You are on page 1of 20

Matematika 9.

OH-MAT09TB
Tanmenetjavaslat

1
Bevezetés

A segédanyag Az érthető matematika tankönyvsorozat átdolgozott kiadásának első könyvéhez (Juhász – Orosz – Paróczay – Szászné: OH-
MAT09TB) készült. A kilencedik osztályos tananyag egy lehetséges feldolgozását 102 órára (34 tanítási hét, heti 3 óra) készítettük el.

A tanmenetben szereplő óraszámok csak tervezett iránymutatók. Szakmai-módszertani okok vagy pedagógiai indokok alapján
megváltoztatható pl. a gyakorló órák mennyisége, az egyes témakörök tanításának sorrendje vagy a feldolgozásukra szánt órakeret is.

A táblázat első oszlopában a tanítási óra sorszámát, a másodikban az óra anyagát (általában a megfelelő tankönyvi lecke címe) tüntettük fel, míg a
harmadik oszlopban az órához kapcsolódó fontosabb fogalmak, tételek.
Általános elvként témakörönként néhány önálló gyakorló órát szúrtunk be, a javasolt témazáró dolgozatokat pedig igyekeztünk arányosan elhelyezni.
A tanmenetjavaslat elsősorban a középszintű érettségi vizsgához tartalmazza a tananyagot.
A tervezetünk csak alapot adó, iránymutató javaslat. A konkrét osztály összetételétől (a tanulók képességei, motiválási lehetőségek, az osztály
irányultsága (reál, humán) függően bátran eltérhetünk az alábbi tanmenettől. Érdeklődőbb gyerekekkel az olvasmányokat is elemezhetjük (ezek egy részét a
diákok akár önállóan is feldolgozhatják), erősebb csoportban egyes emelt szintű részeket is megemlíthetünk az órán. (Időt nyerhetünk például a dolgozatok
megbeszélésekor vagy az év végi ismétlő feladatokra szánt idő csökkentésével.)

35, 36, 37 tanítási hét esetén rendre 105, 108, 111 tanítási órával számolhatunk. Ekkor az óratöbbleteteket több helyre is beszúrhatjuk: ez lehet
valamelyik önálló gyakorló óra; nehezebb témaköröknél gyakorló órákat duplázhatunk; végül növelhetjük az év végi ismétlő órák számát is.
Ugyanakkor a tanmenetjavaslat heti 3-nál több óraszám esetén is alkalmazható, például a kiegészítő és emelt szintű részek arányos növelésével.

2
Óraszámok felosztása

Képességfejlesztés,
Teljes Kerettantervi
Új tananyag feldolgozása összefoglalás,
Témák óraszám órakeret
(óraszám) gyakorlás, ellenőrzés
(óraszám)
I. Halmazok, kombinatorika 9 4 13

II. Geometria I. 7 3 10

III. Algebra 17 5 22

IV. Függvények I. 8 4 12

V. Statisztika, valószínűségszámítás 4 3 7

VI. Geometria II. 15 5 20


VII. Egyenletek, egyenlőtlenségek,
9 4 13
egyenletrendszerek
VIII. Függvények II. 0 2 2

3
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
I. Halmazok, kombinatorika

