1

Vékás Lajos

Öröklési jog

Eötvös József Könyvkiadó

Budapest, 2002
 2

Tartalom

Bevezetés............................................................................................................9
I. Rész
Öröklési rend. Az öröklési jog alapfogalmai. Az öröklés előfeltételei ........11
1. Fejezet
Öröklési rend..............................................................................................11
a) Tulajdoni rend és öröklési rend........................................................11
b) Ipso iure öröklés.................................................................................12
2. Fejezet
Az öröklési jog alapfogalmai......................................................................13
a) Öröklés.................................................................................................13
b) Örökhagyó...........................................................................................14
c) Öröklési jogcímek............................................................................... 14
d) Hagyaték..............................................................................................14
e) Örökös..................................................................................................15
fj Hagyomány.........................................................................................15
g) Meghagyás...........................................................................................17
h) Köteles rész.........................................................................................18
3. Fejezet
Az öröklés előfeltételei. Kiesés az öröklésből...........................................18
a) Az örökhagyó halála...........................................................................18
b) Öröklési képesség, illetve szerzőképesség.......................................19
c) Az örökhagyó túlélése........................................................................19
d) Kiesés az öröklésből............................................................................20
II. Rész
A törvényes öröklés rendje.............................................................................32
1. Fejezet
A törvényes öröklés általános szabályai..................................................32
a) A törvényes öröklés rendjének szerepe és jogi jellege....................32
b) A törvényes örökösök köre.................................................................33
c) A törvényes örökösök sorrendje........................................................34
d) A leszármazók törvényes öröklése....................................................35
e) A házastárs törvényes öröklése........................................................37
f) A felmenők és oldalrokonok törvényes öröklése: a parenté-
láris öröklés........................................................................................37
g) Az állam törvényes öröklési jogi helyzete.........................................40
2. Fejezet
A leszármazók törvényes öröklésének kiegészítő rendje:
az osztályrabocsátás..................................................................................41
a) Az osztályrabocsátás célja.................................................................41
b) Az osztályrabocsátás..........................................................................42
 3

3. Fejezet
Az özvegyi jog: a házastárs haszonélvezeti joga.....................................45
a) A házastárs törvényes öröklési jogi helyzete az örökhagyó
rokonainak törvényes állagöröklése esetén: özvegyi jog...............45
b) Az özvegyi jog tartalma, terjedelme és korlátozása........................47
c) Az özvegyi jog megváltása..................................................................50
4. Fejezet
Az örökbefogadással kapcsolatos sajátos törvényes öröklési
szabályok.....................................................................................................53
a) Örökbefogadás és öröklési jogi kapcsolat........................................53
b) Az örökbefogadott és vér szerinti rokonai közötti öröklési
jogi kapcsolat.....................................................................................54
5. Fejezet
Felmenő- és oldalági rokonok törvényes öröklésének kiegészítő
rendje: az ági öröklés.................................................................................56
a) Az ági öröklés történeti kialakulása és mai indoka.......................56
b) Az ági vagyon fogalma.......................................................................57
c) Az ági öröklés rendje..........................................................................60
III. Rész
Végintézkedésen alapuló öröklés..................................................................64
1. Fejezet
Végintézkedés és végintézkedésen alapuló öröklés................................64
a) Végintézkedési szabadság.................................................................64
b) A végintézkedés fogalma és formái..................................................65
c) Végintézkedési képesség...................................................................66
d) A végintézkedésen alapuló öröklés elsőbbsége...............................67
2. Fejezet
Végrendelet és faj ai....................................................................................67
a) A végrendelet fogalma és minimális kellékei...................................67
b) A végrendelet fajai..............................................................................68
3. Fejezet
A végrendeleti fajták alakszerűségi követelményei................................69
A) Az írásbeli végrendeletek alakszerűségi követelményei .....................69
a) A közvégrendelet alakszerűségi követelményei...................................69
b) Az írásbeli magánvégrendelet alakszerűségi követelményei..........70
B) A szóbeli végrendelet és alakszerűségi követelményei.........................74
a) A szóbeli végrendelet tételének törvényi feltételei.............................74
b) A szóbeli végrendelet alakszerűségi követelményei............................76
c) A szóbeli végrendelet hatálya...................................................................77
4. Fejezet
A végrendelet tartalma és értelmezése. A törvényes és a
végrendeleti öröklés kapcsolata........................................................................77
a) A végrendelet tartalma................................................................................77
b) A végrendelet értelmezése. Favor testamenti.......................................82
 4

c) A törvényes és a végrendeleti öröklés kapcsolata.........................83

5. Fejezet
A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága.................................84
a) A végrendelet érvénytelenségének jogi természete.........................84
b) A végrendelet megtámadása..............................................................85
c) Érvénytelenség a végrendelkezési képesség hiánya okából .........86
d) Érvénytelenség a végrendeleti akarat fogyatékossága miatt ........87
e) Érvénytelenség a végrendeleti akarat nyilvánításának hibája
miatt.....................................................................................................88
f) Érvénytelenség a végrendelet tartalma miatt................................88
g) A végrendelet hatálytalansága..........................................................89
h) A végrendelet érvénytelenségének, illetve hatálytalanságának
következményei..................................................................................93
i) A Jávor testamenti elve és a végrendelet érvénytelensége,
illetve hatálytalansága.......................................................................94
6. Fejezet
Öröklési szerződés és halál esetére szóló ajándékozás.........................94
a) Az öröklési szerződés fogalma és tartalmi elemei..........................94
b) Az öröklési szerződés jogkövetkezményei........................................97
c) Az öröklési szerződés érvényessége..................................................99
d) Az öröklési szerződés módosítása és megszűnése....................... 101
e) Halál esetére szóló ajándékozás.................................................... 103
IV. Rész
A köteles rész................................................................................................106
1. Fejezet
A köteles rész lényege és jogi természete.............................................106
a) A köteles rész lényege..................................................................... 106
b) A köteles rész jogi természete......................................................... 107
2. Fejezet
A köteles részre jogosultak. Kitagadás..................................................109
a) A köteles részre jogosultak............................................................. 109
b) Kitagadás........................................................................................... 111
3. Fejezet
A köteles rész alapja és mértéke............................................................113
a) A köteles rész alapja........................................................................ 113
b) A köteles rész mértéke.................................................................... 117
4. Fejezet
Betudás. Felelősség a köteles rész kielégítéséért. A köteles rész
kiadása......................................................................................................119
a) A betudás.......................................................................................... 119
b) Felelősség a köteles részért............................................................. 123
c) A köteles rész kiadása...................................................................... 126
V. Rész
Az öröklés jogi hatásai.................................................................................129
 5

1. Fejezet
Az örökség megszerzése. Hagyatéki eljárás...........................................129
a) Az örökség megszerzése.................................................................. 129
b) Hagyatéki eljárás.............................................................................. 130
2. Fejezet
Az örökös (illetve a hagyományos) jogállása.........................................134
a) Az örökös jogállása.......................................................................... 134
b) Az örökös felelőssége a hagyatéki tartozásokért.......................... 137
c) A hagyatéki tartozások kielégítése az örökös által...................... 140
d) A hagyományos felelőssége a hagyatéki tartozásokért................ 141
 6

Bevezetés

Az emberi társadalom történetében a törzsi-nemzetségi rend felbomlásával

párhuzamosan jött létre és fokozatosan vált uralkodóvá a termelési esz -
közök és fogyasztási javak egyéni elsajátítása, a magántulajdon. Minél in-
kább előrehaladt ez a társadalmi folyamat, annál inkább válaszra várt a
magántulajdon halál esetére történő jogutódlásának kérdése, vagyis jogi
elismerésre várt az egyéni öröklés, tehát az öröklési jog igénye. Az egyszerű
árutermelés legfejlettebb jogrendszere, a római magánjog alakulása igen jól
példázza ezt a társadalmi összefüggést: a gyorsan tért hódító és erősödő
magántulajdoni berendezkedés életre hívta az öröklést és az öröklési jogot.
A magántulajdoni rend és az öröklés összefüggését a történelmi -
társadalmi fejlődés későbbi időszakaiban is világosan nyomon követhetjük.
A feudális tulajdon kötöttségei korlátozzák a magántulajdont és egyben
behatárolják a vagyon halál esetére történő átörökíthetőségét is. Más mó-
don, de még nagyobb mértékben korlátozott a magántulajdon szerepe a
szocialista tulajdoni rendszerben; s ezért szűk körre, az egyéni tulajdon
körére szorul vissza az öröklés lehetősége is. A kapitalista tulajdoni be-
rendezkedés a magántulajdon szentségére épül; ennek egyenes követ-
kezménye az öröklés lehetőségének teljes körű jogi elismertsége.
Nem véletlen, hogy a kialakuló és megerősödő kapitalista társadal -
makban a vagyoni - és köztük az öröklési jogi - viták nemcsak az igaz-
ságszolgáltatási gyakorlatban foglalnak el jelentős helyet, hanem átszövik
az élet egyéb színtereit is. Feltűnő például, hogy milyen fontos szerepet
játszanak e korok (mindenekelőtt a 19. század) szépirodalmában az örökö-
södési viták, az öröklési jogi perek; elég ezzel kapcsolatban a múlt század
regényirodalmára: Dickens, Trollope, Balzac, Jókai és Mikszáth műveire
utalni. Nem szépek, bár gyakran humorosak, sőt épületesek ezek a perpat -
varok e kiváló irodalmi feldolgozásokban: a vagyonszerzés, a bírvágy elha-
talmasodása szépen lepleződik le bennük. Szellemes rövidsége miatt idéz-
zük meg itt Gianni Schicchi - Dante Isteni Színjátékában (Pokol, XXX.
Ének) is felvillantott és Puccini által vígoperai librettóhoz felhasznált - tör -
ténetét. A dúsgazdag firenzei Buoso Donáti halálakor annak távoli rokona,
Simoné de Donáti - egy szép lovat jutalmul ígérve - arra bírja rá Gianni
Schicchit, hogy a haldoklót imitálva mondja tollba a jegyzőnek a vagyonos
örökhagyó végrendeletét. Schicchi - Dante szerint, Babits fordításában -,
„hogy szert tegyen a ménes csillagára, magára vette a meghalt Buoso
Donáti alakját, hogy testamentumát ő megcsinálja". A hamis végrendeletre
bujtogató Simoné és a többi rokon, természetesen, mind magát várja fő
kedvezményezettnek; a ravasz Gianni Schicchi azonban - a helyzettel élve,
Simoné és a többi rokon elképedése közepette - a hagyaték túlnyomó ré-
 7

szét saját magának „hagyja", s a rokonok, köztük az egész turpisság értel-

mi szerzőjének szemét apró, értéktelen juttatásokkal szúrja ki.
Nem lehet csodálkozni azon sem, hogy a magántulajdonosi rend bírálói
közül sokan (egyes utópista szocialisták, de mások is) az öröklés lehe-
tőségében és az öröklési jogban látták a társadalmi bajok okát, nem véve
észre, hogy az öröklés lehetősége és az öröklési jog csak ártatlan velejárója
magának a magántulajdonra épülő társadalmi berendezkedésnek.

10
 8

I. Rész
Öröklési rend. Az öröklési jog alapfogalmai.
Az öröklés előfeltételei

1.Fejezet. Öröklési rend

2.Fejezet. Az öröklési jog alapfogalmai
3. Fejezet. Az öröklés előfeltételei. Kiesés az öröklésből

1. Fejezet
Öröklési rend

a) Tulajdoni rend és öröklési rend

A tulajdonos vagyonában halála esetén bekövetkező tulajdonosváltozás tör-

téneti kialakulása és jogi elismerése a magántulajdonosi rend megszilárdu-
lásának eredménye. Öröklésről a magántulajdonosi rendnek abban az álla -
potában beszélhetünk, amikor a tulajdonos jogosulttá válik az életében tu -
lajdonában tartott vagyontárgyak tulajdonjogának halála utáni átszármaz -
tatására: családtagjaira, illetve - ilyenek hiányában - nemzetségére; s ké -
sőbb - a végintézkedési jog elismerésével - kívülálló személyekre is.
Az öröklés lehetősége az egyszerű árutermelő társadalmak fejlettebb jog-
rendszereiben nyert elismerést. A római magánjog az öröklési jog terén is
fejlettebb volt a korabeli jogrendszerek többségénél, mindenekelőtt a vég-
intézkedésen alapuló öröklés korai elismerésével: a végrendeleti öröklés
már a XII táblás törvényben megelőzi a törvényes öröklést.
A feudális tulajdoni berendezkedés számos jogi kötöttséggel (az ősiség
és úrbériség intézményével, a királyi adományrendszerrel stb.) korlátok
közé helyezte és erősen színezte az öröklési jog érvényesülését. Az öröklési
jog elveinek szabad kibontakozásához e feudális korlátok lebontása adta
meg a lehetőséget; erre a polgári átalakulás megvalósulásával párhuza-
mosan került sor, a különböző fejlettségű államokban különböző időpon-
tokban. A magyar öröklési jogban a legfontosabb feudális kötöttségeket
1848-ban [ősiség (és királyi adományrendszer): 1848. évi XV. te; úrbéri -
ség: 1848. évi IX. te] megszüntették; de számos feudális jellegzetességet az
186l-es országbírói értekezlet által alkotott Ideiglenes Törvénykezési Sza-
bályokban (bizonyos vonatkozásokban egészen a II. világháború utáni éve-

11
 9

kig) is fenntartottak; csak 1946-ban került sor, pl. „a volt rendi megkülön-
böztetésekből eredő egyes házassági vagyonjogi és öröklési jogi szabályok
hatályának" megszüntetésére (XII. te).
A magyar jogban a magántulajdon - 1945-öt követő - radikális kor -
látozásával az örökölhető vagyontárgyak köre is beszűkült: örökölni csak a
magántulajdonban (illetve ún. személyi tulajdonban) tartható ingóságokat
és törvényileg korlátozott ingatlanokat lehetett. A magántulajdon teljes
körű elismerésével ezek a korlátozások 1990-t követően megszűntek: az
alkotmány kimondja a magántulajdon egyenjogúságát [9. § (1) bek.], s
biztosítja a tulajdonhoz való jogot [13. § (1) bek.], és ezzel teljes körű értel -
met nyer az öröklési jogot biztosító alkotmányos tétel [14. §] is.
E nagyon vázlatos történeti szemle legfontosabb általános tanulsága az,
hogy az örökölhető javak körét minden történelmi korban és minden társa -
dalmi berendezkedésben a tulajdoni rend határozza meg; az öröklési jog
„csak" azt szabályozza, hogy az egyéni tulajdonban tartható javak a tulaj -
donos halála esetére milyen módon háramolnak. Ebben az értelemben az
öröklési rend a tulajdoni rend függvénye.

b) Ipso iure öröklés

A jogrendszerek különbözhetnek a tekintetben, hogy az örökös elfogadó

nyilatkozatára szükség van-e az örökléshez vagy sem. (A római magánjog
pl. bizonyos örökösök tekintetében nem kívánt elfogadó nyilatkozatot, más
örökösök esetében viszont az elfogadó nyilatkozattól függött az öröklés be-
állta.) A magyar öröklési jog - a modern jogrendszerek többségéhez hason-
lóan - nem kíván meg ilyen jognyilatkozatot, vagyis az öröklés minden kü -
lön jogcselekmény nélkül, az örökhagyó halálának pillanatában a törvény
erejénél fogva áll be: ipso iure öröklés. Ezt a helyzetet a szaknyelv úgy fejezi
ki, hogy az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg, és az örökös az
öröklés megnyíltával a hagyatékot elfogadás vagy bármely más jogcselek-
mény nélkül megszerzi [Ptk. 673. § (l)-(2) bek.]. Az ipso iure öröklési rend-
szerben a hagyatékátadó végzés nem konstitutív hatályú, hanem az örök -
lés közhitelű tanúsítására szolgál. A tulajdonos személyében történő válto-
zás tehát az örökhagyó halálával a törvény erejénél fogva automatikusan
következik be. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar jog szerint az el -
hunyt személy vagyona nem válik uratlanná, a magyar öröklési jogban
nincs nyugvó hagyaték. (Az örökléshez az örökös elfogadó nyilatkozatát
vagy más jogcselekményt megkívánó öröklési rendszereket - az ipso iure
rendszerrel szembeállítva - aditionalis öröklési rendszernek nevezzük.)
A magyar jog szerint örökölni törvény vagy végintézkedés alapján lehet.
Az első esetben törvényes öröklésről (1.: II. Rész), a másodikban vég-
intézkedésen alapuló öröklésről (1.: III. Rész) beszélünk. Amennyiben az
örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza
meg; végintézkedés hiányában az öröklés rendjére a törvény az irányadó
[Ptk. 599. § (l)-(2)bek.].

12
 10

2. Fejezet Az öröklési jog

alapfogalmai

a) Öröklés

Öröklés az ember vagyonában halála esetén bekövetkező egyetemes jog -

utódlás.

- Az öröklés kizárólag az emberhez, mint természetes személyhez kapcso

lódó jogi változás; a jogi személyek vagyonában megszűnésük esetén be
következő egyetemes jogutódlást nem tekinthetjük tehát öröklésnek.
- Az öröklést a tulajdonos halála mint jogi tény önmagában kiváltja: a jog
utódlás a tulajdonos halálával, a jogutód elfogadása vagy bármely más
jogcselekménye nélkül bekövetkezik.
- Az öröklés az elhunyt tulajdonos vagyonában bekövetkező egyetemes
(universalis) jogutódlás, amellyel a jogutód a vagyont vagy annak egy
meghatározott hányadát, mint egészet szerzi meg [Ptk. 598. §]. A tör
vénykönyvek az öröklési jog keretében szabályozzák a tulajdonos halá
lával beálló bizonyos más jogutódlásokat: a hagyomány, a halál esetére
szóló ajándék megszerzését is; ezek azonban egyedi [singularís) jogutód
lást jelentenek és ezért nem minősülnek öröklésnek. Ugyancsak az örök
lési jog keretében kap szabályozást a köteles rész intézménye is, mivel a
köteles részi igény a tulajdonos halálával keletkezik; a köteles rész azon
ban a magyar jogban nem tekinthető öröklési jogi jogutódlásnak, a köte
les részre jogosult nem minősül az örökös jogutódjának [1. alább a h)
pontban]. Ehhez hasonlóan az örökhagyó halálával keletkező kötelmi jogi
követelés a kötelmi jogi hagyomány és a meghagyás is, amely kötelmi jogi
igényeknek az alanya az örökhagyónak szintén nem jogutódja [1. alább az
f) és g) pontokban].

Az öröklés a tulajdonjogi viszonyban, a tulajdonos személyében alany-

változást eredményez. Az egyetemes jogutódlás tehát tulajdonosok között
megy végbe; kivételes esetben, így pl. a magyar öröklési jog özvegyi jog in-
tézményében a jogutódlás során a tulajdonos személyében bekövetkező
alanyváltozás mellett haszonélvezeti jog is keletkezik (1.: II. Rész 3. Fejezet).
Több személy öröklése esetén az egyes személyeket megillető vagyoni há-
nyadokat (vagyontárgyakat) örökrésznek nevezzük.
A magyar jog szerint az öröklés szükségszerű jogutódlás, tehát a magyar
jog szerint nincs ún. uratlan vagyon. Ez következik abból, hogy az elhunyt
tulajdonos vagyona a végintézkedésben megjelölt személyekre, ilyenek hiá-
nyában a törvényben kijelölt személyekre, s ezek között végső soron az ál-
lamra száll, akit - mint törvényes örököst - a visszautasítás joga nem illeti
meg [1.: II. Rész 1. Fejezet g) pont].

13
 11

b) Örökhagyó
Örökhagyó az elhunyt személy, a meghalt tulajdonos, akinek vagyonában
halála miatt egyetemes jogutódlás következik be.

c) Öröklési jogcímek
A modern jogrendszerek biztosítják az örökhagyó végintézkedési szabadsá-
gát, vagyis azt a jogot, hogy a vagyon tulajdonosa vagyonát halála esetére
(csakúgy, mint életében) arra ruházza, át, akire akarja (1.: III. Rész 1. Feje-
zet). A végintézkedési szabadság elvéből következik, hogy az öröklés rendjét
elsősorban az örökhagyó végintézkedése határozza meg; törvényes örök-
lésnek akkor van helye, ha a végintézkedés a hagyatékot nem meríti ki.
Mint már röviden említettük, így van ez a mai magyar öröklési jogban is [a
végintézkedésen alapuló és a törvényes öröklés összefüggéseihez részlete -
sen 1.: III. Rész 4. Fejezet c) pont]. A köteles rész a mai magyar jog szabá-
lyozása szerint nem tekinthető valódi öröklési jogcímnek, még ha a köteles
részi igény keletkezése elválaszthatatlan is az öröklés megnyíltától, s ha ez
az igény számos egyéb ponton is (pl. az ún. kiesésnél) összefügg öröklési
jogi tényekkel. A mai magyar jog - éppen ezen összefüggések miatt - a kö -
teles részt az öröklési jogban szabályozza, de lényegét tekintve kötelmi jogi
igényként kezeli [1.: alább h) pontban, illetve a IV. Rész 1. Fejezetében].

d) Hagyaték
Hagyaték az örökhagyóról halála esetén jogutódaira átszálló egész - aktív
és passzív - vagyon: vagyontárgyainak, valamint polgárijogi jellegű vagyoni
jogainak és kötelezettségeinek összessége.
- A hagyatékhoz tartozó átszálló jogok és kötelezettségek polgári jogi jelle
gűek; a nem polgári jogi jellegű jogok és kötelezettségek esetleges átszál
lásáról nem az öröklési jog, hanem más jogterületek (nyugdíjról, járadék
ról a társadalombiztosítás, tartási kötelezettségről a családi jog stb.) sza
bályai döntenek.
- Az örökhagyó polgári jogi jellegű nem vagyoni (személyhez fűződő) jogai
nak és kötelezettségeinek esetleges átszállásáról szintén nem az öröklési
jog, hanem a polgári jog egyéb (pl. szerzői jogi) szabályai adnak eliga
zítást.
- Végül nem tartoznak a hagyatékhoz az örökhagyó polgári jogi vagyoni
jellegű jogai közül sem azok, amelyek kifejezetten az örökhagyó életére
szóltak (pl. a haszonélvezeti jog; a szerződésen alapuló tartásra, életjára
dékra vonatkozó jog stb.); illetve azok a jogok, amelyeknek esetleges át
szállásáról más polgári jogi szabályok (pl. az életbiztosítás alapján meg-

14
 12

illető jogokra, a takarékbetétkönyvre vonatkozó jogra, a lakásbérleti jog

folytatására irányadó rendelkezések) döntenek.

e) Örökös
Örökös mindenekelőtt az örökhagyó egyetemes jogutódja, az örökhagyó
vagyoni jellegű jogainak és kötelezettségeinek vagy azok meghatározott
hányadának új alanya. Kivételesen örökösnek minősül az örökhagyó egyes
meghatározott vagyontárgyainak megszerzője is. Ez a tételes jog nyelvén a
következőt jelenti:
- örökös elsősorban az, akire az örökhagyó hagyatéka (aktívumaival és
passzívumaival együtt) mint egész száll át [Ptk. 598. §], ideértve azt a sze
mélyt is, akire nem az egész hagyaték, hanem annak meghatározott há
nyoda száll át [Ptk. 636. § (2) bek.]; ezenkívül
- kétség esetén örökös az is, akinek az örökhagyó az egész hagyaték érté
kének jelentős részét kitevő meghatározott vagyontárgy a(ka)t)vá.taX, ha az
örökhagyó feltehető akarata szerint e személynek a hagyatéki terhek vi
selésében is osztoznia kell [Ptk. 636. § (3) bek.]. Az ítélkezési gyakorlat
szerint a hagyaték értékének jelentős részét képezi a hagyaték minimum
egyötöde (egynegyede). Ezt az örökösi kategóriát el kell határolni a dologi
hagyományostól [1. alább az 1. sz. példát].
A hányad szerint öröklő több örököst örököstársaknak nevezzük.
Örökös természetes személy, jogi személy és jogi személyiség nélküli jog-
alany (gazdasági társaság) egyaránt lehet. Az öröklési képesség kezdő és
végső időpontját a jogképesség keletkezésére, illetve megszűnésére vonat -
kozó szabályok szerint kell meghatározni.

f) Hagyomány
Hagyomány az örökhagyó végrendelete alapján bekövetkező legtipikusabb
különös (singularis) jogutódlás, amelynek jogosultja: a hagyományos a ha-
gyatékban meglevő (kivételesen a hagyatékban meg sem lévő) valamely
vagyontárgy tulajdonosa lesz, anélkül, hogy a hagyatéki terhek viselésében
is osztoznia kellene. A hagyományos csak az esetleg őt terhelő hagyomány
(vagy meghagyás) teljesítéséért felel, az örökhagyó tartozásaiért nem; eze -
kért helytállásra csak akkor köteles (méghozzá a jogalap nélküli gaz -
dagodás szabályai szerint), ha hagyományát más hagyatéki hitelező sérel-
mével elégítették ki és ez a hitelező az örökösöktől nem szerezhet kielégítést
[1. V. Rész 2. Fejezet d) pont].

15
 13

fa) Ha a hagyományos az örökhagyó által a végrendeletben neki rendelt, a

hagyatékhoz tartozó (de nem örökségnek minősülő) vagyontárgyat közvet
lenül az örökhagyótól (az örökhagyó közvetlen jogutódjaként) szerzi meg,
dologi hagyományrendelésről és dologi hagyományról beszélünk [Ptk. 641.
§ (1) bek.]. A Ptk. a dologi hagyományként rendelhető vagyontárgyak te
kintetében nem állít fel korlátot; a tipikus dologi hagyományok ingó dol
gok, de elvben ingatlan is lehet dologi hagyomány, feltéve, hogy értéke a
hagyaték egészéhez képest nem jelentős, vagy az ily módon részesített
személy - az örökhagyó feltehető akarata szerint - a hagyatéki terhek vise
lésében nem osztozik.
l.sz. példa: Az örökhagyó végrendeletében vagyonát fele-fele arányban két
gyermekére (Gyl, Gy2) hagyja; X. barátjának rendeli ugyanakkor a könyv-
tárát, Y. barátjának pedig a személygépkocsiját. Gyl és Gy2 mindenkép-
pen örökösnek minősülnek; X. és Y. viszont nem örökös, hanem dologi
hagyományos, kivéve, ha a könyvtár, illetve a személygépkocsi értéke a
hagyaték egészéhez képest jelentősnek minősül, és ha az örökhagyó felte-
hető akarata szerint X.-nek és Y.-nak a hagyatéki terhek viselésében is
osztoznia kell.
fb) Ha a hagyományos a végrendeletben neki rendelt vagyontárgyat (va
gyoni szolgáltatást) nem közvetlenül az örökhagyótól (nem az örökhagyó
közvetlen jogutódjaként), hanem az örököstől (esetleg a hagyományostól)
szerzi meg, kötelmi hagyományrendelésről és kötelmi hagyományról be
szélünk [Ptk. 641. § (2)-(3) bek.]. A kötelmi hagyomány tehát az örököst
(esetleg a hagyományost) terheli; így a hagyományos az örökös (a hagyo
mányos) közvetlen jogutódja, s az örökhagyóé közvetve is csak akkor, ha a
vagyontárgy (vagyoni szolgáltatás) a hagyaték része. Az ilyen hagyományos
igénye kötelmi jellegű követelés (innen az elnevezés): az örökössel (esetleg a
hagyományossal) szemben keletkezik, az örökhagyó végrendelete alapján,
az örökhagyó halálakor (azaz az örökség megnyíltakor). Mint kötelmi jogi
igény a kötelmi hagyomány (öt év alatt) elévül. Ha a kötelmi hagyományt a
hagyományos köteles teljesíteni, cdhagyományról beszélünk; kétség eseté
ben (ha a végrendelet e tekintetben nem világos) a hagyomány kiadása az
örököst terheli [Ptk. 641. § (3) bek.].
2. sz. példa. Az örökhagyó végrendeletében fele-fele arányban gyermekeit
(Gyl, Gy2) nevezi meg örököseiül; X. barátjának adja a könyvtárát. Egy-
idejűleg kötelezi Gyl-t, hogy unokahúgának (Uhug), Gy2-t pedig, hogy
unokaöccsének (Uöcs) fizessen 50 000-50 000 Ft-ot; X. barát pedig köteles
Y. barátnak kiadni a könyvtárból az 1848-as kiadású Károli Gáspár-féle
bibliát, Z. barátnak pedig fizetni 20 000 Ft-ot. A példában Gyl és Gy2 örö-
kösök, X. dologi hagyományos, Uhug és Uöcs kötelmi hagyományosok, míg
Y. és Z. (kötelmi) alhagyományosok.

16
 14

Tekintettel arra, hogy a hagyomány kiadására az örökség kiadása előtt

kerül sor [Ptk. 677. § (1) bek.], s hogy a hagyományos az örökhagyó tarto -
zásaiért enyhébb szabályok [Ptk. 684. §] szerint áll helyt, mint az örökös,
bizonyos esetekben értelme lehet annak, hogy az örökhagyó hagyományt
az örökös javára rendeljen; az örökös javára rendelt hagyományt elő-
hagyománynak nevezzük [Ptk. 641. § (3) bek.].

g) Meghagyás
Meghagyással az örökhagyó végrendeletében valamely hagyatékban része-
sülő személyt (örököst vagy hagyományost) kötelezettséggel terhel, amely-
nek követelésére azonban a kedvezményezett (vagy más személy) nem válik
jogosulttá.
3. sz. példa: Az örökhagyó végrendeletében házastársát (H) jelöli ki egész
hagyatéka örököséül, meghagyja ugyanakkor, hogy H köteles az örökhagyó
szüleinek síremléket állítani és az örökhagyó első házasságából származó
leányának diplomája megszerzéséig rendszeres havi pénzbeli támogatást
biztosítani.
Meghagyással személyes tevékenységre is lehet az örököst (a hagyomá -
nyost) kötelezni; pl. nyelvóra adására valamely személy számára stb. A
meghagyásnak nincs minden esetben konkrét kedvezményezettje; pl. meg-
hagyással rendelheti el az örökhagyó szellemi hagyatékának ápolását (mű -
vei kiadását stb.).
Lényeges eleme a meghagyásnak, hogy - a hagyománnyal ellentétben -
jogilag (bírói úton vagy más jogi eszközökkel) általában nem kényszeríthető
ki, teljesítése ilyenkor csak erkölcsi kényszeren nyugszik. Más a helyzet az
ún. közérdekű meghagyás esetében, amikor a meghagyás teljesítését - ha
az szerződés tárgyául alkalmas szolgáltatásban (pl. községi emlékmű állít-
tatásában) áll - az érdekelt szerv (pl. a községi önkormányzat) követelheti
és jogilag (bírói úton) is érvényesítheti. Lehetséges az is, hogy az örökhagyó
a meghagyással terheltnek a hagyatékból történő részesítését (öröklését,
hagyományszerzését) a meghagyás teljesítéséhez kívánja kötni (ún. feltéte-
lesjuttatás); ha ez bizonyított vagy feltehető, a meghagyás ugyan bíróilag
nem kényszeríthető ki, de a meghagyással terhelt a részesítést elveszti, ha
a meghagyást nem teljesíti, vagy annak teljesítése neki felróható okból vált
lehetetlenné [Ptk. 642. § (l)-(2) bek.].
A meghagyás kedvezményezettje az örökhagyó tartozásaiért nem felel,
még annyiban sem, mint a hagyományos.

17
 15

h) Köteles rész
Köteles rész az örökhagyó legközelebbi rokonainak, illetve házastársának a
törvény szerint járó minimum-részesedése az örökhagyó vagyona terhére. A
köteles részi igény tehát szorosan kapcsolódik az örökhagyó vagyonához és
az örökhagyó halálához, s ezért szabályai a Ptk.-n belül az öröklési jogban
helyezkednek el. A köteles résznek az öröklési joghoz ezen a rendszerbeli
kapcsolódáson túlmutató összefüggései is vannak: a köteles részi igény is
az öröklés megnyíltával nyílik meg, s az öröklés egyéb előfeltételeinek is
fenn kell állniuk; a kiesési okok többsége a köteles részi igényre is vonat -
kozik stb. Jogi természetét tekintve a köteles részi igény a mai magyar jog -
ban - a római jog mintájára felépülő kontinentális jogrendszerek több-
ségéhez hasonlóan - mégsem minősül örökségnek, hanem a hagyatékkal
(pontosabban: az örökösökkel, esetleg az örökhagyó által megajándéko-
zottakkal) szembeni kötelmi jogi követelésnek tekintendő (1.: IV. Rész 1.
Fejezet).

3. Fejezet Az öröklés
előfeltételei. Kiesés az öröklésből

Az öröklés előfeltételeinek összefoglalásánál elöljáróban azt kell kiemel -

nünk, hogy a törvényi előfeltételek nemcsak az öröklésre, mint egyetemes
[universalis) jogutódlásra, hanem az örökhagyó vagyonában bekövetkező
különös (singularis) jogutódlás {dologi hagyomány, halál esetére szóló
ajándékozás) eseteire is vonatkoznak. Sőt, az előfeltételek egy része: az
örökhagyó halála, illetve az örökhagyó túlélése, valamint az ún. kiesési
okok [1. alább a d) pontban] többsége a kötelmi hagyománynál, illetve a
köteles résznél is érvényesül.

a) Az örökhagyó halála
Mint láttuk, az öröklés a halál esetére vonatkozó jogutódlás legtipikusabb
esete. Az öröklésnek tehát legelső előfeltétele a tulajdonos halála. A jogké-
pességre vonatkozó általános szabályok szerint - joghatását illetően, így
öröklési jogi hatását tekintve is - a halállal azonos következménye van a
holtnak nyilvánításnak és a halál ténye bírói megállapításának. (Em -
lékeztetünk rá, hogy a holtnak nyilvánítás csupán a halál vélelmét állítja
föl; ha ez a vélelem megdől, az öröklés előfeltétele is elesik.)
Az öröklési jogi jogviszonyokban fontos szerepe van a halál időpont -
jának. Ez határozza meg a jogutódlás kezdő időpontját: az öröklés az örök-

18
 16

hagyó halálának pillanatában nyílik meg [Ptk. 673. § (1) bek.]. A halál idő -
pontjától függ továbbá sok esetben a jogutódok (mindenekelőtt az örökö-
sök) személye is, hiszen az örökhagyó jogutódja csak az lehet, aki (amely)
az örökhagyó halálának, azaz az örökség megnyíltának pillanatában már
(és még) polgári jogilag (természetes vagy jogi) személynek (jogalanynak)
tekinthető. Mindezek miatt a holtnak nyilvánításnál (és részben a halál
tényének bírói megállapításánál) a körülmények mérlegelése alapján (vagy
ezen lehetőségek kimerülése esetén kifejezetten fikcióval: Ptk. 24. §) meg-
állapított időpontnak az öröklési jogban döntő jelentősége lehet.

b) Öröklési képesség, illetve szerzőképesség

Öröklési képessége minden jogalanynak, minden jogképes személynek, il -
letve szervezetnek van. Az öröklési képesség tehát a jogalanyok jogképes -
ségének része, egybeesik az általános polgári jogi jogképességgel. Ezért
írtuk fent, az örökös fogalmi körülhatárolásánál, hogy természetes és jogi
személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok (gazda-
sági társaságok) egyaránt lehetnek örökösök. A jogképesség általános sza-
bályaiból következik, hogy a méhmagzat, illetve az alakulóban lévő jogi
személy és jogalanynak minősülő gazdasági társaság is rendelkezik - felté -
teles: az élve születéstől, illetve a megalakulástól függő - öröklési képesség-
gel.
A szerzőképesség szűkebb fogalom, mint a jogképesség, azaz az öröklési
képesség. Szerzőképesség alatt az öröklési jogban is azt értjük, hogy az
öröklésre elvben képes személy - a konkrét esetben érvényesülő jogsza -
bályokra tekintettel - ténylegesen megszerezheti-e a hagyatékot, illetve a
ráeső örökrészt. A vagyontárgyak többségét illetően a jogrendszerek nem
állítanak fel különös szerzőképességi korlátokat; ilyenek mégis előfordul -
hatnak bizonyos sajátos tulajdonságú vagyontárgyaknál, így ingatlanoknál
(pl. külföldi állampolgárok vagy külföldi székhelyű jogi személyek szerző-
képességének korlátozásával). Hatályos öröklési jogunkban a szerzőképes -
ség ilyen természetű korlátozása nem szerepel. Szerzőképességi korlátozás-
ként fogalmaz meg viszont a törvény [Ptk. 600. § b), 601. §] egy, a házas-
társravonatkozó sajátos kiesési okot [1. alább a d) pontban].

c) Az örökhagyó túlélése
A törvény az öröklés (hagyományszerzés, köteles részi igény) kifejezett elő-
feltételévé teszi, hogy az örökösnek (hagyományosnak, köteles részre jogo-
sultnak) túl kell élnie az örökhagyót. A túlélés követelménye önmagában
abból is levezethető, hogy az elhunyt személynek már nincs jogképessége,
azaz öröklési képessége, így sem törvény, sem végintézkedés szerint nem
lehet örökös. [„Az utóbbi négyszáz évben bármikor éltem lettem volna lé -
gyen, sohasem kellett volna öt embernél többet eltennem vagy tetetnem láb

19
 17

alól, hogy minden az enyém legyen. Mindenkori édesapámat természetesen

beszámítva." Esterházy Péter: Harmónia Caelestis)
A Ptk. ezt az előfeltételt negatív formában, azaz kiesési okként fogal -
mazza meg: „Kiesik az öröklésből, aki az örökhagyó előtt meghal" [600. §
a)]. Tekintettel arra, hogy az egyéb kiesési okok jellegükben meglehetősen
eltérnek a túlélés követelményétől, ezt a feltételt e helyen külön és nem a
kiesési okok tárgyalása közben említjük.
Hatályos polgári jogunk nem állít fel vélelmet az egyszerre, „közös ve-
szélyben" elhunyt hozzátartozók halálozási sorrendjére. Ilyen vélelmek az
öröklés sorrendjének megállapíthatóságánál komoly bizonyítási nehézsé-
geket oldhatnának föl. Vélelem hiányában minden egyes esetben külön
bizonyítás kérdése az egyszerre - pl. (közlekedési) balesetben - elhunyt
hozzátartozók halálozási sorrendjének és - ezzel - az egymás utáni öröklés
rendjének meghatározása.
Mivel a túlélés az öröklés legalapvetőbb előfeltétele, az elhalálozás sor-
rendje - adott esetben, pl. közös balesetben: szinte véletlenszerű sorrendje
- alapvetően befolyásolja a vagyon háramlásának rendjét. Az ilyen véletle -
nek által befolyásolt öröklési sorrendet végrendelettel lehet igazan megvál -
toztatni; a törvényes öröklés erre csak viszonylagos eszközöket kínál, pl. a
magyar jogban az ági öröklés lehetővé tételével [1.: II. Rész 5. Fejezet ab)
pont]. De lege ferenda helyesebb volna ezért kizárni a közös veszélyben
elhaltak egymás utáni öröklését.

d) Kiesés az öröklésből
Kiesés fogalma alatt a hatályos magyar öröklési jog azokat az eseteket fog -
lalja össze, amelyekben az érintett személyt a törvény rendelése folytán
örökösként (hagyományosként) és - meghatározott esetekben - köteles
részre jogosultként figyelmen kívül kell hagyni. A kiesés az öröklés negatív
előfeltétele: az örökléshez az kell, hogy az érintett személy vonatkozásában
ne álljon fenn kiesési ok. „Kiesik az öröklésből
- aki az örökhagyó előtt meghal;
- aki a hagyatékot az öröklés megnyílásakor törvénynél fogva nem szerez
heti meg;
- aki az öröklésre érdemtelen;
- aki lemondott az öröklésről;
- akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott;
- aki az örökséget visszautasította" [Ptk. 600. §].
A kiesés általában relatív hatású: a kiesést eredményező jogi tény csak
az érintett személy figyelmen kívül hagyását eredményezi, a kiesett személy

20
 18

rokonaira ilyen hatással nincsen (kivétel lehet a lemondás meghatározott

esete, 1. alább a dd) pontban). A kiesés következtében öröklő személyt
- törvényes öröklés esetén a törvény határozza meg (1.: II. Rész 1. Fejezet);
- végintézkedésen alapuló öröklés esetében
- meghatározhatja maga az örökhagyó: helyettes örökös nevezésével [Ptk.
640. § (1) bek.], ilyen hiányában
- örökölhet az ún. törvényes helyettes örökös [Ptk. 640. § (2) bek.], ilyen
hiányában
- érvényesülhet a növedékjog [Ptk. 639. §], enélkül pedig [Ptk. 599. § (2)
bek., 637. § (1) bek.]
- a törvényes öröklés szabályai döntenek (1.: II. Rész).
A kiesési okokat a Ptk. taxatíve sorolja fel: csak a törvényben felsorolt
okok vezetnek az érintett személy öröklési jogi szempontból történő figyel-
men kívül hagyására.
Az egyes kiesési okokról az alábbiakat szükséges megjegyezni:
oo) Az örökhagyónak az örökös (hagyományos,"köteles részre jogosult) ál
tali túlélését mint az öröklés előfeltételét a fenti c) pont alatt már külön
tárgyaltuk.
pp) A külön élő házastárs kiesése
Kiesik az öröklésből és ezért nem örökölhet az örökhagyó külön élő házas-
társa. A házastárs sajátos kiesési esetének az indoka kézenfekvő: a házas -
ság mint jogi kötelék az életközösséggel nyeri el teljes tartalmát, s ezért az
öröklési jogi következmények (csakúgy, mint az alapvető házastársi va-
gyonjogi hatások) csak a házastársi életközösség fennállása alatt fűződnek
a kötelékhez. A kiesés részben másként alakul az egyes öröklési jogi jogvi-
szonyokban (BH 1998/6. sz. 280.):
- Törvényes örökösként (éspedig mind állagörökösként, mind haszon
élvezeti örökösként, 1.: II. Rész 1. Fejezet, 3. Fejezet) és köteles részre jo
gosultként akkor esik ki a házastárs, „ha az öröklés megnyílásakor a há
zastársak között életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből
nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás" [Ptk.
601. § (1) bek.]. A bizonyítási teher általános elvei (Pp. 164. §) szerint a
kiesésre hivatkozó fél terhére esik, ha a kiesés két konjunktív feltételének
(vagy azok egyikének) bizonyítása sikertelen. Indokolásában részben té
ves ezért a Legf. B. Pfv. V. 21.882/1997. sz.: BH 2000/7. sz. 304.
- Végintézkedési örökösként a házastárs az életközösség megszakadása
előtt tett végintézkedés alapján kiesik akkor, „ha az öröklés megnyílása
kor a házastársak között életközösség nem állott fenn, kivéve, ha a kö
rülményekből az következik, hogy az örökhagyó végintézkedését azért
nem vonta vissza, mert házastársát az életközösség megszakadása el-

21
 19

lenére is juttatásban kívánta részesíteni" [Ptk, 601. § (2) bek.]. A bizo -

nyítási teher általános elvei szerint (Pp. 164. §) az életközösség meg-
szakadásának bizonyítatlansága ebben az esetben is a kiesésre hivatkozó
fél terhére esik. A házastárs terhére esik viszont, ha nem sikerül bizo -
nyítani, hogy az örökhagyó a juttatás szándékától vezetve nem hatályta -
lanította végrendeletét. A külön élő házastárs kiesésével kapcsolatban
tehát
- törvényes öröklésnél és köteles részi igénynél a kiesési vélelem az eset
összes körülményeiből (pl. az életközösség megszakadásának időtarta
mából, bontóper indításából, az életközösség helyreállítására tett kísér
letek kudarcából stb.: BH 1987/1. sz. 18.) megerősítésre szorul;
- az életközösség megszakadása előtt tett végintézkedésnél viszont a véle
lem a kiesés mellett szól, s a körülményekből kell a végintézkedési jutta
tás szándékának esetleges megerősítésére következtetni tudni. A házas
társi életközösség megszakadása után tett végintézkedés alapján a há
zastárs vitán felül örököl.
A házastársra vonatkozó ez a kiesési ok hivatalból (hagyatéki eljárásban
a közjegyző, perben a bíró által) nem vehető figyelembe (BH 1994/12. sz.
670.); a kiesési okra hivatkozni kell és arra „csak az hivatkozhat, aki a há-
zastárs kiesése folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kö -
telezettségtől, illetőleg más tehertől mentesülne" [Ptk. 601. § (3) bek.]. A
Pp. 1995. évi módosítása (1995. évi LX. törvény) után a bíróságok általá -
nos kitanítási kötelezettsége megszűnt: nem érvényesül az officialitás elve.
Tartalmilag nem változott e tekintetben a helyzet a Pp. 1999. évi módosítása
(1999. évi CX. törvény) után sem. Ennek megfelelően a bíróság csak
akkor köteles a szükséges tájékoztatással ellátni a peres felet, ha annak
nincs jogi képviselője, és ez a tájékoztatási kötelezettség is csak a perbeli
eljárási jogokra és kötelezettségekre korlátozódik [Pp. 7. § (2) bek.]. Ezért
az öröklésből történő kiesés tekintetében is alapvetően megváltozott a ko -
rábbi jogi helyzet, amikor az érdekeltet figyelmeztetni kellett jogaira a ki -
esés tekintetében is (BH 1994/12. sz. 670.). Ma, amennyiben az arra jogo -
sult a kiesési okra nem hivatkozik, a házastárs örökölni fog; a bíróság a
kiesési okot hivatalból nem veheti figyelembe (BH 1998/6. sz. 280.). A há -
zastárs kiesésének ez a jogi konstrukciója azzal a perjogi következménnyel
is jár, hogy a közjegyző vagy a bíróság a kiesést csak a kiesésre hivatkozó
és perben álló fél viszonylatában mondhatja ki, a kiesés tehát esetleges
más érdekeltek javára nem szolgál (BH 1991/8. sz. 316.).
de) Érdemtelenség
Az érdemtelenségre vezető magatartások vagy az örökhagyó élete ellen,
vagy az örökhagyó utáni - végrendeleti, illetve törvényes - öröklés rendje
ellen irányuló magatartást jelentenek. „Érdemtelen az öröklésre

22
 20

- aki az örökhagyó életére tört;

- aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvání
tását megakadályozta, vagy annak érvényesítését meghiúsította, illetőleg
ezek valamelyikét megkísérelte;
- aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes
öröklésre jogosult, vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített sze
mély életére tört" [Ptk. 602. § (1) bek.].
Az érdemtelenségre vezető, a Ptk.-ban taxatíve felsorolt cselekmények
elkövetőjüket megfosztják attól a jogától, hogy az örökhagyó hagyatékában
bármilyen címen: örökösként, hagyományosként, köteles részre jogosultként
részesedjék.
Az érdemtelenség hivatalból (hagyatéki eljárásban a közjegyző, perben a
bíró által) nem vehető figyelembe; arra hivatkozni kell, és csak az hivatkoz-
hat rá, aki az érdemtelen személy kiesése folytán maga örökölne, vagy a
végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne
[Ptk. 602. § (3) bek.]. Ha az arra jogosult a kiesési okra nem hivatkozik, az
érdemtelenség az öröklés rendjének meghatározásánál figyelmen kívül ma -
rad.
Az érdemtelenségre vezető magatartást - bárki ellen irányult is - az
örökhagyó megbocsáthatja (általános megbocsátási jog); megbocsátási joga
van annak a személynek is, aki ellen az érdemtelenségre vezető magatartás
irányult, de csak az őt érintő magatartások tekintetében. A megbocsátás
történhet kifejezett (írásbeli vagy szóbeli) nyilatkozattal és ráutaló maga-
tartással is; ez utóbbi esetben a körülményekből (mindenekelőtt az örök-
hagyó, illetve az érdemtelenségre vezető magatartással sértett személy és a
magatartás elkövetője közötti viszonyból) lehet a megbocsátásra követ-
keztetni. A megbocsátott magatartás érdemtelenségi okként nem vehető
figyelembe [Ptk. 602. § (2) bek.].
Az „életére tört" kifejezést a bírói gyakorlat élet elleni szándékos (sőt cél-
zatos) támadásként fogja fel, amelynek azonban nem kell ténylegesen az
élet kioltásához vezetnie; az élet elleni célzatos magatartás kísérlete is ér -
demtelenségnek minősül (BH 1964/5. sz. 4001.). A célzatosság ugyan -
akkor vétőképesség meglétét tételezi fel, függetlenül a büntetőjogi büntet-
hetőség megítélésétől (tévesen mosódik össze a vétőképesség a cselek -
vőképességgel: BH 1991/2. sz. 64.).
dd) Lemondás az öröklésről
Az öröklésről történő lemondás az örökhagyó és a törvényes öröklésre jogo-
sult közötti írásbeli szerződéssel történik. A lemondásra akár ingyenesen,
akár ellenérték fejében sor kerülhet. A lemondás szerződéses jellegéből kö-
vetkezik, hogy arra csak az örökhagyó életében kerülhet sor: a törvényes
öröklés sorrendjében törvényes öröklésre jogosult és az örökhagyó megálla-
podásával. A hagyatéki eljárási gyakorlatban nemritkán - de teljesen téve -
sen - lemondásnak hívják az örökösnek az örökrészére vonatkozó egy-
oldalú visszautasító nyilatkozatát [1. alább a de) pontban].

