Dr.

Sárvári György
tanácsadó és szervezet­
fejlesztő', a Neosys Kft.
ügyvezetó'je. Az Eötvös
Loránd Tudomány­
egyetemen szerzett dip­
lomát pszichológia
szakon, majd a Debre­
ceni Egyetemen pszicho­
lógiai tudományokból
doktorált. Késó'bb
0.1). szervezetfejlesztő' és szupervízori-coach
ismeretekkel bővítette tudását Amszterdamban.

Rendszeresen tart előadásokat és szemináriu­

mokat magyar és külföldi egyetemeken, illetve
konferenciákon a tapasztalati tanulás, a tanuló
szervezet és a coaching témakörében. Emellett
publikál is: a tapasztalati tanulásról szóló könyve,
a Metalépés 1999-ben, A belső harcos útja című
coaching kézikönyve 2009-ben jelent meg.

Munkatársaival az úgynevezett döntésközpontú

coaching iskoláját képviselik, amelynek leg­
fontosabb célja, hogy a vezető rendszerben lássa
a döntésben elfoglalt szerepét és felelősségét,
és a coach segítségével létrehozzon egy egyértel­
mű, belső meggyőződéseit is tükröző olvasatot
a helyzetéről, ami hozzásegíti az elkötelezett
döntéshez.

A szakember mindemellett hosszú évek óta fog­

lalkozik szabad stílusú harcművészettel edzőként
is. 2011 óta a magyar női vízilabda-válogatott
coacha, a csapattal részt vett a londoni olimpián,
ahol a negyedik helyet szerezték meg.

A szerzőről bővebb információ: www.neosys.hu

A B ELÜ LR Ő L IRÁNYÍTOTT EM B ER
 Sárvári György

SÉMATÖRÉS

A BELÜLRŐL IRÁNYÍTOTT EMBER

H Á T T É R K IA D Ó
Budapest
Alapítva 1987-ben
 © Sárvári György, 2013
© Háttér Kiadó, 2013

A borítót és a kötetet tervezte:

Gelányi Mariann

B első coach: P u ty i és P ip i
 TARTALOM
Bevezető: Mikor, ha nem most? 7
Londoni olimpia: A séma törés 10
EN ERGIARABLÓ
JÁ TSZM Á K 15
Bevezetés 17
Menekülés az egyszerűségbe 19
Az energia nem konzerválható
22
Az irányítás biztonsága 27
Hatalmi szédület 34
A nő síró lelke 38
Az ökölbe zárult női lélek 42
„Érzéketlen vagyok, m int a
pokróc...” 46
Amikor nem változik semmi 50
Kapcsolatok hálójában 55
Két életút, egyazon pálya 61
„Nem érdemiem m eg...” 66
„Sohasem leszek olyan, mint az
anyám” 72
Ö rök gyermekek 76
Kamaszarcú férfi 80
ÉBREDÉS 83
Bevezetés 85
Az átverés önpusztító hatása 92
Mágikus gondolkodás 95
Hogyan ébred fel bennünk
az erő? 101
A negatív spirál megtörése 105
A meditáció ereje 109
Miből merítesz erőt? 112
Paradox aktivitás vagy
káoszcselekvés 115
Kitörés a „vörös óceánból”:
a flash 120
Célok, határok és a fejlődés
szabadsága 125
--------- 5
Elfogadod magad? - Mary Cohr
emlékére 129
F.lég éles vagy? 133
Tolerancia vagy elfogadás? 137
Tudattalan hullámvasút 141
Lefagyasztott érzések 144
A nutellás kalácstól a vezetés
művészetéig 151
A BELÜLRŐL IRÁN YÍTO TT
EM BER 155
Bevezetés 157
A belülről vezetés 158
Együttműködés az éltető
áramlatokkal 159
Bármi megtörténhet, hogyha
hagyod 166
Sématörés - A nem cselekvés
filozófiája 170
Dimenzióváltás 174
Intellektuális kívülállás 179
Kétfajta figyelem 184
Tudatos teremtés 191
Döntés előtti csönd 195
Ól mos fáradtság 201
Szinkronicitás - Léteznek
hétköznapi csodák? 204
Érzelemmentes vezetés 201
Belső készenlét 216
Sorsfordító sejtések 219
A ib o ly á n , mint egy ősfa 222
A ki nem m ondott gondolatok
ereje 226
Mi döntünk mindenről,
még a halálunkról is 230
„Elveszítettem a belső hangom at”
234
Lineáris emelkedés vagy
fenntartható szerpentin? 238
A TEST A LÉLEK NYELVE 243 Egyszer talán sikerülni fog... 352
Bevezetés 245 Bűntudat, szégyen, mint
A test redoibe zárt félelem 246 marhabélyeg... 356
M inden energia 250 Megbocsátás 359
Testi tünetek kapcsolódása az A pozitív gondolkodás, önmagunk
életünkhöz 253 legyőzése és a szenvedés 362
A testünk emlékezik a szenvedésre Két út A félisten és a remete 365
258 Szelíd elengedés 367
A testünk beszél helyettünk 263
Időutazás 267 DÖNTÉS, SZEN VED ÉLY,
COACHING 371
IDŐZÍTÉS, RITMUS, Bevezetés 373
JELENLÉT 271 Az élet vadság - A coaching szintén
Bevezetés 273 374
Lepereg a homok 274 A távolság és a közelség
Hagakure: A levelek alatt 278 szabályozása a coachingban 377
Először csak egy apró csúsztatás... Energiaszabályozás,
282 kommunikáció, testi jelenlét
Fordulóponton: A szorongástól a coachingban 384
a pozitivitásig 285
Fekete lyukak az életvonalban 288 A SPORT ÉS ÖNM AGUNK
Előrelépés a bizonytalanba 293 M EG H A LA D Á SA 391
Ébredés után 296 Bevezetés 393
Minden, ami megtörténik velem, Sport és üzlet, avagy az élsport,
üzenetet hordoz 301 a coaching és a láthatatlan világ
Behunyt szemmel ugrás a mélybe kapcsolata 394
305 Alternatív energiagazdálkodás 398
Elakadás, zavar, káosz... 404
AZ EG YSÉG EREJE 311 Mélységélesség 407
Bevezetés 313 Olyan vagyok, amilyennek látsz
FLAME India ezer arca 315 engem 412
A kritikus tömeg és a századik Megérintett állapotban 416
majom 328
Kitörési pont 332 A MECCS ELŐ TT ÉS UTÁN 421
Metszéspont 335 Coaching a magyar női vízilabda­
Az egység ereje 339 válogatottal 423
A csapat visszajelzései 426
AZ ELENGEDÉS TÖRVÉNYE 341
Bevezetés 343
Elengedés nélkül minden
ismétlődik 344
Magányos megkapaszkodás, vagy
az elengedés szabadsága 349

— — 6
 BEVEZETŐ:
MIKOR, HA NEM MOST?

Mi tesz egy személyt, egy rendszert nyitottá és életképessé?

Mi tesz minket fejlődőképessé?
Talán meglepő, de egyetlen dolog, a problématu­
dat, a probléma iránti nyitottság. Ha képes vagyok a sa­
ját működésemet kritikusan nézni és teret adni a velem
szemben felmerülő visszajelzéseknek, akkor van egyedül
esélyem a változásra. A nyitott struktúra fejlődik, a zárt
rendszer meghal. Amikor egy személy önmagába fordul,
egy rendszer bezárul és minden működésére irányuló kér­
dést elutasít, hanyatlani kezd. Ez a hanyatlás lehet a hata­
lom csúcsán, mint a Római Birodalomban. A birodalom
bukásának oka a történészek szerint, hogy a császárság utol­
só évszázadaiban eltűnt minden köztársasági jelleg, alkot­
mányos látszat, és az uralkodó nyílt és korlátlan önkény­
uralmat valósított meg. Az uralkodó „úrnak és istennek”

7
(dominus et deus) címeztette magát, innen a dominátus
elnevezés.
Az önkényuralom a személyiségben kezdődik, amikor
valaki bezárul a saját világába, saját képzeteinek a csapdá­
jába, önnön kikezdhetetlen és karcolhatatlan nagyságá­
nak illúziójába, a saját énképének megkérdőjelezhetetlen
helyességébe. Nincs belső kétely, nincs vívódás, vagy ha
mégis, akkor mindig adódik egy szolgalelkű támogató,
aki feloldja a bizonytalanságot. A kritika hiánya, a való­
di visszajelzés elmaradása, a problémától való elzárkózás,
a nagyság elvesztésétől való félelem foszt meg minket attól,
hogy fejlődjünk. Amikor nincs belső megingás és kétely,
de van hangos sikersztorizás, akkor a legnagyobb a baj, ez
a hanyatlás kezdete.
Vajon te hogyan vagy ezzel? Van belső kérdés, bizony­
talanság benned? Adsz helyet, megteremted a lehetőségét
a hozzád közel állóknak arra, hogy visszajelzést adjanak
neked? Ahol elzárkózást tapasztalsz, áttöröd a falakat? Adsz
visszajelzést a másiknak a meglátásaidról, a kétségeidről?
Vagy egyszerűen a lemondás egyhangúságába süllyedsz?
Megnyugtatod magad, hogy a fontos őt, a jelentős másikat
kritika nélkül kell elfogadnod? Az öregség és a rezignáció
félhomályába rejtőzöl? Ismered az elfogadás és a lemon­
dás közötti különbséget? Van bátorságod szót emelni az
igazságtalanság ellen? Szembe mersz menni, szükség esetén

8
a hatalommal? Teret engedsz a belső megérzéseidnek? Mi­
kor teszed mindezt, ha nem most?
Lehet fejlődni lépésről lépésre, lehet előremenni ara-
szolgatva, és lehet dönteni a változásról lendülettel. A mos­
tani idő a jelentős és alapvető változásoknak kedvez. Olyan
forgószélben vagyunk benne, amely vagy felkap és messzire
röpít minket, vagy ha beleragadunk a görcsös félelmeinkbe,
földhöz csap hosszú időre.

9
 LONDONI OLIMPIA:
A SÉMATÖRÉS

A londoni olimpia bronzmérkőzésén a magyar-ausztrál

női vízilabdameccs vége előtt 3 másodperccel az ausztrál
válogatott egy góllal vezetett, és kivédekezte az utolsó ma­
gyar támadást. Az ausztrál kapusnál volt a labda, a magyar
szurkolók csalódottan indultak hazafelé a lelátóról, a csapat
veszített, elszállt az utolsó remény. Aztán hirtelen megszó­
lalt a gólt jelző kürt, a magyar csapat kiegyenlített...
Mi történt? Nem akartam hinni a szememnek, amikor
megnéztem az ismétlést. Három másodperc alatt, amikor
az ausztrál kapusnál van a labda, már nem lehet gólt lőni!
Először egyikünk sem értette a helyzetet, aztán ölelkez­
ni kezdtünk, a bírók jelezték, hogy döntetlen miatt jöhet
a hosszabbítás.
A válogatott legfiatalabb játékosa, Antal Dóra a víz alatt
beúszott a kapus mögé, megszerezte a labdát, és az utolsó
másodpercben egy csavarral belőtte a kapuba. Volt vala­

10 '
ki a csapatban, aki az utolsó pillanatig küzdött, aki nem
adta fel a reményt, és amikor már mindenkiben megtört
a hit, ő akkor egyenlített. Ez a pillanat számomra a lon­
doni olimpia csúcsa volt, olyan sématörés, ami mindent
fölülír. Ki ez a fiatal lány, aki belőtte az egyenlítő gólt?
Egy olyan szenvedélyes ember, akinek a hite rendíthetet­
len volt mind a felkészülés alatt, mind a meccseken az
utolsó pillanatig. Minden reggeli meditációban, amikor
körbeálltunk, ő ott volt mellettem, mert úgy érezte, ebben
is a legjobb akar lenni. Minden közös coaching beszél­
getésen szenvedélyesen kereste a megújulás lehetőségét,
a jobbá válás útját. Ő volt az, aki először áttörte az edző
és a játékosok közötti űrt, és könnyekkel küzdve elmondta
a szövetségi kapitánynak a csoport előtt, hogy mennyire
megbántva érezte magát, amikor érdemtelenül leszidták.
A szövetségi kapitány mindenki előtt kért tőle bocsánatot.
Ő volt az, akiben egy pillanatnyi kétely sem fogalmazódott
meg a győzelem iránt egyetlen meccs előtt sem. Ő volt az,
aki minden csoportmegbeszélésen kimondta a legmélyebb
érzéseit, aki szenvedélyesen tudott dicsérni és erősíteni má­
sokat, aki minden edzésen úgy tette oda magát, mint egy
tapasztalt profi.
A sématörés azt jelenti, hogy amikor elakadunk, amikor
megtörik a lendületünk vagy szembetalálkozunk egy nem
várt problémával, akkor nem azt tesszük, amit mindenki
más vár, nem azt folytatjuk és erőltetjük, amit korábban

11
csináltunk, hanem a töretlen hit ereje által felfüggesztjük
addigi tevékenységünket, megállunk és minden erőnkkel
befelé tekintünk. Mindez nem időben mérhető egység alatt
történik, ezért lényegtelen, hogy meddig tart. A legfonto­
sabb, hogy megszakítunk egy beidegződést, egy korábbi
sémát, megtörjük a rutint, és átváltunk belülről irányítot­
takká. Ráülünk arra a hullámra, ami megjelenik előttünk.
Elengedjük azt, ami eddig volt, és rábízzuk magunkat arra,
ami bármennyire is szokatlan vagy új, de most bontakozik
ki bennünk. Az irányítás kikerül a kezünkből, a folyamat
sodrása visz minket tovább. Nem látjuk előre, hogy merre
megyünk, mi fog történni velünk, de töretlen hittel bí­
zunk abban, hogy ami lesz, az jó lesz. Félreállunk a meg­
oldás útjából, és engedjük, hogy általunk egy nagyobb
erő kezdjen el működni. Hullám lovasokká válunk, akik az
áramlat és a szél segítségével szárnyalnak tovább. A legfon­
tosabb a töretlen hit, a befelé tekintés fegyelme, az addigi
aktivitás felfüggesztése, a megérzés alapján való új irány
elfogadása, a kitartás a bizonytalanságban, a széllel való
együttműködés. Antal Dóra olyat tett, ami az egész világot
bámulatba ejtette. Én tudom, hogy ez a teljesítmény ké­
szen állt benne, azt is mondhatnám, organikusan fejlődött
ki általa. Valóra váltotta azt, ami felé egész életében töre­
kedett, amire egész lénye irányul: meghaladni önmagát.
A helyzet meghaladása, a csoda, a hősiesség, a minőségi
ugrás lehetősége ott van mindannyiunkban.

12 —
 A sématörés nem valamilyen teljesen új és tőlünk füg­
getlen dolog megszületése, de bátorság és figyelemváltás
nélkül nem valósulhat meg. A törés azt jelenti, hogy át kell
törnünk megszokott gondolkodásunk és figyelmünk korlá­
tain, és nyitottá kell válnunk a szokatlan, talán vakmerőén
új meglátások felé. Ez az új látásmód szerves része lehet
az életünknek, de a megvalósulás pillanatában még nehéz
a régi gondolkodás elengedése. A kívülről befelé fordulás
ereje hozza létre azt a megváltozott tudatállapotot, amely­
ben a csoda megtörténik.

13
ENERGIARABLÓ
JÁTSZMÁK
 BEVEZETÉS

Az energia fogalma mára az egyik leginkább használt és

keresett kifejezéssé vált. A hagyományos fosszilis energiával
szemben egyre nő a zöld vagy alternatív energia felhasz­
nálása iránti érdekló'dés, és ezzel egy időben felerősödött
a mentális vagy a lelki energia felhasználásának a kutatása
is. Tulajdonképpen az energiafelhasználás századunk köz­
ponti kérdése, túlélésünk legfontosabb gondolatköre.
Az energiagazdálkodás pszichés hátterének a vizsgálata
a legfontosabb kérdés. A játszmák és az energia kapcsola­
ta, a figyelem jelentősége az energiafelhasználásban nem tri­
viális. Kevesen gondolkodnak tudatosan a kommunikáció
szerepéről, az érzelmek meghatározó jelentéséről, a jelenlét,
a testtudatosság erejéről ebben az összefüggésben. Az alábbi
írások erre világítanak rá vezetői példákon keresztül.
Hogyan határozza meg az életminőségemet a kapcso­
lataimban kialakuló pszichés mintázat? Hogyan vagyok
jelen kritikus helyzetekben, konfliktusos szituációkban?

17
Mi az értelme cgy-egy ismétlődésnek, tipikusan megjelenő
magatartásmódnak a probléma elhárításában? Miért ér­
zem magam kimerültnek egy találkozás után, illetve miért
leszek feltöltött egy bizonyos kapcsolódás során? Ezekre
a kérdésekre keresem a választ a további írásokban.

18 - " -
 MENEKÜLÉS AZ EGYSZERŰSÉGBE

A rejtőzés kockázata
Amikor megszólalsz, és azt mondod, amit gondolsz, ami
éppen felmerül benned, és azt teszed, amit érzel, az ve­
szélyes. Ezért inkább arról beszélsz, amit várnak tó'led, és
azt teszed, amit illendó'nek tartasz, illetve amiró'l azt gon­
dolod, hogy tetszeni fog másoknak. Ördögi kör, amely
pillanatok alatt emészti fel az egész életidődet. A megfelelni
vágyás észrevétlenül épít fel körülötted biztonsági falakat,
és húz drótkerítést a szíved köré. A biztonsági falakra az
„ellenség” miatt van szükség, aki az életedre tör, bántani
akar - vagy legalábbis ezt gondolod. A szíved körül fel­
húzott drótkerítés az érzéseidet tartja hidegen, kezelhető'
távolságban önmagadtól. A mások számára megfeleló't
mondani és választani többnyire biztonságos, csökkenti
a konfrontáció veszélyét, enyhíti a kiszolgáltatottságtól
való félelmet. Ha megfeleló'en cselekszel és gondolkozol,
akkor a többség fenntart, és segít belesimulni a tömegbe.

| ^ —• »* '
Elrejtőzhetsz a fájdalom elől, biztonságban érzed magad.
Igaz, kicsit egyhangú és unalmas ez a biztonságos beszürkü-
lés, de legalább nem kell vállalnod a neved és az arcod, nem
kell törődnöd az igazsággal. Ha az érzéseidet követed, az
mindig kiszámíthatatlan, bizonytalan és túlságosan szabad.
Az igazság veszélyes, az őszinteség kockázatos, a szenvedély
kontrollálhatatlan, mert nem a megfontoltság és a józan
kiszámíthatóság középszerű biztonságán alapul, hanem
a szív erején, a hit meggyőződésén és a repülés szabadságán.
Szeretem az egyszerűséget, pedig nem mindig kifize­
tődő, nem mindig célravezető, és főleg nem kockázat­
mentes. Pedig utálom a kockázatot, nem szeretem a konf­
rontációt, fáraszt a harc... és mégis ezt választom. Nem
bonyolítom túl, nem használok finomító nyuszifüleket,
nem csomagolok, nem puhítok, elmondom, amit gondo­
lok, teszem, amit érzek, de lehetőség szerint minél előbb
belevágok a lényegbe. Hiszek a metalépésben, a minőségi
ugrásban, abban, hogy nem kell mindent lépésről lépés­
re, fokozatosan felépíteni, hanem létezik az előrelépés és
a meghaladás szabadsága.

A finomkodás zsákutcái
Amikor éhes vagyok, eszem, amikor szomjas vagyok,
iszom, amikor ölelésre vágyom, keresek egy barátot, ami­
kor száraz a lelkem, meditálok, és ha elfáradok, megpihe­
nek. Milyen szép is lenne... Ehelyett néha csak vágyom

20
a pihenést, és eszem akkor is, amikor nem vagyok éhes.
A barátokkal pedig akkor találkozom, ha sikerül egyeztet­
nem velük időpontot. Ennek ellenére nincs más út, nincs
más lehetőség. Hinni kell abban, hogy csakis a belülről
vezetés, a megérzéseink szabadsága, a sémáink megtörése,
a rutinból való kilépés, az érzések ereje visz minket to­
vább a fejlődés útján. Csakis az egyszerűségben van erő.
A tiszta és egyértelmű beszédben, a következetes gondol­
kodásban, a szív erejében. Az egyszerűség erő, a bonyo­
lult finomkodás, a körmönfont gondolkodás, a körítés,
a csomagolás éppúgy a gyengeség jele, mint az erőszakos
törtetés. Az egyszerűségben alázat van és bizalom, amely
azon alapul, hogy nem vagyunk egyedül, nem kell min­
dent nekünk elérnünk, bebiztosítanunk, rábízhatjuk ma­
gunkat az eseményekre, mert egy pozitív folyamat részesei
vagyunk. Kerülőutakon talán lehet pillanatnyi előnyhöz
jutni, de a kettős beszéd csak pillanatnyi sikert biztosít.
Amikor rábízom magam a megérzéseimre, az olyan, mint
amikor ráfekszem a hullámokra, amelyek a jó irányba visz­
nek előre. Amikor csak az akaratom vagy a félelmem vezet,
pusztán az egóm pillanatnyi csapongását követem, és nem
fejlődök. Az egyszerűség a belső meggyőződés erején ala­
pul, és akkor is előbbre visz, ha néha egyedül érzem magam
az úton. Nem vagyunk egyedül.

21
AZ ENERGIA NEM KONZERVÁLHATÓ

Az energia olyan, mint az elektromos áram: nem tárolha­

tó. Nem lehet bezárni az izomrostokba, a mentális intel­
ligenciába, sem az érzelmekbe. Az energia természetéhez
tartozik, hogy áramlásban van, azaz folyamattermészetű,
nem érthető' meg statikus felfogással, és nem tárolható zárt
rendszerekben. Sem a fizikai energia, sem a lelki természetű
nem konzerválható.

Kilépés a komfortzónából
A sportolónak ahhoz, hogy versenyképes maradjon és
fenntartsa vagy fokozza teljesítményét, edzésben kell ma­
radnia, naponta át kell dolgoznia az izomzatát. Minden­
nap le kell győznie önmagát, hogy másokat is legyőzhessen.
A lelki erő sem őrizhető meg gyakorlás nélkül. Ahhoz,
hogy valaki képes legyen megújulni, szembenézni a ne­
hézségekkel, találkozni a saját árnyaival, beleállni nehéz
helyzetekbe, le tudja győzni a félelmeit, edzésben kell

... 2 2
lennie, gyakorolnia kell. Ez a gyakorlás hasonló a fizikai
munkához, illetve az edzéshez. A lelki erő megújítása is
folyamatos edzést, a komfortzónából való kilépést igényel.
Az energikusság, a dinamika megőrzéséhez olyan dolgokat
„kell” tenni, amelyek sokszor kényelmetlenek. Az intro-
vertált embernek néha szüksége van arra, hogy társaságba
menjen, előadást tartson, kinyilvánítsa az érzéseit. Az el­
méleti típusnak gyakorlati dolgokkal is foglalkoznia kell,
például le kell nyírnia a füvet a kertben. A félős, önma­
gát másoknak alávető személyiségnek jól jön egy embert
próbáló helyzet, vagy legalábbis bizonytalan kimenetelű
konfrontáció; a tekintélytisztelőnek ki kell mondania és
képviselnie kell „felfelé” is a rossz érzéseit, a problémáit
vagy éppen a sérelmeit; a tekintélyféltőnek meg kell terem­
tenie azokat a helyzeteket, ahol lekerül a fejéről a korona;
a kontrolláló személyiségnek a vezetett vagy kiszolgáltatott
helyzetek vállalása lesz gyógyító.
A tettek mellett ugyanilyen fontos része a megújulás­
nak az elmélyülés, a tapasztalatok feldolgozása, a reflexió.
Az aktivitás és az elmélyülés váltakozásának a ritmusa
teremti meg az energiaáramlás lehetőségét az emberben.
Amikor legyőzve az ellenállást, feladva a kényelmet, kilépve
a komfortzónából aktivizáljuk magunkat, akkor termelődik
bennünk az energia, és amikor elcsendesedünk és magunk­
ba mélyedünk, meditálunk, akkor válik részévé a tapasz­
talati tudásunknak.

23
Miért kell folyamatosan gyakorolnunk?
Sokáig nem értettem, hogy miért vagyunk így megal­
kotva. Miért kell folytonosan meghaladni önmagunkat,
miért kell problémákkal megküzdenünk a fejlődésünk
érdekében? Miért nem elég egyszer megtennünk valami
nagyot az életben, miért nem elég egyszer megoldanunk és
végrehajtanunk egy bonyolult mozgáskombinációt, miért
kell folyamatosan gyakorolnunk, továbblépnünk, nehéz­
ségeket legyőznünk, feladatokkal megbirkóznunk? Miért
van mindez így, ha egy idő után a teljesítmény már nem
fokozható, az izmok nem lesznek erősebbek és hajléko­
nyabbak, az elme nem lesz élesebb, mert az öregkor és
a hanyatlás mindent átalakít és elemészt.
A fizikai aktivitás és teljesítmény nem fejleszthető a vég­
telenségig, ahogyan a mentális, szellemi képességek sem
fokozhatok örökké. Van viszont valami, ami mindezen
túlmutat, és nem enyészik el. Ezt nevezném energiának,
energiaáramlásnak. Az energiaáramlás az, amely minden
olyan helyzetben létrejön, amikor meghaladjuk önmagun­
kat, és kilépve a komfortzónánkból szembemegyünk a ne­
hézségekkel, hogy többé váljunk, megújuljunk. Ezekben
a helyzetekben energiaáramlás jön létre, és ennek hatására
mélyebben eggyé válunk önmagunkkal, erősebben képvi­
seljük azt, akik valójában vagyunk, amivé lenni vagyunk
hivatottak. Talán ez a folyamat lehet az értelme az ön­
magunkért vívott harcnak akkor is, ha éppen másoknak

— 2 4
segítünk vagy egy edzőteremben magányosan gyakorolunk.
Az energiaáramlás során válik az ember teljesebben önma­
gává, még akkor is, ha mindez a legvégén valamiféle vissza­
térés lesz oda, ahonnan elindultunk. Minden olyan helyzet,
amelyben energiaáramlás jön létre, amelyben meghaladjuk
korábbi önmagunkat és többé válunk, fejlődünk, kiteljese­
dünk, valamiképpen bekapcsol minket egy nagyobb áram­
latba, körforgásba. Ha nagy szavakat szeretnék használni,
azt mondanám, hogy hozzájárul a világunk fejlődéséhez.

Az egyén és a csoport
Mérei Ferenc pszichológus óvodáskorúakat vizsgálva bi­
zonyította, hogy a csoportban létrejövő közös aktivitás,
az együttes élmény olyan dinamikai többletet hoz létre,
amely által nemcsak a csoport ereje, hanem benne az egyé­
nek én-ereje is megnő. Tehát ha mindenki aktívan részt
vesz a csoport életében, szertartásaiban, fejlődésében, azzal
hozzájárul a csoport fejlődéséhez, ami aztán visszahat rá,
és megsokszorozza az erejét. Egy másik elmélet szerint —
ez Rupert Sheldrake brit biokémikus nevéhez fűződik - az
élet eseményei között jelentéssel bíró kapcsolat van, azaz
a világ olyan organikus rendszer, amelyben egyik rész sem
érthető meg önmagában, mert minden egyes rész kapcsoló­
dik a többihez. A hatások rendszerszinten összeadódnak, és
többletet eredményeznek. így lehetséges a közös ima, medi­
táció, sport, művészi élmény felemelő és összeadódó hatása.

25
Ha egy csoport tagjai elkötelezetten és elmélyülten vesznek
részt olyan közös célok elérésében, amely során egymástól is
tanulnak, és az energiaátadás folyamata valósul meg, akkor
az egyéni teljesítmények összeadódnak. Mindez fordítva is
igaz lehet, és egyéni szinten véleményem szerint ugyanez
történik. Aki meghaladja önmagát, túllép a saját korlátain,
az hatást gyakorol a környezetére, a rendszerre, amelyben él,
illetve dolgozik. Az egyéni szenvedés, a lemondás vállalása
nem pusztán példaértékű lehet, hanem valamiképpen hozzá­
járul annak a közösségnek a fejló'déséhez is, ahová tartozunk,
felemeli a környezetünket, a világunkat. Ez lehet az értelme
a felajánlott szenvedésnek, a másikért vállalt áldozatnak.
A teljesebb élet lehetó'sége pedig ajándék.

26
 AZ IRÁNYÍTÁS BIZTONSÁGA

Harc az energiáért
Talán furcsának tűnik első hallásra a harc az energiáért
kifejezés, mert a harcot többnyire fizikai szintű összecsa­
pásoknál használjuk. A szellemi energia kapcsolata a harc­
cal azonban sokkal fontosabb tudás. A harcművészetek
központi gondolata a lelki összpontosítás, fókuszáltság,
amelynek útján a fizikai gyakorlás másodlagos, és csak jelzi
a harcművész kapcsolatát a szellemi energiákkal. A veze­
téstudományban ez a megközelítés szintén egyre inkább
tudatos. Ma már szinte semmilyen területen nincs köz­
vetlen kapcsolat a technikai felkészültség és a felső vezetői
tudás között. Egy felső vezetőnek a szakmai háttere szinte
lényegtelen, mert az irányítás egészen másfajta szellemi
szinten zajlik, mint a technikai problémamegoldás.

'* * * — - 27
 Itt nálunk, Európában (és azért teszem ezt a megkülön­
böztetést, mert voltam olyan távol-keleti és latin-amerikai
országban, ahol ez nem jellemző) a hatalomért vívott harc,
a „felüliét mindenekfelett” megszerzése szinte magától
értetődő.
„Akkor érzem jól magam, ha én vagyok felül, én irányí­
tok, én kontrollálom a helyzetet.” A coachingjaim jelentős
részében jelennek meg és térnek vissza ezek a sajátos prob­
lémák, illetve a hatalom elvesztésének rémálmai, mind
a coachee részéről, mind az általa behozott helyzetek témá­
jaként. Az a sejtésem, hogy mindannyiunkban van valahol
egy rossz (legtöbbször tudattalan) megküzdési mintázat
arra, hogyan tudnánk több és több energiához jutni akár
„mások leszívásával” is. Ezek a rossz, energiarabló minták
sokszor mélyről és régtől fogva égnek bele a lelkűnkbe, és
csak a tudatosság ereje képes megtörni a hatásukat.
Az emberi találkozásoknak kiemelt szerepük van az
energianyerés szempontjából. Pozitív energiát lehet kapni
egy jó könyvből, egy katartikus filmből, egy erdei sétából...
de leginkább az egyenrangú emberi kapcsolatokból. Mivel
nem magától értetődő mindenki számára, hogy a kapcso­
latokban energiaáramlás jön létre, és nem alakult ki min­
denkiben az energiavesztés vagy energianyerés állapotainak
világos érzékelése, a társas helyzetekben nehéz szabályozni
az energiaáramlást és megállítani az „energiarablást”.

28 “ “ * ---------
 Amikor egy vezető nehéz helyzetbe kerül vagy elakad,
kizökken a megszokott működéséből, akkor válik élessé
számára az energiafelhasználás kérdése. Vajon elszívja-e
az energiát a környezetétől, így csökkentve a benne lévő
feszültséget, a félelmeit, esetleg a szorongását a veszteségtől,
vagy erőt merít önmagából? Belekapaszkodik és magával
rántja-e az éppen elérhető közeli embereket, vagy szembe­
néz a helyzettel, elmélyül, befelé fordul, és követi a saját
megérzéseit és inspirációit? Bízik-e a folyamatban, az élet
pozitív áramlásában, vagy inkább mindent a saját kezébe
vesz és erőszakosan old meg?
Tapasztalataim szerint, ha képes vagyok egy kellemetle­
nül nehéz szituációban kitartani és önmagam felé fordulva
hozzáférni a belső megérzéseimhez (mit jelent nekem ez
a helyzet, mit élek most át, kiről és miről szól, miért kerül­
tem bele...), akkor van esélyem arra, hogy ne a régi, begya­
korolt védekező sémáimat kövessem, hanem a megérzéseim
alapján megváltoztassam a helyzetet, és pozitívan jöjjek
ki belőle. A kulcs az, hogy képes-e a vezető krízishelyzet­
ben, súlyos probléma esetén erőt meríteni saját magából,
a legjobb inspirációiból, egy partneri beszélgetésből, vagy
megterhelve a környezetét, nem tudatos módon valamilyen
energiarabló játszmát kezdeményez.

29
Tudattalan minták a játszmák hátterében
Nem tudatos például az, ahogyan valaki sértetten magába
zárul, ha vélt vagy valós igazságtalanság éri, ha úgy érzi, hogy
sérülnek az érdekei. A magába forduló ember a legtöbbször
nincs tudatában annak, hogy csendes bezárulása mennyi
energiát szív el a környezetétől. Nem lehet feltörni a néma
és sötét burkot körülötte, viszont ez sokszor bűntudatot éb­
reszt a környezetében, illetve gondolatban sokan küldenek
felé jelzéseket: miért történik ez, én vagyok az oka, mit tettem
ellened, miért szenvedsz ilyen látványosan, hogyan lehetne
megmenteni? Ügy működik ez a játszma, mint egy fekete
lyuk, amely elszívja a környezete energiáit, magába szippant
mindet és mindenkit, és egyre nehezebb kitörni a bűvköréből.
Egy másik tipikus játszma lehet, amikor probléma vagy
krízis esetén a teljes felelősségelhárítás esete ismétlődik. Én
megtettem mindent, sőt, előre tudtam, hogy ez lesz, a rossz
feltételek, a körülmények, a gazdasági környezet a hibás...
Még rosszabb esetben mindenki felelős, kivéve a főnököt.
Ugyanilyen játszma lehet a folyamatos védekezés, min­
den kritika és visszajelzés elhárítása, amikor a lehetősége
sem merülhet fel annak, hogy a személy valamit nem tö­
kéletesen hajtott végre. A hibázás lehetőségének végletes
elutasítása mögött általában bizonytalanság és görcsös, rej­
tett félelem bújik meg: nem hibázhatok, mert sebezhetővé
válók, és abból mindig rosszul jöttem ki; nem adok
lehetőséget a támadásra, mert bántani fognak...

—****— 30 —'***—
 Az energia az életünk és létezésünk alapvető forrása,
amit mindenki érzékel, keres és használ. Ami viszont nem
mindenki számára tudott, hogy az energiáért nem kell har­
colni. Hosszú tanulási folyamat, amíg megértjük, hogy az
energiaáramlás legintenzívebb módja a pozitív gondolko­
dásban és nagyon tudatosan felépített együttműködésben
rejlik. Azért nehéz tanulási folyamat mindez, mert a nyu­
gati kultúrkörben a hagyományos iskolai tankönyvekből
és módszertanból kimaradt az energiával való tudatos bá­
násmód megismerése, a pozitív és építő kiegészítő jelenlét
megteremtésének az elve. Az energiafelhasználásunk így
legtöbbször tudattalan sémák által vezérelt, és csak később
jövünk rá, hogy működésünkben mennyi berögzültség,
rossz minta, tudattalan energiaelszívó játszma van jelen.
A rossz hír, hogy sajnos ezek a tudattalan játszmák rög­
zülhetnek, a jó viszont az, hogy a belátás és döntés erejével
képesek vagyunk változtatni a sorsunkon.

Az energia korlátlanul a rendelkezésünkre áll

Az energiáért folytatott harc sokszor észrevétlen módon
alakul ki a családokban, beépül az iskolai életbe, és visszük
tovább a vállalati működésbe. Legtöbbször a nem tudatos
félelmek, a rossz tapasztalatok miatt alakul ki a manipu­
lativ tér és az energianyerés gyakorlata. Az energiát azon­
ban nemcsak harccal lehet megszerezni, mert az energia
olyan forrás, amellyel egyrészt mindannyian rendelkezünk,

31 —
másrészt pedig a lelki, szellemi energia az univerzumban
végtelenül a rendelkezésünkre áll. A harc által megszer­
zett energia nem tárolható, nem okoz teljes kielégülést,
és a megszerzése iránti vágy újabb és újabb harcot ered­
ményez. Csak kevesen tudják, hogy az energia alapvetően
nem másoktól megszerezhető kincs, hanem olyan forrás és
alap, amellyel mindannyian korlátlanul rendelkezünk, de
tudatosan kell vele bánnunk.
Azt talán mindenki érzékeli, hogy egy találkozás, be­
szélgetés vagy értekezlet után fáradt vagy feltöltődött lesz.
Mégis kevesen vannak, akik képesek összekötni a pozitív
vagy negatív élményt a kapcsolódásban létrejött mintáza­
tokkal, magatartásmódokkal.
Az energia alapvetően a figyelem által áramlik vagy
blokkolódik. Aki túl sok figyelmet igényel magának, de
nem tud figyelmet adni, az energiát rabol. A figyelemért
folytatott harc tipikusan tudattalan berögzültséggé válhat
az energiára éhes vezetői értekezletek szereplőiben, a hi­
erarchiába tagozódott pozíciók birtokosaiban, a főnök­
beosztott viszony aszimmetrikus helyzeteiben.
Az energiaéhség sokszor erősebb késztetés, mint a fi­
zikai élelem utáni vágy. A fizikai éhséget sem könnyű
minden esetben csillapítani - lásd korunk tipikus beteg­
ségtüneteit, mint a bulimia vagy az anorexia —, viszont az
energiaéhséget (amely nagyon sokszor jelenik meg a fizikai
késztetés és hiány mögött) mindennél nehezebb kielégí-

- * * * * — 32 -
teni. Egyrészt, mert nem evidens, hogy az energia nem
pusztán harc által nyerhető el, másrészt az energiaéhség
sokszor elnyom minden más finom érzékelést, így ural­
kodó motiváló erővé válhat. Sokszor tapasztaljuk, hogy
a személyes kapcsolataink egy idő után hatalmi helyzetekké
alakulnak át, még akkor is, ha kezdetben egyértelműek
voltak a szerepek, és a kapcsolódás szimmetrikus volt.
Nagyon sok párkapcsolat és szakmai helyzet éppen azért
fut zátonyra, mert egy tipikus (általában nem tudatos)
energiaharc mintáját ismerik és követik benne a játéko­
sok, és azon nem akarnak vagy nem tudnak változtatni.

33 -------
 HATALMI SZÉDÜLET

A hatalom szerkezete a játszma oldaláról

García Márquez írta a Száz év magányban, hogy ahol meg­
jelenik a politika, ott az emberi kapcsolatok megromlanak.
A politikát, a politikusokat és a pozícióféltésből irányító
vezetőket a hatalom elérése és megtartása mozgatja, a hoz­
zá vezető út pedig eszköz a számukra. Az elhivatott ember
számára az út, a haladás mértéke, sebessége és iránya a mér­
tékadó, így a cél másodlagossá, azaz megváltoztathatóvá
válik. Számára másodlagos, hogy eléri-e a célját, mert arra
összpontosít, amit éppen csinál, amivel vagy akivel talál­
kozik. Nem az számít, hogy odaér-e, hanem az, hogy töb­
bé válik-e ő maga az úton, és többé válnak-e mindazok,
akikkel találkozik. Célja sohasem egy helyzet megszilárdí­
tása vagy egy konkrét cél elérése. Az elhivatott ember sza­
bad, mert nincsenek kényszerei, nem kívülről vezérelt,
hanem belülről. Az átlagpolitikus bár elérheti és megtart­
hatja elsődleges célját, a hatalmat, mégis rabszolga marad,

34
mert ki kell szolgálnia minden olyan érdeket, amely a ha­
talom megtartásával ftigg össze.

Hogyan viszonyul mindez az emberi játszmákhoz?

A hatalom, az irányítói szerep, a vezetői pozíció egyik
„előnye”, hogy a hatalmon felül lévőnek általában nem
önmagára kell figyelnie, hanem másokra, illetve mások
figyelnek rá. A hatalmi szerep általában elsődlegesen
a vezetésről, mások irányításáról szól. Ez a fajta intenzív
működés egy idő után automatikusan külső figyelemmé
alakul át. A vezető nem belülről irányítottan, befelé figyel­
ve vesz részt az irányításban, hanem elemző módon, kifelé
figyelve. Általában ilyen működésbe sodródik bele a mes­
terséges, a „kinevezett” vagy kívülről megerősített vezető,
a nem tudatosan működő vezető, míg ezzel ellentét­
ben a természetes vezető számára a hatalom pusztán eszköz,
amit természetesen el lehet veszíteni, fel lehet függeszteni.
Ilyen értelemben a hatalom következménye, és nem célja
a természetes erőnek.
Amikor valaki a sérülései, veszteségei folytán arra
a konklúzióra jutott, hogy jobb, ha én vagyok „felül”,
mert kevésbé sérülök, akkor óhatatlanul hatalmi játéktér­
be került. Ez a konklúzió, amely legtöbbször törekvéssé
válik, általában nem tudatos, sokkal inkább menekülés
a „kiszolgáltatottságtól”, a sérülés újabb lehetőségétől, az
intimitástól.

35
 Ha valaki gyerekkorában sokszor élte át, hogy szülei ha­
ragjának az ütközőpontjában él, és rajta csapódik le egymás
iránt érzett dühük, frusztráltságuk, akkor tudattalanul arra fog
törekedni, hogy minden hasonló konfliktushelyzetet elkerül­
jön. Az ilyen ember konfliktuskerülő lesz, vagy úgy, hogy ha-
talmilag minden helyzetben ő akar a „megmondóember” len­
ni, vagy úgy, hogy magára húz minden lehetséges konfliktust,
és „elviszi a balhét”. Az utóbbi könnyebben megbetegszik,
és ezzel irányítja magára a figyelmet, tompítva a konfliktus
tüzét, az előbbi pedig hatalmilag fojt el minden lehetséges
ellentmondást maga körül. Mindkét eset játszmamegoldás.
Pszichoterápiás tapasztalatból tudom, hogy egészen kicsi
gyermekek milyen pszichoszomatikus betegségekbe képesek
menekülni (az asztmától az autoimmun betegségekig), csak
azért, hogy „megoldják” és átvegyék szüleik fel nem dolgozott
konfliktusát. Ha beteg a gyerek, a szülők automatikusan felé
fordulnak, és szüneteltetik a háborút egymás között. A másik
véglet, amikor egy lehetséges konfliktus vagy kiszolgáltatottság
átélése elől menekül valaki a hatalmilag megkérdőjelezhetetlen
szerepbe. Ilyen értelemben Hitler vagy Sztálin szánalom­
ra méltó, esendően gyenge emberek voltak, akik elmene­
kültek a kiszolgáltatottság átélése elől. De milyen áron?
M indannyian hordozunk sebeket, mindannyian
esendőek vagyunk. A kérdés viszont az, hogy szembené­
zünk-e ezzel az esendőséggel, vagy elkendőzzük a hatalom
leple mögé.

3 6 —*1* "
 Egy osztrák lapban olvastam, hogy egy rettegett skin-
headvezér milyen meghatóan beszélt az édesanyjához fűződő
érzékeny viszonyáról, illetve mennyire erős volt benne
a szülőnek való megfelelés vágya... Ellentmondásos? Ta­
lán inkább nehezen érthető, hogy a kötődések hátterében
milyen rejtett dinamika működik. Egy látszólag rossz vagy
beteg kapcsolódási forma is hordoz bizonyos előnyöket,
megvan benne a megszokottság biztonsága. Nem minden
rabszolga választja a szabadság félelmetes önállóságát, nem
minden ember szeretne kitörni az egyenlőtlen hierarchia
fogságából. Az önállóság szabadságához a léleknek is fel kell
nőnie.
A vezetői szerep nagyon erős személyiséget kíván,
ami abban áll, hogy milyen mértékben képes valaki a sa­
ját esendőségével szembenézni, mennyire képes kívülről
kritikát elfogadni, milyen mértékben képes veszteséget is
vállalni.

37 —
 A NŐ SÍRÓ LELKE

A teljesítmény súlya alatt

40 körüli, magas beosztásban lévő menedzsernő. Ami­

kor belép, érzem rajta, hogy fontos témája van. Lassan
feloldódik, és belevág.
- Megállapították, hogy van a májamon egy ciszta.
- Mit jelent önnek a mája?
- Semmit, de a kezembe vettem az ügyeket. Tudja,
az egészségügy milyen béna. Kerestem egy specialistát,
és előkészítettem, hogy megműtsön.
- Miért ennyire sietős?
- Már annyira megnagyobbodott, hogy nyomja az
oldalam ...
- Értem. Ha megengedi, összefoglalom a történe­
tét: szegény mája (aminek persze semmilyen jelenté­
se nincs, csak egy szerv a többi között) segítségért
kiált önhöz, és növeszt egy jóindulatú cisztát. Maga
pedig, mint egy érzéketlen gép, ahelyett hogy odafi-

— •**'/-•*
38
 gyelne a segítségkérésre, azonnal keres egy sebészt,
és eltervezi, hogyan fogja szétvágatni, kimetszetni
a segélykérő szervéből a daganatot. Maga szerint ez­
zel le is lesz zárva az ügy?
(Hosszú csend) - Mit kéne tennem?
- Maga szerint mit jelent a máj?
- Méregtelenítés?
- Maga mit csinál a mérgével, a haraggal, az ag­
resszióval, amiből bőven van magában?

- Keres egy sebészt egy nagy késsel, és befekszik

a kórházba, hogy kioperáltassa magából a daganatot.
De a daganat csak egy jelzés... Ha most elintézi egy
műtéttel, ezzel a problémát nem oldja meg, és az in­
formáció máshol fog megjelenni. Mit tesz a magában
gyülemlő agresszióval, haraggal?
- Lenyomom a májamba.
- ...é s amikor nem?
- Akkor robbanok és pusztítok magam körül...
Magam is félek a bennem lévő indulatoktól...

Valahol talán mindannyiunknak ismerős lehet a sztori.

Pusztítom magam, lassan fojtom el az életerőt magam­
ban, módszeresen veszem el a levegőt önmagam elől, me­
gyek előre, mint egy gép. M indent megoldok, mindent
elintézek, ami útközben szembejön velem, vagy így, vagy

39
úgy. Egy biztos, semmit sem bízok a véletlenre. Megyek
előre célirányosan, minden fáradtságot legyőzve, nyomom
a pedált. Sikerre éhesen, megoldásra készen nekiállok bár­
milyen nehézségnek, és önfeláldozó módon a végére járok,
elvégzem a feladatot. Én vagyok a legjobb, mindent rám
lehet bízni, mert mindennel elbánok, mindent elvégzek.
Nincs fáradtág, nem gyengülhetek el. Egyre több feladatot
bíznak rám, egyre nagyobb terhelés alatt dolgozom, egyre
többet teljesítek. Nő létemre nagyon messzire és magasra
jutottam. Anyám büszke lenne rám, bár sohasem volt az.
Mindig az öcsémet szerette, ő volt a kedvence. Én sohasem
voltam elég jó neki, sohasem lehettem semmiben sem az
első. Évek óta én tartom el az egész családot, én gondosko­
dom mindenkiről. A csapatom is bízik bennem. Tudják,
hogy rám mindig lehet számítani... Elfáradtam, kiégtem,
elfogyott az erőm, de nem állhatok meg. Sok van még ben­
nem, határtalan az erőm. Mindent megoldok, megjavítok,
helyrehozok. Kézbe veszem a gyógyulásom, rendbe teszem
az életem. A módszereket ismerem, hiszen topmenedzser
vagyok. Tudom, hogyan kell problémákat, helyzeteket
kezelni, megoldani. Győztes típus vagyok, csak most egy
kicsit elfáradtam, de majd ezt is legyőzöm... Elmagányo-
sodtam, de ki nem, a mai világban. Nincs idő szórakozni,
csak úgy lenni... Tenni kell a dolgunkat, és menni előre...
A kérdés csak az, meddig és hogyan?

—« - 4 0 -
A játszma lényege
Amikor „hosszú gyakorlás” során beleíródik a lélekbe a „so­
hasem lehetek elég jó” nyomasztó érzése, akkor a lenyomat
minden olyan helyzetben megelevenedik, amely hasonló
az alapélményhez („bizonyítanom kell”). A lélekben lenyo-
matot létrehozó meghatározó emlékek gyakran önálló éle­
tet élnek, és kibontakozásra, megvalósulásra törekszenek.
Hz az ismétlődő törekvés azonban gyakran reménytelen
körforgássá válik, mert az elengedés kódja nincs benne
a történetben. Ha beindul és végigfut a játszma, nem le­
hetséges a valódi feloldásig eljutni. A feloldás annak a felis­
merése és átélése, hogy a csalódástól való félelem irányít, az
elengedéstó'l (elejtéstől) való rettegés miatt sodródom bele
újra és újra a bizonyítás (vagy más) játszmájába. A gyógyu­
lás a játszma felismerésével kezdó'dik.
Az indulatkitörés és a biztonságos helyzetekben
létrejövő' robbanás mindig arra utal, hogy milyen sok le­
fojtott életenergia ragadt bele a lélekbe. Mindaddig, amíg
nem tudom elhinni és átélni a saját szerethetó'ségemet,
nincs feloldozás. A gyógyulás útján a sebesült léleknek új­
ra kell tanulnia a valódi harcosságot, az önelfogadást, az
eró' megszelídített működtetését. A szelíd harcos útjának
felfedezése az önismeret ösvényén bontakozik ki.

41
AZ ÖKÖLBE ZÁRULT NŐI LÉLEK

Elszigetelve

35 éves fiatal nő. Csontsovány, anorexiás külsejű, fo­

lyamatosan mosolyog. Minden tökéletes rajta, mintha
a legmenőbb londoni kirakatból emelték volna ki, és
Victoria Beckham lenne a tanácsadója. A mosolya is
tökéletes, mégis szomorúságot tükröz...
- Állandóan pörög az agyam, folyamatosan elem­
zem magamat és a környezetemet.
- Hiszen mindent jól látsz, pontosak a megfigye­
léseid. Miért baj, hogy „gondolkozol"?
- Mert mindig mindennel elégedetlen vagyok. So­
ha semmi sem elég jó, soha semmi sem tökéletes...
Mindig van valami hiba.
- Gondolom, ez a férfiakkal is így v a n ...
- Tulajdonképpen még sohasem volt hosszú, har­
monikus kapcsolatom. Most is vergődöm, bár a párom

42 — *
 rendes, sok mindent megtesz értem... De igazából tu­
dom, hogy nem ő az igazi.
- Milyen testi problémáid vannak?
- ...Nőgyógyászati problémák.
- Műtét?
- Tavaly távolították el mindkét petefészkem...
- Tudod, azt élem át a közeledben, hogy én sem
hibázhatok. Folyamatosan mosolyogsz, és mégis jég­
hideg vagy. Jelen vagy, de nem az érzéseiddel. Az ér­
zéseidet elhagytad, elrejtetted őket, elfelejtetted már
évek óta. Érzem, hogy félsz tőlem is, de magabiztosnak
és erősnek mutatkozol, pedig remegsz belülről, ret­
tegsz, hogy megítéllek, elítéllek.
- Nagyon félek a kiszolgáltatottságtól, a fájda­
lom tól.. .
- Igen, tudom, hogy kiszolgáltatott voltál, és visz-
szaéltek veled... Most pedig menekülsz minden olyan
helyzet elől, ahol megsebezhetnek. Főleg a férfiaktól
tartasz.. . Az erős férfiak veszélyesek...
- Ezért kerülöm el őket...

Körkörös játszma
A lélek nem felejt, de ellentmondásos módon emlékezik.
Ha valakit sohasem dicsértek, érdemtelennek, csúnyának
és silánynak fogja látni magát akkor is, ha milliók rajon­

43
ganak érte. Ha valakit kihasználtak, sohasem fogja tudni
elfogadni, hogy önmagáért szeretik. Akit csúnyának láttak
gyerekkorában, a szépség rabságában fog pörögni, kielé­
gülés nélkül. Aki nem kapott gyengédséget, eltávolodik
a testétől, az érzelmeitől, mert nem tanulja meg elfogadni
az intimitást, a közelséget. A lélek öntudatlanul kering
önmaga sebesülései körül, és reménytelenül próbálja be­
bizonyítani magának újra és újra: valójában nem vagyok
alkalmas semmire, nem vagyok méltó a szeretetre, csúnya
vagyok, megérdemlem, hogy kihasználjanak, hiszen a szü­
leim nem tévednek, nem tévedtek. Ha szenvednem kellett,
mindez azért volt, mert megérdemeltem és megérdemlem.
A szülő a gyerek számára mindenható, mindentudó,
és Isten nem téved. Az ítélet, a bánásmód, amit a gye­
rek elszenved, erősebb igazságként ég bele a leikébe, mint
bármi más. Kívülről nem jöhet feloldozás, kívülről senki
sem képes átírni a szülői mintát. Ameddig a lélek nem éli
át a belső megtisztulás és önelfogadás élményét, ameddig
nem képes elhinni, hogy kiérdemelte a szertetetet, addig
nincs emberfia, aki ezt képes lenne kívülről áthidalni, és
elhitetni vele. Néha az érdemtelenségnek ez a reményte­
len bizonygatása, ez az önsorsrontás elmehet egészen az
önmegsemmisítésig is.
A gyógyulás a beteg énképének belátásával, a tor­
zítás felismerésével kezdődik. Ameddig a lélek másokat
vagy a sorsot okolja a szerencsétlenségéért, nem indul el

44 —1
a változás útján. Gyakran azt tapasztalom, hogy a szülő
tisztelete, a feltétlen ragaszkodás a múlt biztonságához,
a fészekmeleghez, a hibás énképhez meggátolja a sebekkel
való reális szembenézést. Az elrejtett indulat, a beteme­
tett fájdalom kibontása nem könnyű, ahogyan a szülők
hibáival, gyarlóságával, a saját cinkosságunkkal való szem­
benézés is éppoly nehéz, mint önmagunk esendőségének
elfogadása. A betegség jel, amely elvezethet egy rossz minta
megtöréséhez.

45
 „ÉRZÉKETLEN VAGYOK,
MINT A POKRÓC..."

A kívülálló játszma

Fiatal felső vezető férfi. Elegáns öltöny, magabiztosság,

sugárzó életerő és jókedv. Ha szembejönne velem az
utcán, azt gondolnám, hogy nagymenő, van stílusa,
tudatosan építi a karrierjét.

- Most beszéljünk egy kicsit a magánéletemről. Elakad­

tam a párkapcsolatomban, és amit fél éve említettél ne­
kem, úgy érzem, megérkezett és eltalált. Kezdem belátni,
hogy igazad van.
- Szóval beláttad, hogy egy érzéketlen pokróc
vagy...
- H á t... igen, az vagyok, legalábbis erre utalnak
a jelek.
- Szóval követed az apai mintát?
- Igen, a kapcsolat a szüleim között rémkép szá-
 momra, nem akarok olyan lenni, mint az apám ... Egy­
más mellett élnek magányuk csapdájában vergődve,
egymást hibáztatva. Két idegen ember, akiket csak
a veszekedés köt össze.
- Pedig sikerült. Kerestél egy alárendelődő lányt,
aki kellő önértékelés hiányában állandóan neked akar
megfelelni. Te pedig folytatod az apád magába záruló
érzéketlenségét. A különbség az, hogy te még tudsz
változtatni.
- Pontosan igazad van. A kapcsolatomban sok­
szor egyedül döntök kettőnkről, és amikor visszajelez
a párom, pszichológushoz küldöm, hogy dolgozzon
m agán... Mekkora állat vagyok... teljesen leképez­
tem az apám útját!

A függöny mögül leselkedő kisfiú

Egy minta pontos felismerése talán egyszerűnek tűnik,
pedig nem az. Idő kell a belátáshoz, ahhoz, hogy az üze­
net betaláljon, megérkezzen. A felismerés az első lépés
a gyógyulás felé vezető úton, de még nem a gyógyulás.
A gyógyulás a sémák megtörésével, a rossz szerepekből va­
ló kilépéssel érkezik meg. Amikor valaki arról álmodozik,
hogy ő „sohasem lesz olyan, m int”, és látszólag elutasítja
a szülői mintát, egyúttal meg is valósítja azt. A „nem leszek
olyan” nem elég a minta megtöréséhez, mert a lélek kerülő

47
úton valósítja meg azt az alapvető' működési módot, ami
beleivódott az évek során.
Akinek az apja magába forduló, kommunikációra kép­
telen, zárkózott ember volt, talán megtanul kommunikál­
ni, jópofa lenni, kifelé nyitni, csak éppen a kulcsot felejti
a záron kívül, és önmagáról sohasem beszél. Másképpen
utasítja el a személyes jelzéseket, másképpen menekül el az
intimitás elől. A választásainkban tudattalanul lekövetjük
az irányadó mintákat, és látszólag más módon, de ugyan­
azon az ösvényen haladunk. Akinek az apja durván függő
alkoholista volt, lehet, hogy sohasem nyúl a pohárhoz, vi­
szont a játszmát, amely az alkoholizmus hátterében lehet
(például az önsorsrontó szenvedés elmélyítése, az önbünte­
tés —„én vagyok a világ rossza” - átélésének a játszmája, az
alkohol által megszerzett lazaság játszmája, vagy „az egész
világ ellenem van” érzés ismétlődő átélése), másképpen
fogja létrehozni. Például úgy, hogy állandóan ventilál, és
folyamatosan másokat, a sorsot, a körülményeket fogja
hibáztatni az élete sikertelenségéért, vagy talál egy olyan
partnert, akire kivetítheti a problémáit.
A játszma addig fut, ameddig a szereplők fel nem is­
merik, hogy nem a saját életüket élik, hanem alapvető és
tudattalan mintákat követnek. Az érzéketlen menedzser
nem azért érzéketlen, mert így született, hanem azért lett
ilyen, mert ezt a mintát látta maga előtt éveken át. Elrejtem
a lelkem, az érzéseim, mert veszélyes, és sebezhetővé válók,

—'»v»— 48 — —
ha megmutatom magam. Megszűröm a külvilág jeleit, és
nem veszem figyelembe a másik szempontjait, érdekeit,
jelzéseit, mert akkor sérülnek az enyémek. Az érzéketlen­
ség álarca mögött gyakran rejtőzik egy sérült, elnyomott,
félelemmel teli kisfiú vagy kislány, aki a függöny mögül
leskelődik.
Az érzékenység egyfajta kiszolgáltatottság vállalása, nyi­
tás a külvilág, a másik fél felé. A kiszolgáltatottság persze
nem annyira veszélyes, mint amennyire a rejtőzködő felna­
gyítja, mert számára a megnyílás, a befogadás ismeretlen és
rémisztő. Nincs tapasztalata róla, nem látta a szülei között
létrejönni. Ő azt látta, hogy könnyebb ólomfal mögül lö­
völdözni egymásra, könnyebb páncélingben vagdalkozni,
ez volt az irányadó működés. A kiszolgáltatottság, a nyitás,
az érzelmek felvállalása, a személyes figyelem és a közelség
megteremtése a mély öröm és az egység átélésének színte­
re, de a megszeppent belső gyermek nem merészkedik be
ebbe a körbe, mert félelmetesnek gondolja. Bezárkózik,
és kívülről figyel, elemez, gondolkodik, mérlegel. Ő maga
keveset hibázik, de kritikusan szemléli a másik működését,
azonnal felhívja a hibákra a figyelmet, és kioktat. Pedagó­
gus, aki mindig tudja a jó választ, nem hibázik, és sohasem
merészkedik túl közel a másikhoz, mert az kockázatos.

49 ---- * 00
/ ^ -
 AMIKOR NEM VÁLTOZIK SEMMI

Paul Watzlawick, a Palo Altó-i pszichoterapeuta-csoport

vezetője a problémák keletkezésének és megoldásának le­
írására dolgozta ki rendszerszemléletű modelljét. A sok­
éves pszichoterápiái tapasztalatból megszületett modell
lényege, hogy az emberi életproblémák legtöbbször nem
a leküzdésükre tett, látszólag racionális és kitartó kísérletek
hatására szűnnek meg. A megoldás a racionális megköze­
lítés csapdájából való kitörés, az önmagámtól elkülönült
problémaészlelés („én nem tehetek a kialakult helyzetről”)
megszüntetése. A problémák keletkezésének ugyanúgy ré­
szei vagyunk, ahogyan a megoldásban is szerepünk van, de
csak kreatív módon, rendszerszemlélettel tudjuk megérteni
és megoldani a kialakult helyzeteket.
Vegyünk egy példát, amely egyfajta megközelítése lehet
egy tipikus problémának: a kollégám folyamatosan késik
a megbeszélésekről, én pedig állandóan a szemére vetem
a késést vagy másképpen büntetem a viselkedését. Alta-

— 50
Iában ez a megoldás nem vezet eredményre. Én biztosra
veszem, hogy ő újra késni fog (rejtett, tudattalan elvárás),
ő pedig újra és újra átélheti azt a számára megszokott és
„kellemes feszültséget” (tudattalan belső dinamika), amit
az utolsó pillanatig való késleltetés és a késés közbeni belső
feszültség okoz. Mindketten részei vagyunk a belső dina­
mikánk által kialakult helyzetnek. Megoldani a megszo­
kott módon (elméleti okoskodás és a probléma elkülönült
szemlélete) a problémát nem lehet. Együtt hozzuk létre és
tartjuk fenn a kialakult helyzetet, bár más felelősséggel.
A kollégám, aki folyamatosan késik, talán az önbünte­
téshez ragaszkodik, vagy az izgalom és feszültségkeresés
kóros áldozata, én pedig a megszokott és kiszámítható
működésemmel a kialakult helyzet fenntartója vagyok
a másik oldalon (megbízható módon folyamatosan bün­
tetem a szemrehányásommal, esetleg sértődésemmel).
Ő mindig talál valamilyen felmentő szempontot: „csak
azért késtem, mert nem jött időben a villamos...”, én pe­
dig rendszeresen megismétlem a „büntető” szerepet: „már
megint elkéstél, és ezzel akadályoztad a m unkánkat...”.
Tulajdonképpen nagyon hosszan fenntartható egy ilyen
helyzet, egészen addig, ameddig a játékosok el nem fárad­
nak. Ilyenkor valaki kilép a játékból, és máshol folytatja
a megszokott rutint, ugyanis valódi változás és megértés
nem jött létre a problémáról.

— 51
 A rendszerszemléletű problémafeltárás lényege, hogy
a szereplők önmagukat is a létrejött problémarendszer ré­
szeként tudják definiálni, azaz felelősséget vállalnak a ki­
alakult helyzetért. A probléma újradefiniálása (minden
szereplő másképpen, de egyaránt részese a szituációnak)
már maga is előhozhat új, kreatív vagy éppen szokatlan
nézőpontokat a megoldásban. A problémarendszer meg­
értése képes új megvilágításba helyezni a szereplőket, akik
így felfedezhetik a saját működésükből (játszma, ismételt
én-védelem stb.) adódó felelősségüket. A második lépés
a megoldás, amelyben mindenkinek változtatnia kell az
eddigi magatartásán. A későn jövő kolléga nem lehet töb­
bé a körülmények áldozata, nem háríthatja el magától
a felelősséget, míg én a „rendes és pontos” szerepemből
kilépve nem játszhatom tovább a büntető és felelősségre
vonó bírói tisztet. Mi lehet itt kreatív helyzetkezelés?
A játszmahelyzetben kialakult saját szerep beazonosítása
és megértése, amiben együtt kell működnünk. A megoldás
előfeltétele saját működésünk érzelmi szintű megértése,
a megérintődés létrejötte. Nincs egyetlen jó megoldás és
pontos recept a feloldásra, de az érzelmi belátás alapfeltétel.
Volt egy kollégám, aki rendszeresen késett a megbe­
szélésekről. Amikor egy számára is fontos üzleti tárgyalás­
ra mentünk volna együtt, én előre figyelmeztettem, hogy
nem fogom megvárni, ha késik. Természetesen ezt nem
vette komolyan. Miután elkésett, én minden figyelmeztetés

52
nélkül otthagytam, és egyedül indultam a megbeszélésre.
Érdekes módon oldotta meg a helyzetet (futva tett meg
3 km-t, és utolért a csúcsforgalomban), és ezután tér nyílt
egy őszinte megbeszélésre a kialakult helyzetről. A folya­
matos késések ezután már nem ismétlődtek meg.
Watzlawick szerint kétfajta alapvető problémamegkö­
zelítés létezik. Az elsőfokú változás esetén a változás egy
adott rendszeren belül zajlik, de a rendszer önmagában vál­
tozatlan marad (pl. A tüneti szintű beavatkozás, racionális
okoskodás, ellentétes dinamikák működtetése: a hibás és
a vádló). A másodfokú változás viszont új és szokatlan -
tehát kreatív - megoldásokon keresztül magát a rendszert
változtatja meg.
Az elsőfokú változás lényege a dolgok közötti kapcso­
lat megváltoztatása (rendezgetése), amely alapvetően nem
érinti magát a rendszert, a kialakult kapcsolatok módját.
A változás így mindig egyoldalú, mert benne a szereplők
közötti kapcsolatok oksági viszonyokon alapulnak, és a fe­
lelősség sem kölcsönös. A cél a rendszer fenntartása és
stabilizálása. (Pl. házasság megmentése mindenáron, a hi­
erarchia fenntartása, „a csónak kiegyensúlyozása”.)
Az organikus megközelítés, amely a tapasztalati tanulás
alapja, rendszerben tekint minden kialakult helyzetre és
problémára.
• A világ hálózatok rendszere, amelyben értelmetlen és
fölösleges egyoldalú különállásokat létrehozni.

53
 • Része vagyok a körülöttem kialakult rendszereknek,
így minden benne létrejövő történésnek is.
• Felelős vagyok mindenért, ami velem és körülöttem
történik.
A rendszerben megjelenő probléma nem kiküszöbölhető
rossz, hanem a megértése révén a fejlődés motorja.

54 -
 KAPCSOLATOK HÁLÓJÁBAN

A virtualitástól a valóságig
Amikor hosszan kapcsolódunk valakihez, illetve egy cso­
porthoz vagy közösséghez tartozunk, akkor nyilvánvalóan
ezen a szűrón (a csoportot jellemzó' meghatározó értékren­
den és működési módon) keresztül szemléljük önmagunkat
és a külvilágot is. Nagyon nehéz elképzelnünk, hogy ez
megváltozhat. Léteznek-e állandó kapcsolatok, időtálló
együttműködési helyzetek?
Minden bizonnyal igen, amennyiben ezeket a helyze­
teket nem a tabuk és titkos elhallgatások ereje vagy az
„ellenséges” külvilággal szembeni belső kötések biztonsá­
ga tartósítja. Vannak maradandó barátságok és időtálló
együttműködések, amelyek kiállják az idő próbáját, ha ezek
a folyamatos megújulás és szabadság jegyében működnek.
Ebbe belefér a másik elengedése, az eltávolodás, a konfron­
táció, az ütközés, a szenvedélyes szembenállás, az érzések
kifejezése, felszabadítása. Ha egy kapcsolatban nem lehet

55
szabadon megmutatni a félelmeket és a rejtett rossz érzé­
seket, ha nem fér bele a konfrontálódás mindkét oldalról,
illetve ha az alapvető' értékek sérülnek, vagy a kapcsolódás
tisztaságát a hazugságok puhasága váltja fel (inkább ha-
zudok vagy hallgatok, mintsem megbántsam a másikat),
akkor a kapcsolat lehet hosszú távú, de élettel teli sohasem.
Vannak tehát olyan beteg kapcsolati formák, ahol
a belső dinamikát valamilyen eltorzult, sérült minta ha­
tározza meg, amely játszmává alakulhat át (folyamatos
ismétlődés, tudattalan dinamika, rossz energianyerés stb.).
Ezek a kapcsolódások sokszor hosszú távúak, és alapvetően
tompítják el a kapcsolatban élők egészséges érzékenységét.
Ilyen beteg forma lehet például, amikor a szereplők:
• abból nyernek energiát, hogy a külvilágot ellenséges­
nek állítják be és állandóan kritizálják, „blamálják”
a külső körülményeket;
• negatív színben tüntetik fel azokat a külső szerep­
lőket, jelentős személyeket, akik bármilyen konku­
renciát vagy kihívást jelentenek számukra;
• úgy keringetik az információt (folyosózás, pletyka),
hogy közben irreálisan felnagyítják a saját pozitív sze­
repüket és erkölcsi magatartásukat;
• az impulzív indulatkitörések visszatérő mintázatában
találnak csak „megnyugvást”, a veszekedés utáni fel­
oldás jelenti számukra a megkönnyebbülést;

56
 • ragaszkodnak a „főnök” jelenséghez, szükségük van
valakire, akire minden pozitív vagy félelmetes tekin­
télyalapú személyiségjegyet rá lehet húzni;
• nem egyenrangú, partneri kapcsolódásokat alakítanak
ki, hanem játszmás egyensúlytalanságokat emelnek be
a helyzetbe: elnyomó—alárendelt, agresszív—passzív,
jó—rossz stb.

