You are on page 1of 48

Az én matematikám 2.

AP-020813
Tanmenetjavaslat
„Rugalmas”

Az én matematiká m feladatgyű jtemény 2. (AP-020814)


Szö veges matematikafeladatok 2. (AP-020815)
Szá moljunk! 2. (AP-020816)
Oko(s)kodó 2. (AP-020819)

1
Bevezetés

A „Rugalmas” tanmenetjavaslatban az alaptanmenethez képest még nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyakorlásra, készségfejlesztésre. Mint az a
címéből is látható javaslatként használható.

Ha az első évfolyam tanítása során a „rugalmas” tanmenet javaslat alapján haladtunk, akkor bizonyos anyagrészeket kihagytunk így azok
ismétlése helyett számolási, képességfejlesztő feladatokat gyakorolhatunk az év eleji ismétlés során.
A maradékos osztásra több órát biztosítottunk a „normál” tanmenetjavaslatban, egyesével sorba vettük a számokat. Ebben a változatban
kettesével vesszük az osztókat, s a következő órán pedig a gyakorlásra hagyunk egy-egy órát.

A tanmenetjavaslat a második évfolyamos Az én matematikám című tankönyvhöz és kiegészítő kiadványaihoz (Az én matematikám
feladatgyűjtemény, Számoljunk! képességfejlesztő munkafüzet és Okos(k)odó című képességfejlesztő munkafüzet).
A tankönyvcsomaghoz tartozik még az és a Szöveges matematikafeladatok című kiadvány is.

A tanórákhoz tartozó részletes leírásokat megtalálják a Kollégák a TANTÁRGYI PROGRAM A MATEMATIKA TANÍTÁSÁHOZ II. tanításához
(AP-010832) című kiadványban. A kézikönyvben hasznos módszertani tanácsokat adunk az egyes tananyagtartalmak feldolgozásához, emellett
gazdag játékgyűjteményt kínálunk kollégáinknak (Kézikönyv 17-23. oldal).

A tankönyvcsaládhoz tartozó könyvek, munkafüzetek, digitális tananyag bőséges mennyiségű feladatot kínálnak, így válogatni kell közülük a
csoportösszetétel figyelembevételével. A tanmenetjavaslat tartalmazza a válogatási lehetőségeket.

A tanmenet készítésénél a Nemzeti Alaptanterv és a Kerettanterv által meghatározott célokat, ismereteket, fejlesztési követelményeket vettük
figyelembe.

A tanmenetjavaslat a kislépések elvét szem előtt tartva követi a tankönyv felépítését, épít a tanulók tevékenykedtetésére, tapasztalataira.

2
Képességfejlesztés, Teljes
Új tananyag
Témák összefoglalás, óraszám
feldolgozása
gyakorlás, ellenőrzés 144 óra
Tanév eleji ismétlés 0 23 23
Százig számolunk. Számok és műveletek a százas
12 1 13
számkörben, tízesátlépés nélkül.
Műveletek százas számkörben, tízesátlépéssel
5 1 6
kétjegyűekkel és egyjegyűekkel
Műveletek százas számkörben, kétjegyű
5 3 8
számokkal tízesátlépés nélkül.
Műveletek százas számkörben, kétjegyű
5 6 11
számokkal tízesátlépéssel.
Szorzó- és bennfoglaló táblák felépítése. Részekre
24 10 34
osztás.
A műveletek sorrendje, a zárójel 2 1 3

Maradékos osztás 8 5 13

Mérések 6 1 7

Római számok 1 1 2

Geometria 2 1 3
Valószínűségi játékok, kísérletek 1 1 2

Tanév végi ismétlés 0 19 19

összesen: 71 73 144

3
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a

TANÉV ELEJI ISMÉTLÉS

1. Ismétlés – Számok Ismerkedés a tankönyvvel, a Szociális kompetencia: társas Ismerkedés a taneszközökkel


és műveletek feladatgyűjteménnyel, Okos(k)odóval, a kapcsolatok alakítása. Összehasonlítás, azonosítás,
0-20-ig Szöveges matematika feladatokkal és a Anyanyelvi kompetencia: megkülönböztetés.
Számoljunk! című tankönyvekkel. beszédkészség, beszédértés fejlesztése.
Mesélj a képről! Elmúlt a nyár! Általános tájékozódás.
Tájékozódás síkban, térben Anyanyelvi és matematikai
Az én matematikám tankönyv 4/1.,2. nyelvhasználat
Az én matematikám fgy. 4/1., 3. Megfigyelési képesség fejlesztése.
Számoljunk! 3. o.
Okoskodó, Szöveges matematikafeladatok
Az 1. osztályos digitális anyag alkalmazása
az ismétlés során.
Kézikönyv 24. oldal
2. Ismétlés – Számok Gyakoroljuk a számjegyírást! Egyszerű matematikai szakkifejezések Számok nagyságrendje,
és műveletek Számok írása, olvasása. és jelölések használatának fejlesztése. számszomszédok,
0-20-ig - egyéni- és páros munka Környezetismeret: tárgyak, élőlények Kombinatorikai feladat
Rendezés a tulajdonságok alapján: sorba összehasonlítása, csoportosítása színezéssel.
rendezés, szétválogatás különböző tulajdonságok alapján, pl. Rendezés a tulajdonságok
Gyurma és dekorációs karton élőhely, táplálkozási mód alapján.
felhasználásával egyszerű utca kialakítása,
a házak házszámokkal való ellátása,
- páros, páratlan oldal
- jobb, bal oldal
- egyszerű közlekedési szabályok, játék
kisautókkal, apró figurákkal, csoportokban
Az én matematikám tankönyv 4/3., 5. o.
Az én matematikám fgy. 6/1. 7/1.

4
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Számoljunk! 4./1., 3.; Okoskodó 5.o.
3. Ismétlés – Számok Számlálás, számok rendezése, számok Rendszerezés, kombinativitás: Számlálás, számok rendezése,
és műveletek sorrendje, számszomszédok megállapítása Sorba rendezés, szétválogatások, számok sorrendje,
0-20-ig - egyéni és páros munka Azonosítás, megkülönböztetés számszomszédok megállapítása.
Számok helye a számegyenesen Helyes ceruzafogás, finommotorika Számok helye a
- egyéni munka fejlesztése. számegyenesen.
Kombinatorikus játékok: zászlók színezése Kapcsolódási pontok- környezetismeret, Kombinatorikus játékok.
-páros munka testnevelés
Az én matematikám tankönyv 6-7.o. Tárgyak, élőlények összehasonlítása,
Az én matematikám fgy. 6/2. 3. csoportosítása. Tárgyak megfigyelése,
Okos(k)odó 7/5. 6/3. számlálása.
Számoljunk! 5. o.
4. Ismétlés – Számok Számok sorba rendezése, számsorok Induktív, deduktív lépések: Számok sorba rendezése,
és műveletek folytatása. számok nagyságviszonyai. Ráismerés, besorolás számsorok folytatása. számok
0-20-ig Szöveges feladatok megoldási algoritmusa Tulajdonságok megnevezése nagyságviszonyai.
Játék a számkártyákkal Szövegesfeladat-megoldás, Szöveges feladatok megoldási
Szöveges feladatok Szöveges feladatok eljátszása, rajz problémamegoldás, metakogníció: algoritmusa
készítése a szöveg alapján Számfeladathoz szöveg alkotása
- frontális, páros és egyéni munka Problémák megoldása tevékenységgel,
Szöveges matematikafeladatok kirakásokkal
5., 6. o.
5. Műveletek a tízes Műveletfogalom ismétlése, erősítése A logikai gondolkodás előkészítése Szám-és műveletfogalom
számkörben Sorszám és darabszám meghatározása Szociális kompetenciák kialakítása: az ismétlése, erősítése
Sorszám és Számszomszédok együttműködés során; a páros és
darabszám Páros, páratlan csoportmunka során
Számok helye a számegyenesen
Kreativitás fejlesztése.
Az én matematikám tankönyv 8-9. o.
Az én matematikám fgy. 6/6., 7.

5
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Számoljunk! 4./2., 6. o.
Kézikönyv 24. oldal
6. Számok bontása Számlálás, helyi érték szerinti bontás; Összehasonlítás képessége. Mennyiségi összehasonlítás
tízesek és egyesek műveletek húszas számkörben Szociális kompetenciák kialakítása: az Becslés, mérés.
összegére - frontális és páros munka együttműködés során; a páros és Művelet eredményének
Képről egyszerű szöveges feladat alkotása csoportmunka során. becslése: összeadáskor több,
- csoportmunka Korongkirakó tábla készítése kivonáskor kevesebb lesz az
Relációk megértése, igazolása rajzzal Lásd: Tantárgyi program 1. o. 15. oldal eredmény.
- egyéni munka Kirakások párban, az egyes lépések
Az én matematikám tankönyv 10./1. 2. 3. ismételt megfigyelése, rögzítése.
Az én matematikám fgy. 7. o.
Okos(k)odó,8/1.,2., 3
7. Műveletek a húszas Kirakás korongokkal, pálcikákkal Összeadás, kivonás értelmezése, Összeadás, kivonás értelmezése,
számkörben tízes - páros és csoportmunka műveletvégzés. műveletvégzés.
átlépés nélkül A műveletfogalom mélyítése. Algoritmusok követése a tanult lépések Algoritmusok követése a tanult
Műveletek tárgyi megjelenítése. alkalmazása. lépések alkalmazása.
- csoportmunka.
Az én matematikám tankönyv 10/4. 5.
Az én matematikám fgy. 8/1.
Számoljunk! 6-7-8.
8. Műveletek a 20-as Összeadás a 20-as számkörben A nyelvi és vizuális kommunikáció: Összeadás a 20-as számkörben
számkörben tízes tízesátlépéssel. Az önellenőrzés igényének kialakítása, tízesátlépéssel.
átlépéssel Algoritmusok követése; Tanulási képességek fejlesztése: Összeadás két lépésben.
9-hez, 8-hoz 7-hez, A szöveges feladat megoldásának Figyelem, emlékezet, problémamegoldó Ellenőrzés ellentétes művelettel.
6-hoz adunk algoritmusa képesség fejlesztése
Sorozatok folytatása,
szabály megállapítása
Az én matematikám tankönyv 11. o.
Az én matematikám fgy.8./3. 4.

6
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Számoljunk! 11./1.
9. Összeadás a 20-as Algoritmusok követése; A nyelvi és vizuális kommunikáció: Az összeadás algoritmusának
számkörben Összeadás két lépésben Az önellenőrzés igényének kialakítása, kiépítése, gyakorlottság
tízesátlépéssel - frontális munka Tanulási képességek fejlesztése: megszerzése a műveletvégzés
5-höz, 4-hez, 3-hoz Ellenőrzés ellentétes művelettel. Figyelem, emlékezet, problémamegoldó során.
adunk A szöveges feladat megoldásának képesség fejlesztése.
algoritmusa. Kapcsolódási pontok – magyar nyelv és
Sorozatok folytatása. irodalom:
- egyéni és páros munka. Képről szavak gyűjtése, mondatok, rövid
Koncentráció – magyar nyelv és irodalom: történetek alkotása.
Képről szavak gyűjtése, mondatok, rövid
történetek alkotása.
Az én matematikám tankönyv 12. o.
Az én matematikám fgy. 8/4.
Számoljunk! 12. o.
Kézikönyv 24-25. oldal
10. Kivonás a 20-as Lépegetés számegyenesen Tájékozódás a Az önellenőrzés különböző formáinak Analógiák kiépítése, erősítése
számkörben tízes síkban. megismerése kirakással.
átlépéssel Ellenőrzés ellentétes művelettel. A szociális képességek fejlesztése:
11-ből, 12-ből, 13- Összeadás két lépésben- Az alá- és fölérendeltségi viszony
ból veszünk el - egyéni és páros munka. elfogadása csoportmunka során.
Az én matematikám tankönyv 13. o.. Részvétel a munkában
Az én matematikám fgy. 9/1-4. Felelősségvállalás az eredményért
Számoljunk! 13. o. Az összeadás és a kivonás kapcsolatának
felismerése: pótlás, hiányos kivonás.
11. Kivonás a 20-as Műveletírás önállóan rajzokról, Tanulási képességek fejlesztése: Analógiák kiépítése, erősítése
számkörben tízes kirakásokról, minta alapján Figyelem, emlékezet, problémamegoldó kirakással.
átlépéssel - egyéni munka képesség fejlesztése A kivonás műveletének
14-ből, 15-ből, 16- - páros munka algoritmusa, ellenőrzés.