23
 21

A lemondási szerződés érvényességi követelményeire az élők közötti

szerződések szabályai vonatkoznak. A lemondási szerződés alaki érvényes-
ségével kapcsolatban elegendő az egyszerű írásba foglalás. Ez utóbbi meg -
oldás nem tűnik helyesnek. Noha itt nem vitásan élők közötti szerződésről
van szó, több szempontból indokolt volna a végrendeletre vonatkozó szigo -
rúbb alakszerűségi követelmények előírása. Az akarati hibák szempont -
jából a lemondási szerződés amúgy is a végrendelettel esik egy tekintet alá:
a szerződési akarat hiánya vagy fogyatékossága miatt ugyanúgy lehet
megtámadni, mint a végrendeletet [Ptk. 603. § (2) bek.]. Tekintettel arra,
hogy a lemondás örökösödési jogviszony alapján megillető jogra vagy kö-
telezettségre vonatkozó jognyilatkozatnak minősül, a korlátozottan cse-
lekvőképes vagy cselekvőképtelen örökös törvényes képviselőjének nyilat-
kozata csak a gyámhatóság jóváhagyásával érvényes, sőt ellenérték nélküli
lemondás még ilyen jóváhagyással sem tehető érvényesen [Ptk. 19. § (1)
bek. b), 20. § (1) bek.].
A lemondás terjedelmére vonatkozóan az örökhagyó és a törvényes örök-
lésre jogosult szabadon megállapodhat. Ennek megfelelően lehetséges,
hogy az örökhagyó és a törvényes örökrész várományosa akár az egész
várható örökrészre, akár annak egy részére vonatkozó lemondásban álla-
podjék meg [Ptk. 603. § (1) bek.]. A lemondás - ellenkező kikötés hiányá -
ban - a lemondó köteles részére is vonatkozik, de minden további nélkül
lehetséges ellentétes szerződéses egyezség is. Ha a lemondás kifejezetten
csak a köteles részre vonatkozik, a kiesési ok nem érinti a lemondó sze -
mélyt más öröklési jogcímen (akár örökösként, akár hagyományosként)
megillető jogokat [Ptk. 605. § (1) bek.]. Előfordul, hogy a lemondó személy
hányada a lemondást követően - akár más személy kiesése következtében,
akár az örökhagyó új vagyonszerzése folytán - gyarapodik. A lemondás -
ellenkező megállapodás hiányában - a megnőtt örökrészre is kiterjed, kivé -
ve, ha a gyarapodás olyan rendkívüli, hogy annak ismeretében a lemondó
nyilatkozatát nem tette volna meg [Ptk. 605. § (2) bek.]. Természetesen
mód van arra is, hogy az örökhagyó és a törvényes örökös a lemondási
megállapodást bármikor módosítsa vagy felbontsa.
A törvényes örökrész várományosa és az örökhagyó a lemondási szerző-
désben megjelölhetik azt a személyt, aki az örökhagyó után a lemondás
folytán örököl. Az így meghatározott személy elvben bárki lehet: lehet egy
másik törvényes örökös, de lehet olyan személy is (pl. a lemondó személy
házastársa, élettársa stb.), aki az örökhagyónak nem törvényes örököse.
(Ha a lemondás folytán öröklő személy nem törvényes örökös is egyben, a
jogutódlás jogcíme maga a lemondási szerződés; már csak ezért is helyes
volna a lemondási szerződésre a végrendeleti alakszerűségek megkövetelé -
se.) A meghatározott személy javára történő lemondás - természetesen -
nem korlátozza az örökhagyó végrendelkezési szabadságát. így előfordul -
hat, hogy az örökhagyó végrendelete kifejezett nyilatkozattal vagy mellőzés
formájában kizárja [1. alább df) alatt] a lemondási szerződésben meghatáro-
zott személyt. Hasonló helyzet állhat elő úgy is, hogy a lemondási szerző-
désben meghatározott személy - pl. mert nem éli túl az örökhagyót - kiesik

24
 22

az öröklésből. Ilyen esetekben kérdéses, hogy hatályosul-e a lemondás. E

kérdés eldöntése a lemondási szerződés tartalmától függ: ha a szerződés
szerint a lemondásnak feltétele a meghatározott személy tényleges öröklé -
se, úgy a meghatározott személy öröklésének elmaradása a lemondási
szerződést hatálytalanná teszi. Ennek az a következménye, hogy a lemondó
személy mégis örököl, vagy - ha végrendelet kizárja - köteles részi igényt
érvényesíthet. A Ptk. vélelmet állít fel ilyen feltétel létezése mellett: „A meg-
határozott személy javára való lemondás kétség esetében csak arra az eset -
re szól, ha e meghatározott személy az örökhagyó után örököl." [Ptk. 604. §
(2) bek. 1. mondat]. (A törvényben egyértelműbb és ezért helyesebb volna a
„csak arra az esetre szól" fordulat helyett kifejezetten a „csak abban az
esetben válik hatályossá" megfogalmazást alkalmazni.) Természetesen a le-
mondási szerződés rendelkezhet kifejezetten úgy is, hogy a megnevezett
személy öröklése nem feltétele a lemondás hatályosulásának.
Külön értelmező szabályt ad a Ptk. [604. § (2) bek. 2. mondat] arra az
esetre, ha az öröklésről az örökhagyó valamelyik leszármazója mond le: az
ilyen lemondás - kétség esetében - csak a többi leszármazó javára szolgál.
Ellenkező tartalmú szerződéses kikötés hiányában tehát az örökhagyó le-
származójának lemondása csak akkor hatályos, ha helyette a többi leszár-
mazó örököl.
Lehetséges természetesen az is, hogy a lemondási szerződés csak a le -
mondó kiesését rögzíti, s új örököst nem jelöl; ebben az esetben - vég-
intézkedés hiányában - a törvényes öröklés szabályai határozzák meg az
örököst; a hagyományról történt lemondás pedig a hagyománnyal terhelt
személy mentesülését eredményezi. Az új örökös kijelölése nélkül történő
lemondás rendszerint csak relatív kiesési ok: a lemondó örökös leszár-
mazóira nem terjed ki. A lemondó leszármazótra a lemondás csak akkor
hat ki, ha a szerződés (pl. új örökös kijelölésével) kifejezetten így rendel -
kezik, vagy ha a lemondás a köteles részt elérő kielégítés fejében történt
[Ptk. 604. § (1) bek.; BH 1998/3. sz. 127.]. E vagylagos lehetőségek bár-
melyikének megvalósulása esetében a lemondás anélkül kihat a lemondó
leszármazóira, hogy azok nyilatkozatot tettek volna, mivel a törvény a le-
származókra kiható lemondásra is feljogosítja az örököst, méghozzá attól
függetlenül, hogy a lemondó örökös leszármazója cselekvőképes-e vagy
sem (BH 1994/12. sz. 671.). Ezért az öröklésről a szülő által a gyermekre
is kiható hatállyal történő lemondásra nem vonatkozik a Ptk. 19. § (1) bek.
b) illetve 20. § (1) bek.-e.
de) Az örökség visszautasítása
Tekintettel arra, hogy a magyar öröklési jogban az ipso tűre öröklés elve
érvényesül, az örökösnek (hagyományosnak) nem kell külön nyilatkozatot
tennie a jogutódlás beálltához, az a jogutód jogcselekménye nélkül megy
végbe. Az öröklésről történő lemondásra pedig már nincs mód az örök -
hagyó halála után. így előfordulhatna, hogy valaki örökös lesz anélkül,
hogy azt adott esetben akarná. Az öröklési jog kívánatosnak tartja az ilyen
helyzetek elkerülését, s ezért megadja a jogot az örökösnek arra, hogy az

25
 23

örökséget - az öröklés megnyílta után, egyoldalú nyilatkozattal - vissza-

utasíthassa [Ptk. 674. §].
A visszautasítás tehát az öröklés megnyílta után tett olyan egyoldalú
nyilatkozat, amelyben az örökös kinyilvánítja, hogy nem kíván örökölni Ez a
jog mind a törvényes, mind a végintézkedésen alapuló (BH 1988/10. sz.
352.) örököst megilleti. Egyedül az államot mint törvényes örököst nem illeti
meg a visszautasítás joga [Ptk. 674. § (1) bek.]; az államot ugyanis a Ptk.
[599. § (3) bek.] szükségszerű örökösnek tekinti [1.: II. Rész 1. Fejezet g)
pont].
A visszautasításhoz a törvény nem kíván meg írásos formát, az szóban
is érvényes. A visszautasító nyilatkozat akár a hagyatéki eljárás során,
akár azon kívül (nem címzetten vagy valamelyik örököstárshoz címezve)
megtehető. Tekintettel a visszautasítás komoly következményére: az illető
személy kiesésére, érvénytelen a feltételhez vagy időhöz kötött, továbbá a
megszorítással tett visszautasítás is [Ptk. 674. § (3) bek.]. Egyébként is
általános követelmény, hogy a visszautasító nyilatkozatnak egyértelműnek
és vitathatatlannak kell lennie; ezt - adott esetben - a közjegyző kiok -
tatásával kell elérni (BH 1978/6. sz. 248.). A visszautasítás komoly jog -
hatásában rejlik annak magyarázata is, hogy a Legfelsőbb Bíróság (PK 261.
sz.) állásfoglalása szerint az örökséget visszautasító nyilatkozatot nem lehet
visszavonni, még az érdekelt örököstársak tudomásszerzése előtt sem. A
visszautasítás hatályát viszont az érdekeltek közös megállapodásával meg
lehet szüntetni.
A visszautasítás mindig relatív kiesési ok: csak a visszautasító sze-
mélyre vonatkozik, a rokonok kiesését nem vonja maga után. Az örökrészét
visszautasító örökös viszont nem is jelölheti meg a kiesése esetén öröklő
személyt (BH 1984/10. sz. 404.); örökrészét a törvény szerint következő
örökös(ök)nek kell átadni (a törvényes örökös kiesésének esetére 1.: II. Rész
1. Fejezet, a végintézkedésen alapuló örökös kiesésének esetére 1.: III. Rész
4. Fejezet).
A hagyaték megnyílta után az örökös más személyre csak ún. osztályos
egyezség keretében vagy erre irányuló élők közötti jogügylettel (pl. ajándé-
kozási szerződéssel: BH 1982/3. sz. 94.) ruházhatja át örökrészét. Osz-
tályos egyezségnek nevezzük a - törvényes, illetve végrendeleti - örökö-
söknek a - hagyaték megnyílta, vagyis az örökhagyó halála utáni - meg -
állapodását a hagyaték megosztásáról.
Az osztályos egyezségtől különbözik a rendelkezés várt öröklésről: JKz
örökhagyó leszármazói egymás között az örökhagyó életében is köthetnek
szerződést várt örökségük tárgyában." [660. § (1) bek.] Mint látható, ezt a
lehetőséget a Ptk. csak a leszármazók számára nyitja meg, más személyek
ilyen szerződést nem köthetnek. Leszármazók is csak egymás közti viszo-
nyukban rendelkezhetnek várható örökségükről. A várt öröklésről történő
rendelkezés lehetőségével - szemben az osztályos egyezség formájával - a
reménybeli örökösök a hagyaték megnyílta előtt élhetnek. A rendelkezés
várt öröklésről tehát a leszármazó örökösök szerződése az örökségi vá-

26
 24

rományuk sorsáról, méghozzá az örökhagyó életében. A szerződés csak

írásban érvényes [660. § (2) bek.].
Mind az osztályos egyezség, mind a rendelkezés várt öröklésről lényegét
tekintve egy kötelmi jogi (és nem öröklési jogi) intézmény, mivel ezeknek a
szerződéseknek — szemben az öröklési szerződéssel és a halál esetére szóló
ajándékozással - az örökhagyó nem alanya; mindkét szerződés az érintett
örökösök megállapodása.
Az örökös a visszautasítás jogát elveszti, ha arról az öröklés megnyílta
után - a hagyatéki eljárásra illetékes közjegyzőnél tett bejelentéssel - kife -
jezetten vagy hallgatólag lemond. A visszautasítás jogáról való lemon -
dásnak kell tekinteni az örökség olyan birtokbavételét vagy a hagyatékra
vonatkozó egyéb olyan cselekményt is, amelyből az örökösnek az örökség
elfogadására irányuló kétségtelen akarata tűnik ki. A bírói gyakorlatban -
a póthagyatékra vonatkozó - visszautasítás jogáról történő lemondásnak
tekintették az alaphagyaték elfogadását (BH 1981/4. sz. 151.).
A visszautasítás joga nincs határidőhöz kötve. A közjegyző azonban -
bármely érdekelt kérelmére - határidőt is tűzhet a visszautasító nyilatkozat
megtételére; ha az örökös ezen határidő alatt a visszautasító nyilatkozatot
nem teszi meg, e jogáról lemondottnak kell tekinteni [Ptk. 675. § (l)-(3)
bekj.
A visszautasítás az egész örökrészből történő kiesést vonja maga után. A
Ptk. tehát nem teszi lehetővé, hogy az örökös örökrészének bizonyos va-
gyontárgyait megtartsa, másokat pedig visszautasítson: a - törvényben ki-
fejezetten meg nem engedett - részleges visszautasítás érvénytelen [Ptk.
674. § (3) bek.]. (Az örökség részben történő megszerzését csak az örökha-
gyóval kötött lemondási szerződéssel lehet elérni.)
Kivételesen külön is visszautasítható mégis a mezőgazdasági termelés
célját szolgáló föld (a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakkal,
állatállománnyal, munkaeszközökkel), ha az örökös nem foglalkozik hiva-
tásszerűen mezőgazdasági termeléssel [Ptk. 674. § (2) bek.]. De lege
ferenda megfontolandó a gazdasági társasági tagsági jogok (kft.-üzletrész)
és az ilyen jogokat megtestesítő értékpapír (részvény) részleges vissza-
utasításának megengedése.
Noha ez a törvény szövegéből közvetlenül nem következik, a kommen-
tárok egyetértenek abban, hogy nem ütközik az örökség részleges vissza -
utasításának tilalmába, ha az örökös a különböző öröklési jogcímen (törvé-
nyes öröklés, ági öröklés, végrendeleti öröklés) megszerzett vagyontárgya-
kat külön-külön utasítja vissza. Ezt az értelmezést tette magáévá már a Ptk.
miniszteri indokolása is: különböző jogalapokon történő öröklés esetében
az egyik alapon történő öröklés visszautasítását nem lehet részleges visz-
szautasításnak minősíteni, és fenn kell tartani az örökösnek azt a jogát,
hogy maga válassza meg, melyik címen kíván örökölni. Helyesebb volna, ha
maga a törvény nyújtana jogi alapot erre a gyakorlatra.
A lemondás és a visszautasítás közötti főbb különbségeket foglalja össze
az alábbi táblázat:

27
 25

lemondás visszautasítás
a hagyaték megnyílása előtt után
a jognyilatkozat kétoldalú: szerződés az egyoldalú
örökhagyóval
alakszerűség csak írásban szóban is
részlegesen korlátozás nélkül le- csak kivételesen le-
hetséges hetséges
a leszármazókra kihat kivételesen igen sohasem
meghatározott személy ja- lehetséges nem lehetséges
vára

df) Kizárás az öröklésből

A végintézkedés szabadságból (1.: III. Rész 1. Fejezet) következik, hogy az
örökhagyó szinte korlátlanul megváltoztathatja a vagyonában beálló örök-
lésnek a törvényben meghatározott rendjét, és azt, aki törvényes örököse,
vagy azzá válhat, tetszése szerint - egyoldalú nyilatkozattal - kizárhatja a
törvényes öröklésből. A kizárás azt jelenti, hogy a kizárt személy kiesik az
öröklésből. Amennyiben a kiesett törvényes örökös köteles részre jogosult
(1.: IV. Rész 2. Fejezet), ezt az igényét a kizárás nem érinti.
A kizárás az örökhagyónak végintézkedésben tett nyilatkozata, amelyet
indokolni sem kell. A kizáró nyilatkozat lehet kifejezett, de lehet hall-
gatólagos is; ez utóbbi esetben az örökhagyó más személy örökössé nevezé-
sével - ún. mellőzéssel - zárja ki törvényes örökösét [Ptk. 637. § (2) bek.]. A
kifejezett nyilatkozattal történő kizárás relatív hatású kiesési ok: csak a
végrendeletben ilyen értelemben megjelölt törvényes örökös(ök)re vonatko-
zik, azok leszármazóira nem hat ki. Ezzel szemben a mellőzés következmé-
nye az, hogy a végrendeletben kifejezetten nevezett örökös(ök)ön kívüli va-
lamennyi törvényes örököst (így a mellőzött leszármazó leszármazóit is)
kizártnak kell tekinteni.
1. sz. példa: az örökhagyó törvényes örököse (leszármazók, házastárs és
szülők hiányában) három testvére (TI, T2, T3); ha az örökhagyó végrende -
letében Tl-et (minden indokolás nélkül) kizárja az öröklésből, az ő részét
leszármazol: Uöcsl és Uöcs2 (egyenlő arányban) öröklik. Az unokaöcsöket
- ha az örökhagyó ezt kívánja - külön ki kell zárni, TI kizárása rájuk au -
tomatikusan nem hat ki. (Ugyanez a helyzet mellőzés esetén is.)
A mellőzéssel történő kizárás (mint általában a „hallgatás" a jogügy-
letekben) gyakran vet fel vitákat. A Legfelsőbb Bíróság PK 82. sz. állás-
foglalása szerint a végrendelet egészének értelmezése alapján, a vég -
rendeleti rendelkezések összefüggéseinek vizsgálata nyomán lehet abban a
kérdésben állást foglalni, hogy vajon az özvegyi haszonélvezeti jogra vonat-
kozó mellőzést (és ezért a házastárs köteles részre szorítását) jelenti-e az
olyan végrendeleti rendelkezés, amelyben az örökhagyó vagyonát (vagy an-

28
 26

nak egy részét) - a vele együtt élő házastárs haszonélvezeti jogáról nem
rendelkezve - harmadik személyre hagyja [1.: II. Rész 3. Fejezet aa) pont].
Az örökhagyó végintézkedési szabadságának és kizárási jogának egyet-
len korlátja az, hogy - a kitagadás esetét kivéve, 1. a dg) pontban - a kö-
teles részre jogosultakat e részükből nem rekesztheti ki (1.: IV: Rész). A
köteles részre jogosult csak a köteles részt meghaladó törvényes örök -
részéből zárható ki [Ptk. 637. § (3) bek.].
dg) Kitagadás
A kitagadás különleges, a köteles részre kiható kiesési ok: az örökhagyó a
törvényben taxatíve felsorolt okok fennforgása esetén, ezen okokra hivat -
kozva végrendeletében a köteles részből is kirekesztheti a köteles részre
törvény szerint jogosultakat. Akit az örökhagyó végintézkedésében érvé -
nyesen kitagadott, köteles részre sem tarthat igényt [Ptk. 662-663 §.]
A kitagadás is relatív kiesési ok: csak az örökhagyó által megjelölt sze-
mély(ek)re vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a kitagadott személy leszárma-
zója nem esik ki az öröklésből (BH 1999/3. sz. 118.), ellenkezőleg: általá -
ban nem is csupán a köteles részére, hanem törvényes örökrészére tarthat
igényt. Ha az örökhagyó a kitagadott személy leszármazóját köteles részre
kívánná szorítani, úgy a leszármazót - kifejezett nyilatkozattal vagy mellő-
zéssel - ki kell zárnia az öröklésből; ha pedig az örökhagyó a kitagadott
személy leszármazóját köteles részétől meg kívánná fosztani, úgy a leszár -
mazót is érvényesen ki kell tagadnia.
A kitagadás mint kiesési ok csak a köteles részre jogosult törvényes
örökösöket érinti. Ezért a kitagadásra vonatkozó részletes szabályokat - a
szoros összefüggésekre tekintettel - a köteles rész tárgyalásánál ismertetjük
[1.: IV. Rész 2. Fejezet b) pont].
Az egyes kiesési okok legfontosabb jogi jellemzőit a következő táblázat
foglalja össze:

29
 27

Irodalom az I. Részhez

Söth Lászlóné: Az öröklési jog általános szabályai, in: Gellért György

(szerk.): A
Polgári Törvénykönyv magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001.,
1978-2031.
o.
Pallósi-Petrik-Sőthné-Szolcsánszky: Az öröklés joga. Bp. 1991., 11-52. o.
Pacsó-Pallósi-Sőthné-Szolcsányszky: Az öröklési jog kézikönyve. (2.
kiadás), Bp.
1984., I-IX. fejezetek. Világhy Miklós: Öröklési jog. Egyetemi
jegyzet. Bp. 1979. (és későbbi kiadások), 5-
 28

24. o. Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. II. kötet (2.
kiadás), Bp. 1965.,
399-419. o.
Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog VI. kötet: Öröklési jog. Bp.
1939., 1-41. o. Weiss Emilia: A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása
történeti kialakulásában és
fejlődési tendenciáiban. Bp. 1984., 309 o. Csehi Zoltán:
Coincidentia Oppositorium avagy alapítvány és halál esetére szóló
rendelkezés, in: Liber Amicorum, Studia L. Vékás dedicata, ELTE
ÁJK Polgári
Jogi Tanszék Bp. 1999., 37-61. o. Besenyei Lajos: De lege
ferenda gondolatok az öröklési jog köréből. Acta
Universitatis Szegediensis, Acta Juridica et Politica, Tom. LIII., Fasc.
3., Szeged
1998., 33-44. o. Kisfaludi András: Társasági tagsági jogok a
hagyatékban. Magyar Jog 1991. évi 3.
sz. 149-157. o.
Mattyasovszky Miklós: Törzsöröklési jog és törzsöröklési szokás. Bp.
1904., 425 o. Teleszky István: A magyar öröklési jog tervezetének
vezéreszméje és a törvényes
örökösödést tárgyaló intézkedései. MJ. Ért. 1882. I. kötet, 6. sz.
Zsögöd Benő (Grosschmid Béni): Öröklött s szerzett vagyon. Bp.
1879., 190 o. (+
Függelék a Kiskorúak utáni törvényes öröklésről: 67 o.); 2. Kiadás:
Bp. 1897.,
246o.
Brósz Róbert-Pólay Elemér: Római jog. Bp. 1974. (és későbbi kiadások),
V. Rész. Benedek Károly-Világhy Miklós: A Polgári Törvénykönyv a
gyakorlatban. Bp. 1965.,
535-549. o. Hamza Gábor-Sq/ó András: Az együtt elhalálozás
néhány jogi kérdése. Magyar Jog
1976. évi 3. sz. 191-202. o. Világhy Miklós: Az öröklési jog elvi
kérdései a Polgári Törvénykönyv tervezetében.
Jogtudományi Közlöny 1958. évi 5. sz., 142-151. o.

31
 29

II. Rész A törvényes

öröklés rendje

1. Fejezet. A törvényes öröklés általános szabályai

2. Fejezet. A leszármazók törvényes öröklésének kiegészítő rendje: az osz
tályrabocsátás
3. Fejezet. Az özvegyi jog: a házastárs haszonélvezeti joga
4. Fejezet. Az örökbefogadással kapcsolatos sajátos törvényes öröklési sza
bályok
5. Fejezet. Felmenő- és oldalági rokonok törvényes öröklésének kiegészítő
rendje: az ági öröklés

1. Fejezet A törvényes
öröklés általános szabályai

a) A törvényes öröklés rendjének szerepe és jogi jellege

Mint fentebb (1.: I. Rész 1. illetve 2. Fejezet) már kiemeltük, s amint arról a
végintézkedési öröklésről szóló részben [1.: III. Rész 1. Fejezet, 4. Fejezet c)
pont] még részletesebben is szólunk, a mai fejlett jogrendszerekben - így a
magyar jogban is - az öröklés rendjét elsődlegesen az örökhagyó végaka -
rata határozza meg. A törvény csak akkor jelöli ki az örököst, ha az örök-
hagyó örökösnevezési jogával egyáltalán nem élt, vagy örökösnevezése a
hagyatékot nem meríti ki. Ebben az értelemben a törvényes öröklés rendje
szubszidiárius: örökhagyói végintézkedés hiányában, illetve annak hézagai-
ban érvényesül. Tekintettel mégis arra, hogy végintézkedés tétele napjaink -
ban sem általános jelenség, a törvényes öröklés rendje a hagyatékátadási
gyakorlatban így is rendkívül jelentős.
Az előbbiekből az is kitűnik, hogy az örökhagyó - szabad végintézkedési
jogánál fogva - a törvényes öröklés rendjétől tetszése szerint eltérhet; ezt
úgy is felfoghatjuk, hogy az öröklés törvényi szabályai az örökhagyót nem
kötik és nem korlátozzák. (Szándékosan nem használjuk a kogensdisz-
pozitív norma ellentétpárt, mert ezt a megkülönböztetést kizárólag a szer -
ződéses kötelmek törvényi szabályai körében tartjuk alkalmazhatónak.) Az
öröklés törvényi szabályainak ez az engedő jellege azonban általában csak
az örökhagyó vonatkozásában érvényesül, mindenki más (örökösök, más
érdekeltek, kívülállók, bíró, közjegyző stb.) irányában jellegük ugyanúgy
kötelező, mint a jogi normáké általában. Ez alól az elv alól maga a Ptk. az
öröklési várományosok, illetve az örökösök javára kivételeket állít fel: le-

32
 30

mondás, illetve visszautasítás [1.: I. Rész 3. Fejezet dd), ill. de) pontok], to-
vábbá osztályos egyezség és a várt örökségről történő rendelkezés [1.: V.
Rész 2. Fejezet ac) és ad) pontok] lehetővé tételével.

b) A törvényes örökösök köre

A törvény (így a Ptk. is) taxatíve felsorolja az öröklésre jogosultak körét:
csak az e körben szereplők minősülnek törvényes örökösnek.
Azt, hogy - az örökhagyó végakarata nyilvánításának hiányában - kik
örökölnek, a törvényhozó koronként és országonként részben eltérő módon
határozza meg. A törvényes örökösi kör törvényi megjelölésének eltérései
rendszerint nem alapvetőek ugyan, de jelentősebb különbségek előfordul-
nak; ezeket elsősorban adott ország, illetve az adott kor erkölcsi felfogása,
a családdal kapcsolatos szokásrendszere motiválja. Általánosnak tekint -
hető, hogy a törvény örökösként az örökhagyó (bizonyos) rokonait és házas-
társát ismeri el; az eltérések elsősorban a házasságon kívül született gyer-
mek öröklési jogi helyzetének meghatározásában, továbbá a házastárs
öröklési jogi státusának rendezésében, valamint a törvényes örökösként
megjelölt rokoni kör nagyságában találhatók. A modern jogrendszerekben
viszonylag általánosan elfogadott az állam törvényes örököskénti kijelölése
is, természetesen csak a meghatározott rokoni kör kiesése esetén; e téren a
különböző jogrendszerek között az állami jogutódlás jogi jellegének meg-
határozásában találhatók eltérések.
A törvényes örökösként elismert rokoni kör fogalmát a Csjt szerint kell
értelmezni: egyenes ági rokonnak tekinthetők azok, akik közül az egyik a
másiktól származik; oldalági rokonnak tekinthetők azok, akiknek - leg-
alább egy - közös felmenő rokonuk van, ők maguk azonban egyenes ágon
nem rokonai egymásnak. A leszármazási kapcsolat szempontjából ugyan-
csak a Csjt. szabályai irányadóak:
- a vérségi származás a döntő, s nincs jelentősége annak, hogy a leszár
mazó házasságból vagy házasságon kívül született;
- az apai leszármazást az apaság vélelme dönti el.
A rokonsági kapcsolatot (így a törvényes örökösi kapcsolatot eredmé-
nyező rokonságot is) a Csjt. alapvetően vérségi alapon határozza tehát meg.
Kivételnek tekinthető az örökbefogadás, amely esetben a Csjt. egy jogi ak-
tust ismer el rokonsági kapcsolatot keletkeztető jogi tényként: az örökbefo-
gadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örök -
befogadó gyermekének jogállásába lép (1.: 4. Fejezet).
A Ptk. nem ismeri el minden oldalági rokon törvényes öröklési jogát. Az
örökhagyóhoz kapcsolódó rokonsági fok távolságától függetlenül törvényes
öröklési joga csak az örökhagyó egyenes ági rokonainak: leszármazottai-
nak és felmenőinek van (természetesen ezeknek is csak a törvény által szi-
gorúan meghatározott sorrendben); az örökhagyó oldalági rokonainak tör-
vényes öröklési jogát a Ptk. csak a szülői és nagyszülői leszármazók eseté-
33
 31

ben fogadja el. (Az 1946. évi XVIII. te. mondta ki, hogy az örökhagyó nagy-
szülőjének leszármazójánál távolabbi oldalrokon nem minősül törvényes
örökösnek.)
Már itt külön kell szólni a házastárs törvényes öröklési jogi helyzetéről.
A házastárs (a szó jogi értelmében) nem rokon; az örökhagyóhoz fűződő kö-
zeli és szoros hozzátartozói kapcsolata folytán viszont minden jogrendszer
(így a Ptk. is) kiemelt törvényes öröklési jogi helyet biztosít számára [1.:
alább e) pont és 3. Fejezet]. A hatályos magyar jog nem ismeri el törvényes
örökösként az élettársat. Ez a megoldás már a Ptk. előkészítése során is vi-
tatott volt és ma is annak tekinthető. (Természetesen az élettárs minden
jogi korlátozás nélkül lehet végintézkedésen alapuló örökös.)

c) A törvényes örökösök sorrendje

A törvényben meghatározott örökösök (a törvényes örökösök) csak a tör-
vényben megjelölt sorrendben válnak örökössé. Ez a sorrend kivételt nem
engedő, szigorú rangsor: a törvényi sorrendben előbb álló örökösként min -
dig megelőzi a mögötte állókat.
A Ptk.-ban meghatározott törvényes öröklési sorrend a következő:
- az örökhagyó leszármazol, leszármazási fokok (szintek) szerint: előbb a
gyermekiek), majd az unoka(k), aztán a dédunoka(k) stb.; mindez az ún.
képviselet vagy helyettesítés elve szerint [1.: alább d) pont]; a leszármazók
mellett a házastárs haszonélvezeti jogot örököl (1.: 3. Fejezet);
- az örökhagyó házastársa
—állagörökösként (azaz tulajdonosként) rendszerint csak a leszármazók
hiányában, illetve kiesés esetén, s akkor is csak a szerzeményi vagyont
[1.: alább e) pont], kivéve az özvegyi jog megváltását [1.: 3. Fejezet c)
pont];
— özvegyi jogosultként (azaz haszonélvezőként) viszont már a
leszár-
mazókkal együtt (1.: 3. Fejezet);
- az örökhagyó felmenői, illetve oldalrokonat leszármazók hiányában és - a
szerzeményi vagyont - csak a házastárs kiesése esetén [1.: alább f) pont],
az ági vagyont, amelyet a házastársat megelőzően örökölnek a felmenők
és egyes oldalrokonok (1.: 5. Fejezet);
— szülői, illetve szülői leszármazói, ez utóbbiak a képviselet vagy
he
lyettesítés elve szerint;
— nagyszülői, illetve nagyszülői leszármazói, ez utóbbiak a
képviselet
vagy helyettesítés elve szerint;
— távolabbi felmenői;
- valamennyi fenti személy hiányában végső soron az állam [1.: alább g)
pont].

34
 32

d) A leszármazók törvényes öröklése

A törvényes örökösök sorrendjének meghatározásában viszonylag általáno -
san elfogadott elvet követ a Ptk. akkor, amikor első helyen a lemenő egye -
nes ági rokonok (a leszármazók) törvényes öröklési jogi igényét állapítja
meg. A leszármazóknak ezt a rangsorbeli kiemelt helyzetét (legalábbis a
többi rokonokkal szemben, igaz, nem feltétlenül az örökhagyó házastársá-
val szemben) ma már a köznapi felfogás is egyértelműen alátámasztja: a le -
származók az örökhagyó közeli rokonai, rendszerint vagyonilag is rászorul-
tak, ugyanakkor az örökhagyóval szembeni túlélési valószínűségük is a leg-
nagyobb. (Természetesen ez csak elvben van így, nem minden konkrét
esetben; s még elvben sem mindig egyforma - pl. a leszármazási foktól füg-
gően eltérő - mértékben.)
da) A gyermekek öröklése
„Törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fe-
jenként egyenlő részben örököl" [Ptk. 607. § (1) és (2) bek.].
Az örökhagyó leszármazói közül is első helyen a gyermekek tekinthetők
törvényes örökösöknek. A gyermeket öröklési jogi képesség jogképessé-
gének kezdő időpontjától illeti meg, azaz a gyermek - az élve születés felté-
telétől függően - fogamzásának időpontjától örökölhet.
A gyermeki kapcsolatot a Csjt. szabályai állapítják meg; alapvető elv,
hogy a gyermek az apa után akkor örököl, ha a családjogi státus tisztázott.
A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét és ezért a gyermek tör -
vényes öröklési kapcsolatát nem érinti; természetes viszont, hogy az apa -
ság vélelmének megdöntése megszünteti a rokoni - és ezért a törvényes
öröklési jogi - kapcsolatot. Az apaság vélelmét nemcsak az anyának a fo-
gamzási idő vagy annak egy része alatt az apával fennálló házassága, ha -
nem teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, az anya utólagos házas-
ságkötése vagy bírói ítélet is megalapozhatja. Itt ismételten utalunk a há -
zasságból és házasságon kívül született gyermekek - öröklési - jogegyenlő -
ségének elvére. Valamennyi gyermek egyenlő arányban örököl a törvény
szerint. (Mindezeket az 1. sz. példa illusztrálja.)

Gy2 Gy3 Gy4 Gy5

Az örökhagyó három gyermeke (Gyl a Hl-gyei fennállt első házasságból,
C 2 házasságon kívül született, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal
elfogadott gyermekként, Gy3 a H2-vel fennállt második házasságból) egy-

35
formán fejenként a hagyaték 1/3-1/3 részét kapja. (A Gy4-gyel jelölt sze -
mély apaságának vélelmét az örökhagyó vonatkozásában megdöntötték, így
ő ezért nem örököl; a Gy5-tel jelölt személy H2 gyermeke, az örökhagyóval
tehát nincs rokonsági és - ezért - törvényes öröklési kapcsolatban.)
db) A távolabbi leszármazók törvényes öröklése az ún. helyettesítési elv
szerint alakul:
„Az öröklésből kiesett gyermek vagy távolabbi leszármazó helyén egy -
más közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek" [Ptk. 607. § (3)
bek.].
A helyettesítési elv valamely leszármazó kiesése [L: I. Rész 3. Fejezet d)
pont] esetére a kiesett leszármazó törzsén lévő leszármazókat juttatja az
adott örökrészhez. Ez azt jelenti, hogy a kiesett gyermek (vagy távolabbi
leszármazó: unoka stb.) helyén az ő leszármazói osztoznak a hagyatéknak
azon a részén, amit a kiesett gyermek (távolabbi leszármazó: unoka stb.)
örökölt volna. A helyettesítési elv nem tud érvényesülni, ha a kiesett gyer -
meknek (vagy távolabbi leszármazónak: unokának stb.) nincs leszármazója
vagy valamilyen oknál fogva az is kiesett az öröklésből. Ilyen esetekben a
kiesett gyermek (távolabbi leszármazó: unoka stb.) örökrészén az örök-
hagyó azon leszármazói osztoznak, akik az adott esetben a törvény szerint
örökölnek. (Mindezeket a 2. sz. példa illusztrálja.)

2. sz. példa:

Gy3
 Ul U2 U3 U4

Dl D2
A kiesett Gyl gyermek örökrészét az őt helyettesítő unokák (Ul és U2)
kapják: Ul és U2 a hagyaték 1/6-1/6, Gy2 és Gy3 pedig a hagyaték 1/3-
1/3 részét örökli a törvény szerint. Amennyiben Gy2 is kiesik, őt U3, Gy3-t
pedig U4 helyettesíti.
Gyl továbbá Gy3 és U4 kiesése esetén viszont a hagyatékot Ul és U2
1/4-1/4, továbbá Gy2 1/2 arányban örökli.
Dl és D2 csak Ul kiesése esetén lennének törvényes örökösök: fejen -
ként egyenlő részben kapnák U1 örökrészét.

36
 e) A házastárs törvényes öröklése
Vannak olyan jogrendszerek, amelyek a házastársat a gyermekekkel (le-
származókkal) egy sorban törvényes örökösnek tekintik: állagot (tulaj-
donjogot), pl. egy gyermekrészt biztosítanak számára. A magyar öröklési
jog - noha megoldása a Ptk. előkészítése során és később is komoly viták
tárgya volt - nem ezen az úton jár. A Ptk. az özvegyet csak leszármazók
hiányában tekinti állagörökösnek; igaz viszont: leszármazók hiányában az
egész hagyaték - kivéve az ági vagyont [1.: 5. Fejezet b) pont] - a házastár -
sat illeti:
„Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl" [Ptk. 607. § (4) bek.].
A házastárs törvényes öröklési jogi kapcsolatát a szoros hozzátartozói
viszony alapozza meg. A Ptk. szerint az özvegy törvényes öröklésének jog-
alapját az örökhagyó halálakor fennálló házasság teremti meg. Fennálló
(jogerősen fel nem bontott) és érvényes házasság esetén is kiesik azonban a
házastárs az öröklésből, ha az örökhagyó halálakor a házastársi életközös -
ség nem állott fenn és annak visszaállítására sem volt kilátás [1.: I. Rész 3.
Fejezet db) pont].
Leszármazók mellett a Ptk. szerint a házastársat özvegyi jog, azaz a le-
származók által örökölt hagyatékra vonatkozó haszonélvezeti jog illeti meg
(1.: 3. Fejezet). Ugyanez vonatkozik a felmenők (vagy oldalrokonok) által
örökölt ági vagyonra is.

f) A felmenők és oldalrokonok törvényes öröklése: a parentéláris öröklés

Kiemeltük már, hogy a Ptk. a felmenő egyenes ági rokonok törvényes örök-
lési jogát korlátlanul elismeri, az oldalrokonok törvényes öröklési jogát vi -
szont a nagyszülői leszármazók körével lezárja. Ez azt jelenti, hogy a nagy-
szülőkön túli felmenők leszármazóit a hatályos magyar jog nem tekinti tör -
vényes örökösnek.
A magyar öröklési jog egyik tradicionális eleme, hogy az azonos felmenői
fokon lévő egyenes ági rokonokat és azok leszármazóit egyetlen öröklési
csoportba, ún. parentélába osztja be. Ennek az a jelentősége, hogy az adott
parentélába tartozó személyek - függetlenül az örökhagyóhoz fűződő ro-
konsági kapcsolat távolságától - megelőzik a következő parentélába tartozó
rokonokat. A felmenők és oldalrokonok törvényes öröklését ezért a magyar
öröklési jogban parentéláris öröklésnek nevezzük. A hatályos öröklési jog
két teljes - felmenőket és oldalrokonokat egyaránt átfogó - parentélát is-
mer: a szülői és nagyszülői parentélát. A nagyszülőkön túli felmenők is egy
öröklési csoportba tartoznak; ez a parentéla azonban több szempontból sa-
játos: egyrészt csonka, mivel ezen felmenők leszármazói már nem törvé -
nyes örökösök, másrészt a parentélán belül nem érvényesül a fokozatos
öröklés elve, mivel a nagyszülőkön túl minden felmenő egyszerre és fejen-
ként egyenlő arányban örököl.

* 37
fa) A szülői (első) parentéla
Az első parentélát az örökhagyó szülei és azok leszármazói képezik:
„Leszármazók és házastárs hiányában az örökhagyó szülői örökölnek
fejenként egyenlő részben. Az öröklésből kiesett szülő helyén ennek le-
származói örökölnek olyan módon, mint a gyermek helyén annak leszár -
mazói. Ha a kiesett szülőnek nincs leszármazója, egyedül a másik szülő,
illetőleg annak leszármazói örökölnek" [Ptk. 608. § (l)-(3) bek.].
A szülői parentélában a szülők leszármazói viszonylatában tehát ugyan -
úgy érvényesül a helyettesítési elv, mint az örökhagyó leszármazói eseté -
ben. A törvényes öröklési kapcsolatot a szülők esetében — természetesen -
az örökhagyóval fennálló rokoni kapcsolat és nem az egymáshoz fűződő
hozzátartozói viszony alapozza meg; a szülőknek tehát nem kell házastársi
kapcsolatban élniük sem az örökhagyó halálakor, sem azt megelőzően. (A
szülői parentélán belüli öröklést a 3. sz. példa illusztrálja.)
3. sz. példa:

Uöcs Uhug
A hagyatékon az örökhagyó apja és anyja 1/2-1/2 arányban osztozik.
Apa kiesése esetén az ő részét az ő gyermekei (az örökhagyónak az
apától származó testvérei): TI és T2 örökli; vagyis ez esetben a hagyaték
fele Anyáé, másik fele pedig 1/2-1/2 arányban Tl-é illetve T2-é lesz. (Ez
utóbbiak törvényes örökösök attól függetlenül, hogy az anyjuk is közös az
örökhagyóéval.)
Anya kiesése esetén, az ő részét az ő gyermekei (az örökhagyónak az
anyától származó testvérei): T2 és T3 örökli; vagyis ez esetben a hagyaték
fele Apáé, a másik fele pedig 1/2-1/2 arányban T2-é illetve T3-é lesz.
Amennyiben mind Apa, mind TI és T2 kiesne, törvényes örökös kizá-
rólag Anya lesz.
Uöcs, illetve Uhug csak az esetben válhatnak törvényes örökössé, ha
mind Anya, mind T3 kiesik; ez esetben ők osztoznak (1/2-1/2 arányban)
T3 törvényes örökrészén.
fb) A nagyszülői (második) parentéla
A felmenők törvényes öröklésének rendjén a nagyszülői parentélába tarto -
zók: a nagyszülők és azok leszármazói akkor örökölnek, ha a szülői
parentéla teljesen kiüresedik, azaz mindkét szülő és az ő valamennyi le-
származójuk kiesik. Az első parentélának a második parentélával szembeni
elsőbbségét jól mutatja pl., hogy az örökhagyó unokaöccse a törvényes

38
öröklés során megelőzi az örökhagyó nagyapját vagy nagyanyját. Egyebek-
ben a második parentélán belül hasonlóképpen megy az öröklés sorrendje,
mint az első parentélában: érvényesül a helyettesítési elv és az örökösök
sorrendjének fokozatossága. Természetesen egyezik a két parentéla abban
is, hogy a törvényes öröklési kapcsolatot a nagyszülők esetében is az örök -
hagyóval fennálló rokoni kapcsolat és nem az egymáshoz fűződő hozzátar-
tozói viszony alapozza meg; a nagyszülőknek tehát nem kell házastársi
kapcsolatban élniük sem az örökhagyó halálakor, sem azt megelőzően. A
leglényegesebb különbséget a két parentélán belüli öröklés sorrendjében az
jelenti, hogy a nagyszülői parentélában egy nagyszülőpár és az ő leszár-
mazóik külön - mintegy a parentélán belüli - öröklési csoportot képeznek.
„Leszármazóknak, házastársnak, szülőknek és szülők leszármazóinak
hiányában törvényes örökösök egyenlő részekben az örökhagyó nagyszülői.
Az öröklésből kiesett nagyszülő helyén ennek leszármazói örökölnek ugyan-
úgy, mint a kieső szülő helyén ennek leszármazói. Ha a kiesett nagyszülő -
nek leszármazója nincs, helyette nagyszülőpárja, ha pedig ez is kiesett, en-
nek helyén leszármazója örököl. Ha valamelyik nagyszülőpár kiesett, és
helyükön leszármazójuk nem örökölhet, az egész hagyatékot a másik nagy-
szülőpár vagy ezek leszármazója örökli" [Ptk. 609. § (l)-(4) bek.]. (A nagy-
szülői parentéla törvényes öröklési rendjét a 4. sz. példa illusztrálja.)
4. sz. példa:

A hagyatékot 1/4-1/4 arányban a négy nagyszülő kapja törvény szerint.

Napal - illetve (és) Nanyal - kiesése esetén Nbácsi örököl;
Napa2 kiesése esetén az ő részét Nanya2 kapja;
Nanya2 kiesése esetén Nnéni örököl (ez utóbbi törvényes örökös attól
függetlenül, hogy a Napa2 neki nem felmenője);
Utestvérl törvényes öröklési igényének keletkezéséhez Napal vagy (és)
Nanyal, továbbá Nbácsi kiesése is szükséges;
Utestvér2 törvényes örökös lesz, ha Nanya2 és Nnéni kiesik.
Napal, Nanyal, Nbácsi és Utestvérl esetleges kiesését követően az
egész hagyaték a másik nagyszülőpárra (Nanya2, Napa2), illetve az ő le-
származóikra száll.

39
fc) A távolabbi felmenők öröklése
„Ha sem az örökhagyó nagyszülője, sem a nagyszülőktől leszármazó nem
örökölhet, törvényes örökösök fejenként egyenlő részekben az örökhagyó
távolabbi felmenői" [Ptk. 610. §].
Mint már kiemeltük, a Ptk. a nagyszülőkön túli felmenők leszárma-
zóinak törvényes öröklési jogát nem ismeri el. Ezért ez az öröklési csoport
„csonka parentéla": oldalrokonok már nem örökölnek. Maguk a felmenők
viszont korlátozás nélkül törvényes örökösök: az örökhagyó elvben bármi -
lyen távoli felmenője örököl. Ráadásul ezek a felmenők már nem fokozato-
san válnak az örökhagyó törvényes jogutódjává, hanem egyszerre, éspedig
fejenként egyenlő arányban. A nagyszülőkön túli felmenők öröklése megle-
hetősen ritka; ezért örökölnek az ilyen rokonok egyszerre és egyenlő
arányban. (A távolabbi felmenők törvényes öröklését az 5. sz. példa illuszt-
rálja.)
5. sz. példa:

A hagyatékot 1/4-1/4 arányban Dapal, a két dédanya és Ükapa kapja

törvény szerint. Napa2 testvére: Napa2T, mint nagyszülőkön túli felmenők
leszármazója a Ptk. szerint Danya2 kiesése esetén sem volna törvényes
örökös.
g) Az állam törvényes öröklési jogi helyzete
„Ha más örökös nincs, a hagyaték az államra száll. Az állam törvényes örö-
kös" [Ptk. 599. § (3) bek.].
Vannak olyan jogrendszerek (pl. belga, francia, osztrák), amelyek az ál-
lamnak a tulajdonos halála esetén bekövetkező jogutódlását nem örök -
lésként, hanem uratlan vagyonnak a szuverenitás alapján történő meg -
szerzéseként fogják föl. A hatályos magyar jog az államot törvényes örö -
kösnek tekinti: más örökös hiányában (végső esetben) az állam örököl. Az
állam jogutódlásának tehát öröklési jogcíme van; ez azt jelenti, hogy az

40
állam (csakúgy, mint a többi örökös) az örökhagyó halálának pillanatában,
azaz az öröklés megnyíltával a hagyatékot elfogadás vagy bármely más jog-
cselekmény nélkül megszerzi, de egyben felel a hagyatéki tartozásokért is.
Az állam mint törvényes örökös a törvény szerint egyben szükség sze -
rinti örökös is: a hagyatékot nem utasíthatja vissza [Ptk. 674. § (1) bek.].
(Más a helyzet, ha az államot az örökhagyó végintézkedésben nevezi meg
örökösnek; ilyenkor az államot is megilleti a visszautasítás joga.) Az álla -
mot, mint - törvényes vagy végrendeleti - örököst a hagyatékkal kapcsola -
tos minden peres és nem peres ügyben a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
képviseli; ez a szerv gyakorolja az örököst megillető jogokat, és viseli a ha-
gyatékkal kapcsolatos terheket. Ha az államra szálló hagyaték egészben
vagy részben külföldi vagyonból áll, az államot a pénzügyminiszter által
esetenként kijelölt személy képviseli [16/1993. (VI. 15.) PM r.].

2. Fejezet

A leszármazók törvényes öröklésének kiegészítő rendje: az

osztályrabocsátás

a) Az osztályrabocsátás célja
Leszármazók törvényes öröklése esetében a törvény súlyt helyez arra, hogy
az azonos öröklési helyzetben lévő rokonok (pl. az örökhagyó gyermekei)
lehetőleg ténylegesen is azonos részt kapjanak a hagyatékból. Ennek érde-
kében a törvény - ha az örökhagyó kikötötte, vagy a körülményekből: így
különösen az ingyenes adomány jellegéből, illetve értékéből erre lehet kö -
vetkeztetni - az örökhagyó által még életében a leszármazóknak adott in -
gyenes adományt (ajándékot, tartozáselengedést, ingyenes engedménye -
zést stb.) az örökrész meghatározásánál beszámítani rendeli. Ez az osz-
tályrabocsátás.
„Ha több leszármazó közösen örököl, mindegyik örököstárs köteles a ha-
gyaték értékéhez hozzászámítani annak az ingyenes adománynak az érté -
két, amelyben őt az örökhagyó életében részesítette, feltéve, hogy a hozzá-
számítást az örökhagyó kikötötte, vagy a körülményekből arra lehet követ -
keztetni, hogy a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adta." [Ptk.
619. § (1) bek.]
Az osztályrabocsátás tehát csak kifejezett kikötés esetén terheli a meg-
adományozott leszármazót. A kikötést az örökhagyónak az adomány jut-
tatásakor kell megtennie, éspedig a megadományozotthoz intézett, írásbeli
formához nem kötött címzett jognyilatkozattal. Kifejezett kikötés hiányában
is terheli az osztályrabocsátás kötelezettsége a megadományozottat, ha a
körülmények arra engednek következtetni, hogy az örökhagyó a juttatást a

41
hozzászámítás kötelezettségével adta [BH 1998/12. sz. 589.]. A bizonyítás
terhe ilyenkor az örököstársakon van.
Az osztályrabocsátás gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ingyenes ado -
mányban részesített leszármazó ezen adomány értékével csökkentett részt
kap a hagyatékból. „A szokásos mértékű ajándékokat, valamint a tartásra
rászorult leszármazók részére nyújtott tartást akkor sem kell osztályra
bocsátani, ha azt az örökhagyó kifejezetten kikötötte." [Ptk. 619. § (2) bek.]
Az ingyenes adomány időpontjának az osztályrabocsátási kötelezettség
szempontjából nincs jelentősége: az örökhagyó által bármikor adott ingye -
nes adományt osztályra kell bocsátani, ha ennek egyéb feltételei fennáll-
nak.
Az osztályrabocsátás a törvényes öröklés kísérője; végintézkedés alapján
öröklő leszármazónak nincs osztályrabocsátási kötelezettsége.
Az osztályrabocsátási kötelezettség fennálltát annak az örököstársnak
(pl. az örökhagyó által ingyenes adományban részesített gyermek testvé -
rének) kell bizonyítania, aki hivatkozik rá.
Már itt szükséges leszögezni, hogy az osztályrabocsátás sem jár mindig
és feltétlenül azzal az eredménnyel, hogy az örökhagyó azonos törvényes
öröklési helyzetben lévő leszármazói ténylegesen ugyanolyan értékű vagyon
tekintetében lesznek az örökhagyó ingyenes jogutódjai, illetve örökösei. Az
osztályrabocsátás tehát csak relatív egyenlősítésre ad módot; ezt bővebben
az osztályrabocsátás technikai számítása kapcsán, a b) pontban mutatjuk
be. [További korrekciót a köteles rész (1.: IV. Rész) tesz lehetővé.]
Megjegyezzük végül, hogy a Ptk. (szemben a korábbi magyar joggal) az
osztályrabocsátást a leszármazókra korlátozza; a leszármazó hozzátarto-
zójának (pl. házastársuknak) adott ingyenes adományt a leszármazónak
nem kell osztályra bocsátania.

b) Az osztályrabocsátás
Az osztályrabocsátás [Ptk. 620-622. §] a leszármazó törvényes örökösök
közötti vagyonelosztásnál alkalmazott számítási mód, amelynek célja a le-
származó örököstársak örökrészének az örökhagyó által - bármikor! -
adott ingyenes adományokkal történő korrekciója. Az osztályrabocsátás
tehát vagyonmozgást nem eredményez a leszármazó örököstársak között.
Tényleges felosztásra csak a hagyaték kerül közöttük.

ba) Az osztályrabocsátás számítása

Az osztályrabocsátás számítása úgy történik, hogy az osztályrabocsátási
kötelezettséggel kapott ingyenes adományok juttatáskori értékét hozzá kell
számítani a hagyatékhoz, s az így kapott összesített érték alapján kell a le-
származók örökrészét meghatározni; a ingyenes adományban részesített
örökösök örökrészéből pedig le kell vonni az osztályra bocsátott adomány
értékét. Ha az ingyenes adomány juttatáskori értéke szerinti számítás (pl. a
magas infláció okozta értéknövekedés miatt) bármelyik örököstársra nézve

42
súlyosan méltánytalan, a bíróság az értéket az összes körülmények figye-
lembevételével állapítja meg. (Az osztályrabocsátásnak ezt az egyszerű
esetét illusztrálja a 6. sz. példa.)
6. sz. példa

A hagyaték tiszta értéke: 90; az örökhagyó - az osztályrabocsátás kife -

jezett kikötésével - ajándékba adott Gyl-nek 30-at.
Az osztályra bocsátandó érték figyelembevételével kiszámított örökrész:
90 + 30 = 4Q 3
Tekintettel arra, hogy Gyl már megkapott 30-at, az ő tényleges (a ha-
gyatékból kielégítendő) örökrésze: 10; Gy2 és Gy3 pedig 40-40-et kap a
hagyatékból.
Ha az osztályra bocsátott érték eléri az illető leszármazónak - az osz -
tályra bocsátott érték figyelembevételével kiszámított - örökrészét, őt (és az
általa kapott ajándékot vagy más ingyenes adományt) figyelmen kívül kell
hagyni, s így kell felosztani a hagyatékot a többi örököstárs között: 7. sz.
példa.
7. sz. példa

A hagyaték tiszta értéke: 240; Gyl az osztályrabocsátás kötelezett -

ségével ajándékba kapott az örökhagyótól 80-at.
Az osztályra bocsátott értékkel kiszámított örökrész:

Tekintettel arra, hogy Gyl - ajándék formájában - már megkapta ezt az

értéket, a hagyatékot a másik három gyermek között kell egyenlő arányban
felosztani, s ezért Gy2, Gy3 és Gy4 egyformán 80-80-at kap a hagyatékból.