Az egészséges kapcsolódás
Egy csoport vagy páros kapcsolat erejét a benne zajló dina­
mikák valódisága mutatja meg. Sok olyan együttműködési
helyzet van, ahol a dinamika meghatározóan berögzült
játszmákra épül. A dinamika valódisága azt jelenti, hogy
a mintázatok nem állandóak (megfélemlítő-elnyomott,
okoskodó—megértő, kontrolláló—rejtőzködő, uralkodó­
alárendelődő, támadó-sértődékeny), hanem valódi érzé­
sekhez kötődnek, amik felszínre hozhatók, amikre lehet
reagálni, személyes visszajelzések adhatók egymásnak. Van
tere a visszajelzésnek és a hallgatásnak is.
A kapcsolódások életteliségének másik fontos alapja
a közös megegyezésekhez való alkalmazkodás, azok együt­
tes megváltoztatásának a lehetősége, az eltérések megbeszé­
lése, az egyéni érdekek alárendelése a csoport- vagy a közös
érdeknek. Ez nem jelent szolgai megalkuvást vagy önaláve­
tést, de sok esetben jelent lemondást és fegyelmezettséget.

57
 Ha elválásra kerül sor, mert két ember életútja eltá­
volodik egymástól, vagy egy ember nem érzi már magáé­
nak a csoport, a cég kultúráját, illetve nem tud illeszkedni
a rendszer egészéhez (miután az ellentétek kifejezésére és
tisztázására tett kísérletek nem vezettek eredményre), akkor
az elengedés mielőbbi megvalósítása a lényeg. Az is része
lehet a fejlődésnek, ha valaki tudatosan enged el egy sze­
mélyt, csoportot, illetve vállalja a döntései konzekvenciáit.

Egy lépést sem hátra, csak előre

Egy vállalatvezetővel a második tízalkalmas coaching-

folyamatunk elején tisztáztunk egy fontos szempontot:
- Azt hiszem, a jelenleg kialakult helyzetben fel
kell tenned a kérdést, hogy mennyire fontos számodra
a munkahelyed megőrzése. Ha a szervezet átalakítása
során érdekeket sértesz, elképzelhető, hogy elmozdíta­
nak a pozíciódból. Tehát reális veszélyét látom annak,
hogy ez az út, amely meggyőződésem szerint a szer­
vezet érdekeit tartja szem előtt, de hatalmi érdekeket
sért, téged is a hatalmi játszmák áldozatává tehet.
Tudod ezt vállalni?
- Jó, hogy megkérdezted, én is érzem a nehézsé­
geket. .. - Egy rövid csend után így válaszolt: - A vá­
laszom egyértelműen igen. Úgy gondolom, hogy az
út, amelyen elindultunk veszélyes, de helyes, és nem

58
tudok már hátrafelé menni, csak előre. Az emberek az
ellenállás után elkezdtek hinni a fejlesztés erejében, és
kezdik felismerni a megváltozott működés lehetőségeit
és hatékonyságát.
- Ezek szerint vállalod azt is, ha a szervezetátala­
kítás és a teljesítményértékelési rendszer megújítása
során olyan helyzet alakul ki, ahol nehéz döntéseket
kell majd meghoznod, amivel érdekeket sértesz, és
hatalmi harc alakul ki, illetve a személyi változások
következménye kiszámíthatatlan hatású lesz.
- Igen, pontosan erről van szó. Ha a pozícióm
meginog, vagy kirúgnak, azt is vállalnom kell. Nagyon
nehéz lenne most elmenni, amikor a változások nehéz­
sége után a pozitívumok is kezdenek megjelenni, de
elfogadom, ha elmozdítanak.
Körülbelül 2 hónap telt el, amikor a hetedik ta­
lálkozónkra a következő hírrel érkezett meg a vezető:

- Hétfőn reggel behívott a főnököm, és közölte: „el­

fogyott a levegő". Egy hét múlva már nem én vezetem
a céget. Elkezdtünk tárgyalni a felállásom feltételeiről.
- Ezek szerint megtörtént az, amivel a folyamatunk
elején még lehetőségként néztünk szembe.
- Igen, emlékszem, amikor megkérdezted, hogy
vállalom-e a kirúgás lehetőségét. Hát megtörtént.
- Hogy érzed most magad?

— — 59 —
 - Az első pillanatokban nagyon nehéz volt, és nem
mondanám, hogy most könnyű, de nem keseredtem
el. Megbeszéltem a feleségemmel, hogy együtt eluta­
zunk három hónapra külföldre, aztán majd meglátjuk.
Felmerült a lehetősége két jelentős cég vezetésének
is. Majd ha hazajöttünk, foglalkozom a jövővel, most
a pihenés következik.
- Ezek szerint nem ért teljesen váratlanul?
- Belülről nem, és bár voltak előzmények, azért
meglepődtem. Sajnálom, ha visszarendeződés lesz, vi­
szont a menedzsment két tagja azonnal beadta a fel­
mondását, amikor meghallották a hírt.
- Azért ez nem hétköznapi.
- Igen. Ez jelentőségteljes dolog, és arra utal, hogy
közösen hittünk abban, ami elkezdődött a cégnél.
- Mit fogsz most tenni?
- Lezárom a folyamatban lévő ügyeket, és elren­
dezem a teendőket.
- Oké. Dolgozzuk ki pontosan a leköszönésed
kommunikációját. Fontos, hogy pozitív és egyértelmű
üzenetet fogalmazz meg mind a piac, mind a társszer­
vezetek, mind a belső szervezet felé.
- Rendben...

60
 KÉT ÉLETÚT, EGYAZON PÁLYA

Párhuzamos életutak

Két fiatal lány, mindketten 19 évesek. Az egyikük élspor­

toló, a másik drogos. Mindketten háromgyermekes csalá­
dok legkisebb leányai. Mindkettő törékeny, autonóm, ke­
mény és független. A közös bennük az, hogy mindketten
17 éves koruk óta a saját lábukon állnak, önfenntartók
és megélhetésükben szabadok. Az egyikük a sportban
éli ki minden szenvedélyét és energiáját, a másik a sza­
bad szerelemben, utazásban, drogokban és bulikban.
Mindkettő érzékeny, szép, mindkettő hihetetlenül ke­
mény kifelé és törékeny befelé.
Látszólag két különböző életút, valójában két pár­
huzamos történet. A sportoló 19 évesen annyira szét-
edzette magát a teljesítménykényszer belső nyomása
alatt, hogy szinte teljesen kiégett. A másik olyan gyor­
san él és szeret, annyira pörög, hogy ezzel öli ki a való­
di érzéseket magából. Az egyikük ünnepelt élsportoló,

61
 aki párnáján éjszaka magányosan sír a fáradtságtól,
mert nem tud kikapcsolni, leállni, kilazulni, a másik,
aki gyakran idegen fiúk mellett ébred, szintén éjszaka
szorong leginkább, és szenved a magánytól.
Két, látszólag különböző élet, mégis nagyon sok
hasonlóság. Mindketten az apjuk elveszett szeretetét
keresik, mindkettőjüket tudattalan pörgésben tart­
ja a kielégíthetetlen szeretethiány. Mindkettő bármit
megtenne egy csöppnyi elismerésért, gyengédségért,
simogatásért, amivel persze alig tud mit kezdeni. Lel­
ke mélyén mindkettő magányos és kereső, mindkettő
szeretné elérni a beteljesülést, amiért bármit megtenne.
Az egyikük a csúcsteljesítményben, a másik a pörgés­
ben. Mindkettő kőkemény maszkot visel, ami mögött
törékeny és vacogó lélek ül dermedten. Mindkettő
a megmentőjét keresi, mindketten szomjúhozzák a külső
megerősítést, amely azonban sohasem lehet elég jó, igaz
és felemelő, amelyet sohasem tudnak elfogadni és el­
hinni. A hétmérföldes külső páncél mögé nem enged­
nek bepillantást, mert félnek a sérüléstől, a csalódás­
tól, az elutasítástól. Mindketten megszállottan keresik
a kiegészülést, feloldást, elveszett apjuk bizalm át...

Külső szeretetéhség, belső gyógyulás

Folytathatnám még, de talán ennyi is elég, hogy meglássuk
a lányokban önmagunkat. A saját esendőségünk páncél­

— — 62 —
ingbe bugyolált rejtőzködését. Ki-ki másképpen mene­
kül a boldogság elől, ki-ki más-más módon hervasztja el
belülről önmagát, oltja benső égető tüzének szomját, pró­
bálja csillapítani szenvedélyes szeretetéhségét. Egyvalami
azonban közös: mindenki, aki kívül keresi a boldogság
állapotát, a szeretet ámokfutója lesz, és reménytelenül el­
menekül a kiegészülés lehetősége elől. Mindaz, aki má­
sokban keresi a boldogság kulcsát, a beteljesületlen kíván­
ságok házába bezárkózva szenved. Nincs külső megváltás,
csak önmagunk belső felfedezése, csak a belső utazás ad
feloldást sebeinkre. Minden készen áll bennünk, minden
a rendelkezésünkre áll, csak fel kell fedeznünk a belső utat,
a kulcsot. A jó hír, hogy a betegségünk gyógyírja ott nyílik
a kertünkben, minden lélek mélyén ott van a megváltás
kulcsa, a kiegészülés lehetősége pedig ott kopogtat min­
dennap az ajtónkon. Az ajtó azonban csak belülről nyit­
ható, a kulcs nálunk van elrejtve. Ha másoktól reméljük
a fényt, délibábot kergetünk.

Egy csoporton egy fiatal tanácsadónő folyamatosan

arról beszélt, hogy milyen nyomorúságos csapások
érik mostanában, elveszítette a munkáját, nem ta­
lálja az öröm ét... Láttam rajta, hogy mindenképpen
fel akarja hívni magára a figyelmet, és tudattalanul
segítséget kér. Amikor végre mindenki rá koncentrált,
pillanatnyilag úgy tűnt, megnyugszik. Egy kis idő után

63
már megkérdezhettem tőle: tudja-e, mit tesz magá­
val és a csoporttal? Először nem értette a kérdést,
majd lassan kezdett ráébredni, hogy viselkedésével
kierőszakolja a csoport együttérző figyelmét, és amikor
ventilál, meséli a sztoriját, folyamatosan áthárít minden
felelősségét a körülményekre, másokra. Amikor nagy
nehezen elfogadta és belátta, hogy a csoportban fo­
lyamatosan generálja a „mentsetek meg" helyzetet,
elindult a gyógyulás útján. A játszmájának egyik része
a felelősségeltolás volt, a másik pedig az együttérzés
és sajnálat „kikényszerítése" a csoporttagokban. A fel­
ismerés után megkértem, gondolja át, hogy az élete
egyéb területein miként hozza létre a hasonló helyze­
teket, hogyan ventilál, hogyan hárít, és ezzel hogyan
irányítja magára a figyelmet. Amikor így működik, egy
lefelé ívelő spirált hoz létre magában és önmaga körül
másokban is. Begyűjti az energiát a környezetétől, ami­
vel azonban nem jut feloldáshoz, kielégüléshez, mert
minden lehetséges végkifejletet már jó előre negatív
pályára állít. Előre tudja és rögzíti, hogy vele mindig
sikertelen dolgok történnek. Miután ezt felismerte,
el lehetett kezdeni azzal foglalkozni, hogyan tartja
fenn és teremti újjá ezeket a helyzeteket az életében.
A megértés fájdalma után valódi szomorúság szállta
meg, de ez már az építő felismerés realitásán ala­
pult. Három hónap múlva küldött egy köszönőlevelet,

64
amelyben arra utalt, hogy akkor nagyon nehéz volt
elviselnie a szembesítést önmagával, de ez a felisme­
rés megváltoztatta az életét. Már nem másoktól várja
a megerősítést, hanem a saját kezébe vette sorsa ala­
kítását, nem kívülről várja a változást, hanem a saját
hitét erősítette meg önmagában, visszaszerezte a mun­
káját, és megújította a férjével hamvadó kapcsolatát.

65 —
 „NEM ÉRDEMLEM MEG..."

Egy szenvedély margójára

Fiatal lányként csak annyit érzett, hogy menekülnie kell

otthonról, minél messzebb, minél távolabb. A főiskola
után rögtön állást kapott a szülővárosában, de ő elvá­
gyott hazulról. Egy évvel később egy Ismeretlen vidéki
kisvárosba költözött, ahol a helyi általános iskolában
lett ének- és zenetanár. Sokan felfigyeltek rá, mert tö­
rékeny, csinos lány volt, neki azonban egy „rossz fiú"
tetszett meg. Ösztönösen vonzódott hozzá, maga sem
tudta, miért (hisz voltak udvarlói bőven), és rövidesen
összeházasodtak. Fiuk születése után nem sokkal már
látszott, hogy a kapcsolat labilis, sőt kifejezetten rossz.
A férje egyre gyakrabban járt haza későn, ittasan, az­
tán elcsattant az első pofon, amelyet számtalan köve­
tett. Belülről a nő úgy érezte, megérdemli a sorsát, neki
ez az élet jár. Amikor a kapcsolat már elviselhetetlen
lett és a verések rendszeressé váltak, végül segítsé-

66
get kért valakitől, és elvált a férjétől. Röviddel ezután
hirdetés útján talált egy Idősebb, rendes, megbízható
férfit a szülővárosában, aki feleségül vette, és elvállalta
a fiát is. A kapcsolat jól indult, született egy kislányuk,
majd nem sokkal ezután hasonló fordulat állt be, mint
az első házasságában. A férje egyszer annyira megver­
te, hogy eltört az állkapcsa, és orvosi látleletet kellett
venni róla. Az orvosnak kötelessége volt feljelentést
tenni a rendőrségen az esetről, így ezek után a verések
megszűntek, de végül a férje a fiával együtt elüldözte
otthonról. Előbb a szüleinél húzódott meg, aztán egy
albérletben, majd segítséggel sikerült egy kis lakáshoz
jutnia. Jelenleg egyedül él, alkalmi munkákból tartja el
magát, és néha meglátogathatja a kislányát.
A fia két éve Budapesten főiskolás, túl van az első
drogkezelésen, most 22 éves. 14 éves kora óta van­
nak kábítószer-problémái. Pár hete megkeresett, hogy
segítsek neki egy „nagy üzletben". Amikor meglátoga­
tott, vele volt egy nagyon szép, törékeny, érzékeny 16
éves lány, a barátnője. A fiú akadozva beszélt, látszott
rajta, hogy keresi a szavakat, nehezen tudja megfogal­
mazni a gondolatait. 21 évesen egy koraérett, tapasz­
talt és nagyon sokat megélt öreg ember benyomását
keltette bennem. Látszott rajta, hogy sokat és gyorsan
élt, belülről erős tűz égeti. A teste egy kamaszfiúé volt,
a lelke egy öreg emberé. A tini lány Istenként nézett

67
 rá, itta a szavait. Amikor megkérdeztem, hogy miért
szereti, csak ennyit mondott: „Olyan jó hozzám, és
még azt is megengedte, hogy modellkedjek.. . "

Előre megírt forgatókönyvek

A történetek ismétlődnek, a sorsok sokszor előre gyártott
forgatókönyvek, játszmák alapján játszódnak le. Lehetséges
kitörni egy zárt rendszerből, lehetséges új forgatókönyvet
írni, lehetséges megváltoztatni az életünket?
Nagyon sokan érezzük belülről mardosó módon: ér­
demtelen vagyok a boldogságra. El kell csennem az élettől
néhány örömteli pillanatot, ki kell érdemelnem valami jót,
mert alapvetően érdemtelen és méltatlan vagyok a felhőtlen
örömre. Ha mégis átélünk egy kis boldogságot, hátrané­
zünk, vajon mit kell majd lerónunk, mi az ára a pillanatnyi
jólétnek?
Lehetséges mégis kitörni ebből a körforgásból?
Igen, lehetséges, de csak egy módon: ha valaki képes
szembenézni a sematikusan ismétlődő játszmáival, képes
megváltoztatni az otthonról hozott bűnösség érzését, képes
kilépni abból a látásmódból, ahogyan önmagára és a ta­
pasztalataira tekint. Az, ami történik velünk, az előzetes ta­
pasztalataink alapján kap jelentést. Választásainkat sokszor
tudattalan bűntudat vezérli, ami az ismétlődő szenvedés
zsákutcájába visz minket. Ilyenkor belülről azt gondoljuk:

-* * * — 68
ezt érdemiem, vezekelnem kell, rossz vagyok, égetem és
pusztítom magam, hogy hozzájussak némi feloldáshoz.
Ez kicsit hasonló Martin Seligman „tanult tehetetlenség”
modelljéhez: már elfogadtam, hogy nincs értelme ugrálni,
lázadni, ez a sorsom, ilyen az élet. Ha néha sikerül kidugni
a fejünket a vízből és levegó't venni, magyarázkodni kez­
dünk, hogy mi megérdemeltük a jó pontot, jó emberek va­
gyunk, mert megdolgoztunk a sikerért. Folyamatosan bizo­
nyítani akarjuk a környezetünknek (önmagunknak), hogy
sokat tettünk és teljesítettünk azért, mert most éppen jól
vagyunk, jól megy nekünk. Aztán titkon hátrapillantunk,
mi fog most jönni, mennyit kell fizetnünk a pillanatnyi
örömért. Mikor veszik el tőlünk, meddig tart a kreditünk,
hisz tudjuk: alapvetően nem érdemeljük meg, csak ránk
mosolygott a szerencse, de ez úgysem lehet tartós. Ragad­
juk meg hát erősen, szorítsuk magunkhoz, kapaszkodjunk
bele és biztosítsuk be, rejtsük el a világ elől, hogy ne lássa
és irigyelje meg senki...
Nehéz megérteni és elhinni, hogy mindennek mi adunk
jelentést, hogy nincs jó és nincs rossz. Nehéz elhinni, hogy
a boldogságot nem kell kiérdemelnünk és kiharcolnunk.
Csak tapasztalatok vannak, és a jelentések által a dolgok
színét, súlyát, értelmét mi adjuk, mi teremtjük meg. Leg­
többször olyan jelentéseket adunk a tapasztalatainknak,
amit tanultunk, amit belénk véstek a szüléink, a környeze­
tünk. A fiatal lány, aki elhagyta az otthonát, apja erőszakos

* * — 6 9 — —
agressziójának lett az áldozata, és egész életét egy tudattalan
égető bűntudat járta át: Nem vagyok jó, szenvednem kell,
nem érdemiem meg, hogy szeressenek. Apám folyton vert,
elégedetlen volt velem, sohasem tudtam megfelelni neki,
anyám is többször megpróbált elhagyni minket, két alka­
lommal is öngyilkosságot kísérelt m eg...
A fiatal lány a bűntudattól vezérelve beteljesítette a csa­
ládi „örökséget”, és magára vette az áldozat szerepet, amit
a fia is „megtanult”. Vajon mi lesz a lányával, akit el kellett
hagynia, és akit egy agresszív apa nevel fel? Mi lesz a fia­
tal főiskolás fiával, akit elhagyott az apja, majd elüldözték
otthonról, és aki kemény drogokkal enyhíti a belső tüzet
a testében? Mi lesz a tini modell lánnyal, a barátnőjével,
aki egy „rossz fiút” választott magának? Meddig folytatódik
még a történet, és kiknek kell még belépniük az útvesztőbe,
hogy továbbvigyék a bűntudat alatt senyvedő lelkek súlyos
szerepét?
Lehetséges kitörni az áldozati szerepből, a vesztes és
alárendelt pozícióból? Úgy, hogy galléron ragadnak valakit
és kiemelik a saját poklából, nem lehetséges, mert rövid
idő alatt újabb poklot teremt magának, ahol folytathatja
a lassú, önemésztő szenvedést. Kívülről megmenteni va­
lakit addig, ameddig a saját szenvedéséhez ragaszkodik és
folyamatosan hozza létre azokat a helyzeteket, ahol bebi­
zonyíthatja a világnak a saját érdemtelenségét, nem lehet­
séges. Csak a belátás erejével változhat bármi.

7 0
 Mi írjuk a történetünket, mi adunk jelentést a múl­
tunknak és teremtjük meg a jelenünknek. A jövőt ezáltal
alakítjuk. Aki átveszi a körülötte élő tekintélyek (szülők,
nevelők, meghatározó személyek) jelentésadó erejét, és
nem tud megállni, önmagára tekinteni, és nem tudja fel­
fedezni, hogy a szenvedés nem megérdemelt, hanem meg­
teremtett valóság, az nem képes változni. Aki nem képes
kitörni az érdemtelenség és méltatlanság csapdájából, nem
tudja elfogadni a boldogság elemi ajándékát sem. Aki fo­
lyamatosan bizonyítani akarja, hogy mindenért keményen
meg kell dolgozni, de sohasem lehet kiérdemelni semmit,
az sohasem fog tudni kisimulni, felhőtlenül békében lenni
önmagával, a világgal, a jelennel.

7 1
 „SOHASEM LESZEK OLYAN,
MINT AZ ANYÁM"

Menekülés az intimitástól

A fiatal cigánylány egyet biztosan tudott: sohasem

lesz olyan, mint az anyja. Az anyja prostituált volt,
korán elvált a férjétől, és mivel szép volt, adódott egy
kitörési pont a mélyszegénységből. Az anyjának nem
voltak barátai, csak „kollégákkal" tartott kapcsolatot,
magányosan, kifelé zártan éltek. Pénzük legtöbbször
volt bőven. Adódott olyan időszak is, amikor nagyon
futott a szekér, az anyja a pesti éjszaka császárnője
volt, luxusszállodákban is „fellépett".
A fiatal cigánylány egyet megtanult az anyjától:
hogy hogyan kell boldoggá tenni a férfiakat, azt vi­
szont sohasem, hogy hogyan kell megtartani őket.
Nem tudott szeretni, nem tudott kötődni, nem tudott
életben tartani egy kapcsolatot. Azt megtanulta, ho­
gyan kell találkozni és elengedni, de azt nem, hogyan

^*'•'*^72
 kell megőrizni. Mindig bizalmatlan volt, és lerúgott
magáról minden köteléket, menekült az intimitás elől.
Egy futó kapcsolatából született egy kislánya, akit na­
gyon szeret. Nem voltak sohasem barátai, magányosan
él együtt a lányával. Egy nagyon szép fiatal nő, aki
közel sohasem engedett magához senkit, mindig elég
volt neki a lánya közelsége.
Tulajdonképpen a cigánylány nem lett olyan, mint
az anyja, és mégis. Ellentétes felfogásban, a pros­
titúciót elutasítva lett „prostituált". Nő, aki gyor­
san szeret, de sohasem mélyen, kapcsolódni lehet
hozzá, de nem érzelmileg, nem bízik a férfiakban
és nem alakít ki velük kötődést sem. Végeredmény­
ben követte az anyai mintát, hiszen azt látta, azt
tanulta, azt sajátította el, nem volt alternatív útja.
Másképpen, de ugyanazt hozta létre. Nem lett pros­
tituált, de menekült az intimitás elől, nem lett az éj­
szaka királynője, de képtelen volt komolyan kötődni
bárkihez is.

Ismétlődő minták
Vajon mi nem ugyanazt a mintát visszük (kicsit más­
képpen) tovább, mint amit kapunk a családunkban? Aki
olyan családban nó' fel, ahol a szülei folyton veszekednek,
állandóan kritizálják egymást és ezzel rombolják a közöt-

— 73
tűk lévő kapcsolatot, ahol folyik az energiarabló szócsa­
ta, az valószínűleg arra a következtetésre jut majd, hogy
ő sohasem fog veszekedni. Milyen lehetőségei vannak?
Például az elnémulás, a hallgatás kritikus helyzetekben,
a bezárulás. Nem veszekszik, de ugyanúgy nem alakít ki
építő kapcsolatot a másik személlyel, mint a szülei egy­
mással. Talán nem a hangos civakodás útját választja, de
ugyanúgy elvágja magát a másiktól, csak éppen szótla­
nul. A minta ugyanaz, elhatárolódás a másiktól, szepa­
ráció, menekülés az intimitástól. A szülők esetében ez
veszekedés útján jön létre, míg a másik modellben a hall­
gatás útján. A minta ismétlődik, de másképpen. A jót
és a rosszat is átvesszük, és folytatjuk a saját életünkben.

Mintatörés
Milyen esélyünk van a kitörésre? Aki elhatározza, hogy
sohasem lesz olyan, mint a szülei, az pusztán az irányt vál­
toztatja meg, de nem az eredetet. Működésünk és alapvető
indítékaink mély önismereti megértése nélkül nincs esély
a változásra. Annak, aki megérti, hogy milyen félelmek
uralják a szívét, milyen rejtett vágyak hálózzák be a szán­
dékait, aki megérti, hogy egy játszma részese, amelyben ő is
szerepet játszik, csakis annak van esélye a változásra. Nem
elég azt gondolnunk, hogy az ellentétes magatartás már
változás is egyben. A változás a saját szerep megértéséből,
szembenézésből, felelősségvállalásból és döntésből fakad.

74
Ha csak annyit határozok el, hogy nem akarok én is olyan
lenni, akkor egészen biztos, hogy olyan leszek, de máskép­
pen. Ha mélyebben megértem önmagam, és felismerem,
hogy nem valódi szándék vezet a változásban, csak ellen­
állás a szülői mintával szemben, még mindig ugyanabban
a csónakban evezek, mint a szüleim. A kérdés lényege az,
hogy ki vagyok én valójában, mi szeretnék lenni, és való­
jában mire vágyom. A belülről vezetés esélye, a mintatörés
lehetősége akkor jelenik meg, amikor már nem menekülök
a terhek elől, hanem eggyé válók önmagámmal. Az irány­
váltás akkor lesz szándékváltás is egyben, amikor engedem,
hogy megszülessen bennem egy új lehetőség, egy másfajta
irány. Ez a gondolkodási rutin megtörésén, a rendíthetet­
len megálláson, befelé figyelésen és az ellenerő létrehozásán
múlik. Nem menekülök a nyomás hatására sem, megvá­
rom, amíg kibontakozik bennem egy új irány. Makacsul
bízom abban, hogy a kitartásom erejéből megszületik
valami más. Az ellentétes irány csak menekülés. A valódi
változás a befelé figyelés koncentráltságából születik meg.

75
 ÖRÖK GYERMEKEK

Miért nehéz nővé, férfivá válni?

27 éves fiatal pszichológuslány, állandóan kedvesen

mosolyog, kinézetre 18 éves. Kívülről nézve mint egy
angyal. Közelebbről egy kislány, még közelebbről za­
varodott és elveszett gyerek. Az önismereti csoporton
biztatásomra hoz egy problémát. Alig tudja elkezde­
ni, folyamatosan sír, a résztvevők valamilyen hatalmas
drámára számítanak, talán haldoklik az anyukája. Ami­
kor végre elmondja a témát, nagy döbbenet:
- Attól félek, hogy el fogom veszíteni egyszer
a nagymamámat...
- Miért félsz a férfiaktól? - kérdezem.
- Én egyáltalán nem félek, de a férfiak mind egyet
akarnak...
- Milyen visszatérő rémálmaid vannak?
- Félek, hogy nem leszek an ya.. .
Lassan kibontakozik a kép. A fiatal lány, aki mel-

7 6 — ' *■ **—
 lesleg egy éve férjes asszony, aggódik a nagymamá­
jáért, mert fél, ha elveszíti, elvész a gyerekkora. Nem
tud átlépni a női világba, mert nem ismeri, félelme­
tesnek tartja. Fél a női szereptől, fél a férfiaktól, az
autonóm szerepvállalástól, a saját női hatásának
a következményeitől... Kislány szeretne maradni,
a nagymama kisunokája.

A kislány, aki fél az ismeretlentől, fél a durva férfiaktól,

nem érti, hogy miért akarják bántani, miért van tele a vi­
lág csúnya dolgokkal. A nagymama számára a felnőtt lány
kisunoka, vele gyermek lehet, mert a nagymama ezt látja
benne. A fiatalasszony retteg, hogy ha elveszíti a nagyma­
máját, eltűnik a gyermekkora is, és végérvényesen át kell
lépnie a felnőttek rideg világába, nővé kell válnia. A női
szerep a kislány számára félelmetes és ismeretlen, ahogyan
a kisfiú számára a férfiszerep. Az átmenet nem magától
értetődő, nem automatikus, nem alakul ki a korral. Sok
öreg kisbaba és kisfiú él közöttünk, akik a gyermekiét
aranykorában ragadtak, és csak a testük öregedett meg.
Nem érzik magukénak sem a testüket, sem ezt a világot.
Kilógnak belőle, és ösztönösen vonzódnak a gyerekekhez
vagy a szelíd öregekhez. Bennük önmagukat látják, velük
megértik magukat, biztonságban vannak.

77
Beavatási szertartások
Sok fiatal lány lesz gyerekből anya, átugorva az átugorha-
tatlant, megkímélve magát a veszteségtől, mert az átlépés
fájdalmas, és a gyermekkor elvesztésével jár. Az átlénye-
gülés nyeresége, a női szerep sohasem érkezik el. Keresnek
maguknak egy „gyermek” férjet, akit tudnak kezelni, mert
közel áll lelkiekben hozzájuk, és legtöbbször vágyakozik
az anyai szeretet után. A felnőtt férfiakat veszélyesnek és
idegennek érzik, ösztönösen távol tartják magukat tőlük.
A férfiszerepbe átlépő gyermek fiúk hasonlóan működnek,
és megtalálják gyermeki lelkületű párjukat, vagy éppen
pótanyát keresnek maguknak.
Miért ugorjuk át a lépcsőfokokat? Miért nincsenek rí­
tusaink az átlényegüléshez? Miért menekülünk a gyerekkor
magányosan szép világába, biztonságába, álmaiba a felnőtté
válás szabadsága elől?
Nincsenek beavatási szertartásaink, átlényegülési ünnepe­
ink, szerepváltó nehéz és felemelő pillanataink. Élünk és sod­
ródunk, átalakulunk és szerepeket váltunk tudatos megújulás
nélkül. Aztán amikor elfogy körülöttünk a biztonság látszata,
a stabilitás illúziója, ott állunk mezítelenül, gyermekként, ki­
szolgáltatottan. Nem értjük, mi történik bennünk és rajtunk
kívül... de érezzük, pokolian nehéz.

78
 Pilinszky János
MÉGIS NEHÉZ
Anya, anya
ebben a sivatagban,
mért hagytál itt, ebben a sivatagban?

Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen,

és mindent mégis oly kíváncsian
szem léletek?

Tudod, hogy hány kisértés,

a semmi és üresség késdobáló
hány és hány pokla leskel itt reám?
Persze, a ruhák fodrát leeresztik,
a kelme megfakúl, s a fű
beteríti az utakat.

Persze, persze, a feledés, az elmúlás -

de hol is hagytam abba? -
mégis élek,
mégis nehéz, anya, mégis nehéz.

79 — -•
 KAMASZARCÚ FÉRFI

A múlt jeges szorításában

Kamaszarcú férfi, 42 éves múlt. Az arcán semmilyen

ránc, gyűrődés, az állkapcsa előreszegett, makacssá­
got, dacot sugárzó. Mint egy kamasz fiú.
- A nőkkel való kapcsolatom problémás, ezen sze­
retnék változtatni.
Az anyjához fűződő kapcsolatáról kérdezem. Ki­
derül, hogy az anyja kemény, autoriter pedagógus.
Legmélyebb emléke, hogy amikor az anyja végigment
az iskolában a folyosón, a legvagányabb fiúk is elhall­
gattak, meghúzták magukat. Rá mindig büszke volt, és
mutogatta az ismerősöknek, milyen rendes, szófogadó,
jó tanuló fiú... Ismerős történet.
- Beszéltél anyukáddal?
- Igen, és keményen besértődött, de én felszaba­
dultam, hogy sikerült kimondanom néhány fájdalmas

8 0
 dolgot, annyi év után. Mintha egy üvegburát vettek
volna le rólam ...
- Hogyan viselkedsz intim helyzetben nőkkel?
- Nincs semmilyen problémám az intimitással.
- Hogyan viselkedsz intim helyzetben nőkkel?
- Rendben vagyok.
- Hogyan viselkedsz intim helyzetben nőkkel?
- H át... Évek óta gyógyszerekkel stimulálom ma­
gam. Félek a vereségtől...
- ... És hogyan viszonyulsz a férfiakhoz?
- Ha egy erős férfival találkozom, alámegyek, fel­
adom m agam ...

Ha valaki hosszú időn át ahhoz edződik hozzá, hogy nem

hibázhat, mindig bizonyítania és teljesítenie kell, állandó
lelki fenyegetésnek van kitéve, meg van félemlítve, akkor
a lelki terror belső fagyhalált hoz létre. A lélek beleder­
med a múlt hideg magányába, és még akkor sem enged fel,
amikor valaki melegséggel, szeretettel közelít felé. Mi lesz,
ha hibázom? Mi lesz, ha nem leszek elég jó, ha elrontok
valamit? Mi történik akkor, ha nem fognak már szeretni,
mert nem vagyok tökéletes... ?
Ismétlődő félelem, beidegződött remegés, kudarckerü­
lés, fagyhalál, a ledermedés játszmája. Úgysem fog sikerül­
ni, nem vagyok megfelelő, senki sem tudja bebizonyítani
nekem, hogy elég vagyok így, ahogyan vagyok, gyengén,

8 1 -
mezítelenül, megszégyenültem Minden törekvésem zá­
tonyra fut, minden kísérletem kudarcot vall, mert én ma­
gam vagyok a kudarc, amit lepleznem kell, egy életen á t...

A sebesülés nem gyógyul be szerelem által

Nos, egy sebesült fiút nem tudnak sebesült nők (de még
egészségesek sem) meggyógyítani. A sebek nem forrnak ösz-
sze maguktól, ajég nem enged fel néhány gyógyító érintés,
meleg szó vagy ölelés hatására. Az oldás kulcsa a saját ke­
zünkben van, ahogyan mi magunk vagyunk az elakadás okai
is. Nem azért nem működik sohasem a kapcsolat a nőkkel,
mert a nők nem elég elfogadóak vagy tökéletesek, hanem
mert én nem engedem meg magamnak, hogy mellettük
önmagam lehessek. Egyetlen nő sem képes elhitetni egy
sebzett férfival, hogy szerethető, ha a férfi nem szakad el
lélekben az anyjától, és választja a férfivá válás magányos
útját. Ahogyan egyetlen férfi sem tudja begyógyítani a nő
lelkén ütött szülői sebeket. A szembenézés és elfogadás út­
jára nekünk kell rálépnünk, hogy a segítség megérkezzen.
Az indulás a szembenézéssel kezdődik. Velem van a baj, és
nem a másikkal. Én fojtom vissza az érzéseim, az indulatom,
én utasítom el mélyen belül a gyengeségem, esendőségem.
Én állok ellen a bennem bontakozó életerőnek, energiának,
áramlásnak. Az erő nem kívülről jön, ahogyan a megerősítés
sem. Minden készen áll bennünk, bárhogyan törjön is fel,
indulatosan, mint egy buzgár, vagy szelíden, mint egy forrás.

— 82 —* * *
EBREDES
 BEVEZETÉS

A földhözragadtság és a kishitűség gyerekkorban senkinél

sem magától értetődő. Gyerekként mindannyian képesek
vagyunk elrugaszkodni a tények biztonságától és korlátozó
erejétől. Teremtő képzelettel és gondolkozással rendelkezünk,
amelyet lassan elkoptat az idő és kiöl belőlünk néhány csa­
lódás. Az ébredés tulajdonképpen egyfajta visszatalálás a te­
remtés gazdagságához, de olyképpen, ami nem jelent elru­
gaszkodást a realitástól, hanem a realitásunk újraértelmezését
és újrateremtését teszi lehetővé. Számomra az ébredés nem
vallási kérdés vagy életidegen spirituális mozgalom, hanem
olyan szárnyalás, ami a valóságot rendezi át és teszi gazdaggá
az életünkben. Az üzlet, a vállalkozás, a teljesítmény, a fenn­
tartható növekedés számomra olyan reális értékek, amelyet
örömteli jelentéssel a mennyiségi gondolkodástól elszakadó
minőségi szemléletváltás tesz lehetővé. A döntés szabadsága,
a belülről vezetettség, a testtudatosság, az érzelmi emelke­
dettség, a belső idő létrehozása mind része az ébredésnek.
 Nyitott szemmel álmodva

Egy kereskedelmi hálózatot irányító vezető keresett

meg, a coachingbeszélgetés fókusza a következő volt:
- Az egyik munkatársam régóta átver, megbízha­
tatlanul teljesít, és megszeg minden fontos megálla­
podást.
- Mióta folyik ez?
- Több mint két é ve ...
- Miért jó, hogy kihasználják?
- Egyáltalán nem jó, csak nem tudom, mit tehet­
nék.
- Nem gondolt még arra, hogy megszünteti a kár­
tékony együttműködést és levonja a konzekvenciákat?
Sokan szívják még a vérét?
- Azt hiszem, erről szól az életem ... Az előző
férjemtől elmenekültem, mert folyamatosan kihasz­
n á lt...
- Elöl és kitől tanulta meg, hogy csak akkor érde­
mes az életre, csak akkor méltó a pillanatnyi boldog­
ságra, ha kihasználják és élősködnek magán?
- Tulajdonképpen az anyám kiskorom óta rettegés­
ben tart, sohasem voltam elég jó neki, mindig éreztette
velem az alkalmatlanságomat, és folyton kontrollált,
és most, amikor nálunk van, a gyerekeimet is folyama­
tosan m egalázza...

- 8 6 --------
 - Azt hiszem, néhány döntő beszélgetés vár önre...
A változáshoz nagy levegővétel és elszánás kell,
de mindenekelőtt annak a tudatosítása, hogy valami
nincs rendben, valahol kiszökik az energia, elillan az
erő. A fájdalom nem természetes, az alárendeltség ér­
zése nem magától értetődő, a kiszolgáltatottság nem
velejárója az életnek.

Álommanó ül a vállamon
Sokan álomban élik az életüket, és annyira hozzászoktak
a fájdalomhoz, az elnyomáshoz, az alárendelődéshez, hogy
amikor szűnni kezd, rögtön nyugtalanítani kezdi őket
annak hiánya. Lehetséges hozzászokni a rosszhoz, a féle­
lemhez, a megaláztatáshoz? Sajnos igen, minden rossz és
kellemetlenség megszokható, minden fájdalom elviselhető
és az idő múlásával beletompul az életünkbe. Először talán
zavaró és kényelmetlen, egy idő után a test redőibe záró­
dik, átalakul és megszokottá válik. Az ébredés olyan, mint
kilépni kora hajnalban a téli hidegbe. Először belénk hasít
a friss, éles, metsző szél, és csak később jelentkezik a jóleső
szabadság érzése.
Sokszor úgy érezzük, hogy jobb a meleg szobában bóbis­
kolni vagy átaludni egy egész életet, mint vállalni a kilépés
bizonytalanságát, az ébredés kockázatát. Amikor elgém­
beredik alvás közben a vállunk vagy elzsibbad a karunk,

87
fájnak az első mozdulatok, és arra gondolunk, jobb lenne
moccanás nélkül benne maradni az enyhe zsibbadásban.
A változáshoz vezető első lépés annak felismerése, hogy
valami nincs rendben velem, valami nyomja a lelkem,
a testem. A második az elhatározás, az elszánás és végül
az első gyakorlati lépés megtétele - a többit az utunkba
sodorja a szél. Tapasztalatom szerint amikor a változáshoz
szükséges szándék ereje megjelenik bennünk, akkor megér­
kezik a megerősítés is. Jön egy megérzés, a kezünkbe kerül
egy felemelő könyv, találkozunk valakivel, aki továbblen­
dít, elindít, fényt gyújt. Amikor elhiszem neki, hogy amit
mond és képvisel, ugyanaz, mint amire mindig is vágytam,
akkor elindul valami átalakulás. Ilyen egyszerű az egész. És
amikor az első szabad lépések után a környezetünk rémül­
ten próbál visszarántani magához, óvni a változástól, akkor
biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk.

„Én már egészen fiatalon eldöntöttem..."

- Én már egészen fiatalon eldöntöttem, hogy csak 40

éves koromig akarok dolgozni. Addigra összegyűjtők
annyi pénzt, hogy utána teljesen szabadon élhessek.
- Sikerült?
- Tulajdonképpen igen, de jött a válság. Összejött
az a pénz, de még mindig dolgozom. A pénz megvan,
de nem gyarapszik, a válság miatt.

88 —
 - Boldog vagy?
- Nem, teljesen elakadtam, én Is válságba jutot­
tam, nem tudom, mit csináljak...
- Mondok egy hasonlatot: itt van a szobámban
egy virág, amit minden héten meglocsolok. Kiszámí­
tom, hogy mennyi vízre lenne szüksége egy év alatt, és
a nyakába zúdítom. Szerinted mi fog történni?
- Nem értem a hasonlatot.
- Pedig a számításaim helyesek, csak éppen a vi­
rág nem biztos, hogy túlélné. Neked is helyesek voltak
a számításaid, csak épp egy dolgot nem kalkuláltál
bele. Az emberi tényezőt, amely a képleted bizony­
talansági tényezője. A többi adat lehet hogy helyes,
de a boldogság és a szabadság nem zárható be egy
képletbe. Az emberi tényező szerencsére nem kiszá­
míthatóan működik, illetve boldogul. Ha most üzleti
tanácsadó lennék, azt javasolnám, hogy oszd szét
a teljes vagyonod, és kezdd elölről a gyűjtést, így lenne
húsz, viszonylag boldog éved ...

Tulajdonképpen mindannyiunknak vannak időhöz és

térhez kötött, feltételekkel átszőtt vágyai, célkitűzései. Én
például meg voltam győződve arról, hogy 40 évnél többet
nem érdemes élni. Aztán 30 évesen azt gondoltam, hogy
eljött az idő, végül újjászülettem. Ma már csak annyit dön­
tök el, hogy a munkámban nem kötök kompromisszumot.

8 0
A cégünkben nincs üzleti terv, nincs teljesítménymérés és
nem határozzuk el előre, hogy milyen üzleti irányba me­
gyünk. Amikor azonban jön egy ötlet vagy egy felismerés,
megpróbáljuk megvizsgálni, és ha megérint minket, akkor
felerősíteni. Nem tudom pontosan, mi fog történni, de azt
jobban tudom, hogy mit nem szeretnék - és talán ennyi
elég is.

Az élő folyamat sodrása

A folyamat, amelyben részt veszünk, élő. Az életünknek
sodrása van, a kapcsolataink organikusan alakulnak, a ba­
rátságaink sem állandóak. Amikor kapcsolatba lépek egy
emberrel, egy csoporttal, belépek egy olyan folyamatba,
amely intenzíven kapcsolódik az élethez. Nem én szabom
meg előre az irányát, illetve megtehetem, de akkor rosszul
járok. Ha előre eldöntőm, hogy mit szeretnék egy kapcso­
lattól, egy munkától, egy naptól, egy találkozástól, lehet,
hogy sikerül kierőszakolnom, de az biztos, hogy nem ez
lesz a legjobb forgatókönyv. Lehet, hogy sikerül elérnem
egy kitűzött célt, de nem biztos, hogy számomra az lesz
a legjobb eredmény.
Gyakran találkozom meghasonlott bajnokokkal, min­
dent elért üzletemberekkel, ünnepelt sztárokkal, akinek
nincs további céljuk, és összeomlottak. Egy idő után
már csak kergetik az árnyaikat, kapaszkodnak az elért
népszerűség látszatába, megpróbálják túlélni céltalan

9 0
napjaikat. És ismerek hajléktalanokat, akik mindennap
jókedvűek, bármikor találkozom velük, derűsek, és van
hozzám egy jó szavuk. Érzem rajtuk, hogy benne vannak az
élet körforgásában, folyamatában, a napjaik üzeneteiben,
az életük kis örömeiben, elégedettek egy-egy aprósággal.
Tulajdonképpen óriási teher, amikor elérjük egy nagy
célunkat úgy, ahogyan elterveztük. Képesek vagyunk rá,
tudunk teremteni, többen olyan akaraterővel rendelkez­
nek, hogy bármit képesek megvalósítani. Csodáljuk őket.
De mi van akkor, ha már nincs mit megvalósítani, ha nem
úgy alakul, ahogyan elterveztük, ha becsúszik egy nem
várt esemény vagy történik valamilyen jelentős véletlen,
egy baki? Mi van akkor, ha nem úgy és akkor jön össze,
ahogy és amikor szeretnénk? Hálásak vagyunk érte? T u­
dunk lelkesedni egy balfogásért? Beillesztjük az életünkbe
a kibillenéseinket, a sikertelenségeinket, a kudarcainkat,
a nem várt csodákat, a véletlen találkozásokat, a megújító
egybeeséseket? Tulajdonképpen a folyamat, amelyben részt
veszünk, jóval „tudatosabb és pozitívabb”, mint mi lenni
tudunk. Ha kapcsolatba kerülünk vele, megtörténik az,
amiben talán még reménykedni sem mertünk. Megtör­
ténik az, amiben mindig is hittünk, de sohasem mertük
elképzelni.

91
AZ ÁTVERÉS ÖNPUSZTÍTÓ HATÁSA

Vajon ha megígérem, hogy felhívlak, de nem teszem meg,

ha megbeszélünk egy határidőt, és én nem tartom be, ha
kölcsönkérek egy könyvet, és nem adom időben vissza,
ha egyeztetünk egy találkozót, és én nem megyek el, ak­
kor ez mit jelent? Gyakran tapasztalom, hogy sok ember
számára egy halvány rossz érzésen túl semmit. Nem azért,
mert rossz emberek lennének vagy mert gonoszok, hanem
egyszerűen csak azért, mert a csúszás „belefér” az életükbe.
A csúszás, maszatolás, késés, eltolás, kifarolás, módosít­
gatás, egyoldalú elodázás sok ember számára természetes
jelenség vagy életforma. Ezek az apró csúsztatások, hazug­
ságok az élet velejárói, gondolják sokan. Majd csak alakul
valamiképpen a helyzet... Az ügyek és helyzetek pedig ala­
kulnak, először mindig jól, később egyértelműen rosszul.
Van azonban ennek az életstílusnak egy komolyabb
következménye is. Tapasztalatom szerint a kis és a nagy
hazugságok közötti vékony határ egy idő után elolvad,

- 92-
megszűnik. Ami pedig még veszélyesebb, hogy a kom­
munikációs és viselkedésbeli csúsztatás magát az embert
csúsztatja el. A lejtőn nincs megállás. Talán meg lehet úsz­
ni egy-két svindlit, de magát az életet nem. A coachingban
teljesen egyértelmű számomra, ha egy vezető folyamatosan
késik az ülésekről, akkor megbízhatatlan a munkahelyén
és a magánéletében is. Ez előbb-utóbb ki is derül. A kép-
lékenység leomlasztja a hitelesség alapjait. Aki gyakran
elkeni a megbeszélések rá vonatkozó részeit, az elveszíti
a kreditjeit kifelé, és megbicsaklik befelé, önmaga felé is.

A belső párbeszéd
Az ember folyamatos párbeszédben van önmagával, fo­
lyamatosan reflektálunk a saját cselekedeteinkre, kom­
munikációnkra, akkor is, ha ennek nem vagyunk mindig
a tudatában. Ha máskor nem, hát az álmainkban jelenik
meg az önreflexió, erősödik fel a belső párbeszéd. Talán
sokak számára nem magától értetődő, hogy a folyamatos
csúsztatás, mellébeszélés, egyoldalú szerződésmódosítás
nem pusztán a környezetet, a másik féllel való kapcsolatot
erodálja, hanem az önmagunkkal folytatott belső párbeszé­
det, szembenézést is átrendezi vagy megszünteti.
Jung terminológiájában az ego (a tudatosság közép­
pontja), a self (mély-én, mely a tudatos és tudattalan egy­
ségét reprezentálja) és az animus-anima (férfi-női megsze­
mélyesített tudattalan) között van folyamatos párbeszéd,

93
Freud a felettes énre utal, míg a vallások a lelkiismeretre
hivatkoznak. Egy biztos: amikor átverem a felebarátomat,
folyamatosan hazudok kifelé, a hazugság elbontja azokat
a belső határokat is, amelyek a stabil pszichés működés
feltételei. Megszűnnek az ént összetartó és a realitáshoz
kötő erők. A valóság és a látszat összecsúszik, egyfajta látens
paranoia alakul ki a személyiségben. Ez a működés nagyon
sok szenvedéssel jár, és nemcsak a környezetet terheli meg,
hanem a megbízhatatlan személyt is, aki az ego pusztító
mélységeibe zuhan. Mi marad ilyenkor? Menekülés a való­
ság elől: alkohol, nyugtató, drog, a hatalom látszata, külső
csillogás. Amikor pedig a hatás megszűnik, marad a metsző
hideg és a szorongató magány mélysége.
Mindannyian ismerünk ilyen embereket, talán irigyel­
jük is őket a pillanatnyi sikereik vagy látszólagos hatalmuk
miatt. Pedig az éj árnyai elől ők sem menekülhetnek el,
a betegség vacogtató szorítása őket is eléri, és a szeretet
hiánya végtelen magányba zárja.

94
 MÁGIKUS GONDOLKODÁS

Az ugrás bátorsága
Problémamentességre vágyunk, aztán visszatekintünk az
életünkre, és rájövünk: akkor fejlődtem és léptem előre
igazán, amikor megoldottam egy problémát, megküzdöt­
tem egy nehézséggel, megújultam egy krízis után. Ilyenkor
ébredünk fel a nyugalom óceánjából. Mégis, amikor elér
minket egy nehézség, és kibillent a nyugalmunkból, először
elkedvetlenedünk vagy dühössé válunk, aztán fókuszálunk,
összeszedjük az erőnket, éberek leszünk, és elindulunk
a megoldás útján... Ha nem így történik, akkor marad
a tetszhalott biztonság, az elkerülő lavírozás, a látszatélet
és a nyugalom.
Tapasztalatom szerint a coachingfolyamat eredmé­
nyességének is ez az ébrenlét az egyik igazi kritériuma:
amikor a vezető és a coach közös munkájának hatására
a vezető életében a helyzetek élessé válnak, azaz valódi ki­

— 9 5
hívásokkal találja szemben magát, és a elöntések kockázata
és felelőssége is felerősödik.
Kisgyerekként talán mindannyian vágytunk rá, hogy
indián harcosként részt vegyünk egy csatában, hőstetteket
hajtsunk végre, vagy vándor szegénylegényként kiálljuk
a legnehezebb próbákat, és megmentsük a csodálatos ki­
rálylányt. Én, ha visszatekintek az életemre, tudom, hogy
gyerekként az álmaim a valóság komoly alternatívájaként
jelentek meg számomra, és a két világ közötti átjárás sokkal
könnyebb volt, mint később felnőttként hinni akár csak
egy nehéz projekt sikerében is. Az idő, bár lehet, hogy
bölcsebbé teszi az embert, sokszor visszafogottabbá és kor­
látozottabbá is.
A kisgyerek számára a két világ átjárható, a fantázia és
a realitás sokkal közelebb van egymáshoz, mint később
felnőttként. A pszichológiában „mágikus gondolkodásnak”
hívják azt a kisgyermekkori sajátos állapotot 3 és 5 éves
kor között, amikor a valóság szubjektív és objektív elemei
még összefüggőek, és nehezen választhatók el egymástól.
Az álmok, a fantázia és a realitás közötti kapu az egészséges
gyerekeknél nyitott. A kisgyerek az álmait gyakran objek­
tív valóságként, igaznak éli meg. Az egymástól független
dolgok között könnyedén hoz létre holisztikus szemléletű
oksági viszonyt. Ebben az állapotban még egyszerű meg­
teremteni a belső világ és külső környezet közötti átjárót,
az ég és a föld között még létezik a kapu. Ennek titka nem

9 6 —
más, mint a hit abban, hogy minden sikerülhet, minden
lehetséges. Hit abban, hogy bennünk van az erő, a terem­
tés belülről indul el, és a külső körülmények legyőzhetőek.
Az átlépés a fantázia és a belső hit világából a realitás vilá­
gába az idő múlásával észrevétlenül megy végbe, de komoly
veszteségekkel is jár. Megtanulunk számot vetni a sokszor
nyomasztó külső valósággal, és elveszítjük a belső kapcsola­
tunkat az élő hit magától értetődő erejével. Ilyenkor merül
lassú álomba az ember, és kritikusan szemlél mindent, ami
kibillenthetné a „nyugalmából”. Ha valaki mégis az élet
vadságáról és szenvedélyes sodrásáról kezd neki beszélni,
azt zavaró tényezőként éli meg, és elutasítja.

A megkapaszkodás ösztöne
Mi az, ami leginkább álomban képes tartani az embert?
Alapvetően a biztonság, és mindaz, ami annak a látsza­
tát szolgálja. Minden olyan stabilitást ígérő dolog, ami
a mozdulatlanságot és a nyugalmat erősíti, vonzóvá válik.
Ez az élet rendje. Belekapaszkodunk abba, ami segít el­
felejteni az élet múlandóságát és álomba ringat minket.
Ebben a helyzetben természetes a megkapaszkodási ösztön
működése. A baj csak az, hogy az élet nem az örökkévaló­
ságot adja cserébe, hanem az elmúlás gyors és észrevétlen
csendjét. Aki szeretné megállítani a változás és múlandóság
folyamatát, cserébe gyorsan megöregszik és elfárad, mert
az élet alapvető igazsága egy paradoxon: mindaz, amibe

97
belekapaszkodom, eltávolodik tőlem, és mindaz, amiről
le tudok mondani, amit el tudok veszíteni, azt bőségesen
visszakapom. A biztonságot ígérő atombunker vagy a ka­
csalábon forgó palota belülről hideggé és élettelenné válik,
és minden olyan hely, ahol együtt sokan érzik jól magukat,
ahol nyitva áll az ajtó, ott zajlik az élet.

A szándék teremtő ereje

A vezető számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy visz-
szataláljon ahhoz az élő hithez, amely a realizmus talaján
maradva fogja őt segíteni abban, hogy valódi kihívásokat és
célokat fogalmazzon meg önmaga számára, amelyek majd
a fejlődés motorjaként segítik előre. A legnehezebb feladat
nagyot és merészet álmodni, de megmaradni a valóság ta­
laján; meghaladni a tények szintjét, de nem fedni el a valós
kockázatokat; odafordulni és látni a jövő lehetőségeit, de
nem engedni el a jelenlét igazságát.
Coachként gyakran tapasztalom, hogy amikor egy
vezető valódi szándékot fogalmaz meg, és elhatározza,
hogy többé akar válni, előre szeretne lépni az életében,
akkor megérkezik rá a válasz, a méltó kihívás és a feladat.
Az is igaz viszont, hogy vannak az életben elszalasztott
lehetőségek és elmulasztott helyzetek, olyan pillanatok,
amelyekben a nem döntés vagy a bezárulás óriási vesztesé­
geket okoz. Olyan ez, mint amikor egy versenyző elhatá­
rozza, hogy olimpiai bajnok akar lenni, és az elhatározása

— ‘"'—98
erejétől függően vagy szembenéz az egyre élesebb és való­
dibb kihívásokkal, amik közelebb viszik a céljához, vagy
lemond az álmairól, és csak lejár edzeni, aztán abbahagy
mindent. Az, akiben ott van a belső hit, végigmegy azon
az úton, amely a győzelemhez vezet, megtalálja a legjobb
edzőt, a leghatékonyabb eszközöket, a legmegfelelőbb
feltételeket és a legméltóbb kihívásokat. A szándék ereje
megteremti a hozzá vezető út komolyságát is. Máskép­
pen szólva, az a vezető, aki erősen elhatározza, hogy előre
szeretne lépni a vezetői munkájában, az a coaching so­
rán azt fogja tapasztalni, hogy egyre méltóbb feladatokkal
találkozik, egyre komolyabb kihívások érik. Élessé válik
a coaching folyamata, felizzik a vezető belső élete, mert
komoly és kritikus helyzetekkel nézhet szembe a fejlődése
útján. Talán néha elbizonytalanodik vagy elbátortalano-
dik, esetleg egy pillanatra megelégszik az elért eredmények­
kel, de a valódi vezető sohasem mond le a továbbfejlődés
lehetőségéről. Tapasztalatom szerint a vezető legnagyobb
kihívása a vezetői hatalom visszahúzó erejével való meg­
küzdés. Minél magasabbra jut egy vezető, annál inkább
kezd ragaszkodni a bársonyszékéhez, minél többet elér, an­
nál erősebbé válik benne a biztonságigény. Nagyon nehéz
megőriznie azt a lelkületet, amely a tanulás szabadságát és
a fejlődést helyezi előtérbe a kényelemmel szemben. A va­
lódi szándék ezért nem célhoz, hanem folyamathoz kötött.
A célok elérése ok az ünneplésre, de nem ok a megállásra.
Az igazi szándék tehát túlmutat a célon, mert ereje abban
a kapcsolatban rejlik, ami a vezetőt önmaga teremtő részé­
vel köti össze. Az ébredés valójában ennek a belső teremtő
erőnek a felébredése a vezetőben. Nem pillanatnyi elru­
gaszkodás, hanem alapvető szemléletváltás.

100
 HOGYAN ÉBRED FEL BENNÜNK
AZ ERŐ?

A mesterséges üzleti környezet és az erő kapcsolata

A harc és a nyílt küzdelem a mai emberek többségétől tá­
vol áll, pedig része az életnek. Nyilvánvaló azonban, hogy
az indulat, a nyers erő, az agresszió is hozzánk tartozik,
éppúgy, mint a szeretet, az együttérzés és a szolidaritás.
Sokszor tapasztalom, amikor vezetőkkel találkozom vagy
menedzsment teamekkel dolgozom, hogy a hatalomvágy,
a mesterséges térben folytatott hatalmi játszmák vagy ép­
pen a nyílt erőtől való félelmek mindezeket az érzéseket
felülírják. A szeretet és a szolidaritás éppoly távol kerül­
het egy virtuális térben élő és dolgozó embertől, mint
a saját erejéhez, indulataihoz vagy destruktív érzéseihez
való viszony. A virtuális térben megjelenő steril helyze­
tek, a rejtett hatalmi játszmák sok vezetőben csökkentik
a saját erejükhöz való optimális kapcsolódást. Sok esetben
a tiszta erő alárendelődik a fennálló hatalmi struktúráknak,

101
és csak kerülő utakon, acting out formájában jelenik meg.
Fontosabbá válik az üzleti terv, mint a dolgozók jó érzése,
a profit, mint az elégedettség, a fennálló hatalmi struktúra,
mint a tehetségalapú kiválasztás, a nyereség, mint a belső
realitások számbavétele és a bizalmon alapuló kapcsolatok
erősítése.

A tatamin nem lehet hazudni

A harcművészed klubban sok olyan tehetséges és sikeres
emberrel találkoztam, akik egészen új tudáshoz jutottak
hozzá az edzések alatt. A harcban minden pontosan lát­
szik: a bátorság, a kitartás, a szembenézés a helyzettel és
a szeretet éppúgy megmutatkozik, ahogyan minden rejtett
félelem, agresszió, hamisság és kicsinyesség is felszínre tör.
A harc olyan őszinte helyzet két ember között, ahol nem
lehet felszínre hozni mást, mint ami bennünk van. Le­
hullik minden álarc, és kiderül, mennyire domináns vagy
agresszív valaki, akinek talán az a képe saját magáról, hogy
szeretetteljes és szolgálatkész ember. Lehet, hogy a felszínen
az is, de kritikus helyzetben azonnal kiderül, mi húzódik
meg a felszín alatt A rejtett ösztönök, késztetések, a maga­
tartásunkat mélyen meghatározó belső erők és dinamikák,
amelyek az életben legtöbbször játszmákba rejtve jelennek
meg, a harcban gyorsan felszínre törnek. O tt nem lehet
elleplezni a valóságot, a rejtett vonások is előtűnnek.

102
Egyszer egy nagy nemzetközi szervezet holland tanács­
adója, aki éppen Magyarországon dolgozott, váratla­
nul rosszul lett, és pánikrohamot kapott. Azt javasolták
neki, hogy keressen fel engem. Törékeny testű és lelkű
fiú volt, tele bizonytalansággal, kétkedéssel önmaga,
szakmai helyzete és tulajdon identitása iránt. Miután
néhányszor beszélgettem vele, azt javasoltam neki, jár­
jon le a harcművészeti edzéseimre, hogy a gyakorlat­
ban is szembenézhessen a félelmeivel. Megtette, mert
nagyon szeretett volna meggyógyulni. Az edzések nem
nagyon mentek neki, ügyetlenül mozgott, túlzottan fél­
tette magát, de azért lejárt rendszeresen. Fél év után,
amikor elmentünk edzőtáborozni (épp az elutazása
előtt), úgy döntöttem, hogy ő is eljöhet velünk, ha van
benne elég elszántság. Eljött, és az ötnapos program
végén, az utolsó napon, amikor maratoni küzdelmek
folytak, megkértem, hogy ő is álljon be. Mindenki vi­
gyázott rá és támogatta, magához mérten azonban
nagyon kemény és kimerítő küzdelmeken ment keresz­
tül. Abban a fél órában, amikor ő volt a ring köze­
pén, valami csodálatos változás jelent meg benne, és
szinte az egész lényét átformálta. A küzdelem végén
mindenki gratulált neki, mert ott és akkor úgy halad­
ta meg önmagát, úgy hozta ki magából a legtöbbet,
ahogyan korábban még sohasem láttuk tőle. Olyan

— 103
átváltozáson ment keresztül, amelynek rejtett előjeleit
talán csak én láttam korábban benne. Megmutatta,
hogy mindaz a komoly készület és elszántság, amely
a férfias szembenézéshez szükséges, ott van benne,
és harc közben minden előjött, megnyilvánult. Csodá­
latos pillanatok voltak, amikor megmutatta a legjobb
formáját, előhozta rejtett tartalékait, tehetségét. Egy­
szer meglépte azt, amitől belülről a leginkább tartott:
naggyá vált, megmutatkozott a belső harcosa. Talán
mondanom sem kell, hogy meggyógyult, és előrelépett
mind az életében, mind a szakmai fejlődésében. Külföl­
dön elnyert egy nagyon rangos ösztöndíjat, és néhány
hónap múlva Olaszországból küldött köszönőlevelében
leírta, mennyit jelentett neki életében az a fél óra,
amikor kihozta magából mindazt, amiről előtte még
ő maga sem sejtette, hogy birtokában van.

— . ■ j Q4 —'*/
 H s.

s íp *

A NEGATÍV SPIRÁL MEGTÖRÉSE

A visszajelzés tükörszerepe
Alapvetően pozitív világban élünk, de képesek vagyunk vá­
kuumot, azaz negatív erőteret is létrehozni az életünkben.
A kvantummechanika határozatlansági relációja szerint
minden energia ingadozik, és ezért az is lehetséges, hogy az
atom belsejében negatív energia szabaduljon fel. Ilyenkor
az atom belsejében egy bizonyos vákuum jön létre, amely
felerősíti az ellentétes töltésű részecskepárok képződését.
Mi történik akkor, ha az életünk negatív spirálba ke­
rül, vákuum jön létre? Mi történik velünk, amikor hosz-
szabb időn keresztül rosszul érezzük magunkat, negatív
eseménysorozatot élünk át, negatív visszajelzéseket kapunk
a környezetünktől, úgy érezzük, hogy zavar van körülöt­
tünk és bennünk? Miért van az, hogy hosszabb ideig gyö­
tör minket egy testi nyavalya? Szükségünk van-e ezekre
a jelekre, történésekre?

105
 Szerintem egyrészt igen, mert minden apró krízispont
a változás, pozitív fejlődés, a megújulás kiindulópontja le­
het. Krízisek hiányában az életünk ellaposodna, beporo­
sodna, sematikussá válna. Egy krízishelyzetbe azonban bele
is lehet ragadni, egy neurotikus, zavart állapotot hosszabb
idó'n keresztül is fenn lehet tartani pozitív változás nélkül.
Ez már komoly probléma.
Mi segíthet ilyenkor a kilendülésben, a változásban?
Tapasztalatom szerint egy dolog biztosan: ha képes va­
gyok megnyitni magam az őszinte visszajelzés irányába.
Az ó'szinte visszajelzés nem vagdalkozás, nem csapkodás,
rosszindulatú beszólás, manipulativ kritizálás, cinikus meg­
jegyzés (ezekkel szemben le kell védenem magam, és el kell
tudnom engedni őket), hanem egy komoly, megfontolt
vélemény megfogalmazása. Szinte lényegtelen, hogy teljes
mértékben igaz legyen, a lényeges egyfajta mély benyomás,
látásmód felerősítése és kimondása, részemről pedig annak
a befogása. Ha ez a vélemény megegyezik több körülöt­
tem élő ember benyomásával, akkor az igazságtartalma
sem lehet kérdéses. Egyetlen mély visszajelzés is elindíthat
változást.
A visszajelzés meghallásához a befogadó félnek fel kell
készülnie, meg kell nyitnia magát. Olyan állapotba kell
kerülnie, ahol nem az elutasítástól, megsebzéstől való fé­
lelem dominál, hanem a kíváncsiság és a figyelem. Milyen
lenyomatot hagyok egy számomra fontos másik emberben?

----- — 106
Mit tanulhatok egy visszajelzésből? Ha így állok a helyzet­
hez, már maga a kimondás is gyógyító lehet. Nem védeke­
zek, nem utasítok el, nem vágok vissza. Elfogadom, hogy
egy számomra fontos emberben ez a benyomás alakult ki
rólam.

Minden csak információ

A másik fontos kérdés, hogy hogyan reagáljak, mit tegyek,
amikor negatív erőtérbe kerülök, támadásnak vagyok kité­
ve, látszólag érdemtelenül kritizálnak.
Amikor egy bántó eseménysorozat, negatív láncolat
bontakozik ki az életemben, ahol azt élem át, hogy rossz
dolgok történnek velem és körülöttem, a következőt érde­
mes tenni: Tudatosítom magamban, hogy
• a negatív időszak csak illúzió, nincs jó és nincs rossz,
minden pusztán csak információ, nem több és nem
kevesebb,
• minden tapasztalatnak én adok jelentést,
• minden értem van, értem történik, nincsenek vélet­
lenek,
• mindenből tanulhatok,
• a meditáció, felkészülés, jelenlét fokozása által képes
vagyok befolyásolni a jelent és a jövőt,
• aki felkészülten érkezik egy helyzetbe, nem pusztán
belesodródik, annak komoly esélye van az események
„pozitív” átrendezésére,

107
• akármi történik velünk, minden szolgálhatja a ja­
vunkat,
• minden történet értelmezésének a kulcsa az én ke­
zemben van,
• a jövőt egyetlen pillangó szárnycsapása képes meg­
változtatni.