7
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
ból veszünk el Az én matematikám tankönyv 14-15. o.
Okos(k)odó 9/1., 2., 4., 4.; 8/4., 5.,
12. Pótlás tízes Pótlások Az önellenőrzés különböző formáinak A pótlás algoritmusának
átlépéssel A tízesátlépés algoritmusának alkalmazása, megismerése. kialakítása, erősítése.
kirakások. A szociális képességek fejlesztése:
Az én matematikám tankönyv 16. Az alá- és fölérendeltségi viszony
Számoljunk! 14. o. elfogadása csoportmunka során.
Részvétel a munkában.
Felelősségvállalás az eredményért.
13. Pótlás tízes Szöveges feladatok megoldása Az Az önellenőrzés különböző formáinak A pótlás, hiányos kivonás
átlépéssel összeadás, kivonás gyakorlása golyós megismerése. értelmezése, műveletvégzés.
számológéppel, számtáblázatokkal. – A szociális képességek fejlesztése: Algoritmusok követése a tanult
párban. Az alá- és fölérendeltségi viszony lépések alkalmazása.
Bűvös négyzetek, szöveges feladatok, elfogadása csoportmunka során.
láncszámolás – csoportmunka. Részvétel a munkában.
Az én matematikám tankönyv 17. Felelősségvállalás az eredményért.
Az én matematikám feladatgyűjtemény 9/5.
Kézikönyv 26. oldal
14. Szöveges feladatok Gyakorló feladatok Szövegesfeladat-megoldás, Szöveges feladatok megoldási
nyitott mondatok szöveges feladatok, problémamegoldás, metakogníció. algoritmusa.
megoldása - csoportmunka Tanulási képességek fejlesztése: Nyitott mondatok
- egyéni munka Figyelem, emlékezet, problémamegoldó értelmezésének és,
Differenciált feladatmegoldás. képesség fejlesztése. megoldásának lépései.
Az én matematikám tankönyv 18. (Kézikönyv)
Az én matematikám fgy.:10/1-4.
Kézikönyv 25-26. oldal
15. Szám-és szöveges Nyitott mondatok igazsághalmazának Rendszerezés, kombinativitás: Jártasság a műveletek
feladatok megkeresése Sorozatok kiegészítése, folytatása. végzésében és a szöveges
gyakorlása - páros munka Induktív, deduktív lépések: feladatok megoldásában.

8
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Jelek szerepe, használata Tulajdonságok, viszonyok megnevezése
Tájékozódás Több, kevesebb, egyenlő Tevékenységről, képről, kirakásról
síkban, térben - egyéni munka számfeladat alkotása.
Téri tájékozódás fejlesztése képkirakó Kritikai kompetencia fejlesztése,
játékkal. Helyes önértékelés.
Koncentráció:
Környezetismeret: Tapasztalatszerzés a
közvetlen és tágabb környezetben, tárgyak
megfigyelése, számlálása.
16. Diagnosztikus A feladatsor megoldása A hatékony, önálló tanulás: a Algoritmusok követése a tanult
mérés az ismétlés - egyéni munka. megszerzett tudás alkalmazása. lépések alkalmazása.
után Okos(k)odó: 14. vagy Felmérések mf. Kezdeményezőképesség és vállalkozói
Számoljunk! 15. o. kompetencia: egyéni munkavégzés,
Kézikönyv 26. oldal elhatározottság. Személyes kompetencia:
önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség: esztétikus munka.
17. Differenciált Diagnosztikus mérések értékelése, egyéni Önértékelési, értékelési képesség Ismeretek rögzítése. Egyénre
képességfejlesztés: javítása. fejlesztése. szabott fejlesztés.
egyénileg és/vagy Az eredmények alapján csoportos vagy A hatékony, önálló tanulás: a figyelem
csoportosan egyénre szabott képességfejlesztés. összpontosítása, problémamegoldó
Számoljunk! Mf.: A pillangó, mókus, képesség, kritikai gondolkodás.
bagoly csoportok oldalai 16-18. o.
Kézikönyv 26-27. oldal
18. Tanév eleji Önálló feladatmegoldás. A hatékony, önálló tanulás: a Algoritmusok követése a tanult
felmérés Felmérő füzet: 26-27. vagy a tankönyv megszerzett tudás alkalmazása. lépések alkalmazása.
melléklete 1. sz. felmérés Kezdeményezőképesség és vállalkozói
Kézikönyv 41. oldal kompetencia: egyéni munkavégzés,
elhatározottság. Személyes kompetencia:

9
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség: esztétikus munka.
19. A felmérések Szám- és szöveges feladatok gyakorlása Helyes önértékelés.
értékelése. - differenciált feladatmegoldás A szociális képességek fejlesztése:
csoportmunkában. Az alá- és fölérendeltségi viszony
Gyakorló feladatok Okos(k)odó 12-13. o. elfogadása csoportmunka során.
a húszas Az 1. osztályos digitális anyag alkalmazása Részvétel a munkában
számkörben az ismétlés során. Ismeretek rögzítése. Felelősségvállalás az eredményért
Egyénre szabott fejlesztés.
20. Gyakorló feladatok Szám- és szöveges feladatok gyakorlása Rendszerezés, kombinativitás:
a húszas - differenciált feladatmegoldás Sorozatok kiegészítése, folytatása.
számkörben a csoportmunkában. Induktív, deduktív lépések:
felmérés alapján, Az 1. osztályos digitális anyag alkalmazása Tulajdonságok, viszonyok megnevezése
differenciáltan. az ismétlés során. Tevékenységről, képről, kirakásról
Ismeretek rögzítése. Egyénre szabott számfeladat alkotása.
fejlesztés. Kritikai kompetencia fejlesztése,
Koncentráció: Helyes önértékelés.
Környezetismeret: Tapasztalatszerzés a
közvetlen és tágabb környezetben, tárgyak
megfigyelése, számlálása.
Kézikönyv: 26-27. oldal
21. Gyakorló feladatok Szám- és szöveges feladatok gyakorlása Rendszerezés, kombinativitás:
a húszas - differenciált feladatmegoldás Sorozatok kiegészítése, folytatása.
számkörben a csoportmunkában. Induktív, deduktív lépések:
felmérés alapján, Az 1. osztályos digitális anyag alkalmazása Tulajdonságok, viszonyok megnevezése
differenciáltan. az ismétlés során. Tevékenységről, képről, kirakásról
Ismeretek rögzítése. Egyénre szabott számfeladat alkotása.
fejlesztés. Kritikai kompetencia fejlesztése,

10
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Kézikönyv 27-28. oldal Helyes önértékelés.
Koncentráció:
Környezetismeret: Tapasztalatszerzés a
közvetlen és tágabb környezetben,
tárgyak megfigyelése, számlálása.
22. Gyakorló feladatok Szám- és szöveges feladatok gyakorlása Rendszerezés, kombinativitás:
a húszas - differenciált feladatmegoldás Sorozatok kiegészítése, folytatása.
számkörben a csoportmunkában. Induktív, deduktív lépések:
felmérés alapján, Az 1. osztályos digitális anyag alkalmazása Tulajdonságok, viszonyok megnevezése
differenciáltan. az ismétlés során. Tevékenységről, képről, kirakásról
Ismeretek rögzítése. Egyénre szabott számfeladat alkotása.
fejlesztés. Kritikai kompetencia fejlesztése,
Koncentráció: Helyes önértékelés.
Környezetismeret: Tapasztalatszerzés a
közvetlen és tágabb környezetben, tárgyak
megfigyelése, számlálása.
23. Gyakorló feladatok Szám- és szöveges feladatok gyakorlása Rendszerezés, kombinativitás:
a húszas - differenciált feladatmegoldás Sorozatok kiegészítése, folytatása.
számkörben a csoportmunkában. Induktív, deduktív lépések:
felmérés alapján, Tulajdonságok, viszonyok megnevezése
differenciáltan. Az 1. osztályos digitális anyag alkalmazása Tevékenységről, képről, kirakásról
az ismétlés során. számfeladat alkotása.
Ismeretek rögzítése. Egyénre szabott Kritikai kompetencia fejlesztése,
fejlesztés. Helyes önértékelés.
Koncentráció:
Környezetismeret: Tapasztalatszerzés a
közvetlen és tágabb környezetben, tárgyak
megfigyelése, számlálása.
24. Készítsünk leltárt! Valószínűségi játékok A szóbeli kifejezőkészség, A valószínűségi szemlélet

11
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Játsszunk a - csoportokban. kombinatorikus készség fejlesztése, alapozása
kockával! Leltárkészítés csoportokban. tapasztalatok megfogalmazása, Sejtések megfogalmazása a
Az én matematikám tankönyv 25. o., 28. o. összegzése. Események megfigyelése, véletlenszerű események
Szöv.mat. fgy.17. és 18/1. szokások kialakítása, adatok lejegyzése. bekövetkeztéről.
Leltárkészítés.

SZÁZIG SZÁMOLUNK. SZÁMOK ÉS MŰVELETEK A 100-AS KÖRBEN TIZESÁTLÉPÉS NÉLKÜL

25. Számkörbővítés Számhalmazok képzése. Vizuális kommunikáció: tevékenységek, Számlálás, számolás:


100-ig Gyorsolvasási gyakorlatok kirakások ábrázolása. számnevek
A természetes szám - egyéni munka Tanulási képességek: rész-egész észlelés képzésének analógiája.
fogalma a százas Kirakás játékpénzzel, ötösével, tízesével, fejlesztése.
számkörben. húszasával
A szám, mint - frontális munka, páros munka
halmazok Az én matematikám tankönyv 31-32.
tulajdonsága. Az én matematikám fgy.: 19. o.
Számoljunk! 19. oldal
Játék a százas táblán:
- számszomszédok keresése,
- memóriajáték,
- barkochba,- páros-, páratlan számok.
Koncentráció (technika), játék:
Százas tábla készítése minta alapján,
párokban.

Kézikönyv 28. oldal


26. Számfogalom Játék a számkártyákkal, játékpénzzel, Rendszerezés, kombinativitás: Számképzés adott feltétel
erősítése színes rudakkal különféle csomagolás, csoportosítás, leltározás alapján.
100-as számkörben munkaformákban: párokban, csoportokban. Pénzhasználat.
Csomagolás tízesével – gyöngyök, gombok. Mennyiségi összehasonlítások.