1. Számok és Négyzetgyök, irracionális


alakzatok számok
2. A számok Természetes, egész, Tizedes törtek átírása közönséges tört alakba A számológép helyes használatának
áttekintése racionális, irracionális és és viszont elsajátítása, például műveleti sorrend,
valós számok zárójelek
Írásban elvégzett műveletek ellenőrzése
számológéppel
3. Halmazok, alaphalmaz, részhalmaz, Halmaz közös elem nélküli részhalmazokra Hétköznapi életből, más tantárgyakból
részhalmazok üres halmaz, halmazok bontása, példák ennek alkalmazására a vagy a matematikából vett, konkrétan vagy
egyenlősége, Venn-diagram matematikán belül, más tantárgyaknál és a digitálisan megjelenített alaphalmazból
mindennapi életben megadott tulajdonságokkal rendelkező
Halmaz megadása utasítással, elemek elemek válogatása
felsorolásával Konkrét részhalmaz esetén a részhalmaz
Halmazok közötti viszonyok ábrázolása, képzési szempontjainak megállapítása
értelmezése
4. Műveletek halmazműveletek: unió, Halmazok metszetének, uniójának, A történelem, a művészetek, a
halmazokkal metszet, különbség, különbségének, komplementerének képzése, tudományok, a sport neves
komplementer halmaz ábrázolása és értelmezése személyiségeinek kitalálása különböző
tulajdonságok alapján
Barkochba játék
5. Egyszerű párba állítás; n!; Hétköznapi helyzetekhez kapcsolódó sorba Sorba rendezési és kiválasztási feladatok
összeszámolási komplementer leszámlálás rendezési és kiválasztási feladatok megoldása megoldása rendszerezett leszámlálással és
feladatok rendszerezéssel a szorzási és/vagy esetszétválasztási elv
Sorba rendezési és kiválasztási feladatok alkalmazásával
megoldása matematikai problémákban Geometriai eszközök használata
Esetszétválasztás és szorzási elv alkalmazása kombinatorikai problémák megoldására
feladatok megoldásában
6. Halmazok véges és végtelen halmaz; Két-három halmaz elemszámával kapcsolatos A „végtelen szálloda” mint modell
elemszáma számosság feladatok megoldása logikai szita segítségével Megszámlálhatóan végtelen számosságú
4
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
Szemléletes kép végtelen halmazokról halmazok elemei között egyértelmű
hozzárendelés felfedeztetése, például a
pozitív természetes számok halmazának
számossága megegyezik a pozitív páros
számok halmazának számosságával
7. Ponthalmazok Számegyenes, Racionális számok elhelyezkedése
intervallumok, koordináta- számegyenesen
rendszer Nyílt és zárt intervallumok fogalmának
ismerete és alkalmazása
Számok abszolút értékének, ellentettjének és
reciprokának meghatározása
8. Nevezetes Szerkesztés; kör; felező Két pont, pont és egyenes, két egyenes Az osztályteremben vagy a terem
ponthalmazok merőleges, távolságának alkalmazása a síkban környezetében „egyenesek” kölcsönös
középpárhuzamos; A szakaszfelező merőleges és a szögfelező helyzetének megadása, ezek távolságának
szögfelezők mint ponthalmazok tulajdonságainak ismerete megmérése
9. Kombinatorikai gráf, gráf csúcsa, gráf éle Összeszámlálási modellek alkalmazása Téves megoldású
alkalmazások, feladatok megoldásában kombinatorikafeladatokban a hiba
gráfok Gráfok alkalmazása konkrét hétköznapi és megtalálása és a tévedés kijavítása
matematikai szituációk szemléltetésére, Sorba rendezési feladatok megoldásának
feladatok megoldására szemléltetése gráffal
Adott gráfhoz hozzáillő feladatszöveg
alkotása és „feladatküldés”
csoportmunkában
10. Halmazokról és logikai szitaformula Két-három halmaz elemszámával kapcsolatos
számokról feladatok megoldása logikai szita segítségével
(összefoglalás,
gyakorlás)
11. Dolgozat
12. A dolgozat
feladatainak
megbeszélése,
értékelés
II. Geometria I.
5
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma

Beszédes ábrák
A geometriai
szerkesztésekről
(olvasmány)
13. Alapszerkesztések Egyszerű szerkesztési feladatok megoldása
hagyományos vagy digitális eszközzel;
diszkusszió
14. A háromszögekre háromszög-egyenlőtlenség, A háromszögek csoportosítása oldalak és
vonatkozó szabályos háromszög, szögek szerint
ismeretek egyenlő szárú háromszög Az alapvető összefüggések ismerete és
alkalmazása háromszögek oldalai, szögei,
oldalai és szögei között
Speciális háromszögek tulajdonságainak
ismerete és alkalmazása: szabályos, egyenlő
szárú, derékszögű háromszög
15. Pitagorasz-tétel 1. derékszögű háromszög A Pitagorasz-tétel és megfordításának A derékszögű háromszög oldalaira
ismerete és alkalmazása szerkesztett négyzetek átdarabolása a
A Pitagorasz-tétel bizonyítása Pitagorasz-tételnek megfelelő módon,
pitagoraszi tangramok vagy dinamikus
geometriai szoftver alkalmazásával
16. Pitagorasz-tétel 2. A Pitagorasz-tétel és megfordításának A derékszögű háromszög oldalaira
ismerete és alkalmazása szerkesztett négyzetek átdarabolása a
Pitagorasz-tételnek megfelelő módon,
pitagoraszi tangramok vagy dinamikus
geometriai szoftver alkalmazásával
17. A háromszögek oldalfelező merőleges A háromszög nevezetes vonalaira, pontjaira A háromszög nevezetes vonalaira,
nevezetes pontjai, és köreire vonatkozó fogalmak, tételek pontjaira és köreire vonatkozó tételek
vonalai I. 1. ismerete és alkalmazása: oldalfelező felfedeztetése szerkesztéssel vagy
merőleges. dinamikus geometriai szoftver
alkalmazásával, páros vagy
csoportmunkában
18. A háromszögek szögfelező Az oldalfelező merőlegesek és a belső A háromszög nevezetes vonalaira,
6
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
nevezetes pontjai, szögfelezők metszéspontjára vonatkozó tétel pontjaira és köreire vonatkozó tételek
vonalai I. 2. bizonyítása felfedeztetése szerkesztéssel vagy
dinamikus geometriai szoftver
alkalmazásával, páros vagy
csoportmunkában

A háromszög
területe és a
háromszög oldalait
érintő körök
(olvasmány)
19. Négyszögek trapéz, húrtrapéz, Speciális négyszögek (trapéz, húrtrapéz, Különböző típusú speciális négyszögek
áttekintése, paralelogramma, deltoid, paralelogramma, deltoid, rombusz, téglalap, területének meghatározására vonatkozó
osztályozása rombusz, téglalap, négyzet négyzet) tulajdonságainak ismerete, formula felfedeztetése átdarabolással
területének kiszámítása
20. A sokszögekről konvex sokszög, szabályos Konvex sokszögeknél az átlók számára, a A belső és a külső szögösszegre vonatkozó
sokszög belső és külső szögösszegre vonatkozó tételek tételek felfedeztetése, illusztrálása
ismerete, bizonyítása és alkalmazása átdarabolással, hajtogatással vagy
dinamikus geometriai szoftver segítségével
21. Összefoglalás,
gyakorlás

22. Dolgozat

23. A dolgozat
feladatainak
megbeszélése,
értékelés
III. Algebra

7
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
24. Műveletek Műveleti azonosságok (kommutativitás, A számológép helyes használatának
racionális asszociativitás, disztributivitás), zárójelek elsajátítása, például műveleti sorrend,
számkörben - helyes használata zárójelek
pozitív, negatív Írásban elvégzett műveletek ellenőrzése
számok számológéppel
Célszám megközelítése adott
számjegyekkel, műveleti jelek és zárójelek
használatával
25. Összetett feladatok

26. Százalékszámítás százalékalap, százalékérték, Százalékszámítással kapcsolatos hétköznapi Összetett, valódi élethelyzetekkel
százalékláb helyzetekhez (például háztartási kapcsolatos feladatok megoldása
bevételekhez, kiadásokhoz, pénzügyi csoportmunkában, szükség esetén grafikon
fogalmakhoz, gazdasági folyamatokhoz) és segítségével
más tantárgyakhoz köthető feladatok
megoldása
27. A hatványozás hatványalap, hatványkitevő Valós számok hatványozása pozitív egész Projektmunka: hányszor lehet félbehajtani
fogalma, kitevőre egy nagyméretű papírt? Keresés az
azonosságai A hatványozás azonosságainak megfigyelése, interneten, kísérlet végzése például egy
felfedezése teljes guriga vécépapírral
A hatványozás azonosságainak bizonyítása
konkrét alapszám és tetszőleges pozitív egész
kitevő esetén
28. A hatványozás Hatványozás 0 és negatív egész kitevőre
kiterjesztése, a
permanencia elv
29. Számok normál normálalak Számok normálalakja Internetes forrásból származó, nagyon kicsi
alakja Számolás normálalak segítségével vagy nagyon nagy számokat tartalmazó
cikkek valóságtartalmának megállapítása
páros vagy csoportmunkában

