Gellér-Ambrus-Vaskuti - A Magyar Büntetőjog Általános Tanai II. Büntetéstan (2019)

ELTE Jogi Kari Tankönyvek
A MAGYAR BÜNTETŐJOG
ÁLTALÁNOS TANAI II.
Büntetéstan
(A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA)
Geller Balázs - Ambrus István - Vaskuti András
ELTE EÖTVÖS KIADÓ

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM E
A magyar büntetőjog
általános tanai II.
ELTE Jogi Kari Tankönyvek 19.
Sorozatszerkesztő: VARGA ISTVÁN

Gél lér Balázs - Ambrus István - Vaskuti András
A magyar büntetőjog
általános tanai II.
Büntetéstan
(A büntetőjogi jogkövetkezmények tana)
ELTE
EÖTVÖS
Budapest, 2021 KIADÓ
Szerzők:
Dr. Gellér Balázs József PhD (Cantab.),
Dr. habil. (ELTE), tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK), ügyv^
Dr. Ambrus István PhD (SZTE),
egyetemi docens (ELTE ÁJK), kúriai főtanácsadó
Dr. Vaskuti András PhD (ELTE),
címzetes egyetemi tanár (ELTE ÁJK), kúriai bíró
© Szerzők, 2019, 2021
Változatlan utánnyomás.
ISBN 978 963 312 312 6

ISSN 2060 6494
• dll U
~ 3 EÖTVÖS
□ KIADÓ www.eotvoskiado.hu
Felelős kiadó: az ELTE Eötvös Kiadó ügyvezető igazgatója

Felelős szerkesztő: Brunner Ákos
Szakszerkesztők: Borsos-Szabó Ágnes, Bérei Ildikó, Csele Balázs
Projektvezető: Sándor Júlia
Tördelőszerkesztö: SzépKönyvek
Borítótervező: Csele Kmotrik Ildikó
Nyomdai kivitelező: Multiszolg Bt.
Tartalom
Előszó............................................................................................................................................. 9
Rövidítések jegyzéke................................................................................................................... 11
I. A jogkövetkezmények fogalma és helye a büntetőjog rendszerében..................................13

1. A szankció központi jelentősége.......................................................................................13
2. A büntetőjogi szankció fogalma.......................................................................................15
aj A büntetőjogi szankció fogalma az EJEB gyakorlatában........................................ 21
b) A ne bis in idem elve................................................................................................. 26
II. A büntetés jogalapja és célja.................................................................................................. 57

1. A büntetés jogalapjára és céljára vonatkozó nézetek.................................................... 57
2. A büntetés fogalma, célja és a szankciók meghatározásának módja a Btk.-ban...... 68
aj A büntetés fogalma és célja...................................................................................... 68
b) A büntetési rendszer, a szankciók fajai a magyar Btk.-ban.................................... 69
c) A halálbüntetés........................................................................................................... 98
III. A büntetési nemek.................................................................................... 117

1. Büntetések........................................................................................................................ 118
aj A szabadságvesztés.................................................................................................. 118
bj Az elzárás.................................................................................................................. 159
ej A közérdekű munka.................................................................................................. 161
dj A pénzbüntetés........................................................................................................ 166
ej A foglalkozástól eltiltás............................................................................................. 171
f) A járművezetéstől eltiltás......................................................................................... 176
gj A kitiltás..................................................................................................................... 184
hj A sportrendezvények látogatásától való eltiltás.....................................................185
ij A kiutasítás................................................................................................................. 186
2. Mellékbüntetés: a közügyektól eltiltás.......................................................................... 191
IV. Intézkedések........................................................................................................................ 197

1. A megrovás...................................................................................................................... 199
2. A próbára bocsátás......................................................................................................... 202
3. A jóvátételi munka.......................................................................................................... 207
4. A pártfogó felügyelet...................................................................................................... 210
5. Az elkobzás............................................... 215
6. A vagyonelkobzás........................................................................................................... 220
7. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele...........................................224
8. A kényszergyógykezelés............................................................................... 225
6 Tartalom
V. A büntetés kiszabása.......................................................................................................... 231

1. A büntetés kiszabásának elvei....................................................................................... 231
2. A halmazati büntetés és az összbüntetés................................................................... 240
a) A halmazati büntetés............................................................................................... 240
b) Az összbüntetés....................................................................................................... 252
3. A büntetés enyhítése...................................................................................................... 261
4. A büntetés kiszabása egyezség esetén....................................................................... 266
5. A bűnismétlés................................................................................................................. 268
6. A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések........................... 281
a) A bűnszervezet-fogalom kialakulása...................................................................... 283
b) A bűnszervezet-fogalom értelmezése a Kúria gyakorlatában..............................286
c) A bűnszervezet fogalom folyamatos tágításának büntető anyagi jogi
következményei.......................................................................................................290
d) Az ítélkezési gyakorlat által generált alkotmányos problémák............................ 290
e) A bűnszervezet fogalom szűkítésére irányuló törekvések a bírói
gyakorlatban........................................................................................................... 295
f) Aktuális kérdések a búnszervezeti elkövetésselkapcsolatban............................. 298
7. Szankciós beszámítási szabályok.................................................................................. 301
a) Az előzetes fogvatartás, a bűnügyi felügyelet és a szabálysértési büntetések
beszámítása............................................................................................................ 301
b) A már végrehajtott büntetés vagy intézkedés beszámítására vonatkozó
szabályok................................................................................................................. 304
VI. Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények és a mentesítés........................ 307

1. A korábbi elítélés következményei................................................................................ 307
a) Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények.......................................... 307
b) A bűnügyi nyilvántartás........................................................................................... 308
2. A mentesítés................................................................................................................... 309
a) A mentesítés fogalma.............................................................................................. 309
W A mentesítés hatálya................................................................................................310
c) A mentesítés módjai................................................................................................. 311
d) A mentesítés egységessége.................................................................................... 319
VII. A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok..............................................................................321

1. A fiatalkorú fogalma........................................................................................................ 321
2. A büntetések és intézkedések alkalmazásának elvei.................................................. 327
a} A szabadságvesztés................................................................................................ 330
W Az elzárás................................................................................................................. 335
c) A közérdekű munka.................... 335
d) A pénzbüntetés........................................................................................................336
e) A kitiltás.................................................................................................................... 337
Tartalom 7
f) A kiutasítás.............................................................................................................. 338
g) A közügyektől eltiltás............................................................................................. 338
h) A próbára bocsátás................................................................................................ 340
0 A jóvátétel! munka.................................................................................................. 341
j) A pártfogó felügyelet.............................................................................................. 342
k) A javítóintézeti nevelés........................................................................................... 343
0 Halmazati és összbüntetés................................................................................... 346
m) A büntetés kiszabása egyezségesetén................................................................. 347
n) Egységes intézkedés.............................................................................................. 348
o) Az előzetes fogvatartás és abűnügyifelügyelet beszámítása.............................349
p) Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól................................... 349
Irodalom.................................................................................................................................... 353
Tárgymutató............................................................................................................................ 361
Előszó
Az első ízben 2017-ben megjelent - majd 2019 tavaszán még egy (javított és hatá
lyosított) kiadást megért - A magyar büntetőjog általános tanai című könyvünk
első, a bevezető tanokat és a büncselekménytant feldolgozó kötetét követően, 2019
végén nyújtjuk át az olvasónak a második kötetet. Ezúttal szerzőcsapatunk - Vaskúti
András címzetes egyetemi tanár, kúriai bíróval kiegészülve - a büntetőjog általános
részének másik nagy fő területe, a büntetéstan átfogó feldolgozására vállalkozott.
Munkánkban alapvetően követtük a kapcsolódó büntetőjogi tankönyvírás hagyo
mányait, így a büntetőjogi jogkövetkezmények elméleti kérdései, a büntetés jogalapja
és célja, az egyes büntetési és intézkedési nemek, a büntetéskiszabás, a mentesítés és
a fiatalkorúak szankciós szabályai bemutatását egyaránt elvégeztük. A katonákra
és a jogi személyekre vonatkozó rendelkezések részletes áttekintésétől azonban az
érintett speciális személyi körre figyelemmel eltekintettünk.
A tradicionálisnak mondható rendszerezés mellett ugyanakkor számos helyen
újszerű megközelítést alkalmaztunk. így a korábbi tankönyv- és kommentáriroda
lomban olvashatónál mélyrehatóbban tekintjük át például a büntetés fogalmát a jog
irodalomban és a nemzetközi bíróságok gyakorlatában, az életfogytig tartó szabad
ságvesztés emberi jogi vonatkozásait, a korporális büntetések tilalmát, valamint
a ne bis in idem elvének szankciótani vetületeit. Szintén a szokásosnál nagyobb
terjedelemben foglalkozunk a szankciók ún. együttalkalmazási tilalmaival, továbbá
bevezetjük és saját kutatásunkon alapuló rendszerezéssel alkalmazzuk a szankció
rendszerre a diszpozivitás és a kógencia kategóriáit.
Nem csupán a hatályos jog elemzését tűztük ki tehát célunkként, hanem a rend
szerszemléletű, elmélyültebb elméleti vizsgálódás, a korábbi és a recens szakiro
dalmi álláspontok megjelenítése, illetve az ott megjelenő, korábbi nézetek tovább
fejlesztése, valamint a kapcsolódó hazai és nemzetközi joggyakorlat bemutatása
mind-mind mozgatórugói voltak e könyv elkészítésének.
A jogkövetkezmények kérdéskörének bemutatásánál természetesen jelen
tős dilemmaként merül fel, hogy teljes értékűnek lehet-e tekinteni egy tisztán
büntető anyagi jogi elemzést, avagy e témakör megértéséhez nagyobb mértékben
szükséges támaszkodni a büntetőeljárási és a büntetés-végrehajtási jog tételesjogi
rendelkezéseire. Részünkről azzal együtt is utóbbi felfogást tekintjük helyesnek és
követendőnek, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.)
megalkotásakor a törvényhozó jelentős mértékű profiltisztítást végzett el a szank
ciók terén: számos büntetés-végrehajtási jellegű, azonban az eddigiekben a Büntető
Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben (1978. évi Btk.) szabályozott kérdés
kör átkerült például a büntetések, az intézkedések, egyes kény szeri ntézkedések és
10 Előszó
a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvénybe (Bv. tv.).
E megoldás törvényszerkesztési szempontból helyes ugyan, didaktikai okokból
azonban nem tekinthettünk el a Btk. szankciós szabályai mellett a büntetőeljárásról
szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) és a Bv. tv. szorosabban kapcsolódó rendelkezései
nek bemutatásától sem.
Reméljük, hogy e kötet nem csupán a büntetőjogot elsajátítani óhajtó joghall
gatók tankönyve lesz, hanem a szankciós szabályokkal munkájuk során foglalkozó
elméleti és gyakorlati jogászok kézikönyvéül is szolgálhat. Ezen az úton halad tehát
tovább az „ELTE iskola”, és bízunk abban, hogy hamarosan, a büntetőjog különös
részének feldolgozásával teljessé válhat a sorozatunk.
Budapest, 2019. október

Geller Balázs — Ambrus István
Rövidítések jegyzéke
I. Bn. a büntetötörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről

és módosításáról szóló 1908. évi XXXVI. törvénycikk
HL Bn. a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről
és pótlásáról szóló 1948. évi XLVI1I. törvény
1961. évi Btk. a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961.
évi V. törvény
1978. évi Btk. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény
1998. évi Be. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény
2009. évi Bn. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítá
sáról szóló 2009. évi LXXX. törvény
AB Alkotmány bíróság
áfa általános forgalmi adó
A1DP Association Internationale de Droit Pénal
Alaptörvény Magyarország Alaptörvénye
Alkotmány a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
BAM bosnyák márka
Be. a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény
BH bírósági határozat
BJE Büntető Jogegységi Határozat
BK Büntető Kollégium
BKv Büntető Kollégiumi vélemény
Bn. Büntető novella
Bnytv. a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamai
nak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéle
tek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometri
kus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVI1. törvény
Btá. a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi 11. törvény
Btk. a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény
Bv. tv. a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a sza
bálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény
BVOP Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága
Csemegi-kódex A magyar büntetötörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről
EAW az európai elfogató parancsról rendelkező kerethatározat (2002/
584/1B)
EBD elvi bírósági döntés
EJEB Emberi Jogok Európai Bírósága
12 Rövidítések jegyzéke
EJEE Emberi Jogok Európai Egyezménye

EJEBiz. Emberi Jogok Európai Bizottsága
ENSZ 1991. évi LXIV. törvény a Gyermekjogairól szóló, New Yorkban,
Gyermekjogi 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről
Egyezmény
EUB Európai Unió Bírósága
EUMSZ az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés
EUSZ az Európai Unióról szóló szerződés
héa hozzáadottérték-adó
ILO a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1930. évi egyezménye
Egyezmény
IMEI Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet
KJ Kiegészítő jegyzőkönyv
Korm. rendelet Kormányrendelet
Központi a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza
Kórház
KRESZ a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM
együttes rendelet (KRESZ)
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Nbjtv. a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény
NLG holland gulden
Ptk. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
RICO Racketeer Influenced and Corrupt Organizations
SMVE a Schengeni Megállapodás Végrehajtási Egyezménye
StGB Strafgesetzbuch; Büntető Törvénykönyv
Szabs. tv. a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési
nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
tv. törvény
tvr. törvényerejű rendelet
TÉSZ tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés
USA Amerikai Egyesült Államok
I. A jogkövetkezmények fogalma és helye
a büntetőjog rendszerében
1. A szankció központi jelentősége......................................................................................................................... 13

2. A büntetőjogi szankció fogalma......................................................................................................................... 15
a) A büntetőjogi szankció fogalma az EJEB gyakorlatában................................................................... 21
b) A ne bis in idem elve.................................................................................................................................... 26
1. A szankció központi jelentősége
A büntetőnormák elsődleges sajátossága az, hogy definícióként fogjuk fel őket.

Mint ilyenek - függetlenül attól, hogy a büntetőjogot és általában a jogot parancs
ként,1 pozitív normák hierarchiájaként,2 vagy társadalmi szabályokként3 értelmez
zük - a büntetőjogi szabályok (normák) meghatározzák, mit tegyen, ne tegyen
vagy tűrjön a norma címzettje, vagy módosítják ezeket a parancsokat. Ugyanakkor
a büntetőjog azáltal, hogy meghatározza, mely magatartások valósítanak meg
bűncselekményt, azt is megállapítja, hogy melyek nem; megvédve ezzel az egyént
a rendelkezések érvényre juttatóitól, végső soron az államtól. E felismerés vezette
von Lisztet arra, hogy a büntetőtörvénykönyvet a bűnözök Magna Chartájaként
jellemezze.4 Vagyis, ahogy Roxin mondja: az az állam, ahol a jog uralma érvénye
sül, nem csupán a büntetőjogon keresztül, hanem a büntetőjogtól is védi az egyént.5
Kelsen a szankciót (a kívánt viselkedésre adott hivatalos jogi választ) a jog
lényeges részévé tette, amely nélkül a szabály érvényét vesztené: A Tiszta jogtan
(Reine Rechtslehre) című művének első kiadásában a következőképpen fogalmazza
meg ugyanezt: „ami egy adott viselkedést bűncselekménynek minősít, az egész
1 A parancselmélet legjelentősebb képviselőiként lásd Austin, John: The province of jurlsprudence deter-
mined. Eds: Campbell, D. -Thomas, P. Dartmouth, 1998.1.: 5-6. o.; Bentham, Jeremy: Of laws in generál.
Ed.: Hart, H. L. A. London, 1970.; Bentham, Jeremy: An introduction to the principles of morals and legis-
lation. Eds: Burns, J. H. - Hart, H. L. A. Oxford, 1996. Hart a pozitivizmus öt jellemzőjét különböztette
meg, amelyek közül az első az az állítás, miszerint a törvények emberi lényektől származó parancsok.
Hart, H. L. A.: Essays in jurlsprudence and philosophy. Reprlnt. Oxford - New York, 1993. 57-58. o., 25. |j.
2 Kelsen, Hans: Introduction to the problems of legal theory: a translation of the first edition of the Reine
Rechtslehre orPure Theory ofLaw. Trans.: Paulson, B. L. - Paulson, 5. L. Oxford, 1934. Különösen a 3. fejezet.
3 Hart, H. L. A.: The concept of law. 2M ed. Oxford, 1994. II—III. és V-VI. fejezet; Freeman, Michael D. A.:
Lloyd's introduction to jurlsprudence. 6"' ed. London, 1994. 345. o.
4 Idézi Jescheck, Hans-Heinrich: Lehrbuch des Strafrechts, Allgemeiner Teli. 3"1 ed. Berlin, 1978. 41. o.
5 Roxin, Claus: Strafrecht. allgemeiner Teil. Bánd I. 2. Auflage. München, 1992. 91. o.
14 A JOGKÖVETKEZMÉNYEK FOGALMA ÉS HELYE A BÜNTETŐJOG RENDSZERÉBEN
egyszerűen az, hogy ez a viselkedés egy előre lefektetett jogi normában mint egy
egyedi jogkövetkezmény kiváltójaként kerül megfogalmazásra, valamint egyszerű
en az, hogy a létező jogrendszer erre a viselkedésre kényszerítő aktussal válaszol”.6
Van olyan nézet, amely szerint a büntetőnorma tulajdonképpen két normá
ból áll. Ezt a kétféle - a közösséghez, illetve a tisztviselőkhöz (hivatalnokokhoz)
címzett - norma közötti különbségtételt a modern időkben Benthamhoz kötjük.
Jeremy Bentham angol jogtudós, filozófus, korában radikálisnak tekinthető poli
tikai nézeteket vallott. Mint az angol-amerikai jogfilozófia tudósa, az utilitariz-
mus elkötelezett híve és szószólójaként vált ismertté, emellett az állatok jogainak
megteremtőjeként, élharcosaként is ismert; a természetjog komoly kritikusa volt.
Gondolkodásában az egyéni és gazdasági szabadság dominált, hirdette az állam és
az egyház elválasztásának szükségességét, a rabszolgaság betiltását, a szólássza
badságot, a nők egyenlőségét, a testi büntetések beszüntetésének szükségességét,
a váláshoz való jogot és a homoszexualitás dekriminalizálásának szükségességét.
Tanítványai között említhetők többek között James Mill és annak fia, John Stuart
Mill. Úgy tartják, hogy kiemelkedő szerepet játszott a University College London
megalapításában.7
Bentham példája a következő: „Legyen mindenkinek tilos lopni”, ez a „magavi
seleti szabály”, és „Legyen a bírónak lehetősége felakasztatni azt, akit lopás miatt
elítéltek”, ez pedig a „döntési szabály”. Fenntartja azon álláspontját, hogy a jog
ehhez fűződő parancsoló és büntető oldala teljesen eltérő. Bentham elképzeléseinek
általánosításával Dan-Cohen azt állítja, hogy a hivatalnokokhoz címzett szabályok
(amelyeket „döntési szabályoknak” nevez) szükségszerűen magukban foglalják
a közösséghez címzett jogszabályokat (amelyeket „viselkedési szabályoknak” hív)
is. Ez viszont ahhoz a konklúzióhoz vezet, hogy egyetlen szabálycsoport elegendő
mindkét funkció ellátásához: a hivatalos döntések és a közösség viselkedésének
irányításához. Dan-Cohen ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Amikor azt
mondjuk, hogy a bíró alkalmazza (vagy végrehajtja) a lopásra vonatkozó törvényt,
akkor ez alatt azt értjük, hogy irányt mutat neki egy döntési szabály, amelynek
alkalmazási feltételei között szerepel (1) egy bizonyos viselkedési szabály létezése
6 Kelsen. Hans: Reine Rechtlehre. Wien, 1934. 26. o.

7 Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy végrendelete szerint halála után testét megőrizték és egy
üvegezett ajtajú fa szekrényben tárolták, az így mumifikált testét „Auto-icon"-nak nevezte és nevezik,
amelyet 1850-től a University College London őriz és a Déli Kolostor (South Cloister) végén a főépületben
tekinthető meg. A College 100. és 150. évfordulójára a College Szenátus ülésére is bevitték az „Auto-
icon"-t, és az ülésről készült jegyzőkönyv „jelenlévő, de nem szavazóként (present bút nőt voting)"
tüntette fel. A tradíció szerint, amennyiben valamely határozati javaslat egyenlő számú támogató és
ellenző szavazatot kap, akkor úgy kell tekinteni, mintha az „Auto-icon” a határozati javaslat mellett
szavazott volna, azaz az elfogadásra kerül. A valódi fejet egy viasz hasonmás helyettesíti, mert számos
diákcsíny tárgya volt, és így biztonságba kellett helyezni.
A büntetőjogi szankció fogalma 15
és (...) (2) ezen viselkedési szabály vádlott általi megszegése.”8 Feltételezve ezen
érvelés helyességét, ebből az következik, hogy a büntetőjogi normákat részben
a hivatalnokokhoz, részben pedig a közösséghez címzik.
Kelsen megpróbálta felszámolni a kétféle szabály közötti különbséget azzal,
hogy az összes szabályt a hivatalnokokhoz szólónak tekintette: a szankciót (a kí
vánt viselkedésre adott hivatalos jogi választ) a jog lényeges részévé tette, amely
nélkül a szabály érvényét vesztené: „Egy jogi norma akkor kerül alkalmazásra,
mikor a benne foglalt szankciót - büntetést vagy az ítélet végrehajtását - a normá
val ellentétes viselkedés kiváltja. A norma érvényessége - vagyis egyedi létezése -
a követendő normában magában rejlik, ha pedig nem követik, alkalmazásra kerül.”9
Kelsen hasonló érveléssel él a „Tilos lopni” tétel említésekor, és megállapítja, hogy
„az első norma, ha egyáltalán létezik, benne foglaltatik a második normában,
mely az egyetlen eredeti jogi norma.”10
Austin alapjában, úgy tűnik, másik irányból tett kísérletet a két norma egyesí
tésére: a viselkedési szabályokra összpontosított azzal, hogy kijelentette, miszerint
minden norma tulajdonképpen egy parancs.” Miközben a fenti egyet nem értés
pusztán elméleti problémának tűnik, a valóságban a legalitás és a norma-címzett
identitása közötti kapcsolat lényegére mutat rá. Ha elfogadjuk azt a gondolatot,
hogy egy büntetőjogi normát összességében nem az állampolgárhoz címeznek,
akkor azok az alapelvek, amelyeket az előreláthatóság követelményével lehet együt
tesen leírni, nagyon eltérő jelentésre, sőt jelentőségre tesznek szert.
2. A büntetőjogi szankció fogalma
A büntetésről beszélhetünk tág és szűk értelemben is. Tág értelemben az alább

felsorolt és elemzett jellemzőknek megfelelő büntetőjogi szankciót, tehát a joghát
rányt értjük e kifejezés alatt. Szűk értelemben pedig a hatályos magyar jog felosztá
sa szerint megkülönböztetünk büntetéseket és intézkedéseket, amely különbségtétel
alapján a büntetésen csak a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény
(a továbbiakban: Btk.) 33. § (1)—(2) bekezdéseiben felsorolt büntetések és mellékbün
tetés értendők. Végül a legátfogóbb és egyben leginkább neutrális fogalom a jogkö
vetkezmény kategóriája, amely nem csupán joghátrányt, hanem - a büntetőjogban
0 Dan-Cohen, Meir: Decision Rules and Conduct Rules: On Acoustic Separation in Criminal Law. Harward
Law Review, 97. (1984) 3., 625-677., 629. o.
9 Kelsen, Hans: General theory of norms. Trans.: Hartney, M. Oxford, 1991. 3. o.
10 Kelsen, Hans: General theory of law and state. Trans.: Wedberg, A. New York, 1961. 61. o.
" Austin, John: The Phlllsophy of Positive Law. Ed.: Campbell, R. London, 1879. 61. o.
annak természetéből fakadóan egyébként viszonylag ritka - az elkövetőre (elítéltre)

előnyt magában foglaló szabályozást is magában foglalhat.
Amennyiben meg kívánjuk állapítani azt, hogy melyek azok az elemek, melyek
a törvény büntető természetéért felelősek, az első felismerés az, hogy a büntetőjog
alapvetően két fogalommal foglalkozik: a bűncselekménnyel és a büntetéssel (intéz
kedéssel) vagyis a szankcióval. Néhány esetben igen nehéz a büntetőjog elhatárolá
sa a jog más ágaitól, és valóban a büntetőjog egyes területei gyakran erősen össze
fonódnak a polgári jogággal. Ez a kettősség (búncselekmény/büntetés) megjelenik
különböző nyelvek meghatározásaiban (Strafrecht, Strafe = büntetés; droit pénal,
pénal = büntető melléknév), éppúgy, mint a magyar nyelvben. Felmerül a kérdés:
lehetséges-e a bűncselekmény definiálása a büntetés fogalmának meghatározá
sa nélkül és vice versa? Amennyiben ez lehetséges lenne, ez azt jelentené, hogy
a bűncselekményeknek van valamilyen közös magjuk, amely függetlenül az állam
szándékától bűncselekménnyé minősíti őket. Létezik olyan extrém pozitivista defi
níció - mint például Roxiné aki szerint bűncselekmény az, amit a törvényhozó
annak nyilvánít. Lehetséges eljárásjogi megközelítés is, mely szerint minden olyan
cselekmény, amely miatt büntetőeljárás folytatható, bűncselekmény. E megközelí
tések azonban nem adnak általánosan alkalmazható definíciót a büntetésre.
A bűncselekmény és a büntetés (azaz a szankció) fogalmai nagyon közel állnak
egymáshoz. Az USA Legfelsőbb Bírósága szerint például a büntetés olyan krité
rium, amely szükséges annak megállapításához, hogy az adott eljárás büntetőjo
gi-e, azaz hogy a cselekmény, melyről ítélkeznek, bűncselekménynek számít-e.12
Fletcher szerint „a büntetőjog fogalmi leírásához legalkalmasabb alap a »büntetés«
lehet, amely szükséges ahhoz, hogy a jogi eljárásnak büntető természete legyen”.13
Ez a módszer természetesen azt vélelmezi, hogy a büntetés fogalma definiálható,
ellentétben a bűncselekménnyel.
A büntetés létező valóság, függetlenül annak feltételezett céljától vagy funk
ciójától. A vizsgálódás kiindulópontjának azt a közhelyet kell tekinteni, miszerint
a jogkövetést a hozzá tartozó pozitív reakciókkal, illetve a jogsértéssel szembeni
negatív reakciókkal lehet biztosítani. A büntetés célja így a jogkövető magatartás
biztosítása, amely csak akkor érhető el, ha a negatív reakció elég súlyos ahhoz, hogy
jogkövető magatartást kényszerítsen ki a célzott közösség többségéből. Ez termé
szetesen nem különbözteti meg néhány polgárjogi szankciótól. Kell, hogy legyen
egyéb megkülönböztető elem is, amely a negatív reakciót büntetéssé változtatja.
A büntetést, illetve annak funkcióját és indokoltságát tekintve nincs hiány
tanulmányokban.
12 Kennedy v. Mendoza-Martinez (1963).

13 Fletcher, George P.: Rethinking Criminal Law. Boston, 1978. 408-409. o.
A büntetés fogalom egyik legprominensebb számbavétele Hart nevéhez fűző

dik, aki a büntetés öt elemét azonosította. Szerinte egy jogintézményt akkor kell
büntetésnek tekinteni, ha megfelel az alábbiaknak:
(i) Fájdalommal vagy más kellemetlen következménnyel kell járnia.
(ii) Jogi szabályok megsértése miatt kell bekövetkeznie.
(iii) A valóságos vagy a feltételezett elkövetővel szemben kell érvényesülnie.
(iv) Azt szándékosan kell alkalmazni olyan emberi lény által, aki nem az elkövető.
(v) Azon jogrendszer által létrehozott hatóságnak kell előírnia és alkalmaznia,
amely ellen a bűncselekményt elkövették.'4
Androulakis pedig a következő büntetés-definíciót javasolja:
A büntetés törvény által szabályozott szigorú, megbélyegző és fájdalmas bánásmód,

amelyet az elkövető ellen az állam a jogellenes cselekedet miatti rosszallásának kizá
rólagos kifejezésére alkalmaz azért, hogy azt ekként is éljék meg. Azt egy erre a célra
felállított állami intézmény érvényesíti (büntető bíróság) egy előre meghatározott -
legalább a végső fázisban nyilvános - eljárásban, amely védelmi funkciót is ellát, de
emellett erőteljes kommunikatív jelleggel is rendelkezik.
Androulakis definícióját az alábbiakban foglalhatjuk össze. A büntetés olyan jog

intézmény, amely:
(i) törvényben szabályozott;
(ii) megbélyegző;
(iii) fájdalmas;
(iv) az állam által alkalmazott;
(v) rosszallást fejez ki;
(vz) jogsértő cselekménnyel szemben;
(vii) erre a célra felállított állami szerv érvényesíti;
(viii) előre meghatározott és nyilvános eljárásban.14 15
Hart és Androulakis definíciója közötti nyilvánvaló különbség a büntetés stigmati-

záló és kommunikatív jellege, amely Hart rendszeréből teljesen hiányzik. Számos
teória a büntetés „kommunikatív funkcióját” alapvetőnek ítéli. Feinberg véleménye
szerint a büntetésnek olyan szimbolikus jelentősége van, amely hiányzik az egyéb
szankció-formákból. Ez az elem nem írható le empirikusan; inkább egy a kérdéses
14 Hart, H. L. A.: Punishment and responsibilrty (essa/s in the philosophy of law). Oxford, 1968.; Hart, H.
L. A.: Prolegomenon to the Principle of Punishment. Proceedings of the Aristotelian Society, 60. (1959)
1-26., 4-5. o.
15 Androulakis, Nicolaos K.: Überden Primat dér Strafe. Zeitschrift fúrdie gesamte Strafrechtswissenschaft,
108. (1996) 2., 300-332., 303. o.
cselekmény erkölcsi, az adott jogrendszerben meglévő moralitás alapján ítélhető meg.

A Flemnüng v. Nestor (1960) ügyben Nestor- a felperes - 1913-ban emigrált az Egyesült
Államokba, ahol egyhuzamban élt 1956-ig, amikor a Kivándorlási és Nemzetiségi
Törvény értelmében kiutasították, mert 1933-tól 1939-ig tagja volt az amerikai
kommunista pártnak. Mindezen túlmenően a Társadalombiztosítási Törvény alap
ján, amely 1954. szeptember 1. után lépett hatályba, a Kivándorlási és Nemzetiségi
Törvény bizonyos rendelkezései miatt deportált személyek nyugdíjának folyósítását
megszüntették. Azaz Nestort, aki 1913-tól élt az Egyesült Államokban, amerikai
katonaként harcolt a II. világháborúban, rendszeresen fizetett társadalombiztosítási
és nyugdíjjárulékot, nyugdíjasként Bulgáriába, szülőhazájába deportálták, és nyugdí
ját is megvonták. Az ügy eljutott az USA Legfelsőbb Bíróságáig. Nestor legfontosabb
alkotmányos érve az volt, hogy a juttatások megszüntetése és deportálása büntető
jellegű, azaz igazából egy büntetés, amit visszaható hatállyal alkalmaztak, és ezt tilt
ja az USA Alkotmánya. A bíróság úgy találta, azt kell vizsgálni, hogy „az volt-e
a törvényhozó célja ezzel a szabályozással, hogy az egyént múltbeli cselekménye
miatt megbüntesse, vagy a jogkorlátozás egy jelenbeli helyzet szabályozásából fakadó
szükségszerűség, mint például egy szakma gyakorlása esetén a megfelelő képesítés
előírása”. A bíróság többsége nem talált büntető, azaz punitív jogalkotói szándékot,
így elutasították Nestor alkotmányos panaszát. Meglepő módon Feinberg egyetért
a bíróság e döntésével azon az alapon, hogy bár szerinte volt büntető célzat, a kérdé
ses szankciónak nem volt tiltó, stigmatizáló szimbolikája. Valójában a teszt, melyet
a bíróság alkalmazott, nem volt elég részletezett ahhoz, hogy biztosítsa a tárgyalt
probléma megfelelő elemzését. A stigmatizáció követelménye, ha a büntetés eljá
rási definíciójára utalva értelmezzük, felesleges az olyan ügyekben, mint amilyen
a Nestor is, melyekben éppen a büntetőeljárás és az ezzel járó rögzített garanciák
hiánya a probléma lényege.
A Mester-teszt hiányosságát egy néhány évvel későbbi ítélet korrigálta, mely
azonban úgy tűnik, elkerülte a legtöbb szakíró figyelmét, akik a Mester-döntést
részesítették előnyben. 1963. február 18-án az USA Legfelsőbb Bírósága két ügyet
vizsgált egyszerre, a Kennedy v. Mendoza-Martinez'6 és a Rnsk v. Cort'1 ügyeket.
Mendoza született amerikai állampolgár volt, aki mexikói állampolgársággal is
rendelkezett szülei révén. 1942-ben Mexikóba ment, hogy elkerülje a katonai szol
gálatot, és 1946-ban tért vissza. 1947-ben elítélték kibúvás a katonai szolgálat alól
bűncselekmény miatt. Miután letöltötte büntetését, nyugodtan élhetett az Egyesült
Államokban. 1953-ban elfogatóparancsot adtak ki ellene kiutasítási eljárás kereté
ben, azon az alapon, hogy a Nemzetiségi Törvény értelmében elvesztette amerikai
állampolgárságát. A másik felperes, Cort, amerikai állampolgár, Britanniába ment*
16 Kennedy v. Mendoza-Martinez, 372 U.S. 144 (1963).

" Rusk v. Cort, 369 U.S. 367 (1962).
1951-ben, és 1953-ban nem jelent meg a sorozóbizottság előtt. Majd Csehszlovákiába

utazott, ahol útlevélért folyamodott, melyet megtagadtak tőle azon az alapon, hogy
elveszítette állampolgárságát a Nemzetiségi Törvény alapján. A két ügy központi
témája az 1940-es Nemzetiségi Törvény és az 1952-es Kivándorlási és Nemzetiségi
Törvény alkotmányossága volt, melyek az olyan személyek állampolgárságának
megvonásáról rendelkeztek, akik azért hagyták el az Egyesült Államokat, vagy
azért maradtak külföldön, hogy elkerüljék a katonai szolgálatot. A Legfelsőbb
Bíróság arra a kérdésre helyezte a hangsúlyt, hogy az adott esetekben az állam
polgárság megvonása büntetésnek tekinthető-e. Igenlő válasz esetén a felpereseket
megfelelő (tisztességes) eljárás (dueprocess) nélkül fosztották meg az állampolgár
ságuktól, és anélkül, hogy biztosították volna nekik a Hatodik és Hetedik Alkotmány
Kiegészítés által előírt garanciákat. Az USA Legfelsőbb Bírósága teljesen új tesztet
dolgozott ki annak meghatározására, hogy a Kongresszus által kibocsátott törvény
mikor büntető, és mikor szabályozó jellegű. E teszt - a „Mendoza-teszt” - szerint
az adott szankció punitív jellegének eldöntésekor a következő jellegzetességeket
kell figyelembe venni:
(i) a szankció helyeslést vagy korlátozást tartalmaz-e;
(ii) történetileg büntetésnek tekintették-e;
(iii) alkalmazásához szükséges-e a bűnösség megállapítása;
(iv) alkalmazása a büntetés hagyományos céljait fejezi-e ki - megtorlás és elret
tentés;
(v) már bűncselekményé nyilvánított cselekmény miatt alkalmazzák-e;
(vi) létezik-e másik, alternatív cél, amelyhez kapcsolható;
(vii) alkalmazása nem tünik-e eltúlzottnak e fenti, alternatív célhoz képest?
Még két amerikai esetet érdemes megemlíteni, amelyeknek az Emberi Jogok Euró
pai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) judikatúrájára is volt hatása. Az első az
Austin v. Egyesült Államok ügy.18 Az ügyben Austint hét év börtönbüntetésre ítél
ték kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt. Később intézkedésként elko
bozták Austin lakókocsiját és autóalkatrész-üzletét. A bíróság megjegyezte, hogy
a büntetés fogalma, amint azt általában értjük, átlépi a büntető és polgári jog közötti ha
tárvonalat, hiszen mind polgári jogi, mind pedig büntetőjogi szankciók szolgálhatnak
punitív (büntető) és resztoratív (helyreállító) célokat egyaránt. A bíróság nem alkal
mazta a Afení/oza-tesztet és tulajdonképpen visszatért a Afes/or-teszthez, azzal,
hogy büntetésnek találta az ebben az esetben említett szankciót.
Ugyanabban az évben még egy nagyon hasonló ügy került az USA Legfelsőbb
Bírósága elé. Az Alexander v. Egyesült Államok (1993) ügybenl9a kérelmezőt bünte
'• Austin v. United States. 509 U.S. 602 (1993).

19 Alexander v. United States, 509 U.S. 544 (1993).
tőeljárás során inter alia elítélték a közszemérem megóvásáról szóló szövetségi

törvényekbe és a Bűnszervezetek és korrupt szervezetekről szóló törvénybe (RICO,
Racketeer Influenced and Corrupt Organizations) ütköző cselekmények miatt.
A szövetségi kerületi bíróság a vádlott üzleteinek és majdnem 9 millió dollárjá
nak az elkobzását is elrendelte. Az USA Legfelsőbb Bírósága ugyanakkor azzal is
foglalkozott, hogy a kérelmező összes üzletének elkobzása nem jelentett-e arányta
lanul szigorú büntetést. Úgy találták, hogy az elkobzás „egyértelműen a pénzbün
tetés egyik formája, nem különbözik a Nyolcadik Kiegészítés értelmében a hagyo
mányos »pénzbüntetéstől«”.
Nagy Ferenc a következőkben foglalja össze a büntető szankciók legfontosabb
jellemzőit:
a) A büntetőjogi szankció mind a két fajára jellemző, hogy a büntetőjogilag rele
váns magatartás elkövetője szabadságának, jogainak megvonását vagy korlátozását
foglalja magában, azaz hátrányt vagy e hátránnyal való fenyegetést jelent.
b) Meghatározott bűncselekmény törvényi tényállásába ütköző cselekmény az
alapvető feltétele a büntetőjogi szankció alkalmazásának.
c) A büntetőjogi szankció általános célja, alapvető feladata, hogy a társada
lom védelmét szolgálja, továbbá mind a büntetés, mind az intézkedés közös voná
sa a prevenciós célkitűzés, hogy a bűnelkövető a jövőben büntetéssel fenyegetett
cselekményeket ne kövessen el.
d) Büntetőjogi szankció csak akkor rendelhető el, ha azt a cselekmény elkö
vetése előtt a büntetőtörvény előírja, s csak a törvényben meghatározott feltételek
esetében.
e) Csak bíróság alkalmazhatja e szankciókat a törvényben meghatározott bünte
tőeljárás keretében.
f) A büntetőjogi szankció kényszerrel is érvényesíthető, végrehajtható.20
Nagyon nehéz összegezni a fentebb bemutatott gondolatokat és nézeteket,
mindazonáltal úgy tűnik, hogy érdemes megismételni néhány pontot.
Véleményünk szerint a fentiek a következő büntetésfogalom keretében össze-
gezhetőek. Az alap, melyre a legtöbb definíciót építik, az, hogy a szankciónak
(büntetésnek) kellemetlennek (fájdalmasnak), elrettentőnek és szigorúnak kellene
lennie, rosszallást és korlátozást tartalmaz (1). Az is világos, hogy a tesztek több
sége elfogadja azt, hogy jogszabályok ellen elkövetett cselekmény, más szóval
jogellenes cselekmény miatt alkalmazzák (2). A legtöbb definíció kiemeli, hogy
a jogalkotó szándéka, miszerint az adott jogintézmény célja, hogy megbüntesse
az egyént múltbeli cselekedete miatt, nagy jelentőséggel bír (3). Szintén fontosnak
tűnik, hogy a tevékenység vagy mulasztás, melynek következménye a szankció,
már korábban bűncselekménnyé volt-e nyilvánítva, illetve más tesztek szerint az
20 Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, 2010. 251. o.
adott jogintézmény alkalmazása csak egy bűncselekmény miatti elítéléshez kapcso

lódhat (4). Természetesen a tényleges vagy feltételezett tettes ellen kell irányulnia
(5) , mint ahogy a tettesen kívüli embereknek kell azt szándékosan alkalmazniuk
(6) . Mindemellett az adott jogintézmény megalkotása és alkalmazása során köve
tett eljárás kihat a jogintézmény jellemzésére: annak a hatóságnak kell kiszabnia
és alkalmaznia, amely joga ellen a bűncselekményt elkövetik. Magyarán szólva az
államnak kell alkalmaznia, előre megtervezett és nyilvános eljárásban, az e célból
felállított állami hatóságok által (7). Néhány rendszer megbélyegzést is megköve
tel (8), vagy rosszallás kifejezését (9). Továbbá vizsgálandó, hogy a hátrány törté
netileg büntetésnek tekinthető-e (10). A bűnösség megállapítása alapvető feltétele
a büntetés alkalmazásának (11). A büntetés hagyományos kritériumai - megtorlás
és elrettentés - bár nem változtatnak automatikusan bármely intézkedést büntetés
sé, mégis fontos iránymutatást adnak (12).
a) A büntetőjogi szankció fogalma az EJEB gyakorlatában
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 7. cikkének judi-

katúrája két fontos ügyet alakított ki a büntetőjogi szankció definiálásával kapcso
latban. Az EJEE 7. cikke magában foglalja a legalitás doktrínáját, mely - az EJEB
szavaival - felöleli azt az „elvet, hogy csak a jog határozhat meg bűncselekményt és
írhat elő büntetést (nullum crimen, nulla poena síné lege), valamint annak az elvét,
miszerint a büntetőjogszabályt nem szabad a terhelt terhére kiterjesztően értelmez
ni, például analógia alkalmazásával”. Annak ellenére, hogy e szakasz ilyen rend
kívül fontos alapelveket deklarál, meglepően kevés bírósági döntés foglalkozik
a 7. cikkel. A cikk által megfogalmazott tilalom két részre tagolódik; az első szakasz
első mondata a bűncselekményekre, a második mondat a büntetésekre vonatkozó
an biztosítja a nullum crimen és nulla poena princípiumok teljességét. Mind a két
tilalom deklarációja ugyanakkor tartalmaz egy-egy kulcsfontosságú fogalmat. Míg
a „bűncselekményért való elítélés” (held guilty of any criminal offence) a nullum
crimen hatáskör-meghatározó kifejezése, addig a nullapoena effektivitásának körét
a „büntetés” fogalom szabja meg.
Mintázta fflelch v. Egyesült Királyság (1993) eset feltárta, ellentétben a „bűncse
lekményért való elítélés” fogalmával - melynek jelentését számos döntés alakítot
ta ki - a „büntetés” fogalomnak megfelelő esetjog hiányában nem alakult ki az
EJEE-ben használt jelentése. Az Emberi Jogok Európai Bizottsága (a továbbiakban:
EJEBiz.) jelentésében meg is állapította, hogy az esetjog tanulmányozása nem fedi
fel a „büntetés-koncepció” elfogadott jelentését. A Welch-ügy tényei, annak rend
kívüli jelentősége ellenére, nem voltak bonyolultak. A kérelmezőt az angol elsőfo
kú bíróság huszonkét évi szabadságvesztésre ítélte kábítószerrel való visszaéléssel
kapcsolatos bűntettekért. Intézkedésként a Kábítószer kereskedelemről szóló 1986-os

törvény alapján pedig elkobzást utasítást (confiscation order) adott ki, melynek
nem teljesítése esetén további két évig tartó szabadságvesztéssel súlyosbodott volna
a büntetés. Ugyanakkor Welch urat 1986. november 3-án elkövetett cselekménye
kért ítélték el, ám az 1986-os törvény releváns rendelkezései csupán 1987. január
12-ével léptek hatályba. Mivel az angol fellebbviteli bíróság csökkentette a szabad
ságvesztés és az elkobzás alá eső érték mértékét, de nem helyezte hatályon kívül az
elsőfokú ítéletet az utóbbi tekintetében, a kérelmező az EJEBiz.-hoz fordult panasz-
szal. Kérelme szerint az elkobzást utasítás büntetésnek minősül az EJEE 7. cikke
értelmében, így annak alkalmazása sérti a cikk retroaktív büntetéskiszabást tiltó
szabályát. A Bizottság hét-hét szavazattal, az elnök döntő szavazata következtében
úgy határozott, hogy az angol bíróságok nem sértették meg az Egyezményt.
Az EJ EB ítéletében - mint azt már számos más egyezményi fogalommal kapcso
latban tette - megállapította, hogy a „bűncselekmény” a 7. cikkben önálló egyezményi
jelentéssel bír, hiszen „annak érdekében, hogy a 7. cikk által nyújtott védelem hatásos
legyen, az EJEB-nek szüksége van a szabadságra, hogy a látszatot félretéve önmaga
döntse el, e cikk értelmében egy adott intézkedés lényegileg „büntetésnek” tekinthető-e.
Az ítélet először is leszögezte, hogy nem kérdéses az 1986-os törvény visszaható
hatállyal történő alkalmazásának ténye; az egyetlen eldöntendő kérdés az, hogy az
elkobzási utasítás büntetésnek tekinthetö-e a 7. cikk második mondatának értelmé
ben. Ezt követően az EJEB ötlépcsős tesztet alakított ki annak megállapítására, hogy
egy adott intézkedés büntetés-e vagy sem:
[1] A 7. cikk 1. bekezdés második mondatának megfogalmazása arra utal, hogy a bünte
tés létezését vizsgáló minden értékelés kiinduló pontja annak megállapítása, miszerint
a kérdéses intézkedést „bűncselekményért történő elítélés” során szabták-e ki.
[2] További tényezők, melyek meghatározóak lehetnek ebben az összefüggésben,
így a kérdéses intézkedés természete és célja;
[3] a nemzeti jog szerinti jellemzése;
[4] az adott intézkedés létrehozásának és alkalmazásának eljárási feltételei;
[5] valamint szigora.
Az EJEB ezek után megállapította, hogy az elkobzási utasítást a büntetőítélet után,

annak következtében rótták ki. Elismerte az intézkedés preventív célját az igazság
ügyi miniszter szavai alapján, aki beterjesztette az elkobzási utasítást létrehozó
törvénytervezetet, de úgy találta, hogy a preventív és reparációs célzat összhang
ban állhat egy büntetési szándékkal, sőt a büntetés fogalmának építőelemeként
is értelmezhető. Az EJEB nem tartotta iránymutatónak az utasítás ellentmondó
értelmezését a nemzeti bíróságok által, arra hivatkozva, hogy ezek a döntések
nem a 7. cikk fényében, a szóban forgó vitás kérdést vizsgálva születtek. Nem volt
vitatott - a negyedik pont alatt felvetett jellegzetességet vizsgálva hogy az ügyben

folytatott eljárások büntető jellegűek voltak. Végül, az EJEB felsorolt néhány ténye
zőt, melyek az elkobzást utasítás szigorát tükrözték. Bár megállapította, hogy egy
intézkedés szigorúsága önmagában nem döntő tényező, azonban a büntetőrezsim
jellemvonásai ismerhetők fel az utasítás következő tulajdonságaiban:
a) az 1986-os törvény 2. (3) szakaszában megfogalmazott törvényi vélelem alap
ján mindennemű vagyon, ami az eljárás megkezdését megelőző hat év során az
elkövető tulajdonába vagy onnan kikerült, kábítószerrel való visszaélés bűncselek
ményéből származónak tekintendő, ha az ellenkezőjét bizonyítani nem tudja;
b) az elkobzást utasítás minden, a kábítószer-kereskedéssel kapcsolatos vagyon
ra vonatkozik, és nem korlátozódik az abból befolyt nyereségre vagy gazdagodásra;
c) a bíróság diszkrecionális joga az elkobzás alá eső érték mértékének meghatá
rozása, valamint a bűnösség mértékének figyelembevétele;
d) lehetőség van végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására az elkobzást uta
sítás alá eső érték meg nem fizetése esetén.
Ezt az új tesztet, melyet az EJEB a JPe/cA-ügyben annak megállapítására dolgo
zott ki, hogy egy adott belső jogi intézkedés „büntetésként” értékelhető-e az EJEE
7. cikke értelmében, a Jamil v. Franciaország2' esetben újra alkalmazták. Ennek az
ügynek a tényei hasonlítottak az előbbi tényálláshoz. Jamilt kábítószercsempészésért,
illetve annak előkészületéért nyolcévi szabadságvesztésre és pénzmellékbüntetésre
ítélték Franciaországban. E cselekményeket 1986. június 4-én követte el. Az elsőfokú
bíróság ítéletében kimondta a hatályos jognak megfelelően, hogy a pénzbüntetés meg
nem fizetése esetén az annak a helyébe lépő szabadságvesztés tartama négy hónap.
A fellebbviteli bíróság azonban az ítélet fenntartása mellett az új Közegészségügyi
törvény idevágó szakasza alapján állapította meg a pénzbüntetés helyébe lépő szabad
ságvesztés leghosszabb tartamát, és azt felemelte két évre. E törvényt 1987. decem
ber 31-én szavazta meg a francia parlament, és 1988. január 5-én hirdették ki, azaz
mindenképpen a bűncselekmény elkövetése után lépett hatályba.
Ellentétben a Wfe/cA-ügyben kifejtett álláspontjával - ám még az EJEB Welch-
ügyben hozott ítéletét megelőzően az EJEBiz. a Jamil-esetben már megállapítot
ta, hogy „a bűncselekmény-fogalomnak a 7. cikk használatában megvan a maga önálló
Egyezmény-i jelentése”. Ahhoz, hogy a JawzV-ügyben eltérő eredményre jusson
az EJEBiz., mint amilyen döntést a IFe/c/i-esetben hozott, meg kellett különböztet
nie e két hasonló esetet egymástól. Ennek megfelelően a Bizottság úgy találta, hogy
míg az angol ügyben az elkobzást utasítás célja a bűncselekmény következtében
elért gazdagodás elvonása volt - tehát reparatív jellegű intézkedésről volt szó
addig a francia ügyben büntetés jellegű pénzmellékbüntetést szabtak ki. Továbbá,
míg a francia bíróság a fő tárgyalás végén szabta ki a pénzmellékbüntetést, addig
21 Jamil v. Francé, 1995, Application no. 15917/89.

az angol Korona Bíróság (Crown Court) a fő tárgyalást követő külön eljárásban

határozott az elkobzásról.
Az EJEB a Jűwz7-ügyben másodszorra is alkalmazta a Jfe/c/?-tesztet, és éppen
úgy, mint az előző ítéletében, itt is megállapította, hogy az eldöntendő kérdés csupán
az, hogy a pénzmellékbüntetés mint olyan jogintézmény, amely helyébe végrehaj
tandó szabadságvesztés léphet, büntetésnek számít-e a 7. cikk értelmében. Mivel
a kérdéses jogszabály ex post facto alkalmazása nem volt vitatott, annak megál
lapítása, hogy az adott intézkedés büntetésnek számít a 7. cikk összefüggésében,
valamint, hogy ezen intézkedés kiszabása súlyosbította az elkövető helyzetét, az
EJEE megsértésének kimondását hozta magával. E tekintetben lényegtelen volt,
hogy Jamil úrnak nem kellett a pénzmellékbüntetés jelentős részét kifizetnie, és
a szabadságvesztést sem hajtották végre rajta.
Az EJEB JFe/c/r-ügyben hozott ítélete rendkívüli fontosságú a 7. cikk alkalma
zási körének vonatkozásában, hiszen a bíróság ebben az ítéletében fektetett le olyan
elveket, melyek iránymutatással szolgálhatnak annak megállapításához, hogy egy
adott jogintézmény - függetlenül a belső jogban elfoglalt helyétől - büntetésnek
számít-e a 7. cikk értelmében, és így kiterjednek-e rá is a cikk által felállított köve
telmények. Ezen felül, a JFe/cA-tesztet újra alkalmazták, és az így további autoritást
nyerve mércéül szolgálhat jogalkotóknak és jogalkalmazóknak egyaránt.
A Wfe/c/r-ügyben megmutatkozott, hogy az angol jog nem tulajdonít akkora jelen
tőséget a szankció büntetés jellegét meghatározó pontos feltételek definiálásának.
Ezzel szemben Németországban a Szövetségi Alkotmánybíróság az Alaptörvény
103. II cikkét érintő joggyakorlata részletes feltételrendszert dolgozott ki. A német
Alkotmánybíróság a büntetést szuverénnek, a bűnös cselekményre adott, azt hely
telenítő válaszként definiálja.22 A büntetés jogsértőként bélyegzi meg és vonja fele
lősségre az elkövetőt. Ha a büntetés bűnösséget (vétkességet) (Schuld) feltételez, és
ugyanakkor’ a vétkesség az egyéni felelősség (Eigenverantwortlichkeit) következ
ménye, akkor a büntetés megkülönböztető jegye a közvetlen, értékelő beavatkozás
az állam részéről az egyén szabadságába, melynek legfőbb jellemvonása az állam
által kifejezett rosszallás a vétkes magatartás miatt.23
Ezen alapelvekre reflektálva jegyezte meg a Német Szövetségi Alkotmány
bíróság, hogy a jogállamban vétkesség nélkül nem lehet büntetést kiszabni, továbbá
„az igazság eszméje megfelelő egyensúlyt követel meg a tényállás és a jogkövet
kezmény között”. A Bíróság a büntetést a következő elemekre épülő szankcióként
határozta meg: a) bűnösség (vétkesség); b) az állam helytelenítésének kifejezése;
c) elrettentés; d) megtorlás; ej jogi tilalom megszegése miatti elrendelés.24
22 BVerfGE 26, 186 (204); 45, 346 (351).

23 BVerfGE 57, 250 (275); BVerfGE 20, 323 (331).
24 Vő. a BVerfGE 20. 323 (331).
Az EJEB azonban egy cselekmény bűncselekmény jellegét és így a rá adott

válasz negatív szankcióként, azaz büntetésként való elismerését, nem csak az EJEE
7. cikk (1) bekezdés második mondata alapján vizsgálta.25 Az egyezmény 6. cikké
nek (1) bekezdésében megjelenő „büntetőjogi vád” értelmezése során is kialakított
egy tesztet, amely az eljárás büntető kvalitására utal, és amelyet aztán ezen eljárás
során alkalmazott szankció büntető jellegére is kivetített a Bíróság.
Az A. és B. v. Norvégia ügyben26 (2016) az első kérdés az volt, hogy az említett el
járások büntetőeljárásnak minösülnek-e. Az EJEB állandó ítélkezési gyakorlata három
kritériumot határoz meg ennek megállapítására, ezek közismert néven az „Engel krité
riumok”. Az EJEB ezt az ún. EngeAtesztet alkalmazta ebben az ügyben is. Az Engel-
teszt az EJEE 6. cikk (1) bekezdés szerinti „büntetőjogi vád” (críminal charge) fogalmát
és létét vizsgálja. Ebben a körben az első kritérium az adott bűncselekmény minősíté
se, osztályozása a nemzeti jog szerint. A második a bűncselekmény természete, végül
a harmadik a fenyegetett szankció súlya (severity). A második és a harmadik feltétel
alternatívan és nem feltétlenül kumulatívan értelmezendő, bár nem kizárt a kumulatív
megközelítés azokban az esetekben, ahol a jellemzők elkülönült vizsgálata nem teszi
lehetővé annak eldöntését, hogy valóban volt-e büntetővád vagy sem.27
Említésre méltó, hogy az A. és B. v. Norvégia ügyben az EJEB nem tért el ettől
a módszertől, és továbbra is az E/?ge/-tesztet alkalmazta, most már azonban kifejt
ve, hogy miért is ezt választotta szemben más lehetséges megoldásokkal.28 Míg az
EJEE 6. cikk (1) bekezdése a tisztességes eljárás feltételét fogalmazza meg a bünte
tőeljárás tekintetében, addig a 7. Kiegészítő jegyzőkönyv (a továbbiakban: KJ) 4.
cikkének (ne bis in idem elve) sokkal szélesebb körű a hatása, hiszen több jogágat
érint egyszerre a különböző jogágakban többszöröződő eljárások miatt. Ezen utóbbi
cikk az anyagi büntetőjog egy sokkal részletesebb, mélyrehatóbb tanulmányozását
teszi szükségessé, hiszen minősíteni kell az adott cselekményt több szempontból is.
Ezek a különbségek - a tagállamok jogrendszerét illető konszenzus hiánya, az eltérő
hajlandóságuk a 7. kiegészítő jegyzőkönyv alkalmazására, valamint a diszkrecioná
lis jogkörük büntető igazságszolgáltatási rendszerük meghatározására - mind legi
timálják az alkalmazási feltételek szélesebb körű meghatározását, mint amilyet az
EJEE 7. cikkének alkalmazásakor kifejtett az EJEB, és mint amilyen megközelítést
a Zolotukhin-itétet előtt használt, különös tekintettel a 7. cikk értelmezésénél kifejtett
nél erősebb nemzeti komponensre.29
25 „Ugyancsak nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb bünte
tést kiszabni."
“ Eur. Court H.R. A. and B. v. Norway, judgment of 15 November 2016, Apps. Nos. 24130/11 and 29758/11.
27 A. és B„ para., 105.
“ Uo. para. 105.
28 Uo. para. 106. Utalás a Nykánen (Eur. Court H.R. Nykánen v. Finland, judgment of 20 May 2014. App.
No. 11828/11) ügyben és mutatis mutandis, Achourv. Francé, [GC], no. 67335/01.
Vagyis az EJEB a 6. cikk (1) bekezdése szerint értelmezett „büntetőjogi vád”,

illetve a 7. cikk (1) bekezdés I. mondat „bűncselekmény” interpretációi közül a 7. KJ
4. cikk alkalmazásakor a 6. cikk (1) bekezdése szerinti „büntetőjogi vád” értelmezé
sére kialakított „Enge/-tesztet” alkalmazza. Ennek indokát az előbbieken túl abban
is látta, hogy a 6. cikk főleg a tisztességes eljárás komponenseivel foglalkozik és
kevésbé az anyagi büntetőjoggal, mint a 7. cikk.30 Álláspontunk szerint persze ezen
utóbbi érv nem csak az EJEB korábbi érvének mond ellent, hanem annak a felis
merésnek is, hogy nehezebb anyagi jogi problémát, mint a halmazati és minősítési
kérdések nem nagyon találni. Másfelől a 7. cikk szerinti „büncselekmény”-nek és
„büntetés”-nek jól kialakított fogalmai vannak;31 valójában talán épp ez a baj, mert
így nehezebben alkalmazhatók új problémákra. Erre utalhat az EJEB azon megálla
pítása, hogy az egyezmény egészét tekintve ez a megközelítés konzisztensebb inter
pretációra ad tehetőséget, viszont további finomításokra van szükség azon esetek
ben, amikor közigazgatási és büntetőeljárások találkozásáról van szó.32
b) A ne bis in idem elve
Európa Tanácsi egyezmények és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata
A ZOLOTUKHIN-ÍTÉLETIG
Elsőként - az Európa Tanács keretei között elfogadott egyezmények közül - az

EJEE-t kell megemlítenünk. Az Európa Tanács tagállamai, felismerve a közös szabá
lyozási alapok létének szükségességét, elfogadták 1984-ben az EJEE-hez csatolt
hetedik Kiegészítő jegyzőkönyvet (7. KJ). A 7. KJ 4. cikke rendelkezik a kétszeres
eljárás alá vonás vagy büntetés tilalmáról:33 „Ha valakit egy állam büntető törvé
nyének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncselekmény kapcsán
már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e személlyel szemben ugyanennek az
államnak az igazságszolgáltatási szervei ugyanezen bűncselekmény miatt nem
folytathatnak büntető eljárást, és vele szemben abban büntetést nem szabhatnak ki.”
A 7. KJ 4. cikk (1) bekezdésének alkalmazási köre tehát ugyanazon állam
igazságszolgáltatási szervei által lefolytatott esetekre korlátozódik, államok közt
inter se nem alkalmazható. Tekintettel arra, hogy a ne bis in idem elvet rögzítő
30 Uo. para. 107.

31 Geller Balázs: A „büntetés" fogalma az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló
Egyezmény 7. Cikkének 1. bekezdésében. Magyar Jog, 44. (1997) 2., 105-107. o.
32 Uo. 107. o.
33 ECHR 7 KJ., 4. cikk (1) bek. „2. Az előző bekezdés rendelkezései nem képezik akadályát annak, hogy az
adott állam büntető törvényeinek és büntető eljárási törvényeinek megfelelően az eljárást újból megin
dítsák, ha új, vagy újólag feltárt tények, vagy az eljárás alapvető hibái természetüknél fogva kihatással
vannak a meghozott ítéletre. 3. A jelen Cikk rendelkezéseitől az Egyezmény 15. Cikkére hivatkozással nem
lehet eltérni."
7. KJ ratifikációira viszonylag nem túl régen - az elmúlt 10-20 évben - került sor,
a 4. cikknek komoly, de számos kérdésben ellentmondásos esetjoga alakult ki.34
Ahogy arra Wiener rámutat,
a ne bis in idem elv alkalmazásában a problémát az idem értelmezése jelenti. A nemzet

közi gyakorlatban két szélső álláspontot találunk. A német belső jogi értelmezésben
az idem a cselekmény fogalmához kapcsolódik. Az angol-amerikai értelmezésben az
idem alapvetően a bűncselekmény fogalmára épül. A tett fogalmának használata a vád
tárgyává tett tények azonosságát tekinti az „idemnek”. a bűncselekmény fogalmának
használata pedig a tények jogi értékelését is magában foglalja.35
Valójában az EJEB is e két szempont között egyensúlyozott, azzal, hogy számos

egyéb alapelv alkalmazása is zavarta a harmonikus joggyakorlatot. Érdemes a bíró
ság gyakorlatában a legfontosabb ügyeket áttekinteni, mert kirajzolódik egy kép,
mely a tökéletes tanácstalanságról tanúskodik az elv valódi alkalmazása tekinteté
ben.
Első mérföldkő volt a Gradinger v. Ausztria ügy (1995).36 Gradinger ittasan egy
biciklista halálát eredményező közlekedési balesetet okozott autójával. A bünte
tő bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés (osztrák StGB. Strafgesetzbuch
80. cikke) miatt pénzbüntetésre ítélte, míg a közigazgatási hatóság ittas jármű
vezetés szabálysértése miatt pénzbírságot szabott ki. Gradinger ekkor az osztrák
Alkotmánybírósághoz fordult, de az osztrák Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy
nem vizsgálja a kérelmet; a közigazgatási bíróság pedig tárgyalás tartása nélkül
utasította el a kérelmét. Az EJEB megállapította az Egyezmény 7. KJ 4. cikkének
megsértését. Az EJEB bár elismerte, hogy a vonatkozó rendelkezések nem csak
a bűncselekmény és szabálysértés megnevezésében, hanem céljukban és jellegük
ben is különböznek, de kimondta, hogy mégis mindkét vitatott határozat ugyan
azon a magatartáson alapul. Ebből kifolyólag a bíróság egyhangú döntése szerint
a 7. KJ 4. cikkét megsértették. A Gradinger-ítélet azért is jelentős, mert a történeti
tényállást tekinti az ideni alapjául, mellyel megalapozta az EJEB joggyakorlatának
az egyik fo vonulatát. Ennek - amint azt szemléltetjük - a Zolothukin-ügytöl az
egyetlen meghatározó elvvé kellett volna válnia, ám ez mégsem történt így.
A másik fő vonala az ítélkezési gyakorlatnak az Oliveira v. Svájc ügyben37 (1998)
körvonalazódott. Az ELEB kimondta, hogy nem sérti az EJEE 7. KJ 4. cikkét, és
nem jelent kétszeres elítélést, ha a kérelmező cselekményével két bűncselekményt
34 Gráo András - Weller Mónika: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. Budapest, 2011. 444. o.
35 Wiener A. Imre: A ne bis in idem elv érvényesítéséről. Büntetőjogi Kodifikáció, (2003) 1-2., 62-68., 65. o.
36 Eur. Court H.R. Gradinger v. Austria, judgment of 23 October 1995, Series A no. 328-C.
” Eur. Court H.R. Oliveira v. Switzerland, judgement of 30 July 1998, para. 12.
valósít meg (jármű feletti uralom elvesztése és gondatlanságból okozott testi

sértés), és ezeket a hatóságok külön eljárásban bírálják el. Oliveira jeges, behavazott
úton haladt gépjárművével, amikor átsodródott az út másik oldalára, nekicsapódva
a szemben haladó gépkocsinak, majd beleütközött egy másikba; ezen utóbbi vezető
je súlyos sérüléseket szenvedett. Egyrészt a rendőrbírói hivatal (Polizeirichteramt)
közlekedési szabálysértés (útviszonyoknak nem megfelelően megválasztott sebes
ség miatt a jármű feletti uralom elvesztése) miatt pénzbírságot szabott ki, másrészt
később a bíróság a svájci StGB 125. §-nak (gondatlanságból okozott súlyos testi
sértésért) megsértése miatt pénzbüntetés megfizetésére kötelezte Oliveirát. A züri
chi járásbíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy a rendőrbíró szabály
sértési eljárásban vizsgálta az ügyet, ami nem zárja ki, hogy a cselekményt szigorúbb
és alaposabb jogi és ténybeli vizsgálatnak vessék alá egy büntetőeljárás keretében.
A bíróság a pénzbüntetés mértékébe beszámította a kérelmező által időközben
törlesztett 200 frankos szabálysértési bírságot, így végül 1200 frank megfizetésére
kötelezte a kérelmezőt. A kérelmező a döntés ellen fellebbezett a zürichi fellebbvi-
teli bírósághoz, mely elutasította fellebbezését, mivel megítélése szerint a rendőr
bírói hivatal által hozott határozatból kitűnik, hogy az csak a jármű feletti uralom
elvesztésének kérdését vizsgálta, az eljárási hiba, hogy nem tette át az ügyet, nem
eredményezheti a teljes határozat hatályon kívül helyezését.38
A kormány a Grane/mger-ítéletre hivatkozva azzal védekezett, hogy a rendőr
bírói hivatal hatáskör hiányában nem tudta az esetet annak minden körülményével
együtt vizsgálni (a gondatlanságból okozott súlyos testi sértésre nem volt hatáskö
re), és végső soron a kérelmező nem szenvedett sérelmet a két eljárás következté
ben, mivel korábbi büntetését beszámították az utóbbiba. Az EJEBiz. megállapítá
sa szerint a kérelmezőt mindkét alkalommal ugyanazon tények alapján ítélték el,
mivel az okozott testi sérülések integráns részét alkották a magatartásnak, amely
okozta ezeket. Kizárólag az a körülmény, hogy az első eljárás során eljárási hiba állt
fenn, nem indokolhatja a második eljárás megindítását.39
Az EJEB megítélése szerint azonban az esetben (heterogén) alaki halmazai
ról (concours ideál d’infractions) volt szó, melynek jellemzője, hogy a cselekmény
két különböző bűncselekményt valósít meg, és ilyenkor a súlyosabb büntetés álta
lában elnyeli az enyhébbet.40 A bíróság megjegyezte, hogy célszerűbb lett volna
a két jogsértést egy eljárás keretében elbírálni; ez történt volna akkor, ha a testi
sértés kérdésének elbírálására hatáskörrel nem rendelkező rendőrbíró áttette volna
az ügyet a kerületi ügyészségre. Abból, hogy ez nem így történt, nem vonható le
következtetésként a 7. KJ 4. cikkének megsértése. Különösen, mert jelen ügyben34 *
34 Uo. para., 13.

” Para., 24., Annex.
w Para., 26.
a büntetések nem halmozódtak, hanem a súlyosabb büntetésbe a második ügyben

eljáró bíróság beleszámította a korábbi enyhébbet. Az EJEB a fentiek alapján megál
lapította, hogy Svájc nem sértette meg az Egyezmény 7. KJ 4. cikkét.41 Az ítélet
hez csatolt különvéleményében Repik bíró megjegyezte, hogy míg a Gradinger v.
Ausztria ügyben a bíróság a bűncselekmények azonosságát a tények és az elköve
tési magatartás azonossága alapján állapította meg, jelen esetben ezzel merőben
ellentétesen döntött, és a jogi minősítés azonosságát jelölte meg a bűncselekmé
nyek azonosságának kritériumaként, noha a két eset körülményei nem indokolják
az ellentétes döntéseket.4243
A Gradinger-íiétetxe. mint precedensre alapított judikatúra mellett párhuzamosan
megjelent tehát az O/zveíra-ügyben hozott döntésre épülő joggyakorlat. Az EJEB
a Ponsetti and Chesnel v. Franciaországé (1999) ügyben kimondta, hogy a nemze
ti bíróságok nem sértették meg a 7. KJ 4. cikkét azzal, hogy adóbírság kiszabása
mellett bűncselekmény elkövetése miatt is elítélték őket ugyanazon tényállás alap
ján. A bíróság kiemelte, hogy a kérdéses bűncselekményt csak szándékosan lehet
elkövetni, míg az adóbírság az adóbevallásra megadott határidő objektív elmulasz
tásán nyugszik, így nem ugyanazon jogellenes cselekményekről van szó, vagyis
nem ugyanazon cselekményért vonták kétszer felelősségre.
Már az ezt követő, a megengedhetőség tárgyában hozott R.T. v. Svájc döntésben
(2000)44 jól kirajzolódott, hogy az EJEB nem érzékelte sem a kérdés jelentőségét,
sem pedig azt, hogy a joglogika, a dogmatika szabályainak megfelelő, egységes,
elvi alapokon nyugvó joggyakorlatot kellene kialakítania. Az ittas vezetés követ
keztében a kérelmezőt büntetőeljárásban büntető, míg a közigazgatási eljárásban
szabálysértési szankciókkal sújtották. A bíróság álláspontja szerint csupán arról
volt szó, hogy a svájci jog három különböző szankciót fogalmazott meg az ittas
járművezetés esetére, és mivel két eljárásban más-más szankciókat szabtak ki, nem
állapítható meg a 7. KJ 4. cikkének megsértése.
Majd csak 2009-ben a Zo/o/Az/hn-ügyben45 ismeri el az EJEB, hogy legalább
négy különböző elmélet és ezek alfajtái mentén hozta meg ítéleteit, ezzel tökéletes
jogbizonytalanságot teremtve. Később rámutatunk, hogy ezen „beismerővallomás
hoz” is az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) van EsóroecA:-ítéletében46
kialakított tesztre volt szükség, amellyel nyilván nem akart szembemenni az EJEB.
Továbbá nem volt tartható az egyébként is védhetetlen, szellemi zűrzavarról árul
kodó, judikatúrának már nem is nevezhető döntéshalmaz.
41 Para., 27 et seq.
41 Dissenting opinion by Judge Repik.
43 Eur. Court H.R. Ponsetti and Chesnel v. Francé, Decision on Admissibility of 14 September 1999.
44 Eur. Court H.R. R.T. v. Svájc, Decision on Admissibility, of 30 May 2000, No. 31982/96.
45 Eur. Court H.R. Zolotukhin v. Russia, judgment of 10 February 2009, App. No. 14939/03.
46 C-436/04 Van Esbroeck-ügy.
Az igazi probléma azonban a közigazgatási és büntetőeljárás megkettőződé

sében rejlik, amely részben oka is volt a zavaros joggyakorlat kialakulásának.
Erre a kérdésre már több magyar jogtudós is felhívta a figyelmet: Békés Ádám,47
majd Elek Balázs rámutatott, hogy a halászati hatósági, vadászati hatósági eljárá
sok mellett a Gazdasági Versenyhivatal kartelleljárása, valamint - országosan és
nemzetközi viszonylatban is a legnagyobb volument kitevő és társadalmilag a leg
nagyobb hatást gyakorló - Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefolytatott adó
igazgatási eljárások sokszor járnak az eljárások duplikációjával.48
Az EJEB sötétben való tapogatózásának újabb bizonyítéka a Franz Fischer v.
Ausztria ügyben (2001)49 hozott ítélet volt. A halált okozó ittas járművezetésnek
ismét közigazgatási eljárásban alkalmazott szabálysértési szankció és büntetőeljá
rásban kiszabott büntetés volt a következménye. Az EJEB ahelyett, hogy tiszta vizet
öntött volna a pohárba, visszatért a „Gradinger vonalhoz”. Egyrészt kiemelte, hogy
csupán az a tény, miszerint egy cselekmény több bűncselekményt (alaki halmazat) is
megvalósíthat, nem sérti önmagában a 7. KJ 4. cikkét. Az EJEB megjegyezte, hogy
„vannak olyan esetek, ahol egy cselekmény első pillantásra több bűncselekményt
valósít meg, azonban alaposabb megfontolás után látszik, hogy csak egy bűncselek
mény miatt szabad vádat emelni, mert ez az egy minden »rosszat« (wrongs) magá
ban foglal, amelyek a többi bűncselekményben megvannak”.50 Az EJEB a tényállási
elemeket vetette össze, és valójában a specialitás elvére hivatkozott, precedensként
pedig a Ponsetti-ügyct jelölte meg.51 Végül a bíróság arra az álláspontra helyezke
dett, hogy megállapítható a 7. KJ 4. cikkének a megsértése akkor, ha a két eljárás
alapjául szolgáló jogellenes cselekményben (offences) a lényegi elemek ugyanazok.
Az EJEB sajtóosztálya 2018. áprilisában kiadott egy, magára az EJEB-re nem
kötelező FactsheeteX „Right nőt to be punished twice (the non bis in idem principle)”
címmel.52 Ebben az egyébként kitűnő anyagban az idem definíciójáról szóló feje
zet alcíme: „Gradingertől Zolotukhinig”.53 A Franz Fischer-ügy után még számos
ítéletet jelöl meg, ezeket azonban nem ismerteti, összefoglalja viszont a Göktan-
majd a M/sson-ügyeket, mielőtt rátérne a Zolotukhin ismertetésére. Magunk még
a JV. F. v. Ausztria ügyre54 röviden kitérünk.
A kérelmező egy közlekedési baleset résztvevője volt, miközben ittasan vezetett.
Közigazgatási eljárásban közigazgatási szabálysértésért megbírságolták. Később
47 Békés Ádám: Nemzetek feletti büntetőjog az Európai Unióban. Budapest, 2015.

40 Elek Balázs: A közigazgatási eljárás - büntetőeljárás viszonya a ne bis in idem elvének tükrében. JURA,
(2016) 2., 229-239., 229. o.
49 Eur. Court H.R. Franz Fischer v. Austria, judgment of 29 May 2001.
50 Uo. para. 25.
*' Uo. para. 26.
” https://www.echr.coe.lnt/Documents/FS _ Non _ bis _ in _ idem _ ENG.pdf (letöltve: 2019.08.16.).
“ Uo. 7. o.
54 Eur. Court H.R. W.F. v. Austria, judgment of 30 May 2002, App. No. 38275/97.
a büntetőbíróság veszélyes körülmények között okozott gondatlan testi sértés miatt

pénzbüntetésre ítélte. Az EJEB szerint ez az ügy különbözik a Gradznger-ügytől,
mert abban a közigazgatási eljárásokat a büntetőbírósági eljárásokat követően foly
tatták le, míg az eljárások sorrendje a jelen ügyben megfordult. A Bíróság megálla
pította továbbá, hogy mivel ez az ügy semmiben sem különbözik a Franz Fischer v.
Ausztria esettől, az osztrák hatóságok megsértették az EJEE 7. KJ 4. cikkét.
Ugyanebben az évben a Bíróság a Göktan v. Franciaország ügyben55 (2002) is
ítéletet hozott. Ali Riza Göktan török állampolgárt a strasbourgi büntetőbíróság
kábítószer-kereskedelem miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte. Kiutasították Francia
országból, továbbá 1 070 000 francia frank (FRF) elkobzását és 400 000 FRF vám
megfizetését rendelték el. Később az ügyész 2 év börtön kiszabását kérte a vám meg
nem fizetése miatt. 1994. szeptember 4-én Göktan a büntetését kitöltötte volna, de
továbbra is a börtönben maradt a két évre átváltott börtönbüntetés kitöltése céljából.
Az EJEB megállapította, hogy a vám meg nem fizetése miatt kiszabott börtön nem
végrehajtási intézkedés volt, hanem a 7. KJ 4. cikke szerinti büntetés, vagyis a bíró
ság elismerte, hogy a kérelmezőt egy büntetőjogi és egy vámügyi cselekmény miatt
is elítélték, de úgy vélte, hogy egy cselekmény két különböző büntetendő cselek
ményre volt bontható: egy általános bűncselekményre és egy vámszabálysértésre.
Ezzel tehát az EJEB visszatért az O/zve/ra-ügyben hozott ítéletében kifejtettek
hez.
Az Európai Unió és a ne bis in idem első évei dióhéjban

Mielőtt folytatnánk az EJEB joggyakorlatának ismertetését, át kell térnünk az
Európai Unió vonatkozó jogfejlődésének rövid bemutatására, hiszen egyik tézisünk
éppen az, hogy ezen utóbbi meghatározó volt az EJEB gyakorlata tekintetében is.
Az Európai Unió egyezményei is széles körben érvényesítik a ne bis in idem
elvét. Trivialitás, mégis megint meg kell említenünk, hogy míg az EJEE 7. KJ
4. cikke csak a tagállamon belül garantálja az elvet, addig az EU joga mind a tagál
lamok közötti, mind pedig a belső jog vonatkozásában kötelezi a tagállamokat
a ne bis in idem tiszteletben tartására. Az Európai Közösség Pénzügyi Érdekeinek
Védelméről Szóló Egyezmény (1995)56 7. cikkelyének (1) bekezdése tartalmazza
a kétszeres eljárás tilalmát az Unió pénzügyi érdekeit érintő döntéssel kapcsola
tos külföldi ítéletet követően. Jelentős a 6. cikkely (2) bekezdése, amely felszó
lítja a tagállamokat, hogy eleve igyekezzenek a kétszeres eljárást kiküszöbölni.
Ennek érdekében az egyezmény koordinációs eljárást ír elő. A koordinációs eljá
rás lényege, hogy ha a cselekményre több tagállamnak is kiterjed a joghatósága,
az érintett tagállamoknak egymás között el kell dönteniük, melyikük folytatja le
55 Eur. Court H.R. Göktan v. Francé, judgment of 2 July 2002, App. No. 33402/96.
56 Official Journal of the European Communities C 316/49.
a büntetőeljárást, melynek célja a párhuzamos büntetőeljárások elkerülése. Az Unió

Anti korrupciós Egyezményének 10. cikke szintén tartalmazza a ne bis in idem elvét
azzal, hogy a beszámítás elvét is tartalmazza.57
1985. június 14-én írta alá a Schengeni egyezményt Németország, Franciaor
szág, Belgium, Hollandia és Luxemburg.58 1990. június 19-én szintén Schengenben
aláírták a schengeni egyezmény végrehajtásáról szóló egyezményt, mely 1993-ban
lépett hatályba, alkalmazni azonban csak 1995-től kezdték.59 A schengeni tagálla
mok egymás közötti viszonyában a Schengeni Megállapodás Végrehajtási Egyezmé
nyének (SMVE) 54. cikke szabályozza a ne bis in idem elvét. Az SM VE 54. cikke
szerint:
Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen

elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél terüle
tén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották,
végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő
Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.
Kiemelést érdemel, hogy az SMVE 54. cikke nem korlátozódik a kétszeres bünte
tés tilalmára, hanem a kétszeres eljárás tilalmát tartalmazza. A tilalom azonban
nem feltétlen érvényű, mert az 55. cikk megengedi a tagállamoknak, hogy bizonyos
esetben kivételt tegyenek a kétszeres eljárás tilalma alól. így például akkor, ha az
elbírált cselekmény részben vagy egészben a saját területén történt, illetve az illető
Szerződő Fél nemzetbiztonságát vagy hasonló lényeges érdekeit sérti a bűncselek
mény.60 Amennyiben a Szerződő Fél kivételt tesz, úgy tételesen meg kell határoznia
” Antikorrupciós Egyezmény 10. cikk (1).

M A megállapodás csupán egyszerűsítette a határátlépés formaságait, és a határellenőrzés teljes lebon
tását Is kilátásba helyezte, az érdemi célkitűzések megvalósítását azonban csak öt évvel későbbre
Irányozták elő.
69 A taggá válás feltétele továbbá, hogy az érintett állam ún. schengeni értékelő ellenőrzésen essen át
a határellenőrzés, az adatvédelem, a vízumkiadás, a rendőri együttműködés és a Schengeni Információs
Rendszer területén. A schengeni vívmányok elemeinek felsorolását, amely ezeknek az EK-Szerződésben,
illetve az Európai Unióról szóló szerződésben szereplő jogalapját is megállapítja, az 1999/435/EK és az
1999/436/EK tanácsi határozat formájában fogadták el. Az értékelő ellenőrzés keretében felmérik, hogy
megfeleló-e a jogi környezet, valamint, hogy a végrehajtásban dolgozók ismerik, értik-e a schengeni
előírásokat, képesek-e azokat alkalmazni, rendelkezésre áll-e a szükséges intézményi háttér és eszköz
park. Az ellenőrzést követően a Tanács egyhangú határozattal dönt az érintett EU-tagállam schen
geni tagságáról. Jelenleg az európai uniós tagállamok közül Bulgária, Ciprus. Horvátország és Románia
nem részesei a schengeni övezetnek, míg az Egyesült Királyság és Írország opt-out klauzulával élt. Az
EU-tagállamain kívül Norvégia. Izland, Svájc és Liechtenstein részesei a schengeni övezetnek.
60 55. cikk (1) bek.: Ezen egyezmény megerősítésekor, elfogadásakor vagy jóváhagyásakor az alábbi
esetekben vagy esetek egyikében bármely Szerződő Fél kinyilváníthatja, hogy az 54. cikket magára
nézve nem tekinti kötelezőnek:
a) ha a külföldi ítélettel elbírált cselekmény részben vagy egészben a saját területén történt; az előbbi
azokat a bűncselekményfajtákat, amelyek tekintetében a fenntartást érvényesíte

ni kívánja. A Felek ugyanakkor bármikor visszavonhatják ezen nyilatkozataikat.
Az uniós tagállamok viszonyában tehát azt is vizsgálni kell, hogy az adott állam
részese-e a schengeni övezetnek, amennyiben igen, akkor az SMVE 54. cikkéhez
füzött-e fenntartást, ha igen, akkor milyen körben.
A másik uniós jogforrás az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikke, mely
szerint „senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselek
ményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmen
tették vagy elítélték”.
A Lisszaboni Szerződés61 elfogadásával az Alapjogi Charta ugyanolyan kötő
erővel bír, mint az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) és az Európai Unió
Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ).62
Ez a jogalkotási lépés, tekintve, hogy az Alapjogi Charta az SMVE 54. cikké
hez képest más terminológiát használ (tett helyett bűncselekmény, elbírálás helyett
elítélés, felmentés, nincs végrehajtási feltétel), felveti a kérdést, hogy ezt a rendel
kezést miként kell értelmezni, vonatkozik-e rá az SMVE 54. cikkével kapcsolat
ban kimunkált bírósági értelmezés és esetjog, illetve hogyan viszonyul az EJEE 7.
KJ-hez és annak gyakorlatához.
Az Európai Bizottság (Bizottság) 2005 decemberében egy ún. Zöld Könyvet
terjesztett elő a büntetőeljárásokban előforduló joghatósági összeütközésekről és
a ne bis in idein elvéről. A Zöld Könyv szokásosan egyfajta helyzetfelmérő doku
mentum volt az uniós jogban, amely összefoglalja az adott jogterületen fennálló
helyzetet, és a további, esetlegesen jogalkotási lépések vonatkozásában releváns
kérdéseket fogalmaz meg. Ebben a konkrét Zöld Könyvben a Bizottság felvázol
ta, hogy a büntetőeljárásokhoz legmegfelelőbb joghatóságot mely mechanizmussal
esetben azonban ez a kivétel nem alkalmazható, ha a cselekmény részben annak a Szerződő Félnek
a területén történt, ahol az ítéletet meghozták;
b) ha a külföldi ítélettel elbírált cselekmény az illető Szerződő Fél nemzetbiztonságát vagy hasonló lénye
ges érdekeit sértő bűncselekménynek minősül;
ej ha a külföldi ítélettel elbírált cselekményt az illető Szerződő Fél tisztviselője hivatali kötelezettségei
nek megsértésével követte el.
(2) Az a Szerződő Fél, amely az (1) bekezdés W pontjában említett kivétellel kapcsolatos nyilatkozatot
tett, meghatározza azokat a bűncselekményfajtákat, amelyekre ez a kivétel alkalmazható.
(3) A Szerződő Felek bármikor visszavonhatják az (1) bekezdésben említett kivétellel vagy kivételekkel
kapcsolatos nyilatkozatot.
(4) Az (1) bekezdés alapján tett nyilatkozat tárgyát képező kivételeket nem lehet alkalmazni, ha az érin
tett Szerződő Fél ugyanazzal a bűncselekménnyel kapcsolatban a másik Szerződő Felet büntetőeljárás
lefolytatására kérte fel, illetve az érintett személy kiadatásához hozzájárult.
61 Európai Unió Hivatalos Lapja 2007/C 306/01.
62 Lisszaboni Szerződéssel módosított EUSZ 6. cikke szerint „Az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi
Chartájának 2000. december 7-i, Strasbourgban 2007. december 12-én kiigazított szövegében foglalt
jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések.’’
lehetne kiválasztani, és kifejti, hogyan kellene felülvizsgálni a ne bis in idem elvére

vonatkozó hatályos szabályokat.
Ezt többlépcsős rendszerben képzelte el. Az első és a legfontosabb, ha valame
lyik tagállamban olyan eljárás indul, amelyben esetlegesen felvetődik egy másik
tagállam büntető-joghatósága is, akkor haladéktalanul (megfelelő időben) tájékoz
tatni kell a kérdéses tagállamot. A tájékoztatott ország hatóságainak a feladata lett
volna, hogy jelezzék: kívánnak-e büntetőeljárást indítani vagy sem.
A Bizottság által előterjesztett Zöld Könyv elfogadásra került, és a tagálla
mok számára együttműködési kötelezettséget irányzott elő. Ennek alapján később
megszületett egy ne bis in idemről,63 valamint 2008-ban a büntetőügyekben szabad
ságvesztést kimondó határozatok kölcsönös elismeréséről egy-egy kerethatározat,64
melyek értelemszerűen ugyancsak foglalkoznak e témával. A kifejtett megfonto
lásokat juttatja érvényre a 2012. évi CLXXX. törvény, amikor a büntetőeljárások
során felmerülő, a tagállamok joghatóságának gyakorlásával kapcsolatos összeüt
közések megelőzésére, illetve rendezésére törekszik.
Tovább bonyolítja a képet, hogy az európai elfogatóparancsról rendelkező (EAW)
kerethatározat (2002/584/IB) 3. cikk (2) bekezdése és a 4. cikk (2)—(3) bekezdései
ugyancsak rendelkeznek a ne bis in idem egy-egy aspektusáról.65 A vonatkozó EUB
esetjog jelentős része éppen az EAW-val kapcsolatos. Az uniós tagállamok között
ezen elvnek az érvényre juttatását szolgálja az átadás akadályainak a meghatáro
zása az európai elfogatóparancs körében. A kerethatározat az európai elfogatópa
rancs végrehajtásának megtagadására vezető okok között kötelező és mérlegelhető
okokat különböztet meg. A 3. cikk tartalmazza a kötelező megtagadási okokat, így.
ha a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló információkból az derül ki,
hogy a keresett személyt valamely tagállam ugyanazon cselekményért már jogerő
sen elítélte, feltéve, hogy elítélése esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtá
sa folyamatban van. vagy az ítélkező állam joga szerint az már nem hajtható végre,
az európai elfogatóparancs végrehajtását meg kell tagadni. A 4. cikk a mérlegelhető
okok között említi azt az esetet, ha a végrehajtó tagállam igazságügyi hatóságai úgy
határoztak, hogy nem indítanak büntetőeljárást, vagy megszüntetik azt az európai
elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény tekintetében, vagy ha egy tagál
lamban a keresett személy ellen ugyanazon cselekmény miatt jogerős határozatot
hoztak, ami további büntetőeljárás akadályát képezi.
’’ Council Framework Decision of 30 November 2009 on prevention and settlement of conflicts of exercise
of jurisdictlon in criminal proceedings (2009/948/JHA).
M Council Framework Decision of 27 November 2008 on the appllcation of the principle of mutual recogni-
tion to judgments In criminal matters Imposing custodlal sentences or measures involving deprivation
of liberty fór the purpose of their enforcement in the European Union (2008/909/JHA).
65 Council Framework Decision of 13 June 2002 on the European árrést warrant and the surrender proce-
dures between Member States (2002/584/JHA).
A kerethatározattal történő szabályozás jellegzetessége, hogy a tagállamokat

csak a cél köti, a végrehajtás módját maguk határozhatják meg. Ez azonban nem
jelenti azt, hogy minden tagállam kötelező megtagadási oknak tekintené a koráb
ban ugyanazon cselekmény miatt folyamatban lévő eljárást. Ha azonban figyelembe
vesszük, hogy az újabb eljárás lehetőségét az átadás teremti meg, az EUB gyakor
lata viszont tilalmazza a kétszeres eljárást, akkor azok a tagállamok, amelyekben
a korábbi eljárás mérlegelési ok az átadásnál, akkor járnak el az EUB joggyakorla
tának megfelelően, ha megtagadják az átadást.
Ligeti szerint „az Nbjtv. (a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi
XXXVIII. törvény) 46-47. §-aiban foglalt korlátozások (azaz a külföldi ítélet elis
merésére vonatkozó szabályok) nem érvényesülnek az uniós tagállamokkal foly
tatott együttműködésben, hiszen az SMVE 54. cikke és az Európai Bíróság hozzá
kapcsolódó értelmezése Magyarországra is kötelező”.66 A fenti állásponttal ellen
tétben a Fővárosi Törvényszék számos esetben az Ausztriában és Németországban
meghozott büntetőítéletek esetében is lefolytatta a külföldi ítélet elismerésére
vonatkozó eljárást.
Az EUB több előzetes döntéshozatali eljárásban értelmezte az SMVE 54., illetve
a Charta 50. cikkét. Ezek a döntések rámutattak, hogy az Európai Unióban a ne bis in
idem elv értelmezésekor a már említett elvek (jogbiztonság, igazságosság) mellett más
megfontolások is érvényesülnek, hiszen az elv értelmezésekor a személyek szabad
mozgáshoz való jogára és a határozatok kölcsönös elismerésére is figyelemmel kell
lenni. Sőt, a személyek szabad mozgásának érvényesülését - mint az egyik legfonto
sabb uniós alapelvet - nem korlátozhatja a többes büntetőeljárástól való félelem.
A határozatok kölcsönös elismerése értelmében a tagállamok további forma
litások nélkül elfogadják más tagállamok büntető tárgyú döntéseit és ezzel azokat
a nemzeti döntésekkel azonos érvényűnek ismerik el. A büntetőjogban megjelenő
kölcsönös elismerés különbözik más intézkedésektől, ez ugyanis nem követel meg
aktív magatartást az érintett állami szervektől, hiszen az elv érvényesülése adott
esetben passzív magatartást, illetve a büntetőeljárás megszüntetését vonja maga
után. A ne bis in idem elvnek a kölcsönös elismerés elve alapján történő értelmezése
messzemenően befolyásolja ezen elv alkalmazását.67 Mint ahogy az más nemzet
közi intézmények esetén is, az egyezmények, jogszabályok értelmezése a ne bis
in idem elv esetében is a bíróság feladata. így az EUB-ra maradt - nemzetek által
kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások keretei közt - annak eldöntése,
hogy az „idem” illetve a „bis” többes jelentésű szavak miként értelmezendők.
66 Konoorosi Ferenc - Ligeti Katalin (szerk.): Az európai büntetőjog kézikönyve. Budapest, 2008.
67 Uo. 69. o.
Az EUB első, mérföldkőnek számító ítéletét a Göziitök és Brügge-ügyben

(2003)68 hozta meg. Az egyesített ügyben előzetes döntéshozatal céljából Német
ország és Belgium egy-egy kérdést terjesztettek a Bíróság elé az SMVE 54. cikké
nek értelmezésére vonatkozóan. Ezek a kérdések a Németországban Gözütok ellen
és a Belgiumban Brügge ellen folytatott két büntetőeljárás során merültek fel, ame
lyeket annak ellenére indítottak az általuk Hollandiában, illetve Belgiumban elkö
vetett bűncselekmények miatt, hogy az eljárás alá vont személyek ellen ugyana
zon cselekmények alapján egy másik tagállamban indult eljárás jogerősen lezárult,
miután fenti személyek az ügyészség által a további büntetőeljárást kizáró eljárás
keretében meghatározott pénzösszeget megfizették.
Gözütok több éve Hollandiában élő török állampolgár gyorsétkezdéjében tartott
két házkutatás során kábítószert foglalt le. A büntetőeljárást megszüntették, miután
Gözütok az ügyészség által a további büntetőeljárást kizáró eljárás során 3000 NLG-t,
illetve 750 NLG t megfizetett. Azonban Németországban később őrizetbe vették, és
az ügyészség vádat emelt ellene ugyanezen cselekmény miatt, majd az egyik német
bíróság előzetes döntéshozatallal fordult az EUB-hoz.
Brügge ügyében a belga ügyészség eljárást indított a Rheinbachban (Német
ország) élő német állampolgárságú Brügge ellen, mivel nevezett Oostduinkerke
városában (Belgium) egy hölgy sérelmére betegséget, illetve munkaképtelenséget
okozó szándékos testi sértést követett el. Az ügyészség 1000 DEM megfizetése fejé
ben az ügy egyezséggel történő rendezését javasolta. Miután ezt az összeget Brügge
megfizette, az ügyészség megszüntette a büntetőeljárást.
Az EUB ítélete szerint az SMVE 54. cikkének szövegéből az következik, hogy
a tagállamokban senki ellen nem indítható büntetőeljárás olyan cselekmény miatt,
amelyet már Jogerősen elbíráltak” egy másik tagállamban. Márpedig a további
büntetőeljárást kizáró - az alapügyekben szereplőkhöz hasonló - eljárás során az erre
a nemzeti jog által feljogosított ügyészség dönt az eljárás alá vont személy ellen folya
matban lévő büntetőeljárás megszüntetéséről, amennyiben a terhelt bizonyos kötele
zettségeknek eleget tett. Az EUB megállapította, hogy egy ilyen eljárás során az adott
nemzeti jogrendszerben a büntető igazságszolgáltatásban részt vevő hatóság által
hozott határozat szünteti meg a büntetőeljárást. Egy ilyen típusú eljárás - amelyben
az alkalmazandó nemzeti jog által meghatározott jogkövetkezmények az ügyészség
által előírt kötelezettségeknek a terhelt részéről történő teljesítése - szankcionálja az
eljárás alá vont személy terhére rótt jogellenes magatartást. Az EUB továbbá kimond
ta, hogy amennyiben az alapügyekben szereplőkhöz hasonló eljárás következménye
ként a büntetőeljárás lefolytatásának lehetősége elenyészik, az érintett személyt úgy
60 C-187/01 Hüseyin Gözütok-ügy; C-385/01 Klaus Brügge-ügy. Lásd részletesebben Szúts Márton: Az
EK Bíróság joggyakorlatának erősödő befolyása a nemzeti büntetőjogokra. In Gellér Balázs (szerk.):
Györgyi Kálmán Ünnepi Kötet. Budapest, 2004. 548-554 o.
kell tekinteni, mint akinek a terhére rótt cselekményt az SMVE 54. cikke értelmé
ben , jogerősen elbírálták”. Ezen túlmenően, ha az eljárás alá vont személy eleget tett
kötelezettségeinek, akkor ugyanezen rendelkezés értelmében a további büntetőeljá
rást kizáró eljárással járó szankciót „végrehajtottnak” kell tekinteni. Az a tény, hogy
egy ilyen eljárás bírósági közreműködés nélkül zajlik, és a meghozott döntés nem
ölti bírósági határozat formáját, nem zárja ki a fenti értelmezést. Ilyen körülmények
között az SMVE 54. cikkében rögzített ne bis in idem elve, függetlenül attól, hogy
- bírósági közreműködéssel vagy anélkül zajló - további büntetőeljárást kizáró eljá
rásokra vagy bírósági határozatokra alkalmazzuk, szükségképpen feltételezi, hogy
a tagállamok kölcsönös bizalommal viseltetnek egymás büntető igazságszolgáltatási
rendszerei iránt, és hogy mindegyikük elfogadja a többi tagállamban hatályos bünte
tőjog alkalmazását, még akkor is, ha a saját nemzeti jogának alkalmazása eltérő ered
ményre vezetne. Az SMVE 54. cikke - amelynek célja annak elkerülése, hogy bárki
ellen a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása következtében ugyanazon cselekmény
alapján több tagállamban is büntetőeljárást lehessen indítani - csak abban az esetben
képes hatékonyan elősegíteni az említett cél teljes megvalósulását, ha alkalmazást
nyer azon határozatok vonatkozásában is, amelyek valamely tagállamban a büntetőel
járást végleges jelleggel szüntetik meg, még ha ezen határozatokat bírósági közremű
ködés nélkül hozzák is meg, illetve ha ezek nem is öltik bírósági határozat formáját.69*
Bár igen jelentős alaptételeket mondott ki az EUB fenti ítéletében, számos továb
bi értelmezést igénylő kérdés maradt. így például, hogy mit kell azonosságon érteni:
a tett, a jogi minősítés vagy a védett jogtárgy azonosságát, azaz az „idem” pontosan
milyen esetekre alkalmazandó. Az EUB a kérdés tisztázása érdekében először a van
Esbroeck-ügy'oQn™ (2006) tett lépéseket, létrehozva a van EsbroeckA&szXet.
Van Esbroeck belga állampolgárt a bergeni (Norvégia) helyi bíróság öt év
szabadságvesztésre ítélte kábítószer Norvégiába történt tiltott bevitele miatt.
A kiszabott büntetés egy részének letöltése után van Esbroeckot feltételes szabad
ságra bocsátották, és átkísérték Belgiumba. Belgiumban eljárás indult ellene, és egy
év szabadságvesztésre ítélték kábítószer Belgiumból történt tiltott kivitele miatt.
A belga bíróság az ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatali eljárásban arra a kér
désre várt választ, hogy milyen szempontok alapján lehet megállapítani az irányadó
SMVE 54. cikkében szereplő „ugyanazon cselekmény” fogalmának teljesülését,
közelebbről pedig arra, hogy e fogalom körébe tartozik-e ugyanazon kábítószernek
valamely részes állam területéről való kivitele és más részes állam területére való
bevitele, amely miatt mindkét érintett államban büntetőeljárás indult.
Az EUB két fontos kérdésben is állást foglalt, egyrészt az SMVE 54. cikkének
az időbeli hatálya, másrészt - és számunkra most ez a fontos - az idem tekintetében.
69 C-187/01 Hüseyin Gözűtok-űgy.

™ C-436/04 Van Esbroeck-ügy.
Az előbbi kérdéssel összefüggésben kimondta, hogy mivel az újabb eljárásban

köteles a hatáskörrel rendelkező eljáró hatóság ezen elv alkalmazása valamennyi
feltételének meglétét vizsgálni, az SMVE 54. cikkének a második eljárást lefoly
tató hatóság általi alkalmazásához pedig az szükséges, hogy az SMVE ebben az
időpontban hatályos legyen a második részes államban, következésképpen nincsen
jelentősége annak, hogy az SMVE akkor még nem kötelezte az első részes államot,
amikor az érintett cselekményét ott ezen 54. cikk értelmében jogerősen elbírálták.
A fenti indokok alapján az EUB akként határozott, hogy az SMVE 54. cikkében írt
ne bis in idem elve alkalmazandó valamely részes államban olyan tényállás alapján
indított büntetőeljárásban, amely miatt az érintettet más részes államban már elítél
ték, ám az ítélet meghozatalakor ezen egyezmény ez utóbbi államban még nem volt
hatályos, amennyiben ezen egyezmény az újabb eljárást lefolytató hatóság általi
vizsgálatakor a kérdéses részes államokban hatályban van.
Az EUB a Gözütok és Srzigge-ítéletnek azon megállapításából indult ki. misze
rint a kölcsönös bizalom (mutual trust) feltételezi, hogy a tagállamok elismerik
a másik büntetőjogát akkor is, ha a saját nemzeti joguk szerint az adott tényállás
más jogi megítélésre vezetne.71 Ebből következik, hogy ugyanannak a cselekmény
nek a különböző jogi megítélése két különböző tagállamban nem akadályozhatja az
SMVE 54. cikkének alkalmazását.72 Ugyanezen érv miatt a védett jogtárgy azonos
sága sem lehet alkalmazási feltétel.73 Mivel a büntetőjogok nem harmonizáltak,
a jogi minősítés vagy védett jogtárgy azonosságához kötött alkalmazása a ne bis in
idem elvnek annyi akadályt létesítene, ahány büntető joghatóság van a schengeni
területen. Ilyen körülmények között az SMVE 54. cikkének egyetlen releváns alkal
mazási feltétele: „a történeti tényállásnak, azaz az egymáshoz elválaszthatatlanul
kötődő körülmények együttesének az azonossága minősül irányadó szempontnak
e cikk alkalmazásakor, függetlenül e tényállás jogi minősítésétől és a védett jogi
tárgytól”.74 A nemzeti hatóságok hatásköre ebben a kérdésben határozni, melyek
nek el kell dönteni, hogy a kérdéses anyagi cselekmények olyan tények összességét
alkotják-e, melyek elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz időben, térben és
tartalmukban. 75
71 C-187/01 Hüseyin Gözütok- és C-385/01 K/aus Brügge-ügy, para. 33.

72 C-436/04 Van Esbroeck-űgy, para. 31.
73 C-436/04 Van Esbroeck-ügy, para. 32.
" Uo. para. 36. „The relevant criterion fór the purposes of the application of that article is identity of the
matéria! acts, understood as the existence of a set of facts which are inextricably linked together, irres-
pective of the legal class'rfication given to them or the legal interest protected.”
75 Uo. para. 38.: „However, the definitive assessment in that regard belongs, as rightly pointed out by the
Netherlands Government, to the competent national courts which are charged with the task of determi-
ning whetherthe matéria! acts at issue constitute a set of facts which are inextricably linked together
in time, in space and by their subjectmatter.”
A van Straaten-ügyben’6 (2006) az EUB tovább foglalkozott mind az idem,

mind a bis értelmezésének kérdésével. Az ítélet az idem kérdésében megerősítette
a van Esbroek-preceáenst. A másik kérdéskör az SMVE 54. cikke értelmében vett
„elbírálás” kapcsán merült fel, azaz „elbírálásnak” minősül-e, ha a személy terhére
rótt cselekmény nem bizonyított és bizonyítékok hiányában felmentik? E kérdésre
az EUB igennel válaszolt, azaz a bizonyíték hiányában történő jogerős felmentés
is ne bis in idem védelmet keletkeztet. Még ugyanebben az évben, a Gasparini és
77 a kétszeri eljárás elleni védelmet az SMVE 54. cikke alapján
társai ügyben (2006)76
az EUB kiterjesztette az elévülés miatti jogerős megszüntetésre is. Ám mielőtt a bis
kérdéskörébe belebonyolódnék, vissza kell térnünk az idem alakulására az EJEB
gyakorlatában.
Az EJEB GYAKORLATA A ZOLOTUKH/N-ÜGY UTÁN

Az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében az EJEB a Zolotukhin v. Russia
ügyben78 (2009) hozott ítéletében először ismerte be a korábbi joggyakorlatának
teljesen elhibázott voltát. Az eset tényállása szerint a kérelmezőt bevitték a rendőr
ségre, ittas volt és megbotránkoztatóan viselkedett, káromkodott, bántalmazta az
ügyintézőt és fenyegetőzött. E cselekmények miatt kriminális szabálysértési eljárás
és büntetőeljárás is indult.
Az EJEB megállapította, hogy korábban számos különböző megközelítést alkal
maztak arra, hogy a (bűn)cselekmény, ami miatt a terheltet felelősségre vonták,
ugyanaz volt-e.79 Az első megközelítésre, amelyet ugyanazon cselekvőség elmé
letnek (same conduct approach) (idem factum) nevezett, éppen a Gradinger-esetet.
hozta fel: bár a két különböző büncselekmény/szabálysértés rendeltetése, termé
szete, célja különbözött, mégis az azonos történeti tényállás kizárta a két eljárást.80
Másodikként említi a halmazati megközelítést (cumulative approach), melyre éppen
az Oliveira-ügyei. említi példaként.81 Megkülönbözteti még a lényeges elem megkö
zelítést (essential element approach), erre a Franz Fischer v. Ausztria és IV. F. v.
Ausztria ítéleteket citálja. További megközelítéseket is említ az EJEB, mint például
a védett társadalmi érdek,82 vagy szándék szerinti elemzés.83 Ami igazán dicséretet
érdemlő, az az, hogy az EJEB elismerte, miszerint e sokféle megközelítés veszé
lyezteti a jogbiztonságot és ezért egy egységes megközelítés szükséges. Érdemes
76 C-150/05 Van Straaten-ügy, 2006.

77 C-467/04 Giuseppe Francesco Gasparini és társai ügy, 2006.
78 Eur. Court H.R. Zolotukhin v. Russia, judgment of 10 February 2009, App. No. 14939/03.
73 Uo. para. 70.
80 Uo. para. 71., hivatkozik Gradinger, para. 55.
81 Uo. para. 72.
82 Uo. para. 77., hivatkozik Eur. Court H.R. Garretta v. Francé, decision of 4 March 2008, App. No. 2529/04.
83 Uo. para. 76., hivatkozik Eur. Court H.R. Hauser-Sporn v. Austria, judgment of 7 December 2006, App.
No. 37301/03.
összevetni a van Esbroeck-\té\ci. 36. és 38. paragrafusaiban és a rendelkező részben

megfogalmazott teszt szövegét a Zolotukhin-ítélet 84. paragrafusában megfogalma
zott teszttel. A van Esbroeck-teszt szerint: „However, the definitive assessment in
that regard belongs... to the competent national courts which are charged with the
task of determining whether the matéria! acts at issue constitute a set of facts which
are inextricably linked together in time, in space and by their subject matter.”84
A Zolotukhin-teszX szövege pedig a következő: „The Court’s inquiry should there-
fore focus on those facts which constitute a set of concrete factual circumstances
involving the same defendant and inextricably linked together in time and space, the
existence of which must be demonstrated in order to secure a conviction or institute
criminal proceedings.”85 Kétségtelenül megállapítható, hogy az EJEB, helyesen, nem
kívánt szembemenni az EUB-val, hanem a jogharmonizációra törekedve felismerte
egyrészt fragmentált gyakorlatának tarthatatlanságát, másrészt az Unió jogának a ne
bis in idemre vonatkozó tagállamon belüli és tagállamok közötti hatáskörét, és így
annak szükségességét, hogy azonos elvek mellett alakítsák ki judikatúrájukat.
Amint azt prognosztizálni lehetett, bár jelentős előrelépés volt e két teszt (való
jában az egységes teszt) kialakítása, a probléma gyökere olyan mélyre nyúlik, hogy
azt egyhamar senki nem fogja megoldani. Ugyanis egyrészt arról van szó, hogy egy
vagy több cselekményt több eljárásban bírálunk-e el, és/vagy több szankciót alkal-
mazunk-e ennek következtében. Azaz, az egység, többség, halmazat kérdésköre
merül fel először, mely egyes büntető joghatóságokon belül is számos problémát,
vitát vet fel, és szó nincs arról, hogy bármiféle uniós harmonizáció akárcsak elkép
zelhető lehetne ebben a kérdésben. Másrészt, egy cselekmény számos jogág által
szabályozott számos jogviszonyt kreálhat, melynek számos eljárás lehet a követ
kezménye (közigazgatási, polgári, büntető stb.). Ez utóbbi az elméleti és gyakorlati
kérdések tömkelegét veti fel, melyeket több mint száz éve nem sikerült megnyug
tatóan rendezni. A közigazgatási büntetőjog és a büntetőjog viszonya csak egyike
ezen területeknek.86 Ugyanakkor a ne bis in idem elv nem csak a büntetőeljárások
és szankciók duplikálását tiltja, legalábbis van egy ilyen értelmezése is.
Valójában a post-Zolotukhin éra döntései egyre tudatosabban és egyre kétség
beesettebben éppen ezt a problémát járják körül, mint várható volt, eredménytele
nül. A Tomasovic v. Horvátország ügyben87 (2012) Tomasovic fordult az EJEB-hez
az EJEE megsértése miatt. Közigazgatási eljárás keretében a bíróság megállapí
totta, hogy kábítószerrel visszaélés szabálysértését követte el, és 1700 horvát kuna
bírságra ítélte. Később az ügyészség vádiratot nyújtott be kábítószer-birtoklás
84 C-436/04 Van Esbroeck-ügy, para. 38.

“ Uo. para. 84.
86 Legújabban lásd Kis Norbert: Az állami jogérvényesítés és a közigazgatási büntetés dilemmái. Budapest,
2018.
87 Eur. Court H.R. Tomasovic v. Croatia, judgment of 18 October 2012, App. No. 53785/09.
miatt, és a bíróság a kérelmezőt bűnösnek mondta ki, továbbá 1526 horvát kuna
pénzbüntetésre ítélte. Az EJEB megállapította az EJEE megsértését.88
Az EJEB első kérdése az volt, hogy az említett eljárások „bűncselekménynek”
minősülnek-e. Az EJEB állandó ítélkezési gyakorlata három kritériumot határoz
meg, ezek közismert néven az „E)?ge/-kritériumok”. A később részletesen ismertetés
re kerülő /í. és B. v. Norvégia ügyben89 (2016) az EJEB elismerte, hogy a Zolotukhin-
ítélet nem volt explicit a tekintetben, hogy milyen jellemzők vizsgálandók, amikor
valamelyik eljárás büntető jellegét kell megállapítani. Hiszen nyilvánvalóan csak
a büntetőeljárások tekintetében áll fenn a többszörös felelősségre vonás tilalma. A bí
róság az előbb említett ún. E7?ge/-kritériumokat (Eúge/-tesztet) alkalmazta ebben
az ügyben is. Az E7?ge/-teszt nyilvánvalóan az EJEE 6. cikk (1) bekezdés szerinti
„büntető vád” („criminal charge”) fogalmát és létét vizsgálta. Ebben a körben az első
kritérium az adott bűncselekmény minősítése, osztályozása a nemzeti jog szerint,
a második a bűncselekmény természete, végül a harmadik a fenyegetett szankció
súlya („severity”). A második és a harmadik kritériumok alternatívan és nem feltét
lenül kumulatívan értelmezendök, bár nem kizárt a kumulatív megközelítés azokban
az esetekben, ahol a jellemzők elkülönült vizsgálata nem teszi lehetővé annak eldön
tését, hogy valóban volt-e büntetővád vagy sem.90
Említésre méltó, hogy az A. és B. v. Norvégia ügyben az EJEB nem tért el ettől
a módszertől, és továbbra is Eúge/-tesztet alkalmazta, most már azonban kifejtve, hogy
miért is ezt választotta, szemben más lehetséges megoldásokkal.91 Míg az EJEE 6. cikk
(1) bekezdése a tisztességes eljárás feltételét fogalmazza meg a büntetőeljárás tekinte
tében, addig a 7. KJ 4. cikkének sokkal szélesebb körű a hatása, hiszen több jogágat
érint egyszerre a különböző jogágakban duplikálódó eljárások miatt. Ezen utóbbi cikk
az anyagi büntetőjog egy sokkal részletesebb, mélyrehatóbb tanulmányozását teszi
szükségessé, hiszen minősíteni kell az adott cselekményt több szempontból is. Ezek
a különbségek - a tagállamok jogrendszerét illető konszenzus hiánya, az eltérő hajlan
dóságuk, hogy a 7. KJ korlátozza őket, valamint a diszkrecionális jogkörük büntető
igazságszolgáltatási rendszerük meghatározására - mind legitimálják az alkalmazási
feltételek szélesebb körű meghatározását, mint amilyet az EJEE 7. cikkének alkalmazá
sakor kifejtett az EJEB, és mint amilyen megközelítést a Zolotukhin-ítétet előtt használt,
különös tekintettel a 7. cikk értelmezésénél kifejtettnél erősebb nemzeti komponensre.92
Vagyis az EJEB a 6. cikk (1) bekezdése szerint értelmezett „büntetőjogi vád”,
illetve a7. cikk(1) bekezdés I. mondat „bűncselekmény’-interpretációi közül a 7. KJ
“ Para. 29-32., 40.

89 Eur. Court H.R. A and B v. Norway, judgment of 15 November 2016, Apps. Nos. 24130/11 and 29758/11.
90 A. és B. para., 105.
91 Uo. para. 105.
92 Uo. para. 106. Utalás a Nykánen- (Eur. Court H.R. Nykánen v. Finland, judgment of 20 May 2014, App.
No. 11828/11) ügyben és mutatis mutandis, Achourv. Francé [GC], no. 67335/01.
4. cikk alkalmazásakor a 6. cikk (1) bekezdése szerinti „büntetőjogi vád” értelmezé

sére kialakított „EngeZ-tesztet” alkalmazza. Ennek indokát az előbbieken túl abban
is látta, hogy a 6. cikk főleg a tisztességes eljárás komponenseivel foglalkozik és
kevésbé az anyagi büntetőjoggal, mint a 7. cikk.93 Álláspontunk szerint, persze ezen
utóbbi érv nem csak az EJEB korábbi érvének mond ellent, hanem annak a felis
merésnek is, hogy nehezebb anyagi jogi problémát, mint a halmazati és minősítési
kérdések nem nagyon találni. Másfelől a 7. cikk szerinti „bűncselekmény ”-nek és
„büntetés”-nek jól kialakított fogalmai vannak;94 valójában talán épp ez a problé
ma, mert így nehezebben alkalmazhatók új problémákra. Erre utalhat az EJEB azon
megállapítása, hogy az egyezmény egészét tekintve ez a megközelítés egy konzisz
tensebb interpretációra ad lehetőséget, viszont további finomításokra van szükség
azon esetekben, amikor közigazgatási és büntetőeljárások találkozásáról van szó.95
A Muslija v. Bosznia-Hercegovina ügy96 (2014) is hasonló volt. Szabálysértés
elkövetése miatt eljárás indult Muslija ellen, majd 150 BAM (bosnyák márka) bírsá
got szabtak ki vele szemben, melyet a kérelmező megfizetett. Közben az ügyész
vádiratot nyújtott be a kérelmezővel szemben súlyos testi sértés vádjával, a bíróság
megállapította bűnösségét, és három hónap szabadságvesztésre ítélte.97 Az EJEB
ebben az esetben is megállapította a KJ megsértését, mert a kriminális szabálysér
tés és a bűncselekmény között nem tett különbséget. Egyértelműnek tartotta, hogy
egyazon tényállás alapján nem lehet valakit szabálysértés miatt is, és bűncselek
mény miatt is felelősségre vonni.
Mielőtt elérkeznénk az A. és B. v. Norvégia ítélethez, még két esetet kell emlí
teni. A Nykánen v. Finnország ügyben98 (2014) a finn adóhatóság adóvizsgálatot
kezdett egy cégnél, és megállapította, hogy Nykánen a társaságtól eltitkolt osztalé
kot vett fel. Adóhiányt állapítottak meg, és adóbírsággal sújtották a céget. Ezt köve
tően Nykánent adócsalással vádolták meg, mert ezt a jövedelmet nem vallotta be. és
a bíróság adócsalás miatt 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és köte
lezték, hogy az adóhatóságnak fizessen meg 9500 EUR-t és annak késedelmi kama
tát. A Fellebbviteli Bíróság mind a szabadságvesztés tartamát, mind a pénzbüntetés
93 Uo. para. 107.

94 Geller: A „büntetés" fogalma az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény
7. Cikkének 1. bekezdésében. 105-107. o.
95 Uo. 107. o.
96 Eur. Court H.R. Muslija v. Bosnia and Herzegovina, judgment of 14 January 2014, App. No. 32042/11.
97 Uo. para. 38.: „The applicant was “convicted” in minor-offences proceedings which are to be assimilated
to “criminal proceedings" within the autonomous Convention meaning of this term. After this “convic-
tion" became final, he was found guilty of a criminal offence which related to the same conduct as
that punished in the minor-offences proceedings and encompassed substantially the same facts. The
Constitutional Court failed to apply the principles established in the Zolotukhin case and thus to correct
the applicant's situation.”
98 Eur. Court H.R. Nykánen v. Finland, judgment of 20 May 2014, App. No. 11828/11.
összegét megemelte. Az EJEB elsőként vizsgálta, hogy az első szankció büntető

jellegű volt-e. Kiemelte, hogy az eljárás nemzeti jog szerinti besorolása nem lehet
az egyetlen ismérv. A büntetőeljárás fogalmát a vád és a büntetést érintően kidol
gozott általános elvek fényében kell értelmezni. Megállapította, hogy a finn jogban
az adóbírságot nem büntető jellegűnek, hanem az adójogi rendszer részének tekin
tik. Az adóbírság azonban nem a kár kompenzálására szolgál, hanem elrettentő és
büntető célja van, így a bíróság az adóbírság kiszabásához vezető eljárást büntető
eljárásnak tekintette a 7. KJ 4. cikke szempontjából.
Vizsgálni kellett végül, hogy valóban az eljárások megkétszereződéséről volt-e
szó. Az EJEB kiemelte, hogy a 7. KJ 4. cikke nem csak a kétszeres büntetés tilalmát
foglalja magában, de a kétszeres eljárás ellen is véd." A 7. KJ 4. cikke világosan tilt
ja a második eljárást, ha annak megindításáig az első eljárásjogerősen befejeződött.
A párhuzamos eljárásokat nem tiltja, hiszen ilyenkor nem lehet azt állítani, hogy
az egyik eljárás jogerősen befejeződött volna. Akkor sincs probléma, ha az első
eljárás jogerős befejeződését követően a második eljárást nem folytatják tovább.99 100
Azonban, ha ilyen esetben nem szüntetik meg a második eljárást, az EJEB megál
lapítja az Egyezmény megsértését.101 Mivel a második eljárást az után is folytatták,
hogy az első eljárás jogerősen befejeződött, a kérelmezőt kétszer ítélték el ugyan
azért a bűncselekményért.
A Há'Ató-ügybenIO2(2014) a finn adóhatóság adóvizsgálatot kezdett 3 cégnél és
megállapította, hogy Hákká az első társaságon keresztül bújtatott osztalékot kapott,
ezért adóhiányt állapítottak meg, és adóbírsággal sújtották a céget. Ugyanígy jártak
el a másik két társaság tekintetében is. Később adócsalás miatt a bíróság 2 év 7
hónap szabadságvesztésre ítélte Hákkát, és kötelezték, hogy az adóhatóságnak
fizessen meg 225 887 EUR-t és annak késedelmi kamatát. Az EJEB mindenben
a Nykanen-ügy szerint járt el, és természetesen azt is vizsgálta, hogy jogerősen
befejeződött ügyről volt-e szó. Kiemelte, hogy akkor van szó jogerős döntésről,
ha a döntés kiváltotta a rés iudicata hatást. Ez a helyzet, ha a döntés ellen nincs
további rendes jogorvoslatnak helye, vagy a fél kimerítette a rendes jogorvoslatot,
vagy elmulasztotta az ezek igénybevételére rendelkezésre álló határidőket. Ezzel
szemben a rendkívüli jogorvoslatokat nem kell figyelembe venni. A jelen ügyben
két párhuzamos és elkülönült eljárás folytatásáról volt szó, amelyből az első - az
adóeljárásban hozott határozat - még nem emelkedett jogerőre, amikor 2010. június
29-én a büntetőítélet jogerős lett. Következésképpen 2010. június 29-ig folyamatban
99 Uo. para. 47.: „The Court reiterates that Article 4 of Protocol No. 7 contains three distinct guarantees
and provides that no one shall be (i) liable to be tried, (ii) tried or (iii) punished fór the same offence (see
Nikitin v. Russia, cited above, § 36)."
100 Uo. para. 49. Hivatkozik Zigarella v. italy ítéletre.
Uo. hivatkozik Tomasovic v. Croatia, Muslija v. Bosnia and Herzegovina ítéletekre.
Eur. Court H.R. Hákká v. Finland, judgment of 20 May 2014, App. No. 758/11.
volt mind a két eljárás. Az adóigazgatási eljárásban 2010 és 2011 évek végén jártak
le a fellebbezési határidők. A kérelmezőnek lehetősége lett volna az adóbírságot
kiszabó határozat ellen fellebbezni, azonban ezt nem tette meg, tehát a reális lehe
tőség ellenére sem tett meg mindent, hogy a kétszeres büntetést elkerülje, azért nem
állapítható meg a 4. cikk megsértése.103
Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) 8/2017. (IV. 18.) AB határozatában
az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 43. § (1) és
(4) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapí
tásáról tér ki a kérdéses A. és B. v. Norvégia ítéletre104 (2016), és részben éppen az
EUB és az EJEB gyakorlatának részletesebb elemzését illető különvéleményekben
is megjelenik. Magának az AB határozatnak az elemzésével nem kívánok a továb
biakban foglalkozni, hiszen Ambrus István ezt már egy kitűnő cikkben megtette.105
Az A. és B. v. Norvégia ügyben106 mind a két kérelmező ellen, adóköteles jöve
delem be nem vallása miatt, adóigazgatási és büntető eljárás is indult. Az első kérel
mezővel szemben vádat emeltek, majd ezt követően meghozta az adóhatóság az
elsőfokú határozatát, amelyben az adóhiány megfizetése mellett 30%-os adóbírság
megfizetésére is kötelezték, amit megfizetett, és fellebbezéssel nem élt. Ezt követő
en az elsőfokú bíróság 1 év szabadságvesztésre ítélte ugyanezen cselekmény miatt.
Fellebbezései során már hivatkozott a 7. KJ 4. cikkének megsértésére, de azokat
elutasították a norvég bíróságok.107 A második kérelmező tekintetében is megálla
pította az adóhiányt az adóhatóság, és ugyancsak 30%-os adóbírságot szabott ki,
melyet ő is megfizetett, és ö sem élt fellebbezéssel. Vele szemben is vádat emeltek
azonos cselekmény miatt, és a bíróság 1 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek
során értékelte, hogy már megfizette az elmaradt adót és a bírságot. A fellebbezé
seit elutasították.108
Az EJEB ítéletében részletesen vizsgálta az EUB Akerberg Fransson-ügybw
hozott ítéletét, vagyis inkább a főtanácsnok indítványát, hiszen az ítélet nem igazán
foglalkozik a ne bis in idem ezen aspektusával.109 A bíróság arra is kitért, hogy
számos tagállam (Németország, Belgium, Hollandia és az Egyesült Királyság) nem
ratifikálta a 7. KJ-t, más tagállamok (Franciaország), pedig az aláíráskor olyan
Uo. para. 51-52.

,<M Eur. Court H. R. A. and B. v. Norway, Judgment of 15 November 2016, App. No. 24130/11 and 29758/11.
105 Ambrus István: Az Alkotmánybíróság határozata az állatkínzás bűncselekménye és az állatvédelmi
bírsággal sújtandó cselekmények összefüggéseiről (A kétszeres értékelés tilalmának érvényesülése
a büntetőjog és a közigazgatási jog kontextusában). JeMa, 8. (2017) 4., 5-17. o.
106 Az ítélet részletes elemzését lásd Harmati Judit - Kiss Árpád Lajos: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának
ítélete a kétszeres értékelés tilalmáról (Az adóbírság és a büntetőjogi elítélés együttes alkalmazásá
nak megítélése). JeMa. 7. (2016) 4., 63-68. o.
A. and B. v. Norway, para., 11-30.
’0’ A. and B., para., 31-40.
109 Uo. para., 70.
fenntartást fűztek a 4. cikkhez, amely csak bűncselekményekre tette azt alkal

mazhatóvá. Továbbá Németország, Ausztria, Olaszország és Portugália számos
más deklarációt fűzött a KJ-hez, melyek ugyancsak azzal jártak, hogy a kétsze
res büntetés elleni védelem csak a nemzeti jog szerinti bűncselekmények vonat
kozásában értelmezhető."0 Ebből az EJEB szerint nyilvánvalóan következik, hogy
nincs egyetértés az Unió tagállamai között: ugyanazon cselekménynek egyszerre
közigazgatási bírsággal és büntetőjogi büntetéssel való sújtása tekintetében.111 (Az
EJEB egyébként idézte az Akerberg Frasson-ügy 32-37. pontjait.)
Már fent részleteztük az A. és B. v. Norvégia ítéletnek az wfewmel kapcsolatos
megállapításait, különös tekintettel arra, hogy miért az £wge/-kritériumokat vá
lasztották. Viszont a kétszeres eljárás (dual proceedings) tekintetében a Bíróság
a Zo/oZw£/?íw-ítélethez hasonlóan áttekintette saját eddigi gyakorlatát."2 Megállapí
totta, hogy az első csoportba tartoznak azok az ítéletek, melyek első precedense az
R. T. v. Svájc ítélet volt. Ebben az ügyben az EJEB kimondta, hogy csupán három
különböző szankció került alkalmazásra, melyeket egy időben, de két külön hatóság
alkalmazott. Ezt követően a bíróság utalt a Nilsson v. Svédország ügyre, kifejtve, hogy
ebben már egy kifinomultabb érvelést alkalmazott, kialakítva a tesztet, mely szerint
az eljárásoknak „elégségesen közeli kapcsolatban kell állniuk..., tárgyuk tekintetében
és időben” (a sufficiently close connection..., in substance and in time)."3
A második csoportba sorolta az EJEB azokat a döntéseit, amelyek során, bár e
MZwow-tesztet alkalmazta, azon a konkrét ügyek „elbuktak”. Ide csoportosította
például a Nykanen-ügyeX. is. Valójában azonban egy további vizsgálati elemet vezetett
be a tesztbe, méghozzá azt, hogy volt-e interakció a különböző eljáró hatóságok között,
illetve hogy kölcsönösen figyelembe vették-e a szankció kiszabásakor a másik hatóság
által megállapított joghátrányt, végül pedig az adóhatóság tény- és felelősség megálla
pítása teljesen független volt-e a büntetőeljárástól."4 A harmadik csoportba sorolta az
EJEB azokat a döntéseit, amelyeket olyan ügyekkel kapcsolatban hozott, melyek során
a két eljárás egy ideig párhuzamosan folyt, de mégsem alkalmazta a MZsson-tesztet.
Ide sorolta a Tomasovic-áöntési. is. Végül a negyedik csoportba azokat az ítéleteket
Uo. para., 72.

Uo. para., 73.
"* Uo. para., 112.
1.3 Nilsson v Sweden (App no 73661/01), Decision 13 December 2005.: „While the different sanctions were
imposed by two different authorities in different proceedings, there was nevertheless a sufficiently
close connection between them, in substance and in time, to consider the withdrawal to be part of the
sanctions under Swedish law fór the offences of aggravated drunken driving and unlawful driving."
1.4 A and B„ para., 114. „Moreover, neither of the sanctions had been taken intő consideration by the other
court or authority in determining the severity of the sanction, nor was there any other interaction between
the relevant authorities.”
helyezte, melyek értékelésénél bár nem hivatkozott a Nilsson-tesztre, de valójában

hiányzott az eljárások között a lényegi kapcsolat (substantive connection)."5
Amint arra Harmati és Kiss is rámutatnak, az EJEB az Akerberg Frasson-ügy föta-
nácsnoki véleményét idézi a tekintetben, hogy az EU tagállamaiban széles körű gyakorlat
a közigazgatási és a büntetőjogi szankciók alkalmazása ugyanazon cselekményre, külö
nösen az adózás, a környezetvédelem és közbiztonság területén.116 Kimondta a Bíróság
azt is, hogy a 7. KJ 4. cikke nem tiltja meg a jogrendszerek számára, hogy bizonyos
jogellenes magatartásokkal szemben „integrált” fellépést válasszanak, így különösen
azt, hogy különböző hatóságok különböző céllal, párhuzamos eljárásokban reagáljanak
a jogellenes cselekményre."7 Ezt követően az EJEB levonta eddigi joggyakorlatá
nak tapasztalatait, amennyiben megállapította, hogy a „megfelelően közeli kapcsolat...
tárgyukat tekintve és időben” (az eljárások tárgyukat tekintve és időben szoros össze
függésben legyenek) teszt csak akkor teljesül, ha mind a két eleme megvalósul."8
Valójában az EJEB kialakított egy új tesztet, legalábbis amennyiben kifejtette
a Nilsson-teszi. elemeit, és kiegészítette azokat. Ennek megfelelően kimondta a kö
vetkezőket:
A tárgy tekintetében az eljárások között szoros az összefüggés, ha a különbö
ző eljárások egymást kiegészítő célokat követnek és így nem csak in abstracto,
hanem in concreto is a társadalmilag veszélyes magatartásokra eltérő szempontok
ból reagálnak;
- előrelátható az adott cselekményt elbíráló eljárások megkettőződése, mind
a jog, mind pedig a gyakorlat szerint (idem);
- a releváns eljárásokat olyan módon folytatják, hogy amennyire lehetséges,
elkerülik a bizonyítékok gyűjtésének és értékelésének megkettőződését, különösen
a hatáskörrel rendelkező hatóságok közötti megfelelő együttműködés útján, mely
nek eredményeképpen az egyik eljárásban megállapított tényállás a másik eljárás
ban is alkalmazásra kerül;
mindenekfelett, az először befejeződő eljárásban alkalmazott szankciót figye
lembe veszik azon eljárásokban is, amelyek utoljára fejeződnek be, aminek ered
ményeképpen az érintett személynek nem kell egy túlzott szankciót elviselnie;
ez utóbbi akkor kerülhető el legnagyobb bizonyossággal, ha olyan mechanizmust
alakítottak ki, amely biztosítja, hogy a joghátrányok összessége is arányos marad
a jogellenes cselekményhez képest."9
Feltétlenül meg kell említeni, hogy az EJEB még megjegyzi, miszerint annak
mértéke, hogy a közigazgatási eljárás mennyiben hordozza egy büntetőeljárás
"s A and B., para., 16.

1,6 Harmat-Kiss: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a kétszeres értékelés tilalmáról. 63-68. o.
A and B., para., 123.
"• Uo. para., 125.
1,9 Uo. para., 132.
jellegzetességeit, fontos faktor. E tekintetben lényeges, ha ezek az eljárások nem

közvetítik a büntetőeljárásra és büntetőjogi szankciókra oly jellemző stigmatizá-
ciót.120
A szoros időbeli kapcsolatnak is fenn kell állnia azonban, emelte ki az EJEB. Bár
ez nem azt jelenti, hogy a két eljárásnak szimultán kell folynia megkezdésüktől befeje
zésükig, ám minél távolabbi az időbeli kapocs, annál súlyosabb bizonyítási teher terhe
li az államot a tekintetben, hogy megmagyarázza és igazolja ennek szükségességét.121
Bár az EJEB a 30%-os adóbírságot büntető jellegűnek tekintette, mégis a kisza
bott szankciók, a fent részletezett teszt alapján, egységes jogkövetkezménynek te
kinthetők, így nem állapított meg egyezmény- (KJ) sértést.
Az EUB TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA

Az EUB judikatúrája a ne bis in idem tekintetében éppen 2007-től kezdett kitel
jesedni. A Kraaijenbrink-ügyben'22 (2007) az előzetes döntéshozatali kérelmet
Kraaijenbrink ellen, kábítószer-kereskedelemből származó pénzösszegekre elköve
tett pénzmosási cselekmények miatt, Belgiumban indított büntetőeljárás keretében
terjesztették elő. A holland bíróság hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre
ítélte Kraaijenbrinket Hollandiában elkövetett cselekményei miatt. Majd a genti
elsőfokú bíróság kétévi szabadságvesztést szabott ki, az összefüggő cselekménye
ket elbírálva. Ezt követően a Hof van Cassatie felfüggesztette az eljárást, és előzetes
döntéshozatali kérelmet terjesztett elő.
Az EUB olvasatában az első kérdés arra irányult, hogy úgy kell-e értelmezni
az SMVE 54. cikkében szereplő „ugyanazon cselekmény” fogalmát, hogy az lefe
di többek között az egyrészt kábítószer-kereskedelemből származó pénzösszegek
valamely szerződő államban történő birtokban tartásában, másrészt az ugyanezen
eredetű pénzösszegeknek egy másik szerződő államban található pénzváltóhelye
ken történő átváltásában megnyilvánuló különböző cselekményeket, ha a máso
dik büntetőeljárást folytató bíróság megállapítja, hogy az említett cselekményeket
ugyanazzal a szándékkal követték el.123
Az EUB kérdésre adandó válasza, hogy az SMVE 54. cikkét
akként kell értelmezni, hogy:

- a történeti tényállásnak, azaz az egymáshoz elválaszthatatlanul kötődő cselekmé
nyek együttesének az azonossága minősül irányadó szempontnak e cikk alkalmazása
kor, függetlenül e tényállás jogi minősítésétől és a védett jogi tárgytól;
120 Uo. para.. 133.

121 Uo. para., 134.
122 C-367/05 Kraaijenbrink-ügy, 2007.
123 Uo. para., 25.
-többek között egyrészt kábítószer-kereskedelemből származó pénzösszegek vala

mely szerződő államban történő birtokban tartásában, másrészt ugyanezen eredetű
pénzösszegeknek egy másik szerződő államban található pénzváltóhelyeken történő
átváltásában megnyilvánuló különböző cselekmények az SMVE 54. cikke alkalmazá
sa szempontjából nem tekinthetők „ugyanazon cselekménynek” pusztán amiatt, mert
a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság megállapítja, hogy e cselekményeket szán
dékegység köti össze;
- a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok feladata annak vizsgálata, hogy az össze
hasonlítandó tényállási elemek összességét tekintve, megállapítható-e a fent említett
irányadó szempont alapján, hogy az SMVE 54. cikke értelmében vett „ugyanazon
cselekményről” van szó.124
Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy bár az EUB előtt is felmerült az egységes
szándék zJem-alakító jelentősége, ám ezt az EUB visszautasította, ellentétben az
EJEB-vel, mely a Zolotukhin-tesztig alkalmazta ezt a megközelítést is.
A következő jelentősebb ügy, amelyben a EUB az elv alkalmazhatóságának
kérdéskörével foglalkozott, a Kretzinger-ügy'25 (2007) volt. Kretzinger ellen üzlet
szerűen, vámárura elkövetett orgazdaság miatt Németországban folyamatban
lévő büntetőeljárás keretében terjesztették elő az előzetes döntéshozatal keretében
eldöntendő kérdést. Kretzinger két alkalommal, 1999 májusában és 2000 áprili
sában harmadik személy által az Unión kívüli országból Görögországba csem
pészett cigarettát szállított tehergépkocsival Görögországból, Olaszországon és
Németországon keresztül, az Egyesült Királyság irányába. A cigarettákat sehol nem
vetették alá vámkezelésnek. 2001-ben a velencei fellebbviteli bíróság Kretzingert
távollétében lefolytatott eljárásban egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte,
amelynek végrehajtását felfüggesztette. A Tribunale di Ancona, ugyancsak a távol
létében és ugyanazon olasz jogszabályok alkalmazásával, kétévi szabadságvesztés
re ítélte, aminek végrehajtását nem függesztette fel. Az olasz jog szerint ez az ítélet
is jogerőre emelkedett. Az olasz határozatok ismeretében a Landgericht Ausburg
az első szállítmány vonatkozásában egy év tíz hónap szabadságvesztésre, a máso
dik szállítmány vonatkozásában egy év szabadságvesztésre ítélte Kretzingert.
A Landgericht Augsburg, bár utalt arra, hogy az olaszországi, jogerős ítéleteket
még nem hajtották végre, nem állapította meg az SMVE 54. cikke szerinti eljárá
si akadály fennállását. Álláspontja szerint, bár ugyanaz a két cigarettaszállítmány
képezte mind az olaszországi ítéletek, mind saját ítéletének alapját, nincs helye az
SMVE 54. cikke alkalmazásának. Végül a Bundesgerichtshof az eljárást felfüg
gesztette előzetes döntéshozatal céljából.
Uo. Rendelkező rész.

,K C-288/05 Kretzinger-ügy, 2007.
Az EUB olvasatában az előterjesztő bíróság lényegében arra keresett választ,

hogy mi az irányadó szempont az SMVE 54. cikke értelmében vett „ugyanazon
cselekmény” fogalmának alkalmazása során, különösen, hogy e fogalom hatálya
alá tartoznak-e a csempészett külföldi dohányáru egyik szerződő államban törté
nő megszerzésével, illetve ugyanezen dohányáru másik szerződő államba történő
behozatalával és ottani birtokban tartásával megvalósított jogellenes magatartá
sok, amennyiben a vádlott szándéka kezdettől fogva az volt, hogy a dohányárut,
annak megszerzése után, több szerződő állam területén keresztül végső rendelte
tési helyére szállítsa. Az EUB megállapította, hogy nem releváns az a körülmény,
hogy Kretzingert az első szerződő államban (Olaszország) a cigarettákra vonat
kozó vámáru-nyilatkozat hiánya, valamint az azok után esedékes, ezen államba
történő behozatallal keletkezett vámfizetési kötelezettség elmulasztása miatt ítél
ték el, míg egy másik szerződő államban (Németország) a csempészett dohányáru
Görögországban történt első megszerzése miatt. E megfontolások alapján az első
kérdésre adandó válasz az, hogy az SMVE 54. cikke szerinti
„ugyanazon cselekmény” fogalmának hatálya alá tartozhat a csempészett külföldi

dohányáru egyik szerződő államban történő megszerzésével, illetve ugyanezen dohány
áru másik szerződő államba történő behozatalával és ottani birtokban tartásával meg
valósított tényállás, amelyet az a körülmény jellemez, hogy a mindkét szerződő állam
ban büntetőeljárás alá vont vádlott szándéka kezdettől fogva az volt, hogy a dohányárut,
annak megszerzése után több szerződő állam területén keresztül végső rendeltetési
helyére szállítsa. Ennek végérvényes mérlegelése azonban a hatáskörrel rendelkező
nemzeti hatóságok feladata.'26
A második kérdés kapcsán az EUB kimondta, hogy
valamely szerződő állam bírósága által kiszabott büntetés az SMVE 54. cikkének
alkalmazása szempontjából úgy tekintendő, mint amelyet „már végrehajtottak”, vagy
amelynek „végrehajtása folyamatban van”, ha a vádlottat e szerződő állam jogszabályai
szerint végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Nem vállalkozunk most a Kraaijenbrink- és a Áj-e/z/wger-ítéletek elemzésére,

megelégszünk azzal a megállapítással, hogy a Kre/zznger-ügyben mégis jelentősé
get tulajdonított az EUB a vádlott folyamatos, azonos szándékának.
A Sour^/a/w-ügyben 127 (2008) az EUB akként határozott, hogy az SMVE
54. cikkében foglalt ne bis in idem elve alkalmazandó az olyan büntetőeljárásra
Uo. rendelkező rész.