12
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Játék a százas táblán: Becslés, mérés.
- számszomszédok keresése, Számok nagyságviszonyai, tízesek,
- memóriajáték, egyesek, számok helye a
- barkochba,- páros-, páratlan számok. számegyenesen.
27. Számszomszédok Kétjegyű számok képzése Nyelvi kommunikáció fejlesztése, Mennyiségi összehasonlítások.
Tízesek és egyesek Számok helye a számegyenesen. Feladatmegoldások elmondása. Becslés, mérés.
Számkártyák használata párban Szociális kompetenciák Számok nagyságviszonyai,
Valószínűségi játék Páros feladatmegoldás során aktív tízesek, egyesek, számok helye
Tízesek és egyesek részvétel a feladatmegoldásban. a számegyenesen.
Számok nagysága Induktív és deduktív lépések:
Csoportosítások tízesével, leltárkészítés, számokhoz
pénzváltás. képalkotás,
- párban, csoportban. számtulajdonságokhoz
Az én matematikám tankönyv 34-35. konkrét számok válogatása,
Az én matematikám fgy.: 1/1. 2., 22/2. számegyenes használata.
28. A tízes szám- Egyes, tízes számszomszédok keresése A számfogalom tapasztalati úton való Eligazodás a számegyenesen.
szomszédok százas táblán, alakítása.
számegyenesen Számok közötti összefüggések
- csoportmunka felismerése.
Az én matematikám tankönyv 37. Kommunikációs képesség fejlesztése:
Az én matematikám fgy.: 22. o. tulajdonságok felismerése,
Számoljunk! 22./1. megfogalmazása.
29. Páros és páratlan A százas tábla használata. Matematikai kompetencia fejlesztése. A páros és a páratlan
számok Számok helye a számegyenesen. Számolási készség fejlesztése. Fejben fogalmának tapasztalati úton
Számok csoportosítása párban, önállóan. történő számolási készség fejlesztése. történő alakítása.
Az én matematikám tankönyv 38-39. o. Tanult számolási eljárások − emlékezet
Okos(k)odó 18/4. fejlesztése. Analógiás gondolkodás
fejlesztése. Algoritmus követése. Önálló
Kézikönyv 28-29. oldal feladatmegoldás képessége.

13
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Önellenőrzés igénye és képessége.
Anyanyelvi kompetencia fejlesztése.
Beszédkészség fejlesztése.
30. Műveletek százas Az összeadásban szereplő elnevezések Matematikai kompetencia fejlesztése. Az összeadás értelmezésének
számkörben: Analógiák kiépítése százas táblán – párban. Számolási készség fejlesztése. Fejben kiterjesztése a 100-as
Összeadás kerek Számolás, számlálás. történő számolási készség fejlesztése. számkörre.
tízesekkel Továbbszámlálás, visszaszámlálás Tanult számolási eljárások − emlékezet Algoritmusok követése a
tízesével, húszasával, növekvő, csökkenő fejlesztése. Analógiás gondolkodás tízesekkel végzett műveletek
sorrendben. fejlesztése. Algoritmus követése. körében.
Az én matematikám tankönyv 42-43. A valóság és a matematika
Az én matematikám fgy. 23. kapcsolata.
Játék a százas táblán:
- számszomszédok keresése,
- memóriajáték,
- barkochba,- páros-, páratlan számok,
- műveletek kerek tízesekkel.
31. Műveletek 100-as A kivonásban szereplő elnevezések Matematikai kompetencia fejlesztése. A kivonás értelmezésének
számkörben Analógiák kiépítése pénzzel, százas táblán, Számolási készség fejlesztése. Fejben kiterjesztése a százas
Kivonás kerek golyós számológépen, számegyenesen történő számolási készség fejlesztése. számkörre.
tízesekkel - párban, csoportban. Tanult számolási eljárások − emlékezet Algoritmusok követése a
Az én matematikám tankönyv 44-45. fejlesztése. Analógiás gondolkodás tízesekkel végzett műveletek
Az én mat. fgy. 24. Számoljunk! 20.o. fejlesztése. Algoritmus követése. körében.
Okos(k)odó 19. A valóság és a matematika
Szöv. mat. fgy. 11-12. kapcsolata. Pénzhasználat.
32. Műveletek 100-as Szöveges feladat megoldása. Matematikai kompetencia fejlesztése. Az összeadás számolási
számkörben Analógiás gondolkodás. Számolási készség fejlesztése. Fejben eljárásainak kidolgozása a
Műveletek kerek Szabályjátékhoz szabály megfogalmazása történő számolási készség fejlesztése. műveletek kapcsolata, az összeg
tízesekkel (többféleképpen) Tanult számolási eljárások − emlékezet és különbség változása,
Pótlások - egyéni munka. fejlesztése. Analógiás gondolkodás változatlansága.

14
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Az én matematikám tk. 46. o. fejlesztése. Algoritmus követése.
Az én matematikám fgy. 25.
Számoljunk! 21. o.
33. Műveletek 100-as Szöveges feladat megoldása Matematikai kompetencia fejlesztése. Tanult algoritmusok és
számkörben Analógiás gondolkodás Számolási készség fejlesztése. Fejben analógiák alkalmazása a
Műveletek kerek Szabályjátékhoz szabály megfogalmazása történő számolási készség fejlesztése. műveletvégzések során.
tízesekkel (többféleképpen) Tanult számolási eljárások − emlékezet A műveletek közti összefüggés
Pótlások, hiányos - egyéni munka. fejlesztése. Analógiás gondolkodás felismerése.
műveletek Az én matematikám tk. 47. o.. fejlesztése. Algoritmus követése.
Okos(k)odó 19. o. Szövegesfeladat-megoldás,
Az én matematikám fgy. 25. problémamegoldás.
Kézikönyv 29. oldal
34. Műveletek 100-as Kirakás játékpénzzel, százas tábla Mennyiségi következtetések. A műveletfogalom mélyítése.
számkörben használata párokban Összefüggések megfigyelése az összeg Műveletek tárgyi megjelenítése.
Kerek tízesekhez Kétjegyű számok bontása tízesek és változásairól. Induktív, deduktív
egyjegyű számok egyesek összegére. Számolási készség fejlesztése. Fejben következtetések.
hozzáadása Az én matematikám tankönyv 48-49. történő számolási készség fejlesztése. Kirakásokról, számfeladatokról
Kétjegyű Az én matematikám fgy. 26. Tanult számolási eljárások − emlékezet nyitott mondatok alkotása.
számokból Számoljunk 23. fejlesztése. Analógiás gondolkodás Következtetés meglévő
egyjegyűek elvétele fejlesztése. Algoritmus követése. műveleti eredményről
kerek tízesre Az összeg és különbség
változásainak megfigyelése.
35. Kétjegyű Az összeg és különbség változásainak Mennyiségi következtetések. Analógiák kiépítése
számokhoz megfigyelése. Összefüggések megfigyelése az összeg játékpénzzel, golyós
egyjegyűek Az én matematikám tankönyv 50. változásairól. számológépen, számegyenesen.
hozzáadása, teljes Okos(k)odó 20. Számolási készség fejlesztése. - párban, csoportban.
kétjegyűekből Az én matematikám fgy. 27. Analógiás gondolkodás fejlesztése. Bűvös négyzet megoldása.
egyjegyűek Algoritmus követése.
kivonása

15
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
36. Műveletek teljes A műveletfogalom továbbépítése. Mennyiségi következtetések. Analógiák kiépítése
kétjegyű és Kirakás golyós számológépen, Összefüggések megfigyelése az összeg játékpénzzel, golyós
egyjegyű számegyenesen változásairól. számológépen, számegyenesen.
számokkal, tízes - páros munka. Számolási készség fejlesztése.
átlépés nélkül Az én matematikám tankönyv 51. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
Az én matematikám fgy. 24. Algoritmus követése.
37. Válogassunk, Igaz állítások megfogalmazása, A szóbeli kifejezőkészség, A rendezés elvének megtalálása
rendezzünk! Válogatások adott, és a tanulók által kombinatorikus készség fejlesztése, után a válogatás folytatása.
megfogalmazott szempontok szerint. tapasztalatok megfogalmazása,
Koncentráció- magyar: a hallott, olvasott, összegzése. Események megfigyelése,
írott szöveg megértése, adatok keresése, szokások kialakítása, adatok lejegyzése.
információk kiemelése.
Az én matematikám tankönyv 40-41. o.
Okos(k)odó 21-22.
38. Mérjünk Mérések az osztályban. Hosszúságmérés A becslés, mérés képességének Mennyiségi összehasonlítás,
hosszúságot! tevékenységgel. A m, dm, cm megismerése; fejlesztése gyakorlati tapasztalatszerzés becslés, mérés: mennyiségek
becslés, mérés. alapján. Gyakorlottság kialakítása összehasonlítása,
Mérés szabadon választott és szabvány tényleges mérésekben. becslése, mérése az egység és
mértékegységekkel. mérőszám kapcsolatai alapján.
Gyakorlati mérések - párban és csoportban. Problémamegoldás.
Koncentráció, játék: Gyakorlati mérések
A tanulók magasságának méréséhet felhasználása szöveges
papírszalagok készítése. feladatok megoldásban.
Az én matematikám tankönyv 53-54.
Az én matematikám fgy. 29.
Kézikönyv 29. oldal
39. Mérjünk Mérés alkalmilag választott és szabvány A becslés, mérés képességének A valóság és a matematika
hosszúságot! egységekkel (m, dm, cm) kirakás, fejlesztése gyakorlati tapasztalatszerzés kapcsolata.
különböző mennyiségek mérése azonos alapján. Gyakorlottság kialakítása Helyes eszközhasználat.

16
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
mértékegységgel, tényleges mérésekben.
azonos mennyiségek mérése különböző
egységekkel,
- csoportokban.
Koncentráció, játék:
A szalagok díszítése egyénileg, a tanulóra
jellemző módon, a megkülönböztetés miatt.
Diagram összeállítása magasságok szerint.
Leolvasás a diagramról csoportban.
- Énkép, önismeret.
Az én matematikám tankönyv 55-56.
Az én matematikám fgy. 30.
Számoljunk! 25. o.

MŰVELETEK 100-AS SZÁMKÖRBEN TIZESÁTLÉPÉSSEL, KÉTJEGYŰ ÉS EGYJEGYŰ SZÁMOKKAL

40. Kerek tízesekből Két nyíl helyett egy, Matematikai kompetencia fejlesztése. Kerek tízesekből egyjegyűek
egyjegyűek Függvényre vezető szöveges feladat Számolási készség fejlesztése. Fejben elvétele, pótlás a következő
elvétele, pótlás a megoldása, kirakás játék-pénzzel történő számolási készség fejlesztése. kerek tízesre – a számolás
következő kerek A százas tábla használata – párban, Tanult számolási eljárások − emlékezet algoritmusának gyakorlása.
tízesre egyénileg. fejlesztése. Analógiás gondolkodás
Kombinatorikai feladat. fejlesztése. Algoritmus követése.
Az én matematikám tankönyv 55-56.
Az én matematikám fgy. 30.
Számoljunk! 25. o.
Kézikönyv 30. oldal
41. Kétjegyű Számolás számegyenes segítségével, Mennyiségi következtetések. Analógiák kiépítése, számolási
számokhoz pénzhasználat A becslési képesség fejlesztése. eljárások gyakorlása.
egyjegyűek - páros munka Az összeg és különbség becslése.
hozzáadása, Függvényre vezető szöveges feladat Mennyiségi viszonyok megállapítása,

17
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
tízes átlépéssel - egyéni munka. mennyiségi jellemzők kifejezése bontott
Az én matematikám tankönyv 59. alakú számokkal.
Az én matematikám fgy. 31. o.
Számoljunk! 26. o.
42. Kétjegyű Számegyenes használata Alkalmazásra képes műveletvégzés Analógiák kiépítése, számolási
számokból Két nyíl helyett egy. Műveletalkotás adott Valóságos szituációkhoz szöveges eljárások gyakorlása.
egyjegyűek elvétele feltételek szerint párokban. feladat kitalálása, megoldása
tízesátlépéssel Az én matematikám tk. 60-61. Pontosságra törekvés
Az én matematikám fgy. 32. 33./4.
Számoljunk! 27.
Okos(k)odó 29/1., 2.
43. Kétjegyű számok Pótlások két lépésben történő megoldása Alkalmazásra képes műveletvégzés Analógiák kiépítése, számolási
pótlása egyénileg. Valóságos szituációkhoz szöveges eljárások gyakorlása.
tízesátlépéssel Szöveges feladatok megoldása párban. feladat kitalálása, megoldása
A számolások ellenőrzése golyós Pontosságra törekvés
számológépen.
Az én matematikám tankönyv 62.
Az én matematikám fgy. 33/1-3. 5.
Számoljunk! 28.
44. Hiányos műveletek Szöveges feladatok megoldása Szöveges feladatmegoldás, Analógiák kiépítése, számolási
tízesátlépéssel A számolások ellenőrzése golyós problémamegoldás, metakogníció eljárások gyakorlása.
számológépen. Szövegértés, szövegértelmezés, a
Az én matematikám tankönyv 63. Fgy. 34. megértés bizonyítása ismétléssel.
Számoljunk! 29.
Kézikönyv 54-56. oldal: óravázlat
45. Hiányos műveletek Feladatmegoldás differenciált Alkalmazásra képes műveletvégzés. Valóságos szituációkhoz
tízesátlépéssel. csoportmunkában. Pontosságra törekvés. szöveges feladat kitalálása,
Gyakorlás Az én matematikám tankönyv 64. megoldása.
Számoljunk! 30.