8
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
A számológépek
számábrázolása
(olvasmány)
30. Számítások kerekítés, hiba Valós számok adott jegyre kerekítése A tanteremben vagy a tanterem
pontossága Valós számok gyakorlati helyzetekben környezetében végzett mérések esetén a
történő észszerű kerekítése megfelelő kerekítés alkalmazása
Adott mérés elvégzése esetén a mérési hiba
következményeinek vizsgálata
31. Egy és helyettesítési érték Műveletek egyszerű algebrai kifejezésekkel:
többváltozós összeadás, kivonás, szorzás, osztás, egytagú
algebrai kifejezések hatványa
kifejezések,
helyettesítési érték
32. Egynemű összeg, tag, szorzat, Műveletek egyszerű algebrai kifejezésekkel: „Gondolj egy számra, és én kitalálom”
kifejezések tényező, egynemű kifejezés, összeadás, kivonás, szorzás, osztás, egytagú játék, matematikai bűvésztrükkök algebrai
szorzása, együttható kifejezések hatványa magyarázata
összevonása,
polinomok
33. Polinomok polinom fokszám, zérushely Műveletek egyszerű algebrai kifejezésekkel:
fokszáma, összeadás, kivonás, szorzás, osztás, egytagú
egyenlősége, kifejezések hatványa
zérushelye
34. Műveletek Műveletek egyszerű algebrai kifejezésekkel: Algebrai kifejezésekkel végzett műveletek
polinomokkal összeadás, kivonás, szorzás, osztás, egytagú geometriai modellezése
kifejezések hatványa
35. Nevezetes Az (a + b)2, az (a – b)2 és az (a + b)(a – b) A nevezetes azonosságok geometriai
szorzatok kifejezésekre vonatkozó nevezetes megjelenítése
azonosságok ismerete és alkalmazása
(például oszthatósági feladatokban,
egyenletek megoldásában, függvények
ábrázolásában)
36. Nevezetes Az (a + b)2, az (a – b)2 és az (a + b)(a – b) A nevezetes azonosságok geometriai
szorzatok kifejezésekre vonatkozó nevezetes megjelenítése
9
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
azonosságok ismerete és alkalmazása
(például oszthatósági feladatokban,
egyenletek megoldásában, függvények
ábrázolásában)
37. Az azonosságok Algebrai kifejezések átalakítása összevonás,
alkalmazása szorzattá alakítás, nevezetes azonosságok
alkalmazásával
38. Polinomok Algebrai kifejezések átalakítása összevonás, Számolási „trükkök” a nevezetes
szorzattá szorzattá alakítás, nevezetes azonosságok azonosságok segítségével, például kétjegyű
alakításának alkalmazásával számok négyzetének, 99 · 101 típusú
módszerei szorzat eredményének kiszámolása fejben
39. Szorzattá alakítás teljes négyzet Egyszerű másodfokú polinom átalakítása
nevezetes teljes négyzetté kiegészítéssel
szorzatok
felhasználásával
40. Algebrai
törtkifejezések
egyszerűsítése
41. Algebrai
törtkifejezések
szorzása, osztása
42. Algebrai
törtkifejezések
összevonása,
műveletek
törtkifejezésekkel
43. Összefoglalás,
gyakorlás

44. Dolgozat

10
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
45. A dolgozat
feladatainak
megbeszélése,
értékelés
IV. Függvények I.

46. Bevezető feladatok egyenes arányosság, Az egyenes és a fordított arányosság Összetett, valódi élethelyzetekkel
a függvényekhez fordított arányosság fogalmának ismerete és alkalmazása kapcsolatos feladatok megoldása
gyakorlati problémák megoldása során csoportmunkában, szükség esetén grafikon
segítségével
47. Mi az a függvény? egyértelmű hozzárendelés, Hétköznapi hozzárendelések megfigyelése, Összetett, valódi helyzetekkel, például
kölcsönösen egyértelmű tulajdonságainak megfogalmazása: demográfiai kérdésekkel, pénzügyi
hozzárendelés, értelmezési egyértelmű, kölcsönösen egyértelmű feladatokkal kapcsolatos grafikonok
tartomány, képhalmaz, Függvény megadása, alapvető függvénytani elemzése csoportmunkában
értékkészlet, helyettesítési fogalmak ismerete
érték Függvényértékek meghatározása és táblázatba
rendezése
48. Ponthalmazok és ponthalmaz egyenlete Az egyenes és a fordított arányosság
függvények grafikonjának felismerése és elkészítése
ábrázolása a Függvények ábrázolása táblázat alapján
koordináta-
rendszerben
49. Lineáris meredekség, tengelymetszet Lineáris függvény grafikonja, tulajdonságai Hétköznapi helyzetekben időben változó
függvények folyamatokkal kapcsolatos mérések
végzése és a mért adatok ábrázolása
koordináta-rendszerben (például
hőmérséklet)
50. Sorozatok