------------------- 108
 A MEDITÁCIÓ EREJE

Reggeli rutintörés
A reggeli ébredés, a félálom mezsgyéjén való egyensúlyo­
zás, az első gondolatok, majd a meditáció. Azt gondolom,
a meditációban reggel minden eldől, majd este a lefekvés
előtti meditációban minden újraindul. Reggel a legfon­
tosabb a nap beindítása, a célok meghatározása, a fókusz
felvétele, a jelenlét és a szándék megerősítése, a napot meg­
határozó energianyaláb előreküldése térben és időben. Este
pedig a szándékos belehelyezkedés a tudattalan ébredésé­
nek az idejébe, az álmok tengelyébe.
A gyerekek számára a beszéd kialakulása előtt a totá­
lis jelenlét magától értetődő, mert nem kell a holnapon
töprengeni, nincs jelentősége a múltnak, csak a jelen
számít. Nekünk tennünk kell azért, hogy a napi áram­
latokkal szembehelyezkedve megtaláljuk magunkat, és
megteremtsük a jelenlét erejét az események sodrásában,
horgonyt vessünk az adott pillanat nagyszerűségében vagy

109
éppen drámaiságában. A meditáció ezt a célt szolgálja,
ezt erősíti: tudatos jelenlét, bármi történjék is. Nem ön­
magáért való időtöltés, hanem a figyelem megerősítése,
a fókuszáltság fokozása. Az esti meditáció célja a tudat
megtisztítása, rákészülés a tudattalan hullámok szárnyán
való utazásra, a pozitív élmények és a felemeló' tartalmak
behozatalára. Napközben és éjszaka is sodródunk az ese­
mények folyamatában, de egyáltalán nem mindegy, hogy
milyen állapotban, mit teremtve meg önmagunk számára.
Az események mindig követik az aktuális állapotunkat,
ugyanakkor visszahatnak az érzéseinkre. A meditáció olyan
pont, ahol az elrugaszkodás pillanata meghatározza a jövő
alakulását. Döntő, hogy mindez pozitívan, felkészülten
történjen. Minden, amivel találkozunk, jelentőségteljes és
fontos. Ahhoz, hogy az események folyamatában öröm­
telién megtaláljuk önmagunkat, fejlődjünk, meghatározó
az indulás pillanata. A meditáció a nap elején az elrugasz­
kodásban segít, a nap végén pedig az álom határain való
átlépés előtt a teremtő állapot megszilárdításában, az ese­
mények szerveződésének pozitív elindításában. Ha tuda­
tosan indulunk el, azzal és úgy találkozunk majd szembe,
ami többé tesz és megerősít minket. Amikor pedig kibil­
lenünk az egyensúlyból, a meditáció segít visszatalálni az
aranymetszés egyensúlyához az életünkben.

— 110
 Kétfajta figyelem: szándékot erősítő fókuszáltság és
éberséget adó nyitottság. Az egyik elindít egy gondolatot
és létrehoz egy célt, a másik abban segít, hogy minden, ami
megjelenik bennünk, a részünkké váljon és segítsen minket
ráhangolódni az élet folyamatára. Mindkettő fontos, de
csakis együtt adják a fejlődés örömét.

111
 MIBŐL MERÍTESZ ERŐT?

Belső energiaforrás
Ha megkérdezek valakit, hogy miből merít erőt, és jókor
kérdezem meg, akkor mindig a legmélyebb rétegekből jön
a válasz. Az erőforrás nem pénz, biztos karrier vagy nagy
ház, tehát sohasem materiális dolog. Az erő alapja mindig
a hit forrásánál van elrejtve. Az erő szellemi természetű
dolog, nem testi jellegű, belülről fakad, és túlmutat a rek­
lámfilmek tanulságain. Te miből merítesz erőt ahhoz, hogy
mindennap felkelj, tedd a dolgod és megújulj?

Pilinszky János
AGÓNIA CHRISTIANA

Szellőivel, folyóival
oly messze még a virradat!
Felöltőm ingem és ruhám.
Begombolom halálomat.

—***— 112
 Minden nap egy új lehetőség, mindennap esély a régi
ember megújítására, a szembenézésre, a birtoklásunk fel­
függesztésére, a boldogságunk kiterjesztésére. Egyenes út?
Direkt menet? Nem mindig.

Amikor önmagam vagyok

Ha éhes vagyok, eszem, ha szomjas vagyok, iszom, ha ál­
mos vagyok, alszom... de mikor vagyok valójában éhes
és szomjas, mikor vagyok tényleg fáradt? Vajon nemcsak
a megszokás vezet, amikor teszem a dolgom és élem az
életem? Van-e bennem kellő lelki erő, hogy kizökkenve
a rutinból, ne a szívem rezdüléseit, rianásait kövessem,
hanem a valódi belső hangom?
Érdekes paradoxon, hogy amikor nagyon kimerült
vagyok lelkileg, akkor többet edzek, hogy energiához
juttassam a testem, amikor éhes vagyok, és nem eszem,
sokkal intenzívebben áramlik bennem az energia. Nehéz
megtalálni a valódi vágyainkat, saját, eredeti hitünket, igazi
önmagunkat.
Egyetlen fejlődési esélyünk van: önmagunkká válni, és
megátalkodottan bízni a megérzéseinkben. Minden készen
áll bennünk, minden válasz ott rejlik a testünkben, minden
lehetőségünk megvan a boldogságra. Nincs direkt út, nincs
egyenes, biztonságos ösvény, és a kerülők néha olyanok,
mint az eső a kiszáradt földnek: felüdítenek. Éhes vagyok,
és nem eszem, fáradt vagyok, és duplán terhelem a testem,

-W V V 1
113
vágyom a gyengédségre, és én magam leszek gyengéd, sze-
retetre éhezem, és én adok másnak szeretetet...
Járd a saját utad, kövesd a valódi megérzéseidet, bízz
az ösztöneidben, találd meg az élet forrását önmagadban,
hogy elszakadj a régi embertől, a megszokástól, a hagyo­
mánytól, az elfásulástól.

114
 PARADOX AKTIVITÁS
VAGY KÁOSZCSELEKVÉS

F.gy jó vezetó'nek egyszerre kell odafigyelnie a saját megér­

zéseire és a környezete visszajelzéseire.
Nincs egyetlen kijelölt út, amelyen végigmenve min­
denki eljut a kiteljesedéshez. Mindenki más tapasztala­
tokon keresztül jut közelebb önmagához. Van azonban
két iránytű, amelyek segítenek eligazodni a történések és
tapasztalatok sűrűjében. Az egyik belülről, az érzéseken
keresztül vezet, míg a másik kívülről, a közeli és fontos
emberek visszajelzései révén.

Modern rabszolgaság
Az egészséges ember, ha megfelelő' irányban halad, azaz
fejlődik, alapvetően jól érzi magát, viszont rosszul, ha téves
úton jár, nincs a helyén. Akkor is így van ez, ha az indu­
lás sokszor félelmeken át vezet és a nehézségek leküzdése
kezdetben gyötrelmesen nehéz. A fejlődés, önmagunk

115 —
legyőzése így is mindig jó érzéssel párosul. Csakhogy nem
könnyű az érzelmi jelzéseket felismerni, még kevésbé értel­
mezni. Pedig csak az lehet igazán szabad, aki belülről, ön­
irányított módon tud élni. A rabszolgát kívülről irányítják,
mások mondják meg neki, mikor mit kell éreznie, mi a jó
és mi a rossz. Mindenki, aki feladta a belülről vezéreltség
lehetőségét és lemondott a saját érzései által küldött jelzé­
sek megértéséről, az elveszítette önmagát, kiszolgáltatottá
vált a körülményeknek, bármennyi biztonságot is kapott
érte cserébe. Ez a modern rabszolgaság: az érzelmileg lefoj­
tott, sodródó vagy éppen kívülről irányított létezés. Erre
épít a reklámipar, a politika, minden fanatikus vallás, de
akár néhány nagyvállalati kultúra is.
Sok sikeres vállalatvezetőnél figyeltem meg, hogy
a rövid távú sikerekért cserébe milyen könnyen áldoz­
ták be a saját belső igényeiket, a saját „jó érzéseiket”. Az
a vezető, aki mindig azt tartja szem előtt, ami pénzügyileg
és racionálisan helyénvaló, és nem mer néha irracionális
megoldásokat kipróbálni, kilépni az üzleti gondolkodás
zárt sémái közül, hosszú távon nem lehet sikeres. Nagyon
nehéz viszont dagadó vitorlák mögött nem a pillanatnyi
sebességre gondolni vagy éppen szélcsendben nem a szelet
várni, hanem önmagunkkal, a legénységgel és a hajó álla­
potával foglalkozni.

— ■— 116 —
Belülről vezetés
Mindennek az alapja persze az, hogy a vezetőnek magának
kell kilépnie a racionalitás sémái közül. A később kifejtésre
kerülő „kék óceán stratégia”, illetve a minőségkeresés pont
erről szól. Nem mindig azt teszem, amit éppen a pilla­
natnyi helyzet megkíván, hanem azt vizsgálom meg, mi
zajlik bennem és körülöttem. Paradox aktivitásnak vagy
káoszcselekvésnek is hívhatjuk ezt. Ilyenkor legtöbbször
a racionalitással megy szembe az ember: veszély vagy vesz­
teség esetén nem visszavonul, hanem befektet, és előrelép,
kockázatot vállal. A sikerek csúcsán nem akar mindent
azonnal learatni és túlszárnyalni, hanem megáll, ünne­
pel és tervez. Nem azonnal reagál a problémákra, hanem
kitart a bizonytalanságban és befelé figyel, döntésénél
nem a legkisebb ellenállás irányába megy előre, hanem
az inspirációit követi. Amikor elakad és káoszba kerül,
nem lép ki azonnal egy gyors megoldás nyomán a sza­
badabb zónába, hanem elmélyülten figyel és vár. Nem
mozdul, képes együtt élni a helyzet feszültségével, és teret
enged a megérzéseinek. Ellenáll a legkézenfekvőbb kitöré­
si lehetőségeknek, az azonnali megoldásoknak, és engedi,
hogy megszülessen benne egy belső válasz, új szempont
a kérdéseire. Nem a sémákat követi, hanem az inspirációit.

Ezt tette például Szepsy István vezető tokaji borász, amikor

száraz tokaji borokat kezdett készíteni a természetes édes

■ 117
borokkal szemben. Először mindenki őrültnek gondolta,
aztán támadni kezdték, ma pedig ott van a világ ötven
legjelentősebb borásza között, és megváltoztatta Tokaj
képét a világban.

Gyakorlatilag minden komoly elakadás és probléma mé­

lyén rejlik egy olyan ellentmondás, amely látszólag fel­
oldhatatlan. A fejlődés lehetősége viszont pont ezekben
a paradoxonokban, illetve a velük való szembenézésben
rejlik. A paradox aktivitás egy látszólag irreális változás
elindítása, egy lehetetlennek tűnő helyzet megoldása úgy,
hogy megváltoztatok egy eddigi jól működő cselekvési
mintát vagy magatartást.

Pillanatfelvételek és reflektív tükrök

Életünk folyamatos fejlesztésében a másik iránytű a külső
visszajelzés. Az úton, amelyen haladunk, útitársak vesznek
körül minket, életünknek hosszabb-rövidebb szakaszán kí­
sérnek. Adunk-e nekik lehetőséget arra, hogy komolyan
elmondják, milyennek látnak minket, mit gondolnak
rólunk? Ezek nem evidens dolgok, pedig a jó visszajel­
zés olyan, mint egy különlegesen éles pillanatfelvétel, af­
féle sűrített benyomás életünkről. Az igazi visszajelzés az
élet kiemelt pillanata, amelyben megoszthatjuk egymás­
sal, milyennek látjuk a másikat. Ezek a szituációk akkor
működnek jól, ha kortól, hatalmi helyzettől és tapasztalat­

í 18
tói függetlenül egyenrangú véleménynyilvánításra adnak
lehetőséget.
Ám visszajelzést sem adni, sem kapni nem könnyű,
mindkettő felkészülést igényel. A legszűkebb és leginten­
zívebb kapcsolódásokban a legnehezebb, de a legfontosabb
ezt megtenni; ilyen a család vagy a munkahely. Néha olyan
mond súlyos kritikát a főnöknek, aki a legközelebbi bi­
zalmasa és akitől a legkevésbé várta volna, illetve olyan
ad fontos fejlesztői visszajelzést valakinek, akiről eddig azt
gondolták, nincs meghatározó véleménye. A nyílt visszajel­
zés üzenete pedig irányadó a továbblépésben. Létre tudunk
hozni olyan helyzeteket, amikor a téma kifejezetten az,
miként látjuk egymást, mit értékelünk és mit nehezmé­
nyezünk egymásban? Meg tudjuk teremteni magunkban
azt a lélektani fókuszált jelenlétet, hogy képesek legyünk
befogadóak és nyitottak lenni egymás felé? Létrehozzuk
azokat a helyzeteket, amikor a beszélgetés átvált meghitt
tartalmak közlésévé és a belső vélemények feltárásává?

119
 KITÖRÉS A „VÖRÖS ÓCEÁNBÓL":
A FLASH

W. Chan Kim és Renée Mauborgne Kék óceán stratégia

című bestsellerével vezette be az üzleti gondolkodásba a kék
és a vörös óceán metaforát. Eszerint a gazdaság vagy világ
piacát képzeljük el óceánként. Az egyik a hagyományos
piacok óceánja, ahol kegyetlen verseny zajlik a szerepló'k
között. A játékszabályok jól ismertek és megváltoztathatat-
lanok. A résztvevó'k csak egymás rovására érvényesülhetnek.
A verseny véres küzdelem, ezért ezt vörös óceánnak hívjuk.
Ezzel szemben a kék óceán arra a szabad, még versenymen­
tes térre utal, ahová kreatív módon lehet kitörni.
Megfigyeltem, hogy amikor fontos tevékenység közben
felmerül bennem egy új lehetó'ség, egy sejtés, egy megérzés,
az első' reakcióm sajnos legtöbbször nem az elfogadás, hanem
vagy az elutasítás, vagy jobb esetben a szemügyre vétel, az
elemzés, a vizsgálat: vajon mennyire megvalósítható, meny­
nyire kivitelezhető' a dolog? Ebben a „pillanatban” azonban

120
máris elillan előlem az átfutó sejtésnek az ereje, lecsökken az
energiája. Amikor mikroszkóp alá veszem és elemezni kezdem
.1 gondolat érvényességét, abban a pillanatban mintha el is
távolítanám magamtól. Hiába, az analitikus, elemző énünk
sokkal fejlettebb, mint az ösztönös énünk, amely arra buzdít,
hogy éljük át és ragadjuk meg a pillanatot. A kételkedés és az
elemzés elemi készségünkké vált, a felmerülő új lehetőségek
megragadása másodlagossá silányult a biztonsággal szemben.

Kubai kaland

Emlékszem, pár éve Kubában barangoltam egy bará­

tommal, és Clego de Avllában nem találtunk szállást.
Már nagyon fáradtak voltunk, és azt javasoltam bará­
tomnak, hogy próbáljuk meg követni a legfinomabb
megérzéseinket, és abba az irányba menjünk, amerre
a sejtéseink visznek. Néhány sikátoron átvágva megáll­
tunk egy nagy fehér ház előtt, és bementünk. A városi
rendőrkapitányság épülete volt az, és azonnal kérték
az útlevelünket ellenőrzésre, majd kérdezgetni kezdtek,
mi dolgunk arra. Kiderült, hogy sohasem láttak még
magyar útlevelet, és a formális, de kissé kellemetlen
„kihallgatás" után az egyik rendőrtiszt megkérdezte,
nem keresünk-e szállást, mert az unokahúga kiadja
az egyik szobáját közel a főtérhez. Ezután bepakolta
a hátizsákjainkat a negyvenéves Chevrolet autójába,

121
 és személyesen vitt el minket az unokahúgához, ahol
egy csodálatos hetet töltöttünk.

Elrugaszkodás belülről
Tegyünk egy gondolatkísérletet. Mi történne velünk, ha
egy sejtésnek azonnal teret engednénk, és komolyan ven­
nénk, mindenfajta kétely és elemzés nélkül? Mi történne,
ha azonnal követnénk a megérzéseinket, azonnal megvaló­
sítanánk egy gondolatot, ami átfut az agyunkon?
Azt hiszem, olyan szabadság (és persze káosz) hullana
az ölünkbe, ami első pillanatra félelmetesnek és kockáza­
tosnak tűnik.
A kilépés a rutinok világból nagyobb szabadságot és
bátorságot igényel, mint gondolnánk. Ma egy topvezetőtől
azt várják el, hogy kreatív és újító szellem legyen, aki ki
tud törni a „vörös óceán” konkurenciaharcából és sablo­
nos megoldásaiból, de a kiválasztásnál mégis a biztonsági
szempontokat preferálják: kiegyensúlyozott üzletmenet
tartása, nagy teherbírás és stressztűrés, lojalitás, költség­
érzékenység. .. Ezzel szemben egy kreatív elme működése
sokszor merőben eltérő a hagyományos munkamódtól.
Megemlítek néhány olyan működési elvet és megoldást,
ami sokszor egészen másképpen jelenik meg egy eredeti
gondolkodónál, mint egy hagyományos vezetőnél:

122
 • a munkavégzésben nem az idő hossza, hanem az in­
tenzitása a döntő;
• az üzleti döntéseknél nem mindig az azonnali meg­
térülés számít, hanem a hosszú távú vagy nagyobb
siker;
• a kreatív csapatmunka sokkal fontosabb, mint a ha­
gyományos értekezletmenet;
• a gyors döntés és kivitelezés érdekében átrendeződnek
a hierarchikus utak;
• a csapatjáték alapvetően fontosabb, mint az egyéni
siker;
• az autonóm és felelős üzleti működés felülírhatja
a kontrollt.

Óbb olyan vállalatvezetőt is ismerek, aki hasonló szemlé­

lettel rendelkezik, de csak kevés olyat, aki képes is mindezt
a gyakorlatban megvalósítani.
Coachként viszont biztosan tudom, hogy mennyire
nem szabad csak rutinból működni. A „flasheknek”, az
átfutó sejtéseknek kell munka közben a legnagyobb fi­
gyelmet szentelnem, mert ezek a jelek vezetnek a legjobb
meglátások irányába. Amikor a coachee elmesél egy sztorit
vagy kifejt egy történetet, és bennem megfogalmazódik
egy sejtés, átfut az agyamon egy villanásszerű felismerés,
akkor abba az irányba kell elmozdulnom. Ez lehet egy
kétely, egy új szempont, egy látszólag a kontextusba nem

123 — 1
illő új gondolat, vagy egy furcsa, szokatlan érzés is, de ott
kell keresnem a továbblépés lehetőségét.

A flash

Az egyik ügyfelem, egy nagyvállalat vezetője nagy

magabiztossággal magyarázta, milyen nehézségekkel
kell megbirkóznia, mennyire profin kezeli az iparági
válságot, és mégis milyen kevéssé ismerik el a munká­
ját. Miközben hallgattam, a belső megérzésem az volt,
hogy egy didergő lélek ül velem szemben egy túlmére­
tezett zakóban, aki segítségért kiált. Minden mondata
a helyén volt, minden döntése pontos volt, de a lelke
kiszáradt. A következőt mondtam neki: - Jó lenne,
ha észrevennéd, mennyi düh és indulat van benned,
és végre arról beszélnél, hogyan égette ki a szíved ez
a beteg, túlhajszolt szervezet.
A kijelentésem az első pillanatban sokkoló és
felháborító volt számára, de 20 perc után már arról
tudtunk beszélni, hogy mennyire belefáradt a haj­
tásba, és mennyire kimerült. Innentől fogva a teljes
coachingfolyamatunk meghitt és nagyon őszinte,
személyes légkörben zajlott. Én nem voltam többé
provokatív, ő pedig arról beszélt, ami igazán a szívét
nyomta, ami tényleg probléma volt számára.

124
 CÉLOK, HATÁROK ÉS A FEJLŐDÉS
SZABADSÁGA

A cél és az út kapcsolata
Vajon fontos-e, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé az
életünkben? A cél kijelölése az indulás pillanatában fontos,
később azonban teherré válik. Minél pontosabban határoz­
za meg valaki a célt, amelyet el szeretne érni, annál köny-
nyebb a hozzá vezető út, és minél merevebben ragaszkodik
valaki a céljaihoz, annál biztosabb, hogy nem fejlődik. Ho­
gyan lehet feloldani ezt az ellentmondást? A világos cé­
lok kijelölése nem jelent konkrét útvonaltervet, de segíti
a haladást. Útközben minden elakadásnak és felmerülő
új szempontnak kiemelt jelentősége lehet a folyamatban.
Bízzunk az áramlásban, merjünk módosítani a céljainkon,
és engedjük el „a leggyorsabb út a legjobb út” illúzióját!
A kerülőknek, a látszólagos kitérőknek és a megállásoknak
nagy jelentőségük lehet a fejlődés útján.

125
 Milyen fogódzópontok és útjelzők segíthetik az út­
irány tartását vagy jelzik előre az irány megváltoztatásá­
nak lehetőségét? Az érzéseinkben bízhatunk leginkább.
Ha jó érzéssel és harmóniával tölt el az a helyzet, amiben
vagyunk, akkor jó úton járunk. A szenvedés, a nyomasztó
érzések okozta stressz, a szorongás mindig a változtatásra
késztetés jele. Az útirány megváltoztatása azonban félel­
metes, és az emberek többsége a teljes irányváltás helyett
csupán apró módosításokat mer tenni: vagy megáll (nem
megy előre az útján), vagy összehúzza magát (kicsivé zsu­
gorodik, láthatatlanná akar válni), és így próbálja meg
csökkenteni a helyzettel kapcsolatos rossz érzéseit. Van­
nak, akik azonnal kilépnek a problémás szituációból, és új
helyszínt, új kapcsolatot keresnek. Nagyon fontos, hogy
nem a feladásról van itt szó, hanem a változtatásról, az
előrelépésről, a fejlődésről. A helyzetből való kilépés, az
irányváltoztatás, az úti cél teljes elengedése mindig a végső
megoldás.
Azt tapasztalom, hogy az emberek többsége nem fér
hozzá a saját érzéseihez, vagy nem mer rájuk hagyatkozni,
ezért sémákat, előre kijelölt irányokat követ. Ilyen előre ki­
jelölt irány lehet a formális vallás, ahol előzetesen le vannak
fektetve a szabályok, ki van jelölve az út: ha ezt teszed, jó
vagy (üdvözülsz), ha mást, akkor rossz (elkárhozol). Bár­
milyen politikai vagy erkölcsi eszmerendszer, amely nem
belülről fakad, hanem kívülről kényszerít rá valamilyen

126
lormális logikai érvrendszert az egyénre, korlátozza a sza­
badságot és a fejlődést.

A tapasztalat szabadsága
Ezek szerint bármit szabad nekünk? Igen: „Minden sza­
bad nekem, de nem minden használ. M inden szabad
nekem, de ne váljak semminek a rabjává” (lK or 6:12).
Tulajdonképpen Dávid Kolb óta elfogadott, hogy kilépve
az empirikus megismerés szűk látóteréből, a tapasztalati
tanulás szabadsága reális lehetőség a fejlődésre és a tudás
megszerzésére. Nyilvánvalóan a kísérletező szellem viszi
előre a világot, a gondolkodás és a cselekvés szabadsága
előzetes elvek alapján csak relatív módon korlátozható.
(Kolb a tapasztalati tanulás lehetőségét a tudományos ku­
tatás és haladás alternatívájaként is megalapozta.)
Vannak olyan konkrét célok, amelyek elérése konkrét
gyakorlatokon keresztül fejleszthető, ilyen például a vissza­
jelzés adása vagy a prezentációs készség tanulása. Vannak
azonban olyan célok, amelyek nem fejleszthetőek konkrét
gyakorlatokon keresztül, mint például az empátia készsége.
Ebben a fejlesztési folyamatban nem az a kijelölt út, hogy
mindennap empátiagyakorlatokat hajt végre valaki, és ilyen
típusú visszajelzéseket ad a kollégáknak: „Jól látom, hogy
ma szomorú vagy, ugye?”
Az empátia fejlesztése a belső világunk fejlesztésével
függ össze, és bár vannak rá konkrét gyakorlatok, nin­

— VW - ! 97
csenek konkrét lépések és előre meghatározható irányok,
formális szabályok. A személyiség fejlesztésének legtisztább
útja az önismeret elmélyítése, amely a megélt tapasztalatok
jelentésének feldolgozásán alapul. Ez az út talán göröngyös
és néha nehéz, de örömteli és szabad. Le lehet rövidíteni
és egyszerűsíteni valamiféle módszertani képzéssé, ahol
lépésről lépésre kidolgozott elveket sajátít el a tanuló, ez
azonban csak technikai felkészülést ad, hiányzik belőle
a saját út megélésének lehetősége. A belső megérzések,
a testtudatos jelenlét hangjainak felerősítése és pontos ki­
fejezése a nélkülözhetetlen útjelző szerepét tölti be ezen
az úton.

128
 ELFOGADOD MAGAD?
- MARY COHR EMLÉKÉRE

Szerethető vagyok
26 éves voltam, amikor először találkoztam Mary Cohrral,
aki az 1980-as évek végén Angliából Magyarországra lá­
togatott, hogy a co-counselling humanisztikus tanácsadá­
si módszert bemutassa érdeklődőknek. Miskolcon, egy
művelődési házban találkoztunk egy héten keresztül min­
dennap 12-en: pszichológusok, pszichológushallgatókés
néhány tanár. Mary akkor 30 év körül volt, de már tanított
világszerte. Jellemző volt rá, hogy amikor egyszer Ameriká­
ban járt egy spirituális helyen, és meditálni kezdett, a helyi
indiánok köréje gyűltek és figyelni kezdték, érezték, hogy
milyen fantasztikus kisugárzása, energiája van.
A vele való találkozáskor éreztem először azt az egész
életemet meghatározó élményt, hogy önmagamért
szerethető ember vagyok. Döbbenetes volt számomra an­
nak a megtapasztalása, hogy nem kell jónak lennem, nem

129
kell okosakat mondanom és nem kell semmit sem csinál­
nom azért, hogy szeressenek és elfogadjanak, egyszerűen
szeretetre m éltó lény vagyok. Először nem is tudtam mit
kezdeni az élménnyel, annyira döbbenetes felismerés volt
számomra, hogy csak mondogattam magamban, mint egy
varázsigét vagy mantrát: „Nem kell semmit sem tennem,
és mégis elfogadható, szerethető' ember vagyok...”
Mary nagyon élesen, mélyen felkavaró, személyes szin­
ten dolgozott velünk. Emlékszem, olyan kemény szembe­
sítések, gyászfeldolgozások voltak a csoportban, terápiá­
sán olyan meghatározó tartalmakon dolgoztunk, amiket
talán egy 2 éve együtt dolgozó önismereti csoport is alig
merne megengedni magának. Nem volt sérülés, kiborulás,
de voltak mély, személyes gyógyító átélések, felismerések,
meghaladások.

Elfogadás és élesség
Mi volt Mary titka? Bár nagyon éles volt, azaz olyan tartal­
makkal dolgozott, amelyek mélyen megkarcolták az em­
bert, a személyiség mélyére hatoltak, mindezt olyan biz­
tonságos, elfogadó légkörben tette, hogy az elfogadhatatlan
magától értetődővé, a kimondhatatlan pedig természetessé
vált. Szinte fénysebességgel száguldott a csoport a tanulás
útján, és az emberek napról napra szebbé, szabadabbá vál­
tak Mary keze alatt.

1 3 0 ------------------
 A kérdés, azt hiszem, ma is ugyanaz. Tudunk-e élesek,
mélyrehatóan ó'szinték lenni egymáshoz és magunkhoz,
és tudjuk-e mindezt olyan elfogadó szeretettel tenni, hogy
benne megszelídüljön a belsó' háború és felemelkedjen
a szív. Mary a legkeményebb kérdéseket is feltette, de tu­
dott kivárni, és elfogadta a pillanatnyi meghátrálást is, vi­
szont sohasem adott fel semmit. Minden kérdésnek a végé­
re jártunk, mindennel szembenéztünk a saját tempónkban
mindent lezártunk a nap végén. Sohasem alkudott meg
semmilyen elkerüléssel, kihátrálással, de egy pillanatnyi
erőltetést sem éreztem benne, annak ellenére sem, hogy
a legnehezebb folyamatoknak is mindig a végére értünk,
a legnagyobb félelmekkel is szembenéztünk. Talán azért
tudtuk meghaladni önmagunkat, mert éreztük, ő már jóval
előttünk végigment ezen az úton, semmit sem siettet, de
mindig „könyörtelenül” a legfontosabb kérdésekkel fog­
lalkozik.

Gyógyító felemelkedés
Ha azt gondoljuk, hogy az udvarias hallgatás, a konflik­
tusok kikerülése, belső hangunk elhallgattatása, a kegyes
hazugság, a folytonos kivárás, az igazság elfedése, az érzé­
seink megtagadása bármivel is felmenthető, akkor rossz
úton járunk. Ha azt hisszük, hogy a szeretet fontosabb,
mint az igazság, a kegyesség előbbre való, mint a nyíltság,
az udvariasság előnyösebb, mint érzéseink őszinte feltárása,

131
ha úgy gondoljuk, hogy a másik embert megkímélhetjük,
attól, amit valójában gondolunk róla és a háta mögött
megosztunk róla másokkal, de vele tapintatból nem, akkor
semmit sem tudunk a valódi elfogadásról és a tiszteletről.
Ha azt tanultuk meg, hogy sokat kell tennünk azért,
hogy szerethetőek és elfogadhatóak legyünk, akkor nem
ismerjük a létezésünk titkát. Az ember része az élet körfor­
gásának, és születése pillanatától van értelme az életének.
A legfontosabb feladatunk ennek a titoknak a feltárása,
megértése - minden más utána való. Minden ember élet­
útja szent és fontos, és csak együtt lehetünk többé, csak
együtt haladhatjuk meg önmagunkat.
 ELÉG ÉLES VAGY?

Egyensúlyi állapot létrehozása

A sportban az élesség, a fókuszált jelenlét magától értetődő.
Ugyanígy egy kitűnő' coach vagy egy kiváló vezető legfon­
tosabb működési szempontja munkahelyzetben szintén
az élesség. Ez annyit jelent, hogy a megfelelő pillanatban
a megfelelő módon képesek rátapintani a legfontosabb
szempontokra, átlendíteni egy beszélgetést a holtponton,
szembenézni egy problémával, kiemelni a lényeget és kije­
lölni az irányokat. Az élesség feltétele az, hogy egyensúly­
ban legyünk önmagunkkal, ugyanis éles csak az tud lenni,
aki rendben van magával.
A következőkben az „élességhez” viszonyítva felsorolok
néhány olyan működésmódot, ami vagy túl van az éles­
ségen, vagy éppen nem éri el a megfelelő szintű pontos,
fókuszált munkamódot. Véleményem szerint ezek a szem­
pontok érvényesek lehetnek mind a coach, mind a vezetői
működés nézőpontjából.

133
Fókuszálatlan (vándorló) élesség: olyan hektikus, túlpör-
gött állapot amelyben a coach vagy a vezető túl sok m in­
denre figyel, „lő” egyszerre. A fókuszpontok az aktuális
hangulatot követik és állandóan változnak, nincsenek
pontosan feltárva és végigfuttatva a témák. A „neurotikus”
fókuszváltások miatt túlterhelt helyzetek alakulnak ki, ahol
soha semminek nem lehet a végére érni. A célmeghatáro­
zások nem pontosak, a kijelölt témák nincsenek lezárva,
a helyzetben nincs stabilitás. Általában energiahiányos ál­
lapotban lévő, bizonytalan személyiségekre jellemző, akik
a figyelem fenntartása által akarnak energiához jutni. Az,
hogy a témák nincsenek pontosítva és kifejtve, a belső
bizonytalanságot leplezi. M indent lehet így is és úgy is
értelmezni, ezért ki van zárva a tévedés lehetősége.

Élesség: a legfontosabb témák kijelölése és átvilágítása

megfelelő időzítéssel. A coach vagy a vezető a beszélgetés­
ben a fókuszt mindig a megfelelő hangsúllyal és módon
használja, ezáltal segíti a fejlődést és a célkitűzést. Az éles­
ség feltétele a belső egyensúly megléte, a belső fókuszált-
ság létrehozása. A fókusz a beszélgetés hatására alakulhat,
megjelenhetnek új szempontok, mivel nem zárt hatalmi
struktúrában folyik a célkitűzés. Egészséges önbizalommal
teli, a testében is jelen lévő vezetőre jellemző magatartás.
Tanító (pedagógiai) jelenlét: amikor a coach vagy a vezető
túlzottan fejben van jelen, és emiatt erőteljesen valósítja

|
1 3 4 ---------
meg az adomázó, folyamatosan példabeszédekkel meg­
terhelt, racionálisan pedagógiai alapállást. Ebben az álla­
potban az ego, az én szerepe hangsúlyosabb, mint maga
a folyamat vagy a problémafeldolgozás és a világos cél­
kijelölés. A coach vagy a vezető' ebben a helyzetben tipi­
kusan sokat beszél, és állandóan fejben követi az esemé­
nyeket és a coachee állapotát. A beszélgetés észrevétlenül
magáról a coachról, a vezetőről szól, de ő ezt nem látja,
mert el van foglalva önmagával és a jó szándékú segítő
szerepében tetszeleg. A háttérben egodiasztolés, kórosan
egoista személyiség áll, aki képtelen elvonatkoztatni ön­
magától, mivel a legfontosabb szempontja a „bölcs vezető”
szerepének a fenntartása. Nála senki sem lehet okosabb.

Altató jelenlét: amikor a coach vagy a vezető szedatív stí­

lusban működik. Arra összpontosít, hogy a másik fél hely­
zetét stabilizálja. Nem a kimozdítás és a fejlesztés, hanem
a statikus biztonság fokozása, a kapcsolat megszilárdítása,
az altatás, a megnyugtatás a cél, mert valószínűleg ő maga
nem elég stabil a változás létrehozásához. Erős freudi ha­
sonlattal élve: „herélő”, de minimum altató anyaként van
jelen, aki elveszi a helyzetek élét, hogy fenntartsa a kapcso­
latot és a kötődést - persze mindezt tudattalanul. Ennek
a működésnek a hátterében természetesen az instabilitás
és a változástól való félelem, az erős önbizalomhiány áll.
A túlzott megkapaszkodási ösztön jelenléte tompítja a vál­

— " ‘ 135
tozási energiákat, és ha kell, zsarolással is képes stabilizálni
a helyzetet, a kötődést.

Tompaság: ahol a coach vagy a vezető energiaszegény, fá­

radt állapotban van, és mind a látásmódja, mind a jelenlé­
te tompa. Ilyenkor a kimerültség csak alapvető működést
tesz lehetővé, ahol felerősödnek a rutinok, és gyengül az
eredeti látásmód. Ezekben a helyzetekben, ha meg is je­
lennek újszerű meglátások vagy felismerések, nincs meg az
„átvivő” erő, hiányzik a lelkesedés. A tompaság valójában
alkalmatlan állapot fejlesztő beszélgetésre, mert még a jó
felismerések is rutinszerűen és puhán jelennek meg ben­
ne. Olyan emberekre jellemző, akik rutinból élnek, kialudt
bennük a szenvedély tüze, és a megszokások rabjaivá váltak.

Fókuszálat- Élesség Tanító Altató Tompaság

lanság jelenlét jelenlét

Hektikus Egyensúlyi Egodiasztofé Félelem Energiahiány

túlpörgés állapot a változástól

136
 TOLERANCIA VAGY ELFOGADÁS?

Téveszmék ütközőpontján
Engem sokáig tartott fogságban egy téveszme: a tolerancia
pozitív dolog, aki toleráns mások viselkedése iránt, az jó
ember. Nem számít, mit érzel belülről, csak légy toleráns,
elfogadó és békés, azaz nyomd el a belső' ellenérzéseidet és
fogadd el a másikat vagy a helyzetet olyannak, amilyen.
Sokáig tartott, amíg felismertem, hogy a tolerancia ön­
magában nem pozitív tulajdonság, hanem sokkal inkább
megfelelni akarás. A tolerancia ugyanis nagyon sokszor
pusztán a nehézségek elviselését, másoknak megfelelni aka­
ró önalárendelést takar. Nincs benne a megküzdés ereje.
A kulcs az, hogy mit élsz át belülről, amikor toleráns akarsz
lenni. Ha a tolerancia csak kifelé irányul és egyoldalú ön­
lemondást, önalávetést, illetve elkerülést jelent, akkor az
sohasem lehet pozitív, sokkal inkább hasonlít a „ne szólj
szám, nem fáj fejem” magatartáshoz.
 Az elfogadás egészen más. Ha elfogadom, hogy a másik
más úton jár, másképpen gondolkozik, mint én, de egyben
elfogadom önmagam, a saját utam is, és közben nincs ben­
nem végletes ellentmondás, önalávetés, lehúzó kétség, ha­
nem pozitív elfogadás, az egészen más. Az elfogadás pozitív
dolog, az elviselés negatív. Az elfogadásban benne rejlik
az elválás lehetó'sége és szabadsága is. Elfogadom, hogy az
légy, aki vagy, de tudom, hogy nem kell elviselnem azt,
ami én nem vagyok. Vékony határ van a kettő' között, de
mégis markáns a különbség.
A másik fél puszta elviselése és tolerálása lehet elfogad­
ható stratégia két ember között, de közben a különbség és
a távolság folyamatosan nőni fog, azaz a másik fél tiszte­
lete nem valódi, pusztán látszólagos alapokon nyugszik.
Ilyenkor a kapcsolatot a belső hallgatás férge rágja, és félő,
hogy mély sebeket ejt, maradandó rejtett szembenállás
fejlődik ki a kapcsolatban. A pusztán toleráns magatartás
lassú eltávolodással és veszteséggel jár. Lehet ez a veszte­
ség persze önmagam elvesztése is. Egyre távolabb kerülök
a valódi érzéseimtől, egyre inkább természetessé válik az,
hogy a másiknak teret engedve önmagam érzéseit háttérbe
szorítom, elveszítem a kapcsolatot önmagámmal. Az elfo­
gadásban nem kell feltétlenül negatív érzéseket átélnem,
benne van önmagam tisztelete is. Lehetsz önmagad, de van
egy határ, amit nem léphetsz át visszajelzés nélkül.

138
 A kulcs a visszajelzésben van. Vajon képes vagyok-e
egyértelmű módon visszajelzést adni a másik számára úgy,
hogy abban kifejeződik mindkettőnk elfogadása: „Tudom,
hogy a saját utadat járod, és tisztelem azt, de én belülről azt
élem át, hogy ez a helyzet számomra kényelmetlen, nehéz
és negatív.” Ha a kapcsolat közeli és fontos, akkor ezt meg
kell tudnom mutatni, ha lényegtelen, akkor egyszerűen
csak távolról elfogadom és kikerülöm a helyzetet. Nyilván­
való, hogy nem minden helyzetben szükséges visszajelzést
adni, hiszen sokszor elég az esemény „puszta kikerülése” és
a továbblépés, elengedés. Ha azonban együttműködünk,
közünk van egymáshoz, a sorsunk ebben a létállapotban
összefonódik, akkor nem engedlek el, hanem jelzést adok
magamról. Elfogadlak, támogatlak, de megmutatom, hogy
valami nincs rendben velem, valami sérül közöttünk.
Ha mindkét fél képes változni, akkor nincs megváltoz­
tathatatlan ügy vagy kapcsolat. Hogy hol húzódik a határ?
Az önbecsülés és a szeretet mezsgyéjén. Aki igazán fontos,
azért harcolok mindaddig, amíg esély van a belátásra. Erre
a harcra azonban fel kell készülnöm, és közben nagyon
kell tudnom önmagam tisztelni és elfogadni. Nem indul­
hatok ki másból, csak a saját érzéseimből. Nem tudom
megmutatni neked a szeretetem, csak akkor, ha megta­
nultam elfogadni és megérteni önmagam. Azok, akik az
elfogadást parancsszóra vagy valamilyen külső tanítás alap­

139 — '
ján szeretnék gyakorolni, tévúton járnak, és toleranciává
silányítják a helyzetkezelést. Ez a problémák nyomasztó
elviselésének a zsákutcájába torkollik. Kitartok, feladom
önmagam, leszakítom magamról az érzéseim, és a lassú
hervadást választom. Azok, akik megtanulják elfogadni és
tisztelni önmagukat, akik a saját érzéseiket követik, azok­
nak van esélyük a pozitív elfogadás gyakorlására, amiben
benne van a változás esélye, a megújulás lehetősége.

— — 140 — ***—
 TUDATTALAN HULLÁMVASÚT

A félelem bére
A félelem félelmet szül, az agresszió agressziót hív elő.
Mindkét megnyilvánulás, a félelem és az agresszió is
ugyanannak az éremnek a két oldala. Másképpen szólva,
pulzáló világunkban a félelem az összehúzódás, a szisz-
tolés reakció, míg az agresszió, a dühkitörés a kitágulás,
a diasztolés válasz a dolgokra. Bizonyos távolságból nézve
mindkettő' rendben van és természetes. Közelró'l nézve
azonban mindkét reakció egyoldalú és kártékony. A féle­
lem befelé nyomja az érzéseket, beszűkíti a látásmódot, az
életteret, az agresszió kitágítja és felerősíti az indulatokat,
robbanást hoz létre. A közös mindkettó'ben a beszűkültség
és a torzítás, mindkettő' egymást átszőve, egymást erősítve
és áthatva sodorja az embert egy zárt pályán. Tudattalan
hullámvasút, amelyben égtájak és irányok nélkül szágul-
dunk, és nincs sok közünk sem az irányításhoz, sem a se­
bességhez.

141
 Ebben a pulzáló világképben nincs helye a finom
megérzéseknek, a szolidaritásnak, a szabadság inspiráló
lehetőségének, mert az alap az én egyoldalú nézőpontja
és védelme. Ennek az énközpontúságnak rendelődik alá
minden.
M indannyiunknak az életében van néhány ember,
akiktől félünk vagy akiket nem szeretünk. Amikor ezekre
az emberekre gondolunk, a sötét félelem vagy a vörös harag
köde zár minket magába és szakít el valódi önmagunktól.
Meg kell tanulnunk kitörni ebből a zárt nézőpontból, leg­
alább két ok miatt. Az egyik, hogy ez a zárt látásmód lehúz
és beszűkít minket. A másik pedig az, hogy akire félelem­
mel vagy haraggal tekintünk, az energiát von el tőlünk.
Vannak olyan negatív emberek, akik az őket körülvevő
félelemből vagy haragból „merítenek erőt”. Ez a gyengeség
egyfajta játszmája a megfélemlítő és a behódoló között.
A megfélemlítők gyakran abból az energiából táplálkoznak,
amiket a reakciójuk előhív a környezetükből. A drámájuk
pedig az, hogy pont e miatt a torz kapcsolatrendszer miatt
válnak képtelenné a nézőpontváltásra.

Kitörési pont
Ha félelemmel találkozol, amely be akar szippantani, állj
ellen, és őrizd meg magad, ne lépj azok táborába, akik
felnagyítják a negatív eseményeket és paralizálják a lel­
ket, megölik a hitet, az autonómia és a szolidaritás erejét.

142
Ha agresszióval találkozol, ne húzódj össze jobban, mint
szükséges, ne légy a kitáguló énmegvalósítás ellenpontja
az összehúzódásoddal. Őrizd magad, légy valódi és teljes
önmagad, tarts ki a legbensőbb érzéseid igaza mellett. Ne
sodródj azzal, ami éppen szembejön veled, átformál, lehúz,
és már csak a történeteidben, emlékeidben éled meg régi
önmagad. Ne engedd, hogy egy lebénult ország sodródó
vándora légy, akit a szél állít irányba, kap fel vagy ejt el.
De ami talán még fontosabb: előzd meg ezeket a hely­
zeteket, és erősítsd meg a hitet magadban nap mint nap.
Minden nap új lehetőség, minden reggel ott van a meg­
újulás esélye - ne halaszd holnapra a döntéseidet, hozd
rendbe az életedet most.

143
 LEFAGYASZTOTT ÉRZÉSEK

A távolság biztonsága
A legerősebb automatikus reakciónk belesimulni a világba,
meghúzni magunkat problémás helyzetekben, és ha úgy
érezzük, hogy valami mégsem stimmel, akkor másokra hi­
vatkozva elütni a helyzet élét, lapulni tovább. Nem olyan
nagy ügy, mások is hasonlóan tettek. A tanulás támoga­
tott formája ma is a tekintélyelvű, mások tapasztalataira
épülő, kockázatkerülő tanulás, a lexikális tudás begyűjtése.
Az egészségügy és a gyógyítás hagyományos formái a tekin­
télyalapú, passzív elfogadásra és terápiákra épülnek, illetve
nem támogatják az alternatív, megküzdésre épülő gyógyí­
tást: vedd be a gyógyszert, bízz a diagnózisban, feküdj be...
a vallások alapvetően a „mások” által lefektetett pillérekre
alapoznak (Szentírás-értelmezések, dogmák stb.), és kife­
jezetten tiltják a saját tapasztalatokra irányuló, kísérletező
spirituális fejlődés lehetőségét.

— 144
 Elveszített érzések

Nemrég részt vettem egy nemzetközi csoportanalitikus

konferencián. Egy workshopon a téma a párhuzamos
jelenetek megértése volt. Az egyik résztvevő, egy spa­
nyol pszichoanalitikusnő két közelmúltbeli élményével
dolgozott. Az egyik helyzet egy tunéziai nyaralás volt,
ahol egy 10 éves kislány nagyon lefárasztotta az ál­
landó aktivitásával, a másik pedig arról szólt, hogy
milyen nehezen fejezte be a közelmúltban egy női
„betege" a terápiás folyamatot. A pszichoanalitikus
úgy értelmezte, hogy az első esetleírás egy személyes
élményen alapul, míg a második nem annyira sze­
mélyes, inkább szakmai helyzet. A terápia mellesleg
10 éven át tartott, amelyben a „beteg" lány heti 2
alkalommal feküdt fel a díványra és tárta fel az élete
eseményeit a terapeutának. A „beteg" (aki természe­
tesen egy egészséges nő volt, de az analitikus szóhasz­
nálatban ma is betegként említik a klienst) 20 évesen
kezdte meg a terápiát, és 30 évesen fejezte be, mert
külföldre kellett költöznie. Ezt a helyzetet a terapeuta
személytelen, szakmai helyzetként jellemezte... Ha be­
legondolok abba a szituációba, amikor maga Freud is
személytelenségbe burkolódzott, és elutasította a saját
álma elemzését Jung előtt, mert „hová lenne akkor
a tekintély", megértem az analitikus hölgyet. Mellesleg

— 145 ^
 Freud maga, a pszichoanalízis alapítója, sohasem vett
részt analízisen, és mondhatnánk azt is, hogy régen,
1939-ben meghalt már, nem érdemes rá hivatkozni,
mert azóta az analitikus irodalom is sokat fejlődött.
A fent leírt eset viszont 2013-ban történt...
Amikor a csoport végén visszajeleztem az analitikus
hölgynek, hogy talán mégis érintve van személyesen
az ügyben, mert nemcsak a beteg engedte el nehezen
a segítő helyzetet, hanem ő is, csak megengedően mo­
solygott. Amikor arról beszéltem, hogy nem vagyok
biztos abban, hogy éles határ húzódna meg a beteg
és a terapeuta között, sőt mintha egy elveszett kislány
mesélne itt most nekünk az elveszett élményeiről és
érzéseiről, már nem mosolygott. Végül azt gondolom,
így ismeretlenül, egy távoli ország szakmán kívüli (nem
vagyok csoportanalitikus) emberétől mégis elfogadta,
hogy lehet valami a felvetésemben, és megköszönte
a visszajelzést. Azt is megértem, hogy szokatlan le­
het egy analitikus számára a saját érzéseinek a meg­
mutatása, amikor egy személyes élményéről próbál
személytelenül beszélni. Azt viszont kevésbé értem,
hogy mindez a szakmai résztvevők számára miért volt
természetes és elfogadott.

Most gondoljunk bele azokba a helyzetekbe, amikben mi

vagyunk érintettek: munkahelyi konfliktusok, személyi

146-
ellentétek, családi problémák, a főnök-beosztott viszony
nehézségei... Nem ugyanígy meséljük-e el mi is a történe­
teinket? A fó'nököm egy agresszív ember, aki nem kíváncsi
a véleményemre, a beosztottam lusta és megbízhatatlan,
nem lehet neki hátat fordítani, a feleségem hangulatbeteg
és rendmániás... Vajon ezekben a helyzetekben nem for­
dítunk-e mi is személytelenül hátat a másiknak, elfeledve,
hogy mi is részesei vagyunk a kialakult helyzetnek? Vajon
a történeteinkben megemlítjük-e a saját felelősségünket,
illetve azt, hogy már az indulás pillanatában is voltak
figyelmeztető jelek, amiket akkor könnyedén félresö­
pörtünk? Vajon nem vonjuk-e ki magunkat egyoldalúan
a helyzetelemzés komplexitásából, és nem feledkezünk-e
meg túl könnyedén a saját érintettségünkről? Vajon ké­
pesek vagyunk-e kimondani, hogy minden fontos emberi
kapcsolódásban komoly vonzások és áttételek jelennek
meg, hogy felelősek vagyunk azért, kivel hoz minket össze
a „sors”, hogy felelősek vagyunk a hanyatlásért éppúgy,
mint a fellendülésért, hogy minden helyzetben nekünk
kell tanulnunk? Vajon nem feledkezünk-e meg arról, hogy
a meghatározó találkozásaink létrejötte éppúgy hozzánk
tartozik, mint a kapcsolataink kopása, eróziója, lassú ha­
nyatlása, és végül a nem korrekt befejezés?
Sohasem az elengedés a baj, hanem az, amikor meg­
értés nélkül megyünk tovább, sebeket hagyva magunk
után. Nem az elmúlás a probléma, hanem a bezárkózás,

147
a helyzetből való kilépés, a kerülő út keresése, a lapulás,
érzéseink lefagyasztása és ezáltal a hanyatlás természetessé
tétele. Nem az a baj, hogy egy kapcsolat befejeződik, ha­
nem az, amikor lassú haldoklásba és hazugságba csap át. Az
érzéseinktől való eltávolodás biztosan segít átvészelni a nehéz
helyzeteket, de ennek nagy ára van. Amikor az érzéseink
befagynak, és elkérgesedik a lelkünk, már nem lehetünk biz­
tosak benne, hogy hol tartunk és kik vagyunk. Mert a he­
lyes önismeret alapja a belső érzelmi viszony érzékenysége.

Eltemetett múlt

Lehetséges felébredni az érzelmi fagyhalál állapotá­

ból? Lehetséges kitörni a betegség halálos szorításá­
ból? Tudunk új életet lehelni egy leépülő kapcsolatba?
Képesek vagyunk megújulni, amikor ólmos fáradtságot
érzünk, és nincs erőnk továbblépni?
- A szégyen a legmélyebb élményem, a megsem­
misülés, a félelem attól, hogy megint kiderül végtelen
kudarcom. Ezt kaptam az apámtól, ebben az érzésben
hagyott cserben az anyám.
- Ezért rejted el mélyen magadba minden érzel­
medet?
- Az a belső meggyőződésem, hogy úgyis minden
elromlik. Nem merek teljes szívből örülni semminek,

- ■1 - 148
 mert ott van bennem a félelem, hogy vége lesz, elmú­
lik, eltörik...
- Ezért törölted a múltadat?
- Talán igen. Nincsenek emlékeim a gyerekkorom­
b ó l...
- Félsz, hogy újra megtörténik, amit régen folya­
matosan átéltél: nem vagy elég jó, nem érdemied meg
az elismerést, a szeretetet...
- Lehetséges kitörni az érzelmi fagyhalál állapotá­
ból? Megengedhetem magamnak, hogy újra érezzék,
átélhetem az örömét annak, aki vagyok, ami körül­
vesz? Lehetek újra felhőtlenül boldog, mint nagyon
régen gyermekkorom felemelő pillanataiban?
- Nem tudom, talán maradt még némi remény.
Most, hogy megfogalmaztad a valódi kérdésed, amiért
itt vagy, talán most igen.
Néhány perc múlva csendben eleredtek a könnyei.
Eggyé vált a megkeményedett fájdalommal a szívében.
Kioldódtak a jégcsapok, és úgy engedett fel benne
a fagy, mint tavaszi esőben a hideg föld.

Lehetek az, aki vagyok?

Egy amerikai felmérés szerint a boldogság legfontosabb
feltétele esendőségünk vállalása, sérülékenységünk beisme­
rése, gyengeségünk elfogadása. Amikor képesek vagyunk

149
feladni azt a kimerítő küzdelmet, amit annak érdekében
folytatunk, hogy elrejtsük a sebezhetőségünket. Félelmetes
energiákat von el tőlünk a keménység álarca, a biztonság
fenntartása. A látszat tökéletesen felépíthető, és működik,
de túl sok energiát követel az üzemeltetése. Nem lehet
lazítani, nincs pihenés, folyamatosan ügyelni kell a látszat­
ra. Mindig fennáll a támadás veszélye, annak a lehetősége,
hogy valaki felfedezi a csalást, és bekukkant a függöny
mögé. Pillanatnyi megkönnyebbülést csak a tökéletesség
illúziójának újabb és újabb létrehozása ad. Nincs megállás,
mert minden közeli találkozásban, intim helyzetben résen
kell lenni, senkiben sem lehet igazán megbízni...
A boldogság nem más, mint nyitás a világ, a többiek
felé, annak a kockázatnak a vállalása, hogy „bármi megtör­
ténhet”. Ha ennek a lehetőségétől megfosztjuk magunkat,
a felemelkedésünket utasítjuk el, a kitágulás, az egység él­
ményét. Ha nem történhet meg bármi, csak az, amit jónak
látunk és biztonságosnak vélünk, lassú fagyhalálra ítéljük
magunkat és a környezetünket. Lehetnek rajongóink,
csodálóink, de nem ismerjük meg soha a mély barátság,
az elfogadó szeretet élményét. Élhetünk biztonságban, de
sohasem tapasztaljuk meg a közelség elragadó lehetőségét.
Az érzelmi fagyhalál dermesztő magányt hoz létre a legna­
gyobb siker csúcsán is.

150
 A NUTELLÁS KALÁCSTÓL
A VEZETÉS MŰVÉSZETÉIG

Édes csábítás

Egy felső vezető érkezett hozzám egyéni coachingra.

Kicsit fáradtnak tűnt, így megérzés alapján rákérdez­
tem, hogy mit reggelizett.
- Nutellás kalácsot, mert a gyerekek is ezt ették
iskola előtt - válaszolta. - Ez volt a legegyszerűbb
számomra is.
- Tudod, hogy mit ettél? - kérdeztem.
- A nutellás kalács nagyon finom - válaszolta.
- Te tudod, hogy mit eszel? Tudod, hogy mit csi­
nálsz magaddal? - kérdeztem. - Nos, a nutella nagy
része cukrozott kakaóvaj, rosszabb estben hidrogéne­
zett növényi zsírokból áll, a kalács pedig tartósított,
cukrozott, felfújt tészta, amely aromát és stabllizá-

!5t —
 tort tartalmaz. A valódi energiaértéke szinte semmi,
ahogyan a béltartalma is. Az egész egy felfújt, édes
látvány anyag, nagyüzemben legyártott díszlet... és
még folytathatnám.

Vajon az életünk tudatos vezetéséhez az is hozzátartozik,

hogy mit eszünk? A vezető eddig azt gondolta, hogy nem,
és talán sokan gondolják még így. Én úgy vélem, hogy
a tudatos életvezetéshez nemcsak a hatékony meetingek és
a napunk megfelelő strukturálása tartozik hozzá, hanem
a táplálék megválasztása éppúgy, mint a megérzések iránti
nyitottság és a tudatos energiafelhasználás.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a táplálék megválasztása
előtt egy pillanatra megállsz, és felteszed magadnak a kér­
dést: Jó ez nekem? Valóban erre van szükségem?
A kapcsolataink kialakításánál, illetve fenntartásánál is
hasonló a kérdés: rá van szükségem? így van rá szükségem?
Teljesebbé teszi az életem? Amikor kompromisszumot
kötünk, és elengedjük a rossz érzéseinket, a „sanda
gyanúinkat”, nem m ondunk-e le egyúttal a tudatos
jelenlétünkről is?

A vezetővel folytatott coachingbeszélgetések során

- a nutellás kalácstól az inspirativ vezetőig - eljutottunk
oda, hogy a tudatosság az élet minden területén össze­
függ a belülről vezéreltséggel, az Inspirativ működéssel.

— ' -— 152
 Néhány héttel később a következőket mesélte:
- Pár hete egy vállalati vezető megkeresett, hogy
szeretne átjönni hozzám dolgozni. Elindult egy be­
szélgetéssorozat, és tudom, mennyi üzleti előnyünk
származna abból, ha nálunk dolgozna. Most, az el­
múlt hétvégén végig azt éreztem, hogy nagyon fá­
radt vagyok, és többször beugrott ennek a vezetőnek
a képe, mert közeleg a döntés. Hétfőn megkérdeztem
magamtól, miért voltam olyan fáradt a hétvégén, és
nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem tudok meg­
bízni ebben az emberben. Rájöttem, hogy egész hét­
végén azért voltam „kimerült", mert a vezetőhöz tár­
suló, a háttérben lappangó „rossz érzésem", amit nem
tudatosítottam eddig magamban, elvitte az energiám.
Rájöttem, hogy mindig aszerint dönt, hogy éppen ki­
vel beszélt utoljára, mi a pillanatnyi érdeke. Most már
tudom, hogy szembesíteni fogom őt ezzel a képpel és
az elutasításommal...

Szerintem a nutellás kalácstól az út a belülről irányítottságig

egyértelmű és rövid, de nem harcmentes. Nagy a kísértés,
hogy reggel továbh aludjak, mint szükséges, aztán az édes felé
vegyem a súlytalan irányt. Nem töródöm a hatásokkal, rossz
érzéssel, csak a pillanatnyi kielégüléssel. A csokis gyönyör és
az öntudatlan félálom mámora felülírja a testem valódi jelzé­
seit. A test szava figyelmet igényel, mert halkan üzen, és csak
a csendben jut szóhoz. Nem könnyebb kifelé figyelni, mint
befelé, csak éppen a külsó' zajt szoktuk meg. A szénhidrátok
zajos világában a tiszta víz ízét megérteni csak visszafogott
figyelemmel lehet.

154
 A BELÜLRŐL
IRÁNYÍTOTT EMBER
 BEVEZETÉS

Életünk legnagyobb kihívása, hogy annyi külső elvárás

között, amennyiben felnövünk és teljesítünk, megtaláljuk
önmagunkat. Az élet játékának győztese az lesz, aki élete
végére egyre teljesebben önmagává válik, és megvalósítja
legszentebb belső inspirációit. Ez a legnehezebb számunk­
ra, annak ellenére, hogy szinte mindannyiunkban működik
a vágy: szeretnénk belülről irányított, szabad emberek len­
ni. Gúzsba kötnek a kompromisszumok, a külső elvárások,
a megfelelni vágyás, az igény az elismerésre. Kocsis Zoltán
mondta Pilinszkynek egy beszélgetés alkalmával: „János,
engem nem érdekelnek a rólam megjelenő kritikák, mert
belülről mindig érzem, mikor voltam igazán jó.” Ha ez
a belső érzékenység nem működik bennünk, könnyen
olyan buborékokká változunk, akiket csak a külvilág te­
kintete tart életben, és ha szembenézésre kerül sor önma­
gunkkal, akkor leeresztünk, szétpukkanunk. A belülről
irányítottság a szabadság alternatívája.

157
 A BELÜLRŐL VEZETÉS

Mindannyian tudjuk, hogy mi az, ami jó nekünk, és mi

az, ami nem. Vagy mégsem? Igen is, meg nem is. M ind­
annyiunknak van kialakult tapasztalata arról, hogy mikor
érezi jól magát, mit szeret enni, inni, mi tölti el örömmel,
de vajon ettől érezzük-e magunkat igazán jól és boldognak?
Vajon biztos-e, hogy az, ami örömmel töltött el tegnap,
örömmel tölt-e el holnap is, és ami rosszulesett korábban,
az nem változott-e meg mára? Valószínűleg nem, de az
esetek többségében mégis ugyanarra az örömre vágyunk,
ugyanolyan módon, maximum egy kis eltéréssel.
 EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ÉLTETŐ
ÁRAMLATOKKAL

Az üzleti életben mindannyian tudjuk, hogy a siker út­

ja változhat, és változik. Egy üzleti stratégia nem lehet
hosszabb háromévesnél, de ha igazán őszinték vagyunk
magunkhoz, általában egyéves stratégiákban utazunk,
lehetőleg szélesebb vagy kiterjedtebb vízióval. Az üzletben
a megújulás, a működési módunk újraértelmezése, a szer­
vezeti átalakulás megszokott dolog, de magánéletünkben
nyugalomra vágyunk.
Mennyire ragaszkodunk a kialakult szokásainkhoz? Azt
hiszem, nagyon. Rutinok és mintázatok szövik át az életün­
ket, megszokások rabjai vagyunk, kialakult szokásaink és
sablonjaink vannak, ragaszkodunk a dolgainkhoz, ragasz­
kodunk az énképünkhöz. Lakóterünk kialakult rendjében
sem szeretjük az átalakításokat, még kevésbé a fejünkben.
Nehezen engedünk új ötletek, nézőpontok kísértéseinek,
nehezen adjuk fel az előfeltevéseinket. Sőt nem pusztán

159
a gondolkodásunkon változtatunk nehezen, hanem azokon
a megszokott módokon is, ahogyan élményekhez jutha­
tunk. Talán még nehezebb azt elhinnünk, hogy nemcsak
az lehet örömteli, amit megszoktunk, és nemcsak úgy,
ahogyan azt ismételten átéltük. Magát az öröm, a kielé­
gülés módját is nagyon eró'sen meghatározzák és átszínezik
a korábbi tapasztalatok. Ennek a legegyszerűbb példája,
hogy az édes boroktól csak elszánt tanulás útján lehet el­
jutni a száraz borok élvezetéig, de aki végigment már ezen
az úton, az tudja, hogy milyen új világ tárult ki számára.
A száraz borok világa még komplexebb élményeit rejti
a kulináris élvezeteknek, mint az édes ízvilág.
Lélektanilag ugyanez a helyzet: alapvetó'en meghatáro­
zóak azok az érzésmintázatok, amik a korai örömszerzéshez
kapcsolódtak. Ha valaki azt élte át és tapasztalta hosszú
idó'n keresztül, hogy a testi érintés csak finom vagy csak
durva lehet, akkor nem fog tudni mit kezdeni sem a szen­
vedélyes érintésekkel, sem a simogatással. Ha valaki azt
a tapasztalatot sajátította el gyermekkorában, hogy az érin­
tés rossz és bűnös, akkor a saját testéhez fűzó'dó' viszonya is
távoli és rideg marad. Mind pozitív, mind negatív módon
rabul ejthetnek a korábbi élményeink során kialakult ész­
lelési mintázataink, és ezek megváltoztatása nagyon nehéz.
Az intuíció szabadsága
I logyan törhetünk ki a megszokott ismeretek és tapasz­
talatok hálózatából, hogyan törhetjük meg a sémáinkat?
A kiindulópont egy látszólag provokatív axióma, más­
képpen szólva alapfeltevés elfogadása lenne; nincs jó vagy
rossz tapasztalat, csak tapasztalat van. Az, hogy egy tapasz­
talat örömtelivé válik, és hozzájárul a fejődésemhez, vagy
fájdalmas és visszahúzó erejű lesz, nem minden esetben
dönthető' el előre. Az esetek legnagyobb részében viszont
mielőtt találkoznánk egy helyzettel, megtapasztalnánk
egy eseményt, már előre eldöntjük, hogy jó lesz-e nekünk
vagy nem. Előre elhatározzuk azt is, mennyi figyelmet
szentelünk rá. Nevelésünk, iskolázottságunk, korábbi ta­
pasztalataink nagymértékben meghatározzák, hogyan vi­
szonyulunk egy helyzethez. A hálózatkutatók szerint 100
emberből 93-nál nagy valószínűséggel meg lehet határoz­
ni a jövőbeli cselekedeteit, mozgását, működését, mert az
emberek többségének viselkedése kiszámítható, vagyis az
entrópiája, bizonytalansága kicsi, a kiszámíthatósága nagy.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs szabad akarat, hanem in­
kább azt, hogy nem élünk vele.
A másik lehetőség a rutin megtörésére intuícióink követé­
se, intuitív énünk megerősítése és elfogadása lenne az elemző,
racionális énünkkel szemben. Ez szintén nem könnyű,
mert a teljes iskolarendszer az analitikus információszerzés­
re épül, és csak alternatív modellek támogatják az intuitív

161
fejlesztési irányokat. A menedzsmentirodalom és az üzleti
gyakorlat viszont ma már egyértelműen foglalkozik a kol­
lektív tudásbázissal, az érzelmi intelligencia jelentőségével,
a kreatív modellek vagy a természetes vezető eszméjével.

Modern szerzetes

Fiatal felső vezető férfi, céltudatos, látszólag maga­

biztos, és tudja, hogy mit akar. Öltözéke pontos és
gazdaságos, akár egy modern szerzetes. Szürke öltöny,
jellegtelen, elegáns ing, rövid haj. Beszélgetés közben
megjegyzem, hogy mennyire szenvtelenül fogad min­
den visszajelzést.
- Pedig belülről érzékelem a dolgokat, csak nem
fejezem ki látványosan.
- Szerintem sehogyan sem fejezed ki, sőt szerintem
nem is érzel. Sikerült elgépiesítened magad, és úgy ülsz
itt, akár egy robot.
Összefonja a karját, hallgat egy kicsit, majd szenv­
telen hangon azt mondja:
- Mit kéne tennem, ordítsak? Utálom azokat az
embereket, akik elveszítik az önuralmukat.
- Szerintem csak azt lehet elveszíteni, ami a miénk.
Amit te csinálsz, az nem önuralom, hanem szétégett-
ség. Elszakadt a fejed a testedtől. A fejedben zajlik
 az életed, a tested szinte lóg a tökéletesen működő,
zseniálisan analizáló fejeden.
- Lehetséges...
- Miért nem bízol bennem, és magadban? Miért
vágtad le magadról az érzéseid, az érzékenységed?
- Én senkiben sem tudok megbízni. Apámtól azt
tanultam, ha megbízom valakiben, akkor úgyis csa­
lódni fogok. Nem volt még olyan ember az életemben,
akit ne kaptam volna rajta, hogy átvág ...
- Miért nem bízol magadban?
- Azt gondolom, hogy amit eddig elértem, azt
a szerencsének köszönhetem...
A nehéz apai örökség, a belénk égett anyai min­
ta sokunkat tudattalan módon egy életen át elkísér.
Nehéz ebből az örökségből kitörni, nehéz a saját ér­
zékeinkre támaszkodva a saját életünket élni. Nehéz
megszületnünk lelki, érzelmi módon, és belelépni
a saját egyéni érzékelésünk világába, letenni a szülői
örökséget.