18
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Szöv. mat. fgy. 14.
46. Mérjünk Helyes eszközhasználat. Beszámolók a megfigyelésekről, Mennyiségi összehasonlítás,
űrtartalmat! Gyakorlati mérések csoportban alkalmilag feljegyzésekről. becslés,
A liter és a deciliter választott mérőeszközökkel. Felelősségvállalás az eredményért. mérés: mennyiségek
Koncentráció, játék: összehasonlítása,
Látogatás az iskolához közel található becslése, mérése az egység és
élelmiszerüzletbe. mérőszám kapcsolatai alapján.
Párokban végezzenek megfigyeléseket: Mi
kapható 1 literes kiszerelésben?

Az én matematikám tankönyv 65-66. o.


Feladatgyűjtemény. 35.
Okos(k)odó 33/1., 3.
Kézikönyv 30. oldal
47. A hl megismerése, Helyes eszközhasználat. Gyakorlati Mennyiségi összehasonlítás, becslés, Mérés alkalmilag választott és
jele mérések párban, csoportban. mérés: mennyiségek összehasonlítása, szabvány egységekkel.
Mértékváltás segítséggel. becslése, mérése az egység és mérőszám A mérés és a mérőszámok
Az én matematikám tankönyv 67. o. kapcsolatai alapján. közötti kapcsolat megfigyelése.
Az én matematikám fgy. 36.
Okos(k)odó 33/ 2., 4., 5
Számoljunk! 32. o.

MŰVELETEK 100-AS KÖRBEN KÉTJEGYŰ SZÁMOKKAL TIZESÁTLÉPÉS NÉLKÜL

48. Kerek tízesekhez Számolás százas tábla vagy a golyós A valóság és a matematika kapcsolata Számolás algoritmus
teljes kétjegyű számológép segítségével. Helyes eszközhasználat segítségével
számok Az én matematikám tankönyv 68.o. Műveletek képzése párban.
összeadása; kerek Az én matematikám
tízesek pótlása feladatgyűjtemény 37. o.

19
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
kétjegyű számokra Számoljunk! 33. o.
Kétjegyű
számokhoz kerek
tízesek hozzáadása
49. Kétjegyű számok Nyitott mondat igazsághalmazának felírása. A valóság és a matematika kapcsolata Analógiák kiépítése,
és kerek tízesek Tréfás szöveges feladatok. Helyes eszközhasználat számolási eljárások
kivonása Az én matematikám tk. 70 o. gyakorlása.
Az én matematikám fgy. 38. o.
Számoljunk! 34. o.
50. Gyakorlás Differenciált feladatmegoldás. Szövegesfeladat-megoldás, Analógiák kiépítése, számolási
Az én matematikám tk. 69. o. problémamegoldás, metakogníció. eljárások gyakorlása.
Számoljunk! 35. o. Szövegértés, szövegértelmezés.
A tanult összefüggések alkalmazása a
feladat megoldása során.
51. Diagnosztizáló Ismeretek alkalmazása. Szövegértés A hatékony, önálló tanulás: a
felmérés alkalmazása megszerzett tudás alkalmazása.
(közlés, utasítás, szöveges feladat, kérdés Kezdeményezőképesség és vállalkozói
értése, megfogalmazása). kompetencia: egyéni munkavégzés,
Algoritmus követése. elhatározottság. Személyes kompetencia:
Eljárásra való emlékezés. önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Önellenőrzés. Esztétikai-művészeti tudatosság és
Számszomszédok, számképzés, relációk, kifejezőképesség: esztétikus munka.
műveletek kerek tízesekkel, nyitott mondat, Önellenőrzés igénye és képessége.
láncszámolás, összeadás, kivonás, pótlás,
hosszúság- és űrtartalom
- egyéni munka.
Felmérő füzet: 4. sz. felmérés
Kézikönyv 30-31. oldal
52. A felmérések Differenciált csoportmunka a felmérések Induktív, deduktív lépések A tanult matematikai ismeretek

20
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
javítása. Egyéni alapján. Meglevő összegből, különbségből megerősítése, elmélyítése.
fejlesztések Válogatás elmaradt feladatokból, füzet következtetés más műveletek
eredményeire.
Kommunikáció fejlesztése.
A matematikai szaknyelv megismerése,
használata.
53. Kétjegyű számok Összeadás 2 lépésben, Analógiák kiépítése, számolási
összeadása Sorozat folytatása mindkét irányban eljárások gyakorlása.
tízesátlépés nélkül Százas tábla használata,
- párokban.
Koncentráció, játék:
Műveletkártyák készítése párokban,
feltételekkel:
A kártyákon szereplő műveletekben a
tízesek helyén 1- nél több,
de 5- nél kisebb számok
legyenek, az egyesek helyén csak 1, 2, 3, 4,
vagy 5 lehet.
Az összegeket, különbségeket írják apró
számokkal a kártyák
hátoldalára, a jobb felső sarokba! (A
pedagógus ellenőrizze a számolások
helyességét!)

Páros játék során a kérdező tanuló a kártyák


hátoldalát látja az eredményekkel, a
válaszoló tanuló csak a műveletet.
Az én matematikám tankönyv 71.o.
Az én matematikám fgy. 39. o.
Okos(k)odó. 30.

21
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
54. Kétjegyű számok Egyszerű és fordított szövegezésű szöveges Szociális kompetenciák: Analógiák kiépítése, számolási
kivonása, pótlása feladatok megoldása Játékos feladatmegoldáskor a szabályok eljárások gyakorlása.
tízes átlépés nélkül Műveletek alkotása csoportban elfogadása, betartása.
Százas tábla használata
- csoportban, párokban. Felelősségvállalás a feladat
Az én matematikám tankönyv 72-73. eredményéért
Az én matematikám Pontosságra törekvés.
feladatgyűjtemény 40.o.
Okos(k)odó. 31. o.
Számoljunk! 36. o.
55. Kerek tízesekből Műveletek gyakorlása teljes kétjegyűekkel Számolás, számlálás. Kerek tízesekből kétjegyű
kétjegyű számok és egyjegyűekkel Számolási eljárások kidolgozása. számok elvétele, kétjegyűek
elvétele, - egyénileg, párban. Számolás két lépésben. pótlása kerek tízesre algoritmus
kétjegyűek Ellenőrzés golyós számológépen, százas Számolás algoritmus segítségével. alapján.
pótlása kerek táblán. Számolási rutin fejlesztése.
tízesre Mennyiségi következtetések.
Az én matematikám tankönyv 75. o. Becslési képesség fejlesztése. Tízzel
Okos(k)odó. 31.-32. o. növekvő számokhoz tízzel növekvő
számok hozzáadása.

MŰVELETEK 100-AS KÖRBEN KÉTJEGYŰ SZÁMOKKAL TIZESÁTLÉPÉSSEL

56. Hiányos Számok tulajdonságai Számolás, számlálás. Hiányos műveletek megoldása


műveletek Pótlások-párokban. Számolási eljárások kidolgozása. algoritmus alapján
Szöveges feladat megoldása Számolás két lépésben. többféleképpen.
- frontális munka. Ellenőrzés golyós
Az én matematikám tankönyv 76.o. számológépen, százas táblán.
Az én matematikám fgy. 40-41. o.
Számoljunk! 38. o.

22
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
57. Kétjegyű számok Összeadások alkotása – párban. Számolás algoritmus segítségével. Tízzel növekvő számokhoz
összeadása tízes Nyitott mondatok megoldása. Számolási rutin fejlesztése. tízzel növekvő számok
átlépéssel Szabályjáték – szabály megállapítása Mennyiségi következtetések. hozzáadása.
segítséggel. Becslési képesség fejlesztése.
Számolás algoritmus alapján
- egyéni munka.
Az én matematikám tankönyv 76-77.o.
Az én matematikám
feladatgyűjtemény 42-43. Okos(k)odó. 34.
o.
Számoljunk! 39.
Kézikönyv 31. oldal
58. Kétjegyű számok Műveletek közti kapcsolatok felfedezése, Számolási eljárások kidolgozása. Analógiák kiépítése, számolási
összeadása felhasználása számolási feladatokban. Számolás két lépésben. eljárások gyakorlása.
kivonása Differenciált feladatmegoldás Számolás algoritmus segítségével. Ellenőrzés golyós
tízesátlépéssel csoportokban. Számolási rutin fejlesztése. számológépen, százas táblán.
Olvasás diagramról. Mennyiségi következtetések.
Az én matematikám tankönyv 79. o. Becslési képesség fejlesztése. Tízzel
Okos(k)odó 35.o. növekvő számokhoz tízzel növekvő
Az én matematikám fgy. 44. o. számok hozzáadása.
Számoljunk! 40. o.
59. Pótlás, hiányos Műveletek közti kapcsolatok felfedezése, Induktív, deduktív lépések. Műveletek közti kapcsolatok
kivonás kétjegyű felhasználása számolási feladatokban. Meglevő összegből, különbségből felfedeztetése. Többféle
számokkal Differenciált feladatmegoldás következtetés más műveletek megoldás keresése.
csoportokban. eredményeire. Algoritmusok és analógiák
Az én matematikám tankönyv 80.o. használata.
Az én matematikám fgy. 45-46.o.
Okos(k)odó. 36., 37/3. o.
Számoljunk! 41. o.