11
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
51. Az abszolútérték Elemi függvényekkel egyszerű
függvény függvénytranszformációs lépések
végrehajtása: f(x) + c, f(x + c), c·f(x), |f(x)|
52. A másodfokú Másodfokú függvény grafikonja, A tanulók mindennapi életéhez kapcsolódó
függvény tulajdonságai grafikonok ábrázolása és elemzése (például
út-idő grafikon az iskolába való eljutásról)
53. Racionális Fordított arányosságot leíró függvény Összetett, valódi élethelyzetekkel
törtfüggvények grafikonja, tulajdonságai kapcsolatos feladatok megoldása
csoportmunkában, szükség esetén grafikon
segítségével
Az egész rész, tört
rész és az előjel
függvény (emelt
szint, olvasmány)
54. Alkalmazások Függvények alkalmazása valós, hétköznapi
helyzetek jellemzésére, gyakorlati problémák
megoldására
55. Összefoglalás,
gyakorlás

56. Dolgozat

57. A dolgozat
feladatainak
megbeszélése,
értékelés
V. Statisztika, valószínűségszámítás

58. Adatok és oszlopdiagram, kördiagram Statisztikai adatok gyűjtésének tervezése Adatgyűjtés megtervezése, például
ábrázolásuk. A Statisztikai adatok gyűjtése hagyományos és forgalomszámlálás vagy iskolai felmérés

12
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
statisztika tárgya, internetes forrásból előkészítése
feladata 1. Oszlop- és kördiagram értelmezése, valamint A megtervezett statisztikai adatgyűjtés
készítése hagyományos és digitális eszközzel lebonyolítása, az eredmények
szemléltetése grafikonok segítségével, a
kapott eredmények értékelő bemutatása
tanulói kiselőadás formájában
59. Középértékek 1. átlag, medián, módusz Statisztikai adatok rendszerezése, jellemzése Különböző adatsokaságok esetében annak
középértékekkel hagyományos és digitális vizsgálata, hogy ezek jellemezhetők-e az
eszközzel ismert középértékekkel
60. Középértékek 2. A kapott adatok értelmezése, értékelése, Érvelés a tanuló saját érdemjegyei alapján
egyszerű statisztikai következtetések különböző statisztikai jellemzők
segítségével a kedvezőbb év végi jegyért
A medián
minimum
-tulajdonságáról
(olvasmány)
61. A valószínűségi kísérlet, elemi Valószínűségi kísérletek elvégzése, Konkrét valószínűségi kísérletek
valószínűségszámít esemény, gyakoriság, relatív gyakorisági, relatív gyakorisági táblázatok végrehajtása vagy dinamikus szoftver
ás alapjai gyakoriság, valószínűség készítése segítségével történő szimulálása (például
A valószínűség fogalmának bevezetése dobások szabályos dobókockákkal,
statisztikai alapon pénzérmékkel); a kapott gyakoriságok és
relatív gyakoriságok táblázatba foglalása;
tippelés az egyes kimenetelekre és becslés
a bekövetkezésük valószínűségére
62. Összefoglalás,
gyakorlás

63. Dolgozat

64. A dolgozat
feladatainak

13
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
megbeszélése,
értékelés
VI. Geometria II.