C-297/07 Klaus Bourquain-ügy, 2008.
is, amelyet az egyik szerződő államban olyan cselekmény miatt indítottak, amely
miatt a vádlottat egy másik szerződő államban már jogerősen elítélték, ám az
elítélés helye szerinti állam joga alapján a vádlottal szemben kiszabott büntetés
olyan eljárásjogi sajátosságok miatt, mint amilyenek az alapeljárásban szerepelnek
(végrehajtás elévülése), sohasem volt közvetlenül végrehajtható.
A Turansky-ügyben'2S (2008) kérdésként az merült fel, hogy a ne bis in idem
SMVE 54. cikkében foglalt elve alkalmazható-e az olyan határozatra, amellyel
a rendőrhatóság a megindított büntetőeljárást az eléterjesztett ügy érdemi kivizs
gálását követően megszünteti anélkül, hogy bárkit is meggyanúsítottak volna. Az
EUB szerint a kulcskérdés az, hogy ezen állam nemzeti joga szerint a megszüntető
határozat véglegesen lezárja-e a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségét, és így
akadályát képezi-e annak, hogy ebben az államban ugyanazon cselekmény miatt
újabb büntetőeljárást folytassanak. Amennyiben nem, az ügyet nem bírálták el
véglegesen. A Turansky-ítéiet értékelése során felhívnánk a figyelmet arra, hogy
a magyar fordítás a szlovák eljárás megszüntetéséről beszél, míg az angol fordí
tás a felfüggesztés kifejezést használja. Álláspontunk szerint azonban a két eltérő
fogalomnak az ügy elbírálása szempontjából nincsen jelentősége. A Turansky-teszt
ugyanis azt tartalmazza, miszerint egy döntéshez akkor kapcsolódik ne bis in idem
hatás, ha az adott nemzeti jog szerint (értelemszerűen új bizonyítékok hiányában)
véglegesen akadályát képezi a büntetőeljárás folytatásának ugyanazon személy
ellen, ugyanazon cselekmény miatt.
A Mantello-ügyben (2010)’29 az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az európai
elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június
13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 3. cikke (2) bekezdése és különösen a ne bis
in idem elvének az értelmezésére irányul. Az ügy tulajdonképpen más szempont
ból, de megerősítette a Turansky-tesztet. Eképpen az olyan határozat, amely az adott
személy ellen büntetőeljárást megindító tagállam joga szerint bizonyos cselekmé
nyek vonatkozásában nem szünteti meg nemzeti szinten a büntetőjogi felelősségre
vonhatóságot, főszabályként nem képezheti eljárásjogi akadályát annak, hogy az
Unió egy másik tagállamában ugyanazon cselekmény miatt ugyanazon személy
ellen adott esetben büntetőeljárás induljon vagy folytatódjon.
Az úgynevezett AY-ügyben (2014)*129
130 a kérelmet M ellen egy Belgiumban párhu
zamosan indult büntetőeljárás tárgyát alkotó cselekményekkel azonos cselekmé
nyek alapján, 2001. májusa és 2004. februárja között, az utóbbi tagállamban kiskorú
személy sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények okán,
Olaszországban indult büntetőeljárás keretében terjesztették elő. A bizonyítékok
,2B C-491/07 Turansky-ügy, 2008.

129 C-261/09 Gaetano Mantel/o-ügy, 2010.
C-398/12 M-ügy, 2014.
elégtelensége miatt a bíróság büntetőeljárást megszüntető határozatot hozott. A belga

területen folytatott büntetőeljárással párhuzamosan M ellen Olaszországban is bünte
tőeljárás indult a fent említett cselekmények miatt. Az EUB szerint az SMVE 54.
cikkét úgy kell értelmezni, hogy egy büntetőeljárást megszüntető végzést, (amely
az egyik szerződő fél államában, ahol e végzést hozták, akadályát képezi az azon
személlyel szemben ugyanazon cselekmények miatti új büntetőeljárásnak, akire e
végzés vonatkozott, feltéve hogy nem tárnak fel újabb bizonyítékokat e személy-
lyel szemben), úgy kell minősíteni, mint az e cikk értelmében vett jogerős döntést
tartalmazó határozatot, amely ily módon akadályát képezi az ugyanezen személlyel
szemben ugyanazon cselekmények miatti új eljárás lefolytatásának egy másik szer
ződő fél államában.
E gondolati vonalat az EUB tulajdonképpen a Afo55ow5A:í-ügyben131 (2016) ke
rekíti le.132 ítéletében kimondta, hogy az ügyészség büntetőeljárást megszüntető,
vagy valamely személy ellen folytatott nyomozást - a nyomozás folytatása vagy
a megszüntető végzés hatályon kívül helyezése lehetőségének fenntartásával -
jogerősen, büntetés kiszabása nélkül lezáró határozata nem tekinthető jogerős hatá
rozatnak, amennyiben e határozat indokolásából kitűnik, hogy ezen eljárást rész
letes nyomozás lefolytatása nélkül szüntették meg, azaz így nem keletkeztet ne bis
in idem védelmet.
Egy másik írásban érdemes lenne levezetni, ahogy az EUB joggyakorla
ta nemcsak egységesítette (legalábbis az ütköző büntetőeljárások tekintetében)
a Charta és az SMVE értelmezését, hanem úgy tűnik, feloldotta az EAW 3. cikk
(2) bekezdése és 4. cikk (3) bekezdése, valamint utóbbi két fordulata közötti, nyelv
tani értelmezésből levezethető különbséget. Ugyanis, kétségtelenül megállapítható,
hogy a hatályos judikatúra szerint a nyomozó hatóság eljárást megszüntető határo
zata ne bis in idem hatást eredményez, még akkor is, ha az adott személyt nem
gyanúsították meg, amennyiben érdemben kivizsgálták az ügyet.
E tekintetben persze meg kell jegyezni, hogy az SMVE 54. cikke különbözik
a Charta 50. cikkének szövegétől annyiban, hogy a ne bis in idem elv alkalmazását
a végrehajtási feltételhez köti. Az EUB kimondta, hogy a Charta 50. cikkében szabá
lyozott ne bis in idem elvének az alapeljárás szerintihez hasonló büntetőeljárásokra
történő alkalmazása azt feltételezi, hogy a vádlottal szemben jogerős határozattal
már megtett intézkedések büntető jellegűek.133 Az SMVE 54. cikke, amely a ne
bis in idem elv alkalmazását ahhoz a feltételhez köti, hogy elítélés esetén a bünte
tést „már végrehajtották”, vagy „végrehajtása folyamatban van”, összeegyeztethető
131 C-486/14 Kossowski-ügy, 2016.

132 Kihagyom a C-129/14 Spasic-ügyet (2014), mert a Charta 50. cikkének és az SMVE tekintetében prece
dens értékű tárgyalására most nincs lehetőség.
133 C 617/10 Ákerberg Fransson-ügy, para., 33.
a Chartának ezt az elvet rögzítő 50. cikkével, különös tekintettel arra, hogy - mint
írtuk - a joggyakorlat kiterjesztette az elv hatókörét az eljárás-megszüntetésekre,
felmentésekre is.
Az EUB-nak az SMVE 54-58. cikkeivel kapcsolatos esetjoga kialakította
a ne bis in idem elv uniós tagállamok közötti alkalmazásának a tagállami bünte
tőjogoktól független autonóm szabályait. Azzal, hogy az EUB a ne bis in idem
princípium értelmezésénél részben visszautasította a tagállami büntetőjogok figye
lembevételét, rámutatott arra, hogy a tagállami büntetőjogok nem akadályozhatják
a személyek szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását.134 Megállapítható, hogy
az SMVE 54-58. cikkével kapcsolatos esetjog ezen elvet kifejezetten a kölcsönös
elismerés elvéhez kapcsolja. Akivel szemben egyik tagállam eljárt, azzal szemben
nem lehet ugyanazért a cselekményért újra eljárni másik tagállamban, függetlenül
attól, hogy a tagállamok büntetőjoga különböző. Láthatjuk, hogy az EUB több
alkalommal kimondta, miszerint a tagállamoknak el kell ismerniük a más tagál
lamokban hozott büntető igazságügyi határozatokat jogharmonizáció hiányban is,
tehát akkor is, ha a tagállamok büntetőjogai gyökeresen eltérően ítélik meg ugyan
azt a tényállást.
Minden, az EU-szerződés céljaival nem ellentétes, az ügyet lezáró tagállami
igazságügyi határozat kizárja újabb eljárás indítását ugyanazért a cselekményért
más tagállamban, bizonyos esetekben még akkor is. ha az elsőként eljáró tagállam
érdemi vizsgálat nélkül szüntette meg jogerősen az eljárást.
Az ügy érdemi vizsgálata nélküli megszüntető határozat alapulhat anyagi jogi
büntethetőségi akadályon (például: gyermekkor, elévülés, kegyelem), vagy eljárási
okon (például: bizonyítékok hiánya). Az Európai Bíróság nem különböztet anyagi
jogi és eljárásjogi akadályok között, ha az egyik tagállam jogerősen befejezte az
eljárást, a ne bis in idem elve gátolja az újabb eljárást ugyanazért a cselekményért
más tagállamban, mindaddig, amíg a ne bis in idem elv érvényesítése nem sérti az
EU-szerződés céljait.135
A közigazgatási és büntetőeljárások kollíziója esetén számos kérdést kell vizs
gálni, melyek több esetben elsikkadtak a bíróságok gyakorlatában. Ilyen alapve
tő probléma, hogy ki is az alanya a közigazgatási eljárásnak: a jogi személy vagy
a természetes személy, hiszen értelemszerűen csak ugyanazon személy részesül ne
bis in idem védelemben.
Az EUB ne bis in idem-me\ kapcsolatos gyakorlata azonban nem ír le egy foly
tonosan felfele ívelő pályát. Itt is a „bis” megítélésének egy aspektusa jelent igazi
problémát: a jogágak ütközése.
134 Vö. Kondorosi-Ligeti: Az európai büntetőjog kézikönyve. 78. o.

135 Uo. 79. o.
53
A büntetőjogi szankció fogalma
Sokan tekintik az Akerberg Fransson-ügyet'36 (2013) mértékadónak ebben az

összefüggésben, én azonban inkább a későbbi döntésekre fektetnénk a hangsúlyt.
Röviden összefoglalva az ügy lényege a következő: A svéd adóhatóság eljárást indí
tott Fransson ellen, mert nem teljesítette áfa-bevallási kötelezettségét.136
137 Az adóha
tóság adóbírságot állapított meg, majd ezt követően ugyanezen cselekmény miatt
büntetőeljárás is indult. Érdekességként állapítható meg, hogy az EUB hatásköre
sem volt egyértelmű: azaz kérdéses volt, hogy uniós jog végrehajtását érinti-e az
ügy.138 A bíróság megállapította, hogy a
Charta 50. cikkében szabályozott ne bis in idem elve nem zárja ki, hogy valamely tagál
lam a hozzáadottérték-adóval (héa) összefüggő bevallási kötelezettségek teljesítésé
nek elmulasztásában megnyilvánuló ugyanazon tényállásra egymást követően adójogi
szankciót és büntetőjogi szankciót alkalmazzon, amennyiben az első szankció nem
büntető jellegű, aminek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.139
Varga az ítélettel összefüggésben megállapítja, miszerint az EUB nem tér ki

a főtanácsnok azon felvetésére, hogy Charta 50. cikke mennyiben értelmezhető az
EJEE 7. KJ 4. cikke alapján.140 Az EUB nem tett említést e két rendelkezés viszo
nyáról, nem hivatkozott közvetlenül az EJEB ítélkezési gyakorlatára, valamint azt
sem elemezte, hogy az Európai Unió tagállamai mennyiben ratifikálták az emberi
jogi egyezmény vonatkozó jegyzőkönyvét. Ezzel látszólag elfogadta a főtanácsnok
azon érvelését, hogy a Charta 50. cikkét önállóan kell értelmezni. Ezt erősíti az
a tény is, hogy a Chartában és az EJEE-ben egyaránt nevesített alapvető jogok
értelmezése során az EUB több ítéletben a Charta 52. cikk (3) bekezdésének emlí
tése mellett elemezte az EJEB vonatkozó ítélkezési gyakorlatát. Varga felhívja
a figyelmet arra is, hogy érdemes összevetni az EUB gyakorlatát az EJEB ítélke
zésével.141
Az EUB szerint tehát annak van jelentősége, hogy a közigazgatási bírság bünte
tő jellegű-e. Ennek mérlegelése során ugyanannak a három tényezőnek tulajdoní
tott jelentőséget, mint amelyek az EJEB ítélkezéséből kikristályosodnak. Varga is
kiemeli továbbá, hogy az EUB szerint az EJEE nem az uniós jog része.142 Az ítélet
nem indokolja, hogy miképpen jutott a bíróság erre az álláspontra, viszont
136 C-617/10 Akerberg Fransson-ügy.

137 Lásd részletesen Varga Zsófia: Az Európai Bíróság ítélete az Akerberg Fransson-ügyben. A ne bis in
idem mint az EU Alapjogi Kanta és az EJEE által biztosított elv. JelWa, 4. (2013) 4., 68-78. o.
138 C-617/10 Akerberg Fransson-ügy, para., 16.
135 Uo. para., 37.
H0 Uo. Varga: Az Európai Bíróság ítélete az Akerberg Fransson-ügyben. 71., 75. o.
Uo. 75. o.
M2 Uo.
a fötanácsnoki álláspont szerint az alapvető jogok mint általános elvek képezik az

uniós jogrendszer részét, nem pedig maga az EJEE.
Az általunk jelenleg főkérdésnek tekintett problémával összefüggésben az EUB
leszögezte:
a Charta 50. cikke nem zárja ki, hogy valamely tagállam a héával összefüggő bevallási
kötelezettségek teljesítésének elmulasztásában megnyilvánuló ugyanazon tényállásra
adójogi és büntetőjogi szankciók kombinációját alkalmazza. A héából származó bevé
telek teljes körű beszedésének biztosítása, ezáltal pedig az Unió pénzügyi érdekeinek
védelme céljából a tagállamok szabadon választhatják meg az alkalmazandó szank
ciókat... A Charta 50. cikke csak akkor zárja ki, hogy ugyanazon tényállás alapján
ugyanazon személlyel szemben büntetőeljárást indítsanak, ha az adóbírság az említett
rendelkezés értelmében büntető jellegű, és jogerőssé vált.143 Továbbá emlékeztetni kell
arra, hogy az adóbírság büntető jellegének mérlegelése szempontjából három kritéri
umnak van jelentősége. Az első a jogsértés belső jog szerinti jogi minősítése, a második
a jogsértés jellege, a harmadik pedig az érintett személlyel szemben kiszabható szank
ció természete és súlya.144
A közigazgatási és büntetőeljárások kollíziója esetén számos kérdést kell vizsgálni,

melyek sokszor elsikkadtak a bíróságok gyakorlatában. Ilyen alapvető probléma,
hogy ki is az alanya a közigazgatási eljárásnak, a jogi személy vagy a természetes
személy, hiszen értelemszerűen csak ugyanazon személy részesül ne bis in idem
védelemben.
és Baldetti-'^ egyesített ítéletben (2017) az EUB végre foglalkozott
Az Orsi-145146
ezzel a kérdéssel is. Az, hogy ez a probléma addig nem vetődött fel, valójában meglepő
lenne, ha hazai jogunkban hasonló anomáliákat nem tapasztalnánk.147 Fontos lépés
volt tehát, hogy a bíróság kimondta:
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal
nem ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely
a hozzáadottérték-adó megfizetésének elmulasztása miatt büntetőeljárás lefolytatását
teszi lehetővé azt követően, hogy ugyanezen tényállás miatt jogerősen adóbírságot
szabtak ki, amennyiben ezen adóbírságot valamely jogi személyiséggel rendelkező
143 C-617/10 Akerberg Fransson-ügy, para. 34.

144 Uo. para. 35. Meghivatkozza a C-489/10 Bonda-ügyet (2012), para. 37.
145 C-217/15 Orsi-ügy.
146 C-350/15 Baldettí-ügy.
,4? Az áfára elkövetett költségvetési csalás miatti eljárásban az ítéletek néha anélkül kötelezik az elítéltet
vagyonelkobzásra, hogy bizonyítás folyt volna arra, hogy a gazdasásig társaságnál maradt áfa az elítélt
hez került-e.
társasággal szemben alkalmazták, míg az említett büntetőeljárások valamely termé

szetes személlyel szemben indultak.
2018. március 20-án ugyanakkor két ellentétes döntést hozott az EUB. A Menci-
ítélet149 (2018), úgy tűnik, azzal az igénnyel lépett fel, hogy kialakít egy, az e fajta
eljárási megkettőződésre alkalmazható tesztet:
1) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal
nem ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a hozzáadottérték-
adó törvényi határidőn belül történő megfizetésének elmulasztása miatt büntetőeljárás
indítható egy olyan személlyel szemben, akit ugyanezen tényállás miatt már jogerősen
az ezen 50. cikk értelmében vett büntető jellegű közigazgatási szankcióval sújtottak,
feltéve hogy ez a szabályozás:
-olyan, az eljárások és szankciók ilyen halmozásának igazolására alkalmas, általános
érdekű célkitűzést szolgál, mégpedig a hozzáadottérték-adóval kapcsolatos jogsértések
elleni küzdelmet, amelynek keretében ezek az eljárások és szankciók további célokat
követnek;
-olyan szabályokat tartalmaz, amelyek biztosítják annak összehangolását, hogy az
eljárások halmozása miatt az érintett személyre háruló többletteher a feltétlenül szük
séges mértékre korlátozódjon; és
- olyan szabályokat ír elő, amelyek lehetővé teszik annak biztosítását, hogy a kisza
bott szankciók összességének súlya az elkövetett jogsértés súlyához mérten a feltétlen
szükséges mértékre korlátozódjon.
2) A nemzeti bíróság feladata, hogy az alapügy valamennyi körülményét figyelembe
véve meggyőződjön arról, hogy az adott ügyben az érintett személyre az alapügyben
szóban forgó nemzeti szabályozás alkalmazása és az eljárások, illetve a szankciók e
szabályozás által engedélyezett halmozása miatt ténylegesen háruló többletteher az
elkövetett jogsértés súlyához képest ne legyen eltúlzott.
Ezzel szemben ugyanezen a napon a Bíróság meghozta a /?/c»c-c/-ügybenl5°(2OI8)

az ítéletét:
1) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal
ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely piaci manipulációt megvalósító jogelle
nes magatartás miatt büntető jellegű pénzbírság kiszabására irányuló eljárás lefolyta
tását teszi lehetővé egy olyan személlyel szemben, akivel szemben e magatartás miatt
w8 Uo. Rendelkező rész.

,‘19 C-524/15 Menci-ügy, 2018.
150 C-537/16 Ricucci-ügy, 2018.
jogerős büntetőítéletet hoztak, amennyiben ez az elítélés - az elkövetett bűncselek

ménnyel a társadalomnak okozott kárra tekintettel - alkalmas az elkövetett bűncse
lekmény hatékony, arányos és visszatartó erejű megtorlására.
2) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkében biztosított ne bis in idem elve
a jogalanyoknak közvetlenül érvényesíthető jogot biztosít az olyan jogvita keretében,
mint amelyről az alapügyben szó van.
Nehezen értelmezhető másként ezen utóbbi döntés, mint amely különbséget tesz
az áfával összefüggő cselekmények és a piaci manipulációt megvalósító jogelle
nes magatartások között. Ez utóbbi tekintetében az egyetlen feltétel ahhoz, hogy
jogellenes legyen a közigazgatási eljárás lefolytatása, hogy a büntető „elítélés - az
elkövetett bűncselekménnyel a társadalomnak okozott kárra tekintettel - alkalmas
az elkövetett bűncselekmény hatékony, arányos és visszatartó erejű megtorlására".
Mivel ez egy általános érvényű kitétel, ezért nem értelmezhető másként, minthogy
csak a büntetőjogon múlik, hogy az állam indíthat-e közigazgatási eljárást is.
Nem kívántuk az AB említett határozatát elemezni, érdemes azonban azokat
az érveket végiggondolni, amelyek e megkettőződés tiltásának esetén felvetődő
bizonytalanságokra utalnak, illetve azokat sorolják. Nem akarjuk a jogági ütközés
problémáit annak legitimálásával megválaszolni. Épp ellenkezőleg, szükségesnek
tartjuk egy részletes eljárásrend kialakítását ezen áldatlan helyzet feloldására. Egy
biztos, a tagállamoknak széles diszkrecionális joga van e körben saját joghatóságu
kon belül. Az pedig, hogy mikor jogsértő a magatartásuk, a változó és kiszámítha
tatlan judikatúrák miatt nem igen prognosztizálható.
II. A büntetés jogalapja és célja
1. A büntetés jogalapjára és céljára vonatkozó nézetek................................................................................ 57

2. A büntetés fogalma, célja és a szankciók meghatározásának módja a Btk.-ban............................... 68
a) A büntetés fogalma és célja...................................................................................................................... 68
b) A büntetési rendszer, a szankciók fajai a magyar Btk.-ban...............................................................69
c) A halálbüntetés............................................................................................................................................. 98
1. A büntetés jogalapjára és céljára vonatkozó nézetek
Androulakis véleménye szerint a büntetés definiálásának lehetetlensége csak

akkor áll fenn, ha valaki a végső definíciót (Finaldefinition) kutatja. Azt javasol
ja - ahogyan azt Voltaire egyértelművé teszi hogy fel kell ismerni az alapvető
különbséget a végső definíciók és az egyéb leírások között. Voltaire szerint, míg az
nem vonható kétségbe, hogy szemünk arra való, hogy lássunk, gyomrunk arra való,
hogy emésszen, az nem jelenthető ki azonban, hogy a kő arra való, hogy házat épít
sünk, vagy a selyemhernyó arra való, hogy selymet készítsünk. Úgy tűnik, hogy
fogalomzavar van a dolgok, fogalmak, események stb. oka és célja között. Igaz,
Fletcher megjegyzi, különösen a büntetésre vonatkozóan, hogy a büntetés termé
szetét meg kell különböztetni a céljától.151 Míg az ok visszatekintő, amely a múltat
írja le - vagyis azt, hogy hogyan alakultak ki vagy „teremtődtek” a dolgok addig
a célzat előre tekint. Ebben a struktúrában a cél összhangban lehet az okkal (a
gyomor azért alakult ki, hogy az emésztés hatékonyabb lehessen stb.), de lehetnek
teljesen különbözőek is (mint a kő vagy a selyemhernyó esetében). Az ember által
alkotott dolgok vagy fogalmak esetében (Androulakis az „üllő” példájával él, amely
fémek alakításakor tartószerkezetként szolgál), a megalkotás oka leggyakrabban
egybeesik a céllal. A nem ember által alkotott dolgokat vizsgálva legtöbbször igen
nehéz megállapítani azok kialakulásának az okát; jóval könnyebb ez az ember al
kotta dolgok esetében.
A büntetés létező valóság, függetlenül annak feltételezett céljától vagy funkci
ójától. Mindazonáltal Gallas kitart amellett, hogy „majdnem lehetetlen a büntetés
fogalmát definiálni annak célja alapján”, mivel úgy tűnik, hogy „a fogalom és a cél...
elkülönült marad”.152 A büntetés vizsgálatakor ezért elsődleges fontosságú annak
151 Fletcher: Rethinking Criminal Law. 409. o.

152 Gallas, Wilhelm: Gründe und Grenzen dér Strafbarkeit: Gedanken zum Begriff des Verbrechens.
Heidelberger Jahrbücher, 9. (1965) 1-16., 5. o.
58 A BÜNTETÉS JOGALAPJA ÉS CÉLJA
tudatosulása, hogy amennyiben úgy gondoljuk, hogy a büntetés eredete nem pozi
tivista, vagy ha éppen ezzel ellentétben azt ember által létrehozott intézménynek
tekintjük, akkor mindkét esetben létezik a fogalom egy vékony mezsgyéje, amely
összeköti az okot a céllal: ezek a büntetés konstans elemei, amelyeket korábban már
elemeztünk.
Amint említettük a büntetőjog kétféleképpen is korlátozza a személy szabad
ságát, sőt előfordul, hogy e kettős korlátozás alkotmányos jogokat érint. Egyrészt
a tiltott magatartás cselekvési korlátot állít fel, másrészt a büntetés (intézkedés) is
jogkorlátozás. A tiltott magatartás nem mindig limitál alkotmányos jogot (példá
ul nem szabad embert ölni), ám van, amikor már önmagában a bűncselekmény
alkotmányos jogot érint: a rágalmazás (Btk. 226. §) és a becsületsértés (Btk. 227. §)
tiltása a véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogot korlátozza (Alaptörvény
Szabadság és Felelősség IX. cikk). A másik mód, ahogyan a büntetőjog jogokat
korlátoz, a szankción keresztül történik. A büntetés (intézkedés) mindenképpen
alkotmányos jogokat korlátoz, hiszen akár a szabadságvesztésre mint fő bünte
tésre, akár az elkobzásra mint intézkedésre gondolunk, a személyes szabadsághoz
(Alaptörvény Szabadság és Felelősség IV. cikk) vagy éppen a tulajdonhoz való
jogot (Alaptörvény Szabadság és Felelősség XIII. cikk) korlátozzák, az más kérdés,
hogy alkotmányosan és alappal.
A büntetés jogalapja azt jelenti, hogy milyen legitimáció, felhatalmazás, azaz
jogcím alapján kerül sor a bűncselekményt elkövető személy megbüntetésére.
Véleményünk szerint a büntetés jogalapját és célját nem lehet elválasztani egymástól.
A büntetésre vonatkozó elméletek a kezdetektől különböző elképzeléseket
fogalmaztak meg a büntetés értelméről, hiszen egyes gondolkodók a bosszút és
a megtorlást helyezték középpontba, mások az elrettentésben és a javításban látták
ezen intézmény jelentőségét. Nemcsak az elméletek maguk, hanem azok osztályo
zása is igen vitatott. Mégis talán a legelfogadottabb ezen elgondolásokat a) abszo
lút, b) relatív, illetve c) egyesítő elméletekre osztani.
Az úgynevezett abszolút büntetési elméletek szerint a büntetés jogalapja és
értelme az igazságos megtorlás, az elkövető cselekményére adott igazságos válasz,
annak kiegyenlítése a büntetésben rejlő rossz okozásával. A büntetés létjogosultsá
gát az igazságosság eszméje adja, az önmagában hordja a célját. Az abszolút elmélet
a klasszikus iskolával hozható kapcsolatba, jellemzői:
(i) a megtorlás;
(ii) az indeterminizmus;
(iii) a cselekmény-orientáltság (szemben a tettesre való összpontosítással);
(ív) a tettel arányos büntetés (proporcionalitás); és végül
(v) az igazságosságra való törekvés.
A büntetés jogalapjára és céljára vonatkozó nézetek 59
A megtorlás lényege tulajdonképpen egy elméleti egyensúlyhelyzet visszaállítása,

amelyet a bűncselekmény borított fel. Ez lehet egy szubjektív egyensúly, amely az
elkövető belső pszichikai egyensúlyhelyzetét jellemzi, de lehet egy metafizikai,
a világban feltételezett egyensúly is.
Az indeterminizmus kizárja az emberi cselekvés, sőt bármely esemény előre
meghatározottságát és az akár isteni, akár természeti törvények általi elve elren-
deltség helyett szabad emberi akaratot, így szabad egyéni választást feltételez jó és
rossz, jogszerű és jogtalan között. Az eleve elrendeltség, vagyis a determinizmus
kizárná az adott cselekményért bűnös egyéniesített embert, ami a szubjektív bünte
tőjogi felelősség alapja. A büntetés feladata és egyben célja a bűncselekmény által
megsértett feltételezett igazság vagy/és jogrend egyensúlyának teoretikus helyre
állítása, az egyensúly újbóli megteremtése. A büntetés mértékére nézve az arisz-
totelészi, úgynevezett osztó-igazság elve érvényesül, vagyis a tett-felelősség, azaz
a tett-büntetőjog, miszerint minden bűnelkövető egyenlően, személyi sajátosságai
tól függetlenül, csak az elkövetett cselekménye súlyára, illetve bűnössége fokára
figyelemmel, arányosan büntetendő. A büntetésnek a bűncselekmény súlyával kell
arányban lennie.
A cselekmény-orientáltság a klasszikus iskola értelmében kizárja az elkövető
egyéni adottságainak figyelembevételét, így az egyedül igazságos büntetés a tettel
arányos büntetés, (proporcionális) szankció.. Ennek kiállása után azonban nincs
lehetőség annak vizsgálatára, hogy az elkövető megreformálódott-e, jelent-e még
veszélyt a társadalomra, sőt még a büntetett előélethez fűződő következményeket
sem lehet alkalmazni, nyilvántartani stb. Az arányos büntetés kiállta után nincs
lehetőség semmilyen további negatív jogkövetkezményre.
Platón (és hozzá hasonlóan Arisztotelész) az abszolút teóriák első képvise
lői, akik a büntetés erkölcsi alapját hangsúlyozták. A büntetés lényege az észsze
rű és logikus reakció, amelyet a jogsértés kivált; úgymond, a jogos bosszú, amely
a bűncselekménnyel okozott fájdalomra a büntetés okozta fájdalommal válaszol,
helyreállítva így a harmóniát, egyensúlyt. Platón a Gorgiaszban kifejti, hogy
a büntetésnek a megzavart harmónia helyreállításában van szerepe, ugyanakkor az
orvosolható hibákat elkövető bűnös „lelkekkel” szemben a fájdalmon és a megbá
náson keresztül lehetségesnek tartja a gyógyulást, a reformációt.153 A Törvényekben
úgy látja, hogy a gyógyíthatatlanul gonosz „lelkektől” a társadalmat meg kell szaba
dítani, így velük szemben a fizikai megsemmisítés is alkalmazható. A gyógyít
ható „lelkek” esetében azonban olyan büntetést kell alkalmazni, amely alkalmas
az okozott kár megtérítésére, de ezen felül megjavítja és elrettenti őket a további
bűnelkövetéstől.154
153 Platón: Gorgiasz. Ford.: Horváth Judit. Budapest, 1998.

154 Platón: Törvények. Kövendi Dénes fordítását átdolg.: Bolonyai Gábor. Budapest, 1998.
A római jogban, annak kezdetétől a justinianusi kodifikációig, a büntetőjog

nem képezett külön jogágat. Zlinszky éppen a szankciók alapján jut arra a követ
keztetésre, hogy voltak büntetőjogi normák, bár megállapítja, hogy a büntetés
eredetileg elégtétel formájában jelentkezett.155 Ilyen engesztelő büntetést, elégtételt
jelez a római jogban a supplicium, majd ugyanerre a váltságdíjra utal a büntetésként
használt damnum kifejezés is. A görögből vett jövevényszava a váltságnak a poina,
latinul poena.
A feudalizmus korában az uralkodó kánonjog alapján a büntetés joga Istentől
való, a büntetés az isteni igazságosság megnyilvánulása, az uralkodó büntetési joga
pedig isteni felhatalmazásból származik.
Aquinói Szent Tamás szerint az Isten által teremtett földi rend megsértői
vel szemben arányos, ha lehet, helyreállító és elrettentő büntetésre van szükség.
A büntetésnek a megzavart erkölcsi rendet kell helyreállítania, mely akkor igazsá
gos, ha az az elkövetett tettel arányos. Az emberi törvények az isteni törvényeken
alapulnak, azokat kiegészítik, magyarázzák, de azokkal szembe nem helyezked
hetnek. Mivel az emberek szabad akarattal rendelkeznek, ha megsértik az emberi
törvényeket, megsértik az isteni törvényeket is, így bűncselekményeikkel valójában
Istent sértik meg.156
Grotius De jure belli ac pacis (A háború és a béke jogáról) című műve szerint
a büntetés szükségessége az emberi természetben gyökeredzik, a büntetés jogalapja
pedig célszerűségi okokra vezethető vissza. A büntetés joga valójában magából az
elkövetett bűncselekményből ered.157
Kant visszatért a klasszikus ius talionishoz. Szerinte erőszakra csak erőszak
kal szabad válaszolni, így a büntetési nemet és a büntetés mértékét is a ius talio-
nis határozza meg. Sokat idézett példája szerint a tolvaj más tulajdonának ello
pásával tagadja a tulajdonhoz való jogot mint értéket, elvet, így a tolvajt is meg
kell fosztani tulajdonától. Kant büntetéselméletét Die Metaphysik dér Sitten (A.z
erkölcsök metafizikájának alapvetése) című munkájában dolgozta ki. Az emberi
cselekvés mércéje a metafizikai categoricus imperativus, azaz az abszolút erkölcsi
parancs. A categoricus imperativus megsértését, és ezáltal a világrend megsérté
sét csak az elkövetővel szemben alkalmazott arányos büntetés hozza helyre, s így
visszaállítja az egyensúlyt a világban. Következésképpen az arányos megtorlás az
egyetlen lehetséges büntetési cél, míg a jogalap az említett világrend harmóniájá
nak megóvása. így lehetséges az elkövető emberi méltóságának megőrzése, ami
elhagyhatatlan, hiszen éppen ez a categoricus imperativus lényege. A megtorló,
155 Zlinszky János: Római büntetőjog. Budapest, 1995. 3. o.

Aquinói Szent Tamás: A fejedelmek kormányzásáról. Ford.: Tudós-Takács János. Máriabesnyó. 2016.
157 Grotius, Hugó: A háború és a béke jogáról. Ford.: Haraszti György et al. Budapest, 1999.
arányos büntetés így az elkövető „érdeke” is, aki ennek elszenvedése által őrzi meg
emberi mivoltát.158
Hegel büntetési elméletét a Grundlinien dér Philosophie des Rechts (A jogfi
lozófia alapvonalai) írásában fejti ki. Ezen gondolatait is dialektikus megközelí
téséből vezeti le. E szerint a bűncselekmény a törvényben megtestesült általános
akarat, a jogrend tagadása. A bűnelkövető saját akaratából ezt a jogrendet sérti.
Amennyiben ezért nem büntetnék meg, e jogsértő akaratát tenné törvénnyé, helyet
tesítve, felülírva az általános akaratot, amelyen a világ nyugszik. A bűncselekmény
a jog tagadása, a büntetés e tagadás tagadása, mellyel a megsértett logikai jogi
rend helyreáll.159 Kanttal ellentétben maga is egyetértett Beccariával abban, hogy
a bűnelkövetőnek bele kell egyeznie a megbüntetésébe. Ennek alapjául nem a társa
dalmi szerződést tekintette, hanem az elkövetés tényét. A büntetés így, hasonlóan,
mint Kantnál, nem megalázó, hanem éppen hogy az elkövetőben az indeterminiz
mus következtében választani tudó, értelmes lényt tiszteli, aki a büntetés kiállása
révén tartja meg emberi méltóságát. Hegel is az arányos, tettorientált büntetés híve.
Kant és Hegel elméletei az ún. klasszikus büntetőjogi iskolának a büntetés céljáról,
jogalapjáról vallott felfogását alapozták meg máig ható érvénnyel.
Meg kell még említeni Francesco Carrarát, aki Olaszországban az abszolút
iskola legnagyobb hatású képviselője volt, de a Csemegi-kódexre160 is nagy hatást
gyakorolt. 1859-ben jelent meg „A büntető jogtudomány programja” című munkája,
amelyben így ír:
a büntetés célja nem az, hogy igazság érvényesüljön, sem hogy a sértett megbosszultas-
sék, sem hogy a szenvedett kárért kárpótlást nyerjen, sem hogy a polgárok megfélem-
líttessenek, sem, hogy a bűntettes megjavuljon. Mindezek lehetnek a büntetés mellékes
oly következményei, melyek közül egyiket-másikat óhajtanunk is lehet; de a büntetés
megtámadhatatlan lenne akkor is, ha mindez eredmények híjával volna. A büntetés fo
célja a külső rendnek a társadalomban való helyreállítása.161
Hazánkban Szabó András a halálbüntetésről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határo

zatban megfogalmazott párhuzamos véleményében sokak számára meglepetéssze
rűen és forradalmian újrafogalmazta az addig a szocialista büntetőjog számára
elfogadhatatlan klasszikus büntetéselméletet. Szerinte a büntetőjogi büntetést nem
szükséges célkövetéshez vagy célra való alkalmassághoz kötni, hiszen attól, hogy
nem hatásos vagy nem teljesít be célokat, alkalmazása még szükséges, igazságos és
158 Kant, Immánuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Ford.: Berényi Gábor. Budapest, 1991.
159 Hegel, Georg Wilhelm Friedrich: A jogfilozófia alapvonalai. Budapest, 1971.
160 1878. évi V. törvénycikk a magyar búntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről.
,6' Carrara Ferenc: A büntető jogtudomány programja. Budapest, 1878. 194. o.
indokolt lehet. A bűn büntetést érdemel, és a büntetés rendeltetése a jogi és az erköl

csi normák épségének fenntartása, amikor már más jogági szankciók nem segíte
nek, vagyis a büntetés célja önmagában keresendő.
Fontos felismerés, hogy az abszolút teóriák a határozott szankciók talaján állnak.
Nincs tehát kiszolgáltatva az elítélt valamilyen büntetés-végrehajtási bírónak vagy
próbára bocsátó tanácsnak, akik szélsőséges esetben újra és újra, a végtelenségig
megállapíthatják, hogy az elítélt még nem alkalmas arra, hogy visszatérjen a társa
dalomba, és továbbra is fogva kell tartani. Ezen túlmenően még a halálbüntetés
is tiszteletben tartja az elkövető méltóságát: halálával lerója tartozását, kiegyenlíti
az „igazságban”, a „jogrendszerben” keletkezett sérelmet és mind ő, mind pedig
hozzátartozói bűntelenül, társadalmi megbecsülésük és emberi méltóságuk teljes
ségével rendelkeznek ismét.
Számos szakíró azért kritizálja az abszolút elméleteket, mert a büntetés szük
ségességét nem indokolják meg, továbbá az indeterminizmus éppen úgy nem bizo
nyított tudományosan, mint a determinizmus; vagy éppen a pszichikai, biológiai,
társadalmi determinizmus bizonyítható. Az sem érthető - írják -, hogy miért lehet
ne egy elkövetett rosszat egy további rosszal semlegesíteni, jóvátenni. Az arányos
ságnak a tettre korlátozása egyenlő mércét alkalmaz a pszichikailag, biológiailag,
társadalmilag egyenlőtlenekre, ezzel éppen a jog előtti egyenlőtlenséget érvényesíti
a jogegyenlőség helyett.
A büntetési elméletek másik nagy csoportja az ún. relatív teóriák, amelyek
egyrészt az elérni kívánt cél, másrészt a cél elérésének módja alapján tovább csopor
tosíthatók. Bár valamennyi relatív elmélet az újabb bűncselekmény elkövetésének
megelőzését tekinti a büntetés céljának, különböznek abban, kinek a részéről kíván
ják a bűnelkövetést megelőzni. Ebből a szempontból (a kívánt cél szempontjából) az
a) általános megelőzést (generális prevenció) és a b) különös vagy individuális
megelőzést (speciális prevenció) célul tűző elméleteket lehet megkülönböztetni.
A cél elérésének módszere alapján az elrettentés! elméletet, a pszichológiai kény
szer elméletét, az utilitárius, valamint a célgondolatra alapozott elméleteket kell
megemlíteni. A relatív teóriák filozófiai alapja a determinizmus, amely az emberi
cselekvés meghatározottságát vallja, azaz azt, hogy pszichikai, fizikai, biológiai
vagy éppen szociológiai, társadalmi okok előre meghatározzák az egyén cselekede
teit és nincs, vagy csak nagyon korlátozott a szabad akarat, a lehetséges magatartá
sok közötti egyéni választás lehetősége.
Az egyéni megelőzés (speciális prevenció) elmélete: A speciál-preventív elmé
letek alapját a szofista Protagorasz fogalmazta meg. Nézete szerint nem amiatt kell
megbüntetni az elkövetőt, mert jogtalanságot követett el (hiszen ha ezért büntet
nénk, az csak esztelen bosszú lenne), hanem az észszerű büntetés azt célozza, hogy
az elkövető és általában senki ne kövessen el újabb bűncselekményt. Protagorasztól
e gondolatot Platón, Seneca és Grotius is átvették.
Jelentősen eltérnek azonban az elméletek a megelőzés módszere tekintetében.

Míg Morus Tamás a tettes megjavítását tekintette a büntetés céljának és erkölcsi
javítást szolgáló büntetéseket szorgalmazott, addig az Ottó Mittelstadt nevével
fémjelzett elrettentést elmélet még a huszadik század küszöbén is a minél kegyet
lenebb büntetetések (kerékbetörés, testi megbélyegzés, botbüntetés) alkalmazását
tekintette a megelőzés hatékony eszközének.
A 18. század végének speciál-preventív teóriái Stübel és Grolman nevéhez
köthetők. Grolman a jogsértést a bűnös akarat megnyilvánulásának tekintette,
és ebből következően úgy tartotta, hogy a jövőbeli bűnelkövetést a bűnös akarat
kinyilvánítását megakadályozó büntetéssel lehet elérni.
A relatív elméletek következő állomását a célelméletek jelentik. Az ide sorol
ható elméletek a célszerűségei tették központi fogalommá, s hangsúlyozták, hogy
a büntetés csak célbüntetés (Zweckstrafe) lehet. Bár az elmélet kialakítása Jhering
nevéhez fűződik, a büntetőjogi célgondolatot a legrészletesebben Franz v. Liszt
1882-ben „A célgondolat a büntetőjogban” címmel megjelent, ún. marburgi
programjában fejtette ki. Liszt a büntetés célját, a jogrend fenntartását a tettes
személyére szabott eszközön keresztül látta elérhetőnek. Míg az alkalmi bűn
elkövetők esetében a célt az elrettentés, a javítható elkövetők esetében a javítás,
addig a javíthatatlanok esetében a társadalomtól elszigetelés, az ártalmatlanná
tétel szolgálhatja.'6-
A speciális prevenció elméletének vitathatatlan érdeme a bűnelkövető szemé
lyének, személyiségének figyelembevétele. Vámbéry Rusztcm véleménye szerint
is az a büntetés, amely a bűntett, s nem a tettes egyéni sajátosságaihoz alkalmaz
kodik, részint túllő a célon, részint azon innen marad. Ennek oka, hogy az állam
a büntetést az átlagemberre, „a bomtspáterfamilias mintájára alkotott maluspáter
familiasra szabja”. Ezen kívül nem is differenciálja a büntetést az elérni kívánt hatás
szerint: „Úgy jár el, mint annak az angol hadihajónak a kapitánya, aki orvos hiányá
ban a hajópatika összes orvosságait összeöntötte, és abból adott a betegnek egy
adagot abban a tudatban, hogy a betegség gyógyítására alkalmas szer is benne van
a keverékben.”* 163
Látni kell azonban, hogy a speciális preventív elméletek következetes alkal
mazása a büntetőjogi felelősség és a határozott tartamú büntetés felszámolásához
vezethet. A büntetés előfeltételeinek és a jogkövetkezményeknek - az orvosi, terápi
ás jellegből következő - meg nem határozott volta pedig igen komoly törvényességi
aggályokat vet fel.
Az általános megelőzés (generális prevenció) elmélete: A generális preven
ció hívei között említhető Montesquieu mint annak legkorábbi szószólója. Ám
Mindezeket ismerteti Nagy: A magyar büntetőjog általános része. 264. o.

163 Vámbéry Rusztem: Büntetőjog. Budapest, 1913. 39-40. o.
nem mehetünk el Cesare Beccaria történelemformáló gondolatai mellett ezúttal

sem. Cesare Beccaria 1738-ban született Milánóban. Pármai jezsuitáknál tanult,
később jogi doktorátust szerzett. Az akkor még Ausztriához tartozó Milánóba
hazatérve csatlakozott egy radikális értelmiségi körhöz, a Caffé társasághoz. 1763-
ban a hírhedt toulouse-i események (egy ártatlan ember megkínzása és kivégzé
se fia meggyilkolásának megalapozatlan vádjával) után kapta a megbízást, hogy
írjon erről egy tudományos művet. így született meg 1764-ben a Dei delitti e déllé
pene (A bűnökről és a büntetésekről), mely másfél éven belül hat kiadást ért meg,
és huszonkét nyelvre fordították le (magyarul 2012-ben jelent meg legutoljára).164
Hatása az európai törvényhozásra kiemelkedően jelentős volt, hiszen a kor ural
kodói új büntetőtörvényeket hoztak létre e mű nyomán. Beccaria megfogalmazta
a tettarányos büntetés elvét. Úgy gondolta, hogy a büntetés attól lesz igazán elret
tentő, hogy elkerülhetetlen, s nem annak súlyossága tart másokat távol a bűnelköve
téstől. Kifejti, hogy „A bűncselekményeket jobb megelőzni, mint büntetni”, illetve,
hogy „A cél tehát nem lehet más, mint megakadályozni, hogy a bűnös újabb káro
kat okozzon polgártársainak, és másokat visszatartani attól, hogy hasonló károkat
okozzanak... a bűnözések legerősebb fékje nem a büntetések kegyetlensége, hanem
azok elmaradhatatlansága”. Összefoglalóan Beccaria és követői a mondottak szerint
az elhatározás és a cselekvés külső befolyásoló tényezőire helyezik a hangsúlyt.
A klasszikus iskola önállóan cselekvő, autonóm személyiségeket vett alapul, akik
nek - mivel a kilátásba helyezett büntetés ellenére mégis vétkeztek - viselniük kell
a cselekedeteik következményét.
A generális prevenció szükségességét valló elméletek is rendkívül heterogének.
Míg a tudósok egyik tábora az antropológiai, biológiai okokat, addig mások a társa
dalmi tényezőket tekintették meghatározónak.
Előbbiek közé tartozik Anselin von Feuerbach is, a pszichológiai kényszer
elméletének megalapítója. Elmélete szerint a bűnelkövetés érzéki örömet okoz az
elkövetőnek, ezért a büntetésnek ezen vágy elfojtására kell képesnek lennie.165 Ez
azonban csak akkor lehetséges, ha a büntetés nagyobb hátrányt jelent, mint vágyá
nak kielégítése, azaz a bűnelkövetés. Elméletének kritikusai egyrészt vitatják, hogy
a bűnelkövetés motívuma döntően érzéki vágyak kielégítése lenne, másrészt hang
súlyozzák, hogy nem elsősorban a hátrány nagyságának, hanem, ahogy azt már
Beccaria is hangsúlyozta, a hátrány bekövetkezése nagyfokú valószínűségének van
visszatartó ereje.166
,M Beccaria, Cesare: A bűnökről és a büntetésekről. Ford.: Madarász Imre. Budapest, 2012.

165 Feuerbach, Anselm von: Lehrbuch des gemeinen in Deutschland gúltigen peinlichen Rechts. 13. Aufl.
Siessen, 1840.
így például Földvári József: A büntetőjogi jogkövetkezmények tana. In Békés Imre - Földvári József -
Gáspár Gyula - Tokaji Géza: Magyar büntetőjog általános rész. Budapest, 1980. 319. o.
A biológiai determináltság talaján állt Cesare Lombroso olasz elmeorvos, aki

L’uomo deliquente (1876), A bűnös ember című munkájában a bűnös magatartást
biológiai tényezőkre vezette vissza: az egyénnel született sajátosságok határozzák
meg, hogy valaki bűncselekményt követ-e el, ezért a tettes személyének vizsgálata
és a bűnözök osztályokba sorolása útján lehet differenciált szankciórendszert kiala
kítani. A bűnözök három csoportját különböztette meg: a született bűnözőket, az
elmebeteg bűnözőket és a bűnözésre hajlamosakat. Míg a született bűnözők eseté
ben az ártalmatlanná tételt tartotta kívánatosnak, a nem született bűnözők számá
ra különböző megelőző intézkedéseket javasolt. Munkája óriási feltűnést keltett.
Kifejtette, hogy a gonosztevőnek szervezete és veleszületett hajlamai már eleve
különböznek a rendes emberek testi és lelki berendezésétől, és így ők rendellenes
agybeli viszonyaik révén egyenesen beléhajtatnak abba, hogy bűnt kövessenek el.
Az ilyen „erkölcsi betegek” törvényes megbüntetése nem igazságos, miután nem
ők tehetnek arról, hogy öröklött tulajdonságaik a bűnbe kergetik őket. A társada
lomnak következésképpen csak ahhoz van joga, hogy ezeket a rendre és törvényre
nézve veszedelmes embereket ártalmatlanná tegye, de úgy, hogy azok ne szenved
jenek túlságosan általa (például el kellene vinni őket olyan szigetekre, ahol nem
érintkezhetnének a rendezett társadalommal, de ott aztán módot kell nekik nyújtani
arra, hogy szabadon élhessenek). Szerinte a terhelt személyek szaporodását meg
kell gátolni, a bűnre való hajlamot pedig testi jegyeken, ún. stigmákon észre lehet
venni előre. Gondolatai a fajelméleteknek is táptalajt szolgáltattak.
Feuerbachtól, Lombrosótól és követőiktől eltérően Bentham a büntetés alkal
mazásának társadalmi oldala felöl közelítette meg a kérdést. Bentham szerint
a büntetés fő célja a társadalom közhasznának biztosítása, célja és jogalapja tehát
annak hasznosságában van. Az állam ugyanis csak akkor jogosult az önmagában
véve rossz büntetés alkalmazására, ha nagyobb rosszat, újabb bűnelkövetést tud
ezáltal megakadályozni. Bentham az utilitárius elméletek legnagyobb hatású alakja.
A fent bemutatott gondolkodók mellett a generál preventív irányzathoz sorol
ható Angliában Locke, Németországban Fichte, Olaszországban Feni és Garofalo.
A generális prevenció elméletének gyengéje annak tisztázatlansága, milyen
magatartásoktól és milyen mértékű büntetőjogi szankciókkal jogosult az állam az
elrettentésre. Az irányzat kritikusai megjegyzik még, hogy a büntetések szigorának
fokozása az állami beavatkozás önkényének a veszélyét hordozza. Azon túl továb
bá, hogy a bűnelkövetőnek másokért való megbüntetése etikailag sem igazolható,
a büntetés általános megelőző hatása számos bűncselekmény és bűnelkövető-típus
vonatkozásában nem is bizonyítható.
Az abszolút és a relatív elméletek egyoldalúságát kívánták feloldani a vegyes
vagy egyesítő elméletek, amelyek a büntetési célok pluralizmusát hirdették és az
igazságosság, a hasznosság (célszerűség), valamint a szükségesség összekapcsolá
sára törekedtek. Az egyesítő teóriák értelmében a büntetés célja az olyan igazságos
megtorlás, amely az újabb bűncselekmények megelőzésére alkalmas. Az abszolút

teóriákhoz képest azonban átalakuláson ment át a megtorlás fogalma, a cél ugyanis
nem az isteni vagy erkölcsi rend helyreállítása, hanem a jogrend védelme. A megelő
zéssel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy azt - a relatív elméletektől eltérően -
proporcionális büntetés alkalmazásával látták elérhetőnek. Ily módon szoros maradt
a tett és a büntetés közti kapcsolat, ami az állami túlkapásokkal szembeni fontos
garanciát jelentett. Azáltal azonban, hogy a vegyes elméletek képviselői a megtor
lás, a társadalomvédelem, a generális és speciális prevenció szempontjainak együt
tes figyelembevételét kísérlik meg, a büntetéstan kérdései bizonyos szempontból
módszertani kérdéssé válnak, és a végrehajtás körébe kerülnek.
Az elmélet magyar képviselői között említhető Fayer László, Angyal Pál,
Finkey Ferenc. A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről című, 1841-ben
megjelent monográfiájában Szemere Bertalan is a többes büntetési célok mellett
foglalt állást, amikor rámutatott, a helyesen megválasztott és kiszabott büntető
joghátrány tanít és elrettent (mind társadalmi, mind egyéni szinten), megnyugvást
kelt, ártalmatlanná tesz, és javít. Csemegi Károly szintén a büntetési célok komp
lexitását hangsúlyozta, figyelmet fordítva mind a bűncselekménnyel való arányos
ságra, mind a bűnelkövető egyéniségére.
Földvári József a büntetést a bűnözés elleni küzdelem nélkülözhetetlen,
de nem feltétlenül elsődleges, és nem kizárólagos eszközének tekinti, melynek
a kényszer sajátossága, ám nem lényege. Napjaink neo-abszolút teóriáinak térhó
dítását a társadalom igazságérzetének korábban gyakran nem kellő kielégítésével
magyarázza.167
Az eddigiektől merőben eltérő álláspontot képvisel Györgyi Kálmán, aki
szerint a büntetés a bűnözés elleni küzdelem eszköze, ebben az értelemben ezért
a büntetésnek nincs is „célja”. Az egységes célrendszer meghatározása nem lehet
séges, hiszen a büntetés különböző relációkban jelentkezik: szerepel a törvényben,
a bírói döntésben, és meghatározza a büntetés végrehajtásának kereteit és módját.
E bonyolult mechanizmus a társadalom védelmét, a bűncselekmények megelőzé
sét szolgálja, és ezt tartja szem előtt a jogalkotó a szankciók meghatározásakor, ez
vezeti a bírót a büntetés kiszabásakor, és ezt kívánja elérni a büntetés-végrehajtás
is. Ha pedig a büntetés célja a törvényhozó, a bíró és a büntetés-végrehajtás külön-
külön jelentkező céljának hordozója, a társadalom védelme egyaránt a büntetési
célok körébe emeli a megtorlást és a megelőzést is.168
A fent bemutatott büntetéstani irányzatokat Kabódi és Mezey nyomán169 készí
tett leegyszerűsített táblázat szemlélteti.
157 Uo. 326-327. o.

168 Györgyi Kálmán: Büntetések és intézkedések. Budapest, 1984. 199.
169 Kabódi Csaba - Mezey Barna: Büntetési elméletek. Módszertani füzetek, (1985) 1., 42-55. o.
1. táblázat. Büntetéstani irányzatok
Abszolút elméletek Relatív elméletek Vegyes vagy közvetí

tő elméletek
Kiindulópontjuk a tett a tettes elsősorban a tett, de
fontos lehet a tettes is
Filozófiai alapjuk indeterminizmus determinizmus mindkét alap kizáróla

gosságát elvetik
Szemléletük a múltra reagál a jövőt tartja szem úgy reagál a múltra,
előtt hogy a jövőt is szol
gálja
Végső céljuk igazságosság hasznosság igazságosság,
hasznosság és
szükségesség
A büntetés lényege megtorlás társadalomvédelem, igazságos megtorlás,
általános, illetve megelőzés, amely
speciális megelőzés alkalmas a társadalom
védelmére
Fő képviselői Arisztotelész, Protagorasz, Platón, Prins, s a mai
(Platón) Kant, Hegel, Seneca, Bentham, büntető jogtudósok
Carrara, Szokolay, Lombroso, Tarde, többsége például
Kautz Ferri, Feuerbach, Jescheck, Roxin,
Mittelstádt, v. Liszt, Finkey, Horváth,
Fayer, Vámbéry, Földvári
Schultheisz
A Prins, Grammatica, valamint Ancel nevével fémjelzett új társadalomvédel

mi irányzat mind a nevelésre, mind a közösség védelmére hangsúlyt helyezett, az
állam kötelességének pedig a bűnelkövetőnek a társadalomba való visszavezetését
tekintette, amit határozott tartamú nevelő intézkedések alkalmazásával kívánt elér
ni. Az elmélet az 1970-es évektől kezdve veszített népszerűségéből.
Az 1960-as és az 1970-es években a treatment-ideológia kezdett térhódítás
ba, melynek elsősorban az USA-ban és Skandináviában akadtak hívei. A kezelé
si eszméhez a kriminalitás ún. orvosi modellje vezetett, amely a bűncselekményt
betegségként kezelte, az egyedi bűntettes megváltoztatását pedig egyéniesített terá
piával tartotta elérhetőnek. Az erőfeszítések ellenére azonban sem a bűnözés, sem
a visszaesés nem csökkent, a treatment-ideológia a bűnözés meredek emelkedése,
a költségesség, valamint az emberi jogok megsértésére alapozott kritikák (például
elektrosokkos kezelés alkalmazása) hatására kudarcot vallott.
A növekvő bűnözés hatására született a neo-abszolút elmélet, amely a büntetés
megtorló jellegére helyezi a hangsúlyt és a büntetések szigorításától várja a bűnözés
emelkedésének megfékezését és a társadalom biztonságérzetének javulását. Ennek
egyik eklatáns példája az USA-ban hirdetett zéró tolerancia. Kritikusai ugyanakkor

rámutatnak, hogy ezekkel a megoldásokkal legfeljebb látszateredmények érhetők
el, és a túl szigorú büntetések jogalkalmazási diszfunkciókhoz vezethetnek.
A generálpreventív elméletek körében új jelenség a generálprevenció fogalmá
nak tágabb értelmezése. Általános megelőző hatást várnak a büntetéssel fenyege
tettség mellett a büntetőeljárástól és a szankció végrehajtásától is (Feinberg).
Az egyesítő elméletek közül Claus Roxin dialektikus egyesítő elmélete emelen
dő ki, amely a különböző büntetési célokat a büntetőjog egymásra épülő stádiumain
keresztül hozza szintézisbe. Szerinte a büntetőjog három módon léphet fel: a) a bünte
téssel fenyegetés, b) a büntetés kiszabása és c) a büntetés végrehajtása formájában.
A cél szempontjából a büntetéssel fenyegetés generálpreventív jellegű, a büntetéskisza
bás során bár a prevenció is szerepet kap, ám mindenekelőtt a jogrend megőrzése a cél.
A büntetés végrehajtásakor pedig a speciálpreventív szempontok az elsődlegesek.
Összességében elmondható, hogy napjaink büntetési elméletei nehezen tudnak
a korábbi elméletek hatásától szabadulni, lényegében azok aktualizálásának tekint
hetők. Tovább élnek az egyes elméleteket övező viták, új kihívást jelent ugyanakkor
egyrészt a reáltudományok fejlődése, ami elsősorban a speciálpreventív elméletek
kedvelt argumentuma, másrészt az emberi jogok védelme, amelyeket éppen a speciál
preventív elméletek veszélyeztetnek, s amelyek a tudomány fejlődése miatt még
inkább védelemre szorulnak. Új tendenciaként jelentkezik továbbá a hagyományos
büntetéskoncepcióval szakító felfogás, amely a bűncselekmény sértettjének nyúj
tandó jóvátételt is a büntetés céljának tekinti, és fokozott figyelmet fordít a sértett
nek nyújtandó jóvátételre, reparációra.
2. A büntetés fogalma, célja és a szankciók

meghatározásának módja a Btk.-ban
a) A büntetés fogalma és célja
A büntetés fogalmát a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a to
vábbiakban: 1978. évi Btk.) 37. §-a úgy határozta meg, hogy „a büntetés a bűncse
lekmény elkövetése miatt a törvényben alkalmazott joghátrány”. E meghatározást
a Btk. - vélhetően annak evidencia jellegére figyelemmel - már nem tartalmazza.
A Btk. is rendelkezik ugyanakkor a büntetés céljáról. A Btk. 79. §-a szerint az nem
más, mint „a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkö
vető, akár más bűncselekményt kövessen el”.
AII. világháborút követő első büntetőjogszabályainkban sokáig a nevelést, a „meg
javítást” hangsúlyozták, a szankció joghátrány jellegéről kezdetben hallgattak,
A büntetés fogalma, célja és a szankciók meghatározásának módja a Btk.-ban 69
s a generális prevenciót sem célként, mint inkább a büntetés kívánatos következménye

ként fogták fel. Az 1978. évi Btk. megalkotásakor a korábbi törvényekhez képest hang
súlyeltolódás következett be, a kodifikátorok ugyan nem mondtak le a nevelés révén
elérhető reszocializációról, azt azonban már nem a speciális prevenció kizárólagos
eszközének, csupán egyik, lehetséges formájának tekintették, így kifejezett büntetési
célként történő nevesítését sem tartották szükségesnek.170 Ezen felfogást a Btk. is átvette.
A büntetés célja a törvényben két szinten nyer megfogalmazást, az első az újabb
bűnelkövetés megelőzése, a második a társadalom védelme.
Ahogy arra Nagy Ferenc rámutat, a társadalom védelme és a bűnelkövetés
megelőzése nem különülhet el egymástól, hanem lényegében egyet jelent. A külön
böző büntetési célok az eszköz és cél viszonyában állnak egymással. Ilyen értelem
ben a büntetés végső céljának, a társadalom védelmének eszköze a megelőzés.171
A Btk. előkészítése során felmerült, hogy a megtorlás elvét kifejezett formában
is a definíció elemévé kellene tenni. Ez ugyanakkor lényegében a büntetés imma
nens eleme, így önálló megjelenítésére a büntetés céljáról rendelkező törvényhely
keretében végül nem került sor.
A törvény egyes tudományos irányzatokkal ellentétben a speciális és a generá
lis prevenciót egyformán fontosnak tekinti, azok között nem állít fel rangsort.
A speciális prevenció eszközei a nevelés, végső soron pedig az ártalmatlanná
tétel, amelynek egyik módja a bűnelkövetésnek az elkövető elszigetelésével (tipi
kusan végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásával) való megakadályozása, másik
szélsőséges és a modern büntetőjogi elvekkel összeegyeztethetetlen módja az elkö
vető fizikai megsemmisítése.
Az általános prevenció egyik eszköze - Nagy Ferenc szóhasználatában - nega
tív vetülete, a büntetéssel fenyegetéssel és a büntetés alkalmazásával való elretten
tés. Míg azonban a korábbi felfogás az elrettentést minél súlyosabb és kegyetlenebb
büntetésekkel és azok nyilvános végrehajtásával kívánta elérni, a modern elméle
tek szerint generálpreventív hatás leginkább azáltal érhető el, ha a bűncselekményt
rövid időn belül biztosan, de legalábbis nagy valószínűséggel követi a szankció.172
b) A büntetési rendszer, a szankciók fajai a magyar Btk.-ban
Monizmus és dualizmus
A szankciókra vonatkozó hatályos törvényi előírások részletes elemzését megelő

zően az egyes büntetések és intézkedések néhány rendszertani és elvi kérdését kell
170 Györgyi: Büntetések és intézkedések. 178-200. o.

Nagy: A magyar büntetőjog általános része. 270. o.
172 Uo. 271.0.
áttekinteni. A büntetőjogi szankciók általános jellemzését követően először a halál

büntetéssel foglalkozunk, melynek vizsgálatát az eltörlését követően is újra fellán
goló viták indokolják. Az életfogytig tartó szabadságvesztés szabályainak bemu
tatását követően a többi hatályos büntetőjogi jogkövetkezmény kialakulásáról és
aktuális jellemzőiről adunk áttekintést.
A bűncselekmény elkövetését a különböző jogrendszerek büntetésekkel vagy
intézkedésekkel, illetve ezek valamilyen elegyével szankcionálják.
A büntető szankciók elsődleges formája a megtorló, represszív jellegű büntetés.
Mivel azonban a büntetés nem mindig elégséges a társadalomvédelmi és prevenciós
hatás elérésére, a szankciórendszerben a kezelésen, oktatáson, rávezetésen keresz
tüli reformációt célzó intézkedések is meghonosodtak. Sokszor az elkövető peda
gógiai vagy orvosi kezelése szükséges, ami büntetéskiszabással nem, vagy nem
kielégítően biztosítható [például a kóros elmeállapotú (Btk. 17. §) elkövetővel szem
ben büntetés nem alkalmazható, ugyanakkor kényszergyógykezelésük - a törvényi
feltételek megléte esetén - elrendelendő (Btk. 78. §)].
Attól függően, hogy a szankciórendszer a szankciónak hány fajtáját ismeri,
monista és dualista rendszereket különböztetünk meg.
Monista a szankciórendszer, ha a jogkövetkezményeket tekintve vagy csak bün
tetéseket vagy csak intézkedéseket alkalmaz, azaz egy meghatározott bűncselek
mény jogkövetkezményeként a törvény a szankciónak egyetlen fajtáját írja elő.
A klasszikus büntetőjog csak a büntetést ismerte, így az annak szellemében szüle
tett 1878. évi Csemegi-kódex sem tartalmazott intézkedéseket.
Dualista a szankciórendszer, ha mindkét szankciófajta létjogosultságát elismeri.
Nagy Ferenc a rendszer következő három változatát különbözteti meg.
1) A konjunktív dualista rendszerben a bíróság adott bűncselekmény jogkövet
kezményeként mind a büntetést, mind az intézkedést egymás mellett elrendelheti,
vagy el kell rendelnie. A büntetés és az intézkedés együttes alkalmazása négyféle
képp történhet:
a) a szabadságelvonással járó büntetés mellett szabadságelvonó intézkedést szab
nak ki, amelyre a 2010 előtti magyar jogból a szabadságvesztés büntetés és az alko
holisták kényszergyógyítása együttes alkalmazása volt hozható példaként;
b) a szabadságelvonással járó büntetéshez szabadságelvonás nélküli intézkedés
kapcsolódik, ilyen a szabadságvesztés mellett alkalmazott elkobzás vagy pártfogó
felügyelet;
c) a szabadságelvonással nem járó büntetés mellett szabadságelvonással nem
járó intézkedést alkalmaznak, melyre példa lehet a felfüggesztett szabadságvesztés
mellett elrendelt pártfogó felügyelet;
d) a szabadságelvonással nem járó büntetést követő szabadságelvonó intézke
dés alkalmazása meglehetősen ritka.
Az a) pontban ismertetett változattal szemben megfogalmazott kritika lényege,

hogy az elkövető ugyanazért a bűncselekményért kétszer szenvedi el személyes
szabadságának korlátozását.
2) Az alternatív dualista rendszer a büntetés vagy intézkedés alkalmazását csak
vagylagosan teszi lehetővé, együttes elrendelésük tehát kizárt.
3) A dualista helyettesítő (szubsztitúciós) rendszerben a törvényhozó a szank
ciók mindkét nemét szabályozza és a bíróság is mindkét szankciótípust - együtte
sen - kiszabhatja, ugyanakkor az intézkedés végrehajtása a büntetés végrehajtá
sát általában megelőzi, és az intézkedésnek a büntetés tartamába való beszámítása
révén a büntetést csökkenti, helyettesíti. A végrehajtandó intézkedésnek a büntetés
tartamába való beszámításával az elkövetőt terhelő hátrányok jelentős enyhítésére
alkalmas. A dualista helyettesítő rendszerre a német, az osztrák, a svájci Btk. egyes
rendelkezései szolgálhatnak például.173
A SZANKCIÓK MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDJAI
Mivel valamennyi büntetőjogi szankció komoly beavatkozást jelent az állampolgá

rok alkotmányos jogaiba, garanciális jelentőséggel bír alkalmazási feltételeik egzakt
meghatározása. A szankció alkalmazási feltételeinek mikénti meghatározásával
a törvényhozó egyben a jogalkalmazó kompetenciájának határait is kijelöli.
Azon az alapon, hogy a büntetés nemének és mértékének meghatározása
mennyiben képezi a törvényhozó vagy a jogalkotó feladatát, négyféle büntetési
rendszer különböztethető meg. Ezek:
- az abszolút határozott;
- az abszolút határozatlan;
- a relatíve határozott; és
- a relatíve határozatlan szankciórendszer.
Az abszolút határozott rendszerben a jogalkotó a büntetendő cselekmények
körén felül mind a büntetés nemét, mind annak konkrét mértékét előírja, tehát az
adott bűncselekményre csak pontosan meghatározott nemű és mértékű szankció
alkalmazható. A bíróság feladata a büntetőjogi felelősség vizsgálatára korlátozódik,
és ha megállapítja az elkövető büntetőjogi felelősségét, téladata csupán a törvényileg
előre megállapított szankció mechanikus kiszabása. Büntetőjogunk korai korszaká
ból hozott példa, hogy a hütlenségi esetek büntetése kizárólag „fej- és jószágvesz
tés” volt. Az abszolúte határozott rendszer a bírói önkény kiküszöbölése érdekében
került később előtérbe a felvilágosodás idején, alapvető hibája azonban az egyé-
niesítés lehetőségének teljes hiánya. Ilyen rendelkezés volt olvasható egyébként
a Csemegi-kódex 278. §-ában, amelynek értelmében ,,[a] ki embert előre megfon
tolt szándékból megöl: a gyilkosság bűntettét követi el, és halállal büntetendő”.
"3 Uo. 252-253. o.

72. A BÜNTETÉS JOGALAPJA ÉS CÉLJA
Jelenleg az USA egyes tagállamainak joga minősített emberölés esetén automati

kusan a halálbüntetés kiszabását írja elő. Ugyanakkor, mint látni fogjuk, legújabban
hazánkban is újra megjelentek az abszolút határozott szankciós szabályok.
Az előbbi ellentéte az abszolút határozatlan rendszer, ahol a törvényhozó a bün
tetési nem és a büntetés mértékének meghatározását is a jogalkalmazóra bízza.
Ilyenkor a jogalkotó mindössze annak meghatározására szorítkozik, hogy mely
cselekmények képezzenek bűncselekményt. Ez a rendszer a bírói önkény meleg
ágya. Alkalmazására radikális változások időszakában került sor, például a Tanács
köztársaság idején, amikor a szankció neme és mértéke is a bírák forradalmi jogtuda
tának függvénye volt. Ez egy demokratikus állam számára elfogadhatatlan rendszer.
A relatíve határozott rendszerben a büntetéskiszabás feladata megoszlik a törvény
hozó és a bíróság között: a büntetés nemét vagy lehetséges nemeit, valamint a bünte
tés mértékének alsó és felső határát a törvényhozó határozza meg. A bíróságot
a törvényi keretek között mérlegelési jog illeti meg. A szankció meghatározásának
módja alapján a rendszer négy típusa különböztethető meg.
a) Az első esetben a törvény az adott bűncselekmény szankciójának speciális
minimumát és maximumát is meghatározza, így például a Btk. 365. § (1) bekezdése
a rablás alapesetét két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
b) A második esetben a szankció generális minimuma és speciális maximu
ma meghatározott, így például a Btk. 164. § (3) bekezdés értelmében a súlyos testi
sértés bűntette 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés alsó hatá
ra - felnőtt korú esetében - a Btk. 36. §-a értelmében 3 hónap.
c) A szankció speciális minimuma és generális maximuma meghatározásának
módszerével a magyar jog nem él.
d) A törvény a szankció generális minimumát és generális maximumát az
Általános Részben szabályozza, így például a Btk. 47. § (1) bekezdése értelmében
a közérdekű munka legrövidebb tartama 48, leghosszabb tartama 312 óra.
A relatíve határozatlan rendszerben a törvényhozó az adott bűncselekményre
alkalmazandó szankció neme mellett a büntetés mértékének csak az alsó vagy fel
ső határát határozza meg. Mivel azonban a törvény speciális minimum vagy ma
ximum hiányában is meghatározza a büntetés generális minimumát és maximumát,
a rendszer a büntetés kiszabásakor tér el markánsan a relatíve határozott rendszertől.
A bíró a büntetést határozott tartam megjelölése nélkül, csupán a kiszabott büntetés
legalacsonyabb vagy legmagasabb mértékére utalva szabja ki. A relatív határozat
lan rendszerre az Egyesült Államok lehet példa. Megjegyzést érdemel, hogy az
EJEB e rendszer kapcsán több ítéletében a büntetések időnkénti, előre látható érde
mi felülvizsgálatának szükségességét hangsúlyozta. Az EJEB M. v. Németország'1*
ügyében hozott döntésében is foglalkozott a határozatlan idejű szabadságelvonással
”4 19359/04. számú ügy.

járó büntetésekkel. Az ítélet jól szemléleti az alkotmányos védelem korlátáit, hi

szen behatóan foglalkozott a szociális biztonság és az egyén szabadság közötti
arányosság, illetve egyensúly kérdésével. Németországban, csakúgy, mint számos
más jogrendszerben, különbséget tesznek a büntető és nem büntető jellegű szank
ciók között, azzal, hogy ez utóbbira nem vonatkoznak az alkotmányos korlátok,
hiszen azok jellegüket tekintve nem büntetőek.175 A konkrét ügyben a schwalm-
stadti börtönben fogva tartott többszörös visszaeső kérelmező panaszában arra
hivatkozott, hogy a német bíróságok megsértették az EJEE 5. Cikk 1. szakaszá
ban foglalt jogait azzal, hogy a biztonsági őrizetét az akkoriban hatályos törvények
szerinti tízéves időtartamon túlra meghosszabbították, sérelmezte továbbá az EJEE
7. Cikkének 1. szakaszában foglalt visszamenőleges hatályú büntetések tilalmába
ütköző jogszabály-módosításokat. A panaszost legalább hét alkalommal ítélték el
testi sértés és vagyoni elleni erőszakos bűncselekmények elkövetéséért, büntetését
azonban patologikus mentális rendellenességére figyelemmel pszichiátriai intézet
ben rendelték végrehajtani. 1986-ban a marburgi Regionális Bíróság gyilkossági
kísérlet és rablás vádjával öt év szabadságvesztést szabott ki a kérelmezővel szem
ben. Az eljárás során készült szakértői vélemény alapján azonban mentális álla
potát nem lehetett már patologikusnak minősíteni, ezért további orvosi kezelése
nem volt indokolt. Mivel azonban várható volt, hogy további erőszakos bűncselek
ményeket fog elkövetni, az eljáró bíróság elrendelte biztonsági őrizetbe vételét is.
Az ítélet meghozatalának időpontjában hatályos törvényi rendelkezés értelmében
a kérelmező, akivel szemben első ízben szabtak ki ilyen intézkedést 1986-ban, elzá
rása legfeljebb tíz év időtartamra történhetett, amely után 2001-ben szabadlábra
kellett volna bocsátani. Az 1988. évi törvény módosítás azonban eltörölte a bizton
sági őrizet felső határát, így a biztonsági őrizetet tíz év eltelte után is fenntarthatta
a büntetés-végrehajtási bíróság. Az EJEB vizsgálata kiterjedt arra, hogy az M.-mel
szemben alkalmazott biztonsági őrizet büntető jellegűnek tekinthető-e, és megál
lapította, hogy a német jogrendszerben a biztonsági őrizet büntetésként funkcio
nál, mivel azt kizárólag a legsúlyosabb bűncselekmények elökövetőivel szemben
alkalmazzák. Az EJEB elismerte, hogy a biztonsági őrizet intézményének fenn
tartása jogszerű a nemzeti jogrendszerek részéről, még akkor is, ha az az egyén
szabadsághoz való jogát korlátozza, ugyanakkor az alkalmazására csak meghatá
rozott feltételekkel kerülhet sor, ezt hivatott szolgálni idlima ratio jellege is.176 Az
EJEB álláspontja szerint a kérelmezővel szemben alkalmazott intézkedés kezdet
ben az Egyezmény 5. Cikk 1. szakaszának a) pontja alapján jogszerű volt, azonban
a biztonsági őrizet tíz éven túli fenntartásával kapcsolatban az EJEB megállapította
az EJEE megsértését. Az ítélet indokolása értelmében ugyanis a kérelmező nem
175 Farmer, Lindsay: Punishment in the Rule of Law, 10-11. (megjelenés alatt).
176 Uo.
láthatta előre megfelelő időpontban tettének következményeit, vagyis, hogy korlátlan

időre megfoszthatják szabadságától. A 7. Cikk 1. szakaszának második mondata
kapcsán (mely értelmében „nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmaz
ható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni”177), az EJEB megállapította, hogy
a kérelmezővel szembeni biztonsági intézkedés visszamenő hatállyal lett meghosz-
szabbítva egy olyan törvény alapján, amely a kérelmező bűnelkövetése után hét
évvel lépett hatályba, így Németország e cikk alapján is elmarasztalásra került.178
Végül a magyar fejlődés iránya kapcsán kiemelhető Fayer László posztumusz
megjelent írása, amely szerint:
[a] tizenkilenczedik század eleje óta a büntetőjog fejlődése két külön stádiumon ment
keresztül. Előbb a törvényben rendelt és a bíró által kiszabandó büntetés abszolút
jellegüből relatíve meghatározott büntetéssé lett. A biró egyéniesitési joga érvénye
sült a törvényhozó általánosításával szemben. Az átalakulás ezen proczessusa ötven
évig tartott. A század közepe táján egy lépéssel tovább mennek a törekvések: nemcsak
a kiszabandó, de a biró által kiszabott büntetés is relatív jellegű legyen, annyiban, hogy
ne jelentsen többet, mint a biró részéről a végrehajtó közegek számára felhatalmazást
a büntetés végrehajtására. Amig az előbbi korszakban a biró büntetési parancsot ad ki,
az utóbbinak felfogása szerint engedélyt.179
Hatályos büntetőjogunk szankciórendszere
Szankciórendszerünk - a rendszerváltás utáni évekhez viszonyítottan - több szank

ciót ismert, és mint ilyen, igen színes képet mutatott. Ez a helyzet a rendszerváltás
környékén, a halálbüntetés, a javító-nevelő munka, a szigorított javító-nevelő munka,
valamint a biztonsági intézkedések eltörlését követően némileg leegyszerűsödött.
Legújabban ugyanakkor, az 1978. évi Btk. 2009. évi novelláris módosítása,180 majd
a Btk. nyomán ismét erőteljesen a differenciáltság irányába mozdult el, hiszen - mint
látni fogjuk - számos új szankció jelent meg a büntetőjogunkban.
Hatályos szankciórendszerünk büntetések és intézkedések alkalmazását is le
hetővé tevő részben konjunktív, részben alternatív dualista szankciórendszer. Elsőd
leges szankcióformának a büntetés tekinthető, az intézkedések a speciális prevenció
fokozását szolgálják.
EJEE 7. cikk 1. szakasza.

178 M. kontra Németország ügy, 19358/04 sz. kérelem.
Fayer László: Fayer László irodalmi hagyatékából. Jogtudományi Közlöny, (1909) 21., 181. o. (A munka
címéhez kapcsolt lábjegyzet szerint a „dolgozat Fayer László életének utolsó évében készült. Czimet
a szerző nem adott neki”.)
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXX. törvény
(2009. évi Bn.).
A szankciók meghatározási módját tekintve a magyar Btk. fő szabály szerint

a relatíve határozott rendszer talaján áll, amelynek lényege szerint a törvényhozó
előírja az egyes bűncselekményekre alkalmazható büntetési nemet, valamint azok
alsó és felső határát.181 A mértéket, a konkrét bűncselekményre vetítve, a Különös
vagy az Általános Rész határozza meg. Már most érdemes azonban kiemelni, hogy
a büntetési tétel egyes általános részi rendelkezések miatt módosulhat. így példá
ul halmazati büntetés és összbüntetés, bűnszervezetben elkövetés, illetve különös
vagy többszörös visszaesők esetén a törvény felfelé, míg a büntetés enyhítése esetén
lefelé történő átlépést tesz lehetővé, vagy éppen ír elő a bíróság számára. A bünte
tési tétel meghatározásakor tehát az általános részi rendelkezésekre is figyelemmel
kell lenni.
A büntetési nemeket felsoroló 33. § (1) bekezdése megkülönbözteti a büntetése
ket és a mellékbüntetést.182
A Btk. különös része leggyakrabban szabadságvesztést (kivételesen elzárást) ír
elő a bűncselekmények szankciójaként, szankciórendszerünk tehát alapvetően sza
badságvesztés-centrikus.183 Az általános részi rendelkezések alapján széles azonban
a szabadságelvonással nem járó büntetések, valamint az intézkedések önálló alkal
mazásának lehetősége is.
Hatályos büntetőjogi szankciórendszerünk a következő - nem katonai - bünte
tésekből, mellékbüntetésből és intézkedésekből áll.
A Btk. 33. § (1) bekezdés értelmében büntetések:

1. a szabadságvesztés;
2. az elzárás;
3. a közérdekű munka;
181 Lásd Földvári József: A büntetés tana. Budapest, 1970. 98-99. o.; Rendek: Sándor: A büntetés kiszabása.
Enyhítő és súlyosító körülmények. Budapest, 1976. 39. o.; Györgyi: Büntetések és intézkedések. 116-117.
o.; Nagy: A magyar büntetőjog általános része. 256. o.
182 Nem számítva a Btk.-nak a jelen tankönyv kereteiben részletes bemutatásra nem kerülő, a katonákra
vonatkozó XII. Fejezetét. A 135. § (1) bek. a) és b) pontja ugyanis két további katonai büntetést (lefo
kozás és szolgálati jogviszony megszüntetése), valamint két katonai mellékbüntetést (rendfokozatban
visszavetés és várakozási idő meghosszabbítása) is meghatároz.
’83 A bírói gyakorlat ugyanakkor az 1980-as évek óta pénzbüntetés-centrikusnak volt tekinthető, hiszen
ezt a szankciót szabták ki legsűrűbben. A 2010-es évek elejétől aztán e trend megfordult, és ismét
a szabadságvesztés vált a leggyakrabban előforduló büntetési nemmé. így például 2015-ben 26 439
szabadságvesztést és 21 286 pénzbüntetést, míg 2016-ban 25 363 szabadságvesztést és 22 824
pénzbüntetést szabtak ki. A legfrissebb két év adatai alapján azonban ez az arány ismét visszafor
dulni látszik. 2017-ben ugyanis már csak 22 942 szabadságvesztés szabtak ki, míg ugyanebben az
évben 23 270 pénzbüntetést. 2018-ban pedig mindössze 20 449 szabadságvesztés kiszabása mellett
a pénzbüntetések száma 23 790 volt. Lásd B/7481 A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az
ügyészség 2018. évi tevékenységéről, http://ugyeszseg.hu/pdf/ogy _besz/ogy _beszamolo _2018.pdf
(letöltve: 2019.08.16.).
4. a pénzbüntetés;
5. a foglalkozástól eltiltás;
6. a járművezetéstől eltiltás;
7. a kitiltás;
8. a sportrendezvények látogatásától való eltiltás;
9. a kiutasítás.
A Btk. 33. § (2) bekezdése alapján mellékbüntetés: a közügyektől eltiltás.
A Btk. 63. § (1) bekezdése pedig az alábbi intézkedéseket intézményesíti:

1. a megrovás;
2. a próbára bocsátás;
3. a jóvátételi munka;
4. a pártfogó felügyelet;
5. az elkobzás;
6. a vagyonelkobzás;
7. az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele;
8. a kényszergyógykezelés;
9. a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések.184
A Btk. - az egyéniesített és differenciált jogkövetkezmények alkalmazhatósága ér

dekében - általában megengedi, hogy a bíróság ugyanazon elkövetővel szemben,
ugyanazon büntetőeljárásban egyidejűleg több szankciót is alkalmazzon. A fő sza
bály tehát az együttalkalmazás lehetősége. Ezzel szemben ugyanakkor egyes esetek
ben az együttalkalmazás kizárt.
Az alapvetően a relatíve határozott szankciórendszer elvét követő hazai büntető
szankciórendszerben kérdésként jelentkezik továbbá, hogy e berendezkedés nyomán
milyen mértékű mérlegelési jogkör illeti meg a bíróságot (vagy a megrovás és a párt
fogó felügyelet alkalmazása körében az ügyészséget). Ez utóbbi kérdéskör a diszpo-
zitív és kógens szankciós szabályok vizsgálatának szükségességét veti fel. Az említett
témakörökkel a következő, bevezető jellegű fejezetekben külön is érdemes foglal
kozni.
Együttalkalmazási tilalmak
Az ún. együttalkalmazási tilalmak szerepe az, hogy kizárják annak lehetőségét,
hogy bizonyos szankciók - a kétszeres értékelés tilalmára is figyelemmel - azonos
"M Ez utóbbiak a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi C1V.
törvény 3. § (1) bekezdése szerint a jogi személy megszüntetése, a jogi személy tevékenységének korlá
tozása, valamint a pénzbírság. E munka kereteiben azonban ezek részletes bemutatását mellőzzük.
elkövetővel szemben, egyazon bírósági (ügyészségi)185 határozatban kerülhessenek

alkalmazásra.186
Az együttalkalmazási tilalom ugyanakkor - mint jogi terminus - a büntető
jogban nem vagy nemigen tekinthető elterjedtnek. Az sokkal inkább a közszféra
munkajogában, az úgynevezett összeférhetetlenségi szabályokkal együtt tárgyalt
kifejezésként ismert.187 E két kategória lényege, hogy ,,[a]z összeférhetetlenség
bizonyos tevékenységek végzését zárja ki, az együttalkalmazási tilalom pedig az
egymással szoros, családi, érzelmi kapcsolatban lévő személyek munkavégzés
során történő elkülönítését célozza”.188 Nem ilyen terminológiával ugyan, de előfor
dult egyfajta együttalkalmazási tilalom fegyelmi eljárásban történő (munkajogi)
szankcionálás kapcsán is. így például a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi
II. törvény hatálya alatt született eseti döntés szerint ,,[m]egrovás (szigorú megro
vás) fegyelmi büntetés más fegyelmi büntetéssel együtt nem szabható ki”.189
Büntetőjog-specifikus értelemben együttalkalmazási tilalom alatt olyan szank
ciós szabályokat szükséges érteni, amelyek két vagy több jogkövetkezmény (bünte
tés vagy intézkedés) azonos elkövetővel szembeni, egyazon eljárásban történő alkal
mazását - fő szabály szerint - kizárják. Jóllehet a Btk. miniszteri Indokolása még
„a büntetések együttes alkalmazása alóli kivételek” kategóriájáról tett említést,190
valójában az „együttalkalmazási tilalom” e speciális értelmű használata is szaba
tos és találó megnevezés. E megállapítás helyességét az is alátámaszthatja, hogy az
említett szóhasználattal egy friss elvi bírósági határozatában a Kúria is élt már.191192
Az efféle szankciós tilalmak léte - általában - kétféle körülményre vezethe
tő vissza. Egyrészt több azonos/lényeges vonásaiban hasonló tartalmú szankció
egyidejű alkalmazása „címkézési csalást” (Etikettenschwindel) alkothatna, és így
sértené a kétszeres értékelés tilalmát (ne bis in idem).m Másrészt bizonyos jogkö
vetkezmények gyakran már természetükből fakadóan kizárják (vagy legalábbis
minimalizálják) más szankció(k) egyidejű alkalmazásának jelentőségét, értelmét.
185 Ti. megrovást (Btk. 64. §) és pártfogó felügyeletet (Btk. 69-71. §) nemcsak a bíróság, hanem az ügyész
is alkalmazhat.
188 Szűk körben, mint látni fogjuk, a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló 2001. évi CIV. törvény
is ismer együttalkalmazási tilalmakat.
187 Vö. Hazafi Zoltán: Együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség. In Hazafi Zoltán (szerk.): A közszol
gálati tisztviselői törvény magyarázata. Kézirat. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, h. n., 2012. 183-185. o.;
Cséffán József: A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és magyarázata. Szeged, 2016.440-445. o.
188 Bérces Kamilla: Összeférhetetlenség és együttalkalmazási tilalom a közszférában. HR & Munkajog,
(2016) 4„ 19-22., 19. o.
185 BH 1989, 327.
A 2012. évi C. tv. miniszteri Indokolása. Részletes Indokolás a 33. §-hoz.
191 EBH 2016, B.6.
192 A címkézési csalás kifejezést Eduard Kohlrausch eredetileg a szabadságvesztés büntetés és az emel
lett ugyancsak szabadságelvonó intézkedés, a biztonsági őrizet együttes alkalmazására vonatkoztatta.
Álláspontját ismerteti Nagy: A magyar büntetőjog általános része. 252. o.
Az ilyen típusú jogkövetkezmények skálájának egyik végén természetesen az elítélt

személyét elimináló büntetések (halálbüntetés vagy az életfogytig tartó szabadság
vesztés) foglalnak helyet. A másik oldalon a legenyhébb szankciók (mint például
a megrovás vagy próbára bocsátás intézkedése) hozhatók fel példaként.
Együttalkalmazási tilalmakat értelemszerűen több büntetés vagy mellékbünte
tés, intézkedések, valamint bizonyos esetekben büntetés és intézkedés relációjában
is szabályozhat egy büntetőtörvény. Előfordulhat negatív és pozitív megfogalma
zása; előbbi esetben azt rögzíti a jogszabályhely, hogy mely szankciók együttes
alkalmazása tilalmazott, míg utóbbi az együttesen megengedett jogkövetkezmé
nyeket nevesíti, amiből implicite következik, hogy a további, nem említett szankci
ók viszonylatában él az együttalkalmazás tilalma.
Ami e kérdéskör jogtörténeti aspektusait illeti, az I. Büntető Novella (a további
akban I. Bn.: a büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és
módosításáról szóló 1908. évi XXXVL törvénycikk) 1. §-ában - amely a Csemegi-
kódexet úgy egészítette ki, hogy különös méltánylást érdemlő ok fennállása esetén
megengedte a legfeljebb egy hónap fogházbüntetés, illetve a pénzbüntetés végre
hajtásának felfüggesztését - azt a tilalmat állította fel, hogy a felfüggesztő ítélet
ben kiutasítást nem lehet kimondani. E rendelkezés alapján tehát a felfüggesztett
fogház-, illetve pénzbüntetés és a kiutasítás együttalkalmazása kizárt volt.
A Csemegi-kódex általános részét újrakodifikáló, a büntető törvénykönyv álta
lános részéről szóló 1950. évi II. törvény (a továbbiakban: Btá.) 33. § (2) bekezdése
alapján halál-, illetve tizenöt évi vagy ennél hosszabb tartamú börtönfőbüntetés
mellett pénzbüntetés mint mellékbüntetés nem volt kiszabható.
A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. tör
vény (a továbbiakban: 1961. évi Btk.) 36. § (2) bekezdése értelmében halálbüntetés
mellett mellékbüntetésként csak vagyonelkobzást lehetett alkalmazni, amely meg
fogalmazásból kitűnően a halálbüntetés és mellékbüntetéséül a közügyektöl eltiltás,
a foglalkozástól eltiltás, a kitiltás, a kiutasítás, valamint - a Btá. megoldásához ha
sonlóan193 - a pénzbüntetés [melyek ekkoriban az 1961. évi Btk. 35. § (2) bekezdése
alapján mind mellékbüntetések voltak] alkalmazása kizárt volt.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény a 2009. évi LXXX. tör
vénnyel (a továbbiakban: 2009. évi Bn.)194 történő módosítása nyomán már a Btk.-hoz
hasonlóan szabályozta a büntetések körében az együttalkalmazási tilalmakat, az
eltérések pedig nem annyira nyomósak, hogy külön is említést tegyünk róluk.
A Btá. és az 1961. évi Btk. összevetéséhez lásd Békés Imre: Az új Btk. általános részéről. Rendőrségi
Szemle, (1962) 2., 111-113. o.; Ambrus István: Békés Imre korai munkáiról, lustum Aequum Salutare,
(2016) 3., 5-22., 21-22. o.
194 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXX. törvény.
Ami a hatályos magyar szankciórendszert illeti, elsőként említhető, hogy a Btk.

33. § (3) bekezdése fő szabályként - a differenciált és individuális szankcionálás
kívánalma jegyében - a büntetések együttalkalmazását megengedi, és csak mint
kivételre utal195 azokra a törvényhely (6) bekezdéseiben szabályozott esetekre,
amelyek kapcsán egyes büntetések egyidejű kiszabása nem megengedhető.196
A Btk. 33. § (6) bekezdés a) pontja szerint nem szabható ki szabadságvesztés
mellett elzárás vagy közérdekű munka. Ezek az együttalkalmazási tilalmak a már
érintett „címkézési csalás” lehetőségének kiküszöbölésére hivatottak. A szabad
ságvesztés és az elzárás ugyanis egyaránt szabadságelvonó büntetés, míg a közér
dekű munka - ha nem vonja is el, de legalábbis - korlátozza az elítélt szabad
ságát a munkavégzés időtartamában. Magától értetődik, hogy ez az összefüggés
a szabadságvesztés és a közérdekű munka viszonylatában ugyanolyan élesen jelen
van, mint az elzárás és a közérdekű munka összefüggésében. Erre tekintettel nehe
zen érthető, hogy a törvényhozó miért nem zárta ki az elzárás és a közérdekű munka
együttes kiszabási lehetőségét is. \z. elzárás büntetését ugyanis a büntetőjog - mint
később látni fogjuk - a szabálysértési jogtól vette át.197 Nagy Ferenc szerint ezért
a Btk. „nemigen érthető furcsasága”,198 hogy az együttalkalmazási tilalmak köré
ben a jogalkotó miért nem követte a szabálysértési szankciók körében irányadó
megoldásokat. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési
nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.)
7. § (3) bekezdése ugyanis kategorikusan akként rendelkezik, hogy a szabálysértési
elzárás mellett nem szabható ki közérdekű munka. Ezt a rendelkezést a büntetőjogi
törvényhozónak ugyancsak indokolt lenne átvennie.
Megjegyezhető, hogy a jogirodalomban van olyan álláspont, amely szerint
a szabadságvesztés és a közérdekű munka együttes kiszabása tilalmának prakti
kus indoka van, mert „a szabadságvesztés mellett a közérdekű munka végrehajtása
rendkívül megnehezülne. (A rövidebb tartamú elzárás mellett azonban kiszabható
195 Kiemelhető, hogy a Btk. 33. § (3) bekezdése az (5)-(6) bekezdésekre együttesen utal, ezek közül azon
ban az (5) bekezdésre történő utalás törvényszerkesztési hibának tekinthető, hiszen az (5) bekezdés -
a (4) bekezdéshez hasonlóan - nem tilalmakat, hanem alternatív büntetéskiszabási lehetőségeket tesz
lehetővé a bíróság számára.
196 A megengedett kombinációkról - a 2009. évi Bn.-nel módosított 1978. évi Btk. hatálya alatt - kimerítő
felsorolást ad Kis Norbert: 3.2. A büntetések. In Kis Norbert (szerk.): Büntetőjog I. Az anyagi büntetőjog
általános része. Büntetőjogi ismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Budapest-Pécs, 2011.
180-181. o.
197 Ehhez lásd Nagy Marianna: Quo vadis Domine? Elmélkedések a szabálysértések helyéről a 2012. évi
szabálysértési törvény kapcsán. Jogtudományi Közlöny, (2012) 5., 217-226., 225. o.; Tóth Mihály: Az új
Btk. bölcsőjénél. Magyar Jog, (2013) 9., 525-534., 530. o.; Hollán Miklós: Az új Büntető Törvénykönyv.
In Jakab András - Gajouschek György (szerk.): A magyar jogrendszer állapota. Budapest, 2016.344-384.,
382. o.; Ambrus István: A szabálysértési jog néhány aktuális kérdése - büntetőjogászi szemmel. Közjogi
Szemle, (2014) 4.. 30-37., 37. o.
198 Nagy Ferenc: A szankciórendszer. Jogtudományi Közlöny, (2015) 1., 1-15., 7. o.
a közérdekű munka, hiszen az elzárás büntetés kitöltése után nincs akadálya a végre
hajtásának.)”.199 A probléma nézetünk szerint ugyanakkor sokkal inkább tekinthető
elvi, semmint gyakorlati szempontokon alapulónak, hiszen egy rövid tartamú (akár
három-öt hónapos) szabadságvesztés után a közérdekű munka végrehajtása ugyan
úgy nem ütközne akadályba, mint például a kilencvennapos elzárást követően.200
Ebben a körben kiemelhető, hogy - mint arra Tóth Mihály is utal201 - alsóbí
rósági gyakorlatban előfordult szabadságvesztést és közérdekű munkát együttesen
kiszabójogerőre emelkedett döntés is. A törvénysértő helyzetet a Kúria felülvizs
gálati eljárásban orvosolta, és a BH 2014. 3. számon publikálta is azt a döntését,
amelyben - a törvénnyel egyezően - kimondta, hogy ,,[s]zabadságvesztés mellett
nem szabható ki közérdekű munka”.
A Btk. 33. § (6) bekezdés b) pontja szerint továbbá nem szabható ki kiutasítás
mellett közérdekű munka vagy pénzbüntetés. E tilalmak kapcsán már hangsúlyo
zottabban jelen vannak gyakorlati megfontolások: a Gál-Szűcs szerzőpáros szerint
,,[a]z országból kiutasított személyen a közérdekű munkát értelemszerűen nem le
hetne végrehajtani, a pénzbüntetést pedig - meg nem fizetése esetén - nem lehetne
szabadságvesztésre átváltoztatni”.202
A legutóbbi időszakban a Kúria több esetben is foglalkozott a kiutasítással
kapcsolatos együttalkalmazási tilalmakkal. Egy 2015 áprilisában, első fokon jogerő
re emelkedett járásbírósági döntésben a bíróság a török állampolgárságú vádlottal
szemben, embercsempészés bűntette miatt egy év nyolc hónap szabadságvesztést,
ötvennapi tétel pénzbüntetést, valamint négyévi kiutasítást szabott ki. Az ekkor is
felülvizsgálati eljárás keretében eljárt legfőbb bírói fórum a határozat törvénysértő
voltát észlelte, és azt akként orvosolta, hogy a pénzbüntetés kiszabását mellőzte.203
Ennél is érdekesebb az EBH 2016, B.6. szám alatt publikált elvi döntés, amely
ben a Kúria a kötelezőnek tekintett pénzbüntetés és a kiutasítás kollízióját utóbbi
háttérbe léptetésével oldotta fel,204 figyelemmel arra, hogy - mint látni fogjuk -
a kiutasítás csupán látszólagosan, a kötelező pénzbüntetés ugyanakkor de facto
kógens szabálynak tekinthető (e kategorizálásról később ejtünk szót).
Gál István László - Szűcs András: A büntetések. In Polt Péter (fószerk.): Új Btk. Kommentár. 2. kötet,
Általános rész. Budapest, 2013. 14. o.
200 A Bv. tv. 28. § (1) bekezdés d) pontja, illetve (2) bekezdése szerint az öt évet el nem érő tartamú szabad
ságvesztés és az elzárás végrehajthatósága egyaránt öt év alatt évül el.
201 Tóth Mihály: A büntetőjogi jogkövetkezmények. In Belovics Ervin - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog
I. Általános rész. Harmadik, hatályosított kiadás. Budapest, 2015. 379. o.
202 Gál-Szűcs: A büntetések. 14. o. E megállapítás fényében nyilvánvalóan elírás az idézett kommentárban
a kiutasításról szóló rész azon általános megállapítása, hogy a kiutasítás „[jjelenleg kiszabható önállóan
és más büntetésekkel együtt is". Uo. 61. o.
203 BH 2017, 1.
204 Hasonlóan már korábban a BH 2007, 211. számon közzétett döntés.
A szakirodalom a kiutasítás kapcsán a törvényben írtakon túl további - az egyes

szankciók jellegével indokolt - együttalkalmazási tilalmat is nevesít. így Juhász
Zsuzsanna szerint
[bjár a Btk. 33. § (6) bekezdés b) pontja alapján a kiutasítás mellett csak közérdekű
munka, illetve pénzbüntetés nem szabható ki, a kiutasítás lényegéből fakadóan (neve
zetesen, hogy a kiutasított külföldinek az ország területét el kell hagynia) nem alkal
mazható kitiltással, sportrendezvények látogatásától való eltiltással, foglalkozástól
eltiltással és járművezetéstől eltiltással együtt sem.205
Ez az álláspont azonban - amellett, hogy az ellentétből való következtetés logikai értel

mezési elvével is szembemenni látszik - nem számol azzal a lehetőséggel, hogy például
a foglalkozástól vagy a járművezetéstől eltiltás tartama ugyanazon ítéletben, amelyben
a külföldit (hontalant) egyúttal ki is utasítják, adott esetben hosszabb is lehet. Például, ha
a bíróság két év kiutasítás mellett öt évre eltiltja a járművezetéstől a halálos kimenetelű
közúti veszélyeztetés elkövetőjét. Ilyenkor ugyanis - miután mindkét büntetés tartama
egyaránt az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik206 - valójában lesz olyan három
évi időtartam, amikor az elkövető már visszatérhet Magyarország területére, járművet
azonban továbbra sem vezethet, tehát további - bűncselekményének súlyával arányban
álló - joghátrány éri. így véleményünk szerint e két szankció együttes kiszabása szük
séges és indokolt lehet, relációjukban tehát együttalkalmazási tilalom nem áll fenn.
2018. január 1. napjától, a 2017. évi CXLIV. törvény207 51. §-a alapján a Btk. 33. §
(6) bekezdése azzal a c) ponttal egészült ki, amelynek értelmében nem szabható ki
életfogytig tartó szabadságvesztés mellett pénzbüntetés. Az említett módosító törvény
miniszteri Indokolása szerint e szabály hiányában előfordulhatott, hogy
az utóbb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltnél a pénzbüntetés helyébe lépő

szabadságvesztés egészen addig nem hajtható végre, amíg az elítéltet az életfogytig
tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátják (azaz legkevesebb
huszonöt év elteltével) vagy amíg öt a kötelező kegyelmi eljárás eredményeként nem
szabadítják. így - szemben az elzárással vagy a közérdekű munkával - a hatályos
szabályok alapján a pénzbüntetés lényegében korlátlan ideig végrehajtható, amely az
elítéltre nézve méltánytalan”.208
205 Juhász Zsuzsanna: A büntetések. In Karsai Krisztina (szerk.): Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz.
Budapest, 2013.
2M Btk. 60. § (4) bekezdés; 56. § (4) bekezdés.
207 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (1998. évi Be.), egyes büntető tárgyú törvények, vala
mint az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények módosításáról
szóló 2017. évi CXLIV. törvény.
208 A 2017. évi CXLIV. tv. miniszteri Indokolása. Részletes Indokolás az 51. §-hoz.
Hatályos büntetőjogunk - a katonai szankciók körén kívül - egyetlen mellékbüntetést,

a közügyektől eltiltást ismeri [Btk. 33. § (2) bek.]. A közügyektöl eltiltás - mellékbün
tetési jellegéből fakadóan - kizárólag végrehajtandó szabadságvesztés mellett szabha
tó ki [Btk. 61. § (1) bek.]. E rendelkezés azonban implicite sem igazából jelent együtt
alkalmazási tilalmat. Nem arról van szó ugyanis, hogy a közügyektől eltiltás mellett
a (végrehajtandó) szabadságvesztésen kívül más büntetés kiszabása ex lege kizárt
lenne, hanem arról, hogy ugyanezen bírósági ítéletben, egyazon elkövetővel szemben
közügyektől eltiltás csak letöltendő szabadságvesztéssel egyidejűleg alkalmazható,
illetve - ha ezek törvényi feltételei fennállnak - más büntetések is kiszabhatok.
Valódi együttalkalmazási tilalmat jelent ugyanakkor a Btk. 135. § (2) bekez
dése, amely szerint katonai büntetés - tehát lefokozás (Btk. 137. §) vagy szolgálati
viszony megszüntetése (Btk. 138. §) - nem alkalmazható, ha a katonát [Btk. 127. §
(1) bek.] a közügyektől eltiltják. A Btk. miniszteri Indokolása szerint e megoldás
indoka, hogy amennyiben a katonát a közügyektől eltiltják, akkor az ítélet jogerőre

emelkedésével elveszti a katonai rendfokozatát és az eltiltás hatálya alatt nem is érhet
el katonai rendfokozatot, tehát a lefokozás, illetve a szolgálati viszony megszünte
tése okafogyott lenne. Emellett katonával szemben is kizárólag akkor alkalmazható
közügyektől eltiltás mellékbüntetés, ha vele szemben végrehajtandó szabadságvesz
tést szabnak ki. A szolgálati viszonyt szabályozó külön törvények kizárják azt, hogy
a katona hivatásos vagy szerződéses szolgálatot lásson el akkor, ha vele szemben a bíró
ság végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki. Ekkor ugyanis a szolgálati viszonya
a törvény erejénél fogva megszűnik. Ez úgyszintén feleslegessé teszi a lefokozást vagy
szolgálati viszony megszüntetését.209
Lényegében hasonló a helyzet a katonai mellékbüntetések - a rendfokozatban

visszavetés (Btk. 139. §), illetve a várakozási idő meghosszabbítása (Btk. 140. §) és
a közügyektől eltiltás relációjában, együttes kiszabásuknak tehát helye nincs [Btk.
136. § (2) bek.].
Noha való igaz, hogy ,,[a]z együttes alkalmazás, illetve ennek tilalma intéz
kedések kapcsán kevésbé merül fel”,210 bizonyos együttalkalmazási tilalmakról
nem csupán büntetések és mellékbüntetés(ek) viszonylatában, hanem intézkedések
kapcsán is beszélhetünk. A Btk. 63. § (2) bekezdése szerint a megrovás, a próbára
bocsátás és aJóvátételi munka önállóan, büntetés helyett alkalmazható. Az említett
intézkedések és a büntetések között tehát általános együttalkalmazási tilalom áll
fenn. E szabályt a 2010-es években - mind az 1978. évi, mind a jelenlegi Btk. hatá
lya alatt - több alsóbíróság is megsértette. így egy 2010-ben hozott határozatban
203 A 2012. évi C. tv. miniszteri Indokolása. Részletes Indokolás a 135. §-hoz.
2,0 Tóth: A büntetőjogi jogkövetkezmények. 380. o.
a bíróság ittas járművezetés vétsége miatt a terheltet két évre próbára bocsátot
ta, ugyanakkor emellett a közúti járművek vezetésétől is eltiltotta, tehát a próbá
ra bocsátás intézkedés mellett egy büntetést is kiszabott. A Legfelsőbb Bíróság
felülvizsgálati eljárás keretében orvosolta e törvénysértést.2" Ugyancsak helyes
volt a legfőbb bírói fórum azon megállapítása, amely szerint ,,[a] próbára bocsátás
lényege a büntetés kiszabásának próbaidőre történő elhalasztása, ezért az elköve
tővel szemben büntetés - például járművezetéstől eltiltás - kiszabása esetén ennek
az intézkedésnek az alkalmazása a törvénybe ütközik”.212 Végül legújabban, egy
hasonlóan problematikus járásbírósági döntés kapcsán már a Kúria állapította meg,
hogy ,,[a] próbára bocsátás a feltételes elítélés egyik formája. Jogkövetkezmény
csak akkor fenyegeti az elkövetőt, ha a próbára bocsátás próbaideje nem telik el
eredményesen. Ezért törvénysértő próbára bocsátás mellett a járművezetéstől eltil
tás egyidejű alkalmazása”.213
Aggályos ellentmondás fedezhető fel a pártfogó felügyelet intézkedésének
általános alkalmazási lehetőségéről és tilalmáról rendelkező törvényhely, illetve
a pártfogó felügyelet részletszabályai között. A Btk. 63. § (3) bekezdése értelmében
megengedőnek látszó szabály, hogy a pártfogó felügyelet büntetés vagy intézke
dés mellett alkalmazható. Emellett a második mondat ugyanakkor azt is kimondja,
hogy kiutasítás mellett nem rendelhető el pártfogó felügyelet. E megfogalmazás
ból olybá tűnhet, hogy a kiutasítással kapcsolatos együttalkalmazási tilalmon túl
bármely más büntetés vagy intézkedés mellé hozzárendelhető a pártfogó felügye
let. Ez azonban két szempontból sincs így. Egyrészt a Btk. 69. § (1) bekezdés
a)-e) pontjai felsorolják azokat a jogintézményeket, amelyek kapcsán kirendelhe
tő a pártfogó. Az említett esetkörök ugyanakkor korántsem fedik le valamennyi
szankciót, ami helyes is, hiszen például olyan esetekben, amikor az elítélt szabadsá
gát az adott büntetés eleve elvonja vagy korlátozza, okafogyott lenne emellett még
pártfogó felügyelőt is alkalmazni. Hiába tehát a Btk. 63. § (3) bekezdésében írt,
elvileg megengedő szabály, a 69. § (1) bekezdés a)-e) pontjaiban írt jogintézménye
ken kívül pártfogó felügyelet elrendelésére (felnőttek esetében) nem kerülhet sor,
így az itt fel nem sorolt szankciókkal implicite együttalkalmazási tilalom áll fenn.
Másrészt az is szembeötlő, hogy az említett esetek közül csupán kettő - a próbára
bocsátás (Btk. 65-66. §) és a jóvátételi munka (Btk. 67-68. §) - tekinthető önál
ló szankciónemnek. A feltételes szabadságra bocsátás (Btk. 38-40., 42-45. §),
illetve a szabadságvesztés felfüggesztése (Btk. 85-88. §) azonban nem különálló
szankciók, hanem a szabadságvesztés büntetéssel szervesen összefüggő speciális
szabályok. Ugyanez vonatkozik a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra
2" EBH 2011, 2390. és BH 2012, 113.

2.2 BH 2012, 279.
2.3 BH 2014, 260.
fiatalkorú kapcsán, akivel szemben a pártfogói felügyelet alkalmazása a Btk. 119. §

(1) bekezdés d) pontja alapján kötelező. Továbbá - a Btk. idézett 63. § (3) bekezdésé
vel való összevetésben - a leginkább rendszeridegennek a feltételes ügyészi felfüg
gesztés tartamára lehetővé tett pártfogói felügyelet tekinthető, lévén hogy az nem
büntetés vagy intézkedés, hanem egy büntetőeljárás-jogi területen szabályozott
ügyészségi jogosítvány.214 Az ellentmondás a Btk. 63. § (3) bekezdésében írtakkal
itt tehát a leghangsúlyosabb. Az említett következetlenség azonban csak jogalkotói
módosítással lenne kiküszöbölhető.
A Btk. 63. § (4) bekezdése nyomán az elkobzás, a vagyonelkobzás és az elekt
ronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele önállóan, valamint büntetés vagy
intézkedés mellett is alkalmazható. Vonatkozásukban tehát együttalkalmazási tila
lomról egyáltalán nem beszélhetünk, sőt azokat akkor is el kell rendelni, ha az elkö
vető gyermekkor, kóros elmeállapot vagy törvényben meghatározott büntethetősé
get megszüntető ok miatt nem büntethető [Btk. 72. § (4) bek. a) pont; 75. § (2) bek.
a) pont; 77. § (2) bek.]. Annak kimondásától azonban, hogy ezeket az intézkedése
ket akkor is alkalmazni szükséges, ha az elkövetőt megrovásban részesítették [Btk.
72. § (4) bek. b) pont; 75. § (2) bek. b) pont; 77. § (2) bek.], el lehetne tekinteni, lévén
hogy ezek bármely intézkedés (és a megrovás is az!) melletti alkalmazhatóságá
nak lehetőségét a törvény egyszer már megteremtette. így ha a kötelező elkobzás,
vagyonelkobzás vagy elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének felté
telei fennállnak, ezek alkalmazandóságát nyilván nem eliminálná az a körülmény,
hogy az elkövetőt csupán megrovásban részesítették.
A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható speciális -e könyv megfelelő fejezeté
ben részletesen is bemutatott - intézkedés a javítóintézeti nevelés (Btk. 120-122. §).
A törvény a fiatalkorúakra vonatkozó szabályokat megfogalmazó XI. fejezetében
fekteti le azon együttalkalmazási tilalmakat, hogy javítóintézeti nevelés mellett
nem szabható ki szabadságvesztés, elzárás vagy közérdekű munka. E rendelkezés
a „címkézési csalás” gyakorlatbcli elkerülhetősége érdekében feltétlenül helyes és
fenntartandó.
DiszpozmviTÁs és kógencia a büntetőjog szankciórendszerében

A diszpozitív (megengedő) vagy kógens (más néven: kategorikus/imperatív)
normák megkülönböztetése korántsem kizárólag a büntetőjog jellemzője. Egyaránt
előfordul például a magánjog vagy a munkajog területén.
A polgári jogban „a diszpozitivitás a szerződési jogban érvényesülő fő szabály,
amely azt fejezi ki, hogy a szerződő felek a szerződési szabadság értelmében a szer
ződés tartalmát - tehát az egymással szembeni jogaikat és kötelezettségeiket - egyező
214 Lásd Be. 416. §. E jogintézmény korábbi - véleményünk szerint egyértelműen szerencsésebb - elnevezé
se a vádemelés elhalasztása volt (vő. 1998. évi Be. 222-223. §).
akarattal (konszenzus) maguk határozhatják meg”.215 A kógens norma tehát ennek

ellenkezőjét, a törvényi meghatározottságot jelenti. Hasonló értelemben fogja fel
a diszpozitivitást és a kógenciát a munkajogi216 és a társasági jogi217 szakirodalom is.
Jogszabálytani értelemben nincs okunk arra, hogy a diszpozitív és a kógens
rendelkezéseket az előbbiektől lényegesen eltérően használjuk. Kizárólag a jogági
sajátosságokra szükséges tehát figyelemmel lennünk. Ezért - mutatis mutandis —
a büntetőjog szankciórendszerében azokat a törvényi előírásokat lehet diszpozitívnak
tekinteni, amelyek a bírósági (ügyészségi) diszkréciónak teret engednek. A kógens
szankciós szabályok azonban a bíróság (ügyészség) kezét megkötik, mérlegelési jogot
tehát részére nem biztosítanak. Hatályos büntetőjogunk sajátosságaira figyelemmel
ugyanakkor - mintegy köztes lépcsőként - indokolt becsatornáznunk a diszpozitív és
a kógens rendelkezések közé az ún. orientáló szankciós szabály kategóriáját. Ennek
lényege, hogy nem köti ugyan meg a jogalkalmazó kezét a büntetéskiszabás körében,
ugyanakkor zsinórmértékül szolgál, és az ettől való eltérést csak külön indokolási
kötelezettség teljesítése mellett engedi meg a bíróság számára.
Az alapvetően relatíve meghatározott szankciórendszerünkre figyelemmel
a bírói mérlegelési jogot teljességgel kizáró rendelkezések viszonylag ritkábban
fordulnak elő. Kiemelhető ugyanakkor, hogy a Btk. bizonyos körben - az erősza
kos többszörös visszaesőkkel szemben, meghatározott feltételek esetén kötelezően
alkalmazandó életfogytig tartó szabadságvesztés,218 valamint legújabban a foglal
kozástól eltiltás bizonyos speciális formái esetén - abszolúte meghatározottnak is
tekinthető, ami később még érintendő aggályokat is felvethet.
Diszpozitív rendelkezésekkel számos helyen találkozhatunk a Btk. szankciós
fejezeteiben. Ennek első helyen kiemelhető, a mindennapi büntető joggyakorlatot
nagymértékben determináló példája a Btk. 33. § (4) bekezdésében írt azon - alter
natív büntetésekről szóló - rendelkezés, amelynek értelmében, ha a bűncselekmény
büntetési tételének felső határa háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb,
szabadságvesztés helyett elzárás, közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól
eltiltás járművezetéstől eltiltás, kitiltás, sportrendezvények látogatásától való eltil
tás vagy kiutasítás, illetve e büntetések közül több is kiszabható. E rendelkezésből
tehát az következik, hogy a büntetőbíróság - elsősorban az ún. bagatellkriminali-
tás körébe tartozó vétségek, vagy legenyhébb bűntettek esetén - fel van jogosítva
arra, hogy a három évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel való különös részi
2.5 Jójárt Eszter: Diszpozitivitás a régi és az új Polgári Törvénykönyvben. Magyar Jog, <2014) 12., 673-685.,
674. o.
2.6 Vö. Berke Gyula: Kógencia és diszpozitivitás. Eltérő szabályozási lehetőségek az új Munka
Törvénykönyvében. HR & Munkajog, (2013) 10., 42-43. o.
2.7 Vö. Kisfalud: András: Kógencia vagy diszpozitivitás a társasági jogban. Gazdaság és Jog, (2006) 8., 3-5. o.;
Auer Ádám: A diszpozitivitás jelentősége a társasági Jogban. Magyar Jog, (2016) 7-8., 395-396. o.
2.8 így Gál-Szúcs: A büntetések. 9. o.; Tóth: A büntetőjogi jogkövetkezmények. 380. o.
fenyegetettség esetén más, enyhébb szankcióra, vagy ezek valamilyen kombináció

jára áttérjen. Ez a megoldás feltétlenül helyeselhető, hiszen nagyban hozzájárulhat
a kellően egyéniesített büntetéskiszabáshoz, továbbá a börtönök telítettségi rátájá
ra is kedvezően hathat.219 Rá lehet még mutatni arra is, hogy az említett törvény
hely alkalmazása minden további feltétel megléte nélkül is megilleti a bíróságokat.
Nincs hozzá tehát szükség az enyhítő körülmények túlsúlyára sem, miként például
a Btk. 82. §-ában szabályozott büntetésenyhítési szabályok esetében.
Hasonlóképpen nagyfokú diszkrecionális jog illeti meg a bíróságot az intézke
dések körében a próbára bocsátás jogintézménye kapcsán. A Btk. 65. § (1) bekez
dése értelmében a bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem
súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthat
ja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja intézkedés alkalmazásával is elérhető.
Utóbbi körben - tehát annak vizsgálatánál, hogy megalapozottan feltehető-e. hogy
a büntetés célja annak ítéletbeli kiszabása nélkül is elérhető - széles körű mérlegelési
joga van a bíróságnak. Ugyanez a helyzet a Btk. által bevezetett új munkaszankció,
a jóvátételi munka intézkedésének szabályozásában [Btk. 67. § (1) bek.].
A bírói mérlegelést csupán orientáló szabályok legeklatánsabb példája a válto
zatos szabályozási múlttal rendelkező (később részletezendő) középmértékes bünte
téskiszabás kötelezettsége. A Btk. 80. § (2) bekezdése alapján határozott ideig tartó
szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó.220 A közép
mérték-például a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alape
seti rablás esetén az öt évi határozott tartamú szabadságvesztés - tehát mintegy
kiinduló zsinórmértékül szolgál, amelytől a bíróság mind lefelé, mind felfelé eltérhet
ugyan, ennek azonban okát kell adnia határozata indokolásában. Kiemelhető, hogy
bár a 13/2002. (III. 20.) AB határozat alapján az 1978. évi Btk.-ban akkoriban hatály
ban volt középmérték szabálya nem sértette a bírói függetlenség alkotmányos kívá
nalmát, tehát nem lehetett alkotmányellenesnek tekinteni. Ugyanakkor azt is meg kell
jegyezni, hogy a jogintézménnyel szemben olyan tekintélyes jogtudósok hoztak fel
megfontolásra érdemes érveket, mint Király Tibor221 és Györgyi Kálmán222. Ezzel
együtt ugyanakkor támogatható Gellér Balázs azon megállapítása is, hogy a közép
mérték újbóli bevezetésének indoka „nem a szigorítás, hanem a büntetéskiszabás
egységesítése és a megfelelő bírói indokolás előmozdítása volt”.223
2,9 Az ez utóbbival kapcsolatos problémákhoz lásd Nagy Ferenc: Az európai börtönnépességről. Börtönügyi
Szemle, (2016) 3., 19-21. o.
220 Azt már talán némileg feleslegesen teszi hozzá ezt követően a jogalkotó, hogy a középmérték a bünte
tési tétel alsó és felső határa összegének fele.
221 Király Tibor: Büntetőítélet a jog határán. Budapest, 1972. 292-294. o.
222 Györgyi: Büntetések és intézkedések. 274-280. o.
223 Geller Balázs: Büntetéskiszabás Magyarország negyedik Büntető Törvénykönyvében. Jogtudományi
Közlöny, (2015) 2„ 69-78. o., 75. o.
A kógens normák, mint láttuk, kizárják vagy legalábbis limitálják a büntető

ügyben eljáró hatóság mérlegelési jogát a szankcionálás körében. A Btk. és a vonat
kozó joggyakorlat alapján a kógens szabályok maguk is négy alcsoportba sorolha
tók be. így megkülönböztethetünk valódi, látszólagosan, valamint ez utóbbi sajátos
válfajaként a de facto kógens normákat. A valódi kógens normák egy speciális
esetét a már említett abszolút határozott szankciós szabályok képezik.
A kógens normák - nyelvtani szempontból - általában felszólító jellegű kife
jezést tartalmaznak (például „kell”), de adott esetben kijelentő módban is megje
lenhetnek, és valójában, mint látni fogjuk, éppen utóbbiak az „erősebbek” (például
az elkövető az adott intézkedés „alatt áll”). A mérlegelést megengedő szabályok
pedig többnyire a „lehet” szóval, vagy a „-hat”, ,,-het” toldalékokkal jelennek meg
a törvényben. Értelmezési problémát jelenthet azonban, hogy egyes szankciók felté
telrendszerének meghatározásánál a Btk. - némileg megtévesztő módon-felszólító
módban fogalmaz ugyan, azonban a feltételek közé mérlegeléssel érinthetöket is
beemel. Álláspontunk szerint ilyen értelemben szükséges distinkciót tenni valódi
és látszólagosan kógens jellegű szankciók között.
A valódi kógens szabály jellemzője, hogy a büntetőjogi felelősség megállapí
tása esetén további mérlegelésnek helye nincs, alkalmazása mindig kötelező, legfel
jebb a mérték (tartam) kérdésében dönthet szabadon a bíróság (ügyészség).
A látszólagosan kógens rendelkezés azonban nyelvtanilag felszólító módban
kerül megszövegezésre, ugyanakkor a jogalkotó az adott jogintézmény feltétel
rendszerét valójában mérlegelési elemekkel is fellazítja. Ilyenkor végeredményben
a bíróság (ügyészség) belátásától függ a büntetőjogi felelősség megállapítása esetén
is, hogy alkalmazza-e az adott szankciófajtát vagy sem.
A valódi és a látszólag kógens szankciós szabályok mellett beszélhetünk de
facto kógens szabályokról is, melyek bizonyos feltételei kapcsán elvileg megvan
a diszkréció joga, a gyakorlatban azonban - egy bizonyos szint (például forintösz-
szeg) felett - sok esetben mégis objektíve elvész a mérlegelési lehetőség.
Végül az abszolút határozott szankció e rendszerezés szerint a valódi kógens
szabály azon, „legerősebb” válfaja, amely esetében nemcsak az adott szankció
alkalmazására kötelezi a törvényi feltételek megléte esetén a jogalkotó a bíróságot,
hanem pontosan előírja a szankció mértékét (tartamát) is.
Valódi kógens normát tartalmaz a pártfogó felügyelet intézkedése kapcsán
a Btk. 69. § (2) bekezdése, amely szerint - kijelentő módban! - pártfogó felügyelet
alatt áll, a) akit életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bo
csátottak; b) az a visszaeső, akit feltételes szabadságra bocsátottak, vagy akivel
szemben a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. Utóbbi szabályt - való
színűleg feleslegesen - megismétli a Btk. 86. § (6) bekezdés 2. mondata is. Továbbá
a fiatalkorú a Btk. 119. § (1) bekezdése értelmében pártfogó felügyelet alatt áll,
bármely módon marad/kerül szabadlábra.
Az elkobzás alkalmazása mindig kötelező, ha a bűncselekmény produktumáról,

közbiztonságot veszélyeztető, vagy olyan dologról van szó, amelynek birtoklása
jogszabályba ütközik, illetve a sajtótermék viszonylatában, amelyben a bűncselek
mény megvalósul [Btk. 72. § (1) bek. b) és d) pont; (2) bek.]. Vonatkozik ugyanez
a vagyonelkobzásra (Btk. 74. §)224 és az elektronikus adat végleges hozzáférhetet
lenné tételére (Btk. 77. §) is.225
Speciális, ugyancsak valódi kógens szabályokat is tartalmaz a próbára bocsátás
intézkedés kapcsán a Btk. 66. § (1) bekezdése, amely alapján a próbára bocsá
tást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni például akkor, ha a próbára
bocsátottat a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt elítélik [Btk. 66. §
(1) bek. b) pont].
Látszólagosan kógensnek tekinthető norma például a Btk. 59. § (1) bekezdése
szerinti kiutasítás büntetés. E törvényhely alapján azt a nem magyar állampolgár
elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, Magyarország terüle
téről ki kell utasítani. A törvény felszólító módban fogalmaz ugyan, annak eldönté
se ugyanakkor, hogy mely nem magyar állampolgárnak az országban tartózkodása
nem kívánatos („persona non grata”), egyértelműen a bíróság mérlegelési jogkörébe
tartozik.
Hasonló a helyzet a közügyektől eltiltás mellékbüntetésnél, ahol az képez a bíró
ság által eldöntendő kérdést - a szándékos bűncselekmény miatt történő, végrehaj
tandó szabadságvesztésre ítélés mellett -, hogy az elkövető a közügyek gyakorlá
sára méltatlan-e [Btk. 61. § (1) bek.].226 Ugyanez mondható el a katonai szankciók
közül a lefokozásról és a rendfokozatban visszavetésről. Előbbit akkor kell alkal
mazni, ha az elkövető a rendfokozatra méltatlanná válik [Btk. 137. § (1) bek.], utób
bit pedig akkor, ha a bűncselekmény a rendfokozat tekintélyének sérelmével jár, de
lefokozásra nincs szükség [Btk. 139. § (2) bek.].
Az intézkedések körében például szolgálhat a megrovás, amely kapcsán a Btk.
64. § (1) bekezdésének szóhasználata ugyancsak kötelező alkalmazást sejtet, annak
224 Ebben a körben ugyanakkor a joggyakorlat értelemszerű kivételeket is kimunkált, lásd BH 2013, 292.;
BH 2014, 261.
225 Jóllehet utóbbi a legfőbb ügyész 2015. évi beszámolója szerint egyelőre inkább csak elvi lehetőség, hiszen
a 2013. évi bevezetésétől 2015-ig egyetlen alkalommal sem rendelték el. Lásd B/11709 A legfőbb ügyész
országgyűlési beszámolója az ügyészség 2015. évi tevékenységéről, http://ugyeszseg.hu/pdf/ogy_besz/
ogy_beszamolo_2015.pdf (letöltve: 2019.08.16.) 24. o. Ezt követően, 2016-ban ugyanakkor már alkal
mazták az említett intézkedést, jóllehet mindössze 2 alkalommal. Lásd B/17351 A legfőbb ügyész ország
gyűlési beszámolója az ügyészség 2016. évi tevékenységéről, http://ugyeszseg.hu/pdf/ogy_beszfogy_
beszámoló _ 2016.pdf (letöltve: 2019.08.16.) 26. o. A legújabb adatok szerint 2017-ben 5, míg 2018-ban 4
esetben került sor e szankció alkalmazására. Lásd B/7481 A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója
az ügyészség 2018. évi tevékenységéről, http://ugyeszseg.hu/pdf/ogy _besz/ogy_beszamolo _2018.pdf
(letöltve: 2019.08.16.)
226 Vö. BH 2007, 3.
alkalmazása azonban végeredményben „mégis a bíró és az ügyész mérlegelé

sén alapul, hiszen a hiányzó vagy csekély fokú társadalomra veszélyesség megálla
pítása vagy kizárása az egyedi körülmények gondos elemzését igényli”.227
A kényszergyógykezelést a törvény szövegezése szerint feltételeinek teljesülése
esetén szintén el kell rendelni, azok áttekintése alapján ugyanakkor nem kétséges,
hogy a számos mérlegelési elem (például az ismétlés prognózisa, a normális elme
működés esetén hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásának vélelme) látszó
lagossá teszi az alkalmazás kógens jellegét (Btk. 78. §).
A defacto kógens norma lényegében a látszólagosan kógens norma azon speci
ális formája, amely átmenetet képez a valódi kógencia felé. Felismerése és defi
niálása pusztán a Btk. szövege alapján megnyugtatóan nem végezhető el, ahhoz
a büntetőjoggyakorlat feltérképezésére is szükség van. Az EBH 2016, B.6. számon
közzétett elvi döntés alapjául szolgáló ügyben azt kellett eldöntenie a Kúriának,
hogy mi az egymáshoz való viszonya a kiutasításnak és a pénzbüntetés ún. kötelező
esetkörének.
Említett döntésében a Kúria kimondta, hogy
[a] büntetéskiszabás során a pénzbüntetés és kiutasítás együttalkalmazási tilalmá

nak megsértésével megvalósult anyagi jogszabálysértést annak figyelembevételével
kell orvosolni, hogy az a büntetés nem mellőzhető, amelynek kiszabására a bíróság
törvény szerint köteles. Ezért a bűncselekményt haszonszerzés végett elkövető, határo
zott tartamú szabadságvesztésre ítélt és megfelelő jövedelemmel rendelkező terhelttel
szemben kötelezően kiszabandó pénzbüntetés folytán a kiutasítás - miután az ország
ban tartózkodás nemkívánatossága mérlegeléstől függ - nem rendelhető el.
A Kúria tehát e döntésében implicite a valódi és látszólag kógens - ám a vonatko

zó együttalkalmazási tilalom (lásd fentebb) folytán egyidejűleg nem alkalmazha
tó - büntetőjogi szankciók között tett különbséget a kiutasítás és az ún. kötelező
pénzbüntetés összevetésekor. Ezt az esetet nevezhetjük a különböző szintű kógens
szankciós normák versenyének.
A kiutasítás feltételeit ugyan - mint láttuk - felszólító módban fogalmazza meg
a törvény, mert a Btk. 59. § (1) bekezdése alapján a nem magyar állampolgárt „ki kell
utasítani”, annak megítélése azonban, hogy „nem kívánatos”-e az elkövető ország
ban tartózkodása, már bírói mérlegelést igényel. Itt tehát egyértelműen látszólagos
kógenciával állunk szemben. A Btk. 50. § (2) bekezdése alapján ugyanakkor azt az
elkövetőt, akit haszonszerzés céljából elkövetett bűncselekmény miatt határozott
ideig tartó szabadságvesztésre ítélnek, ha megfelelő jövedelme vagy vagyona van,
pénzbüntetésre is kell ítélni. A megfogalmazás tehát itt is a szankció kiszabására
227 Tóth: A büntetőjogi jogkövetkezmények. 433. o.; Lásd még BH 1989, 260.
hívja fel a bírót, bizonyos körben azonban meghagyja a mérlegelés lehetőségét.

