen a társaságok szerveit vizsgálva
mutatta ki. Nizsalovszky Endre álláspontja szerint a szövetkezet és a közkereseti társaság azonos
vonásokat mutat abban a tekintetben, hogy mindkettő személyegyesülés, azaz a tagok személyes
részvétele domináns az alapítás és a működés során. Tőkeegyesülésként határozza meg a
részvénytársaságot és a korlátolt felelősségű társaságot, továbbá vegyes alakzatként jelöli meg a
betéti társaságot. A rendszerezés ezen túlmenően az egyes vállalkozási formák jegyeinek
számbavétele után azt rögzíti, hogy a szövetkezet a részvénytársasággal azonos módon szervezett
kollektivisztikus vállalkozási forma. A kollek- tivisztikus társas vállalkozások jellemzője -
Nizsalovszky szerint - az, hogy jelentős taglétszám tételezhető fel, továbbá, hogy a tagsági minőség
mellett „kollektív aktusra” van szükség ahhoz, hogy a tagok e vállalkozások szerveiben szerephez
juthassanak. Továbbá lényeges jellemzőként említhető az, hogy a tagok folyamatosan változnak,
azzal azonban, hogy a szövetkezet esetében a tagok változása automatikusan a tőke változását vonja
maga után, míg a részvénytársaságnál a tagi mobilitás „a megmerevített tőkében” változást nem
eredményez. Az európai szövetkezeti szabályozást alapvetően meghatározó egyik általános tételnek, a
nyitott tagság tételének - azaz a tagok szabad be- és kilépésének - az okszerű következménye a
szövetkezeti tőke automatikusan változó jellege. A szövetkezeti tőke a tagok szabad ki- és belépésének
eredményeképpen automatikusan változó jellege egyértelműen szövetkezeti specialitásnak tekinthető.
Hangsúlyozzuk, hogy a magyar és a német polgári szövetkezetelmélet egybehangzó álláspontot
képvisel abban a tekintetben, hogy ez az egyikjellemvonás, amely a szövetkezetet megkülönbözteti
más gazdasági társaságoktól. Nizsalovszky a köz
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól

kereseti társaságot és a korlátolt felelősségű társaságot individualisztikusan szervezett tár-

saságnak tekintette. E társaságokat a tagok csekély száma jellemzi, továbbá az, hogy „a tagok már
tagsági minőségük alapján egyszersmind a társaság szervei lehetnek.” Fontos jellemző vonás még,
hogy a tagok személye oly mértékben fontos, hogy egyes tagok tagsági jogviszonyainak megszűnése
a társaság működését veszélyeztetheti. Nizsalovszky Endre is abban határozta meg a szövetkezet és a
közkereseti társaság közös jellemző jegyét, hogy mindkét forma személyegyesülésnek tekinthető.
Nizsalovzsky a két forma individualisztikusan, avagy kollektivisztikusan szervezett vizsgálatára
helyezte a hangsúlyt az eltérések kimutatásánál. A betéti társaságot a Nizsalovszky-féle minősítési
rendszer „az individualisztikusan szervezett személyegyesülés és tőkeegyesülés” átmeneti alakjaként
határozta meg.

d) A szövetkezeti kooperáció sajátos jelentéstartalmáról

Kuncz elemzései az egyes kereskedelmi társaságok jellemvonásainak vizsgálatánál, hasonlatosan az

előzőekben leírtakkal, ugyancsak a társaságok belső és külső viszonyait állították előtérbe. Lényeges,
hogy nála az elemzések kiegészítésre kerültek a „kooperáció”, illetve a „kölcsönösség” fogalmainak
az egyes kereskedelmi társaságokra történő vonatkoztatásával. Konkrétabban Kuncz - feldolgozva a
magyar és a külföldi felfogásokat - azt is vizsgálta, hogy a kooperáció jelentéstartalma azonos-e
valamennyi kereskedelmi társaságnál. Következtetésként azt állapította meg, hogy a kooperáció a
szövetkezeteknél a többi kereskedelmi társasághoz képest egy sajátos jelentéstartalommal
rendelkezik. A szövetkezet esetében ugyanis a tagok, mégpedig valamennyi tag - a vagyoni betét
szolgáltatása mellett -személyesen is közreműködik a szövetkezet gazdálkodásában. A
részvénytársaság esetében a részvényes személyes közreműködési kötelezettsége fel sem merülhet,
mert a társaság tőkeegyesítő jellegéből okszerűen az következik, hogy a részvényes a vagyoni betét
szolgáltatásán kívül másra nem kötelezhető. A szövetkezetnél a közkereseti és a betéti társaságtól
- amely társaságoknál a munkavégzésre bizonyos tagok ugyancsak vállalkoznak - eltérően a
személyes közreműködés általános, ebben jelölhető meg a szövetkezet sajátossága. Lényegében
ebből adódik, idézve Kuncz megállapítását, hogy „kooperálni” a szövetkezetnél nem azt jelenti, hogy
társas vállalkozást létesíteni, hanem: együttdolgozni magukkal a tagokkal!” A szövetkezeti tag
egyidejűleg a társaság tagja, ugyanakkor a társaság „ügyfele”, avagy „munkatársa” is. A kooperáció
fogalmának sajátos jelentéstartalmát képezték le a szövetkezeti tagsági jogviszony elemei. A Kuncz-i
elemzések tanúsága az, hogy a tagsági jogviszony eme, a kooperáció sajátos értelmezésén alapuló
komplex jelentéstartalma avatta a szövetkezetei speciálissá más kereskedelmi társaságokhoz képest.
A szövetkezeti kooperáció jelentéstartalmának tisztázásánál a kölcsönösség elemzésénél szükséges
felidézni az elméleti részben már részletesen kifejtett. Nagy Ferenc által megfogalmazott álláspontot
is. Nagy Ferenc - egybehangzóan az előzőekben, lényegretörően kifejtett Kuncz-i elemzéssel - a
kölcsönösség fogalmát a szövetkezetnél más társaságokhoz képest sajátosnak tekintette. A
legfontosabb különbségként azt emelte ki, hogy a szövetkezet tagjai a szövetkezet tevékenysége
során közreműködnek, míg a társaságoknál nem.
106 ELSŐ RÉSZ

e) A szövetkezet sajátosságai a KT-ben szabályozott kereskedelmi társaságokhoz

képest

Az alapvető szövetkezeti sajátosságok a fentiekben részletesebben tárgyalt szövetkezeti kooperáció

tartalmára vezethetők vissza. Ez az az ismérv, amely az egyébként a szövetkezethez hasonlóan
személyegyesítő jelleget felmutató közkereseti és betéti társaságtól a szövetkezetet megkülönbözteti.
Ugyanakkor ez a gondolati alap az, amelyre a szövetkezeti tagsági jogviszony komplex volta
felépíthető. Szövetkezeti sajátosságnak minősíthető a kooperációval szoros összefüggést mutató
kölcsönösség fogalma is más társaságokhoz képest. E gondolatkörnél meghatározó ismérv
szövetkezet esetében a nyerészkedés kizárása, ami a szövetkezet egyébként a társaságokkal azonos
anyagi/gazdasági céljának szűkített értelmezését is adja. A szövetkezet által kitűzött
anyagi/gazdasági céloknak nem eleme a nyerészkedési szándék. Sajátosságnak minősül a szövetkezet
esetében a szövetkezeti tőke automatikusan változó jellege is, amelyet a nyitott tagság tételének,
vagyis a tagok szabad be- és kilépésének a lehetősége okszerűen eredményez. A sajátosságokra a
szövetkezet fogalmának, vagyonjogi rendelkezéseinek és felelősségi szabályainak körében még
visszatérünk.

f) A Kereskedelmi Törvény szövetkezeti szabályozásának és „A Gazdasági és Ipari

Hitelszövetkezetekről" szóló törvény általános jellemzéséről

A Kereskedelmi Törvény, amely a német szövetkezeti szabályozásra építkezett, szövetkezetekre

vonatkozó rendelkezései néhány évvel azok gyakorlatban történő alkalmazását követően már
kiegészítésekre, illetve részbeni módosításokra szorultak. Kétségtelen tény, hogy a KT a magyar
szövetkezeti szabályozást egy megfelelő szilárd alapra helyezte, de a gazdaságfejlődés
eredményeképpen szükségesnek bizonyult az önálló szövetkezeti törvény kimunkálása. A
szakirodalom e körben hangsúlyozta, hogy az ál szövetkezetek működése, továbbá a hiteluzsora is
arra késztette a korabeli jogalkotót, hogy a szövetkezeti szabályozást megreformálja. Nagy Ferenc
több munkájában világosan kifejtette, hogy a KT szövetkezeteket érintő előírásai szükségesek, de
nem elégségesek a hiteluzsora, a nyerészkedés kizárására. Érvelése szerint a gyakorlatnak az ilyen
irányú tendenciái összeegyeztethetetlenek a szövetkezet jellegével, ezért a gyakorlat ilyenfajta
metodikáit meg kell akadályozni, de legalábbis korlátozni kell. A korlátozásra a KT előírásai csak
részben, vagy egyáltalán nem voltak alkalmasak. 1894-ben Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter
bízta meg Nagy Ferencet egy önálló, általános szövetkezeti reform törvényjavaslat kimunkálásával.
A törvényjavaslat elkészült, de nem emelkedett törvényerőre. „Törvényjavaslat a szövetkezetről”
című munkájával Nagy Ferenc nem csupán a KT novelláris javítására törekedett. A szövetkezet
valamennyi jogviszonyát önállóan szabályozta, mégpedig akként, hogy ha a javaslat elfogadást nyer,
a KT szövetkezeti jogi rendelkezései hatályukat veszítik. A törvényjavaslat a szövetkezet sajátos
jellegét konkrét szabályok sorával erősítette meg, különösen a vagyonjogi rendelkezések terén, de a
tagsági jogviszonyból fakadó jogosultságok keretei között is. Az utóbbi szabályozási tárgyi körnél
kiemeljük „az egy tag, egy szavazat” elvét megfogalmazó rendelkezést. A reform törvényjavaslat
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 107
általános szellemiségét tekintve meg kell említeni, hogy az tükrözte a miniszteri megbízás tartalmát.
A miniszteri megbízás külön is utalt a gyakorlatban a hitel- és fogyasztási szövetkezetek körében
jelentkező anomáliákra fordítandó figyelem szükségességére a következőképpen: „...a legfőbb
figyelem a hitel- és fogyasztási szövetkezetek hatásosabb ellenőrzésére és a visszaélések
meggátolására és megtorlására fordítandó”.
Ahogyan azt már az előzőekben rögzítettük, ugyancsak Nagy Ferenc alkotta meg 1898- ban a
gazdasági és ipari szövetkezetek jogviszonyait rendszerezetten és átfogóan szabályozó szövetkezeti
törvényt, amely végre elfogadást nyert és a KT mellett fundamentális jogszabálynak minősíthető a
korszak szövetkezeti szabályozásánál. A törvény első címe a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek
jogviszonyait rendezte hat fejezetben és 47 §-ban. A törvény második címe a központi
hitelszövetkezetek jogviszonyait tartalmazta, öt fejezetben, 36 §-ban. A központi hitelszövetkezet
alakítása a szövetkezeti törvény egyik fő jellemvonása. A központ megalakításának általános célja az
volt, hogy a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek működését elősegítse, konkrétabban a 48. § azt
rögzíti, hogy a hitelszövetkezetek hiteligényeit kielégítse. A törvényi megfogalmazás első fordulata
általános. Végső soron a központi hitelszövetkezet feladatkörét kiterjesztő értelmezéssel rendezi.
Minden lényeges jogviszony, így különösen a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek alapítása,
irányítása, felügyelete, ellenőrzése is a központi hitelszövetkezethez tartozott. Ez azt jelenti tehát,
hogy minden olyan szövetkezet, amely a központ kötelékébe tartozott, az autonómia tekintetében
kötötté vált, ugyanakkor a központ tevékenysége által kedvezményekben részesült. Magát a központi
intézetet is szövetkezeti alapon hozták létre. A központkényszer elrendelésére 1920-ban került sor.
A törvény célja Nagy Ferenc törvényi előírásokat magyarázó munkája szerint az, hogy „a kisebb
gazdák és iparosok helyzete az állami segély mellett felállított, „Országos Központi
Hitelszövetkezet” által alapítandó és támogatandó szövetkezetek útján javíttassék”, végső soron
ezáltal a szövetkezet valódi természete és rendeltetése teret nyerjen. Ennek a célkitűzésnek a
gyakorlati viszonyokra figyelemmel a korabeli jogalkotó álláspontja szerint akkor lehetett
hatékonyabban megfelelni, ha a központkényszert törvényi rendelkezés íija elő. Erre figyelemmel az
1898. évi törvényt módosító 1920. évi XXX. törvény 2. §-a a következőképpen rendelkezett:
„Gazdasági és ipari hitelszövetkezet a jelen törvény életbeié- pése után csakis az Országos Központi
Hitelszövetkezet közreműködésével és csak oly feltétellel alapítható, hogy az alakuló szövetkezet
kijelenti, hogy az Országos Központi Hitel- szövetkezetbe rendes tagként belép, és ha a belépő
nyilatkozatot az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatósága elfogadja. Ennek az előfeltételnek
az igazolása nélkül a bíróság az alakuló szövetkezetet a cégjegyzékbe be nem jegyezheti. Az
Országos Központi Hitel- szövetkezetnek az előbbi bekezdésben említett közreműködése annak
ellenőrzésére terjed ki, hogy a megalakuláskor az 1898. évi XXIII. te. érvényben levő rendelkezései,
valamint a jelen törvény rendelkezései megtarthassanak.” A jogszabályi rendelkezések világosak te-
hát, központkényszer elrendelése történik a törvény hatálya alá tartozó szövetkezetekre vonatkozóan,
tevékenységük jogszabályszerűségét pedig egyértelműen ellenőrzik. Hozzátartozik a jogszabály
értékeléséhez, hogy a kötelékbe tartozás előnyöket is eredményezett.
Nagy Ferenc a szövetkezeti törvény és a KT egymáshoz való viszonyát rendező, a szövetkezeti
törvény 1. §-ának értelmezése körében világosan kiemeli, hogy a szövetkezeti törvény nem kívánta a
szövetkezetek jogviszonyait új keletűen szabályozni. A cél az volt, hogy azok a szövetkezetek,
108 ELSŐ RÉSZ

amelyek a szövetkezeti törvény alapján alakultak, nyilvánvalóan szövetkezetspecifikus rendelkezések

alapján működhessenek. Ebből az is következik, hogy a KT a szövetkezetek vonatkozásában
általában véve hatályában fennmaradt. A két törvény párhuzamos szabályaira figyelemmel négy
típusú szövetkezet volt megkülönböztethető, ezek az alábbiak:
- Az első csoportba azok a szövetkezetek sorolhatók, amelyeket a KT szerint alapítottak, és
annak hatálya alatt is maradtak.
A második csoportot azok a szövetkezetek alkották, amelyek a KT előírásait figyelembe
véve jöttek létre, de szabad akaratuknál fogva a szövetkezeti törvény hatályát ismerték el magukra
nézve kötelezőnek. Ebben az esetben bizonyos kedvezményekhez jutottak, azzal azonban, hogy
autonómiájuk megszűnt.
- A harmadik csoportba azok a hitelszövetkezetek tartoztak, amelyek eleve a szövetkezeti
törvény rendelkezései nyomán alakultak.
- A negyedik csoportot pedig azok a szövetkezetek alkották, amelyek újonnan alakultak, de a
KT rendelkezései alapján, megőrizve ezzel önállóságukat, lemondva bizonyos kedvezményekről.

g) A szövetkezet fogalmáról és a főbb vagyonjogi rendelkezéseiről

A SZÖVETKEZET FOGALMÁRÓL
A KT 223. §-a a szövetkezeteket a következőképpen határozza meg:
„Szövetkezetnek ezen törvény értelmében meg nem határozott számú tagokból álló azon társaság
tekintetik, mely tagjai hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett,
illetőleg kölcsönösség alapján ezek előmozdítására alakul. Ide tartoznak nevezetesen: az előlegezési
és hitelegyletek; a nyersanyag közös beszerzésére, közös raktár tartására, vagy közös termelésre
alakult egyletek; a fogyasztási egyletek; a lakásépítő társaságok; a kölcsönös biztosító társaságok.” A
felsorolás csak példázatszerű, figyelemmel arra, hogy a szövetkezetek sokféle csoportjait taxatív
módon lehetetlen lett volna felsorolni.

A SZÖVETKEZET FŐBB VAGYONJOGI RENDELKEZÉSEIRŐL

A szövetkezet gazdasági tartalmát, más kereskedelmi társaságoktól való különbözőségét a KT
elsősorban a vagyonjogi kérdések rendezésére vonatkozó szabályok körében jelenítette meg. A KT
225. §-ának 5. pontja értelmében az alapszabályokban meg kellett határozni „az egyes tagok
részesületi arányát, illetőleg azok üzletrészeit és ezen részek képződésének módját.” Az
üzletrészképzés szabályait tehát az alapszabályok rendezték, de arról a bírói gyakorlat is tett
megállapításokat. A szövetkezetek alapításánál a vagyonjog körében a bírói gyakorlat a részvényjogi
szabályokkal ellentétes tartalmú megállapítást rögzített. A szövetkezeti tagsági jogviszony
keletkezésének az volt a feltétele, hogy a tag a belépés szándékáról írásbeli nyilatkozatot tegyen. A
részvénytársaságoknál irányadó szabály, miszerint a jegyzett részvény névértékének 10%-át
alapításkor be kellett fizetni, különben a részvényaláírás érvénytelennek minősült, a szövetkezeteknél
nem került alkalmazásra. A tagsági jogviszony tehát érvényesen létrejöhetett anélkül, hogy a tagi
jogokat és kötelmeket megjelenítő üzletrészre tényleges befizetés történt volna.
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 109
A KT-ben foglaltakhoz hasonló tartalmú szabályokat fogalmazott meg a gazdasági és ipari
hitelszövetkezetekről szóló törvény 9. §-a is. „A belépő a belépés elfogadásával tekintetik a
szövetkezet tagjának.” Lényeges különbség mutatkozik azonban a KT előírásaihoz képest a
gazdasági és hitelszövetkezeteknél az alapításnál irányadó üzletrészjegyzést előíró szabályoknál. A
szövetkezeti törvény 10. §-a szerint e szövetkezeteknél a tag „a belépés tényénél fogva” egy
üzletrészt be kellett hogy fizessen a szövetkezet számára. A befizetés részleteit, annak határidejét,
azokat a jogkövetkezményeket, amelyek mulasztás esetében alkalmazandók voltak, alapszabályok
rendezték. A gazdasági és ipari hitelszövetkezetek esetében a törvény 11. §-a alapján „az üzletrészek
az illető tag nevére állítandók ki s legfeljebb 100 pengő névértékben állapíthatók meg.” E
szövetkezeteknél a szövetkezeti üzletrész két specialitással rendelkezett a KT-ben rögzített
rendelkezésekhez képest. Az első specialitás az, hogy az üzletrész névre szóló volt, a második pedig
az, hogy a névérték maximuma megállapításra került. A szövetkezeti törvény vagyonképzésre
vonatkozó rendelkezései konkrétan a kötelező üzletrészjegyzést előíró szabálya vita tárgyát képezte a
korabeli magánjogászi irodalomban, mint ahogyan arra a német szabályozás fejlődéstörténeti elemzé-
seinél már volt szó. Egyes szerzők ellenezték a szövetkezeti szabályozás körében a szövetkezeti
üzletrészjegyzés törvény által elrendelt kötelező előírását, míg mások kifejezetten szükségesnek
tekintették azt. Álláspontunk szerint a szövetkezeti üzletrész a vagyonképzés alapvető eszköze, és
ezért alapításkor helyes a kötelező üzletrészjegyzést előírni. Ezen túlmenően a hitelezői védelem
szempontjai is indokolják a kötelező jelleg törvényi előírását. Azok a szerzők, akik ellenzik az
üzletrészjegyzés kötelező voltának törvényben történő megállapítását - többek között - azzal érveltek,
hogy ez a szabályozási felfogás ellentétes a szövetkezet lényegével. A szövetkezet specialitása, hogy
az alapítási célkitűzése kettős - tehát a tagok gazdasági előmenetelén túl a tagok szociális helyzetének
javítása is lényeges ezen szerzők álláspontja szerint ellentmondásban áll azzal, hogy az alapításnál a
kötelező üzletrészjegyzés előírásra kerüljön. Ez az érvelés álláspontunk szerint súlytalan, két oknál
fogva. Először is azért, mert minden olyan formáció, amely gazdasági cél elérésére törekszik,
szükségképpen kell hogy rendelkezzen az annak elérhetőségét biztosító tevékenység vagyoni
alapjával. Ha ez nem áll rendelkezésre, a gazdasági cél kitűzése felesleges, elérése pedig
reménytelen. Másodszor pedig azért, mert a szociális jellegű célkitűzések megvalósíthatósága is
szükségessé teszi az adott formáció aktivitását, azaz valamilyen tevékenység gyakorlását, ami a
vagyoni alap teljes hiányában kilátástalan. Ami a KT szabályait alkalmazó szövetkezeteknél a
névérték kérdését illeti, lényeges, hogy az üzletrész névértékének megállapítása az alapszabály
rendelkezésébe utalt kérdéskör volt.
A szövetkezeti vagyonképzésre vonatkozó szabályok között legfontosabbnak a szövetkezeti
üzletrészre vonatkozó rendelkezések csoportja tekinthető. A szövetkezeti üzletrész a szövetkezeti
tagsági jogviszony tartalmát, azaz a tagok jogait és kötelezettségeit kifejező, a korabeli
magánjogászok többségi álláspontja szerint a részvénnyel hasonló tulajdonságokat hordozó
vagyonjogi kategória, amely veszteséges gazdálkodás esetén annak fedezetéül is felhasználható volt.
A szövetkezeti üzletrész és a részvény jogi természetének összevetése során Kuncz - a két kategória
eltérő jellemvonásainak felsorolása mellett - a szövetkezeti üzletrész fogalmát a következőképpen
határozta meg: „ami a részvénytársaságnál a részvény, az a szövetkezetnél üzletrész.”
A szövetkezeti üzletrésztőke hasonlatos a részvénytársaság alaptőkéjéhez. Az üzletrésztőke nem
110 ELSŐ RÉSZ

azonosítható a szövetkezet vagyonával, ahogy az alaptőke sem a részvénytársaság vagyonával. Ezen

túl hasonlóság a két vagyonjogi intézmény között az is, hogy a szövetkezet ugyanúgy köteles az
üzletrésztőkéjét konzerválni, mint a részvénytársaság az alaptőkéjét. Figyelemre méltó eltérés
mutatkozik e körben a közkereseti társaság idevonatkozó szabályainál, ahol ez a jogszabályi
kötelezettség nem állt fenn. Az üzletrésztőke konzerválására irányuló jogszabályi előírások nyomán
sem kamat, sem osztalék címén a tagok részére az üzletrésztőke terhére kifizetés nem történhetett. Az
üzletrésztőkét a tartozások között tartották nyilván. A hasonló vonások mellett lényeges eltérés az,
hogy a szövetkezeti üzletrésztőke állandóan és automatikusan változott a tagok szabad ki- és
belépésének következményeként.
A rokon vonások mellett meg kell említeni azt, hogy az üzletrész is lényeges jegyekben
különbözött a részvénytől. Az üzletrészek számát, továbbá nagyságát a jogszabályi rendelkezések
értelmében előre meghatározni nem volt szükséges. Ezen túlmenően arra nézve sem volt irányadó
jogszabályi előírás, hogy az üzletrészek értéke egyenlően kerüljön meghatározásra. A tényleges
befizetést, a befizetés módját a jogszabályok szintén nem rendezték, mert ezt a kérdést az
alapszabályok határozták meg. Lényeges, hogy az üzletrészek képzésénél abban az esetben, ha erre
nézve alapszabályi rendelkezés volt hatályban, tényleges befizetésre nem mindig kellett hogy sor
kerüljön. Lehetséges volt az, hogy az üzletrészt a tárgyévi nyereségből a tagot megillető
részesedéséből képezzék. A Klupathy-féle elemzések szerint a szövetkezeti üzletrész és a részvény
közötti fő különbség éppen az, hogy amíg a részvény csakis a tagok magánvagyonából történő
befizetésekből képződhetett, addig a szövetkezeti üzletrész - a tagi befizetések mellett - a nyereségből
is, „ melynek a tagokat megillető része üzletrészeik képzésére fordítható ” volt. A szövetkezeti
üzletrész nyereségalapú képzésének szabályainál igen figyelemreméltó azonban, hogy a korabeli
jogszabály- alkotás ezt a módozatát az üzletrészképzésnek nem favorizálta. A vonatkozó adójogi
szabályok szerint ugyanis azok a szövetkezetek, amelyek az üzletrészképzésnek ezt a módját
választották, adókedvezményre nem voltak jogosultak. Kiemelendő az a szabály is, amely szerint
alapszabályi rendelkezés nyomán lehetőség nyílott arra, hogy a befizetéseket részletekben teljesítse a
tag. A szövetkezeti üzletrész abban is különbözött a részvénytől, hogy a szövetkezeti üzletrészről
okirat kiállítására nem volt feltétlenül szükség. A gyakorlatban azonban a szövetkezetek az
üzletrészről általában kiállítottak „értékpapírt”. Ez az „értékpapír” volt a részjegy, amely különleges
sajátosságokkal rendelkezett az értékpapírok között, és ezért ún. nem valódi értékpapírnak minősült.
A szövetkezeti részjegy, miként azt a következőkben részletesebben kifejtjük, forgalomképes volt, de
lényeges korláttal, továbbá érvényesen csakis névre szólóan lehetett kiállítani - miként azt a
fentiekben már jeleztük. A szövetkezeti részjegyek igazoló hatását tekintve megállapítható, hogy
egyrészről igazolták a tagsági jogviszonyt, másrészről a tagi befizetés megtörténtének tényét is
tanúsították.
A tartalékalap képzését a KT, miként a részvénytársaságoknál, a szövetkezeteknél sem írta elő
kötelező jelleggel. Ez a szabályozási felfogás nem helyeselhető. A tartalékalap kötelező képzésére
vonatkozó szabály ugyanis biztosíthatta volna a szövetkezet gazdálkodásának stabilitását. Erre
különösen azért lett volna szükség, mert a szövetkezet esetében, a tagok szabad kilépése folytán, az
esetleges egyidejű tőkekivonás a működés egészét veszélyeztethette. E probléma
kiegyensúlyozhatóságát jelentette volna egy elkülönített, állandó tartalékalap létrehozását kötelezően
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 111
előíró rendelkezés.
A szövetkezeti törvény a tartalékalap képzését és növelését - helyesen - kötelezően előírta. Nagy
Ferenc a szövetkezeti törvény magyarázatánál azt az álláspontját fejtette ki, miszerint a tartalék
képzése oly mértékben fontos, hogy a KT szövetkezetekre vonatkozó szabályainál a tartalékképzést
előíró rendelkezés hiánya az egyik legnagyobb probléma. A tartalékképzés szerinte is ellensúlyozza a
tagok szabad ki- és belépése folytán esetlegesen előálló likvidhiányt, továbbá biztosítja azt is, hogy
kisebb veszteségek ne eredményezzék feltétlenül az üzletrészek csökkenését vagy a pótbefizetések
elrendelését. A szövetkezeti törvény 14. §-a világosan rendezi az esetleges veszteség fedezetét a
következők szerint „...A mérleg szerint mutatkozó veszteséget elsősorban a tartalékalapból kell
fedezni. Ha ebből ki nem kerül, a veszteség a tagok között ugyanazon arányban osztatik fel, mint a
nyereség, s az egyes üzletrészekből az év végén lejegyzendő. Ha a tartalékalap által nem fedezett
veszteség az üzletrész követelést meghaladja: a további befizetéseket és a későbbi évek nyereségeit a
veszteségből származó tartozás törlesztésére kell fordítani. Az alapszabályokba felvehető, hogy
tartalékalapból és az üzletrész követelésekből ki nem került veszteségek fedezésére a tagoktól az
üzletrészek névértékének még egyszeres összegéig terjedő befizetések is követelhetők.” A törvényi
rendelkezésből tisztán és világosan látható, hogy mindaddig, amíg a szövetkezetnek tartalékalapja
van, addig a veszteséget ebből kell fedezni. Ha a veszteséget a tartalékalapból rendezni nem
lehetséges, akkor kerülhet sor egyéb más, a törvényben szabályozott megoldásokra. Ami a nyereség
felosztását és azzal összefüggésben a tartalék- alap képzését illeti, kiemeljük, hogy Nagy Ferenc
álláspontja szerint a nyereség felosztásának az is egy érvényes módozata, ha alapszabályi
rendelkezések vagy erre vonatkozó közgyűlési felhatalmazás betartása mellett a teljes nyereség
tartalékba kerül.
A részvényest a szövetkezeti tagtól nemcsak az különbözteti meg, hogy mire irányul kö-
telezettsége a tagsági jogviszony létrehozatala során, nevezetesen, hogy a pénzbeli betét
rendelkezésre bocsátása mellett személyes közreműködést kell-e vagy sem teljesítenie, hanem a
részvényest az őt megillető vagyoni jogok is megkülönböztetik a szövetkezeti tagtól. A szövetkezeti
tagok osztalékjogát az alapszabályoknak nem kellett kötelezően rögzíteni. Erről a bírói gyakorlat a
következő megállapítást tette: „.. .Nem tehető kifogás tárgyává, hogy az alapszabályok a szövetkezeti
tagok osztalékjogát nem biztosítják, mert a szövetkezet célja nem közös nyereségszerzésre és nem
annak felosztására irányul.” Az osztalékjogra - azaz annak kizárására - vonatkozó megállapítás
nyilvánvalóan megjeleníti a szövetkezet dualista jellegét. A szövetkezeti törvény a
nyereségfelosztásra nézve kifejezett korlátot tartalmazott. A tiszta nyereség felosztására vonatkozó
szabályok körében azt rögzítette, hogy a szövetkezeti tagokat az üzleti év elején megtörtént
befizetések arányában osztalék illette meg, amelynek mértéke azonban korlátozott volt. A KT
szövetkezeti jogi rendelkezéseinek megreformálása a nyereség felosztására vonatkozó
rendelkezéseket is érintette. A KT ugyanis sem a nyereség felosztására, sem a veszteség felosztására
nézve nem tartalmazott konkrét rendelkezéseket, amelyek a joggyakorlat eklektikus jellegéhez
vezettek. A szövetkezeti törvény ezért tartalmazott erre a szabályozási tárgyi körre nézve konkrét
szövetkezetspecifikus előírásokat. A szövetkezeti törvény 13. §-a szerint a felosztható nyereség
szabályozásánál a legfontosabb előírás az, hogy az osztalék az 5%-ot nem haladhatta meg. Ez csak
abban az esetben volt kifizethető, ha az üzletrész már teljesen befizetésre került, az 5%-ot meghaladó
112 ELSŐ RÉSZ

nyereséget a tartalékalap képzésére kellett fordítani. A törvényhez fűzött magyarázat értelmében az

osztalék korlátozása hozzájárult az álszövetkezetek számának csökkentéséhez, miként ahhoz is, hogy
a részvénytársaság működési elveit szövetkezet keretei között, jogszabály kijátszásával alkalmazzák.
A KT és az arra építkező ítélkezési gyakorlat a szövetkezet lényegét az üzletrészhez tapadó
szabályok körében, így különösen az üzletrész átruházására irányuló rendelkezéseinél jelenítette meg
markánsan. A szövetkezeti üzletrész átruházását illetően a KT 238. §-a a következőképpen
rendelkezik: „Amennyiben az alapszabályok másként nem intézkednek, a szövetkezeti tag egyes,
vagy minden üzletrészét és az ezekkel járó tagsági jogokat, az igazgatóságnál történt bejelentés
mellett másra átruházhatja”. E jogszabályi rendelkezés nyomán megállapítható, hogy a szövetkezeti
üzletrész csak korlátozott mértékben képezhette a forgalom tárgyát. Alapszabályok ezen túlmenően
akként is rendelkezhettek, hogy kizárták a szövetkezeti üzletrész átruházását. Nem minősült továbbá
törvényellenesnek az az alapszabályi kikötés sem, amely megállapította, hogy az igazgatóságnak joga
volt arra, hogy az üzletrészek átruházását megtagadja. Az igazgatóságnak a törvény rendelkezése
szerint az átruházást be kellett jelenteni, azt kellett vizsgálnia, hogy az átruházás megfelelt-e a
törvényben és az alapszabályban foglaltaknak. A feltételek megléte esetén az igazgatóság vette fel az
átvevőt a tagok névjegyzékébe.
A szövetkezet sajátos jogi természetéből következik az is, hogy a KT 238. §-ának (2) bekezdése
a felelősség kérdéséről az üzletrész átruházásánál speciálisan rendelkezett. Abban az esetben ugyanis,
ha az átvevő nem volt képes az átruházó kötelezettségét teljesíteni, az átruházó felelőssége
változatlan maradt, vagyis felelni tartozott a társaság hitelezői felé mindazon kötelezettségekért,
amelyek az átruházás időpontjáig jöttek létre, mégpedig az átruházástól számított 1 éves elévülési
időn belül, az alapszabályban rögzített mértékben. E szabályokkal rokon szemléletű az ítélkezési
gyakorlat azon megállapítása, amely szerint a részjegyeket mint értékpapírokat önállóan nem
szövetkezeti tagra átruházni érvényesen nem lehetett, mivel „...a szövetkezet céljával és jogi
fogalmával” ez ellentétesnek minősülne. Ez az átruházás a KT szabályainak betartása mellett - a
megfelelő tagsági jogok átruházásával - történhetett. Az üzletrész kifizetést a korabeli ítélkezési
gyakorlat, miként arra Keresztes Gyula, „Magyar értékpapír jog” című, Kalocsán, 1932-ben
megjelent munkájában rámutatott, akkor is érvényesnek ismerte el, ha például a részjegy bemutatásra
nem került. Ez Keresztes álláspontja szerint nyilvánvalóvá tette, hogy a szövetkezeti üzletrész
közforgalomra nem volt alkalmas akként, miként egy részvény, s ily módon valódi értékpapírnak
nem volt tekinthető.
Összegzésképpen, a szövetkezeti vagyonképzésre vonatkozó KT-beli szabályokról - álláspontunk
szerint - az állapítható meg, hogy azok nem kellően kerültek kimunkálásra. Véleményünk szerint az a
szabályozási felfogás a helyes, amely a működés alapjának megteremtését és a hitelezői védelmet
tiszta, világos, törvényi előírásokkal biztosítja. Ebben a körben nem helyeselhető az a szabályozási
megoldás sem, amely az üzletrészképzést rögzítő rendelkezéseket alapszabályi hatáskörbe utalja. A
nyereségalapú üzletrészképzés pedig összemossa az egyes vagyonjogi kategóriákat, megnehezítve
ezzel a vagyonjogi rendelkezések megfelelő gyakorlati alkalmazhatóságát. Helyes volt ezt a
metodikát adójogi vonatkozású szabályokkal korlátozni. A szövetkezeti törvény vagyonképzésre
irányuló szabályai - ellentétben a KT-ben foglalt rendelkezésekkel - megfelelőeknek tekinthetők,
mert biztosították az eredményes működés lehetőségét és a forgalombiztonság követelménye iránti
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 113
igény kielégítését is. A szövetkezeti törvény kötelező tartalékalap-képzését előíró rendelkezése
ugyancsak az előbbiekben említett két követelmény megvalósíthatóságát szolgálta, ellentétben a KT-
ben foglalt rendelkezésekkel. A vagyonképzés körében rögzített KT-beli előírásoknak ugyanis
jelentős hiányosságuk az, hogy a kötelező tartalékalap-képzés szabályát nem állapították meg.
A vagyoni előnyhöz jutás a szövetkezet esetében speciális. A szövetkezeti tag osztalékra
ugyanúgy jogosult volt, mint a részvényes. A szövetkezeti tag osztalékjogának azonban két
jellegzetessége volt. Az első az, hogy a vagyoni előnyhöz jutásnak ezt a módozatát alapszabályok
kizárhatták. Ez azt jelenti tehát, hogy a szövetkezeti tag eredményes gazdálkodás esetében sem
feltétlenül részesült osztalékban. A másik specialitás az, hogy az osztalék korlátozható volt,
mégpedig a szövetkezeti törvény rendelkezésével. Az osztalék korlátozására irányuló szabályozás
helyeselhető. Arról van szó ugyanis, hogy a szövetkezet speciális jellegéből adódóan a tag vagyoni
előnyhöz jutásának mértéke nem függhet a vagyoni betét nagyságától, de legalábbis nem függhet
attól elsősorban. A vagyoni előnyhöz jutás mértékét elsődlegesen a tag közreműködésének
függvényében kell biztosítani. A korabeli bírói gyakorlatnak az az álláspontja, miszerint az osztalék
teljes körben kizárható, szerintünk igen aggályos. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy a tag a
szövetkezet alapításához avagy működéséhez vagyoni betéttel is hozzájárul, akkor ebből okszerűen
az következik, hogy eredményes működés esetén a vagyoni betét előnyt, azaz osztalékot
származtasson számára, jóllehet korlátozott mértékben.
A szövetkezeti üzletrész átruházásának szabályai és az arra irányuló ítélkezési gyakorlat
megállapításai egyértelműen tükrözik azt, hogy a szövetkezet különleges a társas vállalkozások
között. A szövetkezet személyegyesítő jellegét domborítja ki az üzletrész átruházóját terhelő
felelősséget megállapító azon szabály, amely szerint az átruházás tényétől függetlenül fennmaradt az
átruházó felelőssége, abban az esetben, ha az átvevő akadályoztatva volt a kötelezettségek
teljesítésében. A szövetkezeti üzletrész átruházására irányuló szabályok értékpapírjogi vonatkozásai
elmélyítve juttatják érvényre a fenti általános tételt.

h) A szövetkezet főbb felelősségi szabályairól

A szövetkezet esetében - eltérően más kereskedelmi társaságoktól - a KT kötelező rendelkezést nem

tartalmazott arra nézve, hogy a szövetkezet tartozásaiért a tagok korlátlanul, avagy korlátolt
mértékben felelnek-e. A tagok szabad akaratuk szerint dönthették el, hogy korlátlan felelősséggel
alapítják a szövetkezetet és ily módon annak kötelezettségeiért - amennyiben a kötelezettséget a
szövetkezet vagyonából nem elégíthetők ki - egyetemlegesen egész vagyonukkal felelnek, avagy a
felelősséget korlátozzák. Korlátolt felelősséggel alapított szövetkezetnél ugyanis, a szövetkezet tagjai
- abban az esetben, ha az alapszabály másként nem rendelkezett - csak a lekötött üzletrészük
mértékének erejéig feleltek akkor, ha a szövetkezeti vagyonból a szövetkezet kötelezettségei nem
voltak kielégíthetők. A felelősség kérdését az alapszabályok rendezték, figyelemmel a KT 225. §. 14.
pontjában foglaltakra. Ez a rendelkezés azt rögzítette, hogy az alapszabályokban kötelezően meg
kellett állapítani, hogy a tagok a szövetkezet kötelezettségeiért korlátlan, vagy korlátolt felelősséggel
tartoztak-e helytállni. Abban az esetben, ha a tagok felelősségére nézve a korlátolt felelősségi
114 ELSŐ RÉSZ

módozat volt az irányadó, de a felelősséget a törvényben meghatározott mértéken túl kiterjesztették,

úgy tisztázni kellett a felelősség terjedelmét is. Ha tehát a tagok a lekötött üzletrészek összegénél
magasabb összegben határozták meg a felelősséget, akkor ezt alapszabályban rögzíteni kellett.
Különösen figyelemreméltó, hogy egyes szövetkezeteken belül ismert volt a két tartalmú felelősségi
konstrukció együttes szabályozása is. Ez azt jelentette, hogy a tagok nem feltétlenül feleltek
azonosan, mert az alapszabály egyes tagokra korlátlan, más tagokra korlátolt felelősséget is
megállapíthatott. A felelősséget alapszabályi rendelkezéssel módosítani lehetett.
Galovits Zoltán a szövetkezeti tagok felelősségére vonatkozó szabályok elemzésénél két
viszonylatra hívta fel a figyelmet. A tagok felelőssége fennállt a szövetkezet felé, és fennállt -
ahogyan az előzőekben rögzítettük - a hitelezőkkel szemben is. A tag felelőssége a szövetkezet felé
„a szövetkezeti üzletvitelben felmerülő veszteségek fedezésére” vonatkozott, azaz „fedezeti
kötelezettség”-et (Deckungspjlicht) jelentett; a szövetkezet hitelezői felé pedig a szövetkezet
kötelezettségeire nézve szavatossági kötelezettsége (Haftungs- pflicht) volt. A veszteség tagok közötti
felosztásáról a KT 225. §-ának 7. pontja csak annyiban rendelkezett, hogy azt alapszabály által
eldöntendő tárgykörök közé sorolta. Kuncz elemzései szerint az alapszabályok két felosztási
módozatot állapítottak meg. A tagok a veszteséget viselhették üzletrészeik arányában, de „fejenkint”
is, ami azt jelentette, hogy a tagok egymás közötti viszonylatában a felelősség tartalma - a
szövetkezet adósságaira nézve - nem egyetemleges, hanem aránylagos felelősség volt. E tekintetben a
szövetkezet a közkereseti és a betéti társasággal esett azonos elbírálás alá.
A felelősség szabályainak megfogalmazása során - a KT-hoz képest - más szabályozási szemlélet
érvényesült a szövetkezeti törvényben. A szövetkezeti törvény 15. §-a szerint a tagok korlátoltan
feleltek a szövetkezet tartozásaiért. A korlátlan felelősséggel történő alapításra a szövetkezeti törvény
nyomán nem kerülhetett sor. A törvény lehetővé tette alapszabályi rendelkezés útján, hogy az
„üzletrész névértékének tízszeres összegéig” felemeljék a tagi felelősség mértékét. A KT
szabályozásával ellentétben - ahol a tagok szabad akarata döntött - a felelősség mértékének
kiterjesztésére nézve a szövetkezeti törvény maximumot szabott. Az idevonatkozó konkrét törvényi
rendelkezés összefoglalóan a következőket tartalmazta: „A tag a szövetkezet kötelezettségeiért
üzletrésze névértékének ötszörös összegéig felelős; az alapszabályokban azonban az üzletrész
névértékének tízszeres összegéig terjedhető felelősség is megállapítható”.
Klupathy a felelősség korlátlan voltának törvény által történő kizárását nem tartotta helyesnek.
Arra hivatkozott, hogy a korlátlan felelősségi módozat „nagyban emeli a szövetkezetek hitelét”, ez
pedig elősegíti a gazdaságban betöltött pozíciójuk erősödését. Ez a kritika álláspontunk szerint nem
tekinthető alaposnak. A szövetkezeti törvény ugyanis megállapította a felelősség minimumát is. A
felelősségi minimum a tag által jegyzett üzletrész névértékének az ötszöröse volt. Ez az előírás pedig
kellő biztosítékot jelentett a hitelezők számára arra, hogy követeléseik fedezetalapja rendelkezésre
álljon. Álláspontunk szerint tehát a szövetkezeti törvényben rögzített felelősségi módozat nem
gyengítette a szövetkezet piaci pozícióját. Azt azonban kiemelendőnek tartjuk, hogy a KT
szabályozási szemlélete véleményünk szerint inkább összeegyeztethető a szövetkezet lényegével,
annak erőteljesen személyegyesítő jellegével. Arról van szó, hogy a szövetkezet és a tag kapcsolata
más kereskedelmi társaságokhoz képest speciális többlettartalommal rendelkezett. Ennek lényege
pedig az volt, hogy a tag nemcsak befektetője, másképpen szólva nemcsak vállalkozója volt a
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 115
szövetkezetnek, hanem ügyfele is, aki igénybe vette annak szolgáltatásait. Kuncz nézete szerint - az
előzőekben vázoltakból adódóan - a szövetkezet és a tag között „szoros együttműködés”, egy sajátos
kooperáció jött létre, amelyet „kölcsönösség” értelemben helyes használni, ahogyan ezt a vagyonjogi
rendelkezések körében már rögzítettük.
A korabeli magyar szövetkezeti jogalkotás felelősségi kérdésekben megosztott volta nem
egyedülálló. Az európai szövetkezetelmélet és -szabályozás a felelősség megítélését illetően
ugyancsak nem volt egységes. Összefoglalóan azt lehet megállapítani, hogy - ahogyan arra a
fejlődéstörténeti elemzéseknél már utaltunk - Németországban és Angliában a szövetkezeti
szabályozás kezdetén a tagok korlátlan felelősségét állapították meg. E korlátlan felelősséget
favorizáló felfogás legismertebb képviselőjének F. W. Raiffeisen tekinthető, aki a szövetkezet
hitelképességét a tagok korlátlan felelőssége esetében látta megalapozhatónak. Az 1868. évi német
szövetkezeti törvény nyomán a tagok a szövetkezet tartozásaiért egyetemlegesen, korlátlanul, teljes
vagyonukkal feleltek - a korlátolt felelősség a törvény szerint szóba sem jöhetett. Az 1889. május 1 -
jei szövetkezeti törvény azonban áttörte e szabályozási szemléletet, és lehetővé tette a korlátolt
felelősséggel történő szövetkezetalapítást is. A felelősségtől függően háromfajta szövetkezet került
szabályozásra. A korlátlan felelősséggel, a korlátlan pótbefizetéssel, valamint a korlátolt felelősség
mellett alapított szövetkezet. Hasonlónak tekinthető az angol jogfejlődés is azzal, hogy az 1852. évi
Industrial and Provident Act által rögzített korlátlan felelősséget az 1862. augusztus 7-i szövetkezeti
törvény már nem is szabályozta. A korabeli angol szövetkezeti szabályozás az üzletrészalapú
korlátolt felelősségre épült. Ezt fogalmazta meg az 1876. augusztus 11-i szövetkezeti törvény
(Industrial and Provident Societies Act). Az 1873. április 9-i osztrák szövetkezeti törvény vegyes
rendszerű volt, tehát lehetőség nyílott korlátolt, avagy korlátlan felelősséggel történő alapításra is.
Hasonlóan az osztrák szabályozáshoz, a tagok felelőssége többféleképpen nyert szabályozást
Franciaországban is az 1867. július 24-i társasági törvény keretei között.
A KT rendelkezése nyomán az alapszabályok a korlátolt felelősségű szövetkezetnél - ahogyan
azt az előzőekben kifejtettük - a felelősség mértékét felemelhették az üzletrész többszörösének
mértékéig, de a jegyzett üzletrész minden esetben meghatározta a felelősség alsó mértékét. Ezzel
kapcsolatban a korabeli bírói gyakorlat a hitelezői védelem követelményének megvalósíthatóságát
szem előtt tartva, helyesen azt állapította meg, hogy „az oly megállapodás, amely szerint a tagok a
szövetkezet tartozásaiért egyáltalán nem felelősek, tehát csak a szövetkezetet terheli felelősség, nem
érvényes”. Kuncz az üzletrész névértékét meghaladó felelősséget Jótállási összegnek” tekintette,
amelyet a tagok általában csőd esetén tartoztak befizetni.
A hitelezők érdekeit biztosítandó a KT külön előírásokban rendezte a működő szövetkezetekbe
belépő új tagok felelősségét, a tag belépése előtt keletkezett szövetkezetet terhelő kötelezettségekre
nézve. A tag ezekért a kötelezettségekért felelni tartozott, az ezzel ellenkező megállapodás pedig
harmadik személyek felé nem volt hatályos. A forgalombiztonság kívánalmának megvalósíthatósága
felé mutatott a kivált tagok, sőt örököseik felelősségét rögzítő előírás. Ok ugyanis a kiválás
időpontjáig keletkezett tartozásokért, amelyek a szövetkezetet terhelték, egy évig még felelősek
maradtak, az alapszabályban meghatározott mértékig. Hasonló szabályozási szemlélet érvényesült a
szövetkezeti törvény megfogalmazása során is. A fenti rendelkezésekből kitűnik, hogy a jogalkotók
helyesen észlelték azt, hogy a hitelezők érdekeire - a szövetkezet jellemző sajátosságai miatt -
116 ELSŐ RÉSZ

fokozottan kell tekintettel lenni. A szövetkezet ugyanis olyan személyegyesítő társas vállalkozási
forma, ahol
- eltérően más kereskedelmi társaságoktól - a tagok számát előre nem határozták meg. A tagok
szabadon léphettek be a szövetkezetbe, és ugyanilyen módon léphettek ki a szövetkezetből. E
szövetkezetspecifikus jellemvonásból pedig okszerűen következett, hogy a szövetkezet tőkéje
folyamatosan változott. Kuncz megállapítása szerint „a tagfluktuáció és az ezzel kapcsolatos
vagyonjluktuáció a szöv.-nek a rt.-gal szemben legjellemzőbb jogi karakterisz- tikonja. ” A tőke
folyamatosan és automatikusan változó volta mellett nyilvánvalóan szükség volt olyan törvényi
garanciákra a felelősségi szabályok megfogalmazása során, amelyek a hitelezők érdekeit érvényre
juttatták és a szövetkezet működőképességének a fenntartását is biztosították.
A KT szabályai szerint alakult szövetkezeteknél, Jüggetlenül attól, hogy korlátlan vagy korlátolt
felelősséggel alakult-e a szövetkezet, a felelősség egyetemleges volt, és közvetett. Az egyetemlegesség
alapján a szövetkezet hitelezői a követelésük egészét érvényesíthették bármely tag ellen. A hitelezők
- a felelősség közvetett jellege miatt - elsősorban a szövetkezethez fordulhattak követelésük
kielégítése céljából, az egyes tagok ellen közvetlenül nem. Ha a szövetkezet vagyona nem szolgált
kellő fedezetül a hitelezői követelések kielégítésére, akkor került sor - a törvényi feltételek fennállta
esetén - a tagok vagyoni helytállására. A szövetkezeti tagok felelősségének ezt a jellemző jegyét
Klupathy - hasonlóan más elemzőkhöz - markánsan fogalmazta meg a következők szerint: „a főadós
tehát maga a társaság, a tagok ennek a törvénynél fogva egyetemlegesen kötelezett kezesei”.
Figyelemre méltó, hogy a szövetkezeti tag felelősségét a korabeli magánjogászok közül többen a
közkereseti társaság tagjainak felelősségével vetették össze. Ennek oka a két kereskedelmi társaság
személyegyesítő arculatában jelölhető meg. Patakfalvy László „A társaság jogi személyisége” című
munkájában 1941 -ben, a közkereseti társaság tagjára nézve a felelősségi szabályoknál azt emelte ki,
hogy a tag „a társaság hitelezőivel szemben ugyanúgy kötelezettségben áll, mint maga a társaság.” A
szövetkezeti tag esetében ez a direkt kötelezettség nem állt fenn.
A szövetkezeti tag felelőssége feltételes is volt, mert a KT 232. §-a szerint „a társaság hitelezői
követeléseiket az egyes tagok ellen csak a társaság vagyonára nyitott csőd befejezése után, és csak
annyiban érvényesíthetik, amennyiben ezen követelések a csődnél felszámítva, illetve megítélve
lettek”. Az ilyen követelések az egyes társasági tagoktól végrehajtás útján behajthatok voltak további
törvényes eljárás nélkül. Ebben az esetben sem volt azonban automatikus a hitelezőknek az a
jogosultsága, hogy közvetlenül a tagok ellen forduljanak. A hitelezőknek ez a joga csak akkor nyílt
meg, ha a csődeljárás keretei között két alkalommal ún. „kivetési eljárás”-ra sor került, és az nem
hozott eredményt. A kivetési eljárás során azokat a szövetkezeti tartozásokat, amelyeket a
csődvagyonból már fedezni nem volt lehetséges, a tagok között „aránylagosan” felosztották, majd az
ily módon keletkezett összegeket („járulékokat”) nem peres úton kísérelték meg behajtani. A
szövetkezeti törvény szerint alapított szövetkezet esetében a felelősség egyetemleges, feltételes és
mindig közvetett volt. Az 1881. évi XVII. törvény 4. fejezet 257. §-tól 261. §-ig tartalmazta a
szövetkezet esetében alkalmazandó speciális szabályokat.
Összefoglalva a szövetkezeti felelősségről a fentiekben kifejtetteket - álláspontunk szerint - az
állapítható meg, hogy e felelősségi szabályok több jellegzetességet mutattak a más kereskedelmi
társaságok felelősségi kérdéseire vonatkozó előírásokhoz képest. Az első jellegzetesség az, hogy a
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 117
szövetkezetnél a szövetkezet tartozásait illetően a hitelezők viszonylatában a tagi felelősség korlátlan,
avagy korlátolt voltára nézve a KT kifejezett előírást nem tartalmazott. E kérdést a KT előírása
nyomán alapszabályok rendezték azzal, hogy a felelősség minimumát mindig a tagok által jegyzett
üzletrészek mértéke szerint kellett megállapítani - míg a felelősség maximumára nézve korlát nem
volt, az a korlátlan felelősségig terjedhetett. Hangsúlyozzuk, hogy minden esetben - a korlátolt, avagy
a korlátlan alapításnál is - a felelősség a hitelezők viszonylatában egyetemleges volt. Véleményünk
szerint ez a szabályozási felfogás helyesnek értékelhető. A szövetkezet ugyanis egy olyan személy-
egyesítő jelleggel rendelkező kereskedelmi társaságként nyert szabályozást, amelyben a tagok aktív,
személyes közreműködése alapvetőnek minősült. A tagok a vagyoni betét szolgáltatása mellett
személyesen is részt vettek a szövetkezet tevékenységében, mégpedig akként, hogy tulajdonosi
pozíciójuk mellett a szövetkezet ügyfeleivé is váltak. A tagok közreműködésének személyes jellege
indokolttá tette azt, hogy alapszabály keretei között, minimális korláttal a tagok a felelősség
módozatairól szabadon dönthessenek.
A KT-ben rögzített felelősségi szabályok második jellegzetessége az, hogy e szabályok tartalma
nem esett egybe minden tekintetben a szövetkezeti törvényben foglaltakkal. A szövetkezeti törvény
szabályozási felfogása - véleményünk szerint - merevnek minősíthető. A szövetkezeti törvény szerint
kizárólag csak korlátolt felelősséggel alakulhatott szövetkezet, és a felelősség mértékének
maximumát és minimumát is törvény szabályozta, arról alapszabályok szabadon nem
rendelkezhettek. Az előzőekben a szövetkezet személyes jellegéről kifejtettekre figyelemmel -
álláspontunk szerint - a KT rugalmas szabályozási felfogása értékelhető helyénvalónak.
A szövetkezeteknél irányadó felelősség harmadikjellegzetességének tekinthető az, hogy a
jogalkotóknak számolniuk kellett a szövetkezet azon sajátosságával, amely szerint a tagok be- és
kilépése szabad volt. Ugyanakkor alapításkor sem határozták meg előre a tagok számát. Ebből a
sajátosságból adódóan a tőke folyamatosan és automatikusan változott, ezért az új tagok belépésénél,
illetve a kiválás intézményénél a felelősségi szabályokat következetesen a forgalombiztonság
követelményére figyelemmel kellett megállapítani. Emellett szem előtt kellett tartani a szövetkezet
megfelelő működésének fenntarthatóságát is.
A felelősségi szabályok negyedik jellegzetessége az, hogy a szövetkezeti tag harmadik személyek
viszonylatában a szövetkezet kötelezettségeiért fennálló felelősségének megállapításához - a KT
mellett - a Csődtörvény vonatkozó előírásainak a figyelembe vétele is szükséges. Az idevonatkozó
KT-beli szabályok együtt kezelendők a Csődtörvény szövetkezetspecifikus rendelkezéseivel. A két
törvény egymásra figyelemmel történő értelmezését követően válhat világossá a felelősség tartalma.
A szövetkezeti tag felelőssége közvetett volt - a hitelezői igényérvényesítés esetén első helyen a
szövetkezet, és nem a tag állt -, ugyanakkor e felelősség feltételes jelleget mutatott. Annak, hogy a
hitelező közvetlenül a tag ellen fordulhasson, akkor és csak akkor volt helye, ha a KT-ben és a
Csődtörvényben rögzített feltételek teljesültek.
118 ELSŐ RÉSZ

4. Az 1947-1989 közötti korszak szövetkezeti szabályozásáról

a} Az 1947-1961 közötti két fejlődéstörténeti szakasz szövetkezeti szabályozásáról

1947-1961 KÖZÖTTI SZAKASZ SZABÁLYOZÁSI KÖRNYEZETÉRŐL Az 1945 utáni magyar

szövetkezeti szabályozást alapvetően meghatározta a szocialista gazdaság irányítási
mechanizmusának két korszaka. Magyarországon 1968-ig az ún. direkt gazdaság irányítási
mechanizmus érvényesült, amelyet alapvetően a rendkívül erőteljes állami szerepvállalás jellemzett.
Általában véve az 1945-öt követő gazdaságirányítási modell célkitűzései között a mezőgazdaság, az
ipar, a kereskedelem, azaz a stratégiai gazdasági szektorok teljes átszervezése szerepelt. A korszak
szövetkezeti szabályozásánál különösen lényeges annak a körülménynek a megemlítése is, hogy az
egyes politikai pártok, noha a szövetkezetei egybehangzóan hatalmi tényezőként kezelték, merőben
más és más szabályozási tartalmat akartak azokra nézve érvényre juttatni.
A szövetkezetek pozitív szerepére, lényegében a szövetkezet természetére nézve 1945- ben Bibó
István fogalmazott meg általános érvényű megállapításokat, amelyekre Magyar- országon az 1945-öt
követő időszakban a gyakorlat a legteljesebb mértékben rácáfolt. Bibó a következők szerint értékelte
a szövetkezeteket: „A szövetkezetek jelentik végül azt a területet, ahol a szabadság, önkormányzat és
emberi méltóság politikai biztosításával párhuzamosan a gazdasági társulásoknak új, emberhez méltó
formái kinőhetnek. Nem a szövetkezetekről mint jelszóról vagy mint csodaszerről van itt szó, hanem
a termelési és gazdasági társulásoknak olyan formáiról és típusairól, melyeknek belső életét a
társulásoknak radikálisan szabad szellemű, minden feudális tekintélytől mentes formái kell hogy
megszabják...” (A magyar demokrácia válsága. 1945).
A gazdaságpolitika direkt időszakának kezdetét, amely a tervutasításos rendszer bevezetésére és
működtetésére irányuló, azaz az állami központi irányítás „mindenekfelettiségét” megteremteni és
fenntartani szándékozó politikát jelentett, a következő, Berend T. Iván által „A szocialista gazdaság
fejlődése Magyarországon 1945-1968” című munkájában megfogalmazott sorok jellemzik
szemléletesen: „A felszabadulást és különösen a stabilizációt követő hónapok gazdaságpolitikája a
tőke olyan mérvű korlátozását valósította meg, amely közvetlenül a tőke felszámolását készítette elő.
A kötött gazdálkodás intézkedéseinek fenntartása néhány év alatt a tőkés vállalatok tömeges
csődjéhez és állami kezelésbe vételéhez vezetett volna. A kommunista párt gazdaságpolitikájának
tudatos törekvése volt ez.”
Az iparban és a hitelszektorban érvényre juttatott tőkekorlátozási és részleges kisajátítási
törekvések a mezőgazdaságban is jellemzőek voltak. A fő cél: a tőkés fejlődés megakadályozása, a
„gazdag paraszti birtokok” felszámolása és ezzel egyidejűleg ezen gazdaságok tulajdonosainak teljes
tönkretételére irányult, a „szovjet modelltől” nem idegen, hanem arra nagyon is jellemző erőszakos,
diktatórikus módszerek alkalmazása révén is.
1945-öt követően a politikai pártok koncepciója a szövetkezetekkel kapcsolatban, ahogyan arra
az előzőekben utaltunk, különböző volt. A szövetkezetek rendeltetését a gazdaság egészére nézve, így
különösen az iparhoz fűződő viszonyukat a pártok eltérően ítélték meg. A más és más tartalmú
elképzelések megegyeztek abban, hogy valamennyi párt hatalmi tényezőnek minősítette a
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 119
szövetkezetet, az általuk tömörített tagságot - különösen a vidéki lakosságot - pedig hatalmi bázisnak
tekintették. A tömegbázisra koncentrálva vidéken már 1948-ban elkezdődött egy jelentős, a
gazdálkodást tekintve nagy hagyományokkal bíró társadalmi csoport teljes ellehetetlenítése. A
közepes méretű termőföldvagyonnal rendelkező paraszti réteg, amely a magyar természetföldrajzi
viszonyokhoz megfelelően illeszkedő gazdálkodás körében nagy szakértelemmel, tapasztalattal
rendelkezett, kulákká történő minősítése után gazdasági értelemben tönkrement, és minden más
életviszonyában is kilátástalanná vált előmenetele. Ez a középparaszti réteg bizonyosan nem válhatott
a kommunista párt tömegbázisává, mert nemcsak a gazdálkodás körében rendelkezett nagy
hagyományokkal, hanem a szellemiségében képviselt értékek tekintetében is alapvetően más volt. E
társadalmi csoport felszámolása volt a cél. A történelmi tradíciókkal áthatott „földkérdés” meg-
oldásának sürgető voltát valamennyi politikai párt észlelte. Ami a földkérdés megoldását illette, arról
azt kell megállapítani, hogy az felvetett egy nagyon is gyakorlatias problémát. Ez pedig a termelés, a
működés, illetve ezek modelljeinek, e modellek milyenségének problémaköre volt. A
mezőgazdaságnak mint gazdaságstratégiai területnek, illetve mint jelentős társadalmi tömegbázist
biztosító szektornak a súlya kiemelkedő volt. Az e szektorban működő szövetkezetek jelentőségét ez
alapozta meg, különösen 1959-től, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek alapvető szabályainak
összefogott hatálybaléptetésétől. Magyarországon a szövetkezeti szabályozás fókuszában, több
fejlődéstörténeti szakaszt átívelve, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek álltak.
Az 1948-as hatalomátvételtől kezdődően a Kommunista Párt ideológiájában a szövetkezetek
átmenetileg számontartott intézmények voltak. E felfogásban a szövetkezet a szovjet minta szerint a
szocialista ipar kiszolgáló intézménye volt. Amint az közismert tény, e „szovjet modell” került
bevezetésre. Ez pedig nem jelentett kevesebbet, mint a szövetkezet természetének teljes
metamorfózisát, hiszen Európa azon régiójának - melynek Magyarország részét képezte - történelmi,
társadalmi, gazdasági, kulturális, és nem utolsósorban szel- lemiségi-gondolkodásmódbeli
sajátosságaitól merőben különböző, az ázsiai termelési mód sajátos keretei között formálódó és
működő szövetkezet vált általánossá. Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-i kecskeméti beszéde nem
hagyhatott kétséget afelől, hogy a magyar szövetkezeti szabályozás az új ideológia mentén, a korábbi
hagyományok teljes körű felszámolása mellett történik majd. A Rákosi-féle szellemiség alapján a
mezőgazdaság átszervezése súlyos áldozatokat követelt. Az átszervezés adminisztratív
kényszereszközök igény- bevételével történt, a vidéki társadalom jónéhány csoportjának a teljes
ellehetetlenítésével gazdasági, szellemi és nem kevés esetben fizikai tönkretételével. Kétségkívül el
kell azt ismerni, hogy 1956-tól, a kötelező beszolgáltatási rendszer megszüntetésétől (a megszüntető
jogszabály az 1956. évi 21. törvényerejű rendelet volt) az adminisztratív eszközök használata
gyengült, ugyanakkor nem szűnt meg. Változást a magyar szövetkezetpolitika szempontjából fontos,
Nagy Imre által 1953-ban meghirdetett, a szövetkezeti szektort alapvetően érintő program hozhatott
volna. Nagy Imre kormányprogramjának egyik lényeges eleme az volt, hogy a szövetkezetek
adminisztratív módszerekkel történő átszervezése szűnjön meg. A program lehetővé kívánta tenni a
tagok önkéntes elhatározásán alapuló státuszváltozásokat, azaz a tagok szabad akaratától függött
volna, hogy belépnek-e a szövetkezetekbe, miként az is, hogy kilépnek-e azokból. A szövetkezeti
szektorra talán a legnagyobb hatást az gyakorolhatta volna, ha a program azon része megvalósul,
amely szerint a kilépni kívánó szövetkezeti tagoknak az általuk a szövetkezet rendelkezésére
120 ELSŐ RÉSZ

bocsátott termőföldet, illetőleg egyéb más, azzal rokon minősítésű ingatlant a magángazdaságuk
megalapozására ki kellett volna adni. A program előirányozta ugyanakkor azt is, hogy a szektorban a
súlyos elvonásokat, így például az adóterheket csökkenteni kell. A program gyakorlati megvalósítása
elenyésző volt. Az kétségtelen, hogy sok szövetkezet megszűnt a tagok kilépését követően, de a
kilépő tagok a visszakapott termőföldjükkel a magángazdaság alapját nem voltak
 képesek megteremteni. A beszolgáltatási rendszer - miként azt az előzőekben rögzítettük - csak
1956-ban szűnt meg, vagyis a kormányprogram meghirdetésekor és az azt követő években a
beszolgáltatási rendszer terhelte a vidéki lakosságot, ugyanakkor a program elemei közül megvalósult
adóteher-csökkenés is csak csekély mértékű volt. Végső soron az állami adminisztratív eszközök
enyhülését 1957-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt Agrárpolitikai tézisei alapozták meg, amely
dokumentum új, a korábbiakhoz képest az állami adminisztratív behatásnak csökkentését előirányzó
koncepciót tartalmazott. Az agrár- és szövetkezetpolitika hangsúlyozottan a korábbiakhoz képest
nagyobb önállóságot biztosított a szövetkezeti szektornak.
Általában véve azt kell kiemelni, hogy a szocialista szövetkezeti modellben a termelő típusú
szövetkezetek voltak jelentősek. A folyamat egészére nézve Prugberger Tamás doktori értekezésében
lényegre törően hangsúlyozta a következőket: „Eleinte a népi demokratikus átalakulást követő
magyar szövetkezeti modellben elevenen csak a termelőszövetkezetnek a közös munkavégzéssel
összekapcsolódó tagsági vagyoni viszonyai működnek, amelyek a föld- és az egyéb termelőeszközök
bevitelével kapcsolatos kötelezettségek és részbeni értékesítési igények voltak. Ezzel szemben a
klasszikus és részben csak forgalmazási típusú szövetkezetekre jellemző vagyoni tagsági
kötelezettségek és jogosultságok, mint amilyen a szövetkezeti üzletrész helyébe lépő részjegy,
valamint a vásárlási és értékesítési visszatérítés tartalma kiüresedett.”
Lényeges a szabályozásra jelentős hatást gyakorló azon felfogás is, amely a szövetkezetek
körében az áruviszonyok értelmezésével kapcsolatos. A vizsgált időszakban deklarált, szinte
egybehangzó álláspont szerint a szövetkezeti jog tárgyi körét a „nem áruviszony” jellegű viszonyok
szabályozása képezte. Ennek megfelelően fogalmazták meg a korszakban irányadó, magyar
szövetkezeti jog fogalmi meghatározását, a következők szerint: „A magyar szövetkezeti jog azokat a
nem áruviszony jellegű, egymást feltételező és egymással szorosan összefüggő vagyoni, szervezeti,
személyi és felelősségi viszonyokat szabályozza, amelyek a szövetkezeti kollektíva - mint kettős
arculatú szervezet - működése kapcsán keletkeznek, és a szövetkezeten belül, valamint a
szövetkezetek és a szövetkezeti szervek egymás közötti kapcsolatában hatnak” (Benkő-Domé-
Hegedűs-Nagy-Veres: Szövetkezeti jog. 1988).
A fenti álláspont azért fontos, mert megvilágítja a magyar mezőgazdasági termelőszövet-
kezeteknél alkalmazott speciális rendező elv tartalmát. Arról van szó ugyanis, hogy a direkt
gazdasági mechanizmus rendszerében Magyarországon a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél
egy speciális elv érvényesült, az ún. maradék elv. A maradék elv jelentéstartalmát összefoglalóan
Nagy László rögzítette 1977-ben. „Ennek lényege nemcsak abban volt, hogy a tagok díjazását
minden más kötelezettség kiegyenlítése megelőzött, hanem főleg abban, hogy az élő és holt munka
elhasználására fordított ellenértéket nem tekintette termelési költségnek.” Munkájuk fejében a tagok a
szovjet modell működéséből átültetett ún. munkaegység rendszer alapján jutottak „részesedéshez” a
mezőgazdasági termelőszövetkezet által megtermelt termékekből. Erdei Ferenc ennek a sajátos
„részesedésnek” a vizsgálata során, másokkal egybehangzóan, a következő megállapításra jutott: „A
munkaegység a teljesített munka mennyiségét fejezi ki a különféle munkanemek minőségi súlyának
(nehezebb, könnyebb munka, több vagy kevesebb hozzáértést kívánó munka) megfelelő közös
mérték- egységben.” A tagra jutó munkaegység értéke két dolog függvénye volt: a saját munka men-
nyisége, minősége, és a szövetkezet egészének teljesítménye. A tagok egyéni vagyoni előmenetele
122 ELSŐ RÉSZ

érdektelenné vált, másképpen szólva az egyéni érdekeltség nem kapott teret. A pénzjövedelmek a
termelőszövetkezeteknél háttérbe szorultak, ezekben a szövetkezetekben a tagok díjazása
főszabályként természetben realizálódott. Az ipari és fogyasztási szövetkezetek a nyereség
felosztásában és a jövedelem szabályozásában az állami vállalatok gyakorlatát jutatták érvényre. A
szövetkezeti gazdálkodás egyébként a vállalati gazdálkodásban ismert közgazdasági alapok
tekintetében is eltéréseket mutatott, mert a szövetkezetek nem képeztek a vállalatoknál alkalmazott
közgazdasági alapokat (a közös alapok jórészt természetbeni alapok voltak, ugyanakkor 1967-ig az
amortizációs alap sem volt ismeretes, lévén a géppark nem volt jellemző) - általában tehát naturális
gazdálkodás folyt. Dómé Györgyné a változások kezdetét abban jelöli meg, hogy az 1960-as évek
elején a termelőszövetkezetek lehetőséget kaptak „a gazdasági tevékenységük ellátásához szükséges
gépek beszerzésére, ha nem is nagyon tág értelemben a piaci értékesítésre.”

A LEGFONTOSABB SZÖVETKEZET] JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE, FŐBB JELLEMVONÁSAIK A

szövetkezeti szabályozás a tárgyalt szakban részben törvényi, részben pedig alacsonyabb szintű
jogszabályokra épült. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők:
- Az 1949. évi Alkotmány a szövetkezeti tulajdont a társadalmi tulajdon egyik formájának
tekintette az állami tulajdon mellett, a szövetkezetei pedig az állami vállalatok és intézmények
mellett a „szocialista társadalmi rend” részeként határozta meg.
- Az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv. Lényeges a szövetkezeti szabályozás egészére
nézve, de külön is ki kell emelni, hogy a kisipari és fogyasztási szövetkezetekre 1960-tól 1972-ig
irányadóak voltak a rendelkezései. 1960-at megelőzően a szövetkezeti törvény rendelkezései voltak
irányadóak.
- Az 194 7. évi XI. törvény, a Szövetkezeti Törvény - a későbbiekben még visszatérünk az
elemzésére - a szövetkezet mozgalmi jellegét is megjeleníti, a KT szövetkezeti szabályozásának
részbeni megtartása mellett. 1959-ig hatályban volt.
- 131.000/1945. FM. sz. rendelet és az annak alapján kiadott alapszabályminta. Ez a rendelet
alapozta meg a földművesszövetkezet jogi szabályozását, és ezen belül rögzítette a termelői
csoportok létrehozásának előírását.
- 7830/1948. Korm.sz. rendelet a kisipari mozgalom szabályozására.
- 14.000/1948. Korm.sz. rendelet a termelő típusú szövetkezetek működésére nézve állapított meg
alapvető rendelkezéseket akként, hogy három típusú termelőszövetkezeti csoportot különböztetett
meg.
- Az 1948. évi XXXI. törvény „A szövetkezetekről szóló” 1947. évi XI. törvény egyes
rendelkezéseinek újabb módosításáról, illetve kiegészítéséről. Több lényeges előírás között
tartalmazta a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK) létrehozását, azaz a köz-
pontkényszer bevezetését, a MOSZK-beli kötelező tagság előírásával.
- A földművesszövetkezetekre a 8000/1948. (VIII. 13.) Korm.sz. rendelet szabályai voltak
irányadóak.
- 133/1950. MT sz. rendelet (V. 7.) szólt az önálló termelőszövetkezetekről.
- Az 1959. évi 7. törvényerejű rendelet - mint általános jogforrás a termelőszövetkezetek
vonatkozásában.
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 123
- A 1088/1956. sz. Minisztertanács által kibocsátott határozat. Erdei Ferenc, az akkori
miniszterelnök-helyettes javaslatára (1956. szeptember 4.) új, átfogó szövetkezeti törvény
kimunkálásának elhatározását tartalmazta. A törvénytervezet elkészült, de miután az a nyugat-európai
szövetkezeti szabályozás szellemiségét is szem előtt tartotta és ezen az elvi alapon tartalmazta az
egyes konkrét rendelkezéseket, a törvénytervezetet a korabeli ideológia revizionista munkának
minősítette és a törvényelőkészítő munkálatokat leállította.
- 5/1958 (1.15.) Korm. sz. rendelet, amely a korábbi merev mintaszabály-rendszert a me-
zőgazdasági szövetkezetekre vonatkozóan rugalmasabbá tette. A mezőgazdasági termelőszö-
vetkezetek, de a fogyasztási és az ipari szövetkezetek körében is jellemző volt a mintaalap- szabály-
rendszer. A mintaalapszabály általában minisztertanácsi határozatok mellékletében került
kibocsátásra, jogforrási erővel rendelkezett, uniformizálta a szövetkezeti jogviszonyokat.
- Az 1967. évi III törvény - amely a mezőgazdasági termelőszövetkezet jogviszonyait rendezte -
alapjogszabálynak számított, és mint ilyen, végső soron átívelte a szabályozás egyes szakaszait.
Összegzésképpen a tárgyalt szakasz jogi szabályozásáról az állapítható meg, hogy az ala-
csonyabb szintű jogszabályok szinte teljes körűen „felülírták” a magasabb szintű jogszabályokban
foglalt rendelkezéseket, így különösen a szövetkezeti törvény előírásait. Az alacsonyabb szintű
jogszabályok primátusára, miként azt Veres József megállapította, az volt jellemző, hogy
„...erősebbek lehettek a ius generális szintű és minőségű szövetkezeti törvénynél, s az csak kényszerű
mázzá vált, amit mielőbb le kellett kaparni.” Ugyanakkor az 1948-1950 között ki-
bocsátottjogszabályokkal foganatosították a szövetkezeti ágazatokban a keleti szellemiséget
megjelenítő, ún. mintaalapszabály-rendszert. Lényegében az állami, központi befolyást biztosító,
egységesítő jogtechnikai eszközként minősíthetjük e rendszert. A Minisztertanács fogadta el azt a
típus-alapszabályzatot, amit a szövetkezetek „sajátjuknak” ismertek el. A típus-alap- szabály és az
egyes szövetkezetek alapszabálya nem különbözött. A mintaalapszabályokat
- hiányos tartalmuk és 1956-ig többszöri módosításuk miatt - kormányrendelettel, avagy tár-
carendelettel egészítették ki. Ugyanakkor a mintaalapszabályokat jóvá kellett hagyni vagy tanácsi
szervnek - mgtsz-eknél -, vagy ipari és fogyasztási szövetkezet esetében a központnak minősülő
szövetségeiknek. A szabályozás e vonatkozásait azért tekintjük lényegesnek, mert ékesen támasztják
alá a kiindulópontunkat a szövetkezet megváltozott természetét illetően a szocializmusban. Ebből
fakadóan e szabályozási metódus világosan láthatóvá teszi az állam és a szövetkezet
viszonyrendszerét, azaz az állami akarat teljes és feltétlen érvényesülését, a tagok szabad
akaratelhatározásán alapuló klasszikus modell megszűnését. Mindezt elmélyítette a kisipari és
fogyasztási szövetkezetek esetében az 1948-ban megszervezett két országos központ, az OKISZ
(Ipari Szövetkezetek Országos Központja) és a SZÖVOSZ (Földműves Szövetkezetek Országos
Központja) működése. [Az ipari és fogyasztási szövetkezetek esetén a tagsá- gi-alkalmazotti
jogviszonyokat a munkajog szabályozta, ezt egészítették ki a központok szabályai. Lényeges, hogy az
érdek-képviseleti funkció háttérbe szorult, jogállásuk tartalma lépésről lépésre bontakozott ki, és
analóg volt a minisztériumokéval. A megyei, illetve a szakmai szerveik jelentősen korlátozták az
egyes szövetkezetek döntési szabadságát. (Például a vagyonjog meghatározó részénél, így különösen
a nyereségfelosztásnál.)]
124 ELSŐ RÉSZ

Az 1947. ÉVI XI. SZÖVETKEZETI TÖRVÉNYRŐL

Az 1947-ben hatályba lépett, a Nemzetgyűlés által 1946. december 13-án elfogadott, 12 fejezetre
kimunkált szövetkezeti törvény, amelyet a szakirodalom az első szövetkezeti törvényként tart
számon, a gyakorlatban csekély szerepet töltött be. A szövetkezeti törvény mégis lényeges egyrészt
azért, mert bizonyos mértékben megőrizte a KT hagyományait, másrészt azért is, mert az ipari és
fogyasztási szövetkezetek ágazatában a legmagasabb szintű szabályozást jelentette 1960-ig-jóllehet
csak formálisan. A törvény 1. §-a a szövetkezetei társaságnak definiálja, ugyanakkor a jogszabályt
áthatotta a szövetkezet mozgalmi jellege is. A szövetkezet meghatározását a következőképpen
fogalmazta meg: „...a szövetkezet előre meg nem határozott számú kis gazdasági egyedek társasága.
Tagjai egyéni és közös gazdasági érdekét, valamint társadalmi felemelkedését a kölcsönösség alapján
hivatott előmozdítani. Tagjai személyes közreműködésükkel vagy a szövetkezet igénybevételével,
valamint vagyoni szolgáltatásokkal vesznek részt a társaságban.” A KT-beli hagyományokat illetően
több fogalmi elemre is fel kell hívni a figyelmet. A jogalkotó a szövetkezetek tipikus körére nézve a
piaci szereplő kis tőkével rendelkező részét jelölte meg. Fogalmi elemként szerepel a kölcsönösség, a
személyes közreműködés, a szövetkezet igénybevétele a tag által, illetve a tag által eszközölt vagyoni
szolgáltatás.
A szövetkezeti törvény egyik jellemvonása az, hogy a vagyonjog szabályai között alapvető
eltérések voltak a KT rendelkezéseihez képest - jóllehet a tag üzletrészjegyzési kötelezettsége
fennállt. A KT szabályaitól merőben eltért az a rendelkezés, hogy az alapszabály az üzletrész
névértékét terményben vagy más szolgáltatásban is megállapíthatja (28. §). A részletszabályok ebben
a tekintetben alapszabályban, illetőleg közgyűlési döntésekben nyertek kifejezést. Az egyes tagok
által jegyezhető üzletrészek száma nem haladhatta meg az összes üzletrészek 10%-át. Az ötnél több
üzletrészt jegyző tagok üzletrészeinek együttes száma nem haladhatta meg az összes üzletrészeknek a
40%-át (29. §). (Kivételes, indokolt esetben a kereskedelmi és szövetkezetügyi miniszter adhatott
felmentést e szabály alól.
A törvény kommentátorai ilyen esetnek minősítették azt, amikor a szövetkezet egész gazdálkodása
hátrányosan alakulhatott volna, ha egy természetbeni szolgáltatásról le kell mondani. Ebben az
esetben is figyelemmel kellett lenni arra, hogy az egyes tagok érdekei ne sérüljenek az általános
szabály alóli kivétel engedélyezése esetén.)
A szövetkezeti törvény fogalmi meghatározása és egyes vagyonjogi rendelkezései azok, amelyek
a szövetkezet mozgalmi motiváltságára vonatkozó utalást elsősorban alátámasztották. Ahogyan az
előzőekben arra már utaltunk, a törvényt a gyakorlatban igen csekély mértékben alkalmazhatták,
figyelemmel arra, hogy a jogalkotás alacsonyabb szintű jogszabályok keretei között szabályozott
alapvető szövetkezeti jogviszonyokat.

Az IPARI TERMELŐSZÖVETKEZETEK, A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK EGYES JOGSZABÁLYI

ELŐÍRÁSAIRÓL
Az ipari termelőszövetkezeteknél a tagsági jogviszony érvényes keletkezésére nézve hatályba léptetett
vagyoni természetű előírásokkal került elsősorban biztosításra az e szövetkezeti csoport
átszervezésére vonatkozó politikai szándék elérése. Az ipari termelőszövetkezetbe belépő tag az
alapszabály értelmében köteles volt felvételi díjat és részjegyet jegyezni. Mindkét kategória a tag
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 125
munkadíjához viszonyult. „A részjegy nem lehetett kevesebb, mint a tag átlagos egy havi munkadíja,
a felvételi díj pedig a részjegy 10%-a volt.” A belépő tag munkaeszközeit leltárba kellett venni,
miután a tag felajánlotta azokat. A szövetkezet a munkaeszközök felajánlását csak az 1951-től -
Budapesten és a megyékben - működő Kisipari Szövetkezetek Szövetségének (KISZÖV)
hozzájárulásával utasíthatta vissza. A tagot megillető térítést három éven belül kellett a
szövetkezetnek megfizetnie. Bizonyos vagyonhányad után térítés nem járt, azaz a térítésből ez a
hányad levonásra került, és azt a szövetkezeti állóalap javára kellett jóváírni. A vagyonjogi szabályok
eredményeként a tag klasszikus értelemben vett magántulajdonosi pozíciója megszűnt, a
termelőeszközök tulajdonosává mint a szövetkezet tagja vált. A szövetkezeti tagsági viszonyban
előtérbe kerültek a munkaviszonybeli elemek. A szövetkezet munkájában a tagnak joga és
kötelessége volt személyesen részt venni. Alapszabály rögzítette, hogy a tag a tagsági jogviszony
kezdő napján köteles ipari tevékenységét - magánműhely - megszüntetni és ezt a tényt a
vezetőségnek igazolni. A tagok díjazásának általános rendező elveit a 96/1951. MT sz. rendelet
rögzítette. „A kisipari szövetkezet tagjai a szövetkezetben végzett munkájukért a számadási (üzleti)
év közben jogszabályban vagy alapszabályban meghatározott előleget, az évi tiszta feleslegből a
szövetkezet munkájában való közreműködésük arányában részesedést kapnak” (3. §). A 23/1953. MT
sz. rendelet más terminológiát használt, mert előleg helyett munkadíj megjelölést rögzített. A tag
előnye nagyobb részben munkadíj, amit rendszeresen megkapott munkája fejében, emellett a
feleslegből részesedésre volt jogosult. Lényeges, hogy e szövetkezeteknél pénzbeli előnyről volt szó,
ellentétben a mezőgazdasági szövetkezetekre jellemző, alapvetően naturáliában jelentkező előnnyel.
Ezekkel a főbb vagyonjogi szabályokkal biztosították a szocialista ipari szövetkezetek személyi és
vagyoni bázisát, mégpedig a speciális, a klasszikus szövetkezeti elvek, vagyonjogi kategóriák
háttérbe szorításával - az új társadalmi forma politikai-ideológiai felfogását tükrözően.
Az ipari termelőszövetkezetekben a szövetkezet és a tag közötti korábbi klasszikus modell - a
már említett okok miatt - más tartalmat öltött. A részjegy csekély értékű volt, arra jogszabályi
kötelező előírás volt az irányadó, miként a termelőeszköz-bevitel kötelező voltára, a termelőeszközök
értékelésére és az eszközök jogi sorsának rendezésére, továbbá a személyes közreműködés, „közös
munkavégzés” előírásaira is. Az ideológiával áthatott gazdaságpolitikai koncepció és az az alapján
kialakított jogalkotói felf ogás lényege az volt, hogy a fenti tárgykörű kötelező rendelkezésekkel
elősegítse a magángazdasági alapú, tradíciókkal és gazdasági eredményekkel rendelkező kisipar
végleges megszüntetését, létalapjának elvonását, az állami nagyipar „kiszolgáló apparátusának”
megteremtését - összességében e szektor szocialista szövetkezeti keretek közötti működésének
létrejöttét. Ez a szabályozási szakasz fő jellemvonása, amelyet a korabeli elemzők a jelenkoriakkal
egybehangzóan emelnek ki, így különösen Nagy László és Prugberger Tamás.
Aföleim ű vessző vetkezetek (az 1945 előtt vidéken alakult nagy múltú és komoly piaci ré-
szesedéssel rendelkező szövetkezetek, a Hangya és a Futura, amelyekre a fejlődéstörténeti rész
keretei között már utaltunk) a vidéki parasztgazdaságok termékeinek értékesítésével, az ellátás
biztosításával, szolgáltatások nyújtásával foglalkoztak. A politikai koncepció - azonosan a fentiekben
rögzítettekkel - azt tűzte ki célul, hogy a vidéki lakosság minél nagyobb hányada lépjen be e
szövetkezetekbe. Valamennyi szabály e célkitűzés elérését volt hivatott biztosítani. A tőkeképzés
szabályai átalakultak, a részjegyek értéke jelentéktelenné vált, végső soron minden szabály azt
126 ELSŐ RÉSZ

szolgálta, hogy a vidéki lakosság lépjen be a földművesszövetkezetekbe. A jelképes összegű,

alacsony névértékű részjegy után okszerűen az osztalék is jelképessé vált. A tradicionális, a
klasszikus szövetkezeti jogot átható szövetkezeti elvek - önsegély, önkéntesség, a visszatérítés
rendszere - más tartalmat öltöttek, a klasszikus modell elemeinek csupán „morzsányi” része volt
megtalálható a vonatkozó jogszabályokban.

A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK EGYES JOGSZABÁLY] ELŐÍRÁSAIRÓL, KÜLÖNÖS

TEKINTETTEL A FÖLDBEVITEL SZABÁLYAIRA
A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél szabályozandó vagyonbevitel összetettebb volt a más
szövetkezeti típusoknál szabályozott vagyonbevitelnél. Arról volt szó ugyanis, hogy a vagyonbevitel
speciális, ám rendkívül lényeges típusa, a földbevitel nem eredményezett tulajdonszerzést a
szövetkezet részére, „csak” használati viszonyt teremtett a szövetkezet és a tag között. A bevitt föld a
tulajdonos tag tulajdonában maradt, ám a szövetkezet által használt földért használati díjként
„földjáradékban” részesítették. Alapvető, hogy miként az ipari termelőszövetkezeteknél, úgy a
mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél is kötelező volt a termelőeszközök szövetkezetbe történő
bevitele. E dologi természetű, kötelező norma vagyoni alapot teremtett a szövetkezetek számára, amit
fokozott a tulajdon oszthatatlan minősítése is. A vagyontárgyak a szövetkezet vagyonához tartoztak.
A vagyonbeviteli szabályok alapján képződött vagyon oszthatatlannak minősült, amelyet a tagi
státuskérdések, például a kilépés, nem érinthettek, ugyanakkor a tagok szövetkezeten kívüli
gazdálkodása teljességgel lehetetlenné vált. A vagyonbevitelt szabályozó jogszabályok általános
jellemzője a kötelező jelleg volt. Hangsúlyozzuk, hogy a 133/1950. MT sz. rendelet - önálló
termelőszövetkezetekről - 4. § (1) bek. rendelkezése szerint „termelőszövetkezet csak e rendelet
kiegészítő részét alkotó mintaszabályzat szerint működhetik.” E mintaalapszabály pedig „A
termelőszövetkezet ingatlanai és azok felszerelése” címszó alatt a következőket rögzíti: „A termelő-
szövetkezet tagjai a közös termelésben a művelésük alatt álló, összes ingatlannal vesznek részt,
tekintet nélkül arra, hogy azt tulajdon címén vagy más jogcímen használják” (1. pont). Lényeges e
mintaalapszabály „Az eredmény elszámolása” jelölés alatt rögzített normája, amely a munkaegység
arányú elszámolásra vonatkozott (11-14. pont).
A beviteli kötelezettség igen hosszú időszakot átívelő szabályának a megfogalmazására az 1959.
évi 7. törvényerejű rendelet 20. és 24. §-aiban került sor. Miként utaltunk rá, a politikai akarat a
mezőgazdasági nagyüzem kollektív keretek közötti gazdálkodását kívánta kikényszeríteni. Ennek
megfelelően a földbeviteli kötelezettség alanyát, tárgyát, jogcímeit és időbeli hatályát a
következőképpen szabályozta.
Az alanyi kör „kiterjesztően” nyert megfogalmazást. Vonatkozott: a termelőszövetkezettel
tagsági jogviszonyt létesíteni kívánó személyre és a vele közös háztartásban élő családtagjaira. Közös
háztartásban élő személynek a következőket kellett tekinteni:
- az életközösség fennállása alatt a házastársak (élettársak), valamint a családi kötelék
alapján eltartott, vagy önálló keresettel rendelkező személyek közül azokat, akik egy háztartásban
éltek, továbbá
- azokat a személyeket, akik nem vérségi kapcsolat alapján, de a belépővel közös
háztartásban éltek, kivéve ha őket a család, vagy annak valamely tagja munkaszerződéssel
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 127
alkalmazta, vagy az együttélés megállapodáson alapult, például lakásbérlet stb.
A kötelezettség tárgya a tulajdonban és használatban álló földekre is kiterjedt. Ha a földbeviteli
kötelezettség alá eső földet haszonbérlet keretében művelték, a gazdasági év végével a bérlet
megszűnt, s a földet a szövetkezet használatába kellett adni. Ha a haszonbérlő tagi státusba került, a
bérbeadó hozzájárulásával a termelőszövetkezet került haszonbérlői pozícióba, és ily módon a
termelőszövetkezet fizette a haszonbért. A haszonélvezettel terhelt föld esetében formakényszer volt
az irányadó. Ha a haszonélvező, avagy a tulajdonos létesített tagsági jogviszonyt, a másik érdekelt fél
írásbeli hozzájárulását kellett beszerezni. Ez alól kivételt képezett, ha a haszonélvező a belépő taggal
közös háztartásban élt. A fölbeviteli kötelezettség valamennyi művelési ágú termőföldre kiterjedt a
külterületen és a belterületen, továbbá a zártkertben fekvő földekre is. A belterületi és a zártkerti
földeket a közgyűlés hozzájárulásával háztáji gazdálkodás céljára vissza lehetett tartani. A
földbeviteli kötelezettség „hatályosulásához” a tagnak belépési nyilatkozatot kellett aláírnia. A
beviteli kötelezettség tárgyát képező földeket a jogszabályszerű tagfelvételig elidegenítés és terhelési
tilalom terhelte. A beviteli kötelezettség a tagsági jogviszony teljes időtartama alatt fennmaradt. Ha a
tag bármikor, tagsági jogviszonyának fennállása alatt szerzett vagy örökölt földet, a beviteli
kötelezettség arra is kiterjedt.
A földhasználatáért a tagot földjáradék illette meg. A földjáradék összegszerűségére nézve
ugyancsak kötelező rendelkezések voltak irányadók, amelyek szerint a kiszámításánál a föld
átadáskori aranykorona értékét kellett alapul venni azzal, hogy a jogszabályi keretek alapján a végső
összeg alapszabályi rendelkezéstől függött és egységesen került megállapításra.
A földbeviteli kötelezettségre vonatkozó szabályok segítségével, illetve végrehajtásával a
termelőszövetkezeti közös földhasználat egyik „pillére”, az ún. tagi részaránytulajdon jött létre. E
speciális tulajdonforma tartalmát akként lehet leírni, hogy a birtoklás joga a birtok- védelem, a
használat és a hasznok szedésének joga a szövetkezetet illette meg azzal, hogy a tulajdon alanya nem
változott, az továbbra is a természetes személy maradt. Az önhatalommal történő birtokvédelem joga
a szövetkezet tagját is megillette a saját tulajdonán kívül is, a szövetkezet közös használatában álló
valamennyi földre. A nagyüzemi táblák kialakításának eredményeként a tag földtulajdonjoga eszmei
tulajdoni hányaddá minősült, az ingatlannyilvántartásban is feltüntetetten. A részarány-földtulajdon
„megszorított” rendelkezési jogot származtatott, a tag, illetőleg a tulajdonos joga korlátozott a
rendelkezést illetően, mert nem idegeníthette el és nem terhelhette meg a közös használatban álló
földtulajdonát. A „kiüresedett” rendelkezési jog minimális „jogosultságokat” biztosított a tag
számára. A közös használatban álló részaránytulajdon jogszerűen ajándékozás tárgyát képezhette, a
részaránytulajdonos végintézkedés útján rendelkezhetett jogi sorsáról, és felajánlhatta megvételre a
szövetkezet számára.
A vagyonbeviteli kötelezettség általános esete a termelőeszköz-bevitel volt. A tag jelképes
térítést kapott - a vagyonértékelés szabályait jogszabályok kötelező módon rendezték - a mun-
kaeszköz bizonyos hányadára, további hányada pedig térítés nélkül szintén a szövetkezeti vagyont
gyarapította, mégpedig végleges hatállyal. A kötelező vagyonbevitel körében szólnunk kell a vagyon
értékének meghatározásáról és a térítés további rendjéről. Ugyancsak kötelező előírások rendezték a
vagyonértékelést. Az egyes termelőeszközöknek meghatározott értéke volt, a felértékelés során tehát
a tag semmilyen jogosítvánnyal nem rendelkezhetett. A térítések ösz- szegének leszorítása volt a cél a
128 ELSŐ RÉSZ

tag hátrányára, a szövetkezet előnye mellett. Szóba sem jöhetett a klasszikus szövetkezeti alapítás
során ismeretes apportra vonatkozó szabályok köre. A rendszer túlszabályozott és kötött volt, az
állami központi irányítást manifesztálta.
Nem véletlen a politikai hatalom részéről a föld- és vagyonbevitel ilyen szigorú és részletes
szabályozása, hiszen 1959 és 1961 között történik meg az országban a „mezőgazdaság szocialista
átszervezése”, az általános kollektivizálás. Az esetek többségében szó sem volt az önkéntesség
elvének érvényesíthetőségéről, gyakorta erőszakkal kényszerítették a belépési nyilatkozatok
aláírására a termőföldtulajdonnal rendelkező magángazdálkodókat. Nem volt véletlen a beviteli
kötelezettségnél a fentebb ismertetett családfogalom alkalmazása, ily módon ugyanis nem volt
szükség minden egyes földtulajdonos „meggyőzésére”, elegendő volt a család egy tagját rábírni a
szövetkezetbe történő belépésre. A gazdálkodás alapjául szolgáló földterületeket és
termelőeszközöket a családra nézve kiterjesztett beviteli kötelezettség alapján már elvonták, és ezzel
lehetetlenné vált a magángazdálkodás. A kollektivizálással gyakorlatilag a magántulajdonon alapuló
gazdálkodás megszűnt, az ország mezőgazdaságilag művelhető területének 93%-a állami tulajdonban
állott, vagy a szövetkezetek közös használatába került. A maradék 7% árutermelő gazdálkodásra nem
alkalmas belterületi mezőgazdasági rendeltetésű területekből állt, illetőleg maximum személyes szük-
ségletek kielégítésére termelő, ún. zártkerti ingatlanokból tevődött össze.
Lényeges még két szabályozási területet kiemelni. Az egyik a tag részesedésére vonatkozott, a
másik pedig a termelőszövetkezeti közös vagyon tárgyi körét határozta meg. A termelésből a tag az
általa elvégzett munka mennyisége és minősége alapján részesedett. A termelőszövetkezeti közös
vagyonhoz „a termelőszövetkezet tulajdonában, valamint más törvényes jogcímen tartós
használatában lévő vagyontárgyak (közös vagyon)” tartoztak.

A SZABÁLYOZÁS ÉRTÉKELÉSE
A szabályozás értékeléseként a következő megállapításokat rögzíthetjük: A szövetkezet természete,
fogalma a korábbiakhoz, az 1945 előtti, magyar és nyugat-európai szövetkezetelméletben
megfogalmazott jellemvonásokhoz és szabályozáshoz képest merőben megváltozott. Ez a változás
eklatáns példája annak, hogy a szövetkezet nemcsak társas vállalkozás, nemcsak vállalkozási forma,
hanem társadalompolitikai, szociológiai meghatározottsága is erőteljes. A Közép-Kelet-Európában,
így Magyarországon végbement társadalmi formációváltás a szövetkezet természetét alapvetően
átalakította. A fejlődéstörténeti és a magyar szabályozás korábbi korszakát elemző részekben
kifejtett magánjogászi álláspontok, szövetkezetelméleti felfogások a gyakorlatban teljes körűen
igazolást nyertek. A kapitalizmus piacgazdasága által „megteremtett”, majd kikristályosított
szövetkezet a piaci viszonyok tagadására épülő új formációban, a szocializmusban szükségképpen
más tartalmat kellett hogy nyerjen. A tradicionális értékek súlytalanná váltak, a szövetkezeti
jellemvonások, így különösen az önkéntesség, az önsegély és a visszatérítési rendszer stb., valamint
az ezekre alapított szövetkezeti fogalmi elemek és konkrét rendelkezések - a fenti általános tétel
okán - az elemzett szabályozási szakaszban szóba sem kerülhettek, vagy a legteljesebb mértékben
átértékelődtek. Az átértékelés zsinórmértéke pedig az új formáció, a szocializmus szellemisége,
politikai ideológiája, illetőleg akarata. E szellemiséget leginkább a keleti minta átvételére irányuló,
rendkívül erőteljes törekvés jellemezte. A szövetkezeti vagyonjogra, a szövetkezeti tulajdonra, a
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 129
személyes közreműködés módjára és mértékére vonatkozó rendelkezések egyértelműen az ideológiai
célkitűzések megvalósítását voltak hivatottak érvényre juttatni, megszüntetve a nyugat-európai
szövetkezeti szabályozás és a szocializmust megelőző magyar szabályozási korszak hagyományait.
A vagyonjog köréből kiemeljük a vagyonképzésre vonatkozó szabályok körét. A szövetkezeti
vagyonképzés egyik eszközének megmaradt ugyan az üzletrész jogutódjaként kezelhető részjegy, ám
jogi természete átalakult. A részjegy az üzletrész klasszikus modellbeli tőkeképzési funkcióját nem
veszi át, mert jelképessé válik. Ebből fakadóan az üzletrészhez tapadó jogosítványok, így különösen
a vagyoni jogok közé sorolható osztalékjog, ugyancsak formálisnak, minősültek. A későbbi
vagyonjogi kategóriák egy része - a tagsági kölcsön és a célrészjegy - a gazdasági szükségszerűség
okán jelen vannak a direkt rendszer végéhez közeledő időszakban, különösen tehát a 1960-as
évektől, amint arra Prugberger Tamás is rámutatott. A földművesszövetkezetek bevezették a kölcsön
és a célrészjegy intézményét, míg az ipari szövetkezetek a tagsági kölcsön intézményét alkalmazták.
A mezőgazdasági termelőszövetkezetnél és szakszövetkezetnél is a tagok megtakarítására építkező,
és ily módon a szövetkezet gazdasági pozícióját elősegítő üzemviteli kölcsönt vezettek be. A
kölcsönök kettős természetűek voltak. A rövid lejáratúak a forgóeszköz-állomány pótlására irányul-
tak, a „hosszabb futamidejű hitelügyletek” pedig már állóeszköz-korszerűsítést is lehetővé tettek a
szövetkezetekben. A tagok látens tőkéjének, megtakarításainak szövetkezeti gazdálkodásba történő
bevonására épülő vagyoni kategóriák megjelenésének pedig általános alapja - álláspontunk szerint -
a gazdaságpolitika által a szövetkezeti beruházásokra előirányzott, igen csekély mértékű támogatási
rendszerben lelhető fel. A támogatásoknak és a beruházásoknak - az iparhoz képest - másodlagos
jellege arra a már korábban részletesebben kifejtett ideológiai felfogásra vezethető vissza, mely a
szövetkezetet az ipari szektor eredményességét elősegítő eszköznek tekintette, és e szemlélet
nyilvánult meg a szövetkezeti tulajdonnak a másodlagos deklarálásában is az állami tulajdonhoz
képest.
A vagyonképzés nem önkéntes, annak alapja a kötelező, a jogszabály által rögzített feltételek
szerinti vagyonbevitel. A vagyonbeviteli kötelezettség alól, jogszabályi rendelkezések szerint kivételt
képezett a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél a háztáji gazdaság. A háztáji gazdaság
jogszabályi lehetőségét az a politikai megítélés tette lehetővé, amely szerint az új nagyüzemi
gazdálkodásra való áttéréshez időt kell biztosítani, és a háztáji gazdaság lehetőségével a nagyüzemi
gazdálkodásra történő áttérést kedvezően kell befolyásolni. (A háztáji gazdaság megítélése jelentősen
megváltozott az idő múlásával, erre részletesen visszatérünk.) A vagyonbevitelnél a vagyon
értékének megállapítására nézve ugyancsak sajátos előírások születtek. A szövetkezet és a tag közötti
vagyoni viszonyok megváltoztatására irányuló politikai szándék alapján megalkotott előírásoknál
ugyanis nyoma sem volt a vagyonértékelésnél a felek kölcsönösségének. A vagyonértékelésre nézve
jogszabályi kötelező előírások voltak az irányadóak. Az ily módon a bevitt vagyonért részben térítés
illette meg a tagot. A tag vagyontárgyainak egy része után térítést nem kapott, mert az a szövetkezet
oszthatatlan vagyonát növelte. A speciális termelőeszköz, a föld szövetkezeti használatáért a tag által
kapott használati díjra, a földjáradék összegére vonatkozó előírások ugyancsak kötelező tartalmúak
voltak. E szabályok is az állam mindenhatóságát jelenítették meg, közjogijogosítványokat hordoztak,
az ideológiai célkitűzések végrehajtására irányuló direkt tervutasításos gazdaságpolitikába
ágyazottan.
130 ELSŐ RÉSZ

A szövetkezeti tulajdon jogi természetének fő sajátossága annak oszthatatlan voltában jelölhető

meg. Az Alkotmány, a Polgári Törvénykönyv és az alapvető szövetkezeti jogszabályok a
szövetkezeti tulajdont sajátos tartalommal fogalmazták meg. A szövetkezeteket a szocialista
társadalmi rend részeként szabályozták. A vagyonbevitel eredményeként létrejött szövetkezeti
vagyon véglegesen a szövetkezeti vagyonához tartozott, arra nézve a tag igényt nem érvényesíthetett,
a tulajdonforma oszthatatlan természetűvé vált. A tag tulajdonosi pozíciója nem tényleges, hanem
látszólagos, a tag csak mint a kollektíva tagja nyert tulajdonosi minőségben preferálást.
A személyes közreműködés módja, mértéke - „közös munkavégzés” - és annak ellentétele
gyökeresen átalakult. A szövetkezet és a tag kapcsolatában erőteljesen dominálnak a munkacentrikus
elemek. A keleti mintára modellezett mezőgazdasági termelőszövetkezetek már említett
„munkaegység alapú” elszámolási rendje „a sarkából forgatta ki” a polgári társadalmak szövetkezeti
tagjaira vonatkozó személyes közreműködést szabályozó normákat. Ösz- szességében a tag és a
szövetkezet közötti különleges kooperáció megszűnik, a szövetkezetek polgári társadalmakban
jellemző fő jellemvonásukat elveszítik. A szövetkezet gazdasági természetét megalapozó
üzemkiegészítő ismérv ugyancsak érdektelenné vált. A „kollektíván alapuló” szabályozás ugyanis a
direkt rendszer időszakában érdektelennek minősítette a szövetkezetnek a klasszikus értelemben vett
üzemkiegészítő voltát. Nem túlzás azt állítani, hogy a szabályozás szinte minden egyes rendelkezése
adminisztratív jelleggel az állami akarat végrehajtására irányult. Nyilvánvalóan tükrözte ezt a
mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a termékbeszolgáltatás, a másik két szövetkezeti formában
pedig a szállítási szerződések rendszere. A gazdasági lényeg az állam és a szövetkezet
viszonyrendszerében jelent meg. E körben elenyésző kivételt képezett a háziipari
termelőszövetkezetek, illetve a kisipari termelőszövetkezetek egy-egy csoportja. A háziipari
termelőszövetkezetekben a bedolgozó tag és a szövetkezet kapcsolatára nézve bizonyos értelemben
fennmaradt a folyamatos együttműködés, árukapcsolat. A kisipari termelőszövetkezetekben pedig
ugyanez vonatkozott az egyszemélyi-családi, átalányelszámolás alapú egységeket üzemeltető tag és a
szövetkezet kapcsolatára.

b) Az 1962-1989 közötti fejlődési szakaszok szövetkezeti szabályozásáról

A SZABÁLYOZÁS KÖRNYEZETÉRŐL
A gazdaságirányítási rendszer reformját célul kitűző jogalkotási munkát megalapozó jogszabályt
1966-ban bocsátották ki, ez a 2012/1966. (VI. 12.) Korm. sz. határozat. A reform tartalma az
extenzív gazdaságfejlesztés befejezését jelentette, megegyezően a többi szocialista országban lezajló
hasonló tartalmú folyamatokkal - bizonyos eltérések azonban jelentkeztek. Az eltérések
visszavezethetők az egyes országok eltérő gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődési sajátosságaira. A
fejlődési sajátosságokat számba véve különböző tartalmú következtetések kerültek rögzítésre a
reformok mélységét illetően.
A magyarországi reform átfogó jellemzésére a következő sorokat idézzük a korabeli viszonyokat
áttekintő elemzők közül Eörsi Gyulától, „A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról” című
munkáját alapul véve, amely Budapesten, 1968-ban jelent meg: „A túlnyomó részben adminisztratív
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 131
- tervlebontásos rendszert a szocialista tervgazdálkodás által szabályozott piaci modell váltja fel. A
reform a gazdasági döntések túlnyomó részét vállalati, szövetkezeti szintre telepíti; csak a valóban
átfogó, központi jelentőségű döntések maradnak centrális hatáskörben.” A reform az általános jogi
szabályozást és annak jogtechnikai megoldását illetően azt jelentette, hogy „az egyedi utasítások
módszerét a normatív szabályozás, általános direktívákkal való orientáció, úgyszólván teljesen
felváltja.”
A gazdaságirányításnak az állam szerepére vonatkozóan megváltozott a koncepciója, illetve az
erre alapítottan módosuló jogalkotási és jogalkalmazási tendenciák a szerződések szabályozása
körében is jelentősen éreztették hatásukat. A gazdálkodó szervezetek kapcsolataiban az áruviszonyok
sajátosságai előtérbe kerültek, és emellett a gazdálkodást meghatározó, igazgatási természetű
szabályok jószerivel érdektelenné váltak.
A jogi szabályozásra jelentős hatást gyakorolt az, hogy a korabeli szellemiségi környezetben a
tulajdonelméleti felfogásokra nézve több álláspont alakult ki. Ahogyan arra Dómé Györgyné
rámutatott: „A gazdaságpolitika revízióját és tartalmának átalakulását befolyásolták a közgazdasági
elemzéseken kívül a jogtudomány tulajdonelméleti kérdésekkel foglalkozó képviselői is. Ebben az
időszakban ugyanis mind az állami, mind a szövetkezeti tulajdonra vonatkozó kérdések a kutatás
középpontjába kerültek; így sorra jelentek meg a különböző tulajdonelméletek.” Ez a megállapítás
elsősorban azért fontos, mert a tulajdonelméletekből levonható következtetések rávilágítottak az
állami és a szövetkezeti tulajdon- forma egyenjogúságának kérdésére, és ilyen módon alapvető hatást
gyakoroltak a szövetkezeti szabályozás egészére.

A FONTOSABB JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE, A FŐBB JELLEMVONÁSAIKRÓL

- A mezőgazdasági termelőszövetkezetekre irányuló, már említett 1967. évi III. törvény, mint a
mezőgazdasági termelőszövetkezeti jog támpillérét jelentő jogszabály.
- „A földtulajdon és földhasználat továbbfejlesztéséről” szóló 1967. évi IV. törvény rendelkezései
lehetővé tették, hogy a szövetkezetek gazdálkodása új működési elvekre épüljön. Lényeges, hogy a
szövetkezetek közvetlen állami irányítása megszűnt, helyébe a törvény- ségi felügyelet lépett. A
törvénységi felügyelet keretei között az állami beavatkozásra az egyes szövetkezetek működését
illetően akkor volt lehetőség, ha a szövetkezet törvénysértően járt el. A jogszabály bevezette a
termelőszövetkezeti földtulajdon intézményét, szabályozva annak keletkezési jogcímeit és a
termelőszövetkezeti földtulajdon tartalmát.
- „A szövetkezetekről szóló” 1971. évi III. törvény és a végrehajtása tárgyában kiadott 30/1971.
(X. 2.) számú Korm. rendelet. A Szövetkezeti Törvény általános jellemvonása az, hogy valamennyi
ágazatra nézve egységes jogalkotói felfogás mentén tartalmazott rendelkezéseket, jogtechnikailag
keretjelleggel. Lényeges a Szövetkezeti Törvénnyel párhuzamosan kiadott, ágazati szabályozásra
irányuló, az 1970-es évek elejétől hatályba léptetett jogszabálycsomag is, így különösen:
- a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekről az 1971. évi 35. törvényerejű rendelet;
- az ipari szövetkezetekről az 1971. évi 32. törvényerejű rendelet;
- a lakásszövetkezetekről az 1977. évi 12. törvényerejű rendelet;
- a takarékszövetkezetekről az 1978. évi 22. törvényerejű rendelet;
- a kisszövetkezetekről a 25/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet;
- a mezőgazdasági szakcsoportokról a 27/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet;
- az ipari szolgáltató szakcsoportokról a 26/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet;
- az iskolai szövetkezetekről és az iskolai szövetkezeti csoportokról a 16/1986. (V. 16.) MT sz.
rendelet;
- a kistermelők szövetkezetéről az 58/1988. (VII. 20.) MT sz. rendelet;
- a nyugdíjasházi szövetkezetekről és a lakásszövetkezetekről szóló jogszabályok módosításáról
az 1988. évi 19. számú törvényerejű rendelet;
- a szövetkezet és a tag vagyoni viszonyára még igen komoly hatást gyakorolt a pénzügy-
miniszter és a munkaügyi miniszter 26/1981. (IX. 29.) együttes rendelete a szövetek egységes
részlegeinek átalányelszámolásos rendszerben való üzemeltetéséről;
- az 1980-as évek elején hatályba lépett, a részjegy általánossá válását eredményező jogszabály,
„A részjegyről, a célrészjegyről és az egyéb vagyoni hozzájárulásról” szóló 33/1983. (XI. 3.) PM sz.
rendelet. A szövetkezeti tagok által jegyzett részjegyek, célrészjegyek és egyéb vagyoni
hozzájárulásokról tartalmazott rendelkezéseket, mégpedig kötelezően valamennyi ágazatra nézve;
- az 1989. évi XV. törvény, amely a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvényt módosította. A
törvény fő jellemvonása az volt, hogy a szövetkezeti vagyonjogi természetét áttörve annak részleges
felosztását lehetővé tette, de nem rendelte el kötelezően;
- az 1989. évi XX. törvény, amely a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III.
törvényt módosította. A törvényt leginkább az jellemezte, hogy a mezőgazdasági
termelőszövetkezeteknél a vagyont részlegesen feloszthatóvá nyilvánította;
- az 1991. évi 32. sz. törvényerejű rendelet, amely „Az ipari szövetkezetekről” szóló 1989. évi 12.
törvényerejű rendeletet módosította, mégpedig akként, hogy részlegesen feloldotta a szövetkezeti
vagyon oszthatatlanságának tilalmát, fakultatív jelleggel.