A jelentésadás hatalma
Az átlagemberrel a dolgok megtörténnek, elviseli őket,
esetleg a körülményeket okolja, és sodródik tovább az
életében. Előre megírt forgatókönyv szerint él, és szürke

163
sablonok szerint ad jelentést az élete eseményeinek. A va­
lódi jelentésadás hatalma csak azoknak adatik meg, akik
kitörnek a rutinból, a begyakorolt sémákból. Csak az tud
méltó nevet adni élete fontos eseményeinek, aki vissza­
helyezi önmaga fejére a koronát, aki visszaül a kis sám­
liról a trónszékre. A felnőtté válás nem testi, hanem lelki
fejlődés eredménye. Aki a szülei mintaadó életútját foly­
tatja egy kicsit módosítgatva, foltozgatva, az a belévésó'dött
emlékképeket követi, látszólag eló'rehalad, de valójában
egy helyben jár. A kitörés lehetősége elszakadást is jelent.
A gondolkodás egyirányú, mások (a szüléink) által lefekte­
tett és meghatározott pályájától való eltérés a felnőtté válás
feltétele. Megtalálni a saját nevünket, élni a saját életünket
egyrészt önismereti szembenézést, másrészt elengedést igé­
nyel. Elengedés nélkül az értékek sem válnak a sajátunkká,
csupán másolatként cipeljük őket magunkkal.
Minden, ami megtörténik velünk, jelentős és jelentéssel
teli, de csak az adhat a saját történetének valódi, erede­
ti nevet, aki visszatalált önmagához, és nem a kitaposott
szülői tradíció útján halad. Az indulás pillanatában a szülői
minta nélkül elveszettek vagyunk, de később épp ez a min­
ta foszt meg minket az önállóságunktól. Ami kezdetben
biztonságot ad, később olyan ólomnehezékké válik, amely
megfoszt a szabadságtól. Csak az képes önálló jelentéssel
felruházni a saját élete eseményeit, csak az képes önálló
döntéseket hozni, aki szembenézett az ősök árnyaival. Ami

164
az induláshoz nélkülözhetetlen forrás, az később fullasztó
beszűkültséget okoz.
A fiatal felső vezető összeszorított foggal magasra jut,
mert megtanult előretörni fájdalom és panasz nélkül, csak
önmagára számítva. Mindenki kidől mellőle, de ő észre
sem veszi, hiszen azt gondolja, ilyen az élet, és ez a termé­
szetes. Nem érzi, hanem gondolja, mert gondolkodni az
apjától tanult, de érezni senkitől. Magába zárult kisfiú, aki
reménytelenül keresi az elismerést, koldulja a megerősítést,
amiből sohasem lehet elég. Ha megdicsérik, elszégyelli ma­
gát, hisz ő semmi különlegeset nem tett, csak végzi a dol­
gát, és szerencséje volt. Ha elfárad, összeszorított foggal
még pontosabban osztja be az idejét, hiszen profi, a rossz
érzéseket pedig már egészen megszokta, fel sem tűnik a fáj­
dalom. Egyedül a gyomor makacs görcsei nem akarnak
szűnni...
A jelentésadás hatalma ott kezdődik, amikor az érzé­
sek felerősödnek, és élessé válnak. Amikor a szív élettel
telítődik, és a félelem valódivá válik. Amikor rájössz, hogy
nem vagy egyedül, amikor az egységérzés nemcsak a gyer­
meked által élhető át, hanem a társaid révén is a részese
leszel. Amikor valódivá válik az ablakod előtt lélegző virá­
god szomja a figyelmed iránt.
 BÁRMI MEGTÖRTÉNHET,,
HOGYHA HAGYOD

A kitörési pont
„Bármi megtörténhet, hogyha hagyod” - annak idején
ezzel a mondattal indítottam el a coachképzésünket, és
akkor még magam sem tudtam, mennyire meghatározóvá
válik majd mindannyiunk számára ez a kifejezés. Azóta
ez a mondat sokunknak lett az iránytűje, és egyre több
helyről hallom visszaköszönni. „Bármi megtörténhet,
hogyha hagyod” - egyszerűnek tűnik, és mégsem az. Ügy
kapcsolódni a folyamathoz, hogy közben engedjem meg­
történni mindazt, ami bontakozik bennem és körülöttem,
nehezebb, mint elsó' hallásra gondolnánk.
Eló'ször talán azt is hihetjük, hogy itt valamiféle pasz-
szivitásról vagy sodródásról van szó, és akkor történik
meg bármi velünk, ha nem állunk ellen semminek, sőt
együttműködünk mindennel, ami szembejön velünk.
Számomra ennek a mondatnak az értelme és jelenté­

166
se forradalmian más. Nem a külső eseményekkel való
együttsodródásról van szó, hanem arról, hogy szabad utat
engedünk a bennünk felmerülő, teret nyerő, testet öltő
megérzéseknek. Akkor történik meg velünk „bármi jó”,
ha merünk befelé figyelni a belső hangunkra, meghallani,
teret engedni neki, és megvalósítani azt, bármi legyen is.
A mondat jelentése tehát önmagunk egyfajta elszánt rábí­
zása önmagunkra. Nem passzív szemlélődésre buzdít, ha­
nem a szemlélődésből, a befelé figyelés állapotából meghal­
lott inspirációk megvalósítására hív. Bármi megtörténhet,,
ha eléggé bízol önmagadban, ha rábízod magad a „belső
sodrásra”, a valódi megérzéseidre. Akkor töröd át a meg­
szokott rutin szürkeségét, ha merőben új módon meg­
hallva önmagad, szabad kezet adsz önmagadnak, a belső
hangodnak.
A nehézség ebben a megváltozott figyelemhez való elju­
tás és a bátor elszánás annak követésére, ami nem mindig
racionális, nem mindig megszokott. Ha csak felületesen, az
értelmemmel figyelek önmagámra, gondolatok, félelmek,
vágyak sokaságába botiok, és nem jutok előrébb. Amikor
belső figyelemről beszélek, akkor olyan meditativ, meg­
változott jelenlétre gondolok, ahol a szív maga szólal meg
áttörő módon. Az inspiráció forrása nem az ész, hanem
a szív, nem a bal agyfélteke, hanem a jobb. A bal agyfélte­
ke számára minden rendezett, logikus, oksági viszonyokra
bontható és lineáris. A jobb agyfélteke nyelve nemlineáris,

— — 167
képi, holisztikus és szokatlan. A fenti mondat első része
(„Bármi m egtörténhet...”) számomra erre a szokatlan-
ságra utal. Bármi megtörténhet, ha kilépsz a sémáidból,
a berögzültségeidből, mélyen befelé figyelsz, és eggyé válsz
azzal, ami halkan suttogva titokzatos irányokba indít el
téged. Követed akkor is, ha ellentmond a józan észnek,
a megszokott és biztonságos rutinoknak. Akkor történik
meg bármi, ha kilépsz a sémáidból, nem mérlegelsz, ha­
nem nagyot lépsz előre. Nem a megszokott módon haladsz
lépésről lépésre, hanem beleugrasz az ismeretlenbe.

Egy vállalati vezető a coachingbeszélgetésen arról

mesélt nekem, mennyire beszűkült az élettere a válla­
latnál, mennyire elfáradt az otthoni rutinokban a csa­
láddal. Nem tudja érvényesíteni a meglátásait a tulaj­
donos felé, és otthon Is úgy érzi, hogy egyre kevesebb
ereje marad önmagára, a megújulásra. Reggel alig tud
felkelni, hogy elvigye a gyerekeket az Iskolába munka
előtt. A beszélgetésünk végén megérzésem alapján ar­
ra kértem, vegyen elő papírt és tollat, majd lediktáltam
neki egy leves receptjét a hozzávalókkal, utána megta­
nítottam egy egyszerű meditációra, majd a következő
házi feladatot adtam neki: - Hétvégén szórd ki a ruha­
táradból azt, amit nem használsz, keress egy szegény
embert, és ajándékozd oda neki. Szombaton kelj fel
korán, vásárolj be, és főzz ebédet a családod számára.
 Jövő héten minden reggel 10 perccel korábban kelj fel,
és meditációval indítsd el a napod. Gondold át reggel,
mi az, amit szeretnél megtenni, tudatosítsd magadban
a napi céljaidat, erősítsd a jelenléted.
A következő találkozón elmesélte: - Képzeld, csak
az ingeimből 30-at selejteztem ki, találtam egy sze­
gény rokont, akit boldoggá tettek a ruhák, szombat
reggel bevásároltam, majd életemben először ebédet
főztem a család számára - a gyerekeim nagy örömé­
re. Levegősebb lett az életterem, minden egyes nap
meditációval indítom a napom, elmúlt a fáradtságom,
érdekes módon változni kezdett a feleségemhez fűződő
viszonyom... És döntő megbeszélést kezdeményeztem
a tulajdonossal...

Mi a kapcsolat a ruhatár kiselejtezése, egy szegény em­

ber felkeresése, a szombati ebéd elkészítése és az élettér
beszűkülése között, a 10 perccel korábban kelés, meditálás
és a fáradtság között? Bármi megtörténhet, hogyha hagyod,
és teret adsz valami ismerős, de elfeledett érzésnek, szem­
bemész a rutinnal, kilépsz a sémáid közül, és lehetőséget
adsz annak, ami szeretne kibontakozni benned és körülöt­
ted. Ha meghallod az elnyomott hangot magadban, amit
befedett a kényelem, a rutin és a biztonság. Az első lépés
a legnehezebb, a többi megérkezik „magától”.

169 — -
 SÉMATÖRÉS - A NEM CSELEKVÉS
FILOZÓFIÁJA

Kilépés a rutinok világából

A sématörés azt jelenti, hogy nem a tanult beidegződéseim
és megoldási rutinjaim irányítanak, hanem eggyé válók
az irányítás belső képességével. Másképpen szólva, az „én
kezemben” (vagy a testtudatosság által még inkább gyom­
romban) van a jelentésadás lehetősége. Én adok jelentést
a dolgoknak, én döntöm el belülről, hogy mi a jó és mi
a rossz nekem. Az átlagember tanult túlélési minták alap­
ján araszolgat előre az életútján, valójában azonban egy
helyben jár, túlél. Nem dönt, hanem válaszolgat az őt érő
ingerekre a begyakorolt, nem tudatos reflexein, sémáin
keresztül. Úgy látja a világot, ahogyan megtanulta látni,
és fel sem merül benne a kétség, hogy valami esetleg nem
gyömöszölhető be egy dobozba, egy világos értékmintába.
Úgy működik, mint egy jó diák, aki mindig előre tud­
ja a jó választ, kész a felelettel, és folyamatosan jelentke­

170
zik a tanítónő kérdéseire. Felkészült és koravén, minden
a helyén van körülötte. Amikor kilendítik a biztonságos
környezetéből, akkor ijedten visszamenekül a számára
ismerős számok, sémák birodalmába, vagy segítséget kér
egy bölcs tekintélyszemélytől. Nem szereti a kihívásokat,
a lassú, de biztos fejlődésben hisz, a realitás rideg valóságá­
ban. Nincsenek illúziói, de álmai sem, tudja, hogy minden
megy a maga útján...

A szabad ember
A sématörés azt jelenti, hogy a belső válaszaimat keresem
egy-egy kritikus helyzetben, és nem a tanult mintáimat
követem. Talán ez a legnehezebb. Korán kialakul bennünk
a túlélés ösztöne, a tanult viszonyulás, és az élet biztonságos
oldalának a keresése. Nincsenek már beavatási szertartások,
ahol az ifjú szembenézhet az árnyaival, megszemélyesítheti
a belső harcosát, megrajzolhatja a saját harci zászlóját, és
megkeresheti a totemállatát. Rutinok, sémák, reflexek és
túlélési taktikák alakulnak ki már korán bennünk, a sike­
resség mércéjét pedig társadalmi beidegződések határoz­
zák meg. Nagy ház, nagy autó, szép feleség/gazdag férj,
hangzatos karrier. A névtelenség megőrzése akkor, ami­
kor körülöttünk mindenki dicsőségre vágyik, a háttérben
maradás, amikor tolonganak és lökdösődnek mellettünk,
a belső öröm keresése a zsivajban nagy kihívás mindannyi­
unk számára. Mégis, az egyetlen esélyünk a fejlődésre az,

171
1

hogy kialakítjuk saját tiszta érzékelésünket a dolgok ala­

kulásáról, jelentéséről. Mi az, ami engem igazán boldoggá
tehet? Mit üzen a testem akkor, amikor valóban elakadok,
és rosszul érzem magam?
Talán csak a betegségek tudják igazán kimozdítani az
átlagembert sematikus világképéből, illetve annak is csak
mély, válságos stádiumai. A szabadság vándora viszont,
amikor elakad, megpróbál új módon fókuszálni. Nem old
meg azonnal, nem küszöböl ki mindent rögtön, nem állít
helyre gyorsan, hanem megáll, elmélyül, kivár és figyel.
Nem elhamarkodottan cselekszik, hanem az igazán kriti­
kus pillanatban. Tudja, hogy ha túl gyorsan tesz lépéseket,
feloldja a feszültséget, de nem haladja meg a helyzetet.
Többször lehet látni háborús filmekben, amikor a csa­
pat kapitánya kivárásra szólítja fel az embereket. Még ne
lőjetek, még ne támadjatok, még ne mozduljatok... csak
a megfelelő pillanatban. A feszültség pedig egyre nő, a ré­
mület fokozódik, és arra készteti a katonákat, hogy mene­
küljenek vagy azonnal védekezzenek. Ebben a helyzetben
a legnehezebb benne maradni, és nem előrelépni, vagyis
ellenállni a kitörés csábításának. A tapasztalt harcosok tud­
ják, hogy nem szabad gyorsan megoldani a helyzetet, ki
kell tartani, és csak a megfelelő pillanatban szabad reagál­
ni. A csata kimenetele függhet a feszültségben való benne
maradás erejétől, a ritmus megtalálásától.

—r f ./ V
172
 A szabad ember nem cselekszik, amikor mindenki más
megold, és néha elindul előre, amikor más menekülne.
A belülről irányított ember kitárja a lelkét, amikor elakad,
és kitart egy pillanattal tovább, hogy megszülessen benne
a válasz a helyzetre. Ez a késleltetés a valódi szabadság ál­
lapota, és a valódi válasz megszületésének ideje.

173
 DIMENZIÓVÁLTÁS

Elvárások viharában
Neumann János óta tudjuk, hogy a kvantumfizikai kísér­
letekben a megfigyelő' a megfigyelés által megváltoztatja
a kísérletek kimenetelét, azaz az X faktor, a bizonyta­
lansági tényező az emberi tudat. Amit elvárunk, az nagy
valószínűséggel megtörténik, illetve az érzékelésünk módja
hatással van az eredményre. Bizonyára ezen a háttéren ala­
pul a stratégiai tervezésbe vetett hit, az elszántság a célok
meghatározására és kivetítésére, valamint a siker zálogának
tartott pontos tervezésre. Az üzleti életben mindenesetre az
utóbbi évekig nagy jelentőséget tulajdonítottak a pontos
stratégiai tervezésnek és a célmeghatározásnak, mára azon­
ban mindez változóban van. A Haruard Business Review
egyre többet foglalkozik a hosszú távú célok és a stratégiai
tervezés háttérbe szorulásával, és a hallgatólagos tudás, va­
lamint a gyakorlati bölcsesség, vagy másképpen fronézis
jelentőségével.

174
 A célmeghatározás, a tervezés és a siker elvárása min­
den bizonnyal meghatározza a várt eredmény megjelené­
sét, viszont nagymértékben korlátozza is azt. Nem létezik
olyan zárt modell, amely képes lenne kizárni a minden­
re kiható változást és az összes bizonytalansági tényezó't
a rendszerből. Sőt, ezek kizárása egyenesen káros lenne!
Ha az elvárásommal és oksági szemléletemmel leszűkítem
a helyzet kimenetelének lehetőségeit, akkor csökkentem
a legjobb forgatókönyv megjelenésének esélyét is. Nem
létezik zárt rendszer, nincs egyetlen jó költségvetés, siker­
hez vezető biztos űt, konkrétan meghatározható eredmény.
A cél meghatározása fontos, de a hozzá vezető úton csak
az induló lépés jelölhető ki, a többi lehetőségként bon­
takozik ki egy folyamatban. A konkrét eredményelvárás
és a részletes előretervezés meggátolja a kreatív dinamika
megjelenését. A lehetőségek és a szinkronicitások, vagy
másképpen véletlenek szerepe éppolyan jelentős a siker­
hez vezető úton, mint az első lépés meghatározása! A többi
a folyamaton múlik.

Átlépés a nyílt rendszerbe

Amikor valamilyen fontos dolog történik velünk, meg­
próbáljuk automatikusan oksági alapon megérteni a ki­
bontakozó helyzetet. A fejünkben oksági történések meg­
értésére vonatkozó térképek, sémák sorakoznak, és olyan
alapsablonok állnak készen, amelyekkel értelmezni tudjuk

175
az eseményeket. Az elvárásaink hátterében a következmé­
nyekre vonatkozó feltevéseink megkérdőjelezhetetlen ül
befolyásolják az eredményt. Ezek az oksági sémák az éle­
tünk minden területét átszövik. Ilyen alapséma például
az üzleti életben az értékesítés kiemelt szerepe. A legtöbb
cég meg van győződve arról, hogy a sales-aktivitás és az
eladás között szoros összefüggés áll fenn, illetve megfelelő'
értékesítési tevékenység nélkül nincs üzlet. A tréningpiacon
e miatt az elképzelés miatt a legtöbb tréningcég értékesítési
képzéssel foglalkozik, és a vállalatok a válságban is erre köl­
töttek a legtöbbet. Az értékesítés prioritása mindent felülír.
Ennek ellenére vannak cégek és sikeres vállalkozók, akiknél
nincs jelentős sales tevékenység, és szinte semmilyen köz­
vetlen energiát nem fordítanak kifejezett értékesítésre, de
egyéb aktivitásaik miatt (pl. kreatív menedzsmentaktivitás,
önbizalom, belső meggyőződés, kapcsolódási készség, po­
zitív gondolkodás, kihívások iránti nyitottság, vagy bármi
egyéb) mégis sikeresek az üzleti életben.
A magánéletünkben szintén megannyi előfeltevésünk
van a dolgok oksági kapcsolatáról: ilyen a szépség és a bol­
dogság vagy boldogulás kapcsolata, az erő és a bátorság
összefüggése, a gazdagság és az öröm viszonya, a veszteség
és a boldogtalanság egymásutánisága, vagy éppen a hosz-
szú terápiás folyamatok és a gyógyulás közötti kapcsolat.
A freudi alapozású analitikus terápia a mai napig a több­
éves feldolgozási folyamatokban és az eltöltött idő hosz-

176
szában hisz. Pedig nincs közveden kapcsolat, nincs egye­
nes oksági viszony a gyógyulás és a terápia hossza között.
Mindez egy előfeltevésen alapul, amely azonban nagymér­
tékben meghatározza a viselkedésünket.
Amikor megfigyelünk valamit, már az első pillanatban
ott van bennünk egyfajta következmény iránti elvárás,
amely nagymértékben leszűkíti a lehetőségeinket. Egyrészt
eleve meghatározzuk a helyzet lehetséges kimenetelét, más­
részt korlátozzuk saját oldalunkról a siker kritériumait. Ha
sikerül lefutnom a félmaratont, akkor kitartó és kemény
vagyok, ha nem, akkor... Ha mindennap edzek, akkor
biztos a siker, de ha nem, akkor...

A legmélyebb elvárás a félelem

Amikor félünk egy dolog bekövetkeztétől, akkor dolgozik
bennünk legerősebben és leghatékonyabban az elvárás.
A félelem gyakran tudattalanul a legmeghatározóbb ele­
me egy nem várt dolog bekövetkeztének. A betegségtől,
a veszteségtől, a sikertelenségtől való félelem nagymérték­
ben teszi valószínűvé egy esemény bekövetkeztét, ame­
lyet szeretnénk elkerülni. A félelem nagy erővel merevíti
ki az elkerülni kívánt célt, összekapcsol vele minket, és
oly mértékben határozza meg belső elvárásként egy do­
log megjelenését, hogy az szinte kikerülhetetlenné válik.
Ugyanígy működik a görcsös akarás (amelynek hátterében
szintén a veszteségtől való félelem és szorongás áll), amely

177
egybefonja a személyt a nem kívánt lehetőség megjelenésé­
vel: azzal, ami elől menekülünk. A görcsös akarás mögött
nagyfokú bizonytalanság és énvédelem, mélyebben félelem
áll, amely épp a merev ragaszkodásával akadályozza meg
a pozitív dolog megjelenését.

Dimenzióváltás
Amikor elengeded az elvárásaidat, és kitárod magad bár­
milyen új lehetőség megjelenése előtt, elengeded a görcsös
akarást, szembefordulsz a félelmeiddel, és eggyé válsz az
adott pillanat történéseivel, akkor lépsz be egy olyan új
dimenzióba, amelynek váratlan lehetőségei messze meg­
haladják az általad korábban elképzelt legjobb kimenetelt
is. Ez a „pillanat” akkor jelenik meg, amikor egy elakadás,
belső ellenállás, rossz érzés, nem komfortos állapot megje­
lenésekor lelassítsz, elengeded az azonnali megoldás feszí­
tését, és megvárod, hogy kibontakozzon egy új dimenzió
az adott helyzetben. Amikor nem akarod az elvárásaiddal
megölni a teremtő folyamat lendületét, akkor történik meg
az előrelépés. A válasz nem a logikában, hanem mélyebben,
a testben van, amely az érzések által jelez, amik sejtésekké,
flashekké, új gondolatokká formálódnak.

178
 INTELLEKTUÁLIS KÍVÜLÁLLÁS

Amikor elfogy a szenvedély

Ha megkérdeznek valakit, hogy a szenvedélynek van-e
köze a racionalitáshoz, akkor bizonyára mosolyogni fog
még a feltételezésen is. A szenvedélynek az érzelmekhez,
a testhez, a személyiségünk mélyebb rétegeihez van köze.
A racionális működés alapvetően a biztonsághoz, a kiszá­
míthatósághoz és a hagyományos problémamegoldáshoz
tartozik. De mi történik akkor, amikor felborul a rend,
és krízisbe, súlyos stresszhelyzetbe vagy épp káoszba ke­
rülünk?
Gyakran előfordul, hogy stresszhelyzetben olyan meg­
határozó minták veszik át a működésünk fölötti irányítást,
amelyek mélyebben vannak a tudatos szintnél. Nagy nyo­
más, fokozott feszültség alatt úgy tűnik, mintha az ember
elveszítené önmagát, holott csak „visszanyúl” a mélyebben
fekvő belső mintákhoz. Ezek a minták a túlélés modell­
jeiként alakulnak ki az évek során egy személyben. Ilyen

179
minta lehet valakinél az összehúzódás, a tetszhalott álla­
pot felvétele, a leblokkolás, a menekülés, a helyzetből való
kilépés, a hárítás vagy az azonnali támadás. Mindenkinél
másfajta minták épülnek be a kritikus helyzetek kezelésére,
attól függően, milyen énerővel rendelkezik. Csak keve­
sen vannak, akik stresszhelyzetben is megőrzik a tudatos,
vagy még inkább testtudatos irányítás képességét, és úgy
valósítják meg magukat, hogy benne a jelenlétük kiegyen­
súlyozott marad.
A tudatos kontroll kialakítása stresszhelyzetben komoly
tanulást és edzést igényel. Egy kiváló vállalati vezető vagy
kiemelkedő sportoló alapvetően kell hogy rendelkezzen
a stresszhelyzetek, krízisek tudatos kezelésének a képessé­
gével. Egy igazán jó felső vezető valódi minőségi próbája
azokban a ritka pillanatokban dől el, amikor nagy feszült­
ség, kimagasló terhelés, krízis esetén kell az irányítást vin­
nie. Azt is mondhatnám, hogy egy kiemelkedő vezetőt
azokért a ritka pillanatokért kell magasan megfizetni, ami­
kor egy vállalat életében válságszituáció vagy éppen káosz­
helyzet jön létre. A kritikus pillanatokban dől el, hogy kik
vagyunk valójában.
A tudatos helyzetkezelés legnagyobb csapdája a túlzott
vagy egyoldalúan intellektuális működés. Intellektuális
túlműködés esetében általában fokozottan az elemző­
megoldó énünké a főszerep, és a megfigyelő, befogadó én
működése háttérbe szorul. Talán ellentmondásosnak tűnik,

180 — w
hogy a magasabb szintű stresszkezelés akadálya éppen az
elemző-megoldó működés, az egyoldalú racionalitás, pedig
így van. Nem éppen a hagyományos elemzésre és megol­
dásra van szükség fokozott stressz, válság vagy káosz esetén?
Semmiképpen sem.

A „nem tudás" esélye

Tapasztalatom szerint a harcművészetben harc közben
(ami alapvetően egy krízishelyzet) az elemző-megoldó
működés teljesen kiszolgáltatottá tenné a harcost, sőt még
vicces is lenne. Aki felépített terv szerint szeretne küzdeni,
és folyamatosan elemezné az ellenfél tevékenységét, illetve
racionális megoldásokat gyártana a különböző helyzetekre,
azonnal veszítene. Kritikus helyzetben a megoldó én sze­
repét a megfigyelő, befogadó énnek kell átvennie, amely
lehetővé tesz egy egészen másfajta működést. A harcban
nem az agyunk bal féltekéje, hanem a testünk, a jobb agy­
félteke irányít minket. Azt is mondhatnám, hogy kritikus
helyzetben a tanult tudás elfelejtése által válik szabaddá
a harcos, hogy a legjobb teljesítményt és a leghatékonyabb
megoldásokat nyújtsa. Olyan megváltozott tudatállapotnak
kell létrejönnie, ahol a korlátozott, racionális én háttérbe
szorul, és az irányítást a mély-én, vagy másképpen a ho­
lisztikus én veszi át. Mindegy, hogyan nevezük, az biztos,
hogy harc közben, krízishelyzetben sokkal gyorsabban és
szabadabban kell cselekedni, mint amit rutinhelyzetekben

181
megszoktunk és begyakoroltunk. A hétköznapi feladatok
megoldására specializálódott racionális működés felfüg­
gesztése ad esélyt a válság megoldására.
Valami olyasmiról van szó, mint amikor a művész ki­
alakítja a saját stílusát úgy, hogy közben elveszíti, elfelejti
a tanult sémákat és alapokat. Talán a magasabb szint eléré­
séhez szükséges lehet az alapok elsajátítása, de aki megre­
ked ezen a szinten, az festő lehet, de művész nem. A meg­
változott működéshez szükséges „ugrás” egyfajta átalakulás,
belső transzformáció által jön létre, amikor a begyakorolt
tudás helyét egyfajta „nem tudás” veszi át. Olyan dolgok
születnek meg, amelyek egyértelműen nem következnek az
előzményekből, de valószínűleg utalnak rá. Ennek a vál­
tásnak a megjelenése a sikeres stresszkezelésnek is feltétele.
Nem lehet előre gyártott sémák és begyakorolt elemző­
megoldó működés által sikeresen megküzdeni azokkal
a helyzetekkel, amik alapvetően különböznek a hétköz­
napi problémáktól, mivel az előbbiekre a káosz jellemző.
Káoszban, válságban csak káoszaktivitással, azaz a megoldó
én kikapcsolásával lehetünk eredményesek. Ilyenkor egy
másfajta, holisztikus, testi alapú működésre váltunk át.
Minél inkább ragaszkodik valaki a saját rutinjaihoz krí­
zishelyzetben, annál inkább szembemegy a megoldással.
A megoldás mint új lehetőség a káoszból fog kibontakoz­
ni, ehhez azonban fel kell függeszteni a megkapaszkodásra
épülő, racionális működést. Minden helyzetben benne van

182
a megoldás, minden nehézségben ott a segítség, mégpedig
magában a helyzetben, a problémában rejlik a gyógyír. Ah­
hoz, hogy a legjobb megoldás kibontakozzon, hátra kell
lépni, vissza kell fogni az aktivitásunkat. Igazából önma­
gunkat kell a megoldás elől háttérbe tolnunk, hogy ma­
gából a helyzetből bontakozhasson ki a legjobb lehetőség.
Bízzunk benne, hogy minden káoszban ott rejlik a rend,
minden elakadásban ott az új lehetőség.

183
 KÉTFAJTA FIGYELEM

A mozdulatlan erő
Két különböző típusú figyelem létezik, az első a célori­
entált, eredményre fókuszáló, szándékolt figyelem, amely
nagymértékben segít megvalósítani a céljainkat. Erre a fi­
gyelemre a tudatos és meghatározott célelvárás jellemző.
Tudjuk, mire figyelünk, mit keresünk, milyen szándék
mozgat minket egy helyzetben. A célzott figyelem hatására
a haladásunk is célirányossá és határozottá válik: ez a fajta
figyelem kifejezetten segíti az eredményes előrehaladást.
A második típusú figyelmet talán kereső, belülről visz-
szafogott, mozdulatlan figyelemnek is lehetne nevezni.
Olyan megváltozott tudatállapotra utal, amikor nincs
előttünk cél vagy eredményelvárás, hanem inkább moz­
dulatlan és nagyfokú nyitottság az új lehetőségek kibon­
takozása iránt. Biztosak vagyunk abban, hogy valami
előremutató fog velünk történni, de még nem tudjuk, hogy
mi, és azt sem tudjuk, hogy mikor. Az első figyelemtípus

184
alapvetően kívülre irányul, a külső események céllá ren­
dezését teszi lehetővé, míg a második befelé fókuszál, es
nincs a látószögében semmilyen cél vagy eredményelváras.
A célorientált figyelem fontos számunkra, amikor meg
szeretnénk valósítani egy tervet vagy el szeretnénk érni va­
lamilyen eredményt. A szándékolt figyelmünk segít abban,
hogy az események egy bizonyos irányba rendeződjenek
a figyelmünk hatására, azaz a figyelem maga nyitja meg az
utat előttünk, erősebben kifejezve utat tör számunkra, hogy
a haladásunk sikeres legyen. A mozdulatlan figyelemre az
elakadás pillanatában lesz szükségünk, akkor, amikor prob­
lémába, falba ütközünk, és a továbbhaladásunk a szokott
módon már nem lehetséges. Ha ilyenkor tovább erősítjük
a célelvárásunkat és az eredményorientált figyelmünket, ak­
kor még jobban elmerülünk a problémában, a káoszban.
Elakadás vagy krízis esetén fel kell függesztenünk a célorien­
tált magatartásunkat és a kifelé irányuló figyelmünket, mert
csak még jobban belegabalyodunk magába a problémába.
A problémamegoldás befagyásának oka ilyen esetekben ma­
ga a problémamegoldó (a túlzott aktivitás) lehet. Ilyenkor
lélegzet-visszafojtva befelé kell tudnunk figyelni, és szinte
mozdulatlanná merevedve „besodródni” az elakadás holt­
pontjába, ami egyben a megoldás középpontja is. Amikor
„egy pillanatra” képessé válunk felfüggeszteni a célelvárásun­
kat, akkor az elakadás holtpontján, a probléma tengelyében
kibontakozik számunkra egy olyan új jelentés, ami haladá­

185
sunk és előrejutásunk szempontjából válik majd fontossá.
Ennek a működésnek a filozófiai hátterében az a gondolat
áll, hogy minden probléma, elakadás, krízishelyzet a meg­
újulás és a kiteljesedés lehetőségét hordozza számunkra, te­
hát a probléma jó és szükséges a teljesebb haladáshoz, a célok
kibővüléséhez. Bíznunk kell abban, hogy a haladásunk és
a szándékunk helyes, de irányváltásra, módosításra minden­
képpen szükségünk lehet. A tökéletes sablon, az aprólékosan
kidolgozott akcióterv valójában illúzió, és csökkenti a ha­
tékonyságot. Talán egyszer bejöhet a részletes tervezés, de
ha kétszer ugyanazt szeretnéd kivitelezni, és sémát gyártasz
belőle, egészen biztos, hogy csökkented a siker lehetőségét.
Csak az iránymutatás, a folyamatos fejlesztés és az autonóm
szabadság, a kreatív jelenlét támogatása előrevivő, még a leg­
profibb szervezeti egységekben is.
Bizonyára mindenki tapasztalta már, hogy egy kapcsolat
létrejöttének elakadása sokszor csak a későbbiekben nyert
mélyebb értelmet, és csak később lehettünk hálásak az el­
akadásért, csak később bontakozott ki számunkra annak
a pozitív értelme. Visszatekintve sokszor egyértelműnek
tűnik, hogy nem volt valódi közünk a másikhoz, de az el­
akadás pillanatában mégis csalódottak voltunk. Az akadály
létrejöttének elfogadása érzelmileg nehéz, viszont ha nem
történik meg a felülemelkedés, akkor a későbbiekben eset­
leg az akadály erőszakos áttörése lesz egy még komolyabb
probléma forrása.

186
Gyógyító hátralépés
A befelé fókuszáló figyelem értelme: együttműködés az
elakadási folyamattal, amibe belekerültünk, amiben ben­
ne vagyunk és mozgunk. Mélyebb és egyetemesebb ereik
működnek közöttünk, mint első' pillanatra tapasztaljuk.
Sokszor érzékelem szervezetfejlesztőként, hogy amikor
egy teammel dolgozom, és valamilyen nem várt elakadás
(probléma, érzelmi blokk, egymásnak feszülés) történik,
akkor a legfontosabb a pillanatnyi visszafogottság létre­
hozása, mert az elakadásban mindig ott rejlik valamilyen
nagyobb előrelépés esélye. Ahhoz, hogy például a team
bölcsessége kibontakozzon egy elakadási helyzetben, a túl
aktív problémamegoldóknak visszafogottá kell válniuk,
mert az azonnali rutinmegoldás mindig megöli a maga­
sabb szintre jutás lehetőségét. Minden problémában ott
rejlik a továbblépés esélye, de csak egy megváltozott tu­
datállapotra való átállással érhető el, amikor az aktív figye­
lem befogadó figyelemmé szelídül át. Nem arról van szó,
hogy hátradőlünk és várunk a csodára, hanem arról, hogy
az aktivitási szintünket változtatjuk meg. Semmivel sem
kisebb befektetett energia a befelé figyelő munkamódra
kapcsolás, mint a célirányos problémamegoldó működés
fenntartása. Sőt, a befelé figyelés visszafogottsága sokszor
több energiát igényel, mint a rutinműködés fenntartása
a problémamegoldásban vagy a célirányos figyelemben.

187 - ■'
 Makacsul hinni kell abban, hogy amikor félreállunk
a megoldás útjából, akkor valami több és új kibontako­
zásának adunk esélyt. A megváltozott figyelem aktiválása
teszi lehetó'vé, hogy a megérzéseinkre bízzuk magunkat, és
ösztönösen tudjunk cselekedni. Amikor tudjuk, hogy mi
a következő' lépés, akkor a kijelölt úton haladunk eló're, de
amikor elakadunk és minden bizonytalanná válik (vagyis
megjelenik a relatív káosz), akkor a figyelemváltás erejével
nyílik lehetó'ségünk az eló'relépésre, a magasabb szintre ju­
tásra, az eló'zmények maghaladására.

A megoldó üzemmód hátrányai

Az egyik coachképzésünk vége felé az egyik hallgató

vezetői problémáját elemeztük szupervíziós folya­
matban. A hallgató, egy vonzó, fiatal vezetőnő, Olga
visszatérő módon olyan problémát hozott be, amely­
nek a megoldása sohasem volt teljesen kielégítő, mert
a probléma nem pusztán a környezetéből, hanem az
ő egyoldalú működéséből is fakadt. A feldobott téma
az volt, hogy Olga vezetőtársai nem kezelik őt egyen­
rangú partnerként. A beszámoló és az elemzés után
kiderült számunkra, hogy a kollégák figyelmetlenek,
érzelmi intelligenciában le vannak maradva Olga mö­
gött, aki viszont mindent a legnagyobb odafigyeléssel
és szaktudással old meg, mégis nehezen jut előre,

— —18 8
mert a kollégái nem tekintik partnernek. A feldolgozás
során kezdett kibontakozni egy újabb megoldási „ku­
darc" képe: „Le kellene váltani az egész menedzsmen­
tet, hogy Olga nagyszerűsége végre szárnyalhasson."
A csoport elfogadó és támogató módon érzett együtt
Olgával, és már ott tartottunk, hogy megerősítve Ol­
gát kitűnő szakmai működésében, elkönyvelve a me­
nedzsment gyengeségét, lezárjuk a csoportot. Az egyik
hallgató még egyéni coachingtámogatást is felajánlott
Olgának, ha hasonló elakadásra kerülne sor az érzé­
ketlen kollégák gyűrűjében. Én csak annyit érzékeltem,
hogy valami nem stimmel, és itt egy visszatérő működési
mintával állunk szemben, újra be lettünk húzva a csőbe.
Azt vettem észre magamon, hogy rossz érzéseim vannak,
dühös vagyok, és nagyon rossz konklúzió irányába hala­
dunk, valami még hiányzik. Mielőtt lezárult volna a fel­
dolgozás, bevillant egy kép: Olga, a visszatérő áldozat.
Megkérdeztem:
- Olga, miért van szükséged mindig a megerő­
sítésre, miért nem bízol magadban? Miért hozod létre
folyamatosan azt a helyzetet, hogy meg kelljen mente­
ni, mint egy hervadozó virágszálat? Látod, egy kolléga
még azt is vállalná, hogy megöntöz, amikor hervado­
zol, vagyis szívesen coacholna téged...
Először néma csend lett, értetlenség és döbbenet
keletkezett a csoportban, majd a hirtelen beállt hall­

— 189
 gatás után kitört a nevetés. Tényleg mindenki Olga
megmentésén dolgozott, és a jól begyakorolt rutin
alapján működött. Hervadozó virágszál, akit a férfiak
és az együttérző nők azonnal meg szeretnének men­
teni. Megkérdeztem a női hallgatókat, hogy Olga be­
számolója alatt kiben keletkezett harag vagy indulat?
Most már többen jelentkeztek, és elmondták, hogy
az együttérzés mögött valójában haragot éreztek, mi­
vel Olga minden férfi figyelmét bezsebeli, és áldozati
játszmájával különleges figyelmet vív ki magának.
Valószínűleg ez ismétlődhet Olga munkahelyén is,
ahol egy hervadozó, okos és szépséges virágszálat
meg lehet menteni, de nem lehet csodálni, elismerni
és partnerként kezelni.

Amikor mindenki „megoldó üzemmódban” van, pont az

evidencia, a probléma központi magja nem látszik, mert
mindenki a tényekkel van elfoglalva. Ahhoz, hogy a valódi
probléma gyökereihez el lehessen jutni, fel kell függeszte­
ni a célirányos elemzó'aktivitást, és egy pillanatra el kell
engedni a megoldás kényszerét. Néha egy bevillanó kép,
egy szokatlan gondolat, egy érzés segíthet. Valami nincs
rendben, valami nem stimmel. A megoldás mindig ott
rejlik magában a problémában, de egy kicsit mélyebben
elrejtve, mint ami a tények elemzéséből látszik. A második
fajta figyelem segít ilyenkor a helyzet megértésében.

r*~'— 190 -
 TUDATOS TEREMTÉS

Célképzeteink korlátozó ereje

A „tudatos teremtés” fogalma manapság szinte mindenki
számára hordoz valamilyen értelmet, valamilyen tudást.
Tudatosan teremteni, létrehozni valamit a szellem erejé­
vel nagyszerű dolog. Minden menedzsmentkönyv utal rá,
és ellát minket valamilyen jó tanáccsal, hogyan fogjunk
hozzá. Talán abban is egyetért mindenki, hogy a tudatos
teremtéshez fontos a szándék felélesztése, a célok kijelölése,
az elképzelt jövő' valamilyen vizualizációja, kivetítése, és
a hozzá vezető' út kijelölése. Na, pont itt látom én az egyik
legnagyobb problémát, az út kijelölésében! Elképzelünk va­
lamifajta változást, és terveket kezdünk gyártani a hatékony
kivitelezés érdekében, de magát a változást nem tervezzük
be a folyamatba. Amikor a tervekhez képest egészen más­
képpen alakulnak a dolgok, csalódottak leszünk. A célja­
inkat lassan a megváltozott tervekhez igazítjuk hozzá, és
indokokat, magyarázatokat keresünk a módosításhoz. Sok

191
multinacionális cégnél látom, hogy a tervszámokhoz való
ragaszkodás és végül annak elengedése mennyi frusztrá­
cióval jár. Néhány fontos kérdés merül fel bennem:
Miért leszünk csalódottak, ha nem az eredeti célunk tel­
jesül, hanem valami más? Csalódásunk után, a következő'
célmeghatározásnál képesek vagyunk-e elengedni a precíz
tervezést, és rábízni magunkat az utazás közben felmerülő
áramlatokra, eseményekre, új irányokra? Elfogadjuk-e
a megváltozott célokat? Képesek vagyunk-e már eleve
elfogadni, hogy a célok helyett elég irányokat kijelölni,
amelyekben eleve benne rejlik a változás lehetősége?
Másképpen fogalmazva: képesek vagyunk-e a problé­
makiküszöbölő üzemmódból problémaelfogadó és -feldol­
gozó üzemmódba váltani. A különbség az, hogy amikor az
általunk kijelölt célt a megtervezett úton szeretnénk elérni,
a problémákat megszüntetendő rossznak fogjuk tartani, és
nem engedjük, hogy megjelenjen valamilyen számunkra új
vagy módosított cél. Még radikálisabban szólva, képesek
vagyunk-e a célok helyett irányokat kijelölni úgy, hogy
eleve lemondunk a pontos tervezésről? Nem könnyű, de
szerintem mégis ez a siker titka. Ha túlzottan ragaszko­
dunk egy cél eléréséhez, talán megkapjuk, de egyáltalán
nem biztos, hogy az optimumot érjük el. Aki előre meg­
határozza, hogy pontosan milyen típusú autót, házat, há­
zastársat szeretne kapni, és mindent előre meghatároz, az
lemond arról, hogy keresés közben kibontakozzon számára

192
valamilyen új lehetőség. Ha a választás pusztán irány, ami
alapján megtesszük az első lépést, és közben átalakulhat
bennünk maga a cél, az eredmény is, akkor szabadok va­
gyunk, élvezzük a keresési folyamatot, és találunk valami
olyat, ami teljesebben ránk van méretezve.

A megváltozott tudatállapot
Amikor elengedjük pontos célképzetünket, és a változás
lehetőségét beengedjük a keresési vagy megvalósítási folya­
matba, akkor tudatállapotot is váltunk. A célirányos gon­
dolkodás egyfajta beszűkült tudatállapot fenntartásával jár.
A tényeket, adatokat a pontosan kijelölt cél viszonylatában
fogjuk értékelni és elemezni. Minden felmerülő szempont­
nak egy meghatározott sémában, kategóriarendszerben lesz
jelentése. Segít elérni a célom, vagy nem? Ha igen, akkor
abba a dobozba helyezem, ahol figyelmet kaphat, ha nem,
akkor korlátozom a megjelenését, és végül kizárom a tu­
datos érzékelés mezejéből. A megfigyelésünk és gondolko­
zásunk kategorikussá és egyirányúvá válik, hiszen minden
adatot és eseményt a cél függvényében fogunk értelmezni.
Ez egyfajta beszűkült és korlátozott tudatállapotot ered­
ményez.
A „megváltozott tudatállapot” azt jelenti, hogy bármi
fontos lehet a számomra keresés közben, bármi kaphat fi­
gyelmet a részemről, az érzéseim alapján. Egy esemény vagy
történés akkor kap figyelmet, ha érzelmet vált ki belőlem.

193
Nem az előzetes célfüggvény alapján döntöm el a jelentését
egy elemnek, hanem az érzelmi reakcióm alapján figyelek
rá. Ha valami jó érzéssel tölt el, kíváncsivá tesz, akkor nagy
valószínűséggel jelentősége van számomra, érdemes figyel­
met szentelnem rá. A megváltozott tudatállapot létrehozása
megváltozott működést eredményez, amelyben a célirányos
alapállást a kreatív működés váltja fel.

194
 DÖNTÉS ELŐTTI CSÖND

Kegyelmi pillanat
Minden nagyobb vagy jelentősebb döntés előtt van
egy „pillanat”, mielőtt megfogalmaznánk egy sablonos
választ vagy előhúznánk a múltunkból egy biztonságos
sémát a problémás helyzet kezelésére. Amikor egy kriti­
kus beszélgetés vagy találkozás során elszorul a torkunk,
és érezzük, hogy nehéz megszólalni, nagy a tét, feszültek
vagyunk, és nem tudjuk még pontosan, mit fogunk tenni
- ez a kegyelem pillanata. Amikor még nincs meg a kész
válasz, csak csönd és belső dermedtség, talán félelem van
bennünk, akkor a legnehezebb „talpon maradni”, és kitar­
tani a bizonytalanságban. Mégis ez a legfontosabb pilla­
nat, hogy valami eredeti és valódi dolog születhessen meg
bennünk. A menekülési út a múltunk felől jön. A régi
tapasztalatok, sebek ilyenkor felvéreznek, és védekezésre
késztetnek: ne légy túl konfrontativ, simulékonyan fogal­
mazd meg a mondanivalód, tompítsd le az élét, ne bántsd

— 195
meg a másikat, ne kockáztass, és főleg, mi magunk nehogy
sérüljünk...
Gyerekkorunkban legtöbben átmentünk olyan helyze­
teken, ahol a Belső Harcosunkat, a bennünk élő hőst, az
igazság elkötelezett és szenvedélyes keresőjét megalázták,
lenyomták, háttérbe szorították, megszégyenítették. Ta­
lán sokan úgy gondolják, hogy mindez természetes része
az életnek, és el kell fogadni az ilyen vereségeket. Aztán
mindannyian megtanuljuk a leckét, hogyan tompítsuk
belső megérzéseink élességét, hogyan nyessük le a szár­
nyainkat, a velünk született bátorságot és optimizmust.
Felnőttkorunkra sokan meghasonlott és súlyos kompro­
misszumokat vállaló emberekké válunk, és a legtöbbször
már csak mélyen magukban fogalmazzuk meg az elége­
detlenségünket vagy keserűségünket. Lekötözött óriások
leszünk, és abban bízunk, hogy talán egyszer majd minden
megváltozik magától.
Nos, a legtöbben ezzel a nehéz háttérrel érkezünk azok­
ba a bizonyos helyzetekbe, ahol megdobban a szívünk, és
jelezni kezd: valami fontos dologban kell döntened, meg
kell mutatnod magad. Találkozunk egy nagy hatású mes­
terrel, egy csodálatos nővel vagy férfival, és érezzük, hogy
szeretnénk vele szót váltani, kapcsolódni hozzá. Aztán mire
odamerészkedünk hozzá, elfogy az erőnk, és nem tudunk
megszólalni, vagy elmormogunk magunkban egy sablo­
nos köszöntést, esetleg csak bánatosan félrefordulunk,

1 9 6 ------
és elszalaszt) uk a lehetőséget. Máskor úgy érezzük, hogy
valamilyen méltatlanság történik velünk, de szó nélkül
hagyjuk, és csak magunkban lázadozunk. Mások dönte­
nek felettünk, és mi rossz hierarchiára, fegyelemre vagy
egyszerűen csak a tapasztalat hiányára hivatkozva szó nél­
kül átengedjük nekik a döntést. Valaki átnéz rajtunk, és mi
félreállunk. Számtalan olyan helyzetbe kerülünk, amikor
mások döntenek rólunk, mert mi a biztonságot választjuk,
és inkább lenyeljük az igazságunkat. Mi történik ilyenkor?
A döntés előtti félelmetes csöndet sablonos klisékkel tölt­
jük ki, udvarias hallgatással vagy semmitmondó védeke­
zéssel, és magunkban pufogunk tovább.

Amikor még minden lehetséges

A döntés előtti pillanat, a megszólalás előtti csend kegyelmi
idő, mert még minden lehetséges, még nem söpört el min­
ket a múltunk, még nem győzött le a láthatatlan félelem
ereje, még nyitott a jövő. Ezt a pillanatot kell megragad­
nunk bátran, engedve a legmerészebb megérzéseinknek is.
Nem habozva, hezitálva, bebiztosítva magunkat a lehetsé­
ges kockázatokkal szemben, hanem rábízva magunkat arra,
ami bontakozik, alakul, formálódik bennünk. Egy kicsit
bekötött szemmel ugrás ez a mélybe, biztosítókötél nél­
kül. Lesz, ami lesz, megszólalok, és elmondom, amit érzek,
hangot adok annak, ami megjelenik bennem, kimondom
a véleményem, kifejezem a meglátásom szelíden, de határo-

197
zoctan. Megnyilvánulok egy kritikus helyzetben mérlegelés
nélkül, nem előre gyártott sémával felszerelkezve, hanem
a legbelsőbb inspirációim alapján. Nem fogalmazgatok
magamban előre kitalált mondatokat, hanem vállalom,
hogy az adott helyzetben, a folyamatban bontakozzon ki
bennem a saját válaszom. Nem keresek jól bevált módszert
a helyzet kezelésére, egy kipróbált eszközt, hanem hagyom
magam előrelendülni az inspirációim alapján.

Egy bank HR-igazgatója felkért, hogy a bank kiemelt

területén dolgozó vezetőket fejlesszem, mert nehezen
Integrálódnak a banki kultúrába, nagy a belső elége­
detlenség a területükön. Kollégámmal az első interjún
elmondtuk, hogy valódi, élő, őket személyesen érintő
problémák, konfliktusok feldolgozásával fogunk fog­
lalkozni a team-coachingon. Az egyik meghatározó
vezető elég gyorsan a következőt válaszolta:
- Közöttünk nincsenek személyes problémák vagy
konfliktusok, minket ez nem érdekel. A bank egyéb
területeihez való kapcsolódás kérdése és ennek a ha­
tékonyabb kezelése lehet a téma.
Kellemetlen csend keletkezett. Bennem felmerült
a lehetőség, hogy talán kerülő úton kellene megköze­
lítenem őket, és majd később úgyis előjönnek a szemé­
lyes témák, addig pedig foglalkozzunk kevésbé rázós
vagy semleges kérdésekkel, amikben nincsenek sze-

198
 mélyesen érintve, nincs kockázat. Aztán a megérzése­
imre hallgattam, mély levegőt vettem, és a következőt
javasoltam:
- Dőljetek hátra, és lazítsatok... Közöttetek ko­
moly személyes konfliktusok és feszültségek vannak.
Azt javaslom, ne kerüljük meg ezeket, és tegyük ki
őket az asztalra már most az elején.
Némi habozás után - ami nekem nagyon hosszú­
nak és terhesnek tűnt - megszólalt az egyik vezető:
- Nekem bizony vannak veletek személyes problé­
máim, és most elkezdem ezeket egyenként felsorolni...
Érdekes módon a feszültséget meghitt figyelem
váltotta fel. Amit a vezető elkezdett kimondani, olyan
évek óta felgyülemlő teher volt, ami már az első
mondatok után elkezdett oldódni. A team-coaching
is ebben a szellemben zajlott, és felszabadító erejű
volt. Ennek hatására a vezetők elhatározták, hogy
a bank meghatározó területeire szeretnék kiterjesz­
teni a nyílt, konkrét és egyértelmű kommunikációt és
problémafeldolgozást a team-coaching keretei között.

Mi segített az interjún, hogy ne a biztonságos utat válasz-

szam, hanem a megérzéseimet kövessem? Két dolog, az
egyik, hogy mielőtt odaértem volna az interjúra, magam­
ban már elhatároztam, hogy nem fogok kompromisszu­
mot kötni, és amennyiben a vezetők velünk szeretnének

— it qj qj — i
dolgozni, akkor a mi munkamódszerünk szerint kell
együttműködniük. Vállalniuk kell a belső problémákkal
való szembenézést is. A másik dolog, hogy az elsó' találko­
zás meghatározó pillanatában képes voltam a megfelelni
vágyásomat legyőzni, és befelé figyelni.

-200 ■
 ÓLMOS FÁRADTSÁG

A belső ember
Talán sokaknak ismerős lehet az érzés, amit egy mély te­
rápiás ülés során fogalmazott meg egy férfi: „Belülről sírok
azon a tényen, hogy élsz, de mégsem vagy velem. Bezárul­
tál már régen saját világod csapdájába. Elengedlek, de te
nem engedsz. Nem adod meg az elválás esélyét sem, belém
kapaszkodsz, visszahúzol, és én bűntudatot érzek...”

Figyelemváltás
Amikor önmagadra figyelsz, jó döntéseket hozol, amikor
csak a másikra nézel, és kifelé vizsgálódsz, szeretnél megfe­
lelni neki. Ilyenkor csak görgeted önmagad előtt a célszala­
got, amelyet sohasem szakíthatsz át. Frusztrálódsz, de már
megszoktad. Mégy előre öntudatlanul, belülről tapadva
a szenvedés bélyegéhez, amely átégette régen a szívedet.
Letéphetetlen, bár fölösleges teher, érzed és tudod, pedig

201
mindez illúzió. Azt vonzzuk be az életünkbe, amik va­
gyunk, nem azt, amik lenni akarunk.
Amikor kívülről vizsgálod tágra zárt szemmel a szere­
tett lény arcát, a rezdüléseit, magányos vagy, és nagyon
sérülékeny. Amikor vágyakozol a megbocsátása iránt, és
kételkedsz a létezésed jogosságában, porlasztód és égeted
magad. Pedig ő is ember, gyarló és törékeny, számodra
mégis meghatározó viszonyítási pontja a múltadnak. Elő
szobor, akinek a kegyeit keresed, miközben elveszíted ön­
magad, és múltadba zárulsz.
Amikor befelé figyelsz, és az érzéseid iránytűjére tá­
maszkodsz, felfedezed a disszonanciát önmagadban.
Rossz érzéssel tölt el, hogy megint te kérsz bocsánatot az
ő gyengeségéért, te vagy a rossz. Próbálsz nem megfelelni,
elrejtőzni hangtalan vádjai elől, és mégis, néha még mindig
úgy érzed, hogy megsemmisülsz számonkérő tekintetének
súlya alatt. Megkísérted elengedni a kényszert, hogy jó le­
gyél, és megengeded magadnak, hogy az lehess, aki vagy.
Amikor befelé figyelsz, szabad vagy, és levegőhöz jutsz,
szerethetővé és szeretetteljessé válsz. Amikor magadból
indulsz ki, visszatérsz a forráshoz, az életerőhöz. Amikor
végre önmagad lehetsz, új világ tárul fel előtted, amiben
nem szabályok és elvárások között bukdácsolsz, hanem
egyszerűen megvalósítod a lehetőségeid. Fellélegzel, és tu­
dod, hogy nem előle szívod el a levegőt, hanem egyszerűen
csak bízol az élet folyamatában.

202
 Sokáig csak benne bíztál, és tőle vártad a biztonságot,
pedig csak fojtogató ölelést kaptál vagy hideg, szántónkéra
figyelmet. Most már magadra figyelsz, és kitágul számodra
a világ. Milyen érdekes ellentmondás, hogy az ego akkor
válik jelentéktelenné, amikor a figyelem befelé irányul, és
az én akkor duzzad naggyá, amikor kifelé tekintgetsz. M i­
lyen meghökkentő, hogy a veszteségtől való félelem akkor
oldódik, amikor a lélek önmagába mélyed. Ameddig kifelé
nézelődünk, másoktól várjuk a megerősítést, magunkat
gyengítjük csupán.
Rossz iskolai tankönyvekben, kétes értékű önismereti
csoportokon, naiv vallási kurzusokon tanítják, hogy: „én­
nel nem kezdünk m ondatot”. Pedig bennünk kezdődik
minden, középpontunk mélységében érthető csak meg
a valóság. Amikor a belső hangot elnyomva kifelé figye­
lünk, csak másoknak akarunk megfelelni és segíteni, má­
sok problémáit megoldani, üres és hideg altruistákká, rossz
technokratákká válunk. Amikor van erőnk a figyelmünket
befelé irányítani, megszakítva célirányos és eredményori­
entált mozgásunkat, akkor tárul fel előttünk a saját utunk
gazdagsága és szépsége. Akkor a segítés belsővé, a szolgálat
felemelővé válik.

—w — 203
 SZINKRONICITÁS - LÉTEZNEK
HÉTKÖZNAPI CSODÁK?

Csodálatos egybeesések
Létezik hétköznapi szinkronicitás? Léteznek hétköznapi
csodák?
A szinkronicitás jelenségével Jung sokat foglalkozott.
Szerinte a szinkronicitás olyan egybeesés, amikor egy
gondolat vagy megérzés testet ölt, és láthatóan megjelenik
a külvilágban, illetve valamilyen együtthatás nyomán egy
gondolat vagy megérzés születik meg a fejünkben. Akkor
is megtapasztalhat az ember szinkronicitást, amikor szo­
ros kötődés alakul ki vagy szűnik meg közte és egy másik
ember között, például szerelmesek egy időben ugyanazt
álmodják, illetve egy külső és egy belső esemény „véletle­
nül” egy időben jelenik meg.

Az egyik coachingbeszélgetésemen történt a követ­

kező: beúszott egy halvány felismerés, hogy jót tenne

204
az ügyfelemnek, ha elmenne az El Caminóra. Gon­
dolkoztam, hogy elmondjam-e neki, hisz ez csak egy
halvány flash volt, egy sejtés. Végül elmondtam neki,
mire ő azt válaszolta: - Most kaptam épp egy Camlno
újságot, egyébként pedig egy kollégám nemrég hívott,
hogy tartsak vele, és régóta foglalkoztat Is a gon­
dolat...

Egy másik ügyfelemmel, aki 2 hónapja járt hozzám

coachlngra, és a nyári szünet előtt utoljára találkoz­
tunk, a következő történt. Amikor megérkezett és
elkezdtünk beszélgetni, az a megérzésem támadt,
hogy ügyfelem rövidesen át fogja venni a cége opera­
tív irányítását. A megérzés azért is volt kényes, mert
az ügyfelem jelen pillanatban a cég harmadik embere
volt. Magamban gondolkoztam, hogy vajon hangot
adhatok-e egy Ilyen nehéz és veszélyes témának, aztán
a következőket mondtam:
- Figyelj, amikor beléptél az ajtón, megfogalmazó­
dott bennem egy nagyon érdekes megérzés, és kicsit
tanácstalan is vagyok, vajon megoszthatok-e egy Ilyen
bizonytalan sejtést veled.
- Ne hezitálj - mondta - , tudod, hogy épp ezek
miatt a megérzések miatt vagyok itt nálad.
- Rendben. Az a sejtésem támadt, hogy rövidesen,
legfeljebb egy éven belül át fogod venni a cég veze­

205 —
 tését, vagy elhagyod a céget. Ha nem te leszel a cég
vezetője, meghasonlott emberré fogsz válni, és máshol
próbálsz szerencsét.
Magam Is meghökkentem a bejelentésem súlyától.
Ő mosolyogva csak annyit mondott:
- Figyelj, a jegyzetfüzetembe majdnem ugyaneze­
ket írtam fel magamnak a napokban. Ha nem olvas­
nám az írásaidat és nem ismernélek, most csodálkoz­
nék a bejelentéseden, így csak mosolygok magamban!
Amikor először találkoztunk, és megkérdezted, hogy
mik a céljaim, nem tudtam választ adni. Napok óta ez
foglalkoztat, és mostanában ugyanazt fogalmaztam
meg magamnak, mint amiket most kimondták

Erőtér, amelyben élünk

Sokszor olyan dolgok fogalmazódnak meg bennünk vagy
öltenek testet a környezetünkben, amelyek jelentése kibon­
takozásra vár, és a megvalósulás küszöbén áll. Az eró'tér,
amelyben élünk és mozgunk, ami átszövi a teljes élette­
rünket, üzenni akar nekünk, és finom jelzések, képek, sej­
tések eszköztárát használja fel, hogy megszólítson minket.
A szinkronicitás —Jung szerint —sohasem véletlen, hanem
olyan finom rezgés, egybeesés, sugallat, amelyre rá lehet
hangolódni, amely által tovább lehet lépni, fejló'dni lehet.

206
 Mostanában egy menedzsmentteam fejlesztésére ké­
szültem, amikor megjelent bennem egy kép, hogy a ve­
zérigazgatónak van egy rejtett helyettese. Valahogyan
a teammunka folyamán egyszerre csak úgy éreztem,
előhozhatom a bennem felötlő képet. Elmondtam,
hogy szerintem van a menedzsmentben egy vezető,
aki a vezérigazgató szabadsága alatt mint megbízott
helyettes jelenhetne meg a szervezetben. Néma csend
keletkezett, majd lassan jöttek a megerősítések, végül
odáig jutottunk, hogy mindezt szervezetileg is érdemes
lenne kifejezésre juttatni, azaz megerősíteni a vezetőt
mint helyettest. Tulajdonképpen mindenki fejében ott
várakozott a tudatosulás küszöbe előtt a gondolat,
hogy a vezérigazgató távolodása a cégtől indokolttá
teszi egy menedzsmenttag előrelépését, aki pedig nem
lehet más, mint a megnevezett vezető. Ugyanakkor
a kimondás egyfajta lavinát is elindított, mert a pozí­
ció egészen másfajta felelősséget jelentett, mint amire
a vezető fel volt készülve.

A flashek mögötti hálózat

A sejtések néha egészen erős jelekké állnak össze, néha fi­
nom szellőként suhannak át előttünk, néha az élet durva
eseményeket, blokkokat, gátakat képez az életünkben. Raj­

207
tünk áll, hogy képesek vagyunk-e felismerni a jelzéseket
kellő időben, illetve a tudatosságunk és éberségünk által
a jelek egyre tisztuló jelentésekké állnak-e össze bennünk.
A szinkronicitás éppoly természetes jelenség, mint az éh­
ségérzet vagy a szomjúság. Aki nyitott a láthatatlan világ
felé, aki fogékony a saját belső érzései iránt, az felismeri
a szinkronjelenségeket, és az univerzum egyre teljesebben
bontakozik ki előtte.

Nemrégiben háromszor felejtettem otthon az irodakul­

csom, amikor nagyon korán kellett bemennem vezetői
coachlngokra. „Szerencsém volt", mert egy kollégám
mindig előttem ért be, és beengedett, így nem ma­
radtak el a megbeszéléseim. A tudattalanom jelzett (a
kulcsot otthon „felejtettem"): „Kimerült vagy, magad­
dal kéne foglalkoznod, nem m ásokkal...", ugyanakkor
volt egy „védőangyalom is", aki konkrétan is segített,
és finoman figyelmeztetett a jelentésekre.

Az a tér, amelyben mozgunk és vagyunk, ezernyi szállal

kapcsol össze mindannyiunkat. A szinkronicitás csak egy
kifejeződése annak a mély egységnek, amely alapvetően
meghatározza a lehetőségeinket. Talán felmerül bennünk
a kérdés, miért csak ilyen finom jelzéseket kapunk, miért
nincsenek kézzelfoghatóbb bizonyítékok a kezünkben az
összefüggésekről, a minket körülvevő energiamező konti­

208
nuitásáról. Nem lenne könnyebb és egyszerűbb az életünk,
ha nyilvánvalóvá válna számunkra, hogy jóval több és na­
gyobb lehetó'ségeink vannak, mint amennyit hasznosítunk?
Talán igen, de a könyveink, történeteink mégis világosan
őrzik a titkot: „Ha akkora hitetek volna, mint egy mus­
tármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki
gyökerestül, és gyökerezz meg a tengerben - az engedel­
meskedne nektek.” (Lukács 17:6)

209
 ÉRZELEMMENTES VEZETÉS

Édes élvezet

Egy nagyvállalati felső vezető ügyfelemet megláto­

gattam az irodájában. Régóta dolgozunk együtt, és
az évek során baráti kapcsolat alakult ki közöttünk.
Amikor meglátogattam, számomra megszokott mó­
don szinte csak ő beszélt, ventilált, elemezte a piaci,
majd a vállalati helyzetet, közben pedig elővett egy
doboz AnthonBerg bonbont az asztalfiókból, és abból
eszegetett. Azt gondolom, relaxált állapotban volt, és
még jobban szerette volna kihasználni a beszélgetés
feltöltő jellegét, ezért „erősített rá" néhány darab bon­
bonnal. Tulajdonképpen megértettem és elfogadtam
a helyzetet. Ott ült velem szemben egy nemzetközi
csoportot irányító, kiváló és megfáradt vezető, aki
napközben egy relaxált beszélgetés során megpróbált
energiát gyűjteni és feltöltődni. Bonbont evett, ventilált
és begyűjtötte a támogató figyelmemet.

210 -
Sok ilyen helyzettel és vezetővel találkozom, akik venti-
lálnak, csokit esznek, vagy csak beszélnek hosszan, fejből,
felülnézetből, az érzéseiktől elszakítva monologizálnak,
mindenről van véleményük, mindenről eszükbe jut va­
lamilyen sztori vagy emlék. Nem tudnak hosszan figyel­
ni, mert közben a gondolatok feltolulnak a fejükben, és
úgy érzik, hogy ki kell mondaniuk őket, hogy pillanatnyi
megkönnyebbüléshez jussanak. Majdnem mindig megoldó
üzemmódban vannak, hiszen működésük lényege a prob­
lémamegoldás és az irányítás. Általában heves érzelmeket
élnek át kisebb változások hatására is, sokszor indulatosak,
és egy olyan látszatvilágban élnek, ahol minden irányít­
ható, megoldható, eltervezhető és megváltoztatható, azaz
totális kontrollra törekszenek. Ha éppen ez nem sikerül, nő
a feszültség. Az irányítás alapvető módja számukra a takti­
kázás, az elkerülés, a nyomásgyakorlás, az elemzés, a kivite­
lezés és a kontroll. A finomabb jelenlét, mint a megfigyelés,
a belső érzékelés, a belülről vezetés, az intuitív figyelem,
a feszült helyzetben való bennmaradás és a kivárás, a medi­
tativ jelenlét, a testi szintű érzések megfigyelése alig jelenik
meg. Nincs rá idő, mert a nyomás és a teljesítéskényszer túl
erős, a határidő pedig majdnem mindig irreálisan rövid.
Hogyan lehet kitörni a mókuskerékből?
Amikor benne vagyunk, nem tudunk róla, hogy kiégtünk,
mert a pörgés állapotában nem érzékeljük, hogy nem a vi­
lág forog körülöttünk, hanemcsak mi pörgettük be magun­
kat. A túlpörgött állapot legnagyobb félelme a megállás,
mert a pörgés egyfajta biztonság és egyensúly is. Ha túl
gyorsan megállna a pörgettyű, az eldőléssel fenyegetne. Ha
túl gyorsan megszűnne a nyomás, kialakulna a keszonbe­
tegség (a légembólia egyik típusa, amely akkor következik
be, ha a nagyobb nyomású térből az ember túl hamar ér
kisebb nyomású helyre; következményei halálosak is lehet­
nek). Tehát a nagyság és mindenhatóság látszatából kitörni
nehéz és félelmetes...
Mi a megoldás? Százszázalékos felelősségvállalás
a kialakult helyzetért és egymásért. Annak a megértése,
hogy minden probléma gyújtópontjában benne vagyok
(vagyunk), minden probléma, ami kialakult bennem és
körülöttem, hozzám tartozik, üzenetet hordoz, és benne
kódolva van a megújulás, a változás lehetősége is. Az első
tehát a belátás, amely kapcsolatba hoz a térrel és idővel,
a valósággal. A felelősségvállalás a belátás feltétele, a belátás
viszont a változáshoz nélkülözhetetlen erőt testesíti meg.
Azt is mondhatnám, belátás nélkül nincs valódi megállás,
és nincs motorja a változásnak.
A változás másik feltétele annak a felismerése, hogy
csakis az érzéseim (nem pusztán a gondolataim) megvál­

■ 212 '
toztatása vezet tovább a fejlődés útján. Aki eljut az érzelmi
szint felemeléséhez, annak a gondolkodása is megváltozik,
mert a negatív, dekadens, szorongó életérzés negatív és
lehúzó spirált hoz létre, míg a pozitív és elfogadó érzelmi
állapot létrehozása alapvetőn pozitív események láncolatát
indítja meg. A második feltétel tehát egyfajta érzelmi felül­
emelkedés a kialakult helyzeten. A belátás nyomán tudom
létrehozni azt a pozitív érzelmi állapotot, amely a fejlődés
és továbblépés alapja. Az irány tulajdonképpen másod­
lagos, és mindig magától megszületik, kialakul, létrejön,
amikor a felelősségvállaláson alapuló belátás után sikerül
megtörni az érzelmileg lehúzó spirált, és felemelni a lelket.
A meditáció, a szeretetre hangolódás sokat segít ebben.

Egy felső vezető ismerősöm pánikbetegségtől szenve­

dett, és súlyos szorongások alakultak ki benne, ami­
kor egyedül volt, vagy nem az Ismerős, megszokott
környezetében, otthon vagy a munkahelyén. Ilyenkor
verítékeznl kezdett, felgyorsult a szívritmusa, elveszí­
tette az egyensúlyát... A szakmai életében tulajdon­
képpen felső vezetőként nagy szabadsággal rendel­
kezett, és kreatívan valósíthatta meg az elképzeléseit.
A hierarchikus rend viszont, ami meghatározta az éle­
tét, és aminek a csúcsára jutott, sokat követelt tőle.
Az ellenőrzés, a folyamatos hatalmi széttagoltság, az
elkülönülés, a kemény szabályozottság és a merev

213
 távolságtartás mindennap energiarabló volt. A rend­
szerben mindenki tisztelte a másikat, de ez alapvetően
a tekintélyen és nem a szereteten alapult. Magában
ettől a vezető sokat szenvedett, de változtatni rajta
a hosszú évek során kialakult rutin miatt nem tudott.
Lassan őrlődött fel ebben a számára idegen és még­
is ismerős világban, de az érzései mélyén mindig is
távolinak érezte magától. Magányos volt sok ember
között, mert az érzéseit elrejtette és sokszor lefedte,
elfogadta az elfogadhatatlant, és együtt élt azzal,
amit magában elutasított. Amikor egyedül maradt, és
nem kellett védekeznie, előtörtek belőle az elnyomott
érzései, elveszítette a biztonságérzetét, és egyben az
egyensúlyát is. Olyan ez, mint amikor valaki sokáig él
oxigénhiányos magaslati levegőn, és amikor hirtelen le
kell ereszkednie a mélyebben fekvő, oxigéndús, termé­
szetes területre, hirtelen elgyengül, mert a szervezete
mást szokott meg. Idő kell elfogadni és feldolgozni
mind a hiányt, mind a bőséget.