A haszonszerzési cél megléte vagy hiánya nem a szankcionálás, hanem a büntető
jogi minősítés területére eső kérdés, tehát ettől még lehetne valódi kógens szabály
ról beszélni. Bizonyos esetekben már átnyúlik a büntetéskiszabás kérdéskörére az,
hogy az elkövetőt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik-e. Itt ugyanis - a Btk.
fentebb már idézett 33. § (4) bekezdése alapján - a legfeljebb három évig terjedő
szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény esetén a bíróság ehelyett más, alter
natív büntetést is kiszabhat. Emellett a büntetés enyhítése körében - indokolási köte
lezettség teljesítése mellett - az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetni
rendelt deliktumok kapcsán is áttérhet elzárásra, közérdekű munkára vagy pénz
büntetésre [Btk. 82. § (2) bek. d) pont és (3) bek.], mérlegelési joga legfeljebb tehát
eddig terjedhet. Az látható tehát, hogy - amennyiben a bíróság az elkövető terhére
haszonszerzési céllal elkövetett legalább kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesz
téssel fenyegetett bűncselekményt (például alapeseti rablást) - állapít meg, mérlege
lési joga az említett feltételek kapcsán nincs, szabadságvesztést (és emellett esetleg
más, megengedett szankciót) kell kiszabnia. Ugyanakkor a Btk. 50. § (2) bekezdése
a kötelező jellegű pénzbüntetés kiszabásához egy utolsó feltételt is támaszt: a megfe
lelő jövedelem vagy vagyon meglétét. Itt alapvetően ismét helye lehet bírói mérle
gelésnek: a töretlen ítélkezési gyakorlat szerint ,,[a] törvény célját figyelembe véve
- a pénzbüntetés szempontjából - akkor megfelelő a kereset, illetve a jövedelem, ha
az elkövető a pénzbüntetést, akár részletekben is, de képes megfizetni. Az a kérdés,
hogy a vádlott keresete mikor tekinthető megfelelőnek, csak a konkrét ügyben az
adott körülmények részletes vizsgálata alapján dönthető el”.228
A fentiek alapján az a kép rajzolódik ki, hogy mind a kiutasítás, mind az ún. köte
lező pénzbüntetés esete tartalmaz bírói mérlegeléssel érintett elemet. Ugyanakkor,
míg a kiutasításnál a diszkréciónak további törvényi gátja nincs, a pénzbüntetésnél
gyakran igencsak beszűkülhet a bíróság mozgástere. Mindezek alapján, a valódi
és a látszólag kógens szankciós szabályok mellett - lényegében utóbbi egy speciá
lis válfajaként - beszélhetünk de facto kógens szabályokról is, melyek kapcsán
csak egy gyakorlati felső határig van lehetőség a mérlegelésre. Jól jelzi e helyzetet
az említett kúriai instrumentum indokolása is, amely szerint „[ténykérdés, hogy
a bíróság határozott ideig tartó szabadságvesztésre is ítélte a terheltet, a havi 800
eurós - mintegy 250 000 forintnak megfelelő - jövedelme pedig magyar viszony
latban megfelelő jövedelemnek minősül”. Határesetek tehát létezhetnek ugyan,
amelyek kapcsán megvan a bírói mozgástér, ám egy bizonyos objektív limit
felett a megfelelő jövedelem megállapíthatóságától nem lehet eltekinteni.
Egyáltalán nem megnyugtató helyzetet teremtenek ugyanakkor e kérdésben
a BH 2017, 208. és a BH 2017. 285. számon közzétett eseti döntések. Utóbbiban
228 25. BKv; lásd még BH 2012, 112.

ugyanis a Kúria egy másik tanácsa éppen az ellenkező álláspontra helyezkedve

mondta ki, hogy:
A kiutasítás mellett nem szabható ki pénzbüntetés. A büntetés célját, a büntetés kisza

bására vonatkozó törvényi rendelkezéseket és az általános együttalkalmazási szabá
lyokat szem előtt tartva a külföldi által haszonszerzés végett elkövetett bűncselekmény
kapcsán is elsősorban azt kell eldönteni, hogy jogszerű és szükséges-e a kiutasítása,
és amennyiben igen, akkor a kiutasítás, ha annak egyéb törvényi feltételei is fennáll
nak, szabadságvesztés kiszabása mellett sem mellőzhető és mellette pénzbüntetés nem
szabható ki akkor sem, ha a pénzbüntetés kötelező alkalmazásának törvényi feltételei
is fennállnak; a kiutasítás a törvény szerint is elsőbbséget élvez, mivel a Btk. akként
rendelkezik, hogy a kiutasítás mellett nem szabható ki pénzbüntetés, és nem fordítva.
Ugyancsak ebbe a kategóriába lehet sorolni - tehát defacto kógens szabályt képez -
a járművezetéstől eltiltás egy speciális esete. A Btk. 55. § (2) bekezdése alapján
a járművezetéstől el kell tiltani azt, aki járművezetés ittas állapotban vagy jármű
vezetés bódult állapotban bűncselekményt követ el. Különös méltánylást érdem
lő esetben a járművezetéstől eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető. Utóbbi,
a járművezetéstől eltiltás kötelező alkalmazásától való kivételes bírósági eltekintést
lehetővé tevő szabályt alkalmazni lehet például makulátlan közlekedési előéletű,
illetve a Btk. 240. § (3) bekezdésében írt, 0,50 gramm/litert alig meghaladó alkohol
fogyasztásból származó véralkohol-koncentráció mellett járművet vezető személy
esetében. Az említett, nyomatékos enyhítő körülmények hiányában - például egy
közepes vagy súlyos fokban ittas elkövető kapcsán - ennek azonban már nem lehet
helye, az eltiltás kiszabása tehát ilyenkor de facto kötelező.
Legújabb példaként említhető a foglalkozástól eltiltás szabály rendszerében
a Btk. 2017. december 1. napjától (az egyes törvényeknek a gyermekek fokozottabb
védelme érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi CXLIX. törvény alap
ján) hatályos 52. § (4) bekezdése, amelynek értelmében a kiskorú veszélyeztetése
bűncselekmény elkövetőjét el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától
vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem
töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve
ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Különös méltánylást
érdemlő esetben a foglalkozástól eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető. Utóbbi
körülmények nélkül e szankció kiszabásától ez esetben sem lehet eltekinteni.
Említhető friss hazai példa a bírói mérlegelést a szankcionálás köréből teljes
séggel száműző (tehát abszolút határozott) szabályra. A Btk. 52. § (3) bekezdése
alapján a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövető
jét, ha a bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére
követte el, végleges hatállyal el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától
vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem

ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A foglalkozástól
eltiltás ezen speciális esete két szempontból is különbözik a defacto kógens szabá
lyok körében említett, a kiskorú veszélyeztetésével összefüggésben idézett esettől.
Egyrészt itt nem csupán kötelező eltiltani az említett foglalkozásoktól az elköve
tőt. hanem erre határozott időre egyáltalán nem, kizárólag véglegesen kerülhet sor.
Másrészt hiányzik a különös méltánylást érdemlő esetben a bíróságot az eltiltás
mellőzésére feljogosító szabály is, attól tehát az enyhítő körülmények bármekkora
túlsúlya esetén sem tekinthet el a bíróság.
Szintén mérlegelést nem tűrő - ún. „három csapás” - szabály vonatkozik bizo
nyos esetekben az erőszakos többszörös visszaesőkre.229 A Btk. 90. § (2) bekezdé
se alapján az erőszakos többszörös visszaesővel szemben az erőszakos többszörös
visszaesőnkénti minősítést megalapozó bűncselekmény büntetési tételének felső
határa szabadságvesztés esetén a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így
felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a törvény szerint a bűncselek
mény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben
életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Külön ki kell emelni, hogy az
említett feltételek együttes megléte esetén kötelezően kiszabandó életfogytig tartó
szabadságvesztés egyszersmind ténylegesen is életfogytig tartó (TESZ). A Btk.
44. § (2) bekezdés a) pontja szerint ugyanis életfogytig tartó szabadságvesztés
esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét ki kell zárni, ha az elkövető
erőszakos többszörös visszaeső.230 Az alábbiakban kiemelünk néhány, az abszolút
határozott szankciókkal kapcsolatban felvethető ellenérvet.
Az abszolút határozott szankciók mellett azt szokás érvként felhozni, hogy
a jogbiztonságot, illetve az elöreláthatóságot is megfelelően szolgálhatják, hiszen
- bírói mérlegelés hiányában - a jogalany előre, pontosan tisztában lehet azzal, hogy
229 Vö. Kónya István: A három csapás bírói szemmel. Magyar Jog, (2011) 3., 129-135. o.; Ambrus István:
Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról. A jogbiztonság elvét sértő büntetőjogi
rendelkezés alaptörvény-ellenessége, valamint az alaki és az anyagi bűnhalmazat eltérő megítélésének
lehetőségei. Jogesetek Magyarázata, (2015) 4., 5-16. o.
230 Ez esetben - jelen tankönyv kéziratának lezárásakor - kizárólag a büntetések, az intézkedések, egyes
kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. Törvény (Bv.
tv.) 46/A-46/F. §-aiban szabályozott, ún. kötelező kegyelmi eljárás keretében, legkorábban negyven év
szabadságvesztés letöltése után szabadulhat feltételesen az elítélt. A rendelkezést a hazai jogalkotó
az EJEB M. László v. Hungary, no. 73593/10. számú döntése nyomán vezette be, a jelenlegi szabályozás
azonban (mint az a T. P. & A. T. v. Hungary, no. 37871/14 és 73986/14. számú döntésekből is kiolvasható)
továbbra sem konform az EJEE 3. cikkével, amely szerint „senkit nem lehet kínzásnak, vagy ember
telen. megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni". Vö. 3/2015. BJE, továbbá Lévay Miklós: Az
Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a T. P. and A. T. v. Hungary ügyben. In Chronowski Nóra -
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán - Smuk Péter - Szabó Zsolt (szerk.): A szabadságszerető embernek - Liber
Amicorum István Kukorelli. Budapest, 2017. 550-563. o.
bizonyos büntetendő cselekmények) megvalósítása esetén milyen jogkövetkez

ményre számíthat. Ezzel szemben klasszikusnak számító ellenérv, hogy a túl merev,
mérlegelést nem engedő szabály az egyéniesítés hiányára vezethet, mert kizárja
az adott ügy egyedi körülményeinek értékelését, így végeredményben igazságtalan
ságot eredményezhet. A halmazati három csapás szabályát megsemmisítő 23/2014.
(VII. 15.) AB határozatban is kiemelt álláspont szerint a kötelező szankció „indoko
latlanul korlátozza a bíróságok alkotmányos működését a büntetőjog területén azzal,
hogy elvonja a bírói mérlegelést, és ezáltal nem teszi lehetővé a bírói egyéniesítést”.
Az abszolút határozott szankció - ezen jellegére tekintettel - adott esetben az
arányos szankcionálást is ellehetetlenítheti. Az AB számos határozatában kifej
tette, hogy a büntetőjogi pönalizáltságnak az elérendő cél eléréséhez szükségesnek
kell lennie, továbbá a büntetőjogi szankciónak arányban kell állnia a megvalósított
tett súlyával (társadalomra veszélyességével). így a 11/1992. (III. 5.) AB határozat
alapján „a bűncselekménnyé nyilvánításnak és büntetéssel fenyegetésnek alkot
mányos indokon kell alapulnia: szükségesnek, arányosnak és végső soron igénybe
vettnek kell lennie”. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a 30/1992. (V. 26.) AB
határozat, amely szerint „az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlá
tozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos
mértékben indokolt igénybe venni”. Végül kiemelhető még a 1214/B/1990. AB
határozat (ABH 1995, 571-578.), melynek okfejtése értelmében „a jogállami legális
büntetés funkciója a szankcióval történő arányos és megérdemelt viszonzás. Az
arányos és megérdemelt viszonzás szolgálhatja a preventív büntetési célokat”.
Az AB mellett az EJEB is kimunkálta a maga szükségességi-arányossági teszt
jét.231 Ennek részletes ismertetésétől ehelyütt eltekintve, csupán a három csapás
rendelkezése kapcsán felmerülő egyetlen példát említünk. Bizonyosan aránytalan
jogkövetkezményt jelent a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának
kötelezettsége egy, akár a sértettnek sérülést sem okozó, ugyanakkor a Btk. 459. § (1)
bekezdés 26. k) pontja alapján személy elleni erőszakos bűncselekmény - például egy
a Btk. 365. § (4) bekezdés b) pontja szerint minősülő, jelentős értékre, fegyveresen
elkövetett rablás - elkövetése esetén. Különösen akkor igaz ez, ha arra gondolunk: ha
az említett rablási cselekményt egy „szimpla” (de nem erőszakos!) többszörös vissza
eső elkövető úgy követi el, hogy annak során öt ember életét szándékosan kioltja,
cselekménye a Btk. 160. § (2) bekezdés b) ésf) pontja szerint minősülő, nyereségvágy
ból és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének minősülhet, amelyre az
életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem kötelező, csupán - a tíztől húsz évig
tartó, határozott tartamú szabadságvesztés melletti - lehetőség.
Az említett, az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezés
a Btk.-n belül is diszkrepanciát (ellentmondást) idézhet elő. így a Btk. 80. §
231 Ehhez lásd Geller Balázs - Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. Budapest, 2017.88-90. o.
(1) bekezdése alapján a büntetést az e törvényben meghatározott keretek között,

céljának szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűncselek
mény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyessé
géhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez. Az említett köve
telmények figyelembevétele azonban biztosan nem teljesíthető, ha a Btk. 90. § (2)
bekezdése ezzel egyidejűleg azt írja elő, hogy a bíróság mindenfajta büntetéskisza
bási körülményt figyelmen kívül hagyva szabja ki a jogalkotó által kötelezően előírt
büntetést.
Miként arra már történt utalás, korábban hazánkban sem volt ismeretlen az
abszolút határozott jellegű szankció. A büntetőjog modernizálódásával azonban
ezek a megoldások fokozatosan eltűntek, átadva helyüket a bírói mérlegelésnek.
Ezért ma már a kontinentális büntetőjogtól idegennek is minősíthető az abszolút
határozott szankció kategóriája.
Érdemes kiemelni, hogy az angolszász országokban (például az USA-ban) való
ban alapos lehet az az érv, hogy a kötelező szankciók (Sentencing Guidelines) előse
gíthetik a jogbiztonság jobb érvényesülését. Ennek indoka, hogy az angolszász)
büntetőjog precedens rendszerű, elsősorban az eljárásjoga fejlett, az anyagi büntető
jog dogmatikája, amely elősegíthetné az országszerte egységes jogalkalmazást, nem
igazán fejlődött ki. Ha csak a törvényi szabályozottságot nézzük, akkor is csaknem
140 éves múltra visszatekintő, német alapokon nyugvó dogmatikai hagyományaink
nak azonban hazánkban biztosítaniuk kell, hogy a hasonló cselekedeteket például
egy budapesti, egy szombathelyi és egy debreceni bíróság hasonlóképpen bírálja
el. Már csak ezért sem támogatható tehát a bírósági mérlegelés törvényi kizárása.232
Végül egy lényegében jogszociológiai természetű szempontot említünk. Ennek
értelmében a bíró kezének megkötése a büntetéskiszabás területén azért sem szeren
csés, mert az ítélkező - aki, ha úgy tetszik, a mérlegelés mesterségére szocializáló
dott -, ha a büntetés kiszabásakor nem mérlegelhet, ezt feltehetően ott fogja elvégez
ni, ahol erre még legutoljára lehetősége van: tehát a bűncselekmény minősítésénél.
Az efféle kötelező szankciós szabályokba tehát bele van kódolva, hogy a büntetőjogi
minősítést tévútra viszik. Erre például szolgálhat, ha a bíró a törvényesen ember
ölésnek minősülő tettet halált okozó testi sértésnek [Btk. 164. § (8) bek.] minősí
ti. Utóbbi büntetése csupán 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. A 8 évből a három
232 A büntetőjogi dogmatika legszínvonalasabb hazai meghatározását Békés Imre végezte el. Eszerint
a dogmatika „az ítélkezés alakítója vagy magyarázója, mint a hatályos joganyag apologetikája vagy
a kriminálpolitikai célkitűzések jogtudományi köntösbe öltöztetóje és de lege ferenda kifejezésre jutta
tója, mint a törvényesség védelmezője, mint a bírói lelkiismereti felelősség megosztója, mint a joganyag
didaktikus rendszere, vagyis általában, mint a jogászi szemléleti mód kialakítója, hatalmas szerepet
játszik a jogéletben, a jog társadalmi szerepe helyes érvényesülésében. Dogmatika nélkül nem képzel
hető el a jogtudomány, és - a hatályos joganyag vonatkozásában - nincs törvényesség". Lásd Békés Imre:
A gondatlanság a büntetőjogban. Budapest, 1974. 22. o.
csapás „duplázása” révén is csak 16 év lesz, amely a 20 év alatt marad, így a bírónak
már nem is lesz kötelessége kiszabni a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztést.
Természetesen talán még aggályosabb, ha fordítva kerül erre sor.233
Az alábbi nemzetközi kitekintés keretében, három angolszász ország legfelsőbb
bíróságainak fontosabb döntéseinek bemutatásán keresztül röviden azt tesszük
vizsgálat tárgyává, hogy az érintett országok alkotmányos berendezkedése mennyi
ben teszi lehetővé a kötelező szankciók fenntartását.234235
Ezt az EJEB egy vonatkozó
ítéletének érintése, majd Németország kapcsán egy sajátos szankciós szabálynak
a büntető joggyakorlatra gyakorolt hatásának körvonalazása követi.
Az Amerikai Egyesült Államok tagállamai történetileg számos, sok esetben
krudélisnak minősíthető, kötelező szankciókat írtak elő (például kötelező halál
büntetés). Az USA Legfelsőbb Bírósága az eléje került ügyeket mindenekelőtt az
Alkotmány nyolcadik, a szokatlan és kegyetlen büntetések előírását és kiszabását
tiltó módosítása alapján vizsgálta. Az említett alkotmányos szabály kirajzolódó
gyakorlata szerint elsősorban az aránytalan büntetéseket tekinti a legfőbb bírói
fórum szokatlan és kegyetlen jogkövetkezménynek.
A Solem v. Helm2K ügyben kifejtette, hogy „a büntetés arányossága azt jelenti,
hogy figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, az elkövetési értékre,
a hasonló cselekmények miatt más elkövetőkkel szemben ugyanezen vagy más bíró
ságok által kiszabott büntetésekre”.236237
Fontos döntés volt a Roberts v. Louisiana2yi
238
döntés, amely szerint a kötelezően alkalmazandó halálbüntetést azért minősítette
alkotmányellenesnek, mert az nem teszi lehetővé az enyhítő körülmények bíróság
általi figyelembevételét. Ennek közelmúltbeli folytatásaként kiemelendő a Miller v.
Alabama22S jogeset, amelyben a bíróság a fiatalkorúakkal szembeni kötelező élet
fogytig tartó szabadságvesztést látta alkotmányba ütközőnek.239
Ezzel szemben ugyanakkor az Ewing v. California240 ügyben, a Kalifornia állam
ban 1994-ben bevezetett három csapás szabályok241 kapcsán azt állapította meg, hogy
azok nem tekinthetők szokatlan és kegyetlen büntetésnek, így összeegyeztethetők
233 Ehhez lásd Ambrus: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról. 11. o.
234 Az angolszász országok viszonylatában az áttekintés alapjául szolgált: Grav, Anthony: Mandatory
Sentencing Around the World and the Need fór Reform. New Criminal Law Review, (2017) 3., 392-412. o.
235 Solem v. Helm, U.S. 277 (1983).
236 A Scalia bíró okfejtésével közzétett Harmelin v. Michigan, 501 U.S. 957 (1991) számú ügyben az arányos
ságot ugyanakkor szőkébb keresztmetszetben fogta fel a Legfelsőbb Bíróság, így azt csak a halálbün
tetés kapcsán látta alkalmazható jogelvnek.
237 Roberts v. Louisiana, 431 U.S. 633 (1977).
238 Miller v. Alabama, 567 U.S. 460 (2012).
235 A hazai jogirodalomban lásd Lévay Miklós: Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a fiatalko
rúakkal szembeni halálbüntetés és a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés alkotmányellenessé
géről. Jogtudományi Közlöny, (2013) 12., 593-600. o.
2,10 Ewing v. California, 538 U.S. 11 (2003).
241 Assembly Bili 971 (March, 1994) and Proposition 184 (November 1994).
az amerikai alkotmánnyal. Az említett rendelkezést ugyanakkor - különös figye

lemmel arra, hogy annak eredeti formájában a harmadik bűncselekmény akár egy
enyhe, nem erőszakos cselekmény (például lopás, kábítószer birtoklása) jogkövet
kezménye is legalább huszonöt év szabadságvesztés lehetett - a jogtudományban
számos kritika érte.242 A legpragmatikusabb ellenérv a börtönpopuláció extrém
növekedésével járó állami költségeket emeli ki.243 Erre figyelemmel talán nem vélet
len, hogy a kaliforniai szabályozást 2016 nyarán úgy módosították, hogy ma már
a harmadik elkövetés csak akkor váltja ki a három csapás szabályok alkalmazha
tóságát, ha az elkövető ez esetben is súlyos vagy erőszakos bűntettet (serious or
violent felony) követett el.
Kanadában az 1980-as években megjelent büntetőjogi szabály értelmében ká
bítószer csempészéséért kötelező minimumként (mandatory minimum sentence)
hétévi szabadságvesztést kellett kiszabniuk a bíróságoknak. A kanadai Legfelsőbb
Bíróság a Smith v. the Queen2AA ügyben kimondta, hogy az említett rendelkezés sérti
a Kanadai Jogok és Szabadságok Alapokmányának 12. cikkét, amely - az USA-beli
említett rendelkezéshez hasonlóan - a kegyetlen és szokatlan büntetések tilalmát
határozza meg. A bíróság indokolása szerint a kötelező hétéves minimumbüntetés
súlyosan aránytalan, továbbá nincs figyelemmel a cselekmény tárgyi súlyára, az elkö
vető személyi körülményeire, végeredményben: nem szolgálja a büntetési célokat.
Ausztráliában a korábban említett országhoz képest annyiban eltérő volt a köte
lező szankciók megítélésének kiindulópontja, hogy ott - az USA-val és Kanadával
ellentétben - nem létezik olyan alkotmányos rendelkezés, amely kifejezetten
megfogalmazná a szokatlan és kegyetlen büntetés tilalmát. Talán erre is volt vissza
vezethető, hogy a legutóbbi időszakban, a Magaming v. The Queen2*5 ügyben az
ausztráliai Legfelsőbb Bíróság nem találta alkotmányellenesnek az ország azon,
az illegális bevándorlás korlátozását célzó szabályát,246 amelynek értelmében a be
utazási tilalom megsértéséért legalább ötévi szabadságvesztést kötelesek kiszab
ni a bíróságok. A döntés főbb megállapítása, hogy a bíróságokat megilleti ugyan
a büntetéskiszabás körében a mérlegelés joga, ez a jog azonban nem lehet a jogal
kotó által korlátozhatatlan. Ezért, ha a törvényhozó által meghatározott keretek nem
összeegyeztethetetlenek az arányosság kívánalmával, azokat feltétlenül meg kell
tartania a bíróságoknak.
242 Vitiello, Michael: Three Strikes: Can We Return to Reality. Journal of Criminal Law and Críminology,
(1997) 2., 395-462. o. és Zimring, Franklin E. - Hawkins, Gordon - Kamin, Sam: Three Strikes and You’re
Out in California. Punishment and Democracy. Oxford - New York, 2001.
245 A problémához lásd legújabban Stewart, Hamish: The Wrong of Mass Punishment. Criminal Law and
Philosophy, (2018) 1., 45-57. o.
244 Smith v. the Queen [1987] 1. S.C.R. 1045 számú ügy.
245 Magaming v. The Queen, (2013) 252 CLR 381. számú ügy.
246 § 233C of the Migration Act 1958 (Cth).
Az EJEB életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatos legújabb gyakorla

tát számos kiváló tanulmány elemezte a közelmúltban, ezért annak részletes bemu
tatása helyett csupán egyetlen, témánk szempontjából leginkább releváns szem
pont kiemelésére szorítkozunk. A Harkins and Edwards v. The United K.ingdom2*’
ügyben, 2012-ben az EJEB kifejtette, hogy a tényleges életfogytig tartó szabad
ságvesztés (TÉSZ) - a felülvizsgálat lehetősége nélkül - attól függetlenül sértheti
az EJEE 3., a kínzás és embertelen bánásmód tilalmát megfogalmazó cikkét, hogy
a TÉSZ kiszabása lehetőség vagy kötelező az adott állam jogrendje szerint. Kiemelte
ugyanakkor, hogy amennyiben a TÉSZ kiszabása kötelező, lényegesen nagyobb
a valószínűsége annak, hogy kirívóan aránytalan szankcióval állunk szemben.
Érdekességként utalunk a német Btk. 52-54. §-aira, amelyek folytán egészen
sajátosan alakult az egység és halmazat joggyakorlatának fejlődése a német büntető
joggyakorlatban. Az 52. § az alaki bűnhalmazatra (tehát amikor az elkövető egyet
len cselekménnyel meríti ki több bűncselekmény törvényi tényállását) az abszorp
ció, míg az 53. § az anyagi bűnhalmazatra (a több cselekménnyel létrehozott
több bűncselekményt) az aszperáció elve szerint rendeli büntetni. Röviden tehát
a kiszabható büntetés mértéke szempontjából kedvezőbb helyzetbe kerül az elkövető,
ha a több bűncselekményt nem több, hanem mindössze egyetlen ténykedésével való
sította meg (például egyetlen petárda felrobbantásával, egyidejűleg okoz három
személynek testi sérülést). Az 54. § (1) bekezdése értelmében, amennyiben az
anyagi bűnhalmazatban álló bűncselekmények közül legalább egyet életfogytig
tartó szabadságvesztéssel is fenyeget a törvény, a halmazati büntetés kötelezően
kiszabandó életfogytig tartó szabadságvesztés lesz. A törvény említett, kógens
rendelkezése a joggyakorlatot régtől fogva olyan irányba determinálta, amely alap
ján a német bíróságok nem a törvényi tényállás által in abstracto körülhatárolt,
hanem az életbeli esetben, in concreto egységet alkotó cselekménysorba illeszkedő
valamennyi bűncselekményt egy cselekménynek tekintik, és az alaki bűnhalmazat
körébe utalják. Ezáltal az alaki halmazat hatókörét - hazai szemmel nézve - megle
hetősen kiterjeszti. így például Wessels alaki bűnhalmazatot látott megállapítható
nak, ha az elkövető rablási cselekményét követően, a helyszínről történő menekülés
közben különböző személyekre és házakra lövéseket ad le.248 Mindezek tanulsága,
Harkins and Edwards v. The United Kingdom, nos. 9146/07 and 32650/07.
z<’ Wessels, Johannes: Strafrecht Allgemeiner Teli. Die Straftat und ihr Aufbau. Heidelberg, 1994. 234. o.
Az uralkodó nézettel szemben csak az egyazon jogi tárgy ellen irányuló (azonos típusú jogellenességet
közvetítő), ugyanazon cselekménysorba illeszkedő bűncselekményeket látta alaki halmazaiban megva
lósulni Puppe, Ingeborg: Idealkonkurrenz und Einzelverbrechen. Logische Studien zum Verháltnis von
Tatbestand und Handlung. Berlin, 1979. 125. o. Kiemelhető azonban, hogy a legutóbbi idők német jogiro
dalmában olyan álláspont is megjelent, amely a német büntetőtörvénynek az alaki és anyagi halmazatot
hagyományosan külön kezelő rendelkezéseit eltörölné. A szerző szerint is érthetetlen például, hogy
miért esik más megítélés alá, ha valaki egy cselekménnyel idéz elő két embernél testi sértést, mintha
kettővel. Lásd Frister, Helmut: Strafrecht Allgemeiner Teli. München, 2008. 422. o.
hogy a jogalkotó által megállapított, esetenként túl szigorú és kötelezően alkalma

zandó törvényi rendelkezések a bíróságokat dogmatikailag ugyan nem vitathatat
lan helyességü. ugyanakkor az anyagi igazságosság követelményével adott esetben
a törvényénél jobban összeegyeztethető megoldások kidolgozására és alkalmazásá
ra sarkallhatják.
Összegző véleményünk szerint az abszolút határozott szankciók fenntartása és
számuk esetleges törvényhozói gyarapítása nem látszik támogathatónak. A jövőre
nézve, az egyes bűnesetek sajátosságainak ismerete nélkül nem lehet megnyugta
tóan állást foglalni a kiszabandó szankció mértékéről, ezért helyeselhető sokkal
inkább az a modern kontinentális büntetőjogokban általánosan érvényesülő felfo
gás, amely a szankcionálás jogát megosztja a jogalkotó és a konkrét ügyre rálátással
rendelkező jogalkalmazó között. A dogmatikán alapuló büntetőjogunkban ugyan
így érdemes lenne elkerülni az - alapjaiban eltérő jogászi szocializáció és gondol
kodás talaján kifejlődött - angolszász eredetű jogintézmények korrekció nélküli
átvételét. Utóbbiak olykor ugyanis akár a büntetőjogi minősítést is tévútra vihetik,
így létezésük kontraproduktív eredményekre vezethet.
c) A halálbüntetés
A NEMZETKÖZI MEGKÖZELÍTÉS
A halálbüntetés évszázadokon keresztül a legalapvetőbb büntetésnek számított,

majd az abolicionista (halálbüntetés-ellenes) mozgalmak hosszú küzdelmének
eredményeként előbb kivételes büntetéssé vált, majd a huszadik században Európa
országaiban fokozatosan eltörölték. Az emberi élet kioltásának legitimációja, jogos
sága vagy éppen jogtalansága mindig is foglalkoztatta az emberi közösségeket. Az
emberi élet sérthetetlenségének gondolata mind a mai napig nem általánosan elfo
gadott. hiszen a világon öt olyan ország is van - köztük az Egyesült Államok ahol
nemcsak, hogy él még a halálbüntetés, de a közelmúltig kivégeztek olyan elítélte
ket is, akik 18 éves koruk betöltése előtt követték el a halálbüntetéssel fenyegetett
bűncselekményt. Az USA-ban - a halálbüntetés intézményének 1976-ban történő
visszaállítása óta - 22 embert végeztek ki fiatalkorúként elkövetett bűncselekmé
nyek miatt. Az ország Legfelsőbb Bírósága azonban 2005-ben, a Roper v. Simmons
ügyben kimondta a halálbüntetés kiszabásának alkotmányellenességét fiatalkorú
akkal szemben.249
Lévay: Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a fiatalkorúakkal szembeni halálbüntetés és

a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés alkotmányellenességéről. 247. o.
Paradox módon az iraki háborúig Irak is olyan jogrendszerrel rendelkezett,

amely megengedte a fiatalkorúak kivégzését. Fiatalkorúakon végrehajtott halálbün
tetésről számolnak be még Iránból, Pakisztánból és Bangladesből.
A halálbüntetés eltörlésének folyamatában a következő nemzetközi egyezmények
játszottak kulcsszerepet. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya
6. cikkének (1) bekezdése szerint „minden embernek vele született joga van az életre.
E jogot a törvénynek védelmeznie kell. Senkit sem lehet életétől önkényesen megfosz
tani.” A (6) bekezdés pedig kimondja, hogy „e Cikk egyetlen rendelkezésére sem
lehet hivatkozni avégett, hogy késleltessék vagy megakadályozzák a halálbüntetés
nek az Egyezségokmányban részes valamely állam általi eltörlését”. Az Egyezményt
Magyarország az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel ratifikálta.
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. novem
ber 4-én aláírt Egyezmény (EJEE) 2. cikkének (1) bekezdése alapján „a törvény védi
mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfoszta
ni, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, ameny-
nyiben a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg.” Az Egyezmény
tehát kezdetben, szűk körben ugyan, de jogosnak ismerte el a halálbüntetést. Az
Egyezményt Magyarország 1992 őszén fenntartás nélkül ratifikálta, és az 1993. évi
XXXI. törvénnyel került kihirdetésre. 1983. április 28-án elfogadott, a halálbüntetés
eltörléséről szóló Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke viszont már úgy rendelke
zett, hogy „a halálbüntetést el kell törölni. Senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni, sem
kivégezni.” A 2. cikk ugyanakkor lehetővé tette, hogy az állam törvényhozása háború
idején vagy háború közvetlen veszélye idején halálbüntetésről rendelkezzen, azzal,
hogy a halálbüntetést ez esetben is csak e törvényhozás által megszabott esetekben
és előírt rendelkezéseknek megfelelően lehet alkalmazni. Végül a 2002 májusában,
Vilniusban elfogadott, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló
Egyezményhez fűzött Tizenharmadik Kiegészítő Jegyzőkönyv rendelkezett a halál
büntetés általános eltörléséről, kimondva, hogy
Az Európa Tanács e jegyzőkönyvet aláíró tagállamai, abban a meggyőződésben, hogy

az élethez való jog alapvető érték egy demokratikus társadalomban, és hogy a halál
büntetés eltörlése nélkülözhetetlen e jog védelméhez és a minden emberben természet
től benne rejlő méltóság teljes elismeréséhez... megteszik a végső lépést a halálbünte
tés eltörlésére minden körülmények között.
A Jegyzőkönyv 2. cikke a halálbüntetés kapcsán is megerősítette az Egyezményben

foglaltakat, amely értelmében az élethez való jog háború vagy nemzet létét
fenyegető más rendkívüli állapot esetén sem függeszthető fel, továbbá a 3. cikk
kizárta annak lehetőségét, hogy a részes államok fenntartással éljenek a halálbün

tetés generális eltörlésével kapcsolatban. A 2003. július 17-én történő ratifikációt
követően, hazánkban a Jegyzőkönyv a 2004. évi III. törvénnyel került kihirdetésre.
Következésképpen a Tizenharmadik Kiegészítő Jegyzőkönyv felmondása nélkül
a halálbüntetés intézményét még egy esetleges Alaptörvény-módosítással sem
lehetne visszaállítani Magyarországon.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája

Az Alapjogi Charta Tervezetét kidolgozó Konvent összehívásáról 1999-ben szüle
tett döntés azzal a céllal, hogy az uniós szinten alkalmazandó alapjogokat egyet
len dokumentumba foglalják. A Charta habár először 2000-ben, Nizzában került
kihirdetésre, csak a Lisszaboni szerződés elfogadása óta bír közvetlen hatállyal és
az EUSZ 6. cikkének módosításával a kötelező erejű elsődleges jogforrássá vált.250
A Charta alapvetően azokat a jogokat erősíti meg, amelyek már korábban is létez
tek az európai uniós jogrendben, azzal az elsődleges céllal, hogy a nevesített jogok
ne csak a tagállami alapjogvédelem és az EJEE védelmi funkciói által közvetítve,
közvetetten érvényesüljenek.251 Az Alapjogi Charta rendelkezéseinek címzettjei az
Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, ameny-
nyiben az Unió jogát hajtják végre, emiatt közvetlen hatályuk az egyének számára
nem teremtenek közvetlen jogi kötelezettséget vagy jogot. A Charta szabályozza
az EJEE-hez való viszonyát is azon jogokkal kapcsolatban, amelyek megfelel
nek az Egyezmény által biztosított jogoknak. Ezen jogok terjedelmét és tartalmát
azonosnak rendeli tekinteni az EJEE-ben foglaltakkal. Azonban az Unió számára
ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy valamely alapvető jog viszonylatában az
Egyezmény szerinti védelemnél magasabb fokú védelmet biztosítson.
A halálbüntetés témakörében kiemelendő a Charta 2. cikkének (2) bekezdése,
amely szerint „senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni”. A fentiekre figyelem
mel tényként megállapítható, hogy ezen rendelkezés terjedelmét és tartalmát tekint
ve megfelel az EJEE és kiegészítő jegyzőkönyvei korábban hivatkozott cikkeinek,
ezért a Chartához fűzött indokolás értelmében az EJEE 2. cikke (2) bekezdését és
Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkét is a Charta alkotórészének kell tekinteni
(halálbüntetés negatív meghatározása). 252
250 Lisszaboni szerződés 6. cikk (1) bekezdése szerint: „[a]z Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi
Chartájának 2000. december 7-i, Strasbourgban 2007. december 12-én kiigazított szövegében foglalt
jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőeróvel bír, mint a Szerződések.
A Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatáro
zott hatásköreit."
251 Karsai Krisztina: Az alapelvek rendszere az európai büntetőjogban. MTA értekezés. Szeged, 2015. 37. o.
252 2007/C 303/02. Magyarázatok az Alapjogi Chartához.
Halálbüntetés az Amerikai Egyesült Államokban

A halálbüntetés etikai igazolhatóságáról és hasznosságáról folyó, a 19. századig
visszanyúló viták ellenére az amerikai társadalom nagy része továbbra is megfelelő
és szükséges szankciónak tekinti a halálbüntetést. 1846-tól az Egyesült Államok
több államában is eltörlésre került a halálbüntetés intézménye, ugyanakkor 29
tagállamában továbbra is legális büntetési nem maradt. Az alábbiakban tárgyalt
Gregg v. Georgia ügyet (1976) követően, amely ügyben a Szövetségi Legfelsőbb
Bíróság megerősítette a halálbüntetés jogszerűségét, 1500 elítélten hajtották végre
a kiszabott halálbüntetést, 2019. áprilisi statisztikák szerint további 2673 fogvatar-
tott vár jelenleg is halálsoron.253
A halálbüntetés alkotmányosságának megkérdőjéleződésére először a Szövet
ségi Legfelsőbb Bíróság 1958-ban Trop v. Dulles ügyben hozott döntését követően
került sor. A Bíróság ebben az ügyben kimondta, hogy az akkori társadalom által
széles körben elfogadott halálbüntetés nem sérti a kegyetlen büntetés alkotmányos
tilalmát, ugyanakkor nem ad a Kormánynak sem általános felhatalmazását arra,
hogy bármilyen halálos eredménnyel járó büntetést dolgozzon ki. A nyolcadik alkot
mánymódosítás szokatlan és kegyetlen büntetéseket tilalmazó klauzulája kapcsán
a bíróság kifejtette, hogy az emberi méltóság általános védelme mellett a klauzu
la hatóköre a tisztességesség kialakuló normáit is magában foglalja, amelyek egy
társadalom fejlődését jelzik.254
A Furman v. Georgia (1972) és a Gregg v. Georgia ügy (1976) kérdése az volt,
hogy a georgiai jog halálbüntetés kiszabását lehetővé tevő rendelkezései sértik-e
a szokatlan és kegyetlen büntetéseket tilalmazó 8., valamint az egyenlő védelem
klauzuláját tartalmazó 14. számú alkotmánymódosítást.
Georgia állam törvénye emberölés miatt halálbüntetés vagy életfogytig tartó
szabadságvesztés kiszabását rendelte el. A Furman v. Georgia ügyben Furmant
az esküdtszék halálra ítélte. Furman és társainak érvelése elsődlegesen arra épült,
hogy a társadalmi felfogás eljutott arra a pontra, amikor a halálbüntetés már nem
tolerálható. A társadalmi felfogás ezen változása pedig azt kívánja, hogy a 8. alkot
mánymódosítást úgy értelmezzék, mint amely bármely bűncselekmény esetén tilt
ja a halálbüntetést. Ezt az érvelést két bíró fogadta el, három másik nem kívánt
ilyen messzire menni, és a büntetés természete helyett a halálbüntetés kiszabását
megelőző eljárásra korlátozta vizsgálatát. A Furman-ügyben az esküdtszéknek nem
álltak rendelkezésre azok a szempontok, amelyek alapján megalapozottan dönthe
tett volna, hogy halálbüntetést vagy életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki.
A halálbüntetés kiszabásának ez az önkényessége volt az, amit a bírák alkotmány
ellenesnek találtak. A 8. alkotmánymódosítás részrehajlás nélküli, nem önkényes
253 Death Penalty Information Center, https://deathpenaltyinfo.org/death-row/overview (letöltve: 2019.08.16.).

2M Trop v. Dulles, 356 U.S. 86 (1958).
büntető törvények megalkotását követeli meg. A jogalkalmazónak túl nagy diszk

réciót engedő törvények alkalmazása diszkriminációval terhes, ami a kegyetlen
és szokatlan büntetések tilalmában implicite benne foglalt egyenlő védelemmel
(törvény előtti egyenlőséggel) összeegyeztethetetlen. Éppen ezért meg kell hatá
rozni azokat a kritériumokat és azt az eljárási rendet, amely alapján halálbüntetés
kiszabásáról lehet dönteni.
Georgia ennek megfelelően törvényben határozta meg azokat a súlyosító körül
ményeket, amelyek közül legalább egynek észszerű kétséget nem hagyó módon
megállapíthatónak kell lennie ahhoz, hogy halálbüntetést lehessen kiszabni. Az
esküdtszék azonban bármilyen más súlyosító vagy enyhítő körülményt is figye
lembe vehet. Az esküdtszéknek az eljárás során a bűncselekmény és a bűnelköve
tő sajátosságaira is figyelemmel kell lennie. További fontos garancia halálbüntetés
esetén az automatikus fellebbezés. Az állami legfelsőbb bíróságnak kötelessége
felülvizsgálni, hogy a halálbüntetés kiszabását nem indulat vagy előítélet motivál
ta-e, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján valóban fennáll-e a halálbün
tetést megalapozó minősítő körülmény, valamint, hogy a büntetés a hasonló ügyek
ben alkalmazott büntetésekhez képest nem aránytalan-e.
A Gregg v. Georgia ügyben Gregget kétrendbeli emberölésért és kétrendbe
li fegyveres rablásért halálra ítélték. Mivel az esküdtszék által lefolytatott eljárás
megfelelt a Furman-ügyben kidolgozott szempontrendszernek, azaz a halálbünte
tés kiszabását nem lehetett önkényesnek tekinteni, a Georgia Legfelsőbb Bíróság és
a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság is megerősítette, hogy az emberölés vonatkozásá
ban megalapozott volt a halálbüntetés kiszabása. Ezzel szemben, mivel Georgiában
fegyveres rablás miatt nem szoktak halálbüntetést kiszabni, a büntetés e vonat
kozásban túlzónak és szokatlannak minősült, amiért az ítélet vonatkozó részét
hatályon kívül helyezték. Bár kisebbségben maradtak, érdemes megemlíteni azon
bírák érveit, akik a szokatlan és kegyetlen büntetést tilalmazó cikket nem procesz-
szuális tesztnek vetették alá. Ezen vélemények kiindulópontja és magja, ahogy az
Alkotmánybíróság határozatának is, az emberi méltóság. Elsődleges erkölcsi érvük,
hogy az államnak, még ha büntet is, az emberi méltóságot tiszteletben kell tarta
nia, azaz a büntetés nem lehet olyan súlyos, hogy az emberi méltóságot degradálja.
Ezzel szemben a halálbüntetés, mint az emberi élet szándékos kioltása, egyedülálló
módon csorbítja az emberi méltóságot. Az etikai érvek mellett megjegyzik még,
hogy a halálbüntetés nem csak hogy szokatlan és kegyetlen a fájdalom, a végleges
ség és a rettenetesség miatt, de a büntetési célokat sem szolgálja hatékonyabban,
mint más, kevésbe súlyos büntetések.
1976-ot követően a Legfelsőbb Bíróság leszűkítette a halálbüntetéssel járó
bűncselekmények körét. A Coker v. Georgia ügyben a Szövetségi Legfelsőbb
Bíróság akként határozott, hogy a halálbüntetés alkalmazása a nagykorú személy
sérelmére elkövetett szexuális erőszak esetén aránytalanul súlyos és ezáltal
nyolcadik alkotmánymódosítás által tiltott büntetésnek minősül. Habár a szexuá

lis erőszakot tárgyi súlyánál fogva szigorúan kell büntetni, annak elkövetőjével
szemben a véglegességében és súlyosságában egyedülálló halálbüntetés alkalma
zása aránytalanul eltúlzottnak minősül, különös tekintettel arra, hogy az embe
ri élet kioltása kapcsán a jogszabályok csak a bűncselekmény minősített alakzata
esetén teszik lehetővé a halálbüntetés kiszabását.255 A Godfrey v. Georgia ügyben
a bíróság megerősítette, hogy emberölés esetén halálbüntetés alkalmazására csak
a szűk körben meghatározott minősítő körülmények fennállásakor kerülhet sor.256
A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság ezt követően az Atkins v. Virginia ügyben akként
rendelkezett, hogy a halálbüntetés kiszabása a szellemi fogyatékkal élő elkövetővel
szemben kegyetlen és szokatlan büntetésnek minősül és ezáltal sérti a nyolcadik
alkotmánykiegészítésben foglaltakat. A szellemi fogyatékosság klinikai fogalma
ugyanis nem csak az átlag alatti szellemi képességet foglalja magában, hanem az
adaptív készségek jelentős mértékű korlátozottságát is. A bíróság azzal érvelt, hogy
a szellemi fogyatékkal elő személyek jelentős része képes felismerni a jó és a rossz
közötti különbséget, és ennél fogva eljárás alá vonható, ugyanakkor csökkent képes
ségeik miatt nehezebben kommunikálnak, értik meg és dolgozzák fel az információ
kat, látják át az ok-okozati összefüggéseket és tanulnak a hibáikból. A fogyatékos
ságuk nem zárja ki a jogkövetkezmények alkalmazását velük szemben, ugyanakkor
enyhíti a büntetőjogi felelősségük megítélését.257 Végezetül a korábban hivatkozott
Roper v. Simmons ügyben hozott ítéletében a bíróság kimondta, hogy a bűncselek
mény elkövetésekor a tizennyolcadik életévüket be nem töltött elkövetőkkel szem
ben halálbüntetés nem szabható ki és hajtható végre.258259
Ellentétben európai országokkal, az USA tagállamainak többsége az állampol
gárok fizikai megsemmisítésének jogát továbbra fenntartja, melyet a demokratikus
értékek védelme érdekében tartanak legitimnek. A halálbüntetéssel kapcsolatos,
a jogrendszerekben is manifesztálódott értékítélet országok közötti ellentmondá
sa megjelenik a Soering v. Egyesült Királyság^9 ügyben. Az EJEB eljárása iránti
kérelem hátterét az adta, hogy egy 18 éves német állampolgár, Jens Soering megöl
te barátnője szüleit, azok Virginia területén található otthonában, majd Nagy-
Britanniába távozott, ahol letartóztatták. Az amerikai kormány a két állam között
fennálló kiadatási egyezményre hivatkozással kérte Soering kiadatását. A virginiai
jogrendszer részét képezi a halálbüntetés intézménye, mely akkor alkalmazható, ha
a törvény által meghatározott két súlyosbító körülmény - a vádlott jövőbeni veszé
lyessége vagy a bűncselekmény szörnyűsége - közül az egyik kétséget kizáróan
255 Cokerv. Georgia, 433 U.S. 584 (1977).

256 Geodfrey v. Georgia, 446 U.S. 420 (1980).
257 Atkins v. Virginia, 536 U.S. 304 (2002).
256 Roper v. Simmons, 543 U.S. 551 (2005).
259 14038/88. számú ügy.
bizonyítható. Soering kérelmében azt állította, hogy a brit kormánynak ígért bizto
síték ellenére, - mely szerint kiadatása esetén az USA garanciát vállal arra, hogy
nem szabnak ki és hajtanak végre halálbüntetést vele szemben továbbra is nagy
a valószínűsége annak, hogy öt Virginiában halálra ítéljék. Hivatkozott továbbá
arra is, hogy a halálbüntetés végrehajtása előtt siralomházban eltöltendő hosszú
idő embertelen és megalázó bánásmódnak minősül, mely megvalósítja az EJEE 3.
cikkének sérelmét. A hivatkozott cikk szerint senkit sem lehet kínzásnak, ember
telen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. A Bíróság állásfoglalá
sa szerint átlagosan 6-8 évet kellene siralomházban várnia Soeringnek a kapitális
szankció végrehajtása előtt, mely valóban a kínzás tilalmának sérelmét eredmé
nyezné. Az ügy tárgya tehát egy olyan potenciális sérelem volt, mely a kérelmező
kiadatásával jött volna létre, maga a sérelem pedig egy olyan országban valósult
volna meg, mely nem tagja az EJEE-nek.
A Legfelsőbb Bíróság Furman v. Georgia ügyben hozott ítéletét követően kez
dődött meg a halálbüntetés új korszaka. Ekkor a halálbüntetések száma jelentősen
megemelkedett az Egyesült Államokban, majd a tetőpontot elérve, az 1990-es évek
közepe után csökkenni kezdett. Míg a 20. század végén megyék százaiban szabtak
ki a bíróságok halálbüntetést, addig az elmúlt néhány évben az ilyen büntetések
alkalmazása alig tizenkét megyére koncentrálódott, s még a kimagasló statisztiká
val rendelkező megyékben is hatalmas visszaesés volt tapasztalható. Összefüggés
mutatható ki egy adott terület népsűrűsége és a kiszabott halálbüntetések száma
között, ugyanis az a vidéki és csekélyebb népességgel rendelkező megyékben
nagymértékben redukálódott. Az erőforrások szűkössége is szerepet játszhat e
büntetési nem visszaszorulásában, mivel annak végrehajtása jelentős kiadást ró
a helyi kormányzatra. A halálbüntetés elterjedtségében nem csak a népsűrűségnek
és a megyék nagyságának van szerepe, de a lakosság összetételének és az áldo
zat bőrszínének is. Nagyobb számban fordulnak elő halálbüntetésről rendelkező
ítéletek olyan területeken, ahol a fekete bőrű lakosság aránya magasabb, illetve az
emberölések olyan eseteiben, ahol az áldozat fehér bőrű személy. A halálbüntetés
visszaszorulására a 8. alkotmány módosítás is hatással lehetett, mely a szokatlan és
kegyetlen büntetések kiszabását tilalmazza.260
A halálbüntetés eltörlése a nyugati társadalmakban három olyan elemre vezet
hető vissza, mely feltételét képezi az abolíciónak.
Az első ilyen feltétel a tartós, defacto abolíció. Ez azt jelenti, hogy egy hosszabb
átmeneti időszakra van szükség a halálbüntetések végrehajtásának befejezése és
azok formális eltörlése között. Ez elsősorban a föderalista államokra igaz, melyek
esetében az első és utolsó abolicionista törvénykezés között sokszor évtizedek telnek
260 Garret, Brandon-Jakubow - Alexander-Desai, Ankur: The american death penalty dedine. The Journal of
Criminal Law & Criminology, 107. (2017) 4., 561-616., 583-584., 594., 615. o.
el. Úgy tűnik, hogy ez a változás az Egyesült Államokban már folyamatban van,
s nem az a kérdés, hogy az USA valaha csatlakozni fog-e az abolicionista nemze
tekhez, hanem a kérdés az, hogy mikor. Az elmúlt néhány évtizedben a halálbün
tetés elfogadhatósága hanyatlani kezdett az USA-ban, tizenkilenc állam törölte el
a halálbüntetés intézményét dejure vagy törvényhozási, illetve törvénykezési úton,
s további tizenegy állam de facto; ezekben több mint egy évtizede nem hajtottak
végre halálbüntetést. E büntetési nem háttérbe szorulása kimutatható abból is, hogy
míg az 1990-es évek közepén évente háromszáz halálbüntetést kimondó bírósági
döntés született, addig 2016-ra ez a szám harmincra csökkent.
A második előfeltétel annak felismerése, hogy a halálbüntetés nem egyéni és
a büntető igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó probléma elsősorban, hanem inkább az
emberi jogokat érintő és sértő intézmény. 2016-ra száznégy ország törölte el a halál
büntetést az általuk szankcionált összes bűncselekmény vonatkozásában. Ötvenhét
országban maradt fenn e büntetési nem, és az Egyesült Államokon kívül csak
öt ország alkalmazza azt rendszeresen: Kína, Irán, Irak, Szaúd-Arábia és Pakisztán.
A halálbüntetés elfogadottságának csökkenése nagymértékben visszavezethető
a nemzetközi emberi jogok térnyerésére. Az elmúlt huszonöt év nemzetközi embe
ri jogi instrumentumainak hatására a halálbüntetés már nem az államok szuve
renitásának tárgyát képezi, hanem az emberi jogok alapvető megsértését jelenti.
Nem csak az élethez való jogot sérti, de a túlzott, elnyomó és kínzó büntetések
tilalmát is. Az USA bíróságai újabban a nemzetközi közösség gyakorlatában talál
nak támaszt, mely a nemzetközi emberi jogokon alapszik, így például a Roper v.
Simmons ügyben a fiatalkorú elkövetőkkel, míg az Atkins v. Virginia ügyben a szel
lemi fogyatékkal élő elkövetőkkel szemben is kiszabható halálbüntetés eltörlését
szorgalmazták, utalva arra, hogy a nemzetközi közösségben egyik sem elfogadott
gyakorlat.
Harmadik kritériumként említhetjük a kormányzat hajlandóságát, hogy szembe
szálljon a közvéleménnyel. Ugyanis azon országokban, ahol az abolíció végbement,
az nem a polgárok többsége követelésének eredményeként értékelhető, hanem annak,
hogy a kormány képes a közvéleménnyel ellentétes döntést hozni, hiszen a polgá
rok jelentős része szükségesnek tartja a halálbüntetést, vagy legalábbis az ezzel való
fenyegetést: súlyos bűncselekmények elkövetése esetére. Végeredményben elmond
ható, hogy a halálbüntetés eltörlése elkerülhetetlen, s ha azt a Legfelsőbb Bíróság
megteszi, a döntése nem fog nagy népszerűségnek örvendeni, azonban mint ahogy
említettük, ez képezi a halálbüntetés abolíciójának harmadik, s egyben elengedhetet
len feltételét.251261
261 Barrv, Kevin: The law of abolition. The Journal of Criminal Law & Criminology, 107. (2017) 4., 521-559.,
524-529., 558-559. o.
A MAGYAR SZABÁLYOZÁS FEJLŐDÉSÉNEK RÖVID ÁTTEKINTÉSE
Az abolicionista mozgalom kezdetben azon természetjogi elméletekből táplálko

zott, melyek azt hirdették, az állam megszegi a társadalmi szerződést, ha olyan
értéket von meg polgárától, mely felett, mivel a polgárok az élethez való jogot nem
ruházták át, nincs rendelkezési joga.
Magyarországon a halálbüntetés eltörlése mellet szállt síkra Szemere Bertalan
A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről című, 1841-ben megjelent, az Aka
démia pályázatán jutalmat nyert művében.262 Szemere szerint mivel a büntetés jog
alapja az elkövetett bűn és „a szabadság s béke fenntartása”, a halálbüntetés jogalap
ja a következő két kérdés megválaszolását követően dönthető el:
1) Van-e bűn, mi emberi bírótól halált érdemel, és az élet tárgya lehet-e a bünte
tésnek?
2) Halálbüntetés nélkül fennállhat-e a társasági szabadság s béke?
Mivel az élet elidegeníthetetlen jó, már az első kérdésre nemleges választ kell
adni. A halálbüntetés szükségességét pedig a következőképpen cáfolja. Az indulat
ból cselekvőkre nem hat semmi félelem, esetükben a világ minden büntetése elég
telen, azoknál, akiket a bűnnel elérhető nyereség nagysága és a felderítetlenség hite
indít bűnözésre, a cél a büntetés bizonyos bekövetkezésével elérhető, míg azokra,
akiket csak a kénytelenség visz bűnre, a halálbüntetés szükségtelen.
Az 1843. évi törvényjavaslat nem tartalmazta a halálbüntetést, a Csemegi-kódex
két bűncselekményre, a király személye elleni felségsértésre (126. §) és a gyilkos
ságra (278. §) írt elő halálbüntetést.
A II. világháborút követően a népbíróságok és rögtönítélő bíróságok, 1957-ben
pedig a népbírósági tanácsok munkája eredményeként jelentősen nőtt a halálbünte
tések száma.
Az 1961. évi Btk.-ban ugrásszerűen, mintegy negyvenre emelkedett a halálbün
tetéssel fenyegetett bűncselekmények száma, amit a halálbüntetés kivételes jelle
gét hangsúlyozó 1978. évi Btk. jelentősen csökkentett. 1989-ben az állam elleni
bűncselekmények köréből kiiktatták a (sokszor a politikai leszámolások eszközéül
szolgáló) halálbüntetést.
Az 1960-as évektől kezdve fokozatosan csökkent a halálbüntetések száma, az
1980-as években évente kevesebb mint öt esetben szabtak ki halálbüntetést, 1988
júliusa után pedig már nem hajtottak végre halálbüntetést.
Az AB 23/1990. (X. 31.) AB számú határozatával a halálbüntetést az
Alkotmánnyal ellentétesnek minősítette, és az 1978. évi Btk. vonatkozó rendel
kezéseit megsemmisítette. Ahogy azt Sólyom László párhuzamos véleményében
kifejti, az AB határozata a halálbüntetés alkotmányosságának kérdésében lényege
sen más, mint a halálbüntetés törvénnyel való eltörlése. Míg az Országgyűlésnek
262 Szemere Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről. Buda, 1841., reprint: Miskolc, 1990.
szabadságában áll bármilyen érv alapján dönteni, az AB kizárólag alkotmányjogi

érvekkel alapozhatja meg döntését. Az AB döntése végleges, továbbá az élethez
való jog értelmezése az élet feletti rendelkezés más eseteinek (abortusz, eutanázia)
eldöntését is befolyásolhatja.
Az AB határozatának indokolásául a következőket fogalmazta meg. A Magyar
Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban:
Alkotmány) az „Általános rendelkezések” című I. fejezetében kinyilvánítja, hogy
„a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapve
tőjogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége” [8. §
(1) bekezdése]. Az „Alapvető jogok és kötelességek” című XII. fejezetben pedig
megállapítja, hogy „a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga
van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen
megfosztani” [54. § (1) bekezdése]. A 8. § (4) bekezdése szerint az élethez és az
emberi méltósághoz való jog olyan alapvető jognak minősül, amelynek gyakorlása
rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem függeszthető fel,
illetve nem korlátozható. Az Alkotmány idézett rendelkezéseinek összevetéséből
megállapítható, hogy Magyarországon az élethez és az emberi méltósághoz való jog
- állampolgárságra tekintet nélkül - minden embernek veleszületett, sérthetetlen és
elidegeníthetetlen alapvető joga. A magyar államnak az élethez és az emberi méltó
sághoz való jog tekintetében is elsőrendű kötelessége, hogy ezeket tiszteletben tart
sa és védelmezze. Az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése azt állapítja meg, hogy
az élettől és az emberi méltóságtól „senkit nem lehet önkényesen megfosztani”.
E tilalom megfogalmazása egyúttal nem zárja ki az élettől és az emberi méltóságtól
történő nem önkényes megfosztás lehetőségét.
A halálbüntetés törvényi megengedése alkotmányosságának megítélésénél azon
ban az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése az irányadó, amely szerint „a Magyar
Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat
törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja”.
Az AB úgy ítélte meg, hogy az 1978. évi Btk.-nak és a kapcsolódó hivatko
zott jogszabályoknak a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az
emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütköz
nek. Az élettől és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra vonat
kozó rendelkezések ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jog
lényeges tartalmát nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóság
nak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését
engedik meg.
Fenti határozatában az AB kimondta továbbá, hogy az emberi élet és az embe
ri méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző érték. Az
emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatat
lan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele.
Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az
állam büntetőhatalmával szemben.
Az AB határozatában az Alkotmány 8. § (2) bekezdése és 54. § (1) bekezdé
se közti összhang hiányára is felhívta a figyelmet. Schmidt Péter különvélemé
nyében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egymással ellentétes alkotmá
nyi rendelkezések feloldása az Országgyűlés joga és kötelessége, mely jogkört az
Alkotmánybíróság nem veheti át.
Lábady Tamás és Tersztyánszky Ödön párhuzamos véleményének központi
gondolata, hogy az emberi lényeg, mely nem más, mint az emberi méltóság és az
emberi élet, a jog számára transzcendens, hozzáférhetetlen. Az állam azért nem
foszthatja meg büntető hatalmánál fogva az embert az élettől és az emberi méltó
ságtól, mert a halálbüntetéssel az Alkotmányban védett értékeket önkényesen átren
dezi. Önkényesen: mert az emberi lét és méltóság az értékek rangsorában minden
értéket megelőz, azaz a jog által is sérthetetlen és elidegeníthetetlen értékekről van
szó.
Sólyom László párhuzamos véleményéből a következő gondolatokat emeljük
ki: az Alkotmány szerint az élethez és emberi méltósághoz való jogtól senkit nem
lehet önkényesen megfosztani. Eszerint a halálbüntetés alkotmányellenességének
formális kulcsa az önkényesség értelmezése, amit azonban az élethez és embe
ri méltósághoz való jog sajátosságaira tekintettel kell elvégezni. A halálbüntetés
alkotmányossága feletti döntésnek ezért az élethez és emberi méltósághoz való
jog tartalmi kifejtése az alapja. Következik ez az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből
is, mert a lényeges tartalom meghatározása nem történhet meg a jog tartalmának
kibontása nélkül.
Elsőként az Alkotmány élethez való jogra vonatkozó rendelkezését vizsgálja.
Három kérdést tart értelmezendönek:
- az élethez és emberi méltósághoz való jog kitüntetett szerepét és kapcsolatát;
- a veleszületett, a sérthetetlen és elidegeníthetetlen jelzőket;
- a „nem lehet önkényesen megfosztani” kitételt.
Megállapítja, hogy a fenti jelzők értelmezése nem ad elegendő alapot a halál
büntetés alkotmányosságáról való döntéshez, ezért az önkényesség értelmezése
nélkül nem lehet az élethez és a méltósághoz való jog elidegeníthetetlenségéről
állást foglalni. Az élethez való jog határai az önkényesség értelmezésétől függnek.
Az önkényességet azonban, ahogy arról már volt szó, a fenti jogok sajátosságaira
tekintettel, materiális kritériumok alapján kell vizsgálni.
Az emberi méltósághoz és élethez való jog minden más jogtól különbözik. Nem
tudjuk, hogy van-e lélek, a halál utáni világ, „élet”, ezt tudományosan sem bizo
nyítani, sem cáfolni nem lehet. A jognak azonban a tudományosan és empiriku
san igazolható tételekre kell támaszkodnia. így fel kell tételezni, hogy a halállal az
ember, és így az emberi méltóság is megszűnik. Az emberi méltóság nem adatik.
az mindenkit, aki embertől születik, a születésének tényétől fogva megillet. Ez az

a minőségi különbség, amely az embert az állatoktól vagy dolgoktól megkülönböz
teti, ezért nem lehet az ember soha például adásvétel tárgya. Ha azonban az emberi
méltóság nem adatik, azt nem az állam adja, azt az állam (de más sem) el nem veheti.
Viszont, amennyiben az élet elválaszthatatlanul összefonódik az emberi méltóság
gal, akkor az élettől sem lehet egy embert sem megfosztani, hiszen méltóságától
fosztanánk meg.
Ez a jog osztatlan és az emberjogi státusának alapját képezi. A többi jog kor
látozható, majd helyreállítható, az élethez és a méltósághoz való jog azonban csak
elvehető, mégpedig csakis visszafordíthatatlanul, és akkor minden más jog is
megszűnik. Az élethez és a méltósághoz való jog oszthatatlansága folytán fogal
milag korlátozhatatlan, csak teljesen és végérvényesen lehet megfosztani tőlük az
embert, azaz nem lehet különbséget tenni korlátozható rész és „lényeges tartalom
között”. Az élethez és az emberi méltósághoz való jog maga a lényeges tartalom.
E jogok minden más alapjog lényeges tartalmának részét is képezik, hiszen az
összes többi alapjog forrásai és feltételei, továbbá azok korlátozhatóságának abszo
lút határai. Ebből az következik, hogy az élethez és méltósághoz való jogtól való
megfosztás fogalmilag önkényes. A halálbüntetés tehát nem azért önkényes, mert
az élethez való jog lényeges tartalmát korlátozza, hanem azért, mert az élettől
megfosztás a méltósághoz való jog korlátozása, sőt kiüresítése lenne, ám ez nem
lehetséges.
Szabó András szerint a halálbüntetés alkotmányosságát nem a büntetési célok
elérésére való alkalmassága, hanem egyedül és kizárólag az dönti el, hogy az Al
kotmány hogyan szabályozza az élethez való jogot. Ezt pedig az Alkotmány 8. §-a
az állam által védendő és lényeges tartalmában még törvény által sem korlátozható
alapvető jogként definiálja.
Párhuzamos véleményében a büntetőjoggal, valamint a büntetés céljával kapcso
latban a következőket fejtette ki.
Szabó szerint sem a hatásosság hiánya, sem a célra való alkalmatlanság, vagy
az ítélkezés eltérései, ingadozásai nem kérdöjelezhetik meg a büntetés létjogosult
ságát. A büntetőjogi retorzió nem képes lényegesen befolyásolni a bűnözés alaku
lását, mivel ezt alapjában véve a társadalom aktuális állapota határozza meg. Ebből
azonban nem következik, hogy a büntetések hatástalansága, a célok beteljesíté
sére való alkalmatlansága, avagy az ítélkezési gyakorlat eltérései miatt le kellene
mondani a büntetésről általában. Nem a büntetés hatásossága, célbeteljesítő alkal
massága és egyöntetűsége a büntetés alkalmazásának alapja, hanem az az elv, hogy
bűn büntetlenül nem maradhat, illetve, hogy a bűn büntetést érdemel.
A büntetőjogi büntetést ezért álláspontja szerint nem szükséges célkövetéshez
vagy célra való alkalmassághoz kötni, hiszen attól, hogy nem hatásos, vagy nem
teljesít be célokat, alkalmazása még szükséges, igazságos és indokolt lehet.
A büntetőjog társadalmi rendeltetése Szabó András szerint, hogy a jogrendszer

egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció szerepe és rendelte
tése ezért a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása, amikor ezen már más
jogági szankciók nem segítenek.
A jogépségi büntetésnek szimbolikus funkciója van: a büntetőjogi parancsokat
nem lehet büntetlenül megsérteni. A büntetés célja önmagában van: a jogépség nyil
vános deklarálásában.
Az elmélet szerint a „célra nem tekintő”, szimbolikus, jogépségi, megtorló
büntetés egyet jelent az arányos büntetés elvével. Az arányos büntetés elve kizárja
a célbüntetést, mert a célbüntetés nem a tett súlyához való arányítást, hanem a célhoz
mért viszonyítást kívánja meg és teszi lehetővé. A jogépségi büntetés, a megtorló,
arányos büntetés sokkal humánusabb a látszólag humánus nevelő célbüntetésnél,
mert nem érinti a személyiséget, a személyi autonómiát és lelkiismereti szabadságot.
A büntetőjogi büntetéskiszabás logikája nem cserélhető fel a nevelés és a gyógyítás
logikájával, ha meg akar maradni az igazságszolgáltatás kereteiben.
Az arányos büntetés elve azért is egyedül lehetséges alkotmányos jogállam i bü ntetés.
mert egyedül ez fér össze a jogegyenlőség eszméjével. Minden egyéb elv a jogegyen
lőtlenség deklarálása volna, hiszen szükségképpen az egyén valamilyen személyiségi
állapotát vagy státusát tekintené a büntetés zsinórmértékének és nem a tettet.
Zlinszky János Szabó Andrással szemben a büntetést csak célra irányított érte
lemben tartja elfogadhatónak, a büntetés ezért indokoltságát veszti, amint céljai
megvalósítására alkalmatlanná válik. Mivel a halálbüntetés általános visszatartó
hatása ma a tudomány által nem igazolható, alkalmazása a törvényhozó hatalmi
döntésén alapul, ezért önkényes.
Az élethez való jog és a jogos védelem

Az élethez való jog értelmezése kapcsán felmerül a jogos védelem problémája. Az
élethez való jognak az AB határozatában kifejtett abszolút felfogásából egyenesen
következik a kérdés, miért nem büntethető az, aki az életet ért támadást a támadó
megölésével hárítja el.
A megtámadó oda lépett, hol nincs joga, következőleg hol annak megfelelő kötelességet
ne várjon. ...ha nem védném magam, elismerném jogát az élet fölött, mivel nem bír...
Ha semmi joga nincs az élet felett, nekem ellenben örök jogom van az élethez, neki
semmi estben nem szabad azt megtámadni, nekem pedig minden esetben, s a végpercig
szabad azt védelmezni. ...Az egész vita a jogtudósok között azért nem végződök mind-
ezideig, mert... senkinek nem juta eszébe lehetőnek tartani oly esetet, melyben egyik
félnek sincs joga
- írja Szemere.
Lényegében hasonlóan érvel Sólyom, amikor azt írja, hogy
a jogos védelem biztosította büntetlenséggel a jog nem az élettől való megfosztás

jogszerűségét ismeri el, hanem annak a szituációnak a jogon kívüliségét, amelyben
a támadás és elhárítása lezajlott. Ebben a határhelyzetben a jog nem kötelez és nem
jogosítja semmire a megtámadottat. Jogot a támadó megölésére nem adhat, de ugyan
ezen okból azt sem írhatja elő, hogy a megtámadott tűrni köteles: ezzel ugyanis az ö
élete felett rendelkezne. így tehát az természeti állapot tér vissza azokra a pillanatokra,
amíg az életek közötti választás szituációja fennáll.
A jog a jogos védelemnél nem a halálbüntetés jogát ismeri el, hanem a nem önké
nyes védekezés minőségét oltalmazza az önkényességgel szemben - rögzíti Lábady
és Tersztyánszky.
Az EJEE 2. cikke értelmében az élettől való megfosztást nem lehet e Cikk
megsértéseként tekinteni akkor, ha az a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb
erőszak alkalmazásából ered személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme
érdekében. Végül a jogos védelem jogintézményével foglalkozó 4/2013. Büntető
Jogegységi Határozat (a továbbiakban: BJE) által is hangsúlyozott, töretlen gyakor
lat is lehetővé teszi, hogy élet elleni támadás esetén az elhárító magatartás arányos
ságát ne vizsgálja a bíróság.
Korporális büntetések
A humanitás elve a jogrendszer egészére, így a büntetőjogra is ható alapelvnek
tekintendő. Következménye nem csak a halálbüntetés kiiktatása, de a különböző
testi és megszégyenítő büntetések eltörlése is a modern büntetőjog területén.263
A korporális büntetések alkalmazása a 20. századra szorult vissza Európában, az
azt megelőző időkben a halálbüntetés mellett különös jelentőséggel bírt e szankció.
Az EJEE is deklarálja a kínzás tilalmát, így az Európa Tanács tagjainak bizto
sítaniuk kell joghatóságuk alatt álló minden személy számára e jog érvényesülését.
Az EJEE 3. cikke szerint „senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó
bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”. Ez a tilalom a büntetőjogi szankciókon
túlmenően kiterjed többek között a hatóságok által tanúsított magatartásra és a csalá
don belül vagy az iskolában fegyelmezési eszközként alkalmazott cselekményekre is.
A 3. cikk látszólagos egyszerűsége ellenére rendkívül gyakori félreértések for
rása. Sajátossága, hogy nem ismer az állam oldalán kivételeket, melyek esetében
a szabály alól felmentést kaphatna, még maga a sérelmet szenvedett magatartása
sem alapozhatja meg azt.264
263 Belovics Ervin - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog /. Általános Rész. Budapest, 2015. 64. o.
264 Grád-Weller: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. 117-118. o.
A kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód fogalmi kérdéseinek elha

tárolásával kapcsolatban két ügyet szükségszerű kiemelni az EJEB, valamint az
EJEBiz. joggyakorlatából. A Görög-ügy265 a görög biztonsági erők által politikai
foglyokkal szemben alkalmazott kínzások miatt indult EJEBiz. előtt. Az 1967-es
puccsot követően a rendőrség, a csendőrség és más hatósági szervek is számos eset
ben kínoztak foglyokat különböző fizikai és pszichés módszerekkel, így például
fojtogatással, fej homokzsákkal való ütlegelésével, körmök letépésével, valamint
megégetéssel. Ezen felül a fogvatartás körülményei sem voltak megfelelőek, a szűk
cellákba alig szűrődött be a fény, az egészségügyi ellátás és a fűtés is korlátozottan
volt hozzáférhető.266 1969-ben hozott ítéletében az EJEBiz. a következők szerint
határozta meg a kínzás, valamint a megalázó és embertelen bánásmód fogalmát:
Minden kínzás embertelen és megalázó bánásmódnak minősül, és minden embertelen

bánásmód egyben megalázó. Az embertelen bánásmód fogalma lefedi az olyan bánás
módot, amely szándékosan mentális vagy fizikai, súlyos fájdalmat okoz, és az adott
helyzetben jogtalan. A „kínzás” szót gyakran olyan embertelen bánásmód meghatá
rozására használják, amelynek célja információ vagy vallomás megszerzése, büntetés
kiszabása, és általában súlyosabb formája az embertelen és megalázó bánásmódnak.
Egy személlyel szembeni bánásmód vagy büntetés akkor megalázó, ha az durván leala
csonyítja az adott személyt mások előtt, vagy arra vezeti, hogy az akaratával vagy
lelkiismeretével szemben cselekedjen.267
Az EJEBiz. értelmezése szerint tehát a kínzás az embertelen bánásmód egy inten

zívebb és súlyosabb formája.
Említést érdemel még az EJEB Írország v. Egyesült Királyság ügyben hozott
ítélete. 1971-ben Eszak-Irország kormánya különböző rendkívüli intézkedéseket
vezetett be a véres terror és függetlenségi mozgalmak leverésére. Ennek keretében
számos személyt bírósági határozat nélkül hosszabb ideig fogva tartottak, illetve
internáltak. Az ír kormány 1971 decemberében az EJEBiz.-hoz fordult, és kérelmé
ben többek között azt állította, hogy a brit hatóságok az ír terroristák kihallgatása
eredményessége érdekében ún. „öt technikát” alkalmaztak: (1) falhoz állítás huza
mosabb ideig természetellenes helyzetben; (2) a fogvatartott fejére sötét csuklya
húzása hosszabb ideig; (3) a fogvatartott szobába zárása, ahol tartósan nagy zajnak
van kitéve; (4) alvás megvonása; (5) étel és ital megvonása. Mind az EJEBiz., mind
265 Denmark v. Greece, Applications no. 3321; Norway v. Greece, no. 3322/67; Sweden v. Greece, no. 3323/67;
Netherlands v. Greece, no. 3344/67; judgment of 5 November 1969.
266 Juhász Andrea Erika: A kínzás, az embertelen, a megalázó bánásmód tilalma a fogvatartottakkal szem
ben. PhD értekezés. Szeged, 2016. 40-42. o.
267 The European Commission ano European Court of Humán Rights: Yearbook of the European Convention on
Humán Rights. The Greek case. Report of 5 November 1969. 186. o.
az EJEB hangsúlyozta, hogy az EJEE abszolút módon tiltja a kínzást, az ember

telen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, függetlenül attól, hogy a sértett
mit követett el, vagy milyen magatartást tanúsított. Annak megállapításánál, hogy
a cselekmény embertelen bánásmódnak vagy kínzásnak minősül-e, jelentősége
van a bánásmód időtartamának, a fizikai vagy lelki hatásainak és a végrehajtás esz
közeinek és módjának, azaz az eset összes körülményét vizsgálva dönthető el, hogy
történt-e jogsértés.268 Az EJEB álláspontja szerint ugyanis az embertelen bánásmód
lényege, hogy az érintetteknek, ha nem is feltétlenül testi sérülést, de mindenkép
pen erős testi és lelki szenvedést okoz, míg a megalázó bánásmódé az, hogy az
áldozatban olyan erős félelmet, lelki gyötrelmet és alsóbbrendüség-érzetet kelt, ami
alkalmas arra, hogy megtörje testi és erkölcsi ellenállását. A kínzás, amely súlyos
és szándékos kegyetlenséget feltételez, komoly testi-lelki sérülések okozása nélkül
nem állapítható meg. Mindezekre tekintettel az EJEB az ügyben megállapította,
hogy az alkalmazott „öt technika” embertelen és megalázó bánásmódnak minősül
ugyan, de a kínzás feltételeinek nem felel meg.269*271
A Campbell és Cosans v. Egyesült Királyság110 ügyben a kérelmező szülők azt
sérelmezték, hogy gyermekeik a skót oktatási intézményekben testi fenyítés áldo
zatává válhatnak. Az állami iskolák oktatóinak tanári státuszuknál fogva joguk volt
fegyelmezési eszközként testi fenyítést alkalmazni a diákokon. A Bíróság nem álla
pította meg az Egyezmény sérelmét, ugyanakkor kimondta, hogy bizonyos esetek
ben a 3. cikk által tiltott magatartással való puszta fenyegetés is a kínzás tilalmának
megsértését jelentheti, amennyiben az elegendő mértékben közvetlen és valóságos.
Az eljárás eredményeként az Egyesült Királyság jogszabályainak módosítására
kényszerült, mely a testi büntetés megengedhetőségének megszűnéséhez vezetett
az állami iskolákban.
A Costello-Roberts v. Egyesült Királyság1'’' ügyben magániskolában megvaló
sult bántalmazás volt az eljárás tárgya. A kérelmező 7 éves diákot az iskolában öt
csekélyebb súlyú fegyelmi vétséget követően arra ítélt az igazgató, hogy egy torna
cipővel háromszor a fenekére üssenek. Az EJEB megállapította, hogy az említett
fenyítés nem éri el a 3. cikkben foglalt megalázó büntetés megsértéséhez szükséges
súlyossági fokot.
Az első családon belül megvalósult korporális büntetéssel kapcsolatos ügy
1998-ban került a strasbourgi bíróság elé. A kérelmező gyermeket nevelő apja
nádpálcával verte meg, mely számos sérülést hagyott a testén. A bántalmazó apa
sikeresen hivatkozott a nemzeti bíróságok előtt házi fegyelmezési jogára, azonban
268 Gellér Balázs József: A terrorizmus elleni harc egyes kérdései az anyagi büntetőjog szemszögéből. In
Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi kötet. Budapest, 2004. 241-263., 256-257. o.
269 Case of Ireland v. the United Kingdom, application no. 5310/71.
2,0 7511/76. számú ügy.
271 13134/87. számú ügy.
az EJEB kifejtette, hogy A. megverése elérte a 3. cikkben foglalt kínzás tilalmá

nak megsértéséhez megkívánt súlyosságot. Az Egyesült Királyság megsértette
a kínzás tilalmát, mivel nem biztosított megfelelő védelmet a gyermekeknek a házi
fegyelmezési joggal szemben. Az EJEE 1. cikkéből eredően a szerződő államok
nak pozitív kötelezettségük keletkezik, hogy védelmet biztosítsanak és megelőz
zék a kínzás, vagy embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés elszenvedését,
különösen a gyermekek tekintetében. Az, hogy a bánásmód vagy büntetés eléri-e
az EJEE megsértéséhez szükséges súlyosságot, az ügy körülményeitől függ: mint
a bántalmazás fizikai és mentális hatásai, az áldozat életkora, neme és egészségi
állapota.272273
Az évek során a kérelmezők nagy számban hivatkoztak a szabadságmegvo
nás során alkalmazott és a 3. cikkbe ütköző hatósági gyakorlatra is. Ezek egyrészt
a büntetőeljárás folyamán, tipikusan a nyomozás során tanúsított magatartásokkal,
másrészt a fogvatartás körülményeivel voltak kapcsolatosak.
A Thomasi v. Franciaország1'13 ügyben a kérelmezőt a francia hatóságok egy
Korzika függetlenségéért küzdő terroristacsoport cselekményeiben való részvétel
lel gyanúsították. Fogvatartása során, állítása szerint, többször is súlyosan bántal
mazták, amit a francia hatóságok már akkor is tagadtak, amikor a kérelmező arra
a nemzeti hatóságok előtt hivatkozott. Ugyanakkor a börtönben elvégzett orvosi
vizsgálatok egymástól függetlenül megállapították, hogy a kérelmezőn számos
külsérelmi nyom található, amelyek a beszállításkor még vitatottan nem léteztek.
Az EJEB úgy találta, hogy mivel maguk a francia hatóságok sem tudtak magyará
zattal szolgálni az általuk is elismert sérülések eredetére nézve, a kérelmező állí
tásai e tekintetben elfogadhatók. Franciaországot elmarasztalták az alkalmazott
embertelen és megalázó bánásmódra tekintettel a 3. cikk megsértése miatt.274
A kilencvenes években az EJEB számos szélsőséges tényállás alapján elma
rasztalta Törökországot a 3. cikk megsértése miatt. Az Aksoy v. Törökország2™
ügyben az EJEB kifejtette, hogy kizárólag kínzásként lehet értelmezni a török
hatóságok azon cselekményeit, miszerint a kérelmezőt folyamatosan verték, hátra
kötött kezekkel lógatták fel órákon keresztül, hogy vallomásra bírják állítólagos
kurd terrorista kapcsolataira nézve. A hatósági eljárás eredményeként a kérelmező
mindkét karja teljesen lebénult. Utóbb a már szabadlábra helyezett kérelmezőt még
az EJEB eljárása alatt tisztázatlan körülmények között agyonlőtték, azonban ez már
nem képezte tárgyát az EJEB eljárásának.276
272 35373/97. számú ügy.

273 12850/87. számú ügy.
2M Grád-Weller: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. 121-122. o.
275 21987/93. számú ügy.
276 Grád-Weller: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. 128. o.
A Herczegfalvy v. Ausztria2'1'’ ügyben Herczegfalvy Istvánt erőszakos bűncse

lekmények elkövetéséért ítélték el, a kiszabott büntetést elmeműködésére tekintettel
egy pszichiátriai intézetben hajtották végre. Kérelmében többek között hivatkozott
az EJEE 3. cikkének megsértésére, állítása szerint ugyanis az intézetben akarata
ellenére és szükségtelenül nyugtátokat adtak be neki, erőszakkal etették és heteken
keresztül kórházi ágyhoz bilincselték. Az EJEB az EJEE betartásának vizsgálata
során fokozott figyelmet fordított a pszichiátriai intézetekben fogva tartott szemé
lyeket jellemző alárendeltség és kiszolgáltatottság vizsgálatára. Noha az egészség
ügyi hatóságok feladata eldönteni, mely terápiás módszereket alkalmazzák, szük
ség esetén akár kényszer útján az önrendelkezésre képtelen állapotban lévő betegek
érdekében, a betegek ettől függetlenül továbbra is a 3. cikk védelme alatt állnak. Az
EJEB kiemelte, hogy az ilyen, orvosilag szükségesnek ítélt intézkedés nem tekint
hető embertelennek vagy megalázónak, és mivel a konkrét ügyben a szükségesség
hiánya nem nyert hitelt érdemlő bizonyítást, nem állapította meg a 3. cikk megsér
tését.
Az EJEB joggyakorlatát ugyan nem érintő, de a kényszer körében kiemelendő
Richard CampbelP™ esete. A tizennyolc éves jamaicai származású brit állampol
gárt 1980-ban betöréses lopás kísérletével vádolták meg és a camberwelli bíróság
rendelkezett a letartóztatásról. Egy héttel később az ashfordi végrehajtási inté
zetbe került áthelyezésre orvosi megfigyelés céljából, mivel mentális egészségé
vel kapcsolatban kétségek merültek fel. Attól a naptól kezdve, hogy Ashfordba
került, Campbell elkezdte visszautasítani az ételt, amely rövid idő alatt drasztikus
súlycsökkenéshez vezetett. 1980. március 21. napján Campbell a cellájában össze
esett, és az intézeti orvosok által időközben megállapított skizofrénia miatt egy
mentális betegséggel küzdők számára fenntartott kórházba szállították kivizsgá
lásra. A pályája elején járó pszichiáter szellemileg teljesen egészségesnek találta
a fogvatartottat, ugyanakkor felfigyelt arra, hogy Campbell mennyire dehidra-
tált és gyenge, amely miatt megfigyelésre bent akarta tartani, de büntetés-végre
hajtási őr felügyelete nélkül ezt nem engedélyezték, így még aznap visszakerült
az intézetbe. Mivel Campbell továbbra sem volt hajlandó ételt magához venni,
a büntetés-végrehajtási intézet orvosai a kényszeretetés mellett döntöttek. A tej
és az étrendkiegészítők hatására Campbell négy nap alatt csaknem 11 kg súlyt
szedett vissza magára, ennek ellenére 1980. március 31-én holtan találtak rá.
A lefolytatott vizsgálat során a patológus a halál okaként az akut skizofrénia miatti
kiszáradást jelölte meg. Az EJEB határozatában kimondta, hogy Campbell halála
a saját önpusztító magatartására vezethető vissza, az ítélet rendelkező részében
277 10533/83. számú ügy.

276 Lásd https://api.parliament.uk/historic-hansard/commons/1980/aug/08/richard-campbell-death-in-custo-
dy (letöltve: 2019.08.16.).
ugyanakkor kritizálta a megfelelő orvosi ellátás és felszereltség hiányát. Campbell

családja ugyanakkor ezzel nem elégedett meg, nyilvános vizsgálat lefolytatását
kezdeményezték. Az eljárás során számos bizonyíték merült fel azzal kapcsolat
ban, hogy a) Campbell skizofréniáját az orvosai nem vizsgálták ki kellő mérték
ben; b) Campbellt cserbenhagyták a jogi szakma, a pártfogó felügyelet, valamint
a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói; c) Campellnek az eljáró hatóság hanyag
sága miatt kellett meghalnia.
III. A büntetési nemek
1. Büntetések............................................................................................................................................................118
a) A szabadság vesztés.................................................................................................................................. 118
b) Az elzárás.................................................................................................................................................... 159
c) A közérdekű munka................................................................................................................................... 161
d) A pénzbüntetés.......................................................................................................................................... 166
e) A foglalkozástól eltiltás............................................................................................................................ 171
f) A járművezetéstől eltiltás......................................................................................................................... 176
g) A kitiltás....................................................................................................................................................... 184
h) A sportrendezvények látogatásától való eltiltás................................................................................ 185
0 A kiutasítás................................................................................................................................................... 186
2. Mellékbüntetés: a közügyektól eltiltás........................................................................................................... 191
A Btk. a - nem katonai - büntetéseket két csoportba sorolja: büntetéseket és mellék

büntetést különböztet meg. A büntetések önállóan, más büntetés nélkül, vagy - az
ún. együttalkalmazási tilalmak [Btk. 33. § (6) bek.] kivételével - egymás mellett is
alkalmazhatóak. A mellékbüntetés - a közügyektól eltiltás - csak szabadságvesztés
mellett. A büntetés céljának elérését a büntetéseknek és a mellékbüntetésnek együt
tesen kell biztosítaniuk. A Btk. büntetéseket felsoroló 33. § (1) bekezdése előbb
a súlyosabb büntetéstől (a szabadságvesztéstől) halad a kevésbé súlyos büntetések
felé (a pénzbüntetésig). Ezt követően speciálisnak tekinthető büntetési nemekről
rendelkezik. Itt utalunk arra, amit fentebb részletesen kifejtettünk, hogy az AB
a 23/1990. (X. 31.) AB határozatával megállapította, hogy a halálbüntetés alkotmány
ellenes, ezért a halálbüntetésre vonatkozó törvényi rendelkezéseket (az 1978. évi
Btk. 39. §-át) megsemmisítette, amely így 1990. október 31-töl hatályát veszítette,
és mint büntetési nem kikerült a magyar jogrendből.
Érdemes kiemelni, hogy 2002. április 1-jéig a mellékbüntetések között foglalt he
lyet a vagyonelkobzás, ezt azonban a 2001. évi CXXI. törvény 279 hatályon kívül
helyezte. Az 1978. évi Btk. ettől az időponttól a vagyonelkobzást intézkedésként
szabályozza (1978. évi Btk. 77/B. és 77/C. §). Továbbá a 1978. évi Btk. mellék
büntetésként szabályozta a közügyektől eltiltás mellett a foglalkozástól eltiltást,
a járművezetéstől eltiltást, a kitiltást, valamint a kiutasítást is. Némileg követke
zetlen módon azonban, bizonyos feltételektől függően, lehetővé tette a felsorolt
szankciók (fő)büntetés helyetti kiszabását is (1978. évi Btk. 88. §). A Btk. megal
kotásakor végül a jogalkotó azt az álláspontot fogadta el, hogy - a közügyektól
eltiltás kivételével - valamennyi büntetés önálló kiszabását is lehetővé kell tenni
a bíróság számára, ezért a „mellék”-büntetés jellegre történő utalás vonatkozásuk
ban szükségtelen. így a hatályos törvény egyetlen (civil) mellékbüntetést ismer,
279 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2001. évi CXXI. törvény.
118 A BÜNTETÉSI NEMEK
a közügyektől eltiltást, amely - immár elnevezéséhez hűen - kizárólag egy bünte

tés, nevezetesen a (végrehajtandó) szabadságvesztés mellett szabható ki.
A Btk. miniszteri Indokolása szerint ,,[a] törvény differenciált szankcionálási
rendszer kialakítására törekszik, az a célja, hogy az alkalmazandó szankciók típu
sa, súlya, szigora jobban illeszkedjen a bűncselekmény súlyához, jellegéhez és az
elkövető személyi körülményeihez”. E törekvés ölt testet a Btk. 33. § (4)—(5) bekez
déseiben, amelyekben a jogalkotó rögzíti, hogy a legfeljebb 3 év szabadságvesztés
sel vagy elzárással fenyegetett bűncselekmények miatt e szabadságelvonással járó
büntetések helyett más büntetés vagy azok közül több is kiszabható.
1. Büntetések
A hatályos jog szerint a büntetések az alábbiak:

a) szabadságvesztés;
b) elzárás;
c) közérdekű munka;
d) pénzbüntetés;
e) foglalkozástól eltiltás;
f) járművezetéstől eltiltás;
g) kitiltás;
h) sportrendezvények látogatásától való eltiltás;
i) kiutasítás.
a) A szabadságvesztés
A szabadságvesztés büntetési nemként történő kialakulása és elterjedése feltétele

zi az emberi szabadság értékként történő elismerését. Ennek megfelelően az ókorban
az uralkodó büntetési nem a halálbüntetés volt, amelynek különböző formái - test
csonkítás, máglyán elégetés, kerékbetörés valamint a különböző testi büntetések
jól megfeleltek a kor felfogása szerinti büntetési céloknak. A középkorban új bünte
tési nemek alakultak ki (száműzetés, kényszermunka, gályarabság és deportálás),
amely büntetési nemek kialakulásánál már tetten érhető volt az elítélt társadalom
tól való elszigetelésének célja. A feudalizmus bomlásának időszakában ment végbe
az az ideológiai változás, amely a szabadságtól való megfosztást tartotta leginkább
alkalmasnak a büntetés céljainak elérésére. A 16. században Angliában kialakul
tak a menhelyek és a dologházak, amelyek az elzárás mellett a munkára nevelés
intézményei is voltak. A 17. és 18. század intézménye a várfogság, amely a politikai
Büntetések 119
foglyok elszigetelésére szolgált (Bastille. Tower). A szabadságvesztés a modern

büntetőjogban széles körben alkalmazott büntetési nem, amelynek oka, hogy sokfé
le büntetési igény kielégítésére alkalmas: az elítélt nevelésére, elrettentésére vagy
magába szállásának biztosítására.280
Az Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezetének IV. cikke kimondja, hogy
mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Senkit nem
lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvény
ben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
A törvényben meghatározott okot a bűncselekmény elkövetése, a meghatá
rozott eljárást pedig az igazságszolgáltatás törvényes rendje szerint megvalósuló
büntető perrend jelenti. A Btk.-ban szabályozott szabadságvesztés tehát az elköve
tőt egy kiemelkedő alkotmányos alapjogától - a személyes szabadságtól - fosztja
meg, a büntetés céljainak érvényesülése érdekében.
A szabadságvesztésre mint a legtöbb bűncselekményre általában irányadó bünte
tésre (poena ordinaria) vonatkozó szabályokat mindenekelőtt a Btk. 34-45. §-ai rög
zítik. Fontos jogforrás ugyanakkor a büntetések, az intézkedések, egyes kényszer
intézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL.
törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) is, amely a szabadságvesztés végrehajtásával
kapcsolatos kérdéseket szabályozza.
Az 1978. évi Btk.-hoz fűzött miniszteri Indokolás szerint: „A szabadságvesz
tés az elkövető elszigetelése révén, közvetlenül szolgálja a társadalom védelmét”.
Az elszigetelés a társadalom védelmét azáltal biztosítja, hogy az elítélt a személyes
szabadságától való megfosztása miatt gyakorlatilag nem képes ismételten bűncse
lekmények elkövetésére. A Bv. tv. 83. § (1) bekezdése is megállapítja: ,,[a] szabad
ságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesí
tése. valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak
elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszaillesz
kedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon.”281 A szabadságvesztés indokoltsága
és időbelisége vonatkozásában az említett miniszteri Indokolás megjegyzi: ,,[a]z
elítélt személyiségének formálására fordított erőfeszítésektől csak akkor várható
eredmény, ha kellő időn át, zavaró körülmények kizárásával folyik, ha az elítélt nem
vonhatja ki magát alóla tetszése szerint.”
A Btk. miniszteri Indokolása ugyanakkor azt is rögzíti, hogy „A szabadság
vesztés a legáltalánosabb büntetési nem, szükségességét indokolja, hogy a legerő
teljesebb visszatartó hatású büntetés. A szabadságvesztés büntetésnek a Btk.
260 Lásd Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. Budapest, 1933. 78-131. o.; Mezey Barna: A börtönügy kezde
tei (Adalékok a szabadságvesztés történetéhez). In Deák Ferenc - Palló József (szerk.): Börtönügyi kalei
doszkóp. Ünnepi kötet dr. Lórincz József 70. születésnapja tiszteletére. Budapest, 2014. (Börtönügyi tanul
mányok 1.) 112-121. o. Hazai történetéhez Györgyi: Büntetések és intézkedések. 35-38., 67-70., 212-226. o.
281 BH 1995, 265.; BH 1995, 624.
szankciórendszerében elfoglalt központi helyének oka, hogy sokoldalú, és a büntetési

célok megvalósítására alkalmas büntetési nem.”
A szabadságvesztés egységes büntetési nem, tartalmát tekintve életfogytig
vagy határozott ideig tart. Az életfogytig tartó szabadságvesztés tulajdonképpen egy
határozatlan ideig tartó szabadságelvonás, hiszen az elítélt várható életének időtartama
nem határozható meg előre.282 A Btk. 41. § (1) bekezdése alapján feltétel azonban, hogy
az érintettet csak abban az esetben lehet életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntet
ni, ha az elkövetés időpontjában már betöltötte a 20. életévét.283 Ez az életkori küszöb
a bírói gyakorlatból ismert „fiatal felnőtt” (általában 18-21 éves kor) kategóriája révén
sem léphető át, így a 20. életévét már betöltött, de a 21. évét még nem betöltött személy
életfogytig tartó szabadságvesztés ítélése törvényes annak ellenére, hogy még „fiatal
felnőttnek” számít.284
Az életfogytig tartó szabadságvesztés határozatlan tartamú büntetésként történő
kezelésének eredményeként a törvény egyes olyan rendelkezései, amelyek a határozott
ideig tartó szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatosak az Általános Részben,
nem alkalmazhatók [ezek: a határozott tartalmú szabadságvesztésből történő feltéte
les szabadságra bocsátás szabályai (38-40. §), az összbüntetés (93-96. §), a bírósági
mentesítés (101-102. §)].285
A Btk. 36. §-a szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb
tartama 3 hónap, leghosszabb tartama 20 év; bűnszervezetben, különös vagy
többszörös visszaesőként történő elkövetés, illetőleg halmazati vagy összbün
tetés esetén 25 év. A Btk. két szinten szabályozza a szabadságvesztés büntetését.
Egyrészt megadja a fő szabály szerint irányadó generális büntetési tételt, amely 3
hónaptól 20 évig terjed. Másrészt jelzi, hogy súlyos esetekben e büntetési nem felső
határa 25 évig emelkedik.
A Btk. 36. §-ában rögzített legrövidebb és leghosszabb szabadságvesztés tarta
mán belül találhatóak meg a Különös Részben az egyes bűncselekményekre kilá
tásba helyezett büntetési tételek. A Btk. Különös Része az adott bűncselekményre
kiszabható speciális maximumot minden esetben meghatározza, a speciális mini
mumot viszont csak akkor, ha az magasabb, mint az általános alsó határként megál
lapított három hónap. így létezik egy évig, kettő évig, illetve három évig terjedő
szabadság vesztés. Ezek eseteiben tehát az említett speciális maximumok mellett
a generális minimumot, a három hónapot kell figyelembe venni. A három hónapos
generális minimumnál rövidebb szabadságvesztés kiszabására akkor sincs lehe
tőség, ha a bűncselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés alsó határát a Btk.
282 BH 1998, 209.; BJD 5699.

283 BH 2002, 338.; BH 2004, 346.
284 EBH 2015, B. 28.
285 BH 2005, 90.; BH 1986, 214.
Büntetések 121
Különös Része nem jelöli meg. Ezért helytelenül járt el az a törvényszéki katonai
tanács, amely a terheltet mindössze két hónap szabadságvesztésre ítélte.286
Amennyiben a Különös Rész speciális minimumról is rendelkezik, ezt mindig
a speciális maximum egyidejű meghatározása mellett teszi. így ismer a törvény egy
évtől öt évig, két évtől nyolc évig, öt évtől tíz évig, öt évtől tizenöt évig, öt évtől
húsz évig, valamint tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztést. Az öt évtől húsz
évig, illetve a tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés mellett általában alterna
tív büntetésként szerepel az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának a lehe
tősége is.287
Meg kell még jegyezni, hogy a bűnszervezetben történő elkövetésnek a bünteté
si tételkeretet megemelő körülmények közé történő bekerülése viszonylag új keletű
szabályozási eredménynek tekinthető, az 1978. évi Btk. ilyen tartalmú módosítását
ugyanis a 2001. évi CXX1. tv. 4. §-a tartalmazta, amely 2002. április 1-jén lépett
hatályba. A módosító törvény 4. §-ához fűzött Indokolás kimondta:
A törvény egyik fontos célkitűzése a szervezett bűnözés elleni küzdelem büntető

jogi eszköztára hatékonyságának fokozása. A törvény több rendelkezése fűz súlyo
sabb jogkövetkezményeket a bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekményhez.
Ilyen rendelkezés az is, amely a bűnszervezet tagjaként való elkövetést nem a törvény
Különös Részében meghatározott súlyosabban minősítő körülményként értékeli,
hanem általános részi szabállyal (az 1978. évi Btk.-nak a törvény 17. §-ával módosított
Btk. 98. §-a) a büntetési tétel felső határát a kétszeresére emeli, azzal, hogy a szabad
ságvesztés tartama a húsz évet nem haladhatja meg. Ennek a lehetőségét teremti meg
a határozott tartamú szabadságvesztés felső határára vonatkozó rendelkezés módosí
tása.
E rendelkezéseket lényegében a hatályos törvény is átvette.

A fentiektől eltér a fiatalkorúakra vonatkozó szabályozás, amely szerint a legrö
videbb időtartam bármely bűncselekmény esetében, mindig egy hónap. Fiatalkorú
elkövető viszonylatában tehát a különös részi speciális minimumok figyelmen kívül
maradnak (lásd a fiatalkorúakra vonatkozó törvényi rendelkezésekről szóló feje
zetet).
286 BH 2017.41. Az elsőtökön eljárt bíróság törvénysértő döntését feltehetően azért hozta meg, mert - noha
már a Btk. hatálya alatt elkövetett cselekményről volt szó - az 1978. évi Btk. 40. § (2) bekezdését alkal
mazta. amely szerint a határozott tartamú szabadságvesztés generális minimuma (az 1998. évi LXXXV1I.
törvény módosító rendelkezése nyomán, 1999. március 1. napjától 2013. június 30. napjáig) két hónap volt.
287 Kivételként említhető a szexuális erőszak legsúlyosabb minősített esete, amelynek büntetése öttől húsz
évig [Btk. 197. § (4a) bek.], továbbá a minősített embercsempészés szervezője vagy irányítója, akinek
a büntetése tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 353. § (5) bek.], mindkét esetben anélkül
azonban, hogy vagylagos szankcióként lehetőség lenne az életfogytig tartó szabadság vesztés kiszabására.
A Btk. az egyes konkrét tényállásokban előírt szabadságvesztés mértékével fejezi

ki, hogy a bűncselekményt milyen fokban tartja veszélyesnek a társadalomra. További
egyéniesítésre adnak lehetőséget egyebek mellett a feltételes szabadságra bocsátásra,
a végrehajtás felfüggesztésére, a pártfogó felügyeletre vonatkozó szabályok.
A SZABADSÁGVESZTÉS KISZABÁSA
A szabadságvesztés differenciált büntetési nem, amely megjelenik nemcsak a sza
badságvesztés különböző tartamában, hanem az eltérő végrehajtási fokozatok
kiszabásának lehetőségében. A Btk. 35. § (1) bekezdése kimondja: ha a bíróság
szabadságvesztést szab ki, annak végrehajtását fogházban, börtönben vagy fegy-
házban rendeli végrehajtani. A miniszteri Indokolás szerint a három különbö
ző végrehajtási fokozatot az támasztja alá, hogy az elítéltek döntő többsége három
alapvető csoportba sorolható: a) a többszörös visszaeső és igen súlyos bűncselek
ményt elkövető elítéltek; b) a szándékos bűncselekmény miatt viszonylag hosszabb
szabadságvesztésre elítéltek, vagy korábban már büntetett elítéltek; c) a szándékos
bűncselekmény miatt viszonylag rövidebb tartamú szabadságvesztésre ítéltek és
a gondatlan bűncselekmények miatt szabadságvesztésre ítéltek. Háromnál több
fokozat esetén az egyes fokozatok között nem tehető érdemi különbség, viszont
a szabályozást bonyolulttá tenné; a három fokozat elnevezése a köznyelvben is
megszokott és egymás közti viszonyuk a köztudatban is ismert. A jogalkotó ezzel
a Csemegi-kódexével ellentétes álláspontra helyezkedik, amely a fogház, börtön
és fegyház fokozatok mellett külön büntetési nemként az államfogházat is nevesí
tette.288
A büntetésvégrehajtási fokozatról kizárólag a bíróság hozhat döntést.
A bíróság ismeri a legjobban az erről való döntés meghozatalához szükséges ténye
zőket: mind az elkövető személyiségét, mind az elkövetett bűncselekmény jellegét
és körülményeit. A bíróságnak az ítélet rendelkező részében kell meghatároznia,
hogy a büntetést melyik végrehajtási fokozatban kell foganatosítani.289 A büntető
eljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 671. § 1. pontja alap
ján - egyszerűsített felülvizsgálati eljárás keretében - utólagos korrekcióra nyújt
lehetőséget, ha a bíróság a szabadságvesztés végrehajtási fokozatáról a jogerős
ítéletben nem, vagy nem a törvénynek megfelelően rendelkezett. Nincs szükség
ugyanakkor a büntetés-végrehajtási fokozat meghatározására azokban az esetek
ben, amelyekben a bíróság eredetileg nem szabadságvesztés büntetést szabott ki, de
a kiszabott büntetések helyébe később szabadságvesztés lép. A közérdekű munka
vagy a pénzbüntetés átváltoztatása folytán az e büntetések helyébe lépő szabadság
vesztés végrehajtási fokozatára fő szabály szerint a törvény maga írja elő a fogház
288 Csemegi-kódex 20. § 3. pont.

289 BH 1997, 160.
Büntetések 123
végrehajtási fokozatot [Btk. 48. § (2) bek., Btk. 51. § (2) bek. 2. mondat]. Kivételt
képez ez alól az az eset, ha a pénzbüntetést végrehajtandó szabadságvesztés mellett
szabták ki, vagy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelték. Ilyen
esetekben a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozatára
a pénzbüntetés mellett kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozata az irány
adó [Btk. 51. § (2) bek. 1. mondat].
A bíróságot mérlegelésében azonban kötik a Btk. 37. §-ában foglalt rendelke
zések, tehát a végrehajtási fokozatokat csak a törvény betartásával határozhatja
meg. Eszerint az elkövetett bűncselekmény alapvetően meghatározza a kiszabható
végrehajtási fokozatot. így például az emberiesség elleni vagy a háborús bűncse
lekmény esetében, ha a szabadságvesztés büntetés háromévi vagy ennél hosszabb,
azt fegyházban kell végrehajtani. A büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre
[Btk. 80. § (1) bek.] - különösen az elkövető személyiségére és a bűncselekmény
indítékára - tekintettel a Btk. 35. § (2) bekezdése fő szabályként lehetővé teszi,
hogy a bíróság eltérjen az egyébként kötelező végrehajtási fokozattól az eggyel
szigorúbb vagy az eggyel enyhébb végrehajtási fokozat irányába. A Btk. tehát
felhatalmazza a bíróságot, hogy a büntetés céljának megfelelően, indokolt esetben
önálló mozgásteret kapjon a végrehajtási fokozat kijelölésében, a büntetés lehető
leginkább egyénre szabott módon történő kiszabása érdekében.290 Ez alól kivételt
képez a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, illetve az erőszakos többszö
rös visszaesőkkel szemben alkalmazható ún. „három csapás” esetköre.
A 35. § (2) bekezdésének alkalmazásánál érdemes utalni a bírói gyakorlatra.
Általánosan elmondható, hogy az enyhébb fokozat elrendelése gyakrabban fordul
elő, mint a szigorúbb végrehajtási fokozat megállapítása; amely esetek köre legin
kább a többszörös visszaesőkre, illetve a társadalom védett érdekeinek súlyos sérel
mét okozó bűncselekményekre korlátozódik. A bírósági esetjog szerint az elkövető
állapota megalapozhatja az enyhébb végrehajtási fokozat megállapítását: a vádlott
egészségi állapotára, rokkantságára és személyiségének kedvező tulajdonságai
ra, valamint a sértett felróható közrehatására is figyelemmel rendelte fogházban
végrehajtani a Legfelsőbb Bíróság annak az első fokon emberölés bűntette miatt
10 évi börtönre ítélt vádlottnak a főbüntetését, akinek az életvezetése kifogásta
lan volt, és cselekményét a sértett ittas állapotban megtett provokációja váltotta
ki.291 Enyhítő körülmény lehet az elkövetett bűncselekmény csekély tárgyi súlya.292
A törvény szerint irányadó végrehajtási fokozat alkalmazását (de akár szigorúbb
végrehajtási fokozatot is) indokolhat ugyanakkor az elkövető személyisége, az elkö
vetett bűncselekmény tárgyi súlya. Nem látott lehetőséget a Legfelsőbb Bíróság az
290 BH 1990, 323.; BH 1987, 305.

291 BH 1989, 258.; BH 2000, 45.; BH 1998, 516.; BH 1985, 2.; BH 1979, 395.; BH 1999, 7.
292 BH 2002, 341.
enyhébb büntetés-végrehajtási fokozat megállapítására annak a vádlottnak a javára,

aki különös kegyetlenséggel ölte meg a házastársát.293
A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSA
A Bv. tv. második részének V. Fejezete foglalkozik a szabadságvesztés végrehajtá

sával. A Bv. tv. 97. § (1) bekezdése kimondja: a szabadságvesztést a büntetés-vég
rehajtási szervezet hajtja végre. A fegyház a börtönnél, a börtön pedig a fogháznál
szigorúbb végrehajtási mód. A szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban
eltérő az elítélt elkülönítése a külvilágtól, őrzése, felügyelete, ellenőrzése, az intéze
ten belüli mozgása, életrendje, a személyes szükségleteire fordítható összeg, jutal
mazása és fenyítése, részvétele az elítéltek öntevékeny szervezeteiben. A Btk. 41. §
(2) bekezdése kimondja: a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, valamint az
elítélt kötelezettségeit és jogait külön jogszabály határozza meg. A szabadságvesztés
végrehajtásának rendjét, az elítéltek kötelezettségeit és jogait tartalmazó legfontosabb
jogszabályok a Bv. tv., valamint a 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet a szabadságvesz
tés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehaj
tásának részletes szabályairól és a 9/2014. (XII. 12.) IM rendelet a szabadságvesztés
és az elzárás kezdő és utolsó napjának megállapításáról. Ide sorolható még az 1995.
évi CVII. törvény a büntetés-végrehajtás szervezetrendszeréről is.294
A Bv. tv. 4. § (3) bekezdése szerint a büntetések és az intézkedések végrehajtását
a bíróság rendeli el. Az ügyészség által megállapított pártfogó felügyelet végrehaj
tásáról az ügyészség rendelkezik. A végrehajtás a bíróság, a büntetés-végrehajtási
szervezet, a rendőrség, valamint az e törvényben meghatározott más szervek fela
data, a végrehajtásban más szervek és szervezetek is közreműködnek. Az 5. § (1)
bekezdése szerint a büntetést és az intézkedést az ítéletben, illetőleg a jogszabályban
meghatározott tartamban kell végrehajtani. A büntetésbe minden megkezdett nap
beszámít, végrehajtásának utolsó napját naptári nap szerint kell megállapítani.
A Bv. tv. 98. § (1) bekezdése szerint a szabadságvesztés végrehajtása során
biztosítani kell az elítélt:
a) őrzését, felügyeletét és ellenőrzését;
b) elhelyezését, élelmezését, ruházatát;
c) egészségügyi ellátását;
d) jogainak a Bv. tv. szerinti gyakorlását;
e) oktatásához szükséges feltételeket;
f) foglalkoztatásához szükséges feltételeket;
g) társadalmi visszailleszkedését segítő egyéb reintegrációs programokhoz
szükséges feltételeket.
293 BH 1988, 62.; BH 1999, 541.; BH 1998, 465.; BH 1985, 411.

294 A bírói gyakorlatból megemlítendő még a 4/2000. BJE, a 3/2002. BJE, valamint a 2/2006. BJE.
Büntetések 125
A Bv. tv. 99. § (1) bekezdése alapján a szabadságvesztés végrehajtása során

- egyebek mellett - a különböző végrehajtási fokozatba tartozókat egymástól,
a férfiakat a nőktől, a fiatalkorúakat a felnőttkorúaktól el kell különíteni. A Bv. tv.
155. § (1) bekezdése szerint az elítéltek közösen helyezhetők el, de ha erre lehetőség
van, az elítéltet egyedül kell elhelyezni. A büntetés-végrehajtási intézet házirend
jét a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka határozza meg. A Bv. tv. 56. § (3)
bekezdése szerint továbbá, ha az elítélt kóros elmeállapotúvá [Btk. 17. § (1) bek.]
válik, a büntetés-végrehajtási bíró a szabadságvesztés végrehajtási helyeként az
igazságügyi elmegyógyító intézetet jelöli ki. Az itt eltöltött idő a szabadságvesz
tésbe beszámít. Gondot kell fordítani a személyiségzavarban szenvedő elítéltek
gyógyítására, sajátos nevelésére és oktatására.
A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSI FOKOZATAI: FEGYHÁZ, BÖRTÖN, FOGHÁZ

A szabadságvesztést az elítélt a végrehajtási fokozatok közül abban köteles letöl
teni, amelyet számára a bíróság ítéletében elrendelt. A Bv. tv. 4. § (1) bekezdése
szerint a büntetés és intézkedés csak a bíróság jogerős határozata alapján, jogsza
bályban meghatározott módon hajtható végre.295 A Bv. tv. 100. § (1) bekezdése
szerint a fegyház a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja. Fegyházba
fő szabályként azok az elítéltek kerülnek, akik súlyosabb bűncselekményt követtek
el, és akikkel szemben a büntetés céljai csak a büntetés-végrehajtás legkövetkeze
tesebb rendjében valósíthatóak meg. A törvényhelyhez fűzött miniszteri Indokolás
alapján: „A bűncselekmények bizonyos kategóriái, jellegüknél fogva olyan társa
dalomellenes beállítottságot tükröznek, hogy elkövetőiknél a legszigorúbb bünte
tés-végrehajtási fokozat alkalmazása szükséges.”
A Btk. 41. § (2) bekezdése szerint mindig fegyházban kell végrehajtani az
életfogytig tartó szabadságvesztést. Ez a büntetés a legsúlyosabb bűncselekmé
nyek elkövetőivel szemben kiszabható büntetés, amellyel a bíróság azt juttatja kife
jezésre, hogy a büntetés céljainak az elérése érdekében az elkövető társadalomból
való végleges kirekesztése szükséges.
A Btk. 37. § (3) bekezdése meghatározza továbbá, hogy mely szabadságvesz
tést kell ugyancsak fegyházban végrehajtani. A fegyház fokozat a (3) bekezdés a)
pontjában felsorolt bűncselekményekre vonatkozik, de csak abban az esetben, ha
a bíróság háromévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztést szab ki.296 A (3)
bekezdés b) pontja szerint ugyanakkor már a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú
szabadságvesztés végrehajtási fokozata is börtön, amennyiben az elítélt többszörös
visszaeső vagy a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.297
255 BH 1986, 396.; BH 1997, 1.; FBK 1993, 22.; BH 1994, 519.
294 BH 2002, 296.
297 BH 1989, 425.; BH 1981, 485.
A bűnszervezetben való elkövetést ebbe a körbe - az akkor hatályos 1978. évi

Btk.-ba - a 2001. évi CXXI. tv. emelte be. Eszerint az ilyen elkövetést a szigorú,
fegyház fokozatban letöltendő végrehajtási esetek közé sorolta. A módosító törvény
5. §-hoz fűzött indoklás szerint:
A (2) bekezdés a többszörös visszaeső mellett a bűnszervezet tagjaként elkövetett

bűncselekmény miatt kiszabott kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést
is fegyházban rendeli végrehajtani. Ez a rendelkezés része a bűnszervezet tagjaként
elkövetett bűncselekményért való felelősséget megállapító szigorúbb szabályoknak,
ám érdemben nem hoz változást, mert a Btk. 42. §-a (2) bekezdése b) pontjának 3.
alpontja jelenleg is fegyházban rendeli végrehajtani a háromévi vagy ennél hosszabb
tartamú szabadság vesztést minden olyan esetben, ha a bűncselekményt bűnszervezet
tagjaként vagy megbízásából követik el, és ezt a körülményt a törvény az adott bűncse
lekmény minősített eseteként határozza meg. A törvény ezt a rendelkezést hatályon
kívül helyezve, a törvény szerinti új szabályozáshoz igazodva rendelkezik a szabadság
vesztés végrehajtási fokozatáról.
E rendelkezést a Btk. változatlanul átvette.

A Bv. tv. 98. § (2) bekezdése alapján szabadságvesztés végrehajtásának egyes
fokozataiban eltérő az elítélt a) elkülönítése a külvilágtól; b) őrzése, felügyelete
és ellenőrzése; c) büntetés-végrehajtási intézeten belüli mozgása; d) életrendje;
e) személyes szükségleteire fordítható összeg; f) jutalmazása és fenyítése; g) rész
vétele a reintegrációs programokban.
A Bv. tv. 100. § (2) bekezdése nyomán fegyházban az elítélt:
a) eltávozása - a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kivételé
vel - kivételesen engedélyezhető (ennek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít);
b) életrendje részleteiben is meghatározott, állandó irányítás és ellenőrzés alatt áll;
c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besoro
lása alapján
ca) engedéllyel és felügyelet mellett;
eb) felügyelet mellett; vagy
cc) felügyelet mellett, a kijelölt részlegen ellenőrzéssel mozoghat;
d) zárkája ajtaját éjszaka zárva kell tartani, nappal engedélyezhető a rezsimsza
bályokhoz igazodó időszakos nyitva tartás;
e) számára a rezsim szabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen
az elítéltek csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv.
intézet által szervezett, bv. intézeten belüli programokon;
f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz
igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári és tankönyvekre, tanszerek
re, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki;
Büntetések 127
g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint

bővíthető, azonban az e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatáro
zott alsó határt biztosítani kell;
h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz
igazodóan változik;
i) külső munkáltatásban kivételesen részt vehet, ha a külvilágtól a munkavég
zés alatt is elkülöníthető.
A börtön a fegyháznál enyhébb, de a fogháznál szigorúbb végrehajtási foko
zat. A miniszteri Indokolás alapján „a börtön a bűncselekmény súlyosabb alakza
ta, a bűntett miatt kiszabott szabadságvesztés általános végrehajtási fokozata".
A börtön az elítéltek legtágabb körére alkalmazott végrehajtási fokozat. Az elítéltek
közös jellemzője, hogy szándékos bűncselekményt követtek el, a büntetést azonban
a legsúlyosabb bűntettektől a legenyhébb vétségekig bármelyik indokolhatja.
A Bv. tv. 101. §-a szerint a börtönben az elítélt
a) eltávozása kivételesen engedélyezhető, (ennek az időtartama a szabadság
vesztésbe beszámít), külső munkáltatásban részt vehet;
b) életrendje meghatározott, irányítás és ellenőrzés alatt áll;
lása alapján
ca) csak engedéllyel és felügyelet mellett;
eb) felügyelet mellett, a bv. intézet kijelölt területén ellenőrzéssel; vagy
cc) felügyelet mellett, a bv. intézet meghatározott területén ellenőrzéssel, illetve
meghatározott szervezett programokon szabadon mozoghat;
d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva kell tartani, kivéve, ha a tisz
tálkodáshoz szükséges folyó vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják,
nappal engedélyezhető a teljes vagy az időszakos nyitva tartás;
e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen
igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári és tankönyvekre, tansze
rekre, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjed
het ki;
igazodóan változik.
A Bv. tv. 103. § (1) bekezdése szerint azt az elítéltet, aki büntetését fegyház-
vagy börtönfokozatban tölti és a szabadságvesztésből legalább öt évet kitöltött,
128 I A BÜNTETÉSI NEMEK
a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében, a várható szabadulása

előtt legfeljebb két évvel átmeneti részlegre lehet helyezni.
Az átmeneti részlegen az elítéltre irányadó büntetés-végrehajtási szabályok
enyhíthetök, így különösen a) a bv. intézetből az eltávozása engedélyezhető huszon
négy órát meg nem haladó időre, továbbá jutalomként ezt meghaladó időre, és részt
vehet a bv. intézeten kívüli munkáltatásban; b) csökkenthető az életrend megha
tározottsága; c) a bv. intézet kijelölt területén szabadon mozoghat; d) a pártfogó
felügyelővel rendszeresen tarthat kapcsolatot. Az átmeneti részlegre helyezés azon
ban megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét súlyosan megsérti
[Bv. tv. 103. § (2)-(4) bek.].
A Bv. tv. 102. § (1) bekezdése szerint a fogház a szabadságvesztés enyhébb
végrehajtási módja. Ez a vétség miatt kiszabott szabadságvesztés általános végre
hajtási fokozata. A vétség törvényi meghatározásából (Btk. 5. §) adódik, hogy
fogházban kell végrehajtani valamennyi, gondatlanságból elkövetett bűncselek
mény miatt kiszabott szabadságvesztést, valamint a kétévi szabadságvesztésnél
nem súlyosabban büntetendő szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre
ítéltek büntetését, kivéve, ha az elítélt visszaeső. A fogházban az elítélt:
a) eltávozása engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe
beszámít, külső munkáltatásban részt vehet;
b) életrendje részben meghatározott, a reintegrációs programokon kívüli szabad
idejét belátása szerint használhatja fel;
lása alapján
ca) felügyelettel;
eb) ellenőrzéssel; vagy
cc) szabadon járhat;
d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva, kivéve, ha a tisztálkodáshoz
szükséges folyó vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják, nappal nyitva
kell tartani;
e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen
igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári és tankönyvekre, tanszerek
re, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki;
igazodóan változik.
Büntetések 129
A Bv. tv. 104. § (1) bekezdése szerint a fogház, illetőleg a börtön végrehajtásá
nak általános szabályainál ún. enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazhatók, ha
- különösen az elítélt személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire,
a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre,
a szabadságvesztés tartamára tekintettel - a szabadságvesztés célja az enyhébb végre
hajtási szabályok alkalmazásával is elérhető, és az enyhébb büntetés-végrehajtási
szabályok alkalmazása a büntetés-végrehajtás biztonságát nem veszélyezteti.298
Az enyhébb végrehajtási szabályok nem alkalmazhatók, ha
a) az elítélt a szabadságvesztésből - az előzetes fogvatartásban és a házi őrizet
ben töltött időt is beszámítva - a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtar
tam felét nem töltötte le;
b) az elítélt a szabadságvesztésből börtön fokozatban legalább hat hónapot,
fogházfokozatban legalább három hónapot nem töltött le;
c) az elítélt a törvény értelmében [Btk. 38. § (4) bek.] vagy a bíróság határozata
folytán nem bocsátható feltételes szabadságra;
d) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső;
e) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el;
f) a bíróság jogerős ítéletében fegyházbüntetésre ítélt elítélt a szabadságvesztés
fokozatának enyhítésével [Bv. tv. 115. § (1) bek.] tölti a büntetését;
g) az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban;
h) az elítélttel szemben egyidejűleg több szabadságvesztés végrehajtására érke
zik értesítés, és a büntetések nincsenek összbüntetésbe foglalva [Bv. tv. 104. § (2)
bek.].
Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása esetén az elítélt
a) huszonnégy órát, kivételesen negyvennyolc órát meg nem haladó időre
havonta legfeljebb négy alkalommal eltávozhat a bv. intézetből azokon a napokon,
amelyeken nem végez munkát;
b) a személyes szükségletére fordítható pénzt készpénzben is megkaphatja, és
azt a bv. intézeten kívül költheti el;
c) a látogatóját a bv. intézeten kívül is fogadhatja;
d) felügyelete mellőzhető, amikor a bv. intézeten kívül dolgozik [Bv. tv. 104. §
(3) bek.].
Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. Az elítélt köteles beje
lenteni, hogy az eltávozás ideje alatt hol tartózkodik. Ha az elítélt az eltávozással
vagy a bv. intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási szabályokat
ismételten vagy súlyosan megszegi - így különösen, ha az eltávozásról önhibájából
nem az előírt időn belül tér vissza, vagy más, súlyos fegyelemsértést követ el
továbbá ha a (2) bekezdésben meghatározott okok valamelyike bekövetkezik, a bv.
238 BH 1979, 395.; BH 1997, 65.; BH 1998, 516.; BH 2005, 345.

intézet parancsnoka felfüggeszti az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását,

és előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak az enyhébb végrehajtási szabá
lyok megszüntetése iránt [Bv. tv. 104. § (4)—(5) bek.].299
A Btk. 35. § (2) bekezdéssel összefüggésben azonban mindenképpen utalni kell
a katonai bűncselekmények körére. A katonai bűncselekmények esetében sajátos
végrehajtási mód érvényesül, a katonai fogda. A Btk. 132. § (1) bekezdése szerint,
ha a katona elítélt a szolgálatban megtartható, a bíróság a vétség miatt kiszabott,
egy évet meg nem haladó szabadságvesztést (illetve az elzárást) katonai fogdában
rendeli végrehajtani, kivéve, ha az elítélt visszaeső. Ebben az esetben tehát vétsé
get kell elkövetnie az illető katonának, aki a büntetés időtartama alatt is a katonai
fegyelem érvényesíthetőségének hatálya alatt marad. Amennyiben azonban a kato
na elítélt szolgálati viszonya időközben - a büntetés végrehajtásának befejezése
előtt - megszűnik, a büntetés vagy az abból hátralévő rész végrehajtási fokozata
fogház [Btk. 132. § (2) bek.].
A Bv. tv. 97. § (1) bekezdése szerint szabadságvesztést a bíróság által meghatá
rozott fokozatban, a büntetés-végrehajtási szervezet által - a jogszabály, illetve az
országos parancsnok intézkedése alapján - kijelölt, lehetőleg az elítélt lakóhelyé
hez legközelebb eső bv. intézetben hajtják végre. A szabadságvesztés, az elzárás,
a rendbírság helyébe lépő elzárás, a letartóztatás és a szabálysértési elzárás végre
hajtását foganatosító büntetés-végrehajtási intézetek kijelölésének szabályairól
szóló 16/2018. (VI. 7.) BM rendelet a büntetés-végrehajtási intézetek kijelöléséről
sorolja fel a hazai büntetés-végrehajtási intézeteket. A rendeletnek a - 2/2019.
(I. 22.) BM rendelettel módosított - 3. melléklete szerint a felnőtt korú férfi elítéltek
elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási intézetek:
a) fegyház és börtön fokozatban

1. a Balassagyarmati Fegyház és Börtön;
2. a Budapesti Fegyház és Börtön;
3. a Kalocsai Fegyház és Börtön;
4. a Márianosztrai Fegyház és Börtön;
5. a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön;
6. a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön;
7. a Váci Fegyház és Börtön;
b) fegyház, börtön és fogház fokozatban

1. az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet;
2. a Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet;
3. a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet;
299 BH 1997, 64.

Büntetések 131
4. a Szegedi Fegyház és Börtön;

5. a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet;
6. a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet;
7. a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet.
A felnőtt korú elítélt nők elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási intézetek:
a) fegyház és börtön fokozatban a Kalocsai Fegyház és Börtön;

b) börtön fokozatban a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet;
c) fegyház, börtön és fogház fokozatban Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási
Intézet, illetve a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet;
d) börtön és fogház fokozatban a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
és a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet.
A rendelet 4. §-a alapján a szabadságvesztésre ítéltet a Bv. tv.-ben és az e rende

letben meghatározott szabályok figyelembevételével kell elhelyezni, lehetőség
szerint abban a büntetés-végrehajtási intézetben, amelyben biztosítható a Központi
Kivizsgáló és Módszertani Intézet által megadott szempontok szerint összeállított
kockázatértékelési összefoglaló jelentésben meghatározott reintegrációs program
végrehajtása. A 8. § szerint ugyanakkor az országos parancsnok a szabadságvesz
tés végrehajtására a Bv. tv. 97. § (1) bekezdése alapján kivételes és indokolt esetben
más büntetés-végrehajtási intézetet is kijelölhet.
A VÉGREHAJTÁSI TOKOZATVÁLTÁS
A bíróság a szabadságvesztés büntetést az elkövetett bűncselekmény és a tettará

nyos büntetés-kiszabás elveinek szem előtt tartásával határozza meg. A szabadság
vesztés végrehajtásának időtartama alatt azonban az elítélt magatartása megváltoz
hat, amely a büntetés céljának elérése érdekében az eredetileg kiszabott büntetés
végrehajtását enyhébb vagy szigorúbb fokozatban teheti szükségessé (fokozatvál
tás).
A Bv. tv. 115. §-a ezért lehetőséget ad a szabadságvesztés végrehajtási foko
zatának utólag történő módosítására. A 115. § (1) bekezdése szerint a szabadság
vesztés végrehajtására eggyel enyhébb fokozat akkor jelölhető ki, ha - különösen
az elítélt személyiségére, előéletére, egészségi állapotára, a szabadságvesztés so
rán tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés
tartamára, a társadalomba való beilleszkedési készségére tekintettel - a büntetés
célja a szabadságvesztés enyhébb fokozatban történő végrehajtásával is elérhe
tő. Amennyiben azonban az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten vagy
súlyosan megzavarja, eggyel szigorúbb fokozat kijelölésére kerülhet sor [Bv. tv.
115. § (3) bek.].
Nem jelölhető ki enyhébb végrehajtási fokozat, ha:

a) az elítélt a szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes
időtartam felét nem töltötte le;
b) az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztés tarta
mának egyharmadát nem töltötte le;
c) az elítélt a szabadságvesztésből fegyházfokozatban legalább egy évet, börtön
fokozatban legalább hat hónapot nem töltött le;
d) az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztésből
annak fele tartamát nem töltötte le;
e) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső;
f) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el;
g) az elítélt életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést tölt, amelyből nem
bocsátható feltételes szabadságra.
Amint említettük, a Btk. 35. §-a a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának
meghatározását a bíróság hatáskörébe utalja, ennek megfelelően a szabadságvesz
tés fokozatának megváltoztatására is csak a bíróság jogosult. A Bv. tv. 47. § (1)
bekezdése szerint azonban a büntetések és intézkedések végrehajtása során a bíró
ságra háruló feladatokat a törvényszéken működő, a törvényszék elnöke által kijelölt
büntetés-végrehajtási bíró (vagy a katonai büntetőeljárásban elítélt katona eseté
ben a büntetés-végrehajtási bíró feladatait a törvényszék elnöke által kijelölt katonai
bíró) látja el. A fokozat megváltoztatására tehát nem az ítéletet hozó bíróság, hanem
a bv. bíró jogosult. A szabadságvesztés fokozatának megváltoztatása iránt a bünte
tés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést a bv. bíróhoz [Bv. tv. 115. § (4) bek.].
A 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 93. § (1) bekezdés a) pontja szerint az elítéltről
értékelő véleményt kell készíteni, ha a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát meg
kívánják változtatni. A szabadságvesztés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan
magatartás hiányában az eggyel enyhébb büntetés-végrehajtási fokozat megállapí
tásának nincs helye.300 Az enyhébb végrehajtási fokozatba helyezés nem alanyi jog,
csak mérlegeléstől függő joga az elítéltnek.301 A Bv. tv. 52. § (6) bekezdés szerint az
enyhébb fokozat kijelölése esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.
Amennyiben perújítás folytán a jogerős ítélet vagy annak rendelkezései helyébe
a szabadságvesztés fokozatát illetően eltérő rendelkezések lépnek, hatályát veszti az
eredeti ítéleti rendelkezéshez kapcsolódó bv. bírói határozat is. Ugyanez vonatkozik
az összbüntetésbe foglalás esetére is. A 3/2002. Büntető Jogegységi Határozat (BJE)
III. 1. pontja alapján az összbüntetés egységes végrehajtási fokozatát az alapítéletek
rendelkezéseinek alapulvételével kell megállapítani akkor is, ha a bv. bíró úgy rendel
kezett, hogy az alapítéletben kiszabott büntetés hátralevő részét eggyel enyhébb vagy
300 BH 1994, 642.

301 FBK 1994, 26.
Büntetések 133
eggyel szigorúbb fokozatban kell végrehajtani. Az alapítélettel kiszabott szabadság

vesztés hátralevő részének végrehajtására a Bv. tv. 115. § (1) és (3) bekezdései alapján
eggyel enyhébb vagy eggyel szigorúbb végrehajtási fokozatot kijelölő bv. bírói hatá
rozat az új helyzetet teremtő összbüntetési ítélettel a hatályát veszti. Ez nem jelenti
azonban a bv. bírói hatáskör elvonását, mert a bv. intézetnek meg kell vizsgálnia,
hogy az összbüntetés tekintetében fennállnak-e annak feltételei, hogy előterjesztést
tegyen a bv. bíróhoz a Bv. tv. 52. §-a szerint eljárás lefolytatására. Az enyhébb végre
hajtási fokozatot kijelölő bv. bírói határozatot azonban az összbüntetés során is figye
lembe lehet venni. Jelentősége lehet ugyanis annak eldöntésekor, hogy a bíróság az
összbüntetési ítéletben alkalmazza-e az elítélt javára a Btk. 95. § (2) bekezdését. Ezért
a bv. bírói határozat egy példányát az alapügy irataihoz kell csatolni.
Az összbüntetési ítélet adott esetben enyhébb végrehajtási fokozatot állapíthat
meg, mint az alapítéletet érintő bv. bírói határozat. Ilyenkor a bv. intézet a szigorúbb
fokozat kijelölése érdekében újabb előterjesztést tehet a bv. bíróhoz (a jogegységi
határozat indokolásának III. 2. pontja). Ha azonban a rendkívüli perorvoslat ered
ményeként csak a szabadságvesztés tartama változik és a végrehajtási fokozat nem,
akkor az enyhébb vagy szigorúbb fokozatot megállapító bv. bírói határozat hatály
ban marad. Azaz, a szabadságvesztés mértékének megállapítása önmagában nem
vonja maga után a bv. bírói határozat hatályvesztését. Ezzel szemben a bv. bírói
határozatot hatályon kívül kell helyezni akkor, ha a rendkívüli perorvoslat eredmé
nyeként olyan változás következik be, amelynek figyelembevételével nem lehetett
volna az enyhébb fokozatba sorolást előterjeszteni.
Feltételes szabadságra bocsátás

A feltételes szabadságra bocsátás jelentős kedvezmény az elítélt számára. A jogin
tézményt a Btk. külön-külön szabályozza a határozott tartamú (Btk. 38-40. §), illet
ve az életfogytig tartó szabadságvesztés (Btk. 42-45. §) viszonylatában. A feltéte
les szabadságra bocsátással a szabadságvesztés büntetés ténylegesen végrehajtandó
része csökken, tehát az elkövető lehetőséget kap arra, hogy a végrehajtási intéz
ményből kikerülve önállóan folytassa életét. A feltételes szabadságra bocsátás lehe
tősége tehát ösztönzi az elítéltet, hogy a büntetés-végrehajtás ideje alatt kifogásta
lan magatartást tanúsítson. Az 1978. évi Btk. miniszteri indokolása kifejti, hogy:
A kriminálpedagógia eszközeinek sorában kiemelkedő helyet foglal el a feltéte

les szabadságra bocsátás intézménye. A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége
a büntetés végrehajtása alatt a büntetés-végrehajtás rendjének megtartására ösztönzi az
elítéltet, s ezáltal segíti a büntetés-végrehajtási szervek munkáját. A feltételes szabad
ságon levő elítélt felügyelete és annak kilátásba helyezése, hogy újabb bűncselekmény
elkövetése esetén a büntetését folytatni kell, mind olyan befolyásoló tényezők, amelyek
szintén segítik az elítélt nevelését és reszocializálását.
A Btk. miniszteri Indokolása szerint ugyanakkor:
A feltételes szabadságra bocsátás alapgondolata az elítéltnek a társadalomba való

visszavezetése, a szabad életbe történő beilleszkedés elősegítése. A feltételes szabad
ság a bíróság számára korrekciós lehetőség, az elítélt számára pedig perspektívát nyújt,
ugyanakkor átmenetet és próbatételt is jelent a társadalomba való visszailleszkedés
hez. A feltételes szabadság lehetősége a büntetés-végrehajtás rendjének megtartására
ösztönzi az elítéltet.
A Btk. a személyes szabadság visszaállításához különböző garanciákat rendel an

nak érdekében, hogy az elítéltről valóban bebizonyosodjon, hogy törvénytisztelő
állampolgárrá vált, és a továbbiakban nem jelent veszélyt a társadalomra.
A határozott ideig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bo
csátás alkalmazásának objektív és szubjektív feltételei is vannak. Az 1978. évi
Btk. ezeket együttesen tartalmazta. A jelenlegi joghelyzetben azonban a Btk. csupán
az objektív feltételeket említi, a szubjektív kritériumok a Bv. tv.-ben kaptak helyet.
Az objektív feltételt a szabadságvesztés büntetés meghatározott részének kitöl
tése jelenti. A Btk. 38. § (2) bekezdése szerint - ha a feltételes szabadságra bocsátás
lehetősége nem kizárt - a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja fő
szabály szerint a büntetés kétharmad részének (de a Btk. 36. §-ára figyelemmel,
legkevesebb három hónapnak) a kitöltését követő nap. Visszaeső elítélt esetén azon
ban a büntetés háromnegyed részét szükséges ehhez kitölteni. így például, a hat
év szabadságvesztésre ítélt, nem visszaeső személy legkorábban négy év kitölté
sét követően bocsátható feltételes szabadságra. Ugyanez a lehetőség a tizenkét év
szabadságvesztésre ítélt visszaeső viszonylatában kilenc év elteltével nyílik meg.
A szubjektív követelményt a Bv. tv. 188. § (1) bekezdés a) pontja rögzíti.
Ennek értelmében a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége akkor nyílik meg
az elítélt számára, ha a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatar
tására, valamint arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog
folytatni, alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül
is elérhető. Ennek megítélése bv. bírói kompetencia.302
A Btk. a korábbi szabályozáshoz képest szélesebb körben teszi lehetővé továb
bá a feltételes szabadságra bocsátás vonatkozásában az ún. „feles kedvezmény”
alkalmazását is. A Btk. 38. § (3) bekezdése szerint ugyanis az elítélt - amennyiben
nem többszörös visszaeső - az öt évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabá
sa esetén jogosult lehet feltételes szabadságra bocsátásra, ha különös méltánylást
érdemlő esetről van szó, és az elítélt a büntetése fele részét letöltötte. A kedvezmény
biztosításáról - ha azt a perbíróság indokoltnak találja - az ítéletben rendelkezni
302 BH 2001, 460.; BH 1996, 12.; BH 1995, 613.

Büntetések 135
szükséges. A büntetés fele részének kitöltését követő szabadulás azonban ilyenkor

sem tekinthető az elítélt alanyi jogának, az említett szubjektív kritérium teljesítését
a bv. bírónak ilyenkor is vizsgálnia kell.303
A feltételes szabadságra bocsátás azonban nem minden esetben lehetséges.
A Btk. 38. § (4) bekezdése meghatározza azokat az eseteket, amelyekben a hatá
rozott tartamú szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége
kizárt, vagyis amikor ezt a lehetőséget már az ítéletben ki kell zárni. A törvény
értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra:
a) a többszörös visszaeső, ha a szabadságvesztést fegyház fokozatban kell
végrehajtani;
b) az erőszakos többszörös visszaeső;
c) aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el;
d) akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, ame
lyet korábbi, határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után,
a végrehajtás befejezése vagy a végrehajthatóság megszűnése előtt követett el.
A a)-c) pontok esetében a bűnismétlésben, valamint a társas bűnelkövetésben rejlő
fokozottabb társadalomra való veszélyességet értékeli a törvény. A többszörös vissza
esők feltételes szabadságra bocsátásnak lehetősége többször módosult az elmúlt évtize
dekben.304 A jelenleg hatályos rendelkezések szerint a többszörös visszaesők általános
Jelleggel nincsenek kizárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. A törvény
azonban vonatkozásukban két lényeges megszorítással is él. Egyrészt a „feles kedvez
mény” lehetősége nem áll nyitva számukra. Másrészt nem bocsáthatóak feltételes
szabadságra a határozott tartamú szabadságvesztésből, ha a kiszabott szabadságvesz
tés végrehajtási fokozata fegyház. A Btk. 37. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján
mindebből az is következik, hogy a többszörös visszaeső csak akkor bocsátható feltéte
les szabadságra, ha kétévinél rövidebb tartamú szabadságvesztésre ítélik.
A d) pont magyarázata, hogy nem indokolt a feltételes szabadság kedvezmé
nyében részesíteni azon elítéltet, akit még az sem tartott vissza az újabb bűncse
lekmény elkövetésétől, hogy szabadságvesztés végrehajtásának hatálya alatt állt.
A törvény nem differenciál aszerint, hogy a korábbi szabadságvesztést szándékos
vagy gondatlan bűncselekmény miatt szabták ki. Az új elítélés azonban csak akkor
eredményezi a feltételes szabadságra bocsátásból kizárást, ha az elítélés szándékos
bűncselekmény elkövetése miatt történt.305 A bírói gyakorlat szerint a Btk. 38. §
(4) bekezdésben felsorolt valamennyi esetben ki kell mondani az ítélet rendelkező
részében, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.306 Ha a feltételes
303 BH 2006, 346.; BH 2000, 45.; BH 2000, 43.; BH 1998, 314.; BH 1999, 242.; BH 1999, 400.
3« BH 1993, 714.
305 BJD 5715.; BH 1983, 218.; BH 1985, 412.; BH 1989, 468.
306 BH 1981, 304.; BH 1991, 228.
szabadságra bocsátásból kizárásról a bíróságnak rendelkeznie kell, akkor ez olyan

esetben is kötelező, amikor a bíróság a szabadságvesztést az előzetes fogvatartás-
sal teljes egészében kitöltöttnek minősítette.307 A 6/2013. BJE alapján kiemelendő
végül, hogy a szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt e büntetésé
ből nem bocsátható feltételes szabadságra, amennyiben az újabb bűncselekményét
a korábbi, határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélését köve
tően, e büntetés végrehajtása során engedélyezett feltételes szabadság letelte után
követte el, azonban a feltételes szabadságot utóbb más ügyben megszüntették.
Az 1978. évi Btk.-ban a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizár
tak köre gyakran változott. A 2001. évi CXXI. tv. vezette be, hogy a bűnszer
vezetben történő elkövetés miatt elítéltek ki vannak zárva ebből’ a lehetőségből.
A módosító törvény 6. §-ához fűzött indoklás szerint a törvény „kizárja a bűncse
lekményt bűnszervezet tagjaként elkövetőt a feltételes szabadságra bocsátásból.
Ezt a szabályt a törvény is átveszi a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény
elkövetőjére nézve”. Az 1978. évi Btk.-ban szerepelt még például az üzletszerűen
vagy bűnszövetségben való elkövetés, ezeket azonban a 2003. évi II. törvény,308
2003. március 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte.309
A Btk.-ban szereplő kizáró okokon túl a következő szempontok érdemelnek
kiemelést. A Btk. 36. §-a alapján a határozott tartamú szabadságvesztés generális
minimuma három hónap, ezért értelemszerűen nincs helye feltételes szabadságra
bocsátásnak akkor sem, ha az elítélt a büntetésből három hónapot még nem töltött
ki. A Bv. tv. 87. § (1) bekezdése alapján továbbá az elítéltet a feltételes szabad
ságra bocsátás lehetőségéből utólagosan, a büntetés-végrehajtási (bv.) bírónak ki
kell zárnia, ha a határozott ideig tartó szabadságvesztés letöltését önhibájából
határidőben nem kezdte meg. E rendelkezéssel a jogalkotó a büntetőeljárás során
szabadlábon védekező, ám jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélteknek
a büntetés-végrehajtási intézetbe határidőben történő bevonulását kívánja elősegíte
ni. A 2/2011. BJE alapján, ha a szabadlábon lévő elítélt részére több, összbüntetésbe
nem foglalható határozott tartamú szabadságvesztés végrehajtására bocsát ki felhí
vást a bv. bíró, és az elítélt a felhívásnak nem tesz eleget, abból a szabadságvesztés
ből nem bocsátható feltételes szabadságra, amelyet a végrehajtási sorrend alapján
elsőként kell végrehajtani.
Végül nem bocsátható feltételes szabadságra azon személy sem, akinek a bünte
tését később változtatták szabadságvesztésre. A Btk. szövege a határozott ideig
tartó szabadságvesztésre „ítélt” kifejezést használja, így a nem elítélt, hanem más
307 BH 1996, 3.; BH 1995, 613.; BH 1995, 1.

308 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi II.
törvény.
309 BH 2002, 467.
Büntetések 137
büntetési nemre ítéléssel összefüggésben „átváltoztatott” szabadságvesztésből nem

lehetséges a feltételes szabadságra bocsátás.310
Határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén a feltételes szabadság tartama
a Btk. 39. § (1) bekezdése alapján azonos a szabadságvesztés hátralévő részével, de
legalább 1 év.3" A Btk. miniszteri Indokolása szerint „A gyakorlati tapasztalat azt
mutatja, hogy legalább egy éves időt kell megvizsgálni ahhoz, hogy megállapítható
legyen, hogy az elítélt visszailleszkedése a társadalomba sikeres volt-e, valamint,
hogy a feltételes szabadságra bocsátása óta eltelt idő alatt normakövető magatartást
tanúsított-e”. Amennyiben tehát például a 6 év szabadságvesztésre ítélt nem vissza
eső elkövető 4 év után feltételes szabadságra kerül, annak tartama 2 év. Ellenben,
ha 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélt, ugyancsak nem visszaeső 1 év után szaba
dul, a feltételes szabadság tartama nem 6 hónap, hanem 1 év lesz.
A már említett „feles kedvezmény” [Btk. 38. § (3) bekezdése] kapcsán - mintegy
a hamarabbi szabadulás ellentételezéseként - a Btk. 39. § (1) bekezdés 2. mondata
lehetőséget biztosít a bíróság számára arra, hogy a feltételes szabadság tartamát
legalább 1, legfeljebb 3 évvel meghosszabbítsa.
A feltételes szabadságra bocsátás az esetek túlnyomó részében azt eredménye
zi, hogy az elítélt véglegesen szabadul a bv. intézetből. Előfordulhat azonban, hogy
a feltételes szabadságra bocsátottal szemben például pénzbüntetés meg nem fizeté
se miatt - az átváltoztatás nyomán - szabadságvesztést szükséges alkalmazni. Ezen
szabadságvesztési időtartam azonban a feltételes szabadság tartamára nincsen
hatással.312
A Btk. 42-45. §-ai határozzák meg a feltételes szabadságra bocsátás szabályait
az életfogytig tartó szabadságvesztés esetében. A Btk. 42. §-a szerint a bíróság,
amikor életfogytig tartó szabadságvesztést szab ki. az elítélt feltételes szabad
ságra bocsátásáról kétféleképpen rendelkezhet: vagy meghatározza a feltételes
szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy annak lehetőségét kizárja.313
Amennyiben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének ítéletbeli kizárására
nem kerül sor, a Btk. 43. § (1) bekezdése alapján annak legkorábbi időpontját a bíró
ság legalább 25, legfeljebb 40 évben állapítja meg. Életfogytig tartó szabadságvesz
tés esetén a feltételes szabadság tartama legalább 15 év.
A feltételes szabadság lehetőségének kizárásával kiszabott büntetést nevezzük
tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésnek (a továbbiakban TÉSZ) is.
A jogintézményt a magyar büntetőjogba a büntetőjogszabályok módosításáról szóló
1998. évi LXXXVII. törvény vezette be. Az 1978. évi Btk.-t módosító törvény
3,0 FBK 1991,2.