Az 1971. ÉVI 111. SZÖVETKEZETI TÖRVÉNY JELLEMZÉSÉRŐL

Az 1971. évi III. Szövetkezeti Törvény, amelyet a szakirodalom második szövetkezeti törvényként
tart számon, több fő jellemvonással rendelkezett. Az egyik az volt, hogy a szövetkezeti szabályozást
valamennyi ágazatra nézve átfogóan, egységes jogalkotói felfogás mentén rendezte. Ezt a
jellemvonást juttatta érvényre az a jogtechnikai megoldás, amelynek lényege a „keretjellegű”
szabályozásban határozható meg. A törvény normaszövege kiemeli, hogy „.. .az egész szövetkezeti
mozgalom számára irányadó elveket” tartalmaz a törvény, továbbá magába foglalta azokat az
alapvető közös szabályokat, amely szabályok valamennyi szövetkezetre egyaránt vonatkoztak.
A Szövetkezeti Törvény másik jellemvonása az, hogy a jogalkotó kinyilvánította a szövetkezet
értékelését, az állami vállalattal való összehasonlítás körében. Mint ahogyan arról az előzőkben, a
szabályozási szakasz környezetének leírása körében már utaltunk, a szövetkezeti tulajdonforma és az
állami tulajdonforma egyenértékűségének megítélése körében osztott álláspontokat fejtettek ki az
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 133
elemzők mind a politikum szférájából, mind pedig a jogászok köréből. Ennek alapja az volt, hogy a
szövetkezetet nem tekintették olyan teljes értelemben vett megfelelő szervezeti keretnek, mint az
állami vállalatot. A szövetkezeti gazdálkodás körében megmaradt, bizonyos értelemben a
magántulajdon elemeit finom, áttetsző szabályokkal megjelenítő intézményeket - mint például háztáji
gazdaság, tagi részaránytulajdon, földjáradék - az elméleti gondolkodók egy része nem tartotta
elfogadhatónak a szocializmus keretei között. A szövetkezeteket az állami vállalatokhoz képest csak
másodlagosnak tekintették a szocialista gazdálkodás szempontjából. A szövetkezeti törvény
feloldotta ezt a rendkívül erőteljes politikai attitűddel áthatott elméleti vitát, mégpedig akként, hogy a
szövetkezeteket az állami vállalatokkal egyenrangú intézményként ismerte el a következők szerint:
„A szövetkezet a szocialista gazdálkodás egyik - az állami vállalattal egyenrangú - vállalati
formájává fejlődött.” Ajogalkotó eme törvényben rögzített álláspontja szellemiségében megfelelt az
Alkotmány szövetkezetekre nézve rögzített előírásának. Az Alkotmány szerint ugyanis „A
szövetkezetek a szocialista társadalmi rend részei: a szocialista állam társadalmi és gazdasági
céljaival összhangban szolgálják tagságuk érdekeit. Az állam támogatja a dolgozók önkéntes
társulásán alapuló szövetkezeti mozgalmat, a szocialista szövetkezeti tulajdon fejlesztését, biztosítja
a szövetkezetek önállóságát, a szocialista szövetkezeti elvek érvényesítése érdekében felügyeletet
gyakorol tevékenységük fölött. A Magyar Népköztársaság különös gondot fordít a parasztság
mezőgazdasági termelőszövetkezeteire. Védi és fejleszti a föld szövetkezeti szocialista tulajdonát”
(1949. évi XX. sz. törvény 10. §-a). Az alkotmányjogi alapok vonatkozásában ki kell emelni azt a
fajta ideológiai szemléletet tükröző felfogást, amely szerint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek
jelentősége első helyen szerepelt.
A korabeli jogalkotói felfogás szemléltetésére nagyon is alkalmasak a törvényben lényegében
preambulumként rögzített azon kitételek is, amelyek szerint a szövetkezeti vagyon oszthatatlan, a
szövetkezetek szocialista elvek mentén szervezik a működésüket, és ugyancsak eme elvek alapján
osztják fel a jövedelmüket is. Ezen kitételekre figyelemmel a szövetkezeti törvény harmadik
jellemvonása az, hogy a szövetkezet természete a korabeli politikai-ideológiai felfogás alapján került
megfogalmazásra.
A törvény rendszertanát illetően azt kell kiemelni, hogy az 116 §-ból áll. A „Bevezető
Rendelkezések” címszó alatt tisztázza a szövetkezet fogalmát, célját és azokat az alapvető
szövetkezeti jellemvonásokat, amelyek általánosnak tekinthetők. Külön is említést érdemel, hogy az
1. §-ban megjelenik az önkéntesség mint jellemvonás, továbbá a tagok kettős természetű (személyes
és vagyoni) kötelezettsége, a szövetkezet tevékenységének komplexitása, a szocialista szövetkezeti
tulajdonra vonatkozó utalás és a demokratikus önkormányzat alapján való működés is. A jogalkotó
konkrétan a következőképpen fogalmazott: „A szövetkezet az állampolgárok által önkéntesen
létrehozott, a tagok személyes és vagyoni közreműködésével vállalati gazdálkodást és társadalmi
tevékenységet folytató közösség, amely a szocialista szövetkezeti tulajdon és a demokratikus
önkormányzat alapján jogi személyként működik.” Ami a szövetkezet célját illeti, arra nézve két
természetű célkitűzést rögzített a 2. §. A szövetkezet gazdasági célja tagjai számára az anyagi jólét
előmozdítása; azzal egyidejűleg cél az is, hogy tervszerű és gazdaságos módon a szövetkezet a
társadalom sokrétű igényeinek kielégítésében közreműködjön. E szabályozási fordulatból világosan
látszik, hogy a szövetkezet nem csak a tagok szempontjából rendelkezett gazdasági célokkal, a
134 ELSŐ RÉSZ

jogalkotó a társadalom, az összgazdaság szempontjából is fontosnak ítélte kiemelni az erre vonatkozó

gazdasági célkitűzést. A szövetkezet társadalmi céljaként azt fogalmazta meg, hogy az elősegíti a
tagok szocialista életformájának, valamint gondolkodásmódjának a fejlesztését, és érdekeiket szem
előtt tartja. A társadalmi célkitűzés eme megfogalmazása teljesen nyilvánvalóan tükrözte a jogalkotás
ideológiai motiváltságát. Ami az elvek rögzítését illeti, ki kell emelni, hogy a törvény elismerte a
szövetkezés szabadságát, támogatást és védelmet irányzott elő a szövetkezetek számára.
Hangsúlyozta, hogy a szövetkezetalapítás önkéntes elhatározáson alapult, rögzítette a nyitott tagság
elvét, illetve ezen elv körében az állampolgári egyenlőséget csorbító diszkrimináció tilalmát.
A Szövetkezeti Törvény a szövetkezeti tulajdon jogi természetére nézve világos és egyértelmű
rendelkezéseket tartalmazott, ezzel is jól szemléltetve a korabeli szövetkezetekről kialakított
ideológiai felfogás lényegét. A törvény 34. §-ában foglalt előírás értelmében ugyanis a szocialista
szövetkezeti tulajdon csoporttulajdon jellegűként és oszthatatlan tulajdonként került szabályozásra.
A szövetkezeti tulajdon jogi természetének eme két fő jellemvonása a fogalomban azzal egészült ki,
hogy ezt a tulajdont önkéntesen társult állampolgárok tulajdonának kellett tekinteni, mégpedig a
társadalmi termelés, elosztás vagy a szükségletek közös kielégítése céljából. A 34. § (3) bekezdése
megerősíti a preambulumban foglaltakat azzal, hogy a szövetkezeti tulajdont a társadalmi tulajdon
más formáival egyenrangúnak minősíti, amely a más formájú tulajdonokkal azonos védelemben kell
hogy részesüljön.
A Szövetkezeti Törvény vagyonjogi természetű rendelkezései „A tag és a szövetkezet vagyoni
kapcsolatai” címszó alatt szerepelnek. Ezek a rendelkezések alapvetően hatottak a fejlődéstörténeti
szakasz szövetkezeti gazdálkodására, ugyanakkor megalapozták az 1989-től hatályba léptetett, a
szövetkezeti vagyon lebontására, azaz magántulajdonítására vonatkozó jogszabályokat. Erre a két
fontos tényezőre figyelemmel a vagyonjogi előírásokat részletesen szükséges elemezni. A tag
vagyoni hozzájárulásának formái a Szövetkezeti Törvény 63. §-ában foglalt előírások szerint a
következők voltak:
- részjegy jegyzése;
- a földnek, más termelőeszköznek (vagyontárgynak) vagy pénznek a szövetkezet tulajdonába
(használatába) adása.
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 135
-V"
A Szövetkezeti Törvényben foglalt vagyonjogi előírások fókuszában a szövetkezeti részjegy
intézménye állt. A részjegy jogi természetére nézve azt lehet megállapítani, hogy az a tagsági jogokat
magába foglaló vagyonjogi kategória. A részjegy alapján a tagot osztalékhoz való jog illette meg a
szövetkezet eredményes gazdálkodása esetén. A részjegy forgalomképességére nézve korlátozó
szabály volt irányadó. A részjegy érvényesen másra nem volt átruházható, és emellett mentesnek
minősült a tag tartozása alapján foganatosított végrehajtás hatálya alól. Lényeges, hogy a tagsági
viszony megszűnése esetén a részjegy összege visszajárt, kivéve, ha a szövetkezetnek - veszteséges
működése miatt - nem volt felosztható vagyona. Ilyen értelemben tehát a szövetkezeti részjegy jogi
természetének az is fontos meghatározója volt, hogy a részjegy kockázatviselést is származtatott a tag
számára. A részjegyek legalacsonyabb és legmagasabb összegét, valamint a jegyezhető részjegyek
számát a szövetkezet alapszabályai állapították meg, azzal azonban, hogy az alapszabályi rendel-
kezéseknek korlátja volt. Figyelembe kellett venni ugyanis az egyes szövetkezeti ágazatokra e
kérdésre irányadó jogszabályi rendelkezéseket.
A Szövetkezeti Törvény 64. A. § és a 65. §-ai, amely szabályokat az 1982. évi 30. sz.
törvényerejű rendelet iktatott be a törvénybe, tartalmazták a célrészjegyre vonatkozó alapvető
szabályokat. A szövetkezeti célrészjegy a szövetkezetek gazdálkodásának egyik meghatározó
vagyonjogi kategóriája volt a részjegy után. A szövetkezet tagja a közgyűlés vagy a küldött gyűlés
által meghatározott célra önkéntesen jegyezhetett célrészjegyet. A szövetkezeti célrészjegy jogi
természetének tehát két fő jellemzője volt. Az egyik jellemző az, hogy a célrészjegy jegyzése célhoz
kötötten történt, a másik pedig az, hogy a jegyzés önkéntes volt. A célrészjegy legalacsonyabb és
legmagasabb összegét, befizetésének, felhasználásának, felmondásának, visszafizetésének és nem
utolsósorban a célrészjegy utáni részesedésnek a módját és feltételeit a közgyűlés határozta meg a
jogszabály keretei között. Lényeges, hogy a célrészjegy, noha egyes elemeiben tartalmazott
hasonlóságokat a részjegyhez képest, egy önálló, a részjegytől elkülönült vagyonjogi kategória volt,
amely jogi természetében a tagsági kölcsöntől is különbözött.
A célrészjegy legfontosabb jellemzőit a részjegy és a tagsági kölcsön viszonylatában a
következők szerint foglaljuk össze:
A célrészjegy sajátossága az volt, hogy a szövetkezet tagjainak, vagy esetlegesen dolgozói
körének önkéntes vagyoni hozzájárulását jelenítette meg, amíg a részjegy csak tagságijogviszonyhoz
tapadt és jegyzése kötelező volt. Alapvető különbözőség a két intézmény között, hogy a célrészjegy
esetenként, konkrétan meghatározott feladatok megoldására volt jegyezhető - célhoz kötött -, ezzel
szemben a részjegy a szövetkezet eredményes összgaz- dálkodása biztosításának egyik eszköze volt.
Igen lényeges a két vagyoni hozzájárulási forma összevetésénél az is, hogy míg a célrészjegy
kibocsátását az adott szövetkezet határozhatta el, jegyzési lehetősége konkrét beruházási fejlesztési
célt illetően tehát a tagság akaratán múlt, addig a részjegy jogszabály rendelkezése okából
jegyezendő és fizetendő volt. Fontos megemlítenünk e körben az időbeli differenciát is. A célrészjegy
a jegyzés elhatározásakor meghatározott időtartamra volt jegyezhető, más volt a helyzet a részjegy
esetében, hiszen annak „élettartama” azonos volt a tagsági jogviszony tartamával. A tagok
részjegyjegyzésből és célrészjegyjegyzésből fakadó vagyoni jogai - osztalék - sui generis jogok, a két
különböző alapú osztalék tehát egymástól függetlenül járt vagy nem járt. A részjegy utáni osztalék a
szövetkezet összgazdálkodásától függött, míg a célrészjegy utáni osztalék csak a gazdálkodásának
136 ELSŐ RÉSZ

egy szegmensétől - attól, amelyre a célrészjegyet jegyezték.

A célrészjegy és a részjegy intézményeinek összevetésénél hasonlóságok is kimutathatók.
Acélrészjegy ugyanúgy kockázati elemeket hordozó vagyonjogi kategória volt, miként a részjegy is.
Ha a célrészjegyjegyzéssel finanszírozni kívánt gazdasági tevékenység, fejlesztés, beruházás
veszteségessé vált, úgy azt a célrészjegy-alap terhére kellett elszámolni, ehhez hasonlóan a részjegy
is felhasználható volt a szövetkezet összgazdálkodásából folyó veszteségek fedezésére. Másik
részbeni hasonlóságként jelölhetjük azt, hogy a részjegy jegyzése a tagsági jogviszony
keletkezésének feltétele volt, a célrészjegy jegyzése pedig általában a részjegyjegyzéshez, a tagsági
jogviszonyhoz tapadó jogintézmény. Ez azt jelenti tehát fő szabályként, hogy a részjegyet jegyzők
alanyi köre azonos volt a célrészjegyet jegyzők alanyi körével. Az általános szabály alól találunk
azonban kivételeket, miután a szövetkezettel munkaviszonyban álló, természetes személyek is
jegyezhettek célrészjegyet, továbbá a szövetkezeten belüli szakcsoport tagok szintén, a szakcsoport
tevékenységet illetően. Ezen utóbbi esetben a szövetkezeti tagság nem esett feltétlenül egybe a
szakcsoporti tagsággal.
Acélrészjegynek a tagsági kölcsönnel való összevetése során megállapíthatjuk, hogy közöttük az
alapvető különbséget a célrészjegy kockázati elemet hordozó volta jelentette. A kölcsönösszeg
visszajárt lejáratkor, a kamatot (ami fix) pedig esedékességkor kellett fizetni. A célrészjegy összege
nem feltétlenül járt vissza, sőt előfordulhatott, hogy egyáltalán nem, tehát mind a célrészjegy összege
(tőke összeg), mind a célrészjegy osztaléka (hozadék) a tagsági kölcsönnel szemben kockázati
elemeket hordozott.
Lényeges, hogy a vagyonjogi rendelkezések keretei között a Szövetkezeti Törvény módosítását
megelőzően az egyes szövetkezeti ágazatokra vonatkozóan az ágazatokra irányuló jogszabályok
határozták meg a vagyoni hozzájárulás alkalmazott formáját, a térítés módját és a különféle formák
egymáshoz való viszonyát. További kisegítő szabály volt az, amely szerint a tag és a szövetkezet
vagyoni kapcsolatának egyéb formáit természetszerűleg az irányadó jogszabályok keretei között az
alapszabály más, belső szabályzat vagy esetenként a közgyűlés határozta meg. A vagyoni
kapcsolatok egyéb formái például a mezőgazdasági szövetkezeteknél termelési és fejlesztési
hozzájárulás lehetett, valamint vagyoni hozzájárulás. Az ipari szövetkezeteknél tagsági kölcsön, a
fogyasztási szövetkezeteknél célrészjegy.
A Szövetkezeti Törvény, továbbá az ágazati szabályokban foglalt vagyonjogi előírások
egységesítésére nézve a 33/1983. (XI. 3.) PM számú rendelet tartalmazott előírásokat. A szövetkezeti
tagok által jegyzett részjegyekről, célrészjegyekről és egyéb vagyoni hozzájárulásokról szóló rendelet
hatálya kiterjedt ugyanis az ipari szövetkezetre, a mezőgazdasági termelőszövetkezetre és a halászati
termelőszövetkezetre, a mezőgazdasági szakszövetkezetekre, a fogyasztási, értékesítő és beszerző
szövetkezetekre, továbbá a takarékszövetkezetekre és a kisszövetkezetekre is. A rendelet 2. §-ában
foglalt rendelkezés értelmében a szövetkezet a jegyzett részjegyek összegéből részjegyalapot
képezett. A részjegy összegét a szövetkezet a részjegyalapból fizette vissza. A részjegyalap ily
módon a tag viszonylatában fedezetként szolgált a részjegy visszafizetése körében. Lényeges, a
szövetkezetek gazdálkodását megnehezítő szabály volt a tagok vagyoni előmenetelét egyértelműen
korlátozó osztalékra vonatkozó előírás. A rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt előírás szerint
ugyanis a részjegy után járó osztalék legmagasabb mértéke nem haladhatta meg a takaréklevélre
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 137
elhelyezett összeg betéti kamatának mindenkori legmagasabb mértékét. Egyébként az osztalékot a
szövetkezet az elszámolás (érdekeltség) alapjául szolgáló nyeresége terhére külön jogszabály szerint
számolta el. Kisszövetkezetnél speciális szabályok voltak irányadóak. A rendelet a célrészjegyre, a
termelési, fejlesztési hozzájárulásra, továbbá a tagsági kölcsönre és egyéb vagyoni hozzájárulásokra
tartalmazott konkrét előírásokat.
Az említett PM rendelet 3. §-a rendelkezése szerint a szövetkezet a célrészjegy összegét a
részjegyalapba volt köteles helyezni, a részjegyalapon belül elkülönítve, és a fejlesztési alap -
kisszövetkezetnél az amortizációs alap, takarékszövetkezetnél tartalékalap - szabályai szerint
használhatta fel, és annak terhére fizette vissza. E rendelkezés rávilágít a célrészjegyalap és a
részjegyalap jogi természetére. A részjegyalap a szövetkezeti vagyon oszthatatlanságának tételét
áttöri, a célrészjegyalap pedig azt „tovább töri” - figyelemmel arra, hogy a részjegyalap számvitelileg
külön kezelt, a tagok számától függ, vagyis „változó volta” nyilvánvaló, veszteséges gazdálkodásnál
felhasználható, a fő szabály pedig az oszthatóság. Ezen értelmezési tartalom szerint a célrészjegyalap
osztja a részjegyalap jogi sorsát. Ebből pedig a szövetkezeti tulajdon általános jellemzőjére - arra,
hogy oszthatatlan tulajdon - vonatkozóan azt a következtetést kell levonnunk, hogy a szövetkezeti
tulajdon oszthatatlanságának tételét „nem zárja ki” az, ha bizonyos mobil alap, mobil alapok
(részjegyalap, célrészjegyalap), amelyek „változó értékűek” és „pénz formában kezeltek”,
megjelennek a szövetkezeti gazdálkodás körében.
Az egy tag által jegyezhető célrészjegy összegének felső határát a hivatkozott jogszabály 4. §-a
200 000 Ft-ban határozta meg. Ez azért lényeges szabály, mert a tagi döntéseknek a vagyoni jogok
körében nyilvánvalóan jogszabályi korlátját adta. Álláspontunk szerint egyértelműen akadályozta a
tagi tőkék megfelelő bevonásának lehetőségét a szövetkezeti gazdálkodásba.
A célrészjegy után fizetendő részesedés mértékére két alapvető lehetőséget rögzített a rendelet 5.
§-a, amelyeket azért érdemes részletesebben áttekinteni, mert erőteljesen rávilágítanak a célrészjegy
jogi természetére. A jogszabályi lehetőségek a következők voltak:
- a célrészjegy után fizetendő részesedés mértéke függött a lekötés idejétől, ugyanakkor
- a fejlesztés eredményétől is.
A célrészjegy lekötési idejétől függően - a fejlesztés eredményétől függetlenül - a tagot
„...évenként legfeljebb
- egy éven túli visszafizetés után 7, azaz hét%,
- három éven túli visszafizetés után 8, azaz nyolc%,
- hat éven túli visszafizetés után 9, azaz kilenc%,
- hét éven túli visszafizetés után 10, azaz tíz% részesedés illeti meg.”
[5. § (1) bek. a) pont.]
Az ismertetett lehetőség az egyik jogszabályi alapeset, a rendelkezés ugyanis vagylagos volt.
Lehetővé tette, hogy a szövetkezet a részesedés mértékét megválaszthassa, vagyis döntsön arról, hogy
a jogszabályi alternatívák közül [5. § (1) bek. a) és b) pontok] melyiket alkalmazza.
A tagot a fejlesztés eredményétől függetlenül legfeljebb évi, a takaréklevélre elhelyezett összeg
betéti kamatának mindenkori legmagasabb mértéke szerinti részesedés illette meg, azzal, hogy ez a
részesedési mérték legfeljebb még 3%-kal volt növelhető:
- a fejlesztés eredményétől függően, ha a szövetkezet az adott fejlesztést és eredményét
138 ELSŐ RÉSZ

számvitelileg elkülönítette, vagy

- a szövetkezet össznyereségének függvényében, az évvégi eredményelszámolás alapján [5. § (1)
bek. b) pont].
Ha a szövetkezet a b) pontban rögzítettek alapján járt el, figyelembe vehette a meghatározott
mérték megállapításakor a célrészjegy lekötési idejét is [5. § (1) bek. c) pont].
Jóllehet a jogszabályalkotó választási lehetőséget biztosított a szövetkezet számára a tekintetben,
hogy melyik elszámolási módozatot választja, ugyanakkor egyértelmű korlátozást jelentett a
szövetkezet autonómiáját illetően. A helyes szabályozási modell az lett volna, ha a jogalkotó teljes
mértékben diszpozitív módon rendezi a kérdést azzal, hogy szövetkezeti önkormányzati hatáskörbe
utalja a célrészjegyre vonatkozó részletszabályok megállapítását. Ez a modell lett volna követendő
egyrészről azért, mert ez - miként már említettük - egy önkéntes jellegű vagyoni hozzájárulás,
másrészről pedig azért, mert az nagyon is kézenfekvő, hogy a szövetkezet gazdálkodása során a
célrészjegy egy lényeges, a tagi tőkék bevonására alkalmas, hathatós eszköz lehetett volna, vagyis a
mindenkori gazdálkodás elősegítése kellett volna hogy zsinórmérték legyen a részesedés (tagi előny)
szabályainak megfogalmazásánál. így a célrészjegy eredeti rendeltetését betölthette volna, ami tagi
tőkék bevonását, az egyéni érdekeltség fokozását eredményezte volna. A részesedést a szövetkezet az
elszámolás (érdekeltség) alapjául szolgáló nyereség - kisszövetkezetnél az adózatlan bruttó jö-
vedelem - terhére külön jogszabály szerint számolta el [5. § (2) bek.].
A mezőgazdasági és a halászati termelőszövetkezetnél, valamint a mezőgazdasági szak-
szövetkezetnél a termelési és fejlesztési hozzájárulás címén befizetett összegeket közvetlenül a
szövetkezet fejlesztési alapjába kellett helyezni, elkülönítetten kellett kezelni, és abból kellett
visszafizetni a rendelet 6. §-ában rögzített előírások szerint. Az egy tag által befizethető termelési és
fejlesztési hozzájárulás alsó és felső határára nézve korlátot állított a jogalkotó. A termelési és
fejlesztési hozzájárulás után fizethető részesedés mértékére ugyancsak jogszabályi korlátozás volt az
irányadó, mert az nem haladhatta meg a takaréklevél-betétek akkori legmagasabb kamatszintjét. A
részesedés mértékének korlátozása tehát a tagok vagyoni előmenetelét negatívan befolyásolta. A
tagok által a szövetkezetnek nyújtott kölcsönök, és egyéb vagyoni hozzájárulások felhasználására és
visszafizetésére nézve a rövid lejáratú forgóeszköz hitelekre vonatkozó előírások szerint kellett
eljárni. Abban az esetben, ha a szövetkezetet kamatfizetés terhelte a tag irányába, annak mértéke nem
lehetett magasabb az egy évre tartósan lekötött takarékbetétek után járó akkori legmagasabb
kamatnál.
Ami a Szövetkezeti Törvény felépítését illeti, arra nézve a következő összefoglalás irányadó. A
Szövetkezeti Törvény I. fejezete „A szövetkezet megalakulása és szerveinek működése” címszó alatt,
a II. fejezete „A szövetkezet gazdálkodása” címszó alatt, a III. fejezete „A szövetkezetek egyesülése,
szétválása, átalakulása és megszűnése” címszó alatt, a IV. fejezete „A szövetkezeti tagsági
jogviszony” címszó alatt, az V. fejezete „Munkaviszonyok a szövetkezetben” címszó alatt, a VI.
fejezete „Felelősség, tagsági viták” címszó alatt, a VII. fejezete „A szövetkezetek érdek-képviseleti
szervei” címszó alatt, a VIII. fejezete „A szövetkezetekkel kapcsolatos állami tevékenység” címszó
alatt fogalmazott meg rendelkezéseket. A törvényt a „Záró rendelkezések” egészítették ki. Miként
arra az egyes fejezetcímek rávilágítanak, a szövetkezeti jogviszonyok teljes körű, rendezett
szabályozása történt meg, miként említettük, átfogóan valamennyi szövetkezeti ágazat
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 139
viszonylatában.

„A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEKRŐL” SZÓLÓ 1967. ÉVI III. TÖRVÉNY ÉS „A

FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDHASZNÁLAT TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRŐL.” SZÓLÓ 1967. ÉVI IV. TÖRVÉNY
FŐBB JELLEMVONÁSAIRÓL
Miként arra a szövetkezeti szabályozás alkotmányjogi alapjainál, továbbá a Szövetkezeti Törvény
rendelkezéseinél már utaltunk, a jogalkotó a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szabályozását
elsődlegesnek tekintette a szövetkezeti szabályozás körében, tükrözve ezzel a korabeli ideológiai
felfogás lényegét. A agráriumot alapvetően érintő kérdés az volt, hogy nagyüzemi gazdálkodás
földalapjának megteremtését és megtartását miként lehet biztosítani. Erre nézve az 1967. évi III.
törvény különös jelentőséggel bírt, ami abban állott, hogy a hatálybalépésétől, 1968. január 1-jétől
lehetővé tette a mezőgazdasági termelőszövetkezetek számára a termőföldtulajdon megszerzését.
Ezen időpont előtt a termelőszövetkezeteknek csak földhasználati joga volt, a termőföldek
tulajdonjogát nem szerezhették meg. A földtulajdon megszerezhetőségének biztosításával a
szövetkezeti földhasználat szempontjából stabilizálódott azon termőföldek helyzete, amelyek
tulajdonosainak tagsági jogviszonya valamely okból megszűnt, de a földek továbbra is a
termelőszövetkezet közös használatában maradtak. Jól szemlélteti a korabeli politikumból
megfogalmazott koncepció jogszabályi leképezését a tagsági jogviszony megszűnésére vonatkozó
előírások köre. A tagsági viszony megszűnését tartalmazó 13. § értelmében ugyanis a
termelőszövetkezet a tagsági viszony megszűnése esetén a volt taggal, valamint annak örökösével
köteles volt elszámolni. A volt tag (örököse) a termelőszövetkezet vagyonából részt nem
igényelhetett.
A bevitt földet kiadni nem lehetett, annak tulajdonára nézve az 1967. évi IV. törvény „A föld-
tulajdon és földhasználat továbbfejlesztéséről” szóló jogszabály előírásai nyertek alkalmazást. Eme
törvény 2. §-a értelmében a termelőszövetkezet a gazdálkodásához és működéséhez szükséges föld
tulajdonjogát termelőszövetkezettel tagsági viszonyban nem álló személyek - akiket a jogalkotó
kívülálló terminológiával illetett - termelőszövetkezeti használatban lévő földjeinek megváltásával,
földfelajánlás elfogadásával, továbbá a polgári jog szabályai szerint szerezhette meg. A kívülállók
alanyi körének, valamint a megváltás jogintézményének az 1989-ben hatályba lépett jogszabályok
megalkotásánál is nagy jelentősége volt. Erre visszatérünk.
Az 1967. évi IV. törvény intézményesítette tehát a magyar szabályozásban a termelőszövetkezeti
földtulajdont, rögzítette a tulajdonszerzés jogcímeit és meghatározta a tartalmát. A törvény I. fejezete
„A termelőszövetkezeti földtulajdon” címszó alatt azt rögzítette, hogy a mezőgazdasági
termelőszövetkezet a tulajdonában lévő, továbbá a tagjai által, valamint az állam és más szocialista
szervezetek által használatába adott földeken, továbbá kivételes esetekben a polgári jog szabályai
szerint haszonbérbe vett földeken gazdálkodik. A termelőszövetkezeti földtulajdon keletkezési
jogcímei közül kiemelkedően fontos volt a megváltás jogintézménye, külterületi és zárkerti
ingatlanok vonatkozásában pedig az átengedés. A termelőszövetkezeti földtulajdon tartalmát rendező
II. fejezetben található előírások azt rögzítették, hogy a termelőszövetkezetet a tulajdonában vagy
egyéb címen használatában lévő földekre nézve megillette a birtoklás, a használat és a hasznok
szedésének joga, továbbá a törvényi korlátok keretei között a rendelkezés joga is.
140 ELSŐ RÉSZ

Az 1967. évi IV. törvény a termelőszövetkezetek földtulajdonszerzésének lehetővé tétele mellett

egy új földtulajdoni formát is kreált, ez pedig a személyi földtulajdon volt. A törvény sajátos
szabályokat tartalmazott a III. fejezetben a személyi földtulajdon és földhasználat körében. A
jogalkotó lehetőséget biztosított arra, hogy meghatározott térmértékig, 6000 m2-ig az
állampolgároknak a község, város belterületen és zártkertekben levő földjei személyi tulajdon tárgyi
körét képezzék. A személyi földtulajdon mindenekelőtt a személy szükséglete kielégítését szolgálta,
és ennek érdekében a tulajdonosokat megillette a Polgári Törvénykönyvben biztosított tulajdonosi
jogosítványok köre.
A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél a vagyonbeviteli szabályok szerint - ahogyan
korábban erre utaltunk - 1982-ig termelőeszköz- és földbeviteli kötelezettség volt. 1982-től a
részjegyjegyzési kötelezettség fakultatív jelleget nyert a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről
szóló 1967. évi III. törvény végrehajtási rendeletében [7/1977. (III. 12.) MT sz. rendelet], A
végrehajtási rendelet 59. §-a rendelkezik a részjegyjegyzés szabályairól, figyelemmel arra, hogy a
törvény keretjelleggel szabályozta a föld és más vagyontárgy bevitelén kívül az egyéb vagyoni
kapcsolatokra vonatkozó előírásokat is. (A végrehajtási rendelet 59. §-ának ide vonatkozó szövegét a
70/1982. (XII. 10.) MT sz. rendelet 17. §-a állapította meg.) A végrehajtási rendelet a
termelőszövetkezetek alapszabálya tekintetében kötelező rendelkezéseket tartalmazott. Az
alapszabály legfeljebb a tag kéthavi munkadíjának megfelelő összegű részjegy jegyzésére
kötelezhette a tagot, ez alól kivételt képezett, ha a termelőszövetkezet a tag tulajdonában lévő földet
használta. A részjegyre, a célrészjegyre és a termelési fejlesztési hozzájárulásra, továbbá az egyéb
vagyoni hozzájárulásra vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzatban kellett
rögzíteni az osztalék kérdéskörével, illetve az egyéb hozadékra vonatkozó előírásokkal együtt, így
különös tekintettel a számítás alapjára, a fizetés módjára és mértékére. A vagyoni hozzájárulást a
tagsági viszony megszűnése esetére vissza kellett fizetni. A tag vagy az örökösei, illetőleg a
termelőszövetkezet megállapodhattak a részjegynek és más vagyoni hozzájárulásnak meghatározott
időre történő visszahagyásában, a részesedésre való jogosultság ilyenkor fennállt. A szabály a tőke
változó voltának kiküszöbölésére irányult.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó 1967.
évi III. törvény végrehajtására kiadott 7/1977. (III. 12.) MT sz. rendelet 59. § (1)—(3) bekezdései és
az ezt követő végrehajtási rendeletbeli §-ok rendezték alapvetően a vagyoni viszonyokat ezeknél a
szövetkezeteknél. Megjegyezendő, hogy a részjegy, a célrészjegy és a termelési fejlesztési
hozzájárulás, továbbá az egyéb vagyoni hozzájárulás legalacsonyabb és legmagasabb összegét,
befizetésének, felmondásának, visszafizetésének, felhasználásának módját, valamint az utánuk
fizethető részesedés (osztalék) számításának alapját, fizetésének módját és mértékét a Szervezeti és
Működési Szabályzatban kellett meghatározni azzal, hogy az irányadó jogszabályi és alapszabályi
rendelkezéseket figyelembe kellett venni. Mindez azt jelenti, hogy lényeges szabály a már részletesen
elemzett PM rendelet volt, azon kívül e rendeletre alapítottan az alapszabály és a fenti részletes
előírásokat alkalmazták az adott szövetkezeteknél. Az alapszabály rendelkezhetett akként, hogy a tag
önkéntes vagyoni hozzájárulását, tehát a célrészjegyet, a termelési és fejlesztési hozzájárulást a szö-
vetkezet határozatlan idejű munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottai is a szövetkezet
rendelkezésére bocsáthatták, mégpedig a célrészjegyjegyzés ebben az esetben a tagokra irányadó
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 141
feltételek mellett történt (59/A. §). Ez azért nagyon lényeges szabály, mert a szövetkezeti tőkeképzés
egyik kiterjesztő jogszabályi rendelkezésének minősíthető. A szövetkezet tagjai és alkalmazottai
mobil tőkéjükkel kívánták támogatni a szövetkezet gazdálkodását. [A szabály hatályba léptetésére
1988-ban került sor, a 45/1988. (VI. 10.) MT sz. rendelet 14. §-a szerint.]
Az 1967. évi III. törvény egyik legfigyelemreméltóbb jogintézménye a háztáji gazdaság volt. A
törvény IX. fejezete tartalmazta a háztáji gazdaság céljára, a gazdaság kereteire, a háztáji földre
vonatkozó alapvető előírásokat. A törvény eme fejezetében szereplő előírások szerint a
termelőszövetkezet tagját megillette az a jogosítvány, hogy háztáji gazdaságot tartson fenn. A háztáji
gazdaságot a jogalkotó a termelőszövetkezeti tagok kisegítő gazdaságának minősítette, amelynek az
volt a célja, hogy a tagok és a családtagok háztartási szükségleteinek kielégítését fokozza, továbbá
ezen alanyi kör jövedelmét növelje. Kifejezetten rögzítették, hogy a háztáji gazdaságban árutermelés
folytatására is volt mód. Az idevonatkozó előírások egyik figyelemre méltó elemének kell tekinteni
azt is, hogy a háztáji gazdaságot, valamint a szövetkezet közös gazdaságát mint egymással szorosan
együttműködő szerves egységet szabályozták. Ilyen értelemben a tag és a szövetkezet gazdasága
közötti együttműködés jogintézményének is tekinthető. Az együttműködés keretei között a szövet-
kezet egyrészről (átvételi) értékesítési, másrészről beszerzői funkciót látott el a tagok gazdaságának
termékeit illetően. Ugyanakkor bizonyos megrendeléseket is adott a tagi gazdaságoknak, emellett
kölcsönök biztosításával segítette azokat.
A jogintézmény tartalmából csak a legfontosabb mozzanatokat emeltük ki, mégis e mozzanatok,
továbbá a jogviszony létrehozatalának önkéntes jellege, azaz a vagyonbeviteli kötelezettség tárgyi
hatálya alóli kiemelt volta - még ha jogszabályi keretek között is - azt mutatják, hogy e
jogintézmény, a vagyonbevitel merev, a klasszikus szövetkezeti elveket legteljesebb mértékben
háttérbe szorító dogmaszerű tételének bizonyos mértékű ellensúlyát jelentette, „átívelve” a
szocializmust.
Jóllehet a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél a vagyonbevitel-földbevitel szabályát oldotta
mindenekelőtt az 1982-ben lehetővé vált részjegyjegyzési lehetőség, továbbá ugyancsak az 1982-től a
földbeviteli kötelezettség körében a zöldleltári érték megállapításának azon szabálya, amely a
megegyezést tekintette az értékelésnél irányadónak-[12/1977. (III. 12.) MÉM rendelet 20. §-a szerint
„Az értékelést a belépő taggal való megegyezés alapján kell elvégezni”] -, a háztáji gazdaság
jogintézményének jelentősége változatlanul megmaradt.

AZ IPARI SZÖVETKEZETEK, A FOGYASZTÁSI, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS BESZERZŐ SZÖVETKEZETEK, A

KISSZÖVETKEZETEK, A LAKÁSSZÖVETKEZETEK JELLEMVONÁSAIRÓL
„Az ipari szövetkezetekről” szóló 1971. évi 32. számú törvényerejű rendelet értelmében a
szabályozás célja az volt, hogy az ipari szövetkezetek továbbfejlődése az 1971. évi III. törvény
alapján biztosított legyen, mégpedig akként, hogy a törvényerejű rendelet az ipari szövetkezetek
szervezetére, működésére, gazdálkodására, valamint a tagok jogaira és kötelezettségeire, továbbá az
érdek-képviseleti szerveikre vonatkozó előírásokat sajátos szabályokkal rendezze, alapozva az 1971.
évi III. törvényben foglaltakra (1. §).
Az ipari szövetkezetek vagyonképzési szabályait tekintve az értékelés elsődlegesen pozitív
tartalmú. A törvényerejű rendelet keretszabály jellege megfelelő volt, az alapszabály tartalmának
142 ELSŐ RÉSZ

rugalmasságát biztosító előírások, így különösen a részjegyjegyzés összegszerűségére, a részjegy

kiegészítésre nézve helyeselhetők. Az osztalék körében irányadó jogi szabályozás, amelynek
következtében a vagyon szerkezete speciálisan, az optimálistól jelentősen eltérően alakult, nem
helyeselhető. Az ipari szövetkezeteknél a tag vagyoni hozzájárulását rendező előírás értelmében a
vagyoni hozzájárulás formája a részjegy jegyzése és a szövetkezet által felhasználható
termelőeszközöknek a szövetkezet tulajdonába adása volt. A törvényerejű rendelet érdekes előírást
tartalmazott a közgyűlés vagyonjogi természetű határozatára nézve. Arról van szó ugyanis, hogy a
15. § (2) bekezdése értelmében célrészjegy mintha nem is lett volna jegyezhető az ipari
szövetkezeteknél. A vonatkozó jogszabályhely szerint a közgyűlés gazdasági célokra elhatározhatta
kölcsön felvételét a tagoktól: kulturális jóléti, szociális és sportcélokra, továbbá vagyoni hozzájárulás
más önkéntes formáját is bevezethette. Ha a jogszabályhelyet alaposabban megvizsgáljuk, akkor
látható, hogy a jogalkotó a tagi vagyoni hozzájárulások közül a tagsági kölcsönt favorizálta jogin-
tézményként, és nem egyértelmű tartalommal, mégiscsak célhoz kötötten azonban, kulturálisjóléti,
szociális és sportcélokra tette lehetővé a vagyoni hozzájárulás más önkéntes formáinak a bevezetését
is. Ez utóbbi szabály vonatkozhat természetesen a célrészjegyre, annak jogi természete alapján. A 15.
§. (2) bekezdés 2. fordulata alapjánjogszabályértelmezéssel nem juthatunk más következtetésre, csak
arra, hogy ipari szövetkezeteknél a gazdasági cél elérése érdekében a tagok önkéntes vagyoni
hozzájárulásának a jogszabályi eszköze - „a jogalkotó által favorizáltan” - a tagsági kölcsön volt.
A fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekről szóló 1971. évi 35. törvényerejű rendelet,
valamint a végrehajtásáról rendelkező 47/1971. (XII. 28.) Korm. rendelet szabályozta a földművesszö
vetkezetek jogutódaira (ÁFÉSZ) vonatkozó előírásokat. A törvényerejű rendelet 1. §-ában a
törvényerejű rendelet céljaként ugyanazt határozta meg, mint az ipari szövetkezetek esetében. A
jogalkotó a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekre nézve az 1971. évi III. törvény
rendelkezései alapján sajátos szabályokat kíván érvényre juttatni.
A vagyonra vonatkozó tartalmi és jogtechnikai előírások megegyeznek az ipari szövetkezetnél
említettekkel. A szövetkezet tagja vagyoni hozzájárulásként egy részjegyet volt köteles jegyezni és
befizetni. Az egy tag által jegyezhető részjegyek legmagasabb számát az alapszabály határozta meg.
A részjegy összegére nézve a végrehajtási jogszabály maximumot és minimumot is tartalmazott (13.
§), annak összege 100 Ft-nál alacsonyabb és 500 Ft- nál magasabb összeg nem lehetett. Kivételes
esetben, alapszabályi rendelkezés útján, a szövetkezet sajátos céljára tekintettel az állami
törvényességi felügyeletet gyakorló szerv engedélyével alacsonyabb összeg is megállapítható volt. A
részjegy összege és a mérleg szerinti részjegyalap reá eső hányada a tagot csak a tagsági viszony
megszűntekor illette meg. A tagi vagyoni jogi jogosítványok körében lényeges szabály volt, hogy a
több részjeggyel rendelkező tag a tagsági viszony fennállása alatt is csökkenthétté részjegyei számát.
Az osztalékot szabályozták, a vásárlási és értékesítési visszatérítés a klasszikus elvek szerint, tehát a
szövetkezet szolgáltatásainak igénybevételével kapcsolatos személyi közreműködés alapján illette
meg a tagot. A vásárlás és értékesítés mértékét úgy kellett megállapítani, hogy az a tagot rendszeres,
személyes közreműködésre késztesse. A direkt rendszer szabályaihoz képest a vásárlási visszatérítés
elve valódi tartalommal működött, ami kompenzálta egyrészről a jegyzés összegszerűségére
vonatkozó felső maximumból, illetve az osztalék korlátozásából fakadó hátrányt. A vásárlási,
értékesítési visszatérítés tehát e szövetkezeti ágazatban alapvetőnek bizonyult. A korabeli adatokból
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 143
megállapítható, hogy az ÁFÉSZ-ek a tagsági érdekeltségi alapok mintegy felét fordították a vásárlási
és értékesítési visszatérítésre a tag számára, ezért ez volt a legfontosabb formája a nyereségből való
részesedésnek.
A törvényerejű rendelet a szövetkezet tagjának vagyoni hozzájárulásaként azt rögzítette, hogy
egy részjegy jegyzése kötelező volt, és azt be is kellett fizetni. Kisegítő szabály e körben az, hogy az
egy tag által jegyezhető részjegyek legmagasabb számát az alapszabály határozhatta meg. A részjegy
mellett a kölcsön intézményét is szabályozták. A törvényerejű rendelet 22. §-ának (3) bekezdése
rögzíti, hogy a tag a szövetkezetnek a küldöttgyűlés döntése alapján kamatmentes vagy kamatterhes
kölcsönt nyújthat. Ez azt jelenti, hogy az ÁFÉSZ- eknél is elsődlegesen a kölcsön az a kategória,
amelyet a jogszabály megfogalmazott. Ez természetesen nem zárta ki, hogy az ÁFÉSZ-eknél
célrészjegyjegyzést alkalmazzanak.
A takarékszövetkezetekről rendelkező 1978. évi 22. törvényerejű rendelet, hasonlatosan más
szövetkezeti ágazatokra irányadó törvényerejű rendeletek általános szellemiségéhez, az 1971. évi III.
törvény keretei között tartalmazott e szövetkezeti ágazatra nézve sajátos szabályokat. A jogalkotó a
takarékszövetkezetek célját abban határozta meg, hogy a szövetkezeti mozgalom és a pénzügyi
rendszer keretében pénzbeli megtakarításokat saját, önálló szervezete útján összegyűjtsön, emellett
pedig meghatározott körben pénzforgalmi és hitelműveleteket végezzen. A takarékszövetkezet
feladata a törvényerejű rendelet 3. pontjában foglaltak szerint az volt, hogy takarékbetéteket gyűjtsön
és takarékos életmódra késztessen, a kölcsönalapjából meghatározott körben kölcsönöket biztosítson,
valamint a pénzügyminiszter engedélyével más pénzügyi és egyéb szolgáltatásokat végezzen.
A takarékszövetkezeteknél a főbb vagyonjogi rendelkezéseket a törvényerejű rendelet, valamint
a végrehajtásáról rendelkező 32/1978. (XI. 29.) PM rendelet tartalmazza. A tagsági jogviszony
keletkezésekor a vagyoni hozzájárulás szabályainak érvényesítését megelőzte egy törvényi előkérdés,
amely szerint taggá csak olyan nagykorú személy válhatott, aki a szövetkezet működési területén
lakott, vagy ott volt az állandó munkahelye vagy ingatlana [törvényerejű rendelet 32. § (1) bek.]. A
törvényerejű rendelet 33. §-ában foglalt előírás szerint a tag vagyoni hozzájárulásként legalább egy
részjegyet volt köteles jegyezni. A részjegy összegének alsó határa volt, 500 Ft-nál alacsonyabb nem
lehetett (minimális részjegy). A tagot a befizetett részjegy után eredménytől függő részesedés illette
meg. A részjegy után kamatot érvényesen fizetni nem lehetett. A tagok anyagi részesedésének módját
és mértékét az alapszabályban kellett rögzíteni. A befizetett minimális részjegy összege, illetőleg a
mérleg szerinti részjegyalap hányada a tagot csak a tagsági viszony megszűnése esetén illette meg.
Célrészjegyet a takarékszövetkezeteknél csekély mértékben vezettek be, a lakás- szövetkezeteknél
nem vezették be. A takarékszövetkezetnél ennek gazdasági, észszerűségi okai voltak, nevezetesen a
célrészjegy jegyzésénél sokkal előnyösebb volt a kisebb oszta- lékteherrel járó alaprészjegy-
állományt, vagy az ugyanilyen hatású takarékbetét-állományt növelni.
A lakásszövetkezetekről rendelkező 1977. évi 12. sz. törvényerejű rendelet „Bevezető
rendelkezések” címszó alatt a törvényerejű rendelet célját abban határozta meg, hogy az megállapítsa
a lakásépítő és lakásfenntartó szövetkezetek sajátos szabályait. Figyelemmel arra, hogy ez a
szövetkezeti ágazati csoport a többi fejlődéstörténeti korszakot, de a jelenlegi időszakot is erőteljesen
meghatározza, figyelemmel kiterjedt taglétszámára, lényeges kiemelni az alcsoportokat is. A
törvényerejű rendelet hatálya alá tartoztak, feltéve ha a jogszabály másként nem rendelkezett, az
144 ELSŐ RÉSZ

üdülő- és garázsszövetkezetek is. Fő szabályként a garázsszövetkezetekre vonatkozó rendelkezéseket

kellett alkalmazni a műhelyek vagy üzlethelyiségek építésére, valamint fenntartására irányuló
tevékenységet folytató szövetkezeteknél is.
A kisszövetkezet esetében - amelyre a 25/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet az irányadó - a tag
vagyoni hozzájárulása részjegy, célrészjegy jegyzése, vagy termelőeszköznek, épületnek, gépnek
(vagyoni eszköznek) a szövetkezet tulajdonába adása lehetett. Lényeges szabály, hogy külön
megállapodás alapján a tag használatba vagy bérbe is adhatott vagyoni eszközt a szövetkezetnek,
ezen túlmenően alapszabályban lehetőség volt más vagyoni hozzájárulás rögzítésére is. A vagyoni
hozzájárulás kötelező mértéke a tag kéthavi személyi alapmunkadíjának megfelelő összegű részjegy
jegyzése. Az alapmunkadíj összegét a tag és a vezetőség a tagfelvételkor megállapodásban határozta
meg. Fakultatív vagyoni hozzájárulásra is volt lehetőség, és miként az ipari szövetkezetnél, az
alapszabály e formánál is legfeljebb öt évenként részjegykiegészítést írhatott elő. A szövetkezet
tulajdonába adott vagyoni eszközökért térítés járt, melynek összege a tag és a szövetkezet
megállapodásától függött. A tagot a szövetkezet felosztható jövedelméből személyi jövedelem illette
meg, mégpedig a személyes közreműködés és a részjegyjegyzéssel teljesített vagyoni hozzájárulás
arányában. Ha a szövetkezet gazdálkodása veszteséges, vagy rendelkezési alap hiánya van, úgy
csökkentett személyi jövedelem járt a tagnak. Ebben az esetben a már felvett személyi jövedelem
megfelelő részét vissza kellett fizetni.

NÉHÁNY SPECIÁLIS FORMA SZABÁLYAIRÓL

A szövetkezeti szakcsoportokra, miként a kisszövetkezetekre nézve is, azért léptek hatályba
jogszabályok, hogy az 1970-es évek elején megtorpant gazdasági reform felélénküljön. Olyan
szervezeti jogi kereteket keresett a jogalkotó, amelyekben az egyéni érdekeltség jelentős szerepet
kapott.
Az ipari (építőipari) termelői, illetőleg szolgáltatói szövetkezeti szakcsoport a szövetkezet
keretében működött, meghatározott önkormányzati, gazdasági önállósággal rendelkezett, önálló
elszámolású szervezetnek minősült, azonban nem volt jogi személy. A megalakulást a 26/1981. (IX.
5.) MT sz. rendelet 2. §-ának (2) bekezdése két feltételhez kötötte abban az esetben, ha legalább 5
személy belépésre jelentkezett a szakcsoportba. Az anyagi eszközöket biztosítani kellett a
működéshez, illetve a szövetkezet alapszabályi rendelkezésének megfelelően a szövetkezet
közgyűlésének (küldöttgyűlésének) vagy vezetőségének (igazgatóságának) a jóváhagyása is
szükséges volt. A jelenkori szövetkezetelmélet egyik kiváló képviselője, Szép György elemzései
nyomán a szakcsoport alakulásakor lépcsőzetes rendszerről beszélhetünk. Először egy formátlan
megegyezést kötnek a leendő szakcsoporttagok a szakcsoport alakításáról, amely - álláspontja szerint
- a társasági szerződéshez hasonlít, illetőleg annak a tartalmával rokon. Ezt követően egy informális
„partneri kapcsolatról” beszélhetünk a szövetkezet, illetőleg a szakcsoport tagjai között, mivel
előzetesen megegyeznek egymással a szakcsoport alakításáról azzal, hogy a vezetőség a szakcsoport
szervezéséhez hozzájárul és elfogadja, hogy a szövetkezeten belül a szakcsoport elkezdjen működni.
Majd a következő lépcső az, amikor az alakuló tagértekezlet elfogadja a működési szabályzatot. Ezen
felfogásban a szakcsoport tényleges jogi értelemben vett megalakulását követően már „sajátos
partneri kapcsolatról” lehet beszélni a szövetkezet, illetőleg a szakcsoport között. E sajátos
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 145
alapításnak az eredménye az, hogy a szakcsoport, illetőleg a szövetkezet a megállapodását megköti,
melyben a szövetkezet és a szakcsoport viszonyait rögzíti.
A tagok alapvető jogait és kötelezettségeit, így különösen a személyes és vagyoni közreműködés
módját és mértékét a szakcsoport működési szabályzatban határozta meg. A jogszabály 15. §-ának
(1) bekezdése alapján a tag vagyoni hozzájárulásra köteles, ennek módját, mértékét, formáját és
határidejét a tagértekezlet határozta meg. A 15. § (2) bekezdése alapján a tagértekezlet felmentést
adhatott a vagyoni hozzájárulás alól, ha a tagnak különleges szakismerete volt, amely a szakcsoport
céljának megvalósításához szükségesnek minősült. Az egyes európai országok szövetkezetekre
irányuló szabályozásai ismerik, és a II. világháború előtti vonatkozó magyar joganyag is ismerete a
két fajtájú tagsági jogviszonyt, sőt az Európai Unió rendelettervezete a Szövetkezeti Társaságokról
ugyancsak különbséget tesz ún. rendes tag és beruházó tag között. (A későbbiekben a
jogösszehasonlítás körében e kérdésre részletesen visszatérünk.) Az előzőekben ismertetett
szabályozás, amit a szakcsoport kapcsán kifejtettünk, kétségkívül pozitív, bizonyos mértékig rokon
tartalmú az egyes európai országok szövetkezetekre irányuló tagsági jogviszonyt keletkeztető
normáival, továbbá hasonló tartalmú az Európai Unió „Európai Szövetkezet”-re vonatkozó
rendeletében megalkotott előírásokkal is. Kiegészítésre szorult volna a szakcsoportokra vonatkozó
szabályozás abban a tekintetben, hogy a vagyoni beruházást eszközlő tagok igényük szerint a szemé-
lyes közreműködéstől mentesek lehessenek, ugyanakkor garanciális szabályt is kellett volna ebben a
körben beépíteni a jogalkotónak. A garanciális szabály a szavazati jogok gyakorlásának redukálását
jelentette volna e tagok vonatkozásában, amire az egyes európai országok, illetőleg az Európai Unió
jogszabályalkotói hoztak létre szabályozási modellt. Ennek alapján az ún. beruházó tagok - csak
vagyoni betétet szolgáltatnak, személyes közreműködésre nem kötelesek - az összes szavazatnak
csak meghatározott hányadát gyakorolhatják. E körben fontos még megjegyezni, hogy e
konstrukcióban a tagfelvétel szabályai szigorúbbak a beruházó tagok esetében, mint a rendes
tagoknál, illetőleg a szövetkezet szervezeti jogi szabályai körében a beruházó tagok jogosultságai
korlátok között nyertek megfogalmazást.
A szakcsoporti tagok a vagyoni hozzájárulásuk mértékének erejéig feleltek a szakcsoport
tartozásaiért, felelősségük a szövetkezeti tag felelősségéhez volt hasonló. A tagsági viszony
megszűnése esetén a vagyoni hozzájárulást vissza kellett fizetni, illetve a veszteség fedezetére
szolgált. A vagyoni hozzájárulás osztotta a részjegy jogi sorsát - kockázati elemeket hordozott (a
tagsági jogviszony megszűnésekor visszajárt) [15. § (3) bek.]. A tag a szakcsoport gazdálkodásának
eredményéből személyes közreműködése és vagyoni hozzájárulása alapján részesedett a
jogszabályok és a működési szabályzat előírásai szerint. A tagságijogviszony megszűnése esetén a
volt taggal, örökösével akként kellett elszámolni, hogy a tag és a szakcsoport kölcsönös követelését a
tagsági jogviszony megszűnésének időpontjában - az év végi részesedést kivéve - esedékesnek kellett
tekinteni. A szövetkezet helytállni tartozott a szakcsoport tartozásaiért (készfizető kezes). A
szövetkezet felügyelte a szakcsoportot, amely azonban önállóan gazdálkodott, vagyonát pedig
elkülönítetten kezelte.
A szakcsoport által vállalt kötelezettségeket és a szakcsoportot megillető jogosultságokat,
továbbá e kötelezettségek, jogok viszonyát a befogadó szövetkezethez - elsősorban a szövetkezet
mögöttes felelősségéhez - egy alapkérdés oldaláról is meg kell közelítenünk. Nevezetesen a
146 ELSŐ RÉSZ

szakcsoport jogi személy voltának kérdéséről van szó. Miután a szakcsoport a befogadó
szövetkezeten kívül más gazdálkodó szervezettel is létesíthet gazdasági kapcsolatot, erre nézve
megállapodást kellett kötnie az adott gazdálkodó szervezettel, e körben is joggal vetődik fel a jogi
személyiség kérdése. A szakcsoport „kifelé” az ügyleti forgalomban -jogi személyiségének hiánya
következtében - a szövetkezet nevében léphetett fel. Meghatározott értékhatáron felüli
kötelezettségvállalás esetében a szövetkezet vezetőségének írásbeli hozzájárulására volt szükség
ahhoz, hogy az adott kötelezettségvállalás érvényesen és hatályosan létrejöjjön. Ilyen tartalmú
képviseletre, tehát a szakcsoport kifelé történő képviseletére a szakcsoport vezetője volt jogosult,
illetve a szövetkezet képviseleti könyvében elkülönítetten nyilvántartott más személy. Említést
érdemel továbbá az is, hogy a jogi személyiség nélküli szakcsoport, illetve a szakcsoporti tagok
hátrányos helyzetbe kerültek a szakcsoport jogi személyiségének hiánya okán. E vonatkozásban a
Sárközy Tamás egyetemi tanár, a gazdasági jog kiváló képviselője által kimunkált - többek között a
szakcsoport szabályozásával is alátámasztott - relatív jogi személyiség tantételét fogadhatjuk el
meghatározónak: „...a jogalanyiság, a jogképesség és a személyiség azonosítását fel kell adni.
Jogképes az, akinek jogai vagy kötelezettségei lehetnek. Aki jogképes, az jogalany”. A szak-
csoportnál ugyan abszolút jogalanyiságról nem beszélhettünk, de relatív jogi személyként
elismerhetőnek tekintjük. E dogmatikai problémát, és az e mögött meghúzódó jogszabályi előírásokat
azért tartjuk lényegesnek, mert álláspontunk szerint a szövetkezeti vagyon, tulajdon általános
átértékelésének szükségességére világíthatunk rá ezzel. A szakcsoport relatívjogképessége, amelynek
egyik kritériuma a szakcsoport elkülönített, a szövetkezet által el nem vonható vagyona ugyanis az
oszthatatlanság tételét szükségszerűen áttöri a szövetkezeti tulajdonelmélet és vagyonjog körében. A
szakcsoport vagyona, tulajdona a szövetkezeti vagyonhoz, tulajdonhoz képest relatíve önállóvá
válhatott volna, a relatív jogi személyiségfelfogás alapulvételével.
A mezőgazdasági szakcsoportról rendelkező 27/1981. (XI. 5.) MT sz. rendelet a mező- gazdasági
szakcsoportról az előzőekben elemzettekhez hasonló tartalmú előírásokat rögzített. A szakcsoport
gazdálkodása vagyontárgyakra, pénzeszközökre és termőföldre épült. A szakcsoport a tagjai,
valamint a szövetkezet által a szakcsoport használatába átengedett vagyontárgyakkal,
pénzeszközökkel és földön gazdálkodott [11. § (1) bek.], éves termelési és pénzügyi terv alapján. A
használatába átengedett vagyonról, tevékenységéről, annak eredményéről nyilvántartást vezetett,
mérleget és eredménykimutatást készített. Eltérés az ipari szolgáltató szakcsoportokhoz képest, hogy
a működési szabályzatban, amely a vagyoni hozzájárulás módját és mértékét rögzítette, a jogalkotó
feltételesen, de külön is nevesíti a belépési díj intézményét. Ez azt jelenti tehát, hogy a belépés a
szakcsoportba a belépési díj megfizetéséhez is köthető [19. § (5) bek.]. A szakcsoport használatában
álló vagyont elkülönítve kellett kezelni, és csak a szakcsoport működési szabályzatában
meghatározott célra lehetett felhasználni. A szakcsoport tagjai csak vagyoni hozzájárulásukkal
feleltek a szakcsoport tevékenységével összefüggő tartozásokért, a szövetkezet az egész vagyonával
felelt, azzal azonban, hogy elsősorban a szakcsoport céljára elkülönítve nyilvántartott, a szakcso-
portnak átengedett vagyonnal felelt a szövetkezet. Amennyiben ezek a tartozás fedezetéül nem
bizonyultak elégségesnek, akkor lépett be a szövetkezet teljes körű felelőssége.
A szövetkezet és a tag vagyoni viszonyára még igen komoly hatást gyakorolt a pénzügyminiszter
és a munkaügyi miniszter 26/1981. (IX. 29.) együttes rendelete a szövetkezetek egységes részlegeinek
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 147
átalányelszámolásos rendszerben való üzemeltetéséről. A jogszabály első paragrafusa értelmében az
ipari szövetkezet, a mezőgazdasági termelőszövetkezet, a halászati termelőszövetkezet és a
mezőgazdasági szakszövetkezet legfeljebb 15 főt foglalkoztató részlegét átalányelszámolásos
rendszerben is üzemeltethette. Az átalányelszámolásos részleg a szövetkezet ún. önelszámoló
egységének minősült, és a szövetkezet által meghatározott keretek között működött. Az alanyi kört e
speciális formánál ugyancsak kogens módon határozták meg, a jogszabály 2. §-a szövetkezeti tagsági
jogviszony létesítése avagy fennállása, illetve a szövetkezettel munkaviszonyban álló dolgozók
foglalkoztatása esetén tette ezt lehetővé. Az átalányelszámolásos rendszerben történő foglalkoztatásra
külön megállapodást kellett kötni. A külön megállapodás tartalmazta azt az évi összeget is, amelyet a
részleg a szövetkezet számára fizetett átalányként. Ugyanez a megállapodás tartalmazta a
tevékenységi kör részletes meghatározását, a telephelynek és annak a területnek a megnevezését,
amelyen a részleg munkát végezhetett (territoriális lehatárolás). A megállapodás rögzítette a várható
éves árbevételt, rögzítette a költségelszámolás módját és mértékét, különös tekintettel az
anyagköltségre, a dolgozók bérköltségére stb. Tartalmazta még a részlegnél lévő, a részleg számára
használatra adott álló- és forgóeszközöket, az anyag- és alkatrészbeszerzés módozatait, garanciális
javítás végzése esetén annak elszámolását, az állóeszköz fenntartására és felújítására vonatkozó
normákat. E külön megállapodás tartalmát azért érdemes taxáció szerint számba venni, mert látható,
hogy minden vagyoni, anyagi természetű kérdést, ami alapvetően befolyásolhatta a részleg, illetőleg a
szövetkezet kapcsolatát, a felek külön megállapodásba foglalva kötelesek voltak rendezni. A külön
megállapodásnak tartalmaznia kellett a részleg belső gazdálkodását érintően azt is, hogy a dolgozók
egymás közötti elszámolási, vagyoni viszonyaira milyen szabályok az irányadók.
Az 58/1988. (VII. 20.) MT sz. rendelet a kistermelők szövetkezetéről a szövetkezetekről szóló
1971. évi III. törvény felhatalmazása alapján határozta meg e szövetkezeti csoport sajátos előírásait.
A kistermelők szövetkezetét legalább öt magánszemély alapíthatta meg. Az olyan magánszemély, aki
nem volt kistermelő, csak a közös tevékenységhez szükséges mértékben lehetett a szövetkezet tagja, a
rendelet 1. §-ában foglalt előírás szerint. Kistermelőnek az a magánszemély minősült, aki gazdasági
tevékenység folytatására jogosult volt és ilyen tevékenységet végzett.

AZ ISKOLAI SZÖVETKEZETEK, AZ ISKOLAI SZÖVETKEZETI CSOPORTOK, A NYUGDÍJASHÁZI

SZÖVETKEZETEK FŐBB JELLEMZŐIRŐL
Az iskolai szövetkezetről és az iskolai szövetkezeti csoportról rendelkező 16/1986. (V. 16.) MT sz.
rendelet az 1971. évi III. törvény felhatalmazása alapján tartalmazott az iskolai szövetkezetre és az
iskolaszövetkezeti csoportra rendelkezéseket. A rendelet 1. §-ában rögzített előírás értelmében az
iskolai szövetkezet tevékenységének célja a termelő, a szolgáltató és az értékesítő munka útján a
tanulók, hallgatók önállóságra, közösségi életre, a demokratikusjogok gyakorlására, a munkára,
valamint a takarékos életvitelre való nevelés volt. Az iskolai szövetkezeteket középfokú iskolában és
felsőoktatási oktatási intézményben lehetett alapítani. A megalakulás tekintetében létszámkorlát volt
irányadó, legalább 15 taggal alakulhatott és működhetett. Fontos vagyonjogi előírásnak minősült,
hogy a szövetkezet érvényes alapításának az volt a feltétele, hogy az induló vagyoni eszközök
elegendőnek minősülhessenek az alapszabályban meghatározott tevékenység megkezdéséhez és
annak folyamatos gyakorlásához. Az iskolai szövetkezeti csoport oktatási intézménynél és
148 ELSŐ RÉSZ

szövetkezet keretében (befogadó szövetkezet) működött, meghatározott önkormányzati és gazdasági

önállósággal rendelkezett, önelszámoló szervezetnek minősült.
Az 1988. évi 19. törvényerejű rendelet, a lakásszövetkezetekről szóló 1977. évi 12. törvényerejű
rendelet módosításáról elnevezéssel „A nyugdíjasházi szövetkezet” címszó alatt a 40/A. § (1)
bekezdésben tartalmazta a nyugdíjasházi szövetkezet létrehozásának feltételeit. Nyugdíjasházi
szövetkezet legalább 12 lakóegység és a hozzá tartozó szociális, továbbá egészségügyi helyiségek
építésére, illetőleg fenntartására volt létrehozható. Fontos tulajdonjogi szabálynak minősült, hogy a
lakóegységek a nyugdíjasházi szövetkezet tulajdonában álltak, ugyanakkor a nyugdíjasházi
szövetkezet tagját meghatározott lakóegységre nézve állandó használati jog illette meg. Ez a
jogszabályi konstrukció lényegében a hatályos magyar és nemzetközi szabályoknak is elemét képezi.
5. Az 1989 utáni szövetkezeti szabályozási fejlődéstörténeti
korszak főbb jellemzői a hatályos szövetkezeti törvény
hatálybalépéséig

a) Az 1989-1991 közötti fejlődéstörténeti szakasz jellemzőiről

A LEGFONTOSABB JOGSZABÁLYOK FŐBB RENDELKEZÉSEIRŐL, A MEZŐGAZDASÁGI TERME-

LŐSZÖVETKEZETEK ÉS AZ IPARI SZÖVETKEZETEK RÉSZLEGES VAGYONFELOSZTÁSÁRÓL 1989-
ben a vagyonjogi szabályokat a mezőgazdasági és az ipari szövetkezeteket illetően alapvetően
módosították. Az 1989. évi XV. törvény, amely az 1971. évi 111. Szövetkezeti törvényt módosította,
és az 1989. évi XX. törvény, amely az 1967. évi III. törvény módosítását tartalmazta a
mezőgazdasági termelőszövetkezeteket illetően, továbbá az 1991. évi 32. törvényerejű rendelet,
amely az ipari szövetkezetekről szóló 1989. évi 12. törvényerejű rendeletet módosította, részlegesen
feloldotta a szövetkezeti vagyon oszthatatlanságának tilalmát. Dómé Györgyné szavaival élve a
„koncepcióváltás a vagyoni viszonyok megítélésében” 1989 és 1990 januárja között a következő
alapvető változásokat eredményezte a tag és a szövetkezet vagyoni kapcsolatában:
- A mezőgazdasági termelőszövetkezetnél megszűnt a földbeviteli kötelezettség jogszabályi
előírása. Ajogalkotó ugyanis szövetkezeti, azaz alapszabályi döntés körébe utalta annak a kérdésnek
az eldöntését, hogy a belépő tag a szövetkezeti közös használatba adja-e a földjét, avagy sem. E
diszpozitív jogalkotói felfogás nyomán az alapszabályok nem írtak elő földbeviteli kötelezettséget.
Ez pedig azt jelentette, hogy a termelőszövetkezeteknél a va- gyonképzés dologi természetű, a
vagyonbevitel sajátos, ám meghatározó formáját jelentő földbeviteli kötelezettség lényeges
jellemzője, nevezetesen annak kötelező volta, fakultatívvá minősült át.
- A mezőgazdasági termelőszövetkezetnél megszűnt a kívülállóvá vált személyek - így a kilépő
tagok - földjének a kötelező megváltása. Kívülállónak az a természetes személy minősült, aki
érvényes jogcímen termelőszövetkezeti használatban álló termőföld tulajdonjogát megszerezte,
azonban tagsági jogviszonya nem állt fenn a szövetkezettel. A kötelező megváltás jogintézményének
keretei között a kívülálló személyek termőföldtulajdonát hatósági határozattal igen minimális,
jelképes megváltási ár ellenében termelőszövetkezeti tulajdonba adták. E szabály helyébe az
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 149
önkéntes földfelajánlás intézménye, illetőleg a haszonbérbeadás lépett. A legfontosabb módosítás
pedig az volt e körben, hogy kérelemre a szövetkezetnek ki kellett adnia az érintettnek a
földtulajdonát, tehát a földkiadás is jogszabályi alternatívát jelentett. Ez a jogszabályi lehetőség
pedig azt eredményezte, hogy a termelőszövetkezeti vagyonnak a használati jogcímen részét képező
eleme a földkiadás intézményével áttörést nyert.
- A mezőgazdasági termelőszövetkezeteket illetően önkormányzati hatáskörbe került a háztáji föld
mértékének meghatározása, amelyet ezt megelőzően - miként erről részletesen szóltunk - törvény írt
elő.
- Általában véve a fő rendező elv szerint a szövetkezeti tulajdon oszthatatlansága megszűnt, az
1988. december 31-i mérleg szerinti vagyon 50 százaléka ugyanis oszthatóvá vált. Az osztásra kerülő
vagyonra vonatkozóan az ágazati szabályok voltak az irányadóak azzal, hogy a szövetkezeti törvény
meghatározott előírásait alapul véve fogalmazták meg az ágazati szabályokat.
- A szövetkezeti felosztható vagyon, üzletrész és vagyonrész ingyenes részjegy és vagyonjegy
formájában került a tagok között szétosztásra, elsődlegesen a termelő típusú szövetkezetekben. Az
ÁFESZ-ekben ún. részleges vagyonfelosztás történt, a takarékszövetkezetekben, illetőleg a
lakásszövetkezetekben pedig egyáltalán nem osztották fel a vagyont.
- Általában véve a szövetkezetek törvényességi felügyeletének gyakorlása 1990. január 1-jétől a
cégbíróság hatáskörébe tartozott. A cégbíróság törvényességi felügyeletének keretei között
jogszerűséget igen, célszerűséget azonban nem vizsgálhatott. Az államigazgatási (tanácsi) hatáskör
megszűnt a szövetkezetek felügyeletét illetően. Ez azért lényeges, mert e hatáskör alapján többek
között alapszabályi jóváhagyási lehetősége is volt az eljáró állam- igazgatási szerveknek. E
vonatkozásban a szövetkezeti autonómia kiteljesedett.
Az 1989. évi XX. törvény - amely tehát a termelőszövetkezetekről szóló, 1967. évi III. törvényt
módosította - az előzőekben jelzettek szerint lehetővé tette a termelőszövetkezetek vagyonának
részleges felosztását. A vagyonfelosztás általános jellemzői a következők voltak:
- a felosztás kizárólag és csakis részleges lehetett (a tárgyi kör korlátozott);
- kizárólag és csakis a tagok részére történhetett a felosztás (az alanyi kör zárt);
- a részleges felosztás fakultatív, tehát a jogalkotó lehetőséget biztosított a szövetkezeteknek arra,
hogy a tulajdonát jogszabályi feltételek mellett szétoszthatta;
- azonban törvényi kogenciát nem írt elő.
A szövetkezeti vagyonrész és az ingyenes vagyonjegy összértéke az első juttatáskor nem
haladhatta meg az 1988. december 31-i mérleg szerinti vagyon - részjegy- és vagyonjegyalappal
csökkentett részének - 50%-át (1989. évi XX. törvény 7. §). Ami a vagyonrész jogi természetét illeti,
annak fókuszában álláspontunk szerint az átruházhatóság kérdése állt. A szövetkezeti vagyonrész a
szövetkezet tagjára volt átruházható, névre szóló örökölhető értékpapírként funkcionált. Az örökös,
illetőleg a kilépett, kizárt tag a szövetkezeti vagyonrészét kizárólag és csakis a szövetkezet tagjára
vagy a szövetkezetre ruházhatta át. További megszorító rendelkezés, hogy ha az örökös nem
természetes személy, a vagyonrészt köteles volt felajánlani a szövetkezetnek. A szövetkezeti
vagyonrész ilyen tartalmú, forgalomképességben megnyilvánuló korlátozása azt eredményezte, hogy
a szövetkezeti vagyonrész egy zárt alanyi körben forgott, nevezetesen a szövetkezet tagjai, illetőleg a
szövetkezet mint jogi személy körében.
150 ELSŐ RÉSZ

A szövetkezeti vagyonrész után, a szövetkezet eredményétől függően, a közgyűlés által

meghatározott osztalék fizetésére kerülhetett sor a tag számára. Lényeges szabály a szövetkezeti
vagyonrész természetére nézve, hogy kiadására csak a termelőszövetkezet jogutód nélküli
megszűnése esetén kerülhetett sor. Ez pedig azt jelentette, hogy a tag szövetkezeti vagyonrészhez
tapadó jogosultságai korlátok közé szorítottak voltak. A státuszkérdések (különös tekintettel a
kilépésre) a szövetkezeti vagyonrész jogi sorsát nem érintették.
A vagyonmegosztás másik formája a mezőgazdasági szövetkezetben az ingyenes vagyonjegy
volt, míg az ipari szövetkezetben az ún. ingyenes részjegy.
Az ipari szövetkezetekre vonatkozó - fent jelzett - tvr. módosításáról szóló jogszabály azt
biztosította, hogy a szövetkezetek közgyűlése a tag által jegyzett és ténylegesen befizetett részjegy
összegét egyszeri alkalommal, a szövetkezet vagyonának terhére, legfeljebb a mindenkori
alapmunkadíj kéthavi összegével megemelje.
A mezőgazdasági termelőszövetkezeteket a jogalkotó felhatalmazta arra, hogy a va-
gyonmegosztást a vagyonrész mellett esetleg ingyenes vagyonjegy formájában végezzék el. E
jogszabályi rendelkezés következménye értelemszerűen az volt, hogy a szövetkezetek egy része
ingyenes vagyonjegyet, másik része vagyonrészt, harmadik köre pedig mindkét formát alkalmazta. A
szabályozás eklektikussága a gyakorlat számára vitathatatlanul nehézkessé vált.

A FEJLŐDÉSTÖRTÉNETI SZAKASZ JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEINEK LEGLÉNYEGESEBB

EREDMÉNYEIRŐL, A SZÖVETKEZETI SZABÁLYOZÁS EGÉSZÉRE NÉZVE
Az 1989-1991-es évek jogszabályi módosításai a szövetkezeti szabályozásra nézve a következő
lényeges változásokat eredményezték:
a) A szövetkezetet már nem valamely társadalmi rend részeként határozták meg, hanem „ál-
lampolgárok önkéntes társulásaiként, amelynek önállóságát az állam elismerte, és támogatta azt. Az
alkotmányjogi alapok tartalma a legteljesebb mértékben módosult az 1989-et megelőző tartalomhoz
képest. Ez pedig azt vonta maga után, hogy a szövetkezet természetét megjelenítő szövetkezeti elvek
- így különösen az önkéntesség, az önsegély - klasszikus tartalmuk szerint, megfelelő alkotmányjogi
rendelkezések talaján ismét kibontakozhattak.
b) A szövetkezeti tulajdonjog oszthatatlansági dogmája megtört, mert:
- a kötelező, dologi természetű földbevitel - mint a vagyonbevitel altípusa - fakultatívvá vált, és
- a részarányos földtulajdon a földkiviteli jogszabályi alternatíva folytán kikerülhetett a vagyon
köréből. A termelőszövetkezeti vagyon szerkezete átalakult.
- A termelőszövetkezeti gazdálkodásra alapvető befolyást gyakorló jogintézmény, a háztáji
gazdaság - amely először is „kivettnek” minősült a földbevitel tárgyi hatálya alól, másodszor
személyi tulajdonként funkcionált, és árutulajdont jelenített meg, harmadszor szoros együttműködési
lehetőséget biztosított a tagi és szövetkezeti gazdaság között - szabályai a mérték vonatkozásában is a
szövetkezet érdekkörébe tartozó kérdésnek minősültek. A jogszabályi diszpozivitás azt
eredményezte, hogy a szövetkezet gazdasági lényegét kifejező üzemkiegészítő jelleg, a klasszikus
közgazdasági, üzemgazdasági felfogás alapján teret nyerhetett.
c) A mezőgazdasági és ipari szövetkezetek esetében a vagyon részleges felosztása nyomán létrejött
több új vagyonjogi kategória, amely a tagi státushoz tapadó vagyoni jogokat
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 151
- mindenekelőtt: osztalékjogot - szélesítette. A szövetkezeti tulajdon aspektusából pedig azt kell
megállapítani, hogy a tag látszólagos tulajdonosi pozícióját a szabályozás a tényleges tulajdonosi
pozícióhoz közelítette. A tagsági jogviszony tartalmának megítélése szempontjából pedig az
tekinthető lényegesnek, hogy a „munkacentrikus” elemeket háttérbe szorítva a tulajdonosi,
vállalkozási és vagyoni elemeket erősítette a jogalkotó.
Mindez a pozitívum - „a vagyonmegosztás megkezdése” - azonban még nem bizonyulhatott
elégségesnek. Összefoglalóan megállapítható, hogy lényeges, ám kezdő lépesekként értékelhetők
azok a szabályok, amelyek vitán felül - a szövetkezet döntésétől függően - a vagyon részleges
felosztásához vezettek.

b) Az 1992-2000 közötti fejlődéstörténeti szakasz jellemvonásairól

A FEJLŐDÉSTÖRTÉNETI SZAKASZ FŐBB JOGSZABÁLYAINAK JEGYZÉKE. Az ÁTMENETI

TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEIRŐL, A VAGYONNEVESÍTÉSRE, A VAGYONMEGOSZTÁSRA,
A TERMŐFÖLDRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOKRÓL A
fejlődéstörténeti szakasz főbb jogszabályai a következők:
- 1992. évi I. törvény, „A szövetkezetekről”;
- 1992. évi II. törvény, „A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépésről és az
átmeneti szabályokról”;
- 2000. évi CXLIV. törvény, „A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről”;
- 2000. évi CXLI. törvény, „Az új szövetkezetekről”.
A rendszerváltást követő szövetkezeti szabályozást alapvetően két törvény határozta meg. Az
egyik az 1992. évi I. törvény „A szövetkezetről” (továbbiakban: Szvt.), a másik pedig az 1992. évi II.
törvény, azaz „A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti
szabályokról” (továbbiakban: Amt.). Az Amt. „Általános Szabályok” címszó alatt rendezte „A
szövetkezetekről szóló” 1992. évi I. törvény hatálybalépésének napját akként, hogy a törvény
hatálybalépésének idejét a kihirdetésének napjában jelölte meg. Ennél fontosabb rendelkezésnek kell
tekintenünk azt az előírást, amely szerint a szövetkezeti törvény hatálybalépése után alakult
szövetkezetekre csak a szövetkezeti törvény szabályai voltak alkalmazhatóak.
Az Ámt.-ben három különösen fontos kérdést kellett rendezni. Az első kérdéskör a va-
gyonnevesítés volt. Először is rögzíteni kellett az alanyi kört, vagyis hogy kikre terjed ki a
vagyonnevesítés. A jogalkotó egy kötelező és egy fakultatív alanyi kört határozott meg erre nézve.
Másodszor alapvető kérdés volt a vagyonnevesítési eljárás tárgyi köre, vagyis hogy mely
vagyontömeg képezze a vagyonnevesítés alapját. A szövetkezeti törvény hatálybalépésekor működő
szövetkezeteknek az 1991. december 31 -i mérleg szerint a részjegytőkével és a termőfölddel
csökkentett vagyonát kellett felosztani az átmeneti törvény rendelkezései szerint, figyelemmel a
közgyűlés határozataira is. A vagyonnevesítésről a jogszabályi rendelkezés értelmében az
érdekelteket értesíteni kellett. A harmadik megoldandó feladat annak meghatározása volt, hogy a
vagyonnevesítési eljárás eredményeként létrejött vagyonjogi kategória mértéke milyen rendező elvek
alapján kerüljön megállapításra. A jogszabályalkotó három, eltérő súlyú rendező elvet rögzített, ezek
152 ELSŐ RÉSZ

a következők:
- a tagsági jogviszony időtartama;
- a személyes közreműködés súlya és aránya;
- a vagyoni hozzájárulás mértéke.
A szövetkezeti tulajdont üzletrész formájában kellett felosztani, de bizonyos feltételek fennállta
esetén lehetőség volt a részjegy juttatására is a részjeggyel nem rendelkező tagok részére.
Az Ámt. alapján, egy speciális eljárás, nevezetesen a vagyonnevesítés keretei között történt meg
a korábban oszthatatlan jogi természetű szövetkezeti tulajdon felosztása. A vagyonnevesítést nem
fakultatív, hanem kötelező jelleggel szabályozták. A jogalkotó erre nézve a következő előírást
fogalmazta meg: „A Szvt. hatálybalépésekor működő szövetkezetnek (.. .) vagyonát e törvény
rendelkezései és a közgyűlés határozatai szerint fel kell osztani (vagyonnevesítés) és erről a
érdekelteket értesíteni kell” [Ámt. 3. § (1) bek.]. A törvényhez fűzött miniszteri indoklás szerint „a
vagyonnevesítés lényege - a földtől eltekintve - megteremti a szoros és állandó vagyoni kapcsolatot a
szövetkezet és tagjai között, és ezáltal a tag mint tulajdonos számára érzékelhetővé teszi, hogy a saját
munkája vagy más közreműködése hogyan függ össze a szövetkezet eredményességével, és azon
keresztül saját hasznával.” A miniszteri indoklás megfelelően tükrözte a szövetkezet lényegét.
Az irányadó rendelkezések világossá tették, hogy a vagyonnevesítés alapjául szolgáló
vagyontömeg tárgyát nem képezte sem a részjegytőke, sem a termőföldvagyon. A törvényi
rendelkezés a következőket tartalmazta: „Az Szvt. hatálybalépésekor működő szövetkezetnek az
1991. év december 31-i mérleg szerint, a részjegytőkével és a termőfölddel csökkentett vagyonát (...)
fel kell osztani (vagyonnevesítés)” [Ámt. 3. § (1) bek.]. Nem tartoztak a felosztható vagyon körébe az
egyes külön meghatározott ingatlanok, amelyekre az önkormányzat tulajdonszerzési szándékát
meghatározott időn belül bejelentette, továbbá nem érdektelen megjegyezni, hogy a ÁFÉSZ-ek, a
lakás- és iskolaszövetkezetek vagyonára nézve külön szabályok voltak irányadóak.
A konkrét jogszabályi előírásokból kiderült, hogy az ÁFÉSZ-ek esetében a vagyonnevesítés
során nem volt felosztható a vagyon 30%-a, a lakás-, a takarék- és az iskolaszövetkezetek esetében
pedig maga a vagyon nem volt felosztható. Az 1982. január 1. után nem átalakulás útján létrejött
kisszövetkezet pedig a vagyonnevesítés során teljes vagyonát feloszthatta. A vagyonnevesítésnek
ugyanakkor tárgyát képezte az állam által pénzügyi támogatásként juttatott, az 1988. december 31-én
lezárt mérlegben állami vagyonként kimutatott vagyon is.
Noha a jogalkotó a vagyonnevesítés alapjául szolgáló vagyont pontosan megjelölte, a
gyakorlatban számtalan jogvita keletkezett, amelyek fókuszában többek között a vagyonnevesítés
tárgyi körének meghatározása állt. A Legfelsőbb Bíróság 1994-ben e körben a következőket
állapította meg: „...a jogszabályi rendelkezésnek a szigorú értelmezése csak az lehet, hogy a
termelőszövetkezetnek mindaz a vagyona felosztásra kerül, ami a termő- földvagyon és részjegytőke
értékének levonása után fennmarad. Ebből a rendelkezésből az a következtetés is levonható, hogy ha
a szövetkezet a korábbi jogszabályok alapján vagyonjegyet vagy szövetkezeti vagyonrészt
megtestesítő értékpapírt adott, ezek az értékpapírok is, illetve vagyonjegyek is a szövetkezet
vagyonának minősülnek. (...) Az üzletrész értékének megállapításánál ezeket a vagyonjegyeket,
illetve értékpapírokat is ugyanígy figyelembe kell venni, mint bármely más vagyoni értéket, mert
ezeknek az együttes (összevont) értéke határozza meg a felosztható vagyon egészét. Ezeknek a
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 153
vagyonoknak az egységes kezelését erősíti meg az a szabály is, hogy a vagyonjegyet és más
értékpapírt be kell vonni” (BH 1994.19).
Ha csak a fent elemzett szabályokból, tehát a vagyonnevesítés alapját meghatározó előírásokból
indulunk ki, már akkor észlelhető, hogy a szövetkezeti tulajdon teljes lebontása igen komoly feladat
elé állította a jogalkotót. Ismét a piaci viszonyok, a tényleges tulajdonosi pozíció, a vagyon hatékony
működtetése került előtérbe. A klasszikus szövetkezet alapításánál a „vagyonteremtés” szabályához
képest azonban van egy alapvető különbség. Magyarországon 1992-ben nem tagi hozzájárulásból
kellett vagyont képezni, hanem egy speciális kritériumokkal rendelkező, már meglévő vagyont kellett
„leosztani” - mindent egybevetve a klasszikus tőkeképzés fordítottja játszódott le.
A szövetkezeti vagyon felosztását, a tulajdon tartalmának megváltozását - végső soron a
szövetkezet természetének megújulását - eredményező szabályozási területeket a következőkben
határozhatjuk meg:
- az 1989-es törvények - a vagyon részleges megosztásának vonatkozásában;
- vagyonnevesítési eljárás;
- a termőföldre vonatkozó szabályok rendszere;
- vagyonmegosztási eljárás.
A vagyon lebontásának kétség kívül a vagyonnevesítés a meghatározója, de ez az eljárás még
nem bizonyult volna elégségesnek. A termőföld tulajdonjogi kérdéseinek rendezése, azaz a
mezőgazdasági termelőszövetkezeti vagyon - tulajdoni és használati jogcímekkel vegyes - lebontása a
vagyonnevesítés keretei között nem volt lehetséges. Annál is inkább nem, mert a termőföld
vonatkozásában kárpótlási és részarány-kiadási eljárások megindítását tette lehetővé a jogalkotó,
továbbá a szövetkezeti közös használatban álló állami tulajdonú termőföldekre is külön jogszabályi
rendelkezés volt hatályban.
A vagyonnevesítési eljárás során, a felosztás eredményeként a tagok tulajdonossá váltak. A
nevesített vagyonnak a törvény szerinti jogosultak közötti tényleges szétosztása a törvényben
meghatározott szempontok szerint, a vagyonmegosztás keretei között történt.
Ami a vagyonnevesítés jogosulti körét illette, a jogszabályalkotó egyidejűleg szabályozott
kötelező és diszpozitív jelleggel. Az átmeneti törvény [Ámt. 6. § (1) bek.] tartalmazott arra nézve
előírásokat, hogy mely alanyi kört kellett vagyonnevesítésben részesíteni. A vagyonnevesítés a
következető alanyi kört érintette kötelezően: a) aki 1991. január 1. napján tagja volt, és az Ámt.
hatálybalépésének napján is tagja a szövetkezetnek, b) aki az Ámt. hatálybalépését megelőzően
legalább öt évig tagja volt a szövetkezetnek, illetőleg e volt tag örökösét, c) aki megszűnt tagsági
viszonyát helyreállította, illetve a tagsági viszony helyre- állítására jogosultnak az örökösét, d) azt a
volt tagot, akinek legalább 5 éves tagsági viszonya átlépéssel szűnt meg, és a vagyonnevesítésre
vonatkozó igényét az Ámt. hatálybalépésétől számított 60 napon belül bejelentette.
Az Ámt. 8. §-a pedig arról rendelkezett, hogy mely alanyi kör számára juttathatott üzletrészt a
szövetkezet közgyűlése. Ennek értelmében a szövetkezet közgyűlése üzletrészt juttathatott az alábbi
személyeknek: a) a szövetkezet alkalmazottainak, b) a szövetkezet volt tagjainak, azok örököseinek,
c) mezőgazdasági szövetkezetnél a rendszeresen munkát végző segítő családtagoknak is. Nem
érdektelen megjegyezni, hogy az ezen személyeknek juttatott üzletrész együttesen nem haladhatja
meg a szövetkezet nevesítésre kerülő teljes vagyonának 10%-át.
154 ELSŐ RÉSZ

Ha áttekintjük a tételes jogi rendelkezéseket, megállapíthatjuk, hogy a kötelező vagyon-

nevesítésnél a jogszabályalkotó a tagsági jogviszonyt tekintette a jogosultság alapjának. Ezzel
szemben a fakultatív esetben a munkajogviszonyt, avagy az azzal rokon tartalmú egyéb
munkavégzésre irányuló jogviszonyt (rendszeresen munkát végző segítő családtag), illetve egy
speciális jogállást, nevezetesen az örökösi minőséget. A szövetkezeti vagyonnevesítéskori
fejlődéstörténeti szakaszt tárgyaló elemzők szinte egybehangzó álláspontot képviseltek abban a
tekintetben, hogy az Ámt. által megfogalmazott jogosulti kör megfogalmazása nem volt helyes. Az
elemzők közül Dómé Györgyné kifejezetten hangsúlyozta, hogy a szövetkezeti vagyon nagyobb
része kívülállók tulajdonába került, mégpedig jogszerűen, ily módon már-már kibékíthetetlen
érdekellentétek keletkeztek a kívülállók, illetve a tagok között. Arról volt szó ugyanis, hogy a tagok a
szövetkezet működése szempontjából a vagyont egyben kívánták tartani, míg a kívülállók ki akarták
azt vinni a szövetkezetből. A kívülállók spekulációs felfogásának eredménye az volt, hogy az értéken
aluli elidegenítések száma megnőtt, és spekulációs célokból történtek meg a felvásárlások. A
szövetkezetek gazdálkodását ez a folyamat károsan befolyásolta.
Ami a vagyonnevesítés eredményét illeti, arról az Ámt. 5. §-a rendelkezett. A vagyont
szövetkezeti üzletrészben és az irányadó jogszabályi előírások figyelembevétele mellett részjegy
formájában kellett felosztani. A vagyonnevesítési eljárás keretei között megállapított szövetkezeti
üzletrészekre az Szvt. rendelkezéseit kellett alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a szövetkezet által
kibocsátott szövetkezeti üzletrész kívülálló személyre csak az Szvt. szerinti új alapszabály
cégbírósági elfogadását követően volt átruházható.
A részjegyben történő vagyonjuttatás két alapkérdést vetett fel. Az első kérdés az volt, hogy
milyen szabályok az irányadók akkor, ha valamely szövetkezet az Ámt. hatálybalépéséig nem vezette
be a részjegyjegyzést. A második kérdés akként fogalmazható meg, hogy hogyan viszonyul a „régi
jegyzésű” részjegyek sorsa az Ámt. rendelkezéseihez. A kérdéseket a jogszabályalkotó a
következőképpen rendezte: „abban a szövetkezetben, ahol e törvény hatálybalépéséig részjegyet nem
rendszeresítettek, a vagyonnevesítés során a tagok részére a közgyűlés által meghatározott értékű
részjegyet kell juttatni. A részjegy juttatása ilyenkor az üzletrésztőke terhére történik” [Ámt. 9. § (1)
bek.]. A jogszabály 9. §-a szerint pedig a vagyonnevesítés során a korábban jegyzett részjegyek
összege ingyenesen nem volt kiegészíthető, és a tagok részére részjegy ingyenesen nem volt
juttatható. Emellett a jogalkotó külön rögzítette, hogy a vagyonnevesítés a korábban jegyzett
részjegyet nem érinti.
A felosztható vagyontömeg meghatározása, a jogosulti kör kijelölése, az üzletrész és részjegy
együttes kezelése mellett még felmerült az üzletrész mértékének kérdése is. „Az üzletrész mértékét
úgy kell meghatározni, hogy az feleljen meg a nevesíthető vagyon létrehozásában és gyarapításában
való közrehatás mértékének” [Ámt. 10. § (1) bek.]. Ajogalkotó meghatározta, hogy milyen
százalékos arányban kell számításba venni a mértéket befolyásoló tényezőket. A jogszabályi
előírások a tagsági viszony időtartamát és a személyes közreműködés súlyát és arányát 40%-ban, a
vagyoni hozzájárulás mértékét pedig 20%-ban határozták meg (ez az arány azonban csökkenthető
volt).
Ami a vagyonnevesítés eredményét illeti, a felosztott vagyon 24%-a az aktív tagoknak, 31,2%-a
a nyugdíjas tagoknak, 44,4%-a a kívülállóknak jutott. Az átlagos vagyonérték az aktív tagok esetében
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 155
517 000 Ft, a nyugdíjas tagok esetében 375 000 Ft, a volt tagok és örököseik esetében pedig 134 000
Ft volt. A vagyon felosztása a termőföldvagyon és a részjegytőke kivételével tehát megtörtént.
Az Ámt. szabályai szerint a tagok két utat választhattak. Vagy továbbra is a szövetkezet tagjai
maradtak és vagyonukat e keretek között gyarapították, vagy egyénileg vagy csoportosan kiváltak a
szövetkezetből. Abban az esetben, ha a kiválásra (vagy bármely más szervezeti változásra) sor került,
a nevesített vagyont meg kellett osztani. Amennyiben a kiváló tagok által kivinni szándékozott
vagyon összértéke elérte a szövetkezet vagyonának 10%-át, akkor a vagyonmegosztást közgyűlési
határozattal, csoportos kiválás esetén egyszerű szótöbbséggel, egyéni kiválással érintetteknél
egyhangú szavazásával kellett realizálni. Közgyűlési döntés hiányában pedig árverésre került sor a
mezőgazdasági és az ipari szövetkezetekben [Ámt. 35. § (2) bek. és 39-41. §]. Ha a kiváló tagok által
kivinni szándékozott vagyonmennyiség összértéke nem érte el szövetkezet vagyonának 10%-át, az
eredménytelen közgyűlés után az érintett - árverés helyett - bírósághoz is fordulhatott és kérhette a
vagyonmegosztást. A jogviták egyik tipikus esetcsoportja az Ámt. ezen jogszabályi rendelkezése
körül alakult ki. A Legfelsőbb Bíróság 1996-ban rögzítette, hogy ilyen esetekben közgyűlési
határozattal való vagyonmegosztásra csak akkor kerülhet sor, „ha mód van arra, hogy a szövetkezet
az egyénileg kiváló tagok által egyhangúlag megszavazott határozattal döntsön” (BH 1996.356). Ha
a határozat nem volt egyhangú, a kívülálló tag kérhette a bíróságtól a vagyon megosztását.
A másik - jogviták alapját szolgáló - esetcsoport az ún. saját jogú üzletrészhez és az ún.
jogszerűen szerzett üzletrészhez kötődött. Ezen ügyek tipikus tényállási eleme az volt, hogy a
szövetkezeti tagok kívülállóktól jogszerűen vásároltak bizonyos névértékű üzletrészt. Ezt követően
bejelentették a szövetkezetnél kiválási szándékukat, azt kérve, hogy a vagyonnevesítés során saját
jogon megállapított vagyonrészükön felül, a kiválási szándékuk bejelentését megelőzően megszerzett
üzletrészek névértékének megfelelő vagyont is adja ki a szövetkezet. A Legfelsőbb Bíróság
álláspontja szerint: „a vagyonkivitel szempontjából a szövetkezeti tag üzletrészének eredete
közömbös: a kiválni szándékozó tagnak bármely címen szerzett üzletrészét ki kell adni” (BH
1994.605). E legfelsőbb bírósági álláspontnak azért volt különösen fontos szerepe, mert miként a fő
esetcsoportokra rávilágítva az előzőekben már jeleztük, a vagyonnevesítés, a vagyonmegosztás - az
oszthatatlan vagyon lebontása - számtalan problémát vetett fel a jogértelmezés és a jogalkalmazás
körében. A Legfelsőbb Bíróság ismertetett álláspontja, legalábbis egy vonatkozásban - sajátjogú
üzletrész, jogszerűen szerzett üzletrész azonos megítélése - segítséget nyújtott az üzletrész jellegének
tisztázásában.
Jó néhány problémacsokor, elsősorban az üzletrész, illetve a részjegy jogi természetét illetően
azonban tisztázatlan maradt. Az üzletrész minősítésének körében az alapkérdés az volt, hogy ha az
értékpapírtörvény tárgyi hatálya alá nem tartozó „értékpapír” keletkezett, akkor milyen jogszabály
irányadó az átruházásra. A többségi álláspont szerint a Ptk. vonatkozó, általános rendelkezéseit
kellett alkalmazni. További alapkérdés volt az üzletrészhez fűződő jogosítványok különböző
voltának megítélése, az üzletrésztulajdonos minősítése szerint. Vagyis aszerint, hogy az üzletrész
tulajdonosa a szövetkezet tagja, avagy kívülálló személy. E problémákat elmélyítette az 1989-es
törvényektől kezdődően újból és újból felmerült, a részjegy és az üzletrész párhuzamos
intézményéből adódó, a két kategória jogi természetének tisztázását sürgető igény. A két kategória
elhatárolásának egyrészt dogmatikailag nem volt értelme, másrészt a gyakorlat számára a
156 ELSŐ RÉSZ

párhuzamos szabályozás érthetetlenné és értelmezhetetlenné vált.

A termőföldre vonatkozóan a jogalkotó speciális szabályokat alkotott. A szabályozás célja az
volt, hogy a földvagyonra nézve tisztázza a tulajdoni helyzetet.
A termelőszövetkezeti vagyon alapvető meghatározóját, a földvagyont a szövetkezeti közös
földhasználat megjelöléssel rendezték a vonatkozó jogszabályok. A szövetkezeti közös
földhasználatban álló földek tulajdoni összetételének tisztázása annak a tulajdon alanyai szerinti
számbavételét igényelte. A tulajdon alanyai szerinti összetételre a következőkben részletezettek
voltak irányadóak:
a) tagi magántulajdon, azaz a részarány tulajdon, amelyet a földbeviteli kötelezettség kötelező,
törvényi szabálya keletkeztetett. A földbevitelt követően a tulajdonjog tartalma átalakult, „csak” az
eszmei hányadrészek mértékéig állt fenn, a rendelkezési jog erősen korlátozott volt.
b) kívülállók földtulajdona
A kívülállók - nem tagok, de érvényes jogcím alapján tulajdonosai a termőföldnek - földjei
1989-ig a megváltás jogintézmény keretei között a termelőszövetkezet tulajdonába kerültek, jelképes
ellenérték fejében. Az idevonatkozó jogszabálymódosításokat követően, 1990 után a „vagylagos
szabályozási rend” volt az irányadó. Eszerint a tagot megillette földtulajdona vonatkozásában a
kivitel lehetősége, a felajánlás lehetősége a szövetkezetnek megvételre, mégpedig adásvétel keretei
között a forgalmi érték szerint, tehát nem jelképes értéken. A hasznosítás lehetősége volt az is, hogy
a szövetkezettel haszonbérleti szerződés megkötésére kerüljön sor.
c) az állam földtulajdona a szövetkezet javára ingyenes, határidő nélküli földhasználatot jelentett.
d) szövetkezeti földtulajdon, amely tulajdonforma kialakulásának jogcímei a következők voltak: a
megváltás, az ingyenes átadás, az állami átengedés, és egyéb polgári jogi jogcímek.
A földtulajdoni rendszer számbavétele azért nem volt kikerülhető a jogalkotó részéről, mert a
„földtulajdon lebontása”, azaz a szövetkezeti közös használatban álló földekből a földalapok
kijelölése a Kárpótlási törvény (1991. évi XXV.) és az Amt. alapján kötelező volt. Négy földalapot
kellett képezni. Az első földalap, a tagok és a velük azonos jogállású személyek, valamint a kívülállók
tulajdonának a fedezetét szolgálta (a jogalkotó együttesen részarány-földtulajdonosokként határozta
meg e hármas alanyi kört). A második a kárpótlási földalap, a harmadik a Magyar Állam földalapja, a
negyedik pedig a tagi-alkalmazotti földalap volt. Abban az esetben, ha ezen földalapok kijelölését
követően, illetve a kárpótlási árverések lebonyolítása után még maradt termőföld, úgy azt a vagyon-
nevesítési elveknek megfelelően tagi magántulajdonba kellett adni. A földalapok kijelölésével
megszűnt a szövetkezet rendelkezési joga a tulajdonában és használatában lévő termőföldre nézve.
Összefoglalóan az állapítható meg, hogy az 1989-es törvények, és a vagyonnevesítésre, a
vagyonmegosztásra és a termőföldre vonatkozó speciális szabályok végrehajtása az oszthatatlan
szövetkezeti tulajdon felosztását eredményezték, s a tulajdon tartalmának teljes megváltozásához
vezettek.

A SZÖVETKEZETEKRŐL SZÓLÓ 1992. ÉVI I. TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEIRŐL A rendszerváltozást

követően a szövetkezeti szektor változását átfogó, rendszerezett, alkotmányjogi alapokon nyugvó
jogszabály az 1992. évi I. törvény. A törvény koncepciója három célt tűzött ki, ahogyan azt Dómé
Györgyné - aki a koncepció kimunkálásában részt vett - kifejtette. A három cél a következő volt:
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 157
- valamennyi szövetkezetre a piacgazdaság viszonyai között kellett új törvényt kimunkálni. Az
egyes szövetkezeti típusokat jellemző specialistásokat a törvény alapján az alapszabályoknak kell
tartalmazniuk;
- a törvénynek a nemzetközi szövetkezeti alapelvekre kellett építkeznie, figyelembe véve a
szövetkezetek működésének nemzetközi gyakorlatát is;
- a törvényi szabályozás középpontjába a tagok előmenetelét kellett állítani, másodlagosan
azonban az összgazdasági érdekekkel is számolni kellett.
Ajogszabály preambuluma az Alkotmány 12. §-ának (1) bekezdésére utal kifejezetten, amely
alapján az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek
önállóságát. Ajogalkotó a törvény általános célját a tagok szempontjából határozta meg. Ajogalkotó a
törvényt elsősorban azért alkotta, hogy a szövetkezetek korszerű jogi keretek felhasználásával
megfelelően szolgálhassák a szövetkezeti tagok érdekeit. Ami a törvény rendszertani felépítését illeti,
arról azt állapíthatjuk meg, hogy a XI. fejezetben szabályozta a szövetkezet alapítását, a szövetkezet
önkormányzatának szervezetét, valamint e szerveinek működését, a szövetkezet és tagjainak jogait,
kötelességeit és felelősségét, a szövetkezet szervezeti változásait, továbbá a szövetkezeti
érdekképviselet sajátos kérdéseit. „A törvény tárgya” címszó alatt a 2. § (2) bekezdésében ajogalkotó
egy, a jelenlegi hatályos szabályozással azonos, de az európai szabályozási szemléletnek is megfelelő
párhuzamos szabályozást rögzített. A biztosítási tevékenységet folytató szövetkezetekre ugyanis a
szövetkezeti törvény rendelkezései mellett a biztosítási tevékenységről szóló törvényt is alkalmazni
kellett. Ugyanez a jogalkotó szemlélet érvényesült a pénzintézeti tevékenységet folytató
szövetkezetekre, amelyeknél a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló törvény
rendelkezései is irányadóak voltak a szövetkezeti törvény mellett.
Az Szvt. legértékesebb, a jelenlegi jogalkotásnak is tanulságul szolgáló rendelkezését a
szövetkezet fogalmát megállapító 3. § rögzíti. „A szövetkezet a szövetkezés szabadsága és az
önsegély elvének megfelelően létrehozott közösség, amely a tagok személyes közreműködésével és
vagyoni hozzájárulásaival, demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló
vállalkozási és más tevékenységet folytat. A szövetkezet jogi személy.” A törvény Indoklása
értelmében a szövetkezet nem kizárólag „gazdálkodó szervezet”, továbbá nem tekinthető csak
„gazdasági társaságnak” sem, mivel a tagoknak egy különös „személyegyesülése”. A szövetkezet
különös voltát a törvényi indoklás szerint az alapozta meg, hogy tagjait több területen segíti, tagjait
és/avagy tevékenységüket támogatja - lényegében általános értelemben a tagok érdekeinek a szem
előtt tartása a cél. A törvényalkotó, ahogyan az a definícióból kitűnik, a szövetkezet fő
jellemvonásának tekintette a tagok személyes közreműködési kötelezettségét, a vagyoni hozzájárulás
szövetkezet részére történő rendelkezésre bocsátása mellett. A személyes közreműködés az
indoklásbeli álláspont szerint lehetett a szövetkezet szolgáltatásainak igénybevétele, valamint
munkatevékenység is. Az Indoklás tartalmazta, hogy a szövetkezet tevékenysége alapvetően
komplex, mert lehet gazdasági vállalkozás, de a tevékenység irányulhat a tagok érdekeit szem előtt
tartó más vonatkozásokra is. Megállapítható, hogya szövetkezeti törvény megfelelő módon
szabályozta a szövetkezet vegyes motiváltságú természetét.
A szövetkezet fogalmához megfelelően illeszkedtek „A szövetkezeti tagsági viszony” címszó
alatt szabályozott előírások. A szövetkezeti törvény ezen szabályozási területét azért is lényeges
158 ELSŐ RÉSZ

kiemelni, mert az maradéktalanul tükrözte a nemzetközi szövetkezeti elvek egyikének, a nyitott

tagság elvének a tartalmát. A törvény, az Szvt. 42. §-a (1) bekezdésében kifejezetten arra utal, hogy a
nyitott tagság elvének megfelelően a tagok felvételénél, valamint a tagok jogainak és kötelességeinek
meghatározásánál tilos volt bármilyen hátrányos megkülönböztetést tenni, faj, szín, nem, nyelv,
vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerint. A diszkriminációmentesség általános tilalmát az Szvt. megfelelően,
széleskörűen juttatta érvényre. Egy életkorhoz kötött korlátot állított a jogalkotó, amely alapján a 14.
életévét betöltött kiskorú csak törvényes képviselője hozzájárulásával hozhatott létre érvényesen
szövetkezeti tagsági jogviszonyt. A gazdasági ésszerűségre alapított másik korlát az volt, hogy az
alapszabály meghatározhatta azt a közös érdeket, amelynek megléte a tagság feltétele volt.
„A tag alapvető jogai és kötelességei” címszó alatt a jogalkotó az 1948 előtti magyar
szövetkezeti szabályozás, valamint az egyes európai országok szövetkezeti szabályozásának
szellemiségét juttatta érvényre. A tag alapvető joga volt, hogy részt vegyen a szövetkezet te-
vékenységében, továbbá az is, hogy személyes közreműködésének, vagyoni hozzájárulásának és
egyéb érdekeltségének megfelelően részesedjen a gazdálkodás eredményéből. Az Szvt. idevonatkozó
45. § (1) bekezdés a) pontja, összhangban a szövetkezet fogalmával, jól szemlélteti a szövetkezet
célkitűzését, abból fakadóan pedig a tagsági jogviszony tartalmára vonatkozó komplexitást is. A
tagnak joga volt továbbá, hogy igénybe vegye a szövetkezet által a tagok részére rendszeresen
biztosított szolgáltatásokat, és arra is joga volt, hogy élvezze a szövetkezés egyéb előnyeit.
Ajogosultságok között szerepelt az, hogy tanácskozási, illetve szavazati joggal részt vehetett a
közgyűlésen, a szövetkezetnél tisztséget viselhetett, továbbá joga volt felvilágosítást kérni a
szövetkezet tisztségviselőitől és vezetőitől a szövetkezetet érintő bármely kérdést illetően. A
Nemzetközi Szövetkezeti Elvek közül egy további elv is konkrét előírásként jelent meg. Az Szvt.
rendelkezése szerint ugyanis a tagsági viszonyon alapuló szervezeti jogok és a személyes
közreműködéssel összefüggő jogok, a vagyoni szolgáltatás összegszerű mértékétől függetlenül
egyenlően illették meg a tagokat. „Az egy tag, egy szavazat” elve teljes mértékben érvényesült. Ami
a tagok alapvető kötelességeit illeti, arra nézve a jogalkotó konkrétumokat állapított meg. A tag
alapvető kötelezettsége volt, hogy teljesítse a vagyoni hozzájárulást, és vállalásai alapján részt
vegyen a szövetkezetnek, valamint az önkormányzati szerveknek a tevékenységében.
Kötelezettségnek minősült az is, hogy a tag a szövetkezet vagyonát gondosan kezelje és védje. Az
Szvt. a tagok jogaira és kötelezettségeire nézve a legfontosabb előírásokat tartalmazta. Részletes
előírásokat az alapszabályok és más önkormányzati szabályok, valamint a szövetkezettel kötött
tagsági megállapodások határoztak meg.
Az Szvt. vagyonjogi rendelkezéseiről lényegre törően azt lehet megállapítani, hogy azok
eklektikusak. A gyakorlat számára a legsúlyosabb probléma az volt, hogy a jogalkotó párhuzamosan
szabályozta a szövetkezeti részjegy jogintézményét a szövetkezeti üzletrész jogintézményével,
mégpedig akként, hogy a két intézmény jogi természetét nem tisztázta maradéktalanul. A részjegy
jegyzésére nézve kötelező rendelkezés volt irányadó. A lakásszövetkezetek kivételével ugyanis
alapításkor és belépéskor egy részjegy jegyzése kötelező volt. A részjegyjegyzés szabályait ezen
túlmenően az alapszabályok rendezték. A részjegyek csak azonos ösz- szegűek lehettek, másra
érvényesen nem voltak átruházhatók, és a szövetkezeti tagnak harmadik személlyel szemben fennálló
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 159
kötelezettsége miatt bírósági végrehajtás alá ugyancsak nem voltak vonhatók. A részjegy a
szövetkezet adózott eredményéből a tagot részesedésre jogosította. Ha összeolvassuk az Szvt. 52. és
53. §-ában rögzített előírásokat, amelyeknek a legfontosabb elemeit az előzőekben ismertettük, akkor
azt lehet megállapítani, hogy a szövetkezeti tagsági jogviszony a részjegy kategóriájához kötődött.
Ajogalkotó azonban az Szvt. 55. §-ában külön előírásokat alkotott a szövetkezeti üzletrész
intézményére. Ezek értelmében a szövetkezet az eredménytartalékából és a tőketartalékából a
közgyűlés döntése szerint üzletrésztőkét képezhetett, amelyből tagjainak az alapszabály előírásait
alapul véve, üzletrészt juttathatott. A közgyűlés dönthetett akként is, hogy a már rendelkezésre álló
üzletrésztőkét növeli. Ebben az esetben a növelés összegét az üzletrészek arányában osztották fel az
üzletrésztulajdonosok között. Az üzletrésztőkéből az üzletrésztulajdonosra eső részből a jogosult
kérése szerint névre szóló papírt kellett kiállítani, ezt jelölte ajogalkotó szövetkezeti üzletrésznek.
Lényeges, hogy az üzletrésztőkét kockázatot hordozó, vagyonjogi kategóriaként szabályozták.
Amennyiben ugyanis a szövetkezetnél veszteség képződött, akkor az üzletrésztőkét veszteség
fedezetére felhasználták. Ezekben az esetekben a közgyűlés az üzletrészek névértékét arányosan
csökkentette. A vagyonjog körében a szövetkezeti üzletrészre nézve a legfontosabb szabályt az Szvt.
56. §-a határozta meg. Ennek értelmében szövetkezeti üzletrész átruházható, örökölhető volt, vala-
mint a szövetkezet adózott eredményéből évente részesedésre jogosította a tagot. A szövetkezeti
üzletrész után tilos volt kamatot fizetni. A szövetkezeti üzletrész forgalomképessége korlátozott volt.
Ha az üzletrész tulajdonosa az üzletrészét kívülálló személyre kívánta átruházni, belépett az
elővásárlási jog intézménye. A szövetkezetei és tagjait ugyanis ebben az esetben elővásárlási jog
illette meg. Az elővásárlási jog gyakorlásának módjáról az alapszabályban kellett rendelkezni.
Figyelemre méltó szabály volt a tisztségviselők üzletrészére vonatkozó előírás. A tisztségviselő
üzletrészének a szövetkezet által történő megvásárlásáról ugyanis érvényesen a közgyűlés vagy a
küldöttgyűlés rendelkezhetett. Garanciális szabálynak volt tekinthető a nyilvántartási kötelezettséget
előíró rendelkezés. Az Szvt. 57. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint ugyanis a szövetkezeti
üzletrészek tulajdonosairól és az üzletrészek névértékéről a szövetkezet nyilvántartást volt köteles
vezetni. Az átruházást és az öröklést a szövetkezethez haladéktalanul be kellett jelenteni. Az
üzletrészhez fűződő jogokat csak az gyakorolhatta, aki a nyilvántartás szerint az üzletrész tulajdonosa
volt.
Az Szvt. különösen értékes, a jelenlegi szabályozásra ugyancsak iránymutató területét alkották
„A juttatások és támogatások a tagok részére” címszó alatt szabályzott rendelkezések. Az Szvt. 59. §-
ában rögzített előírás szerint a szövetkezeti szolidaritás elvének megfelelően a szövetkezet az
alapszabályban (önkormányzati szabályzatban) előírt módon és feltételek szerint tagjait, továbbá a
tagok özvegyeit, árváit különböző anyagi segítségben és szolgáltatásban részesítette. A tagok között a
jogalkotó külön is kiemelte az arra rászoruló idős, munkaképtelen, tartósan beteg, több gyermekes
tagokat, a támogatások között pedig nevesítette a segélyeket, a nyugdíjkiegészítést, a szakmai
képzéshez biztosított hozzájárulást, és nem utolsósorban az étkezési, üdülési hozzájárulást, valamint a
szociális gondozó biztosítását is. Lényeges, hogy a felsorolás nem teljes körű, ugyanis a felsorolásban
szereplő szolgáltatásokkal rokon természetű, további szolgáltatások nyújtására is volt lehetőség. Ezen
túlmenően a jogalkotó azt is rögzítette, hogy a szövetkezet támogatja a tagok művelődését,
sporttevékenységét is.
160 ELSŐ RÉSZ

A szövetkezetek működésére alapvetően az volt jellemző, hogy az Szvt. a szövetkezet sajátos

természetéből okszerűen következő visszatérítési rendszert maradéktalanul érvényre juttatta. Az Szvt.
61. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a szövetkezet az éves kiosztható eredményének a
jelentősebb részét köteles volt a tagoknak a személyes közreműködésük arányában visszatéríteni.
Az 1991. évi I. Szvt. bírálói a bírálatokat két tárgyi körre koncentrálták. Az egyik maga a
szövetkezeti üzletrész intézményének a bevezetése, illetve jogi természetének a tisztázatlansága volt,
különös tekintettel a szövetkezeti részjeggyel történő párhuzamos szabályozásra és nem utolsósorban
a kívülállók jogosultságát megillető rendelkezésekre. A másik bírálat alá vont törvényi terület a
törvény 89. §-ában rögzített előírás volt. Végső soron arról volt szó, hogy a szövetkezeteknek 1995.
december 31-ig meg kellett vásárolniuk a kívülállók üzletrészeit, a tagjaik üzletrészeit pedig
részjegyalapba kellett helyezniük. Az Szvt. teljes körűen megsértette a szövetkezetek önállóságát, a
tagok szabad akaratán alapuló működési szabadságát, és nem utolsósorban veszélyeztette a
szövetkezet által kötött ügyletek szereplőit is. Ajogalkotás célja az volt, hogy a kívülálló
üzletrésztulajdonosok jogi státuszát rendezze, ami helyeselhető. Azt a módozatot azonban, ami a
szövetkezeti szektor egészére nézve az autonómia megsértését jelentette, egyértelműen
elfogadhatatlannak kell tekintenünk.

Az ÚJ SZÖVETKEZETEKRŐL SZÓLÓ 2000. ÉVI CXLI. TÖRVÉNY FŐBB JELLEMVONÁSAIRÓL Az

1992-ben hatályba léptetett szövetkezeti szabályozás problémáinak észlelését követően 2000-ben
került sor új, átfogó szövetkezeti törvény megalkotására. Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi
CXLI. törvény egy teljes körű, az egész szövetkezeti szektort érintő szabályozást tűzött ki célul. „Az
általános rendelkezések” címszó alatt a jogalkotó a törvény tárgyi hatályát meghatározva azt rögzíti,
hogy a törvény szabályozza a szövetkezet alapítását, szervezetét és működését, a szövetkezet és
tagjai közötti jogviszonyt, a szövetkezet szervezeti változásait, illetve megszűnését, valamint a
szövetkezeti szövetségek törvényi szabályozást igénylő kérdéseit is. Lényeges, hogy a magyar és az
európai szövetkezeti szabályozás hagyományait követve, miként 1992-ben is, a jogalkotó az egyes
speciális szabályokat igénylő szövetkezeti csoportokra nézve a párhuzamos szabályozást alkalmazta.
Arról volt szó ugyanis, hogy a biztosító szövetkezetekre, valamint a szövetkezeti formában gazdálko-
dó pénzügyi intézményekre a szövetkezeti törvényt a külön törvényekben megállapított eltérésekkel
kellett alkalmazni. A törvény tárgyi hatályának körében lényeges még további három jellemvonás.
Az egyik az, hogy az oktatási intézményhez kapcsolódó iskolaszövetkezetekre nézve egyrészről a
szövetkezeti törvény rendelkezései az irányadóak, másrészről viszont a speciális szabályokat e
tekintetben a kormány állapította meg. Második jellemvonás az, szakítva a korábbi, egységes
szabályozásra törekvő jogalkotói felfogással, hogy lakásszövetkezetekre nézve külön törvény
rendelkezései voltak irányadóak, azok speciális működését nem a szövetkezeti törvény rendezte. A
törvény tárgyi hatályának harmadik jellemvonása az volt, hogy a szövetkezetnek és tagjainak a
vagyoni és személyi viszonyaira, amennyiben azokat a szövetkezeti törvény nem szabályozta, a
Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kellett alkalmazni.
A szövetkezet fogalmára nézve a törvény 3. §-a tartalmazott előírásokat. A fogalmi meg-
határozás értelmében szövetkezetet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével lehetett
alapítani. A nemzetközi szövetkezeti alapelvek közül a nyitott tagság elvét és az abból okszerűen
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 161
következő változó tőke tételét a jogalkotó maradéktalanul érvényre juttatta. Lényeges eleme a
fogalomnak annak erősen tagközpontú volta. A szövetkezet a tagok saját gazdálkodása
eredményességét hivatott előmozdítani. Ajogalkotó külön is hangsúlyozta, hogy ide kell érteni a
természetes személy tagok fogyasztását is, valamint esetenként a tagok, a szövetkezeti munkavállalók
és azok hozzátartozóinak kulturális, oktatási, szociális szükségleteinek kielégítését is. A szövetkezetet
a jogalkotó jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetnek tekintette. A fogalmi
meghatározásból tisztán és világosan kitűnik a szövetkezet többarcúsága, az a sajátos természet, hogy
a gazdasági célkitűzések mellett a tagok vonatkozásában más természetű, összességében tehát vegyes
motiváltságú céljai vannak. A 3. § (2) bekezdése azt is rögzítette továbbá, hogy a szövetkezet a
kulturális, az oktatási, valamint a szociális feladatainak a tagok, munkavállalók, illetve azok
hozzátartozói támogatásával, vagy a szövetkezeti szövetségek részére nyújtott hozzájárulással tehetett
eleget. A szövetkezeti szövetségekre vonatkozó rendelkezéseket a törvény VIII. fejezete tartalmazta.
A szövetkezeti szövetségeket a törvényi előírások értelmében a szövetkezetek célhoz kötötten
hozhatták létre. A szövetkezetek célja a szövetségek létrehozatalával az volt, hogy a társadalom
szociális öngondoskodásának a szövetkezeti szolidaritás gondolata alapján érvényt lehessen szerezni.
Lehetőség volt a szövetségeket egyéb szövetkezeti célok érdekében, továbbá a szövetkezeti
tevékenység folyamatosságának biztosítása érdekében is létrehozni. A szövetkezeti szövetséget
ajogalkotó társadalmi szervezetnek tekintette. Mint ilyennek, vállalnia kellett, hogy tevékenységét a
közhasznú szervezetekről szóló törvényben meghatározott előírások szerint gyakorolja tagjai,
továbbá a szövetkezeti tagok érdekére figyelemmel.
A szövetkezeti törvény egyik legfontosabb szabályozási területe a III. fejezetben megalkotott, „A
szövetkezet vagyona és gazdálkodása” címszó alatt rögzített rendelkezések sora volt. E körben
tisztázódott a részjegytőke fogalma. Ajogalkotó a szövetkezet részjegy
 A magyar szövetkezeti jog fejlődéstörténetének főbb korszakairól 162
tőkéjét mint a tagok vagyoni hozzájárulásának összességét szabályozta. A tagok vagyoni
hozzájárulásának teljesítését, valamint az arra vonatkozó kötelezettségvállalásokat a tagoknak
kiállított részjegyek igazolták. Sokat vitatott szabálya a törvénynek az úgynevezett tőkeminimumot
bevezető rendelkezés. A jogalkotó azt a szövetkezeti vagyonjogi modellt alkalmazta, amely
értelmében meg lehetett határozni a részjegytőke legalacsonyabb összegét. Konkrétan a természetes
személyek többségi részvételével alapított szövetkezet részjegytőkéje nem lehetett kevesebb 3 mFt-
nál. Abban az esetben, ha a szövetkezet alapítói körében szövetkezetek szerepeltek, úgy 10 mFt-nál
nem lehetett alacsonyabb a részjegytőke. A jogalkotó ezt a cizellált szabályozási felfogást fokozva a
szövetkezeti hitelintézet részjegytőkével kapcsolatban is megfogalmazott speciális rendelkezést. A
szövetkezeti hitelintézet részjegytőkéjének legalacsonyabb összegére a külön törvény előírásai szerint
irányadó szabályokat rendelte alkalmazni. A szövetkezeti tőkeminimum előírására vonatkozó szak-
mai álláspontok nem estek egybe, miként ma sem egybehangzóak. Az elemzők egy része
értelmetlennek tekinti, és a szövetkezet sajátos jogi természetétől idegennek minősíti a tőke-
minimumra vonatkozó törvényi rendelkezést. Ezek az elemzők álláspontjukat leginkább azzal
indokolják, hogy a szövetkezet az első, angliai alapítástól kezdődően tipikusan a piaci szereplők azon
részét fogja össze, amely része csak csekély mértékű tőkeerővel rendelkezik. Erre figyelemmel a
tőkeminimum kikötése gátját képezheti a szövetkezetalapításoknak. Azok az elemzők, akik helyesnek
tekintik a tőkeminimum bevezetését törvényi előírással, általában arra hivatkoznak, hogy a
forgalombiztonság és a hitelezői védelem követelményének való érvényszerzés végett szükséges a
tőkeminimum előírása. Kétségtelen, hogy az alacsony összegben meghatározott tőkeminimum nem
jelent valós biztosítékot a piac szereplőinek, ugyanakkor azonban adott esetben lehetetlenné teheti a
szövetkezetek alapítását.
A törvény legtöbbet vitatott előírásai a IX. fejezetben, a Záró rendelkezések között szerepeltek. A
jogalkotó a törvényt 2001. január 1. napján léptette hatályba. Értelemszerűen az ezen időpontot
követően alapított szövetkezetekre alkalmazni kellett. A kérdés az volt, hogyan lehet alkalmazni a
törvényt a hatálybalépéskor már működő bejegyzett szövetkezetekre. A hatálybalépéskor már
működő szövetkezetekre a törvényt alkalmazni kellett az alapszabálymódosítás cégbejegyzésének
időpontjától, ha a közgyűlés az alapszabályt a törvény rendelkezéseinek megfelelően módosította.
Továbbá, ha az alapszabálymódosítás során a korábbi üzletrésztőkét a részjegytőke részeként mutatta
ki, feltéve, hogy a kívülálló üzletrésztulajdonosok üzletrészét megvásárolta és bevonta. Abban az
esetben, ha mindezen kötelezettségeknek a szövetkezetek a törvényben meghatározott időpontig nem
tettek eleget, vagyis az alapszabálymódosítás és az annak körében előírt jogszabályi rendelkezések
nem foganatosultak, továbbá gazdasági társasággá sem történt meg az átalakulás, úgy a szövetkezet
jogutód nélkül megszűnt. Lényegében 2005. december 31-i hatállyal az üzletrészeket átalakítással,
illetve megvásárlással, intézményesen be kellett vonni.
A szövetkezeti törvénynek az előzőekben elemzett tartalmú rendelkezéseit „A mező- gazdasági
szövetkezeti üzletrészről” szóló 2000. évi CXLIV. törvény alapozta meg. A törvény 2. §-ában foglalt
előírás szerint a mezőgazdasági szövetkezet a törvényben meghatározott eljárás alapján köteles volt
megvásárolni az alanyi jogú, kívülálló üzletrészesek üzletrészeit, mégpedig a vagyonnevesítéskor
megállapított névértéken. Nem vitathatóan ajogalkotó durván beavatkozott a szektor fejlődésébe,
mégpedig akként, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek felbomlását elősegítse. Nemcsak hogy
jogügylet lebonyolítására kötelezte a mezőgazdasági szövetkezeteket (üzletrész vásárlása), hanem a
jogügylet legfontosabb elemeit is megállapította, az összegszerűség és a határidő vonatkozásában is.
A mezőgazdasági szövetkezeteknek ugyanis rövid határidőn belül kellett a törvényi előírásnak eleget
tenniük. Szakmai körökben egyáltalán nem volt meglepő, hogy a nyilvánvaló politikai szándékot
leképező jogszabály alkotmánysértő voltát az Alkotmánybíróság megállapította. Az
Alkotmánybíróság a 10/2001. (IV. 12.) számú határozatával megsemmisítette a törvényt. Nem
érdektelen, hogy a törvény hatálybalépésének napjára tehát visszamenőleges hatályon történt a
megsemmisítés. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá azt is, hogy a mezőgazda- sági
szövetkezeti üzletrészek megvásárlásának részletes szabályairól szóló 31/2001. (III. 3.) Korm.
rendelet ugyancsak alkotmányellenes, és azt is a hatálybalépésnek napjára, tehát visszaható hatállyal
semmisítette meg. Az Alkotmánybírósági határozatot követően az akkori kormány állami
pénzeszközök biztosításával megkezdte az üzletrészfelvásárlásokat.
Ami a szövetkezeti törvény szerkezeti felépítését illeti: a törvény a következőkben felsorolt IX
fejezetből épült fel:
AzI. fejezet: Általános rendelkezések címszó alatt három területet szabályozott, ezek a kö-
vetkezők: A törvény tárgya; A szövetkezet fogalma; Külföldi székhelyű szövetkezetek. AII. fejezet:
Szövetkezet alapítása címszó alatt hét területet szabályozott, ezek a következők:
A szövetkezet alapítói; Alakuló közgyűlés; Az alapszabály; A szövetkezet nyilvántartásba
vétele; A szövetkezet képviselete; Törvényességi felügyelet; Határozatok bírósági felülvizsgálata.
AIII. fejezet: A szövetkezet vagyona és gazdálkodása címszó alatt négy területet szabályozott: A
részjegytőke; A szövetkezet vagyona; Felelősség; A szövetkezet gazdasági tevékenysége. A IV.
fejezet: A szövetkezet szervezete címszó alatt hét területet szabályozott, ezek a következők: A
közgyűlés; A részközgyűlés; A küldöttgyűlés; A szövetkezet vezető tisztségviselői; Az igazgatóság;
A felügyelőbizottság; A könyvvizsgáló. Az V. fejezet: A tag és a szövetkezet közötti jogviszony
címszó alatt tíz területet szabályozott, ezek a következők: A tagsági jogviszony létrejötte; Részjegy
és tagnyilvántartás; A tagsági jogviszony tartalma; A vagyoni hozzájárulás; Tagi kölcsön; A
pótbefizetés; A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködése; Részesedés a szövetkezet
eredményéből; Munkavégzés a szövetkezetben; A tagsági jogviszony megszűnése. A VI. fejezet: A
szövetkezet szervezeti változásai címszó alatt négy területet szabályozott, ezek a következők: A
szervezeti változások közös szabályai; Az összeolvadás és a beolvadás; A szétválás és a kiválás; A
szövetkezet gazdasági társasággá átalakulása. A VII. fejezet: A szövetkezet megszűnése. A VIII.
fejezet: A szövetkezeti szövetségek. AIX. fejezet: Záró rendelkezések címszó alatt három területet
szabályozott, ezek a következők: Hatálybalépés; A törvény hatálybalépésével módosuló
jogszabályok; Hatályukat vesztő rendelkezések.