43
bb) Az osztályrabocsátás számítása túladományozás esetén Ugyanez az
elvi megoldás érvényesül akkor is, ha az osztályra bocsátandó adomány
értéke meghaladja az illető leszármazónak - az osztályra bocsátott érték
figyelembevételével kiszámított - örökrészét {„túladományozcis"]. Ilyen
esetben egy fokkal bonyolultabb az osztályrabocsátás technikája, feltéve ha
van más megajándékozott (osztályrabocsátási kötelezettséggel terhelt)
örököstárs is. Ilyenkor ugyanis az osztályrabocsátást kétszer kell elvé gezni:
először - az összes ingyenes adománynak (ajándéknak stb.) a hagyatékhoz
történő hozzáadásával - kell megállapítani az egy leszármazóra jutó
örökrészt és a túladományozást; másodszor pedig - most már azonban a
túladományozott örököstársnak és az ő ingyenes adományának a figyel-
men kívül hagyásával - újólag meg kell határozni a hagyatékból jutó örök-
részeket. (Ezt az esetet illusztrálja a 8. sz. példa.)

A hagyaték tiszta értéke: 120; az örökhagyó még életében - az osztály -

rabocsátás kifejezett kikötésével - ajándékba adott Gyl-nek 30-at, Gy4-
nek pedig 90-et.
Az osztályrabocsátás eredményeként figyelembe veendő érték: 240; eb-
ből egy gyermekrész: 60. Tekintettel arra, hogy Gy4 ennél többet kapott, őt
kielégítettnek kell tekinteni, de az ajándékból visszaadnia nem kell.
Ezt követően Gy4-et és az általa kapott ajándékot (90-et) figyelmen kívül
hagyva kell a hagyatékot a másik három gyermek között felosztani. Gyl,
Gy2 és Gy3 örökrészét, ez esetben a hagyaték értékét a Gyl által kapott
ajándékkal növelve kell kiszámítani:

Gyl már megkapott 30-at, tehát az ő tényleges (a hagyatékból kielégí -

tendő) örökrésze: 20; Gy2 és Gy3 pedig 50-50-et kap a hagyatékból.
Ez az eset plasztikusan mutatja, hogy az osztályrabocsátás csak vi -
szonylagos igazságtétel a leszármazók között, hiszen Gy4 része az örökha-
gyó vagyonából nagyobb, mint testvéreié.
be) Az osztályrabocsátás számítása több leszármazói generáció esetén Az
osztályrabocsátás - viszonylagos - igazságosztó lehetőségét növeli a
Ptk.-nak az a rendelkezése [621. §], amely szerint a kiesett leszármazó le-
származója köteles osztályra bocsátani az örökhagyótól a kiesett felmenője
által kapott ingyenes adományt (ajándékot, tartozáselismerést stb.) is. Ez a
44
„közvetett" osztályrabocsátás a hagyatékból történő részesedés arányában
történik. (Ezt az esetet illusztrálja a 9. sz. példa.)
9. sz. példa

A hagyaték tiszta értéke: 120; az örökhagyó - az osztályrabocsátás ki-

kötésével - Gyl-nek ajándékozott 20-at, U2-nek 10-et, U3-nak 100-at. Az
osztályra bocsátandó értékek szerinti gyermekrész:

Az unokarész jelen esetben a gyermekrész fele: 25.

(U3 és az általa kapott 100 nem jön számításba, tekintettel arra, hogy
U3 nem örökös, csak Gy3 kiesése esetén volna az.)
Ul-nek osztályra kell bocsátania kiesett felmenője: Gyl ajándékának rá
eső részét: 10-et; ezért a hagyatékból 25-10 = 15-öt fog kapni.
U2-nek osztályra kell bocsátania kiesett felmenője: Gyl ajándékának rá
eső részét: 10-et, valamint a saját ajándékát: 10-et; ezért a hagyatékból 25-
U0+10) = 5-öt fog kapni.
Gy2 és Gy3 örökrésze egyaránt 50-50, amely értékeket a hagyaték fede-
zi.

3. Fejezet Az özvegyi jog: a

házastárs haszonélvezeti joga

a) A házastárs törvényes öröklési jogi helyzete az örökhagyó rokonainak

törvényes állagöröklése esetén: özvegyi jog
aa) Az özvegyi jog lényege
Fent [1.: 1. Fejezet e) pont] már utaltunk rá, hogy a magyar öröklési jog
mindmáig megtartotta azt az ősi megoldást, hogy a házastárs leszármazók
(méghozzá: elvben bármilyen távoli leszármazók) mellett nem örököl állagot

45
(tulajdonjogot). Ez azért nagyon vitatott álláspont, mert a házastárs nyil -
vánvalóan az örökhagyó egyik legközelebbi hozzátartozója. Ezt az ellent-
mondást a Ptk. - éspedig megint csak régi magyar öröklési jogi hagyomá -
nyokat fenntartva - azzal kívánja áthidalni, hogy - elvben korlátlan - ha -
szonélvezeti jogot biztosít a házastársnak a leszármazók által örökölt va-
gyonon. A házastársnak ezt az öröklési jogi alapú haszonélvezeti jogát ne -
vezzük özvegyi jognak. Hasonló megfontolásból, mint leszármazók mellett,
özvegyi jog illeti meg a házastársat a felmenők (vagy oldalrokonok) által
örökölt ági vagyonra [1.: 5. Fejezet b) pont] nézve is.
Amint azt Weiss Emilia monográfiája bemutatja, az özvegyi jog intézmé-
nye a magyar öröklési jog egyik feltűnő sajátossága. A Ptk. szerint „az
örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét,
amelyet egyébként nem ő örököl (özvegyi jog)" [Ptk. 615. § (1) bek.].
Összefoglalva, az özvegyi jognak a Ptk.-ban két esete van:
- leszármazók állagöröklése mellett,
- az ági vagyon tekintetében.
Az özvegyi jog törvényes öröklési jog. Ez azt jelenti, hogy a leszármazók
által örökölt hagyatékra nézve a házastársat a haszonélvezeti jog a törvény
erejénél fogva (ipso iwe) megilleti, további jogcselekményekre a haszonél-
vezeti jog megszerzéséhez nincs szükség. A törvényes öröklési jogi helyzet
természetes előfeltétele ugyanakkor, hogy az örökhagyó halálának (azaz a
hagyaték megnyíltának) időpontjában az örökhagyó és a házastárs között
házassági köteléknek kell fennállnia, és a házastárs vonatkozásában nem
állhat fenn kiesési ok [1.: I. Rész 3. Fejezet db) pont]. A kiesési okok közül
az özvegyi jog kapcsán külön kell szólni a kizárásról, s főleg annak mellő-
zéses formájáról. A Legfelsőbb Bíróság PK 82. sz. állásfoglalásában ki-
mondta, hogy az örökhagyó végintézkedésben - más örökösök megnevezé-
sével és a házastársi haszonélvezeti jogról történő hallgatással, azaz - mel-
lőzéssel is kizárhatja házastársát az özvegyi jogból. Ilyen esetben a házas -
társat csak az özvegyi jogra vonatkozó köteles rész illeti meg. A PK indoko-
lása - helyesen - hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a végrendelet egészének
értelmezése és az összefüggések mérlegelése alapján lehet csak eldönteni,
hogy a hallgatás tényleg mellőzést (azaz kizárást) jelent-e vagy sem.
Sajátos - átmeneti - akadálya lehet az özvegyi jognak a hagyatékot ter -
helő szerződéses haszonélvezeti jog; az özvegyi jog csak a szerződéses ha-
táridő letelte után veszi kezdetét, hiszen ugyanarra a vagyontárgyra nézve
két különböző jogcímen nem állhat fenn egyszerre haszonélvezeti jog.
ab) Az özvegyi jog problémái
Az özvegyi jog a magyar öröklési jogban olyan körülmények között alakult
ki, amikor az örökölt vagyontárgyak zöme (mindenekelőtt a hasznot hajtó
ingatlanok) jövedelmező jószág és nem használati tárgy volt; s a haszonél -
vezeti jog anélkül biztosította a házastárs megélhetését, hogy veszélyeztette
volna az állagörökösök várományát a hagyaték csorbítatlan élvezetére a

46
haszonélvezeti jog megszűnése után. Ez a helyzet az elmúlt fél évszázadban
- több okból is - gyökeresen megváltozott. Emiatt és más okok miatt az öz
vegyi haszonélvezeti jog az elmúlt évtizedekben több vonatkozásban prob
lematikussá vált:
- lényegesen átalakult az örökölhető vagyontárgyak köre és jellege: a tipi
kus hagyatékokban az ingóságok java része viszonylag nem hosszú életű
fogyasztási-használati tárgy, és ehhez képest kisebb jelentősége van a
valóban hasznot hajtó vagyontárgyaknak, így mindenekelőtt a művel
hető ingatlanoknak;
- a hagyaték egyes tárgyaira vonatkozóan (társasági és egyéb jogokon, ér
tékpapírokon stb. fennálló haszonélvezeti joggal kapcsolatban) az állag
örökös és a haszonélvező érdekei gyakran ütköznek;
- a megnövekedett átlagéletkorok ugyancsak kiélezik és elnyújtják a konf
liktusokat az állagörökösök és az özvegyi jogosult házastárs között;
- a többszöri házasságkötések megszaporodása következményeként gyako
rivá vált, hogy az állagörökös leszármazók az örökhagyó korábbi házassá
gából származnak, és versengenek a (gyakran náluk lényegesen nem is
idősebb) házastárssal.
Összességében megállapítható, hogy az özvegyi jognak mint törvényes
öröklési jogi intézménynek a Ptk.-ban történt általános fenntartása számos
problémát vet fel:
- a haszonélvezeti jog nagyon gyakran nem képes biztosítani a házastárs
tisztes megélhetését, noha eredetileg ez volt a célja;
- hátrányos az állagörökösökre nézve is, hiszen - különösen a haszonélve
zeti jog évtizedes fennállása után - nagyon gyakran elhasználódnak az ő
tulajdonukban, de az özvegy haszonélvezetében lévő vagyontárgyak.
Az itt vázolt problémákkal a törvényhozó egy kompromisszumos megol-
dás formájában vetett számot: a fentiek szerint fenntartotta ugyan a há-
zastárs általános haszonélvezeti jogát, de - a Ptk.-Novellában: az 1977. évi
IV. törvényben - mind a házastárs, mind az állagörökösök számára meg -
nyitotta a haszonélvezeti jog megváltásának igényét (1. részletesebben
alább, a 3. pontban).

b) Az özvegyi jog tartalma, terjedelme és korlátozása

ba) Az özvegyi jog tartalma
Az özvegyi jog tartalmát (azaz a haszonélvező jogait és kötelezettségeit) a
haszonélvezeti jogra, mint másodlagos dologi jogra (személyes szolgalomra)
vonatkozó szabályok [Ptk. 157-164. §] határozzák meg. A házastárs tehát
mint haszonélvező jogosult az állagörökös (leszármazó vagy ági örökös)
tulajdonában álló dolgot birtokolni, használni és hasznait szedni.

47
 Mint említettük, az özvegyi jog körében felmerülő konfliktusok jelentős
része éppen abból származik, hogy az örökölt vagyontárgyak számottevő
köre nem éli túl a folyamatos használatot. Sajátos problémákat vet fel a
készpénz, illetve betétkönyv, részvény, kamatozó kötvény öröklése, illetve
az azokon fennálló haszonélvezeti jog tartalma. Az elvi megoldás viszonylag
egyszerű: a tőke, a betétkönyv, az értékpapír tulajdonosa az állagörökös
lesz, az özvegyet a hasznok (kamat, osztalék stb.) illetik meg. A gyakorlat-
ban viszont igen sok probléma merül fel e körben, amelyeknek egy része
(pl. a részvényesi jogok gyakorlása körében) technikai természetűnek is
nevezhető, másik része pedig a jelentős mértékű és elhúzódó infláció kö -
vetkezménye. Korábban, az inflációmentes évtizedekben a bírói gyakorlat
(BH 1968/11. sz., 5871.; 1979/11. sz., 367. stb.) viszonylag jó megoldást
talált ki pl. a betétkönyvek állag-, illetve haszonélvezeti öröklésére: a fenn -
tartásos betétkönyv kamathozadéka a házastársé, kedvezményezettje vi-
szont az állagörökös, aki azonban csak a haszonélvező házastárs hozzájá-
rulásával rendelkezhet a tőke felett, s ezért a betétkönyvet az özvegyi jogo -
sult kezéhez kell kiszolgáltatni. Mindez azonban kevéssé üdvözít, ha a be -
téti kamatok még az infláció mértékét sem képesek kompenzálni. Rugal -
mas, az érdekeltek szabad mozgásterét biztosító megoldás csak az özvegyi
jog megváltása (azaz a hagyatéknak az állagörökösök, illetve a házastárs
közötti tényleges felosztása) útján biztosítható.
Az özvegyi jog - mint minden haszonélvezeti jog [Ptk. 164. § (1) bek.] -
kiterjedhet kamatozó követelésre és más hasznot hajtó jogra is. E körben
tipikus eset a szerzői jogra vonatkozó özvegyi jog. A Legfelsőbb Bíróság
álláspontja (BH 1972/6. sz., 7096.) szerint a szerző vagyoni jogait az állag -
örökös gyakorolja, az özvegyet a szerzői jogdíjak illetik meg.

bb) Az özvegyi jog terjedelme

Az özvegyi jog az állagörökös tulajdonosokkal szemben teljes terjedelemben
biztosítja a házastársnak a haszonélvezetből eredő jogokat. Az állagörö -
kösök tehát a haszonélvezet tartalmát képező jogokat csak annyiban gya -
korolhatják, amennyiben azokat a házastárs - szívességi használat vagy
valamely szerződéses jogviszony keretében - átengedi nekik. Természe -
tesen a haszonélvezet tárgyának használatra történő ideiglenes átengedése
a haszonélvező jogait nem szünteti meg, azok gyakorlását a házastárs - a
használati szerződés feltételei szerinti időpontban, szívességi átengedés
esetén bármikor - ismét követelheti (BH 1987/11. sz. 400.).
Időben a haszonélvezeti jog a házastársat haláláig megilleti. A Ptk. [615.
§ (2) bek.] szerint megszűnik a haszonélvezeti jog akkor is, ha a házastárs
új házasságot köt. Ennek a szabálynak a következő megfontolás áll a hát -
terében. Az özvegyi jog egyik célja az, hogy biztosítsa a házastársnak a há -
zassági együttélés alatt megszokott életkörülményeket; újabb házasság -
kötés esetén ez a szempont viszont jobbára tárgytalanná válik. [Mű-
vészettörténeti írók szerint Rembrandt - feleségének Saskiának 1642-ben
bekövetkezett halála után - azért nem házasodott meg újból, mert vagyo -
nos felesége végrendeletében úgy juttatott holtig tartó haszonélvezeti jogot

48
 számára, hogy ez a jog újabb házasságkötés esetén megszűnik. Állagörökös
az akkor egyéves közös fiuk, Titus volt.]
A Legfelsőbb Bíróság PK 83. sz. állásfoglalása szerint nem szűnik meg
viszont a házastárs özvegyi joga, ha házasságon kívül élettársi viszonyt
folytat. Ezt az álláspontot vitathatónak kell tartanunk, még inkább visszás
az ahhoz fűzött lakonikus indokolás: „az élettársi viszony családjogi kap-
csolatot nem létesít, ahhoz ... örökjogi hatások nem fűződnek".
Sajátos konfliktus: az „özvegyi jogok versengése" jön létre akkor, ha
ugyanarra a vagyontárgyra (hagyatékra, hagyatéki részre) egymást kö -
vetően két özvegyi jog keletkezik. Ez akkor következik be, ha az örökhagyó
házastársának életében (vagyis özvegyi jogának fennállta alatt) meghal az
állagörökös és így az ő tulajdonában lévő hagyatékra (hagyatéki részre) az ő
özvegye nyer - törvényes örökösként - özvegyi jogot. Tekintettel arra, hogy
az első özvegyi jog korlátlan haszonélvezeti jogot jelent, a második özvegyi
jog tényleges gyakorlására csak az első megszűnése (vagyis a házastárs ha -
lála vagy újabb házasságkötése) esetén kerülhet sor. (Az „özvegyi jogok
versengését" szemlélteti a 10. sz. példa.)
10. sz. példa:

Az örökhagyó hagyatékát törvényes állagörökösként Gyl, Gy2 és Gy3

1/3-1/3 arányban örökli; H özvegyi jogosultként az egész hagyatékon ha -
szonélvezeti jogot gyakorol. Amennyiben Gyl olyan időpontban hal meg,
amikor H haszonélvezeti joga még fennáll, Gyl házastársának (HGyl) a
törvény erejénél fogva özvegyi joga keletkezik ugyan (állagörökös: Gyl tör-
vényes jogutódjaként U), de haszonélvezeti joga tényleges gyakorlására
csak H özvegyi jogának megszűnése után kerülhet sor.
Természetesen nincs jogi akadálya annak, hogy az özvegyi jogosult és az
állagörökösök, illetve az első és a második özvegyi jogosult bármikor (akár
ingyenesen, akár visszterhesen) a haszonélvezeti jog (egészben vagy rész -
ben történő) megszüntetéséről megállapodhassanak.
be) Az özvegyi jog korlátozása
Az özvegyi jog elvben korlátlan haszonélvezeti jogot biztosít a házastársnak.
Az özvegyi jog elsődleges célja mégis az, hogy a házastárs megtarthassa az
örökhagyó életében megszokott környezetét és lehetőleg fenntarthassa ko-
rábbi életszínvonalát. Amennyiben ehhez nem szükséges az egész ha -
gyatékon fennálló haszonélvezet, a Ptk. - kizárólag a leszármazók számára

49
- megnyitja a haszonélvezeti jog korlátozására vonatkozó lehetőséget. (Az
ági örökösök tehát nem kérhetik a haszonélvezeti jog korlátozását.) A ha -
szonélvezeti jog korlátozásának lehetősége kizárólag a törvényes öröklés
címén megillető haszonélvezeti joggal szembeni igény, arra tehát csak öz-
vegyi jog esetében van mód; végintézkedésen alapuló haszonélvezeti jog
korlátozására tehát nem támasztható igény.
„A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azon-
ban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házas -
társ szükségleteit biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyon-
tárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is" [Ptk.
616. § (2) bek.].
A leszármazók külön-külön is kérhetik a haszonélvezeti jog korlátozá-
sát; nem szükséges tehát az, hogy valamennyien éljenek ezzel a joggal.
Nincs akadálya annak sem, hogy az özvegyi jog korlátozására - a házastárs
vagyoni viszonyaiban beállott jelentős javulás folytán - ismételten is sor
kerülhessen (BH 1994/7. sz. 364.).

c) Az özvegyi jog megváltása

ca) A megváltási igény célja és jellege
Mint említettük, az özvegyi jog intézménye és a megváltozott életviszonyok
között az utóbbi jó fél évszázad során súlyos ellentmondások keletkeztek.
Ezek feloldására a törvényhozó a Ptk. módosításáról szóló 1977. évi IV.
törvényben megnyitotta az özvegyi jog megváltására vonatkozó egyoldalú
igényt Az érdekelt örökösök megegyezésével a megváltásra korábban is
sor kerülhetett és - természetesen - ma is bármikor mód van: BH 1981/2.
sz. 61.
Hangsúlyozni kell, hogy - ahogy maga az egész özvegyi jog, úgy - a meg-
váltási lehetőség is törvényes öröklési jogi igény; s ezért ilyen igényt csak
törvényes öröklési jogi alapon keletkezett haszonélvezeti jog: azaz özvegyi
jog esetében lehet támasztani; szerződésen vagy végintézkedésen alapuló
haszonélvezeti jog tekintetében megváltási igény nincs.
eb) A megváltási igény jogosultjai
Az özvegyi jog megváltását mind a házastárs, mind az állagörökösök (és-
pedig a leszármazók és az ági örökösök is) kérhetik. Több állagörökös ese-
tében a megváltási igény bármelyik örökös által külön is támasztható. A
Legfelsőbb Bíróság a megváltási igényt személyhez fűződő jognak tekinti: a
PK 84. sz. állásfoglalás kimondja, hogy „a túlélő házastárs halála esetén az
örökösei nem folytathatják a megváltással kapcsolatos eljárást". Ez az ál -
láspont vitatott.

50
cc) A megváltási igény korlátai
A Legfelsőbb Bíróság PK 84. sz. állásfoglalása a megváltási igényt megszo-
rítva értelmezi, amikor kimondja, hogy az ilyen kérelmet „indokolt esetben"
el lehet utasítani, ha az özvegyi jog célja (azaz a házastárs korábbi életkö -
rülményeinek lehetőség szerinti fenntartása) a megváltás folytán meghiú -
sulna, vagy - a másik oldalon - az állagörökös jogos és méltányos érdekei
szenvednének sérelmet.
Az egyoldalú megváltási igény amúgy sem terjed ki a házastárs által la -
kott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakon fenn -
álló haszonélvezetre [616. § (3) bek.]. Ennek a rendelkezésnek elsősorban
az a nyilvánvaló indoka, hogy a házastárs a haszonélvezeti jog megváltása
folytán se kerülhessen ki a - szűkebben vett - megszokott környezetéből. A
Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor a tilalmat a házastársra is kiterjesztve fogja
fel: az özvegy sem igényelheti az előbb felsorolt vagyontárgyakra vonatkozó
haszonélvezeti jogának megváltását az állagörökösöktől (BH 1986/5. sz.
194.); a leszármazónak is érdeke fűződhetik ahhoz (ha másért nem, elő-
szereteti okokból), hogy a szóban forgó vagyontárgyaknak - a haszonélve -
zeti jog megszűnése után - természetbeni tulajdonosa legyen. Hangsúlyoz ni
kell, hogy az itt tárgyalt tilalom csak az egyoldalú megváltási igényre vo-
natkozik; az érdekelt örökösök megállapodásával a megváltás ezekre a va-
gyontárgyakra is kiterjeszthető (PK 84. sz. állásfoglalás). Hangsúlyozandó
végül, hogy a házastárs által lakott lakáson (továbbá az általa használt be-
rendezési és felszerelési tárgyakon) fennálló haszonélvezeti jogot - ha en-
nek törvényi feltételei megvannak - korlátozni lehet.
cd) A megváltás következménye és az örökösi hányad mértéke
A haszonélvezet megváltása eredményeként (a megváltás által érintett kör-
ben) a házastárs állagörökös lesz e minőség minden következményével. Ez
- a kötelezettségek oldalán - mindenekelőtt a hagyatéki hitelezőkkel szem-
beni helytállási kötelezettséget jelenti (BH 1994/4. sz. 189).
Leszármazókkal szembeni megváltás esetén „a házastársat a meg-
váltásra kerülő vagyonból - természetben vagy pénzben - olyan rész illeti
meg, amelyet mint az örökhagyó gyermeke törvényes örökösként a leszár-
mazókkal együtt örökölne" [Ptk. 616. § (4) bek.].
A megváltás folytán tehát az özvegyet a leszármazókkal szemben egy
„gyermekrész" illeti meg. Az, hogy a gyermekrész adott esetben a hagya-
téknak ténylegesen mekkora hányadát jelenti, egyrészt - természetesen - a
gyermekek számától függ, másrészt annak függvénye, hogy ki(k) kéri(k) a
megváltást. Ha ugyanis az özvegy (vagy valamennyi leszármazó) támaszt
megváltási igényt, a megváltás - az egész hagyatékra kiterjedvén - az öz-
vegy számára az egész hagyatékra vonatkoztatott gyermekrész kiadását
eredményezi. Ha viszont a megváltást nem valamennyi leszármazó igényli
(pl. az itthon élő kéri azt, a külföldön élő nem), a megváltás a hagyatéknak
csak a megváltást kérő leszármazó által örökölt részére terjed ki, és ezért
csak az e hagyatéki részre viszonyított gyermekrész kiadását vonja maga
után. Természetesen az özvegy maga is kérheti a megváltást csak valame-

51
lyik (pl. mostoha- vagy vele ellenséges viszonyban lévő) leszármazóval
szemben; a megváltás ilyenkor is a hagyatéknak csak a megváltás által
érintett leszármazó örökrészére terjed ki. [A megváltás e két különböző
nagyságú „gyermekrészt" eredményező hatását illusztrálja a 11. sz. példa
a) és b) variációja.]
11. sz. példa:

a) variáció: a megváltást valamennyi leszármazó (vagy H) igényli: a „gyer

mekrész" az egész hagyaték 1/4-e lesz. Ezért Gy2, Gy3 és H a hagyaték
1/4-1/4 részét, Ul és U2 (Gyl törvényes helyettes örököseiként) pedig a
hagyaték 1/8-1/8 részét kapja, éspedig - természetesen: hiszen ezt célozza
a megváltás - valamennyien tulajdonba (állagörökösként), özvegyi jogtól
mentesen.
b) variáció: a megváltást csak Gy3 igényli: a „gyermekrész" Gy3 törvényes
örökrészének (vagyis a hagyaték 1/3-ának) 1/4-e lesz. Ezért Gy2 a hagya
ték 1/3 részét, Ul és U2 (Gyl törvényes helyettes örököseiként) a hagyaték
1/6-1/6 részét kapja, valamennyien H haszonélvezeti jogával terhelten;
Gy3 a hagyaték 3/12 részét kapja (éspedig özvegyi jogtól mentesen), s H
állagörököse lesz a hagyaték 1/12 részének.
Megváltás címén „ági öröklés esetén a házastársat az ági vagyon egyhar -
mada illeti meg" [Ptk. 616. § (4) bek.].
A megváltás eredménye a fentiek szerint alakul akkor is, ha a megvál-
tást csak a hagyaték egy bizonyos hányadára (vagy valamely meghatározott
részére) kérik.
ce) A megváltás módja és határideje
A haszonélvezet megváltása fejében járó értéket elsősorban természetben
célszerű kiadni. Az örökösök érdekei és - főleg - a hagyaték jellege (min -
denekelőtt jelentős készpénzhányad) a megváltás fejében járó érték pénz-
ben történő kiadását indokolhatja. Vita esetén a bíróságnak a házastárs és
az állagörökösök érdekét egyaránt mérlegelve kell döntenie a tekintetben,
hogy a haszonélvezet megváltása fejében járó értéket a házastárs termé -
szetben vagy pénzben kapja-e meg.
Míg - mint fentebb kifejtettük - a haszonélvezeti jog korlátozására a Ptk.
nem szab határidőt (az tehát a hagyatéki eljárás lezárása után bármikor

52
igényelhető), addig a haszonélvezeti jog megváltása csak „a hagyatéki eljá-
rás során, ennek hiányában az öröklés megnyílásától számított egy éven
belül" kérhető [Ptk. 616. § (5) bek.]. A megváltási igény időbeli korlátozásá-
nak az az indoka, hogy az örökösi minőség megállapítása és a hagyatéki
terhek rendezése tekintetében ne álljon fenn hosszú ideig bizonytalan hely -
zet. A megváltási igényt a hagyatéki eljárásra egyébként illetékes közjegy-
zőnél kell előterjeszteni.

cí) A megváltás és a korlátozás kapcsolata

A Ptk. nem állja útját annak, hogy a leszármazók a haszonélvezeti jog kor -
látozását és megváltását egyaránt kérjék; e két igény megáll egymás mellett
(kumulálható igények), természetesen mindegyik a maga törvényi feltételei-
nek keretei között. A két igény együttes előterjesztése esetén a bíróságnak
tehát azt kell mérlegelnie, hogy - a törvényi feltételek keretei között - a
korlátozás, illetve a megváltás alkalmazásával összeegyeztethetők-e az öz -
vegyi joggal szolgálni kívánt célok és az állagörökösök érdekei.
A két igény együttes érvényesíthetőségének a gyakorlatban komoly
korlátai vannak. Ez vonatkozik mindenekelőtt az érvényesíthetőség határ-
idejére. Tekintettel arra, hogy megváltási igény csak a hagyatéki eljárás
során, illetve (ennek hiányában) az öröklés megnyíltától számított egy éven
belül terjeszthető elő, a korlátozásra vonatkozó és a megváltásra irányuló
igény halmozódására csak ezen határidőn belül van lehetőség. Ha pedig a
haszonélvezet megváltására előbb már sor került, a korlátozás fogalmilag is
kizárt, hiszen a házastárs a megváltás folytán állagörökös lesz (s nem ha-
szonélvező), s az állagörökös házastárs öröklési joga nem korlátozható.
Ebben az összefüggésben is felhívjuk a figyelmet viszont arra, hogy a há-
zastárs által lakott lakáson (továbbá az általa használt berendezési és fel -
szerelési tárgyakon) fennálló haszonélvezeti joggal szemben megváltási
igény nem támasztható, de korlátozási igény - ha ennek törvényi feltételei
megvannak - érvényesíthető.

4. Fejezet
Az örökbefogadással kapcsolatos sajátos törvényes
öröklési szabályok

a) Örökbefogadás és öröklési jogi kapcsolat

A magyar családi jog a Csjt.-nek - a Ptk. hatálybalépésével összefüggésben
történt - 1960. évi módosításával (1960. május 1. utáni hatállyal) helyezte
be az örökbefogadottat teljesen az örökbefogadó családjába. Ezzel össz-
hangban mondja ki a Ptk.:

53
 „Az örökbefogadott - az örökbefogadás fennállása alatt - az örök -
befogadó vér szerinti leszármazójaként örököl. Az örökbefogadott után - ha
az örökbefogadás az örökbefogadott életében nem szűnt meg - leszármazó
és házastárs hiányában az örökbefogadó, illetőleg annak rokonai örökölnek
a törvényes öröklés szabályai szerint" [Ptk. 617. § (1), (3) bek.].
A hatályos magyar jog tehát az örökbefogadott és az örökbefogadó, to -
vábbá annak rokonai között teljes öröklési jogi kapcsolatot létesít: az örök-
befogadott az örökbefogadó vér szerinti leszármazóival egyenrangú öröklési
státust élvez; s az örökbefogadott után is úgy örökölnek törvény szerint az
örökbefogadó(k) és annak (azoknak) rokonai, mint a vér szerinti gyermek
után annak szülei és egyéb felmenő, illetve oldalrokonai.
Természetes, hogy az örökbefogadás jogi ténye csak az örökbefogadás
fennállta alatt teremti meg az (előbbiekben leírt teljes) öröklési jogi kap-
csolatot az örökbefogadott és örökbefogadó rokonai között. Ez az összefüg -
gés mind az örökbefogadás keletkezése, mind annak felbontása szempont -
jából releváns: az öröklési jogi kapcsolat csak akkor jön létre, ha az örök -
befogadási kérelem megelőzi a hagyaték megnyíltát (feltéve, természetesen,
hogy az örökbefogadást jóváhagyják); ha pedig az örökbefogadás felbontá -
sát [Csjt. 56-57. §] az örökhagyó halála előtt kérik, az öröklési jogi kap -
csolat is elenyészik (feltéve megint, hogy az örökbefogadás felbontását jó-
váhagyják). Az örökbefogadás hatálytalanná válása ugyanakkor az öröklési
jogi kapcsolatot nem érinti, hiszen a Csjt. (54. §) szerint a hatálytalanság
oka éppen az, hogy az örökbefogadott és az örökbefogadó apa között apa -
gyermek kapcsolat jött létre.

b) Az örökbefogadott és vér szerinti rokonai közötti öröklési

jogi kapcsolat
Az örökbefogadás jogi ténye - a titkos örökbefogadás esetét kivéve - nem
változtat az örökbefogadott és vér szerinti rokonai közötti öröklési jogi kap-
csolaton. Az örökbefogadott tehát kettős öröklési jogi kapcsolatban áll: fenn-
áll az öröklési jogi kapcsolata mind örökbe fogadó szüleivel és azok roko-
naival, mind vér szerinti rokonaival.
Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy az örökbefogadott ugyanúgy örököl
vér szerinti rokonai után, mintha nem fogadták volna örökbe:
„Az örökbefogadás nem érinti az örökbefogadott törvényes öröklési jogát
vér szerinti rokonai után" [Ptk. 617. § (2) bek.].
Az örökbefogadott kettős öröklési jogi helyzetén nem változtat az a sa -
játos tény sem, hogy az örökhagyó az örökbefogadottnak vér szerinti roko -
na is: ilyenkor az örökbefogadott megkapja törvényes örökrészét, mint vér
szerinti leszármazó, de megkapja a rá eső hagyatéki hányadot úgy is, mint
az örökhagyó örökbe fogadott gyermeke. (Az örökbefogadottnak ezt a kü-
lönleges kettős öröklési jogi helyzetét illusztrálja a 12. sz. példa.)

54
12. sz. példa:

Gyl halála (és ezzel a törvényes öröklésből történt kiesése után) Ö örök -
be fogadta Ul-et. A törvényes öröklés rendjén Gy2, Gy3 és - örökbe foga-
dott gyermekként - Ul a hagyaték 1/4-1/4 részét örökli, Ul és U2 pedig
(Gyl helyettes örököseiként) 1/8-1/8 részt örökölnek.
Ul tehát - örökbefogadottként - egy gyermekrészt (jelen esetben 1/4
hagyatékot), Gyl kiesett gyermek helyettes örököseként pedig további egy
unokarészt (jelen esetben további 1/8 hagyatékot) örököl, vagyis összesen
a hagyaték 3/8-át kapja.
Fennáll az öröklési jogi kapcsolat az örökbefogadott és vér szerinti roko-
nai között fordított irányban is, vagyis a vér szerinti rokonok - a törvényes
öröklés rendjében - örökölnek az örökbefogadott után. Ebben a viszonylat-
ban azonban a vér szerinti rokonokat megelőzik az örökbefogadó és annak
rokonai:
„Ha az örökbefogadott után sem az örökbefogadó, sem annak rokona
nem örököl, törvényes örökösök az örökbefogadott vér szerinti rokonai."
[Ptk. 617. § (4) bek.]
Az örökbefogadó után történő öröklés során tehát a törvényes öröklés
általános rendje annyiban módosul, hogy a felmenők és oldalági rokonok
öröklésénél (^agyis a parentéláris öröklésben) az örökbefogadó(k), továbbá
az ő leszármazói(k), felmenői(k) és oldalági rokonai(k) megelőzik a vér sze-
rinti szülőket és egyéb vér szerinti felmenő- és oldalági rokonokat.
Mint utaltunk rá, az örökbefogadott és vér szerinti, rokonai között nincs
törvényes öröklési kapcsolat a titkos örökbefogadás fennállása alatt [Ptk.
618. §].
Titkos örökbefogadás a Csjt. (48. §) szerint akkor jön létre, ha a vér sze -
rinti szülő hozzájárul gyermeke olyan személy által történő örökbefogadá -
sához, akinek személyét és személyi adatait nem ismeri. (A szülő hozzájá -
ruló nyilatkozatát a gyermek két hónapos korának betöltéséig visszavon-
hatja.) Ha a gyermek a hatodik életévét betöltötte, vagy egészségileg káro -
sodott, a titkos örökbefogadáshoz történő szülői hozzájáruló nyilatkozat
érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges (BH 1989/11. sz.
445.). A titkos örökbefogadás azt jelenti, hogy az örökbefogadásról a szülő

55
nem kap értesítést és azt sem fellebbezéssel, sem egyéb módon nem tá -
madhatja meg.
Titkos örökbefogadás esetén a törvényes öröklési jogi kapcsolat a vér
szerinti rokonokkal csak az örökbefogadás esetleges megszűnésével jön
újra létre.

5. Fejezet

Felmenő- és oldalági rokonok törvényes öröklésének kiegészítő

rendje: az ági öröklés

a) Az ági öröklés történeti kialakulása és mai indoka

aa) Az ági öröklés jogtörténeti helye
Az ági öröklés intézményét az 186l-es Ideiglenes törvénykezési szabályok
hozták be a magyar öröklési jogba. Létrehozása akkor (és mindaddig, amíg
feudális kötöttségekkel terhelt vagyonok, mindenekelőtt feudális nagybir -
tokok léteztek) azt a célt szolgálta, hogy a megszüntetett ősiség helyett az
ági öröklés - ha lényegesen korlátozottabb mértékben is - biztosítsa a csa -
ládi vagyonnak az eredeti családi ágon történő maradását, ha az örök-
hagyónak nincsenek leszármazó örökösei.
Az ági öröklés - már bevezetésekor, majd utána is, szinte napjainkig -
viták középpontjában áll. A vitákat az öröklés rendje keretében ütköző ér-
dekek szítják; ami érthető is, ha arra gondolunk, hogy az öröklés ilyen vagy
olyan irányú szabályozása az örökhagyó vagyonát az egyik felmenői család
helyett a másik felmenői család örökségévé, sőt - egy rövid ideig fönnálló
gyermektelen házasság esetében az örökhagyó házastársának halála után
- egyenesen egy idegen család örökségévé teszi. Az ági öröklés körül zajló
elméleti összecsapások később (különösen a II. világháború után bekövet-
kezett alapvető tulajdoni változásokat követően) különösen erős ideologi -
kus töltést is kaptak, s a Ptk. előkészítése során majdnem az ági öröklés
teljes megszüntetéséhez vezettek. Sokan - megfeledkezve arról, hogy az
öröklés rendje csak az éppen fennálló tulajdoni forma átörökítését teszi
lehetővé - az ági öröklés tagadhatatlan feudális eredetére hivatkozva
emelték fel szavukat az intézmény ellen egy olyan időszakban, amikor feu -
dális tulajdoni formáról valójában már rég nem lehetett beszélni. Világhy
Miklós rendkívül meggyőző és szellemes tanulmányban mutatta ki ennek
az érvelésnek a képtelenségét. A Ptk. végül is - mintegy kompromisszumos
megoldásként - fenntartotta az ági öröklés intézményét, ugyanakkor be -
szűkítette az ági vagyon fogalmát és korlátozta az ági örökösök körét is. Az
ági öröklés létét vitató elméleti nézetek ugyan a Ptk. hatálybalépése után is

56
fel-felbukkantak, de a törvényhozó máig kitartott az 1959-ben elfogadott
szöveg mellett.
ab) Az ági öröklés fenntartásának mai indoka
Az ági öröklés ma teljesen más körülményekben leli magyarázatát, mint
létrehozásakor és azt követően még évtizedeken át. Az ági öröklésre ma, a
feudális kötöttségű birtokok megszűntével nem vár társadalompolitikáikig
is jelentős szerep; fenntartását sokkal inkább a törvényes öröklés általános
rendjében fellelhető apróbb ellentmondások és a belőlük fakadó igazságta-
lanságok feloldása teszi szükségessé. Az ellentmondások és a méltány -
talanságok fő gyökere a Ptk. törvényes öröklési rendszerének abban a moz-
zanatában található, hogy leszármazók hiányában az egész hagyatékot a
házastárs örökli. A házastárs - mint fentebb láttuk - leszármazók hiányá -
ban nem osztozik az örökhagyó felmenőivel (illetve oldalrokonaival) a ha-
gyatékon, hanem annak kizárólagos tulajdonosává válik. Ez a megoldás
különösen méltánytalan rövid ideig fennálló gyermektelen házasságok
esetében. Ilyenkor ugyanis a vagyon (ad absurdum: napok alatt) egyik
család tulajdonából egy másik család tulajdonába megy át a házastársi
öröklés révén. Ritkább eset, de a törvényes öröklés általános rendje ha -
sonlóan méltánytalan eredményre vezethet olyankor is, amikor az örök-
hagyó kiskorú, és a csak egyik felmenői ágról háramlott vagyon feleződik
meg a két felmenői ág között. Az ági öröklés ilyen esetekben kellő kor -
rekciót biztosít: visszajuttatja a vagyont azokra, a felmenő- illetve oldalági
rokonokra, akiknek ágáról a vagyon öröklés vagy ingyenes juttatás útján
került a hagyatékba. A példaként említett esetcsoportokban tehát az ági
öröklés méltányos irányban javítja ki a törvényes öröklés általános rendjé-
ből adódó igazságtalanságokat. Mindezek miatt az ági öröklés sajátos (a
törvényes öröklés általános rendelkezéseit - a felmenők és oldalrokonok
tekintetében - kiegészítő) szabályainak fenntartása mai viszonyaink között
is indokolt.

b) Az ági vagyon fogalma

Az ági öröklés által szolgálni kívánt méltányossági célkitűzések határozzák
meg azt, hogy a Ptk. milyen körben ismeri el az örökhagyó vagyonának - a
felmenők és oldalrokonok körében érvényesülő - sajátos (a törvényes örök -
lés általános szabályaiban meghatározottól eltérő) háramlási rendjét. Ez a
méltányossági alapgondolat azt célozza, hogy az örökhagyó valamelyik fel-
menőjéről (vagy oldalrokonáról) örökölt vagy ingyenesen hárult vagyon -
végintézkedés, illetve leszármazó törvényes örökösök hiányában - annak a
rokonnak a családjában maradjon, aki a vagyontárgyat szerezte, és ne
szálljon át (pl. egy rövid ideig tartó házasság nyomán) egy másik családra.
A sajátos háramlási rend szerint öröklődő vagyont nevezzük ági va-
gyonnak; szembeállítva a hagyaték többi - a törvényes öröklés általános
rendje szerint öröklődő - részével, az ún. szerzeményi vagyonnal Az ági

57
vagyon ebben az értelemben alvagyon a hagyatékon belül, a hagyaték többi
részéhez, a szerzeményi vagyonhoz képest. (Megjegyzendő: a házastársi
vagyonközösség szabályai szerint a házassági együttélés alatt szerzett va-
gyonnak csak az örökhagyóra jutó fele része képezi öröklés tárgyát; tehát
öröklési jogi értelemben a házastársi közös vagyon fele része és az örökha-
gyó esetleges különvagyona tekintendő szerzeményi vagyonnak.)
- A hagyatékon belül ági vagyon elkülönítésének legelső feltétele az, hogy
az örökhagyónak ne legyen (vagy kiessen valamennyi) leszármazó törvé
nyes örököse.
- Az előbbi feltétel mellett ági vagyonnak minősül a hagyatéki vagyontárgy,
ha. az az örökhagyóra öröklés vagy ingyenes juttatás útján hárult, éspedig
— közvetlenül valamelyik szülőjéről vagy távolabbi felmenőjéről; vagy
— testvértől vagy a testvér leszármazójától, ha a vagyontárgy a testvér
vagy a testvér leszármazójának vagyonában már ági természetű volt,
vagyis azt a testvér vagy a testvér leszármazója maga is az örökhagyóval
közös felmenőjétől örökölte vagy ingyenesen kapta [Ptk. 611. § (l}-(3)
bek.].
- Az ági vagyon létének feltétele továbbá az is, hogy legyen - a törvényben
meghatározott - ági örökös; „ha ági örökös nincs, az ági vagyontárgy az
örökhagyó egyéb vagyonával esik egy tekintet alá" [Ptk. 612. § (3) bek.],
vagyis ági örökös hiányában az illető ágról háramlott (elvben ági jellegű)
vagyon elveszti alvagyon-jellegét, és a törvényes öröklés rendjében a ha
gyaték többi részével azonos módon öröklődik. (Az ági vagyon fogalmi kö
rét illusztrálja a 13. sz. példa.)
13. sz. példa:

Az örökhagyó hagyatéka három részből tevődik össze:

- Az ún. szerzeményi vagyon, vagyis az a vagyon, amelyet az örökhagyó
önállóan (ún. házastársi különvagyonként) szerzett, illetve annak a (há-
zastársi közös) vagyonnak a fele, amelyet az örökhagyó H-val közösen
szerzett a vele fennállt házassági együttélés alatt; ez összesen: 300. A
szerzeményi vagyon állagörököse H.

58
- Az örökhagyó által az apai Napa-tói örökölt (vagy ingyenes juttatás útján
hárult) vagyon: 100, amely - leszármazók hiányában - az apai Napa agán
öröklődik a törvény szerint, s amelyre H-nak haszonélvezeti joga van.
- Az örökhagyó által a T-től ajándékba kapott olyan vagyon, amelyet T az
anyai Nanyá-tól örökölt (vagy ingyenesen kapott): 200, s amely - leszár
mazók hiányában - a Nanya ágán öröklődik a törvény szerint, s amelyre
H-nak ugyancsak haszonélvezeti joga van.
[Az ági öröklés konkrét rendjét a c) pontban mutatjuk be.]
A példa is mutatja, hogy az ági vagyon mindig felmenői (vagy meg-
határozott oldalági) rokonoktól került a hagyatékba; házastársról vagy le-
származóról háramlott vagyon nem lehet ági természetű: BH 1982/9. sz.
376; 1989/8. sz. 311. A példából ugyancsak kiviláglik, hogy a felmenői
(vagy oldalági) rokontól történő háramlás(ok)nak mindig ingyenes(ek)nek
kell lennie(ük). (A végrendeleti juttatás vagy ajándék - egyöntetű bírói gya-
korlatunk szerint - a ténylegesen teljesített tartás vagy gondozás ellenérté -
kéig visszterhesnek és nem ingyenesnek minősül.)
A Ptk. szerint áginak csak az a vagyontárgy minősül, amely az örök -
hagyó hagyatékában természetben megvan; ebből a szempontból teljesen
közömbös, hogy az illető vagyontárgy milyen (esetleg az örökhagyónak „fel-
róható") okból (felhasználás, elidegenítés, elpusztulás stb. miatt) nincs már
meg a hagyatékban: „Az örökhagyó halálakor meg nem levő (átruházott,
veszendőbe ment, felélt stb.) ági vagyontárgy pótlásának vagy értéke meg-
térítésének nincs helye" [Ptk. 613. § (2) bek.]. A Ptk. kifejezetten nem ismeri
el az ági öröklési igényt „az ági vagyontárgy helyébe lépett vagy az ági va-
gyontárgy értékén vásárolt vagyontárgyra" [Ptk. 613. § (1) bek. a)-b)]: az ági
vagyon surrogatuma tehát nem minősül ági vagyonnak [PK 81. sz. c) pont;
BH 1997/11. sz. 533.]. Ez a szabály (amelyet az ági vagyon ún. redinteg-
ráctóját kizáró törvényi rendelkezésként jellemezhetünk) komoly gyakorlati
nehézségekre vezet. Különösen problematikus a redintegráció tilalma
azokban az - éppenséggel nem ritka - esetekben, amelyekben a szülő(k)
egy ingatlanhoz szükséges vételárat ajándékozfnak) a gyermeknek, de az
ingatlan-adásvételi szerződés vevője és így az ingatlan közvetlen meg -
szerzője már maga a gyermek lesz. Ilyen esetekben ugyanis az ajándékozott
vételár nem vitásan ági vagyontárgy lenne a gyermek hagyatékában, a
megvásárolt ingatlan viszont - mint „az ági vagyontárgy értékén vásárolt
vagyontárgy" - már nem az. Ezt a gyakorlatilag nemkívánatos eredményt a
Legfelsőbb Bíróság [a PK 81. sz. állásfoglalás a) pontjában] csak súlyos
dogmatikai bakugrások vállalásával tudja elhárítani: „Ági jellegű az az ingó
vagy ingatlan vagyontárgy, amelynek a vásárlásához a lemenőnek - a ké -
sőbbi örökhagyónak - valamelyik felmenője adta a vételárat, mégpedig ak -
kor is, ha a vételárat ténylegesen a felmenő fizette ki az eladónak, és akkor
is, ha a felmenő a lemenőnek azzal a meghagyással adta át a vételhez
szükséges pénzt, hogy az meghatározott vagyontárgyat vásároljon. Ebből a
szempontból nincs jelentősége annak, hogy ingatlanvásárlás esetén a fel -
menő a szerződésben sem vevőként, sem ajándékozóként nem szerepel, és

59
az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyvbe) vevő félként a lemenőt jegyzik
be." Hogy az ági vagyon redintegrációját tiltó törvényi tétel egyébként is
milyen gyakorlati nehézségekkel jár, azt a 81. sz. PK b) és c) pontjában ki -
mondott tételek következetlen, illetve ellentmondásos volta is bizonyítja. Az
újabb bírói gyakorlatban is mutatkozik némi ingadozás: Legf. B. Pfv. V.
22.057/1995. sz.: BH 1997/11. sz. 533. S végül a redintegráció tilalma ma
akadályozza a gazdasági társaságba bevitt vagyontárgy (pénz, apport) ági
jellegének megtartását is.
Mindezek miatt de lege ferenda helyesebbnek tartjuk az ági vagyon
redintegrációját kizáró szabály feladását és a bizonyított redintegráció kife -
jezett elismerését; például oly módon, ahogy azt a Ptk. 1957-es tervezete
[554. § (1) bek.] tette: „Hárult vagyontárgyként kell számba venni a hagya -
tékban meglevő azt a vagyontárgyat, amely nyilvánvalóan a hárult vagyon-
tárgy helyébe lépett."
A Ptk. nem terjeszti ki az ági öröklés szabályait „a szokásos mértékű
ajándékra" sem [Ptk. 613. § (1) bek. c)]. Az ajándék „szokásos" mértékét a
bírói gyakorlat a társadalmi szokásoknak megfelelően és az adott aján-
dékozási alkalmat is figyelembe véve - esetről esetre - ítéli meg.
„Tizenöt évi házasság után a túlélő házastárssal szemben a szokásos
mértékű berendezési és felszerelési tárgyakra ági öröklés címén nem lehet
igényt támasztani" [Ptk. 613. § (3) bek.]. Ellenkező megoldás a házastárssal
szemben méltánytalan volna és sértené az ági öröklés - fent kifejtett -
alapgondolatát is. (A „szokásos" jelleget a „szokásos mértékű berendezési
és felszerelési tárgyak" fogalmánál - természetesen - másként kell értel -
mezni, mint a „szokásos mértékű ajándék" esetében: BH 1994/6. sz. 314.)
Helyesnek tartjuk a jogirodalomban kifejezésre juttatott azon álláspontot,
amely szerint a házastárssal szemben a szokásos mértékű berendezési és
felszerelési tárgyakra az ági öröklési igényt általános jelleggel (tehát nem-
csak tizenöt évi házasság után) ki kellene zárni. Sőt, megfontolandó az a
jogirodalmi nézet is, amely a házastárssal szembeni ági öröklési igényt
hosszabb (pl. tizenöt évi) házastársi együttélés esetén általános jelleggel,
vagyis minden vagyontárgyra (és nemcsak a szokásos mértékű berendezési
és felszerelési tárgyakra) kizárni javasolja.
Az ági vagyonnal kapcsolatos általános érvényű törvényi tétel, hogy „a
vagyontárgy ági jellegét annak kell bizonyítania, aki arra ezen a címen
öröklési igényt támaszt" [Ptk. 611. § (3) bek.].

c) Az ági öröklés rendje

Az ági vagyont azon felmenői ágon lévő rokonok, illetve az ő leszármazóik
öröklik, amely felmenői ágról az illető vagyontárgy az örökhagyó hagyaté-
kába került. (Csak emlékeztetünk rá: a vagyontárgy háramlása mindig in -
gyenes: öröklés vagy élők közötti ingyenes juttatás; az átszállás maga lehet
közvetlen és közvetett.)