BH 2014. 168.
3.2 BH 1983, 263.; BH 1990, 41.
3.3 BH 2015, 145.; BH 2004, 265.; BH 2004, 353.
5. §-ához fűzött miniszteri Indokolás a változásokat az alábbiakban összegezte:

„A törvény módosítja Btk.-nak az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatko
zó rendelkezéseit. A módosítás alapvetően arra irányul, hogy az életfogytig tartó
szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége a jelenlegi
nél szőkébb körű, korlátozottabb legyen.” A TÉSZ-t Magyarország Alaptörvénye
ugyanakkor alkotmányos rangra is emelte. Az Alaptörvény „Szabadság és
Felelősség” című fejezetének IV. cikkében rögzíti, hogy tényleges életfogytig tartó
szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szab
ható ki. A Bv. tv. 83. § (2) bekezdése alapján továbbá a feltételes szabadságra
bocsátás lehetőségének kizárásával kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés
végrehajtásának célja a társadalom védelme érdekében az ítéletben meghatározott
joghátrány érvényesítése. A Kúria a 3/2015. BJE-ben mindezt úgy összegezte,
hogy: „Az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátás
kizárásának lehetősége az alkotmányos jogrend része, amelynek - törvényi előfel
tételek megvalósulása esetén történő - bírósági alkalmazását nemzetközi szerződés
nem tiltja.”
A Btk. 44. § (1) bekezdése felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyek
kapcsán a bíróság - mérlegelési jogával élve - a feltételes szabadságra bocsátást
kizárhatja. Ide tartoznak például az emberiesség elleni bűncselekmények, az
emberölés, az emberrablás, az emberkereskedelem súlyosabban minősülő esetei,
a terrorcselekmény stb., feltéve, hogy ezeket személy vagy dolog elleni erőszakkal
követték el.
Köteles kizárni a bíróság az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás kedvez
ményéből a 45. § (7) bekezdés esetén, ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesz
tésre ítélik. A feltételes szabadságra bocsátás abban az esetben is kizárt, ha az elítélt
a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztéséből véglegesen szabadult, a feltételes
szabadságának tartama letelt, vagy kegyelemben részesítették, és ezután követ el
újabb, életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetett bűncselekményt. A feltételes
szabadságra bocsátás kizárásának az oka, hogy ha az elítéltet másodszor is a legsú
lyosabb büntetéssel kell szankcionálni, akkor már nem várható az, hogy az elítélttel
szemben a büntetés célja a társadalomból való végleges kiiktatás nélkül is elérhe
tő. Amennyiben a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta, az
elítélt csak végrehajtási kegyelem útján szabadulhat az életfogytig tartó szabadság
vesztésből.
Ugyancsak köteles kizárni a bíróság a feltételes szabadságot az ún. „három
csapás” meghatározott esetének alkalmazásakor is az erőszakos többszörös vissza
esők körében [Btk. 90. § (2) bek.].
A törvényi kötelezés mellett a Btk. nem ad konkrét iránymutatást arra nézve,
hogy a bíróság milyen körülmények mérlegelése alapján zár(hat)ja ki az elítéltet
a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Mivel az ítéletében dönt magáról
Büntetések 139
az életfogytig tartó szabadságvesztésről, a feltételes szabadságra bocsátásról való

rendelkezése része a büntetés kiszabásának. Miután a bíróság döntött az életfogytig
tartó szabadságvesztés kiszabásáról, döntenie kell a feltételes szabadságra bocsá
tás kizárásáról, illetve legkorábbi időpontjáról. A Btk. szerint az életfogytig tartó
szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátására vonatkozó rendelkezés
a büntetéskiszabás része, így módosítása a vádlott terhére bejelentett fellebbe
zés hiányában - a súlyosítási tilalomba (Be. 595. §) ütközik.
Az EJEB életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatos gyakorlatából
az alábbiakban ismertetünk néhány kiemelkedő jelentőségű ügyet.
A Kafkaris v. Ciprus™ ügyben a Bíróság leszögezte, hogy a 3. cikk rögzíti
a demokratikus társadalmak egyik legalapvetőbb vívmányát, vagyis azt, hogy a bün
tetési célok érvényesítése körében alapvető korlát az embertelen, megalázó bünte
tés tilalma, s ez teljesen független a konkrét ügy körülményeitől vagy az érintett
magatartásától. A sérelem megállapíthatóságára nézve általános mérce nehezen
állítható fel, de többek között figyelembe kell venni a büntetés időtartamát, az érin
tett nemét, korát és egészségi állapotát. Általánosságban rögzíthető az az elv, hogy
az életfogytig tartó szabadságvesztés nem sérti az EJEE 3. cikkét. Az embertelen
bánásmód kérdése csak akkor vethető fel, ha az adott ország igazságszolgáltatási
rendszere nélkülözi az olyan jogi lehetőségeket és gyakorlatot, melynek révén az
ilyen büntetés felülvizsgálható és ezáltal az elítélt szabadlábra helyezhető. Az, hogy
egy ország milyen konkrét formában biztosítja ezt a lehetőséget, kívül esik az EJEB
vizsgálatának körén. Ami azonban fontos, hogy e lehetőség „de jure és de facto”
egyaránt létezzen, tehát a jogi lehetőségen kívül az ilyen életfogytig tartó szabad
ságvesztést „redukáló” (tehát nem csupán a redukálást jogilag lehetővé tevő) eljá
rásnak tényleges gyakorlata is legyen. Lényeges következtetése az ítéletnek az is,
hogy a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak változása nem az Egyezmény
fogalomkörében szereplő „büntetés”, hanem annak végrehajtása körében releváns.
Ha ennek során - a hatóság diszkrecionális jogköréből adódóan - egyes személyek
másoknál kedvezőbb helyzetbe kerülnek, nem sérül a diszkrimináció tilalma sem.
A Vinter és mások v. Egyesült Királyság™ ügyben a kérelmezők azt sérelmez
ték, hogy az életfogytiglani szabadságvesztés kiszabása a feltételes szabadlábra
helyezés reménye nélkül kimeríti az embertelen és megalázó bánásmód fogalmát,
s így az EJEE 3. cikkébe ütközik. Az EJEB kifejtette, hogy az életfogytig tartó
szabadságvesztés akkor áll összhangban a kínzás tilalmát deklaráló cikkel, ha az
elítélt feltételes szabadságra bocsátható, vagy a felülvizsgálat lehetősége biztosított.
Tekintettel arra, hogy az angol és walesi szabályozás ezen aspektusból nem volt
világos és nem biztosította a felülvizsgálat lehetőségét, az EJEB döntése alapján
3,4 21906/04. számú ügy.

315 3896/10. számú ügy.
az Egyesült Királyság megsértette az EJEE 3. cikkét. A többségi indokolás szerint

a TÉSZ csak akkor meríti ki az embertelen büntetés kritériumát, ha arról kimutat
ható, hogy nyilvánvalóan (súlyosan) aránytalan és nem szolgálja a büntetést, vala
mint az elrettentést. Minthogy ez a súlyosan kirívóan brutális bűncselekményeket
elkövető kérelmezők ügyében nem volt megállapítható, az EJEE nem sérült. Az
EJEB bírálta ugyan Nagy-Britannia életfogytig tartó szabadságvesztést szabályozó
rendszerét, de összességében arra a következtetésre jutott, hogy a „de jure és de
facto” helyettesítési lehetőség vizsgálata nem tárgya az eljárásnak.
Megemlíthető egy részben hasonló magyar ügyben hozott döntés is, mely alapja
Törköly Tibor kérelme volt az EJEB-hez. Törkölyt többszörös visszaesőként elkö
vetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a magyar bíró
ság, melyből legkorábban 40 év után helyezhető feltételes szabadlábra. A kérelem
az „embertelen, megalázó büntetés” kiszabását kifogásolta. Az EJEB álláspontja
szerint életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását nagykorú személyre önmagá
ban sem az EJEE 3., sem más cikk nem tiltja, és azokkal nem összeegyeztethetetlen,
mindazonáltal a nem csökkenthető életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása,
a szabadlábra helyezés reményétől való teljes megfosztás a 3. cikk alapján kérdése
ket vethet fel. Az életfogytig tartó szabadságvesztés azonban nem válik „nem csök-
kenthetővé” csupán attól, hogy a gyakorlatban az elítélt teljes egészében kitölti azt.
Elegendő, ha az életfogytig tartó szabadságvesztés de iure és de facto csökkenthető,
ezért ha a nemzeti jog megadja a lehetőséget az életfogytig tartó szabadságvesz
tés felülvizsgálata keretében annak megváltoztatására, csökkentésére, elengedésére
vagy az elítélt feltételes szabadon bocsátására, ez eleget tesz a 3. cikknek. Az EJEB
megállapította, hogy a kérelmező legkorábban 2044-ben, 75 éves korában bocsátha
tó feltételesen szabadságra, és úgy ítélte meg, hogy az ítélet azért biztosít egy távoli,
de valós lehetőséget a szabadulására. Az EJEB figyelembe vette azt is, hogy a kérel
mező korábban is részesülhet köztársasági elnöki kegyelemben. Megállapította,
hogy a kérelmező feltételes szabadon bocsátására dejure létezik lehetőség a nemzeti
jogban, és az érintett büntetés de facto csökkenthető. A kérelmezőt tehát nem fosz
tották meg a szabadulás minden reményétől, ezért az EJEB a kérelmet nyilvánvalóan
alaptalannak ítélte és visszautasította.316
Az EJEB-nek a Vinter és mások v. Egyesült Királyság ügyben kifejtett TÉSZ-
szel kapcsolatos álláspontja végül Magyarországot is elérte, s elmarasztalta hazán
kat az EJEE 3. cikkének megsértése miatt. Magyar Lászlót emberölés, rablás és más
bűncselekmények miatt, többszörös visszaesőnkénti minőségére tekintettel tény
leges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték 2010-ben. Magyar a kérelmében
annak megállapítását kérte az EJEB-től, hogy büntetése sem de jure, sem de facto
nem mérsékelhető, következésképp ellentétes az EJEE 3. cikkével. Rámutatott arra,
3,6 4413/06. számú ügy.

Büntetések 141
hogy a köztársasági elnök kegyelme csak az igazságügyi miniszter ellenjegyzése

mellett érvényes. Az így hozott döntés diszkrecionális, politikai megfontolásokon
nyugszik, így mellőz minden jogi biztosítékot a kérelem érdemének vizsgálatára
vonatkozóan, azaz a büntetés nem tekinthető de jure mérsékelhetőnek. Arra tekin
tettel, hogy a köztársasági elnök mindezidáig egyetlen TÉSZ-es elítéltet sem része
sített kegyelemben, a büntetés de facto sem mérsékelhető, tehát a kérelmezőt az
állam megfosztotta a szabadulás reményétől. A magyar kormány álláspontja szerint
a büntetés mind dejure, mind deJácto mérsékelhető. A remény joga csupán a szaba
dulás elméleti lehetőségének biztosítását írja elő, nem pedig a tényleges, bizonyos
szabadságra bocsátást. Az EJEB megállapította, hogy a köztársasági elnököt nem
köti jogszabály, mely a kérelem vizsgálatához világos szempont- és kritériumrend
szert adna, továbbá az igazságügyi miniszternek sincs indokolási kötelezettsége.
Ezáltal a kérelmező nem tud megfelelő információhoz jutni arra vonatkozóan arról,
hogy milyen feltételeknek kell megfelelni a feltételes szabadságra bocsátás kiér-
demléséhez. Mindezekre figyelemmel a Magyar László v. Magyarország ügyben317
az EJEB elmarasztalta hazánkat az EJEE 3. cikkének megsértése miatt, és azt is
megállapította, hogy a magyar TÉSZ olyan rendszerszintű problémát jelent, melyet
az államnak jogalkotás útján orvosolnia kell.
A T.P. ésA.T. v. Magyarország™ ügy középpontjában a Magyarországon, 2015-
ben bevezetett új szabályozás áll, amely a tényleges életfogytig tartó szabadság
vesztés felülvizsgálatát érintette. A kérelmezők azt állították, hogy az új szabályo
zás ellenére, amely a kötelező kegyelmi eljárás révén negyven év után hivatalbóli
felülvizsgálatot írt elő az életfogytiglanra ítélt elítéltek vonatkozásában, a bünte
tésük továbbra is embertelen és megalázó maradt, mert nem mutatkozott remény
a feltételes szabadon bocsátásukra. Az EJEB megállapította az EJEE 3. cikkének
a megsértését. Úgy vélte, hogy a fogvatartottak negyven évig történő várakoztatá
sa az első felülvizsgálatra túl hosszú időtartam, valamint hogy az új szabályozás
szerinti eljárás nem rendelkezik hatékony biztosítékokkal. Az EJEB ennél fogva
nem volt meggyőződve az ítélet meghozatalának időpontjában arról, hogy a pana
szosokkal szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetések maguk
ban hordoznák a feltételes szabadságra bocsátás vagy a felülvizsgálat reális esélyét,
és emiatt az EJEB a hatályos magyar szabályozást nem találta összeegyeztethető-
nek az EJEE 3. cikkével.
A TÉSZ szabályai kapcsán kiemelendő, hogy a fent hivatkozott Vinter és mások
v. Egyesült Királyság ügyben a marasztaló ítélet meghozatala után, 2014 áprili
sában a Szegedi ítélőtábla a P. Attila és társai ellen emberölés és más bűncselek
mények miatt BF.II.10/2014. szám alatt indult büntetőügyben tett védői indítvány
3,7 73593/10. számú ügy.

313 37871/14. számú ügy és 73986/14. számú ügy.
alapján az eljárás felfüggesztéséről határozott, és az AB-hoz fordult. Az ítélőtábla

indítványában arra hivatkozott, hogy ugyan Magyarországon elítélt személy vonat
kozásában az eljárás kezdeményezésekor még nem született a Vinter és mások
v. Egyesült Királyság ügyhöz hasonló tartalmú döntés az EJEB előtt, ugyanak
kor a Nagykamara által hozott ítéletnek valamennyi európai tanácsi tagállamra,
így Magyarországra nézve is kötelező hatálya van. Tekintettel arra, hogy a hazai
jogrendszer nem biztosította a TÉSZ kiszabásánál az EJEB által megfogalma
zott követelményeknek megfelelő felülvizsgálati eljárást, a magyar jog nem volt
összhangban a nemzetközi joggal, ami pedig sértette az Alaptörvény Q) cikkét.
Az EJEB 2014. május 20. napján, Magyar László ügyében hozott ítélete azonban
időközben szükségessé tette a TÉSZ szabályrendszerének olyan jellegű korrekció
ját, amely lehetővé teszi a felülvizsgálatot.
A jogalkotó a 2014. évi LXXII. törvénnyel319 bevezette a Bv. tv.-be a feltéte
les szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre
ítéltek kötelező kegyelmi eljárását (Bv. tv. 46/A-46/H. §). A kötelező kegyelmi
eljárás hivatalból indul, ha az elítélt a szabadságvesztésből negyven évet már kitöl
tött. Az eljárás keretében felül kell vizsgálni a szabadságvesztés további végrehaj
tásának szükségességét, kivéve, ha az elítélt ehhez nem járul hozzá. A büntetés
további végrehajtásának szükségessége kapcsán az öttagú Kegyelmi Bizottság
foglal állást, amelytől az igazságügyért felelős miniszter nem térhet el, azt változat
lan tartalommal szükséges a köztársasági elnökhöz felterjesztenie, aki a kegyelem
megadásáról döntésre jogosult. Ha a kötelező kegyelmi eljárás anélkül zárult le,
hogy az elítélt kegyelemben részesült volna, és az elítélt továbbra is életfogytig
tartó szabadságvesztését tölti, a kötelező kegyelmi eljárás lezárultát követően két év
elteltével a kötelező kegyelmi eljárást ismételten le kell folytatni. Figyelemmel arra,
hogy a fenti jogszabály változás következtében az indítvány benyújtásakor fennálló
jogi helyzet lényegesen módosult, az AB 3013/2015. (I. 27.) számon hozott végzésé
ben megszüntette eljárását. Fontosnak tarjuk megemlíteni Czine Ágnes döntéshez
fűzött párhuzamos indokolását, valamint Lévay Miklós különvéleményét. Czine
Ágnes indokolásában kiemelte, hogy a büntetés-végrehajtási célok, mint a közös
ség védelme, az elrettentés és a büntetés nem statikus jellegűek, egy hosszú idejű
fogvatartás esetén változhatnak, éppen ezért a negyvenéves várakozási időtartam
(az EJEB által megkívánt huszonöt évhez képest) túlságosan hosszú. Az első felül
vizsgálati időpont minél távolabbra történő kitolásával egyrészt a veszélyesség
megítélésének jogát és felelősségét a törvényalkotás elvonja a felülvizsgálatot végző
szakemberektől, másrészt az életkoruknál fogva egyes elítélteket automatikusan
3,9 2014. évi LXXII. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysérté
si elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosí
tásáról.
Büntetések 143
ugyanúgy megfosztanak a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségétől. Lévay

Miklós álláspontja szerint a Testületnek a jogi helyzet megváltozása esetén is tartal
milag vizsgálnia kellett volna azt, hogy Bv. tv. módosított rendelkezései megfelel
nek-e az EJEE követelményének, illetve az EJEB joggyakorlatának, hiszen a TESZ
intézménye továbbra is része maradt a magyar szankciórendszernek. Lévay külön
véleményében hangsúlyozza, hogy az új szabályozás továbbra sincs összhangban
az EJEB által előírt követelményekkel, hiszen a kegyelmi eljárásra nem kerülhet
sor, csak negyven év eltelte után, és köztársasági elnök továbbra is diszkrecionális
jogkörében eljárva egyedül dönt a kegyelem tárgyában.320
A Btk. 45. § (1)—(6) bekezdései az életfogytig tartó szabadságvesztés és a ha
tározott ideig tartó szabadságvesztés találkozása esetére írnak elő részletes szabá
lyokat.321 A szabályok aszerint differenciáltak, hogy az elítélt azt a bűncselekményt,
amely miatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, az életfogytig tartó
szabadságvesztést megállapító ítélet jogerőre emelkedése előtt, illetve az életfogy
tig tartó szabadságvesztés végrehajtásának melyik szakaszában követte el. Ha az
elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés bv. intézetben történő végrehajtása
alatt ítélték határozott tartamú szabadságvesztésre olyan bűncselekmény miatt,
amelyet korábban követett el [Btk. 45. § (1) bek.], akkor az utóbbi ügyben eljáró
bíróság feladata arra korlátozódik, hogy a feltételes szabadságra bocsátás újabb
lehetséges legkorábbi időpontját kiszámítsa (a korábbi időpontig számított időtar
tamhoz hozzáadva az újabb ítéletben megállapított szabadságvesztés tartamát).
Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés alóli feltételes szabadságra
bocsátás ideje alatt ítélték határozott tartamú szabadságvesztésre olyan bűncselek
mény miatt, amelyet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt követett
el [Btk. 45. § (2) bek.], a bíróság megszünteti a feltételes szabadságot, és a (követ
kező) feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott ideig tartó
szabadságvesztés időtartamával elhalasztja. Az elhalasztás nem a határozott ideig
tartó szabadságvesztésből hátralévő időre, hanem annak teljes tartamára szól. Az
elhalasztás legalább öt évre szól, ennél rövidebb tartamú szabadságvesztés kisza
básánál is, maximális időtartama húsz év. Amikor a bíróság arról dönt, hogy - öt
és húsz év között - milyen időtartamra halasztja el a feltételes szabadságra bocsá
tás legkorábbi időtartamát, figyelembe veszi a határozott tartamú szabadságvesztés
tartamát, az újabb ügyben elbírált bűncselekmény jellegét, elkövetésének indítékát
és egyéb körülményeit, valamint az elítélt szabadságvesztés végrehajtása alatt az
újabb bűncselekmény elkövetéséig tanúsított magatartását is. Az életfogytig tartó
szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátása legkorábbi időpontjának
elhalasztásáról az újabb bűncselekményt elbíráló bíróság az ítéletében rendelkezik.
320 3013/2015. (I. 27.) AB végzés.

321 EBH 2007, 1679.
A Be. 838. § (1) bekezdése alapján, ha az alapügyben életfogytig tartó szabadság

vesztés büntetés jogerős kiszabására került sor, az alapügyben első fokon eljárt
bíróság hivatalból vagy az ügyészség indítványára nyilvános ülésen vagy tárgyalá
son nem ügydöntő végzésben határoz az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt
feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja elhalasztásáról.
A Bv. tv. 57-60. §-ai rendelkeznek a feltételes szabadságra bocsátás konkrét
eljárásáról. Az 57. § (1) bekezdése szerint a feltételes szabadságra bocsátásról a bv.
bíró a bv. intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges
időpontja előtt, az elítélt meghallgatása után határoz. A bv. bíró az elítéltet akkor
bocsátja feltételes szabadságra, ha alaposan feltehető, hogy „a büntetés célja továb
bi szabadságelvonás nélkül is elérhető”. Erre elsősorban abból lehet következtetni,
hogy az elítélt a büntetés végrehajtása alatt milyen magatartást tanúsított, és számí
tani lehet-e arra, hogy szabadulása esetén megfelelően beilleszkedik a társadalom
ba. Az 57. § (6) bekezdése szerint, amennyiben a bv. bíró az elítéltet nem bocsátotta
feltételes szabadságra, a feltételes szabadság lehetőségét később újból megvizsgál
ja. Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt esetében két év múlva, azt követően
évente történik a felülvizsgálat [Bv. tvr. 57. § (8) bek.]. A feltételes szabadságra
bocsátás időtartamának eredményes letelte után a szabadságvesztést a hátralevő
rész utolsó napjával kell letöltöttnek tekinteni. A bíróság tehát nem az eredetileg
kiszabott büntetés időtartamát csökkenti, hanem a ténylegesen letöltendő szabadság
elvonás egy meghatározott része alól mentesíti az elítéltet.
A feltételes szabadság tartamának kiszámítása, kezdő és befejező időpontjának
meghatározása kiemelkedően fontos kérdés az elítélt számára. A szabadságvesztés
és az elzárás kezdő és utolsó napjának megállapításáról szóló 9/2014. (XII. 12.) 11V1
rendelet (IM rendelet) tartalmazza az időpontok meghatározására vonatkozó kife
jezett szabályozást. Az IM rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a bv. intézet a befo
gadástól vagy a szabadságvesztésről szóló bírósági értesítés átvételétől számított
legkésőbb nyolc napon belül megállapítja és az elítélttel írásban közli a) a szabad
ságvesztés végrehajtásának kezdő és utolsó napját; b) a reintegrációs őrizet esedé
kességének napját és a lejárati napját; c) a feltételes szabadságra bocsátás esedékes
ségének napját.
Az IM rendelet 10. § (I)-(3) bekezdései szerint a feltételes szabadságra bocsátás
esedékességi napjának megállapításánál a szabadságvesztés kitöltetlen tartamából
ki kell vonni - a Btk. 38. § (2) bekezdésében foglalt megkülönböztetésnek megfe
lelően - a szabadságvesztés egyharmad vagy egynegyed részét, vagy a Btk. 38. §
(3) bekezdése alapján a szabadság vesztés felét, majd a fennmaradó tartamot hozzá
kell adni a szabadságvesztés megállapított kezdő napjához. Ha a feltételes szabad
ságra bocsátás hónapjában az esedékességi napnak megfelelő nap nincs, a számí
tást naptári napra bontva kell elvégezni. Ha a szabadságvesztés kétharmad, három
negyed vagy fele része a Btk. 38. § (2) bekezdésében meghatározott legrövidebb
Büntetések 145
tartamnál kevesebb, a 9. § (1) bekezdésének megfelelően az őrizetbe vétel napjá

hoz, az előzetes fogvatartás első napjához, vagy a szabadságvesztés kezdő napjához
ezt a tartamot, vagy ennek a tartamnak - beszámítandó előzetes fogvatartás esetén -
a beszámítással csökkentett részét kell hozzáadni?22
A Btk. 69. § (1) bekezdés b) pontja alapján a határozott tartamú szabadságvesz
tésből történő feltételes szabadságra bocsátás tartamára-tehát mint láttuk, legkeve
sebb 1 évre, de - legfeljebb 5 évre az elítélt pártfogó felügyelet alá helyezhető [Btk.
70. § (1) bek. a) pont]. A pártfogó felügyelet célja, hogy az elkövető ellenőrzésével
és irányításával elősegítse annak megakadályozását, hogy ismételten bűncselek
ményt kövessen el, és segítséget nyújtson a társadalomba való beilleszkedéséhez,
az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A Bv. tv. 57. § (4) bekez
dése alapján az ilyenkor a bv. bíró által elrendelt pártfogó felügyelet mellett a Btk.
71. § (2)-(3) bekezdésének megfelelően külön magatartási szabályok előírásának
is helye van. A Bv. tv. 68. § (1) bekezdése szerint továbbá a büntetés-végrehajtási
intézet a pártfogó felügyeletnek a feltételes szabadságra bocsátáskor való elrende
lése iránt a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt tesz előterjesztést
a büntetés-végrehajtási bírónak?22
A Btk. 40. § (l)-(2) bekezdései a feltételes szabadság megszüntetésének
kötelező és bírói mérlegeléstől függő eseteit állapítja meg. A bíróság kötelezően
megszünteti a feltételes szabadságot, ha az el ítéltet a) az ítélet jogerőre emelkedését
követően elkövetett bűncselekmény miatt a feltételes szabadság tartama alatt; vagy
b) a feltételes szabadság alatt elkövetett (szándékos vagy gondatlan) bűncselekmény
miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik.
A 2/2006. BJE még az 1978. évi Btk. hatálya alatt úgy rendelkezett, hogy ha
a terheltet feltételes szabadság tartama alatt olyan cselekmény miatt ítélik jogerősen
végrehajtandó szabadságvesztésre, amelyet a korábbi ítélet jogerőre emelkedése előtt
követett el, a büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni arra tekintet nélkül, hogy az
újabb büntetést foganatba vették-e vagy sem. Figyelemmel a Btk. 93. § (1) bekezdé
sére, a fenti rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az összbüntetésbe foglalásnak
akkor van helye, ha a későbbi elítélés olyan cselekmény miatt történik, amelyet az
elítélt a (leg)korábbi elsőfokú ítélet kihirdetését megelőzően követett el?24
A Btk. 40. § (2) bekezdésének második mondata szerint, ha az elítéltet egyéb
büntetésre - tehát nem az (1) bekezdés szerinti végrehajtandó szabadságvesztésre -
ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszüntetheti. Bírói mérlegelés tehát az
alapja a feltételes szabadság megszüntetésének ebben az esetben. Újabb bűncse
lekmény elkövetése esetén a bíróságnak mérlegelnie kell az újabb bűncselekmény
322 BH 1992. 510: =- Hz -33

323 BH 1981. 340: B- '962
súlyát és jellegét, és meg kell szüntetnie a feltételes szabadságot, ha álláspontja

szerint a büntetés célja a szabadságvesztés hátralevő részének végrehajtása nélkül
nem érhető el. Az újabb bűncselekmény miatt kiszabott „egyéb büntetés” lehet
gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabad
ságvesztés, vagy akár szándékosan, akár gondatlanságból elkövetett bűncselek
mény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés stb.
A törvény kifejezetten „büntetést” szabályoz, ezért a feltételes szabadság
tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt alkalmazott intézkedés nem vezet
het a feltételes szabadság megszüntetéséhez. Nem lehet megszüntetni a feltételes
szabadságot akkor sem, ha az elítélten például szabálysértési elzárást foganatosíta
nak, ennek időtartama alatt a feltételes szabadság időtartama telik.
A Bv. tv. 190. § (1) bekezdése szerint továbbá a bv. bíró a feltételes szabadsá
got akkor is köteles megszüntetni, ha a feltételes szabadságra bocsátott a pártfogó
felügyelet szabályait súlyosan megszegi. Hogy mi számít a magatartási szabályok
súlyos megszegésének, az azonban már bírói mérlegelés kérdése, így ez esetben
a törvényhely kógenciája csak látszólagos. A feltételes szabadság tartama alatt elkö
vetett szabálysértés következménye akkor szolgálhat alapul a feltételes szabadság
megszüntetéséhez, ha olyan magatartást valósít meg, amellyel egyidejűleg a feltéte
les szabadság tartamára előírt magatartási szabályok megszegését is megvalósítja.
Ilyen lehet például a részegség: az ítéletben a pártfogó felügyelet magatartási szabá
lyaként előírt alkoholelvonó kezelés nem teljesítése és a hivatásos pártfogó idézései
vel szemben tanúsított sorozatos engedetlenség, a kapcsolattartás ellehetetlenítése
a pártfogó felügyelet magatartási szabályainak súlyos megszegését valósítja meg, és
megalapozhatja a feltételes szabadság megszüntetését.325
A Btk. 40. § (3) szerint, a feltételes szabadság megszüntetése esetén, a feltételes
szabadságon eltöltött idő a szabadságvesztésbe nem számít be. Azaz, a szabadság
vesztésnek nem a megszüntetésre okot adó cselekmény (bűncselekmény, magatar
tási szabályszegés) elkövetésekor még hátralevő részét kell foganatosítani, hanem
az eredetileg még hátravolt szabadságvesztés teljes tartamát.
A Btk. 40. § (4) bekezdése alapján bizonyos esetekben helye lehet a feltéte
les szabadság megszakításának, illetve elhalasztásának. Ha ugyanis a feltételes
szabadság tartama alatt az elítélten olyan bűncselekmény miatt kiszabott szabad
ságvesztést kell végrehajtani, amelyet a korábbi ítélet jogerőre emelkedése előtt
követett el, a szabadságvesztés végrehajtása a feltételes szabadságot félbeszakítja,
és a bíróság a feltételes szabadság folytatásának legkorábbi időpontját a) az utóbb
kiszabott szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság időpontjáig; vagy
b) ha az utóbb kiszabott szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás
lehetősége kizárt, a szabadságvesztés végrehajtásának időtartamáig elhalasztja.
325 BH 2000, 336.

Büntetések 147
Több szabadságvesztés kiszabásának következményei
A Btk. 93. § (1) bekezdése szerint, ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabad
ságvesztésre ítélik, a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni,
ha az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábbi elsőfokú ítélet kihirdetését
megelőzően követte el. Ez az ún. kvázi halmazat esete, amellyel a későbbiekben
még részletesebben is foglalkozunk. Az összbüntetés egységes végrehajtási fokoza
ta meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét és a feltételes szabad
ság tartamát.326 Az összbüntetésbe foglalás feltételei fennállnak, ha a feltételes
szabadság tartama alatt a terheltet - a feltételes szabadság megszüntetése nélkül -
jogerősen ismét végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik.327 Ilyen esetben az egyik
alapítélettel kapcsolatos feltételes szabadság megszüntetése ellenére az összbünte
tésbe foglalás során az elengedés mértéke elérheti vagy meghaladhatja a feltételes
szabadság tartamát.328 Összbüntetésbe foglalásnak helye van akkor is, ha a terheltet
a feltételes szabadság tartama alatt a bíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítéli
olyan bűncselekmény miatt, amelyet a feltételes szabadságra bocsátás előtt köve
tett el, vagy ha a feltételes szabadság tartama alatt vesznek foganatba más ügyben
kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztést.329
Ha a feltételes szabadságra bocsátás nem kizárt, erről az összbüntetési ítélet
ben nem kell rendelkezni. Összbüntetés esetén az elítélt a büntetés fele részének
letöltése után akkor bocsátható feltételes szabadságra, ha valamennyi alapítélet így
rendelkezett, és az összbüntetés mértéke nem haladja meg a három évet. Egyébként
a feltételes szabadság lehetősége az összbüntetés végrehajtási fokozatához igazo
dik.330 A Btk. nem tartalmaz kifejezett rendelkezést arról, hogy a feltételes szabad
ságra bocsátás kizárásáról szóló szabályozást hogyan kell figyelembe venni az össz
büntetési ítéletben. Mivel azonban az összbüntetés egységes büntetés, ezért teljes
tartamára nézve egységes a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége is. Ha tehát
a bíróság bármelyik alapítéletben kizárta az elítéltet a feltételes szabadságra bocsá
tás lehetőségéből, akkor ezt a rendelkezést az összbüntetésre is irányadónak kell
tekinteni.331
Előfordul azonban, hogy több olyan határozott ideig tartó szabadságvesztést
kell végrehajtani az elítélten, amelyek nem teljesítik a Btk. 93. § (1) bekezdésében
foglalt feltételeket, ezért összbüntetésbe foglalásuk nem lehetséges. A Bv. tv. hatá
rozza meg, hogy ezekben az utóbb említett esetekben hogyan kell számítani a felté
teles szabadságra bocsátást.
326 BH 1992, 568.

337 BH 1996, 406.
328 BH 1981, 266.
BH 1981,2.
330 Lásd a 3/2002. BJE indokolásának 3. a) pontját.
331 2/2002. BJE.; 2/2006. BJE.
Az összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztések végrehajtásának sor

rendjét a Bv. tv. 14. § (2) bekezdése határozza meg: több határozott tartamú, össz
büntetésbe nem foglalható, vagy összbüntetésbe nem foglalt szabadságvesztés
végrehajtásának sorrendje: fegyház, börtön, fogház. A fiatalkorúval szemben kisza
bott börtön- és fogházbüntetés végrehajtása megelőzi az egyéb szabadságvesztés
végrehajtását. Az azonos végrehajtási fokozatban lévő - összbüntetésbe nem foglal
ható vagy összbüntetésbe nem foglalt - szabadságvesztések közül azt a szabadság
vesztést kell előbb végrehajtani, amelyből az elítélt feltételes szabadságra bocsátása
kizárt. A (3) bekezdés értelmében a szabadságvesztés folyamatban lévő végre
hajtását a (2) bekezdés szerinti végrehajtási sorrend érvényesítése érdekében meg
kell szakítani. Az elítélten tehát végre kell hajtani valamennyi szabadságvesztés
ténylegesen végrehajtandó részét. Amennyiben fennállnak a feltételes szabadság
ra bocsátás törvényes feltételei (Btk. 38. §), tehát a feltételes szabadság lehetősége
nem kizárt, és az érintett a Btk. szerint meghatározott időszakokat letöltötte, akkor
feltételes szabadságra bocsátásának nincs törvényes akadálya. Ha viszont a bíró
ság az elítéltet az egyik letöltendő szabadságvesztéséből feltételesen szabadságra is
bocsátotta, a Bv. tv. 189. § (1) bekezdése szerint fő szabályként addig nem kezdheti
meg az engedélyezett feltételes szabadságot, amíg a másik szabadságvesztését tölti.
A Bv. tv. 189. § (2) bekezdése a több feltételes szabadság időbeli viszonyára
vonatkozik. Ha a bíróság az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátotta feltéte
les szabadságra, az elítélt azokat egyidejűleg, párhuzamosan tölti. A feltételes sza
badságok tehát azonos időpontban kezdődnek, de a tartamok nem adódnak össze,
hanem mindegyik feltételes szabadság a többitől függetlenül zajlik és szűnik meg.
Ha a feltételes szabadság(ok) megkezdése után az elítélttel szemben ismételt szabad
ságvesztést kell foganatosítani, akkor az(ok) a szabadságvesztés kitöltése után foly
tatódnak.
A Bv. tv. 190. § (2) bekezdése szerint a párhuzamosan töltött feltételes szabad
ságok mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszünte
tésének feltételei fennállnak-e.
A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK FELFÜGGESZTÉSE
A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának felfüggesztése - amely az ún. „felté

teles elítélés” egyik formájaként jelenik meg büntetőjogunkban - a Btk. IX. fejeze
te szabályozza. A büntetés kiszabásáról szóló törvényi fejezetbeli elhelyezés véle
ményünk szerint addig volt rendszertanilag megalapozott, amíg több különböző
büntetési nem végrehajtásának felfüggesztésére is lehetőséget biztosított a hazai bün
tetőjog. így például az 1978. évi Btk. 89. § (1) bekezdése alapján - 2010. május 1.
napját megelőzően - nem csupán a szabadságvesztés, hanem a pénzbüntetés végre
hajthatósága is felfüggeszthető volt. Azóta azonban - a 2009. évi Bn. módosító
rendelkezéseire figyelemmel, melyeket e vonatkozásban a Btk. is átvett - mindössze
Büntetések 149
egyetlen büntetés, a szabadságvesztés végrehajtása függeszthető tél, ez a lehetőség

a pénzbüntetés viszonylatában megszűnt. E megoldásra figyelemmel rendszerta-
nilag és didaktikailag megalapozottabb ezt a kérdéskört átfogóan nem a bünte
tés kiszabása körében, hanem a szabadságvesztésre vonatkozó rendelkezések
hez kapcsolódóan tárgyalni. Erre tekintettel a szabadságvesztés végrehajtásának
felfüggesztésére vonatkozó ismeretek e tankönyvben az alábbiakban kapnak helyet.
A végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés lényege, hogy a bíróság
azon felül, hogy megállapítja az elkövető büntetőjogi felelősségét, vele szemben
szabadságvesztés büntetést szab ki. E büntetést azonban valójában nem hajtják
végre, tehát az elítéltnek nem kell bevonulnia a büntetés-végrehajtási intézetbe
büntetésének letöltése érdekében, hanem mindvégig szabadlábon marad. A bíróság
továbbá a kiszabott szabadságvesztés mellé ún. próbaidőt is rendel, amely ha kedve
zően eltelik, a kiszabott szabadságvesztés többé nem hajtható végre. Amennyiben
azonban a próbaidő - a törvényben meghatározott valamely okból - nem zárul ered
ményesen (például az elítélt újabb bűncselekményt követ el), vele szemben végre kell
hajtani a korábban kiszabott, azonban végrehajtásában felfüggesztett szabadság
vesztést. E jogintézmény előnye a relatíve csekélyebb súlyú bűnelkövetések esetében
az, hogy az elítélt szabadlábon maradhat, így állása, családi, társadalmi kapcsolatai,
stb. megmaradhatnak, a büntetés-végrehajtási intézetet ugyanakkor tehermentesíti,
a fogvatartással kapcsolatos költségeket az állam így megspórolhatja. A próbaidő
alatt ugyanakkor az elítéltnek mindvégig „ott lebeg a feje felett” a büntetése, hiszen
éppen annak terhe mellett maradhat szabadlábon, hogy a jövőben törvénytisztelő
életmódot fog folytatni. Ez a presszió pedig ideális esetben jogkövető magatartását
segítheti elő.
A Btk. 85. § (1) bekezdése alapján fő szabályként a 2 évet meg nem haladó sza
badságvesztés végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha - különösen az elkövető
személyi körülményeire figyelemmel - alaposan feltehető, hogy a büntetés célja
annak végrehajtása nélkül is elérhető. Bírói mérlegelés tárgya, hogy alaposan felte-
hető-e, miszerint a büntetés célja (Btk. 79. §) annak végrehajtása nélkül is elérhető.
A határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §), a határzár megrongálása (Btk. 352/B. §),
valamint a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása (Btk. 352/C. §) esetén
ugyanakkor nemcsak a 2, hanem akár az 5 évet meg nem haladó szabadságvesztés
végrehajtása is felfüggeszthető.
A felfüggesztett büntetés alkalmazása során kiemelt szerephez jutnak az elkö
vető személyi körülményei. A Kúria 55. Büntető Kollégiumi véleménye (a továb
biakban: BKv) ad iránymutatást ad a büntetés végrehajtása felfüggesztésének alkal
mazásával kapcsolatban. Ebből kiviláglik, hogy - a Btk. 80. § (4) bekezdésében írt
rendelkezéssel összhangban - ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés
mértékét attól függetlenül kell megállapítani, hogy annak felfüggesztését kimond-
ja-e. A felfüggesztés kérdéséről a bíróság a Btk. 80. §-ban foglalt büntetéskiszabási
elvek figyelembevételével dönt. A kifogásolható életvezetésü elkövetőkkel szemben

általában akkor kerülhet sor a felfüggesztés kimondására, ha az elkövető bűnössé
gének a foka kisebb, vagy a cselekmény kisebb mértékben veszélyes a társadalomra.
Ekkor azonban indokolt lehet a pártfogó felügyelet egyidejű alkalmazása.
A szabadságvesztés végrehajtását általában nem lehet felfüggeszteni azokkal
szemben, akik alkoholista életmódjukból, vagy erkölcstelen szemléletükből faka
dóan jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekményt vagy a bűncselekmények sorozatát
követték el.
Korábban a Legfelsőbb Bíróság, ma a Kúria számos eseti döntése adott irány
mutatást arra nézve, hogy mely esetben indokolt a büntetés végrehajtásának a fel
függesztése. Ezek vizsgálata során megállapítható, hogy elsősorban az egyéni meg
előzés szempontjai érvényesülnek, azonban kizárt a felfüggesztés alkalmazása
olyan esetekben, amikor ez az általános megelőzés követelményével ellentétben áll.
Az eddigi ítélkezési gyakorlat vizsgálata alapján elmondható, hogy általában a ki
sebb tárgyi súlyú cselekményt elkövetők esetében, akik ugyanakkor akár kedvező
személyi tulajdonságokkal rendelkeznek, van helye a felfüggesztés alkalmazásának;
náluk a büntetés végrehajtásának elrendelésével való puszta fenyegetettség ténye is
elegendőnek mutatkozik, hogy a jövőben visszatartsa őket az újabb bűnelkövetéstől.
Például a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetési cselekmé
nyek, valamint a közlekedési bűncselekmények esetében az ítélkezési gyakorlat
a gondatlanság enyhébb vagy súlyosabb foka, továbbá a foglalkozási, illetőleg közle
kedési szabályszegés súlyosabb vagy enyhébb foka alapján különböztet a büntetés
végrehajthatósága felfüggesztésének kérdésében. Még a súlyos következménnyel
járó közúti baleset gondatlan okozása esetén is indokoltnak látta a bíróság kisza
bott büntetés végrehajtásának a felfüggesztését, ha az elkövető közlekedési előé
lete kifogástalan, a gondatlanság foka csekélyebb volt, a baleset bekövetkezésében
pedig a sértett közrehatása is felismerhető volt.332
Általában elmondható, hogy a korrupciós bűncselekmények elkövetőivel szem
ben a bíróságok mellőzik a büntetés végrehajtásának a felfüggesztését.
De a garázdaság elkövetőivel szemben viszont mellőzte a büntetés felfüggeszté
sét a bíróság, amikor azok ittasan, a község nyugalmát megzavarva, útonálló jelleg
gel, fiatal lány bántalmazásával valósították meg a bűncselekményt.333
A vagyon elleni bűncselekmények körében az elszaporodottságánál fogva is
kiemelkedően veszélyes dolog elleni erőszakkal véghezvitt lopást megvalósító
elkövetővel szemben nem látott lehetőséget a büntetés végrehajtásának a felfüg
gesztésére a bíróság.334
332 BJD 10103.; BH 1983, 473.

333 BH 1983, 217.; BH 1986, 444.
334 BH 1986, 4.
Büntetések 151
Nem alkalmazta a felfüggesztést a bíróság a bizalmi helyzetével visszaélő pénz

tárossal, a postai kézbesítővel szemben sem, amikor azok sikkasztást követtek el.335
Ugyancsak mellőzte a Legfelsőbb Bíróság a kiszabott szabadságvesztés végre
hajtásának a felfüggesztését annak a körzeti orvosnak az esetében, aki az általa
kezelt beteg halálát észlelve, a lakásban talált pénzt eltulajdonította. 336
Ezzel szemben lehetőséget látott a büntetés végrehajtásának a felfüggesztésére
olyan esetben, amikor a csalást megvalósító elkövető a kárt a büntetőeljárás során
megtérítette.337
Amikor a bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést indokoltnak tartja, külö
nös jelentőséggel bírhatnak) más büntetésiek) egyidejű kiszabása, ugyanis ez az
elítélt számára azonnal érezhető joghátrányt jelent és így hozzájárul a büntetési
cél eléréséhez. Erre például szolgálhat a felfüggesztett szabadságvesztés mellett
a közlekedési bűncselekmény elkövetőjének a járművezetéstől történő eltiltása.
A hatályos anyagi büntetőjog alapján - a határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §),
a határzár megrongálása (Btk. 352/B. §), valamint a határzárral kapcsolatos építé
si munka akadályozása (Btk. 352/C. §) már érintett és lentebb még részletezendő
eseteit kivéve - nincs lehetőség a két évet meghaladó tartamú szabadságvesztés
végrehajtásának felfüggesztésére. Ha azonban az elkövetés indítóoka menthető, és
a sértett közrehatása jelentős fokú, vagy pedig a bekövetkezett súlyos eredmény
tekintetében orvosi diagnosztikai tévedés vagy más, a büntetőjogi felelősséget ki
nem záró közreható ok - ún. concausa - is felismerhető volt, a bíróságok általá
ban a két évet meghaladó időtartamú szabadságvesztés kiszabása mellett a 35. § (2)
bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásával eggyel enyhébb büntetés-végre
hajtási fokozatot (például börtön helyett fogházat) állapíthatnak meg.
Példákat nézve a bírói gyakorlatból, az erkölcsileg jelentős mértékben elíté
lendő, erőszakos szexuális bűncselekményt és a járművezetés tiltott átengedését
megvalósító fiatal felnőtt terheltre kiszabott egy év tíz hó börtönbüntetés végrehaj
tásának felfüggesztésére nem látott lehetőséget a bíróság.338
Ugyancsak mellőzte a felfüggesztést a folytatólagosan és üzletszerűen, jelentős
értékre nézve megvalósított sikkasztást elkövető terhelt esetében is.339
Ezzel szemben az erős felindulásban elkövetett emberölés kísérlete esetében
a kettő évi szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztését indokoltnak találta
a bíróság a büntetlen előéletű terhelt esetében, akinek az indulatát az váltotta ki,
hogy a házastársát a sértettel egy ágyban találta.340
335 BH 1992, 70.; BH 1986, 450.

336 BH 1993, 715.
337 BH 1988, 394.
338 BH 1990, 44.
339 BH 1985, 416.
340 BH 1991,52.
Az életveszélyt okozó testi sértés esetén sem találta kizártnak a Legfelsőbb

Bíróság az egy évet meghaladó szabadságvesztés felfüggesztését, amikor ittas
feleségét annak durva támadása miatt a terhelt több ízben tővel megszúrta, mint
hogy az indítóok és a terhelt személyi körülményei nyomatékukban és súlyukban
a felfüggesztésre érdemességet nem zárták ki.341
Ezen jogintézmény alkalmazása során a bíróság az ítéletében a büntetés kisza
básánál általában irányadó elvek (Btk. 80. §) figyelembevételével határozza meg
a próbaidő tartamát. A próbaidő tartama - fő szabályként 1-5 évig terjedhet, de
el kell érnie a kiszabott szabadságvesztés tartamát, illetve annál hosszabb is lehet
[Btk. 85. § (2) bek.]. Törvénysértő ezért például az egy év két hónapi szabadság
vesztésnek egy évi próbaidőre való felfüggesztése.342 A próbaidőt években, vagy
években és hónapokban kell meghatározni. Utóbbi szabály bevezetésének indoka
a jobb differenciálhatóság volt.
A határzárral kapcsolatos bűncselekményekre a próbaidő viszonylatában is elté
rő szabályok vonatkoznak. Esetükben a Btk. 85. § (2a) bekezdése alapján a próbaidő
tartama 2-10 évig terjedhet, azonban nem lehet rövidebb, mint az - ilyenkor nem
mellőzhető [Btk. 60. § (2a) bek.] - kiutasítás büntetés tartama.
A próbaidő tartamának a megállapításánál jelentősége van annak, hogy szán
dékosan vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt történt-e az elítélés;
továbbá jelentős szempont még például a cselekménynek kísérleti szakban mara
dása, a kísérlet befejezett vagy közeli volta, a jogos védelem szükséges mértéké
nek túllépése stb. A próbaidő tartamának a megállapításánál általában ugyanazok
a szempontok, mint a büntetés kiszabásánál, illetve a büntetés végrehajtása felfüg
gesztése kérdésében való állásfoglalásnál.
A felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje tekintetében a Be. ún. anyagi jogi
határidők számítására irányadó rendelkezéseit kell alkalmazni, ezért hangsúlyozandó,
hogy a próbaidő számításánál az ún. kezdőnap - azaz az ítélet jogerőre emelkedésének
a napja - is beleszámít a határidőbe.343 Viszont ha az elkövetőre kiszabott szabadság
vesztés végrehajtását a bíróság - példaként említve - 2018. március 31-én jogerőre
emelkedett ítéletével egy évi próbaidőre felfüggeszti, a 2019. március 31-én elkövetett
újabb bűncselekmény esetén már próbaidőn túli elkövetésről beszélünk (tehát a koráb
bi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtására már nem kerülhet sor).
A Btk. 86. § (5) bekezdés alapján megállapítható, hogy több, azonos nemű, próba
időre felfüggesztett szabadságvesztés találkozása esetén - ha még egyik büntetés
próbaideje sem telt le - az előző büntetés próbaideje az utóbbi büntetés próbaidejének
a leteltéig meghosszabbodik. Ennek az esetnek a fordítottja azonban nem lehetséges.
BH 1988, 433.
342 BJD 8723.
30 BJD 9951.
153
Büntetések
Ha az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó

szabadságvesztésre ítélik, a felfüggesztett büntetést a 87. § b) pontja alapján végre
kell hajtani. Előfordulhat azonban, hogy az elkövetővel szemben olyan szabadság
vesztést hajtanak végre, amely miatt nem lehet elrendelni a korábban felfüggesz
tett szabadságvesztés végrehajtását, mivel az elkövető a próbaidőre felfüggesztett
szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedése előtt követte el a végrehaj
tandó szabadságvesztés alapjául szolgált deliktumot. Ez utóbbira tartalmaz szabá
lyozást a 86. § (2) bekezdése, amely szerint a felfüggesztett szabadságvesztés
próbaideje a végrehajtandó szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik, 344 tehát
a próbaidőbe nem számít be a végrehajtandó szabadságvesztés tartama. Ez tekint
hető a próbaidő meghosszabbodása másik esetének.
A 86. § (6) bekezdése alapján a felfüggesztett szabadságvesztés mellett lehe
tőség nyílik az elkövető pártfogó felügyelet alá helyezésére [ez a rendelkezés össz
hangban áll a Btk. 69. § (1) bek. e) pontjával]. Kötelező ugyanakkor a felfüggesztett
szabadságvesztéssel egyidejűleg kirendelni a pártfogót is, ha az elkövető visszaeső
(valódi kógencia).
A visszaesők esetén kívül, annak eldöntése során, hogy mikor szükséges és
indokolt a pártfogó felügyelet elrendelése, a bűncselekmény jellegét és az elkövető
személyi körülményeit kell vizsgálni. A pártfogó felügyelet elrendelése általában
akkor indokolt, ha alaposan remélhető, hogy ez az intézkedés is hozzájárul a terhelt
eddigi életvitelének a megváltozásához és az újabb bűncselekmény elkövetésétől
való hathatós visszatartásához.345
Az 53. BKv alapján a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés és pénz
büntetés kiszabása esetén az előzetes fogvatartásban (őrizet, letartóztatás vagy házi
őrizet) töltött időt elsősorban a szabadságvesztésbe kell beszámítani, ezen büntetés
végrehajtásának az esetére; valamint a pénzbüntetésbe való beszámításnak kizáró
lag akkor lehet helye, ha az előzetes fogvatartás tartama meghaladta a felfüggesz
tett szabadságvesztés időtartamát.346
A Btk. 86. § (1) bekezdése tartalmazza a büntetés végrehajtásának felfüggesz
tését kizáró okokat. így nem függeszthető fel a szabadságvesztés végrehajtása:
a) többszörös visszaesővel szemben;
b) a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt; valamint
c) ha az elkövető a szándékos bűncselekményt a (korábbi) szabadságvesztés végre
hajtásának befejezése előtt, illetve ha a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje
alatt követte el.
344 BH 1989, 261.

345 BJD 8651.
346 BH 2003, 308.; EBH 2000, 183.; BH 2001, 258.; BH 2001, 204.; BH 2000, 93.; BH 1999, 345.; BH 1995,
76.; BH 1993, 715.
A többszörös visszaesővel szemben a szabadságvesztés végrehajtása tehát nem

függeszthető fel. amely rendelkezésből a contrario következik, hogy visszaesőnek
nem minősülő bűnismétlővel, továbbá „egyszerű” vagy különös visszaesővel szem
ben a felfüggesztésnek törvényi akadálya nincs. Az erőszakos többszörös vissza
eső ugyanakkor a többszörös visszaeső speciális válfaja, így esetében a végrehajtás
felfüggesztése természetesen kizárt.
A bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesz
tés végrehajtása felfüggesztésének kizárása különösebb magyarázatot nem igényel.
Részletesebb körüljárásra érdemes ugyanakkor a Btk. 86. § (1) bekezdés c) pontjában
írt kizártsági esetkör, még pontosabban esetkörök. Ezek kapcsán a felfüggeszthetö-
ség tekintetében elsősorban annak van jelentősége, hogy a korábbi szabadságvesztés
végrehajtásának a befejezése előtt vagy a próbaidő alatt elkövetett újabb bűncselek
mény szándékos vagy gondatlan büncselekmény-e. Ugyanis, ha az újabb bűncse
lekmény gondatlanságból elkövetett, akkor az emiatt kiszabott szabadságvesztés
végrehajtása felfüggesztésének nincs törvényben meghatározott akadálya. Tovább
értelmezve e rendelkezést megállapítható, hogy az a szándékos bűncselekmény
minősül a korábbi végrehajtandó szabadságvesztés befejezése előtt elkövetettnek,
amelyet:
- a korábbi végrehajtandó szabadságvesztés jogerőre emelkedése után, de a sza
badságvesztés foganatosítása előtt;
- a korábbi szabadságvesztés végrehajtásának a tartama alatt;
- a korábbi szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás után,
a feltételes szabadság tartama alatt követtek el.
Az a szándékos bűncselekmény minősül továbbá a próbaidő alatt elkövetettnek,
amelyet a korábbi - végrehajtásában felfüggesztett - szabadságvesztés próbaideje
alatt követettek el.
A Btk. 87. § tartalmazza a korábban felfüggesztett büntetés végrehajtásának
feltételeit. Az említett törvényhely a) pontja szerint ilyennek minősül, ha a próba
idő alatt állapítják meg, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztése a 86. § (1)
bekezdésében írt kizáró okok ellenére történt. Ez visszavezethető bírói tévedés
re, a kellő jogszabályismeret hiányára, illetve arra is, hogy a bíróságnak a hatá
rozat meghozatala időpontjában a büntetés felfüggeszthetőségének az akadályáról
(például a bűnügyi nyilvántartás hiányos vagy téves tájékoztatása folytán) nem volt
tudomása.347 A felfüggesztett büntetés utólagos végrehajtása szempontjából azon
ban közömbös, hogy mi volt ennek a tévedésnek a kiváltó oka.
Ha a bíróság a felfüggesztés próbaideje alatt szerez tudomást arról, hogy az ítélet
ben a Btk. 86. § (1) bekezdésében foglalt valamely kizáró ok ellenére történt a kisza
bott szabadságvesztés felfüggesztése, mert a terhelt a szándékos bűncselekményt
BJD 9733.
Büntetések 155
a korábbi szabadságvesztés végrehajtása alatt, vagy a felfüggesztett büntetés próba

ideje alatt követte el, a Be. XC. Fejezetében szabályozott felülvizsgálat keretében
van mód korrekcióra. A Be. 649. § (1) bekezdés c) pontja szerint a bíróság jogerős
ügydöntő határozata ellen helye van felülvizsgálatnak, ha a büntetés végrehajtását
a 86. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel. Ilyen esetben
felülvizsgálati indítvány alapján a Kúria hozhat a törvénynek megfelelő határozatot.
A felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának második esete, ha az elkö
vetőt a próbaidő alatt megvalósított bűncselekmény miatt végrehajtandó szabad
ságvesztésre ítélik. Értelemszerűen, ha az elbírálás alatt álló újabb bűncselekmény
gondatlanságból elkövetett vétség, akkor a kiszabott büntetés felfüggesztésének
nincs akadálya. Viszont, ha a bíróság ítéletében a korábbi felfüggesztett büntetés
próbaideje alatt elkövetett újabb gondatlan bűncselekmény miatt végrehajtandó
szabadságvesztést szab ki, a Btk. 87. § b) pontja alapján a korábbi felfüggesztett
büntetés végrehajtását el kell rendelni, figyelemmel arra, hogy az említett törvény
hely már nem csupán szándékos bűncselekményről, hanem általánosabban, bűncse
lekményről szól, amely alatt természetesen a gondatlan elkövetést is érteni kell.
A felfüggesztett büntetés végrehajtásának a harmadik esete [Btk. 87. § b) pont],
ha az elkövető súlyosan megszegi a pártfogó felügyelet magatartási szabályait. E
rendelkezés kapcsolódása figyelhető meg a 86. § (6) bekezdéséhez: ez utóbbi lehető
vé teszi, hogy a szabadságvesztés felfüggesztésével egyidejűleg a vádlottat pártfo
gó felügyelet alá kerüljön; a visszaeső pedig ilyenkor kötelezően pártfogó felügyelet
alatt áll (valódi kógens rendelkezés).
Végül negyedik esetben [Btk. 87. § d) pont], a határzárral kapcsolatosan elkö
vetett bűncselekmények kapcsán a felfüggesztett szabadságvesztést akkor is végre
kell hajtani, ha a - mint láttuk, a Btk. 60. § (2a) bekezdése alapján ilyenkor kötele
zően - kiutasított elkövető a felfüggesztés próbaideje alatt Magyarországra vissza
tér.
A Btk. 88. §-a rendelkezik azon esetről, amikor a büntetés végrehajtásának
felfüggesztését kegyelemből a köztársasági elnök rendeli el és ezen esetben kerül sor
később a végrehajtás elrendelésére. A Bv. tv. 30. § (4) bekezdése értelmében, ha
a köztársasági elnök a büntetés végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggeszti,
a próbaidő, illetőleg a mentesítés hatályának beálltához - a törvény szerint - szük
séges időtartam a kegyelmi elhatározás keltének napján kezdődik. Ez utóbbi rendel
kezés folytán a kegyelemben részesített elítélt esetében tehát a próbaidő, továbbá
- a Btk. 100. § (1) bek. d) pontja nyomán az ehhez igazodó törvényi mentesítés -
kezdő időpontja nem az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor, hanem csak
később, a kegyelem megadásának napján veszi kezdetét.
A korábbi BK 143. sz. állásfoglalásával módosított BK 25. sz. állásfoglalása értel
mében a kegyelmi rendelkezés folytán felfüggesztett büntetés végrehajtását a bíró
ságnak el kell rendelnie, ha az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény
miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. Abban az esetben, ha az elítélt

a közkegyelem után egyéni kegyelemben is részesült: a szabadságvesztés végrehaj
tásának az elrendelésére az egyéni kegyelemről szóló határozat tartamától függően
kerülhet sor.34S
Az AB a 31/1997. (V. 16.) AB határozatában kimondta, hogy alkotmányel
lenes helyzet állt elő azáltal, hogy a jogalkotó nem megfelelő szinten és módon
szabályozta az egyéni kegyelemben részesített elítélttel való közlés módját, továb
bá az Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy törvény
ben nem szabályozta, az egyéni kegyelem milyen feltételek esetén veszti hatályát,
milyen feltételek esetén és milyen eljárásban kell a büntetés, vagy annak hátralevő
része végrehajtásáról rendelkezni, ha a köztársasági elnök a büntetés végrehajtá
sát kegyelemből próbaidőre felfüggeszti és nem rendelkezik a büntetés elengedése
vagy mérséklése feltételeiről.
Az Országgyűlés az AB határozatára reflektálva kiegészítette a Btk.-nak
a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezését: a 91/A. §
azt az esetet szabályozza, ha a köztársasági elnök - a kegyelmi jogának gyakorlá
sa során - a büntetés végrehajtását felfüggeszti, akkor a végrehajtás elrendelésére
mely hatóság és milyen kritériumok fennállása esetén jogosult, illetve köteles.
A VÁLASZTÓJOG GYAKORLÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA
A választójog gyakorlását önmagában a szabadságvesztés büntetés ténye nem

korlátozhatja, az nem eredményezheti automatikusan az elítélt választójogból való
kizárását. E jog elvonására törvényi feltételek fennállása esetén, egyéni mérlegelés
alapján, kifejezett bírói döntéssel kerülhet sor. Ez a gyakorlatban nem az elköve
tett bűncselekmény jellegéhez igazodó egyéniesített vizsgálatot jelent, a közügyek
től eltiltást mint mellékbüntetést szinte kivétel nélkül minden esetben kiszabják
a szabadságvesztés büntetés mellett.348 349
A Bv. tv. 394. § (1) bekezdés e) pontja alapján a letartóztatott jogosult választó
joga gyakorlására a fogva tartó intézetben. Az ártatlanság vélelmét támasztja alá,
hogy a letartóztatottat megilleti a választójog gyakorlásának lehetősége a bünte
tés-végrehajtási intézetben, hiszen ez esetben a terhelttel szembeni olyan bírói enge
délyhez kötött személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedés foganatosításáról
van szó, melyre a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt kerül sor.
A Bv. tv. 131. §-a szerint a szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt részére
biztosítani kell, hogy a választójogát gyakorolhassa, és a bv. intézet köteles elősegíteni
az elítélt választójogának gyakorlását. Tehát abban az esetben, ha a szabadságvesztés
348 BH 1993, 479.

349 Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok az új választójogi szabályozásban. MTA Law Working Papers,
(2014) 16., 1-11., 1-2. o.
Büntetések 157
mellett a bíróság nem szabott ki közügyektől eltiltást, úgy a fogvatartott választójo

gának gyakorlását biztosítani kell a bv. intézetben, azaz a szabadságvesztés végre
hajtása alatt is gyakorolhatják a közügyekben való részvételt azon személyek, akik
nincsenek eltiltva aktív választójoguktól.
A fogvatartottak választójogával kapcsolatos ügyeknek az EJEB előtt csekély
mértékű esetjoga alakult ki. Az EJEE 1. KJ 3. cikke a szabad választásokhoz való
jogot deklarálja, miszerint: „A Magas Szerződő Felek kötelezik magukat arra,
hogy ésszerű időközönként, titkos szavazással szabad választásokat tartanak olyan
körülmények között, melyek a törvényhozó testület megválasztását illetően bizto
sítja a nép véleményének kifejezését.” Alapvető politikai jogi jellegéből fakadóan
az említett cikket a tagállamok általában tiszteletben tartják. Az 1. KJ 3. cikke nem
biztosít alanyi jogot a választásokon való részvételre, azt a tagállamok korlátoz
hatják, így nem egyezménysértő, ha a közügyektől eltiltás hatálya alatt állók nem
gyakorolhatják választójogukat.350351
Témánk tekintetében kiemelkedő jelentőséggel bír a Hirst v. Egyesült Király
sági ügy, melyben hozott ítélet megállapításai iránytűként szolgálnak az Egyez
ményben részes államok számára a fogvatartottak választójogának szabályozása
terén.
A kérelmező John Hirst az ellene indult büntetőeljárásban bűnösnek vallotta
magát emberölés bűntettében, mely alapján a bíróság életfogytig tartó szabadság
vesztésre ítélte. A feltételes szabadságra helyezési ügyében eljáró bizottság, az ún.
Parole Board szerint Hirst továbbra is veszélyt jelent a társadalomra, így további
fogvatartása indokolt volt. Az 1983-as Representation ofthe People Act elnevezésű
törvény alapján automatikusan elvesztették választójogukat az Egyesült Királyság
területén fogva tartott személyek. Hirst eljárást indított a High Court előtt arra hivat
kozással, hogy ezen szabályozás összeegyeztethetetlen az Egyezménnyel, azonban
minden bírói fórum elutasította beadványát, így az EJEB-hez fordult. A kérelme
ző kifejtette, hogy a választójog gyakorlásából való kizárása aránytalan és önké
nyes, így veszélyezteti a választójogosultság lényegét, valamint nem áll kapcsolat
ban a bűncselekmény természetével és súlyával sem. Véleménye szerint a kiszabott
büntetési tétel esetében már 1994-ben lejárt, mikor a Parole Board döntése alapján
nem kerülhetett feltételesen szabadlábra, mely tény nem igazolja a választástól való
további eltiltást. Az EJEB megállapította, hogy az 1. KJ 3. cikkéből a szerződő álla
moknak nem csak tartózkodási, de pozitív, tevőleges kötelezettsége is származik
a nép véleménye szabad kifejezésének biztosítására. A szavazati jog nem abszolút
jog, de nem tekinthető kiváltságnak sem. Az államok széles körű mérlegelési jogot
élveznek a választójog korlátozását tekintve, ugyanakkor megengedhetöségének
350 Gráo-Weller: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. 743. o.

351 74025/01. számú ügy.
vannak bizonyos kritériumai is. A feltételek nem csorbíthatják e jogot olyan mérték
ben, amely a lényegét veszélyezteti és amely megfosztja a hatékonyságától. A korlá
tozásra csak törvényes cél érdekében kerülhet sor, valamint az alkalmazott eszközök
nem lehetnek aránytalanok és nem akadályozhatják a nép szabad véleménykifejezé
sét a törvényhozó testület megválasztása tekintetében. A lakosság egyes csoportjai
kizárásának összeegyeztethetönek kell lenni az 1. KJ 3. cikkének alapjául szolgáló
célokkal. Az EJEB kifejtette továbbá, hogy a fogvatartott nem veszíti el az EJEE
alapján biztosított jogokat pusztán fogvatartotti minőségére tekintettel és a politikai
jogok megvonására csak kifejezett bírósági határozat alapján kerülhet sor. Az EJEB
elfogadta az Egyesült Királyság Kormányának érvelését, miszerint a szabályozás
célja a bűnmegelőzés, az állampolgári felelősség és a jogállamiság tiszteletben tartá
sa, valamint hogy a korlátozás célja a mellékbüntetés kiszabása volt. Az EJEB szerint
ez azonban azt felételezi, hogy a szavazati jog megvonásáról a bíró saját mérlegelési
jogköre alapján dönt, mely az adott ügyben nem így történt. A strasbourgi testü
let ítéletében hangsúlyozta, hogy kívül esik az elfogadható mérlegelési jogkörön
az a szabályozás, mely az elkövetett bűncselekmény természetétől, súlyától, egye
di körülményeitől és a kiszabott büntetés időtartamától függetlenül, automatikusan
megfosztja a fogvatartottakat választójoguktól.352353
Érdemes még megemlíteni a Scoppola v. Olaszországé3 ügyet is, melyben az
EJEB fenntartotta a Hirst v. Egyesült Királyság ügyben kifejtetteket, azonban az em
lített ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló feltételeket nem találta megállapíthatónak
az Olaszország ellen folyó eljárásban. A kérelmező 1999-ben egy családi veszekedés
során megölte feleségét és megsebesítette egyik fiát, melyért az olasz bíróság 30 évig
tartó szabadságvesztésre és életfogytig tartó közügyektől eltiltásra ítélte, mely a válasz
tójog végleges elvesztését jelenti. Az Egyesült Királyság Kormányzata mint beavat
kozó harmadik fél álláspontja szerint, az EJEB téves megállapításokat tett a Hirst v.
Egyesült Királyság ügyben, melyben kimondta az EJEE megsértését az elítélteket
választójoguktól megfosztó intézkedés általános, automatikus és megkülönböztetés
nélküli jellege miatt. Ennek ellenére az EJEB Scoppola ügyében is megerősítette ezen
álláspontját, és kimondta egyezménysértő voltát az olyan jogszabályi rendelkezések
nek, melyek az emberek egy csoportját pusztán azon az alapon fosztja meg válasz
tójoguktól, hogy szabadságvesztésüket töltik, tekintet nélkül az elítélés tartamára és
az elkövetett bűncselekmény jellegére. A választójogtól való megfosztás feltételeit
meghatározó olasz törvényi rendelkezésekből kitűnik a jogalkotó igyekezete, hogy
az intézkedés alkalmazását az adott eset egyedi körülményeihez igazítsa, figyelem
be véve olyan tényezőket, mint az elkövetett bűncselekmény súlya és az elkövető
352 Márton Éva - Princz Adrienn - Vajcs Nikoletta: A szabadságvesztésre ítéltek választójoga. Börtönügyi
Szemle, 21. (2008) 4., 57-63. o.
353 126/05. számú ügy.
Büntetések 159
magatartása. A választójog korlátozásával kapcsolatos szabályozás csak bizonyos

állam és igazságszolgáltatás elleni, illetve legalább három éves szabadságvesztéssel
fenyegetett bűncselekmények kapcsán alkalmazandó. Ilyen körülmények között az
EJEB nem juthatott ugyanarra a következtetésekre, mint a Hirst-ügyben, ugyanis
a jogfosztás nem volt általános és automatikus. Sőt, a büntetés kitöltését követő 3 év
elteltével a jó magaviseletű elítélteknek lehetőségük van mentesítésért folyamodni,
és visszanyerni választójogukat. Az EJEB a fentiek alapján nem találta megállapít
hatónak az 1. KJ 3. cikkének megsértését, mivel az olasz kormány ebben az esetben
nem lépte túl a mérlegelési jogkörét és úgy ítélte meg, hogy az arányosság elvének
figyelembevételével szabályozta a választójog korlátozásának feltételeit.354
b) Az elzárás
Az 1978. évi Btk. szabadságelvonással járó büntetésként kizárólag a szabadságvesz

tést ismerte. Ez a helyzet változott meg a Btk. hatálybalépésével, amelynek 46. §-a
- mintegy „kis szabadságvesztésként” - új büntetési nemként az (egyébként
a szabálysértési jogból ismert) elzárást is szabályozza.355 Az elzárás a szabadság
vesztéssel egyezően olyan szabadságelvonással járó büntetés, amely a Btk. minisz
teri Indokolása szerint „főként azokkal az elkövetőkkel szemben alkalmazható,
akikkel szemben szociális, gazdasági, családi vagy életkori viszonyaikra tekintet
tel más büntetés kiszabása célszerűtlen, illetve az elzárás büntetés hatékonyabban
szolgálhatja a speciális prevenciót”. Elzárás egyrészt kiszabható a legfeljebb 3 év sza
badságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt, szabadságvesztés helyett;
szabadságvesztés mellett azonban sosem [Btk. 33. § (6) bek. a) pont]. Másrészt kis
számban - mindösszesen tizenöt bűncselekményi alakzat viszonylatában - ugyan,
de a Btk. rendelkezik olyan bűncselekményekről is, amelyek miatt szabadságvesz
tés egyáltalán nem szabható ki, így az elzárás a legsúlyosabb kiszabható büntetés
(például Btk. 188. § méreggel visszaélés, Btk. 223. § magántitok megsértése). Ilyen
esetekben elzárás helyett vagy mellett más büntetés, vagy közülük több is kiszab
ható [Btk. 33. § (5) bek.].
Az elzárás tartamát napokban kell meghatározni. Felnőtt korú elkövető esetén
legrövidebb tartama 5, leghosszabb tartama 90 nap [Btk. 46. § (1) bek.]. Az
elzárást a Btk. 46. § (2) bekezdése alapján ugyan büntetés-végrehajtási intézetben
kell végrehajtani, az elzárásra ítéltek bv. intézetbeli helyzete a szabadságvesztésre
354 Unger Anna - Halász Péter - Salát Orsolya: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteiből.
Fundamentum, (2012) 1., 102-104., 102. o.
355 Vö. Ambrus, István: Somé Thoughts on the Hungárián Criminal Sanctioning System. Jogelméleti Szemle,
(2016) 4., 2-10., 4-5. o.
ítéltekéhez képest egyértelműen kedvezőbb. így például a 16/2014. (XII. 19.) IM

rendelet 179. § (3) bekezdése alapján az elzárásra ítélt a) látogatót havonta két alka
lommal, kilencven perc időtartamban fogadhat; b) a személyes szükségleteire fordít
ható összeget 50%-os mértékig elköltheti. A felnőtt korú elzárásra ítélt személy
elzárását az elzárásra ítélt személy lakcíme vagy szálláshelye szerint illetékes bünte
tés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. Továbbá a Magyarországon lakcímmel
vagy szálláshellyel nem rendelkező felnőtt korú személy elzárását az elzárást kiszabó
bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani
[16/2018. (VI. 7.) BM rendelet a szabadságvesztés, az elzárás, a rendbírság helyébe
lépő elzárás, a letartóztatás és a szabálysértési elzárás végrehajtását foganatosító
büntetés-végrehajtási intézetek kijelölésének szabályairól 9-10. §].
Az elzárásról összegzésként megállapítható, hogy mint extrém rövid tartamú
szabadságelvonás, az ilyen jellegű büntetésekben rejlő nevelő funkció ellátására
rövid tartamánál fogva kevésbé alkalmas, az ún. börtönártalmak azonban ilyen rövid
tartam mellett is érhetik az elítéltet, ami szintén e büntetési nem hátrányos vonása.
Álláspontunk szerint ezért a joggyakorlatban inkább azon esetekben juthat jelentőség
hez, amikor a bíróság olyan személlyel szemben jár el. aki a bűncselekményt például
feltételes szabadságra bocsátás tartama, vagy felfüggesztett szabadságvesztés próba
ideje alatt követte el. Ilyenkor, ha a bűncselekmény tárgyi súlya nem túl nagy (például
ittas járművezetés alapesete), a rövid tartamú elzárás is elegendő lehet a büntetési
célok eléréséhez anélkül, hogy a Btk. vonatkozó kógens rendelkezései szerint a felté
teles szabadságot meg kellene szüntetni [Btk. 40. § (1) bek.], vagy a felfüggesztett
szabadságvesztés végrehajtását el kellene rendelni [Btk. 87. § b) pont]. Ellenkező
esetben ugyanis az elítéltet rögtön három hátrány érné kumulálódva. Egyrészt a felté
teles szabadságvesztés megszüntetése miatt a korábbi szabadságvesztésből hátralévő
időt (a büntetés 1/3-át, 1/4-ét vagy a felező szabály alkalmazása esetén a felét) végre
kellene rajta hajtani, másrészt az új elítélése csak végrehajtandó - és nem felfüggesz
tett - szabadságvesztés lehetne a Btk. 86. § (1) bek. c) pontjában írt rendelkezésre
figyelemmel. Végül e büntetéseiből feltételes szabadságra sem lenne bocsátható [Btk.
38. § (4) bek.]. Ezen hátrányok pedig összeadódva akár sok éves letöltendő szabad
ságvesztést jelentenének, amely egy kis tárgyi súlyú, nem erőszakos bűncselekmény
esetén nemcsak az elkövetőnek, hanem - a bv.-intézetek fenntartásának költségessé
gére figyelemmel — a társadalomnak sem állhat feltétlenül érdekében.
A gyakorlatból kiemeljük, hogy a hazai bíróságok az elzárást az utóbbi években
egyre gyakrabban - de a kiszabott szabadságvesztések számától messze lemaradó
alkalommal - szabják ki. így 2015-ben még csak 938, 2016-ban 1500, 2017-ben
1826, míg 2018-ban már 1953 ízben alkalmazták.356
356 B/7481 A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2018. évi tevékenységéről, http://
ugyeszseg.hu/pdf/ogy _ besz/ogy _ beszámoló ■_ 2018.pdf (letöltve: 2019.08.16.).
161
Büntetések
c) A közérdekű munka
A nevelés és a büntetés egymást nem kizáró fogalmak. Egyetlen olyan ismérve

van a büntetés fogalmának, amely a közérdekű munkát nem jellemzi: a bünte
tés kényszerjellege. A közérdekű munka ugyanis nem kényszeríthető ki?57 Ebből
a szempontból büntetési rendszerünkben sajátos, tipikusan nevelő jellegű büntetési
nem. Az 1978. évi Btk.-beli szabályokat az 1993. évi XVII. törvény és az 1997. évi
LXXII. törvény állapították meg - megfelelve a jogállami, valamint a nemzetközi
követelményeknek. A jelenleg hatályos szabályokat a Btk. 47-49. §-ai tartalmaz
zák. A miniszteri Indokolás szerint: „A közérdekű munka büntetésnek az a célja,
hogy az elítélt az elkövetett bűnét a közjavára végzett munkával jóvátegye.”
A közérdekű munka büntetés, a szabadságvesztés, illetve az elzárás és a pénz
büntetés között helyezkedik el szigorát, javító-nevelő jellegét tekintve. A közér
dekű munka kiszabásának szempontjairól a BH 1994, 465. tartalmaz iránymutatást.
A határozat szerint „közérdekű munkán, a közérdeket szolgáló tevékenységet kell
érteni: (például) valamely település közlekedésének a biztosításához, a közbiztonság
fenntartásához szükséges anyagok raktározása a közérdeket szolgálja, ezért az ilyen
munkahely közérdekű munka végzésére kijelölhető”. A határozat indokolása szerint
közérdekű munkán a közösség érdekében végzett munka értendő. A munkajellegé
nek megválasztásánál alapvető szempont, hogy az elítélt közvetlenül érezze munká
ja társadalomra hasznos voltát és a társadalom részére teljesítendő jóvátétel jelle
gét. Általánosságban a szabadságvesztésnél enyhébb, a pénzbüntetésnél szigorúbb
büntetésről van szó, így indokoltnak találta a bíróság pénzbüntetés helyett közérdekű
munka kiszabását az ittas járművezetés vétsége miatt ugyanilyen bűncselekményért
korábban már többször elítélt vádlottal szemben,357 358 valamint pénzbüntetés helyett
közérdekű munka kiszabása minősült indokoltnak lopás büntette miatt.359 A közér
dekű munka alkalmazásának nem a rendszeres munkára szoktatás a fő célja, ezért
ennek a büntetésnek a kiszabása indokolt lehet a munkaviszonyban álló elkövetők
esetében is.360 A közérdekű munka kiszabásának a közlekedési bűncselekmények
elkövetőivel szemben is helye van, különösen azokban az esetekben, amelyeknél ez
a büntetési nem alternatív büntetésként szerepel, nem kizárt azonban ennek a kisza
bása az enyhítő rendelkezés alkalmazása esetén sem.
A Btk. 33. § (6) bekezdés a) pontja alapján szabadságvesztés mellett közérdekű
munka nem szabható ki, éspedig akkor sem, ha a szabadságvesztés végrehajtását
357 Vö. Sípos Ferenc: A kényszermunka tilalma és a beleegyezés kérdése a közérdekű munka büntetés
kapcsán. Magyar Jog, (2017) 1., 33-37. o.
3” BH 1996, 73.
355 BH 1994, 516.
360 BH 1995, 195.
a bíróság próbaidőre felfüggesztette.361 Érdekes azonban, hogy - mint fentebb láttuk -

a törvény alapján elzárás mellett közérdekű munka kiszabásának nincs akadálya.
Az ítéletet hozó bíróság határozza meg, hogy az elítélt milyen természetű
munkát köteles végezni. A Btk. 47. § (4) bekezdése alapján a bíróság olyan közér
dekű munkát határoz meg az elítélt számára, amely az egészségi állapotának és
képzettségének megfelel, tehát amelyet ténylegesen el is tud végezni. A közérdekű
munka kiszabását a bíróság előzetes tájékozódásának kell megelőznie, ismereteket
kell szereznie az érintett személyes képességeinek megítéléséhez nélkülözhetet
len adatokról (például szakképesítés). Az ítéletet hozó bíróság a közérdekű munka
természetét általánosságban határozza meg, és dönt annak tartamáról. A büntetés
időtartamának megállapításánál figyelembe kell venni, hogy a büntetés végrehaj
tása nem feltétlenül folyamatosan, hanem megszakításokkal történik, mivel azt az
elítélt a heti pihenőnapján vagy szabadnapján köteles elvégezni [Btk. 47. § (2) bek.].
Mivel a szabadságon töltött idő is szabadidőnek számít, így az elítélt a közérdekű
munkát a szabadsága terhére is teljesítheti.
A végrehajtást tekintve a Bv. tv. 282. § (1) bekezdése alapján az elítélt lakóhelye
vagy tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatal pártfogó felügyelője jelöli ki
a közérdekű munka elvégzésére szolgáló konkrét munkahelyet (munkavégzés helyét).
A Btk. 47. § (2) bekezdése szerint az elítélt a közérdekű munkát legalább
heti egy napon végzi a heti pihenőnapon vagy szabadidejében. Az (1) bekezdés
határozza meg a közérdekű munka legrövidebb és leghosszabb időtartamát. A hatá
lyos szabályozás szerint a legrövidebb időtartam 48 óra, a leghosszabb időtar
tam 312 óra. A közérdekű munka végrehajtása során a napi munkaidő legalább
négy óra, legfeljebb tizenkét óra. A közérdekű munkavégzés heti időtartama leg
alább négy óra, de a negyvennyolc órát nem haladhatja meg [Bv. tv. 280. § (4) bek.].
A közérdekű munka végzésének maximálását az az elgondolás alapozza meg, hogy
nem észszerű, hogy elítélt túl hosszú ideig dolgozzon „büntetésből”, jövőbeli kilátá
sokat nem érintő munkaviszony nélkül.362
A közérdekű munka nem kényszermunka, azt az elítélt önként végzi.
Amennyiben azonban az elítélt a munkakötelezettségének egyáltalán, vagy az
előírt idő egy részében önként nem tesz eleget, a közérdekű munka helyébe a súlyo
sabb büntetési forma, a szabadságvesztés lép. A Btk. 48. § (2) bekezdés szerint az
átváltoztatott szabadságvesztést fogházban, tehát a legenyhébb büntetés-vég
rehajtási fokozatban kell letölteni. A Bv. tv. 64. § (1) bekezdése szerint a közér
dekű munkának szabadságvesztésre való átváltoztatása iránt az ügyész a pártfogó
felügyelő jelentése alapján tesz indítványt a bv. bírónak. Ha a bv. bíró az indítvány
nak helyt ad, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés tartamát a még le
361 BH 2014, 3.; BH 2015, 210.

362 BH 1998, 569.
Büntetések 163
nem töltött munkaórák alapulvételével állapítja meg. Ha az átváltoztatásra nincs

ok, a bv. bíró munkahely vagy új munkahely kijelölésére hívhatja fel a pártfogót.
A közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzéséről, valamint az átváltoztatási
eljárás előkészítéséről a Bv. tv. VIII. Fejezete részletes szabályokat tartalmaz. Az
átváltoztatott szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátásnak nincs helye.
A közérdekű munka átváltoztatását olyan események alapozzák meg, amelyek
ből egyértelműen következik, hogy az elítélt neki felróható módon nem hajlan
dó teljesíteni a számára meghatározott munkahelyen a munkakötelezettségét. Az
elítéltre kiszabott közérdekű munka szabadságvesztésre átváltoztatására nem
kerülhet sor viszont például akkor, ha az elítélt önhibáján kívül azért nem kezdte
meg a büntetés letöltését, mivel a büntetés-végrehajtási bíró nem jelölt ki számára
munkahelyet.363 A Bv. tv. 286. § (1) bekezdése szerint nem feltétlenül a szabad
ságvesztésre történő átváltoztatás a legmegfelelőbb megoldás. Az elítélt pártfogó
felügyelője hivatalból vagy az elítélt, vagy a munkahely kérelmére a közérdekű
munka végrehajtására új munkahelyet jelöl ki, ha a közérdekű munka:
a) a közérdekű munka a kijelölt munkahelyen nem hajtható végre;
b) a közérdekű munka végrehajtása a munkafegyelem biztosítása érdekében vagy
az elítélt személyi körülményeiben történt változás miatt más munkahelyen célszerű;
vagy
c) a közérdekű munka azért nem teljesíthető, mert az elítélt jövedelmi viszonyai
miatt nem képes fedezni a kijelölt munkahelyre történő utazás költségeit, és azokat
a munkahely sem fizeti meg;
d) a bv. bíró vagy az ügyészség erre felhívja [Bv. tv. 286. § (2) bek.].
Az Btk. 49. §-a szabályozza, hogyan kell számítani a közérdekű munka helyé
be lépő szabadságvesztés tartamát. Ennek megfelelően négy óra közérdekű munka
egy napi szabadságvesztésnek felel meg. A közérdekű munka átváltoztatása esetén
a szabadságvesztés három hónapnál rövidebb is lehet [Btk. 48. § (3) bek.].
A Be. 671. § 7. pontja alapján egyszerűsített felülvizsgálati eljárás keretében,
utólag lehet meghatározni a közérdekű munkaként végzendő munkát, ha ezt a közér
dekű munkát kiszabó ítéletében a bíróság elmulasztotta. A Bv. tv. 289. §-ában
felsorolt esetekben a közérdekű munka, illetve a hátralévő része nem hajtható végre.
Ide sorolandó, ha az ítélet jogerőre emelkedése után az elítélt a) a szülést követően
gyermekének gondozásáról egy éven át saját háztartásában gondoskodott; b) leg
alább egy évig gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátás
ban részesült; c) egészségi állapotában olyan tartós változás következett be. amely
a közérdekű munka végrehajtását nem teszi lehetővé, vagy a foglalkoztathatósági
szakvélemény, vagy a megismételt vizsgálat szerinti foglalkoztathatósági szakvé
lemény alapján a közérdekű munka végzésére az elítélt nem alkalmas; d) öt évet
363 BH 2002, 126.

vagy azt meghaladó időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatás

ban. A közérdekű munka végrehajthatóságának megszűnését a bv. bíró a Bv tv.
63. §-ában foglalt eljárás során állapítja meg, a bűnügyi költséget az állam viseli.
A közérdekű munka végrehajthatósága 5 év alatt évül el [Bv. tv. 28. § (2) bek.].
A 4/2008. BJE szerint ugyanakkor a közérdekű munka végrehajtása során a ter
heltnek a pártfogó felügyelő által a munkahely kijelölése előtt tartott meghallga
tása a büntetés végrehajtásának az elévülését félbeszakítja. Ha pedig a közérdekű
munka végrehajthatóságának elévülése 2010. május 1. napjáig - a korábbi, kedve
zőbb szabályok szerint - nem következett be, e közérdekű munka végrehajthatósá
gának elévülése is öt év (2/2013. BJE).
Rabszolgaság és kényszermunka tilalma

Mint említettük, a közérdekű munka nem minősül kényszermunkának, ugyanis
nem kényszeríthető ki, azt az elítélt önként végzi. Ezt támasztja alá a Nemzetközi
Munkaügyi Konferencia 1930. évi egyezménye (ILO Egyezmény), melynek értelmé
ben kényszermunka minden olyan munka vagy szolgálat, amit valamilyen büntetés
terhe alatt valakitől követeltek, és amire a munkára kötelezett személy nem szabad
akaratából vállalkozott. E rendelkezés alól kivételt jelent az olyan munka vagy szol
gálat, amit bírói ítélet alapján követelnek valakitől, ha a munkát az elítélt a hatóságok
felügyelete és ellenőrzése alatt végzi, és nem bocsátják magánszemélyek, vállalatok
vagy egyesületek rendelkezésére. Erre példaként szolgál a börtönmunka és a közér
dekű munka. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 8. cikke
deklarálja a rabszolgaság és a kényszermunka tilalmát, mely értelmében törvényes
bírói határozat alapján az egyezmény megsértése nélkül munkavégzést lehet követelni.
Hasonlóan rendelkezik az Emberi Jogok Európai Egyezményének 4. cikke is, melyből
levonható a következtetés: a bíróságok által kiszabott munkabüntetések az egyezmé
nyekben foglalt szabályok betartásával nem ütköznek a kényszermunka tilalmába.364365
A rabszolgaság és kényszermunka tilalmának megsértésével kapcsolatos ügyek
szűk körben kerülnek az EJEB elé, azonban annak megértése érdekében, hogy
milyen tényállások ütköznek az EJEE 4. cikkébe, az alábbiakban ismertetünk öt,
a strasbourgi bíróság judikatúrájában felmerült jogesetet.
A Siliadin v. Franciaország*5 ügyben az EJEB kiemelte, hogy a rabszolgaság és
a kényszermunka tilalma alapvető értéke a demokratikus társadalmaknak. Egyike
azon egyezményes rendelkezéseknek, amelyet nem elég az államnak a gyakorlatban
betartania, de meg kell teremtenie a feltételeket a belső jogba való átültetéshez és
köteles kialakítani a tilalom érvényesüléséhez szükséges intézményi háttért. Habár
a rabszolgaságot mintegy százötven évvel ezelőtt már eltörölték, a házi rabszolgaság
3M Sípos: A kényszermunka tilalma és a beleegyezés kérdése a közérdekű munka büntetés kapcsán. 33-34. o.
365 73316/01. számú ügy.
Büntetések 165
továbbra is létezik Európában. Az adott ügyben az EJEB megállapította az EJEE 4.

cikkének sérelmét, arra tekintette, hogy a kiskorú Siliadint akarata ellenére és fizet
ség nélkül évekig dolgoztatták egy családnál anélkül, hogy szabadnapja lett volna.
A rabszolgaság tényét nem állapította meg a bíróság, mivel a bizonyítékok nem
támasztották alá, hogy a kérelmező felett tulajdonosi jogokat gyakorolt volna a család.
A C.N. és V v. Franciaországé ügyben hozott ítéletben az EJEB kifejti az EJEE
4. cikkében szereplő kényszer- vagy kötelező munka fogalmát, mely a büntetéstől való
fenyegetettség hatása alatt és az egyén akarata ellenére megvalósuló munkát öleli tél.
Az üggyel kapcsolatban vizsgálták a szolgaság fogalmát is, amely az EJEE szerint
a kényszer- és kötelező munka minősített esetének tekintendő, azon tény alapján,
hogy az egyén számára lehetetlen a saját helyzetén való változtatás. Az EJEB eljá
rását kérelmezőket nagynénjük és férje vette gondozásba Franciaországban, miután
szüleik meghaltak a Burundiban lezajló polgárháborúban. Otthonuk pincéjében
szállásolták el őket, és a ház körüli feladatok mindennapos elvégzésére kötelezték
a kiskorúakat, bármiféle fizetség vagy szabadnap nélkül, miközben a rossz lakha
tási körülmények között élő kérelmezők napi szintű verbális és fizikai abúzusnak
voltak kitéve. Az EJEB megállapította, hogy C.N.-nek nem volt választási lehetősé
ge, és olyan nagy mennyiségű munkát kellett elvégeznie, hogy nélküle a családnak
minden bizonnyal házvezetőt kellett volna alkalmaznia. Mindemellett folyamatosan
Burundiba történő visszaküldésével fenyegették, mely számára a testvérétől való
elszakítást és a biztos halált jelentette. Erre tekintettel megállapította az EJEB az
EJEE 4. cikke szerinti kényszer- vagy kötelező munka tilalmának megsértését, vala
mint azt, hogy C.N.-t szolgaságban tartották. Franciaország nem tett eleget a 4. cikk
ből eredő azon pozitív kötelezettségének, hogy jogi eszközökkel hatékonyan fellép
jen a kényszermunka ellen.
A belga állampolgárságú Van dér Mussele a Bírósághoz fordult annak megál
lapítása érdekében, hogy Belgium megsértette a rabszolgaság és kényszermunka
tilalmát. Musselének kirendelt védőként kellett eljárnia egy gambiai állampolgár
ügyében, mely véleménye szerint kimerítette a kényszer-, illetve kötelező munka fo
galmát, mivel nem kapott ellenszolgáltatást, illetve költségtérítést a munkájáért sem
a képviselttöl, sem az államtól. Az EJEB nem állapította meg a 4. cikk megsértését,
mivel a kérelmezővel szemben nem alkalmaztak sem fizikai, sem lelki erőszakot
és a kérelmező önként választotta az ügyvédi hivatást, tudva a kirendelések már
akkor is hatályos szabályozásáról. Kiemelte továbbá, hogy a megkívánt szolgáltatás
nem esik az ügyvédek normális, általánosan elfogadott tevékenységi körén kívül és
Mussele szakmai képzettségének előmozdítása még ellensúlyozza is ezen kötelezett
séget, amely egyébként a kérelmezőre nem rótt aránytalanul nagy terhet.366 367
366 67724/09. számú ügy.

8919/80. számú ügy.
Egy másik Belgium elleni ügyben a kérelmező azt sérelmezte, hogy a hatósá
gok a feltételes szabadságra bocsátásának feltételéül munkavégzést írtak elő számá
ra. Az EJEB a Van Droogenbroeck v. Belgium363 ügyet úgy ítélte meg, hogy nem
került sor a 4. cikk sérelmére.
369 ügyben egy volt fogvatartott lépett fel kérelmezőként
A Stummer v. Ausztria368
az EJEB előtt, aki azt sérelmezte, hogy a börtönben végzett munka nem számí
tott be a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időbe. Azzal érvelt, hogy az
öregséginyugdíj-rendszerhez való csatlakozás nélkül végzett börtönmunka nem
tekinthető a fogvatartás idején rendszerint megkövetelt munkának, amely kivételt
jelentene az EJEE 4. cikkében tilalmazott rabszolgaság és kényszermunka fogalma
alól. A bíróság szerint azonban - tekintettel arra, hogy nincs európai egyetértés
a munkát végző fogvatartottak öregséginyugdíj-rendszerben való részvétele kérdé
sében - az Európa Tanács tagállamainak gyakorlata nem nyújt alapot egy ilyen
értelmezésre, ezért az EJEE 4. cikkének megsértése sem állapítható meg.
d) A pénzbüntetés
A pénzbüntetés szabadságelvonással nem járó büntetési nem.370 A pénzbüntetés

mint büntetőjogi szankció, olyan vagyoni hátrányt tartalmazó és a bíróság által
megállapított értékű pénzbeli szolgáltatás, amelyet az elítélt a bűncselekmény
elkövetése miatt az államnak fizet meg. Abban különbözik tehát a szabálysér
tési eljárásban alkalmazható pénzbírságtól, hogy csak bűncselekmény elkövetése
miatt alkalmazható. A pénzbüntetés a büntetőjog történetében minden büntetőjog
ban megtalálható volt, így a magyar jogban már a Csemegi-kódex 20. § 6. pontja
is tartalmazta mind fő-, mind mellékbüntetésként. A hatályos magyar jog szerint
a pénzbüntetés a büntetések közé sorolható szankció, amelynek alkalmazása már
évtizedek óta igen gyakori (bizonyos években az összes kiszabott büntetés felét is
meghaladják a pénzbüntetések). Pénzmellékbüntetést vagy végrehajtásában felfüg
gesztett pénzbüntetést hatályos jogunk nem ismer.371
A pénzbüntetés lényege az elítéltet sújtó anyagi hátrány. Hátránya abban áll,
hogy kiszabásánál a bíróságot nem köti az a feltétel, hogy az elkövető megfelelő
anyagiakkal rendelkezzen, így a pénzbüntetés „büntetés” jellege különböző a szegé
nyebbek és a gazdagabbak körében.372 Előnye viszont - miként azt a Btk. miniszteri
368 7906/77. számú ügy.

360 37452/02. számú ügy.
370 Lásd Györgyi Kálmán - Báró Károly: A pénzbüntetés és a kodifikáció. Jogtudományi Közlöny, (1978) 1.,
10-17. o.
371 BH 2012, 235.
372 BH 2015, 25.
Büntetések 167
Indokolása is megállapítja hogy az elítéltet nem kényszeríti a szabadságelvonás

elszenvedésére, tehát megszokott családi, társadalmi környezetében maradhat.
További előnye, hogy kiszabásánál megvan a lehetőség az elkövetett bűncselek
ményhez igazodó büntetésre, tehát a nagyfokú egyéniesítésre. Az egyéniesítés során
a bíróság a Btk. 82. §-ában foglalt enyhítő rendelkezéseket is alkalmazhatja.*373
A pénzbüntetés csak akkor szolgálja a büntetés célját, ha a bíróság alkalmazza
az egyéniesített büntetés elvét, és a bűncselekmény súlya mellett az elkövető vagyo
ni, kereseti és jövedelmi viszonyait is érvényesíteni tudja a büntetési tételben. Az
a megoldás felel meg a társadalmi igazságosság elvének, amikor a bíróság a megkö
zelítően azonos súlyú bűncselekményeket elkövető, de eltérő vagyoni és személyi
körülmények között élő elkövetők esetén elkövetőkként eltérő összegű pénzbünte
tést szab ki. Korábban a magyar jog ún. globális, egyösszegű pénzbüntetési rend
szerű volt, azonban különösen az 1998. évi LXXXVII. törvény általi módosítást
követően, az 1978. évi Btk. a napi tételes, és az egy napi tétel összegét megállapító
pénzbüntetésre tért át. Ez a megoldás figyelemmel van egyrészt az elkövető anya
gi és személyi viszonyaira, másrészt tekintetbe veszi a cselekménnyel elért vagy
elérni kívánt anyagi előnyt is, ezáltal lehetővé teszi az egyén helyzetéhez mérten
arányos büntetés kiszabását. Fenntartotta e megoldást a Btk. is.
A konkrét bűncselekményre kiszabott pénzbüntetés megállapítása során a Btk.
50. § (1) bekezdése két mozzanatot különít el: egyrészt meg kell állapítani a napi
tételek számát; majd az egynapi tételnek megfelelő forint összeget. Általános
szabály, hogy a lényegében azonos bűnösségi körülmények mellett, társtettesség
ben elkövetett, azonos súlyú bűncselekmények miatt kiszabott pénzbüntetésnek
hozzávetőlegesen azonos számú napi tételét kell megállapítani, az egy tétel össze
gének pedig differenciáltan igazodnia kell az elkövető személyi viszonyaihoz és
anyagi helyzetéhez.374
A bíróság a Btk. 50. § (3) bekezdése alapján először napi tételekben állapítja
meg a bűncselekmény súlyának megfelelő pénzbüntetést, amelynek során az általá
nos büntetéskiszabási elveket veszi figyelembe. A bíróság a napi tételek számának
megállapítása során a bűncselekményhez kapcsolódó tényeket értékeli, így megvan
a maximális lehetősége annak, hogy a bíróság az említett, társtettességben elköve
tett, megközelítőleg azonos súlyú bűncselekmény miatt kiszabott pénzbüntetésnél
se állapítson meg teljesen azonos számú napi tételt. Ez nem jelenti azt, hogy a napi
tételek száma automatikusan követi az anyagi előny nagyságát, de - többek között -
ahhoz is igazodik. A Kúria jogértelmezése szerint rendszerint csak a közvetlenül elért
vagy elérni kívánt előnyt kell figyelembe venni. Egyes bűncselekményeknél (például
lopásnál a dolog értéke) a vagyoni előny nagysága már a minősítésben kifejezésre jut,
373 BH 1990, 45.

373 BH 1981, 43.
168 | A BÜNTETÉSI NEMEK
ellentétben más bűncselekményekkel (például hanyag kezelésnél csak részben). Ez

utóbbi esetében a konkrét körülményekhez képest szükséges annak figyelembevétele,
hogy az elkövető hozzájutott-e valamilyen vagyoni előnyhöz, és hogy annak milyen
a mértéke. A pénzbüntetés napi tételei számának megállapításánál a bíróságot az is
befolyásolja, hogy a pénzbüntetés kiszabására az enyhítő rendelkezés alkalmazásával
kerül-e sor. Ebben a viszonyrendszerben általános, hogy amennyiben a bűncselek
ményt a törvény kizárólag szabadságvesztéssel fenyegeti, és a pénzbüntetés kiszabá
sára csak az enyhítő szakasz ad lehetőséget, akkor a napi tételek magasabb számának
a megállapítása indokolt.375 Az 50. § (3) bekezdése szerint a pénzbüntetés legkisebb
mértéke 30, legnagyobb mértéke 540 napi tétel.376
A pénzbüntetés kiszabásának második eleme a pénzbüntetés egy napi tétele
összegének meghatározása. Az 50. § (3) bekezdés 2. mondata szerint egy napi
tétel összegét legalább 1000, de legfeljebb 500 000 forintban kell meghatározni.
A miniszteri Indokolás szerint a napi tétel összegének megállapításánál abból szük
séges kiindulni, hogy az egy napi tétel összege nem haladhatja meg, és nem merít
heti ki az elkövető egy napra eső teljes jövedelmét, mert az nélkülözéséhez, anyagi
ellehetetlenüléséhez vezethet. A napi tétel meghatározásánál tehát fokozottan tekin
tettel kell lenni az elkövető személyes viszonyaira. Törvénysértő az a büntetéski
szabás, amely nem veszi figyelembe az elkövető személyi és vagyoni viszonyait.377
A bíróságnak tekintettel kell lennie a munkabérre, a létfenntartási költségekre, eset
leges más, kötelező jellegű fizetési kötelezettségekre (például különböző, tartással
összefüggő kiadások, tartásdíjak, hiteltörlesztések).378
Amennyiben az elkövető igazolt vagy bevallott jövedelme és az életvitele
között az utóbbi javára feltűnően nagy a különbség, a bíróság mozgástere nagyobb
a napi tétel összegének megállapításában. Törvénysértő lehet az is, ha a kiszabott
pénzbüntetés túl enyhe.379 Ebben az esetben olyan napi tétel összeg megállapítása
is elfogadottnak minősülhet, amely a bevallott és igazolt jövedelem egy napra eső
mértékét eléri vagy akár meghaladja.380 Előfordulhat, hogy az elkövető keresettel
vagy jövedelemmel egyáltalán nem rendelkezik. Mivel azonban, amint az említés
re került, a pénzbüntetés kiszabásának az igazolható jövedelem vagy vagyon nem
előfeltétele, a pénzbüntetés kiszabható akkor is, ha az elkövető keresettel egyál
talán nem rendelkezik, viszont más büntetés kiszabása sem tettarányos. Külföldi
elkövetők esetében a napi tétel összege a felderített tények alapján, a foglalkozás,
a szakképzettség, a munkakör, a beosztás és a magyarországi tartózkodás során
3,5 BH 1987, 66.

376 BH 1993, 134.
377 BH 1984, 136.; BH 1982, 74.
378 BH 1981, 306.; BH 1981, 8.
379 BH 1987, 344.; BH 1986, 441.; BH 1986, 355.; BH 1981, 50.; BH 1980, 315.
380 BH 1987, 67.; BH 1983, 99.; BH 1982, 317.
Büntetések 169
tanúsított életmód, illetőleg életvitel alapján határozható meg.381 Fontos továbbá

utalni arra, hogy a napi tétel összegének megállapításánál rendszerint nemcsak az
elkövető, hanem házastársa és a vele együtt élő hozzátartozói jövedelmeinek figye
lembevétele is megtörténik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a napi tétel összegét
az elkövető és a házastárs, valamint az együtt élő hozzátartozó együttes jövedelme
alapján lehet meghatározni. A pénzbüntetés büntetőjogi hátrányai ugyanis anyagi
értelemben nem sújthatják közvetlenül a vétlen hozzátartozókat.
A bíróság ítéletében megállapított, és az elítélt által végül ténylegesen megfize
tendő pénzbüntetés összegét a napi tételek számának és az egy napi tétel össze
gének szorzata adja. Ez alapján jelenleg a pénzbüntetés legkisebb ténylegesen
fizetendő összege 30 000 forint, legmagasabb összege 270 millió forint. A joggya
korlatban azonban a legfeljebb néhány százezer forintos pénzbüntetések tekinthető
ek gyakorinak és tipikusnak.
A Btk. 50. § (2) bekezdése rendelkezik a pénzbüntetés kötelező kiszabásának
esetköréről (de facto kógens norma). Eszerint azt az elkövetőt, akit haszonszerzés
céljából elkövetett bűncselekmény miatt határozott ideig tartó szabadságvesztés
re ítélnek, ha megfelelő jövedelme vagy vagyona van, pénzbüntetésre is kell ítélni.
Kiemelhető, hogy a kiszabott szabadságvesztés ez esetben nem feltétlenül végrehaj
tandó szabadságvesztést jelent, hanem alatta a felfüggesztett szabadságvesztés is
értendő. A „haszonszerzés céljából” történő elkövetés kritériuma pedig szinte kizá
rólagosan a szándékosan elkövetett deliktumok körére korlátozza a pénzbüntetés
kötelező alkalmazási körét. Ez alól legfeljebb egyes vegyes bűnösséggel megvalósuló
bűncselekmények képezhetnek kivételt. Erre az ellenszolgáltatásért végzett, halált
okozó magzatelhajtás [Btk. 163. § (3) bek.] szolgálhat például (amely kapcsán az álla
potos nő halálát az elkövetőnek szükségképpen csupán a gondatlansága foghatja át).
A Btk. ismeri továbbá a pénzbüntetés megfizetésére engedélyezhető részletfi
zetés intézményét is. Ennek megengedhetösége a bíróság diszkrecionális jogkörébe
tartozik. Döntésénél azonban kizárólag az elkövető vagyoni jövedelmi viszonyait
mérlegelheti. Amennyiben a bíróság az elítéltet a részletfizetés kedvezményében
részesíti, a pénzbüntetést legfeljebb 2 éven belül, havi részletekben kell megfizetni.
A Btk. 51. § (I) bekezdése szerint, ha az elítélt a pénzbüntetést nem fizeti meg,
illetve részletfizetés engedélyezése esetén egyhavi részlet megfizetését elmulaszt
ja, a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre kell
átváltoztatni. A pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozata
fő szabály szerint fogház. Ha azonban a pénzbüntetést végrehajtandó szabadság
vesztés mellett szabták ki, vagy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását
elrendelték, a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozatára
a szabadságvesztés fokozata az irányadó [Btk. 51. § (2) bek.].
381 BH 1990, 126.

Átváltoztatás esetén egynapi tétel összegének a helyébe egynapi szabadság

vesztés lép. A törvény felnőttkorúak esetében pusztán meg nem fizetést említ,
amiből az következik, hogy a pénzbüntetés közvetlenül nem kikényszeríthető, ha
azt az elítélt - bármilyen okból - nem fizeti meg, büntetését szabadságvesztésre
kell átváltoztatni. A pénzbüntetés átváltoztatása folytán megvalósuló szabadság
vesztés nem azonos a szabadságvesztésre ítéléssel. Ennek a szabadságvesztésnek
a végrehajtását nem lehet felfüggeszteni, és abból az elítélt feltételes szabadságra
sem bocsátható. A pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztéshez nem fűződnek
azok a büntetőjogi következmények sem, amelyek a végrehajtandó szabadságvesz
téshez szükségszerűen kapcsolódnak. így a pénzbüntetés átváltoztatása folytán
letöltött szabadságvesztés nem képezi alapját a visszaesői minőségnek, a pénzbün
tetés helyébe lépő szabadságvesztés nem foglalható összbüntetésbe sem. A bírói
gyakorlat alapján az átváltoztatás folytán szabadságvesztést töltő elítélt javára is
lehet alkalmazni az enyhébb végrehajtási szabályokat.382 Utalni kell arra, hogy
a Btk. 113. § (3) bekezdése a fiatalkorú elítéltek vonatkozásában viszont előírja,
hogy behajthatatlanság esetén kell csak a pénzbüntetést átváltoztatni (ha lehetőség
van rá, közérdekű munkára, ha nincs, végső esetben szabadságvesztésre).
A szabadságvesztésre átváltoztatás lehetőségének célja valójában az, hogy
a pénzbüntetés megfizetésére ösztönözzön; ezért a pénzbüntetés még akkor is
megfizethető, ha a bíróság azt már szabadságvesztésre átváltoztatta, de a végrehaj
tást még nem kezdték el. A Bv. tv. IX. fejezete foglalkozik a pénzbüntetés végre
hajtásával. A 293. § szerint a pénzbüntetés akkor is megfizethető, ha azt a bíróság
már átváltoztatta szabadságvesztésre. Ha a pénzbüntetést a helyébe lépő szabadság
vesztés végrehajtásának megkezdése előtt megfizetik, a szabadságvesztés nem hajt
ható végre, ha pedig a szabadságvesztés végrehajtása alatt fizetik meg, az elítéltet
nyomban szabadon kell bocsátani. Ha a pénzbüntetést a szabadságvesztésre átvál
toztatás után részben fizetik meg, a szabadságvesztésnek az a része hajtható végre,
amely a meg nem fizetett pénzbüntetésnek felel meg.
A külföldiek esetében a bírói gyakorlat szerint a külföldön élő vádlott által letét
be helyezett biztosíték esetén az ítéletben nem kell rendelkezni a pénzbüntetésnek
meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre átváltoztatása tárgyában.383
A pénzbüntetés és a kiutasítás együttalkalmazása a Btk. 33. § (6) bekez
dés b) pontja alapján kizárt (az e kérdéskör kapcsán kibontakozó ellentmondásos
joggyakorlatot lásd fentebb).384
382 Bv. tv. 104. §, vö. továbbá BH 1997, 4.

383 BH 1988, 430.
384 EBH 2016, B. 6.
Büntetések 171
Ha a pénzbüntetés végrehajthatóságának elévülése 2010. május l. napjáig

- a korábbi, kedvezőbb szabályok szerint - nem következett be, e közérdekű munka
végrehajthatóságának elévülése is öt év.385
Végül kiemelhető, hogy a pénzbüntetés jelenlegi törvényi minimuma keve
sebb, mint amennyit az 1978. évi Btk. 51. § (3) bekezdése a legutolsó időszakában
- a 2009. évi Bn. módosító rendelkezése nyomán - előírt (ekkoriban a napi összeg
minimuma 1000 helyett 2500 forint volt). A pénzbüntetés napi tétele egynapi össze
gének jogszabályi csökkentése ezért a Btk. 2. §-a alapján megalapozhatja az elbírá
láskori törvény alkalmazását.386
e) A foglalkozástól eltiltás
A Btk. 52-54. §-ai szabályozzák a foglalkozástól eltiltás büntetési nemet. Alkal

mazása lehetséges valamennyi büntetés mellett, még a végrehajtásában felfüggesz
tett szabadságvesztés vagy a pénzbüntetés mellett is. A Btk. (4)-(5) bekezdéseiben
írt feltételek esetén kiszabható továbbá önállóan is. Közügyektől eltiltás mellékbün
tetés mellett azonban csak akkor van helye, ha emellett végrehajtandó szabadság
vesztés kiszabására is sor került. A Btk. 52. § (1) bekezdésében meghatározott két
esetben a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik a kiszabása, amelyre az 52. § (1)
bekezdésének „lehet” kifejezése utal.
A foglalkozástól eltiltásnak két lehetséges esetköre van, a szakképzettséget
igénylő foglalkozás szabályainak megszegésével elkövetett bűncselekmény és
a foglalkozás felhasználásával, szándékosan elkövetett bűncselekmény miatti
eltiltás. Az 52. § (1) bekezdés a) pontja szerint a foglalkozásától el lehet tiltani azt,
aki a bűncselekményt szakképzettséget igénylő foglalkozás szabályainak megsze
gésével követi el. Ebbe a körbe nemcsak azok a foglalkozások tartoznak, amelyek
kizárólag alakszerű képesítéssel (egyetemi diploma stb.) folytathatók, hanem azok
is, amelyek a közfelfogás szerint szakképzettséget igényelnek, amely esetben
a szakképzettség megfelelő gyakorlattal szerezhető meg. A másik csoportba azok
az elkövetők tartoznak, akik a bűncselekményt foglalkozásuk felhasználásával
szándékosan követik el [Btk. 52. § (1) bek. b) pont]. Ez a törvényhely a szakképzett
séghez nem kötött és hatósági engedély nélkül gyakorolható foglalkozásokra vonat
kozik, de csak a foglalkozási ágon belül konkrétan megjelölt munkakör tekinteté
ben. A „foglalkozásának felhasználásával” azt jelenti, hogy a foglalkozás közvetlen
kihasználása révén valósul meg a szándékos bűncselekmény.
M5 2/2013. BJE; EBD 2014, B. 2.

M5 BH 2015, 50.; BH 2016, 73.
172 [ A BÜNTETÉSI NEMEK
A 18. BKv - amely a hatályon kívül helyezett BK 43. sz. állásfoglalás felülvizs
gálatáról rendelkezik - ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban az alábbiakat emeli ki:
a) A Btk. 52. §-a (1) bekezdésének b) pontja azokról az esetekről rendelkezik, amikor
a foglalkozás tulajdonképpen eszköze a bűncselekmény elkövetésének. Ilyen esetben
a szakképzettséget nem kívánó foglalkozás is számításba jöhet. A foglalkozástól eltiltás
előfeltétele ebben az esetben az, hogy a foglalkozás felhasználásával kövessék el a szán
dékos bűncselekményt. Tisztázni kell ilyenkor, hogy az elkövető mennyiben használ
ta fel a foglalkozását a bűncselekmény megvalósításánál. Ez mellőzhetetlenné teszi,
hogy az elkövető munkaköre tüzetes megállapítást nyerjen. A foglalkozási ágon belül
a ténylegesen betöltött munkakört, annak adottságait, az azáltal nyújtott lehetőségeket
lehet csak felhasználni, így az említett büntetés alkalmazásának alapjául is ez szolgál
hat. Ebből következik, hogy nem lehet általánosságban egyes szakképzettséghez nem
kötött, illetve hatósági engedély nélkül gyakorolható foglalkozási ágaktól (például gyári
munkás, vállalati alkalmazott stb.) minden megszorítás nélkül az elkövetőt eltiltani,
hanem ennek csupán az említett foglalkozási ágakon belül egyes szabatosan meghatá
rozott munkakörök esetében (például pénzbeszedő, pénztáros, raktáros stb.) lehet helye.
Amennyiben ilyen munkaköre nincsen, a foglalkozástól való eltiltásra nem kerülhet sor.
A szakképzettséghez vagy hatósági engedélyhez nem kötött foglalkozáson tehát a Btk.
52. §-a (1) bekezdésének b) pontja vonatkozásában a munkakört kell érteni.
b) A „foglalkozásának felhasználásával” kitétel lényegileg arra utal, hogy az elkö
vető a szándékos bűncselekmény véghezvitele során foglalkozását mintegy eszközül
használta fel, más szóval a foglalkozás által adott lehetőséget vagy alkalmat közvetlenül
kihasználta. Ennek nem mint lehetőségnek, hanem ténylegesen kell fennállnia. Meg kell
tehát állapítani, hogy az elkövető ténylegesen milyen módon használta fel a foglalkozása
nyújtotta lehetőséget a bűncselekmény véghezvitelénél. Ez az adott esetben az elkövetés
módjából, az elkövetési körülményekből stb. állapítható meg. Amennyiben a bűncselek
mény elkövetéséhez a foglalkozás felhasználására szükség nem volt, illetve arra tényle
gesen nem került sor, a Btk. 52. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazására nincs alap.
A bírói gyakorlat szerint a foglalkozástól eltiltás alkalmazása szempontjából a bűncse

lekmény akkor minősül a foglalkozásának fel használásával elkövetettnek, ha a tettes
a szándékos bűncselekményt a foglalkozás nyújtotta lehetőség közvetlen kihasználása
révén valósítja meg.387 A Btk. 54. §-ában foglalt értelmező rendelkezés szerint a foglal
kozástól eltiltás alkalmazási körében foglalkozásnak minősül az is, ha az elkövető
a) gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja vagy egyszemélyi
vezetője;
b) gazdasági társaság vagy szövetkezet felügyelőbizottságának tagja;
387 EBH 2000, 289.

Büntetések 173
c) egyéni cég tagja;

d) egyéni vállalkozó; vagy
e) a civil szervezetnek a civil szervezetekről szóló törvényben meghatározott
vezető tisztségviselője.
2017. december 1. napjától, a 2017. évi CXLIX. törvény kiegészítése alap
ján kötelező (közelebbről: abszolút határozott, illetve de facto kógens) esetei is
vannak a foglalkozástól eltiltásnak. így az 52. § jelenleg hatályos (3) bekezdé
se értelmében a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény
elkövetőjét, ha a bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy
sérelmére követte el, végleges hatállyal el kell tiltani bármely olyan foglalkozás
gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik élet
évét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését
végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll (abszo
lút határozott szankció). Emellett a (4) bekezdése alapján a kiskorú veszélyeztetése
bűncselekmény elkövetőjét is el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásá
tól vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem
ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Különös méltány
lást érdemlő esetben a foglalkozástól eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető (de
facto kógens szankció).
Az említett módosító törvény miniszteri Indokolása értelmében
[a] gyermekek bántalmazása elfogadhatatlan. [...] A nemi élet szabadsága és a nemi

erkölcs elleni, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények a legvisszataszí-
tóbb bűncselekmények közé tartoznak. [...] A gyermekek fokozott védelme érdeké
ben a törvényalkotói szándék továbbra is az elrettentés, így a büntetések szigorítá
sa. A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett nemi élet
szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény súlyára tekintettel és a gyerme
kek védelme érdekében indokoltnak tartjuk, hogy ezen bűncselekmények elkövető
je végleges hatállyal tiltásra kerüljön bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy
egyéb tevékenységtől, amelynek keretében gyermekek nevelését, felügyeletét, gondo
zását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási
viszonyban áll. A foglalkozástól való végleges eltiltás erősíti az elrettentésre vonat
kozó szándékot, valamint a kiszolgáltatott illetve védekezésre képtelen gyermekek
védelmét is. A törvény kizárja annak a lehetőségét is, hogy azok az elkövetők, akik
ilyen súlyú bűncselekményt követnek el kiskorúak sérelmére később a foglalkozásuk
ból kifolyólag ismételten közvetlen kapcsolatba kerülhessenek gyermekekkel. Ezeknél
a különösen visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknél mind
az elrettentés, mind pedig a fokozott védelem a társadalom egészének egyetértésével
találkozik.
A rendelkezés célja mindezek alapján egyértelműen a tizennyolc éven aluliak sérel

mére elkövetett szexuális bűncselekmények és a kiskorú veszélyeztetése hatéko
nyabb visszaszorítása.
A foglalkozástól eltiltás - noha a Btk. hatálybalépése óta azt már nem mellék
büntetésként, hanem büntetésként szabályozza a törvény - a joggyakorlatban
döntően továbbra is más büntetés (elsősorban szabadságvesztés, esetleg pénzbün
tetés) mellett alkalmazott büntetés. A pénztárosi foglalkozásának felhasználásával
a sikkasztást nagyobb értékre elkövető, majd az eltulajdonított pénzen külföldi
fizetőeszközt vásárolva külföldre távozó vádlottal szemben nincs alap a szabadság
vesztés végrehajtásának a felfüggesztésére, az ilyen elkövetővel szemben a pénz
tárosi foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés kiszabása is indokolt.388 Sor kerülhet
a foglalkozástól eltiltás alkalmazására - a foglalkozás szabályainak megszegésével
és nem annak felhasználásával - az utas sérelmére garázdaság vétségét elkövető
magántaxi-gépkocsivezetővel szemben.389
Elhatárolási problémát jelent a foglalkozástól eltiltás és a jár mű vezetéstől
eltiltás a járművezetéssel hivatásszerűen foglalkozó elkövetőknél. A foglalko
zástól eltiltás és a járművezetéstől eltiltás elhatárolása során az a kiindulópont, hogy
a két büntetés egymással a specialitás viszonyában van: a járművezetéstől eltil
tás ugyanis, eredetét tekintve, a foglalkozástól eltiltásból mint általánosabb jellegű
jogintézményből vált ki. A Btk. 52. §-ához képest a Btk. járművezetéstől eltiltást
szabályozó 55. §-ának rendelkezései tehát lényegében különös rendelkezések, mert
az utóbbi büntetés a más szakképzettséget igénylő foglalkozások széles köréből
kiemelt és kifejezetten az engedélyhez kötött járművezetéssel megvalósított vagy
jármű használatával elkövetett bűncselekmények esetében alkalmazható (lex speci
ális derogat légi generáli). A korábban a kérdést érintő BK 107.-t hatályon kívül
helyezte az 5/2007. BJE, és felülvizsgálatára kiadták a jelenleg legfontosabb irány
mutató szabályt, a 38/2007. BKv-t. Ennek I. c) pontja szerint:
Nem járművezetéstől, hanem foglalkozástól eltiltás alkalmazásának van helye azon

ban azzal szemben, akinek tevékenysége a közlekedési bűncselekményt megvalósító
járművezetéshez csak másodlagosan és áttételesen kapcsolódik, de magát a járművet
ténylegesen nem vezeti.
A Btk. 52. §-ában meghatározott foglalkozástól eltiltás ugyanis általánosabb
jellegű jogintézmény, amely a foglalkozások széles körét öleli fel. E törvényhely alapján
bármely szakképzettséget igénylő foglalkozástól el lehet tiltani az elkövetőt, kivéve azt,
aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követ el bűncse
lekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. A Btk. 52. §-ához
338 BH 1992, 70.

389 BH 1995, 2.
175
Büntetések
képest a Btk. 55. §-ának rendelkezései tehát lényegében különös rendelkezések, mert
az utóbbi büntetés a más szakképzettséget igénylő foglalkozások széles köréből kiemelt
és kifejezetten az engedélyhez kötött járművezetéssel megvalósított vagy jármű hasz
nálatával elkövetett bűncselekmények esetében alkalmazható. Az a vonatvezető,
például aki a járművezetéshez csak a biztonsági célokat szolgáló és kiegészítő jellegű
tevékenységet folytat, de a vonatot ténylegesen nem vezeti, a foglalkozási szabályt
sértő magatartása esetén a Btk. 55. §-ának (1) bekezdése szerinti járművezetéstől nem
tiltható el. Viszont járművezetéstől eltiltással sújtható az a repülőgép-vezető, aki a légi
jármű vezetésével kapcsolatos szabályok megszegésével követ el bűncselekményt.
Ugyancsak a foglalkozástól és nem a járművezetéstől kell eltiltani azt a járművezetőt,
aki foglalkozása szabályainak megszegésével követ el bűncselekményt, vagy a foglal
kozásából adódó lehetőséget használja fel bűncselekmény elkövetésére (aki például az
általa vezetett jármű rakományát fosztogatja stb.).390
A vonaton vontatási vonatkísérőként szolgálatot teljesítő személyt nem a jármű

vezetéstől, hanem a vonatkísérői foglalkozástól kell eltiltani, ha foglalkozása
szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt.391 Nem a járművezetés
től eltiltás, hanem a gépkocsivezetői foglalkozástól huzamosabb időre (négy évre)
történő eltiltás mellékbüntetés kiszabását látta indokoltnak-rendkívüli perorvos
lat folytán történő eljárásában - a Legfelsőbb Bíróság azzal az autóbuszvezetővel
szemben, aki foglalkozásának felhasználásával valósított meg halált okozó testi
sértést.392
A Btk. 53. § (1) bekezdése szerint a foglalkozástól eltiltás végleges hatályú
vagy határozott ideig tart. A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama
egy év. leghosszabb tartama tíz év. A foglalkozástól eltiltás tartamának számítási
módja a következő. A foglalkozástól eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésé
vel kezdődik. Ha azonban a foglalkozástól eltiltást szabadságvesztés mellett szab
ják ki, annak tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabad
ságvesztést tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól.
Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt
a foglalkozástól eltiltás tartamába be kell számítani [Btk. 53. § (3) bek., lásd továb
bá Bv. tv. 296. § (l)-(2) bek.].
Amennyiben a foglalkozástól eltiltást más büntetés (például és tipikusan szabad
ságvesztés) mellett szabják ki, a bíróságot az eltiltás konkrét tartamának megálla
pításában nem a szabadságvesztés tartama befolyásolja, hanem az a megfontolás,
hogy az elkövetőt az adott foglalkozás gyakorlásából olyan hosszú időre zárja ki,
390 újabban ugyanígy BH 2009, 71.

391 BH 1984, 6.
392 BJD 9872.
amely eltelte után várhatóan nem fog újabb (foglalkozással összefüggő) bűncselek
ményt elkövetni.
Megemlíthető, hogy a Bv. tv. 297. § (3) bekezdése alapján jogszabály a foglalko
zástól eltiltás esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újbóli gyakorlását a foglal
kozáshoz szükséges jártasság, alkalmasság igazolásától teheti függővé. Az elítélt
a foglalkozás újbóli gyakorlását mindaddig nem kezdheti meg, amíg a foglalkozáshoz
szükséges jártasságát, alkalmasságát a jogszabályban előírt módon nem igazolja.
Végleges hatályú foglalkozástól eltiltásnak azzal szemben van helye, aki a fog
lalkozás gyakorlására alkalmatlan vagy arra méltatlan. Az alkalmatlanság a foglal
kozás gyakorlására való testi/értelmi képesség hiányát jelenti, a méltatlanság viszont
erkölcsi kategória. A Btk. 53. § (4) bekezdése alapján a végleges hatályú eltiltás alól
a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt, és
az eltiltott a foglalkozás gyakorlására alkalmas, illetőleg arra érdemes.393 A jártas
ság igazolása akkor indokolt, ha a foglalkozástól eltiltás viszonylag hosszabb ideig
tart, és feltehető, hogy a gyakorlatból kiesés jelentősen csökkenti az elítélt isme
reteit, tudását.394 Megalapozhatja a jártasság igazolásának követelményét az is, ha
a büntetést megalapozó bűncselekmény a foglalkozási szabályok hiányos ismere
te miatt következett be. A mentesítés előfeltételeként azt kell a bíróság által előírt
módon igazolni, hogy az elítélt a foglalkozása gyakorlására ismét alkalmas [Bv. tv.
297. § (5) bek.]. Nem mentesíthető viszont, aki a bűncselekményt bűnszervezetben
követte el, és méltatlanság miatt a bíróság a foglalkozástól véglegesen eltiltotta.
f) A járművezetéstől eltiltás
A járművezetéstől eltiltást az 1971. évi 28. tvn emelte ki a foglalkozástól eltiltásból és

tette (akkor még az 1961. évi Btk. keretei között) önálló mellékbüntetéssé. A jelenleg
hatályos Btk. a büntetések között nevesíti. Valamennyi büntetés mellett lehet alkal
mazni, még a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés vagy a pénzbüntetés
mellett is. Kiszabható továbbá önállóan, valamint más büntetés mellett is.395 Próbára
bocsátás intézkedés mellett azonban járművezetéstől eltiltás kiszabásának (miután az
említett intézkedés lényegében a büntetés kiszabásának elhalasztását jelenti) termé
szetszerűleg nincs helye.396
A járművezetéstől eltiltásnak két mérlegelésen alapuló és egy (elvileg) kötelező
en alkalmazandó esetköre van.
393 BH 1992, 365.

3,4 BH 1985, 336.
395 BH 1993, 207.; BH 1984, 216.
396 BH 2012, 113.; BH 2012, 279.; BH 2014, 260.'
Büntetések 177
A Btk. 55. § (1) bekezdés a) pontja szerint a járművezetéstől el lehet tiltani

azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével köve
ti el a bűncselekményt. A járművezetéstől eltiltás meghatározott fajtájú járműre
is vonatkozhat. így például, ha a terhelt a bűncselekményt kis tehergépkocsi ittas
vezetésével valósította meg, a járművezetéstől eltiltásnak a tehergépkocsi vezetésé
re korlátozása törvénysértő, ilyen esetben a B kategóriába tartozó közúti járműve
zetéstől eltiltás indokolt.397398
A jármű fogalma alatt a vasúti, a légi, a vízi és a közúti járműveket kell érteni.
A közúti járművek felsorolását a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.)
KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) Függeléke határozza meg: jármű a közúti
jármű vagy vontatóeszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépeket is.
A KRESZ ezen belül különbséget tesz gépjármű, mezőgazdasági vontató, lassú
jármű, segédmotoros kerékpár és villamos között. A törvény az eltiltás tekintetében
egyrészt utal a járművekre, másrészt [az (1) bekezdésben] utal a törvényi tényállás
ban a járművezetés engedélyhez kötöttségére.
Ilyenek azok a jármüvek, amelyek vezetését a közúti közlekedési igazgatási
feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló
326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet járművezetésre jogosító okmányhoz köti.
A miniszteri Indokolás alapján nem tilthat el a bíróság olyan jármű vezetésé
től, amelynek a vezetését jogszabály nem köti engedélyhez (például kerékpár393).
A járművezetéstől eltiltást olyan elkövetőkkel szemben is alkalmazni lehet, akik
nek nincs járművezetésre jogosító okmánya.
A Btk. 55. § (1) bekezdés b) pontja szerint a járművezetéstől eltiltható az is, aki
bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. A „bűncselekmények” kitétel
többes számra utal, ezért az alkalomszerű, egyetlen bűncselekmény jármű felhasz
nálásával történő elkövetése e büntetés kiszabását nem alapozza meg. A „használ”
fogalom alatt értendő minden olyan magatartás, amely valamely bűncselekmény
elkövetését, annak leplezését, az elkövető menekülését, a bűncselekmény tárgyának
őrzését, tárolását stb. felöleli. Lényegében ide tartozik tehát minden olyan tevékeny
ség, amelynél a jármű igénybevétele a bűnözéshez szorosan tapadó, egyben ismétlő
dő és tartós elemként jelentkezik. Nincs helye azonban a használat megállapításának
akkor, ha a jármű csak tárgya a szándékosan elkövetett bűncselekménynek, például
jármű önkényes elvétele esetén. „Használó”-nak kell tekinteni - amennyiben tettese
vagy részese a bűncselekmény elkövetésének - a gépjármű üzembentartóját, annak
vezetőjét, illetve rajtuk kívül azokat is, akik a járművet ismételten bűncselekmény
céljára - akár utasként is - igénybe veszik.399 Amennyiben az elkövető a járművet
387 BH 1992, 194.

398 BH 1996, 569.; BH 2006, 138.
399 BH 2016, 131.
rövid idő alatt több bűncselekmény elkövetéséhez használja, helye van a járműveze
téstől eltiltásnak.400 Vagyon elleni bűncselekmények sorozatos, üzletszerű elköveté
séhez rendszeresen gépjárművet használó elkövetőkkel szemben a járművezetéstől
eltiltás indokolt.401 Helye van továbbá járművezetés tiltott átengedése esetén is.402
Az ittas járművezetéssel szembeni határozott állami fellépés jegyében a jogalkotó
elvileg kötelezővé tette a járművezetéstől eltiltás kiszabását, ha az elkövető a járműve
zetés ittas állapotban (Btk. 236. §) vagy a járművezetés bódult állapotban (Btk. 237. §)
bűncselekmények valamelyikét követi el. A kötelező rendelkezés sem kivételt nem
tűrő szabály azonban, miután különös méltánylást érdemlő esetben az mégis mellőz
hető [Btk. 55. § (2) bek.]. Ilyen különös méltánylást érdemlő eset lehet a bírói gyakorlat
szerint, ha az elkövető enyhe fokban volt ittas, és jogosítványára például azért van
szüksége, hogy egy beteg hozzátartozóját rendszeresen orvoshoz tudja szállítani.
A járművezetéstől eltiltás a büntetés kiszabásának a Btk. 79. §-ában meghatáro
zott általános célját akként szolgálja, hogy a közlekedési bűncselekmény elkövetőjét
időlegesen vagy végleg megfosztja annak a törvényes lehetőségétől, hogy járműve
zetőként részt vegyen a közlekedésben. E büntetés egységes alkalmazása érdekében
a Legfelsőbb Bíróság részletes iránymutatást adott a 38/2007. BK véleményében.
Eszerint járművezetéstől eltiltás
„a büntetéskiszabás céljának megvalósulása érdekében akkor indokolt, ha a közleke

dési bűncselekmény elkövetési körülményeiből vagy az elkövető személyiségéből arra
kell következtetni, hogy az elkövetőnek a közlekedésben járművezetőként való rész
vétele a közlekedés biztonságát, mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, illetve
ha bármely bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban az ún. mozgó bűnözés hatásos
megelőzésére e büntetés kiszabása szükségesnek mutatkozik”.
A 38/2007. BKv szerint az továbbá az „engedélyhez kötött járművezetés szabá

lyaira” utalás értelemszerűen kiterjed minden olyan közlekedési szabályra, amely
a járművet vezető részére - e tevékenységével kapcsolatban - kötelezettségeket
vagy tilalmakat ír elő. A segítségnyújtás elmulasztása bűntettének [Btk. 166. § (3)
bek.] elkövetése magában foglalja a KRESZ 58. §-nak (1) bekezdésében meghatá
rozott kötelezettségek nem teljesítését is, és ezért - ha közlekedési bűncselekmény
esetleg nem is valósul meg - az engedélyhez kötött járművezetés szabályai minden
képpen sérelmet szenvednek, és a Btk. 55. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tényál
lási elemek maradéktalanul megvalósulnak.
400 BJD 8577.

4°' BJD 8573.; BJD 8579.; BJD 9881.; BH 1983, 342.; BH 2004, 97.; BH 1982, 267.; BH 2004, 97.; BH 1990,
165.
402 BH 2013, 235.
Büntetések 179
A járművezetéstől eltiltás tehát olyan büntetés, melynek kiszabását vagy

mellőzését a Btk. fő szabály szerint az eljáró bíróságra bízza. Kivételt ez alól
csupán az említett járművezetés ittas állapotban, illetve járművezetés bódult álla
potban bűncselekményei képeznek. Utóbbi esetben is azonban, ha a bíróság határo
zatának indokolásában meg tudja okolni az eset különös méltánylást érdemlő jelle
gét, mellőzheti a járművezetéstől eltiltást.
Mindezek alapján a bíróság széles körű mérlegelési jogkörébe tartozik a jármű
vezetéstől eltiltás kiszabása. A bíróságnak kell mérlegelnie, hogy az általános és
egyéni megelőzés céljai, kiváltképp a közúti forgalom biztonságának megóvása
szükségessé teszi-e az eltiltást. Ezzel kapcsolatban a 38/2007. BKv a következő
szempontok figyelembevételét tartja indokoltnak:
A járművezetéstől eltiltás alkalmazását a törvény nem teszi kötelezővé, a bíróság

értékelési körébe utalja az alkalmazás szükségességének az eldöntését. Ezen értékelő
tevékenységnél - a taxatív felsorolás igénye nélkül - az alábbi szempontokat helyes
figyelembe venni:
a) Indokolt a járművezetéstől eltiltás, ha az elbírált közlekedési bűncselekmény elkö
vetési körülményeiből vagy az elkövető személyiségéből arra kell következtetni, hogy
a közúti forgalomban való részvétele a közlekedés biztonságát, mások életét vagy testi
épségét potenciálisan veszélyezteti. Az ilyen következtetésre alapul szolgáló elköveté
si körülmények: a szándékos veszélyeztetés, az alapvető vagy nagyobb mérvű veszély
elhárítását szolgáló közlekedési szabályok (elsőbbség megadása, előzés, kanyarodás
stb.) semmibevételét jelző agresszív vezetés, vagy e szabályoknak tudatos és módjánál
fogva durva megszegése. Az elkövető személyének káros vonásaira, az eltiltásra okul
szolgáló morális fogyatékosságára kell általában következtetni, ha az elkövető egész
életvitelét a fegyelmezetlenség, a megbízhatatlanság, felelőtlenség, erőszakosság vagy
önzés jellemzi. E körben hangsúlyt kap a korábbi büntetettség, különösen a közlekedési
bűncselekmények elkövetése miatti elítélések, közlekedési szabálysértés miatti többszö
ri felelősségre vonás, a korábbi szabályszegések természete, a cserbenhagyásban vagy
a segítségnyújtás elmulasztásában jelentkező súlyos etikai fogyatékosság. A gondat
lan jellegű közlekedési bűncselekmények [Btk. 233. § (3) bekezdése, 235. §] eseteiben
a büntetés alkalmazását indokolhatja a járművezetés szabályainak tudatos megszegé
se, az elkövető vezetési tapasztalatlansága, járatlansága, vezetési képességének olyan
hiánya, amely őt a biztonságos járművezetésben jelentősen korlátozza.
b) Nem indokolt viszont a járművezetéstől eltiltás, ha a gondatlan jellegű vagy
csekélyebb tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetőjének előélete, közlekedési viselkedé
se egyébként kedvező. Általában nem indokolt az eltiltás alkalmazása akkor sem, ha
a közlekedési bűncselekmény csak a KRESZ 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti
előírások megszegésével valósul meg. és ha ez vagy az egyéb szabályszegés pillanatnyi
figyelmetlenség, a közlekedési helyzet nem elég alapos értékelése folytán vagy olyan
közlekedési helyzetben jön létre, amikor a veszélyhelyzet kialakulása kevéssé való

színű (gyér forgalom, lakott területen kívül, éjjel stb.). Hasonló megítélés indokolt,
amikor a baleset előidézésében az elkövetőn kívül eső jelentős közreható tényezők
is szerepeltek (a sértett vagy mások szabálytalan, figyelmetlen mozgása, félreérthető
közúti jelzés, váratlan közlekedési nehézség, úttest-hiba, hirtelen vihar, eső stb.).
Az elkövetett közlekedési bűncselekmény súlyosabb eredménye nem meghatározó
tényező a járművezetéstől eltiltás szükségességének az eldöntésénél, az eredmény az
elkövető bűnösségének mértékétől függetlenül nem értékelhető.
A járművezetéstől eltiltás is lehet törvénysértő. A járművezetéstől eltiltás kiszabása

törvénysértő, ha az elkövetett cselekmény súlyából, a szabálysértések jellegéből, az
elkövetés módjából, továbbá az elkövető további magatartásából és személyiségé
ből nem vonható le olyan következtetés, hogy a járművezetőnek a közúti forgalom
ban meghagyása a közlekedés rendjére és biztonságára tényleges veszélyt jelent.403
A járművezetéstől eltiltással összefüggésben a bírói gyakorlatból nagyon sok
eset idézhető. Az esetek egy részében a bíróságok arra a következtetésre jutottak,
hogy a járművezetéstől eltiltás nem indokolt. Az 1961., illetve az 1978. évi Btk.
idején - tehát amikor a járművezetés ittas állapotban bűncselekménye kapcsán
kötelező járművezetéstől eltiltást előíró rendelkezés nem létezett - ittas járműveze
tés esetén is mellőzhetönek találta a bíróság e büntetés kiszabását, ha az elkövetés
körülményei, alkalomszerűsége vagy az elkövető pozitív életvezetése, de különö
sen makulátlan közlekedési előélete alapján nem lehet olyan következtetésre jutni,
hogy a közúti közlekedésben részvétele a közlekedés biztonságát veszélyezteti.404
A közlekedési fegyelem terén egyébként kifogástalan életvezetésű, post-alkoholos
állapotban vezető gépjárművezető elkövetőt általában nem volt indokolt a jármű
vezetéstől eltiltani, ha az ital fogyasztáskor nem számíthatott arra, hogy másnap
gépjárművet kell vezetni.405 A lassú jármű fogalma alá eső munkagépet az eddig
kifogástalan közlekedési előéletű, igen enyhe fokban ittas vezető és pénzbüntetésre
ítélt terhelttel szemben a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés kiszabása nem volt
indokolt.406 Nem találta indokoltnak a Legfelsőbb Bíróság a járművezetéstől eltil
tást annál az ötvenkét éves, büntetlen előéletű, kifogástalan közlekedési előélettel
rendelkező terhelttel szemben sem, aki segédmotoros kerékpárját alkalmilag, enyhe
fokban ittasan vezette.407 Rendkívüli perorvoslat során döntött úgy a Legfelsőbb
Bíróság, hogy mellőzhető a járművezetéstől eltiltás azzal a kifogástalan életvitelű
és közlekedési magatartású, példamutató munkát végző, hivatásos gépkocsivezető
40> BH 1983, 264.