MÁSODIK RÉSZ
 IV. fejezet A hatályos szövetkezeti
törvényről

1. „A szövetkezetekről szóló” 2006. évi X. törvény általános jellemvonásairól és

szabályozási területeiről
a) A szövetkezeti törvény általános jellemvonásairól
b) A szövetkezet fogalmáról
c) Az alapítás főbb, általános rendelkezéseiről
d) Az alapítás szervezeti és okirati szabályairól
e) A szövetkezet nyilvántartásba vételéről, törvényességi felügyeletéről
f) A szövetkezet működésének megkezdését rendező szabályokról
g) A szövetkezeti vagyonjog főbb rendelkezéseiről
h) A tagsági jogviszony főbb szabályairól
u ////
0 A sajatos tagsagi jogviszonyrol, a befektető tag jogállásáról j) A szövetkezet és a tag gazdasági
együttműködéséről k) A személyes közreműködés és a munkavégzés szabályairól I) A szövetkezet
gazdasági tevékenységéről m) A szövetkezet önkormányzati szerveiről n) A felelősségi szabályokról
o) A szövetkezet szervezeti változásaira vonatkozó főbb szabályokról p) A jognyilatkozatokkal
kapcsolatos főbb rendelkezésekről
q) A határozatok bírósági felülvizsgálatának főbb szabályairól
/

r) A szövetkezeti jogviták főbb szabályairól s) A szövetkezet megszűnéséről t) A szövetkezeti

szövetségekről

1. „A szövetkezetekről szóló" 2006. évi X. törvény általános

jellemvonásairól és szabályozási területeiről

a.) A szövetkezeti törvény általános jellemvonásairól

A magyar szövetkezeti jogalkotás rendszerváltást követő szövetkezeti szabályozását áttekintve az

állapítható meg, hogy a 2006-ban hatályba lépett szövetkezeti törvény egyrészről rendezte azokat a
tisztázatlan kérdéseket, amelyeket a korábbi szabályozás nem, vagy csak részben oldott meg, másrészről
a törvény követi az európai szövetkezeti szabályozás hagyományait, ilyen értelemben megfelel a
nemzetközi szövetkezeti alapelveknek, az Európai Unió vonatkozó rendeletének, és nem utolsósorban
kontinuitívnak tekinthető az 1948 előtti magyar szövetkezeti szabályozáshoz. A hatályos magyar
szövetkezeti szabályozást ezen túlmenően az jellemzi, hogy jogrendszerbeli viszonylat szempontjából
alkotmányjogi alapokra épül, emellett a szövetkezet fogalmát a Polgári Törvénykönyv rögzíti. Az
Alkotmány, a Polgári Törvénykönyv és a Szövetkezeti Törvény egységes jogalkotói felfogás mentén ál-
 lapít meg a jogintézményre nézve alapvetéseket. Figyelemmel arra, hogy a szövetkezetek céljuk és a
céljukhoz
178 MÁSODIK RÉSZ kötötten meghatározott tevékenységük alapján rendkívül sokfélék, a
gazdaság/társadalom/szolgál tatás szektorainak egyaránt részét képezik, a szűkebb értelemben vett
szövetkezeti szabályozás lényege az, hogy a szövetkezetek általános jogviszonyait egy, átfogó törvény
tartalmazza egységesen valamennyi szövetkezet vonatkozásában. E törvényi alapon azonban azokra a
szövetkezetekre nézve, amelyek tevékenységének jellege sajátos, önálló, más törvényi vagy alacsonyabb
szintű jogszabályi rendelkezések is irányadóak. Az önálló, más törvényi szabályozásra eklatáns példa a
lakásszövetkezetekről szóló törvény, az alacsonyabb szintű jogszabályi rendelkezésekre pedig jó példa a
szociális szövetkezetekről szóló kormányrendelet. Az általános szövetkezeti szabályozás jellemvonása az
is, hogy ugyancsak a szövetkezet tevékenységétől függően a jogalkotó a párhuzamos szabályozás
jogtechnikai megoldását is alkalmazza egyes szövetkezeti tipusok jogviszonyainak rendezése körében.
Ez a jogtechnikai megoldás általános az európai szövetkezeti szabályozásokban. Jó példa erre a
hitelszövetkezetekre és a takarékszövetkezetekre vonatkozó szabályozás, figyelemmel arra, hogy a
szövetkezeti törvény mellett a hitelszövetkezetek és a takarékszövetkezetek tevékenységére tekintettel
szükségszerűen irányadó kell hogy legyen a pénzintézeti tevékenységről szóló törvény is. A szövetkezeti
szabályozás körében meg kell említeni más, egyéb szabályozási területeket is, hiszen a szövetkezeti
szabályozás bizonyos alterületeit azokra is tekintettel alkották meg. Ilyenek például a pénzügyi jogi
természetű szabályok, különös tekintettel a számviteli törvény rendelkezéseire, amelyre a szövetkezeti
törvény számos esetben kifejezetten is utal, de igen komoly jelentősége van a szövetkezet alkalmazotti
körében, a munkajogviszonyok rendezésénél a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek is.
 A hatályos szövetkezeti törvényről

A jogalkotó a törvény preambulumában két alapvető, a szabályozási felfogást tükröző előírást

fogalmazott meg. Az egyik az, amely a szövetkezeti szabályozás alkotmányjogi alapjait rögzíti. Az
Alkotmány 12. §-ában foglalt rendelkezés értelmében ugyanis a magyar állam támogatja az önkéntes
társuláson alapuló szövetkezeteket. Ez az alkotmányjogi alap kétségkívül szűkítő más európai, így
például az olasz szabályozás alkotmányjogi alapjaihoz képest, mégis az állapítható meg, hogy a
szövetkezeti szabályozás szempontjából meghatározó. Az önkéntesség alkotmányban történő rögzítése,
mint a szövetkezeti alapítások egyik jellemvonása, egyáltalán nem tekinthető érdektelennek, továbbá az
is fontos, hogy állami támogatás kerül deklarálásra a szövetkezetek felé. A preambulum azon előírása,
amely a szövetkezeti forma jellemvonásaira vonatkozik, különösen értékesnek tekinthető. A jogalkotó a
szövetkezeti forma előnyei között nevesíti azt, hogy képes társadalmi erőforrásokat mobilizálni, az
elszigetelt piaci szereplők státuszát megerősíteni, közösségi szükségleteket kielégíteni. A szövetkezetek
jellemvonásaira figyelemmel a jogalkotó a szövetkezetek ösztönzését tekinti lényegesnek, továbbá az
állami eszközökkel történő támogatásukat.
A törvény I. fejezete „Általános rendelkezések” címszó alatt alkalmazási körére nézve tartalmaz
lényeges rendelkezéseket. A jogalkotó először is tisztázza a törvény tárgyi körét. Ennek értelmében a
törvény a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező szövetkezetek jogviszonyait szabályozza.
E jogviszonyok között külön is kiemeli a szövetkezetek alapítását, szervezetét, működését, felelősségét,
egyesülését, szétválását, gazdasági társasággá való átalakulását, jogutód nélküli megszűnését, valamint a
tagjai jogait és kötelezettségeit rendező előírások körét. A nemzetközi szövetkezeti szabályozás
szemléletének megfelelően, helyesen emeli ki a jogalkotó a szövetkezeti szövetségek létesítésének azon
szabályait, amelyek a szövetkezeteket érintik mint alapvető törvényi szabályozási tárgyi kört. Ugyancsak
szakszerű jogalkotói szemléletet tükröznek azok a rendelkezések, amelyek világossá teszik, hogy a
szövetkezetek bizonyos csoportjára nézve milyen más jogszabályok az irányadóak. Figyelemmel arra,
hogy Magyarországon a szövetkezeti törvény hatálybalépésének időpontjában, egybeesően a nemzetközi
gyakorlattal, a szövetkezetek a gazdaság szinte valamennyi területén jelen vannak, szükséges sajátos
szabályok beiktatása is. A törvény a következő szövetkezeteket nevesíti akként, amelyekre nézve a
szövetkezeti törvény alapján sajátos szabályok az irányadóak:
- biztosítószövetkezetek,
- hitel-/takarékszövetkezetek,
- lakásszövetkezetek,
- szociális szövetkezetek,
- iskola-/diákszövetkezetek.
A szövetkezeti jog területére tartozó speciális szabályokat rögzítő, belföldi jogszabályokon túl több
területen utal a jogalkotó egyéb jogszabályokra. Arról van szó ugyanis, hogy a szövetkezetnek és
tagjának a szövetkezeti törvényben nem szabályozott vagyoni, illetve személyi viszonyaira a Polgári
Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezen túlme
 nőén - figyelemmel arra, hogy a szövetkezetek általában jelentős számú alkalmazottat fog-

„,x 180 lalkoztatnak

MÁSODIK RÉSZ
- külön rendezte a szövetkezetnél foglalkoztatott munkavállalók státuszára vonatkozó
szabályozást. A munkavállalók jogaira és kötelezettségeire, továbbá a munkaügyi kapcsolatokra a Munka
Törvénykönyve az irányadó. A nemzetközi szabályozási felfogásnak, továbbá az Európai Unió
vonatkozó előírásainak megfelelően a külföldi székhellyel alapított szövetkezetet a külön törvényben
meghatározott rendelkezések alapján Magyarországon bejegyzett fióktelepe által gyakorolt üzletszerű
gazdasági tevékenysége során a szövetkezeti törvény szerint alapított szövetkezetekkel azonos jogok
illetik meg, illetőleg azokkal azonos kötelezettségek terhelik.

b) A szövetkezet fogalmáról

A szövetkezet fogalmát megállapító rendelkezés példásan juttatja érvényre a szövetkezet sajátos, vegyes
motiváltságú természetét. Ajogalkotó a szövetkezet célját ugyanis abban határozza meg, hogy tagjai
vonatkozásában gazdasági és más társadalmi szükségletek kielégítését elősegítse. A célkitűzés nem
homogén, a tagok szempontjából két, végső soron egymástól eltérő területre utal, vagyis a tagok
gazdasági természetű és társadalmi jellegű életviszonyait egyidejűleg érinti. A társadalmi jellegű
igényeket nem teljes körűen ugyan, de a leglényegesebbek számbavételével fogalmazták meg. A törvényi
taxáció ugyanis e körben tartalmazza a tagok kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi szükségleteit.
Ajogalkotó kifejezetten is utal továbbá a nyitott tagság nemzetközi szövetkezeti alapelvére, továbbá az
abból okszerűen következő vagyonjogi sajátosságra, nevezetesen a változó tőke tételére is. Miként azt a
szövetkezeti szabályozás fejlődéstörténetét elemző fejezetekben már említettük, az ilyen szemléletű
szabályozás szövetkezetspecifikusnak tekintendő. Az európai szövetkezetelmélet a változó tőke tételét
mint szövetkezeti sajátosságot értékelte és értékeli ma is, figyelemmel arra, hogy ez a sajátosság
alkalmas a társaságoktól, így különösen a részvény- társaságtól való elhatárolásra. A szövetkezet
fogalmának meghatározása során az európai hagyományokat alapul véve a fókuszban a szövetkezeti tag
áll. A szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapítható érvényesen, mint
jogi személyiséggel rendelkező szervezet. Ami a tagok személyes közreműködésére való kötelezettséget
illeti, azt ajogalkotó nem tekintette fogalmi elemnek. E körben az 1992. évi I. szövetkezeti törvényben
foglaltak helyesebb jogalkotói szemléletet tükröztek azért, mert a szövetkezet természetét markánsabban
juttatták kifejezésre. A tagok aktív részvételére vonatkozó utalás, mint a szövetkezeti fogalom egyik
lényeges eleme, a nemzetközi szervezetek dokumentumaiban is szerepel. így például a Nemzetközi
Munkaügyi Szervezet 127. számú Ajánlásának 12. § (1) bekezdésében foglalt előírások alapján a
szövetkezet fogalmi meghatározásában a tagok aktív részvétele lényeges elem. Eme fogalmi
meghatározás szerint „a szövetkezet személyek társulása, akik önkéntesen csatlakoztak egymáshoz egy
közös cél megvalósíthatósága érdé
 A hatályos szövetkezeti törvényről

kében, amelyet demokratikusan ellenőrzött szervezet alakításával, a szükséges tőkéhez való méltányos
hozzájárulással és a vállalkozás kockázatának és előnyeinek igazságos megosztásával kívánnak
megvalósítani, és amely szervezetben a tagok maguk is aktívan közreműködnek”. A definíció tanulságul
szolgálhat a tekintetben is, hogy a szövetkezet működésének szervezeti rendjére nézve külön kiemeli a
demokratikus ellenőrzés elvét, miként a vagyonképzés igazságos megvalósításának követelményét is.
Ugyancsak figyelemre méltó eleme a szövetkezet meghatározásának a veszteség megosztására vonatkozó
utalás, vagyis az a meghatározásbeli fordulat, amely a veszteség megosztására nézve is igazságos
megosztást irányoz elő. A szövetkezet fogalmi meghatározásának körében lényegében azonos
szellemiségű az a világviszonylatban elfogadott definíció, amelyet a Szövetkezetek Nemzetközi
Szervezete 1995-ben alkotott. Ez a meghatározás az előzőekben rögzítettekhez képest azt is
hangsúlyozza, hogy a szövetkezet a tagi igények kielégítése érdekében közös tulajdonú és
demokratikusan irányított vállalatként működik.
A magyar szövetkezeti szabályozás körében egyedülálló, hogy a szövetkezet fogalmát a jogalkotó
bizonyos értelemben megkettőzi. Arról van szó ugyanis, hogy a szövetkezetek egy olyan csoportjára,
amely csoport nemzetközi viszonylatban is a szövetkezeti szabályozás középpontjában áll, külön
részletes fogalmat alkotott meg. Mind a magyar, mind az egyes európai szövetkezeti szabályozások
körében hatályba léptetett szociális szövetkezetre vonatkozó törvények azt igazolják, hogy a szociális
szövetkezetek „bástyaintézményei” a szociális gazdaságnak. A szociális szövetkezeteknek egészen
speciális célkitűzésük van, ebből következően általában igen sajátos alanyi körrel rendelkeznek.
Lényeges, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtanak, avagy olyan feladatokat végeznek el, amelyek adott
társadalmak, kisebb közösségek számára nélkülözhetetlenek, ugyanakkor más szervezeti-jogi keretek
ezekkel nem, illetve nem megfelelően, avagy nem teljes körűen f oglalkoznak.
A jelenkori elemzők a szociális szövetkezetek vizsgálatánál hangsúlyozzák azokat az előnyöket,
amelyeket ez a sajátos szövetkezeti forma biztosít, ezek a következők:
- gazdasági;
- környezetvédelmi;
- táj- és természetvédelmi.
Agazdasági előny az, hogy a korábban munkanélküliek ajövedelmükre figyelemmel jó eséllyel ismét
fogyasztók lesznek. Az állam a segélyezésük biztosításától mentesül, sőt, ha minimális mértékben is,
adóbevételhez juthat. Csekély mértékben ugyan, de növekedni fog a nyugdíj- és egészségbiztosítási
alapok befizetésének összege is. Ezek a szövetkezetek olyan tevékenységeket is gyakorolnak, amelyek a
környezet megóvását, megfelelő fenntartását elősegíthetik. (Ilyen például az árvízvédelem, a
csatornarendszer megfelelő karbantartása, a belvíz elvezetésének szakszerű megszervezése, de ilyen a
parlagffiirtás is.) Álláspontunk szerint az elemzők helyesen értékelik a szociális szövetkezetek mellett a
munkásszövetkezetek szerepét is, lévén az előzőekben felsorolt feladatoknak az elvégzése alapvető és
közérdek a jelenlegi és az utánunk jövő generációk számára is. A közszféra részéről e feladatok
 MÁSODIK RÉSZ

182
I
elvégzésének a megszervezése nehézkes, a magánszektor pedig érdektelenséget mutat az alacsony
profithozam miatt. Mindezeken túl véleményünk szerint e szövetkezeteknek, vagyis a szociális és
munkásszövetkezeteknek elsősorban a tevékenységük ténye és jellege miatt morálisan is hallatlan
jelentősége van.
A szociális szövetkezetek fogalmi definíciója több főbb jellemvonással rendelkezik. A szociális
szövetkezet fogalmának az első jellemzője az, hogy a fogalom fundamentálisan a szövetkezet általános
fogalmára támaszkodik. A szociális szövetkezet fogalmának a másodikjellemvonása az, hogy annak
speciális célkitűzése van, és ebből következik a harmadik jellemvonás, miszerint a szociális szövetkezet
alapítói köre is speciális. A szociális szövetkezetnek az a célja, hogy munkanélküliek, illetőleg szociális
státuszukban hátrányos helyzetben lévők számára előnyök megszerzésében segítsen. Nevezetesen a
szociális szövetkezet tagjai számára munkafeltételek teremtésében, valamint szociális helyzetük javítá-
sában működik közre.
Noha a szociális szövetkezet fogalmi meghatározásánál kifejezetten nem szerepel a köz-
hasznújogállással rendelkező szociális szövetkezet megnevezése, mind a törvény, mind pedig a törvény
kiegészítésére hatályba lépett 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet szabályozza a szociális szövetkezet
úgynevezett minősített formáját, azaz a közhasznú jogállással rendelkező szociális szövetkezetet. A
közhasznú jogállással rendelkező szociális szövetkezet fogalmát a jogalkotó kifejezetten nem rögzítette.
A fogalom meghatározása a szövetkezeti szabályokon túlmenően igényli „a közhasznú szervezetekről”
szóló 1997. évi CLVI. törvény egyes rendelkezéseinek a számbavételét is. E törvény az egyén közös
érdekeinek és a társadalom érdekeinek összehangolását célzó tevékenységet, pontosabban ezen érdekek
kielégítésére irányuló, ajogalkotó által kifejezetten felsorolt tevékenységeket minősíti közhasznúnak. A
közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezet tehát egyrészről meg kell hogy feleljen
a szövetkezeti törvény általános fogalmi meghatározásának, továbbá eleget kell hogy tegyen a
szövetkezeti törvény szociális szövetkezetre vonatkozó fogalmi elemeinek, és az előzőekben említett, a
közhasznú szervezetek jogállásáról szóló törvény vonatkozó előírásainak is.

c) Az alapítás főbb, általános rendelkezéseiről

A szövetkezeti törvény a szövetkezetalapítás körében külön figyelmet fordít annak személyi feltételeire.
A szabályozás nem homogén; általános rendelkezés, hogy szövetkezetet - feltéve, ha a törvény másként
nem rendelkezik - hét alapító tag alapíthat, mégpedig vagyonjogi természetű köteleggttség-teljesttése-
mdktt. Ajogalkotó a szövetkezeti vagyonképzést elősegítendő a szövetkezeti részjegy jegyzésének
kötelezettsége mellett foglalt állást. Ami az alapítói kör létszámát illeti, meg kell jegyezni, hogy életszerű
szemlélettel az iskolaszövetkezetekben a tanulókon kívül felvett tagok száma nem haladhatja meg a
taglétszám 15%-át. Erre a sza
 A hatályos szövetkezeti törvényről 183
bályra azért volt szükség, hogy az iskolaszövetkezet jellegét és sajátosságait fenn tudja tartani. Az
alapítói körre nézve a személyeket általában véve megjelölik. A jogszabályi rendelkezés szerint ugyanis
természetes személyek, jogi személyek, valamint iogi személyiség nélküli gazdasági társaságok is
alapíthatnak szövetkezetet. függetlenül attól, hogy belföldiek vagy külföldiek. A szövetkezet
személyközpontú jellegére figyelemmel lényeges szabálynak kell tekinteni azt, amely a jogi személyek
és a jogi személyek nélküli gazdasági társaságok számát korlátozza. A jogi személyek és a jogi
személyek nélküli gazdasági tár- saság tagok ugyanis együttesen nem haladhatják meg a szövetkezeti
taglétszám felét. Ajog- alkotó megengedő szabályozási szemlélettel szaEalyoz az úgynevezett
másodlagos szövet- kezeteket illetően. Arról van szó ugyanis, hogy abban az esetben, ha csakis
szövetkezetek részvételével kerül sor az alapításra^az alapítás, majd később a működés a törvényi előírás
értelmében törvényesnek minősül. A szabályozás nem egynemű, ugyanakkor életszerű voltára eklatáns
példa az is, hogy a szociális szövetkezetnek fő szabályként csak természetes személy tagjai lehetnek. Ez
helyeselhető tartalmú jogszabályi rendelkezés. Arról van szó ugyanis, hogy a szociális szövetkezetekre
irányadó rendelkezések, így különösen a szociális szövetkezet célját meghatározó előírások általában
véve teljesíthetetlenek lennének jogi személyek által, ami ahhoz vezetne, hogy a szociális
szövetkezetekre vonatkozó szabályozás értelmetlennek bizonyulna. Ugyancsak sajátos szabály irányadó
az iskolaszövetkezetek vonatkozásában a körben is, hogy az érvényes alapításhoz a jogalkotó megkíván
egy plusz kelléket. Oktatási szövetkezet érvényes alapításához az oktatási intézmény alapító tagsága
ugyanis szükséges. A Nemzetközi Szövetkezeti Alapelvek közül a nyitott tagság elvét egy ésszerű, a
tagok életkorát alapul vevő rendelkezés korlátozza. Természetes személvek álékor lehetnek a
szövetkezetnek érvényesen tagjai, ha betöltötték a 18. életévüket. Az életkor- cenzus alól kivételt képez
az a szabály, amikor a 14. életévét betöltött természetes személy esetében az alapítói tagi minősítéshez a
törvényes képviselőjének a hozzájáruló nyilatkozat 1i"a rendelkezésre áll.

d) Az alapítás szervezeti és okirati szabályairól

Ami az alapítás szervezeti és okirati szabályait illeti, a törvényi szabályozás középpontjában az alakuló
közgyűlés, illetve az alapszabály tekintetében születtek előírások. Szervezeti oldalról azt lehet
megállapítani, hogy a szövetkezeti alapítás középpontjában az alakuló közgyűlés áll. Az alapítás tényét
alakuló közgyűlésen kell elhatározni, értelem- szerűen az alapitó tagok részvétele mellett. Az alakuló
közgyűlés napirendjére nézve a tagok döntési kompetenciáját a törvényben előírt rendelkezések
korlátozzák. Az alakuló közgyűlésen ugyanis a jogalkotó által rögzített feladatokat az alapító tagoknak
az érvényes alapítás érdekében teljesíteniük kell. A jogalkotó által kötelezően előírt feladatok a
következők:
- az alakuló közgyűlés megválasztja a levezető elnököt, a jegyzőkönyvvezetőt és a jegy-
.zőkönytf két Yiitelesítőjét:
- határozatot hoz a szövetkezet megalakulásának tényéről;
- elfogadja a szövetkezet aíapszaEalyát;
- megállapítja, hogy a tagok az alapszabályban előírt részjegytőke teljesítésére kötelezettséget
vállaltak;
- megválasztja a szövetkezet igazgatóságának elnökét és tagjait;
- megválasztja a szövetkezet felügvelőbizottságának elnökét és tagjait;
 - megválasztja a szövetkezet könyvvizsgálóját abban az esetben, ha a könyvvizsgáló rnű- ködése

„,x 184 a Mszámviteli

ÁSODIK RÉSZ
törvény vagy az alapszabály előírásai alapján kötelező;
- megállapítja a vezető tisztségyis^k Híjazását
Az alakuló közgyűlés határozatait fő szahálvként egyszerű szótöbbséggel hozza, kivételt képez
e szabály alól az alapszabály elfogadása^ mert annak esetén valamennyi alapito't&g^ egyetértő
szavazatára szükség van. Világosan kiderül az alakuló közgyűlés határozatainak" meghozatalát
előíró rendelkezésekből, hogy ajogalkotó helyeselhetően a szövetkezeti alapítás legfontosabb
dokumentumának az alapszabályt tekinti. A megfelelő tisztségviselők kiválasztása érdekében a
tisztségviselők megválasztása titkos szavazással történik, egyéb esetekben a határozathozatal nyílt
szavazással valósul meg. Vagyonjogi természetű szabály az alakuló közgyűlést illetően az, amely
szerint a részjegy pénzbeli ellenértékének alapításkori hányadát a bankszámlára történő befizetéssel,
az alapítás után-oedig-házipénztárha vagyitaak- számlára történő befizetéssel kell teljesíteni. A
tagok szempontjából garanciális szabálynak kell tekinteni azt, amely szerint az alakuló közgyűlésről
jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyre nézve szigorú előírások vannak. A formakényszer az alakuló
közgyűlésen elfogadott alapszabályra nézve az, hogy azt minden tagnak alá kell írnia.
Az_alapszabályt és annak módosítását közokiratba vagy ügyvéd/jogtanácsos által ellenjegyzett
okiratba kell foglalni.
A szövetkezeti alapításaTapükmányd az alapszabály, ámelyá"szövetkezet szervezetének
működésének és gazdálkodásának előírásait tartalmazza. Az alapszabály tartalmára nézve ajogalkotó
kötelező jelleggel állapított meg rendelkezéseket. Eme rendelkezések szerint az alapszabálynak
tartalmaznia kell:
- a szövetkezet célját;
- a szövetkezet cégnevét, céghelyét, fő tevékenységét, továbbá azokat a tevékenységeket,
amelyek végzéséhez hatósági engedélyre van szükség;
- a részjegy névértékét, az egy tag által jegyezhető részjegyek számát, a részjegytőke alapításkori
nagyságát;
- a tagok jogait és kötelezettségeit, valamint iskolaszövetkezeteknél az oktatási intézmény tag és
a szövetkezet kapcsolatát;
- a tagok által biztosítandó részjegy névértékének megfelelő vagyoni hozzájárulást, rendelkezésre
bocsátásának módját és idejét;
- a szövetkezet szervezetét;
 A hatályos szövetkezeti törvényről

- a közösségi alapra vonatkozó szabályokat;

- a közgyűlés hatáskörét, összehívásának módját, a szavazati jog gyakorlásának feltételeit és módját;
- az igazgatóság létszámát, hatáskörét, az első igazgatóság elnökének és tagjainak nevét és lakóhelyét,
az első felügyelőbizottság elnökének és tagjainak nevét és lakóhelyét;
- a szövetkezet működésének időtartamát, ha határozott időre alapítják;
- a kilépés bejelentésének feltételeit;
- a volt taggal, örökösével, jogutódjával való elszámolás szabályait;
- a szövetkezet képviseletének és cégbejegyzésének módját;
- a tagfelvétel és a kizárás szabályait;
- a pótbefizetés és a tagi kölcsön feltételeit;
- a befektető tagra vonatkozó szabályokat;
- a szövetkezet és a tag gazdasági együttműködésére vonatkozó feltételeket;
- továbbá mindazt, amit a törvény kötelezően előír.

ej A szövetkezet nyilvántartásba vételéről, törvényességi felügyeletéről

A szövetkezet nyilvántartásba vétele kötelező. A nyilvántartásba vételt a szövetkezet székhelye szerint

illetékes megyei (fővárosi) bíróság mint cégbíróság végzi. Az illetékes cégbíróság látja el a szövetkezet
törvényességi felügyeletét is, az arra vonatkozó külön törvényi előírások alapján. Az illetékes
cégbírósághoz a szövetkezet alapítását az alapszabály elfogadásától számított 30 napon belül kell
bejelenteni, bejegyzés és kÖ77ététp:l réljáhól Lényeges, hogy ajszövetkezet csak a cégbejegyzés iránti
kérelem benyújtását követően végez- het gazdasági tevékenységet. A cégbejegyzési eljárás körében a
legfontosabb vagyonjogi természetű szabály a tagok részjegy tőkéj ének rendelkezésre állására
vonatkozik. A törvény 15. §-ának (2) bekezdése kifejezetten rögzíti ugyanis, hogy a tagok a részjegytőke
alapszabályban előírt mértékét, de legalábbis annak 30%-át az alapítást követő 8 napon belül köte- lesek
befizetni, illetve a nem pénzbeli hozzájárulás teljes egészét szolgáltatni a szövetkezet Jelé. A szövetkezet
bejegyzésének jogszabályi feltétele az, hogy a befizetési kötelezettségek teljesítése igazolt legyen. A
tagsági jogviszony érvényes létrehozatalára az e körben rögzített vagyonjogi szabály ugyancsak
alapvetően kihat. Nem válhat ugyanis a szövetkezet tagjává az, aki a befizetési kötelezettségét
határidőben nem teljesíti. A cégbejegyzés során az ilyen személyt figyelembe venni nem lehet. A
szövetkezet az irányadó cégjogi előírások alkalmazása méltüll a cégiiyilVafSártasba való bejegyzéssel
jön létre. Abban az esetben, ha a bíróság a szövetkezet bejegyzési kérelmét elutasítja, a szövetkezet
köteles a gazdasági tevékenységével felhagyni. Ebben az esetben is rendezett azonban a tagok helytállási
felelőssége. Ilyenkor ugyanis a tagok a szövetkezet jogutód nélküli megszűnésére irányadó előírások
alapján kötelesek helytállni.
 f) A szövetkezet működésének megkezdését rendező szabályokról
186 MÁSODIK RÉSZ
■V A szövetkezet működésének törvényes és jogszabályszerű megalapozása érdekében a jogalkotó
előírta, hogy ha valamely tevékenység folytatását jogszabály hatósági engedélyhez (működési
engedély) köti, a szövetkezet e engedélyhez kötött tevékenységét csak~azengj£~ dély birtokában
kezdheti meg, illetve gyakorolhatja. A tevékenység folytatását elrendelő jogszabály körébe nem
érthető bele az önkormányzati rendelet. A szövetkezet működésének ■ jogszabályalapú
megkezdhetőségét a szövetkezet által gyakorolni kívánt tevékenység alapvetően befolyásolja. Abban
az esetben._ha képesítéshaz-kötött tevékenységet kíván a szövet- kezet folytatni - ha jogszabály, ide
nem értve az önkormányzati rendeletet, kivételt nem tesz csaFakkor folytathatja, ha a képesítéshez
kötött tevékenységet végző közreműködő tagjai, munkavállalóijlktve a szövetkezettel tartós
polgárjogi szerződés alapján a szövetkezet javára tevékenykedők között legalább egy olyan személy
van, aki a képesítési követelményeknek megfelel.
Ami a cégbejegyzés megtörténtéig való tevékenység felelősségi kérdését illeti, arra nézve a
törvény 16. §-ában foglalt előírások tisztán és világosan rendelkeznek. Azok, akik a cég-^ bejegyzés
megtörténte előtt a saját nevükben, de a szövetkezet javára jártak el, korlátlanul és egyetemlegesen
felelnek a vállalt kötelezettségekért. A forgalombiztonság szabályát elősegítendő a jogalkotó azt
rögzíti, hogy ezekben az esetekben a felelősség kizárása vagy korlátozása harmadik személyekkel
szemben hatálytalan. E körben kisegítő, a cégbejegyzés megtörténte előtt eljárók felelősségét
módosító szabály az, amely értelmében a cégbejegyzést megelőzően vállalt, a szövetkezet felé
fennálló kötelezettségekért megszűnik az eljárók korlátlan és egyetemleges felelőssége, ha a
szövetkezet közgyűlése a kötelezettségvállalást utólag jóváhagyja.

g) A szövetkezeti vagyonjog főbb rendelkezéseiről

A SZÖVETKEZETI VAGYONJOGRÓL ÁLTALÁBAN

A szövetkezeti vagyonjog által szabályozott legfontosabb vagyonjogi kategória a szövetkezeti
részjegy. A törvényalkotó a vagyonjog keretei között szabályozta a tagi kölcsön intézményét, továbbá
a pótbefizetés kategóriáját is, miként a közösségi alapra vonatkozó külön előírásokat is. A
szövetkezeti vagyonjogot megalapozza a törvény V. fejezete „A szövetkezet vagyona és
gazdálkodása” alcím alatt. A szövetkezet vagyona a következő részelemeket foglalja magában:
- a szövetkezet saját-tőkéjét, amely magában foglalja a részjegytőkét (jegyzett tőkét), továbbá a
jegyzett, ugyanakkor be nem fizetett tőkét;
- jjjjüketartalékou-
- az eredménytartalékot;
- a lekötött tartalékot (ezen kategória keretén belül a közösségi alapot);
- az értékelési tartalékát: valamint
- a tárgvévmérlfig szarintLeredményát.

A SZÖVETKEZETI VAGYONI HOZZÁJÁRULÁSRÓL

A szövetkezet vagyoni hozzájárulását, továbbá a vagyoni hozzájárulás legkisebb mértékét, amelynek
teljesítése valamennyi tagot illetően kötelező, a szövetkezet alapszabálya határozza meg. A
szövetkezeti tagok ettől eltérően érvényesen nem rendelkezhetnek. A vagyoni hozzájárulást két
 A hatályos szövetkezeti törvényről 187
érvényes módon lehet a szövetkezet rendelkezésére bocsátani. A vagyoni hozzájárulás ugyanis lehet
pénzbeli betét, vagy nem pénzbeli szolgáltatás. A szövetkezeti törvény 49. §-ának (3) bekezdése a
nem pénzbeli hozzájárulás fogalmát tisztázza. E szerint a nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen
forgalomképes vagyoni értékkel rendelkező dolog,

szellemi alkotás, valamint vagyoni erteKu iog ienei.

A vagyoni értékű jog tekintetében kivételt jelent az adós által elismert vagy jogerős bírósápi
határozaton alapuló követelés. Lényeges eleme e szabályozási területnek a tag munkavégzésének
rendezése. A szövetkezet természetére figyelemmel a tag munkavégzését vagy más személyes
közreműködését, illetve szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségválla
lását, mint nem pénzbeli hozzájárulást, érdektelennekTelTlekTntem. A tag személyes rérak-
TrvTajzreműködése a szövetkezet lényegi ismérve, ily módon helyesen zárta ki ajogalkotó
a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyi köréből. Ami a nem pénzbeli hozzájárulás értékét illeti,
arra nézve a tagnak meghatározott időtartamig felelőssége áll fenn. Arról van szó ugyanis, hogy az a
tag, aki nem pénzbeli hozzájárulást bocsát a szövetkezet rendelkezésére, a hozzájárulás
szolgáltatásától számított 5 éven át helytállni tartozik a szövetkezet felé mégpedig azért, hogy a
hozzájárulás megjelölt értéke ne haladja meg n W?ájárnlgqnalr a aznlnál- tatás ideién fennállott
értékét. Speciális szabály irányadó az iskolaszövetkezetek esetében. Az oktatási intézmény azt a
vagyonát bocsáthatja érvényesen az iskolaszövetkezet rendel- kezésére, illetőleg azt a vagyonát
viheti be az iskolaszövetkezetbe, amellyel az alapító ok- iratának értelmében jogosult vállalkozni. Ez
is csak abban az esetben lehetséges, ha ezzel nem veszélyezteti az alapító okiratában megjelölt
alaptevékenységét és az alaptevékenységből származó kötelezettségeinek a teljesítését. Külön
esetcsoport az, ha az oktatási intézmény szakképzési hozzájárulás teljesítésének körében fejlesztési
támogatást kap. Ez a gyakorlatias eset kétséget kizáróan sajátos szabályozást von maga után. Ha az
oktatásL intézmény a szakképzési hozzájárulás teljesítése körében fejlesztési támogatást kap az ebből
származó vagyon külön megállapodás alapján az iskolaszövetkezet rendelkezésére bocsátható. Ez a fő
szabály tehát megengedő, azzal azonban, hogy törvényi feltételhez között. Áz ilyen természetű
vagyon ugyanis abban az esetben bocsátható az iskolaszövetkezet rendelkezésére,
Jia_azjskolaszÖTCtkezet^alagjtóddrata_ér^
lati képzés feladatainak lebonyolításában, és ezt a célt a fejlesztési támogatás nyújtásával kapcsolatos
megállapodásban rögzítik. Lényeges, hogy az oktatási intézmény részéről az

jskoiaszövetkezetjsndelkezésére bocsátott vagyon nem minősíthető át az iskolaszövetkezet fel nem

osztható vagyonává. ~ ---- ------------------------------------------------

A SZÖVETKEZETI RÉSZJEGYRŐL
A részjegy, miként azt az előzőekben már rögzítettük, a szövetkezeti vagyonjog alapvető intézményének
tekintendő. A tagnak vagyoni hozzájárulásként meghatározott számú és névértékű részjegyet kell
jegyeznie, amelyre nézve konkrét előírásokat az alapszabálynak kell tartalmaznia. A magyar jogalkotó
tehát arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tagsági jogviszony érvényes létrehozatalának feltétele a
részjegy jegyzés. Alapításkor és belépéskor a törvény 50. §-ában foglalt előírás értelmében egy részjegy
jegyzése kötelező, amelynek nénzbeli hozzájárulás esetén az alapszabályba" hányadát, de legalább
30%-át
az alapításkor (belépéskor) a tagnak be kell fizetnie. Abban az esetben, ha nem pénzbeli hozzájárulásról
 van szó, az egészet szolgáltatnia kéTTKisegítő szabály az, amely szerint ha a tag részjegy névértékének

„,x 188 megfelelő vagyoni hozzájárulás teljes összegét belépéskor nem bocsátja a szövetkezet rendelkezésére, a
MÁSODIK RÉSZ
fennmaradó részt az alapszabályban meghatározott módon és időpontban köteles szolgáltatni. A törvény
erre nézve tartalmaz egy jogvesztő határidőt. A fennmaradó rész tekintetében a tagnak legkésőbb a
belépéstől számított egy éyen_bfilül beáll a szolgáltatási kötelezettsége a szövetkezet felé. Alapításnál az
egyéves időintervallumot a szövetkezet bejegyzésétől kell számítani. A részjegy a szövetkezeti tag
vagyoni hozzájárulását, illetve az erre vonatkozó kötelezettségvállalását jeleníti meg. Az alaki előírások
közül lényeges, hogy fel kell tüntetni a részjegyen a szövetkezet nevétszék- hely^ét, továbbá a tag nevét
(cégnevét), valamint a tag lakóhelyét (székhelyét), A részjegyen szerepelnie kell a~tag által vállalt és
teljesitetTvagyoni hozzájárulás összegének, a részjegy kiállítása időpontjának, és a részjegyen fel kell
tüntetni a kiállításra jogosult személy aláírását is. A részjegyek névértékű esak azonos össze^'í lehet A
részjegy jogi természetére nézve fontos szabályok a törvény 51. §-ában találhatók. A részjegy fő
szabálykéntjnásra nem ruházható át, és a szövetkezeti tagnak harmadik személlyel szemben fennálló
kötelezettsége miatt bírósági végrehajtás alá nem vonható. Az általános szabály alól kivételt jelent a
törvény 43. §-ának (2) bekezdésében foglalt előírás. A szövetkezetbe tagként belépni kívánó személy a
szövetkezeti tag részjegyét megvásárolhatja, ebben az esetben részjegyet nem kell jegyeznie. Abban az
esetben, hogy ha a tag örököse nem kíván szövetkezeti taggá vál- ni - a törvény biztosítja azt a
lehetőséget az örökösnek, hogy a törvényben előírt feltételek szerint kérheti taggá történő felvételét úgy
az örökössel el kell számolni. A tagsági jogviszony megszűnésekor nyilvánvalóan fennáll az elszámolási
kérdés. Az elszámolásnak van egy objektív korlátja, ez pedig az, hogy a veszteség fedezésére
felhasználásra került-e a részjegy, illetve annak hozadéka, avagy sem. A szövetkezeti részjegy jogi
természetének lényeges jellemzője az is, hogy a részjegy kockázathordozó vagyonjogi intézmény. A
tagsá- gi jogviszony megszüntetése vagy megszűnése esetén a tagot, illetve a tag örökösét (jogutódját) a
részjegy névértéke, valamint a tagságTíogviszoiiy idötaTtama alatt keletkezett, a
A hatályos szövetkezeti törvényről 189

részjegyre jutó saját tőke összege illeti meg. Ezt az összeget azonban a törvény értelmében eloszöris
csökkenteni kell a lekötött tartalékkal, másodszor pedig a kifizetésnek, ahogyan azt említettük, az
lehet a pénzügyi korlátja, hogy rendelkezésre áll-e fedezet, avagy sem. Az elszámolásra nézve
konkrét jogszabályi előírások az irányadóak. A részjegy névértékének elszámolására ugyanis a
tagsági jogviszony megszűnését követő, a számviteli törvény szerinti beszámolót elfogadó
közgyűlés napjától számított 30 napon belül kerül sor. Ha az elszámolás alapjául szolgáló összeg a
névértéket meghaladja, akkor a különbözet összegét a közgyűlés által meghatározott időszak alatt
kell kifizetni. A tagsági jogviszony időtartama alatta részjegy aszövetkezet adózott eredményéből fő
szabályként részesedésre jogosít. Van egy olyan szövetkezeti csoport ugyanis, amelyik ezt a
szabályt nem alkalmazhatja. A közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szövetkezetek esetében
a részjegy a szövetkezet ^HÓ7ott eredményéhől részesedésre nem jogosít.
Összefoglalva a szövetkezeti részjegy jogi természetét, a következő főbb elemeket emeljük ki: a
részjegyjegyzés a tagsági jogviszony érvényes létrehozatalának előfeltétele. A részjegy a tagsági
jogokat és kötelezettségeket magába foglaló vagyonjogi kategória. A szövetkezet eredményes
gazdálkodása esetén fő szabályként, egy speciális szövetkezeti csoport kivételével, részesedésre
jogosít. A részjegy kockázathordozó volta abban jelölhető meg, hogy az felhasználható a
 189 MÁSODIK RÉSZ
V

veszteségek fedezetére. A részjegy fő szabályként forgalomképtelen, az öröklés jogutódlás

tekintetében is kötelező jogszabályi előírások vonatkoznak rá. Az örököst, illetve a jogutódot a
szövetkezeti taggá válás lehetősége a törvény feltételei alapján megilletik. Ha a tagsági jogviszony
ezekben az esetekben nem jön létre, akkor beáll a szövetkezet elszámolási kötelezettsége a
törvényben előírt előírások alapján.

A TAGI KÖLCSÖN SZABÁLYAIRÓL

A tagi kölcsön szabályainak megfogalmazása körében a jogszabályalkotó helyeselhetően abból
indul ki, hogy abban az esetben, ha a szövetkezet pénzügyi nehézségeket észlel, azokat a saját
érdekkörében oldhassa meg. Ha a szövetkezeti tagok rendelkeznek pénzeszközökkel, akkor azt
átláthatóan, törvényi rendezettség mellett bocsáthassák a szövetkezet rendelkezésére. A törvény 52.
§-a lehetővé teszi azt, hogy szövetkezet tagja a szövetkezetnek akár kamatmentesen, akár kamat
fejében kölcsönt nyújthasson. A tagi kölcsön nyújtására azonban két tekintetben is tartalmaz a
törvény korlátozást. A tagi kölcsön nyújtására akkor van érvényesen lehetőség, ha a tagsági
jogviszony már legalább egy éve fennáll. A másik kölcsönnyújtási feltétel az, hogy az
alapszabályban meghatározott VntpWn-ua^yQai.W’zájá- rulás a tag részéről teljesített legyen. A
kölcsön természetét tekintve rélho7 kötött Ez azt jelenti, hogy a szövetkezet számára nyújtott tagi
kölcsön csak a szövetkezet céljainak megvalósítására használható fel. A tagi kölcsönök együttes
összegszerűségére nézve jogszabályi korlát az irányadó. Az 52. § (3) bekezdésében foglalt előírás
szerint ugyanista tagi kölcsönök együttes összege nem haladhatja meg a saját tőke kétszeresét. A
tagi kölcsön alapjáuLs^olgáló jogviszony feltételrendszerét, azaz a tagi kölcsön igénybevételének
lehe-
tőségét, felhasználásának, továbbá visszafizetésének rendjét részletesen meg kell határozni az alapszabályban,
valamint az igazgatóság által is elfogadott szabályzatban. Formakényszert is előír a törvény, amikor elrendeli,
hogy a tagi kölcsön nyújtását a szövetkezet és a tag közötti megállapodást közokiratba vagy teljes bizonyító
erejű magánokiratba kell foglalni.

A PÓTBEFIZETÉS SZABÁLYAIRÓL
A magyar szövetkezeti vagyonjog egyik ésszerű intézményéről van szó a pótbefizetést illetően. A jogalkotó
kiindulópontja az volt, hogy pénzügyi problémák esetén a szövetkezetet valamennyi tagja egyformán segítse
meg. A szövetkezet a veszteségek rendezése érdekében a tagok vagyoni hozzájárulásának arányában
alkalmazhatja a pótbefizetés intézményét. Ez a törvényi keretszabály azzal a korláttal érvényesülhet, amely
szerint a pótbefizetés elrendelésére csak erre irányuló alapszabályi rendelkezés esetén van lehetőség. A
pótbefizetés intézményéről tehát a tagok döntenek, és a döntésüket alapszabályba kell foglalni. Ha az alapsza-
bály a pótbefizetés intézményéről nem rendelkezik, értelemszerűen a pótbefizetés intézménye nem
alkalmazható. A pótbefizetés természetét jól szemlélteti a törvény 54. §-ának (2) bekezdésében
megfogalmazott előírás. Arról van szó ugyanis, hogy a pótbefizetés elrendelésére a tárgyévet tekintve
legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor. Ez azt jelenti tehát, hogy ha van is alapszabályi rendelkezés a
pótbefizetésről, annak elrendelésére, konkrétan az elrendelés gyakoriságára nézve egyértelműen törvényi
korlátozó rendelkezés az irányadó. A korlátozás a pótbefizetés összegét is érinti. A pótbefizetés mértéke
alkalmanként nem haladhatja meg ajva- gyoni hozzájárulás 30%-át A pótbefizetés a szövetkezet lekötött
tartalékát növeli. Lényeges szabály az, amely szerint a veszteség kiegyensúlyozását követően fennmaradt
pótbefizetéseket a tagok részére vissza kell fizetni. A tagokat érintően e körben az a korlátozó kisegítő szabály
az irányadó, amely értelmében a visszafizetésre csak a vagyoni hozzájárulás teljes körű befizetése után
kerülhet sor. A pótbefizetés intézményének jelentős voltára mutat rá az árszabály, amely értelmében: ha a tag a
pótbefizetési kötelezettségét afkozgyűlés által megjelölt időpontig nem teljesíti,úgyalorveny irányadó pontja
 190 MÁSODIK RÉSZ
V

alapjai a tagsági jogviszonya megszűr mk. A pótbefizetés intézményét összeloglalva azt lehet
megállapítani,“hogy a szövetkezetek' megfelelő és folyamatos működését biztosítja akkor, ha erre nézve
alapszabályi rendelkezés van. A tagok oldaláról az jelent garanciát, hogy a pótbefizetés gyakoriságát és
mértékét a törvény korlátozó tartalommal állapítja meg. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a szövetkezet mű-
ködését nem alapozhatja arra, hogy folyamatosan és minél magasabb összegben pótbefizetést rendeljen el. A
tagok számára garanciális természetű az a szabály is, amely alapján ha a veszteség pótlásához szükséges
pótbefizetés után még van fennmaradó rész, akkor azt vissza kell fizetni. A szövetkezet oldaláról is
biztosítékot jelent a pótbefizetés intézménye, egyrészt azért, mert korlátozó előírások mentén ugyan, de
lehetőség nyílik tőkebevonásra, másrészt azért, mert a veszteség fedezése után a tagok számára csak abban az
esetben kell a fennmaradó részt visz- szafizetni, ha a tagok a vagyoni hozzájárulást teljes mértékben
teljesítették. A jogintézmény komolyságára világít rá az, hogy nem teljesítés esetén a tagsági jogviszony
megszűnik.
 A hatályos szövetkezeti törvényről

A KÖZÖSSÉGI ALAP SZABÁLYAIRÓL

A törvény előírásai közül kiemeljük a vagyonjogi rendelkezések csoportjából a közösségi alap kötelező képzését
előíró rendelkezést. A közösségi alap képzésének értelmezéséhez több jogszabályi rendelkezés egybeolvasása
szükséges, ezek a következők: 2006. évi X. törvény 57. §, 58. §, 59. § (2) bekezdés c) pont és 71. § (2) bekezdés.
A törvényi rendelkezéseken túlmenően pedig lényeges „A szövetkezet által létrehozott közösségi alapból nyújtott
támogatásokra vonatkozó részletes szabályokról” szóló 124/2006. (V. 19.) Korm. rendelet legfontosabb
szabályainak áttekintése is. Ajogalkotó a közösségi alap képzésre nézve külön szabályokat állapít meg. Lényeges,
hogy a közösségi alap fel nem osztható szövetkeze^ ti vagyonnak tekintendő - azt el kell különíteni a lekötött
tartalékban. A törvényhez fűzött „Részletes Indoklás” szerint arról van szó, hogy a szövetkezet vagyona, a saját
tőke több elemből áll. A saját tőke tartalmazza például a részjegytőkét, amely a tagok vagyoni hozzájárulása
nyomán képződik. A részjegytőkén felüli vagyon bizonyos hányadát minősítheti fel nem oszthatóvá a szövetkezet
közgyűlése. A fel nem osztható vagyont a jogalkotó közösségi alapként nevesíti és szabályozza. A közösségi
alapból fizethetők ki - a szövetkezeti és a számviteli törvény előírásainak betartása mellett - juttatások és
támogatások a tagok és hozzátartozóik részére. Álláspontunk szerint a törvény 57. §-ának (2) bekezdése példa-
értékűen fogalmazza meg azoknak a juttatásoknak és támogatásoknak a jogcímét, amelyekre kifizetések
történhetnek. Az általános rendezőelv az, hogy a szövetkezeti szolidaritás elvét szem előtt tartva, az
alapszabályoknak kell rögzíteni a juttatások, támogatások formáit, az odaítélésük feltételrendszerét, illetőleg a
vonatkozó eljárási rendet. Figyelemmel arra, hogy a hatályos magyar szabályozás VkorBcn á~szövetkezet
szociális arculatát jelentősen kiteljesíti, álláspontunk szerint nem érdektelen számba venni a nevesített juttatásokat
és támogatásokat. A törvény értelmében a juttatások és támogatások a következők lehetnek:
- szocíálisjuttatásek (szociális segély, lakásépítési támogatás, gyermekneveléshez, gyógyszervásárláshoz,
betegápoláshoz biztosított segély, keresőképtelenség esetén biztosított segély, temetési segély, étkezési
hozzájárulás, nyugdíjkiegészítés, üdülési támogatás);
- oktatási támogatások (képzési, továbbképzési támogatás, szakmai és nyelvtanfolyamokon való képzést
biztosító támogatás, ösztöndíj biztosítása);
- kulturális támogatások (amatőr kulturális csoportok, hagyományőrző egyesületek tagjainak támogatása,
kulturális rendezvényeken való részvétel támogatása);
- közművelődési tevékenység támogatása (ismeretterjesztő előadások és kiadványok finanszírozása, szakmai
célú rendezvényeken való részvétel finanszírozása);
- sporttevékenység támogatása (amatőr és tömegsportrendezvények támogatása);
- egyéb, a szövetkezet céljához igazodó támogatások és juttatások.
Áközösségi alap tárgyévre rendelkezésre álló állományából nyújtható támogatások körét a - „A számvitelről
szóló” 2000. évi C. törvény (továbbiakban: számviteli törvény) szerinti adózott évi beszámolót elfogadó -
közgyűlés határozza meg, az előbbiekben említett kormányrendelet alapján. Ennek értelmében az alap
felhasználása két részre bontható, ne
 vezetesen egy egyéni keretre és egy szövetkezeti közösségi részre. A támogatások körét úgy kell
„,x 192 MÁSODIK RÉSZ
meghatározni, hogy a jogcímek maximum 60%-a alapján nvúitott támogatás lehet az, amely kizáróIag_az
egyénikeretet terheli, 40%-ot pedig fenn kell tartani a szövetkezeti kö- zösség részére, amelyet a közösség
közösen vehet igénybe, meghatározott jogcímeken. Erre nézve a kormányrendelet előírásai az irányadóak. A
szövetkezeti törvény és a kormány- rendelet alapján az egyéni keret igénybevételére vonatkozó eljárási rendet az
alapszabály rögzíti azzal, hogy az egyéni keret, valamennyi támogatásra jogosult részére, azonos össze- gű kell
hogy legyen. A szövetkezetnek regisztrációs kötelezettsége van az igénybe vett támogatásokat illetően, továbbá
szigorú bizonylati fegyelem az irányadó.
A magyar szabályozás megfelelő tartalommal rögzíti a közösségi alapra vonatkozó részletes jogszabályi
előírásokat. Az idevonatkozó szabályozás harmonizál az Európai Unió „Európai Szövetkezetre” vonatkozó
rendeletében foglaltakkal. Figyelemre méltó, hogy e szabályozási körnél a Kereskedelmi Törvény hagyományait a
hatályos magyar szövetkezeti szabályozás teljes mértékben áttörte. A Kereskedelmi Törvény a tartalékra nézve
kötelező rendelkezést nem tartalmazott, ahogyan azt a fejlődéstörténeti elemzések során már megállapítottuk.
Ajogalkotó az 1898-ban kibocsátott szövetkezeit törvény (1898. évi XXIII. te.) „A gazdasági és ipari
hitelszövetkezetekről” szabályozási hagyományait vette alapul a közösségi alap hatályos szabályainak
kimunkálásánál. Álláspontunk szerint a hatályos szabályozás a közösségi alapot illetően valóban elősegítheti a
szövetkezet tagjainak szociális előmenetelét, biztosítva ezzel a szövetkezet kettős természetének érvényre jutását.
Ilyen irányba hatnak azok a rendelkezések is, amelyek a szövetkezet átalakulásakor, avagy jogutód nélküli
megszűnésekor irányadóak. A törvény 71. §-ának (5) bekezdése e körben világos előírásokat rögzít. Ezekben az
esetekben a közösségi alapot az alapszabály renrlelkezisei-pyo- mán szövetkezet vagy szövetkezeti szövetség
részére kell átadni azzal, hogy az átadást megelőzően a hitelezőkkel el kell számolni. Az átadott közösségi alappal
az átvevő nem rendelkezhet szabadon. Az átvett közösségi alap összegét ugyanis az átvevőnek a lekötött
tartalékán belül közösségi alapba kell helyeznie, és csak a jogszabályban meghatározottak szerint használhatja fel.
A szabad felhasználás lehetősége tcháUdzárt. A szövetkezet tagjainak szociális helyzetbeli elősegítését biztosítja
az a szabály is, amely szerint a közösségi alap a nyereségből való részesedésként, avagy a tagsági jogviszony
megszűnésekor, az elszámolásnál nem jöhet számításba [71. § (6) bek.].

h) A tagsági jogviszony főbb szabályairól

A TAGSÁGI JOGVISZONY ÉRVÉNYES LÉTREHOZATALÁRÓL

A tagsági jogviszony tartalmát, azaz a tagok jogait és kötelezettségeit a törvény rendelkezéseinek
figyelembevételével az alapszabály tartalmazza részletesen. E körben az alapszabály mellett lényeges az a
megállapodás, amelyet a tag a szövetkezet igazgatóságával köt, és amelynek tárgya ajap személyes
közreműködésének leírása, lényegében a személyes közreműködés módjának a meghatározása. A tagsági
jogviszony rendelkezései tehát törvé- nyi rendelkezéseken, alapszabályi előírásokon, továbbá a személyes
közreműködés módját rendező megállapodásban foglaltakon alapulnak.
A szövetkezeti tagsági jogviszony létesítésének feltétele az, hogy a szövetkezet tagjává lenni kívánó személy
írásbeli kérelmet terjesszen elő. A szövetkezeti tagsági jogviszony a szövetkezet alapításakor, vagy írásbeli
kérelem alapján tagfelvétellel keletkezik. A tagfelvétel irán- ti kérelemnek a törvény alapján meghatározott
tartalma van. A tag kérelmében nyilatkozni köteles arról, hogy a szövetkezet alapszabályában foglaltakat ismeri és
azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Ugyancsak tartalmaznia kell a tagfelvétel iránti kérelemnek azt is,
hogy a tag vállalja, hogy a szövetkezet céljainak elérése érdekében vagyoni és személyes közreműködést teljesít.
A tagsági jogviszony keletkezésének tehát az az előfeltétele, hogy a tagfelvétel iránti kérelemben a tag komplex
kötelezettséget vállaljon a szövetkezet irányába, mégpedig azért, hogy a szövetkezet által elérni kívánt célkitűzés
megvalósítható legyen. A magyar szabályozás ezen a területen példaértékű. Tisztán tükrözi a szövetkezet komplex
 A hatályos szövetkezeti törvényről 193

motiváltságú célkitűzéseit, a célkitűzésekhez rendelve a tagsági jogviszony érvényes keletkezésének feltételét.

Fontos kisegítő szabály, hogy a tagfelvételi kérelem kötelező tartalmára nézve a tagok két csoportra oszthatók. Az
előzőekben rögzítettek a rendes tagok tagfelvételi kérelmére vonatkoznak, míg az úgynevezett befektető tagok
tagfelvételi kérelmében személyes közreműködést nem kell vállalni. A befektetői tagok jogi státuszának
előírásaira részletesen visszatérünk.
A tagfelvételi kérelem mellett a tagsági jogviszony érvényes keletkezésére leginkább az alapszabály
rendelkezései hatnak ki. Arról van szó ugyanis, hogy az alapszabály tartalmazhat- ja azokat az általános rendező
elveket, amelyek a tagfelvételi kérelmek elbírálásakor irányadó- ak. Az alapszabály ezen rendező elvek
meghatározásánál a szövetkezet célkitűzésére kell hogy koncentráljon. A szövetkezet céljából következnek tehát
azok az ismérvek, amelyek a tagfelvételi kérelmek elbírálásánál döntőek. Az alapszabályi rendelkezések mellett
fontos, hogy a tagok felvételénél, illetve a tagsági jogviszony tartalmának kialakításánál a tagok jogainak és kö-
telezettségeinek meghatározásánál az egyenlő bánásmód követelményét he kell tartani.
Fő szabályként - a befektető tag kivételével - az alapszabályban rögzített testület dönt a tagfelvételről,
mégpedig a törvényben meghatározott időintervallumon belül. A tagfelvételről a felvételi kérelem benyújtását
követő legközelebbi ülésén kell hogy döntsön az alapszabályban erre feljogosított szerv. A döntésről a felvételi
kérelmet előterjesztő tagot értesíteni szükséges. Az alapszabályban feljogosított testületnek a közgyűlés felé
tájékoztatási kötelezettsége van a tagfelvételről szóló döntést illetően. Az alapszabályban a tagfelvételek
lebonyolítására feljogosított testület a kérelem elbírálása során a kivetkező szempontokat vizsgálja:
- a tagfelvételnek a törvényben előírt feltételei fennállnak-e, avagy sem, továbbá
- azt is vizsgálja, hogy az adott kérelmező képes-e a szövetkezettevékenysegeben részt venni.
A tagsági jogviszony - feltéve, ha erről megállapodás eltérően nem rendelkezik - a felvételről szóló
határozat meghozatalának időpontjára, tehát visszamenő hatállyal jön létre bizonyos törvényi feltételek
fennállta esetén. Ez az időpont a tagsági jogviszony létrejöttére akkor irányadó, ha a tag a részjegy összegét
vagy annak alapszabályban előírt hányadát a szövetkezet részére befizette, illetve nem pénzbeli hozzájárulás
esetében azt a szövetkezet rendelkezésére bocsátotta. E körben sajátos szabály az, amely a szövetkezetbe
belépni kívánó tagot feljogosítja arra, hogy a felvételi kérelmét vagyonjogi természetű igénnyel egészítse ki. A
törvény 43. § (2) bekezdésének utolsó fordulata szerint ugyanis a szövetkezetbe tagként belépni kívánó
személy a felvételi kérelmében jogosult előterjeszteni azt, hogy más szövetkezeti tag részjegyét meg kívánja
vásárolni. Abban az esetben, ha más szövetkezeti tag részjegyének megvételi szándékáról a szövetkezetbe
tagként belépni kívánó személy nyilatkozik, úgy a törvény szerinti részjegyjegyzési kötelezettség alól
mentesül. Ez azt jelenti tehát, hogy a törvényben előírt fő szabályként tagsági jogviszonyt keletkeztető
részjegyjegyzés szabálya alól ez az előírás kivételnek minősül.
Abban az esetben, ha a tagsági jogviszony érvényesen létrejött, a tagról a szövetkezet kö- teles
nyilvántartást vezetni. A nyilvántartásnak kötelező kellékei vannak, tartalmaznia kell a tag nevét (cégnevét),
valamint lakcímét (székhelyét), a tag által teljesített vagyoni hozzájá- rulás összegét, valamint a tagsági
jogviszony keletkezésének és megszűnésének időpontját. A nyilvántartáshoz ajogalkotó vélelmet fűz, ugyanis
a nyilvántartás ellenkező bizonyításig igazolja a tagsági jogviszony keletkezésére, fennállására és
megszűnésére vonatkozó adatokat. A nyilvántartás megtekintésére nézve a törvény feltételt tartalmaz. A 45. §
(2) bekezdése alapján ugyanis a nyilvántartást bárki megnézheti, ha érdekeltségét igazolja.

A TAGSÁGI JOGVISZONY TARTALMÁRÓL

A tagsági jogviszony tartalma egyrészről magában foglalja a tagok alapvető jogait, másrészről magában
foglalja a tagok kötelezettségeit is. A tag alapvető joga, hogy:
- részt vegyen a szövetkezet tevékenységében, személyes közreműködésének, vagyoni hozzájárulásának,
valamint egyéb érdekeltségének megfelelőén részesedjen a gazdálkodás eredményéből;
/—-
„,x 194 MÁSODIK RÉSZ

- igénybe vehesse ^szövetkezet részéről a tagok számára rendszeresített szolgáltatásokat, és élvezze a

szövetkezés más természetű előnyeit;
- tanácskozási és szavazati joggal részt vegyen a közgyűlésen;
- tisztsegetviseljen a szövetkezetben:
- a vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérjen a szövetkezetet érintő valamennyi kérdésről.
A tagok jogait rendező előírások áttekintése után megállapítható, hogy a tagoknak vagyoni természetű és
szervezeti jellegű jogai vannak. A legfontosabb jogosítvány az, amely a vagyoni előmenetelt keletkezteti,
amely alapján a törvényben rögzített feltételek szerint részesedésre jogosult a tag, eredményes gazdálkodás
esetében. E jogosítványok holdudvarát
 A hatályos szövetkezeti törvényről 195
jelentik azok az előírások, amelyek alapján a tag a szolgáltatásokat és egyéb más természetű előnyöket jogosult
igénybe venni, realizálni. A szövetkezet működésére alapvető hatással van az, hogy a tagokat a közgyűlésen
tanácskozási és szavazati jog illeti meg, miként az is, hogy a szövetkezet irányításában aktívan részt vehetnek,
tisztségeket tölthetnek be, és a szövetkezeteket érintő bármely kérdésről felvilágosítást kérhetnek.
A tagok szervezeti jogainak körében a magyar jogalkotó töretlenül juttatja érvényre az európai szövetkezeti
szabályozás fundamentálisnak tekinthető tézisét, az egy tag, egy szavazat elvét. Arról van szó ugyanis, hogy a
szövetkezet működésének irányítása és ellenőrzése körében - feltéve, ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik -
a tagokat a szövetke- zet rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás mértékétől függetlenül azonos jogok
illetik meg.
A tagok kötelezettségei között a legfontosabb előírás vagyon- és szervezeti jogi természetű. A törvény 46. §-
ában foglalt rendelkezés értelmében ugyanis a tag alapvető kötelezett- sége az, hogy teljesítse a vagyoni
hozzájárulását, emellett az is, hogy vállalásának megfe- lelően részt vegyen a szövetkezetnek és szerveinek a
tevékenységében. A tagok kötelezettségei között szerepel egy általános szabály, amely arra vonatkozik, hogy a
tagnak védenie kell a szövetkezet vagyonát.

A TAGSÁGI JOGVISZONY MEGSZŰNÉSÉRŐL

A tagsági jogviszony megszűnésére nézve a törvény 61. §-a tartalmaz előírásokat a következők szerint:
A tagsági jogviszony megszűnik abban az esetben, ha:
- a tag a szövetkezetből kilép;
- a tag vagyoni hozzájárulását (pótbefizetési kötelezettségét) nem teljesíti egy meghatá- rozott időpontig, azaz
az alapszabályban (közgyűlési határozatban) megjelölt időpontig;
- a tag meghal vagy megszűnik;
- a szövetkezet a tagot kizárja;
a szövetkezet átalakulással vagy jogutód nélkül szűnik meg.
ATágkiTépéséreiiczve a jogszabály korlátozó előírásokat tartalmaz. A kilépés szándé- kát az adott tagnak az
igazgatóság felé írásban kell bejelentenie. Arra nézve, hogy kilépési szándék mikor realizálódhat, alapszabályi
rendelkezések az irányadóak. Az alapszabályban ugyanis meg kell határozni, hogy a kilépésről szóló bejelentés és
a tagsági jogviszony megszűnése között milyen időtartamnak kell eltelnie, azzal azonban, hogy ez nem lehet hosz-
szabb három hónapnál. Ami a tagsági jogviszony kizárás útján történő megszűnését illeti, árra nézve a törvény 63.
§-a több előírást is tartalmaz. A jogalkotó a szövetkezet igazgatóságát hatalmazza fel a kizárás jogosítványával. A
szabályozás fakultatív természetű olyan értelemben, hogy a törvény azokat az eseteket szabályozza, amikor a
szövetkezetet megilletheti a kizárás jogosítványa. Konkrétan úgy fogalmaz a jogalkotó, hog^a szövetkezet
igazgatósága kizárhatja azt a tagot, aki szövetkezeti tagságával össze nem egyeztethető magatartást tanúsít,
mégpedig neki felróható módon. A jogalkotó pontosan úgy fogalmaz, hogy a szövetkezet igazgatósága kizárhatja
azt a tagot, aki neki felróható módon a szövetkezet érdekeit sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít. i^ágy)a
tagsági jogviszonyból fakadó kötelezettségeinek felszólítás ellenére sem tesz eleget, az alapszabályban
meghatározott idő- intervallum alatt. A kizárás lebonyolítására konkrét eljárási szabályok az irányadóak. Először
is az igazgatóság által a kizárást tárgyaló ülésre'az érintett tagot meg kell hívni. A kizárásról szóló határozatot
indokolni-kelk és az érintett taggal írásban is szükséges közölni. Ennek a szabálynak azért is van különös
jelentősége, mert az érintett tagot megilleti a jogorvoslat lehetősége. A kizárásról hozott határozat ellen
meghatározott időintervallumon belül az érintett a közgyűléshez fordulhat, azzal azonban, hogy a közgyűlésen az
idevonatkozó napirend tárgyalásánál szavazati jogával nem élhet. Az érintett tagot a kizárásról hozott^ határozat
tudomásszerzésétől számított 30 napon belül illeti meg az a jogosultság, hogy a közgyűléshez forduljon. Abban az
esetben, haa tag a közgyűlés kizarasra vonatkozó Hatá- rozatat nem ismeri el. tehát a közgyűlés kizárásról hozott
vagy a kizárást megerősítő határozatát sérelmezi, úgy felülvizsgálatot kérhet bíróságtól. Ez a rendelkezés
összhangban áll a törvény „Határozatok bírósági felülvizsgálata” alcím alatt megállapított rendelkezéseivel. Arról
 van szó ugyanis, hogy a törvény 18. §-ában foglalt előírás biztosítja, hogy bármely tag kérheti a hírnságtól a
„,x 196 MÁSODIK RÉSZ
szövetkezet, illetőleg annak testületei által hozott olyan határozat felülvizsgálatát. amely a szövetkezeti törvény
rendelkezéseibe vagy más-ioeszahálvba. iljet- ve az alapszabályba ütközik. Ha összeolvassuk a törvény kizárásra
vonatkozó 63. §-ában rögzített előírásokat a törvény 18. §-ában foglalt rendelkezésekkel, akkor megállapítható,
hogy a kizárásról rendelkező határozat bírósági felülvizsgálatának, vagyis a keresetindításnak a kizárásra nézve
halasztó hatálya van. Ez a szabály kivételesnek számít. A fő szabály ugyanis az, hogy a keresetindításnak a
szövetkezet, illetőleg annak testületei által hozott törvény vagy jogszabály, vagy alapszabálysértő határozatait
illetően halasztó hatálya nincs, a bíróságot azonban a határozat végrehajtásának felfüggesztési joga megilleti.
Általában véve az az irányadó, hogy a szövetkezeti törvény, avagy jogszabály, avagy alapszabálysértő határozatai
ellen benyújtott kereseteket a szövetkezet székhelye szerinti megyei (fővárosi) bíró- ságnáTkdlJjenyújiaíli. A
tagsági jogviszony a kizárást rögzítő határozat közlésétől a 18. §-ban foglaltak alapján számított 30 nap elteltével
szűnik meg, kivéve ha a határozat későbbi időpontot állapít meg, a határozat bírósági felülvizsgálata céljából
keresetet indítottak, és a bíróság a kizárást kimondó határozatot megváltoztatta vagy hatályon kívül helyezi, illetve
ha a tag kérelmére a közgyűlés korábbi időpontot állapít meg.
A tagsági jogviszony megszűnésének esetén külön szabályozandó kérdés, hogy mi történik a szövetkezet
rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulással. A törvény értelmében a tagsági jogviszony megszűnése esetén
a volt tag által nem vagyoni hozzájárulásként a szövetkezet használatába adott vagyontárgyat a volt tag számára a
tőle erre irányuló kérelem aIapján kPkell adni. Hz a jogosultság vonatkozik a szövetkezeti tagsagTjögviszonyt
nem létesítő örökösre, jogutódra is. A szabály végrehajtásának egyetlen korlátja van, nevezetesen az, hogy az
adott vagyontárgy még a szövetkezet rendelkezésére áll-e, avagy sem. Értelemszerűen, ha a szövetkezetnek nem
áll rendelkezésére a vagyontárgy, úgy a kiadás lehetetlen. A kiadás időpontja fő szabályként egybeesik a részjegy
vonatkozásában történő elszámolással, azzal azonban, hogy a felek erre nézve eltérő tartalmú megállapodást
köthetnek. Figyelemre méltó szabály, hogy ha a vagyontárgy elhasználódás folytán kikerült a szövetkezet
birtokából, a szövetkezet a vagyontárgy ellenértékét nem köteles megfizetni.
‘ A szövetkezetei azonban a vagyontárgy törvényben előírt feltételek szerinti használata ese- tén díjfizetés terheli.
Arról van szó ugyanis, hogy a vagyontárgynak a tagsági jogviszony megszűnését követő használatakor a
kiadásig terjedő időre a szövetkezetnek díjfizetesTkö- telezettsége van a volt tag felé, illetve a tagsági
jogviszonyt létre nem hozó örökös vagy jogutód felé. A használati díj mértékére nézve a felek megállapodást
kötnek.

0 A sajátos tagsági jogviszonyról, a befektető tag jogállásáról

A magyar szövetkezeti törvény - hasonlatosan az Európai Unió vonatkozó rendeletében előírtakhoz, továbbá az
egyes európai szövetkezeti szabályozásokhoz és az 1948 előtti magyar szövetkezeti szabályozás
hagyományaihoz - szabályozza a befektetői tag státuszát mint a tagsági jogviszony egyik, az általánostól
lényeges jellemzőkben eltérő módozatát. A befektetői tagi státusz szabályozására azért került sor, hogy a
szövetkezet működése és megfelelő gazdálkodása optimális mértékben biztosított legyen. Ezzel a magyar és a
nemzetközi jogalkotók is lehetőséget biztosítanak a szövetkezetek számára azokra az esetre, amikor a
szövetkezetnek pénzeszközök bevonására van szüksége az optimális gazdálkodás biztosításához. A gyakorlatból
ismert esetek közül ilyen például az, amikor rövid távú pénzügyi nehézségeket kell kiküszöbölni, avagy nagyobb
léptékű beruházásokat kell eszközölni és ezekhez drága hitelt kellene a szövetkezetnek pénzintézetektől
felvennie. A befektető tagok által a szövetkezet rendelkezésére bocsátott pénzeszközök jelentős segítséget
nyújthatnak, ugyanakkor a jogalkotónak arra is figyelemmel kell lennie, hogy a szövetkezet valódi természete a
befektetői tagi státusz szabályozásával ne szenvedjen csorbát. Finom, árnyalatokra kimunkált, kiegyensúlyozott
szabályozás szükséges, amely kettős célt kell hogy szolgáljon. Egyrészről a szövetkezet gazdálkodását
 A hatályos szövetkezeti törvényről 197
megfelelően kell hogy segítse a jogszabályi előírások befektető tagra vonatkozó köre, másrészről a szövetkezet
eredeti célkitűzését is fenn kell tartani. A nemzetközi szabályozások azt a kiegyensúlyozott jogalkotói felfogást
juttatják érvényre, amely szerint a befektetői tagi státusz érvényes létrehozatalának feltételeit az úgynevezett
rendes tagokhoz képest bizonyos tekintetben korlátozzák, továbbá a befektetői tag tagsági jogviszonyának
tartalmát, különös tekintettel a szervezeti jogokra, korlátozzák a rendes tagokéhoz képest. A magyar
jogszabályalkotó ezeket a nemzetközi viszonylatban a gyakorlat által igazolt mintákat helyesen vette át és sza-
bályozta a törvényben.
 198 MÁSODIK RÉSZ
m----------
A befektetői tag tagsági jogviszonyát érvényesen akkor lehet létrehozni, ha arra nézve alapszabályi
rendelkezés az irányadó. A törvény tehát olyan értelemben keretjellegű, hogy a lehetőségét e sajátos tagsági
státusz létrehozatalának biztosítja, azzal azonban, hogy azt alapszabályi rendelkezéshez köti. A befektető tag
felvételéről a közgyűlés dönt. A nemzetközi szabályozások példaértékű megoldásait alkalmazta tehát a magyar
jogalkotó is. Általában a tagfelvételről - miként az előzőekben azt már rögzítettük - az alapszabályban
meghatározott testület jogosult dönteni. Befektető tag esetében azonban kizárólag csak a közgyűlés rendelkezik
erre nézve hatáskörrel. A befektetői tagi státusz érvényes létrehozatalára nem kerülhet sor valamennyi
szövetkezetnél. A szociális szövetkezetek esetében, figyelemmel azok speciális célkitűzésére, befektetői tagi
státuszt érvényesen létrehozni nem lehet.
Ami a befektető tag tagsági jogviszonyából származó kötelezettséget illeti, arra nézve jelentős eltérés
mutatkozik a rendes tagok kötelezettségeihez képest. A befektető tag ugyanis pénzbeli hozzájárulást, vagy a
törvényi rendelkezések értelmében nem pénzbeli hozzájárulást bocsát a szövetkezet rendelkezésére, a
szövetkezetnél befektetői részjegyet jegyez. A törvény 60. §-ának értelmében, eltérően a rendes tagokra irányadó
előírásoktól, a befektető tag személyes közreműködésre nem köteles. Ez az a szabályozási terület, amely a szö-
vetkezeti szabályozást tárgyaló szakirodalomban igen komoly vitákat váltott ki. A befektető tagi státuszt ellenző
elemzők azzal érvelnek, hogy a személyes és aktív közreműködés a tagok részéről a szövetkezet tradicionális
sajátossága, amelyet a szabályozásban minden körülmények között érvényre kell juttatni. A befektető tagi státusz
mellett érvelők álláspontjukat több indokkal is alátámasztják. Az első indok az, amely szerint ez a státusz
alkalmas arra, hogy a szövetkezetet a megfelelő működésében segítse. A második indok pedig az, hogy lehetséges
olyan törvényi szabályozási területeket találni, amelyek vonatkozásában a befektető tagok jogai korlátozhatók,
éppen abból a célból, hogy a szövetkezet eredeti rendeltetése ne csorbuljon. A magyar jogalkotó a tagsági
jogviszony körében az előzőekben már említett közgyűlési hatáskörre vonatkozó korlátot állított, vagyis azt, hogy
a befektetői tag tagsági jogviszonyának kérelméről való döntést speciálisan, szigorúbb előírással szabályozta a
rendes tagokéhoz képest. A másik korlát a befektető tag státuszára nézve a befektetői tagok száma, illetve a
szövetkezetek össztagsága között felállított százalékos mérték rögzítése. A törvény 60. §-ának (3) bekezdése
szerint ugyanis a befektető tagok száma nem haladhatja meg a szövetkezeti tagok 10%-át. A jogalkotó ezt a
szabályozási szemléletet vagyonjogi vonatkozásokra is érvényesítette. Arról van szó, hogy a befektetői részjegyek
névértéke nem haladhatja meg a részjegytőke 30%-át. Ami a befektetői tag vagyoni előmenetelét illeti, arra nézve
a törvény tiszta és világos előírásokat tartalmaz. A befektető tag (volt befektető tag, örökös, jogutód) befektetői
részjegye összege arányában jogosult a~s_zövet- kezetjrazdasági tevékenységéből származó, adózás utáni
eredményből részesedésre. A veszteség vonatkozásában pedig az a szabály irányadó, amely értelmében
ugyanolyan arányban viseli a veszteséget is, amely arányban a részesedésre jogosult. Öröklés esetén a befektetői
 A hatályos szövetkezeti törvényről 199
tag örököse, jogutódja a törvényben meghatározott előírások szerint jogosult kérni a befektetői taggá történő
felvételét. Abban az esetben, ha a felvételre nem kerül sor, úgy az örökössel/jogutóddal el kell számolni. A
befektető tag tagsági jogviszonyának megszűnésekor természetszerűleg a volt befektető taggal, illetve örökösével,
jogutódjával el kell számolni, az elszámolásra egy külön megállapodás az irányadó. A befektető tag és a
szövetkezet által kötött külön megállapodás tartalmazza ugyanis az elszámolás időpontját, illetőleg annak módját.
A befektető tag jogait és kötelezettségeit összefoglalóan a törvény 60. §-ának (7) bekezdése tartalmazza. A
befektető tagot a rendes taggal azonos jogállás illeti meg, kivételt képeznek azok az eltérések, amelyeket
ajogalkotó konkrétan megállapít. Ezek a következők:
- a befektető tag a rendes tagok jogosultságától eltérően a pénzbeli hozzájárulásjeljes összegét köteles
alapításkor, illetve belépéskor befizetni;
~ átfektető tag személyes közreműködés gyakorlására nem kötelezhető^
- a befektető tag a befektetői részjegyét a szövetkezeti tagon, valamint a szövetkezetbe tagként belépő
személyen kívül csak egy zárt alanyi körben ruházhatja át. Nevezetesen át- ruházhatja befektető tagra, valamint a
szövetkezetbe befektető tagként belépni kívánó sze- mélyre.~~“

j) A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködéséről

A Rochdale-plan rendező elvét, a visszatérítés rendszerét a jogalkotó azzal alapozza meg, hogy a szövetkezet és a
tag gazdasági együttműködését részletesen szabályozza, mégpedig azzal a szabályozási szemlélettel, amely
alapján az egyes sajátos szövetkezetek alapításra kerülnek, majd gazdálkodásukat folytatják. A törvény 55.
szakaszában foglalt rendelkezések megfelelően juttatják érvényre az üzemkiegészítés elvét, vagyis azt, hogy a
szövetkezet gazdálkodása soha sem független a tagi gazdaságoktól, a szövetkezet a tagi gazdaságokat koor-
dinálva, lényegében azoknak alárendelten működik. Attól függően, hogy milyen fajtájú szövetkezetről van szó,
konkrétan az adott szövetkezet alapítási célkitűzése miként kerül megjelölésre, a szövetkezet és a tag gazdasági
együttműködésének tartalma más és más. A törvény keretjellegű, azzal azonban, hogy a szövetkezet céljaiból
következő együttműködés tartalmát az alapszabályoknak részletesen kell meghatározniuk. A törvény konkrétan
úgy rendelkezik, hogy a szövetkezet és a tag gazdasági együttműködését az alapszabály a szövetkezet céljaihoz
igazodóan részletesen meghatározza. Az együttműködés megvalósulhat:
- a tagok beszerzéseinek, termékeik feldolgozásának, értékesítésének lebonyolításában:
- a tagok fogyasztási szükségleteinek kielégítésében és vásárlási visszatérítés nyújtásában;
- közös gazdálkodásban:
- a tagok munkalehetőséghez juttatásában, szociálisan hátrányos helyzetük egyéb módon való javításában;
- diákok és az oktatási intézmények együttműködésével működő iskolaszövetkezetek esetén a diákok
munkalehetőségeinek megteremtésében, valamint az oktatási feltételek iavitá- jiában;
- a gazdasági együttműködés konkrét módjához igazodó egyéb formában.
Ki kell emelni, hogy ebben a körben is speciális szabályok vonatkoznak az iskolaszövetkezetre. Arról van
szó ugyanis, hogy az oktatási intézmény és az iskolaszövetkezet kapcsolatának szabályozása keretében meg
kell határozni az oktatási intézmény részére végzett munka és az e tevékenységből származó adózott
eredmény felosztása ellenőrzésének rendjét. E szabályozásnál közoktatási intézményben az iskolai, kollégiumi
diákönkormányzatot és az iskolai, kollégiumi szülői szervezetet egyetértési jog illeti meg.

k) A személyes közreműködés és munkavégzés szabályairól

 A szövetkezeti tagsági jogviszony sajátosságát megjelenítő szabályozási elemet, vagyis azt, hogy a
„,x 200 MÁSODIK RÉSZ
szövetkezet tagjai személyesen közreműködnek a szövetkezet tevékenységében, a törvény elméleti
szempontból szakszerűen, a joggyakorlat tekintetében pedig optimálisan al- kalmazhatóan szabályozza. A
jogalkotó a tag személyes közreműködésének tartalmára nézve konkrétan nem fogalmaz meg előírásokat. Az
idevonatkozó részletes szabályokat ugyanis az alapszabályoknak kell rögzíteniük. Az idevonatkozó
rendelkezés tiszta és világos: a tagok személyes közreműködésének módozatait az alapszabály a szövetkezet
sajátosságainak megfelelően határozza meg. A személyes közreműködés történhet a szövetkezet által
folytatott tevékenység viszonylatában a következő módokon:
- termeléssel, termékek leidolgozásával,
- értékesítésre előkészítéssel.
- értékesítéssel, fogyasztással vagy
- egyéb tevékenységgel.
Ha a személyes közreműködésre vonatkozó törvényi előírásokat egybeolvassuk a szövetkezet és a tag
gazdasági együttműködését szabályozó rendelkezéssel, akkor látható, hogy a két szabályozási terület
harmonizál. A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködésének tartalma szükségszerűen illeszkedik a tag
személyes közreműködésének módozatához.
A fenti esetektől eltérően szabályozza a töryépy a?t a? esptpt amikor a személyes V közreműködés egyik
módozataként a tagnak munkavégzési kötelezettsége van alapszabá-
0
lyi rendelkezés alapján. Ebben az esetben a tag és a szövetkezet munkaszerződést, vállal- kozási vagy
megbízási szerződést köt. A munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve, a vál- lalkozási és megbízási
jogviszonyra a Polgári Törvénykönyv szabályait kell alkalmazni. A szövetkezeti tagsági jogviszony
megszűnése - a tag halálától eltekintve - a munkaviszonyra és a vállalkozási (megbízási) jogviszonyra nincs
hatással. A szerződő felek ettől eltérhetnek.
 A hatályos szövetkezeti törvényről

A szövetkezet tevékenységének meghatározása körében a törvény, követve az európai és a magyar szövetkezeti

szabályozás hagyományait,
I) A szövetkezet megengedő
gazdasági szabályozási szemlélettel szabályoz. A szövetkezet minden olyan
tevékenységéről
tevékenységet folytathat ugyanis, amelyet törvény szövetkezet számára nem tilt. Ami a fő tevékenységet illeti, az
alkalmazkodik az egyes sajátos szövetkezeti típusok célkitűzéséhez. Értelemszerűen egy agrárszövetkezetnek a fő
tevékenysége nem eshet egybe egy fogyasztási szövetkezet fő tevékenységével, míg egy fogyasztási szövetkezet
fő tevékenysége szükségszerűen különbözik például az iskolaszövetkezet, a szociális szövetkezet fő
tevékenységétől. A törvénynek több olyan szabályozási területe van, amely tartalmát tekintve szükségszerűen
harmonizál egymással, kifejezésre juttatva a szövetkezet sajátos természetét. A szövetkezet gazdasági
tevékenysége körében megfogalmazott előírások harmonizálnak a szövetkezet és a tag gazdasági együttműködését
rögzítő előírásokkal, továbbá a tag személyes közreműködésének módozatát szabályozó rendelkezésekkel is.
A törvény 68. §-ának (2) bekezdése szerint fő tevékenységét tekintve lehet
- tagjai számára beszerzéssel, tagjai termékeinek feldolgozásával, értékesítésével foglalkozó szövetkezet;
- tagjai termelését elősegítő szövetkezet;
- közös termelést megvalósító szövetkezet;
- tagjai fogyasztását elősegítő szövetkezet;
- tagjainak munkafeltételeket teremtő, illetőleg szociális helyzetüket más módon javító, valamint
iskolaszövetkezetként működő szociális szövetkezet;
- tagjai számára külön törvény szerint közhasznú tevékenységnek minősülő feladatokat ellátó, külön törvény
szerint közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezet;
- a törvényben említett, külön törvények hatálya alá tartozó szövetkezet, azaz biztosító- szövetkezet
szövetkezeti formában működő pénzügyi intézmény, lakásszövetkezet.
A törvény 69. §-ában foglalt előírás szerint a szövetkezet a gazdasági tevékenységek körében törvényi korlát
mellett lehet gazdasági társaság alapítója, illetőleg tagja. Konkrétan arról van szó, hogy szövetkezet csak olyan
gazdasági társaság alapítója, illetőleg tagja lehet, amelyben a felelőssége nem haladja meg az-általa szolgáltatott
vagyoni hozzájárulás összegét.

m) A szövetkezet önkormányzati szerveiről

A KÖZGYŰLÉS FŐBB SZABÁLYAIRÓL

A törvény III. fejezetében tárgyalja a szövetkezet önkormányzati szerveire vonatkozó rendelkezéseket. E
szabályozási területen fogalmazza meg a jogalkotó a közgyűlésre, a rész- közgyűlésre, a küldöttgyűlésre, a
szövetkezet vezető tisztségviselőire, az igazgatóságra, a
 felügyelőbizottságra, a könyvvizsgálóra vonatkozó előírásokat, továbbá a szövetkezet képviseletére
„,x 202 MÁSODIK RÉSZ
vonatkozó rendelkezéseket is.
A szövetkezet önkormányzati rendszerének középpontjában a közgyűlés áll. Figyelemmel arra, hogy a
közgyűlést a tagok összessége alkotja, az önkormányzati szervek közül a közgyűlés tekinthető a
legfontosabbak. A közgyűlés hatáskörébe tartozik:
- az alapszabály módosítása;
- az igazgatóság^lnökenelrés tagjainak (ügyvezető elnökének), valamint a felügyelőbizottság elnökének és
tagjainak megválasztása, visszahívása, tiszteletdíjuk megállapítása;'
- a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása;
- a szövetkezeti vaovnn^^yjpgypnpV Vö?;^g<ipp:^alappá történő minősítése, valamint dön-

- a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, döntés az adózott eredmény fel- használásáról;
- az alapszabályban meghatározott esetekben a tag kizárása, illetőleg a tagot kizáró határozat
felülvizsgálata;
- döntés a szövetkezet vezető tisztségvjselnjp HWii kártérítési per megindításáról:
- döntés szövetkezeti szövetségbe történő belépésről, illetőleg az abból történő kilépésről;
- döntés a szövetkezet egyesüléséről, szétválásáról, gazdasági társasággá történő átalaku

- döntés a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáról, valamint csődegyezség jóváhagyásáról

- döntés a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséről, valamint a felszámolási el járás során kötött
egyezség jóváhagyásáról;
- döntés befektető tagok felvételéről (ennek során a befektető taggal meg kell állapodni a befektető tagi
jogviszony megszűnése esetén az elszámolás időpontjáról és módjáról);
- döntés pótbefizetés elrendeléséről;
- a részjegyek névértékének megváltoztatása;
- a tagsági jogviszony megszüntetése vagy megszűnése esetén a részjegy névértékén felüli összege
kifizetése időpontjának megállapítása, amelyet a szövetkezet egyéb kötelezett-
~ségéíreTigyelemmel kell meghatározni, de a tagsági jogviszony megszűnésétől számított 8 évnél nem lehet
később;
- mindaz, amit törvény vagy alapszabály a közgyűlés hatáskörébe utal.
A közgyűlés hatáskörére vonatkozó szabályokon túl a jogalkotó világosan megfogalmazta azokat az
eseteket, amelyekben a küldöttgyűlés járhat el, értelemszerűen akkor, ha a szövetkezetnél küldöttgyűlés is
működik. A törvény 20. §-ának (3) bekezdése szerint az alapszabály a küldöttgyűlés hatáskörébe utalhatja
minden ügy eldöntését,[kivéve/a következőket:
- a küldöttgyűlés hatáskörére vonatkozó alapszabályi rendelkezések;-
- döntés a szövetkezet egyesüléséről, szétválásáról, gazdasági társasággá történő átalakulásáról, valamint
jogutód nélküli megszűnéséről;
- döntés a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséről, valamint a felszámolási eljárás során kötött
egyezség jóváhagyásáról;
- döntés befektető tagok felvételéről (ennek során a befektető taggal meg kell állapodni a befektető tagi
jogviszony megszűnése esetén az elszámolás időpontjáról és módjáról);
- döntés pótbefizetés elrendeléséről;
- a részjegyek névértékének megváltoztatása.
Ajogszabályi rendelkezésekből megállapítható, hogy a szövetkezet jogállására nézve a speciális tagsági
státuszra, tehát a befektető tagok felvételére a tagok vagyonjogi természetű kötelezettségeire, azaz a pótbefizetés
elrendelésére, a részjegyek névértékének módosítására nézve a küldöttgyűlés nem hozhat döntéseket. Kivételnek
 A hatályos szövetkezeti törvényről 203
számít az az eset is, amely a küldöttgyűlés hatáskörére vonatkozó alapszabályi rendelkezéseket érinti.
A közgyűlés működésének körében lényeges, hogy a szövetkezeti szabályozások, így a magyar törvény is,
megkülönböztetnek úgynevezett rendes közgyűlést, és úgynevezett rendkívüli közgyűlést is. A közgyűlésre nézve
ajogalkotó azt rendeli el, hogy legalább évenként egyszer sor kell hogy kerüljön az összehívására. Ez azonban
nem jelenti azt, hogy bármely olyan esetben, amikor a szövetkezet működése azt megköveteli, tehát szükséges a
tagok összességéből álló testületnek valamely kérdésben döntést hozni, ne lehetne érvényesen a közgyűlést
összehívni. A rendes közgyűlésre vonatkozóan a törvény konkrétan azt a szabályt tartalmazza ugyanis, hogy a
közgyűlést szükség szerint, de évente legalább egyszer ösz- sze kell hívni. A rendkívüli közgyűlésre nézve
szigorúbb szabályozást fogalmaz meg a törvény. A rendkívüli közgyűlést ugyanis a törvényben meghatározott
esetekben soron kívül, kötelezően kell összehívni. Az idevonatkozó törvényi előírás értelmében kötelező a köz-
gyűlés soron kívüli nsszehivása ha-
- olyan ügyről kell határozni, amely a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a ké- sedelmes döntés a
szövetkezet működőképességét veszélyeztetné, illetve a szövetkezet jogszabályban vagy azalapszabályban előírt
kötelezettségének megsértésével járna;
- á tagok legalább tíz százaléka vagy afelügyelőbizottság írásban, az ok megjelölésével indítványozza.
A közgyűlés megtartásának helyére nézve ajogalkotó konkrét előírást fogalmaz meg, amelyet alkalmazni kell
a küldöttgyűlés megtartásának helyére is. Arról van szó ugyanis, hogy a közgyűlést (küldöttgyűlést) - ha az
alapszabály eltérő helyet nem állapít meg - a szö- vetkezet székhelyén kell megtartani. A szövetkezet tagságát
tehát megilleti az a jogosultság, hogy az alapszabályban a közgyűlés, illetve a küldöttgyűlés helyére nézve a
székhelytől eltérő más helyet jelöljön meg, ha azonban ilyen alapszabályi rendelkezés nincs, akkor a törvényi
előírások szerint kell eljárni. A közgyűlés összehívására vonatkozóan az a fő szabály irányadó, amely szerint azt
az igazgatóság hívja össze; kivételt képez az az eset, amikor a törvény ettől eltérően rendelkezik. A közgyűlés
összehívása esetén az időpontnak, a napirend közlésének, az írásbeliségnek jelentősége van a közgyűlés
összehívásának érvényessége szempontjából. A közgyűlést (rendkívüli közgyűlés) a megjelölt időpont előtt
legalább 15 nappal kell összehívni, mégpedig a napirend közlésével, írásban. Ha az alapszabály le- hetővé teszi, a
közgyűlést hirdetményi úton is össze lehet hívni, meghatározva a hirdetmény közzétételének helyét és idejét. A
közgyűlési meghívó tartalmára, valamint a hirdetmény tartalmára nézve a 21. § (3) bekezdése kötelező előírásokat
fogalmaz meg. A közgyűlési meghívónak vagy hirdetménynek ugyanis tartalmaznia kell:
- a szövetkezet cégnevét és székhelyét;
- a közgyűlés időpontját és helyét;
- részközgyűlések tartása esetén az erre a körülményre történő utalást;
- a közgyűlés napirendjét;
- határozatképtelenség esetére a megismételt közgyűlés időpontját, helyét és az eltérő ha- tározatképességi
szabályokra vonatkozó figyelemfelhívást;
- a közgyűlés későbbi időpontban történő esetleges folytatásának időpontját.
A közgyűlés alaki szabályainak körében ajogalkotó a tagok jogait előtérbe állítja. Ezt a jogalkotói
szemléletet tükrözi az a szabály, amely szerint a közgyűlés napirendi pontjaival kapcsolatos iratokat a tagoknak
meg kell küldeni. A szövetkezeti önkormányzatiság elvét, valamint a tagok érdekeinek szem előtt tartását
szolgálja az a szabály, amely szerint a tagok legalább tíz százalékának írásbeli indítványára bármely ügyet
napirendre kell venni. Az indítványt legkésőbb a közgyűlés megtartását 8 nappal megelőzően kell benyújtani az
igazgatóságnak. Az így kiegészitett napirendet a közgyűlés időpontját legalább 3 nappal megelőzően meg kell
küldeni a tagoknak.
A~k őzzé tett (kiegészített) napirenden nem szereplő ügyben a közgyűlés nem hozhat döntést. Ez alól az eset
alól kivételt képez, ha a közgyűlésen valamennyi szövetkezeti tag jelen van és egyhangúlag hozzájárul, ilyenkor a
közgyűlés új napirendi pontot is felvehet, majd tárgyalhatja azt.
Az igazgatóság közgyűlés összehívásával kapcsolatos kötelezettségeit a tagok felvilágosítására nézve
 kifejezetten rögzíti a törvény. A közgyűlés napirendjére javasolt ügyekre vonatkozóan ugyanis az igazgatóság
„,x 204 MÁSODIK RÉSZ
minden tagnak köteles felvilágosítást adni. Ez azt jelenti tehát, hogy a közgyűlésen valamennyi tag az ott
napirenden szereplő kérdésekben
- amennyiben él az előzőekben megfogalmazott jogosultságával, vagyis felvilágosítást kért az igazgatóságtól -
teljes körűen felkészült lehet.
Azt a rendező elvet, amely szerint a szövetkezet önkormányzati szervei közül a közgyűlés a legjelentősebb,
tükrözi, hogy a közgyűlésre minden tagot meg kell hívni. A tag a szövetkezet testületeitől és vezető
tisztségviselőitől felvilágosítást kérhet. A tag joga, hogy a közgyűlésen napirendre vett ügyekkel összefüggésben
indítványt tegyen és szavazzon. A közgyűlésen minden tagnak egy szavazata van. A tagok szervezeti jogait teljes
mértékben a nemzetközi szövetkezeti alapelvek mentén és az európai szabályozásokkal összhangban fogalmazza
meg a magyar törvény. A szabályozási modell lényege a következő:
- ajogalkotó kötelezővé teszi valamennyi tag meghívását a legfőbb önkormányzati szerv, azaz a közgyűlés
ülésére;
- a tagokat megilleti a felvilágosítás kérésének joga, miként az a jog is, amely alapján indítványt tehetnek a
közgyűlésen tárgyalt ügyekkel kapcsolatban;
- megilleti a tagot természetszerűleg az a jog is, hogy a tárgyalt kérdésekben szavazzon azzal, hogy a tagok
szavazatára nézve „az egy tag, egy szavazat” elve érvényesül, vagyis a szavazati jog független a szövetkezet
rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás mértékétől.
A tag szavazati jogát csak egy esetben nem gyakorolhatja: akkor, ha a törvényi vagyonjogi előírások köréből
egy lényeges rendelkezést megsért. Ez az eset az, amikor az alapszabályban előírt, esedékes vagyoni
hozzájárulását nem teljesítette.
A szövetkezeti tagokon kívül a jogalkotó rendezte a nem tagi jogviszonyban állók közgyűlésen irányadó
jogosultságát is. A tagsági jogviszonyban nem állók esetében a közgyűlésen való jogosultságukra nézve az a
rendező elv érvényesül a szabályozásban, hogy ők tanácskozási joggal vehetnek részt. Konkrétan a törvény azt az
előírást tartalmazza, hogy a szövetkezettel munkaviszonyban álló személyek képviseletét ellátó testületek,
illetőleg érdek- képviseleti szervezetek képviselői a közgyűlésen tanácskozási joggal vehetnek részt.
Áközgyűlés lebonyolítására vonatkozóan a legfontosabb szabályok egyike az, amely a közgyűlés
határozatképességét rendezi. A határozatképességre vonatkozó törvényi előírások mellett jelentős súlyú az az
előírás is, amely a tag képviseletére vonatkozik a közgyűlésen. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a
szövetkezeti tagok több mint a fele jelen van. A tag képviselő útján is gyakorolhatja tagsági jogait. Nem lehet
képviselő az igazgatóság és a felügyelőbizottság elnöke vagy tagja, valamint más, az alapszabályban
meghatározott tisztséget betöltő személv, továbbá a könyvvizsgáló. A meghatalmazást közokirattal vagyteP jes
bizonyító erejű magánokirattal kell igazolni. A képviselő a közgyűlésen több tag képviseletére is jogosult. Az
alapszabály határozza meg az egy képviselő által képviselhető tagok számát, azonban az nem haladhatja meg a
szövetkezeti tagók 10%-át. Ai> alapszabály erre vonatkozó rendelkezése hiányában a képviselő egy tag
képviseletére jogosult.
Gyakorlatias szemlélettel fogalmazta meg a rendelkezéseket a jogalkotó arra az esetre nézve, amikor a
közgyűlés határozatképtelen. A törvényi előírások fennállta esetén ugyanis a tagok számától függetlenül
határozatképesnek kell tekinteni a közgyűlést, vagyis a közgyűlési döntés meghozatalának nincsen akadálya. A
törvényi előírás értelmében ha a közgyűlés határozatképtelen, a nyolc napon belüli időpontra, azonos napirenddel
összehívott újabb közgyűlés a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes. A megismételt köz- gyűlés
csak az eredeti napirendre felvett kérdésekben hozhat határozatot, dejnemjSönthet a következő kérdésekről:
- az alapszabály módosítása;.
- döntés a szövetkezet egyesüléséről, szétválásáról, gazdasági társasággá történő átalaku-
lásáróTT^áhunTjogutód nélküli megszűnéséről;
- döntés a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséről, valamint a felszámolási eljárás során kötött
 A hatályos szövetkezeti törvényről 205
egyezseg jóváhagyásáról;
 MÁSODIK RÉSZ

- döntés_befektető tagok felvételéről (ennek során a befektető taggal meg kell állapodni a befektető tagi
jogviszony megszűnése esetén az elszámolás időpontjáról és módjáról).
Kisegítő szabálynak tekinthető az, amely szerint ha a közgyűlési meghívó vagy hirdetmény ezt
tartalmazza, a közgyűlés határozhat arról, hogy a napirendre vett kérdésben a közgyűlést későbbi időpontban
folytatja. Az így megtartott közgyűlésen más kérdés nem vehető napirendre.
A közgyűlés a határozatait - ha az alapszabály nagyobb arányról nem rendelkezik - fő szabályként a
jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével hozza. A szavazatokTkétharmadá/ kitevő szavazattöbbség szükséges
a következő ügyekben:
- döntés a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséről, valamint a felszámolási eljárás során kötött
egyezség jóváhagyásáról;
- döntés a befektető tagok felvételéről (ennek során a befektető taggal meg kell állapodni a befektető tagi
jogviszony megszűnése esetén az elszámolás időpontjáról és módjáról);
- döntés pótbefizetés elrendeléséről.
Az alapszahálv-tnodncít^cg farmiban foglalt határozathoz a szövetkezet összes tagja felének, de legalább a
jelenlévők kétharmadának a szavazata szükségesfA szövetkezet egye- siilésémi, szétválásáról, gazdasági
társasággá történő átalakulásáról, valamint jogutód nélküli megszűnéséről, továbbá a részjegyek~nevértékének
megváltoztatásáról szóló határod zathoz pedig a_szövetkezet összes tagja kétharmadának szavazata szükséges.
A határozathozatal módja alapvetően kétféle lehet, a tagok vagy nyílt szavazással határoznak bizonyos
kérdésekről, vagy pedjg4itkos_szavazással döntenek. Személyi kérdések esetében-irányadó a titkos szavazás
útján történő döntés. A törvényi előírás értelmébena közgyűlés a határozatokat nyílt szavazással hozza meg, a
vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottság tagjai megválasztására és visszahívására vonatkozó határozatok
kivételével, amelyekben titkos szavazással dönt.
A közgyűlés lebonyolításáról a törvény külön rendelkezik az írásbeliség körében. A közgyűlésről ugyanis
jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvnek? tartalmaznia kell:
- a közgyűlés megtartásának helyét, időpontját, a levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető, valamint a
jegyzőkönyv hitelesítésére megválasztott tagok nevét;
- a közgyűlés határozatképességének megállapításához szükséges adatokat;
- a közgyűlés napirendjének megállapítását, illetőleg azoknak az ügyeknek a számbavételét, amelyeket az
erre vonatkozó indítvány ellenére nem vettek napirendre;
- a közgyűlés által meghozott döntéseket, illetőleg a szavazás eredményére vonatkozó adatokat;
- a közgyűlés által elutasított javasjatokat^az ezekre vonatkozó szavazás eredményét;
- .azokat a nyilatkozatokat, amelyeknek a jegyzőkönyvbe vételét kérték.
A jegyzőkönyv mellékletére, továbbá annak írásbeliségére, hitelesítésére nézve részletesen szabályoz
ajogalkotó. A jegyzőkönyv mellékletét képezik a jelenléti ív, valamint a képviseleti meghatalmazásokat
tartalmazó okiratok. A jegyzőkönyvet az alapszabályban
 A hatályos szövetkezeti törvényről 207
meghatározott módon megválasztott levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyvet hitelesítő két
szövetkezeti tag írja alá. A közgyűlésről készült jegyzőkönyv tekintetében a tagok jogaira figyelemmel külön
előírást tartalmaz a törvény. Arról van szó ugyanis, hogy bármely tag betekinthet a közgyűlés jegyzőkönyvébe, és
saját költségére kérheti az igazgatóságtól a jegyzőkönyv kivonatának vagy másolatának a kiadását.
Fontos az a szabály, amely a közgyűlés esetében lehetővé teszi az írásban történő szavazást, a közgyűlés
összehívása nélkül. Figyelemmel arra, hogy ebben az esetben a gyakorlatban számtalan visszaélés is előfordulhat,
a törvényi szabályozás részletes. Az eljárás érvényesen akkor bonyolítható le ilyen módon, ha arra nézve
alapszabályi rendelkezés az irányadó. Konkrétan arról van szó, hogy a törvény értelmében az alapszabály lehetővé
teheti, hogy a tagok - közgyűlés összehívása nélkül - írásban szavazzanak, ha a döntés ilyen módon is
meghozható. Ebben az esetben az alapszabályban kell meghatározni az írásbeli szavazás eljárási szabályait,
valamint azt a módot, ahogyan a tagok a döntésről és annak időpontjáról tájékoztatást kapnak. Az alapszabályban
meghatározott írásbeli szavazás lehetősége azonban nem terjed ki minden kérdésre. Nem lehet írásban szavazni a
következő kérdésekben:
- az alapszabály módosítása:
- az igazgatóság elnökének és tagjainak (ügyvezető elnökének), valamint a felügyelőbizottság elnökének és
tagjainak megválasztása, visszahívása, tiszteletdíjuk megállapítása;
- döntés a szövetkezet egyesüléséről, szétválásáról, gazdasági társasággá történő átalakulásáról, valamint
jogutód nélküli megszűnéséről;
- döntés a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséről, valamint a felszámolási eljárás során kötött
egyezség jóváhagyásáról;
- döntés befektető tagok felvételéről (ennek során a befektető taggal meg kell állapodni a befektető tagi
jogviszony megszűnése esetén az elszámolás időpontjáról és módjáról);
- döntés pótbefizetés elrendeléséről;
- a részjegyek névértékének megváltoztatása.
A részközgyűlés, illetőleg küldöttgyűlés megtartása esetén is alkalmazni kell azokat a rendelkezéseket,
amelyek a közgyűlés érvényes lebonyolításának alaki szabályait rendezik, nevezetesen a 26. § (1)—(4)
bekezdéséig rögzített előírások a részközgyűlés és a küldött- gyűlés megtartása esetén is irányadóak.

A RÉSZKÖZGYŰLÉS FŐBB SZABÁLYAIRÓL

Az önkormányzati szervezeti rendszer megfelelő működését szem előtt tartva, különös tekintettel az úgynevezett
nagy létszámú szövetkezetekre, a jogalkotó szabályozza a részközgyűlés intézményét. Az alapszabály ugyanis a
közgyűlés megtartása helyett részközgyűlések tartását írhatja elő, de csak a törvényben meghatározott feltételek
fennállása esetén. Részközgyűlés érvényes megtartására akkor kerülhet sor, ha:
- a szövetkezeti tagok száma az ötszáz főt meghaladja, vagy
- a tagok lakóhelye, munkahelye vagy
- más, az alapszabályban meghatározott szempont ezt indokolja.
Á részközgyűlést Körzeteket, valamint a részközgyülésekmegtartásának helyét az alapszabályban kell
megállapítani. A különböző helyre és időpontra is összehívható részközgyűléseket azonos napirenddel kell
megtartani; a közgyűlés döntéscTía részközgyűléseken
leadott szavazatok összesítésével az k
tokát a tagokkal - az összesítést követő 15 napon belül - az alapszabályban meghatározott módon közölni kell. A
részközgyűlésre egyebekben a közgyűlésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A részközgyűlés
lebonyolítására nézve az általános rendező elv tehát az, hogy a törvényben nem szabályozott kérdések
tekintetében a közgyűlésre irányadó előírásokat kell alkalmazni.
Nagy létszámú szövetkezetek esetében alapszabályi rendelkezések alapján lehetőség van arra, hogy
küldöttgyűlést tartsanak. Afküklöttgyülés fi törvény 28. §-ának (1) bekezdése értelmében akkor tartható
 érvényesen, ha a szövetkezet tagjainak száma az ötszáz főt meghaladja. Ebben az esetben az alapszabály
„,x 208 MÁSODIK RÉSZ
meghatározza a küldötteknek a taglétszámhoz viszonyított arányát, megválasztásuk módját és megbízatásuk
időtartamát, annaTszemelott tartásával, hogy a küldöttek létszáma ötvennél kevesebb nem lehet.
A küldöttgyűlés küldöTTeire nézv^Tkét jogintézmény, tehát a részközgyűlés és a küldöttgyűlés
összefonódik. Arról van szó ugyanis, hogy részközgyűlések rendszeresítése esetében a küldöttgyűlés küldötteit a
részközgyűléseken részt vevő tagok választják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a küldöttgyűlés munkájából a
szövetkezet tagjai ki lennének zárva. A szövetkezet szervezeti rendszerének és önkormányzatiságának éppen az a
lényege, hogy a tagok a szövetkezet irányításában és ellenőrzésében feltétlenül részt vehetnek. Ezt a nagy
hagyományú rendező elvet tartotta szem előtt a magyar jogalkotó akkor, amikor megfogalmazta, hogy a
küldöttgyűlésen - tanácskozási joppal - a szövetkezet bármely más tagja részt vehet.
Ami a hatásköri és az eljárási szabályokat illeti, azt kell megállapítani, hogy a közgyűlésre vonatkozó
joganyag lényegében háttér-joganyagnak tekintendő a küldöttgyűlést illetően. iY^űjdöttgyűíés hatáskörére és
eljárására ugyanis a törvényben nem szabályozott kérdésekben a közgyűlésre vonatkozó szabályokat kell
alkalmazni,|azzal aTelteresscTj hogy:
- a határozatképességhez legalább a küldöttek kétharmadának a jelenléte szükséges:
- az írásból ¡ szavazás nem alkalmazható;
- határozatképtelenség esetén 15 napon belül újabb küldöttgyűlést kell összehívni, amelyen a
határozatképesség megállapításánál a kétharmados jelenlétre vonatkozó előírást kell alkalmazni.