65. Geometriai Példák ismerete geometriai hozzárendelésekre Gyakorlati példák keresése geometriai
transzformációk (merőleges vetítés, párhuzamos vetítés, hozzárendelésekre, például fényképezés,
merőleges affinitás, térkép, fényképezés) filmvetítés
66. Tengelyes tükrözés tengelyes tükrözés A tengelyes tükrözés ismerete, tulajdonságai A tengelyes vagy középpontos
szimmetriára alapozó stratégiai játékok
(például pénzforgatós, színezős) páros
munkában
67. Thalesz-tétel 1. A Thalész-tétel és megfordításának ismerete A Thalész-tétel felfedeztetése
és alkalmazása szerkesztéssel, szögméréssel vagy
A Thalész-tétel bizonyítása dinamikus geometriai szoftver
alkalmazásával
68. Thalesz-tétel 2. A Thalész-tétel és megfordításának ismerete
és alkalmazása

69. Középpontos középpontos tükrözés A középpontos tükrözés ismerete, A középpontos tükrözés bemutatása mint
tükrözés tulajdonságai két tengelyes tükrözés egymásutánja

70. Középvonalak középvonal A háromszög nevezetes vonalaira, pontjaira A háromszög nevezetes vonalaira,
és köreire vonatkozó fogalmak, tételek pontjaira és köreire vonatkozó tételek
ismerete és alkalmazása: középvonal felfedeztetése szerkesztéssel vagy
dinamikus geometriai szoftver
alkalmazásával, páros vagy
csoportmunkában
71. A háromszögek magasságvonal A háromszög nevezetes vonalaira, pontjaira A háromszög nevezetes vonalaira,
nevezetes pontjai, és köreire vonatkozó fogalmak, tételek pontjaira és köreire vonatkozó tételek
vonalai II. 1. ismerete és alkalmazása: magasságvonal felfedeztetése szerkesztéssel vagy
dinamikus geometriai szoftver

14
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
alkalmazásával, páros vagy
csoportmunkában
72. A háromszögek súlyvonal A háromszög nevezetes vonalaira, pontjaira A háromszög nevezetes vonalaira,
nevezetes pontjai, és köreire vonatkozó fogalmak, tételek pontjaira és köreire vonatkozó tételek
vonalai II. 2. ismerete és alkalmazása: súlyvonal felfedeztetése szerkesztéssel vagy
dinamikus geometriai szoftver
alkalmazásával, páros vagy
csoportmunkában
73. A pont körüli pont körüli elforgatás A pont körüli forgatás ismerete, tulajdonságai A pont körüli forgatás bemutatása mint két
elforgatás tengelyes tükrözés egymásutánja
származtatása és
tulajdonságai
74. A középponti szög középponti szög, körív Annak ismerete és alkalmazása, hogy a Annak felfedeztetése méréssel, hogy a
és a hozzá tartozó középponti szög egyenesen arányos a hozzá középponti szög egyenesen arányos a
körív tartozó körív hosszával hozzá tartozó körív hosszával; különböző
méretű körök esetén a kapott adatok
táblázatba foglalása
75. A körív hossza, a körcikk Annak ismerete és alkalmazása, hogy a
körcikk területe középponti szög egyenesen arányos a hozzá
tartozó körcikk területével
76. Eltolás A párhuzamos eltolás ismerete, tulajdonságai A párhuzamos eltolás bemutatása mint két
tengelyes tükrözés egymásutánja

77. A vektor fogalma vektor A vektor fogalmának kialakítása a


párhuzamos eltolás segítségével

78. Vektorok vektorok összege A vektor fogalmának kialakítása a


összegzése párhuzamos eltolás segítségével

79. Két vektor vektorok különbsége


különbsége

15
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
80. Egybevágóság egybevágóság Egybevágó alakzatok, szimmetriák A sík parkettázása egybevágó
megfigyelése a környezetben, művészeti háromszögekkel, négyszögekkel
alkotásokban papírsablonok vagy dinamikus geometriai
szoftver segítségével
81. Geometriai Egybevágósági transzformációk egymás utáni M. C. Escher és Victor Vasarely néhány
transzformációk végrehajtása interneten is elérhető alkotásának elemzése
egymás utáni a szimmetriák szempontjából; hasonló
végrehajtása módszerrel képek alkotása
82. Összefoglalás,
gyakorlás