404 BJD 8580.
4M BJD 8182.
4“ BH 1993, 402.
40’ BH 1993, 478.
Büntetések 181
foglalkozású terhelttel szemben, aki durvának nem tekinthető közlekedési szabály

szegés folytán úgy okozott súlyos sérülést eredményező közlekedési balesetet
gondatlanságból, hogy a baleset bekövetkezésében a közlekedési jelzőtáblák célsze
rűtlen elhelyezése és a sértett közrehatása is felismerhető volt.408
A bírói gyakorlat számos esetben indokoltnak tartotta az eltiltás kimondását.
Hat évig tartó járművezetéstől eltiltást talált szükségesnek a Legfelsőbb Bíróság az
ittas járművezetés vétségét megvalósító terhelttel szemben a BH 1989,428. jogeset
ben. Az elsöbbségadási kötelezettség meg nem adása a súlyos közlekedési szabály
szegések körébe tartozik. Ezért döntött úgy a Legfelsőbb Bíróság, hogy „a kijelölt
gyalogátkelőhelyen áthaladó, gyalogost elgázoló, és neki súlyos sérüléseket okozó
gépjárművezetővel szemben a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés kiszabása
indokolt”.409 Egy későbbi döntés szerint „a szabálytalan előzéssel balesetet okozó,
majd a cserbenhagyást megvalósító gépjárművezetővel szemben a járművezetéstől
eltiltás mellékbüntetés alkalmazása általában nem mellőzhető”.410
A járművezetéstől eltiltás esetében leggyakoribb eset az ittas állapotban
elkövetett járművezetés (Btk. 236. §) esetén történő eltiltás. Ezzel kapcsolatban
a 38/2007. BK vélemény a következőket hangsúlyozza:
Az ittas vagy bódult állapotban történő járművezetés súlyos következményeinél fogva

a közlekedési bűncselekmények egyik legveszélyesebb formája, ezért az ilyen cselek
mények elkövetőivel szemben a járművezetéstől eltiltás alkalmazása fő szabályként
kötelező annak mellőzésére csak különös méltánylást érdemlő esetben kerülhet
sor [Btk. 55. § (2) bek.]. Mellőzhető az eltiltás az olyan élethelyzetek megállapítása
esetén, amikor váratlan és méltányolható ok készteti az alkoholt fogyasztó személyt
arra, hogy a törvényi tilalom ellenére járművet vezessen. (Például sürgős orvosi segít
ség kérése vagy nyújtása, egyéb szolgálati, esetleg családi kötelezettség teljesítésének
kényszere.)
A korábbi bírói gyakorlat is megerősíti a fenti állásfoglalást. A két alkalommal ittas

járművezetésért elítélt, és az ittas járművezetést ismételten súlyos fokú alkoholos
befolyásoltság állapotában elkövető vádlott esetében nincs reális alapja annak a felté
telezésnek, hogy csupán bizonyos járművek vezetésétől való eltiltás indokolt.411
A Btk. 56. § (1) bekezdés szerint a járművezetéstől eltiltás végleges hatá
lyú vagy határozott ideig tart. A járművezetéstől eltiltás tartamának számítá
sa - a foglalkozástól eltiltás tartamának számításához hasonlóan - a következő.
BH 1988, 129.
*” BH 1992, 619.
BH 2000, 3.; lásd még BJD 7135.; BH 1993, 338.; BH 1993, 339.; BH 1980, 317.; BH 1989, 253.
BH 2003, 51.
182 A BÜNTETÉS NEMEK
A járművezetéstől eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik.

Ha a járművezetéstől eltiltást szabadságvesztés mellett szabják ki, annak tartamába
nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztést tölti, illetve
amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadsá
got nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a járművezetéstől eltil
tás tartamába be kell számítani [Btk. 56. § (4) bek.].
A járművezetéstől végleges hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre alkal
matlan. Alkalmatlan az a közlekedési bűncselekményt elkövető, aki a jármű bizton
ságos vezetésére életkoránál, betegségénél vagy személyisége valamely tartós korlá
tozottságánál fogva képtelen. Alkalmatlannak tekinthető az az elkövető is, akinél
súlyos fokú és állandósult jellemhiba, kifogásolható életvezetési stílus észlelhető
(idült alkoholizmus, korábbi ittas járművezetés miatti többszörös elítélés stb.).412
A végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az
eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a járművezetésre alkalmassá vált [Btk. 56. §
(5) bek.]. A végleges hatályú járművezetéstől eltiltás - amennyiben időközben
a mentesítésre sor került - szükség esetén ismételten is elrendelhető.413
A határozott tartamú eltiltás szükségessége esetén a törvényben meghatá
rozott 1 hónaptól 10 évig terjedő keretben nyílik lehetőség annak vizsgálatára,
hogy az adott bűncselekmény és annak elkövetője milyen mértékben veszélyes
a közlekedés biztonságára, s ehhez képest az ő nevelése és másoknak a hasonló
magatartástól való visszatartása érdekében milyen tartamú eltiltás látszik célrave
zetőnek. Hosszabb időtartamú eltiltás szükséges annál az elkövetőnél, aki ittasan
súlyos eredményű balesetet okoz, különösen, ha egyébként is italozó természe
tű; aki a mások életét, testi épségét bármi okból, de szándékosan veszélyezteti;
ha a tudatos közlekedési szabályszegés kirívóan durva módon valósul meg; ha
a korábban közlekedési bűncselekmény miatt elítélt azonos vagy hasonló vonáso
kat mutató újabb bűncselekményt követ el. Továbbá, ha korábban már alkalmaz
tak vele szemben járművezetéstől eltiltást; ha az eltiltás tartama alatt vezet jármű
vet; ha az elkövető személyiségében különösen felelőtlen, például a közlekedési
bűncselekményhez segítségnyújtás elmulasztása vagy cserbenhagyás is társul.414
Amennyiben a járművezetéstől eltiltás alkalmazásának az elkövetőre nézve egzisz
tenciális jellegű kihatása is van, annak alapvetően az eltiltás mértékének vagy
körének a megállapításánál lehet jelentőséget tulajdonítani és csak kivételesen az
eltiltás szükségességének az eldöntésénél. A súlyos fokban ittasan gépjárművel
balesetet okozó és megállás nélkül továbbhaladó, egyébként azonban kifogástalan
4.2 BH 1992, 77.; BH 1987, 264.; BH 1994, 517.; BH 1994, 177.; BH 1993, 590.; BH 1993, 590.; BH 1986, 303.;
BH 1982, 79.; BH 1990, 95.
4.3 BH 2013, 325.
4.4 BH 1984, 259.
Büntetések 183
életvezetésü terhelttel szemben a szabadságvesztés csak hosszabb tartamú próba

időre függeszthető fel, és a járművezetéstől jelentős időtartamú eltiltás alkalmazá
sa indokolt.415 A járművezetéstől eltiltás differenciált kiszabását szolgálja, hogy az
eltiltás tartamát nemcsak években, de hónapokban is meg lehet határozni. A diffe
renciálás azonban nem mehet el odáig, hogy a bíróság az egyes járműkategóriáktól
vagy járműfajtáktól való eltiltás időtartamát eltérően határozza meg.416
Végül, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.). vonatkozó
rendelkezései alapján
18. § (4) Utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek

a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt
legalább 6 hónapra; illetve
b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől
eltiltott; továbbá
c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az
eljáró hatóság visszavonta.
(5) A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy
igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.
(6) Az utánképzésen nem kell részt vennie a járművezetőnek, ha
a) az eltiltás csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjed ki, és az a vezetői
engedély visszavonásával nem jár;
b) a vezetői engedélyét az eljáró hatóság kizárólag, a közúti közlekedési előéleti
pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló kormányren
deletben a közigazgatási bírsággal sújtandó jogsértéshez tartozó 9 pont megállapítására
alapozottan vonta vissza.
A közúti közlekedési előéleti pontrendszer részletes szabályait a közúti közlekedési

előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény, valamint a végrehajtá
sáról szóló 236/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet tartalmazza. A törvény 3. §-ának
(4) bekezdése alapján nem lehet pontot megállapítani olyan szabályszegés elköve
tése esetén, amely miatt a bíróság vagy a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást vagy járműkategória vezetésétől való eltiltást alkalmazott. További fontos
jogszabályok: a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési
okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. Korm. rendelet, valamint
139/1991. (X. 29.) Korm. rendelet a közúti járművezetők utánképzéséről.
4.5 BH 1992, 71.

4.6 Fóv. Bír. 29. Bf. 928/1982.
g) A kitiltás
A Btk. 57. § (1) bekezdésének foglalt kitiltás büntetés az állampolgárok alkotmá

nyos alapjogát, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát korlátozza.
E büntetés úgy szolgálja az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzését, hogy
a kitiltott személy nem tartózkodhat a bíróság által meghatározott helységben vagy az
ország meghatározott részében, mert e helyeken való tartózkodása a közérdeket veszé
lyezteti. A kitiltás önállóan is alkalmazható büntetés, tipikusan mégis - akár felfüg
gesztett, akár végrehajtandó - szabadságvesztés mellett szokták kiszabni a bíróságok.
A kitiltás lehetőségének alkalmazása két konjunktív feltétel teljesülésének
függvénye:
- feltétel, hogy a Btk. Különös Részben az adott bűncselekménynél a kitiltás
kifejezetten alkalmazható legyen, így például az állam elleni bűncselekmények
nél, a zaklatás, a kitartottság, a garázdaság bűncselekménye esetén. Kivétel ez alól
a bűnszervezetben történő elkövetés, amely esetben a kitiltás mindig alkalmazható
[Btk. 91. § (2) bek.]; és
- az elkövető tartózkodása az ország meghatározott helységeiben, részeiben
a közérdeket veszélyeztesse.
A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik a kitiltás kiszabása, amelyre a 60. §
(1) bekezdésének „lehet” kifejezése utal, tehát ezt a büntetést sem kötelező kiszabni
egyetlen bűncselekmény esetében sem. A Btk. a bíróság mérlegelésére bízza, hogy
az elkövetőnek az ország meghatározott helységében vagy részében való tartózko
dása veszélyezteti-e a közérdeket (diszpozitív szankciós szabály). Kitiltás alkalma
zásának a törvényben meghatározott esetekben is csak akkor lehet azonban helye,
ha az elkövető meghatározott helyen, a bűnismétlést elősegítő személyi kapcsola
tokkal rendelkezik, vagy az adott helyen tartózkodása egyéb ok folytán ténylege
sen veszélyezteti a közérdeket.417 Előnyösnek tekinthető a kitiltás, ha az elkövető
kapcsolata azokkal a negatív befolyásoló tényezőkkel szakad meg, amelyek közre
játszottak a bűncselekmény elkövetésében. Amennyiben viszont a családi környe
zet, a személyi kapcsolatok kedvezőek, vagy az elkövető tartási kötelezettséget
teljesít, a kitiltást nem lehet alkalmazni.
Ez utóbbi tényezőkre figyelemmel nem találta megalapozottnak a Legfelsőbb
Bíróság a kitiltás mellékbüntetés alkalmazását azzal a garázdaság bűntette miatt
végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt terhelttel szemben, aki mint állandó lakos,
a községben tartotta el idős, rokkant szüleit.418 A kitiltás nem alkalmazható akkor
sem, ha a bűncselekmény nem kapcsolódik egy adott helységhez vagy régióhoz,
tehát a közrend veszélyeztetése fiktív alapokon nyugszik. Nincs helye a kitiltásnak
m BH 1981, 131.
4,8 BH 1989, 179.
Büntetések 185
akkor sem, ha az elkövetett bűncselekmény nincs kapcsolatban az adott várossal.419 Az

emberölés büntette miatt kiszabott szabadságvesztés mellett sem indokolt a kitiltás
alkalmazása azzal a külföldi állampolgárságú, de magyar nemzetiségű elkövetővel
szemben, akinek korábbi életvezetése kifogástalan, közeli hozzátartozói Magyar
országon élnek, és cselekményének elkövetésében a sértett jelentősen közrehatott.420
A kitiltás tartama a Btk. 57. § (2) bekezdése alapján 1 évtől 5 évig terjedhet,
végleges hatályú azonban nem lehet. Tartama az ítélet jogerőre emelkedésével
kezdődik. Ha a kitiltást szabadságvesztés mellett szabják ki, annak tartamába nem
számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztést tölti, illetve amíg
kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot
nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a kitiltás tartamába be kell
számítani [Btk. 57. § (3) bek.].
A kitiltás végrehajtását a rendőrség ellenőrzi. A Bv. tv. 299. §-a szerint a kitil
tott köteles az ítélet jogerőre emelkedését vagy a szabadságvesztésből való szaba
dulását követő nyolc napon belül elhagyni az ítéletben megjelölt helységet (helysé
geket) vagy közigazgatási területet, az általa szabadon választott helységbe távozni,
és ott a rendőrségnél jelentkezni. A kitiltott a kitiltás tartama alatt köteles a kitiltást
elrendelő határozatot magánál tartani, és ha a rendőrség igazoltatja, a határozatot
a személyazonosság igazolására alkalmas okirattal együtt bemutatni. A rendőrség
az elítélt kérelmére személyi vagy családi körülményeire figyelemmel a kitiltás
végrehajtását félbeszakíthatja, vagy az elítélt kötelezettségei teljesítése, vagy jogai,
törvényes érdekei érvényesítése érdekében, avagy más fontos okból engedélyezheti,
hogy az elítélt rövid időtartamra visszatérjen olyan helységbe, ahonnan kitiltották.
Az az elítélt, aki olyan helységben vagy az ország területének olyan részében
tartózkodik, ahonnan a bíróság kitiltotta, a Szabs. tv. 201. § (1) bekezdésébe ütköző
szabálysértést valósítja meg.
V
h) A sportrendezvények látogatásától való eltiltás
A sportrendezvények látogatásától való eltiltás - az elzáráshoz hasonlóan - új,

korábban a szabálysértési jogban [a Szabs. tv. 19. § (1) bekezdése alapján a (szabály
sértési) kitiltás egy válfajaként] ismert szankció, amelyet elsőként a magyar bünte
tőjogban a Btk. szabályozott. A Btk. miniszteri Indokolása szerint az új büntetési
nem bevezetésének indoka „a sportrendezvényeken és az azokkal összefüggés
ben elkövetett bűncselekmények elszaporodottsága. A „sporthuliganizmus” elleni
4,9 BJD7140.
420 EBH 1999, 86.; BH 2000, 283.
hatékony fellépés eszközévé válhat a sportrendezvények látogatásától való eltiltás

'oüvAs.tés, ameVj szoVgaVvA az. az. áMáw ’pxe.Ns.wAóv
Sportrendezvények látogatásától való eltiltást önállóan, de más büntetés mellett
is kiszabhat a bíróság. A Btk. 58. § (1) bekezdése alapján alkalmazásának feltétele,
hogy az elkövető a terhére írt bűncselekményt a sportrendezvényen való részvétel,
az odautazás vagy az onnan történő távozás során a sportrendezvénnyel összefüg
gésben kövesse el. Az elkövetett bűncselekmény a gyakorlatban többnyire személy
vagy dolog elleni támadást foglal magában és tipikusan testi sértést vagy köznyu
galom elleni bűncselekményt (garázdaságot vagy rendbontást) valósíthat meg.
A fenti feltétel megléte esetén a sportrendezvények látogatásától való eltiltás
történhet
- bármelyik sportszövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sport
rendezvény látogatásától; vagy
- bármelyik sportlétesítménybe való belépéstől, amikor az valamely sportszövetség
versenyrendszerében megrendezett sportesemény helyszínéül szolgál.
A sportrendezvények látogatásától való eltiltás tartama 1 évtől 5 évig terjed
het, végleges nem lehet [Btk. 58. § (2) bek.]. Tartama az ítélet jogerőre emelkedésé
vel kezdődik. Ha a sportrendezvények látogatásától való eltiltást szabadságvesztés
mellett szabják ki, annak tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt
a szabadságvesztést tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehaj
tása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon
töltött időt a sportrendezvények látogatásától való eltiltás tartamába be kell számí
tani [Btk. 58. § (3) bek.].
Az elítélt az eltiltás tartama alatt köteles a bíróság által meghatározott sport
rendezvények, illetve sportlétesítmények helyszínétől távol maradni. A büntetés
végrehajtását - a sportrendészeti nyilvántartás alapján - a rendőrség ellenőrzi (Bv.
tv. 300. §).
i) A kiutasítás
A kiutasítás - a kitiltáshoz hasonlóan - olyan büntetés, amely az elkövető alapjogait

korlátozza: a Btk. 59. § (1) bekezdése alapján ki kell utasítani Magyarország terü
letéről azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek itt tartózkodása nem
kívánatos. A kiutasításra ítéltnek el kell hagynia Magyarországot, illetve tűrnie kell
az ország területéről történő hatósági eltávolítást, és a kiutasítás időtartama alatt
nem térhet vissza. Kiutasítani csak nem magyar állampolgárt lehet; ennek alapját az
Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezet XIV. cikk (1) bekezdése és az EJEE-
hez fűzött 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 3. cikkének (1) bekezdése mondja ki: „Magyar
állampolgár Magyarország területéről nem utasítható ki, és külföldről bármikor
Büntetések 187
hazatérhet”, illetve „Senkit sem lehet sem egyéni, sem kollektív rendszabályokkal
annak az államnak a területéről kiutasítani, melynek honosa”. A kiutasítás tehát
csak külföldivel szemben alkalmazható, aki lehet hontalan is. Olyan kettős állam
polgárságú személlyel szemben viszont - aki magyar állampolgár is - nem alkal
mazható.421
Együttalkalmazási tilalmat jelent, hogy a kiutasítás nem szabható ki közér
dekű munka vagy pénzbüntetés mellett [Btk. 33. § (6) bek. b) pont], E tilalmon
túl azonban bármilyen más büntetés mellett, még a végrehajtásában felfüggesztett
szabadságvesztés mellett is kiszabható, ha a bíróság arra a meggyőződésre jut, hogy
az elkövető Magyarországon tartózkodása nem kívánatos - a törvényben foglalt
korlátozások betartása mellett [Btk. 59. § (2)-(4) bek.]. Fő szabály szerint bármi
lyen bűncselekmény esetén helye lehet. Kiszabásának megítélésénél az elkövetett
bűncselekmény súlya, jellege, a bűnösség foka, valamint az elkövető személyisé
ge és életvitele irányadó. Általánosságban nem indokolt a kiutasítás a gondatlan
(például közlekedési) bűncselekményt elkövető külföldiekkel szemben, e büntetés
kiszabását inkább a szándékos, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetése
indokolja. Nem látta alkalmazhatónak a kiutasítást a bíróság a jövedéki orgazdaság
vétsége miatt elítélt, a közbiztonságot az országban tartózkodásával jelentősen nem
veszélyeztető, Magyarországon családi kapcsolatokkal rendelkező nem magyar
állampolgár viszonylatában. 422
Indokolt a kiutasítás alkalmazása az életveszélyt okozó testi sértést elkövető
és a törvénnyel már korábban is összeütközésbe került külföldi állampolgárságú
vádlottal szemben.423 A kiutasítás elvileg kiszabható továbbá önállóan is. A kiuta
sítás megfogalmazása szerint elvileg nem tartozna a kiszabása a bíróság mérlege
lési jogkörébe, mert ki kell utasítani az ország területéről azt az elkövetőt, akinek
itt tartózkodása nem kívánatos. A legújabb bírói gyakorlat szerint ugyanakkor
a bűncselekményt haszonszerzés végett elkövető, határozott tartamú szabadság
vesztésre ítélt és megfelelő jövedelemmel rendelkező terhelttel szemben kötele
zően kiszabandó pénzbüntetés [Btk. 50. § (2) bek.] folytán a kiutasítás - miután
az országban tartózkodás nemkívánatossága mérlegeléstől függ - nem rendelhető
el.424 A törvényhely kógens jellege tehát csupán látszólagos.
A kiutasított köteles elhagyni az országot, és a kiutasítás tartamának lejártáig
a kiutasított „külön engedéllyel” sem térhet vissza az ország területére.
A Btk. 59. § (2) bekezdése szerint nem utasítható ki az, aki menedékjogot
élvez. A menedékjogról az Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezet XIV. cikk
421 BJD5768.
422 BH 2007, 211.
423 BH 1993, 592.
424 EBH 2016, B. 6.
(3) bekezdése, valamint a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény rendel
kezik. Az Alaptörvény említett rendelkezése szerint Magyarország - ha sem szár
mazási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet - kérelemre menedékjogot
biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szoká
sos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatá
rozott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük
miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott. A „menedékjog”
fogalmát pedig a 2007. évi LXXX. törvény 2. § c) pontja határozza meg. Eszerint
a menedékjog jogcím Magyarország területén való tartózkodásra, egyidejű véde
lem a visszaküldés, a kiutasítás és a kiadatás ellen. A 6. § (1) bekezdése szerint
továbbá Magyarország menekültként ismeri el azt a külföldit, akinek az esetében
az Alaptörvény XIV. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak.
A menekültügyi eljárás részletes szabályairól a 301/2007. (XI. 9.) Korm. rende
let szól. A menekültként való elismerés az erről szóló jogerős határozattal történik.
Ha az erre irányuló eljárás már folyik, a büntetőeljárás felfüggesztése lehetséges.425
Meg kell jegyezni, hogy a Btk. nem kezeli egységesen a nem magyar állam
polgárokat: különbséget tesz az Európai Unió polgárai és a velük egy tekin
tet alá eső állampolgárok, illetve az ún. harmadik országbeli állampolgárok
között. A két csoport idegenrendészeti helyzetét két külön törvény szabályoz
za: a 2007. évi I. törvény rendelkezik a szabad mozgás és tartózkodás jogával
rendelkező személyekről (az Európai Unió és Norvégia, Izland, Liechtenstein és
Svájc polgárairól, családtagjaikról és a magyar állampolgárok nem magyar család
tagjairól), míg a 2007. évi II. törvény szabályozza a többi harmadik országbeli
állampolgár beutazását és tartózkodását. Ezen törvények 2007. július 1-jén léptek
hatályba, miként az 1978. évi Btk. vonatkozó szabályai is, a 2007. évi XXVII.
törvény426 módosításai révén. Összhangban Magyarország európai uniós joghar
monizációs kötelezettségeivel, az Európai Unió polgárainak és a velük egy tekintet
alá eső személyeknek a kiutasítására csak a közrend, közbiztonság vagy közegész
ségügy jelentős veszélyeztetése esetén kerülhet sor. Az uralkodó felfogás szerint
csak a társadalom fontos érdekét közvetlenül és súlyosan sértő magatartás alapoz
hatja meg a kiutasítás elrendelését. Ez az elv nemcsak az idegen rendészeti kiuta
sításra érvényes (amely közigazgatási határozattal kerül megállapításra a 2007. évi
I. törvény 33. §-ának szellemében és azon törvény részletes szabályai szerint, és
független a büntetőjogi kiutasítástól), hanem a büntető bíróságok által kiszabott
kiutasítás büntetésére is.
425 Be. 394. § (3) bek. ej pont. Lásd továbbá BH 1998, 3. és BH 2001, 153.
425 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosítá
sáról szóló 2007. évi XXVII. törvény.
Büntetések 189
A fentieknek megfelelően tartalmazza a Btk. 59. § (3) bekezdése, hogy a szabad

mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személlyel szemben kiutasításnak csak
olyan, súlyosabb bűncselekmény elkövetése miatt lehet helye, amely ötévi vagy azt
meghaladó tartamú szabadságvesztéssel büntetendő. A Btk. ezt a kiutasítással szembe
ni tulajdonképpeni generális „védelmet” kiterjeszti azokra az egyéb harmadik ország
beli állampolgárokra is, akik már huzamosan tartózkodnak Magyarországon, integrá
ciójuk vélhetően befejeződött, tehát itt letelepedtek vagy bevándoroltnak minősülnek.
Ezekkel a személyekkel szemben a Btk. is vélelmezi, hogy esetleges büntetésük letöl
tése után folytatni tudják törvénytisztelő életmódjukat Magyarországon, tehát eltávo
lításuk nem szükséges. Miként arra a bírói gyakorlat is felhívja a figyelmet, a szabad
mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személlyel szembeni kiutasítás alkalmaz
hatóságánál nem a bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama, hanem azon
bűncselekménynek a büntetőtörvényben meghatározott büntetési tétele az irányadó,
amelyben a bíróság a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapította.427
A Btk. 59. § (4) bekezdése további kiutasítás elleni védelmi eseteket sorol fel.
Megjegyzendő, hogy ez a védelem rendkívül erős, a hatálya alá tartozókat szin
te lehetetlen kiutasítani. A védelem lényege, hogy egyes személyi kategóriákba
tartozókat csak nagyon súlyos büntetés kiszabása esetén (tehát itt nem a bünteté
si tétel, hanem a ténylegesen kiszabott büntetés az irányadó') lehet kiutasítani, és
csak akkor, ha tartózkodásuk a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. Objektív
szempont, hogy csak tízévi vagy azt meghaladó tartalmú szabadságvesztés kisza
bása esetén lehet kiutasítani a Magyarországon legalább tíz éve jogszerűen tartóz
kodó külföldit és azt, akinek a családi élet tiszteletben tartásához való joga sérülne.
A tíz éves Magyarországon tartózkodás kritériumát a bírói gyakorlat kiterjesztően
értelmezi. Ha a terhelt érvényes tartózkodási engedély alapján több mint tíz éve él
Magyarországon, s ezen idő alatt a bíróság jogerős ítéletével a kiutasítását nem rendel
te el, és vele szemben idegenrendészeti intézkedés sem történt, a kiutasítás alkalma
zása szempontjából az itt tartózkodása akkor is jogszerűnek tekintendő, ha a szán
dékos bűncselekményeinek elkövetése ezen időtartamon belülre esik.428 Szubjektív
szempont a közbiztonság jelentős veszélyeztetése. E szabály továbbá a fiatalkorúakra
is vonatkozik (Btk. 114. §). Az említett rendelkezés valójában megteremti a lehető
séget a személyi körébe tartozók számára, hogy szinte a magyar állampolgárokkal
kerülnek egy tekintet alá, hiszen kiutasításukra rendkívül kicsi az esély.
A kiutasítás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. A 60. § (3) bekezdé
se tartalmazza a végleges hatályú kiutasítás alkalmazásának a feltételeit: legalább
tízévi szabadságvesztésre ítélés, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény elköve
tése, valamint a közbiztonság jelentős veszélyeztetése a további tartózkodással.
BH 2009, 196.
-128 BH 2011, 300.
A végleges hatályú kiutasítás tehát olyan nem magyar állampolgárságú elköve

tőkkel szemben alkalmazandó, akinek az országban való tartózkodása - figyelem
mel az elkövetés jellegére, az elkövető kapcsolataira - a közbiztonságot jelentősen
veszélyeztetné. A Magyarországra jogellenesen belépő, jelentős tárgyi súlyú élet
elleni és más bűncselekményt is elkövető külföldi állampolgár vádlott végleges
hatályú kiutasítása indokolt.429 Itt is utalni kell arra, hogy az Európai Unió polgárai
és a velük egy tekintet alá eső állampolgárok privilegizált helyzetben vannak, őket
nem lehet végleges hatállyal kiutasítani.
A határozott ideig tartó kiutasítás tartamát a bíróság a Btk.-ban meghatározott
kereteken belül (1 és 10 év között) állapítja meg, figyelembe véve általában a Btk.
80. § (1) bekezdésében meghatározott büntetéskiszabási elveket. A rendelkezéshez
fűzött miniszteri Indokolás alapján
a bíróságnak a kiutasítás alkalmazásakor mérlegelnie kell, hogy a Magyar Köztársaság

által elfogadott és törvénnyel kihirdetett szerződésekből háruló kötelezettségek értel
mében a kiutasítás nem sérti-e súlyosan a kiutasítandó személynek az emberi jogait, így
különösen a családi és magánélete tiszteletben tartásához fűződő jogát. Vizsgálandó
nem lenne-e kitéve ezáltal a származási országában kínzásnak, embertelen vagy
megalázó bánásmódnak.
A határozott ideig tartó kiutasítást a korábbi ilyen büntetés tartama alatt ismételten
is lehet alkalmazni. Mivel mind a két büntetés tartama az ítélet jogerőre emelke
désével kezdődik [Btk. 60. § (4) bek.], párhuzamosan folynak, és az egyik részben
vagy egészben elenyészik.430
A 2015. évi migrációs válság folytán a 2015. évi CXL. törvény431 úgy egészítette
ki a kiutasítás szabályrendszerét, hogy a határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §),
a határzár megrongálása (Btk. 352/B. §), valamint a határzárral kapcsolatos építé
si munka akadályozása (Btk. 352/C. §) esetén kiszabott végrehajtandó szabadság
vesztés mellett, valamint a 85. § (la) bekezdésben meghatározott esetben - tehát
a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén - a kiutasítás nem
mellőzhető. Amennyiben a kiutasítás határozott ideig tart, annak tartama a kisza
bott szabadságvesztés tartamának kétszerese, de legalább két év. A kiutasítás tarta
mát években, hónapokban és napokban is meg lehet állapítani [Btk. 60. § (2a) bek.].
A 60. § (5) bekezdés alapján lehetőség van bírósági mentesítésre a végleges
hatályú kiutasítás alól. Ennek három feltétele van, az egyik a kérelem, a másik,
429 HGY 513.

430 BH 2000, 138.
431 2015. évi CXL. törvény egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosítá
sáról.
191
Mellékbüntetés: a közügyektől eltiltás
hogy a törvényben meghatározott tíz év elteljen, a harmadik pedig, hogy az elítélt

erre érdemes legyen. A mentesítés vizsgálata során az elítéltnek a kiutasítás óta
eltelt tíz év alatt folytatott életmódját kell figyelembe venni, valamint azt, hogy - ha
erre módja volt - jóvátette-e a cselekményével okozott sérelmet.
A kitiltás és a kiutasítás közötti elhatárolás körében kiemelhető, hogy e két
büntetési nem közös vonása az elítélt meghatározott helyről, illetve területről törté
nő eltávolítása, továbbá az, hogy mindkettő alkalmazható önállóan is. Különböznek
azonban abban, hogy:
a) a kitiltás bárkivel szemben alkalmazható, a kiutasítás csak nem magyar
állampolgárral szemben;
b) a kitiltás egy vagy több helységből vagy az ország meghatározott részéből
történik, a kiutasítás az ország egész területéről;
c) a kitiltással kapcsolatos végrehajtási feladatokat a rendőrség végzi, míg
a kiutasítást az idegenrendészeti hatóság (Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal)
illetékes szerve hajtja végre. A Bv. tv. 301. § (6) bekezdése kimondja:
A kiutasítás nem hajtható végre, ha a végrehajtásnak a szabad mozgás és tartózkodás

jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a harmadik
országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényekben megha
tározott akadálya állapítható meg. A kiutasítás végrehajtását kizáró ok fennállásának
megállapítása iránt az ügyész az idegenrendészeti hatóságnak az elítélt kérelme vagy
hivatalból tett kezdeményezése alapján tesz indítványt a bv. bírónak. Ha az eljárás az
elítéltnek közvetlenül a bíróságnál tett kérelmére indul, a bv. bíró beszerzi az ügyész
indítványát [Bv. tv. 67. § (1) bek.].
2. Mellékbüntetés: a közügyektől eltiltás
A közügyektöl eltiltás a Btk. 33. § (2) bekezdése szerint a hatályos magyar bünte
tőjogban az egyetlen „civil” mellékbüntetés. A közügyektől eltiltás régi jogintéz
ménye a magyar jognak, már a Csemegi-kódex is ismert hasonló jellegű büntetést
(például hivatalvesztés, 1878. évi V. törvénycikk, 54. §). A Btk. szerint azt, akit
szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítél
nek, és méltatlan arra, hogy a közügyekben részt vegyen, azok gyakorlásától el kell
tiltani [Btk. 61. § (1) bek.]. A közügyektől eltiltás mellékbüntetést önállóan egyál
talán nem lehet kiszabni. A közügyektől eltiltás mellékbüntetésről a bíróság értesíti
azt a szervet, amelyet a büntetés érint. A közügyektöl eltiltás büntetés végrehajtását
a rendőrség ellenőrzi.
A mellékbüntetés alkalmazása hármas feltételű:

- szándékos bűncselekmény elkövetése (objektív feltétel);
- végrehajtandó szabadságvesztére ítélés esetén kell kiszabni (objektív feltétel); és
- olyan személlyel szemben, aki valamely okból kifolyólag (általában éppen az
elkövetett bűncselekmény jellege miatt) méltatlanná vált arra, hogy a közügyekben
részt vegyen (szubjektív feltétel).
A közügyektól eltiltás egyik objektív feltétele, hogy csak végrehajtandó szabad
ságvesztés büntetés mellett szabható ki. Végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett
szabadságvesztés kiszabása mellett, a közügyektól eltiltás mellékbüntetés alkal
mazása törvénysértő.432 További objektív feltételként szerepel, hogy a végrehajtan
dó szabadságvesztésre ítélés szándékos bűncselekmény elkövetése miatt kerüljön
kiszabásra. A törvény bűncselekményt használ, ezért a szándékosan elkövetett
bűncselekmény lehet vétség is. A gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott végre
hajtandó szabadságvesztés mellett azonban nem lehet közügyektől eltiltást kiszab
ni. A közügyektől eltiltás másik konjunktív, az elkövető tekintetében szubjektív
elemet tartalmazó feltétele, hogy az elkövető méltatlannak bizonyult a közügyek
ben való részvételre. A bírói gyakorlat is megerősíti, hogy e három feltétel együttes
megállapítása esetén a mellékbüntetés alkalmazása nem csupán lehetőség, hanem
kötelesség.433 A közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását nem lehet mellőz
ni olyan megfontolásból, hogy az elítélt más ítélet folytán már ilyen mellékbünte
tés hatálya alatt áll.434 Nincs akadálya annak sem, hogy az elkövetőt a bíróságok
többször eltiltsák a közügyektől. Ilyen esetben azt kell végrehajtani a közügyektől
eltiltások közül, amelyik az elítéltre nézve a leghátrányosabb [Btk. 96. § (2) bek.].
A Btk. 61. § (1) bekezdése szerint konkrétan meghatározottak azok a jogok,
amelyeket a közügyektől eltiltott nem gyakorolhat, illetve azokat az állások, tisztsé
gek stb., amelyeket nem tölthet be. Ezek kapcsán:
a) nem rendelkezik választójoggal, nem vehet részt népszavazásban és népi
kezdeményezésben. E jogokat az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011.
évi CCIII törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választá
sáról szóló 2010. évi L. törvény, a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tör
vény, a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, vala
mint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény, valamint az
Európai Parlament tagjainak választásáról 2003. évi CXIII. törvény szabályozzák;
b) nem lehet hivatalos személy [fogalmát lásd Btk. 459. § (1) bekezdése 11. pont];
c) nem lehet népképviseleti szerv testületének, bizottságának tagja, azok
munkájában nem vehet részt, amely éppen arra az esetre is kizárja a közügyektől
m BH 2004, 399.
433 BJD 2530.; BJD 3686.; BJD 5747.; BJD 7117.
434 BJD 2731.
Mellékbüntetés: a közügyektöl eltiltás 193
eltiltott közreműködését a népképviseleti szerv testületében vagy bizottságában,

ha a népképviseleti szervnek nem tagja, de annak testületében vagy bizottságában
való részvételre kapna megbízatást;
d) nem delegálható törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott
szervezet közgyűlésébe, testületébe;
e) nem érhet el katonai rendfokozatot. A katonai rendfokozatról a honvédek
jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, valamint a rendvédelmi feladatokat ellá
tó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 2015. évi XLII.
törvény 15. §-a rendelkezik;
f) nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés elfogadására engedélyt,
amely jogról a Magyarország címérének és zászlajának használatáról, valamint
állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény tartalmaz rendelkezést;
g) hatósági eljárásban nem lehet védő vagy jogi képviselő. Az ügyvédekről az új
ügyvédi törvény: 2017. évi LXXVIII. törvény az ügyvédi tevékenységről rendelkezik;
h) nem viselhet tisztséget köztestületben, közalapítványban; és
i) nem lehet civil szervezetnek a civil szervezetekről szóló törvényben (2011. évi
CLXXV. törvény) megjelölt vezető tisztségviselője.
A közügyektől eltiltás jogintézmény alapja az a jogos társadalmi elvárás,
hogy meghatározott súlyú és jellegű bűncselekmények elkövetői ne gyakorolhas
sanak olyan jogokat, amelyekben csak tisztességes állampolgárok vehetnek részt.
A mellékbüntetést az a bíróság hivatott kiszabni, amely a végrehajtandó szabadság
vesztéről szóló határozatot is hozza, és amely bíróság leginkább meg tudja ítélni
az elkövetett bűncselekmény és az elkövető személyi körülményei és viszonyulása
alapján, hogy a méltatlanná válás megvalósult-e. Általában indokolt e mellékbün
tetés alkalmazása a közélet tisztaságát sértő, korrupciós jellegű bűncselekmények,
valamint a hivatalos személyek elleni és más - jelentősebb tárgyi súlyú - erőszakos
bűncselekményeket elkövetőkkel szemben. A korábbi Legfelsőbb Bíróság példá
ul mellőzte a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését, és közügyektől
eltiltás mellékbüntetést alkalmazott azzal a körzeti orvossal szemben, aki az általa
kezelt sértett halálát észlelve, annak pénzét eltulajdonította.435 Továbbá, a bűncse
lekmény erkölcsileg is különösen elítélendő jellege miatt találta mellőzhetetlennek
a Legfelsőbb Bíróság a közügyektől eltiltás mellékbüntetést azzal a vádlottal szem
ben, akit szemérem elleni erőszak büntette miatt ítéltek el.436
A korábbi Legfelsőbb Bíróság 15. sz. Irányelve szerint az élet elleni szándé
kos bűncselekmények elkövetői általában méltatlanok arra, hogy részt vegyenek
a közügyekben. Az Irányelv IV. pontja a büntetéskiszabási szempontokról 9. alpont
jában hangsúlyozta: „Az élet elleni szándékos bűncselekmények elkövetői általában
435 BH 1993, 715.

™ BH 1992, 620.
érdemtelenek a közügyekben részvételre. Minthogy azonban az erős felindulásban

elkövetett emberölés társadalomra veszélyessége szorosan az elkövetési magatar
táshoz kapcsolódik, ilyen minősítés esetén alapos személyiségvizsgálat, illetőleg
a méltányolható ok erkölcsi menthetőségének a foka és jellege alapján kell állást
foglalni a közügyektől eltiltás szükségessége kérdésében.” A 15. Irányelvet a 3/2013.
BJE formálisan ugyan nem tartotta fenn, az idézett álláspont azonban továbbra is
irányadónak tekinthető. A bírói gyakorlat tehát egységes abban, hogy az élet elleni
szándékos bűncselekmények elkövetői általában érdemtelenek a közügyekben való
részvételre.437 Nem kizárt viszont, hogy súlyos bűncselekmény elkövetése esetén
is eltekintsen a bíróság e mellékbüntetés alkalmazásától, ha arra a meggyőződésre
jut, hogy - a bűncselekmény elkövetésének körülményeire tekintettel - az elkövető
személyi társadalomra veszélyessége kisebb, mert a cselekmény esetleg csak konk
rét szituációhoz kötődött, és az elkövető személyiségéből annak társadalomellenes
beállítottságára nem lehet következtetni.438
A bírói gyakorlat szerint a közügyektől eltiltás mellékbüntetést a Magyarországon
tartósan letelepedett, és a helyi önkormányzati választásokon választási joggal
rendelkező nem magyar állampolgárral szemben is alkalmazni lehet.439 Ugyanis
a Magyarországon letelepedett külföldiek is gyakorolhatnak olyan jogokat, illetve
betölthetnek olyan állást vagy tisztséget, amelyeket a közügyektől eltiltás érinthet.
Elhatárolási kérdések is megjelennek azokban az esetekben, amikor felmerül
a foglalkozástól eltiltás kérdése is. Vannak olyan hivatások, foglalkozások, amelyek
nél a közügyektől eltiltás alkalmazása már eleve lehetetlenné teszi az elkövető
számára, hogy azokban megmaradjon - ekkor a foglalkozástól eltiltás külön kimon
dása nyilvánvalóan külön szükségtelen.440 Ebben az esetben a közügyektől eltiltás
mellékbüntetés - mint tágabb kört átfogó szankció - magában foglalja a foglalkozás
tól eltiltással érintett, a hivatalos személy minőség meglétét kívánó foglalkozást is.
A Btk. 62. § (1) bekezdése szerint a közügyektől eltiltás legrövidebb tartama egy
év, leghosszabb tartama tíz év, tehát lehetőség van időtartamának differenciált megha
tározására. A közügyektól eltiltás végleges hatályú nem lehet. Az 1978. évi Btk.
miniszteri Indokolása szerint a közügyektől eltiltás időtartamának meghatározásánál
figyelemmel kell lenni az elkövető személyére és az elkövetett bűncselekmény társa
dalomra veszélyességére, de a kiszabott időtartamnak arányban kell állnia a szabad
ságvesztés mértékével is. A közügyektől eltiltás viszont nem igazodik mechanikusan
a szabadságvesztés tartamához. Tartamának meghatározásánál is általában a társa
dalom védelmének érdeke helyezendő előtérbe, tehát azt kell elsősorban vizsgálni,
437 BH 1996, 624.; BH 1984, 474.

438 BH 1993, 594.; BH 1992, 221.
439 BH 1996, 568.
440 BH 1997, 150.
Mellékbüntetés: a közügyektől eltiltás 195
hogy a társadalom védelme a terhelt személyére, a bűncselekmény jellegére és súlyára

figyelemmel, milyen időtartamra teszi indokolttá az elkövető kizárását a közügyek-
ből.441 így például a többszörös bünismétlő elkövetőknél nem kizárt a rövidebb időtar
tamú szabadságvesztés mellett olyan időtartamú közügyektől eltiltás kiszabása sem,
amely tartamában meghaladja a szabadságvesztés tartamát.
A Btk. 62. § (2) bekezdése szerint a közügyektöl eltiltás tartama az ítélet jogerő
re emelkedésével kezdődik. A közügyektől eltiltás tartamába nem számít bele az az
idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztést tölti, vagy amely alatt kivonja magát
a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik
meg, a feltételes szabadságon töltött időt a közügyektől eltiltás tartamába be kell
számítani.
A Bv. tv. 304. § (1) bekezdése szerint a közügyektől eltiltás tartamába be kell
számítani a) az ítélet jogerőre emelkedése és a szabadságvesztés - előírt időben
történő - megkezdése között eltelt időt; b) a szabadságvesztés félbeszakításának
idejét; c) a feltételes szabadságon töltött időt, ha a bíróság azt nem szüntette meg;
d) a közérdekű munka vagy pénzbüntetés átváltoztatása miatti szabadságvesztés
idejét is. A (2) bekezdés alapján nem számít bele ugyanakkor az az idő, amely alatt
az elítélt a) azt a szabadságvesztést tölti, amelynek alapján a bíróság a közügyektől
eltiltást kiszabta; b) olyan összbüntetésbe foglalt szabadságvesztést tölt, amelyhez
kapcsolódóan közügyektől eltiltást is végre kell hajtani; c) az a)-b) pontban megje
lölt szabadságvesztés végrehajtása alól kivonja magát. Nem számít be továbbá
a mellékbüntetésbe a szabadságvesztés félbeszakításának tartama (Bv. tv. 116. §).
«’ BJD274.
IV. Intézkedések
1. A megrovás............................................................................................................................................................. 199
2. A próbára bocsátás............................................................................................................................................. 202
3. A jóvátételi munka................................................................................................................................................207
4. A pártfogó felügyelet.......................................................................................................................................... 210
5. Az elkobzás............................................................................................................................................................215
6. A vagyonelkobzás.................................................................................................................................................220
7. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele........................................................................224
8. A kényszergyógykezelés....................................................................................................................................225
A dualista büntetési rendszer kialakulásának, azaz a büntetések mellett az intézke

dések mint szankciók megjelenésének elméleti alapját az a felismerés képezte, hogy
a klasszikus iskola proporcionális, megtorló büntetési rendszere némely elkövetők
re nézve kevésbé hatékony, némelyekre nézve viszont aránytalanul súlyos. Hazai
büntetőjogunkban már az Csemegi-kódexben találhatóak olyan szankciók, amelyek
bár még büntetés elnevezés alatt szerepeltek, de valójában intézkedés jellegűek
voltak (ilyen volt például a sajtótermék elkobzása (62. §). Később a 20. század köze
pétől jelentős mennyiségben jelentek meg olyan szankciók, amelyeket már a hatá
lyos jog sem büntetésként kategorizált. Ebben a vonatkozásban a hazai fejlődésnek
jelentős állomása a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetésé
ről és pótlásáról szóló 1948. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: III. Bn.), amely
bevezette az elmebeteg bűnözők biztonsági őrizetét (I. Fejezet). Büntetőkódexben
szankciók intézkedés elnevezéssel elsőként az 1961. évi Btk.-ban jelentek meg,
a Btk.-ban pedig a IV. fejezet II. címében nyernek szabályozást.
Az intézkedések pozitív jogi fogalma mellett az egységes tudományos definíció
megalkotása jelentős nehézségekbe ütközik, miután az intézkedési rendszer rendkí
vüli heterogenitást mutat. A jogirodalom egy része - így Nagy Ferenc - ennek elle
nére végső soron lehetségesnek tartja a büntetőjogi intézkedés tudományos fogal
mának kialakítását.442 Más - Györgyi Kálmán által is képviselt - álláspont szerint
viszont egyáltalán nem adható meg az intézkedés egységes fogalma.443
A büntetés és az intézkedés elhatároló tulajdonságai szempontjából alapvetően
két felfogás él a jogirodalomban. Az egyik a szankció célja alapján, míg a másik
a joghatásának aspektusából lát alapvető különbséget az intézkedés és a büntetés
között:
M2 Nagy Ferenc: Intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében. Budapest, 1986. 197. o.

443 Györgyi: Büntetések és intézkedések. 166. o.
198 Intézkedések
A célelmélet szerint a büntetés a hátrány okozása (megtorlás) mellett szolgálja

a prevenció célját is, míg az intézkedések esetében csak a megelőzési cél említhető.
Azonban miután az intézkedés is szankció, azaz elemi tulajdonsága a joghátrány
okozás, az intézkedés hatálya alatt álló személyek szempontjából az ilyen alapú
elhatárolás nem jut nagy jelentőséghez. Többen megállapították, hogy a jogalkotó
által kitűzött célok mindegyike kapcsolódhat a realizálás során az intézkedésekhez,
a célelmélet tehát önmagában nem alkalmas a büntetés és az intézkedés fogalmi
elhatárolására. Egyetlen jogalkotói célkitűzés található csupán, amely a büntetések
körében egyáltalán nem, míg bizonyos intézkedések vonatkozásában megjelenik,
ez a gyógyítás. A gyógyítási funkció büntetőjogi létjogosultsága azonban a jogiro
dalom erősen vitatott kérdése emellett csupán két intézkedési nem sajátja, tehát
általános elhatárolási kritériumként nem szolgálhat.
A joghatás-elmélet szerint a büntetőjogi intézkedés definíciójának alapvető
építőköveit az intézkedések joghatásbeli sajátosságai adják. Ilyen például, hogy
egyes intézkedések nem tartalmaznak erkölcsi rosszallást, felróhatóságtól függet
lenül alkalmazhatók, tartamuk, illetve mértékük határozatlan, nem csupán bíróság,
hanem más hatóság is alkalmazhatja, enyhítési lehetőséget a törvény nem bizto
sít, valamint az intézkedések végrehajtása nem függeszthető fel. Kizárólagosságra
azonban sem a célelmélet, sem a joghatás-elmélet nem tarthat igényt. A korábbi
hazai irodalomban a célelmélet volt uralkodó, ma már lényegében minden szerzőnél
a két nézőpont szimbiózisával találkozhatunk.
Egyéb osztályozási szempontokat a jogirodalom is feltárt. Általában a követ
kező szempontok kerülnek említésre: nevelő-gyógyító vagy biztonsági célkitűzés,
személyi-vagyoni jelleg, szabadságelvonás tartalmazása vagy ennek hiánya, hatá
rozott-határozatlan tartam, felelősségi-nem felelősségi jelleg, csak az elkövetőre
vagy másokra is kiterjedő hatály, csak bíróság vagy egyéb hatóság általi, illetve
természetes személlyel vagy jogi személlyel szemben való alkalmazhatóság.
A Btk. intézkedésekre vonatkozó 70. §-át a múltban több törvénymódosítás is
érintette, és a jogirodalomban is kedvelt témaként szerepel.
Jelenleg hatályos jogunk szerint az intézkedések az alábbiak [Btk. 70. § (1) bek.]:
1. a megrovás;
2. a próbára bocsátás;
3. a jóvátételi munka;
4. a pártfogó felügyelet;
5. az elkobzás;
6. a vagyonelkobzás;
7. az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele;
8. a kényszergyógykezelés; és
9. a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló
törvény szerinti intézkedések.
A megrovás 199
Az 1—8-ig felsorolt intézkedéseket a Btk., a jogi személlyel szemben alkalmaz

ható intézkedéseket külön törvény szabályozza (lásd erről a 2001. évi C1V. törvényt
és e tankönyv utolsó fejezetét). Itt is utalunk arra, hogy a csak fiatalkorúakkal
szemben alkalmazható intézkedési forma, a javítóintézeti nevelés nem eme jogsza
bályhelyen, hanem a Btk. 120-122. §-aiban szerepel.
A 63. § (2)—(4) bekezdései az intézkedéseket aszerint osztályozzák, hogy az
adott intézkedés alkalmazható-e önállóan, illetve más büntetőjogi szankciók
(büntetés, intézkedés) mellett, és ha igen, melyek ezek. Önállóan, büntetés helyett
lehet alkalmazni a megrovást, a próbára bocsátást, a jóvátételi munkát, valamint
a kényszergyógykezelést. Ezen intézkedések mellett csak elkobzás és vagyonelkob
zás alkalmazása lehetséges. A pártfogó felügyelet minden esetben járulékos, önma
gában nem alkalmazható intézkedés, mert meghatározott esetekben, csak büntetés
vagy intézkedés, illetve az ún. feltételes ügyészi felfüggesztés mellett jöhet szóba.
Az elkobzás, a vagyonelkobzás és az elektronikus adat végleges hozzáférhe
tetlenné tétele akár önállóan, akár büntetés, akár intézkedés mellett alkalmazható.
A csak önállóan alkalmazható intézkedések vonatkozásában bűnhalmazat esetén egy
séges intézkedés alkalmazásának van helye. Adott esetben a bíróság a terhelt egyik
bűncselekménye miatt próbára bocsátást, a másik miatt megrovást alkalmazott.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja alapján a csak önállóan alkalmazható intézkedé
sek egymás mellett való előírása törvénysértő a Btk. 70. § (2) bekezdése alapján.444
1. A megrovás
Hazánkban elsőként az I. Bn. szabályozta a megrovás jogintézményét, bírói dorgálás

elnevezéssel. Ez a jogkövetkezmény alapvetően a fiatal, első bűntényes, „megtévedt”
tettesek nevelésére szolgált. Alkalmazására csupán fiatalkorú elkövető esetében, az
elkövetett bűncselekmény csekély tárgyi súlya mellett volt lehetőség. Az intézkedést
az 1951. évi 34. törvényerejű rendelet445 már bírói megrovás névvel illette. Az 1961.
évi Btk. bevezette a figyelmeztetés elnevezésű intézkedést, amely lényegében a fiatal
korúak megrovásának felnöttkorúakra vonatkozó megfelelője volt. Az 1978. évi Btk.
e két intézkedést foglalta össze, mely megoldást a Btk. is átvette.
A 2006. évi LI. törvény446 módosításai a büntethetőséget kizáró (1978. évi Btk.
28. §) illetve megszüntető (1978. évi Btk. 36. §) okok tekintetében, melyek a társa
BH 1993, 272.
‘MS A fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi és büntető eljárási rendelkezésekről szóló 1951. évi 34. törvény
erejű rendelet.
** A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi LI. törvény.
200 Intézkedések
dalomra veszélyesség fogalmának büntetőjogon belüli funkcióját részben átrendezték,

szükségessé tették az intézkedések között a megrovásra vonatkozó szabályok módosí
tását is. Ezt megelőzően a megrovást mint büntetőjogi szankciót akkor is alkalmazni
kellett, amikor a cselekmény a társadalomra veszélyesség csekély foka miatt nem
volt büntethető, vagy csekéllyé válása miatt büntethetősége megszűnt. Megrovásban
részesíthető volt az, aki cselekményének társadalomra veszélyessége megszűnt. Tehát
az 1978. évi Btk. fenntartotta szankciói szinten is azt az ellentmondást, hogy egyrészt
bűncselekményi elem megléte miatt valaki nem büntethető (büntethetőséget kizáró
ok miatt, 1978. évi Btk. 28. §), azonban mégis szankcionálni kellett, igaz, minimális
szinten, megrovás alkalmazásával. Ugyanennek a problémának az időbeli hatályra
vetített változatával szembesülhettünk a társadalomra veszélyesség megszűnésének
esetében. Ezt a kérdéskört igyekezett feloldani az új törvénymódosítás az intézkedé
sek körében is azzal, hogy a legenyhébb büntetőjogi jogkövetkezményt kötelező alkal
mazni, de már csak akkor, ha elbíráláskor a cselekmény nem veszélyes vagy csak oly
mértékben veszélyes a társadalomra, hogy más szankció alkalmazása szükségtelen.
Véleményünk e kérdés kapcsán az, hogy továbbra is alkotmányos aggályokat vet fel
a megrovás alkalmazása az elbíráláskor már nem társadalomra veszélyes cselekmé
nyek esetén, hiszen a társadalomra veszélyesség a bűncselekmény fogalmának (Btk.
4. §) a része, a cselekmény társadalomra veszélyességének elbíráláskori megszűnése
pedig azt jelenti, hogy az adott cselekmény az elbíráláskor már nem bűncselekmény.
Amennyiben viszont az adott cselekmény az elbíráláskor nem bűncselekmény, akkor
az enyhébb büntetőtörvény visszaható alkalmazásának elve szerint bűncselekmény
hiányában az eljárást meg kell szüntetni vagy felmentést kell alkalmazni.
A Btk. 64. § (1) bekezdése szerint megrovásban kell részesíteni azt, akinek cselek
ménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társa
dalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy
más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, ide nem értve az elkobzást, a vagyon
elkobzást és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét. A jogintéz
mény funkciója tehát ma is alapvetően a kis súlyú, enyhe megítélésű bűncselekmé
nyek elkövetőinek visszatartása, törvénytisztelő magatartásra nevelése, az idők során
tartalmában lényegében nem változott. Bár nem jelent az elkövető számára tényle
ges, materiális jogkorlátozást vagy jogfosztást, csupán a tette feletti erkölcsi elíté
lés kinyilvánítását, azonban ebben éppúgy tetten érhető a megtorlás funkciója, mint
a büntetések esetén. Célját tekintve alapvető eltérés nem áll fenn a büntetőjogi bünte
tés és a megrovás között, legfeljebb hangsúlybeli eltolódások találhatók. Ez utóbbinál
ugyanis előtérbe kerül a speciális prevenció szempontja.
A megrovás alkalmazására a Btk. 63. § (2) bekezdése alapján mindig önállóan,
büntetés helyett kerül sor. A megrovás mellett tehát sem büntetés, sem mellékbün
tetés kiszabásának sincs helye. Úgyszintén nem alkalmazható egyidejűleg másik
önállóan alkalmazandó intézkedéssel, például próbára bocsátással. A halmazaiban
A megrovás 201
álló bűncselekmények tekintetében törvényt sért a bíróság, ha az egyik bűncselek

mény vonatkozásában büntetést szab ki, a másikban pedig megrovást alkalmaz.447
A megrovás alkalmazásához minden esetben bűncselekmény elkövetése szük
séges, de a szóba jöhető tényállások köre nem korlátozott. Nincs tehát például olyan
szabály, hogy kizárólag a legfeljebb három vagy öt évi szabadságvesztéssel fenye
getett bűncselekmény miatt lenne alkalmazható, jóllehet a gyakorlatban alapve
tően az eleve kisebb tárgyi súlyú deliktumok kapcsán jön szóba az alkalmazása.
A megrovás felelősségi szankció, azaz alkalmazásának minden esetben feltétele az
elkövető bűnösségének megállapítása.
a) A tárgyi tényezők közül elsősorban a bűncselekmény káros következményei
nek van jelentősége. A bírói gyakorlat a megrovás szempontjából általában kedve
ző tényezőnek tekinti azt, ha a kár legalább részben megtérült. Azonban ekkor is
előfordulhat olyan eset, amikor a cselekmény tárgyi súlya jelentősebb, például, ha
valamely minősített esethez közeli elkövetésről van szó.448 A megrovás alkalmazása
szempontjából szintén kedvezőtlen körülmény az, ha a cselekményt folytatólagosan
követték el.449
A megrovásnál súlyosabb szankció alkalmazását teszi szükségessé a foglalko
zás körében elkövetett súlyos szabályszegés is. Az adott esetben kizárólag az okozta
a beteg halálát, hogy az altatás közben technikai hiba történt, miután az altatóorvos
terhelt magára hagyta az altatott beteget. A terheltnek megvolt a reális lehetősé
ge a beteg közvetlen felügyeletére, amely megmentette volna az életét, azonban
könnyelműen bízott a káros következmények elmaradásában.450
b) A szubjektív körülmények körében a joggyakorlat relevánsnak tartja az elkö
vető többszörös, illetve különös visszaesői mivoltát, mint amely általában kizárja
a megrovás alkalmazását.451 Az intézkedés alkalmazását azonban a büntetlen elő
élet önmagában általában nem alapozza meg. Emellett a következő alanyi büntetés
kiszabási tényezők lehetnek relevánsak:
- a terhelt korábbi, hosszabb ideig tartó példamutató magatartása;452
- a cselekmény más általi ráhatásra történő elkövetése;453
- a cselekmény méltányolható indítóoka, mint például az, midőn a terhelt a büntetés
végrehajtási egységbe az engedélyezett távoliét után azért nem tért vissza időben,
mert sógornője meghalt és a feleségére háruló kötelezettségek miatt aggódott;454
447 BH 1988, 124.

448 BH 1992, 290.
449 BH 1992, 159.
450 BH 1989, 300.
451 BH 1992, 290.; BH 1992, 159.
452 BH 1996, 10.
453 BH 1986, 310.
454 BH 1996, 10.
202
Intézkedések
- ha az elkövetőt cselekménye elkövetésében az érthető felháborodás mellett

a közérdek védelme motiválta. Adott esetben a terhelt a környéken előfordult
lopásokról tudva, az általa észlelt lopási cselekmény megakadályozása érdekében
a sértettet pofon ütötte.455
Ide sorolható még többek között a kedvezőtlen családi, illetve anyagi körül
mények ténye,456 valamint az elkövető megbánó magatartása, illetve beismerése.457
A megrovást nem csupán bíróság alkalmazhatja, hanem lehetőség van erre
már az eljárás korábbi szakaszaiban is. [Be. 398. § (2) bek. d) pont]. Az ügyészsé
gi megrováshoz, ellentétben a bíróság által alkalmazott megrovással, nem fűződik
jogerő-hatás, azaz az eljárás a megrovás alkalmazása ellenére később folytatható,
ha annak feltételei fennállnak. Ilyenkor a nyomozást megszüntető határozatot hatá
lyon kívül kell helyezni. Az ügyészi megrovás a büntetőjogi felelősség kérdésében
nem dönt. Megrovás alkalmazására büntetővégzés keretében is sor kerülhet [Be.
740. § (2) bek. c) pont].
2. A próbára bocsátás
A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban

büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alapo
san feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető [Btk. 65. § (1) bek.]. A próbára
bocsátás két legáltalánosabb feltétele, hogy megállapítható legyen a terhelt bünte
tőjogi felelőssége (teljes alanyi és tárgyi oldal), azonban a büntetési célok a próbá
ra bocsátás által is elérhetők. A próbára bocsátás amellett, hogy elsősorban neve
lő jellegű intézkedés, a büntetéssel azonos célokat követ. A speciális prevenció áll
alkalmazása előterében, azonban hordozza mind a megtorlás, mind a generális
prevenció funkcióját is. Ezen jogalkotói célkitűzéseket nem azonnali joghátránnyal,
hanem a joghátránnyal való közvetlen fenyegetés által kívánja elérni, tehát bizonyos
esetekben alkalmas lehet elsősorban a rövid tartamú szabadságvesztés kiváltására.
A próbára bocsátás alkalmazására a Btk. 70. § (2) bekezdés alapján mindig
önállóan, büntetés helyett kerül sor. Az intézkedés mellett tehát sem büntetés, sem
mellékbüntetés kiszabásának, valamint más önálló intézkedés alkalmazásának
nincs helye.
Különösen a közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatosan (itt is elsősorban
az ittas járművezetés vonatkozásában) problematikus, hogy ha járművezetéstől
455 BH 1985, 89.

456 BH 1999, 290.; BH 1986, 310.
457 BH 1989, 260.
A próbára bocsátás 203
eltiltás válik szükségessé, próbára bocsátás ezzel egyidejűleg nem alkalmazható.458

A halmazaiban álló bűncselekményekre büntetés és önálló intézkedés egyidejű
kiszabására ugyancsak nincs mód.
A próbára bocsátás - a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés mellett -
a „feltételes elítélés” másik formája. Tartalmilag azt jelenti, hogy a bíróság megál
lapítja a terhelt büntetőjogi felelősségét, őt bűnösnek mondja ki, azonban
a büntetést nem szabja ki, hanem azt próbaidőre elhalasztja. A próbára bocsátás
jogerős alkalmazása után a terhelt az „elítélt” státuszába kerül [Be. 38. § (2) bek.].
Tehát a bíróság a büntetés kiszabását a próbára bocsátott próbaidő alatt tanúsított
magatartásától teszi függővé. A próbára bocsátás elrendelésére és megszüntetésére
csak a bíróság jogosult. A próbára bocsátó határozatnak kötöereje van, az intézkedés
alapjául szolgáló bűncselekmény már nem lehet bizonyítás tárgya (sem a tényállás,
sem a minősítés, sem a büntethetőség tekintetében) abban az eljárásban, amelyben
a bíróság a próbaidő eredményességét vizsgálja.459 Adott ügyben a próbára bocsátás
alapjául szolgáló bűncselekmény a próbaidő alatt bekövetkezett jogszabályváltozás
folytán már csak szabálysértésnek minősült. Korábban a Legfelsőbb Bíróság leszö
gezte, hogy a próbára bocsátással befejezett határozatot a későbbi kedvezőbb törvény
hatálya nem érinti, ugyanis „a Btk. 2. §-a a próbára bocsátással befejezett ügyekben
nem vehető figyelembe”.460
A próbára bocsátás alkalmazására a felnőttkorúak esetében nem minden bűncse
lekmény esetében van mód, csupán a vétségek és a három év szabadságvesztésnél
nem súlyosabban büntetendő büntettek esetén. Tehát próbára bocsátás alkalmaz
ható minden gondatlan bűncselekmény (akár például gondatlanságból elkövetett
emberölés), valamint a szándékos bűncselekmények közül a különös részi tételke
retben a háromévi szabadságvesztést mint maximumot túl nem lépő bűncselekmé
nyek (például szándékos súlyos testi sértés) esetén. Az alkalmazás további feltétele,
hogy a büntetési célok a próbára bocsátás által is elérhetők.
A tárgyi körülmények közül elsősorban a cselekmény társadalomra veszé
lyességét kell értékelni.461 Általában a kisebb mértékben társadalomra veszélyes
cselekményt elkövető és kedvező személyi körülményekkel rendelkező személyek
esetében jöhet szóba az intézkedés alkalmazása. A bűncselekmény társadalomra
veszélyességének mértékét „jelentősen csökkenti, hogy a sértett kára megtérült”.462
Adott esetben a súlyos testi sértést az elkövető gondatlanságból követte el, amikor
erősen ittas állapotban egy sörös üveg kinyitása közben az általa használt kés
megcsúszott és a mellette álló, szintén erősen ittas sértett házastárs hasába fúródott,
458 BH 1986, 133.; BH 1993, 6.; BH 1980, 320.

459 BH 1983, 265.
460 BH 1994, 2.
461 BKv 55.
462 BH 1982, 74.
204 Intézkedések
azonban életveszélyes sérülést nem okozott. Ebben az esetben, a bíróság megítélése

szerint, a próbára bocsátás a törvényes szankció.463 Úgyszintén komolyabb súlyú
cselekményt követett el a büntetlen előéletű, 18. életévét alig meghaladott, kifogás
talan életvezetésű, vezetői engedéllyel és tapasztalatokkal nem rendelkező elkövető,
aki nem az útviszonyoknak megfelelően vezette apja gépkocsiját. Ez az útról lesod
ródva egy bányatóba csúszott. A gépkocsiban utasként tartózkodott az elkövető roko
na is, aki súlyos testi sérülést szenvedett. Az elkövető „rendkívüli lélekjelenlétről
téve tanúbizonyságot, az eszméletlen sértettet kimentette” a vízbe esett gépkocsi
ból, és „mesterséges légzés alkalmazásával eszméletre térítette, majd a kórházba
szállítása iránt is intézkedett, tehát minden tőle elvárhatót megtett a magatartása
következményeinek elhárítása érdekében”. A cselekmény tárgyi súlya ellenére,
ilyen körülmények mellett a bíróság a próbára bocsátást látta megfelelő szankció
nak.464 Bár ugyancsak jelentősebb tárgyi súlyt képviselhetnek, azonban a bűnhal
mazatban álló bűncselekmények miatt sem kizárt a próbára bocsátás, feltéve termé
szetesen, hogy a próbára bocsátás általános feltételei valamennyi bűnhalmazatban
álló deliktum kapcsán egyaránt adottak. Adott esetben a közúti baleset gondatlan
okozásának vétségét és a jelentős kárt okozó, gondatlanságból elkövetett rongálás
vétségét követte el az elkövető, amikor rossz út- és látási viszonyok mellett relatív
sebességtúllépés következtében tehergépkocsijával hirtelen fékezett, miután észlel
te az előtte haladó biciklistát. Ennek következtében a tehergépkocsi pótkocsija
áttért a menetirány szerinti baloldalra, és ott egy szembe jövő járműnek ütközött,
egy személy könnyű, és egy súlyos testi sérülést szenvedett. Az elkövető büntetlen
előéletű volt, hosszú ideje balesetmentesen vezetett, a bűncselekmények elkövetése
tekintetében csak negligentia terhelte, szabályszegése nem kiemelkedő súlyú, így
a bíróság megítélése szerint próbára bocsátható.465
A tárgyi oldalon jelentősége lehet az időmúlásnak, illetve az alkalomszerű
ségnek is. Adott esetben a terhelt jogtalan elsajátítást követett el, miután a postán
a tévedésből a nevére érkezett pénzösszeget jóhiszeműen felvette, ám annak vissza
fizetésére, jogosulatlanságáról való tudomásszerzése után, nem volt hajlandó.
A „cselekmény elkövetésétől annak jogerős elbírálásáig több mint két esztendő
telt el, s a csekélyebb súlyú bűncselekményhez viszonyítva ennek az időmúlásnak
nagyobb nyomatéka van. (...) Az ilyen eset egyedi és véletlenszerű előfordulásá
ra tekintettel a bűncselekmény elkövetésének alkalomszerűsége nyilvánvaló.” Ezt
a bíróság a terhelt javára írta, emiatt és a kedvező személyi körülmények miatt
próbára bocsátotta.466
463 BH 1991, 53.

464 BH 1985, 214.
465 BH 1990, 9.
466 BH 1981, 132.
A próbára bocsátás 205
Az alanyi oldalon jelentősége van különösen „a bűncselekmény elkövetési

motívumának, a terhelt személyi körülményeinek, büntetlen előéletének és nem
utolsó sorban nehéz anyagi körülményeinek”.467 A személyi körülmények közül
adott esetben (nevezetesen a rossz anyagi és lakáskörülmények között élő terhelt
jogtalan elsajátítást követett el) a bűncselekmény motívuma mellett jelentőséget
tulajdonított a bíróság a terhelt fegyelmezett magatartásának, kifogástalan munká
jának, valamint rendezett családi körülményeinek is.468 A terheltek fiatal felnőtt
kora, őszinte, feltáró jellegű beismerése szintén a próbára bocsátás mellett szól
Ugyanakkor az elkövető kifogásolható életvezetése sem akadálya a próbá
hat.469470
ra bocsátásnak, ha kisebb társadalomra veszélyességű cselekményt követett el és
bűnösségének foka is csekélyebb. Visszaeső elkövető kapcsán azonban ugyanúgy
kizárt a próbára bocsátás, mint bűnszervezeti elkövetés esetén. A bírói gyakorlat
szerint a próbára bocsátás elrendelése az ország területén átutazó külföldi állam
polgárral szemben általában célszerűtlen, mivel „az ilyen személy a bírósági eljá
rás lezárultával általában elhagyja az ország területét, és visszatérése nem várható.
Ilyen körülmények között az elítélt magatartása nem ellenőrizhető a próbaidő alatt,
az esetleges pártfogó felügyelet sem hatályosulhat. Miután pedig az intézkedés célja
ily módon nem tűnik elérhetőnek, az intézkedés alkalmazása törvénysértő.’'”0
A felnőttkorúak esetében a próbaidő tartamát években, vagy években és hóna
pokban kell meghatározni, amely minimum egy. maximum három év lehet. Az
1978. évi Btk. miniszteri Indokolása szerint az egy évnél rövidebb próbaidő nem
lenne elég ahhoz, hogy a próbára bocsátott bebizonyítsa, hogy a bűnelkövetés
a személyiségétől idegen, alkalomszerű esemény volt, a három éven túli próba
idő pedig az esetlegesen kiszabott büntetés maximumával nem lenne összhangban.
Adott esetben a bíróság hosszabb próbaidő kiszabását látta szükségesnek, mivel
a „terhelt munkahelyét és a lakóhelyét a másodfokú végzés meghozatala után ismét
megváltoztatta, ismeretlen helyre költözött”.471
A próbaidő a próbára bocsátást elrendelő határozat jogerőre emelkedésével
kezdődik. Ha a próbára bocsátotton olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amely-
lyel kapcsolatban a bíróság a próbára bocsátást nem szüntette meg, a próbaidő
a szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik [Bv. tv. 308. § (1) és (3) bek.].
A Btk. szerint a próbára bocsátás mellett a pártfogó felügyelet intézkedés (Btk.
69-71. §) felnőttek esetében sosem kötelező, hanem kizárólag a bíróság mérlegelése
alapján, a próbaidő eredményessége érdekében alkalmazható. A pártfogó felügyelet,
mint látni fogjuk, a próbaidő eredményes elteltét az elkövető rendszeres figyelemmel
467 BH 1982, 74., BKv 55.

BH 1981, 132.
469 BH 1980, 318.
470 BH 1992, 366.
471 BH 1981, 172.
206 Intézkedések
kísérése, esetlegesen egyéni magatartási szabályok előírása által szolgálja. A bíróság

adott esetben azért látta szükségesnek az elkövető folyamatos figyelemmel kíséré
sét, mert rendszeresen italozott.472 A pártfogó felügyelet járulékos intézkedés lévén,
tartamában igazodik a próbaidő hosszához [Btk. 82. § (3) bek.]. A próbára bocsátás
megszüntetésével egyidejűleg a próbára bocsátás mellett fennállott pártfogó felügye
letet is meg kell szüntetni. Amennyiben a továbbiakban is szükséges és lehetséges az
elkövető pártfogó felügyelete, azt újból el kell rendelnie a bíróságnak.473
Amennyiben a próbaidő eredményesen eltelt, az elkövető büntethetősége
a törvény erejénél fogva megszűnik [Btk. 25. § e) pont; 66. § (2) bek.]. Ha azon
ban a próbaidő alatt a próbára bocsátott magatartása nem kifogástalan, a bíróság
háromféle döntést hozhat. Nevezetesen: vagy nem tesz a próbára bocsátásra nézve
intézkedést, vagy meghosszabbítja a próbaidő tartamát, vagy pedig megszünteti
a próbára bocsátást és kiszabja a büntetést.
a) A pártfogó felügyelettel alkalmazott próbára bocsátás esetén, miután a kisebb
mértékű magatartási szabályszegés vonatkozásában előírt próbaidő meghosszab
bítás csupán lehetőség, a bíróság hozhat olyan döntést, amely szerint a pártfogó
felügyelet feltételeit nem módosítja.
b) A próbaidő meghosszabbításának csak annak letelte előtt és csak akkor van helye,
ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait (általában kisebb
mértékben) megszegi. A próbaidő legfeljebb egyszer egy évvel hosszabbítható meg.
c) A próbára bocsátás által megcélzott speciális prevenció megvalósulásának
sikertelenségét bizonyítja a súlyos magatartási szabályszegés, illetve bűncselek
mény elkövetése. Ilyen esetben az intézkedést mérlegelési lehetőség nélkül meg
kell szüntetni és büntetést kell kiszabni.
A Btk. 66. § (1) bekezdése szerint a próbára bocsátást meg kell szüntetni és
a büntetést ki kell szabni akkor, ha a pártfogó felügyelettel együtt alkalmazott
próbára bocsátás vonatkozásában a próbára bocsátott a magatartási szabályokat
súlyosan szegi meg. A próbára bocsátás megszüntetése esetén a bíróságnak bünte
tést kell kiszabnia, önálló intézkedést a büntetés helyett nem alkalmazhat. A maga
tartási szabályok megszegésének mértéke az adott eset körülményeinek gondos
mérlegelése alapján állapítható meg. Súlyos magatartási szabályszegésként értékel
hető az, ha az elítélt az előírt magatartási szabályokat rendszeresen, sorozatosan
megszegi, a pártfogó felügyelet alóli kibúvásra törekszik, tartósan és ismétlődően
ismeretlen helyre távozik.474 Ugyancsak meg kell szüntetni a próbára bocsátást, ha
a próbára bocsátottat a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt a próbaidő
alatt, vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt elítélik. Ha a bíróság
472 BH 1983, 5.
473 BH 1982, 400.
m BH 1982, 324.
A jóvátételi munka 207
az újabb bűncselekmény miatt is megállapítja a terhelt büntetőjogi felelősségét,

a próbára bocsátó rendelkezést .hatályon kívül helyezve halmazati büntetést szab
ki [Be. 564. § (3) bek.]. A próbára bocsátás megszüntetésére a próbaidő előtt elkö
vetett bűncselekmény miatt, a próbaidő alatt van lehetőség. A próbára bocsátás
megszüntetésére próbaidő alatt elkövetett bűncselekménynél pedig addig van lehe
tőség, ameddig annak a bűncselekménynek a büntethetősége, amely miatt a próbára
bocsátást elrendelték, el nem évül, az elévülés a próbaidő elteltével kezdődik.
A próbára bocsátás alkalmazására bűnösséget kimondó ítéletben kerül sor,
miután alkalmazási feltétele az alanyi és a tárgyi oldal teljessége. A pártfogó fel
ügyelettel alkalmazott próbára bocsátás esetében az ítélet tartalmazza a bíróság
által megállapított magatartási szabályokat is. A próbára bocsátás meghosszabbí
tásáról az alapügyben eljárt bíróság ítélettel határoz. A súlyos magatartási szabály
szegés miatt a próbára bocsátás megszüntetése az alapügyben eljárt bíróság hatás
körébe tartozik, amely ítélettel határoz. Amennyiben a próbára bocsátottal szemben
a próbaidő alatt vagy előtt elkövetett cselekménye miatt a próbaidő alatt újabb
büntetőeljárás indul, az ügyeket egyesíteni kell. Ha az újabb bűncselekmény miatti
eljárás nem zárul le jogerős ítélettel a próbaidő leteltéig, az ügyek nem egyesíthetök,
illetve el kell azokat különíteni.475
3. A jóvátétel! munka
A jóvátételi munkát (Btk. 66-67. §) a magyar büntetőjogba a jelenlegi Btk. vezette

be, azt megelőzően ilyen a munkakötelezettséget és a próbaidő elrendelését lénye
gében kombináló - szankció hazánkban nem létezett. A Btk. miniszteri Indokolása
szerint ezen intézkedés - akárcsak a próbára bocsátás
vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntethető bűntett elkö

vetése esetén, a jóvátétel egyik formájaként alkalmazható. A bíróság ilyenkor egy évre
elhalasztja a büntetés kiszabását, ha az egy év alatt az elkövető legalább huszonnégy,
legfeljebb százötven óra időtartamban állami vagy önkormányzati intézményben
(például iskola, kórház) jóvátételi munkát végez, annak igazolása esetén megszűnik
a büntethetősége. Ha azonban az elkövető a jóvátételi munka elvégzését nem tudja
megfelelően (az intézet vezetőjének aláírásával) igazolni, a bíróság büntetést szab ki.
E szankció tehát részben a közérdekű munka büntetéssel rokon, hiszen a bíróság

meghatározott munka elvégzésére kötelezi az elkövetőt. Magán viseli ugyanakkor
4,5 BH 2001, 509.

208 Intézkedések
a próbára bocsátás vonásait is, hiszen egyrészt rend szertan ilag intézkedésként nyert
szabályozást, másrészt a bíróság, a próbára bocsátáshoz hasonlóan, akkor alkal
mazhatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető. Harmadrészt
a jóvátételi munka, miként említettük, kizárólag önállóan, büntetés helyett alkal
mazható [Btk. 63. § (2) bek.; ez a szabály ugyanakkor nem gátolja az elkobzás,
a vagyonelkobzás, valamint az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné téte
lének egyidejű alkalmazását]. Negyedrészt pedig lényegében itt is próbaidő megha
tározására kerül sor, amely azonban elsősorban arra szolgál, hogy az elkövető
a munkavégzési kötelezettségének ezen idő alatt eleget tegyen.
Különbség azonban, hogy a próbaidő tartama kapcsán nincs mozgástere a bíró
ságnak, az a Btk. 65. § (1) bekezdése értelmében alapvetően egy év. Ezen szabály
alól kivételt képezhet az az eset, ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését egész
ségügyi okból nem tudja igazolni. Ilyenkor a jóvátételi munka elvégzése igazolásá
nak határideje egy alkalommal legfeljebb egy évvel meghosszabbítható [Btk. 68. §
(2) bek. 2. mondat],
Jóvátételi munka végzése nem írható elő azzal szemben, aki a) visszaeső [Btk.
459. § (1) bek. 31. pont; e kategória kifejtését lásd később]; b) a bűncselekményt
bűnszervezetben [Btk. 459. § (1) bek. 1. pont] követte el; c) a szándékos bűncselek
ményt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt
követte el; vagy d) a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggeszté
sének próbaideje alatt követte el.
A közérdekű munkával szemben egyértelműen kedvezményt jelent az a szabá
lyozás, hogy a jóvátételi munka végrehajtási helye kapcsán az elkövető részére
választási lehetőséget biztosít a törvény. így ilyenkor - döntése szerint - állami
vagy önkormányzati fenntartású intézménynél, közhasznú jogállású civil szerve
zetnél, egyházi jogi személynél vagy azok részére végezheti a jóvátételi munkát
[Btk. 67. § (3) bek.]. Ez az opció azonban nem jelenti azt, hogy az elkövető állásfog
lalásától függene a jóvátételi munka alkalmazhatósága: azt a bíróság saját belátása
szerint, az említett generálklauzula („alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így
is elérhető”) konkretizálása révén rendelheti el.
A jóvátételi munka viszonylatában arra az egy évre, amelyre a bíróság a bünte
tés kiszabását elhalasztja, a jóvátételi munka teljesítésének jobb elősegítése érdeké
ben emellett pártfogó felügyelet is elrendelhető.
A jóvátételi munka próbaideje mellett a bíróságnak természetesen rendelkez
ni kell a munkavégzés pontos időtartamáról is. Ezt órákban kell elvégezni, annak
legkisebb mértéke huszonnégy, legnagyobb mértéke százötven óra.476 A Bv. tv.
m A jóvátételi munka tartamának (generális) minimuma tehát megegyezik a közérdekű munka minimá
lis alsó mértékének (48 óra) felével. Az 1978. évi Btk.-ban pedig a közérdekű munka maximuma -
a 2009. évi Bn. nyomán bevezetett, órában történő kiszabhatósága óta - 300 óra volt. így a 48 és 300
A jóvátételi munka 209
309. § (1) bekezdése értelmében a jóvátételi munka elvégzését az ügydöntő hatá

rozat jogerőre emelkedésének napjától számított egy éven belül kell igazolni az
ügyben első fokon eljárt bíróságnál. A (2) bekezdés szerint a jóvátételi munkát
a bíróság által megállapított munkaórák szerinti tartamban kell elvégezni, az elítélt
és a munkavégzés helyét biztosító szervezet vagy intézmény megegyezése szerinti
feltételekkel. Az elítélt köteles a jóvátételi munkavégzés helyét biztosító szervezet
vagy intézmény munkabiztonságra vonatkozó rendelkezéseit megtartani.
A Btk. 68. § (1) bekezdése szerint, ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzé
sét egy éven belül megfelelően igazolja, büntethetősége megszűnik. Ebben az eset
ben a Btk. 25. § e) pontja szerinti, törvényben meghatározott egyéb büntethetősé
get megszüntető ok keletkezik, amely az elkövető további büntetőjogi felelősségre
vonását gátolja. A Btk. rendelkezik továbbá annak eshetőségéről, ha az elkövető
a jóvátételi munkát nem végzi el határidőben. Ha ugyanis az elkövető a jóváté
teli munka elvégzését nem igazolja, vagy a pártfogó felügyelet szabályait súlyo
san megszegi, a bíróság büntetést szab ki [Btk. 68. § (2) bek. 1. mondat], A Be.
842. § (1) bekezdése alapján az alapügyben első fokon eljárt bíróság az ügyész
ség indítványára nyilvános ülés vagy tárgyalás alapján dönt a) a jóvátételi munka
végzését előíró rendelkezés hatályon kívül helyezéséről és büntetés kiszabásáról,
ha az elítélt a jóvátételi munka elvégzését nem igazolta, vagy a pártfogó felügyelet
magatartási szabályait súlyosan megszegte; b) a jóvátételi munka igazolása határ
idejének meghosszabbításáról, ha az elítélt igazolja, hogy az előírt jóvátételi munkát
egészségügyi okból nem tudta teljesíteni; c) a jóvátételi munka végrehajthatósága
megszűnésének megállapításáról, ha az elítélt egészségi állapotában olyan tartós
változás következett be, amely a jóvátételi munka végrehajtását nem teszi lehetővé.
Véleményünk szerint komoly hiányossága a hatályos szabályozásnak, hogy nem
rendelkezik arról az esetről, ha az elkövető a jóvátételi munkát csak részben ugyan,
de elvégezte. Ilyenkor ugyanis - akár abban az esetben is, ha az elkövető a kiszabott
például 100 órás jóvátételi munkából 90-et elvégzett - büntetés kiszabására kerül
sor, ami a Btk. 33. § (4) bekezdés alapján természetesen közérdekű munka is lehet.
Semmilyen rendelkezést nem tartalmaz a törvény ugyanakkor arra, hogy az elkövető
által korábban, a jóvátételi munka keretében már elvégzett munkaórák beszámításra
kerüljenek a később, a teljes körű teljesítés elmaradása okán kiszabott közérdekű
munkába. A törvény jelenlegi megoldása tehát sértheti a ne bis in idem elvét.
Végül itt utalunk a jóvátételi munka kapcsán alakuló joggyakorlati statisztikára.
Az első teljes év, amikor a jóvátételi munka már kiszabható szankció volt, 2014 volt,
órás, a közérdekű munkára vonatkozó régi tételkeret alsó és felső határának éppen felét jelenhette
volna a jóvátételi munka 24-150 órás kerete. Erre figyelemmel kevéssé érthető, hogy a jogalkotó végül
miért emelte meg a Btk.-ban a közérdekű munka maximumát 300-ról 312 órára. Gyakorlati relevanciája
ugyanis e módosításnak lényegében ugyanis nincs, az viszont bizonyosnak látszik, hogy megjegyezni
így nehezebb e két szankció tartamának alsó és felső határát.
210 Intézkedések
ekkor a bíróságok 116 alkalommal alkalmazták. Ezt 2015-ben 183, 2016-ban 263
alkalmazás követte, majd ez a lényegében folyamatos emelkedés 2017-re 215-re.
végül 2018-ra 198-ra visszaesett.477 Ez az adat annak fényében, hogy a közérdekű
munkával kapcsolatos értesítölap érkezések és a szabadságvesztésre történő átváltoz
tatása érdekében benyújtott ügyészi indítványok száma a jelzett időszakban 18 ezer és
kis híján 30 ezer eset között mozgott, továbbra is elhanyagolhatónak tűnik.
4. A pártfogó felügyelet
A pártfogó felügyelet funkciója elsősorban az elkövető ellenőrzése, irányítása, vala

mint társadalomba való beilleszkedésének elősegítése és támogatása, azaz az intéz
kedés biztonsági jellege mellett nevelő-karitatív vonásokat is mutat (Bv. tv. 312. §).
A pártfogó felügyelet célja, hogy a szabadláb eredményes elteltéhez az elkövető
rendszeres figyelemmel kísérésével és támogatásával hozzájáruljon. A pártfogó
felügyelet minden esetben járulékos intézkedés (ún. „mellékintézkedés”), önálló
elrendelésére tehát nem kerülhet sor.
A pártfogó felügyelet elrendelésére bíróság, illetve az ún. feltételes ügyé
szi felfüggesztés (Be. 416. §) viszonylatában az ügyészség is jogosult. A párt
fogó felügyelet egyes esetekben az említett hatóságok mérlegelésétől függ, más
esetekben kötelező.
1. A bíróság felnőtt korú elkövető kapcsán akkor rendeli el mérlegelési jogkör
ben az intézkedést a feltételes ügyészi felfüggesztés tartamára, a feltételes szabad
ság tartamára, a próbára bocsátás próbaidejére, a jóvátételi munka előírása mellett,
valamint a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére, ha a szabadláb ered
ményes elteltéhez az elkövetőnek rendszeres figyelemmel kísérésre, külső kont
rollra van szüksége. Az ilyen döntés meghozatalához a bíróságnak különböző
szempontokat kell mérlegelnie, elsősorban az elkövető személyiségét, illetve az
alanyi büntetéskiszabási tényezőket. Ha például a fiatal felnőtt terhelt a jelenlegi
bűncselekménye előtt részesült már megrovásban, illetve próbára bocsátásban, és
munkahelyén is kifogásolható magatartást tanúsított, amely miatt fegyelmi bünte
tést kapott, valamint a szüleivel való kapcsolata sem volt olyan közvetlen és szoros,
hogy ennek révén viselkedése befolyásolható lett volna, a pártfogó felügyelet alkal
mazása indokolt.478 Ugyanakkor nincs szükség a pártfogó felügyelet elrendelésére
Lásd a legfőbb ügyész országgyűlési beszámolóit a 2016. és a 2017. évből http://ugyeszseg.hu/pdf/ogy_

besz/ogy _ beszámoló _ 2016.pdf (letöltve: 2019.08.16.): http://ugyeszseg.hu/pdf/ogy _ besz/ogy _ beszá
moló _2018.pdf (letöltve: 2019.08.16.).
m BH 1990, 409.
A pártfogó felügyelet 211
akkor, ha a bűncselekmény elkövetése családi konfliktusból eredt, de az elkövetés

óta rendeződtek a terhelt családi körülményei, huzamosabb ideje kifogástalanul
dolgozik, tartási kötelezettségének példásan eleget tesz.479
2. Kötelező a pártfogó felügyelet alkalmazása azzal a felnőttkorával szem
ben, akit életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátottak,
valamint azzal a visszaesővel szemben, akit feltételes szabadságra bocsátottak,
vagy akivel szemben a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették [Btk. 69. §
(2) bek.]. Ezzel szemben fiatalkorúak viszonylatában a pártfogó felügyelet elrende
lése a szabadláb valamennyi említett formája kapcsán - ideértve továbbá a javító
intézetből történő ideiglenes elbocsátás tartamát is - mérlegelést nem törően kötele
ző (Btk. 119. §). Mindkét esetben valódi kógens szabályozásról van tehát szó.
A pártfogó felügyelet tartalmát az adja, hogy az intézkedés hatálya alatt
álló személynek bizonyos kötelezettségeket, illetve tilalmakat kell a próbaidő
alatt betartania. A magatartási szabályokat egyrészt jogszabály, másrészt bírósá
gi határozat tartalmazza. Az ügyész általi feltételes ügyészi felfüggesztés mellett
alkalmazott pártfogó felügyelet magatartási szabályait az ügyész határozza meg.
A pártfogoltak alapvető kötelezettségei azonosak, bármely címen helyezték is őket
pártfogó felügyelet alá.
A Btk. külön rendelkezik ún. általános és különös magatartási szabályokról.
A 71. § (1) bekezdése értelmében általános pártfogolti kötelezettség a jogszabály
ban és a határozatban előírt magatartási szabályok megtartása, a pártfogó felügye
lővel rendszeres kapcsolattartás, és a pártfogó felügyelő részére az ellenőrzéshez
szükséges felvilágosítás megadása.
E különös - a bíróság, illetve az ügyészség eseti mérlegelése alapján előírha
tó - kötelezettségeket a Btk. 71. § (2) bekezdése nevesíti. E szerint előírható, hogy
a pártfogolt a bűncselekmény elkövetésében részt vett, meghatározott személy-
lyel ne tartson kapcsolatot, a bűncselekmény sértettjétől, illetve annak lakásától,
munkahelyétől, vagy attól a nevelési-oktatási intézménytől, ahová a sértett jár,
továbbá a sértett által rendszeresen látogatott helytől tartsa távol magát, megha
tározott jellegű nyilvános helyeket és nyilvános rendezvényeket, meghatározott
közterületeket ne látogasson, nyilvános helyen ne fogyasszon szeszes italt, megha
tározott helyen és időközönként, meghatározott szervnél vagy személynél jelent
kezzen, vegye fel a kapcsolatot az állami foglalkoztatási szervvel, vagy a helyi
önkormányzatnál közfoglalkoztatásra jelentkezzen, meghatározott tanulmányokat
folytasson, továbbá, hogy - beleegyezése esetén - meghatározott gyógykezelés
nek vagy gyógyító eljárásnak vesse alá magát, valamint hogy vegyen részt a párt
fogó felügyelő által szervezett csoportos foglalkozáson vagy a pártfogó felügye
lői szolgálat közösségi foglalkoztatójának programja szerinti más foglalkozáson.
m BH 1982, 401.
212 INTÉZKEDÉSEK
Lényeges, hogy az említett esetkörök közül a pártfogolt beleegyezésére kizárólag

a gyógykezelés, illetve gyógyító eljárás alá vetése kapcsán van szükség, amely
ből - argumentum a contrario — az következik, hogy a további különös esetkörök
viszonylatában a pártfogolt hozzájárulásától függetlenül elő lehet írni azokat. Végül
kiemelést igényel, hogy a Btk. 71. § (3) bekezdése értelmében a (2) bekezdésbeli
felsorolás csupán példálózó jellegűnek tekinthető, hiszen az ott felsorolt magatartá
si szabályokon kívül más magatartási szabályok is előírhatóak, különös tekintettel
a bűncselekmény jellegére, az okozott kárra és az elkövető társadalmi beilleszke
dése esélyeinek növelésére. A leggyakoribb ilyen, külön nem nevesített magatartási
szabály a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése lehet, természetesen abban az
esetben, ha a közvetítői eljárás - és így a tevékeny megbánás (Btk. 29. §) - törvényi
feltételei hiányoznak.
A fentiek mellett, a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama alatt alkalmazott
pártfogó felügyelet elrendelése esetén az ügyészség a gyanúsított részére maga
tartási szabályként, illetve kötelezettségként előírhatja, hogy a bűncselekménnyel
okozott kárt, vagyoni hátrányt, az adóbevétel-csökkenés, a vámbevétel-csökkenés
összegét vagy a bűncselekmény elkövetési értékét térítse meg, más módon gondos
kodjon a sértettnek adandó jóvátételről, meghatározott célra anyagi juttatást telje
sítsen vagy a köz számára munkát végezzen, valamint, hogy előzetes hozzájárulása
esetén pszichiátriai vagy alkoholfüggöséget gyógyító kezelésben vegyen részt [Be.
419. § (2) bek.].
Az előírt magatartási szabálynak olyannak kell lennie, amely megfelel az in
tézkedés céljának, elsősorban a speciális prevenció szempontjainak. A pártfogolt
rendszeres figyelemmel kísérése elsősorban arra irányul, hogy a pártfogolt ne
kövessen el újabb bűncselekményt, erkölcsi magatartása pozitív irányban változzon.
Példának okáért a bíróság külön magatartási szabályként előírta adott esetben, hogy
a pártfogolt folyamatosan végezzen munkát, folytassa tanulmányait és tartózkod
jon éjszakai szórakozóhelyek látogatásától, miután a pártfogolt életvitele és erkölcsi
magatartása a bűnpártolás elkövetése előtt is kifogásolható volt. Emiatt a bíróság
szükségesnek látta az elkövető erkölcsi fejlődésének helyes irányba való terelé
sét, valamint annak megakadályozását, hogy „ismét züllött személyek társaságába
kerüljön”.480 Nem írható elő olyan magatartási szabály, amely nem az intézkedés
célját szolgálja és a pártfogolt magánéletébe az intézkedés céljával össze nem egyez
tethető beavatkozást jelent.
Adott esetben a bíróság külön magatartási szabályként előírta, hogy a „terhelt
(...) a bűntársaival a pártfogó felügyelet tartama alatt sem levelezési, sem személyes
kapcsolatot nem tarthat”. Ugyan a Btk. 71. § (2) bekezdésének a) pontja lehető
vé teszi külön magatartási szabályként annak előírását, hogy a pártfogolt bizonyos
480 BH 1985, 47.

213
A pártfogó felügyelet
személyekkel ne tartson kapcsolatot, azonban ennek célja, hogy a „pártfogókat

kivonja bűntársainak vagy más- személyeknek olyan káros befolyása alól, amely
veszélyeztetné a pártfogó felügyelet céljának elérését”. Az adott esetben a terhelt
és bűntársa együttes bűnelkövetése alkalomszerű volt, emellett közöttük mintegy
három éve közelebbi kapcsolat áll fenn. „Márpedig az ilyen, esetleg házasságkö
tést is eredményezhető, bensőséges kapcsolatnak az adott büntetőjogi intézkedéssel
történő korlátozása nem felel meg a szóban levő jogintézmény fentebb kifejtett céljá
nak.’'181 Szintén törvénysértő volt olyan magatartási szabály előírása, hogy a pártfo
golt kérjen bocsánatot a szüleitől, és költözzön albérletbe vagy munkásszállásra. Az
előbbi ugyanis „formálisan is teljesíthető, így az intézkedés céljának elérésére nem
alkalmas”. Az utóbbi pedig „tartalmilag a lakáshasználati jog megvonását jelenti,
tehát egy polgári jogviszony megszüntetését eredményezné, amelyre azonban az
intézkedés keretében nincs lehetőség”.482
A magatartási szabályok megszegéséhez a jogalkotó különböző jogkövet
kezményeket fűz. Feltételes ügyészi felfüggesztés esetén, ha az eljárás megszün
tetésének vagy más okból történő felfüggesztésének nincs helye, az ügyészség az
eljárás folytatását rendeli el, ha a gyanúsított a pártfogó felügyelet szabályait vagy
a feltételes ügyészi felfüggesztésről szóló határozattal előírt magatartási szabályo
kat súlyosan megszegi, illetve a kötelezettségét nem teljesíti és az nem is várható
[Be. 420. § (2) bek. c) pont]. Ha a határozott idejű szabadságvesztésből vagy az
életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt a párt
fogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, a büntetés-végrehajtási
bíró a feltételes szabadságot megszünteti [Bv. tv. 190. § (1) bek.]. A próbára bocsá
tás alatt a magatartási szabályok enyhe fokú megszegésekor a próbaidőt a bíróság
meghosszabbíthatja egyszer egy évvel, a magatartási szabályok súlyos megszegé
sekor a próbára bocsátást meg kell szüntetni és büntetést kell kiszabni [Btk. 65. §
(4) bek. 2. mondat; 66. § (1) bek. c) pont]. Jóvátételi munka mellett alkalmazott
pártfogó felügyelet esetén, ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését nem igazol
ja, vagy a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegi, a bíróság büntetést
szab ki. Ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését egészségügyi okból nem
tudja igazolni, a jóvátételi munka elvégzése igazolásának határideje egy alkalom
mal legfeljebb egy évvel meghosszabbítható [Btk. 68. § (2) bek.]. A végrehajtásá
ban felfüggesztett szabadságvesztés büntetésnél a magatartási szabályok súlyos
megszegése esetén a büntetést végre kell hajtani [Btk. 87. § c) pont]. Ez utóbbira
példa, amikor a „terhelt teljesen kivonta magát a pártfogó felügyelet alól, minden
ellenőrzés lehetőségét eleve meghiúsítani törekedett”. A terhelt bejelentett lakó
helye csak formálisan állt fenn, alkalmilag a barátainál húzódott meg, személyi
48' BH 1987, 35.

4,2 BH 1984, 184.
214 Intézkedések
igazolványát elvesztette, pótlásáról nem gondoskodott. A magatartási szabályokat

ismerte, ennek ellenére sem a pártfogónál, sem a rendőrkapitányságon nem tett
eleget jelentkezési kötelezettségének. A pártfogó megkísérelte felhívni az elkövetőt,
hogy jelenjen meg a hivatalos helyiségében, azonban az ítéletben feltüntetett címen
nem volt megtalálható, és eredménytelen volt a BM lakcímnyilvántartó osztályá
hoz küldött megkeresés is. Végül a terheltet csak elfogatóparancs alapján sikerült
kézre keríteni.483
Lényeges ügyészi jogosítvány, hogy kisebb súlyú magatartási szabályszegés
esetén az ügyészség a külön magatartási szabályok megváltoztatását is indítvá
nyozhatja [Bv. tv. 314. § (3) bek. d) pont].
A pártfogó felügyelet időtartama járulékos intézkedésként az adott szabad
láb-forma tartamához igazodik, emiatt időtartamának külön meghatározása szük
ségtelen.484 A Btk. 70. § (1) bekezdése garanciális okból rögzíti ugyanakkor, hogy
ez a tartam fő szabályként legfeljebb 5 év, míg életfogytig tartó szabadságvesz
tésből történő feltételes szabadságra bocsátás esetén legfeljebb 15 év lehet. A (2)
bekezdés pedig rögzíti, hogy a jóvátételi munka előírása mellett elrendelt pártfo
gó felügyelet addig tart, amíg a jóvátételi munka végzésére kötelezett a jóvátételi
munka elvégzését nem igazolja, de legfeljebb egy évig. Kiemelhető még, hogy az
ügyészség indítványára a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt pártfogó felügyeletét
megszünteti, ha a pártfogó felügyelet fele része, de legalább egy év eredményesen
eltelt, és annak szükségessége már nem áll fenn [Bv. tv. 68. § (8) bek.].
A büntetőeljárás során pártfogó felügyelői véleményt készíttethet a bíróság, illet
ve az ügyészség (Be. 202. §). Ez véleményt tartalmaz a terhelt életviszonyairól, csalá
di, egészségi, lakáskörülményeiről, iskolai végzettségéről, szaktudásáról, jövedelmi
viszonyairól stb. Ebben a pártfogó felügyelő valamely külön magatartási szabály
előírását is javasolhatja, valamint tájékoztatást adhat arról, hogy a terhelt képes-e és
vállalja-e a magatartási szabályok teljesítését, illetve a sértett hozzájárul-e a részére
adandó jóvátételhez.
A pártfogó felügyeletet a Pártfogó Felügyelői Szolgálat országos és megyei
hivatalainál működő pártfogó felügyelők hajtják végre, egyéb szervek, például
a rendőrség tevékeny közreműködése mellett [Bv. tv. 310. § (4) bek.]. A Pártfogó
Felügyelői Szolgálat tevékenységéről a 8/2013. (VI. 29.) KIM. rendelet rendelkezik.
A pártfogó felügyelet végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló
feladatokról pedig legújabban a 9/2018. (VI. 11.) IM rendelet 65-66. §-ai, valamint
121. §-a tartalmaznak részletszabályokat.
m BH 1981, 307.
4M BH 1982, 77.
Az elkobzás 215
5. Az elkobzás
Az elkobzást már az Csemegi-kódex is szabályozta, a büntetések között. Az elkob

zás az 1961. évi Btk.-ban intézkedés, és ekként nyert szabályozást az 1978. évi, végül
a jelenleg hatályos Btk.-ban is. Az elkobzás célja a bűncselekmény elkövetéséhez
szorosan kapcsolódó dolgok elvonása útján az újabb bűncselekmény megelőzése.
A jogintézmény ugyan nem céloz megtorlást, az intézkedést elszenvedők ezt általá
ban ilyenként élik meg. Az elkobzás ugyanis a dolog tulajdonjogától való végleges
megfosztást jelent. Az elkobzott dolog tulajdonjoga a törvény erejénél fogva az
államra száll, ha törvény eltérően nem rendelkezik [Btk. 72. § (6) bek.].
Az elkobzás akár önállóan, akár büntetés vagy mellékbüntetés mellett, illetve más
intézkedéssel egyidejűleg is alkalmazható. Sőt - és ez az intézkedési jelleget húzza alá -
az elkobzást még akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor, kóros elme
állapot vagy törvényben meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt nem
büntethető [Btk. 72. § (4) bek. a) pont]. Alkalmazására tehát bizonyos esetekben anya
gijogi értelemben vett bűncselekmény hiányában is sor kerülhet, vonatkozásában nem
érvényesül tehát a büntetések kapcsán kivételt nem tűrő nulla poena síné culpa elve.
Az elkobzás alkalmazása fő szabály szerint, a törvényi feltételek fennállása ese
tén kötelező. Egyes esetekben az elkobzás elrendelése azonban nem megengedett
[Btk. 72. § (3) bek.]. Bizonyos körülmények között pedig az elkobzás elrendelése
méltányosságból mellőzhető (Btk. 73. §), kivéve az említett törvényhelyen meghatá
rozott kivételek esetében. Amennyiben az elkobzás és a vagyonelkobzás feltételei is
fennállnak, a vagyonelkobzást kell elrendelni [Btk. 72. § (5) bek.].
A törvény taxatíve felsorolja azon dolgokat, amelyek elkobzás alá esnek.
El kell kobozni a bűncselekmény eszközét, illetve azt a dolgot, amelyet a bűn
cselekmény eszközeként szántak [Btk. 72. § (1) bek. a) pont],
A bűncselekmény elkövetésének eszköze tekintetében meg kell jegyezni, hogy
a (tisztán) gondatlan bűncselekmények esetében fogalmilag nem beszélhetünk a cse
lekmény eszközéről, tehát elkobzásnak nincs helye.485 Ugyanis az eszköz használata
a cselekmény megtervezését, azaz általában a szándékosság tudati oldalát képe
ző előrelátást jelenti. Eszköz elkobzásáról tehát az uralkodó nézet szerint csupán
a szándékos, vagy esetleg vegyes bűnösséggel elkövetett bűncselekmények vonat
kozásában lehet szó. A törvény szóhasználatából kitűnik, hogy az eszköz elkobzását
akkor is el kell rendelni, ha csupán büntetendő előkészület valósult meg. A bűncse
lekmény eszközének azon dolgokat kell tekinteni, amelyekkel a bűncselekmény
tényállását megvalósították. Adott esetben a bíróság a kötőgépek és nem a prog
ramfájlok elkobzását rendelte el, mivel a kötőgépek nélkül a hamis márkajelzésű
485 BH 1992, 511.

216 Intézkedések
zoknik előállítása, azaz az áru hamis megjelölésének bűntette nem valósulhatott

volna meg.486 Amennyiben a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsér
tésének elkövetési tárgya egy átmásolt számítógépes program volt, az adathordozó
elkobzása nem mellőzhető. Az adott esetben a terhelt barátai révén a saját számító
gépének merevlemezére másolt több programot, anélkül, hogy ezekért a jogosultnak
jogdíjat fizetett volna. A bíróság elkobozni rendelte a számítógép winchesterét, amit
a Legfelsőbb Bíróság is megerősített, mivel az eszközül szolgált a bűncselekmény
elkövetéséhez. Ugyanis az elkövetés „nélkülözhetetlen és közvetlen eszköze” volt
az adathordozó winchester, „a programok átvétele és felhasználása ennek révén
történt”.487
Azonban az elkövetési magatartáshoz az elkövető által szükségszerűen fel
nem használt dolog nem az elkövetés eszköze. A gumióvszerek ezek alapján nem
minősülnek az üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntette elkövetési eszközének, így
nem kobozhatok el (BH 1999, 399.). Az összefüggés hiánya miatt a baseballütő mint
eszköz elkobzására azért nem látott lehetőséget a Legfelsőbb Bíróság, mert azt nem
az elkövető, hanem a sértett használta, aki ellen nem indult büntetőeljárás.488 Nem
tekinthető a gépkocsi a bűncselekmény elkövetési eszközének, ha azt az elkövető
csak a helyszín megközelítésére és elhagyására, esetleg a lopott dolog elszállítására
használja.489 Az eszköz elkobzása a feltételek megvalósulása esetében mindig köte
lező, még ha a dolog egyszerű, önmagában veszélytelen hétköznapi tárgy is.490 Adott
esetben a terhelt a verekedés során hosszú fémsarkú cipőjének sarkával a sértettet
fejbe vágta úgy, hogy az benne maradt a sértett koponyájában. A bíróság az elkövető
tulajdonában álló bal lábas női félcipő elkobzását nem mellőzhette.491
El kell kobozni azt a dolgot, amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre (a
bűncselekmény produktuma, olyan dolog, amely a bűncselekményt megelőzően
nem létezett, létrejötte a tényállás megvalósulásának közvetlen eredménye). Ebben
az esetben a dolog tulajdonosának kiléte és az elkövetésről való tudomása nem rele
váns [Btk. 72. § (1) bek. b) pont].
Ilyen elsősorban az elkövető által készített hamis közokirat [Btk. 342. § (1) bek.
a) pont I. ford.], az utánzott pénz, bélyeg, vagy hamis készpénz-helyettesítő fizeté
si eszköz [Btk. 389. § (1) bek. a) pont I. ford.; 391. § (1) bek. a) pont I. ford.; 392. §
(1) bek. b) pont]. Már a bűncselekmény előtt is létezett, azaz e pont alapján nem koboz
ható el meghamisított vezetői engedély, illetve személyi igazolvány.492 Nem tekinthe
487 BH 2002, 43.

487 BH 2000, 288.
488 BH 1999, 539.
489 BH 1985, 338.
498 BH 1987, 338.
491 BH 1994, 15.
492 BH 1990, 245.; BH 1990, 172.
Az elkobzás 217
tő a bűncselekmény közvetlen termékének az ellopott tárgy értékesítéséből befolyt

pénzösszeg, annak elkobzására nincs lehetőség,493 erre nézve a hatályos jog szerint
vagyonelkobzás alkalmazható, vagy - mint látni fogjuk - a büntetőeljárásban magán
félként fellépő sértett polgári jogi igényének való helyt adásra kerülhet sor.
El kell kobozni azt a dolgot, amire a bűncselekmény elkövették, vagy a bűncse
lekmény befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak, tehát a bűn
cselekmény elkövetési tárgyát.
Az 1998. évi LXXXVII. törvény óta erre bármely bűncselekmény (amennyi
ben fogalmilag ez nem kizárt) és bármely dolog vonatkozásában lehetőség van.
A törvény nem tartalmaz értelmező rendelkezést a fogalom tartalmára nézve, így
azt esetenként kell megállapítani. Ebbe a körbe tartozik például - nem a hamis vagy
utánzott, hanem - a meghamisított közokirat, pénz, bélyeg vagy készpénz-helyet
tesítő fizetési eszköz [Btk. 342. § (1) bek. a) pont II. ford.; 389. § (1) bek. a) pont II.
ford.; 391. § (1) bek a) pont II. ford.; 392. § (1) bek. a) pont]; a lőfegyver és a lőszer
(Btk. 325. §); az önkényuralmi jelképek (Btk. 335. §); valamint a vámellenőrzés alól
elvont nem közösségi áru [Btk. 379. § (1) bek. a) pont]. Nem tartozik azonban ide
a költségvetési csalás elkövetése esetén a befizetési kötelezettség alól elvont adó.494
El kell kobozni azon dolgokat, amelyek birtoklása a közbiztonságot veszélyez
teti vagy jogszabályba ütközik. Ebben az esetben a dolog tulajdonosának kiléte és
az elkövetésről való tudomása nem releváns.
A közbiztonságra különösen veszélyes eszközök felsorolását a 175/2003.
(X. 28.) Korm. rendelet melléklete tartalmazza. E körbe tartozik többek között
a 8 centimétert meghaladó szúróhosszúságú vagy vágóélü szúró- vagy vágóesz
köz, a rugóskés, a csúzli, az íj, az ólmosbot, a boxer, a gázspray, a lőfegyveru
tánzat. Az ítélkezési gyakorlat ide sorolja a baseballütőt is, mint az ütés erejét,
hatását növelő eszközt.495 Releváns ezen kívül a lőfegyverekről és lőszerekről
szóló 2004. évi XXIV. törvény 2. §-a és melléklete, valamint a fegyverekről és
lőszerekről szóló 253/2004. (Vili. 31.) Korm. rendelet. Ide tartozik emellett a Btk.
459. § (1) bekezdés 23. pontjában említett nemzetközi szerződés által tiltott fegyver,
mint például az 1997. szeptember 18-án elfogadott Oslói egyezményben megha
tározott gyalogsági akna (1998. évi X. törvény), vagy az 1993. január 13-án aláírt
Párizsi egyezményben (kihirdette az 1997. évi CIV. törvény) meghatározott vegyi
fegyver. Ezeken kívül más jogszabály is meghatározhat olyan dolgokat, amelyek
birtoklása tiltott. Ilyen lehet például egyes veszélyes anyagok birtoklása (a kémiai
biztonságról szóló 2000. évi XXV törvény 2. és 30. §), vagy valamely védett termé
szeti érték birtoklása [a természet védelméről szóló 1996. évi Lili, törvény 4. § e)
493 BH 1993, 208.

BH 2000, 479.
495 BH 1999, 539.
218 Intézkedések
pont; 42. § (3) bek. b) pont]. Az átalakított gépkocsi birtoklása akkor veszélyezteti
a közbiztonságot, ha a forgalomban való részvétele a többi járműre vagy a szemé
lyekre állandó és közvetlen veszélyt jelent.
El kell kobozni azt a sajtóterméket, amelyben a bűncselekmény megvalósult.
A sajtótermék fogalmát a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 203. § 60. pontja határozza meg. Ide tartoz
nak a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy
hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért
valamely természetes vagy jogi személy szerkesztői felelősséget visel, és amelynek
elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz
való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formá
tumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.
Nem lehet elrendelni az elkobzást
- az 1. és 3. pont szerinti esetben [Btk. 72. § (3) bek.] - tehát a bűncselekmény
eszköze és tárgya kapcsán -, ha a dolog nem az elkövető tulajdona és a tulajdonos
az elkövetésről előzetesen nem tudott, ha az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi
kötelezettség nem zárja ki;
- ha a bűncselekmény büntethetősége elévülés folytán megszűnt. Ennek időtarta
ma értelemszerűen legalább 5 év [Btk. 72. § (7) bek.].
Az el kobozhatóság elévülése nem abszolút elévülési határidő, azaz ebben az
esetben is szó lehet az elévülés félbeszakadásáról és nyugvásáról, ugyanis a jogal
kotói szándék az volt, hogy az elkobzás alkalmazhatósága „az elkobzásra alapot adó
bűncselekmény büntethetősége elévüléséhez” igazodjék. Ez a határidő tehát speciá
lis elévülési határidő. Ebből következik, hogy amíg az elkobzásra alapot adó bűncse
lekmény büntethetősége nem évül el, addig az elkobzás alkalmazására is lehetőség
van. Ha pedig a Btk. 35. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülést félbeszakítja
a büntetőügyben eljáró hatóságnak az elkövető ellen, a bűncselekmény miatt foga
natosított cselekménye, a félbeszakítás napján az elévülés határideje és egyben az
elkobzás alkalmazhatóságának határideje - ismét elkezdődik. Lényegében ugyanez
érvényes a Btk. 35. §-ának (2) bekezdésében foglalt, az elévülés nyugvására vonat
kozó rendelkezése tekintetében is.496 Amennyiben a bűncselekmény már elévült,
de az elkobzás még nem. az elkobzást el kell rendelni. Mindezeknek azonban nyil
vánvalóan mindössze addig volt értelme, amíg a 1978. évi Btk. öt évnél rövidebb
- hároméves - elévülési időt is ismert. A jelenlegi joghelyzetben ugyanis nem
képzelhető el olyan helyzet, hogy a bűncselekmény elévülése hamarabb következ
zen be az elévülésre irányadó minimális elévülés időnél.497
BH 1993, 275.
«" BH 1985, 3.
219
Az elkobzás
Az eszköz és az elkövetési tárgy elkobzása kivételesen mellőzhető (Btk. 73. §),

amennyiben az a bűncselekmény súlyával arányban nem álló és méltánytalan hátrányt
jelentene az elkövetőre, illetve a tulajdonosra. Alkivételt képez ezen szabály alól - tehát
az elkobzás mégsem mellőzhető méltányosságból ha azt nemzetközi kötelezettség
kizátja; ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el; kábítószer-keres
kedelem, kábítószer birtoklása, kábítószer készítésének elősegítése, kábítószer előállí
tásához szükséges anyaggal visszaélés, új pszichoaktív anyaggal visszaélés, teljesít
ményfokozó szerrel visszaélés, egészségügyi termék hamisítása, méreggel visszaélés,
ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés, természetkárosítás, állatkínzás, orvhalá
szat, orvvadászat, tiltott állatviadal szervezése, ózonréteget lebontó anyaggal vissza
élés, radioaktív anyaggal visszaélés, nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés,
robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, lőfegyverrel vagy lőszerrel vissza
élés, nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés, haditechnikai termékkel
vagy szolgáltatással visszaélés, kettős felhasználású termékkel visszaélés vagy veszé
lyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése esetén.
Az elkobzás méltánytalansága tekintetében az elkövető (tulajdonos), illetve csa
ládja és környezete is vizsgálat alá esik; méltánytalan az elkobzás, ha a fent említettek
ellehetetlenülését okozza. Méltányosságból mellőzte a bíróság a traktor elkobzását
a következő esetben. A terhelt egyéni gazdálkodó, a vádbeli napon ittasan a trak
torával a legelőre ment, hogy ott nem ölési szándékkal a haragosain bosszút álljon.
A sértetteket többször, közvetlenül veszélyeztetve megközelítette a traktorral, ennek
következtében az egyik sértett súlyos testi sérülést szenvedett. A terhelt elkövet
te a súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntettét. A bíróság megítélése
szerint az erőgép elkobzása a bűncselekmény súlyával arányban nem álló, méltány
talan hátrányt jelentene, mivel „a terhelt földje műveléséhez, állatai ellátásához ezt
az erőgépet használja, és más olyan eszköz nincs a birtokában, amellyel azt pótolhat
ná”.498 Méltányosságból mellőzte az elkobzást a bíróság abban az esetben is, amikor
a terhelt aranyérméket próbált meg átvinni tranzitutasként az országon. A terhelt bár
elkövette a csempészet bűntettét, csupán igazgatási szabályt sértett, ez pedig nem
járt a magyar vámérdek veszélyeztetésével. Emiatt az érmék elkobzása aránytalan,
méltánytalan hátrányt jelentett volna.499
Az elkobzás intézkedésként való szabályozását, mint láttuk, indokolja az a tény
is, hogy alkalmazására egyes esetekben bűnösség nélkül is sor kerülhet. Az elkob
zást előíró törvényi rendelkezésekben szereplő bűncselekmény kifejezést tehát
egyes esetekben büntetendő cselekményként kell értelmezni. Az elkobzásnak nem
akadálya, hogy az elkövető gyermekkor, kóros elmeállapot miatt nem büntethető,
ugyanis ezen esetekben a bűncselekmény tárgyi oldala maradéktalanul megvalósul
498 BH 1995, 618.

m BH 1991, 139.
220
Intézkedések
(Btk. 16. §, Btk. 17. §). Ugyanakkor egyéb elsődleges büntethetőségi akadály (jogel
lenességet vagy bűnösséget kizáró ok), például jogos védelem, vagy tévedés esetén
az elkövetés eszközének elkobzása kizárt.500
6. A vagyonelkobzás
A vagyonelkobzás sokáig büntetésként élt a hazai büntetőjogi szankciórendszerben,

lényege az elkövető (bármilyen eredetű) vagyonának elvonásával történő hátrány
okozás volt.501 Az 1978. évi Btk. 1998. évi módosítása nyomán jelentősen vesztett
büntetési jellegéből, hiszen csak az a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon
esett vagyonelkobzás alá, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során
vagy azzal összefüggésben szerzett. Az 1998. évi LXXXVII. törvény (hatályos
volt 1999. március 1. napjától) módosításai nyomán a vagyonelkobzás elvesztet
te represszív jellegét, ugyanis megszűnt a nem bűncselekményből eredő vagyon
elkobzásának lehetősége. A tartalmi változás azonban nem érintette a vagyonelkob
zás mellékbüntetésként való besorolását a szankciófajták közé. A 2001. évi CXXI.
törvény 14-15. §-ai (hatályos volt 2002. április 1. napjától) intézkedésként szabá
lyozták a vagyonelkobzást (1978. évi Btk. 77/B-77/C. §), felismerve az annak jelle
gében már 1998-ban bekövetkezett alapvető változásokat. A törvényhozó emellett
az elkobzás számos addigi esetkörét áthelyezte a vagyonelkobzás körébe. A 2003. évi
II. törvény 6. §-a az 1978. évi Btk. 77/B. § (1) bekezdésébe egy e) pontot iktatott be,
kötelezővé téve a vagyonelkobzást arra a vagyonra, amely az adott vagyoni előny
tárgya volt (hatályos volt 2003. március 1. napjától). A 2001. évi módosítás előtt
erre az esetre az 1978. évi Btk. 77. § (1) bekezdés f) pontja vonatkozott. A törvény
indoklása szerint 2001-ban „a jogalkotó figyelmét elkerülték azok a gyakorlatban
előforduló esetek, amikor a passzív vesztegetés tettese az adott jogtalan vagyo
ni előnyt nem szerzi meg, azt a hatóságnak átadja és a hatósággal együttműködve
segít a bűncselekmény felderítésében”. Ezt a megoldást fenntartotta a Btk. is.
A vagyonelkobzás a mai szankciórendszerben nem a megtorlásképpen alkal
mazott vagyontól megfosztást, hanem sokkal inkább a kriminális eredetű vagyon
elvonását célozza, mivel az elkövető legálisan szerzett vagyonát fő szabály szerint
nem érinti. A vagyonelkobzás önállóan, illetve büntetés, valamint intézkedés
mellett alkalmazható. Amennyiben elkobzásra és vagyonelkobzásra egyaránt lehe
tőség van, a vagyonelkobzást kell elrendelni [Btk. 72. § (5) bek.].
500 BH 1994, 231.; BH 1993, 154.

501 Áttekintésként lásd Hollán Miklós: Vagyonelkobzás - bűncselekményekből eredő vagyon elvonása.
Budapest, 2008.
A vagyonelkobzás 221
A vagyon tekintetében annak polgári jogi fogalmából kell kiindulni.

A büntetőtörvény értelmező rendelkezést is tartalmaz, amely a vagyon fogal
mát kiterjesztve (tisztázva) kimondja, hogy vagyonon annak hasznát, a vagyo
ni értékű jogot, követelést, továbbá bármely, pénzben kifejezhető értékkel bíró
előnyt is érteni kell (Btk. 76. §). A vagyonelkobzást mindig konkrét vagyontár-
gy(ak)ra kell elrendelni, eleget téve a szankció határozottsága követelményének.
A törvény meghatározza, hogy konkrétan mely vagyoni körre terjed ki a vagyon
elkobzás kötelezettsége.
1. El kell rendelni a vagyonelkobzást a bűncselekményből származó vagyonra,
amelyet az elkövető akár közvetlenül a bűncselekmény megvalósítása során, akár
közvetve, azzal összefüggésben szerzett.
A vagyongyarapodást bruttó értéken kell számolni. Lényeges, hogy csak a tény
leges vagyongyarapodás esetében lehet elrendelni az intézkedést, azaz a vagyon
szerzés ígéretekor nem. A Btk. 74. § (1) bekezdés a) pontja alapján kell elkobozni
a bűncselekmény elkövetésért kapott díjat is.
2. Ha a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során
vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon már nincs meg, a vagyonelkobzás kiter
jed a helyébe lépett vagyonra.
Ebben az esetben a vagyonelkobzást nemcsak a még meglévő vagyon erejéig
kell elrendelni, hanem mindaz vagyonelkobzás alá esik, amelyet az elkövető vagy
más ténylegesen megszerzett.
3. El kell kobozni azt a vagyont, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából
az ehhez szükséges vagy ezt könnyítőfeltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy
arra szántak.
A vagyonelkobzás elrendeléséhez szükséges, de egyben elegendő is ilyenkor
a bűncselekmény büntetendő előkészületének megvalósítása. A vagyont célzato
san a bűncselekmény elkövetéséhez kell szolgáltatni, de a törvény nem tartalmaz
utalást arra nézve, hogy azt fel is kell használni.
4. El kell kobozni az adott vagy ígért vagyoni előny tárgyát is.
Ez alatt a pont alatt az olyan vagyon elkobzására nyújt lehetőséget a törvény,
amelyet a vesztegetés elfogadásának (Btk. 291. §) vagy a hivatali vesztegetés elfo
gadásának (Btk. 294. §) elkövetője még nem szerzett meg, például tettenérés vagy
a hatósággal történt együttműködés miatt. Amennyiben a passzív vesztegető az
adott vagyoni előnyt megszerezte, a vagyonelkobzás a Btk. 74. § (1) bekezdés a)
pontja alapján lehetséges.
5. El kell kobozni azt a vagyont, amellyel más gazdagodott, akár magánsze
mélyről, akár gazdálkodó szervezetről legyen szó.
Ez a szabály érvényes a jogutódra, tehát amennyiben a gazdagodott személy meg
halt, vagy a gazdálkodó szervezet átalakult, jogutódjának a bűncselekmény elköve
tésből eredő vagyonát kell elkobozni.
222
Intézkedések
A Btk. 74/A. §-ában a jogalkotó - szokatlan módon - a vagyonelkobzás bizo

nyos eseteiben megfordította a bizonyítási terhet a vagyonelkobzás alá eső vagyon vi
szonylatában. Az alábbi esetekben tehát törvényi megdönthető vélelem szól a szerzett
vagyon bűnös eredete mellett. Nem a vádhatóságnak kell tehát bizonyítania a vagyon
bűnös eredetét, hanem az elkövetőnek nyílik lehetősége arra, hogy a vagyon törvé
nyes eredetét bizonyítsa a büntetőeljárásban. Amennyiben a vagyon törvényes erede
tének bizonyítása sikerre vezet, a vagyonelkobzás erre a vagyonra nem mondható ki.
A bizonyítás sikertelensége esetén azonban adott esetben olyan vagyon is vagyonel
kobzás alá kerülhet, amely nem bizonyítottan származik bűncselekményből. A Btk.
74/A. § (1) bekezdése alapján ide tartozik bármiféle további bírói mérlegelés szüksé
gessége nélkül:
1. az a vagyon, amelyet az elkövető a bűnszervezetben való részvétele ideje
alatt szerzett;
2. a kábítószer forgalomba hozatala, illetve az azzal való kereskedés elkövetésé
nek ideje alatt szerzett vagyon;
3. az üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett embercsempészés elköve
tésének ideje alatt szerzett vagyon.
Emellett a Btk. 74/A. § (2) bekezdése számos olyan bűncselekményt, illet
ve bűncselekményi változatot sorol fel, amelyek kapcsán az ellenkező bizonyítá
sáig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni, és vagyonelkobzást kell
elrendelni az elkövető azon vagyonára is, amelyet a büntetőeljárás megindítását
megelőző öt évben szerzett, ha a vagyon, illetve az elkövető életvitele az igazol
ható jövedelmi viszonyaihoz, személyi körülményeihez képest különösen arány
talan. Ezekben az esetekben tehát nem a bűncselekmény effektív elkövetési ideje,
hanem a büntetőeljárás elrendelését megelőző ötéves időintervallum során szerzett
vagyon esik - ellenkező bizonyításig — vagyonelkobzás alá. További feltételként
támasztja a törvény ugyanakkor a bíróság mérlegelését: a vélelem csak akkor él,
ha az elkövető életvitele és igazolt jövedelme különös aránytalanságot mutat. Ilyen
bűncselekmény például - egyebek mellett - az emberkereskedelem, a kerítés, egyes
korrupciós bűncselekmények (például a vesztegetés), a terrorcselekmény, a zsaro
lás, a pénzmosás stb.
Nem rendelhető el vagyonelkobzás:
- a bűnösségi vélelemmel érintettek esetkörök viszonylatában arra a vagyonra,
amelyet az elkövető bizonyítottan törvényesen szerzett.
Ez a szabály [Btk. 74/A. § (3) bek.] értelemszerű, hiszen az elkövetőt terhe
lő bizonyítási teher teljesítése, a vélelem megdöntése esetén lehetővé teszi, hogy
a törvényes eredetű vagyon ne kerüljön elvonásra;
- Arra a vagyonra, amely a büntetőeljárás során érvényesített polgári jogi igény
fedezetéül szolgál.
A vagyonelkobzás 223
A polgári jogi igény a büntetőeljárásban magánfélként fellépő sértett azon

kívánalmát jelenti, amely révén a bűncselekménnyel a vagyonában okozott kár
megtérítését követelheti [Be. 55. § (1) bek.]. Az ún. adhéziós eljárás arra biztosít
lehetőséget a sértettnek, hogy ne kelljen külön polgári pert indítania a bűncselek
ménnyel okozott kárának megtérítése iránt, hanem erre a büntetőeljárás kereté
ben is sor kerülhessen. Miután ilyen esetekben a polgári jogi igény tárgya (például
az ellopott gépkocsi) és a vagyonelkobzás tárgya (a gépkocsi vagy annak pénzben
kifejezett ellenértéke) egybeesik, mindkettő elrendelése kétszeres értékelést jelen
tene. A sértett reparációs igényének előtérbe állítása végett ezért a jogalkotó ilyen
esetekben a polgári jogi igény elsőbbsége mellett teszi le a voksát.
- Arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek.
A jóhiszeműen és ellenérték fejében történő szerzést - a szubjektív és objektív
méltányolható helyzet egyidejű meglétére is figyelemmel - a polgári jog is a legki
emeltebb védelemben részesíti [például a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi
V. törvény (Ptk.) 5:39. § (2) bek.; 5:174. §]. Erre tekintettel indokolt a büntetőjogban
is, hogy az ilyen módon szerző személy jogai elsőbbséget élvezzenek az államnak
a vagyonelkobzásra vonatkozó igényével szemben.
Ha más a vagyont jóhiszeműen és ellenérték fejében szerezte, akkor a vagyon
elkobzást pénzösszegben kifejezve, az elkövetővel szemben kell elrendelni.
Pénzösszegben kell elrendelni a vagyonelkobzást emellett akkor is, ha a vagyon
már nem lelhető fel, vagy a vagyonelkobzás alá eső és a vagyonelkobzással nem
érintett vagyon egymástól nem (vagy csak aránytalan nehézség árán) lenne elkü
löníthető.
A vagyonelkobzás vagyontól való végleges megfosztást jelent. Az elkobzott
vagyon tulajdonjoga fő szabályként ipso iure az államra száll. Az elkobzott vagyon
sorsáról azonban törvény ettől eltérően rendelkezhet. A vagyonelkobzásra - az
elkobzáshoz hasonlóan - akkor is lehetőség van, ha az elkövető gyermekkor, kóros
elmeállapot vagy törvényben meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt
nem büntethető, ha megrovásban részesítették, vagy ha az a kölcsönzött kulturá
lis javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvényben meghatározott
különleges védelem időtartama alatt nem hajtható végre. A Bv. tv. 323. §-a alap
ján a vagyonelkobzás foganatosítása a bírósági végrehajtó feladata. A végrehajtó
eljárásának részletszabályait a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi Lili, törvény
210/C—210/G. §-ai rendezik. A külföldi bíróság által kiszabott és végrehajtható
vagyonelkobzás végrehajtását bizonyos feltételek mellett a magyar hatóságok átve
hetik, illetve a magyar bíróság által jogerősen elrendelt vagyonelkobzás végrehajtá
sa egyes esetekben átadható annak az államnak, amelynek területén az elkobzás alá
eső dolog található [a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII.
törvény 4. § (1) bek. d) pont, 60/B-E. §].
224 Intézkedések
7. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele
Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele mint büntetőjogi intézkedés,

tipikusan a 21. századi technológiai modernizáció következményeként értékelhető.502
Az ún. „offline” tárgyak viszonylatában ugyanis továbbra is a bevettnek tekinthető
elkobzás alkalmazása lehet a megfelelő intézkedés. A bűnözés ugyanakkor napjaink
ra egyre inkább áttevődik az „online” világba, tehát az interneten keresztül valósul
meg. Ez a helyzet pedig új törvényi megoldások kialakítására kell, hogy indítsa a tech
nikai változásokkal lépést tartani óhajtó jogalkotást. Ennek eklatáns példája a hazai
büntetőjogunkban elsőként a Btk.-ban megjelenített új szankció, amely a bűncselek
ménnyel összefüggésbe hozható online tartalmak elérhetetlenségére kötelezést
célozza. A miniszteri Indokolás - meglehetősen szűkszavúan - mindössze annyit
állapít meg a kodifikáció mellett érvelve, hogy
[a] törvény új intézkedésként bevezeti az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné

tételét. Amennyiben a hozzáférhetetlenné tételt büntetőeljárás során kényszerintézke
désként rendelték el, annak biztosítására szükséges kiterjeszteni a zártörés alkalmaz
hatóságát. A jogalkalmazói gyakorlat szerint ugyanígy indokolt a számítástechnikai
rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés kényszerintézkedés megsértését
is szankcionálni.
A Btk. 77. § (1) bekezdése nyomán véglegesen hozzáférhetetlenné kell tenni azt
az elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatot, a) amelynek hozzáférhetővé
tétele vagy közzététele bűncselekményt valósít meg; b) amelyet a bűncselekmény
elkövetéséhez eszközül használtak; vagy c) amely bűncselekmény elkövetése útján
jött létre. A (2) bekezdés értelmében továbbá az elektronikus adat végleges hozzá
férhetetlenné tételét akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor, kóros
elmeállapot, vagy törvényben meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt
nem büntethető, illetve ha az elkövetőt megrovásban részesítették.
Ezen intézkedési nem dogmatikailag tehát az elkobzáshoz, valamint a vagyon
elkobzáshoz áll közel, elrendelésének esetkörei erre is tekintettel - némileg leegy
szerűsített formában - leképezik az elkobzásra vonatkozó esetköröket. Véglegesen
elrendelendő például az elektronikus hírközlő hálózaton (így elsősorban az interne
ten) közzétett, gyermekpornográfiát (Btk. 204. §) megvalósító felvétel hozzáférhe
tetlenné tétele. A véglegesség utólagos feloldására törvényi lehetőség nincs.
502 Vö. Gaiderné Hartmann Tímea: Elektronikus adatok ideiglenes és végleges hozzáférhetetlenné tétele -
egy új jogintézmény első évei. Magyar Jog, (2015) 2., 106-115. o.
A kényszergyógykezelés 225
A Bv. tv. 324. § (1) bekezdése értelmében az elektronikus adat végleges hozzá
férhetetlenné tételének teljesítésére alapvetően az elektronikus kereskedelmi szol
gáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások
egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CV1II. törvényben meghatározott tárhelyszol
gáltató köteles. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét a bírósági
végrehajtó hajtja végre.
E szankciónem alkalmazása jelenleg még igen csekély. így 2014-ben és 2015-
ben egyetlenegyszer sem, míg 2016-ban 2, 2017-ben 5, végül 2018-ban 4 esetben
került rá sor. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben az intézkedésben a jövőben ne
lehetne potenciál. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy az állampolgárok életében
a jövőben még inkább az online térbe áttevődő jellegére figyelemmel az elektroni
kus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének szankciókénti alkalmazása lényege
sen növekedni fog.
8. A kényszergyógykezelés
A kényszergyógykezelés intézkedés büntetőjogi létjogosultsága régóta jogirodal

mi viták kereszttüzében áll.503 Hazánkban a III. Bn. vezette be (biztonsági őrizet
elnevezéssel) e büntetőjogi intézkedés lehetőségét a beszámítási képességgel nem
rendelkező elkövetők vonatkozásában. A korábbi rendelkezések értelmében az
ilyen személyeket felmentésüket követően át kellett adni az egészségügyi ható
ságoknak további intézkedés végett. A bűncselekmény tényállása megvalósítása
mellett a személy közveszélyes állapota volt az intézkedés alkalmazásának feltétele.
Az 1961. évi Btk. az alanyi oldalon biológiai okok fennállását határozta meg felté
telként, az intézkedés végrehajtását a közigazgatási hatóságok végezték. Az 1978.
évi Btk. a feltételek közé az elkövetett cselekményre, valamint a hipotetikus bünte
tés mértékére vonatkozó ismérveket is beillesztett. Ezt a megoldást átvette a Btk.
is. A 78. § (1) bekezdés szerint személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó
büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendel
ni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell
attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége
esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.
A kényszergyógykezelés - noha ezt a Btk. 63. §-a explicite nem rögzíti - önál
lóan alkalmazandó intézkedés, mellette büntetés vagy mellékbüntetés kisza
bása, valamint más önálló intézkedés alkalmazása kizárt. Ennek indoka, hogy
503 Részletesen lásd Gúla Krisztina Petra: Búnhódés bűnösség nélkül - a kényszergyógykezelés patológiája
a hazai szabályozás és nemzetközi tapasztalatok tükrében. Magyar Jog, (2018) 7-8., 401-406. o.
226 Intézkedések
a kényszergyógykezelés kizárólag olyan elkövetővel szemben alkalmazható intéz

kedés, aki elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető [Btk. 17. § (1)
bek.]. Ebből fakadóan pedig az ilyen személy cselekménye anyagi jogi értelemben
sem minősül bűncselekménynek, büntetés kiszabása, illetve büntetés helyett alkal
mazható más intézkedés alkalmazása tehát már a nulla poena síné culpa/crimine
elve alapján is kizárt. A kényszergyógykezelés mellett elkobzás, vagyonelkobzás,
valamint elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének alkalmazása
ugyanakkor lehetséges [Btk. 63. § (4) bek.].
A kényszergyógykezelés elrendelésének négy konjunktív feltételét határoz
za meg a törvény:
- az első törvényi feltétel, hogy az elkövetett cselekmény személy elleni erősza
kos, vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény legyen;
- a második feltétel, hogy emiatt az elkövető a Btk. 17. § (1) bekezdésében foglalt
bűnösséget kizáró ok (kóros elmeállapot) miatt nem büntethető;
- az alanyi oldalra vonatkozó következő - harmadik - feltétel, hogy alappal lehet
tartani attól, hogy az elkövető újabb, hasonló cselekményt fog elkövetni;
- végül a fenti feltételek egyidejű megléte ellenére is. a kényszergyógykezelés
elrendelésének csupán abban az esetben van helye, ha a cselekményre a bírósági
állásfoglalás szerint - az elkövető normális elmeműködése esetén - 1 évi szabad
ságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.
a) A Btk. azért beszél büntetendő cselekményről, mivel anyagi jogi értelem
ben teljes bűncselekmény megvalósulásáról a bűnösség hiánya miatt nem lehet szó.
Azt, hogy a cselekmény milyen bűncselekménynek minősülne, teljes egészében
a tárgyi oldal alapján kell eldönteni. Az 1978. évi Btk. nem határozta meg a személy
elleni erőszakos és a közveszélyt okozó bűncselekmény fogalmát. Ehelyett az emlí
tett törvény miniszteri Indokolása sorolta fel, hogy elsősorban mely bűncselek
ményekre kellett itt gondolni (például emberölés, testi sértés stb.). Ezzel szemben
a Btk. 459. § (1) bek. 26. pontja egy részletes és taxatív felsorolást ad a személy elle
ni erőszak bűncselekmények köréről. így például ilyen cselekménynek minősül az
emberölés, az emberrablás, a szexuális erőszak, a hivatalos személy elleni erőszak,
a terrorcselekmény, a rablás stb. Véleményünk szerint a joggyakorlatban problémát
okozhat ugyanakkor, hogy a taxáció nem tartalmaz olyan - egyébként a kriminoló
giai tapasztalatok szerint gyakorta súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekmé
nyek „előszobájának” tekinthető - deliktumokat, mint amilyen például a zaklatás
vagy a garázdaság.
Nincs ugyanakkor önálló legáldefiníció a közveszélyt okozó cselekmények
körére, ezért ebben a körben abból érdemes kiindulni, hogy a Btk. mely bűncselek
mények viszonylatában határozza meg tényállásszerű eredményként a közveszélyt.
Ilyen természetesen mindenekelőtt maga a közveszély okozása (Btk. 322. §), vala
mint az explicit törvényi felsorolás miatt a terrorcselekmény [Btk. 314. § (4) bek.].
A nyelvtani értelmezés alapján nem sorolható ide ugyanakkor a zaklatás másnak

közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével való megfenyegetésével
elkövethető bűncselekményi változata [Btk. 222. § (2) bek. a) pont II. ford.], tekin
tettel arra, hogy itt nem effektíve megvalósult közveszélyről, hanem csupán annak
félelemkeltési célzatú kilátásba helyezéséről lehet szó.
Lényeges, hogy a bírói gyakorlat szerint a gondatlan bűncselekmények nem
tartoznak a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmé
nyek körébe. Ugyanis a törvényben megjelölt személy elleni erőszakos bűncse
lekmények szándékos bűncselekmények, és a hasonló cselekmények jövőbeni el
követésének veszélye is csak szándékos bűncselekmények el követelésénél jöhet
számításba. Gondatlan elkövetésnél e feltétel megvalósulása fogalmilag kizárt. Az
adott esetben a kóros elmeállapotú terhelt és a sértett közösülni akart, amikor a ter
helt gyufát gyújtott, hogy megnézze a sértett szeméremtestét, ám a sértett szemé
remtestén a szőrzet, majd a sértett ruhája is meggyulladt, és a szakszerű orvosi
kezelés ellenére meghalt. A terhelt, miután gondatlanságból követte el az emberö
lést, kényszergyógykezelés alá nem vehető.504
b) A kényszergyógykezelés elrendelésének második, az elsővel szoros kapcso
latban álló feltétele, hogy a büntetendő cselekményt elkövető személy a Btk. 17. §
(1) bekezdésébe foglalt büntethetőséget kizáró ok következtében nem büntethe
tő. Azaz az illető személy a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában
követte el, amely képtelenné tette őt a cselekmény következményeinek felismerésé
re, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen. Ilyenkor - a bűnösség
hiánya folytán - a bíróság felmentő ítéletet hoz, amelyben az elkövető kényszergyógy
kezelését elrendeli [Be. 566. § (3) bek.].
E feltétel értelmében, az olyan esetekben, amikor az elkövető beszámítási
képessége a kóros elmeállapota folytán nem kizárt, csupán korlátozott [Btk. 17. §
(2) bek.], a kényszergyógykezelés elrendelésének nincs helye, hanem - korlátlanul
enyhíthető - büntetés kiszabására, vagy - amennyiben ennek törvényi feltételei
fennállnak - más intézkedés alkalmazására kerülhet sor. A korlátozott beszámítási
képességgel rendelkező kóros elmeállapotú személy cselekménye ugyanis anyagi
jogi értelemben bűncselekmény, így dogmatikai értelemben a normális elmeműkö-
désü személyekkel esik egy megítélés alá.
Amennyiben a Btk. 17. § (1) bekezdésében foglalt körülményen kívül egyéb
büntethetőséget kizáró ok áll fenn, a kényszergyógykezelés elrendelése törvény
sértő, ha a kényszergyógykezelés feltételeként előírt büntetendő cselekmény nem va
lósul meg. Azaz adott esetben a jogos védelemben való cselekvés tényét nem érinti
a cselekvő elmeállapota, tehát a beszámítási képességgel nem rendelkező elkövetőnek
504 BH 1987, 423.