A SZÖVETKEZET VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐIRE VONATKOZÓ FŐBB SZABÁLYOKRÓL A szövetkezet vezető

tisztségviselőit a törvény 29. §-ának (1) bekezdése kifejezetten nevesíti. A vezető tisztségviselő megválasztásakor
korlátot állít fel ajogalkotó. A korlát az életkor tekintetében jelentkezik. Arról van szó ugyanis, hogy vezető
tisztségviselőnek csak nagykorú természetes személy választható, ideértve a jogi személy, illetőleg jogi
személyiség nélküli gazdasági társasági tagokat, a szövetkezetnél képviselő természetes személyeket is. A szö-
vetkezet vezető tisztségviselőjének pedig a következő személyeket kell tekinteni:
- az igazgatóság elnökét és tagjait,
- illetőleg az ügyvezető elnököt.
A vezető tisztségviselői megbízás csak abban az esetben jön létre érvényesen, ha az érintett személy azt
elfogadja. Lényeges, a vezető tisztségviselői megbízás alapvető eleme az a szabály, amely a vezető tisztségviselő
eljárását a megbízást elfogadó személy eljárásához köti. A vezető tisztségviselő a szövetkezet belső működése
körében a szövetkezettel, illetve annak szerveivel, valamint más tisztségviselőivel kapcsolatos feladatait csak
személyesen láthatja el, képviseletnek nincs helye.
Figyelemmel arra, hogy a vezető tisztségviselő megbízásának megfelelő eljárása alapvetően kihat a
szövetkezet működésére, a jogalkotó a megbízás alanyi körére nézve összeférhetetlenségi természetű, illetőleg
kizáró szabályokat fogalmazott meg. Az idevonatkozó törvényi előírások értelmében nem lehet vezető
tisztségviselő:
- aki nem tagja a szövetkgzgtnek, iltéfoTeg nem"a jogi személy (jogi személyiség nélküli gazda~sagÍT5rsaság)
tag képviselője. Ez alól az alapszabály kivételt képez, ha a szövetkezet fő tevékenysége különleges szakértelmet
feltételező irányítást igényel, és a szövetkezet sajátosságának megfelelően nem különíthető el a demokratikus
irányítás és a szövetkezeti tevékenység irányítása (ügyvezetés);
- akit a bíróság cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett;
- akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek, mindaddig, amíg a
büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült;
- akit valamely foglalkozástól jogerős ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt, az abban megjelölt
tevékenységet fő tevékenységként folytató szövetkezetről;
- aki olyan szövetkezetben vagy gazdasági társaságnál, amelyet a cégjegyzékből jncg- szüntetési eljárás során
 A hatályos szövetkezeti törvényről 209
töröltek, a törlést megelőző két éven belül vezető tisztségviselő volt, a törlést követő két évig;
- aki olyan szövetkezetben vagy gazdasági társaságnál, amelyet felszámolási eljárás folv- tán megszüntettek, a
felszámolást megelőző két évben vezető tisztségviselő volt, a felszámolás befejezésétől számított két évig;
- aki az alapszabályban előírt szakmai követelményeknek nem felel meg.
A szövetkezet operatív végrehajtó tevékenységét ellátó személyek nem gyakorolhatnak egyidejűleg
ellenőrzést a szövetkezet gazdálkodása felett. Abban az esetben, ha két alanyi kör, tehát az igazgatóság, illetve a
felügyelőbizottság alanyi köre egybeesik, a szövetkezet megfelelő működése nyilvánvalóan nem lenne
biztosítható. Az önkormányzatiságnak az is a lényege, hogy az operatív végrehajtó funkció elválik annak
ellenőrzésétől. Ezekre az alap-
vető rendező elvekre figyelemmel van az az előírás, amely szerint ajizavetkezet igazgatóságának elnakniw
t.ipj.n - jllrtrilrp .t,i i'igi^i-pypin elnök nem lehet egyidejűleg a felügyelőbizott- ság tagja. A szövetkezet
megfelelő működését biztosítja az a szabály is, amely a közelihűi. zatartozók szempnnijáhól irányadó Fnnpk
értelmében nem lehetnek egyidejűleg a szövetkezet igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjai azok,
akik egymásnak a Ptk. 685. § b) pontja szerint közeli hozzátartozói. A jogalkotó keretjelleggel szabályoz az
összeférhetetlenség tekintetében, felhatalmazva a szövetkezet tagjait arra, hogy az alapszabály az
összeférhetetlenség további eseteit is meghatározza.
Arra az esetre nézve, amikor az igazgatóság működésének felfüggesztése indokolt, a közgyűlés a
folyamatos működés biztosíthatósága érdekében kivételes jelleggel felhatalmazhatja a felügyelőbizottság
egyik tagját arra, hogy az igazgatóság ügyvezetési feladatait ellássa. Ebben a kivételes esetben sem keveredhet
össze azonban a végrehajtó operatív funkció az ellenőrzéssel. Erre vonatkozóan a törvény világos, a
jogalkalmazás tekintetében megfelelő rendelkezést tartalmaz a következők szerint: a közgyűlés az igazgatóság
működésé- nek felfüggesztése esetén kijelölheti a felügvelőbizottság egyik tagját arra, hogy ellássa az
igazgatosag ügyvezetési feladatait. Az igazgatóság hatáskörében eljáró felügyelőbizottsági tag ezen
időszakban a felügyelőbizottság munkájában nem vehet rés^t.
A gyakorlatban számtalanszor előfordul az a nagyon is életszerű eset, hogy vezető tisztségviselőket a
szövetkezettel azonos tevékenységet folytató más társas vállalkozások ugyancsak megbíznának e társas
vállalkozások vezetésével, azaz e társas vállalkozásoknál is vezető tisztségviselőkké válhatnának. A rendező
elv erre nézve az, hogy a szövetkezet vgzetn \ tisztségviselője nem lehet vezető tisztségviselő d szövetkezettel
azonos fő tevékenységet végző gazdasági társaságban, szövetkezetben. Kivételt képez az általános szabály
alól az, amikor az alapszaHalyeltérő előírást fogalmaz meg, vagyis a szövetkezeti tagság hozzájárul ahhoz,
hogy a vezető tisztségviselők más, a szövetkezettel azonos fő tevékenységet gyakorló társas vállalkozásban is
ilyen jogállást szerezzenek.
Az egyik legfontosabb szabály a vezető tisztségviselők eljárásával kapcsolatban az, amely az eljárásokért
való felelősséget rendezi. A vezető tisztségviselők az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható
gondossággal, a szövetkezet érdekeinek elsődleges- sége alap ján kötelesek ellátni feladataikat. A
jogszabályok, az alapszabály, a közgyűlés által hozott határozatok, illetőleg kötelességeik vétkes
megszegésével a szövetkezetnek okozott kárért a polgári iog általános szabályai szerint egyetemlegesen
felelnek a szövetkezettel szemben, akkor is, ha a szövetkezettel munkaviszonyban állnak. Nem terheli az
előzőekben meghatározott felelősség azt a vezető tisztségviselőt, aki a határozat ellen szavazott, vagy az
intézkedés ellen tiltakozott, és tiltakozását a felügyelőbizottságnak bejelentette. A gyakorlatban ennek az
előírásnak az értelmezése jó néhány esetben jogvitához vezetett. A vezető tisztségviselők ugyanis csak
részben tesznek eleget ennek a jogszabályi előírásnak, amely tehát a felelősségre vonás alóli mentességüket
szabályozza. A gyakorlatban az az eset fordul tömegesen elő, hogy a vezető tisztségviselők valamely határozat
vagy intézkedés el-
len szavaznak, amely szerintük a szövetkezet érdekeivel ellentétes, ugyanakkor ezt a felü- gyelőbizottság számára
nem jelentik be. Természetszerűleg ebben az esetben a felelősség alóli mentesülésükre nincs lehetőség.
 Agazdálkodás körében eiölordulEát olyan eset, amikor a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladatik körében
„,x 210 MÁSODIK RÉSZ
a szövetkezet hitelezőinek érdekeit kell hogy elsődlegesen szem előtt tartsák. Erre nézve a törvény a következő
rendelkezéseket tartalmazza: a szövetkezet fizetésképtelenségével fenvepetn helyzet hekövetkeztét követően a vezető
tisztségviselők iipvvezi'lósi feladataikat a.‘Tn^ptlrp-r^t liifrlryni rrHrk-rinnlr nUinHlgfrevvétre alapján kötél e-
sek eljátni. Külön törvény e követelmény vétkes megszegése esetére, ha a szövetkezet fizetésképtelenné vált,
előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét.
A vezető tisztségviselő megbízatásának megszűnését a törvény 34. §-ának (1) bekezdése taxatív módon
tartalmazza. Ennek értelmében megszűnik a vezető tisztségviselő megbízatása:
- a megbízatás időtartamának lejártával;
- a vezető tisztségviselő halálával;
- lemondással;
- a közgyűlés általi visszahívással;
- a tagsági jogviszony mep^zíinégével kivéve, ha a tisztség ellátásához tagsági jogviszony nem szükséges;
- akkor, ha az összeférhetetlenséget vagy kizáró okot annak felmerülésétől számított harminc napon belül nem
szüntctLmcg.
Figyelemmel arra, hogy a vezető tisztségviselői tisztségről történő lemondás kizárólag az érintett döntésétől
függ, erre az esetre nézve ajogalkotó helyesen kisegítő szabályokat fogalmaz meg. A fő szabály az, hogy a vezető
tisztségviselő a tisztségéről bármikor lemondhat. Eme fő szabályt azonban a szövetkezet működésének
fenntarthatósága szempontjából korlátozni szükséges, amelyet ajogalkotó meg is tett. Ha ugyanis a szövetkezet
működőképessége szükségessé teszi, a lemondás legkésőbb a bejelentésétől számított 60. napon válik hatályossá,
kivéve, ha a közgyűlés az új vezető tisztségviselő megválasztásáról már e határidő elteltét megelőzően döntött. A
lemondás hatályának időpontját - az előbbi időintervallumon belül - a felügyelőbizottság állapítja meg. A
szövetkezet megfelelő, folyamatos működését szolgálja az a törvényi előírás is, amely szerint a lemondás
hatályossá válásáig a vezető tisztségviselő köteles a halaszthatatlan döntéseket meghozni, illetve döntések meg-
hozatalában részt venni.

Az IGAZGATÓSÁGRA VONATKOZÓ FŐBB SZABÁLYOKRÓL

Ahogyan az előzőekben már említettük, a szövetkezet megfelelő működésére figyelemmel az önkormányzati
szervek feladatainak ellátása körében egyfajta munkamegosztás az irányadó. Az igazgatóság a szövetkezet
működésének a szervezését, az operatív teendőket, a végrehajtási feladatokat látja el. Az igazgatóságra vonatkozó
konkrét előírások tekintetében a törvény erőteljesen diszpozitív, e körben az alapszabályoknak van fő jelentősége.
A törvény értelmében ugyanis a szövetkezet ügyvezetését és képviseletét az alapszabályban meghatározott
létszámú, de legalább háromtagú igazgatóság végzi. Életszerű és átgondolt az az előírás, amely értelmében ötven
főnél alacsonyabb taglétszámú szövetkezetben az alapszabály igazgatóság helyett ügyvezető elnöki tisztséget
rendszeresíthet, aki az igazgatóság hatáskörében jár el.
Az igazgatóság elnökének és tagjainak jogait illetően a közgyűlés határozatai, illetve az alapszabály
rendelkezései az irányadóak, természetszerűleg a törvényi rendelkezések alapján. Az igazgatóság elnökét (aki
egyben a szövetkezet elnöke) és tagjait a közgyűlés az alapszabály rendelkezése szerint határozott időre - de
legfeljebb öt évre - választja. Az igazgatóság elnöke és tagjai (az ügyvezető elnök) tekintetében a munkáltatói
jogokat a közgyűlés gyakorolja. Az igazgatóság akkor határozatképes, ha a tagok kétharmada, de legalább két fő
jelen van. Határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza meg. AzTgazgatóság üléseit az elnök vagy az
általa megbízott igazgatósági tag hívja össze. Az igazgatóság ügyrendjét maga állapítja meg. Az igazgatóság
jogait és feladatait testületként gyakorolja.
Az igazgatóság hatáskörére, feladataira nézve a jogalkotó konkrét előírásokat fogalmaz meg. Ilyen például az
a rendelkezés, amely szerint az igazgatóság hatáskörébe tartozik a döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket
 A hatályos szövetkezeti törvényről 211
törvénTvagyaz^hrpszaMIy ^‘fTCffi utal a köz- gyűlés vagy a felügyelőbizottság hatáskörébe. Az igazgatóság
feladatai közé tartozik az is, hogy gondoskodik a közgyűlés összehívásáról, valamint a közgyűlési döntések
előkészítéséről és végrehajtásáról. Az igazgatóság kötelezettsége, hogy a tevékenységéről, a szövetkezet vagyoni
helyzetéről, üzletpolitikájáról az alapszabályban meghatározott gyakorisággal, de legalább évente egy alkalommal
a közgyűlésnek és három havonként a felügyelőbizottságnak beszámoljon. Igazgatósági kötelezettség az is, hogy a
munkáltatói jogok gyakorlásáról szabályzatot fogadjon el. '

A FELÜGYELŐBIZOTTSÁGRA VONATKOZÓ FŐBB SZABÁLYOKRÓL

A szövetkezet működése feletti ellenőrző feladatokat a felügyelőbizottság látja el. A szövetkezet önkormányzati
sajátosságainak körében hagyományosan az is egy jellemvonás, hogy a gazdasági tevékenységet demokratikusan
ellenőrzik. A törvény értelmében a közgyűlés az alapszabályban meghatározott létszámú, de legalább háromtagú
felügyelőbizottságot hoz létre, amelynek tagjait fő szabályként a közgyűlés az alapszabály rendelkezése szerint
határozott vagy határozatlan időre választja. Van olyan sajátos szövetkezeti csoport, amely a felügyelőbizottságra
nézve speciális szabályok megfogalmazását igényli. Iskolaszövetkezet esetén ugyanis a felügyelőbizottságnak
tagja az oktatási intézmény, továbbá az oktatási intézmény fenntartójának egy-egy képviselője. A
felügyelőbizottság egy tagját közoktatási intézményben az iskolai, kollégiumi szülői szervezet (közösség) jelölése
alapján kell megbízni.
A jogalkotó, miként az önkormányzati szervek vonatkozásában általában, úgy a felügyelőbizottság
szabályainak megfogalmazásánál is gyakorlatias, ésszerű szemléletet juttat érvényre. Arról van szó ugyanis, hogy
húsz főnél kisebb taglétszámú szövetkezetnél az alapszabály lehetővé teheti, hogy a felügyelőbizottság helyett a
szövetkezet egyik tagja lássa el a felügyelőbizottság feladatait. A felügyelőbizottság tagjai, illetve ennek
hiányában az ilyen feladatot ellátó szövetkezeti tag tekintetében a 29. § (2) és (3) bekezdését, vagyis azt a szabályt
kell alkalmazni, hogy vezető tisztségviselőnek csak nagykorú természetes személy válaszható, ideértve a jogi
személy, illetőleg a jogTszemélyisé^fnélküli gazdasági társasági tagokat, a szövetkezetnél képviselő természetes
személyeket is. Ebben az esetben alkalmazni kell továbbá a törvény a 30. §-ának b), c) és d) pontjában foglaltakat.
Az iskolaszövetkezetnél a felügyelőbizottság tagjai, ennek hiányában az ilyen tevékenységet folytató szövetkezeti
tagok tevékenységüket nem láthatják el, ilyen természetű megbízásfjnénjkaphatnak, ha:
- a bíróság cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezte az érintettet;
- az érintettet bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítélték, mindaddig,
amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült;
- az érintettet valamely foglalkozástól jogerős ítélettel eltiltották, az ítélet hatálya alatt, az abban megjelölt
tevékenységet fő tevékenységként folytató szövetkezetnél.
A felügyelőbizottság konkrét feladataira és jogosultságaira nézve a törvény 38. §-a tartalmaz előírásokat. A
felügyelőbizottság feladatai és^iogosultságaiía következők:
- a szövetkezet szerveinek működésével és a gazdálkodással kapcsolatos bármely ügyet megvizsgálhat, a
szövetkezet irataiba betekinthet:
- felhívhatja az igazgatóságot, hogy az a jogszabályoknak, az alapszabálynak vagy más szabályzatnak
megfelelően íárion el:
- indítványozhatja az igazgatóság egészének vagy egyes tagjainak a visszahívását, fele- lősségre vonását,
továbbá a közgyűlés összehívását;
összehívhatja a közgyűlést, ha az igazgatóság nem tesz eleget erre vonatkozó kötelességének;
- az igazgatóság jogszabályba ütköző vagy a szövetkezet érdekeit súlyosan sértő működése esetén
haladéktalanul összehívja a közgyűlést;
- a számviteli törvény szerinti beszámoló alapján véleményt nyilvánít a közgyűlés részé- re a szövetkezet
gazdálkodásáról;'enélkül a számviteli törvény szerinti beszámoló tárgyában érvényes határozat nem hozható;
 - javaslatot tesz a közgyűlésnek a vezető tisztségviselők díjazásának megállapítására;
„,x 212 MÁSODIK RÉSZ
- büntető feljelentést tesz a szövetkezet vezető tisztségviselője ejlen.
A felügyelőbizottság működésére nézve a törvény tartalmaz alapvető előírásokat, azzal azonban, hogy a
felügyelőbizottság az ügyrendjét maga állapítja meg - értelemszerűen a jogszabályi előírások figyelembevétele
mellett. A törvényi előírásokat figyelembe véve a működés tekintetében két alapvető szabályozási terület fontos,
az egyik, amely a felügyelőbizottság határozatképességét rögzíti, a másik, amely a felügyelőbizottság összehívását
rendezi. Ezeknek a rendelkezéseknek az értelmében a felügyelőbizottság akkor határozatképes, ha a tagjainak
kétharmada, de legalább két fő jelen van. Határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza meg.
Afeíügyelőbizottság üléseit az elnök vagy az általa megbízott tag hívja össze.
Ahhoz, hogy a felügyelőbizottság a törvényben előírt feladatait, továbbá a törvény alapján az ügyrendjében
megfogalmazott előírásokat teljesítse, nyilvánvalóan szükséges, hogy adatok, információk, tények birtokába
kerülhessen. Ezen kiindulóponton a jogalkotó azt fogalmazza meg, hogy a felügyelőbizottság a vezető
tisztségviselőktől, a tagoktól, a munkavállalóktól a szövetkezet tevékenységéről felvilágosítást kérhet.
Ajelyilágosítás mégadasalieim tagadható meg. Az indokolatlanul késedelmes tájékoztatásból eredő kárért az
érintett felel.
Erősíti a felügyelőbizottság pozícióját az az előírás, amely bármely testületi szerv ülé- sén történő részvételre
feljogosítja a felügyelőbizottság elnökét, mégpedig tanácskozási joggal. A felügyelőbizöttiag"elnölcé7ifietve a
törvényi előírások betartása mellett az általa megbízott valamely felügyelőbizottsági tag a szövetkezet bármely
testületének ülésén tanácskozási joggal részt vehet. A felügyelőbizottságot megilleti az a jogosultság is, hogy
indítványokat tegyen. Ebben az esetben a következő törvényi előírás az irányadó: a szövetkezet testületeLés
vezető tisztségviselői kötelesek a felügyelőbizottság indítványaink az alapszabályban meghatározott időn belül
Határozm, illetve állást foglalni. Kiegyensúlyozó természetíTelőírásnak kell tekinteni azt, amely a
felügyelőbizottságra nézve beszámolási kötelezettséget ír elő. A jogalkotó megalkotja a szövetkezet működése
fölötti megfelelő ellenőrzés biztosítására a felügyelőbizottsági jogosultságot, ugyanakkor a felügyelőbizottság
kötelezettségeként szabályozza a tevékenységéről szóló beszámolást a közgyűlésnek. A törvény értelmében
ugyanis: a felügyelőbizottság a tevékenységéről legalább évente egyszer beszámol a közgyűlésnek.

A KÖNYVVIZSGÁLÓRA VONATKOZÓ FŐBB ELŐÍRÁSOKRÓL

A könyvvizsgáló megválasztására nézve az a rendező elv, hogy könyvvizsgáló megválasztása a szövetkezetek
esetében fő szabályként nem kötelező. E fő szabály alól kivételt jelent az az eset, amikor a számviteli törvény
megfelelő alkalmazása alapján a szövetkezetnek is köíelező-könyvvizsgalot választani, illetve lehetőség van arra,
hogy alapszabályi rendelkezés előírja a könyvvizsgáló választását. Erre nézve, továbbá a könyvvizsgálói
megbízatás időtartamára vonatkozóan is a törvény pontos előírásokat tartalmaz a következők szerint: a
szövetkezet közgyűlése - ha a számviteli törvény alapján könyvvizsgáló alkalmazása kötelező vagy az alapszabály
előírja - határozott vagy határozatlan időre könyvvizsgálót választ. Megbízatásának időtartama nem lehet
rövidebb, mint a szövetkezet számviteli törvény szerinti beszámolóját tárgyaló következő közgyűlésig terjedő
időtartam.
Az, hogy mely könyvvizsgáló láthatja el a feladatát, a törvényi rendelkezésekből konkrétan kiderül, miként
az is, hogy mely esetekben áll fenn tilalom a könyvvizsgálói megbízatás vonatkozásában. A könyvvizsgálóvá
történő megválasztás alapvető feltétele az, hogy az érintett az irányadó jogszabályok alapján vezetett úgynevezett
könyvvizsgálói nyilvántartásban feltüntetett legyen. Elválnak a szabályok a tekintetben, hogy a könyvvizsgáló ter-
mészetes személy, avagy a könyvvizsgálatot gazdálkodó szervezet látja el. E szabályozási területeken fontos
előírásokat fogalmaz meg ajogalkotó. Könyvvizsgálóvá az választható, aki az erre vonatkozó jogszabályok szerint
a könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel. Ha a könyvvizsgáló gazdálkodó szervezet, meg kell jelölnie azt a
tagját, vezető tisztségviselőjét vagy munkavállalóját, aki a könyvvizsgálatért személyében is felelős. A személyé-
ben felelős könyvvizsgáló helyettesítésére - tartós távolléte esetére - helyettes könyvvizsgáló is kijelölhető. A
 A hatályos szövetkezeti törvényről 213
fentiekben részletezett, az irányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő érintett könyvvizsgáló bizonyos
törvényi esetekben nem bízható meg a könyv- vizsgálattal. J^enyehetkönyvvizsgáló a szövetkezet tagja és vezető
tisztségviselője, valamint ezeknek a Ptk. 685. §-ának b) pontja szerinti közeli hozzátartozója, a szövetkezet mun-
kavállalója. továbbá valamennyien e minőségük megszűnésétől számíto|r3'óvig>
A könyvvizsgáló feladatait a közötte és a szövetkezet között megkötött szerződés tartalmazza. A
könyvvizsgálóval ugyanis a megválasztását követő 30 napon belül a szövetkezet igazgatósága szerződést köt a
könyvvizsgálói feladatok ellátására. A határidő eredménytelen elteltével a könyvvizsgáló megválasztása
hatálytalanná válik. A könyvvizsgáló törvényben foglalt feladatai szem előtt tartásával kell a közötte és a
szövetkezet között a könyvvizsgálat tárgyában létrejött szerződés tartalmát megállapítani. A könyvvizsgáló
feladata, hogy gondoskodjon a számviteli törvényben meghatározott könyvvizsgálat elvégzéséről és ennek során
mindenekelőtt annak megállapításáról, hogy a szövetkezet számviteli törvény szerinti beszámolója megfelel-e a
jogszabályoknak, továbbá megbízható és valós képet ad-e a szövetkezet vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetéről,
működésének eredményéről.
A könyvvizsgálói tevékenységre nézve lényeges törvényi korlát az, amely a könyvvizsgáló által a szövetkezet
felé nyújtott szolgáltatást a törvényben meghatározott tényállás alapján korlátozza. A könyvvizsgáló ugyanis nem
nyújthat a szövetkezet részére olyan szolgáltatást, amely a törvényi előírások szerinti könyvvizsgálói feladata
tárgyilagos és független módon történő ellátását veszélyeztetheti. Külön törvény határozza meg a szövetkezet
könyvvizsgálója által végezhető kiegészítő tevékenységek körét, a szolgáltatásnyújtás feltételeit és korlátait.
Ahhoz, hogy a könyvvizsgáló megfelelő szakszerűségi színvonal mellett láthassa el munkáját,
természetszerűleg, miként a felügyelőbizottságnak, úgy neki is szüksége van adatokra, tényekre, információkra a
szövetkezet gazdálkodásával kapcsolatban. Éppen ezért a könyvvizsgáló betekinthet a szövetkezet könyveibe, a
vezető tisztségviselőktől, a felügyelőbizottság tagjaitól és a szövetkezet munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a
szövetkezet bankszámláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit megvizsgálhatja. Védi a
szövetkezetet a könyvvizsgálóra előírt titoktartási kötelezettség, amely azt jelenti, hogy a könyvvizsgáló a
működése során szerzett értesüléseit üzleti titokként köteles megőrizni. A könyvvizsgáló munkáját segíti, de a
könyvvizsgálót kötelezi is az az előírás, amely értelmében a könyvvizsgáló a közgyűlésen köteles részt venni, és
részt vehet az igazgatóság, valamint a felügyelőbizottság ülésein.
A szövetkezet gazdálkodásának jogszabályszerű voltát, illetve szakszerűségét biztosítja az a szabály, amely
szerint a közgyűlés a számviteli törvény szerinti beszámolóról a könyvvizsgáló véleményének meghallgatása
nélkül nem hozhat döntést. E körben védi a jogalkotó a könyvvizsgáló személyét. A könyvvizsgáló visszahívására
ugyanis nem adhat alapot a könyvvizsgálói jelentésben tett megállapítások tartalma vagy a számviteli törvény sze-
rinti beszámolóhoz kapcsolódó könyvvizsgálói záradék megadásának elutasítása.
Különleges eset az, amikor a jogalkotó fe1hata1ma77gjH<wiyvvÍ7<;gálnt a törvényben rögzített tényállás
fennállása esetén a közgyűlés öss/ehivásár^k ke/deniénve^ésijogáyaL A törvény '407§^ának (11) bekezdése azt
tartalmazza, hogyha a könyvvizsgálómegállapít- ja, illetve egyébként tudomást szerez arról, hogy a szövetkezet
vagyonának jelentős csök- kenése várható, illetve olyan tényt észlel, amely a vezető tisztsegviselök e törvényben
meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles a közgyűlés Összehívásárkezdeményezni. HaTEőzgyűlés a
jogszabályok által megkívánt döntéseket nem hozza meg, a könyvvizsgá- ló erről köteles a törvényességi
felügyeletet ellátó cégbíróságot értesíteni.
Ami a könyvvizsgáló feladatainak ellátására vonatkozóan általános értelemben irányadó, arra nézve a
törvény kisegítő szabályt tartalmaz. A könyvvizsgáló feladataira ugyanis a törvényben kifejezetten nem
szabályozott kérdésekben a könyvvizsgálói tevékenységre irányadó törvények rendelkezéseit kell alkalmazni.

A SZÖVETKEZET KÉPVISELETÉRŐL
A_szöveíke7Pt i^pwic>»iptpt m igazgatóság látja el. Erre nézve egyértelmű rendelkezéseket fogalmaz meg a törvény
41. §-a. A törvényi előírások szerint a szövetkezetet az igazgatóság elnöke (igazgatóság hiányában: az ügyvezető
 elnök), valamint az igazgatóság tagjai képviselik harmadik személyekkel szemben, továbbá bíróságok és más
„,x 214 MÁSODIK RÉSZ
hatóságok előtt. E körben lényeges a cégjegyzési jogosultság is. Az igazgatóság elnökének (ügyvezető elnökének)
és az igazgatóság tagjának cégjegyzési joga önálló. Az igazgatóság által erre felhatalmazott munkavállalók
cégjegyzéséneFeTvényess~égéhez kei képviseleti joggaTrendeire- ző személy együttes aláírása szükséges. Az
igazgatóság képviseleti jogára nézve a jogalkotó megfogalmaz egy korlátozást. Arról van szó ugyanis, hogy az
alapszabálybanjneghatáro- zott esetekben a közgyűlés határozata korlátozhatja az igazgatóság képviseleti jogát, a
kór- látó^ harmadik személyekkel szemben hatálytalamA korlátozás megsértéséből ere dollárokért az igazgatóság
tagjai a szövetkezettel szemben egyetemlegesen felelnek,

ni) A felelősségi szabályokról

A szövetkezet felelősségi viszonyainak körében elsősorban azt a kérdést kellett megválaszolni, hogy a
szövetkezet tagjai a szövetkezet tartozásaiért milyen módon feleljenek. Ahogy arra a fejlődéstörténeti részben már
utaltunk, a felelősségi viszonyok szabályozása nem egységes az európai szövetkezeti szabályozásokban. Az
európai szövetkezeti szabályozásokat áttekintve ugyanis az állapítható meg, hogy általában az úgynevezett vegyes
rendszerű felelősségi szabályokat alkalmazzák. Az a rendező elv, hogy a szövetkezeti jogszabályok korlátolt
felelősséget írnak elő, azzal azonban, hogy alapszabályi rendelkezések esetén a felelősségi alakzat
megváltoztatható.
A szövetkezet kártérítési felelősségének a szabályait a törvény a 72. §-ban fogalmazza meg. Ennek
értelmében a szövetkezet a tagjának jogellenesen okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel. A
vétkességre tekintet nélküli teleiosseg eseteben konkrét szabályok az Iranyaűöak, aifövetkezők szerint:
A szövetkezet - vétkességére tekintet nélkül - köteles a tagjának megtéríteni azt a kárt, amely:
- a tagot a tagsági jogviszony keretében történő munkavégzés során erte[
- a munkahelyre szokásosan bevitt dolgokban keletkezett.
Nem terheli a szövetkezetet a vétkességre tekintet nélkűITszigorú felelősségi alakzat, ha bizonyítja, hopy a
kárt mííkörlési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a tag elháríthatatlan magatartása nk-n/ta Ennek
hiányában is mentesül a szövetkezet a kár azon ré- szének megtérítése alól, amelyet a tag vétkes magatartása
idézett elő.
A szövetkezet felelőssége fennáll abban az esetben is, ha a szövetkezet nevében eljáró tag kárt okoz. A
szövetkezet nevében eljáró tag károkozásánál a károsulttal szemben a szö- vetkezet tartozik felelősséggel.
Aszövetkezet a károkozóval szembeni irányét a törvényben foglaltak szerint érvényesítheti.
Külön előírások rendezik a tag kártérítési felelősségét. Ebben az esetben két tipikus esetet kell
megkülönböztetni. Ha a tagsági jogviszony keretei között okoz kárt a tag a szövetkezetnek, akkor ezért a
károkozásért a polgári jog általános szabályai szerint kell helytállnia. Más a helyzet akkor, ha a tag a
szövetkezettel létrehozott munkajogviszonyának keretében okoz kárt, mert a munkavégzésével kapcsolatos
károkozásnál a munkajog szabályai lesznek az irányadóak. Mindkét esetre konkrét törvényi előírások irányadóak,
ak ö ve t k ezoFszerí n t: a tag a szövetkezetnek okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel,
kivéve, ha a tag a szövetkezettel fennálló munkajogviszony keretében okoz kárt. A Munka Törvény- könyvének
szabályait kell alkalmazni a munkaviszony jellegű munkavégzéssel összefüggésben a tag által a szövetkezetnek
okozott károk esetében.

o) A szövetkezet szervezeti változásaira vonatkozó főbb szabályokról

A SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL

 A hatályos szövetkezeti törvényről 215
A szövetkezet szervezeti változásainak előírásait a VII. fejezet tartalmazza a törvényben, amely a következő
alszabályozási tárgyi köröket foglalja magában:
- az átalakulás közös szabályait rendező előírások csoportját;
- a szövetkezetek egyesülését biztosító előírások csoportját;
- a szövetkezetek szétválását szabályozó előírások csoportját;
- a szövetkezetek gazdasági társasággá történő átalakulását rendező előírások csoportját.
A szervezeti változások szabályainál a legalapvetőbb kérdés, amit a jogalkotónak rendeznie kell, abban
jelölhető meg, hogy a szervezeti változást követően a jogutódlás kérdése miként alakul. A jogutódlás kérdésnek
tisztázása nyilvánvalóan szolgálja a forgalombiztonság követelményét és a hitelezői védelem biztosítását is. A
törvény ebben a körben az általános jogutódlás tételét alkalmazza a szervezeti változásoknál, amely szerint a
jogutód szervezetet ugyanolyan jogok illetik meg, amilyen jogok megillették a jogelődöt, továbbá a jogutód
szervezetet ugyanolyan kötelezettségek terhelik, mint amilyen kötelezettségek terhelték a jogelőd szervezetet.
Ezen túlmenően a szervezeti változások körében nagy súlyú annak a kérdésnek a rendezése is, hogy a
szövetkezeti tag vagyoni/szervezeti/egyéb jogainak megtartása milyen szabályozási felfogás mentén megalkotott,
konkrét előírások alapján biztosítható.
Érdemi és jogtechnikai értelemben az alapítás szabályai mögöttes joganyagát képezik az átalakulás
szabályainak. Ha a törvény már említett, a VII. fejezetben rögzített szabályai másképp nem rendelkeznek, a
szövetkezet átalakulása során ugyanis az alapítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
Ajogalkotó kifejezetten meghatározza, hogy mit ért a szövetkezet átalakulása alatt, illetve azt is, hogy az
egyes átalakulási módozatok milyen további almódozatokra bonthatók. A törvény 74. §-ának (2) bekezdése
értelmében átalakulásnak minősül ■
- a szövetkezet egyesülése (összeolvadás, beolvadás),
- a szövetkezet szétválása.
- a~szovetkezet gazdasági társasággá történő átalakulása.
Az egyes almódozatokra nézve ajogalkotó konkrét előírásokat fogalmaz meg. Összeolvadás esetében arról
van szó, hogy az egyesülő szövetkezetek megszűnnek, és vagyonuk az átalakulással létrejövő új szövetkezetre
mint jogutódra száll át. Az általános jogutódlás tétele tehát érvényesül. Beolvadás esetében a beolvadó
szövetkezet megszűnik, és annak vagyona az átvevő szövetkezetre mint jogutódra száll át. Az általános
jogutódlás szabálya ezen almódozat esetében is irányadó.
Ami a szétválás meghatározását illeti, arra nézve ajogalkotó a következő előírást fogalmazza meg: szétválás
esetében a szövetkezet megszűnik, és vagyona az átalakulással létrejövő szövetkezetekre mint jogutódokra száll
át. Az általános jogutódlás rendező elve e tekintetben is irányadó.
A státuszkérdések lebonyolítását segíti az a szabály, amely értelmében a szövetkezet átalakulásakor - törvény
eltérő rendelkezése hiányában - külön adó- és illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik.
Az iskolaszövetkezetek vonatkozásában speciális szabályok az irányadóak. Ajogalkotó következetesen
szabályoz, miként a törvény más szabályozási területein is sajátos szabályokat juttat érvényre az
iskolaszövetkezetek tekintetében, úgy a szervezeti változások szabályainak körében is az általánostól eltérő
rendelkezéseket fogalmaz meg. Iskolaszövetkezet átalakulá- sához ugyanis az oktatási intézmény vezetőiének
hozzájárulása szükséges. Az iskolaszövetkezét vezetőjét a szervezeti változáshoz történő hozzájárulás
tekintetében törvényi, vagyonjogi természetű előírás korlátozza. Arról van szó ugyanis, hogy az oktatási
intézmény vezetője az iskolaszövetkezet szervezeti változásához akkor járulhat hozzá, ha a változás kö-
vetkeztében az iskolaszövetkezetbe bevitt, illetve átengedett vagyon feletti rendelkezési jog továbbra is az
iskolaszövetkezetei illeti meg, vagy az visszakerül az eredeti jogosulthoz, továbbá beszerzi a fenntartó
egyetértését.
Az átalakulásra nézve két esetben fogalmaz meg tiltó rendelkezést a törvény. A 75. § (1) bekezdésében foglalt
előírás szerint ugyanis nem alakulhat át az a szövetkezet, amely felszámolás vagy végelszámolás alatt áll.
 Nyilvánvaló, hogy a felszámolás vagy a végeiszámo- lás jogszerű lebonyolítását akadálynzhntní -jrUu-^Pthpn
„,x 216 MÁSODIK RÉSZ
kilátástalanná tehetné egy szerve- zeti változás, ezért helyesen a jogalkotó e körben tiltó előírást fogalmaz meg.
Ehhez a szabályhoz'illeszkedik az az előírás is, amely tisztán vagyonjogi természetű és azt a célt szolgálja, hogy
az átalakulás a törvényi és egyéb más jogszabályi rendelkezések betartásával történjen meg. Szövetkezet az
átalakulását ugyanis csak akkor határozhatja el, ha a tagok az alapszabályban meghatározott vagyoni
hozzájárulásukat teljes egészében teljesítették.
Az átalakulás kezdeményezésének jogosítványa a tagokat és az igazgatóságot illeti meg, a töivém^ielőírások
figyelembevétele mellett. A>^átalakulást a szövetkezet-tagjainak leg- alább tíz szazaléka vagy az igazgatóság
kezdeményezheti.
Az átalakulással létrejött szövetkezet vagy gazdasági társaság alapvető rendezendő kérdéseinek egyike az,
hogy mikor kezdheti meg az új szervezeti keret a működését. Erre nézve a jogalkotó egyértelmű rendelkezést
fogalmaz meg. Az átalakulással létrejövő szövetkezet vagy gazdasági társaság működését a cégbejegyzése napján
kezdi meg. A függő jogi helyzet időintervallumára, a forgalombiztonsági szempontokra is figyelemmel a törvény
azt az előírást tartalmazza, amely értelmében az iratokon és a megkötött jogügyletek során a folyamatban lévő
átalakulás tényét fel kell tüntetni.
Ahogyan az előzőekben már említettük, az átalakulásra vonatkozó közös szabályok között a legfontosabbnak
azt tekinthető, amely szerint az átalakulással létrejövő szervezet az átalakult szövetkezet általános jogutódja.
Lényeges, hogy a tagsági jogviszony megszűnésekor a tagok felelőssége nem szűnik meg teljes körűen. Az
átalakulás során ugyanis a szö- vetkezettől megváló tagok a tagsági jogviszonyuk megszűnésekor kifizetett
járandóságjre- jéig öt évig felelnek a jogelődnek a jogutód által nem fedezett és a tagsági jogviszonyuk
megszűnése előtt keletkezett tartozásaiért.
Ami az átalakulás eljárásjogi szabályait illeti, azokról általában véve azt kell megállapítani, hogy az
átalakulást a jogalkotóikét lépcsős^’ módon szabályozza. A szövetkezet közgyűlése az átalakulásról két
alkalommaTFátároz.
Első lépcsőben az előkészítő közgyűlés megtartására kerül sor. Az előkésztő közgyűlés megtartása
elődlegesen abból a célból történik, hogy nyilvánvalóvá váljon a tagság álláspontja az átalakulás tárgyában. Az
előkészítő közgyűlés az igazgatóságnak a felügyelőbizottság álláspontját is tartalmazó előterjesztésének
megtárgyalása során megállapítja ugyanis, hogy a szövetkezet tagjai egyetértenek-e az átalakulás szándékával, és
felméri, hogy a tagok közül ki kíván a jogutód szervezet tagjává (részvényesévé) válni. A közgyűlés dönt az
átalakulás formájáról is.
Azokra a tagokra nézve, akik a közgyűlésen akadályoztatásuk miatt nem vettek részt, j az igazgatóság részéről
kötelezettséget fogalmazott meg ajogalkotó. Azokat a tagokat, akik I az előkészítő közgyűlésen nem voltak jelen,
az igazgatóság nvolc napon belül köteles a köz- gyűlés határozatáról értesíteni és felhívni arra, hogy a
tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül írásban nyilatkozzanak arról, részt kívánnak-e venni az
átalakulásban, illetőleg az átalakulás eredményeként létrejövő szervezetek közül melyik szervezetben kívánnak
tag- gá válni. A tagoknak a törvény maradéktalanul biztosítja tehát, hogy az átalakuíáskérJésé^j ben
nyilatkozzanak, illetve hogy a jövőre nézve jogállásukat rendezzék. Abban az esetben, 1 ha a tagok a
nyilatkozataikat megfelelő határidőn belül nem terjesztik elő, tagsági jogviszo- | nyuk kizárással megszűnik. A
törvény értelmében ugyanis a tagoknak megküldött értesítés- nek tartalmaznia kell azt a figyelmeztetést, hogy aki
a nyilatkozatot határidőben nem teszi j meg, azt a tagot az igazgatóság kizárja a tagok sorából.
Ajogalkotó részletesen szabályozza azt az esetet, amikor az előkészítő közgyűlés támo- 1 gatja az átalakulást.
Ebben az esetben ugyanis alapvető kérdés a vagyonjog rendezése. A sző- j vetkezeti tagoknak tisztában kell
lenniük azzal, hogy milyen összegű és milyen tartalmú az a vagyon, amely az átalakulás alapját képezheti. Ezen a
kiindulóponton a jogalkotó akként j rendelkezik, hogy ha az előkészítő közgyűlés egyetért az átalakulással,
kötelezi az igazgatóságot, hogy - a vagyonleltár-tervezete alapján - meghatározott fordulónapra készítse el az
átalakuló szövetkezet vagyonmérleg-tervezetét, az átalakulással létrejövő szövetkezet, gaz- j dasági társaság nyitó
 A hatályos szövetkezeti törvényről 217
vagyonmérleg-tervezetét. Ezen túl megválasztják a független könyv- ' vizsgálót. A független könyvvizsgáló
megválasztása alapvető kérdés. Arról van szó ugyanis, hogy abban az esetben is szükséges az összeférhetetlenség
kizárására figyelemmel egy kívülálló szakértő az átalakulás jogszerű lebonyolítása érdekében, amikor működik a
sző- ] vetkezetnél könyvvizsgáló. A vagyonjogi kérdések tisztázását követően a második legfon- j tosabb feladat
az, hogy az átalakulással létrejövő szervezet jogszabályszerű alapdokumentummal rendelkezzen. Ennek
biztosítása érdekében az előkészítő közgyűlés elrendeli az átalakulás során létrejövő szervezet alapszabályának
(alapító okiratának, társasági szerző- 1 désének) elkészítését, valamint egy szabályzattervezet elkészítését a
tagként a jogutód szervezetben részt venni nem kívánó személyekkel való elszámolás módjáról.
A szövetkezet vagyonjogi rendezésénél különösen fontos az a szabály, amely eltérést enged a szövetkezet
vagyonmérleg-tervezetében szereplő adatok, illetve az átalakulással létrejövő szervezet vagyonmérleg-
tervezetében feltüntetett adatok között. Az átalakulással létrejövő szervezet vagyonmérleg-tervezete az
átalakuló szövetkezet vagyonmérleg-tervezetétől eltérhet különösen
- az átalakulással egyidejűleg belépő új tagok (részvényesek) vagyoni hozzájárulásával;
- az átalakulás feltételeként meghatározott, a meglévő tagokat terhelő további vagyoni hozzájárulással;
- az átalakulással létrejövő új szervezetben részt venni nem kívánó tagokra jutó vagyonhányaddal.
Abban az esetben, ha a vagyonmérleg-tervezetek adataiban eltérés van, akkor további okirat elkészítése
kötelező. Ilyen esetben ugyanis átalakulási tervet kell készíteni, amelyben a tőkeszerkezet átrendezésének okait és
megvalósításának módját fel kell tüntetni. Az átalakulási terv elkészítése más esetekben is lehetséges abból a
célból, hogy az átalakulásról való döntés megalapozott és átlátható adatokon nyugvó legyen. A jogalkotó
konkrétan úgy rendelkezik, hogy átalakulási terv az átalakulási döntés megkönnyítése érdekében a kötelező
esettől eltérő esetben is készíthető. Alakilag a törvény azt tartalmazza, hogy az átalakulási tervet az igazgatóság
elnöke (az ügyvezető igazgató) írja alá.
A törvény a 77. § (1) bekezdésében a vagyonmérleg-tervezet elkészítésénél egy másik jogszabályra,
nevezetesen a számviteli törvényben foglalt előírásokra utal. A törvényi rendelkezés értelmében a vagyonmérleg-
tervezeteket a számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegére vonatkozó módszerekkel és azzal azonos
bontásban kell elkészíteni. Egyszerűsíti az átalakulási eljárást az a kisegítő szabály, amely értelmében az átalakuló
szövetkezet vagyonmérleg-tervezeteként a számviteli törvény szerinti beszámoló mérlege is elfogadható abban az
esetben, ha annak fordulónapja az átalakulásról való második döntés időpontját legfeljebb hat hónappal előzte
meg. Lehetőség van arra, a vonatkozó törvényi előírások betartása mellett, hogy az átalakuló szövetkezet
számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegében kimutatott eszközeit és kötelezettségeit átértékelje. Az
átértékelésre nézve a részletes előírásokat, valamint az átalakulással létrejött szervezet alapvető vagyonjogi
vonatkozású megállapításaira nézve a számviteli törvényt kell megfelelően alkalmazni. A jogalkotó konkrétan azt
rögzíti, hogy a vagyonmérleg-tervezetek és az azokat alátámasztó vagyonleltártervezetek elkészítésére és az
átértékelésre vonatkozó részletes szabályokat, továbbá az átalakulással létrejövő szervezet tervezett saját
tőkéjének és jegyzett tőkéjének megállapítására vonatkozó rendelkezéseket a számviteli törvény tartalmazza. A
törvény plusz biztosítéka a tagok jogaira tekintettel az a garanciális szabály, amely értelmében a vagyonmérleg-
terveze- teket a kijelölt független könyvvizsgálóval ellenőriztetni kell. A szövetkezet könyvvizsgálója e
felülvizsgálatra nem jogosult. A vagyon értékét, a saját tőke összegét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél
magasabb értékben nem lehet meghatározni. A könyvvizsgálat körében a törvény további szigorú előírást
tartalmaz, már a jogutód szervezet működésének idejére. Ajogutód szervezet cégbejegyzésétől számított három
éven belül a független, az átalakulás során az előkészítő közgyűlés megválasztása alapján eljárt könyvvizsgáló
nem jelölhető ki ajogutód szervezet könyvvizsgálójává.
Az átalakulás második lépcsője az, amikor az átalakulás előkészítése során elkészített okiratok tartalmáról,
így különösen a vagyoni kérdéseket tartalmazó dokumentumokról, valamint az átalakulással létrejött szervezet
alapokiratáról a közgyűlésnek szavaznia kell. E dokumentumok elfogadásáról az átalakulás tárgyában megtartott
második közgyűlés határoz. A vagyonmérleg-tervezetek fordulónapja és a közgyűlés döntésének időpontja között
 három hónapnál hosszabb idő nem telhet el. Ez a fő szabály, amely alól kivételt képez az az eset, amikor az
„,x 218 MÁSODIK RÉSZ
átalakuló szövetkezet vagyonmérleg-tervezeteként a számviteli törvény szerinti beszámoló mérlege is
elfogadhatóvá válik, de csak akkor, ha annak fordulónapja az átalakulásról való második döntés időpontját
legfeljebb 6 hónappal előzi meg.
A törvény 78-79. §-aiban az átalakulással érintettek számára jogosultságokat állapít meg. Az érintettek között
külön is nevesíti a munkavállalói érdek-képviseleti szerveket, azokat, akik a jogutód szervezetben tagként rész
venni nem kívánnak, továbbá a szövetkezet hitelezőit is. Az átalakulásról szóló döntésről a szövetkezetnél
működő munkavállalói érdek- képviseleti szerveket tájékoztatni kell. Azok számára, akik a jogutód szervezetben
tagként (részvényesként) nem kívánnak részt venni, az őket megillető vagyonhányadot ki kell adni. Erre nézve a
törvény megengedő szemlélettel szabályoz. A fő szabály az, hogy az átalakulással létrejövő új szervezet
cégbejegyzését követő 30 napon belül kell kiadni számukra az őket megillető vagyonhányadot, de lehetőség van
arra, hogy az érintettek egy megállapodás keretei között későbbi időpontot jelöljenek meg. Ami a hitelezők
védelmét illeti, arról azt kell megállapítani, hogy ajogalkotó a hitelezők számára megfelelő védelmet biztosít. E
körben két különösen fontos szabályozási terület van. Az egyik, hogy az átalakulást közlemény formájában
nyilvánossá kell tenni, mégpedig a közleményre irányadó jogszabályi előírások szerint. A másik az, hogy a
hitelezőket megilleti az a jogosultság, melynek értelmében kielégítésük fedezeteként biztosítékot követelhetnek. A
közleményre nézve konkrétan az az előírás, hogy a szövetkezet az átalakulásról hozott második döntését követő 8
napon belül köteles az átalakulás elhatározásáról a Cégközlönyben közlemény közzétételét kezdeményezni,
amelyet két egymást követő lapszámban közzé kell tenni.
A közleménynek tartalmaznia kell:
- az átalakuló szövetkezet nevét, székhelyét és cégjegyzékszámát;
- a létrejövő új szervezet formáját, nevét és székhelyét;
- az alapszabály (társasági szerződés, alapító okirat) elfogadásának napját;
- az átalakuló szövetkezet vagyonmérleg-tervezetének és a létrejövő új szervezet vagyonmérleg-tervezetének
legfontosabb adatait;
- a létrejövő új szervezet fő tevékenységét;
- a létrejövő új szervezet vezető tisztségviselőinek nevét és lakóhelyét;
- a hitelezőknek szóló felhívást.
A hitelezők azon jogosultságára nézve, miszerint biztosítékot követelhetnek, ugyancsak konkrét
rendelkezéseket tartalmaz a törvény. Először is e körben megfogalmazza, hogy az átalakulás az átalakuló
szövetkezettel szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá. Azok a hitelezők, akiknek az átalakuló
szövetkezettel szemben fennálló, le nem járt követelései az átalakulási döntés első közzétételét megelőzően
keletkeztek, az átalakuló szövetkezettől a döntés második közzétételét követő 30 napos jogvesztő határidőn belül
biztosítékot követelhetnek, feltéve, hogy a jogutód szervezet saját tőkéjének összege kevesebb, mint a jogelőd
szövetkezeté volt.

SZÖVETKEZETEK EGYESÜLÉSÉNEK FŐBB SZABÁLYAIRÓL

Ajogalkotó a szövetkezetek egyesülésére nézve röviden és átláthatóan szabályoz. Meghatározza az egyesülés
fogalmát, megjelölve azt a két módozatot (összeolvadás, beolvadás), amely szerint az egyesülés érvényesen
lebonyolítható. Erre nézve a következő konkrét rendelkezés az irányadó. Két vagy több szövetkezet külön-külön
tartott közgyűlésen elhatározhatja, hogy új szövetkezetté olvad össze, vagy az egyik szövetkezet a másikba
beolvad.
A szövetkezetek egyesülésénél háttér-joganyagként az átalakulás szabályai az irányadóak. Az egyesülés
mindkét módozata esetében közös közgyűlést kell tartani, ahol két tárgyi körben kell határozni. A törvény
értelmében ugyanis az egyesülő szövetkezetek kozöS közgyűlésén állapítják még az új szövetkezet alapszabályát,
 A hatályos szövetkezeti törvényről 219
és a testületi szervekbe megválasztják a tisztségviselőket.
Az egyesülés érvényes lebonyolítására figyelemmel két lényeges előírást tartalmaz még a törvény. Az egyik
versenyjogi természetű előírás, a másik a szövetkezetek sajátos csoportjára, az iskolaszövetkezetekre vonatkozó
korlátozó rendelkezés. Az egyesülés versenyjogi természetű vonatkozásainál lényeges, hogy a szövetkezetek
egyesülése során a tisztességtelen piaci magatartás és a .versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénynek a
vállalkozások összefonódásának ellenőrzésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Az iskolaszövetke-
---- - ^ —— - .—, r~ --------------------------- —<

zeteknél pedig a konkrét szabály szerint az irányadó, hogy iskolaszövetkezet csak más iskolaszövetkezettel
egyesülhet.
w
<S.r ' . .

A SZÖVETKEZETEK SZÉTVÁLÁSÁNAK FŐBB SZABÁLYAIRÓL

A státuszkérdések között igen gyakori, amikor egy jól működő szövetkezet tagsága a működés további
eredményességét szétválással látja biztosíthatónak. Abban az esetben, ha a szétválást a tagok kezdeményezik, a
kezdeményezést követően az igazgatóság köteles harminc napon belül összehívni a szövetkezet szétválását
előkészítő közgyűlést. Az igazgatóság ebben a körben is végrehajtó feladatokat lát el. Az előkészítés körében az
előkészítő közgyűlésnek van a legnagyobb szerepe. Az előkészítő közgyűlésen döntenek a tagok a szétválás
módjáról és arról, hogy ki melyik szövetkezethez akar tartozni. Az kétségtelen, hogy a szétválás szabályainak
körében is a vagyonjogi természetűek a legfontosabbak. A szétválás vagyonjogi előírásai az úgynevezett
vagyonmegosztási javaslatra épülnek. Az előkészítő közgyűlésen tett, illetve az írásbeli nyilatkozatok alapján az
igazgatóság köteles vagyonmegosztási javaslatot készíteni, amelyet a felügyelőbizottsággal és a független könyv-
vizsgálóval kell véleményeztetnie.
A szétválást követően, amikor már a vagyonjogi kérdések rendezettekké váltak, a legfontosabb szabály az, mi
történik a szétválás előtt keletkezett kötelezettségek esetében, vagyis a felelősség azokért melyik szervezetet
terheli és milyen arányban. A törvény 84. §-ának (1) bekezdése erre nézve világos rendelkezést tartalmaz. A
szétválással létrejövő szövetkezetek a szétválás előtt keletkezett kötelezettségekért - valamennyi hitelező
hozzájárulásával kötött megállapodás hiányában - az egymás közötti vagyonmegosztás arányában felelnek. Ha a
kötelezettség a szétválást követően merül fel, a jogutód szövetkezetek felelőssége egyetemleges. Az
iskolaszövetkezetekre nézve e körben is sajátos szabály az irányadó. Iskolaszövetkezet szétválása esetén ugyanis
a létrejövő szövetkezetek akkor működhetnek tovább iskolaszövetkezetként, ha megfelelnek az e törvényben,
valamint külön jogszabályban foglaltaknak.

A SZÖVETKEZET GAZDASÁGI TÁRSASÁGGÁ VALÓ ÁTALAKULÁSÁNAK FŐBB SZABÁLYAIRÓL A szövetkezet

gazdasági társasággá történő átalakulásának körében két alapvető korlátot tartalmaz a törvény. Az egyik korlát az,
hogy a szövetkezetek egy sajátos csoportjára nézve a gazdasági társasággá történő átalakulás kizárt. A másik
korlát pedig az, hogy a gazdasági társaságok közül érvényesen csak két társasági formává történő átalakulás
lehetséges. Összefoglalóan e két kérdésre nézve a törvény a 85. § (1) bekezdésében a következők szerint
rendelkezik: a szövetkezet - a közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezet kivételével -
korlátolt felelnggpgi'í táraacágpá vagy részvénytársasággá alakul- hat át. Ami az iskolaszövetkezeteket illeti, a
gazdasági társasággá történő átalakulás megengedett, azzal azonban, hogy a törvényben rögzítettek szerint a
fenntartói hozzájárulást be kell szerezni. Konkrétan arról van szó, hogy ha iskolaszövetkezet kíván gazdasagi
társasággá átalakulni, a közoktatási intézmény által bevitt, illetve átengedett vagyon tekintetében be kell szerezni a
fenntartó egyetértését.
A szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulása körében az igazgatóságra jelentős feladatokat ró a
törvény. Ezek között lényeges, hogy az igazgatóság köteles az előkészítő közgyűlés elé olyan indítványt
terjeszteni, amely
- tájékoztatást ad az átalakulással elérni kívánt gazdasági célról, az ahhoz szükséges eszközökről, a
 szövetkezeti tagok és a munkavállalók jövőbeni helyzetéről;
„,x 220 MÁSODIK RÉSZ
- javaslatot tartalmaz a választott társasági formára;
- ismerteti az indítványozók és az igazgatóság álláspontját.
Attól függően, hogy a szövetkezet korlátolt felelősségű társasággá vagy részvénytársasággá alakul-e át, a
jogalkotó az átalakulási határozat tartalmára nézve külön előírásokat fogalmaz meg. Lényeges, hogy a szövetkezet
átalakulásával létrejövő részvénytársaság csak zártkörűen alapítható.
A törvény 86. §-a értelmében szövetkezetnek korlátolt felelősségű társasággá történő átalakulása esetén az
átalakulási határozatnak tartalmaznia kell:
- az átalakulást kezdeményező szövetkezet és a létrejövő társaság nevét, székhelyét,
- az átalakuló szövetkezet vagyonmérlegét,
- a társaság vagyonának, illetőleg jegyzett tőkéjének értékét,
- a társasági szerződés lényegi tartalmát,
- az átalakulás időpontját,
- a társaság vezető tisztségviselőinek nevét és lakóhelyét, valamint
- az egyes tagokat megillető törzsbetét összegének meghatározását.
A törvény 87. §-ának (1) bekezdése szabályozza azt az esetet, amikor szövetkezet részvénytársasággá alakul
át. Ebben az esetben az átalakulási határozatnak tartalmaznia kell:
- az átalakulást kezdeményező szövetkezet és a létrejövő társaság nevét, székhelyét;
- az átalakuló szövetkezet vagyonmérlegét;
- a társaság vagyonának, illetőleg jegyzett tőkéjének értékét;
- az átalakulás időpontját;
- a társaság vezető tisztségviselőinek nevét és lakóhelyét, valamint
- a szövetkezet vagyonmérlege alapján az egyes tagok vagyoni hozzájárulására jutó saját tőke értékét és az
annak megfelelő részvény névértékét;
- a részvények számát, névértékét;
- az egyes részvényfajták ismertetését;
- az alapszabály lényegi tartalmát;
- a felügyelőbizottság tagjainak nevét és lakóhelyét, valamint a könyvvizsgáló adatait.
A rendező elv a szövetkezet gazdasági társasággá történő átalakulása során az, hogy arra a gazdasági
társaságokra irányadó törvényt kell alkalmazni. Kivételt képez az a szabályozási terület, amely a pénzbeli
hozzájárulás arányára és összegére vonatkozik. Ha ugyanis a szövetkezet gazdasági társasággá alakul át, az
átalakulás során a gazdasági társaságokról szóló törvénynek a pénzbeli hozzájárulás arányára és összegére
vonatkozó előírásai nem alkalmazhatók. Egyebekben, ahogyan azt már említettük, az átalakulásra a gazdasági
társaságokról szóló törvényt kell alkalmazni. Miként más státuszkérdések szabályainál, úgy a gazdasági társasággá
történő átalakulás esetében is rendezi ajogalkotó azoknak a tagoknak a jogállását, különös tekintettel vagyoni
természetű igényeikre, akik az átalakulással létrejött gazdasági társaságban tagként nem kívánnak részt venni. Erre
nézve a törvény 89. §-a az irányadó. Az átalakulással megszűnő szövetkezet azon tagjaival, akik nem kívánnak a
létrejövő gazdasági társaság tagjaivá válni, e törvény szabályai szerint el kell számolni.

AZ ÁTALAKULÁS CÉGBEJEGYZÉSE UTÁNI FELADATOKRA VONATKOZÓ EGYES ELŐÍRÁSOKRÓL

A cégnyilvántartás átláthatóságára figyelemmel a jogutód szervezet (szervezetek) cégbejegyzésével egyidejűleg -
beolvadás esetében az átvevő szövetkezet kivételével - a jogelőd szövetkezetet törölni kell a cégnyilvántartásból.
Általában irányadó, hogy az átalakulással létrejött szervezetekre nézve vagyonmérleg-ké- szítési kötelezettség
van. A törvény 90. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis az átalakulással létrejövő szervezetek cégbejegyzését
követő kilencven napon belül mind a jogelődre, mind a jogutódra vonatkozóan a cégbejegyzés napjával végleges
vagyonmérleget kell készíteni. A végleges vagyonmérlegre vonatkozó részletes szabályokat a számviteli törvény
 A hatályos szövetkezeti törvényről 221
tartalmazza.
p) A jognyilatkozatokkal kapcsolatos főbb rendelkezésekről

A törvény 9. §-ának (1) bekezdése rendelkezik azokról az alaki természetű szabályokról, amelyeknek a lefektetése
azért fontos, hogy az írásbeliségnek megfelelő módon érvényt lehessen szerezni, továbbá ezek az előírások azért
is lényegsek, mert biztosítják, hogy az egyes írásbeli határozatokban foglaltakról az abban érintettek megfelelő
időben tudomást szerezzenek és lehetőségük nyíljon érdekeik szerint eljárni. A konkrét rendelkezések szerint arról
van szó, hogy a törvényben megállapított jognyilatkozatokat és határozatokat írásban vagy más bizonyítható
módon kell a címzett tudomására hozni, megtenni, illetve meghozni. Ha a törvény vagy az alapszabály valamely
nyilatkozat megtételére vagy cselekmény elvégzésére nem állapít meg határidőt, a nyilatkozatot vagy a
cselekményt haladéktalanul meg kell tenni, illetve haladéktalanul a címzett tudomására kell hozni. A kézbesítési
vélelemre nézve ugyancsak tartalmaz a törvény konkrét megállapítást, a következők szerint: ha az iratot postán
küldték el, azt a tértivevényen feltüntetett időpontban, ajánlott küldeménynél pedig
- az ellenkező bizonyításáig - a feladástól számított ötödik munkanapon a belföldi címzetthez megérkezettnek
kell tekinteni. Az alapszabály ezen túlmenően megállapíthatja a tagsági jogok elektronikus iratokkal, elektronikus
ügyintézés útján történő gyakorlásának módját és feltételeit. A tagok közösségét védi az a szabály, amely szerint
tilos az elektronikus ügyintézés olyan módon történő alkalmazása, amely a tagok számára a joggyakorlást meg-
nehezíti vagy ellehetetleníti.

q) A határozatok bírósági felülvizsgálatának főbb szabályairól

A törvény a tagok számára biztosítja a felülvizsgálat lehetőségét a törvényben meghatározott esetekben. A törvény
18. §-ának (1) bekezdése értelmében bármely tag kérheti a bíróságtól a szövetkezet, illetőleg annak testületei által
hozott olyan határozat felülvizsgálatát, amely e törvény rendelkezéseibe, más jogszabályba vagy a szövetkezet
alapszabályába ütközik. A keresetre vonatkozóan a 18. § (2) bekezdése tartalmaz konkrét rendelkezéseket a
következők szerint: a határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet a határozathozatalról való tudomásszerzéstől
számított harminc napos jogvesztő határidő alatt kell megindítani a szövetkezet ellen.
A kereset megindítására nézve az is lényeges szabály, hogy a szövetkezet székhelye szerinti megyei
(fővárosi) bíróságnál lehet azt érvényesen előterjeszteni. A keresetindításnak nincs halasztó hatálya, de a bíróság a
határozat végrehajtását felfüggesztheti. Ez alól kivételt képez az az eset, amikor a tag kizárását tartalmazó
határozat ellen irányul a kereset. A bírósági határozat hatálya széles körű, mert a 18. § (3) bekezdésében foglalt
előírás szerint a határozat felülvizsgálata nyomán hozott bírósági határozat hatálya azokra a tagokra is kiterjed,
akik a bírósági eljárásban nem vettek részt.
 A hatályos szövetkezeti törvényről 222

Atörvény 19. §-ának (1) bekezdése rendelkezik ajogvita fogalmáról. Szövetkezeti jogvitának minősül:
-r) Aa szövetkezeti
szövetkezet és jogviták
tagjai - ideértve a kizárt vagy a szövetkezettől egyébként megvált korábbi tagot is - közötti, e
főbb szabályairól
minőségükből adódó valamennyi jogvita, valamint
- a tagok egymás közötti jogviszonyában az alapszabállyal kapcsolatban vagy a szövetkezet működésével
összefüggésben keletkezett jogvita.
Amennyiben a szövetkezeti jogvita peres útra tartozik, a törvényben meghatározott eseteknél állandó vagy
eseti választott bíráskodást köthetnek ki a tagok alapszabályban.

s) A szövetkezet megszűnéséről

A szövetkezet a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg, a törvényben taxatív módon megfogalmazott esetekben.
A törvény 92. §-ának (1) bekezdése szerint a szövetkezet megszűnik, ha:
- az alapszabályban meghatározott időtartam eltelt;
- a közgyűlés elhatározza a jogutód nélküli vagy jogutódlással való megszűnését;
- tagjainak száma az e törvényben meghatározott szám alá csökken és hat hónapon belül nem jelentenek be
megfelelő számú új tagot a cégbíróságon;
- a cégbíróság megszűntnek nyilvánítja;
- a bíróság felszámolási eljárás során megszünteti.
Iskolaszövetkezetekre nézve a törvény további megszűnési eseteket is tartalmaz. Az általános megszűnési
eseteken túlmenően az iskolaszövetkezet megszűnik, illetve az alapszabály rendelkezései szerint szövetkezetté
alakul át, ha:
- az oktatási intézmény megszűnik, vagy az oktatási intézmény kilép az iskolaszövetkezetből, és a
megszűnéstől vagy kilépéstől számított hat hónapon belül nem lép be tagként másik oktatási intézmény,
- a nem tanuló/hallgató tagok száma tartósan, legalább egy tanítási évig a taglétszám tizenöt százaléka fölé
emelkedik.
Ha a szövetkezet jogutód nélkül szűnik meg, a felszámolás miatti megszűnés kivételével
- törvény eltérő rendelkezése hiányában - végelszámolásnak van helye. A szövetkezet végelszámolására a
cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény az irányadó. Ez alól
a fő szabály alól kivételt képez az az eset, amelyre nézve a felszámoló személyének vonatkozásában a következő
rendelkezés az irányadó. A cégbíróság által kirendelt végelszámoló, illetőleg a végelszámoló szervezet nevében
eljáró személy (a továbbiakban együtt: végelszámoló) ugyanis csak az lehet, aki megfelel a vezető tisztség-
viselők összeférhetetlenségére és szakmai követelményeire vonatkozó szabályoknak.
A felszámolási eljárás, illetőleg a végelszámolás befejezése után fennmaradó vagyoni eszközöket, a közösségi
alap kivételével, a tagok és befektető tagok között - vagyoni hozzájárulásuk arányában - fel kell osztani, és
részükre ki kell fizetni a csődeljárásról és a fel- számolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényben, valamint a
cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényben foglalt határidők
betartásával. A közösségi alapra nézve, ahogyan arról korábban már volt szó, a törvény két fő rendezési elvet
biztosít. A közösségi alapot szövetkezet gazdasági társasággá történő átalakulása vagy jogutód nélküli megszűnése
esetén, a hitelezőkkel történt elszámolást követően, az alapszabály rendelkezései szerint szövetkezet vagy
szövetkezeti szövetség részére kell átadni. Külön szabályozás irányadó az iskolaszövetkezeteket illetően, különös
tekintettel az oktatási intézmény által a szövetkezet rendelkezésére bocsátott vagyon jogi sorsának rendezése
körében. Ha ugyanis iskolaszövetkezet szűnik meg jogutód nélkül, akkor az oktatási intézmény által az
iskolaszövetkezet rendelkezésére bocsátott vagyon az oktatási intézményt illeti meg.
 A hatályos szövetkezeti törvényről 223
t) A szövetkezeti szövetségekről

A szövetkezeti szövetségek két irányban látnak el érdekvédelmi funkciókat. Egyrészről a szövetkezeteket védik,
másrészről védik a szövetkezeti tagok jogait és érdekeit is. A törvény 95. §-a értelmében a szövetségek
érdekvédelmi funkciója, e funkció elősegítésének módja, továbbá a szövetségek szerveződési lehetőségei (területi
vagy szakmai és országos) szabályozásra kerül. Erre nézve a 95. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés tartalmaz
ösz- szefoglaló előírásokat. A szövetkezetek - mind a maguk, mind a szövetkezeti tagok érdekeinek védelme,
közös tevékenységük anyagi eszközökkel történő előmozdítása érdekében - területi vagy szakmai alapon
szerveződő, illetőleg országos érdek-képviseleti szerveket hozhatnak létre.
A szövetkezeti érdek-képviseleti szervekre az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben foglalt
rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Az országos érdek-képviseleti szervek létrehozhatják a magyar
szövetkezeti mozgalom közös, országos érdek-képviseleti szervét. Az országos érdek-képviseleti szervek egyik fő
feladata az, hogy a nemzetközi szervezetben képviseljék az érintett magyar szövetkezeteket.
A törvény kifejezetten meghatározza azokat a tevékenységi köröket, amelyek az érdek- képviseleti
tevékenység körébe tartoznak. A szövetkezeti érdek-képviseleti szervek tevékenységi körébe tartozik:
- szövetkezetek alapításának és működésének támogatása;
- a szövetkezetek integrációs, területi, regionális vagy szakmai szempontok szerint történő együttműködésének
előmozdítása;
- a szövetkezetek bel- és külföldre irányuló gazdasági tevékenységének elősegítése;
- tanácsadás és oktatás a szövetkezetek, illetve azok tagjai részére, elsősorban gazdasági, pénzügyi és jogi
kérdésekben;
- feladataikhoz kapcsolódva oktatási létesítmények alapítása, támogatása, ismeretterjesztő tevékenység
folytatása, folyóiratok és egyéb kiadványok útján;
- a szövetkezetek szociális jellegű tevékenységének anyagi eszközökkel való támogatása;
- kapcsolattartás, együttműködés hasonló célú bel- és külföldi szervezetekkel, illetve ezek támogatása;
- a szövetkezeti tevékenység egyes területeinek kutatása.
Nagyon lényeges vagyonjogi természetű előírás, hogy a szövetkezeti érdek-képviseleti szervek, továbbá az
alapításukkal létrehozott országos szövetség szolidaritási alapot hozhat létre. A szolidaritási alap létrehozása
célhoz kötött. A szolidaritási alap célja ugyanis az, hogy az érdek-képviseleti szervezetek tevékenységének anyagi
feltételeit biztosítsa.
A törvény a szövetkezetek, illetőleg a tagság viszonylatában lényeges kérdésekre nézve
- amelyek javaslat formájában a Kormány vagy az Országgyűlés elé kerülnek előtelj esztés- re - az
érdekképviseletek számára véleményezési jogkört biztosít. A törvény 97. §-ának (1) bekezdése értelmében
ugyanis a szövetkezeteket vagy azok tagságát érintő javaslatoknak a Kormány vagy az Országgyűlés elé
terjesztése előtt ki kell kérni az érintett szövetkezeti szövetség és a szövetkezeti szövetségek által alapított
országos szövetség (a továbbiakban együtt: szövetség) véleményét. Ha a szövetség nem ért egyet a javaslattal, a
véleményeltérést a Kormánynak, illetve az Országgyűlésnek be kell mutatni. További lehetőség az, amely
jogszabály meghozatalára irányul, figyelemmel arra, hogy a törvényi előírás értelmében az érintett szövetkezeti
szövetség és az országos szövetség az érintett miniszternél jogszabályok meghozatalát kezdeményezheti.
V. fejezet Az egyes szövetkezetek speciális
szabályairól

1. „A lakásszövetkezetekről” szóló 2004. évi CXV. törvény főbb rendelkezéseiről

„,x 232 MÁSODIK RÉSZ

a. ) A lakásszövetkezetekre irányadó szabályozás általános jellemvonásairól

b) A lakásszövetkezeti törvény célkitűzéséről, a lakásszövetkezet fogalmáról
c) A lakásszövetkezet jogi természetéről cO Az alakuló közgyűlés szabályairól
e) Az alapszabály tartalmáról, a lakásszövetkezetek nyilvántartásba vételéről
f) A lakásszövetkezet képviseletéről, törvényességi felügyeletéről
g) A lakásszövetkezet tulajdoni és használati viszonyairól
h) A lakásszövetkezet szervezetéről
i) A lakásszövetkezeti tagsági jogviszonyról
j) A nem tag tulajdonos jogairól és kötelezettségeiről k) A lakásszövetkezet gazdálkodásáról
0 A lakásszövetkezetek szervezeti átalakulásait rendező előírásokról m) A lakásszövetkezetek
megszűnéséről
n) A lakásszövetkezetek érdekképviseletéről, a törvény vegyes és záró rendelkezéseiről
2. A szociális szövetkezetek szabályairól, különös tekintettel a „A szociális
szövetkezetekről" szóló 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet főbb előírásaira
a) A szociális szövetkezetekre vonatkozó joganyag jogrendszerbeli elhelyezkedéséről
b) A szociális szövetkezet alanyi köréről
c) A nyereségfelosztás módjára és mértékére vonatkozó speciális rendelkezésekről
cO „A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködése”, „A szövetkezet gazdasági tevékenysége”
körébe tartozó speciális előírásokról, illetve vagyonjogi szabályokról
e) „A szövetkezet szervezeti változásai” körében rögzített speciális szabályokról
f) A szociális szövetkezetekre irányadó speciális törvényi szabályozási területek főbb jellemzőinek
összefoglalása
g) A szociális szövetkezetekkel kapcsolatos a szociális jogalkotás területén fellelhető egyes
jogszabályi rendelkezésekről
3. A hitel- és takarékszövetkezetek szabályairól, figyelemmel „A hitelintézetekről és a
pénzügyi vállalkozásról” szóló 1996. évi CXII. törvény rendelkezéseire is
a) A párhuzamos szabályozás lényegéről, a speciális szabályozás alapfogalmairól
b) A szövetkezeti hitelintézet által folytatható pénzügyi szolgáltatás természetű tevékenységekről
c) A szövetkezeti hitelintézet által folytatható kiegészítő pénzügyi szolgáltatás természetű
tevékenységekről
cO A szövetkezeti hitelintézet jegyzett tőkéjéről ej A szövetkezeti hitelintézet speciális szabályairól
f) A szövetkezeti formában működő pénzügyi intézmények törvényességi és szakmai felügyeletéről
4. A biztosító szövetkezetek szabályairól, figyelemmel „A biztosítókról és a biztosítási
tevékenység”-ről szóló 2003. évi LX. törvény vonatkozó rendelkezéseire is
a) A biztosító szövetkezetek jogviszonyára vonatkozó szabályozás jellegéről
b) A biztosító szövetkezetek alapításának speciális személyi feltételeiről
c) A biztosító szövetkezetek speciális vagyonjogi rendelkezéseiről
d) A biztosító szövetkezetek alapszabályára vonatkozó speciális rendelkezésekről
e) A biztosító szövetkezetek szervezeti rendszerére vonatkozó speciális rendelkezésekről
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 233

5. A mezőgazdaság területén alapított szövetkezetek szerveződési szintjeiről: „A termelői

csoportokról” és a zöldség-gyümölcs termelői értékesítő szervezetek nemzeti
szabályozásáról, az Európai Unió vonatkozó rendeletei alapján
a) A mezőgazdaság területén alapított szövetkezetek szerveződési szintjeinek fő jellemvonásairól
b) A termelői csoport legfontosabb szabályairól a 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján
c) Az Európai Unió és a nemzeti joganyag tárgyi köreiről
6. „A közoktatási intézmény tag részvételével működő iskolaszövetkezetekről” szóló
123/2006. (V. 19.) Korm. rendelet főbb előírásairól
a) Az iskolaszövetkezetek alapításának hagyományairól, az alapítások hatályos, speciális
szabályairól
b) Az iskolaszövetkezetek tevékenységére vonatkozó sajátos szabályokról
c) Az iskolaszövetkezetek lehetőségeit rögzítő előírásokról
7. „Az Európai Szövetkezetről” szóló 2006. évi LXIX. törvény főbb
rendelkezéseiről
a) A törvény céljáról, hatályáról
b) A nyilvántartásba vételről, a cégbíróság hatásköréről
c) Az SCE alapításáról
d) Az SCE szervezetéről
ej A székhely áthelyezéséről
f) Az SCE megszűnéséről
g) A munkavállalóknak az SCE döntéshozatali rendjébe történő bevonását biztosító általános
rendelkezésekről
h) A különleges tárgyalótestületről, képviseleti testületről 0 A titoktartás szabályairól
í) A munkajogi védelem szabályairól k) A jogorvoslatról

1. „A lakásszövetkezetekről” szóló 2004. évi CXV. törvény főbb

rendelkezéseiről

a) A lakásszövetkezetekre irányadó szabályozás általános jellemvonásairól

A lakásszövetkezetek az egyik legrégibb és legjelentősebb hagyományokkal rendelkező szö-

vetkezeteknek tekinthetők. A szövetkezeti szabályozások e szövetkezeti típusra, ahogyan arról a
fejlődéstörténeti elemzések körében már szóltunk, a 19. századtól folyamatosan összpontosítottak.
Ajelenlegi, európai szabályozásokban is jelentős szerepük van oly mértékben, hogy az Európai
Bizottság 2003-ban az európai szabályozások számbavételét követően kibocsátott dokumentumában
jelentős gazdasági és társadalmi súllyal rendelkező formaként minősítette a lakásszövetkezetek
csoportját. Nem tekinthető véletlennek, hogy az európai szövetkezeti szabályozások önálló
törvényekben rendezték e szövetkezetek jogviszonyait. A szövetkezet célkitűzése oly mértékben
sajátos, hogy abból okszerűen következik, hogy a lakásszövetkezeti jogviszonyokra nézve az
általánoshoz képest speciális rendelkezéseket kell hatályba léptetni. E speciális rendelkezések a
„,x 234 MÁSODIK RÉSZ

lakásszövetkezet fogalmánál, a lakásszövetkezet tulajdoni viszonyainak rendezésénél és nem

utolsósorban a tagsági jogviszony érvényes létrehozatalánál - tekintettel a nyitott tagság elvére is - a
legmarkánsabbak.
A 2004. évi CXV. törvény tartalmaz alapvető rendelkezéseket a lakásszövetkezetek alapítására,
fenntartására, szervezetére, működésére, gazdálkodására nézve. A törvény szabályozza a
lakásszövetkezet és annak tagjai közötti jogviszonyokat, valamint a lakásszövetkezet szervezeti
átalakulásait, figyelemmel annak megszűnésére is. Részletes szabályokat fogalmaz meg a törvény a
lakásszövetkezeti érdekképviselet sajátosságaira nézve is. Azokban a kérdésekben, amelyekben a
törvény vagy a törvényi rendelkezések alapulvételével megfogalmazott alapszabály nem rendelkezik,
ott a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni. A lakásszövetkezeti joganyag tehát
egyrészről az önálló, átfogó törvényi szabályozásra épül, lényeges továbbá a törvényi szabályozás
alapján megalkotott alapszabályi rendelkezések köre, valamint háttér-joganyag tekintetében a
magyar Polgári Törvény- könyv rendelkezéseinek csoportja.

b) A lakásszövetkezeti törvény célkitűzéséről, a lakásszövetkezet fogalmáról

A törvény Preambuluma meghatározza azt a jogalkotói célkitűzést, amelynek megvalósulása

érdekében az önálló törvény megalkotására sor került. E körben a jogalkotó azt hangsúlyozza, hogy
az önkéntes társuláson nyugvó lakásszövetkezetek autonómiája, a lakásszövetkezetek alapítása és
megfelelő fenntartása jogszabályszerű, valamint szakszerű működése, továbbá nem utolsósorban a
lakásszövetkezeti tagok érdekeinek érvényre juttatása érdekében kerül sor az önálló törvényi
szabályozásra.
A törvény I. fejezete „ Alapvető Rendelkezések ” címszó alatt a 2. §-ban tartalmazza a lakás-
szövetkezet fogalmát. Ajogalkotó általános értelemben a lakásszövetkezeteket jogi személyiséggel
rendelkező gazdasági szervezetként definiálja. A törvényi megfogalmazás értelmében a
lakásszövetkezetek olyan gazdálkodó szervezetek, amelyek alapításának célja a lakóépületek
építésében és fenntartásában jelölhető meg. A lakásszövetkezet tekintetében érvényes tagsági
jogviszonyt létrehozhat természetes, valamint jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező
gazdasági társaság is. Külföldi személy tekintetében a jogalkotó korlátot állít. Külföldi személy
ugyanis csak akkor létesíthet lakásszövetkezettel érvényesen tagsági jogviszonyt, ha a lakás
tulajdonjogát, vagy az állandó, illetve az időleges használati jogot megszerezte.
A törvény 2. §-ának (3) bekezdése taxatív felsorolást tartalmaz azokról a gazdálkodó
szervezetekről, amelyeket a törvény alkalmazása körében lakásszövetkezetnek kell tekinteni, ezek a
következők:
- lakásszövetkezet,
- nyugdíjasházi szövetkezet,
- üdülőszövetkezet,
- személygépkocsi-tároló szövetkezet,
- műhelyszövetkezet,
- üzlethelyiség-építőszövetkezet,
- üzlethelyiség-fenntartószövetkezet.
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 235

A lakásszövetkezet fogalmának szabályozásánál kisegítő szabály az, amely szerint a törvény

rendelkezéseit fő szabályként a lakásszövetkezetekre és az ilyen épületekben lévő lakásokra, a
nyugdíjasházakra, az azokban található lakásokra, illetve az üdülő, a személygépkocsi-tároló,
illetőleg a műhely vagy az üzlethelyiség építését, valamint fenntartását végző szövetkezetekre és az
ilyen épületekben található önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségekre is megfelelően kell
alkalmazni. Ez alól a rendelkezés alól kivételt képez az az eset, amikor a törvény másként
rendelkezik.

c) A lakásszövetkezet jogi természetéről

A lakásszövetkezet jogi természetét a jogalkotó több megközelítés alapján rendezi. Az első

jogalkotói megközelítés az, hogy a lakásszövetkezet tevékenységét milyen összetételű alanyi kör
számára végzi, és hogy ennek a tevékenységnek mi a fő jellemvonása. E körben a törvény azt
állapítja meg, hogy a lakásszövetkezet a tevékenységét a saját részére, a tagjai, továbbá a nem tag
tulajdonosok részére végzi. A legfontosabb jellemvonása a tevékenységnek pedig az, hogy ebben a
körben nyereségszerzésre nem törekszik. A lakásszövetkezet lényegének meghatározásánál
ajogalkotó koncentrál arra is, hogy ez a gazdálkodó szervezet nem kizárólag nonprofit természetű
tevékenység alapítására jön létre. Erre figyelemmel a törvény megfogalmazza, hogy a
lakásszövetkezet a tevékenységének ellátása céljából vállalkozási tevékenységet is folytathat. A
vállalkozási tevékenység folytatása természetszerűleg a törvényi rendelkezések alapján történhet. A
lakásszövetkezet jogi természetének megfogalmazásánál a jogalkotó a szövetkezet komplex
célkitűzését juttatja tehát érvényre, gazdasági célkitűzéssel és a tagok irányában más motiváltságú
célkitűzéssel is rendelkezik, amelynél nyereségszerzésre nem törekszik. Kisegítő szabálynak
tekinthető az, hogy a lakásszövetkezetnek az általa üzletszerűen gyakorolt társasházkezelői, valamint
ingatlankezelői tevékenység esetén a társasházakról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseire is
tekintettel kell lennie.

d) Az alakuló közgyűlés szabályairól

A törvény II. fejezete „Általános Rendelkezések" címszó alatt rendezi az alakuló közgyűlés, az
alapszabály, a lakásszövetkezet nyilvántartásba vétele, a lakásszövetkezet képviselete, a
lakásszövetkezet törvényességi felügyelete, a határozatok bírósági felülvizsgálata alcímek alatt
megjelölt szabályozási tárgyi köröket.
Az alakuló közgyűlésnél az alapítás érvényességéhez arra van szükség, hogy az alapítást
legalább tíz alapító tag határozza el, és az alakuló közgyűlés erre nézve határozatot hozzon. Az
alakuló közgyűlést bármelyik alapító tag, vagy az építtető is összehívhatja.

e) Az alapszabály tartalmáról, a lakásszövetkezetek nyilvántartásba vételéről

Az alapszabály a törvény 4. §-ának (1) bekezdése értelmében alapokmánynak tekintendő. Az

„,x 236 MÁSODIK RÉSZ

alapszabály rendezi a lakásszövetkezet szervezetére, működésére és gazdálkodására vonatkozó va-

lamennyi lényeges kérdést az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján. A lakásszövetkezetek
nyilvántartásba vételét a cégbíróságok feladatának állapítja meg a törvény. A jogszabályalkotói fel-
fogás azonos a szövetkezeti törvényben foglaltakkal. A lakásszövetkezet a cégeljárásról szóló
jogszabályokban megfogalmazott előírások szerint a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre.
A nyilvántartást a lakásszövetkezet székhelye szerint illetékes cégbíróság végzi.

f) A lakásszövetkezet képviseletéről, törvényességi felügyeletéről

A lakásszövetkezet képviseletét általános jelleggel a törvény 7. §-ának (1) bekezdése állapítja meg.
A lakásszövetkezetet az igazgatóság elnöke, az ügyvezető elnök, az ügyvezető igazgató vagy a
közgyűlés által megválasztott igazgatósági tag képviseli. A harmadik személyeket védi az a szabály,
hogy feléjük a képviseleti jogkör nem korlátozható. A gyakorlatias működés szempontjából fontos és
életszerű az a szabályozási megoldás, amely alapján más tag vagy alkalmazott a lakásszövetkezet
képviseletére jogosult személyektől írásbeli felhatalmazást kaphat a lakásszövetkezet képviseletének
ellátására. Fő szabályként a lakásszövetkezet tisztségviselőinek a cégjegyzési joga önálló. Kisegítő
szabály e körben, hogy más tag vagy alkalmazott cégjegyzésének érvényességéhez két, képviseleti
jogkörrel rendelkező személy együttes aláírására van szükség. A törvényességi felügyeletet a
székhely szerint illetékes cégbíróság látja el. A határozatok bírósági felülvizsgálatának körében azo-
nos szabályozási tartalom irányadó a szövetkezeti törvényben megfogalmazottakkal. A megtámadás
joga megilleti a lakásszövetkezet valamennyi tagját, de megilleti a nem tag tulajdonosokat, illetőleg
az állandó használati jog jogosultját abban az esetben, ha a lakásszövetkezet vagy annak szervei a
törvény rendelkezéseibe, más jogszabályba, illetőleg a lakásszövetkezeti alapszabályba ütköző
határozatot hoznak. A határozatok bírósági felülvizsgálatának joga érvényesen nem zárható ki. A
jogsértő határozatokkal szemben előterjesztett keresetre nézve, különös tekintettel annak
határidejére, részletes rendelkezéseket tartalmaz a törvény.

g) A lakásszövetkezet tulajdoni és használati viszonyairól

A lakásszövetkezetekre irányadó törvény egyik kiemelt szabályozási területe a III. fejezetében, „

Tulajdoni és használati viszonyok a lakásszövetkezetben ” címszó alatt került szabályozásra. A
legfontosabb szabály e körben az, hogy a lakásszövetkezetben a lakások a tagok, a nem tag
tulajdonosok vagy a lakásszövetkezet tulajdonában állnak. Az utóbbi esetre akkor kerülhet sor, ha
erre nézve alapszabályi rendelkezések az irányadóak. Ebben az esetben tehát, ha a lakások a
lakásszövetkezet tulajdonában állnak, a tagokat meghatározott, a lakás állandó használatának a joga
illeti meg. A tag jogosultsága az, hogy a lakást maga használhatja, hasznosíthatja, de a használati
jogot át is ruházhatja. Mindezen jogosítványoknak korlátját képezi az alapszabály. A hasznosításra,
illetőleg a használati jog átruházására nézve az alapszabályban kell konkrét előírásokat
megfogalmazni. Az átruházás tekintetében ajogalkotó alkalmazza az elővásárlásra vonatkozó
szabályokat. Állandó használat jogának visszterhesen történő átruházásánál ugyanis belépnek az
elővásárlási jogra vonatkozó szabályok. Az elővásárlási jogot a lakásszövetkezet gyakorolhatja, de
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 237

lehetőség van arra is, hogy a jog gyakorlására nézve valamely tagját kijelölje. Külön szabályok
irányadóak arra az esetre, amikor a lakások a tagok tulajdonában állnak. Ebben az esetben az a fő
kérdés, hogy a lakásokhoz kapcsolódó egyéb területekre nézve milyen tulajdoni szabályokat
fektetnek le. A törvény 11. §-ában ezt a kérdést tisztázza. Ha a lakások a tagok tulajdonában állnak,
az épülethez tartozó földrészlet, épület- szerkezet, az épület közös használatra kijelölt területei és
helyiségei, továbbá a központi berendezések, a házfelügyelői, gondnoki lakás, valamint a
lakásszövetkezet célját szolgáló ösz- szes más létesítmény és vagyontárgyak a lakásszövetkezet
tulajdonában állnak.
238 MÁSODIK RÉSZ

h) A lakásszövetkezet szervezetéről
A törvény IV. fejezete „A lakásszövetkezet szervezete” főcím alatt állapítja meg a közgyűlésre, a
részközgyűlésre, a küldöttgyűlése, az igazgatóságra, a tisztségviselőkre vonatkozó rendelkezéseket.
A szervezeti rendszer működésére nézve azok a szabályozási rendező elvek jutnak érvényre,
amelyek a szövetkezeti törvény megalkotása során is irányadóak voltak. A szövetkezeti
önkormányzatiság elvét a közgyűlésre, a részközgyűlésre és a küldöttgyűlésre vonatkozó szabályok
juttatják leginkább érvényre. A lakásszövetkezet működésének valamennyi fontos kérdéséről ezek a
testületek jogosultak dönteni. Az igazgatóság a lakás- szövetkezet végrehajtó operatív szerve. A
tisztségviselők, hasonlóan az általános szövetkezeti törvényben foglaltakhoz, taxatív módon
kerülnek meghatározásra, a rájuk irányadó szabályok között különösen fontosak az
összeférhetetlenséget megállapító előírások.

0 A lakásszövetkezeti tagsági jogviszonyról

A törvény az V. fejezetben „A lakásszövetkezeti tagsági viszony ” és a VI. fejezetben „A la-

kásszövetkezeti tag jogai és kötelezettségei ” főcímek alatt rendezi a lakásszövetkezeti tagsági
jogviszony alapvető szabályait. A törvény 34. §-ának (1) bekezdése konkrétan meghatározza, hogy
ki létesíthet lakásszövetkezeti tagsági jogviszonyt. A törvényi rendelkezés szerint: a
lakásszövetkezetnek az lehet tagja, aki:
- az alapszabályban előírt feltételeknek megfelel,
- a lakás tulajdonosa, illetőleg - a használati jogon alapuló lakásszövetkezetnél - az állandó vagy
időleges használati jog megilleti, továbbá
- írásbeli nyilatkozatban az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elismeri és
vállalja, hogy a lakásszövetkezet céljának megfelelően meghatározott fizetési és más
kötelezettségeket teljesíti.
A lakásszövetkezetekre irányadó joganyag egyik fontos, általános természetű kérdése az, hogy a
nyitott tagság elvét mennyiben kell alkalmazni, szükséges-e annak maradéktalan alkalmazása, avagy
gazdasági ésszerűségi okokra figyelemmel a nyitott tagság elvének helyes egy szűkített szemléletű
értelmezése. A Kuncz-féle elemzések például a házépítő szövetkezeteknél kifejezetten utalnak arra,
hogy a nyitott tagság elvének közgazdasági és szociológiai természetű elemzésénél lényeges
figyelembe venni e szövetkezeti csoportok gazdasági alapszerkezetét, amely szerint meg kell
követelni egy zárt létszámot. Abban az esetben, ha a hatályos szabályokra koncentrálunk, így például
ha a nyugdíjasházi szövetkezetek tagsági jogviszonyát tartjuk szem előtt, akkor értelemszerűen
adódik, hogy nyudíjas- házi szövetkezetbe tagként az léphet be érvényesen, aki egyrészről a
lakásszövetkezeti törvény előírásait teljesíti, másrészről viszont ezzel egyidejűleg nyugdíjas,
nyugdíjszerű ellátásban részesül, vagy az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte. Ha az utóbbi feltételek
nem adottak, akkor értelemszerű, hogy ezen speciális szövetkezetben a tagsági jogviszony érvényes
létesítésére nem kerülhet sor. Vannak vagy előadódhatnak olyan, a szövetkezet tevékenységéhez,
jellegéhez kapcsolódó, elsősorban célszerűségi, de más természetű indokok, amelyek a nyitott tagság
elvét korlátozhatják. Ajogalkotó, mint általános rendező elvet, e körben a következőt rögzíti: a
nyitott tagság elvének megfelelően a tagok felvételénél, továbbá a tagok jogainak és
kötelezettségeinek meghatározásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. Az
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 239

életkor tekintetében részletes jogszabályi rendelkezés az irányadó. Arról van szó ugyanis, hogy a
tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú, és a cselekvőképtelen, gondnokság alá helyezett,
tizennegyedik életévét betöltött kiskorú nevében törvényes képviselője kérheti a tagfelvételt. A
tizennegyedik életévét betöltött kiskorú a törvényes képviselője hozzájárulásával lehet tagja
lakásszövetkezetnek. Általános szabály az, hogy a lakás tulajdonjogával, illetőleg az állandó vagy az
időleges használati jogával rendelkező személy tagfelvételi kérelme - ha a törvényben szabályozott
feltételeknek megfelel - nem utasítható el. További előírás az, hogy ha egy lakás több személy
tulajdonában, illetőleg használatában van, mindegyik tulajdonostárs, illetőleg használatra jogosult
kérheti tagként való felvételét a lakásszövetkezetbe. Az örökös, a megajándékozott és a vevő tag-
felvételi kérelme nem utasítható el, ha a kérelmező megfelel az törvényben szabályozott
feltételeknek.
A tagfelvétel szabályait a törvény részletesen rendezi. Ezek közül a következők a leg-
fontosabbak:
- A tagfelvételről a közgyűlés vagy az alapszabályban meghatározott testületi szerv a felvételi
kérelem benyújtását követő legközelebbi ülésen, de legfeljebb 3 hónapon belül dönt.
- A döntésről a belépni kívánó személyt értesíteni, és - ha a kérelem felől nem a közgyűlés döntött
- a közgyűlést tájékoztatni kell.
- A tagsági viszony - eltérő alapszabályi rendelkezés hiányában - a felvételi kérelem időpontjára
visszamenő hatállyal jön létre. A tagfelvételi kérelem elutasítása esetén a vita eldöntése a bíróság
hatáskörébe tartozik.
A törvény 37. §-ának (1) bekezdése konkrétan tartalmaz előírásokat a tagsági jogviszony
megszűnésére nézve. E rendelkezés alapján a tagsági viszony megszűnik, ha:
- a tag meghal, vagy a nem természetes személy tag jogutód nélkül megszűnik;
- a tag a lakásszövetkezetből kilép;
- a tagnak a lakásra vagy más helyiségre vonatkozó tulajdonjoga vagy állandó, illetőleg időleges
használati joga megszűnik;
- a tagot kizárják;
- a lakásszövetkezet jogutód nélkül megszűnik.
A lakásszövetkezeti tagok jogaira és kötelezettségeire nézve a szövetkezeti törvényben foglalt
rendelkezésekhez hasonló tartalmú előírásokat rögzítettek azzal, hogy értelemszerűen ajogalkotó a
lakásszövetkezeti sajátosságokat a jogok és kötelezettségek megállapításánál érvényre juttatta. A
lakásszövetkezet esetében a tag alapvető joga tehát, hogy:
- részt vegyen a lakásszövetkezet tevékenységében, és személyes közreműködésének, vagyoni
hozzájárulásának megfelelően részesedjen a lakásszövetkezet gazdálkodásának eredményéből,
- igénybe vegye a lakásszövetkezet által a tagok részére biztosított szolgáltatásokat,
- tanácskozási és szavazati joggal részt vegyen a közgyűlésen,
- a lakásszövetkezetben tisztséget viseljen,
- a lakásszövetkezetre vonatkozó bármely kérdésben a tisztségviselőktől tájékoztatást kérjen, és
az alapszabályba, valamint a közgyűlési jegyzőkönyvbe, illetőleg a jogaival, kötelezettségeivel
kapcsolatban keletkezett iratokba betekintsen, továbbá ezekről - a másolási költség megfizetése
mellett - másolatot kérjen.
A törvény 42. §-ának (1) bekezdése állapítja meg a lakásszövetkezeti tag kötelezettségeit. Ennek
„,x 240 MÁSODIK RÉSZ

értelmében a tag alapvető kötelezettsége, hogy:

- teljesítse a lakásszövetkezet részére előírt fizetési kötelezettségét, és vállalásának megfelelően
részt vegyen a lakásszövetkezet szerveinek tevékenységében,
- a lakásában tervezett építkezésről értesítse az igazgatóságot,
- lehetővé tegye és tűrje, hogy a lakásba a lakásszövetkezet tisztségviselője vagy alkalmazottja a
lakásszövetkezet tulajdonában álló épületrészekkel, berendezésekkel összefüggésben a szükséges
ellenőrzés és a fenntartási munkák elvégzése céljából arra alkalmas időben bejuthasson, a tag,
illetőleg a bentlakó szükségtelen háborítása nélkül.

j) A nem tag tulajdonos jogairól és kötelezettségeiről

Ami a nem tag tulajdonos jogait és kötelezettségeit illeti, arra nézve azt kell megállapítani, hogy
ajogalkotó általános rendező elvként a tagokkal azonos jogokat és azonos kötelezettségeket állapít
meg számukra. Az általános szabály alóli kivételt a törvény konkrétan tartalmazza. A törvény 44. §-
ának (1) bekezdése általános érvénnyel a következőket tartalmazza:
- a nem tag tulajdonost megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek,
amelyek a tag tulajdonost,
- a lakásszövetkezet által a tagnak nyújtott szolgáltatások, a lakásszövetkezet vállalkozási
bevételei, illetőleg az ezekkel kapcsolatos költségek megilletik, illetőleg terhelik.
Nem tag tulajdonos az értelmező rendelkezések szerint az, aki a lakásszövetkezetbe nem lépett
be, aki a lakásszövetkezetből kilépett, illetőleg akit abból kizártak.

k) A lakásszövetkezet gazdálkodásáról

A törvény VII. fejezete „A lakásszövetkezet gazdálkodása ” főcím alatt tartalmazza a lakásszö-

vetkezetek tevékenységére vonatkozó fő rendelkezéseket. E körben a legfontosabb kérdés az, hogy a
lakásszövetkezet működésének pénzügyi fedezetét milyen forrásokból lehet előteremteni. Erre nézve
a törvény 45. §-ának (1) bekezdése konkrétan rendelkezik. A lakásszövetkezet tevékenységének
pénzügyi forrását ugyanis a tagok építéssel, a tagok és a nem tag tulajdonosok fenntartással
(üzemeltetés, karbantartás és felújítás) kapcsolatos befizetései és a lakásszövetkezet egyéb bevételei
szolgáltatják. A tagok és a nem tag tulajdonosok építéssel, fenntartással kapcsolatos kötelezettségeit
épületenként és lakásonként külön-külön kell megállapítani és nyilvántartani. Ami a felelősség
kérdését illeti, arra nézve egyértelmű rendelkezést fogalmaz meg a jogalkotó. A törvény 46. §-ának
(1) bekezdése értelmében a lakásszövetkezet a vagyonával felel a tevékenységéből eredő
tartozásaiért. Ha a lakásszövetkezet vagyona a tartozások fedezésére nem elegendő, a közgyűlés a
tagokat és a nem tag tulajdonosokat pót- befizetésre kötelezheti. A szövetkezeti törvény vagyonjogi
intézményei közül a pótbefizetést a lakásszövetkezeti joganyag is tartalmazza tehát. A vállalkozási
tevékenység és a felelősségi kérdések összefüggését, figyelemmel a nem tag tulajdonos jogállására
is, ugyancsak e körben rendezi. Figyelemmel arra, hogy a lakásszövetkezet gazdálkodása körében az
úgynevezett fenntartási költségek befizetése alapvető, a törvény külön rendelkezéseket állapít meg
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 241

arra az esetre, amikor a fenntartási költséget az előírt határidőn belül nem fizetik be. Ezeknek a ren-
delkezéseknek a középpontjában az alapszabály áll, mert alapszabályi felhatalmazás alapján jogosult
arra az igazgatóság, hogy a fenntartási költségek befizetésével a törvényben meghatározott
időintervallumon túl hátralékba került tag vagy nem tag tulajdonosával szemben a biztosíték
tekintetében eljárjon. Arról van szó, hogy a tag vagy nem tag tulajdonos lakástulajdonát jelzáloggal
megterhelhetik, mégpedig a lakásszövetkezet felé fennálló hátralék megfizetésének biztosítékául. A
szabályozás kiegyensúlyozott, mert a hátralékban lévő tag és nem tag számára adott a törvényi
előírások betartása mellett a jogorvoslat lehetősége.

I) A lakásszövetkezetek szervezeti átalakulásait rendező előírásokról

A törvény VIII. fejezete „Szervezeti átalakulások" főcím alatt rendezi a lakásszövetkezetek egye-
sülésére, a lakásszövetkezet szétválására, a lakásszövetkezetből történő kiválásra, a szervezeti át-
alakulásra vonatkozó közös szabályokat. A szabályozás szemlélete és a konkrét előírások is illesz-
kednek a szövetkezeti törvény idevonatkozó előírásaihoz azzal, hogy a lakásszövetkezeti
sajátosságukat a jogalkotó érvényre juttatja. A leglényegesebb, hogy a szabályozás a forgalom-
biztonság követelményeire figyelemmel alkalmazza az általános jogutódlás tételét.

m) A lakásszövetkezetek megszűnéséről

A törvény IX. fejezete tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek a lakásszövetkezetek meg-

szűnésére irányadóak.
A törvény ezen fejezetének főbb szabályait emeljük ki. A főbb szabályok szerint a la-
kásszövetkezet megszűnik, ha:
- a lakásszövetkezet összes tagjának részvételével megtartott közgyűlés egyhangúlag elhatározza,
hogy jogutód nélkül megszűnik;
- szervezeti átalakulást hajt végre (a kiválás kivételével);
- a cégbíróság megszűntnek nyilvánítja;
- a bíróság felszámolási eljárás során megszünteti;
- a határozott időre alakult lakásszövetkezet esetén a meghatározott idő letelik.

n) A lakásszövetkezetek érdekképviseletéről, a törvény vegyes és záró rendelkezéseiről

A törvény X. fejezete „A lakásszövetkezeti érdekképviselet ” főcím alatt az általános szövetkezeti

törvénnyel szinte teljes mértékben azonos előírásokat rögzít. A törvény XI. fejezete „ Vegyes és záró
rendelkezések” főcím alatt tartalmazza azokat az értelmező rendelkezéseket, amelyek szükségesek a
törvény megfelelő alkalmazásához. Ezek közül az értelmező rendelkezések közül a következőket
emeljük ki:
- a fenntartás fogalma;
„,x 242 MÁSODIK RÉSZ

- üzemeltetés/karbantartás/időszerű karbantartás/hibaelhárítás/tervszerű karbantartás fogalma;

- felújítás/teljes felújítás/részletes felújítás/korszerűsítés fogalma;
- nem tag tulajdonos fogalma;
- lakóépület/használati egység/a lakásszövetkezet tevékenysége/a lakásszövetkezet vállalkozási
tevékenysége fogalma.

2. A szociális szövetkezetek szabályairól, különös tekintettel

„Aszociális szövetkezetekről” szóló 141/2006. (VI. 29.) Korm.
rendelet főbb előírásaira

aj) A szociális szövetkezetekre vonatkozó joganyag jogrendszerbeli elhelyezkedéséről

A szociális szövetkezetekre vonatkozó rendelkezések jogrendszerbeli elhelyezkedéséről a

következőket kell megállapítani. A szabályzás fundamentuma a Magyar Köztársaság Alkotmánya,
„A szövetkezetekről szóló” 2006. évi X. törvény, magában foglalva a szociális szövetkezetek konkrét
szabályait, ahogyan arra a szövetkezeti törvény elemzésénél utaltunk. Az Alkotmány és a
szövetkezeti törvény mellett a harmadik szabályozási szintet a már említett 141/2006. (VI. 29.) évi
„A szociális szövetkezetekről ” szóló Korm. rendelet jelenti. A kormányrendelet szabályainak
megfelelő értelmezése azonban átvezet a szociális jogalkotás területére. E körben ki kell emelni a
már ugyancsak említett, 1997. évi CLVI. számú törvényt „A közhasznú szervezetekről”, továbbá az
1993. évi III. törvényt „A szociális igazgatásról és a szociális ellátásról”. A kormányrendelet
nevesít még a szociális jogalkotás területéről egyéb más jogszabályokat is, amelyek a szociális
szövetkezet alapítása és működése szempontjából tartalmaznak lényeges rendelkezéseket.
Általában véve azt kell megállapítani, hogy a szociális szövetkezetekre vonatkozó joganyag a
Magyar Köztársaság Alkotmányára vezethető vissza azzal, hogy a szabályozás második szintjét a
szövetkezeti törvény jelenti, a harmadik szintjét pedig a törvény kiegészítésére született
kormányrendelet. A szabályok jogrendszerbeli elhelyezkedésének specifikuma az, hogy a
szövetkezeti szabályozás mellett kiemelkedő jelentőséget kapnak a szociális jogalkotás területén
hatályba léptetett egyes jogszabályok is. Ez a szabályozási modell, amely a szociális szövetkezetek
vonatkozásában az Alkotmányra építkezik, nem ismeretlen az európai szövetkezeti szabályozásban.
Erre a szabályozási szemléletre a legmarkánsabb példa
- ahogyan arra utaltunk - az olasz szövetkezeti szabályozásban lelhető fel. Az Alkotmányon nyugvó
és az általános szövetkezeti szabályozásra támaszkodó szabályozási felfogás helyeselhető. A
szociális szövetkezetekkel kapcsolatos szabályok elemzésénél ugyanis azért nem csak elméleti
kérdés, hogy annak alkotmányjogi és általános szövetkezeti törvénybeli alapja is van, mert az egyes,
alapításnál, illetőleg a működésnél felmerülő vagy felmerülhető kérdésekre a válasz az általános
szövetkezeti szabályzás vagy a szövetkezeti szabályozás alkotmányjogi keretei között rögzített
rendelkezések számbavételével és megfelelő értelmezésével adható meg. Ilyen értelemben tehát a
magyar jogalkotói felfogás a szabályozási modellt illetően nemcsak elméleti szempontból, hanem a
szociális szövetkezetekre vonatkozójoganyag gyakorlati alkalmazhatóságának szempontjából is
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 243

helyeselhető.

b) A szociális szövetkezet alanyi köréről

Miként a szövetkezeti törvény elemzésénél, a szociális szövetkezet fogalmának meghatározásakor

már említettük, a fogalmi meghatározás az általános szövetkezeti fogalomhoz képest speciális
jellegűnek minősíthető azzal, hogy e speciális fogalom az általános szövetkezeti fogalmon nyugszik.
Ugyancsak sajátosságokat mutat a szociális szövetkezet esetében az alapítói alanyi kör. A törvény
értelmében ugyanis fő szabályként a szociális szövetkezetnek csak természetes személy tagjai
lehetnek. Az iskolaszövetkezetek alapítása körében rögzíti a jogalkotó, hogy az iskolaszövetkezet
alapításához az oktatási intézmény alapító tagsága szükséges. Az általános szabályok értelmében
szövetkezetet - féltéve ha a törvény eltérően nem rendelkezik - minimálisan hét alapító tag - részjegy
jegyzésének kötelezettségével - alapíthat. Az alapító tagok lehetnek belföldi és külföldi természetes
személyek, de lehetnek jogi személyek, továbbá jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok is.
Ajogi személyek és a jogi személyiség nélküli gazdasági társasági tagok száma együttesen nem
haladhatja meg a taglétszám felét. Az általános szabályok szerint ugyanakkor lehetséges kizárólag
szövetkezetek alapítása mellett is új szövetkezetet létesíteni, ezeket a törvény úgynevezett
másodlagos szövetkezetnek nevezi. A szociális szövetkezetekre vonatkozó rendelkezések az alapítói
alanyi kör vonatkozásában szinte teljességgel áttörik a szövetkezet alapításéinak személyi feltételeit
rögzítő rendelkezések tartalmát, mivel szociális szövetkezet esetében a jogi személyek és a jogi
személyiség nélküli gazdasági társaságok kizártak az alapítói minőségből. Az idevonatkozó
szabályozási felfogás elméleti oldalról helyeselhető, hiszen ajogalkotó egy speciális, a természetes
személyek csoportjából kikerülő alanyi kört kíván favorizálni a szociális szövetkezetek alapítási
lehetőségével. Ehhez a szabályozási kiindulóponthoz vitán felül logikusan illeszkedik az, hogy az
alapítók körét a természetes személyekben határozza meg. Meg kell azonban jegyezni, hogy ajogi
személyek teljes körű kizárása az alapítói minőségből a gyakorlat számára már most
valószínűsíthetően kedvezőtlenül hat majd. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a jogalkotó által
egyébként „helyzetbe hozni kívánt” természetes személyek csoportja a működtetés adminisztratív,
cégjogi, vagyonjogi stb. szabályait kezelni tudja. Helyes lenne ezt a kogens rendelkezést feloldani
oly módon, hogy például ajogi személyek közül az önkormányzatok és/vagy pénzintézetek,
konkrétan a takarékszövetkezetek alapítói, illetőleg szövetkezeti tagi minőséghez juthassanak
szociális szövetkezet alapítása és működtetése során. Az általános, tiltó szabályt meghagyva
szükséges lenne módosítani a törvényt, mégpedig azokkal a kivételekkel, amelyek ajogi személyek
köréből kerülhetnének ki. Az ilyen jellegű cizelláltabb szabályozás a szociális szövetkezetek
gyakorlati alapítását és működtetését bizonyosan megkönnyítené.
Lényeges, valamennyi szociális szövetkezetet érintő tiltó szabály, hogy szociális szövetkezetnek
nem lehet befektető tagja. A törvényi rendelkezések értelmében szövetkezetnek befektető tagja is
lehet abban az esetben, ha azt az alapszabály lehetővé teszi. Ahogyan azt már említettük, a befektetői
tagsági jogviszony tartalmának lényege - egyéb más tartalmi elemek mellett - az, hogy a befektetői
tag személyes közreműködésre nem kötelezhető. A befektető tag vagyoni hozzájárulást bocsát a
szövetkezet rendelkezésére. Éppen ebből a befektetői tagi státuszra jellemző főbb sajátosságból
„,x 244 MÁSODIK RÉSZ

következően a befektetői tagok jogai és kötelezettségei részben eltérnek az általános, avagy az

úgynevezett rendes tagokéhoz képest. A szociális szövetkezet jellege, természete, a szövetkezet
célkitűzése nehezen lenne ösz- szeegyeztethető a befektetői tagi státusszal. Ennek megfelelően
helyeselhető tehát a szociális szövetkezetek alanyi köréből a befektetői tagok kizárása. Abban az
esetben, ha ez a rendelkezés akár csak részlegesen is feloldásra kerülne, akkor bizonyosan erőteljes,
korlátozó rendelkezéseket is hatályba kellene léptetni annak érdekében, hogy egy befektetői tagi
státusz adott esetben a jogszabály, avagy jogszabályok kikerülésével ne vezessen oda, hogy a
szociális szövetkezet eredeti célját és jellegét elveszíti.

c) A nyereségfelosztás módjára és mértékére vonatkozó speciális

rendelkezésekről

Ami a nyereségfelosztás módjára és mértékére vonatkozó szabályokat, azaz a szövetkezet adózás

utáni eredményénekfelhasználását rögzítő rendelkezéseket illeti, ugyancsak azt kell rögzíteni, hogy a
szociális szövetkezetek viszonylatában az általános szabályokhoz képest speciális előírások
érvényesülnek. A szövetkezeti törvény 59. §-ának (3) bekezdése értelmében ugyanis a közhasznú
szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezet az adózás utáni eredményét - eltérően az
általános, valamennyi szövetkezetre irányadó szabályoktól - a közhasznú célja megvalósítására
fordíthatja.

d) „A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködése”, „A szövetkezet gazdasági

tevékenysége” körébe tartozó speciális előírásokról, illetve vagyonjogi szabályokról

A szövetkezeti törvény „A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködése” címszó alatt más

szövetkezeti fajták mellett a szociális szövetkezetekre nézve is tartalmaz konkrét rendelkezéseket.
Arról van szó ugyanis, hogy a törvény értelmében a szövetkezet és a tag gazdasági együttműködését
az alapszabálynak kell rögzíteni, mégpedig célhoz kötötten. Ennek az együttműködésnek a tartalmát
a szövetkezet alapszabálya a szövetkezet céljaihoz viszonyítottan részletesen kell hogy
meghatározza. Az együttműködés a törvény 55. §-a szerint megvalósulhat a tagok
munkalehetőségekhez juttatásában, szociális státuszuk más módon való javításában, továbbá
megvalósulhat a szövetkezet és a tag gazdasági együttműködése diákok és az oktatási intézmények
együttműködésével működő iskolaszövetkezetek esetén a diákok munkalehetőségeinek
megteremtésében, továbbá az oktatási feltételek javításában is. Ezekhez a rendelkezésekhez
illeszkedően a törvény „A szövetkezet gazdasági tevékenysége ” címszó alatt általános rendező
elvként fogalmazza meg azt, hogy a szövetkezet mindazon tevékenységeket gyakorolhatja,
amelyeket törvény a szövetkezet számára nem tilt. A fő tevékenységeket a törvény kifejezetten
rögzíti. Ilyen lehet egyebek mellett a tagjainak munkafeltételeket biztosító, illetőleg szociális
helyzetüket más módon javító, valamint iskolaszövetkezetként működő szociális szövetkezet
tevékenysége.
A közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezetekre nézve a törvény egy
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 245

nagyon is sajátos vagyonjogi rendelkezést tartalmaz. E szövetkezeteknél a részjegy nem jogosítja a

tagot a szövetkezet adózott eredményéből részesedésre.
e) „A szövetkezet szervezeti változásai” körében rögzített speciális
szabályokról

A szövetkezeti törvény „A szövetkezet szervezeti változásai” címszó alatt ugyancsak megfogalmaz

speciális rendelkezéseket a szociális szövetkezetekkel kapcsolatban, különös figyelemmel az
iskolaszövetkezetekre. Az átalakulás közös szabályai között szerepel, hogy iskolaszövetkezet
átalakulásához az oktatási intézmény vezetőjének a hozzájárulása szükséges. Az intézmény vezetője
ezt a hozzájáruló nyilatkozatot azonban csak a törvényben meghatározott esetekben bocsáthatja
rendelkezésre. Az oktatási intézmény vezetője az iskolaszövetkezet szervezeti változásához csak
abban az esetben járulhat hozzá, ha a változás következtében az iskolaszövetkezetbe bevitt, illetve
átengedett vagyon feletti rendelkezési jog továbbra is az iskolaszövetkezetet illeti meg, vagy az
visszakerül az eredeti jogosulthoz, illetőleg akkor, ha beszerzi a fenntartó egyetértését. Az egyesülés
ugyancsak korlátozott iskolaszövetkezetek vonatkozásában, s az iskolaszövetkezetek szétválására
irányadó szabályok ugyancsak korlátokat tartalmaznak. Iskolaszövetkezet szétválásakor ugyanis a
létrejövő szövetkezetek akkor működhetnek tovább iskolaszövetkezetként, ha megfelelnek a szövet-
kezeti törvényben, továbbá a külön jogszabályokban foglaltaknak. Az iskolaszövetkezetek gazdasági
társasággá történő átalakulása ugyancsak sajátos szabályokat igényel, továbbá a közhasznú
szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezetekre is külön szabály vonatkozik.
Abban az esetben, ha iskolaszövetkezet akar gazdasági társasággá átalakulni, a közoktatási
intézmény által rendelkezésre bocsátott, tehát bevitt, avagy átengedett vagyon tekintetében be kell
szerezni a fenntartó hozzájárulását. A szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulására nézve az
általános rendező elv az, hogy szövetkezet korlátolt felelősségű társasággá, avagy
részvénytársasággá alakulhat át. Ezt az általános szabályt töri át a közhasznú szervezeti jogállással
rendelkező szociális szövetkezet esetében ajogalkotó azzal, hogy a közhasznú szervezeti jogállással
rendelkező szociális szövetkezeteket kiveszi az átalakulást a törvény feltételei szerint lebonyolítható
szövetkezetek köréből. E körben is meg kell említeni a 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendeletet. A
Korm. rendelet 5. §-ának (2) bekezdése a szociális szövetkezet jogutód nélküli megszűnésére nézve
kifejezett rendelkezést tartalmaz. Abban az esetben, ha szociális szövetkezet jogutód nélkül szűnik
meg, a tartozások kiegyenlítése után még rendelkezésre álló vagyonát szociális szövetkezeti célra
kell felhasználni.

f) A szociális szövetkezetekre irányadó speciális törvényi szabályozási területek főbb

jellemzőinek összefoglalása

Az előzőekben rögzített áttekintés alapján összefoglalásképpen megállapítható, hogy a szociális

szövetkezetekre, illetve azoknak egy speciális csoportjára nézve, a közhasznú szervezeti jogállással
rendelkező szociális szövetkezeteket illetően a magyar szövetkezeti szabályozás a következő
területeken tartalmaz - az általános szövetkezeti szabályokhoz képest - speciális rendelkezéseket:
- fogalom,
- alanyi kör,
„,x 246 MÁSODIK RÉSZ

- a nyerségfelosztás módja és mértéke, a szövetkezet adózás utáni eredményének felosztása,

- a tag és a szövetkezet gazdasági együttműködésének tartalma,
- a szövetkezet gazdasági tevékenysége, a fő tevékenység megjelölése,
- a részj egy j ogi természete,
- a szövetkezet szervezeti változásai,
- az átalakulás közös szabályai,
- a szövetkezetek egyesülése,
- a szövetkezetek szétválása,
- a szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulása,
- a szövetkezet jogutód nélküli megszűnése.

g) A szociális szövetkezetekkel kapcsolatos, a szociális jogalkotás területén

fellelhető egyes jogszabályi rendelkezésekről

Miként az előzőekben említettük, a kormányrendelet értelmezése átvezet a szociális jogalkotás

területére. E körben hangsúlyozottan kell kiemelni a már ugyancsak említett, a közhasznú
szervezetek jogállásáról szóló 1997. évi CLVI. törvényt. A törvény értelmében ugyanis közhasznú
szervezetnek minősíthető a Magyarországon nyilvántartásba vett, közhasznú tevékenységet ellátó
szociális szövetkezet is. A rendelkezés még viszonylag új keletű, hiszen a törvény „A közhasznú
szervezet típusai” címszó alatt rögzített felsorolását csak 2007. július 1-jei hatállyal bővítette a
közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezet rögzítésével [1997. évi CLVI. tv. 2. § (1) bek.].
A közhasznú tevékenységre nézve a törvény egy általános meghatározást, illetőleg egy hosszú
felsorolást tartalmaz. Az általános meghatározás értelmében közhasznú tevékenység az, amely a
társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítését szolgálja, mégpedig a közhasznú szervezetet
létesítő okiratban megjelölt célra vetítetten. Ha áttekintjük a törvényalkotó konkrét felsorolását (a
felsorolás 24 pontban nevesíti a közhasznú tevékenységeket), akkor azt láthatjuk, hogy lényegében a
felsorolás nagy része megfeleltethető az általános szövetkezeti fogalom azon körének, amely a tagok
vonatkozásában a társadalmi előmenetelt, illetőleg a szociálpolitikai célok elérését tartalmazza.
Egyes konkrét, a közhasznú tevékenység címszó alatt a felsorolásban szereplő tevékenységek pedig
kifejezetten egybeesnek a szociális szövetkezet fogalmában szereplő elemekkel.
A törvényi felsorolásból csak néhányat idézünk állításunk alátámasztására, ezek pedig a
következők:
- szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása;
- nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;
- gyermek- és iljúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet;
- hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése;
- a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése,
„ideértve a munkaerő-kölcsönzést is” és a kapcsolódó szolgáltatásokat;
- természetvédelem, állatvédelem;
- környezetvédelem.
A felsorolásból látható, hogy ezek a célkitűzések egy általános szövetkezet esetében
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 247

- a gazdasági célok mellett - szociálpolitikai célok részét is képezhetik, és képezik is. Különösen
igaz ez az állítás a szociális szövetkezetek esetében, figyelemmel azok speciális céljára és speciális
alapítói körére. Ez azt jelenti tehát, hogy ha a szociális szövetkezetek az 1997. évi CLVI. törvény
egyéb más rendelkezéseinek eleget tesznek, tevékenységüknél, illetőleg a szociális szövetkezet
céljánál fogva feltétlenül jogosultak kell hogy legyenek a közhasznú szervezeti jogállásra. Ez azért
lényeges például, mert az irányadó jogszabályi rendelkezések betartásával így bizonyos adónemek
esetében adómentességben, illetőleg kedvezményekben részesülhetnek.
A szociális jogalkotás területéről ugyancsak lényeges az 1993. évi III. törvény „A szociális
igazgatásról és a szociális ellátásról”. A törvénynek különösképpen a szociális szövetkezet alanyi
körének helyes értelmezésénél van kiemelt jelentősége. Ugyancsak ezen oknál fogva fontos az 1991.
évi IV. törvény „A foglalkoztatás segítéséről és a munkanélküliek ellátásáról”. A szociális
szövetkezetek alapításánál megjelölt alanyi kör, a munkanélküliek köre két alcsoportra osztható. Ide
értendők az úgynevezett nem foglalkoztatottak [1993. évi III. tv. 37/A. § (3) bek.], és ide tartoznak
az úgynevezett álláskeresők is [1991. évi IV. tv. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek
ellátásáról 58. § (5) bek. d) pontja értelmében az a személy, aki: a munkaviszony létrehozásához
szükséges feltételekkel rendelkezik, és oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat
tanulmányokat, és öregségi nyugdíjra nem jogosult, valamint rehabilitációs járadékban nem részesül,
és az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszony kivételével munkaviszonyban nem áll, és
egyéb kereső tevékenységet sem folytat, és elhelyezkedése érdekében az állami fogalkoztatási
szervvel együttműködik, és akit az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart], A
munkanélküli kategória mellett azt is külön törvény határozza meg, hogy ki minősülhet hallgatónak,
illetőleg ki minősülhet tanulónak. „A felsőoktatásról” szóló 2005. évi CXXXIX. törvény alapján
hallgatónak hallgatóijogviszonyban álló személy tekintendő, míg tanulónak „A közoktatásról” szóló
1993. évi LXXIX. törvény alapján tanulói jogviszonyban álló személy minősül.
A szociális szövetkezetek konkrét szabályai erőteljesen összefonódnak a szociális jogalkotás
területén az előzőekben már említett jogszabályokkal, általában véve, de különösen a szövetkezet
tagja által szervezett munkavégzésben ellátott munkakereteket illetően. E körben lényeges, hogy a
szociális szövetkezet tagja a szövetkezet által szervezett munkavégzésben milyen keretekben vehet
részt. A 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet erre nézve több esetet nevesít. A szövetkezet által
szervezett munkavégzésben a szociális szövetkezet tagja a következő módokon vehet részt:
- munkaviszonyban,
- alkalmi munkavállalói könyvvel,
- megbízási jogviszonyban,
- vállalkozási jogviszonyban,
- az irányadó jogszabályi rendelkezések szerint önkéntes jogviszonyban,
- az 1993. III. törvény („A szociális igazgatásról és szociális ellátásról” szóló) rendelkezései
szerint intézményi foglalkoztatás keretében.
A munkajogviszonyra a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben foglalt
rendelkezések az irányadóak, míg a megbízási, illetőleg a vállalkozási jogviszonyra a Polgári
Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben rögzített rendelkezések vonatkoznak. Alkalmi
munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás esetében „Az alkalmi munka- vállalói könyvvel
történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről” szóló 1997.
„,x 248 MÁSODIK RÉSZ

évi LXXIV. törvény rendelkezései az irányadóak, míg a közérdekű önkéntes tevékenységnél egy
viszonylag új jogszabály, „A közérdekű önkéntes tevékenységről ” szóló 2005. évi LXXXVIII.
törvény szabályai jönnek számításba. A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény
alapvetően a szolidaritásból indul ki, maga a jogalkotó azt rögzíti, hogy az „önkéntesség olyan
természetes társadalmi attitűd, amelynek motivációs hátterében a szolidaritás mint alapérték
figyelhető meg”. Megjegyezzük, hogy az említett, 1991-ben Olaszországban a szociális
szövetkezetekről hatályba lépett törvény ugyancsak ismeri az önkéntes tag kategóriáját.
A 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet szabályaiból még két területet kell kiemelni. Az egyik
terület a korlátozottan cselekvőképes személyekre, illetőleg a cselekvőképtelen tagokra vonatkozó
szabályok csoportja. A kormányrendelet értelmében a cselekvőképtelen tag önállójognyilatkozat
tételére nem jogosult. Nevében és helyette a jognyilatkozatot törvényes képviselője teszi meg.
Korlátozottan cselekvőképes személyre nézve a kormányrendelet akként rendelkezik, hogy ez a
személy is lehet tagja szociális szövetkezetnek, azzal azonban, hogy korlátozottan cselekvőképes
személy csak törvényes képviselőjének írásbeli hozzájárulásával szerezheti meg érvényesen a tagsági
jogviszonyt. Másik terület, amelyről a kormányrendelet értékelésénél szólni kell, egy erőteljesen
kimunkálatlan, joghézagokkal teli szabályozási terület. Arról van szó ugyanis, hogy a
kormányrendelet 2. §-ának (2) bekezdése értelmében szociális szövetkezet a kormányrendeletben
meghatározott tevékenysége során - külön jogszabályban meghatározottak szerint - közreműködhet
közmunka, közhasznú, valamint közcélú munka biztosításában is. Ezen a területen a
kormányrendelet, illetőleg a szociális szövetkezetekre vonatkozó joganyag egészen bizonyosan
kiegészítésre szorul.
3. A hitel- és takarékszövetkezetek szabályairól, figyelemmel „A
hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásról” szóló 1996. évi
CXII. törvény rendelkezéseire is

a) A párhuzamos szabályozás lényegéről, a speciális szabályozás

alapfogalmairól

Ahogyan az európai szövetkezeti szabályozások és a magyar szövetkezeti szabályozás ál-

talánosjellemzése körében arra már utaltunk, a hitel- és takarékszövetkezetek csoportja a tekintetben
sajátos, hogy a rájuk vonatkozó szabályozás párhuzamosságot mutat. Ez azt jelenti, hogy a hitel- és
takarékszövetkezetekre a szövetkezeti törvény rendelkezései irányadóak, azzal azonban, hogy a
tevékenységük jellege folytán speciális szabályokat is alkalmazni kell. „A hitelintézetekről és a
pénzügyi vállalkozásokról” szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) az irányadó, a 2006. évi X.
szövetkezeti törvény mellett. A 2006. évi X. törvény 2. §-a világosan rendelkezik arról, hogy a
szövetkezeti ágazati szabályok nem kerülnek megfogalmazásra a törvényben. Erre figyelemmel a
hitel- és takarékszövetkezetekre nézve alkalmazni kell a Hpt. rendelkezéseit is. A rendező elv az,
hogy a szövetkezeti törvényt a Hpt.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A Hpt. módosításáról
rendelkezett a 2007. évi LI. törvény. A módosításnál a jogalkotói cél az volt, hogy a szövetkezeti
törvény és a Hpt. megfelelő, ellentmondásmentes összehangolására sor kerüljön. A Hpt. a Magyar
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 249

Köztársaság területén végzett pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és

bankképviseleti tevékenységre, továbbá betétbiztosításra; a magyar hatóság által ellátott felügyeleti
tevékenységre, illetve a kiszervezett tevékenységet végző felügyeletre is tartalmaz rendelkezéseket.
Eme, a párhuzamos szabályozásra alapuló jogalkotói felfogás helyességét alátámasztja az is, hogy a
jelenlegi statisztikai adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a takarékszövetkezetek és a
hitelszövetkezetek piaci részesedése erőteljes, a szövetkezeti szektor ezen ágazata meghatározó.
A Hpt. alapfogalmainak áttekintése fontos a hitel- és takarékszövetkezeti szabályozás
megértéséhez. A Hpt. pénzügyi intézmény alatt érti a hitelintézetet, illetve a pénzügyi vállalkozást. A
hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely pénzügyi szolgáltatások közül legalább betétet gyűjt,
vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól (ide nem értve a külön
jogszabályokban meghatározott nyilvános kibocsátást), valamint hitelt és pénzkölcsönt nyújt, vagy
elektronikus pénzt bocsát ki. A Hpt. 5. §-ának (3) bekezdése „A hitelintézet és szervezeti formái”
címszó alatt a következőket határozza meg: a hitelintézet bank, szakosított hitelintézet vagy
szövetkezeti hitelintézet (takarékszövetkezet, hitel- szövetkezet) lehet. A pénzügyi vállalkozás az a
pénzügyi intézmény, amely a Hpt.-ben meghatározott tevékenység kivételével, vagyis azoknak a
tevékenységeknek a kivételével, amelyekre kizárólag hitelintézet jogosult, egy vagy több pénzügyi
szolgáltatást végez, pénzügyi holdingtársaság, illetve hitelintézeti elszámolóház. Összefoglalóan az
állapítható meg a szövetkezeti hitelintézet tevékenységéről, hogy az a törvényben meghatározott
tevékenységeket végezhet, azzal azonban, hogy e tevékenységeket a hitelszövetkezet fő szabályként
csak tagjai részére végezheti.

b) A szövetkezeti hitelintézet által folytatható pénzügyi szolgáltatás természetű

tevékenységekről

Ez alól a fő szabály alól kivételt képez a pénzváltás. A szövetkezeti hitelintézet esetében a törvény 3.
§-ában „A pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás” alcím alatt szabályozott
előírások alapján a pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzését jelenti
forintban, illetőleg devizában, valutában:
- betétgyűj tés és más visszafizetendő pénzeszköz - saj át tőkét meghaladó mértékű - nyil-
vánosságtól történő elfogadása,
- hitel és pénzkölcsönök folyósítása,
- pénzügyi lízing lebonyolítása,
- pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása,
- elektronikus pénz, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása, illetőleg az
ezekhez kötődő szolgáltatás nyújtása,
- kezesség és bankgarancia vállalása, továbbá egyéb bankári kötelezettség vállalása,
- valutával, devizával - ide nem értendő a pénzváltási tevékenység váltóval és csekkel saját
számlára vagy bizományosi minőségben történő kereskedelmi tevékenység,
- pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység),
- letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
- készpénzátutalás.
„,x 250 MÁSODIK RÉSZ

c) A szövetkezeti hitelintézet által folytatható kiegészítő pénzügyi szolgáltatás

természetű tevékenységekről

Szövetkezeti hitelintézetnél a kiegészítő pénzügyi szolgáltatás az alábbi tevékenységek üzletszerű

végzését jelenti forintban, valamint devizában:
- pénzváltási tevékenység,
- pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon.
d) A szövetkezeti hitelintézet jegyzett tőkéjéről

A jegyzett tőke legkisebb összegére nézve a szövetkezeti hitelintézeteknél az általános szabályokhoz

képest a tőkére nézve konkrét szabály az irányadó. A törvény 9. §-ának (3) bekezdése szerint
ugyanis szövetkezeti hitelintézet legalább 250 mFt jegyzett tőkével alapítható. A szövetkezeti
hitelintézet alapszabályának a cégbíróságon bejegyzett tőke összegét kell tartalmaznia, vagy arra
történő egyértelmű utalást, hogy a jegyzett tőke megegyezik az illetékes cégbíróság által vezetett,
cégjegyzékben jegyzett, tőkeként nyilvántartott összeggel.

e) A szövetkezeti hitelintézet speciális szabályairól

A szövetkezeti hitelintézet sajátos szabályaira nézve a törvény XXX. fejezete tartalmaz előírásokat.
Ezek a sajátos előírások például az alapításra, a vagyonjogra és a szervezetre vonatkoznak.