60
 Az ági öröklés rendje - bizonyos eltérésekkel - a felmenő- és oldal -
rokonok törvényes öröklésének általános rendjét [1.: 1. Fejezet f) pont] kö-
veti. Ez azt jelenti, hogy az ági vagyontárgy - az eredetét képező ágon - az
örökhagyó legközelebbi felmenőjétől, vagyis szülőjétől kiindulva öröklődik,
éspedig fokozatosan haladva visszafelé az adott felmenői ágon, egészen
addig a személyig, akitől a vagyontárgy háramlása elindult:
„A szülő örökli azokat a vagyontárgyakat, amelyek róla vagy felme-
nőjéről hárultak az örökhagyóra. A kieső szülő helyén leszármazói a törvé -
nyes öröklés általános szabályai szerint örökölnek. Ha sem az ági vagyon -
tárgyak öröklésére jogosult szülő, sem szülői leszármazó nincs, a nagy -
szülő, ha nagyszülő nincs, az örökhagyó távolabbi felmenője örökli azt a
vagyontárgyat, amely róla vagy felmenőjéről hárult az örökhagyóra" [Ptk.
612. § (l)-(2) bek.].
Az ági öröklés rendje a következő eltéréseket mutatja a felmenő- és ol -
dalrokonok törvényes öröklésének általános rendjéhez képest:
- a vagyontárgy csak az eredetét képező felmenői ágon öröklődik, és nem
osztódik a felmenőpárok (szülők, nagyszülők stb.) között;
- csak az első (szülői) parentéla teljes, a nagyszülői leszármazók tehát nem
támaszthatnak ági öröklési jogi igényt;
- az ági vagyontárgy legfeljebb addig a felmenőig öröklődik, akitől a va
gyontárgy (ingyenesen, közvetlenül vagy közvetve) az örökhagyó hagyaté
kába került;
- a nagyszülőkön túli felmenők nem egyszerre és egyenlő arányban örököl
nek, hanem közülük csak az örökli az ági vagyontárgyat, akitől a vagyon
tárgy (ingyenesen, közvetlenül vagy közvetve) az örökhagyó hagyatékába
került.
(Az ági öröklés rendjét illusztrálja a 14. sz. példa.)
14. sz. példa:

61
 Az örökhagyó hagyatéka három részből tevődik össze:
- Az ún. szerzeményi vagyon, vagyis az a vagyon, amelyet az örökhagyó
önállóan (ún. házastársi különvagyonként) szerzett, illetve annak a (há
zastársi közös) vagyonnak a fele, amelyet az örökhagyó H-val közösen
szerzett a vele fennállt házassági együttélés alatt; ez összesen: 300. A
szerzeményi vagyon állagörököse H.
- Az örökhagyó által az apai Danya 1-től ingyenes juttatás útján hárult va
gyon: 100, s amelyet - leszármazók hiányában - az apai dédanya ága
örököl, éspedig
— első helyen Apa, az ő kiesése esetén
— második helyen TI és T2 (fejenként egyenlő arányban), az ő
kiesésük
esetén
— harmadik helyen Napa, s az ő kiesése esetén
— negyedik helyen Danya 1,
mindegyik esetben H haszonélvezeti jogával terhelten.
- Az örökhagyó által a TI-tői ajándékba kapott olyan vagyon, amelyet TI az
anyai Nanyá-tól örökölt: 200, s amelyet - leszármazók hiányában - a
nagyanya ága örökli, éspedig
— első helyen Anya, az ő kiesése esetén
~ második helyen TI és T2 1/2-1/2 arányban,
mindkét esetben H haszonélvezeti jogával terhelten.
Nbácsi nem ági örökös, mert a Ptk. a második parentélában az oldal-
rokon leszármazók ági öröklési igényét nem ismeri el [Ptk. 612. § (2) bek.].
Danya2 a példában nem rendelkezik ági öröklési igénnyel, hiszen az
adott vagyontárgy nem róla vagy felmenőjéről, hanem Nanya-ról hárult és
került végül az örökhagyó hagyatékába [Ptk. 612. § (2) bek.].
„Az ági vagyontárgyat természetben kell kiadni. Ha a természetben való
kiadás célszerűtlennek mutatkozik, a bíróság az ági vagyontárgy értékének
pénzbeli kiegyenlítését rendelheti el" [Ptk. 614. § (l)-(2) bek.].
A PK 80. sz. állásfoglalása szerint az ági örökös rendszerint csak a föld
értékének pénzbeli kiegyenlítését igényelheti abban az esetben, ha az ági
eredetű földön az örökhagyó - szerzeményi vagyonnak minősülő - épületet
emelt. Az ági jellegű föld be nem épített részét az ági örökösnek ilyenkor is
természetben lehet kiadni, ha ez a földterület - számottevő értékcsökkenés
nélkül - önálló ingatlanként alakítható ki.

62
 Irodalom a II. Részhez

Sőth Lászlóné: A törvényes öröklés, In: Gellért György (szerk.): A Polgári Törvény-
könyv magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001., 2032-2107. o.
Pallósi-Petrik-Sőthné-Szolcsánszky: Az öröklés joga. Bp. 1991., 53-114. o.
Bacsó-Pallósi-Söthné-Szolcsányszky: Az öröklési jog kézikönyve. (2. kiadás), Bp.
1984., X-XIV. fejezetek.
Vüághy Miklós: Öröklési jog. Egyetemi jegyzet. Bp. 1979. (és későbbi kiadások), 25-
54. o.
Vüághy Miklós-Eőrsi Gyula: Magyar polgári jog. II. kötet (2. kiadás), Bp. 1965.,
420-442. o.
Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog VI. kötet: Öröklési jog. Bp. 1939., 42-
227. o.
Teleszky István: A magyar öröklési jog tervezetének vezéreszméje és a törvényes
örökösödést tárgyaló intézkedései. MJ. Ért. 1882. I. kötet, 6. sz.
Zsögöd Benő: Törvénytervezet a törvényes örökösödésről, in: Magánjogi tanul-
mányok. II. kötet, Bp. 1901., 63-271. o.
Weiss Emilia: A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása történeti kialakulásában és
fejlődési tendenciáiban. Bp. 1984., 309 o.
Zsögöd Benő: Öröklött s szerzett vagyon. Bp. 1879., 190 o. (+ Függelék a Kiskorúak
utáni törvényes öröklésről: 67 o.); 2. kiadás: Bp. 1897., 246 o.
Benedek Károly-Vüághy Miklós: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban. Bp. 1965.,
549-562. o.
Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve. Bp. 1995., 371-434. o.
Lengyel Zoltán: Osztályrabocsátás (Az örököstársak jogállása az osztályrabo-
csátással kapcsolatban) Bp. 1946., 371 o.
Weiss Emilia: Néhány gondolat a törvényes öröklés és a köteles rész szabályainak
reformjához, in: Liber Amicorum, Studia L. Vékás dedicata, ELTE AJK Polgári
Jogi Tanszék Bp. 1999., 289-307. o.
Boros József: Az ági öröklés jövője. Jogtudományi Közlöny XXVII. (1972) 559-565. o.
Nizscdovszky Endre: A szerzői jog öröklése és a Ptk. tervezete. Magyar Jog 1958. évi
6. sz. 167-172. o.
Réczei László: Az ági öröklés jelene. Jogtudományi Közlöny 1973. évi 4. sz. 218-
221.0.
Schwarz Gusztáv: Ági öröklés és özvegyi jog, in: Újabb magánjogi fejtegetések. Bp.
1901., 153-217. o.
Schwarz Gusztáv: Az ági öröklés kérdése, in: Codificationalis dolgozatok. Bp.
1902., 123-331. o.
Vékás Lajos: Az ági öröklés „hamleti vívódásához". Jogtudományi Közlöny 1973. évi
5. sz., 285-289. o.
Vüághy Miklós: Az öröklési jog elvi kérdései a Polgári Törvénykönyv tervezetében.
Jogtudományi Közlöny 1958. évi 5. sz., 142-151. o.
Vüághy Miklós: Az ági öröklés a Polgári Törvénykönyvben. Jogtudományi Közlöny
1966. évi 1-2. sz., 17-22. o.

63
 III. Rész Végintézkedésen

alapuló öröklés

1.Fejezet. Végintézkedés és végintézkedésen alapuló öröklés

2.Fejezet. Végrendelet és fajai
3.Fejezet. A végrendeleti fajták alakszerűségi követelményei
4.Fejezet. A végrendelet tartalma és értelmezése. A törvényes és a végren
deleti öröklés kapcsolata
5.Fejezet. A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága
6.Fejezet. Öröklési szerződés és halál esetére szóló ajándékozás

1. Fejezet Végintézkedés és

végintézkedésen alapuló öröklés

a) Végintézkedési szabadság
A, végintézkedési szabadság a kötetlen magántulajdonosi társadalmak vi-
szonylag természetes velejárója; a magántulajdonos jogának elismerése
ahhoz, hogy vagyonáról (ne csak élők közötti ügyletekben, hanem) halála
esetére is tetszése szerint rendelkezzék.
Az egyszerű árutermelő társadalmak legfejlettebb magánjoga, a római
jog a végintézkedési szabadság igen korai elismerésében is felülmúlta a
korabeli jogrendszereket: a nemzetségi vagyon szerepének csökkenése és a
magántulajdonosi rend megszilárdulása vezetett oda, hogy már a XII táblás
törvény szerint a végrendeleti örökösök megelőzték a törvényes örökösöket.
A római magánjog fejlettségét mutatja e körben az a tény is, hogy a csá-
szárkori öröklési jogban már az örökhagyó akaratának minél teljesebb ér -
vényesülését (modern kifejezéssel: a. Jávor testamenti elvét) is követelmény-
ként állították fel.
A középkori jogrendszerek számos - jobbára feudális jellegű - kötött-
séggel fonták be a magántulajdont. Ez a jogi helyzet azzal a követ -
kezménnyel is járt, hogy a tulajdonos nem rendelkezett szabadon vagyo -
nával, s így nem illette meg a szabad végintézkedés joga sem. Ezekben a
jogrendszerekben a végintézkedési szabadság vagy egyáltalán nem érvé -
nyesül vagy csak korlátozott körben (pl. az ún. szerzett vagyon tekinteté -
ben) kapott jogi elismerést.

64
 A társadalmi és jogfejlődés nagyjából a 18-19. század fordulója óta egy re
inkább a végintézkedési szabadság teljes elismeréséhez vezetett. A fejlett
világ mai jogrendszerei mind a végintézkedési szabadság elfogadásából in-
dulnak ki: a tulajdonos szabad rendelkezési joga halála esetére is érvénye -
sül. A lényegében teljes végintézkedési szabadságnak a legtöbb modern
jogrendszerben csak egyetlen lényegesebb korlátja van: a köteles rész biz-
tosítása az örökhagyó legközelebbi rokonai (illetve házastársa) számára. A
végintézkedési szabadság és a köteles rész összeegyeztetése jogdogmatikai-
lag többféleképpen is biztosítható. Erről részletesebben a köteles rész jogi
természetéről szóló fejezetben [IV. Rész 1. Fejezet b) pont] adunk össze-
foglalást.
A magyar jog az ősiség (és más feudális természetű kötöttségek) meg-
szüntetése óta, vagyis 1848 (XV. te, IX. te), illetve 1861 óta gyakorlatilag
elismeri az örökhagyó teljes végintézkedési szabadságát. A végintézkedési
szabadság elvéből indul ki a hatályos magyar öröklési jog is [Ptk. 623. § (1)
bek.].
A végintézkedési szabadság gyakorlati érvényesülésével kapcsolatban
fontos kiemelni, hogy a végintézkedéssel érintett vagyonra nézve az öröfc-
hagyó rendelkezési joga nem szűnik meg és nem is korlátozódik: az örök-
hagyó a végintézkedésében érintett vagyontárgyakat bármikor bárkinek,
éspedig akár ingyenesen is elidegenítheti. Ez alól az elv alól kivételt képez -
visszterhessége miatt - az öröklési szerződés (1.: 6. Fejezet).

b) A végintézkedés fogalma és formái

A végintézkedés általános fogalom, gyűjtő elnevezése mindazoknak a jogi-
lag megengedett formáknak, amelyekben az örökhagyó vagyonáról (vagy
annak egy részéről) halála esetére rendelkezhet. Ha a végintézkedés jogutó-
dot (örököst, hagyományost) is kijelöl, a jogutódlásnak valamennyi végin -
tézkedési formánál az is feltétele, hogy a végintézkedésben kedvezménye -
zett az örökhagyót túlélje [1.: I. Rész 3. Fejezet c) pont].
A hatályos magyar öröklési jog a következő végintézkedési formákat is-
meri:
- végrendelet az örökhagyó egyoldalú, nem címzett jognyilatkozata;
- öröklési szerződés: olyan kétoldalú jogügylet, amelyben az örökhagyó a
vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi, feltéve,
hogy ez utóbbi túléli őt [1.: 6. Fejezet a) pont];
- halál esetére szóló ajándékozás: az ajándékozás azzal a feltétellel tör
ténik, hogy a megajándékozott az ajándékozót túléli.
Gyakorlati jelentőségük szempontjából a végrendeleti formáknak van ki-
emelkedő szerepük, de nem elhanyagolható számban kötnek öröklési szer-
ződéseket is. A halál esetére szóló ajándékozások száma csekély.

65
 c) Végintézkedési képesség
Végrendelkezni csak személyesen lehet [Ptk. 623. § (2) bek.]. Ezt a törvényi
tételt a gyakorlat a kétoldalú végintézkedés eseteire is kiterjeszti. Teljes
végintézkedési képességük tehát csak a teljesen cselekvőképes személyek-
nek van.
Cselekvőképtelen személy - aki személyesen érvényes jognyilatkozatot
nem tehet [Ptk. 18. § (1) bek.] - nem rendelkezik végintézkedési képes-
séggel. Cselekvőképtelen személy tehát érvényesen semmifajta végin-
tézkedést nem tehet, még akkor sem, ha végakarata okszerűnek, illetve
indokoltnak tűnik (BH 1988/9. sz. 311.). A bírói gyakorlat külön is állást
foglalt a cselekvőképtelenség sajátos esetével [Ptk. 17. §] kapcsolatban: az
olyan gondnokság alá nem helyezett cselekvőképtelen személynek sincs
végrendelkezési képessége, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási
képessége teljesen hiányzik (BH 1972/1. sz. 6999., 1988/9. sz. 311.). Az
ilyen esetekben természetesen előbb a cselekvőképtelenség fennforgása
kérdésében kell állást foglalni, s ezért (szükség esetén elmeorvos szakértő
véleménye alapján) azt kell eldönteni, hogy a végintézkedés tételekor telje-
sen hiányzott-e az illető személy ügyei viteléhez szükséges belátási képes -
sége. A cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy végrende-
lete érvényes, ha a végrendelkezés idején a gondnokságot még nem szűn -
tették meg [Ptké. I. 13. §] ugyan, de a gondnokság alá helyezés oka (rend-
szerint: elmeorvos szakértő véleménye szerint) már megszűnt [Ptk. 648. §].
A cselekvőképesség hiánya miatt érvénytelen végrendelet érvénytelensége
egyébként a cselekvőképesség elnyerése (visszanyerése) után - a végrende -
let jóváhagyásával - minden esetben orvosolható; a jóváhagyáshoz nem
szükséges végrendeleti forma (ezt a formát a jóváhagyandó okirat kell hogy
tartalmazza).
Korlátozottan cselekvőképes személy érvényesen csak közvégrendeletet
tehet; végrendelete érvényességéhez viszont - a hatósági közreműködés
miatt érthetően - nem kell sem törvényes képviselőjének hozzájárulása,
sem a gyámhatóság jóváhagyása [Ptk. 624. § (2) bek.]. Öröklési szerző-
désnél (1.: 6. Fejezet) viszont, mivel élők közötti kétoldalú jogügyletről van
szó, alkalmazni kell a törvényes képviselő hozzájárulására, illetve a gyám-
hatóság jóváhagyására vonatkozó szabályokat [Ptk. 14. §, 19-21. §].
A vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének alá-
írására képtelen állapotban van, érvényes írásbeli magánvégrendeletet nem
tehet [Ptk. 624. § (3) bek.], vagyis érvényesen csak közvégrendelet és - ha
ennek szigorú törvényi feltételei megvannak - szóbeli végrendelet for-
májában végintézkedhet, s öröklési szerződése és halál esetére szóló aján-
dékozása is csak közvégrendelet formájában érvényes. Csökkent látóké-
pességgel rendelkező személy - adott esetben - tehet érvényes írásbeli ma-
gánvégrendeletet is (BH 1989/10. sz. 401.).
Némák vagy süketnémák viszont szóbeli végrendeletet nem tehetnek.

66
 d) A végintézkedésen alapuló öröklés elsőbbsége
A végintézkedési szabadság elfogadásának legfontosabb gyakorlati követ-
kezménye az, hogy az elhunyt tulajdonos utáni jogutódlás rendjét elsősor -
ban az örökhagyó végintézkedése határozza meg, s a törvényes öröklésre
csak annyiban kerül sor, amennyiben végintézkedés nincs vagy az a ha -
gyatékot nem meríti ki [Ptk. 599. § (2) bek., 637. § (1) bek.]. A végintézke-
désen alapuló öröklés tehát elsőbbséget élvez, s az öröklés törvény szerinti
rendje csak másodlagosan jut szerephez. A két öröklési jogcím: a végintéz -
kedésen alapuló és a törvényes öröklés összefüggésének részletesebb be-
mutatására alább (az 5. Fejezetben) kerül sor.

2. Fejezet
Végrendelet és fajai

a) A végrendelet fogalma és minimális kellékei

Végrendelet az örökhagyó olyan egyoldalú jognyilatkozata, amelyben va-
gyonáról vagy annak egy részéről halála esetére rendelkezik [Ptk. 623. § (1)
bek.].
A végrendelet tipikus tartalma ugyan az örökösnevezés (BH 1995/1. sz.
34.), de az a. mai magyar jogban (szemben pl. a római joggal) nem törvényi
kelléke a végrendeletnek. Végrendelet tehát pl. az olyan okirat is, amely
csak hagyományt rendel vagy csak az örökhagyó vagyonára vonatkozó ne-
gatív rendelkezést: kizárást vagy kitagadást tartalmaz [1.: 4. Fejezet a)
pont].
A Ptk. alapján a bírói gyakorlat kialakította azokat a követelményeket,
amelyeknek megléte elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy egy okiratot
végrendeletnek lehessen tekinteni. Ezeket az okirati tartalmi követelménye -
ket a végrendelet minimális kellékeinek nevezzük. A PK 85. sz. állásfoglalás
szerint az okirat végrendeleti jellegének megállapításához legalább annyi
szükséges, hogy
- külsőleg az örökhagyótól származóként jelentkezzék (tehát nem tehető pl.
megbízott stb. útján) és
- halálesetre szóló olyan nyilatkozatot tartalmazzon, amelyből a végrende
leti minőség kitűnik.
E két feltétel bármelyikének hiányában nem lehet végrendeletről szó
(más kifejezéssel élve: e két feltétel bármelyikének hiányában nem létező
végrendelettel állunk szemben).

67
 A bírói gyakorlat a végrendeleti nyilatkozatot az okirat tartalma szerint
fogja fel. Halál esetére szóló nyilatkozatként értelmezte pl. a bíróság a kö -
vetkező nyilatkozatot: „Erzsikéin, ha bármi történik velem, minden a ma -
gáé" (BH 1994/6. sz. 315.).
A végrendelet minimális kellékeinek vizsgálata hivatalból kötelező: a ha-
gyatéki eljárásban vagy öröklési perben eljáró közjegyző vagy bíró feladata.
Ezt annál inkább ki kell emelni, mert csak e minimális kellékek együttes
megléte után - éspedig csak az érdekeltek hivatkozására - vethető fel a lé-
tező végrendelet érvényességének vagy hatályosságának (1.: alább a 3. Feje-
zetben) kérdése.
A végrendeleti minőség megállapíthatóságához a Legfelsőbb Bíróság ál-
tal meghatározott minimális követelmények - az előbbiek szerint - nem tá-
masztanak túlzott feltételeket egy okirat végrendeletként történő elismeré -
séhez. Mégis, jogilag aligha volna végrendeletként elfogadható a Vajda Já -
nos híres versében (A végrendelet) megörökített végakarat:
Előveszik a végrendeletét.
Szabályszerű az, rá ütve pecsét.
Sugallta nyugodt órán hideg ész,
Tanuk előtt. Csak két sor az egész.
Forgatja a jegyző a levelet. Nem
volna egyéb? az nem lehet! Fürkészi
papírját ablakon át. De többet
ugyan nagyitón se lát.
„A melyben a rókát kergettem én" -
Kárminnal irott pézsmás levelén Ez
villog elő, mint Mene Tekel -: „Vörös
frakkomban temessetek el."
(Természetesen: az örökhagyó rendelkezhet arról, hogy miként kívánja
magát eltemettetni, de az ilyen rendelkezés önmagában nem minősül vég -
rendeletnek.)

b) A végrendelet fajai
A magyar jogban - a többi modern joghoz hasonlóan - a végrendelkezés
tipikus formája az írásbeli végrendelet. Ez történhetik közokiratban: köz-
végrendelet és magánokiratban: írásbeli magánvégrendelet Az írásbeli ma-
gánvégrendeletnek három fajtája van:
- az örökhagyó által saját kezűleg írt: ún. holográf végrendelet,
- a más által írt: ún. aüográf végrendelet és
- a közjegyzőnél letett magánvégrendelet.

68
 A szóbeli végrendelet kivételes végrendelkezési lehetőség: csak a tör-
vényben meghatározott rendkívüli körülmények között tehető érvényesen
és hatálya időben is korlátozott.
A törvény az egyes végrendeleti fajtáknál eltérő alakszerüségi követelmé-
nyeket támaszt. Tekintettel arra, hogy a végrendeletnél az alakszerüségi
feltételek és azok betartása lényegesen árnyaltabban szabályozott és je -
lentősebb, mint az élők közötti ügyleteknél, a végrendeleti fajtákkal kap-
csolatos alaki követelményeket a következő fejezetben külön tárgyaljuk.

3. Fejezet A végrendeleti fajták

alakszerüségi követelményei

A végrendelet az örökhagyó halálával váltja ki a célzott jogügyleti hatáso -

kat: ekkor nyílik meg az öröklés, ekkor keletkezik az öröklési és a
hagyományosi igény stb. A jogi hatások beálltakor tehát a végrendelkező
személy már nem él, így az örökhagyó végrendeleti céljának és ügyleti aka-
ratának feltárása még sokkal nehezebb, mint az élők közötti jogügyleteknél
[1.: 4. Fejezet b) pont]. Ezeket a problémákat és más bizonyítási nehézsége-
ket kívánja a jog megelőzni vagy legalábbis csökkenteni azzal, hogy foko -
zott (az élők közötti ügyleteknél általában megkívántnál [Ptk. 216-218. §]
szigorúbb) alakszerüségi követelményeket támaszt a végrendelet érvényes -
ségéhez.
A Ptk. - az általános iskolázottsági szint növekedése és a jogszolgáltatás
fejlődése miatt -jelentősen enyhített a korábbi jognak (1876. évi XVI. te.)
az írásbeli végrendelet alakszerűségeivel kapcsolatos - rendkívül bonyolult
- előírásain. A gyakorlat azt mutatja, hogy néhány ponton a Ptk. formai kö -
vetelményei sem életszerűek.

A) Az írásbeli végrendeletek alakszerüségi követelményei

Mint említettük, a végrendelet tipikus formája az írásbeli végrendelet. Erre
is tekintettel először az írásbeli végrendelet fajtáinak alakszerüségi érvé -
nyességi feltételeit fogaljuk össze.

a) A közvégrendelet alakszerüségi követelményei

Közvégrendeletet közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni [Ptk. 625. § (1)
bek.].
A közjegyző előtt tett végrendelet csak akkor minősül közvégrende -
letnek, ha rendelkezik a közjegyzői okiratra meghatározott általános kellé-
69
kekkel. Nem közvégrendelet tehát pl. az az okirat, amelyen a közjegyző
csak az aláírásokat hitelesítette. Közvégrendelet nemcsak az illetékes köz-
jegyző előtt, hanem bármely közjegyző előtt tehető. (Más kérdés, hogy a
közjegyző - a rá vonatkozó jogszabályi előírások szerint - csak az illetékes-
ségi területén tartózkodó személyhez mehet ki végrendeletet készíteni.)
Közvégrendelet felvételére a helyi bíróság illetékes [Ptké. I. 71. §]. A bíró-
ság közvégrendelet felvételénél egyesbíróként jár el, s a bírót bírósági titkár
is helyettesítheti.
A közvégrendelet alaki érvényességére a közjegyzői okiratok érvényes-
ségét szabályozó rendelkezések irányadók [Ptk. 626. §]. A közjegyzői ok-
iratok követelményeit jelenleg az 1991. éviXLI. tv. tartalmazza.
A közjegyző, illetve a bíró (bírósági titkár) hivatalos személyek; a törvény
mégis szükségesnek látta összeférhetetlenségi szabályok felállítását. Nem
lehet érvényesen közvégrendeletet tenni olyan személy előtt, aki a végren -
delkezőnek vagy a végrendelkező házastársának hozzátartozója [Ptk. 685. §
b) pont], gyámja vagy gondnoka [Ptk. 625. § (2) bek.]. A végrendelet többi
részének érvényességét nem érintve érvénytelen a közvégrendelet tételében
közreműködő személy, valamint ennek hozzátartozója, gyámja, gondnoka,
gyámoltja vagy gondnokoltja javára szóló juttatás: részleges érvénytelenség
[Ptk. 625. § (3) bek.]. A bírói gyakorlat a közvégrendelet tételében közre-
működő személyek körét nem szűkíti le a közjegyzőre (bíróra, bírósági tit-
kárra), hanem ide tartozhat a végrendelet fogalmazója, szerkesztője, leírója
is.

b) Az írásbeli magánvégrendelet alakszerűségi követelményei

írásbeli magánvégrendelet az örökhagyónak vagyonáról vagy annak egy
részéről halála esetére szóló magánokiratba foglalt rendelkezése.
A törvény az írásbeli magánvégrendeletek alakszerűségi előírásainak
döntő többségét közösen, valamennyi végrendeleti fajtára együtt határozza
meg, s az egyes fajtákra csak néhány különös szabályt állapít meg.
ba) Az írásbeli magánvégrendelet három fajtájának közös alakszerűségi
követelményei
A valamennyi írásbeli magánvégrendeletre vonatkozó közös alaksze-
rűségi követelmények a következők:

- írásbeli magánvégrendeletet csak olyan nyelven lehet érvényesen tenni,

amelyet a végrendelkező ért, és amelyen írni, illetőleg olvasni tud [Ptk.
627. §]. Az örökhagyónak tehát nemcsak értenie kell a végrendelet nyel -
vét (ez még allográf végrendelet érvényességéhez sem elég), hanem írnia
és olvasnia is kell tudni az adott nyelven. Nem érvényességi kellék vi-
szont, hogy a végrendelet nyelve az örökhagyó anyanyelve legyen; bár-
mely olyan nyelven (méghozzá: akár holt nyelven) érvényesen tehető vég-
rendelet, amelyet az örökhagyó a törvény által megkívánt teljességgel is-

70
 mer. (Csak megismételjük: írástudatlan személy írásbeli magánvégren -
deletet érvényesen nem tehet.)
- A végrendelet írásjelei az ún. közönséges írás követelményeinek kell hogy
eleget tegyenek; gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel
vagy számjegyírással készült magánvégrendelet érvénytelen [Ptk. 628. §
(3) bek.]. Érvénytelen lesz tehát pl. a végrendelet, ha azt valamilyen tit
kosírással készítették, de akkor is, ha nem a végrendelet nyelvében hasz
nált betűket vagy írásjeleket alkalmazzák. Magyar nyelvű végrendelet
arab, cirill vagy gót betűkkel írva ezért érvénytelen, még akkor is, ha az
örökhagyó ismeri azt a nyelvet: arabot, oroszt, szerbet, illetve németet,
amelyben az illető betűk használata szokásos vagy elfogadott.
- A végrendeleti minőségnek, a keltezés helyének és idejének magából az
okiratból ki kell tűnnie. A végrendelkezési gyakorlatban ezek a követel
mények (különösen a keltezés) gyakran vitatott formában valósulnak
meg, s megítélésükben esetenként az ítélkezési gyakorlat is némi bizony
talanságot mutat.
— Az okirat végrendeleti jellegének az egész okirat tartalmából kell
kitűn
nie. Nem érvényességi követelmény tehát, hogy az okirat a „végrendelet"
kifejezést - akár a címében, akár szövegében - használja; elegendő, ha
az egész okiratból (esetleg akár más jellegű kijelentések mellett) az de
rül ki, hogy az örökhagyó végakaratáról van szó.
— A keltezés helyének és idejének az okiratból (igaz: nem okvetlenül
az
okirat végén elhelyezve) kell feltétlenül kitűnnie (BH 1969/9. sz. 6174.,
1980/3. sz. 90.).
— A keltezés időpontjának egyetlen meghatározott napra kell
vonat
koznia. Ez teljesül viszont úgy is, hogy a keltezés napját nem hónap és
nap szerint jelölték, hanem pl. keltezésként „1991. húsvét második
napján" vagy „1992-ben a Szent István-napi tűzijáték alatt" kifejezést
használtak. Nem érvényes az a végrendelet, amelyben a keltezés idejé
nek megjelöléseként „prágai utam előtt írtam" kifejezést használt az
örökhagyó (BH 1975/4. sz. 179.), mivel ez a keltezés a végrendelet
napjának meghatározásához nem elegendő.
— Holográf végrendeletnél, természetesen, a keltezést is saját kezűleg
az
örökhagyónak kell írnia. A keltezés hiányát utólag az örökhagyó maga
is csak akkor pótolhatja, ha a pótlólagos keltezés önmagában is megfe
lel (akár holográf, akár allográf formában) az írásbeli végrendelet köve
telményeinek (BH 1992/8. sz. 530.).
— Ügyvéd cégbélyegzőjét vagy a végrendeleti tanúk lakáscímét a
bíróság
nem fogadta el a keltezés helyének bizonyításához (BH 1984/5. sz.
190., 1990/2. sz. 59.; BH 1998/6. sz. 281.). Elegendőnek tekintette vi
szont a bíróság az örökhagyó lakáscímének feltüntetését a keltezés idő
pontja előtt (Legf. B. P. törv. II. 20 881/91.; ellentétesen: Legf. B. Pfv. V.
22.211/1996. sz.: BH 1998/6. sz. 281.).
— A végrendelet keltezésének téves megjelölése a valóságos adatok
bizo
nyítása útján az örökhagyó halála után is korrigálható, ha a végrendel-

71
 kezes valóságos időpontja utólag egyértelműen tisztázható (Legf. B. Pf.
V. 22 855/1993. sz., Pfv. V. 23 020/1993. sz.).
-Az írásbeli végrendeletet az örökhagyónak alá kell írnia. A végrendelkező
aláírása minden írásbeli magánvégrendelet elengedhetetlen érvényességi
kelléke. Az írásbeli magánvégrendeletben az aláírást nem pótolja az, ha
az örökhagyó saját kezűleg írt neve csak a végrendelet szövegében szere
pel (BH 1981/8. sz. 320.). Aláírásként általában a végrendelkező teljes
(családi és utó-) nevét kell megkívánni. Kivételesen aláírásként elfogad
ható a családi név megjelölése, ha abból és az eset összes körülményeiből
a végrendelkező személyazonossága kétségtelenül megállapítható; sőt -
adott esetben - elegendő lehet az utónév is, pl. ha az örökhagyó végaka
ratát közeli hozzátartozóihoz intézett (a holográf végrendelet követelmé
nyeinek eleget tevő) levélben nyilvánítja, „amikor is szokásosnak és ter
mészetesnek tűnik az, hogy aláírásként csupán utónevét alkalmazza"
(Legf. B. P. törv. I. 20 639/1965.).
-A több különálló lapból álló írásbeli magánvégrendelet csak akkor érvé
nyes, ha minden lapját ellátták folyamatos sorszámozással, továbbá a
végrendelkező és - allográf végrendelet esetében - mindkét tanú az okirat
minden lapját aláirta [Ptk. 629. § (2) bek.]. Ennek az alaki követelmény
nek a megkívánását az az egyszerű körülmény magyarázza, hogy ily mó
don megakadályozható a több különálló lapból álló végrendelet egyes
lapjainak kiemelése vagy kicserélése. (Eltekintett a - sorszámozott és
összefűzött - holográf végrendelet minden lapjának aláírásától a Legf. B.:
P. törv. I. 20 439/1968. sz.) Ezen alakszerűségi követelmények megsérté
se - adott esetben - csak a végrendelet részleges érvénytelenségét [1.: 5.
Fejezet h) pont] váltja ki.
— Több okiratban kinyilvánított végakarat esetében az alaki követelmé -
nyeknek minden okiratban meg kell lenniük; egyik okirat a másik ok-
irat alaki fogyatékosságát nem képes orvosolni (BH 1994/6. sz. 315.).
-Összeférhetetlenségi szabályként állítja fel a törvény, hogy a tanúk javára
vagy más közreműködője: a végrendeletet fogalmazója, szerkesztője (BH
1979/12. sz. 417.), leírója (BH 1986/10. sz. 418., 1990/3. sz. 103.) javá
ra, s általában: a végrendelet tartalmának kialakításában meghatározó
szerepet játszó személyek javára (BH 1980/3. sz. 92., 1986/6. sz. 234.,
1990/3. sz. 103.), illetőleg ezek hozzátartozói [Ptk. 685. § b)] javára szóló
juttatás csak akkor érvényes, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökha -
gyó saját kezűleg írta és aláírta. A tanú javára szóló juttatás érvényes ak -
kor is, ha a végrendelkezésnél - a kedvezményezett tanún kívül - még
legalább további két tanú közreműködött [Ptk. 632. § (l)-(2) bek.]. A tanú
(illetve közreműködő) hozzátartozójának ebbéli minőségét a végrendelet
aláírásának időpontja szerint kell elbírálni (BH 1969/2. sz. 5970.). Az
említett összeférhetetlenségi szabályokba ütköző juttatások a végrende-
letet csak e részükben: részlegesen teszik érvénytelenné (BH 1979/12.
sz. 417.).

72
bb) Az írásbeli magánvégrendelet háromfajtájának különös alakszerűségi
követelményei
Mint a végrendelet fajainak összefoglalásánál már említettük, az írásbeli
magánvégrendelet az okirat alakiságai szempontjából három formában is
érvényesen elkészíthető. Az egyes fajták különös alakszerűségi követelmé-
nyei a következők:
- Holográf végrendelet az az írásbeli magánvégrendelet, amelyet az örökha
gyó elejétől végig maga ír és aláír.
A holográf végrendeletnek nincsenek különös alakszerűségi köve-
telményei, alaki érvényességéhez a fenti általános kritériumokat kell be-
tartani. Kiemelendő mégis, hogy holográf végrendeletnek az írásbeli ma-
gánvégrendelet csak akkor minősül, ha azt az örökhagyó kézírással ké-
szíti el; a gépírás akkor sem számít saját írásnak, ha magától a végren -
delkezőtől származik [Ptk. 628. § (2) bek.].
- Allográf végrendelet az az írásbeli magánvégrendelet, amelyet az örökha
gyó két tanú együttes jelenlétében aláír, vagy ha azt már aláírta, az alá
írást két tanú előtt a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét
esetben a tanúk is - e minőségük feltüntetésével - aláírják.
Az allográf végrendeletet leíró személynek nem kell teljesen cselek-
vőképesnek lennie, korlátozottan cselekvőképes személy által írt végren -
delet is érvényes lehet, ha az egyéb alaki előírásoknak megfelel.
A tanúk érvényes allográf végrendeletnél történő közreműködéséhez a
törvény elsősorban formai követelményeket támaszt. Nem lehet érvényes
allográf végrendeletet készíteni, ha a tanú a végrendelkező személyazo -
nosságának tanúsítására nem képes, illetve kiskorú, cselekvőképességet
érintő gondnokság alatt áll vagy írástudatlan [Ptk. 631. §]. A PK 86. sz.
állásfoglalás szerint a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására
nemcsak az a tanú alkalmas, aki az örökhagyót előzőleg személyesen is -
merte, hanem az is, aki a személyazonosságát kétségtelen bizonyosság-
gal, tehát hitelt érdemlő módon (pl. személyi igazolvány alapján) megálla-
pította. A tanúk az örökhagyó aláírását hitelesítik; éppen ezért a végren-
delet tartalmát nem kell ismerniük (BH 1981/6. sz. 229.), sőt arról sem
kell feltétlenül tudniuk, hogy végrendelet tételénél működtek közre [Ptk.
630. §]. A tanúk e minőségének feltüntetésére rendszerint a következő
szöveg használatos: „előttünk, mint tanúk előtt"; ez persze nem kötelező,
a bírói gyakorlat elegendőnek tartja az „előttünk" szó használatát is.
- Közjegyzőnél letett végrendelet az az írásbeli magánvégrendelet, amelyet
az örökhagyó aláír, és végrendeletként feltüntetve - akár nyílt, akár zárt
iratként - a közjegyzőnél személyesen letétbe helyez [Ptk. 629. § (1) bek.].
A közjegyző közreműködése miatt e formánál az alakszerűségi köve-
telmények a legkevésbé szigorúak. Lényeges, hogy a végrendelkező sze-
mély a - végrendelet minimális kellékeivel rendelkező és általa aláírt -
magánokiratot végrendeletként és személyesen helyezze letétbe a közjegy-
zőnél. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény szerint közjegyzőnek a
végrendelet tartalmát nem kell ismernie; viszont a végrendelet átvételéről

73
 ) elismervényt kell adnia, a letétbe helyezésről jegyzőkönyvet kell ké -
szítenie, és a végrendeletet - a jegyzőkönyvhöz fűzve - elzárva kell tarta-
nia. Ha a végrendelet a közjegyző őrizetéből - akár úgy, hogy az örökha -
gyó visszaveszi, akár más módon - kikerül, alaki érvényességéhez az kell,
hogy vagy a holográf vagy az allográf írásbeli magánvégrendelet követel-
ményeinek megfeleljen.

B) A szóbeli végrendelet és alakszerűségi követelményei

A szóbeli végrendelet a magyar jogban is kivételes végrendelkezési forma. A
Ptk. a korábbi joghoz képest is szűkebb körben ismeri el ezt a végrendel-
kezési lehetőséget. A kivételesség azt jelenti, hogy - a végrendelkezési ké-
pességgel rendelkező személyek is - csak a törvényben meghatározott rend-
kívüli körülmények között nyilváníthatják ki érvényesen szóban a végakara-
tukat. Ezért - az alaki érvényességi követelmények összefoglalása előtt - a
szóbeli végrendelet tételének törvényi feltételeit kell tárgyalnunk.

a) A szóbeli végrendelet tételének törvényi feltételei

Mindenekelőtt azt kell megismételnünk, hogy szóban - magától értetődő
módon - a törvényben meghatározott rendkívüli körülmények közepette
sem végrendelkezhet a néma vagy süketnéma, továbbá a korlátozottan cse-
lekvőképes személy. A némák és süketnémák szóban nem képesek megnyi-
latkozni, és ezért nem tudják szóban végakaratukat sem nyilvánítani (a sü-
ketnémák jelbeszédével szóbeli végrendelet nem tehető). A korlátozottan
cselekvőképesek pedig csak közvégrendeletet tehetnek [Ptk. 624. § (2)
bek.]. A szóbeli végrendelet tételének elvi lehetőségéből - természetesen -
nincs viszont kizárva a vak, az írástudatlan, valamint az a személy, aki
olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapota miatt írásbeli magán -
végrendeletet nem tud tenni [Ptk. 624. § (3) bek.]. Szóbeli végrendeletet az
tehet, aki
- életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és
- írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel
tehetne [Ptk. 634. §].
A két feltételnek együttesen (konjunktíve) és a végrendelkezés folyamán
kell fennállnia [PK 88. sz. a) és d) pont].
- A PK 88. sz. állásfoglalás [b) pont] szerint „az életet fenyegető rendkívüli
helyzet" megvalósulhat akár olyan váratlan hirtelenséggel fellépő okok
alapján, amelyek kíi/ülről közvetlenül fenyegetik a végrendelkező életét,
akár pedig a végrendelkező személyében rejlő olyan belső (élettani) okok

74
 alapján, amelyek az illető személyt a halál közvetlen bekövetkezésével fe-
nyegetik.
—Kívülről fenyegető rendkívüli helyzet képzelhető el pl. repülőgép kény
szerleszállása vagy hajótörés kapcsán, továbbá - adott esetben - föld
rengés, árvíz, járvány során, ha ezek a körülmények a végrendelkező
életét fenyegető konkrét veszélyt idéznek fel.
—Sokkal gyakrabban fordul elő az életet fenyegető rendkívüli helyzet a
végrendelkező valamely súlyos betegsége, azaz „belső (élettani) okok"
következtében. Előfordulhat ilyen helyzet minden előzmény nélkül, pl.
egy baleset következményeként, de gyakran előáll ilyen állapot egy
megelőző betegség (pl. szívroham) hirtelen, ugrásszerű súlyosbodása (pl.
újabb szívroham) formájában is (BH 1991/12. sz. 473., 1993/5. sz.
301.). Ilyen esetekben orvos szakértő meghallgatása szükséges (BH
1977/5. sz. 195., 1994/9. sz. 483.), a végrendeleti tanúk meghall
gatása viszont kötelező (BH 1981/1. sz. 21.).
—Az életet fenyegető rendkívüli veszélynek valóságosan (objektíve) kell
fennállnia; a végrendelkező erre vonatkozó - gyakran téves - fel
tételezése nem elég [PK 88. sz. c) pont].
- Annak megállapításához, hogy a végrendelkező - az életét fenyegető
rendkívüli helyzetben - képes lett volna-e jelentékeny nehézségek nélkül
írásbeli végrendeletet tenni, szintén a helyzet objektív megítélését kívánja
meg [PK 88. sz. c) pont].
Nyilvánvalóan nehezebben tud pl. írásbeli végrendeletet tenni az a sze-
mély, aki - vak, írástudatlan vagy olvasásra, illetve nevének aláírására
képtelen állapotban lévén - írásban érvényesen csak közvégrendeletet tehet
[Ptk. 624. § (3) bek.]; az ilyen személyeknél a szóbeli végrendelet tételének
ezt a második feltételét könnyebb tehát megállapítani. Éppen ezért - külö -
nösen ilyen esetekben - esetleg nem érinti a szóbeli végrendelet érvényes -
ségét önmagában az a körülmény, hogy a szóbeli végrendelettel egy időben
- érvénytelen - írásbeli magánvégrendelet is készült. Ettől ugyanis a szó
beli végrendelet tételének feltételei elvileg - adott esetben - még fennállhat
nak [PK 88. f) pont]. A döntő ezzel kapcsolatban, hogy az írásbeli magán
végrendelet érvénytelenségének az örökhagyó személyében rejlő okból kell
beállnia ahhoz, hogy szóbeli végrendelete érvényes lehessen. Ha ugyanis az
írásbeli végrendelet érvénytelensége más okból (pl. valamelyik tanúval kap
csolatos okból) állt be, és megállapítható, hogy az örökhagyó tudott volna -
jelentékeny nehézségek nélkül - érvényes írásbeli végrendeletet tenni, a
szóbeli végrendelet - a jogi feltételek hiányában - érvénytelen lesz (BH
1997/3. sz. 128.).
Általában a végrendelkező személy fizikai és pszichikai állapotát egy-
aránt értékelni kell annak megállapításánál, hogy képes lett volna-e jelen -
tékeny nehézség nélkül írásban végrendelkezni. Ilyen helyzetnek tekinten -
dő rendszerint, ha az örökhagyó mozgás- és írásképtelen állapotban van. A
helyzet megítéléséhez gyakran e tekintetben is orvos szakértő véleményére

75
lehet szükség (BH 1977/5. sz. 195., 1994/9. sz. 483.), a végrendeleti ta -
núk meghallgatása viszont kötelező (BH 1981/1. sz. 21.).

b) A szóbeli végrendelet alakszerűségi követelményei

A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes
jelenlétében - a tanúk által értett nyelven - végakaratát egész terjedelem-
ben szóval előadja, és ez alkalommal kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az
ő végrendelete [Ptk. 635. § (1) bek.].
- Szóbeli végrendelet - a törvényben meghatározott rendkívüli helyzetben is
- csak két tanú. együttes jelenlétében tehető érvényesen. Kiskorú vagy
cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló személy előtt (csakúgy,
mint allográf végrendelet) érvényes szóbeli végrendelet sem tehető [Ptk.
635. § (2) bek., 631. § b)]. A tanúkkal kapcsolatban viszont szóbeli vég
rendeletnél - érthetően - nem követelmény, hogy írni tudjanak [Ptk. 635.
§ (2) bek.].
A tanúk szerepe szóbeli végrendeletnél minőségileg más és lényegesen
nagyobb, mint írásbeli magánvégrendeletnél. Szemben az allográf ma -
gánvégrendelet tanúival [Ptk. 630. §], a szóbeli végrendeletnél a tanúk -
nak igenis ismerniük kell a végrendelet tartalmát, s tudniuk kell arról is,
hogy végrendelet tételénél tanúskodnak. A szóbeli végrendeletnél is -
természetesen - képeseknek kell lenniük a tanúknak az örökhagyó sze -
mélyazonosságának tanúsítására [Ptk. 635. § (2) bek., 631. § a)], de ez
nem elég; nekik (éspedig mindkettőjüknek) kell megjegyezniük és - vita
esetén - bizonyítaniuk a végrendelet tartalmát (BH 1991/11. sz. 434.). A
szóbeli végrendelet tartalmának megismerése ugyanis csak a két tanú ré -
vén lehetséges. A tanúknak a végrendelet tartalmáról közvetlenül a vég-
rendelkezőtől kell tudomást szerezniük. Természetes mindezek miatt,
hogy a tanúknak (éspedig mindkettőjüknek) érteniük kell azt a nyelvet,
amelyen az örökhagyó végrendelkezik. Nem érinti a szóbeli végrendelet
érvényességét az a körülmény, hogy a tanúk a végrendelet tartalmáról -
akár részben, akár egészben - ellentétes vallomást tesznek; ilyenkor - a
tanúk vallomását mérlegelve - a bíróság állapítja meg a végrendelet tar -
talmát (BH 1991/11. sz. 434.).
Ezen túl - mint említettük - a tanúk előadása döntő lehet annak meg -
ítélésénél is, hogy a végrendelkező a törvény által szóbeli végrendelet té -
teléhez megkívánt rendkívüli körülmények között volt-e vagy sem.
A szóbeli végrendelet tanújának, valamint az ő hozzátartozójának [Ptk.
685. § b)] részére szóló juttatás (hasonlóan az allográf magánvégrendelet
esetéhez) csak akkor érvényes, ha a végrendeletnek ezt a részét - rajta
kívül - két tanú tanúsítja [Ptk. 635. § (2) bek., 632. § (2) bek.].
- Szóbeli végrendelet esetében a végrendelet egész tartalmát az örökhagyó
által szóban előadott nyilatkozata foglalja magában; feljegyzések vagy
egyéb írások, amelyekben az örökhagyó végintézkedésének elemeit rög-

76
 zítette, a szóbeli végrendelet tartalmának megállapításánál nem vehetők
figyelembe.
- Az örökhagyónak egész terjedelmében elő kell adnia végakaratát; nem
minősül szóbeli végrendeletnek (vagy szóbeli végrendelet részének) az
olyan kijelentés, amelyet az örökhagyó hozzá intézett kérdésekre tesz.
- A végrendelkező nemcsak a törvény szó szerinti szövegével maradéktala
nul egyező módon juttathatja kifejezésre, hogy nyilatkozata az ő végren
delete; elegendő, ha ez tartalmilag egyértelműen kiderül [PK 88. sz. e)
pont; BH 1979/11. sz. 368., 1993/5. sz. 302., 1994/12. sz. 672.].

c) A szóbeli végrendelet hatálya

A szóbeli végrendelet hatályát veszti, ha az örökhagyó a szóbeli végrendel-
kezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnése után megszakítás nélkül leg -
alább három hónapon át nehézség nélkül alkothatott volna más alakban
végrendeletet [Ptk. 651. § (3) bek.].
A szóbeli végrendelet kapcsán már kiemeltük, hogy ilyen végrendelet
csak rendkívüli körülmények között tehető. Ha ezek a körülmények meg-
szűnnek, és a más alakban történő végrendelkezés lehetősége az örökha-
gyó számára újból nehézség és megszakítás nélkül fennáll, három hónap
eltelte után a szóbeli végrendelet elveszti hatályát, éspedig automatikusan,
vagyis akkor is, ha az örökhagyó - kifejezett visszavonó nyilatkozattal vagy
hallgatólagosan: új végrendelet alkotásával - nem vonja vissza azt.