A tünetei akkor kezdtek el csökkenni, amikor bekerült egy

olyan fejlesztő csoportba, ahol egyenrangú, szeretetteljes
viszonyokat élhetett át, és képes volt lazítani a megfelel­
ni vágyó, önmagát elfogadtatni akaró, az eseményeket
kontrolláló attitűdjén. Amikor helyreállt a belső egyen­
súly, és már nem teljesíteni akart, hanem az érzései szerint

*— 214
működött felszabadultan, akkor kezdett el oldódni benne
a magány, az érzelmi nyomás és feszültség. Amikor nyíltan
vállalhatta az érzéseit, és nem kellett arra figyelnie, mit
ronthat el, mikor tévedhet, akkor kezdett el felengedni
benne az a jégheggyé fagyott érzelmi góc, amivel az is­
meretlen helyzetekben korábban nem tudott mit kezdeni.
Lassan visszatalált önmagához.

215
 BELSŐ KÉSZENLÉT

Felelős vagyok az életteremért

Amikor egy fontos esemény előtt állunk, mindig társul
a várakozásunkhoz egy jelentős érzés, aminek legtöbbször
nem vagyunk tudatában. Ez az érzés azonban mélyen meg­
határozza a bekövetkező esemény megjelenésének a módját
és a minőségét. Két szempont miatt fontos ez.
Az érzés, ami bennem bontakozik, nagymértékben be­
folyásolja majd az eseményhez való viszonyulásomat, és
azt, hogy milyen jelentéssel ruházom fel. Ha az előzetes
érzésem negatív vagy félelemteli, akkor az esemény ér­
zékelését ez a félelem mint észlelési szűrő fogja megha­
tározni. Bármi történik majd velem, az előzetesen beál­
lított érzékelési sémám nagymértékben fogja torzítani
az esemény befogadását és a hozzá kapcsolódó jelentést.
Az érzés, amely (legtöbbször nem tudatos módon) meg­
jelenik bennünk a várakozás során, előkészít minket az
esemény befogadására, az észlelésének módjára. Ha a vá­

—216—
rakozást az öröm, a pozitív jelenlét, a magas rezgés hatja
át, nagyobb az esélye annak, hogy pozitívan éljük át az
eseményt, mivel erre vagyunk ráhangolva.
A másik fontos szempont, hogy nemcsak ránk van ha­
tással a felkészülési állapotunkat meghatározó érzés, hanem
valamiképpen az eseményre is. Az érzések rezgéseket bo­
csátanak ki, hullámok formájában jelennek meg, amelyek
hatnak az eseményekre, a folyamatokra és az emberekre.
Amikor belép a szobába egy depressziós ember, nem kell
odanézni, akkor is észlelhető lesz lehangoló jelenléte. Ami­
kor valaki dühösen, haraggal, agresszíven lép be a másik
ember terébe, ennek is megjelennek a negatív hullámai.
Amikor egy szerelmes, boldog ember van mellettem, a je­
lenléte felemelően hat rám. A belső állapotunk éppoly
meghatározó egy esemény alakulása szempontjából, mint
a külső körülmények hatása, akkor is, ha nem figyelünk
rá vagy nincs konkrét tudomásunk róla. Az a tér, amely­
ben vagyunk, jelentéssel teli, amelyet a benne tartózkodók
érzelmi attitűdje befolyásol. Valószínűnek tartom, hogy
egy pozitív ország, egy pozitív közösség ereje teremtő mó­
don hat a tagokra akkor is, ha nincs közvetlen interakció
a tagok többsége között. A kiegyensúlyozott, nyugodt
és természetes élettér pozitívan befolyásolja a benne élőket.
A plázákban folyamatosan szóló és állandóan változó zene,
a nyitott térben áramló személytelen embertömeg felborít­
ja a benne dolgozók egyensúlyát. Valószínűleg a hangszeny-

217
nyezetcség, valamint az intimitás hiánya miatt is cserélődik
rendszeresen az ott dolgozók köre. Aki egy forgalmas
útkereszteződés mellett lakik, akkor is folyamatos stressz
alatt áll, ha hangszigeteléssel képes csökkenteni a külső zajt.

A jövőt a jelen alakítja

Felelősek vagyunk önmagunkért. Vajon felelősek vagyunk
azért is, amit a jövőben hozunk létre, amit teremtünk?
A tudatos ember törekszik arra, hogy megismerje, tuda­
tosítsa az érzéseit, a gondolatait, és pozitívan viszonyuljon
a jelenhez és a jövőhöz. A tudatos ember reflektál az ér­
zéseire, és eldönti, hogy hol él, kikkel találkozik, milyen
életteret alakít ki. Aki tudja, hogy mi játszódik le benne,
annak nagyobb az esélye, hogy befolyásolja azt, ami még
csak készülődik benne és születőben van körülötte. A fejlett
önismerettel rendelkező, tudatos ember a szándéka erejével
hat, és felkészülten érkezik abba a helyzetbe, abba a vi­
lágba, amit megteremt, ami kialakulóban van körülötte.
A tudatos embernek van esélye a változásra és a változtatás­
ra. Az öntudatlan ember a körülmények rabja, és sodródik
az áramlatokkal.

218
 SORSFORDÍTÓ SEJTÉSEK

Angyali érintés
Először csak egy futó sejtelem, olyan, mint egy enigmatikus
jel, mint amikor egy angyal átrepül a szobán, és szárnyának
széle megérinti homlokunkat. Egy foszlány, egy gondo­
lattöredék, valamiféle derengés. Esetleg enyhe szorongás,
amely még csak a félelem lehetősége, egy átfutó rossz érzés,
vagy éppen az ellenkezője, a jövő nagy lehetőségének meg-
villanása. Aztán egy kis fény és felderengő világosság. Meg­
jelenik egy kósza gondolat, amely üzenettöredéket hor­
doz. Az üzenet lehet pozitív és lehet riasztó, bár egyelőre
még mindig csak egy töredék. Még nem tény, hanemcsak
lehetőség, csíra, amely a teljességet hordozó magban
rejtőzik. Minden készen áll a biztos kibontakozáshoz, de
még nem jött el az idő. Még van lehetőség befolyásolni
a kialakulást, van lehetőség felkészülni a bontakozó rügy
kipattanására. A sejtés egy lehetőségre utal, de a háttérben
már minden készen áll a tökéletes megvalósuláshoz.

219
 Minden jelentős változást, sorsfordító helyzetet jelek,
sejtések előznek meg, amikor dönteni lehet a jövőről,
befolyásolni lehet a jelent, fel lehet készülni akár a nagy
szerencsére, akár a balszerencsére. Ebben a „pillanatban”
még el lehet kerülni a robbanásszerű kibontakozást, ké­
szülni lehet a váratlanra, meg lehet lovagolni a jó szeleket.
A sejtés, a flash mindig ott van a jelentős helyzetekben és
találkozásokban. A dráma vagy a boldogság eljövetelének
mindig van előzménye.
Amikor valaki csalódik egy emberben, szinte mindig
össze tudja rakni magában az előzményekből azokat a je­
leket, amelyek stabilan megelőzték és előre jelezték a rossz
végkifejletet. Néha az, aki egy végzetesen rossz kapcsolat
vagy negatív történés felé sodródik, nem lát vagy nem akar
látni semmit, szinte behunyt szemmel száguld a boldog­
talanság felé. Ilyenkor is vannak jelek, és vannak bará­
tok, akik jeleznek. Meghalljuk, meglátjuk ezeket? Nehéz
a pillanatnyi örömöt, a biztonságra törekvést vagy a mohó
vágyat félretenni, és lelassítani vagy megállni. A nagy nyo­
morúság azonban nem magától szakad az ember nyakába.
Fölösleges a sorsot vagy a másikat hibáztatni. Mindenki
hozza a formáját, teszi a dolgát, megvalósítja igazi termé­
szetét. Lehetséges-e mégis változtatni? Meg lehet-e változ­
tatni a másik embert vagy a körülményeket? A dolgokon
és a másik emberen (főleg, ha nem is akar) nem tudunk
alapvető változást eszközölni, de magunkat képesek va-

—w — 2 2 0 —'•
gyünk megváltoztatni. Sajnos a legtöbbször csak a krízis
után jön a belátás, de sokszor még egy válság sem elég.
Pedig minden készen áll az életünkben, hogy a kiteljese­
dés, a fejlődés és a boldogság felé segítsen minket. A je­
lek, a jelzők, a fontos találkozások és a fontos kapcsola­
tok, a csönd, amelyet meg tudunk teremteni magunkban
és magunk körül. Az élet a rendelkezésünkre áll, és ha felé
fordulunk és adni akarunk, akkor felemel minket. Amikor
behunyt szemmel önző módon csak magunkra figyelünk,
nem adni, együttműködni, hanemcsak elvenni és kapni
akarunk, akkor bezárulnak a kapuk. Marad a sokszor ki­
párnázott és biztonságos magány, a stagnálás vagy éppen
süllyedés. Amikor azonban átszáll egy angyal a szobán, még
ott a lehetőség... És az angyalok folyamatosan jönnek és
mennek.

221
 A SELF OLYAN, MINT EGY ŐSFA

Teremtő szándék és organikus fejlődés

Jung szerint a szándék szervezi az eseményeket, és ha valaki
kellően merészet és erőteljeset „álmodik”, akkor minden
körülmény alárendelődik a vágyának. Az önmegvalósító
vágyak azonban elsősorban nem intellektuális teljesítményt
takarnak, ahogyan nagyon sok ezoterikus író gondolja és
sugallja. A szándék ereje, a teremtő kibontakozás Jung
szerint nem érhető el pusztán akaraterővel (sőt, a puszta
akarás kifejezetten eltávolítja a szándék tárgyát tőlünk),
sokkal inkább megtörténik, bontakozik bennünk, és mint
egy folyamatnak, a részévé válhatunk. Olyan ez, mint egy
inspirativ utazás, ahol az útirány finom módosulásai ré­
szei a fejlődésnek. A mindenáron való célra tartás meg­
öli a fejlődést, és technokrata eredményeket hoz létre.
A cél nagyon fontos, de csak úgy, mint az útirány egyik
összetevője, és nem attól független állandó. Ezt hívják or­
ganikus fejlődésnek.

222
 A pszichikus fejlődést az álomban a fa szimbolizálja,
melynek lassú, erőteljes, akaratlan növekedése meghatá­
rozott mintát követ. A fejlődés üteme attól függ, hogy
az ego meghallgatja-e ősvalónk üzenetét. Jung ezt a mély
szervező központot ősvalónak, mély-énnek vagy selfitek
(Selbst) hívja, és úgy írja le, mint az egész psziché totalitá­
sát, azért, hogy megkülönböztesse az egotól, ami a teljes
pszichének csak egy kis részét alkotja. A görögök az ember
belső daimónjimk, az egyiptomiak ba-léleknek, a rómaiak
geniusnzk nevezték.
A teremtő szándék tehát elsősorban nem akaraterő, ha­
nem egyfajta elkötelezettség a kibontakozás iránt; szem­
benézés minden belső (félelmek, vágyak, inspirációk) és
külső (problémák, jelek, szinkronicitások) körülménnyel,
amelyek útközben adódnak.

A self ereje
Jung szerint a tébolyán, mint egy ősfa, amely biztosan, de
lassan bontakozik ki. A legnagyobb akadálya a fejlődésnek,
amikor az ego függetlenedik a mély-éntől, és meglovagolja
a hatalom lovát, nárcisztikusan építkezik, vagy a félelmek
irányítják, és a kockázatkerülő biztonság válik a legfon­
tosabb céljává. A self, a mély-én hangja azonban végérvé­
nyesen nem nyomható el. Amikor az ego belefeledkezik
a külső csillogásba, a hatalomba, vagy éppen a súlyosan
meghozott kompromisszumok oltárán áldozza be mélyebb

223
önmagát és elszakad valódi lényétől, akkor a «■//’áttételes
nyelven szólal meg. Ilyen szimbolikus üzenetet hordoz
a betegség, egy-egy jelentó's álom vagy különleges egybe­
esés.

Gyerekkoromban nyáron egyszer szanatóriumban vol­

tam, és ott találkoztam egy idős férfival, aki büszkén
mesélte, hogy annak idején részt vett a „gépesítés­
ben". Nem értettem, mit jelent a gépesítés, és miért
olyan büszke rá. Később elmesélte, hogyan államosí­
tották a parasztok magántulajdonát és vették el a gé­
peiket. Folyamatosan erről beszélt, mint aki szeretne
elleplezni valamit, mintegy önigazoló módon. Éjszaka
azonban, amikor minden elcsendesedett, kísérteties
módon megszólalt az elfojtott lélek belső hangja,
az öregember folyamatosan csikorgatta a fogait.

Mélyebb ó'svalónk nem verhető' át és hallgattatható el

végérvényesen. Aki valamilyen kompromisszum kedvé­
ért, pénzért, hatalomért, esetleges félelmei miatt beál­
dozza önmaga igaz részét, komoly akadályt képez a saját
fejló'désének útján. Az ember képes az önemésztó', pazarló
életvitelre, de nem képes arra, hogy valódi énjét becsapja.
Ilyenkor egyre komolyabb jelzések érkeznek.
A pszichikus mag, a self teremtó' aktivitása csak akkor
juthat szerephez, ha az ego megszabadul az összes céltuda-

224
tos és sóvárgó törekvésétől, és megpróbálja elérni a létezés
mélyebb és alapvetőbb formáját. Az egonak képesnek kell
lennie a figyelmes hallgatásra, és arra, hogy minden további
célt vagy szándékot mellőzve átadja önmagát a fejlődésre
irányuló belső ösztönzésnek.
A részcélok segítik a fejlődésünket, a makacs ragasz­
kodás, az egyoldalúan merev célirányosság megöli az
érzékenységet és a rugalmasságot. A Harvard Business
Reviewbzn évek óta jelennek meg kutatások arról, hogy
a stratégiának nincs valódi hatása az üzleti hatékonyságra.
Az éves üzleti tervek egyfajta tulajdonosi kontrolion kívül
nem korrelálnak a valódi üzleti teljesítménnyel. Az üzleti
terv jelentősége fontos, de relatív, és csak az organikus
fejlődés spiráljában tölti be valódi szerepét. Organikusan
fejlődni annyit jelent, hogy aktuálisan reagálunk az üzle­
ti kihívásokra. Ez a fajta hozzáállás nagy szabadságot ad,
viszont csak nagyfokú tudatossággal, fegyelemmel és elkö­
telezettséggel együtt lehet sikeres.

—w»,**— 22^ —■
 A KI NEM MONDOTT
GONDOLATOK EREJE

Belső hatások
Egy kutató érdekességbó'l poligráfot (több élettani
jellemzők mérő' készülék) tett egy növényre, és azt vizsgálta,
vajon kijelez-e az érzékeny műszer, ha meggyújtja a növény
egyik levelét. A növényre helyezett műszer „természetesen”
jelzett, de nem akkor, amikor öngyújtóval megpörkölte
a növény egyik levelét, hanem akkor, amikor a gondolat
megfogalmazódott benne, hogy ezt fogja tenni. Talán so­
kaknak ez megdöbbentő', mert az emberek nagy hányada
abban is kételkedik, hogy a kimondott szavaknak mekko­
ra erejük van, nemhogy a gondolatoknak. A kimondott
szavak megbetegíthetnek és gyógyíthatnak is. A ki nem
mondott gondolatok is hatnak, talán másképpen, mint
a kimondottak, de ugyanolyan erővel. A különbség csupán
az, hogy a ki nem m ondott gondolatok hatása lassabb,
később jelenik meg. Amit nem mondunk ki, de megfo-

226
galmazódik bennünk, annak vagy pozitív, vagy negatív
irányba, de hatása van.

Önbeteljesítő erő
Az anya, aki nem bízik a gyermekében és folyton aggo­
dalommal gondol rá, gondolatainak lehúzó erejével rak
szinte elviselhetetlen terhet a gyerekre, és mindez fordít­
va is igaz, mert aki hisz a gyermekében, az erőt ad neki.
Tudatosítanunk kell, hogy a ki nem mondott, de makacs
gondolatoknak általában van önbeteljesítő hatásuk. Aki­
ben nem bíznak a szülei és aggodalommal gondolnak rá,
az sokkal nehezebben lesz önálló, és „természetes” módon
vagy teljesen eltávolodik az aggódó szüleitől, fellázad el­
lenük, vagy átadja nekik az élete irányítását, és „örökké”
gyermek marad.
A beteg, akire úgy tekintenek, hogy „biztosan nem sok
van már neki hátra”, nagyobb küzdelmet kell hogy folytas­
son a gyógyulásért, mint az, akinek a felépülésében bíznak.
A ki nem mondott, de belülről dédelgetett és táplált
gondolatok (akár negatív, akár pozitív irányban) biztosan
kifejtik rejtett hatásukat. Terhet vagy áldást jelentenek.
Mindannyian ismerjük a magába forduló, negatív,
csendesen szenvedő ember lehangoló jelenlétének hatását.
Hiába nem szól egy szót sem, a gondolatai erejével „fertőzi
meg” a környezetét, és szívja el az energiát.

227 — v * -* —
 Sokszor tapasztalom coachingfolyamatok során, hogy
a nyílt kommunikáció hiánya milyen gyötrelmesen ero­
dálja a kapcsolatokat. Sokszor a felszínen minden rendben
van, a kapcsolat jó, de az elemi bizalom és pozitivitás hi­
ánya elemészti, felőrli a viszonyt. A tulajdonos nem bízik
a vezérigazgatóban, a vezető nem bízik a beosztottjában,
de ezt nem mondja ki, pusztán gondolja, és akaratlanul is
érzékelteti, minden megnyilvánulásában utal rá. Magában
terveket, B verziót dolgoz ki arra az esetre, ha a félelmei
beigazolódnának, és ezek a ki nem mondott tervek sajnos
előbb-utóbb beigazolják önmagukat. Elszívják az éltető
energiát a kapcsolatból, és megölik az együttműködést
akkor is, ha a felszínen minden rendben van.

Vesztes játszma

Egyszer egy vezérigazgató a coaching során el­

mesélte nekem, mennyire elveszítette a hitét egy
üzletágvezetőben, aki többször tévesen adta meg
a tervszámokat, és félreinformálta őt. Azt javasoltam
neki, hogy teremtsen egy olyan helyzetet, ahol mindezt
nyíltan elmondja az illetőnek, és kösse határidőhöz
a vezető magatartás-változását, következményeket
helyezve kilátásba. Ezzel nyithat egy új fejezetet mind
a kapcsolatukban, mind az üzleti lehetőségek megújí­
tásában. Nem ezt tette, hanem „sakkozni" kezdett,

228
 és különböző forgatókönyveket gyártott arra vonat­
kozóan, hogy a lehetséges kockázatot hogyan tudja
majd a legkisebb veszteséggel kezelni. Az idő telt, és
a kapcsolat lassan rabló-pandúr játékra kezdett emlé­
keztetni, ahol mindkét fél egymás kijátszására épített,
bár a felszínes kommunikáció mindig szívélyes és „kor­
rekt" maradt. A vezérigazgató a ki nem fejezett bi­
zalmatlanságával végül teljesen elveszítette a vezetőt,
aki a lehető legnagyobb veszteséget okozva hagyta el
a céget. A történet végén pedig már csak indulatok és
csalódottság jelent meg mindkét fél részéről.

Ha valami megjelenik bennem, és én teret adok neki

a gondolataimban, az növekedni kezd, elburjánzik és meg­
határozóvá válik. A felszín mindezt eltakarhatja, de meg
nem szüntetheti. Ilyenkor feleló's az is, aki engedi, hogy
egy rossz, bizalmatlan, negatív érzés vagy gondolat eltere­
bélyesedjen benne, és a félelmei miatt nem osztja azt meg
időben a másik féllel. Felelős azonban az is, aki elmenekül,
bezárul a visszajelzés elől, vagy úgy, hogy megkeményedik,
és távol tartja magától a másikat, vagy úgy, hogy eljátssza
a felszínen a cinkos ártatlant, aki semmilyen problémát
sem érzékel a bizalmatlanságból.

229
 Ml DÖNTÜNK MINDENRŐL,
MÉG A HALÁLUNKRÓL IS

A valódi találkozás közege

Ülünk, beszélgetünk, intellektuális témákról csevegünk.
Zajlik az okos társalgás. A végén fáradtnak érezzük magun­
kat, vagy feltöltöttnek. Attól függ, ki hogyan vett részt az
eszmecserében. Aki sokat beszélt és sok figyelmet gyűjtött
be, talán jobban érzi magát, aki csak bólogatott és hossza­
san figyelt a másikra, közben egyebeken gondolkozott, és
elkalandozott a figyelme, az fáradtabb lesz. A lényeg, hogy
egyik fél sem lett boldogabb a beszélgetés végén, senki sem
mondhatja el, hogy megérintó'dött. Egyikünk lelke sem
fénylett fel. Szavak és mondatok hangzottak el, de nem
jött létre találkozás.
A találkozás máshol zajlik. A fejek, a szavak és okos
gondolatok mögött, abban a térben, ahol nem mi ha­
tározzuk meg a dolgokat, ahol csak vendégek vagyunk,
résztvevó'k lehetünk. A találkozás tere a folyamatban,

— 230 —
a mindent átfogó rendszerben, a mátrixban, a morfológi­
ai mezőben van, amely élő, érző, lélegző, elragadó közeget
alkot. Ez a tér körülölel, körbevesz, felemel minket, ha
engedjük, ha kapcsolatba lépünk vele. Amikor mindez
megtörténik, kapcsolatba lépünk egymással is. Nem gon­
dolkodunk és mondjuk a magunkét, hanemcsak vagyunk,
megfigyelünk, részt veszünk, elragadottak leszünk, vala­
mi lényeges történik velünk. Megtörik egy séma, felborul
a rutin. Belemerülünk az élő folyamatba, amely felemel és
elsodor minket. Nem tudjuk, mi fog történni, nem tudjuk,
merre megyünk, nincsenek céljaink, csak utazunk. Intenzí­
vebben és szabadabban, mintha füvet szívtunk vagy ittunk
volna, élőbben és erősebben, mintha mi irányítanánk.
Mi döntünk mindenről, még a halálunkról is. A be­
tegségeinkről, a szerelemről és a magányról, minden ben­
nünk, a gyomrunkban és végül a fejünkben dől el. Ami­
kor megtörténik, csodálkozunk, és nem értjük. Amikor
visszanézünk, és megnyitjuk a lelkünket, megértjük. Mi­
ért csináltam? Menekültem önmagam elől. A fájdalmat
választottam, a szenvedést akartam megtapasztalni. Nem
volt erőm elindulni arra, amerre éreztem az irányt. Pilla­
natnyi boldogságot kerestem, megnyugvást, gyáva voltam,
erőtlen. Aztán már úgy éreztem, késő, elfáradtam, és meg­
szoktam a rosszat. Most már nincs esélyem.

231
 Egy halálosan beteg ismerősömmel folytatott beszél­
getés néhány részlete:
- Miért csinálod ezt magaddal? - kérdezem.
- Nekem már végem - válaszolja.
- Tele vagy érzelemmel, vágyakkal, szomorúság­
gal, inspirációval...
- Talán Igen, de már lemondtam m agamról...

Tudtam és éreztem, hogy igaza van. Élőhalott egy kitö­

mött, látszólag még ép testben. Magányosan haldoklik
a tömegben. Látom és érzem a szenvedését. Segítenék neki,
de nem kéri, nem engedi. Elengedem. Ö beül egy játékgép
elé, és megszűnik jelen lenni...
Miért mondasz le magadról? Miért választod a szen­
vedést, miért dugod homokba a fejed, miért nem figyelsz
a jelekre? Miért pusztítod a tested betegségekkel?
Mert legbelül úgy érzem, nem érdemiem meg a boldog­
ságot, nem vagyok méltó az örömre, és ez a rejtett érzés
minden várakozásomat meghatározza. Nem vagyok elég
jó, bűnhődnöm kell, nem ismerem a szabadságot, csak
csúcsokat döntögetek. Zsákutcában vagyok, és nem értem,
hogyan jutottam ide, de legbelül érzem: végre. Végre az
élet megállította az ámokfutásom, végre nem tudom to­
vább pusztítani magam és a környezetem. Mélyen belül
tudom, nem érdemiek mást, nem vagyok többre képes...

— 232 — 1**
Végre nem kell tovább menekülnöm, végre megpihenhe­
tek, végre megállhatok.
Sokszor találkozom hasonló emberekkel, segítenék ne­
kik, de nem engedik, nem is kérik. Halkan szenvednek,
vagy hangosan, de magukba zárva, elszigetelten. Aztán
megerósítem magam, felállók, továbbmegyek, belemerü­
lök a folyamat sodrásába, és olyanokkal találkozom, akik
változni akarnak, akik fejló'dni szeretnének. Velük vagyok,
megérintem ó'kct, és amikor ó'k gyógyulnak, én is gyógyu­
lok. Minden bennem dől el. Még az is, hogy kikkel talál­
kozom, kik jönnek velem szembe az utcán, vagy kikkel
utazom együtt a liftben.
Minden készen áll bennünk, minden megtörténhet ve­
lünk. A lelkünk mélyén mi is tudjuk, hogy sokkal többek
vagyunk, mint a testünk, de mindezt elnyomja a külvilág
zaja. Amikor azonban emlékezni akarunk valódi lényünk­
re, és elhatározzuk, hogy azzá leszünk, akik valójában va­
gyunk, megérezzük az angyal szárnyának érintését.

233
 „ELVESZÍTETTEM
A BELSŐ HANGOMAT"

Egy külföldön élő coach érkezett hozzám szuperví­

zióba. Olvasta egy könyvemet, és úgy érezte, tudok
neki segíteni az elakadásában.
- Én azt tanultam, hogy coachként objektív-
nek, értékítéletmentesnek kell lennem, és sohasem
minősíthetek senkit.
- Ehhez képest én azt mondom, hogy nincs ob­
jektivitás, nem létezik értékítéletmentesség, és van­
nak helyzetek, amikor a coach véleményt alkot, sőt
tanácsot is a d ...
- Elveszítettem a belső hangom, és nem találom
magam.
- Mikor veszítette el?
(Sír) - Amikor elhagyott a szerelmem, újraépítet­
tem magam, és megkeményedtem. Most coachként
azt tanították, hogy hangolódjak rá az ügyfélre, és

- 234-
 húzódjak vissza. Tulajdonképpen már nem is tudom,
hogy ki vagyok...
- Szerintem azért keresett meg, hogy megerősítsem
és felhatalmazzam, hogy bátran képviselje magát, és
újra higgyen a belső hangjának. Merje vállalni a meg­
látásait, megérzéseit.
- De hiszen most tanácsot adott...
- Talán nem ért egyet velem?
- Felszabadítónak érzem a megerősítését...

Mesterséges szabályok és tanult minták szerint élhetünk

sikeresen, tudunk előrejutni és karriert építeni, de nem
lehetünk boldogok. A siker nem minden esetben a kitel­
jesedés útja, a karrier nem mindig egyezik meg az illeszke­
dés tudatával, a „helyemen vagyok” érzés harmóniájával.
A boldogság a belülről vezetettség ajándéka.

Az alkalmazkodás ára
Amikor alkalmazkodunk egy rossz rendszerhez, és tökéle­
tesen elsajátítjuk a sikerhez vezető szabályokat, lehetséges,
hogy előrelépünk, de a haladásunk valószínűtlenné és il­
luzórikussá válik. Olyan ez, mint amikor a vidámparkban
egy felfüggesztett hordóban lépdelünk előre, vagy a futópa-
don teperünk órákon át, és mégis egy helyben maradunk.
A fáradtságunk és a kimerültségünk valós lesz, de a felsza-
badultság érzése nélkül. A belső hangunkat, a megérzé­
seinket elnyomhatjuk magunkban, de nem büntetlenül.
Az élet élni akar, a lélek keresi önmagát, a fény törekszik
a világosság felé. Az elnyomás, megtörés, visszaszorítás,
elfojtás feszültséget és görcsöt okoz, megbénítja a kibon­
takozás lendületét.
Sokszor mesterséges falak, védöművek közé szorítjuk
magunkat, és amikor elfogy a levegőnk, tehetetlenül kap­
kodunk és vádaskodunk. A legtöbbször kifelé mutogatunk,
vagy önmagunkra haragszunk, amiért nem vagyunk elég
jók és ügyesek, nem tudunk tökéletesen beilleszkedni
a mások által sikeresnek tűnő rendszerbe. Pedig nem
a rendszerekkel van baj, hanem velünk, amikor lenyeljük
az érzéseinket, finom sejtéseinket, amikor elzárkózunk
a folyamat éltető sodrásától, és biztonságot keresünk egy
levegőtlen, omladozó bunkerban. Lehet ez politikai hit,
filozófiai eszme, vallási hagyomány, önfeláldozási vágy,
biztonságot ígérő kapcsolat vagy biztosnak tűnő mun­
kahely. A megérzéseink halványodásával a testi tünetek
felerősödése következik, majd a bűntudat és a lelki ösz-
szeomlás. Nem nyelhetjük le folyamatosan a haragunkat,
a szabadságérzetünket, a kibontakozási és fejlődési vágyun­
kat, a meggyőződéseinket valamilyen képzelt biztonságért,
látszólagos sikerért cserébe. A meghasonlás a hosszú önalá­
vetés és elvtelen alkalmazkodás jutalma.

236
 A belső út a bennünk bontakozó érzések, bevillanó
flashek, áttűnő inspirációk által fejlődik, válik értelmessé
és visz minket előre. Pilinszky mondta: nem az fontos,
hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem hogy íveljen.

237 -
 LINEÁRIS EMELKEDÉS VAGY
FENNTARTHATÓ SZERPENTIN?

Kimerevített célirányosság
Ha lineárisan fejlesztem és modellezem az üzleti emelkedés
pályájának ívét, a sportolói életutat vagy akár egy karrier­
történetet, akkor általában azt látom, hogy az emelkedés
nem fenntartható modellben történik. Nem lehet folya­
matosan egyre nagyobb súlyokat felemelni, nem lehet ál­
landóan erőltetett hegymenetben haladni előre, mert az
állandó emelkedéstől és előretekintéstől elkopik a szerve­
zet, leamortizálódik a test és a lélek. A kimerevített célok,
a folyamatosan előrevetített motivációs képek egy darabig
húzóerőként működnek, majd kiégéshez vezetnek. Az ál­
landó „hegymenet” közben elvész a szellem reflektív ereje
és szabadsága. A cél felemel és előremozdít, de az állandó
céltudatosság elveszi a szabadság lehetőségét, a repülés él­
ményét. A célok kijelölése segít a fókuszáltság elérésében,

238
de az állandó célra tartás elveszi a spontaneitás erejét, ki­
meríti a lelket.

Belső idő
A befelé történő utazás, a személyiség felfedezése nem
a külső idő célirányos, aktív, megfeszített tempójában és
módján történik. A befelé tekintés erejéhez szintén kell el­
szántság, de egészen másfajta kitartás és aktivitás szükséges.
A belső utazásban nincsenek mindig világosan kijelölhető
irányok és pontos célok, ott a lélek a maga törvényei sze­
rint halad előre, amelyben az akarat és az utazó szándéka
csak a kitartás miatt fontos. A figyelmes utazó nem pusz­
tán a sebességet kereső versenyző, hanem az áramlatok
útitársa is egyben. Az áramlatok pedig mindig a legjobb
és legalkalmasabb pillanatban dobják elénk a legtökélete­
sebb lehetőségeket. Nem te mondod meg mindig a célt,
és nem te választod meg a sebességet, de te ragadod meg
a lehetőségeket, amelyek megjelennek az ihletett pillana­
tokban.
M indkét utazás, a külső és a belső is fontos, de más­
képpen. A belső utazás ereje a passzív, pontosabban éber
figyelemben jelenik meg, a külső utazás eredményessége az
aktív előrehaladás, célok meghatározása, majd elengedése,
és a felmerülő lehetőségek megragadása által biztosított.
A külső utazás elengedhetetlen része az irányváltás, a cé­

----------2 3 9
lók elengedése is. Ez ugyanolyan fontos, mint a cselekvő
megvalósítás. Ha csak a külső, célirányos haladást gyako­
roljuk, elkerülhetetlen a kiégés, ha csak befelé figyel vala­
ki, nincsenek kézzelfogható eredmények, nincs gyümöl­
cse a fejlődésnek. Mindkét aktivitásra szükség van, a baj
az, hogy általában a legtöbb ember számára csak az első,
a külső aktivitás, külső idő hozzáférhető, és a fejlődés ez­
által egyoldalúvá válik.
A belső út ereje másképpen áll rendelkezésünkre,
a belső idő másfajta aktivitással érhető el, itt az utazó és
az út eggyé válása a mérvadó. A belső idő nem célirányos
cselekvés gyümölcse, hanem egyfajta meditativ állapot, el­
fogadás, testtudatos jelenlét által tárul fel. A belső fejlődés
lehetősége kimeríthetetlen, és a rá fordított idő többszörö­
sen visszaáramlik energia formájában, felemel, és végtelen
távlatokat nyit meg. Mégis miért vagyunk mindannyian el­
fogulva a mennyiségi vonzás hatalmától? Miért vergődünk
zárt, célirányos folyamatokban, mindig egyre több és több
eredményt kipréselve magunkból? Miért nem választjuk
a külső idő helyett a belső idő személyiségmélyítő erejét?
Miért törünk egyre magasabbra akkor is, amikor már ér­
telmetlen és elemésztő? Miért nem tudunk kitörni a pénz
bűvöletéből, amikor már nyomasztó súlyként és nem
örömforrásként nehezedik ránk? Miért nem tudunk ki­
törni a mennyiségi célok egyoldalú zsákutcáiból, a világ
által kimerevített vakfoltokból?

240 - -
 A befelé vezető út lassabb, és kezdetben kevésbé látvá­
nyos, mint a nagy karriertörténetek díszkivilágítása vagy
a kirakatfények vonzó látszata. Aki azonban nem adja fel,
és kitart a belső feszültségek, pillanatnyi elakadások köze­
pette is, és nem ugrik ki a nehéz helyzetekből azonnal, nem
választja a gyors megoldások kísértését, az megtapasztal egy
sokkal erőteljesebb időutazást. Ez a belső, ünnepi idő szint­
jén zajlik, és másképpen hat. Itt a felmerülő lehetőségek
hatása és kibontakozási ereje sokkal nagyobb, mint a rutin­
döntések és azonnali megoldások szintjén. Monoton mó­
don, sivatagos területeken át indul az utazás, bár az oázisok
sokkal üdítőbbek, mint a McDonald’sok vagy a látvány­
büfék. A kérdés itt mindig az: ki vagy és mi akarsz lenni?

~“vvt'— 241 —*'

A TEST A LÉLEK
NYELVE
 BEVEZETÉS

A testünk jóval előttünk jár, és többet tud rólunk, mint

amit érzékelünk. Néha azt gondoljuk, a testünk függelék,
pusztán egy nyúlvány, amely kiszolgál minket, és lehetséges
elválasztva élni tőle. Nem számít, mit eszünk, mit iszunk,
mennyit és hogyan mozgunk vagy nem mozgunk. Aztán
jönnek a jelzések, egyre erősebben, egyre fájdalmasab­
ban. Ilyenkor talán haragszunk is a testünkre, vagy félünk
tőle, és szeretnénk még jobban eltávolodni, szeparálódni.
Pedig a finom jelzésekkel és az erőteljesekkel is minket
szolgál a testünk. Olyan komplex rendszer, amiben min­
den leképződik, megjelenik és tárolódik. Itt az idő, hogy
megbarátkozzunk a testünkkel, és odafigyeljünk rá, mint
hűséges jó barátunkra.

245
 A TEST REDŐIBE ZÁRT FÉLELEM

Blokkoló jelzések
Az emberi lény komplex rendszerként működik, és így
egészleges memóriával rendelkezik. M inden szinten ma­
gunkon viseljük saját élettörténetünk lenyomatait. Az em­
lékek nemcsak az agyban raktározódnak el, hanem a test
egészében. Félelmeink, örömeink, sebesüléseink és a meg­
újulás reménységei, lehetőségei egyaránt ott vannak a tes­
tünk redőiben. A testünk beszél, szól hozzánk, jeleket küld.
Érzékeny hatások és összefüggések komplex rendszerében
élünk, és a test mint iránytű segít eligazodni ebben a ha­
tásrendszerben. Nagyon erős és tiszta kapcsolatra van azon­
ban szükségünk, hogy olvasni tudjunk a testünk finom
jelzéseiből. Az egyik legerősebb és legfontosabb jelzés,
amely testi szinten is mindig megjelenik, a félelem. Sok
ember nincs tisztában a félelem jelentőségével, és alap­
vetően rossznak tartja a lehetőségét is. Talán ezért van az,
hogy sokan észre sem veszik, amikor a félelem visszahúzza

246
őket egy döntési helyzetben, vagy megbénítja őket a fele­
lősségvállalásban, de lehet a koordinálatlan agresszió hát­
terében is félelem. Mivel a félelemhez negatív érzelmek
társulnak, sokan alapvetően károsnak tartják, és blokkolják
a félelem testi szinten is megjelenő jelzéseit (gyomortájéki
görcs, remegés, izzadás, légzés, szapora pulzus), elutasítják
és törlik a félelmet kísérő testi tüneteket. A félelem azon­
ban nagyon fontos kód, mivel mindig valamilyen nagy
lehetőségre és kihívásra hívja fel a figyelmet. A tanulás út­
ja és a fejlődés mindig a félelmekkel való szembenézésben
jelenik meg. Ha nem realizáljuk, hogy félelmek jelentek
meg bennünk, az agyunk könnyen megtéveszthet minket:
jobb, ha nem mégy előre, fontosabb a biztonság, ebben
a helyzetben mindenki a hallgatást választaná, nem te vagy
a felelős, hanem a véletlenek összjátéka, a helyzet bonyo­
lultsága, nincs értelme hősködni...

Szembenézés a félelmekkel
A tanulás útja a szinkronicitások felismerésében és a prob­
lémák feldolgozásában rejlik. Soha semmi sem történik ve­
lünk véletlenül. Mindig szembejönnek velünk a sorsunkat
meghatározó jelzések, és ha felismerjük a jeleket, akkor mi
magunk lehetünk a sorsunk kovácsai. Folyamatosan terem­
tünk, tudatosan vagy öntudattalanul, de folyamatosan hoz­
zuk létre a valóságunkat. A fejlődés útján a legfontosabb
akadály sohasem a külső feltételek hiánya, hanem a belső

247
gátak, emberi gyöngeségek és félelmek visszahúzó ereje,
amely gátlásokban, védekezó'reflexekben, túlzott biztonság­
keresésben jelenik meg. Az emberi lény fejló'désre, önmaga
meghaladására és nem biztonsági működésre termett. Mi­
vel komplex rendszerként működünk, ezért az intelligencia
kizárólagos fejlesztése egyoldalúvá tesz. A testünk valódi
szeretete ugyanolyan fontos a fejló'déshez, mint a reduk­
tív tanulás. Amikor megdolgoztatod a tested, friss oxigént
juttatsz a véredbe és a lelkedbe egyaránt. A lélek ugyanúgy
igényli a megpróbáltatásokat és a kihívásokat, ahogyan
a test számára is fontos az edzés, az önmeghaladás.
Fejló'dni leggyorsabban a félelmekkel való szembené­
zésben lehet. A félelmeket nem kell keresni, mindig meg­
jelennek, amikor fontos kihívás eló'tt állunk, bizonytalan
helyzetben vagyunk vagy egy újabb fejlődési szint jelenik
meg eló'ttünk. A félelem szava egy nehéz döntési szituá­
cióban a könnyebb út felé visz, az egyszerűbb megoldást,
a kisebb energiabefektetést, a biztonságos kimenetelt prefe­
rálja. Nem mindig ez a helyes, mert kockázat, kalandvágy
és kényelmetlenség nélkül nincs eló'rejutás, viszont a hezi­
tálás, a hátralépés vagy a megfutamodás visszavet minket.
Amikor nem a megérzéseim és e ló'remutató meglátásaim
szerint működöm, hanem másoknak akarok megfelelni,
nem a belsó' hangomat követem, hanem a kisebb ellenállás
irányába megyek, akkor nem a fejló'dés útját választom,
hanem a biztonságot. Amikor lenyelem a haragom vagy

248—
elnyomom az igazságérzetem, és még csak meg sem kísére­
lem, hogy hangot adjak a bennem dúló érzéseknek, akkor
sohasem jutok előbbre, és nem leszek valódi partner sem
mások számára.
Az önismeret komoly kapcsolatban van a teljesítmény­
nyel, a helyes kommunikáció a hatékonysággal, a problé­
mafeldolgozás a fejlődéssel. Akkor mondhatom el, hogy
mindent megtettem a sikerért, amikor szembenéztem ön­
magámmal, beláttam, hogy mi fog vissza, mi nyomja el
a belső hangom, milyen megfelelni akarás veszi el az erőm,
és mi gátol abban, hogy felnőjek az élet játékához.

249
 MINDEN ENERGIA

Energetikai mátrix
Minden energia, minden hordozza az élet rezgését. A kö­
vek és a tárgyak másképpen, mint az állatok és az em­
berek, de mindent átölel és összeköt az energiaáramlás.
Ebben az értelemben illúzió minden különállás, hiszen
az energiafolyam által mindannyian össze vagyunk kötve.
A legmélyebb szinten tulajdonképpen minden belőlünk
kiáramló érzésnek van egy frekvenciája, amely hat a másik­
ra, a környezetünkre. A környezetünk ezeket a rezgéseket
felvéve reflektál és visszatükröz. Egy olyan energiaáramban
élünk, ahol hatások összegződnek, és spirálisan felerősödve
hatnak. Nem létezik olyan individuális különállás, amely
képes volna ebből a körfolyamatból kiszakítania magát,
illetve minden ilyen kísérlet illúzió. Gondolataink, érzése­
ink, aktivitásunk hatása egy reflektív mezőben felerősödve
hozza létre a pszichológiai életterünket, amely lehet
megbetegítő és lehet felemelő.

------- 250 ---- —

Tulajdonképpen a testi tüneteink is ennek a hatásmecha­
nizmusnak a jelei. Ahogyan kapcsolatban állunk a kör­
nyezetünkkel, illetve önmagunkkal, úgy jelennek meg
a testünkön a hatások összegződései.

Testtudatosság

Amikor vezetői coachingban dolgozom, általában min­

dig rákérdezek, hogy vannak-e testi problémái, tünetei
a vezetőnek. A legutóbbi folyamatban egy felső vezető
elmondta, hogy olyan komoly térdproblémái vannak,
hogy már járni sem bír, mindenhová kocsival vagy ta­
xival kell mennie. Mindenfajta terápiát kipróbált, az
elektroterápiától kezdve a krioterápiáig, de semmi sem
használt. A coachingban elég gyorsan kiderült, hogy
a vezető gondolkodási mintáiban dominál a totális és
mindent felölelő kontroll, a tökéletességre való törek­
vés, a maximalizmus, a gyengeség vagy sebezhetőség
teljes elutasítása, illetve az erő látszatának a fenntar­
tása minden helyzetben. Ez a képesség ugyan kima­
gasló vezetővé tette őt, viszont a térde nem volt elég
„hajlékony", és ellenállt a tökéletességi törekvésének.
Megjelent a testi vonatkozásban egy gyenge pont, egy
reflexiós zóna, amely kivonta magát a totális kontroll
alól, és mindenfajta kezelésnek ellenállt. Semmilyen
beavatkozás nem segített mindaddig, amíg a vezető

251
 meg nem értette, hogy a térde „hozzá tartozik", a sa­
ját rendszerének fontos része, a „legjobb barátja",
a változás kiindulópontja, a felemelkedés és megújulás
hírnöke!
Miután sikerült néhány coachingülésben ezeket
a szempontokat megfelelő mélységben körbejárnunk,
és valódi megértést létrehoznunk a vezetőben, elkezd­
tük a kíméletlenül erős terhelést, és kötelezővé tettem
számára a harcművészeti edzéseket. A harmadik edzés
után a térdproblémák elkezdtek szűnni, a makacs „jó
barát" fokozatosan beszüntette hajlíthatatlan merev-
ségi sztrájkját, és újra pontosan betöltötte mozgási
funkcióját.

A test és a testi tünet jó barátként ó'szintén jelzi a lelki

gondjainkat, makacsul hírt ad az egyensúlyvesztésró'l. Nem
lehet lekenyerezni, nem lehet elhallgattatni és félretenni.
Jelez, amíg nem figyelünk rá, tudósít a mélyen zajló folya­
matokról, amíg el nem csendesülünk, és el nem kezdünk
befelé figyelni, hogy meghalljuk a finom jelzéseket.

-- 2 5 2
 TESTI TÜNETEK KAPCSOLÓDÁSA
AZ ÉLETÜNKHÖZ

A test gyenge pontja a lélek ereje

A testi tünetek nagyon sokat elárulnak a vezető életéről,
működéséről, emiatt fontos beszélni róla. Talán furcsának
tűnhet a kérdés, hiszen hogy jön a testi állapot felmérése
egy szakmai-személyiségfejlesztési folyamatba? Tapasztala­
taim szerint mindannyiunknak vannak hosszabb-rövidebb
ideig fennálló testi problémái. A testi tünet nem pusztán
a nagy betegségekről árulkodik, fontosak a finom jelek,
a kisebb elváltozások is. Életszakaszaink döntő változása
nagyon sokszor testi tünetekben reprezentálódik. A spor­
tolóknál például a test monitorozása, az egészen apró elvál­
tozások számbavétele és alakulásának kísérése fontos dolog.
Felmerül a kérdés, hogy vajon szükségszerű-e, hogy a lelki
folyamataink testi tünetekben is megjelenjenek.
Tapasztalatom szerint a testünk követi a lelki életünk,
mentális állapotunk változásait, érzékenyen reagál rájuk,

253
tüneteket, esetleg sérüléseket képez. Élsportolóknál jóval
természetesebb dolog a sérülés és a lélektani állapot közöt­
ti összefüggések keresése, mint az átlagembereknél. Nem
véletlen a sérülés időbeli bekövetkezte és a sérült testrész
kiválasztódása sem. A legtöbb sportoló tisztában van azzal,
hogy a sérülés kevésbé a véletlen, mint inkább a lelki folya­
matok feltorlódása miatt alakul ki. A test sebezhetővé válik,
ha a lélek eltompul vagy zaklatott, esetleg izolálódik, és nincs
más útja, hogy jelezzen. A tökéletes összhang önmagunk­
kal védettséget ad, a szétesettség sérülékennyé tesz minket.
A pszichoszomatika ennek a kapcsolatnak a kutatása.
A látszólag jelentéktelen sérülés vagy testi elváltozás is
hordozhat komoly lélektani üzenetet. A test egyébként a sze­
mélyek közötti kapcsolódás érzékeny, konfliktusos formái­
ban is jelez. Valakinél fejfájás alakul ki, amikor a nemkívá­
natos személy közelében van, vagy számára kényelmetlen,
idegen helyzetben vesz részt. Ilyenkor a fejfájás rendszeresen
visszatér a találkozások, ismétlődések alkalmával. Van, akinél
gyomorpanaszok jelentkeznek, van, akinél vérnyomásprob­
lémák, hosszabb távon asztmás tünetek, allergiás panaszok
jelennek meg egy-egy kényelmetlen kapcsolódási helyzetben.
A testi tünet azonban nemcsak követi a lélek rezdüléseit,
hanem van amikor előre jelez. Ha erre nem figyelünk, fe­
lületessé válik az életünk. A tünet megértése tehát az első és
legfontosabb diagnosztikai szempont a változás útján, amely
segít a kibillent egyensúlyi helyzet visszaállításában.

....... 254 -
 A test megértése és a fenntartható
fejlődés

Az egyik ügyfeiem elmondta, hogy gyakran van gyo­

morfájdalma és székelési problémája, A coachlngban
megértette, hogy önmaga erejének és munkaidejének
a kisajtolása, az aktív idő végletes kifacsarása olyan
extrém méreteket öltött, ami hosszú távon tartha­
tatlan. Nem tudott magának örömet, lazítást enge­
délyezni, és a munkatársaival is így tett. A coaching
során nyilvánvalóvá vált, hogy ez az állapot hosszú
távon nem tartható fenn, sőt teljesítményromboló, és
kiégést eredményez. Miután kiderítettük a működési
minta hátterét (rossz megfelelni vágyás az apa felé)
és helyre tettük a túlzott dinamika pozitív oldalait (ki­
magasló eredményorientáltság), lehetővé vált a testi
tünet megértése is. A gyomorfájdalmak, a fisszúrás
bevérzés és önmaga valós igényeinek elnyomása, az
életöröm bűntudatos elutasítása között mélyebb össze­
függés van. Ezzel a felismeréssel indult meg a vezető
életében a gyógyulás és a pozitív gyakorlati változás.
Elkezdett több levegőt és energiát beengedni a saját
életébe, és megváltozott a munkatársai iránti elvárá­
sa is. Életében először - mindenki legnagyobb meg­
döbbenésére és megkönnyebbülésére - két hónapos
szabadságra ment, és a kollégáit is sokkal önállóbb és

— --- 1 55 ---------------
felelősségteljesebb működésre hatalmazta fel. A prob­
lémák szinte automatikusan kezdtek el oldódni, a cég­
ben pedig lehetőség nyílott a mennyiségi teljesítményt
előtérbe helyező szemléletet a minőségi teammunka
Irányába eltolni.

Egy ismerősömnél a következő folyamat játszódott

le: polip alakult ki a méhében, ami veszélyessége miatt
műtéti beavatkozást Igényelt. A terápiás beszélgetések
során megértette, hogy a polip összefügg azzal a beteg
és fojtogató kapcsolódással, amit az anyjával alakított
ki. Az anyja rejtett módon, a látszólagos elengedés ál­
cája alatt szívta a vérét, és bár kifelé azt kommunikál­
ta, hogy minden rendben, és támogatja őt, folyamatos
lelküsmeret-furdalást ébresztett benne az elvárásaival,
ki nem mondott szemrehányásaival és befelé robba­
nó, lenyelt rosszallásával, az elfojtott indulataival. Bár
nem mondta, de minden kifejezésével azt éreztette
a lányával, hogy csalódott benne. Úgy kapcsolódott az
életéhez, mint egy polip, amelyik csápjaival fojtogat, és
elszívja az életerőt. Amikor az Ismerősöm ezt megértet­
te, megváltoztatta a kapcsolatot az anyjával, beállított
egy távoli, de egészséges viszonyt, és a polip eltűnt.
A műtét előtt az ultrahangvizsgálaton az orvos nem
akart hinni a szemének. „Egy Ilyen szöveti elváltozás
nem szívódik fel - mondta - , ön mégis gyógyult!"

256
Minden változás elsődleges feltétele a kialakult helyzet
megértése: kinek szeretnék megfelelni, mit teszek magam­
mal stresszhelyzetben, mi az én felelősségem a betegség
kialakulásában, egy rossz kapcsolódásban?
A megértésből fakad a belátás, a saját felelősség meg­
találása, és a döntés, a változás létrehozása. Minden va­
lódi változás önismeretből fejlődik ki, a saját helyzetem
megértéséből fakad.

257
 ÁTESTÜNK EMLÉKEZIK
A SZENVEDÉSRE

Gyógyító emlékezés

Egy lány az edzésen fiúkkal kesztyűzött, és a teljes ki­

merülés fokán, amikor már alig kapott levegőt, meg­
állt:
- Nem tudom tovább csinálni - majd egy kis
pihenő után felszakadt belőle a sírás.
- Mi történt benned, milyen emlékek jöttek elő?
- kérdeztem.
- Apám jutott eszembe, amikor piásan hazajött,
és megvert. Ugyanaz a kiszolgáltatottságérzés jelent
meg most is bennem.
- Ezért nem kaptál levegőt, ezért kezdtél el ful­
ladni?
- Igen, azt hiszem.

- 258 ■ r
A testünk emlékezik, és amikor hasonló helyzetet élünk
át, mint amikor valami borzalomban volt részünk, újra
eló'jönnek a testi tünetek. Fulladás, lebénulás, lefagyás,
görcs, dühkitörés.. . Talán már régen eltemettünk és elfe­
lejtettünk valamit, aztán az emlék hirtelen újraéled, a test
emlékezni kezd. Megjelenik egy régi érzés, és kibontakozik
egy régen elfeledett jelenet. A testünk megőrzi a sebeket,
és tudja a válaszokat. Minden fájdalom és gyógyító erő ott
rejlik benne. A test tudja a következő lépést, képes átmen­
ni a fájdalmon túl rejlő gyógyulás partjára. De kell még
valami más is. A szavak, a kimondás ereje. A test megidézi
a visszahúzó sebeket, és a lélek a kimondás által gyógyul.
A hosszútávfutó magányosan átérhet a túlsó partra, de
megújulni csak a szavak erejével, a kimondhatatlan meg­
fogalmazásával, az érzelmek szavakba öntésével tud.
Szereted eléggé a tested? Megadod neki az emlékezés
lehetőségét? Képes vagy olyan helyzetbe hozni önmagad, ahol
újra előjönnek a lefojtott fájdalmak, az elszorított félelmek,
a leblokkolt energiák? Szereted eléggé a tested, hogy lefáraszd
és megdolgozd? Adsz energiát ahhoz, hogy emlékezni tudjon?
Tudsz mit kezdeni az emlékekkel? Megfogalmazod és meg­
valósítod a megérzéseidet? Odaállsz apád elé, hogy elmondd
neki, mit okozott neked? Lezárod a múltad, visszaállítod az
egyensúlyt a jelenben? Ha igen, ne várj holnapig, tedd meg
ma önmagadért, és a többit ajándékba kapod. Ügy vagy fel­
építve, hogy képes vagy az öngyógyításra, a csoda benned van.

259 —
 Vesébe húzódó félelem

Egy női vezető egyszer egy hosszú képzés végén tudta

csak megfogalmazni, hogy az egész éves visszafogott­
ságot az okozza benne, hogy a munkahelyén úgy érzi,
teljesen lebénítja a főnökétől való félelem. A főnöke
lassan és módszeresen, manipulativ módon „begyűrte
maga alá", megfosztotta a kreativitásától, a vezetői
erejétől, önmaga tiszteletétől, elvette a megújulás­
ba vetett hitét. A feldolgozás és szembenézés után
a vezető kimondta, hogy a főnöke árnyéka rávetült az
egész életére, elveszítette a magabiztosságát, a ha­
tározottságát, egyszóval önmagát. Amikor ezt meg­
fogalmazta, azt a feladatot kapta, hogy állítsa vissza
az egyensúlyt, és álljon a főnöke elé, képviselje valódi
önmagát, leszorított és eltemetett vezetői énjét. Nem
az volt a feladat, hogy olvasson be a főnökének, és
zúdítsa rá az évekig benyelt sérelmeket, hanem az,
hogy fogalmazza meg neki a benne kialakult érzése­
ket a helyzetről: a félelmeit, az erőtlenségét, a rejtett
indulatait, a visszafogottságát. A vezető másnap nem
tudott dolgozni menni, annyira megfájdult a veséje.
Előtte évekig még beteg sem volt sohasem. Egy hét
múlva, amikor újra találkoztunk, ő maga mesélte el,
hogy a vese a kapcsolatok és a félelem szimbóluma.
Miután aztán erőt gyűjtött, és összeszedte magát,

— 260 —
 sikerült egy nehéz beszélgetésben megfogalmaznia
a régóta lenyelt érzéseit és ezzel visszaszereznie elve­
szített életét. A főnöke tulajdonképpen csodálkozva
hallgatta végig, és a beszélgetésnek nem lett negatív
következménye. A kapcsolat ugyan nem oldódott meg
egészen, de emberibb és méltányosabb lett, a vezető
pedig újra szabadnak érezte önmagát, mert visszasze­
rezte az önbecsülését.

A test jelen van, figyel, begyűjti és megőrzi a helyzetekben

keletkező érzéseket, a tapasztalatokat. Ha igazán szereted
önmagad, figyelsz a testedre, a finom jelzésekre. Olyan
helyzetbe hozod a tested, ahol megszólalhat, megnyílhat,
kitárhatja redőiből a szenvedést, az elfojtást. Végül szavakat
találhatsz, és kimondhatod azt, ami régóta ott él az érzéseid
mélyén, és legvégül elindulhatsz, hogy jóvátedd az elsza­
lasztott lehetőségeket, megtaláld az elveszett bátorságod,
egykori önmagad. A testedben minden készen áll, a többi
rajtad múlik.

■------ 261
 Pilinszky János
EGY SZÉP NAPON
Mindig az elhányt bádogkanalat,
a nyomorúság llm-lom tájait kerestem,
remélve, hogy egy szép napon
elönt a sírás, visszafogad szelíden
a régi udvar, otthonunk
borostyán csöndje, susogása.

Mindig,
mindig Is hazavágytam.

262
 ÁTESTÜNK BESZÉL
HELYETTÜNK

A testi jelzés ereje

Nemrégiben egy lány örömmel mesélte nekem, meny­

nyire boldog és kiteljesedett az új kapcsolatában. Rövid
idő után viszont annyira lerobbant, hogy hetekre ágy­
nak esett súlyos arcüreg- és torokgyulladással, beszélni
is alig tudott. Előtte szinte betegséget sem ismert.
- Biztos, hogy tényleg minden rendben van veled?
- Persze, ez nem függ össze a kapcsolatommal,
csak kicsit sokat dolgoztam...
Aztán néhány nap múlva felhívott:
- Igazad volt, amikor rákérdeztél a kapcsolatom és
a betegség közötti összefüggésre.
Elmesélte, hogy a barátja 4 hónap után visszaköl­
tözött az édesanyjához, hiteleket, tartozásokat hagyva
maga után. Az együttélés alatt is a lány tartotta el.

263
 Ezek után a fiú azt javasolta neki, hogy találkozgas-
sanak, de ne legyen közöttük szoros kapcsolat. A lány
a kapcsolat alatt nem merte és tudta megfogalmazni
még saját magának sem, amit pedig az egész testé­
ben, lefojtott hangszalagjaiban, begyulladt tüdejében
érzett: kihasználták, félretették és megfosztották saját
magától.
Az édesanyjával élő 31 éves fiú, akinek nem volt
apai mintája, valószínűleg azt tanulta meg, hogy
a kapcsolat arról szól, hogy a másik fél gondoskodik
róla (mint az édesanyja), akivel azonban egyenrangú
kapcsolatot nem lehet kialakítani, de végérvényesen
elhagyni sem. Az igazi kérdés persze az, hogy en­
nek a lánynak miért volt szüksége erre a „kitérőre"
az életében, és hogy a „lerobbanást" milyen finom
előjelzések előzték meg, amikre nem volt hajlandó
figyelni.

Harcművészeti edzéseken régóta tudjuk, hogy minden

sérülés előtt vannak figyelmeztető' jelzések, és a testi sé­
rülés mindig ott és akkor jelenik meg, ahol a legkisebb az
ellenállás, a leggyengébb a lélek, illetve ahol a csapatban
a leggyengébb láncszem van. A sérülés mindig jelzés és
áttörés. A test sebezhetővé válik, amikor a személy lel­
kén, életében megjelenik egy „trigger”, egy áttörési pont.
A triggerpontok a testen olyan helyek, amik kisugárzó,

- 264 -
áttételes fájdalmakat képesek generálni. Például egy bo­
kasérülés okozhat fejfájást, mert áttételes pályákon ke­
resztül hat. A triggerpontok a rendellenes, hibás, rossz
működésből jönnek létre, és áttételeken keresztül okoz­
nak problémákat. Egy kiterjedt erőtér vesz körül minket,
amelyben élünk és mozgunk. Impulzusok, élmények érnek
minket, amelyek hatása sokkal mélyebb, mint amit racio­
nálisan felfogunk, és nagyobb része a testünkben csapódik
le, érzésekként, flashekben, álmokban jelenik meg. Valami
nem stimmel, rossz a hangulatom, izgalmat élek át vagy
boldogtalan vagyok... Aztán megfájdul a gyomrom, el­
megy a hangom. Ha nem a saját életünket éljük, és mások­
nak akarunk megfelelni, ha nem vagyunk a helyünkön, de
elnyomjuk magunkban a rossz érzéseket, a testünk előbb-
utóbb reagálni fog. Kiáltást küld felénk a saját nyelvén.

A testi háttér hatása

a verbális kommunikációra

Egy nagy cégnél, ahol régóta dolgozunk szervezet­

fejlesztői projektekben, az egyik tehetséges vezető
nagyon erős visszajelzéseket kapott a menedzsment­
fejlesztésen a kollégáktól. „Lefelé taposol, felfelé
nyalsz.", „Nem bíznak benned az embereid, nem vagy
tekintettel rájuk." Egy héttel később, amikor találkoz­
tam vele a folyosón, nem volt hangja.

- 265
 - Mi történt? - kérdeztem.
- Semmi, semmi, csak kicsit megfáztam - suttogta.

Régóta tudom, hogy a kommunikáció módja, stílusa az

egyik legbiztosabb jelzője a test állapotának, a testi jelen­
lét erejének vagy hiányának. Aki például magas fejhan­
gon beszél, az egészen biztos, hogy egyoldalúan csak az
agyi kapacitásait, a racionális jelenlétet valósítja meg, és
nincs kapcsolatban a testével, nem figyel a belső jelzései­
re. Az, aki folyamatosan általánosít, másokra hivatko­
zik, és alig használja az erőteljes „én”, „szerintem”, „az
a meggyőződésem” kifejezéseket, szintén el van távolod­
va a személyes testi szinten is megjelenő érzéseitől, és na­
gyon fél a kritikától. Aki folyamatosan beszél, nem hagyja
szóhoz jutni a másikat, fél az intimitástól, a közelségtől, az
szintén nincs otthon a saját testében, fél a belső érzéseitől,
és elnyomja a belső hangot magában. A kommunikáció
módja jelzés a test állapotáról, a test sérülései pedig mindig
visszajelzések a lélek erejéről.

266
 IDŐUTAZÁS

Élettöredékek

- Mi történt tíz évvel ezelőtt? - kérdezem.

- Azt nem mondhatom el - mondja zavartan. - Majd
talán később - szabadkozik.
- Mégis fontosnak gondolom, hogy kimondd. Sze­
rintem ezért vagy itt, hogy megtörd a hallgatást. Mi
történt tíz évvel ezelőtt?
- Akkor született a gyermekem lombikbébiprog­
ramban. Azóta felborult az életem.
- Értem. Akkor talán onnan ered az a súlyos
bűntudat, ami a májadat nyomja?
- Igen...

- Hány éves vagy most?

- Tizenegy. - Elerednek a könnyei, remegni kezd
a szempillája.
- Harag van bennem - mondja sírva. - Igen, akkor

267
 történt, hogy az a pap hozzám é rt... Azóta fáj a vállam
és a hátam ...

- Azt látom, hogy egy fekete páncéling van rajtad, ami

nyaktól lefelé elfedi a tested. Hány éves vagy most?
- Tizenöt - válaszolja. - Eddig azt gondoltam,
hogy én már eljutottam valameddig, és dühös voltam
a partneremre, hogy nem akar foglalkozni magával.
Most rájöttem, hogy ha én változom, akkor a szerel­
mem is változni fog.
- Igen. Eddig páncéllal árnyékoltad le a szíved,
mert attól féltél, hogy az érzéseid kiszolgáltatottá
tesznek. A tizenöt éve magadra öltött páncéling most
kezd leoldódni rólad...

A test emlékei
Ha sérülés ér minket, összehúzzuk magunkat, és úgy gon­
doljuk, majd az idő begyógyítja a sebeinket. Nem beszé­
lünk róla senkinek, mert nincsenek szavaink, nincsenek
eszközeink. Csak azt érezzük, hogy valami nehéz dolog
történik velünk. Nem tudjuk megfogalmazni, kimondani,
még önmagunknak sem. Reménykedünk a feledés és az
idő gyógyító erejében.
Mindannyiunkkal történnek fontos és nehéz dolgok,
amelyek a test redőibe zárva élnek tovább. Kioldásra, el­

— 268
engedésre várnak, némán epekednek egy gyógyító érintés
után.
Mostanában egyre tisztábban látom, hogy a történe­
teink tovább élnek a testünkben, a tüneteinkben, a fáj­
dalmainkban. Ha másképpen tudnánk önmagunkra
nézni, ha meghallanánk a saját hangunkat, de legalább
odafigyelnénk a jelekre, máris könnyebben tudnánk irányt
váltani. Sokszor az is nehéz, hogy felfedezzük: a fájdalom
nem természetes, a szenvedés nem magától értetó'dő. Néha
könnyebb elfogadni a rosszat, mint szembefordulni vele
és megváltoztatni. Csendesen reménykedünk abban, hogy
nem fog nagyon fájni, és nem tart sokáig. Pedig az elsó'
szúrásnál még egyszerű lenne szembefordulni a félelemmel,
talán egy nagy levegővétel és a pontos figyelem is elég len­
ne. Aztán egyre nehezebb visszafordulni, egyre halkabbá
válik a jelzés, a test mélyebb szöveteibe húzódik a fájda­
lom. Ennek ellenére azt vallom, hogy mindig lehetséges
visszafordulni és megújulni. Bárki, bármilyen helyzetből
képes lehet kiszakadni.
A betegség, a probléma, a testi tünet nem több, mint
információ, amely üzenetet hordoz, ki akar bomlani, fel
akar fejtődni. Ha csak zavaró problémaként nézünk rá,
elkerülendő rossznak tartjuk, kiiktatandó területnek látjuk,
akkor visszahúzódik, mint egy csiga a házába. Ilyenkor
a helyzet elmélyül, és rosszabbra fordul. Ha másképpen
nézünk a problémára, és pusztán információnak látjuk,

^ 269 — ***
máris belesimul a tenyerünkbe, megfoghatóvá válik.
Szemléletváltás, amely lassítást, befelé figyelést, belülről
vezetést igényel. Ha átadod a kontrollt a belső énednek,
és lecsökkented a megmondó, azonnali problémamegoldó
üzemben működő részed szerepét, elindítasz egy változást
önmagadban és az élethelyzetedben.

270
IDŐZÍTÉS, RITMUS,
JELENLÉT
 BEVEZETÉS

A ritmus megtalálása kiemelt jelentőségű a probléma­

megoldásban és a fejlődésben. Vannak ihletett pillana­
tok az életünkben, amikor teljesen önmagunkká válunk
és megragadjuk az elénk táruló lehetőségeket, és vannak
elszalasztott pillanatok, amikor lelassulunk, és elengedjük
az előrelépés lehetőségét. Az időzítés felismerése a jelen­
lét erején múlik. Minél inkább önmagunk vagyunk, an­
nál inkább a jelenben tartózkodunk, és képesek vagyunk
együttműködni az éltető folyamatokkal, áramlatokkal,
energiákkal. Amikor elmerülünk a külvilág csillogásában,
csak kifelé figyelünk és teljesítünk, elveszítjük a belső idő
ünnepi varázsát, és a minőségi ugrás belső lendületét.

—— 273
 LEPEREG A HOMOK

Belső óra
Mindannyian rendelkezünk egy finom belső érzékeléssel és
egy „órával”, amely diszkréten jelzi bizonyos helyzetekben
a döntési lehetőséget, illetve döntési szükségszerűséget —
vagy annak elmulasztását. Amikor valaki egy kellemetlen
szituációban negatív érzéseket él át, akkor tulajdonkép­
pen a belső harcosa jelzi: valami nincs rendben, változ­
tass a helyzeten, lépj előre! A jelzéseket azonban egyre
halkuló formában küldi, míg azok egyszer csak kialsza­
nak, megszűnnek. A belső homokóra ilyenkor lepereg:
befejeződött a nehéz helyzettel (például betegséggel vagy
akár alárendelt helyzettel) való megküzdés lehetőségének az
ideje. Ugyanez játszódik le egy megromlott kapcsolatban
is, ahol egy idő után elfogy a levegő, bezáródik a változtatás
és változás lehetőségének kapuja. Ügy sejtem, hogy ilyen­
kor az adott kapcsolat meghal, még akkor is, ha formálisan

274
fennmarad és folytatódik. Olyan maradandó seb keletkezik
benne, amit már nem lehet összefoltozni.
Amikor a belső óra lejár, megszűnik a változtatás
lehetősége. Nem gondolom, hogy mindez jó vagy rossz, in­
kább szükségszerű. Hiszen a halál sem rossz vagy jó, amely
elragad valakit egy betegség határán, hanem szükségszerű.
Van azonban a belső óra működésének egy fontos üze­
nete: minél kevésbé figyelek a belső jelzésekre, annál mé­
lyebbre merülök a problémás helyzetbe, annál nehezebb
lesz befolyásolni a pozitív kimenetelt, azaz bezárulhatnak
a lehetőségeink kapui. Vannak olyan helyzetek és esélyek,
amelyeket véglegesen el lehet szalasztani.