A SZÖVETKEZETI HITELINTÉZET ALAPÍTÁSÁRÓL

Az alapításnál a törvény konkrétan meghatározza az alapítók létszámát: szövetkezeti formában
működő pénzügyi vállalkozást minimálisan 15 tag alapíthat. Ettől eltérő szabályozás irányadó a
szövetkezeti hitelintézet alapítására, figyelemmel arra, hogy ott legalább kétszáz tag meglétét
megköveteli a törvény az érvényes alapításhoz, illetve a működéshez. Az alapítók összetételére nézve
a törvény 216. §-ának (2) bekezdése konkrét rendelkezéseket tartalmaz. Szövetkezeti hitelintézetnek
tagjai lehetnek természetes és jogi személyek, van azonban a jogi személyekre nézve egy törvényi
korlát. A jogi személyek száma ugyanis nem haladhatja meg a tagok számának 1/3-át.

A SZÖVETKEZETI HITELINTÉZET SPECIÁLIS VAGYONJOGI SZABÁLYAIRÓL A vagyonjog területén a

jegyzett tőke összetételére részletes előírást rögzít a törvény. Szövetkezeti hitelintézet jegyzett
tőkéjében egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada (részesedése) - a magyar
állam, a feladatkörében eljáró önkéntes intézményvédelmi alap, valamint az Országos
Betétbiztosítási Alap kivételével - nem lehet több 15%-nál. A vagyonjog szabályozási területén
lényeges szabály, hogy a szövetkezeti hitelintézet tagja, illetőleg örököse (jogutódja) tagsági
jogviszonya megszűnésekor a szövetkezet saját tőkéjéből legfeljebb a részjegy összegére tarthat
igényt. Abban az esetben, ha a tagságijogviszony a tag halálával, a jogi személy megszűnésével
vagy kilépéssel, kizárással szűnik meg, legfeljebb a megszűnést követő második éves beszámolót
megállapító közgyűlés vagy küldöttgyűlés napjától számított 30 napig a szövetkezet igazgatósága
köteles a részjegy összegét visszafizetni. A rendezés meghosszabbítással kell hogy történjen, de csak
akkor, ha ennek következtében a szövetkezeti hitelintézet saját tőkéje, illetve szavatoló tőkéje nem
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 251

éri el a törvényben meghatározott tőkekövetelményt. A részjegy összegének visszafizetése tehát nem

veszélyeztetheti a törvény saját tőkére, illetőleg szavatoló tőkére vonatkozó előírásait. A vagyonjog
területén egy másik intézménynél, a tartaléknál szövetkezetspecifikus szabályozási eleme a
törvénynek az, amely értelmében szövetkezeti intézet átalakulása esetén a lekötött tartalékba
helyezett, fel nem osztható vagyont a jogutód tartalékába kell helyezni.

A SZÖVETKEZETI HITELINTÉZET SZERVEZETI JOGI TERMÉSZETŰ SPECIÁLIS TERMÉSZETŰ

SZABÁLYAIRÓL
A szövetkezeti formában működő hitelintézetek szervezeti jogi természetű szabályai ugyancsak
sajátosságokat mutatnak. A szövetkezeti formában működő hitelintézet szervezeti előírásai a
határozatképtelenség szabályait külön rögzítik. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés
az eredeti napirendre felvett valamennyi kérdésben hozhat határozatot. Szövetkezeti hitelintézetnél a
közgyűlésen részt vevő tagok 2/3-ának egyetértő szavazata szükséges a következő kérdésekben:
- az alapszabály megállapításához,
- a szövetkezet egyesüléséről való döntéshez és a részjegyek névértékének megváltoztatásához.
Figyelemre méltó szervezeti jogi természetű szabály az is, amely szerint szövetkezeti hi-
telintézetnél a közgyűlés napirendi pontjával kapcsolatos iratokat nem kötelező minden tagnak
megküldeni. Ebben az esetben a közgyűlési meghívónak vagy a hirdetménynek tartalmaznia kell,
hogy a tag kérésére az iratokat a szövetkezeti hitelintézet számára rendelkezésre bocsátja.
Szövetkezeti hitelintézetnél a tagok létszámától függetlenül - tehát eltérően a szövetkezeti törvény
szabályaitól - lehetőség van arra, hogy az alapszabály küldöttgyűlés működését rögzítse.

f) A szövetkezeti formában működő pénzügyi intézmények törvényességi és szakmai

felügyeletéről

Figyelemmel a párhuzamos szabályozásra, a szövetkezeti formában működő pénzügyi intézmények

törvényességi felügyeletét, miként más szövetkezetekét is, a szövetkezet székhelye szerint illetékes
cégbíróság látja el. E tekintetben „a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a
végelszámolásról” szóló 2006. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak. A tevékenység jellegére
figyelemmel azonban indokolt a szakmai felügyelet szabályozása is. A pénzügyi intézmények, így a
szövetkezeti formában működő pénzügyi intézmények szakmai felügyeletét a Pénzügyi Szervezetek
Állami Felügyelete látja el, továbbá a hatáskörébe tartozó kérdésköröknél a Magyar Nemzeti Bank,
illetve más szakhatóság.
4. A biztosító szövetkezetek szabályairól, figyelemmel „A
biztosítókról és a biztosítási tevékenység”-ről szóló 2003. évi
LX. törvény vonatkozó rendelkezéseire is

a) A biztosító szövetkezetek jogviszonyára vonatkozó szabályozás jellegéről

„,x 252 MÁSODIK RÉSZ

A biztosító szövetkezetek jogviszonyait egyrészről a szövetkezeti törvény rendezi, másrészről pedig

irányadóak „a biztosítókról és a biztosítási tevékenység”-ről szóló 2003. évi LX. törvény
rendelkezései is. Az utóbbi törvény 10. §-ának (2) bekezdése az egyes szervezeti formákra irányadó
joganyag meghatározásánál konkrétan azt tartalmazza, hogy a biztosító szövetkezetek
jogviszonyainál a szövetkezeti törvény rendelkezései alapján kell eljárni, mégpedig akként, hogy a
speciális előírásokat alkalmazni kell, vagyis a biztosítási szövetkezetre vonatkozó törvényi
előírásokban foglalt eltérésekkel kell a szövetkezeti törvényt alkalmazni. A párhuzamos
szabályozásnak e szövetkezeti csoportnál is a tevékenység sajátos jellege az indoka.

b) A biztosító szövetkezetek alapításának speciális személyi feltételeiről

A biztosító szövetkezet alapítási szabályai eltérnek a szövetkezeti törvényben foglaltaktól. Az

alapítás személyi feltételeinél ugyanis a törvény 12. §-a azt rögzíti, hogy biztosító szövetkezetet
legalább 10 tag alapíthat.

c) A biztosító szövetkezetek speciális vagyonjogi rendelkezéseiről

A vagyonjogi rendelkezések körében a szövetkezeti törvényben rögzítettekhez képest ugyancsak

eltéréseket állapít meg a jogalkotó. A biztosító szövetkezet alapításának engedélyezésére nézve a
törvény két rendelkezését, nevezetesen az 58. § b) pontjában foglalt előírást és a 66. § (2) bekezdés
b) pontjában foglalt előírást össze kell olvasni. Az 58. § értelmében a biztosító alapítási engedély
iránti kérelméhez mellékelni kell az adminisztratív szolgáltatások és az üzleti tevékenység
biztosítását szolgáló szervezet létrehozásának költségeire vonatkozó előzetes számításokat és az
ezeket a költségeket fedezni képes pénzeszközök meglétének igazolását, mégpedig hitelintézeti
igazolását. A jogalkotó tehát az alapítás engedélyezése körében azt írja elő, hogy a tevékenységhez
várhatóan szükséges pénzeszközök rendelkezésre állása hitelt érdemlően igazolásra kerüljön. A
törvény 66. §-a konkrétan a biztosító sző- vetkezetnél 50 mFt-ban jelöli meg a szükséges
pénzeszközök minimális értékét. A biztosító szövetkezet tagjai által az alapításkor rendelkezésre
bocsátott részjegytőkén belül az arányok a pénzbeli hozzájárulást illetően speciálisak. Arról van szó
ugyanis, hogy a részjegytőkén belül a pénzbeli hozzájárulásnak legalább 70%-ot kell elérnie. Ami a
részjegyek névértékét illeti a biztosító szövetkezet alapítása esetén, arról azt kell megállapítani, hogy
erre nézve a törvény konkrét rendelkezést tartalmaz. A törvény 14. §-ában megfogalmazott előírás
szerint egy részjegy névértéke legalább 10 eFt kell hogy legyen. Különösen fontos az a biztosító
szövetkezet érvényes alapítására kiható szabály, amely szerint a biztosító szövetkezetnek a
cégjegyzékben való bejegyzésére csakis akkor kerülhet sor, ha a részjegyek pénzbeli hányadát
maradéktalanul befizették.
A tőkeképzés tehát ennél a szövetkezeti csoportnál a cégjegyzékbe történő bejegyzés feltétele.
Speciális vagyonjogi természetű szabály az, hogy a volt tag, illetőleg örököse részére az elszámolás
alapján kifizetést nem lehetséges teljesíteni, ha a kifizetés következtében a biztosító szövetkezet nem
lenne képes megfelelni a minimális szavatoló tőkére vonatkozó előírásoknak (a törvény 121. §-a
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 253

értelmében a szavatoló tőke arra szolgál, hogy a biztosító abban az esetben is teljesíteni tudja
kötelezettségeit, ha erre a beszedett díjak, illetve a biztosítástechnikai tartalékok nem nyújtanak kellő
fedezetet) vagy a törvényben meghatározott szükséghelyzet következne be. Az elszámolásra nézve
azonban egy időbeli korlát az irányadó: a kifizetés legfeljebb négy évig halasztható. Mindaddig,
amíg a volt tag vagy örököse a szövetkezettel az elszámolást nem rendezi, eredményes gazdálkodás
esetén részesedik a biztosító szövetkezet eredményéből.

d) A biztosító szövetkezetek alapszabályára vonatkozó speciális

rendelkezésekről

A biztosító szövetkezeteknél az alapszabályra vonatkozó rendelkezések körében is eltérés van a

szövetkezeti törvény előírásaihoz képest. A szövetkezeti törvényben rögzített előírásokon felül
ugyanis az alapszabályban kötelezően rögzíteni szükséges a következőket:
- a biztosító szövetkezet tevékenységi körét biztosítási ág, ágazat szerint,
- a biztosító szövetkezet adózott eredményének felhasználási elveit.
Az alapszabályok a törvény 15. §-ának (2) bekezdése értelmében akként is rendelkezhetnek,
hogy a tagok pótbefizetésre kötelezhetőek legyenek. A szövetkezeti törvény tehát e körben is
szabályozza a vagyonjogi rendelkezéseiből a pótbefizetés intézményét.
A pótbefizetésre történő kötelezésnek azonban több korlátja is van. Az egyik korlát az, hogy a
pótbefizetésre a tagokat csak az alapszabályban megjelölt esetekben, az ott rögzített módon és az
alapszabályban előírt mértékig lehet kötelezni. A másik korlát pedig az, hogy az alapszabályi
rendelkezés esetében is szükséges a közgyűlés erre vonatkozó döntése.
ej A biztosító szövetkezetek szervezeti rendszerére vonatkozó speciális rendelkezésekről

A biztosító szövetkezet szervezeti rendszerének körében az igazgatósági taggá történő megválasztásra

nézve a törvény 16. §-a értelmében konkrét, speciális szabályt kell alkalmazni. Igazgatósági tagnak
megválasztható ugyanis az is, aki nem tagja a biztosító szövetkezetnek, továbbá az is, aki nem áll
azzal munkaviszonyban. A felügyelőbizottság tagjára nézve az az irányadó, hogy a
felügyelőbizottság tagja a biztosító szövetkezettel munkaviszonyban nem állhat. A
felügyelőbizottsági tagság abban az esetben is létrejöhet érvényesen, ha az érintett nem tagja a
biztosító szövetkezetnek. A tagsági jogviszony fennállása tehát nem feltétele annak, hogy a jelöltet a
biztosító szövetkezet valamelyik szervezetében taggá válasszák.

5. A mezőgazdaság területén alapított szövetkezetek szerve-

ződési szintjeiről: „A termelői csoportokról” és a zöldség-
gyümölcs termelői értékesítő szervezetek nemzeti
szabályozásáról, az Európai Unió vonatkozó rendeletei alapján

a) A mezőgazdaság területén alapított szövetkezetek szerveződési szintjeinek fő

„,x 254 MÁSODIK RÉSZ

jellemvonásairól

A mezőgazdasági szövetkezetek piaci részesedésének megtartása érdekében szükség van arra, hogy
ezek a szövetkezetek szerveződési szinteket hozzanak létre. A különböző szerveződési szintekre
sajátos szabályozás az irányadó. A mezőgazdaság területén a mezőgazdasági/agárszövetkezetek
sajátos szerveződési szintjét jelentik a termelői csoportok. A termelői csoportok lényegében olyan
együttműködési formák, amelyek azonos termékre, illetve termékcsoportra szerveződnek a termelők
előmenetelének elősegítése érdekében. A szerveződés egy másik szintjét jelentik a termelő és
értékesítő szervezetek (TÉSZ). Az Európai Unió vonatkozó rendeletében foglalt előírásra
figyelemmel Magyarországon hatályba lépett a 67/2009. évi (VI. 9.) FVM rendelet, amely a
zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozását foglalja össze.
b) A termelői csoport legfontosabb szabályairól a 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján

A termelői csoportokra nézve a 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet szabályai az irányadóak. Nem
tartoznak a rendelet tárgyi hatálya körébe a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői
szervezetek nemzeti szabályozásáról szóló FVM rendelet hatálya alá tartozó szervezetek. A rendelet
értelmében termelői csoportnak tekintendő az agrárpolitikáértfelelős miniszter által e rendelet
alapján termelői csoportként elismert és a rendelet előírásai szerint működő szövetkezet vagy
korlátolt felelősségű társaság. A szakirodalom álláspontja szerint a termelői csoportok a
gyakorlatban lényegében szövetkezetek. Az elismerés feltételeként a rendelet két vonatkozásban
határoz meg előírásokat. Először is a taglétszám körében irányadó az a szabály, hogy az
elismeréshez minimum 15 tagnak kell lennie, és az árbevétel tekintetében tárgyévre vonatkoztatva
legalább 300 millió Ft összeget kell tudni produkálni. Ezt a legalább 300 millió forintnyi tárgyévi
árbevételt a tagok által megtermelt, illetve feldolgozott, az állami elismeréssel érintett termék
értékesítéséből kell nyerni. Erre nézve a rendelet 5. §-a világos előírást tartalmaz. Ez az
összegszerűség fő szabályként irányadó, mert bizonyos termékek tekintetében más előírások az
irányadóak, például dohánytermesztés esetében a természetes személy tagoktól származó
árbevételnek el kell érnie az összes értékesítési árbevétel 3%-át, a rendelet 5. §-ának (2)
bekezdésében rögzítettek szerint.
Általában véve a termelői csoportok fő jellemzője az, hogy önkéntes társulások, amelyek tagjai
a tagsági jogviszony érvényes létrehozásához több vonatkozású feltételt kell hogy teljesítsenek.
Összefoglalóan azt lehet megállapítani, hogy a termelői csoport a termelők számára biztosítja:
- a termelés megszervezését,
- a mindkori kereslethez történő termelési tevékenység hozzáigazítását,
- a technikai feltételeket,
- a termékek tárolásához/feldolgozásához/értékesítéséhez való segítséget,
- az ár- és értékesítési feltételek kedvező alakítását,
- korszerű termelési, értékesítési, szervezési szaktanácsadó feladatok ellátását. Végső soron a
termelői csoport a termelőket meghatározott feltételek alapján történő egyesítésével a termelők piaci
pozíciójának megerősödését szolgálja. A rendelet 3. §-ának (3) bekezdése értelmében egy adott
termelői csoport csak egy termékre vagy termékcsoportra szakosodottan működhet.
A rendelet a fentiekre tekintettel „Általános rendelkezések” címszó alatt a 2. § (1) bekezdésében
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 255

meghatározza azt a jogalkotói célt, amely érdekében a termelői csoport rendelkezései

megfogalmazhatók. E szerint a termelői csoportok létrehozása annak érdekében történik, hogy az
úgynevezett strukturális hiányosságok, amelyek a nem megfelelő termelői szerveződések
következtében lépnek föl, kiegyensúlyozásra kerüljenek és a termelők érdekérvényesítő képessége
megerősödjön azáltal, hogy államilag elismert termelői csoportok jönnek létre.
A rendelet 3. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a termelői csoport tagjának bizonyos, a
rendeletben foglalt előírások szerinti termelési tevékenységet kell folytatnia, és ugyancsak a
rendeletben rögzített előírások szerint nyilvántartottnak is kell lennie. Konkrétan arról van szó, hogy
a termelői csoport tagja lehet természetes személyjogi személy vagy jogi személyiséggel nem
rendelkező gazdasági társaság, összefoglalóan olyan termelő, aki mezőgazdasági, halászati vagy
erdészeti alaptevékenységet folytat. A termelők által önállóan végzett alaptevékenységükhöz
illeszkedő tevékenységre szerveződnek a termelői csoportok. A rendelet pontosan azt rögzíti, hogy a
termelői csoportbeli tagsági jogviszony létrehozásához az érintett termelő a termelői szerveződés
céljának megfelelő piaci vagy feldolgozó ipari értékesítésre szánt, az elismerés tárgyát képező
terméket termeljen. Megköveteli továbbá a jogalkotó, miként azt az előzőekben említettük, hogy az
adott termelő nyilvántartásban szerepeljen, azaz a mezőgazdasági, agrár-, vidékfejlesztési, valamint
halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsoló eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007.
évi XVII. törvény, illetve a szőlészeti és borászati adatszolgáltatás rendjéről és a nem hegyközségi
településeken a közigazgatási feladatokat ellátó hegyközségek meghatározásáról szóló 96/2004. (VI.
3.) FVM rendelet szerint nyilvántartásba vettnek minősüljön.

c) Az Európai Unió és a nemzeti joganyag tárgyi köreiről

A termelői csoportok létrehozása és működése oly mértékben fontos, hogy erre vonatkozóan
támogatás nyújtására van lehetőség a jogszabályban foglalt feltételek alapján. Az 59/2007. (VII. 10.)
FVM rendelet az irányadó az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok
létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A rendelet 1. §-a
értelmében a támogatás célja az, hogy elősegítse a termelői csoportok tagjai termelésének és
teljesítményének a piaci követelményekhez való igazítását, az áruk közös forgalmazását, valamint a
termelés, betakarítás tekintetében elérhetőségi információkra vonatkozó közös szabályok
létrehozását. A rendelet ide érti a közös forgalmazást illetően az értékesítésre történő előkészítést, az
értékesítés központosítását és a nagy tételben vásárlók ellátását is. A támogatás a termelői csoportok
létrehozásához és adminisztratív működésének biztosításához vehető igénybe. A támogatás mértéke
a termelési érték alapján számítandó ki, a rendeletben foglalt előírások figyelembevételével.
Hasonló jogalkotói szemlélet az irányadó a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról
szóló 28/2009. FVM rendelet tekintetében is.
Az előzőekben már említett 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet a következő közösségi rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket rögzíti:
- 1234/2007/EK rendelet (2007. október 22.) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének
létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az
egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”).
„,x 256 MÁSODIK RÉSZ

6. „A közoktatási intézmény tag részvételével működő iskola-

szövetkezetekről” szóló 123/2006. (V. 19.) Korm. rendelet főbb
előírásairól

a) Az iskolaszövetkezetek alapításának hagyományairól, az alapítások hatályos,

speciális szabályairól

Az iskola- és diákszövetkezetek jelentősége a 20. század első felében, de már a 19. század végén is
megállapítható. A Széchenyi István nevét viselő egyetemi diákszövetség 1910-ben Budapesten
működött, az „Első Magyar Diákszövetkezet” pedig 1911 -ben alakult. A magyar szabályozást
nemzetközi példák befolyásolták. Az Egyesült Államokban kiterjedt alanyi körrel működtek
tankönyvbeszerző diákszövetkezetek, de jellemző volt ez a forma német, angol, francia, svájci
egyetemeken is. Jelenleg ugyancsak jelentős alanyi körrel rendelkeznek, a hatályos szabályozás
alapján ezeknek a szövetkezeteknek az is a célja, hogy a tagjaik számára olyan munkalehetőség
megszerzésében segítsenek, amelyek átlátható feltételek alapján biztosítanak munkalehetőséget a
szövetkezeti tagok számára. Ez a szövetkezeti forma a tagoknak a munkaerőpiacon egyértelműen
védelmet és kiszámíthatóságot jelent.
A rendelet értelemszerűen azoknak az iskolaszövetkezeteknek a működését szabályozza,
amelyeknek közoktatási intézmény tagja van. A rendelet a 3. § (2) bekezdésében kifejezetten rögzíti,
hogy az iskolaszövetkezet létrejöttéhez az szükséges, hogy alapításában és működésében közoktatási
intézmény részt vegyen. A közoktatási intézmény részéről a tagsági jogviszony érvényes
létrehozására nézve a kormányrendelet korlátozó előírást tartalmaz. A közoktatási intézmény
ugyanis csak akkor lehet az iskolaszövetkezet tagja, ha erre az alapító okirata felhatalmazza. A
rendelet hatálya kiterjed a közoktatási intézmény taggal rendelkező iskolaszövetkezetre és az
iskolaszövetkezettel munkaviszonyban álló személyekre is. A rendelet 3. §-ának (1) bekezdése
meghatározza azt az alanyi kört, hogy ki lehet az iskolaszövetkezet alapítója és tagja. Az előírás
értelmében az iskolaszövetkezet alapítója és tagja az lehet, aki az adott közoktatási intézménnyel
meghatározott jogviszonyban áll. Ajogalkotó e körben két jogviszonyt, nevezetesen a tanulói vagy a
kollégiumi tagsági jogviszonyt határozza meg. Ezen túlmenően az iskolaszövetkezet alapítója és
tagja lehet az, aki az adott közoktatási intézménnyel munkaviszonyt, közalkalmazotti jogviszonyt
hozott létre, továbbá az, akinek gyermeke az adott közoktatási intézménnyel tanulói, kollégiumi
tagsági jogviszonyban áll. Az alanyi kör vonatkozásában a kormányrendelet kiterjesztő szemlélettel
szabályoz, figyelemmel arra, hogy a szülői tagsági jogviszony örökbefogadott és a nevelt gyermek
esetén is érvényesen létrehozható.
b) Az iskolaszövetkezetek tevékenységére vonatkozó sajátos szabályokról

Az alanyi körre tekintettel ezeknek az iskolaszövetkezeteknek a tevékenységére sajátos előírások az

irányadóak. A kormányrendelet értelmében ugyanis az iskolaszövetkezetek tevékenysége nem lehet
független az oktatási intézmény tevékenységétől és szellemiségétől. A rendelet azt tartalmazza, hogy
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 257

az iskolaszövetkezet tevékenységének és határozatainak illeszkednie kell az abban részt vevő

oktatási intézmény pedagógiai célkitűzéseivel, az iskolaszövetkezet tevékenysége nem
veszélyeztetheti annak működését, összességében nem okozhat kárt a közoktatási intézményben
folytatott tanulmányokra nézve.

c) Az iskolaszövetkezetek lehetőségeit rögzítő előírásokról

Az iskolaszövetkezet lehetőségeire nézve a kormányrendelet kiemeli, hogy az iskolaszövetkezet

hozzájárulhat a közoktatási intézmény nevelő és oktató munkájához, mégpedig akként, hogy az
ahhoz szükséges feltételek javításában közreműködik. Az iskolaszövetkezet hozzájárulhat továbbá a
tagjai tanulmányainak a folytatásához, mégpedig akként, hogy a tanulmányok folytatásához
szükséges feltételeket megteremti. Külön eset az, amikor az iskolaszövetkezet szakiskolában vagy
szakközépiskolában jön létre, ebben az esetben a gyakorlati képzés feladatait részben vagy egészben
az iskolaszövetkezet is elláthatja a kormányrendeletben foglalt előírás szerint. Erre nézve a
jogszabály egy generál klauzulát tartalmaz, amely értelmében az iskolaszövetkezet ezekben az
esetekben a gyakorlati képzés feladataiban akkor működhet közre, ha a gyakorlati képzés
megszerzéséhez szükséges feltételek a rendelkezésére állnak.

7. „Az Európai Szövetkezetről” szóló 2006. évi LX1X. törvény

főbb rendelkezéseiről

a) A törvény céljáról, hatályáról

A magyar jogalkotó „az Európai Szövetkezetekről” szóló 2006. évi LXIX. törvény (továbbiakban:
Törvény) célját megkettőzte. A Törvény célja ugyanis elsősorban az, hogy az Európai Unió Tanácsa
által 2003-ban elfogadott, „Az európai szövetkezet (SCE) Statútumáról’ szóló rendeletben
(továbbiakban: Rendelet) foglaltak végrehajtását biztosítsa a magyar jogrendszer keretei között. A
Rendelet ugyanis „Nemzeti végrehajtási szabályok” címszó alatt felhatalmazza a tagállamokat arra,
hogy a Rendeletben foglaltak megfelelő végrehajtása érdekében a szükséges rendelkezéseket
megalkossák. A felhatalmazás lényegében olyan kiegészítő szabályozás megalkotására szól, amely a
Rendelet alkalmazását elősegíti az egyes tagállamokban. A Törvény célja másodsorban az is, hogy az
SCE alapítása és működése során a munkavállalói részvételre vonatkozó előírások harmonizáljanak
a közösségi jog idevonatkozó, tanácsi irányelvében foglaltakkal. Nevezetesen a 2003/72/EK tanácsi
Irányelvről van szó, a munkavállalóknak az SCE döntéshozatali rendjébe történő bevonását
szabályozó dokumentumról.
Az előzőekben vázolt két konkrét, a Törvényben rögzített cél mellett a jogalkotó megfogalmaz
egy általános, a két konkrét céllal nyilvánvaló összefüggést mutató célkitűzést is. A Törvény
általános célkitűzése ugyanis az, hogy az európai belső piac megteremtése, továbbá a letelepedés
szabadságának akadály nélküli megvalósítása érdekében megalkossa a magyarországi székhelyű
„,x 258 MÁSODIK RÉSZ

SCE alapításának és működésének szabályait, továbbá - erre tekintettel - kimunkálja a munkavállalói

részvétel olyan tartalmú előírásait, amelyek a közösségijognak megfeleltethetők. A Törvény eme
általános célja egybeesik a Rendeletben, illetve más társas vállalkozásokra vonatkozó rendeletekben
foglaltakkal. Arról van szó, hogy az Unióban a belső piac kialakíthatóságára figyelemmel két feladat
megoldása vált szükségessé. Az egyik feladat a kereskedelmi akadályok „lebontásában”, a másik
pedig a „határokat átívelő”, tehát nem csak a helyi igények szerinti tranzakciók végrehajtására
alkalmas szervezeti keretek létrehozásában jelölhető meg. Lényegében olyan szupranacionális szer-
vezeti-jogi keretek megteremtéséről kellett és kell rendelkezni, amelyeknek az alapítása és működése
is a közösségi jog alapján történik, nem pedig az egyes tagállamok belső jogrendszere szerint. A
magyar jogalkotó a Törvény kimunkálása során az Unióban, az Unión belüli általános igényekre
tekintettel, konkrétan a Rendeletben foglaltak szerint, helyesen fogalmazta meg a Törvény célját. A
Törvény I. fejezete „Általános rendelkezések”, „Hatály” címszavak alatt kifejezetten rögzíti, hogy a
magyarországi székhelyű SCE alapítására és működésére két szabályozást kell alkalmazni,
nevezetesen a Rendelet és a Törvény előírásait. A magyarországi székhelyű SCE esetén az
alapításnál és a működésnél a munkavállalóknak a döntéshozatalba történő bevonását a Törvény
második részében foglaltak biztosítják.
Ami azt az alanyi kört illeti, amelyre nézve a Törvényt alkalmazni kell, egy szélesebb körű
felsorolás az irányadó. A Törvény szabályait kell alkalmazni
- magyarországi székhelyű jogi személyre, avagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságra;
- Magyarországon honos természetes személyre mint az SCE alapítójára akkor is, ha az alapításra
kerülő SCE székhelye külföldön van.
Lényeges tehát, hogy a Magyarországon honos természetes személyek alapítói minősége
meghatározza az alkalmazandó jogot. E tekintetben érdektelen az, hogy az SCE székhelye külföldön
van. Ilyen eset például, amikor egyesülésnél a kisebbségi tagokkal el kell számolni. A Törvény
második részének munkavállalókra vonatkozó előírásait a következő esetekben kell alkalmazni:
- a Római Szerződés 48. cikkének (2) bekezdésében meghatározott társaságok, ideértve a
szövetkezetet is, és a valamely tagállam joga alapján alapított és e jog szerint működő, az SCE
létrehozásában közvetlenül részt vevő jogalanyok (továbbiakban: résztvevő jogalanyok);
- az SCE;
- az előzőek leányvállalata, avagy telephelye, belföldön foglalkoztatott munkavállalói
képviselőinek a megválasztására, visszahívására. Ezen túl a résztvevő jogalanyok, az SCE, az üzemi
tanács, a munkavállalók és a munkavállalói képviselők megválasztását és visszahívását érintő
jogokra és kötelezettségekre, abban az esetben is, ha az SCE székhelye külföldön van.
Kisegítő szabály az, hogy ahol a Törvény vagy a Rendelet az SCE székhely szerinti
tagállamának, avagy az érintett tagállamnak a szövetkezeteket érintő jogszabályairól szól, ott a
belföldi székhelyű SCE avagy alapító vonatkozásában „a szövetkezetekről szóló” 2006. évi X.
törvény (továbbiakban: Sztv.) és az Sztv. 107. §-ában foglalt felhatalmazás szerinti kormányrendelet
az értendő. Lényeges, hogy a 2006. évi IV. törvény „a gazdasági társaságokról” (továbbiakban: Gt.)
rendelkezéseit, illetve „a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról” szóló
2006. évi V. törvény előírásait is alkalmazni kell azokban az esetekben, ahol a Rendelet az SCE
székhely szerinti tagállam vagy az érintett tagállam részvénytársaságokra vonatkozó jogszabályairól
szól.
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 259

Az európai szövetkezeti forma értelmezése körében a Törvény konkrét előírásokat fogalmaz

meg. Ha ugyanis a Törvény valamely tevékenység gyakorlására szövetkezeti formáról rendelkezik,
illetve amennyiben a Törvény valamely tevékenység gyakorlását szövetkezeti formában is biztosítja,
akkor azon az európai szövetkezeti forma is értendő. Az európai szövetkezet tagjára, illetve az
európai szövetkezet személyesen közreműködő tagjára, valamint az európai szövetkezet vezető
tisztségviselőjére - más jogszabályokban szabályozott jogviszonyok vonatkozásában - a szövetkezet
tagjára, ideértve a személyes közreműködésre, munkavégzésre kötelezett tagot is és a szövetkezet
vezető tisztségviselőjére irányadó szabályokat kell alkalmazni.

b) A nyilvántartásba vételről, a cégbíróság hatásköréről

„A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról” szóló (továbbiakban: Ctv.)

2006. évi V. törvény rendelkezéseinek különös jelentősége van az SCE alapításának nyilvántartásba
vétele tekintetében és a törvényességi felügyelet körében. Az alapítás nyilvántartásba vételére,
valamint a cégeljárás egész tartalmára ugyanis ennek a törvénynek az előírásait kell alkalmazni. A
Rendelet meghatározott cikkeiben szabályozott esetekben „az illetékes hatóságnak” azt a megyei
(fővárosi) bíróságot mint cégbíróságot kell érteni (továbbiakban: Cégbíróság), amelynek
illetékességi területén az SCE székhelye van. Ezek a Rendeletben nevesített esetek a következők:
- a Rendelet 7. cikke: „az alapszabályban megfogalmazott székhelyáthelyezés”,
- a Rendelet 29. cikke: „az egyesülési eljárás vizsgálata”,
- a Rendelet 30. cikke: „az egyesülés jogszerűségének ellenőrzése”,
- a Rendelet 35. cikke: „az átalakulással megvalósuló, alapításra vonatkozó eljárás”,
- a Rendelet 54. cikke: „a közgyűlés összehívása”,
- a Rendelet 76. cikke: „átalakulás szövetkezetté”.
Meg kell jegyezni, hogy a Rendelet 73. cikkében rögzített esetekben illetékes hatóságnak a
Cégbíróság tekintendő, azzal azonban, hogy az SCE felszámolását az SCE székhelye szerint illetékes
megyei (fővárosi) bíróság rendeli el.
A szabályozás rendszeréről az előzőek szerinti áttekintés nyomán az állapítható meg, hogy mind
az anyagi-jogi, mind az eljárásjogi szabályozás rendezett.
A Rendelet mellett elsődlegesen „a szövetkezetekről” szóló 2006. évi X. törvénynek van
jelentősége, másodsorban a Gt. rendelkezéseinek. Eljárásjogi vonatkozásban kiemelkedően fontos a
Ctv., e körben a szabályozási rendszer pillérjeként kell megemlíteni a vég- elszámolási eljárásról
szóló szabályokat is. A Törvény egészét tekintve a már említett tanácsi Irányelvet kell hangsúlyosan
kiemelni, a magyar szabályozás viszonylatában pedig a Munka Törvénykönyvét. Különösen fontos
még „a számvitelről” szóló 2000. évi C. törvény.

c) Az SCE alapításáról

Az SCE alapszabályában megjelölt székhelye a központi ügyintézés helye. A Törvény az SCE

egyesülés útján való alapítását a kisebbségvédelmi szabályokra koncentrálva rendezi. Azok a tagok
„,x 260 MÁSODIK RÉSZ

ugyanis, akik az egyesülést nem támogatják, azaz nem kívánnak a létrehozandó SCE tagjaivá válni,
nem kerülhetnek hátrányos vagyoni helyzetbe az egyesülés ténye miatt. Ezekkel a kisebbségben
maradó tagokkal a Törvényben rögzítettek szerint el kell számolni. Az elszámolás végrehajtása
lényegében az egyesülő szövetkezet igazgatóságának a feladata. A közgyűlés által elfogadott
fordulónapra az igazgatóság elkészíti a szövetkezet vagyonmérleg-tervezetét, továbbá a
vagyonleltár-tervezetét, valamint a kisebbségi tagokkal való elszámolás tervezetét. Lényeges, hogy a
vagyonmérleg- és a vagyonleltár-tervezetek elkészítése során „a számvitelről” szóló 2000. évi C.
törvény rendelkezései az irányadók. A tervezeteket a közgyűlés fogadja el azzal, hogy a
vagyonmérleg-tervezetek fordulónapja és a közgyűlés határozata közötti időintervallum maximum
három hónap lehet. A közgyűlés tételesen és konkrétan megállapítja azt a vagyonhányadot, amely a
kisebbségi tagoknak jár. A kiadás módjáról is a közgyűlés határoz. A Törvény a kisebbségi tagok
számára azt a garanciális szabályt tartalmazza, amely szerint az SCE cégbejegyzését követő 30
napon belül rendezni kell a vagyonhányad kiadását, kivéve, ha erre nézve más tartalmú
megállapodást kötöttek az érintettek.
Az SCE célját és fogalmát a Rendelet lényegében a szövetkezetekkel foglalkozó nemzetközi
szervezetek dokumentumaiban rögzítettek szerint határozza meg. Különösen három nemzetközi
szervezetet kell kiemelni, ezek a következők:
- a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (továbbiakban: SZNSZ);
- a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (továbbiakban: ILO);
- az Egyesült Nemzetek Szervezete (továbbiakban: ENSZ).
Az SZNSZ 1995-ben a Manchesteri Kongresszuson meghatározta a hatályos nemzetközi
szövetkezeti alapelveket és értékeket, továbbá a szövetkezetekre nézve megalkotott egy fogalmat is,
ahogyan arról már volt szó.

d) Az SCE szervezetéről

A Rendelet értelmében az SCE kétféle szervezeti rendszer szerint működhet. A monista rendszerben,
azaz az úgynevezett egységes irányítás rendszerében egy fő szerv van, nevezetesen az
igazgatótanács. Az igazgatótanács tagjai látják el az irányítást, de ők felelnek az ellenőrzésért is. A
dualista, azaz az úgynevezett kétlépcsős irányítási struktúrában az igazgatóság az irányító szerv, a
felügyelőbizottság pedig az ellenőrző testület. A Törvény értelmében a nem egységes irányítási
rendszerű SCE ügyvezetéséért az igazgatóság felel. Erre nézve a Törvény 6. §-ának (1) bekezdése
egyértelmű rendelkezést tartalmaz. Az igazgatóság létszámát az alapszabály állapítja meg azzal,
hogy az legalább három természetes személyből kell hogy álljon. Életszerű a törvény azon előírása,
amely a viszonylag kevés alapítói létszám mellett szerveződő SCE-re nézve az igazgatóság eljárását
nem teszi kötelezővé. Ha ugyanis az SCE 50 főnél kevesebb alapítóval jön létre, akkor az
alapszabály akként is rendelkezhet, hogy az igazgatóság helyett ügyvezető elnök lássa el a
feladatokat, az igazgatóság hatáskörében eljárva. A dualista szerkezeti struktúra másik meghatározó
szerve, a felügyelőbizottság ugyancsak legalább három természetes személyből kell hogy álljon. A
felügyelőbizottsági tagok létszámának maximumát az alapszabály rendezi. A magyar jogalkotó eme
területeken, a Rendelet előírásait alapul véve, helyesen alkalmazta a hatályos magyar szövetkezeti
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 261

törvény rendelkezéseit. A Rendelet biztosítja azt, hogy az SCE alapszabály tartalmazzon lehetőséget
a társaságoknak arra, hogy az SCE szerveiben tagként részt vehessenek. Ez alól a szabály alól
kivételt képez az az eset, amikor a székhely szerinti szövetkezeti jog ezt kizárja. Miután a
Szövetkezeti Törvény 29. §-ának (2) bekezdése alapján vezető tisztségviselő és felügyelőbizottsági
tag csak természetes személy lehet, a Törvény helyes szabályozási tartalmat rögzít.
A magyar hatályos szövetkezeti törvény a dualista rendszerű szervezeti szisztémára épül. A
Rendelet 42. cikke felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy a Rendeletben foglaltak alapulvételével a
monista rendszerre is kimunkáljanak szabályokat. A Törvény az egységes irányítási rendszer esetén
az ügyvezetést az igazgatótanács feladatának rögzíti. Erre nézve a Törvény 8. §-ában foglalt előírás
az irányadó. Az igazgatótanács maximum 11 és minimum 5 főből áll. Az alapszabály a
munkavállalói részvétel érvényesítésére figyelemmel a 11 főt felemelheti, a Törvény 8. §-ának (2)
bekezdésében foglalt előírás értelmében.
Az igazgatótanács tagjai között az irányítási és ellenőrzési feladatok megoszlanak. Erre
figyelemmel az igazgatótanács tagjainak többsége úgynevezett független személy. A független
személy értelmezésére a Törvény kifejezett szabályt rögzít. Az minősül független személynek, aki az
SCE-vel tagsági jogviszonyban áll, de semmilyen más tartalmú jogviszony létrehozására az SCE és
az adott személy között nem került sor. A Törvény azokat a kizáró eseteket is taxatíve meghatározza,
amelyeknél az igazgatótanácsi tagság kizárt. Ilyen például a Törvény 8. §-ának (5) bekezdése
értelmében az az eset, amikor az adott személy munka- vállalója is az SCE-nek, vagy például
szakértést végzett az SCE számára, mégpedig ellenszolgáltatásért. A monista rendszer mintegy
kiegészítéseként, alapszabályi rendelkezés nyomán, ha az SCE tevékenysége ezt indokolja, avagy
más ésszerű ok miatt szükséges, lehetséges bizottságokat létrehozni. Végső soron a bizottságok
számát és azok jellegét a tagok határozzák meg. Az audit-bizottság létrehozása azonban kötelező, a
Törvény 9. §-ának (1) bekezdésében foglalt előírás alapján. Az audit-bizottság hatásköre lényegében
az SCE törvényes gazdálkodási rendjének elősegítése.
Összefoglalva az előzőekben kifejtetteket azt kell megállapítani, hogy az egységes irányítási
rendszer egyrészről az igazgatótanács testületén, másrészről a bizottságok rendszerén nyugszik. Ha
az SCE nem hoz létre bizottságokat a tagok szabad akaratából, a szervezeti rendszer akkor is
kétpólusú, hiszen az audit-bizottságot törvénynél fogva (ipso iure) meg kell alakítani. Az
igazgatótanács és az audit-bizottság együttműködését a Törvény ugyancsak rögzíti a 9. § (1)
bekezdés f) pontjában.

e) A székhely áthelyezéséről

A Rendelet értelmében az SCE számára a székhelyáthelyezés lehetősége egy másik tagállam

területére adott, mégpedig anélkül, hogy az SCE megszűnne, avagy új jogi személy jönne létre. Erről
a Rendelet 7. cikkének (1) bekezdése tartalmaz előírást. A Rendelet a székhelyáthelyezés
szabályozási területére részletes szabályokat tartalmaz, így az áthelyezés ellen szavazó tagokkal
történő elszámolási kérdéseket is rendezi. Ez vonatkozik a kilépő tagokkal történő elszámolásra is. E
tekintetben tehát a tagállami szabályozás felesleges. A Rendelet azonban biztosítja a tagállamoknak,
hogy a hitelezői védelem biztosítására nézve előírásokat alkossanak. A Törvény az előzőek szerint az
„,x 262 MÁSODIK RÉSZ

SCE kötelezettségeként szabályozza a hitelezők számára történő biztosítékadást. Konkrétan arról van
szó, hogy ha az SCE székhelyét egy másik tagállam területére teszi át, azoknak a hitelezőknek,
akiknek a szövetkezet felé még le nem járt követelései a székhelyáthelyezésről szóló határozat előtt
keletkeztek, a követelés mértékéig biztosítékot kell adni a Törvény 10. §-ának (1) bekezdésében
foglalt előírás szerint. E fő szabály alól két eset képez kivételt: ha a hitelező már rendelkezik biztosí-
tékkal, akkor további biztosítékra nem jogosult, a másik kivétel az az eset, amikor az SCE
gazdálkodásának nehézségeire tekintettel a biztosítékadás indokolatlan. A hitelezői védelem
szabályainak érvényre juttatása mellett lényeges, hogy a forgalombiztonsági szempontokra is
koncentrál a magyar jogalkotó. A székhelyáthelyezés után az SCE számviteli szempontból nem az
áthelyezés előtti tagállam számviteli jogát, hanem az új székhely szerinti tagállam számviteli
szabályait kell hogy alkalmazza.

f) Az SCE megszűnéséről

Ha az SCE jogutód nélkül szűnik meg, akkor az végelszámolással történik. Fizetésképtelenség

esetén, „a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról” szóló 1991. évi XLIX. törvény rendelkezéseit
kell végrehajtani.

g) A munkavállalóknak az SCE döntéshozatali rendjébe történő

bevonását biztosító általános rendelkezésekről

A Törvény második részében az SCE döntéshozatali rendjébe történő munkavállalói bevonásról

rendelkezik. Az SCE alapítása és működése során a munkavállalókat megilleti a tájékoztatás és a
konzultáció joga, valamint részvételi jogaik is vannak.
A tájékoztatás a képviseleti testület és a munkavállalói képviselők tájékoztatására vonatkozik, a
jogszabályban rögzített feltételek betartása mellett. A képviselő-testület a munkavállalók képviseletét
ellátó testület, amely a Törvényben rögzített feltételek szerint kerül megalkotásra. A konzultáció egy
erősebb eszköz a munkavállalók részére arra, hogy érdekeiket érvényre juttassák. Az SCE
gazdálkodása során a képviseleti testület, illetve a munkavállalói képviselők csoportja (az üzemi
tanács tagjai) az SCE igazgatóságával, illetve igazgatótanácsával (avagy e szervek által
felhatalmazott más szervvel) folyamatosan kommunikál, egyeztet. A részvétel keretei között a
képviseleti testületet a munkavállalói képviselők megválasztják, avagy kijelölik az igazgatótanács,
illetve a felügyelőbizottság néhány tagját. Ajánlási joguk, illetve „ellenőrzési joguk” is van e
testületek tagjainak kinevezését illetően.
Az SCE létrejöttének módozatai hatással vannak a munkavállalói jogosítványrendszerre. A
legalább két résztvevő jogalany által vagy átalakulással alapított SCE munkavállalóinak a
döntéshozatali rendbe való bevonására a Törvény meghatározott rendelkezéseit kell alkalmazni. A
munkavállalók bevonását rögzítő előírásokat a jogalkotó erre az alapítási esetcsoportra (módra)
rögzíti. Ha az SCE-t más módon alapították, akkor az előző esetben említett, meghatározott törvényi
rendelkezések alkalmazásának feltételei vannak. A két alapfeltétel az alapítók munkavállalóinak
száma, valamint a tagállamonkénti megoszlásuk.
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 263

A második, feltételekhez kötött módozatnál a következő eseteket szabályozza a Törvény:

- Ha az SCE alapítói köre kizárólag természetes személyekből áll, vagy egy jogalany és
természetes személyek alapítják, a munkavállalók döntéshozatali rendbe történő bevonását előíró
szabályokat csak akkor kell alkalmazni, ha az alapítók együttesen legalább 50 munkavállalót
foglalkoztatnak és a foglalkoztatás legalább két tagállam területét érinti.
- Ha a munkavállalók száma nem éri el az 50 főt, avagy eléri, de egyetlen tagállamban kerül sor a
foglalkoztatásra, a munkavállalóknak az SCE döntéshozatali rendjébe történő bevonására az SCE,
illetve a magyarországi telephelye és leányvállalata esetében az Sztv. szabályait kell alapul venni.
- Ha az SCE bejegyzése után éri el a foglalkoztatottak létszáma azt a mértéket és megoszlást,
amelynek esetén a Törvény második részének előírásai az irányadók, akkor ezeket az előírásokat
kell alkalmazni a munkavállalóknak a döntéshozatali rendbe való bevonására. Lehetőség van arra,
hogy ezeknek a szabályoknak az alkalmazását a munkavállalók kérjék. Ha az SCE bejegyzése után
az SCE-ben, az SCE telephelyein és leányvállalataiban dolgozó valamennyi munkavállaló - legalább
két tagállamban foglalkoztatott - legalább 1/3-a kéri, alkalmazni kell a Törvény második részében
előírtakat.
- Fontos eset az is, amikor az SCE székhelye áthelyezéséről határoz. Általános rendező elv az,
hogy az SCE áthelyezése a munkavállalói jogokat nem csorbíthatja. Ezért, ha a munkavállalók egy
másik tagállamban részvételi joggal rendelkeztek, kizárólag természetes személyek, avagy egyetlen
jogalany és természetes személyek által létrehozott SCE-ben, akkor a Magyarországra történő
székhelyáthelyezés esetén a munkavállalóknak a részvételre vonatkozó szerzett jogaikkal legalább
egyenértékű jogokat kell biztosítani.
A Törvény azt rögzíti, hogy a munkavállalóknak a döntéshozatali rendbe történő bevonását
rendező szabályokat vagy egy meghatározott eljárás nyomán kell megállapítani
- erről az eljárásról a Törvény 19-31. §-a tartalmaz rendelkezéseket -, vagy a Törvényben
meghatározott esetekben a Törvény VIII. fejezetében foglaltak szerint kell azokat foganatosítani. Ez
azt jelenti tehát, hogy a munkavállalóknak az SCE döntéshozatali rendjébe való bevonására
irányadó szabályok megállapításának két lehetséges esetköre van. E szabályokat vagy a Törvényben
meghatározott eljárás alapján, vagy a Törvényben rögzített esetekben a Törvény Vili. fejezete szerint
kell megállapítani. Lényeges továbbá, hogy a Törvényben nem szabályozott esetekben az SCE,
avagy annak leányvállalata vagy telephelye által belföldön foglalkoztatott munkavállalók
tájékoztatási és konzultációs jogaira a Munka Törvénykönyve az irányadó. Általános rendező elv az,
hogy a tárgyalásokban és az eljárásokban részt vevő feleknek kölcsönösen együttműködési
kötelezettségük van, jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárniuk.
Kulcsfontosságú kérdés az, hogy melyek azok az esetek, amikor a Törvény VIII. fejezetében
fellelhető, választható szabályok az alkalmazandók. A Törvény 17. §-a értelmében két alapesetet
kell elkülöníteni. A Törvény VIII. fejezetét kell alkalmazni akkor, ha a különleges tárgyalótestület és
a résztvevő jogalanyok ekként állapodnak meg. A Törvény értelmező rendelkezései szerint ez az a
testület, amely a résztvevő jogalanyokkal arról tárgyal, hogy a munkavállalók az SCE döntéshozatali
rendjébe bevonásra kerüljenek.
A másik alapeset az, ha egy meghatározott időintervallumon belül megállapodás nem jön létre,
de vélelmezhető az a szándék, hogy a munkavállalók az SCE döntéshozatali rendjébe történő
bevonására a Törvény szerint kerüljön sor. A vélelem a különleges tárgyalótestület eljárási
„,x 264 MÁSODIK RÉSZ

cselekményein alapulhat. Ha e testület nem hoz olyan határozatot, hogy a tárgyalásokat a résztvevő
jogalanyok ügyvezető szerveivel nem kezdi meg, avagy a megkezdett tárgyalásokat befejezi - a
vélelem megalapozott. Ha az ilyen tartalmú határozatok hiányoznak és valamennyi résztvevő
jogalany ügyvezető szerve arról dönt, hogy a VIII. fejezet szabályai szerint folytatják az SCE
bejegyzésére irányuló eljárást, akkor is a VIII. fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha a
különleges tárgyalótestület a megkezdett tárgyalásokat befejezi, avagy arról határoz, hogy azokat
meg sem kezdi, akkor a Munka Törvénykönyve az irányadó a munkavállalók tájékoztatására és a
velük történő konzultációra.
A Törvény VIII. fejezetében a munkavállalói részvételre vonatkozó szabályokat az előzőekben
vázolt, két alapesetben rögzített feltételek esetén és a következőkben áttekintett esetekben kell
alkalmazni. Az első eset az SCE átalakulásához kapcsolható. Ha az SCE átalakulással jön létre és az
átalakuló szövetkezet igazgatóságában vagy felügyelőbizottságában a munkavállalók részvételét
szabályozó rendszer már bármilyen mértékben érvényesült, akkor a részvételre vonatkozó
szabályoknak automatikusan érvényesülniük kell az átalakulás után is. A második eset az
egyesüléshez köthető. Ha az SCE egyesüléssel jön létre és a résztvevő szövetkezetekben vagy
valamely résztvevő szövetkezetben a munkavállalói részvételi rendszer rendezett volt, akkor
értelemszerű, hogy az egyesülést követően is érvényesüljön a részvételre vonatkozó szabály. A
Törvény azonban az egyesülés esetén
- ellentétben az átalakulással - szigorú feltételt szab. A részvételre vonatkozó szabályok akkor
alkalmazandók, ha a résztvevő szövetkezetek valamennyi munkavállalójának legalább 25%-a érintett
volt a részvételt illetően az egyesülésben részt vevő szövetkezetekben vagy valamelyik résztvevő
szövetkezetben. A harmadik eset az, amikor egyéb módon kerül sor az SCE létrehozására. Itt az
érintettségnek 50%-osnak kell lennie. A negyedik eset pedig az, ha ugyan az előző esetekben
rögzített feltételek nem állnak fenn, de a különleges tárgyalótestület a Törvény VIII. fejezetében
foglalt munkavállalói részvételre vonatkozó szabályok alkalmazásáról dönt.

h) A különleges tárgyalótestületről, képviseleti testületről

A különleges tárgyalótestület a Törvény értelmező rendelkezései szerint a Törvény 19-22. §-ában

foglaltak alapján létrehozott testület, amely a résztvevő jogalanyok ügyvezető szerveivel tárgyal a
munkavállalók bevonásának szabályairól, illetőleg a szabályok meghatározásáról.
Fő szabályként a különleges tárgyalótestület és a résztvevő jogalanyok ügyvezető szervei egy írásba
foglalt megállapodás keretei között rendezik a munkavállalóknak az SCE döntéshozatali rendjébe
történő bevonására vonatkozó szabályokat. Annak érdekében, hogy a megállapodás valóban
létrejöhessen, a magyar jogalkotó kifejezetten rögzíti, hogy az ügyvezető szerveknek tájékoztatási
kötelezettségük van a különleges tárgyalótestület felé. A tájékoztatás kiterjed az európai szövetkezet
alapításának tervére, és ezen túlmenően azokat az iratanyagokat is a különleges tárgyalótestület
rendelkezésére kell bocsátani, amelyek a tájékoztatás alapját képezik. A különleges tárgyalótestület
szakértőt is alkalmazhat munkája során. A különleges tárgyalótestület határozatképességére az az
irányadó, hogy a testület akkor határozatképes, ha az adott ülésen a tagjainak több mint a fele jelen
van. A döntéshozatali eljárásban a különleges tárgyalótestület tagjai közül mindenkinek egy
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 265

szavazata van. A különleges tárgyalótestület a határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza meg, a

Törvény azonban ettől eltérően is rendelkezhet.
Külön is ki kell emelni, hogy a munkavállalók bevonására vonatkozó megállapodás tartalmára
nézve a Törvény konkrét, kifejezett előírásokat tartalmaz. A Törvény 31. §-a értelmében ugyanis a
megállapodásnak minimálisan a következőkre kell összpontosítania:
- a megállapodás hatályára;
- az SCE-ben működő képviseleti testület összetételére, tagjainak számára és a helyek elosztására;
- a képviseleti testület feladataira, továbbá a tájékoztatással és konzultációval kapcsolatos
eljárásokra;
- a képviseleti testület üléseinek gyakoriságára;
- a képviseleti testület számára elkülönített pénzügyi, továbbá dologi eszközökre;
- ha az egyeztetések során a felek úgy döntenek, hogy a képviseleti testület helyett egy avagy több
tájékoztatási és konzultációs eljárást hoznak létre, ezen eljárásokra vonatkozó előírásokra;
- abban az esetben, ha az egyeztetések keretei között a felek arról határoznak, hogy az SCE-ben a
munkavállalók számára részvételi jogokat biztosítanak, akkor a részvételi jogokra vonatkozó
szabályok lényegére - ideértve az SCE igazgatótanácsában avagy felügyelőbizottságában részt vevő
azon tagok számát, akiket a munkavállalók jogosultak megválasztani, kinevezni, javasolni vagy
ellenezni.
A megállapodásnak arra is ki kell terjednie, hogy e tagokat a munkavállalók által milyen eljárási
rend szerint kell megválasztani, kinevezni, ajánlani, vagy az ellenzésre vonatkozóan milyen
előírások az irányadók, továbbá szólnia kell ezeknek a tagoknak a jogairól is. A megállapodásban
rendezni kell a megállapodás hatálybalépésének időpontját és a megállapodás időtartamát, a
megállapodás újratárgyalására alapul szolgáló esetek nevesítését, továbbá az újbóli egyeztetésre
vonatkozó eljárást.
Abban az esetben, ha a munkavállalók az SCE döntéshozatali rendjébe történő bevonására
nézve a Törvény VIII. fejezetében foglaltak az irányadók, akkor képviseleti testület
„,x 266 MÁSODIK RÉSZ

megalakításra kell hogy sor kerüljön. A képviseleti testület az SCE és annak leányvállalatai,
illetve annak telephelyei munkavállalóinak képviselőiből áll. A képviseleti testület megbízatása
három évre szól. A testület akkor szűnik meg, ha az SCE jogutód nélkül megszűnik, megbízatási
ideje lejárt, visszahívják, tagjainak száma bármely okból több mint egyharmaddal csökkent. A
képviseleti testület tagjai közül elnököt és elnökhelyettest választ. A képviseleti testület akkor
határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. A testület a saját maga által elfogadott
ügyrend alapján dolgozik. Abban az esetben, hogy ha ez az ügyrend más rendelkezéseket nem
tartalmaz, akkor a testület a határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza meg. Miként a különleges
tárgyalótestület, úgy a képviseleti testület is jogosult szakértőt igénybe venni munkája során.
A képviseleti testület megválasztására vonatkozó szabályok lényegében egybeesnek a
különleges tárgyalótestület tagjai megválasztására irányadó szabályokkal. A két testület szabályozása
között tehát párhuzam figyelhető meg. Ha a különleges tárgyalótestület tagjainak létszámára
vonatkozó törvényi rendelkezések lényegét akarjuk megfogalmazni, akkor azt kell rögzíteni, hogy a
különleges tárgyalótestület tagjainak létszámát elsősorban a résztvevő jogalanyok, az érintett
leányvállalatok vagy telephelyek munkavállalóinak az összes munkavállaló számához
tagállamonként viszonyított aránya dönti el. A testületben a tagállamot ugyancsak jogosultság illeti
meg. Abban a tagállamban, ahol a résztvevő jogalanyok, érintett leányvállalatok avagy telephelyek
munkavállalót foglalkoztatnak, a tagállamban foglalkoztatott összes munkavállalók számának
minden egyes megkezdett 10%-a után egy hely illeti meg. Ebből adódóan a Törvény 20. §-ának (1)
bekezdése azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a különleges tárgyalótestület legalább tíz tagból kell
hogy álljon. Itt azonban a konkrét törvényi szabályon túlmenően azt is meg kell jegyezni, hogy az
Irányelv általános szellemiségéből annak a lehetőségnek a biztosítása is származik, hogy minden
egyes résztvevő jogalany munkavállalóinak képviselete megfelelően szabályozásra kerüljön a külön-
leges tárgyalótestületben. A különleges tárgyalótestületben tehát minden résztvevő jogalany
munkavállalónak képviselethez kell jutnia. E körben kiegészítő szabály az, hogy ezt a kötelezettséget
úgy kell a szabályozásban érvényre juttatni, hogy ezen általános rendező elv érvényre juttatásával a
különleges tárgyalótestület tagjainak száma nem növekedhet.
Lényeges, hogy a Törvény 21. §-ának (1) bekezdése alapján a résztvevő jogalany, érintett
leányvállalat, avagy telephely belföldön foglalkoztatott munkavállalói képviseletében a különleges
tárgyalótestület tagját avagy tagjait az üzemi tanács, ha központi üzemi tanács működik, a központi
üzemi tanács, ha több központi üzemi tanács van, a központi üzemi tanácsok közösen jelölik. A
különleges tárgyalótestület tagjainak jelölésére vonatkozóan tehát a Törvény helyesen, konkrét
előírásokat tartalmaz. Az Irányelv általános szabályozási felfogásából következően munkavállalói
képviselők jelölésénél, kinevezésénél avagy megválasztásánál olyan módszereket kell alkalmazni,
amelyek a nők és a férfiak közötti egyensúly segítését biztosítják. Azokban az esetekben, ahol üzemi
tanács adott esetben nem funkcionál, a munkavállalók ugyancsak választhatnak képviselő személyt a
tárgyalótestület tagjai sorába.
Figyelemmel arra, hogy az SCE-ben a képviseleti testület látja el a munkavállalók képviseletét,
a tájékoztatási, konzultációs és részvételi jogainak gyakorlásánál lényeges, hogy a képviseleti
testület megalakításáról és tagjainak elérhetőségéről valamennyi érintett szervnek tudomást kell
szereznie. A képviseleti testületet az elnök vezeti. A képviseleti testület akkor minősül
határozatképesnek, ha tagjainak több mint a fele jelen van. Abban az esetben, hogy ha a képviseleti
 Az egyes szövetkezetek speciális szabályairól 267

testület megalakítását követően olyan jellegű változások történnek, amelyek alapvető hatással
vannak a képviseleti testületre, akkor megfelelő intézkedéseket kell tenni. Ajogalkotó helyesen tehát
a folyamatosságot kívánta biztosítani a képviseleti testület működése során. Arra az esetre is
figyelemmel volt a jogalkotó, hogy esetlegesen az idő múlása folytán beállt változások azt
eredményezik, hogy az érintettek a saját akaratuk és elképzeléseik szerint kívánják meghatározni a
munkavállalók bevonásának szabályait. A képviseleti testület és az SCE igazgatósága avagy
igazgatótanácsa között egyébként folyamatos tájékoztatás és konzultáció kell hogy legyen. Miután az
SCE alapítása megtörtént, az SCE igazgatósága avagy igazgatótanácsa, a képviseleti testület
megalakulását és a képviseleti testület összetételéről szóló tájékoztatást követően, első tárgyalást
kezdeményez a képviseleti testület tagjaival. Az eljárásnak a lényege tehát az, hogy a képviseleti
testületet meg kell alakítani, a képviseleti testület megalakulását és annak összetételét
tájékoztatásként közölni kell az SCE igazgatóságával. Az igazgatóság pedig haladéktalanul első
tárgyalásra kell hogy meghívja a képviseleti testület tagjait. Az első tárgyalás után évente egy
alkalommal a felek ugyancsak közös ülést tartanak. Nem kizárt azonban az sem, hogy a felek ennél
gyakoribb ülésezésben állapodjanak meg. A képviseleti testület az igazgatóság avagy az
igazgatótanács által elkészített dokumentumok, valamint az igazgatóság avagy az igazgatótanács,
illetve a felügyelőbizottság üléseinek napirendjéről készült jegyzőkönyv, valamint a közgyűlés elé
teijesztett minden dokumentum másolatát jogosult megkapni és megtenni a megteendő
intézkedéseket. Ugyanez vonatkozik az eljárási szabályok megsértésének esetén irányadó
intézkedésekre is.
Lényeges garanciális szabály az, hogy a munkavállalók érdekeit igen jelentős mértékben érintő
három intézkedés, nevezetesen: a vállalkozások, telephelyek vagy a működés szempontjából
lényeges üzem, illetve üzletrészek, valamint a termelés áthelyezése; a vállalkozások, telephelyek
vagy a működés szempontjából lényeges üzem, illetve üzletrészek tevékenységének csökkentése
vagy megszüntetése; csoportos létszámleépítés végrehajtása előtt az igazgatóságnak avagy az
igazgatótanácsnak külön is tájékoztatnia kell a képviseleti testületet. Ez azt jelenti tehát, hogy a
képviseleti testületnek ismernie kell a munkavállalók érdekeit a foglalkoztatásukra alapvetően
hatással lévő intézkedések esetében.

0 A titoktartás szabályairól

A titoktartási kötelezettség kiterjed mind a különleges tárgyalótestület, mind a képviseleti testület

tagjaira, illetve póttagjaira. Azokat az adatokat, amelyeket részükre a résztvevő jog-
272 MÁSODIK RÉSZ

alanyok ügyvezető szervei, avagy az SCE igazgatósága, igazgatótanácsa egyértelműen üzleti titok
minősítéssel közölt, szigorúan kell kezelniük. Ez a kötelezettség a megbízatásuk megszűnését
követően is fennáll. (A Törvény 33. §-a tartalmazza az alapvető szabályokat.)
A testületek tagjait, póttagjait - egyéb, a Törvényben meghatározott személyek mellett -
munkaügyi védelem illeti meg. A munkajogi védelemre nézve a Munka Törvénykönyvének üzemi
 tanács tagjára irányadó előírásait kell megfelelően alkalmazni.

j) A munkajogi védelem szabályairól

A Törvény 34. §-ának (1) bekezdése tartalmazza a munkajogi védelemre vonatkozó szabályokat. A
rendelkezés értelmében a különleges tárgyalótestület és a képviseleti testület belföldön
foglalkoztatott tagjának, továbbá póttagjának, a tájékoztatásban és konzultációs eljárásban részt
vevő munkavállalói képviselőnek, továbbá az európai szövetkezet igazgatótanácsában, illetve
felügyelőbizottságában lévő munkavállalói küldötteknek munkajogi védelme van. A munkajogi
védelemre a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit kell alkalmazni, konkrétan az üzemi tanács
tagjára vonatkozó rendelkezéseket kell adaptálni. Lényeges kisegítő szabály e körben az, hogy az
előzőekben felsorolt személyek a feladataik lebonyolításához szükséges időtartamra mentesülnek a
munkavégzési kötelezettség alól, és erre az időre távolléti díjat is kapnak.

k) A jogorvoslatról

ATörvény 35. §-a szerint a Törvény vonatkozó részében meghatározott jogok vagy kötelezettségek
megsértésekor helye van munkaügyi jogviták kezdeményezésének. Konkrétan arról van szó, hogy a
különleges tárgyalótestület, a képviseleti testület, a tájékoztatási és konzultációs eljárásban részt
vevő munkavállalói képviselők - a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek megfelelő
alkalmazásával - az európai szövetkezet igazgatósága, valamint a résztvevő jogalanyok ügyvezető
szervei ellen jogvitákat kezdeményezhetnek.

VI. fejezet
Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló
szabályozásáról, különösen az Európai Unió
Tanácsának „Az Európai Szövetkezet Statútu-
máról” (SCE) szóló 1435/2003. sz. rendeletéről és
a rendelet a munkavállalói részvétel vonat-
kozásában történő kiegészítéséről szóló
2003/72/EK irányelv
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 269

1. A szövetkezetekről mint a szociális gazdaság legmeghatározóbb tényezőiről

a) A szociális gazdaság fogalmáról
b) A szociális gazdaság szervezeti-jogi kereteiről általában, különös tekintettel a szövetkezetekre
c) A munkaszövetkezetekről, a szociális szövetkezetekről, az egészségügyi szövetkezetekről mint a
szociális gazdaság legjelentősebb szövetkezeteiről
cO A szövetkezetek sajátosságairól a szociális gazdaság más szereplőinek jellemvonásai alapján,
továbbá a gazdasági/kereskedelmi társaságok jellemvonásaira is figyelemmel
2. Az Európai Unió Tanácsának az Európai Szövetkezet (SCe.) Statútumáról szóló
rendeletében foglaltakról
a) A Rendelet általános jellemvonásairól, az Európai Szövetkezet önálló
szabályozásának indokairól
b) A rendeletalkotó célkitűzéséről és a szövetkezet céljáról, fogalmáról
c) Az Európai Szövetkezet alapításáról
d) A tagsági jogviszony főbb előírásairól
e) A Rendelet vagyonjogi előírásairól
f) A főbb szervezeti jogi szabályokról, a szavazati jog szabályairól
g) A felelősség szabályairól
3. Az Európai Unió Tanácsának „az Európai Szövetkezet Statútumának a
munkavállalói részvétel vonatkozásában történő kiegészítéséről" szóló 2003/72/EK
Irányelvének főbb jellemvonásairól
a) Az Irányelv általános jellemvonásairól, a Preambulum főbb rendelkezéseiről
b) A munkavállalók transznacionális tájékoztatására és a velük való konzultációra, a munkavállalói
részvételre vonatkozó általános megállapításokról
c) Az Irányelv alapelvéről és céljáról
1. A szövetkezetekről mint a szociális gazdaság
legmeghatározóbb tényezőiről

a) A szociális gazdaság fogalmáról

A SZAKIRODALMI ÁLLÁSPONTOKRÓL
A szociális gazdaság (économie solidaire) francia felfogás szerint egy olyan koncepción nyugszik,
amelynek lényege a gazdaság szektoriális felosztásában határozható meg. Bemard Thiry (ajelenkori
szövetkezetelmélet kiváló képviselője, a Szociális és Szövetkezeti Gazdaságok Nemzetközi Kutatási
és Tájékoztatási Központja [CIRIEC] igazgatója) idevonatkozó tanulmánya értelmében „a
magántőkések” és „a közvállalatok” szektorain túl működik a gazdaságnak egy harmadik szektora is,
ez a „harmadik szektor” pedig a „szociális gazdaság”, más, egyelőre nem egységes megjelöléssel
„önkéntes szektor” vagy „szolidáris szektor”, illetve „nonprofít” terület. A más és más megjelölések
a harmadik szektor különbözőjellemvonásaira utalnak. A szociális gazdaságról Thiry a következőket
rögzítette: „Az idők során fokozatosan meggyőződéssé erősödött az a gondolat, hogy a
„,x 270 MÁSODIK RÉSZ

magántőkések és a közvállalkozások szektorai mellett egy harmadik szektor is létezik. Az EU

országaiban sokféle hagyomány érvényesül, ezért jelentős különbségek mutatkoznak az e téren
használt elnevezések tekintetében: »szociális gazdaság«, »harmadik szektor«, »nonprofít szervezet«,
»önkéntes szektor«...”. E különféle elnevezések végső soron a harmadik szektor különböző vonásait
tükrözik. A szociális gazdaságra irányuló elemzések egybehangzó álláspontot képviselnek a
tekintetben, hogy a globalizáció káros hatásainak kiküszöbölése a szociális gazdaság szervezeti-jogi
keretei által lehetséges.
A szociális gazdaság (social economy) fogalmát, illetve jellemzését tárgyaló munkák
egybehangzó álláspontot képviselnek a tekintetben is, hogy a szociális gazdaság valamennyi fogalmi
eleme a mai napig még nem teljes körűen tisztázott. Ennek ellenére az Európai Unió (továbbiakban:
EU) a szociális gazdaság fogalmát hivatalosan elismerte, miként más, EU-béli tagország is elfogadta
azt. Az elfogadó tagországok közül fontos például Francia- ország, Spanyolország, Belgium, Anglia,
Svédország, Portugália, de Írország is. Franciaország példáját e körben jelentősége miatt külön is ki
kell emelni. Franciaországban ugyanis az 1980-as évektől a kormány foglalkozott a szociális
gazdaság fogalmával, a közigazgatásban államtitkárt jelöltek ki a szektor kezelésére, majd a
kormányzati szintű elismerést követően külön miniszteri posztot hoztak létre. A szociális gazdaság
EU viszonylatú képviseleti szerve a Szövetkezetek, a Kölcsönös Segélyező Társaságok, a Társulatok
és az Alapítványok Európai Állandó Konferenciája. A szociális gazdaságra vonatkozóan korábban is
folytak és napjainkban is folynak szakmai párbeszédek, különböző konferenciák megrendezésére is
sor került e körben. A konferenciákkal kapcsolatban lényes, hogy a szociális gazdaság területén
érintettek maguk is folyamatosan rendeznek olyan nagyléptékű európai konferenciá- kát, amelyek a
szociális gazdasággal foglalkoztak. (A konferenciák napirendjén szerepelt a szociális gazdaság
meghatározása, a szociális gazdaság céljainak felsorolása. A célokra vonatkozóan a prágai
konferencia anyaga a legmeghatározóbb, erre a későbbiekben visszatérünk.) Ilyen volt például
Párizsban 1989-ben, Rómában 1990-ben, Lisszabonban 1992-ben, Brüsszelben 1993-ban, Sevillában
1995-ben és Birminghamben 1998-ban. A szociális gazdaság fogalmának tisztázását illetően
különösen fontos a 2001 júniusában, Gamble városában, Svédországban megrendezett konferencia,
továbbá a 2002-ben Prágában megtartott konferencia is.
A szociális gazdaság fogalmát vizsgáló jelenkori magyar elemzők - így például Frey Mária - a
Thiry-féle állásponttal lényegileg azonos véleményt rögzítenek. A szociális gazdaságot egy „az
állam” és „a piac” között levő területnek fogják fel, amely meghatározó tényezője a
foglalkoztatáspolitikának, továbbá a szociálpolitikának az OECD minden tagállamában. A
különböző elnevezéseket vizsgálva Frey arra utal, hogy a szektor nonprofit megjelölése az USA-ból
eredeztethető és azt tükrözi, hogy e körben a profit felosztása nem elsődleges. A francia szociális
gazdaság elnevezés a szolidaritást, valamint a szociális gazdaság „szociális küldetését” állítja
előtérbe, a harmadik szektor megjelölés pedig azt jelenti, hogy e terület az állam és a piac között
helyezkedik el. Az elemzés - több jellemvonás bemutatása mellett - hangsúlyozza még, hogy a
szociális gazdaságban a közérdeknek kiemelkedően fontos, a gazdaság más szektoraihoz képest
jelentősebb szerepe van. A szolidaritásnak, a közérdeknek mint fő értékeknek a felsorolása mellett a
szociális gazdaság jellemző jegyeit tárgyaló elemzők hangsúlyozzák, hogy fontos tényezők még
például a következők:
- a demokrácia;
- a civil társadalomra történő „építkezés”;
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 271

- a rugalmasság;
- az emberi és anyagi erőforrások bevonására irányuló törekvés.
A szociális gazdaság jellemzője az is, hogy bevételi forrásai között az állami támogatásoknak,
normatíváknak fontos szerepe van. Ez a jellemző azonban nem halványíthatja el a szektor egyéb
öntevékenységet kifejező jellemvonását.
A magyar elemzők közül Váradi Lajos a szociális gazdaság megnevezését és jellemzését
vizsgálva - az előzőekben vázolt felfogásokhoz hasonlóan - három elnevezést rögzít, ezek a
következők:
- „szociális gazdaság”,
- „harmadik szektor”,
- „nonprofit szervezet”.
Álláspontunk szerint helyesen állapítja meg, hogy a „nonprofít” megjelölés a gazdaság e
speciális területére nézve félrevezető lehet. Arról van szó ugyanis, hogy azokat a szervezeti-jogi
kereteket, amelyek főként jellemzik és működtetik a szociális gazdaságot, általában gazdasági
célkitűzéssel állapítják meg, azzal azonban, hogy az alapítás, majd a műkő-
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 275

dés során más jellegű, más értékeket megjelenítő célok megfogalmazása is hangsúlyos. A két
célkitűzés, azaz a gazdasági és a társadalmi célok elérése a tagok javára együttesen jellemzi a
szervezeteket. E szervezetek nem elsősorban tőkekoncentrációra, nem kizárólag nyereségszerzésre
alakulnak, de a tagok gazdasági előmenetelének az elősegítése is szerepel az alapítási célok között.
Ilyen értelemben nonprofitnak tehát nem tekinthetők. Az elemző e körben jelzi, hogy van olyan
álláspont is, amely szerint nagyon lényeges a szociális gazdaság jellemzésénél, illetőleg
értékelésénél a piac létét kiindulópontként kezelni. Ez a felfogás a szociális gazdaságot „a
nemzetgazdaság szerves részének” tekinti, amely „nem a piacon kívül helyezkedik el”. Eme
kiindulópontból következik, hogy a piac törvényszerűségeire, működési elveire figyelmet kell
fordítani. A versenyképességre, továbbá a minőségre, a hatékonyságra minden körülmények között
törekedni kell.

A SZAKIRODALMI ÁLLÁSPONTOK ÖSSZEGZÉSÉRŐL

Összességében a szociális gazdaság fogalmára vonatkozó álláspontokat értékelve az állapítható
meg, hogy noha az elemzők fogalmi meghatározása más és más - így például szociális gazdaság,
szociális piacgazdaság, harmadik szektor, sőt egyes elemzők a 21. században helyénvalónak tartják
az öko-szociális piacgazdaság terminológiát is egyetértés van abban a tekintetben, hogy a témával
foglalkozni kell, a fogalmat pedig minél pontosabban, egységesen tisztázni kell.
Ami a terület szervezeti-jogi kereteire vonatkozik, azzal kapcsolatban álláspontunk szerint az
tekinthető helyes megközelítésnek, amely hangsúlyozza, hogy a szerveztei-jogi kereteknek helyt kell
állniuk az adott gazdaság/társadalom viszonyai között. A szociális gazdaság által ellátott
tevékenységek kétségkívül megalapozzák a jogos igényeket az állami és/avagy helyi támogatásokra,
de a szervezeti-jogi kereteknek alapvetően öntevékenyeknek kell maradniuk. Az elvitathatatlan
azonban, hogy eme szervezeti jogi kereteknek sajátos tevékenysége van, vagyis tevékenységük
jellege alkalmas arra, hogy megkülönböztesse ezeket a szervezeteket a tisztán tőkekoncentrációra
alapított, kizárólag a nyereségelv alapján működő szervezetektől.
Ami a szociális gazdaság céljának mint e szektor lényegi meghatározójának a tartalmát illeti,
arra nézve ugyancsak nem könnyű véleményt formálni. Tény, hogy például a munkahelyek
megteremtését, vagy a sajátos szolgáltatásokat nyújtó kis és közép társas vállalkozások talpon
maradásának megsegítését feltétlenül a célkitűzések között kell szerepeltetni. E tekintetben a
szolidaritásnak mint közösségszervező és közösségmegtartó alapértéknek a középpontba helyezése
ugyancsak célja kell hogy legyen a szektornak. Más célok mellett ez az a célkitűzés, amely a
figyelmet a szövetkezetekre irányítja, különös tekintettel például a munkaszövetkezetekre, a
szociális szövetkezetekre, az egészségügyi szövetkezetekre vagy a kiskereskedők szövetkezeteire.
Ezek a szövetkezetek olyan tevékenységet látnak el, illetve olyan szolgáltatásokat biztosítanak,
amelyeket más társas vállalkozások nem vállalnak fel, vagy a merőben más természetű működési
elveik nem teszik lehetővé ezek
„,x 278 MÁSODIK RÉSZ

nek a tevékenységeknek az ellátását, illetve ezeknek a speciális szolgáltatásoknak a nyújtását.

Hangsúlyozni kell, hogy a hátrányos helyzetű csoportok közösségbe történő integrálására, továbbá a
fejlődésben leszakadt területek felzárkóztatására ezek a szövetkezeti formák
- a gyakorlat által igazoltan - a legalkalmasabbak. Az is tény, hogy makroszinten a szociális
gazdaságnak az is célja, hogy a fenntartható fejlődés biztosítását segítse. Ebből következik az, hogy
mikroszinten a szervezeti-jogi keretei, így különösen az agrármarketing szövetkezetek, a termőföld,
az erdő, a vad, a víz, a levegő védelmét, miként a természet védelmét is, alapvető értéknek tekintik.
Ezzel összefüggésben a természet- és a tájvédelmet szem előtt tartó, az ezeket kímélő,
környezetbarát termelési metodikák előtérbe állítása, különös tekintettel a mezőgazdasági termelésre,
ugyancsak eme szektor célkitűzései között szerepel. Az ökogazdálkodás bevezetése vagy
térnyerésének biztosítása a szektor szervezeteinek - különös tekintettel az agárszövetkezetekre -
ugyancsak jellemvonása. A szociális gazdaság célját - az előzőeken túl, de azokkal összefüggésben -
véleményünk szerint a 2002-ben „A szociális gazdaságról” rendezett nemzetközi konferencián,
Prágában sikerült helyesen megközelíteni. E megközelítés szerint a szociális gazdaság célja az, hogy
„egy plurális, részvételi, demokratikus és szolidaritásra alapozott” társadalmat teremthessünk a 21.
században.

Az SZNSZ-en ÉS AZ EURÓPAI UNIÓN belüli NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI SZINTŰ ÁGAZATI

SZÖVETKEZETI SZERVEZETEKRŐL
Ajelenkori gazdaságok/társadalmak a globalizáció folyamatára figyelemmel lévő helyzetének, illetve
a szövetkezet szerepének tárgyalásánál arra is tekintettel kell lenni, hogy az SZNSZ-en és az Európai
Unión belül az egyes szövetkezeti ágazatoknak jelentős szervezetei vannak. A szövetkezetek
szociális paicgazdaságbeli jelentőségéhez eme ágazatonként szerveződő nemzetközi és európai
szintű szervezetek is igen erőteljesen hozzájárulnak. Ilyen ágazat például az ipar, ahol a
munkaszövetkezetek jelentősége kiemelkedő. A későbbiekben erre még részletesebben visszatérünk.
Az európai természetföldrajzi adottságokra figyelemmel nagyon lényeges a mezőgazdasági és
halászati ágazatot az Európai Unión belül összefogó Mezőgazdasági Szövetkezetek Központi
Tanácsa (General Committee fór Agricultural Co-operation in the European Union, COGECA).
Ennek az Európai Unión belül tevékenykedő szervezetnek a jelentősége vitathatatlan, különös
tekintettel az előzőekben már említett, a kontinens sajátosságaiból következő természetföldrajzi
adottságokra. A COGECA legfontosabb feladatai a következők:
- képviseli az agrár-, erdészeti, halászati és élelmiszerszövetkezetek érdekeit, és közreműködik
fejlesztésükben,
- befolyásolja a mezőgazdasági szövetkezetekre hatással lévő döntéseket az EU- intézményeknél,
illetve más szervezeteknél uniós és nemzetközi szinten történő érdekérvényesítés útján,
- hirdeti az agrár-, erdészeti, halászati és élelmiszerszövetkezetek jelentőségét,
- platformot biztosít a tagszervezeteknek és szövetkezeteknek azáltal, hogy politikai vitákra és
véleménycserére ad lehetőséget szakpolitikai kérdésekben és az agrártermelés pénzügyi kérdéseiben,
- közös érdekkörben lévő fontos problémákra megoldást keres és azt terjeszti,
- elősegíti és koordinálja a kapcsolattartást tagjai és a brüsszeli képviselők között, és gondoskodik
a szövetkezetek közötti hálózat biztosításáról,
- jogi, pénzügyi, gazdasági, szociális és egyéb tanulmányokat folytat az agrár-, erdészeti, halászati
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 279

és élelmiszerszövetkezetek vonatkozásában.
Meg kell említeni még például a turizmus ágazatát, a lakásügy ágazatát, de nem utolsósorban &
fogyasztói ágazatot összefogó európai szintű szövetkezeti szervezeteket is.

ti) A szociális gazdaság szervezeti-jogi kereteiről általában, különös tekintettel a

szövetkezetekre

A szociális gazdaság szervezeti- és jogi keretei közé sorolhatók a szövetkezetek, a gazdasági

tevékenységet is folytató MRP (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) társaságok, az egyesületek
és az alapítványok. A szervezeti-jogi keretek egymással együttműködve jelenítik meg a gazdaság e
sajátos szektorát.
A szociális gazdaság szervezeti-jogi kereteinek körére vonatkozó felsorolás nem egységes.
Ahogyan arra a jelenkori elemzők közül Bruno Roelants az idevonatkozó, Európai Unió által
megalkotott, főbb dokumentumok feldolgozása után rávilágít, két szervezeti-jogi keret tekinthető
vitán felül a szociális gazdaság részének - az egyik a szövetkezet, a másik a MRP társaság. Az
egyesületek közül egyes elemzők szerint azok tartoznak ide, amelyek gazdasági tevékenységet
végeznek. Az alapítványokat pedig nem minden szakértő minősíti a szociális gazdaság szereplőinek.
Kétségtelen az, hogy konkrét felsorolást álláspontunk szerint is nagyon nehéz a szociális gazdaság
intézményeit illetően meghatározni, szinte lehetetlen. Ha csak az Európán belül fellelhető
természetföldrajzi adottságok, történelmi vonatkozások, kulturális-szellemiségi különbözőségek s a
mindezekkel összefüggő jogrendszerek eltérő voltára gondolunk - már akkor is érthetővé válik, hogy
egy merev, állandó taxáció meghatározása nem lehetséges, de véleményünk szerint szükségtelen is.
Abban az esetben pedig, ha számba vesszük az Európán túli nagy régiókat - csak példázatszerűen az
USA-t, Japánt, Dél-Amerikát eme régiók egymás és Európa viszonylatában eltérő fejlődéstörténetét,
úgy véljük nyilvánvaló, hogy a szociális gazdaság szervezetei eklektikát, „sokszínűséget” kell hogy
mutassanak. Az elemzők csak példázatszerűen ismertetve a következő szervezeteket sorolják ide: a
spanyol és finn munkásszövetkezeteket, a svéd szövetkezetek által működtetett bölcsődéket, a
világviszonylatban is kiemelkedő eredményeket elérő olasz szociális szövetkezeteket, a portugál
jóléti szövetkezeteket, a francia szociális szövetkezeteket, a szociális célokat szolgáló belga
egyesületeket, a japán munkaszövetkezeteket, a
„,x 280 MÁSODIK RÉSZ

munkavállalói résztulajdonosi program eredményeképpen létrejött MRP társaságokat Ma-

gyarországon, Európában, de az USA-ban is. Van olyan elemző, aki erőteljesen hangsúlyozza az
oktatásra alapított szövetkezet, valamint a sérült, hátrányos helyzetű gyermekek ellátását,
rehabilitációját biztosító szövetkezet jelentőségét. E szövetkezetek sajátossága a tevékenységen túl
az alapító körben határozható meg. Általában az érintett, azaz a sérült gyerekek szülei, hozzátartozói
hozzák létre e szövetkezeteket azért, mert a hagyományos intézményi rendszer nem megfelelő a
gyerekek speciális igényeinek kielégítésére. E formációknak végső soron egy közös jellemvonása
van, nevezetesen az, hogy valamennyi szervezet egy adott ország gazdaságában/társadalmában
jelentkező átalakulásokra kísérel meg megoldást találni.
Thiry általánosságban a szövetkezeteket, az egyesületeket, az önsegélyező szervezeteket említi
mint a szociális gazdaság szereplőit. Igen figyelemreméltó Thiry elemzésének azon része is, amelyik
rámutat a szervezeti-jogi keretek azonos megnevezésének lehetőségére. Thiry ismerteti azokat az
álláspontokat, amelyek szerint a szövetkezeteket, az egyesületeket, az alapítványokat, az
önsegélyező szervezeteket „azonos megnevezés keretébe” lehetne összeolvasztani. Példaként a
Belgiumban működő önsegélyező szervezetek, illetve a Németországban jellemző jóléti egyesületek
állíthatók az elemzés szerint. E két szervezetijogi keret ugyanis több, lényeges jellemvonásban
megegyezik. Álláspontunk szerint kétségtelen, hogy ez a megoldás a szektor általános
kezelhetőségét egyszerűsítené. Nem felejthetjük el azonban, hogy noha az egyes szervezeti-jogi
keretek igen hasonló vagy akár bizonyos szabályozási területeken (például célkitűzés, a tagsági
státusz sajátos, komplex volta) azonos jellemvonásokat mutatnak, szabályozásuk teljes mértékben
nem esik és nem is eshet egybe. A különböző szervezeti-jogi keretek rokon, avagy egyes területeken
azonos jogi természet mellett a szociális gazdaságban működni kívánók számára választási lehető-
séget biztosítanak. Minden egyes részt venni kívánó értelemszerűen a számára legkedvezőbb,
optimális szervezetet választhatja. Véleményünk szerint félő, hogy ez a választási lehetőség
csorbulna egy közös kategória létrehozatalával. Arról már nem is beszélve, hogy ezt az elképzelést
nem tartjuk életszerűnek, a gyakorlatban legalábbis nehézségek nélkül alkal- mazhatónak sem. Egy
ilyen általános kategória jogi természetét úgy meghatározni, hogy az a gyakorlat állandóan változó
igényeit megfelelően szolgálja, álláspontunk szerint nem lehetséges. Márpedig a rugalmasság, a
folyamatos, újszerű kihívásokhoz való alkalmazkodás a szociális gazdaság sajátja. Azt lehet
megállapítani tehát, hogy helyes a szociális gazdaságban „a formák gazdagságát” fenntartani.

Í
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 281

c) A munkaszövetkezetekről, a szociális szövetkezetekről, az egészségügyi

szövetkezetekről mint a szociális gazdaság legjelentősebb
szövetkezeteiről

A MUNKASZÖVETKEZETEK MINT A SZOCIÁLIS GAZDASÁG MEGHATÁROZÓ SZÖVETKEZETEI

Ahogyan arról a fejlődéstörténeti elemzések körében, konkrétan a szövetkezetek csoportosítását
tárgyaló részben már volt szó, a munkaszövetkezet, más megjelöléssel munkavállalói szövetkezet
avagy munkásszövetkezet („workers co-operatives”; „cooperaticas de trabajo asociado”) az európai
szövetkezeti szabályozás egyik nagy hagyományú szövetkezete. A munkaszövetkezet jelenlegi
szerepéről azt lehet megállapítani általában, hogy az európai kontinensen, de a kontinensen túl is
kiemelkedő. Erre nézve az ENSZ és az SZNSZ közös álláspontot fogalmazott meg a következők
szerint: „A világon nőtt a munkástulajdonú szövetkezetek száma, lehetőséget biztosítanak
működésüknek olyan szektorokban is, mint az egészségügy, a szociális, kommunális szolgáltatások,
az oktatás, a szállítás és a turizmus.” Az Európai Unió idevonatkozó dokumentumai „a jövő
szövetkezeteiként” minősítették a munkaszövetkezeteket. Ajelenkori elemzők közül Roelants
konkrét adatokat is közreadott. Ezek szerint „az EU országaiban kb. 50 ezer munkásszövetkezet
működik, a foglalkoztatottaik száma 1,5 millió. 33%-uk az iparban, 38%-uk a szolgáltatói
szektorban, 14%-uk az építőiparban, 2%-uk kulturális és oktatási területen, 13%-uk a szociális
szektorban működik.” (Az adatok 1999-ben kerültek nyilvánosságra.) A munkásszövetkezetekhez
kötődik egy másik sajátos forma, a szociális szövetkezet, de ide tartozik az iskola-/diákszövetkezet
kategóriája is. A három különös forma nem független egymástól. Vannak olyan elemzők is, akik e
sajátos szövetkezeti formák vizsgálatát követően arra az álláspontra jutottak, hogy a két forma szoros
kapcsolatban áll. A legmarkánsabb álláspont e tekintetben az, hogy „a szociális szövetkezetek
lényegében a munkaszövetkezetek mátrixából nőttek ki” (Roelants). A magyar hatályos szövetkezeti
szabályozás pedig „A szociális szövetkezet fogalma” címszó alatt kifejezetten megjelöli az
iskolaszövetkezetet is. A magyar jogalkotó a munkaszövetkezetekre nézve nem léptetett hatályba
szabályokat.
Ajelenkori elemzők hasonló felfogásban tárgyalják e szövetkezeti formát. Laczó Ferenc e
szövetkezetek működési elveit értékelve azt emeli ki, hogy e szövetkezetek szinte minden
jellemvonásukban azonosak az általános szövetkezetekkel - egy, alapítási jellemvonás kivételével. A
munkásszövetkezeteket ugyanis azért hozzák létre, hogy közös munkavégzésre kerülhessen sor egy
szervezeti jogi keretben. A képződött nyereség felosztásának alapja
- az előzőekből okszerűen következően - a munka. Az elemzés hangsúlyozza - többek között -, hogy
az EU országaiban a foglalkoztatáspolitikai kérdések megoldásában jelentős szerepe van és még
erőteljesebb szerepe lehet a munkásszövetkezeteknek. Ezért nagyon is érthető, hogy több európai
országban államilag támogatott az alapításuk. Más elemző e szövetkezetek vizsgálatánál - az
előzőeken túl - hangsúlyoz további előnyöket is, amelyeket ez a sajátos szövetkezeti forma biztosít,
ezek a következők:
 MÁSODIK RÉSZ

282

- gazdasági;
- környezetvédelmi;
- táj- és természetvédelmi.
A gazdasági előny az, hogy a korábban munkanélküliek a jövedelmükre figyelemmel jó eséllyel
ismét fogyasztók lesznek. Az állam a segélyezésük biztosításától mentesül, sőt, ha minimális
mértékben is, adóbevételhez juthat. Csekély mértékben ugyan, de növekedni fog a nyugdíj- és
egészségbiztosítási alapok befizetésének összege is. Ezek a szövetkezetek olyan tevékenységeket is
gyakorolnak, amelyek a környezet megóvását, megfelelő fenntartását elősegíthetik. (Ilyen például az
árvízvédelem, a csatornarendszer megfelelő karbantartása, a belvíz elvezetésének szakszerű
megszervezése, de ilyen a parlagfüírtás is.) Álláspontunk szerint az elemző helyesen értékeli a
munkásszövetkezetek szerepét, lévén az előzőekben felsorolt feladatoknak az elvégzése alapvető és
közérdek a jelenlegi és az utánunkjövő generációk számára is. A közszféra részéről e feladatok
elvégzésének a megszervezése nehézkes, a magánszektor pedig érdektelenséget mutat az alacsony
profithozam miatt. Mindezeken túl véleményünk szerint e szövetkezeteknek elsősorban a
tevékenységük ténye és jellege miatt morálisan is hallatlan jelentősége van.
A munkásszövetkezetek mezőgazdaságban betöltött szerepe ugyancsak jelentős. A jelenkori
elemzők rávilágítanak arra, hogy ez az a forma, ami nagyon is alkalmas a természetföldrajzi
adottságok tekintetében gyenge régiók gazdálkodásának megszervezésére, az ott élő közösség
megtartására. Itt fel kell idéznünk a fejlődéstörténeti részben ismertetett Czettler-féle elemzések azon
gondolatát, amely éppen azt hangsúlyozza, hogy a szövetkezet szükségszerű forma azokon a
területeken, ahol a kiszámíthatatlan éghajlati viszonyok, a kedvezőtlen természetföldrajzi adottságok
szövetkezés nélkül a gazdálkodást teljes mértékben lehetetlenné tennék. A jelenkori elemzők közül
Prugberger Tamás a földbérlet munkásszövetkezetek jelentőségét hangsúlyozza e tekintetben, például
Dél-Olaszországban. Utal ugyanakkor Japán viszonylatban azokra a munkaszövetkezetekre,
amelyeket fiatal farmerek alapítottak. Ezek a mezőgazdasági munkaszövetkezetek demokratikus
elven működtek, önkéntes társulásként. Ahogy arra az elemzés rámutatott, a demokratikus
önkormányzati működés mellett eme szövetkezetek fő sajátossága a termőföldtulajdon rendezésében
határozható meg. A szövetkezet azokért a termőföldekért, amelyeket a tag bevitt az optimális
gazdálkodás érdekében a szövetkezetekbe, a tag vagyoni, a piaci viszonyokhoz illeszkedő előnyre
tett szert. A tagok tulajdonjoga az adott termőföldeken azonban megmaradt. Az elemzés arra utal,
hogy azoknál a szövetkezeteknél, ahol ezt a termőföldtulajdonra vonatkozó sajátosságot nem
alkalmazták, ott a szövetkezetek nem voltak eredményesek. Erre az elemzés a mexikói „EHIDO”-kat
említi.
Hangsúlyozzuk, hogy e szövetkezetek világviszonylatban, továbbá az Európai Unión belül is
erőteljesen szervezettek. Ahogyan arra a szövetkezetek csoportosításának körében már utaltunk, az
SZNSZ-en belül működő „Munkás- és Kézműves Szövetkezetek Nemzetközi Bizottsága” („Comité
International des Coopératives Ouvrières et de Production
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 283

Artisanales”, CICOPA) jelentős tevékenységet fejt ki. A másik szerveződési szint az a szervezet,
amelyik az EU-n belül tevékenykedik „Munkásszövetkezetek Európai Bizottsága” („Comité
Européen des Coopératives de Production”, CECOP) elnevezés alatt. A CECOP célkitűzéseit
áttekintve két terület határozható meg. Egyrészről a tagjainak az érdekvédelmét kívánja ellátni,
másrészről nemzetközi viszonylatú együttműködési formákat hoz létre a partnerség alapján.

A SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEKRŐL MINT A SZOCIÁLIS GAZDASÁG MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐIRŐL

A 20. században a globalizáció negatív tendenciáinak kiegyensúlyozására a szociális gazdaság
meghatározó tényezőjévé váltak a szociális szövetkezetek. A statisztikai adatokkal alátámasztott
tendencia az, hogy a szociális szövetkezetek szerepe egyre jelentősebb ajelenkori gazdaságokban és
társadalmakban. Ennek több oka van. Az okok közül a szociális szövetkezetekre vonatkozó
szabályozásra koncentrálunk összefoglalóan. A szociális szövetkezetek olasz, francia és angol
szabályozása azt bizonyítja, hogy ezek azok a szövetkezetek, amelyek leginkább alkalmasak a
munkanélküliség megszüntetésére vagy legalábbis annak kiegyensúlyozására, vagyis a
foglalkoztatáspolitika területén ezeknek a szövetkezeteknek van a legnagyobb súlyuk. Ezek azok a
szövetkezetek, amelyek a szociális és egészségügyi státuszukban hátránnyal élő emberek számára
integrációt biztosítanak azzal, hogy speciális tevékenységek végzésére ezeket az embereket
bevonják, foglalkoztatásukat biztosítva. A szociális szövetkezetek pedig az egészségügyi státuszuk
tekintetében sérült embereket, miként az idős korosztályt is, hétköznapjaikban a számukra szükséges
szolgáltatások nyújtásával segítik. Az olasz és a francia törvényeknek több tanulsága is van. A
szociális szövetkezetek működését e törvények megfelelően segítik. A tevékenységük jellege miatt
támogatásban részesülnek ezek a szövetkezetek, azzal azonban, hogy tevékenységüket folyamatosan
ellenőrzik. A támogatásokat addig, és csak addig élvezhetik, amíg a tevékenységük teljes körűen
megfelel a törvényi előírásoknak. Hangsúlyozzuk, hogy mindkét európai joganyag az ellenőrzés
módjára nézve konkrét előírásokat tartalmaz. A másik főbb tanulsága az idevonatkozó európai
szabályozásoknak az, hogy az alapítói kört helyes rugalmas jogalkotó felfogás mentén szabályozni.
Kétségtelen, hogy a szociális szövetkezetek tevékenysége alapján annak tagjai fő szabályként
természetes személyek kell hogy legyenek. Átgondolandó azonban, hogy a szövetkezetnek
támogatásra van szükségük tevékenységük megfelelő ellátásához. Úgy gondoljuk, hogy a francia
törvénybeli szabályozás, amely meghatározott feltételek esetén lehetővé teszi például az
önkormányzatok részvételét a szociális szövetkezetekben, helyes és életszerű. Ugyancsak helyes
szabályozási megoldás az is, amelyet az olasz törvény a szociális szövetkezetek alanyi körére nézve
alkalmaz, megkülönböztetve „A” és „B” típusú szövetkezeteket. Azok a statisztikai adatok,
amelyekre például az Európai Unió Bizottsága is hivatkozik, azért mutatnak igen kedvező tendenciát
a szociális szövetkezetek működésére, mert az előzőekben összegfoglaló jelleggel, a fejlődéstörténeti
részben részletesebben tárgyalt rendelkezések megfelelő működést biztosítanak a szociális
szövetkezetek számára.
AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZÖVETKEZETEK FŐBB JELLEMVONÁSAIRÓL, JELENTŐSÉGÜKRŐL
NEMZETKÖZI ÉS MAGYAR VISZONYLATBAN
Az egészségügyi szövetkezetek elterjedtek a kontinensen, de különösen Japánban. Ezeknek a
szövetkezeteknek az az alapítási célja, hogy egészségügyi szolgáltatásokat szövetkezeti formában
szervezzenek meg. Az 1960-as évektől Japánban mezőgazdasági szövetkezet üzemeltetett
egészségügyi egyesületeket, beteggondozó ambulanciát, kiterjedt orvoshálózattal rendelkeztek.
Érdekes tanulság az is, hogy a fogyasztási szövetkezetek szintén nyújtanak egészségügyi megelőző
szolgáltatásokat. Magyarországon az irányadó adatok szerint 2003- ban 26 egészségügyi
szövetkezetet tartottak nyilván. Európában Spanyolországban, Svédországban jellemző ez a
szövetkezeti forma, Kanadában és az USA-ban ugyancsak.

d) A szövetkezetek sajátosságairól a szociális gazdaság más szereplőinek jellemvonásai

alapján, továbbá a gazdasági/kereskedelmi társaságok jellemvonásaira is figyelemmel

A szövetkezetek értékelését a szociális gazdaságban betöltött szerepük alapján tárgyaló jelenkori

munkák egy része, így különösen Hans-H. Münkner elemzései azt rögzítik, hogy a szövetkezeteket
szükséges elhatárolni a velük rokon vonásokat mutató más szervezeti jogi keretektől. A szociális
gazdaság, miként az előzőekben azt megállapítottuk, több szervezeti keretet foglal magában,
amelyek közül a legjelentősebbeknek a szövetkezetek tekinthetők, ugyanakkor nem minősíthetők
kizárólagos tényezőknek. Az elhatárolásnál szempontul szolgálhat az, hogy a szövetkezetekkel
rokon szervezetek alanyi körére mi a leginkább jellemző; elhatárolási szempontul szolgál az is, hogy
a szervezet szolgáltatása milyen irányultságú, de meghatározó szempont az is, hogy hogyan, milyen
módon történik a vagyoni előnyhöz jutás az egyes szervezetek esetében. Münkner elemzései
kiemelik, hogy a szövetkezetek nem azonosíthatók sem a „kereskedelmi vállalatokkal”, sem a
közérdekű vállalkozásokkal, sem pedig „a közhasznú (nonprofit) vállalkozásokkal”. Álláspontja
szerint „a »Szociális Gazdaság« típusú vállalkozásokat” ugyancsak nem helyes maradéktalanul
azonosítani a szövetkezetekkel, mivel e vállalkozások közül nem mindegyik minősíthető
szövetkezetnek. A kereskedelmi vállalatoktól a szövetkezeteket leginkább az különbözeti meg, hogy
a szövetkezeti tagsági jogviszony tartalma komplex. A szövetkezet tagja egyidejűleg tulajdonos
(ügyfél) és „döntéshozó” is a szövetkezetben. A szövetkezet szolgáltatásának iránya egyértelműen a
tagok vállalkozása, illetve a tagok gazdasága. A kereskedelmi vállalat és a tagjainak gazdasága
közötti kapcsolat nem jellemző. A tőkeegyesítő kereskedelmi vállalatoknál a tőke tulajdonosai, a
vevőkör, továbbá „a döntéshozók” személye nem esik egybe.
A Münkner-féle elemzés tehát a szövetkezet sajátosságait más társas vállalkozásokhoz képest
három fő tekintetben határozza meg. A szövetkezet azért sajátos szervezet és azért alkalmas arra,
hogy a szociális piacgazdaság fő tényezője legyen, mert a szövetkezeti tag tagsági jogviszonyának
tartalma komplex, figyelemmel a szövetkezet fogalmára, illetve a szövetkezet alapítási célkitűzésére.
Ez az elemzési megállapítás maradéktalanul egybeesik az európai szövetkezetelmélet, továbbá az
európai magánjogi szakirodalom képviselőinek álláspontjával. Külön is fel kell itt idézni a Kuncz-
féle különleges szövetkezeti kooperáció tartalmára vonatkozó, a jegyzet keretei között már
részletesebben tárgyalt elemzéseket. A Kuncz-féle megközelítésnek a lényege éppen abban
határozható meg, hogy a szövetkezet tagjai a kooperáció körében, azaz a személyes, aktív
közreműködésük során speciális tevékenységet folytatnak, nevezetesen a szövetkezet minden tagja
együttműködik a szövetkezettel. Eme elemzési körnél rögzített megállapítással egybeesik Nagy
Ferencnek az önsegély, de különösen a kölcsönösség értelmezése körében megfogalmazott
álláspontja. A szövetkezeti tagsági jogviszony tartalma tehát azért komplex, mert a tag egyidejűleg
tulajdonosi pozícióban és fogyasztói/felhasználói/ügyféli minőségben is részt vesz a szövetkezet
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 285

gazdálkodásában. Az e természetű tagsági jogviszony egyértelműen a szövetkezet fogalmán

alapszik. A szövetkezeteket kettős célkitűzéssel alapítják, egyrészről gazdasági természetű,
másrészről szociális és/vagy kulturális és/vagy egészségügyi és/vagy oktatási vonatkozású célok
elérését is biztosítják tagjaik számára. A szövetkezet fogalmi meghatározása ezt a Janus- arcú
jelleget tükrözi, vagyis azt, hogy a szövetkezet két, egymásnak ellentmondó természetű célkitűzéssel
alapított társas vállalkozás. A szövetkezeti szabályozásoknak az egyébként egymással ellentétes
természetű célkitűzések feloldását is biztosítaniuk kell. Ez a szinesz- tézia észlelhető az európai
szövetkezeti szabályozások mindegyikében, mégpedig kivétel nélkül 1844-től, az első angol
szövetkezet alapításától, napjainkig. A szövetkezeti fogalom, továbbá a szövetkezeti tagsági
jogviszony azzal szoros összefüggésben megalkotott szabályai együttesen, markánsan jelenítik meg
a szövetkezet sajátosságát.
Az előzőekben említett szövetkezeti sajátosságot összefoglalóan akként is helyes tárgyalni, hogy
a szövetkezetről azt a fő jellemvonást hangsúlyozzuk, hogy az személyegyesítő elemeket mutat fel.
E tekintetben kétségtelen, hogy a szövetkezet hasonló például a magyarjoganyagban (konkrétan a
2006. évi IV. jogszabályban, a gazdasági társaságokról szóló törvényben) a közkereseti társasághoz,
illetve a betéti társasághoz. E két gazdasági társaság is személyegyesítő jellegű. A Kuncz-féle
elemzések azonban világosan rámutattak arra, hogy a közkereseti társaság tagjainak munkavégzése
nem azonos tartalmú a szövetkezeti tag kooperáció keretei közötti munkavégzésével. Ha a hatályos
magyar szabályozást konkretizáljuk e tekintetben, akkor azt lehet megállapítani, hogy a Gt.
közkereseti társaságra vonatkozó fogalmi definíciója, továbbá a tagok személyes közreműködését
rendező előírások tartalma merőben eltér a hatályos szövetkezeti törvény szövetkezeti tagra
vonatkozó, személyes közreműködést előíró rendelkezések tartalmához képest. Először is a Gt. 88.
§-ának (1) bekezdése a közkereseti társaság egyik fő fogalmi elemeként azt állapítja meg, hogy a
közkereseti társaság üzletszerű, közös gazdasági tevékenységet folytat. A közkereseti társaság
alapítási célja tehát az, hogy eme üzletszerű közös gazdasági tevékenység a törvényben előírt egyéb
rendelkezések figyelembevétele mellett gyakorolható legyen. Az alapítási cé
„,x 286 MÁSODIK RÉSZ

lók között kizárólag vagyoni természetű cél fogalmazódik meg. A szövetkezeti törvény fogalmi
meghatározását részletesen tárgyaltuk, annak az a fő jellemvonása, hogy a szövetkezet célkitűzése a
vagyoni természetű célok mellett egyéb más természetű célokra is irányul. Ami a betéti társaságot
illeti, ott a Gt. az alapítási cél vonatkozásában a 108. § (1) bekezdése alapján azt rögzíti, hogy a
betéti társaságot üzletszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására hozzák létre az alapítók,
értelemszerűen a törvényben meghatározott egyéb rendelkezések betartása mellett. A közkereseti
társaság és a betéti társaság fogalmi meghatározása, e társaságok alapítási célkitűzése tehát nem
esik egybe a szövetkezet alapítási célkitűzésével. Ebből okszerűen következik az, hogy a tagsági
jogviszony tekintetében a személyes közreműködésre vonatkozó szabályok is különböző tartalmat
mutatnak a szövetkezeti szabályozásban, illetőleg a gazdasági társaságokra vonatkozó joganyagban.
Konkrétan arról van szó, hogy a Gt. 91. §-ának (1) bekezdése alapján a közkereseti társaság
tagjai személyesen közreműködhetnek a társaság tevékenységében, a társasági szerződés előírásai
vagy a többi taggal való külön megállapodásban foglalt előírások alapján. Ez a törvényi rendelkezés
tehát nem teszi kötelezővé a személyes közreműködést. A szövetkezet esetében a személyes
közreműködés ténye, miként azt a szövetkezeti törvényre irányuló elemzés körében már részletesen
kifejtettük, a tagsági jogviszony érvényes keletkezésének az előfeltétele. Szövetkezeti tagsági
jogviszony érvényesen a nélkül, hogy a tag személyes közreműködést vállalna, nem jöhet létre. És ez
csak az egyik lényeges különbség a közkereseti társaság tagja által esetlegesen végzett személyes
közreműködés és a szövetkezeti tag által kötelezően gyakorolt személyes közreműködés között. A
másik különbség ugyanis a Gt. 91. §-ának (3) bekezdésére vezethető vissza. A törvényi rendelkezés
értelmében a tagot a személyes közreműködésért díjazás illetheti meg. A díjazás alapja a társasági
szerződés rendelkezései vagy a többi taggal való külön megállapodás. A szövetkezeti tag a
személyes közreműködése alapján realizál elsődlegesen vagyoni előnyt a szövetkezetből,
figyelemmel arra, hogy a vagyoni előmenetel alapvetően a visszatérítés rendszerén nyugszik. Nem
díjazásról van tehát szó, nem fakultatív szabályozási tartalomról, hanem arról, hogy a szövetkezet
tagjának vagyoni előmenetelét a személyes közreműködés alapú visszatérítés rendszere határozza
meg.
A személyes közreműködést a részvénytársaságnál vizsgálva az állapítható meg, hogy
részvénytársaság esetében éppen a fogalmi meghatározást alapul véve, konkretizálva a hatályos
joganyagra, a Gt. 171. §-ából kiindulva világos, hogy a részvényesnek egyetlen kötelezettsége van,
nevezetesen a vagyoni betét szolgáltatása. A részvénytársaság jogi természetét az a gazdasági
lényegbeli ismérv határozza meg, hogy ezt a társaságot tőkekoncentrációra alapítják. A részvényes
tagsági jogviszonyának keletkezésénél fel sem merül a személyes közreműködés. A Gt. 171. §-a
világosan rögzíti, hogy ennél a gazdasági társaságnál a részvényes kötelezettsége a
részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy a kibocsátási értékének a szolgáltatására
terjed ki.
Összességében az állapítható meg, hogy mind a közkereseti társaság, mind a betéti társaság,
mind a részvénytársaság idevonatkozó hatályos rendelkezései lényegében a Kuncz- féle
elemzésekre, illetve a Nagy Ferenc által megfogalmazott álláspontokra vezethetők visz- sza a jogászi
szakirodalom tekintetében, ami pedig a közgazdasági vonatkozású elemzéseket illeti, e körben a
Navratil-féle megközelítés, továbbá az Ihrig Károly által kimunkált alapvetések ma is irányadóak.
A teljesség kedvéért a szövetkezetnél a tag a személyes közreműködésének a sajátosságát
szemléltetve tárgyalni szükséges a korlátolt felelősségű társaság idevonatkozó szabályait is.
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 287

Konkrétan a magyar szabályozásban a Gt. 111. §-ának (1) bekezdése a korlátolt felelősségű társaság
fogalmánál azt rögzíti, hogy a tag kötelezettsége a társasággal szemben csak a törzsbetét
szolgáltatására és a társasági szerződésben esetlegesen rögzített egyéb vagyoni hozzájárulás
szolgáltatására terjed ki. A társaság célja ebből következően a tagok vagyoni előmenetelének
elősegítése, a törvényben irányadó egyéb rendelkezések megtartása mellett. Az kétségtelen azonban,
hogy a személyes közreműködés folytatása nem kizárt a társaság és a tagok közötti jogviszonyban.
Eme személyes közreműködés jogi természete azonban nem esik egybe a szövetkezeti tag által
kötelezően gyakorolt személyes közreműködéssel. A Gt. 119. §-ának (1) bekezdése alapján a
társaság tagjai a törzsbetétjük szolgáltatásán felül egyéb vagyoni értékű szolgáltatás (a továbbiakban:
mellékszolgáltatás) tejesítésére is kötelezettséget vállalhatnak. A tagok által „nem választott
tisztségviselőként” végzett személyes munkavégzés is mellékszolgáltatásnak minősülhet akkor, ha
nem munkaviszonyon vagy polgári jogi jogviszonyon alapul. A mellékszolgáltatás teljesítésére
vonatkozó feltételekre nézve a társasági szerződést kell irányadónak tekinteni, figyelemmel arra,
hogy eme előírásokat a társasági szerződésben kell rögzíteni. A törvényi szabályozásból világos
tehát, hogy a személyes munkavégzés fakultatív jellegű. A mellékszolgáltatásért a törvény értel-
mében a tagot külön díjazás illetheti meg. Ugyanaz a szabályozási szemlélet érvényesül tehát, mint a
közkereseti társaság esetében. A díjazás fakultatív jelleggel kerül szabályozásra azzal, hogy ennek a
díjazásnak a jellege a legcsekélyebb hasonlóságot sem mutatja a szövetkezeti tag személyes
közreműködése által megalapozott visszatérítés rendszeréhez.
A fogalmi meghatározás, a célkitűzés és az ezekkel összefüggő vagyonjogi rendelkezések
együttesen világítanak rá az adott társas vállalkozások jogi természetére. A visszatérítés rendszere,
amely lényegében a szövetkezet gazdasági tartalmát jelenti, egyértelműen szövetkezetspecifikus
isméiy. Részvénytársaság esetében fel sem merül, hogy a részvényes vagyoni előmenetele mástól is
függjön, mint a társaság rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulástól. Közkereseti társaság
esetében a Gt. 90. §-ának (1) bekezdése szerint a nyereséget és a veszteséget a vagyoni
hozzájárulásra figyelemmel, annak függvényében osztják fel a tagok között. A nyereségfelosztás
módját és mértékét fő szabályként a vagyoni hozzájárulás határozza meg. Kisegítő szabály e körben
az, hogy társasági szerződés ettől eltérően rendelkezhet.
A visszatérítés rendszerére és az arra épülő vagyonjogi rendelkezésekre mint szövetkezeti
sajátosságokra az összehasonlító elemzések körében több tekintetben is fel kell hívni a figyelmet. A
szövetkezeti vagyonjog szabályai ugyanis alkalmasak arra, hogy a szövetke- zetet világosan
elhatárolhassuk például a nonprofit gazdasági társaságoktól. A Gt. értelmében a nonprofit gazdasági
társaság jogi természetének alapvető eleme, hogy a gazdasági tevékenységből származó nyereséget a
tagok (részvényesek) között nem osztja fel, azt ugyanis a gazdasági társaság vagyonához kell
rendelni, a gazdasági társaság vagyonát szaporítja. A Gt. 4. §-ában szabályozott nonprofit társaság
üzletszerű gazdasági tevékenységet csak kiegészítő jelleggel folytathat. Az általános meghatározás
szerint gazdasági társaság nem jövedelemszerzésre irányuló közös gazdasági tevékenység
folytatására is alapítható, vagyis nonprofit gazdasági társaság létrehozható. A nonprofit gazdasági
társaság szereplője lehet a szociális gazdaságnak, de tisztázni kell, hogy jogi természetét tekintve
merően eltér a szövetkezettől. A gazdasági célok megfogalmazása és elérése alapvető a szövetkezet
működése során. E gondolatkörnél szükséges felidézni a Nagy Ferenc által megfogalmazott alapve-
téseket. A gazdasági cél adott a szövetkezet esetében, tehát a szövetkezet nem ideális célokat kitűző
egyesület, és nem is nonprofit szervezet. A szövetkezetalapítás gazdasági céljának tartalma azonban
nem esik egybe a gazdasági/kereskedelmi társaságok gazdasági céljával, hiszen a szövetkezetnél a
nyerészkedési spekulációs szándék kizárt. A szövetkezetnél jelentkező gazdasági cél ténye tehát a
szövetkezetet elhatárolja a szociális piacgazdaság azon szereplőitől, amelyek ideális célkitűzésűek.
Emellett azonban a gazdasági cél önmagában is elhatárolja a szövetkezeteket a gazdasági
társaságoktól is, figyelemmel arra, hogy a gazdasági cél fogalmi elemei között szövetkezetnél a
nyerészkedés nem szerepel. Elmélyíti ugyanakkor a szövetkezet és a társaság különbözőségét -
ahogyan arról az előzőekben már szóltunk - az, hogy a szövetkezetnél a gazdasági cél más
természetű céllal egészül ki. A nyereség felosztása a visszatérítés rendező elve alapján sajátos, de
ugyanolyan fontos, mint a más természetű, a tagok vonatkozásában a társadalmi előmenetelt
biztosító célok megvalósítása. Ebből a megközelítésből is az a következtetés vonható le, hogy a
szövetkezet nem nonprofit szervezet, de nem is tekinthető gazdasági/kereskedelmi társaságnak. A
szövetkezet eredményes gazdálkodásra törekszik, a nyereség a tagok között felosztható, de nem a
gazdasági/kereskedelmi társaságokra jellemző módon, vagyis nem elsősorban a vagyoni betét
arányában, hanem egy speciális rendező elv alapján. E rendező elv szerint pedig a tagok elsősorban
aktív közreműködésük mértékében juthatnak vagyoni előmenetelhez. A szövetkezet vegyes cél-
kitűzésű, ebből okszerűen következően a szövetkezeti tag tagsági jogviszonya sajátos: annak a
személyes közreműködés előfeltétele, majd szerves része, amely a vagyoni előmenetel alapjaként
határozható meg. Erre nézve törvényi kogencia az irányadó, eltérően az elemzés keretei közé bevont
gazdasági társaságok idevonatkozó szabályaitól.
A Münkner-féle elemzések a tag és a szövetkezet gazdaságának összefonódását is
szövetkezetspecifikus ismérvként jelölik meg. E szövetkezeti ismérv, mint ahogyan arra már
utaltunk, a szövetkezetekre irányuló közgazdasági, jogászi, szociológiai vonatkozású
szakirodalomban európai viszonylatban több mint száz éve megfogalmazott és azóta folyamatosan
rögzített ismérvnek tekinthető. E tekintetben a kiindulópont az Ihrig-féle elemzések azon
gondolatköre, amely a szövetkezet üzemkiegészítő voltára utal. Lényegre törően arról van szó, hogy
a szövetkezet gazdasága, ellentétben a társasággal, nem független a tagi gazdaságoktól. Ahogyan
arra Nagy Ferenc kiemelkedően magas színvonalú elemzései világosan rámutattak, a szövetkezetet a
társaságtól éppen ez az alapvető ismérv különbözteti meg. A szövetkezet célja a tag gazdaságának, a
tag keresetének, a tag hitelének az elősegítése, vagyis a szövetkezet gazdasága végső soron
alárendelt a tagi gazdaságoknak.
A Münkner-féle szövetkezeti jellemvonások közül harmadikként említett szervezeti-jo- gi
vonatkozású ismérv ugyancsak nem új keletű. A szövetkezet fogalmából, célkitűzéséből, eme
területekkel szoros kapcsolatban álló, a tagsági jogviszonyra vonatkozó, továbbá a vagyonjogot
rendező előírások tartalmából okszerűen következik, hogy a szövetkezet szervezeti-jogi szabályait
ugyancsak sajátos tartalommal állapították meg. E tekintetben két tényezőre kell utalni. Először is a
szövetkezet önkormányzati rendszerének a lényege az, hogy a szövetkezet tagjai aktívan részt
vesznek a szövetkezet irányításában és ellenőrzésében. Münkner arra utal, hogy döntéshozók is.
Ilyen értelemben a hagyományos szövetkezeti tagsági jogviszony tatalmát ajelenkori szakirodalom
kiegészíti. Megállapítja, hogy a szövetkezeti tag egyidejűleg tulajdonos/felhasználó/döntéshozó az
adott szövetkezetben. Az önkormányzatiság keretében jelentős az egyenlő elbánás elve, a nemek
közötti megkülönböztetés tilalma. A szövetkezeti tag részvételét a szövetkezet irányításában és
ellenőrzésében, továbbá az önkormányzatiság keretében megnyilvánuló egyenlőséget a nemzetközi
szervezetek a szövetkezeteket érintő dokumentumaikban nyomatékosan kiemelik. Arról van szó,
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 289

hogy a nemzetközi szervezetek dokumentumaiban foglalt álláspontok szerint ez a szövetkezeti jel-

lemvonás pozitívan hat a makroszintű folyamatokra. A szervezeti vonatkozások tekintetében
elvitathatatlan az a szövetkezetspecifikus jellemvonás, amely az angol szövetkezetalapítók által
megfogalmazott „egy tag, egy szavazat” elvén alapszik.
A Münkner-i elemzések a szövetkezetet más, az előzőekben nem említett egyéb szervezeti
keretektől is elhatárolják. E körben a közérdekű vállalkozásokat emeljük ki. A közérdekű
vállalkozásoknál - mint például a szakszervezetek által alapított cégeknél - lényeges, hogy e cégek
olyan személyi körnek biztosítanak szolgáltatást, akik nem tagjai e vállalatoknak, hanem pusztán
csak kedvezményezettjei. A kedvezményezettek a döntéshozatalban nem vesznek részt, a közérdekű
vállalkozások nem a klasszikus szövetkezeti rendező elv, tehát nem az önsegély tétele alapján
szerveződnek.
Egy másik, az elemzés keretei közé bevont szervezet a közhasznú vállalkozások csoportja. A
közhasznú (nonprofit) vállalkozások különös jellemzője az, hogy azokat az állam elismeri, mert a
köz számára olyan feladatokat látnak el, amelyeket egyébként az államnak kellene felvállalnia. A
szövetkezetek minősülhetnek e kategóriába tartozónak is, de ide értendők azok a nem szövetkezeti
szervezetek, amelyek e feladatjellegnek megfelelnek, ugyanakkor nem az önsegély elvére és nem a
tagi támogatás megvalósítására szerveződnek. Eklatáns példája ennek a magyar szociális
szövetkezetekre irányadó joganyag, ahogyan azt a szociális szövetkezetek magyar szabályaira
vonatkozó elemzés körében részletesen kifejtettük. Magyarországon a szociális szövetkezetek
ugyanis közhasznú jogállással
„,x 290 MÁSODIK RÉSZ

is rendelkezhetnek akkor, ha a szövetkezeti törvény és az egyéb, a szociális jogalkotás területén

hatályban lévő jogszabályok rendelkezéseiben rögzítetteknek eleget tesznek.
Összefoglalva azt kell megállapítani, hogy a szövetkezet olyan sajátos szervezet, amely
különbözik egyes gazdasági/kereskedelmi társaságtól, különbözik az ideális célokat megjelenítő
egyesületektől, a nonprofit társaságoktól, illetve a más, vele rokon vagy eklektikus jogi természetet
felmutató formáktól is. A szövetkezet sajátos természete alapozza meg a legmeghatározóbb voltát a
szociális piacgazdaságban.

2. Az Európai Unió Tanácsának az Európai Szövetkezet (SCe)

Statútumáról szóló rendeletében foglaltakról

a.) A Rendelet általános jellemvonásairól, az Európai Szövetkezet önálló

szabályozásának indokairól

Az Európai Unió szövetkezetekkel kapcsolatos politikájának és jogi szabályozásának meghatározó

dokumentuma az 1435/2003/EK tanácsi rendelet (továbbiakban: Rendelet) az Európai Szövetkezet
(SCE) Statútumáról. A munkavállalóknak az európai szövetkezetben való részvételére vonatkozó
szabályokat a 2003/72/EK irányelv rögzíti. Ez a Rendelet elválaszthatatlan részét képezi, és
együttesen kell alkalmazni a Rendelettel [Rendelet: Preambulum (17) bek.].
Az Európai Unióban a szövetkezetekkel kapcsolatos jogalkotást - miként más társas
vállalkozások esetében is - a meghirdetett belső piac maradéktalan megvalósulásának igénye
motiválta. A belső piac kialakítása, illetve az annak eredményeként jelentkező, a Közösség egészére
kiható gazdasági és szociális fejlődés két alapfeladat megoldását tette szükségessé. Az egyik feladat
a kereskedelmi akadályok megszüntetése, a másik pedig a közösségi léptékű termelési keretek
megteremtése a Rendelet Preambuluma szerint. A „határokat átívelő” tranzakciók lebonyolítására
vonatkozó általános igény kielégítését szolgálta a Tanács által elfogadott 2157/2001. számú rendelet,
amely az „Európai Társaság (SE) ” statútumáról rendelkezik. A rendelet a részvénytársaságok
működési elveit tekinti zsinórmértéknek, ezért a szövetkezetek viszonylatában nem tekinthető
irányadónak. Figyelemmel tehát arra, hogy ezen szabályozás a részvénytársaság működési elveit
tartalmazza, világossá vált, hogy a szövetkezetekre nézve önálló szabályozásra van szükség. Az
európai szövetkezetelmélet képviselői által kimunkált szakmai álláspontok, továbbá az európai
szövetkezeti szabályozások a 19. századtól folyamatosan világosan érvényre juttatták a szövetkezet
sajátos működési elveit, mégpedig éppen a részvénytársaság működési elveivel szembeállítva
azokat. A részvénytársaságokra vonatkozó szabályozás viszonylatában kézenfekvő volt tehát, hogy
eme szabályozási anyag a szövetkezetekre nem alkalmazható. A Tanács 2137/85. sz. (EGK)
rendeletében az Európai Gazdasági Érdekcsoportosulás szabályait rögzítette. Bizonyos te-
vékenységek közös lebonyolításáról van szó azzal, hogy a vállalkozások saját autonómiájukat
megőrzik. E jogforrás sem bizonyult megfelelőnek a szövetkezetek sajátosságaira figyelemmel. A
szövetkezeteket illetően azonban nyomatékosan fogalmazódott meg az az igény, hogy a „határokat
átívelő”, tehát nem csak a helyi igényeket kielégíteni képes szer- vezeti-jogi keretek közötti
szövetkezetek alapítására is sor kerülhessen. Lényeges, hogy az európai szövetkezetekre irányuló
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 291

jogalkotási folyamatot felgyorsította az ENSZ Közgyűlésének 88. plenáris ülésén 2001. december
19-én hozott azon határozat, amely felhívta a kormányokat arra, hogy a szövetkezetek számára olyan
gazdasági környezetet teremtsenek, amelyben a szövetkezetek más társas vállalkozási formákkal
egyenlő feltételek mellett alakulhatnak és működhetnek, sajátosságaik figyelembevétele mellett.
A Rendelet - figyelemmel az előzőekben említett elvárásokra - az európai státusú szövetkezetek
alapításának és működési rendjének előírásait tartalmazza. Az idevonatkozó általános érvényű
megállapítás szerint az Unió területén, európai szövetkezet (SCE) formájában szövetkezet alapítható,
a Rendeletben foglalt feltételek mellett. Az SCE jogi személyiséggel rendelkező, olyan
szuprancionális társas vállalkozás, amelynek alapítására a közösségi jog biztosít lehetőséget, nem
pedig a tagállamok belső jogrendszere. A Rendelet fő jellemvonása az, hogy a nemzetközi,
különösen az európai szövetkezeti szabályozás alapjait képező dokumentumokban foglaltakat
általában véve megjeleníti. Ily módon a Rendelet általában érvényre juttatja a Szövetkezetek
Nemzetközi Szövetsége által 1995-ben, a Manchesteri Kongresszuson meghatározott nemzetközi
szövetkezeti alapelveket, szövetkezeti értékeket, tartalmában elfogadva az SZNSZ által
meghatározott szövetkezeti fogalmat is. A Rendelet támaszkodik a Nemzetközi Munkaügyi
Szervezet (ILO) 2002. június 20-án elfogadott 193. számú Ajánlásában (továbbiakban: Ajánlás)
megfogalmazottakra, amely a „Szövetkezetek támogatásáról szóló 2002. évi Ajánlás” címmel került
rögzítésre. A Rendelet szem előtt tartja továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezetének
dokumentumaiban meghatározott, szövetkezeteket érintő álláspontokat is.
Az SZNSZ által meghatározott általános rendező elvek, illetve alapértékek értelmezéséhez az
SZNSZ iránymutatást ad. Az SZNSZ állásfoglalása szerint ugyanis a szövetkezeti értékek gyakorlati
alkalmazásának zsinórmértékét jelentik a nemzetközi szövetkezeti alapelvek. Az elvek jelentősége
abban is meghatározható, hogy a társas vállalkozások közül az minősül valódi szövetkezetnek,
amely szövetkezet alapítása és működése során elfogadja az alapelveket, ahogyan arról már volt szó.
A nemzetközi szövetkezeti elvek és értékek tartalmi „ összeforrottságát ” azért kell hangsúlyozni,
mert az elvek és az értékek közötti koherenciának köszönhetően jeleníti meg a nemzetközi
szövetkezeti szabályozás, így értelemszerűen a Rendelet, de a hatályos magyar törvény is azokat a
szövetkezetspecifikus jellemvonásokat, amelyek a szövetkezetet megkülönböztetik más társas
vállalkozásoktól.
Az ILO Ajánlása, illetve az ENSZ vonatkozó dokumentumai a nemzetközi szövetkezeti elveket
és értékeket kiindulópontként kezelik és ezekhez az általános tételekhez képest tartalmazzák az adott
nemzetközi szervezet állásfoglalását, iránymutatását, felhívását a szövetkezetekkel kapcsolatban.
Lényegében a három nemzetközi szervezet (SZNSZ, ILO, ENSZ) szövetkezeteket érintő felfogása -
a kiindulópont azonosságából fakadóan - egybeesik. Különösen erőteljesen mutatkozik ez meg
például az európai szövetkezet céljának és fogalmának rendeletbeli meghatározásánál. Erre még
visszatérünk.
A Rendelet általános jellemzésénél lényeges, hogy az tartalmazza azokat az új szabályozási
megoldásokat is, amelyek ugyan részben áttörik a nemzetközi szövetkezeti alapelvek hagyományos
tartalmát, de lehetővé teszik a szövetkezetek számára az optimális működést, a versenyképességük
megtartásával. Összességében a rendeletbeli szabályozás általában tükrözi a szövetkezet kettős
arculatát, vagyis azt a jellemvonást, amely szerint a szövetkezet tagjai számára a gazdasági előny
megszerzése mellett szociális előmenetelt is biztosít. Ez azt jelenti tehát, hogy az SCE vegyes
motíváltságú célkitűzést jelenít meg, nevezetesen a gazdasági célkitűzéssel egyidejűleg a
 V.
292 MÁSODIK RÉSZ

szociálpolitikai célkitűzéseknek is szerepük van.

Az előzőekben tárgyalt tényezőkre figyelemmel a Rendelet általános jellemvonásainak
áttekintése már önmagában is figyelemre méltó tanulságokkal szolgálhat a nemzetközi, de különösen
az európai szövetkezeti szabályozás tartalmára nézve. A Rendelet főbb szabályozási területeinek
értékelő elemzése, a magyar hatályos szövetkezeti törvényre figyelemmel, azért is aktuális, mert a
jogharmonizációs feladatok körében sor került a Rendelet adaptálására a magyar jogrendszerbe. A
Parlament elfogadta a 2006. évi LXIX. törvényt, amely „Az Európai Szövetkezetről” szól.

b) A rendeletalkotó célkitűzéséről és a szövetkezet céljáról, fogalmáról

A „határokat átívelő” szövetkezés megvalósítására figyelemmel a Preambulum értelmében a

Rendelet elsődleges célja az, hogy természetes személyek, akiknek lakóhelye különböző tagállamban
van, illetve jogi személyek, akiknek székhelye különböző tagállamban került bejegyzésre, SCE-t
hozhassanak létre. Lehetséges SCE alapítása két működő szövetkezet egyesülése révén vagy egy
nemzeti jog alapján működő szövetkezet átalakulásával, mégpedig előzetes felszámolás nélkül akkor,
ha a szövetkezet alapszabályban rögzített székhelye és a központi ügyvezetése egy adott tagállamban
van, de leányvállalata, illetve egy szervezeti egysége egy másik tagállam területén folytatja a
tevékenységét.
A Rendelet az SCE célját általános érvénnyel a Preambulumban határozza meg, konkrétan a
(10) bekezdésben, majd a részletes rendelkezések között egészíti azt ki. A Preambulum szerint az
SCE elsődleges célja tagjai előmenetelének biztosítására irányul. Az SCE-t azért alapítják, hogy
tagjai szükségleteit kielégítse és/avagy gazdasági, illetve társadalmi tevékenységük eredményes
gyakorlásában, fejlesztésében segítséget nyújtson. Az SZNSZ Manchesteri állásfoglalása a
szövetkezet fogalmát, ahogyan arról már volt szó, meghatározta a következőképpen: „A szövetkezet
olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös
gazdasági, társadalmi és kulturális szükségleteiket és törekvéseiket közös tulajdonú és
demokratikusan irányított vállalat útján megvalósítsák”. Ha az SCE céljára vonatkozó előírást
összevetjük az SZNSZ általi meghatározással, nyilvánvaló, hogy a két dokumentum azonos
szellemiségű a szövetkezet lényegét illetően. A Rendelet „Általános Rendelkezések” címszó alatt
rögzíti a célkitűzés megvalósításának módozatát is. Az SCE a tagok gazdasági és társadalmi
előmenetelét a velük kötött áruszállítási avagy szolgáltatási szerződésben foglaltak szerint biztosítja.
E körben lehetőség nyílik arra is, hogy a tagok az SCE által vagy az SCE megbízásából folytatott
munka elvégzésére vállaljanak szerződésben meghatározott kötelezettséget. Abban az esetben, ha az
alapszabály másképp nem rendelkezik, az SCE tevékenysége csak a tagok előmenetelét szolgálhatja,
továbbá az üzleti tevékenységben csak a tagok vehetnek részt.
Az SCE célját megfogalmazó előírásokat értékelve azt kell megállapítani, hogy a célkitűzés
érvényre juttatja a szövetkezet azon specialitását, amely megkülönbözteti a szövetkezetet más társas
vállalkozásoktól. Arról van szó ugyanis, hogy a szövetkezet alapításának célja nem elsődlegesen a
tőkekoncentráció révén elérhető nyereségszerzés, hanem a tagok előmenetelének elősegítése,
mégpedig akként, hogy ők maguk is közreműködnek az alapítási célkitűzés elérésében. A tagok
egyéni, személyükben rejlő adottságai, lehetőségei összpontosulnak a közreműködésük által egy
szervezeti jogi keretbe, a szövetkezetbe. A rendelet- alkotó az SCE céljának kimunkálásakor követte
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 293

az európai szövetkezeti szabályozás hagyományait, elfogadva az európai magánjogászoknak és a

szövetkezetelmélet képviselőinek idevonatkozó nézeteit.
A szövetkezet alapítási céljára vonatkozó elemzésnél az is figyelemre méltó, hogy 1998- ban „A
szövetkezetek és a gazdaság globalizációja” elnevezésű dokumentumban az SZNSZ tisztán és
világosan szinte ugyanazt az álláspontot képviselte a szövetkezet specifikumára nézve, amelyet az
európai magánjogászok már csaknem száz éve megfogalmaztak. Az SZNSZ álláspontja a
dokumentumban az, hogy: „a szövetkezet abban különbözik az egyéb kereskedelmi szervezetektől,
hogy fő célkitűzése a tagok szolgálata...”. Nem érdektelen, hogy ezen túlmenően
szövetkezetspecifikus ismérvnek minősíti az SZNSZ a helyi közösség valamennyi tagjának
megsegítését a szövetkezet által, mégpedig a számukra nyújtott előnyökkel. Ezzel a szövetkezet
közösségformáló sajátosságára mutat rá az állásfoglalás. Ez a sajátosság a gyakorlatban a
szövetkezeti alapértékek, így különösen a szolidaritás értékének mentén kerülhet előtérbe.
A Rendelet - álláspontunk szerint helyesen - a szövetkezés fogalmát más társas vállalkozások
viszonylatában határozza meg. A Preambulum értelmében az alapításnál az alanyi kör - miként
általában más formációk esetében is - kettéhasad, azaz természetes személyek és jogi személyek is
lehetnek alapító tagok, a Rendeletben foglalt előírások betartása szerint. A szövetkezet sajátossága -
a fogalmi meghatározás szerint - az, hogy más piaci szereplőkhöz képest eltérő működési alapelvei
vannak. Ezen alapelvek közül kiemelendő a de
„,x 294 MÁSODIK RÉSZ

mokratikus felépítés és ellenőrzés tétele, továbbá a szövetkezet által elért nyereség tagok közötti
speciális felosztásárról szóló alapelv. Az utóbbi alapelv, vagyis a rendelkezésre álló nyereség
felosztására vonatkozó specialitás adja a szövetkezet gazdasági lényegét, amelyet a jogi
szabályozásban meg kell jeleníteni.

c) Az Európai Szövetkezet alapításáról

Az Európai Szövetkezet több módon is alapítható, természetes személyek alapítása esetén ehhez
azonban legalább 5 személyre van szükség, mégpedig azzal a megkötéssel, hogy legalább két
tagállamból kell hogy származzon az öt alapító. A jogi személyek általi alapítás is érvényes,
amennyiben azok legalább két különböző tagállam jogszabályainak hatálya alatt állnak. A 7. cikk
értelmében az Európai Szövetkezet székhelye kizárólag a közösségen belül jelölhető meg, mégpedig
akként, hogy a székhelyének egybe kell esni azzal a tagállammal, ahol az Európai Szövetkezet
központi irodája működik. A II. cím 2. szakaszának 20. cikkében rögzíti az ún. fúzióval történő
alapítást is. Európai szövetekezet fúzió útján két módon jöhet létre, nevezetesen: felvásárlással
végrehajtott fúzió keretei között és új jogi személy létrehozásával foganatosított fúzió útján.

d) A tagsági jogviszony főbb előírásairól

A TAGSÁGI JOGVISZONY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL

A tagi státusra nézve, a gazdasági lényegből következően, ahogyan arról már volt szó, a tag
egyidejűleg tulajdonosa és ügyfele is a szövetkezetnek. A Preambulum értelmében az SCE tagjainak
egyidejűleg fogyasztóknak, alkalmazottaknak vagy szállítóknak is kell lenniük, avagy más módon
kell közreműködniük az SCE tevékenységében. A szövetkezeti tagsági jogviszony komplex volta
alapján annak érvényes létrehozatalához a tagnak kettős kötelezettséget kell vállalnia. Egyrészről
személyes aktív közreműködésre köteles a szövetkezet gazdálkodásában, másrészről a tőkeképzés
biztosítása érdekében vagyoni betétet kell rendelkezésre bocsátania. A vagyoni betét alapján őt
ugyancsak megilleti vagyoni előny, azzal azonban, hogy ez a vagyoni előny korlátozott mértékű
osztalékként jár számára. A szövetkezet gazdasági tartalma a fentiek szerint tehát két támpilléren
nyugszik: a visszatérítés rendszerén és a vagyoni betét-alapú, ám korlátozott mértékű osztalék elvén.
Ennél az elemzési körnél azt kell megállapítani, hogy a Rendelet a szövetkezet gazdasági tartalmát -
he- lyeselhetöen - az SZNSZ által megfogalmazott, a Rochdale-i hagyományokon nyugvó nemzetközi
szövetkezeti alapelv figyelembevételével jeleníti meg, tekintettel a nyugat-európai szövetkezeti
szabályozásra is. E vonatkozásban a rendeletalkotó felfogása szerint a szövetkezet fogalma és annak
célja összetapad. A Preambulum általános érvénnyel tartalmazza ugyanis, hogy az SCE-nek a célját,
azaz a tagok vegyes motíváltságú előmenetelének biztosítását meghatározott elvekkel összhangban
kell elérnie. A nevesített elvek közül több a visszatérítés gondolatán alapszik. Ezek az elvek a
következők:
- az SCE működése során a tagoknak kölcsönösen előnyt biztosít, mégpedig akként, hogy
valamennyi tag részvétele arányában jut előnyhöz az SCE tevékenységéből,
- a kölcsönök és a részjegytőke kamata korlátozott,
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 295

- a nyereséget az SCE-vel folytatott üzleti tevékenység arányában kell felosztani, avagy célhoz
kötötten vissza kell tartani (a visszatartás célja: a tagok szükségleteinek kielégítése),
- felszámoláskor a nettó vagyont és a tartalékot a „pártatlan felosztás” elve alapján kell felosztani.
Ez azt jelenti, hogy egy olyan másik szövetkezetnek kell átadni, amelyik hasonló célkitűzéssel
alakul, avagy hasonló általános érdekeket szolgál. A „nyereségorientált” szemléletű felosztás nem
engedhető meg.
A szövetkezetspecifikus alapelvek közé sorolja még a Rendelet „az egyén elsődlegességének
alapelvét”, amelyet a fő szabályként érvényesülő „egy tag, egy szavazat” elve jelenít meg. Fő
szabályként tehát minden tagnak egy szavazata van, vagyis a szavazati jog független a tag vagyoni
hozzájárulásának mértékétől. Lényeges azonban, hogy abban az esetben, ha a székhely szerinti
tagállam jogszabályai azt megengedik, az alapszabályok a szavazati jogra nézve különleges tartalmú
rendelkezéseket is rögzíthetnek. Abban az esetben ugyanis, ha valamely tag a szövetkezet
működésében jelentős mértékben vesz részt, mégpedig nem tőkehozzájárulással, akkor alapszabályi
rendelkezés nyomán ezt a tagot bizonyos számú szavazat megilletheti. A szövetkezeti sajátosságok
figyelembevételét jelenti azonban, hogy egy tag ebben az esetben sem rendelkezhet ötnél vagy a
szavazatok 30%-nál több szavazattal. A Preambulum kiemeli, hogy a súlyozott szavazás lehetséges
azért, hogy a tagoknak az SCE működéséhez való hozzájárulása - korlátozott mértékben ugyan, de -
tükröződjék a döntéshozatali eljárás során.
Lényegre törően az állapítható meg, hogy az SCE célja és fogalma egyértelműen
szövetkezetspecifikus elemeket tartalmaz. Általában véve ugyanez vonatkozik a magyar törvényre
is. A magyar szabályozásnál azonban rámutatunk arra, hogy a szövetkezeti célok megfogalmazásnál
a jogalkotó a Rendelethez képest erőteljesebben jeleníti meg a szövetkezet kettős arculatát. Lényeges
az is, hogy a magyar törvény az általános szövetkezeti fogalomra alapítottan - véleményünk szerint
helyesen - bevezeti a szociális szövetkezet fogalmát.

A SZÖVETKEZETI BEFEKTETŐI TAGI STÁTUSRÓL

A szövetkezetbe történő jogszabályszerű tőkebevonás igényének a Rendelet megfelelően eleget tett a
„befektetői tag” státusára vonatkozó szabályok megalkotásával. Lényegében arról van szó, hogy a
rendeletalkotó az SCE tagjainak körét két csoportra bontotta. A Rendelet megkülönböztet rendes
tagokat és ún. befektető tagokat. A két csoporthoz rendelt előírások tartalma nem esik egybe.
MÁSODIK RÉSZ
296

A Rendelet I. fejezetének 14. cikkében foglaltak lehetővé teszik az ún. nem felhasználói
minőségben történő tagsági jogviszony létesítését. A Preambulum 9. pontja már tartalmazza a
speciális státusra vonatkozó utalást. Megjegyezzük, hogy e statusra több terminológia használatos,
így például „beruházó tag”, „befektető tag”, „nem felhasználó tag”, „társult tag”.
Abban az esetben ugyanis, ha egyes tagok a szövetkezet működése során a szolgáltatásokat
nem veszik igénybe, vagy a termékek előállításában nem vesznek részt, akkor befektetőnek
minősülnek. A tagsági jogviszony alanyi körére nézve az az irányadó, hogy ha az alapszabályok
másként nem rendelkeznek, természetes és jogi személyek is lehetnek befektető tagok. A befektető
tagoknál a tagsági jogviszony érvényes létrehozásához - a rendes tagi státushoz képest - egy
 eljárásjogi korlátot tartalmaz a Rendelet. A befektetőnek minősülő tagok tagsági jogviszonyának
érvényes létrehozatalához ugyanis a közgyűlésnek vagy a közgyűlés által megbízott más szervnek a
jóváhagyása szükséges. Lényeges előírás, hogy alapszabályi rendelkezések szerint a befektető tagok
is rendelkezhetnek szavazati joggal, azonban a szavazati jog pontos tartalmára nézve a szövetkezet
székhelye szerint illetékes tagállam jogszabályi rendelkezései az irányadók. A rendelet azonban
tartalmaz egy korlátot a befektetői tagok együttes szavazati jogára vonatkozóan: a befektetői tagok
együttes szavazati joga nem haladhatja meg az összes szavazat 25%-át.
Az egyes európai szövetkezeti szabályozásokban ugyancsak ismert a ún. nem közreműködő
tag kategóriája. így például a belga szabályozásban a nem közreműködő tagok a szövetkezet
rendelkezésére bocsátott pénzbeli betét után realizálhatnak vagyoni előnyt. Abban az esetben, ha az
ún. nem közreműködő tagok a szövetkezetnek tagi kölcsönt nyújtanak, ugyancsak hozamban
részesülnek. Erre a konstrukcióra erőteljesen irányadók az értékpapírból realizálható bevételekre
vonatkozó szabályok. A francia szövetkezeti szabályozás, így az agrárszövetkezetekről szóló 1972.
évi június 27-én hatályba lépett törvény - ahogyan azt már említettük - szintén szabályozza az ún.
„társult tagok” kategóriáját. A társult tagok felelősségének mértéke és a felelősség időtartama
körében az irányadó szabály az, hogy a társult tagok a rendelkezésre bocsátott vagyoni betétjük
mértékéig felelnek, mégpedig 5 éves időtartamig. A társult tagok vagyoni előnyének szabályozására
nézve több lényeges elem érdemel különös figyelmet, ezek a következők: a társult tagok
visszatérítést nem kapnak; vagyoni betétük után azonban magasabb hozam illeti meg őket, mint a
rendes tagokat; a vagyoni előny kifizetése elsőbbséget kap a rendes tagok vagyoni előnyéhez
képest. A társult tagok szervezeti és szavazati jogai korlátozottak a rendes tagokéhoz képest. A
nemzetközi példák elemzésekor azt is meg kell azonban említeni, hogy a befektetői tag „korlátok
nélküli” szabályozása megváltoztathatja a szövetkezet gazdasági tartalmát és jogi természetét.
Amennyiben a szabályozás nem kellően átgondolt, úgy a szövetkezet a befektetői tag intézményével
jelentősen közelíthet az elsősorban tőkeegyesítésre szerveződő társas vállalkozásokhoz, így különö-
sen a részvénytársasághoz. Egyet kell érteni tehát azokkal az elemzőkkel, akik a befektetői tagi
státus ún. intézményes bevezetésére nézve garanciális szabályokat fogalmaztak meg.

a) A Rendelet vagyonjogi előírásairól A RENDELET VAGYONJOGI

ELŐÍRÁSAIRÓL ÁLTALÁBAN

A szövetkezeti vagyonjog körében fellelhető szabályok megfelelő, azaz a szövetkezet sajátosságait megjelenítő
tartalommal történő kimunkálása - álláspontunk szerint - a szövetkezeti szabályozás egészének viszonylatában a
legnehezebb jogalkotói feladat. A vagyonjogi szabályok megalkotásakor ugyanis a jogalkotónak két
alapszempontra kell tekintettel lennie. Az egyik az, hogy az alapításkor és - a tagok számára gazdaságilag
előnyös, más piaci szereplők felé pedig biztonságos - működés során a szükséges tőke optimális biztosítása a va-
gyoni viszonyok körében rögzített rendelkezésekkel. A másik szempont pedig az, hogy a szövetkezet szociális
természetű célkitűzései is érvényre jussanak, azok megvalósítását a vagyonjogi előírások ne korlátozzák és
különösen ne akadályozzák meg. Végső soron a jogalkotónak eme előírások rögzítésekor folyamatosan
„egyensúlyoznia” kell, figyelemmel a szövetkezet kettős célkitűzésére. Különösen vonatkozik ez a kötelező
tőkeminimum; a kötelező üzletrész/részjegyjegyzés; az üzletrész/részjegy átruházása; a tartalékképzés, a vagyoni
előny szerzésének lehetősége; a különleges vagyonjogi kategória; a pótbefizetés szabályainak megalkotására.
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 297

A KŐTELEZŐ TŐKEMINIMUM SZABÁLYAIRÓL

A tőkeminimum jogszabályban történő előírása nem ismeretlen a nemzetközi szövetkezeti szabályozásban. A
Rendelet I. fejezete 3. cikkében az alapításhoz szükséges tőke minimális értékét 30 000 EUR-ban állapítja meg.
Ez a minimális érték több is lehet akkor, ha valamely tagállamban meghatározott tevékenységet gyakorló
jogalanyok alapításához 30 000 EUR-nál több jegyzett tőkét kell biztosítani. Ebben az esetben az adott
tagállamban bejegyzett - ott az alapszabály szerint székhellyel rendelkező - európai szövetkezetre a tagállam joga
az irányadó. Lényeges rendelkezés, hogy az alapszabály megállapíthatja azt az összeget, amely összeg alá -
értelemszerűen a tőkeminimumra megfogalmazott 30 000 EUR-ról van szó - nem csökkenhet a jegyzett tőke
akkor sem, ha egyébként a szövetkezeti tagok egy része tagsági jogviszonyát megszünteti, és a részjegyeket
vissza kell fizetni. A nyugat-európai szövetkezeti szabályozásban, így például a belga és a francia joganyagban,
szintén ismert a kötelező tőkeminimumra vonatkozó előírás alapításkor, az irányadó jogszabályokban rögzített
feltételek keretei között.
A Rendeletben rögzített alapításkori tőkeminimumra vonatkozó szabály nem minősíthető kizárólagosan
helyes szabályozási felfogást tükröző rendelkezésnek. A szövetkezetek alapítása esetén a tőke nagyságára nézve
ugyanis - véleményünk szerint - többféle szabályozási modell képzelhető el. Lehetséges a tőkeminimum
meghatározása, összegszerűségben kifejezve, mint az alapítás érvényességi kelléke. E szabályozási felfogás
körében további eldöntendő kérdés az, hogy a tőkeminimum összegét azonosan állapítsák-e meg az alapítók
személyétől függetlenül. Ha ugyanis az alapítók többsége például jogi személy, in
„,x 298 MÁSODIK RÉSZ

dokolt a tőkeminimum nagyságát emelni a természetes személyek, avagy azok többsége által történő
alapításhoz képest. Mérlegelendő még az is, hogy a kötelezően előírt tőkeminimum nagysága változzon-e a
szövetkezet által gyakorolni kívánt tevékenységre figyelemmel. Egy hitelszövetkezet alapítása esetén ugyanis
nyilvánvalóan megalapozottan lehet érvelni a tőkeminimum nagyságának fokozása mellett, más tevékenységet
folytató szövetkezetekhez képest. Számba veendő az a megoldás is, amely szerint alapításkor a tőkeminimumra
nézve törvényi előírásra nem kerül sor, a jogalkotó erről a kérdésről nem rendelkezik. Mérlegelhető az a
szabályozási modell is, amelynek a lényege az, hogy alapításkor a tőkeminimumra nézve ugyan a törvény
előírásokat nem tartalmaz, de kisegítő szabályként rögzíti az alapítók azon kötelezettségét, amely szerint
alapszabályban kötelezően meg kell állapítaniuk a tőkeminimumot. Értelemszerűen a tőke összegének
tekintetében ebben az esetben az alapítók döntése a meghatározó.
Álláspontunk szerint - hasonlóan Dómé Györgyné véleményében foglaltakhoz - az a szabályozási megoldás
tekinthető helyesnek, amely az alapszabály körébe utalja a tőkeminimum rendezését. A Rendeletben
megfogalmazott, kötelezően és egységesen előírt tőkeminimumra vonatkozó szabály véleményünk szerint
felülvizsgálatra szorul. Szövetkezet alapítása esetében ugyanis a kötelező, a tevékenységi körtől független,
egységes, tehát valamennyi szövetkezetre egyformán irányadó tőkeminimum törvényi előírása több okból sem
fogadható el. Először is azért nem, mert a szövetkezet kialakulásától napjainkig - ahogyan arról már volt szó - a
kis- és középtőkével, nem pedig a tőkekoncentrációra képes jelentős tőkével rendelkező piaci szereplők
előmenetelét biztosító társas vállalkozási formaként határozható meg. A szövetkezeti szabályozás kiindulópontja
az kell hogy legyen, hogy egy olyan speciális társulásról van szó, amely Janus-arcú, másképpen szólva dualista,
mert tagjai vonatkozásában kettős motiváltságot hordoz - vagyoni jellegűt és szociális természetűt. A
szövetkezet potenciális alapítói körére nézve hátrányos a kötelezően és egységesen előírt tőkeminimum
követelménye. Magas összeg nem határozható meg, hiszen félő, hogy az eleve kizárná a klasszikusnak
tekinthető szövetkezeti alapítói alanyi kört. Ha pedig egy „jelképes” összeget állapítanak meg, akkor a hitelezői
érdekek ezen jelképes összegből nyilvánvalóan nem elégíthetők ki optimálisan.
A Rendelet értékelését tárgyaló elemzők közül Prugberger Tamás a Rendeletben megfogalmazott
tőkeminimumra vonatkozó előíráshoz képest egy árnyaltabb szabályozást javasol. Álláspontja szerint a
Rendeletben foglalt kötelező tőkeminimumra vonatkozó szabály az ösz- szegszerűség tekintetében eltúlzott az
európai szövetkezet lehetséges alapítói köréhez képest. Ha ugyanis az SCE-t természetes személyek kisebb
közössége alapítja, akkor a 30 000 EUR mint egységesen megalkotott kötelező tőkeminimumra vonatkozó
összeg túlzónak minősíthető. Véleményünk szerint viszont nemcsak eltúlzott ez az összeg, hanem adott esetben
az alapítási szándék feladásához is vezethet. Az előzőekben részletesebben kifejtett véleményünket alapul
tekintve egyetértünk Prugberger Tamás azon álláspontjával, amely szerint a Rendelet megalkotásánál
megfelelőbb szabályozási tartalom lett volna, ha a „szövetkezet méretéhez” képest állapítják meg a kötelező
részjegytőke összegét azzal, hogy az európai pénzintézetekre nézve az önálló szabályozás indokolt. Az európai
szövetkezetelmélet jelenkori képviselői közül Hagen Henry ugyancsak vitathatónak minősíti a Rendeletben
foglalt kötelező tőkeminimumra vonatkozó szabályt.
A magunk részéről a nyitott tagság nemzetközi szövetkezeti elvét és az abból logikusan fakadó változó tőke
tételét szövetkezetspecifikus ismérveknek tekintjük. Hangsúlyozzuk azonban, hogy e tekintetben - álláspontunk
szerint - az európai magánjogászok egy csoportjának véleménye, így például Kuncz Ödön értékelése tekinthető
helyesnek és ma is iránymutatónak. A Kuncz-féle értelmezés szerint ugyanis a „tőkeváltozás automatikus,
formátlan volta” az az ismérv, amely a szövetkezet specialitásaként felfogható. A Rendelet a tőkeemelésre
nézve két lehetőséget biztosít. A tőke emelkedhet oly módon, hogy a tagok további tőkejegyzést eszközölnek,
avagy akként is, hogy új tagok belépnek. A tőke pedig akként csökkenhet, hogy a szövetkezetből kilépő
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 299

tagokkal a Rendeletben foglaltak szerint el kell számolni. Lényeges, hogy a tőke összegében történő változás
nem teszi kötelezővé az alapszabály módosítását, közzétételét.
Álláspontunk szerint a helyes szabályozási felfogás az, amelynek alapján a szövetkezeti alapítási
tőkeminimumot törvényben kötelező összeggel és egységes jelleggel nem szabályozozzák. A törvényalkotónak -
véleményünk szerint - az alapítókra kell bíznia az alapításkori tőke összegének meghatározását. Az alapítási
tőke összegét pedig az alapszabályban kell feltüntetni. Az alapítási tőke összegének meghatározása az
alapszabály kötelező eleme kell hogy legyen. Álláspontunk szerint tehát a szövetkezet alapításkori tőkeösszegé-
re nézve általában egy kétszintű szabályzási modell tekinthető helyesnek. A szövetkezeti törvény - mint a
szabályozás első szintje - az összegszerűség tekintetében nem kell hogy konkrét szabályt tartalmazzon, de
rögzíteni szükséges, hogy az alapszabálynak az alapítási tőke összegéről kötelezően rendelkeznie kell. A
szabályozás második szintje az alapszabály kell hogy legyen. E szabályozási felfogástól eltérően kell rendezni a
hitel- és bankszövetkezetek alapításkori tőkeminimumát. Ezekben az esetekben ugyanis a tevékenység jellege
indokolttá teszi a törvényben rögzített tőkeminimumra vonatkozó előírást. A Rendeletben foglalt előírások
ugyanakkor felülvizsgálatra szorulnak azzal, hogy a felülvizsgálatot követően helyes lenne a kötelező és
egységes tőkeminimumra vonatkozó szabályt hatályon kívül helyezni és - az előzőekben kifejtettek szerint - egy
cizellált szabályozást megalkotni.

Az ÜZLETRÉSZ/RÉSZJEGYJEGYZÉS KÖTELEZŐ SZABÁLYAIRÓL

Az SCE jegyzett tőkéje részjegyekből áll a Rendelet 1. cikkének (2) bekezdése szerint. Az SCE jegyzett tőkéjét
a tagok részjegyei testesítik meg, mégpedig nemzeti pénznemben kifejezve. A Rendelet szerint a tagsági
jogviszony érvényes létrehozásához szükséges részjegyjegyzés részletes előírásait az alapszabály határozza
meg. A részjegyjegyzés kötelező, azzal azonban, hogy annak konkrét feltételéről az alapszabály rendelkezik. A
rendelet- alkotó e körben egy kisegítő szabályt vezetett be - mégpedig megszorító tartalommal. Ar-
300 MÁSODIK RÉSZ

ról van szó, hogy abban az esetben, ha alapszabályi rendelkezés szerint a tagok többsége ter-
mészetes személyekből kerül ki és az SCE-vel tagsági jogviszonyt létesíteni kívánó személyeknek
jegyzési kötelezettségük van, akkor a tagsági jogviszony érvényes létrehozásához egynél több
részjegy jegyzését nem lehet előírni. Véleményünk szerint ez az előírás helyes, mert szem előtt tartja
a szövetkezeti alapítók lehetséges alanyi körének - a közép- és kis tőkeerővel rendelkező természetes
személyeknek - az érdekeit. Az alapításnak nem jelentheti gátját az, hogy eltúlzott mértékű
részjegyjegyzési kötelezettséget írnának elő, ugyanakkor a tőkeképzés a részjegyjegyzés kötelező
voltával biztosított. Ez a szabályozási megoldás tükrözi a szövetkezet speciális természetét, kifejezve
annak elsődlegesen személyegyesítő jellegét. Korlátozó szabály az, hogy az SCE nem jogosult saját
részjegyeit jegyezni, ugyancsak tilalom van ezeknek a megvásárlására, s mindezeken túl nem
fogadhatja el biztosítékként sem közvetlenül, sem pedig olyan személy útján, aki saját nevében, de
az SCE javára jár el. Ezt a szigorú rendelkezést valamelyest felpuhítja, hogy az SCE részjegyei egy
esetben elfogadhatók biztosítékként. Az SCE részjegyei ugyanis az SCE-ként működő
hitelintézetek rendes ügyletei során érvényesen biztosítékként szolgálhatnak.
Ami az alapvető vagyonjogi kategória kötelező jegyzésére vonatkozó szabályozási felfogást
illeti, arról azt kell megállapítani, hogy a Rendelet idevonatkozó előírásai megfelelőek.
 Az ÜZLETRÉSZ/RÉSZJEGY ÁTRUHÁZÁSÁRA VONATKOZÓ FŐBB SZABÁLYOKRÓL
A Rendelet a részjegyek forgalomképességére nézve egy zárt alanyi kört határoz meg. A rész-
jegyek forgalomképességére vonatkozó előírásokat a Rendelet mellett az alapszabály fogalmazza
meg. Az alapszabályi rendelkezések betartása mellett, továbbá a közgyűlés, illetve az ügyviteli vagy
irányító szerv jóváhagyásával lehet a részjegyeket átruházni, mégpedig a szövetkezet tagjai számára
vagy a szövetkezettel tagsági jogviszonyt létesíteni kívánó személyek részére.
A szövetkezeti tagsági jogokat és kötelezettségeket megtestesítő vagyonjogi kategóriának az
átruházására vonatkozó, korlátozó szabályok rögzítése helyesnek értékelendő. A szövetkezet
speciális, személyegyesítő jelleget felmutató jogi természete ugyanis megköveteli az alapvető
vagyonjogi kategória forgalomképességének korlátozását.

A TARTALÉKKÉPZÉS SZABÁLYAIRÓL, A VAGYONI ELŐNYSZERZÉS LEHETŐSÉGÉT RENDEZŐ FŐBB

ELŐÍRÁSOKRÓL
A tartalékképzésről a Rendelet V. fejezete „A nyereség felosztása” címszó alatt tartalmaz
szabályokat. Logikusan ugyanezen címszó alá kerültek az osztalékfizetésre, illetve a több-
letfelosztásra vonatkozó előírások is. E körben az általános rendező elv az, hogy az adott gazdasági
évben képződött nyereség felosztásának módját az alapszabályoknak kell tartalmazniuk. A
nyereségfelosztás rendezése tehát az alapszabály kötelező kelléke. Az alapszabályok idevonatkozó
előírásai azonban nem ütközhetnek a nemzeti joganyag kötelező rendelkezéseivel.
A Rendelet alapján az SCE-nek tartalékot kell képeznie. A tartalékképzésre értelemszerűen akkor kerülhet
sor, ha nyereség képződik, akkor viszont a tartalékképzés megelőzi a nyereség bármilyen más jogcímen történő
felosztását. A tartalék mértéke - általános szabályként - az adott gazdasági év nyereségének minimum 15%-a
azzal, hogy a képződött nyereségből le kell vonni a korábbi működés során keletkezett, áthozott veszteségeket.
Lényeges, hogy a tagsági jogviszony kilépéssel történő megszűnése esetén a kilépő tagok nem formálhatnak
igényt az elkülönített tartalékra. A Rendelet idevonatkozó előírásai helyesnek minősíthetők. A tartalékképzés
szabálya ugyanis stabilitást biztosít a szövetkezeti gazdálkodás során, mivel a tagok szövetkezetből történő
szabad kilépése adott esetben eredményezhet olyan tőkekivonást, amely a szövetkezet működését
veszélyeztetheti. Amennyiben van rendelkezésre álló tartalék, úgy a tartalék az ilyen eseteket nyilvánvalóan
kiegyensúlyozhatja. Lényegében arról van szó, hogy az „Önkéntes és nyitott tagság” elvéből, azaz a tagok
szövetkezetbe történő szabad belépéséből és az onnan való szabad kilépés lehetőségéből származó esetleges
pénzügyi nehézségeket a szövetkezet a tartalékképzéssel áthidalhatja. Éppen ezért nagyon is érthető az, hogy az
Európai Unió tagállamainak szövetkezeti szabályozásában megtalálhatók a tartalék képzésére vonatkozó
szabályok, gyakran még akkor is, ha hiányzik a tartalékképzés kötelező törvényi előírása. Ez a szövetkezet által
alkalmazott metodika nem véletlen. A magyar szövetkezeti szabályozás tárgyalásánál Nagy Ferenc idevonatkozó
álláspontját és az az alapján 1898-ban hatályba lépett szövetkezeti törvény tartalékalap képzésére vonatkozó
szabályait ismertettük. E körben emlékeztetni kell a német szabályozás fejlődéstörténeténél már ugyancsak
tárgyalt azon tényre is, hogy a német szövetkezeti szabályozás a tartalékalap képzését, annak dotációját
ugyancsak hatályosan szabályozza. Vitatható viszont a tartalék tőkésítését megengedő rendelkezés. Ennek
értelmében a tagok új részjegyekhez juthatnak akként, hogy az SCE tőkeemelést hajt végre oly módon, hogy a
felosztható tartalékot egészben vagy részben tőkévé alakítja át.
A Rendelet a szövetkezet fogalma és célkitűzése tekintetében megalkotott előírásokat a vagyoni előnyszerzés
lehetőségére, a többlet felosztására vonatkozó szabályok megfogalmazásánál konkretizálja. Ha egy társas
vállalkozás fogalmi ismérve és elsődleges célja az, hogy tagjainak több szektorban - tehát nem kizárólag a
gazdaság területén - előmenetelt biztosítson, mégpedig a tagok közreműködése által, akkor eme
jellemvonásokból okszerűen az következik, hogy a vagyoni előnyszerzés mértékét elsősorban a tagi
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 301
közreműködés határozza meg. Emellett a szövetkezet a tagok irányába vegyes motiváltságú célkitűzése a nye-
reségfelosztás szabályainál is tükröződik. A Rendelet értelmében az adott gazdasági évben képződött többletről a
tárgyév elszámolását tárgyaló közgyűlés dönt, mégpedig az alapszabályban megfogalmazott sorrend szerint, az
ott előírt arány betartásával. E körben a közgyűlés elsősorban a képződött eredmény következő gazdasági évre
történő átviteléről, továbbá az előírt tartalékalapba helyezésről, illetve a részjegyek után járó vagyoni előny
készpénzben vagy részjegyben történő teljesítéséről határoz. Az alapszabály akként is rendelkezhet, hogy a
nyereség felosztása kizárt.
 -

302 MÁSODIK RÉSZ

A KÜLÖNLEGES VAGYONJOGI KATEGÓRIÁRA VONATKOZÓ FŐBB SZABÁLYOKRÓL
A Rendelet IV. fejezetének 64. cikkében foglaltak következtében az alapszabályok megállapíthatnak olyan
rendelkezéseket, amelyek szerint lehetséges nem részjegyjellegű értékpapírok és kötvények kibocsátása. Ezeknek
a különleges természetű értékpapíroknak és kötvényeknek a tulajdonosai szavazati joggal nem rendelkeznek.
Lehetőség nyílik arra, hogy mind a tagok, mind a nem tagok jegyezzenek ilyen értékpapírokat, hangsúlyozottan
anélkül, hogy a nem tagok esetében tagsági viszony létrehozására sor kerülne. Az alapszabályok vagy a
kibocsátáskori rendelkezések meghatározott feltételeket rögzítenek arra nézve, hogy az ilyen jellegű értékpapírok
és kötvények tulajdonosai „különleges előnyöket” élvezhessenek. Fontos garanciális szabály, hogy az egy
tulajdonos kezében lévő nem részjegyjellegű értékpapírok és kötvények névértéke egy, az alapszabályban
meghatározott maximalizált értéket nem haladhat meg. Ezeknek az értékpapíroknak és kötvényeknek a
tulajdonosai az alapszabályokban foglalt rendelkezésre figyelemmel jogosultak részt venni a szövetkezet
közgyűlésén, és ún. „különleges gyűléseket” is összehívhatnak. A két szervezet együttműködésére az az
irányadó, hogy a szövetkezet közgyűlése a különleges gyűlés véleményt nyilvánító határozata nyomán hozhat
határozatot, abban az esetben, ha a határozat a nem részjegyjellegű értékpapírok és kötvények tulajdonosainak
jogi érdekét érinti.
Helyes lenne a Rendelet idevonatkozó előírásait felülvizsgálni, majd azt követően a különleges vagyonjogi
kategóriára vonatkozó szabályozást hatályon kívül helyezni. Az a lehetőség ugyanis, hogy a szövetkezet
kibocsáthat értékpapírokat anélkül, hogy az értékpapír tulajdonosai tagokká váljanak, álláspontunk szerint a
szövetkezeti szabályozás hagyományaival nem egyeztethető össze, és nem feleltethető meg a szövetkezet
gazdasági és abból fakadó jogi természetének sem.

A PÓTBEFIZETÉS SZABÁLYÁRÓL
A Rendelet rendelkezik a pótbefizetés lehetőségéről. Az SCE gazdálkodása során a részjegyek névértéke
növelhető akként, hogy a kibocsátott részjegyek összevonásra kerülnek. Ha ilyen jellegű emelésnél szükséges a
tagok pótbefizetése, akkor az alapszabályi előírások az irányadóak. A Rendelet értelmében ugyanis a pótbefizetés
részletes szabályairól az alapszabályok rendelkeznek azzal, hogy a pótbefizetésről való döntés - alapszabályi elő-
írás alapján - a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Lényeges a tagok számára azon garanciális előírás, amely szerint
pótbefizetés elrendeléséről szóló közgyűlési határozat érvényességéhez az alapszabály módosítására vonatkozó
határozatképességre irányadó szabályokat kell alapul venni.
A pótbefizetésre vonatkozó szabályok a Rendeletben helyes jogalkotói felfogást tükröznek. A szövetkezetnek
lehetősége van arra, hogy az esetleges pénzügyi nehézségeit a tagjaira támaszkodva - a lehető „legolcsóbban” -
oldja meg, ugyanakkor a tagokat védik a garanciális szabályok, amelyek a pótbefizetés mértékére, illetve idejére
vonatkoznak. A pótbefizetésről szóló előírások összességében a szövetkezet megfelelő működését segítik elő.
f) A főbb szervezeti jogi szabályokról, a szavazati jog szabályairól

A Rendelet III. címének 37. cikkelye szerint az Európai Szövetkezet szervezeti felépítése alapvetően a
közgyűlésből áll, és attól függően, hogy a rendszer dualista vagy monista felépítésű, szabályozott még a
felügyelőbizottság és az igazgatóság tevékenységi köre. Monista (egylépcsős) szervezeti struktúra esetén a
szövetkezet működtetését osztott feladatkörrel a közgyűlés és az igazgató szerv látja el. Lényeges, hogy dualista
(kétlépcsős) modell esetében az operatív funkciókat, azaz az ESZ irányítását és működtetését, továbbá a
harmadik személyekkel szembeni képviseletet az igazgató szerv látja el, míg az ellenőrzés a felügyelőbizottság
hatáskörébe tartozik.
A szavazati jogra vonatkozóan a legfontosabb előírást a Rendelet 60. cikke rögzíti. Ennek értelmében fő
szabályként az európai szövetkezet minden tagjának egy szavazata van, függetlenül attól, hogy az adott tag
milyen mértékű vagyoni hozzájárulást bocsátott a szövetkezet rendelkezésére. Abban az esetben, ha az európai
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 303
szövetkezet székhelye szerinti tagállam szövetkezeti szabályozása azt megengedi, az alapszabályok
rendelkezhetnek akként is, hogy egy adott tag a szövetkezet tevékenységében való részvétele alapján, amely nem
tőkehozzájárulás, meghatározott számú szavazattal rendelkezhet. Hangsúlyozzuk, hogy a Rendelet e tekintetben
több korlátot tartalmaz. Először is a szövetkezet székhelye szerint illetékes joganyagnak lehetővé kell tennie az
ilyen tartalmú rendelkezést. Másodszor ezt alapszabályban kell rögzíteni. Harmadszor a tőkehozzájárulás nem
minősül a szövetkezet tevékenységéhez való olyan természetű hozzájárulásnak, amely áttörné az „egy tag, egy
szavazat” elvet.

g) A felelősség szabályairól

A szövetkezeti tagok felelősségét a Rendelet - fő szabályként - a korlátolt felelősség előírásával állapítja meg. A
Rendelet 1. cikkének (2) bekezdése szerint az SCE alapításakor a tagok felelőssége az általuk jegyzett részjegy
összegéhez igazodik.. E fő szabály alól kivételt jelent az az eset, amikor az alapszabály ettől eltérő tartalmú
rendelkezést állapít meg. Ha az SCE tagjainak felelőssége korlátozott, akkor ezt fel kell tüntetni az SCE
elnevezésében a Rendelet 5. cikkének (4) bekezdése alapján.
3. Az Európai Unió Tanácsának „az Európai Szövetkezet Statútumának a
munkavállalói részvétel vonatkozásában történő kiegészítéséről" szóló
2003/72/EK Irányelvének főbb jellemvonásairól

a) Az Irányelv általános jellemvonásairól, a Preambulum főbb rendelkezéseiről

Az Európai Unió Tanácsának 2003/72 Irányelve (továbbiakban: Irányelv) (2003. július 22.) az Európai
Szövetkezet Statútumának a munkavállalói részvétel tekintetében való kiegészítését szabályozza. Az Irányelv
Preambulumának 3. pontja világosan rögzíti, hogy a Közösség szociális célkitűzés-rendszerének
megvalósíthatósága érdekében „különleges intézkedéseket” kell foganatosítani, különösen a munkavállalói
részvétel tekintetében. Az intézkedéseknek azt kell biztosítaniuk, hogy az európai szövetkezet megalapításánál
azok a munkavállalói részvételre vonatkozó gyakorlatok, amelyek az európai szövetkezetet megalapító
szervezetekben már korábban ismertek voltak, ne szűnjenek meg, illetve ne csorbuljanak. Az Irányelv a
munkavállalók érdekkörében felmerülő fogalmak közül különös súllyal szabályozza a „munkavállalók
részvétele” fogalmat. Ezalatt minden olyan mechanizmust kell érteni, beleértve a tájékoztatást, a konzultációt és
a részvételt is, amelyek révén a munkavállalók képviselői befolyást gyakorolhatnak egy adott vállalkozáson belül
a határozatok meghozatalára és azok tartalmára. Ezt az igényt egy e tárgyra koncentráló, az 1435/2003/EK
rendeletet kiegészítő szabályrendszer kimunkálásával kell kielégíteni.
Az Irányelv egyik fő jellemvonása az, hogy a Rendelettel együttesen kezelendő. Az Irányelv kiindulópontja
az, hogy európai szövetkezet alapítható, amely olyan szupranacio- nális társas vállalkozási forma, amelyre
elsősorban a közösségi jogi szabályok, és nem az egyes tagállamok szabályai vonatkoznak. Ez a szabályozási
tartalom fogalmazódott meg a rendeletben, amelyről megállapítható, hogy az Európai Unió szövetkezetekkel
kapcsolatos politikájának és jogi szabályozásának meghatározó dokumentuma.
Az Irányelv Preambuluma - hasonlóan a Rendeletben foglaltakhoz - kifejezetten rögzíti, hogy a Rendelet
keretei között határokat átívelő, közösségi léptékű szervezet hozható létre, az egyes tagállami szövetkezetek, más
társulások, illetve természetes személyek által - a Rendeletben megállapított előírások betartása mellett. A
„,x 304 MÁSODIK RÉSZ
Rendelet Preambulumának 17. pontja értelmében az Irányelv a Rendelet elválaszthatatlan részét képezi, a két
joganyag együttes kezelése kötelező. Ezt az általános rendező elvet erősíti a Rendeletnek azon konkrét szabálya
is, amely szerint az európai szövetkezet cégbejegyzésére addig érvényesen nem kerülhet sor, amíg az
Irányelvben foglaltak az adott európai szövetkezet alapszabályában nem szerepelnek. A Rendelet 11. cikkének
(4) bekezdése azt is rögzíti, hogy az SCE alapszabálya nem ütköz- hét az Irányelvben foglaltakkal. Lényeges,
hogy az Irányelv a Rendelet kifejezett szabályára történő hivatkozással állapítja meg az SCE munkavállalóinak
és/vagy képviselőinek jogosultságát arra nézve, hogy adott esetben a közgyűlésen, részközgyűlésen vagy ágazati
ülésen részt vegyenek, illetve szavazati joggal rendelkezzenek. A Rendelet 59. cikkének (4) bekezdésében
megállapított előírásokra tekintettel kell a munkavállalók képviselőinek a képviseleti/részvételi jogot biztosítani.
A munkavállalók képviselői alatt az Irányelv vonatkozásában a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat alapján a
munkavállalók képviselőit kell érteni.
Az Irányelv másik jellemvonása az, hogy annak megalkotásakor az Európai Unió Tanácsa az Európai
Közösséget létrehozó szerződésre, illetve annak különösen a 308. és 48. cikkére koncentrált. Az előzőekben
említettek mellett az Irányelv kimunkálásakor számba kellett venni a Bizottság javaslatát, az Európai Parlament
és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét is. Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 308.
cikkének értelmében lehetőség van a Közösség fellépésére akkor, ha ez a fellépés szükséges ahhoz, hogy a
Közösség kijelölt célkitűzése megvalósuljon a közös piac működése során, és a szerződés nem biztosít erre nézve
szükséges hatáskört. Ezekben az esetekben a Tanács a Bizottság javaslatára figyelemmel, tekintettel az Európai
Parlamenttel folytatott egyeztetésre is, egyhangúlag hoz megfelelő intézkedéseket. Az Európai Közösséget
létrehozó szerződés 48. cikkének (2) bekezdése definiálja a társaság fogalmát. Ennek értelmében a Társaság a
polgári vagy a kereskedelmi jog szerint alapított Társaság, ide értve a szövetkezeteket és a közjog vagy a
magánjog hatálya alá tartozó más jogi személyeket; kivételt képez ebben a körben a nonprofít szervezetek köre.
Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 48. cikkének hangsúlyozása azért lényeges, mert az Irányelv 2. cikke
a „fogalommeghatározások” címszó alatt a „résztvevő jogalanyok” meghatározását erre a szerződéses
rendelkezésre alapozza. Az Európai Unió Tanácsa az Irányelv megszövegezésekor tehát az Európai Közösséget
létrehozó szerződést tekintette fundamentumnak, általában véve és egyes konkrét rendelkezéseit kifejezetten
nevesítve is. Ezeken túlmenően az Irányelv az Európai Unió előzőekben említett szervezeteinek állásfoglalására
is építkezik. Ezt a jogalkotói felfogást az Irányelv Preambuluma világosan rögzíti is.
Ami az Irányelv más, a közösségi joghoz tartozó joganyaggal való kapcsolatát illeti, ki kell emelni az
„Európai Üzemi Tanács létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalati csoportok
munkavállalóinak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról” szóló 1994.
szeptember 22-i 94/45/EK Tanácsi Irányelvet. Amennyiben ugyanis egy SCE és annak leányvállalatai, valamint
telephelyei ezen jogforrás hatályai alá tartoznak, akkor az Irányelv rendelkezéseit, illetve az Irányelv nemzeti
joganyagba történő átültetése során megalkotott előírásokat fő szabályként nem kell alkalmazni. Kivételes
esetben, az Irányelv Preambulumának 17. pontjában megállapított feltételek megvalósulása esetén, van lehetőség
az Irányelv alkalmazására.
Összességében az Irányelvről általában az állapítható meg, hogy az kapcsolódik más, a közösségi jog keretei
között fellelhető jogforrásokhoz. E jogforrások közül az Irányelv szorosan kapcsolódik az Európai Közösséget
létrehozó szerződéshez, különösen az annak 308. és 48. cikkében foglaltakhoz.
Az Irányelv megfelelő értelmezéséhez és alkalmazásához szükséges számba venni az „Európai Üzemi
Tanács létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalati csoportok munkavállalóinak
tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról” szóló 94/45/EK Tanácsi Irányelvet
is. Az Irányelv általános jellemzője az is, hogy az Európai Unió három fő szervezetének, nevezetesen a
Bizottságnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a javaslataira, illetőleg
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 305
a véleményére is építkezik.

b) A munkavállalók transznacionális tájékoztatására és a velük való konzultációra, a

munkavállalói részvételre vonatkozó általános megállapításokról

Az Irányelv meghatározza az egyes fogalmak tartalmi jelentését. A „tájékoztatás” joga azt jelenti, hogy az SCE
hatáskörrel bíró szerve köteles tájékoztatni bizonyos kérdésekről a munkavállalókat képviselő testületet vagy a
munkavállalók képviselőit. A „konzultáció” az előzőekben foglaltakhoz képest egy erősebb jogosítványt jelent a
munkavállalók számára. Lényegében egy olyan párbeszédről van szó, amelyet a munkavállalókat képviselő
testület és/vagy a munkavállalók képviselői, illetve az SCE hatáskörrel rendelkező szerve folytat. Az Irányelv
kifejezetten azt rögzíti, hogy ezt a párbeszédet olyan időpontban, olyan módon és olyan tartalommal kell
folytatni, amely biztosítja a munkavállalók képviselőinek, hogy az SCE-től kapott információkról véleményt
nyilváníthassanak a tervezett intézkedések vonatkozásában, és lehetőség nyíljon arra is, hogy a
véleménnyilvánítással megfogalmazott álláspontok az SCE-n belüli döntéshozatali mechanizmusban még
figyelembe vehetők legyenek. A munkavállalók részvételének fogalma alatt minden olyan mechanizmust kell
érteni, amelyek révén a munkavállalók képviselői befolyást gyakorolhatnak egy adott vállalkozáson belül a
határozatok meghozatatalára és azok tartalmára.
Az Irányelv Preambulumának 5. pontjában foglaltak szerint az Irányelv szövegezői kiindulópontként
rögzítették, hogy az egyes tagállamok szabályai és az azokra építkező gyakorlata a munkavállalói képviselők
döntéshozatali mechanizmusban történő részvételére igen eltérő. E tekintetben az eltérés, a változatosság azt
eredményezi, hogy nem célszerű egy homogén európai modell kimunkálása az európai szövetkezetnél
alkalmazandó munkavállalói részvételre vonatkozóan. Ugyanakkor minden olyan esetben, amikor SCE megalapí-
tására kerül sor, transznacionális szinten kell lehetővé tenni a munkavállalók felé a tájékoztatási és konzultációs
eljárásokat. Ezeknek az eljárásoknak a megalapításra kerülő SCE kell hogy „zsinórmértéke” legyen abban az
esetben, ha a foglalkoztatás alapján meghatározott méret ezt indokolja. E körben garanciális, általános szabálynak
minősíthető a Preambulum azon előírása, miszerint ha az SCE-t létrehozó szervezetek közül egynél vagy többnél
a munkavállalói részvételi jogok biztosítottak voltak, akkor az alapításra kerülő SCE-re azokat fő szabályként át
kell ruházni. Ezt a rendelkezést a felek kölcsönös megegyezése áttörheti. A feleknek ugyanis lehetőségük van
más tartalmú megállapodást kötni.
Az Irányelv Preambulumának 8. pontjában rögzítettek szerint a munkavállalók transznacionális
tájékoztatására, a velük történő konzultációra és „egyes esetekben” a munkavállalói részvételre vonatkozó,
minden egyes SCE esetében alkalmazandó konkrét eljárásokat elsősorban két módon kell meghatározni. Az
érintett felek közötti megállapodással, avagy e megállapodás hiányában egy kiegészítő szabályrendszer
alkalmazásával. A Preambulum 11. pontjának értelmében abban az esetben, ha a munkavállalók képviselői és az
SCE alapításában részt vevő szervezetek hatáskörrel rendelkező szervei között tárgyalások folytak a
munkavállalói érdekekre és jogokra figyelemmel, de a tárgyalások megállapodás nélkül zárultak, úgy rendelkezé-
seket kell foganatosítani az SCE-re vonatkozó bizonyos alapvető szabályokról. Ezeknek az alapvető
szabályoknak garantálniuk kell, hogy a munkavállalók transznacionális tájékoztatása, továbbá a velük történő
konzultáció megfelelően, hatékonyan, gyakorlatias módon történik, továbbá ezeknek az alapvető szabályoknak
kell azt is biztosítaniuk, hogy az SCE megfelelő szerveiben lehetővé váljon a részvétel abban az esetben, ha az
SCE létrehozásában közreműködő szervezeteknél már az SCE megalapítása előtt adott volt az ilyen részvétel
joga.
A Preambulum 12. pontja ésszerűen rendezi azt az esetet, amikor az SCE alapításában közreműködő
„,x 306 MÁSODIK RÉSZ
szervezetek a foglalkoztatás mértéke szerint kis méretűnek tekintendők. Ezekben az esetekben az SCE-re annak a
tagállamnak a munkavállalói részvételre vonatkozó, hatályban lévő szabályait kell alkalmazni, ahol az SCE-t
létesítő okiratban feltüntetett székhely szerepel. Kisegítő szabályként esetlegesen azoknak a tagállamoknak az
idevonatkozó jogszabályait is alkalmazni lehet, ahol az adott SCE-nek a leányvállalatait vagy a telephelyeit
bejegyezték. Az SCE alapításában részt vevő szervezetek mérete, amelynek alapja a foglalkoztatás mértéke,
meghatározza a munkavállalói részvételre vonatkozó joganyagot. A foglalkoztatás mértéke szerint kisméretű
alapítók esetében a tagállamok joga az irányadó, mert nem célszerű az előzőekben kifejtett eljárások alkalmazása.
Ugyanakkor azt is rögzítették, hogy az idevonatkozó tagállami joganyag alkalmazása nem sértheti a már
megalapított SCE azon kötelezettségét, hogy alkalmazza az Irányelv szerinti, az előzőekben említett eljárásokat
abban az esetben, ha a munkavállalók többsége, illetve jelentős része ezt kéri.
A Preambulum 14. pontja a tagállamokra egy jelentős kötelezettséget ró. A tagállamoknak ugyanis
megfelelő rendelkezésekkel garantálniuk kell azt, hogy adott esetben a munka- vállalói részvételre vonatkozó
szabályok újratárgyalására sor kerülhessen. A tagállamoknak ez a feladata arra az esetre vonatkozik, ha egy már
megalapított SCE szerkezeti változásokat hajt végre.
A Preambulum 15. pontj a jelentős védelmet biztosít a munkavállalók képviselőinek. A védelem mértéke és
tartalma a foglalkoztatás szerinti ország jogszabályaihoz és/vagy gyakorlatához igazodik. Arról van szó, hogy az
Irányelv alapján eljáró munkavállalói képviselők feladataik végrehajtásakor ugyanolyan védelemben kell hogy
részesüljenek és ugyanolyan biztosítékot kell hogy kapjanak, mint amilyen védelmet, illetőleg biztosítékot a
foglalkoztatás szerinti ország jogszabályai és/vagy gyakorlata biztosít a munkavállalói képviselőknek.
Ugyanakkor a képviselők bármiféle megkülönböztetése tilos tevékenységük, feladataik gyakorlása és
végrehajtása miatt. Értelemszerűen ez arra az esetre vonatkozik, amikor a munka- vállalói képviselők feladataikat
a jogszabályoknak megfelelően látják el. A munkavállalói képviselők nem zaklathatok, és biztosítani kell
számukra a szükséges védelmet az indokolatlan elbocsátás ellen, továbbá más, személyüket érintő negatív
szankciókat illetően is. Az Irányelv Preambuluma kiegyensúlyozottan rendezi a munkavállalók képviselőinek
általános, az előzőekben ismertetett jogait, illetve a képviselőkre vonatkozó kötelezettségeket. A Preambulum
ugyanis külön is kiemeli, hogy a munkavállalók képviselőinek hivatali megbízatásuk lejárata után is meg kell
őrizniük bizonyos „érzékeny” információk bizalmasságát. A Preambulum kifejezetten rögzíti, hogy erre nézve
előírásokat kell hozni, továbbá arról a kérdésről is rendelkezéseket kell rögzíteni, hogy az SCE hatáskörrel
rendelkező szerve bizonyos információkat - amelyeknek a nyilvánosságra hozatala súlyosan veszélyeztetné avagy
károsítaná az SCE eredményes működését - visszatarthasson.
A munkavállalók transznacionális tájékoztatására és a velük való konzultációra, a munkavállalói részvételre
vonatkozó általános megállapításokról azt kell rögzíteni, hogy ezeket az Irányelv a munkavállalók érdekeire
figyelemmel, megfelelően rögzíti. A Preambulum idevonatkozó rendelkezései életszerűnek tekinthetők, a
gyakorlat számára kezelhetőnek minősíthetők és kifejezetten garantálják a munkavállalói képviselők védelmét
feladataik jogszerű ellátása során, továbbá tekintetbe veszik az SCE érdekeit is, egyéb más piaci szereplők, a
versenytársak viszonylatában.
Összefoglalásképpen az állapítható meg, hogy a Preambulum a munkavállalók transznacionális
tájékoztatására és a velük való konzultációra, a munkavállalói részvételre vonatkozó általános megállapításai
helyesek. A Preambulum idevonatkozó általános rendező elvei ugyanis egyértelműen érvényre juttatják a
munkavállalók érdekeit, ugyanakkor az idevonatkozó általános előírások életszernek, azokat a gyakorlat számára
kezelhető, illetve értelmezhető módon állapították meg. Ezeknek a preambulumbeli általános rendező elveknek
az is a sajátossága, hogy kiegyensúlyozzák a munkavállalók, illetve az adott SCE érdekeit. Különösen vonatkozik
ez azokra a sajátos információkra, amelyek nyilvánvalóan biztonságos kezelést igényelnek.
 Az Európai Unió szövetkezetekre irányuló szabályozásáról... 307
c) Az Irányelv alapelvéről és céljáról

A jogalkotó az Irányelv alapelvét és célját általánosságban a Preambulum 21. pontjában fogalmazza meg, majd a
célkitűzést az Irányelv I. szakasza az „Általános Rendelkezések” körében, az 1. cikkben konkretizálja.
Az Irányelv az úgynevezett „előtte és utána” elvet tekinti alaptételnek, ugyanakkor ez az az elv, amely az
Irányelv általános célját is tükrözi. Az elv jelentése szerint a munkavállalók által már megszerzett jogok nem
csorbulhatnak. Az Irányelv célja a munkavállalók azon jogának biztosítása, hogy részt vehessenek a szövetkezet
döntéseiben. Ez azt jelenti tehát, hogy az SCE-k létrehozása előtt hatályos munkavállalói jogok képezik az alapját
az SCE-ben kialakítandó részvételre vonatkozó munkavállalói jogoknak. Ez az elv irányadó abban az esetben is,
ha a működő SCE-nél strukturális változásokat hajtanak végre, tehát az e változtatásokkal érintett szervezeteknél
is ezt az elvet kell alkalmazni. Ha az SCE egy másik tagállamba helyezi át székhelyét, a munkavállalói részvételi
jogok szintje nem csökkenhet az áthelyezéssel. Abban az esetben pedig, ha a munkavállalói részvétel
vonatkozásában a küszöböt az SCE cégbejegyzését követően érték el vagy lépték túl, e jogokat ugyanúgy kell
alkalmazni, mint ahogyan ezeket abban az esetben alkalmazták volna, ha a küszöböt a bejegyzés előtt érték volna
el vagy lépték volna túl.
Az Irányelv célkitűzésének megvalósíthatósága érdekében valamennyi SCE-re vonatkoznak a munkavállalói
részvételt érintő szabályok, mégpedig vagy az Irányelv 3-6. cikkében szabályozott tárgyalási eljárás
alapulvételével, vagy a 7. és a 8. cikkben megállapított körülmények között - a mellékletre figyelemmel.

VII. fejezet A szövetkezeteket érintő, a

szövetkezeti szabályozásra befolyást gyakorló
nemzetközi dokumentumokról

1. A nemzetközi dokumentumok szövetkezeteket érintő felfogásáról általában

2. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 193. számú Ajánlása „A szövetkezetek
támogatásáról”
a) Az Ajánlásban megfogalmazott általános felfogás a szövetkezetekről
b) Az Ajánlás konkrét javaslatairól a szövetkezetek vonatkozásában
3. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének dokumentumairól a szövetkezeteket illetően
a) „A szövetkezetek helyzetéről és szerepéről az új gazdasági és szociális irányzatokra tekintettel”
elnevezésű dokumentum főbb megállapításairól
b) A szövetkezeteket támogató politika tartalmáról
c) A kormányok nyilvános elismeréséről a szövetkezeti szektor vonatkozásában
d) A szövetkezetek támogatásáról jogalkotási és jogalkalmazási területeken
e) A szövetkezetek területére vonatkozó kutatási, statisztikai és információs kérdésekről
f) Az oktatás szerepéről a szövetkezetek területén gj A szövetkezetek pénzügyi önállóságáról
h) A kormányok és a szövetkezetek együttműködéséről
0 „Szövetkezetek a szociális haladásban” megjelölésű A/RES/64/136 jelzésű dokumentum főbb
elemeiről
„,x 312 MÁSODIK RÉSZ

4. Az Európai Unió Bizottságának dokumentumáról a szövetkezeteket illetően

a) A szövetkezetek jelentőségéről a különböző szektorokban
b) A Közlemény főbb kérdésköreiről
c) A Közlemény által megfogalmazott szövetkezeti jellemvonásokról, a szövetkezet által nyújtott
szolgáltatások sajátosságairól
d) A szövetkezetek szerepéről a szociális integrációban
5. Az Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottságának álláspontjáról a szövetkezetek
vonatkozásában
a.) Az EGSZB által meghatározott szövetkezeti fogalomról, a szövetkezetspecifikusnak minősített
ismérvekről
b) Az EGSZB álláspontja a szövetkezet szervezeti felépítéséről
c) A szövetkezet jelentőségéről a szociális kohézió fenntartását illetően
d) A szövetkezetekre irányuló, az Európai Unió szintjén történő elismerésről
e) A szövetkezetek feladatairól

1. A nemzetközi dokumentumok szövetkezeteket érintő

felfogásáról általában

A szövetkezeteket érintő nemzetközi dokumentumok közül a legjelentősebbek a Szövetkezetek

Nemzetközi Szövetségének dokumentumai, ahogyan arra már részletesebben utaltunk. Az SZNSZ-
dokumentumok jelentőségét ebben a körben az alapozza meg, hogy a dokumentumokban foglaltak
1895-től folyamatosan napjainkig alapvetően hatással voltak és jelenleg is meghatározó befolyást
gyakorolnak a szövetkezeti szabályozásra, mégpedig nemzetközi viszonylatban.
Az SZNSZ állásfoglalásaiban megfogalmazottakra támaszkodva egy másik nemzetközi
szervezet, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet {International Labour Office, 1LO) tevékenysége
kiemelkedő a szövetkezetek tekintetében. E szervezet dokumentumai ugyancsak meghatározó
befolyást gyakorolnak a szövetkezeti szabályozásra nemzetközi viszonylatban. Az ILO alapítására
1919-ben került sor. Tevékenységének középpontjában a munkavállalók alapvető munka- és
szociális jogainak a védelme áll. Tevékenysége keretében erőteljesen koncentrál a
munkaegészségüggyel, valamint a biztonsággal kapcsolatos szabályozás erősítésére,
tevékenységének szellemisége az esélyegyenlőség érvényesülésének feltétlen elfogadása iránti
elkötelezettséget tükrözi. A szervezet a diszkrimináció-mentességet deklarálja, a munkahelyeken az
emberi méltóság fenntartását szolgáló intézkedéseket favorizálja. Az ILO tevékenysége során
kifejezetten koncentrál a hátrányos státuszú társadalmi csoportok felzárkóztatására, a
mikroközösségbe történő bevonásuk lehetőségére, de javaslatot fogalmaznak meg a dokumentumok
a fejlődésben leszakadt zónák tekintetében is. Különösen az utóbb felsorolt általános ismérvek
jelentkeznek erőteljesen a szövetkezeteket érintő ajánlásban is. AZ ILO 193. sz. Ajánlása, amely a
szövetkezetek támogatásáról szól, azért lényeges dokumentum, mert a tagállamok elfogadták azt, ily
 A szövetkezeteket érintő nemzetközi dokumentumok.. 313

módon a első európai szintű megállapodásnak kell tekinteni a szövetkezetekre vonatkozó normák és
támogatások tekintetében. Az Ajánlást részletesebben elemezzük.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyes dokumentumai a szövetkezeteket illetően általános
megállapításokat tartalmaznak, azzal azonban, hogy például az Európai Unió az európai
szövetkezetről szóló rendeletének megalkotásakor konkrétan is utal az ENSZ közgyűlésének egy
meghatározott plenáris ülésen hozott határozatára. Az ENSZ közgyűlése 88. plenáris ülésén hozott
2001. december 19-i határozatában „A szövetkezetek szerepe a társadalmi fejlődésben” elnevezésű
dokumentumban felszólította ugyanis a kormányokat arra, hogy a határokat átívelő szervezeti jogi
keretekkel a szövetkezetekre nézve is biztosítsanak optimális környezetet. Ez a határozat az
előzőekben említett konkrét felszólításon túl a szövetkezetek helyzetét átfogóan tárgyalja, mégpedig
a főtitkárnak a későbbiekben részletesebben elemzett jelentésében foglalt szellemiség és azt ott
szereplő konkrét javaslatok alapján.
314 MÁSODIK RÉSZ

Az Európai Unió Bizottsága (továbbiakban: Bizottság) nagy léptékű dokumentumban

tekintette át a szövetkezetek helyzetét az európai tagállamokban. A Bizottság dokumentumában
kitért a szövetkezet jellemvonásaira, konkrétan meghatározva azokat a szövetkezetspecifikus
ismérveket, amelyek megalapozzák a szövetkezetek jelentőségét gazdasági és társadalmi
viszonylatban is. A dokumentumnak különösen értékes része az a terület, amely az úgynevezett
hagyományos szövetkezeti szektorok mellett - ideértendő a kereskedelem, a mezőgazdaság, a
szolgáltatás, az ipar - megjelöli azokat az új területeket, amelyeken a szövetkezetek jelentősége a
20. század végétől egyre erőteljesebb. Ezek azok a területek, ahol a gazdasági/kereskedelmi
vállalatok nem kívánnak tevékenykedni, illetve működési sajátosságaik nem teszik alkalmassá
azokat arra, hogy ezeken a területeken tevékenységet fejtsenek ki. E tekintetben az oktatás, az
egészségügy és a lakásépítés területe emelhető ki. Figyelemre méltó, hogy a Bizottság
kiegyensúlyozottan tárgyalja a szövetkezet úgynevezett nagy hagyományú szektorait, illetve az új
gazdasági/társadalmi kihívásokra válaszokat nyújtani próbáló szövetkezeti csoportokat. A
hagyományos szövetkezeti szektorokban azt hangsúlyozza a Bizottság, hogy a szövetkezetek piaci
részesedése erős függetlenül attól, hogy eme szektorokban a gazdasági/kereskedelmi társaságok
intenzív jelenléte fennáll. Általában véve a szövetkezeteket a Bizottság úgy értékeli, hogy azok
„rendkívül hatékony eszközei a szociális célkitűzések integrációjának”.
Az európai szervezetek közül az Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottsága (to-
vábbiakban: EGSZB) ugyancsak állást foglalt a szövetkezeteket illetően. Az EGSZB dokumentuma
szellemiségében megegyezik az Európai Bizottság szövetkezetekre vonatkozó dokumentumában
megfogalmazottakkal. Lényeges, hogy az EGSZB álláspontját az SZNSZ által kimunkált
szövetkezeti értékekre és nemzetközi szövetkezeti alapelvekre tekintettel fogalmazza meg, továbbá
figyelembe veszi az ILO már részletesebben elemzett, 193. számú ajánlásában rögzítetteket is.
„,x 314 MÁSODIK RÉSZ

2. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 193. számú Ajánlása „A

szövetkezetek támogatásáról"

a} Az Ajánlásban megfogalmazott általános felfogás a szövetkezetekről

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet általános konferenciája Genfben, 2002. június 3-án a 90.
ülésszakára ült össze. Ekkor bocsátották ki a 193-as számú Ajánlás-t, amely „a szövetkezetek
támogatásáról” címet kapta. Az ILO 193. számú Ajánlása az egyik legmeghatározóbb dokumentum
a szövetkezetekkel kapcsolatban. A tagállamok az Ajánlást ratifikálták, a magyar országgyűlés a
128/2003. (XI. 26.) határozatával a Magyar Köztársaság Kormányának az Ajánlásról szóló
beszámolóját elfogadta.
Az Ajánlás fő jellemvonása az, hogy a szövetkezetek jelentőségét a 21. században a szociálpolitikai
kérdések, így különösen a munkahelyteremtés körében jelöli meg. Ehhez kapcsolódóan az Ajánlás egy
konkrétabb jellemzője az, hogy noha a kormányok számára a szövetkezeti szabályozás tekintetében
egyértelműen vagyonjogi természetű intézkedések megtételére is fogalmaz meg javaslatokat, e területen is külön
intézkedések foganatosítását javasolja a hátrányos helyzetű csoportokra vonatkozóan. Végső soron a kormányok
számára megfogalmazott javaslatok komplex természetűek. A javaslatok egyrészt vagyonjogi/pénzügyi jogi
természetűek, különösen a szövetkezetek finanszírozását illetően, ugyanakkor szociális vonatkozásúak, a
szövetkezet e tekintetben jelentkező előnyeinek kihasználása céljából. A vagyonjogi természetű javaslatok
sajátossága az, hogy a szövetkezetek e körben jelentkező fő jellemvonásaira építkeznek. E tekintetben külön is ki
kell emelni a tartalékképzésre vonatkozó utalást. Az Ajánlás több ízben nyomatékosan utal a szövetkezeti tagok
oktatásának és képzésének elősegítésére, így különösen a szövetkezet irányításában részt vevők tudásbázisának
fejlesztésére. Az Ajánlás világosan megfogalmazza az egyenlő elbánás elvét, a nők és férfiak közötti
egyenjogúság tételét. E körben a dokumentum külön is ösztönöz a nők képzésére és a szövetkezet irányításába
történő bevonására. Az Ajánlás e tekintetben észlelhető szellemisége egybeesik az 1848-ban alapított angol
szövetkezeti alapszabályban megfogalmazottakkal, miként arra a fejlődéstörténeti részben részletesebben
utaltunk. Az Ajánlás szorgalmazza a transzparencia elvének széles körű megvalósítását, rávilágítva e körben a
szövetkezeti forma előnyeire. Az Ajánlás több esetben kifejezetten utal a szövetkezet sajátos természetéből
következő közösségmegtartó szerepére, mindenekelőtt a szolidaritás rendező elve alapján, de meghatározónak
tekinti a szövetkezetek szerepét a fenntartható fejlődés tekintetében is. Az Ajánlás olyan politikák kialakítására
ösztönöz, amelyek keretében a szövetkezetek sajátosságai kiteljesedhetnek és kedvező gazdasági és társadalmi
környezetben folytathatják tevékenységüket. Az Ajánlás általános jellemvonása az is, hogy szorgalmazza az
együttműködést a munkaadói, a munkavállalói szervezetek és a szövetkezetek között. Általános értelemben az
Ajánlás elismeri a szövetkezetek gazdasági és társadalmi fejlődésben betöltött szerepét. E körben konkrétan arra
utal, hogy noha a szövetkezetek sokféle formában működnek, tagjaik részvétele a szövetkezet működésében és
irányításában, továbbá ellenőrzésében biztosított. A tagi részvétel által pedig megnyílik a lehetőség a
makroszintű folyamatok fejlődésének elősegítésére. Az Ajánlás egyik alapvetőjavaslata az is, hogy segítsék a
szövetkezetek közötti együttműködést helyi, regionális és nemzetközi viszonylatban. Az Ajánlás eme gondolata
tipikusnak tekinthető. A szövetkezetekkel kapcsolatos nemzetközi dokumentumok szinte kivétel nélkül
hangsúlyozzák azt, hogy a szövetkezetek sajátos önkormányzati rendszere, a tagok közvetlen részvétele az
irányításban, illetve az ellenőrzésben, pozitívan hat a társadalom makroszintű folyamataira is.
 A szövetkezeteket érintő nemzetközi dokumentumok.. 315

b) Az Ajánlás konkrét javaslatairól a szövetkezetek vonatkozásában A HATÁLY,

FOGALOMMEGHATÁROZÁS ÉS CÉLKITŰZÉSEK

„Hatály, fogalommeghatározás és célkitűzések” címszó alatt konkrétumokat tartalmaz az Ajánlás. A hatály

tekintetében azt állapítja meg, hogy az Ajánlás a szövetkezet minden típusára és formájára kiterjed. A hatály ezen
megjelölésének azért van fontos szerepe, hogy nyilvánvalóvá váljék az Ajánlás általános érvénye: a gazdaság
valamennyi ágazatában alapított szövetkezetekre egyaránt vonatkozik.
Az Ajánlás tekintetében a szövetkezet kifejezés olyan személyek önkéntesen létrehozott társulását jelenti,
akik egy közös tulajdonban lévő és demokratikusan irányított vállalkozás útján kívánnak közös gazdasági,
társadalmi és kulturális igényeiknek, továbbá törekvéseiknek eleget tenni. Ez a szövetkezeti meghatározás
egyrészről alapul az SZNSZ már említett definíciójára, másrészről megfelelően szemlélteti az európai
szövetkezeti szabályozások hagyományait, rávilágít az azokra támaszkodó hatályos joganyagra is.
Az Ajánlás célja az, hogy a szövetkezetek identitásának előmozdítását segítse, megerősítve azt, mégpedig
két konkrét gondolatkör alapján. Először is az Ajánlás támaszkodik a szövetkezeti szabályozás nagy hagyományú
értékeire, így különösen koncentrál az önsegély, a demokrácia, az egyenlőség, a méltányosság, a szolidaritás
értékeire. Az Ajánlás szellemiségében a szövetkezeti identitás előmozdításának céljából támaszkodik arra, hogy a
szövetkezeti tagok felelősséget éreznek önmaguk iránt, továbbá hogy tevékenységük során érvényre juttatják az
emberi közösségek más etikai értékeit is. E tekintetben az Ajánlás említi például a becsületességet, a nyíltságot, a
társadalmi felelősséget, és a másokkal való törődés is előtérbe kerül. Az értékek mellett az Ajánlás a
megfogalmazott célkitűzés elérése érdekében mint második gondolatkörre támaszkodik a manchesteri
nemzetközi szövetkezeti alapelvekre.
Az Ajánlás az országoknak olyan intézkedések elfogadását javasolja, amelyek által a működő szövetkezetek
előmenetelét elősegíthetik. Ezeket az intézkedéseket attól függetlenül ajánlja a dokumentum, hogy az egyes
országok területén működő szövetkezetek milyen fejlettségi szintet mutatnak. Az intézkedéseknek több, vegyes
motiváltságú célja kell hogy legyen. Végső soron ezek az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a szövetkezetek
tagjai segítséget kaphassanak. Az Ajánlás a szövetkezeti tagok érdekére figyelemmel például a következő célokat
jelöli meg:
- Olyan tisztességes foglalkozás biztosítása, valamint fejlesztése, amely jövedelemtermelő és fenntartható.
- Az oktatás és képzés megszervezésével a szövetkezeti értékekhez kapcsolódó tudásbázis megalapozása,
majd fejlesztése.
- Az üzleti lehetőség fejlesztése, különös tekintettel a vállalkozói és nem utolsósorban a vezetési készségekre.
- A versenyképességük erősítése, a versenyképesség biztosítása, mégpedig az intézményes finanszírozásba
történő bekapcsolódás által.
- A társadalmi és gazdasági életszínvonal javítása, különös tekintettel a hátrányos megkülönböztetés
megszüntetésének érvényre juttatására.
- A fenntartható fejlődéshez történő hozzájárulás.
- Általában véve dinamikus, szuverén gazdasági ágazat megteremtése és bővítése, amely a szövetkezetekre is
kiterjed, és amely a mindenkori közösség társadalmi, gazdasági igényeit észleli és azokra válaszol.
Az Ajánlás a szolidaritást mint általános közösségszervező és közösségmegtartó értéket a szövetkezetek fő
jellemvonásaként jelöli meg. Lényeges, hogy e tekintetben olyan különleges intézkedések elfogadásának
ösztönzésére tesz javaslatot, amelyek a szövetkezeteket az előbbi fő jellemvonásuk miatt segítik. Ezekkel a
különleges intézkedésekkel azt lehet elérni, hogy a szövetkezetek, illetve az alapítási motivációjukban a
„,x 316 MÁSODIK RÉSZ

szolidaritásra támaszkodó más szervezetek tagjai igényeiket kielégíthessék. Nagyon lényeges, hogy e körben a
hátrányos helyzetű csoportok igényeinek kielégítéséről is szó van, de szó esik ezeknek a társadalmi csoportoknak
a mikrokömyezetbe való bevonásáról is.

A POLITIKAI KERETRŐL ÉS A KORMÁNYOK SZEREPÉRŐL

A „Politikai keret és a kormányok szerepe” címszó alatt is konkrét javaslatokat fogalmaz meg az Ajánlás.
Felsorolja a kiegyensúlyozott társadalom kritériumait. A kiegyensúlyozott társadalom különböző szektorok
létrehozását teszi szükségessé. A szektorok között szerepel az erős állami és magánszektor, az erős szövetkezeti,
egyéb szociális és nem kormányzati szektor is. A szövetkezetek vonatkozásában az Ajánlás azt emeli ki, hogy a
kormányoknak olyan politikai és jogi keretet kell teremteniük, amely szellemiségében harmonizál a szövetkezet
természetével, feladatával, továbbá támaszkodik a szövetkezeti értékek és elvek jelentéstartalmára. Ilyen
természetű politikai és jogi keret az, amely biztosítja a szövetkezetek számára a lehető leggyorsabb bejegyzést,
azaz az alapítások nyilvántartásba vételét.
Az Ajánlás 7. pontjának (2) bekezdésében foglalt javaslatok különösen értékesek, mert erőteljesen
rávilágítanak a 20. század gazdasági, társadalmi és nem utolsósorban az ezekkel szoros összefüggést mutató
szociális szektorbeli problémákra. A kormányoknak mint megoldási lehetőség támogató intézkedéséket kell
bevezetniük azokra a szövetkezeti csoportokra, amelyek specifikus természetű feladatokat is megoldanak a
tagjaik vonatkozásában. E körben különösen fontos azoknak a szövetkezeteknek a támogatása, amelyek a
foglalkoztatást biztosítják, vagy olyan tevékenységet gyakorolnak, amelyekkel a hátrányos helyzetű csoportokat
segítik, illetve a leszakadt régiókban esélyt adnak a felzárkózásra. Az Ajánlás ennél a gondolatkörnél foglalkozik
a nők szerepével a szövetkezetek tevékenysége körében. Az Ajánlás értelmében koncentrált figyelmet kell
fordítani a nők részvételének az elősegítésére, különös tekintettel a szövetkezetek irányító testületeiben elfoglalt
helyükre.
A nemzeti politikáknak az Ajánlás értelmében arra kell figyelmet fordítaniuk, hogy a szövetkezeti
munkavállalókat diszkrimináció nélkül, a megfelelő munkaügyi előírások betartása mellett alkalmazzák. A
nemzeti politikákat úgy kell kialakítani, hogy a szövetkezetet ne a munkajogi szabályok kikerülésére hozzák
létre, biztosított legyen a nemek közötti egyenlőség, a legjobb munkaügyi gyakorlatot alkalmazzák, javuljon a
technikai és a szakmaijártasság. A nemzeti politika segítse elő a szövetkezeti elvekre és gyakorlatra vonatkozó
oktatást és képzést, optimálisan biztosítsa a hitelhez jutás lehetőségét a szövetkezetek számára. A nemzeti
politika segítse elő továbbá a szövetkezet piacra jutását, illetve piaci részesedésének a fokozását. A nemzeti
politikáknak koncentrálniuk kell továbbá arra, hogy ha van rá mód, a regionális és a helyi szintekre
decentralizálódjék a szövetkezetet érintő rendelkezések megfogalmazása, illetve alkalmazása.
Az Ajánlás 9. pontja világosan megfogalmazza, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyek esetlegesen a
feketegazdaság részét képezik. E körben az Ajánlás a kormányok feladatának jelöli meg azt, hogy segítsék a
szövetkezeteket abból a célból, hogy a feketegazdaságban megjelenő tevékenységeket jogszabályokon alapuló
munkává átalakíthassák. Lényegében arról van szó, hogy az Ajánlás a szövetkezetek megsegítését abból a célból
is szükségesnek látja, hogy a feketegazdaság megszűnjön vagy térnyerése alább hagyjon azáltal, hogy a
szövetkezet a feketegazdaság piaci szereplőit integrálja.

Az ÁLLAMI POLITIKÁK ALKALMAZÁSÁRÓL A SZÖVETKEZETEK ELŐMOZDÍTÁSÁRA FIGYELEMMEL „Állami

politikák alkalmazása a szövetkezetek előmozdítására” címszó alatt az Ajánlás a tagállamok számára azt a
javaslatot rögzíti, amely szerint a szövetkezeteket illetően olyan jogszabályokat és rendelkezéseket kell
elfogadni, amelyek a szövetkezeti értékek és a nemzetközi szövetkezeti elvek alapján születnek. Lényeges, hogy
 A szövetkezeteket érintő nemzetközi dokumentumok.. 317

ebben a körben konzultálni szükséges a munkaadói és a munkavállalói szervezetekkel.

A kormányoknak meghatározott céllal kell megkönnyíteniük az Ajánlás 11. pontjában foglalt előírás szerint
a szövetkezeteknek azt, hogy a támogatási szolgáltatásokhoz hozzáférjenek. A cél ebben a körben kettős
természetű: egyrészt a támogatási szolgáltatásokhoz való hozzáférés erősítheti a szövetkezetek
versenyképességét, másrészt növelheti munkahelyteremtő adottságaikat és ezzel egyidejűleg bevételteremtő
képességüket. Ezeknek a támogatási szolgáltatásoknak a jellege vegyes. A szolgáltatások kiterjednek például a
humánerőforrás-fejlesztési programokra, a kutatási, valamint vezetési tanácsadási szolgáltatásokra, a könyvelési,
valamint auditálási szolgáltatásokra, a tanácsadói szolgáltatásokra, a technológiával, valamint az innovációval
kapcsolatos lehetőségekre.
Az Ajánlás kifejezetten pénzügyi természetű intézkedéseket ajánl a kormányok számára abból a célból,
hogy a szövetkezetek a működésük során optimálisan, viszonylag egyszerű adminisztrációs eljárásokat követően
hitelhez juthassanak. Külön is figyelemre méltó az a javaslat, amely szerint a kormányoknak helyes egy autonóm
finanszírozási rendszert létrehozni a szövetkezetek számára. Az Ajánlás által a kormányoknak e tekintetben,
tehát a pénzügyi természetű intézkedések körében is külön kell koncentrálniuk a hátrányos helyzetű csoportokra,
mégpedig akként, hogy ezekre a csoportokra nézve speciális rendelkezéseket léptetnek hatályba.
A MUNKAADÓI, VALAMINT A MUNKAVÁLLALÓI SZERVEZETEK ÉS A SZÖVETKEZETI SZERVEZETEK
SZEREPÉRŐL, EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKRŐL
„A munkaadói, munkavállalói szervezetek, valamint szövetkezeti szervezetek szerepe és együttműködésük”
címszó alatt az Ajánlás felhívja a munkaadói és munkavállalói szervezetek figyelmét arra, hogy támogassák a
szövetkezeteket különféle módokon, illetve eszközökkel. Lényegében a szövetkezeti szervezetek, illetve a
munkaadói és munkavállalói szervezetek együttműködését fogalmazza meg konkrétan abból a célból, hogy a
szövetkezetek a fenntartható fejlesztési célkitűzések elérése szempontjából lehetőségeiket minél inkább
kihasználhassák. Az együttműködés körében az ajánlás a szövetkezetek vonatkozásában is megfogalmaz
feladatokat. Lényegében arról van szó, hogy a szövetkezetek, illetve a mun- kaadói-munkavállalói szervezetek
közötti együttműködés elősegítése érdekében mindhárom szervezet számára konkrét ajánlásokat fogalmaz meg a
dokumentum.
A munkavállalói szervezeteket arra kell ösztönözni, hogy támogassák a szövetkezetek alapítását, illetve arra
is, hogy vegyenek részt a szövetkezetek alapításában. Értékes gondolata az Ajánlásnak az is, amely a
munkavállalói szervezetek számára azt is feladatként jelöli meg, hogy a foglalkoztatás megteremtése vagy
biztosítása végett vállalatcsoportok megszűnésekor is támogassák az új szövetkezetek alapítását, illetve hogy
ebben az esetben is vegyenek részt az új szövetkezetek megalapításában. A munkaadói szervezeteknek pedig
ajánlott olyan irányú tevékenységet is folytatni, amelynek eredményeképpen a tagságuk kiterjedhet a
szövetkezetekre. A szövetkezeteknek az a feladatuk az együttműködés megteremtése érdekében, hogy építsenek
ki kapcsolatokat a munkaadói-munkavállalói szervezetekkel, kormányzati, nem kormányzati szervezetekkel, és
képviseljék a nemzetközi szövetkezeti mozgalmat nemzetközi szinten is.

A NEMZETKÖZI EGYÜTTMÜKÖDÉSRŐL
„Nemzetközi együttműködés” címszó alatt az Ajánlás 18. pontja a nemzetközi együttműködés elősegítésének
módjait írja le. E módok között az egyik legfontosabb az információcsere. A szövetkezeti tagok tekintetében az
információcserét biztosító programokat abból a célból kell lebonyolítani, hogy elősegítse a
munkahelyteremtésüket és jövedelemtermelésüket. Fontos e körben a szövetkezetek közötti szövetségek és a
nemzetközi partnerség megteremtése is. Általános célt szolgál, vagyis a szövetkezetek előmenetelét biztosítja az
a vagyoni előmenetelt favorizáló együttműködés, amely az Ajánlás értelmében a szövetkezetek közötti
„,x 318 MÁSODIK RÉSZ

kereskedelmi kapcsolatok kialakítására irányul. A nemzetközi együttműködés megfelelő megvalósításának

irányába hat az is, ha a szövetkezetek hozzájutnak nemzeti és nemzetközi adatokhoz, például a piaci
információkat illetően a jogszabályokra, a képzési módszerekre, a képzési technikákra és a termékszabványokra
vonatkozóan. Konkrét ajánlás e körben az is, hogy a szövetkezetek támogatását előirányzó közös regionális és
nemzetközi útmutatást dolgozzanak ki, mégpedig akként, hogy az érintett szövetkezetek a munkaadói és
munkavállalói szervezetekkel ezekre nézve közös konzultációkat folytatnak.
3. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének dokumentumairól a
szövetkezeteket illetően

a) „A szövetkezetek helyzetéről és szerepéről az új gazdasági és szociális irányzatokra

tekintettel” elnevezésű dokumentum főbb megállapításairól

Az ENSZ főtitkárának az ENSZ közgyűlése számára A/54/57. szám alatt benyújtott jelentése (New York, 1999.
december) átfogóan tárgyalja a szövetkezetek jelentőségének kérdését, a szövetkezeti forma sajátosságait, a
szövetkezetek gazdasági és társadalmi jelentőségét előmozdító tevékenységeket.
A dokumentum egyik értékes, fő megállapítása az, amely végső soron a nemzetközi, de különösen az
európai szövetkezeti szabályozásokban másfél évszázada központi kérdésként jelentkező, a szövetkezet és más
társas vállalkozások elhatárolására vonatkozik. E tekintetben a dokumentum kiindulópontja az, hogy a
kormányok elismerték, hogy a szövetkezetek területe, a szövetkezeti mozgalom sajátos tennészetű. A
szövetkezeti mozgalom a dokumentum szerint a szervezeteknek, a társulásoknak jelentős mértékben
demokratikus, helyileg autonóm, ugyanakkor nemzetközileg integrált fonnája. Ez a forma arra ösztönzi a
polgárokat, hogy tevékenységük során alapozzanak az önsegély elvére és bízzanak saját felelősségükben.
A dokumentum megállapítja, hogy a szövetkezetek a gazdasági feladataik mellett szociális és
környezetvédelmi szempontból is lényegesek. A dokumentum megállapítja továbbá, hogy a szövetkezetek
megfelelő keretet biztosítanak a szegénység felszámolása, a tisztességes megélhetést biztosító foglalkozások
megteremtése, mindent egybevetve a társadalmi integráció elősegítése tekintetében. Mindezen fő
jellemvonásokra tekintettel a kormányok törekednek arra, hogy támogassák a szövetkezetek területét, és a
szövetkezeti célok elérésére hatékony együttműködési formákat és megfelelő partnerséget fejlesszenek ki. A
dokumentumból világosan kitűnik, hogy a szövetkezeti célkitűzések elérése a szövetkezet tagjainak
vonatkozásában makroszinten azt jelenti, hogy szélesebb társadalmi csoportok törekvései valósulnak meg. A
kormányok politikáinak arra kell irányulniuk, hogy a szövetkezetek támogatását, a velük való együttműködést
megfelelően biztosítsák és alakítsák. Az erre irányuló politikának a dokumentum értelmében abból kell
kiindulnia, hogy a szövetkezetekjelentősen különböznek a nem szövetkezeti értékek és alapelvek szerint
szerveződő társaságoktól és vállalkozásoktól.
A dokumentum e körben világosan fogalmaz. A kialakított politikák abban az esetben lehetnek hatékonyak,
ha a szövetkezetek sajátos, más társaságoktól és vállalkozásoktól megkülönböztető jellemvonásaira
támaszkodnak.
b) A szövetkezeteket támogató politika tartalmáról

„A szövetkezeteket és a szövetkezeti mozgalmat segítő politika” címszó alatt a dokumentum lényegében azt az
általános elvárást fogalmazza meg, amely szerint ajogi személyként elismert szövetkezetek számára valóságos
egyenlőséget kell biztosítani a társaságok és vállalkozások körében. Ez a valóságos egyenlőség szükségessé
 A szövetkezeteket érintő nemzetközi dokumentumok.. 319

teszi, hogy a szövetkezeti szabályozásokban általában meghatározott értékeket és alapelveket a szövetkezet

alapítására, működésére vonatkozó részletes szabályok körében is maradéktalanul elismerjék. Figyelemmel arra,
hogy ezek a szövetkezeti sajátosságok kifejezetten fontosak és hasznosak össztársadalmi vonatkozásban is,
intézkedéseket kell foganatosítani abból a célból, hogy a szövetkezeti különleges jellemzők és az azokra
kialakított jogalkalmazási gyakorlat a legcsekélyebb mértékben se eredményezhessen a szövetkezet számára
hátrányos megkülönböztetést. E tekintetben a kormányok abban érdekeltek, hogy a szövetkezeti fejlődést
elősegítendő, az alapításokat és a működést megfelelően biztosító környezetet teremtsenek, és a szövetkezetek
fejlődése szempontjából megteremtett optimális környezetet a körülmények változása esetén is fenntartsák.

c) A kormányok nyilvános elismeréséről a szövetkezeti szektor vonatkozásában

„A nyilvános elismerés” címszó alatt a dokumentum azt rögzíti, hogy a kormányok számára nagyon is helyénvaló
és hasznos, ha minőségi tekintetben és mennyiségi téren is kinyilvánítják a szövetkezeti szektor elismerését, a
szövetkezeti mozgalomnak az adott ország gazdaságához és társadalmához való hozzájárulását. A kormányok
számára az is előnyökkel jár, ha a kormány és a szövetkezeti mozgalom között létrehozott partnerség és együtt-
működés minden formájának célját elismerik, majd azt követően nyilvánosságra hozzák. A dokumentum e
körben egy konkrétumot is említ. Az intézkedések között az egyik lehet az ENSZ és az SZNSZ által közösen
szervezett, úgynevezett Nemzetközi Szövetkezeti Nap évenkénti megtartása.

d) A szövetkezetek támogatásáról jogalkotási és jogalkalmazási területeken

„Jogi, bírósági és adminisztratív rendelkezések” címszó alatt a dokumentum azt rögzíti, hogy ajogi, bírósági és
igazgatási gyakorlatban olyan intézkedéseket kell foganatosítani, amelyek a szövetkezetek számára e területen is
segítséget jelentenek. Konkrétumként fogalmazódik meg, hogy a rendelkezéseknek vonatkozniuk kell a
szövetkezetek és általában véve a szövetkezeti mozgalom speciális kategóriáira, különböző formáinak státuszára,
jogállására és nem utolsósorban felelősségére. Alkotmányjogi vonatkozású a dokumentum azon ajánlása, amely
arra vonatkozik, hogy a nemzeti alkotmányok kifejezetten ismerjék el a szövetkezeteket mint jelentős gazdasági és
társadalmi tényezőket, ismerjék el a szövetkezetek, a szövetkezeti mozgalom jogszerűségét, összességében azt,
hogy a szövetkezetek az adott ország működéséhez hasznosan hozzájárulnak. Ahogyan azt az európai
szabályozások fejlődéstörténeténél tárgyaltuk, e körben - magas színvonalára figyelemmel - kiemelendő az olasz,
a portugál, a görög szabályozás, de megfelelőnek, és a szövetkezetek szektorát, továbbá a rájuk irányadó
szabályozást fejlesztőnek tekinthető a magyar, vagy például a dán alkotmányban foglalt, szövetkezetekre
vonatkozó rendelkezés is.
Az alkotmányjogi vonatkozásokon túl a dokumentum kifejezetten tárgyalja a szövetkezetekről szóló átfogó
törvényt és az egyes szövetkezetekre vonatkozó törvények általános részét is. E körben a dokumentum azt
rögzíti, hogy a helyes jogalkotói felfogás az, amely a törvényi szabályozás általános részénél megfogalmazza a
törvényi rendelkezések alapelemeit, és segítséget nyújt a bírósági, valamint az igazgatási joggyakorlat
tekintetében is. Az általános átfogó szövetkezeti törvény, továbbá az egyes szövetkezetekre vonatkozó külön
törvények viszonyára nézve a dokumentum általános rendező elvet tartalmaz. Ennek értelmében az általános
szövetkezeti törvénnyel konzisztens kell hogy legyen a külön törvény. A nyilvánosság elvére figyelemmel a
dokumentum azt rögzíti, hogy minden szövetkezeti tag és alkalmazott számára a jogszabályok szövegét
„,x 320 MÁSODIK RÉSZ

hozzáférhetővé kell tenni. A szövetkezetek nyilvántartásba vétele lényeges, mégpedig oly módon, hogy e
regisztrációra vonatkozó szabályok tartalmi azonosságot mutassanak a társaságok, illetve a vállalkozások
idevonatkozó előírásaival.

e) A szövetkezetek területére vonatkozó kutatási, statisztikai és információs kérdésekről

„Kutatás, statisztika és információ” címszó alatt a dokumentum 17. pontja azt rögzíti, hogy az állami és a
szövetkezeti mozgalom kutatásait helyes összehangolni az állami politikához illeszkedő ügyekben. Alapvető,
hogy a kutatási eredményeket nyilvánosságra kell hozni, gondoskodni kell azok széles körű elterjesztéséről,
ideértve a szövetkezeti mozgalom, a kormányközi szervezetek és az egyesült nemzetek eredményeit is. A
dokumentum 18. pontja azt tartalmazza, hogy a szövetkezetekről szóló statisztikák javítására indokolt többféle
intézkedést is megtenni. A szövetkezetek számára a nemzeti statisztikai szolgálat részéről ugyanolyan támogatást
kell biztosítani, mint amilyen támogatást a jelentős tőketulajdonosok élveznek. E körben konkrétumként
fogalmazódik meg például az, hogy a szövetkezeti nyilvántartás körében segíteni lehet a szövetkezeteket az éves
beszámoló elkészítésénél. A dokumentum 19. pontja értelmében indokolt, hogy a kormányok szabályozzák és
megfelelő mértékben befolyásolják az információ elterjesztését. E körben a szövetkezeteknek is a más társaságok
és vállalkozások számára biztosított lehetőségeket kell nyújtani.

f) Az oktatás szerepéről a szövetkezetek területén

„Oktatás” címszó alatt az oktatásra nézve támogató intézkedések foganatosítására ösztönöz a dokumentum.
Értékes gondolat, amely alapján meg kell teremteni az állami és szövetkezeti rendszerek közötti együttműködést,
és támogatni kell e tekintetben a partnerség valamennyi formáját és a magánoktatás más típusaival való
egyenlőség biztosítását.

g) A szövetkezetek pénzügyi önállóságáról

„Állami alapok biztosítása” címszó alatt a dokumentum 21. pontja a szövetkezet vagyonjogi természetű
sajátosságaira utal. E körben kiemeli a pénzügyi önállóságot, a teljes felelősséget és a teljes függetlenséget is.

h) A kormányok és a szövetkezetek együttműködéséről

„Az együttműködés és a partnerség kialakításának intézményi előkészületei” címszó alatt a dokumentum 22.
pontja kiindulópontnak azt tekinti, hogy a szövetkezetek irányába ható, támogató politika megnyilvánulása során
több kormányzati ügyosztály és testület kerül majd kapcsolatba a szövetkezeti mozgalommal. Széles körű
együttműködésről van szó. E körben az intézkedéseknek arra kell irányulniuk, hogy a kormány és a szövetkezeti
szektor együttműködése hatékony legyen.
 A szövetkezeteket érintő nemzetközi dokumentumok.. 321

0 A „Szövetkezetek a szociális haladásban" megjelölésű A/RES/64/136 jelzésű dokumentum főbb

elemeiről

2009. december 18-án az ENSZ közgyűlése változatlan formában és tartalommal, egyhangúlag fogadta el a
szövetkezetek a szociális haladásban témában benyújtott tervezetet. A dokumentum visszautal a szociális
haladásban megjelenő, szövetkezetekre vonatkozó egyéb határozatokra. A dokumentum elismeri a szövetkezetek
sokféle formáit, külön is kiemelve, hogy azok jelentős mértékben, diszkrimináció nélkül, valamennyi ember
számára biztosítani képesek a részvételt mind a gazdasági, mind a szociális fejlődésben. A dokumentum tehát
markánsan jeleníti meg a szövetkezet azon sajátosságát, hogy nem csak egy, hanem több vonatkozásban is képes
a tagok számára előmenetelt biztosítani. Rendkívül figyelemreméltó az az alanyi kör, amelyet a dokumentum
kifejezetten nevesít. Arról van szó ugyanis, hogy a dokumentum alapján a társadalmi közösségek bizonyos
csoportjainál a szövetkezetek a gazdasági és a szociális előmenetelt erőteljesen biztosítják. Ezek a csoportok a
következők: a nők csoportja, a fiatalok csoportja, az idős emberek és a megváltozott munkaképességűek
csoportja. Összességében a dokumentum azt állapítja meg, hogy a szövetkezetek képesek hozzájárulni a
szegénység visszaszorításához. A dokumentum továbbá több felhívást tartalmaz a kormányok felé a
szövetkezeteknek biztosítandó optimális környezet megteremtésére, továbbá a szövetkezeti formában rejlő
előnyök kihasználására.