23
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
60. Pótlás, hiányos Játékos feladatmegoldás önállóan, párban, Induktív, deduktív lépések. Műveletek közti kapcsolatok
kivonás kétjegyű csoportban: bűvös négyzetek, Meglevő összegből, különbségből felfedeztetése. Többféle
számokkal Nyitott mondatok igazsághalmazának következtetés más műveletek megoldás keresése.
megkeresése. eredményeire. Algoritmusok és analógiák
Szabályjáték megoldása adott szabály Szociális kompetenciák: használata.
alapján – egyéni munka. Játékos feladatmegoldáskor a szabályok
elfogadása, betartása.
61. Mérjünk tömeget! Mérés alkalmilag választott és szabvány Anyanyelvi kompetencia. Mérőeszközök a
mértékegységekkel - csoportmunka. Mérőeszköz használata gyakorlati tömegmérésben. A kg és a dkg
A kilogramm és a dekagramm mérésekre. Azonos mennyiségek mérése fogalma.
összehasonlítása, gyakorlati mérések. különböző mértékegységekkel.
Becslés, mérés. Különböző mennyiségek mérése azonos
Az én matematikám tk. 85-86. o. egységekkel. Mennyiségek közötti
Az én matematikám összefüggések megfigyelésének
feladatgyűjtemény 50. o. képessége. Szociális kompetencia.
Okos(k)odó 38. o. Társas kompetencia. Együttműködés.
Kézikönyv 32. oldal
62. Mérjünk tömeget! Mérés alkalmilag választott és szabvány Anyanyelvi kompetencia. Kapcsolat keresése a mérés és a
mértékegységekkel. Mérőeszköz használata gyakorlati valóság között. Miért fontos a
Becslés, mérés mérésekre. Azonos mennyiségek mérése becslés. Gyakorlati mérések.
- csoportmunka. különböző mértékegységekkel.
Az én matematikám tankönyv 87-88. Különböző mennyiségek mérése azonos
Az én matematikám feladatgyűjtemény 51. egységekkel. Mennyiségek közötti
Okos(k)odó 39. o. összefüggések megfigyelésének
Számoljunk! 44. o. képessége. Szociális kompetencia.
Társas kompetencia. Együttműködés. Kapcsolódási pont:
Koncentráció, játék: „Gyümölcsbolt” Környezetismeret:
kialakítása egy polcon boltos játékhoz. Egészséges táplálkozás,
(Alma, narancs, dió, banán, körte, kivi, zöldségek, gyümölcsök
stb.)

24
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Kétkarú hagyományos konyhai és
digitális mérleg használata, mérések
csoportban.
Szociális kompetenciák fejlesztése:
udvariasság, tolerancia, szabályok
elfogadása.
A „bolt” felszámolása a témakör végén.
63. Differenciált Differenciált feladatmegoldás csoportokban Számolási rutin fejlesztése. Jártasság szerzése a
gyakorlás: Számolós-színezős, vagy logikus Kreativitás fejlesztése. műveletvégzések során.
Műveletek a 100-as gondolkodást igénylő feladatok Szövegértés, szövegértelmezés
számkörben: megoldása. fejlesztése.
összeadás, kivonás, Valószínűségi játékok.
pótlás Okos(k)odó 40-41. Önellenőrzés képességek fejlesztése.
Az én matematikám tankönyv 89. o.
64. Diagnosztizáló Feladatmegoldás egyéni munkában. A hatékony, önálló tanulás: a A megszerzett ismeretek önálló
mérés Választási lehetőségek: megszerzett tudás alkalmazása. alkalmazása.
 Okos(k)odó: 42. o. Kezdeményezőképesség és vállalkozói
 Számoljunk! 45. o. kompetencia: egyéni munkavégzés,
 Felmérő füzet elhatározottság. Személyes kompetencia:
önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség: esztétikus munka.
65. A mérés értékelése, Differenciált csoportmunka: Önértékelési, értékelési képesség Ismeretek rögzítése. Egyénre
javítása Pillangó, Mókus, Bagoly csoport fejlesztése. szabott fejlesztés.
Hiányok pótlása feladatsorai. A hatékony, önálló tanulás: a figyelem
Számoljunk! 46-48. o. összpontosítása, problémamegoldó
képesség, kritikai gondolkodás.
66. Gyakorlás a mérés Differenciált csoportmunka Pillangó, Önértékelési, értékelési képesség Ismeretek rögzítése. Egyénre
alapján Mókus, Bagoly csoport feladatsorai: fejlesztése. szabott fejlesztés.

25
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Számoljunk! 49-51. o. A hatékony, önálló tanulás: a figyelem
összpontosítása, problémamegoldó
képesség, kritikai gondolkodás.
67. Felmérés Egyéni munka. A hatékony, önálló tanulás: a A megszerzett ismeretek önálló
Felmérő füzet. megszerzett tudás alkalmazása. alkalmazása.
Kézikönyv 32. oldal Kezdeményezőképesség és vállalkozói
kompetencia: egyéni munkavégzés,
elhatározottság. Személyes kompetencia:
önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség: esztétikus munka.
68. Felmérés Differenciált csoportmunka – a mérés A hatékony, önálló tanulás: a Egyénre szabott fejlesztés.
értékelése, javítása alapján összeállított feladatsorokkal. megszerzett tudás alkalmazása.
Hiányok pótlása Feladatsorok a felmérőlap alapján Kezdeményezőképesség és vállalkozói
A műveletvégzés füzet kompetencia: egyéni munkavégzés,
sorrendje Az én matematikám tankönyv 90. o. elhatározottság. Személyes kompetencia:
Gyakorlás a digitális anyag segítségével. önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség: esztétikus munka.

SZORZÓ-ÉS BENNFOGLALÓTÁBLÁK FELÉPÍTÉSE. RÉSZEKRE OSZTÁS

69. A szorzás Ábrázolás a számegyenesen Tapasztalatszerzés a szorzás Szorzás bevezetése az egyenlő


értelmezése Kirakások azonos színű színes rudakkal, értelmezéséhez. tagok összeadásával.
egyenlő tagok műveletek alkotása: összeadás, szorzás. A digitális kompetencia fejlesztése. Szorzás, osztás, értelmezése a
összeadásával Műveletek leolvasása a kirakásokról százas számkörben.
A szorzás jelének Csoportosítás azonos számú halmazokba, Egyjegyűek többszörözése
bevezetése felezés tevékenységgel becsléssel, ellenőrzés többtagú
Felezés, mint két egyenlő részre osztás összeadással.

26
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Az én matematikám tankönyv 91-92. o.
Okos(k)odó 43. o.
Számoljunk! 52. o.
Kézikönyv 33. oldal
70. A szorzás. Azonos tagú összeadáshoz szorzás írása A megfigyelőképesség fejlesztése Szorzás bevezetése az egyenlő
Az összeadás és a Rajzokról, összeadás, szorzás írása konkrét tevékenységeken keresztül. tagok összeadásával.
szorzás kapcsolata Azonos tagú összeadásokhoz rajz készítése, Műveletek megfogalmazása, Szorzás, osztás, értelmezése a
szorzás írása - frontális és páros munka értelmezése. százas számkörben.
Azonos tagú összeadáshoz szorzás írása Egyjegyűek többszörözése
Kirakás színes rudakkal, azonos tagú becsléssel, ellenőrzés többtagú
összeadások, szorzások írása a kirakásokról összeadással.
- egyéni és páros munka.
Az én matematikám tankönyv 93. o.
Az én matematikám fgy. 52-53. o.
Az én matematikám tankönyv 94-95. o.
Gyakorlás a digitális anyag segítségével.
71. A bennfoglalás. Szőnyegezés azonos színű rudakkal, A megfigyelőképesség fejlesztése A bennfoglalás fogalmának
A kivonás és a műveletek leolvasása, írása önállóan. konkrét tevékenységeken keresztül. felépítése.
bennfoglalás Az én matematikám tankönyv 96-97. o. Műveletek megfogalmazása,
kapcsolata Okos(k)odó 44. o. értelmezése.
Az én matematikám fgy. 54. o.
72. Egyenlő részekre Csoportosítás azonos számú halmazokba. A megfigyelőképesség fejlesztése Az egyenlő részekre osztás
osztás Felezés tárgyi tevékenységgel, rajz konkrét tevékenységeken keresztül. fogalmának felépítése.
segítségével, számokkal. Egyszerű Műveletek megfogalmazása,
szöveges feladatok megoldása párokban. értelmezése.
Az én matematikám tankönyv 98-99. o.
Számoljunk! 53-54. o..
73. Szorzó-és Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 10-es szorzótábla felépítése.
bennfoglaló táblák tízesével. Algoritmusok követése.

27
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
felépítése A 10-es szorzótábla felépítése - frontális Emlékezet fejlesztése.
A 10-es szorzótábla munka. Szorzótényezők, szorzat, osztandó,
Kirakás színes rúddal, lépegetés a osztó, hányados fogalmának alakítása.
számegyenesen, számlálás az ujjak
segítségével.
Koncentráció, játék
Memóriajáték készítése az 5-ös, 10-es
szorzó- és bennfoglaló táblákhoz
csoportban.
Játék a memóriakártyákkal. Pontgyűjtés.
Szociális kompetencia fejlesztése.
Szabályok betartása. Tolerancia.
Önmérséklet. (Nem kiabálunk közbe.)
A játék elkészítésének leírása:
Az elkészítés menetét lásd Tantárgyi
program a matematika tanításához 2.
osztály a játékok leírásánál.
Az én matematikám tankönyv 100-101. o..
Az én matematikám fgy. 59/1. o.
Számoljunk! 57. o.
Kézikönyv 33. oldaltól
74. Osztás 10-zel A 10-es bennfoglaló tábla felépítése. A Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 10-es bennfoglaló tábla
bennfoglalás és a kivonás kapcsolatának Emlékezet fejlesztése. felépítése.
megértése, gyakorlása - frontális munka Algoritmusok követése.
Lépegetés a számegyenesen. Osztandó, osztó, hányados fogalmának
A részekre osztás értelmezése, gyakorlása. alakítása.
Az én matematikám tankönyv 102-103. o.
Az én matematikám fgy. 56-57. o.
Okos(k)odó 46. o.
75. Az 5-ös szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. Az ötös szorzótábla felépítése.

28
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
ötösével. Az 5-ös szorzótábla felépítése. Emlékezet fejlesztése.
Kirakás játékpénzzel, ugrálás 5-ösével a Algoritmusok követése.
számegyenesen, számolás a kéz ujjainak Szorzótényezők, szorzat fogalmának
segítségével - frontális- és csoportmunka. alakítása.

Az én matematikám tankönyv 104-105. o.


76. Osztás 5-tel Lépegetés a számegyenesen Egyszerű Induktív, deduktív következtetések Az 5-ös bennfoglaló tábla
szöveges feladatok a bennfoglalás Az elvétel-osztás kapcsolatának felépítése.
gyakorlására - páros és csoportmunka. megértése.
Az én matematikám tankönyv 106. o. Összefüggések felfedezése: szorzás,
Az én matematikám fgy. 58. o. osztás kapcsolata. A szorzat és hányados
Okos(k)odó 47. o. változásainak megfigyelése.
Számoljunk! 58. o.
77. Az 5-ös és a 10-es Függvényre vezető szöveges feladat Szóbeli számolási készség fejlesztése. A szorzás, osztás alkalmazása
szorzó-és a Pénzhasználat Algoritmusok követése. problémafelvetéseken, egyszerű
bennfoglaló tábla Egyszerű szöveges feladat megoldása Emlékezet fejlesztése. és összetett szöveges
gyakorlása - megoldás párban, csoportban. Szorzótényezők, szorzat, osztandó, feladatokban.
Az én matematikám fgy. 59. o. osztó, hányados fogalmának alakítása. Számfeladathoz szöveg
Okos(k)odó 47. o. alkotása, a tanult algoritmusok
Szöveges matematikafeladatok 24. o. alkalmazása.
78. A műveletvégzés Összetett szöveges feladatok megoldása, a Rendszerezés, kombinativitás A műveletvégzés sorrendjének
sorrendje megoldás felírása egy műveletsorban. Adott számok előállítása szorzással, szabályai.
Az én matematikám tankönyv 108-109. o. osztással.
Kézikönyv 34. o. A többszörözés megfigyelése, a
változások megfogalmazása.
Hiányos sorozatok kiegészítése.
A szorzótényezők felcserélhetőségének
megfigyelése.
79. A 2-es szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 2-es szorzótábla felépítése.