228 Intézkedések
is javára kell írni az ilyen helyzet fennállását,505 büntetendő cselekmény hiányában

kényszergyógykezelésére nem kerülhet sor.
c) Az alanyi oldalra vonatkozó feltétel, hogy alappal lehet tartani attól, hogy az
elkövető újabb, hasonló cselekményt fog elkövetni. A Btk. nem definiálja a személy
elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekményhez hasonló cselekmény
fogalmát, de az a korábban kifejtettek alapján meghatározható. Ezen, lényegében
prognosztikus kritérium a bíróság azon mérlegelésén alapszik, hogy a jövőre
nézve várható-e, hogy az elkövető ismét társadalomra veszélyes - és korábbi tetté
hez hasonló - cselekményt fog elkövetni. Ebben a körben természetesen az igazság
ügyi elmeorvos-szakértői véleménynek is kiemelt szerepe van.
Amennyiben a jogerős határozat meghozatalának idejére a terhelt meggyó
gyult, azaz vele szemben a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei már nem
állnak fenn, az intézkedés nem rendelhető el.506
d) További feltétel, hogy az elkövetett cselekmény fiktív büntetése az egyévi
szabadságvesztést meghaladná. Ezen nem a Btk. különös részében az egyes bűn
cselekményekre megállapított büntetési tétel maximumát kell érteni, hanem egy
hipotetikus büntetés mértékét. Ebben a körben ismét a bíróság mérlegelésének
van determináló jelentősége. Ezt úgy kell megállapítani, mintha a bűncselekmény
megvalósult volna. Ennek vizsgálata során a tárgyi büntetéskiszabási tényezők
mérlegelésére kell szorítkoznia a bíróságnak. E feltétel célja a kisebb tárgyi súlyú
cselekmények miatti kényszergyógykezelések elrendelésének kiszűrése.
A kényszergyógykezelés relatíve határozatlan tartamú intézkedés, a bíró
ság előre nem határozza meg annak letelte napját. A kényszergyógykezelés ugyan
is addig tart, ameddig szükségessége fennáll [Btk. 78. § (2) bek.j, azaz a hasonló
cselekmény elkövetésének veszélye megszűnt. Erről az évente (illetve kérelemre)
tartandó felülvizsgálat alkalmával tárgyaláson kell a bíróságnak meggyőződnie.
Ezen kívül az intézet orvosa azonnal előterjesztést tesz a bíróságnak a kényszer
gyógykezelés megszüntetésére, ha a beteg állapota ezt indokolja [Bv. tv. 327. §
(1) bek.]. A kényszergyógykezelés tartamának határozatlanságából következően
ismételt elrendelése a végrehajtás alatt kizárt.507
Itt szükséges megemlíteni, hogy az 1978. évi Btk.-t 2010. május 1. napjától mó
dosító 2009. évi Bn. a kényszergyógykezelést - a magyar büntetőjog történetében
egyedülálló módon, ám végül kérészéletűén - relatíve határozottá tette, amikor az
1978. évi Btk. 74. § (3) bekezdésében úgy rendelkezett, hogy a kényszergyógy
kezelés legfeljebb a kóros elmeállapotú személy által megvalósított cselekmény
re megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő ideig, életfogytig tartó
505 BH 1993, 724.

BH 2001, 352.
BH 1991, 420.
szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény esetén legfeljebb húsz évig tart

hatott. Ha ezt követően az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltéte
lek fennállása miatt szükséges volt, a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézet
ben kellett elhelyezni. E garanciális szabály lényege tehát az volt, hogy a például
súlyos testi sértés miatt kényszergyógykezelésre ítélt, kóros elmeállapotú személy
ne tölthessen több időt a kényszergyógykezelésben, mint ahány év szabadságvesz
tést - az említett bűncselekmény kapcsán 3 évet - normális elmeműködés mellett
kaphatott volna. Ez a szabály ugyanakkor - jóllehet a nulla poena sine lege elvé
vel a relatíve határozatlan megoldásnál nagyobb összhangban volt - nem váltotta
be a hozzá fűzött gyakorlati reményeket, azért csupán 2013. június 30. napjáig volt
hatályban, azt a Btk. már nem vette át.
A végrehajtás érdekében a bíróságra háruló feladatokról a 9/2018. (VI. 11.) IM
rendelet 73-74. §-ai rendelkeznek. Az intézkedés realizálására speciális zárt intéz
ményt állítottak fel, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI),
amely az egészségügyi és a büntetés-végrehajtási intézetek jellemzőit egyesíti.
[Bv. tv. 325-341. §, a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykeze
lés végrehajtásáról, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
feladatairól szóló 13/2014. (XII. 16.) IM rendelet].
A kényszergyógykezelés végrehajtására alapvetően a pszichiátriai betegek inté
zeti gyógykezelésének szabályait kell alkalmazni (az egészségügyről szóló 1997. évi
CLIV. törvény 189-201/B. §). Eltérés elsősorban a kapcsolattartás joga és a beteggel
szemben alkalmazható kényszerítő eszközök, valamint a felülvizsgálati határidők
szempontjából tapasztalható. A kényszergyógykezelt 6 hónap eltelte után adaptá
ciós szabadságra bocsátható |Bv. tv. 338. § (1) bek.]. A gyógykezelés során a beteg
egyes jogai (például egészségügyi beavatkozás visszautasításának joga) korlátozot-
tabban érvényesülnek, azonban csak olyan mértékben és tartamban kerülhet sor
a jogok korlátozására, amennyiben a közvetlen veszélyeztető magatartás elhárításá
hoz az szükséges és azzal arányos. Az emberi méltóság nem korlátozható.
A szabadságvesztés büntetés végrehajtása alatt kóros elmeállapotúvá vált
elítéltek kezelését szintén az IMEI végzi, arra alapvetően a kényszergyógykezelés
szabályai irányadóak, a Bv. tv. 56. és 110. §-aiban írt kiegészítésekkel. Amennyiben
a kényszergyógykezelés feltételei nem állnak fenn maradéktalanul, azonban a terhelt
gondozása, gyógykezelése szükséges, a hatóság értesíti az illetékes egészségügyi
szervet, amely a polgári eljárás szabályai szerint dönt a kezelés szükségességéről.508
508 Vö. 1997. évi CLIV. törvény 189-201. §; BH 1982, 452.

V. A büntetés kiszabása
1. A büntetés kiszabásának elvei..........................................................................................................................231

2. A halmazati büntetés és az összbüntetés.................................................................................................... 240
a) A halmazati büntetés................................................................................................................................ 240
b) Az összbüntetés.......................................................................................................................................... 252
3. A büntetés enyhítése.......................................................................................................................................... 261
4. A büntetés kiszabása egyezség esetén......................................................................................................... 266
5. A bűnismétlés........................................................................................................................................................ 268
6. A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések...................................................... 281
aj A bűnszervezet-fogalom kialakulása..................................................................................................... 283
b) A bűnszervezet-fogalom értelmezése a Kúria gyakorlatában........................................................286
c) A bűnszervezet fogalom folyamatos tágításának büntető anyagi jogi következményei....... 290
d) Az ítélkezési gyakorlat által generált alkotmányos problémák...................................................... 290
e) A bűnszervezet fogalom szűkítésére irányuló törekvések a bírói gyakorlatban........................295
f) Aktuális kérdések a bűnszervezett elkövetéssel kapcsolatban..................................................... 298
7. Szankciós beszámítási szabályok....................................................................................................................301
a) Az előzetes fogvatartás, a bűnügyi felügyelet és a szabálysértési büntetések
beszámítása............................................................................................................................................. 301
b) A már végrehajtott büntetés vagy intézkedés beszámítására vonatkozó szabályok............ 304
1. A büntetés kiszabásának elvei
A büntetés kiszabásának elveit meghatározó 80. § (1) bekezdés öt büntetéskisza

bási tényezőt emel ki:
a) a büntetést a Btk.-ban meghatározott keretek között, a büntetés céljának
(79. §) szem előtt tartásával kell kiszabni, azaz a büntetés kiszabásánál a társada
lom védelme, az általános és egyéni megelőzés szempontjai az irányadók;
b) a büntetésnek igazodnia kell a cselekmény tárgyi súlyához;
c) a büntetésnek igazodnia kell a bűnösség fokához;
d) a büntetésnek igazodnia kell az elkövető társadalomra veszélyességéhez;
é) a büntetés kiszabásánál a bíróságnak értékelnie kell az egyéb enyhítő és sú
lyosító körülményeket.
a) A törvényben meghatározott keretek azt jelentik, hogy a bíróság az adott bűn

cselekmény miatt csak a törvényben rögzített büntetési nemet vagy nemeket, illetve
intézkedés(eke)t alkalmazhatja, amely során az ún. együttalkalmazási tilalmakra is
figyelemmel kell lennie. Lényeges továbbá, hogy az adott büntetési nem - generális
vagy speciális - büntetési tételkeretén belül kell a büntetést kiszabnia. Ettől lefelé
232 A BÜNTETÉS KISZABÁSA
eltérni általánosságban is a büntetés enyhítésének (Btk. 82. §) keretében, felfe

lé viszont csak a törvényben kifejezetten rögzített esetekben (például halmazati
büntetés) lehet.
b) A cselekmény tárgyi súlya kitétel Btk.-ban való megjelenítésével a jogal
kotó lényegében a joggyakorlatban korábban is elterjedt szóhasználatot vette át az
1978. évi Btk.-ban olvasható „a cselekmény társadalomra veszélyessége” megjelö
léssel szemben, tartalmilag azonban a kettő egymással lényegében azonosítható. így,
miként arról jelen tankönyv első kötetében már részletesen volt szó, a társadalomra
veszélyesség, más néven materiális jogellenesség a bűncselekmény-fogalomnak az
egyik központi eleme [Btk. 4. § (2) bek.]. A bűncselekmény-fogalom többi eleméhez
képest objektív természetű, ugyanakkor a Btk. által absztrakt módon sértőnek vagy
veszélyeztetőnek nyilvánított magatartás tényállási elemeinek társadalomra veszé
lyességének mértékét a büntetési tétel súlya mutatja. így a büntetés kiszabás során
a konkrét elbírálandó cselekmény társadalomra veszélyességét, azaz tárgyi súlyát
kell a bíróságnak értékelnie, magyarán szubjektíve megítélnie, hogy a Btk. által
meghatározott szankciók közül és a tételkereten belül, mely büntetési vagy intézke
dési forma, illetve milyen súlyú büntetés arányos a konkrét cselekmény tárgyi súlyá
val. A cselekmény tárgyi súlyát (tárgyi társadalomra veszélyesség) meghatározzák
a cselekmény következményei, a sértett (passzív alany) és az elkövetési tárgy jellem
zői és a bűncselekmény szituációs elemei (az elkövetés módja, eszköze, helye, ideje).
c) A büntetéskiszabás körében figyelembe veendő további lényeges körülmény az
elkövető bűnösségének foka. A törvény eltérő büntetési tételkereteket határoz meg
a szándékos és - amely deliktum esetében a gondatlanságból történő elkövetés is bünte
tendő - a gondatlan elkövetés esetére. Amint azt alább tárgyaljuk, a szándékosság eseté
ben az egyenes szándék, vagy a gondatlan elkövetés esetén a tudatos gondatlanság fő
szabályként nem, kivételesen ugyanakkor lehet súlyosító körülmény, míg az eshetőle-
ges szándék és a hanyag gondatlanság általában a büntetést enyhítő tényezőnek számít.
A bűnösség fokával függ össze a bűncselekmény indítéka és célzata is, így a büntetés
mértékének meghatározásánál ezeket is figyelembe kell venni. Már itt kiemelendő, hogy
a dolus directus, dolus eventualis, luxuria, illetve a negügentia csak akkor szolgálhat
nak súlyosabb vagy éppen enyhébb elbírálás alapjául, ha az adott bűncselekmény nem
szükségszerűen, vagy legalábbis tipikusan éppen az adott bünösségi formával követhe
tő el. Azaz, egy célzatos bűncselekmény esetén a szándék egyenes volta nem alapoz
hatja meg a súlyosabb elbírálást, hiszen a bűncselekmény megállapításánál e bünösségi
fok tipikus. Ugyanez vonatkozik egyéb tényállási elemekre is.509
d) A büntetés kiszabásánál az elkövető társadalomra veszélyességét (alanyi
társadalomra veszélyesség) is figyelembe kell venni. A büntetést mindig a konkrét
vádlottal szemben kell kiszabni. Megjegyzendő, hogy a bűnelkövető nem általában,
509 BH 1992, 443.; BH 2002, 258.

A büntetés kiszabásának elvei 233
hanem az elkövetett cselekménye folytán jelent veszélyt a társadalomra. Vitatott,

hogy a jelenlegi magyar büntetőjog a klasszikus büntetőjog arányossági elvén
nyugszik, vagy az elkövető jövőbeni magatartására is következtetni kell az elköve
tő társadalomra veszélyességének vizsgálatakor. Itt is kiemelendő, hogy a 23/1990.
(X. 31.) AB határozatban a halálbüntetés alkotmányosságáról Szabó András párhu
zamos véleményében kifejti az alábbiakat:
Nem a büntetés hatásossága, célbeteíjesítö alkalmassága és egyöntetűsége a büntetés

alkalmazás alapja, hanem az az elv, hogy bűn büntetlenül nem maradhat, illetve, hogy
a bűn büntetést érdemel... .a célra nem tekintő, szimbolikus, jogépségi megtorló bünte
tés egyet jelent az arányos büntetés elvével. Az arányos büntetés elve kizárja a célbün
tetést, mert a célbüntetés nem a tett súlyához való arányítást, hanem a célhoz mért
viszonyítást kívánja meg és teszi lehetővé. A tettes személyiségállapota viszont jogál
lamban nem lehet a büntetés alapja. A jogépségi büntetés, a megtorló arányos bünte
tés sokkal humánusabb a látszólag humánus nevelő célbüntetésnél, mert nem érinti
személyiségemet, személyi autonómiámat és lelkiismereti szabadságomat. A büntető
jogi büntetéskiszabás logikája nem cserélhető fel a nevelés és a gyógyítás logikájá
val, ha meg akar maradni az igazságszolgáltatás kereteiben... az arányos büntetés elve
azért is egyedül lehetséges alkotmányos jogállami büntetés, mert egyedül ez fér össze
a jogegyenlőség eszméjével. Minden egyéb tekintet a jogegycnlőtlenség deklarálása
volna, hiszen szükségképpen az egyén valamilyen személyiségi állapotát vagy státusát
tekintené a büntetés zsinórmértékének és nem a tettet.
Véleményünk szerint bár Szabó András párhuzamos véleménye nem jogforrás, így
a büntetéstani iskolák közötti vitát nem döntheti el, továbbá meghatározónak sem
tekinthető a hatályos magyar büntetőjog szempontjából, mégis útmutató jellegű. Ennek
megfelelően az elkövető jövőbeni esetleges „veszélyessége” nem vehető figyelembe
a büntetőeljárás ezen szakaszában a társadalomra veszélyesség kategórián belül. Úgy
gondoljuk, hogy olyan, más bűncselekményeknél minősítő és privilegizáló esetekként
szabályozott körülmények kerülhetnek itt elsősorban értékelésre, amelyek adott esetben
olyan bűncselekményhez kapcsolódnak, amely kapcsán külön törvényi értékelést nem
kaptak [például hivatalos személy (bíró, ügyész) magánemberként követ el csalást].
e) A büntetésnek továbbá igazodnia kell az egyéb súlyosító és enyhítő körülmé
nyekhez is. A bűncselekmény, az elkövető társadalomra veszélyessége és a bűnös
ség foka maga is súlyosító és enyhítő jelleggel bír, a 80. § azonban külön említést
tesz az „egyéb” súlyosító és enyhítő körülményekről, amelyek a büntetés céljá
nak megvalósulása szempontjából bírnak jelentőséggel. Ezek köre változhat, azaz
a bíróság olyan súlyosító és enyhítő körülményeket is figyelembe vehet egy adott
ítéletben, amelyet egyetlen korábbi ítélet sem tartalmazott. Az ítélkezési gyakor
lat egységessége miatt iránymutatás vált szükségessé; ettől vezérelve alkotta meg
korábban a Legfelsőbb Bíróság a 12. sz. Irányelvét a súlyosító és enyhítő körülmé

nyek értékeléséről - amelyet azonban később hatályon kívül helyezett. A Büntető
Kollégium (a továbbiakban: BK) kiadta az irányelvet helyettesítő 154. sz. állásfogla
lását a büntetéskiszabás során értékelendő tényezőkről, amelyet az 56. BKv váltott
fel, és amely - többek között - az alábbiakat tartalmazza:
A bíróság által megállapított minősítéshez kapcsolódó büntetési keret - figyelembe

véve a Btk. Általános Része rendelkezéseit is - büntetést meghatározó alapvető ténye
ző. Ez jelöli ki azokat a határokat, amelyek között a súlyosító és enyhítő - összefogla
lóan a büntetést befolyásoló - körülmények a büntetést alakíthatják. A büntetést befo
lyásoló körülményeket tehát nem elvont általánosságban, nem mechanikusan, hanem
a konkrét ügy lényeire vonatkoztatva kell értékelni. Valamely, általában súlyosítónak
vagy enyhítőnek tartott tényezőt akkor lehet a konkrét ügyben is ilyenként értékelni,
ha az indok, amely miatt annak súlyosító vagy enyhítő hatása van, az adott ügyben is
megállapítható. Ugyanazon tény más cselekmény vagy más elkövető vonatkozásában
közömbös vagy ellenkező hatású is lehet. Általánosságban szólva, a büntetést befolyá
soló tény nyomatéka annál nagyobb, minél nagyobb mértékben áll fenn az indok, amely
miatt az adott körülménynek enyhítő vagy súlyosító hatása van. A bünösségi körülmé
nyeket egymással egybevetve, összefüggésükben kell értékelni. Nem a számuk, hanem
az adott esetben meglevő hatásuk a döntő a büntetés meghatározásánál.
Azonos jelentőségű enyhítő és súlyosító körülmények egymás hatását semlegesít

hetik. Lehetséges, hogy a súlyosító körülményeknek együttesen vagy közülük egy
nek olyan nagy nyomatéka van, hogy az a szemben álló körülmények hatását telje
sen kioltja, és az enyhítő körülmények mellett is sor kerülhet a büntetési keret felső
határának megfelelő büntetésre.510
Az egyes bűncselekményeknél súlyosabban vagy enyhébben minősülő esetként
szabályozott körülmény az ilyen minősített esetet nem tartalmazó más bűncse
lekmények elbírálásánál súlyosító vagy enyhítő lehet. A Btk. Általános Részében
meghatározott egyes büntethetöségi akadályok - például a jogos védelem, az
önkéntes elállás, az önkéntes eredményelhárítás stb. - megközelítésének büntetést
enyhítő hatása van. A bűncselekmény tárgyi súlyát olyan körülmény is befolyásol
hatja, amelyről az elkövetőnek a cselekmény véghezvitelekor nem volt tudomása,
vagy az utóbb következett be, ezért a bűncselekménynek a törvényi tényálláson
kívül eső következménye akkor is értékelésre kerülhet a büntetés kiszabásánál, ha
arra az elkövető tudata nem terjedt ki.
A kétszeres értékelés tilalma a büntetést befolyásoló körülmények értéke
lésénél is érvényes. A törvényhozó által tényállási elemként szabályozott, avagy
5,0 EBH 2000, 186.; BH 1998, 259.

a súlyosabb vagy enyhébb minősítést megalapozó körülményt nem lehet külön

enyhítőként vagy súlyosítóként is értékelni.
A vélemény megkülönbözteti a büntetést befolyásoló alanyi és tárgyi tényező
ket. Az alanyi tényezők közül a következőket tartjuk kiemelendőnek:
- A büntetlen előélet enyhítő körülmény, kivéve, ha az elkövető fiatalkorú vagy
a fiatal kort néhány évvel meghaladott fiatal felnőtt.
- A hivatalos személy javára ez csak akkor értékelhető, ha e minőségével a bűn
cselekmény nincs összefüggésben. Azonban nem értékelhető annak javára, aki
a bűncselekményt olyan beosztás felhasználásával követte el, melyben a büntetlen
előélet alkalmazási feltétel, és annak javára sem. aki sorozatosan követel bűncse
lekményeket. A legsúlyosabb büntettek elkövetői esetében is kevésbé bír jelentő
séggel.
- A büntetlen előélet általában nem enyhítő azok javára, akikkel szemben koráb
ban bíróság megrovást vagy próbára bocsátást alkalmazott. Sőt, ha ez utóbbiakat
ugyanolyan vagy hasonló cselekmények elkövetői javára alkalmazták, a korábbi
megrovás vagy próbára bocsátás súlyosító körülmény.
- A büntetett előélet általában súlyosító körülmény. Súlyosbító körülmény, ha az
elkövető visszaeső, ha a többszörös (erőszakos többszörös) visszaeső egyben külö
nös visszaeső is, és az is, ha az elkövető a visszaesést megalapozó büntetésen kívül
is büntetve volt. Önmagában a különös vagy többszörös visszaesés ugyanakkor -
lévén ezek a Btk. 89. § (1) bekezdése alapján a büntetési tételt megemelő hatással
bírnak - nem tekinthető súlyosító körülménynek.
- Ha az elkövető az ellene folyamatban levő büntetőeljárás hatálya alatt erről
tudva követte el a bűncselekményt, és ebből, az előző eljárás eredményétől függet
lenül, a személyének fokozott veszélyességére lehet következtetni, a büntetőeljárás
hatálya alatt történt bűnelkövetés súlyosbító körülmény.
- Súlyosbító körülmény a más ügyben alkalmazott felfüggesztett szabadságvesz
tés vagy feltételes szabadság próbaideje alatti, vagy kegyelem véglegessé válása
előtti elkövetés is.
- Közlekedési bűncselekmény tekintetében az elkövető kifogástalan közlekedési
előélete enyhítő, ezzel szemben korábbi közlekedési bűncselekménye vagy szabály
sértése súlyosbító.
- Általában súlyosító körülmény a csavargó életmód folytatása.
- A beszámítási képesség korlátozottsága - a Btk. 17. § (2) bekezdés alkalmazása
nélkül is - enyhítő körülmény.
- A fiatalkor önmagában nem enyhítő körülmény, de ilyennek értékelhető, ha az
elkövető a tizennegyedik évét kevéssé haladta meg az elkövetés időpontjában.
- Az időskor enyhítő körülmény. Általában a nyugdíjkorhatár meghaladása
tekinthető ilyennek, ugyanakkor véleményünk szerint ezen korhatárnak az utób
bi években történt fokozatos emelésére figyelemmel akár már ezt megelőzően is
enyhítő körülményt képezhet, ha például az elkövető a 60. életévét már betöltötte,

különösen akkor, ha ez testi vagy szellemi hanyatlással is együtt jár.
- Enyhítő körülmény, ha az elkövetőnek tartásra szoruló hozzátartozói - különös
képpen, ha kiskorú gyermekei - vannak, és azokról gondoskodik.
- Az iskolázatlanság lehet ugyan enyhítő körülmény, azonban ilyenként nem jöhet
figyelembe az olyan súlyosabb megítélésű cselekményeknél, amelyek eh'télendösé-
ge mindenki előtt nyilvánvaló (például emberölés, rablás). A kiemelkedő szakmai
ismeretek vagy átlagon felüli műveltség felhasználásával történt elkövetés viszont
súlyosító körülmény.
- Az önhibából történt bódult, vagy ittas állapotban elkövetés különösen súlyo
sító körülményként értékelendő az erőszakos vagy garázda jellegű, valamint élet
elleni, testi épség, valamint nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél.511
- A vezető vagy bizalmi állás felhasználásával történt elkövetés, illetőleg a máso
kat bűnelkövetésbe sodró szerep súlyosító körülmény.
- A társas vagy többes bűnelkövetés általában súlyosító körülmény.
- Súlyosító körülmény, ha az elkövető olyan bűncselekményt valósított meg,
amelyet meg kellett volna akadályoznia, de különösen, ha az beosztásából eredő
kötelezettsége lett volna.
- Enyhítő körülmény a bűncselekmény méltányolható indító oka, vagy ha a motí
vum a valóságos vagy vélt közérdeket szolgálta; illetve vagyon elleni bűncselek
ményeknél az elkövetőnek fel nem róható szűkös anyagi helyzet, vagy az elemi
szükségleteket sem biztosító megélhetési körülmények.512
- Az előre megfontolt szándék súlyosító körülmény.
- Az önfeljelentés lényegében mindig enyhítő körülmény. Nyomatékosan méltá
nyolandó, ha ennek folytán a bűncselekmény felderítése válik lehetővé, vagy azt
jelentős mértékben megkönnyíti.
- Gondatlan bűncselekmények elkövetésénél a hanyag gondatlanság enyhítő, míg
a tudatos gondatlanság foka súlyosító körülmény lehet.
- A bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás enyhítő körülmény, nyomatékkai
vehető figyelembe, ha felderítő jellegű. Tettenérés esetén csak akkor van jelentősé
ge, ha megbánással társul.513
- A tevékeny megbánás, az eredmény elhárítására irányuló tevékenység, a meg
bánást igazoló öngyilkossági kísérlet enyhítő, ezzel szemben a cselekmény után
tanúsított gátlástalanságot mutató további magatartás súlyosító körülmény.
- A rokkantság vagy a büntetés elviselését nehezítő személyi körülmény akkor is
enyhítő, ha a bűncselekmény elkövetése után következett be.
5.1 BH 2003, 307.

5.2 BH 1992, 444.
BH 1992, 291.; BH 1993, 213.; BH 1993, 480.
Az állásfoglalásban felsorakoztatott tárgyi tényezők közül a következőket

emelhetők ki:
- A kísérlet általában enyhítő - különösen, ha távoli. Azonban nem vehető figye
lembe az elkövető javára, ha a cselekmény kísérleti szakban megrekedése nem neki
tudható be.514
- A kitartó, fondorlatos, gátlástalan, garázda, veszélyes módon, vagy orvul elkö
vetés, valamint a kegyetlen, embertelen elkövetés akkor is súlyosító, ha ez utóbbit
a törvény külön minősítő körülményként nem tartalmazza.
- Az élet, testi épség elleni bűncselekményeknél a használt eszköz akkor tekint
hető különösen veszélyesnek, és így súlyosítónak, ha azzal szemben a védekezés
vagy az elhárítás gyakorlatilag kizárt, vagy rendkívül nehéz.
- A vagyon elleni bűncselekmények körében enyhítő körülmény, ha a kár vagy az
érték, illetőleg a vagyoni hátrány az alsó határt, súlyosító, ha a felső határt közelíti.
- A köznyugalom tartós vagy súlyos megzavarása, illetve a nagyobb nyilvános
ság előtti elkövetés - amennyiben nem tényállásban értékelt minősítő körülmény -
súlyosító körülmény.
- A sértett felróható közrehatása alapvetően enyhítő körülmény.515
- A cselekménnyel okozott - és törvény szerint nem minősített - anyagilag
mérhető jelentősebb káros következmények, továbbá a pénzben nem feltétlenül
kifejezhető, de egyéb hátrányok (különböző gyógytartamú sérülések, pszichikai
következmények, veszélyhelyzetek) általában súlyosító körülmények.
- Súlyosító körülmény, ha a sértett védekezésre képtelen vagy oltalomra szoruló
személy, terhes nő, vagy közeli hozzátartozó, illetőleg idős, beteg ember.516
- A sértett megbocsátása enyhítő körülmény.
- A bűnsegédi elkövetés általában enyhítő körülmény. Viszont a tevékenység
súlya és jellege folytán még a tettesi cselekményhez képest is súlyosabb büntetés
kiszabását eredményező büntetőjogi felelősségre vonás alkalmazása lehet indokolt,
ha a felbujtó a képzettsége és vezetőirányító szerepe alapján veszi rá a tetteseket
a sértett bántalmazására, amely végül annak a halálát eredményezi.517
- A bűncselekmény többszöri minősülése súlyosító körülmény.
- A folytatólagosságnak súlyosító hatása van és annál nagyobb, minél több
cselekményt foglal magában.
- A bűnhalmazat súlyosító körülmény.
- Valamely szabályszegés révén megvalósult bűncselekménynél a szabályszegés
durvasága vagy többszörössége súlyosító körülmény.
SM BH 2004, 90.
s,s BH 2000, 44.; BH 1999, 400.; BH 1999, 99.
5.6 BH 1998, 155.; BH 2003, 308.; BH 2001, 52.
5.7 BH 1994, 296.
- Az alkalomszerű elkövetés általában enyhítő körülmény.

- A társtettesség, valamint a társas bűnelkövetési forma (például bűnszövetség
ben történő elkövetés) súlyosító körülmény.
- A nem vesztegetési bűncselekmények korrupciós jellegű megvalósítása súlyo
sító körülmény.
- Enyhítő körülmény az elkövetéstől számított hosszabb időmúlás, de csökken
a nyomatéka, ha az időmúlást maga az elkövető idézte elő. A büntetőeljárás elhúzó
dása általában enyhítő körülmény.518
- Az elkövető általi kármegtérítés enyhítő körülmény.
- A bűncselekmények elszaporodottsága súlyosító körülmény (ez azonban nem
vehető figyelembe az erős felindulásban elkövetett emberölésnél és a jogos védelem
túllépése esetén).519
A Btk. 80. § (2) bekezdésére figyelemmel szükséges kiemelni a középmérték
kérdését. A Btk. büntetési rendszere, mint volt róla szó, fo szabályként relatíve hatá
rozott, ami azt jelenti, hogy a jogalkotó minden egyes bűncselekményre meghatároz
za a büntetés nemét, annak alsó és felső határát, az adott ügyben kiszabandó büntetést
pedig e határok között a bíróság állapítja meg. Ennek a rendszernek lényege a generá
lis maximum meghatározása, de megtalálhatók benne a büntetési tételkeretek mind
két irányban történő tágításának lehetőségei is (természetesen a generális maximum
érintetlenül hagyásával). Ez a viszonylag nagy bírói szabadság azt eredményezte
- nemcsak a közelmúltban, hanem száz évvel ezelőtt is -, hogy a bírói büntetéskisza
bási gyakorlat nem mutatott homogén képet, ami felvetette a jogbiztonság sérülésének
veszélyét is. Másrészt jelentkezett egy olyan probléma is, miszerint, számos esetben
a büntetési tételkeret középmértékénél jóval alacsonyabb egy adott bűncselekmény
esetén a büntetéskiszabási átlag. Azaz, például rablás alapesetét véve a 2-8 évig terje
dő tételkeret alapján történő kiszabott büntetések átlaga valahol 3 év körül mozgott.
Ez nem lehetséges, ha a bíróságok valóban egyenlő súllyal értékelik az enyhítő és
súlyosító körülményeket, hiszen elvileg azoknak a nagy átlagot tekintve egyenlő
mértékben kellene előfordulniuk. Ebből az következik, hogy a bíróságok nem a jogal
kotó szándéka szerint szabták ki a büntetéseket, hanem annál enyhébben. Hasonló
megfontolások alapján vezette be még az 1978. évi Btk.-ba az 1998. évi LXXXVII.
törvény 18. §-a 1999. március 1-jei hatállyal az ún. középmértékes büntetéskiszabást.
Ennek értelmében a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési
tétel középmértéke volt az irányadó. A középmértéket akként kellett megállapítani,
hogy a büntetési tétel alsó határához a felső és az alsó határ közötti különbözet felét kell
hozzáadni [1978. évi Btk. 83. § (2) bek.]. Tehát, ha semmilyen számba vehető enyhítő
vagy súlyosító körülmény nem volt, akkor értelemszerűen ezen ún. középmértékből
5.8 BH 2003, 177.

5.9 BH 2003, 225.
239
A büntetés kiszabásának elvei
kellett kiindulnia a bíróságnak és azt kellett kiszabnia. Mivel a gyakorlatban e bünte

téskiszabási módszer igen szigorította a kiszabott szabadságvesztéseket, a 2003. évi
II. tv. 88. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 2010. évi LVI. törvény ugyanakkor visszavezette az 1978. évi Btk.-ba a közép
mérték szabályát, amit a Btk. is fenntartott. A 80. § (2) bekezdés úgy rendelkezik,
hogy „határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel közép
mértéke irányadó. A középmérték a büntetési tétel alsó és felső határa összegének
fele.” A középmértéket tehát kizárólag határozott tartamú szabadságvesztés viszony
latában szükséges figyelembe venni, életfogytig tartó szabadságvesztés vagy más
büntetés - például elzárás, közérdekű munka, pénzbüntetés stb. - kapcsán nem.
Kiemelhető, hogy a büntetési tételek kapcsán általában a speciális minimum és
maximum alapján szükséges számolni. így a 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel
fenyegetett rablás kapcsán a szabadságvesztés középmértéke 5 év. Ahol azonban
a törvény csak speciális maximumról rendelkezik, speciális minimumról nem, ott érte
lemszerűen a generális minimum - felnőtt korú elkövető esetén a 3 hónap - az irány
adó. Ekként tehát a Btk. 342. §-a alapján 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett
közokirat-hamisítás esetén a középmértéket a 3 hónap és a 3 év összeadásával (39
hónap), majd ezen összeg elfelezésével kell kiszámolni (19 hónap 15 nap). Amennyiben
az egyébként irányadó különös részi büntetési tételkeret felső határát a Btk. valamely
szabálya megemeli, úgy a középmértéket az így felemelt tételkeret alapján kell kiszá
molni [Btk. 80. § (3) bek.]. Amennyiben tehát az elkövető 2 rendbeli rablást követett
el, amelyre a kiszabható halmazati büntetés 2-12 évig terjedő szabadságvesztés [Btk.
81. § (3) bek.], a középmérték (2+14)/2, tehát 7 év lesz.
Utalni szükséges még ismételten arra, hogy a törvényszöveg azon kitétele, amely
szerint „a büntetési tétel középmértéke irányadó”, azt jelenti, hogy itt nem kötelezően
irányadó, kógens szabályról, hanem csupán a büntetéskiszabást orientáló rendelke
zésről van szó. Miként a Btk. miniszteri Indokolása fogalmaz, a középmérték
„nem jelenti a tételkeret adta lehetőségek negligálását, vagy szűkítését, nem teszi
a büntetési rendszert abszolúte határozottá, és nem hoz létre büntetéskiszabási kény
szerhelyzetet sem. Semmi nem zárja ki azt, hogy a bíróság az egyes körülményeket
a saját belátása szerint vesse össze, értékelje. A törvényben tükröződik a jogalkotónak
az az elvárása is, hogy a bíróság adjon kimerítő indokolást a tételkeret adta lehetőség
kihasználásáról. A törvény rendelkezései nyilvánvalóan nem érintik a jogalkalmazás
elvi irányításának a büntetéskiszabási gyakorlat tapasztalatain alapuló megfontolásait.”
A bíróság tehát - akár felfelé, akár lefelé - szabadon eltérhet a középmértéktől, e vonat
kozásban azonban az ítéletben indokolási kötelezettsége áll fenn.
Végül megemlíthető még a Btk. 80. § (4) bekezdésében olvasható azon, a bírói mérle
gelést elvileg korlátozó szabály, amely szerint, ha a bíróság szabadságvesztést szab ki,
a büntetés mértékét a végrehajtás felfüggesztése, illetve a feltételes szabadságra bocsátás

lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával állapítja meg. Ez a rendelkezés a gyakorlat
ban ugyanakkor sok esetben lex imperfectának bizonyul, figyelemmel arra, hogy példá
ul a 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt számos enyhítő
körülmény mellett megvalósító elkövetőt a bíróság többnyire éppen arra figyelemmel
ítéli 2 évi - és nem például 2 év 2 hónap - szabadságvesztésre, mert a 2 évi szabadság
vesztés végrehajtása a Btk. 85. § (1) bekezdése alapján még éppen felfüggeszthető.
2. A halmazati büntetés és az összbüntetés
a) A halmazati büntetés
Amint tankönyvünk első kötetének utolsó fejezetében láttuk, a büntető anyagi jog ismer
bűncselekményi egységet és bűnhalmazatot. Az egység egyazon elkövető által, egyet
len bűncselekmény megvalósítását jelenti. Amennyiben pedig az elkövető egy vagy
több cselekménye több bűncselekményt valósít meg és azokat egy eljárásban bírálják
el, bűnhalmazat jön létre [Btk. 6. § (1) bek.]. A törvényi fogalomból is következően,
amennyiben az elkövető egy cselekménye révén létesül bűnhalmazat, úgy alaki halma
zairól, több cselekménnyel megvalósított több bűncselekmény esetén anyagi halmazai
ról szólhatunk. A bűnhalmazat legjelentősebb anyagi jogi következménye, hogy halma
zati büntetés kiszabásának van helye. Kiemelhető, hogy a látszólagos - alaki vagy
anyagi - bűnhalmazat esetkörei végeredményben bűncselekményi egységet képeznek,
esetükben tehát nem kerülhet sor halmazati büntetés kiszabására. Ugyanez a helyzet
a természetes, a törvényi, valamint a büntető eljárásjogi egység esetköreinél is.
Mivel a halmazati büntetés egy egységes büntetésnek számít, utólag nem vizsgálha
tó, hogy a bűnhalmazatban megállapított különböző bűncselekmények közül az egysé
ges büntetés keretében mely bűncselekmény miatt milyen tartamú büntetést szabtak ki.
A halmazati büntetés kiszabása egyszeri elítélést jelent, és ekként kell értékelni a bünte
tett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés és a visszaesés szempontjából is.
A Btk. 81. § (1) bekezdés nem értelmezhető akként, hogy bűnhalmazat esetében
minden esetben büntetést kell kiszabni, tehát - amennyiben ezek törvényi feltételei
valamennyi, a halmazaiban álló bűncselekmény viszonylatában fennállnak - bűnhal
mazat esetében is van lehetőség intézkedésként például megrovás vagy próbára bo
csátás alkalmazására. Nem lehet azonban akként eljárni, hogy a bíróság az egyik
bűncselekmény miatt a bíróság próbára bocsátást, a másik bűncselekmény miatt
pedig megrovást alkalmazzon.520
520 BH 1993, 272.

A halmazati büntetés és az összbüntetés 241
Amint említettük, anyagi jogi feltétele a halmazati büntetésnek a bűnhalmazat

megállapítása, míg eljárásjogi feltétele az, hogy a több bűncselekményt egy büntetőel
járásban bírálják el. Ha az egy büntetőeljárásban történő elbírálás lehetősége megvolt,
de ennek ellenére ezen egyes bűncselekményeket különböző eljárásokban bírálták el
és több szabadságvesztést szabtak ki, a törvényi feltételek megléte esetén összbüntetési
eljárást kell lefolytatni annak érdekében, hogy az elkövető utólagosan olyan helyzetbe
kerüljön, mintha egy eljárás keretében került volna sor a különböző bűncselekmények
elbírálására. Ez az ún. kvázi halmazat képezi a jelenlegi összbüntetés egyetlen esetét.
Nem minden jogrendszer ismeri a halmazati büntetést, vannak olyan országok,
amelyekben ez a kedvezmény nem illeti meg az elkövetőt. Ugyanakkor a halmazati
büntetés kiszabására négy elv alakult ki: a) a kumuláció, b) a mérsékelt kumulá
ció, c) az abszorpció és d) az aszperáció.
A kumuláció elve szerint bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési
tételeinek felső határát összeadva kell megállapítani a halmazati büntetés kiszabását
meghatározó büntetési tételt. Egyes jogrendszerek, például az USA-ban alkalmaz
zák a kumulációt, ennek folytán szabható ki akár több száz éves szabadságvesztés
is, ám a magyar jog éppen ezen elv tilalmának talaján áll. A kumuláció tilalmá
val összefüggő hazai szabályozás alapvetően azon a felismerésen alapszik, hogy
a büntetési tételek egyszerű összeadása igazságtalan jogalkalmazásra vezet, mert az
elítéltet érintő börtönártalmak a büntetés-végrehajtási intézetben töltött idővel nem
egyenesen, hanem exponenciálisan arányosak, ezért a több bűncselekményt elköve
tő személy cselekményeinek egyazon eljárásban történő elbírálása esetén valamilyen
módszerrel maximálni indokolt a kiszabható halmazati büntetés mértékét.
E korrekció első megjelenési formája a mérsékelt kumuláció, amely a rendes
kumulációhoz hasonlóan az elkövetett bűncselekményekre irányadó büntetési téte
lek összeadásának szabályát vallja ugyan, ismer ugyanakkor egy áthághatatlan
felső korlátot (például 30 vagy 40 év), amelynél hosszabb tartamú szabadságvesztés
kiszabására nem kerülhet sor.
Az abszorpció alapján a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési téte
lei közül a legsúlyosabb tételkeret elnyeli, azaz abszorbeálja a többi bűncselekmény
büntetési tételét, azaz a halmazati büntetés ezen legsúlyosabb tételkeret alapján kerül
kiszabásra. Az abszorpció elve ugyanakkor - a kumulációval szembeállítva - sok
esetben már a „másik végletet” jelenti, hiszen lényegében menlevelet ad az egyetlen
súlyosabb, ám több enyhébb bűncselekményt megvalósító személy számára ez utóbbi
deliktumok kapcsán, hiszen azokat akár elköveti, akár nem, kizárólag a súlyosabb
bűncselekményre irányadó büntetési tételkeretben szabható ki vele szemben büntetés.
Erre figyelemmel, tulajdonképpen az abszorpció további korrekciójaként jelent
meg az aszperáció elve. Eszerint is a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények
büntetési tételei közül a legsúlyosabb tételből kell kiindulni, azonban e tételkeret
felső határa a bíróság által emelhető vagy a törvény erejénél fogva megemelkedik.
Az emelés mértéke meghatározható a büntetési tétel hányada szerint, de konkrét

időtartam is megadható.
A hatályos magyar szabályozásban a halmazati büntetés kiszabásának általános
szabályaként az abszorpció elve az elfogadott [Btk. 81. § (2) bek.]. Ezen elv büntető
jogi elfogadása arra a gyakorlati felismerésre vezethető vissza, miszerint az esetek
többségében a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül a legsúlyosabbra
megállapított büntetési tételkeretei általában alkalmasak a halmazaiban levő többi
bűncselekmény értékelése során a tettarányos büntetés kiszabására is. Ez magya
rázhatná azon korábbi ítélkezési gyakorlatot, amely a két bűncselekményből álló
bűnhalmazat esetében is súlyosító körülményként értékeli a több bűncselekmény
elkövetését, ha a kiszabott halmazati büntetés nem haladja meg a legsúlyosabb
bűncselekményre előírt törvényi büntetési tétel maximumát.521 Ki kell ugyanakkor
emelni, hogy a BKv 56. III. 6. pontja alapján „a bűnhalmazatnak a büntetési tétel
keret felső határát emelő hatása van [Btk. 81. § (3) bek.], ezért súlyosító körülmény
ként nem értékelhető (kétszeres értékelés tilalma). A kettőnél több bűncselekmény
halmazata azonban már értékelhető súlyosítóként”.
A Btk. 81. § (2) bekezdés alapján a büntetést a bűnhalmazatban levő bűncselek
mények büntetési tételei közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni.
Ez a rendelkezés elsősorban a szabadságvesztésként kiszabott halmazati büntetésre
vonatkozik. Amennyiben bűnhalmazatban álló bűncselekmények viszonylatában
irányadó a Btk. 33. § (4)-(5) bekezdéseiben írt alternatív büntetési nemek alkal
mazásának lehetősége, halmazati büntetésként szabadságvesztés helyett elzárás,
közérdekű munka, pénzbüntetés stb., vagy elzárás helyett más büntetés vagy bünte
tések is kiszabhatóak.
Amennyiben a törvény bármely, a bűnhalmazatban álló bűncselekményt élet
fogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti, e büntetés természetesen halmazati
büntetésként is kiszabható.
Amennyiben tehát az abszorpció szabályai érvényesülnek, úgy több bűncse
lekmény megvalósítása esetén a halmazati büntetés mértékének a megállapításánál
a legsúlyosabb bűncselekményre megállapított tételkeret az alábbiak szerint irányadó:
a) ha a törvény akár egy, akár több egymással bűnhalmazatban álló bűncselek
ményre életfogytig tartó szabadság vesztés kiszabását lehetővé teszi;
b) ha a törvény az egyik bűncselekményre határozott időtartamú szabadság
vesztés kiszabását, míg a vele bűnhalmazatban álló többi bűncselekményre elzárás
[vagy a Btk. 33. § (5) bekezdése alapján vagylagosan közérdekű munka, pénzbün
tetés stb.] kiszabását rendeli;
c) ha kizárólag elzárással sújtható bűncselekmények találkoznak a bűnhal
mazatban.
BJD 9274.; BH 1990, 322.; BH 1993, 480.

Az aszperáció elve a Btk. 81. § (3) bekezdése alapján hatályos jogunkban

a következő négy szabály érvényesülését jelenti;
aj az aszperáció alkalmazásának előfeltétele, hogy a bűnhalmazatban legalább
kettő, határozott tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény talál
kozzon. Figyelemmel arra, hogy a Btk. Különös Része a szabadságvesztést tekinti
általánosságban irányadó szankciónak (poena ordinaria), ez a helyzet a gyakorlat
ban nagyon könnyen, akár például 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának
elkövetése esetén is előállhat;
b) a bűnhalmazatban álló bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetéssel
fenyegetett bűncselekményre előírt törvényi büntetési tétel felső határa a felével
emelkedik;
c) az így felemelt büntetési tétel azonban nem érheti el az egyes bűncselekmé
nyekre megállapított szabadságvesztések együttes tartamát, hanem annál - lega
lább egy nappal - enyhébbnek kell lennie (azaz a törvénynek ez a rendelkezése
egyszersmind a kumuláció elvének az elvetését jelenti); végül
d) az aszperáció szabályai alkalmazásával kiszabható szabadságvesztés tarta
ma nem haladhatja meg a Btk. 36. §-ában meghatározott generális maximumot:
a 25 évet.522
Amennyiben halmazati büntetésként kiszabott szabadságvesztés kerül kiszabás
ra, fontos, hogy mely végrehajtási fokozatban kell a szabadságvesztést végrehajtani.
Mivel a halmazati büntetés egységes büntetést jelent, azon esetekben, amikor a bíró
ság háromévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést szab ki olyan bűncse
lekmények miatt, amelyek között a 37. § (3) bekezdésének a) pont aa)-ad) alpontjai
ban foglalt bűncselekmény is szerepel, a szabadságvesztésnek fegyház fokozatban
történő végrehajtását kell megállapítani, továbbá ez a legszigorúbb büntetés-végre
hajtási fokozatban kerül kiszabásra abban az esetben is, ha a bíróság a többszörös
visszaeső vagy a bűncselekményt bűnszervezetben elkövető terheltre a 37. § (3) be
kezdés b) pontja szerint kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést szab
ki. Amennyiben az említett eseteken túl, a bűnhalmazatban találkozó bűncselek
mények közül legalább egy bűntettnek minősül, a szabadságvesztést börtön foko
zatban kell végrehajtani [Btk. 37. § (2) bek. a) pont], miként akkor is, ha a visszaeső
kizárólag vétségeket valósított meg [Btk. 37. § (2) bek. b) pont]. Végül fogházban
kerül végrehajtásra a szabadságvesztés, ha a nem visszaeső elkövető csak vétségeket
követett el [Btk. 37. § (1) bek.].
A Btk. 89. § (1) bekezdése alapján a különös és többszörös visszaesőkkel szem
ben az újabb bűncselekmény büntetési tételének a felső határa szabadságvesztés
esetén a felével emelkedik, de az így felemelt büntetési tétel felső határa a huszonöt
évet nem haladhatja meg. Azzal szemben továbbá, aki a szándékos bűncselekményt
522 BH 2005, 90.

bűnszervezetben követte el, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa

a kétszeresére emelkedik, de a huszonöt évet nem haladhatja meg [Btk. 91. § (1) bek.].
A Btk. 81. § (4) bekezdése ugyanakkor — a 2015. évi LXXVI. törvény alapján, 2015.
július 1. napja óta - úgy rendelkezik, hogy ha ennek feltételei az adott bűncselek
mény vonatkozásában fennállnak, a bűnhalmazatban lévő bűncselekmény büntetési
tételét a különös, a többszörös és az erőszakos többszörös visszaesőkre, továbbá
a bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések alapján, a (2) és
(3) bekezdés alkalmazását megelőzően kell megállapítani. E rendelkezés a halma
zati büntetés, illetve a további büntetési tételkeret-emelő esetek sorrendiségére álla
pít meg szabályokat. A módosító törvény miniszteri Indokolása szerint
a módosítás lényege, hogy a különös, a többszörös, az erőszakos többszörös vissza

esőkre és a bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések - ha ezek
feltételei az adott bűncselekmény vonatkozásában fennállnak - a bűnhalmazat szabá
lyainak alkalmazását megelőzik. Bűnhalmazat esetén ezért először azt kell értékelni, ha
a halmazaiban lévő bűncselekményt különös, többszörös, erőszakos többszörös vissza
esőként, vagy bűnszervezetben követték el, és a halmazati büntetést csak ezen értékelés
elvégzése után, az így már felemelt büntetési tételeket alapul véve kell kiszabni.
így például, ha a különös visszaeső 2 rendbeli alapeseti emberrablás miatt áll bíróság
előtt, a bűncselekményre egyébként irányadó 2-8 éves tételkeret felső határa először
- a különös visszaesés miatt - a felével, 12 évre nő. Ezt követően pedig, a halmazati
büntetés szabályai alapján az egyszer már felemelt tételkeret ismét a felével emel
kedik, így a kiszabható halmazati büntetés ez esetben végeredményben 2-18 évig
terjedő szabadságvesztés.
Amint jeleztük, az aszperáció szabályai nem érvényesülnek, ha nem szabad
ságvesztéssel büntetendő bűncselekmények állnak bűnhalmazatban. így elzárás
esetén a Btk. 46. § (1) bekezdése értelmében a leghosszabb tartam halmazati bünte
tés esetén is csak 90 nap lehet. Ugyanez a helyzet, ha a bíróság a Btk. 33. § (4)—(5)
bekezdései alapján, alternatív büntetésként nem legfeljebb 3 évi szabadságvesztést
vagy elzárást, hanem helyettük például pénzbüntetést szab ki. Ilyenkor a pénzbün
tetés napi tételeinek a száma a Btk. 50. § (3) bekezdése alapján nem haladhatja
meg az 540 napot, az egynapi tétel összege pedig az 500 000 forintot. Mindezek
alapján ismét hangsúlyozandó, hogy az aszperáció elve kizárólag a határozott ideig
tartó szabadságvesztéssel fenyegetett több bűncselekmény bűnhalmazatban történt
megállapítása esetében érvényesülhet; ha a bűnhalmazatban álló valamely bűncse
lekményre a törvény életfogytig tartó szabadságvesztést is előír, és a bíróság ezt
szabja ki, akkor végeredményben az abszorpció elve érvényesül.523
523 BH 1997, 377.; BH 1995, 615.; BH 1995, 72.; BH 1993, 489.

A Btk. 81. § (5) bekezdése szerint a halmazati büntetés keretében kiszabható

mellékbüntetés (a civilek büntetőjogában kizárólag a közügyektől eltiltás) mértéke
nem haladhatja meg a törvényben meghatározott legmagasabb tartamot (az említett
mellékbüntetés kapcsán a 10 évet) még akkor sem, ha bűnhalmazatban levő bűncse
lekmény közül többnél is indokolt ugyanannak a mellékbüntetésnek az alkalmazá
sa. Itt tehát az aszperáció elve nem érvényesül.524
Itt is szükséges utalni arra, hogy hazai büntetőjogunk 2010 és 2014 között
- egészen a 23/2014. (VII. 15.) AB határozat megsemmisítő rendelkezéséig - ismer
te az ún. halmazati három csapás jogintézményét. 525 Az alapvetően az Egyesült
Államok büntetőjogából átvett rendelkezésnek az erőszakos többszörös vissza
esőkre vonatkozó variációja jelenleg is hatályos, ezért a vonatkozó külföldi kitekin
tést a tankönyvnek a bűnismétlésről szóló fejezetében fogjuk elvégezni. Ehelyütt
csak az említett AB határozattal kapcsolatos szempontokat emeljük ki.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló
2010. évi LVI. törvény 2. §-a 2010. július 23. napjától egy új bekezdéssel egészítette
ki a 1978. évi Btk.-nak a halmazati büntetésről rendelkező szabályait. A halmazati
„három csapásként” elhíresült 85. § (4) bekezdése szerint:
Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három a 137. § 17. pont

jában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti
büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt
felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint bármelyik bűncselekmény
életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig
tartó szabadságvesztést kell kiszabni.
A törvényhely kisebb korrekcióját végezte el az egyes büntető tárgyú törvények

módosításáról szóló 2010. évi CLXI. törvény 68. § (5) bekezdés b) pontja.526
Több fontos megszorítással, de lényegében megtartotta a fenti rendelkezést
a 2013. július 1. napján hatályba lépett Btk. is. A 81. § eredeti (4) bekezdése alapján:
Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három különböző időpon

tokban elkövetett befejezett személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés
szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így
felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a bűnhalmazatban lévő bűncselek
mények bármelyike életfogytig tartó szabadság vesztéssel is büntethető, az elkövetővel
524 BH 1984, 87.

525 Ehhez részletesen lásd Ambrus: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról. 5-16. o.
526 A „meghaladja" kitételt.,meghaladná”-ra cserélte fel.
szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Ha azonban e törvény

Általános Része lehetővé teszi, a büntetés korlátlanul enyhíthető.
Az AB-hoz két bírói fórum fordult indítvánnyal. Miután mindkét indítvány a halma
zati három csapásra vonatkozó törvényhely(ek) megsemmisítésére irányult, és indo
kaik is túlnyomórészt azonosak voltak, az AB a Fővárosi Törvényszék indítványát
(1 l.B.972/2011. sz.) egyesítette a Fővárosi ítélőtábla 6.Bf.230/2012/9. számú, 2013.
március 4. napján kelt végzésében foglalt kezdeményezésével.
Az AB döntés először áttekintette a magyar szabályozáshoz hasonló tartalmú,
az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Szlovákiában a közbiztonság javítása
érdekében bevezetett rendelkezéseket.527 Ebben a körben megállapítja, hogy vala
mennyi külföldi szabályozásban közös, hogy a harmadik „csapás” csak harmadik
jogerős elítélés esetén léphet működésbe, olyan rendelkezés azonban sehol sem
ismert, amely egyetlen eljárásban, akár büntetlen előéletű elkövetővel szemben is
lehetővé tenné a három csapás alkalmazását.
Vizsgálat tárgyává tette ezt követően a jogintézmény hazai lehetséges előz
ményeit. Itt a közveszélyes munkakerülőkről szóló 1913. évi XXL törvénycikkre
(„dologházi törvény”), a „megrögzött bűntettesek” kategóriáját bevezető büntető
igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1928. évi X. törvény
cikkre, valamint a szigorított őrizet intézményét bevezető 1979. évi 9. tvr.-re (társa
dalomfokozottabb védelméről a közrendre és a közbiztonságra különösen veszélyes
visszaeső bűnözők elleni hatékonyabb fellépés érdekében) utal, röviden kiemelve
a jelzett jogintézmények legfontosabb jellemzőit.
Az AB a következőkben röviden összefoglalta a 2010. évi LVI. törvénnyel beve
zetett új rendelkezéseket.
Döntésében felhívta az 5/2013. (XIL 11.) BK véleményt, amelyben a Kúria rész
letesen összevetette a 1978. évi Btk. és a Btk. vonatkozó halmazati büntetéskiszabási
rendelkezéseit. A BK véleményből kiemelte, hogy a Btk. 81. § (4) bekezdésében foglalt
azon rendelkezés, amely szerint a súlyosabb büntetés kizárólag a különböző időpontban
elkövetett, befejezett bűncselekmények esetén alkalmazható, a 1978. évi Btk. szabá
lyozásával szemben azt jelenti, hogy annak kizárólag valódi anyagi halmazat esetén
lehet helye. Ennek megfelelően a halmazati büntetésre vonatkozó súlyosabb bünte
téskiszabási rendelkezések nem alkalmazhatók abban az esetben, ha a terhelt cselek
ményei törvényi, vagy természetes egységet alkotnak. Kizárt az alkalmazás az alaki
halmazaiban álló bűncselekmények miatt, valamint abban az esetben is, ha egymással
részben alaki, részben anyagi halmazaiban lévő bűncselekményeket kell elbírálni, de
azok közül nem állapítható meg legalább három, anyagi halmazatot alkotó, befejezett
Tette ezt arra is figyelemmel, hogy a 2010. évi LVI. törvény miniszteri Indokolása a három csapás beve
zetését e két ország büntetópolitikájára történő hivatkozással kívánta alátámasztani.
A halmazati büntetés és az összbüntetés 2A1
személy elleni erőszakos bűncselekmény. Emellett kizárt a súlyosabb rendelkezések

alkalmazása akkor is, ha a három személy elleni erőszakos bűncselekmény egyike
tekintetében a halmazati büntetés kiszabására próbára bocsátás megszüntetése folytán
került sor. Kizárt továbbá a halmazati három csapás alkalmazása, ha a három erőszakos
bűncselekmény közül bármely kísérleti vagy előkészületi stádiumban rekedt. A Btk.
tehát összességében lényegesen szűkebb körben tette lehetővé a súlyosabb halmazati
rendelkezések alkalmazását a 1978. évi Btk.-hoz képest.
Hivatkozik az AB az alapvető jogok biztosának 2014 februárjában készült AJB
5138/2013. számú jelentésére is, amely ugyancsak részletesen elemezte a három
csapás szabályait. A Btk. 81. § (4) bekezdésében foglalt halmazati három csapással
összefüggésben a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét álla
pította meg, ezért szükségesnek találta a jogszabályhely Alaptörvénynek megfelelő
tartalmú módosítását.
Az AB döntéséből kiemelendő, hogy az több ízben hangsúlyozza, hogy hatá
rozata semmiben sem érinti az ún. erőszakos többszörös visszaesőkre [1978. évi
Btk. 137. § 6. pont;528 Btk. 459. § (1) bek.; 31. c) pont] vonatkozó „három csapás”
szabályokat [1978. évi Btk. 97/A. § (1) bek., Btk. 90. § (2) bek.]. Az állam azon jogát
ugyanis, hogy a harmadízben jogerősen elítélt személyekkel szemben szigorúbb
jogkövetkezményeket írjon elő, az AB az Alaptörvényből levezethetőnek találta.
Az alkotmányosság szempontjából más álláspontra helyezkedett azonban
a halmazati három csapásra vonatkozó szabályok kapcsán. Hivatkozott a 9/1992.
(I. 30.) AB határozatra, amely szerint a jogbiztonság a jogalkotótól azt követeli meg,
hogy a jogszabályok világosak, egyértelműen és hatásukat tekintve kiszámítható
ak és a norma címzettjei számára is előreláthatóak legyenek (ABH 1992, 59., 65).
Ezért nem találta a jogbiztonság alkotmányos követelményével összeegyeztethető-
nek a támadott szabályokból fakadó azon lehetőséget, hogy a súlyosabb halmazati
büntetéskiszabási szabályok alkalmazhatósága attól váljon függővé, hogy az elkö
vető több bűncselekményét egy vagy több büntetőeljárásban bírálják-e el. Nem lehet
ugyanis alappal számítani a törvény előírásainak megfelelő jogalkalmazói magatar
tásra akkor, ha a jogszabály megfogalmazása nem egyértelmű, többféle értelmezést
is lehetővé tesz. Miután az ügyek egyesítése vagy elkülönítése kapcsán a büntetőel
járás szabályai objektív rendelkezést nem tartalmaznak, lényegében az eljáró ható
ságok diszkrecionális jogkörében dőlhetett el, hogy egy vagy több eljárás kereté
ben kerülnek-e elbírálásra a bűncselekmények. Összességében tehát az volt látható,
hogy a különböző eljárásjogi helyzet eltérő büntetéskiszabást eredményezett azon
elkövetők esetében, akik három személy elleni erőszakos bűncselekményt követ
tek el. Ha ugyanis a három személy elleni erőszakos bűncselekmény elbírálására
egy eljárásban került sor, akkor a büntetést a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási
528 2009. augusztus 9. napjától 2013. június 30. napjáig hatályos törvényhely.
rendelkezések szerint kell meghatározni. Amennyiben azonban ugyanezen három

bűncselekmény elbírálása nem egy eljárásban történt, és az elkövető valamennyi bűn
cselekményt a legkorábbi elsőfokú ítélet kihirdetését megelőzően követte el, akkor
a büntetést a Btk. által a Különös Részben meghatározott tételkeretek között kellett
kiszabni az összbüntetésre vonatkozó rendelkezések szerint, amely eltérő bünte
téskiszabást eredményezett.
Fenti gondolatmenetét úgy foglalta össze az AB, hogy a halmazati három
csapással kapcsolatos normák kapcsán nem előrelátható, hogy mikor kerülhet sor
a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazására, és a jogszabály ellentmondásos
sága bírói jogértelmezéssel sem orvosolható. Erre tekintettel az AB megállapította,
hogy a Btk. eredeti 81. § (4) bekezdése, valamint a 1978. évi Btk. 85. § (4) bekezdése
nem felelt meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból
fakadó jogbiztonság követelményének.
A fentieken túl az AB további aggályainak is hangot ad. Utalt arra, hogy a bünte
tőjog alaptörvényi korlátainak legfontosabb eleme, hogy az egyén védelmet élvez
a büntetőjogi eszközök állam általi önkényes felhasználásával szemben. Nem látta
ezért alkotmányosan igazolhatónak, hogy a merőben eltérő tárgyi súlyú erőszakos
bűncselekményekre nivellált büntetéskiszabási szabályok kerüljenek megállapítás
ra, ami lehetetlenné tette, hogy a bíróság minden egyes elkövetett bűncselekményt
tényleges súlya szerint értékelhessen.
Miként azt a kógens és diszpozitív szankciókról szóló fejezetben láthattuk, az
AB határozatában rögzítette továbbá, hogy az alkotmányosan elismerhető büntetési
célokból nem következik, hogy a törvény a büntetés kiszabása körében ne írhatna
elő akár kötelezően alkalmazandó szabályokat. Példaként hivatkozott a kiutasítás
[Btk. 59. § (1) bek.] büntetésre, a közügyektől eltiltás [Btk. 61. § (1) bek.] mellék
büntetésre, valamint a pártfogó felügyelet kötelezően elrendelendő esetköreire (Btk.
119. §). Ezen elméleti megfontolás ellenére az életfogytig tartó szabadságvesztés
kötelező alkalmazása kapcsán azt állapította meg, hogy az többszörös elkövetés
esetén sem igazolható alkotmányosan, amennyiben kiszabását ugyan behatárolt, de
eltérő tárgyi súlyú bűncselekmények viszonylatában írja azt elő a törvény.
Végül megállapította, hogy a jogalkalmazói mérlegelést kizáró szabály ugyan
csak ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert nem felel meg a jogál
lami büntetési rendszerrel kapcsolatos Alaptörvényből fakadó követelményeknek.
A büntetési rendszer alaptörvényi kritériumainak megfelelő, differenciált büntetés
kiszabást az szolgálta volna, ha a jogalkotó megteremtette volna a jogalkalmazói
mérlegelés lehetőségét a határozott ideig tartó, illetve az életfogytig tartó szabad
ságvesztés között. Mivel az AB a Btk. 81. § (4) bekezdésének, valamint a 1978.
évi Btk. 85. § (4) bekezdésének Alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény B) cikk
(1) bekezdése alapján megállapította, a hivatkozott rendelkezések további tartalmi
vizsgálatát mellőzte.
A halmazati három csapásról rendelkező szabálynak tehát nem lehetett olyan jelen
tést adni, amely megfelelt volna az Alaptörvénynek. Erre figyelemmel minden szem
pontból helyeselhető az AB azon állásfoglalása, amely azt alkotmányellenesnek nyilvá
nította. Nem felelt - és nem is felelhetett - meg a szabályozás ugyanis a jogbiztonság
alkotmányos kívánalmának azért, mert lényegében attól vált függővé a szigorúbb
halmazati büntetés alkalmazhatósága, hogy az elkövető legalább három, személy elleni
erőszakos bűncselekményét ugyanazon, vagy különböző eljárásokban bírálták-e el.
Mint Elek Balázs ekkoriban megállapította, ha „az ügyész nem egy vádiratot
szerkeszt, vagy a bíró esetleg úgy dönt, hogy a legsúlyosabb bűncselekményt [...]
elkülöníti”, a terheltnek csak a „rendes” és nem a felemelt büntetéssel kellett számol
nia, sőt utóbb még - amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak - az össz
büntetés kedvezményében is részesülhetett.529 Ilyen jogszabályi környezetben pedig
a halmazati három csapásra vonatkozó előírás az elöreláthatóság - a teljes jogrend
szer legfontosabb alapját jelentő - követelményével összeegyeztethetetlen volt.
Mindez annak ellenére is igaz, hogy a halmazati három csapás akkor még hatályos
szabályait elemző tankönyv- és kommentárirodalom szerint, amennyiben több eljárás
indul, az ügyeket egyesíteni szükséges, illetve az egy eljárásban szereplő személy elle
ni erőszakos cselekmények elkülönítése nem fogadható el, mert különben a törvény
szigora nem a jogalkotó szándéka szerint érvényesült volna.530 Az egyesítést kógens
szabályként előíró, illetve az elkülönítést megtiltó rendelkezést azonban a büntető
eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: 1998. évi Be.) 72. §-a nem
ismert (és ugyanígy nem ismer a Be. 146. §-a sem). Az pedig könnyen belátható, hogy
a gyakorlati célszerűség hiánya mellett más, napjainkban a szigorításhoz hasonlóan
népszerű büntetőeljárási „vezérelvek” - mint például az időszerűség- sokszor ugyan
csak ellehetetleníthetik az egyesítést vagy az elkülönítés mellőzését. így tételezzük
fel, hogy az elkövető két, adott esetben egyszerű megítélésű bűncselekményt, rablást
(Btk. 365. §) és súlyos testi sértést [Btk. 164. § (3) bek.] követett el, melyek kapcsán
egyazon büntetőeljárás folyt. Emellett azonban a terhelt egy [a Btk. 459. § (1) bek.
26. pont d) pontja alapján ugyancsak személy elleni erőszakos bűncselekménynek
minősülő] szövevényes, nehezen felderíthető és bizonyítható emberkereskedelemben
(Btk. 192. §) is részt vett, amelynek nyomozása és a bírósági eljárás várhatóan hosszú
évekig elhúzódik. A rablás és a súlyos testi sértés miatt folytatott, akár legfeljebb
529 Elek Balázs: Három csapás kontra arányosság. Ügyészek Lapja, (2013) 3-4., 18-21. o.; Hasonlóan Elek
Balázs: A bíró büntetéskiszabási szemléletének jogalkotói alakítása. Kriminológiai Közlemények, 70.
(2012) 20-33., 31. o.
530 Elek Balázs: A halmazati büntetés. In Polt Péter (szerk.): Új Btk. Kommentár. 2. kötet, Általános Rész.
Budapest, 2013. 136. o.; Belovics Ervin: A halmazati büntetés. In Belovics Ervin - Geller Balázs - Nagy
Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog I. Általános Rész. A 2012. évi C. törvény alapján. Budapest, 2012. 479. o.
Nem utalt ugyanakkor e kívánalomra Mészár Róza: A halmazati büntetés. In Kónya István (szerk.):
Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. I. kötet. Budapest, 2013. 287. o.
néhány hét vagy hónap alatt jogerősen befejezhető büntetőeljárás időszerűségével

ment volna szembe az a bíróság, amely kizárólag annak érdekében erőltette volna
a két bűnügy egyesítését, hogy a halmazati három csapás szabályával „lesújthasson”.
További, a halmazati három csapás vonatkozásában a jogbiztonság követelményét
az egyesítés/elkülönítés véletlenszerűsége mellett ugyancsak erodáló körülmény is
említhető. Sem az ügyész nem köteles minden esetben vádat emelni, sem a büntetőbí
róság bűnösséget megállapító ítéletet hozni valamennyi bűncselekmény kapcsán még
abban az esetben sem, ha a (legalább) három, személy elleni erőszakos, és bizonyítha
tó bűncselekmény miatt egyébként egyetlen eljárás folyik, tehát a szigorúbb halmaza
ti büntetés kiszabásának törvényi feltétele elvileg adott. A halmazati büntetés ugyanis
jogkövetkezmény, amelynek előfeltétele a bűnhalmazat! minősítés. A halmazati minő
sítésnek pedig anyagi jogi és eljárásjogi feltételei egyaránt vannak. így anyagi jogi
(dogmatikai) kérdésben történő döntés, ha a bíróság a három bűncselekmény halma-
zatát nem valóságosnak, hanem csupán látszólagosnak tekinti, ezáltal azt kétkompo
nensű halmazattá, de akár bűncselekményi egységgé is redukálhatja. E körülmény
folytán pedig a halmazati három csapás nem kerülhetett volna alkalmazásra, mert
a látszólagos halmazaiban háttérbe lépő bűncselekmény önállóságát veszíti, ezért
miatta külön büntetőjogi felelősség nem állapítható meg (legfeljebb súlyosító körül
ményt képezhet). Ugyanerre vezethetett volna az is, ha az elkövető három bűncselek
ményét a bíróság törvényi egységbe - például a folytatólagosság egységébe - foglal-
hatónak tekintette volna. Erre például szolgálhat az az - egyébként igencsak bonyolult
és a jogirodalomban és a gyakorlatban távolról sem egységes megítélésű531 - eset,
amikor az elkövető három alkalommal, ugyanannak a pénzintézetnek a bankfiókjá
ban követ el fegyveres rablást [Btk. 365. § (3) bek. a) pont],
A halmazati három csapás alkalmazhatatlanná válhatott eljárásjogi okból is.
Ennek tipikus esete, ha az ügyész vagy a bíróság élt volna az 1998. évi Be.-ben
számos esetben biztosított jogával, és mellőzte volna az eljárás lefolytatását azon
büncselekmény(ek) miatt, amely(ek)nek az elkövető súlyosabb bűncselekmé
nye mellett a felelősségre vonás szempontjából nem volt jelentősége.532 Ez az eset
531 A BH 1999, 148. II. számon közzétett eseti döntés szerint „nem egyrendbeli folytatólagosan elkövetett
rablást, hanem többrendbeli rablást kell megállapítani, ha az elkövetők ugyanannak a jogi személynek
a sérelmére, több postahivatali fiókban úgy követik el a rablási cselekményeket, hogy több természetes
személy ellen alkalmaznak erőszakos vagy fenyegetést". Álláspontunk szerint ez a minősítés azért vitat
ható helyességú, mert ha a rablás jellegzetes jogi tárgyának a vagyoni jogosultságot tekintjük, akkor
a folytatólagosság megállapíthatóságához szükséges „azonos sértett” feltétel alatt elegendő a jogi
személy azonosságát megkövetelnünk, így az ilyen és hasonló esetekben a folytatólagosság megállapítása
akadályba nem ütközik, továbbá általában ez a minősítés tekinthető az elkövetőre nézve kedvezőbbnek is.
532 Az ügyész ilyen alapon (részben) mellőzhette a nyomozást [1998. évi Be. 187. § (1) bek.] vagy a vádeme
lést [1998. évi Be.220. § (1) bek.], míg a bíróság az eljárást ugyanebből az okból megszüntethette
[1998. évi Be. 267. § (1) bekezdés g) pont, 332. § (2) bekezdés, 377. §], valamint a bizonyítást mellőzhet
te (1998. évi Be. 306. §).
- amely, ha a részbeni mellőzés a három halmazaiban álló bűncselekmény közül

kettőt is érint, akár egy sajátos-, büntető eljárásjogi bűncselekményi egységként is
felfogható533 - azzal a következménnyel jár, hogy a jogerős döntésből az anyagi jogi
értelemben egyébként megvalósult bűncselekmény ugyancsak kiesik, így a szigorú
halmazati büntetés ilyenkor sem lett volna alkalmazható.
Prognosztikus jelleggel megemlíthető még, hogy ha a halmazati három csapás
szabálya huzamosabb ideig fennmarad, az akár az 1960-as évekből ismert-vitatha
tó helyességü - halmazatszűkitő bírói felfogás534 visszatérését is magával hozhatta
volna. Miután ugyanis az ítélkezési gyakorlatban például még (akár többszörösen)
minősített emberölés [Btk. 160. § (2) bek.] miatt sem automatikus az életfogytig
tartó szabadságvesztés kiszabása, a bírák feltehetően idegenkedtek a kötelezően
alkalmazandó életfogytig tartó szabadságvesztéstől, különösen élet kioltásával nem
járó, de a törvény szerint személy elleni erőszakosnak minősülő három bűncse
lekmény esetén. Erre figyelemmel elképzelhető, hogy a bírói gyakorlat kimunkált
volna olyan (régi-) új elveket, amelyekkel - a szigorú halmazati büntetést elkerülen
dő - a bűnhalmazat látszólagosságát megalapozni és indokolni tudta volna.
Részben már perszociológiai vetületként felmerülhetett volna egy további lehe
tőség is. Eszerint a bíróságok - mintegy „kegyelmi” jogkört gyakorolva - azért érté
kelték volna az egyébként aggálytalanul bizonyítottnak tekinthető bűncselekményt
is bizonyitatlannak, vagy az ügyész azért tett volna valamely cselekmény viszony
latában felmentésre indítványt, hogy ne álljon halmazaiban három olyan bűncse
lekmény, amely a halmazati három csapás alkalmazását megalapozza olyan elkö
vető kapcsán, aki az ilyen szigorú büntetést jogérzékük szerint nem érdemli meg.
Előfordulhatott volna végül az is, hogy a bíróság (vagy a vád előkészítési felada
tok ellátása során az ügyész) ugyanilyen megfontolásból értelmezte volna valamely
büntethetőségi akadály - például ajogos védelem - hatókörét a törvényes kereteken
túlterjeszkedve.
A fenti és hozzájuk hasonló lehetőségek felmerülése kiemelten alkalmasak
lehettek volna a jogbiztonság csorbítására. Mindebből levonható az a következ
tetés, hogy a halmazati három csapásra vonatkozó szabály még akkor sem felelt
volna meg az előreláthatóság és ennek folytán a jogbiztonság követelményének,
ha a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény egyazon eljárásban
kerül elbírálásra.
533 Geller Balázs - Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. 2. kiadás. Budapest, 2019. 467-469. o.
534 E felfogás lényege abban állt, hogy ekkoriban a bíróságok nem csupán a két (vagy több) bűncselekmény
közötti in abstracto (tehát általánosságban is meglévő) szükségképpeni vagy legalábbis rendszerin
ti összefüggésnek tulajdonítottak bűnhalmazatot kizáró jelentőséget, hanem az in concreto (vagyis
csupán a konkrét életbeli szituációban jelentkező) szükségszerű kapcsolatnak is.
b) Az összbüntetés
Összbüntetésbe foglalásnak akkor van helye, ha az elkövető által megvalósí

tott több bűncselekményt külön-külön eljárásokban bírálták el, és valamennyi
jogerős ítélet határozott ideig tartó, fő szabály szerint végrehajtandó szabad
ságvesztés kiszabásával végződött, továbbá az elkövető valamennyi bűncselek
ményt a legkorábbi elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetését megelőzően követ
te el. Ilyenkor a bíróság utólagosan ezeket a jogerős szabadságvesztéseket (ítéleteket)
egyetlen büntetéssé foglalja össze összbüntetési ítéletében. (Emlékeztetőül: halma
zati büntetés során az elkövető által elkövetett több bűncselekményt egy büntető
eljárás során bírálják el, tehát a büntetési tételeket kell összevetni.) A jogintézmény
eljárásjogi szabályait alapvetően a Be. 839-840. §-aiban, a különleges eljárások
körében találjuk.
Ennél a jogintézménynél a bíróság kötve van az alapítéletekben kiszabott jog
erős büntetésekhez. Jóllehet a vonatkozó anyagi jogi rendelkezések a Btk. IX.,
„A büntetés kiszabása” című Fejezetében találhatók, mégsem alkalmazandók a 80. §
büntetéskiszabási elvekre vonatkozó rendelkezései, azaz nem kerülhet sor az alap
ítéletekben kiszabott büntetések újraértékelésére és nem jöhetnek számításba a jog
erős alapítéletek óta a terhelt személyi körülményeiben bekövetkezett változások
sem. Ez az oka annak, hogy a Btk. az összbüntetésbe foglalás során az „összbünte
tésbe foglalásról”, illetve az összbüntetés tartamának „meghatározásáról ”, és nem
„büntetéskiszabásról” rendel kezik.
A jogintézmény létének indoka abban keresendő, hogy a több, különböző eljárá
sokban elbírált több bűncselekmény miatt a több eljáró bíróság, a gyakorlati tapasz
talatokat összegezve, - nem ritkán jelentősen - hosszabb tartamú szabadságvesz
tést szab ki, mintha egy bíróság járt volna el valamennyi bűncselekmény miatt, és
halmazati büntetés kiszabására került volna sor. Az összbüntetés célja tehát, hogy
az elkövetőt utólag olyan helyzetbe hozza, mintha a különböző eljárásokban elbírált
cselekményeket egy eljárásban bírálták volna el, és így halmazati büntetést szabtak
volna ki. Ehhez igazodva kerül sor az összbüntetés tartamának megállapítására is,
amely általában kedvezményt kell, hogy jelentsen az elítélt számára az összebünte-
tésbe foglalt egyes ítéletekhez képest.
Annak, hogy ugyanazon elkövető több bűncselekményének elbírálására nem
egyazon eljárásban, hanem különböző eljárások keretében kerül sor, változatos
indokai lehetnek. Megeshet például, hogy az elkövető több bűncselekménye miatt
közel azonos időben, de más-más nyomozó hatóság előtt indul büntetőeljárás és
azok az eljárási szabályoknak megfelelő, más-más bíróság elé kerülnek és fejező
dik be jogerős elbírálásuk. A Be. 146. § (1) bekezdése alapján ugyanis (az eljárás
azonos szakaszában) folyamatban lévő ügyek egyesítése nem kötelessége, hanem
csupán lehetősége a hatóságoknak, éspedig abban az esetben, ha az egyesítés
- különösen az eljárás tárgyára vagy a büntetőeljárásban részt vevő személyekre

tekintettel - célszerű. így semmiképpen nem célszerű az egyesítés például akkor,
ha nagy a földrajzi távolság a két bűncselekmény elkövetési helye között. Ha tehát
indult egy-egy büntetőeljárás ugyanazon személlyel szemben például Sopronban
és Debrecenben is, valószínűsíthető, hogy ezek egyesítésére nem kerül sor, hiszen
ellenkező esetben például a soproni ügy tanúi több mint 400 km-t utazhatnának
a debreceni hatóságok eljárásban való közreműködés érdekében, ami bizonyosan
nem célszerű. Ilyenkor tehát a két ügyet egymástól függetlenül lefolytatják, majd
utóbb - ha ennek valamennyi törvényi feltétele adott - kerülhet sor a két határozat
összbüntetésbe foglalására.
Ugyanez lehet a helyzet, ha az elkövetővel szemben ugyan egyetlen eljárás
indul több bűncselekmény miatt, azonban valamely bűncselekmény miatt a bünte
tőeljárást utóbb - a Be. 146. § (2) bekezdése alapján, ha a terheltek nagy száma vagy
egyéb ok a büntetőjogi felelősségnek ugyanabban az eljárásban történő elbírálását
jelentősen megnehezítené - elkülöníti. Ilyenkor hiába volt eredendően bűnhalma
zatról szó, amelynek jogkövetkezménye a halmazati büntetés kiszabása lett volna,
ha az elkülönítés révén már nem egyazon, hanem két (vagy több) különböző eljárás
ról lehet már csak beszélni. Ha ezek az eljárások külön-külön, jogerősen befejeződ
nek, és valamennyi más feltétel is adott, ismét helye lehet az összbüntetésbe fogla
lásnak. Erre a gyakorlatban az az eset szolgálhat például, ha az elkövetővel szemben
egyszerre indul meg a büntetőeljárás egy elemibb jellegű, egyszerűen felderíthe
tő és bizonyítható bűncselekmény, illetve egy szövevényes, jelentős nyomozati
munkát igénylő deliktum miatt. Az időszerűség érdekében ilyenkor feltételezhető,
hogy a hatóság előbbit a nehezebb felderítésű ügytől el fogja különíteni, hogy az
hamarabb jogerősen befejezhetővé váljon. Ha így jár el, utóbb, a másik ügy jogerős
befejezése után nyílhat meg az összbüntetésbe foglalás lehetősége.
Végül természetesen az is gyakran előfordul, hogy az elkövető egymáshoz
közel eső időben több bűncselekményt is elkövetett ugyan, azonban ezek közül nem
mindegyik, vagy akár csak egyetlen kerül a hatóság látókörébe, arra sikerül bizo
nyítékot beszerezni és sikeresen lefolytatni a büntetőeljárást. Ha a további, addig
felderítetlen - ám természetesen még nem elévült - bűncselekményekről a koráb
ban feltárt deliktum miatti eljárás jogerős befejezése után beszerzett információk
alapján indul meg a nyomozás, ismét csak az összbüntetés révén lehet az elkövetőt
olyan helyzetbe hozni, mintha egyazon eljárásban halmazati büntetés került volna
vele szemben kiszabásra.535
53S Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy azért nem érheti az elkövetőt hátrány, mert az egyik bűncselekmé
nye miatt korábban megindult büntetőeljárásban nem vallotta be a további deliktumok elkövetését.
A Be. 7. § (3) bekezdésében szabályozott egyik eljárási alapelv szerint ugyanis a büntetőeljárásban
senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen vagy önmaga ellen bizonyítékot
szolgáltasson (önvádra kötelezés tilalma).
Meg kell bevezetésként említeni, hogy a Btk. hatálybalépését megelőző, össz-

büntetésre irányuló bírósági gyakorlat meglehetősen enyhének volt tekinthe
tő. Gyakorta előfordult ugyanis, hogy például a 3 különböző büntetőeljárásban,
hosszabb-rövidebb tartamú szabadságvesztésekre ítélt személy enyhébb büntetései
akár el is enyésztek az összbüntetési ítéletben. így ha az elítéltnek volt egy 7 éves,
egy 3 éves és egy 2 éves szabadságvesztése, nem ritkán előfordult, hogy az össz
büntetési ítéletet hozó bíróság a 7 évet alig - esetleg semennyire sem - meghala
dó végső szabadságvesztés-tartamot állapított meg. Ez pedig sokszor indokolatlan
kedvezményhez juttatta éppen azokat a sokszor elítélt személyeket, akik a társa
dalmi együttélési szabályokkal folyamatosan, nyíltan szembehelyezkedtek. A Btk.
miniszteri Indokolása ezért leszögezte, hogy „Az összbüntetésbe foglalás jelentős
kedvezmény az elkövető számára, előfordul olyan eset is, amikor összbüntetésbe
foglalt ítéletek közül a legrövidebb teljesen elenyészik. Ez nem egyeztethető össze
azzal a kriminálpolitikai törekvéssel, amely a többszörös bűnelkövetőkkel szemben
kíván szigorúbban fellépni.” Erre figyelemmel az összbüntetési szabályok számos
szigorítására került sor a hatályos törvényben.
Korábban a Legfelsőbb Bíróság a 3/2002. BJE, majd a 2/2006. BJE kereteiben
részletes iránymutatást adott az összbüntetésbe foglalás feltételeire, tartamának
megállapítására, és a büntetés-végrehajtási fokozat megállapítására vonatkozóan.
Az említett jogegységi határozatok - a 3/2002. BJE egy pontjától eltekintve - ma
is hatályosak, ugyanakkor tartalmuk alapján az is megállapítható, hogy előírásaik
nagy részét a jogalkotó is magává tette, amikor a Btk.-ba kifejezett rendelkezésként
építette be őket.536 Erre figyelemmel a továbbiakban a törvényi rendelkezések alap
ján tekintjük át az összbüntetés részletszabályait.
536 A Legfelsőbb Bíróság 3/2002. BJE és 2/2006. BJE határozatai alapján az összbüntetésbe foglalás törvé
nyi feltételei az alábbiak:
aj Kizárólag jogerős (alapjítéletekkel kiszabott több jogerős szabadságvesztésben kiszabott bünteté
sek foglalhatók összbüntetésbe;
bj Csak a határozott időtartamú szabadságvesztések foglalhatók összbüntetésbe, amennyiben olyan
szabadságvesztés is kiszabásra került, amely életfogytig tartó szabadságvesztést tartalmazott [irány
adó a Btk. 47/B. § (1)-(5) bek., a 47/C. § (2) bek., és a 69. §];
c) Csak olyan szabadságvesztések foglalhatók összbüntetésbe, amelyek végrehajtandó szabadság
vesztésekre vonatkoznak, illetőleg ha a felfüggesztett szabadság vesztést a 91. § (1) bekezdés aj pont
esetén utóbb végre kell hajtani, ezt a büntetést az összbüntetésbe foglalás szempontjából úgy kell
tekinteni, mintha eredetileg is végrehajtandó szabadságvesztés került volna kiszabásra. Kizárt az össz
büntetésbe foglalás a végrehajtásában felfüggesztett és a végrehajtandó szabadságvesztések eseté
ben, és az egymással quasl halmazaiban levő, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztéseket
sem lehet összbüntetésbe foglalni;
dj Összbüntetésbe csak az olyan végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók, amelyek egymással
ún. quasl halmazati viszonyban vannak, azaz ha az elkövető valamennyi bűncselekményt a vele szem
ben legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt követte el;
ej Az összbüntetésbe foglalásnak nem törvényi feltétele a büntetések folyamatos végrehajtása. Ha
a terheltet feltételes szabadság tartama alatt olyan cselekmény miatt ítélik jogerősen végrehajtandó
Összbüntetésbe foglalásnak alapvetően akkor van helye, ha az elítéltet több,

határozott időtartamú és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték [Btk. 93. §
(1) bek.]. Tehát fő szabályként határozott időtartamú, egymással kvázi halmaza
ti viszonyban álló végrehajtandó szabadságvesztések találkozása esetén merül fel
az összbüntetésbe foglalás lehetősége. A végrehajtandó szabadságvesztések közül
is csak azok foglalhatók ugyanakkor összbüntetésbe, amelyeket az összbüntetésbe
foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre
[Btk. 93. § (2) bek.]. Előfordulhat ugyanis, hogy az elítéltnek egy jóval korábban
- tehát a későbbi elsőfokú elítélését megelőzően - elkövetett, ám még felderítetlenül
maradt bűncselekménye miatt csak akkor indul büntetőeljárás és kerül sor elítélés
re, amikor a másik ítéletben kiszabott szabadságvesztését már le is töltötte. Ilyenkor
az összbüntetésbe foglalás okafogyottá válik, ezért annak lehetőségét a törvény
kizárja. Amennyiben azonban a különböző ítéletekben meghatározott szabadság
vesztések végrehajtása folyamatos - tehát az elítélt úgy tölti ki az egyik szabad
ságvesztést, hogy szabadítására a büntetés-végrehajtási intézetből egyáltalán nem
kerül sor, hanem rajta a másik szabadságvesztés végrehajtását rögtön foganatba
veszik - az összbüntetésnek ezen utóbbi szabadságvesztés feltételezhető megrövi
dítése érdekében lehet értelme, ezért az összbüntetési eljárás lefolytatását a törvény
ilyen esetekre lehetővé teszi.
Lényeges kiemelni, hogy a végrehajtásukban felfüggesztett szabadságveszté
sek alapvetően nem foglalhatók összbüntetésbe. Ugyanakkor, ha a felfüggesztett
szabadságvesztésnek a Btk. 87. §-ában írt okokból utóbb elrendelik a végrehajtását,
ez a szabadságvesztés a Btk. 93. § (3) bekezdésére figyelemmel ettől az időponttól
kezdődően úgy viselkedik, mintha eleve végrehajtandó szabadságvesztésként szab
ták volna ki. Ebből fakadóan pedig az összbüntetésbe foglalására is sor kerülhet.
Abban az esetben, amikor a határozott tartamú végrehajtandó szabadságvesztés
találkozik életfogytig tartó szabadságvesztéssel, a Btk. speciális rendelkezéseket
tartalmaz, amelyek értelemszerűen kizárttá teszik az összbüntetésbe foglalás lehe
tőségét: a törvény 45. § (1)—(2) bekezdései tartalmazzák a lehetséges változatokat az
életfogytig tartó szabadságvesztésre elítélt esetében.
A Btk. nemcsak a végrehajtandó és az életfogytig tartó szabadságvesztés talál
kozása esetén zárja ki a törvény az összbüntetésbe foglalás lehetőségét, hanem
szabadságvesztésre, amelyet a korábbi ítélet jogerőre emelkedése előtt követett el, a büntetéseket
összbüntetésbe kell foglalni arra tekintet nélkül, hogy az újabb büntetést foganatba vették-e vagy sem
(2/2006. BJE). (Nem hatályos már a 3/2002. BJE azon megállapítása miszerint: „Az összbüntetésbe
foglalás feltételei csak addig állnak fenn, amíg az egyik büntetést sem hajtották teljesen végre, illetve
a végrehajtásuk folyamatos.");
f) Az összbüntetésbe foglalás fenti együttes (konjunktív) feltételeinek az elsőfokú összbüntetési ítélet
meghozatala időpontjában kell fennállniuk, és ebből a szempontból nincs jelentősége annak, ha az össz
büntetési ítélet másodfokon történő felülbírálatának vagy a jogerőre emelkedésének az időpontjában az
elkövető az egyik (alap)ítéletben kiszabott szabadságvesztést már teljes egészében letöltötte.
azoknál az eseteknél is, amikor a végrehajtandó szabadságvesztés helyébe átváltoz

tatás révén közérdekű munka vagy pénzbüntetés lép [Btk. 93. § (4) bek. b) pont]. E
rendelkezés indoka, hogy a közérdekű munka el nem végzése vagy a pénzbüntetés
meg nem fizetése (fiatalkorúak viszonylatában: behajthatatlansága) folytán alkal
mazott szabadságvesztés, mint volt róla szó, csak technikai értelemben tekinthe
tő szabadságvesztésnek. Amellett tehát, hogy az elítéltnek természetesen be kell
vonulnia a büntetés-végrehajtási intézetbe, az ilyen, átváltoztatás révén letölten
dő szabadságvesztésre a „rendes” szabadságvesztés szabályai nem vonatkoznak
(például lehet három hónapnál rövidebb, nem alapoz meg visszaesést stb.). Ezt
a helyzetet erősíti meg az ilyen szabadságvesztés összbüntetésbe foglalhatóságának
törvényi kizártsága is.
A korábbi joghelyzettel szemben, a Btk. 93. § (4) bek. a) pontja alapján ma
már nem foglalhatók összbüntetésbe a korábban már összbüntetésbe foglalt bünte
tések sem. Ezen új kizáró szabály létesítését ugyancsak az 1978. évi Btk. hatálya
alatt folytatott, túlzottan enyhének minősíthető összbüntetési gyakorlat indokolta.
Az egyszer már összbüntetésbe foglalt ítélet újabb összbüntetésbe foglalása ugyan
is kétszeresen is kedvezményt jelenthetett az elítéltnek, ami szinte bizonyosan az
enyhébb ítéletek elenyészéséhez vagy minimálisra csökkentéséhez vezethetett, amit
a jogalkotó ki kívánt a továbbiakban zárni.537
Az összbüntetésbe foglalásnak azonban nemcsak az az általános törvényi felté
tele, hogy az elkövetőt több, jogerős határozattal határozott időtartamú szabadság
vesztésre ítélték. Szükséges az is, hogy az elkövető valamennyi bűncselekményt
a vele szemben legkorábban hozott elsőfokú ügydöntő határozat jogerőre emelke
dése előtt kövesse el. A Btk. így az összbüntetésbe foglalás általános feltételeként
jelöli meg azt, hogy a két vagy több végrehajtandó szabadságvesztésre elítélések
egymással ún. kvázi halmazati viszonyban álljanak. Amennyiben valamely bűncse
lekményt a legkorábbi elsőfokú ügydöntő határozat meghozatalát követően valósí
totta meg az elkövető, összbüntetésbe foglalásnak ezen később elkövetett deliktum
viszonylatában még akkor sincs helye, ha az említett elsőfokú ügydöntő határozat
- például fellebbezés bejelentése miatt - nem emelkedett jogerőre.538
537 Korábban a 3/2002. BJE határozata (11/5. pont) adott iránymutatást az ún. többszörös összbüntetésbe
foglalás tekintetében. Ez alapján, ha a terhelt korábbi szabadságvesztés büntetését korábban már össz
büntetésbe foglalták, de az úiabb szabadságvesztést kiszabó (alapjítéletre tekintettel újabb összbünte
tésbe foglalás vált szükségessé, ennél az újabb összbüntetési ítéletnél a korábbi összbüntetési ítéletet
figyelmen kívül kellett hagyni, és vissza kellett térni az eredeti (alap)ítéletekben kiszabott büntetésekre.
A kvázi halmazati viszony megítélésénél tehát az (alap)ítéletekkel elbírált bűncselekmények elkövetési
idejét, illetve az alapítéletek jogerőre emelkedésének az időpontját kellett figyelembe venni. Az újabb
összbüntetés tartamának ilyen esetben el kellett érnie áz alapítéletekben kiszabott szabadság vesztések
közül a legsúlyosabbat, de nem érhette el a büntetések együttes tartamát. BH 2004, 396.; BH 2001, 1.
538 BH 2004, 176.; BH 2003, 488.; BH 2003, 105.; BH 2003, 5.; BH 2002, 468.; BH 2002, 296.; BH 2001, 4.;
BH 2001, 1.; BH 2000, 237.; BH 2000, 184.; BH 2000, 145.; BH 2000, 135.
Az összbüntetés mértékének a megállapítására a Btk. 94. §-a tartalmaz rendel

kezéseket. Egyértelmű mindenekelőtt, hogy az összbüntetés neme kizárólag (végre
hajtandó) szabadságvesztés lehet. Emellett az is nyilvánvaló, hogy az összbünte
tés esetén nemcsak az alapítéletekkel elbírált bűncselekmények törvényi büntetési
tételének, hanem az alapítéletekben kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztések
mértékének is jelentősége van.
A Btk. 94. §-a alapján: „Az összbüntetés tartamát úgy kell meghatározni, mint
ha halmazati büntetést szabnának ki. Az összbüntetés tartamának azonban el kell
érnie a legsúlyosabb büntetésnek és a rövidebb büntetés vagy büntetések egyhar-
mad részének összegeként számított tartamot, de az nem haladhatja meg a bünteté
sek együttes tartamát.”
A kvázi halmazati viszonyra figyelemmel az összbüntetésbe foglalás általános
szabálya, hogy azt úgy kell kiszabni, mintha halmazati büntetés kiszabására kerülne
sor. Bonyolítja ugyanakkor a helyzetet, hogy ez esetben már nem csupán - eddig még
nem elbírált - bűncselekmények absztrakt büntetési tételeivel kell számolnia a bíró
ságnak, hanem már kiszabott, konkrét ítéletbeli szabadságvesztés-tartamokkal is. Erre
figyelemmel az említett törvényhely a halmazati büntetési tételkeretet általában annak
alsó és felső határa szempontjából is megszorítja. Az összbüntetés legkisebb mértéke
ugyanis nem lehet kevesebb, mint a leghosszabb időtartamú kiszabott szabadságvesz
tés, összeadva a rövidebb büntetés (vagy büntetések) egyharmad részével. így például,
ha az elkövetőt három különböző bíróság ítélete alapeseti rablás büntette (büntetése:
2-8 évig terjedő szabadságvesztés) egy ízben 5, egy ízben 3, majd egy ízben ismét 3
évi szabadságvesztésre ítélte, az összbüntetés legkisebb mértéke 5 + 3/3 + 3/3 = 7 év.
Az idézett Btk.-beli szabályozás az összbüntetés leghosszabb időtartamának
megállapításánál legfeljebb a kiszabott büntetések egyszerű összeadását („kumu-
lálását”) teszi lehetővé, tehát az összbüntetés mértéke legfeljebb a büntetések
együttes tartamában határozható meg. Ellenkező esetben, tehát ha ennél hosszabb
tartamú szabadságvesztés is megállapítható lenne az összbüntetési ítéletben, az
elítélt végeredményben rosszabbul is járhatna az összbüntetési eljárással, mintha
egyszerűen csak egymást követően letöltené az egyes határozatokban megállapított
szabadságvesztéseit. Ez pedig ellentétes lenne a jogintézmény fentebb részletezett,
eredeti rendeltetésével. Az imént említett példánk esetében egyébként az összbün
tetés maximuma 5+3+3 = 11 év lehet.
Az összbüntetés mértékének a megállapítása körében nem szabad figyelmen
kívül hagyni, hogy a halmazati büntetés 81. §-ában foglalt rendelkezései alapján
két, határozott tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény találkozása
esetén az aszperáció az alkalmazandó szabály. Az összbüntetésbe foglalás viszont
még kvázi halmazat esetében sem jelenti az ügynek a büntetés kiszabása tekintetében
jelentkező érdemi elbírálását; ekkor tehát általában és alapvetően az alapítéletek
ben kiszabott büntetési tartamok a meghatározók. A halmazati büntetés szabályait
ugyanakkor mind párhuzamosan figyelembe kell venni. Ez azt jelenti, hogy a bíró
ságnak az összbüntetés kérdésében való döntésnél mindig két számítási műveletet
szükséges elvégeznie. Egyrészt ki kell számolnia, a fentieknek megfelelően, hogy
mennyi a legsúlyosabb kiszabott büntetésnek a rövidebb tartamú büntetés vagy
büntetések egyharmad részével megemelt összege, illetve a büntetések együttes
tartama. Másrészt figyelembe kell vennie, hogy az alapítéletekben milyen bűncselek
mények miatt szabtak ki büntetést és ezeknek mennyi az absztrakt büntetési tétele.
Végül pedig mindig azt a keretet kell alkalmazni, amely az elítéltre nézve kedvezőbb,
így a fenti példa esetén, a három rendbeli rablás halmazati büntetési tétele 2-12 évi
szabadságvesztés lenne. A 12 év hosszabb, mint az összes büntetés együttes összege
ként kiszámolt 11 év, így ez esetben ez utóbbit kell irányadónak tekinteni. Más lenne
a helyzet, ha az elkövetőt például egy ízben 7. majd még további 1-1 ízben 6, illetve
ismét 6 év szabadságvesztésre ítélték volna a rablások miatt. Ilyenkor az összbüntetés
minimuma 7 + 6/3 + 6/3 = 11 év, maximuma a büntetések összeadása révén 7 + 6 + 6
= 19 év lehetne. A halmazati büntetés tételkeretének felső határa azonban változatla
nul 12 évi szabadságvesztés. Ilyenkor tehát nem az összbüntetés speciális számítási
szabályai, hanem a halmazati büntetés szabályai kerülnek előtérbe, így a kiszabható
összbüntetés mértéke végeredményben 11-12 év között mozoghat. Ha a legsúlyosabb
büntetésnek az enyhébb büntetések egyharmadával megnövelt összege esetleg olyan
magas lenne, hogy a halmazati büntetés kiszabható maximumát meghaladná - ami
sokszoros elítélés esetén előfordulhat - az összbüntetés kiszabandó mértéke a halma
zati büntetés maximumában határozható meg.
Az összbüntetés leghosszabb tartama 25 év (Btk. 36. §). Ez azt jelenti, hogy
olyan esetben, amikor a 25 évi szabadságvesztést kiszabó egyik alapítélet áll kvázi
halmazati viszonyban egy másik - ennél enyhébb büntetési mértéket tartalmazó -
szabadságvesztést kiszabó ítélettel, akkor az összbüntetési eljárást ilyen esetben
is le kell folytatni, az összbüntetés tartama megállapításánál azonban nincs igazá
ból mérlegelési jogköre a bíróságnak, hiszen az összbüntetés tartama kizárólag 25
évben határozható meg.
A gyakorlatban egyébként minél hosszabbak az alapítéletben foglalt bünteté
si tartamok, általában annál nagyobb a rövidebb tartamú büntetések) mértékéből
való utólagos elengedés. A Legfelsőbb Bíróság már említett 3/2002. BJE határoza
ta részletes iránymutatást tartalmaz az összbüntetés mértékének meghatározása és
a rövidebb időtartamú szabadságvesztés mértéke bizonyos hányadának „elengedé
sére” nézve. Az elengedés mértékének megítélésénél különösen szükséges annak
vizsgálata, hogy a több eljárásban elbírált cselekmények azonosak vagy hasonlók-e,
illetve időbelileg összefüggenek-e; az elkövetési magatartások időbelileg egybeesők
vagy közeliek-e. Ha az egymással kvázi halmazati viszonyban álló szabadságvesz
tések közül nem indokolt a rövidebb tartamú büntetés teljes elengedése. A csök
kentés a rövidebb büntetésnek akár a háromnegyed részét meghaladó hányadáig is
terjedhet; ha azonban az elsőfokú - nem jogerős - elítélés után valósította meg az

elkövető az újabb bűncselekményt, a rövidebb tartamú szabadságvesztés teljesen
nem enyészhet el, hanem annak kb. feléig terjedhet a csökkentés mértéke.
A 95. § (1)—(2) bekezdéseiben olvashatók az összbüntetésként megállapított
szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó rendelkezések. Mivel az össz
büntetésként megállapított szabadságvesztés egységes büntetés, ezért természet
szerűleg az összbüntetési ítéletben megjelölt büntetés-végrehajtási fokozat is csak
egységes lehet. A fő szabály az, hogy amennyiben az alapítéletekben kiszabott
szabadságvesztések azonos büntetés-végrehajtási fokozatokat tartalmaztak, akkor
nyilvánvalóan ez az irányadó az összbüntetési ítéletben megállapítandó fokozat
szempontjából is. Amennyiben viszont az alapítéletekben kiszabott szabadságvesz
tések tekintetében a bíróságok eltérő büntetés-végrehajtási fokozatot szabtak ki,
úgy a legszigorúbb fokozat megállapításának van helye.
A Btk. tartalmaz olyan rendelkezéseket, mely esetekben nincs lehetőség más
büntetés-végrehajtási fokozat megállapítására, a bíróság ítéletében kizárólag
a törvényben megjelölt fokozatot jelölheti meg. Ezen rendelkezések irányadók az
összbüntetési ítéletben megállapított szabadságvesztés egységes végrehajtási fo
kozatára is. így ha például a terhelttel szemben meghatározott bűncselekményi
körben, 3 évi vagy ezt meghaladó, illetve a többszörös visszaesővel szemben 2 évi
vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztést szabtak ki, akkor a Btk. 37. §
(2) bek. a) pontja, illetve b) pont ba) pont alpontja alapján a szabadságvesztés kizá
rólag fegyház fokozatban hajtható végre. Megeshet, hogy az alapítéletet hozó bíró
ság az elkövetővel szemben a büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre (Btk.
80. §) tekintettel a törvényben előírtnál eggyel szigorúbb vagy eggyel enyhébb
büntetés-végrehajtási fokozatot állapít meg [35. § (2) bek.]. Ezt a rendelkezést az
összbüntetési ítéletben is irányadónak kell tekinteni.
Mivel a 95. § (1) bekezdésének azon rendelkezése, amely szerint az eltérő fo
kozatokban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén
a legszigorúbb fokozat megállapításának van helye, az elítéltre nézve esetleg mél
tánytalannak bizonyulhat, ezért a Btk. 95. § (2) bekezdése ennek eliminálása
érdekében úgy rendelkezik, hogy az összbüntetési ítéletben eggyel enyhébb foko
zat megállapítása is lehetséges. Ez különösen azon esetben indokolt, ha rövidebb
időtartamú, szigorúbb büntetés-végrehajtási fokozatban végrehajtandó, valamint
hosszabb időtartamú, ennél enyhébb fokozatban végrehajtandó szabadságvesztése
ket foglalnak összbüntetésbe.
A Bv. tv. 115. § (1) bekezdése a büntetés-végrehajtási bírót fő szabályként feljo
gosítja arra, hogy a szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb fokozatot jelöl
jön ki, ha - különösen az elítélt személyiségére, előéletére, egészségi állapotára,
a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekmény
re, a szabadságvesztés tartamára, a társadalomba való beilleszkedési készségére
tekintettel - a büntetés célja a szabadságvesztés enyhébb fokozatban történő végre

hajtásával is elérhető. Az idézett törvényhely (3) bekezdése alapján továbbá lehetőség
van a szabadságvesztés végrehajtásánál eggyel szigorúbb fokozat kijelölésére is, ha az
elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten vagy súlyosan megzavarja. A Bv. tv.
52. § (3) bekezdése alapján a fenti rendelkezéseknek - az elítélt megváltozott maga
tartására figyelemmel - utóbb történő hatályon kívül helyezésére is lehetőség van.
A büntetés-végrehajtási bíró büntetés-végrehajtási fokozat megváltoztatására vonat
kozó határozatának ugyanakkor nincs semminemű hatása az összbüntetés tárgyában
határozó bíróságra. Az alapítéletben kiszabott szabadságvesztés büntetés hátralevő
részének a végrehajtására eggyel enyhébb, vagy eggyel szigorúbb végrehajtási foko
zatot kijelölő büntetés-végrehajtási bírói határozat az új helyzetet teremtő összbünte
tési ítélettel ugyanis a hatályát veszti. Azonban ez nem jelenti a büntetés-végrehajtási
bírói hatáskör elvonását, ugyanis a büntetés-végrehajtási intézet ilyen esetben köte
les megvizsgálni, hogy az összbüntetés tekintetében fennállnak-e annak feltételei,
hogy előterjesztést tegyen a büntetés-végrehajtási bíróhoz a Bv. tv. 52. §-a szerinti
eljárás lefolytatására (a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatására
irányuló eljárás).
Az enyhébb végrehajtási fokozatot megállapító büntetés-végrehajtási bírói
határozatot az összbüntetés során is figyelembe lehet venni, kiváltképp annak az
eldöntésénél lehet fontos, hogy az összbüntetés tárgyában határozatot hozó bíróság
alkalmazza-e az elítélt javára a 95. § (2) bekezdését. Alkalmazása többnyire abban
az esetben indokolt, ha a büntetés-végrehajtási bírói határozattal érintett alapító
iét alapján a letöltendő szabadságvesztés hátralevő részének tartama lényegesen
hosszabb, mint amelyet a másik (többi) alapítélet alapján kell végrehajtani.
Az egymással kvázi halmazaiban álló, több végrehajtandó szabadságvesztés
összbüntetésbe foglalása esetén is egyértelmű, hogy afeltételes szabadságra vonat
kozó rendelkezés esetében is egységes megállapítás szükséges. A Btk. 95. § (3)—(4)
bekezdései szerint:
(3) Ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi

időpontját a legszigorúbb rendelkezés alapján kell meghatározni. Nem bocsátható felté
teles szabadságra az elítélt az összbüntetésből, ha bármelyik szabadságvesztés esetén
a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárt.
(4) Ha azt a szabadságvesztést, amellyel kapcsolatosan az elítéltet önhibájából eredően
zárták ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, utóbb összbüntetésbe foglal
ják, akkor az elítélt az összbüntetésből sem bocsátható feltételes szabadságra.
Általánosságban leszögezhető tehát, hogy a feltételes szabadságra bocsátás kérdé

sében az alapítéletek eltérő rendelkezései esetén az elítéltre nézve leghátrányosabb
rendelkezés alkalmazásának van helye.
A büntetés enyhítése | 261
A szabadságvesztésen kívüli, önállóan alkalmazott büntetésekről rendelkező

határozatok egyáltalán nem foglalhatók összbüntetésbe. így például ha az elköve
tővel szemben két határozatban is közérdekű munkát szabott ki a bíróság, ezeket
bármiféle egybefoglalás vagy korlátozás nélkül le kell dolgoznia. Arra az esetre, ha
a több bíróság szabadságvesztés mellett szabott ki más büntetést vagy mellékbün
tetést, a Btk. 96. §-a tartalmaz rendelkezéseket.
A Btk. 96. § (1) bekezdése kizárja a szabadságvesztésen kívüli büntetések össz
büntetésbe foglalását, tehát ha az összbüntetésbe foglalt szabadságvesztések mellett
más büntetést vagy büntetéseket (például foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől
eltiltás) sem lehet összbüntetésbe foglalni. Ehelyett az a szabály érvényesül, hogy
egyazon ilyen büntetésekből csak az hajtható végre, amely az elítéltre hátrányo
sabb. így elkerülhető az a probléma, amely a foglalkozástól eltiltás, a járműveze
téstől eltiltás és a kitiltás esetében előállhat, ha a bíróság az egyes alapítéletekben
nemcsak eltérő tartamban állapíthatja meg ezen büntetéseket, de az eltérő foglalko
zási ágakra, járművezetői kategóriákra és eltérő helységekre is vonatkoztatja.
A Btk. 96. § (2) bekezdése alapján a közügyektől eltiltás (mint mellékbüntetés)
nem foglalható összbüntetésbe. Amennyiben több alapítélet közügyektől eltiltást
rendel el, az tekintendő hátrányosabbnak a terheltre nézve, amely hosszabb tartamú.
Végül - miután a kérdés feltehetőleg még nem ért nyugvópontra - csak felvil-
lantásszerűen utalunk arra, hogy az AB a 10/2018. (VII. 18.) AB határozatban
foglalkozott az összbüntetésbe foglalás és az időbeli hatály problémájával.539 Az
e határozatban foglalt okfejtéssel szemben a Kúria a 2/2019. BJE-ben ugyanakkor
kifejtette, hogy az összbüntetési eljárás során alkalmazandó büntető törvény megha
tározásakor az alapítéletekkel elbírált bűncselekmények elkövetési ideje közömbös;
annak van jelentősége, hogy az összbüntetésbe foglalás lehetősége mikor nyílt meg.
3. A büntetés enyhítése
A magyar büntetőjog fő szabály szerinti relatíve határozott büntetési rendszeré

ben az egyes bűncselekményre kiszabható legalacsonyabb, illetőleg a legmagasabb
büntetések a tételkeretben úgy kerültek meghatározásra, hogy a büntetési célok,
azaz a prevenció és a társadalom védelme is elérhetőek legyenek. Ugyanakkor
a joggyakorlati tapasztalatok alapján figyelembe kell venni, miszerint az elbírálan
dó bűncselekmény bizonyos esetekben lehet olyan enyhe súlyú is, hogy a büntetés
539 Ehhez lásd Orosz Noémi: Az Alkotmánybíróság határozata az összbüntetésról. A jogbiztonság és

a visszaható hatály tilalmának kérdésköre a különböző büntetőtörvények hatálya alatt kiszabott
büntetések összbüntetésbe foglalhatóságának kérdésében. Jogesetek Magyarázata 2019/2-3. 11-18. o.
célja azáltal is elérhető, ha a törvényi büntetési tétel alsó határánál enyhébb büntetés
kerül kiszabásra; ezt teszi lehetővé - kizárólag a szabadságvesztés esetén - a 82. §
(1) bekezdése. A büntetés enyhítésére akkor kerülhet sor, ha az adott ügy elbí
rálása során a bíróság úgy találja, hogy a szabadságvesztés büntetési tételének
a legkisebb mértéke a büntetéskiszabás általános elveire figyelemmel túlsá
gosan szigorú lenne. A törvény alternatív büntetési tételeket megjelölő eseteiben
bármely büntetési nem vagy mérték kiszabásának helye lehet, és a büntetéskiszabás
során jelentkező valamennyi tényező együttes értékelése alapján juthat a jogalkal
mazó arra a felismerésre, hogy a törvényi büntetési tétel legalacsonyabb mértéke is
túlságosan szigorúnak mutatkozik. Természetesen a kizárólag elzárással fenyege
tett deliktumok (például méreggel visszaélés) esetében fel sem merülhet az enyhítő
rendelkezések alkalmazása.
Kiemelendő, hogy a Btk. 33. § (4)-(5) bekezdésében, a legfeljebb háromévi
szabadságvesztés vagy az elzárás helyett enyhébb büntetés vagy büntetések kisza
bását is megengedő szabály nem tekinthető a büntetés enyhítésére irányuló rendel
kezéseknek. Ezeket tehát a bíróság bármiféle megkötés - így az enyhítő körülmé
nyek túlsúlya - nélkül, szabadon alkalmazhatja.
A hatályos törvényi rendelkezések logikailag jól követhető rendszert alkotnak,
megjelölve az alsó határok mindegyikénél a helyükbe lépő új alsó határt. Az ún.
egyszeres leszállás/egyfokú enyhítés esetében az mondható el, hogy általában a felére
(de adott esetben ennél többel is!) enyhíthető az egyébként irányadó legkisebb bünte
tési mérték. így a Btk. 82. § (2) bekezdése alapján, ha a büntetési tétel alsó határa
a) tízévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb ötévi;
b) ötévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb kétévi;
c) kétévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb egyévi;
d) egyévi szabadságvesztés, ehelyett rövidebb tartamú
szabadságvesztést lehet kiszabni.
így például egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés (büntetése 10-20
évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés) miatt legkevesebb 5 évet, egy halált
okozó közúti veszélyeztetés (büntetése 5-10 évig terjedő szabadságvesztés) miatt
minimum 2 évet, egy alapeseti rablás (büntetés 2-8 évig terjedő szabadságvesztés)
miatt legkevesebb 1 évet, egy alapeseti zsarolás (büntetése 1-5 évig terjedő szabad
ságvesztés) miatt az 1 évinél rövidebb - e büntetési nem generális minimumára
figyelemmel legkevesebb 3 hónapos - szabadságvesztés szabható ki.
Az 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett deliktumok viszonylatá
ban továbbá nemcsak az 1 évnél rövidebb tartamú szabadságvesztés, hanem a Btk.
82. § (3) bekezdése alapján ehelyett elzárás, közérdekű munka, pénzbüntetés, vala
mint e büntetések egymás mellett is kiszabhatok.
Kísérlet és a bűnsegély esetében a Btk. az ún. parifikáció elvét írja elő, azaz
a kísérlet stádiumában megrekedt cselekmény, valamint a bünrészesség esetén
A büntetés enyhítése 263
ugyanazt a büntetési tételt kell alkalmazni, mint a befejezett bűncselekmény elköve

tőjére, illetve a tettesre [Btk. 10. § (1) bek., 14. § (3) bek.]. Ezen a szigorú rendelkezé
sen enyhít, hogy amennyiben fennállnak olyan körülmények, amelyek a parifikációs
elv alkalmazását nem indokolják, akkor kísérlet és a részesi alakzatok közül bűnse
gély (de nem a felbujtási) esetében, ha a 82. § (2) bekezdés a)-d) pontjai alapján
kiszabható büntetés is túl szigorú, a büntetést a (2) bekezdés soron következő pontja
alapján kell kiszabni. Ezt a megoldást nevezzük kétszeres leszállásnak, vagy kétfo-
kú enyhítésnek [Btk. 82. § (4) bek.]. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy a joggya
korlatban a súlyosítási tilalom nem érvényesül, ha az ügyészi fellebbezés a bűnse
gélynél súlyosabb jogi megítélés alá eső elkövetési alakzat, illetőleg a kísérletként
értékelt bűncselekmény befejezettségének a megállapítására irányul.540
Ismert még a közeli és távoli kísérlet fogalma, amely a szándékos bűncselekmény
esetében a bekövetkezhető eredmény közelsége alapján különböztet, és elsődlege
sen a büntetés kiszabása szempontjából bír jelentőséggel, és ezen esetekben termé
szetesen lehetőség van a kétszeres enyhítésre is. Az ítélkezési gyakorlatot vizsgálva
azonban az is megfigyelhető, hogy a 82. § (4) bekezdésének alkalmazása olyan továb
bi - a törvényben meg nem határozott - feltételhez van kötve, miszerint a kétfokú
enyhítés lehetősége csak olyan körülményekhez kapcsolódhat, amelyek a kísérleti
szakban maradt cselekménnyel, illetve a bűnsegédi magatartással vannak összefüg
gésben. Nyilvánvaló, hogy még a kísérlethez, vagy a bűnsegélyhez kapcsolódó enyhítő
körülmények sem eredményezhetik feltétlenül a kétfokú enyhítés alkalmazását, hiszen
a 82. § (1) bekezdésébe foglalt általános rendelkezés itt is érvényes, továbbá az egyfokú
enyhítéssel kiszabható büntetés is elegendő lehet a büntetés céljának realizálásához.541
A gyakorlat a bünsegély esetében általában a pszichikai bünsegélynél tartja
lehetségesnek a kétszeres enyhítés alkalmazását. A kétfokú enyhítés alkalmazása
nem tilos még a jelentős mértékben társadalomra veszélyes cselekmények esetében
sem. A bíróság nem találta viszont alkalmazhatónak a 82. § (5) bekezdését a több
emberen elkövetett emberölés kísérlete esetében, amikor a távoli kísérlet csak az
egyik sértett viszonylatában volt megállapítható.542 Viszont, amikor mindkét sértett
vonatkozásában távoli kísérlet volt megállapítható, a Legfelsőbb Bíróság a kétfokú
enyhítés alkalmazására lehetőséget látott.543
A büntetés korlátlan enyhítésére is lehetőséget ad a magyar szabályozás:
a 82. § (5) bekezdése szerint bármely büntetési nem legkisebb mértéke is kiszab
ható, ha a törvény ezt megengedi; az enyhítés határát a büntetések általános (gene
rális) minimumára vonatkozó szabályozások jelölik ki.544 A korlátlan enyhítés
540 BH 1979, 394.

*" BH 1982, 176.
542 BJD 6323.
543 BJD 8663.
544 BH 1980, 153.
a jogalkalmazó számára rendkívül tág mérlegelésre ad lehetőséget, azonban alkal

mazását a törvény csak külön meghatározott esetekben engedi meg. így például
a beszámítási képességet korlátozó kóros elmeállapot, illetve kényszer vagy fenye
getés [Btk. 17. § (2) bek. és 19. § (2) bek.] esetén.
A törvény taxatíve megjelöli azon eseteket, amelyeknél fennáll a korlátlan
enyhítés lehetősége, ez azonban csupán mérlegelési lehetőséget jelent a bíróság
számára, ugyanis a korlátlan enyhítést lehetővé tevő esetekben is alkalmazni kell
a büntetés enyhítésének a 82. § (1) bekezdésében foglalt általános szabályát. Ennek
megfelelően a korlátlan enyhítés csak akkor alkalmazható, ha a büntetés egyfokú
vagy kétfokú enyhítésével kiszabható büntetés is túlságosan szigorú lenne, továbbá
a büntetéskiszabási elvek értékelését követően lehet dönteni alkalmazása felől.
A büntetés korlátlan enyhítését a Btk. Általános és Különös Része keretében
is lehetővé teheti a jogalkotó. Ebben a körben három további alvariáció lehetséges:
a) A törvény kizárólag a büntetés korlátlan enyhítését teszi lehetővé:
- beszámítási képességet korlátozó kóros elmeállapot [Btk. 17. § (2) bek.];545 BH
2003, 310.; BH 1997. 159.; BH 1981, 85.;
- kényszer vagy fenyegetés, ha az elkövetőt korlátozza az akaratának megfelelő
magatartásban [Btk. 19. § (2) bek.];
- felnőtt korú elkövetők esetében az 5 évi szabadságvesztéssel fenyegetett,
meghatározott bűncselekményi körbe eső deliktumok miatti tevékeny megbánás
[Btk. 29. § (2) bek.];
- a kábítószer birtoklásának legtöbb bűncselekményi változata esetén, ha az
elkövető a vádemelésig lehetővé teszi a kábítószert értékesítő személy kilétének
megállapítását, ha a Btk. 180. § (1) bekezdés szerinti ún. „elterelésnek” nincs helye
[Btk. 180. § (3) bek.];
- emberrablás esetén, ha a bűncselekményt az elkövető még azelőtt önként abba
hagyja, hogy abból súlyos következmény származott volna [Btk. 190. § (6) bek.];
- súlyos nélkülözésnek kitétellel járó tartási kötelezettség elmulasztása kapcsán,
ha az elkövető a tartási kötelezettségének az elsőfokú ügydöntő határozat meghoza
taláig eleget tesz [Btk. 212. § (3) bek. II. ford.]:
- a környezetkárosítás egyik bűncselekményi változatánál, ha az elkövető az
elsőfokú ügydöntő határozat meghozataláig a bűncselekmény által bekövetkezett
környezetkárosodást megszünteti, a károsodott környezet eredeti állapotát helyre
állítja [Btk. 241. § (3) bek. II. ford.];
- fogolyszökésnél, ha az elkövető még azelőtt önként feladja magát, mielőtt
tartózkodási helye a hatóság tudomására jutna [Btk. 283. § (4) bek.];
- fogoly zendülés kapcsán annak a büntetése, aki az ellenszegülést önként vagy
a hatóság felszólítására abbahagyja [Btk. 284. § (6) bek.];
EBH 2000, 186.; BH 1998. 259.

A büntetés enyhítése 265
- a csoportosan elkövetett bántalmazás hivatalos eljárásban, bántalmazás közfel

adatot ellátó személy eljárásában, kényszervallatás esetén annak a büntetése, aki
a bűncselekmény elkövetésének körülményeit a vádemelés előtt a hatóság előtt
feltárja [Btk. 301. § (2) bek.; 302. § (2) bek.; 303. § (2) bek.];
- terrorcselekmény esetén annak a büntetése, aki a terrorcselekményt abbahagy
ja, mielőtt abból súlyos következmény származott volna, és tevékenységét a hatóság
előtt felfedi, ha ezzel közreműködik a bűncselekmény következményeinek megaka
dályozásában vagy enyhítésében, további elkövetők felderítésében, illetve további
bűncselekmények megakadályozásában [Btk. 314. § (3) bek.];
- jármű hatalomba kerítése esetén, ha az elkövető a bűncselekményt azelőtt abba
hagyja, hogy abból súlyos következmény származott volna [Btk. 320. § (4) bek.];
- közveszély okozása kapcsán, annak a büntetése, aki a közveszélyt, mielőtt abból
káros következmény származott volna, önként megszünteti [Btk. 322. § (6) bek.];
- uzsora-bűncselekmény viszonylatában annak a büntetése, aki az uzsora-bűn
cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti,
és az elkövetés körülményeit feltárja [Btk. 381. § (4) bek.];
- a pénzhamisítás azon esete, amikor az elkövető valódiként jogszerűen szerzett
hamis vagy meghamisított, kisebb vagy azt el nem érő értékű pénzt forgalomba hoz
[Btk. 389. § (4) bek.; az 1978. évi Btk. terminológiája szerinti ez volt az ún. hamis
pénz kiadása)];
- társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés kapcsán
annak a büntetése, aki társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással
visszaéléssel okozott kárt a vádemelés előtt megtéríti [Btk. 395. § (2) bek.];
- költségvetési csalás esetén a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátránynak
a vádemelésig történő megtérítése, kivéve a bűnszövetségben vagy különös vissza
esőként történő elkövetést [Btk. 396. § (8) bek.];
- a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekmények (Btk. XLIV. Fejezet) miatt,
ha az elkövető az elmulasztott kötelezettségének önként eleget tesz (Btk. 432. §);
- a szökés elkövetőjének büntetése, ha a hatóságnál harminc napon belül önként
jelentkezik [a harminc napos határidőbe a szökés napja azonban nem számít bele;
Btk. 434. § (5) bek.];
- zendülés esetén, mielőtt az súlyosabb következményekkel jár, vagy miután
felszólították, abbahagyja [Btk. 442. § (8) bek.].
b) A törvény a büntetés korlátlan enyhítése mellett a büntetés kiszabásának
mellőzését is lehetővé teszi, minden további feltételtőlfüggetlenül:
- alkalmatlan tárgyon vagy alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérlet [Btk. 10. §
(3) bek.].
c) A törvény a büntetés korlátlan enyhítése mellett lehetővé teszi a büntetés
kiszabásának mellőzését, de csak további feltétel - például különös méltánylást
érdemlő ok - megléte esetén:
- közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény esetén a veszélyt, mielőtt abból

káros következmény származhatott volna, önként megszünteti [Btk. 232. § (5) bek.];
- vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése esetén a veszélyt, mielőtt abból
káros következmény származott volna, önként megszünteti [Btk. 233. § (4) bek.];
- hamis vád esetén, ha a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró
hatóságnak feltárja [Btk. 270. § (2) bek.];
- hamis tanúzás kapcsán azzal szemben, aki az alapügy jogerős vagy végleges
befejezése előtt az eljáró hatóságnak az általa szolgáltatott bizonyítási eszköz hamis
voltát bejelenti [Btk. 275. § (2) bek.];
- a korrupciós deliktumok egyes változatai kapcsán, ha a bűncselekményt, mi
előtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés
körülményeit feltárja [Btk. 290. § (5) bek.; 291. § (5) bek.; 293. § (6) bek.; 294. § (5)
bek.; 295. § (3) bek.; 296. § (3) bek.; 298. § (4) bek.; 299. § (6) bek.];
- jogellenes bevándorlás elősegítése, támogatása [Btk. 353/A. § (4) bek.];
- versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűncse
lekménye viszonylatában azzal szemben, aki a bűncselekmény elkövetésekor olyan
vállalkozás vezető tisztségviselője, tagja, felügyelőbizottságának tagja, alkalmazottja
vagy ezek megbízottja, amely a versenyfelügyeleti ügyben eljáró hatóságnál a cselek
ményre kiterjedően a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény szerinti bírság mellő
zésére vagy csökkentésére alapot adó kérelmet nyújtott be, és az elkövetés körülmé
nyeit feltárja [Btk. 420. § (6) bek.].
Végül megjegyzendő, hogy a 82. § büntetés enyhítését célzó rendelkezései
csupán a különös részi büntetési tétel szerint kiszabható, vagy a büntetések hierar
chiájában megjelölt büntetési nemnél enyhébb büntetés alkalmazására adnak lehe
tőséget, de nem nyújtanak lehetőséget arra, hogy a bíróság büntetés kiszabása
helyett intézkedést alkalmazhasson.
4. A büntetés kiszabása egyezség esetén
A Be. - mely 2017. július 1. napján lépett hatályba - LXV. Fejezetének 407-411. §-ai,
valamint XCIX. Fejezetének 731-738. §-ai rendelkeznek az egyezség a bűnösség
beismeréséről intézménye eljárásjogi szabályairól.
A Be. 407. § (1) értelmében az ügyészség és a terhelt a Be. XCIX. Fejezet
szerinti, egyezség esetén lefolytatandó eljárás érdekében a vádemelés előtt egyez
séget köthet a terhelt által elkövetett bűncselekmény vonatkozásában a bűnösség
beismeréséről és ennek következményeiről.
A terhelttel történő megegyezés a büntetőeljárás egyszerűsítését és gyorsítását
szolgáló olyan jogintézmény, amelyben az állam lehetőséget teremt a büntetőeljárás
A büntetés kiszabása egyezség esetén 267
alá vont személy rendelkezési jogának érvényesülésére a bírósági eljárás formájának

megválasztásában. Az egyezség alkalmas eszköz arra, hogy társadalmi méretekben
is hozzájáruljon az állami büntetőigény észszerű időn belüli elbírálásához, az igaz
ságszolgáltatás megfelelően hatékony működtetéséhez. Ebből következően a beis
merő terheltek - a Btk. szerinti kedvezménnyel történő - ösztönzése alkotmányos
célt szolgál, és semmilyen értelemben nem minősíthető arra irányuló állami kény
szernek, hogy feladják alkotmányos jogaikat.
Az egyezségkötés során a terhelt számára elsősorban az előre meghatározható
kötött mértékű büntetés jelent garanciát, nem pedig az, hogy a büntetés egyébként
milyen törvényes keretek között lenne kiszabható. A törvény fokozatosságra épülő
anyagi jogi kedvezményekkel tesz különbséget az egyszerű beismerés és a beisme
résen felül megvalósuló terhelti együttműködés esetei között. Ezen okból a törvény
- a felnőtt korú elkövetők esetén - az egyezségkötés általánosnak tekinthető eseté
ben az enyhítő szakasz alapulvételével kiszabható büntetést irányoz elő, a beismeré
sen túli együttműködést pedig erre épülő további kedvezménnyel ösztönzi. Utóbbi
esetben, ha a terhelt jelentős mértékben együttműködött valamely büntetőügy ered
ményes bizonyításában, úgy a törvény a további kedvezményt a kétszeres enyhítés
lehetőségével kitáguló tételkeretek közötti büntetés kiszabásával teszi lehetővé.
Az egyezség tartalmazza a bűncselekmény leírását és Btk. szerinti minősíté
sét, bűncselekmény vonatkozásában a terhelt nyilatkozatát arról, hogy a bűnössé
gét beismeri, és ennek érdekében vallomást tesz, valamint büntetést vagy önállóan
alkalmazható intézkedést [Be. 410. § (2) bek.]. A bíróság ilyenkor eljárása során
elsősorban az egyezségben foglaltakat vizsgálja (Be. 734-735. §), majd ha az egyez
séget jóváhagyja, a vádlott bűnösségét a bűnösség beismerésére, az egyezség jóvá
hagyására és az ügyiratokra alapítja [Be. 736. § (2) bek.].
Az ehhez az eljárásjogi intézményhez kapcsolódó anyagi jogi rendelkezéseket a Btk.
83. §-a foglalja magában. Az egyezség a terheltre nézve azzal az előnnyel jár, hogy
a büntetési tételkeret alsó határa fő szabályként a büntetés egyfokú enyhítésére irányadó
rendelkezések [Btk. 82. § (2) bek.] szerint változik. így, ha a büntetési tétel alsó határa
a) tízévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb ötévi;
b) ötévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb kétévi;
c) kétévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb egyévi;
d) egyévi szabadság vesztés, ehelyett rövidebb tartamú
szabadságvesztés lehet kiszabható.
Emellett ha az egyezség jóváhagyására olyan terhelt esetében kerül sor, aki az
ügy, illetve más büntetőügy bizonyításához hozzájárulva az ügyészséggel, illet
ve a nyomozó hatósággal jelentős mértékben együttműködött, a büntetés kétfokú
enyhítésének is helye van [Btk. 82. § (2) bek.].
A kedvezmény célja az, hogy elősegítse az egyezség jogintézményének hatha
tósabb érvényesülését. Az egyezség pergazdaságossági szempontból is fontos az
igazságszolgáltatásnak, hiszen jelentős mértékben csökkentheti a bíróságok leter

heltségét. Másfelől a terhelt számára is előnyös, hiszen beismerésére és az idézett
rendelkezésekre figyelemmel lényegesen enyhébb - és általa is elfogadott - jogkö
vetkezményre számíthat.
5. A bűnismétlés
Régi kriminológiai tapasztalat, hogy általában magasabb fokú, személyükben rejlő

társadalomra veszélyességről tesznek tanúbizonyságot azon elkövetők, akik több
ízben is bűncselekményt követnek el, mint azok a társaik, akik mindössze egyet
len ízben valósítanak meg bűncselekményt. E felismerésre a büntetőtörvények régtől
fogva figyelemmel vannak. így például - a bűncselekménytan keretében részletezet
tek szerint - bűnhalmazat jön létre, ha az elkövető több, egyazon eljárásban elbírált
deliktumot is megvalósít [Btk. 6. § (1) bek.], amelynek jogkövetkezménye a fentebb
tárgyalt halmazati büntetés (Btk. 81. §) kiszabása. Még nyomatékosabb lehet azon
elkövető társdalomra veszélyessége, aki korábbi bűncselekményéért büntetését már
kiállotta, és ennek ellenére lép újra a bűnelkövetés útjára. Nyomatékosabb, hiszen
ilyen esetekben a büntetés nyilvánvalóan nem érte el speciálpreventív célját. Erre
tekintettel ilyenkor általában szigorúbb jogkövetkezmény megállapítása indokolt az
első elítélésben foglaltnál. Azt az általánosságban helyes álláspontot ezért, amely
szerint „az ismételt bűnelkövetőkkel szemben szigorúbb büntetőjogi szankciók
indokoltak”,546 a hazai jogirodalomban csak kevesek vitatták. Ilyen kivételes állás
pontot képviselt a régi szakirodalomban ugyanakkor Szokolay István, aki szerint
igaz, hogy javulást nem mutat az, ki ismét bűntettbe esik, de azért több roszat és sérel
met nem követ el, mint ha először tenné azt, - és a’ visszaesésnek oka többnyire maga
a’ status, midőn a' büntevők javulására és fogház utáni ellátására olly keveset áldozik.
Nem igen találhatni tehát igazságosnak a’ büntetés nagyítását.547
Az idézett álláspontból kiolvasható, a maga korában kifejezetten haladónak tekint

hető szempontokkal együtt is indokolt ugyanakkor a bűnismétlök viszonylatában
a súlyosabb szankció alkalmazása.
546 Tóth Mihály: Utak, ösvények és „csapások” a visszaesés büntetőjogi szabályozásában. In Belovics Ervin
- Tamási Erzsébet - Varga Zoltán (szerk.): Örökség és büntetőjog. Emlékkönyv Békés Imre tiszteletére.
Budapest, 2011. 177. o.
5” Szokolay István: Büntető Jogtan. A' codificatio és tudomány legújabb elvei szerint, különösen biráink ’s
ügyvédeink számára. Pest, 1848. 219. o.
A bűnismétlés 269
A Btk. 459. § (1) bekezdés 31. pontjához fűzött miniszteri Indokolás szerint
az ismételten bűncselekményt elkövetőkön belül két kategóriát állíthatunk fel: az
egyszerű bűnismétlök és a visszaesők kategóriáit. Ez a csoportosítás csak azzal
a korrekcióval fogadható el, hogy az „egyszerű” bűnismétlőket helyesebben vissza
esőnek nem minősülő bűnismétlőknek nevezhetjük, az egyes visszaesői kategóriá
kat pedig - lényegesen eltérő jogkövetkezményi szabályaik miatt - érdemes külön
pontokban tárgyalni. Már itt ki kell ugyanakkor emelni, hogy valamennyi speciá
lis visszaesői esetkör egyidejűleg beleillik az „egyszerű” visszaeső fogalmába is,
így például a különös és többszörös visszaesők egyben természetesen visszaeső
nek is minősülnek. De ugyanígy az erőszakos többszörös visszaesők is többszörös
visszaesők, illetve visszaesők is. Nem elkülönült, hanem egymással „a kevesebb
és a több” viszonyában álló esetcsoportokról van tehát szó. Ennek konzekvenci
ája, hogy a visszaesőre vonatkozó hátrányos törvényi következmények - hacsak
a törvény nem ír elő még szigorúbb, speciális szabályokat valamely további vissza
esői minőség viszonylatában - vonatkoznak egyben a különös, a többszörös és
az erőszakos többszörös visszaesőkre is. Mindezekre figyelemmel, álláspontunk
szerint hatályos büntetőjogunkban összesen öt bünismétlöi kategóriát lehet megkü
lönböztetni, a különös és a többszörös visszaesőkre egyaránt vonatkozó szabályo
kat pedig külön pontban indokolt érinteni, az alábbiak szerint:
1) visszaesőnek nem minősülő bűnismétlő;
2) visszaeső;
3) különös visszaeső;
4) többszörös visszaeső;
5) a törvény a különös és a többszörös visszaesők viszonylatában közös szabá
lyokat is meghatároz; végül
6) erőszakos többszörös visszaeső.
ad 1) A Btk. említett értelmező rendelkezése a fentiek közül az egyes visszaesői kate

góriák legáldefinícióját fogalmazza meg, melyekből a contrario következtethetünk
a visszaesőnek nem minősülő bünismétlő fogalmára. Ez alatt mindazon, korábban
bűncselekmény elkövetése miatt a) jogerősen felelősségre vont, majd ezt követően
újra deliktumot megvalósító személyek értendők (pozitív feltétel), akik kapcsán
b) a visszaesés konjunktív feltételei nem állapíthatók meg (negatívfeltétel).
A jogerős elítélés alatt érteni kell a szabadságvesztésre, közérdekű munkára,
pénzbüntetésre stb. ítélés mellett például a próbára bocsátást, de a bírósági megro
vást, valamint azt is, ha a kóros elmeállapotú elkövetővel szemben a bíróság felmentő
ítéletében kényszergyógykezelést alkalmazott [Be. 566. § (3) bek.]. A jogerős fele
lősségre vonás kategóriája ugyanakkor még ennél is tágabban értelmezendő, ezért
alatta nem csupán a bíróság által elítélt személyeket kell érteni, hanem azt az esetet
is, ha az elkövetővel szemben a megrovást az ügyészség alkalmazza [Btk. 64. §
(2) bek.; Be. 398. § (2) bek. d) pont], illetve ha az ügyészség a büntetőeljárást felté
telesen felfüggeszti, és annak tartama eredményesen eltelik [Be. 420. § (1) bek.].
Nem sorolhatók ide ugyanakkor a bűnhalmazat [Btk. 6. § (1) bek.] egyes esetei,
valamint - az ártatlanság vélelme (Be. 1. §) nyomán az sem, ha ugyanazon elköve
tővel szemben egyidejűleg akár több büntetőeljárás is folyamatban van, ugyanakkor
még egyikben sem került sor jogerős elítélésére.
A visszaesés törvényi definíciójából következően visszaesőnek nem minősülő
bűnismétlők a következők.
- Akit akár az első, akár a második alkalommal gondatlan bűncselekmény miatt
vontak felelősségre. A vegyes bűnösséggel megvalósul deliktumok megítélése e
vonatkozásban problematikus lehet. Álláspontunk ebben a körben az, hogy míg az
ún. alapeseti vegyes bűnösségű bűncselekmény - például gondatlanságból elköve
tett hamis vád [Btk. 268. § (5) bek.], vagy szándékos szabályszegéssel megvalósuló
alapeseti foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés [Btk. 165. § (1)
bek. I. ford.] - nem alapozza meg a visszaesés megállapítását, addig az ún. szoros
értelemben vett vegyes bűnösséggel elkövethető deliktum (Btk. 9. §) - mint halált
okozó testi sértés [Btk. 164. § (8) bek. II. ford.] igen.
- Akivel szemben akár az első, akár a második alkalommal nem végrehajtan
dó szabadságvesztést, hanem például felfüggesztett szabadságvesztést, elzárást,
közérdekű munkát, pénzbüntetést stb. szabott ki a bíróság. Kiemelhető, hogy
a közérdekű munka, illetve a pénzbüntetés kiszabása abban az esetben sem alapoz
za meg a visszaesői minőség létrejöttét, ha az említett büntetéseket később szabad
ságvesztésre változtatják át.
- Akivel szemben a büntetés kitöltésétől vagy a végrehajthatóság megszűné
sétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig három évnél több idő telik
el. A bűncselekmény elkövetésének időpontjára a magatartás-elmélet tekinthető
irányadónak, tehát megállapítható a visszaesés, ha a cselekmény kifejtésekor még
nem telt le a három év. akkor is, ha például materiális bűncselekmény viszonylatá
ban az eredmény bekövetkezése három éven túlra esik.
ad2) A hatályos meghatározás szerint visszaeső a szándékos bűncselekmény elkö

vetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesz
tésre ítélték, és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az
újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el [Btk. 459. § (1) bek.].
Szándékos bűncselekmény alatt természetesen mind az egyenes, mind az eshe-
tőleges szándékkal történő elkövetést (Btk. 7. §) érteni kell, és - mint arra fentebb
már rámutattunk - a szoros értelemben vegyes bűnösséggel megvalósuló deliktu
mok (Btk. 9. §) is tekintetbejönnek, mint visszaesést megalapozó bűncselekmények.
A végrehajtandó szabadságvesztésre ítélést a lehető legszorosabban kell értel
mezni. Nem csupán a már említett közérdekű munka, illetve pénzbüntetés helyébe
lépő szabadságvesztés nem érthető tehát ide, hanem az olyan felfüggesztett szabad
ságvesztésre ítélés sem, amely-kapcsán a bíróság utóbb elrendelte annak végre
hajtását. Ez utóbbi álláspont helyessége a logikai értelmezés segítségével is kimu
tatható. Az összbüntetés szabályrendszerében ugyanis a Btk. 93. § (3) bekezdése
kifejezetten úgy rendelkezik, hogy ha felfüggesztett szabadságvesztést utóbb végre
kell hajtani, azt az összbüntetésbe foglalás szempontjából a továbbiakban végrehaj
tandó szabadságvesztésnek kell tekinteni. Miután pedig hasonló szabályt a vissza
esés definiálásánál nem határozott meg a jogalkotó, ebből az argumentum a cont-
rario alapján arra nézve vonhatunk le következtetést, hogy a visszaesői minőséget
megalapozó jelentősége akkor sincs a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélésnek,
ha utóbb annak végrehajtására sor is kerül. Egy újabb döntésében a Kúria is úgy
foglalt állást, hogy ,,[a] végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélés
akkor sem alapoz meg visszaesői minőséget, ha utóbb annak végrehajtását elren
delik”.548
A három éven belüli újabb szándékos deliktum elkövetésére vonatkozó szabály
alapvetően a büntetés kitöltéséhez igazodik, amely kapcsán hangsúlyozandó, hogy
az alatt nem a feltételes szabadságra bocsátás, hanem a feltételes szabadság letel
tének a napja értendő. Lényegesen ritkábban, de előfordulhat továbbá a szabadság
vesztés végrehajthatóságának megszűnése. így a Bv. tv. 28. § (1) bekezdése szerint
a szabadságvesztés végrehajthatósága elévül: a) tizenöt évi szabadságvesztés vagy
ennél súlyosabb büntetés esetén húsz év; b) tízévi vagy ezt meghaladó tartamú
szabadságvesztés esetén tizenöt év; c) ötévi vagy ezt meghaladó tartamú szabad
ságvesztés esetén tíz év; d) öt évet el nem érő tartamú szabadságvesztés esetén
öt év elteltével. Amennyiben tehát az idézett időtartamok anélkül telnek el, hogy
a szabadságvesztést foganatba vennék, annak végrehajtása a későbbiekben, az
elévülés folytán kizárttá válik. Ha azonban az elkövető e megszűnéstől számítva
ismét szándékos bűncselekményt követne el, visszaesői minősége megállapítható.
Töretlen a joggyakorlat továbbá abban, hogy a visszaesői minőséget nem csupán
a büntetés kitöltésétől, illetve a végrehajthatóság megszűnésétől számított három
éven belül kell megállapítani, hanem a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó
ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől kezdődően. A Legfelsőbb Bíróság egy
eseti döntése értelmében
A visszaesői minőség megállapítását nemcsak a korábbi szándékos bűncselekmény

miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés kitöltésétől vagy végrehajthatósága
megszűnésétől, hanem az ítélet jogerőre emelkedésétől számított három éven belüli
újabb szándékos bűncselekmény elkövetése is megalapozza.549
548 BH 2016. 132.1.