4. Az Európai Unió Bizottságának dokumentumáról a szövetkezeteket illetően

a) A szövetkezetek jelentőségéről a különböző szektorokban

Az Európai Bizottság „A szövetkezeti társaságok támogatása Európában ” (2003) elnevezésű Közleményét

(továbbiakban: Közlemény) 2003-ban fogalmazta meg. A Közlemény kibocsátását megelőzően a Bizottság
2002-ben arra tett javaslatot, hogy a szövetkezetek európai gazdaságokban tapasztalható helyzetéről nyilvános
egyeztetésre kerüljön sor. A Bizottság eme javaslata erőteljes érdeklődést eredményezett. A szövetkezeti szektor
valamennyi ágazatának résztvevői kifejtették álláspontjukat. A Közlemény az ily módon lebonyolított nyilvános
konzultáció eredményeit jeleníti meg. A Közlemény rögzíti a szövetkezetek jelentőségét az Európai Unióban. Az
Európai Unióban - a Közleményben rögzített adatok szerint - hozzávetőlegesen 300 000 szövetkezet működik,
4,8 millió munkahellyel. A szövetkezetek 140 milliónál is több állampolgár (szövetkezeti tag) mindennapjaira
gyakorolnak egyértelmű hatást.
A Közlemény külön utal arra a tényre, hogy a szövetkezetek talpon maradásuk érdekében kénytelenek
számolni a piaci versennyel. Figyelemre méltó a dokumentum azon kitétele is, amely szerint, noha a szövetkezet
nem elsősorban tőkekoncentrációra törekszik, illetve a szövetkezetnek nem célja a befektetett tőke utáni
legmagasabb nyereséghozam elérése, mégis kimagasló gazdasági eredményeket produkál olyan szektorokban is,
ahol a „tőkésített vállalatok” igen erősek. Ilyen szektornak tekinti a közlemény a bankszektort, a biztosítás
területét, az élelmiszer-kiskereskedelem szféráját, a gyógyszerkereskedelmet, valamint a mezőgazdaságot is. A
dokumentumban hangsúlyt kap az is, hogy a szövetkezetek jelentősége erőteljesen nő az egészségügyben, az
üzleti szolgáltatásban, az oktatásban, a lakásépítésben. A Közleménynek ez fontos megállapítása. Nyilvánvaló,
hogy a szövetkezetek szerepe a szociális, szolgáltató szektorokban is kiemelendő, nem csak a gazdasági előnyö-
két biztosító területen. A Közlemény általános jellemvonása az, hogy a szövetkezet sajátosságaira figyelemmel
„,x 322 MÁSODIK RÉSZ

rávilágít e nagy múltú hagyományokkal rendelkező sajátos forma előnyeire.

A Bizottság álláspontja szerint ugyanakkor a szövetkezeti forma előnyei maradéktalanul nem
érvényesülnek, és a „szövetkezeti imázs” nemzeti és európai viszonylatban is erősítendő. A Bizottság azt is
megállapítja, hogy az Európai Unió jó néhány kiemelt céljának elérésében a szövetkezetek meghatározó
tényezőknek bizonyulnak. Külön kiemelendő a szövetkezetek fontossága a foglalkoztatáspolitikában, a szociális
integrációban, a regionális és vidékfejlesztésben, valamint nem utolsósorban a mezőgazdaságban. A Közlemény
- egyéb más területek tárgyalása mellett - kiemeli a szövetkezet általános jellemzőit, rávilágít a forma
konkrétumokra, az európai tapasztalatokra támaszkodó előnyeire a gazdaság, illetve a szolgáltató és egyéb más
szektorok vonatkozásában. A Bizottság így általános érvénnyel hangsúlyozza, hogy az Európai Unió szociális
természetű feladatainak megvalósításánál is meghatározó szereppel rendelkeznek a szövetkezetek.

b) A Közlemény főbb kérdésköreiről

A Bizottság három főbb kérdéskört hangsúlyozva arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet azokra a területekre,
amelyeken a tagállamoknak, illetve a szövetkezeteknek feladatokat kell megoldaniuk a szövetkezeti forma által
biztosított előnyöknek az eddigieknél eredményesebb kihasználása végett. A közlemény főbb kérdéskörei a
következők:
- a szövetkezeti forma felhasználásának elősegítése Európában, a szövetkezeti forma, illetve a szövetkezeti
rendszer megismertetésével, jellemzőinek hangsúlyozásával;
- a szövetkezeti jogalkotás európai viszonylatú továbbfejlesztése;
- a szövetkezetek gazdaságokban betöltött szerepének fenntartása és az Európai Unió célkitűzéseihez való
hozzájárulásuk növelése.
E területek számbavételét követően a Közlemény kifejezett intézkedéseket fogalmaz meg a szövetkezetek
támogatására, például az oktatás/képzés területén, a szövetkezeti vállalkozók, vezetők részére, továbbá a
szövetkezetek finanszírozhatóságának körében annak érdekében, hogy a szövetkezetek tevékenysége e
területeken is támogatást kapjon.

c) A Közlemény által megfogalmazott szövetkezeti jellemvonásokról, a szövetkezet által nyújtott

szolgáltatások sajátosságairól

A Közlemény általában véve a szövetkezet jellemvonásai közül a következőket emeli ki:

- a szövetkezet tevékenységét a tagok előmenetelére figyelemmel végzi;
- a külső befektetők érdekei a szövetkezet tevékenysége során nem jönnek számításba;
- a tagok tulajdonosok és felhasználók is egyidejűleg;
- a tagok a szövetkezettel lebonyolított „üzleti kapcsolataik” függvényében tehetnek szert előnyre a
szövetkezet eredményéből;
- a tartalékok és az eszközök oszthatatlan tulajdonban vannak, a tagok előmenetelét biztosítják;
- a szavazati jog „az egy tag, egy szavazat” elvén nyugszik;
- kilépés esetén a szövetkezeti részjegyek visszafizetendőek, ami a tőke csökkenését vonja maga után.
A Közlemény „ 2. A szövetkezetek vállalati jellegének erősítése és a szövetkezeti szektor hiteles bemutatása
” címszó, „ 2.1. A szövetkezeti vállalkozás fontosságának kiemelése” alcím alatt a következő
 A szövetkezeteket érintő nemzetközi dokumentumok.. 323

szövetkezetspecifikus vonásokat rögzíti:

- a szövetkezet a piaci szereplők közül a kis-, illetve a középvállalatok gazdasági lehetőségeit kiteljesíteni
képes szervezet;
- a szövetkezet alkalmas, jó minőségű szolgáltatások” biztosítására. A szövetkezetek speciális csoportoknak
is képesek megfelelő szolgáltatást biztosítani. Ezek a csoportok a szolgáltatásokat egyébként nem tudnák elérni,
mivel az egyértelműen nyereséghozamra törekvő gazdasági/kereskedelmi társaságoknak nem fűződik ahhoz
érdeke, hogy eme szolgáltatásokkal ellássák e csoportokat. A Közlemény ilyen szolgáltatásoknak minősíti az
úgynevezett „limity szolgáltatásokat”, egyebek mellett az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokat, amelyek
körében a szövetkezet fejlődése dinamikus. A Közlemény „2.1.1. Intézkedések a szövetkezetek gazdasági
jelentőségének hiteles bemutatására” megnevezés alatt utal az előző megállapításra. Nem érdektelen
megjegyezni, hogy a Közlemény külön is utal a 2002-ben rögzített EUROSTAT tanulmányra, amely hét
tagállam szövetkezeti rendszerét vizsgálva a szövetkezetek fejlődésének igen gyors növekedését állapította meg,
mégpedig főként az oktatás és az egészségügy, továbbá a szociális munka, valamint az egyéb közösségi szociális
és személyi szolgáltató tevékenységek körében. Megállapítja azt is, hogy a szövetkezetek optimálisan képesek
előmozdítani a tudásalapú társadalom megteremtését.

d) A szövetkezetek szerepéről a szociális integrációban

A Közlemény „2.3.2. Szociális vállalatok és új szövetkezeti társasági formák’’ alcím alatt általános érvénnyel
fogalmazza meg, hogy a szövetkezetek „ rendkívül hatékony eszközei a szociális célkitűzések integrációjának ”.
A Közlemény kifejezetten utal egyes tagállamok idevonatkozó jogalkotására, kiemelve például az olasz szociális
szövetkezetek jelentőségét, továbbá az idevonatkozó francia szövetkezeti szabályozást is. Megemlíti még az
angol és más országok gyakorlata szerint működő azon szövetkezeteket is, amelyek az egészségügyi
státuszukban megváltozott személyeket foglalkoztatják. Az európai vonatkozó jogalkotás
- különösen a szociális szövetkezetek viszonylatában - komoly eredményekkel rendelkezik.
Hangsúlyozzuk, hogy a szociális szövetkezetekre vonatkozó európai szövetkezeti szabályozások gyakorlati
súlyát is kiemeli a dokumentum, statisztikai adatokra támaszkodva.

5. Az Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottságának

álláspontjáról a szövetkezetek vonatkozásában

a) Az EGSZB által meghatározott szövetkezeti fogalomról, a

szövetkezetspecifikusnak minősített ismérvekről

A fentiekben egyes részleteiben elemzett Közleményt áttekintve az EU Gazdasági és Szociális Bizottsága a

következő főbb megjegyzéseket fogalmazta meg véleményében (továbbiakban: Vélemény) a szövetkezet
meghatározását, illetve jellemvonásait illetően. Az EGSZB a szövetkezet általános meghatározásánál elfogadta
az SZNSZ által megalkotott definíciót, továbbá az SZNSZ által kimunkált szövetkezeti értékeket, illetve
nemzetközi szövetkezeti alapelveket. Lényeges, hogy az EGSZB a szövetkezeteket a tőkeegyesítő jel-
lemvonással rendelkező társasággal is összehasonlítva vizsgálta - vagyonjogi sajátosságokat megállapítva. E
„,x 324 MÁSODIK RÉSZ

tekintetben kiemelendő, hogy a szövetkezet különbözősége a tőkekoncentrációra szerveződő társaságtól abban is

meghatározható, hogy a tőkéje változó. Ez a szemlélet az európai szövetkezetelméletben, illetve szabályozásban
nem új keletű. A francia szövetkezeti szabályozás körében a szövetkezeteket változó tőkével rendelkező
társaságként határozták meg, ahogyan arról már szóltunk. Az európai szövetkezetelmélet képviselői több ízben
utaltak és utalnak erre a szövetkezetspecifikus elemre, miként azt az elemzéseink során ugyancsak említettük. E
tekintetben szövetkezeti sajátosságnak a tőkeváltozás automatikus formátlan volta tekinthető. A szövetkezeti
vagyonjog körében az EGSZB rámutat arra, hogy a szövetkezeti részjegyek névre szólóak és átruházásuk
feltételekhez kötött. A szövetkezeti részjegyek általában a szövetkezeti tagra ruházhatók át, a Vélemény 1.3.
pontja szerint. A szövetkezeti vagyonjog vonatkozásában tehát több szövetkezetspecifikus ismérvet rögzített az
EGSZB. Ilyen ismérv a változó tőke tétele, továbbá a szövetkezeti részjegyek átruházásának sajátos szabályozó
rendszere.

b) Az EGSZB álláspontja a szövetkezet szervezeti felépítéséről

Az EGSZB a Vélemény 1.5 pontjában rögzíti, hogy a szövetkezet szinte valamennyi „ tevékenységi szektorban ”
jelen van és sajátos szervezettel rendelkezik. A szövetkezet szervezeti felépítését a tagok érdekeire figyelemmel
több tényező jellemzi. A szervezeti felépítés segíti a tagok vásárlási, értékesítési igényeinek kielégítését, vagy a
munkaerő felhasználásának
„,x 325 MÁSODIK RÉSZ

megszervezését, mégpedig a tagok gazdasági szükségleteire figyelemmel. A szervezeti felépítés ugyanakkor

lehetővé teszi a szociális, illetve a környezetvédelmi és kulturális célok elérését is a tagok számára. A szövetkezet
szervezeti felépítésének jellemzője tehát az EGSZB által megfogalmazott sajátosságok számbavételét követően
akként határozható meg, hogy a tagok viszonylatában a szervezeti felépítés komplex, azaz egyidejűleg több
jellegű cél elérését biztosítja. A szövetkezet szervezeti felépítése alapján a tagok számára lehetőség nyílik a
gazdasági, a szociális, a környezetvédelmi, a kulturális célok megvalósítására. Az európai szövetkezetelmélet
jelenkori képviselőinek a véleménye egybehangzóan az, hogy a szövetkezetnek más jellemzők mellett különösen
fontos ismérve, hogy olyan szervezeti modellt keressen, amelyik biztosítja a tagok, illetve a tagi érdekek előtérbe
kerülését a célok megjelölésében, a döntések meghozatalában, illetve a szövetkezet működésének ellenőrzése
során. Az EGSZB ezen elemzések alapján alakította ki álláspontját a szövetkezeti szervezeti felépítésről.

c) A szövetkezet jelentőségéről a szociális kohézió fenntartását illetően

Lényeges, hogy az EGSZB felfogása szerint a szövetkezetek megfelelően képesek „a gazdasági teljesítményt a
részvétellel” és a személyes képességek kiteljesedésével összehangolni. A szövetkezet az előzőek szerint egy
„összehangoló funkciót” is megvalósít. Nyomatékosan jelenik meg a Véleményben a szövetkezet szociális
kohéziót fenntartani képes jellemvonása is. A Vélemény 1.7 pontja rámutat arra, hogy a szövetkezetek a
nagymértékű különbözőségük ellenére helyi kapcsolatokkal rendelkeznek, ily módon a társadalmi/gazdasági
régiók szerves részeit képezik. A szövetkezetek olyan térségekben is képesek a szociális kohéziót megvalósítani,
ahol a fejlődés az átlagtól elmarad, illetve ahol nagyléptékű „átállásokra” kényszerülnek. Mindezeken a
szövetkezeti ismérveken túl azonban a szövetkezet „helyi gyökerei” nem jelentenek akadályt abban, hogy a
szövetkezet tevékenysége az Európai Unió területét átívelje és hatást gyakoroljon a kereskedelmi forgalom
rendszerére, illetve a világ- gazdaság fejlődésére is. Az EGSZB külön is hangsúlyozza a szövetkezetek
jelentőségét és hatását nemzeti viszonylatban és „világviszonylatban ” is. E körben a Vélemény kifejezetten utal
a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2002-ben, az EU tagállamai által elfogadott, a jegyzetben már
részletesebben elemzett Ajánlásában rögzítettekre. E tekintetben az EGSZB egybehangzó álláspontot képvisel az
Ajánlás idevonatkozó megállapításával, amelynek lényege az, hogy a szövetkezetek különböző formái a
legteljesebb mértékben járuljanak hozzá ahhoz, hogy a teljes lakosság gazdasági és szociális fejlődése biztosított
legyen.
d) A szövetkezetekre irányuló, az Európai Unió szintjén történő elismerésről

A szövetkezetekre irányuló, az Európai Unió szintjén történő elismerés körében a Vélemény 1.9 pontja
kifejezetten utal az Európai Közösséget létrehozó Szerződésre. A Vélemény utal a Tanácsnak az előzőekben már
elemzett rendeletére az Európai Szövetkezet Statútumáról, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentumra,
nevezetesen „az Európai Szövetkezet Statútumának a munkavállalói részvétel vonatkozásában történő
kiegészítéséről” szóló 2003/72 Irányelvre. Nagy hangsúlyt kap a Bizottságnak a szövetkezetek irányába
megnyilvánuló figyelme. Az EGSZB általánosan azt állapítja meg, hogy az Európai Unió viszonylatában a
szövetkezetek elismertek. Az Európai Unió elismerését pedig alapvető jogforrásokban és dokumentumokban is
kifejezésre juttatta.

e) A szövetkezetek feladatairól
Lényeges a Vélemény azon kitétele is, amely arra utal, hogy a szövetkezetek eddig nem ismert gazdasági,
társadalmi, szociális problémákkal kell hogy megbirkózzanak. Abban az esetben, ha ezeknek az új természetű
„kihívásoknak” a szövetkezetek nem tudnak megfelelni és/vagy nem fejlődnek kellő mértékben, úgy létezésüket
is veszélyeztetik. Fontos megállapítás az is, hogy a szövetkezeteknek versenyképesnek és piaci tényezőnek kell
maradniuk, azzal azonban, önazonosságukat megőrizzék. A szövetkezetek feladata az, hogy észleljék az új
természetű gazdasági/társadalmi problémákat, majd arra megfelelő válaszokat legyenek képesek adni. A
szövetkezeteknek úgy kell működniük, hogy a piaci versenyben talpon maradjanak, azzal azonban, hogy sajátos,
nagy múltú természetüket megőrizzék.
Dr. Mária Réti

GENOSSENSCHAFTSRECHT
Deutschsprachiges Resümee
Vorwort

In der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts haben in der europäischen ökonomischen
Entwicklungsgeschichte wesentliche Veränderungen stattgefunden. Die industrielle Revolution hat
die ausgeglichene wirtschaftliche Position der früheren Marktteilnehmer und in Zusammenhang
damit, ihren entsprechenden gesellschaftlichen Status sowie die Schutz gebende korporative Bande
annulliert. Die Marktteilnehmer, insbesondere die klein- und mittelständischen Unternehmen waren
gezwungen, aus ihrer Isolation auszubrechen und sich miteinander organisiert zusammenzuschließen,
beziehungsweise zu kooperieren, um ihre wirtschaftliche Position zu bewahren. Die wirtschaftlichen
Veränderungen führten auch in der europäischen Gesellschaft zu bedeutenden Veränderungen. Die
Gesellschaft hat sich massiv verwandelt. Die Hauptmerkmale der Verwandlung waren, dass der
frühere Status von einer breiten Schicht der Gesellschaft ungewiss wurde und zusätzlich die Zahl der
Arbeiterschicht und der ärmlicheren Gesellschaftsgruppen stieg. Hinsichtlich dieser bedeutenden
Merkmale der zeitgenössischen europäischen Gesellschaften, standen die sozialen Fragen im
Mittelpunkt der damaligen Denker und der ideologischen Auffassungen, unabhängig von Ihrer
Weltanschauung.
Auf Grund der Wirtschaftsentwicklung sowie der gesellschaftlichen Veränderungen die sie zu
Folge hatten, trat die Genossenschaft einerseits als „homo economicus” andererseits als „homo
socialis” unter den europäischen Partnerschaftsuntemehmen auf.
Die europäischen Genossenschaftsregelungen, besonders das im Jahre 1889 in Kraft getretene
deutsche Genossenschaftsgesetz, sowie das im Jahre 1873 in Kraft getretene österreichische
Genossenschaftsgesetz, und auch das im Jahre 1898 in Kraft getretene ungarische Gesetz über die
Genossenschaften, definieren die Genossenschaft als eine „janusköpfige” Organisation. Diese
334 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Behauptung bedeutet, dass die Zielsetzungen der Gründer gemischte Motivationen haben, also die
Genossenschaft sichert den Mitgliedern nicht nur finanzielle Vergünstigungen sondern auch
gesellschaftlichen Fortschritt. Dieses wesentliche Merkmal definiert das wirtschaftliche, juristische
und soziologische Wesen der Genossenschaft.
Während der letzten 150 Jahre, wurde die Genossenschaft wegen ihren spezifischen
Eigenschaften und komplexen Zielsetzungen zum grundlegenden Rechtsinstitut der europäischen und
außereuropäischen Wirtschaften und Gesellschaften. Die Hauptwirtschaftssektoren hervorgehoben
müssen folgende erwähnt werden: der Handel, und innerhalb dessen die Konsumgenossenschaften,
sowie der finanziellen Banksektor. Innerhalb des Banksektors müssen die Kreditgenossenschaften,
die bankgenossenschaftlichen Systeme, und die Spargenossenschaften, beziehungsweise im
Landwirtschaftssektor und der Nahrungsmittelindustrie die Agrar-Marketing Genossenschaften und
im Dienstleistungssektor die Wohnungsgenossenschaften erwähnt werden.
In Europa haben die Arbeitsgenossenschaften auf dem Gebiet der Industrie eine große Tradition,
und haben bereits hervorragende Ergebnisse erreicht. Der Marktanteil dieser Genossenschaften ist
nicht nur in Europa sondern auch im Weltweitem vergleich bedeutend. In diesem Zusammenhang
muss betont werden, dass die obengenannten Organisationen in den erwähnten Sektoren in
internationaler Relation und auch innerhalb der EU sehr wirksam funktionieren, und sie vertreten die
Interessen der von ihnen zusammengehaltenen Genossenschaftsgruppen vehement. Dieses
Organisationssystem mit europäischem und Internationalem Niveau trägt zu den erreichten
Resultaten der Genossenschaften bei, sowohl in der Wirtschaft als auch in der Sozialpolitik.
Bei dem Überblick der genossenschaftlichen Regelung muss die Entwicklungsgeschichte der
europäischen Wirtschaft und Gesellschaft im 19. Jahrhundert deswegen in Betracht gezogen werden,
weil die zeitgenössischen Analytiker übereinstimmend daraufhinweisen, dass die schädlichen
Wirkungen der Globalisierung ähnliche wirtschaftliche und gesellschaftliche Probleme und
sozialpolitische Fragen aufwerfen, wie die Probleme mit denen in der zweiten Hälfte des 19.
Jahrhunderts auf dem europäischen Kontinent gerechnet werden musste. Die internationale Ge-
setzgebung muss bei dem Globalisierungsprozess auftretende, verschiedenartige Probleme erkennen
und Lösungen bei der Regelung finden, um diese wieder auszugleichen. Die Rechtsetzung einiger
europäischer Länder hat den Ausgangspunkt, dass der Gesetzgeber solch einen Organisations- und
Rechtsrahmen suchen und regeln soll, der auf Selbstorganisierung beruht und sowohl wirtschaftliche
als auch sozialpolitische Zielsetzungen hat. Zusätzlich charakterisieren allgemeine menschliche
Werte ihre Tätigkeit, wie zum Beispiel Solidarität, deren gemeinschaftsbildende Kraft unbestreitbar
ist. Dies ist die Erklärung dafür, warum die Regelungen in Europa und jenseits des Kontinents sich
auf das Rechtsinstitut der Genossenschaft im Gegensatz zu früher, immer kräftiger konzentrieren.
Das Ergebnis dieses Prozesses ist, dass die Europäische Union zum Beispiel über die europäische
Genossenschaft eine eigenständige Verordnung erließ.
Geachtet der internationalen Bedeutung der Genossenschaften am Ende des 20. Jahrhunderts
kann man feststellen, dass die Genossenschaften - die große Traditionen aufzeigen und in den we-
sentlichen Sektoren der Wirtschaft funktionieren - ihre Marktposition erhalten konnten, trotz dessen
das sie in den erwähnten Sektoren der Wirtschaft mit den Kapitalvereinigungen konkurrieren
 Vorwort 335

mussten. Darüber hinaus, sind die Genossenschaften fähig die entsprechenden Antworten für die
gegenwertigen gesellschaftlichen Probleme zu finden. Die Genossenschaften haben auch in der
Beschäftigungspolitik eine bedeutende Rolle, weil sie Arbeitsplätze schaffen. Sie sind in der Lage
spezifische Dienstleistungen anbieten zu können auch auf Gebieten, wo die utilitären Ge-
meinschaftsunternehmen nicht tätig sind, oder diese Dienstleistungen aufgrund ihrer Funktions-
prinzipien nicht leisten können. Es muss betont werden, dass die genossenschaftlichen Formen- wie
auch die Praxis zeigt - am meisten geeignet sind benachteiligte Gruppen in die Gemeinschaft zu
integrieren, sowie Gebiete mit Entwicklungsrückstand anzuschließen.
Die Genossenschaften fordern die Sicherstellung der nachhaltigen Entwicklung auf Makrostufe.
Hier kann bei der Erklärung der oben genannten Feststellung hervorgehoben werden, dass im
Bereich der Landwirtschaft die Hauptcharakteristik der Agrargenossenschaftlichen Tätigkeit unter
anderem, der Schutz des Wald-, Wild-, und Wasserbestandes sowie der Luftqualität ist. Diese
Genossenschaften spielen eine grundlegende Rolle auf dem Gebiet des Naturschutzes und des
Landschaftschutzes. In diesem Zusammenhang muss besonders hervorgehoben werden, dass es
ebenfalls zur Charakteristik der Agrar-Marketinggenossenschaften gehört, den Natur- und
Landschaftschutz vor Augen zu halten, die umweltfreundlichen Produktionsmethoden zu bevor-
zugen, und die Einführung der Öko-Landwirtschaft oder dessen Verbreitung sicherzustellen.
Die gegenwärtigen ungarischen und internationalen Genossenschaftsregelungen haben mehrere
grundlegende Merkmale. Eines davon ist, dass diese Regelungen sich auf die internationalen
genossenschaftlichen Prinzipien und auf die Werte des Internationalen Genossenschaftsbundes
stützen. Das Bund wurde am Ende des 19. Jahrhunderts gegründet und es verwirklicht Kodifikation
und Rechtsharmonisierung im Bereich der internationalen Genossenschaftsregelung. So ist es auch
kein Zufall, dass der Geist der Genossenschaftsregelungen und die gesetzgeberischen
Ausgangspunkte hinsichtlich der einzelnen Länder ähnlich sind. Diejenigen
genossenschaftsspezifischen Kennzeichen, auf deren Grundlage die Genossenschaften, durch
internationale Organisationen anerkannt und durch die Organisationen der Europäische Union
proklamiert, als die soziale Integration am besten verwirklichende Gemeinschaftsform gelten,
können auf die erwähnten internationalen genossenschaftlichen Prinzipien und Werte zurückgeführt
werden. Ebenfalls auf diese allgemeinen Prinzipien stützen sich diejenigen genossenschaftlichen
Regelungen, die sich eindeutig auf die im Profitorientiertem Wirtschaftssegment funktionierenden
Genossenschaften beziehen.
Es ist auch ein wesentliches Merkmal der heutigen Genossenschaftsregelungen, dass sie eine
bedeutende verfassungsrechtliche Basis haben. Die italienische Verfassung ist ein gutes Beispiel
dafür, aber die portugiesische, die griechische, und auch die ungarische Verfassung verfügt über eine
ähnliche Charakteristik. Das Wesentliche an dieser verfassungsrechtlichen Grundlage ist, dass sie die
wirtschaftliche und gesellschaftliche Funktion oder Bedeutung der Genossenschaften anerkennt, bzw.
dadurch ihre Unterstützung äußert.
In internationaler Relation ist es für die Regelung der Genossenschaften typisch, dass die
genossenschaftlichen Bestimmungen ein wesentlicher Bestandteil der einzelnen nationalen
Rechtssysteme sind. In der Regel setzt sich die gesetzgeberische Maßnahme bei der Erschaffung der
336 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Regelung durch, wonach die wichtigsten Rechtsverhältnisse der Genossenschaft in einer

allgemeinen, hauptsächlich gesetzlichen Bestimmung geregelt werden, allerdings dadurch das für
einige wichtige Genossenschaftstypen der Wirtschaft und der Gesellschaft spezielle Regeln erarbeitet
werden. Die französische Genossenschaftsregelung ist in Europa das beste Beispiel dafür. In
Frankreich werden die Rechtsverhältnisse der Agrargenossenschaften nicht nur von dem allgemeinen
Genossenschaftsgesetz sondern auch von einem separaten Gesetz geregelt. Diese gesetzgeberische
Auffassung vor Auge haltend werden auch diejenigen Genossenschaften geregelt, bei deren
Betätigung und Zielsetzung es eindeutig nötig ist, neben den allgemeinen Regeln spezielle
Regelungen zu erlassen. Ein eklatantes Beispiel für diese in
Europa typische parallele Regelung ist, die Regelungsmethode bezüglich der Kredit-, Spar-, und
Versicherungsgenossenschaften. Wegen ihrer Zielsetzung verfügen die Wohnungs-, und
Schulgenossenschaften auch über spezielle Regeln.
Nach Durchsicht der genossenschaftlichen Regelungen in internationaler Relation kann die
Schlussfolgerung gemacht werden, dass die Genossenschaften, die zur Lösung der gesellschaftlichen
Probleme des 21. Jahrhunderts gegründet wurden, auch spezielle Regelungen benötigen. Als dieses
von den europäischen Gesetzgebern bemerkt wurde, erschufen sie kontinuierlich ab Ende des 20.
Jahrhunderts in Bezug auf die sozialen Genossenschaften - die sie für einen Teil des dritten Sektors
hielten - spezielle Regelungen. In der Hinsicht waren diejenigen europäischen Länder vom, bei denen
die korporative Anschauung eine wirtschaftliche und kulturgeschichtliche Tradition hat, bzw. wo die
Arbeitsgenossenschaften auch früher einen essentiellen Teil der Gesellschaft und der Wirtschaft
waren. Es handelt sich nämlich darum, dass die sozialen Genossenschaften betreffende europäische
Gesetze, insbesondere das italienische, französische und spanische Gesetz sich in großen Maßen auf
die speziellen, früher erschaffenen Regeln der Arbeitsgenossenschaften stützen. Die Regelungen
jenseits des Kontinents, wie zum Beispiel die Regelung von Japan konzentrieren sich ebenfalls im
großen Maße auf die Arbeits-, und sozialen Genossenschaften. Die internationalen Dokumente die
über dieses Thema handeln stellen fest, dass von den Genossenschaften die Arbeitsgenossenschaft
die Organisationsform des 21. Jahrhunderts wird.
Über die ungarische Genossenschaftsregelung kann behauptet werden, dass die vorher im
Allgemeinen erwähnte Charakteristik der Genossenschaftsregelung sich in der ungarischen Regelung
auch geltend macht. Im Mittelpunkt der Genossenschaftsregelung steht in Ungarn ein umfassendes
Genossenschaftsgesetz. Ein Merkmal des im Jahre 2006 in Kraft getretenen Gesetzes ist es allerdings
auch, das bei dessen Auffassung der Regelungen aber auch bei den konkreten Bestimmungen, die
Traditionen der vor 1948 geltenden ungarischen Regelung befolgt werden. Das ungarische
Genossenschaftsgesetz entspricht den einschlägigen Verordnungsbestimmungen der Europäischen
Union, alles Zusammengenommen ist es ein zeitgemäßes Rechtsmaterial mit entsprechendem
fachlichem Niveau. Es muss betont werden, dass auf einige spezielle Tätigkeiten gegründete
Genossenschaften, wie schon vormals erwähnt worden ist, die parallele Regelungsmethode
maßgebend ist.
Ich gebe diese Arbeit den Studenten und dem interessierten Fachpublikum heraus, in der
Hoffnung, dass diese den fachlichen Fortschritt der Studenten nicht nur bei der genossen-
 Vorwort 337

schaftsrechtlichen Prüfung sondern auch später bei der Ausübung Ihrer Praktischen Tätigkeit
unterstützt und hilft auf die dogmatischen, anschaulichen und praktischen Fragestellungen die
entsprechenden Antworten zu finden. Andererseits hoffe ich auch, dass diese Arbeit die Kenntnis des
fachlichen Publikums bezüglich der ungarischen und internationalen Genossenschaftsregelung
erweitern kann.

die Verfasserin
Budapest, 26. Februar 2010.
Abschnitt I Über die Genossenschaft im
Allgemeinen, über ihr Wesen, über ihre
eklektische Charakteristik und über ihre
Entwicklungsgeschichte

1. Ausgangspunkte

Bei der entwicklungsgeschichtlichen Analyse der Genossenschaftsregelung in europäischer Relation

gesehen, kann es als Ausgangspunkt betrachtet werden, dass die Genossenschaften solche im 19.
Jahrhundert verbreitenden organischen Ergebnisse der europäischen Wirtschaftsentwicklung sind, die
spezifischen wirtschaftlichen Inhalt und daraus folgend spezifische Rechtsnatur haben. Seit Bestehen
dieser gemeinschaftsgesellschaftlichen Form erscheint diese in allen bedeutenden Sektoren der
europäischen Wirtschaft, insbesondere im Finanz-, Landwirtschafts-, Handels-,
Dienstleistungssektor, sowie im Gesundheitswesen. Neben diesem Merkmal spielten und spielen die
Genossenschaften heute auch als Hauptfaktor bei der Lösung von sozialen Gesellschaftsproblemen
eine bedeutende Rolle. Aus dieser Charakteristik der Genossenschaft folgt, dass die europäische
Genossenschaftstheorie bzw. die europäischen Genossenschaftsregelungen vielfältig sind. Die
verschiedenen Genossenschaftsformen zeigen in Nuancen unterschiedliche Merkmale trotz gleicher
Hauptmotivation bei der Gründung. Es ist nötig, die Entwicklungsgeschichte der europäischen
Genossenschaftsregelungen zu überblicken, weil die Schlussfolgerungen der sich mit diesem Thema
beschäftigenden Analysen bei dem Schaffen und der Änderung der gegenwertigen Regeln in
dogmatischer Hinsicht und auch in Relation der Gesetzgebung zur Lehre dienen.

2. Die wirtschaftlichen Gründe der Kooperationen, das

wirtschaftliche Wesen der Genossenschaft

Von den wirtschaftlichen Gründen der Kooperationen sind die folgenden die wichtigsten:
- die Möglichkeit der Ersparung ist gesichert, weil eine Genossenschaft ohne Vermittler
funktioniert,
- einen Ausgleich auf dem Bereich des Angebots und der Nachfrage zu erreichen und dadurch die
Verminderung der Kosten,
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 339

- Gründung einer Interessengemeinschaft unter den Mitgliedern der Genossenschaft.

Das wirtschaftliche Wesen der Genossenschaft wird durch das Prinzip der Betriebsär-
genzung zum Ausdruck gebracht, wonach die Genossenschaft zugunsten der Mitglieder funktioniert,
also sie hat kein von der Wirtschaft der Mitglieder getrenntes Ziel, sondern sie verbindet die
Mitglieder eher solcherweise, dass die Mitglieder ihre Autonomie behalten können, anders gesagt die
Genossenschaft vereint die Mitglieder in einem gemeinsamen Betrieb. Dieses wesentliche Merkmal
unterscheidet die Genossenschaften auch von den profitorientierten Gesellschaften. Im Wesentlichen
handelt es sich darum, dass die Tätigkeit der Genossenschaftsmitglieder mit der Tätigkeit der
Genossenschaft sich verflicht. Die Wirtschaft der Genossenschaft darf sich von der Wirtschaft der
Mitglieder also nicht abtrennen, allerdings konzentriert die Genossenschaft auf die Wirtschaft der
Mitglieder. Aber die Verbindung zwischen den Mitgliedswirtschaften im Rahmen einer
Genossenschaft ist ein spezifisches Merkmal. Die Genossenschaft leistet für die
Genossenschaftsmitglieder Hilfe bei Teiltätigkeiten, welche die Mitgliedswirtschaften alleine nicht
leisten können. Ihrig äußerte sich über diesen Charakterzug dahin, dass die Beziehung zwischen dem
Mitglied und der Genossenschaft eine sogenannte „selbstwirtschaftliche” Beziehung ist. Es bedeutet
nämlich das, dass die Genossenschaft in ihrem Funktionskreis im Allgemeinen solche wirtschaftliche
Funktion entfaltet, die in der Mitgliedswirtschaft auch entfalten werden könnte, wenn das Mitglied
diese Tätigkeit von wirtschaftlicher Seite günstig organisieren könnte. Daraus folgt, dass eine
Genossenschaft wirklich dann erfolgreich ist, wenn die Zahl der zur Genossenschaft gehörenden
Mitgliedswirtschaften je mehr größer ist. Wenn die Genossenschaft erfolgreich ist, dann kann der
Bedarf der Mitgliedswirtschaften in hohem fachlichem Niveau und natürlich ergebniswirksam
bedeckt werden. Ihrig hält diesen Charakterzug in so großem Maße wichtig, dass seiner Ansicht
nach, ist eine Genossenschaft nur dann eine richtige Genossenschaft, „wenn es eine organische und
erweisliche Verbindung unter dem Beruf von der Genossenschaft, und dem in dem Statut stehenden
Geschäftskreis, sowie unter der Wirtschaft und der Lebensberufung von den
Genossenschaftsmitgliedern gibt. Der selbst- wirtschaftliche Charakter ist in volkswirtschaftlicher
Hinsicht ein bedeutendes Merkmal in Beziehung auf den wirtschaftlichen Inhalt der Genossenschaft,
und eines der wichtigsten wirtschaftlichen Gründe der Kooperation. Die gegenwärtigen Analysen
vertreten - ähnlich wie es vorher geschrieben wurde - den Standpunkt, dass die Genossenschaft die
horizontale und vertikale Erweiterung der Mitgliedswirtschaften bedeutet. Dieser Charakterzug er-
scheint in den europäischen Genossenschaftsregelungen von dem 19. Jahrhundert ständig auf solcher
Art, dass bei der Begriffsbestimmung der Genossenschaft die Begriffe, wie Fortschritt des Mitglieds,
die Förderung in der Wirtschaft, in dem Lohn von dem Mitglied, als grundlegende Merkmale
Vorkommen. Gutes Beispiel ist dafür die Definition der Genossenschaft in der deutschen und in der
österreichischen Regelung. Die heute geltende genossenschaftliche Regelung der europäischen
Mitgliedstaaten und das genossenschaftliche Rechtsmaterial der Europäischen Union machen diesen
wesentlichen wirtschaftlichen Charakterzug restlos geltend.
Die Vertreter der europäischen Genossenschaftstheorie und die Analytiker der genos-
senschaftlichen Regelung halten es für einen grundlegenden genossenschaftlichen Charakterzug, dass
das Mitglied in der Genossenschaft im Mittelpunkt steht. Zu den Analysen von Nagy Ferenc und von
340 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

anderen zeitgenössischen Theoretikern kehren wir noch zurück.

3. Die gesellschaftliche und soziologische Bedeutung der

Genossenschaft

Summiert die gesellschaftliche und soziologische Bedeutung der Genossenschaft, kann es behauptet
werden, dass die Genossenschaft den Status der gesellschaftlichen Gruppen, die über wesentliche
finanzielle Kraft nicht verfügen, also besonders die Arbeiterschicht verstärkt, und dadurch ihnen
kulturellen-intellektuellen Fortschritt, bzw. moralische Stabilität gleichzeitig sichert.
Für den sogenannten gesellschaftlichen Mittelstand garantierte die Genossenschaft die Sicherheit
und die Verstärkung seiner Position, bzw. eine ruhige Lebensführung. Unabhängig von der
finanziellen Lage der verschiedenen gesellschaftlichen Gruppen stützte sich die Genossenschaft auf
menschliche Grundwerte, wie zum Beispiel Selbstachtung, Sparsamkeit, Fleiß, Ehre und Solidarität,
deren gemeinschaftbauende und gemeinschaftverhaltende Kraft unbestreitbar war, wie es heute auch
ist. Diese Werte begründeten die gesellschaftliche Funktion der Genossenschaften vom 19.
Jahrhundert an, bzw. sie sichern die heutige ausgesetzte Rolle der Genossenschaften an der Lösung
sozialpolitischer Fragen, sowie an der Erschaffung der sozialen Integration und der gesellschaftlichen
Kohäsion in ungarischen und in internationalen Relation auch. Auf die im Allgemeinen geltenden
politischen Normen, die die sozialen Umstände wiederspiegeln, haben die Kennzeichen der Ge-
nossenschaft - wie zum Beispiel Autonomie, und demokratische Selbstverwaltung - ebenfalls eine
bedeutende Wirkung. Aber dieser gesellschaftliche Beruf der Genossenschaft annulliert ihre
wirtschaftliche Bedeutung überhaupt nicht. Die Hauptmotivation der Genossenschaftsgründung ist,
die finanzielle Kraft der Mitglieder zu vergrößern, und gegenüber den Charakter des Marktes,
beträchtliche Kapitalmacht zu haben, sowie Schutz und Sicherheit zur Verfügung stellen. Es ist aber
ein wesentliches Merkmal, dass die Genossenschaften nach keiner Spekulation streben. Selbst das
wirtschaftliche Ziel dieser Kooperationsform unterscheidet die Genossenschaft von den
kommerziellen Gesellschaften, weil die Spekulation ein wirtschaftliches Ziel bei den erwähnten
Gesellschaften ist. Die heutige italienische Regelung, besonders ihre verfassungsrechtlichen
Grundmaßnahmen verbieten zum Beispiel die Spekulation. Über den Inhalt der
Genossenschaftsregelung hinsichtlich ihrer gesellschaftspolitischen Bedeutung kann es festgelegt
werden, dass die Regelung traditionell, also vom Anfang der europäischen Regelung bis heute,
janusköpfig” ist. Die Genossenschaft kann nicht für eine kommerzielle Gesellschaft betrachtet
werden, weil seine Ziele nicht homogen sind, das heißt, die Kooperation favorisiert nicht nur den
finanziellen Fortschritt. Es ist auch bedeutend, dass das wirtschaftliche Ziel der Genossen-
schaftsgründung von dem wirtschaftlichen Ziel der Wirtschaftsgesellschaften sich unterscheidet,
nämlich die Spekulation ist bei einer Genossenschaft ausgeschlossen. Aber sie kann für einen Verein
mit idealen Zielen auch nicht betrachtet werden, weil ihre Ziele nicht nur ideal sind. Die
eigenartigen wirtschaftlichen, betriebswirtschaftlichen Merkmale der Genossenschaft, sowie ihre
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 341

spezielle soziologische Charakteristik benötigten und benötigen heute auch eine eigenartige
Rechtsnatur. Es handelt sich nämlich darum, dass die Genossenschaftsregelung den wirtschaftlichen,
gesellschaftlichen und soziologischen Beziehungen
- viel bedeutender als die Gesellschaften - untergeordnet ist, weil sie die verschiedenen
Widersprüche auf diesen Bereichen auflösen will. Wenn sie es schafft, dann kann es über die
Regelung behauptet werden, dass sie spezifische Vorschriften enthält, die die Genossenschaften von
den Gesellschaften, Vereinen und von anderen genossenschaftsähnlichen Organisationen cum grano
salis unterscheiden.

4. Über die auf die Genossenschaftsregelung wirkenden

Ideologien

Ohne Anspruch der Vollständigkeit wirkten auf die Entwicklungsgeschichte der

genossenschaftlichen Regelung und auf die Verbreitung der Genossenschaften am meisten die
folgenden Ideologien:
- der utopische Sozialismus, besonders seine englische und französische Vertreter, wie zum
Beispiel Owen
- die Theorie von Ferdinand Lasalle, besonders seine Behauptungen bezüglich auf die
Genossenschaften
- der genossenschaftliche Solidarismus, besonders die mit dem Namen von Charles Gide
verbürgte französische Richtung, beziehungsweise die deutsche praktische Ideologie, die sich auf der
französischen Auffassung beruht
- in deutscher Relation ist die Tätigkeit von Schultze-Delitzsch, Raiffeisen, Viktor Aimé Huber
hervorragend, und von den gegenwärtigen Analytiker sind Johann Brazda, Jost W. Kramer, Juhani
Laurinkari, Robert Schediwy bedeutend.
a) Über die Gedanken der einzelnen päpstlichen Enzykliken hinsichtlich der
Genossenschaften

Im 19. Jahrhundert zwangen die in der Wirtschaft und in der Gesellschaft vorgehenden
Veränderungen die Vertreter von mehreren Konfessionen, Lösungsvorschläge auf die
gesellschaftlichen Missstände auszuarbeiten zu versuchen, natürlich solcher Weise, dass sie ihre
spezifische, mit religiösen Sitten durchgedrungene geistige Kultur vor Auge hielten. Im Allgemeinen
wirkten auf die europäischen genossenschaftlichen Regelungen, aber zum Beispiel auch auf die
englischen, italienischen und spanischen Regelungen diejenigen päpstlichen Enzykliken ziemlich
signifikant, die sich auf die sozialen Fragen konzentrierten. Bei diesem Gedankenkreis erschienen in
den einzelnen Enzykliken die Genossenschaften als Organisationen, die fähig sind, die
gesellschaftlichen Probleme zu lösen oder auszugleichen. Der Geist der religiösen Sozialisten drang
die zeitgenössische englische genossenschaftliche Regelung zum Beispiel so durch, dass die
religiösen Sozialisten bei der Gründung der ersten englischen Genossenschaft mitwirkten. Die
342 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

päpstlichen Enzykliken haben eine große Bedeutung im Kreis der europäischen ideologischen
Auffassungen, sie bedeuteten und bedeuten heute auch einen Teil des europäischen Kulturkreises.
Hinsichtlich der Natur und des Wesens der Genossenschaften sind drei veröffentlichte päpstliche
Enzykliken die bedeutendsten:
Papst Leo XIII.: Rerum Novarum, Apostolisches Rundschreiben über den Zustand der
arbeitenden Klasse (15. Mai 1891)
Papst Pius XI.: Quadragesimo anno, Über die Ordnung der Gesellschaft (15. Mai 1931) Papst
Johannes Paul II., Centesimus annus, Über die soziale Frage (I. Mai 1991)

b) Über die Auffassung vom Marxismus bezüglich auf die

Genossenschaften

Von den marxistischen Philosophen arbeiteten Marx und Engels die Grundthesen der
Genossenschaften aus. Einerseits beschäftigten sie sich mit den Merkmalen des Kapitalismus, aber
andererseits skizzierten sie die vorkommenden Aufgaben der Genossenschaft hinsichtlich der
Abschaffung des Kapitalismus. Diese Thesen wurden von Lenin weiterentwickelt. Er war der
Meinung, dass die Genossenschaften bei den veränderten Umständen, bei dem ersten Abschnitt der
Entstehung des Sozialismus eine bedeutende Rolle haben. Darauffolgend fasste Stalin die
Grundgedanken über die Kolchosen ab. Allerdings war der Kern der marxistischen Auffassung, dass
die Kraft der Genossenschaften, die die Gesellschaft formieren kann, interesselos ist, trotzdem
spielen die Genossenschaften eine bedeutende Rolle bei der Abschaffung des Kapitalismus.
c) Zusammenfassung über die verschiedenen Ideologien bezüglich auf die
Genossenschaften

Nach dem Durchblick der ideengeschichtlichen Hauptauffassungen kann es behauptet werden, dass
die Genossenschaften vom 19. Jahrhundert ständig und heute auch in dem Mittelpunkt der Analysen
stehen, und sie sich um wirtschaftliche und um damit verbundene gesellschaftliche Probleme
handeln. Unabhängig von ihrer Weltanschauung und unabhängig von ihrer religiösen Überzeugung
hielten und halten heute auch die Theoretiker die Genossenschaft für eine Organisation, die fähig ist,
komplexe Zielsetzungen zu verwirklichen. Der Ausgangspunkt der verschiedenen Ideologien ist die
Behauptung, dass das Ziel bei der Gründung von einer Genossenschaft nicht nur der wirtschaftliche
Fortschritt ist. Bei der Gründung haben die Mitglieder gemischte Motivation. Durch die
Genossenschaft können sie ihren gesellschaftlichen Status und sozialpolitischen Zustand
aufrechterhalten und zusätzlich die Genossenschaft sichert, dass ihre kulturellen Ansprüche auch
befriedigt werden. Von Anfang an stand diese soziale und gesellschaftliche Motivation im
Allgemeinen vor den Augen der Gründer, aber heute, in der Zeit der Globalisierung wurde die
Bedeutung dieser Eigenschaft noch bedeutender. Der genaue Inhalt der gemischt motivierten
Zielsetzungen von den Genossenschaften ist von Zeit und Raum nicht unabhängig. Derzeit ist die
Lösung der sozialen Fragen genauso wichtig wie es in der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts und in
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 343

den ersten Jahrzenten des 20. Jahrhundert war. Damals betrachteten die Analytiker die
Genossenschaften als solche Organisationen, die die soziale Integration befördern können, und heute
auch sind sie dieser Meinung. Die Eigenschaft der Genossenschaft, dass sie eine Gemeinschaft
Zusammenhalten kann, ist unbestreitbar. Aber die Entwicklung brachte neue Probleme mit, für deren
Lösung ein entsprechendes Organisationssystem zu finden war.
Die Genossenschaften sind fähig, Aufgaben im Bereich des Agrar-Naturschutzes auch zu lösen.
Es ist also nicht zufällig, dass internationale, besonders europäische Organisationen, wie das
Internationale Genossenschaftsbund und die Kommission der Europäischen Union die
Genossenschaften für eine Organisationsform halten, die eine wichtige Rolle in der haltbaren
Entwicklung spielen.

5. Über die Bewertung der europäischen

Genossenschaftsregelung

Die Genossenschaftsregelung einiger europäischer Länder überblickend, kann man behaupten, dass
von der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts bis heute auf die Regelungen überwiegend die
jeweiligen wirtschaftlichen und die daraus folgenden gesellschaftlichen Umstände wirkten.
In Zusammenhang mit ihnen hatten die verschiedenen ideologischen Auffassungen auch einen
bedeutenden Einfluss. Die spezifische rechtliche Natur der Genossenschaften basiert in ihrem
wirtschaftlichen Wesen. In den europäischen Regelungen erscheinen in mehreren Punkten
Teilregelungen, die das wirtschaftliche Wesen und die rechtliche Natur der Genossenschaft
entsprechend zum Ausdruck bringen. Der erste solche Punkt der Regelung ist die Definition der
Genossenschaft, die die verschiedenen Motivationen dieses Instituts beinhaltet und damit die
Besonderheit der Genossenschaft begründet. Die vermögensrechtlichen Bestimmungen, die Regeln
über die Entstehung und über den Inhalt des Mitgliedsverhältnisses, die Organisationsund
Stimmrechtsvorschriften, sowie die Regelungen, die die Selbstverwaltung der Genossenschaft
sichern, machen gemeinsam den besonderen rechtlichen Inhalt der Genossenschaft gemäß der
Definition geltend.
Es ist typisch bei den europäischen Regelungen, dass in ihrem Mittelpunkt der Fortschritt der
Mitglieder steht. Es kann behauptet werden, dass das Ziel der Genossenschaft in allen
genossenschaftlichen Regelungen den Fortschritt der Mitglieder in verschiedenen Bereichen, wie
Handel, Wirtschaft, Kredit, und Lohn zu sichern.
Von den vermögensrechtlichen Vorschriften müssen diejenige hervorgehoben werden, die sich
mit dem vermögensrechtlichen Fortschritt der Mitglieder beschäftigen. Diese Bestimmungen stützen
sich auf das im Rochdale-plan stehenden Prinzip, das Prinzip der Rückvergütung gemäß dem
individuellen Umsatz. Die Art und Weise, wie das Mitglied den Gewinn erwerben kann, sowie die
Gewinnhöhe hängt von der persönlichen und aktiven Mitwirkung ab. Als Hauptregel gilt, dass der
finanzielle Fortschritt des Mitglieds von der Einlage unabhängig ist. Nach der
344 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Genossenschaftseinlage erwirbt aber das Mitglied einen gewissen Vermögensvorteil, also Dividende,
immerhin nur in einem beschränkten Maße. Es weist auf die spezifische Natur der Genossenschaft
hin, dass auf die Verkehrsfähigkeit der grundlegenden vermögensrechtlichen Kategorie, auf den
Genossenschaftsanteil eine ziemlich beschränkende Regelung wirkt. Diejenige Spezialität der
Genossenschaftsregelung hat auch vermögensrechtliche Natur, dass der überwiegende Teil des
Überschusses dem Reservefond zugeführt wird. Nach der europäischen Regelung ist dieser
Reservefond nicht verteilbar zum Beispiel im Falle Auflösung ohne Rechtsnachfolger.
Die Besonderheit der Bestimmungen ist, die die Entstehung und den Inhalt der Mitgliedschaft
regeln, dass im Mittelpunkt von denen die persönliche und aktive Mitwirkung der Mitglieder steht.
Als Hauptrolle gilt, dass zur gültigen Errichtung des Mitgliedsverhältnisses es nicht genug ist, die
Genossenschaftseinlage zu leisten, die Genossen müssen persönlich in der Tätigkeit der
Genossenschaft mitwirken. Wenn man die Rechtsnormen über das Mitgliedsverhältnis und die
Vorschriften über die Art und die Höhe der Gewinnverteilung zusammenliest, wird es offenbar, dass
der finanzielle Fortschritt der Mitglieder hauptsächlich von der Höhe seiner persönlichen Mitwirkung
in der Genossenschaft abhängt. Das Wesen des Mitgliedsverhältnisses ist nicht anders in den
heutigen Genossenschaftsregelungen und in dem europäischen Rechtsmaterial als es damals im Jahre
1844 in England oder in Deutschland, sowie in den französischen Gebieten, usw. war. In Beziehung
des Mitgliedsverhältnisses handelt es sich nämlich darum, dass das Mitglied gleichzeitig auch
Nutzer/Verbraucher/Inanspruchnehmer seiner Genossenschaft ist. Also das Mitglied ist gleichzeitig
socius und klient.
Im Rahmen der Selbstverwaltung also in Beziehung der Organisation und des Stimmrechts, die
die demokratische Führung sichern, kann es behauptet werden, dass die Mitglieder in den Organen
der Genossenschaft tätig sind, sie nehmen an der Führung teil und sie spielen eine Rolle auch bei der
Prüfung. Die europäischen Genossenschaftsregelungen bestimmen das Stimmrecht nach der
englischen Tradition, also jedes Mitglied hat eine Stimme, egal welcher Kapitalanteil an der
Genossenschaft gehalten wird. Es ist das „ein Mitglied, eine Stimme” Prinzip.

6. Über die internationalen Genossenschaftsprinzipien im

Allgemeinen und über die Kodifikationstätigkeit des
Internationalen Genossenschaftsbundes

a) Über die allgemeine Charakterisierung der internationalen

Genossenschaftsprinzipien

Die internationalen Genossenschaftsprinzipien beinhalten die grundlegenden Werte und Grundsätze,

die die Pioniere von Rochdale in ihrer Satzung und in ihren späteren Dokumenten festgelegten. Die
Prinzipien existieren nicht unabhängig von Zeit und Raum, so sie sind nicht unveränderbar. Der
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 345

Grund dafür ist, dass das im Jahre 1895 mit dem Sitz in London begründete Internationale
Genossenschaftsbund (ICA) die Prinzipien immer berücksichtigend auf die jeweiligen
wirtschaftlichen und gesellschaftlichen Ansprüche feststellt. Diese Prinzipien haben die Bedeutung,
dass nur diejenigen Gemeinuntemehmen als Genossenschaft betrachtet werden können, die die
jeweiligen Genossenschaftsprinzipien bei der Ausarbeitung und der Annahme ihrer Satzung, sowie
bei ihrer Tätigkeit zur Geltung bringen.

b) Über die Tätigkeit des Internationalen Genossenschaftsbundes

Das Internationale Genossenschaftsbund (International Co-operative Alliance) (im Weiteren: ICA)

ist eine in internationaler Relation auch ziemlich bedeutende Organisation, die 760 Millionen
Mitglieder vertretet. Es organisiert ständig von seiner Gründung an in gewissen Perioden Kongresse,
wo eigentlich die internationale Genossenschaftsregelung durchblickt und weiterentwickelt wird. Die
Tätigkeit der ICA ist eigenartig. Sein Ziel ist von Anfang an der Genossenschaftsregelung im
internationalen Kontext einheitliche Ausgangspunkten zu geben, also die Gründungs- und
Funktionsregeln der verschiedenen Länder zueinander zu nähern.
Die Tätigkeit von ICA brauchte schon in der Anfangsperiode einen außerordentlichen
Sachverstand. Weil diese Organisation eine weltweite Arbeit ausübt, wollte sie die Gesetzgebung der
sehr differenten wirtschaftlichen, geographischen, gesellschaftlichen/kulturellen/geistigen
Charakterzüge habenden Länder vereinheitlichen. Es war wirklich schwierig die Gesagten zu
absolvieren. Die andere Schwierigkeit bedeutete und bedeutet auch jetzt, dass es früher und heute
auch eine Menge von verschiedenen Genossenschaftsgruppen existierten und existieren, und ihr
Tätigkeitskreis in diesem Sektor sehr wechselhaft ist. Am Anfang ihrer Tätigkeit bemerkte die
Organisation, dass die Genossenschaften fast auf allen Gebieten der Wirtschaft funktionieren,
beziehungsweise eine weite Schicht der Gesellschaft verbünden. In England waren vor allem die
Konsumgenossenschaften, auf dem Gebiet von Deutschland und von der Österreichische-Ungarische
Monarchie waren die Kreditgenossenschaften, in Dänemark waren die landwirtschaftlichen
Agrargenossenschaften, in Frankreich waren die Arbeit- und Wohnungsgenossenschaften bedeutend
und erfolgreich. In Betracht gezogen diese Verhältnisse wurden die Genossenschaften nach den
folgenden gruppiert:
- Konsum-, Dienstleistungs-, Wohnungs- und Kreditgenossenschaften, die eine bedeutende Zahl
von Angestellten beschäftigten
- Einkaufs-, und Verkaufsgenossenschaften
- Industrie- und Landwirtschaftsgenossenschaften, die gemeinsame Arbeitsstellen,
beziehungsweise Lohnarbeitsstellen zustande brachten.
Später, insbesondere nach dem ersten Weltkrieg war das wichtigste Ziel der Organisation den
Weltfrieden zu fördern. In seinen Kongressen hob das ICA mehrmals hervor, dass die
Genossenschaften geeignet sind die makrostufigen Zielsetzungen unter lokalen Verhältnissen zu
verwirklichen. Einer der größten Erfolge dieser Organisation ist zweifellos, dass sie die in der
Entwicklung zurückgebliebenen Gebiete der sogenannten aufstrebenden Welt anders gesagt der
346 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

dritten Welt (Afrika, Süd-Ost Asien, usw.) integrieren konnte.

Wenn es auf die heutigen Verhältnisse einen Blick geworfen wird, kann es behauptet werden,
dass die Genossenschaftsgruppen, die von ICA vertreten sind, vielfältig sind. Wird die sektorielle
Verteilung der Wirtschaft zu Grunde gelegt, es ist sichtbar, dass die Mitglieder der auf dem Gebiet
der Landwirtschaft funktionierenden Genossenschaften eine ziemlich bedeutende, 17 prozentige
Vertretung haben. Die Mitglieder der finanziellen Genossenschaften haben auch eine große, 10%
Vertretung, aber auch die Vertretung der Konsumgenossenschaftsmitglieder beträchtlich ist, 14%.
Die ICA vertritt noch die folgenden bedeutenden Genossenschaftsgruppen: Kreditge-
nossenschaften, Wohnungsgenossenschaften, Versicherungs-Genossenschaften, Handwerks-
genossenschaften, Arbeitsgenossenschaften, Sanitär- Genossenschaften, Fischereigenossenschaften,
Dienstleistungsgenossenschaften, Transportgenossenschaften, die Genossenschaften von
unabhängigen Kleinhändler, und verschiedene andere Genossenschaften.
Über die Verteilung der Genossenschaften im Rahmen des Internationalen Genossen-
schaftsbundes kann es festgelegt werden, dass 37% die europäischen, 11% die afrikanischen, 30%
die Nord-, Mittel-, und Süd-amerikanischen, 22% die asiatischen, ozeanischen bzw. die
australischen Genossenschaften vertreten. Die statistischen Daten zeigen klar, dass die
Genossenschaften in der europäischen Region die größte Zahl haben. Die europäische Region des
Bundes (The European Region of the International Co-operative Alliance) sichert 160 Millionen
Menschen wirtschaftliche und soziale Vorteile.

c) Über die Aufzählung, über die Bedeutung und über die Erscheinung der Prinzipien
von Rochdale in der geltenden Genossenschaftsregelung

ÜBER DIE BESTIMMUNG DER PRINZIPIEN DES INTERNATIONALEN

GENOSSENSCHAFTSBUNDS
Die erste Station der Arbeit dieser internationalen Organisation war der Kongress in Wien im Jahre
1930. Der Kongress beauftragte den Zentralausschuss des internationalen Bundes mit einer
besonders wichtigen Aufgabe. Der Zentralausschuss musste eine Kommission ins Leben rufen,
welche zwei Aufgaben hatte; einerseits musste diese Kommission untersuchen, wie die von den
Rochdale-Pionieren bestimmten Prinzipien in den verschieden europäischen
Genossenschaftsregelungen erschienen, andererseits musste sie die gültigen und geltenden
Prinzipien abfassen.
Die Kommission machte Untersuchungen um seine Aufgabe zu absolvieren. Unter den
Delegierten gab es Ungaren auch. Auf dem Kongress in London zwischen 4-7. September im Jahre
1934 legte die Kommission sein Bericht über die gegenwärtige Anwendung der Rochdaler
Genossenschaftsprinzipien vor. Die Kommission bestimmte zehn Grundsätze, aus denen sieben als
sogenannte aufgenommene Prinzipien und drei als nicht aufgenommene Prinzipien bezeichnet
wurden.
Die Kommission bestimmte die aufgenommenen Prinzipien von Rochdale nach den folgenden:
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 347

- für alle offen zugängliche Mitgliedschaft (keine Geschlechterdiskriminierung),

- demokratische Willensbildung (eine Stimme pro Mitglied),
- Rückvergütung gemäß dem individuellen Umsatz mit der Genossenschaft,
- begrenzte Kapitalverzinsung
- politische und religiöse Neutralität
- Abgabe der Waren gegen Barzahlung,
- Weiterbildung der Mitglieder.
d) Über die Tätigkeit der weiteren Kongresse des Internationalen
Genossenschaftsbundes

An dem Kongress des Genossenschaftsbundes in Paris im Jahre 1937 wurden die Prinzipien
gruppiert. Einige wurden als verbindliche und andere als fakultative Grundsätze erklärt. Die
verbindlichen Prinzipien sind wichtig, weil nach ihnen man entscheiden kann, ob eine Organisation
eine Genossenschaft ist oder nicht. Dieser Kongress hielt die erste vier von den Rochdaler Prinzipien
für obligatorisch, und die drei gebliebenen Grundsätze wurden fakultativ.
Der Kongress von Wien verfasste die Prinzipien anders als früher, weil die theoretischen
Gesichtspunkte bei der Verfassung eine größere Rolle als früher spielten. Bei der Kodifikation im
Jahre 1966 musste die Änderung der kapitalistischen Wirtschaft und des Produktionsverfahrens als
früher in Betracht gezogen werden. Es musste auch nicht außer Acht gelassen werden, dass die
genossenschaftlichen Bewegungen des Sozialismus auch geregelt werden müssen. Zusätzlich durfte
das Rechtsmaterial der dritten Welt auch nicht vergessen werden. Es wurden zwei neue Prinzipien
verfasst.
Die geltende Taxation der genossenschaftlichen Prinzipien wurde vom Kongress in Manchester
22. September 1995 festgelegt. Die folgenden sieben Grundsätze sind derzeit aus Sicht des
Internationalen Genossenschaftsbundes wesensbestimmend für eine Genossenschaft.

FREIWILLIGE UND OFFENE MITGLIEDSCHAFT

Einer Genossenschaft kann jede Leute sich freiwillig anschlieäen, die die mit der Mitgliedschaft
verbundenen Verantwortung akzeptieren.

DEMOKRATISCHE ENTSCHEIDUNGSFINDUNG DURCH DIE MITGLIEDER Als demokratische Organisationen werden

Genossenschaften von ihren Mitgliedern kontrolliert. Die Mitglieder arbeiten aktiv mit und sie
treffen die Entscheidungen demokratisch. Alle gewählten Vertreter der Genossenschaft sind der
Gesamtheit der Mitglieder rechenschaftspflichtig. Es gilt beim Entscheiden grundsätzlich das Prinzip
„ein Mitglied = eine Stimme”.

WIRTSCHAFTLICHE MITWIRKUNG DER MITGLIEDER

Die Mitglieder üben eine die demokratische Kontrolle auf die Genossenschaft aus. Die Einzahlung
des gezeichneten Kapitals ist Grundbedingung für die Mitgliedschaft. Mitglieder erhalten maximal
einen begrenzten Ausgleich für das von ihnen gezeichnete Kapital.
348 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

AUTONOMIE UND UNABHÄNGIGKEIT

Durch die Gestaltung als autonome Selbsthilfe-Organisationen unterliegen Vereinbarungen der
Genossenschaft mit Dritten sowie Fremdkapitalaufnahme der Kontrolle der Mitglieder und sie sind
nur dann zulässig, wenn der Fortbestand genossenschaftlicher Autonomie dadurch nicht gefährdet
wird.

AUSBILDUNG, FORTBILDUNG UND INFORMATION

Um die Entwicklung der Genossenschaft zu sichern, bildet die Genossenschaft ihre Mitglieder,
Mitarbeiter und Funktionäre aus und fort. Informationspflichten über Art und Vorzüge der
Genossenschaft sollen gegenüber der Öffentlichkeit wahrgenommen werden.

KOOPERATION MIT ANDEREN GENOSSENSCHAFTEN

Durch Kooperation in den örtlichen, regionalen, nationalen und internationalen Strukturen stärken
die Genossenschaften die Genossenschaftsbewegung.

VORSORGE FÜR DIE GEMEINSCHAFT DER GENOSSENSCHAFT

Genossenschaften arbeiten durch von ihren Mitgliedern gebilligte Maßnahmen für die nachhaltige
Entwicklung des Gemeinwesens, in dem sie tätig sind.
Es muss noch die Definition der Genossenschaft nach dem Kongress von Manchester erklärt
werden: „eine selbständige Vereinigung von Personen, die sich auf freiwilliger Basis
zusammenschließen, um ihre gemeinsamen wirtschaftlichen, sozialen und kulturellen Bedürfnisse zu
befriedigen und ihre Vorstellungen in einem Unternehmen zu verwirklichen, das ihnen alle
gemeinsam gehören und demokratisch geleitet wird.”

7. Der Rechtsbegriff des ungarischen Genossenschaftsrechts,

und über die entwicklungsgeschichtlichen Perioden der
Genossenschaftsregelung

a) Der Rechtsbegriff des ungarischen Genossenschaftsrechts

Die Definition des ungarischen Genossenschaftsrechts legte Zoltán Galovits auf folgende Weise fest:
„Das ungarische Genossenschaftsrecht ist die Gesamtheit von speziellen Rechtsnormen, die die
Gründung, die Organisation und die Auflösung der Genossenschaften, das Rechtsverhältnis
zwischen den Mitgliedern und dritten Personen, sowie zwischen den Mitgliedern und
genossenschaftlichen Gläubigem in allen Ländern der ungarischen Krone regeln.” Diese Definition
wird als Ausgangspunkt gehandhabt in Beziehung auf die Bestimmung des Genossenschaftsrechts,
aber natürlich muss es von den archaischen Aspekten bei der Analyse der nach 1947 geltenden und
der heutigen Regelungen abgesehen werden.
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 349

Bei der Feststellung der Definition stützte sich Galovits auf zwei fundamentale Rechtsnormen.
Es handelt sich darum, dass die Genossenschaftsregelung vor 1947 auf die Bestimmungen des
Handelsgesetzes (Gesetz Nr. XXXVII von 1875) basiert. Neben der genossenschaftlichen Regelung
im Handelsgesetz - in den Weiteren HG - ist das Gesetz über die Wirtschafts- und Industrie-
Genossenschaften (Gesetz Nr. XXIII von 1898) - in Weiteren Genossenschaftsgesetz - auch eine
grundlegende Rechtsquelle. Die Definition lehnt sich an diese zwei Rechtsnormen.

b) Über die entwicklungsgeschichtlichen Perioden der

Genossenschaftsregelung

Die Professoren, Mária Domé und József Veres unterscheiden in ihren Analysen bezogen auf die
ungarische Entwicklungsgeschichte mehrere Perioden, bzw. sie teilen die Perioden in
Entwicklungsphasen. Auf diesem Gebiet werden ihre Analysen verwendet mit der Bemerkung, dass
bezüglich der entwicklungsgeschichtlichen Stationen, bzw. Perioden die Fachliteratur nicht ganz
übereinstimmend ist.
Die erste Etappe der Genossenschaftsregelung dauerte von 1875 bis 1948, diese kann in zwei
Entwicklungsphasen geteilt werden. Die erste Phase dauerte von 1875-1897, über die zweite Phase
spricht man von 1898 bis 1946. Diese Periode wird hinsichtlich der ungarischen
Genossenschaftsregelung für wesentlich gehalten.
Die Praxis und die wirtschaftliche Entwicklung führten bei uns wie in anderen europäischen
Ländern zwangsweise zur doktrínáién Regelung des Genossenschaftsrechts. Die erste systematische
Regelung der genossenschaftlichen Rechtsverhältnisse beinhaltete das auf starken deutschen
Einfluss erschaffene Handelsgesetz (1875). Es war eine Charakteristik dieser Periode, dass die
Genossenschaftsgründungen schon vor der Ausgestaltung der Regelung bedeutend waren. In dieser
Periode wurde das Gesetz über die Wirtschafts- und Indus- trie-Genosseschaften (G. A. XXIII:
1898) in Kraft gesetzt, das die Wirtschafts- und Industrie- Genossenschaften gemeinsam mit dem
Handelsgesetz regelte. Bezüglich anderer Genossenschaftszweige erschienen mehrere Artikel nach
der Zeit der Räterepublik, wie zum Beispiel die folgenden:
Gesetz von 1920. über die Ungarische Bodenkreditanstalt setzte Ergänzungsbestimmungen in
Beziehung der Gesetze über die Wirtschafts- und Industrie-Genossenschaften fest.
Gesetz Nr. XI von 1923 verfügt über die staatliche Subvention der Untemehmergenos-
senschaften von Erdarbeiter, bzw. ergänzt das Gesetz Nr. XXIII von 1898, und das Gesetz Nr. XXX
von 1920.
Gesetz Nr. XXVI von 1923 fasste die Bestimmungen über die Generalversammlung der
Genossenschaften von hoher Mitgliedszahl und über die Erhöhung der Genossen-
schaftsanteilsnominalwerts, bzw. änderte und ließ das Gesetz Nr. XXIII von 1898 und die
entsprechenden Bestimmungen des Gesetzes Nr. XXX von 1920 außer Kraft treten.
Gesetz Nr. XXXIII von 1923 setzte einige vermögensrechtliche Bestimmungen fest. Hier muss
der § 6. des Gesetzes herausgehoben werden. Laut dieser Rechtsnorm konnte das
350 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Genossenschaftszentrum des Bauernverbands der Erhöhung des Grundkapitals von „Hangya”

Produktions-, Verkaufs- und Konsumgenossenschaft zustimmen. Dabei verfügte die Norm über die
Bürgschaft der Ungarischen Königlichen Kammer, bzw. über die Berechtigung und die Höhe der
Dividendenzahlung von „Hangya”.
Gesetz Nr. XVIII von 1924 fasste die Betätigung des Staatsverbands von Gewerben (Iparosok
Országos Központi Szovetsége) und der Erwerbs-, Produktions-, und Verkaufsgenossenschaften
zusammen.
In dieser ersten Epoche der ungarischen Genossenschaftsregelung wurden einheitliche
Genossenschaftsentwürfe von hohem fachlichem Niveau insbesondere von Ferenc Nagy und Ödön
Kuncz hergestellt. Ferenc Nagy erarbeitete drei selbstständige Genossenschaftsentwürfe (in den
Jahren 1894, 1898 und 1904), während Ödön Kuncz sechs Entwürfe ausarbeitete. (in den Jahren
1921, 1926, 1934, 1935, 1945 und 1946). Lajos Thiring, Vorsitzender der Kurie stellte einen
genossenschaftsregelnden Entwurf in der Zeit des ersten Weltkriegs ebenfalls her, danach arbeitete
Károly Szundy im Jahre 1944 einen selbstständigen, umfassenden in 14 Abschnitte gegliederten
Entwurf aus.
Die zweite Entwicklungsperiode fiel auf das Zeitintervall 1947-1989. Diese Periode kann in
zwei Entwicklungsphasen gegliedert werden, die erste dauerte zwischen 1947 und 1961, die zweite
fiel auf das Intervall 1962-1989. Das Merkmal dieser Periode ist, dass in Ungarn nach den 1945
folgenden politischen Veränderungen das sogenannte direkte wirtschaftliche Regelungssystem
eingeführt wurde.
Die ungarische Gesetzgebung und innerhalb dessen die Genossenschaftsregelung wurden vom
Geist der politischen Ideologie vollkommen durchdrungen, die zentrale Führung war
charakteristisch. Die vorherige, auf den europäischen Traditionen ruhende Anschauung annullierte
sich vollkommen, die Genossenschaftsregelung konzentrierte sich darauf, die ehemals erfolgreichen
Genossenschaften - besonders im Bereich Verbrauch, Handel, Industrie und Gewerbe, bzw.
Landwirtschaft- vollkommen aufzulösen. Die Regelung wurde so konzipiert, dass bezogen auf die
Landwirtschaft die Grundlagen der Betriebswirtschaft erschaffen werden können. Die politische
Ideologie hatte das Ziel einen bedeutenden Teil der Landbevölkerung in die Genossenschaft eintreten
zu lassen. Das Ziel parallel dazu war, die auch im weltweiten Vergleich über eine große traditionelle
wirtschaftliche Kultur, Erfahrung und Sachkenntnis verfügende Gesellschaftsgruppe, vor allem
bestehend aus Bauern mit kleinen und großen Ackerflächen hoffnungslos zu machen. Nachdem die
bäuerliche Mittelschicht als „Kulake” abgestempelt wurde, ging diese in wirtschaftlicher Hinsicht
bankrott und hinsichtlich ihrer Weiterentwicklung waren ihre Fortschritte absolut aussichtslos.
Entsprechend der politischen Konzeption, konzentrierte
sich die Genossenschaftsregelung auf die Landwirtschaftsgenossenschaften.
Das ab 1968 eingeführte indirekte Wirtschaftsführungssystem brachte in der Genos-
senschaftsregelung eine Anschauungsveränderung mit, welche hinsichtlich der früheren Konzeption
bezogen auf die staatlichen Rolle flexibler war. Im Vordergrund der Genossenschaftsregelung
standen weiterhin die Landwirtschaftsgenossenschaften und es war ein Charakterzug dieser Phase,
dass ihre Regelung eine primäre Rolle spielte.
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 351

Es muss betont werden, dass das Gesetz Nr. IV von 1967, das über die Weiterentwicklung von
Grundeigentum und Bodennutzung handelte, das produktionsgenossenschaftliche Grundeigentum
institutionalisierte, dabei setzte es die Rechtstitel des Eigentumserwerbs fest und es definierte seinen
Inhalt. In dieser entwicklungsgeschichtlichen Phase war bei der Genossenschaftsregelungstechnik
charakteristisch, dass das Gesetz Nr. III von 1971 die umfassende Regelung beinhaltete, aber die in
bestimmten Wirtschaftssektoren funktionierenden Genossenschaften eine eigene Regelung hatten. In
dieser Hinsicht ist es nötig zu betonen, dass das Rechtsmaterial über die
Landwirtschaftsgenossenschaften eine grundlegende Wirkung sowohl auf den Geist und als auch auf
die konkreten Bestimmungen des Gesetzes Nr. III von 1971 hatte. Man kann also behaupten, dass die
Regelung sich auf ein umfassendes Genossenschaftsgesetz bildete, bzw. sie stützte sich auf die
gesetzlichen und anderen Zweignormen.
Die dritte Entwicklungsperiode dauert von 1989 bis heute. Diese Periode gliedert sich in drei
Regelungsphasen. Die erste Regelungsphase dauerte von 1989 bis 1991, die zweite zwischen 1992-
2000, die dritte von 2000 bis heute. Es ist eine Charakteristik der im Jahre 1989 beginnenden
Epoche, dass in dieser Epoche die Genossenschaft nicht mehr als ein Teil einer gesellschaftlichen
Ordnung definiert wird, sondern die Genossenschaft kommt in dieser Epoche als freiwillige
Kooperation von Staatsbürgern vor. Die verfassungsrechtlichen Grundsteine der
Genossenschaftsregelung wurden also gelegt. Der Hauptcharakterzug des Genossenschaftseigentums,
dass dieses Eigentum als unteilbare Eigentumsform galt, wurde zuerst teilweise, später vollkommen
in der Regelung geändert. Das im Jahre 1992 in Kraft getretene sogenannte provisorische Gesetz
verfügte über Aufteilung des früher unteilbaren Eigentums im Rahmen eines speziellen Prozesses,
des sogenannten Vermögensbezeich- nungsprozess. In dieser Periode traten zwei
Genossenschaftsgesetze in den Jahren 1991 und 2000 in Kraft. Es war charakteristisch in diesem
Intervall bei der ungarischen Regelung, dass die Gesetzgebung die Kontinuität der in Ungarn vor
1948 geltenden Genossenschaftsregelung zu erschaffen vermochte. Die Verordnung der
Europäischen Union über das Statut der Europäischen Genossenschaft hatte ebenfalls eine Wirkung
auf die ungarische Regelung. Hinsichtlich dieser Periode muss man erwähnen die Dokumente der
sich mit den Genossenschaften beschäftigenden Organisationen, insbesondere des Internationalen
Genossenschaftsbundes, der Vereinten Nationen (UNO) und der Internationalen Arbeitsorganisation.
Diese Organisationen deklarierten in sämtlichen Dokumenten die große Bedeutung der Ge-
nossenschaften am Ende des 20. Jahrhunderts und am Anfang des 21. Jahrhunderts und sie hielten
die Kooperation als gegen die schädlichen Eigenschaften der Globalisierung wirkende Kraft und
halten auch noch heute. Vorher erwähnte Kennzeichen können über die Politik der Europäischen
Union bezüglich auf die Genossenschaften auch gesagt werden. Die Europäische Union anerkennt
die Genossenschaften als Organisationen, die die soziale Integration am meisten verwirklichen
können, und betrachtet sie als Hauptfaktoren der sozialen Marktwirtschaft.
Der ungarische Gesetzgeber erschuf im Jahre 2006 das heute noch geltende und umfassende
Gesetz, wobei er die Traditionen der vor 1948 geltenden Genossenschaftsregelung, die Dokumente
des Internationalen Genossenschaftsbundes und nicht in letzter Reihe die Verordnung der
Europäischen Union über die europäischen Genossenschaft vor Auge hielt. Hinsichtlich der Vielfalt
352 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

der Genossenschaften sind neben dem umfassenden Genossenschaftsgesetz spezielle Bestimmungen

maßgebend. Diese speziellen Regeln haben im Falle der Wohnungsgenossenschaften einen großen
Einfluss, auf sie ist ein eigenes Gesetz maßgebend.
Die speziellen Regeln sind hinsichtlich der Kredit- und Spargenossenschaften, sowie bei der
Gründung und Betätigung der Versicherungsgenossenschaften sehr wichtig.
Die sozialen Genossenschaften, die eine der wichtigsten Genossenschaftsgruppen des 21.
Jahrhunderts sind, haben wie auch die Schul-, und Schülergenossenschaften eigene Regeln. Bei der
Gesetzgebung dieser entwicklungsgeschichtlichen Phase muss das Gesetz über die europäische
Genossenschaft mit Rücksicht auf die bezogende Verordnung der Europäischen Union vorgehoben
werden.

8. Über die eigenartige Bedeutung der Kooperation

Die Analysen von Ödön Kuncz, die sich mit den Kennzeichen der einzelnen kommerziellen
Gesellschaften beschäftigten, stellten die Innen- und Außenverhältnisse der Gesellschaften in den
Vordergrund. Er bezog die Begriffe „Kooperation” und „Gegenseitigkeit” auf die kommerziellen
Gesellschaften auch. Kuncz bearbeitete die ungarischen und internationalen Auffassungen, und er
war nämlich neugierig, ob die Bedeutung der Kooperation bei allen kommerziellen Gesellschaften
ähnlich ist, oder nicht.
Er machte die Schlussfolgerung, dass bei den Genossenschaften der Begriff der Kooperation
eine eigenartige Bedeutung hat. ln Beziehung auf die Genossenschaft müssen nämlich alle
Mitglieder neben der Genossenschaftseinlage persönliche Mitwirkung in der genossenschaftlichen
Wirtschaft zu leisten. Bei einer Aktiengesellschaft kann die persönliche Mitwirkung des Aktionärs
nicht Vorkommen, weil diese einen kapitalvereinigenden Charakter hat, und er ist nur auf die
Leistung der Vermögenseinlage verpflichtet.
Bei einer Gesellschaft ist die persönliche Mitwirkung unterschiedlich von der offenen
Handelsgesellschaft und von der Kommanditgesellschaft, wobei einige Mitglieder die Arbeit ebenso
unternehmen können, wenn sie wollen, weil bei der Genossenschaft die persönliche Mitwirkung ein
allgemeines Merkmal ist. So bedeutet die Kooperation bei einer Genossenschaft die Zusammenarbeit
mit den Mitgliedern. Das Genossenschaftsmitglied ist gleichzeitig das Mitglied der Genossenschaft
und ebenfalls ihr „Klient” oder „Mitarbeiter”. Die Elemente des Mitgliedsverhältnisses stellen bei
einer Genossenschaft die eigenartige Bedeutung der Kooperation dar. Wegen dieser komplexen
Bedeutung der Kooperation bei einer Genossenschaft, die im Mitgliedsverhältnis auch zum
Ausdruck kommt, wurde die Genossenschaft eine spezielle gemeingesellschaftliche Form. Um die
Bedeutung der Kooperation zu klären und den Inhalt der Gegenseitigkeit zu analysieren muss der
Standpunkt von Ferenc Nagy wachgerufen werden. Nach Ferenc Nagy ist die Gegenseitigkeit bei
einer Genossenschaft vergleichend mit den Verhältnissen in anderen Gesellschaften eigenartig. Die
Genossenschaft schließt mit ihren Mitgliedern Geschäfte, wobei die Spekulation ausgeschlossen ist.
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 353

In anderen Gesellschaften ist es auch so, aber der Unterschied ist, dass bei einer Genossenschaft das
Mitglied unterschiedlich von einem Gesellschaftsmitglied mitwirkt.
Das Genossenschaftsgesetz erschuf ebenso Ferenc Nagy im Jahre 1898, welches die
Rechtsverhältnisse der Industrie-, und Wirtschaftsgenossenschaften systematisch und umfassend
regelt. Dieses Gesetz wurde angenommen, und es bedeutete eine fundamentale Rechtsnorm neben
dem Handelsgesetz.
Der erste Titel des Gesetzes beschäftigte sich in sechs Abschnitten, zusammen 47 § mit den
Rechtsverhältnissen der Wirtschafts-, und Industrie-Genossenschaften. Der zweite Titel des Gesetzes
enthielt in fünf Abschnitten, zusammen 36 § die Rechtsverhältnisse der zentralen
Kreditgenossenschaften. Die Sicherung der Gründung von zentralen Kreditgenossenschaften war
eine Hauptcharakteristik des Genossenschaftsgesetzes. Das Ziel - ein Zentrum zu gründen - war, den
Betrieb der Wirtschafts-, Industrie und Kreditgenossenschaft zu fördern, der § 47 legte nämlich das
Ziel fest, die Kreditansprüche der Kreditgenossenschaften zu befriedigen. Die erste Wendung des
Gesetzes ist allgemein. Es regelt das Aufgabenbereich der zentralen Kreditgenossenschaften mit
erweiterter Auslegung. Alle wesentlichen Rechtsverhältnisse, wie die Gründung, die Führung, die
Aufsicht, sowie die Prüfung gehörten zu den zentralen Kreditgenossenschaften. Es bedeutetet also
das, dass alle Genossenschaften, die zur zentralen Genossenschaft gehörten, verlieren teilweise ihre
Autonomie, aber die zentrale Genossenschaft begünstige diese Kooperationen. Das zentrale Institut
wurde als eine Genossenschaft gegründet. Der Zwang, dass zu einem Zentral dieser
Genossenschaften gehören mussten, wurde im Jahre 1920 eingeführt.
Das Ziel des Gesetzes war laut der Arbeit von Ferenc Nagy, die die gesetzlichen Vorschriften
erklärt, den Zustand der kleineren Landwirten und Industriellen zu verbessern. Laut seiner Arbeit
konnte es so verwirklicht werden, dass die Staatliche Zentrale Kreditgenossenschaft, die mit
staatlicher Beihilfe gegründet wurde, die Gründung und den Betrieb der Genossenschaften förderte.
Dadurch konnten die richtige Natur und Funktion der Genossenschaft sich verbreiten. Diese
Zielsetzung konnte im richtigen Leben nach dem Rechtsgeber dadurch erfüllt werden, dass die
Gründung einer zentralen Organisation obligatorisch war. Berücksichtigend diese legte das Gesetz
Nr. XXX von 1898, welches das 1898 jährige Gesetz ändert, die folgenden Bestimmungen fest:
„Wirtschaftliche und industrielle Kreditgenossenschaften konnten nach der Einführung dieses
Gesetzes nur durch die Mitwirkung der Staatlichen Zentralen Kreditgenossenschaft gegründet
werden. Es handelte sich nämlich darum, dass die konstruierende Genossenschaft erklären sollte,
dass sie als ordentliches Mitglied in die zentrale Kreditgenossenschaft eintritt, und zusätzlich sollte
der Vorstand der zentralen Kreditgenossenschaft diese Erklärung annehmen. Ohne Nachweise dieser
Bedingungen wurde vom Gericht die konstruierende Genossenschaft in den Handelsregister nicht
eingetragen. Die oben erwähnte Mitwirkung der zentralen Genossenschaft bedeutete, dass diese
Genossenschaft prüfen musste, ob die gültigen Bestimmungen des Gesetzes Nr. XXIII von 1898 und
des erwähnten Gesetzes bei der Gründung befolgen sind. Die Bestimmungen äußerten also klar, dass
es obligatorisch war, den in den Gesetzen bestimmten Genossenschaften zu einem Zentrum zu
gehören. Dabei sagen diese Rechtsnormen auch verständlich aus, dass der Betrieb der
Genossenschaften geprüft wird. Es muss aber noch über diese Rechtsnorm gesagt werden, dass
354 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

dieser Zwang Vorteile auch hatte.

Ferenc Nagy hebt in seiner Arbeit in Beziehung auf den § 1 klar hervor, dass das Ge-
nossenschaftsgesetz die Rechtsverhältnisse der Genossenschaften nicht neuartig regeln wollte,
sondern das Ziel des Gesetzes war, genossenschaftsspezifische Bestimmungen neben der Regelung
des Handelsgesetzes einzuführen. Daraus folgt, dass das Handelsgesetz in bezüglich auf die
Genossenschaften im Allgemeinen in Kraft blieb. In Betracht auf die parallele Regelung der zwei
Gesetze konnten vier Typen der Genossenschaften unterschieden werden.
- Zur ersten Gruppe gehörten die Genossenschaften, die gemäß des Handelsgesetzes gegründet
wurden, bzw. sie blieben unter der Kraft des Handelsgesetzes.
- Die zweite Gruppe bildeten diejenigen Genossenschaften, die nach den Bestimmungen des
Handelsgesetzes entstanden, aber sie entschieden, das Genossenschaftsgesetz auf ihre
Rechtsverhältnisse für obligatorisch zu halten. In diesem Fall wurden ihnen Begünstigungen
zugeteilt, aber ihre Autonomie wurde aufgelöst.
- Zur dritten Gruppe gehörten die Kreditgenossenschaften, die schon vorherein laut der
Bestimmungen des Genossenschaftsgesetzes gegründet wurden.
Die vierte Gruppe waren die Genossenschaften, die neu gegründet wurden, aber gemäß der
Bestimmungen des Handelsgesetzes. Sie behielten ihre Autonomie aber verzichteten auf einige
Begünstigungen.
9. Über die genossenschaftlichen Haftungsregeln

Es kann über die Haftungsregeln in Beziehung der Genossenschaften behauptet werden, dass sie
mehr eigenartige Charakterzüge als die Bestimmungen von anderen Handelsgesellschaften haben.
Einer von den spezifischen Charakterzügen der Regelung ist, dass das Handelsgesetz ausdrückliche
Vorschrift über die Haftung des Mitglieds für die Schulden der Genossenschaft - also unabhängig
davon ob das Mitglied unbeschränkt oder beschränkt haftet - nicht enthielt. Diese Frage wurde vom
Statut nach den Bestimmungen des Handelsgesetzes in solcher Weise geregelt, dass die
Minimalhaftung gemäß der Höhe des Genossenschaftsanteils des Mitglieds festgelegt werden
musste, aber die Maximalhaftung konnte in dem Statut unbeschränkt geregelt sein. Es ist aber zu
betonend, dass unabhängig von der beschränkten oder unbeschränkten Gründung die Haftung in
Beziehung der Gläubiger solidarisch war. Unserer Meinung nach erwies sich diese
Regelungsauffassung als richtig. Die Genossenschaft wurde nämlich als eine
Personenhandelsgesellschaft geregelt, wo die aktive, persönliche Mitwirkung der Mitglieder ein
grundlegendes Merkmal ist. Neben der Leistung der Vermögenseinlage nahmen die Mitglieder in der
Betätigung der Genossenschaft auch persönlich derart teil, dass sie nicht nur Eigentümer sondern
auch Klientel der Genossenschaft waren. Wegen der persönlichen Aspekte der Mitwirkung konnten
die Mitglieder begründeterweise über die Mitgliedshaftungsform im Rahmen des Statuts ziemlich
frei entscheiden.
Das zweite spezielle Merkmal der festgesetzten Haftungsregeln vom Handelsgesetz ist, dass
seine Regeln der Bestimmungen des Genossenschaftsgesetzes nicht in allen Hinsichten entsprechen.
Wir halten die Regelung des Genossenschaftsgesetzes zu strikt. Laut des Genossenschaftsgesetzes
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 355

konnte eine Genossenschaft nur mit beschränkter Haftung gegründet werden, dabei regelte das
Gesetz die Höhe der Maximal-, und Minimalhaftung des Mitglieds auch, also es gab dem Statut
keine Möglichkeit diese Frage frei zu regeln. Vergleichend die Regelungen der zwei Gesetze ist die
flexible Auffassung des Handelsgesetzes eher entsprechend.
Die dritte Spezialität der Genossenschaften bezogen auf die Haftung kommt vom Prinzip, dass
der Eintritt und Austritt der Genossenschaftsmitglieder frei war. Dabei wurde die Mitgliedszahl bei
der Gründung auch nicht festgesetzt. Wegen diesen speziellen Eigenschaften änderte sich das Kapital
ständig und automatisch, so mussten die Haftungsregeln in Betracht auf die Forderung der
Handelsverkehrssicherheit festgelegt werden. Zusätzlich hielt der Gesetzgeber vor Auge, dass die
Regelung die Funktionsfähigkeit der Genossenschaft auch sichern soll.
Das vierte eigenartige Merkmal der Haftungsregeln ist, dass nicht nur das Handelsgesetze sondern
auch das Konkursgesetz die Mitgliedshaftung in Beziehung dritter Personen für die Pflichten der
Genossenschaft regelte. Die Bestimmungen des Handelsgesetzes mussten mit den
genossenschaftsspezifischen Vorschriften des Konkursgesetzes zusammen verwendet werden, nur
dann wurde der Inhalt der Haftung verstehbar. Die Haftung des Genossenschaftsmitglieds war
mittelbar, als der Gläubiger seinen Anspruch geltend machte, haftete vor allem die Genossenschaft
und nicht das Mitglied, also die Haftung des Mitglieds war bedingt. Der Gläubiger konnte dann und
nur dann gegen das Mitglied vertreten, als er die Bedingungen des Handels-, und des
Konkursgesetzes erfüllte.

10. Über die genossenschaftliche Regelung von zwei

entwicklungsgeschichtlichen Phasen zwischen 1947-1961

aj Über das Regelungsumfeld zwischen 1947-1961

Auf die nach 1945 geltende ungarische Genossenschaftsregelung wirkten zwei Epochen des
sozialistischen wirtschaftlichen Führungsmechanismus bedeutend. In Ungarn galt der sogenannte
direkte wirtschaftliche Führungsmechanismus bis 1968, in diesem Zeitintervall war eine sehr
kraftvolle staatliche Rolle charakteristisch. Das Ziel des wirtschaftlichen Füh- rangsmechanismus
war nach 1945 die vollständige Reorganisierung der Landwirtschaft, der Industrie, des Handels, also
der strategischen wirtschaftlichen Sektoren. Es ist nötig bezüglich auf die genossenschaftliche
Regelung dieser Epoche zu erwähnen, dass die einzelnen politischen Parteien die Genossenschaften
für einen Machtfaktor hielten. Aber alle Parteien wollten unterschiedlichen Regelungsinhalt geltend
machen.

b) Die Behauptungen über die Regelung

Über die Regelung können die folgenden behauptet werden: Die Natur und der Begriff der
356 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Genossenschaft hatten in diesem Zeitintervall andere Charakterzüge als vor 1945 und sie änderten
sich im Vergleich mit den früher von den ungarischen und von den westeuropäischen
Genossenschaftstheorien erklärten Charakterzügen. Diese Veränderung zeigt auch, dass die
Genossenschaft nicht nur eine Gemeingesellschaft ist, nicht nur eine Untemehmensform ist, sondern
seine gesellschaftspolitische und soziologische Bedeutung ist auch kraftvoll.
Die in Mittel-Ost Europa und auch in Ungarn verlaufende gesellschaftliche Wende veränderte
die Natur der Genossenschaft grundlegend. Der Inhalt der Genossenschaftsregelung änderte sich
infolge der gesellschaftlichen Wende. Die traditionellen Werte wurden gewichtlos, die
genossenschaftlichen Charakterzüge, wie Freiwilligkeit, Selbsthilfe, Rückvergütung, usw., sowie die
genossenschaftlichen Begriffe und die konkreten Bestimmungen veränderten sich oder wurden
vollkommen umwertet. Als Richtschnur dienten das neue System, der Geist des Sozialismus, die
Ideologie und Wille der Politik. Den östlichen Muster zu übernehmen war ein kraftvolles Ziel. Die
Bestimmungen des genossenschaftlichen Vermögensrechts, des genossenschaftlichen Eigentums und
die Vorschriften der Art und Höhe der persönlichen Mitwirkung waren befugt die ideologischen
Zielsetzungen geltend zu machen, und dadurch wurden die Traditionen der west-europäischen
Genossenschaftsregelung und der vor dem Sozialismus geltenden ungarischen Regelungsepoche
aufgelöst.
Von dem Vermögensrecht werden die Regelungen bezogen auf die Vermögensbildung
ausgehoben. Ein Mittel für die Vermögensbildung existierte der Anteilschein weiterhin, der der
Rechtsfolger des Genossenschaftsanteils war, aber seine Rechtsnatur änderte sich. Der Anteilschein
hatte keine kapitalbildende Funktion, er war symbolisch. Daraus folgte, dass die Vermögensrechte
mit dem Genossenschaftsanteil verbunden, wie das Dividendenrecht des Mitglieds, formell wurden.
Einige von den späteren vermögensrechtlichen Kategorien
- wie das Mitgliedsdarlehen und der Zielanteilschein - existierten schon am Ende des direkten
Systems, hauptsächlich in den 60er Jahren - wie es Tamás Prugberger auch äußerte. Die
Agrargenossenschaften führten den Zielanteilschein und das Darlehen als neue Rechtskategorien ein.
In den Industrie-Genossenschaften wurde das Mitgliedsdarlehen verwendet. In den
landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften und in den Fachgenossenschaften wurde das
Betriebsdarlehen eingeführt, um die wirtschaftliche Position der Genossenschaft zu sichern. Die
Darlehen hatten Doppelnatur. Die kurzfristigen Darlehen richteten sich darauf, das Umlaufskapital zu
ergänzen, die langfristigen Darlehen ermöglichten die Modernisierung des Anlagevermögens in den
Genossenschaften. Der Grund für das Erscheinen dieser Rechtskategorien war unserer Meinung
nach, dass die damalige Subvention der genossenschaftlichen Investitionen gering war. Nach der
ideologischen Auffassung war die Genossenschaft ein Mittel vor allem für die Verbesserung des
industriellen Sektors. Diese Anschauung kam zur Geltung bei der Deklaration, dass das
Staatseigentum das bedeutendste war, und das Eigentum der Genossenschaft in seinem Hintergrund
stand.
Die Vermögensbildung war nicht freiwillig, es war obligatorisch die vom Gesetz bestimmte
Vermögenseinlage zu leisten. Nur die Haushaltswirtschaft von den landwirtschaftlichen
Produktionsgenossenschaften hatte keine Pflicht, eine Vermögenseinlage zu leisten, weil das
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 357

damalige politische Ziel war, in der Landwirtschaft zur Großwirtschaft zu übertreten. Dieses Ziel
benötigte aber eine gewisse Zeit, und die Einführung der Haushaltswirtschaft forderte diesen
Übertritt. Mit dem Vergehen der Zeit änderte sich die Beurteilung der Haushaltswirtschaft.
Die Vorschriften bezüglich auf den Wert der Vermögenseinlage waren ebenfalls eigenartig. Die
Gegenseitigkeit der Parteien spielte bei der Bewertung des Vermögens keine Rolle, die
Vermögensbewertung war von obligatorischen Bestimmungen geregelt. Für einen Teil der
Vermögenseinlage bekam das Mitglied ein gewisses Entgelt. Für den anderen Teil der
Vermögenseinlage bekam das Mitglied kein Geld, sondern dieser Teil vergrößerte das unteilbare
Vermögen der Genossenschaft. Es gab auch obligatorische Vorschriften im Bereich der
Bodennutzung der Genossenschaft. Die Höhe der Nutzungsgebühr, die das Mitglied von der
Genossenschaft bekam, war obligatorisch geregelt. Diese Vorschriften spiegelten die Allmacht des
Staates und legten staatsrechtliche Befugnisse fest.
Die eigenartige Natur des genossenschaftlichen Eigentums legte hauptsächlich darin, dass dieses
Eigentum unteilbar war. Die ungarische Verfassung, das ungarische Bürgerliche Gesetzbuch, und die
grundlegenden genossenschaftlichen Regelungen gaben der Genossenschaft einen eigenartigen
Inhalt. Die Genossenschaften wurden als einen Teil der sozialistischen gesellschaftlichen Ordnung
geregelt. Das genossenschaftliche Vermögen, welches von der Einlage der genossenschaftlichen
Mitglieder erstand, wurde endgültiges Vermögen der Genossenschaft. Das Mitglied konnte darauf
keinen Anspruch geltend machen, diese Eigentumsform war unteilbar. So kann es behauptet werden,
dass das Mitglied kein wirklicher Eigentümer war, sondern das Mitglied hatte nur ein scheinbares
Eigentum in der Genossenschaft. Das Mitglied war nur als Mitglied eines Kollektivs Eigentümer.
Die Art und die Größe der personellen Mitwirkung änderten sich vollkommen. In Beziehung auf
das Mitglied und auf die Genossenschaft stand die Arbeit im Mittelpunkt.
Wie bei den östlichen landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften, funktionierte das
Verrechnungssystem nach einer Arbeitseinheit. So wandelten sich die Normen der bürgerlichen
Gesellschaft bezogen auf die persönliche Mitwirkung um. Zusammenfassend kann es behauptet
werden, dass die spezifische Kooperation zwischen der Genossenschaft und ihrem Mitglied aufgelöst
wurde, die in der bürgerlichen Gesellschaft geltende Hauptcharakteristik der Genossenschaft
verschwand. Das Prinzip der Betriebsergänzung wurde interesselos. Ohne Übertreibung kann es
gesagt werden, dass alle Bestimmungen der Regelung das Ziel hatten den Willen des Staates
durchzusetzen.
Offensichtlich spiegelten dieses Ziel das Institut der Ablieferung von Waren bei den
landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften und die Lieferverträge bei den anderen zwei
Genossenschaftstypen. Das wirtschaftliche Wesen erschien in der Relation des Staates und der
Genossenschaft, und nicht zwischen dem Mitglied und der Genossenschaft. In diesem Bereich
bildeten eine Ausnahme einige Hausindustrie-, und Kleinindustrie-Genos- senschaften. In den
Hausindustrie-, bzw. Kleinindustrie-Genossenschaften war die Beziehung zwischen dem Mitglied
und der Genossenschaft wie vorher.
358 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

11. Über die genossenschaftliche Regelung der

entwicklungsgeschichtlichen Phase zwischen 1962-1989

a) Über den Regelungsbereich zwischen 1962-1989

Der Regierungsbeschluss Nr. 2012/1966. (VI. 12.), dessen Ziel die Reform des Wirt-
schaftsführungssystems war, wurde im Jahre 1966 erlassen. Ähnlich wie in anderen sozialistischen
Ländern, wurde mit dieser Reform die extensive Wirtschaftsentwicklung mit gewissen
Abweichungen eingeführt. Die Abweichungen können zu den unterschiedlichen wirtschaftlichen,
gesellschaftlichen und kulturellen Entwicklungsmerkmalen zurückgefiihrt werden. Wegen diesen
spezifischen Merkmalen können verschiedene Folgerungen in Beziehung auf die Reform festgelegt
werden.
Um die Reform umfassend charakterisieren zu können, werden folgende Zeilen aus der Arbeit
von Gyula Eörsi „Über das Recht des wirtschaftlichen Führungssystemübertritts” zitiert. Diese
Arbeit erschien in Budapest im Jahre 1968. „Das von dem Marktmodell geregelte hauptsächlich
administrative Aufteilungsplansystem wurde durch die soziale Planwirtschaft abgelöst. Infolge der
Reform wurden die wirtschaftlichen Entscheidungen überwiegend von den Unternehmen und den
Genossenschaften getroffen, nur die wirklich umfassenden Entscheidungen von zentraler Bedeutung
bleiben in zentraler Kompetenz.” Hinsichtlich der allgemeinen Regelungstechnik bedeutete die
Reform, dass „Die Einzelanweisungen durch normative Regelung, und zwar durch die Orientierung
zu den allgemeinen Direktiven fast völlig abgelöst wurden.
Die Konzeption der Wirtschaftsführung über die staatliche Rolle änderte sich. Die veränderte
Tendenz der Gesetzgebung und der Rechtsanwendung hatte bei der Vertragsregelung auch eine
große Wirkung. Bei der Beziehung der Wirtschaftorganisation traten die Eigenschaften der Markt in
den Vordergrund, und zusätzlich wurden die erschaffenen Wirtschaftsregeln ziemlich uninteressant.
Auf die juristische Regelung hatten die verschiedenen Auffassungen in Beziehung auf das
Eigentum eine bedeutende Auswirkung. Wie Mária Domé daraufhinwies: „Die Vertreter der
Rechtswissenschaften, die sich mit Eigentumstheorien beschäftigten, beeinflussten außer den
ökonomischen Analysen auch die Revision der Wirtschaftspolitik und dessen inhaltliche
Umgestaltung. In diesem Zeitintervall standen die Fragen sowohl des staatlichen als auch des
genossenschaftlichen Eigentums im Mittelpunkt der Forschung, infolge dessen erschienen die
verschiedenen Eigentumstheorien.” Diese Behauptung ist insbesondere deshalb wichtig, weil die
Schlussfolgerungen der Eigentumstheorien daraufhingewiesen haben, dass die staatliche und die
genossenschaftliche Eigentumsformen gleichberechtigt sind, auf diese Weise hatten diese eine
grundlegende Auswirkung auf die gesamte genossenschaftliche Regelung.
 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

b) Das Verzeichnis der wichtigeren Rechtsnormen und ihre Hauptmerkmale

- Das Gesetz Nr. III von 1967 betreffend die landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften,
dieser galt als Stützpfeiler des landwirtschaftlichen produktionsgenossenschaftlichen Rechts.
- Das Gesetz Nr. IV von 1967 handelt sich über die Weiterentwicklung des Grundeigentums und
der Bodennutzung, dessen Bestimmungen ermöglichten, dass die genossenschaftlichen Wirtschaften
auf neue funktionelle Prinzipien aufgebaut wurden. Es ist wichtig zu erwähnen, dass die direkte
staatliche Führung der Genossenschaften aufgelöst wurde, an ihre Stelle trat die
Gesetzlichkeitsaufsicht. Im Rahmen der Gesetzlichkeitsaufsicht hatte der Staat die Möglichkeit sich
in den Betrieb der Genossenschaft nur dann einzumischen, als die Genossenschaft gesetzwidrig
handelte. Die Rechtsnonn führte die Einrichtung des produktionsgenossenschaftlichen Grundbesitzes
dadurch ein, dass sie die Rechtstitel der Entstehung des Grundeigentums und den Inhalt des
produktionsgenossenschaftlichen Grundeigentums regelte.
- Das Gesetz Nr. III von 1971 handelt sich über die Genossenschaften und bei der Umsetzung des
Themas ausgestellte Regierungsverordnung 30/1971. (X. 2.). Die allgemeine Charakteristik dieses
Gesetzes ist, dass es für sämtliche Zweige nach einer einheitlichen gesetzgeberischen Auffassung
Rahmenbestimmungen enthielt. Ebenfalls sind aber die am Anfang der 70er Jahre in Kraft getretenen
Zweignormen bedeutend, insbesondere:
- Gesetzesverordnung Nr. 35 von 1971 über die Konsum-, Verkaufs- und Erwerbsgenos-
senschaften
- Gesetzesverordnung Nr. 32 von 1971 über die Industriegenossenschaften
- Gesetzesverordnung Nr. 12 von 1977 über die Wohnungsgenossenschaften
- Gesetzesverordnung Nr. 22 von 1978 über die Spargenossenschaften
- Verordnung des Rats Nr. 25/1981. (IX. 5.) über die Kleingenossenschaften
- Verordnung Nr. 27/ 1981. (IX. 5.) über die landwirtschaftlichen Fachgruppen
- Verordnung Nr. 26/1981. (IX. 5.) über die industriellen Dienstleistungsfachgruppen
- Verordnung Nr. 16/1986. (V. 16.) über die Schulgenossenschaften und
Schulgenossenschaftsgruppen
- Verordnung Nr. 58/1988. (VII. 20.) über die Kleinproduzenten Genossenschaft
- Gesetzesverordnung Nr. 19. von 1988 über die Änderung der Rechtsnormen betreffend die
Rentner Hauseigentümer Genossenschaft und die Hauseigentümer Genossenschaft
- Gesamtverordnung Nr. 26/1981. (IX. 29.) von dem Finanzminister und von dem Arbeitsminister
erlassen, die eine bedeutende Wirkung auf das Vermögensverhältnis der Genossenschaft und ihres
Mitglieds hatte.
- Verordnung Nr. 33/1983. (XI. 3.) über den Anteilschein, über den Zielanteilschein und über
andere Vermögensbeiträge vom Finanzminister erlassen. Sie enthielt Bestimmungen
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 361

über die Anteilscheine, Zielanteilscheine und über andere Vermögensbeiträge gezeichnet von den
Genossenschaftsmitgliedern, die in allen Zweigen obligatorisch waren.
- Gesetz Nr. XV von 1989, der das Gesetz Nr. III von 1971 über die Genossenschaften änderte.
Die Hauptcharakteristik des Gesetzes war, dass die Rechtsnatur des Genossenschaftsvermögens
durchdrang, bzw. das Gesetz ermöglichte das Genossenschaftsvermögen teilweise aufteilen zu
können, aber es war keine Pflicht.
- Gesetz Nr. XX von 1989, der das Gesetz Nr. III von 1967 über die landwirtschaftlichen
Produktionsgenossenschaften änderte. Dieses Gesetz erklärte, dass das Genossenschaftsvermögen
teilweise teilbar ist.
- Gesetzesverordnung Nr. 32 von 1991, die die Gesetzesverordnung Nr. 12 von 1989 über die
Industrie-Genossenschaften änderte und zwar so, dass sie die Teilung des Genossenschaftsvermögens
ermöglichte.

c) Über die Darstellung des Genossenschaftsgesetzes Nr. III von 1971

Das Genossenschaftsgesetz enthielt über die Rechtsnatur des Genossenschaftseigentums klare und
eindeutige Bestimmungen, und dadurch veranschaulichte das Wesen der ideologischen Auffassungen
bezogen auf die Genossenschaften sehr gut. Laut § 34. des Gesetzes wurde das sozialistische
Genossenschaftseigentum als unteilbares Eigentum bzw. als Gruppeneigentum geregelt.

d) Über die Hauptmerkmale des landwirtschaftlichen Produktionsgesetzes Nr. III von 1967
und des Gesetzes Nr. IV von 1967 betreffend die Weiterentwicklung des
Grundeigentums, sowie der Bodennutzung

Die Haushaltswirtschaft war eins der beachtenswerten Rechtsinstitute des Gesetzes Nr. III von 1967.
Der Abschnitt IX. des Gesetzes enthielt die grundlegenden Vorschriften über das Ziel und über die
wirtschaftlichen Rahmen bzw. über den Boden der Haushaltswirtschaft. Gemäß den Bestimmungen
dieses Abschnitts hatte das Produktionsgenossenschaftsmitglied das Recht eine Haushaltswirtschaft
zu betreiben. Der Gesetzgeber bezeichnete die Haushaltswirtschaft als eine
produktionsgenossenschaftliche Nebenwirtschaft, deren Ziel war, den Haushaltsbedarf der Mitglieder
und Familienmitglieder kraftvoller zu befriedigen, und das Einkommen dieser Personen zu
vergrößern. Es wurde festgelegt, dass es in der Haushaltswirtschaft die Möglichkeit gab,
Warenproduktion zu betreiben. Als eines der beachtenswerten Merkmale der relevanten
Bestimmungen muss hier erwähnt werden, dass die Haushaltswirtschaft, und die gemeinsame
Wirtschaft der Genossenschaft als eine miteinander dicht zusammenarbeitete organische Einheit
geregelt wurden. In dieser Hinsicht kann die Haushaltswirtschaft als das Rechtsinstitut der
Zusammenarbeit zwischen dem Mitglied und der Genossenschaft betrachtet werden. Im Rahmen der
Zusammenarbeit erledigte die Genossenschaft eine (Empfangs-)Verkaufs-, andererseits eine
362 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Einkaufsfunktion in Beziehung auf die Produkte der Mitglieder. Aber gleichzeitig gab die
Genossenschaft gewisse Bestellungen den Mitgliedern, und zusätzlich sie half ihnen mit
Versicherung von Darlehen.
Nur die wichtigsten Merkmale wurden vom Inhalt des Rechtsinstituts hervorgehoben, aber diese
Merkmale, sowie der freiwillige Charakter der Gründung dieses Rechtsverhältnisses, also das
Kennzeichen, dass die Vermögenseinbringung aus dem sachlichen Geltungsbereich
herausgenommen wurde, zeigen, dass dieses Rechtsinstitut gegen die genossenschaftlichen
Prinzipien in Hintergrund drängenden dogmatischen Thesen wirkte, überspannend den Sozialismus.