29
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
kettesével. A 2-es szorzótábla felépítése. Emlékezet fejlesztése.
Kirakás játékpénzzel, ugrálás kettesével a Algoritmusok követése.
számegyenesen, százas táblán. Szorzótényezők, szorzat fogalmának
Szöveges feladatok megoldása - frontális- alakítása.
és páros munka.
Az én matematikám tankönyv 110-111. o.
80. Osztás 2-vel A 2-es bennfoglaló tábla felépítése. Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 2-es bennfoglaló tábla
A szorzás – bennfoglalás, bennfoglalás – Emlékezet fejlesztése. felépítése.
kivonás kapcsolatának felismerése, Algoritmusok követése.
Szöveges feladatok megoldása - frontális, Osztandó, osztó, hányados fogalmának
egyéni munka. alakítása.
Az én matematikám tankönyv 112. o.
81. Szorzás, osztás 2- Szorzótáblákról összefüggések leolvasása. Szóbeli számolási készség fejlesztése. Számlálás, számolás
vel Szöveges feladatok megoldása Algoritmusok követése. Számolás 2-esével.
- differenciált csoportmunka. Emlékezet fejlesztése. Szorzás, osztás, értelmezése a
Az én matematikám tankönyv 113.o. Szorzótényezők, szorzat, osztandó, 0-tól induló számtani sorozatok
Az én matematikám fgy. 61. o. osztó, hányados fogalmának alakítása. tagjainak meghatározása.
Okos(k)odó 49. o. A 2-es bennfoglaló tábla
Számoljunk! 59. o. felépítése tárgyi tevékenységgel
A műveletek kapcsolatának
megfigyelése
A műveletek tulajdonságainak
felismerése, alkalmazása
A szorzat és hányados
változásainak megfigyelése.
82. A 4-es szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 4-es szorzótábla felépítése.
négyesével. A 4-es szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése.
ugrálás négyesével a számegyenesen, Algoritmusok követése.
százas táblán. Szöveges feladatok Szorzótényezők, szorzat fogalmának

30
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
megoldása alakítása.
- frontális és páros munka.
Az én matematikám tankönyv 114-115. o.
83. Osztás 4-gyel Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 4-es bennfoglaló tábla
négyesével. A 4-es szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése. felépítése.
ugrálás négyesével a számegyenesen, Algoritmusok követése.
százas táblán. Szöveges feladatok Osztandó, osztó, hányados fogalmának
megoldása alakítása.
- frontális és páros munka.
Az én matematikám tankönyv 114-115. o.

84. Szorzás, osztás 4- Szorzás műveletnél a Szóbeli számolási készség fejlesztése. Számlálás, számolás
gyel. Gyakorlás a szorzótényezők felcserélhetősége. Algoritmusok követése. Számolás 4-esével.
Szorzótáblákról összefüggések leolvasása. Emlékezet fejlesztése. Szorzás, osztás, értelmezése a
- differenciált csoportmunka. Szorzótényezők, szorzat, osztandó, 0-tól induló számtani sorozatok
Az én matematikám fgy. 64. o. osztó, hányados fogalmának alakítása. tagjainak meghatározása.
Számoljunk! 60. o. A 4-es bennfoglaló tábla
Okos(k)odó 50. o. felépítése tárgyi tevékenységgel
A műveletek kapcsolatának
megfigyelése.
A műveletek tulajdonságainak
felismerése, alkalmazása.
A szorzat és hányados
változásainak megfigyelése.
85. A 8-as szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 8-as szorzótábla felépítése.
nyolcasával. A 8-as szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése.
ugrálás nyolcasával a számegyenesen, Algoritmusok követése.
százas táblán. Szorzótényezők, szorzat fogalmának
Kirakás színes rudakkal. alakítása.

31
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Szöveges feladatok megoldása - frontális és
páros munka.
Az én matematikám tankönyv 118-119. o.
Kézikönyv 35. oldal
86. Osztás 8-cal Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 8-as bennfoglaló tábla
nyolcasával. A 8-as szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése. felépítése.
ugrálás nyolcasával a számegyenesen, Algoritmusok követése.
százas táblán. Kirakás színes rudakkal. Osztandó, osztó, hányados fogalmának
Szöveges feladatok megoldása - frontális és alakítása.
páros munka.
Az én matematikám tankönyv 118-119. o.
87. Szorzás, osztás 8- Szorzótáblákról összefüggések leolvasása. Szóbeli számolási készség fejlesztése. Számlálás, számolás
cal Szöveges feladatok, szabályjáték Algoritmusok követése. Számolás 8-asával.
megoldása Emlékezet fejlesztése. Szorzás, osztás, értelmezése a
- csoportmunka. Szorzótényezők, szorzat, osztandó, 0-tól induló számtani sorozatok
Az én matematikám fgy. 65-66. o. osztó, hányados fogalmának alakítása. tagjainak meghatározása.
Számoljunk! 61. o. Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 8-as bennfoglaló tábla
Algoritmusok követése. felépítése tárgyi
Emlékezet fejlesztése. tevékenységgel.
Szorzótényezők, szorzat, osztandó, A műveletek kapcsolatának
osztó, hányados fogalmának alakítása. megfigyelése.
A műveletek tulajdonságainak
felismerése, alkalmazása.
A szorzat és hányados
változásainak megfigyelése.
88. Szorzás, osztás 2- Szorzólécekről, táblázatból összefüggések Szóbeli számolási készség fejlesztése. Szorzat, tényező, osztandó,
vel, leolvasása Algoritmusok követése. osztó, hányados, maradék, 3-as
4-gyel, 8-cal Szöveges feladatok megoldása Emlékezet fejlesztése. szorzó és, bennfoglaló tábla,
Egyszerű nyitott mondatok megoldása. Szorzótényezők, szorzat, osztandó, részekre osztás.

32
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
- differenciált csoportmunka. osztó, hányados fogalmának alakítása. Analógiás gondolkodás,
Az én matematikám tankönyv 122-123. o. Szóbeli számolási készség fejlesztése. emlékezet.
Az én matematikám fgy. 67. o. Algoritmusok követése.
Emlékezet fejlesztése.
Szorzótényezők, szorzat, osztandó,
osztó, hányados fogalmának alakítása.

GEOMETRIA

89. Testek, síkidomok, Testek felismerése, színezése adott Összehasonlításkor a relációszókincs Tájékozódás síkban, térben
vonalak feltételekkel. Síkidomok felismerése, fejlesztése. Négyzethálóra rajzolt alakzatok
A téglatest a megnevezése, csoportosítása. Megfigyelőképesség és kommunikáció területének vizsgálata a
téglalap, Területlefedés – Parkettázás. fejlesztése. négyzetek megszámlálásával.
négyszögek Az én matematikám tankönyv 126-127. o. Síkidomok csoportosítása,
Az én matematikám feladatgyűjtemény 71- tulajdonságaik megfigyelése.
72. o.; Okos(k)odó 72/2. 3. o.
Kézikönyv 35. oldal
90. Tükrözés Színezős feladatok, ellenőrzés síktükörrel. Megfigyelőképesség fejlesztése. Síkbeli Tükör segítségével tükörkép és
Tükörtengelyek helyének megállapítása. tájékozódás fejlesztése. Pontosság a tükörtengely megfigyelése.
Megkezdett minta folytatása, színezése. munkában. Tapasztalatok megfogalmazása.
„Tangram” játék.
Az én matematikám tankönyv 128-129. o.
Az én matematikám fgy. 70. o.
Számoljunk! 85. o.
Okos(k)odó 72/1. o.

SZORZÓ-ÉS BENNFOGLALÓTÁBLÁK FELÉPÍTÉSE. RÉSZEKRE OSZTÁS

91. A 3-as szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A műveletek tulajdonságainak
hármasával. A 3-as szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése. felismerése, alkalmazása

33
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
ugrálás hármasával a számegyenesen, Algoritmusok követése. A szorzat és hányados
százas táblán, számolás a kéz ujjainak Szorzótényezők, szorzat fogalmának változásainak megfigyelése
segítségével. Kirakás színes rudakkal. alakítása. Táblázatok hiányzó számainak
Szöveges feladatok megoldása - frontális és pótlása a szorzó- és bennfoglaló
páros munka. táblák ismeretében.
Az én matematikám tankönyv 130-131. o.
92. Osztás 3-mal A 3-as bennfoglaló tábla felépítése. Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 3-as bennfoglaló tábla
Az osztás. kivonás kapcsolata. Emlékezet fejlesztése. felépítése.
Az én matematikám tankönyv 130-131. Algoritmusok követése.
Osztandó, osztó, hányados fogalmának
alakítása.
93. A 6-os szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 6-os szorzótábla felépítése.
hatosával. A 6-os szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése.
ugrálás hatosával a számegyenesen, százas Algoritmusok követése.
táblán, számolás a kéz ujjainak Szorzótényezők, szorzat fogalmának
segítségével. Kirakás színes rudakkal. alakítása.
Szöveges feladatok megoldása - frontális és
páros munka.
Az én matematikám tankönyv 130-131.
94. Osztás 6-tal A 6-os bennfoglaló tábla felépítése. A kivonás és a bennfoglalás A 6-os bennfoglaló tábla
A szorzás – bennfoglalás, bennfoglalás – kapcsolatának megértése. felépítése.
kivonás kapcsolatának felismerése. Értelmezés rajzról, jelekről.
Összefüggések leolvasása. Emlékezet fejlesztése.
Az én matematikám tankönyv 136-137. o.
Az én matematikám fgy. 71. o.
Számoljunk! 64. o.
Kézikönyv 36. oldal
95. A 9-es szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 9-es szorzótábla felépítése.
kilencesével. A 9-es szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése.

34
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
ugrálás kilencesével a számegyenesen, Algoritmusok követése.
százas táblán, számolás a kéz ujjainak Szorzótényezők, szorzat fogalmának
segítségével. Kirakás színes rudakkal. alakítása.
Szöveges feladatok megoldása - frontális és
páros munka.
Kézikönyv 36. oldal
96. Osztás 9-cel Képről szöveg és számfeladat alkotása. A kivonás és a bennfoglalás A 9-es bennfoglaló tábla
Szöveges feladatok megoldása párban, kapcsolatának megértése. felépítése.
csoportban. Értelmezés rajzról, jelekről.
Az én matematikám tankönyv140-141. o. Emlékezet fejlesztése.
Az én matematikám fgy. 73-74.
Okos(k)odó 55. o.
Számoljunk! 65. o.
97. Szorzás, osztás 3- Differenciált feladatmegoldás Tanulási képességek fejlesztése Egyénre szabott fejlesztés.
mal, 6-tal, 9-cel. csoportban. Rész-egész észlelése
Gyakorlás Az én matematikám tankönyv 142-145. Emlékezet, feladattartás
Okos(k)odó 56. o. Feladat megoldási sebesség
Számoljunk! 66. o. Szociális kompetenciák
Felelősségvállalás az eredményért
Alá- fölérendeltségi viszony elfogadása
a csoportmunka során.
98. Év, évszak, hónap, Ismerkedés a falinaptárral, asztali naptárral, A figyelem tartósságának növelése. Mennyiségi összehasonlítás,
hét. Nap, napszak, kártyanaptárral Memóriafejlesztés, a hónapok sorrendje, becslés, mérés.
óra, perc Leolvasások: a hét napjai, hónapok. Az szomszédjaik. Mennyiségek összehasonlítása,
évszakok körforgása. Kapcsolódási pont: viszonyítások.
Koncentráció, játék: Évkerék készítése Környezetismeret: Eligazodás a hónapok Időpont, időtartam
párban, rajzlapra Az én matematikám között. megkülönböztetése
feladatgyűjtemény 89./1. feladata alapján.
Évszakok és hónapok jelölése, az évszakok

35
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
jellemzőinek megrajzolása, színezése.
Memóriafejlesztés, a hónapok sorrendje,
szomszédjaik.