4. Fejezet
A végrendelet tartalma és értelmezése. A törvényes és a vég-
rendeleti öröklés kapcsolata

a) A végrendelet tartalma
A végrendelet fogalmának tárgyalásakor [L: 2. Fejezet a) pont] már megál-
lapítottuk, hogy az örökhagyó a végrendelet tartalmát szabadon határozza
meg; a végrendeleti jelleg megállapíthatóságához a bírói gyakorlat [PK 85.
sz. a)] csak azt követeli meg, hogy az okirat külsőleg az örökhagyótól szár -
mazóként jelenjék meg, és halál esetére szóló olyan nyilatkozatot tartal-
mazzon, amelyből a végrendeleti minőség kitűnik. Ugyanott említettük már
azt is, hogy a végrendeletnek tipikus, de nem szükségszerű tartalmi eleme
az örökösnevezés; végrendelet az olyan okirat is, amely pl. csak hagyo -
mányt rendel vagy kizárást, illetve kitagadást mond ki (BH 1986/7. sz.
277.).

77
 A végrendelkezés tartalmi szabadságának jele az, hogy a törvény csak
példálódzó és fakultatív jelleggel szabályozza a végrendelet legtipikusabb
öröklési jogi tartalmi elemeit [Ptk. 636-643. §]. Ez azt jelenti, hogy egyrészt
a végrendeletnek semmiképpen sem kell feltétlenül tartalmaznia a törvény -
ben felsorolt valamennyi végrendeleti elemet, másrészt az örökhagyó felve-
het a végrendeletébe olyan - halála esetére szóló - rendelkezéseket (pl.
osztályrabocsátási kötelezettség előírását, betudás elengedését stb.), ame -
lyeket a törvény a végrendelet tartalmánál meg sem említ, továbbá nem
öröklési jogi rendelkezéseket (pl. alapítványrendelést, gyámnevezést), illetve
nem is jogi természetű kívánságokat (pl. a temetésére vonatkozó óhajokat)
is. A végrendelet legtipikusabb tartalmi elemei közé sorolja a törvény

- az örökösnevezést [Ptk. 636. § (l)-(3) bek.] és a helyettes örökösnevezést

[Ptk. 640. § (1) bek.];
- a kizárást [Ptk. 637. § (2)-(3) bek.];
- a hagyományrendelést [Ptk. 641. §];
- a meghagyást [Ptk. 642. §].
Az örökhagyó tetszése szerinti számban nevezhet örököst [Ptk. 636. § (1)
bek.]. Az öröklési jogi alapfogalmak között [I. Rész 2. Fejezet e) pont] már
tisztáztuk, hogy a törvény szerint örökös elsősorban az, akinek az örökha -
gyó az egész hagyatékát, illetőleg annak meghatározott hányadátjuttatja
[Ptk. 636. § (2) bek.]; kétség esetében örökös az is, akinek az örökhagyó
meghatározott vagyontárgy(ak)at juttat, amennyiben e vagyontárgy(ak) az
egész hagyaték értékének jelentős részét képviselik, és az örökhagyó felte -
hető akarata szerint a részesített személynek a hagyatéki terhek viselé -
sében is osztoznia kell [Ptk. 636. § (3) bek.]. Magának az örökösnevezésnek
(csakúgy, mint a többi végrendeleti rendelkezésnek) nem kell a törvény
szavaival történnie; meghatározott vagyontárgyban történő részesítés ese -
tén a Ptk. fogalmi elhatárolása [636. § (3) bek., illetve 641. § (1) bek.] és a
végrendelet értelmezése alapján kell eldönteni, hogy örökösnevezésről vagy
dologi hagyomány rendeléséről van-e szó.
Az örökhagyó bárkit örököséül nevezhet; a nevezett örökös kikerülhet a
törvényes örökösök köréből, de lehet a törvényes öröklés sorrendjében hát -
rább álló személy vagy a törvényes örökösök elvi körén kívüli személy (pl.
élettárs, barát, kolléga stb.) is. A méhmagzat jogképes, tehát öröklési ké-
pességgel is rendelkezik, s így örökösül is nevezhető. Érvénytelen viszont
annak örökössé nevezése, aki az örökhagyó halálakor még meg sem fogant
[Ptk. 646. §]. Az örökös személyének végrendeletbeli megjelölése is értel-
mezésre szorulhat. A bírói gyakorlat e tekintetben elfogadja az örökös utó -
névvel vagy a rokonsági kapcsolat megjelölésével történő meghatározását is
(BH 1973/3. sz. 124.); sőt elegendőnek tartja, ha a végrendelet - akár a
személy néven nevezése nélkül - úgy jelöli meg az örököst, hogy annak
személye egyértelműen azonosítható (BH 1983/10. sz. 404.; BH 1996/8.
sz. 425.).

78
 A végintézkedési szabadság egyik gyakorlati következménye, hogy a tör-
vény megnyitja a lehetőséget az örökhagyó számára helyettes örökös neve-
zésére is. Helyettes örökös az olyan örökös, akit az örökhagyó arra az esetre
nevez örököséül, ha az örökös az öröklésből kiesik [Ptk. 640. § (1) bek.]. A
helyettes örökös feltételes örökös: öröklési igényének keletkezése az örökös
kiesésétől függ, s az örökös kiesésével következik be. Az örökhagyó tetszése
szerint nevezhet helyettes örököst egy vagy több (elvben tehát vala mennyi)
örökös kiesése esetére; s nincs korlátozva az egy örökös helyébe lépő
helyettes örökősök számának meghatározásában sem. Tipikus esetben az
örökhagyó az általa nevezett (végrendeleti) örökös kiesése esetére nevez
helyettes örököst; nincs azonban jogi akadálya annak sem, hogy az
örökhagyó a törvényes örökös helyébe lépő helyettes örököst jelöljön. Ilyen
esetben arról van szó, hogy az örökhagyó elsődlegesen (pl. gyermeke javá -
ra) engedi a törvényes öröklés rendjének érvényesülését, s csak a törvény
szerint elsősorban öröklő személy kiesése esetére él végintézkedési szabad-
ságával.
Ha a nevezett örökös az örökhagyónak egyben törvényes örököse is, ki -
esése esetére leszármazóját - ellenkező végrendeleti intézkedés hiányában
- helyettes örökösnek kell tekinteni [Ptk. 640. § (2) bek.]: törvényes helyet-
tes örökös. Törvényes helyettes örökösről csak nevezett (végrendeleti) örö-
kös kiesése esetében beszélhetünk. A törvényes helyettes örökös intézmé -
nyénél a Ptk. abból a vélelemből indul ki, hogy az örökhagyó az általa ne-
vezett (végrendeleti) örökös esetleges kiesésekor e személy leszármazóját
kívánja vagyonából részesíteni. Az örökhagyó - természetesen - ezt a vé -
lelmet végrendeleti intézkedéssel megdőntheti oly módon, hogy maga nevez
helyettes örököst. (Pl. ha házastársa kiesése esetére nem kívánja annak
korábbi házasságából származó gyermekét - törvényes helyettes örökös-
ként - saját vagyonából részesíteni.)
A helyettes örököst meg kell különböztetni az ún. utóörököstől. Erre an-
nál inkább szükség van, mert hatályos öröklési jogunk utóörökös nevezé-
sét nem ismeri el: „Az örökhagyó olyan végrendeleti intézkedése, amely
szerint az örökségben vagy annak egy részében valamely eseménytől vagy
időponttól kezdve az eddigi örököst más váltja fel, érvénytelen" [Ptk. 645. §
(1) bek.]. Utóörökös az a személy, akit a végrendelet - meghatározott ese -
ménytől vagy időponttól kezdve - a kijelölt örökös felváltására nevez meg. A
Ptk. előtti magyar jog lehetővé tette utóörökös nevezését; ez leggyakrabban
úgy történt, hogy a végrendelet az elsősorban nevezett örökös halála eseté -
re jelölt újabb örököst. A mai gyakorlatban is nemegyszer hasznos volna,
ha az örökhagyó nevezhetne utóörököst: pl. szerzői (szabadalmi) díj örökö-
séül nevezett második házastárs halála után utóöröklés formájában örö-
kölhetnék ezeket a díjakat az örökhagyó első házasságából származó le-
származói. Ez a mai jog szerint nem lehetséges. Az elsősorban nevezett
örökös halála esetére történt örökösnevezés érvényessége attól függ, hogy
az elsősorban nevezett örökös az örökhagyó előtt vagy az örökhagyó után
hal-e meg; az első esetben a másodsorban nevezett örökös kijelölése - mint
helyettes örökösnevezés - érvényes lesz [Ptk. 645. § (1) bek.]; ha az első-

79
 sorban nevezett örökös az örökhagyó után hal meg, a másodsorban neve -
zett örökös kijelölése - mint utóörökös-nevezés - érvénytelen lesz.
Az utóörökös nevezésével ellentétben a Ptk. nem zárja ki utóhagyo-
mányos nevezését, vagyis feltételtől vagy időponttól függő hagyomány-
rendelést [Ptk. 645. § (2) bek.]; például: „A kis Zolika érettségije után kapja
meg a könyvtáramat." Az utóhagyomány rendszerint (mint az előbbi példá -
ban is) dologi hagyomány [1.: I. Rész 2. Fejezet f) pont]; az utóhagyományos
lényegében várományosa a hagyományul rendelt dolognak. A feltételes ha -
gyományrendelés azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy az ily módon lekö-
tött hagyatéki vagyontárgy örököse - a feltétel vagy időpont bekövetkezé -
séig - birtokolja és használja (hasznait szedi) az illető vagyontárgyat, de
azzal - sem élők között, sem halál esetére - nem rendelkezhet. Ingatlanok
esetében a hagyomány tárgyául szolgáló vagyontárgyra az ingatlan-nyil-
vántartásban elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni.
Több örökös nevezése esetében az örökhagyó - természetesen - maga
határozhatja meg az örököstársak öröklési hányadát is. Ha az örökhagyó -
éspedig akár az egész hagyatékra, akár annak egy részére vagy valamely
hagyatéki tárgyra - több örököst nevezett, és részesedésük mértékét nem
határozza meg, a nevezett örökösök egyenlő arányban örökölnek [Ptk. 638.
§]. Az egyenlő hányad szerinti részesítettség ilyen esetben is megdönthető
vélelem; adott esetben a végrendeleten kívüli tényekkel is bizonyítható,
hogy az örökhagyó - noha örökrészük arányát kifejezetten nem határozta
meg - a nevezett örökösöket nem egyenlő arányban kívánta részesíteni.
Több örökös nevezése esetén előfordulhat, hogy a hagyaték egy része
valamelyik nevezett örökös kiesése folytán (és helyettes örökös hiányában)
megüresedik, pl. a nevezett örökös az örökhagyó előtt meghal vagy az örök-
séget visszautasítja. Ilyen esetekben elsősorban a törvényes öröklés rendjét
kell segítségül hívni [Ptk. 599. § (2) bek., 637. § (1) bek.]: a végrendelet
által - a kiesés következtében - nem fedett részre törvényes öröklésnek van
helye [1.: alább a c) pontban].
Előfordul azonban, hogy az örökhagyó végrendeletével az egész hagya-
tékra (tehát a végrendelettel esetleg le nem fedett vagy kiesés miatt utóbb
megüresedő részre is) kifejezetten ki akarta zárni a törvényes öröklés le-
hetőségét. Ha ilyen örökhagyói szándék mellett esik ki valamelyik nevezett
örökös, és az illetőnek nincs - nevezett vagy törvényes - helyettes örököse,
a törvény a többi nevezett örökös örökrészének arányos növelését írja elő
[Ptk. 639. § (1) bek.]. Ezt a megoldást növedékjogrvak. nevezzük. (A növe-
dékjog érvényesülését illusztrálja a l/a. sz. példa.)
1 /CL SZ. példa:
Az örökhagyó leszármazók és házastárs hiányában hunyt el, szülei már
nem élnek; végrendeletében testvéreit - kifejezett nyilatkozattal - kizárta az
öröklésből, és vagyonát - egyenlő arányban - három barátjára (X., Y., Z.)
hagyta. X. a maga örökrészét a hagyatéki eljárás során visszautasította.
Tekintettel arra, hogy az örökhagyó a törvényes öröklést kizárta és helyet -
tes örököst nem nevezett, X. kiesése folytán Y. és Z. örökrésze egyenlő

80
arányban növekszik: a végrendelet szerinti 1/3-1/3 örökrészük 1/2-1/2-
re nő.
Hasonlóan a törvényes helyettes örökös intézménye mögött meghúzódó
gondolatmenethez, a Ptk. a növedékjog keretében is előnyben részesíti azt
a nevezett örököst, aki az örökhagyónak törvényes örököse is lenne. A tör-
vény abból a vélelemből indul ki, hogy ha az örökhagyó törvényes örökösö-
ket is örökösévé nevezett, ezek valamelyikének kiesése esetén csak annak
a nevezett örökösnek az örökrészét kívánná arányosan megnövelni, aki
törvényes örököse is volna. Természetesen az örökhagyó - végrendeleti in-
tézkedéssel - ezt a vélelmet megdöntheti: „Ha a kieső nevezett örökös az
örökhagyónak törvényes örököse is lenne, a növedékjog alapján az örökha -
gyóval ugyancsak törvényes öröklési kapcsolatban álló többi nevezett örö -
kös örökrésze arányosan növekszik, feltéve, hogy a kiesőnek nincs helyet-
tes örököse, és a végrendeletből más nem következik" [Ptk. 639. § (2) bek.].
(A növedékjognak ezt az esetét világítja meg a 1/b. sz. példa.)
1 /b. sz. példa:
Az örökhagyó végrendeletében két élő gyermekét (Gyl és Gy2), valamint
elhunyt gyermekének (Gy3) özvegyét 1/3-1/3 arányban nevezte örökösei-
ül. Gyl az örökhagyó előtt meghalt, és ezért kiesett az öröklésből, s leszár-
mazót (törvényes helyettes örököst) nem hagyott maga után. Az örökhagyó
nem nevezett helyettes örököst, és a nevezett örökösök kiesése esetére
egyéb végintézkedési rendelkezést sem tett. A növedékjog általános szabá -
lyai szerint (1.: l/a. sz. példa) a kiesett Gyl örökrészével Gy2-nek és Gy3
özvegyének örökrésze egyenlő arányban növekedne; tekintettel azonban
arra, hogy Gy2 törvényes örökös is volna, Gy3 özvegye viszont nem, a nö-
vedékjog csak Gy2 viszonylatában érvényesül: csak az ő örökrésze növek-
szik a kiesett Gyl örökrészével, vagyis Gy2 a hagyaték 2/3 részét kapja,
Gy3 özvegye pedig a neki a végrendeletben juttatott 1/3 hagyatékot.
Sajátosan érvényesül a növedékjog abban a különös esetben is, amikor
a végrendelet valamely nevezett örökösnek egy meghatározott hagyatéki
tárgyat juttat. Az ilyen örökös [Ptk. 636. § (3) bek.] örökrésze növedékjog
címén is csak a neki juttatott vagyontárgy tekintetében növekszik: „A meg-
határozott hagyatéki tárgyra nevezett örököst csak az ugyanazon tárgyra
nevezett másik örökös kiesése következtében és csak erre a tárgyra nézve
illeti növedékjog" [Ptk. 639. § (3) bek.]. Ez a szabály a meghatározott va-
gyontárgyra nevezett örököst növedékjog érvényesülése esetén is erre a va -
gyontárgyra kívánja szorítani; nem érinti azonban az általános örökös hely -
zetét: ez utóbbit a meghatározott vagyontárgyra nevezett örökös kiesése
esetén is megilleti a növedékjog. (A növedékjognak ezt a sajátos esetét mu-
tatja be a 1/c. sz. példa.)
1 fc. sz. példa:
Az örökhagyó végrendeletében Gyl és Gy2 gyermekét - egyenlő arányban -
nevezi általános örököseiül. Harmadik élő gyermeke (Gy3) a végrendeletben
az örökhagyó jelentős értéket képviselő visegrádi üdülőjét kapja. {A végren-

81
delet egészéből arra lehet következtetni, hogy az örökhagyó feltehető aka-
rata szerint Gy3-nak a hagyatéki terhekben is osztoznia kell, tehát őt nem
hagyományosnak, hanem örökösnek [Ptk. 636. § (3) bek.] kell tekinteni.}
Gyl az örökhagyó előtt meghalt és ezért kiesett az öröklésből, s leszárma-
zót (törvényes helyettes örököst) nem hagyott maga után. Az örökhagyó
nem nevezett helyettes örököst, és a nevezett örökösök kiesése esetére
egyéb végintézkedési rendelkezést sem tett. A növedékjog általános szabá-
lyai szerint (1.: l/a. sz. példa) a kiesett Gyl örökrészével Gy2-nek és Gy3
örökrésze egyenlő arányban növekedne; tekintettel azonban arra, hogy az
örökhagyó - vélelmezett végrendeleti szándéka szerint - Gy3-nak csak a vi -
segrádi üdülőt kívánta juttatni, a növedékjog csak Gy2 viszonylatában ér-
vényesül: csak az ő örökrésze növekszik a kiesett Gyl örökrészével, (vagyis
Gy2 egyedül lesz általános örökös), s Gy3 örökrésze változatlanul a vi -
segrádi üdülőre korlátozódik.
A végrendelet tipikus tartalmi elemei közül a hagyományrendelésről és a
meghagyásról az öröklési jogi alapfogalmak között [1.: I. Rész 2. Fejezet f) és
g) pont], a kizárásról a kiesési okok között [1.: I. Rész 3. Fejezet df) pont], a
kitagadásról pedig a köteles rész körében [1.: IV. Rész 2. Fejezet b) pont]
szólunk részletesen.

b) A végrendelet értelmezése. Favor testamenti

A végrendelet értelmezése még az élők közötti ügyletek értelmezésénél is
nehezebb: a végrendelet alkotója már nem él, szándékának kikutatása
csak az okirat szövegéből és a végintézkedés összes körülményeinek mérle -
gelése alapján lehetséges. A végrendeletet - szemben az élők közötti ügyle-
tek értelmezésénél követett elvvel [Ptk. 207. § (1) bek.] - mindig az akarati
elv szerint kell értelmezni. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a végrendeletben
használt kifejezéseket úgy kell felfogni, ahogyan azokat maga a végrendel -
kező érthette; s általában is a végakarati nyilatkozat tételekor fennálló
örökhagyói szándék felderítésére kell törekedni (BH 1994/7. sz. 365.).
Rendkívül fontos a végrendelet értelmezésével kapcsolatban a jog azon
célKitűzése, hogy a végrendelkező akarata a - körülmények által lehetővé
tett - legteljesebb mértékben érvényesüljön. Már a klasszikus római jog
erre törekedett: a végrendeleti kikötéseknél a végrendelkező akaratának
minél teljesebb feltárását írta elő követelményként. A végrendelet értelme -
zésének ezt a maximáját, amely az örökhagyói akarat lehető legteljesebb
érvényre juttatását írja elő, favor testamenti. elvének nevezzük.
A Ptk.-hoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlat is egyöntetűen elfogadja a
favor testamenti elvét a végrendelet értelmezésénél. A PK 82. sz. állásfogla-
lás szerint a végrendeletet kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy az örök-
hagyó akarata a lehetőség határai között a legmesszebbmenőén érvényre
jusson. Az örökhagyó szándékának megállapításához a végrendelet egyes
rendelkezéseit és a végrendeletben használt egyes kifejezéseket nem önma-
gukban, hanem a végrendelet egyéb rendelkezéseivel összefüggésben kell

82
értékelni. Szükség esetén - a végrendelet szövegén túl - a végintézkedés
körülményeiből, különösen az örökhagyónak a végrendelkezést megelőzően
vagy azt követően tett nyilatkozataiból (esetleg ráutaló magatartásából) kell
a bíróságnak feltárnia az örökhagyó valódi akaratát, annak érdekében,
hogy az ténylegesen is megvalósuljon (BH 1994/12. sz. 673.).

c) A törvényes és a végrendeleti öröklés kapcsolata

Már az eddigiek során is számos helyen szóba került, hogy a törvényes és a
végrendeleti öröklés rendszere között több ponton összefüggés van. Az
alábbiakban a két öröklési rendszer közötti kapcsolatokat foglaljuk össze.
Az alapösszefüggés - mint már többször említettük - egyértelmű:
amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét
ez határozza meg; végintézkedés hiányában az öröklés rendjére a törvény
az irányadó [Ptk. 599. § (2) bek.]; ha pedig a nevezett örökösök részesedése
a hagyatékot nem meríti ki, a többlet tekintetében törvényes öröklésnek
van helye, amennyiben a törvény kivételt nem tesz vagy a végrendeletből
más nem következik [Ptk. 637. § (1) bek.]. A két öröklési rendszer sorrend-
jét meghatározó alapvető elv alól tehát a törvény is és a végrendelkező
örökhagyó is kivételt tehet.
A törvény által megállapított kivételek - természetesen - csak akkor ér -
vényesülnek, ha a végintézkedés másként nem rendelkezik. A törvényi ki-
vételek (amelyekről fentebb már szóltunk) a következők:

- növedékjog [Ptk. 639. §],

- törvényes helyettes örökös [Ptk. 640. § (2) bek.].
Az örökhagyó végrendeletében kifejezett nyilatkozattal minden további
nélkül kizárhatja a törvényes öröklés érvényesülését; kifejezett nyilatkozat
hiányában is ez lesz a jogi helyet akkor, ha a végrendelet értelmezéséből az
örökhagyónak arra a szándékára lehet következtetni, hogy egész hagya -
tékát végrendeleti örökösök örököljék. Az örökhagyó ezt a szándékát min -
denekelőtt helyettes örökös nevezésével [Ptk. 640. § (1) bek.] teheti nyil-
vánvalóvá.
(A törvényes és végrendeleti öröklés összefüggéseinek legtipikusabb
eseteit mutatja be a 2. sz. példa.)
2. sz. példa:
Az örökhagyó - a törvényes öröklés kizárásával - végrendeletileg osztotta
szét egész vagyonát, és 1 /2-1 /2 arányban egyetlen élő gyermekét (Gy) és
testvérét (T) nevezte meg örököseiül. Gy-nek két gyermeke van: Ul és U2,
T-nek pedig egy: Uőcs. A végrendelet nem jelölt helyettes örököst, de nem
is zárt ki helyettes örököst.

83
 Gy kiesése esetén az ő örökrészét Ul és U2 - törvényes helyettes örökös-
ként - örökli 1/2-1/2 arányban;
T kiesése esetén az ő örökrészét - növedékjog címén - Gy kapja (Uöcs
nem törvényes helyettes örökös, mivel - Gy mellett - T nem volna törvé-
nyes örökös;
Gy és T kiesése esetén az egész hagyatékot - törvényes helyettes örökös -
ként - Ul és U2 örökli 1/2-1/2 arányban.

5. Fejezet A végrendelet
érvénytelensége és hatálytalansága

a) A végrendelet érvénytelenségének jogi természete

A magyar polgári jog az élők közötti jogügyletek (mindenekelőtt a szerző-
dések) érvénytelenségének két alakzatát ismeri: a hivatalból észlelendő és
külön eljárás nélkül beálló érvénytelenséget, a semmisséget [Ptk. 234. §] és
a csak meghatározott személyek által indítható megfelelő eljárással elér -
hető érvénytelenséget, a megtámadhatóságot [Ptk. 235. §]. A végrendelet
körében a törvény ezt a megkülönböztetést nem alkalmazza; a végrendelet
csak megtámadás nyomán válhat érvénytelenné [Ptk. 653. §]. Ennek alap-
vetően az az oka, hogy a jog a végrendelet - alaki és tartalmi - fogyatékos-
ságait nem akarja önmagukért szankcionálni, hanem csak akkor, ha a
fogyatékosságot valamely érdekelt személy kifogás tárgyává teszi. A vég-
rendelet érvényességének ilyen jogi természetéből következik, hogy azt sem
a bíróság, sem a közjegyző nem veheti hivatalból figyelembe. A PK 85. sz.
állásfoglalás szerint a végrendelet érvénytelensége „csak akkor vehető fi-
gyelembe, ha arra az érdekelt hivatkozik". [Amint fent már említettük, hi -
vatalból kell viszont vizsgálni, hogy a végrendelet rendelkezik-e a végren-
deleti minőség megállapításához szükséges minimális kellékekkel: 1.: 2.
Fejezet a) pont].
A végrendelet érvénytelenségének ezt a jogi természetét a Pp. 1995. évi
módosítása előtt bizonyos értelemben viszonylagossá tette az eljárásjogi
kitanítási kötelezettség, amely mind a hagyatéki eljárásban [He. 52. § (3)
bek.], mind a peres eljárásban [Pp. 3. § (1) bek.] érvényesült. Ez azt jelen -
tette, hogy a közjegyző, illetve a bíró köteles volt gondoskodni arról, hogy a
felek jogaikat helyesen gyakorolják, és nyilatkozataikat azok jogkövetkez-
ményeinek teljes ismeretében tegyék meg. A PK 85. sz. állásfoglalás indo-
kolása ennek megfelelően mondta ki, hogy mind a bíróságnak, mind pedig
a közjegyzőnek feladata, hogy az előttük folyó eljárásban az érdekelteket jo-
gaikról és azok érvényesítésének lehetőségeiről tájékoztassák. Az ítélkezési
gyakorlatban következetesen érvényesült ez az elv (BH 1972/1. sz. 6999.,
1981/1. sz. 21., 1992/3. sz. 175., 1994/12. sz. 670.). A Pp. 1995. évi mó-
84
dosítása után a bíróságot általános kltanítási kötelezettség már nem terhe-
li: a bíróság a jogi képviselő nélkül eljáró felet is csak perbeli jogairól és
kötelezettségeiről köteles tájékoztatással ellátni [Pp. 3. § (1) bek.]; ezért e
tekintetben alapvetően megváltozott a korábbi jogi helyzet: a végrendelet
érvénytelenségének megtámadási jellege eljárásjogilag is töretlenül kifejező-
dik.
A végrendelet egyoldalú jogügylet. Kézenfekvő ezért, hogy a végrendelet
érvénytelenségének okait a szerződés érvénytelenségének okaihoz hason -
lóan csoportosítsuk. Ennek megfelelően beszélünk a végrendelet érvényte -
lenségéről
- a végrendelkezési képesség hiánya okából [c) pont],
- a végrendeleti akarat fogyatékossága miatt [d) pont],
- a végrendeleti akarat nyilvánításának hibája miatt [e) pont] és
- a végrendelet tartalma miatt [fj pont].
Az egyes érvénytelenségi okok tárgyalása előtt azonban általában kell
jellemeznünk a végrendelet megtámadásának jogi természetét és követ -
kezményeit [b) pont].

b) A végrendelet megtámadása
A végrendelet megtámadására az jogosult, aki az érvénytelenség megálla -
pítása esetében maga örököl vagy tehertől mentesül [Ptk. 653. §]. Egyér -
telmű a megtámadási igénye a törvényes örökösnek, hiszen a végrendelet
érvénytelenségének megállapítása esetén ő örököl. Bonyolultabb a helyzet
akkor, ha különböző végrendeletekben nevezett több örökös „versenyző"
öröklési igényéről van szó; ilyenkor elvben [Ptk. 650. §. (2) bek.] mindig a
legutolsó végrendelet hatályosul [1.: alább a g) pontban], és ennek érvényte -
lenségét a korábbi végrendeletben kedvezményezett örökös csak akkor ki-
fogásolhatja, ha ez a korábbi végrendelet érvényes (ha tehát azt senki nem
támadta meg), mivel ő csak ez esetben örökölne (BH 1994/3. sz. 136.).
A törvény által meghatározott érdekeltek megtámadási joga időben nem
korlátozott: a jogosult bármikor érvényesítheti a végrendelet érvénytelensé-
gének megállapítására vonatkozó igényét [Ptk. 654. §]. A megtámadási jog
időbeli korlátozatlansága elsősorban abban nyeri magyarázatát, hogy a
végrendeletet rendszerint törvényes öröklési igény, azaz tulajdoni igény ér-
vényesítése céljából támadják meg, márpedig a tulajdoni igények a magyar
polgári jogban nem évülnek el [Ptk. 115. § (1) bek.]. A megtámadásra jogo -
sult érdekelt maga döntheti el, hogy a szóba jöhető - alaki, illetve tartalmi
- érvénytelenségi okok közül melyikre hivatkozik és melyikre nem (BH
1991/2. sz. 65.). Ezt az okot - a keresetváltoztatásra vonatkozó szabályok
korlátai között - az elsőfokú eljárásban a jogosult meg is változtathatja.
Nincs viszont mód arra, hogy a bíróság másodfokú eljárásban, illetve felül-

85
vizsgálati eljárásban új, a megelőző eljárás(ok)ban nem érvényesített ér-
vénytelenségi okra alapított igényt elismerhessen (BH 1994/9. sz. 486.).
A végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló igényét az
érdekelt már a hagyatéki eljárásban, is érvényesítheti. A vitás hagyatékot a
hagyatéki eljárásban - függetlenül attól, hogy az kinek a birtokában van -
ideiglenes hatállyal az alakilag hibátlan végrendeletben kijelölt örökösnek
kell átadni [1.: V. Rész 1. Fejezet be) pont].
A végrendelet tartalmi érvénytelenségének perben {keresettel) történő
érvényesítésére kényszerül tehát a törvényes örökös, ha a végrendeleti örö-
kös van a vagyontárgy birtokában. Ha viszont a vitás vagyontárgy a törvé-
nyes örökös birtokában van, és annak kiadását a végrendeleti örökös perli
tőle az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés alapján, e perben a törvé-
nyes örökös kifogás formájában támadhatja meg a tartalmilag hibás vég-
rendeletet. (Per hiányában az ideiglenes hagyatékátadó végzés kikénysze-
ríthető.)
A bizonyítási teherre vonatkozó általános perjogi elvnek (Pp. 164. §)
megfelelően az érvénytelenségi okkal kapcsolatos bizonyítás terhe a vég-
rendeletet megtámadó fél vállán nyugszik (BH 1998/7. sz. 338.).
A végrendelet érvénytelenségének megtámadási jellegével függ össze az
is, hogy a megtámadás relatív hatályú: a sikeres megtámadás is csak an-
nak viszonylatában teszi érvénytelenné a végrendeletet, aki a megtámadás
eszközével élt. Ha tehát több törvényes örökös közül csak egyik (vagy né-
melyik) hivatkozik a végrendelet érvénytelenségére, a megtámadás sikere
esetén a végrendelet az őt (őket) érintő részében érvénytelen lesz, a megtá -
madás lehetőségével nem élő törvényes örökösök viszonylatában azonban
változatlanul érvényes marad. Ez más szóval azt jelenti, hogy a végrendelet
meg nem támadott részével fedett hagyatékot a végrendeleti örökösök örök-
lik (BH 1988/1. sz. 3., 1992/5. sz. 319.).

c) Érvénytelenség a végrendelkezési képesség hiánya okából

A végintézkedési képesség tárgyalásakor [1.: 1. Fejezet c) pont] már össze-
foglaltuk azokat a követelményeket, amelyeket a törvény az érvényes vég -
rendelet tételéhez szükséges személyes képességek tekintetében támaszt.
Ezeket a törvényi feltételeket itt meg nem ismételve, annyit kell megállapí -
tanunk, hogy a törvényi követelmények megsértésével tett végrendeletek
érvénytelenek. Ennek megfelelően a végrendelkezési képesség hiánya oká-
ból érvénytelen tehát
- cselekvőképtelen személy végrendelete, éspedig attól függetlenül, hogy a
cselekvőképtelenség mely okból [Ptk. 15-17. §] áll fenn (BH 1972/1. sz.
6999., 1988/9. sz. 311.). A cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt
álló személy végrendelete érvényes, ha a végrendelkezés idején a gond-
nokságot még nem szűntették meg [Ptké. I. 13. §] ugyan, de a gond-
nokság alá helyezés oka (rendszerint: elmeorvos szakértő véleménye sze-

86
 rint) már megszűnt [Ptk. 648. §]. A cselekvőképesség hiánya miatt ér-
vénytelen végrendelet érvénytelensége egyébként a cselekvőképesség el -
nyerése (visszanyerése) után - a végrendelet jóváhagyásával - minden
esetben orvosolható; a jóváhagyáshoz nem szükséges végrendeleti forma
(ezt a formát a jóváhagyandó okirat kell hogy tartalmazza), sőt a jóváha -
gyás ráutaló magatartással is történhet.
Az alábbi esetekben a végrendelkezési képesség csak meghatározott
végrendeleti fajtákra hiányzik, így ezek az esetek - ha tetszik - alak-
szerűségi problémaként is felfoghatók:
korlátozottan cselekvőképes személy írásbeli magánvégrendelete és szó-
beli végrendelete [Ptk. 624. § (2) bek.];
a vak, az írástudatlan, továbbá az olvasásra vagy nevének aláírására kép-
telen állapotban lévő személy írásbeli magánvégrendelete [Ptk. 624. § (3)
bek.]; némák vagy süketnémák „szóbeli" végrendelete.

d) Érvénytelenség a végrendeleti akarat fogyatékossága miatt

A végrendelet értelmezésével kapcsolatban [1.: 4. Fejezet b) pont] már rá-
mutattunk arra, hogy a végrendeletnél kizárólag az akarati elv érvényesül.
Ez az elv jut kifejeződésre az akarati hibák miatti érvénytelenségi szabá -
lyokban is. Érvénytelen a végrendeleti rendelkezés, ha
- az örökhagyó tévedett nyilatkozata tartalmában (éspedig nyilatkozata
bármely elemében vagy akár annak jogi jellegében), vagy nyilatkozatát
megtévesztés következtében tette; vagy ha
- ilyen tartalmú nyilatkozatot egyáltalán nem akart tenni (hanem azt kény
szer hatására vagy színlelve, tréfából stb. tette); vagy ha
- az örökhagyót a végrendeleti rendelkezés megtételére valaminek a téves
feltevése [pl. az a feltevés, hogy már nem köt (újabb) házasságot vagy
nem születik (újabb) gyermeke] vagy valamely utóbb meghiúsult várako
zás indította; vagy ha
- az örökhagyót valaki jogellenes fenyegetéssel vagy tisztességtelen befo
lyással bírta rá az intézkedésre.

Az örökhagyó akaratát befolyásoló, itt felsorolt körülmények csak akkor

vezetnek a végrendeleti rendelkezés érvénytelenségére, ha az örökhagyó az
adott rendelkezést különben nem tette volna meg [Ptk. 649. § (1) bek.].
A végrendeleti akarat hiánya vagy hibája okából beálló érvénytelenség
orvosolható: az érvénytelen rendelkezés érvényes lesz, ha azt az örökhagyó
utóbb bármikor a végrendéletre megszabott alakban jóváhagyja [Ptk. 649. §
(2) bek.].

87
 e) Érvénytelenség a végrendeleti akarat nyilvánításának hibája miatt
A végrendeleti fajták alakszerúségi követelményeivel kapcsolatban már
kiemeltük (1.: 3. Fejezet), hogy a halál esetére szóló jogügyleteknél lényege-
sen nagyobb szerepe van a formának, s a törvény sokkal szigorúbb követel -
ményeket támaszt, mint az élők közötti ügyletekkel kapcsolatban. A vég-
rendelkezési képesség megléte és a végrendeleti akarat hibátlansága esetén
is gyakran érvénytelen a végrendelet amiatt, hogy nem a törvényben meg -
határozott formában nyilvánítják ki.
Tekintettel arra, hogy az alakszerűségi követelményeket végrendeleti
fajtánként részletesen összefoglaltuk (1.: 3. Fejezet), e tekintetben itt csak
annyit kell leszögeznünk, hogy
- érvénytelen a végrendelet, ha a végrendelkező a nyilatkozatot nem a tör
vényben megszabott alakban teszi meg.
Az alakszerűségi fogyatékosságokon túl ugyancsak a végrendeleti aka-
rat nyilvánításának hibája miatt érvénytelen
- a nem személyesen, hanem (törvényes) képviselő útján tett végrendelet
[Ptk. 623. § (2) bek.]; továbbá
- két vagy több személynek bármilyen alakban ugyanabba az okiratba
foglalt végrendelkezése [Ptk. 644. §]. Megjegyezzük, hogy a közös vég
rendelkezésnek ilyen általános tilalmazása nem elfogadott az öröklési jo
gokban. A Ptk.-ban kimondott tilalom egyrészt a kölcsönösen egymás ja
vára végrendelkezők indokolatlan befolyásolási lehetőségét akarja meg
akadályozni, másrészt a gyakorlatban felmerült bonyolult vitákat kívánja
megelőzni. Ez a megoldás mégsem aggálytalan; lehet, hogy a törvény a
fürdővízzel a gyermeket is kiöntötte, mivel ezzel a kölcsönösen egymásra
tekintettel tett végrendelkezés általában vált lehetetlenné. Azt, hogy két
vagy több személy közös (és ezért érvénytelen) végrendeletéről van-e szó,
a végrendelet minimális kellékeinek [1.: 2. Fejezet a) pont] meglétét vizs
gálva lehet eldönteni. Már itt kiemeljük, hogy a közös végrendelet ér
vénytelenségének elvi tétele alól jogszabály [Ptké. I. 73. §] egy - gyakorlati
szempontból jelentős - kivételt tesz: házastársaknak ugyanabba az ok
iratba foglalt öröklési szerződése érvényes, ha mint örökhagyók kötnek
harmadik személlyel szerződést [1.: 6. Fejezet a) pont].

f) Érvénytelenség a végrendelet tartalma miatt

Ahogy az élők közötti jogügyleteknél is tartalmi korlátokat állapít meg a
törvény (pl. semmis az uzsorás szerződés: Ptk. 202. §, a jogszabályba vagy
a nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütköző szerződés: Ptk. 200. § (2) bek. stb.),
ugyanúgy találhatók törvényi tilalomfák a végrendelet tartalmával kapcso-
latban is.

88
 Tartalmi okból érvénytelen a végrendeletben
-annak örökössé nevezése, aki az örökhagyó halálának időpontjában (te
hát nem a végrendelet tételének időpontjában!) még meg sem fogant [Ptk.
646. §], (az öröklési képesség tárgyalásakor [4. Fejezet a) pont] már emlí
tettük ezt a törvényi tilalmat);
-utóörökös nevezése [Ptk. 645. § (1) bek.], (a végrendelet tartalmi lehetősé
geinek tárgyalásakor [4. Fejezet a) pont] már ugyancsak szó volt róla);
-az érthetetlen, lehetetlen vagy ellentmondó feltétel [Ptk. 647. § (1) bek.]. Ez
a rendelkezés nagyon hasonlít az élők közötti ügyletek körében megis
mert [Ptk. 228. § (3) bek.] tilalomhoz. Ki kell emelni viszont, hogy végren
deletben csak maga az érthetetlen, lehetetlen vagy ellentmondó feltétel
lesz érvénytelen, és ez a körülmény az egész végrendeleti rendelkezés ér
vényességét nem érinti, kivéve, ha megállapítható, hogy az örökhagyó a
rendelkezést a feltétel nélkül nem tette volna meg [Ptk. 647. § (1) bek.].
Ezt a megoldást afouor testamenti elve is támogatja.
• a jogellenes felfüggesztő feltételhez kötött végrendeleti részesítés [Ptk.
647. § (2) bek.]. A jogellenes felfüggesztő feltétel tehát azt a végrendeleti
részesítést, amelyet e feltételhez kötöttek, egészében érvénytelenné teszi.
Ha viszont az örökhagyó jogellenes bontó feltételhez köti a részesítést (pl.
az utóöröklés tilalmába ütköző feltételt támaszt), a feltételt figyelmen kí
vül kell hagyni [Ptk. 647. § (2) bek.]. Ezek a tilalmak, természetesen, csak
a jogellenes feltételtűzést érintik. Ha pl. az örökhagyó per alatt lévő va
gyontárgyáról rendelkezik, a végrendeleti részesítés a per eldöntésétől,
vagyis feltételtől függ; az ilyen feltétel mellett történő részesítés nem ér
vénytelen (BH 1982/2. sz. 47.).

g) A végrendelet hatálytalansága
Az élők közötti ügyleteknél megismert különbségtételhez hasonlóan a vég-
rendeletnél is külön kezeli a Ptk. az érvénytelenséget és a hatálytalanságot
Sőt a hatálytalanságnak a végrendeletek körében talán még nagyobb gya -
korlati jelentősége van, mint a szerződéseknél. A végrendelet hatálytalan -
sága - okait tekintve - mégis eltér az élők közötti ügyletek hatálytalanságá -
tól. A végrendelet hatálytalansága azt jelenti, hogy az örökhagyói jognyilat-
kozat a megtétele után bekövetkező, a törvényben meghatározott valamely
okból nem válthatja ki a végrendelkező által eredetileg célzott joghatást. Az
írásbeli végrendeleteknél a hatálytalanságra vezető ok ráadásul mindig ma-
gának a végrendelkezőnek a cselekménye.
Jogi természetét tekintve a végrendelet hatálytalansága teljesen meg -
egyezik a végrendelet érvénytelenségével:
- az érdekelt [Ptk. 653. §] személy hivatkozása: megtámadása nyomán kö-
vetkezhet be;

89
- a hatálytalanság megállapítására vonatkozó igény nem évül el [Ptk.
654. §).
A hatálytalanság esetei a következők:
- A végrendelet visszavonással hatálytalanná válik [Ptk. 650. § (1) bek.]. Az
örökhagyó visszavonó nyilatkozatával bármely formában (tehát közvég
rendeleti, írásbeli magánvégrendeleti vagy szóbeli formában) tett végren
deletét megfoszthatja hatályától. A visszavonás kifejezett nyilatkozattal
történhet. A visszavonó nyilatkozatra a végrendelet tételére vonatkozó
szabályokat kell betartani. Ez azt jelenti, hogy a végrendelet visszavonása
— csak - valamely - végrendeleti formában,
— az adott végrendeleti forma törvényi feltételeinek megléte (1.: 2.
Fejezet)
esetén,
— csak végrendelkezési képesség - éspedig az adott végrendeleti
formá
hoz megkívánt képesség [1.: 1. Fejezet c) pont] birtokában és
— a választott végrendeleti forma alakszerüségi és egyéb érvényességi
kö
vetelményeinek (1.: 3. Fejezet) betartásával mehet végbe érvényesen.

A visszavonásnak, természetesen, nem kell ugyanolyan formában tör-

ténnie, amilyenben a végrendelet született; a visszavonás érvényességéhez
(az előbbiek szerint) az szükséges, hogy - függetlenül a végrendelet tételé -
nél választott formától - a visszavonó nyilatkozat végrendeleti fajtájának
feltételei fennálljanak és a választott forma érvényességi követelményeit
betartsák. Érvénytelennek tekintette pl. a visszavonó nyilatkozatot a Leg -
felsőbb Bíróság, mert azt a törvényes örökös írta le, aki a végrendelet visz-
szavonása következtében juttatásban részesülne az örökhagyó után (BH
1990/3. sz.103.).
Ha az örökhagyó két (vagy több) végrendeletet tett, és azok közül az
utóbb keltet vonja vissza, a korábbi megelőző végrendelet hatálya újból
feléled, hacsak az örökhagyó kifejezetten másként nem rendelkezik (BH
1994/7. sz. 365.).
Visszavonással a végrendelet részben is hatálytalanná tehető: az örök-
hagyó megjelölheti, hogy végrendeletének melyik rendelkezését kívánja
hatályától megfosztani. Ilyen esetben a végrendelet többi része változat -
lanul hatályos marad.