„Nem nyithatok több frontot egyszerre"

Egy HR-vezető a következőket mesélte:

- Egy kollégámmal való rejtett konfliktus miatt elhú­
zódott az egyik külső beszállító munkaszerződésének
a lezárása. A beszállító a kollégámnak dolgozott,
de véleményem szerint nem volt hozzáadott értéke
a munkájának. Később a kollégám úgy „játszott ki",
hogy a nagyfőnököt külföldi útja előtt, a repülőgépre
való felszállás közben hívta fel, hogy közölje ve­
le, a kritikus beszállítóval meg kell hosszabbítani
a munkaszerződést, mert nem tudjuk helyettesíteni.

275
"
M
Mivel a nagyfőnök nem tudta pontosan, hogy miről
van szó, és segíteni akart, ezért igent mondott, én
pedig kész helyzet elé lettem állítva. Az ügyet végül
sikerült megoldanom, de a nagyfőnöknek már nem
volt erőm elmondani, hogy az ő „segíteni akarása"
milyen lehetetlen helyzetbe hozott engem és a céget.
Vagyis a HR-vezető nem akart több fronton har­
colni. Megelégedett azzal, hogy így vagy úgy, de
megoldódott a helyzet, bár tisztában volt vele, az eset
így megismétlődhet. Tudta, hogy el kellene mondania
a nagyfőnöknek, hogy a döntésével megkerülte, át­
lépte a döntési folyamataikat, és konzervált egy rejtett
konfliktust. Ám annyi idő telt el, hogy már nagyon
kellemetlen és nehéz lett volna az ügyre visszatérni...

Sok vezető hivatkozik a „nem nyithatok több frontot egy­

szerre” helyzetre, amikor többoldalú problémás helyzetbe
vagy konfliktusba keveredik. Ilyenkor sokan tévesen azt
gondolják, hogy nem lenne erejük minden olyan nehéz­
séggel, illetve konfliktussal szembenézni, amely kialakult
körülöttük. Pedig ami kialakul, ami létrejön körülöttem,
az rám tartozik, ami megtörténik velem, az hozzám tar­
tozik, az életem része. Ennek a felismerése nem könnyű,
viszont gyógyító. A busido a japán szamurájok életmódjá­
ra vonatkozó szabályok rendszere, amelyet a Hagakurebán
gyűjtöttek össze. A könyv szellemisége máig vitatott, mert

276 --
a második világháborúban sokan emiatt vállalták az ön­
gyilkos hősi halált, a könyv egyik legfelemeló'bb üzenete
mégis a következő: „Légy hű az adott pillanat gondolatá­
hoz, ne hagyd, hogy figyelmed elkalandozzon. Folytasd
erőfeszítésed, és semmi másba ne kezdj.”
Nem tekinthetek a felbukkanó nehézségekre úgy, mint
elkerülhető akadályokra, szőnyeg alá söpörhető fölösleges
hulladékra. Amire nem figyelek, az terebélyesedni kezd,
súlyosbodik, majd túlnő rajtam. Amivel szembenézek és
foglalkozom, az megszelídül, és beépül az életembe. Amit
elkerülök a félelmeim miatt, az láthatatlanul visszatér, és
elszívja az energiámat. Nem térhetek ki egy ütközet elől
csak azért, mert éppen fáradt vagyok, rossz napom van,
vagy egyszerűen félek. A kikerült ellenfél visszatér, csak­
hogy a következő ütközetben már felerősödve jelenik meg,
s kétszer olyan nehéz lesz vele szembenézni.

— ------ 2 7 7
 HAGAKURE: A LEVELEK ALATT

Szamurájok kézikönyve
A Hagakure jelentése „a levelek alatt” —amint korábban
említettem, ez a szamurájok kézikönyve, illetve a sza­
murájok útjára, a husidon vonatkozó szabályok és elvek
gyűjteménye. A könyvet a zen szerzetessé vált szamuráj,
Jamamoto Cunetomo diktálta le egy tanítványának.
Számomra az egyik legfontosabb gondolata a könyvnek
a következő': „Életed egyetlen gondolatról egyetlen gon­
dolatra haladva éld.”
A fizikai lét illúzió - bár elég masszív. M it jelent ez?
Minden változik, minden látszólagos, és minden elmúlik.
Nehéz ezt felismerni pont akkor, amikor valami nagyon
fontos hamvad el a kezünk között, amikor súlyos vesz­
teségként élünk meg egy szakítást, vagy amikor nagyon
örülünk valakinek. Mégis, ha ó'szinték vagyunk magunk­
hoz, bárki közülünk tudna példát mondani a következő'
egyszerű igazságra: Ami egyszer tragédiának tűnt számunk-

— * • - 278 -------------------
ra, és keserűségként éltük át, azért később hálásak voltunk,
a javunkra vált, és ez fordítva is igaz: mindannyiunknak
van tapasztalata arról, hogy amit egyszer korábban áldás­
nak véltünk, később bánatunk forrása lett. Különösen igaz
lehet ez azokra a helyzetekre, amelyeket nagyon akartunk,
szinte kikényszerítettünk az élettől, és később ez lett ha­
nyatlásunk kezdete.

Nincs jó és nincs rossz

Mindennek az értelmét mi döntjük el. M inden olyan
jelentéssel rendelkezik, amilyennel felruházzuk. Valaki
hálát ad azért, hogy elveszítette a vagyonát, esetleg a fél
karját, mert minőségi változáson ment át az élete, és fel­
ébredt egy álomvilágból, egy látszatéletből. Valaki más
ugyanezt csapásként éli át, és mély depresszióba zuhan.
Én mindkettővel találkoztam már. Mindennek mi adunk
jelentést. Minden tapasztalatunkat aszerint éljük meg jó­
nak vagy rossznak, hogy milyen jelentést társítunk hozzá.
A szamuráj számára a „hősi halál” a legnagyobb megtisz­
teltetés. A második világháborúban a végső időkben na­
gyon sok japán katona számára a busido útja jelentette
a felemelkedést, a háború után emiatt a Hagakurét nagyon
sokan elítélték. Van, aki egész életében mániákusan ügyel
a tisztaságra és menekül a betegségek elől, és mégis folya­
matosan betegeskedik, és van, aki fittyet hány a higiéniára,
és szinte sohasem beteg. Mindennek mi adunk jelentést!

^ V < /|
279
A félelmeink és a hitünk alapján bontakozik ki előttünk
a világ.

A félelem és a testi jelenlét

Aminek ellenállok, az velem marad. Amivel szembenézek,
megszűnik illúzió lenni. A félelem és a vágyakozás sokszor
eltolja tőlünk a beteljesedést, és ugyanakkor a megoldást
is. Amitől nagyon félek, és amit megpróbálok minden­
képpen kikerülni, az minden bizonnyal velem marad, és
bekövetkezik. Akinek van ereje szembenézni a félelme
tárgyával, annak van esélye közel menni a beragadt hely­
zethez, megoldani és meghaladni azt. A félelem ugyanúgy
energia, mint a lelkesedés, csak negatív irányban hat. Ami­
kor félelemmel vagy negatívan gondolok egy problémás
helyzetre vagy személyre, akkor a félelmeim energiája rossz
irányba, a változás és meghaladás ellen hat. A menekülés,
a rejtőzködés, a lapulás, a halogatás mindig csak rövid távú
megoldás, és csökkenti a kibontakozás, a változás esélyét.
A szembenézés, a nehéz helyzetben való bennmaradás,
illetve a félelmetes, bénító erejű ellenséggel való szem­
befordulás már önmagában gyógyító. Tulajdonképpen
ilyenkor mindig önmagámmal nézek szembe, a saját rossz
tapasztalataimmal, az árnyékos oldalammal, amely a hit
területén kívül esik.
Tudatában vagy, hogy a félelem és a vágy mennyire
átszínezi a dolgok jelentését?

280
 A Hagakure szerint csak a jelenben lehetünk önma­
gunk. A jövő (a vágy) még nem a miénk, és a múlt (a
rossz tapasztalat) már nem mi vagyunk. A jelenben csak
mi vagyunk, tisztán és valódi módon. Minden, ami most
történik velünk, lehet kiindulópontja a megújulásnak és
kiteljesedésnek, ahogyan a hanyatlásnak is.

A jó irány
Ki dönti el, hogy milyen fordulatot vesz egy történet?
A döntés nálunk van, a világ rezonál és követ minket.
Gyakran azonban mi rendelődünk alá az eseményeknek, és
váltunk át alárendelt üzemmódba. Sokszor olyan mérték­
ben behódolunk a belénk nevelt előítéleteknek és berög-
zültségeknek, hogy észre sem vesszük, mennyire elragadott
minket egy olyan világ, amelyet kívülről erőltettek ránk.
Gyakran olyan árral és hullámmal úszunk, amelyhez alig
vagy egyáltalán nincs közünk. Vakon és tudattalanul hány­
kolódunk mások történeteinek képregényében, keseregve
sorsunk elkárhozottságán. A döntés nem az események kö­
vetése, hanem meghatározása. Minden esetben belőlünk
indul ki, a saját belső érzéseinken alapul, és a saját inspi­
rációink határozzák meg az irányát. Minden valódi döntés
felemelkedés, még a halál pillanatában is. Ez a Hagakure
alapvető tanítása.

281 — “
 ELŐSZÖR CSAK EGY APRÓ
CSÚSZTATÁS...

Kitörés a sémákból

A közelmúltban egy menedzsmentteammel dolgoz­

tam, és egy 10 éve húzódó probléma végére tet­
tünk pontot körülbelül egy óra alatt. A döntés olyan
rémisztőén gyors és magától értetődő volt, hogy utána
néma csend keletkezett. A döbbenet után az egyik
kulcsvezető megszólalt:
- Ez most játék volt, vagy komoly? Egy óra alatt
nem lehet eldönteni egy Ilyen horderejű kérdést, meg­
törni egy masszív tabut. Túl nagy a kockázat.
Láttam, hogy titokban megrémültek, bár a döntés
kimondása és meghozatala (igaz, tanácsadói nyo­
másra) egységes volt. Létrejött egy pillanat, amikor
a visszatáncolás lehetősége reálisan megjelent a team
számára, és a megszokott kétségek közötti vergődés

——/>/*»!
282
 „biztonságos bizonytalanságát" szerették volna vissza­
csempészni a résztvevők az életükbe. Azt az állapotot,
amit már jól ismertek és megszoktak: a jól begyakorolt,
nyomasztó bizonytalanságot és a fásultságot. Aztán si­
került megerősíteni és továbblendíteni őket a változás
útján, este pedig már büszkén emlékeztek vissza saját
bátor döntésükre, és biztosak voltak benne, hogy az
úton csak előre lehet menni.

Visszahúzó árnyak
Milyen sokszor előfordul velünk, hogy beleragadunk egy
rosszul működő', energiarabló és kártékony helyzetbe vagy
kapcsolatba, amelyről titkon tudjuk, hogy nem jó, nem
tartozik valóban hozzánk, nem rólunk szól, visszahúz min­
ket, és még sincs erőnk kilépni belőle. Egyre mélyebbre
süppedünk a bizonytalanság ismerős, ezáltal biztonságos
mocsarába. Egyre jobban eltávolodunk a szilárd parttól,
az éltető szabadságtól, de már olyan mélyen benne já­
runk a kezdetben apró hazugság formájában megjelenő
csúsztatás gödrében, amely mint futóhomok húz minket
egyre mélyebbre, hogy nincs erőnk visszafordulni. Egy­
re mélyebbre süllyedünk a helyzet fullasztó magányába,
de nem lépünk, mert félünk, hogy szembe kell néznünk
meghasonlott életünkkel, valódi énünkkel. Olyan folyamat
részesei lettünk, amelyet mi indítottunk el, és messze vitt

283
saját magunktól. Egyre jobban nyomaszt minket a szégyen
és bűntudat maró sejtése, amellyel egyre nehezebb szembe­
sülni. Nehéz szembenézni azzal, hogy egy apró csúsztatás,
egy pillanatnyi megbicsaklás milyen mélyre süllyesztett
minket, mennyire belezuhantunk a folyamatosan mélyülő'
hazugságok csapdájába. Kezdetben csak egy láthatatlan,
apró repedés, aztán elhúzódó, mély szakadék, amiből, úgy
tűnik, nincs esélyünk többé sérülésmentesen visszalépni.
Ilyenkor az ember ventilál, és folyamatosan igazolni
szeretné önmagát. Minden helyzetet felhasznál arra, hogy
önmagát felmentve kihangsúlyozza a szituáció fonákságát,
a többi szereplő és a körülmények abszurditását. Minden
arról szól, hogy bebizonyítsuk a világnak (és talán titkon
önmagunknak), hogy mi pusztán belekeveredtünk ebbe
a történetbe, amihez egyébként semmi közünk. Mi jók és
ártatlanok vagyunk, de a többiek, ők aztán rettenetesen
vakok és figyelmetlenek. Mi rendben vagyunk, normálisak,
és a fonák helyzet, a meghasonlott kapcsolat nem is rólunk
szól, nekünk tulajdonképpen nincs is közünk hozzá. Aztán
a ventiláció után jön a többi hivatkozás: nem léphetek csak
úgy ki ebből a borzasztóan nehéz helyzetből, mert nem
akarok megbántani másokat; nem rúghatom csak úgy fel
a biztonságos kereteket; nekem is jogom van a nyugodt
„élethez”... Es egyre mélyebben süllyedünk önmagunk
becsapásának mélyülő poklába, ami talán egy apró félre-
nézéssel indult, mára pedig súlyos meghasonlássá változott.

284
 FORDULÓPONTON:
A SZORONGÁSTÓL A POZITIVITÁSIG

Fordulópont
Egy élsportoló barátommal ebédeltem, aki a következőt
mondta:
—Tudod, a mai idó'kben nagyon erős pozitív energiák
vannak kibontakozóban, és aki nem csatlakozik rájuk, az
végérvényesen lemarad...
Bár teljes mértékben igaznak éreztem, mégis megdöb­
bentett, amit mondott. Hiszen nemcsak pozitív energiák,
jelek és rezgések vesznek körül minket, hanem érezhetően
nő a szorongás, a feszültség és a beszűkültség is, és én gyak­
ran hajlamos vagyok inkább ezekre a jelekre figyelni. Mégis
teljes mértékben igaza van, hiszen tapasztalhatóan nagyobb
dolgokra képesek a pozitív és elkötelezetten igazságszeretó'
emberek ma, mint bármikor. Amikor nó' a fény, erősebb
lesz az árnyék, és amikor megjelenik az igazság, kiderül
a hamisság. Melyik hullámra ülünk fel? Hogyan nézünk

285
a világunkra? Hogyan bánunk magunkkal és a környeze­
tünkkel? Ezek a kérdések ma ugyanolyan fontosak, mint
világunk jelentős fordulópontjain. Biztosan érzem, hogy
fordulóponton vagyunk, és jelentős változások előtt állunk.
Néha elkap a szorongás, és szinte egész testemben vala­
miféle visszahúzó erőt érzek, negatív gondolatok tolulnak
föl bennem, és hajlamos vagyok rossz végkifejleteket vizi­
onálni és dédelgetni magamban. Ilyenkor nehéz pozitívnak
lennem, viszont egyvalamit megtanultam. Amikor a leg­
inkább sebezhetőnek érzem magam, amikor a legsötétebb
gondolatok keringenek bennem, akkor kell legélesebben
szembefordulnom a kényelemmel, a komforttal és a biz­
tonságra törekvéssel. Amikor félek valamitől, és képes
vagyok szembefordulni vele, akkor biztos, hogy jó úton
járok —a fejlődés és tanulás útján.

Ébredés
Ébernek lenni talán annyit jelent, hogy tudatosan figyelek
arra, mi zajlik a testemben, milyen érzések jelennek meg
bennem, milyen gondolatok társulnak az érzéseimhez. Egy
biztos, aki nagyon erősen szorong, és megengedi magának,
hogy a szorongató érzések eluralkodjanak benne, esetleg
elmenekül előlük (fejfájás, drog, biztonságkeresés, tompa­
ság, betegség...), az hozzájárul ahhoz a bizonytalansághoz,
ami ma körülvesz minket. Aki viszont odafordul a szo­
rongásához és a félelmeihez, elhallgat, irányt vált, befelé

2 8 6 ---------
figyel és keresi a jelentéseket, annak lesz esélye legyőzni
a félelmeit. Ameddig elfutunk a kétségeink elől és nem
akarunk tudomást venni a szorongásainkról, addig nincs
esélyünk a megújulásra. Az ébredés egyfajta figyelemmódo­
sítás, dimenzióváltás, amely az önmagunkkal való szembe­
fordulás ajándéka. A menekülés ösztönös dolog, a megállás
erőfeszítés kérdése. Ha megváltoztatod a figyelmed irányát,
megváltoznak az érzéseid is. A zavar elsimul, a zaklatott­
ság átalakul önmérsékletté, a menekülés valódi tettvággyá.
A legnehezebb az első lépés, a fék behúzása és a pillanatnyi
káosz elfogadása, mert csak ezen keresztül bontakozik ki
egy újfajta rend. Aki hisz és bízik önmagában, az bízni tud
majd a környezetében, a társaiban is, és része lesz annak
a kritikus tömegnek, amely a világ megújulásán munkál­
kodik.

287 — '
 FEKETE LYUKAK
AZ ÉLETVONALBAN

Belső gátak

Egy vezető a következő témával érkezett coachingra:

- Délután találkozom a regionális főnökömmel, és
nincs túl jó érzés bennem.
- Szorongsz a találkozás miatt?
- Tulajdonképpen igen. Fél éve nagyon rossz
a kapcsolat közöttünk. Rendszeresen nem válaszol
időben a leveleimre, szakmai kérdésekben sokszor
nem értünk egyet, és van egy fontos probléma, amire
2 hónapja nem reagál, holott szóban megígérte, és
emiatt áll az ügy...
- Miért nem mondod el neki, hogy téged zavar
a kapcsolatban keletkezett bizalomhiány, és kérdezed
meg tőle, hogy mi lehet ennek az oka?
- A kettőnk kapcsolatára kérdezzek rá?
- Igen, pontosan arra, hiszen a szakmai döntések

288
 akadozása a kapcsolatban keletkezett deficitre és bi­
zalomhiányra utal.
- És ha megsértődik?
- Miért sértődne meg, ha te nyíltan rákérdezel a lé­
nyegre pozitív és javító szándékkal?
Délután a vezető küldött egy sms-t: „Sikerült rá­
térnem a kapcsolatunk elakadására, és pozitív beszél­
getés alakult ki közöttünk."

Az átlépett probléma túlnő rajtunk

Mindannyiunk életében lehetnek le nem zárt ügyek, elfek­
tetett problémák, kikerült konfliktusok, elhúzódó szem­
benézések, elmulasztott döntési helyzetek. Tapasztalatom
szerint a legtöbben azt tanultuk, hogy a problémáknak ne
járjunk a végére, rejtsük el a rossz érzésünket, ne nézzünk
szembe a kialakult helyzettel, hanem tegyük a dolgunkat,
és reménykedjünk a pozitív változásban. A problémák ter­
mészete más. Az átlépett probléma túlnó' rajtunk, vissza­
húz, és úgy működik, mint egy örvény: egy helyben pörget
minket egy egyre mélyülő' pályán. Addig, amíg valaki nem
néz szembe a múltjában keletkezett sebekkel, és nem veszi
komolyan a rossz érzéseit egy helyzettel vagy személlyel
kapcsolatban, addig nem jut előre, nem lép fel a következő
lépcsőfokra. Néha egészen mélyre kell merülnünk egy régi,
elfeledett, betemetett helyzet feloldásához, néha csak né-

289 — ;■*
hány órával, nappal korábbra kell visszamennünk. A hátra­
hagyott sebek, problémák, konfliktusok, zavaró helyzetek
elvonják a figyelmünket és elszívják az erónket.
Nem tud a jelenben élni az, aki menekül a múltja elől.
Nem tud éber lenni az, akinek a rossz érzései, zavaró gon­
dolatai elszívják az energiáit. Az életvonalunkon keletkezett
sérelmek, elfeledett zavaró helyzetek, kapcsolatok, le nem
zárt ügyek olyan fekete lyukak, amelyek a jelenünkből
táplálkoznak, és elveszik a jövó'nket. A lemez barázdá­
in megakadt tű a múltunkat idézi, amikor szemlesütve,
konfliktuskerüló' módon, kompromisszumkeresó'en, félel­
mekkel terhelve, szégyenteljesen vagy éppen csak kényel­
mesen elmentünk egy-egy probléma megoldási lehetősége
mellett. Maradt a rossz érzés, amelyhez talán már hozzá is
szoktunk, fel sem tűnik. Utána pedig egy dühkitörés, egy
segélykiáltás, egy betegség vagy légszomj, ami arra figyel­
meztet; valami elszívja az erőd, elveszi tőled a levegőt. Állj
meg, és nézz szembe azzal, ami elől menekülsz!

A mély sebek felvéreznek

Egy vezető eljött hozzám edzésre, mert úgy érezte,

valamivel szembe kellene néznie, amihez egy sima
beszélgetés talán kevés lenne. Amikor bemelegítés
után beletettem néhány olyan „bunyós helyzetbe",
ahol kiszolgáltatottságot és erős félelmeket élt át,

-*»*« — 290 — ***"■

 a következő jelenet bontakozott ki előttem: egy sér­
tett, megszégyenült és konok kisfiú állt a ringben, aki
nem akart tovább küzdeni, és leszegett fejjel, dacosan
kilépett a helyzetből.
- Miért álltái meg? - kérdeztem.
- Elfogyott a levegő - mondta.
- De hiszen még jóval több van benned... - biz­
tattam. Amikor sokadszor is leblokkolt a kritikus pilla­
natokban, abbahagytuk a bunyót. Edzés végén meg­
kérdeztem tőle:
- Ki volt az a magába forduló, sértett, megsebzett
kisfiú? Ki fojtotta beléd az indulataid és az erő d ?...
- Az anyám - mondta alig hallhatóan.
- Nem kellene erről beszélned vele?
- Az én életemet már tönkretette, én nem akarom
az ö vét... - mondta.

A harcban néha egészen ihletett pillanatok, hipnotikus

vagy éppen transzcendentális tudatállapotok bontakoz­
nak ki, a bunyóban gyakran jön létre olyan öntudatlan
állapot, ahol testi szinten rögzült emlékek élednek újra.
A vezető tulajdonképpen egy regresszív helyzetben megje­
lenítette személyes elakadásának állóképét. Az élettörténete
ott, azon a ponton, ahol megsebződött a lelke, beakadt, és
mélyen leblokkolódott. Amikor beszélgettünk, kimond­
ta azt a nevet, ami összefügg a gyermekkori sérüléssel, és

291
a mai napig hat. Olyan tátongó sebet mutatott meg, ami
a jelenben is vérzik. Megakadt a lemez barázdáin a tű.
Számára azonban már annak a kimondása is óriási dolog
volt, hogy életében van egy rejtett seb, és ez összefügg az
anyjával. Soha senki eló'tt még nem beszélt erró'l, holott
már 40 éves is elmúlt. Edzés végén nagyon sok bátorítást és
dicséretet kapott az edzó'társaktól, amiért lejött bunyózni,
beleállt nehéz helyzetekbe, és végül meg tudta fogalmazni
legnagyobb félelmét. Megtette az első' lépést a gyógyulás
irányába.

292
 ELŐRELÉPÉS
A BIZONYTALANBA

Mielőtt beomlik a fal

Láttam egy filmet Jeruzsálem ostromáról, amelyben

Guido jeruzsálemi király védte a várost Szaladin
egyiptomi szultán túlerőben lévő seregével szemben.
A várost biztosító fal egy része az ostrom alatt meg­
gyengült, és a védők attól tartottak, hogy beomlik.
Minden erejükkel próbálták megerősíteni a falat,
minden félelmük a fal beomlására koncentrálódott.
Amikor kritikussá vált a helyzet, a várost védő egyik
lovag összevonta csapatait a meggyengült fal előtt, és
a következőket mondta: „Azt kívánom, hogy mielőbb
omoljon be a fal, hogy szemtől szemben állhassunk az
ellenséggel, és végső csapást mérhessünk rá. . . " Végül
nagy áldozatok árán, de épp a beomlott falnál sikerült
megfordítaniuk a csata kimenetelét, és ezután előnyös
 békét kötniük a szultán seregével. A várost feladták
a védők, de teljes fegyverzettel elvonulhattak, és sok
ezren megmenekültek a biztos haláltól.

Gyakran előfordul az életünkben, gyakori példa a vezetői

coachingban is, Hogy menekülünk a félelmeink tárgya
elől, erősítjük a védelmet, építjük a falakat, és betemetjük
magunkat a szorongás látszólagos biztonságába, a lassú
haldoklás fullasztó magányába. A „józan ész” azt mondja,
erősítsd a védelmet, biztosítsd be magad, készülj mindig
a legrosszabbra, és kontrolláld a környezeted. „Protect
yourself all the time.” A bokszban ez igaz, az életben nem.

Beleállás a helyzetbe
Vannak helyzetek, amikor szembe kell fordulni a látszó­
lagos túlerővel is, vannak pillanatok, amikor nem lehet
tovább hátrafelé menekülni, az egyetlen kiút a szembe­
nézés, a görcsös félelem elengedése, a helyzetbe való bele­
állás. Talán a coaching iskolák legtöbbje nem ezt tanítja,
hanem a szelíd ellenállást, a biztonságra törekvést, a profi
énvédelem megszilárdítását, a vezető kiegyensúlyozott
működését biztosító körülmények logikus rendszerének
kiépítését... Én tapasztalatból mégis azt mondom, emeld
fel a fejed, és nézz szembe azzal, ami körülvesz. Ne tak­
tikázz, hanem vállalj felelősséget mindazért, ami létrejött
benned és körülötted, fordulj szembe a félelmeiddel, en-

'* * '* '— 294 *

gedd el a tökéletes biztonság illúzióját, és találkozz azzal,
ami elől menekülsz, ami szembejön veled. Vállald a koc­
kázatot akkor is, ha a „józan ész” és a „jóakaró” barátok
arról akarnak meggyőzni, hogy ennyi kompromisszumot
igazán el kell viselned a pénz és a karrier érdekében. Akkor
is, ha arra figyelmeztetnek, hogy fojtsd el a megérzéseid
belső hangját, engedd el az igazságérzeted zavaró jelzéseit,
ne kockáztass, és erősítsd a falakat...
Nem menekülhetsz el véglegesen önmagad elől, nincs
olyan biztonságos hely a világban, amely végleg el tud­
na rejteni a félelmeid tárgya elől, nem lehetsz örök életű,
csak akkor, ha vállalod a halandóság és sebezhetőség
lehetőségét. Néha az egyetlen esély a fejlődésre és a meg­
újulásra a szembefordulás azzal, ami elemészt, ami elveszi
a levegőt előled; a biztonság elengedése és az ismeretlenbe
való ugrás bevállalása.
Gondold át az életed: hány olyan kapcsolatod van,
amelyben nem vagy szabad, ahol elfogyott a levegő körü­
lötted, ahol nem tudod önmagad adni, ahol esetleg már
lemondtál a másikról, de ezt nem mered bevállalni, ahol
görcsöl a gyomrod, és ahol viselkedned kell, mert félsz, hogy
hibát követsz el, aminek kiszámíthatatlan következményei
lesznek? Vizsgáld meg a kapcsolataidat, és döntsd el, ki sze­
retnél lenni, hogy továbbléphess. Ha nem lépsz, az élet lép
tovább fölötted. Az idő betemeti a lehetőségeidet, és marad
a megszokás unalmas biztonsága, a kényelem kongó üressége.

295 — -
 ÉBREDÉS UTÁN

A jelenlét ereje
Vajon meddig érdemes várni az felébredéssel? De hiszen
nem tőlem függ a megvilágosodás, mondhatnánk, az éb­
redés a kiváltságosok ajándéka...
Gondolj bele, vajon amikor felébredsz reggel, nem
húz-e vissza az ágy, a meleg paplan lágysága? Amikor en­
gedsz a csábításnak, vajon nem válik-e gyakran zaklatottá
és borússá az álmod? Nekem legtöbbször igen, néha mégis
visszaesem a szunyókálásba.
A belső óra mindig pontosan jelez, és megadja a világos
támpontot az ébredéshez, amikor eljön a váltás pillanata,
az indulás ideje. Mégis a szunyókálást választja sok ember,
annak ellenére, hogy igazából sejti, nem a belső hangot
követi. A kisgyerek pont annyit enne, amennyire szüksége
van, a szülők aggodalma mégis elnyomja tiszta érzékelését,
és kényszerpályára állítja, rutinokba ágyazza már a fejlődés

296 ------
korai szakaszában. Aztán felnőttként már tudjuk a meg­
tanult leckét, mikor és mennyit kell enni. Nem érezzük,
hanem tudjuk, mert megtanították nekünk. Amikor olyat
teszünk, ami nem rólunk szól, ami nem a fejlődésünket
támogatja, akkor utána rossz érzések maradnak bennünk.
Olyan ez, mint a rossz minőségű bor: utána nyomasztó
érzés és fejfájás marad vissza.

Erősödő és végül halkuló jelzések

A mesterséges kényelem visszahúzó ereje, a kémiailag ki­
dolgozott vegyi hatás könnyen megtéveszt minket. Kevesen
tanulják meg a testi jelzések finom hangjait követni, mert
erősebb a megszokás, a tradíció, a rutin és a félelem az
újtól, a szokatlantól. Mégis érdemes a belső óra szerint éb­
redni, a belső vezetés alapján fejlődni, vállalva a pillanatnyi
kényelmetlenséget és a külső, visszahúzó pillantások rosz-
szalló tüzét. Ez az út nehezebb, de rólunk szól és a miénk.
Bizonyára mindannyian átéltük már azt az érzést, ami­
kor megszólalt a belső vészvillogó: nem kellene vele szóba
állnom, nem kellene engedni a csábításnak, jónak tűnik,
de valami azt súgja... Olyan ez, mint amikor egy lágy
szellő megérinti az arcunkat. Nem marad utána más, csak
egy halványuló sejtés, és talán néhány pillanat múlva úgy
tűnik, mintha csak álom lett volna. így van ez a jelekkel
is, amik először finomak, aztán egyre erőteljesebbek, végül

297
elhalkulnak és átalakulnak. A finom jelzések egy idő után
dörömböléssé, később éles ütéssé, betegséggé alakulhatnak át.

Egy vállalatvezetővel történt a következő eset, aki

több mint kétéves coachingfolyamatban dolgozott ve­
lem. A téma rendszeresen ismétlődő szekvenciákban,
visszatérő módon a tulajdonosokkal folytatott háború
volt. Tűzszünetek és nyertes csaták váltogatták egymást,
de valódi megegyezést, elkötelezett bizalmi megbékélést
nem sikerült létrehozni közöttük. Az elfáradás és a fe­
szítés lélektani állapotai váltogatták egymást, ami egy
alapvető bizalmi deficiten alapult: a tulajdonosok valójá­
ban képtelenek voltak kiengedni a vezetést a kezükből.
A bizalmi hiány mögött egy dilemma is meghúzódott:
a tulajdonosok nem tudtak teljesen elszakadni a válla­
lattól, nem tudtak új életet kezdeni a vállalatirányítás
nélkül, amit viszont folytatni sem lettek volna képe­
sek a kifáradás, vagy még inkább kiégés miatt. Végül
a kölcsönössé vált bizalmatlanság egy vállalati, belső
konfliktushelyzet miatt vált tarthatatlanná, ahol a tulaj­
donosok másképpen szerették volna megoldani a hely­
zetet, mint a vezérigazgató, és a felhatalmazás hiánya
miatt a vezető lemondott. Coaching megbeszélésünkön
a következőket mondtam neki: „Tulajdonképpen hálás
lehetsz, hogy ez a belső konfliktushelyzet ilyen kritikus
módon eszkalálódott, és végül olyan kész helyzet elé

298
 állított, ahol alapvető döntést kellett hoznod. A bizalmi
válság most olyan erővel rajzolódott ki, ami tényleg tart­
hatatlanná teszi a vezetői szerepedet.... Szerintem egy
olyan folyamat végéhez értünk, ami egyértelművé tette,
hogy valódi felhatalmazás hiányában nem tudod tovább
hitelesen vállalni a vállalatvezetést." Ebben tökéletesen
egyetértettünk.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a lezáró megbe­
széléseken mindezt a vezető kimondta, és az elválás
nem egy alibihelyzetre lett rákenve. Sikerült a valódi
háttérről, a bizalmi válságról ;s beszélni. Valószínűleg
a vezető tudatos helyzetkezelése és az együttműködés
hiányosságainak megértése miatt az elválás végül embe­
rileg és üzletileg is korrekt módon történt meg. A vezető
a kialakult problémahelyzetben mindvégig tisztán tudta
képviselni a szakmai és emberi szempontokat.

Mitől hiteles egy elválás és korrekt egy kilépés?

Több olyan szakításnak voltam tanúja, illetve segítettem
vezetőknek a valódi pillanatot, a jó ritmust megragadni,
amikor tényleg elérkezett a váltás ideje. A ritmus megta­
lálása nagyon nehéz, és csak keveseknek sikerül korrekt és
hiteles módon megoldani egy egzisztenciális, mély szak­
mai és emberi krízishelyzetet. Akinek viszont ez sikerül,
azoknak az élet egy kicsi pihenő után tálcán kínálja fel

299 — M
a továbblépés lehetőségét. Azok, akik anyagi, félelmi (arc­
vesztés, külső elvárásoknak megfelelés) vagy taktikai szem­
pontok miatt tovább várnak a kelleténél, tapasztalataim
szerint megégetik magukat, és sokkal nehezebben képesek
úgy továbblépni, hogy szakmailag és emberileg magasabb
szintre tudjanak jutni. A hitelesség legfontosabb jele, hogy
nincs arany ejtőernyő, nincs titokban kiépített menekülési
út, új munkahely, nincs taktikázás és manőverezés, hanem
őszinte beleállás a helyzetbe, az érzések tiszta felvállalása és
kifejezése. Olyan ez, mint behunyt szemmel ugrani a mély­
be, azzal a tiszta bizalommal, hogy mindaz, ami történik,
a belső meggyőződésem alapján igaz és helyes. Ebben a tör­
ténetben az egyetlen iránytű a belső érzés, amelyre minden
körülmények között számíthatunk. Ha az időzítés jó, ak­
kor a döntésünket kísérő belső érzés pozitív és harmonikus,
még akkor is, ha a szív összerezdül az ugrás pillanatában.
Nincs jó és nincs rossz döntés, de van elfásulás és van
beleragadás egy rossz helyzetbe. Talán egy rossz kapcsolat
is lehet egy darabig pozitív része a fejlődésünknek, ahogyan
egy problémás, kihívásokkal teli munkahely is szolgálhat­
ja az előrelépésünket. Megtalálni a jó ritmust, szembe­
nézni a kialakult helyzettel, keresni szakadatlanul a saját
felelősségünket, mindent megtenni a problémás helyzetek,
kapcsolatok megújításáért, és mindezek után, ha ez nem
sikerül, akkor megfelelő módon, szelíden, de határozottan
továbblépni - ez a fejlődés tiszta útja.

"A* ~ 3 0 0
 MINDEN, AMI MEGTÖRTÉNIK
VELEM, ÜZENETET HORDOZ

A veszteség mint lehetőség

Amikor egy esemény kibontakozik, és szinte a semmiből
megtörténik velünk valami váratlannak tűnő dolog, sok­
szor meglepődünk és rácsodálkozunk. Miért történt mind­
ez velem? Miért pont velem és miért pont most, hiszen
olyan jól elvoltam a biztonságos kis világomban?
Nem értjük a történéseket, bosszankodunk, szeretnénk
elkerülni vagy meg nem történtté tenni, ha rossz dolgokról
van szó. Érdekes módon a pozitív eseményeket egy kicsit
megérdemeltnek és természetesnek tartjuk. Ügy vagyunk
vele, hogy „igen, ezt megérdemeltem”, míg a rossz dolgok­
kal kapcsolatban úgy vélekedünk: „ez igazságtalan velem
szemben”. Egy negatív esemény felbosszant, elkedvetlenít
minket, és ilyenkor a pillanatnyi düh vagy éppen szomo­
rúság nyomasztó súlya alá kerülünk. Néha sok időnek kell
eltelnie ahhoz, hogy megértsük, ami akkor fájt, az később

— — 301
a hasznunkra vált, megérdemeltük, és tulajdonképpen
előrevitt minket, szükségszerű volt. Lehet ez egy vereség,
egy csalódás vagy éppen egy látszólag meg nem érdemelt
pofon. Hirtelen kizökkent és elkedvetlenít minket a vá­
ratlan esemény, esetleg egy negatív spirálba kerülünk, ta­
lán több cselekmény láncolata indul el az életünkben. Én
mégis makacsul hiszem azt, hogy minden veszteség újabb
lehetőségeket és ajtókat tár fel.

Véletlen vagy szükségszerű, tőlünk független

vagy hozzánk tartozik?
Szervezetfejlesztőként az a hitvallásom, hogy a vezetőnek
mindennel szembe kell néznie és mindenért felelősséget
kell vállalnia, mert mindenhez köze van, ami vele és
körülötte történik. M inden esemény valamiképpen az
előzményekből fakad, hozzátartozik a korábban megtett
úthoz, és szerves része mindannak, amit létrehoztunk eddi­
gi életünkben. Nincsenek idegen bolygóról érkező váratlan
támadások, csak organikusan létrejövő és egymásra épülő
események. Talán nem oksági sorrendben keletkeznek az
ugrások, de mindenképpen következetesen. Egy nagyobb
rendszer részeként mindennek szerepe és értelme van, még
akkor is, ha pillanatnyilag nehéz elfogadni és megérteni
a jelentőségét.
 Minden komolyabb változást az életemben megelőzött
valamilyen krízis, ami nehéz volt, esetleg hosszan el­
nyúló, de ha elfogadtam és szembenéztem vele, akkor
előbbre jutottam általa. Sokáig voltam gyerekkorom­
ban súlyos asztmás, ami miatt sok mindenről le kellett
mondanom, nem lehettem profi sportoló, és komoly
sorscsapásként éltem meg a betegségemet. Korábban
meggyőződésem volt, hogy ha abbahagyom az aktív
sportot, edzőként folytatom az életem. Ma már tudom,
hogy mi volt az én részem a betegség kialakulásá­
ban és fenntartásában, és ez a tudás segített abban
is, hogy le tudjam győzni. Segített benne a terápia,
a küzdősport és a mélyebb szembenézés az életemmel,
amiből később komoly döntéseket tudtam hozni. Ma
már látom az értelmét, és „hálás" vagyok a gyerekkori
betegségemnek, mert tudom, hogy milyen erőforrássá
vált számomra a gyógyulás felé fordulás lehetősége.

Mi következik ebből?
• Állj készen, hogy elfogadd: bármi megtörténhet veled, és
annak komoly üzenete van számodra, hozzád tartozik.
• Emeld fel a fejed, szakadj el a szubjektív, olykor önző
nézőpontodtól, és próbáld magad egy nagyobb rendszer
részeseként látni.

303
* Add fel azt az elavult gondolatot, hogy csak az a jó, ami
neked éppen pillanatnyilag előnyösnek vagy élvezetesnek
látszik.

Fogadj el mindent, nézz szembe vele és tanulj belőle. Állj

készen szíved mélyén a változásra, a nyereségre és a veszte­
ségre is, hogy elszakadva a kicsinyes biztonságodtól, szabad
maradhass az élet számára.

Pilinszky János
ELÉG

[...]
És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenűl kitárul.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég amint

megkeveri a kávét, vagy ahogy
„visszavonul a bemutatkozásból",
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.

304 ~***
 BEHUNYT SZEMMEL UGRÁS
A MÉLYBE

Azokra a barátaimra gondolva, akik ugrás helyett

zuhantak

Meghasonlott helyzetben

Egy felső vezetőknek tartott fejlesztő tréningen az

egyik vezető elmondta, hogy mennyire rossz irányt
vett az általa korábban nagyra becsült cég, és emiatt
mennyire abszurd, súlytalan és ellentmondásos lett
a cégben a szerepe. Minden pillanatot, még a szüne­
tet is megragadta, hogy azt bizonygassa, milyen bizarr
és értelmetlen helyzetek alakulnak ki körülötte, meny­
nyire lezüllött a szervezeti kultúra, és hogy egy ilyen
méltatlan helyzetben szinte már lehetetlen felelősen
viselkedni. Ezzel az erős önigazolási áradattal szem­
ben nyilvánvalóan senki nem vállalta fel azt a szerepet,
hogy szembenézésre vagy esetleg kilépésre biztassa

305
a vezetőt. Kiemelt fizetés, megbecsült pozíció és egy
család fenntartása volt a mérleg másik serpenyőjé­
ben. így kívülről nézve talán abszurdnak tűnik a hely­
zet, viszont ott és akkor az értelmetlenséggel való
szembefordulás, vagy végső esetben a kilépés (vagyis
a behunyt szemmel a mélybe ugrás) lehetőségét senki
sem merte nyíltan javasolni. Ki venné a bátorságot,
hogy egy családot a bizonytalanságba taszítson a taná­
csával, vagy a javaslatával veszélyeztessen egy biztos
vezetői karriert, ami esetleg derékba törhet.
Pedig a veszély nem itt kezdődik, mert a sérülés
már mélyen beette magát a helyzetbe, a kockázat már
régen átfordult meghasonlásba, az egyértelműség
pedig a látszat fenntartásába és mentegetőzésbe.
Mindenki számára egyértelmű volt mélyen belül, hogy
mindez nincs így rendben, valami nem stimmel a hely­
zetben. A vezető, aki folyamatosan másokat hibáztat,
valamit elveszített belül valódi önmagából. A helyzet
értelmetlenségének a kiemelése és a körülmények
folyamatos becsmérlése valami belső ellentmondás­
ra, abszurditásra utalt, de senki sem merte hangosan
kimondani az érzéseit, mert túl „durva" szembesítés
lett volna. Kinek van mersze egy több sebből vérző
embert szembesíteni a saját felelősségével?

306
A megállás és szembenézés felelőssége
Miért abszurd, sőt reménytelen azt mondani egy naiv uta­
zónak, hogy a hajó nem azért fordult az oldalára, mert így
szebb kilátás nyílik a tengerre, hanem azért, mert süllyed?
Azért, mert ő minderről nem akar tudomást venni, és ma­
kacsul azt bizonygatja magának, hogy minden rendben van
vele, csak a világ zökkent ki kicsit a normális kerékvágás­
ból. Van, aki semmilyen felelősséget nem képes vállalni
a körülötte kialakult helyzetért, és csak mondogatja magá­
nak a saját igazát, egészen a végsőkig, vagy még azon is túl.
Van, aki nem zökkenthető ki a saját zárt világából, csak
akkor, ha kialszik minden fény körülötte, és végül benne
is. A változás mindig belátásból fakad, senkit sem lehet
meggyőzni önmaga ellenére a saját helyzete fonákságáról.
Miért fontos a kiszolgáltatottság vállalása és a behunyt
szemmel ugrás a mélybe? Miért fontos a biztonságos, de
fojtogató kapcsolatokat átvilágítani és felváltani a szabad­
ság bizonytalanságával? Miért fontos, hogy a teljesítmény­
kényszer alatt vergődő vezető kiengedje a kezéből az irá­
nyítást? Miért fontos, hogy az irányító átélje az irányított,
esetleg kiszolgáltatott szerepkört is? Hogyan lehet mindez
gyógyító?
Az irányítás, a fókuszált vezetés egyfajta különleges
és kiemelt működésmódot igényel: fokozott figyelem,
a felmerülő problémák folyamatos monitorozása és elemzé­
se, gyors döntések meghozatala, fókuszált jelenlét, energia-

307 —
szabályozás, külső és belső folyamatos motiválás... Mindez
azonban csak egyfajta kiemelt működés, mondhatnám na­
gyon hatékony, de mégis egyoldalú működés. Gondoljuk
el, hogy milyen nevetséges és fárasztó lenne, ha a családi
ebéd alatt vagy egy erdei séta során a családfő fenntartaná
és gyakorolná a hatékony vezetői szerepét, és állandóan
elemezné a helyzetet. Ő kimerülne, a család pedig bele­
pusztulna. Vannak időszakok, amikor nem irányításra,
hanem alárendelődésre, puszta együttműködésre vagy ép­
pen befogadó, passzív jelenlétre van szükség. Ha ez nem
történik meg, felborul az egyensúly. Hogyan szerezhető
vissza a harmónia, hogyan állítható egyensúlyba a kibillent
működés?
Nos, a motor túlpörög, ha beragad a gázpedál, és egy
idő után szétég. Amikor valaki beleragad a vezetői szerep­
be, az állandó irányításba, már nem veszi észre azt sem,
hogy végtelen űr van körülötte, és egyedül maradt. Fizi­
kailag talán sokan körülveszik, de valódi visszajelzést már
senki nem mer neki adni. Sokszor csak a műtőasztalon áll
be a valódi csönd, a végtelen nyugalom és a valóság metsző
élessége. Lehet, hogy akkor már késő.
Tudatosan keresed az életedben azokat a helyzeteket,
amikor te vagy alárendelt szerepben? Képes vagy elcsen­
desülni, lelassítani, befelé fordulni, kiesni a begyakorolt
megmondó szerepkörből? Keresed tudatosan, naponta és
hetente a saját El Caminódat? Megengeded magadnak,

308
hogy a megoldó üzemmódból átállj az együttműködő,
elfogadó, sodródó, bizonytalanságot vállaló működésbe?
Adsz magadnak elég csendet és időt, hogy kibontakozzon
az inspirativ, transzcendens, belső vezetői éned? Kérsz visz-
szajelzést a működésedről a hozzád közel álló emberektől?
Megteremted magad körül azt a nyitott és biztonságos lég­
kört, ahol mindez őszintén megtörténhet? Ha úgy érzed,
hogy fojtogat a környezeted, tudsz kockázatot vállalni és
„ugrani a mélybe”, hallgatni a megérzéseidre? Mindennap
megteszed ezt?

309
AZ EGYSÉG EREJE
 BEVEZETÉS

Meggyőződésem, hogy az egységélmény felülmúlja és egy­

ben előkészíti a kimagasló egyéni pillanatokat. Hiszem,
hogy azokért a pillanatokért érdemes küzdeni, amikor egy
csoport, egy közösség, egy team létrehozza azt a felemelő
egységérzést, amelyben a tér- és az időélmény átalakul, az
ember megváltozott tudatállapotba kerül, és alapvetően
meghaladja önmagát, többé válik. Ezekért a pillanato­
kért érdemes élni - a családban, a munkahelyen, a ba­
ráti körben, a sportklubban. Langyosan, rutinszerűen
nincs értelme, mert kiégéshez vezet. Ezt élem át a vezetői
coachingokban fejlesztőként, a harcművészeti klubban
a csapatommal, vagy a női vízilabda-válogatottal folytatott
munkámban. A teljes elköteleződés, a kitartás, a küzdés,
a személyesség vállalása olyan felemelő élmény, ami min­
denkit előrevisz és megerősít. Ezek azok a helyzetek, ahol

313
együtt képesek vagyunk új utakat találni, megújulni és egy
kicsit mindig magasabbra jutni.
Úgy érzem, a mai világ nagyon kedvez ennek a ke­
resésnek, mert soha nem vágyott még ennyire az ember
a felemelkedésre és a megújulásra.

----------3 1 4
 FLAME - INDIA EZER ARCA

2010-ben meghívott előadó voltam 10 napig egy indiai

magánegyetemen.
India erejének szimbóluma az elefánt, amely ma még
aktuálisabban jelzi az ország hihetetlenül gyors gazdasá­
gi fejlődését. Manmohan Szingh miniszterelnök szerint
a GDP bővülésének üteme két éven belül elérheti a 9 szá­
zalékot, amit a recesszióból ocsúdó világ országainak több­
sége igencsak irigyelhet. Ennek a rendkívüli növekedésnek
az egyik legszemléletesebb példája a Mumbai közelében hat
éve alapított magánegyetem, a FLAME, azaz a Foundation
fór Liberal and Management Education. Jelenleg mint­
egy 400 bentlakó diákkal működik, de a tervek szerint két
év múlva a hallgatók száma már meghaladja az ezret is.

Szélsőségek országa
India a világ legellentmondásosabb és egyben a leggyor­
sabban fejlődő országa. Egyedüli ellenfele a gazdasági

315
fejlődésben csak Kína lehet. A legindirektebb és legdirek-
tebb szélhámosságtól a legőszintébb önfeláldozásig és loja­
litásig minden jelen van ebben az országban. Utazás vissza
egy távoli, csak könyvekből ismert időbe, ahol „szolgák”
serege lesi a kívánságaid, közben mégis idegen vagy...
Miután megtaláltam a Mumbaitól 180 km-re elrejtett
magánegyetemet, egy biztonsági akadályokkal és őrökkel
védett magánúton át feljutottam egy hegyre, ahonnan
először egy fantasztikus golfpálya tárult elém, amelyhez
fogható nagyságút és eleganciájút korábban még sosem
láttam. Ez az egyetemhez tartozik, akárcsak a lovarda
a lovaspóló gyakorlásához, a tökéletes füvű sportpálya,
a teniszpályák, a vendégszoba luxusa a személyzettel - és
mellette a részletek kidolgozatlan egyszerűsége és sokszor
nyomasztó ellentmondásossága: a folyamatosan dolgozó
és nyomorban élő, de sorsukkal elégedett munkások, a te­
rületen élő kóbor állatok (nem éheznek), a diákotthonhoz
tartozó mosdók elhanyagoltsága...
A magánegyetemet két pénzügyi befektető, Nemis Sah
és Parag Sah alapította. Egyikük a dzsainista vallás híve, így
néhány vallási alapelvet az intézményben be kell tartani:
nem szabad alkoholt inni, húst enni és dohányozni.
Ez India, ahol a vendég még ma is szent, mert Brah­
man követe, ezért úgy kell fogadni, mint egy királyt, nyíl­
tan nem lehet ellentmondani neki, sem utálni, de egymás
között, a háta mögött mindent meg lehet beszélni róla...

316
Life role, life space and identity
A 6 napos kurzus címe, amelyre meghívást kaptam,
a következő volt: Eletszerepek, élettér és identitás.
Az egész kurzus mozgatója és kitalálója Indira Parikh
professzorasszony, aki akkora név és hatalom Indiában,
hogy a kurzus után például helikopter jött érte, mert egy
fontos megbeszélésre vitték délután Delhibe és este vissza,
a kurzusra külön a legjobb szakácsot küldték le a kedvéért, a
házában 6 fős személyzet teljesít 24 órás szolgálatot - sofőr,
biztonsági ember, szakács, kertész és takarítók.
2008-ig ő volt az Indián Institute of Management
Ahmedabad (IIMA), India legjobb üzleti iskolájának,
az „indiai Harvardnak” a dékánja, és a befektetők ké­
résére vállalta el, hogy létrehozza az új üzleti iskolát
a Mumbaiban élő elit családok fiataljai számára. A tandíj
viszonylag magas (évi 15 ezer dollár), de a diákok 25 szá­
zaléka tehetséges szegény gyermekek közül kerül ki, ők
ösztöndíjat kapnak.
Indira a tapasztalati tanulás elkötelezett híve, ezért
a rendes tanulmányi időben minden évben egyszer egy­
hetes elvonulást szervez a diákoknak. Ez a kredit értékű
kurzus arról szól, hogy ki hol tart az életében, milyen di­
lemmák foglalkoztatják, milyen családi történetek vagy
álmok szövik át az életüket és határozzák meg a karrierút-
jukat. A legfontosabb szempont: ki vagyok én életemnek
ebben a periódusában. Indira hosszú évek tapasztalatából

317
tudja, hogy egy ilyen elvonulás akár életfordító is lehet.
Úgy látja, ezek az elvonulások jelentó'sen hozzájárultak az
ahmedabadi egyetem sikeréhez és hírnevéhez is.
7 tanárt hívott meg szerte Indiából (Kalkutta, Delhi,
Bangalore, Mumbai, Chennai) a kurzusok vezetésére, en­
gem szinte ismeretlenül, egy brazil ismerősöm ajánlására
kért fel, hogy dolgozzak együtt vele és a stábjával. M in­
denki repülővel érkezett előző este, ahogyan én is, szinte
semmit sem tudva a részletekről.
Vasárnap reggel indult el az egyetemről 112 diák bu­
szokkal és a 8 tanár 4 autóval a kurzus színhelyére, egy,
az egyetemtől 200 km-re lévő asramba. Első komolyabb
találkozásom a taxiban folytatott beszélgetés volt egyik
kurzusvezető kollégámmal. Az illetőről kiderült, hogy dol­
gozott már az Államokban és Európában is több helyen
(Franciaország, Anglia) mint szervezetfejlesztő tanácsadó
és mint menedzsmentfejlesztő tréner, valamint több egye­
temen is vezetett szervezeti magatartás-tudományi kurzust
meghívott előadóként. Évek óta együtt dolgozik Indirával,
ahogyan a többiek is. Tájékozottságát jól jellemzi, hogy
a kocsiban megkérdezte, hogy mi a véleményem az ellen­
zék vezetőjéről, Orbán Viktorról. Amikor arra utaltam,
hogy szerintem nagyon tehetséges ember, de nincs igazi,
belső kritikus kör körülötte, udvariasan csak annyit mon­
dott: „Én is így gondolom, de nem mondtam volna, ha te
nem így látod..

318
 Megérkeztünk az egyetem egyik dzsainista befek­
tetőjének magántulajdonában lévő asramba —ez egy magas
hegy tetejére épült meditációs központ gyönyörű pano­
rámával, ahol 200 fő kényelmesen elfért. A vendégszoba
itt is pazar volt, ahogyan maga a hely is. Megérkezéskor
figyelmeztettek, hogy ez a hely a kobrák birodalma, mert
az 1 km-rel arrébb fekvő dombokon élnek a védett ki­
rálykobrák, egyébként sok a leopárd és a majom, senki ne
távolodjon el az asram védett övezetétől, és lehetőleg
ne járkáljon a fűben, csak az aszfaltozott utakon.
Az első nap az asram központi nagytermében gyűlt
össze a csoport, és Indira tartott egy csoportos vezetett
meditációt, amelybe váratlanul nekem is be kellett kap­
csolódnom mint tanárnak. Itt mindenki anyanyelvi szin­
ten beszéli az angolt, nagyjából egy automata géppus­
ka sebességével (míg én 2 szót kiejtek, ők elmondanak
2 mondatot), és olyan indiai kiejtéssel, aminek a megértése
pár napig minden koncentrációmat elvitte. Amikor az első
napon, egy visszhangos nagyteremben, csukott szemmel, az
Indira által vezetett meditáció közben egyszer csak meghal­
lottam a nevem: „Gyuri please go o n ...”, fogalmam sem
volt, mit kell mondanom, így hát elkezdtem elmélkedni:
„about the inner voice of the inner warrior”. Azt hiszem,
bejött, mert utána mindenki a belső hangról kezdett el
gondolkodni, és mint kiderült, a 6 napos utazás egyik alap­
pillére lett megtalálni a belső hangunkat.

319
A siker kulcsa az önismeret
Tudtam, és készültem is arra, hogy kulturális sokkot fogok
okozni a csoportomnak, és én magam is kulturális sokkon
esem majd át, amikor Indiában egy előkelő magánegyetem
diákjainak vezetek csoportot, és ugyanakkor részt veszek
majd egy összeszokott indiai tanári team intenzív belső
munkájában. Valóban így is lett... Nem úgy, ahogyan
gondoltam, de bejött...
A tanári csoport az első nap megalkotta a csoportmun­
ka kereteit és napirendjét: 9-től délután 6-ig másfél órás
etapokban csoportmunka, közte a félórás szünetekben
tanári megbeszélések a csoportokról, este 7-től 8-ig taná­
ri megbeszélés, majd vacsora után este 9-től 11-ig nagy­
csoportos meeting. Ezután 8 kiscsoportot hoztunk létre
a diákokból véletlenszerűen, így minden tanárra jutott 14
diák, akivel elvonult a saját termébe dolgozni szabadon.
Elmondhatom, hogy a diákokkal az első pillanattól fogva
sikerült kialakítanom egy olyan meghitt és őszinte légkört,
ami teljesen meglepett, és miután tisztáztuk a kereteket,
nagyon mély személyes munka kezdődött el. Olyan kér­
déseken dolgoztunk, amelyek aktuálisan feszítették őket
a családjukkal, szülői kapcsolataikkal, párkapcsolatukkal,
tanulmányaikkal, anyagi helyzetükkel összefüggésben.
Az első nap estéjén az egyik diákom, egy nagyon szim­
patikus fiú a csoport után odajött hozzám, és lelkesen azt
kérte: „Sir, azt szeretnénk, arra vágyunk, hogy ne csak

320
olyan válaszokat kapjunk a kérdéseinkre, amelyek pillanat­
nyilag előrébb visznek minket, hanem hogy forduljon át
az életünk, és alapvető változást tudjunk létrehozni benne.
A korábbi elvonulásokon sokszor csak pillanatnyi megol­
dásokat kaptunk, most azt kérem, hogy sorsfordító legyen
számunkra ez a hét.” Döbbenetes élmény volt ez a kérés
számomra... így kezdődött a kurzus, és mondhatom, hogy
olyan utazáson vettem részt, amely bár elfárasztott, engem
is megújított és feltöltött.

Gyógyító csoport
Csak egy példát említek: a harmadik napon egy előkelő
mumbai orvoscsalád fia olyan megrendítő őszinteséggel tu­
dott beszélni élete egyik fájdalmáról (megszakadt az érzel­
mi kapcsolat közte és az öccse között a távolság miatt), ami
felkavaró volt. Utána egy szerepjátékban kifejezte, mit érez
az öccse iránt, és a jelenlévőknek az volt az érzése, mind­
annyiunk nevében fejezi ki elveszített családtagjaink felé
befagyott érzéseinket. A csoportban részt vett a barátnője
is, egy különlegesen szép és érzékeny lány.
Szünet után, amikor együtt visszajöttek, a barátnője
odajött hozzám, és megkérdezte tőlem, hogy elmondhat-e
életéből egy nagyon nehéz történetet a csoport előtt. Rend­
ben, mondtam neki, ha úgy érzed, hogy szeretnéd meg­
osztani, tedd meg. Remegő hangon kezdett el beszélni, és
kérte a csoport támogatását, mert egy nagyon nehéz dolgot

321
szeretne megosztani, de csak akkor, ha a csoport megen­
gedi neki, hogy élete egyik legfájdalmasabb problémáját
behozza. A csoport megadta a támogatást és a bizalmat,
majd a lány elmesélte azt, amit eddig csak az édesanyjának
mert elmondani. Hatéves volt, amikor az egyik rokonuk
megerőszakolta. Elmesélte, hogy utána éjszakákon át a sa­
ját sikoltására ébredt fel, és rettenetesen félt minden fizikai
érintéstől... Majd elmondta, hogy 16 éves volt, amikor
újra megerőszakolták iskolából hazafelé jövet az utcán egy
kapualjban. Elmondta, mennyire bűnösnek érzi magát, és
felidézte, hogy amikor ezt megpróbálta elmesélni néhány
barátnőjének, hogyan fordultak el tőle, mint egy leprás-
tól, kivéve egyetlen lányt, aki kitartott mellette, és a szü­
leit, akik szeretik, és nagyon jó kapcsolatban vannak vele.
Mindezt úgy mesélte el, zokogástól elcsukló hangon, hogy
a barátja mindeközben ott ült mellette, és szorította a ke­
zét. .. Mindezek után a csoportban a lányok, majd utána
a fiúk olyan megrendítő tabukat tártak fel az életükből,
ami szinte elmondhatatlan... Azt hiszem, egy gyógyító
angyal szállt le közénk, és érintett meg mindannyiunkat.
India, India, India...
Ez volt az egyik szintje a tapasztalataimnak, ez a feled­
hetetlen, gyógyító spirituális utazás, amelyre olyan rég­
óta vágytam és készültem már. Tudtam és éreztem, hogy
India, ha megnyitja a szívét, magával ragad és átformál.
Most is érzem az erőt és a csoport szeretetét, ahogyan eze-

322
két írom. Ezek a fiatalok elfogadtak engem, az idegent,
megbíztak bennem, együttműködtek velem, és az első
pillanattól kezdve megérezték azt, hogy tiszta és világos
kommunikációs keretek között gyógyító légkört tudunk
teremteni. Nem volt ellenállás, értelmetlen okoskodás,
és még a legkeményebb fiúk is azonnal átadták magukat
a flownak, amikor érezték és látták, hogy olyan lehetőség
előtt állunk, ami talán megismételhetetlen. Mindannyian
elég bátrak voltak ahhoz, hogy lemenjenek az érzelmeik
mélyére, megosszák a félelmeiket, a dilemmáikat, a kétsé­
geiket és a reményeiket. Fantasztikus volt, de nem pusz­
tán csak ez az élmény, hanem a tisztánlátás, amikor arról
beszéltünk, hogy mi történik velünk. A második sokkot
az okozta, hogy milyen világosan látták, hogy mit miért
teszek vagy hozok, hozunk létre (keretek, kérdések, vissza­
jelzések). Itt nem passzív és értetlen résztvevőkkel, hanem
nagyon tudatos és ugyanakkor nagyon nyitott emberekkel
találkoztam, akik hálásak voltak azért, hogy partnerként
kezelik őket, tudják, mi miért történik, és meddig mehe­
tünk el.

Belső feszültségek és ellentmondások

Mindezzel egy időben zajlott folyamatosan a tanári mun­
ka, ahol viszont óriási feszültség alakult ki köztem és két
másik tanár között. Sajnos a csoportvezetők többsége nem
nyílt és egyértelmű keretekkel dolgozott, hanem egyfajta

323
analitikusan orientált pszichológiai csoportban, Tavistock-
módszerrel, folyamatosan értelmezve a diákok megnyilvá­
nulásait. Közöttük nem jött létre partneri viszony, nem
voltak egyértelműek a játékszabályok, és emiatt nagyon
eró's ellenállást váltottak ki a diákokból. Néhány csoport­
ban igazi dráma zajlott. Volt olyan csoport, ahol a diákok
elkezdtek sztrájkolni, és egyáltalán nem szólaltak meg, amit
néhány csoportvezető' úgy értelmezett, hogy néhány diák
harcosnak érzi magát, és ellenáll az érzelmi munkának,
vagy a félelmei miatt bezárul. A diákok a történteket egy­
más között természetesen megbeszélték, és sokan szívesen
átjöttek volna az én csoportomba. Ez nagyon eró's belsó'
feszültséget és indulatot váltott ki két tanárból, és elindított
egy rejtett hatalmi játszmát és versengést a tanári csoport­
ban: ki az, aki Indira előtt megmutathatja, hogy milyen
„rátermett és okos”. Az egyik tanár, egy tapasztalt és tekin­
télyes tanácsadó, a csoport informatív vezetője a munka­
csoport második estéjén elkezdte indirekt módon kritizálni
a munkamódszereimet. Utalásokat tett rám, majd kijelen­
tette és felerősítette, hogy a tanári csoport nem egységes
sem koncepciójában, sem működésében, másrészt elkezdte
feszegetni, hogy szerinte van, aki a strukturált működéssel
agyonnyomja és kontrollálja a diákokat, valamint korlátoz­
za a szabadságukat.

324
 Persze mindenki számára világos volt, hogy csakis én
lehetek a bűnös, az újonnan jött idegen, a betolakodó, In­
dira távoli ismerőse, akiről szinte semmit sem lehet tudni.
Az „újonc” csak úgy becsöppen egy kiváltságos munkafo­
lyamatba, és ráadásul úgy tűnik, hogy a diákok rajonganak
érte. Nem volt könnyű ezeket hallgatnom, miközben a fel­
háborodás és az udvariasság küzdött egymással bennem.
A nehézséget fokozta, hogy nem voltam sem megnevezve,
sem nyíltan megtámadva, csak rejtve, indirekt módon.
A harmadik napon annyira fokozódott bennem a nyomás,
hogy nagy levegőt vettem, és nyíltan elmondtam a vélemé­
nyem az egész tanári csoportnak a manipulativ háttérjátsz­
máról, a rejtett rivalizációról, a kicsinyes versengésről és
hatalomféltésről. Hozzáteszem, mindez nem volt egyszerű
a világ végén egy asramban, egy régóta együttműködő
teamben, idegenként, mindezt angol anyanyelvi közeg­
ben.. . Kirobbant a feszültség, nyílttá váltak a vélemények,
én pedig azt gondoltam, hogy itt a vége, csomagolok, és
megyek haza.
Nem így történt. Miután személyesen visszajeleztem
az informatív vezetőnek, elmondtam magának Indirának
is, hogy mit hozott létre mint csoportvezető, és ebben sze­
rintem mi az ő felelőssége - és ő mindezt elfogadta —, egy
nap múlva a csoport megnyugodott, és befogadott mint

325 — -■*'
új, teljes jogú professzionális teamtagot. Ebben nagy sze­
repe volt Indirának, aki egyértelműen átvette a vezetést,
és elindított a tanári karral egy saját élményű önreflektív
feldolgozást, ahol már nem a diákokra fókuszáltunk, ha­
nem a saját működésünkre, és mindenki megoszthatta, hol
tart a saját életében, miért van itt, mit szeretne tanulni.
Két szinten zajlott a munka. A diákok között kiala­
kult egyfajta „megbecsültségem”, és többen megkerestek
a személyes problémáikkal más csoportokból is. Sokan
elmesélték, mennyire irigylik a társaikat, hogy velem dol­
gozhatnak, és gratuláltak nekem mint idegennek, hogy
milyen ó'szinte légkört hoztam létre. A másik oldalon pe­
dig a tanárok között, ha csitulva is, de folyamatosan fenn­
maradt egyfajta rejtett játszma: vajon ki okosabb, ki látja
jobban, mit jelentenek a diákok reakciói, ki tud pontosabb
analitikus leírást adni a kialakult helyzetről.
Ahogyan mondtam, India a világ legellentmondáso­
sabb országa, ahol a vendég szent, nyíltan nem lehet meg­
bántani, de ha túl sikeres, és veszélyezteti a játékunkat,
jobb, ha lapátra tesszük.
Miután visszatértünk a FLAME-be, Indira összehozott
nekem egy találkozót az elnökkel, aki egyben az egyetem
egyik legbefolyásosabb pénzügyi befektetője, egy milliárdos
indiai üzletember. Az elnök a legnagyobb meglepetésemre

--------------- 326
nagyon tájékozott volt, szinte pontosan tudta, mik történ­
tek az elvonuláson.
Az utolsó este Indira házában vacsoráztam, ahol a sza­
kács felvonultatta Mahárástra specialitásait. Másnap visz-
szavittek Mumbaiba, és Indira az utolsó éjszakára egy 7
csillagos hotelban foglalt nekem szobát. Furcsa volt be­
lecsöppenni egy éjszakára a fényűzés és luxus világába
azután, hogy az út a 7 csillag felé egy 30 kilométeres nyo­
mortelepen át vezetett...