Az én matematikám tankönyv 146-149. o.


Az én matematikám fgy. 88-89. o..
Számoljunk! 80./1.
99. Római számok 100- kulcsszámok megismerése: I, V, X, L, C A megfigyelési képesség fejlesztése. Római számok jelrendszere
ig megismerése 100-ig.Római számok
Pálcikás játékok, római számok kirakása képzésének szabályai. Római
Diagram készítése, leolvasás a diagramról. számok „kulcsszámai”. Római
Az én matematikám tankönyv 151. o. számok a mindennapokban.
Okos(k)odó 67./4.
Szöveges matematikafeladatok 18/1. 37/1.
39/2.
Kézikönyv 37. oldal
100. A 7-es szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlálás Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 7-es szorzótábla felépítése.
hetesével. A 7-es szorzótábla felépítése, Emlékezet fejlesztése.
ugrálás hetesével a számegyenesen, százas Algoritmusok követése.
táblán, számolás a kéz ujjainak Szorzótényezők, szorzat fogalmának
segítségével. Kirakás színes rudakkal. alakítása.
Szöveges feladatok megoldása - frontális és
páros munka.
Az én matematikám tankönyv 152-153.
Az én mat. fgy. 79.
Okos(k)odó 57.
101. Osztás 7-tel A 7-es bennfoglaló tábla felépítése. A kivonás és a bennfoglalás A 7-es bennfoglaló tábla
A szorzás – bennfoglalás, bennfoglalás - kapcsolatának megértése. felépítése.
kivonás kapcsolatának felismerése Értelmezés rajzról, jelekről.

36
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
- páros munka. Emlékezet fejlesztése.
Az én matematikám tankönyv 154-155. o..
102. Szorzás, osztás 1- Az egyes szorzó- és bennfoglaló tábla Szóbeli számolási készség fejlesztése. Az egyes szorzó és bennfoglaló
gyel felépítése kirakással, színes rudakkal. Emlékezet fejlesztése. tábla felépítése.
Az én matematikám tankönyv 158. o. Algoritmusok követése.
Az én matematikám fgy. 78./1. 2. 3. Szorzótényezők, szorzat fogalmának
alakítása.
A kivonás és a bennfoglalás
kapcsolatának megértése.
Értelmezés rajzról, jelekről.
Emlékezet fejlesztése.
103. Nulla a szorzásban Tapasztalati úton történő felfedezés. A Szóbeli számolási készség fejlesztése. A 0-val való szorzás, osztás
és az osztásban nullás szorzótábla felépítése. Algoritmusok követése. értelmezése.
Az én matematikám tankönyv 159-160. o. Emlékezet fejlesztése.
Okos(k)odó 58. o. Szorzó, szorzat, osztó, hányados
fogalmának alakítása.
104. Szorzás, osztás Szöveges feladat megoldása, Induktív, deduktív következtetések. Szorzó és bennfoglaló táblák
gyakorlása szabályjáték, adott szorzásokhoz rajz Következtetés a szorzás, osztás gyakorlása.
készítése – csoportmunka. eredményére, ellenőrzés szorzótáblán.
Az én matematikám fgy. 79. Következtetés műveleti tulajdonságokra.
Okos(k)odó 59-60. o.
Szöveges matematikafeladatok 33.
105. Szorzás, osztás Képről szöveges- és számfeladat Tanulási képességek fejlesztése. Szorzó és bennfoglaló táblák
gyakorlása alkotása. Kéttényezős szorzatok Rész-egész észlelése. gyakorlása.
kiszámítása a kis egyszeregy ismeretében. Emlékezet.
Kombinatorikai feladat. Feladattartás.
Összetett szöveges feladatok megoldása. Feladat megoldási sebesség.
Kéttényezős szorzatok kiszámítása a kis
egyszeregy ismeretében. Rendszerezés, kombinativitás.

37
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Kombinatorikai feladat megoldása. A változások megsejtése, ellenőrzés a
Szöveges feladatok. műveletek elvégzésével.
Az én matematikám tankönyv 162. o. Táblázatok alkalmazása.
Az én matematikám fgy. 80-81. Számok előállítása szorzással, osztással.
Okos(k)odó 61.
Szöveges matematikafeladatok 34.
Számoljunk! 70. oldal
106. Diagnosztizáló Feladatmegoldás egyéni munkában. Szociális kompetenciák. A hatékony, önálló tanulás: a
mérés Számoljunk! 71. o. Felelősségvállalás az eredményért. megszerzett tudás alkalmazása.
Kezdeményezőképesség és vállalkozói
kompetencia: egyéni munkavégzés,
elhatározottság. Személyes kompetencia:
önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség: esztétikus munka.
107. A mérés javítása, Differenciált gyakorlás a Pillangó, a Mókus Önértékelési, értékelési képesség Egyénre szabott fejlesztés.
tapasztalatai. és a Bagoly csoport számára készült fejlesztése.
Gyakorlás feladatsorokkal. A hatékony, önálló tanulás: a figyelem
Számoljunk! 72-77. o. összpontosítása, problémamegoldó
képesség, kritikai gondolkodás.
Ismeretek rögzítése.

A MŰVELETVÉGZÉS SORRENDJE. A ZÁRÓJEL

108. Zárójelek Műveletsorok megoldása Műveleti tulajdonságok és kapcsolatok A zárójel használatának


használata Szöveges feladatok. felismerése, megértése, felhasználása jelentősége, szabálya.
A műveletek sorrendjének megállapítása. döntésekben, önellenőrzéskor.
Szöveges feladat alkotása műveletekhez.
Szabálytanulás - frontális és páros munka.

38
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Az én matematikám tankönyv 164-165. o.
109. A műveletvégzés Differenciált gyakorlás. Kreativitás, önállóság fejlesztése a Műveleti tulajdonságok: tagok,
sorrendje Műveletsorok megoldása. műveletek végzésében. tényezők felcserélhetősége. A
Zárójelek elhelyezkedése. zárójel használata.
Szöveges feladatok megoldása – csoport-
munka.
Az én matematikám fgy. 86. o.
Okos(k)odó 68. o.
Számoljunk! 82-83. o.

MARADÉKOS OSZTÁS

110. A maradékos A maradékos osztás értelmezése, a művelet A műveletek kapcsolatának Számolási képesség fejlesztése.
osztás tényezőinek elnevezése. megfigyelése. Ismeretek alkalmazása.
A maradékos osztás értelmezése Tapasztalatok gyűjtése a műveleti
tevékenységgel. tulajdonságokról, konkrét esetekben,
Tárgyak, rajzok csoportosítása. alkalmazásuk konkrét számításokban.
A maradékok megfigyelése. Emlékezet fejlesztése.
A maradékos osztás lejegyzése
frontális osztálymunka, páros munka.
Koncentráció, játék:
- Kavicsok üres csigaházak gyűjtése.
Felhasználásuk a maradékos osztás
gyakorlására, párban.
Az én matematikám tankönyv 167. o.
Az én matematikám fgy. 84./1. 2. 3. 4.
Kézikönyv 38. oldal
111. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Műveleti tulajdonságok és kapcsolatok Számolási képesség fejlesztése.
10-zel, 5-tel. tevékenységgel, számképek, számfeladatok felismerése, megértése, felhasználása Ismeretek alkalmazása.
és szöveges feladatok segítségével. döntésekben, önellenőrzéskor.

39
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Az én matematikám tankönyv 168-169. o. Megfigyelőképesség fejlesztése.
112. Maradékos osztás A maradékos osztás gyakorlása Műveleti tulajdonságok és kapcsolatok Számolási képesség fejlesztése.
gyakorlása (10-zel, tevékenységgel, számképek, számfeladatok felismerése, megértése, felhasználása Ismeretek alkalmazása.
5-tel) és szöveges feladatok segítségével. döntésekben, önellenőrzéskor.
Okos(k)odó 63./1. Megfigyelőképesség fejlesztése.
Az én matematikám fgy. 84./6.
113. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Műveleti tulajdonságok és kapcsolatok Számolási képesség fejlesztése.
2-vel, 4-gyel tevékenységgel, számképek, számfeladatok felismerése, megértése, felhasználása Ismeretek alkalmazása.
és szöveges feladatok segítségével - párban, döntésekben, önellenőrzéskor.
csoportban. Megfigyelőképesség fejlesztése.
Az én matematikám tankönyv 170. o.
Az én matematikám tankönyv 172. o.
114. Maradékos osztás A maradékos osztás gyakorlása Műveleti tulajdonságok és kapcsolatok Számolási képesség fejlesztése.
gyakorlása (2-vel, tevékenységgel, számképek, számfeladatok felismerése, megértése, felhasználása Ismeretek alkalmazása.
4-gyel) és szöveges feladatok segítségével - párban, döntésekben, önellenőrzéskor.
csoportban. Megfigyelőképesség fejlesztése.
Az én matematikám fgy. 84./1.
Az én matematikám fgy. 84./4. 5.
115. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Műveleti tulajdonságokra épülő Számolási képesség fejlesztése.
8-cal tevékenységgel, számképek, számfeladatok feladatok megoldása. Ismeretek alkalmazása.
és szöveges feladatok segítségével - párban, Kapcsolatok felismerése, a maradékok
csoportban. lehetséges nagysága.
Az én matematikám tankönyv 173. o. Önellenőrzés: a maradékos osztás
Az én matematikám fgy. 85./4. 5. ellenőrzése szorzással, hozzáadással.
Tanulási képességek.
Figyelem, rész-egész észlelés,
emlékezet, feladattartás.
116. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Műveleti tulajdonságokra épülő Számolási képesség fejlesztése.
3-mal, 6-tal tevékenységgel, számképek, számfeladatok feladatok megoldása.

40
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
és szöveges feladatok segítségével. Kapcsolatok felismerése, a maradékok Ismeretek alkalmazása.
Az én matematikám tankönyv 174. o. lehetséges nagysága.
Az én matematikám tankönyv 175. o. Önellenőrzés: a maradékos osztás
ellenőrzése szorzással, hozzáadással.
Tanulási képességek.
Figyelem, rész-egész észlelés,
emlékezet, feladattartás.
117. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Műveleti tulajdonságokra épülő Számolási képesség fejlesztése.
gyakorlása (3-mal, tevékenységgel, számképek, számfeladatok feladatok megoldása. Ismeretek alkalmazása.
6-tal) és szöveges feladatok. Kapcsolatok felismerése, a maradékok
Okos(k)odó 62./1. lehetséges nagysága.
Okos(k)odó 62./3. Önellenőrzés: a maradékos osztás
Az én matematikám fgy. 4./2. ellenőrzése szorzással, hozzáadással.
Tanulási képességek.
Figyelem, rész-egész észlelés,
emlékezet, feladattartás.
118. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Műveleti tulajdonságokra épülő Számolási képesség fejlesztése.
9-cel tevékenységgel, számképek, számfeladatok feladatok megoldása. Ismeretek alkalmazása.
és szöveges feladatok segítségével. Kapcsolatok felismerése, a maradékok
Az én matematikám tankönyv 176. o. lehetséges nagysága.
Számoljunk! 79./2. Önellenőrzés: a maradékos osztás
ellenőrzése szorzással, hozzáadással.
Tanulási képességek.
Figyelem, rész-egész észlelés,
emlékezet, feladattartás.
119. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Műveleti tulajdonságokra épülő Számolási képesség fejlesztése.
7-tel tevékenységgel, számképek, számfeladatok feladatok megoldása. Ismeretek alkalmazása.
és szöveges feladatok segítségével - párban, Kapcsolatok felismerése, a maradékok
csoportban. lehetséges nagysága.