- Új végrendelet tételével a korábbi végrendeletet visszavontnak - és ily

módon hatálytalannak - kell tekinteni [Ptk. 650. § (2) bek.]. A Ptk. és a
jogi köznyelv a végrendelet hatálytalanságának ezt az esetét hallgatólagos
visszavonásként fogja fel.
Természetesen az újabb végrendeletnek nem kell ugyanabban a formá-
ban történnie, mint a korábbinak; az örökhagyó az új végrendeletet (füg -
getlenül az eredeti végrendelet formájától) olyan formában teheti meg,
amilyennek megtételére az új végrendelet megalkotásakor jogilag képes. Ha

90
pl. az újabb végrendelet megalkotásakor az örökhagyó szempontjából fenn-
állnak a szóbeli végrendelet tételének feltételei [1.: 3. Fejezet B) pont], ilyen
formában tett új végrendeletével megfoszthatja hatályától korábbi (bármi-
lyen formában, pl. akár közvégrendeletként tett) végrendeletét. Az öröklési
szerződés a végrendelettel esik egy tekintet alá: öröklési szerződés is ha -
tálytalanítja a korábban tett végrendeletet (BH 1978/4. sz. 164., 1995/8.
sz. 465.). [Tartási szerződés - nem lévén végintézkedés - természetesen
nem teszi hatálytalanná (legföljebb tartalmában kiüresíti, vagyoni fedeze -
tétől megfosztja) a korábban tett végrendeletet: BH 1993/5. sz. 303.]
Az új végrendelet csak akkor fosztja meg hatályától a korábbit, ha alaki
és egyéb szempontból érvényes. A Legfelsőbb Bíróság ismételten leszögezte,
hogy - noha az új végrendelet tétele nem vitásan azt az örökhagyói szándé -
kot juttatja kifejezésre, hogy a korábbi végrendeletben történt részesítések
veszítsék el hatályukat - csak érvényes új végrendelet minősül a korábbi
végrendelet hallgatólagos visszavonásának, csak érvényes végrendelet ha-
tálytalanítja a korábbit. Abban az esetben tehát, ha az utóbb kelt végren -
deletet a bíróság - megtámadás folytán - érvénytelennek mondja ki, illetve,
ha a végrendelet után kötött öröklési szerződést a felek felbontják, a kifeje -
zetten vissza nem vont korábbi végrendelet hatálya újból feléled (Pfv. V. 20
173/1993.: BH 1995/8. sz. 465.). Ugyanez a helyzet az utóbb kelt végren-
delet kifejezett örökhagyói nyilatkozattal történt visszavonása esetén is (BH
1994/7. sz. 365.).
A korábbi végrendeletnek az újabb végrendelet rendelkezéseivel nem el-
lentétes rendelkezései -ha az örökhagyó ellenkező akarata nem állapítható
meg - hatályban maradnak [Ptk. 650. § (2) bek.].
- Az írásbeli magánvégrendelet hatályát veszti, ha azt a végrendelkezésre
képes örökhagyó, illetőleg az ő beleegyezésével más megsemmisíti, vagy az
örökhagyó az akaratán kívüli megsemmisülésben megnyugszik [Ptk. 651.
§ (1) bek.]. A jogi terminológia ezt az esetet is szokta a végrendelet hallga-
tólagos visszavonásának nevezni, bár erre a Ptk. maga (szemben a fen-
tebb tárgyalt esettel: az új végrendelet készítésével) nem látszik alapot
adni.
Ki kell emelni, hogy a végrendelet hatálytalanságának ez az esete - fo-
galmilag - csak írásbeli magánvégrendeletek vonatkozásában fordulhat elő.
Maga a megsemmisítés rendszerint az okirat széttépése vagy elégetése út-
ján történik; de ugyanerre az eredményre vezet az okirat áthúzása vagy
olvashatatlanná tétele is. Itt kell rámutatni arra, hogy jogi hatály a végren -
delet eredeti példányához fűződik; így a hatálytalanításhoz is az eredeti
példányt (több eredeti példány esetén: az eredeti példányokat) kell meg-
semmisíteni. A végrendeletről készített másolat nem minősül végrendelet-
nek, s ezért a másolat megsemmisítése nem eredményezi a végrendelet
hatálytalanságát (BH 1999/3. sz. 117.).
Nem szünteti meg az írásbeli magánvégrendelet hatályát az okiratnak a
végrendelkező akaratán kívül álló okból történő megsemmisülése (elégése,

91
elázása stb.) vagy eltűnése [Ptk. 633. §], kivéve, ha az örökhagyó ebbe bele-
nyugszik [Ptk. 651. § (1) bek.]. Ezenkívül sem a közvégrendelet, sem pedig
az írásbeli magánvégrendelet hatályát nem szünteti meg az, ha a végren-
delkezést tartalmazó okirat a végrendelkező akaratán kívül álló okból meg-
semmisül, vagy egyébként nem található meg; ha azonban az írásbeli ma -
gánvégrendelet az örökhagyó birtokában maradt, de nem került elő, az el-
lenkező bizonyításáig azt kell feltenni, hogy az örökhagyó azt megsemmi-
sítette [Ptk. 633. §]. Ez utóbbi esetben tehát a vélelem amellett szól, hogy a
végrendeletet az örökhagyó semmisítette meg vagy tüntette el, és ezért az
hatályát vesztette (BH 1983/9. sz. 358.). Ha tehát valaki a végrendelet
alapján kíván örökölni, bizonyítani köteles, hogy a végrendelet az örök-
hagyó akaratán kívül álló okból semmisült meg vagy tűnt el.
Természetesen a megsemmisült, de - az előbbiek szerint - nem ha-
tálytalanodott végrendelet alapján csak nagyon sok bizonyítási nehézség
leküzdése után lehet örökölni. Mindenekelőtt bizonyítandó ugyanis, hogy
az örökhagyónak egyáltalában volt írásbeli magánvégrendelete. Ezenkívül,
ha az érdekeltek hivatkoznak a megsemmisülés miatti hatálytalanságra,
bizonyítandó az is, hogy a megsemmisülés vagy eltűnés nem az örökhagyó
akaratából következett be. Ha pedig az érdekeltek a végrendelet érvé-
nyességét vitatják, bizonyítandó, hogy a megsemmisült vagy eltűnt írásbeli
magánvégrendelet megfelelt a törvényes - alaki és tartalmi - kellékeknek.
Legvégül pedig (az előbbiek kedvező bizonyítottsága esetén) bizonyítandó a
végrendelet tartalma is. Mindezekre figyelemmel mondja ki a 87. sz. PK a
következőt: „Ha a végrendelkezést tartalmazó okirat a végrendelkező aka-
ratán kívül álló okból megsemmisült vagy egyébként nem található meg, de
a hagyatéki eljárás során valamennyi érdekelt elfogadta a végrendelet létét,
tartalmát, valamint azt, hogy a végrendelet a törvényben meghatározott
alakszerűségek megtartásával jött létre: a közjegyző az egybehangzó nyilat-
kozatok alapján teljes hatállyal adhatja át a hagyatékot a végrendeleti örö-
kösöknek."
Itt kell megjegyeznünk azt, hogy a közvégrendeletnek a hatályát sem
szünteti meg az, ha a végrendelkezést tartalmazó okirat a végrendelkező
akaratán kívül álló okból megsemmisül, vagy egyébként nem található meg
[Ptk. 633. §]. Ebben az esetben az előbb említett bizonyítási nehézségek - a
közjegyzői közreműködés lehetősége folytán - valamivel egyszerűbbek.
- A közjegyzőnél letett magánvégrendelét hatályát veszti, ha azt a végren-
delkező visszaveszi, kivéve, ha a letett irat az írásbeli magánvégrendelet
kellékeinek egyébként is megfelel [Ptk. 651. § (2) bek.]. A dolog természe-
ténél fogva a hatálytalanságnak ez az esete csak a közjegyzőnél letett
írásbeli magánvégrendeletre vonatkozik. A közjegyzőkről szóló 1991. évi
XLI. törvény szerint a közjegyző a nála letett végrendelet visszavételéről
jegyzőkönyvet készít, amelyet a végrendelet letétbe helyezéséről szóló ere-
deti jegyzőkönyvre folytatólag vezet rá. A visszavétellel a végrendelet elve-
szíti azokat az előnyöket, amelyeket a közjegyzőnél letett végrendelet az
alakszerűségek szempontjából élvez; a visszavett végrendelet érvényes-

92
 ségéhez az kell, hogy megfeleljen az írásbeli magánvégrendelet holográf
vagy allográf formájához megkívánt alakszerűségi kritériumoknak [1.: 3.
Fejezet A) bb) pont].
- A szóbeli végrendelet hatályának sajátos megszűnési esetéről [Ptk. 651. §
(3) bek.] fentebb [1.: 3. Fejezet c) pont] már szóltunk.

h) A végrendelet érvénytelenségének, illetve hatálytalanságának

következményei
A végrendeleti örökös (hagyományos) a végrendelet érvénytelenségének,
illetve hatálytalanságának jogerős bírói megállapításával elveszti jogát az
örökséghez (hagyományhoz): álörökös lesz, aki jogalap nélkül tartja birto-
kában a hagyatéki vagyontárgyat, illetve nem jogosultja az örökölt követe -
lésnek.
A végrendelet érvénytelenítése, illetve hatálytalanítása nyomán a vég-
rendelet sikeres megtámadója lesz az örökös (hagyományos). Ez a személy
lehet
- az esetleges korábbi végrendelet kedvezményezettje, aki a későbbi vég
rendelet érvénytelenségének vagy hatálytalanságának kimondását érte el
[1.: fentebb a g) pont alatt, a végrendelet újabb végrendelettel történő ha
tálytalanításának tárgyalásánál; Pfv. V. 20 173/1993.: BH 1995/8. sz.
465.];
- érvényes és hatályos végrendelet hiányában pedig a törvényes öröklés
rendje fog érvényesülni.
A valódi (végrendeleti vagy törvényes) örökös követelheti az álörököstől a
nála lévő hagyatéki tárgy kiadását. Az álörökös mint jogalap nélküli birto -
kos rendszerint addig jóhiszeműnek tekinthető, ameddig hagyatékátadó
végzés alapján tartja magánál a hagyatéki tárgyat. Ilyen esetben ezért - a
hagyatéki tárgy visszaköveteléséig - nem felelős a hasznokért és a ká-
rokért, követelheti továbbá a hasznokkal nem fedezett hasznos költségei
megtérítését is [Ptk. 193-195. §].
Az érvénytelenség, illetve hatálytalanság következményei gyakran csak
részlegesen állnak be. Ha a végrendelet több rendelkezése közül valamelyik
érvénytelen vagy hatálytalan, ez - feltéve, hogy az örökhagyó másként nem
rendelkezik - a többi rendelkezés érvényességét, illetőleg hatályát nem
érinti [Ptk. 652. §]. Az érvénytelenségi, illetve hatálytalansági ok részleges-
ségének elve alól a végrendelkezések körében jogszabály nem tehet kivételt
(másként az élők közötti szerződések érvénytelenségénél megismert sza-
bályban: Ptk. 239. §); az egyes rendelkezést érintő érvénytelenségi, illetve
hatálytalansági ok csak akkor hat ki az egész végrendeletre, ha maga az
örökhagyó rendelkezik így. Ennek az a magyarázata, hogy a végrendelet
egyes rendelkezései nem függenek oly módon össze egymással, mint az
élők közötti szerződés tartalmi elemei. Az örökhagyó nyilatkozata a gyakor-

93
latban rendszerint a végrendelet hatályára vonatkozik, és többnyire kifeje-
zett rendelkezéssel (pl. visszavonással, újabb végrendelet ilyen értelmű
rendelkezésével) juttatja kifejezésre azt, hogy az örökhagyó egész végren-
deletének hatályát kívánja lerontani.
Külön is fel kell hívni a figyelmet arra, hogy több különálló lapból álló
írásbeli magánvégrendelet alaki fogyatékosságait a bírói gyakorlat - adott
esetben - részleges érvénytelenségként értékeli. Eszerint az egyes lapok
önálló érvényes írásbeli magánvégrendeletnek számítanak, ha az ezeken a
lapokon kifejezett örökhagyói akarat nem függ össze a többi lapon tett vég -
rendelkezői nyilatkozatokkal, és ezért az alaki érvényességi követelmények
szempontjából is önállóan ítélhetők meg (BH 1969/7. sz. 6112.). Ha pl. a
holográf végrendeletnek csak utolsó lapját írta alá az örökhagyó, az ezen
foglalt rendelkezés érvényes lehet; vagy ugyanígy: allográf végrendelet utol-
só lapja, ha (csak) azt aláírta az örökhagyó és (csak) azon szerepel a két
tanú aláírása is.

i) Afavor testamenti elve és a végrendelet érvénytelensége,

illetve hatálytalansága
A Jávor testamenti elve [1.: fent a 4. Fejezet b) pontjában] a végrendelet ér-
telmezési alapelve, s elsősorban érvényes végrendelet esetében ad tám-
pontot a végrendelkező valódi akaratának feltárásához és lehető legtelje -
sebb érvényre juttatásához. Fontos szerephez juthat mégis ez az elv a vég -
rendelet érvénytelensége körében is, ha a végrendelet szövegének egyik
értelmezése szerint a végrendelet érvényes lenne, egy másik értelmezés
szerint viszont érvénytelen volna. Ilyenkor a végrendelet értelmét úgy kell
megállapítani, hogy az lehetőleg érvényben maradjon. Hangsúlyozni kell
ugyanakkor, hogy ez az elv semmiképpen sem szolgálhat alapul vagy indo-
kul a végrendelet érvénytelenségének figyelmen kívül hagyására, pl. a vég-
rendeleti alaki hiba „orvoslására"; a. Jávor testamenti elve mint a végrende-
let értelmezési szabálya csak létező és alakilag hibátlan végrendeletekre
vonatkozik (BH 1994/6. sz. 315., 1994/12. sz. 672.).

6. Fejezet öröklési szerződés és

halál esetére szóló ajándékozás

a) Az öröklési szerződés fogalma és tartalmi elemei

Az öröklési szerződés viszonylag - a törvényes és a végrendeleti örökléshez
képest - új jelensége az öröklési jognak: első nyomai a középkori városi
jogokban jelennek meg. A városi polgár életét sok vonatkozásban magán-
94
r

jogi szerződések keretezték; kézenfekvő volt a szerződés alkalmazása a

halál esetére történő vagyonátszállás meghatározásánál is. így terjedt el
- a végrendelet melletti - végintézkedési formaként az öröklési
szerződés, amelyben az örökhagyó az örököséül választott személyekkel
kétoldalú megállapodásban tetszése szerinti részletességgel tud
vagyonáról halála esetére rendelkezni.
A Ptk. csak lényegesen szűkített tartalommal ismeri el az öröklési
szerződést. Ez a korlátozás a törvény keletkezésekor uralkodó ideológiai
megfontolásokra és az akkor uralkodó vagyoni feltételekre vezethető
vissza. A Ptk.-ban az öröklési szerződés egyértelműen és kizárólagosan
tartási (életjáradéki) tartalmat kap: öröklési szerződéssel az örökhagyó
arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék
fejében örökösévé teszi [Ptk. 655. § (1) bek.]. A tartás - a tartási szerződés
követelményei szerint [Ptk. 586. § (1), (3) bek.] - „megfelelő" eltartást
jelent, és kiterjed az örökhagyó gondozására, gyógyíttatására, ápolására
és eltemettetésére is; az életjáradék [Ptk. 591. § (1) bek.] meghatározott
pénzösszeg (vagy terménymennyiség) időszakonként visszatérő
szolgáltatását jelenti. A bírói gyakorlat a pusztán gondozás (gondviselés)
fejében kötött öröklési szerződést nem tekinti érvényesnek (BH 1976/8.
sz. 362., 1986/4. sz. 147.; Legf. B. Pfv. V. 21.022/1995). Más kérdés,
hogy az öröklési szerződésnek a személyes gondoskodás is
nélkülözhetetlen, lényeges eleme lehet (BH 1990/4. sz. 157.; Legf. B.
Pfv. V. 20.949/1997.). Olyan szerződést viszont, amelyben a gondozás
jelentősebb szerepet játszik, mint az eltartó saját vagyonából nyújtott
tartás, a bíróság - „az életviszonyok változására figyelemmer -érvényes
öröklési szerződésnek fogadta el: BH 1990/4. sz. 157. De lege ferenda
helyes volna a kizárólag gondozási kötelezettséget keletkeztető
szerződéses örökösnevezést is öröklési szerződésként elismerni.
Az öröklési szerződésnek tehát mai magánjogunkban kettős jellege
van: tartalmát tekintve tartási (életjáradéki) szerződés, amely tartalom
azonban végintézkedés formájában jelenik meg. Ez a kettős jelleg nyomja
rá a bélyegét az öröklési szerződés ptk.-béli szabályaira.
Az öröklési szerződés tartási (életjáradéki) vonásaival függ össze, hogy
a törvény szerint az öröklési szerződés módosítására és megszűnésére
azokat a rendelkezéseket kell alkalmazni, amelyek a tartási
(életjáradéki) szerződésre vonatkoznak [Ptk. 658. § (1) bek.]. A másik
oldalról szemlélve viszont az öröklési szerződés végintézkedés,
amelyben az örökhagyó vagyonáról (vagy annak egy részéről)
rendelkezik halála esetére. Az öröklésnek ez esetben is természetes
feltétele (fogalmi eleme) tehát, hogy az örökhagyó szerződő partnere (az
eltartó vagy életjáradékot nyújtó személy) túlélje az örökhagyót. Az
eltartás fejében történő tulajdonátruházás ezért - a Ptk. helyes felfogása
szerint - csak abban az esetben minősül öröklési szerződésnek, ha a
jogutódlás feltétele az, hogy az eltartó (életjáradékot fizető) személy
túlélje az örökhagyót. Nem öröklési szerződést, hanem csak a szerződés
teljesítési időpontjának meghatározását jelenti pl. az, ha a jogutódlás
időpontjául - de nem feltételéül - jelölik meg az örökhagyó halálát. Az
öröklési szerződésnek ez a kettős természete néhány esetben gondot
okoz; kérdé-

95
sessé válhat ugyanis, hogy melyik elem dominál az adott esetben: a tartási
elem vagy a végintézkedési elem. Vitásnak tekinthetjük például a Legfel-
sőbb Bíróságnak azt az eseti döntését, és az azt helyeslő kommentár-
állásfoglalást, amely szerint „az öröklési szerződésben megjelölt örökös (a
kötelezett) halála folytán az öröklési szerződés nem szűnik meg" (BH
1985/1. sz. 20.). Ez a gyakorlat - szó szerint ragaszkodva a Ptk. 658. § (1)
bekezdésében foglalt normához - kizárólag a tartási szerződés követel-
ményeit és szabályait tartja szem előtt, és ugyanakkor teljes egészében
figyelmen kívül hagyja az öröklési szerződés végintézkedési jellegét. Élők
közötti tartási (életjáradéki) szerződésnél valóban nem okoz problémát az a
jogi előírás, hogy a tartásra kötelezett örököse a hagyatéki tartozásokra
vonatkozó szabályok szerint köteles a jogosultat eltartani, illetve neki élet -
járadékot fizetni [Ptk. 586. § (4) bek.]. Élők közötti tartási (életjáradéki)
szerződés esetében ugyanis az eltartó (az életjáradékot nyújtó) a szerződés
megkötésével megszerzi az eltartottnak az eltartás fejében ellenszolgáltatá -
sul adott vagyontárgyát, és az eltartott biztosítékul csak a maga tartási
jogát jegyeztetheti be az ingatlan-nyilvántartásba [Ptk. 587. § (1) bek.). A
tartási (életjáradéki) szerződésre vonatkozó 586. § (4) bek.-ében meghatá -
rozott szabály azonban - véleményünk szerint szemben az idézett bírósági
határozat álláspontjával - nem alkalmazható [a Ptk. 658. § (1) bek.-ben
foglalt utaló szabály segítségével sem] az öröklési szerződésre, mert ellen-
tétes e szerződés végintézkedési jellegével. A Ptk. [655. § (1) bek.] az öröklési
szerződés kapcsán az eltartást (életjáradékot) nyújtó felet kifejezetten
„örökösként" definiálja, márpedig „kiesik az öröklésből, aki az örökhagyó
előtt meghal" [Ptk. 600. § a) pont]. Amikor tehát az eltartó (életjáradékot
nyújtó) nem éli túl az örökhagyót, az öröklési szerződésben lekötött vagyon
nem kerül az elhunyt eltartó hagyatékába (hanem változatlanul az örökha -
gyó vagyonát képezi), és ezért az eltartó örökösei nem is szerzik meg azt.
Ennek folytán a tartási kötelezettség sem szállhat át az elhunyt eltartó
örököseire. Ezért az öröklési szerződés - nézetünk szerint - megszűnik. S a
helyzet rendezésére kétféle megoldás lehetséges: vagy újabb (öröklési) szer-
ződést köt az örökhagyó az elhunyt szerződő fél örököse(i)vel, vagy pedig a
megszűnt szerződésre vonatkozóan - „megfelelő kielégítést" nyújtva - el-
számol vele (velük).
Ez a végintézkedési forma (szemben a végrendelettel, amely egyoldalú
jogügylet és az örökhagyó által egyoldalúan bármikor vissza is vonható)
szerződés, amely a felek megegyezésével jön létre, és - rendszerint - csak
így is módosítható, illetve szüntethető meg. Különbözik az öröklési szerző-
dés a végrendelettől abban is, hogy visszterhes: az örökhagyó ellenszolgál-
tatás (tartás vagy életjáradék) fejében teszi örökösévé a szerződő partnert,
akit szerződéses örökösnek is nevezhetünk.
Eltartói (életjáradékot fizetői) oldalon több (akárhány) személy (éspedig
akár jogi személy) is lehet az öröklési szerződés alanya, örökhagyói oldalon
- mivel végintézkedésről van szó [1.: 5. Fejezet e) pont] - általában csak
egyetlen személy szerepelhet az öröklési szerződésben is; kivétel a házas -
társak esete: házastársaknak ugyanabba az okiratba foglalt öröklési szer-

96
ződése érvényes, ha mint örökhagyók kötnek harmadik személlyel szerző-
dést [Ptké. I. 73. §]. Ezt a kivételt azzal magyarázhatjuk, hogy házassági
vagyonjogi rendszerűnkben a házastársak közös vagyona tipikusnak te-
kinthető, s emiatt a házastársak leggyakrabban közös vagyonukról rendel -
keznek az öröklési szerződésben.
Az öröklési szerződés szükségszerű tartalmi eleme - az örökhagyó olda -
lán - az örökösnevezés. (Mint kiemeltük [1.: 2. Fejezet a) pont], a végrende-
letnek nem mellőzhetetlen része az örökösnevezés.) Az öröklési szerződés
tehát nem állhat kizárólag pl. csak hagyományrendelésből vagy kizárásból,
kitagadásból stb. A törvény megengedi, hogy az öröklési szerződés az
örökösnevezésen kívül bármilyen végrendeleti rendelkezést tartalmazzon
[Ptk. 655. § (2) bek.]. Az öröklési szerződésnek ezeket az esetleges, végren-
deleti tartalmú rendelkezéseit (pl. osztályrabocsátás utólagos kikötését, be-
tudás elengedését stb.), mint egyoldalú végintézkedési jognyilatkozatokat,
az örökhagyó bármikor egyoldalúan vissza is vonhatja.
Az öröklési szerződés szükségszerű tartalmi eleme - a szerződéses örö -
kös oldalán - az örökhagyó tartására (vagy számára életjáradék fizetésére)
történő kötelezettségvállalás. Az örökhagyóval szerződő (eltartást nyújtó
vagy életjáradékot fizető) fél az öröklési szerződésbe semmiféle végrendeleti
rendelkezést nem foglalhat: a szerződéses örökösnek az öröklési szerződésbe
foglalt végrendeleti rendelkezése érvénytelen [Ptk. 655. § (2) bek.]. Ez a
tilalom csak a végrendeleti rendelkezésekre vonatkozik, de nem zárja ki
azt, hogy a szerződéses örökös a tartáson vagy életjáradék fizetésén túlme -
nő kötelezettséget vállaljon (BH 1971/2. sz. 6660.).

b) Az öröklési szerződés jogkövetkezményei

ba) A szerződéses örökös (csakúgy, mint a végrendeleti örökös) csak az
örökhagyó halálával szerzi meg az öröklési szerződésben neki juttatott va-
gyont. Csak összehasonlítás-képpen idézzük fel: tartási (életjáradéki) szer -
ződésnél az eltartott vagyontárgya a szerződés megkötésével nyomban az
eltartóra száll át, és ingatlan átruházása esetén is csak azzal biztosíthatja
magát az eltartott, hogy a tartási jogot az ingatlan-nyilvántartásba beje -
gyezteti [Ptk. 587. §]. Míg tehát élők közötti tartási (életjáradéki) szerződés-
nél az eltartott igénye követel jogi biztosítékot, addig öröklési szerződés
esetében a szerződéses örökös számára kell - öröklési várományát biztosító
-jogi garanciát adni. Ezt teszi meg a törvény az öröklési szerződéssel átru -
házott vagyonra vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalommal: Az örökha-
gyó arról a vagyonáról, amelyet öröklési szerződéssel lekötött, sem élők
között, sem halál esetére nem rendelkezhet; ha a lekötött vagyontárgy in-
gatlan, az ingatlan-nyilvántartásban elidegenítési és terhelési tilalmat kell
bejegyezni a szerződéses örökös javára [Ptk. 657. § (1) bek.]. Ez az elidege-
nítési és terhelési tilalom tiltja nemcsak a lekötött vagyontárgy tulajdonjo -
gának átruházását, hanem biztosítékba adását vagy bármilyen más módon
történő megterhelését is. Érvényesnek tekinti viszont a bírói gyakorlat az

97
öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgyra vonatkozó végrendeleti rendel-
kezést akkor, ha az örökhagyó az öröklési szerződés megszüntetését perrel
kezdeményezte, de a végrendelet tételekor a per jogerősen még nem zárult
le; a végrendeleti részesítés, természetesen, ilyen esetben az öröklési szer-
ződés megszüntetésére irányuló per kimenetelétől függ (BH 1994/2. sz.
80.). Az elidegenítési és terhelési tilalom a szerződéses örökös számára
csak ingatlanok esetében ad teljes garanciát, s ingatlanok esetében is csak
akkor, ha a tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Ingók eseté-
ben, továbbá ingatlanoknál, ha az elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-
nyilvántartási bejegyzése (még) nem történt meg, harmadik jóhiszemű és
visszterhesen szerző személy jogszerzését a szerződéses örökös javára
kikötött tilalom nem akadályozza meg [Ptk. 657. § (2) bek.]. Ilyen esetben a
jóhiszeműen és visszterhesen szerző szerzése érvényes lesz [Ptk. 114. § (3)
bek.]; más kérdés, hogy a szerződéses örökös kártérítési igényt támaszthat
a vagyontárgyát lényegében kétszer átruházó örökhagyóval szemben.
bb) Az öröklési szerződés tipikus esetben meghatározott vagyontárgy(ak)ra
jelöli ki az örököst. A jogirodalomban vitás, hogy érvényesnek tekinthető-e
az az öröklési szerződés, amelyben az örökhagyó a halálakor meglévő va -
gyonára (és nem meghatározott vagyontárgyakra) nevezi örökösévé az el -
tartó (életjáradékot nyújtó) személyt. Véleményünk szerint ennek nincs
akadálya. El kell ismerni ugyanakkor, hogy az ily módon lekötött vagyon a
szerződéskötéskor bizonytalan, s ezért az elidegenítési és terhelési tilalom
érvényesülése is gyakorlati nehézségbe ütközik; nem is szólva arról, hogy a
szerződéskötés és az örökség megnyílta közötti esetleges vagyongyarapodás
következménye is vitatottá válhat.
Csakúgy, mint a végrendeletnél, az öröklési szerződésnél is előfordulhat,
hogy a nevezett örökös részesedése a hagyatékot nem meríti kv, a többlet
tekintetében - ha a végrendeletből más nem következik, és a törvény sem
rendelkezik másként [1.: 4. Fejezet c) pont] - törvényes öröklésnek van he -
lye [Ptk. 637. § (1) bek.]. Ha utólag vitássá válik, hogy az örökhagyó mely
hagyatéki tárgyak jogutódját jelölte ki az öröklési szerződésben, a végren-
delet értelmezésének elveivel [1.: 4. Fejezet b) pont] kell megkísérelni a vita
eldöntését (BH 1994/12. sz. 673.).
be) Az öröklési szerződés visszterhes szerződés; még akkor is, ha - a tartási
és életjáradéki szerződésekhez hasonlóan - a szerződés megkötésekor nem
lehet tudni, hogy a tartás (életjáradék), illetve az örökség értéke az örökha -
gyó halálakor hogyan viszonylik majd egymáshoz. Az öröklési szerződés
ebben az értelemben kétségkívül szerencseszerződés, vagyis olyan vissz-
terhes szerződés, amelyben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás aránya a
szerződés megkötésekor fogalmilag nem is vizsgálható. A Legfelsőbb Bíró-
ság - helyesen - az öröklési szerződés visszterhes jellegéből kiindulva és a
szerencseelem mérlegelését teljesen mellőzve azt az álláspontot követi,
hogy a szerződéses örökös az örökhagyó tartozásaiért nem felel (BH
1981/10. sz. 407., 1988/11. sz. 401.). (Magától értetődő viszont, hogy fenn-

98
áll a szerződéses örökös felelőssége, ha az öröklési szerződés színlelt [Ptk.
207. § (4) bek.], egyéb okból érvénytelen, vagy harmadik személy kielégítési
alapját sértő fedezetelvonó - és ezért hatálytalan - szerződésnek [Ptk. 203.
§] minősül.) Az örökhagyó tartozásai alatt természetesen nem lehet vala-
mennyi hagyatéki tartozást érteni. Magától értetődő ugyanis, hogy az
öröklési szerződés kötelezettje - a szerződésben vállalt kötelezettségei foly-
tán - viselni köteles az örökhagyó illő eltemettetésének költségeit, csakúgy,
mint a hagyaték megszerzésével és a hagyatéki eljárással kapcsolatos költ-
ségeket. Az örökhagyó tartozásait tehát elsősorban a hagyatéki hitelezők
követeléseire leszűkítve kell érteni akkor, amikor a szerződéses örökös fe-
lelősségének kizárt voltáról beszélünk. Ezekért ugyanis az öröklési szerző-
dés kötelezettje valóban sohasem felel, kivéve, ha a hagyatéki hitelező kö-
vetelését a hagyatéki vagyontárgyban lévő dolgon fennálló zálogjog bizto-
sítja. A hagyományon és meghagyáson alapuló kötelezettségeket viszont az
öröklési szerződés kötelezettje csak a szerződés ilyen irányú kikötése ese-
tén tartozik viselni. A Legfelsőbb Bíróság kizárja az öröklési szerződés kö-
telezettjének helytállási kötelezettségét a köteles részért is. A PK 89. sz.
állásfoglalás c) pontja szerint az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgy
nem számítható hozzá a köteles rész alapjához, és a szerződéses örökös
nem felel a köteles részi igény kielégítéséért [1.: részletesebben IV. Rész 3.
Fejezet a) pont].

c) Az öröklési szerződés érvényessége

Az öröklési szerződés érvényességével kapcsolatban is figyelembe kell ven-
nünk az öröklési szerződés fent kiemelt kettős természetét: tartási szerző-
dés-, illetve végintézkedés-jellegét.
ca) Érvényesség szempontjából az öröklési szerződés alapvetően az írásbeli
végrendelettel esik egy tekintet alá. Mégis maga a Ptk. megfogalmaz két
eltérést (656. §). Érvényességi követelmények alatt itt elsősorban az alaki
feltételeket értjük, de nemcsak azokat. Az írásbeli végrendelet alaki kritéri -
umain túl az öröklési szerződés érvényességéhez is szükséges, hogy az
örökhagyó
- végintézkedési képességgel rendelkezzék,
- a végintézkedési nyilatkozatot tartalmazó öröklési szerződést személye
sen, (és ne képviselő útján) kösse meg.
A végintézkedési képesség kritériumával kapcsolatos az egyik eltérés az
írásbeli végrendeletre [Ptk. 624. § (2) bek.] vonatkozó rendelkezésektől:
korlátozottan cselekvőképes személy öröklési szerződésének érvényességé-
hez szükséges a törvényes képviselő hozzájárulása és a gyámhatóság jóvá-
hagyása is [Ptk. 656. §].

99
 Öröklési szerződést csak írásban lehet kötni; éspedig - okirati alakiság
szempontjából - akár közvégrendeleti, akár magánvégrendeleti formában.
Korlátozottan cselekvőképes, továbbá vak, írástudatlan olvasásra vagy ne -
vének aláírására képtelen állapotban lévő személy csak közvégrendeleti
formában köthet öröklési szerződést [Ptk. 624. § (2)-(3) bek.]. A végrende-
letre vonatkozó szabályokhoz képest eltérően megállapított követelmény (a
második eltérés) az alakiságokat érinti: az öröklési szerződésre akkor is a
más által írt végrendelet alakiságai irányadók, ha az valamelyik fél saját
kézírásával készült [Ptk. 656. §]; vagyis az öröklési szerződés érvényessé-
géhez minden esetben szükséges két tanú alkalmazása [Ptk. 629. § (1) bek.
b) pont]. Természetesen a tanúkkal kapcsolatban érvényesülnek az írásbeli
végrendeletnél felállított törvényi követelmények [Ptk. 629-631. §]. Az
öröklési szerződésnél történő közreműködés és az azzal kapcsolatos össze-
férhetetlenség megítélése viszont más, mint a végrendeletnél [Ptk. 632. §]:
a szerződéses örökös részvétele természetes, hiszen ő szerződéskötő part -
ner; de a bírói gyakorlat — helyesen — elfogadja a szerződéses örökös hoz-
zátartozójának közreműködését is a szerződéskötésnél; a hozzátartozó ta-
núként vagy egyéb módon történő részvétele nem teszi tehát érvénytelenné
az öröklési szerződést (BH 1990/2. sz. 59., 1990/12. sz. 472.). Ennek az a
magyarázata, hogy az öröklési szerződés természetszerűleg kifejezésre jut-
tatja a szerződéses örökös érdekeit is, azokat tehát a szerződéses örökös
jogosan képviseli a szerződéskötésnél; márpedig ennél többre a szerződéses
örökös közreműködő (tanúskodó stb.) hozzátartozója, sem képes.
Ha az öröklési szerződés több különálló lapból áll, az érvényességhez (az
írásbeli magánvégrendelethez hasonlóan) az szükséges [Ptk. 629. § (2)
bek.], hogy a szerződés minden lapját folyamatos sorszámozással lássák el,
továbbá hogy a végrendelkező és a tanúk minden lapot aláírjanak.
A bírói gyakorlatban némi bizonytalanság mutatkozik azzal kapcso-
latban, hogy az alaki kellékek hiánya utólagos bizonyítással pótolható-e
(BH 1990/2. sz. 59.) vagy sem (BH 1987/12. sz. 441.).
eb) Az öröklési szerződés tartási (életjáradéki) elemével függ össze, hogy -
mint fentebb [az a) pontban], a tartalmi elemek tárgyalásánál már kiemel -
tük - tartásra vagy életjáradék fizetésére történő kötelezettségvállalás nél -
kül az öröklési szerződés érvénytelen (BH 1976/8. sz. 362., 1986/4. sz.
147.). Ugyancsak a tartási elemmel függ össze, hogy az ilyen szerződések -
nél - adott esetben, pl. súlyosan beteg örökhagyóval kötött megállapodás-
nál - szóba jöhet az érvénytelenség kérdése nyilvánvalóan jó erkölcsbe üt -
közés [Ptk. 200. § (2) bek.] miatt is. Önmagában az örökhagyó gyógyítha-
tatlan betegsége, természetesen, nem teszi érvénytelenné az öröklési szer -
ződést; ilyen gyakorlat ugyanis - amint a Legfelsőbb Bíróság egy tartási
szerződéssel kapcsolatos perben helyesen kiemeli - azt eredményezné,
hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, akiknek halálával esetleg
viszonylag rövid időn belül számolni lehet, éppen életük legnehezebb idő-
szakában segítség és támasz nélkül maradnának (BH 1989/6. sz. 230.).

100
 Az öröklési szerződés érvényességéhez (1990. március 15. óta) hatósági
jóváhagyás nem szükséges [45/1990. (III. 13.) MT rendelet 5. §].
gg) Az öröklési szerződés érvénytelenségének (megtámadási vagy semmis
ségi) jellegére vonatkozóan a Ptk. (656. §) nem ad a végrendeletre vonat
kozó szabályoktól eltérő rendezést. Ebből okszerűen az következik, hogy az
öröklési szerződés érvénytelenségének megállapításához - a végrendelethez
hasonlóan - szükség van valamely érdekelt személy megtámadására, és az
érvénytelenséget a közjegyző vagy a bíróság hivatalból nem veheti figye
lembe. Természetesen az örökhagyó is jogosult a megtámadásra. Ugyan
csak a végrendelethez hasonlóan, az öröklési szerződés érvénytelenségére
(illetőleg hatálytalanságára) az hivatkozhat, aki az érvénytelenség (illetőleg
a hatálytalanság) megállapítása esetében maga örököl vagy tehertől mente
sül [Ptk. 653. §]. A megtámadott öröklési szerződést a bíróság csak az érvé
nyesített megtámadási ok alapján és a perben álló felek egymás közti viszo
nyában nyilváníthatja érvénytelennek. A bírói gyakorlat - legalábbis az
1980-as évek közepétől - következetesen ezt az álláspontot fogadja el: BH
1994/9. sz. 486.; Legf. B. Pfv. V. 21.943/1995.; Legf. B. Pfv. V.
22.711/1995.; Legf. B. Pfv. V. 22.655/1996.; BH 1999/2. sz. 69. (Nem kö
veti tehát a bírói gyakorlat a Ptk. miniszteri indokolásában e problémával
kapcsolatban - nézetünk szerint tévesen - kifejtett azt az álláspontot,
amely szerint „a végrendelet megtámadására vonatkozó különleges szabá
lyokat az öröklési szerződés esetében nem lehet alkalmazni". Ezt a téves
álláspontot látszik mégis képviselni egy régebbi ítélet: BH 1976/8. sz. 362.)
hh) Ami az érvénytelenség jogkövetkezményeit illeti, e tekintetben is kifeje
ződésre jut az öröklési szerződés kettős - tartási (életjáradéki) szerződéses,
illetve végintézkedési - természete. Alapvetően az élők közötti szerződések
érvénytelenségének jogkövetkezményei - eredeti állapot helyreállítása stb. -
állnak be [Ptk. 237-239. §]. Az öröklési szerződés érvénytelensége ugyan
akkor öröklési jogi szempontból is új helyzetet teremt: újból hatályossá
válhat az örökhagyó korábban kelt végrendelete vagy ilyen hiányában a
törvényes öröklés rendje érvényesül [1.: 5. Fejezet h) pont].
Az érvénytelen öröklési szerződés írásbeli magánvégrendeletként adott
esetben érvényes lehet: BH 1976/8. sz. 362., BH 1984/11. sz. 450.

d) Az öröklési szerződés módosítása és megszűnése

da) Mint fentebb már említettük, az öröklési szerződés - alapvetően tartási
(életjáradéki) tartalma miatt - ugyanúgy módosítható és ugyanúgy szüntet-
hető meg, mint a tartási (életjáradéki) szerződés [Ptk. 658. § (1) bek.]. A
törvény utaló szabálya tehát a Ptk. 589. § (1) és (2) bekezdésében foglalt
rendelkezéseket hívja fel. (Fentebb szóltunk az ezzel kapcsolatos vitás kér-
désről: az eltartó halálának az öröklési szerződésre történő kihatásáról.)

101
 A felek maguk közös megegyezéssel természetesen mint minden szerző-
dést, bármikor módosíthatják öröklési szerződésüket is [Ptk. 240. §]. A
szerződés módosításának alakiságaira a törvény ugyanazokat a követelmé-
nyeket támasztja, mint a szerződés megkötésére: a módosítás tehát - füg -
getlenül attól, hogy az öröklési szerződés megkötése milyen végrendeleti
formában történt - vagy két tanú közreműködésével készített írásbeli ma-
gánvégrendeleti vagy közvégrendeleti formában mehet végbe [Ptk. 658. § (2)
bek., 656. §].
A bírói módosítást elsősorban az teszi indokolttá, hogy az öröklési szer-
ződés tartós jogviszony, amelynek fennállta alatt a felek körülményeiben,
illetve egymáshoz fűződő viszonyában lényeges változások következhetnek
be. Bírói szerződésmódosítást a törvény csak a tartós jogviszonyok eseté -
ben és csak akkor tesz lehetővé, ha a szerződéskötést követően beállott
körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti
[Ptk. 241. §]. A bírói szerződésmódosításra ilyenkor is mindkét fél érdekei-
nek figyelembevételével kerülhet sor [Ptk. 589. § (1) bek.]. Az egyik legtipi-
kusabb módosítási lehetőség az, hogy a szerződéses örökös a tényleges
eltartás helyett életjáradékot biztosít az örökhagyónak. Erre sor kerülhet
időlegesen vagy véglegesen [Ptk. 589. § (2) bek.], de csak akkor, ha a szer-
ződéssel eredetileg kitűzött cél ilyen módon is megvalósítható, pl. ha az
örökhagyó gondozásra vagy ápolásra nem szorul (BH 1978/1. sz. 23.). Az
öröklési szerződés ilyen értelmű tartalmi módosítása a végintézkedési jelle-
gen nem változtat, s azon sem, hogy a szerződéses örökös örökös marad;
ezért a szerződésben számára lekötött vagyontárgy tulajdonjogát csak az
örökhagyó halálával szerzi meg (BH 1991/4. sz. 149.).
Ha az örökhagyók házastársak, egyikük halála nem eredményezi auto-
matikusan a szerződéses örökös (az eltartó) kötelezettségének, azaz a tar -
tás, illetve életjáradék mértékének csökkenését. Erre csak ilyen értelmű
szerződéses kikötés vagy a szerződés ilyen értelmű módosítása ad alapot; a
módosításra - az előbbiek szerint - elvben a bíróságnak is joga van (P.törv.
V. 20 205/ 1975). Nem tekinthető megoldottnak viszont az egyik házastárs
halála esetén a jogutódlás kérdése. Megfelelő szerződéses kikötés hiá -
nyában vitás lehet ugyanis, hogy az eltartó örököl-e az elhalt házastárs
után, és ha igen, milyen jogai maradnak ezen a tulajdoni hányadon a má -
sik házastársnak. Különösen problematikus ez a helyzet abban a tipikus-
nak tekinthető esetben, amikor a még élő házastárs az elhunyt házastár -
sával közös tulajdonban lévő ingatlanban lakik, vagy azt használja.
db) A felek, természetesen, közös megegyezéssel - a jövőre nézve - bármi-
kor meg is szüntethetik öröklési szerződésüket [Ptk. 319. § (l)-(2) bek.];
elvben a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatályú felbon-
tásnak [Ptk. 319. § (1), (3) bek.] sincs jogi akadálya, ez azonban a tartási
szolgáltatás jellege következtében gyakorlatilag nehezen képzelhető el
(könnyebb a már teljesített életjáradék visszafizetése). A megszüntető, illet-
ve felbontó szerződés alakiságaira is az öröklési szerződés létrejöttére vo-
natkozó szabályokat kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy - függetlenül az

102
öröklési szerződés létrejötténél alkalmazott végrendeleti formától - a szer-
ződés közvégrendeleti vagy két tanú közreműködésével készített írásbeli
magánvégrendeleti formában szüntethető meg. Ha azonban a szerződés a
kötelező alakiságok nélkül szűnt meg, és az ennek megfelelő tényleges álla-
pot a felek egyező akaratából létrejött (BH 1984/10. sz. 402.), a szerződés
megszűnése a különben kötelező alakiságok nélkül is érvényes [Ptk. 658. §
(2) bek., 656. §].
A bíróság bármelyik fél kérelmére megszüntetheti az öröklési szerződést
(BH 1978/1. sz. 23., 1984/10. sz. 402., 1994/7. sz. 366.), havaiamelyik
fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben való tartás lehe-
tetlenné vált, és a szerződés célja életjáradéki szerződéssé történő átvál -
toztatással (illetve, ha a szerződéses örökös ellenszolgáltatása eredetileg is
életjáradék nyújtása volt, ennek fenntartásával) nem valósítható meg [Ptk.
658. § (1) bek., 589. § (2)-(3) bek., 591. § (2) bek.]. A bíróságnak az öröklési
szerződés megszüntetésénél gondoskodnia kell a felek megfelelő kielégíté-
séről. Ennek elérésénél a bíróságnak nem az eredeti állapotot kell helyreál -
lítania, ez rendszerint úgysem volna lehetséges. Ehelyett a teljesített szol -
gáltatások és ellenszolgáltatások felmérése, továbbá a felek (vagyoni, kere -
seti, személyi) körülményei alapján kell az elszámolást megejteni. Olyan
rendezésre kell törekedni, amely mindkét fél jogos érdekeit figyelembe ve -
szi, és egyik felet sem juttatja indokolatlan előnyhöz, illetve egyik fél szá-
mára sem eredményez érdemtelen hátrányt (BH 1969/5. sz. 6057.,
1983/9. sz. 359.). Az örökhagyónak a megszüntetési per során bekövetke-
zett halála után a pert az örökhagyó jogutódja (rendszerint: törvényes örö-
köse) folytathatja.

e) Halál esetére szóló ajándékozás

A halál esetére szóló ajándékozás a szerződéses végintézkedés viszonylag
ritkábban alkalmazott formája. Halál esetére szóló ajándékozásról van szó
akkor, ha az ajándékozás azzal a feltétellel történt, hogy a megajándékozott
az ajándékozót túléli. A halál esetére szóló ajándékozás kedvezményezettje,
természetesen, nem osztozik a hagyatéki terhek viselésében, hiszen őt az
ajándékozó (az örökhagyó) ingyenesen kívánja - halála esetére - valamely
vagyontárgyának tulajdonosává tenni.
A halál esetére szóló ajándékozás alaptulajdonságait tekintve nem kü -
lönbözik a „közönséges" ajándékozástól: ingyenes tulajdonátruházó szerző-
dés {kétoldalú jogügylet). Ezért a törvény a halál esetére szóló ajándékozás
tartalmi problémáira - bizonyos eltérésekkel - az ajándékozás szabályait
[Ptk. 579-582. §] rendeli alkalmazni. Formai tekintetben viszont a halál
esetére szóló ajándékozási szerződésre az öröklési szerződés alakiságai az
irányadók [Ptk. 659. § (1) bek.]. Ez azt jelenti, hogy

- halál esetére szóló ajándékozás is csak közvégrendeleti vagy tanúk közre-

működésével készített írásbeli magánvégrendeleti formában köthető; s

103
- korlátozottan cselekvőképes ajándékozó (örökhagyó) szerződésének érvé
nyességéhez a törvényes képviselő hozzájárulása és a gyámhatóság jóvá
hagyása is szükséges [Ptk. 656. §].
A halál esetére szóló ajándékozás tartalmi sajátosságai a következők:
- singularis jogutódlás: tárgya olyan egyedi vagyontárgy, amely végrendelet
esetében hagyománynak [Ptk. 641. §] minősülne [Ptk. 659. § (2) bek.];
- feltételes jogutódlás: attól függ, hogy a megajándékozott az ajándékozót
túléli [Ptk. 659. § (1) bek.];
- a tulajdonjog átszállására az ajándékozó (az örökhagyó) halálakor kerül
sor (BH 1981/12. sz. 496.).
A halál esetére szóló ajándékozásnak ezek a tartalmi sajátosságai ha-
tással vannak az élők közötti ajándékozási szerződésre vonatkozó ren-
delkezések mikénti alkalmazhatóságára is. így pl. az ajándék visszaköve -
telésére vonatkozó szabályok [Ptk. 582. §] tárgytalanok; alkalmazható vi-
szont a clausula rebus sic stantibus elve: a szerződés teljesítését az ajándé-
kozó megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy az ajánlattétel, illetőleg a szerző-
dés megkötése után körülményeiben, különösen a megajándékozotthoz
való viszonyában olyan lényeges változás állott be, hogy a szerződés telje-
sítése többé el nem várható [Ptk. 580. §].

104
 Irodalom a III. Részhez

Gellért György: Végintézkedésen alapuló öröklés, in: Gellért György (szerk.): A Pol-
gári Törvénykönyv magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001., 2108-2329. o.
Sőth Lászlóné: A végintézkedések. Bp. 2001.
Gellért György: Az öröklési szerződés. Bp. 2001., 190 p.
Pallósi-Petrik-Sőthné-Szolcsánszky: Az öröklés joga. Bp. 1991., 115-223. o.
Bacsó-Páilósi-Söthné-Szolcsányszky: Az öröklési jog kézikönyve. (2. kiadás), Bp.
1984., XV-XXVIII. fejezetek.
Világhy Miklós: Öröklési jog. Egyetemi jegyzet. Bp. 1979. (és későbbi kiadások), 55-
95. o.
Világhy Miklós-Eörst Gyula: Magyar polgári jog. II. kötet (2. kiadás), Bp. 1965.,
443-481. o.
Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog VI. kötet: Öröklési jog. Bp. 1939., 228-
383. o.
Világhy Miklós: Az öröklési jog elvi kérdései a Polgári Törvénykönyv tervezetében.
Jogtudományi Közlöny 1958. évi 5. sz., 142-151. o.
Sőth Lászlóné: Néhány gondolat a Ptk. 653. §-ához. Közjegyzők Közlönye 4(2000) 9.
sz., 3-6. o.
Weiss Emilia: A végintézkedésen alapuló öröklés néhány kérdése - figyelemmel egy
elhatározott új polgári törvénykönyvre is, in: Van és Legyen a jogban. Tanulmá-
nyok Peschka Vilmos 70. születésnapjára. Bp. 1999., 397-421. o.
Weiss Emilia: Az öröklési szerződés - az öröklési jog és a szerződési jog határán.
Közjegyzők Közlönye 1(1997) 4. sz., 2-7.0.
Körös András (szerk.): A családjog kézikönyve. Bp. 1995., 744-764. o.
Benedek Károly- Világhy Miklós: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban. Bp. 1965.,
562-574. o.
Berényi József: A szerződésen alapuló tartási viszonyok. Bp. 1962., 243. o.
Nizsalovszky Endre: A szerzői jog öröklése és a Ptk. tervezete. Magyar Jog 1958. évi
6. sz. 167-172. o.

105
 IV. Rész A

köteles rész

1. Fejezet. A köteles rész lényege és jogi természete

2. Fejezet. A köteles részre jogosultak. Kitagadás
3. Fejezet. A köteles rész alapja és mértéke
4. Fejezet. Betudás. Felelősség a köteles rész kielégítéséért. A köteles rész
kiadása

1. Fejezet A köteles rész

lényege és jogi természete

a) A köteles rész lényege

A köteles rész biztosításával a modern törvények a hagyaték egy bizonyos
hányadát (többnyire inkább annak pénzbeli értékét) az örökhagyó legköze -
lebbi rokonainak, illetve házastársának kívánják juttatni, az örökhagyó -
végintézkedésben (esetleg élők közötti ingyenes ügyletben) kifejezett - aka-
ratával szemben. A köteles rész az örökhagyó legközelebbi rokonainak, illet-
ve házastársának a törvény szerint járó minimumrészesedése az örökhagyó
vagyona terhére.
A köteles rész eszméje - a modern jogrendszerek jelentős részében - az
örökhagyó végintézkedési szabadságának jogi elismerésével párhuzamo -
san, azt némileg ellensúlyozandó alakult ki. Világos volt ez az összefüggés
már a római magánjogban is, amely nagyon korán (a XII táblás törvényben)
elismerte az örökhagyó teljes végintézkedési szabadságát; ennek - már az
archaikus jogban - része volt az exheredatio (egyfajta „kitagadás") lehetősé-
ge is. Jóval később és meglehetősen kerülő utakon kialakított a római jog
egy a végintézkedési szabadság korlátozását jelentő jogintézményt: querela
inqfficiosi testamentit is, megelőlegezve és megalapozva ezzel a modern kö-
teles rész jogintézményét.
Fordított utat jártak be a középkori jogok: a vagyont - különböző elvek
szerint - az örökhagyó családjának tartották fenn, s csak lassan és az
örökhagyó vagyonának egy részére ismerték el a szabad végintézkedés le-
hetőségét. Történeti példákkal lehet bizonyítani, hogy az örökhagyó végin-
tézkedési szabadságát nem (vagy csak erős korlátozással) ismerő jogrend -
szerekben értelemszerűen nem merült fel a köteles rész problémája: pl. az
1848 előtti magyar magánjog az ősi vagyon tekintetében teljesen kizárta az

106
örökhagyó végintézkedési jogát, a szerzeményi vagyonra nézve viszont el-
ismerte azt, így a köteles rész gondolata az ősiség eltörléséig nem került
napirendre.
A köteles rész eszméje mögött kétségkívül lényeges ellentmondások rej-
lenek: van-e „erkölcsi alapja" a törvényhozónak ahhoz, hogy a vagyon egy
részét az örökhagyó kifejezett szándéka ellenére a rokonoknak, illetve a há -
zastársnak biztosítsa, csupán a közeli vérségi vagy hozzátartozói kap-
csolatra tekintettel. Nehéz erre a kérdésre egyértelmű igennel vagy nemmel
válaszolni. A modern jogrendszerek többsége mégis (a családot, közvetlenül
inkább a törvényes örökösödés rendjét védve) a köteles rész valaminő elis-
merése felé hajlik. Eltérések az egyes jogrendszerek között a - sokszor na -
gyon is lényeges - részletek tekintetében vannak. Ilyen fontos kérdések,
hogy
- öröklési jogi vagy kötelmi jogi igény-e a köteles rész,
- mely rokonokat illesse köteles rész,
- mi számítson a köteles rész kielégítési alapjához,
- mekkora legyen a köteles rész mértéke,
- kitagadhassa-e az örökhagyó a köteles részből a törvényben meghatá
rozottjogosultakat, s ha igen, milyen okokból stb.

b) A köteles rész jogi természete A köteles rész -jogi

természetét tekintve - kétféle elvi alapon képzelhető el:
- A római magánjogban a „köteles részi gondolat" elvi magja a közeli (első-
sorban leszármazó) rokonokról történő gondoskodás kötelezettsége. Ezért
a római jogban és - nyomában - a modern jogok többségében a köteles
rész nem örökségként, hanem az erre jogosultaknak a hagyatékkal (illet ve
az örökhagyó vagyonában részesedettekkel: elsősorban az örökösökkel,
esetleg megajándékozottakkal) szemben fennálló követeléseként került
elismerésre. Ebben a megoldásban tehát
— a köteles részre jogosult nem örökös (nem társa az örökösöknek),
— a köteles rész a hagyatékkal (pontosabban: a hagyatékban
részesí
tettekkel) szembeni igény (régi jogi kifejezéssel: ius ad rem igény),
— a köteles részre vonatkozó igény alapját elvonó végintézkedés
(vagy
élők közötti jogügylet) rendszerint e részében sem semmis,
— a köteles rész nem automatikus igény, hanem az arra jogosultnak
kell
követelését érvényesítenie az örökösökkel (vagy élők között megaján
dékozottakkal) szemben,
— a köteles részi igény elévül,
— a köteles rész (legalábbis elsődlegesen) rendszerint pénzben és nem
természetben igényelhető.