327
 A KRITIKUS TÖMEG
ÉS A SZÁZADIK MAJOM

Mindenkit összekapcsoló energiamező

„A századik majom” elmélet, ha véletlenül nem ismer­
né valaki, egy 30 évet felölelő kutatáson alapul. A japán
makákókon végzett megfigyelés egyik végkövetkezte­
tése, Hogy ha száz majom megtanul valamilyen egyedi,
teljesen új viselkedésmintát, akkor az új tudás az egész
világon éló' összes majom számára titokzatos módon meg­
jelenik. A századik majom elméletet Lyall Watson hasz­
nálta először a kritikus tömeg megjelölésére, 1987-ben
pedig Rupert Sheldrake közreműködésével született meg
a morfogenetikus mező fogalma. Ő az új tudás megjelené­
sét a „kritikus tömeg” (100 fő) elérése után az embereken
is bizonyította. Az „ugrásszerű” tanulás megjelenése az
embereknél is működik. Létezik valamiféle energiamező,
ahol az emberek (és a majmokon túl talán minden élőlény)

328
láthatatlan hálózati kapcsolatban vannak egymással. H a­
tunk egymásra, és mindannyiunkat összeköt valamifé­
le energiatér, ahol a hatások összegzőéinek. Ha a közös
térben létrejövő tanulás tudatos és szándékolt, akkor az
„ugrásszerű” tudás is sokkal nagyobb valószínűséggel je­
lenik meg. Az ausztrál bennszülöttek már hosszú ideje is­
merik és használják ezt az „ismeretlen”, mindannyiunkat
összekötő teret: több kilométeres távolságból is képesek
kapcsolatba lépni egymással. Tisztában vannak vele, hogy
létezik egy fölöttes kapcsolat, amely felerősíti a csoportos
tanulás és az együttműködés lehetőségét.
Az események között jelentőségteljes kapcsolat van,
amely holografikus jelenségként is értelmezhető, melyben
a világ egyik részének eseményei tükrözik a másik rész ese­
ményeit. A világ olyan organikus rendszer, amelyben egyik
rész sem érthető meg önmagában, mert minden egyes rész
kapcsolódik a többihez. Minden, ami megtörténik velünk,
egy hálózatban zajlik, amit tudatos módon nem vagyunk
képesek minden részletében megérteni.
Két következményére térnék ki a mindannyiunkat össze­
kötő hálózatrendszernek:

A „gondolat", a szándék ereje lavinaként képes

beindítani eseményeket, komplex folyamatokat és
együttállásokat. Ez a teremtő szándék. A tudatos
együttműködés ereje nagyobb, mint azt valaha is fel­

329
tételeztük. Amikor egy csapat vagy néhány elszánt em­
ber közös célt tűz ki maga elé, és alárendeli az egyéni
érdekeit ennek a célnak, megnyílik előttük egy külön­
leges ösvény, amely felerősíti az együttgondolkodás,
megértés és cselekvés hatásait.

A másik fontos gondolat, hogy a csoportjelenségek

továbbgyűrűző ereje a századik majom elmélete alap­
ján sokkal jobban érthető. Amikor egy csoport azonos
célon dolgozik, és elkötelezett az együttműködésben,
annak nem csupán a csoport tagjaira van meghatározó
hatása, hanem a hatás továbbgyűrűzik, és meghaladja,
átlépi a közösség határait. A csoporton belüli hatások
összegződésére először épp egy magyar pszichológus,
Mérei Ferenc hívta fel a figyelmet. Ő volt az, aki meg­
mutatta, hogy a csoport nem egyszerűen tagjainak
összessége, hanem több annál. Csoportos élmény
hatására nő az egyéni tagok ereje. A csoportban lévő
egyedek hatóereje meghaladja a csoporton kívüli, de
erősebb egyének erejét. A csoporthatás összegződik,
és csodálatos módon erősíti a csoporttagok egyéni
erejét, fejlődését. A csoportot meghaladó metahatás
pedig egy mindannyiunkat összekötő energiamezőben
terjed - ezt bizonyította a japán kutatócsoport és
később Sheldrake.

330
A közösség új dimenziói
A kérdés tehát az: van-e erőnk élni ezzel a felismeréssel? Fel­
használjuk-e a csoport megsokszorozó erejét, hogy megha­
ladjuk önmagunkat, és megújítsuk a közösségi formáinkat?
Arra születtünk, hogy együtt, csoportszintézisben le­
gyünk többek és boldogabbak. Az erő a tudatos együtt­
működésben, a csapatjátékban, az elkötelezett team­
munkában rejlik. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy
létezik romboló teammunka is, van lehúzó csoporttöbblet,
amely nem felemeli az egyént, hanem lezülleszti.
Tanácsadóként én azt vallom, hogy ahol tiszta együtt­
működési elvek mentén, világos célok felé törekszik né­
hány elkötelezett ember, ott a csoport nivelláló hatása
mindig pozitív. Törekszünk-e arra, hogy önmagunk meg­
haladásában és a világunk alakításában aktív szerepet játsz-
szunk? Tudunk-e teameket, felemelő közösségeket építeni,
ahol a transzparencia, a személyesség és a kölcsönösség ér­
téke felemeli az egyéneket?
Nekünk, magyaroknak, Geert Hofstede interkulturális
összehasonlító elemzése alapján az individualitásindexen el­
foglalt helyünk különlegesen magas, míg az együttműködési
készségünk nagyon alacsony. Talán a tehetségünk és a kü­
lönleges kreativitásunk is a magas individualitási faktorból
fakad, de ha nem leszünk képesek az együttműködés terén
javulni, akkor sohasem fogjuk tudni valóra váltani és alkal­
mazni a tehetségünket. Ez kicsiben és nagyban is igaz.
 KITÖRÉSI PONT

Felelős vagyok a sorsomért

Sportolókkal beszélgettem kiscsoportban arról, hogy ki
mibó'l merít erőt. Az egyikük az ed zó' dicsérő' szavaiból,
a másik a szüló'k szerető' támogatásából, és valaki azt mond­
ta, azokból az apró jelekből, amik nap mint nap adódnak.
Az egyik verseny előtt pénzérmét talált a medence alján,
és tudta, hogy nyerni fognak, máskor áramszünet miatt el­
maradt egy edzés, amikor pihenésre volt szüksége... Keresi
ezeket a jeleket, és megkapja őket mindennap.
Talán Jung sem tudta volna jobban megfogalmazni,
hogy az életünk tele van szinkronicitással, olyan jelensé­
gekkel, amik a teremtő szándékból, az elszánt keresésből,
a lelkünk rezdüléseiből állnak össze eseményekké, fontos
támogató vagy nehezítő jelenségekké. Olyan erőtérben
élünk és mozgunk, ahol lelkünk visszhangjai jönnek ve­
lünk szembe, mély-énünk irányulásai nyitnak utat előttünk
az időben és térben. Minden megjelenik és teret nyer az

332 -
életünkben, ami elkezd növekedni a lelkűnkben, akár po­
zitív, akár negatív. így van ez az egyes emberrel és a kö­
zösségekkel is: a családdal, amelyben élsz, a céggel, ahol
dolgozol, a csapattal, amelynek tagja vagy, és az országgal,
ahol az otthonod van. Vajon a te csapatod rendben van,
a mi országunk jó úton halad?
Én minden reggel egy rövid, speciális meditációval
indítom a napom, és energiát küldök magam elé azokba
a helyzetekbe, amelyek felé haladok. Amikor kizökkenek
a ritmusomból, újra fókuszálok, és megpróbálom össze­
szedni az energiáim, a figyelmem. Persze tudom, hogy nem
minden rajtam múlik, de azt is tudom, hogy nagyon sok
igen. A figyelmetlen ember sodródik, helyzetró'l helyzetre
éli tudattalanul az életét, és meglepődik, ha sérülés éri,
ha eltéved. Mindannyiunkkal megesik, hogy elbukunk,
de csak kevesen tudnak felállni. Mindig csodáltam, hogy
egy csapás, egy elcsúszás, egy elválás, szakítás vagy sérülés
feldolgozása miért tart olyan sokáig a legtöbb embernél.
Valaki azt meséli: fél éve szakított a barátnőjével, és még
nem nyitott egy új kapcsolat felé, más sérülést szenvedett
az edzésen, és hosszú időre leáll, hogy összeszedje magát...

Minden hozzám tartozik

Vajon mennyi időre van szüksége a léleknek, hogy a sebei
begyógyuljanak? Pontosan annyira, amennyire a probléma
kialakulása váratlanul ér valakit, és úgy érzi, a sors csapása,

333
véletlenek összjátéka vagy balszerencse áldozata. Az önsaj­
nálat, az újabb fájdalom elkerülése, a sebek nyalogatása el­
húzódhat nagyon sokáig. Van olyan, aki egy csalódás után
sohasem ad bizalmat többé önmagának. Mert minden csa­
lódás rólunk szól, nem a másikról, minden sérülés akkor
talál meg minket, amikor gyengék vagyunk. De nem ez
a baj, hanem a bezárulás, a bizalomvesztés, a meghátrálás,
így persze felállni is nehéz, mert nincs felelősségvállalás,
nincs szembenézés, tisztulás, és a gyógyulás is elhúzódik.
Fontos a felkészülés, a jelenlét fokozása, a figyelem befe­
lé és kifelé, és ugyanilyen fontos a hit mindennap való
megerősítése, a problémák és elakadások feldolgozása,
a megújulás.
Mit gondolsz, vagyunk elegen ahhoz, hogy ez a meg­
újulás elérjen minket a szőkébb és tágabb környezetünk­
ben? Képes vagy felelősséget vállalni az életed minden pil­
lanatáért, a környezeted alakulásáért, a veled szembejövő
események kibontakozásáért? Teszel érte, teszünk érte
együtt is? Szerinted mit tehetnénk többet vagy másképpen?

------------------- 334
 METSZÉSPONT

Indián önismeret
Ahogyan az ember halad előre az életútján, néha szembe­
találkozik a félelmeit megtestesítő' árnyakkal és az őt segítő
emberekkel, lényekkel. Az indiánok keresték a találkozás
lehetőségét a totemállattal, a spirituális segítővel (a mai
élettérben talán „coachnak” is nevezhetném), amely az
illető személyes félelmeit és erejét egyszerre jelenítette meg.
Az indiánok számára a totemállat a spirituális fejlődés sze­
mélyre szabott erejét és lehetőségét testesítette meg. Hittek
a természet erejében, és a földet minden élőlénnyel együtt
énfejlődésük részének tekintették. Tudták, hogy az ember
nem szeparált, elszigetelt valóság, hanem egy élettér része,
amelyben mindennek jelentése van. A kövek, a fák, az ál­
latok mind részei annak a valóságnak, ami segíti és meg­
határozza (néha fontos módon nehezíti) a fejlődésünket.
A mai modern szervezeti valóságban még annak a fel­
ismerése is szegényes, hogy a minket körülvevő emberek,

335
kollégák és a szervezeti környezet énünk kiterjesztett ré­
sze. A szervezeti kultúra fogalma persze utal erre, de en­
nek a hétköznapi felismerése, illetve aktualitása távoli lett
a dolgozótól. A vezető szenved a magánytól, a munka­
társ a versenytől, a szervezet a szabályozástól, illetve annak
hiányától.
Életünk önismereti metszéspontja ott kezdődik, ami­
kor felismerjük, hogy egyek vagyunk a környezetünkkel,
ahol élünk, ahol dolgozunk. Nem a barátainkkal vagyunk
csupán egyek, hanem a munkatársainkkal, a szőkébb kör­
nyezetünkkel is. Ennek az egységnek a meghatározó része
minden, ami körülvesz minket. A házunk fala, a szobánk
ablaka, a fa a házunk előtt, a virágaink, az emberek, aki­
ket szeretünk és akiket nem. Része minden olyan nehe­
zék, ballaszt és érdekember, aki lehúzza az energiánkat,
a felhalmozott és értéktelen holmik, amik körülvesznek
és rabolják az életerőnket, minden, amiből túl sok van,
és látszatbiztonságot ad, de közben beszűkít minket és
elveszi a lendületünket. Minden, ami lehúz, az értékte­
len emberektől a tárgyakon át a rossz levegőig, és m in­
den, ami felemel és szabadságot ad, a pozitív emberektől
a kedves tárgyakon át a tiszta levegőig. Vajon mennyire
megterhelt a környezeted? El tudod-e engedni, ami nem
tartozik hozzád, tudod-e értékelni mindennap, ami iga­
zán a tiéd? Ennek az egységtudatnak az ereje nagyobb,
mintsem gondolnánk. A túl sok és a felszabadítóan kevés

336
között nehéz eligazodni, egyedül a mély önismeret segít,
a totemállat, a hiteles jó barát, aki nemcsak téged néz,
hanem az igazi lehetőségeidet is. Az önismeret lényege,
hogy a saját működésünk másokra gyakorolt hatását és
a környezetünk visszajelzéseit egyaránt feldolgozzuk. Ö n­
ismeret nélkül nem lehetséges a fejlődés, és nem lehetséges
az egység átélése sem.

A folyamat ereje a meghaladásban

Az egység átélése azt is jelenti, hogy csak akkor tudjuk
meghaladni önmagunkat, ha létezik valami önmagunk­
nál nagyobb egység, amelyben két ember találkozhat. Ezt
a fenntartó, továbblendítő, összekötő egységet számom­
ra leginkább a folyamat írja le. Ahhoz, hogy a folyamat
„működőképessé” váljon, azaz szerepet nyerjen két ember
(vagy akár egy csoport) interakciójában, el kell jutni arra
a szintre, amelyben sikerül meghaladnunk önmagunkat.
A folyamat tehát csak egy bizonyos befektetett energia és
kockázatvállalás (a rutinműködésről való lemondás, a valós
veszteség lehetőségének vállalása) után válik működővé,
elérhetővé és egyben energiával feltöltővé számunkra.
Az egység átélése, illetve annak a felfedezése, hogy
egyek vagyunk, segít minket eljutni egy magasabb szint­
re, ahol megjelenik a folyamat, amelynek dinamikai és
továbblendítő szerepe van a kapcsolódásban. Nem tudjuk,
mi lesz a következő lépés, a haladásnak nincs kiszámított

337
iránya, csak hit és a bizalom van abban, hogy a fejlődés
folyamatos. Ennek megjelenése azonban önmagunk meg­
haladását is feltételezi. Aki képes belemerészkedni a segítő
beszélgetésbe (coaching), vagy őszinte visszajelzést kér
a környezetétől, vállalja azt a bizonytalanságot, hogy nem
jósolható meg egyértelműen a hatás. Nincsenek biztos
fogódzók, meg kell nyitnunk magunkat a másik előtt, és
kockázatot kell vállalnunk. Aki képes erre, a maga részéről
megtette azt a befektetést, amely után teremtő folyamat
részese lehet. Másképpen szólva, utat nyitott olyan éltető
energiák áramlásának, amelyek szerepe a továbblépésben,
a minőségi váltásban elengedhetetlen.

338 ^
 AZ EGYSÉG EREJE

Amikor az ég kapui megnyílnak

Amikor két ember, egy család, egy csapat, egy cég, egy
klub összefog valamiért, együtt dolgoznak, élnek, lélegez­
nek és együttműködnek, akkor az ég kapui megnyílnak.
A csapat tagjai előrehaladnak, megerősítik egymást, és kitá­
gul az életterük, nő a teljesítményük. Amikor nincs együtt-
rezgés, csak egymás melletti létezés, titkos különutak,
egyéni célok és individuális érdekek, akkor a haladás las­
sú, visszafogott és keserves. Vajon a cél a fontos, vagy az
eredmény? Az utazás vagy a megérkezés? A kérdés vagy
a felelet?
A közös cél, az eredmény és a felelet is fontos, mert
ezek nélkül sokkal nehezebb az energiákat összpontosítani,
a haladást erősíteni. Ugyanilyen fontos azonban a közös
öröm, az értelmes önfeláldozás a másikért, a lemondás az
individuális érdekekről és a csatlakozás az egység erejéhez.
Az együttműködés közös energiája örömet ad, és nagy-

339 v«
mértékben erősíti a tagok egyéni energiáját, sőt az egyéni
kibontakozás esélyét is. Aki sportol, tudja, hogy milyen
romboló az egyéni érdek csapat fölé emelése. Aki csapatban
dolgozik, tudja, hogy az egyéni céloknak a csapat céljai fölé
rendelése meggátolja és csökkenti a csoport üzleti sikerét.
A vezető elsődleges felelőssége, hogy megtörje az egyéni
érdekeket, összehangolja a csapat teljesítményét, kizárja az
együttműködésre képtelen egyéneket a teamből. A tagok
felelőssége az együttműködés. Ahol ez másképpen történik,
ott nincs együttes élmény, energia, öröm és fejlődés.

Az egység ereje a sportban

2012-ben az Európa-bajnoki felkészítő tornán a görög­
magyar meccs előtt a női vízilabda-válogatott szövetségi
kapitánya a következőket mondta nekem: „Tudod, amikor
ránézek a görög, az orosz, az olasz és a magyar játékosok­
ra egyénileg, és összehasonlítom őket, akkor félni kezdek
a meccsek kimenetelétől. De most már azt is tudom,
hogy a csapat egysége milyen hihetetlen erőtöbbletet je­
lent.” A mérkőzésen a női vízilabda-válogatott lemosta
a pályáról a világbajnok görög csapatot, másnap megverte
az Európa-bajnok oroszokat, akiket 10 éve nem sikerült
előtte legyőzni, és végül 5 góllal megverte az olaszokat.
Ezzel a 100 százalékos teljesítménnyel az esélytelennek hitt
magyar csapat megnyerte az Európa-bajnoki felkészítő tor­
nát Tripoliszban.

340 —'
AZ ELENGEDÉS
TÖRVÉNYE
 BEVEZETÉS

Az elengedés és az elválás természetes része az életünknek,

és mégis szinte tabuként kezeljük. A keleti filozófiában
a halál olyan kiemelt része az életnek, amely szoros kap­
csolatban áll a jelenléttel és a kibontakozás, a megújulás
lehetőségével. Mi itt, Európában szemérmesen bánunk az
elengedés kérdésével, mintha tagadni szeretnénk a mú­
landóság erejét. Pedig az elengedés törvényének ismerete
nélkül szegényessé válik minden igyekezetünk, hogy meg­
kapaszkodjunk életünk ünnepi pillanataiban, és valóban
jelen legyünk a változások idején. Az elengedés és a meg­
ragadás, a hűség és az elválás lehetőségének a megértése
egymást kölcsönösen feltételező eszme, a valódi szeretet
elengedhetetlen feltétele. Ha megfeledkezünk a múlandó­
ság törvényéről, nem tudunk részei lenni a kibontakozás,
a tavasz élményének sem.

343 — '"
 ELENGEDÉS NÉLKÜL MINDEN
ISMÉTLŐDIK

Van úgy, hogy kilépünk valamiből, de nem engedjük el.

Ilyenkor minden visszatér és ismétlődik, mert ami meg­
történik velünk, hozzánk tartozik, része az életünknek.
M inden fontos eseményt mi hozunk létre, a korábbi
működésünk hatására jelenik meg, hogy tanuljunk belőle.
Ha szembenézünk ezzel, és vállaljuk a saját felelősségünket
egy történésben, akkor esélyünk van az elengedésre és
a megújulásra. Ha nem, akkor újra és újra megteremtjük
azt, ami elől menekülünk.

Fellobbanás

Egyszer tanácsadóként segítettem egy vezetőnek, aki

egy egészségtelen, hatalmílag bemerevedett, boldog­
talan szervezetben dolgozott. Sokat beszélgettünk
arról, hogy mit tud tenni a saját területe fejlesztéséért,
és meddig mehet el az Igazságtalan hatalom túlbur­

344
jánzásaival való konfrontációban. Messzire eljutottunk,
míg végül egy 8 hónapos intenzív coachingmunka vé­
gén elérkeztünk a holtpontra. Elfogyott a szervezetben
a levegő, nem lehetett az Igazságot képviselve tovább
fejlődni. A cég tulajdonosváltás előtt állt, határhelyzet­
hez érkeztünk mind a cég, mind a vezető életében.
Idővel kiderült az is, hogy az új tulajdonos nem fog a
szervezet valódi igényeivel foglalkozni, csak taktikai
cseréket hajt majd végre, és az új vezérigazgató más­
képpen, de a régi hagyományait fogja követni. A fo­
lyamatunk végén döntési pontra jutottunk: nincs értel­
me tovább maradni, lépni kell, vállalva az ejtőernyő
nélküli szabad ugrás kockázatát. A vezető megtette,
én büszke voltam rá, a kapcsolatunk folytatódott.
Rövid, de nehéz időszak kezdődött, és csak egy
szűk ösvény mutatkozott a munkahelykeresés rögös
útján. Egy mamutcég kicsiny leányvállalatánál kí­
náltak neki vezetői állást. A konzervatív cég erősen
hierarchikus hagyományokkal rendelkezett, jelentős
piaci pozíciói voltak, viszont mérete és szervezeti me­
revsége akadályozta a növekedési hatékonyságát.
A vezető végül elfogadta a korábbihoz képest jelen­
tősen kedvezőtlenebb pozíciót. Viszonylag rövid idő
után a mamutcég első embere nyugdíjba ment, és ke­
resni kezdték az utódját. A régi vezérigazgató támoga­
tásával az általam kísért vezető is bekerült a lehetséges

345 -
utódok közé. A hosszú kiválasztási procedúra végén
szinte csodás módon ügyfelem lett a cég első embere.
A sztori eddig önmagában is fantasztikusan re­
ményteljes és meseszerű, de talán még érdekesebbek
a tanulságai. Újabb coachingfolyamatot kezdtünk
a vezető új szerepének támogatására. Az egyenes és
korrekt vezető, aki korábban sokat szenvedett a hatal­
mi visszaélésektől, nagyon nehezen birkózott meg az
új kihívással és az ugyancsak merev, túlhierarchizált
viszonyokkal. Egyre több kompromisszumot kezdett
megkötni maga alatt és fölött, hogy ne kockáztassa
a nehezen megszerzett status quót. Korrektsége nem
változott, a hatalmat most sem használta a saját javá­
ra, csak éppen engedte, hogy az alatta lévő szinteken
minden folytatódjon, és az erejét kezdte fokozatosan
elveszíteni a folyamatos lavírozásban. Minden energiá­
ja a pozíció és az egyensúly fenntartására fecsérelődött
el. Innovációt, valódi változást képtelen volt behoz­
ni a szervezetbe, és az emberek, akik korábban na­
gyon várták az új vezetőt, szép lassan visszasüllyed­
tek a kényelmes, de merev adminisztratív szervezeti
működésbe. A háta mögött lassan lemondóan kezdtek
róla beszélni, és bár elismerték korrektségét, mégis
csalódottak voltak, mert semmilyen valódi innováció,
fejlesztés, megújulás nem következett be. A mi kap­
csolatunk is meggyengült, mert ebben az új helyzet-

346
 ben már túl kockázatosnak találta az általam képviselt
élességet, amit pedig korábban oly nagyra becsült.
Tulajdonképpen minden megismétlődött: a szervezeti
merevség, a felsőbb szintű vezetők hatalmi visszaélé­
sei, kisebb mértékben a szervezet frusztráltsága is,
azzal a különbséggel, hogy a vezető most a csúcsról,
biztonságos távlatból figyelhette mindezt.

Az esendőség ereje
Mi kell az elengedéshez és a változáshoz?
A korrektség kevés, és azt hiszem, az sem elég, ha valaki
jól bánik a hatalommal, szükség van valami másra is. Én
ezt a valamit belső harcosnak, a kockázatvállaló és szabad
belső erőnek nevezem. Miért?
A fent említett vezető barátom egyre rosszabbul érzi
magát, egyre többet szorong. Egyre több redő és gond
tornyosul a homlokán. Lassan kezd elszürkülni, ahogyan
sokasodnak a félelmei, mert úgy érzi, egyre több veszíte­
nivalója van. Nem boldog, de nagyon elfoglalt és elismert.
Sokan függenek tőle, és tisztelik, de belül a szervezetben
sokan már lemondtak róla és a változás lehetőségéről is.
Azt hiszem, hogy aki nem néz szembe a félelmeivel,
és nem tudja kockára tenni a kialakult rendet, az lassan
beszorul abba a szürke mezőbe, ahol nagyon csekély az
energiaáramlás. Kihívások nélkül, valódi szembenézések

347
híján csak araszolgatva lehet előrejutni. A külső valóságban
talán el lehet érni a biztonságot és a védettséget, de ehhez
sokszor belülről valami eredetit kell feladni magunkból.
Az élet értelme nem a biztonság, hanem a szabad­
ság, önmagunk időnkénti megkérdőjelezése és megkér­
dőjelezhetősége, mert fejlődni csak így lehetséges. Más­
képpen szólva: a kisgyermeknek még biztonságra van
szüksége a fejlődéshez, viszont a felnőttség mércéje a biz­
tonság kockára tevése, a félelmeink legyőzése. Az indiánok
pontosan tudták, hogy mindenkinek meg kell találnia és
le kell győznie a maga totemállatát, szembe kell néznie a
legerősebb félelmeivel, hogy megtalálhassa a saját személyes
vezetőjét ahhoz, hogy férfivá, később vezetővé válhasson.
Ma elég egy jó önéletrajz, egy executive fejvadász, esetleg
magas fokú prezentációs készség. Pedig az emberek ma
mindennél inkább vágynak valódi vezetőkre, akik nemcsak
követelnek tőlük, hanem mintaadók és példák is, de nem
pusztán a munkaidő kitöltésében.

348
 MAGÁNYOS MEGKAPASZKODÁS,
VAGY AZ ELENGEDÉS SZABADSÁGA

A biztonság illúziói
A felszínen minden azt sugallja, hogy ha egyedül vagy,
rossz úton jársz, mert a magány természetellenes, fájdalmas
és rossz. Aki lemond a kapcsolódás lehetőségéről, elengedi
a társas hálózatok biztonságát, és lezárja az együttműködés
lehetőségét, az egyedül marad, és kizárja magát a körfor­
gásból. Tulajdonképpen senki sem tanít meg minket
arra, hogy az elengedés természetes és jó, az elszakadás
bár fájdalmas, de fontos velejárója az életünknek. Szinte
mindannyian védtelenül állunk a szakítás, az elválás, a le­
mondás és az elengedés nehéz kérdésével szemben. Nincs
benne a kultúránkban, az életünkben ennek a tudásnak
a bölcsessége.
Én mégis azt mondom, aki nem tud elengedni, az nem
tud bővelkedni sem, aki nem képes lemondani a látszóla­
gos kapcsolatok biztonságáról, az nem képes valódi, mély

349
kapcsolatot sem kialakítani. Tudom, hogy mindez furcsá­
nak tűnhet az olvasó számára, és ugyanakkor azt is tudom,
hogy sokan a szívük mélyén ezekre a sorokra vártak, és
legmélyén belül érzik ennek az üzenetnek a felszabadító
és gyógyító erejét.
Az elengedés, a végleges lemondás a kapcsolódás lehető­
ségéről valakivel sokszor fájdalmasan nehéz, de ugyanolyan
fontos, mint maga a találkozás. Elengedni egy embert, le­
zárni egy lehetó'séget félelmetes, de mégis rendjén való.
Ha valakinek másfelé vezet az útja, és nem tudja többé
segíteni a fejődésünket, illetve nem tudjuk tovább támo­
gatni egymás növekedését, el kell ó't engednünk. Ha valaki
egészen ellentétes módon működik, mint hitünk szerint az
igaz út, akkor szelíden bocsássuk ó't el, engedjük el a kezét.
Mindig adjunk idó't a döntésre és visszatérésre, az egymás­
hoz kapcsolódás lehetőségére, de sohase késlekedjünk, ha
úgy találjuk és érezzük legbelül, hogy nincs többé mód az
építő, valódi együttműködésre.
Bizonyos helyzetek, időszakok arról szólnak, hogy el­
engedjünk valamit, ami valójában már nem tartozik hoz­
zánk. A döntést mindig jelek és helyzetek előzik meg, ahol
belátás adódik az eltérésről, a kiegészítődés lehetőségéről
vagy lehetetlenségéről. Ilyenkor muszáj továbblépnünk, és
vállalnunk a magányt, az elengedés kockázatát, amelyben
felerősödik a kérdés: betölti-e valaki vagy valami az űrt?

350
 Nem tudjuk, de pont ez a kétség a feltétele annak,
hogy megtörténjen bennünk a változás, ami előbbre vihet
minket.
Amikor egy vezetőben felmerül a kollégája vagy be­
osztottja alkalmatlanságának kérdése, vagy ő maga érzi
úgy, hogy nem tud tovább illeszkedni a cégkultúrához, és
megváltoztatni sem képes azt, ugyanazok az érzések fogal­
mazódnak meg benne, mint amikor egy párkapcsolatban
vagy barátságban megjelenik az elfáradás, a kibékíthetetlen
ellentét, amikor két embernek valamiért eltér egymástól
az útja. Ha elengedem, jön-e helyette más? Ki tölti be az
űrt az életemben? Szabad-e nekem bezárnom egy kaput?
Nem önzőség-e eldöntenem, hogy nélküle folytatom az
életem? Vajon megtettem-e mindent azért, hogy vissza­
fordítsam őt?
Az elengedés természetes dolog, és hozzátartozik az
élethez, viszont ez egészen más, mint a kilépés (kiugrás),
a helyzetből való kilavírozás, vagy éppen a látszat fenn­
tartása. A valódi döntést valódi válság és elmélyülés előzi
meg, mondhatnám azt is, hogy sokszor gyötrődés. Egy
mély kötelék elvágása nem fájdalommentes, de ha nem
tesszük meg, előbb-utóbb az életünk válik szenvedélymen­
tessé és kötötté. Minden elmulasztott lehetőség a fejlődésre
és a tanulásra, a belekapaszkodás az állandóság látszólagos
biztonságába, a halott kapcsolatokba és helyzetekbe kiöli
az élet szikráját a lélekből.

351
 EGYSZER TALÁN SIKERÜLNI FOG...

Félelem a kiválóságtól
Vannak emberek, akik nem akarnak fejlődni, de vágy­
nak rá, és vannak élethelyzetek, amikor az ember nem
mer előrelépni, pedig tudja, hogy itt az ideje. Vannak
olyan tanítványaim a harcművészeti klubban és ügyfele­
im a coachingban, akik bár lejárnak edzeni, illetve részt
vesznek a tanácsadói folyamaton, mégsem várható tőlük
komoly fejlődés. Valahogy úgy vannak vele, hogy bár sok
mindent megtesznek azért, hogy előrelépjenek, de ami­
kor elérkezik a fejlődés intenzív időszaka vagy pillanata,
mindig megtorpannak a nagyobb változás előtt, vagy ha
a munka erősebb befektetést követel tőlük, megállnak, és
hezitálni kezdenek, illetve a legintenzívebb szakasz előtt
lefékeznek. Olyanok, mint azok a sportolók, akik folya­
matosan ott vannak az érem közelében, de valami hiány­
zik belőlük, hogy elnyerjék, és élsportoló legyen belőlük.
Hiányzik belőlük az a plusz, ami a kiválósághoz kellene.

352
Sokszor megmagyarázhatatlannak tűnik ez a magatar­
tás, mert az edző vagy a coach látja a versenyzőben és a
vezetőben a legnagyszerűbb lehetőségeket, a meghaladás
esélyét, az előrelépés rejtett vágyát, de ők mintha félnének
attól, hogy igazán nagyok legyenek, és ezért megmaradnak
a középmezőnyben. A döntő pillanatban tudattalanul be­
húzzák a féket.
Valószínűleg nem szándékosan teszik ezt, hanem azért,
mert olyan mély félelmek működnek bennük, olyan erős a
megkapaszkodási ösztönük a múltjuk egy szegletében vagy
egy korábbi sérülésben, hogy az meggátolja őket abban,
hogy a jelenben kibontakoztassák a legjobb formájukat,
a tehetségüket. A múlt gyakran visszaköszön a jelen kor­
látozó és lehúzó nehezékeként, és meggátolja a fejlődés
lehetőségét. Sokszor látom, milyen mélyen képes korlátoz­
ni egy embert a múltban átélt fájdalma, sérülése, mennyire
rossz röppályára tud állítani valakit a szüleitől átvett szo­
rongás vagy kielégítetlen becsvágy. Amikor valaki mélyen
elmerül múltja sérüléseiben, illetve nem tárja fel és engedi
el őket, nagyon nehéz segíteni neki, hogy a jelenben élve
megtalálja a munkájában a legjobb kihívásokat, és azokhoz
mérten építse fel a jövőjét. A kiválóságtól való tudattalan
félelem, a múlthoz való ragaszkodás, a változás elutasítása
néha annyira erős, hogy teljesen lefékezi a vezető fejlődési
erejét, és a coach sem képes kilendíteni őt a holtpontról.

3 5 3 ------~
Elengedés vagy megtartás
El kell tudnunk fogadni, hogy vannak olyan emberek és
időszakok, amikor valaki nem fér hozzá a döntési ener­
giáihoz, nem tud nagyot lépni előre, de erőt gyűjt, és
készül arra, hogy elrugaszkodjon. Bármeddig tartson és
bármennyire nehéz is, bízni kell abban, hogy egyszer si­
kerülni fog. A coachnak el kell tudnia dönteni, érdemes-e
energiát ölnie a coachee-ba, mert alvó állapotban van, de
ott szunnyad benne a továbblépés, a győzelem lehetősége.
A győzelem természetesen nem más, mint egy komolyabb
változással járó döntés meghozatala. Lehet elengedés vagy
egy kockázatos előrelépés, valami olyan, ami jelentősen
igénybe veszi a coachee-t, és nagyban megváltoztatja őt,
a szervezetet, az egész eddigi működését. Sokszor nem
pusztán egyetlen tettről van szó, hanem szemléletváltás­
ról, amelynek azonban vannak kézzelfogható, konkrét ál­
lomásai, és a váltás hozzárendelhető bizonyos döntésekhez,
egyszerű helyzetekhez.
Aztán van olyan ember is, akin nem lehet segíteni, és
el kell tudnunk őt engedni. Talán túl keményen hangzik,
de vannak reménytelen ügyek és reménytelen időszakok,
amikor a legjobb nem erőltetni a változást, és nem nyo­
masztani az ügyfelet a döntések meghozatalával, hanem
szeretettel és szelíden el kell őt engedni, az útjára kell
bocsátani. Véleményem szerint el kell mondanunk neki,
hogy jelenleg nem tudjuk segíteni a további fejlődését, de

354 — ■ '* **
bízunk benne, hogy később, amikor már szembe tud nézni
a saját felelősségével, és van elég bátorsága megváltoztatni
a jelenlegi működését, együtt tudunk majd dolgozni.
A coach egyik legfontosabb készsége az a tudás, hogy
képes megállapítani, kivel áll szemben. Ha nem tud se­
gíteni, mert az ügyfél nincs felkészülve rá, nincs meg
benne a szunnyadó parázs, amely képes fellobbantani
a változás tüzét, ha nem képes magával szembenézni, és
keresni a múltjában és jelenében a saját szerepvállalását,
felelősségét, akkor el kell tudni őt engedni. Amennyiben
csak alszik és erőt gyűjt, azt is fel kell ismerni, és támo­
gatni kell őt, mert ott szunnyad benne a továbblépés
lehetősége. A változást nem lehet kierőszakolni, a valódi
fejlődési szándék nem kényszeríthető ki, a belátás nem ad­
ható át direkt csatornákon. A változás alapja a belső kész­
tetés és hit, amely - előbb vagy utóbb —mindig megtalálja
a kifejeződés útját.

355
 BŰNTUDAT, SZÉGYEN MINT
MARHABÉLYEG...

Kísért a múlt

Nemrég találkoztam egy női vezetővel, aki magánéleti

kérdésekről szeretett volna beszélgetni velem.
- Miért vagy ilyen szomorú? - kérdeztem.
- Tulajdonképpen gyászolok, egy kapcsolat elvesz­
tését búcsúztatom.
- Mióta?
- A találkozás pillanatától fogva - csúszott ki ön­
kéntelenül a száján.
A fontos találkozásaink első pillanatában
valószínűleg benne rejlik a búcsú éppúgy, mint a ki­
teljesedés. Szinte a bőrünkön érezzük, hogy jó lesz-e
nekünk egy emberhez való szoros kapcsolódás, vagy
nem. A fejlődésünk része lesz, vagy valamilyen múltbéli

356 -
 teher újratermelődése, egy fel nem dolgozott játszma,
seb elmélyítése.
- Érzed azt, hogy a kapcsolatot átszövő szenvedés
a te sorsodból, a te döntéseidből, a te fel nem dolgo­
zott múltadból táplálkozik?
- Igen, visszaköszön benne a szenvedés átélésé­
nek, a fájdalomnak az ismerős Illata, amiben van vala­
mi jó. Valami megmagyarázhatatlanul megnyugtató, jó
érzés. Ezt ismerem, ezt éltem át a házasságomban is .. .

Lehet valami jó a szenvedésben, valami jó a fájdalomban?

Valódi jó nem, de a megszokás biztonsága, a bűntudat
pillanatnyi enyhítése igen. Amikor valaki azt a terhet cipeli
a hátán, hogy nem vagyok elég jó, rossz vagyok, akkor
minden fájdalom, amely csökkenti a bűntudat súlyát, pil­
lanatnyi enyhülést ad, de megoldást, feloldást sohasem.
A fizikai szenvedés is hasonló. A fiatal állami gondozottak,
akik pengével vágják meg magukat nap mint nap, ugyanezt
a kínt próbálják enyhíteni. Rossz vagyok, büntetnem kell
magam... aztán olyan párt keresek majd, aki szenvedést
okoz, aki a szavaival vág bele az égó' sebeimbe. Nem vagyok
jó, nem lehet szeretni, keresem a megváltásom. Nehéz ettől
a mély bűntudattól és önbüntetéstől elszakadni, értékelni,
szeretni önmagunkat. Nehéz elfogadni, hogy nem vagyok
rossz, nem kell terheket cipelnem ahhoz, hogy egyensúlyba
hozzam a lelkemben keletkezett fájdalmat és az önbecsü­

'4 'V —
357
lést. „Nincs az a marhabélyeg, mit meg ne érdemelnék.
(...) A világ tenyerébe kalapált szeg, holtsápadt, csurom
vér vagyok” - írja Pilinszky, aki ugyanúgy a megváltást,
a feloldozást kereste egész életében. Szenvedett attól, hogy
nem tudott konformista módon beilleszkedni a világba,
bűnösnek és számkivetettnek érezte magát, akinek veze­
kelnie kell.

Elrugaszkodás
A bűntudat és a szégyen marhabélyegként ég bele az éle­
tünkbe, nehéz lefejteni magunkról, teljesen szinte lehetet­
len. Lehetséges viszont az egyensúly megteremtése, a múlt
megértésén és lezárásán, a jelenlét megeró'sítésén keresztül.
Van megváltás, feloldozás, lehetséges a megújulás. Minden
nap új lehetőség a teremtésre. Aki szembe tud nézni lel­
ke megfáradt terheivel, a fájdalmaival, és ezen át a múltja
árnyaival, megtette az első lépést. De mindez önmagában
kevés, mert minden egyes reggel meg kell ragadni az új nap
új lehetőségeit, megszilárdítani az elhatározásunkat, és újra
kell kezdeni. Minden reggel eldől az előttünk álló egész
nap iránya és kibontakozása. Minden nap új lehetőség, új
örömforrás és lépés a fejlődés szabadsága felé. 5 perc egy
tudatosabb életért cserébe. Aki képes ezzel a tudatos szán­
dékkal elindulni, aki mindennapját elmélyült meditációval
kezdi, az képes lesz megváltoztatni az egész életét, bármi­
lyen mélységbe zuhant is. Ez a kulcsa a megújulásnak.

358
 MEGBOCSÁTÁS

Mi kell a megbocsátáshoz?
Egy tréningkonferencián tartottam csoportos szupervíziót,
ahol az egyik csoporttag munkahelyi problémája össze­
kapcsolódott egy múltbeli traumával. Kiderült egy családi
bántalmazás története, amire az egyik csoporttag rögtön
reagált:
- Meg kell tudnod bocsátani...
- Meg kell tudnod bocsátani... De kinek? Valaki bo­
csánatot kért tó'le? —kérdeztem. Megbocsátani csak annak
lehet, aki bocsánatot kér, illetve talán annak, aki már nem
tud bocsánatot kérni, mert nincs az élők között. De ho­
gyan lehet megbocsátani annak, aki súlyos sebet ejtett az
életemen, de ezt sohasem látta be, sohasem bánta meg,
és sohasem kért bocsánatot? Hogyan lehet megbocsátani
valakinek, ha sohasem mondtam el neki, hogy milyen tö­
rést okozott bennem? Hogyan lehet megbocsátani anélkül,
hogy a végére jártam volna kapcsolatunk történetének?

359
Hogyan lehetséges a megbocsátás, ha nem vállalom fel
nyíltan a problémámat, és nem nézek a szemébe annak,
aki fájdalmat okozott nekem? Sehogyan...
Azt gondolom, valamifajta romantikus tévedés áldo­
zatai azok, akik feltétel nélküli megbocsátást erőltetnek
magukra, és úgy folytatják az életüket egy sebesülés után,
mintha semmi sem történt volna velük, és már nem fájna
a múlt. Nagyon gyakran találkozom látszatmegbocsátások­
ból táplálkozó indulattal, rejtett traumával, ami mögött
mély sebek vannak. Sokszor a sebek valamiféle „erőltetett
feledés homokjával” lesznek beszórva, mégis élnek és lük­
tetnek. Sok olyan működő (házastársi, munkatársi, baráti)
kapcsolatot is látok, ahol feldolgozatlan sebek akadályozzák
meg újra és újra a valódi, mély kapcsolódást. A ki nem
mondott vagy látszólag elfedett sebek felvéreznek már ak­
kor is, ha csak megérintik őket. Vannak olyan emberek is,
akik kilépnek egy megromlott kapcsolatból, de anélkül,
hogy a bennük keletkezett károkról érdemben beszélni
tudtak volna a másikkal. A sebek azonban ott maradnak,
és tovább élnek az eltávolodásban is. Ilyenkor a felek szin­
te nem is értik, mi történik velük, miért válnak hirtelen
ingerültté, ha bármi csak közvetve is emlékezteti őket egy
rossz helyzetre.

360
Vérző sebek gyógyítása
Megbocsátani „csak úgy”, erőltetett módon nem lehet és
nem is szabad. A megbocsátás lényege, hogy amikor vala­
mi megromlik két ember között, akkor utána van lehetőség
a megbeszélésre. Talán nem sikerül a teljes megbékélés, de
létrejön egyfajta szembenézés és nyílt (ez talán a legfontosabb)
kitárulkozás. Ez egyszerre félelmetes és nehéz. Félelmetes ki­
mondanom, hogy megbántott, sebzett, sérült vagyok. Nehéz
megmutatnom a gyengeségem, és nehéz nyíltan elmondani
a bennem okozott törést is, mert félek, hogy újabb veszteség
ér. A nyíltság azt jelenti, hogy a bennem keletkezett érzésekről
egyértelműen beszélek, vállalva az elszakadás kockázatát.
Ezzel szemben az a fajta megbocsátás, ahol egy ember
magába zárva a fájdalmát, valamilyen rossz hagyomány
vagy erkölcs alapján megpróbálja elfelejteni, elnyomni,
kitörölni a leikéből a benne élő sebeket, nem vezet meg­
nyugváshoz. Egyedül, a másik nélkül nem lehet feloldani
és valóban megbocsátani egy törést. Sokszor akkor is időre
van szükség, ha a szembenézés megtörtént, viszont ilyenkor
a gyógyulás ideje zajlik, nem a lefojtásé.
A megbocsátás nem a sebek betemetése, a hanyatlás
elrejtése és a helyzet kikerülése, hanem olyan megbéké­
lés, ahol mindent megtettünk azért, hogy helyreálljon az
egyensúly. Amikor ez nem sikerül, akkor elengedem a má­
sikat szeretettel és magamban lezárva a közös történetün­
ket. Ez már lehet valódi megbocsátás.

361
 A POZITÍV GONDOLKODÁS,
ÖNMAGUNK LEGYŐZÉSE
ÉS A SZENVEDÉS

A szenvedés értelme
Az ezoterikus irodalom egyik nagy hiányossága, hogy szin­
te semmit sem tud kezdeni a szenvedéssel, illetve minden
erejével a szenvedés kikerülése mellett érvel. A pozitív gon­
dolkodás, a vonzás törvénye, a vonzás hatalma mind arra
ösztönöznek, hogy a mély problémákat, illetve kríziseket
kikerülve oldjuk meg az életünket. A vonzás hatalma azt
mondja, ha igazán pozitívan és magas rezgéssel vagy jelen,
akkor elkerül a rossz, illetve ha bajban vagy, annak az oka,
hogy negatívan gondolkoztál. Ha nem találtad meg a tár­
sad, és magányos vagy, azonnal szüntesd meg. A magány
rossz, az oka pedig az, hogy negatív a kisugárzásod. Ebben
talán lehet valami, viszont számomra elképzelhetetlen az
a hozzáállás, amely a problémahelyzetből kiugorva vagy
azt elkerülve szeretne választ keresni a fejlődésre és min­

362
dent azonnal megoldani. A szenvedésnek megvan a maga
értelme, és bizonyos helyzetekben a szenvedést nem lehet
megúszni, sőt nem is érdemes elkerülni vagy elfedni. A
szenvedésben, ahogyan a magányban is, van valamiféle
végtelen realitás és szinte hátborzongató illúziómentesség.
A szenvedésben az ember önmaga lehet, ahogyan az igaz
boldogságban is. A szenvedés mélyén nagyobb erő rejlik,
mint a felületen evickélő, elkerülő, azonnal mindent meg­
oldani akaró létezésben.

Felemelő krízis
Azt hiszem, a szenvedéshez éppúgy jogunk van, mint
a boldogsághoz. Egy krízis kijózanító ereje a megújulás
valódi lehetőségét hordozza magában. Még a szó is erre
utal: kijózanító erő. Nem tudnék bízni azokban az em­
berekben, akik sohasem szenvedtek, mindig elkerülte
őket a krízis, sohasem voltak magányosak, és semmi sem
fáj nekik. A fájdalom, a szenvedés másfajta idő, egészen
pontosan másfajta létidő. Persze tudom, hogy bele lehet
merülni a szenvedésbe, és van olyan fájdalom is, ami már-
már elviselhetetlen. Itt a betegségre gondolok. Nyilván az
ebből való kikerülés fontos, de itt sem ez az egyetlen cél.
A súlyos betegségben vagy nagyon nehéz élethelyzetben
nem az a cél, hogy azonnal megoldva a helyzetet kike­
rüljünk a problémából. A szenvedés lehúzó erejét fel kell
használnunk a szembenézésre, önmagunk másfajta hatá­

- 363
rainak megismerésére, arra az erőmerítésre, amely a fájda­
lomban születik meg. Olyan ez, mint az edzés, a sport, az
oxigénhiányos állapot elérése, amely után mindig meg­
jelenik a belső felemelkedés, a szabadság, a boldogság.
Valószínűleg nem azért edzünk vagy megyünk el futni,
hogy szenvedjünk, de mindannyian ismerjük azt a felemelő
érzést, ami a megterhelő edzés közben és után megjelenik.
A súlyos lelki válságot, élethelyzeti krízist a gyöngyhalá­
szathoz tudnám hasonlítani. A tenger vagy egy tó (lelkünk)
mélyén rejlik a kincs, amiért le kell merülnünk. Merülés
közben nem tudjuk pontosan, mi fog történni velünk,
nem látjuk még a kincset, az út végét, de bízunk abban,
hogy minden minket szolgál, értünk van. Ezt nevezném én
igazán pozitív gondolkodásnak! Ez a hit vezethet minket
a mélyre merülésben, és jutalmunk egy új életszakasz lehet,
amely önmagunk felfedezéséből fakad. A felfedezésnek,
önmagunk megismerésének, a feldolgozásnak fontos része
lehet a fájdalom vagy a szenvedés is. Nem önmagában cél,
hanem egy közeg, amely lehetőség a megújulásra. E nélkül
az önismereti rátekintés nélkül a fájdalom üres, a szenvedés
értelmetlen, és nincs fejlődés, nincs továbblépés.

364
KÉT ÚT - A FÉLISTEN ÉS A REMETE

Két út
Az egyik felfelé vezet, a fényt, a csillogást keresi. Ezen
az úton mindig az elismerés, a külső megerősítés fontos.
Az utazó ilyenkor állandó harcban van önmagával, mert
mindig kifelé figyel, elnyomja belső érzéseit, és azt figyeli,
hogyan juthat előbbre. Számára csak a cél elérése és meg­
tartása, a csillámpor pillanatnyi mámora számít. Lehet ez
hatalom, szépség, elismerés vagy karrier. Ha sikerül elérnie
a csillogást, akkor utána már csak egy a fontos, ott maradni
a végsőkig, kitartani mindenáron. Még akkor is, amikor
már csak egy lámpaoszlop tartozékai leszünk, vagy egy
fényszórót tarthatunk másoknak. Az ünnepelt balett-tán­
cos öregkorára színházi ruhatáros lesz, csak azért, hogy még
néhányszor beléphessen Thália templomába. A csúcsvezető
mindent elkövet, hogy menedzselje maga alatt a káoszt, és
fenntartsa a komolyság látszatát, pedig már a tanácsadói is
viccelődnek róla a háta mögött, a fejvadászok pedig nagy

----— 365
erőkkel keresik az utódját. A valaha sikeres és ünnepelt
edző elmagányosodik, és már senki sem meri elmondani
neki, mennyire megalázó, hogy folyamatosan kidudorodik
a kétdecis palack a belső zsebéből...
Van egy másik út is, amelyik nem mindig felfelé vezet,
nem direkt a fény felé tart, és a lejtőt éppúgy az út részének
tekinti, ahogyan az emelkedőt is. Az utazó számára ezen
az úton nem a csillogás és a külső fény a fontos, hanem
a megtett út öröme, a tanulás és a fejlődés folyamatossága,
a haladás szabadsága. Néha ezen az úton is el lehet jutni
a fénybe és a csillogásba, de ez pusztán az út része, nem
önálló cél. Az utazó tudja, hogy a dicsőség és a csillogás
pillanatnyi elismerés, és csak a fejlődés lehet folyamatos,
a tanulás, önmagunk csiszolása. Ezen az úton azok halad­
nak, akik belső indíttatásból keresik a minőség folyamatos
kibontakozását az életükben. Itt is van elismerés, itt is fon­
tos a teljesítmény értékelése, de még fontosabb a folyama­
tos gyakorlás, a munkálkodás önmagunkon.
Ha nagyon őszinték vagyunk, akkor belátjuk, mindkét
út hozzánk tartozik, mindkettőn haladunk. Kevés remete
él közöttünk, aki már minden külső kapaszkodót elenge­
dett. De talán nem is ez a fontos, hanem a szembenézés
bátorsága:
Vajon melyik úton haladunk most, milyen szakaszán
tartunk az életünknek ma?

366'
 SZELÍD ELENGEDÉS

Megbéklyózott szív
Valaki nem tart veled a változás útján, sőt elvéti a jó irányt,
beleragad a sémáiba, visszahúz... Mit teszel?
- Jószándékúan visszamégy érte, és hosszan kérlelni
kezded, hogy tartson veled?
- Nehéz szívvel visszamégy hozzá, és vele maradsz,
hogy bebizonyítsd magadnak az önfeláldozásod?
- Továbbmégy, de mardossa a szíved a bűntudat és
lelkiismeret-furdalás, amiért otthagytad útitársad?
- Miután felajánlottad neki az együtthaladás esélyét,
és ő a maradás mellett döntött, szelíden, de határozottan
elengeded, és haladsz tovább a saját utadon?
Talán vannak még variációk, mert az emberi találé­
konyság a változás elutasítására végtelen. A gyengeszívűek
vagy kegyes lelkű vallásosok talán azt is gondolhatják, hogy
változni csak együtt szabad, az egyedüli változás önzőség,

------------ 367
esetleg azt, hogy a lemondás mindenről, még a változásról
is, nemes és jótékony dolog.
Lélektanilag tudjuk, a változás legfőbb ellensége a féle­
lem. Félelem az újtól, az ismeretlentől és a régi, a megszo­
kott elvesztésétől. A szív rezdülését, remegését nem könnyű
megkülönböztetni a reális nehézségektől. A remegő szív
nagyon találékony, és könnyen keres kifogásokat, ellenér­
veket a változással szemben. A félelem fortélyos módon üti
fel sokszor a fejét, hogy letérítsen a szabad fejlődés útjáról.
Minden változás jó, minden változás, még ha fájdal­
mas is, előbbre visz minket, minden visszahúzó félelem,
még ha pillanatnyi biztonságot képes is adni, hátráltatja
a fejlődésünket.

Túl nagy a kabát

Egy felső vezető olyan pozícióba került, amire azt szok­

tuk mondani: „túl nagy a kabát". Mindent kontrollálni
akart, mindent kézben szeretett volna tartani, minden­
ben részt kívánt venni, minden fontos kapcsolatot és
döntést magánál szeretett volna tartani. Rövidesen
káosz alakult ki a szervezetben körülötte, és természe­
tesen benne Is. A beosztottal kimerültek, mert a mee-
tingek mind rendszeresség, mind Időtartam szempont­
jából kiszámíthatatlanná és teljesen megbízhatatlanná
váltak, a projektdöntések elhúzódtak, a felelősségi kö­

368
 rök elmosódtak. A nagy szervezet a saját nehézkedése
miatt még eldöcögött, de a középvezetők nagyon sok
stresszt és frusztrációt voltak kénytelenek elszenved­
ni a kiszámíthatatlan vezetési stílus következtében.
A vezető maga is egyre több feszültséget és indulatot
nyelt magába, amit evéssel és éjszakázással próbált
enyhíteni. A teste egyre amorfabbá vált, a szervezete
egyre erősebben jelzett, a súlyos gerincproblémáktól
kezdve egyéb szervi tünetekig. Amikor velem szem­
ben is többször egyoldalúan felrúgta a megállapodá­
sokat és kiszámíthatatlanná vált, megszakítottam vele
a kapcsolatot. Sértődötten és csalódottan reagált. Úgy
érezte, cserbenhagyom, pedig csak helyette mondtam
ki azt, hogy így ne tovább.

Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amikor meg­

szakítunk egy kapcsolatot, egy helyzetet, és a saját utunkon
megyünk tovább.
Mi segíthet egy ilyen nehéz döntés meghozatalában?
- A közös megállapodásokat tiszteletben tartja-e a má­
sik fél, vagy ismétlődő módon egyoldalúan megváltoztatja?
- Ha a közös megállapodást a másik egyoldalúan fel­
rúgja, tud-e időben reflektálni rá, illetve tud-e valóban
elnézést kérni?
- Kér-e valódi támogatást, ha elakad?

* — 369 —
 - Képes-e bevonni a valódi dilemmáiba, a döntés eló'tti
csöndbe, partnerként kezel-e?
- Képes-e valódi kérdést feltenni magának jelentős
döntések eló'tt, vagy sablonosán, rutinból megy a maga
útján?
- Hisz-e önmagában annyira, hogy ez alapot ad az
együttműködésre?
Mindezeket a kérdéseket magunknak is ugyanúgy fel
kell tennünk, mint a partnerünknek. Tulajdonképpen csak
a megállapodási keretek tisztelete és a kölcsönösség, az éló'
dialógus adhat reményt az együttváltozásra. Ha valaki nem
akar változni, sohasem szabad erőltetni, és erényt csinálni
abból, hogy akkor mi is megrekedünk vele a szélcsendes
óceánon, elutasítva a továbblépés lehetőségét.

3 7 0 - ‘v‘—
DÖNTÉS, SZENVEDÉLY,
COACHING
 BEVEZETÉS

A vezetői coaching és a teamcoaching egy olyan viszony­

lag új formája a tanulásnak, ahol kifejezetten a prob­
lémafeldolgozás és a döntés áll a fókuszban. Eltérően az
iskolai tanulástól, itt mindig személyre szabott, tapasztalati
tanulás jön létre, ahol az élet vagy az üzlet igazol vissza
minket, hogy a fejlődésünk jó úton halad és eredmé­
nyes. Fontos, hogy az üzleti teljesítmény és a magánélet
egyensúlyban legyen és kiegészítse egymást, ahogyan az
is nyilvánvaló, hogy a vezető nem magányos hős, hanem
csapatok lelkesítője, tanulási folyamatok aktivizálója. A jó
vezető harmóniában van önmagával és a világgal, így ered­
ményessége folyamatosan fejlődő spirálban halad előre.
A tanulás tehát nem cél, hanem olyan alap, amely megha­
tározza a fenntarthatóságot.

373
AZ ÉLET VADSÁG - A COACHING
SZINTÉN

Egyik kubai utam során Santiago külvárosában a helyi

szórakozóhelyen találkoztam egy 16 éves fiúval, akivel
miután megbeszéltük az aktuális szivarárfolyamokat,
és meggyőztem róla, hogy már semmit sem akarok
venni, beszélgetni kezdtünk az életről, és ittunk né­
hány pohár mojitót és Cuba Librét. A Cuba Libre még
elment, de amikor elfogyott a kóla, és a házi készítésű
rumot magában kellett meginnom, beleborzongtam,
olyan erős volt. Akkor mondta a fiú azt a mondatot,
amire máig emlékszem: „Egy férfinak minden jót tesz,
ami kemény és durva." Mindezt olyan szenvedéllyel
mondta, amit nem lehet elfelejteni. Aki járt már Kubá­
ban, és bemerészkedett a sziget belsejébe, az ország
szívébe, és nem ragadt le Varadéra napsütötte tenger­
partján vagy a turistabuszok fordulójánál Trinidadban,
az szintén átélhetett hasonlót.

374
A munkám során sokszor tapasztalom, hogy az üzleti vi­
lágban a cégek milyen egyoldalúan használják a vezetők
tehetségét, milyen látszatvilágba szorítják őket, ahol
a vadság és a keménység alig, vagy csak áttételesen, steril
módon jelenik meg. Ha mégis megjelenik, akkor legin­
kább nehéz projektek oldalvizén, szervezeti integrációk
költségcsökkentő átszervezéseiben vagy éppen egy mátrix
szervezeti együttműködés virtuális nehézségeiben. A ve­
zetők és a dolgozók nagy része a valóságtól elvonatkoztatott
virtuális térben old meg látszólag kemény feladatokat és
helyzeteket. A valóság viszont néha olyan távol áll a valódi
döntéshozóktól, hogy az élet által megjelenített nehézsé­
geknek és valódi problémáknak csak az árnyai vetülnek
rá az irodák falára. Aztán ha a vezető még mindig vágyik
a kihívásokra, akkor többnyire lemegy a jól fűtött vagy
légkondicionált edzőterembe, ahol súlyokat emelgethet,
esetleg iPodot hallgatva a futópadról nézheti a hóesést,
ha éppen nem a rögzített tévéképernyőt nézi a futópad
állványán. De ha még ez sem lenne elég, akkor elmehet
egy népszerű pszichodráma workshopra, ahol mestersé­
ges helyzetekben tanulja meg felszabadítani a rejtett érzé­
seit, félelmeit, vagy éppen a gyöngédséget keresi magában
a csoport jótékony közreműködésével. Igazából nem is a
módszerekkel és a szervezetekkel van a baj (bár sokszor
azokkal is, amikor csodaszerként vagy álommunkahelyként
népszerűsítik őket), hanem azzal, amikor teljesen felcserél­

— 375 — *
jük a módszerekben megtanult gyakorlatokat és a virtuális
biztonságot az élettel. Az egyoldalúan működő' élettér se­
beit egyoldalúan manipulativ módokon igyekszünk meg­
gyógyítani. Tulajdonképpen maga a coaching is sokszor
csak egy kiváló metódus marad a vezető' számára, amely az
életéből hiányzó impulzusokat próbálja meg becsempészni
a vezetői működésébe. Van-e mégis különbség a futópad
és a coaching között?

A coaching több mint technika

A coaching valódi ereje akkor bontakozik ki, ha nem mód­
szertani csodafegyverként alkalmazzuk, és nem tekintjük
pszeudoélettérnek. Nem hozunk létre egy virtuális és
biztonságos zárt világot, ahol ki lehet élni az elfojtott és
rejtett félelmeket, meg lehet nevezni azt, amit a munkahe­
lyen nem merünk kimondani, és át lehet élni azt, amiben
csak reménykedünk, mert a megvalósulásáról már régen
lemondtunk, hiszen veszélyes, bántó vagy túl nagy kihívás
lenne. A coach megfoszthatja a vezetőt az önállóságától, és
álomba ringathatja, ha nem segít neki a változások kivi­
telezésében, a kihívások keresésében és megvalósításában.
A coaching akkor nem félrevezető, ha nem a valóság al­
ternatívájaként jelenik meg, hanem olyan eszközként, amely
szembesíti a vezetőt mindazzal, ami megfosztja őt attól, hogy
többet valósítson meg önmagából, hogy képviselje azt, ami­
ben mélyen hisz, és tegyen azért, amit csak remél.

376
 A TÁVOLSÁG ÉS A KÖZELSÉG
SZABÁLYOZÁSA A COACHINGBAN

Közelednék feléd, mégis távolodom

Vajon mihez kell nagyobb bátorság, közel menni félel­
meim ijesztő tárgyához, vagy távolságot tartani a legna­
gyobb vonzódásban is? Vajon mi könnyebb, elengedni
a győzelem szédítő pillanatát, lemondani a dicsőségről,
vagy benne maradni egy vesztes helyzetben, kitartani
a gyászolók és gyengék mellett? Nincs egyetlen jó válasz,
ahogyan azt sem mondhatjuk, hogy az a tökéletes gyógyí­
tó, az a kiváló coach vagy profi vezető, aki mindig kellő
távolságból irányít, mindig hideg fejjel hoz döntéseket,
mutat rá a lényegre és jelöli ki a célokat. Néha gyógyí­
tó lehet, amikor a segítő odakucorodik a didergőhöz, és
együtt reszket és könnyezik a kiégett és megfáradt utazóval,
ahogyan olykor a távolságtartás és a rendíthetetlen éleslátás
adhat feloldást egy helyzetben. A jó coach (és a jó vezető)
képes bizalomébresztő távolságot tartani, és tud nagyon

— 377
közeli érzelmi helyzetbe kerülni, ha szükséges, át tudja
ölelni a másikat.
Valószínűleg mindannyian magunkkal hozott készlet­
ből dolgozunk. Akinek az elfogadással van problémája,
illetve nehezen tudja szeretni magát feltétel nélkül, an­
nak nehéz lesz közel mennie a másikhoz, nehéz lesz
megmutatnia a saját esendőségét közelről, felvállalnia a
sebezhetőséget. Aki viszont fél az autonómiától, és szorong
a magánytól, annak nehéz lesz gyógyító távolságban ma­
radni kritikus helyzetekben. Ő a közelséget keresi akkor is,
amikor a hideg tények és rendszerek gyógyító szikárságára,
egyfajta távolságtartásra lenne szükség.

A hitelesség a bizonytalanság vállalásán alapul

Azt hiszem, a vezetői (coach) kiválóság abban áll, hogy
képes-e valaki átlépni a számára bizonytalan határterüle­
tekre is, azaz nem előre gyártott sémák alapján értékel és
dönt. Az önismeret itt elengedhetetlenül fontos. Ami ez
előtt van, az puszta technika, módszertani jártasság. Meg
lehet tanulni és be lehet gyakorolni bizonyos helyzetek
kezelését: mit kell tennem akkor, amikor a másik elérzéke-
nyül, bizonytalan lesz, indulatos vagy éppen agresszív. Egy
szintig a tanult technikákkal jól lehet kezelni ezeket a hely­
zeteket, viszont a gyógyító találkozás elmarad, a megérintő
feloldás nem jön létre. Nincs hitelesség és nincs katarzis.
A hitelesség ugyanis mindig önmagunk bizonyos fokú

378 —
elengedéséből, elvesztéséből jön létre: nem tudom ponto­
san, mi lesz a következő mozzanat, nem tudom pontosan
előre a következő lépést, azt sem tudom teljesen biztosan
megmondani előre, mi történik majd velünk. A bizonyta­
lanság vállalása és a „kiszolgáltatottság” elfogadása hozhatja
létre azt az őszinte légkört, ami a hitelességhez szükséges.
A tökéletes kiszámíthatóság megöli a folyamat szabadságát
és a valódiságot. Amikor valaki fejből ad tanult válaszokat
a kritikus helyzetekre, begyakorolt feleletei vannak a kiala­
kult problémákra, nem engedi meg, hogy részévé váljon
a nehézségeknek és ő maga is átélhesse a bizonytalanságot,
akkor veszíti el a hitelességet. Ami megelőzi a valódi reagá­
lást, az tanult helyzetkezelés, mesterséges kívülállás.
Egy tökéletes elemzőnek, aki mindig mindent rend­
szerben lát és értékel, az igazi kihívás az érzelmek kiszá­
míthatatlanságának és közelségének a vállalása és átélése
lenne. Olyan közel lépni a másikhoz, ahol nincs meg az
irányítás és kontroll biztonsága, mert belép az intimitás
bizonytalansága. Amikor az irányító ember közel tud
menni a csapathoz, amit irányít, és vállalja, hogy egy pil­
lanatra beüljön abba a székbe, ahol ő kaphat visszajelzést
a működéséről, ő lesz irányított, az nagyon félelmetes és
nagyon gyógyító. Amikor az irányító képessé válik arra,
hogy kibújjon a megmondó és elemző szerepkörből, vál­
lalja a sebezhetőséget és megnyitja magát a kritikai vissza­
jelzés iránt, akkor áll helyre az egyensúly. Aki megteremti

— 'W l
379
és elvállalja ezt a helyzetet, az gyógyító módon lép előre
az útján.

Közelség és távolság a coaching folyamatban

A coaching egy szabályozott tanácsadási folyamat, amely­
nek lényege az ügyfél (rejtett vagy látens) tudásának ma­
ximalizálása. Azt gondolom, ezekkel ma már sokan tisztá­
ban vannak, viszont talán kevesen tudják, hogy mennyire
fontos a távolság szabályozása a coach és a coachee között.
A térbeli, intimitásbeli, érzelmi távolság beállítása szabá­
lyozza a tanulási folyamat intenzitását.

• A coaching egy olyan tanácsadási folyamat, amelyben

a coach és kliens (vagy coachee) közötti kapcsolat
dinamikája, intenzitása, szabályozottsága nagymér­
tékben meghatározza a változási folyamatokat.
• A coaching modellhelyzet, amelyben a dinamika
a káosz- (közelség) és a rend- (távolság) állapotok
változásából alakul ki. Bármely elem nélkül elkép­
zelhetetlen valódi fejlődés, változás.

Mivel a coaching modellhelyzet, ezért a változás előké­

szítése során le kell képeznie azt a folyamatot is, amely
a problémák kialakulására jellemző'. Minden valódi folya­
matban helye, sőt szerepe van az elakadásnak, a káosznak,

380
a szétesésnek éppúgy, mint a szabályozottságnak, a rende­
zettségnek és a megértésnek.
A címben felvázolt távolság éppen arra utal, hogy fehér
kesztyűs, módszerspecifikus, távcsővel ellátott „szakembe­
rek” hogyan ölhetik meg a folyamat lényegét azzal, hogy
pl. célzott kérdések, értelmező állítások és különféle tech­
nikák mögé rejtőzve elutasítják az interakció szükségszerű
rendezetlenségét, a krízis lehetőségét a kapcsolatban, a ká­
oszt. Közel kerülni valakihez, megérintve lenni, vállalni
az intimitást mindig kaotikus és szabályozatlan. Vannak
vezérlő etikai elvek, de nincsenek előre megírt forgató­
könyvek. Itt jön létre a tanulás szabadsága, a megrendülés
nyomán a korábbi állapotból kibillenés és a változás esélye.
A közelség a kiszámíthatatlanságot és a rendezetlenséget
jelenti, amely egy változási folyamat szükségszerű kísérője,
másképpen szólva kicsit mindig kaotikus. Nincs előre ki­
számítható következő lépés. Persze aki folyamatosan káoszt
teremt, és nem hoz létre gyógyító megértést, azaz eltávo­
lodást, az nem képes segítő továbblépést sem indukálni.
Szükséges tehát megtanulnunk módszertani fogásokat
és elveket, hogy aztán elfeledhessük őket, és rábízzuk ma­
gunkat a megérzéseinkre, a kiszámíthatatlan folyamatokra,
intuíciókra, majd újra visszatérve a keretekhez értelmezzük
a történéseket, vagy épp az értelmezési kereteket változtas­
suk meg. Ez a megértési, megismerési folyamat, máskép­

381
pen a Gadamer által is leírt hermeneutikai kör a XX. sz.
végi gondolkodás egyik legnagyobb felismerése.

A szabályozott távolságtartás rendezőelvei:

• tanult viszonyulás, rutin
• kiszámíthatóság
• módszertanilag kidolgozott eszközök alkalmazása
• reflektív megközelítés
• eró'teljesen racionális viszony és kontroll

Rendezetlenség és intimitás:
• bizonytalanság, elveszettség, kiszolgáltatottság
• spontán, szubjektív megnyilvánulások
• dominánsan érzelmi viszonyulás
• nem kiszámítható kimenetel, káosz...

A coachingban, illetve minden folyamat-tanácsadásban az

egyensúly megteremtése és a távolságtartás éppoly fontos,
mint a rendezetlenség, közelség, intimitás, káosz megje­
lenésének lehetó'sége. Az egyensúly és a káosz egyaránt
„pusztán csak” része egy nagyobb változási rendszernek,
amelyben mindkettő' szerepe relatív, de szükséges. Mivel
a problémák kialakulása mögött folyamatok és kölcsönha­
tások vannak, ezért a „gyógyításuk” sem történhet statikus,
módszertanilag felépített, stabil módon.