83. Dolgozat

84. A dolgozat
feladatainak
megbeszélése,
értékelés
VII. Egyenletek, egyenlőtlenségek, egyenletrendszerek

85. Az egyenlet, alaphalmaz. Elsőfokú egyenletre, egyenlőtlenségre, Hiányos, túlhatározott, illetve ellentmondó
egyenlőtlenség megoldáshalmaz egyenletrendszerre vezető matematikai vagy adatokat tartalmazó problémák vizsgálata
fogalma hétköznapi nyelven megfogalmazott
szövegből a matematikai tartalmú
információk kigyűjtése, rendszerezése
Adott problémához megoldási stratégia,
algoritmus választása, készítése
Alaphalmaz, megoldáshalmaz fogalmának
ismerete
86. Egyenlet, A problémának megfelelő matematikai Szöveges feladatok megoldása több
egyenlőtlenség modell választása, alkotása különböző úton, a különböző megoldások

16
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
megoldási A kiválasztott modellben a probléma összehasonlítása előnyök és hátrányok
módszerek megoldása szempontjából
87. A legáltalánosabb mérlegelv Egyismeretlenes elsőfokú egyenlet megoldása Hiányos, túlhatározott, illetve ellentmondó
módszer: a mérlegelvvel és grafikusan adatokat tartalmazó problémák vizsgálata
mérlegelv
88. Egyenlet Nyílt végű problémák megoldása
megoldása
szorzattá
alakítással
89. Egyenlőtlenség Egyismeretlenes elsőfokú egyenlőtlenség Digitális eszköz használata egyenletek,
megoldása megoldása mérlegelvvel és grafikusan egyenlőtlenségek és egyenletrendszerek
grafikus megoldása során; a digitális
eszközzel történő ábrázolás előnyeinek és
hátrányainak megbeszélése
90. Egyenlőtlenség
megoldása
szorzattá
alakítással
91. Abszolútértéket Digitális eszköz használata egyenletek,
tartalmazó egyenlőtlenségek és egyenletrendszerek
egyenletek, grafikus megoldása során; a digitális
egyenlőtlenségek eszközzel történő ábrázolás előnyeinek és
hátrányainak megbeszélése
Paraméteres
egyenletek,
egyenlőtlenségek
(emelt szint)
92. Elsőfokú Elsőfokú kétismeretlenes egyenletrendszer Adott egyenlethez szöveges feladat
egyenletrendszerek megoldása behelyettesítéssel, közös alkotása és „feladatküldés”
együtthatók módszerével, grafikusan csoportmunkában

17
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
93. Elsőfokú Elsőfokú kétismeretlenes egyenletrendszer
egyenletrendszerek megoldása behelyettesítéssel, közös
együtthatók módszerével, grafikusan
94. Szöveges Elsőfokú egyenlettel, egyenlőtlenséggel, Szöveges feladatok megoldása több
feladatok, egyenletrendszerrel megoldható szöveges különböző úton, a különböző megoldások
gyakorlati feladatok megoldása (például út-idő-sebesség, összehasonlítása előnyök és hátrányok
alkalmazások 1. közös munkavégzés, keveréses feladatok, szempontjából
pénzügyi és gazdasági tematikájú feladatok)
95. Gyakorlati Elsőfokú egyenlettel, egyenlőtlenséggel, Adott egyenlethez szöveges feladat
alkalmazások 2. egyenletrendszerrel megoldható szöveges alkotása és „feladatküldés”
(összefoglalás, feladatok megoldása (például út-idő-sebesség, csoportmunkában
gyakorlás) közös munkavégzés, keveréses feladatok,
pénzügyi és gazdasági tematikájú feladatok)
96. Dolgozat

97. A dolgozat
feladatainak
megbeszélése,
értékelés
VIII. Függvények II.

98. Egyenletek, Egyszerű függvények esetén az f(x) = c Digitális eszköz használata egyenletek,
egyenlőtlenségek alapján x meghatározása és ennek egyenlőtlenségek és egyenletrendszerek
megoldása alkalmazása gyakorlati problémák megoldása grafikus megoldása során; a digitális
függvénygrafikon során eszközzel történő ábrázolás előnyeinek és
segítségével hátrányainak megbeszélése
Függvénytranszfor
mációk
(olvasmány)
99. Alkalmazások

18
Az óra
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
sorszá Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
feladatok, ismeretek, tanulási eredmények
ma
(modellalkotás,
függvények
felállítása)

100. Év végi ismétlés

101. Év végi ismétlés

102. Év végi ismétlés

19
20

You might also like