107
- A másik megoldásra a francia Code civil a legjobb példa, amelynek alap-
gondolata a családi vagyon - bizonyos mértékű - megóvása, s ennek ér-
dekében az örökhagyó vagyoni rendelkezési jogának elvi behatárolása. A
francia kódex - az ország északi, nagyobbik felében kialakult, germán jo gi
ihletésű középkori szokásjogi köteles részt: réserve coutumiere-t törvényi
szabállyá téve - valóságos örökrészként határozza meg a köteles részt.
Eszerint az örökhagyónak vagyonára a köteles részre jogosult leszárma-
zók viszonylatában csak korlátozott rendelkezési (végintézkedési) joga
van: a köteles részesek igényét élők közötti ajándékozása, illetve végin-
tézkedése nem sértheti (Art. 913-915). Az örökhagyó vagyonának meg -
határozott részét a törvény a köteles részeseknek tartja fenn; a köteles
részében megsértett a végintézkedésben kedvezményezettektől (sőt, szük-
ség esetén a megajándékozottaktól) perben is követelheti a végrendeleti
kedvezményezettek (megajándékozottak) juttatásának az ő köteles részé -
vel történő csökkentését (Art. 922-923), keresetével érvénytelenítve a vég-
rendeletet. Ebben a megoldásban tehát
— az örökhagyó rendelkezési (végintézkedési) szabadsága a köteles
rész
erejéig korlátozott,
— a köteles rész valóságos örökrész és a köteles részre jogosult
valóságos
örökös (örököstárs),
— a köteles részi igény alapját elvonó végintézkedés (esetleg
ajándékozás)
érvényteleníthető,
— a köteles részi igény - elsősorban - természetben jár.
A köteles résznek ezt a jogi formáját alkalmazzák azok a jogrendszerek
is, amelyek a francia Code civil példáját követik: pl. Codice civile Art. 536-
552., de a svájci ZGB Art. 470-480.
A Ptk. előtti jogban a köteles rész jogi természete meglehetősen vitatott
volt. Az 186l-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok (ITSZ. I. 7-8. §) az
előbbiekben vázolt két elvi megoldást kissé összekeverte, de maga az ITSZ.
(s főleg az e szabályokra épülő bírói gyakorlat: Kúria 43. sz. teljes ülési
határozat) alapvetően öröklési igényként (ha nem is örökségként) fogta fel a
köteles részt (az ITSZ. szóhasználatával: „törvényes osztályrészt"). Ez főleg
abban jutott kifejeződésre, hogy a köteles részt sértő részében a végrende -
let semmis volt. Grosschmid Béni (az 1870-80-as években közzétett tanul-
mányaiban) ugyanakkor kristálytiszta történeti elemzéssel, elvi alapon ér -
velt amellett, hogy a köteles rész a magyar jogban nem szükségképpen
csak örökrészként („dologbeli jogként") fogható fel, hanem az örökösökkel
szembeni kötelmi jogi igényként is. A kodifikációs tervezetek ebbe az irány-
ba is mentek. [A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezete, első
szöveg (1900) 1953. §, 1968. §, 1975. §; második szöveg (1913) 1784. §,
1827. §, 1833. §; Magyarország Magánjogi Törvényjavaslata (Mtj.: 1928.)
2004. §, 2008. §, 2039. §], s a köteles részt már elsődlegesen kész -
pénzkövetelésre irányuló igénynek, illetve törvényi hagyománynak tekintet-
ték. Ingadozott a jogirodalom is. Szladits Károly - az ITSZ. mentén érvelve,
de nyilván a kodifikációs javaslatoktól is befolyásolva - olyan álláspontot

108
képviselt, miszerint a köteles rész „öröklés ugyan, de nem örökség, hanem
inkább a hagyományhoz hasonlít (mintegy a tőrvény szabta hagyomány)".
Viador Gábor viszont (a Szladits szerkesztette Magyar Magánjogban) az
ITSZ. és az arra épülő bírói gyakorlat tételes szabályaihoz ragaszkodva
örökségnek minősülő egyetemes jogutódlásnak tekintette a köteles részt.
A Ptk. a köteles részt egyértelműen követelésként, kötelmi jogi igényként
fogja fel. Ez azt jelenti, hogy a köteles részre vonatkozó igény az örökhagyó
halálával keletkezik ugyan (éppúgy, mint az öröklési jogi igények), de a
köteles részre jogosult nem válik az örökhagyó jogutódjává, hanem lénye -
gében hagyatéki hitelező [Ptk. 677. § (1) bek. d)], akinek kötelmi jogi jellegű
és elsősorban pénzkövetelésre irányuló igénye támad az örökösökkel (szük-
ség esetén az örökhagyó általi bizonyos megajándékozottakkal) szemben.
A mai magyar öröklési jogban a köteles rész kötelmi jogi természetéből
következik, hogy az örökhagyó végintézkedése (vagy bizonyos élők közötti
ajándékozása) nem lesz érvénytelen amiatt, hogy sérti a köteles részre jogo-
sultak igényét; de e jogosultak az örökösökkel (megajándékozottakkal)
szemben - ha ennek egyéb jogi feltételei is megvannak - felléphetnek köte -
les részükért. (A régi jog nyelvén kifejezve a köteles rész az örökhagyó va-
gyonával szembeni: tus ad rem igény és nem az örökhagyó vagyonára vo-
natkozó: tus in re igény.) A köteles rész jogi természetéről tett elvi jellegű
megállapításoknak fontos gyakorlati következményei vannak, amelyeket a
köteles részért fennálló felelősségről és a köteles rész kiadásáról szóló
(alábbi 4.) fejezetben tárgyalunk részletesebben.

2. Fejezet A köteles részre jogosultak.

Kitagadás

a) A köteles részre jogosultak

A magyar törvény az örökhagyó szűkebb családja: leszármazói, házastársa
és szülői számára nyitja meg a köteles rész iránti igényt:
„Köteles rész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá
szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse, vagy
végintézkedés hiányában az lenne" [Ptk. 661. §]. A törvényben felsorolt
családtagok a törvényes öröklés szabályai szerint megállapított sorrendben
jogosultak köteles részre:
- a leszármazók a kiesés sorrendjében, a helyettesítés elve szerint;
- a házastárs a leszármazók vagy az ági örökös felmenő(k), illetve oldal-
rokono(k) mellett - korlátozott - haszonélvezeti jog formájában; le
származók hiányában (az ági vagyon kivételével) az egész hagyatékkal
szemben (BH 1975/10. sz. 467; 1988/3. sz. 74);
109
- a szülő(k) leszármazók hiányában az ági vagyonnal szemben (a házastárs
haszonélvezeti jellegű köteles részével együtt); leszármazók és házastárs
hiányában az egész hagyatékkal szemben (fele-fele arányban). (A köteles
részre jogosultak körét az 1. sz. példa mutatja be.)
1. sz. példa:

Az örökhagyó egész hagyatékát végrendeletében (fele-fele arányban) X.

barátjára és Anyjára hagyta.
Köteles részért támaszthatnak igényt (a végrendeletben kedvezmé -
nyezettekkel szemben):
- elsősorban Gyl, Gy2 és Gy3, s velük együtt - korlátozott haszonélvezet
formájában - H;
- Gy2 kiesése esetén U (Gyl és Gy3 társaságában, az előbbiek szerint);
- H - az állagra vonatkozóan - csak valamennyi leszármazó (Gyl, Gy2, Gy3
és U) kiesése esetén;
-Apa -- az esetleg az ő ágáról származó ági vagyonra: valamennyi
leszármazó
kiesése esetén; -- a szerzeményi vagyonra: valamennyi leszármazó és H
kiesése esetén;
- Anya sohasem, mivel az örökhagyó a köteles részt elérő (ha az egész ha
gyaték az Anya ágáról eredő ági vagyon volna) illetve meghaladó (ha az
egész hagyaték vagy annak nagyobbik része szerzeményi vagyon) végren
deleti juttatásban részesítette;
- T sohasem, mivel nem tartozik a Ptk. szerint köteles részre jogosult roko
nok közé.

110
 b) Kltagadás
Az öröklésből történő kiesés - a kizárás esetét és a köteles részt fenntartó
lemondási szerződést kivéve - azzal a következménnyel jár, hogy a köteles
részre jogosult köteles részre sem tarthat igényt [1.: I. Rész 3. Fejezet d)
pont]. Mint láttuk, a Ptk. a köteles részből történő kiesésnek egy külön
esetét is szabályozza; ez a kitagadás esete.
A Ptk. - taxatíve felsorolt feltételek esetére - megadja a jogot az örökha-
gyónak ahhoz, hogy a köteles részre jogosultat megfoszthassa ezen igényé -
től; az örökhagyónak ezt a jogát kitagadási jognak nevezzük. Az érvényes,
azaz a törvényi követelményeknek eleget tevő kitagadás azt eredményezi,
hogy az egyébként köteles részre jogosult nem támaszthat ilyen igényt, vagyis
a köteles részre is kiterjedően kiesik az öröklésből. Ez a súlyos jogkö-
vetkezmény jogi garanciákat kíván; a Ptk. ezt oly módon oldja meg, hogy az
örökhagyó kitagadást csak végintézkedésében és csak a törvényben meg-
határozott okok kifejezett megjelölésével mondhat ki. A két feltétel kon-
junktív: csak a végintézkedés - anyagi és alaki - törvényi feltételeinek ele -
get tevő örökhagyói jognyilatkozatban kerülhet sor - érvényesen - kitaga-
dásra, és abban is csak kifejezetten megjelölt olyan okból, amit a Ptk. maga
sorol fel:
„Nem jár köteles rész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvé-
nyesen kitagadott. A kitagadás csak akkor érvényes, ha a végintézkedés
annak okát kifejezetten megjelöli" [Ptk. 662. §].
Mint a kiesési okok tárgyalása során már említettük (1.: I. Rész 3. Feje-
zet dh) pont), a kitagadás is relatív kiesési ok: csak az örökhagyó által
megjelölt személy(ek)re vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a kitagadott sze -
mély leszármazója nem esik ki az öröklésből, ellenkezőleg: általában nem is
csupán a köteles részére, hanem törvényes örökrészére tarthat igényt. Ha
az örökhagyó a kitagadott személy leszármazóját köteles részre kívánná
szorítani, úgy a leszármazót - kifejezett nyilatkozattal vagy mellőzéssel - ki
kell zárnia az öröklésből.
A kitagadott személy leszármazójának mellőzéses kizárása esetén vitás
lehet, hogy a leszármazó törvényes örökrészére, vagy csak köteles részére
tarthat igényt; a kérdést a végrendelet értelmezése alapján kell eldönteni
(BH 1988/4. sz. 99.). Példa: Az örökhagyó végrendeletében két gyermeke
közül az egyiket kitagadta, a másikat általános örököséül nevezte. A kita -
gadott gyermek leszármazója csak köteles részre (és nem törvényes örökré-
szére) tarthat igényt, mivel az örökhagyó általános örökös nevezésével a
kitagadott gyermek leszármazóját mellőzéssel kizárta az öröklésből.
Ha az örökhagyó a kitagadott személy leszármazóját köteles részétől
meg kívánná fosztani, úgy a leszármazót is érvényesen ki kell tagadnia.
„Kitagadásnak van helye, ha a köteles részre jogosult
- az örökhagyó után öröklésre - a Ptk. 602. §-a szerint - érdemtelen lenne
[1.: II. Rész 3. Fejezet de) pont);
- az örökhagyó sérelmére súlyos bűncselekményt követett el;

111
-az örökhagyó egyenes ági rokonainak vagy házastársának életére tört,
vagy sérelmükre egyéb súlyos bűntettet követett el;
-az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyo
san megsértette;
-erkölcstelen életmódot folytat;
-jogerősen ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztésre ítélték.
Házastársát az örökhagyó házastársi kötelességet durván sértő maga-
tartása miatt is kitagadhatja" [Ptk. 663. § (l)-(2) bek.].
A kitagadási okok túlmennek az érdemtelenségi okokon (BH 1991/2. sz.
64.); ez utóbbiak ugyanis vagy az örökhagyó élete ellen, vagy az örökhagyó
utáni - végrendeleti, illetve törvényes - öröklés rendje ellen irányuló maga -
tartástjelentenek (1.: I. Rész 3. Fejezet).
A bírói gyakorlat az örökhagyó sérelmére elkövetett „súlyos bűncselek-
ménynek" tekinti a rágalmazást, sőt a durva becsületsértést is; az örökha-
gyó egyenesági rokonainak vagy házastársának sérelmére elkövetett jog -
sértésnek viszont csak „súlyos bűntett" minősül, így „vétség" nem (BH
1989/8. sz. 312., 1992/7. sz. 463.). A törvényes eltartási kötelezettség sú-
lyosan megsérül és ezért kitagadási okot valósít meg, ha a törvényes tar -
tásra kötelezett az örökhagyó - más módon meg nem oldott - ápolásáról,
gyógyíttatásáról stb. nem gondoskodik (BH 1989/8. sz. 312.). A Legfelsőbb
Bíróság szerint „erkölcstelen életmód" folytatásának (és ezért kitagadási
oknak) számít, ha az illető személy többszörösen büntetett, alkoholista,
munkakerülő életmódot folytat, gyermekével és az örökhagyóval szemben
felelőtlen, közönyös magatartást tanúsít (BH 1989/8. sz. 312.).
Az örökhagyónak végintézkedésében - természetesen - nem kell a tör-
vényi kifejezéseket használnia ahhoz, hogy a kitagadás érvényes legyen;
elég, ha tartalmilag körülírja a Ptk.-ban meghatározott kiesési okok vala-
melyikét.
Természetesen a kiesés okaként megjelölt körülménynek: a kiesési ok-
nak a valóságban is fenn kell állnia. Nem elég tehát az, hogy az örökhagyó
végintézkedésben valamely kiesési ok fennforgását állítja, azt bizonyítani is
kell (BH 1993/6. sz. 358.); a bizonyítás terhe azon van, aki a kitagadásra
hivatkozva örökölni (vagy tehertől szabadulni) kíván.
„A kitagadás érvénytelen, ha okát az örökhagyó végintézkedése előtt
megbocsátotta, utólagos megbocsátással pedig a végintézkedés vissza-
vonása nélkül is hatálytalanná válik. Ha a kitagadás érvénytelen, az örö -
kösnek köteles részre van igénye. Az utólagos megbocsátással hatály-
talanná váló kitagadás esetében az örökös az általános szabályok szerint
örököl" [Ptk. 664. § (l)-(2) bek.]. A megbocsátást a kitagadott személynek
kell bizonyítania. A jogkövetkezmények szempontjából különbség van a
végintézkedés előtti és az utólagos megbocsátás között.
- Az első esetben arról van szó, hogy az örökhagyó megbocsátja pl. gyer -
meke erkölcstelen életmódját, de ezt követően írt végrendeletében az er-
kölcstelen életmódra hivatkozva mégis kitagadja őt. Ez esetben a - meg-

112
 bocsátott kltagadási okra hivatkozó - kitagadás érvénytelen, vagyis az
örökösnek köteles részre joga van; de csak arra, tehát öröklési jogi hely -
zete olyan, mintha az örökségből az örökhagyó kizárta volna (mivel a -
törvény szerint érvénytelennek tekintendő - kitagadásra a megbocsátás
után került sor);
- A második esetben a jogi tények sorrendje fordított: az örökhagyó végren-
deletében - pl. erkölcstelen életmódjára hivatkozva - kitagadja gyerme -
két, majd ezt követően (végrendeletét meg nem változtatva ugyan) megbo-
csátja gyermeke magatartását. Az utólagos megbocsátással hatálytalanná
váló (de kifejezetten vissza nem vont) végrendeletben kimondott kitaga-
dással érintett örökös öröklési jogi helyzete olyan lesz, mintha a kitaga -
dásra nem került volna sor (mivel a megbocsátás a kitagadás után tör -
tént); tehát az ilyen személy teljes törvényes örökrészére is igényt tá -
maszthat, hacsak a végrendelet egyébként nem kívánja köteles részre
szorítani. (Ha pl. a végrendelet csak a kitagadást tartalmazza., a - megbo-
csátás miatt - hatálytalanná vált kitagadással érintett személy teljesen
visszanyeri öröklési jogi státusát; ha viszont a végrendelet - a kitagadá-
son kívül - más örökösök nevezésével, azaz mellőzéssel ki is zárja a kita-
gadottat, úgy az csak köteles részre támaszthat igényt.)

3. Fejezet A köteles rész alapja

és mértéke

a) A köteles rész alapja

„A köteles rész alapja
- a hagyaték tiszta értéke, valamint
- az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori
tiszta értéke. Ha az adománynak juttatáskori értékkel való számbavétele
bármelyik érdekeltre súlyosan méltánytalan, a bíróság az adomány érté
két az összes körülmények figyelembevételével állapítja meg" [Ptk. 666. §
(l)-(2) bek.].
Az utóbbi évtizedben a tartósan magas infláció miatt a juttatáskori
érték alapul vétele nagyon problematikus.
A köteles rész kiszámítása a köteles rész alapjának meghatározásával
kezdődik.
- A Ptk. szerint ehhez először a hagyaték tiszta értékét kell meghatározni. A
hagyaték tiszta értékének meghatározásánál figyelembe kell venni a ha
gyatékhoz tartozó valamennyi vagyontárgyat, majd ezen - bruttó - érték-
113
 bői le kell vonni - mint hagyatéki terheket - az örökhagyó temetési költ-
ségét, a hagyaték megszerzésével járó költségeket (eljárási és egyéb illeté-
ket stb.), továbbá az örökhagyó tartozásait. „A hagyaték tiszta értékének
kiszámításánál a hagyományokat és a meghagyásokat nem szabad te-
herként figyelembe venni" [Ptk. 666. § (3) bek.], mivel a köteles részt
amúgy is minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni [Ptk. 671. §], s a
hagyományon és meghagyáson alapuló kötelezettségek a hagyatéki ter -
hek sorrendjében a köteles részi igények után állnak [Ptk. 677. §].
Az ítélkezési gyakorlatban több probléma merült fel a tekintetben,
hogy mennyiben csökkenti a hagyaték tiszta értékét (és ezzel a köteles
rész alapját) az örökhagyónak nyújtott tartás „ellenértéke". A Legfelsőbb
Bíróság - helyes - elvi álláspontja szerint az örökhagyónak bárki által
nyújtott tartás ellenértékét a köteles rész alapjának számításánál a ha-
gyaték tiszta értékéből le kell vonni.
Az itt tárgyalt esetekben az örökhagyó - tartásra a Csjt. szerint köteles
— valamely rokonától kapja a tartást. [A tartásra tehát nem (tartási,
élet
járadéki, öröklési) szerződés keretében kerül sor, amikor is a tartás fejé
ben az örökhagyó meghatározott vagyontárgyát ruházza, át (köti le) az el
tartónak. Ez utóbbi problémáról alább az ingyenes adományok és a kö
teles rész alapja közötti összefüggések bemutatásánál ejtünk szót.] A
probléma magját az jelenti, hogy az örökhagyónak nyújtott, nem tartási
szerződésen alapuló eltartás ellenértéke az örökhagyó tartozásának szá
mít-e, s mint ilyenért felelnek-e érte az örökösök [1.: V. Rész 2. Fejezet a)
pont]. Igenlő válasz esetében a hagyaték tiszta értéke - s ezzel a köteles
rész alapja is - csökken a tartások ellenértékével. A Legfelsőbb Bíróság a
PK 89. sz. állásfoglalásában [a), b), pontok] - az alábbiak szerint - igenlő
választ ad erre a kérdésre:
— ha az örökhagyó a Csjt. szerint őt eltartani köteles és valóban el is
tartó rokona javára végrendelkezett, és végrendeletében a juttatások
okául a nyújtott eltartást jelölte meg (vagy ha egyéb körülmények
alapján megállapítható, hogy a végrendeleti juttatást a tényleg teljesí
tett tartás ellenértékének szánta), akkor a köteles rész alapjának ki
számításánál a végrendeleti juttatást csak a tényleg teljesített tartás
ellenértékének levonása után kell a hagyaték tiszta értékében figyelem
be venni;
— a hagyatékkal szembeni követelésként érvényesíthető - és így a ha
gyaték tiszta értékének és a köteles rész alapjának kiszámításánál le
vonandó - a tartásra kötelezett hozzátartozó által nyújtott tartás ellen
értéke abban az esetben is, ha az örökhagyó végintézkedés hátrahagyá
sa nélkül halt meg (és ezért nem nevezte meg ugyan kedvezményezett
ként az őt eltartó rokont), de aggálytalanul megállapítható, hogy a tar
tás örökségi juttatás ígérete ellenében történt.
A Ptk. szerint a köteles rész alapjához hozzá kell számítani az örökhagyó
által bárkinek juttatott adományokat (készpénzt, értékpapírt, ingatlan és
ingó vagyontárgyakat) is. Hangsúlyozandó mégis, hogy az adományok
csak az állagörökösök köteles részének alapját növelik; „a házastársat

114
 haszonélvezet alakjában megillető köteles rész alapjául csak a hagyaték-
ban meglevő vagyontárgyak szolgálnak" [Ptk. 667. § (3) bek.].
Az adományokat - hacsak ez a számítási mód az érdekeltekre súlyosan
nem méltánytalan - a juttatáskori tiszta értéken kell figyelembe venni. Az
évek óta tartó súlyos infláció következtében a vagyontárgyak (különösen az
ingatlanok) értéke az adományozás és az örökhagyó halála (a hagyaték
megnyílta) közötti időben lényegesen növekedhet. A bírói gyakorlat a for-
galmi érték emelkedését rendszerint figyelembe veszi.
Az örökhagyó által adott adományok közül bizonyos juttatásokat a tör-
vény nem számít hozzá a köteles rész alapjához: „Nem tartozik a köteles
rész alapjához
- az örökhagyó által a halálát megelőző tizenöt évnél régebben bárkinek
juttatott adomány értéke;
- az olyan adomány értéke, amelyet az örökhagyó a köteles részre jogosult
ságot létrehozó kapcsolat keletkezését megelőzően juttatott;
- a szokásos mértéket meg nem haladó ajándék értéke;
- a házastárs és a tartásra rászorult leszármazók részére nyújtott tartás ér
téke;
- az erre rászoruló más személynek ellenérték nélkül nyújtott tartás értéke
a létfenntartáshoz szükséges mértékben" [Ptk. 667. § (1) bek.].
Ezek a törvényi kivételek - többségükben legalábbis - nem szorulnak
külön magyarázatra. Az alábbiakat mégis célszerű megjegyezni:
- Hosszabb idő elteltével a jogviszonyok bolygatása már csak az arány
talanul nagyobb bizonyítási nehézségek miatt sem kívánatos (a bírói gya
korlat - helyesen - ingatlanoknál az ajándékozási ügylet, s nem pedig az
ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés időpontját tekinti a 15 év
szempontjából mérvadónak: BH 1969/7. sz. 6113.); a szokásos mértékű
ajándék a polgári jogban (így az öröklési jog más szabályainál is) rendsze
rint különös elbírálás alá esik.
- Érthető az is, hogy a közeli hozzátartozóknak (házastársnak, tartásra
rászorult leszármazónak) - mintegy a családi jogi törvényes tartási köte
lezettség keretében - nyújtott tartás értéke nem tartozik a köteles rész
alapjához.
- A Ptk. általában is kiveszi a köteles rész alapjából az örökhagyó által bár
mely rászoruló személynek (pl. élettársnak, nagykorú testvérnek) ellen
érték nélkül nyújtott tartás értékét, a létfenntartáshoz szükséges mérték
ben.
Itt látszik célszerűnek megemlíteni a tartási (életjáradéki, öröklési) szer-
ződéssel átruházott (lekötött) vagyontárgyak és a köteles rész alapja közötti
viszony tekintetében kialakult bírói gyakorlatot. A tartási (életjáradéki,
öröklési) szerződéssel átruházott (lekötött) vagyon az örökhagyó részéről

115
nem minősül ingyenes juttatásnak, hiszen tartást (életjáradékot) kap érte
ellenértékként. Elvben tehát az ilyen vagyontárgy nem adomány, s így nem
is tartozik a köteles rész alapjához. A korábbi bírói gyakorlat mégis figye-
lembe vette a tartási (életjáradéki, öröklési) szerződések szerencse jellegét:
ha az eltartó(k) által az örökhagyónak nyújtott szolgáltatások értéke alatta
maradt az örökhagyó által átruházott (lekötött) vagyontárgy értékének, az
értékkülönbözetet ingyenes juttatásnak tekintette és hozzászámította a
köteles rész alapjához. A Legfelsőbb Bíróság 1988-ban a PK 89. sz. állás-
foglalásban [c) pont] ellenkező irányú ítélkezési gyakorlatot indított el,
amikor kimondta, hogy „az érvényes tartási (életjáradéki) szerződéssel át -
ruházott vagy öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgy a köteles rész
alapjának kiszámításánál nem vehető figyelembe". Az ítélkezési gyakorlat
követi ezt az állásfoglalást (BH 1994/12. sz. 673.). Elvi helyessége mellett
ez az állásfoglalás a gyakorlatban nem aggálytalan; különösen azért, mert -
már csak a vagyonátruházási illeték alacsonyabb kulcsai miatt is - a felek
sokszor tartási (életjáradéki, öröklési) szerződést kötnek ajándékozási szer-
ződés, illetve végrendelet helyett. Az ilyen tartási (életjáradéki, öröklési)
szerződés persze színlelt ügylet, és ezért semmis [Ptk. 207. § (4) bek.], de a
- köteles részre jogosultat terhelő - bizonyítási nehézségek e tekintetben
sokszor nehezen leküzdhetők. [Megjegyzendő: ha az örökhagyó tartására
erre irányuló (tartási, életjáradéki, öröklési) szerződés nélkül kerül sor, az
örökhagyó által a tartásra tekintettel adott végrendeleti juttatásból (vagy
élők közötti ingyenes adományból) a bizonyítottan teljesített tartás értékét
le kell ugyan vonni, de az így megmaradó értéket a köteles rész alapjához
hozzá kell számítani: BH 1988/1. sz. 2.]
- Kézenfekvő ugyanakkor, hogy ne kelljen a köteles rész alapjához hozzá
számítani azokat az ingyenes adományokat, amelyeket az örökhagyó a
köteles részre jogosultságot létrehozó kapcsolat keletkezése előtt, vagyis
olyan időpontban adott, amikor a megadományozott még nem is számol
hatott az adott köteles részi igénnyel. Házastárs vonatkozásában a köte
les részre jogosultságot, természetesen, az érvényes házasságkötés kelet
kezteti. A gyermekekre nézve a törvény a következő szabályt állapítja
meg: „A köteles részre jogosultságot létrehozó kapcsolat házasságból
származó, illetőleg a házastársak által örökbe fogadott gyermek esetében
a házasságkötés, egyébként pedig a gyermek fogamzása. Ha az örökhagyó
több házasságot kötött, a köteles részre jogosultságot létrehozó kapcsolat
az első házasságkötés" [Ptk. 667. § (2) bek.]. Megjegyezzük: ez a szabály
egyrészt indokolatlanul növeli a köteles rész alapját a későbbi házas
ságból született gyermekek javára akkor, ha az első házasságból nem is
született gyermek, másrészt e szabály nem hozza azonos jogi helyzetbe az
örökhagyó valamennyi gyermekét, és ezért sérti a házasságból, illetve a
házasságon kívül született gyermekek egyenjogúságának elvét. (Ezt il
lusztrálja a 2. sz. példa.)

116
 2. sz. példa:

A köteles részre jogosultságot létrehozó kapcsolat Gyl és (Ö és Hl által

közösen örökbe fogadott) Gyö, valamint Gy2 vonatkozásában azonos idő-
pontban keletkezik: a Hl-gyei kötött házasság időpontjában; a teljes hatá -
lyú apai elismerő nyilatkozattal az örökhagyó gyermekévé lett Gye esetében
viszont ez az időpont lehet korábbi is, későbbi is, attól függően, hogy mely
időpontban fogant Gye. (Ugyanez Gyö helyzete is akkor, ha Ö egyedül fo-
gadta őt örökbe.) Ehhez képest (és az adományok időpontjának esetleges
különbözősége miatt) Gye köteles részének alapja lehet nagyobb is, kisebb
is, mint testvéreié: ha Gye az Ö és Hl közötti házasságkötés előtt fogant, a
fogantatása és a házasságkötés közötti adományok Gye köteles részének
alapját növelik, nem tartoznak viszont a többi gyermek köteles részének
alapjához; ha Gye az Ö és Hl közötti házasságkötés után fogant, a fogan -
tatása és a házasságkötés közötti adományok Gye köteles részének alapját
nem növelik, hozzátartoznak viszont a többi gyermek köteles részének
alapjához.

b) A köteles rész mértéke

Az állagörökösök köteles részének mértéke törvényes örökrészük fele, az-
zal, hogy törvényes örökrészüket a köteles rész alapja szerint kell kiszá -
mítani: „Köteles rész címén a leszármazót és a szülőt annak fele illeti
meg, ami neki - a köteles rész alapja szerint számítva - mint törvényes
örökösnek jutna. A házastársat köteles részül törvényes örökrészének
fele illeti meg" [Ptk. 665. § (1)(2) bek.]. (Mindezeket a 3. sz. példa illuszt-
rálja.)
3. sz. példa:

117
 A hagyaték tiszta értéke összesen 150; ebből 120 szerzeményi vagyon és
30 ági vagyon (az Apai ágról), amely hagyatékot (150-et) teljes egészében Ö
barátja, X. kapott végrendeletileg; a köteles rész alapjához hozzá kell még
számítani az örökhagyó által a halála előtti évben Anyának adományozott
90-et, mint ingyenes juttatást is. A köteles rész alapja a leszármazó állag-
örökösök vonatkozásában: 150 + 90 = 240. (Az apai ágról származó ingye-
nes juttatás ági jellege jelenleg nem jön figyelembe, mivel vannak leszár-
mazók.) A köteles rész mértéke a gyermekek esetében az ő törvényes örök-
részük fele, azaz

24013 = 40

A három gyermek tehát fejenként 40 értékben támaszthat köteles részi

igényt.
Gy2 esetleges kiesése után az ő helyettesei Ul és U2 20-20 értékben
léphetnek fel köteles részért.
H valamennyi leszármazó kiesése esetén állagörökösként igényelhetne
köteles részt; ennek alapja a szerzeményi vagyon: 120 + az Anyának aján -
dékozott 90 (az ági vagyonra az Apa támaszthat köteles részi igényt, s arra
H-t csak korlátozott haszonélvezeti jog illetheti meg); a köteles rész mérté -
ke: (H potenciális törvényes örökrészének: 210 fele, azaz) 105.
Apa köteles részi igénye valamennyi leszármazó kiesése után nyílna
csak meg, éspedig ekkor is csak az ági eredetű vagyontárgyak értékéig:
köteles részének alapja 30, mértéke (a potenciális törvényes örökrész fele,
azaz) 15 lenne; az egész hagyaték tekintetében akkor támaszthatna igényt,
ha a leszármazókon kívül H is kiesne: ekkor köteles részének alapja 240,
mértéke a törvényes örökrész (az egész ági vagyon + az egyéb vagyon fele
része, azaz 30 + 105 = 135) fele, vagyis 67,5 lenne.
Anya a leszármazók és H kiesése esetén sem jogosult köteles részre, hi-
szen ő ennél:

a 90 értékű adománnyal már eleve többet kapott.

A házastársat, ha törvényes örökösként haszonélvező volna, köteles
rész címén „a haszonélvezeti jognak olyan korlátozott mértéke illeti
meg, amely szükségleteit biztosítja, figyelembe véve az általa örökölt
vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét
is" [Ptk. 665. § (2) bek.].

118
 Az özvegyi jogon alapuló köteles rész tehát
- haszonélvezeti jog,
- alapja csak a hagyaték tiszta értéke,
- korlátozott mértékű, amelynek meghatározásánál a házastárs jogos - az
örökhagyó életében megszokott életszínvonalát és körülményeit biztosító
- igényei veendők figyelembe.
Tekintettel arra, hogy az özvegyi jogon alapuló köteles rész haszon-
élvezeti jog, amellyel kapcsolatban ugyanazok a konfliktusok állhatnak
fönn, mint a házastársat a törvényes öröklés keretében megillető haszon -
élvezetnél (1.: II. Rész 3. Fejezet), a bírói gyakorlat - helyesen - nem zárkó-
zik el a köteles rész címén fennálló haszonélvezeti jog megváltásának le-
hetőségétől (BH 1992/1. sz. 27.). A köteles rész címén fennálló haszon-
élvezeti jog megváltására (a feltételekre, mértékre stb.) ugyanazok a sza-
bályok vonatkoznak, mint az özvegyet törvényes öröklés címén megillető
haszonélvezeti jog megváltására, azzal, hogy - természetszerűleg - a meg-
váltott köteles rész nem egy gyermekrész lesz, hanem annak fele.

4. Fejezet
Betudás. Felelősség a köteles rész kielégítéséért. A
köteles rész kiadása

a) A betudás
A köteles rész - mint láttuk - az örökhagyó legközelebbi rokonainak, illetve
házastársának a törvény szerint járó minimum-részesedése az örökhagyó
vagyonából. Ebből következik a köteles részre jogosult számára az ún. be-
tudás kötelezettsége, amely szerint „a köteles rész kielégítésére szolgál
mindaz, amit a jogosult a hagyatékból bármely címen kap, továbbá amit az
örökhagyótól ingyenesen kapott, feltéve, hogy azt a köteles rész alapjához
hozzá kell számítani" [Ptk. 668. § (1) bek.]. A köteles részre jogosult ilyen
természetű igényéért tehát más személyek (mindenekelőtt a végrendeleti
örökösök) csak akkor és annyiban felelnek, amikor és amennyiben a köte -
les részre jogosult maga nem részesült az örökhagyó vagyonából legalább a
köteles része mértékéig, figyelembe véve esetleges örökrészét, hagyomá-
nyát, továbbá a köteles rész alapjához hozzászámítandó ingyenes adomá -
nyokat is. (A betudás lényegét világítja meg a 4/a. sz. példa.)

119
 4/CL sz. példa:

A példában a köteles rész alapjának meghatározásánál mindenekelőtt a

hagyaték tiszta értékét kell számítani. A hagyaték tiszta értéke: 180,
amelyből Ö végrendelete szerint Gyl 100-at, Gy2 felesége 80-at kapott. A
köteles rész alapjához tartozik ezenkívül az az ajándék is [30), amelyet Gy3
Ö-től a halála előtti évben kapott. A köteles rész alapja tehát: 210. Ebből
következik, hogy egy-egy gyermek köteles része

Gyl többet kapott, mint a törvényes örökrésze (70) volna, tehát köteles
részi igényéről szó sem lehet.
Gy2 - nem részesedvén az örökhagyó vagyonából - teljes köteles részét
(35) követelheti.
Gy3-nak köteles részébe be kell tudnia az Ö-től kapott ajándék értékét
(30), s csak az efölötti értéket (5) követelheti másoktól.
Ha Ö U-nak is juttatott volna valamit a vagyonából (akár a hagyatékból,
akár - a köteles rész alapjához hozzászámítandó - ajándék formájában, ez
a juttatás is hozzászámítandó volna a köteles rész alapjához, s ekkor eset -
leg U-nak a köteles részért való felelőssége is szóba kerülhetne. Betudásról
viszont nem lenne szó, hiszen U csak Gyl kiesése esetén válna törvényes
örökössé és (ezért) köteles részre jogosulttá.
A betudás bizonyos vonatkozásban, így mindenekelőtt a viszonylagos
igazságosságra törekvés célkitűzésében hasonlít az osztályrabocsátáshoz
(1.: II. Rész 2. Fejezet). A törvény mindkét intézménnyel azt kívánja előmoz-
dítani, hogy az öröklési jogi szempontból azonos jogállású személyek: a
betudásnál a köteles részre jogosultak, az osztályrabocsátásnál a leszár-
mazó törvényes örökösök ténylegesen is azonos (vagy legalább megközelí-
tőleg azonos) mértékben részesedjenek az örökhagyó vagyonából. Ezen
alapvető hasonlóság mellett ugyanakkor a részletek: a tényleges kiszámítás
módja tekintetében a két intézmény közötti eltérések nyilvánvalóak és
meglehetősen nagyok.
A törvény a - törvényes öröklés rendjénél alkalmazott - helyettesítési elv
alapgondolatát érvényre juttatja a köteles részre vonatkozó igénynél és
120
 ezért a betudásnál is: „Ha a köteles részre jogosult az öröklésből kiesett,
leszármazójának köteles részébe be kell tudni mindannak az adománynak
az értékét, amelyet ő és a kiesett felmenő kapott. Több leszármazó az ado -
mányt a hagyatékban való részesedésének arányában köteles betudni"
[Ptk. 668. § (2) bek.]. (Ezt világítja meg a 4/b. sz. példa.)
4/b. sz. példa:

A példában a köteles rész alapjának meghatározásánál figyelembe kell

venni a hagyaték tiszta értékét: 195-öt, továbbá az időközben kiesett Gy3-
nak ajándékozott 15-öt. A hagyaték tiszta értékéből: Ö végrendelete szerint
Gyl 110-et, Gy2 felesége 80-at, Ul pedig 5-öt kapott. Ebből következik,
hogy egy-egy gyermek köteles része

egy-egy unoka köteles része pedig 17,5-17,5.

Gy3 kiesése miatt Ul-nek és U2-nek együttesen be kell tudniuk a fel-
menőjük (Gy3) által kapott ajándékot (15), vagyis az ő köteles részi igényük
együttesen lesz 20; fejenként pedig 10-10; Ul-nek ebbe még be kell tudnia
a végrendeletben neki juttatott 5-öt is. Ezért Ul köteles részi igénye vég -
eredményben 5, U2-é 10.
„Az örökhagyó a betudást - kifejezett nyilatkozattal - elengedheti" [Ptk.
668. § (3) bek.]. A betudás elengedése az érintett számára nyilvánvaló ked-
vezmény. Ezért a törvény ragaszkodik ahhoz, hogy az örökhagyó ilyen cél-
zatú nyilatkozatának kifejezettnek kell lennie, azaz ráutaló magatartással a
betudást nem lehet elengedni. A kedvezmény törvényi korlátja ugyanakkor,
hogy „azt az adományt, amelynek betudását az örökhagyó elengedte, nem
lehet a jogosult saját köteles részének alapjához hozzászámítani" [Ptk. 667.
§ (4) bek.]; ellenkező esetben ugyanis az érintett személy kettős ked-
vezményben részesülne: nem kellene betudnia az örökhagyótól származó
adományt, esetleges köteles részének alapja viszont mégis növekedne ezzel
az adománnyal.
A betudás elengedésének lehetőségét a Ptk. megnyitja ugyan az örökha-
gyó számára (mintegy a végintézkedési szabadság egyik megnyilvánulása-
121
ként), de csak azzal a megszorítással, hogy „a betudás elengedése más jo -
gosult köteles részét nem sértheti" [Ptk.668. § (3) bek.]. Más jogosult köte -
les részének sérelmével járna, különösen, ha a betudás elengedésével adott
végrendeleti juttatást (vagy ingyenes adományt) nem lehetne a többi jogo -
sult köteles részének alapjához hozzászámítani. Ezért - mint láttuk - az
ilyen adományoknak a köteles rész alapjához történő hozzászámítását a
törvény kifejezetten csak a betudás elengedésének kedvezményében ré-
szesült személy vonatkozásában zárja ki, amiből - a contrario - egyenesen
következik, hogy a többi köteles részre jogosult köteles részének alapját az
illető adomány hozzászámításával kell meghatározni. Ilyen esetekben tehát
a köteles rész alapja más lesz a betudás elengedésének kedvezményében
részesült személy tekintetében és a többi köteles részre jogosult vonatko-
zásában. (Mindezeket a 4/c. példa mutatja be.)
4/c. példa:

A példában a köteles rész alapjának meghatározásánál csak a hagyaték

tiszta értékét kell számítani, mivel Ö életében nem adott olyan ingyenes
juttatásokat, amelyek a köteles rész alapjához tartoznának. A hagyaték
tiszta értéke: 450, amelyből Ö végrendelete szerint Gyl 150-et kapott a
betudás elengedésével, Gy2 felesége 80-at, Gy3 30-at, X. barát pedig 190-
et.

- Gyl tekintetében a köteles rész alapja csak 300, mivel ahhoz az általa - a
betudás elengedésével - kapott végrendeleti juttatást (150) nem kell hoz -
zászámítani. Gyl köteles részi igénye ehhez képest

Gy2 tekintetében a köteles rész alapja már az egész hagyaték tiszta érté -
ke: 450, mivel ahhoz a Gyl-nek adott juttatást is hozzá kell számítani.
Gy2 köteles részi igénye ehhez képest

Gy3 tekintetében a köteles rész alapja ugyancsak az egész hagyaték

tiszta értéke: 450, mivel ahhoz a Gy l-nek adott juttatást is hozzá kell

122
 számítani. Gy3-nak ugyanakkor be kell tudnia köteles részébe saját vég-
rendeleti juttatását (30); köteles részi igénye ehhez képest

A példában Gyl kedvezményezettsége nyilvánvaló; ezt - adott esetben -

a testvérei köteles részéért fennálló felelőssége (1. alább) csökkenti.

b) Felelősség a köteles részért

A törvény szigorú sorrendet állít fel a tekintetben, hogy ki(k)től követelheti
a köteles részre jogosult a köteles rész kiadását illetve - a betudás utáni -
kiegészítését.
- A köteles rész kielégítéséért „elsősorban a hagyatékban részesedő szemé-
lyek felelnek" [Ptk. 669. § (1) bek. a) pont]. Ennek az az egyszerű gyakor-
lati magyarázata, hogy a végintézkedésben kedvezményezetteknek inkább
kell számolniuk a köteles részesek igényével, mint a megajándékozot -
taknak és ráadásul a hagyaték tárgyai még - rendszerint - meg is van -
nak. A szerződéses örökös - amint a köteles rész alapjával kapcsolatban
már kifejtettük - a köteles részért nem felel [PK 89. c) pont]. Tekintettel
arra, hogy a köteles részesek igényei [a Ptk. 677. § (1) bek. szerint] meg-
előzik a hagyományosok kielégítési igényeit, ez utóbbiak nem felelnek a
köteles részesekkel szemben, de tűrniük kell a köteles részek kiadását.
Ha a hagyományt köteles rész sérelmével teljesítették, a hagyományos a
jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint helytállni tartozik, amennyi-
ben a köteles részre jogosult az örökösöktől nem szerezhet kielégítést
[Ptk. 684. § (1) bek.].
- „A köteles résznek a hagyatékból ki nem elégíthető részéért a megadomá-
nyozottak adományaik időbeli sorrendjére tekintet nélkül felelnek" [Ptk.
669. § (1) bek. b, pont]. A megadományozottak felelősségére tehát másod-
lagosan, vagyis csak akkor kerül sor, ha a köteles rész a hagyatékból
nem elégíthető ki. Természetesen csak azoknak a megadományozottak-
nak a felelősségéről lehet szó, akiknek nyújtott ingyenes juttatást a kö -
teles rész alapjához hozzá, kell számítani.
„Több személy felelősségének arányát juttatásaik figyelembe vehető
értéke határozza meg. Aki a juttatástól önhibáján kívül elesett, a köteles
részért nem felel" [Ptk. 669. § (2)-(3) bek.]. Ez az elv - külön-külön - vo-
natkozik mind az örökösök, mind a megajándékozottak felelősségére (BH
1992/1. sz. 27.); a köteles rész kielégítéséért tehát - a megajándékozot -
takat megelőzően helytállásra kötelezett - örökösök is juttatásaik ará-
nyában felelnek, s nem pedig egyetemlegesen, mint az egyéb hagyatéki
tartozásokért [Ptk. 683. § (1) bek.]. Egyéb tekintetben az örökösök fele-
123
 lőssége a köteles részért azonos az egyéb hagyatéki tartozásokért fennálló
felelősségükkel: elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és hasznaival (cum
viribus) felelnek, ha pedig a hagyaték tárgya nincs meg, felelősségük a
hagyaték értékéig [pro viribus) áll fenn [1.: V. Rész 1. Fejezet a) pont]. Aki
a juttatástól önhibáján, kívül elesett (pl. az ajándék vagy a hagyatéki tárgy
megsemmisülése folytán) a köteles részért nem jelel [Ptk. 669. § (3) bek.].
(A köteles részért való felelősséget világítja meg az 5. sz. példa.)
5. sz. példa:

- Ö egész hagyatékát: 120-at végrendeletében Tl-re hagyja. A köteles rész

alapjához hozzá kell ezenkívül számítani azt az ajándékot is: 40-et, ame
lyet Ö - közvetlenül halála előtt - H-nak adott. A köteles rész alapja így:
160; egy-egy gyermek köteles része pedig 40. Ha mind Gyl, mind Gy2
fellép a maga köteles részéért, ezekért az igényekért (80) TI felel, mivel a
hagyatékból egyedül ő részesedett. Tekintettel arra, hogy Gyl és Gy2
köteles részi igényét a TI által kapott hagyatékból ki lehet elégíteni, H,
mint megajándékozott felelőssége nem kerül szóba. (Függetlenül ettől:
H-t magát mint özvegyi jogosultat is köteles rész illeti meg, éspedig az
egész hagyatékon fennálló haszonélvezeti jognak olyan korlátozott mérté
ke, amely szükségleteit biztosítja, figyelembe véve az Ö-től kapott ajándé
kot, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is.)
- Módosítsuk némileg a példát egyszerűen a számok felcserélésével:
Ö egész hagyatékát: 40-et végrendeletében Tl-re hagyja. A köteles rész
alapjához hozzá kell ezenkívül számítani azt az ajándékot is: 120-at,
amelyet Ö - közvetlenül halála előtt - H-nak adott. A köteles rész alapja -
természetesen - így is: 160; egy-egy gyermek köteles része pedig szintén
40. Ha mind Gyl, mind Gy2 fellép a maga köteles részéért, ezekért az
igényekért (80) elsősorban most is TI felel, mivel a hagyatékból egyedül ő
részesedett. Tekintettel azonban arra, hogy Gyl és Gy2 köteles részi igé -
nyét a TI által kapott hagyatékból (40) csak fele részben lehet kielégíteni,
a hiányzó köteles részért (40) H, mint megajándékozott (120) is felelős
lesz: TI ad 40-et (gyakorlatilag az egész hagyatékot), s H ad ugyancsak
40-et a gyermekeknek. (Mindez nem érinti H özvegyi jogon alapuló eset-
leges köteles részi igényét a hagyatékon fennálló haszonélvezetre.)
- Módosítsuk végül a példát - a többi elem változatlanul hagyása mellett -
úgy, hogy Ö egész hagyatékát: 120-at végrendeletében testvéreire hagyja,
éspedig Tl-re 90-et, T2-re 30-at. Ha mind Gyl, mind Gy2 fellép a maga
köteles részéért, ezekért az igényekért (80) a testvérek felelnek, mivel a
hagyatékból csak ők részesedtek. Tekintettel arra, hogy Gyl és Gy2 kö-

124
 teles részi igényét a testvérek által kapott hagyatékból ki lehet elégíteni,
H mint megajándékozott felelőssége nem kerül szóba. (Függetlenül ettől:
H-t magát mint özvegyi jogosultat is köteles rész illeti meg, éspedig az
egész hagyatékon fennálló haszonélvezeti jognak olyan korlátozott mérté-
ke, amely szükségleteit biztosítja, figyelembe véve az Ö-től kapott ajándé-
kot, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is.) A testvérek
felelősségének arányát pedig juttatásaik értéke határozza meg; ehhez ké-
pest Gy 1 és Gy2 (összesen 80) köteles részét TI és T2

arányban köteles kielégíteni: TI felel 60-ért, T2 felel 20-ért.

A törvény enyhíti azoknak a felelősségét a köteles részért, akik maguk is
köteles részre jogosultak. Szemben ugyanis az általános szabállyal: „Aki
juttatásban részesült, a köteles rész kielégítéséért a juttatás egész értékével
felel", a köteles részre jogosult más személy köteles részéért „a juttatásnak
csak azzal a részével felel, amely törvényes örökrészét meghaladja"; ráadá-
sul: a törvényes örökrészt ebben az esetben a köteles rész alapja szerint
(vagyis a köteles rész alapjához hozzászámítandó ingyenes adományok
figyelembevételével) kell számításba venni [Ptk. 670. § (l)-(3) bek.]. A tör-
vény ezt a kedvezményt nemcsak a köteles részre jogosultnak, hanem az ő
házastársának, leszármazójának és ez utóbbi házastársának is biztosítja:
„A köteles részre jogosult házastársa, leszármazója és ennek házastársa
mentesül a felelősség alól annyiban, amennyiben valamennyiük jutta -
tásának értéke a köteles részre jogosult juttatásának értékével együtt sem
haladja meg a köteles részre jogosult törvényes örökrészét" [Ptk. 670. § (2)
bek.]. Tekintettel arra, hogy a köteles részre jogosult itt említett közeli hoz-
zátartozói ezt a kedvezményt mintegy „a köteles részre jogosult jogán" élve-
zik, természetesnek tekinthetjük, hogy ha a köteles részre jogosult igényét
házastársával, leszármazójával, illetőleg ennek házastársával szemben
érvényesíti, a kedvezményt biztosító szabály alkalmazására nincs lehetőség
Ptk. 670. § (2) bek.]. (Az elmondottakat a 6. sz. példa világítja meg.)
6. sz. példa:

Ö végrendeletében a hagyatékot: 210-et a következőképpen osztotta fel:

100-at rendelt Gyl-nek, 20-at Gy3-nak és 90-et menyének: Gy2 feleségé -
nek. Köteles részt kér Gy2 és Gy3. A gyermekek köteles részének mértéke:
35. Ebbe Gy3-nak be kell tudnia a hagyatékból neki jutott részt (20), így az

125
ő igénye csak 15, Gy2-é viszont 35. Az egész köteles részi igény tehát 50,
amelynek kielégítéséért Gyl és Gy2 felesége felel, éspedig a következők
szerint:
- Gy3 köteles részi igényéért (15)
— Gyl csak juttatásának a törvényes örökrészét (70) meghaladó
részével
(30) felel,
— Gy2 felesége ebben a viszonylatban szintén kedvezményezett:
csak
juttatásának a Gy2 törvényes örökrészét (70) meghaladó részével (20)
felel.
Gyl és Gy2 felesége tehát (juttatásaik figyelembe vehető értéke ará-
nyában: 30:20, vagyis) 3:2 arányban állnak helyt: Gyl felel 9, Gy2 felesé -
ge pedig 6 egységgel.
- Gy2 köteles részi igényéért (35)
— Gyl szintén csak juttatásának a törvényes örökrészét (70)
meghaladó
részével (30) felel,
— Gy2 felesége viszont ebben a viszonylatban már nem
kedvezményezett,
hanem egész juttatásával (90) felel.
Gyl és Gy2 felesége tehát (juttatásaik figyelembe vehető értéke arányá-
ban: 30:90, vagyis) 1:3 arányban állnak helyt: Gyl felel 35/4, Gy2 felesége
pedig 105/4 egységgel.

c) A köteles rész kiadása

Mint fentebb már megállapítottuk, a köteles részesek igénye a magyar jog -
ban kötelmi jogi természetű követelés. Ezzel függ össze, hogy ezt az igényt
minden jogosultnak - az örökösökkel, majd a megajándékozottakkal szem-
ben - kifejezetten érvényesítenie kell; a köteles részre jogosult tehát nem
lesz törvény szerinti jogutódja az örökhagyónak, mint az örökösök. A köte -
les részre vonatkozó igény ugyanakkor az öröklési igényekhez hasonlóan a
hagyaték megnyíltával, vagyis az örökhagyó halálával keletkezik. Érvénye-
sítésére a hagyatéki eljárásban, szükség esetén perben kerülhet sor. Mint
kötelmi jogi igény, a köteles részre vonatkozó igény - az általános elévülési
idő [Ptk. 324. § (1) bek.], vagyis 5 év alatt - elévül. A bírói gyakorlat követ-
kezetesen elismeri a köteles rész iránti igény elévülési időn belüli érvénye-
sítettségét olyankor is, ha a követelés (a per) eredetileg törvényes öröklési
igény érvényesítését vagy végrendelet érvénytelenségének (hatálytalansá -
gának) megállapítását célozta.
A köteles részi igény kötelmi jogi természetével függ össze az is, hogy a
törvény szerint a köteles részre jogosult - ha állagörökös vagy végintézke -
dés hiányában az volna - köteles részének elsősorban pénzben való kiadá-
sát követelheti. Természetben csak akkor jár az ilyen jogosultnak a köteles
rész, ha ez volt az örökhagyó végintézkedéssel vagy élők között nyilvánított
akarata. A bíróság viszont - az összes körülmények mérlegelése alapján -

126
elrendelheti a köteles résznek egészben vagy részben természetben való
kiadását, ha a köteles rész pénzben való kiadása akár a jogosultra, akár a
kötelezettre sérelmes [Ptk. 672. § (l)-(3) bek.]. Megjegyezzük: az özvegyi
jogon alapuló köteles rész - a haszonélvezet jellegénél fogva, magától érte-
tődően - természetbeni juttatás.
A köteles részt minden teher (pl. hagyomány, meghagyás) és korlátozás
(pl. haszonélvezet) nélkül kell kiadni. Ha az örökhagyó a köteles részre jo-
gosultnak korlátozással vagy terheléssel hagyott hátra vagyont, a korláto -
zás csak a köteles részen felüli többletre hatályos. Az örökhagyó viszont a
köteles részre szoríthatja örökösét (vagyis rendelkezhet úgy, hogy a jogo -
sult csupán a köteles részét kapja meg), ha az örökös a végrendeleti kor-
látozást vagy terhelést a köteles rész tekintetében is el nem fogadja [Ptk.
671. § (l)-(2) bek.].
A köteles rész teher- és korlátozás mentességének elve alól a törvény egy
lényeges kivételt tesz, éspedig az özvegyi jogosult házastárs javára: ha a
köteles rész kiadása esetében a megmaradó vagyon a házastárs korlátozott
haszonélvezetét sem biztosítaná, a köteles résznek a korlátozott haszonél -
vezetet biztosító részét csak a haszonélvezet megszűnése után lehet kiadni
[Ptk. 671. § (1) bek.]. Köteles rész és özvegyi jog esetleges ütközésére a tör-
vény tehát a kiegyenlítő igazságosság elvét alkalmazza: a köteles részt elv -
ben az özvegyi jog sem terheli, viszont a köteles rész kiadása után megma -
radó vagyonnak az özvegy számára legalább a korlátozott haszonélvezeti
jogot biztosítania kell (BH 1986/2. sz.66., 1988/4. sz.100.).