543 BH 2005, 199.
Tovább pontosította, illetve kiterjesztette az előbb idézett felfogást legújabban

a Kúria, amikor egy friss eseti döntésben kifejtette, hogy
A visszaesés megállapíthatóságához törvény által megkívánt időtartam a korábbi szán

dékos bűncselekmény miatt jogerős, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés időpont
jával kezdődik és tart a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől
számított három évig. Ez alatt az időszak alatt megvalósított szándékos bűncselekmény
elkövetője minősül visszaesőnek.
A hangsúly a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztés
re ítélésen van, mert a visszaesést a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet
jogerőre emelkedésének időpontjától számított három éven belüli újabb szándékos
elkövetés megalapozza akkor is, ha a büntetés végrehajtása még meg sem kezdődött.550
Ha tehát az elkövetőt például 2018. május 14. napján jogerősen hat év szabadság
vesztésre ítélik, visszaesői minősége egészen a 2027. évig végig fennáll, függetlenül
attól, hogy az újabb szándékos bűncselekményt esetleg még a bv. intézetbe történő
bevonulást megelőzően, magában a bv. intézetben, amennyiben 2022-ben ilyenre
bocsátják, a feltételes szabadság ideje alatt, vagy a büntetés 2024. évi kitöltésé
től számított 3 éven belül (2027-ig) követte el. Ez az álláspont ugyanakkor, bár
praktikailag megalapozottnak és a bünismétlökkel szembeni szigorúbb büntetőjogi
fellépést elősegítenek tekinthető, felvetheti a kétszeres értékelés tilalmának (ne bis
in idem) sérelmét, hiszen a törvény nem százszázalékosan egyértelmű szabályát
lényegében az elítélt terhére, kiterjesztve értelmezi.
Az „egyszerű” visszaeső minőség — önmagában - viszonylag csekély számú
esetben jelenik meg a törvényben. így:
- nem fogház, hanem börtön fokozatban kell végrehajtani a szabadságvesztést
a visszaesővel szemben, ha vétséget követett el [Btk. 37. § (1) bek. és (2) bek. b)
pont];
- a visszaeső nem a büntetés 2/3, hanem csupán 3/4 részének (de legkevesebb
három hónapnak) a kitöltését követően szabadulhat leghamarabb feltételesen a hatá
rozott tartamú szabadságvesztésből [Btk. 38. § (2) bek. b) pont];
- a visszaeső büntetőjogi intézkedésként nem bocsátható próbára [Btk. 65. §
(2) bek. a) pont];
- visszaesővel szemben nem alkalmazható jóvátételi munka intézkedés [Btk.
67. § (2) bek. b) pont];
- minden esetben kötelező elrendelni azon visszaeső pártfogó felügyeletét, akit
a határozott tartamú szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátottak, vagy
550 BH 2018, 75.

vele szemben a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették [Btk. 69. § (2) bek.

b) pont; 86. § (6) bek.];
- börtönben kell végrehajtani a fiatalkorúval szemben kiszabott 1 évi vagy ennél
hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha a fiatalkorú visszaeső [Btk. 110. § (1) bek.
b) pont];
- érdekességként említhető meg, hogy a katonai büntetőjogban, ha az elítélt
a szolgálatban megtartható, a bíróság a vétség miatt kiszabott, egy évet meg nem
haladó szabadságvesztést, illetve az elzárást katonai fogdában rendeli végrehajtani,
kivéve, ha az elítélt visszaeső [Btk. 132. § (1) bek.].
ad 3) Különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy

hasonló jellegű bűncselekményt követett el. A különös visszaeső mindenekelőtt
feltétlenül visszaeső, tehát mindazok az ismérvek, amelyek a visszaesésre vonat
koztak, a különös visszaesés megállapításához is feltétlenül szükségesek. Ezen felül
törvényi kritérium még, hogy a visszaeső mindkét alkalommal ugyanolyan vagy
hasonlójellegű bűncselekményt kövessen el. Ugyanolyanok a bűncselekmények, ha
ugyanannak a törvényi tényállásnak a keretei közé illeszkednek vagy ahhoz kapcso
lódnak. Az azonban, hogy a törvényi tényállásnak egyszer alap-, máskor minősített
vagy privilegizált esetét követte el a visszaeső, a különös visszaesés megállapítása
szempontjából ugyanúgy közömbös, miként az is, hogy például első ízben befe
jezett, majd másodszor kísérleti szakban rekedt bűncselekményt valósított meg.
Ugyanez vonatkozik az elkövetői alakzatokra is, tehát az ugyanolyan bűncselek
ményben előbb tettesként (társtettesként), majd utóbb például bűnsegédként közre
működő személy is ugyanolyan bűncselekményeket követ el, így - a további törvé
nyi feltételek egyidejű megléte esetén - különös visszaesőnek tekinthető.
A bírói gyakorlat a fentiek mellett nem hasonló, hanem kifejezetten ugyanolyan
bűncselekménynek tekinti azt az esetet, ha az elkövető előbb az ún. összefoglalt bűn
cselekmény (delictum complexum) egy részcselekményét, majd a következő alka
lommal magát az összefoglalt bűncselekményt követi el.
A különös visszaesés megállapíthatósága szempontjából ugyanolyan bűncselekmény

elkövetését jelenti, ha az elbírálás alatt álló bűncselekmény (emberrablás) törvényi
tényállása a törvényi egység körébe tartozó összefoglalt bűncselekmény folytán magá
ban foglalja a korábbi elitélés alapjául szolgáló bűncselekmény (személyi szabadság
megsértése) törvényi tényállását.551
Egyes bűncselekményeknek a különös visszaesés szempontjából hasonló jellegét

bizonyos esetekben a törvény maga rögzíti. így a Btk. 160. § (2) bek. h) pontja
551 BH 2004, 45.; EBH 2003, 837.

szerinti, különös visszaesőként elkövetett emberölés viszonylatában a törvényhely

(6) bekezdése szerint a különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű bűncse
lekmény a) a népirtás [Btk. 142. § (1) bek. a) pont], az erős felindulásban elkövetett
emberölés (Btk. 161. §); b) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni
erőszak súlyosabban minősülő esetei [Btk. 190. § (4) bekezdés, 445. § (5) bek. a)
pont]; c) a terrorcselekmény, a jármű hatalomba kerítése, és a zendülés súlyosabban
minősülő esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [Btk. 314. § (1) bek.;
320. § (2) bek.; 442. § (4) bek.]. Ugyanígy a minősített rendbontáshoz képest [Btk.
340. § (3) bek. d) pont] a törvény erejénél fogva hasonlónak tekintendő bűncse
lekmény a) a testi sértés [Btk. 164. § (3)-(6) és (8) bek.]; b) a hivatalos személy
elleni erőszak [Btk. 310. § (1)-(5) bek.], a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak
(Btk. 311. §), a hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni
erőszak (Btk. 312. §); c) a garázdaság (Btk. 339. §); d) a rongálás [Btk. 371. § (1)—(6)
bek.]. Továbbá a Btk. 369. §-a szerint, a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények
ről szóló fejezet alkalmazásában hasonló jellegűek a vagyon elleni erőszakos és
a vagyon elleni bűncselekmények. A Btk. 383. § d) pontja a vagyon elleni bűncse
lekmények kapcsán mind a vagyon elleni erőszakos, mind a szellemi tulajdon elleni
bűncselekmények hasonló jellegét kimondja. A Btk. 388/B. § értelmében a szellemi
tulajdon elleni deliktumok viszonylatában ismét csak hasonló jellegűek a vagyon
elleni bűncselekmények. Végül a költségvetési csaláshoz hasonlónak tekintendő
valamennyi költségvetést károsító bűncselekmény [Btk. 396. § (9) bek. c) pont],
A törvényhozói (autentikus) interpretáció mellett a bírói gyakorlat is jogosult
arra, hogy egyes bűncselekmények kapcsán, a különös visszaesői minőség megál
lapítása kapcsán azok hasonló jellegét állapítsa meg. Ezekről rendelkezett korábban
a Legfelsőbb Bíróság azóta már hatályon kívül helyezett 14. Irányelvének 4/A) pont
ja. Egyes eseti döntések ugyanakkor ezzel együtt is kimondhatják a hasonló jelle
get. így korábban a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a rablás és a súlyos
testi sértés a különös visszaesés szempontjából hasonlójellegű bűncselekménynek
minősülnek.552 A katonai bíróság pedig kimondta, hogy
A rablás büntette és az őr ellen parancs iránti engedetlenséggel együtt elkövetett

erőszak büntette a különös visszaesés megállapíthatósága szempontjából hasonló
jellegű cselekmények.553
Utalunk rá, hogy a 39. BKv ugyan nem a különös visszaesés, hanem az üzletszerű
ség [Btk. 459. § (1) bek. 28. pont] kapcsán tipizálja az egymáshoz hasonlójellegű
bűncselekményeket, az abban foglaltak azonban a különös visszaesői minőség
BH 1985,461.1.
5” BH 1988, 255. II.
megállapítása szempontjából is alkalmazhatóak lehetnek. így a hasonló jelleg

kimondható például, ha az egyes bűncselekmények vonatkozásában az elköveté
si magatartások egymáshoz közelállók, a cselekmény eszköze és célja azonos; ha
a vagyoni viszonyokat egyaránt haszonszerzési célból támadják; ugyanazon jogi
tárgyat sértik vagy veszélyeztetik.
A különös visszaesést a Btk. Általános Része önállóan nem, csupán - mint lentebb
látni fogjuk - a többszörös visszaeséssel közösen fenyegeti hátrányosabb következ
ményekkel. Hatályos büntetőjogunkban ugyanakkor egyedül a különös visszaesésről
rendelkezik - jóllehet csekély számú esetben - a Btk. Különös Része. így minősített
esete valósul meg az emberölésnek [Btk. 160. § (2) bek. h) pont], a rendbontásnak
[Btk. 340. § (3) bek. d) pont], ha e deliktumokat különös visszaesőként valósítják meg.
Negatív értelemben emeli ki továbbá a különös visszaesői minőséget a költségvetési
csalás kapcsán a Btk. 396. § (8) bek. 2. mondata. Az 1. mondat ugyanis a büntetés
korlátlan enyhítését teszi lehetővé arra az esetre, ha az elkövető a bűncselekménnyel
okozott vagyoni hátrányt a vádemelésig megtéríti. E rendelkezés ugyanakkor - egye
bek mellett - nem alkalmazható akkor, ha az elkövető különös visszaeső.
A törvényi kétszeres értékelést küszöböli ki végül a Btk. 89. § (3) bekezdése,
amelynek értelmében a Btk. 89. § (1) bekezdésében szabályozott, a különös vissza
esésre is irányadó büntetési tételkeret-emelő rendelkezés nem alkalmazható, ha
a Különös Rész a különös visszaesőként történő elkövetést a bűncselekmény súlyo
sabban minősülő eseteként rendeli büntetni. így a 3 évig terjedő szabadságvesz
téssel fenyegetett, különös visszaesőként elkövetett rendbontás tételkerete nem fog
tovább nőni 4,5 évre.
ad 4) A többszörös visszaesői minőség megállapítása már azt feltételezi, hogy az

elkövető nem egyszer, hanem legalább két ízben állt már bíróság előtt bűncselek
mény elkövetése miatt és ezért jogerősen el is ítélték. A törvényi definíció értelmé
ben többszörös visszaeső az, akit a szándékos bűncselekmény elkövetését megelő
zően visszaesőként végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, és az utolsó büntetés
kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől a szabadságvesztéssel fenyege
tett újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el [Btk. 459. § (1)
bek. 31/b. pont]. A fogalom tehát minimálisan a harmadik bűncselekmény elköve
tését tételezi fel az elkövető részéről, amelyet ugyanakkor a törvény annyiban szorít
meg, hogy ez esetben már nem bármilyen szándékos bűncselekmény, hanem csak
az olyan alapozhatja meg a többszörös visszaesői minőség megállapítását, amelyet
szabadságvesztéssel fenyeget a törvény. Tekintettel azonban arra, hogy mint láttuk,
a Btk. Különös Részében a poena ordinaria a szabadságvesztés, kizárólag az - alig
több mint egy tucat - elzárással fenyegetett bűncselekmény (például a Btk. 188. §-a
szerinti méreggel visszaélés) elkövetése nem alapozza meg a többszörös visszaesői
minőség megállapítását.
A kizárólag a többszörös (és ennek nyomán természetesen az ehhez képest

speciális erőszakos többszörös) visszaesőkre vonatkozó, szigorúbb törvényi rendel
kezések a következők:
- fegyházban kell végrehajtani a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadság
vesztést, éspedig az elkövetett bűncselekmény jellegétől, súlyától függetlenül [Btk.
37. § (3) bek. b) pont ba) alpont; 95. §];
- a határozott tartamú szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsá
tás körében nem alkalmazható az ún. „felező” kedvezmény [Btk. 38. § (3) bek.
2. mondat];
- amennyiben fegyház fokozatban kell végrehajtani a szabadságvesztését, kizárt
a feltételes szabadságra bocsátása [Btk. 38. § (4) bek. a) pont];
- kizárt a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése [Btk. 86. § (1) bek.
a) pont].
ad5) A Btk. egyes rendelkezései a különös és a többszörös visszaesőkre egységes

szabályokat állapít meg. Ezek közül kiemelt jelentőséggel bírnak a Btk. 89. § (1)-
(2) bekezdésben foglalt közös rendelkezések. Ezek lényege, hogy mind különös,
mind többszörös visszaesők viszonylatában az újabb bűncselekmény büntetési téte
lének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja
meg a huszonöt évet. Emellett a különös és a többszörös visszaesőkkel szemben
a büntetést - a Btk. 82. § (1) bekezdésében meghatározott módon - csak különös
méltánylást érdemlő esetben lehet mérsékelni. A korábbi törvényi szabályozást,
azaz a büntetési tétel alsó határának az emelését, valamint vagylagos büntetési tétel
esetén a szabadságvesztés kiszabásának kötelező voltát a hatályos törvény nem
tartalmazza. A jogszabály változása folytán a Legfelsőbb Bíróság 14. sz. Irányelvét
és a BK 92. sz. állásfoglalását hatályon kívül helyezte.
A Btk. 89. § (3) bekezdése, mint láttuk, kiemeli, hogy a 89. § (1) bekezdésének
a felemelt büntetési tétel megállapítására vonatkozó rendelkezései nem alkalmazha
tók, ha a Különös Rész a különös visszaesőként történő elkövetést a bűncselekmény
minősített eseteként határozza meg. Ennek a kiemelése tulajdonképpen felesleges,
mert a kétszeres értékelés tilalmának nyilvánvalónak kellene lennie a végzett jogá
szok körében.
A Btk. 89. § (1) bekezdése alapján a szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselek
mény esetén az elbírálás alatt álló újabb bűncselekmény büntetési tétele felső határá
nak a felével megemelt tartama a különös és többszörös visszaeső esetében a speciális
maximum, amely azonban a huszonöt évet nem haladhatja meg. Vagyis a speciá
lis törvényi minimum változatlan marad, viszont a speciális maximum a büntetési
tétel felső határának a felével emelkedik.
A Btk. azt is meghatározza, hogy bűnhalmazat esetén a különös és a többszörös
visszaesők esetében mely büntetési mérték az irányadó. Itt utalunk a 81. § (4) bekez
déssel kapcsolatban kifejtettekre, azaz ha ennek feltételei az adott bűncselekmény

vonatkozásában fennállnak, a bűnhalmazatban lévő bűncselekmény büntetési
tételét a különös, a többszörös és az erőszakos többszörös visszaesőkre, továbbá
a bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések alapján, a (2) és (3)
bekezdés alkalmazását megelőzően kell megállapítani.
A Btk. 89. § (1) bekezdése a különös és többszörös visszaesők esetében a bünte
tési tétel alsó határát általánosan nem emeli, továbbá más büntetések (például
közérdekű munka vagy pénzbüntetés) mértékét sem növeli, és az alternatív bünte
tési nemek esetében sem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy az ebbe a kategóriába
tartozó elkövetők esetében csak a szabadságvesztés a kizárólagosan alkalmazható
büntetési nem.
Vannak ugyanakkor a törvényben - elszórtan - olyan további szigorúbb szabá
lyok, amelyek a különös és a többszörös visszaesők viszonylatában egyaránt iránya
dóak. Ezek a következők:
- noha nem szankció, hanem lényegében bűncselekménytani (illetve részben
eljárásjogi) kérdés, de a teljesség kedvéért megemlíthető, hogy tevékeny megbánás
nak viszonylatukban nincs helye [Btk. 29. § (1)—(2) bek.];
- a Btk. 36. §-a értelmében a határozott tartamú szabadságvesztés generális
minimuma mindkét említett, súlyosabb visszaesői minőség viszonylatában 25 év.
ad 6) Az erőszakos többszörös visszaesők kategóriáját - mint a többszörös vissza

esés speciális, szankciós szempontból még súlyosabb megítélésű válfaját - hazai
büntetőjogunkban még az 1978. évi Btk. 137. § 17. pontjába a 2009. évi Bn. vezette
be. E bűnismétlői kategóriát a Btk. 459. § (1) bek. 31/c. pontja úgy határozza meg,
hogy erőszakos többszörös visszaeső az a többszörös visszaeső, aki mindhárom
alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el. A személy elleni
erőszakos bűncselekmények - taxatív - meghatározását ugyancsak az értelmező
rendelkezések között, a Btk. 459. § (1) bek. 26. pontjában találjuk. E szerint a több
szörös visszaesés szempontjából is személy elleni erőszakos bűncselekmény:
a) a népirtás [Btk. 142. § (1) bek.], az emberiesség elleni bűncselekmény [Btk.
143. § (1) bek.], az apartheid [Btk. 144. § (1)—(3) bek.];
b) a hadikövet elleni erőszak (Btk. 148. §), a védett személyek elleni erőszak
[Btk. 149. § (l)-(2) és (4) bek.], az egyéb háborús bűntett (Btk. 158. §);
c) az emberölés [Btk. 160. § (1)—(3) és (5) bek.], az erős felindulásban elkövetett
emberölés (Btk. 161. §), a testi sértés [Btk. 164. § (3)—(6) és (8) bek.];
d) az emberrablás [Btk. 190. § (1)—(4) bek.], az emberkereskedelem [Btk. 192. §
(1)—(6) bek.], a kényszermunka (Btk. 193. §), a személyi szabadság megsértése
(Btk. 194. §), a kényszerítés (Btk. 195. §);
e) a szexuális kényszerítés (Btk. 196. §), a szexuális erőszak [Btk. 197. § (l)-(4)
bek.];
f) a lelkiismeret és vallásszabadság megsértése (Btk. 215. §), a közösség tagja

elleni erőszak [Btk. 216. § (2)-(3) bek.], az egyesülési és a gyülekezési szabadság
megsértése [Btk. 217. § (1) bek.];
g) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása [Btk. 254. § (1) bek.], a láza
dás [Btk. 256. § (l)-(2) bek.];
h) a bántalmazás hivatalos eljárásban [Btk. 301. § (1)—(2) bek.], a bántalmazás
közfeladatot ellátó személy eljárásában [Btk. 302. § (1)—(2) bek.], a kényszervalla
tás [Btk. 303. § (l)-(2) bek.], a jogellenes fogvatartás Btk. (304. §);
i) a hivatalos személy elleni erőszak [Btk. 310. § (l)-(3) és (5) bek.], a közfela
datot ellátó személy elleni erőszak (Btk. 311. §), a hivatalos személy vagy közfelada
tot ellátó személy támogatója elleni erőszak (Btk. 312. §), a nemzetközileg védett
személy elleni erőszak [Btk. 313. § (1) bek.];
j) a terrorcselekmény [Btk. 314. § (1)—(2) bek.], a jármű hatalomba kerítése [Btk.
320. § (l)-(2) bek.];
k) a rablás [Btk. 365. § (l)-(4) bek.], a zsarolás (Btk. 367. §), az önbíráskodás
[Btk. 368. § (1)—(2) bek.];
l) a zendülés minősített esetei [Btk. 442. § (2)—(6) bek.] és az elöljáró vagy szol
gálati közeg elleni erőszak (Btk. 445. §).
Az erőszakos többszörös visszaesőkre is vonatkoznak természetesen mindazok
a szigorúbb szankciós szabályok, amelyek az „egyszerű" többszörös visszaesők
re. Emellett azonban még további joghátrányokat is meghatároz viszonylatukban
a Btk. így az erőszakos többszörös visszaeső:
- a határozott tartamú szabadságvesztésből egyáltalán nem bocsátható feltételes
szabadságra [tehát akkor sem, ha 2 évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélik; Btk.
38. § (4) bek. b) pont];
- életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése esetén a feltételes szabadságra
bocsátás lehetőségét a bíróság köteles kizárni [ez az ún. „kötelező TÉSZ” egyik
esete; Btk. 44. § (2) bek. a) pont];
- esetében a Btk. 33. § (4) bekezdése alapján történő ún. alternatív szankcioná
lás lehetősége kizárt. Ha tehát az erőszakos többszörös visszaeső legfeljebb három
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követett el, a bíróság
kizárólag szabadságvesztésre - méghozzá a Btk. 86. § (1) bek. a) pontjára figyelem
mel csakis végrehajtandó szabadságvesztésre - ítélheti, helyette elzárás, közérdekű
munka, pénzbüntetés stb. nem szabható ki [Btk. 90. § (1) bek.].
- Esetében a büntetés enyhítésére a Btk. 82. § (1) bekezdése alapján nem kerülhet
sor. Ugyanakkor, ha a Btk. Általános Része a büntetés korlátlan enyhítését teszi
lehetővé (mint például alkalmatlan kísérlet esetén),-akkor erre erőszakos többszörös
visszaeső viszonylatában is lehetőség van [Btk. 90. § (3) bek.].
Emellett a bűnhalmazat speciális esetei mellett az erőszakos többszörös vissza

esők kapcsán vezette be a 2010. évi LVI. törvény hazai büntetőjogunkba az ún.
három csapás szabályát. A miniszteri Indokolás szerint
A 2010. évi országgyűlési választásokon megnyilvánuló egyértelmű választói akarat

arra kötelezi az Országgyűlést, hogy a választási programokban megfogalmazott és
a választók által támogatott büntetőpolitikai intézkedések a lehető leghamarabb törvé
nyerőre emelkedjenek. Ilyen büntetőpolitikai intézkedés az Egyesült Államok több
tagállamában, vagy a szomszédos Szlovákiában már bevezetett, Magyarországon
„Három csapás" néven ismertté vált törvény, amelyet több százezer állampolgár aláírá
sával is támogatott. A törvény beilleszti a magyar büntetőjog rendszerébe a személy
elleni erőszakos bűncselekményeket sorozatban elkövető bűnismétlők büntetésének
jelentős szigorítását, amely a legsúlyosabb esetben életfogytig tartó szabadságvesztés
is lehet.
Az 1978. évi Btk.-ba bevezetett rendelkezéseket átvette a Btk. is. Eszerint az erősza
kos többszörös visszaesővel szemben az erőszakos többszörös visszaesőként! minő
sítést megalapozó bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés
esetén a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz
évet meghaladná, vagy a törvény szerint a bűncselekmény életfogytig tartó szabad
ságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadság
vesztést kell kiszabni [Btk. 90. § (2) bek.]. Mint az erről szóló fejezetben már volt
róla szó, ez esetben a jogalkotó ún. abszolút határozott szankciót vezetett be, ahol
tehát a bíróságot sem a szankciónem, sem annak mértéke megválasztásában nem
illeti meg diszkrecionális jog.
A fő szabály az erőszakos többszörös visszaesők vonatkozásában az újonnan
elkövetett bűncselekményre irányadó büntetési tétel felső határának a duplázódása.
Ha tehát például az erőszakos többszörös visszaeső alapeseti rablást [Btk. 365. §
(1) bek.] követ el, rá az eredeti 2-8 évig terjedő szabadságvesztés helyett 2-16 évig
terjedő szabadságvesztés lesz az irányadó (és természetesen a középmérték is 9
évre emelkedik 5 évről). Ugyanez irányadó akkor is, ha a megduplázott büntetési
tétel felső határa kereken 20 év, mint például az eredetileg 5-10 évig terjedő szabad
ságvesztéssel fenyegetett fegyveres rablás [Btk. 365. § (3) bek. a) pont] esetében.
Ha azonban a felemelt felső határ meghaladná a 20 évet - ez a helyzet legenyhébb
esetben is 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények,
mint például alapeseti emberölés [Btk. 160. § (1) bek.] esetén állhat elő - a bíró
ság köteles életfogytig - méghozzá ténylegesen életfogytig! - tartó szabadságvesz
tést kiszabni. Ugyanez a helyzet akkor, ha az erőszakos többszörös visszaeső által
megvalósított új bűncselekményt opcionálisan életfogytig tartó szabadságvesztés

sel is fenyegeti a törvény, mint például az emberölés minősített eseteit [Btk. 160. §
(2) bek.].
A három csapás554 intézménye („three strikes rule”) alapvetően az Egyesült
Államok büntetőjogából származik. Az 1993-tól napjainkig az USA tagállamainak
több mint felében megjelent valamilyen formában, és róla a közvélemény többnyi
re kedvező értékítéletet ad, elsősorban a bűnözés volumenére gyakorolt állítólagos
kedvező hatása miatt. A jogirodalom azonban általában jóval kritikusabban viszo
nyul a jogintézményhez. Tóth Mihály utal arra általános éllel, hogy „abban egyet
értenek még az ottani mértékadó jogtudósok is, hogy a parttalan szigor mindenütt
csupán átmeneti javulást eredményezett”.555 Közelebbről, leginkább azt a - a magyar
büntetőjog által át nem vett - rendelkezést szokás bírálni, amely szerint akár csekély
súlyú, nem erőszakos harmadik bűncselekmény is alapjául szolgálhat a szigorúbb
jogkövetkezmények alkalmazhatóságának. így például egy 1995-ben történt esetben
25 év szabadságvesztésre ítélték azt az elkövetőt, aki harmadik alkalommal, erőszak
alkalmazása nélkül, mindössze egy pizzát tulajdonított el.556 Szintén szkeptikus
a szerzők többsége a „három csapásnak” a bűnözés mértékére gyakorolt jótékony
hatása kapcsán. Mint amerikai forrásokra hivatkozva Borbíró Andrea írja: ,,[a] three
strikes kedvező hatásáról tudósító tanulmányok csaknem kivétel nélkül valamely
kormányzati vagy igazságszolgáltatási szerv hivatalos dokumentumai közül kerül
nek ki”.557
A hazai büntetőjog vonatkozásában álláspontunk szerint az mondható el, hogy
mindazon megfontolások, amelyek a 23/2014. (VII. 15.) AB határozatban a halma
zati három csapással szemben felmerültek, az erőszakos többszörös visszaesőkre
vonatkozó rendelkezések kapcsán is irányadóak lehetnek. így alapvetően ebben
a körben sem látszik szerencsésnek a bíróságok kezének törvényhozói megkötése az
alkalmazandó szankció viszonylatában. Utalunk továbbá e könyvben az abszolút
határozott szankciók témaköre kapcsán írtakra.
554 A kifejezés eredetileg az ismert baseball-szabályból („three strikes, and you’re out") származik.
555 Tóth: Utak, ösvények és „csapások" a visszaesés büntetőjogi szabályozásában. 185. o.
556 Az esetet ismerteti és a három csapást e vonatkozásban bírálja Vitiello, Michael: Three strikes: can we
return to reality? Journal of Criminal Law and Criminology, (1997) 2., 395-481., 396. o.
557 Borbíró Andrea: „Three strikes and youTe out" Magyarországon - kriminálpolitikai raciona itás vagy
szimbolikus jogalkotás? Acta Facultatís Politico-luridicae Universitatis Scientiarum Budapestiensis De
Rolando Eötvös Nominatae, (2008) 45., 165-179., 174.0.
A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések 281
6. A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó

rendelkezések
A jogalkotó Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról

szóló 2019. évi LXV1. törvénnyel módosította az addigi bűnszervezet fogalmat,
így az értelmező rendelkezések között található, 2019. július 10. napjától hatályos
fogalom szerint a bűnszervezet legalább három személyből álló, hosszabb időre,
hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő csoport, amelynek célja ötévi
vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmé
nyek elkövetése. Mivel a bűnszervezetben történő elkövetés részletszabályait a Btk.
Általános Részében találjuk, így a Btk. 459. § (1) bek. 1. pontja alapján elméletileg
valamennyi, a Btk. Különös Részében foglalt szándékos bűncselekmény tekinte
tében megállapítható a bűnszervezetben való elkövetés, feltéve, hogy az elkövető
ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt valósít
meg. A büntetési tétel felső határa ilyen esetben a Btk. 91. § (1) bekezdése alapján
a kétszeresére emelkedik, de nem haladhatja meg a huszonöt évet. A speciális alsó
határ (ami a Különös Rész áttekintése alapján minimum 1 év) nem változik.
A bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény általános feltétele tehát, hogy
a bűntett ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett legyen. Ez azt
jelenti, hogy a bűnszervezetben történő elkövetés során még a legenyhébb büntetési
tétellel fenyegetett bűncselekmény esetében is legalább tíz év a büntetési tétel felső
határa. Ugyanakkor megjegyzendő, miszerint a büntetési tétel alsó határa tekinte
tében alkalmazható a Btk. 82. §-a szerinti enyhítő rendelkezés.
A Btk. 91. § (1) bekezdése korlátozza a büntetési tétel kétszeres emelését, ameny-
nyiben az meghaladhatja a huszonöt évet. Halmazati büntetés esetén, a Btk. 81. §
(4) bekezdése szerinti - fő szabályként a büntetési tétel felső határának felével már
megemelt - büntetési tételt kell alapul venni a tételkeret emelése szempontjából.
A Btk. 91. § (2) bekezdése általános jelleggel mondja ki, miszerint azzal szem
ben, aki a bűncselekményt bűnszervezetben valósította meg, mellékbüntetésként
kitiltásnak is helye van bármely bűncselekmény vonatkozásában.
A bűnszövetség [Btk. 459. § (1) bek. 2. pont] és a bűnszervezet elhatárolása jut
kifejezésre a Btk. 91. § (3) bekezdésében is, amely szerint mindazok a jogkövetkez
mények, amelyeket a törvény a bűncselekménynek bűnszövetségben való elkövetése
esetén rendel el, nem alkalmazhatók a bűnszervezetben elkövetettséggel összefüg
gésben. Ez azt is jelenti, hogy a bűnszövetségben és a bűnszervezetben elkövetés
nek együttes minősítése törvénynél fogva kizárt. A törvény ugyanis nem kívánja az
elkövetőket azokkal a halmozott jogkövetkezményekkel sújtani, amelyek egyrészt
a bűnszövetséghez, másrészt a bűnszervezethez kapcsolódnak, ugyanis ez kétszeres
joghátrány alkalmazását eredményezné, tehát a ne bis in idem elvét sértené.
Kiemelhető, hogy a Btk. 91. §-án kívül a törvény a bünszervezeti elkövetéshez

még számos szigorító konzekvenciát fűz. Ezek a következők:
- kizárt a tevékeny megbánás [Btk. 29. § (3) bek. b) pont];
- a határozott tartamú szabadságvesztés generális maximuma 20 év helyett 25 év
(Btk. 36. §);
- már a 2 évi (vagy azt meghaladó) szabadságvesztés fegyház fokozatban hajtan
dó végre [Btk. 37. § (3) bek. b) pont bb) alpont];
- kizárt a feltételes szabadságra bocsátás [Btk. 38. § (4) bek. c) pont];
- életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés esetén, a Btk. 44. § (1) bekezdésében
meghatározott bűncselekmények elkövetése esetén a feltételes szabadságra bocsá
tás lehetőségét kötelező kizárni [Btk. 44. § (2) bek. b) pont];
- a végleges tartamú foglalkozástól eltiltás alól mentesítésnek nincs helye [Btk.
53. § (4) bek.];
- kizárt a próbára bocsátás [Btk. 65. § (2) bek. b) pont];
- kizárt a jóvátételi munka [Btk. 67. § (2) bek. b) pont];
- kizárt az elkövetés eszköze vagy tárgya elkobzásának kivételes mellőzése [Btk.
73. § b) pont];
- ellenkező bizonyításig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni, és
vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszerve
zetben való részvétele ideje alatt szerzett [Btk. 74/A. § (1) bek. a) pont];
- a szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel [Btk. 86. § (1) bek.
b) pont];
- végül, a bűnszervezeti elkövetés nem csupán jogkövetkezményként jelenik
meg, hanem önálló bűncselekményt is képezhet: a bűnszervezetben részvétel (Btk.
321. §) törvényi tényállása keretében.
A gyakorló büntetőjogászok egyetértenek abban, hogy a bünszervezeti elkö
vetés megállapítása a büntető ítélkezésben az egyik legjelentősebb, ugyanakkor
a legtöbb vitát kiváltó kérdés. A Kúria szerint a bűnszervezetben elkövetés megál
lapítása nem tartozik a bűncselekmény minősítése körébe, azonban olyan büntető
anyagi jogi kérdésről van szó, amely közvetlenül a büntetés kiszabásához kapcso
lódik, így a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpont szerinti felülvizsgálati oknak
minősül. A Legfelsőbb Bíróság és a Kúria határozatait áttekintve a bűnszervezeti
elkövetés rendkívüli expanziója figyelhető meg. Az alsóbb bíróságok jól láthatóan
törekednek a bűnszervezet fogalom szűkítésére, az egymásnak ellentmondó hatá
rozatok ugyanakkor már a jogbiztonságot fenyegetik. Az alábbiakban azt igyek
szünk bemutatni, hogy a bűnszervezet fogalom megjelenésétől hogyan jutottunk el
odáig, hogy lassan minden három személyből álló, komolyabb szervezettséget fel
sem mutató csoport, akár bagatell cselekménye is bűnszervezetben el követettnek
minősülhet, illetve, hogy ez a folyamat milyen veszélyekkel jár.
a) A bűnszervezet-fogalom kialakulása
A szervezett bűnözés kapcsán az elsődleges probléma, hogy tulajdonképpen nem

jogi terminusról van szó, tehát ahhoz, hogy a jog számára alkalmazhatóvá váljon,
további behatárolás szükséges. A szervezett bűnözésnek valamennyi országban elté
rő manifesztációi vannak, illetve különböző bűncselekmények elkövetése jellemzi e
szervezetek működését. Ennek okán az ún. tradicionális bűncselekmények különös
jelentőségre tesznek szert, mivel a szervezett bűnözés központi elemeit képezhetik.
Györgyi Kálmán szerint a rendőrségi-ügyészségi statisztika arra enged következtet
ni, hogy az összbünözés kevesebb, mint 0,5%-át tették ki a szervezetten elkövetett
bűncselekmények 1995-ben. E statisztikai vizsgálat során az alábbi feltételeket vették
figyelembe: a) az elkövetők között álljon fenn funkcionális kapcsolat; b) a bűncse
lekmények, illetve az elkövetők cselekményei rendelkezzenek konspiratív jelleg
gel; c) az elkövetők közötti kapcsolat tartós legyen; és d) a bűncselekmények elköve
tése felismerhető munkamegosztás szerint történjen. Bár ez különösebb jelentőséggel
nem bír, 13 különböző elkövetői szerepet különböztetnek meg a szervezett bűnö
zés jellemzői szerint elkövetett bűncselekményeknél. Ami azonban feltűnő, hogy e
bűncselekményekkel kapcsolatban a bűnözési intenzitás 13,7, azaz ennyi elkövetett
bűncselekmény esett és esik azóta is egy elkövetőre, az átlagos bűnözésnél megszo
kott 3,3 körüli érték helyett.558 Az Association Internationale de Droit Pénal (AIDP)
XVI. Nemzetközi Kongresszusának 1. szekciója vizsgálta a szervezett bűnözés
és az általános rész összefüggéseit, 2. szekciója foglalkozott a szervezett bűnözés és az
anyagi büntetőjog különös részének korrelációjával. Az AIDP XVL Nemzetközi
Kongresszusára érkező nemzeti jelentések összegzéséből kitűnt, hogy a szervezett
bűnözés (bűnszervezet) definíciójának egyrészt igen egzakt módon megfogalma
zottnak kell lennie, hogy az alkotmányos zsinórmértéknek megfeleljen, másrészt
az is szükségszerű, hogy rugalmas legyen, hiszen csak így követheti a szervezett
bűnözés dinamikáját.
A szervezett bűnözés elleni hatékony fellépés büntetőjogi eszközeinek kialakí
tása mind az Európai Unióban, mind más nemzetközi szervezetekben nagy jelen
tőségűnek bizonyult. 1998. december 21-én az Európai Unió Tanácsa együttes
fellépést fogadott el az Európai Unió tagállamaiban a bűnöző szervezetben való
részvétel bűncselekménnyé nyilvánításáról. Ezen megállapodás 1. Cikke határozza
meg a bűnöző szervezet fogalmát, amely értelmében
a „bűnöző szervezet” kettőnél több személy hosszabb időre szóló szervezett együttmű
ködését jelenti olyan bűncselekmények összehangolt elkövetésére, amelyek büntetési
558 Geller Balázs: Gondolatok a büntetőjog jelentőségéről a szervezett bűnözés elleni fellépéssel kapcsolat
ban. In Geller Balázs - Hollán Miklós (szerk.): A szervezett bűnözés arcai. Budapest, 2004. 27. o.
tételének felső határa legalább négy évi szabadságvesztés büntetés, vagy ilyen tartamú
biztonsági intézkedés, avagy ennél súlyosabb büntetés, tekintet nélkül arra, hogy ezek
a bűncselekmények magukban képezik az elkövetés célját, vagy pedig eszközül szol
gálnak arra, hogy vagyoni előnyt szerezzenek és adott esetben közhatóságok működé
sét megengedhetetlen módon befolyásolják.
Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én jött létre

az ún. „Palermói Egyezmény”, melyet a 2006. évi Cl. törvény hirdetett ki. Az
Egyezmény 2.) cikk a) pontja értelmében a szervezett bűnöző csoport egy olyan
strukturált csoport, mely három vagy több főből áll, bizonyos ideig összehangoltan
működik, az Egyezményben meghatározott súlyos bűncselekmény elkövetése céljá
ból, hogy közvetlenül vagy közvetve anyagi vagy más előnyt szerezzen. A doku
mentum alapján nemzetközi jellegűnek számít az a bűncselekmény, amelyet:
- több mint egy államban követnek el;
- egy államban követnek el, de előkészítésének, tervezésének, irányításának és
ellenőrzésének jelentős részét egy másik államban végzik:
- egy államban követnek el, de olyan szervezett bűnözői csoport vesz benne részt,
amely egynél több államban folytat bűnöző tevékenységeket; vagy
- egy államban követnek el, de jelentős hatással van egy másik államra nézve.
Az Egyezmény meghatározza továbbá azokat a tetteket, melyeket az egyes álla
moknak bűncselekményeknek kell nyilvánítania, ilyen a bűnszervezetben részvé
tel, a pénzmosás, a korrupció, illetve az igazságszolgáltatás akadályozása.
Az Európai Unió Tanácsa által 2008. október 24. napján elfogadott 2008/841 IB
számú kerethatározat tekintendő az uniós jogalkotás jelenleg legrelevánsabb instru
mentumának. E dokumentum rögzíti az anyagi és eljárásjognak a szervezett bűnö
zéssel kapcsolatban felmerült fő kérdéseiben (így a bűnszervezet fogalma, büntetendő
tényállások, szankciók, jogi személyek felelőssége, joghatóság, különleges körülmé
nyek) eddig elért eredményeit. A bűnszervezeti definíció objektív oldalon megszo
rító, negatív feltételt tartalmaz, méghozzá azt, hogy a csoportot ne véletlenszerűen
hozzák létre valamely bűncselekmény közvetlen elkövetésére. Viszont a fogalom
sajátos módon olyan jellemzőket is meghatároz, amelyeknek nem kell szükségsze
rűen megvalósulniuk ahhoz, hogy strukturált szervezetről beszélhessünk: a tagok
formálisan meghatározott szerepe, a tagság állandó összetétele és a csoport kidol
gozott szervezeti felépítése. Követelmény ugyanakkor a szervezet tevékenységével,
az általa kifejtett magatartások elkövetési módjával kapcsolatban az összehangolt
ság, egyetértésben cselekvés. A bűnszervezet létrehozásának, működésének célja két
részre osztható. Az egyik a bűncselekmények elkövetésére irányuló szándék, amely
a bűnszervezet lényegi momentuma, és amelyben manifesztálódik az ilyen szervező
dések társadalomra veszélyessége. A másik egy távolabbi cél, egy mögöttes mozga
tórugó, amely az egyes bűncselekmények elkövetését is (akár célzatként) motiválja.
Magyarországon a bűnszervezetről első ízben az 1997. évi LXXIII. törvény

9. §-a rendelkezett, majd a Btk. 137. §-a 7. pontjába felvett meghatározást hama
rosan módosította az 1998. évi LXXXV11. törvény 35. §-a. Közös vonás, hogy
a bűnszervezet fogalmát a - már a Btk. eredeti szövegében szereplő - bűnszövetség
fogalmára építette, és ahhoz további ismérveket kapcsolt. A bűnszervezet olyan
bűnszövetség, amely bűncselekmények rendszeres elkövetése révén, haszonszer
zés végett létrejött, feladatmegosztáson, alá-fölé rendeltségi rendszeren, személyi
kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul.
A Palermói Egyezményre és az együttes fellépésre figyelemmel a törvényi fogal
mat 2001-ben ismét módosították. Ennek értelmében „bűnszervezet: három vagy több
személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek
célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselek
mények elkövetése”. E fogalmat vette át a Btk. is. A miniszteri Indokolás szerint
A bűnszervezetben elkövetés megállapítása öt évi vagy ezt meghaladó szabadság

vesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény tettesként, társtettesként, felbujtó
ként vagy bűnsegédként való elkövetéséhez kapcsolódik, és átfogja a bűnszervezeten
belül a szervező, irányító, közreműködő és segítő szerepeket egyaránt. Figyelemmel
a bűnszervezetnek a törvényben szereplő meghatározására, a bűnszervezetben elköve
tés megállapítható akkor, ha három vagy több személy, hosszabb időre abból a célból
szerveződött, hogy öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűntet
teket összehangoltan kövessen el, és egy személy egy bűntettet (vagy annak a kísérle
tét) elkövet. A csoport azon tagjai, akik más bűntettet nem követtek el, bűnszervezet
ben részvétel (a törvény 52. §-a) miatt lesznek büntetendők.
2001-ben a bűnszervezetben elkövetés következményeit is alapvetően megváltoz

tatták. Míg az korábban egyes bűncselekmények esetében minősített esetet képe
zett, a módosítás általános részi büntetéskiszabási szabályokat kapcsolt hozzá. Ezen
következmények közül a legsúlyosabbak a következők:
- a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik [Btk. 91. § (1) bek.];
- a határozott tartamú szabadságvesztés generális maximuma 25 év (Btk. 36. §);
- már a kétévi (vagy azt meghaladó) szabadságvesztés fegyházfokozatban hajtan
dó végre [Btk. 37. § (3) bek. b) pont bb) alpont];
- kizárt a feltételes szabadságra bocsátás [Btk. 38. § (4) bek. c) pont];
- ellenkező bizonyításig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni, és
vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszerve
zetben való részvétele ideje alatt szerzett [Btk. 74/A. § (1) bek. a) pont];
- a szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel [Btk. 86. § (1) bek. b) pont],
A nemzetközi és hazai szakirodalom szerint is a szervezett bűnözés olyan
formáival kapcsolatban indokolt a legsúlyosabb büntetőjogi fellépés, ahol határon
átnyúló jelleggel, nagyszámú bűncselekményt követnek el, a bűnözésből realizált

haszon révén pedig a bűnözök beépülnek a politika vagy a gazdaság világába,
a szervezet pedig a tagoktól elkülönülő önálló hatalommá válik. Helytállóan muta
tott rá a Fővárosi ítélőtábla, hogy a társas bűnelkövetési formák közül a határo
kon átnyúló szervezett bűnelkövetések, a kifejezetten bűnelkövetésre szerveződött
csoportok megjelenése kényszerítette ki a jogalkotói fellépést és a bűnszervezet
szabályozását.559 Erre az összefüggésre utal a 3031/2017. (III. 7.) AB határozat is,
amikor azt írja: „A bűnszervezet nem bűnözök puszta szövetsége vagy az elkövetett
bűncselekmények kumulációja. Az elkövetési alakzat veszélyessége abból fakad,
hogy a bűnszövetség a tagoktól elkülönülő, önálló hatalmi entitássá válik, amely
káros hatásait így tartósan és széles körben képes kifejteni”.560 Ez az, ami az állam
tól a társadalom fokozottabb és hatékonyabb védelmét kívánja meg.
b) A bűnszervezet-fogalom értelmezése a Kúria gyakorlatában
Az utóbbi tíz év gyakorlatát áttekintve azonban az látszik, hogy a Kúria rendkívül

formálisan értelmezi a törvényi fogalmi elemeket, sőt, minden lehetséges ponton
tágítja a bűnszervezet-fogalmat.
Fogalmi ismérvek
A Legfelsőbb Bíróság első alkalommal az ún. kecskeméti maffiaperben foglalko
zott a bűnszervezet fogalommal. Mivel a felülvizsgálati indítványokban a védők
a nemzetközi dokumentumokra is hivatkoztak a bűnszervezet fogalom értelme
zésével kapcsolatban, a Legfelsőbb Bíróság ebben a kérdésben is megnyilvánult.
A BH 2008,6.139. számon közzétett határozatban elvi éllel rögzítette, hogy a fogal
mi ismérvek törvényi meghatározása kimerítő, azok más ismérvekkel nem bővít
hetők. A felülvizsgálati indítványokban felhívott, a bűnszervezettel kapcsolatos
nemzetközi jogi aktusok közvetlen belső alkalmazása nem megengedett, nem elfo
gadott, azok csak a belső jogalkotásra lehetnek hatással, jelenthetnek szabályozási
kötelezettséget. Nem része tehát a törvényi fogalomnak a jogtalan vagyoni haszon
szerzés célzata, a „bűnös profitszerzés” vagy az erre való törekvés. Ez a határozat
alapvetően determinálta a Legfelsőbb Bíróság, majd a Kúria joggyakorlatát, hiszen
azóta is számos döntésben felhívták ezt a határozatot.
A bűnszervezet fogalmi elemeivel kapcsolatban a Kúria a következőket hangsú
lyozta. A bűnszervezeten belüli személyes ismeretség valamennyi elkövetővel nem
feltétele a bűnszervezeten belüli elkövetés megállapításának, és a bűnszervezetnek
559 Fővárosi ítélőtábla 4.BÍ.21/2015/146. számú ítélete.

560 [71],
nem törvényi kritériuma a hierarchikus kapcsolat sem.561 A törvényi feltételek közül

egyedül a bűncselekményre irányultság hordoz eleve jogellenes tartalmat, a többi
önmagában nem. Következésképpen akkor válik egyértelműen felismerhetővé
a bűnszervezetben elkövetés, amikor a többi feltétele mellett a bűncselekményre
irányultság is megjelenik. Ehhez képest a tárgyi külső körülmények alapulvételével
vonható arra következtetés, hogy:
- a terhelt tisztában volt azzal, hogy magatartása nem elszigetelt, hanem máso
kéval összehangolt;
- a bűnszervezet hosszabb időre szervezett, aminek szempontjából közömbös,
hogy abban ki mennyi ideig vesz részt (ezért állapítható meg az alkalmi részvétel
esetében is a bűnszervezetben elkövetés).
Az összehangolt működés nem más, mint a benne cselekvő személyek egymást
erősítő hatása. Az összehangoltság meglétének nem feltétele a más cselekvők kilé
tének ismerete, a bűnszervezeten belüli közvetlen, illetve személyes kapcsolat, ilyen
elvárást a törvény sem kíván meg.562 Az elkövetőnek nem kell feltétlenül ismernie,
hogy melyek a bűnszervezet létrejöttének körülményei. Elégséges, ha a bűnszerve
zet tárgyi értelemben vett és előbb ismertetett sajátosságainak, fogalmi ismérvei
nek az ismeretében csatlakozik cselekményével a bűnelkövetéshez. Tehát egyfelől
felismeri, hogy a szervezet összehangoltan működő, másfelől felismeri, hogy az
a szerveződés, amelynek keretei között a konkrét bűncselekmény zajlik, nem elszi
getelt, alkalmi csoportosulás. Erre a jogi (de kétségtelen, hogy a tudattartalomra
vont) következtetésre alapot ad, ha az elkövetési magatartások egymást kiegészítő
jellegűek, valamint azok kapcsolódása a célzott és végrehajtott bűncselekményhez
kölcsönös, az adott tényállásszerű elkövetési magatartás keretei közé illeszkedő
cselekmény más személy előző cselekményéhez társul, avagy a célzott bűncselek
mény megvalósulásához további láncolatos tevékenységet feltételez.563 Egy friss
határozatában pedig úgy fogalmazott,
a bűnszervezet idézett fogalom-meghatározását (is) a valódi tartalma szerint kell kezel

ni, mert az egyfelől ennyi, másfelől nem több. ...A bűncselekmény bűnszervezetben
elkövetésének megállapításához a törvényi követelményeken túlmenő többletkövetel
mény nem szükséges. A bűnszervezet akkor is bűnszervezet, ha abban nem érvénye
sül valamiféle merev parancsuralmi alapú személyi hierarchia, racionális konspiráció,
haszonszerzési motiváció, egységesített külső fellépés és minden egyéb, a törvényi
fogalmon kívül eső szempont.564
BH 2016, 234.
552 BH 2011, 299.: BH 2009, 96.; LB-H-BJ 2008, 24.
563 BH 2018, 106.
564 Bfv.ll.842/2018/9. számú ítélet.
A BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA, STÁDIUMOK
A 2008-as határozat meghozatalakor elvi jelentőségű kérdésként merült fel az is,

hogy egyetlen előkészületi jellegű cselekmény megalapozhatja-e a bűnszervezet
ben elkövetés megállapítását. A Legfelsőbb Bíróság döntésében kimondta, hogy
a bűnszervezetben elkövetett egyetlen ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel
büntetendő szándékos bűncselekmény is mellőzhetetlen né teszi a törvényben megha
tározott büntetéskiszabási következmények alkalmazását, feltéve, hogy a terhelt
tudata átfogta a bűnszervezet létét, és azt, hogy a bűnszervezet működésének keretei
között cselekszik.565 A stádiumtani kérdésekkel összefüggésben rögzítette továbbá,
hogy a bűnszervezet léte megállapítható akkor is, ha a hosszabb időre szervezett és
összehangoltan működő, legalább három főből álló csoport, beleértve a bünteten
dő előkészületet és a kísérletet is, még egyetlen bűncselekményt sem követett el,
de több, a törvényben meghatározott súlyú bűncselekmény elkövetése a célja. Ezzel
a döntéssel a Legfelsőbb Bíróság eloldotta a magyar törvényi fogalmat a megalko
tás alapjául szolgáló nemzetközi kötelezettségektől, másrészt mind a bűncselekmé
nyek számát, mind azok stádiumát illetően kiterjesztette a bűnszervezet alkalmazási
körét. Ez a törvényhozói akarattal is ellentétes volt, hiszen a fent idézett miniszteri
Indokolás szerint legalább kísérleti stádiumba kellett juttatni a cselekményt, azaz az
előkészületet a törvényalkotó nem kívánta ebbe a körbe vonni.
Elkövetők
A bűnszervezetben elkövetés megállapításának kiterjesztését a Legfelsőbb Bíróság
a 4/2005. BJE határozatban is folytatta, ekkor elkövetői oldalról. A jogegységi
határozat szerint bűnszervezetben elkövetés megállapítható azzal szemben is, aki
- eseti jelleggel - akár egyetlen cselekményt tettesként vagy részesként valósít meg.
Az indokolás értelmében a Btk. 98. §-a (1) bekezdésének alkalmazhatósága szem
pontjából közömbös a bűnszervezetben kifejtett cselekvés bűnszervezeten belü
li szerepe. A bűnszervezet tárgyi sajátosságai ismeretében kifejtett cselekvésnek
a bűnszervezet működéséhez történő bármely hozzájárulása önmagában elégséges.
Ez szintén túlmutatott a törvényalkotói akaraton, hiszen a miniszteri Indokolás úgy
fogalmazott, hogy átfogja a bűnszervezeten belül a szervező, irányító, közreműkö
dő és segítő szerepeket egyaránt. Abban igaza volt tehát a Legfelsőbb Bíróságnak,
hogy a kifejtett tevékenység intenzitásának nincs a bűnszervezetben elkövetés
megállapítása szempontjából jelentősége, a jogkövetkezmények alkalmazását azon
ban a kívülállókra nem lehetett volna kiterjeszteni, hiszen a törvényalkotó egyértel
műen a bűnszervezeten belüli szerepekről beszélt.
“s BH 2008, 6. 139.
Egység-halmazat
A bűnszervezet alkalmazási körének bővítését az egység-halmazat tanai sem
tudták megfékezni. A törvényi definíció szerint a bűnszervezet célja legalább 5 évi
szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmények elkövetése, amiből
világosan következik, hogy minimálisan két, egyenként is legalább 5 évi szabad
ságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetésének célja szükséges a bűnszer
vezet megállapításához. A Legfelsőbb Bíróság azonban folytatólagosan elkövetett
bűncselekmény esetén is lehetőséget látott bűnszervezetben elkövetés megállapítá
sára. Ez a következtetés nemcsak a bűnszervezet, hanem a folytatólagosság törvé
nyi fogalmával is ellentétes, hiszen a folytatólagosság körébe tartozó cselekmények
nem képeznek bűncselekményeket. Ezt az értelmezést azonban sajnálatos módon
a Debreceni ítélőtábla is a magáévá tette, és nem fogadta el a védelem azon érve
lését, hogy a bűnszervezet azért nem állapítható meg, mert a folytatólagosság
törvényi egysége miatt csak egy bűncselekmény valósul meg, és nem legalább
kettő, ami a bűnszervezet megállapításának előfeltétele. Az ítélőtábla álláspontja
szerint a bűnszervezetben történő elkövetéssel kapcsolatosan nem támaszt aggályt
a cselekmény folytatólagos elkövetésének megállapítása.566 A fenti értelmezés nyil
ván akkor a legproblematikusabb, ha a folytatólagosság törvényi egysége miatt éri
el az öt évet a büntetési tétel alsó határa. Egy friss döntésében azonban ebben sem
látott problémát a Kúria, kifejtve, hogy „a terheltek - függetlenül a bűncselekmé
nyek folytatólagos elkövetéssel képzett törvényi egységétől, miután azt nyilván
valóan nem a bűnszervezet hozza létre - egyaránt több tucatnyi részcselekmény
ből álló, sértettenként is egy-egy csalás-sorozat keretében értékes mobiltelefonok
vásárlásában vettek részt”.567
Megállapítható tehát, hogy a Kúria gyakorlata folytán számos, önmagukban
közepes, sőt a joggyakorlat szerint a közepeset sem elérő, tehát csekélyebb súlyú
bűncselekmények körébe tartozó tényállások kapcsán is jelentkeznek azok a hátrá
nyok, melyeket a bűnszervezeti elkövetés megállapítása maga után von.568 Ennek
eredményeként a hazai bűnszervezet-fogalom nemcsak a bűnszervezet köznapi és
kriminológiai fogalmától távolodik, hanem azoktól a nemzetközi instrumentumok
tól is, amelyek a bűnszervezet-fogalom módosítását szükségessé tették. Több ponton
kimutatható, hogy a Kúria értelmezése messze túlmutat a jogalkotói célon is.
5M Debreceni ítélőtábla Bf.ll.357/2009/28. számú határozata.

567 Kúria Bfv.ll.842/2018/9. számú határozata.
568 Gellér-Ambrus: A magyar büntetőjog általános tanai I. 429. o.
c) A bűnszervezet fogalom folyamatos tágításának büntető anyagi jogi

következményei
A büntető anyagi jog szempontjából a bűnszervezet fogalom folyamatos tágításá

nak egyik negatív következménye a bűnszervezet-fogalom elhasználása, leértékelő
dése, hiszen a valódi szervezett bűnözésre nem marad megfelelő anyagi jogi válasz.
Ezt ismerte fel a Fővárosi ítélőtábla, amikor az alábbiakat fejtette ki:
A jelen ügyben irányító szerepet betöltő CS.J. I. r. és P.S. VI. r. vádlottak koordinál
ták a bűncselekmények elkövetését, elvégezve az ennek zavartalan és eredményes
lebonyolításhoz szükséges szervezést. Az általuk e célból életrehívott (alkalmanként
eltérő összetételű) csoport a felülbírálat tárgyát képező ügyben két hónap leforgása
alatt, hat esetben hajtott végre vagy kísérelt meg bűncselekményt, amelyek közül öt
fenyegetettsége haladja meg az ötévi szabadságvesztést. Ha ez önmagában kimerítené
a bűnszervezet kritériumait, minden csoportosan végrehajtott bűncselekmény kizáró
lag bűnszervezetben valósulhatna meg.569
A gazdasági társaságok keretében elkövetett adócsalási cselekmények esetében is

nyilvánvaló, hogy a törvényi fogalmak sematikus értelmezése ahhoz vezet, hogy
ilyen cselekményt nem is lehet másként, mint bűnszervezetben elkövetni. Ez pedig
nyilvánvalóan ellentétes a törvényalkotói céllal, hiszen a költségvetési csalás eseté
ben a törvényalkotó a bűnszövetséget tette minősített esetté, kifejezve azt, hogy
a bűnszövetséget tekinti tipikus társas elkövetési alakzatnak a költségvetési csalás
esetében. Mivel bűnszövetség megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha bűnszer
vezet nem jött létre, a törvényi definíció is utal a bűnszervezet kivételes jellegére.
Ha azonban a bíróságok minden költségvetési csalásos ügyben bűnszervezetet álla
pítanak meg, a minősített eset ki fog üresedni, a bíróságok pedig nemcsak koheren
cia-zavart idéznek elő, hanem a Btk. arányossági rendszerét is megbontják.
d) Az ítélkezési gyakorlat által generált alkotmányos problémák
A bűnszervezet fogalom expanziója ugyanakkor nagyon súlyos alkotmányos prob

lémákat is felvet. A büntetőjog számos alapvető elve - mint az arányosság, az előre-
láthatóság és a bűnösségen alapuló felelősség elve - nem engedi meg ugyanis, hogy
ilyen kirívóan drasztikus jogintézmény a jogrend része legyen, amelyet ezen felül
569 Fővárosi ítélőtábla 4.Bf.21/2015/146. számú ítélete.

válogatás nélkül, az ítélkezési gyakorlat tendenciái szerint lényegében bármilyen

bűncselekmény esetén alkalmazni lehet.570
Az ARÁNYOSSÁG KÖVETELMÉNYÉNEK MEGSÉRTÉSE
Az AB már működése kezdetén rámutatott, hogy
„demokratikus jogállamban a büntető hatalom az állam - alkotmányosan korlátozott -

közhatalmi jogosítványa a bűncselekmény elkövetőinek büntetőjogi felelősségre voná
sa”.571 Ezen alkotmányos korlátok közé tartozik, hogy „a bűncselekménnyé nyilvánítás
nak és büntetéssel fenyegetésnek alkotmányos indokon kell alapulnia: szükségesnek,
arányosnak és végső soron igénybe vettnek kell lennie”.572 Később is megerősítette,
hogy „a büntetőjogszabály alkotmányosságának megítélése során vizsgálni kell, hogy
a Btk. konkrét rendelkezése mértéktartó és megfelelő választ ad-e a veszélyesnek,
nem kívánatosnak ítélt jelenségre, azaz az alkotmányos alapjogok korlátozása esetén
irányadó követelménynek megfelelően a cél eléréséhez a lehetséges legszűkebb körre
szorítkozik-e”.573 Rögzítette a testület, hogy „A büntetéssel történő jogkorlátozásnak
- mértékét tekintve is - meg kell felelnie az arányosság, szükségesség és ultima ratio
elveinek. [...] Az egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához igazodó bünteté
si rendszer és a büntetéskiszabás normatív előírásai együttesen szolgálják a jogállami
legális büntetés funkcióját: a szankcióval történő arányos és megérdemelt viszonzást.
Az arányos és megérdemelt viszonzás szolgálhatja a preventív büntetési célokat.”574
A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban az AB kidolgozta a szükségességi és arányos

sági tesztet. Kiemelte, hogy az alapjog korlátozásának alkotmányosságához önma
gában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb
alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az ará
nyosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében
okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényho
zó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt
alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok
nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz
képest aránytalan. A szükségességi-arányossági teszt normatív alapra emelkedett
S7° Gellér Balázs - Ambrus István: Fennmaradó kérdőjelek a büntetőjogi búnszervezet-fogalom alkotmá
nyossága körül. In Barabás A. Tünde - Vókó György (szerk.): A bonis bona discere: Ünnepi kötet Belovics
Ervin 60. születésnapja alkalmából. Budapest, 2017. 67. o.
571 40/1993. (VI. 30.) AB határozat.
572 11/1992. (III. 5.) AB határozat.
573 12/1999. (V. 21.) AB határozat.
574 1214/B/1990. AB határozat.
az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésébe illesztésével.575 Az arányosság elve a jogál

lamiság elvéből vezethető le. Tágabb értelemben tartalmazza az alábbi mércéket:
- a polgárok alapjogaiba történő beavatkozásnak a beavatkozással követett cél
elérésére alkalmasnak kell lenni (alkalmasság elve);
- a beavatkozásnak szükségesnek kell lenni, azaz olyan enyhébb eszköznek nem
szabad rendelkezésre állnia, ami azonos eredményhez vezet (szükségesség elve);
- az érintettnek a beavatkozással terhelése nem lehet aránytalan a kívánt ered
ményhez, haszonhoz képest, vagyis az egyes egyént érintő intervenciónak még
észszerű arányban kell állnia a beavatkozással elérhető társadalmi előnnyel
(szükebb értelemben vett arányosság elve).
A büntetőjogban két síkon értelmezhető az arányosság elve; egyrészt beszél
hetünk arról, hogy egy adott cselekmény büntetendővé nyilvánítása arányban áll-e
a modern demokratikus társadalom értékeivel, másrészt a bűncselekmény elköve
tőjére nézve a szankció arányosságát vizsgálhatjuk. Utóbbi esetében további két
típust, az abszolút és a névleges arányosságot különböztetjük meg. Az abszolút
arányosságon a szankciórendszerben rögzített jogkövetkezmények arányosságát
kell érteni, azt tehát, hogy a büntetőjogban a bűncselekménytípusok eltérő súlyá
hoz igazodó büntetési tételek egymással arányosságban összehasonlítok legyenek.
A névleges arányosság pedig a kiszabott jogkövetkezmények összehasonlítható
ságát jelenti. Azt nevezetesen, hogy hasonló tett elkövetői az okozott hátrány és
bűnösség mértéke szerint azonos büntetésben részesítendök, a különböző büntet
tek elkövetői pedig különböző büntetést érdemelnek. Ahogy azt már Beccaria is
felismerte, az arányosság elve szükségképpen összefüggésben áll az igazságosság
tételével, hiszen az a szankció mondható igazságosnak, mely arányosságban áll
a megvalósított bűncselekmény súlyával. Az igazságszolgáltatás általános elvárásá
nak tekinthető tehát, hogy a szankciók súlya és szigora arányban álljon az elkövetett
bűncselekménnyel, annak súlyával.576 Erre az elvre is figyelemmel a büntetőjogi
szankciók nemcsak a védett joggal kell, hogy arányosak legyenek, hanem egyenlő
mértékű szankció jár az egyenlő súlyú bűncselekményekért.577
A német alkotmánybírósági gyakorlat is ismeri az ún. ÜbermaflverbotoX, ami
egy olyan alkotmányos ranggal bíró parancs, amely minden állami cselekvésre
vonatkozik. A jogállamiság elvének egy kifejeződése. Ennek megfelelően a jogal
kotónak a megengedett alapjog-korlátozáskor mindig a legenyhébb eszközt, a legkí
méletesebb beavatkozást kell választania. Amennyiben kevésbé súlyos intézkedés
575 „Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében,
a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmá
nak tiszteletben tartásával korlátozható."
576 Belovics Ervin - Geller Balázs - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog /. Általános rész. Budapest. 2012.
74-76. o.
577 Gellér-Ambrus: A magyar büntetőjog általános tanai I. [11] 88. o.
is lehetséges, az erősebb beavatkozás mint szükségtelen alkotmányellenesnek

minősül a tilalom megsértése miatt. A tilalom folytán az állam az alapjogilag
védett szférába történő beavatkozáskor a lehetséges intézkedések közül csak azt
választhatja, amely alkalmas a kívánt cél elérésére (alkalmasság), amely az egyént
lehetőleg kevéssé korlátozza (szükségesség) és amelynél az előnyök meghaladják
a hátrányokat (arányosság). A tilalom a jogalkotás mellett a végrehajtó hatalmat
és a jogalkalmazást is köti. Az arányossági elvből következik a büntetőjog számára,
hogy a kiszabandó büntetésnek arányosnak kell lennie a cselekmény súlyával és az
elkövető bűnösségével.
A bűnszervezeti elkövetésre vonatkozó, módfelett szigorú, és az egyéniesítést
a legtöbb elkövetőt megillető kedvezményeket kötelező éllel kizáró szabályozás
azonban nem feleltethető meg az alkotmányos büntetőjogtól elvárható arányosság
követelményének.578 Nem véletlen, hogy a nemzetközi irodalom is óv az ún. túlre-
agálástól, és szükségesnek tartja a szervezett bűnözés egyes formáinak megkü
lönböztetését. így alapvetően külön kell választani a politikai és anyagi motivált-
ságú bűnszervezeteket, valamint az elkövetett bűncselekmények esetén az ún.
cél- és eszközcselekményeket. 579 Nagy felelősség hárul tehát a bíróságokra, hogy
a bűnszervezet fogalmát milyen tartalommal töltik ki. A bíróságok ugyanis megfe
lelő mértéktartással és alkotmányos értelmezéssel azok közé a keretek közé tudják
szorítani a bűnszervezetben elkövetéssel együtt járó következmények alkalmazá
sát, ahol valóban indokolt.
Az ELŐRELÁTHATÓSÁG MEGSÉRTÉSE
Hangsúlyozni kell továbbá azt is, hogy a Kúria in malem partém terjesztette ki
a bűnszervezet fogalmat, a kiterjesztő értelmezés viszont alapvetően sérti a jogbiz
tonságot, elöreláthatóságot, és a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege
elveket, melyek az anyagi büntetőjog legfontosabb elvei évszázadok óta.
Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította - és

ma is irányadónak tekinti hogy a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság.
A jogbiztonság az államtól, és elsősorban a jogalkotótól azt követeli meg, hogy a jog
egésze, egyes részterületei és szabályai világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve
kiszámíthatóak és a norma cimzettjei számára is előre láthatóak legyenek. A jogbiz
tonság egyik legfontosabb alapkövetelménye a jogszabályok kiszámithatósága, a jog
egésze, egyes részterületei és az egyes jogi normák, jogintézmények egyértelműsé
ge.580
s™ Uo. [13], 68. o.

Uo. [11], 410. o.
23/2014. (VII. 15.) AB határozat.
Az AB következetes gyakorlata szerint a normavilágosság a jogbiztonság alapvető

eleme. Számos döntés részletezte, hogy ez a kritérium nemcsak a tilalmazott maga
tartás leírására, hanem a jogkövetkezmények alkalmazására is vonatkozik.581
A HATALOMMEGOSZTÁS ELVÉNEK MEGSÉRTÉSE
A Legfelsőbb Bíróság és a Kúria értelmezése több ponton eltér a bűnszervezet

törvényi fogalmától, ami felveti azt a kérdést, hogy a Kúria valóban jogértelmezést
végzett-e. Minden jogértelmezés kiindulópontját a nyelvtani értelmezés (Wortsinn)
képezi. A Btk. a bűnszervezet esetében a csoport céljaként ötévi vagy ezt meghaladó
szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetését határozza
meg. Ennek nyelvtani értelmével ellentétes a Kúriának az a gyakorlata, amely akár
egy előkészületi jellegű cselekmény, vagy akár egy folytatólagosan elkövetett bűncse
lekmény esetében is lehetőséget lát bűnszervezetben elkövetés megállapítására.
A logikai és rendszertani értelmezés körében a következők rögzíthetők. Mivel
a bűnszervezet minőségileg nagyobb veszélyt jelent a társadalomra, a logikai
értelmezés megköveteli, hogy a társas bűnelkövetés kevésbé súlyos formájához,
a bűnszövetséghez képest a bűnszervezetet szűkebben értelmezzük. A Legfelsőbb
Bíróság, majd a Kúria az alsóbb fokú bíróságok erre irányuló törekvését azzal
hárította el, hogy a bűnszervezet fogalma nem a bűnszövetség fogalmára épül. Ez
a megállapítás a hatályos bűnszervezet-fogalom alapján nem vitatható, két körül
ményt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyik, hogy a bűnszerve
zet létrejöttének hiánya a bűnszövetség megállapításának negatív feltétele, a másik
pedig, hogy a költségvetési csalás tényállása a bűnszövetséget minősített esetnek
tekinti. Ez a két körülmény önmagában megalapozza a bűnszövetség és a bűnszer
vezet elhatárolásának, valamint a bűnszervezet szűkítő értelmezésének szükséges
ségét. A bűnszövetség és a bűnszervezet közötti megfelelő határvonalat tehát nem
azért kell a bíróságoknak megtalálnia, és nem azért kell a bűnszervezethez szüksé
ges szervezettséget szűkén értelmezni, mert a bűnszervezet fogalma a bűnszövet
ségre épül, hanem, mert ellenkező esetben a bűnszövetség mint társas bűnelköveté
si forma nem lesz megállapítható, ami megbontja a társas bűnelkövetési alakzatok
súlyosságra épülő rendszerét.
A kiterjesztő értelmezést a történeti értelmezés sem legitimálja, hiszen a 2001-es
fogalom keletkezéstörténetét vizsgálva látható volt, hogy azt a nemzetközi fogalmak
tették szükségessé. A BH 2011, 299. számon közzétett határozat is utalt rá. hogy
„a fogalom-meghatározás megváltoztatása a határokon átnyúló szervezett bűnözés
ellen az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében létrejött egyezmény aláírásához
kapcsolódott és azt követte, és a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő fogalom-meg
határozást célozta”. Az ENSZ fogalomból viszont szűkebb értelmezés következne.
s” 54/2004. (XII. 13.) AB határozat.

A teleológiai értelmezés körében az objektív jogalkotói szándékot kell figye

lembe venni, melyet elsősorban a törvény miniszteri Indokolása rögzít. Ahogy azt
fent láthattuk, a törvényalkotás sem az előkészületre, sem a bűnszervezeten kívü
li személyek cselekvőségére nem kívánta a bűnszervezetet kiterjeszteni. Az ezzel
ellentétes kúriai értelmezések tehát a jogalkotói akaraton is túlmutattak.
Ha viszont egy értelmezést semmilyen elfogadott értelmezési módszer nem
támaszt alá, akkor ott valójában nem jogszabály-értelmezésről, hanem jogalkotás
ról van szó. Az AB által is megállapítást nyert, hogy „ha a teleologikus értelmezést
az adott jogág normáinak értelmezése során elfogadott egyetlen más interpretá
ciós módszerrel sem lehet igazolni, úgy a jogegység biztosítására irányuló jogal
kalmazói döntés szinte szükségképpen átveszi a jogalkotó jogkörét”.582 Ugyanezen
határozatban fejtette ki a testület, hogy „a jogértelmezésre - akár az adott jogvitá
hoz kötődően, akár... a tartós jogalkalmazási gyakorlat egységének biztosítására
irányulóan - csak a jogi szabályozás keretei között kerülhet sor. A bírói hatalom
tehát alapvetően és közvetlenül nem veheti át a jogalkotás funkcióját egyik - a hata
lommegosztás rendjében erre feljogosított - szervtől sem”.583 Mindezekre figyelem
mel az AB megsemmisítette a 2/2016. BJE-t. Álláspontunk szerint a bűnszervezet
fogalom kúriai értelmezésével kapcsolatban ugyanezen problémák állnak fenn.
ej A bűnszervezet fogalom szűkítésére irányuló törekvések a bírói

gyakorlatban
Az első- és másodfokú bíróságok észlelték, hogy a bűnszervezet parttalanná válá

sához vezet a fenti gyakorlat, és megjelentek azok a döntések, amelyekkel korlátoz
ni igyekeztek a bűnszervezet megállapítását. Mindezt vagy az összehangolt műkö
dés vagy a szervezettség értelmezésével érték el. A bűnszövetség és a bűnszervezet
elhatárolásának jelentőségét a Győri ítélőtábla is hangsúlyozta egy eseti döntésé
ben, melyben kiemelte, hogy
a törvény a bűnszervezetben elkövetéshez rendkívül szigorú következményeket fűz

(felemelt büntetési tétel, fegyház fokozat, feltételes szabadság kedvezményből törté
nő kizárás stb.) éppen ezért szigorúan kell értelmezni, bizonyítékokkal alátámasztani
a bűnszervezet kritériumainak meglétét. ...ítéleti bizonyossággal a rendelkezésre álló
bizonyítékokból nem állapítható meg, és alapos következtetés sem vonható arra nézve,
hogy a vádlottak közül eleve három vagy több személy előzetes megállapodásaként
a Btk. 137. § 8. pontjában írt céllal létrejött-e a bűnszervezet, s ennek tudatában ahhoz
582 19/2017. (VII. 18.) AB határozat [25].

583 Uo. [29],
kapcsolódtak-e további elkövetők, vagy ennél lazább, a társas elkövetés talaján mozgó
személyek saját érdekből történő együttműködéséről volt szó csupán.584
Az újabb bírói gyakorlatban is több olyan ítélet született, amely a bűnszövetség és

a bűnszervezet elhatárolási kérdéseit vizsgálva azt állapította meg, hogy az adott
ügyben a bűnszervezethez megkívánt szervezettség nem jött létre, így csak bűnszö
vetség megállapításának van helye. A Szegedi ítélőtábla egy nemzetközi vonat
kozású adócsalási ügyben, ahol fiktív számlázási láncolatot állapítottak meg, úgy
foglalt állást, hogy
a láncolatosan megvalósuló elkövetési magatartás természetéből adódóan a vádlottak

közötti bizonyos szintű együttműködés szükségszerű volt. ...Az elkövetéshez szükség
volt fuvarozókra is... E szervezettség azonban magasabb szintű összehangolt tevé
kenységet nem mutatott. A vádlottak közötti, a bűnszervezetben való elkövetés megál
lapításához szükséges magasabb szintű összehangolt együttműködés, szervezettség
nem állapítható meg. Erre figyelemmel a bűnszervezet további törvényi kritériumainak
vizsgálatát már nem is tartotta szükségesnek... A fiktív számlázási láncolat szükség
szerű előfeltétele volt a vádlottak közötti együttműködés bizonyos szintű megszerve
zése, ami az előbb kifejtettekre tekintettel nem érte ugyan el a bűnszervezetben törté
nő elkövetés megállapításához szükséges szintet, de a 1978. évi Btk. 137. § 7. pontja
szerinti bűnszövetséget megvalósította.585
A Fővárosi ítélőtábla értelmezésében
az összehangolt működés kritériumot a bűnszervezet esetében az jelzi, hogy a bűnszö

vetség fogalmi elemeként megjelölt szervezett elkövetéshez képest a jogalkotó maga
sabb szintű koordinációt társít a magasabb szinten társadalomra veszélyesnek nyilvá
nított társas bűnelkövetési formációhoz. Az összehangolt működés a bűnözői csoport
tagjai között áll fenn, és a bűncselekmények végrehajtása során nem csupán közvet
lenül érvényesül, de egyébként is megmutatkozik. Ez magában foglalja a szerveze
ten belüli viszonyokat, az egyes tevékenységi szintek (döntés-irányítás-végrehajtás)
elkülönülését, a parancsok kiadásának rendszerét, a kapcsolattartás nyílt és konspirált
módszereit, a juttatásokat, a kifelé történő egységes fellépést stb.586
584 Győri ítélőtábla Bf.114/2007/49. számú ítélete.

585 Szegedi ítélőtábla Bf.431/2015/20. számú ítélete.
A Fővárosi ítélőtábla egy másik ügyben hozott ítéletében a bűnszervezet-fogalom

változásainak áttekintése, és a bűnszervezetnek más társas elkövetési alakzatokkal
való összevetése után kimondta, hogy
a bűnszervezet kifejezetten egy olyan kiemelt társas bűnelkövetési forma, amely szigorúan
meghatározott fogalmi ismérvekkel és annak megfelelő tartalommal bír. Megállapítása
a büntetés körében jelentős következményeket eredményez a büntetési tétel felső hatá
rának kétszeres felemelése, a fegyház végrehajtási fokozat és a feltételes szabadságból
kizárás folytán. Kétségtelen, hogy bizonyos fokú szervezettséget és összehangoltságot
mutatnak a vádlottak magatartásai, de az ítélőtábla álláspontja szerint cselekvőségük
az ügyletek száma mellett sem meríti ki a bűnszervezet fogalmi ismérveit. A hierar
chikus konspiratív együttműködést a vádlottak egymás közti ismeretsége és viszonya
nem alapozza meg, mint ahogyan az egyes esetek elkövetési módjából sem vonható
erre következtetés. Az a körülmény, hogy az l.r. vádlott több ingatlan megvétele során
szerepelt felbujtóként, amely ingatlanok felkutatásában a Ill.r. és a IV.r. vádlott is szere
pet játszottak, illetve ők biztosították az időseket becsapó közreműködőket, ez a társas
bűnelkövetési forma legveszélyesebb formáját, a bűnszervezet fennállását nem meríti ki.
Ennek megállapításához a törvényhozói szándék szerinti veszélyesség és a bűnszervezet
fogalmi ismérveinek szigorú, nem kitágító és nem formális tartalma egyaránt hiányzik.587
A Fővárosi ítélőtábla Magócsi István vezette tanácsának 2014-ben hozott határo

zata ugyancsak ezen két társas bűnelkövetési forma elhatárolásával foglalkozott,
kifejtve a következőket:
Jelen ügyben lényegében azt kellett eldönteni, hogy a vádlottak tevékenysége a bűnszö
vetség megállapíthatóságán túlmutató szervezettségben történt-e meg vagy sem... Azt
kellett tehát megvizsgálni, hogy a tényállásban rögzített események elégségesek-e
annak a megállapítására, hogy a vádlottak hosszabb időre szervezett és összehangol
tan működő csoportként törekedtek öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett
bűncselekmények elkövetésére, vagy sem. ... Az irányadó tényállás alapján a másod
fokú bíróság álláspontja szerint ez a hosszabb időre szervezettség nem állapítható meg.
...A végrehajtás módja alapján is arra lehet következtetni, hogy a vádlottak a cselek
ményeket nem a bűnszervezet megállapításához szükséges körültekintéssel és a kons
piráció eszközeit tudatosan használva hajtották végre. A konspirációs önszerveződés
ugyanis a bűnszervezet egyik lényeges ismérve. Mindezek alapján, kiegészítve az első
fokú bíróság érveit, az ítélőtábla sem látta megállapíthatónak a bűnszervezetben történt
elkövetést.588

A fent idézett ítéletek mindegyike azt támasztja alá, hogy rendkívül körültekintő
en és megszorítóan kell vizsgálni a bűnszervezet fogalmi elemeinek megvalósulá
sát a konkrét történeti tényállás fényében, és a bűnszervezet megállapítására csak
akkor van törvényi lehetőség, ha a szervezettség és összehangoltság minőségileg
meghaladja a bűnszövetség megvalósulásához szükséges szintet. Egyes ítélőtáb
lái döntésekben ugyanakkor a fentiekkel merőben ellentétes megállapítások olvas
hatók. A Szegedi ítélőtábla egyedi ügyben hozott döntése értelmében nem lehet
a bűnszervezet megállapítását olyan további, a törvényben nem szereplő feltételhez
kötni, mint amilyen a szereplők közötti alá-fölé rendeltségi viszonyokon alapu
ló hierarchia, a konspiráció léte, vagy bármilyen más kritériummal rendelkező,
a bűnszövetséghez képest valamilyen magasabb szintű szervezettség, összehangolt
ság.589 E tekintetben a másodfokú bíróság nem osztotta a Szegedi ítélőtábla koráb
ban hivatkozott ítéletében ezzel kapcsolatban kifejtetteket.
A fentiekből megállapítható, hogy nemcsak az a probléma, hogy a bűnszerve
zet fogalmát sok esetben másként értelmezik az első- és a másodfokú bíróságok,
hanem az ítélőtáblák gyakorlata is eltérő ebben a kérdésben. Sőt, az egyes ítélő
táblákon belül is megosztottság tapasztalható abban, hogy melyik tanács hogyan
értelmezi a bűnszervezet fogalmát. Ennek következtében a joggyakorlatban olyan
ingadozás figyelhető meg a bűnszervezet fogalom értelmezésével kapcsolatban,
amely a jogbiztonságot súlyosan sérti. Jelenleg ugyanis lényegében attól függ,
hogy a cselekményt bűnszervezetben elkövetettnek minősítik-e vagy sem, hogy hol
emelnek vádat, illetve, hogy melyik ítélőtábla melyik tanácsa bírálja el a fellebbe
zést. Egy jogállamban azonban nyilvánvalóan megengedhetetlen, hogy olyan súlyú
büntetéskiszabási következmények alkalmazása, mint amelyek a bűnszervezetben
elkövetés megállapításához kapcsolódnak, a vádlottól és a cselekménytől telje
sen független körülményeken, lényegében a szerencsén múljon.
f) Aktuális kérdések a bűnszervezeti elkövetéssel kapcsolatban
Azt, hogy a bűnszervezet körüli kérdések továbbra sem jutottak nyugvópont

ra, jól mutatja az az országos érdeklődést kiváltó ügy, ahol az egész eljárás során
az volt az egyik legkiélezettebb kérdés, hogy bűnszervezet létrejött-e. Mint az
közismert, a vád szerint egy cégcsoport egyes cégei a bevételek egy részét eltit
kolták, valótlan áfa-bevallásokat nyújtottak be, és a költségvetési csalást a vádlot
tak bűnszervezetben követték el. Az elvi jellegű kérdés úgy fogalmazódott meg,
hogy megállapítható-e bűnszervezetben elkövetés akkor, ha a vád szerint legá
lis és valós gazdasági tevékenységet folytató cégek a bevételük egy részét nem
589 Szegedi ítélőtábla Bf.ll.556/2015/24. számú ítélete.

vallották be, a szervezettséget és összehangolt működést pedig az ügyészség olyan

körülményekkel kívánja bizonyítani, amelyek minden normálisan működő céget
és munkaszervezetet jellemeznek (utasítási rendszer, feszes működési struktúra,
bizalmi emberek vezetői pozícióba emelése). A Fővárosi Törvényszék mint elsőfo
kú bíróság a bűnszervezet megállapítására nem látott alapot, és ezt azzal indokolta,
hogy nem vonható le következtetés arra, miszerint a vádlottak által alkotott csoport
olyan bűnözői csoport lett volna, amelynek célja legalább ötévi szabadságvesztéssel
fenyegetett bűncselekmény elkövetése.590 Merőben eltérő volt a másodfokon eljáró
Fővárosi ítélőtábla megközelítése, mely szerint „nem kizárt a bűnszervezet megál
lapítása akkor sem, ha egyébként egy korábban legálisan működő csoport, felhasz
nálva a szervezete kereteit, súlyos megítélésű bűncselekmények elkövetését hatá
rozza el és realizálja is”.591 A konkrét ügyben majd természetesen a Kúria eldönti
ezt a kérdést, annyit azonban talán megjegyezhetünk, hogy igen veszélyesnek tűnik
egy legális szervezetnek a bűnszervezettel rokonítása. Mivel a költségvetési csalá
sokat jellemzően gazdasági társaságok követik el, amelyek túlnyomó része legális
gazdasági tevékenységet folytat, ez az értelmezés a jogalkotói szándékkal, a költ
ségvetési csalás felépítésével és minősítési rendszerével is ellentétes eredményre
vezet. Mint láttuk, ezt a veszélyt az elsőfokú bíróság felismerte, és a bűnszervezet
célja felől igyekezett szűkíteni a fogalmat.
Az ügy azonban egy további, hasonlóan fajsúlyos kérdést is felvetett, ami már
közvetlenül a bűnszervezet céljával, a szándékossággal, és a bűnfelelősség elvével
hozható kapcsolatba. Az AB már 1991-ben rámutatott, hogy
Valamennyi modern büntetőjogi rendszernek - szinte dogmaszerü - alaptétele a bűnfe

lelősség elve. Eszerint a büntetőjogi felelősségre vonás alapvető feltétele a törvényben
büntetendővé nyilvánított magatartás bűnös (szándékos vagy egyes esetekben gondat
lan) megvalósítása (Btk. 10. §). A bűnösségen alapuló felelősség elve azt jelenti, hogy
a pusztán tárgyi történés mellett vizsgálni kell a tettes viszonyát magatartásához és
annak eredményéhez.592
Későbbi határozatában kiemelte, hogy „A büntetőjog alkotmányos alapelve a bünte

tőjogi felelősség személyes volta, a bűnösségen alapuló felelősség”.593 A 4/2005.
Büntető jogegységi határozat kimondja, hogy „a Btk. 98. §-a (1) bekezdése akkor
alkalmazható, ha az elkövető tudata a bűnszervezet Btk. 137. §-a 8. pontjában
meghatározott tárgyi ismérveit átfogja”. A nevezett jogegységi határozat helyesen
590 Fővárosi Törvényszék 17.B.1284/2014/493. számú ítélete.

592 723/B/1991. AB határozat.
593 58/1997. (XI. 5.) AB határozat.
állapítja meg, hogy a magyar büntetőjog az egyéni felelősségen alapuló büntetőjogi

felelősségen nyugszik, ennek megfelelően vizsgálni kell, hogy az elkövető tudat
tartama átfogta-e a bűnszervezetben való elkövetés tényét. Továbbmenve kifejti
a jogegységi határozat azt is, hogy a bűnszervezetben történő elkövetés miatti fele
lősségre vonás feltétele, hogy az elkövető az alapcselekmény tényállásában megfo
galmazott tényeket ismerje. A jogegységi határozat indoklása (IV/4.) is tartalmazza,
hogy a tudattartam két irányba, az ún. alapcselekmény tekintetében és ezzel párhu
zamosan a bűnszervezet tárgyi ismérveinek felismerése tekintetében vizsgálandó.
A fentieket tükrözi a BH 2016, 9. 234. számon közzétett határozat, mely szerint:
„A bűnszervezet kapcsán elsődlegesen mindig a bűncselekmény elkövetését kell
vizsgálni, majd az vizsgálandó az alanyi oldalon, hogy ha az elkövetési magatartás
a bűnszervezet keretén belüli, akkor azt az elkövető felismerte-e”.
A bűnszervezet célja ötévi vagy súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett szán
dékos bűncselekmények elkövetése. A bűnszervezet definíciójában csak látszólago
san jogkérdés a legalább 5 évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkö
vetésének célja, az valójában a bűnszervezet létéhez vagy nem létéhez kapcsolódó
tárgyi definíciós elem. Mivel a bűnösségnek a tárgyi oldal minden elemére ki kell
terjednie, ahhoz, hogy az elkövetőt felelőssé lehessen tenni, tudnia kell, hogy a tagok
olyan cselekményeket követnek el, melyek legalább 5 évi szabadságvesztéssel bünte
tendők. A Kúria a korábban hivatkozott döntésében rögzítette, hogy „a bűnszervezet
tagjainak nem a bűnszervezet által elkövetett bűncselekmény büntetési tételét, hanem
az elkövetett bűncselekmény alapjául szolgáló tényeket kell ismernie”.594 Nem kell
tehát tudnia az elkövetőnek, hogy a jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési
csalás büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés, azzal azonban nyilván
tisztában kell lennie, hogy a cselekménnyel 5,50 vagy 500 millió forint értékű vagyo
ni hátrányt okoznak. A konkrét ügyben ezt a kérdéskört a Fővárosi ítélőtábla igen
lakonikusan lezárta azzal, hogy „A cégcsoport méretei alapján már ekkor sem lehe
tett kétséges az, hogy az adóbevétel csökkentés mértéke jelentős lesz, vagyis a kitű
zött cél legalább öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkö
vetése volt.” Ennek az eldöntése azonban korántsem ilyen egyszerű. Ezt részben az
magyarázza, hogy a cégek és az üzletek nagy számából következően ahhoz, hogy
valaki átlássa, hogy a vádbeli gazdasági társaságok esetén mekkora lesz a vagyoni
hátrány, napi szinten kellett volna összevetnie minden gazdasági társaság minden
üzletének a pénztárgépszalagját, napi rajzát, pultelszámolását, az üzlet, társaság és
csoportszinten jelentkező költségeket és az adóbevallásban szereplő összegeket. Az
eljárásban semmilyen bizonyíték nem merült fel arra nézve, hogy ezt a vádlottak
megtették volna. Ténykérdés az is, hogy az ügyben számos igazságügyi könyvszak
értőjárt el, akiknek a véleménye között az alkalmazandó módszert és a számadatokat
5M Kúria Bfv.11.842/2018/9. számú végzése.

Szankciós beszámítási szabályok 301
illetően is nagyságrendi különbségek vannak. Fel kell tehát tenni a kérdést, hogy
olyan esetben, amikor a könyvelési, adózási kérdések megválaszolására különleges
szakértelemmel és több évtizedes gyakorlattal rendelkező szakemberek nem tudják
eldönteni, hogy a szakértői vizsgálatot hogy kéne lefolytatni, mit mivel kellene össze
vetni, hogy van-e vagyoni hátrány, és ha igen, mekkora, akkor ezt hogyan láthatta
volna át egy laikus vádlott. Itt jut jelentőséghez az is, hogy az összeg megállapítá
sa nagyon szorosan összefüggött a minősítési kérdésekkel, egészen konkrétan azzal,
hogy a vádbeli cselekményeket adócsalásnak vagy költségvetési csalásnak fogják-e
minősíteni, és a rendbeliséget hogyan fogják meghatározni a bíróságok. A bűnszer
vezet feltételét képező ötéves büntetési tétel ugyanis úgy alakult ki, hogy a bíróságok
költségvetési csalásnak minősítették a cselekményt, törvényi egységet hozva létre,
másrészt, függetlenül attól, hogy különböző gazdasági társaságokról volt szó, az egy
vádlott ügyvezetése alatt álló társaságok esetében egy rendbeli bűncselekményt álla
pítottak meg. Okszerűen felmerül tehát a kérdés, hogy amikor az összegszerűséget
minősítési kérdések határozzák meg és e kérdésekben az eljáró bíróságok sem értenek
egyet, akkor hogyan láthatja előre a vádlott, hogy egy esetlegesen meginduló bünte
tőeljárásban majd a bíróságok hogyan fogják minősíteni ezeket a cselekményeket, és
hogy ennek folytán milyen összegszerűség fog képződni.
7. Szankciós beszámítási szabályok
a} Az előzetes fogvatartás, a bűnügyi felügyelet és a szabálysértési

büntetések beszámítása
A kiszabott szabadságvesztésbe, elzárásba, közérdekű munkába és pénzbüntetésbe

be kell számítani az előzetes fogvatartás és az olyan bűnügyi felügyelet teljes idejét,
amelynek során a bíróság a terhelt számára előírta, hogy lakást, egyéb helyiséget,
intézményt, vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el
[Btk. 92. § (1) bek.]. A Be.-ben az előzetes letartóztatás intézményét a letartóztatás,
az ideiglenes kényszergyógykezelést pedig az előzetes kényszergyógykezelés váltja
tél. További újítás, hogy a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom összefoglaló
néven bűnügyi felügyeletként szerepel a hatályos eljárási törvényben.
Az előzetes fogvatartás fogalmát a törvény külön nem határozza meg. Az ítélke
zési gyakorlat előzetes fogvatartás alatt elsődlegesen a letartóztatást és az őrizetet
érti. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más, természete alapján előzetes fogvatartást
jelentő szabadságelvonást ne lehetne az előzetes fogvatartás fogalma alá vonni.595
59S Bhar.ll.200/2018/8.
így például a fogalom körébe tartozik az előzetes kényszergyógykezelés is, amit az

elrendelt kényszergyógykezelésbe kell beszámítani.5’6
Az előzetes fogvatartás a terhelt személyi szabadságának elvonásával járó kény
szerintézkedéseket öleli fel, azonban míg az őrizetet mind a bíróság, az ügyészség
és a nyomozó hatóság is elrendelheti, addig a letartóztatás és az előzetes kényszer
gyógykezelés elrendeléséről kizárólag a bíróság határozhat [Be. 274. § (2) bek. és
278. § (1) bek.].
Nem tekinthető előzetes fogvatartásnak az ittasan bűncselekményt elkövető
személynek a rendőrségre, majd innen vérvétel céljából történő előállítása és ezzel
összefüggésben négy órát meg nem haladó időtartamig - kijózanodásáig - a rend
őrségen való visszatartása.596
597
Szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén
a terhelttel vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sze
méllyel szemben őrizet rendelhető el a) tettenérés esetén, ha a személyazonossága
nem állapítható meg; b) ha vele szemben személyi szabadságot érintő bírói enge
délyes kényszerintézkedés elrendelése valószínűsíthető; vagy c) ha a tárgyaláson
rendzavarást követ el. Az őrizet tartamát tekintve a Be. kimondja, hogy az legfel
jebb 72 óráig tarthat [Be. 274. § (2) és (3) bek.].
A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedések körébe
sorolható a letartóztatás és a bűnügyi felügyelet is, melyek elrendelhetők a terhelt
jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának
megakadályozása, vagy a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében
[Be. 276. § (2) bek.]. A letartóztatás tartamának felső határa a folyamatban lévő
eljárás tárgyát képező bűncselekmény büntetési tételéhez igazodik.
A bűnügyi felügyelet, mely a letartóztatáshoz hasonlóan bírói engedélyhez kötött
kényszerintézkedés, a terhelt szabad mozgáshoz és a lakóhely, illetve a tartózkodási
hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza [Be. 281. § (1) bek.]. A súlyo
sabb korlátozással járó kényszerintézkedés akkor rendelhető el, ha a kényszerin
tézkedéssel elérni kívánt cél kisebb korlátozással járó kényszerintézkedéssel vagy
egyéb eljárási cselekménnyel nem érhető el [Be. 271. § (2) bek.]. Ez alapján tehát
a bíróság akkor határoz a bűnügyi felügyelet elrendeléséről, ha a letartóztatással
elérni kívánt célok ezáltal is biztosíthatók. A házi őrizet és a lakhelyelhagyási tila
lom összevonásával létrejött bűnügyi felügyelet keretében a bíróság előírja, hogy
a terhelt a) a számára meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt
vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyja el; b) meghatáro
zott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket vagy meghatározott
596 Hegedűs István - Juhász Zsuzsanna - Karsai Krisztina - Katona Tibor - Mezölaki Erik - Szomora Zsolt - Törő
Sándor: Kommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. Budapest, 2013.
597 BJD 8768.
közterületeket ne látogasson; illetve c) meghatározott időközönként és módon

a rendőrség általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervénél jelent
kezzen [Be. 281. § (1) és (2) bek.]. Fontos megjegyezni, hogy a bűnügyi felügye
letnek csak a Btk. 92. § (1) bekezdésben meghatározott esetben van lehetősége
a beszámításra, mely a 1998. évi Be. szerinti házi őrizetnek feleltethető meg.
A beszámításnál egynapi előzetes fogvatartás egynapi szabadságvesztésnek,
egynapi elzárásnak, egynapi tétel pénzbüntetésnek, illetve négy óra közérdekű
munkának felel meg [Btk. 92. § (2) bek.]. A Btk. a bűnügyi felügyelet esetében
fogalmaz meg speciális rendelkezéseket. E szerint a beszámításnál a) egynapi
szabadságvesztésnek fegyház fokozat esetén öt nap, börtön fokozat esetén négy
nap, fogház fokozat esetén három nap; b) egynapi elzárásnak két nap; c) négy óra
közérdekű munkának egy nap; d) egynapi tétel pénzbüntetésnek egy nap a 92. § (1)
bekezdésben meghatározott bűnügyi felügyeletben töltött idő felel meg.
Fiatalkorúak esetén az előzetes fogvatartást és a bűnügyi felügyelet Btk. 125. §
(1) bekezdésben meghatározott esetét be kell számítani a javítóintézeti nevelésbe is.
A külföldi fogvatartás beszámításáról az Európai Unió tagállamaival folytatott
bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 28. §-a rendelkezik,
mely szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő külföldi fogvatartás
teljes időtartamát a Btk.-nak az előzetes fogvatartás és a bűnügyi felügyelet beszá
mítására vonatkozó szabályai szerint, a külföldi fogvatartás jellegére figyelemmel
kell beszámítani a bíróság által kiszabott büntetésbe vagy szabadságelvonással járó
intézkedésbe.
Felmerül a kérdés, hogy több kiszabott büntetés esetén milyen sorrend szerint
kell beszámítani az előzetes fogvatartást. A beszámítás sorrendjét a büntetések
súlya határozza meg, azaz először a legsúlyosabba, tehát a szabadságvesztésbe kell
beszámítani az előzetes fogvatartás tartamát, majd ennek kimerítését követően az
enyhébb büntetésekbe. A Btk. 92. §-ában felsorolt büntetési nemek a beszámítás
sorrendiségét is meghatározzák. A jogalkotó nem tett különbséget a végrehajtan
dó és a felfüggesztett szabadságvesztés között e vonatkozásban, így a szabadság
vesztés végrehajthatóságától függetlenül elsősorban ezen büntetésbe kell beszámí
tani az előzetes fogvatartás és a bűnügyi felügyelet tartamát. A végrehajtásában
felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabása esetén az előzetes
fogvatartásban töltött időt a fentebb említettekre figyelemmel elsősorban a szabad
ságvesztésbe kell beszámítani annak végrehajtása esetére. A pénzbüntetésbe való
beszámításnak csak akkor van helye, ha az előzetes fogvatartás tartama meghaladja
a felfüggesztett szabadságvesztés tartamát. Méltánytalan helyzetet eredményezne
az elsősorban pénzbüntetésbe való beszámítás, ugyanis ha utóbb a felfüggesztett
szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, figyelmen kívül maradna az előzetes

fogvatartásban és bűnügyi felügyeletben töltött idő.598
A Btk. 92. § (4) bekezdése azt a problémát orvosolja, amikor az előzetes fogva-
tartás vagy bűnügyi felügyelet tartama - a beszámításra vonatkozó szabályok
alkalmazása eredményeként - nem osztható maradék nélkül a kiszabott szabadság
vesztés büntetés tartamával. E rendelkezés szerint a beszámítás után fennmaradó
tartamot egynapi szabadságvesztésként kell beszámítani.
Fontos kiemelni, hogy amennyiben a terhelt ellen több bűncselekmény miatt
folyt büntetőeljárás, és a terhelt előzetes fogvatartásának elrendelése olyan bűncse
lekménnyel állt összefüggésben, amelynél utóbb a nyomozás megszüntetésére vagy
a vádemelés mellőzésére került sor, más bűncselekmény tekintetében azonban a ter
helt bűnösségét megállapították és vele szemben büntetést szabtak ki, akkor is lehe
tőség van az előzetes fogvatartás beszámítására (BH 1979, 100.). Ezzel ellentétes és
véleményünk szerint téves az a határozat, amely szerint a büntetésbe csak az olyan
cselekmény miatt alkalmazott katonai fogság-fenyítés beszámításának van helye,
amelyben a bíróság az elkövető bűnösségét megállapította és büntetést szabott ki
(BH 1983,429.).
Nem kerülhet sor annak vizsgálatára, hogy az elkövető magatartása adott-e okot
az előzetes fogvatartás, illetve a bűnügyi felügyelet hosszabb tartamára. Az előze
tes fogvatartás beszámításával kapcsolatos időtartamok számítására vonatkozóan az
anyagi jogi határidők számítására irányadó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy
az előzetes fogvatartás kezdőnapja és befejező napja beszámít annak tartamába.
A Btk. 92/A. §-a szerinti beszámításra akkor kerülhet sor, ha az elkövető által
elkövetett bűncselekményt szabálysértési eljárásban szabálysértésként bírálták el.
Ez a tény perújítási okként szolgál a Szabs. tv. 127. § (1) bekezdés e) pontja szerint.
Ha a perújítási eljárásban megállapítást nyer, hogy a cselekmény valóban nem
szabálysértés, hanem bűncselekmény, büntetőeljárásra kerül sor. A büntetőeljárás
keretében kiszabott szabadságvesztésbe, elzárásba, közérdekű munkába, pénzbün
tetésbe és javítóintézeti nevelésbe be kell számítani a szabálysértési eljárás során
kiszabott és végrehajtott elzárást, közérdekű munkát, illetve pénzbírságot.
b) A már végrehajtott büntetés vagy intézkedés beszámítására

vonatkozó szabályok
A Btk. 92/B. §-a azon büntetések és intézkedések beszámítására vonatkozik, melye

ket már végrehajtottak, vagy végrehajtásukat megkezdték. Erre úgy kerülhet sor,
hogy rendkívüli jogorvoslati eljárás eredményeként a bíróság az alapügyben hozott
598 53/2007. BKv.

határozatban foglaltaktól eltérő mértékű vagy nemű büntetést, intézkedést szab ki,
melynek idejére az alapügyben hozott ítéletben foglaltak végrehajtása rendszerint
befejeződik, de legalábbis megkezdődik. Az alapügyben és a rendkívüli jogorvos
lati eljárás során kiszabott szankció úgy viszonyul egymáshoz, hogy az alapügy
szerint végrehajtott büntetést vagy intézkedést be kell számítani a rendkívüli jogor
voslati eljárás keretében kiszabott szankcióba. Ha a jogorvoslati eljárásban hozott
határozat meghozataláig az alapügyben kiszabott büntetés vagy intézkedés csak
egy részét hajtották végre, akkor értelemszerűen a már végrehajtott részt kell beszá
mítani. A Btk. külön részletezi a beszámítás módját arra az esetre, ha az alapügy
ben és a jogorvoslati eljárás keretében hozott határozatokban foglalt büntetések,
intézkedések neme eltér egymástól.599
5M A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, egyes büntető tárgyú törvények, valamint az európai
uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködés szabályozó törvények módosításáról szóló 2017. évi
CXLIV. törvény indokolása.
VI. Az elítéléshez fűződő hátrányos
jogkövetkezmények és a mentesítés
1. A korábbi elítélés következményei ............................................................................................................................................................. 307
a) Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények................................................................................................... 307
b) A bűnügyi nyilvántartás............................................................................................................................................................................. 308
2. A mentesítés..................................................................................................................................................................................................................... 309
a) A mentesítés fogalma..................................................................................................................................................................................309
b) A mentesítés hatálya..................................................................................................................................................................................... 310

ej A mentesítés módjai....................................................................................................................................................................................... 311
d) A mentesítés egységessége ..................................................................................................................................................................319
1. A korábbi elítélés következményei
a) Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények
Elítélésen a büntetőjogi felelősség megállapítása és emiatt büntetőjogi joghátrány

- ami lehet büntetés, de akár intézkedés is - alkalmazása értendő.
Az elítélésnek számos hátrányos következménye van, melyek alapvetően két
csoportba sorolhatók:
- büntetőjogi következmények; és
- büntetőjogon kívüli következmények.
A büntetőjogi következményeket a Btk. tartalmazza, ezek valójában a vissza
esőkre, annak különböző formáira, valamint az ezekkel járó hátrányokra vonatkozó
szabályok összességét jelentik. E körbe tartoznak például a Btk. 89. és 90. §-aiban
írt rendelkezések, melyek a büntetési tételkeretek felső határát emelik meg, a Btk.
38. § (2) bekezdés b) pontja, mely szerint a határozott ideig tartó szabadságvesz
tésből való feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja visszaeső esetén
a háromnegyed rész letöltése, a Btk. 65. § (2) bekezdés a) pontja, mely a visszaesőt
a próbára bocsátásból, a Btk. 86. § (1) bekezdés a) pontja, mely a többszörös vissza
esőt a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének lehetőségéből kizárja stb.600
A büntetőjogon kívüli következmények igen sokfélék. Az elítéléshez - azon
túl, hogy a társadalom általános erkölcsi rosszallást is kapcsol hozzá számos
600 Az elkövető a korábbi elítéléseinek a hátrányos büntetőjogi következményei alól újabb bűncselekmény
elkövetése esetén nem mentesülhet; más kérdés, hogy a korábbi elítéléseket a büntetés kiszabása
során indokolt-e súlyosító körülményként értékelni. BH 1998, 316.
308 AZ ELÍTÉLÉSHEZ FÚZÓDÓ HÁTRÁNYOS JOGKÖVETKEZMÉNYEK ÉS A MENTESÍTÉS
jogág további hátrányokat, korlátozásokat, megszorításokat fogalmaz meg, különö

sen azáltal, hogy az elítéltet kizárja bizonyos tisztségek, álláshelyek, munkakörök
betöltéséből. így például bíró,601 alkotmánybíró,602 ügyész,603 ügyvéd,604 országgyű
lési képviselő605 csak büntetlen előéletű személy lehet.
A Btk. 97. § (1) bekezdése szerint a büntetőjogi felelősség megállapításához,
büntetés kiszabásához vagy intézkedés alkalmazásához fűződő hátrányos jogkö
vetkezményt törvény állapíthat meg, és ebből következően az egyéb, azaz a bünte
tőjogon kívüli jogkövetkezményekről is törvényben kell rendelkezni, ezek azon
ban - mint az előző példákban is látható - különböző törvényekben öltenek testet.
A jogkövetkezmények lehetnek továbbá munkajogiak (például a közoktatásban
alkalmazás feltétele az, hogy az alkalmazott büntetlen előéletű legyen), polgári
jogiak (például hivatásos gondnok csak büntetlen előéletű személy lehet), továbbá
a gazdasági jog területén is található ilyen rendelkezés (például közbeszerzési eljá
rásban nem lehet ajánlattevő, aki a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövet
kezmények alól nem mentesült) stb.
b) A bűnügyi nyilvántartás
A Btk. 97. § (2) bekezdése szerint a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kisza

bott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági
nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrá
nyosjogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben.
A visszaesés és az ahhoz fűződő, a Btk.-ban meghatározott hátrányos jogkövet
kezmények a Be. 389. §-a szerint, az újabb bűncselekmény elkövetéséhez legközelebbi
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 4. § (2) bekezdés a) pontja szerint
nem nevezhető ki bíróvá az a személy, aki büntetett előéletű.
602 Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 6. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság
tagjává megválasztható minden olyan büntetlen előéletű, és az országgyűlési képviselők választásán
választható magyar állampolgár, aki
a) jogász végzettséggel rendelkezik;
b) 45. életévét betöltötte, de 70. életévét még nem töltötte be; és
c) kiemelkedő tudású elméleti jogász (egyetemi tanár vagy a Magyar Tudományos Akadémia doktora),
vagy legalább húszévi, jogi területen folytatott szakmai gyakorlattal rendelkezik.
603 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
szóló 2011. évi CLXIV. törvény 11. § (4) bekezdés a) pontja szerint nem választható meg legfőbb ügyész
nek, illetve nem nevezhető ki ügyésznek az a személy, aki büntetett előéletű.
604 Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény 22. § (1) b) pontja szerint nem folytathat
ügyvédi tevékenységet az, aki büntetett előéletű, vagy jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozás
tól eltiltás hatálya alatt áll.
605 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 2. § (3) bekezdése szerint
az országgyűlési képviselők választásán nem választható, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés
büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti.
A mentesítés 309
időpontban a bűnügyi nyilvántartásból beszerzett adatok alapján akkor is megállapí-

tandók, ha utóbb ezek az adatok törlésre kerültek.
Az elítéléshez kapcsolódó adatokat a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az
Európai Unió tagállamainak biróságai által magyar állampolgárokkal szemben
hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus
adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLV1I. törvény (a továbbiakban: Bnytv.)
tartalmazza. A törvény alkalmazásában bűnügyi nyilvántartások:
a) a bűntettesek nyilvántartása;
b) a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyil
vántartása;
c) a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása; és
d) a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt állók nyilvántartása.
A bűntettesek nyilvántartásában annak az adatait kell nyilvántartani, akivel
szemben a bíróság bűnösséget megállapító jogerős ügydöntő határozatot hozott, és an
nak jogerőre emelkedése napján az 1978. évi Btk. vagy a Btk. alapján nem mentesült.
A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyekre
vonatkozó adatok nyilvántartásának célja: a büntetőügyben eljáró bíróság ügydöntő
határozatában foglalt büntetés és intézkedés végrehajtásának elősegítése; a hátrá
nyosjogkövetkezmények végrehajtásának biztosítása; bűnmegelőzési, bűnüldözési,
igazságszolgáltatási és nemzetbiztonsági érdekek védelme; az érintett jogai gyakor
lásának elősegítése, valamint mások jogainak és biztonságának védelme.
A Bnytv. alapján a bűnügyi nyilvántartásokban kezelt adatok nyilvántartási ideje
legalább a mentesítés beálltától számított három év, de nem lehet több, mint a mente
sítés beálltától számított tizenkét év. Ezt követően az adatot törölni kell a nyilván
tartásból, tehát ezután már azok újabb bűncselekmény elkövetése esetén sem jutnak
jelentőséghez. A részletes szabályokat a Bnytv. 18-19. §-ai tartalmazzák.
2. A mentesítés
a) A mentesítés fogalma
A mentesítés a társadalmi életbe való visszailleszkedést szolgáló intézmény, mely

nek célja, hogy - alapvetően az elkövetővel szemben alkalmazott büntetőjogi
szankciótól, illetve személyétől függően - meghatározott időponttól kezdve lehető
vé tegye az elítélt számára, hogy korábbi elítéléséről ne kelljen számot adnia, és öt
büntetlen előéletűnek lehessen tekinteni.
Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésnek az
a feladata, hogy a társadalom védelmének szem előtt tartásával biztosítsa az elítélt
310 AZ ELÍTÉLÉSHEZ FÚZÓOÓ HÁTRÁNYOS JOGKÖVETKEZMÉNYEK ÉS A MENTESÍTÉS
teljes jogú részvételét a társadalom életében, illetve az elítélt számára újra megte
remtse e részvétel lehetőségét.
A mentesítés nem azonos a rehabilitációval. Ez utóbbi - jogi értelemben - vala
ki becsületének, jó hírnevének a visszaállítását jelenti.
Hasonlóságuk ellenére a döntő különbség a mentesítés és a rehabilitáció között
abban mutatkozik, hogy a mentesítés esetében az elítélés jogszerű és törvényes volt,
míg rehabilitációra akkor van szükség, ha az elítélés valamilyen súlyos büntető anya
gi vagy eljárásjogi hibán alapult, aminek következtében törvénysértő ítéletet hoztak,
adott esetben törvénysértő szankciót alkalmaztak, amit rendkívüli jogorvoslati eszkö
zökkel (például perújítással, felülvizsgálattal vagy semmisségi törvényekkel) lehet
orvosolni, így hatályon kívül helyezni vagy megsemmisíteni. A rehabilitáció vissza
menőleg próbál jóvátételt adni, ilyen értelemben a korábban alaptalanul megvádolt
személy számára utólagos jóvátételt, erkölcsi elégtételt jelent. Ezzel szemben a mente
sítés nem a korábbi elítélést, hanem csak annak bizonyos időn túl tovább gyűrűző
következményeit igyekszik enyhíteni, illetve megszüntetni. Nem utólagos ártatlansá
got állapít meg, hanem a társadalom megbocsátását jogi formában fejezi ki.606
A mentesítés és a rehabilitáció közötti különbség abban is megmutatkozik, hogy
a mentesítés csak a büntetőjogon kívül következményekre vonatkozik, továbbá a men
tesítés bizonyos esetekben hatályát is vesztheti.
A magyar büntetőjog sokáig nélkülözte a mentesítés jogintézményét, míg
végül 1940-ben megszületett az első törvény, a büntető ítélethez fűződő hátrányos
jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló 1940. évi XXXVII.
törvénycikk, és a későbbiekben pedig a Btá. álláspontját követve az 1961. évi Btk.
alakította ki a mentesítés kereteit.
b) A mentesítés hatálya
A Btk. 98. §-ában írt szabályok szerint:

- a mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mente
sül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól;
- a mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és - törvény eltérő ren
delkezése hiányában - nem tartozik számot adni olyan elítéltetésröl, amelyre nézve
mentesítésben részesült;
- újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra
a büntetőjogi jogkövetkezményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz.
Az elítéléshez kapcsolódó hátrányos következmények alóli mentesülés révén
az illetőt büntetlen előéletűnek kell tekinteni, a részére kiadott hatósági erkölcsi
606 Balogh Ágnes - Tóth Mihály (szerk.): Magyar Büntetőjog Általános rész. Budapest, 2015. 410. o.
A mentesítés 311
bizonyítványban a korábbi elítélést - amelynek következményei alól mentesült -

feltüntetni nem szabad. Továbbá a mentesített a mentesülés beálltától kezdve ismét
megszerezhet bizonyos jogosultságokat, viselhet meghatározott tisztséget vagy
betölthet egy adott munkakört, amelyek esetében a büntetlen előélet mint előfeltétel
szerepel. A mentesített személynek tehát nem kell számot adnia korábbi elítéléséről.
A mentesítés hatálya ex nunc jellegű, azaz a mentesítettnek az elítélése kere
tében kirótt büntetéssel elveszített jogosultságait nem állítja helyre. A mentesülés
a bekövetkezésének napjától kezdődő hatállyal a jövőre nézve érvényesül, még
akkor is, ha a mentesülés kegyelmen alapul.607
A felfüggesztett szabadságvesztés esetén:
- a törvényi mentesítés nem áll be a próbaidő napján, ha a próbaidő alatt
a szabadságvesztés végrehajtást elrendelik [Btk. 100. § (3) bek.];
- a megállapított bírósági mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett szabad
ságvesztés végrehajtását elrendelik [Btk. 101. § (4) bek.].
Bár a mentesítés utólagos jellegű jogintézmény, ez alól kivételt jelent a Btk.
102. § (1) bekezdésében írt szabály, mely szerint a szabadságvesztés végrehajtásá
nak felfüggesztése esetén a bíróság az ügydöntő határozatban előzetes mentesítés
ben részesítheti az elítéltet, ha arra érdemes, azonban a (2) bekezdésben írt szabály
szerint az előzetes mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett szabadságvesztés
végrehajtását elrendelik.
c) A mentesítés módjai
A Btk. 99. §-a felsorolja azt a három módot, amelyek révén az elítélt mentesülhet az
elítélés hátrányos jogkövetkezményei alól:
a) a törvényi mentesítés a leggyakoribb és legáltalánosabb mentesülési mód,
hiszen ebben az esetben az elítélt a törvény erejénél fogva (ipso iure), meghatáro
zott idő elteltével, bármilyen külön kérelem vagy erre vonatkozó indítvány nélkül
mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Ez érinti
az elítéltek legszélesebb körét.
b) A bíróság kérelemre - a Bv. tv. 44/A. §-a szerint lefolytatandó eljárás kere
tében -, az elítélt érdemességét vizsgálva mentesítheti az elítéltet a hátrányos követ
kezmények alól. A bírósági mentesítés tehát e határozaton alapul és ehhez kötött.
c) A kegyelmi mentesítés hatálya beállhat az országgyűlésnek a közkegyelem
tárgyában hozott törvényi szabályai [Alaptörvény, Az Állam, 1. cikk, (2) bek./) pont]
révén vagy egyéni kegyelem által: azaz a köztársasági elnök gyakorolja az őt mint
607 BH 1992, 743.