41
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Az én matematikám tankönyv 177. o. Önellenőrzés: a maradékos osztás
Számoljunk! 78. o. ellenőrzése szorzással, hozzáadással.
Az én matematikám fgy. 84. Tanulási képességek.
Figyelem, rész-egész észlelés,
emlékezet, feladattartás.
120. A maradékos Differenciált gyakorlás csoportmunkában Szöveges feladat megoldása, Számolási képesség fejlesztése.
osztás gyakorlása Digitális gyakorlóanyag. problémamegoldás, metakogníció. Ismeretek alkalmazása.
Az én matematikám tankönyv 178. o. Szöveg alkotása több műveletet
Számoljunk! 79./1. 4. magában foglaló számfeladathoz, nyitott
Szöv. matematikám fgy. 37. o. mondathoz, segítséggel majd önállóan is.
Okos(k)odó 63. o. Összetett szöveges feladatok
értelmezése, megoldása a tanult lépések
szerint.
Algoritmusok alkalmazása.
Induktív, deduktív következtetések
Műveleti tulajdonságokra épülő
feladatok megoldása.
Kapcsolatok felismerése.
121. Diagnosztizáló A hatékony, önálló tanulás: a megszerzett Szociális kompetenciák.
felmérés tudás alkalmazása. Felelősségvállalás az eredményért.
Szorzás, osztás; maradékos osztás, műveleti Kezdeményezőképesség és vállalkozói
sorrend. kompetencia: egyéni munkavégzés,
Okos(k)odó: 66. elhatározottság. Személyes kompetencia:
önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség: esztétikus munka.
122 A felmérések Típus és egyéni hibák javítása. Önértékelési, értékelési képesség
értékelése, javítása. Egyénre szabott fejlesztés. fejlesztése.
Egyéni fejlesztések. Okos(k)odó: 64-65. oldal A hatékony, önálló tanulás: a figyelem

42
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
összpontosítása, problémamegoldó
képesség, kritikai gondolkodás.
Ismeretek rögzítése.

VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK, KÍSÉRLETEK

123. Valószínűségi Igaz-hamis állítások. A szóbeli kifejezőkészség, Sejtések megfogalmazása,


játékok, kísérletek Az én matematikám tankönyv 179-180. kombinatorikus készség fejlesztése, melyik esemény bekövetkezése
tapasztalatok megfogalmazása, biztosabb, mint a másik.
összegzése. Tapasztalatok gyűjtése véletlen
Események megfigyelése, szokások és biztos eseményekről.
kialakítása, adatok lejegyzése.
TANÉV VÉGI ISMÉTLÉS

124. Számok a százas Számfogalom, számok nagyságrendje, Tanulási eljárások. Számfogalom erősítése.
számkörben számszomszédok, számképzés, műveletek Csoportos, páros és egyéni
kerek tízesekkel, egyjegyűekkel és tevékenységek szervezése.
kétjegyűekkel tizesátlépés nélkül. Közös tapasztalatszerzés biztosítása.
Az én matematikám tankönyv 181. o.. Rendszerezés, kombinativitás.
Az én matematikám fgy. 92./ 1-4. Számok összehasonlítása, sorba
rendezése, adott tulajdonságú számok
válogatása,
táblázatba rendezése.
Nagyságviszonyok megfigyelése, több,
kevesebb.
125. Számok a százas Számfogalom, számok nagyságrendje, Tanulási eljárások Számfogalom erősítése.
számkörben számszomszédok, számképzés, műveletek Csoportos, páros és egyéni
kerek tízesekkel, egyjegyűekkel és tevékenységek szervezése.
kétjegyűekkel tizesátlépés nélkül.

43
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Okos(k)odó 73. o. Közös tapasztalatszerzés biztosítása.
Számoljunk! 86./1. Rendszerezés, kombinativitás
Számok összehasonlítása, sorba
rendezése, adott tulajdonságú számok
válogatása,
táblázatba rendezése.
Nagyságviszonyok megfigyelése, több,
kevesebb.
126. Műveletek a százas Műveletek kerek tízesekkel és egyesekkel Összefüggések felismerése, a műveleti Műveletfogalom erősítése.
számkörben Számszomszédok - önálló feladatmegoldás. tulajdonságok felismerése, megnevezése,
Az én matematikám fgy. 92./5. alkalmazása.
Számoljunk! 86./2. 3. 4. 5. Pontosságra törekvés.
127. Műveletek a százas Műveletek, műveleti jelek pótlása. A pontos feladatvégzés igényének Műveletfogalom erősítése.
számkörben Differenciált gyakorlás. fejlesztése.
Az én matematikám tankönyv 181. o.. Összefüggések felismerése, a műveleti
Okos(k)odó: 74. tulajdonságok felismerése, megnevezése,
Számoljunk! 87./ 1. alkalmazása.
Pontosságra törekvés.
128. Szorzás, osztás Szorzótáblák gyakorlása. A pontos feladatvégzés igényének Műveletfogalom erősítése.
gyakorlása – Számoljunk! 87./ 4. fejlesztése.
differenciált Az én matematikám fgy. 93./2. 3. Összefüggések felismerése, a műveleti
munka tulajdonságok felismerése, megnevezése,
alkalmazása.
Pontosságra törekvés.
129. Szorzás, osztás Szorzás, osztás; műveleti sorrend; a zárójel A pontos feladatvégzés igényének Műveletfogalom erősítése.
gyakorlása – használata. fejlesztése.
differenciált Az én matematikám fgy. 94. o. Összefüggések felismerése, a műveleti
munka tulajdonságok felismerése, megnevezése,
alkalmazása.

44
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Pontosságra törekvés.
130. Maradékos osztás; A maradék megfigyelése, kifejezése a Műveleti tulajdonságokra épülő Számolási képesség fejlesztése.
zárójel használata; legalább, legfeljebb szavakkal. feladatok megoldása. Ismeretek alkalmazása.
gyakorlás Az én matematikám tankönyv 186./28. Kapcsolatok felismerése, a
maradékok lehetséges nagysága.
Önellenőrzés: a maradékos osztás
ellenőrzése szorzással, hozzáadással.
Tanulási képességek.
Figyelem, rész-egész észlelés,
emlékezet, feladattartás.
131. Gyakorlás Összefüggések felismerése. Összefüggések felismerése, a műveleti Számolási képesség fejlesztése.
Emlékezetfejlesztés. tulajdonságok felismerése, megnevezése, Ismeretek alkalmazása.
Analógiás gondolkodás. alkalmazása.
Differenciált gyakorlás.
Digitális gyakorlóanyag A pontos feladatvégzés igényének
Okos(k)odó 75. o. fejlesztése-
132. Geometria Síkidomok szétválogatása; tükrözés; Megfigyelőképesség, tartós figyelem Téri tájékozódás, síkidomok
tükörtengely megkeresése, testek és fejlesztése. szétválogatása, tükrözése, a
alaprajzaik azonosítása. Pontosság, tervszerűség, kitartás a tükörkép és az eredeti alakzat
Az én matematikám tankönyv 189. o. munkában. összehasonlítása, síkbeli, térbeli
Az én matematikám fgy. 95./3. 4. helyzetének megállapítása
133. Mértékekről Hosszúság, űrtartalom, idő, tömeg. A becslés, mérés képességének Demonstrációs táblák
tanultak ismétlése Digitális gyakorlóanyag. fejlesztése gyakorlati tapasztalatszerzés segítségével a mértékekről
Gyakorlati mérések csoportokban. alapján. Gyakorlottság kialakítása tanultak ismétlése.
tényleges mérésekben.
Mennyiségek közötti összefüggések
megfigyelése, összehasonlítása, mérése.
134. Mértékekről Hosszúság, űrtartalom, idő, tömeg. A becslés, mérés képességének Mérőszámok, mértékegységek

45
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
tanultak ismétlése Digitális gyakorlóanyag fejlesztése gyakorlati tapasztalatszerzés felhasználása szám, és szöveges
alapján. Gyakorlottság kialakítása feladatokban.
tényleges mérésekben.
Mennyiségek közötti összefüggések
megfigyelése, összehasonlítása, mérése.
135. Diagnosztikus Ismeretek rögzítése. Egyénre szabott Önértékelési, értékelési képesség
mérés fejlesztés. fejlesztése.
Önálló feladatmegoldás. A hatékony, önálló tanulás: a figyelem
Számoljunk! 88. o. összpontosítása, problémamegoldó
képesség, kritikai gondolkodás.
136. A mérés értékelése, Ismeretek rögzítése. Egyénre szabott Önértékelési, értékelési képesség
javítása fejlesztés. fejlesztése.
Gyakorló feladatok igény szerint A hatékony, önálló tanulás: a figyelem
egyénileg vagy differenciált összpontosítása, problémamegoldó
csoportmunkában. képesség, kritikai gondolkodás.
Okos(k)odó 76-78. o.
137. Gyakorlás Számolási képesség fejlesztése. Számolási készség, rutin fejlesztése.
Ismeretek alkalmazása. Összefüggések felismerése. Tartós
Gyakorló feladatok igény szerint figyelem fejlesztése. Analógiás
egyénileg vagy differenciált gondolkodás. Pontos, helyes
csoportmunkában. munkavégzés. Anyanyelvi kompetencia.
Önellenőrzés képessége.
Számoljunk! 89-91. o.
138. Gyakorlás Számolási képesség fejlesztése. Számolási készség, rutin fejlesztése.
Ismeretek alkalmazása. Összefüggések felismerése. Tartós
Gyakorló feladatok igény szerint egyénileg figyelem fejlesztése. Analógiás
vagy differenciált csoportmunkában. gondolkodás. Pontos, helyes
Számoljunk! 92-94. o. munkavégzés. Anyanyelvi kompetencia.
Önellenőrzés képessége.

46
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
139. Gyakorlás Számolási képesség fejlesztése. Tanulási eljárások.
Ismeretek alkalmazása. Csoportos, páros és egyéni
Gyakorló feladatok igény szerint tevékenységek szervezése.
egyénileg vagy differenciált Közös tapasztalatszerzés biztosítása.
csoportmunkában.
Okos(k)odó 78. o.
140. Differenciált Számolási képesség fejlesztése. Tanulási eljárások.
gyakorlás Ismeretek alkalmazása. Csoportos, páros és egyéni
Gyakorló feladatok igény szerint egyénileg tevékenységek szervezése.
vagy differenciált csoportmunkában. Közös tapasztalatszerzés biztosítása.
Számoljunk! 95.
141. Játékos gyakorlás Számolási képesség fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.
Római számok Ismeretek alkalmazása. Tolerancia, egymás segítése.
ismétlése Heterogén csoportok kialakítása. A Önértékelés és mások értékelésénél az
csoportok feladatokat készítenek (megoldó objektivitásra törekvés.
kulccsal) a másik csoportok számára.
Az óra végén egymást értékelik a
csoportok.
142. Okos(k)odó Ismeretek rögzítése. Egyénre szabott Kreativitás fejlesztése.
feladatok fejlesztés. A hatékony, önálló tanulás: a figyelem
Az én matematikám tankönyv 188. o. összpontosítása, problémamegoldó
képesség, kritikai gondolkodás.
143. Jutalomfeladatok Játékos feladatmegoldás. Önértékelési, értékelési képesség Játékosság alkalmazása a
Okos(k)odó 79. o. fejlesztése. feladatmegoldások során.
144. Az éves munka Az éves munka értékelése. Önértékelési, értékelési képesség
értékelése. Reflexiók meghallgatása. fejlesztése.
Kedvenc Szervezési feladatok. Elégedett vagyok- e a megszerzett
feladataim. tudásommal?

47
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Szervezési
feladatok

48

You might also like