127
 Irodalom a IV. Részhez

Sőth Lászlóné: A köteles rész, in: Gellért György (szerk.): A Polgári Tör-
vénykönyv magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001., 2330-2390. o.
Pallósi-Petrik-Söthné-Szolcsánszky. Az öröklés joga. Bp. 1991., 224-256. o.
Bacsó-Pallósi-Söthné-Szolcsányszky: Az öröklési jog kézikönyve. {2. kia-
dás), Bp. 1984., XXIX-XXXII. fejezetek.
Világhy Miklós: Öröklési jog. Egyetemi jegyzet. Bp. 1979. (és későbbi ki-
adások), 96-111. o.
Világhy Miklós-Eőrsi Gyula: Magyar polgári jog. II. kötet (2. kiadás), Bp.
1965., 482-497. o.
Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog VI. kötet: Öröklési jog. Bp.
1939., 384-510. o.
Szladits Károly: A Magyar magánjog vázlata. II. Rész. Bp. 1937., 468-
480. o.
Zsögöd Benő (Grosschmid Béni): Az 1879. évi VII. jogászgyűlés tárgyalá-
sai a köteles rész tárgyában, in: Magánjogi tanulmányok. I. kötet, Bp.
1901., 309-314. o.
Zsögöd Benő (Grosschmid Béni): A köteles rész, in: Magánjogi tanulmá-
nyok. I. kötet, Bp. 1901., 315-524. o.
Julliot de la Morandicre: Petits Précis Dalloz de Droit Civil. IV. kötet, Paris
1965. (és későbbi kiadások), Nr. 792.
Mazeaud: Lecons de Droit Civil. IV. kötet, Paris 1960., Nr. 859., Nr.
1969.
Planiol-Ripert-Boulanger. Traité de Droit Civil d'aprcs le Traité de Planiol.
IV. kötet, Paris 1959., Nr. 1819., Nr. 2663.
Weiss Emilia: Néhány gondolat a törvényes öröklés és a köteles rész
szabályainak reformjához, in: Liber Amicorum, Studia L. Vékás dedicata,
ELTE AJK Polgári Jogi Tanszék Bp. 1999., 289-307. o.
Benedek Károly-Világhy Miklós: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban.
Bp. 1965., 574-583. o.

128
 V. Rész Az

öröklés jogi hatásai

1. Fejezet: Az örökség megszerzése. Hagyatéki eljárás

2. Fejezet: Az örökös (illetve a hagyományos) jogállása

1. Fejezet Az örökség
megszerzése. Hagyatéki eljárás

a) Az örökség megszerzése
Az öröklés rendjének és az örökség jellegének tárgyalásakor [1.: I. Rész 1.
Fejezet b) pont] már megállapítottuk, hogy a Ptk. az ún. ipso iure öröklés
elvét követi, vagyis az örökség megszerzéséhez az örökösnek semmiféle
jogcselekményére nincs szükség:
„Az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. Az örökös az öröklés
megnyíltával a hagyatékot, illetőleg annak neki jutó részét vagy meghatá -
rozott tárgyát (örökség) - elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül
- megszerzi" [Ptk. 673. § (l)-(2) bek.].
Az ipso iure elv érvényesülése azt eredményezi, hogy nincs ún. nyugvó
hagyaték, hanem a hagyatéki vagyontárgyakon történő tulajdonváltozás az
örökhagyó halálának pillanatában a törvény erejénél fogva végbemegy:

- az örökség, illetve a dologi hagyomány az örökhagyó tulajdonából az örö

kös, illetve a dologi hagyományos tulajdonává válik;
- a kötelmi hagyomány és a (közérdekű) meghagyás követelésére vonatkozó
~ jog - hacsak a végintézkedés más időpontot nem jelöl meg - szintén az
örökhagyó halálával nyílik meg [Ptk. 676. §].
- Ha az örökös (illetve a hagyományos) nem kíván örökölni (illetve hagyo
mányosként részesedni), az örökséget (a hagyományt) visszautasíthatja; a
visszautasítás joga nem illeti meg az államot, mint törvényes örököst
[Ptk. 674. §]. A visszautasítás az öröklésből (a hagyományból) történő ki
esést eredményezi [1.: I. Rész 3. Fejezet de) pont].

Az elmondottak legfontosabb gyakorlati következménye az, hogy az ál-

lagörökös (illetve a dologi hagyományos) a hagyaték megnyíltával tulajdo-
nossá válik, a hagyatékban lévő dolgokra vonatkozóan megilleti tehát a do-
log birtoklásának, használatának, hasznai szedésének és a vele való ren-
delkezésnek a joga. Az állagörökös (illetve a dologi hagyományos) a hagya-
129
tékban meglévő dolgokra nézve tulajdonos, s ezért öröklési igénye tulajdoni
igény, s mint ilyen - a magyar jogban - nem évül el [Ptk. 115. § (1) bek.].
Más a helyzet a hagyatékhoz tartozó kötelmi jogi igényekkel, amelyek ter-
mészetüknél fogva elévülnek.
Az örökös jogi helyzete - természetesen - független attól, hogy végintéz-
kedés vagy törvény alapján vált örökössé. Öröklési igénynek minősülnek
mindazok az igények, amelyek örökösi (illetve dologi hagyományosi) minő-
ségből eredő jogok érvényesítését célozzák. Az örökösi igény érvényesítése -
az adott vitás helyzettől függően - többféle formában mehet végbe:

- örökösi minőség elismertetése,

- örökrész kiadása (BH 1986/11. sz. 463.),
- végrendelet megtámadása és örökrész kiadása formájában stb.
Az öröklési igény az ún. álörökössel szemben áll fenn. Álörökösnek te-
kintendő az, aki a hagyatékot vagy annak egy részét - öröklés jogcímére
hivatkozva - birtokában tartja anélkül, hogy erre érvényes öröklési jogcíme
volna. Az álörökös jogalap nélküli birtokosnak [Ptk. 193-195. §] minősül, s
ezért jogi helyzete alapvetően attól függ, hogy jóhiszeműnek vagy rosszhi-
szeműnek számít.

b) Hagyatéki eljárás
Az ipso iure öröklés elvének érvényesüléséből következik, hogy az örökös
(illetve a dologi hagyományos) nem a hagyatéki eljárással vagy az azt lezáró
hagyatékátadó végzéssel szerzi meg örökségét (illetve hagyományát); a ha-
gyatékátadó végzésnek tehát nem konstitutív: öröklési jogot keletkeztető,
hanem deklaratív: az öröklést közhitelűen tanúsító hatálya van. A hagya-
téki eljárás hatályos szabályait a - többször módosított - 6/1958. (VII.4.) JM
sz. rendelet tartalmazza.
ba) A hagyaték leltározása
A hagyatéki eljárás szükségszerű előzménye a hagyaték leltározása; a leltá-
rozásra az örökhagyó lakóhelye szerinti, ilyen hiányában pedig a hagyaték
fekvése szerinti községi (városi, fővárosi kerületi) önkormányzat jegyzője
illetékes. Kérelemre induló hagyatéki eljárásban a leltárt a közjegyző is el-
készítheti.
Kötelező a belföldi hagyaték leltározása, ha
- magyar állampolgár örökhagyó után belföldön ingatlanvagyon maradt;
továbbá, ha
- a belföldön maradt ingó hagyaték értéke a 300 000 Ft-ot meghaladja és
— a hagyatékban szülői felügyelet alatt nem álló kiskorú, cselekvőképes -
séget kizáró gondnokság alá helyezett vagy ismeretlen helyen távol levő

130
 személy érdekelt és egy ilyen érdekeltség a halottvizsgálati bizonyít -
ványból megállapítható, vagy
— nincs ismert örökös, vagy
— az örökösök között devizakülföldi személy is van, vagy
— az örökösként érdekelt személy, a végrendeleti végrehajtó, a
hagyatéki
hitelező, vagy a - gyámhatóságként eljáró -jegyző kéri, vagy
— a bejelentett hagyatéki teher várhatóan meghaladja a hagyatéki
vagyon
értékét.
Belföldi ingatlan hagyaték esetében tehát a hagyaték leltározása minden
esetben kötelező; belföldi ingó hagyaték esetében csak a felsorolt különös
esetekben.
bb) A hagyatéki eljárás
Maga a hagyatéki eljárás az illetékes közjegyző előtt zajlik. Illetékes az a
közjegyző

- akinek működési területén az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye volt;

-ha az örökhagyónak belföldön lakóhelye nem volt, akinek működési terü
letén az örökhagyó meghalt;
- ha pedig külföldön halt meg, akinek működési területén hagyatéki va
gyon van.
Több illetékes közjegyző közül a megelőzés dönt: a hagyatéki eljárást az
a közjegyző folytatja le, akinél az eljárás korábban indult meg. A közjegyző
a hagyatéki eljárást - a hagyatéki leltár kötelező felvételének eseteiben - a
leltár beérkezése, illetőleg a nála tett bejelentés után azonnal megindítja.

A közjegyző a hagyatéki eljárás keretében tisztázza az örökséggel kap-

csolatos valamennyi esetleges vitát, így többek között:
- a végrendelet vitatott érvényességét,
- a kiesési okokat,
- az örököstársak örökrészét,
- az ági öröklési igényeket,
- a köteles részi igényeket stb.

be) A hagyatékátadó végzés

A közjegyző - a hagyatéki tárgyalás befejezése után (problémátlan és egy-
szerű esetekben: tárgyalás nélkül is) az eljárást kétféle hatályú végzéssel
zárhatja le:
- Teljes hatályú hagyatékátadó végzést hoz a közjegyző, ha a hagyaték át
adásának törvényes akadálya nincs és az örökösök között öröklési jellegű
érdemi kérdések nem vitatottak, nevezetesen ha

131
 — a hagyatékra csak egy örökös jelentett be igényt, és a
rendelkezésre
álló adatok szerint másnak a hagyatékra igénye nincs; vagy
— a hagyatéki eljárás során a hagyatéki vagyon átadása tekintetében
az
örökösök között öröklési jogi kérdésben nincs vita (BH 1975/2. sz. 79.).
A jogutódlás részleteit érintő vita esetén is teljes hatállyal kell továbbá
átadni
— az ingatlan hagyatékot, ha csak a készpénzhagyomány vitás;
— a hagyatékot, ha a köteles rész vagy annak mértéke vitás, de a
köteles
részre jogosult igényének pénzben való kielégítését kéri és a hagyaték
teljes hatályú átadásához hozzájárul;
— a hagyatékot, ha az örököstársak csak a tulajdonközösség
megosztá
sának módjában nem tudtak megállapodni;
— a hagyatékot, a túlélő házastárs haszonélvezeti jogával terhelten, ha
az
érdekeltek között csak a házastárs haszonélvezeti joga vagy annak ter
jedelme vitás.
Teljes hatállyal átadható a hagyaték egy része is, ha. az ilyen átadás
előbbi feltételei a hagyatéknak csak erre a részére állnak fenn. Ugyan -
csak nem akadálya a nem vitatott hagyaték teljes hatállyal történő át -
adásának az a körülmény, hogy az örökösök között a hagyatékhoz tarto -
zó vagyontárgyak köre vitás; a vitás ingóságot vagy ingatlant ilyenkor át -
menetileg figyelmen kívül kell hagyni.
- Ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel lehet átadni a hagyatékot
minden egyéb vita esetében, vagyis ha az örökösök között öröklési jellegű
vita van. A vitás hagyatékot ideiglenes hatállyal mindig valamelyik örö
kösnek kell átadni, függetlenül attól, hogy kinek a birtokában van, éspe
dig
- elsősorban a szerződéses örökösnek, ilyen hiányában
- az - alakilag hibátlan - végrendeleti örökösnek (ezek közül - ha van - az
írásbeli végrendeletben megnevezettnek, s csak ilyen hiányában a szóbeli
végrendeletben megnevezettnek), végintézkedés hiányában pedig
- a törvényes örökösöknek kell átadni.
Az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésben meghatározott örökös
jóhiszemű birtokosnak minősül: a hagyatéki tárgyakat (készpénz és ér -
téktárgyak kivételével), birtokolhatja és használhatja, de nem idegenítheti
el és nem terhelheti meg.
A közjegyző az örökös számára öröklési bizonyítványt állít ki, amelyben
tanúsítja az örökösi minőséget a fellebbezési lehetőség kinyilvánítása mel -
lett. A hagyatéki tárgyakkal történő rendelkezés szempontjából az öröklési
bizonyítványnak olyan fontos gyakorlati jelentősége van, hogy annak meg-
szerzése érdekében még olyan esetben is sor kerül a hagyatéki eljárásra,
amikor annak lefolytatása a törvény szerint egyébként nem volna kötelező.
bd) Jogorvoslat a hagyatéki eljárásban
A hagyatéki eljárás során a közjegyző által hozott, érdemi rendelkezést tar -
talmazó végzést - 15 napon belül -fellebbezéssel támadhatja meg az, aki a

132
 végzés valamely rendelkezését magára nézve sérelmesnek tartja. A felleb-
bezési jogosultságot nem a hagyatékban való érdekeltség alapozza meg,
hanem a végzés - esetleg egyéb módon - sérelmes volta (BH 1975/2. sz.
80.). A közjegyzőnél előterjesztett fellebbezés elintézése a megyei bíróság
hatáskörébe tartozik. A megyei bíróság végzése ellen további fellebbezésnek
nincs helye. A hagyatéki eljárást érdemben befejező jogerős határozat ellen
(annak jogerőre emelkedésétől számított 1 éven belül) az eljárás megismét-
lése iránti kérelmet lehet előterjeszteni, ha az örökös olyan tényre hi-
vatkozik, amelyet az eljárásban nem bíráltak el, feltéve, hogy az új tény -
elbírálása esetén - az öröklés rendjének vagy jogcímének, továbbá ezekhez
kapcsolódóan a hagyatékban való részesedés arányának megváltoztatását
eredményezhette volna.
be) Hagyatéki per
Sajátos jogorvoslati lehetőség áll rendelkezésre az ideiglenes hatályú ha-
gyatékátadó végzés esetében: az érdekelt az ideiglenes hatályú hagyaték-
átadó végzéssel figyelembe nem vett igényeit - a végzés kézbesítésétől szá-
mított 30 nap alatt - perrel érvényesítheti. Ez a per perjogilag nem a ha-
gyatékátadó végzés megtámadása (erre a célra a fellebbezési jog áll az érde-
keltek rendelkezésére), hanem a hagyatéki eljárásban figyelembe nem vett
öröklési igény peres úton történő érvényesítése. Az ilyen hagyatéki pernek
ez a perjogi sajátossága abban jut kifejeződésre, hogy a hagyatéki eljárást
ilyenkor is a közjegyző végzése zárja le. A közjegyző végzése a hagyatéki per
kimenetelétől függően különböző lehet:
- Hivatalból megállapítja, hogy a hagyaték ideiglenes átadása teljes hatá
lyúvá vált
— ha az érdekelt fél a keresetet a megszabott határidő alatt nem
indítja
meg, vagy annak megindítását a közjegyzőnél nem igazolja, vagy
— az érdekelt fél a perben a keresettől elállt, illetőleg
— a bíróság a keresetet jogerősen elutasította.
- Ha a bíróság határozata az ideiglenes hatályú átadó végzéstől eltér, a köz
jegyző a bírósági határozattal nem rendezett igények tekintetében teljes
hatályú átadó végzést hoz.
- Amennyiben a bíróság a keresetnek részben vagy egészben helyt ad, any-
nyiban az ideiglenes hatályú végzés hatályát veszti; a bíróság azonban a
közjegyző végzését ilyenkor sem helyezheti hatályon kívül és nem is vál
toztathatja meg azt (PK 262. sz.), hanem ítéletét megküldi a közjegyző
nek, aki az ítélet alapján hoz - tartalmában a jogerős ítélettel azonos -
teljes hatályú hagyatékátadó végzést.
- Ha a bíróság határozata minden vitás igényt rendezett, ezt a közjegyző a
hagyatéki eljárást befejező végzésében megállapítja.
Hagyatéki per azonban nemcsak a közjegyző ideiglenes hagyatékátadó
végzésében figyelembe nem vett igények érvényesítésére és az ilyen esetek-
re megszabott határidőn belül indítható. Többször kiemeltük, hogy a ma-
133
gyár jogban az öröklés ipso iure következik be, s ezért az örökös (és a dologi
hagyományos) a hagyaték megnyíltával nyomban és minden további jog -
cselekmény nélkül tulajdonossá válik. Az örökös (és a dologi hagyományos)
ezt a tulajdoni igényét - a hagyatéki eljárás megtörténtétől és kimenetelétől
függetlenül - perben érvényesítheti. Mivel a hagyatékátadó végzés nem
konstitutív hatályú, hanem csak közhitelű tanúsítvány, amelynek anyagi
jogereje nincsen, az örökös tulajdonosi igényének perbeli érvényesítésére
az esetleges hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése után is mód van
(PK 262. sz.). S mivel a tulajdonosi igények a magyar polgári jogban nem
évülnek el [Ptk. 115. § (1) bek.], az ilyen hagyatéki per megindításának
határideje sincs: a per bármikor megindítható, s annak sikerét csak a ha-
gyatéki vagyontárgyat birtokló személy - elbirtoklás útján történő - tulaj -
donszerzése teszi eleve kilátástalanná. Az öröklési (tulajdoni) igény peres
úton való érvényesítésének nem előfeltétele az, hogy az örökös e minőségét
hagyatéki eljárásban már megállapították.
bf) Összefoglalva:
- a hagyatéki eljárás
— csak meghatározott esetekben kötelező,
— első fokon az illetékes közjegyző előtt indul,
— fellebbezés folytán a megyei bíróság előtt folytatódik és itt minden
eset
ben jogerősen lezárul,
— kivételesen - mintegy perújítás keretében - megismételhető;
- az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés keresettel sajátos módon
külön megtámadható;
- a teljes hatályú hagyatékátadó végzés
— nem konstitutív hatályú, hanem csupán az öröklés közhitelű
tanúsítá
sára szolgál,
~ anyagi jogerővel nem rendelkezik, s ezért
— perben - bármikor - megtámadható.

2. Fejezet Az örökös (illetve

a hagyományos) jogállása

a) Az örökös jogállása
Az örökös az örökhagyó egyetemes jogutódja: az örökléssel a hagyaték mint
egész száll át az örökösre [Ptk. 598. §]. Az örökség tehát - az örökrész ará -
nyában - az örökhagyó jogait és kötelezettségeit (aktívákat és passzívákat)
egyaránt magában foglalja. Kivételt képeznek az örökhagyó személyéhez
kapcsolódó kötelezettségek, mint pl. a családjogi tartási kötelezettség vagy
bizonyos polgári jogi szerződéses (megbízási stb.) kötelezettségvállalások.
134
 Több örökös egymás közötti viszonya szempontjából döntő jelentősége
van a hagyaték megosztásának, az ún. hagyatéki osztálynak.
aa) Az örököstársak jogközössége
A hagyatéki osztály előtt az örököstársak jogközösségben vannak, a hagya-
téki vagyon közösen illeti meg őket. Az örököstársak közössége az öröklés
jogcímétől függetlenül fennáll: csak törvényes örökösök között, csak vég -
intézkedésen alapuló örökösök között, illetve törvényes és végintézkedésen
alapuló örökösök között egyaránt. A törvény szerint az állag-örököstársak
közössége a tulajdonközösség általános szabályai [Ptk. 139-148. §] szerint
ítélendő meg [Ptk. 682. § (l)-(2) bek.]: a hagyaték tehát a hagyatéki osztály
előtt az állagörökösök közös tulajdonába kerül, adott esetben az özvegyi
haszonélvezeti joggal terhelve. Az örököstársak helyzetét a hagyatéki osz -
tály előtt a hagyatéki tárgyak tényleges birtokosaival, illetve az örökhagyó
követeléseinek kötelezettjeivel szemben az ún. együttes jogosultság [Ptk.
334. § (3) bek.] állapotával jellemezhetjük: a hagyatéki követelés csak va -
lamennyi örökös nevében és részére követelhető, a kötelezett pedig csak
valamennyi örökös kezéhez teljesíthet [Ptk. 682. § (2) bek.]. Ha ennek fel-
tételei megvannak, a kötelezett ilyen esetben bírói letéttel [Ptk. 287. §] tel -
jesíthet.
ab) A hagyaték felosztása: hagyatéki osztály
Az örököstársak jogközösségét a hagyaték felosztása, vagyis a hagyatéki
osztály szünteti meg [Ptk. 682. § (3) bek.]. Erre rendszerint a hagyatéki tar -
tozások kielégítése után kerül sor. A hagyatéki osztály során kell megálla -
pítani az örököstársak - törvényes vagy/és végintézkedésen alapuló - örök-
részének arányát, s ugyancsak itt kell sort keríteni az esetleges osztály-
rabocsátásra (1.: II. Rész 2. Fejezet) is. Az örökhagyó végintézkedéssel ren-
dezheti a hagyatéki osztály módját [Ptk. 682. § (3) bek.]; az örököstársak
ettől eltérően is megállapodhatnak, hacsak a végintézkedés az örökhagyó
által meghatározott hagyatéki felosztást nem teszi az öröklés feltételévé.
ac) Osztályos egyezség
Az örököstársaknak a hagyatéki osztályra, vagyis a hagyaték felosztásának
módjára vonatkozó megállapodást osztályos egyezségnek nevezzük. Osztá-
lyos egyezség kötésére a hagyatéki eljárás során, annak jogerős lezárása
előtt kerülhet sor; de köthető osztályos egyezség hagyatéki perben a bíró -
ság előtt is. Jogilag az osztályos egyezség nem teremt új jogcímet az örökö-
sökjogutódlásához, a jogcím változatlanul öröklés marad. Osztályos egyez-
séget csak örökösök köthetnek, ideszámítva a törvényes, illetve a végintéz -
kedésen alapuló állagörökösöket és az özvegyi jogosultat is; az örökösök -
nek és kívülálló hagyatéki hitelezőknek a hagyatéki osztály során elért
megegyezése pl. már önálló - élők közötti - jogügyletnek minősül. Az osz-
tályos egyezség az örökösök között is csak a hagyaték tárgyaira terjedhet
ki, nem érintheti az örökösök más vagyonát. Az osztályos egyezségben az
örökösök eltérhetnek mind a törvényes öröklés rendjétől, mind a végintéz-

135
kedésben meghatározott öröklés rendjétől, azzal a feltétellel, hogy a ha-
gyatékban minden örökösnek részesednie kell; ha valamelyik örökös nem
kíván részesedni a hagyatékból, s ezt a szándékát az osztályos egyezség
tartalmazza, nyilatkozatát önálló - élők közötti - jogügyletnek: ajándéko-
zásnak kell tekinteni, hacsak ez a szándéknyilatkozat nem minősül vissza-
utasításnak [1.: I. Rész 3. Fejezet de) pont].
Az örököstársak megegyezése hiányában a hagyatéki osztályról bírói
ítélet határoz. A hagyatéki osztály (a végintézkedés, az osztályos egyezség,
szükség esetén a bírói ítélet) határozza meg, hogy mely hagyatéki tárgyak
melyik örökös tulajdonába kerülnek. Az esetleg közös tulajdonban maradó
- rendszerint: ingatlan - vagyontárgyak megosztására a közös tulajdon
megosztására vonatkozó szabályok [Ptk. 147-148. §] irányadók.
ad) Rendelkezés várt örökségről
Az osztályos egyezség kapcsán kell említést tennünk arról, hogy az örökha-
gyó leszármazói egymás között az örökhagyó életében is köthetnek szerző-
dést várt örökségük tárgyában: rendelkezés várt örökségről. Osztályos
egyezséget - mint említettük - minden örökös köthet; a várt örökségről
történő rendelkezési jog azonban kizárólag az örökhagyó leszármazóit (és
őket is csak egymás közötti viszonylatban) illeti meg. Más reménybeli örö-
kösök tehát örökségi várományuk tárgyában érvényes szerződést nem köt-
hetnek [Ptk. 660. § (1) bek.], mert az - törvényes tilalomba ütközvén -
semmis [Ptk. 200. § (2) bek.].
Osztályos egyezség kötésére a hagyaték megnyílta (tehát az örökhagyó
halála) után van lehetőség; örökségi várományról történő szerződéses ren-
delkezésre pedig még az örökhagyó életében kerül sor. Az örökhagyó álta-
lában nem alanya ennek a szerződésnek, de részvételének nincs jogi aka -
dálya. Az örökhagyó szerződéses részvételére különösen akkor kerül sor,
ha valamelyik öröklési várományos le kíván mondani az örökségről: a le-
mondás az örökhagyó és a leendő örökös szerződése [1.: I. Rész 3. Fejezet
dd) pont].
A várt örökségről kötött szerződés rendszerinti tartalma a leszármazók
megállapodása a hagyaték - hányadok vagy vagyontárgyak szerinti - fel-
osztásárój. A szerződés kitérhet ezenkívül az örökséggel összefüggő más
kérdésekre is (BH 1979/11. sz. 363.). A szerződés tartalmi korlátait a pol-
gári jognak az élők közötti szerződésekre vonatkozó érvényességi szabályai
határozzák meg: a várt örökségről kötött szerződés - ugyanúgy, mint más
élők közötti szerződés - adott esetben megtámadható (pl. tévedés vagy té -
ves feltevés címén: BH 1981/7. sz. 277.), lehet semmis (pl. tilos volta mi -
att) stb. Alakilag a várt örökségről kötött szerződés csak írásban érvényes
[Ptk. 660. § (2) bek.]; élők közötti ügylet lévén, elegendő az egyszerű okirati
forma is.
A várt örökségről kötött szerződés természetesen csak akkor hatályosul,
ha időközben nem következnek be a hagyatékot érintő változások. Ha a
szerződés tárgyát képező vagyontárgyak - egészben vagy részben - már
nincsenek meg a hagyatékban, a szerződés objektív lehetetlenülése és emi-

136
atti megszűnése [Ptk. 312. § (1) bek.] következik be. Hasonló eredményre
vezethet az örökhagyó ellentétes tartalmú végintézkedése is, pl. ha az
örökhagyó más örököst nevezett, valamelyik leszármazóját kizárta vagy
kitagadta stb.

b) Az örökös felelőssége a hagyatéki tartozásokért

ba) Az örökös felelőssége
Az örökös ezen jogállásának egyik fontos következménye, hogy az örökös
Jelel az örökhagyó tartozásaiért Magától értetődik, mégis hangsúlyozni
kell: csak az ingyenesen szerző örököst terheli ez a felelősség. Aki tehát
öröklési szerződés alapján válik örökössé, a hagyatéki tartozásokért nem
felel. Az öröklési szerződés fogalmilag visszterhes, tehát utólag nem vizs-
gálható, hogy az örökhagyónak nyújtott szolgáltatások értéke elérte-e az
örökség értékét vagy sem; a tartással (illetve életjáradékkal) esetleg nem
fedezett értékig sem áll fenn tehát a szerződéses örökös felelőssége, éspedig
semmifajta hagyatéki tartozásért, még a köteles részi igényért sem: PK 89.
sz. állásfoglalás c) pont [1.: IV. Rész 3. Fejezet a) pont]. Más kérdés, hogy ha
az öröklési szerződés csak színlelt, a szerződés semmis lesz, vagy a fede -
zetelvonó ügyletként ítélendő meg (BH 1988/ 11. sz. 401.).
bb) Hagyatéki tartozások
A törvény maga határozza meg, hogy milyen költségek, illetve követelések
terhelik a hagyatékot, minősülnek hagyatéki tartozásnak:
- az örökhagyó illő eltemetésének költségei;
- a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges
költségek [hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás költségei;
- az örökhagyó tartozásai;
- a köteles részen alapuló kötelezettségek;
- a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek [Ptk. 677. §
(1) bek.].
Ez a felsorolás: sorrend, vagyis a teljesítés rangsora: a hagyatéki tarto-
zások sorrendje szerint előbb álló csoportba eső tartozások a kielégítés al-
kalmával megelőzik a hátrább álló csoportba soroltakat; abban a csoport-
ban, amelyben az összes tartozások teljes kielégítésére lehetőség már
nincs, kielégítésnek a követelések arányában van helye [Ptk. 678. § (l)-(2)
bek.].
- Az örökhagyó illő (azaz az örökhagyó életkörülményeihez, anyagi hely
zetéhez igazodó) eltemetésének kötelezettsége elsősorban morális kötele
zettség, de - szükség esetére - e kötelezettség sorrendjét közigazgatási
szabály is meghatározza. Ettől független kérdés, hogy a temetési költsé
gek kit terhelnek. Ha az örökhagyó a saját temetését végrendeleti megha-

137
 gyással vagy külön megbízási szerződéssel nem rendezi (BH 1963/3. sz.
3496.), vagy arra nem a szerződéses eltartó köteles, a költségeket (hacsak
azok nem harmadik személyt, pl. károkozót, biztosítót terhelik) az örökös
köteles viselni. Ezt határozza meg a Ptk., amikor a hagyatéki tartozások
között első helyen nevezi meg e költségeket, mint olyanokat, amelyeket -
a temetés tényleges megrendezésétől függetlenül - az örökösnek kell vi-
selnie. A bírói gyakorlat a költségek mértékének meghatározásánál az
örökhagyó vagyoni viszonyai mellett a helyi szokásokat is figyelembe ve-
szi, s adott esetben a költségek között ismeri el a halotti tor és a síremlék
állításának ellenértékét is.
- Hagyatéki költségnek minősül a hagyaték birtokbavételével vagy biztosí
tásával (őrzésével), továbbá a hagyaték kezelésével (gondnokolásával)
kapcsolatban felmerülő minden költség. A hagyatéki eljárás költségei
alatt elsősorban a közjegyző munkadíja és költségei, továbbá az esetleges
fellebbezési illetékek értendők. (Maga az öröklési illeték a bírói gyakorlat
szerint nem tartozik ide, mivel az csak a hagyaték megszerzése után be
álló, tehát az örökösöket egyenként és részarányosán terhelő költség.)
- Az örökhagyó tartozásai közzé tartozik az örökhagyó minden - nem sze
mélyéhez kötött - teljesítetlen kötelezettségvállalása, éspedig akkor is, ha
a teljesítés a hagyaték megnyíltakor már esedékes és akkor is, ha csak
ezt követően vált esedékessé. Hagyatéki tartozás az örökhagyó tartozása
függetlenül attól, hogy szerződésen (pl. lakásbérleti viszonyon) vagy szer
ződésen kívüli kártérítési felelősségen (BH 1988/11. sz. 402.) vagy nem
polgári jogi jellegű (pl. munkajogi) viszonyon alapul. Viszonylagos gyako
risága miatt érdemes megemlíteni az örökhagyó szerződésen alapuló
tartási kötelezettségének átszállását; ez a kötelezettség (személyes jellegé
re tekintet nélkül) mint az örökhagyó tartozása átszáll az örökösökre, de
csak annyiban, amennyiben az örökhagyó által nyújtott tartás az ellen
szolgáltatást nem fedezi [Ptk. 586. § (4) bek.]. A bírói gyakorlatban az
örökhagyó tartozásai között ismételten előfordul az örökhagyó tartásával,
gondozásával, ápolásával és gyógykezelésével felmerült költségek érvé
nyesítése. A Legfelsőbb Bíróság az ilyen természetű bizonyított igényeket
hagyatéki teherként ismeri el, éspedig mind az örökhagyó tartására a
Csjt. alapján köteles hozzátartozók javára [PK 89. sz. b) pont], mind tá
volabbi rokonok vagy az örökhagyóval rokoni kapcsolatban nem lévő
személyek javára (BH 1980/5. sz. 166., 1990/1. sz. 18., 1991/1. sz. 20.,
1993/7. sz. 428.).
Előfordul, hogy az örökös maga az örökhagyó tartozásának jogosultja.
Ez azt jelenti, hogy az örökös hagyatéki hitelező is egyben. A megoldás
ilyenkor az, hogy a hagyatéki hitelező örökös követelése örökrésze ará-
nyában megszűnik; ő ugyanis - követelése erejéig - a hagyaték hitelezője,
de - mint örökös: örökrésze arányában - egyben „kötelezettje" is: confusio
[Ptk. 322. §]. Az örökös a hagyatékkal szemben fennálló követelésének
fennmaradó részét örököstársaitól követelheti (BH 1990/9. sz. 338.). ■ A
köteles részre jogosult nem örökös, tehát nem is felel semmiféle hagyatéki
tartozásért; ellenkezőleg: a köteles részi igény is hagyatéki tartozás,

138
amelyet - a tartozások sorrendjében - elsősorban az örökösök tartoznak
kielégíteni [1.: IV. Rész 4. Fejezet b) és c) pontok]. Az elmondottakból az is
látszik, hogy a hagyatéki tartozások sorrendjében megelőző igényeket (a
temetési költségeket, a hagyatéki költségeket, a hagyatéki eljárási költsé -
geket és az örökhagyó tartozásait) a köteles részi igény előtt ki kell elégíteni;
így azok kielégítését a köteles részre jogosultnak mintegy tűrnie kell. - A
hagyatéki tartozások - sorrendben - utolsó tételét a hagyományon és a
meghagyáson alapuló kötelezettségek teljesítése jelenti [1.: I. Rész 2. Fejezet
f) és g) pontok].
be) Az örökös felelősségének korlátozottsága
Az örökös felelőssége - örökrésze értékéig - korlátozott. Ez közelebbről azt
jelenti, hogy az örökös a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben
elsősorban a hagyaték tárgyaival (PK 192. sz. állásfoglalás) és annak hasz-
naival (PK 90. sz. állásfoglalás) felel: cum uiribus felelősség. Amennyiben a
követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az
örökös birtokában, annyiban az örökös öröksége erejéig egyéb vagyontár-
gyaival is felel: pro vtríbus felelősség; ilyenkor az örökség értékét (és ezzel a
felelősség felső határát) az elidegenítés időpontja szerint kell meghatározni.
Az örökös felelősségének megállapításánál az örökös birtokába nem került
vagyontárgyakat, továbbá az érvényesíthetetlen követeléseket és egyéb jo-
gokat, valamint az átvett vagyontárgyak meg nem lévő hasznait csak any-
nyiban lehet számításba venni, amennyiben az örökös ezektől neki felró-
ható okból esett el.
bd) Az örökösök egyetemleges felelőssége
A hitelezők követeléseiért - a szó szoros értelmében - az áüagörökösök fe-
lelnek. Az örököstársak felelőssége - éspedig mind a hagyatéki osztály
előtt, mind pedig azt követően - egyetemleges. A hagyatéki hitelezők tehát
bármelyik örököstől (BH 1988/11. sz. 402., 1992/3. sz. 176., 1992/6. sz.
397.) követelhetik az egész tartozás kielégítését [Ptk. 337. § (1) bek.], még-
hozzá a hagyatéki osztály megtörténte után is [Ptk. 683. § (1) bek.]. Fontos
különbség persze, hogy míg a hagyatéki osztály előtt a felelősség az egész
hagyaték erejéig terheli az egyetemlegesen helytállni tartozó örököstársa-
kat, addig a hagyatéki osztály után az egyetemleges felelősség terjedelmét
minden örökös vonatkozásában saját örökrésze határozza, meg. Az örö-
köstársak belső viszonylatában is az egyetemleges kötelezettekre vonatkozó
törvényi szabály érvényesül: ha valamelyik örököstárs a hitelezőnek telje -
sített, örököstársaival szemben megtérítési követelése támad [Ptk. 338. §
(ÍJ bek.].
Az örökösök egyetemleges felelőssége alól a törvény két kivételt állapít
meg:

139
 - fontos kivétel [Ptk. 669. § (2) bek.]: a köteles részért az örökösök juttatá -
saik ügyelembe vehető értéke alapján állnak helyt (L: IV. Rész 4. Fejezet b)
pont];
- elhanyagolható jelentőségű kivétel: nem egyetemlegesen felel a hagyatéki
tartozásokért az az örökös, akinek az örökhagyó a hagyatékból a szoká-
sos mértékű ajándéknál nem nagyobb értékű meghatározott dolgot vagy
jogot juttatott; az ilyen örökös felelőssége másodlagos: csak akkor felel,
ha a hagyatéki hitelezők követelése a többi örököstárstól nem hajtható be
[Ptk. 683. § (2) bek.].

be) Az özvegyi jogosult jogi helyzete

A haszonélvezetet öröklő házastárs (özvegyi jogosult) is tűrni köteles a hi-
telezői igények kielégítését (BH 1980/12. sz. 473., 1981/3. sz. 106.), két
kivétellel:

- a hagyományon és a meghagyáson alapuló követelések kivételével, mert

azok kiadását, illetve teljesítését csak a haszonélvezeti jog megszűnése
után lehet igényelni; és azzal, hogy
- behatárolt az özvegyi haszonélvezeti jog helytállása a köteles részi igény
nyel szemben is: a köteles rész a házastárs korlátozott haszonélvezetét
nem sértheti [Ptk. 679. § (l)-(3) bek.]. Ha viszont az özvegyi jogot meg
váltják, a házastárs állagot örököl, s ezért felelőssége is olyan, mint az
állagörökösöké.

c) A hagyatéki tartozások kielégítése az örökös által

Már említettük, hogy a hagyatéki hitelezőket követéléseik rangsorában
[Ptk. 677. § (1) bek.] kell kielégíteni. Kielégítési elsőbbsége van annak a
hagyatéki hitelezőnek, akinek a hagyatékhoz tartozó valamely vagyontár -
gyon zálogjoga van: az ilyen hitelező a zálogjog erejéig - a sorrendre tekintet
nélkül - teljes kielégítést igényelhet. Az örökös csak addig térhet el e
sorrendtől, amíg jóhiszeműen felteheti, hogy a hagyaték teljesen fedezi a
hagyatéki tartozásokat. A hagyatéki tartozások összértékének megállapítá -
sánál az örökös figyelmen kívül hagyhatja az örökhagyó által élők között
ingyenesen vállalt kötelezettségeket, továbbá a hagyományon és megha -
gyáson alapuló kötelezettségeket is. Az örökös saját egész vagyonával felel
a hagyatéki hitelezőkkel szemben, ha a kielégítés sorrendjére vonatkozó
rendelkezéseket felróhatóan megszegi [Ptk. 680. § (l)-(3) bek.].
Az örökös előtt nem mindig ismeretesek a hagyatéki hitelezők. Az örö-
kösnek ugyanakkor érdeke fűződik a.vitás kérdések mielőbbi rendezésé-
hez, tiszta örökrésze megállapíthatóságához, s ezért az összes hagyatéki
tartozás lehető feltárásához. Ebben segít az a lehetőség, hogy az örökös
kérheti az illetékes közjegyzőt arra, hogy hívja fel a hagyatéki hitelezőket
követeléseik bejelentésére. A közjegyző ilyenkor hirdetményt bocsát ki, és
abban megfelelő határidőt tűz a hitelezők számára. Az a hitelező, aki kö-

140
vetélését a közjegyzői felhívásban megszabott határidő alatt nem jelentette
be, a jelentkezéséig a hagyaték terhére történt tartozáskielégítéseket nem
kifogásolhatja, kivéve, ha az örökösnek a követelésről a bejelentés nélkül is
tudomása volt [Ptk. 681. § (l)-(2) bek.].

d) A hagyományos felelőssége a hagyatéki tartozásokért

A hagyományosok a Ptk. felfogásában hagyatéki hitelezők, akiknek köve-
telése a hagyatéki tartozások sorrendjében az utolsó helyen áll [Ptk. 677. §
(1) bek. e)]. A hagyományos tehát egyfelől tűrni köteles az előtte álló ha-
gyatéki hitelezők igényének kielégítését, másfelől viszont a hagyományos-
nak a hagyatéki hitelezőkkel szembeni felelősségéről - a szó szoros értel -
mében - nem beszélhetünk. A hagyományos általában csak akkor tartozik
helytállni a hagyatéki hitelezőkkel szemben, ha a hagyományt a többi hite -
lező sérelmével elégítették ki, s felelőssége ilyenkor is csak a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai [Ptk. 361-364. §] szerint áll fenn. Egy vonatko -
zásban beszélhetünk a hagyományos valódi felelősségéről: az őt terhelő
hagyomány és meghagyás tekintetében úgy felel, mint az örökös [Ptk. 684.
§ (1H2) bek.].
A hagyományos felelősségi helyzete rávilágít arra is, hogy az örökhagyó
- ha éppen úgy tetszik neki - az egész hagyatékot hagyományok formájá -
ban is szétoszthatja: valamennyi jogutódjának meghatározott vagyontár -
gyatjuttathat és a hagyatéki terhek viseléséből kizárhatja őket [Ptk. 641. §
(1) bek., 636. § (3) bek.]. Ez a megoldás ugyanis a hagyatéki hitelezők ér-
dekét nem sérti, mivel a hagyományokat - mint az imént szó volt róla -
amúgy is csak valamennyi hagyatéki tartozás kielégítése után lehet kiadni
[Ptk. 677. § (1) bek.].

141
 Irodalom az V. Részhez

Gellért György: Az örökség megszerzése, in: Gellért György (szerk.): A

Polgári Törvénykönyv Magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001., 2392-
2407. o.
Söth Lászlóné: Az örökös jogállása, in: Gellért György (szerk.): A Polgári
Törvénykönyv Magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001., 2408-2451. o.
Pallósi-Petrik-Sőthné-Szolcsánszky. Az öröklés joga. Bp. 1991., 275-340. o.
Bacsó-Pallósi-Sőthné-Szolcsányszky: Az öröklési jog kézikönyve. (2. kia-
dás), Bp. 1984., XXXIII-XLI. fejezetek.
. Világhy Miklós: Öröklési jog. Egyetemi jegyzet. Bp. 1979. (és későbbi ki-
adások), 112-128. o.
Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. II. kötet (2. kiadás), Bp.
1965., 498-511. o.
Gellért György-Hegyháti István: A hagyatéki eljárás. Bp. 1959., 329 o.
Szladits Károly (szerk.): Magyar Magánjog VI. kötet: Öröklési jog. Bp.
1939., 511-568. o.

142
 - fontos kivétel [Ptk. 669. § (2) bek.]: a köteles részért az örökösök juttatá -
saik ügyelembe vehető értéke alapján állnak helyt (L: IV. Rész 4. Fejezet b)
pont];
- elhanyagolható jelentőségű kivétel: nem egyetemlegesen felel a hagyatéki
tartozásokért az az örökös, akinek az örökhagyó a hagyatékból a szoká-
sos mértékű ajándéknál nem nagyobb értékű meghatározott dolgot vagy
jogot juttatott; az ilyen örökös felelőssége másodlagos: csak akkor felel,
ha a hagyatéki hitelezők követelése a többi örököstárstól nem hajtható be
[Ptk. 683. § (2) bek.].

be) Az özvegyi jogosult jogi helyzete

A haszonélvezetet öröklő házastárs (özvegyi jogosult) is tűrni köteles a hi-
telezői igények kielégítését (BH 1980/12. sz. 473., 1981/3. sz. 106.), két
kivétellel:

- a hagyományon és a meghagyáson alapuló követelések kivételével, mert

azok kiadását, illetve teljesítését csak a haszonélvezeti jog megszűnése
után lehet igényelni; és azzal, hogy
- behatárolt az özvegyi haszonélvezeti jog helytállása a köteles részi igény
nyel szemben is: a köteles rész a házastárs korlátozott haszonélvezetét
nem sértheti [Ptk. 679. § (l)-(3) bek.]. Ha viszont az özvegyi jogot meg
váltják, a házastárs állagot örököl, s ezért felelőssége is olyan, mint az
állagörökösöké.

c) A hagyatéki tartozások kielégítése az örökös által

Már említettük, hogy a hagyatéki hitelezőket követéléseik rangsorában
[Ptk. 677. § (1) bek.] kell kielégíteni. Kielégítési elsőbbsége van annak a
hagyatéki hitelezőnek, akinek a hagyatékhoz tartozó valamely vagyontár -
gyon zálogjoga van: az ilyen hitelező a zálogjog erejéig - a sorrendre tekintet
nélkül - teljes kielégítést igényelhet. Az örökös csak addig térhet el e
sorrendtől, amíg jóhiszeműen felteheti, hogy a hagyaték teljesen fedezi a
hagyatéki tartozásokat. A hagyatéki tartozások összértékének megállapítá -
sánál az örökös figyelmen kívül hagyhatja az örökhagyó által élők között
ingyenesen vállalt kötelezettségeket, továbbá a hagyományon és megha -
gyáson alapuló kötelezettségeket is. Az örökös saját egész vagyonával felel
a hagyatéki hitelezőkkel szemben, ha a kielégítés sorrendjére vonatkozó
rendelkezéseket felróhatóan megszegi [Ptk. 680. § (l)-(3) bek.].
Az örökös előtt nem mindig ismeretesek a hagyatéki hitelezők. Az örö-
kösnek ugyanakkor érdeke fűződik a.vitás kérdések mielőbbi rendezésé-
hez, tiszta örökrésze megállapíthatóságához, s ezért az összes hagyatéki
tartozás lehető feltárásához. Ebben segít az a lehetőség, hogy az örökös
kérheti az illetékes közjegyzőt arra, hogy hívja fel a hagyatéki hitelezőket
követeléseik bejelentésére. A közjegyző ilyenkor hirdetményt bocsát ki, és
abban megfelelő határidőt tűz a hitelezők számára. Az a hitelező, aki kö-

140
vetélését a közjegyzői felhívásban megszabott határidő alatt nem jelentette
be, a jelentkezéséig a hagyaték terhére történt tartozáskielégítéseket nem
kifogásolhatja, kivéve, ha az örökösnek a követelésről a bejelentés nélkül is
tudomása volt [Ptk. 681. § (l)-(2) bek.].

d) A hagyományos felelőssége a hagyatéki tartozásokért

A hagyományosok a Ptk. felfogásában hagyatéki hitelezők, akiknek köve-
telése a hagyatéki tartozások sorrendjében az utolsó helyen áll [Ptk. 677. §
(1) bek. e)]. A hagyományos tehát egyfelől tűrni köteles az előtte álló ha-
gyatéki hitelezők igényének kielégítését, másfelől viszont a hagyományos-
nak a hagyatéki hitelezőkkel szembeni felelősségéről - a szó szoros értel -
mében - nem beszélhetünk. A hagyományos általában csak akkor tartozik
helytállni a hagyatéki hitelezőkkel szemben, ha a hagyományt a többi hite -
lező sérelmével elégítették ki, s felelőssége ilyenkor is csak a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai [Ptk. 361-364. §] szerint áll fenn. Egy vonatko -
zásban beszélhetünk a hagyományos valódi felelősségéről: az őt terhelő
hagyomány és meghagyás tekintetében úgy felel, mint az örökös [Ptk. 684.
§ (1H2) bek.].
A hagyományos felelősségi helyzete rávilágít arra is, hogy az örökhagyó
- ha éppen úgy tetszik neki - az egész hagyatékot hagyományok formájá -
ban is szétoszthatja: valamennyi jogutódjának meghatározott vagyontár -
gyatjuttathat és a hagyatéki terhek viseléséből kizárhatja őket [Ptk. 641. §
(1) bek., 636. § (3) bek.]. Ez a megoldás ugyanis a hagyatéki hitelezők ér-
dekét nem sérti, mivel a hagyományokat - mint az imént szó volt róla -
amúgy is csak valamennyi hagyatéki tartozás kielégítése után lehet kiadni
[Ptk. 677. § (1) bek.].

141
 Irodalom az V. Részhez

Gellért György: Az örökség megszerzése, in: Gellért György (szerk.): A

Polgári Törvénykönyv Magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001., 2392-
2407. o.
Söth Lászlóné: Az örökös jogállása, in: Gellért György (szerk.): A Polgári
Törvénykönyv Magyarázata. 2. kötet (4. kiadás), Bp. 2001., 2408-2451. o.
Pallósi-Petrik-Sőthné-Szolcsánszky. Az öröklés joga. Bp. 1991., 275-340. o.
Bacsó-Pallósi-Sőthné-Szolcsányszky: Az öröklési jog kézikönyve. (2. kia-
dás), Bp. 1984., XXXIII-XLI. fejezetek.
. Világhy Miklós: Öröklési jog. Egyetemi jegyzet. Bp. 1979. (és későbbi ki-
adások), 112-128. o.
Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. II. kötet (2. kiadás), Bp.
1965., 498-511. o.
Gellért György-Hegyháti István: A hagyatéki eljárás. Bp. 1959., 329 o.
Szladits Károly (szerk.): Magyar Magánjog VI. kötet: Öröklési jog. Bp.
1939., 511-568. o.

142