312 Az ELÍTÉLÉSHEZ fúzódó hátrányos jogkövetkezmények és a mentesítés
államfőt megillető alkotmányos és személyhez kötött jogosultságát [Alaptörvény,

Az Állam, 9. cikk, (4) bek. g) pont].
A TÖRVÉNYI MENTESÍTÉS
Törvényi mentesítés esetén az elítélt a törvényi rendelkezések folytán, mindenféle

külön kérelem, eljárás illetve hatósági határozat nélkül, automatikusan mentesül.
A Btk. aszerint differenciál, hogy milyen súlyú bűncselekményért kiszabott, milyen
súlyú büntetésről van szó. Azaz, a Btk. 100. §-nál fogva a mentesítés a kiszabott
büntetéshez igazodva és a bűnösség fokára figyelemmel állhat be.
Az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján áll be a törvényi mente
sítés az alábbi szankciók alkalmazása esetén:
- elzárás;
- pénzbüntetés;
- közérdekű munka;
- foglalkozástól eltiltás;
- járművezetéstől eltiltás;
- kitiltás;
- sportrendezvények látogatásától eltiltás.
Ezen esetekben a mentesítés természetesen nem terjed ki az adott jog gyakorlá
sára, az adott területre való belépésre vagy a sportrendezvény látogatására.608
A büntetés végrehajtásának befejezése vagy végrehajthatóságának megszűnése
napján áll be a törvényi mentesítés kiutasítás esetén. Továbbá a próbaidő leteltének nap
ján áll be a törvényi mentesítés felfüggesztett szabadságvesztés esetén.
Mégsem áll azonban be a törvényi mentesítés, ha a szabadságvesztés végrehaj
tását elrendelik. Ez esetben, a továbbiakban a végrehajtandó szabadságvesztésre
vonatkozó törvényi mentesítési szabályok az irányadók.
Végrehajtandó szabadságvesztés esetén különbséget kell tenni, hogy alkal
mazására gondatlan vétség, avagy szándékos bűncselekmény miatt került-e sor.
Előbbi esetben a törvényi mentesítés a büntetés kitöltésének vagy végrehajthatósá
ga megszűnésének napján áll be, míg szándékos bűncselekmény esetén a kiszabott
büntetés mértékétől függően a törvény 3, 5, 8, illetve 10 éves várakozási időt állapít
meg. A szabályok kifejezetten csak a határozott tartamú szabadságvesztésre vonat
koznak, az életfogytig tartó szabadságvesztés tekintetében törvényi (és bírósági)
mentesítésről nem lehet szó.
608 Ezek akkor is szerepelnek az erkölcsi bizonyítványban, ha az elítélt még az ítélet jogerőre emelkedése
napján mentesül is a hátrányos jogkövetkezményei alól. „Úgy gondolhatta a törvényhozó, ha a mente
sítés ezekre is vonatkozna, az a körülmény megnehezítené végrehajtásukat. Véleményem szerint ez
viszont olyan jogkorlátozást, megbélyegzést jelent - különösen határozatlan időre szóló eltiltás esetén -,
amelynek súlyossága sok mindennel nincs összhangban." Vókó György: A mentesítés, a Btk. és az új Bv.
tv. összefüggései. Jogtudományi Közlöny, (2015) 3., 125-132., 131. o.
A mentesítés 313
A büntetés - amennyiben az elítéltet nem bocsátják feltételes szabadságra -

akkor tekinthető kitöltöttnek, amikor a szabadságvesztés időtartamának lejártával
az elítélt szabadul a büntetés-végrehajtási intézetből. Ha azonban az elítéltet a bünte
tés-végrehajtási bíró feltételes szabadságra bocsátja, akkor a büntetést a feltételes
szabadság leteltével - ami a szabadságvesztés hátralévő részével egyezik meg, de
legalább egy év [Btk. 39. § (1) bek.] -, míg ha a szabadságvesztés hátralévő része
egy évnél rövidebb, a feltételes szabadság letelte után a hátralévő rész utolsó napjá
val kell kitöltöttnek tekinteni.
A BÍRÓSÁGI MENTESÍTÉS
A bírósági mentesítés keretében a törvényi mentesítéshez képest előbb nyílik mód

arra, hogy az elítélt mentesüljön a büntetett előélethez fűződő, büntetőjogon kívüli
hátrányok alól. A törvényi mentesítéssel szemben ez nem ipso iure áll be: a bírósági
mentesítés tárgyában az elítélt, a védő vagy törvényes képviselője kérelmére, annak
érdemessége alapján a bíróság határoz. Amennyiben a bíróság az elítélt kérelmét
elutasítja és a fellebbezés sem hoz a kérelmező számára pozitív döntést, még mindig
nyitva marad a lehetőség később a törvényileg beálló mentesülésre.
A bírósági mentesítésnek csak határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása
esetén lehet helye, és két módja van: utólagos (Btk. 101. §) és előzetes (Btk. 102. §).
Utólagos bírósági mentesítésre sor kerülhet végrehajtandó és felfüggesztett sza
badságvesztés esetén egyaránt. Végrehajtandó szabadságvesztés esetén a törvényi
mentesítésre megállapított időtartam [Btk. 100. § (1) bek./)-/} pontjai] fele részének
letöltése után, míg felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő fele részének, de
legalább egy év elteltével kezdeményezhető a bírósági mentesítés.609
Az érdemesség elbírálásánál figyelembe kell venni az elítéltnek a büntetés kitöl
tése, felfüggesztett szabadságvesztés esetén az ügydöntő határozat jogerőre emel
kedése óta folytatott életmódját, továbbá azt, hogy - ha erre módja volt - jóvátette-e
a bűncselekménnyel okozott sérelmet.610
A bírósági mentesítéssel kapcsolatos eljárást a büntetések, az intézkedések,
egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013.
évi CCXL. törvény 44/A. szabályozza.
609 A bírósági mentesítéshez szükséges várakozási idő kezdő napja az ítéletben eredetileg kiszabott bünte
tés tartamának elteltével veszi kezdetét, ha az elítélt egyéni kegyelemben vagy közkegyelemben
részesült. BH 1999, 542. Ha a terhelt közkegyelem folytán a szabadságvesztés meghatározott része
tekintetében végrehajtási kegyelemben részesült, a bírósági mentesítés várakozási idejét az ítéletben
eredetileg megállapított büntetési tartamhoz igazodóan kell figyelembe venni. BH 1995, 3.
610 A bírósági mentesítéshez szükséges érdemesség megállapítását nem teszi kizárttá, hogy a várakozási
idő alatt elkövetett garázdaság vétsége miatt a terheltet pénzbüntetésre ítélték, illetőleg a korábbi
elítéléshez kapcsolódó kártérítési kötelezettségének nem tett eleget; ennek megítélésénél jelentősége
lehet annak is, hogy a terhelt mentesítés hiányában elveszítené a kereső foglalkozását, amely - abban
a régióban, ahol a terhelt él - indokolatlan többlethátrányt eredményezne. BH 2001, 5.
314 AZ ELÍTÉLÉSHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOS JOGKÖVETKEZMÉNYEK ÉS A MENTESÍTÉS
Eszerint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli utólagos bírósági mente

sítést az elítélt, a védő, illetve a fiatalkorú törvényes képviselője az alapügyben első
fokon eljárt bíróságnál kérheti. Több elítélés esetében a magasabb hatáskörű bíróság,
ennek hiányában az a bíróság jár el, amely a legsúlyosabb büntetést szabta ki. Ha
a büntetések azonos súlyúak, a bíróságok közül az jár el, amelyhez a kérelem elsőként
beérkezett. Ha az egyik ügyben katonai büntetőeljárás volt folyamatban, az a bíróság
jár el, amely a katonai büntetőeljárást lefolytatta, kivéve, ha a katonai büntetőeljárás
hatályát a Be. 696. § (3) bekezdése alapozta meg. A kérelem elbírálására a Be. XCIV.
Fejezete szerinti egyszerűsített felülvizsgálat szabályait kell értelemszerűen alkal
mazni. A bíróság a kérelem elbírálása előtt beszerzi az ügyészség nyilatkozatát. Ha az
utólagos bírósági mentesítésre irányuló kérelem felfüggesztett szabadságvesztéshez
fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésre irányul, és az elítélt pártfo
gó felügyelet alatt áll, a bíróság összefoglaló jelentés elkészítését rendeli el a párt
fogó felügyelet végrehajtásának tapasztalatairól. Ha a mentesítés törvényi előfeltételei
hiányoznak, a bíróság a kérelmet elutasítja, egyébként érdemben elbírálja.611
Felfüggesztett szabadságvesztés esetén az utólagos mentesítés hatályát veszti, ha
a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik.
A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén a bíróság az ügydöntő
határozatban előzetes mentesítésben részesítheti az elítéltet, ha arra érdemes. Az érde
messég szempontjából a bűncselekmény jellegén, a büntetés mértékén túlmenően, alap
vetően a terhelt személyének jövőbeni társadalomra veszélyessége mérlegelendő. Nem
a terhelt büntetőjogi felelősségéről való döntésről van szó, hanem arról, hogy bűncselek
ménye ellenében és kiszabott büntetése mellett a társadalom védelme igényli-e a szemé
lyére háruló, a büntetett előélethez fűződő hátrányos következményeket is.612
Az előzetes mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett szabadságvesztés
végrehajtását elrendelik.
A KEGYELMI MENTESÍTÉS
A kegyelem tág értelemben a megtorlás, a büntetés elengedését vagy enyhítését

jelenti, melynek gyakorlására az Országgyűlés mint legfőbb népképviseleti szerv,
illetve az államfő jogosult. Az Országgyűlés közkegyelmet (amnesztiát) gyako
rol,613 míg a köztársasági elnököt egyedi ügyekben illeti meg a kegyelmezés joga.614
6" A több ítélettel kiszabott büntetések tekintetében külön-külön kell vizsgálni, hogy a törvényi, illetőleg
a bírósági mentesítéshez a törvényben megkívánt feltételek fennállnak-e. BH 1980, 118.
6.2 Nincs törvényi alapja az előzetes bírósági mentesítésnek annak a terheltnek az esetében, aki cselek
ményét az ügyvédi foglalkozás szabályainak ismételt megszegésével, olyan sértett sérelmére követte
el, olyan alapcselekmény elkövetéséhez nyújtott hathatós (szakszerű) segítséget, amely a koránál és
állapotánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy megtévesztését célozta,
illetve eredményezte (BH 2018, 135.).
6.3 Alaptörvény, Az Állam, 1. cikk, (2) bekezdés j) pont.
6.4 Alaptörvény, Az Állam, 9. cikk, (4) bekezdés g) pont.
A mentesítés 315
A kegyelem vonatkozhat a büntetőeljárás megszüntetésére, az elítéléshez fűző

dő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésre és a büntetés végrehajtásának
elengedésére egyaránt.
Az országgyűlés közkegyelem esetén erről rendelkező törvényt alkot, melyre
viszonylag ritkán, az utóbbi évtizedekben mindössze három alkalommal került sor:
- az Országgyűlés a Magyar Köztársaság kikiáltása alkalmából gyakorolt közke
gyelmet [1989. évi XXXVII. törvény];
- a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1991. évi V. törvény szerint nem indítha
tó, illetve nem folytatható büntetőeljárás az 1990. október 25-étöl 28-áig terjedő
időben az ország életét megbénító útelzárásokkal összefüggésben elkövetett bizo
nyos bűncselekmények miatt; és
- az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének hatálybalépése alkalmából
gyakorolt közkegyelmet [2012. évi XII. törvény a közkegyelem gyakorlásáról].615
Az eljárási kegyelem esetén alkalmazandó szabályokat a Be. CX. Fejezete, míg
a büntetés végrehajtásával összefüggő kegyelmi szabályokat a Bv. tv. 30. §-a tartal
mazza.
Végrehajtási kegyelem esetén a kegyelmi jogkör gyakorlója az elítélt büntetését
vagy a vele szemben alkalmazott próbára bocsátást, jóvátételi munkát és javítóinté
zeti nevelést kegyelemből elengedheti vagy mérsékelheti. A kegyelmi rendelkezés
ként elengedett büntetés vagy intézkedés, illetve mérséklés esetén a büntetés vagy
intézkedés az elengedett rész tekintetében nem hajtható végre. Kegyelmi rendel
kezés kizárólag még végre nem hajtott büntetésre vagy intézkedésre vonatkoz
hat. A kegyelem gyakorlása szempontjából a kiutasítás mindaddig nem tekinthető
végrehajtottnak, amíg annak tartama el nem telt. Ha a kegyelmi jogkör gyakorlója
ettől eltérően nem dönt, a kegyelem gyakorlása esetén azok a büntetőjogi jogkövet
kezmények, amelyeket a Btk. a korábbi elítéléshez fűz, az ügydöntő határozatban
kiszabott büntetéshez, illetve alkalmazott intézkedéshez igazodnak. Ha a köztársa
sági elnök a büntetés végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggeszti, a próbaidő
és a mentesítés hatályának beálltához szükséges időtartam a kegyelmi elhatározás
6,5 1. § Nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás a 2011. december 23-án az Országházat körül
vevő elzárt terület egyes bejáratainak több személy egymáshoz, illetve a kapukhoz láncolásával megva
lósított lezárásával összefüggésben elkövetett, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény
(a továbbiakban: Btk.) szerinti személyi szabadság megsértése bűntette miatt (Btk. 175. §).
2. § Mentesül a büntetés végrehajtása, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól az az e
törvény hatálybalépése előtt jogerősen elítélt, akivel szemben kizárólag az 1. §-ban meghatározott és
közkegyelem alá eső bűncselekmény miatt szabtak ki büntetést.
3. § A közkegyelem kiterjed a 2011. december 23-án az Országházat körülvevő elzárt terület egyes
bejáratainak több személy egymáshoz, illetve a kapukhoz láncolásával megvalósított lezárásával össze
függésben elkövetett szabálysértésekre is.
4. § A közkegyelem kiterjed az e törvényben meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez eszközül
használt dolgok elkobzására is [Btk. 77. § (1) bekezdés a) pontja].
316 Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények és a mentesítés
keltének napján kezdődik. A kegyelmi jogkör gyakorlója a kiszabott büntetés végre

hajtását is megváltoztathatja, és azt próbaidőre fel is függesztheti, ennek során
azonban a kegyelmi jogkör gyakorlóját is köti a nullapoena sine lege elve.
A kegyelem kiterjedhet a büntetett előélethez fűződő hátrányokra is, és való
jában ez a kegyelmi mentesítés anyagi jogi sajátossága, amire tehát sor kerülhet
akkor is, ha a törvényi, illetve bírósági mentesítés feltételéül megállapított időtar
tam még nem telt el.
A kegyelmi eljárásra vonatkozó szabályokat a Bv. tv. 45—46. §-ai tartalmazzák.
Eszerint:
45. § (1) Kegyelem iránti előterjesztést - hivatalból vagy kérelemre - a még végre
nem hajtott büntetés, a próbára bocsátás, a jóvátételi munka és a javítóintézeti nevelés
elengedésére vagy mérséklésére, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli
mentesítésre az igazságügyért felelős miniszter tehet a köztársasági elnökhöz.
(2) Az (1) bekezdésben fel nem sorolt intézkedés mérséklése vagy elengedése,
valamint a már végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt, illet
ve ha a mentesülés a bíróság határozata vagy a törvény alapján már beállt, kegyelmi
kérelem nem nyújtható be, illetve hivatalból kegyelmi eljárás nem kezdeményez
hető.
(3) Kegyelmi kérelmet az elítélt, a védő, az elítélt törvényes képviselője, valamint
az elítélt hozzátartozója nyújthat be.
(4) Hivatalból a kegyelmi eljárást kegyelmi kezdeményezéssel a jogerős ügydöntő
határozatot hozó bíróság vagy az eljáró büntetés-végrehajtási bíró - az elsőfokon eljárt
bíróság útján - indíthatja meg. Nincs helye hivatalból kegyelmi eljárás kezdeményezé
sének a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre.
(5) A még végre nem hajtott büntetés, az (1) bekezdés szerinti intézkedés elenge
dése vagy mérséklése, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés
iránt a kegyelmi kérelmet az elsőfokon eljárt bíróságnál kell benyújtani.
(6) Az elsőfokon eljárt bíróság tanácsának elnöke a kegyelmi eljárás során a Be.
859. § (2) bekezdése szerint az elítéltnek a kegyelmi döntéshez szükséges személyes
adatait beszerzi. A bíróság e célból
a) az elítéltről környezettanulmány készítését rendelheti el;
b) fogva lévő elítélt esetén a bv. intézet vagy a javítóintézet értékelő véleményét
szerezheti be; vagy
c) az elítélt életvitelével összefüggő nyilvános adatokról készített rendőrségi jelen
tést kérhet.
(7) A döntéshez szükséges adatokat tartalmazó ügyiratokat és egyéb iratokat,
valamint a kegyelmi kérelmet, illetve a kegyelmi kezdeményezést a tanács elnöke az
adatok, iratok beszerzését követő nyolc napon belül az igazságügyért felelős minisz
terhez felterjeszti.
A mentesítés 317
(8) Ha a kegyelmi eljárás során egészségügyi okra hivatkoznak, az igazságügyért

felelős miniszter az előterjesztés előkészítése során - a büntetés végrehajtásának
megkezdésére halasztó hatállyal - elrendelheti az elítéltnek a Büntetés-végrehajtás
Központi Kórházában (a továbbiakban: Központi Kórház) vagy az IMEl-ben történő
szakorvosi vizsgálatát.
(9) A büntetés vagy az intézkedés elengedése vagy mérséklése iránti kérelem vagy
előterjesztés esetén az igazságügyért felelős miniszter elrendelheti a büntetés vagy ja
vítóintézeti nevelés végrehajtásának a köztársasági elnök döntéséig történő elhalasztá
sát vagy félbeszakítását.
(10) A büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztását vagy
félbeszakítását az igazságügyért felelős miniszter megszünteti, ha az a körülmény,
amelyre figyelemmel a halasztás vagy a félbeszakítás elrendelését alapozta, meg
szűnt.
(11) A büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztását vagy
félbeszakítását az igazságügyért felelős miniszter megszüntetheti, ha tudomására jut,
hogy
a) az elítélttel szemben a halasztás vagy a félbeszakítás tartama alatt elkövetett
bűncselekmény miatt büntetőeljárás indult, vagy újabb szabadságvesztést kell végre
hajtani;
b) az elítéltet más ügyben letartóztatásba helyezték.
(12) A (8)—(11) bekezdésben meghatározott esetekben az igazságügyért felelős
miniszter a döntéséről tájékoztatja az elítéltet, illetve a kérelmezőt, valamint a büntetés
vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtása érdekében intézkedésre jogosult bíróságot,
szabadságvesztés esetén a BVOP-t és a végrehajtásért felelős szervet.
46. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter a 17. § szerinti megkereséssel élhet
további olyan adatok vagy iratok beszerzése érdekében, amelyekre a kegyelmi kére
lem, illetve a kegyelmi kezdeményezés hivatkozik, vagy amelyek a kegyelmi eljárás
lefolytatásához szükségesek.
(2) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárás során törvényben megha
tározott adatkörben adatokat igényelhet a következő nyilvántartásokból:
a) bűnügyi nyilvántartási rendszer;
b) szabálysértési nyilvántartási rendszer;
c) polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása;
d) közúti közlekedési nyilvántartás;
e) központi idegenrendészeti nyilvántartás.
(3) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi kérelmet, illetve a kegyelmi
kezdeményezést a köztársasági elnökhöz akkor is felterjeszti, ha a kegyelem gyakorlá
sa iránt nem tesz előterjesztést.
(4) A köztársasági elnök a kegyelmi döntésről szóló határozatot - az ellenjegy
zési jog gyakorlása érdekében - az igazságügyért felelős miniszternek küldi meg. Ha
318 Az ELÍTÉLÉSHEZ FÚZÓOÓ HÁTRÁNYOS JOGKÖVETKEZMÉNYEK ÉS A MENTESÍTÉS
a kegyelmi döntésről szóló határozatot az igazságügyért felelős miniszter nem ellen

jegyző e döntését a határozat eredeti példányára rávezeti. Ellenjegyzés hiányában
a kegyelmi eljárás befejeződik. Az igazságügyért felelős miniszter az ellenjegyzési jog
gyakorlásáról tájékoztatja a köztársasági elnököt.
(5) Ha a kegyelmi eljárás a (4) bekezdésben meghatározotton kívül más okból feje
ződik be, ennek tényét az a személy, aki előtt a kegyelmi eljárás folyamatban van,
illetve az iratok felterjesztését megelőzően az elsőfokú bíróság állapítja meg.
(6) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi döntésről szóló ellenjegyzett
határozatot, illetve a kegyelmi eljárásnak az (4) és (5) bekezdésben meghatározott
okból történő befejezéséről szóló tájékoztatást és a kegyelmi eljárás iratait megküldi
annak az elsőfokú bíróságnak, amely az ügyiratokat felterjesztette.
(7) Ha a kegyelmi döntésről szóló határozat az elítélttel szemben olyan büntetést
vagy intézkedést állapít meg, amelyről a jogerős ügydöntő határozat nem rendelkezett,
vagy a kiszabott büntetés végrehajtását felfüggeszti, és a Btk. vonatkozó rendelkezése
alapján ehhez kötelezően pártfogó felügyelet kapcsolódik, akkor az elsőfokon eljárt
bíróság nem ügydöntő határozattal ezt megállapítja. A határozattal szemben jogorvos
latnak helye nincs, a határozat a meghozatala napján válik véglegessé.
(8) A kegyelmi döntésről szóló határozatot és a (7) bekezdés szerinti határozatot,
illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatást az ügyben elsőfokon eljárt
bíróság tanácsának elnöke kézbesíti az elítéltnek és a kegyelmi kérelem előterjesz
tőjének, illetve a kegyelmi eljárást kezdeményező jogerős ügydöntő határozatot hozó
bíróságnak vagy büntetés-végrehajtási bírónak, továbbá szükség szerint intézkedik
a kegyelmi határozatba foglalt büntetés vagy intézkedés, illetve a (7) bekezdés szerinti
határozattal megállapított pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében.
(9) Ha az elítélt a szabadságvesztését, elzárását vagy a javítóintézeti nevelését tölti,
részére a kegyelmi döntésről szóló határozatot, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről
szóló tájékoztatást az igazságügyért felelős miniszter közvetlenül a bv. intézet vagy
a javítóintézet útján kézbesíti, egyidejűleg a kegyelmi határozat megküldésével értesíti az
elsőfokon eljárt bíróságot. A kegyelmi döntésről szóló határozatot, illetve a kegyelmi eljá
rás befejezéséről szóló tájékoztatást az ügyben elsőfokon eljárt bíróság tanácsának elnöke
kézbesíti a kegyelmi kérelem előterjesztőjének, illetve a kegyelmi eljárást kezdeményező
jogerős ügydöntő határozatot hozó bíróságnak vagy büntetés-végrehajtási bírónak.
(10) Ha az elítélt büntetésének vagy javítóintézeti nevelésének végrehajtását
a kegyelmi döntés meghozataláig elhalasztották vagy félbeszakították, a kegyelmi
döntésről szóló határozatot, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatást
az igazságügyért felelős miniszter a büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtása
érdekében intézkedésre jogosult bíróságnak, szabadságvesztés esetén a BVOP-nak és
a végrehajtásért felelős szervnek is megküldi.
(11) Ha a köztársasági elnök kegyelmet gyakorolt, az elítélt részére küldött érte
sítés tartalmazza a kegyelemhez fűződő jogkövetkezményekről szóló tájékoztatást is.
A mentesítés 319
(12) Ha a köztársasági elnök nem gyakorolt kegyelmet vagy a kegyelmi eljárás

más okból fejeződött be, nincs akadálya annak, hogy az arra jogosult újabb kegyelmi
kérelmet nyújtson be.
A teljesség érdekében szükséges utalni arra is, hogy a feltételes szabadságra bocsá
tás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi
eljárásáról a Bv. tv. 46/A-46/H. §-ai tartalmaznak rendelkezéseket.
cO A mentesítés egységessége
A mentesítés céljából is kitűnik, hogy csak egységes lehet, nem állhat be részlege
sen. A mentesítés hatályánál jelentős szerepet jut a mellékbüntetésnek. A törvényi
és a birósági mentesítést is akadályozhatja az a tény, hogy a kiszabott mellék
büntetés végrehajtása még folyamatban van, illetve végrehajthatósága még nem
szűnt meg, holott a büntetés alapján már meglennének a mentesítés feltételei. Ezt
a korlátot szabályozza a Btk. 103. §-a. Ha a közügyektól eltiltás mellékbüntetés
esetében a közügyektől eltiltás tartama hosszabb, mint a főbüntetés alóli mente
sítésre vonatkozó várakozási idő, akkor ez az időtartam késleltetheti a törvényi
mentesítés hatályának beálltát, illetve a bírósági mentesítés iránti kérelem kezde
ményezését.
Annak a megítélésénél, hogy a szabadságvesztés mikor tekintendő kitöltöttnek,
jelentősége van a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezéseknek is. A 39. § (1)
bekezdése értelmében a feltételes szabadság tartama azonos a szabadságvesztés
hátralevő részével, de legalább egy év, ha pedig ez a tartam egy évnél rövidebb és
annak végrehajtását nem rendelték el: a büntetést a feltételes szabadság letelte után
a hátralevő rész utolsó napjával kell kitöltöttnek tekinteni [Btk. 39. § (2) bek.].
A Bv. tv. 28. § (1) szerint a szabadságvesztés végrehajthatósága elévül:
a) tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés esetén húsz év;
b) tízévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tizenöt év;
c) ötévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tíz év;
d) öt évet el nem érő tartamú szabadságvesztés esetén öt év
elteltével.
Ez tehát egyszersmind a végrehajthatóság megszűnésének a napját is jelenti.
A Btk. 100. § (2) bekezdése értelmében a foglalkozástól eltiltás járművezetés
től eltiltás, kitiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás esetén a mente
sítés nem terjed ki az adott jog gyakorlására, illetve az adott területre történő
visszatérésre.
320 Az ELÍTÉLÉSHEZ fűződő hátrányos jogkövetkezmények és a mentesítés
2. táblázat. Összefoglaló táblázat
törvényi bírósági
elzárás; ügydöntő határozat
pénzbüntetés; jogerőre emelkedésének
közérdekű munka; napján
foglalkozástól eltiltás;
jármű vezetéstől eltiltás;
kitiltás;
sportrendezvények látogatástól
eltiltás
kiutasítás büntetés végrehajtá
sának befejezése vagy
végrehajthatóságának
megszűnése napján
felfüggesztett szabadságvesztés próbaidő leteltének a próbaidő fele része, de
napján legalább 1 év elteltével
gondatlan vétség miatt kiszabott büntetés kitöltésének -
szabadságvesztés vagy végrehajthatósága
megszűnésének napján
szándékos bűncselekmény miatt büntetés kitöltését vagy büntetés kitöltését vagy
kiszabott, 1 évet meg nem haladó végrehajthatóságának végrehajthatóságának
szabadságvesztés megszűnését követő 3 év megszűnését követő 1 év 6
elteltével hónap elteltével
kiszabott, 1 évet meghaladó, 5 végrehajthatóságának végrehajthatóságának
évnél nem hosszabb szabadság megszűnését követő 5 év megszűnését követő 2 év 6
vesztés elteltével hónap elteltével
kiszabott, 5 évet meghaladó, 10 végrehajthatóságának végrehajthatóságának
évnél nem hosszabb szabadság megszűnését követő 8 év megszűnését követő 4 év
vesztés elteltével elteltével
kiszabott, 10 évet meghaladó végrehajthatóságának végrehajthatóságának
határozott ideig tartó szabadság megszűnését követő 10 megszűnését követő 5 év
vesztés év elteltével elteltével
A kiutasítást - ha azt végrehajtandó szabadságvesztés vagy elzárás mellett

szabták ki - a szabadságvesztés vagy elzárás kiállása után, egyébként az ügydön
tő határozat jogerőre emelkedése után kell végrehajtani. A kiutasítás nem hajtható
végre, ha a végrehajtásnak a szabad mozgás és .tartózkodás jogával rendelkező
személyek beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a harmadik országbeli állam
polgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényekben meghatározott akadá
lya állapítható meg [Bv. tv. 301. § (3) és (6) bek.].
VII. A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok
1. A fiatalkorú fogalma....................................................................................................................................................................................................... 321
2. A büntetések és intézkedések alkalmazásának elvei................................................................................................................. 327
a) A szabadság vesztés....................................................................................................................................................................................... 330

b) Az elzárás.................................................................................................................................................................................................................. 335
c) A közérdekű munka.........................................................................................................................................................................................335
d) A pénzbüntetés.................................................................................................................................................................................................. 336
ej Akitiltás...................................................................................................................................................................................................................... 337
f) A kiutasítás.............................................................................................................................................................................................................. 338
g) A közügyektól eltiltás................................................................................................................................................................................... 338
h) A próbára bocsátás........................................................................................................................................................................................ 340

0 A jóvátételi munka............................................................................................................................................................................................ 341
j) A pártfogó felügyelet..................................................................................................................................................................................... 342
k) A javítóintézeti nevelés................................................................................................................................................................................343
0 Halmazati és összbüntetés.................................................................................................................................................................... 346
m) A büntetés kiszabása egyezség esetén.................................................................................................................................... 347
n) Egységes intézkedés.................................................................................................................................................................................... 348

o) Az előzetes fogvatartás és a bűnügyi felügyelet beszámítása.......................................................................... 349
p) Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól........................................................................................349
1. A fiatalkorú fogalma
A 20. század során fokozatosan alakult ki a fiatalokra vonatkozó büntetőjogi szabályozás

mai rendszere. Az 1. Bn. foglalkozott először a fiatalkorúak megkülönböztetett bánás
módjával,616 később egy külön jogszabály, az 1951. évi 34. sz. tvr. egységes szerkezetben
tartalmazta a fiatalkorúakra vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályokat. Az 1961. évi
Btk. megszüntette a fiatalkorúakra vonatkozó szabályozás különállóságát, és beépítette
a fiatalkorúakra vonatkozó különleges rendelkezéseket a Btk. Általános Részébe.6'’’ Ez
6,6 A novella 16. §-a szerint fiatalkorúnak az volt tekinthető, aki a bűncselekmény elkövetésekor a 12. évét
már meghaladta, de a 18. évét még nem töltötte be, és megvolt a büntethetőséghez szükséges értelmi
és erkölcsi fejlettsége.
Az Európai Unió államainak túlnyomó többségében, továbbá több olyan európai országban is - amelyek
a közösséghez nem csatlakoztak - van a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatását szabályozó külön
törvény. Ugyanakkor általában Kelet-Európa - volt szocialista - országaiban nincs külön törvény, míg
a Benelux államokban és a legfiatalabb államban, Koszovóban viszont van. A külön törvények (és bírósá
gok) megalkotásának, Illetve létrehozásának ellenzői éppen arra hivatkoznak, hogy mivel ez viszonylag
kevés ember érint, így a terület önálló törvényi szabályozása nem indokolt. Ezen kis országok példája
viszont azt mutatja, hogy minden egyes gyermek „megmentése", visszavezetése a közösségbe, (akár
a büntetőjog általi) helyes irányba történő terelése, nevelése olyan össztársadalmi érték, amihez képest az
erre fordítandó anyagi eszközök biztosításának csak másodlagos jelentősége lehet.
322 A FIATALKORIAKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
a törvény rögzítette először azt is, hogy fiatalkorúnak a 14-18 év közötti személyek
tekintendők, ezzel egyező megoldást és rendelkezést tartalmazott az 1978. évi Btk. is.
Ezt a szerkezeti megoldást tartalmazza a Btk.: szabályai alapvetően egyaránt vonatkoz
nak a fiatal- és a felnőtt korú elkövetőkre, és a különleges szabályokat a Btk. Általános
Része fogalmazza meg XI. Fejezetében.618 Ebből kifolyólag a Btk. Általános Részében
írt szabályokat fiatalkorúakkal szemben akként kell alkalmazni, hogy elsőként a XI.
fejezetben írtakat kell megvizsgálni, és ha e fejezetben eltérő rendelkezés nincs, akkor
az Általános Rész egyéb normái az irányadóak. Ugyanez a szabály érvényes a Btk.
Különös Részében írt rendelkezésekkel kapcsolatban is, azzal, hogy a büntetési tételke
retre a Btk. 109. §-a speciális szabályokat állít fel. A fiatalkorúak vonatkozásában a Be.
is külön eljárási rendelkezéseket állapít meg a 676-694. §-okban.
A differenciálás indoka egyébiránt az, hogy ők a felnőtté válás folyamatában egy
átmeneti állapotot jelentenek, elsősorban tudati szempontból. Egyéb jellemzőik is
vannak:
- kevés élettapasztalattal rendelkeznek;
- érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlettségük még nincs egy szinten a felnőttekével;
Az eltérő megoldásokkal kapcsolatban Lévay Miklós és Várad! Erika kifejtették, hogy a fiatalkorúak
büntetőjogának önállósága, büntethetőségük törvényi feltételei elsősorban attól függenek, hogy milyen
büntető igazságszolgáltatási modell érvényesül az egyes államokban. Ugyanakkor a nemzetközi doku
mentumok, illetve az országhatároktól függetlenül érvényesülő kriminálpolitikai irányzatok mára egy
adott szintig azonos megközelítést eredményeztek... Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a konkrét
szabályozás tekintetében ne lennének különbségek. így nem állíthatjuk, hogy az európai államokat egysé
gesen a fiatalkorúak büntető jogának önállósága vagy viszonylagos önállósága jellemezné - még akkor
sem, ha a fent hivatkozott jellemzőkre figyelemmel inkább az előbbi a domináns. Az államok egy részé
ben e jogterület különállását azzal a technikai megoldással is szimbolizálják, hogy a fiatalkorúak bünte
tő igazságszolgáltatásának szabályait - az anyagi jogi rendelkezésektől a büntetés-végrehajtáson át az
adott országban e körben is szerephez jutó és alkalmazható gyermek védelmi, családjogi rendelkezésekig
- külön törvénykönyvben szabályozzák, s az általánostól eltérő és elkülönülő intézményhálózat áll rendel
kezésre, míg másutt az általános rendelkezések, illetve intézményhálózat szerves részeként, annak egy
elemeként jelenik meg. Csemáné Váradi Erika - Lévay Miklós: A fiatalkorúak büntetőjogának kodifikációs
kérdéseiről-történeti ésjog-összehasonlító szempontból. BüntetőjogiKodifikáció, (2002) 1., 12-27., 16. o.
Külön kódex megalkotását tartotta szükségesnek Ligeti Katalin. Lásd Ligeti Katalin: A fiatalkorúak bünte
tő igazságszolgáltatási törvényének koncepciója. Büntetőjogi Kodifikáció, (2006) 2., 21-38., 26-27. o.
A kodifikációs időszakban Nagy Ferenc: A fiatalkorúak büntetőjoga reformjának szükségességéről.
[Magyar Jog, (1994) 5., 289-290. oj címú munkájában foglalta össze téziseit a fiatalkorúak remélt jövő
ben törvényi szabályozásával kapcsolatban. Álláspontja szerint akár a Btk.-n belül, akár önálló törvényi
szabályozás kerül elfogadásra, a fiatalkorúak büntetőjoga az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:
- meg kell őriznie büntetőjogi jellegét;
- messzemenően figyelembe kell venni a jogállami követelményeket;
- csak bűnösen megvalósított bűncselekmény kimerítése jelentheti a felelősségre vonás alapját;
- a szankció felső határát az elkövetett cselekmény súlyával és az elkövetői bűnösség fokával adekvát
arányosság szabhatja meg, míg lefelé el lehet térni a preventív minimumig.
6"’ A 2012-ben elfogadott új Btk. az utolsó fél évszázad hagyományait követve - és az indokolásban erre
is utalva - egy külön fejezetet szentelt a fiatalkorúaknak, de külön kódex megalkotását nem tartották
szükségesnek.
A fiatalkorú fogalma 323
- ekkor próbálnak meg beilleszkedni a társadalomba;

- nem képesek még arra, hogy teljes mértékben felismerjék magatartásuk társa
dalomra veszélyességét.619
A 20. század 80-as éveiben kezdődött az a folyamat, melynek során a nemzet
közi szervek, közösségek, és azok szakosított szervei figyelmüket a fiatalkorúak
bűnözésével kapcsolatos kérdésekre irányították, és ennek keretében a bűnmegelő
zésre, a büntetendő magatartást kifejtő fiatalkorúakkal kapcsolatos bánásmódra,
a büntetés végrehajtására vonatkozóan számos követelményt és ajánlást fogalmaz
tak meg. Ennek keretében készült több olyan dokumentum, melyek egymásra épül
ve képezik a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának a nemzetközi háttéranya
gát, amelyekben megfogalmazott elvek, szempontok jelentős része beépült a hazai
jogba is. A legfontosabb nemzetközi dokumentumok az alábbiak:
- 40/33. ENSZ minimum-követelmény szabályai a fiatalkorúak igazságszolgálta
tási rendszeréről („Pekingi szabályok”);
- ENSZ Gyermekjogi Egyezmény (1991. évi LXIV. törvény a Gyermekjogairól
szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről),
- az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát
igazságszolgáltatásról (elfogadva a miniszterek képviselőinek 2010. november
17-én tartott 1098. ülésén).
A büntetőjog a „fiatalkorú” fogalmat használja a felnőttkorúakkal szembeni
megkülönböztetés jeléül. Fiatalkorúnak a Btk. 105. § (1) bekezdése értelmében
az tekinthető, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét már
betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem.620 Ezt a szabályt azonban össze kell
vetni a gyermekkorra mint büntethetőséget kizáró okra vonatkozó, a Btk. 16. §-ban
írt rendelkezéssel, mely szerint nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény
elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, kivéve az emberölés [Btk.
160. § (1)—(2) bek.], az erős felindulásban elkövetett emberölés (Btk. 161. §), a testi
sértés [Btk. 164. § (8) bek.], a terrorcselekmény [Btk. 314. § (1)—(4) bek.], a rablás
[Btk. 365. § (l)-(4) bek.] és a kifosztás [Btk. 366. § (2)—(3) bek.] elkövetőjét, ha
619 A jogos védelem szükséges mértékének a felismerésére vonatkozó képességet eltérően kell megítélni
a felnőtt korú és a serdülőkorban levő fiatalkorú esetében (BH 1984, 5.).
620 A Pekingi szabályok 4.1 pontja szerint azokban a jogrendszerekben, amelyek elismerik a büntetőjogi
felelősség korhatárát a fiatalkorúakra nézve, ennek a kornak az alsó határát nem szabad túl alacsonyan
megállapítani és figyelembe kell venni az érzelmi, szellemi és értelmi érettséget.
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény 40. Cikk 3. a) pontja szerint az Egyezményben részes államok minden
erejükkel azon lesznek, hogy olyan legalacsonyabb életkort állapítsanak meg. amelyen alul a gyermek
kel szemben bűncselekmény elkövetésének vélelme kizárt.
A Gyermekjogi Egyezmény és általában a nemzetközi normák szerint „gyermek" a 18. életévét be nem
töltött elkövető.
A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések alkalmazásának van helye, ha a terhelt a 18. életévének
betöltése napján követi el a búncselekményt. BH 1987, 267.
324 A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elköve

téskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges
belátással.621 A törvény szabályozása következtében az a különös helyzet állt elő,
hogy a fiatalkor alsó határa (12 év) alacsonyabb, mint a gyermekkor felső határa
(14 év).622 A fiatalkorúak ezen külön csoportjának további sajátossága, hogy velük
szemben büntetés kiszabásának nincs helye, csak intézkedéssel szankcionálhatók.623
A fiatalkorúság számítása anyagi jogi jellegű (nem a naptári évet, hanem a szüle
tésnapot kell figyelembe venni): az elkövető a tizennegyedik születésnapján még
gyermekkorú, a tizennyolcadik születésnapján még fiatalkorú. A fiatalkorú fogal
mának meghatározásához viszonyítási pont is szükséges. A bűncselekmény elköve
tési idejének van jelentősége, azaz annak, hogy fiatalkorúnak számított-e a terhelt,
amikor a bűncselekményt elkövette. Elkövetésnek minősül az a magatartás, amikor
a terhelt valamely Különös Részi törvényi tényállás megvalósítását megkezdi.
Vannak azonban olyan bűncselekmények, amelyeknél a törvényi tényállás nem egy
időben valósul meg. A folyamatos, a folytatólagos és az olyan eredmény-bűncselek
mények esetén, amelyeknél az elkövetési magatartás és az eredmény időben elkü
lönül egymástól, mindig az az irányadó, hogy a törvényi tényállást teljes egészében
fiatalkorúként kell elkövetni ahhoz, hogy a cselekmény a fiatalkorúakra vonatkozó
szabályok szerint minősüljön.624
A fiatalkorúakra vonatkozó anyagi- és eljárásjogi szabályokat csak akkor lehet
alkalmazni, ha a terheltet kizárólag fiatalkorban elkövetett bűncselekmény miatt
vonják felelősségre. Ha az elkövető ellen fiatalkorúként és felnőttként megvalósított,
621 A belátási képesség körében fel kell mérni a terhelt érettségét és megfontolás! képességét. Az érettség
vizsgálatánál meg kell határozni, hogy a terhelt megértette-e azt az igényt, amely a jogi szabályozott
ságot, a tilalmat létrehozta, azaz felfogta-e a cselekmény büntetendőségét igazoló érveket. A megfon
tolás! képesség körében pedig azt kell mérlegelni, hogy a fiatalkorú értelmi és érzelmi adottságaihoz
viszonyítva felismeri-e azt. hogy az adott helyzetben egy jogi tilalom érvényesül, és képes-e ennek
a felismerésnek megfelelően cselekedni, azaz érzelmeit, vágyait és cselekedeteket a normatív elvárá
sokkal összhangban tudja-e kontrollálni. Czéoli-Deák Andrea: A fiatalkorú terheltek nagykorúsítása az
amerikai büntetőeljárásban. Büntetőjogi Szemle, (2015) 3., 8-20. o.
622 Vaskuti András: Az életkor és a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések az új Btk.-ban. Jogtudományi
Közlöny, (2015) 4., 173-182. o.
Tóth Mihály igen határozott kritikát fogalmaz meg a törvénnyel kapcsolatban. Álláspontja szerint
a tartalmi kérdéstől eltekintve technikailag teljesen zavaros és értelmezhetetlen az elfogadott szabályo
zás. Fiatalkorúnak tekinti a törvény a 12. életévét betöltött személyt (105. §), ám láttuk, hogy a 12 és 14
év közötti gyermek csak néhány bűncselekmény miatt büntethető. Vagyis: az egész fejezet vonatkozik
a 12 évet betöltő személyekre, jóllehet annak a körülménynek, hogy a leszállított életkor alapján „fiatal
korú” csak igen-igen kivételes esetekben van jelentősége. Ugyanakkor a 16. § „gyermekkor” címszó
alatt fő szabályként 14 évben jelöli meg a büntethetőség alsó határát. Tóth Mihály: Vélemények és vára
kozások. In Hack Péter (szerk.): Hagyomány és megújulás a büntetőjogban. Budapest, 2013. 45. o.
023 Azzal szemben, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be, csak intézkedés
alkalmazható, így nem szabható ki végrehajtásában felfüggesztett fiatalkorúak börtöne sem. BH 2016. 195.
624 BH 1981, 272.
A fiatalkorú fogalma 325
egymással halmazaiban álló bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás, az álta

lános rendelkezések szerint kell eljárni. Ekkor csak a büntetés kiszabása körében
értékelhető - enyhítő körülményként hogy a halmazaiban álló cselekmények vala
melyikét a terhelt még fiatalkorúként követte el. Kialakulhat olyan helyzet is, misze
rint a terhelt a bűncselekményt a 18. életévét megelőzően követte el, de az elbírálásra
csak ezt követően kerül sor. amikor ö valójában az egyéb (polgári jogi, családjogi,
munkajogi stb.) szabályok alkalmazása szempontjából már nagykorúnak, azaz telje
sen cselekvőképesnek tekintendő. Ilyenkor azonban a büntető anyagi jogi és - rész
ben - eljárásjogi szabályok szerint továbbra is fiatalkorúnak minősül.625
A büntetőjogban kiskorúnak tekintendő a gyermekkorú és a fiatalkorú egya
ránt, azaz minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személy. A Btk. az Általános
Részben, valamint azon különös részi deliktumok többségénél, ahol az elkövetői,
avagy a passzív alanyi oldalon ennek jelentőséget tulajdonít, megjelöli a pontos élet
kort. Vannak azonban olyan bűncselekmények is, ahol a törvény a kiskorú megje
lölést használja. A kiskorú fogalma megjelenítésének hátterében az áll, hogy azon
tizennyolc éven aluli olyan személy, aki házasságkötéssel nagykorúságot szerez,
nem tekinthető az adott cselekmények passzív alanyának.
A magyar büntetőjog a fiatal felnőttkort626 nem tekinti olyan önálló kategóriá
nak, ami külön normák és pontos életkori keretek megfogalmazását igényelné,627 de
a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56/2007. BKv628 II/l. pont
szerint a büntetlen előélet enyhítő körülmény, kivéve, ha az elkövető fiatalkorú vagy
625 BH 1986, 397.

626 Csűri András szerint a fiatalságról a mindennapi életben gyakran egyes korábbi fizikai tulajdonságainkra
asszociálunk, vagy a gondtalanság, optimizmus, idealizmus és tapasztalatlanság érzését társítjuk vele.
A pszichológia a pubertásban, a külső nemi vonások, és a belső nemi érettség kialakulásában húzza
meg a gyermek és fiatalkor határát. A szociológia vonatkozó elméleteinek közös eleme, hogy a fiatal
kort a gyermek- és felnőttkor közötti átmenetnek tekintik. Ennek karakterisztikus eleme az elsődleges
szocializációs személyek (a családtagok) felől a másodlagos szocializációs személyek (a kortársak) felé
fordulás. Az életszakaszok jogi meghatározása még távolabb esik a valós fejlődési folyamatoktól, azokat
gyakran jogpolitikai célok határozzák meg. így például komoly szerepet játszhat egy olyan szempont,
hogy minél hamarabb válnak az egyének jogilag nagykorúvá, annál hamarabb köthetnek önállóan szer
ződéseket. vállalhatnak teljes felelősséget kötelmi viszonyaikért, és gyakorolhatják többek között a poli
tika számára oly fontos választójogukat. Csűri helytállóan utal arra is, hogy a fiatal felnőttkor valóban
kiterjed a felnőttkor kezdeti éveire is, és nemcsak a fiatalkorból a felnőttkorba átvezető időszakra. Bár
ezen átmeneti időszak tartama sem határozható meg egységesen és megkérdőjelezhetetlenül, normatív
felső határát a legtöbb jogrend mégis a 21. életév betöltésében határozza meg. Csűri András: A fiatal
felnőttkor, mint büntetőjogilag releváns életszakasz. Doktori értekezés. Szeged, 2008. 11-12. o.
627 A büntető anyagi jog a 18 és 21 év közötti életszakaszban az alábbi speciális rendelkezéseket tartalmazza:
Életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény elkövetésekor
a huszadik életévét betöltötte [Btk. 41. § (1) bek.];
Javítóintézeti nevelés nem rendelhető el azzal szemben, aki az ítélet meghozatalakor huszadik életévét
betöltötte [Btk. 120. § (1) bek.].
628 Fenntartotta a Kúria a 2/2013. (VII. 8.) BK véleményével.
3. táblázat. A jelenleg hatályos anyagi jogi szabály szemléltetése
12 év alatti 12-14 éves 14-18 éves 18 év feletti

gyermekkorú fiatalkorú felnőtt korú
nem büntethető gyermekkor bizonyos bűncse speciális szabályok általános
miatt nem lekmények + szerint bünte szabályok szerint
büntethető belátási képesség tendő büntetendő
csak intézkedéssel
sújtható
a fiatalkort néhány évvel meghaladott, ún. fiatal felnőtt. A II/4. pont szerint a fiatal
kor nem enyhítő körülmény, ilyennek értékelhető azonban, ha az elkövető a büntet
hetőség határát jelentő tizennégy éves életkort nem sokkal haladta meg, vagy fiatal
felnőtt volt, amikor a bűncselekményt elkövette. A bírói gyakorlat a fiatal felnőtt
korban történő elkövetést ennek megfelelően - általában - enyhítő körülményként
értékeli.
Az Általános Rész I-VI. Fejezeteiben írt normák a fiatalkorúakra is alkalma
zandók, e körben egy kivétel van. nevezetesen a büntethetőséget megszüntető okok
között szabályozott tevékeny megbánás.
A Btk. 29. §-a büntethetőséget megszüntető okként szabályozza a tevékeny
megbánást. Eszerint az az elkövető, aki az élet, testi épség és az egészség, az embe
ri méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illet
ve a szellemi tulajdonjog elleni vétség vagy három évi szabadságvesztésnél nem
súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői
eljárás keretében - vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében szüle
tett megállapodásban jóváhagyva - a sértett által elfogadott módon és mérték
ben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette, nem büntethető. Ugyanennek
a §-nak a (2) bekezdése szerint pedig korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki
ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az előzőekben felsorolt
bűntettet követett el, feltéve, hogy az említett feltételek fennállnak.
A fiatalkorúakra a Btk. 107. §-a ezekhez az általános szabályokhoz képest
enyhébb rendelkezéseket állapít meg, nevezetesen a fiatalkorúak esetében a vétsé
geken és a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntette
ken túl az ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntettekre is
kiterjeszti a büntethetőséget megszüntető tevékeny megbánást. Következésképpen
a fiatalkorúval szemben a tevékeny megbánásra tekintettel az olyan büntettek miatt
is az eljárás megszüntetésének van helye, amelyek kapcsán a felnőtt korú elkövetők
tevékeny megbánása csak a büntetés korlátlan enyhítésére ad lehetőséget.
A büntetések és intézkedések alkalmazásának elvei 327
2. A büntetések és intézkedések alkalmazásának elvei
A büntetés általános célját a Btk. 79. §-a fogalmazza meg: elsődleges a társada
lom védelme, ami a speciális és a generális prevención keresztül érhető el. A Btk.
106. § (1) bekezdése fekteti le a fiatalkorúak esetében alkalmazásra kerülő büntető
jogi szankciók célját. Eszerint a fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy
alkalmazott intézkedés célja elsősorban az egyéni nevelés, vagyis hogy a fiatal
korú helyes irányba fejlődjön és a társadalom hasznos tagjává váljon, erre
tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú neve
lését és védelmét kell szem előtt tartani. Esetükben tehát elsősorban az egyéni
megelőzés a hangsúlyos, és áttételesen jelentkezik csak a társadalom védelmének
célkitűzése.629
Áttekintve a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket, általánosságban kieme
lendő, hogy a Btk.-ban található valamennyi büntetés, mellékbüntetés és intézke
dés alkalmazható az elkövetéskor tizennegyedik életévét betöltött fiatalkorúakkal
szemben, kivéve az életfogytig tartó szabadságvesztést, ugyanis e szankció a Btk.
41. § (1) bekezdés szerint csak azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény
elkövetésekor a huszadik életévét betöltötte. Ezeken túlmenően csak a fiatalkorú
ak tekintetében alkalmazható intézkedés a javítóintézeti nevelés (Btk. 120. §).
A szankció kiválasztásánál adott esetben figyelemmel kell lenni az elkövetőnek a cse
lekmény elbírálásakor (az ügydöntő határozat meghozatalakor) betöltött életkorára
is, így a közérdekű munka vagy a jóvátételi munka esetén.
A büntetések és intézkedések természetesen - a fiatalkorúakra vonatkoztatott
sajátosságokra tekintettel - bizonyos korlátokkal alkalmazandók. A Btk. 106. §
(2)—(3) bekezdései már a szankciók kiszabásának elveire korlátokat tartalmaznak,
amennyiben sorrendet állítanak fel a büntetőjogi szankciók alkalmazására, amely
kötelező a jogalkalmazó számára. Ebből a szempontból a jogalkalmazó mozgástere
szűkebb, mint a nem fiatalkorú elkövetők esetében, hiszen a bírói mérlegelést rész
ben korlátozza a törvényi előírás. Azért részben, mert fő szabályként köti a Btk.-ban
szabályozott sorrendiség, de megfelelően indokolt esetben attól eltérhet.
A Btk. 106. § (2) bekezdése a büntetések és intézkedések alkalmazását tekint
ve a büntetések szubszidiaritásáról rendelkezik. Büntetés kiszabására csak akkor
S29 Míg általában a büntetés célja hármas egységben fogható fel napjaink elfogadott büntetőpolitikai irány
vonala szerint: a társadalomvédelmi, a prevenciós és a megtorló funkció egyenlő mértékben kap szere
pet a szankciók kialakítása és alkalmazása során, addig a fiatalkorúak esetében, már csak pragmatikus
szempontból is elsőbbséget élvez a bűnmegelőzés, a prevenció és azon belül is leszűkítve, a differen
ciálás és egyéniesítés szellemében a speciális prevenció. Domokos Andrea: Törvényszegő fiatalok. In
Belovics Ervin - Tamási Erzsébet - Varga Zoltán (szerk.): Örökség és büntetőjog. Emlékkönyv Békés Imre
tiszteletére. Budapest, 2011. 54. o.
van mód, ha az intézkedés alkalmazása nem célravezető. Büntetést tehát csak

abban az esetben kell kiszabni, ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a nevelési cél
intézkedés alkalmazásával nem érhető el. Erre indokként szolgálhat a cselekmény
tárgyi oldalán a sorozat-elkövetés, a többes halmazat, az elkövetési mód, a több
minősítő körülmény, az alanyi oldalon a motívum, a bűnszövetség, a társtettesség,
a csoportos, avagy a bűnszövetségben való elkövetés. Mivelhogy a fiatalkorúak
kal kapcsolatban az intézkedés alkalmazása a fő szabály, a bíróság kötelezettsége,
hogy megindokolja, miért büntetést szabott ki, illetve miért nem tartotta elegendő
nek intézkedés alkalmazását. A bíróság az indokolási kötelezettségét a súlyosító és
enyhítő körülmények együttes és gondos értékelésével, a fiatalkorúnak az elkövetés
után, és az eljárás alatt tanúsított magatartása, valamint személyi, családi körülmé
nyeinek megvizsgálásával, gondozója vallomásának figyelembevételével teljesíthe
ti. A Btk. 106. § (3) bekezdése a szabadságvesztés alkalmazása tekintetében állít
fel előírást. Ennek alapján a szabadságvesztéssel nem járó intézkedéseket és bünte
téseket előnyben kell részesíteni azokkal szemben, amelyeknek a szabadságelvonás
a lényegük.
A jogalkalmazó által kötelezően követendő, a büntetőjogi szankciók kisza
bására vonatkozó, Btk. által előírt sorrend tehát a következő:
- olyan intézkedés alkalmazása, amely szabadságelvonással nem jár (megrovás,
próbára bocsátás);
- olyan büntetés, amely szabadságelvonással nem jár (közérdekű munka, pénz
büntetés);
- olyan intézkedés, amely szabadságelvonással jár (tipikusan javítóintézeti nevelés);
- olyan büntetés, amely szabadságelvonással jár (szabadságvesztés, elzárás).630
A Btk. 106. § (2) és (3) bekezdéseinek egymáshoz való viszonyából az követke
zik, hogy a megrovás és a próbára bocsátás mindenképpen elsődleges szankciónak
számít. A megrovás a legenyhébb intézkedés. Ennek abban az esetben van helye,
ha a cselekmény az elbíráláskor nem, vagy csak csekély fokban veszélyes a társa
dalomra és a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen.
Próbára bocsátást nem lehet alkalmazni, ha a bűncselekmény nagy tárgyi súlya
és az általános megelőzés végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indokolja.
A visszaeső fiatalkorú a Btk. 65. § (2) bekezdés a) pontjában írt szabályra tekintettel
630 A Pekingi szabályok 19.1 pontja szerint a fiatalkorú zárt intézményben való elhelyezése mindig csak
utolsó intézkedés legyen és csak a legrövidebb szükséges időtartamra törtéruen.
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény 37. Cikk b) pontja szerint a gyermek őrizetben tartása vagy letar
tóztatása, vagy vele szemben szabadságvesztés büntetés kiszabása a törvény értelmében csak végső
eszközként legyen alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal.
A Gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatás IV/19. pontja szerint a gyermekekkel szem
ben csak végsó eszközként és a legrövidebb szükséges ideig lehet alkalmazni a szabadságelvonás fő
szabály szerint valamennyi formáját.
nem bocsátható próbára. Visszaesés esetén fokozottan kell vizsgálni, hogy koráb
ban milyen jellegű büntetést/intézkedést alkalmaztak az elkövetővel szemben.631
A javítóintézeti nevelés ugyan intézkedés, de szabadságelvonásos jellege miatt
a sorban mégis a harmadik helyre csúszik vissza. A javítóintézeti nevelést ugyan
is megelőzik a szabadságelvonással nem járó büntetések: pénzbüntetés, közérdekű
munka, a felfüggesztett szabadságvesztés. A pénzbüntetést csak a fiatalkorúak szűkebb
körével szemben lehet alkalmazni. A közérdekű munka fiatalkorúval szemben csak
akkor alkalmazható, ha az ítélet meghozatalakor a tizenhatodik életévét betöltötte.
A javítóintézeti nevelés és a büntetések közötti választás során azt kell szem
előtt tartani, hogy melyik szankció a célravezetőbb. A javítóintézeti nevelést válasz
tó bíró a büntetés kiszabása során az elkövető alanyi jellegű körülményeit vizsgálja
akkor, amikor eldönti, hogy a fiatalkorú környezetből való kiemelése feltétlenül
szükséges-e (mert a bűncselekmény elkövetésében elsősorban a környezeti tényezők
felelősek). Ebből a szempontból jelentősek lehetnek olyan körülmények, amelye
kért a fiatalkorú nem tehető felelőssé, mint például a fiatalkorúnak nincs családja
vagy az nem alkalmas a gyerek nevelésére. Ha a javítóintézeti nevelés elrendelésére
ismételten kerül sor, már indokolható a tartamának emelése. Ha azonban korábban
végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, általában nem célszerű a javítóintézeti
nevelés alkalmazása. Egyéb más büntetést és intézkedést követően - ha indokolt és
célravezető - javítóintézeti nevelést lehet alkalmazni.632
A felfüggesztett szabadságvesztés és a javítóintézeti nevelés közötti döntés is
az eset összes körülményeinek mérlegelésével hozható meg (feltétlenül szükséges-e
szabadságvesztés, vagy a személyi szabadság elvonása javítóintézeti nevelés által
szolgálja inkább a büntetés célját). Javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló fiatalko
rúval szemben általában nem célravezető végrehajtásában felfüggesztett szabad
ságvesztés kiszabása. Ez általában csak kivételesen alkalmazható ilyen esetben,
például ha a fiatalkorúnak már csak rövid ideje van hátra az intézetből való elbocsá
tásáig. Ha viszont a fiatalkorú a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt újabb
bűncselekményt követ el, javítóintézeti nevelés elrendelése minden további nélkül
alkalmazható.633
Csakis végső megoldásnak tekintendő a végrehajtandó szabadságvesztés (fiatal
korúak fogháza vagy börtöne). Leginkább kiemelkedő tárgyi súlyú, szándékos
bűncselekmények - élet és testi épség elleni, nemi erkölcs elleni és a vagyon elleni
legsúlyosabb bűncselekmények-esetén elfogadott az alkalmazása.634 Végrehajtandó
631 BH 1984, 391. II.

632 Javítóintézeti nevelés alkalmazásának van helye, ha a fiatalkorú a bűncselekmény elkövetésekor a 14.
életévét alig töltötte be, vele szemben a büntetés kiszabása nem indokolt, de a környezetében nincs
olyan hozzátartozó, aki a nevelését és a felügyeletét ellátná. BH 1977, 469.
633 60. BK vélemény.
634 BH 1994, 404.; BH 1993, 76.; BH 1984, 476.; BH 1981. 264.; BH 1978, 456.; BH 1977, 220.
szabadságvesztésről lehet szó közepes súlyú bűncselekmények esetében is, mivel ez

a büntetés egyéni megelőzési célokat is szolgálhat. A visszaeső fiatalkorú esetében
(akit korábban már javítóintézeti nevelésre ítéltek) vizsgálat tárgyát képezi, hogy
célravezető-e a végrehajtandó szabadságvesztés esetleges alkalmazása. Itt a bíró
ság azt mérlegeli, hogy a minimálisan egy évre kiszabható javítóintézeti nevelés
vagy a minimálisan egy hónapos szabadságvesztés szolgálja-e leginkább a büntetés
célját. A fiatalkorú szempontjából a tartamot illetően kedvezőbb lehet a szabadság
vesztés, de nem szabad elfelejteni, hogy ez viszont már büntetés, mégpedig a legsú
lyosabb. Ez a szabályozás tehát nem nyújthat alapot arra, hogy a fiatalkorúakkal
szemben javítóintézeti nevelés helyett a bíróság inkább rövid tartamú szabadság
vesztést alkalmazzon. Azt is szükséges vizsgálni, hogy megfelelő-e a javítóintézeti
nevelés újbóli elrendelése vagy - mivel bebizonyosodott, hogy az intézkedés hatás
talan - a végrehajtandó szabadságvesztés az egyedüli célravezető szankció-e.
A bűncselekmény elkövetésekor 14 életévét be nem töltött fiatalkorúval szem
ben csak intézkedés alkalmazható [Btk. 106. § (2) bek. 2. mondat].635
a) A szabadságvesztés636
A Btk. 109. §-a a szabadságvesztésre vonatkozó büntetési tételkeret fiatalkorúakat

érintő eltéréseit mutatja be. A Btk. 109. §-a mind a generális minimumot, mind a gene
635 Velük szemben csak az alábbi intézkedések alkalmazhatók:

- megrovás;
- próbára bocsátás
- pártfogó felügyelet;
- elkobzás;
- vagyonelkobzás;
- elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele; és
-javítóintézeti nevelés.
Előfordulhat, hogy a büntetőeljárás elhúzódása miatt beállnak a Btk. 117. §-ába írt feltételek (az ítélet
hozatalkor a fiatalkorú betölti a 16. életévét), ez esetben vele szemben jóvátételi munka is előírható.
6M A Pekingi szabályok 19.1 pontja szerint a fiatalkorú zárt intézményben való elhelyezése mindig csak
utolsó intézkedés legyen és csak a legrövidebb szükséges időtartamra történjen. Az ehhez kapcsolódó
kommentár ezt a következőkkel magyarázza: A fejlett kriminológia előnyben részesíti a nem intézeti
bánásmódot az intézetivei szemben. A zárt intézetben való elhelyezésnek összehasonlítva a nem inté
zetben történő elhelyezéssel a sikeressége tekimetében kevés vagy semmi különbséget nem találtak.
Azt a sok ártalmas hatást, ami az egyént éri, és ami elkerülhetetlennek tűnik bármilyen intézeti környe
zetben, nyilvánvalóan nem ellensúlyozhatják a bánásmód törekvései. Ez különösen a fiatalkorúak eseté
ben van így, akik védtelenebbek a negatív hatásokkal szemben. Továbbá a negatív hatások, nemcsak
a szabadság elvesztése, hanem a megszokott társadalmi környezetből való kiszakítás, sokkal akutabb
a fiatalkorúak, mint a felnőttek esetében, a személyiségfejlődésük alacsonyabb szintje miatt. A szabály
célja, hogy két tekintetben korlátozza az intézetben való elhelyezést: mennyiségben (utolsó intézkedés)
és Időben (a legkisebb szükséges időtartam). A szabály valójában arra szólít fel, hogy ha a fiatalkorút
intézetben kell elhelyezni, a szabadságvesztés a lehető legkisebb fokra korlátozódjon, és az intézetek
rális maximumot illetően más rendelkezéseket tartalmaz, mint az általános szabályo

zás. A legrövidebb kiszabható szabadságvesztés a fiatalkorúak körében egy hónap,
szemben a felnőttkorúakra vonatkozó három hónappal. A generális minimum abban
is különbözik a felnőtt korú elkövetőkhöz képest, hogy utóbbiaknál ennek akkor van
jelentősége, ha a törvény Különös Része az adott bűncselekményre nem jelöli meg
az alsó határt (például a bűncselekményt két évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli
büntetni), fiatalkorúaknál viszont a Különös Részben megjelölt alsó határtól függetle
nül - bármely bűncselekmény esetén - az egy hónapos generális minimum képezi alsó
határt.637 Az általános maximum pedig függ egyrészt attól, hogy a fiatalkorú az elkö
vetéskor betöltötte-e a tizenhatodik életévét, másrészről attól, hogy mekkora az adott
Különös Részi tényállásban a szabadságvesztés tételének felső határa.638
4. táblázat. A szabadságvesztés büntetés felső határa
halmazati és erőszakos
összbüntetés többszörös
visszaeső
16 évet be nem töltött
életfogytig tartó szabadságvesztés 10 év 15 év 15 év
sel fenyegetett bűncselekmény
5 évet meghaladó tartamú 5 év 7 év 6 hónap 10 év
szabadságvesztéssel fenyegetett
bűncselekmény
16 évet betöltött
életfogytig tartó szabadságvesztés 15 év 20 év 20 év
10 évet meghaladó tartamú 10 év 15 év 15 év
bűncselekmény
5 évet meghaladó tartamú 5 év 7 év 6 hónap 10 év
bűncselekmény
tegyenek speciális intézkedéseket a fogvatartás tekintetében és tartsák szem előtt a bűnelkövetők,

bűncselekmények és Intézetek közti különbségeket. Előnyben kell részesíteni a „nyitott" intézeteket
a „zárt" intézetekkel szemben. Továbbá minden intézetnek inkább javító vagy nevelő típusnak kell
lennie, mint börtöntipusnak.
Például a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti az adott cselekményt,
fiatalkorúaknái az alsó határ ekkor Is egy hónap lesz.
6M Az előre kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést megvalósító
fiatalkorúval szemben a törvényi büntetési tétel legmagasabb mértékét megközelítő szabadságvesztés
kiszabása Indokolt. BH 1994, 404.
Négy kérdést szükséges még kiemelni, amelyeknél az Általános Rész egyéb

rendelkezései és a fiatalkorúakra vonatkozó különös rendelkezések közti viszony
a büntethetöségi felső határ módosulása miatt magyarázatra szorul. Ezek:
- a Btk. 26. §-ában szabályozott elévülés;
- a Btk. 82. §-ban szabályozott enyhítés;
- a Btk. 89. §-ában meghatározott különös, többszörös és erőszakos többszörös
visszaesőkre meghatározott rendelkezések;
- a Btk. 91. §-ában meghatározott bűnszervezetben történő elkövetésre vonatko
zó rendelkezések.
A Btk. 26. § (1) bekezdés szerint a büntethetőség elévül a büntetési tétel felső
határának megfelelő idő, de legalább öt év elteltével. Mivel a Btk. 109. §-a a fiatal
korúak tekintetében a büntetési tételek felső határát lefelé módosítja, felmerül
a kérdés, hogy a Btk. 26. § (1) bekezdésében vagy a 109. §-ban meghatározott felső
tétel értelmezendő-e „büntetési tétel felső határának” az elévülés tekintetében.
Elmondható, hogy az elévülési idők a Btk. 109. §-ára tekintettel értelmezendők.
Azaz nem változik azon bűncselekmény elévülési ideje, amelyik büntetési tételé
nek felső határa az öt évet nem haladja meg. A többi esetben az általános határ
idők helyébe a fenti táblázatban meghatározott időtartamok lépnek. Egyebekben
- a korrupciós bűncselekmények tizenkétéves elévülési idejére és a büntethetőség
el nem évülésére vonatkozó - a Btk. 26. § (2) és (3) bekezdéseiben írt szabályok
a fiatalkorúak esetében is alkalmazandók.
Fiatalkorú terheltek esetében a generális minimumként kiszabható egy hónapi
szabadságvesztés miatt a Btk. 82. § (2) bekezdés a)-d) pontjaiban írt rendelkezések
alkalmazása szükségtelen. A Btk. nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy az egy
évnél rövidebb tartamú szabadságvesztés esetén alternatív büntetés is kiszabha
tó. Ennek hátterében az áll, hogy a Btk. 33. § (4) bekezdése enyhítő rendelkezés
alkalmazása nélkül is lehetővé teszi minden három év szabadságvesztésnél nem
súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény esetén szabadságvesztés
helyett elzárás, közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól, járművezetéstől
eltiltás, kitiltás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás vagy kiutasítás - illet
ve ezek közül a (6) bekezdés a) pontjában írt korlátozó szabályokra is figyelem
mel több büntetés együttes - kiszabását. A büntetőtörvénynek az Általános Részi
büntetéskiszabással összefüggő rendelkezései szempontjából a Különös Részben
meghatározott büntetési tétel az irányadó. E vonatkozásban a 33. § (4) bekezdése és
a 82. § a büntetési tételnél enyhébb büntetés alkalmazhatóságát nem a fiatalkorú
val szemben a cselekmény miatt kiszabható leghosszabb, vagy legrövidebb bünte
tési tartamhoz köti, hanem a Különös Részi törvényi tényállásban megállapított
büntetési tétel felső, illetve alsó határához igazítja. Mindez azt jelenti, hogy a 33. §
(4) bekezdésében foglalt generális szabály alkalmazásának fiatalkorú esetében is
csak akkor van helye, ha a felrótt bűncselekmény büntetési tételének felső határa
háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb. Ha pedig a bűncselekmény három

évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő, a szabadságvesztésnél enyhébb
büntetési nem kiszabására - a Btk. 82. § (3) bekezdése alapján - fiatalkorúval szem
ben is csak akkor kerülhet sor, ha annak Különös Részi legkisebb mértéke egy évi
szabadságvesztés.
A különös és a többszörös visszaesőkre vonatkozó 89. § szerint, ha az érintett
újabb bűncselekményt követ el, ezen bűncselekmény büntetési tételének felső hatá
ra a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a 25 évet. A fiatalkorú esetében ezt
úgy kell értelmezni, hogy a Btk. 109. §-ban meghatározott büntetési tételek felső
határa emelkedik a felével, de nem haladhatja meg a Btk. 123. § (1) bekezdésében
meghatározott mértéket (20 évet, 15 évet, illetve 7 év 6 hónapot). Az erőszakos
többszörös visszaeső fiatalkorúval szemben kiszabható - a Btk. 90. § (2) bekezdé
sében írt szabály szerint kétszeresére emelkedő büntetési tételkeret felső határának
megállapításánál - a 123. § (1) bekezdés a) és b) pontja az irányadó, így az a 20,
illetve 15 évet nem haladhatja meg. Ugyancsak a 123. § (1) bekezdésében írt tilalom
miatt a Btk. 81. § (4) bekezdésében írt szabály fiatalkorúak esetében csak a fent írt
korlátozásokkal alkalmazható.
Bár a Btk. XI. Fejezete nem tartalmaz speciális szabályt a bűnszervezetben
elkövetés esetére, de annak felső határa a Btk. 91. § (1) bekezdése szerint történő
kétszeres emelése esetén sem haladhatja meg a Btk. 109. § (3) bekezdésében írt
felső határokat.
A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSA
A fiatalkorúak szabadságvesztését külön büntetés-végrehajtási intézetben, vagy

annak elkülönített részében - fiatalkorúak börtönében, illetve fiatalkorúak foghá
zában - kell végrehajtani, ahol felnőtt korú elítéltek csak az intézet működése érde
kében helyezhetők el.639 A szabadságvesztés végrehajtása során a fiatalkorú neve
lését, oktatását, személyiségének fejlesztését kell előtérbe helyezni, ezért is kell ezt
a csoportot elkülönítve kezelni a felnőtt korú elkövetőktől.
A végrehajtási fokozat fiatalkorúak börtöne, ha a szabadság vesztés:
- 2 évi vagy hosszabb;
- 1 évi vagy hosszabb és a fiatalkorú visszaeső;
- 1 évi vagy hosszabb és a fiatalkorút a szándékos bűncselekmény elkövetését
megelőző 3 éven belül szándékos bűncselekmény miatt javítóintézeti nevelésre ítélték.
Ezen eseteken kívül a végrehajtási fokozat a fiatalkorúak fogháza.640
639 Bv. tv. 192. § (2) bekezdés. Ilyen büntetés-végrehajtási intézetek jelenleg Tökölön, Kecskeméten,
Miskolcon, Debrecenben, Pécsett és Szirmabesenyön működnek.
640 Fiatalkorúak fogháza fokozatot kell megállapítani annak a fiatalkorúnak az esetében, akit korábban
szándékos bűncselekmény miatt ítéltek ugyan javítóintézeti nevelésre, de az elbírálás alatt álló ügyben
kiszabott szabadságvesztés mértéke az 1 évet nem éri el (BH 1998, 103.).
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a bíróság állapítja meg; erről akkor

is rendelkeznie kell, ha a büntetés végrehajtását felfüggesztette. Annak ellenére,
hogy a Btk. 37. §-a nem vonatkozik a fiatalkorúakra, a Btk. 35. § (2) bekezdése
változatlanul irányadó ennél a csoportnál is, vagyis a büntetés kiszabásánál irány
adó körülményekre tekintettel a törvényben előírtnál szigorúbb vagy enyhébb
végrehajtási fokozat állapítható meg. Szigorúbb végrehajtási fokozatot indokol
hatnak azok a körülmények, amelyek - ugyan nem utalnak az elkövető visszaeső
voltára - a fiatalkorú fokozott társadalomra veszélyességét tükrözik. Az is alapul
szolgálhat a szigorúbb végrehajtási fokozat alkalmazásához, ha a bíróság egy évnél
rövidebb tartamú szabadságvesztésre ítél egy visszaeső vagy többszörös visszaeső
fiatalkorút a cselekménye kisebb tárgyi súlyából adódóan. Enyhébb végrehajtási
fokozat akkor is indokolt lehet, ha például a fiatalkorú alkalomszerűen, méltányol
ható indítékból követte el a bűncselekményt.
A Bv. tv. 115. §-a büntetés végrehajtása alatt is - legalább hat hónap szabadság
vesztés letöltése után - lehetővé teszi az enyhébb vagy szigorúbb végrehajtási foko
zatváltást, melyről a büntetés-végrehajtási bíró dönt.
A Btk. 111. § (4) bekezdése szerint a huszonegyedik életévét betöltött elkövető
re már nem a fiatalkorúakra vonatkozó végrehajtás alkalmazandó. Az elkövetővel
szemben - mivel már fiatal felnőtt - az általános rendelkezések lépnek életbe. Ez
esetben a Bv. tv.-ben írt szabályok szerint a szabadságvesztés végrehajtási foko
zatának utólagos meghatározására kerül sor. Ha a szabadságvesztést az ügydöntő
határozat szerint fiatalkorúak börtönében vagy fiatalkorúak fogházában kell végre
hajtani, de az elítélt a huszonegyedik életévét a büntetés végrehajtásának megkez
dése előtt betölti, az első fokon eljárt bíróság székhelye, ha más ügyben szabadság
vesztését tölti, akkor a fogvatartás helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró
hivatalból, az iratok alapján a Btk. 37. §-a szerint meghatározza a szabadságvesztés
fokozatát, és ez esetben a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb végrehaj
tási fokozatot is meghatározhat. Ha a fiatalkorúak börtönében vagy a fiatalkorúak
fogházában levő elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt tölti be a huszonegye
dik életévét, a szabadságvesztés fokozatának a Btk. 37. §-a alapján történő megha
tározása, valamint a fiatalkorú végrehajtás során tanúsított magatartására figyelem
mel a Btk. 35. § (2) bekezdésének alkalmazása iránt a büntetés-végrehajtási intézet
előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak.
Feltételes szabadságra bocsátás
A feltételes szabadságra bocsátásnak a Btk. 38. § (2) bekezdésben írt rendelkezései

fiatalkorúak esetében bizonyos eltérésekkel alkalmazandók.
Mivel a fiatalkorú elkövetővel szemben három hónapnál rövid tartamú szabad
ságvesztés is kiszabható, így ezen esetekben nincs jelentősége azon szabály
nak, mely szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén, ha a feltételes
szabadságra bocsátás nem kizárt, akkor arra legkevesebb három hónap kitöltését
követő napon kerülhet sor.
E körben szükséges utalni arra is - mivel a feltételes szabadságra bocsátás legko
rábbi lehetősége adott esetben az elkövető előéletétől függ hogy a fiatalkorú vádlott
nem visszaeső azon az alapon, mert korábban javítóintézeti nevelésre ítélték.641
b) Az elzárás
A fiatalkorúak esetében a Btk. 111. §-a az elzárást a Btk. 46. §-ához képest enyhéb
ben határozza meg, oly módon, hogy annak legrövidebb tartama 3 nap, leghosz-
szabb tartama 30 nap. Ez a megoldás ahhoz igazodik, hogy fiatalkorúak esetében
a szabadságvesztés legrövidebb időtartama egy hónap.
Az elzárás határozott ideig tartó, szabadságelvonással járó szankció, amelyet
büntetés-végrehajtási intézetben foganatosítanak. A szabadságvesztéshez képest
- hasonlóképpen, mint a felnőtt korú elítélteknél - az eltérések abban mutatkoznak,
hogy az elzárás esetén:
- nincs lehetőség annak felfüggesztésére;
- nincs lehetőség feltételes szabadságra bocsátásra; és
- nem alapoz meg visszaesést.
Fiatalkorúaknái az elzárás alkalmazása különösen azért aggályos, mert a túlzot
tan rövid tartamú szankcióhoz nehezen rendelhető pedagógiai program, így a neve
lési célok korlátozottan érvényesíthetők.
c) A közérdekű munka
A közérdekű munkára vonatkozó, a Btk. 47-49. §-ai alatt található rendelkezése

ket a közérdekű munkára ítélt fiatalkorúra változatlan tartalommal kell alkalmazni.
Az általános szabályokhoz képest a törvény olyan korlátot állított fel, hogy közér
dekű munkára csak azt a fiatalkorút lehet ítélni, aki az ügydöntő határozat megho
zatalakor a tizenhatodik életévét már betöltötte. Ez az időpont a jogerős ügydöntő
határozat meghozatalát jelenti. Azaz, amennyiben a fiatalkorú a tizenhatodik élet
évét az elsőfokú ítélet meghozatalát követően tölti be, minden további nélkül lehet
séges, hogy a másodfokú bíróság vele szemben más büntetés helyett - figyelemmel
a súlyosítási tilalomra (Be. 595. §) - közérdekű munkát szabjon ki. Az egyéb előírt
feltételek fennállása esetén a rendkívüli perorvoslatokban eljáró bíróság is jogosult
lehet ezen szankció alkalmazására.
BH 1988, 126.
A közérdekű munka vagy annak hátralévő része szabadságvesztésre átváltoz

tatásánál a Btk. 48. §-ában írt szabályok az irányadók, azzal, hogy a huszonegye
dik életévét be nem töltött fiatalkorú esetében a szabadságvesztést értelemszerűen
a fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani.
d) A pénzbüntetés
A pénzbüntetés célja, hogy a bűncselekmény elkövetőjét sújtsa vagyoni hátránnyal,

tehát a fiatalkorút, ne pedig mást (tipikusan a hozzátartozóját). Ezért a pénzbüntetés
kiszabása elé a fiatalkorúak esetében a törvény - fenntartva a Btk. 50-51. §-aiban
foglaltakat - további feltételt állít: csak akkor szabható ki pénzbüntetés, ha
a fiatalkorúnak önálló keresete, jövedelme vagy megfelelő vagyona van.
Önálló keresettel bír az a fiatalkorú, akinek rendszeres bevételei saját tevé
kenységéből, munkájából származnak, a létfenntartását fedezik és azokkal rendel
kezhet. Önálló keresetnek számít az a bevétel, amely után társadalombiztosítási
járulékot fizetnek és a személyi jövedelemadózás adóalapját képezi. Egyre több
fiatalkorú dolgozik a családi kis- és középvállalkozásokban, ezért - a megvál
tozott viszonyokra tekintettel - nem tartható fenn az a bírói gyakorlat, amely
szerint a fiatalkorúnak ilyen jellegű tevékenységéért a szüleitől kapott juttatása
nem szolgálhat pénzbüntetés alapjául. Önálló jövedelem megléte is a pénzbünte
tés alapjául szolgálhat, ami lehet például ösztöndíj, jogügyletből származó rend
szeres bevétel, de általában e körbe nem vonhatók a fiatalkorút avagy a gondo
zóját megillető szociális juttatások. A pénzbüntetés alkalmazása szempontjából
megfelelő vagyonnak számít, az az ingó vagy ingatlan vagyontárgy, amely érté
ket képvisel és jövedelmez (például bérbeadással), a fiatalkorú tulajdonában áll,
és végrehajtás alá vonható. Azt a vagyont, amely jövedelmet nem hajt, figyel
men kívül kell hagyni, mert másképp e büntetés vagyonelkobzási jelleget ölte
ne. Fiatalkorúval szemben pénzbüntetés kiszabásának nincs helye, ha az alkalmi
munkavégzés mértéke nem biztosítja ennek a büntetésnek a saját keresményéből
való kifizetését (BH 1987, 5.).
Eltérően a felnöttkorúakra vonatkozó szabályozástól, a fiatalkorúak eseté
ben csak akkor lehet a pénzbüntetést szabadságvesztésre átváltoztatni, ha az
behajthatatlan [Btk. 113. § (3) bek.].
A pénzbüntetés átváltoztatható, az alábbi feltételekkel:
- meg kell kísérelni a pénzbüntetés végrehajtását (fizetésletiltás, foglalás útján);
- amennyiben az összeg behajtása eredménytelen, akkor kerülhet sor az átvál
toztatásra.
A behajthatatlan pénzbüntetést fiatalkorú esetén azonban nemcsak szabadságvesz
tésre, hanem közérdekű munkára is át lehet változtatni, ha annak a Btk. 112. §-ában írt
5. táblázat. A fiatalkorúak eseten a napi tételek számára és a napi tételek összege meghatározott
keretek is eltérőek a felnőtt korú elkövetőkhöz képest.
napi tételek száma napi tétel összege összesen

minimum 15 500 Ft 7500 Ft
maximum 250 50 000 Ft 12 500 000 Ft
feltétele fennáll, azaz az ügydöntő határozat meghozatalakor a fiatalkorú már betöltöt

te a tizenhatodik életévét.
Egynapi tételnek megfelelő pénzbüntetés helyébe egy napi fiatalkorúak foghá
zában letöltendő büntetés lép a huszonegyedik életévüket be nem töltött fiatalko
rúak esetében, míg a huszonegyedik életévüket meghaladottak vonatkozásában ez
egynapi fogházbüntetést jelent.
Közérdekű munkára történő átváltoztatás esetén egynapi tétel helyébe két óra
közérdekű munka lép, és ez esetben a közérdekű munka tartama eltérhet a Btk.
47. § (1) bekezdésében meghatározottaktól. Ha pedig a fiatalkorú a munkakötele
zettségének önként nem tesz eleget, akkor a közérdekű munkát, vagy annak hátra
lévő részét kell az általános szabályok szerint szabadságvesztésre átváltoztatni.
e) A kitiltás
A Btk. 57. §-a fiatalkorúak esetében is alkalmazandó. A Btk. 116. §-a azonban to
vábbi megszorítást ír elő: a megfelelő családi környezetben élő fiatalkorú nem
tiltható ki abból a helységből, ahol a családja él. Emellett természetesen csak
akkor lehet kitiltani a fiatalkorút az adott helységből, ha az ott-tartózkodása a közér
deket veszélyezteti. A Btk. 116. §-ban irt szabályt figyelembe kell venni azon terhel
tek körében is, akik a cselekmény elbírálásakor a tizennyolcadik életévüket már
betöltötték vagy házasságkötés révén már korábban nagykorúvá váltak.
A „megfelelő családi környezet” bírói mérlegelést igénylő fogalom. Megfelelő
nek tekintendő a családi környezet akkor, ha azok, akikkel a fiatalkorú közös háztar
tásban él, biztosítani tudják a fiatalkorú személyiségének helyes irányú fejlődését.
A nevelő szempont a fiatalkorúak körében ugyanis megelőzi a prevenciós célokat,
ezért nem lehet a fiatalkorút kitiltani abból a környezetből, amely személyiségének
fejlődését, társadalmi beilleszkedését a büntetés kitöltését követően valószínűsíthető
en elősegítheti. A lényeg, hogy a fiatalkorú ellátása, felügyelete, taníttatása az adott
környezetben biztosítva legyen, illetve családi környezete rendezettnek minősüljön.
A „családi környezet” mindazokat a személyeket jelenti, akikkel a fiatalkorú egy
háztartásban együtt él. Ide sorolható a gondozója [szülő(k), nagyszülö(k)], házastársa,
élettársa, testvére, más rokona és hozzátartozója.
Elképzelhető, hogy a fiatalkorúnak a család nem minden tagjával zavartalan

a kapcsolata, ám ez még nem szolgálhat alapul ahhoz, hogy a családi környezetet ne
minősíthessük megfelelőnek. A döntő tényező, hogy alkalmas legyen a fiatalkorú
következetes nevelésére. Következésképpen nem minősül megfelelőnek az a család,
ahol valamelyik családtag bűnöző életmódot folytat, vagy ahol túlzott engedékeny
ség uralkodik, ami ráadásul szerepet játszhatott abban, hogy a fiatalkorú bűncselek
ményt követett el. Ezek ugyanis a fiatalkorú jövőbeli fejlődését veszélyeztethetik.
Nincs akadálya annak, hogy a fiatalkorút a bíróság kitiltsa abból a helyiség
ből, ahol állandó jelleggel, de nem a családjával tartózkodik (például kollégium,
diákotthon, intézet). Azonban ebben az esetben is figyelemmel kell lenni arra, hogy
a kitiltás ne lehetetlenítse el a fiatalkorú tanulmányainak folytatását.
f) A kiutasítás
A fiatalkorúval szemben csak az alábbi feltételek együttes fennállása esetén lehet

helye kiutasításnak:
- legalább 10 évi szabadságvesztés kiszabása;
- az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné; és
- ezáltal nem sérül a családi élet tiszteletben tartásához való joga.642
A törvény a felnőtt korú elkövetők esetén a Btk. 59. § (1) bekezdés első monda
tában meghatározza a kiutasítás kötelező esetét, valamint a Btk. 60. § (2a) bekezdé
sében azon eseteket, amikor a kiutasítás nem mellőzhető.
Ehhez képest a fiatalkorúakra vonatkozó Btk. 114. § lényegében mérlegelési
lehetőséget biztosít a fiatalkorú ügyében eljáró bíróság részére.
g) A közügyektől eltiltás
A Btk. 115. §-a fiatalkorúak esetében a Btk. 61-62. §-okban előírtakon túlmenő
en a közügyektől eltiltás mellékbüntetés törvényes alkalmazásához további felté
telt rögzít: közügyektől eltiltásnak csak az egy évet meghaladó szabadságvesztésre
Ez utóbb feltétel az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok
védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 8. cikkében írtakkal van összhang
ban, mely szerint:
1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be,
amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazda
sági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök
védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.
6. táblázat. Összefoglalva a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható büntetések
- speciális szabály
szabadságvesztés - csak határozott ideig tarthat;
- az általános alsó határ 1 hónap;
- a felső határ a különös részi büntetési tételkeret
felső határától és attól függ, hogy a terhelt az
elkövetéskor betöltötte-e a 16. életévét (max. 5,10,
illetve 15 év, halmazati max. 20 év);
- végrehajtása fiatalkorúak börtöne, illetve fiatal
korúak fogháza
elzárás 3 nap -1 hónap
közérdekű munka csak akkor lehet kiszabni, ha a terhelt az ügydöntő
határozat meghozatalkora 16. életévét betöltötte
pénzbüntetés - ha a fiatalkorúnak önálló keresete, jövedelme,
illetve megfelelő vagyona van;
- tételkeretek alacsonyabbak (15-250 nap,
500-50 000 Ft, 7500-12 500 000 Ft);
- csak behajthatatlanság esetén lehet átváltoztatni,
közérdekű munkára is át lehet változtatni
foglalkozástól eltiltás -
járművezetéstől eltiltás -
kitiltás a megfelelő családi környezetben élő fiatalkorú
nem tiltható ki abból a helységből, amelyben
a családja él
sportrendezvények látogatásától eltiltás -
kiutasítás - 10 évi vagy azt meghaladó tartamú szabadság
vesztést szabtak ki;
- az országban tartózkodása a közbiztonságot
jelentősen veszélyeztetné; és
- nem sérül a családi élet tiszteletben tartásához
való joga
ítélés esetén van helye. Ebből következően egyévi, avagy annál rövidebb tartamú
szabadságvesztés kiszabása esetén nincs helye közügyektöl eltiltásnak akkor sem,
ha a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását nem függeszti fel. Azaz viszony
lag hosszabb tartamú szabadságvesztés esetén, tehát akkor teszi lehetővé a törvény
a közügyektől eltiltást, amikor a társadalom védelme azt már feltétlenül indokolttá
teszi.
A közügyek gyakorlását jelentő jogok túlnyomó részével a kiskorú (büntető
jogi értelemben a fiatalkorú) nem élhet, (például választójog) vagy csak ritkábban
szerezheti meg. E mellékbüntetés azonban nem értelmetlen fiatalkorúak esetén sem,
ugyanis akkor bír jelentőséggel, ha a fiatalkorút olyan tartamú szabadságvesztésre
ítélik, amelyből feltételezhetően tizennyolcadik életévének betöltése után szaba

dul. Mindenképpen fokozott társadalmi rosszallást is közvetít ez a szankció, mivel
egy évnél hosszabb tartamú szabadságvesztést csak viszonylag súlyosabb bűncse
lekmény elkövetése esetén szabnak ki. Ez a tény indokolja azt, hogy a fiatalkorú
méltatlanná válik a közügyek gyakorlására. Például rablás miatt hosszabb tartamú
szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúval szemben törvénysértő a közügyektől eltiltás
mellőzése.643
hí) A próbára bocsátás
A próbára bocsátás mint a feltételes elítélés egyik formája a magyar büntetőjog kezde
ti szakaszában először kizárólag a fiatalkorú elkövetőkkel szemben volt alkalmaz
ható. A próbára bocsátás büntetés helyett alkalmazandó olyan intézkedés, amelyben
a bíróság az elkövető büntetőjogi felelősségét megállapítja, de a büntetés kiszabását
próbaidőre elhalasztja. A Btk. 65. § (1) bekezdésétől eltérően - ami a próbára bocsá
tást a bűncselekmény tárgyi súlyához köti - fiatalkorúakkal szemben próbára
bocsátásnak bármely bűncselekmény elkövetése esetén helye van, a Btk. 116. §
(1) bekezdése szerint (a büntetési tétel felső határától függetlenül, sőt akár életfogytig
tartó szabadságvesztés büntetéssel is fenyegetett bűncselekmény esetén is). A fiatal
korúak büntetőjogában ugyanis elsődleges az egyéni megelőzésre építő nevelő szán
dék és az intézkedések előnyben részesítése [Btk. 106. § (2) bek.)].644
Az általános szabályokkal megegyezően nem bocsátható próbára:
- a visszaeső fiatalkorú elkövető;
- ha a fiatalkorú a bűncselekményt bűnszervezetben követte el;
- ha a szándékos bűncselekményt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után,
a végrehajtás befejezése előtt követte el;
- aki a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próba
ideje alatt követte el.
A próbaidő tartama eltér az általánostól: minimálisan egy év. maximum
két év próbaidő szabható ki.645 A próbaidő a próbára bocsátást elrendelő határozat
jogerőre emelkedésével veszi kezdetét és - ha úgy adódik - még felnőttkorban is foly
tatódik. A próbaidő tartama a Btk. 65. § (4) bekezdése alapján meghosszabbítható,
M3 BH 1989, 470.; BH 1975, 443.

6Í'' A 16. életévét betöltött fiatalkorú által elkövetett közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt a próbára
bocsátás alkalmazása is kellően szolgálja az elkövető helyes irányban fejlődését és azt, hogy a társada
lom hasznos tagjává váljék. BH 2002, 297.
045 Törvénysértő intézkedés, ezért felülvizsgálati ok, ha a fiatalkorú terhelttel szemben alkalmazott próbá
ra bocsátás tartama a két évet meghaladja. BH 2017, 80.
akár egy évnél rövidebb időre is. Alapelv, hogy a próbára bocsátás próbaidejét
a bíróság csak az eredeti próbaidő letelte előtt hosszabbíthatja meg.646
A próbára bocsátás megszüntetésére a Btk. 66. § (1) bekezdésébe foglalt szabá
lyok vonatkoznak. A megszüntetés egyik indokául szolgáló magatartási szabálysze
gést azonban nem szabad önmagában nézni, hanem figyelembe kell venni azt is,
hogy milyen okokra vezethető vissza.647648
Azt kell eldönteni, hogy felelős-e a fiatalko
rú, és ha igen, milyen mértékben a magatartási szabályok megszegéséért. Különbség
tehető a súlyos és kevésbé súlyos szabályszegés között, de a vizsgálat végeztével
a magatartási szabályszegés hiánya is megállapítást nyerhet. A szabályszegés jelle
géből következtetés vonható le a fiatalkorú nevelhetőségére vonatkozóan. Ha a bíró
ság a próbára bocsátást megszünteti, nemcsak büntetést szabhat ki, hanem
a Btk. 116. § (3) bekezdése értelmében a bűnösséget megállapító ítéletben javí
tóintézeti nevelést is elrendelhet. Azonban ennek kiszabása csak addig célravezető,
ameddig az elkövető a huszadik életévét be nem tölti [Btk. 120. § (1) bek.].64S
Próbára bocsátás esetén büntetés kiszabásának nincs helye. Az intézkedések
közül próbára bocsátás mellett fiatalkorúakkal szemben is alkalmazható az elkob
zás és a vagyonelkobzás, míg a próbára bocsátott fiatalkorú a törvény kötelező
rendelkezése alapján pártfogó felügyelet alatt áll [Btk. 119. § (1) bek. b) pont],
i) A jóvátétel! munka
A jóvátételi munkára vonatkozó, a Btk. 67-68. §-aiban írt szabályok a fiatalkorúakra

is vonatkoznak, azonban jóvátételi munkára csak azt a fiatalkorút lehet ítélni, aki
az ügydöntő határozat meghozatalakor a tizenhatodik életévét már betöltötte. Ez az
időpont a jogerős ügydöntő határozat meghozatalát jelenti. Azaz - egyezően a közér
dekű munkára vonatkozó szabályokkal - amennyiben a fiatalkorú a tizenhatodik élet
évét az elsőfokú ítélet meghozatalát követően tölti be, minden további nélkül lehet
séges, hogy a másodfokú bíróság vele szemben más büntetés helyett - figyelemmel
a súlyosítási tilalomra (Be. 595. §) - közérdekű munkát szabjon ki. Az egyéb előírt
feltételek fennállása esetén a rendkívüli perorvoslatokban eljáró bíróság is jogosult
lehet ezen szankció alkalmazására. Nem kizárt a jóvátételi munka alkalmazása abban
646 54. BK vélemény.

647 BH 1977. 470
648 BH 1990, 287.; BH 1991, 382. Ha a fiatalkorú terhelt a korábbi próbára bocsátás tartama alatt újabb
bűncselekményt követ el, az ügyek egyesítése mellett sem lehet helye az újbóli próbára bocsátás kimon
dásának, hanem a korábbi próbára bocsátást meg kell szüntetni, és javítóintézeti nevelést kell alkal
mazni vagy halmazati büntetést kell kiszabni. A korábbi próbára bocsátást kimondó végzés hatályon
kívül helyezése mellett az ügyeket egyesítve újból sor kerülhet a fiatalkorú terhelt próbára bocsátásá
nak kimondására, ha a korábbi próbára bocsátást tartalmazó végzés jogerőre emelkedése előtt elköve
tett bűncselekmény miatt indul újabb büntető eljárás. BH 1990, 287.
342 | A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
az esetben, ha 12-14 év közötti életkorban elkövetett cselekmények miatt a 16. életév

betöltése után kerül sor a fiatalkorú büntetőjogi felelősség megállapítására.
A jóvátételi munkavégzés előírása mellett a fiatalkorú pártfogó felügyeletét is
el kell rendelni.
j) A pártfogó felügyelet
Míg a Btk. szerint a felnöttkorúaknál a pártfogó felügyelet elrendelése fő szabály

ként a bíróság mérlegelésétől függ, addig a fiatalkorú a pártfogó felügyelet alatt áll
az alábbi esetekben:
- a feltételes szabadság tartama;
- a próbára bocsátás próbaideje;
- a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje;
- a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás tartama;
- a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama
alatt; továbbá a jóvátételi munkavégzés előírása mellett a fiatalkorú pártfogó
felügyeletét is el kell rendelni.
A pártfogó felügyelet alkalmazásával fokozható a büntetés vagy intézkedés célja,
mivel ezáltal az előírt külön magatartási szabályok betartása közvetlenül ellenőrizhe
tő, valamint ez a jogintézmény jobban elő is segíti a fiatalkorúak beilleszkedését a tár
sadalomba. A bíróság és - feltételes ügyészi felfüggesztés esetén - az ügyész is a ha
tározatában tesz megállapítást arról, hogy a fiatalkorú egyúttal pártfogó felügyelet
hatálya alá is kerül. Mivel ezen intézkedés alkalmazása törvényileg kötelező, a párt
fogó felügyelet megállapítása pusztán deklaratív jellegű (járulékos intézkedés).
A Btk. 82. §-a - amely a magatartási szabályok lényegét rögzítik - a fiatalkorú
akra is irányadó. A pártfogolt köteles - többek között - a pártfogójával kapcsolatot
tartani, nála a megadott időpontban jelentkezni, részére a szükséges felvilágosí
tást megadni. A bíróság azonban ezeken túlmenően is - az egyéniesítésre figye
lemmel - alkalmazhat további magatartási előírásokat, de ezeknek a szabályoknak
konkrétaknak, teljesíthetöknek (tehát betartásuk a fiatalkorútól a társadalmi körül
ményekhez viszonyítva is elvárható), ellenörizhetőknek és a fiatalkorúak személy
hez fűződő jogait tiszteletben tartó jellegüeknek kell lenniük. Ezeket a külön kijelölt
magatartási szabályokat a bírósági határozat rendelkező részébe foglalják. Később
ezeket a fiatalkorú életmódjától és magatartásától függően módosítani lehet.
A pártfogó felügyelet tartama - és ezzel egyidejűleg a magatartási szabályok
hatálya - az arra vonatkozó büntetéshez vagy intézkedéshez igazodik, amellyel
kapcsolatban alkalmazták, e szabályokat a Btk. 70. §-a tartalmazza. A fiatalkorú
javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátása esetén a pártfogó felügyelet annak
tartamáig, és ebből következően legalább egy évig áll fenn [Btk. 121. § (2) bek.].
A büntetések és intézkedések alkalmazásának elvei I 343
k) A javítóintézeti nevelés
A javítóintézeti nevelés (Btk. 120. §) kizárólag fiatalkorúakkal szemben alkalmazha

tó, a személyi szabadság megvonásával járó, nevelő célzatú intézkedés. Szabadság
megvonó jellege miatt a szabadságelvonással nem járó intézkedések és büntetések
után következik a kiszabható szankciók listáján. Elrendelésének oka és feltétele az,
hogy a fiatalkorú eredményes nevelését nem lehet másképpen, mint a környezetéből
kiemelve biztosítani. Bármilyen bűncselekmény elkövetése esetén lehet alkalmazni,
ha a fiatalkorú érdeke így kívánja. Az intézkedés nem rendelhető el azzal szem
ben, aki az ügydöntő határozat meghozatalakor a 20. életévét betöltötte, ugyanis
a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzá
rás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 382. § (1) bekezdése szerint, ha
a fiatalkorú a 21. életévét betöltötte, az igazgató a javítóintézetből elbocsátja.
Az említett büntetés-végrehajtási törvény 343-345. §-ai szerint a javítóintézetben
folyó nevelés célja a fiatalkorú társadalmi beilleszkedésének elősegítése, ennek érde
kében beilleszkedési zavarai enyhítése, pszichés állapota rendezése, iskolázottsága,
szakmai képzettsége fejlesztése, az alapvető erkölcsi normák elfogadtatása, az egész
séges életmódra való felkészítése. A javítóintézeti nevelést a gyermekek és az ifjúság
védelméért felelős miniszter felügyelete és közvetlen irányítása alatt álló javítóinté
zet649 hajtja végre. A javítóintézet biztonságával összefüggésben a büntetés-végrehaj
tásért felelős miniszter - az érintett miniszter általános felügyeleti jogát nem érintve -
szakfelügyeletet gyakorol. A javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorúval
szemben emberi méltósága tiszteletben tartásával, életkori szükségletei figyelembevé
telével kell bánni, és a törvényben meghatározott korlátozások kivételével gondoskod
ni kell jogai megkülönböztetés nélküli biztosításáról és védelméről. A javítóintézeti
nevelés végrehajtása alatt a törvényes képviselő gondozási és nevelési joga szünetel, ez
a jog a javítóintézet igazgatóját illeti meg. A törvényes képviselő, a szülő vagy a fiatal
korú gondozását ellátó nagykorú személy a fiatalkorú nevelése, gondozása érdekében
együttműködésre köteles a javítóintézettel. Ennek keretében köteles tájékoztatni a javí
tóintézetet a fiatalkorú esetleges egészségügyi problémájáról, korábbi gyógykezelésé
ről. A fiatalkorú neveléséhez és a társadalomba való beilleszkedésének elősegítéséhez
igénybe kell venni a gyámhatóságnak, a pártfogó felügyelőnek, az erre szakosodott
szociális, karitatív és öntevékeny szervezeteknek, valamint a fiatalkorú szülőjének,
gyámjának vagy más hozzátartozójának a közreműködését.
A javítóintézet tartama egy évtől négy évig terjedhet, és ez a felső határ
bűnhalmazat, illetve egységes intézkedés esetén sem emelkedhet feljebb. A tartamát
649 Jelenleg az alábbi javítóintézetek működnek: Budapesten, a Szőlő utcában lévő fiúnevelő intézet és
a rákospalotai leány nevelő intézet, az aszódi fiúnevelő intézet, a debreceni és a nagykanizsai javítóinté
zet. A javítóintézetek rendtartását az 1/2015. (1.14.) EMMI rendelet szabályozza.
években, illetve években és hónapokban kell meghatározni. Az ügyész nem tehet

indítványt a javítóintézeti nevelés meghatározott mértékére. A bíróság a javítóinté
zeti nevelés elrendelésével egyidejűleg a fiatalkorút bűnösnek mondja ki [Be. 693. §
(3) és (5) bek.]. A határozat jogerőssé válását követően a bíróság intézkedik a fiatal
korúnak a javítóintézetbe történő szállításáról.
A javítóintézeti nevelés tartamát az intézetbe való befogadás napjától kell
számítani és abba a Btk. 125. §-a szerint be kell számítani az előzetes fogvatartás és
az olyan bűnügyi felügyelet teljes idejét, amelynek során a bíróság a terhelt számára
előírta, hogy lakást, egyéb helyiséget, intézményt, vagy ahhoz tartozó bekerített
helyet engedély nélkül nem hagyhat el.
A Btk. 121. § (1) bekezdése lehetővé teszi az intézetből történő ideiglenes
elbocsátást, ami végeredményben a feltételes szabadságra bocsátással rokon jogin
tézmény. A javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott fiatalkorú pártfogó felügyelet
alá kerül, ugyanakkor még továbbra is a javítóintézeti nevelés hatálya alatt áll. Az
ideiglenes elbocsátásnak objektív és szubjektív feltétele is van. Szubjektív felté
tel, hogy a fiatalkorú javítóintézetben tanúsított magatartására tekintettel alaposan
feltehető, hogy helyes irányú fejlődése intézeti elhelyezés nélkül is elérhető (mérle
gelést igénylő, ún. alanyi feltétel). Továbbá, a bíróság a javítóintézetből ideiglene
sen elbocsátja azt, aki a kiszabott javítóintézeti nevelés felét, de legalább egy évet
letöltött (megállapítást igénylő, ún. tárgyi feltétel). Az ideiglenes elbocsátás tartama
azonos a még hátralévő idővel, de legalább egy év.
Fennállhat olyan eset is, hogy a fiatalkorú az ideiglenes elbocsátás alatt tölti be
a 21. életévét, ekkor a fiatalkorút - függetlenül attól, hogy az ideiglenes elbocsátás
ból még mennyi van hátra - az intézetből végleges hatállyal el kell bocsátani. Az
ideiglenes elbocsátás véglegessé válik annál a fiatalkorúnál, akinél az ideiglenes
elbocsátás tartama eredményesen telik el.
A Btk. 121. § (3) - egybevetve a 112. § rendelkezésével - az ideiglenes elbocsá
tás megszüntetésének kötelező és bírói mérlegeléstől függő eseteit szabályozza:
- A bíróság az ideiglenes elbocsátást kötelező jelleggel megszünteti, ha az ideig
lenes elbocsátás alatt - de még a javítóintézeti nevelésre ítélése előtt elkövetett bűn
cselekmény miatt - (akár felfüggesztett, akár végrehajtandó) szabadságvesztésre
ítélik, vagy vele szemben javítóintézeti nevelést rendelnek el, továbbá, ha a fiatal
korúval szemben a javítóintézeti nevelésére ítélés után elkövetett bűncselekmény
miatt felfüggesztett szabadságvesztést szabnak ki.650 Ha a fiatalkorúval szemben
végrehajtandó szabadságvesztést szabnak ki, akkor a Btk. 123. § (3) bekezdés
szerint összbüntetési eljárást kell lefolytatni; ha pedig ismételten javítóintézeti
450 A javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló fiatalkorúval szemben - akár az intézkedés hatálya alatt, akár
azt megelőzően elkövetett bűncselekmény miatt általában nem célravezető végrehajtásában felfüg
gesztett szabadságvesztés kiszabása. 60/2007. BK vélemény.
nevelését rendelték el, akkor a Btk. 134. § szerint egységes intézkedésként rendeli
el a bíróság a javítóintézeti nevelést.
- A bíróság az ideiglenes elbocsátást mérlegeléses alapon megszüntetheti, ha a fia
talkorúval szemben a bíróság az ideiglenes elbocsátás tartama alatt - akár a javító
intézeti nevelésre ítélése előtt, akár azután elkövetett bűncselekmény miatt - más
büntetést szab ki vagy más intézkedést alkalmaz.
- Ha a fiatalkorút a javítóintézeti nevelésre ítélése után elkövetett bűncselekmény
miatt az ideiglenes elbocsátás tartama végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik,
akkor a szabadságvesztést kell végrehajtani, és a javítóintézeti nevelés hátralévő
részét szabadságvesztésre kell változtatni akként, hogy 2 napi javítóintézeti nevelés
1 napi szabadságvesztésnek felel meg. Ez tehát az ideiglenes elbocsátás automatikus
megszűnését jelenti.
Az ideiglenes elbocsátás megszüntetése esetén az ideiglenes elbocsátáson töltött
idő a javítóintézeti nevelésbe nem számítható be.
7. táblázat. Összefoglalva a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedések
speciális szabály
megrovás -
próbára bocsátás - bármely bűncselekmény esetén helye van;
- egy évtől két évig terjedhet;
- a próbaidő alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll;
Megszüntetése esetén javítóintézeti nevelés is elrendelhető.
jóvátételi munka csak akkor lehet kiszabni, ha a terhelt az ügydöntő határozat
meghozatalakor a 16. életévét betöltötte
pártfogó felügyelet - a feltételes szabadság tartama;
- a próbára bocsátás próbaideje;
- a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje;
- a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás tartama;
- a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama
alatt pártfogó felügyelet alatt áll.
Fiatalkorúval szemben a jóvátételi munkavégzés előírása
mellett pártfogó felügyeletet is el kell rendelni.
elkobzás -
vagyonelkobzás -
elektronikus adat végleges -
hozzáférhetetlenné tétele
kényszergyógykezelés -
javítóintézeti nevelés csak fiatalkorúval szemben alkalmazható
Az elkövetéskor 14. évet be nem töltött fiatalkorúval szemben valamennyi intézke

dés alkalmazható, kivéve a jóvátételi munka, melyre esetükben csak akkor kerülhet
sor, ha az ügydöntő határozat meghozatalkor a 16. életévüket is betöltötték.
I) Halmazati és összbüntetés
A Btk. 81. §-ába foglalt, halmazati büntetés számítására vonatkozó általános szabá
lyok a fiatalkorúakra is vonatkoznak, ám a Btk. 123. § (1) és (2) bekezdése a halma
zati büntetés felső határára speciális rendelkezések alkalmazását írja elő. Ennek
alapján a halmazati büntetés fiatalkorúakat érintő szabályai az alábbiak:
- egy büntetést kell kiszabni;
- a büntetés tartamát a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési tételei
közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell megállapítani;
- ha a törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettő
re határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, akkor a bűnhalmazatban lévő
bűncselekmények büntetési tételei közül a legmagasabb büntetési tételének felső
határa a felével emelkedik;
- a büntetés nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési
tételek felső határának együttes tartamát;
- meg kell állapítani az elkövető különös, többszörös, erőszakos többszörös
visszaeső minőségét, illetve a bűnszervezetben elkövetést, és a büntetési tételek
felső határának ennek megfelelő emelkedését;
- a halmazati büntetés - amennyiben a 16. életévét betöltött fiatalkorú életfogytig
tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményt követ el - a 20 évet nem
haladhatja meg;
- a halmazati büntetés felső határa - amennyiben a 16. életévét betöltött fiatalko
rú 10 évet meghaladó tartamú, vagy a 16. életévét be nem töltött fiatalkorú életfogy
tig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményére - maximum 15 év;
- a halmazati büntetés - minden más esetben - a 7 év 6 hónapi szabadságvesztést
nem haladhatja meg.
Az összbüntetés Btk. 93-96. §-ai alatt található általános szabályai a fiatalkorú
ak esetében is alkalmazandók.
Emellett a Btk. 122. § és 123. § (3) bekezdése tartalmaz a fiatalkorúakra vonat
kozó különleges szabályt:
- Ha a fiatalkorút a javítóintézeti nevelésre ítélés után elkövetett bűncselekmény
miatt a javítóintézeti nevelés vagy az ideiglenes elbocsátás alatt végrehajtandó
szabadságvesztésre ítélik, a szabadságvesztés büntetést kell végrehajtani. Ebben az
esetben a javítóintézeti nevelés hátralévő részét szabadságvesztésre kell átváltoztat
ni úgy, hogy kétnapi javítóintézeti nevelés helyébe egynapi szabadságvesztés lép.
- Egyéb esetekben - így ha a javítóintézeti nevelésre ítélés előtt elkövetett bűncse
lekmény miatt a javítóintézeti nevelés (ideértve az ideiglenes elbocsátás időtartamát
is) alatt ítélik végrehajtandó szabadságvesztésre a szabadságvesztést kell végre
hajtani, melynek tartama meghosszabbítható, de az így meghosszabbított tartam
nem érheti el a javítóintézeti nevelés hátralévő részét.
m) A büntetés kiszabása egyezség esetén
A Be. alapján lehetőség nyílik arra, hogy a fiatalkorúak külön eljárásában is sor
kerüljön a Be. LXV. Fejezete szerinti formális egyezség megkötésére. A felnőttko-
rúak egyezségkötéséhez fűzött általános büntetéskiszabási kedvezmény azonban
a fiatalkorúak esetében nem eredményezne tényleges előnyt, hiszen a fiatalkorúak
tekintetében bármely bűncselekmény elkövetése esetén kiszabható a szabadság
vesztés egy hónapos generális minimuma. A fiatalkorú elleni büntetőeljárásban
a formális egyezségkötés esetére felkínálható anyagi jogi kedvezményként, akiszab
ható büntetés felső határának korlátozása jöhet szóba. A büntetések és intézkedések
fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályai a felnöttkorúakhoz képest rugalma
sabb és lényegesen enyhébb szankcionálásra adnak lehetőséget, amelyek alapeset
ben is alkalmasak arra, hogy a fiatalkorúakat az egyezség megkötésére ösztönözzék.
Az előbbiekre tekintettel célszerűtlen és indokolatlan lenne a puszta beismerésért
további anyagi jogi kedvezményt adni; az csupán azon együttműködő fiatalkorú
esetében indokolt, aki az egyezség keretében valamely büntetőügy bizonyításához
jelentős mértékben hozzájárult. A törvény ehhez mérten egyezség esetére a felső
tételhatár korlátozásával nyújt kedvezményt a formális egyezség folytán együttmű
ködő fiatalkorúak számára, amely szabályok alapján a Btk. 109. §-ában meghatáro
zott büntetések maximális tartamának további csökkentésére kerül sor. A törvény
egyidejűleg rendelkezik azokról az esetekről is, ahol a felső tételhatár általános
részi tételkeret emelő rendelkezés alapján emelkedne, a bűnhalmazat és visszaesés
okán, vagy a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetése miatt.
8. táblázat. Egyezség esetén kiszabható szabadságvesztés felsó határa
16 évet 16 évet
be nem töltött65' betöltött
életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenye 8 év 10 év
getett bűncselekmény
10 évet meghaladó tartamú szabadságvesz 3 év 8 év
téssel fenyegetett bűncselekmény
5 évet meghaladó tartamú szabadság vesztés 3 év 3 év
3 évet meghaladó tartamú szabadságvesztés 2 év 2 év
3 évet meg nem haladó tartamú szabadság 6 hónap 6 hónap
vesztéssel fenyegetett bűncselekmény
651 Egyezség esetén az elkövetéskori életkoroknak van jelentősége.

n) Egységes intézkedés
A Btk. 124. §-ában szabályozott egységes intézkedés az összbüntetéssel rokon

jogintézmény. Kizárólag fiatalkorúakkal szemben alkalmazható, annak okán, hogy
ennek keretében jogerősen elrendelt javítóintézeti neveléseket (csak a fiatalkorú
akra vonatkoztatható intézkedés) foglal a bíróság „egységes intézkedésbe”. Célja,
hogy kiküszöbölje azokat a hátrányokat, amelyek a fiatalkorút a több javítóintézeti
nevelés folyamatos töltése miatt érik. A szabadságvesztés és a javítóintézeti neve
lés összbüntetésbe foglalásának szabályát a Btk. 123. § (3) bekezdése tartalmazza.
Javítóintézeti nevelés és egyéb intézkedés (például próbára bocsátás) találkozása
esetén kizárt az egységes intézkedés.
Egységes intézkedésre kerül sor, ha:
- a fiatalkorút több javítóintézeti nevelésre ítélték, de a végrehajtása még egyik
nek sem kezdődött meg;
- a fiatalkorút több javítóintézeti nevelésre ítélték: ezek közül bármelyiknek meg
kezdődött a végrehajtása, de még nem fejeződött be;
- a fiatalkorút a javítóintézeti nevelés tartama alatt elkövetett bűncselekmény
miatt újból javítóintézeti nevelésre ítélték;
- a javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló fiatalkorút a javítóintézeti nevelés
elrendelése előtt elkövetett bűncselekménye miatt újra javítóintézeti nevelésre ítélték;
- a fiatalkorút az ideiglenes elbocsátás tartama alatt elkövetett bűncselekmény
miatt ismét javítóintézeti nevelésre ítélték (ugyanis az ideiglenesen elbocsátott
fiatalkorú is javítóintézeti nevelés hatálya alatt lévő elkövetőnek tekintendő).
Mindegyik esetben további feltétel, hogy az egységes intézkedés elrendelésekor
a javítóintézeti nevelések végrehajtása még ne fejeződjön be: azokat addig még ne
hajtsák végre vagy folyamatosan hajtsák végre.
Az egységes intézkedés hossza nem lehet rövidebb a leghosszabb tartamú javí
tóintézeti nevelésnél, de nem érheti el az alapítéletekben kiszabott javítóintéze
ti nevelések együttes tartamát, illetve a négy évet. Előfordulhat, hogy két azonos
tartamú javítóintézeti nevelés esetén az egyik akár teljesen elenyészik. Amennyiben
legalább 2-4 évig terjedő javítóintézeti nevelést foglalnak egységes intézkedésbe,
az elenyészés törvényi követelmény. Az egységes intézkedés tartamának abszo
lút felső határa a négy év (ami egyúttal a kiszabható javítóintézeti nevelés maxi
muma). Az egységes intézkedés tartamának meghatározásakor az alapítéletekben
megállapított intézkedések tartamát kell figyelembe venni, és nem a javítóintézeti
nevelések még hátralévő részét. Az egységes intézkedés tartamának megállapítása
kor a fiatalkorúakra értendő specifikus büntetéskiszabási céloknak [Btk. 106. § (1)
bek.] érvényesülniük kell. Emellett tekintettel kell lenni a javítóintézeti nevelésből
ténylegesen letöltött időtartamra, az ideiglenes elbocsátásból még ki nem töltött
időtartamra, a halmazaiban lévő cselekmények számára és jellegére.
A büntetések és intézkedések alkalmazásának elvei j 349
ő) Az előzetes fogvatartás és a bűnügyi felügyelet beszámítása
A Btk. XI. Fejezete csak a javítóintézeti nevelést illetően tartalmaz speciális szabá
lyokat az előzetes fogvatartásnak és a bűnügyi felügyeletnek a javitóintézeti neve
lésbe történő beszámítására vonatkozóan. A Btk. 125. §-a szerint:
(1) Az elrendelt javítóintézeti nevelésbe be kell számítani az előzetes fogvatar
tás és az olyan bűnügyi felügyelet teljes idejét, amelynek során a bíróság a terhelt
számára előírta, hogy lakást, egyéb helyiséget, intézményt, vagy ahhoz tartozó
bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el.
(2) A beszámításnál egynapi javítóintézeti nevelésnek:
a) egynapi előzetes fogvatartás; és
b) három nap az (1) bekezdésben meghatározott bűnügyi felügyelet
felel meg.
(3) A beszámítás után fennmaradó tartamot egynapi javítóintézeti nevelésként
kell beszámítani.
Az előzetes fogvatartáson az őrizet (Be. 274. §) és a letartóztatás (Be. 296-299. §)
értendő, míg a bűnügyi felügyeletnek azon esetét, amelynek során a bíróság a terhelt
számára előírta, hogy lakást, egyéb helyiséget, intézményt, vagy ahhoz tartozó
bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el, a Be. 281. § (2) bekezdés a) pontja
szabályozza.
A fiatalkorú letartóztatásának speciális időtartamát a Be. 688. § (2) bekezdése
szabályozza, amely szerint a letartóztatás megszűnik, ha annak tartama:
- a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét be nem töltő fiatal
korúval szemben az egy évet;
- a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét betöltött fiatalkorú
val szemben a két évet
eléri, kivéve az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott
letartóztatás esetét, továbbá ha a másodfokú vagy a harmadfokú bíróság hatályon
kívül helyező végzése elleni fellebbezés elbírálása iránti eljárás van folyamatban,
vagy hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás van folyamatban.
p) Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól
A Btk. 98. §-a általános érvényű szabály, a fiatalkorúakra is vonatkozik. A fiatalkorú

is a Btk. 99. §-ban megjelölt módokon részesülhet mentesítésben, ám a fiatalkorúak
törvényi és a Btk.-nak a bírósági mentesítésre vonatkozó 126. §-ának rendelkezései
kedvezőbb elbírálásban részesítik a fiatalkorú elkövetőket. Ez szolgálja a Btk. 106. §
(1) bekezdésének minél szélesebb körű érvényesülését, a fiatalkorúak könnyebb és
gyorsabb reszocializációját.
9. táblázat. A fiatalkorú elkövető mentesítése
törvényi bírósági
- elzárás; jogerő
- közérdekű munka;
- pénzbüntetés;
- foglalkozástól eltiltás;
-járművezetéstől eltiltás;
- kitiltás;
- sportrendezvények látogatásá
tól eltiltás
kiutasítás büntetés végrehajtásának -
befejezése, végrehajtható
ságának megszűnése
felfüggesztett szabadságvesztés jogerő -
gondatlan vétség miatt szabad büntetés kitöltése, végre -
ságvesztés hajthatóságának megszű
nése
szándékos bűncselekmény miatt büntetés kitöltése, végre -
1 évet meg nem haladó szabad hajthatóságának megszű
ságvesztés nése
szándékos bűncselekmény miatt büntetés kitöltése, végre kitöltés után azonnal
1 évet meghaladó, de 5 évnél hajthatóságának megszű kérhető
nem hosszabb szabadságvesztés nése+3 év
5 évet meghaladó, de 10 évnél hajthatóságának megszű kérhető
nem hosszabb szabadságvesztés nése + 8 év
10 évet meghaladó szabadság hajthatóságának megszű kérhető
vesztés nése + 10 év
A törvényi mentesítésre a Btk. 100. §-a irányadó a fiatalkorúak körében is, a 126. §
(1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre figyelemmel. A fiatalkorúakra vonatkozó
speciális, a felnőttekéhez képest előnyösebb szabályok az alábbiak:
- felfüggesztett szabadságvesztés esetén a fiatalkorú az ítélet jogerőre emelkedé
sének napján mentesül:
ha a fiatalkorút szándékos bűncselekmény miatt egy évet meg nem haladó
szabadságvesztésre ítélték, a mentesülés a büntetés kitöltésének, illetve végre
hajthatósága megszűnésének napján áll be;
ha a fiatalkorút szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó, de öt
évnél nem hosszabb végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, a büntetés kitöl
tésének vagy végrehajthatósága megszűnésének napjától számított három év
elteltével mentesül.
A bírósági mentesítésnek a fiatalkorúak esetében kedvezőbb feltételei vannak,

ugyanis a törvény elhagyja az objektív feltételt, azaz nem köti várakozási időhöz
a bírósági mentesítést. Amennyiben a terhelt a törvény erejénél fogva nem mente
sült, akkor az a szabadságvesztés kitöltése után azonnal kérelmezhető, és érdemes
ség esetén alkalmazható a bíróság által kimondott mentesítés. A bíróság tehát csak
a fiatalkorú mentesítésre érdemességét vizsgálja a benyújtott kérelem alapján, így
ezáltal lehetővé válik, hogy a fiatalkorú a szabadságvesztés kitöltése után azonnal
mentesülhessen a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
Irodalom
Ambrus István: Az Alkotmánybíróság határozata az állatkínzás bűncselekménye és az

állatvédelmi bírsággal sújtandó cselekmények összefüggéseiről (A kétszeres értékelés
tilalmának érvényesülése a büntetőjog és a közigazgatási jog kontextusában). JeMa, 8.
(2017) 4., 5-17. o.
Ambrus István: A szabálysértési jog néhány aktuális kérdése - büntetöjogászi szemmel.
Közjogi Szemle, (2014) 4., 30-37., 37. o.
Ambrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról. A jogbiz
tonság elvét sértő büntetőjogi rendelkezés alaptörvény-ellenessége, valamint az alaki
és az anyagi bűnhalmazat eltérő megítélésének lehetőségei. Jogesetek Magyarázata,
(2015) 4., 5-16. o.
Ambrus István: Békés Imre korai munkáiról, lustum Aequurn Salutare, (2016) 3., 5-22. o.
Ambrus, István: Somé Thoughts on the Hungárián Criminal Sanctioning System. Jog
elméleti Szemle, (2016) 4., 2-10. o.
Androulakis, Nicolaos K.: Über den Prímát dér Strafe. Zeitschrift für die gesamte
Strafrechtswissenschaft, 108. (1996) 2., 300-332. o.
Aquinói Szent Tamás: A fejedelmek kormányzásáról. Ford.: Tudós-Takács János. Mária-
besnyö, 2016.
Auer Ádám: A diszpozitivitás jelentősége a társasági jogban. Magyar Jog, (2016) 7-8.,
395-396. o.
Austin, John: The Philisophy ofPositive Law. Ed.: Campbell, R. London, 1879.
Austin, John: The province ofjurisprudence determined. Eds: Campbell, D. - Thomas, P.
Dartmouth, 1998.
Balogh Ágnes-TÓTH Mihály (szerk.): Magyar Büntetőjog Általános rész. Budapest, 2015.
Barry, Kevin: The law of abolition. The Journal of Criminal Law & Criminology, 107.
(2017) 4., 521-559. o.
Beccaria, Cesare: A bűnökről és a büntetésekről. Ford.: Madarász Imre. Budapest, 2012.
Békés Ádám: Nemzetek feletti büntetőjog az Európai Unióban. Budapest, 2015.
Békés Imre: A gondatlanság a büntetőjogban. Budapest, 1974.
Békés Imre: Az új Btk. általános részéről. Rendőrségi Szemle, (1962) 2., 111-113. o.
Belovics Ervin - Gellér Balázs - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog I. Általános
rész. Budapest, 2012.
Belovics Ervin - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog 1. Általános Rész. Budapest,
2015.
Belovics Ervin: A halmazati büntetés. In Belovics Ervin - Gellér Balázs - Nagy
Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog I. Általános Rész. A 2012. évi C. törvény alapján.
Budapest, 2012.
354 Irodalom
Bentham, Jeremy: Oflaws in generál. Ed.: Hart, H. L. A. London, 1970.

Bentham, Jeremy: An introduction to theprinciples of morals and legislation. Eds: Burns,
J. H. - Hart, H. L. A. Oxford, 1996.
Bérces Kamilla: Összeférhetetlenség és együttalkalmazási tilalom a közszférában. HR &
Munkajog, (2016) 4., 19-22. o.
Berke Gyula: Kógencia és diszpozitivitás. Eltérő szabályozási lehetőségek az új Munka
Törvénykönyvében. HR & Munkajog, (2013) 10., 42-43. o.
Borbíró Andrea: „Three strikes and you’re out” Magyarországon - kriminálpolitikai raci
onalitás vagy szimbolikus jogalkotás? Acta Facultatis Politico-luridicae Universitatis
Scientiarum Budapestiensis De Rolando Eötvös Nominatae, (2008) 45., 165-179.
Carrara Ferenc: A büntető jogtudomány programja. Budapest, 1878.
Czédli-Deák Andrea: A fiatalkorú terheltek nagykorúsítása az amerikai büntetőeljárás
ban. Büntetőjogi Szemle, (2015) 3., 8-20. o.
Cséffán József: A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és magyarázata. Szeged,
2016. 440-445. o.
Csemáné Váradi Erika - Lévay Miklós: A fiatalkorúak büntetőjogának kodifikációs
kérdéseiről - történeti és jog-összehasonlító szempontból. Büntetőjogi Kodifikáció,
(2002) 1., 12-27. o.
Csúri András: A fiatal felnőttkor, mint büntetőjogilag releváns életszakasz. Doktori érte
kezés. Szeged, 2008.
Dan-Cohen, Meir: Decision Rules and Conduct Rules: On Acoustic Separation in Criminal
Law. Harward Law Review, 91. (1984) 3., 625-677. o.
Domokos Andrea: Törvényszegő fiatalok. In Belovics Ervin - Tamási Erzsébet - Varga
Zoltán (szerk.): Örökség és büntetőjog. Emlékkönyv Békés Imre tiszteletére. Budapest,
2011.
Elek Balázs: A közigazgatási eljárás - büntetőeljárás viszonya a ne bis in idem elvének
tükrében. JURA, (2016) 2„ 229-239., 229. o.
Elek Balázs: A bíró büntetéskiszabási szemléletének jogalkotói alakítása. Kriminológiai
Közlemények, 70. (2012) 20-33. o.
Elek Balázs: A halmazati büntetés. In Polt Péter (szerk.): Új Btk. Kommentár. 2. kötet,
Általános Rész. Budapest, 2013.
Elek Balázs: Három csapás kontra arányosság. Ügyészek Lapja, (2013) 3-4., 18-21. o.
Farmer, Lindsay: Punishment in the Rule of Law, 10-11. (megjelenés alatt).
Fayer László: Fayer László irodalmi hagyatékából. Jogtudományi Közlöny, (1909) 21.,
18Lo.
Feuerbach, Anselm von: Lehrbuch des gemeinen in Deutschland gültigen peinlichen
Rechts. 13. Aufl. Giessen, 1840.
Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. Budapest, 1933.
Fletcher, George P.: Rethinking Criminal Law. Boston, 1978.
Földvári József: A büntetés tana. Budapest, 1970.
Irodalom 355
Földvári József: A büntetőjogi jogkövetkezmények tana. In Békés Imre - Földvári

József - Gáspár Gyula - Tokaji Géza: Magyar büntetőjog általános rész. Budapest,
1980. 319. o.
Freeman, Michael D. A.: Lloyd’s introduction to jurisprudence. 6th ed. London, 1994.
Frister, Helmut: Strafrecht Allgemeiner Teil. München, 2008.
Gaiderné Hartmann Tímea: Elektronikus adatok ideiglenes és végleges hozzáférhetet
lenné tétele - egy új jogintézmény első évei. Magyar Jog, (2015) 2., 106-115. o.
Gál István László - Szűcs András: A büntetések. In Polt Péter (föszerk.): Új Btk.
Kommentár. 2. kötet, Általános rész. Budapest, 2013.

Gallas, Wilhelm: Gründe und Grenzen dér Strafbarkeit: Gedanken zum Begriff des
Verbrechens. Heidelberger Jahrbücher, 9. (1965) 1-16. o.
Garret, Brandon-Jakubow - Alexander-Desai, Ankur: The american death penalty
decline. The Journal of Criminal Law & Criminology, 107. (2017) 4., 561-616. o.
Geller Balázs - Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. Budapest, 2017.
Geller Balázs - Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. 2. kiadás.
Budapest, 2019.
Geller Balázs - Ambrus István: Fennmaradó kérdőjelek a büntetőjogi bűnszervezet-foga
lom alkotmányossága körül. In Barabás A. Tünde - Vókó György (szerk.): A bonts
bona discere: Ünnepi kötet Belovics Ervin 60. születésnapja alkalmából. Budapest, 2017.
Gellér Balázs József: A terrorizmus elleni harc egyes kérdései az anyagi büntetőjog
szemszögéből. In Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi kötet. Budapest,
2004. 241-263. o.
Gellér Balázs: A „büntetés” fogalma az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről
szóló Egyezmény 7. Cikkének 1. bekezdésében. Magyar Jog, 44. (1997) 2., 105-107. o.
Geller Balázs: Büntetéskiszabás Magyarország negyedik Büntető Törvénykönyvében.
Jogtudományi Közlöny, (2015) 2., 69-78., 75. o.
Geller Balázs: Gondolatok a büntetőjog jelentőségéről a szervezett bűnözés elleni fellé
péssel kapcsolatban. In Gellér Balázs - Hollán Miklós (szerk.): A szervezett bűnö
zés arcai. Budapest, 2004.
Grád András - Weller Mónika: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve.
Budapest, 2011.
Gray, Anthony: Mandatory Sentencing Around the World and the Need fór Reform. New
Criminal Law Review, (2017) 3., 392-412. o.
Grotius, Hugó: A háború és a béke jogáról. Ford.: Haraszti György et al. Budapest, 1999.
Gúla Krisztina Petra: Bűnhödés bűnösség nélkül - a kényszergyógykezelés patológiája
a hazai szabályozás és nemzetközi tapasztalatok tükrében. Magyar Jog, (2018) 7-8.,
401-406. o.
Györgyi Kálmán - Bárd Károly: A pénzbüntetés és a kodifikáció. Jogtudományi Közlöny,
(1978) L, 10-17. o.
Györgyi Kálmán: Büntetések és intézkedések. Budapest, 1984. 199.
356 Irodalom
Harmati Judit - Kiss Árpád Lajos: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a kétsze
res értékelés tilalmáról (Az adóbírság és a büntetőjogi elítélés együttes alkalmazásá
nak megítélése. JeMa, 1. (2016) 4., 63-68. o.
Hart, H. L. A.: Punishment and responsibility (essays in the philosophy of law). Oxford,
1968.
Hart, H. L. A.: Prolegomenon to the Principle of Punishment. Proceedings of the
Aristotelian Society, 60. (1959) 1-26. o.
Hart, H. L. A.: Essays in jurisprudence and philosophy. Reprint. Oxford - New York,
1993.
Hart, H. L. A.: The concept oflaw. 2nd ed. Oxford, 1994.
Hazafi Zoltán: Együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség. In Hazafi Zoltán (szerk.):
A közszolgálati tisztviselői törvény magyarázata. Kézirat. Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség, h. n., 2012. 183-185. o.
Hegedűs István - Juhász Zsuzsanna - Karsai Krisztina - Katona Tibor - Mezőlaki
Erik - Szomora Zsolt - Törő Sándor: Kommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló
2012. évi C. törvényhez. Budapest, 2013.
Hegel, Georg Wilhelm Friedrich: A jogfilozófia alapvonalai. Budapest, 1971.
Hollán Miklós: Az új Büntető Törvénykönyv. In Jakab András - Gajduschek György
(szerk.): A magyar jogrendszer állapota. Budapest, 2016. 344-384., 382. o.
Hollán Miklós: Vagyonelkobzás - bűncselekményekből eredő vagyon elvonása. Budapest,
2008.
Jescheck, Hans-Heinrich: Lehrbuch des Strafrechts, Allgemeiner Teil. 3rd ed. Berlin, 1978.
Jójárt Eszter: Diszpozitivitás a régi és az új Polgári Törvénykönyvben. Magyar Jog,
(2014) 12., 673-685., 674. o.
Juhász Andrea Erika: A kínzás, az embertelen, a megalázó bánásmód tilalma a fogvatar-
tottakkalszemben. PhD értekezés. Szeged, 2016.
Juhász Zsuzsanna: A büntetések. In Karsai Krisztina (szerk.): Kommentár a Büntető
Törvénykönyvhöz. Budapest, 2013.
Kabódi Csaba - Mezey Barna: Büntetési elméletek. Módszertanifüzetek, (1985) 1., 42-55. o.
Kant, Immánuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Ford.: Berényi Gábor.
Budapest, 1991.
Karsai Krisztina: Az alapelvek rendszere az európai büntetőjogban. MTA értekezés.
Szeged, 2015.
Kelsen, Hans: Introduction to the problems of legal theory: a translation of thefirst editi-
on of the Reine Rechtslehre or Pure Theory of Law. Trans.: Paulson, B. L. - Paulson,
S. L. Oxford, 1934.
Kelsen, Hans: General theory of law and State. Trans.: Wedberg, A. New York, 1961.
Kelsen, Hans: General theory of norms. Trans.: Hartney, M. Oxford, 1991.
Kelsen, Hans: Reine Rechtlehre. Wien, 1934.
Király Tibor: Büntetőítélet a jog határán. Budapest, 1972.
Irodalom 357
Kis Norbert: Az állami jogérvényesítés és a közigazgatási büntetés dilemmái. Budapest,

2018.
Kis Norbert: 3.2. A büntetések. In Kis Norbert (szerk.): Büntetőjog I. Az anyagi büntető
jog általános része. Büntetőjogi ismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára.
Budapest-Pécs, 2011. 180-181. o.
Kisi aludi András: Kogencia vagy diszpozitivitás a társasági jogban. Gazdaság és Jog,
(2006) 8., 3-5. o.
Kondorosi Ferenc - Ligeti Katalin (szerk.): Az európai büntetőjog kézikönyve. Budapest,
2008.
Kónya István: A három csapás bírói szemmel. Magyar Jog, (2011) 3., 129-135. o.
Lévay Miklós: Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a fiatalkorúakkal
szembeni halálbüntetés és a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés alkotmányel
lenességéről. Jogtudományi Közlöny, (2013) 12., 593-600. o.
Lévay Miklós: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a T. P. and A. T. v. Hungary
ügyben. In Chronowski Nóra - Pozsár-Szentmiklósy Zoltán - Smuk Péter - Szabó
Zsolt (szerk.): A szabadságszerető embernek - Liber Amicorum István Kukorelli.
Budapest, 2017. 550-563. o.
Ligeti Katalin: A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási törvényének koncepciója.
Büntetőjogi Kodifikáció, (2006) 2., 21-38. o.
Márton Éva - Princz Adrienn - Vajcs Nikoletta: A szabadságvesztésre ítéltek választó
joga. Börtönügyi Szemle, 27. (2008) 4., 57-63. o.
Mészár Róza: A halmazati büntetés. In Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog.
Kommentár a gyakorlat számára. I. kötet. Budapest, 2013.
Mezey Barna: A börtönügy kezdetei (Adalékok a szabadságvesztés történetéhez). In Deák
Ferenc - Palló József (szerk.): Börtönügyi kaleidoszkóp. Ünnepi kötet dr. Lőrincz
József 70. születésnapja tiszteletére. Budapest, 2014. (Börtönügyi tanulmányok 1.)
112-121.0.
Nagy Ferenc: A fiatalkorúak büntetőjoga reformjának szükségességéről. Magyar Jog,
(1994) 5., 289-290. o.
Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Második, átdolgozott kiadás. Budapest,
2010.
Nagy Ferenc: A szankciórendszer. Jogtudományi Közlöny, (2015) 1., 1-15., 7. o.
Nagy Ferenc: Az európai börtönnépességről. Börtönügyi Szemle, (2016) 3., 19-21. o.
Nagy Ferenc: Intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében. Budapest, 1986.
Nagy Marianna: Quo vadis Domine? Elmélkedések a szabálysértések helyéről a 2012. évi
szabálysértési törvény kapcsán. Jogtudományi Közlöny, (2012) 5., 217-226., 225. o.
Orosz Noémi: Az Alkotmánybíróság határozata az összbüntetésről. A jogbiztonság és
a visszaható hatály tilalmának kérdésköre a különböző büntetőtörvények hatálya
alatt kiszabott büntetések összbüntetésbe foglalhatóságának kérdésében. Jogesetek
Magyarázata, (2019) 2-3., 11-18. o.
358 Irodalom
Platón: Gorgiasz. Ford.: Horváth Judit. Budapest, 1998.

Platón: Törvények. Kövendi Dénes fordítását átdolg.: Bolonyai Gábor. Budapest, 1998.
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok az új választójogi szabályozásban. MTA Law
Work ing Papers, (2014) 16., 1-11. o.
Puppe, Ingeborg: Idealkonkurrenz und Einzelverbrechen. Logische Studien zum Verhaltnis
von Tatbestand und Handlung. Berlin, 1979.
Rendeki Sándor:/! büntetés kiszabása. Enyhítő és súlyosító körülmények. Budapest, 1976.
Roxin, Claus: Strafrecht, allgemeiner Teil. Bánd I. 2. Auflage. München, 1992.
Sípos Ferenc: A kényszermunka tilalma és a beleegyezés kérdése a közérdekű munka
büntetés kapcsán. Magyar Jog, (2017) 1., 33-37. o.
Stewart, Hamish: The Wrong of Mass Punishment. Criminal Law and Philosophy, (2018)
1., 45-57. o.
Szokolay István: Büntető Jogtan. A ’ codificatio és tudomány legújabb elvei szerint, külö
nösen biráink ’s ügyvédeink számára. Pest, 1848.
Szüts Márton: Az EK Bíróság joggyakorlatának erősödő befolyása a nemzeti büntető
jogokra. In Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi Kötet. Budapest, 2004.
The European Commission and European Court of Humán Rights: Yearbook of the
European Convention on Humán Rights. The Greek case. Report of 5 November 1969.
Tóth Mihály: A büntetőjogi jogkövetkezmények. In Belovics Ervin - Nagy Ferenc -
Tóth Mihály: Büntetőjog I. Általános rész. Harmadik, hatályosított kiadás. Budapest,
2015. 379. o.
Tóth Mihály: Az új Btk. bölcsőjénél. Magyar Jog, (2013) 9., 525-534., 530. o.
Tóth Mihály: Utak, ösvények és „csapások” a visszaesés büntetőjogi szabályozásában. In
Belovics Ervin - Tamási Erzsébet - Varga Zoltán (szerk.): Örökség és büntetőjog.
Emlékkönyv Békés Imre tiszteletére. Budapest, 2011.
Tóth Mihály: Vélemények és várakozások. In Hack Péter (szerk.): Hagyomány és megúju
lás a büntetőjogban. Budapest, 2013.
Unger Anna - Halász Péter - Salát Orsolya: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának
ítéleteiből. Fundamentum, (2012) 1., 102-104. o.
Vámbéry Rusztem: Büntetőjog. Budapest, 1913.
Varga Zsófia: Az Európai Bíróság ítélete az Akerberg Fransson-ügyben. A ne bis in idein
mint az EU Alapjogi Karta és az EJEE által biztosított elv. JeMa, 4. (2013) 4., 68-78. o.
Vaskuti András: Az életkor és a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések az új Btk.-ban.
Jogtudományi Közlöny, (2015) 4., 173-182. o.
Vitiello, Michael: Three strikes: can we return to reality? Journal of Criminal Law and
Criminology, (1997) 2., 395-481. o.
Vókó György: A mentesítés, a Btk. és az új Bv. tv. összefüggései. Jogtudományi Közlöny,
(2015)3., 125-132. o.
Irodalom 359
Wessels, Johannes: Strafrecht Allgemeiner Teil. Die Straftat und ihr Aufbau. Heidelberg,
1994. 234. o.
Wiener A. Imre: A ne bis in idem elv érvényesítéséről. Büntetőjogi Kodifikáció, (2003)
1-2., 62-68. o.
Zimring, Franklin E. - Hawkins, Gordon - Kamin, Sam: Three Strikes and Youre Out in
California. Punishment and Democracy. Oxford - New York, 2001.
Zlinszky János: Római büntetőjog. Budapest, 1995. 3. o.
Tárgymutató
abolicionista mozgalom, abolíció 98, diszpozitív szankciós szabály 76, 84,

104,105 85, 184, 248
abszolút határozott szankció 71, 72, 87, due process (megfelelő, tisztességes
91,92, 173, 279 eljárás) 19
abszorpció elve 97, 241, 242 egyezség a bűnösség beismeréséről
adhéziós eljárás 223 266, 267, 347
alaki halmazat: 30. 97. egységes intézkedés 199, 343, 348
anyagi halmazat: 240. 246. elektronikus adat végleges hozzáférhe
arányosság elve 159, 292 tetlenné tétele 76, 84, 88, 198, 224
aszperáció elve 97, 241, 243, 244, 257 elévülés 207, 218, 271, 332
beszámítási szabályok 301 elkobzás 76, 84, 88, 198, 215, 220, 341
beszámítási képesség 225, 227, 235, 264 elkövetési eszköz 216, 220, 282
bűnismétlés 135, 184, 245, 268, 302 ~i tárgy 194, 258, 275, 287, 296,
-szervezet 20, 75, 120, 125, 135, 300, 324
153, 176, 184, 222,281 előélet
-szövetség 136, 222, 238, 265, 281, büntetett ~ 235, 240, 308, 310, 313,
285, 294, 298,328 349
-ügyi nyilvántartás 154, 308 büntetlen - 201, 235, 246, 308,311,
-ügyi felügyelet 301, 302 325
büntetés elrettentési elmélet 62 sk.
- célja 16, 61, 65, 68, 86, 109, 125, elzárás 79, 119, 124, 130, 159, 244, 262
134 együttalkalmazási tilalmak 76, 81, 89,
- enyhítése 75, 90, 232, 261, 264 117
-kiszabási szabályok 231, 247, 248, előzetes fogvatartás 145, 153, 301, 342,
285 349
mellék- 76, 117, 191 EngeZ-teszt, -kritériumok 25,41
korporális ~ 111, 113 enyhítő körülmények 86, 91, 123, 231,
pénz- 85, 118, 166 skk., 244, 336 233
skk. európai elfogatóparancs 34, 303
tettarányos ~ 64, 131, 168, 242 felező kedvezmény 134, 137, 160, 276
büntethetöségi akadály 52, 220, 234, felnőtt kor 323
251 felróhatóság 198
concausa (közreható ok) 151 feltételes elítélés 83, 148, 203, 340
cselekmény-orientáltság 58, 59 feltételes szabadságra bocsátás 83, 92,
defacto kógencia 80, 87, 89, 169, 173 133, 154, 160, 240,334 skk.
dialektikus egyesítő elmélet 68
362 Tárgymutató
feltételes ügyészi felfüggesztés 84, 199, kvázi halmazat: 147, 241, 257
210, 342 látszólagos kógencia 87, 89
fiatalkor 84, 235, 321 legalitás 21
foglalkozástól eltiltás 91, 171, 194, 282 lényeges elem megközelítés (essenfial
van Esbroeck-teszt 29, 37, 40 element approach) 39
gondatlanság (luxuria vagy negligentia) letartóztatás 153, 160, 164, 301, 349
150,232, 236 lex imperfecta 240
halálbüntetés 61, 74, 78, 95, 98, 117, 233 megrovás 199, 328
halmazati büntetés: 240, 346 A/ewc/oza-teszt 19
három csapás (three strikes) 92, 123, mentesítés
138, 245, 250, 279 bírósági ~ 311, 313, 319
házi őrizet 301, 302 kegyelmi ~ 311, 314
hivatalos személy 192, 194,233,235. törvényi ~ 311, 312
időskor 235 mérsékelt kumuláció 241
javítóintézeti nevelés 84, 199, 316, 327, monista, dualista szankciórendszerek
343 70
járművezetéstől eltiltás 81, 83, 94, 174, munkahely 161
175-183 ne bis in idem (kétszeres büntetés tilal
jóvátételi munka 82, 207, 272, 282, 316, ma) 25, 26 skk., 209, 272
327, 342 neo-abszolút elmélet 67
katonai büntetés 82, 88, 130 Nestor-teszt 18
~i rendfokozat 82, 193 Nilsson-teszt 45
~i szankció 82, 88 nulla poena sine culpa 215, 226
~i szolgálat 18 nullum crimen sine lege 21, 293
kegyelem 52, 138, 140, 155, 311, 315 nulla poena sine lege 21, 229, 293, 316
kényszergyógykezelés 89, 225, 269, 301 orientáló szankciós szabály 85
kétszeres eljárás (dual proceedings) 26, összbüntetés 120, 145, 147, 252, 271,
31,43, 45 346
kínzás, embertelen és megalázó bánás parifikáció elve 262
mód 97, 104, 111, 139, 190 pártfogó felügyelet 199, 210, 342
kitiltás 184, 191,261,281,337 Pekingi szabályok 323
kiutasítás 80, 89, 186, 320, 338 poena ordinaria 119, 243, 275
kógens szankció 85, 87, 89 prevenció
középmérték 86, 238 generális ~ 62, 202
közügyektől való eltiltás 82, 156, 171, speciális ~ 62, 66, 159, 200, 206
191,245, 261,319, 336 pszichológiai kényszer elmélete 62, 64
közérdekű munka 161, 170, 180, 335 próbára bocsátás 83, 176, 202, 213, 328,
közveszélyt okozó cselekmények 226 340
közvetítői eljárás 212, 326 proporcionalitás (tettel arányos bünte
kumuláció 241, 246 tés) 58
Tárgymutató 363
rendfokozatban visszavetés 82 szándék 39, 232, 236

reparáció 22, 68, 223 - egyenes (dolus directus) 232
rés iudicata 43 - eshetöleges (dolus eventualis) 232
sajtótermék 88, 197, 218 személy elleni erőszakos bűncselek
sportrendezvények látogatásától való mények 225, 245, 249, 277
eltiltás 185, 312, 319, 332 társadalomra veszélyesség 89, 93, 194,
súlyosító körülmények 231-238 200, 231,268
szabadságvesztés társas (többes) bűnelkövetés 238, 286,
életfogytig tartó ~ 120, 123, 125, 294, 297
132 tevékeny megbánás 212,236, 264,282,
felfüggesztett - 123, 149-155, 160, 326
162,166 /reoZwertt-ideológia 67
határozott tartamú - 120, 134-137, Turansky-teszt 50
143, 147, 169 ugyanazon cselekvőség elmélet (same
tényleges életfogytig tartó - conduct approach) (idem factum)
(TESZ) 120, 137, 144, 157 39
végrehajtandó - 123, 133, 135, 145, ultima ratio elv 73, 291
147, 153 utilitárius elméletek 62, 65
- generális maximuma 72, 238, Übermafiverbot (szükségességi-ará-
243, 282, 285 nyossági teszt)
-generális minimuma 72, 120, 135, vagyonelkobzás 76, 84, 88, 117, 282
239, 262, 263, 277, 330 skk„ várakozási idő meghosszabbítása 82
347 végrehajtási fokozatváltás 131
-speciális maximuma 118, 120 Zolotukhin-teszt 25, 29, 30, 39, 40
- speciális minimuma 72, 120 sk.,
239
A magyar büntetőjog általános tanai I. című könyvünknek a bevezető tanokat
és a bűncselekménytant feldolgozó részét követően most a második kötetet
nyújtjuk át az olvasónak, mely a büntetéstant tárgyalja. Munkánkban alapvető
en követtük a kapcsolódó büntetőjogi tankönyvírás hagyományait, így a bün
tetőjogi jogkövetkezmények elméleti kérdéseit, a büntetés jogalapját és célját,
az egyes büntetési és intézkedési nemeket, a büntetéskiszabást, a mentesítést
és a fiatalkorúak szankciós szabályait egyaránt bemutatjuk a kötetben.
A tradicionálisnak mondható rendszerezés mellett ugyanakkor számos helyen
újszerű megközelítést alkalmaztunk. így a korábbi tankönyv- és kommentár
irodalomban olvashatónál mélyrehatóbban tekintjük át például a büntetés
fogalmát a jogirodalomban és a nemzetközi bíróságok gyakorlatában, az élet
fogytig tartó szabadság vesztés emberi jogi vonatkozásait, a korporális bünteté
sek tilalmát, valamint a ne bis in idem elvének szankciótani vetületeit. Szintén
a szokásosnál nagyobb terjedelemben foglalkozunk a szankciók ún. együttal
kalmazási tilalmaival, továbbá bevezetjük és saját kutatásunkon alapuló rend
szerezéssel alkalmazzuk a szankciórendszerre a diszpozivitás és a kógencia
kategóriáit.
Reméljük, hogy e kötet nem csupán a büntetőjogot elsajátítani óhajtó joghall
gatók tankönyve lesz, hanem a szankciós szabályokkal munkájuk során foglal
kozó elméleti és gyakorlati jogászok kézikönyvéül is szolgálhat. Ezen az úton
halad tehát tovább az „ELTE iskola”, és bízunk abban, hogy hamarosan a bün
tetőjog különös részének feldolgozásával válhat teljessé a sorozatunk.

Gellér-Ambrus-Vaskuti - A Magyar Büntetőjog Általános Tanai II. Büntetéstan (2019)

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Gellér-Ambrus-Vaskuti - A Magyar Büntetőjog Általános Tanai II. Büntetéstan (2019)

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

ELTE Jogi Kari Tankönyvek

Geller Balázs - Ambrus István - Vaskuti András

ELTE EÖTVÖS KIADÓ

Sorozatszerkesztő: VARGA ISTVÁN

© Szerzők, 2019, 2021

ISBN 978 963 312 312 6

Felelős kiadó: az ELTE Eötvös Kiadó ügyvezető igazgatója

I. A jogkövetkezmények fogalma és helye a büntetőjog rendszerében..................................13

II. A büntetés jogalapja és célja.................................................................................................. 57

III. A büntetési nemek.................................................................................... 117

IV. Intézkedések........................................................................................................................ 197

V. A büntetés kiszabása.......................................................................................................... 231

VI. Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények és a mentesítés........................ 307

VII. A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok..............................................................................321

Budapest, 2019. október

I. Bn. a büntetötörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről

EJEE Emberi Jogok Európai Egyezménye

1. A szankció központi jelentősége......................................................................................................................... 13

1. A szankció központi jelentősége

A büntetőnormák elsődleges sajátossága az, hogy definícióként fogjuk fel őket.

6 Kelsen. Hans: Reine Rechtlehre. Wien, 1934. 26. o.

2. A büntetőjogi szankció fogalma

A büntetésről beszélhetünk tág és szűk értelemben is. Tág értelemben az alább

annak természetéből fakadóan egyébként viszonylag ritka - az elkövetőre (elítéltre)

12 Kennedy v. Mendoza-Martinez (1963).

A büntetés fogalom egyik legprominensebb számbavétele Hart nevéhez fűző­

Androulakis pedig a következő büntetés-definíciót javasolja:

A büntetés törvény által szabályozott szigorú, megbélyegző és fájdalmas bánásmód,

Androulakis definícióját az alábbiakban foglalhatjuk össze. A büntetés olyan jog­

Hart és Androulakis definíciója közötti nyilvánvaló különbség a büntetés stigmati-

cselekmény erkölcsi, az adott jogrendszerben meglévő moralitás alapján ítélhető meg.

16 Kennedy v. Mendoza-Martinez, 372 U.S. 144 (1963).

1951-ben, és 1953-ban nem jelent meg a sorozóbizottság előtt. Majd Csehszlovákiába

'• Austin v. United States. 509 U.S. 602 (1993).

tőeljárás során inter alia elítélték a közszemérem megóvásáról szóló szövetségi

adott jogintézmény alkalmazása csak egy bűncselekmény miatti elítéléshez kapcso­

a) A büntetőjogi szankció fogalma az EJEB gyakorlatában

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 7. cikkének judi-

kapcsolatos bűntettekért. Intézkedésként a Kábítószer kereskedelemről szóló 1986-os

Az EJEB ezek után megállapította, hogy az elkobzási utasítást a büntetőítélet után,

vitatott - a negyedik pont alatt felvetett jellegzetességet vizsgálva hogy az ügyben

21 Jamil v. Francé, 1995, Application no. 15917/89.

az angol Korona Bíróság (Crown Court) a fő tárgyalást követő külön eljárásban

22 BVerfGE 26, 186 (204); 45, 346 (351).

Az EJEB azonban egy cselekmény bűncselekmény jellegét és így a rá adott

Vagyis az EJEB a 6. cikk (1) bekezdése szerint értelmezett „büntetőjogi vád”,

b) A ne bis in idem elve

Európa Tanácsi egyezmények és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata

Elsőként - az Európa Tanács keretei között elfogadott egyezmények közül - az

30 Uo. para. 107.

a ne bis in idem elv alkalmazásában a problémát az idem értelmezése jelenti. A nemzet­

Valójában az EJEB is e két szempont között egyensúlyozott, azzal, hogy számos

valósít meg (jármű feletti uralom elvesztése és gondatlanságból okozott testi

34 Uo. para., 13.

a büntetések nem halmozódtak, hanem a súlyosabb büntetésbe a második ügyben

Az igazi probléma azonban a közigazgatási és büntetőeljárás megkettőződé­

47 Békés Ádám: Nemzetek feletti büntetőjog az Európai Unióban. Budapest, 2015.

a büntetőbíróság veszélyes körülmények között okozott gondatlan testi sértés miatt

Az Európai Unió és a ne bis in idem első évei dióhéjban

a büntetőeljárást, melynek célja a párhuzamos büntetőeljárások elkerülése. Az Unió

Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen

” Antikorrupciós Egyezmény 10. cikk (1).

azokat a bűncselekményfajtákat, amelyek tekintetében a fenntartást érvényesíte­

lehetne kiválasztani, és kifejti, hogyan kellene felülvizsgálni a ne bis in idem elvére

A büntetés fogalom egyik legprominensebb számbavétele Hart nevéhez fűző

Androulakis definícióját az alábbiakban foglalhatjuk össze. A büntetés olyan jog

adott jogintézmény alkalmazása csak egy bűncselekmény miatti elítéléshez kapcso

a ne bis in idem elv alkalmazásában a problémát az idem értelmezése jelenti. A nemzet

Az igazi probléma azonban a közigazgatási és büntetőeljárás megkettőződé

azokat a bűncselekményfajtákat, amelyek tekintetében a fenntartást érvényesíte

4. cikk alkalmazásakor a 6. cikk (1) bekezdése szerinti „büntetőjogi vád” értelmezé

fenntartást fűztek a 4. cikkhez, amely csak bűncselekményekre tette azt alkal

-többek között egyrészt kábítószer-kereskedelemből származó pénzösszegek vala

társasággal szemben alkalmazták, míg az említett büntetőeljárások valamely termé

jogerős büntetőítéletet hoztak, amennyiben ez az elítélés - az elkövetett bűncselek

Hazánkban Szabó András a halálbüntetésről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határo

indokolt lehet. A bűn büntetést érdemel, és a büntetés rendeltetése a jogi és az erköl

Abszolút elméletek Relatív elméletek Vegyes vagy közvetí

Filozófiai alapjuk indeterminizmus determinizmus mindkét alap kizáróla

A Prins, Grammatica, valamint Ancel nevével fémjelzett új társadalomvédel

s a generális prevenciót sem célként, mint inkább a büntetés kívánatos következménye