382
Folyamatokat csak folyamatokkal lehet kezelni
• Az egyensúly folyamatos fenntartása kimeríti a rend­
szer energiáit: nincs megújulás, csak rend.
• A káosz folyamatos fenntartása szintén kimeríti
a rendszert, mert nincs megértés és fejlődés, csak
változás.

A rend (távolság) és a káosz, rendezetlenség (közelség) egy­

mást kiegészítő állapotai a fejlődésnek.

Mi tehát a coaching?
Olyan folyamattanulás, amelyben a rendezetlenségből (el­
akadás) haladunk a rend (megértés és döntés) felé, tudva
azt, hogy csak megközelíteni tudjuk a rendezettség állapo­
tát, tökéletesen elérni, illetve fenntartani sohasem.

383
 ENERGIASZABÁLYOZÁS,
KOMMUNIKÁCIÓ, TESTI JELENLÉT
A COACHINGBAN

A verbális kommunikációs stílus

Tapasztalatom szerint a verbális kommunikáció stílusa és
módja nagymértékben képes befolyásolni, támogatni vagy
csökkenteni a kognitív megértést, és ugyanakkor kiválóan
jelzi a beszélő' energiafelhasználásának a mértékét és célját
is. Ahogyan beszélsz, olyan ember vagy. A nyílt, világos,
konkrét és rövid fogalmazás alapvetően erősíti a megértési
folyamatok hatékonyságát, míg a homályos, körülményes
és körmönfont beszéd, a hosszú, egybefonódó körmon­
datok alkalmazása, a szubjektivitás elől a semlegességbe
burkolózó magatartás pedig egyértelműen kivonja az
energiát (energiacsökkenés, „figyelemrablás”) a megértési
folyamatokból. A beszélő hatalmi játszmája (energiarablás)
zajlik, amikor a figyelem felkeltése és fenntartása érdeké­
ben a verbális kommunikáció előbb említett eszközeivel

— “ 384
próbálja meg a saját energiaszegény állapotát enyhíteni.
A figyelem energia, és aki figyelmet kényszerít ki di­
rekt vagy manipulativ módon a környezetétől, az rejtett
energiarablást folytat. A figyelemkeltés, figyelem elvon ás
(-rablás) célja elsődlegesen nem a megértés létrehozása
a hallgatókban, hanem a hosszan tartó figyelem fenn­
tartása, begyűjtése, a hatalom megszilárdítása, az energia
„bekebelezése”. Figyeljük meg a lelkesítő' politikai szó­
noklatokat, amelyekben nincs pont, csak vessző, és egyik
szövevényes gondolatból következik a másik szövevényes
eszme. A szónok egyik mondatából fűzi át mondanivalóját
a következőbe, a hangsúly nincs lekerekítve, és nincs lezá­
rás, nincs pont a mondat végén. Ilyenkor nem a mondani­
való a lényeg, hanem a figyelem „bekebelezése”, elvonása.
A rövid, világos és konkrét fogalmazás célja a megértés
könnyítése és a hallgatók figyelmi kapacitásának tisztele­
te. A nyílt és világos beszéd nem pusztán racionális, logikai
kategória, hanem a személyességre is utal. A szubjektivitás
felvállalása (adott esetben érzelmi telítettség) egy adott té­
ma kifejtésében mindig segíti az álláspontok jobb megér­
tését, az egyértelműséget és a tisztázást, míg az objektív
racionalitásra és semlegességre való törekvés sok esetben
eltávolodást jelent a mondanivaló lényegétől. A személyes­
ség a megértés élességét erősíti, míg a semlegesség az elke-
nés, a homályosság érzetét kelti a hallgatóban.

385
A testi jelenlét ereje
A nonverbális jelentéseket a testi összeszedettség (a „kap­
csolatban vagyok a testemmel” érzés) erősíti fel, amely
mindig a vezető aktuális állapotával függ össze. Az in­
tellektuális szempontok túlhangsúlyozása miatt ez gyak­
ran mellékessé vagy elhanyagolhatóvá válik a vezetőknél.
A fáradt vagy kimerült, nem kellően összeszedett vezető
vagy tanácsadó nem képes egy fókuszált folyamat kere­
teit egyértelműen segíteni. Óhatatlanul jelennek meg a
figyelemrabló, energialeszívó játszmahelyzetek, ame­
lyek a verbális kommunikáció túlhangsúlyozásán (hosszú
körmondatok, túl erős vagy túlságosan lehalkított beszéd,
homályos fogalmazás, elkent döntési pontok, rázós témá­
kat elkerülő, tompító kommunikáció) alapulnak.
A verbális és nonverbális csatorna szinkronizált mű­
ködése a testi jelenléten, vagy másképpen a szomato-
pszichés (a testi diszponáltságot hangsúlyozó pszichés
állapot, testtudatosság) jelenléten alapul. Hogyan lehet
megalapozni és fenntartani a hatékony energiaszabályozást
a folyamatkezelésben a coaching során?
A kérdés egyrészt egyszerű, másrészt mégis bonyolult,
hiszen a konkrét, világos, rövid beszéd mindenki előtt nyil­
vánvaló érték, mivel azonban a közvetlen módon nem be­
folyásolható testi állapoton alapul, ezért direkt módon nem
is kontrollálható. Egy kimerült, fáradt, szétesett személytől

386 •
nem lehet számon kérni a verbális kommunikáció haté­
kony módját. A testi szinten megjelenő' diszfunkció meg­
határozza az akaratilag csak korlátozottan befolyásolható
kommunikációs stílust. Míg a verbális kommunikáció
hatékony módja közvetlen tanulásos módon is befolyásol­
ható, addig a fiziológiailag is megnyilvánuló összeszedett-
ség, fókuszáltság csak a közvetve (sport, meditáció, jóga)
támogatható jelenléttel függ össze. Hogyan kérhető hát
számon a coachtól, hogy legyen hatékony a kommuniká­
ciója, fókuszált a jelenléte, koncentrált az energiafelhaszná­
lása? Vajon tanítható-e ezek ismeretében a coaching vagy
folyamat-tanácsadás, hiszen a kommunikációs működés
a közvetlenül nem befolyásolható (testi) jelenléti állapo­
ton nyugszik, és ez határozza meg a nonverbális csatornák
működését? Mindezek a kérdések elsősorban etikai di­
menziót érintenek, hiszen ami hagyományos módon nem
tanítható, az nem is kérhető számon, viszont ettől még
jogosan elvárható!
Eljutottunk hát a coaching alapvető dimenziójához, az
etikai szinthez, amelyen az egész tanácsadói szakma ala­
pul. Ki lehet folyamat-tanácsadó, ki lehet coach? Talán
az, aki hosszú évek óta jógázik, esetleg harcművészetekkel
foglalkozik, vagy mindennap fut öt kilométert? Bizonyo­
san nem, hiszen ez a háttértevékenység még mindig nem
egyértelmű biztosítéka a hiteles és hatékony tanácsadói

387
jelenlétnek. A kérdés egyrészt összetettebb, másrészt ettől
az alaptól nem lehet eltekinteni, mert a tanácsadó nem
pusztán csak a verbalitásáért (kognitív felkészültség, szak­
mai tudás), hanem a testi ráhangoltságáért, a jelenlétének
erejéért is felelős.

Energiaszabályozás
A kérdés kulcsa tehát az energiaszabályozás, illetve a verbá­
lis kommunikációt hitelesítő háttérműködés, a nonverbális
dimenzió megjelenése. (A metakommunikáció 80%-ban
határozza meg - erősíti vagy gyengíti - a mondanivalón­
kat, tehát itt dől el a hitelesség kérdése.) A testi jelenlétre
a nyugati kultúrában ma még nem irányul kellő figyelem,
de a kérdés mindenképpen egyre erőteljesebben vetődik
fel. Ezt mutatja az outdoor piac kiszélesedése, az extrém
elemeket, túlélőgyakorlatokat felhasználó csapatépítő mun­
ka megjelenése. Én tanácsadóként rendszeresen alkalmazok
harcművészed elemeket, fizikai kihíváson alapuló gyakor­
latokat fejlesztői munkámban, adott esetben egyéni fo­
lyamatokban (coaching) is. A menedzsmentfejlesztésben
a fizikai, testi jelenlétet fejlesztő beavatkozási formák felé
való nyitottság egyértelműen megjelent. A professzionális
kérdés a két szempont, a szakmai és kommunikációs ele­
meket fejlesztő tanácsadás, valamint az outdoor techni­
kák alkalmazása közötti egyensúly megtalálása. A pusztán

388
intellektuális coachingműhelyek eltolják kognitív irányba
a fejlesztést, míg az egyoldalúan testi kihíváson alapuló
beavatkozások hangsúlyos feldolgozási folyamatok nélkül
sportvetélkedők szintjére silányodnak. Az összhang meg­
találása mind a képzés, mind a fejlesztési folyamat nagy
kihívása.

389
A SPORT ÉS ÖNMAGUNK
MEGHALADÁSA
 BEVEZETÉS

Mit tanulhatunk a sporttól? A totális felelősségvállalást

az eredményekért, az elkötelezett fegyelmet és az oda­
adást. A sportban az egész életünkre kiterjedő tudatosság
és a célirányos működés magától értetődő. Az energia
érzékelése, a tudatos és fókuszált jelenlét, „a most hatal­
ma”, a szinkronicitásokra, jelekre való figyelem, a ritmus,
a meditáció és egyéb „spirituális” jelenségek megfigyelé­
se és alkalmazása ma már egyértelműen része a sportoló
tapasztalatainak és működésének. Az egy célnak és gon­
dolatnak való totális alárendelődés, a megújulásba vetett
hit, a „mindannyian egy vagyunk” alapeszme, a jelenlét
megvalósítása és elfogadása nélkül nem lehet kimagas­
ló eredményeket elérni. A sport olyan élettér, amelyben
a kitartás, a küzdés és önmagunk legyőzése alapeszmeként
folyton figyelmeztet minket az esendőségünkre és a meg­
újulás lehetőségére.

- 393 ~
SPORT ÉS ÜZLET, AVAGY AZ ÉLSPORT,
A COACHING ÉS A LÁTHATATLAN
VILÁG KAPCSOLATA

Üzleti silók, kiskirályságok

Az üzleti életben azok a cégek sikeresek hosszú távon,
akik tanuló szervezetként tudnak működni. Az üzleti kör­
nyezetben a változásokkal együttműködő', adott esetben
változásokat generáló és tiszta üzleti elvek alapján fejlődő
menedzsment modelleknek van hosszú távú esélye. A si­
keres üzletben az irányítási modell olyan jelenléten alapul,
ahol a támogató irányítás, a totális felelősségvállalás, a csa­
patmunka iránti feltétlen elköteleződés, az egyéni érdekek
alárendelése a csoportnak, a célirányosság és a rendszer­
szemlélet a siker motorja. A hagyományos üzleti para­
digma magányos harcosokra, karizmatikus (de egyéni),
kimagasló vezérekre és teljesítményre, tudatosság nélküli
alárendelődésre és egyoldalú, direkt irányításra épít. Eb­

394
ben a modellben nincs szerepe a rendszer egészéért való
felelősségvállalásnak, hiszen nem létezik rendszertudatosság
sem. A menedzsment nem vállal közös felelősséget a dön­
tésekért, hiszen végrehajtó szerepben marad, és emiatt
„silók, kiskirályságok, átláthatatlan hatalmi struktúrák”
képződnek a szervezetben. (Csak az érdekesség kedvé­
ért meglepő lenne mindezt összevetni a politikai pártok
működési modelljeivel...)

A sport és az üzleti modell kapcsolódása

Amikor Sir John Whitmore 2011-ben Budapesten tar­
tott előadást a coachingról, a következőket mondta: „Az
élsport még mindig a régi, instruáló módon dolgozik. Ma
körülbelül 30 éves elmaradásban van még az élsport is az
üzleti élettől, ha a vezetési módszereket vesszük alapul.”
Whitmore-nak igaza van abban, hogy az edzők legtöbbje
nem rendelkezik modern coaching szemlélettel, és hagyo­
mányos utasításalapú irányítási modellel dolgozik. Van
persze kivétel, néhány különleges mester szinte ösztö­
nösen rendelkezik a coaching típusú vezetői szemlélettel
(vagy ha nem, de elég nyitott, akkor coachokat alkalmaz).
A kimagasló élsportolók legtöbbjétől viszont az üzlet na­
gyon sokat tanulhat. A totális felelősségvállalás, a fegyelem,
az elkötelezettség és a tudatosan célirányos működés nélkül
ma már lehetetlen csúcsteljesítményt elérni. És van még

3 ‘V
egy meglepő, talán kevésbé ismert szempont. Az élsporto­
lók többsége számára az energia érzékelése, a tudatos és fó­
kuszált jelenlét, „a most hatalma”, a szinkronicitásokra való
figyelem, a ritmus, a meditáció... és egyéb „spirituális”
jelenségek megfigyelése és alkalmazása egyértelműen része
a tapasztalatuknak és a működésüknek. Saját élményeim
alapján az élsportban a nyitottság a láthatatlan világ jelen­
ségei felé jóval tudatosabb, mint a felső vezetők számára.
Élsportolókkal dolgozva azt látom, hogy amikor energia­
összpontosításról vagy energiavesztésről, egy célnak és gon­
dolatnak való totális alárendelődésről, a megújulásba vetett
hitről, a „mindannyian egy vagyunk” alapeszméről, a totá­
lis jelenlétről beszélek, akkor ezek a gondolatok számukra
jóval kézzelfoghatóbbak, mint a menedzsmentteamek szá­
mára. A meditáció ereje pedig, mivel azonnal kézzelfogha­
tó tapasztalattá válik a versenyen, nem kérdőjeleződik meg.
A meditációban vagy más imaginativ technikákban va­
ló hit az élsportoló számára sokkal egyértelműbb lehetőség,
mint az átlagember számára. Ügy gondolom tehát, hogy
bár az edzői irányítói modellek kérdésében igaza van John
W hitmore-nak (szerinte a régi vezetői stílust alkalmazó
cégek és sportvezetők nem veszik tudomásul, hogy sokkal
jobb teljesítményt érhetnének el, ha szakítanának a klasz-
szikus irányításon, utasításon alapuló viselkedéssel), az
üzletnek és a vezetőknek is sok tanulnivalója van az él­

“« — 396 -
sportolóktól. Leginkább a megújulásba vetett töretlen hit,
a testtudatosság, a tudatos energiafelhasználás, az összpon­
tosítás, a ritmus felismerése, a fókuszált jelenlét és a medi­
tativ vagy transzcendens tudatállapot létrehozása és ereje,
az egységbe vetett elkötelezett hit az, ami nagy tanulási
lehetó'ség a menedzsmentteamek számára.

397
 ALTERNATÍV
ENERGIAGAZDÁLKODÁS

Energiamodellek
Az alternatív energiaforrások keresése a közlekedésben,
az építőiparban és gyakorlatilag minden olyan iparágban,
ahol energiafelhasználás van, kulcskérdéssé vált. Ki tud
magasabb minőséget előállítani kisebb és hatékonyabb
energiafelhasználással?
Az ember élettani funkcióinak és mentális működé­
sének kutatásában az energiafelhasználás kérdése szintén
központi fontosságú, de talán kevésbé hangsúlyos, mint
a külső alkalmazás területén. A hagyományos üzleti, ve­
zetői modellben régen a tudatos energiafelhasználás kér­
désének nem volt jelentősége, maximum a kiégés kapcsán.
Ma a vezetői modellek, a szervezeti tanulás elméletei már
a tudatosan hatékony vezetői működésre építenek az ener­
giafelhasználás területén is, az executive vagy business

398
coaching pedig ennek a gyakorlati megvalósításában segít.
A projektmunka hatékonysága és a teljesítményszabályo­
zás összefüggései nyilvánvalóak lettek, a menedzser pedig
projektró'l projektre, vagy még inkább válságról válságra
éli az életét. Energiafelhasználása az életben maradás és
a minőségi teljesítmény alapvető' kérdésévé vált.

Az élsport és a vállalatirányítás
A sportoló versenyről versenyre éli az életét, nála a projekt
a verseny, a külső megmérettetés. Számára az energiafel­
használás hatékonysága konkrétan és mérhető módon
jelenik meg a csúcsteljesítményben, és szintén létkérdés.
Az időzítés, a ritmus megtalálása, a koncentráció fokozá­
sa, a fókuszáltság mind olyan fogalmak, amik a sportoló
életében belülről is kulcsfontosságúak. A versenyző nagy­
mértékben az energiafelhasználás alapján lesz sikeres, és
ebben a kérdésben a befelé fordulásnak a jelentősége épp­
oly fontos, vagy még fontosabb, mint a fizikai edzésmunka
minősége. Ma egy profi sportolót olyan szakmai team vesz
körül, ahol a dietetikus, az erőnléti edző, a gyógytornász,
az orvosi stáb, a gyúró és a coach vagy sportpszichológus
együttműködése nélkülözhetetlen a technikai, szakmai
vezetőedző mellett. A szakemberek első csoportja a spor­
toló energiafelhasználásának fizikai (ebben az értelemben
külső, élettani) segítői, míg a coach a sportoló mentális

399
(ebben az értelemben belső, lélektani) energiafelhaszná­
lását, az élességét, a fejben való fókuszáltságát támogatja
és fejleszti.
A vállalatvezető mellett is van erőnléti edző és orvosi
stáb, de őket úgy hívják, hogy projektmenedzser, HR-
vezető, IT és Sales felelős, és jó esetben van coach, aki
mentálisan támogatja a vezetőt. A coach feladata, hogy
segítsen a vezetőnek tudása maximális kibontakoztatásá­
ban, a körülötte keletkező problémákból való tanulásban,
a vezető legjobb meglátásainak és döntéseinek a felszínre
hozásában. Az élsport és a vállalatirányítás szintén a legma­
gasabb minőségre törekszik, és humán csúcstechnológiát
alkalmaz. Az orvostudomány és a sport fejlődése éppúgy
összefonódott, mint a coaching és a vállalati felső vezetés.
A coaching hatása is azért lehet kimagaslóan erőteljes, mert
csúcsteljesítményre járatott felső vezetők támogatásának
a tapasztalataira épül. Az élsport az orvostudomány és
a gyógyszeripar „űrtechnológiai” gyakorlóterepe, kísérleti
laboratórium. A WADA (World Anti-Doping Agency)
tiltólistáján szereplő anyagokat a szervezet folyamatosan
frissíti, de így is csak követni tudja a forradalmian fejlődő
stimulánsokat kutató háttéripart. Az élsport köré épülő
ellátó iparág szerepe óriási, ennek ellenére mégis szület­
nek csúcsteljesítmények olyan „elmaradott országok” (pl.
Magyarország) versenyzőinél, akik messze nem tudják
a legújabb fejlesztéseket alkalmazni a fiziológiai dopping

400 —
területén. Kemény Dénes, a magyar vízilabda-szövetség
elnöke szerint a versenyző fizikai, élettani megerősítése kb.
20%-ot jelent, míg 80% a „fejben levő jelenléten”, a men­
tális felkészülésen múlik.
Én úgy látom, ez az arány adott esetben még inkább
felborulhat a mentális felkészülés javára. Adott pillanatban
az dönt, mennyire éles a versenyző, mennyire összeszedett,
fókuszált és egységes a csapat.

Hétköznapi minőségmenedzsment
Vajon az átlagember mit vesz át a „csúcstechnológiából”?
Vajon az, aki nem élsportoló, de nem is felső vezető, el van
zárva a fejlődéstől? Másodrangú polgárként araszolgatva éli
szürke életét? Az, akit nem segít profi stáb a fejlődésben
és nem támogat coach, annak nem kell csúcsteljesítményt
sem elérnie? Mi történik a kisemberrel? Neki a csúcstech­
nológia csak az elévülés után lesz elérhető?
Az egyszerű embert nem támogatja coach és profi or­
vosi stáb, ennek ellenére a minőségi ugrás számára ugyan­
olyan esélyes, mint egy élsportoló vagy vállalatvezető szá­
mára. Sőt talán még inkább az, mert ő az esélytelenek
nyugalmával indulhat, nincs versenydrukkja, és nincs
körülötte a nyomasztó teljesítménystressz. A minőségi ug­
rás fejben következik be, és belül dől el. A cél a boldogság
és a hozzá vezető út megtalálása, amely mindennap új
lehetőségként bontakozik ki előttünk. Nincs megépített

401
versenypálya, nincs látványos projekt, csak az életminőség,
a szubjektív boldogság élménye, és ebben a totális szabad­
ság korlátlan ideje és megvalósítási módja. Az, hogy kit mi
tesz boldoggá, belül dől el, mint ahogyan az is, hogy ez
mennyire tudatos és célhoz kötött.
Te döntőd el, mi tehet igazán boldoggá, és te tudod
meghatározni az utat is. Bármi lehet a boldogság forrása
és célja, de ehhez mélyen magadba nézve fel kell tenned
az alapkérdést: mi az életem értelme és célja, mi szeretnék
lenni, és mit szeretnék elérni? A versenyzőnek talán köny-
nyebb, mert világos a cél, ahogyan a vállalatvezető szá­
mára is megjelennek az elérhető projektek. A boldogság
azonban ennél egyszerűbb, és mégis több. Tudom, hogy
a vállalatvezetőt is a „nagy belső kérdések” foglalkoztatják,
ahogyan az élsportolót is. Egy projekt elérése, egy világver­
seny megnyerése pillanatnyi cél, de a nagy kérdés mégis
az: hogyan lehetek boldog a célhoz vezető úton7. Hogyan
érhetem el a célom úgy, hogy mindez élvezetes legyen szá­
momra? Hogyan tudok eggyé válni a sikerhez vezető telje­
sítmény örömével? Mi a fenntartható boldogulás receptje?
Bármi lehet cél: kertépítés, regényírás, takarítás vagy
éppen könyvelés. A kérdés mindig az, hogy élményként
élem-e meg a célomhoz vezető utat. Eggyé tudok-e vál­
ni a munkámmal? Megtalálom-e benne önmagam, a fej­
lődésem, tanulásom, kibontakozásom útját?

402 —
 Lehet úgy ébredni, hogy amikor befelé figyelek, akkor
megérzem a szobámban a virágok szomjúságát, és amikor
meglocsolom őket, átélem az adás örömét, hogy akkor és
ott egy vagyok velük. Bármit teszek, ha abban meghallom
a belső hangom, akkor elragad az egység élménye és ereje,
még viráglocsolás, főzés, olvasás, beszélgetés vagy éppen
magányos séta közben is. Nincs szürke élet, csak elszürkült
és tompa érzéketlenség van. Nincs jobb sors, csak keserű
összehasonlítgatás és belső elégedetlenség van, kívülállás és
elszigetelődés. Minden életben mindig ott van a felemel­
kedés lehetősége, és amikor megszületik a belső csend,
megjelenik a valódi szándék, akkor megérkezik a segítség,
és kibontakozik az út.

403
 ELAKADÁS, ZAVAR, KÁOSZ...

A teremtő ember
Vannak helyzetek és pillanatok, amikor negatív hatások
erősödnek fel az életünkben. Nem sikerülnek a terveink,
nem haladunk előre, mintha egy helyben állnánk vagy
behúzott kézifékkel araszolgatnánk előre. Mégis miért
vannak ezek a helyzetek? Miért nincs vitorlákat feszítő
szél mindennap? Miért nem izgalmas és sikeres az életünk
folyamatosan?
Egy biztos, a nehéz időkben közelebb kerülünk az
esendőségünk megéléséhez, az alázathoz és a kiszolgál­
tatottság felismeréséhez. Porszemek vagyunk. Ahogyan
a győztes római hadvezérnek mondta a rabszolga mögötte
a diadalkocsin: emlékezz, uram, halandó vagy! Ez a figyel­
meztetés szükséges ahhoz, hogy az előrehaladásunk egyen­
letes és reális legyen.
Mégis, mit lehet tenni akkor, amikor minden kilátás­
talannak tűnik?

404
 Az átlagember sodródik, és bízik abban, hogy talán
minden magától jobbra fordul. A teremtő' ember a ne­
hézségek által erősíti meg a szándékát és újítja meg erőit.
A teremtő ember számára a nehézség az elrugaszkodás
lehetősége, a megújulás esélye. Szembefordul a helyzettel
és önmagával, még figyelmesebben olvas a jelekben, még
elszántabban bízik önmagában, és keresi a megoldást. A ru­
tinból való kitörés legjobb pillanatai a sivatagos időszakok.
A megújulási szándék nem automatikusan jelentkezik, de
a nehéz időszakokban szinte biztosan. Amikor kibillenünk
az egyensúlyból, és belekerülünk egy problémás helyzet­
be, szinte azonnal felmerül az irányváltás lehetősége, az
önvizsgálat építő ereje. Mit kell másképpen tennem, min
változtassak, mit erősítsek?

A megújulás esélye
A magyar sportolók számára a vereség feldolgozása talán
nehezebb, mint más nemzetek versenyzőinek. A magyar
ember, tapasztalataim szerint, könnyen alulértékeli magát,
és a sportolók közül is sokan az első kudarcok után abba­
hagyják az edzést. Valahogyan nincs benne a kultúránk­
ban, hogy egy probléma, egy nehézség, egy elakadás, egy
vereség mindig akkor jön, amikor a legfontosabb időszaka
van a megújulásnak, a fejlődésnek, a változásnak. Az is­
kolában nem azt tanítják nekünk, hogyan tanulhatunk
a problémákból, hanem azt, hogy hogyan kerüljük el őket.

- 405 -----
Nem arra készítenek fel, hogyan nézzünk szembe a krí­
zisekkel, hanem azt, hogy hogyan takarítsuk el az útból
a romokat, esetleg hogyan rejtsük el a nemkívánatos tör­
ténéseket.
Találkoztam életem során egy-két olyan vezetővel és
sportolóval, aki mindig a legnehezebb ellenfeleket kereste,
a leghúzósabb helyzetekben próbálta ki magát, minden
helyzetbó'l tanulni akart, és végül a legjobb lett. Talán to­
vább tartott az útja, mint egy szupertehetségnek, de mesz-
szebbre jutott bárkinél. Önmagunk meghaladása csakis
a nehézségek, a megszokás, a rutin, a félelmek legyó'zése
által valósulhat meg. Jutalmunk pedig a repülés végtelen
szabadsága.
Vajon kiből lesz boldogabb ember: akibe gyerekkorában
azt nevelik bele, hogy neked mindenhol a legjobbnak kell
lenned, vagy az, akinek azt tanítják, hogy mindenből szaba­
don tanulhatsz? Vajon az a versenyző fog jobban bízni ma­
gában, akinek mindennap többet kell teljesítenie, vagy aki
mindennap elégedetten térhet nyugovóra? Az elégedetlenség
is hajtóerő, és a megelégedett öröm, az elvégzett munka
élvezete is az. Vajon melyik visz tovább, melyik fenntart­
ható? A problémák legyőzése, a kimagasló teljesítmény is
motiváló, de a problémák iránti fogékonyság, a kíváncsiság
és a kihívások keresése is előremutató. A jó válaszok nagyon
fontosak, de a kitűnő kérdéseken múlik a kimozdulás esélye,
a kilépés lehetősége a megszokott kerékvágásból.

• 406 --------------
 MÉLYSÉGÉLESSÉG

A fúrás mélységének beállítása

A coaching talán egyik legnagyobb dilemmája, hogy va­
jon milyen mélységben szabad megnyitni a coachee mély
tudattalanjában rejtőző zsilipeket. Ha túl mélyre megyek,
és olyan szelepeket nyitok meg, amelyek időben és fókusz­
ban nagyon messzire vezetnek vissza, akkor olyan erejű
pszichés tartalmak szakadhatnak fel, amelyek elvonhat­
ják a figyelmet a konkrét feladatmegoldásról, felfüggesz­
tik a fontos hétköznapi rutinokat, és csökkentik a sike­
res gyakorlati működésmódot. Azt vettem észre, hogy
a coaching felé nyitó pszichológusok, pszichoterapeuták
vagy a népszerűséget kereső pszichiáterek közül többen
leragadtak a „mélyfúrás” tetszetős álszakmaiságánál, és
nem igazán érdekli őket ennek a következménye. Nem
számít, hogy az ügyfél sebezhetővé válik, és a mélyfúrás
után nyitott „szennyesládával” rohangál a munkahelyén,

407
kitárt szívvel keblére ölelve a világot, vagy éppen vérző
sebeit nyalogatja boldog-boldogtalan jelenlétében.
A másik véglet a felszínesség. A felszínes coach csak
olyan dolgokkal foglalkozik, amelyek kockázatmentesek,
és nem fenyegetik a kapcsolat, az üzlet biztonságát. Persze
a megrendelői oldalról is tapasztalom, hogy a rejtett elvárás
gyakran az, hogy „pipáljuk ki a coaching témát”. Sokszor
a megrendelőben is ott van a változástól való félelem, a sta­
tus quo megóvásának az igénye.
Vajon az a fontos, hogy az ügyfél, a coachee vagy a
vezetői team jól érezze magát, vagy az, hogy valóban szem­
benézzen azokkal a felelősségi kérdésekkel, amelyek kiala­
kultak benne és körülötte?
A coach elsődleges feladata az élesség, a másodfokú
a változás létrehozása (nemcsak a problémás szituáció vál­
tozik meg, hanem a kialakult helyzetben a saját felelősség
felismerése alapján a vezető is komoly magatartás-válto­
záson megy át), azaz a kimozdítás a komfortzónából, és
a saját felelősség megtalálása által valódi fejlődési folyamat
létrehozása.

Az egység a legfontosabb
Amikor a magyar női vízilabda-válogatottal kezdtem
dolgozni, felmerült egy kényes kérdés: vannak kemény
(durva) játékosok, akiknek a nyerseségét nem szabad
csökkenteni a teamcoaching során, mert az gyengíti a ha­

------------- 408
tékonyságukat a vízben. Ez igaz, viszont a kérdés az, hogy
el lehet-e, illetve kell-e juttatni a „durva” játékosokat is
ahhoz a felismeréshez (más oldalról profizmushoz), hogy
a keménységnek csak megfelelő körülmények között van
helye és szerepe. Azaz a keménykedés nem megengedett
a parton, nem megengedett a csapattársakkal szemben.
A másik alternatíva az, hogy ne veszélyeztessük a kialakult
helyzetet, és inkább viseljük el, hogy a kemény játékosok
többet megengedhetnek maguknak a parton is. Szerintem
ez egy vezetői teamben is gyakran felmerülő kérdés: va­
jon az a vezető, aki nagyon sikeres, többet megengedhet-e
magának a csapatban, mint egy kevésbé sikeres? A coach
oldaláról nézve nem (és a vezető oldaláról sem lehet más
nézőpont), mert a csapat egysége az egyéni sikerességnél
előrébb való!
Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi
kapitánya mondta: a csapatjáték egyik nagy ereje, hogy
könnyebb kijavítani az egyéni hibákat, mert a többiek
tudnak korrigálni. De csak akkor, ha az egység tökéletes!
Ha az egység nem működik, és a csapat teljesítménye nem
előbbre való, mint az egyéni siker, akkor a hibák kijavítása
nem működik.
A mélységhez visszatérve, a coachnak biztos kézzel kell
belemennie rázós témák feltárásába, megfelelő mélységben.
Mindkét szempont fontos: mindig a legnehezebb témát,
kérdést és problémát kell elővenni, és mindig a megfelelő
mélységben! A mélységet a helyzet teljes megértése és ben­
ne a saját felelősség felismerése hozza létre. A legnehezebb
kérdés pedig mindig az, ami éppen akkor és ott a legin­
kább felkavaró, azaz a jelenben a leginkább zavaró.

A belső tűz

Van egy játékos a vízilabda-válogatottban, aki talán

a világ legjobb átlövője, viszont egy meccsen általában
nem lő többet egy-két gólnál. Egyszer, amikor beszél­
gettünk, elmondtam neki, hogy milyen kár, hogy nem
vállal többet.
- Tudod, a biztos játék ugyanolyan fontos, mint
a gólerős - mondta.
Tudtam, hogy számára a legfontosabb a biztonság,
a biztonságos játék és a megbízhatóan magas telje­
sítmény. Nehéz lett volna elmagyaráznom neki, hogy
mennyire fontos a kockázatvállalás az életben és a víz­
ben, hiszen a sportban azt tanulta, hogy nem szabad
hibáznia. Mégis, megérzésem alapján arról kezdtem
el neki beszélni, hogy mindannyiunkban kettős sze­
mélyiség él: egy hős és egy közkatona, egy hivatalnok
és egy hódító, egy szerzetes és egy világcsavargó, egy
szolgálólány és egy királynő...

410 -
 - Szerintem benned régóta ott rejlik ez a kettősség,
és talán ma jött el az a pillanat, amiért pólós lettél, ta­
lán soha többé nem tér vissza.
Éreztem, hogy megérinti, amit mondtam, bár alig
reagált valamit, mégis biztos voltam abban, hogy
meggyulladt a belső tűz. Biztos voltam benne, hogy
történni fog valami, és megmutatja, mi minden rejlik
benne. Aznap hőssé vált.
 OLYAN VAGYOK, AMILYENNEK
LÁTSZ ENGEM

A gondolatok ereje
A sportoló olyanná válik, ahogyan az edzó' gondolkodik
róla. A gyerek úgy vélekedik magáról, amilyennek a szülei
látják, amilyen kép a szüleiben él róla, és amilyen visz-
szajelzéseket kap tőlük. Gyerekkoromban hosszú ideig
szenvedtem asztmás rohamoktól. Nem azért alakult ki
bennem a betegség, mert a szüleim rosszul bántak velem,
vagy elhanyagoltak, sőt mindketten nagyon szerettek en­
gem a maguk módján. A rohamaim oka a közöttük dúló
háború és feszültség ki nem mondott oka volt, ami ben­
nem csapódott le és öltött testet problémaként. A közöttük
lévő folyamatos harc belém fojtotta a szuszt, és egy idő
után kilégzési nehézségeim támadtak. Az egyik legdurvább
tapasztalatom az, hogy a bennünk élő képek ugyanúgy, sőt
erősebben hatnak a másikra, mint a kimondott szavak.

412
A másik érzi azt, ahogyan gondolkodom, vélekedek róla,
akkor is, ha nem mondom ki. Talán nem is tudja megfo­
galmazni, szavakba önteni, de érzi. Még egy „érzéketlen”
ember is pontosan tudja, jobban mondva érzi, hogyan
vélekedik róla a fontos másik. A nő megérzi, ha tetszik
egy férfinak, és fordítva is. Egy viszony jóval a kimondott
szavak előtt elkezdődik, ahogyan egy szakítás is megtör­
ténik a közlése eló'tt. A képek és a bennünk élő érzések
jóval mélyebben és erősebben hatnak, mint a gondolatok
és a kimondott szavak. Néha megpróbálunk a szavainkkal
egy lezárult vagy elszalasztott helyzet után kapaszkodni,
legtöbbször reménytelenül.
Aki bízik bennünk, az felfelé húz, aki bizalmatlanul
méricskél minket, és folyamatosan ellenőriz, az félelmet éb­
reszt bennünk, és csökkenti a teljesítményünket. A sporto­
ló pont annyira hisz magában, és annyit teljesít, amennyit
az edzője gondol róla. Ha az edző folyamatosan becsmérli
és szidja, akkor is meg akar felelni neki, de félelemből vagy
dacból, ha az edzője szereti és támogatja, akkor úgy teljesít,
hogy a teljesítményével is kifejezi a megbecsülését önmaga
és az edzője felé. Mindkét út lehet sikeres, de csak az egyik
boldog. A tao szerint akkor végeztünk jó munkát, ha a ta­
nítványok a siker után azt mondják: miénk az érdem, ezt
magunknak köszönhetjük.

413
Gyógyító szemmel nézek önmagámra
Néha hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valaki szép­
nek lássa önmagát, ha a fontos másik csúnyának vélte őt.
Akit butának tartottak, nehezen hiszi el magáról, hogy
akkor is szerethető, ha éppen semmilyen okosságot nem
mond vagy tesz. Mások látásmódja alapvetően meghatá­
rozza az önmagunkról kialakított képet. Nehezen hisszük
el, hogy jók vagyunk, ha rosszalló pillantások terhe alatt
nőttünk fel. A gyógyító látásmód akkor kezdődik el, ami­
kor elkezdünk függetlenedni a külső képektől, elvárások­
tól, és a kialakult belső séma, a belső kép önmagunkról
kezd összetörni. Ennek jele lehet az, amikor a megérzéseim
alapján kezdek cselekedni, vagy meg merem kérdőjelezni
a bennem és rólam kialakult látásmódot. Az a sportoló,
aki csapatsportot folytat, és az edzője jó csapatjátékosnak,
de gyenge egyéniségnek tartja, pontosan leképezi magá­
nak az edzője gondolkodását, és megvalósítja azt. Közepes
egyéni teljesítménnyel, de alapvetően jó összjátékkal fog
küzdeni. Aki egy pillanatra elhiszi magáról, hogy egyéni
hős, az azzá is tud válni. Nincsenek határok és korlátok,
minden átléphető egy pillanat alatt. Többször voltam ta­
núja annak, amikor valaki egy megerősítés hatására elhitte
magáról, hogy hős, és azzá vált, aztán lassan visszaválto­
zott szürke katonává, mert a rutin mélyebben volt benne
megalapozva. A sématörés elkezdődhet és megjelenhet egy
külső személy megerősítő bizalma hatására, de csak akkor

■Jm 414
---- —
válik mélyen a miénkké, amikor igazán belülről irányítot­
tá merünk válni. Amikor merünk hinni a kósza, röpke,
szokatlan vagy éppen bolondos sejtéseinknek, megérzé­
seinknek, a bennünk felvillanó képeknek... Akkor kezd
megszületni valami egészen új, amikor egyre teljesebben
elengedjük azt, amit megszoktunk és elvárnak tólünk, és
egyre inkább azonosulunk a belülről vezetéssel. Amikor fel­
hagyunk azzal, amit már jól tudunk, és belevágunk valami
olyanba, ami szokatlan, újszerű, de a megérzéseink alapján
mégis arrafelé mozdulnánk el. Aki nagyot mer álmodni
magáról, naggyá válik.
Az átkapcsolás akkor kezdődik el, amikor valaki meg-
érintődik, és az érzései veszik át az irányítást. Ez a fajta
tudatállapot-váltás a megérintettségból indul el, érzelmi
átélés hatására kezd el működni, amikor nem az agy kont­
rollál, hanem az érzelmi intelligencia. Szavakkal talán el
sem mondható, ki sem fejezhető. Olyan lassulás, amikor
a számító és elemző üzemmódról a szemlélődő üzemmódra
állunk át, és ennek a jele a megérintettség, a befelé for­
dulás, a mély azonosulás teljes lényünkkel, valódi önma­
gunkkal.

— 415 —
 MEGÉRINTETT ÁLLAPOTBAN

Fellobbanó szenvedély

Majdnem teljesen rejtély, hogyan jelenik meg egy

versenyzőben, egy játékosban az a plusz, amitől hőssé
válik, amitől meghaladja önmagát, amitől kijön belőle
a csúcsteljesítmény. Egyszer egy fontos meccs előtt
beszélgettem egy kitűnő csapatjátékossal arról, hogy
mennyire jó lenne, ha nem pusztán a tőle megszokott
magas minőséget hozná, hanem meghatározó csúcs­
teljesítményt nyújtana a mérkőzésen... Szokás szerint
csendesen figyelt és bólogatott. Szerintem érezte, hogy
ezt várom tőle, és erről fogunk beszélgetni. Általában
minden meccsen hozta a magas színvonalat, és lőtt is
1-2 gólt. Most mégis azt kértem tőle, hogy vállaljon
el minden helyzetet, és lépjen elő jóból kiválóvá, és
vállaljon többet. Figyelt rám, és bólogatva azt mondta:
- Megpróbálom.

416 —■
vv‘'—
 Belül mindketten éreztük, hogy a „megpróbálom"
és a jó szándék kevés lesz, de mégis, ennél többet
mit mondhattunk volna? A beszélgetés végén hirtelen
megérzés alapján egy Ihletett percben a következőket
mondtam neki:
- Figyelj, ha nem lenne több lehetőséged, csak
a mai meccs, mit tennél?
Láttam rajta, hogy megérintődött. Nem szólt most
sem, de éreztük mindketten, hogy leszállt egy angyal,
és a szárnyával megérintett minket. Ő most sem tudta
szavakba önteni az érzéseit, én beszéltem helyette,
és megfogalmaztam, amit ő nem tudott elmondani.
Ő csak bólogatott. Tudtam, hogy valami történni fog,
akkor Is, ha szinte semmi megragadható nem jelent
meg a beszélgetésben, „csak" megérintett állapotba
kerültünk. Ennyi elég volt. Azon a napon, a délutáni
meccsen 4 meghatározó gólt lőtt, előrelépett, és a csa­
pat megnyert egy fontos mérkőzést.
Jó lenne azt gondolni, hogy egy érintés mindent
megváltoztat, de sajnos nem. A következő meccsen
minden ott folytatódott, ahol elkezdődött, maradt
a magas színvonalú, meghatározó átlagteljesítmény.
Láttam a szemén, hogy újra közkatona lett, és visz-
szatért a régi szerepébe. Többet dolgozott, mint bárki
más a mezőnyben, de amikor ott volt a lehetőség,
ő másokat keresett a tekintetével.

•m— 4 iy
 Jóból kiválóvá"
Ki tudja, mitől fordul át a világ, mitől változik meg egy
ember, mitől jön ki a csúcsteljesítmény. Talán attól, ami­
kor megérintett állapotba kerülünk, és a szívünk veszi
át az irányítást az agyunk fölött. Talán attól, Hogy nem
a megszokott szerepeinket visszük tovább, hanem en­
gedjük, hogy elragadjanak a megérzéseink. Talán ami­
kor félreállunk önmagunk útjából, és már nem akarunk
jók lenni, biztosra menni, másoknak megfelelni, hanem
egyszerűen csak vagyunk, létezünk, tesszük azt, amit kell,
és utat engedünk annak, ami bontakozik bennünk. Ne­
héz, mert kevesen biztatnak erre, kevesen hisznek bennünk
annyira, hogy tudják, bármi történjen is, mi megálljuk
a helyünket. Kevesen hiszik el rólunk, hogy mi felelősek
vagyunk önmagunkért, és nem kell ellenőrizni minket.
Kevesen látják meg bennünk a bajnokot akkor, amikor
mi épp azzal vagyunk elfoglalva, hogy túléljünk egy na­
pot, vagy csak szinten tartsuk magunkat. Amikor mégis
megtörténik a csoda, és mi elrugaszkodunk a földtől, ak­
kor válunk mindig igazán önmagunkká. Akkor is így van
ez, ha senki sem lát minket, de mi érezzük, hogy valami
nagyszerűt hoztunk létre. Mindannyiunkban ott van ez,
edzőkben, versenyzőkben, a bírókban és a nézőkben is.
Mindannyian válhatunk jóból kiválókká, ha elhisszük,
hogy bármi megtörténhet velünk, és szabadon önmagunk
lehetünk. Ha elhisszük, hogy bármi, ami megtörténik ve­

418
lünk, az a javunkat fogja szolgálni. Amikor győzni szeret­
nénk, de nem kapaszkodunk görcsösen az eredménybe.
Amikor a legjobbak akarunk lenni, de megengedjük, hogy
minden szabadon és tisztán belülről valósuljon meg, és
hiszünk abban, hogy akkor történik meg, amikor már nem
akarjuk, hanem eggyé váltunk vele, és a miénknek érezzük.

— 419 ~~f'
A MECCS ELŐTT
ÉS UTÁN
 COACHING A MAGYAR NŐI
VÍZILABDA-VÁLOGATOTTAL

Az élsport világa
Miért jó sportolókkal dolgozni? Nagyon eró's fegyelem,
összpontosítás, győzni akarás, hit és különleges testi jelen­
lét jellemzi őket. Az átlagember péntektől vasárnapig éli az
életét, a sportoló versenyről versenyre. És ami közte van?
Végtelenül sok monoton munka, edzés, rakkolás, kitar­
tás, önmagam meghaladása vagy éppen a túlélés. Közben
mély és rendíthetetlen közösségi élmény, csapat, otthon­
érzés a társak között. Poénkodás, tisztelet és a teljesítmény
elismerése, a gyengeség elrejtése, meghaladása. A „külső”
világban az emberek kevésbé fegyelmezettek, nem élnek
szoros kötelékben egymással, sokkal több szabadidejük
van, nagyobb a választási lehetőségük, kevesebb vagy alig
van igazi megmérettetés, pontosan mérhető teljesítmény
vagy folyamatos értékelés az életükben. A versenyzőben az
edzés vagy a meccs előtt pedig újra és újra ott a jól ismert

423
szorongás: mi lesz ma, kibírom, jobb leszek, megsérülök,
sikerül.. A „hétköznapi ember” bemegy a munkahelyére,
és rutinból megold feladatokat, viszonyul a napi stresszhez,
kávét iszik, majd elmegy lazítani. A sportoló edzés után
pihen, hogy felkészüljön a holnapi megmérettetésre.
Meccs után, legyen az győzelem vagy vereség, jön az ün­
neplés vagy a szégyen pillanatai, aztán pedig a végtelen magány
és az űr. Egyedül vagyok, megtettem a dolgom, mi lesz most,
hogyan tovább? Merre? Újból favágás, mindennapi monoton
munka, teljesítménynövelés. Az edzó' és a csapattársak inten­
zív közelsége, aztán hirtelen kiszakadás, és megint csönd...

Testtudatos működés
A sportoló aktív kapcsolatban van a testével, mondhat­
nánk: a testéből él. Számára a test állapota, a test jelzései
létfontosságúak, az összhang a testével része az életének.
A sportoló testtudatosan él, a testén keresztül érzékeli a vi­
lágot, „lélegzik”, számára a testével való összhang a kiindu­
lópontja a világ megismerésének és érzékelésének.
Sport és intenzív testi érzékelés, oxigénhiányos állapot,
megterhelés nélkül az agy eltávolodik a reális energiatértó'l,
amiben élünk és mozgunk. Az agyunk hajlamos átverni
minket, és feleró'síteni irreális vágyakat, szorongásokat, ha­
todrangú félelmeket. A test az élet kiindulópontja, ahogyan
a magzat számára az anyaméh tápláló biztonsága. Testünk
szeretete testünk folyamatos megmunkálásában fejeződik

- 424
ki. Ha a test edzése csökken, az agy elmagányosodik, el­
veszett lesz, és láthatatlan módon hatalma alá vonja az
érzékelésünket. Olyanná válik, mint a tükörben önmagát
nézegető antilop. Nárcisztikus, egoista, túlburjánzó, vágyak
és félelmek sodrásában vergődő.
A tudatos gondolkodás nélkül a test is eltévedhet és
belefeledkezhet, sőt belebonyolódhat önmaga nézegeté­
sébe (lásd korunk betegségei: bulimia, anorexia, túlzásba
vitt testépítés). A tudatosság nélküli testi fejlesztés viszont
parttalanná és céltalanná válik. A tudatosság, a célok kitel­
jesítése, az elszakadás a testi szükségletek szintjétől, a szo­
lidaritás ereje, a pozitív jelenlét és a megújulás szándéka
mindig fejben dől el. Mindkét szint fontos, de az alap és
a kiindulópont mégis a test. Erre mondják a keletiek, hogy
testtudatos jelenlétben élés, vagy erre gondol a modern
pszichológia, amikor szomatopszichés megközelítésről be­
szél. Az emberi lény egésze komplex memóriával bír, és az
ember minden szinten magán viseli saját élettörténete le­
nyomatait. Az emlékek nemcsak az agyban raktározódnak
el, hanem a test egészében. Testtartásunk, mozdulataink,
hangunk, izom- és ízületi elváltozásaink, a betegségek meg­
jelenése és lenyomata, jellegzetes arckifejezésünk, ráncaink
a minket ért hatásokról, élményeinkről regélnek. A testünk
mesél, és ezekből a mesékből a lényünkben zsigeri szinten
őrzött történetünk felfejthető, tudatosítható és a testi-lelki
egészségünk szolgálatába állítható.

425
 A CSAPAT VISSZAJELZÉSEI

Antal Dóra (Dodo)

A közös munkánkról úgy gondolom, hogy nagyon po­

zitív volt, hiszen nemcsak egyénenként, hanem csapat­
ként Is teljesen más fordulatot vettünk! Olyan új dolgo­
kat tanultunk meg mindannyian, amelyeket nemcsak
a sportban, hanem az életben Is tudunk majd használ­
ni. Sikerült olyan kapcsolatot kialakítanunk egymással,
ami egy női csapatban nagyon ritka és különleges. A
köztünk zajlott meditációk és beszélgetések örökre ösz-
szekötnek minket, és a sok-sok dolog, amit megtudtuk
egymásról, csak még jobban egy családdá kovácsolt
minket! Személy szerint nekem olyan energiákat adtál
és tanulhattam tőled, amelyek szinte meghatározzák
a napjaimat, soha nem gondolok arra, hogy nekem ez
nem sikerülhet, vagy nem tudom megcsinálni, mert
ez nem így van, az ember Igenis képes bármire, csak
akarni kell, és merni kell változtatni! Tudatosan kell

426 —
élni a napjainkat, de közben meg kell birkózni a vá­
ratlan helyzetekkel.
A csapaton belül Is tapasztaltam, hogy vannak
olyan emberek, akik 180 fokos fordulatot vettek.
Úgy gondolom, ezzel a coachinggal többek lettünk,
nemcsak egyénenként, hanem csapatként is. Be tudtuk
venni az edzőinket ebbe a nagyon erős bizalmi körbe,
ami őket Is szinte teljesen megváltoztatta, és nekik
Is sikerült úgy megnyílniuk előttünk, mint ahogyan
nekünk Is sikerült egymás előtt. Engem személy sze­
rint nagyon megérintettek a beszélgetések, és voltak
olyan meditációk, amikor teljesen más világban érez­
tem magam. Jó érzéssel töltött el, hogy olyan dolgo­
kat mondhattam el mindenki előtt, amiket senki sem
tudott rólam. Ugyanakkor ez fordítva Is megtörtént,
hiszen nagyon jó volt személyes dolgokat megtudni
a csapattársaimról, ami valószínűleg nem történt volna
meg, ha nem kezdjük el a coachingot, és nincs egy
olyan ember köztünk, mint te!
Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek az
egésznek, mert teljesen máshogy állok a dolgokhoz,
csak arra tudok gondolni, hogy nekem minden sikerül­
ni fog, ha pozitívan állok mindenhez, Illetve sikerült egy
olyan képességet elsajátítanom, hogy energiát tudok
adni másoknak, és ezáltal én Is sokkal erősebb leszek!

- 4 2 7 ------
 MERÉSZ ANDRÁS SZÖVETSÉGI KAPITÁNY:
Értetlenség - Kétkedés
- Rácsodálkozás - Bizonyosság

Értetlenség

2011. szeptember elején egy trieszti szállodai szobában

kollégám, Kovács Imre edző a kezembe nyomta Sárvári
György A b e l s ő h a r c o s ú t ja című kötetét. Azt javasolta,
hogy olvassam el, és ha tetszik, összehoz a szerzővel,
aki szerinte sokat segíthetne a csapatépítésben.
Beleolvastam, és - mível akkor éppen a junior vb
kellős közepén tartottunk, és nekem érthető módon
máshol jártak a gondolataim - néhány oldal után
letettem, valljuk be, el Is feledkeztem róla. Igazság
szerint nem nagyon értettem, hogy az üzleti életben
használt módszer hogyan jön a mi sportágunkba?!

Kétkedés

Októbert írtunk, és én már el Is feledkeztem az egész

könyves sztoriról, amikor felhívott a szerző, és egy ta­
lálkozót kért tőlem, hogy elmondhassa, miben is se­
gíthetne nekünk. Szerencsére éppen edzőtábort kezd­
tünk Budapesten, és volt időm egy beszélgetésre.
Emlékszem, a Komjádi uszoda éttermében találkoz-

428
tünk, és Sárvári György igen gyorsan meggyőzött, hogy
érdemes megpróbálni a COACHINGot beilleszteni
a felkészülésünkbe. Bár némi kétkedéssel, de adtam
magunknak 2-3 alkalmat, amikor Gyuri - a COACH
- találkozhatott a csapattal. Ezek után mind vele,
mind pedig a játékosokkal átbeszéltem a tapasztala­
tokat, és végül is megegyeztünk, hogy a januári Eb-ig
együtt dolgozunk.

Rácsodálkozás

Jó néhány coachingfoglalkozás után - melyeken én

magam nem vettem, vehettem részt - 2012. január
elején egy nemzetközi tornán vettünk részt Görögor­
szágban. Ide elkísért bennünket a coachunk is, aki azt
javasolta, hogy most már nekem is be kéne kapcsolód­
nom a közös munkába. Több megdöbbentő élmény is
ért három nap alatt. Először egy azóta rutinszerű reg­
geli közös meditációba kapcsolódtam be, és bár vegyes
érzésekkel vágtam bele, már az első alkalommal érez­
tem a pozitív hatását: összeszedettebb és koncentrál­
tabb voltam utána. Még aznap, miután hazai meden­
cében megvertük az alig néhány hónappal azelőtt vb-t
nyert házigazdákat, Gyuri vezetésével értékeltük
a meccset. Addig is volt mindig meccs utáni megbe­
szélés, de korábban ez leginkább abból állt, hogy én

429
elmondtam, mik voltak a pozitív és - leginkább - ne­
gatív tapasztalataim, aztán ment mindenki isten híré­
vel, és igyekezett egyedül feldolgozni a meccsen ta­
pasztaltakat és főleg az utána hallottakat. Most
azonban hagytam, hogy a coach Irányítsa a beszélge­
tést. Első feladatként azt kapták a játékosok, hogy
mondjanak az aznapi teljesítményükről valami
pozitívat. És itt jött a nagy meglepetés számomra: az
aktuális világbajnok legyőzése után alig akadt néhány
játékos, aki ki tudott volna préselni magából akár csak
egy pozitív gondolatot Is! Egyszerűen nem ment a
POZITÍV gondolkodás! Ezután sorban legyőztük a ko­
rábbi és későbbi Európa-bajnokot (Oroszország, Olasz­
ország), és szép lassan - a COACEIUNK segítségével
- legyőztük önmagunkat is! Kezdtünk igazi CSAPAT­
RA hasonlítani!

Bizonyosság

A görög túra végén szinte könyörgött a csapat, hogy

vigyük ki Gyurit a január végi eindhoveni Eb-re. Nem
volt könnyű elintézni, de hál' istennek a szövetségünk
elnöke a siker érdekében engedélyezte ezt. Megérte
- de haladjunk csak sorban! Még Görögországból
hazafelé mondtam Gyurinak, hogy az igazi próbája
a módszernek és a nyilván még törékeny csapategy­

430 — ■***
ségnek az lesz, amikor bekövetkezik az első vereség.
Ez az Eb 3. meccsén meg is történt, kikaptunk az oro­
szoktól. Utána Ismét - mint minden meccs után -
tartottunk egy értékelést, amit most is - a kétkedők
által addigra VARÁZSLÓNAK aposztrofált - Gyuri
vezetett, és amikor tiszta fejjel és nyugodt lélekkel
kijöttünk a szobából, már tudtam, ez a módszer, a
COACHING nemcsak az üzleti életben lehet sikeres,
hanem a csapatsportokban is! Az Eb-n megszerzett
bronzérem után tovább folytatva gyümölcsöző
együttműködésünket, sikeresen vívtuk meg az olimpi­
ai kvalifikációt Triesztben (a hely szelleme?), majd
megismételtük a női vízilabda legjobb olimpiai szerep­
lését a Londonban elért negyedik hellyel! Nos, ilyen
volt a mi utunk az értetlenségtől... a bizonyosságig.

Paján Viktor másodedző

Minden folyamat, ami teljesítményalapú, ne szépít­

sünk, küzdelem! Ebben a küzdelemben rengeteg
egyéni és csoportos elakadás van. És az elakadás
jó, az elakadás hasznos. Hasznos, mert jelet mutat!
A fejlődés első lépése tehát a probléma megfogal­
mazása és a szembenézés. A kudarc a 2011 -es vb-n
(9. hely) mindenkit elgondolkodtatott. Mi lehetett
a gond? - suhant át sokunk elméjében ismétlődve

431
éjjeleken át. De amíg nincs meg az új tudás, addig csak
a régi panelekből tud építkezni az ember, azokból,
amik a kudarchoz vezettek. Ilyenkor törvényszerűen
megfogan az újabb kudarcnak a csírája. Belső katarzis­
ra van szükség a régi panelek lecseréléséhez, de ennek
a kordában tartásához és levezényléséhez a szakember
tudása kell: „Amikor készen áll a tanítvány, megjelenik
a tanító!"
A legjobb dolog, ami történhetett velünk ebben
a pillanatban, az a coaching volt. Mégpedig a megal­
kuvást nem tűrő, bátor coaching. Ugyanis nem érde­
mes „maszatolni". Csináld, vagy ne csináld, de ne pró­
báld. És mi csináltuk, feltétlen bízva a coachunkban,
Gyuriban. Ez a mi érdemünk a folyamatban. Az övé,
hogy a katarzis megtörtént. A coaching olyan, mint
a tánc. Megtanulunk benne vezetni és vezetve lenni
más által.
A tényleges fejlődés visszafordíthatatlanul elindult.
A testileg-lelkileg törékeny kislányokból éles tekintetű,
magabiztos, tudatos felnőttek lettek. Erősekké váltak
testileg és lelkileg is! Jó visszatekinteni, hogy honnan
indultunk, és hová érkeztünk (Eb 3. hely, olimpiai 4.
hely), de a sztorinak még nincs vége. Az új kihívások
itt kopogtatnak az ajtón. A tudás, a folyamat, a know­
how pedig elérhető. Itt szerepel a könyvben.
Használjuk bölcsen!

— — 432
 Drávucz Rita csapatkapitány

A mi csapatunknak hihetetlen sokat segítettél, hogy

eredményesebb legyen. Megtanultuk tőled, hogy a ki­
sebb cél elérésekor is ünnepelnünk kell, azt, hogy ho­
gyan kell az egyén és a csapat problémáit elmondani,
egymást meghallgatni, megoldani és túljutni rajtuk
közösen. A CSAPAT fontosabbá vált az egyéni érde­
keknél. A foglalkozások során mindenki egyre nyitot­
tabbá vált, az egymás iránt érzett bizalom és szeretet
erősödött. Köszönjük!

Tóth Ildi

Én csak a saját nevemben tudok írni, hogy nekem

mit adtak a közös „foglalkozások". Az a fajta ember
voltam, aki a félig teli, félig üres látásmódból inkább
a félig ürest preferáltam, és gyengeségként éltem meg,
ha beszéltem a gondjaimról. A foglalkozások hatására
mára a poharam mindig félig tele van, és szívesen be­
szélek a gondjaimról, mert azzal, ha kimondjuk, amit
érzünk, eljutunk a megoldás egy olyan szintjére, hogy
meg tudjuk fogalmazni, mi is a megoldandó feladat.
14 ember, aki feltétel nélkül megbízik egymásban, sze­
reti és támogatja egymást, előbb vagy utóbb, de elérik
az áhított célt. Nagyjából ennyi, de persze ennél sokkal
többet kaptunk tőled, amit nem lehet szavakba önteni.

-■ - 433
 Takács Orsolya (Taki)

Az első alkalommal, amikor találkoztunk, hihetetlen

volt látni és érezni, hogy van egy ember - egy coach
aki körülbelül másfél óra alatt képes volt a bizalmunk­
ba férkőzni, megérteni és átérezni a problémáinkat.
Voltak ezelőtt is próbálkozások sportpszichológusokkal
és másodedzőkkel csapatösszekötő feladatok ellátá­
sára, de valahogy soha nem működött tökéletesen.
Általában elég nagy fenntartásokkal voltak kezelve
ezek az emberek, és igazán soha nem tudtak közel
férkőzni hozzánk. Ezek után jöttél te, és varázsütésre
leomlottak a falak, mindenki megnyílt, és végre el­
mondhattuk valakinek, hogy valójában miket is érzünk,
és mik kavarognak bennünk. Lényeges volt, hogy min­
denki feltétel nélkül elfogadott, és hitt a munkádban.
A közös munka szerintem nagyon jó és - persze
legfőképpen az elért eredmények alapján - hasznos
is volt. Biztosan állíthatom, hogy nem értünk volna el
ilyen eredményeket, ha nincs a külső segítség. Sze­
rencsére ebben Bandi is partner volt, mert megértette,
hogy ez is egy szakma. Pont úgy egész embert kíván,
mint a kapitányi feladat, és nem tudja ezeket ő maga
ellátni. Sok edző próbálkozott ezelőtt, hogy majd meg­
oldja, és a felkészülésnek ezt a részét is saját kézben
tartja, de a végén mindig kiderült, hogy nem működött.

— * » •* * » —
4 3 4 —"
 Sok újdonság között a problémák feldolgozását
tartottam az egyik legfontosabbnak. Olyan fórum
teremtetett a coachlng által, hogy normális keretek
között bármiről - nehézségről, konfliktusról, kudarcok­
ról, sikerekről - lehetett beszélni, és mindez irányított
keretek között történt.
Hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek, és az
elért eredményekben a te munkád is megmutatko­
zott. Nekem nemcsak egy csapat tagjaként, hanem
személyesen is rengeteg újat, tanulságot és felismerést
hozott. Sikeres élettörténeteket meséltél, változtatni
képes és merő emberekről, amiket mindig jó halla­
ni. Tanulságos volt egytől egyig mindegyik foglalko­
zásunk. Egyik sem volt unalmas, vagy akár csak egy
picit is hasonló egy másikhoz. A történeteket, bár
főként nem a sportból jöttek, valamilyen módon min­
dig magamra tudtam fordítani, és úgy éreztem, hogy
több lettem tőlük. Összegezve, szeretném, ha tudnád,
hogy óriási dolgot vittél véghez azzal, hogy szellemileg
is profizmust hoztál ebbe a csapatba. Megmutattad,
hogy az eddigiektől eltérően milyen fontos a mentális
felkészülés is. Köszönöm a munkádat, és hogy meg­
ismerhettelek. Remélem, hogy folytatódik a közös
munkánk!

------------------ 435
 Keszthelyi Rita (Keszi)

Amikor először találkoztunk, számomra egyértelmű

volt, hogy téged mennyivel előbb el tudtalak/tudtunk
fogadni, mint egy pszichológust. Ennek az oka talán
a te nyitottságod volt. Ezután én inkább kívülről szem­
léltem a csoport tevékenységét. Nem azért, mert nem
érdekelt, vagy butaságnak tartottam az eltöltött időt,
csak nem éreztem azt, hogy erre szükségem lenne
egyénileg. Aztán talán ott december, január környé­
kén sikerült betalálnom a foglalkozásokra. Előtte talán
szkeptikusan néztem a dolgot, hogy most itt meditál­
junk, meg buborék stb., az én elképzeléseimtől ezek
mind távol álltak. Aztán mégis valahogy magával raga­
dott engem is a láthatatlan energia, amit létrehoztunk.
A csapatnak szüksége volt minderre, hiszen ott voltak
a kimondatlan problémáink. Ebben te segítettél, hogy
ki tudjuk mondani és meg tudjuk beszélni a gondo­
kat, akár Bandival is. Segítettél, hogy egy csapatként
működjünk, és ezzel sikereket érjünk el. Biztos vagyok
benne, hogy ha te akkor szeptemberben nem jössz
be a képbe, nem jutottunk volna el odáig, ameddig
végül sikerült.

436
 Szűcs Gabriella (Gabesz)

A közös munkánkról pedig azt tudom elmondani, ami

Londonban az utolsó nap is elhangzott. Én is úgy gon­
dolom, hogy abban, hogy eddig eljutottunk, nagyon
nagy szereped volt. A segítségeddel megteremtettük
nemcsak a csapat egységét, hanem egy - ahogy már
többször is beszéltünk róla - családias hangulatot is,
ami hozzásegített minket ahhoz, hogy ki tudjuk mon­
dani és meg tudjuk beszélni a felmerülő problémákat
nyíltan és őszintén. Mint csapat és mint egyének is
többek lettünk, és szerintem mindannyiunk nevé­
ben mondhatom, hogy köszönjük! Remélem, hogy
a jövőben még lesz alkalmunk a közös munkára!

437 -
ISBN 978 615 5124 12 9

Kiadja a Háttér Kiadó Kft.

www.hatterkiado.hu
Feleló's kiadó: Klopfer Dávid
Irin a g y á r
nyomdolermáh

A nyomtatás és kötészeti munkák a debreceni nyomdászat

450 éves hagyományait őrző Alföldi Nyomda Zrt. munkája
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
 „Sárvári György Sématörés című könyve Magyar­
ország egyik legkiemelkedőbb coaching szakembere
életművének újabb jelentős állomása, egyben kiter­
jesztése. Érzékenyen, mégis határozottan nyúl a sémák
életünkben betöltöttfunkciójához. Elkerüli a keretek
eleve elutasítását, de rávilágít személyiségünk talán
leggyengébb elemére, a változások iránti félelmünkre,
ezáltal inspirál is bennünket életünk újragondolá­
sára. - Szabó György, a Sanoma Média Zrt.
vezérigazgatója
„Sárvári György minden megnyilvánulásában arra
emlékeztet minket, hogy mennyire könnyen eshetünk
saját csapdáinkba, a megszokások, az előítéletek,
a könnyebb megoldások útvesztőibe. Ez a könyv
erőteljes üzenet mindannyiunknak. Arra inspirál,
hogy átgondoljuk: mi a fontos az életünkben.
A megoldás a mi kezünkben van, ez a könyv ennek
,negtalálásához és megéléséhez ad erőt, bátorítást, len­
dületet. Dr. Szabó László, a Teva Magyarország
Zrt. vezérigazgatója
„Mint minden meccs után, tartottunk egy értékelést,
amit most is - a kétkedők által addigra VARÁZSLÓ­
N A K aposztrofált - Gyuri vezetett, és amikor tiszta
fejjel és nyugodt lélekkel kijöttünk a szobából, már
tudtam, ez a módszer, a COACHING, nemcsak
az üzleti életben lehet sikeres, hanem a csapatsportok­
ban is!”- Merész András szövetségi kapitány,
magyar nó'i vízilabda-válogatott
„A CSAPA Tfontosabbá vált az egyéni érdekeknél.
A foglalkozások során mindenki egyre nyitottab­
bá vált, az egymás iránt érzett bizalom és szeretet
erősödött. Köszönjük!”- Drávucz Rita csapatkapitány
Sárvári György az egyik legnevesebb coach hazánkban.
Ez a kötet rövidebb, inspiráló írásainak gyűjteménye,
az alapanyaga éló', érző, megbicsaklott és emiatt szerethető,
önmagukon erősen dolgozó emberek élettöredékeiből
származik. Mozaikok, amelyek egyéni sorsokból építkeznek,
de a mostani emberiség keresését tükrözik. A szerző szavaival:
„Mindannyian össze vagyunk kötve, működik bennünk
a kollektív tudattalan, és nemcsak a sorsunk,
hanem a keresésünk is hat egymásra. Hiszek benne, hog) aki
elindul az önismeret rögös útján, nemcsak magáért teszi,
hanem a környezetéért is. Nem pusztán a saját életét emeli fel,
hanem a mellette állókét is.
Ezek az írások a coaching, a terápia és a sport határvidékéről
érkeztek, mondhatnánk azt is, átjárhatóak. Van, ahol
megmaradnak a határok, de van, ahol a coaching átvált
terápiára, vagy fordítva. Elmosódnak a határvonalak, belépett
egy magasabb kategória. Emberek vagyunk, a kiutat kereső
emberiség tagjai, akárhol élünk is. Ma már nincs jelentősége
annak, hogy honnan jöttünk, de annak mindennél nagyobb,
hogy merre megyünk és kikkel tartunk. Ha együtt haladunk,
és támogatjuk egymást, sokkal sikeresebbek leszünk:
erről szól a csapatsport. Ha megbízunk egymásban, és
megosztjuk a ki nem mondott érzéseinket, amiket felfedeztünk
magunkban, útitársakká válunk: erről szól a coaching
és a terápia.”