12. Ober die Hauptmerkmale der genossenschaftlichen

entwicklungsgeschichtlichen Regelungsperiode von
1989 bis 1991

a. ) Über die Hauptbestimmungen der wichtigsten Rechtsnormen, und über die partielle
Eigentumsaufteilung bezogen auf die landwirtschaftlichen Produktions- und Industrie-
Genossenschaften zwischen 1989-1991

Im Jahre 1989 wurden die vermögensrechtlichen Regeln bezüglich auf die landwirtschaftlichen und
Industrie-Genossenschaften grundlegend geändert. Das Gesetz Nr. XV von 1989, welches das
Gesetz Nr. III von 1971 über die Genossenschaften änderte, und das Gesetz Nr. XX von 1989,
welches die Änderung des Gesetzes Nr. III von 1967 bezüglich auf die landwirtschaftlichen
Produktionsgenossenschaften beinhaltete, sowie die Gesetzesverordnung Nr. 32 von 1991, die die
Gesetzesverordnung Nr. 12 von 1989 über die Industrie-Genos- senschaften änderte, hoben das
Verbot der Vermögensaufteilung teilweise auf. Nach Mária Domé war es eine Konzeptionsänderung
in den Vermögensverhältnissen, die eine grundlegende Veränderung in Beziehung auf das
Vermögensverhältnis von dem Mitglied und der Genossenschaft zwischen 1989. und Januar 1990.
mitbrachte.
Bei den landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften wurde die rechtliche Vorschrift über
die Abführungspflicht des Bodens aufgelöst. Von dieser Zeit war es eine in der Satzung festgelegte
Entscheidung der Genossenschaft, ob das eintretende Mitglied sein Boden in die Genossenschaft
zwecks gemeinsamer Verwendung abführen soll oder nicht.
Nach dieser dispositiven Regelung schrieben die Satzungen keine Abfiihrungspflicht mehr vor.
Es bedeutete also, dass die Abführungspflicht des Bodens, die früher eine Pflicht war, fakultativ
wurde.
Bei den landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften gilt das Regel nicht mehr wie früher,
dass die Mitglieder, die Ausstehenden waren - also bei einem austretenden Mitglied auch - das
Boden ablösen sollten. Unter Ausstehende verstand man eine natürliche Person, die das
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 363

Eigentumsrecht des Bodens, das im Gebrauch der Genossenschaft war, unter einem gültigen
Rechtstitel erwarb, trotzdem wurde sie kein Mitglied der Genossenschaft. Im Rahmen der
Abführungspflicht wurde das Boden der Mitglieder nach einem behördlichen Beschluss gegen einen
symbolischen niedrigen Abführungspreis das Eigentum der Produktionsgenossenschaft. An die Stelle
dieses Rechtsinstituts traten die freiwillige Bodenanbietung und die Pacht. Die wichtigste Änderung
war, dass die Genossenschaft auf Antrag das Bodeneigentum verlegen musste. So bedeutete die
Bodenverlegung auch eine Alternative. Zusammenfassend kann es behauptet werden, dass die
Bodenverlegung die vorherige Regelung durchbrach.
Die Bestimmung der HaushaltsWirtschaftsgröße geriet in die sachliche Zuständigkeit der
Behörde, welche früher im Gesetz geregelt war.
Im Allgemeinen wurde die Unteilbarkeit des Genossenschaftseigentums aufgelöst, 50% des
Vermögens gemäß der Bilanz von 31. Dezember 1988. teilbar wurde. In Beziehung auf das zu
teilende Vermögen waren Sektorenregeln maßgebend, die sich auf die Vorschriften des
Genossenschaftsgesetzes beruhten.
Das genossenschaftliche partielle Vermögen, das Genossenschaftsanteil, sowie das Ver-
mögensanteil wurden den Mitgliedern vor allem in den Produktionsgenossenschaften als kostenloser
Anteilsschein und Vermögensschein gegeben. In den Allgemeinen Konsum- und
Verkaufsgenossenschaften wurde das Vermögen partiell verteilt, In den Spar-, und Woh-
nungsgenossenschaften wurde das Vermögen überhaupt nicht verteilt.
Im Allgemeinen versah die Gesetzlichkeitsaufsicht der Genossenschaft ab 1. Januar 1990 das
nach dem Sitz der Genossenschaft zuständige Handelsregistergericht. Aber das
Handelsregistergericht im Rahmen der Gesetzlichkeitsaufsicht die Zweckmäßigkeit nicht, sondern
nur die Rechtmäßigkeit überprüfen durfte. Die Kompetenz des Rats bezogen auf die
Gesetzlichkeitsaufsicht wurde aufgelöst. Es ist bedeutend, weil infolge dieser Kompetenz der
vorgehende Rat unter anderen die Möglichkeit hatte, die Satzung zu genehmigen. In dieser Hinsicht
wurde die genossenschaftliche Autonomie vollkommen.
Das Gesetz Nr. XX von 1989, welches das Gesetz Nr. III von 1967 über die Produk-
tionsgenossenschaften änderte, ermöglichte die partielle Aufteilung des produktionsgenos-
senschaftlichen Vermögens. Die Merkmale der Vermögensaufteilung waren die folgenden:
- die Aufteilung durfte nur partiell sein (sachlicher Geltungsbereich war beschränkt)
- die Aufteilung durfte nur in Beziehung auf die Mitglieder verwirklicht werden (personeller
Bereich war beschränkt)
- die partielle Aufteilung war fakultativ, also der Rechtsgeber ermöglichte den
Genossenschaften, ihr Eigentum nach den gesetzlichen Vorschriften aufzuteilen, aber es war
nicht obligatorisch, anders gesagt war die Regelung nicht zwingend.
Der Gesamtwert des genossenschaftlichen Vermögensanteils und des kostenlosen Ver-
mögensscheins konnte nicht mehr als 50% des Vermögens sein, welches mit der Grund des
Anteilsscheins und des Vermögensscheins vermindert wurde, gemäß der Bilanz von 31. Dezember
1988 sein (§ 7 Gesetz Nr. XX von 1989). ln Beziehung auf die Rechtsnatur des Vermögensanteils,
stand unserer Meinung nach die Frage der Übertragbarkeit im Mittelpunkt. Der genossenschaftliche
364 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Vermögensanteil funktionierte als ein den Genossenschaftsmitgliedern teilbares, auf den Namen
lautendes, erbliches Wertpapier. Der Erbe, sowie das ausgetretene oder ausgeschlossene Mitglied
durften ihren genossenschaftlichen Vermögensanteil nur einem Genossenschaftsmitglied oder der
Genossenschaft übertragen. Wenn der Erbe keine natürliche Person war, musste er den
Vermögensanteil der Genossenschaft anbieten. Diese Beschränkung, die sich in der Verkehrbarkeit
äußert, erfolgte, dass der genossenschaftliche Vermögensanteil in einem geschlossenen persönlichen
Bereich zu finden war, nämlich im Bereich der Genossenschaftsmitglieder, bzw. der Genossenschaft,
als juristische Person.
Das Mitglied bekam abhängig von der Höhe seines genossenschaftlichen Vermögensanteils
Dividende, deren Höhe von der Generalversammlung bestimmt war. Aber es ist eine wichtige Rolle
bezogen auf den Vermögensanteil, dass er nur bei ihrer Auflösung ohne Rechtsfolger herauszugeben
war. So kann es behauptet werden, dass die Rechte bezogen auf den Vermögensanteil des Mitglieds
beschränkt wurden. Die Fragen bezüglich auf die Mitgliedschaft beeinflussten das Schicksal des
Vermögensanteils nicht.
Die andere Form der Vermögensaufteilung war in den landwirtschaftlichen Genossenschaften
der kostenlose Vermögensschein, wie in den Industrie-Genossenschaften das kostenlose
Anteilschein.
Die Änderung der Gesetzesverordnung über die Industrie-Genossenschaften sicherte, dass die
Generalversammlung die Summe des geleisteten Anteilscheins einmal pro Jahr, zu Lasten der
Genossenschaft mit zweimonatlicher Summe des jeweiligen Grundgehalts erhöhen kann.
Der Rechtsgeber befugte die landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften dazu, das
Rechtsinstitut des kostenlosen Vermögensscheins neben dem Vermögensanteil bei der
Vermögensaufteilung verwenden zu können. Die Folge dieser Bestimmung war, dass einige
Genossenschaften kostenlosen Vermögensschein, der andere Teil Vermögensanteil, und der dritte
Teil beide Rechtsinstitute verwendete. Diese eklektische Regelung bewirkte Komplikationen im
richtigen Leben.
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 365
-v

b) Die wichtigsten Ergebnisse der Regelung in dieser

entwicklungsgeschichtlichen Periode in Betracht auf die ganze
Genossenschaftsregelung

Die Änderungen der Rechtsnormen zwischen 1989 und 1991 erfolgten die folgenden wesentlichen
Veränderungen in der Genossenschaftsregelung:
Die Genossenschaft erschien als einen Teil des gesellschaftlichen Systems nicht mehr, sondern
als „freiwillige Vereinigung von Staatsbürgern”, deren Selbständigkeit der Staat anerkannte und
förderte. Der Inhalt der verfassungsrechtlichen Grundmaßnahmen änderte sich vergleichend mit der
Regelung vor 1989 vollkommen. Es zieht nach sich, dass die Natur der Genossenschaft darstellenden
Genossenschaftsprinzipien -insbesondere die Freiwilligkeit und die Selbsthilfe- wieder ins Leben
gerufen wurden.
Die Unteilbarkeit des genossenschaftlichen Eigentumsrechts verschwand, weil die Ab-
fuhrungspflicht des Bodens, die früher eine Pflicht war, als ein Typ der Vermögenseinlage, fakultativ
wurde. Die Struktur des produktionsgenossenschaftlichen Eigentums umwandelte sich.
Die Bestimmungen bezogen auf die Haushaltswirtschaft beeinflussten die produk-
tionsgenossenschaftliche Wirtschaft in großem Maße und sie wirkten auf die Genossenschaften in
Beziehung auf die Größe des Eigentums auch bedeutend. Der Grund dafür ist, dass einerseits die
Haushaltswirtschaft aus dem sachlichen Geltungsbereich der Bodenabführung herausgenommen
wurde, andererseits die Haushalts Wirtschaft funktionierte als ein persönliches Eigentum, sie war ein
Wareneigentum, und drittens sie sicherte eine enge Zusammenarbeit zwischen dem Mitglied und der
Genossenschaft um den Haushaltsbedarf der Mitglieder und Familienmitglieder kraftvoller zu
befriedigen, und um das Einkommen dieser Personen zu vergrößern. Die dispositive Regelung
erfolgte, dass das Prinzip der Betriebsergänzung, das das wirtschaftliche Wesen der Genossenschaft
gibt, ein weites Feld hatte.
In Beziehung auf die landwirtschaftlichen und Industrie-Genossenschaften kamen mehrere neue
vermögensrechtliche Kategorien wegen der partiellen Aufteilung des Vermögens zustande, die die
Vermögensrechte der Mitglieder - vor allem die Dividendenrecht - erweiterten. Über das
genossenschaftliche Eigentum muss es erklärt werden, dass die Regelung die scheinbare
Eigentümerposition der Mitglieder zu der wirklichen Eigentümerposition näherte. Zusätzlich muss es
noch über den Inhalt des Mitgliedsverhältnisses erwähnt werden, dass der Rechtsgeber statt die
Regelung der Arbeitsverhältnisse die Eigentümers-, Untemehmungs-, und Vermögenselemente
verstärkte.
Diese positive Merkmale - „der Anfang der Vermögensaufteilung” - waren nicht genug, sie sind
bedeutend, aber die Regelungen, die abhängig von der Entscheidung der Genossenschaft zur
partiellen Aufteilung des Vermögens führten, können nur als erste Schritte betrachtet werden.
366 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

13. Über die Merkmale der entwicklungsgeschichtlichen

Periode zwischen 1992-2000

a) Das Verzeichnis der wichtigsten Rechtsnormen dieser Periode. Über die Bestimmungen
des Übergangsgesetzes, und über die spezielle Regelung der Vermögensbezeichnung,
der Vermögensaufteilung, und des Ackerbodens

Die wichtigsten Rechtsnormen dieser Periode sind die folgenden:

- Gesetz Nr. I. von 1992 über die Genossenschaften
- Gesetz Nr. II. von 1992 über das Inkrafttreten des Gesetzes Nr. I. von 1992 und über die
Übergangsregeln
- Gesetz Nr. CXLIV. von 2000 über den landwirtschaftlichen Genossenschaftsanteil
- Gesetz Nr. CXLI. von 2000 über die neuen Genossenschaften
Auf die genossenschaftliche Regelung hatten nach der Systemänderung zwei Gesetze eine große
Wirkung. Das eine ist das Gesetz Nr. I. von 1992 über die Genossenschaften, und das andere ist das
Gesetz Nr. II. von 1992 über das Inkrafttreten des Gesetzes Nr. I. von 1992 und über die
Übergangsregeln (in Weiteren: ÜG). Laut des ÜG war der Zeitpunkt des Inkrafttretens des Gesetzes
Nr. I. von 1992, als es veröffentlicht wurde. Eine wichtigere Bestimmung ist, dass auf die
Genossenschaften, die nach dem Inkrafttreten des Gesetzes Nr. I. von 1992 gegründet wurden, nur
die Bestimmungen dieses Gesetzes angewandt werden konnten.
In ÜG mussten drei wichtige Fragenkreise geregelt werden. Der erste Fragenkreis war die
Vermögensbezeichnung. Erstens musste der Personenkreis festgelegt werden, also die Personen, die
die Vermögensbezeichnung umfasste. Der Rechtsgeber setzte einen obligatorischen und einen
fakultativen Personenkreis fest. Zweitens war der sachliche Geltungsbereich der
Vermögensbezeichnung eine wichtige Frage, also die Festlegung des Vermögens, welches die
Vermögensbezeichnung umfasste. Das Vermögen der Genossenschaft, die beim Inkrafttreten des
Genossenschaftsgesetzes funktionierte, musste nach der Bilanz 31. Dezember 1991. hinsichtlich der
Vorschriften des ÜG und der Beschlüsse der Generalversammlung aufgeteilt werden. Dieses
Vermögen wurde mit dem Ackerboden und mit dem Anteilscheinkapital vermindert, und danach
aufgeteilt. Laut des Gesetzes mussten die Beteiligten über die Vermögensbezeichnung benachrichtigt
werden. Die dritte Aufgabe war, festzusetzen, nach was für einem Prinzip der
Vermögensbezeichnung-Prozess durchgeführt wird. Der Gesetzgeber bestimmte drei Prinzipien mit
unterschiedlicher Bedeutung:
- die Zeitdauer des Mitgliedsverhältnisses, das Maß der persönlichen Mitwirkung, die Größe der
Vermögenseinlage. Das Genossenschaftseigentum musste in Geschäftsanteile aufgeteilt werden.
Laut ÜG wurde durch die Vermögensbezeichnung das unteilbare Genossenschaftseigentum
aufgeteilt. Die Vermögensbezeichnung war eine Pflicht. Abs. 1. § 3. des ÜG lautete folgenderweise:
„Das Vermögen diejeniger Genossenschaften musste hinsichtlich der Vorschiften des ÜG und der
Beschlüsse der Generalversammlung aufgeteilt werden, welche beim Inkrafttreten des Gesetzes Nr. I.
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 367

von 1992 funktionierten...”. Laut der Begründung des Ministers ist „der Sinn der
Vermögensbezeichnung - abgesehen von der Frage des Bodens-, dass die Vermögensbezeichnung
eine enge und ständige Verbindung zwischen der Genossenschaft und den Mitgliedern erschafft, und
dadurch das Mitglied als Eigentümer fühlt, dass seine Arbeit oder seine andere Tätigkeit wie auf den
Erfolg der Genossenschaft wirkt.” Die Begründung des Ministers spiegelt das Wesen der
Genossenschaft.
Die maßgebenden Bestimmungen machten es klar, dass weder der Anteilscheinkapital, noch das
Ackerbodenvermögen zum sachlichen Geltungsbereich der Vermögensbezeichnung gehörten. Das
Gesetz beinhaltete die folgenden Bestimmungen: Das Vennögen diejeniger Genossenschaft, die beim
Inkrafttreten des Genossenschaftsgesetzes funktionierte, musste nach der Bilanz 31. Dezember 1991.
... aufgeteilt werden” (Abs. 1. § 3 ÜG). Zum teilbaren Vermögen gehörten die Immobilien nicht,
welche die Selbstverwaltung beanspruchte, und dabei ist es wichtig zu bemerken, dass die
Vermögensverhältnisse der Allgemeinen Konsum-, und Verkaufsgenossenschaften speziell geregelt
wurden. Es zeigt sich aus den konkreten Vorschriften heraus, dass bei der Vermögensbezeichnung im
Falle der Allgemeinen Produkts-, und Verkaufsgenossenschaften 30% des Vermögens unteilbar war,
und im Falle der Wohnung-, Spar-, und Schulgenossenschaften konnte das Vermögen nicht aufgeteilt
werden. Nach 1. Januar 1982. hatten die Kleingenossenschaften die Möglichkeit, die nicht durch
Umwandlung entstanden, ihr ganzes Vermögen aufzuteilen. Der sachliche Geltungsbereich der
Vermögensbezeichnung bezog sich auf die staatliche finanzielle Unterstützung, die als staatliches
Vermögen in der Bilanz 31. Dezember 1988. stand.
Trotz der genauen Bestimmung des Vermögens, worauf sich die Vermögensbezeichnung bezog,
kamen in der Praxis sämtliche Rechtsstreite vor, in deren Mittelpunkt unter anderem die Bestimmung
des sachlichen Geltungsbereichs der Vermögensbezeichnung stand. Das oberste Gericht setzte im
Jahre 1994 die folgenden fest: „... die strikte Erklärung der rechtlichen Bestimmungen kann nur das
sein, dass das ganze Vermögen der Produktionsgenossenschaften - das nach dem Abzug des
Ackerbodenvermögen und des Anteilscheinkapital bleibt
- aufgeteilt wird. Aus dieser Bestimmung kann die Folge gezogen werden, indem die Genos-
senschaft laut den früheren Rechtsnormen ein Vermögensschein oder ein Genossenschaftsvermögen
verkörperndes Wertpapier herausgab, diese Wertpapiere und Vermögensscheine galten als Vermögen
der Genossenschaft auch.... Diese Vermögensscheine bzw. Wertpapiere mussten ebenso bei der
Bestimmung des Geschäftsanteilswerts in Betracht gezogen werden, wie irgendwelche
Vermögenswerte, weil der Wert von allen diesen das teilbare Vermögen bildet. Die einheitliche
Behandlung dieses Vermögens wird auch dadurch verstärkt, dass das Vermögensschein und andere
Wertpapiere eingezogen werden müssen” (BH 1994.19).
Wenn es nur von den oben analysierten Regelungen, also von den Vorschriften bezogen auf die
Vermögensbezeichnung ausgegangen wird, kann man bemerken, dass die vollkommene Auflösung
des Genossenschaftsvermögens eine schwierige Aufgabe des Rechtsgebers war. Die
Marktverhältnisse, die richtige Position des Eigentümers und die wirksame Behandlung des
Vermögens kamen wieder in den Vordergrund. Im Vergleich zur Gründung einer klassischen
Genossenschaft gibt es einen grundlegenden Unterschied bei der Vermögensbildung. Im Jahre 1992
368 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

musste das Vermögen in Ungarn aus Vermögenseinlage von keinem Mitglied gebildet werden,
sondern ein schon existierendes Vermögen mit speziellen Kriterien musste aufgeteilt werden. Also es
spielte sich das Gegenteil der klassischen Kapitalbildung ab.
Die Regelungsbereichen, welche die Aufteilung des Genossenschaftsvermögens und die
Änderung des Vermögensinhalts - also die Erneuerung der Genossenschaften - erfolgten, sind die
folgenden:
- Die Gesetze des Jahres 1989 bezogen auf die partielle Verteilung des Vermögens
- Der Vermögensbezeichnungsprozess
- Das System der Regelungen bezogen auf das Ackerboden
- Vermögensaufteilungsprozess.
Die Vermögensbezeichnung war zweifellos das bedeutendste Element der Vermögensaufteilung,
aber dieser Prozess war nicht genug. Die Lösung der eigentumsrechtlichen Fragen von Ackerboden,
also die Aufteilung des landwirtschaftlichen produktionsgenossenschaftlichen Vermögens gemischt
mit Eigentums-, und Gebrauchsrechttitels war im Rahmen der Vermögensbezeichnung nicht möglich.
Der Grund dafür war, dass der Rechtsgeber ermöglichte, bezüglich auf das Ackerboden
Entschädigungsprozesse und die Anteil- ausführungsprozesse zu beginnen, bzw. eine spezielle
Regelung bezog sich auf die staatlichen Ackerböden mit gemeinsamer Nutzung.
Beim Vermögensbezeichnungsprozess wurden die Mitglieder infolge der Vermögensaufteilung
Eigentümer. Die wirkliche Verteilung des bezeichneten Vermögens unter den Berechtigten geschah
laut den Standpunkten des Gesetzes im Rahmen der Vermögensaufteilungsprozess.
Auf die Berechtigten der Vermögensbezeichnung bezogen sich obligatorische und dispositive
Regeln. Das ÜG beinhaltete die Vorschriften (1. Abs. § 6. ÜG), die den Personenkreis der
Vermögensbezeichnung bestimmten. Die Vermögensbezeichnung betraf den folgenden
Personenkreis: a) wer am 1. Januar 1991. und im Tage des Inkrafttretens des ÜG das Mitglied der
Genossenschaft war, b) wer mindestens 5 Jahre lang vor dem Inkrafttreten des ÜG das Mitglied der
Genossenschaft war, oder sein Erbe, c) wer das aufgelöste Mitgliedsverhältnis wiederherstellte, oder
das Erbe dieses Berechtigten, d) das vorherige Mitglied, dessen mindestens 5 Jahre lang dauerndes
Mitgliedsverhältnis durch Übertritt aufgelöst wurde, und sein Anspruch für die
Vermögensbezeichnung in 60 Tagen nach dem Inkrafttreten des ÜG mitteilte.
Der § 8. des ÜG regelte, welchem Personenkreis die Generalversammlung Geschäftsanteil
zuwenden durfte. Laut des Paragraphs durfte die Generalversammlung den folgenden Personen
Geschäftsanteil zuwenden: a) den Angestellten der Genossenschaft, b) den ehemaligen Mitgliedern
der Genossenschaft und ihren Erben, c) bei den landwirtschaftlichen Genossenschaften den ständigen
Arbeit leistenden helfenden Familienmitgliedern. Es ist wichtig zu bemerken, dass der zugewandte
Geschäftsanteil 10% des bezeichneten Vermögens der Genossenschaft nicht übersteigen durfte.
Die postenweisen Bestimmungen der Rechtsnorm machen es klar, dass bei der obligatorischen
Vermögensbezeichnung die Grundlage der Zuwendung das Mitgliedsverhältnis bedeutete. Bei dem
fakultativen Fall bildeten aber die Grundlage das Arbeitsrechtsverhältnis oder andere
Rechtsverhältnisse zur Arbeitsverrichtung (helfendes Familienmitglied mit ständiger
Arbeitsleistung), bzw. die Rechtsstellung des Erben. Die Analytiker, die sich in ihren Arbeiten mit
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 369

der entwicklungsgeschichtlichen Periode der Vermögensbezeichnung beschäftigen, vertreten

übereinstimmend den Standpunkt, dass die Abfassung des Kreises der Berechtigten in ÜG nicht
entsprechend war. Unter den Analytikern betonte Professorin Mária Domé ausdrücklich, dass der
größte Teil des Genossenschaftsvermögens ins Eigentum von Außenstehenden geriet, nämlich
rechtmäßig, so entstanden unversöhnliche Interessengegensätze zwischen den Außenstehenden und
den Mitgliedern. Es handelte sich nämlich darum, dass die Mitglieder das Vermögen wegen dem
Betrieb der Genossenschaft Zu sammenhalten wollten, aber die Außenstehenden wollten es von der
Genossenschaft hinausführen. Der Erfolg der spekulativen Auffassung der Außenstehenden war, dass
die Zahl der unter Wert liegenden Veräußerungen stieg, bzw. die Aufkäufen hatten spekulative Ziele.
Dieser Prozess wirkte auf die Wirtschaft der Genossenschaften schädlich.
Den Erfolg der Vermögensbezeichnung regelte § 5. ÜG. Das Vermögen musste in Form vom
genossenschaftlichen Geschäftsanteil und in Betracht auf die gesetzlichen Vorschriften in Form von
Anteilschein aufgeteilt werden. Auf die im Rahmen der Vermögensbezeichnung bestimmten
genossenschaftlichen Geschäftsanteile mussten die Bestimmungen des Gesetzes Nr. I. von 1992 über
die Genossenschaften mit der Abweichung angewandt werden, dass der genossenschaftliche
Geschäftsanteil den Außenstehenden nur nach der handelsgerichtlichen Annahme der Satzung
übertagen werden konnte.
Die Vermögensübertragung in Anteilschein wirft zwei grundlegende Fragen auf. Die erste Frage
ist: welche Rechtsnormen maßgebend sind, wenn die Genossenschaft die Anteilscheinzeichnung bis
Inkrafttreten des ÜG nicht einführte. Die zweite Frage ist: was das Verhältnis ist zwischen dem
„früher zeichnete Anteilscheine und den Bestimmungen des ÜG. Der Rechtsgeber löste diese Fragen
folgenderweise: . .in der Genossenschaft, wo bis Inkrafttreten dieses Gesetzes Anteilschein nicht
eingeführt wurde, muss den Mitgliedern bei der Vermögensbezeichnung von der
Generalversammlung bestimmten Wert aus Anteilschein zugewandt werden. „Die Zuwendung des
Anteilscheins geschieht zu Lasten des Geschäftsanteilkapitals” (1. Abs. § 9. ÜG). Laut § 9. konnte
die Summe der früher bezeichneten
Anteilscheine bei der Vermögensbezeichnung kostenlos nicht ergänzt werden, und die kostenlose
Zuwendung des Anteilscheins den Mitgliedern war nicht möglich. Zusätzlich stellte der Rechtsgeber
fest, dass die Vermögensbezeichnung auf den früher gezeichneten Anteilschein keine Wirkung hat.
Neben der Bestimmung der teilbaren Vermögensmasse und der Berechtigten, bzw. neben der
gleichzeitigen Verwendung des Geschäftsanteils und des Anteilscheins, kam die Frage der
Geschäftsanteilshöhe vor. „Die Höhe des Geschäftsanteils muss so bestimmt werden, dass diese
Höhe der Höhe der Mitwirkung bei der Errichtung und beim Zuwachs des zu bezeichnenden
Vermögens entsprechen muss (1. Abs. § 10. ÜG). Der Rechtsgeber bestimmte den Prozentwert der
Faktoren, die die Höhe des erwähnten Vermögens beeinflussten. So die Dauer des
Mitgliedsverhältnisses, die Menge der persönlichen Mitwirkung mussten in 40% in Zahl genommen
werden, die Höhe der Vermögenseinlage wurde in 20% bestimmt. Aber diese Proportion konnte
vermindert werden.
Das Ergebnis der Vermögensbezeichnung war, dass 24% des aufgeteilten Vermögens die
aktiven Mitglieder, 31,2% die Rentenmitglieder, 44,4% die Außenstehenden durch die Ver-
370 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

mögensbezeichnung bekamen. Der allgemeine Vermögenswert war im Falle der aktiven Mitglieder
517 000 Ft, im Falle der Rentenmitglieder 375 000 Ft, im Falle der ehemaligen Mitglieder und ihrer
Erben 134 000 Ft. Die Aufteilung des Vermögens wurde - außer dem Ackerbodenvermögen und
dem Anteilscheinkapital verwirklicht.
Laut der Regelung des ÜG durften die Mitglieder aus zwei Wegen wählen. Sie blieben
weiterhin Mitglieder der Genossenschaft, und vermehrten im Rahmen der Genossenschaft ihr
Vermögen oder sie schieden sich alleine bzw. gemeinsam aus der Genossenschaft aus. Als ein
Mitglied sich aus der Genossenschaft ausscheiden wollte oder irgendeine organische Umwandlung
fortgesetzt wurde, musste das bezeichnete Vermögen aufgeteilt werden. Als der Gesamtwert des
Vermögens, welches Vermögen die Mitglieder hinausführen wollten, 10% des genossenschaftlichen
Vermögens erreichte, musste die Vermögensaufteilung durch den Beschluss der
Generalversammlung durchgeführt werden. Bei einem Gruppenausscheiden musste bei der
Abstimmung eine einfache Stimmenmehrheit realisiert werden, bei einem Ausscheiden von einer
Person musste eine einstimmige Entscheidung getroffen werden. Ohne Beschluss der
Generalversammlung kam es zur Auktion in den landwirtschaftlichen und industriellen
Genossenschaften (Abs. 2. § 35 ÜG, §§ 39^41.). Als der Gesamtwert des zu hinausführenden
Vermögens den 10% nicht erreichte, konnte sich das Mitglied statt der Auktion zum Gericht wenden.
Das Oberste Gericht setzte im Jahre 1996 fest, dass in diesen Fällen die Vermögensaufteilung durch
den Beschluss der Generalversammlung nur dann möglich war, „als der Beschluss über das
Ausscheiden eines Mitglieds einstimmig war (GB 1996.356). Als die Entscheidung nicht einstimmig
war, konnte der Außenstehende von dem Gericht um die Vermögensaufteilung bitten.
Die andere Sachengruppe bezog sich auf den sogenannten eigenen Geschäftsanteil und auf den
rechtsmäßig erworbenen Geschäftsanteil. Es war typisch für diese Rechtsgeschäfte, dass die
Genossenschaftsmitglieder von den Außenstehenden rechtsmäßig Geschäftsanteil mit einem
bestimmten Nennwert kauften. Dann meldeten sie der Genossenschaft an, dass sie aus der
Genossenschaft ausscheiden wollten, und sie forderten neben dem Vermögensteil, den sie durch die
Vermögenszeichnung bekamen, das dem Geschäftsanteil entsprechenden Vermögen, den sie vor der
Anmeldung des Ausscheidensanspruchs erwarb. Das Oberste Gericht setzte die folgenden fest: „Von
dem Standpunkt des Vermögensabhebens ist der Ursprung des Geschäftsanteil des Mitglieds
indifferent, es muss der Geschäftsanteil dem sich zu ausscheidenden Mitglied in allen Fällen
unabhängig von dem Rechtstitel aus- gegeneben werden” (GB 1994.605).
Dieser Standpunkt des Obersten Gerichts half die Charakteristik des Geschäftsanteils bezüglich
auf eigenen Geschäftsanteil und rechtsmäßig erworbenen Geschäftsanteil zu klaren.
Einige Fragen blieben aber antwortlos, vor allem in Beziehung auf die Natur des Ge-
schäftsanteils und des Anteilscheins. Die Grundfrage in Zusammenhang mit dem Geschäftsanteil
war, welche Rechtsnorm maßgebend ist, wenn es ein Wertpapier entstand, das nicht unter dem
sachlichen Geltungsbereich des Wertpapiergesetzes stand. Der Mehrheitsstandpunkt war, dass in
diesem Fall die entsprechenden Bestimmungen des Bürgerlichen Gesetzbuchs anwenden werden
müssen. Eine andere Grundfrage war die Beurteilung der Rechte geknüpften zum Geschäftsanteil,
und der Eigentümerstatus in der Genossenschaft. Also die Beurteilung hing davon ab, ob der
 Über die Genossenschaft im Allgemeinen 371

Eigentümer des Geschäftsanteils ein Außenstehender war oder ein Genossenschaftsmitglied.

Es kann behauptet werden, dass von den 1989 jährigen Gesetzen an das parallele Institut des
Geschäftsanteils und des Anteilscheins vertieferte die Problemen der Erklärung. Einen Unterschied
zu machen zwischen den zwei Kategorien war dogmatisch unnötig.
Auf das produktionsgenossenschaftliche Vermögen hatte das Ackerbodenvermögen eine
grundlegende Bedeutung, welches Vermögen mit dem Institut des gemeinsamen Ackerbo-
dengebrauchs in den Rechtsnormen geregelt wurde. Wenn dieser Gebrauch analysiert wird, muss der
Personenkreis der Eigentümer untersucht werden. Die Bestimmungen bezogen auf den Personenkreis
waren die folgenden:
a) Privateigentum des Mitglieds
b) Ackerbodeneigentum des Außenstehenden
c) Ackerbodeneigentum des Staats
d) Ackerbodeneigentum der Genossenschaft.
Abschnitt II Über das geltende ungarische
Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006

1. Über die allgemeine Charakteristik und Regelungsbereiche des

Gesetzes Nr. X von 2006

a) Über den Anwendungsbereich des Genossenschaftsgesetzes

Der A nwendungsbereich des Genossenschaftsgesetzes wurde im § 1 des Gesetzes folgendermaßen

klar und deutlich geregelt:
Das Genossenschaftsgesetz regelt die Gründung, die Organisation, den Betrieb, die Haftung, die
Verschmelzung bzw. die Spaltung der auf dem Gebiet der Republik Ungarn über einen Sitz
verfügenden Genossenschaften, ihre Umwandlung in eine Wirtschaftsorganisation bzw. ihre
Auflösung ohne Rechtsnachfolger sowie die Rechte und Pflichten ihrer Mitglieder.
Es regelt die Genossenschaften berührenden Vorschriften für die Bildung von Genos-
senschaftsverbänden.
Der mit einem Sitz im Ausland gegründeten Genossenschaft stehen - bei ihrer durch eine laut
den in einem gesonderten Gesetz festgelegten Bestimmungen in Ungarn eingetragene
Zweigniederlassung betriebenen gewerbsmäßigen Wirtschaftstätigkeit - die gleichen Rechte wie den
nach diesem Gesetz gegründeten Genossenschaften zu, bzw. hat sie dieselben Pflichten wie diese zu
erfüllen.

b) Über den Begriff der Genossenschaft

Der Begriff der Genossenschaft spiegelt die eigenartige Natur der erwähnten Kooperationsform. Die
konkreten Bestimmungen sind in Beziehung darauf im § 7 die folgenden: Die Genossenschaft ist eine
mit einem Anteilscheinkapital in einer in der Satzung festgelegten Höhe gegründete, nach den
Grundsätzen der offenen Mitgliedschaft und des veränderlichen Kapitals tätige, über eine
Rechtspersönlichkeit verfügende Organisation, deren
Ziel es ist, die Befriedigung der wirtschaftlichen sowie anderen gesellschaftlichen Bedürfnisse (in
Kultur, Bildung, Sozial- und Gesundheitswesen) ihrer Mitglieder voranzutreiben.
374 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

<0 Über den Begriff der Sozialgenossenschaft als ein spezieller

Genossenschaftstyp

Entsprechend den internationalen genossenschaftlichen Regelungen wurde vom ungarischen

Rechtsgeber der Begriff der Sozialgenossenschaft laut § 8 definiert:
Die Sozialgenossenschaft ist ein spezieller Genossenschaftstyp, deren Ziel die Schaffung von
Arbeitsbedingungen für ihre arbeitslosen bzw. sozial benachteiligten Mitglieder sowie eine auf
andere Art und Weise erfolgende Verbesserung ihrer sozialen Lage ist; oder die als
Schulgenossenschaft tätig ist.
Die Sozialgenossenschaft muss in ihrem Namen die Eintragung „Sozialgenossenschaft” bzw. -
bei einer Schulgenossenschaft - die Eintragung „Schulgenossenschaft” tragen.

2. Über die Gründung der ungarischen Genossenschaft

Im ungarischen Genossenschaftsgesetz wurden in Beziehung auf die personellen Bedingungen für

die Gründung einer Genossenschaft wesentliche Vorschriften festgelegt. Diese Bestimmungen
enthält § 10.
Eine Genossenschaft kann - sofern ein Gesetz nichts anderes verfügt - von wenigstens sieben
Gründungsmitgliedern, mit der Verpflichtung zur Zeichnung von Anteilscheinen gegründet werden.
An einer Schulgenossenschaft darf die Anzahl der außer den Schülern aufgenommenen Mitglieder
fünfzehn Prozent der Mitgliederstärke nicht übersteigen.
Die im Gesetz festgelegten Gründungsmitglieder können inländische und ausländische
natürliche Personen, juristische Personen sowie Wirtschaftsorganisationen ohne Rechts-
persönlichkeit sein.
Die juristischen Personen und Wirtschaftsorganisationen ohne Rechtspersönlichkeit als
Mitglieder dürfen zusammen nicht mehr als die Hälfte der Mitgliederzahl ausmachen. Ausschließlich
unter Teilnahme von Genossenschaften darf eine sekundäre Genossenschaft gegründet und betrieben
werden.
Mitglieder einer Sozialgenossenschaft dürfen - als Hauptregel - nur natürliche Personen sein.
Zur Gründung einer Schulgenossenschaft ist die Gründungsmitgliedschaft einer Bil-
dungseinrichtung erforderlich.
Als natürliche Person kann Genossenschaftsmitglied sein, wer sein achtzehntes Lebensjahr
vollendet hat; oder sein vierzehntes Lebensjahr vollendet hat und bei wem zur Gültigkeit seiner
Erklärung die zustimmende Erklärung seines gesetzlichen Vertreters vorhanden ist.
Es ist verboten, über einen öffentlichen Aufruf Gesellschafter anzuwerben.
Bei der Gründung spielt die Gründungsgeneralversammlung laut § 11 eine wichtige Rolle. Die
Gründung der Genossenschaft wird nämlich von der unter Teilnahme der Gründungsmitglieder
abgehaltenen Gründungsgeneralversammlung beschlossen.
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 375

3. Über den Inhalt der Satzung gemäß des Gesetzes

Gemäß §14 ist die Satzung das Grunddokument für die Organisation, Tätigkeit und Wirt-
schaftsführung der Genossenschaft.
Die Satzung muss folgende Momente enthalten:
- den Zweck der Genossenschaft;
- den Firmennamen, den Sitz und die Haupttätigkeit der Genossenschaft sowie all die Tätigkeiten,
zu deren Verrichtung eine behördliche Genehmigung benötigt wird;
- den Nennwert der Anteilscheine, die Anzahl der Anteilscheine, die von einem Mitglied
gezeichnet werden dürfen, die Höhe des Anteilscheinkapitals bei der Gründung;
- die Rechte und Pflichten der Mitglieder sowie - bei einer Schulgenossenschaft - die Beziehung
der Bildungseinrichtung als Mitglied zur Genossenschaft;
- die dem Nennwert der durch die Mitglieder zu sichernden Anteilscheine entsprechende
Vermögenseinlage bzw. die Art und Weise sowie den Zeitpunkt ihrer Bereitstellung;
- die Organisation der Genossenschaft;
- die Vorschriften zum Gemeinschaftsfonds;
- die sachliche Zuständigkeit sowie die Art der Einberufung der Generalversammlung bzw. die
Bedingungen und die Art der Ausübung des Stimmrechts;
- die Stärke und die sachliche Zuständigkeit des Vorstandes, den Namen und den Wohnsitz des
Vorsitzenden und der Mitglieder des ersten Vorstandes (bzw. bei der Wahl eines Geschäftsführenden
Vorsitzenden dessen Namen und Wohnsitz);
- den Namen und den Wohnsitz des Vorsitzenden und der Mitglieder des ersten Aufsichtsrates;
- die Dauer der Tätigkeit der Genossenschaft, wenn sie für eine begrenzte Zeit gegründet wird;
- die Bedingungen für die Anmeldung des Austritts;
- die Regeln der Abrechnung mit einem ehemaligen Mitglied (dessen Erben bzw. Rechts-
nachfolger);
- die Art und Weise der Vertretung und Firmenzeichnung der Genossenschaft;
- die Regeln der Aufnahme und des Ausschlusses eines Mitglieds;
- die Bedingungen für Nachschüsse und Mitgliederdarlehen;
- die auf investierende Mitglieder bezogenen Vorschriften;
die Bedingungen für die wirtschaftliche Zusammenarbeit der Genossenschaft und des Mitglieds;
- all das, was dieses Gesetz verbindlich vorschreibt.

4. Über die Registrierung der Genossenschaft

Die Registrierung der Genossenschaft ist nach § 15 obligatorisch. Die Gründung der Genossenschaft
ist innerhalb von dreißig Tagen nach der Annahme der Satzung - zur Eintragung und
376 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Veröffentlichung - bei dem nach dem Sitz der Genossenschaft zuständigen Komitatsge- richt
(Hauptstädtischen Gericht) als Handelsregistergericht (im Weiteren: Handelsregistergericht)
anzumelden. Die Genossenschaft darf nach der Einreichung des Antrags auf handelsgerichtliche
Eintragung eine Wirtschaftstätigkeit verrichten. Gemäß § 17 versieht die Gesetzlichkeitsaufsicht der
Genossenschaft versieht das nach dem Sitz der Genossenschaft zuständige Handelsregistergericht,
gemäß den Bestimmungen eines gesonderten Gesetzes.

5. Über die Selbstversammlungsorgane der Genossenschaft

Im Abschnitt 111 des Gesetzes werden die Bestimmungen über die Selbstverwaltungsorgane der
Genossenschaft festgelegt. In diesem Regelungsbereich verfasst der Rechtsgeber die Bestimmungen
über die Generalversammlung, die Teil-Generalversammlung, die Delegiertenversammlung, die
leitende Repräsentanten, den Vorstand, das Aufsichtsrat, den Wirtschaftprüfer sowie über die
Vertretung der Genossenschaft.

a) Über die Vorschriften der Generalversammlung

Die Vorschriften der Generalversammlung sind in den §§ 20-26 befindlich.

Das oberste Selbstverwaltungsorgan der Genossenschaft ist die aus der Gesamtheit der
Mitglieder bestehende Generalversammlung.
In die sachliche Zuständigkeit der Generalversammlung fällt:
- die Änderung der Satzung;
die Bestellung und Abberufung des Vorsitzenden und der Mitglieder des Vorstandes (des
Geschäftsführenden Vorsitzenden) sowie des Vorsitzenden und der Mitglieder des Aufsichtsrates
bzw. die Festlegung ihrer Besoldung;
die Bestellung und Abberufung des Wirtschaftsprüfers bzw. die Festlegung seiner Vergütung;
- die Einstufung eines Teils des Genossenschaftsvermögens als Gemeinschaftsfonds sowie eine
Entscheidung über die wichtigsten Grundsätze der Verwendung des Gemeinschaftsfonds;
- die Annahme des Abschlusses laut Rechnungslegungsgesetz bzw. eine Entscheidung über die
Verwendung des versteuerten Ergebnisses;
- in den in der Satzung festgelegten Fällen der Ausschluss des Mitglieds bzw. die Überprüfung
des Beschlusses zum Ausschluss des Mitglieds;
- eine Entscheidung über die Einleitung eines Schadenersatzprozesses gegen einen leitenden
Repräsentanten der Genossenschaft;
eine Entscheidung über den Beitritt zum Genossenschaftsverband bzw. über den Austritt aus
diesem;
eine Entscheidung über die Verschmelzung bzw. Spaltung der Genossenschaft, ihre Um-
wandlung in eine Wirtschaftsorganisation sowie ihre Auflösung ohne Rechtsnachfolger;
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 377

eine Entscheidung über die Einreichung eines Antrags auf ein Vergleichsverfahren sowie die
Bestätigung eines Vergleichsabschlusses;
eine Entscheidung über die Anregung des Konkurses der Genossenschaft sowie die Bestätigung
eines im Konkursverfahren abgeschlossenen Vergleichs;
eine Entscheidung über die Aufnahme von investierenden Mitgliedern. Dabei muss mit dem
investierenden Mitglied der Zeitpunkt sowie die Art und Weise der Abrechnung im Falle der
Auflösung des Rechtsverhältnisses als investierendes Mitglied vereinbart werden;
- eine Entscheidung über die Anordnung von Nachschüssen;
- die Änderung des Nennwertes der Anteilscheine;
- im Falle der Beendigung oder Auflösung des Mitgliedsverhältnisses die Festlegung des
Zeitpunktes der Auszahlung der Summe des Anteilscheins über dem Nennwert, der von der
Genossenschaft unter Berücksichtigung ihrer sonstigen Verbindlichkeiten zu bestimmen ist, wobei
der Zeitraum nicht mehr als acht Jahre nach der Auflösung des Mitgliedsverhältnisses betragen darf;
- all das, was ein Gesetz oder die Satzung in die sachliche Zuständigkeit der Generalversammlung
verweist.
Die Generalversammlung ist bei Bedarf, doch wenigstens einmal jährlich einzuberufen
(ordentliche Generalversammlung). Eine außer der Reihe erfolgende Einberufung der Ge-
neralversammlung (außerordentliche Generalversammlung) ist verbindlich, wenn über eine Sache
entschieden werden muss, die in die ausschließliche sachliche Zuständigkeit der
Generalversammlung fällt und eine verspätete Entscheidung die Funktionsfähigkeit der Ge-
nossenschaft gefährden würde bzw. mit einer Verletzung der in einer Rechtsnorm oder in der
Satzung vorgeschriebenen Pflichten der Genossenschaft verbunden wäre; oder dies wenigstens zehn
Prozent der Mitglieder oder der Aufsichtsrat schriftlich, unter Angabe des Grundes anregen/anregt.
Die Generalversammlung (Delegiertenversammlung) ist - wenn die Satzung keinen ab-
weichenden Ort festlegt - am Sitz der Genossenschaft abzuhalten.

b) Über die Bestimmungen der Teil-Generalversammlung

Die Bestimmungen über die Teil-Generalversammlung werden von §27 folgendermaßen umfasst.
Die Satzung kann an Stelle der Abhaltung einer Generalversammlung die Abhaltung von Teil-
Generalversammlungen vorschreiben, wenn die Anzahl der Genossenschaftsmitglieder fünfhundert
Personen übersteigt oder der Wohnsitz bzw. die Arbeitstelle der Mitglieder oder ein anderer, in der
Satzung festgelegter Gesichtspunkt das begründet. Die Bereiche für die Teil-Generalversammlungen
sowie der Ort der Abhaltung der Teil-Generalversammlungen sind in der Satzung festzulegen.

c) Über die Delegiertenversammlung

In Betracht auf die praktischen Aspekte wurde das Institut der Delegiertenversammlung angewendet.
378 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Die Bestimmungen über sie enthält § 28.

Wenn die Anzahl der Genossenschaftsmitglieder fünfhundert Personen übersteigt, kann die
Satzung eine Delegiertenversammlung vorschreiben. In diesem Fall legt die Satzung den zur
Mitgliederstärke ins Verhältnis gesetzten Anteil der Delegierten, die Art und Weise ihrer Wahl und
die Dauer ihres Mandats fest, wobei zu berücksichtigen ist, dass die Zahl der Delegierten nicht unter
fünfzig liegen darf.

d) Über die leitenden Repräsentanten, Organe, Wirtschaftsprüfer und Vertretung der

Genossenschaft

Laut 29 § sind die leitenden Repräsentanten der Genossenschaft der Vorsitzende und die Mitglieder
des Vorstandes bzw. der Geschäftsführende Vorsitzende.
Im Gesetz werden vor allem zwei Organisationen ausführlich geregelt, nämlich der Vorstand
und das Aufsichtsrat. Sonstige Bestimmungen erklären das Institut des Wirtschaftsprüfers und des
Aufsichtsrat.
Laut § 41 wird die Genossenschaft gegenüber Dritten sowie vor Gerichten und anderen
Behörden vom Vorstandsvorsitzenden (bzw. wenn es keinen Vorstand gibt: vom Geschäftsföhrenden
Vorsitzenden) sowie von den Vorstandsmitgliedern vertreten.

6. Über das Mitgliedsverhältnis

a) Über das Mitgliedsverhältnis im Allgemeinen

Über das Mitgliedsverhältnis enthält Abschnitt IV des Gesetzes mehrere wichtige Bestimmungen.
Diese sind die folgenden:
Das Mitgliedsverhältnis in der Genossenschaft entsteht bei der Gründung der Genossenschaft
oder auf schriftlichen Antrag durch Mitgliedsaufnahme. Die Satzung kann die sich aus dem Zweck
der Genossenschaft ergebenden Kriterien festlegen, die bei der Entscheidung von Anträgen zur
Mitgliedsaufnahme maßgebend sind. Bei der Aufnahme von Mitgliedern sowie bei der Festlegung
der Rechte und Pflichten der Mitglieder ist die Anforderung der Gleichbehandlung einzuhalten. Das
Mitglied gibt in seinem Antrag eine Erklärung ab, dass es die Festlegungen in der Satzung der
Genossenschaft für sich als verbindlich ansieht und zur Realisierung der Ziele der Genossenschaft
einen Vermögensbeitrag übernimmt bzw. sich - mit Ausnahme des investierenden Mitglieds - zu
einer persönlichen Mitwirkung bereit erklärt.
Über die Mitgliedsaufnahme entscheidet - mit Ausnahme des investierenden Mitglieds - das in
der Satzung festgelegte Gremium auf seiner nächsten Sitzung nach der Einreichung des
Aufnahmeantrags. Von der Entscheidung ist die Person, die beitreten möchte, in Kenntnis zu setzen
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 379

und die Generalversammlung zu informieren. Das in der Satzung festgelegte Gremium prüft bei der
Entscheidung des Antrags das Bestehen der in diesem Gesetz festgehaltenen Bedingungen der
Mitgliedsaufnahme sowie ob der Antragsteller in der Lage ist, sich an der Tätigkeit der
Genossenschaft zu beteiligen.

b) Über den Inhalt des Mitgliedsverhältnisses

Der Inhalt des Mitgliedsverhältnisses bringt laut § 46 die eigenartige wirtschaftliche und juristische
Natur der Genossenschaften zum Ausdruck.
Die Grundrechte des Mitglieds sind, sich an der Tätigkeit der Genossenschaft zu beteiligen und
seiner persönlichen Mitwirkung, Vermögenseinlage und sonstigen Beteiligung entsprechend am
Ergebnis der Wirtschaftsführung beteiligt werden; die von der Genossenschaft für die Mitglieder
eingeführten Leistungen in Anspruch zu nehmen und die sonstigen
Vorteile des Zusammenschlusses zu genießen; mit Beratungs- und Stimmrecht an der Ge-
neralversammlung teilzunehmen; ein Amt in der Genossenschaft zu bekleiden;
von den leitenden Repräsentanten eine Auskunft über jede die Genossenschaft betreffende Frage
zu fordern.
Bei der Leitung und Kontrolle der Tätigkeit der Genossenschaft stehen den Mitgliedern
- wenn dieses Gesetz nichts anderes verfügt - ohne Rücksicht auf die Höhe der von ihnen geleisteten
Vermögenseinlage die gleichen Rechte zu.
Die grundlegenden Pflichten des Mitglieds sind, seine Vermögenseinlage zu erfüllen und sich
ferner seiner Verpflichtung entsprechend an der Tätigkeit der Genossenschaft und ihrer Organe zu
beteiligen; sowie das Vermögen der Genossenschaft zu schützen.
Die Rechte und Pflichten der Mitglieder sind detailliert in der Satzung enthalten.
Die Art und Weise der persönlichen Mitwirkung des Mitglieds legt die mit dem Vorstand
abgeschlossene Mitgliedschaftsvereinbarung fest.
Mitgliederliste

c) Über den Inhalt des investierenden Mitgliedsverhältnisses

Der Inhalt des investierenden Mitgliedsverhältnisses benötigt gemäß § 60 eine spezielle Regelung.
Wenn die Satzung es ermöglicht, kann das Mitglied der Genossenschaft auch ein investierendes
Mitglied sein. Über die Aufnahme des investierenden Mitglieds entscheidet die
Generalversammlung. Eine Sozialgenossenschaft darf kein investierendes Mitglied haben. Das
investierende Mitglied zeichnet unter Bereitstellung einer Geldeinlage oder einer den in § 49 Abs. 3
festgehaltenen Anforderungen entsprechenden Sacheinlage bei der Genossenschaft
Anlegeranteilscheine (im Weiteren: Anlegeranteilschein).
Die Anzahl der investierenden Mitglieder darf zehn Prozent der Genossenschaftsmitglieder nicht
überschreiten, während der Nennwert der Anlegeranteilscheine nicht über dreißig Prozent des
380 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Anteilscheinkapitals liegen darf.

Der Erbe (Rechtsnachfolger) des investierenden Mitglieds kann nach den Festlegungen in
diesem Gesetz seine Aufnahme als investierendes Mitglied beantragen. In Ermangelung einer
Aufnahme ist mit ihm eine Abrechnung vorzunehmen.
Bei der Auflösung des Verhältnisses als investierendes Mitglied erfolgt die Abrechnung mit dem
ehemaligen investierenden Mitglied bzw. seinem Erben (Rechtsnachfolger) nach der Auflösung des
Mitgliedsverhältnisses zu dem Zeitpunkt und auf die Art und Weise, wie in der zwischen dem
investierenden Mitglied und der Genossenschaft abgeschlossenen Vereinbarung festgehalten.
Das investierende Mitglied (das ehemalige investierende Mitglied; der Erbe bzw.
Rechtsnachfolger) ist im Verhältnis der Summe seiner Anlegeranteilscheine zu einer Beteiligung an
dem sich aus der Wirtschaftstätigkeit ergebenden Ergebnis nach Steuern der Genossenschaft
berechtigt und trägt im gleichen Umfange auch die Verluste.
Die Rechte und Pflichten des investierenden Mitglieds sind mit den in diesem Gesetz
festgelegten Rechten und Pflichten eines Mitglieds identisch, doch gibt es folgende Abweichungen:
das investierende Mitglied muss in Abweichung vom Gesetz die Gesamtsumme der Geldeinlage
bei der Gründung (beim Beitritt) einzahlen; das investierende Mitglied kann nicht zur persönlichen
Mitwirkung verpflichtet werden; das investierende Mitglied kann seine Anlegeranteilscheine außer
den Genossenschaftsmitgliedern und einer der Genossenschaft als Mitglied beitretenden Person auch
einem investierenden Mitglied sowie einer der Genossenschaft als investierendes Mitglied
beitretenden Person übertragen.

7. Über die Mitgliederliste der Genossenschaft

Laut § 45 fuhrt die Genossenschaft über die Mitglieder ein Register, das den Namen (Firmennamen)
und den Wohnsitz (Sitz) des Mitglieds, die Höhe der vom Mitglied erfüllten Vermögenseinlage
sowie den Zeitpunkt der Entstehung bzw. der Auflösung des Mitgliedsverhältnisses beinhaltet. Das
Register bescheinigt - bis zum Nachweis des Gegenteils - die Daten bezüglich der Entstehung, des
Bestehens und der Auflösung des Mitgliedsverhältnisses.
Das Register darf von jedem eingesehen werden, wenn er sein Interesse nachweist.

8. Über die wirtschaftliche Zusammenarbeit von

Genossenschaft und Mitglied

Bei der Darstellung der Mitgliedschaft in einer Genossenschaft können die Regeln bezogen der
Zusammenarbeit wirtschaftlichen Zusammenarbeit von Genossenschaft und Mitglied nicht
ausgelassen werden. Mit diesen Vorschriften in § 55 und in § 56 macht der Rechtsgeber die
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 381

Prinzipien Betriebsergänzung und Rückvergütung geltend.

Die wirtschaftliche Zusammenarbeit der Genossenschaft und des Mitglieds wird von der
Satzung, angepasst an die Ziele der Genossenschaft, detailliert festgelegt. Die Zusammenarbeit kann
realisiert werden:
bei der Abwicklung der Anschaffungen der Mitglieder bzw. bei der Verarbeitung und dem
Verkauf ihrer Erzeugnisse;
bei der Befriedigung der Konsumbedürfnisse der Mitglieder und der Gewährung einer
Kaufrückerstattung;
- bei einer gemeinsamen Wirtschaftsführung;
bei der Schaffung einer Arbeitsmöglichkeit für die Mitglieder bzw. bei einer auf andere Weise
erfolgenden Verbesserung ihrer sozial benachteiligten Lage;
- im Falle von Schulgenossenschaften, die unter Zusammenarbeit der Schüler und Bil-
dungseinrichtungen tätig sind, bei der Schaffung von Arbeitsmöglichkeiten für die Schüler sowie der
Verbesserung der Ausbildungsbedingungen;
- bei einer sich nach der konkreten Art und Weise der wirtschaftlichen Zusammenarbeit
richtenden sonstigen Form.
Die Möglichkeiten der persönlichen Mitwirkung der Mitglieder legt die Satzung den
Eigenheiten der Genossenschaft entsprechend fest. Die persönliche Mitwirkung kann - im Verhältnis
zur Tätigkeit der Genossenschaft - durch eine Produktion, die Verarbeitung von Erzeugnissen, die
Vorbereitung zum Verkauf, den Verkauf bzw. den Konsum oder durch eine andere Tätigkeit
erfolgen.

9. Über die Auflösung des Mitgliedsverhältnisses

Die Auflösung des Mitgliedsverhältnisses ist in §§ 61-64 geregelt.

Das Mitgliedsverhältnis wird nach dem Gesetz wegen den folgenden Gründen erlischt:
- das Mitglied aus der Genossenschaft austritt;
- das Mitglied seine Vermögenseinlage (Nachschusspflicht) - bis zu dem in der Satzung (im
Beschluss der Generalversammlung) festgelegten Zeitpunkt - nicht erfüllt hat;
- das Mitglied stirbt (aufgelöst wird);
- die Genossenschaft das Mitglied ausschließt;
- die Genossenschaft durch Umwandlung oder ohne Rechtsnachfolger aufgelöst wird.
382 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

10. Über die vermögensrechtlichen Vorschriften des

Gesetzes

Nach der Darstellung des genossenschaftlichen Mitgliedsverhältnisses ist es nötig die ver-
mögensrechtlichen Vorschriften zu detaillieren. Im Bereich des Vermögensrechts enthält das
ungarische Genossenschaftsgesetz ausführliche Regelungen über das Vermögen der Genossenschaft
in §§ 65-67, die Vermögenseinlage in §§ 49-51, über den Anteilschein in § 44, über das
Mitgliederdarlehen in § 52, sowie über die Nachschüsse § 54, und letztens über den
Gemeinschaftsfond in §§ 57, 58, 59 und 71. Die wichtigsten Elemente der Bestimmungen, die in
diesem Bereich bemerken werden sollen, sind die folgenden.
a) Über das Vermögen der Genossenschaft und über den Anteilschein

Das Vermögen der Genossenschaft ist das Eigenkapital der Genossenschaft, welches das
Anteilscheinkapital (gezeichnete Kapital), das gezeichnete, doch nicht eingezahlte Kapital, die
Kapitalrücklage, die Gewinnrücklage, die gebundene Rücklage (und in dieser den Ge-
meinschaftsfonds), die Bewertungsrücklage sowie das Bilanzergebnis des Berichtsjahres umfasst.
Das Anteilscheinkapital (gezeichnete Kapital) der Genossenschaft ist die Summe der
Vermögenseinlagen der Mitglieder, deren Erbringung bzw. die diesbezüglich übernommenen
Verpflichtungsübemahmen durch die für die Mitglieder ausgestellten Anteilscheine bestätigt werden.
Den Wert des Anteilscheinkapitals (gezeichneten Kapitals) bei der Gründung legt die Satzung
fest.Die Generalversammlung der Genossenschaft kann einen Teil des Vermögens über dem
Anteilscheinkapital (gezeichneten Kapital) in den Gemeinschaftsfonds anlegen, wobei dieser Teil in
der gebundenen Rücklage zu registrieren ist. Die Regeln zur Verwendung des Gemeinschaftsfonds
sind in der Satzung festzulegen. Im Rahmen dessen muss für den Fall der Auflösung der
Genossenschaft ohne Rechtsnachfolge bzw. ihrer Umwandlung in eine Wirtschaftsorganisation über
die Übergabe des Gemeinschaftsfonds an eine andere Genossenschaft bzw. an den
Genossenschaftsverband verfügt werden.
Die Satzung der Genossenschaft legt die Mindesthöhe der Vermögenseinlage der Mitglieder
fest, deren Erfüllung für jedes Mitglied verbindlich ist. Die Vermögenseinlage kann eine Geld- oder
Sacheinlage sein. Die Vermögenseinlage bzw. die darauf bezogene Verpflichtungsübernahme des
Genossenschaftsmitglieds stellt der Anteilschein dar.
Die Sacheinlage können alle über einen verkehrsfähigen Vermögenswert verfügenden
Gegenstände, Geistesschöpfungen sowie verkehrsfähigen Rechte - einschließlich der vom Schuldner
anerkannten oder auf einem rechtskräftigen Gerichtsbeschluss beruhenden Forderungen - sein. Die
Verpflichtungsübemahme des Mitglieds zur Arbeitsverrichtung oder zu einer anderen persönlichen
Mitwirkung bzw. Leistungsgewährung darf nicht als Sacheinlage berücksichtigt werden. Das eine
Sacheinlage leistende Mitglied muss der Genossenschaft innerhalb von fünf Jahren nach der
Leistung der Sacheinlage dafür einstehen, dass der angegebene Wert der Einlage den zum Zeitpunkt
der Leistung bestehenden Wert der Sacheinlage nicht übersteigt.
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 383

Das Mitglied muss als Vermögenseinlage Anteilscheine in einer Anzahl und mit einem
Nennwert, wie in der Satzung festgelegt, zeichnen. Bei der Gründung und beim Beitritt ist die
Zeichnung eines Anteilscheins verbindlich, dessen - bei einer Geldeinlage - in der Satzung
festgelegter Anteil, doch wenigstens dreißig Prozent bei der Gründung (beim Beitritt) einzuzahlen ist
(sind), während eine Sacheinlage voll und ganz zu leisten ist.
Wenn das Mitglied beim Beitritt nicht die gesamte Summe der dem Nennwert des Anteilscheins
entsprechenden Vermögenseinlage geleistet hat, ist der verbleibende Teil auf die Art und Weise und
zu dem Zeitpunkt, wie in der Satzung festgelegt, - doch spätestens inner
 ~

384 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

halb eines Jahres nach dem Beitritt - zu leisten. Bei der Gründung ist der einjährige Zeitraum
von der handelsgerichtlichen Eintragung der Genossenschaft an zu rechnen.
Der Nennwert der Anteilscheine muss die gleiche Höhe haben. Der Anteilschein darf einer
anderen Person - mit Ausnahme eines Mitglieds der Genossenschaft sowie im Gesetz festgelegten
Fall mit Ausnahme der der Genossenschaft als Mitglied beitretenden Person - nicht übertragen und
keiner Zwangsvollstreckung wegen Verbindlichkeiten des Genossenschaftsmitglieds gegenüber
einem Dritten unterzogen werden.
Der Erbe (Rechtsnachfolger) des Mitglieds kann nach den Festlegungen in diesem Gesetz die
Aufnahme als Mitglied beantragen. In Ermangelung einer Aufnahme ist mit ihm eine Abrechnung
vorzunehmen.
Bei einer Beendigung oder Auflösung des Mitgliedsverhältnisses steht dem Mitglied bzw.
dessen Erben (Rechtsnachfolger) der Nennwert des Anteilscheins sowie die um die gebundene
Rücklage gesenkte Summe des während des Mitgliedsverhältnisses entstandenen und auf den
Anteilschein entfallenden Eigenkapitals zu, sofern dieses nicht zur Deckung von Verlusten
verwendet wurde. Die Abrechnung des Nennwertes des Anteilscheins erfolgt innerhalb von dreißig
Tagen nach dem Tag der den Abschluss laut Rechnungslegungsgesetz annehmenden
Generalversammlung nach der Auflösung des Mitgliedsverhältnisses. Wenn die als Basis der
Abrechnung dienende Summe über dem Nennwert liegt, ist die Differenzsumme in dem von der
Generalversammlung festgelegten Zeitraum zu zahlen. Der Anteilschein berechtigt - mit Ausnahme
der über eine Rechtsstellung als gemeinnützige Organisation verfügenden Sozialgenossenschaft - zu
einer Beteiligung am versteuerten Ergebnis der Genossenschaft. Die Vermögenseinlage bzw. die
darauf bezogene Verpflichtungsübernahme des Genossenschaftsmitglieds stellt der Anteilschein dar.

b) Über das Mitgliedsdarlehen

Bei der Regelung des Mitgliedsdarlehens hatte der Rechtsgeber das Ziel, die Möglichkeit der
Genossenschaft zu geben, die finanziellen Schwierigkeiten in eigenem Interessenbereich lösen zu
können. Diesem Ziel dienen die folgenden Vorschriften:
Das Mitglied der Genossenschaft kann - wenn sein Mitgliedsverhältnis seit wenigstens einem
Jahr besteht - der Genossenschaft zinsfrei oder gegen Zinsen ein Darlehen gewähren
(Mitgliederdarlehen), wenn es seine in der Satzung festgelegte, verbindliche Vermögenseinlage
bereits erfüllt hat.
Das der Genossenschaft gewährte Mitgliederdarlehen darf nur zur Realisierung der Ziele der
Genossenschaft verwendet werden.
c) Über die Nachschüsse

Ein anderes Mittel der Genossenschaft für die Lösungfinanzieller Problemen sind die Nachschüsse.
ln diesem Fall helfen die Mitglieder der Genossenschaft in gleichen Maßen.
Die Mitglieder können - sofern die Satzung es so verfugt - zur Begleichung von Verlusten der
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 385

Genossenschaft im Verhältnis ihrer Vermögenseinlage zu Nachschüssen verpflichtet werden.

Die Anordnung von Nachschüssen darf jährlich höchstens einmal erfolgen, wobei ihre Höhe bei
einer Gelegenheit dreißig Prozent der Vermögenseinlage nicht übersteigen darf.
Die Nachschüsse erhöhen die gebundene Rücklage der Genossenschaft. Zur Ergänzung der
Verluste nicht notwendige Nachschüsse sind an die Mitglieder zurückzuzahlen, wobei die
Rückzahlung nur nach vollständiger Einzahlung der Vermögenseinlage erfolgen kann.
Wenn das Mitglied seine Nachschusspflicht bis zu dem durch die Generalversammlung
angegebenen Zeitpunkt nicht erfüllt, erlischt sein Mitgliedsverhältnis.

d) Über den Gemeinschaftsfond

Aus den vermögensrechtlichen Vorschriften des Gesetzes müssen die Bestimmungen über den
Gemeinschaftsfond noch hervorgehoben werden:
Die Genossenschaft bildet in einer von der Generalversammlung festgelegten Höhe ihres
Ergebnisses nach Steuern einen Gemeinschaftsfonds zur Deckung der im Gesetz festgelegten
Zuwendungen und Zuschüsse sowie der diese belastenden Steuern und Beiträge.
Der Gemeinschaftsfonds wird als nicht aufteilbares Genossenschaftsvermögen angesehen, das in
der gebundenen Rücklage abgesondert ist. Die Bildung des Gemeinschaftsfonds erfolgt durch
Übertragung aus der Gewinnrücklage in die gebundene Rücklage. Die den Abschluss des
Berichtsjahres laut Rechnungslegungsgesetz annehmende Generalversammlung legt fest, in welcher
Höhe des zur Verfügung stehenden Bestandes des Gemeinschaftsfonds im Jahr nach dem
Berichtsjahr Zuwendungen und Zuschüsse erfüllt werden können. Vor der Einbringung des
Abschlusses bei der Generalversammlung ist zum Vorschlag zur Verwendung aus dem Fonds die
Erklärung des von der Generalversammlung der Genossenschaft bevollmächtigten Landesverbandes
der Genossenschaften einzuholen. Die Höhe der vom Gemeinschaftsfonds verwendeten Summe der
geleisteten Zuwendungen und Zuschüsse sowie der diese belastenden Steuern und Beiträge ist aus
der gebundenen Rücklage in die Gewinnrücklage zu übertragen.
Im Falle der Umwandlung der Genossenschaft in eine Wirtschaftsorganisation oder ihrer
Auflösung ohne Rechtsnachfolger muss der Gemeinschaftsfonds - nach der Abrechnung mit den
Gläubigem - an die Genossenschaft laut der Verfügung der Satzung oder den
Genossenschaftsverband übergeben werden.
Der Gemeinschaftsfonds darf nicht als Beteiligung am Gewinn bzw. bei der mit der Auflösung
des Mitgliedsverhältnisses verbundenen Abrechnung berücksichtigt werden.
In Zusammenhang mit dem Gemeinschaftsfond müssen die Zweige, wo das in den Ge-
meinschaftsfond eingezahlte Geld verwendet wird, laut §57 aufgezählt werden. Die Zweige sind im
Sinne des Gesetzes die folgenden:
- soziale Zuwendungen (Sozialhilfe, Wohnungsbauzuschüsse, zur Kindererziehung, zum
Arzneimittelkauf bzw. zur Krankenpflege gewährte Beihilfen, bei Erwerbsunfähigkeit geleistete
Beihilfen, Bestattungsbeihilfe, Essenzuschüsse bzw. Rentenzuzahlungen und Erholungsgeld) ;
386 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

- Ausbildungszuschüsse (Aus- und Weiterbildungszuschüsse, Zuschüsse zur Teilnahme an Fach-

und Sprachlehrgängen, Gewährung von Stipendien);
- kulturelle Zuschüsse (Zuschüsse für die Mitglieder von Amateurkulturgruppen und von
Gruppen zur Traditionspflege, Zuschüsse zur Teilnahme an Kulturveranstaltungen);
- Zuschüsse zur Bildungstätigkeit (Finanzierung von populärwissenschaftlichen Vorträgen und
Publikationen, Finanzierung der Teilnahme an Veranstaltungen zu beruflichen Zwecken);
- Zuschüsse zu sportlichen Betätigungen (Zuschüsse zu Amateur- und Massensportver-
anstaltungen);
- Sicherung anderer Zuschüsse und Zuwendungen, die dem Ziel der Genossenschaft angepasst
sind.

11. Über die Haftungsverhältnisse

Nach der Darstellung der wesentlichen vermögensrechtlichen Rechtsinstitute der ungarischen

Regelung, müssen die Regeln der Haftungsverhältnisse bezüglich der Genossenschaft detailliert
werden. Der Abschnitt VI. des Gesetzes regelt dieses Verhältnis.
Die Genossenschaft haftet für den ihrem Mitglied rechtswidrig verursachten Schaden nach den
allgemeinen Regeln des Zivilrechts. Die Genossenschaft muss - ohne Rücksicht auf ihre
Schuldhaftigkeit - ihrem Mitglied den Schaden erstatten, der dem Mitglied bei der Arbeitsverrichtung
im Rahmen des Mitgliedsverhältnisses widerfahren ist; sowie an den Sachen entstanden ist, die
üblicherweise an den Arbeitsplatz mitgebracht worden sind.
Die Genossenschaft trägt keine Haftung, wenn sie beweist, dass der Schaden durch einen
außerhalb ihres Tätigkeitsbereichs fallenden, unabwendbaren Grund oder ausschließlich durch ein
unabwendbares Verhalten des Mitglieds verursacht wurde. Die Genossenschaft wird auch ohne
Vörliegen solcher Umstände von der Erstattung jenes Teils des Schadens befreit, der durch das
schuldhafte Verhalten des Mitglieds hervorgerufen worden ist. Bei der Schadensverursachung eines
im Namen der Genossenschaft vorgehenden Mitglieds haftet die Genossenschaft gegenüber dem
Geschädigten. Die Genossenschaft kann ihren Anspruch gegenüber dem Schadensverursacher nach
den Festlegungen im Gesetz geltend machen.

12. Über die Regelung der organisatorischen Veränderungen

Es müssen noch die Regelungen in Beziehung auf die organisatorischen Veränderungen der
Genossenschaft erklärt werden. Der Abschnitt VII. enthält die bezogenen Bestimmungen.
Als Hauptregel gilt, dass bei der Umwandlung der Genossenschaft die auf ihre Gründung
bezogenen Regeln anzuwenden sind. Als Umwandlung werden die Verschmelzung (Verschmelzung
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 387

durch Neugründung bzw. Aufnahme) bzw. die Spaltung der Genossenschaft und ihre Umwandlung
in eine Wirtschaftsorganisation angesehen.
Bei einer Verschmelzung durch Neugründung erlöschen die verschmelzenden Genos-
senschaften, deren Vermögen auf die durch die Umwandlung entstehende neue Genossenschaft als
Rechtsnachfolger übergeht. Bei einer Verschmelzung durch Aufnahme erlischt die aufgenommene
Genossenschaft, deren Vermögen auf die aufnehmende Genossenschaft als Rechtsnachfolger
übergeht.
Bei einer Spaltung erlischt die Genossenschaft, deren Vermögen auf die durch die Umwandlung
entstehenden Genossenschaften als Rechtsnachfolger übergeht.
Bei einer Umwandlung der Genossenschaft entsteht - mangels abweichender Verfügung eines
Gesetzes - keine gesonderte Steuer- und Gebührenzahlungspflicht.
Zur Umwandlung einer Schulgenossenschaft ist die Zustimmung des Leiters der Bil-
dungseinrichtung notwendig. Der Leiter der Bildungseinrichtung kann der Änderung der
Organisation der Schulgenossenschaft zustimmen, wenn das Verfügungsrecht über das infolge der
Änderung in die Schulgenossenschaft eingebrachte bzw. abgetretene Vermögen auch weiterhin der
Schulgenossenschaft zusteht oder es zum ursprünglichen Berechtigten zurückkommt und er ferner
das Einverständnis des Trägers beschafft.
Die Genossenschaft kann sich - mit Ausnahme der über eine Rechtsstellung als gemeinnützige
Organisation verfügenden Sozialgenossenschaft - in eine Gesellschaft mit beschränkter Haftung oder
Aktiengesellschaft umwandeln. Mit den Mitgliedern der sich mit der Umwandlung auflösenden
Genossenschaft, die keine Mitglieder der entstehenden Wirtschaftsgesellschaft werden möchten, ist
nach den Regeln dieses Gesetzes eine Abrechnung vorzunehmen.
13. Über die allgemeine Regelung der Auflösung der
Genossenschaft

Die Regelung der Auflösung ist im Abschnitt VIII befindlich.

Die Genossenschaft erlischt mit der Löschung aus dem Handelsregister. Die Genossenschaft erlischt,
wenn
- der in der Satzung festgelegte Zeitraum abgelaufen ist;
- die Generalversammlung ihre Auflösung ohne Rechtsnachfolger oder mit Rechtsnachfolge
beschließt;
- die Anzahl ihrer Mitglieder unter die in diesem Gesetz festgelegte Zahl sinkt und innerhalb von
sechs Monaten beim Handelsregistergericht keine entsprechende Anzahl neuer Mitglieder
angemeldet wird;
- das Handelsregistergericht sie für aufgelöst erklärt;
- sie das Gericht in einem Konkursverfahren auflöst.
Wenn die Genossenschaft ohne Rechtsnachfolger aufgelöst wird, ist mit Ausnahme der
Auflösung infolge eines Konkurses - in Ermangelung einer abweichenden Bestimmung des Gesetzes
388 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

- eine Liquidation zulässig.

Für die Liquidation der Genossenschaft ist das Gesetz Nr. V von 2006 - als Hauptregel- über die
Firmenpublizität, das handelsgerichtliche Verfahren maßgebend.
Die nach Abschluss des Konkursverfahrens bzw. der Liquidation verbleibenden Ver-
mögenswerte sind unter den Mitgliedern und investierenden Mitgliedern - im Verhältnis ihrer
Vermögenseinlage - aufzuteilen und ihnen unter Einhaltung der im Gesetz Nr. XLIX von 1991 über
das Vergleichsverfahren und das Konkursverfahren sowie im Gesetz Nr. V von 2006 über die
Firmenpublizität, das handelsgerichtliche Verfahren und die Liquidation festgehaltenen Fristen
auszuzahlen.

14. Über die Genossenschaftsverbände

Die Genossenschaftsverbände sind im Abschnitt IX geregelt.

Die Genossenschaften können - sowohl zum Schutz ihrer eigenen Interessen als auch der Interessen
der Genossenschaftsmitglieder und zur Förderung ihrer gemeinsamen Tätigkeit durch materielle
Mittel - auf regionaler oder Branchenebene organisierte bzw. zentrale Interessenvertretungsorgane
bilden.
Die zentralen Interessenvertretungsorgane können das gemeinsame, zentrale Interes-
senvertretungsorgan der ungarischen Genossenschaftsbewegung bilden.
Auf die genossenschaftlichen Interessenvertretungsorgane sind die im Gesetz Nr. II von 1989
über das Vereinigungsrecht festgehaltenen Bestimmungen entsprechend anzuwenden.
Die zentralen Interessenvertretungsorgane vertreten die betroffenen ungarischen Ge-
nossenschaften auch in den internationalen Organisationen.
In den Tätigkeitsbereich der genossenschaftlichen Interessenvertretungsorgane fallen die
folgenden Aufgaben:
- die Unterstützung der Gründung und des Betriebs von Genossenschaften;
- die Förderung der Zusammenarbeit der Genossenschaften nach Integrations-, Gebiets-,
regionalen oder Branchengesichtspunkten;
- die Förderung der ins In- und Ausland gerichteten Wirtschaftstätigkeit der Genossenschaften;
- die Beratung und Schulung für die Genossenschaften bzw. deren Mitglieder, in erster Linie in
Wirtschafts-, Finanz- und Rechtsfragen;
- in Verbindung mit ihren Aufgaben die Gründung bzw. die Unterstützung von Bil-
dungseinrichtungen bzw. über Zeitschriften und andere Publikationen die Betreibung einer
populärwissenschaftlichen Tätigkeit;
- die Unterstützung der sozialen Tätigkeit der Genossenschaften mit materiellen Mitteln;
- die Kontakthaltung und Zusammenarbeit mit ähnlichen in- und ausländischen Organisationen
bzw. deren Unterstützung;
- die Forschung in einzelnen Bereichen der genossenschaftlichen Tätigkeit.
 Über das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz Nr. X von 2006 389

Die genossenschaftlichen Interessenvertretungsorgane bzw. der von ihnen gegründete

Landesverband können zur Sicherung der materiellen Voraussetzungen für die im Gesetz
festgelegten Tätigkeiten einen Solidaritätsfonds bilden.
Vor der Einreichung der die Genossenschaften oder deren Mitgliedschaft berührenden Entwürfe
bei der Regierung oder beim Parlament ist die Meinung des betroffenen Genossenschaftsverbandes
und des durch die Genossenschaftsverbände gegründeten Landesverbandes (im Weiteren zusammen:
Verband) anzufordem. Ist der Verband mit dem Entwurf nicht einverstanden, muss der Regierung
bzw. dem Parlament die abweichende Meinung vorgestellt werden.
Der betroffene Genossenschaftsverband und der Landesverband können beim betreffenden
Minister das Erlassen von Rechtsnormen anregen.
Abschnitt III Über die ungarische geltende,
spezielle Regelung der einzelnen
Genossenschaften

1. Über das Gesetz Nr. CXV von 2004 betreffen die

Wohnungsgenossenschaften

a) Über das Wesen und den Zweck der Wohnungsgenossenschaften

Die Grundtätigkeit der Wohnungsbaugenossenschaften sind Unterhaltung und Rekonstruktion der im

Eigentum der Wohnungsbaugenossenschaften befindlichen gemeinsamen Gebäudeteile, oder sie
haben das Ziel, ihre Mitglieder mit preisgünstigem Wohnraum zu versorgen. Bei
Wohnungsgenossenschaften geht es um eine individuelle Förderung der Mitglieder und nicht - wie
bei kommunalen Wohnungsgesellschaften - um eine Versorgung breiter Schichten der Bevölkerung
mit Wohnungen. Im Zusammenwirken zwischen Personenvereinigung und Geschäftsbetrieb ist das
Prinzip der Doppelnatur der Genossenschaften zu sehen; außerdem sind Wohnungsgenossenschaften
an den Untemehmensgrundsätzen der genossenschaftlichen Selbstverwaltung
(Genossenschaftsorgane), dem Subsidiaritätsprinzip, dem Solidaritätsprinzip u.a. ausgerichtet.

b) Der Begriff der Wohnungsgenossenschaft

Den Begriff der Wohnungsgenossenschaft erläutert der § 2 des Gesetzes Nr. CXV von 2004
folgendermaße:
Eine Wohnungsgenossenschaft kommt zustande, um Wohneigentümer zu bauen oder zu
rekonstruieren. Sie ist eine juristische Person. Die Mitglieder der Genossenschaft können natürliche
und juristische Personen, sowie Wirtschaftsgesellschaften ohne Rechtspersönlichkeit auch sein. Ein
Ausländer kann Mitglied dieser Genossenschaft sein, wenn er das Eigentum oder die Nutzungsrecht
der Wohnung erwarb. Nach dem Gesetz werden die Wohnungs-, die Rentner-Haushalte, die
Erholungsheime, die Garagen-, die Werkstatt-, die geschäftsbauenden und geschäftsführenden
Genossenschaften als Wohnungsgenossenschaften betrachtet.
392 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

2. Über die Regelung der sozialen Genossenschaften,

insbesondere über die Bestimmungen der
Regierungsverordnung 141/2006. (VI. 29.)

a) Über das Wesen und den Zweck der sozialen Genossenschaften

Die soziale Genossenschaft kann nur im Rahmen des allgemeinen Genossenschaftswesens gedeutet
werden. Im Allgemeinen ist das Ziel einer sozialen Genossenschaft die Eingliederung von Menschen
in allen Bereichen des täglichen Lebens, wie Familie, Freizeit, Schule, Arbeit und Urlaub zu fördern
und auf diese Weise allen das Recht auf ein selbst bestimmtes Leben zu gewährleisten. Bei den
sozialen Genossenschaften spielen die schon mehrmals erwähnten Prinzipien wie Gegenseitigkeit,
Solidarität eine bedeutendere Rolle wie bei anderen Genossenschaftstypen.

b) Der Begriff der sozialen Genossenschaft

Den Begriff der sozialen Genossenschaft enthält das geltende ungarische Genossenschaftsgesetz §§
7-8, zusätzlich regelt dieses Rechtsinstitut die Regierungsverordnung 141/2006. (VI. 29.). Der
Begriff der sozialen Genossenschaft beinhaltet die allgemeine Definition der Genossenschaft und
noch spezielle Merkmale.
Die soziale Genossenschaft ist eine mit einem Anteilscheinkapital in einer in der Satzung
festgelegten Höhe gegründete, nach den Grundsätzen der offenen Mitgliedschaft und des
veränderlichen Kapitals tätige, über eine Rechtspersönlichkeit verfügende Organisation, deren Ziel es
ist, die Befriedigung der wirtschaftlichen sowie anderen gesellschaftlichen Bedürfnisse (in Kultur,
Bildung, Sozial- und Gesundheitswesen) ihrer Mitglieder voranzutreiben. Das Ziel der sozialen
Genossenschaft ist die Schaffung von Arbeitsbedingungen für ihre arbeitslosen bzw. sozial
benachteiligten Mitglieder sowie eine auf andere Art und Weise erfolgende Verbesserung ihrer
sozialen Lage ist; Soziale Genossenschaften sind die Genossenschaften auch, welche als
Schulgenossenschaft tätig sind. Die Sozialgenossenschaft muss in ihrem Namen die Eintragung
„Sozialgenossenschaft” bzw. - bei einer Schulgenossenschaft - die Eintragung
„Schulgenossenschaft” tragen.
3. Über das Gesetz Nr. CXII von 1996 betreffend die
genossenschaftlichen Kreditinstitute

a) Über das Wesen und das Ziel der genossenschaftliche Kreditinstitute

 Über die ungarische geltende, spezielle Regelung der einzelnen Genossenschaften 393

Ein Kreditinstitut oder Geldinstitut ist ein Unternehmen, das Bankgeschäfte gewerbsmäßig oder in
einem Umfang betreibt, der einen in kaufmännischer Weise eingerichteten Geschäftsbetrieb
erfordert.

b) Der Begriff des genossenschaftlichen Kreditinstituts §§ 3, 5-6 des Gesetzes

Nr. CXII von 1996

Kreditinstitute können Banken, spezialisierte Kreditinstitute oder genossenschaftliche Kreditinstitute

(Spar- bzw. Kreditgenossenschaften) sein.
Genossenschaftliche Kreditinstitute dürfen die folgenden Tätigkeiten verrichten:
- die Sammlung von Einlagen und die - in einem das Eigenkapital übersteigenden Umfang - von
der Öffentlichkeit erfolgende Annahme anderer zurückzuzahlender Geldmittel;
- das Gewähren von Krediten und Geldanleihen;
- das Finanzleasing;
- die Gewährung von Dienstleistungen im Zahlungsverkehr;
- die Ausgabe von elektronischem Geld (E-Geld) sowie die Ausgabe von bargeldlosen
Zahlungsmitteln in Papierform (z.B. Reiseschecks und Wechsel in Papierform) bzw. die Gewährung
von damit verbundenen Dienstleistungen, die nicht als Zahlungsdienste angesehen werden;
- die Übernahme von Bürgschaften und Bankgarantien sowie die Übernahme sonstiger
Bankverbindlichkeiten;
- die Handelstätigkeit mit Valuten und Devisen - mit Ausnahme der Geldwechseltätigkeit -,
Wechseln bzw. Schecks, die auf eigene Rechnung oder als Kommissionär erfolgt;
- die Vermittlung von Finanzdienstleistungen (Maklertätigkeit);
- die Deponierungsdienstleistung bzw. Safedienstleistung;
- die Geldwechseltätigkeit;
- die Betreibung eines Zahlungssystems.
4. Über das Gesetz Nr. LX von 2003 betreffend die
Versicherung-Genossenschaften

a) Über das Wesen und das Ziel der Versicherungsgenossenschaften

Diese Genossenschaft bezweckt den Betrieb von Versicherungen jeder Art. Sie kann sich an anderen
Unternehmen, so insbesondere an Versicherungs- und Dienstleistungsuntemehmen beteiligen, solche
gründen oder erwerben und Zweigniederlassungen errichten.

b) Über die spezielle Regelung der Versicherung-Genossenschaft

394 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Bei einer Versicherungsgenossenschaft sind die einschlägigen Vorschriften des Gesetzes Nr. X von
2006 über die Genossenschaften mit dem in Gesetz Nr. LX von 2003 festgehaltenen Abweichungen
anzuwenden.
Laut §§ 12-18 des Gesetzes Nr. LX von 2003 sind die folgenden Regelungen die wichtigsten:
Eine Versicherungsgenossenschaft kann von wenigstens zehn Mitgliedern gegründet werden.
Innerhalb des durch die Mitglieder der Versicherungsgenossenschaft gezeichneten, zur
Gründung mindestens erforderlichen Anteilscheinkapitals müssen die Bareinlagen wenigstens
siebzig Prozent erreichen.
Bei der Sacheinlage innerhalb des Anteilscheinkapitals dürfen keine immateriellen Ver-
mögensgegenstände Vorkommen.
Der Nennwert eines Anteilscheins beträgt wenigstens zehntausend Forint.
Die Eintragung der Versicherungsgenossenschaft ins Handelsregister darf ausschließlich dann
erfolgen, wenn der Baranteil der Anteilscheine voll und ganz eingezahlt worden ist.
Zum Vorstandsmitglied kann auch gewählt werden, wer nicht Mitglied der Versiche-
rungsgenossenschaft ist bzw. nicht mit ihr im Arbeitsverhältnis steht.
Ein Mitglied des Aufsichtsrates darf mit der Versicherungsgenossenschaft in keinem
Arbeitsverhältnis stehen. Mitglied des Aufsichtsrates kann auch sein, wer nicht Mitglied der
Versicherungsgenossenschaft ist.
Das ehemalige Mitglied (bzw. sein Erbe) erhält bis zur mit ihm erfolgenden Abrechnung einen
Anteil am Ergebnis der Genossenschaft.
5. Über die Organisationsschichten der im Bereich der
Landwirtschaft gegründeten Genossenschaften: über die
ungarische und internationale Regelung der
Produktionsgruppen, der Obst-Gemüse Produktionsund
Verkaufsgenossenschaften

a) Die wichtigsten Merkmale der Organisationsschichten im Bereich der

Landwirtschaft gegründeten Genossenschaften

Die verschiedenen Organisationsschichten haben eigenartige Regelungen. Eine besondere Schicht

bedeuten die Produktionsgruppen. Die Produktionsgruppen sind Kooperationsformen, die den
Fortschritt der Hersteller fördern, und halten die Hersteller mit dem gleichen Produkt zusammen.
Eine andere Schicht bilden die Produktions- und Verkaufsgenossenschaften.
In Ungarn trat die Verordnung des Landwirtschaftsministeriums Nr. 67/2009. (VI. 9.) bezogen
auf die Obst-Gemüse Produktions- und Verkaufsgruppen in Kraft, die sich mit der Regelung der EU
harmonisiert.
 Über die ungarische geltende, spezielle Regelung der einzelnen Genossenschaften 395

b) Die wichtigsten Regelungen über die Produktionsgruppen laut der Verordnung des
Landwirtschaftsministeriums Nr. 81/2004. (V. 4.)

Die Produktionsgruppen sind Kooperationen, die der Landwirtschaftsminister laut dieser Verordnung
für diejenige anerkennt. Im wahren Leben sind diese Produktionsgruppen hauptsächlich
Genossenschaften.
Die Zahl der Mitglieder in einer Produktionsgruppe sind mindestens 15 Personen und das Ein-
kommen muss mindestens 300 Millionen sein. Das Hauptmerkmal dieser Gruppen ist also, dass sie
freiwillige Kooperationen sind, deren Mitglieder für mehrere Bedingungen entsprechen müssen.
Zusammenfassend kann es behauptet werden, dass die Produktionsgruppe dem Hersteller die die
Organisierung der Produktion, die Hilfe bei der Lagerung und bei der Verarbeitung sichert.
Zusätzlich stellt sie die Werkzeuge zur Verfügung, entscheidet darüber, wie viel Produkte und auf
welchem Preis hergestellt werden, bzw. erteilt den Mitgliedern Räte. Dadurch verstärkt sie die
Marktposition der Mitglieder. Gemäß Abs. 3 § 3 dürfen sich diese Gruppen nur auf einen Produkt
spezialisieren.
Laut der Verordnung des Landwirtschaftsministeriums Nr. 59/2007. (VII. 10.) werden die
Gründung und der Betrieb der Produktionsgruppen vom Europäischen Landwirtschaftlichen und
Vidékfejlesztési Alap unterstützt.
6. Über die Hauptbestimmungen der Regierungsverordnung Nr.
123/2006. (V. 19.) betreffend die Schulgenossen- schaften

a) Das Wesen und das Ziel der Schulgenossenschaft

Die juristischen Rahmen dieses Tätigkeitsbereiches gibt das Genossenschaftsgesetz. Es ist eine
spezielle Form der Genossenschaften, in der mindestens 85% der Mitglieder an einer Erziehungs
- Unterricht - Hochschulausbildungsstätte studierende ungarische Staatsbürger sind.
Das Ziel ihrer Tätigkeit ist die finanzielle Hilfe einer weniger unterstützte, zugleich der größten
Gruppe der Schulsphäre mit der Sicherung gelegentlicher Arbeitsmöglichkeiten. Heute sind in
Ungarn annähernd 250 Schulgenossenschaften tätig.

b) Über die spezielle Regelung der Schulgenossenschaft

Laut § 3 der Regierungsverordnungsverordnung Nr. 123/2006. (V. 19.) muss eine Schulge-
nossenschaft Unterrichtinstitute als Mitglieder bei ihrer Gründung und bei ihrem Betrieb haben.
Neben dem Personenkreis sind die Vorschriften bezogen auf die Tätigkeit einer Schul-
genossenschaft auch speziell und eigenartig. Die Tätigkeit der Schulgenossenschaft kann von der
Tätigkeit und vom Geist eines Unterrichtsinstituts nicht unabhängig sein.
396 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

7. Über die Hauptbestimmungen des Gesetzes Nr. LXIX. von

2006 betreffend die europäischen Genossenschaft (SCe)

a) Über die SCE im Allgemeinen

Die SCE beruht auf dem Recht der Europäischen Union. Einschlägig ist die Verordnung (EG) Nr.
1435/2003. des Rates vom 22. Juli 2003 über das Statut der Europäischen Genossenschaft (SCE).
Diese ist ein Rechtsakt des europäischen Sekundärrechts gem. Art. 249 Abs. 2 EGV, der
verbindlich ist und unmittelbare Geltung im gesamten Gebiet der Europäischen Gemeinschaft
entfaltet. Sie bedarf damit nicht der Umsetzung in den Mitgliedstaaten. Das Gesetz Nr. LXIX. von
2006 wurde in Ungarn zur Einführung der Europäischen Genossenschaft und zur Änderung des
Genossenschaftsrechts erlassen.
b) Über das Wesen und den Zweck der SCE

Die SCE wird definiert als eine Gesellschaft, die Rechtspersönlichkeit besitzt und deren Grundkapital
in Geschäftsanteile zerlegt ist. Sie muss ihren Sitz in der Gemeinschaft haben, der Sitz muss in ihrer
Satzung festgelegt sein und sich am selben Ort wie ihre Hauptverwaltung befinden. Die SCE besitzt
Rechtspersönlichkeit ab dem Tag ihrer Eintragung im Sitzstaat.
Hauptzweck der SCE ist es, den Bedarf ihrer Mitglieder zu decken und/oder deren wirt-
schaftliche und/oder soziale Tätigkeiten zu fordern; sie tut dies insbesondere durch den Abschluss
von Vereinbarungen mit ihren Mitgliedern über die Lieferung von Waren oder die Erbringung von
Dienstleistungen oder die Durchführung von Arbeiten im Rahmen der Tätigkeiten, die die SCE
ausübt oder ausüben lässt.

c) Über die Gründung der SCE

Eine SCE kann von mindestens fünf juristischen oder natürlichen Personen gegründet werden, die
ihren (Wohn-)sitz in zwei verschiedenen Mitgliedsstaaten des EWR haben. Ebenso kann eine
bestehende Genossenschaft in eine SCE umgewandelt werden, wenn sie bereits mindestens zwei
Jahre lang eine Zweigstelle in einem Mitgliedsland des EWR hatte. Als dritte Möglichkeit gibt es die
Gründung durch Verschmelzung mehrerer Genossenschaften aus verschiedenen Mitgliedsländern.
Der Organisation ist der Zusatz „SCE” voran- oder nachzustellen. Sie trägt gegebenenfalls den
Zusatz „mit beschränkter Haftung”. Sie benötigt Gründungskapital von mindestens 30 000 Euro.
Investierende Mitglieder sind zugelassen, Geschäftsanteile sind übertragbar.

d) Über die Satzung der SCE

Die Gründungsmitglieder erstellen die Satzung gemäß den Rechtsvorschriften für die Gründung von
 Über die ungarische geltende, spezielle Regelung der einzelnen Genossenschaften 397

Genossenschaften, die unter das Recht des Sitzstaats der SCE fallen. Die Satzung muss schriftlich
erstellt und von den Gründungsmitgliedern unterzeichnet werden.
Die Satzung der SCE muss mindestens folgende Angaben enthalten: die Firmenbezeichnung mit dem
voran- oder nachgestellten Zusatz „SCE” sowie gegebenenfalls dem Zusatz „mit beschränkter
Haftung”;
- den Zweck der Genossenschaft;
- die Namen der natürlichen Personen und die Firmenbezeichnungen der Gesellschaften, die
Gründungsmitglieder der SCE sind, sowie bei letzteren Gesellschaftszweck und Sitz;
398 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

- den Sitz der SCE;

- die Bedingungen und Modalitäten für die Aufnahme, den Ausschluss und den Austritt der
Mitglieder;
- die Rechte und Pflichten der Mitglieder und gegebenenfalls die verschiedenen Kategorien von
Mitgliedern sowie die Rechte und Pflichten jeder Kategorie von Mitgliedern;
- den Nennwert der Geschäftsanteile sowie das Grundkapital und die Angabe, dass dieses
veränderlich ist;
- die besonderen Vorschriften für den gegebenenfalls in die gesetzliche Rücklage einzustellenden
Betrag der Entnahme aus den Überschüssen;
- die Befugnisse und Zuständigkeiten der Mitglieder jedes Organs;
- die Einzelheiten der Bestellung und der Abberufung der Mitglieder dieser Organe;
- die Mehrheits- und Beschlussfähigkeitsregeln;
- die Dauer des Bestehens der SCE, wenn diese begrenzt ist.

e) Über den Aufbau der SCE

Die Verordnung sieht für die SCE folgende Organstruktur vor: eine Generalversammlung und
entweder ein Leitungs- und ein Aufsichtsorgan (dualistisches System) oder ein Verwaltungsorgan
(monistisches System) entsprechend der in der Satzung gewählten Form.
Die Generalversammlung muss mindestens einmal jährlich binnen 6 Monaten nach Abschluss
des Geschäftsjahres einberufen werden.
Im dualistischen System führt das Leitungsorgan die Geschäfte der SCE. Das oder die Mit-
glieder des Leitungsorgans vertreten die SCE rechtsverbindlich gegenüber Dritten und vor Gericht;
sie werden vom Aufsichtsorgan bestellt und abberufen. In einer SCE dürfen die Funktionen eines
Mitglieds des Leitungsorgans und eines Mitglieds des Aufsichtsorgans nicht gleichzeitig ausgeübt
werden. Das Aufsichtsorgan kann jedoch eines seiner Mitglieder für die Aufgaben eines Mitglieds
des Leitungsorgans, dessen Posten nicht besetzt ist, abstellen. Während dieser Zeit ruhen die
Funktionen des Betreffenden in seiner Eigenschaft als Mitglied des Aufsichtsorgans.
Im monistischen System führt das Verwaltungsorgan die Geschäfte der SCE. Das oder die
Mitglieder des Verwaltungsorgans sind befugt, die SCE rechtsverbindlich gegenüber Dritten und vor
Gericht zu vertreten. Das Verwaltungsorgan kann einem oder mehreren seiner Mitglieder nur die
Geschäftsführung der SCE übertragen.
In der Satzung der SCE werden die Arten von Geschäften aufgeführt, für die Folgendes
erforderlich ist:
im dualistischen System eine Ermächtigung des Leitungsorgans durch das Aufsichtsorgan oder
die Generalversammlung;
- im monistischen System ein ausdrücklicher Beschluss des Verwaltungsorgans oder eine
Ermächtigung durch die Generalversammlung.
f) Über die Kontrolle und Offenlegung der Abschlüsse
 Über die ungarische geltende, spezielle Regelung der einzelnen Genossenschaften 399

In Anwendung der geltenden Gemeinschaftsbestimmungen unterliegt die SCE hinsichtlich der

Erstellung, der Kontrolle und der Offenlegung der Jahresabschlüsse und der konsolidierten
Abschlüsse den innerstaatlichen Rechtsvorschriften des Sitzstaats.

g) Über die Auflösung, Liquidation, Zahlungsunfähigkeit und

Zahlungseinstellung

Die Auflösung der SCE kann entweder durch Beschluss der Generalversammlung - vor allem bei
Ablauf der in der Satzung bestimmten Dauer oder bei Reduzierung des gezeichneten Kapitals unter
das Mindestkapital - oder durch Gerichtsbeschluss - beispielsweise bei Verlegung des Sitzes der SCE
nach außerhalb der Gemeinschaft - ausgesprochen werden.
Hinsichtlich der Liquidation, der Zahlungsunfähigkeit und der Zahlungseinstellung unterliegt die
SCE den Rechtsvorschriften des Sitzstaats.
400 DEUTSCHSPRACHIGES RESÜMEE

Abschnitt IV

1. Über die wichtigsten internationalen Organisationen, die sich mit den

Genossenschaften beschäftigen

- Internationales Genossenschaftsbund (International Co-Operative Alliance)

- Internationale Arbeitsorganisation (International Labour Organization)
- Vereinte Nationen (United Nations)
- Europäische Kommission (European Commission)
- Europäischer Wirtschafts- und Sozialausschuss (European Economic and Social Committee)
Főbb hatályos jogszabályok,
alkotmánybírósági határozatok

I. A főbb hatályos magyar jogszabályok, alkotmánybírósági

határozatok

1. A szövetkezeti szabályozás alkotmányjogi alapjai A Magyar Köztársaság Alkotmánya 12. §

2. A törvényi szintű szabályozás aj szövetkezeti jogi vonatkozásokra
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló 2000. évi CXLIV. törvény A
szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény
- A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény
- A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásról szóló 1996. évi CXII. törvény
- A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény
- Az európai szövetkezetekről szóló 2006. évi LXIX. törvény
b) az elemzés során érintett területekre:
2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról
2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról
- A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény
- A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény
- A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény
A foglalkoztatás segítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény
3. Országgyűlési határozat
128/2003. (XI. 26.) OGY határozat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános konferenciája
90. ülésszakán elfogadott, a szövetkezetek elősegítéséről szóló 193. számú Ajánlás
4. Kormányrendeletek
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek megvásárlásának részletes szabályairól szóló
21/2001. (111. 3.) Korm. rendelet
A szociális szövetkezetekről szóló 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet
A közoktatási intézmény tag részvételével működő iskolaszövetkezetekről szóló 123/2006. (V. 19.)
Korm. rendelet
124/2006. (V. 19.) Korm. rendelet a szövetkezet által létrehozott közösségi alapból nyújtott
támogatásokra vonatkozó részletes szabályokról
 Főbb hatályos jogszabályok, alkotmánybírósági határozatok 401
5. Miniszteri rendeletek
67/2009. (VI. 9.) R/M rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői
szervezetek nemzeti szabályozásáról
81/2004. CV- 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról
59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó
támogatások részletes feltételeiről
- A zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló 28/2009. FVM rendelet
6. Alkotmánybírósági határozatok
- A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekről szóló törvény, és a végrehajtására kiadott
kormányrendelet visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítéséről szóló 18/B/2001. számú
határozat
488/A/2010. határozat a 2006. évi X. törvény módosításáról szóló az Országgyűlés 2010. február
22-i ülésnapján elfogadott törvény 3. §-ának alkotmányellenességéről

II. Az Európai Unió szövetkezetre vonatkozó rendeletei és

irányelve

Az Európai Unió Tanácsának 1435/2003/EK rendelete (2003. július 22.) az Európai Szövetkezet
(SCe.) Statútumáról http://eur-lex.europa.eu Az Európai Unió Tanácsának Európai Szövetkezet
Statútumának a munkavállalói részvétel vonatkozásában történő kiegészítéséről” szóló 2003/7/EK
Irányelve (2003. július 22.) http://eur-lex.europa.eu
1234/2007/EK rendelet (2007. október 22.) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének
létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi
rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) http://fvm.gov.hu/
III. Az Európai Unió egyes tagállamainak szövetkezeti törvényei

1. A német szövetkezeti törvény Genossenschaftsgesetz (Gesetz betreffend die Erwerbs- und

Wirtschaftsgenossenschaften) Lang/Weidmüller: Kommentar Berlin, 2006.
De Gruyter Recht 1-1154. o.
2. Az osztrák szövetkezeti törvény
„Gesetz vom 9. April 1873 über Erwerbs- und Wirtschaftsgenossenschaften StF:
Rgbi.Nr.70/1873 Änderung” http://www.ris.bka.gv.at/bundesrecht
3. A francia szövetkezeti törvény
- LOI N° 47-1775 DU 10 SEPTEMBRE 1947 portant statut de la coopération (modifiée)
http://www.scic.coop/statutjuridique.htm
4. A szociális szövetkezetről szóló francia törvény
„La Société Coopérative d’Interet Collectif” (2001. júl. 17.)
http://www.scic.coop/statutjuridique.htm
402 SZÖVETKEZETI JOG

5. A szociális szövetkezetről szóló olasz törvény Les coopératives sociales 1991. nov. 8. 381. sz.
Olasz hivatalos közlöny (Gazetta Ufficiale) 283. sz., 1991. december 3-i szám http ://www.
comune .torino. it/fr/ emploi/les-coopratives-sociales. shtml
6. A szociális szövetkezetekről szóló spanyol törvény De la sociedad cooperativa, 1999. július 16. 27.
sz. http://www.boe.es/boe/dias/! 999/07/17/pdfs/A27027-27062.pdf
Felhasznált főbb források

I. Monográfiák

APÁTHY István: Kereskedelmi jog tekintettel a nevezetesebb európai törvényekre. Budapest, 1886.
BENKŐ - DÓMÉ - HEGEDŰS - NAGY - VERES: Szövetkezeti jog. Budapest, 1988.
BEREND T. Iván: A szocialista gazdaság fejlődése Magyarországon. Budapest, 1974.
BIBÓ István: Válogatott tanulmányokI-IV.W. kötet, 1945—49. A magyar demokrácia válsága, A
demokrácia értelmezése és a forradalom szükségessége körüli zavar, http://mek.niif.hu
BOBVOS Pál: A szövetkezeti részjegytőke jogi természete. In VASS János (szerk.): Tanulmányok Dr.
Dómé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára. Budapest, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri
Amicorum 9.1
BRAZDA, Johann - KRAMER, Jost W. - LAURINKARI, Juhani - SCHEDIWY, Robert: „Anders als die Anderen
” (Eine unbefangene Annäherung an Genossenschaften, Sozialwirtschaft und Dritten Sektor).
2006. 1. kiad. www.salzwasserverlag.de
COSACK, Konrad: Lehrbuch des Handelsrechts. Stuttgart, 1930.
Dómé Györgyné: Szövetkezeti jog. (Előadásvázlatok.) Budapest, 1993.
DRUCKER Jenő: A pinceszövetkezetek. Budapest, 1913. 11. o.
EÖRSI Gyula: A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról. Budapest, 1968.
FARKAS Tamás - BECZ Miklós - FEKETE József - KOSZORÚ István - PÁL József - PETROVAI György -
PRUGBERGER Tamás - RÉTI Mária - SZÉP György - ZSOHÁR András: A szövetkezetek szabályozása
Magyarországon. Szerk.: Fekete József. Budapest, 2009.
FREY Mária - CSOBA Judit - G. FEKETE Éva - LÉVAI Márta - SOLTÉSZ Anikó: Szociális gazdaság
kézikönyv. Szerk.: Frey Mária, www.szocialisgazdasag.hu
GALOVITS Zoltán: A magyar szövetkezeti jog. Budapest, 1901.
GIDE, Charles: Les Sociétés coopératives de consommation. Paris, 1904.
HAJÓS László (szerk.): Mezőgazdasági szövetkezetek az Európai Unióban. Budapest, 2000.
IHRIG Károly: Szövetkezetek a közgazdaságban. Budapest, 1937.
IHRIG Károly: Szövetkezeti ismeretek (Czettler Jenő előadásaiból). Budapest, 1926.
KAUTZ Gyula: Társulási intézmények a nemzetgazdaságban. Budapest, 1871.
KLUPATHY Antal: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. I. kötet. Budapest, 1906.
406 SZÖVETKEZETI JOG

KUNCZ Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata I. rész. Budapest, 1928.

KUNCZ Ödön: Küzdelem a gazdasági jogért. Budapest, 1941.
KUNCZ Ödön: Törvénytervezet a szövetkezetekről. Budapest, 1934.
Maurer: Erwerbs und Wirtschafts-Genossenschaften. Berlin, 1898.
MOÓR Gyula: Jogfilozófia. Budapest, 1994.
NAGY Ferenc: A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló törvény magyarázata. Budapest,
1898.
NAGY Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. I. kötet. Budapest, 1913.
NAGY Ferenc: Törvényjavaslat a szövetkezetekről. Budapest, 1904.
NAGY László: A szövetkezeti jog alapkérdései. Budapest, 1977.
NAGY László: Szövetkezetelmélet - szövetkezetpolitika - szövetkezeti jog. Budapest, 1986. NAVRATIL
Ákos: Közgazdaságtan. I. kötet. Budapest, 1933.
NEUDÖRFER, Ottó: Grundlagen des Genossenschaftswesens. Wien-Leipzig, 1925. NEUMANN Ármin:
A kereskedelmi törvény magyarázata. I. kötet. Budapest, 1898.
POGÁNY József (szerk.): Lassalle alkotmány szocializmus, demokrácia. Ford.: Kunfi Zs. Budapest,
1914.
PRUGBERGER Tamás: A belső vagyoni és vállalkozási jogviszonyok az önkormányzati jellegű
vállalatoknál. [Doktori értekezés.] Budapest, 1987.
TRÓCSÁNYI László - BADÓ Attila (szerk.): Nemzeti Alkotmányok az Európai Unióban. Budapest,
2005.

II. Tanulmányok
BOBVOS Pál: A szövetkezet vagyoni viszonyainak átalakulása, különös tekintettel a termőföldekre.
In Tanulmányok Veres József egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szeged, 1999. /Acta Jur. et
Pol./ 43-52. o.
CSÁK Csilla - NAGY Zoltán: Szövetkezeti hitelintézetek a pénzügyi intézmények rendszerében. In
BOBVOS Pál (szerk.): „Reformátor iuris cooperandi”. Tanulmányok Veres József 80.
születésnapja tiszteletére. Szeged, 2009.
Csák Csilla: Az agrárfinanszírozás intézményrendszerének nemzetközi modelljei. Szövetkezés,
2001/2. XXII. évfolyam, 38-54. o.
DÓMÉ Györgyné: A szövetkezet új modellje. Társadalmi Szemle, 1994/3.
DÓMÉ Györgyné: A szövetkezetek jogi szabályozásának múltja, jelene és jövője. In Tanulmányok
Veres József egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szeged, 1999. /Acta Jur. et Pol./ DÓMÉ Györgyné:
A szövetkezeti részjegy és üzletrész közös és eltérő vonásai. Jogtudományi Közlöny, 1994/11-12.
13-22. o.
DÓMÉ Györgyné: Társasági jogunk néhány aktuális kérdése. Jogtudományi Közlöny, 1979/9. 1-18.0.
Dómé Györgyné: Társulási tulajdon-tulajdonjog. Jogtudományi Közlöny, 1982/5.
HAGEN, Henry: Szövetkezeti értékek és alapelvek megjelenítése az Európai Unió tagállamai
törvényhozásában. Szövetkezés, 2004/1-2. XXV. évfolyam, 30-46. o.
 Felhasznált főbb források 407

LACZÓ Ferenc: Marketingszövetkezetek működési elvei az Európai Unió tagállamaiban. Szövetkezés,

1995/3. XV. évfolyam, 1-27. o.
Laczó Ferenc: Szövetkezeti típusok és formák piacgazdaságokban. Szövetkezés, 1992/3.
XII. évfolyam, 1-19. o.
MÜNKNER, Hans-H.: Szövetkezetfejlesztési stratégia az elkövetkezendő évezredekre.
Szövetkezés, 1993/1. XV. évfolyam, 1-20. o.
NAGY Ferenc: A szövetkezetek alapelve című Akadémiai székfoglaló értekezés. Budapest, 1906.
NIZSALOVSZKY Endre: A szövetkezet szervei. Jogászegyleti Szemle, 1948/1-2. 62-75. o. PATAKFALVY
László: A társaság jogi személyisége. Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1941/3-
4. (XXXV-VI.).
PATERA, Mario: Szövetkezet a múlt és a jövő gazdasági szervezete? Szövetkezés, 1992/1-2.
XIII. évfolyam, 58-68. o.
PRUGBERGER Tamás: A magyar mezőgazdaság szerkezetének átalakulása a tervezett földtörvény-
módosítás és a már megalkotott kárpótlási és szövetkezeti törvény hatására. Szövetkezés, 1993.
XLVII. évfolyam, 6-14. o.
PRUGBERGER Tamás: Az „Európai Szövetkezetekről” szóló rendelet a magyar és a nyugateurópai
szabályozás tükrében. Szövetkezés, 2003/2. XXIV. évfolyam, 55-76. o. PRUGBERGER Tamás: Kritikai
észrevételek az egységes szövetkezeti törvény koncepciójához.
Szövetkezés, 2005/1. XXVI. évfolyam, 193-211. o.
RÉTI Mária: „Az Európai Szövetkezet (SCE) Statútumáról” szóló tanácsi rendeletben foglalt általános
jellemvonásokról és egyes előírásokról, figyelemmel a szövetkezetekről szóló 2006. évi X.
törvényre. Európai Jog, Hetedik évfolyam 1. sz. 2007/január. 33-42. o. RÉTI Mária: „Az Európai
Szövetkezet (SCE) Statútumáról” szóló tanácsi rendeletben foglalt vagyonjogi előírásokról,
figyelemmel a szövetkezetről szóló 2006. évi X. törvényre. Európai Jog, Hetedik évfolyam 5. sz.
2007/május. 25-34. o.
RÉTI Mária: A kereskedelmi társaságok felelősségi szabályairól. Magyar Jog, 2005/2. LII. évfolyam,
79-90. o.
RÉTI Mária: A kereskedelmi társaságok vagyonjogi szabályairól. Jogtudományi Közlöny, 2005/3. LX.
évfolyam, 99-114. o.
RÉTI Mária: A szövetkezetekről, mint a szociális gazdaság legmeghatározóbb tényezőiről. In BOBVOS
Pál (szerk.): „Reformátor iuris cooperandi” Tanulmányok Veres József 80. születésnapja
tiszteletére. Szeged, 2009. 465^85. o.
RÉTI Mária: Az Európai Unió Tanácsának „az Európai Szövetkezet Statútumának a munka- vállalói
részvétel vonatkozásában történő kiegészítéséről” szóló 2003/72/EK irányelvének főbb
jellemvonásairól. In Csák Csilla (szerk.): Ünnepi tanulmányok Prugberger Tamás professzor 70.
születésnapjára. Miskolc, 2007. 343-353. o.
RÉTI Mária: Észrevételek az egységes szövetkezeti törvény megalkotásához. Szövetkezés, 2005/1.
XXVI. évfolyam, 173-192. o.
ROELANTS, Bruno: Munkavállalói szövetkezetek. Szövetkezés, 1999/2. XX. évfolyam, 130-139. o.
ROELANTS, Bruno: Valójában mit is jelent „a szociális gazdaság”. Szövetkezés, 2003/1. XXIV.
408 SZÖVETKEZETI JOG

évfolyam, 109-113. o.
TANKA Endre: Agrárfinanszírozás a fejlett piacgazdaságokban. Agrárgazdasági Tanulmányok, 1998/15.
THIRY, Bemard: A szövetkezetek és a szociális gazdaság az Európai Unióban. Szövetkezés, 1999/2. XX.
évfolyam, 4-17. o.
VÁRADI Lajos: A szociális gazdaság 7. Európai Konferenciájáról. Szövetkezés, 2002/1-2.
XXIII. évfolyam, 165-173. o.
VERES József: A szövetkezet jogi minősítése. Acta Juridica et Politica. Tomus LVIII., Fasciculus 40.
Szeged, 2000.
VERES József: A szövetkezetek és a jogalkotás. Magyar Jog, 1985/5. 15-22. o. Zsarnóczai J. Sándor: A
Mondragon szövetkezet szerepe a spanyol szövetkezeti mozgalomban. Szövetkezés, 2003/1. XXIV.
évfolyam, 114-121.0.

III. Pápai enciklikák

XIII. Leó pápa: Rerum novarum (a szociális problémákról). Róma, 1891.
http://www.communio.hu/ppek XI. Pius pápa: Quadragesimo anno (a társadalmi
rendről). Róma, 1931.
http://ocipe.hu/KatSzoc/qa
II. János Pál pápa: Centesimus annus (a szociális kérdésről). Róma, 1991. http://uj
.katolikus.hu/konyvtar

IV. Szövetkezeti vonatkozású főbb, nemzetközi dokumentumok

SZNSZ 1995. évi hatályú Manchesteri Kongresszusának állásfoglalása http://www.ica.coop/al-ica/
ILO 193. számú ajánlása a szövetkezeteket illetően http://www.ilo.org/global/lang—en/index.htm Az
Európai Unió Bizottságának a szövetkezetek támogatása tárgyában kibocsátott közleménye
http://www.meh.hu/tevekenyseg/hatteranyagok/szovetkezet20040301.html ENSZ dokumentum a
szövetkezetekről „A szövetkezetek szerepe a társadalmi fejlődésben”
http://www.meh.hu/tevekenyseg/hatteranyagok/szovetkezet20040301.html Az ENSZ Főtitkárának
jelentése „A szövetkezetek helyzete és szerepe az új gazdasági és szociális irányzatokra figyelemmel”.
Szövetkezés, 2000/1-2. XXL évfolyam Az EU Gazdasági és Szociális Bizottságának véleménye a
Bizottság szövetkezetek támogatására nézve kibocsátott közleményéről. Szövetkezés, 2005/1. XXXVI.
évfolyam Az ENSZ közgyűlésének „Szövetkezetek a szociális haladásban” elnevezésű A/RES/64/136
jelzésű dokumentuma
http://www.meh.hu/tevekenyseg/hatteranyagok/szovetkezet20040301.html
ELTE JOGI KARI KONYVSOROZAT

ELTE Jogi Kari Jegyzetek ISSN 2060 5986

410 SZÖVETKEZETI JOG

1. DEZSŐ Márta - POZSÁR-SZENTMIKLÓSY Zoltán (szerk.): Alkotmányjogi alapok.

Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2008. 130 0. ISBN 978 963 284 044 4
Kovács Árpád: Közpénzügyek. ,
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 379 0 . ISBN 978 963 312 004 0
Princzinger Péter: Sportjog 1. ,
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 264 o„ ISBN 978 963 312 009 5
Margitán Éva (szerk.): Büntetőjog.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 461 0 . ISBN 978 963 312 010 1
Réti Mária: Szövetkezeti jog. ,
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 410 0 . ISBN 978 963 312 020 0
ELTE Jogi Kari Tankönyvek ISSN 2060 6494 ,

1. BOROS Zsuzsanna - SZABÓ Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon (1867-1944).

Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2008. 402 o., ISBN 978 963 284 043 7
2. VARGA István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 1147 o„ ISBN 978 963 284 116 8
3. KARDOS Gábor - LATTMANN Tamás (szerk.): Nemzetközi jog.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 485 o., ISBN 978 963 312 022 4

ELTE Jogi Kari Tudomány ISSN 2060 9361

1. MEZEY Barna - NAGY Janka Teodóra (szerk.): Jogi néprajz -jogi kultúrtörténet.
Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2009. 488 o„ ISBN 978 963 284 065 9
2. GÁRDOS Péter: Az engedményezés.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2009. 462 o., ISBN 978 963 284 087 1
3. HOFFMAN István: Önkormányzati közszolgáltatások szervezése és igazgatása.
Az elmélet és a gyakorlat tükrében.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2009. 395 o„ ISBN 978 963 284 088 8
4. FILÓ Mihály: Az eutanázia a büntetőjogi gondolkodásban.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2009. 353 o., ISBN 978 963 284 104 5
5. Gábor HAMZA: Entstehung und Entwicklung der modernen Privatrechtsordnungen
und die römischrechtliche Tradition.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2009. 826 o., ISBN 978 963 284 095 6
6. FLECK Zoltán (szerk.): Igazságszolgáltatás a tudomány tükrében.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 237 o., ISBN 978 963 284 127 4
7. ROZSNYAI Krisztina: Közigazgatási bíráskodás Prokrusztész-ágyban.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 281 o., ISBN 978 963 284 129 8
8. NYIKOS Györgyi: A PPP finanszírozási technika és az EUfejlesztési támogatásai
a közcélú beruházások megvalósításában.
 Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 270 o., ISBN 978 963 312 007 1
9. SZABÓ Máté - PÉTERFALVI Attila (szerk.): Európai ombudsman-intézmények.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 291 o., ISBN 978 963 312 008 8

10. FUGLINSZKY Ádám: A polgári jogi felelősség útjai vegyes jogrendszerben. Québec,
Kanada.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010. 524 o„ ISBN 978 963 312 024 8
412 SZÖVETKEZETI JOG